Contract
1871. évi XXXV. törvénycikk
a chinai császársággal 1869. évi szeptember 2-án kötött kereskedelmi szerződésről1
Az osztrák-magyar monarchia és a chinai császárság között az 1867. évi XVI. tc. III. czikke értelmében kötött és Pekingben 1869. évi szeptember hó 2-án aláirt kereskedelmi és hajózási szerződés, miután az országgyülés által elfogadtatott, s utóbb mindkét szerződő fél részéről szokott módon megerősittetett, - ezennel az ország törvényei közé iktattatik.
Szövege a következő:
Ő Felsége az ausztriai császár, Csehország királya stb. és Magyarország apostoli királya egyrészről, és
Ő Felsége a chinai császár másrészről - azon őszinte óhajtástól vezéreltetve, hogy az emlitett álladalmak között barátságos viszonyokat létesitsenek, elhatározták, hogy ezeket egy kölcsönösen előnyös és a szerződő magas hatalmak alattvalóira nézve hasznos barátsági, kereskedelmi és hajózási szerződés által megszilárditsák.
E czélból meghatalmazottjaikká kinevezték:
[következik a meghatalmazottak megnevezése]
kik meghatalmazásaikat egymással közölvén, és azokat jó és kellő alakban kiállitottaknak találván, a következő czikkekben állapodtak meg:
I. CZIKK
A szerződő államok között tartós béke és változatlan barátság uralkodjék. Alattvalóik személye és tulajdona mindkét álladalomban teljes oltalomban részesüljön.
II. CZIKK
A kölcsönös jó viszony jövőre leendő fenntartása végett, Ő császári és apostoli királyi Felsége, és Ő Felsége a chinai császár megegyeznek, hogy nagy és barátságban levő nemzeteknél bevett szokáshoz képest császári és apostoli királyi Felsége, - ha czélszerűnek látja - Ő Felsége a chinai császár kormányánál, és másrészt Ő Felsége a chinai császár, - ha czélszerűnek látja - császári és apostoli királyi Felsége kormányánál diplomatiai ügynököket nevezhessen.
III. CZIKK
A két részről kinevezett diplomatiai ügynökök jogában áll ügyeik ellátása végett tetszésük szerint vagy állandóan tartózkodni a másik fél fővárosában, vagy ezt esetleg látogatni meg. A két szerződő fél diplomatiai ügynökei tartózkodásuk helyén kölcsönösen élvezik azon előjogokat és szabadságokat, melyeket a nemzetközi jog biztosit számukra. Személyük, családjuk, házuk és levelezésük sérthetetlen. Nem korlátozhatók hivatalnokaik, futáraik, tolmácsaik, szolgáik stb. választása és alkalmazásában, és ezen személyek minden háboritástól mentesek lesznek.
A ki Ő Felségeik képviselőit vagy ezek családjának vagy háztartásának valamely tagját szóval vagy tettel vagy erőszakoskodással bántalmazza, a hatóságok által szigoruan fog büntettetni.
1 Szentesítve: 1871. VI. 8. Kihirdetve: az országgyűlés mindkét házában 1871. VI. 10.
IV. CZIKK
Megállapittatik továbbá, hogy Ő cs. és apostoli királyi Felségének képviselője, vagy ennek kiséretében levő személyek szabadon utazhassanak. Ezen képviselő a tengerpart bármely pontján át tetszése szerint fogja szállithatni és vehetni levelezéseit; levelei és holmijai sérthetlennek; használhat különös futárokat, és ezek utjokban ugyanazon oltalmat és könnyebbségeket élvezendik, melyekben a chinai császári kormány sürgönyeinek szállitásával megbizott személyek részesülnek. Általában mindazon szabadalmak élvezetében leend, melyek hasonrangu hivatalnokokat a nyugoti nemzetek szokása szerint megilletnek.
Mindennemü költségeket, melyekkel diplomatiai küldetések járnak - az illető kormányok viselnek.
V. CZIKK
Ő császári és apostoli királyi Felségének képviselője Ő Felsége a chinai császárnak ministereivel teljes egyenlőség alapján személyesen vagy irásban intézendi az ügyeket.
VI. CZIKK
Ő császári és apostoli királyi Felsége kormányának jogában áll főconsult, és minden chinai nyilt kikötő vagy oly város részére, melyben kereskedelmi érdekei megkivánják, consult, alconsult, vagy consuli ügyvivőt nevezni.
Ezen hivatalnokok az illendő tiszteletben fognak részesülni a chinai hatóságok részéről, és ugyanazon szabadalmak és előjogok élvezetében lesznek, mint a legkedvezményezettebb nemzet consuli hivatalnokai.
Ha Ő császári és apostoli királyi Felségének kormánya a kereskedelemnek átengedett kikötők valamelyikében consul kirendelését szükségesnek nem tartaná, egy vele baráti viszonyban álló hatalom ügynökét bizhatja meg ezen kikötőben a consuli ügyvivő teendőivel.
VII. CZIKK
Ő császári és apostoli királyi Felsége diplomatiai és consuli ügyvivőinek hivatalos közlései német nyelven fognak tétetni chinai forditás kiséretében; szintugy a chinai hatóságok chinai nyelven fognak levelezni, és ha a német és chinai szövegezés között eltérés találtatnék, azon szöveg fog helyesnek elfogadtatni, mely az iratot intéző nemzet nyelvén van fogalmazva.
A jelen szerződés német és chinai nyelven szerkesztetett, és mindkét szöveg gondosan összehasonlittatott, úgy hogy minden czikk értelme és jelentése teljesen egybehangzó.
VIII. CZIKK
Canton, Swatow, Amoy, Foschow, Ningpho, Shanghai kikötők- és várokban, a Yang-tse folyó mentében fekvő Chinkiang, Nanking, Kinkiang és Hankan városokban; Cheefoo (Yentai) Tientsén és Newchuang, továbbá Tamfui és Taiwan-fooban, Formosa szigetén és Kiungchowban Haiman szigetén, az osztrák-magyar monarchia alattvalói és családjaik szabadon járhatnak, kelhetnek, letelepedhetnek, kereskedelmet és ipart űzhetnek, teljes biztonságban és minden akadály nélkül.
Az ország belsejében, ugy mint más nemzetek alattvalói űzhetnek kereskedést, de áruházakat nem állithatnak.
IX. CZIKK
Az osztrák-magyar monarchia minden alattvalója, ki az előbbi czikk határozataihoz képest, az idegen kereskedelemnek átengedett kikötők valamelyikébe érkezik, tekintet nélkül tartózkodásának idejére házakat és árúinak elhelyezése czéljából raktárakat bérelhet, vagy földeket haszonbérbe vehet, és azokon házakat vagy raktárakat épithet.
A nevezett monarchia alattvalói hasonló módon templomokat, kórházakat, szegények számára menhelyeket, iskolákat és temetőket is fognak létesithetni. Előforduló esetben a helybeli hatóság a consullal egyetértőleg fogja kijelölni a nevezett monarchia alattvalóinak tartózkodására legalkalmasabb városrészeket és téreket, hol az emlitett épitmények létesithetők.
A bér és haszonbér az illetők szabad egyezkedésére hagyatik, és lehetőség szerint az átlagos helyi árakhoz képest fog szabályoztatni.
A chinai hatóságok nemzetbelieiket túlzott árak szabásától vagy követelésétől vissza fogják tartani, és a consul maga részéről ügyelni fog, hogy az osztrák-magyar monarchia alattvalói a chinai tulajdonosok beleegyezésének kinyerésére semminemű kényszert ne gyakoroljanak.
X. CZIKK
Az Osztrák-magyar monarchia kereskedelmi hajói szabadon fogják látogathatni az idegen kereskedelem előtt megnyitott kikötőket és városokat és szabadon fogják szállithatni áruikat az egyik kikötőből a másikba. Tilos azonban egyéb kikötők látogatása vagy a parton csempészkedés üzése.
Ha kereskedőhajó csempészeten éretik, rakománya tekintet nélkül értékére vagy minőségére, a chinai hatóságok által el fog koboztatni, - a kereskedőhajó a további kereskedéstől el fog tiltathatni és távolittathatni, mihelyt számadásait rendbe szedte és kiegyenlitette. Minden elkobzás a chinai kormány javára fog történni, mely azonban, mielőtt a lezárolás és elkobzás érvényesen kimondatnék, erről a legközelebbi kikötőben székelő cs. és kir. consult értesiteni tartozik.
Kereskedőnek vagy kereskedőhajósnak tilos bárminemű élelmet, fegyvert, vagy lőszert szállitani lázadók- vagy tengeri rablóknak.
Ezen tilalom megszegése esetében a hajó és rakománya el fog koboztatni, és a bűnös kormányának át fog adatni, hogy a törvény szigora szerint fenyittessék. Hasonlóképen tilos a lázadók által megszállott vidékek látogatása.
Az osztrák-magyar kormány azon lesz, hogy kereskedelmi lobogójának jogositlan használatát minden lehetséges eszközzel akadályoztassa.
XI. CZIKK
Az osztrák-magyar monarchia alattvalói, kik üzleti czélokból az ország belsejébe utaznak, kötelesek ugy, mint más hatalmak alattvalói, a vámfelügyelő részéről maguk számára utazási okmányokat szerezni, azoknak, kik csak mulatságból utaznak, a consul fog útlevelet adni, mely a helyhatósán által láttamozandó. Ezen útlevél kivánatra felmutatandó, ha ez rendben van, birtokosa útját folytathatja, és nem akadályoztathatik, hogy egyéneket szolgálatába fogadhasson és podgyásza és árúi szállitására csolnakokat bérelhessen. Ha ellenben az utas ilyen útlevéllel nem bir, vagy jogellenes cselekvényeket visz véghez, megfenyités végett a legközelebbi consulságnak adandó át, szükséges letartóztatásán kivül azonban rossz bánásnak alávettetnie nem szabad. Oly kirándulásokra, melyek a kereskedelemnek nyitott kikötőktől száz li-nál nagyobb távolságra, vagy öt napnál hosszabb időre nem terjednek, útlevél nem szükségeltetik.
Ezen czikk a hajóslegénységre stb. nem vonatkozik, kik részére a consulok és helybeli hatóságok által egyetértőleg külön határok fognak szabatni.
A cs. és kir. consul ügyelni fog arra, hogy csak tisztességes személyeknek adjon útlevelet.
XII. CZIKK
Az osztrák-magyar monarchia alattvalóinak meg van engedve, China minden részeiből compradorokat, tolmácsokat, irnokokat, munkásokat, csolnakvezetőket, tengerészeket és szolgákat fogadhatni fel a két fél által kölcsönös egyezkedés útján megállapitandó illő dijazás mellett. Hasonlóképen szabadságukban áll chinaiaktól az ország nyelvét vagy tájszólásait tanulni, vagy viszont oktatni ezeket idegen nyelvekben.
Az osztrák-magyar birodalomban nyomtatott könyvek eladása, vagy chinai könyvek vásárlása nem fog akadályoztatni.
XIII. CZIKK
Az osztrák-magyar monarchia alattvalóinak bárminemü tulajdonát a chinai császárságban a chinaiak sérthetlennek tekinteni és mindig kimélni fogják. A chinai hatóságoknak semmi szin alatt sem szabad a nevezett álladalomhoz tartozók hajóit lefoglalni, vagy ezeket bármely nyilvános, vagy magánczélra erőszakosan felhasználni.
XIV. CZIKK
Ha az osztrák-magyar monarchia valamely hajója a kereskedelemnek átengedett kikötők közelébe érkezik, szabadságában áll saját tetszése szerint kalauzt fogadni, hogy ez által a kikötőbe vezettessék. Hasonlólag kalauzt fog választhatni, hogy a kikötőből kivezettessék, ha minden illetéket és járulékot lerótt és elindulásra kész.
XV. CZIKK
Mihelyt egy az osztrák-magyar monarchiához tartozó kereskedelmi hajó valamely kikötőbe beérkezett, a vámfelügyelő, ha jónak tartja, egy vagy több vámhivatalnokot utasitani fog, hogy a hajót szemmel tartsák és ügyeljenek, hogy áruk be ne csempésztessenek. Ezen hivatalnokok tetszésük szerint vagy saját csolnakukban maradhatnak vagy a hajón tartózkodhatnak. Fizetésük, élelmezésük és ellátásuk költségeit a chinai vámhatóság viseli; ugyanazok semminemü kárpótlást, vagy jutalmazást sem a hajóskapitány-, sem az áruk átvevőitől nem követelhetnek.
XVI. CZIKK
24 óra alatt a hajó megérkezte után annak okmányait, a szállitó-leveleket stb. a consulnak át kell adni, ki további 24 óra alatt értesitendi a vámfelügyelőt a hajó nevéről, tonnatartalmáról, és rakománya minőségéről.
Ha a kapitány hibájából a hajó megérkezésétől számitott 48 óra alatt ezen rendszabálynak elég nem tétetett, a kapitány a késedelemért minden napra ötven
(50) Taels-sal fog fenyittetni, ezen büntetés azonban főösszegében a kétszáz (200) Taels-t meg nem haladhatja.
A kapitány felelős a rakmány-nyilatkozat helyességéért, melynek pontosan és kimeritően kell kimutatnia a hajón lévő árurakmányt. Hamis rakmány-nyilatkozat átadásáért ötszáz (500:) Taels-sel fog büntettetni; meg van azonban neki engedve, hogy a rakmány-nyilatkozatnak a vámhatósághoz történt benyujtásától számitott huszonnégy (24) óra alatt valamely hibát, melyet abban észrevett, büntetés nélkül helyreigazithasson.
Az előirt jelentésnek a consul részéről történt átnyujtása után a vámfelügyelő a hajó belsejének megnyitását meg fogja engedni.
Ha a kapitány ilyen engedelem nélkül kezdené a hajó belsejének megnyittatását, vagy az áruk kirakatását, ötszáz (500) Taels-sel fog büntettetni és az összes kirakott áruk el fognak koboztatni.
XVII. CZIKK
Ha az osztrák-magyar birodalom valamelyik kereskedője árukat kiván ki- vagy berakni, erre az engedelmet a vámfelügyelőtől tartozik kikérni. Azon áruk, melyek ilyen engedelem nélkül rakatnak ki vagy be, elkobzás alá kerülnek.
XVIII. CZIKK
A vámfelügyelő különös engedelme nélkül nem történhetik átrakodás egyik hajóról a másikra. Azon áruk, melyek engedelem nélkül egyik hajóról a másikra átrakatnak, elkoboztatnak.
XIX. CZIKK
Az osztrák-magyar birodalom kapitányai és kereskedői áruk és utazók szállitására tetszésük szerint bérelhetnek bárminemü rakhajókat és vizi járműveket; ezen rakhajókért járó bér az érdeklettek szabad egyezkedése utján fog megállapittatni a chinai hatóságok közbenjárása nélkül. Számuk nem lesz korlátolva, ugy ezek, valamint a be- és kirakandó áruknak teherhordók által eszközlendő szállitásának egyedárusága senkinek sem adományozható. Ha ezen rakhajókon csempészet üzetnék, azon áruk, melyeknek csempészett bevitele szándékoltatott, elkoboztatnak.
XX. CZIKK
Az osztrák-magyar monarchia kereskedői tartoznak megfizetni e vámtarifában felsorolt be- és kiviteli vámokat, semmi esetre azonban nagyobbakat, mint a legkedvezményezettebb nemzet kereskedői.
Azon esetben, ha China jelen szerződés tartamának lefolyta előtt a vámok leszállitása vagy felemelése iránt valamely más hatalommal tárgyalásokba bocsátkoznék, a cs. és kir. kormány is hozzájáruland ezen egyezkedéshez, mihelyt az általánosan elfogadtatott.
A jelen szerződéshez csatolt kereskedelmi határozatok ennek kiegészitő részét képezik, és ennél fogva a két szerződő magas félre nézve kötelezőkül tekintendők.
XXI. CZIKK
Ha az osztrák-magyar monarchia valamely kereskedője az áru értéke iránt, mely a vámtarifa szerint értékszerinti vámoltatás alá esik, meg nem egyezhetik a chinai hivatalnokokkal, mindkét fél felszólithat két vagy három kereskedőt az áruk megvizsgálására. Az áru értékeül azon legmagasabb ár fog elfogadtatni, melyért azt ezen kereskedők valamelyike megvenni késznek nyilatkozik.
XXII. CZIKK
A vámtarifa szerinti illeték, minden áru tiszta sulya után, a göngysuly (tara) levonása mellett számittatik. Ha a kereskedő a göngysuly (tara) kiszámitása iránt, minden egyes áruczikk, p. o. theára nézve, meg nem egyezhetik a vámhivatalnokokkal, mindkét fél százával egyenlő számu ládákat választ ki, a brutto és netto suly kideritése, és a különbözet kiszámitása után megtudhatni ezen müvelet segitségével az átlagos göngysulyt (tara) az egész áruszállitmányra nézve. - Ugyan ezen elv szerint tudandó ki minden áru vagy áruczikknek göngysulya (tara). Ha ezen kivül még más ok is volna oly nézetkülönbségekre, melyek azonnal meg nem oldhatók, erről a consul értesitendő, ki az okmányokat a vámfelügyelőnek tartozik megküldeni, hogy ez jog és méltányosság szerint határozzon.
A kérelemnek azonban huszonnégy óra alatt meg kell történnie, különben hatálytalan. Az ügy elintézéseig a vámfelügyelő az áruk könyveztetését felfüggeszteni tartozik.
XXIII. CZIKK
Mindazon behozott áruk, melyek valamiképen megrongáltattak, rongálásnak megfelelő vámleszállitásban fognak részesülni. Viszály esetén a eljárás követendő, melyet a XXI. czikk állapit meg, az érték szerint megvámolandó árukra nézve.
XXIV. CZIKK
Az osztrák-magyar monarchia valamely kereskedőhajójának kapitánya, megérkezésétől számitott negyvennyolcz óra alatt, de nem későbben, ismét el is indulhat a hajó belsejének felnyittatása nélkül, mely esetben tonnapénzt sem tartozik fizetni. A negyvennyolcz óra eltelte után a tonnapénzt megfizetni köteles. Más illetékek vagy adók sem a megérkezés-, sem az indulásnál szedetni nem fognak.
XXV. CZIKK
A beviteli vámok az áruk kirakatásánál és a kiviteli vámok azoknak a hajóra szállitásánál fizetendők. Ha a tonnapénzek és vámok, melyek a hajó és rakománya után fizetendők, teljesen kiegyenlittettek, a vámfelügyelő erről főnyugtát fog adni, melynek előmutatása mellett a consuli hivatalnok a kapitánynak visszaadandja hajóokmányait, és az elindulást megengedi.
XXVI. CZIKK
Az illetékek lefizetése a chinai kormány által megjelölt bankházaknál történik Sycee-ezüst vagy más idegen fémpénzben.
Ezen utóbbiak az osztrák-magyar birodalom alattvalóitól ugyanazon árfolyam szerint fogadtatnak el, mint más idegen kereskedőktől, és semmi esetre sem fog különböző vagy magasabb árfolyam alkalmaztatni.
XXVII. CZIKK
Az osztrák-magyar monarchia kereskedelmi hajói, melyek százötvennél (150) nagyobb tonnatartalommal birnak, tonnánként négy (4) mace-t, melyek pedig százötven vagy ennél kisebb tonnatartalommal birnak, tonnánként egy (1) mace-t fognak fizetni. Ezen illetékek kiszámitásánál az angol tonnamérték fog alapul szolgálni. A vámfelügyelő a kapitánynak vagy az áruk átvevőjének a tonnapénzek teljesitett megfizetéséről elismervényt tartozik adni, melynek előmutatása mellett más chinai kikötőkben, melyekbe a kapitány jónak látja beállani, a XXV. czikkben emlitett főnyugta keltétől számitandó négy (4) hó alatt a chinai vámhatóságok részéről ujból tonnapénzek tőle szedetni nem fognak.
Tonnapénzeket nem kell fizetni oly vizi járművek után, melyeket az osztrák-magyar monarchia alattvalói, utazók, podgyász, levelek, élelmiszerek, vagy vámmentes áruk szállitására használnak.
Ha ily vizi járművek egyuttal vámköteles árukat is szállitanak, a százötvennél (150) kisebb tonnatartalmu hajók közé fognak soroltatni, és tonnapénz fejében tonnánként egy (1) mace-t fizetni.
XXVIII. CZIKK
Az osztrák-magyar monarchia azon alattvalóinak, kik terményeket akarnak szállitani China belsejéből valamely chinai kikötőbe, vagy bevitt árukat visznek valamely kikötőből China belsejében levő valamely helyre, szabadságukban áll, az átviteli vámokat egyszerre megfizetni, és a fizetést olyképen teljesiteni, mint azt a vámtarifához csatolt hetedik kereskedelmi határozat állapitja meg.
Ezen egyszerű illeték felét képezendi a tarifában megállapitott illetékeknek, kivétetnek azonban a vámmentes áruk, melyek az ezen szerződés tarifájához csatolt második kereskedelmi határozathoz képest értékükhöz mért 2 1/2%-nyi átviteli vám alá esnek; különösen megállapittatik, hogy az átviteli vámok megfizetése nem érinti a tarifában emlitett be- és kiviteli vámokat, mely utóbbiak egész összegben és külön szedendők be.
Azon esetben, ha China jövőben a vámok leszállitását vagy fölemelését, vagy ezek beszedésének módját illetőleg más hatalommal tárgyalásokba bocsátkoznék, a cs. és kir. kormány is hozzá járuland ilyen egyezkedéshez, mihelyt az általánosan elfogadtatott.
XXIX. CZIKK
Ha az osztrák-magyar monarchia valamely hajójának kapitánya beállott egy chinai kikötőbe és ugyanott rakmányának csak egy részét kivánja kirakatni, vámot csak ezen rész után köteles fizetni. Rakmányának maradékát más kikötőbe szállithatja, és azt ott vámoltathatja meg s adhatja el.
XXX. CZIKK
Az osztrák-magyar monarchia alattvalói hajóinak, melyek parthajózást üznek, szabadságában áll, chinai terményeket szállitani az egyik nyilt kikötőből a másikba, lefizetvén a tarifa szerinti vámot azon kikötőben, melyben a hajó megrakatása, és a parthajózási illetéket, (mely a tarifa szerinti vámnak felét teszi) azon kikötőben, melyben a kirakatás történik. Ha ezen chinai termények, melyek más kikötőből érkeztek, egy év alatt ujból elszállittatnak, a fennebb érintett hajók vissz-vámelismervényt (drawback Certificate vagy Tsun-piac) kapnak, mely a lefizetett vám fele értékét képviselendi, és melynek alapján az elszállitás kiviteli vámnak többé alávetve nem leend; a kirakatás kikötőjében mindazonáltal a parthajózási illeték fele megfizetendő.
XXXI. CZIKK
Ha az osztrák-magyar monarchia valamely kereskedője, a nyilt kikötők valamelyikébe árukat hozott, és azokat ugyanott meg is vámoltatta, a vámfelügyelőtől az áruk ujra kivitelére engedélyt nyer. Minden csalás kikerülése végett, a vámhivatalnokok tudomást fognak szerezni maguknak arról, vajjon a vámok a megjelölt árukért csakugyan lefizettettek és kellőleg beigtattattak-e, továbbá vajjon a bárczák sértetlenek-e. Vámmegrövidités esetében az áruk a chinai hatóságok által el fognak koboztatni. Ezen feltételek alatt, az osztrák-magyar monarchia kereskedői idegen áruknak külföldre leendő újbóli kivitelére visszvám-elismervényt fognak kapni a lefizetett beviteli vámról. - Chinai terményeknek tizenkét hónap alatt külföldre leendő ujbóli kivitele esetében az osztrák-magyar monarchia kereskedői, visszvámelismervényt igényelhetnek a lefizetett parthajózási illetékekről.
A visszvám-elismervények azon vámhivatal által, mely azokat kiállitotta, a be- és kiviteli vámok lerovásánál névértékben fogadtatnák el fizetés gyanánt.
A visszvám-elismervények helyett a vámhivataltól engedvényt (Mien-schuetan) szerezhetni az áruknak más chinai kikötőben leendő vámmentes kirakatására. Az osztrák-magyar monarchia hajói, melyek idegen gabonanemüekkel vannak terhelve, azokat vámmentesen elszállithatják, mig rakmányuk egy részét ki nem rakták.
Ha a chinai kormány jövőben tárgyalásba bocsátkoznék más hatalommal az iránt, vajjon az áruk megérkezésének időpontjától számitott mennyi idő alatt lehessen ily visszvám-elismervényeket kiadni, a cs. és kir. kormány is hozzájáruland az ilyen egyezkedéshez, mihelyt az általánosan elfogadva leend.
XXXII. CZIKK
Minden, az idegen kereskedelemnek megnyitott kikötőben köteles a vámfelügyelő a consulhivatalnoknál letenni a cantoni vámhivatalnál szokásos mértékek és sulyok gyűjteményét, valamint törvényes mérlegeket is az áruknak és pénznek mérlegelésére. Ezen szabály-mértékek, sulyok és mérlegek alapját képezendik minden vámkövetelés- és fizetésnek; valamint peres esetekben is az általuk mutatott eredmény lesz irányadó.
Minden tévedés kikerülése és nagyobb egyformaság elérése tekintetéből határoztatott, hogy ezen mértékek és sulyok jelen szerződés negyedik kereskedelmi határozatával összhangzásban legyenek.
XXXIII. CZIKK
Az ezen szerződés megsértéséből eredő pénzbüntetések és elkobzások a chinai kormány javára esnek.
A chinai hatóságok minden kikötőben a véleményük szerint legalkalmatosabb intézkedéseket fogják megtenni, hogy az állam bevételei sem csalás, sem csempészet által csorbát ne szenvedjenek.
XXXIV. CZIKK
A cs. és kir. hadihajók, melyek ellenséges szándékkal nem viseltetnek, vagy melyek tengeri rablókat üldöznek, különbség nélkül meglátogathatnak minden chinai kikötőt. Készletek beszerzése, viz bevétele, valamint kijavitások eszközlésénél minden lehető segélyben részesülendnek, és semmikép sem fognak akadályoztatni. Ezen hajók parancsnokai a chinai hatóságokkal egyenranguak és udvariasan fognak
azokkal érintkezni. Az emlitett hajók mindennemü adózástól mentek.
XXXV. CZIKK
Ha osztrák-magyar kereskedelmi hajó a chinai parton hajótörést szenvedne, partra vettetnék, vagy a chinai császár területén levő valamely kikötőben menhelyet keresni kényszerülne, a chinai hatóságok, mihelyt ezen tényről értesülnek, haladéktalanul intézkedni fognak a hajó megmentése és biztossága iránt; a hajón levő személyek barátságos bánásmódban részesitendők és szükség esetében segélylyel támogatandók, hogy a legközelebbi consuli állomáshoz utazhassanak.
XXXVI. CZIKK
Ha az osztrák-magyar monarchia hadi vagy kereskedelmi hajóin levő matrózok vagy más egyének megszöknének, a chinai hatóságok a consuli hivatalnok, vagy ilyennek nem létében, a kapitány megkeresésére kellő intézkedéseket fognak tenni az iránt, hogy a szökevény felfedeztessék és a consuli hivatalnak vagy a kapitánynak átadassék.
Hasonlóképen, ha chinai szökevények vagy bűntett miatt üldözöttek az osztrák-magyar birodalom alattvalóinak házaiba vagy hajóira menekülnének, a helybeli hatóság a cs. és kir, consuli hivatalnokhoz fordulhat, ki a szükséges intézkedéseket azok kiszolgáltatása végett megteendi.
XXXVII. CZIKK
Ha az osztrák-magyar monarchia valamely hajója a chinai vizeken tengeri rablók által kifosztatnék, a chinai hatóságok kötelessége leend minden eszközt fölhasználni a rablók kézrekeritése és megbüntetésére. A rablott áruk az illető consuli hivatalnoknak átadandók, ki azokat az arra jogositottaknak kézbesittetni fogja. Ha sem a tengeri rablókat megkeriteni, sem a rablott tárgyakat visszaszerezni nem lehet, a chinai hatóságok a chinai törvények szerint megfenyitendők, a nélkül azonban, hogy kötelezve lennének a rablott holmik megtéritésére.
XXXVIII. CZIKK
Ha az osztrák-magyar monarchia alattvalójának panasza volna valamely chinai ellen, mindenek előtt a consuli hivatalnokhoz kell fordulnia és annak panaszát előadnia. A consuli hivatalnok az ügy megvizsgáltatása után törekedni fog azt barátságos módon kiegyenliteni.
Hasonlóképen a consuli hivatalnok azon chinait is, ki az osztrák-magyar monarchia valamely alattvalója ellen panaszt emelne, teljes készséggel meg fogja hallgatni, és törekedni fog barátságos egyezkedést létre hozni.
Ha ezen egyeztetés egyik vagy másik esetben nem sikerülne, a consuli hivatalnok igénybe fogja venni az illető chinai hivatalnok közreműködését, hogy közösen intézzék el ez ügyet, a méltányosság elvei szerint.
XXXIX. CZIKK
Chinai alattvalók, kik az osztrák-magyar monarchia valamely alattvalója ellen bűntényt követnek el, a chinai hatóságok által tartóztatandók le, és chinai törvények szerint fenyitendők meg.
Az osztrák-magyar monarchia alattvalói, ha chinai alattvalók ellen követnek el bűntényt, a consuli hivatalnokok által tartóztatandók le, és az osztrák-magyar birodalom törvényei szerint büntetendők meg.
XL. CZIKK
Osztrák-magyar alattvalóknak a tulajdon- vagy személyjogra vonatkozó peres ügyei a cs. és kir. hatóságok birói illetőségéhez tartoznak. Perlekedések osztrák-magyar alattvalók és más nemzetbeliek közt az osztrák-magyar birodalom és ezen idegen nemzet között fennálló szerződések szerint intézendők el a nélkül, hogy azokba a chinai kormány beavatkozhatnék. Ha azonban chinai alattvalók keveredtek ily peres ügybe, a chinai hatóságok minden esetben jelen szerződés XXXVIII. és XXXIX. czikkéhez képest részt fognak venni az eljárásban.
XLI. CZIKK
A chinai hatóságok az osztrák-magyar alattvalók személyét és tulajdonát mindenkor teljes védelemben fogják részesiteni, kivált ha azok megsértetnének vagy rajtok bármi erőszak követtetnék el.
Rablás vagy sarczolás eseteiben a helybeli hatóságok kellőleg fognak intézkedni az iránt, hogy az elrablott tulajdont visszaszerezzék, a rendetlenségnek gátot vessenek, és a bűnösöket, kik törvény szerint megfenyitendők, kézrekeritsék. Ha azonban a bűnösöket a helybeli hatóság kézre nem kerithetné, a chinai kormánytól az érintett hatóságoknak a chinai törvények szerint leendő megfenyittetésén kivül más elégtételt nem kivánhatni.
XLII. CZIKK
Ha chinai alattvaló, ki adósa valamely osztrák-magyar alattvalónak, adósságait meg nem fizetné, vagy csalási szándékkal eltávoznék, a chinai hatóság minden rendelkezésére álló eszközt fel fog használni hogy a szökevényt elfogja, és az adóst tartozásának megfizetésére kényszeritse.
Hasonlóképen a cs. és kir. hatóságok is tartoznak mindent elkövetni, hogy az osztrák-magyar alattvalókat chinai alattvalók irányában fenlevő adósságaik megfizetésére kényszeritsék, és ha csalási szándékkal távoznának, törvény elé állitsák.
Sem Ő császári és apostoli királyi Felsége kormánya, sem a chinai kormány azonban semmi esetre sem vállalnak felelősséget alattvalóik adósságaiért.
XLIII. CZIKK
Az osztrák-magyar monarchiát és alattvalóit teljesen és egyenlően illetik mindazon szabadalmak, szabadságok és kedvezmények, melyeket Ő Felsége, a chinai császár más nemzet kormányának vagy alattvalóinak már is nyujtott, avagy jövendőben nyujtani fog.
A tarifában vagy a vámok, tonnák, kikötőpénzek, bevitel, kivitel és átvitelről szóló határozatokban eszközölt minden változtatás, ide értve a megszoritásokat is, általánosan történt elfogadásuk után azonnal és minden további szerződés nélkül hatálylyal fognak birni az osztrák-magyar monarchia kereskedői és kereskedő hajósaira nézve is.
Hasonlóképen chinai alattvalók az osztrák-magyar birodalom területén is a legkedvezményezettebb nemzet alattvalóival egyenlő bánásmódban fognak részesülni.
XLIV. CZIKK
Megállapodás történt abban, hogy a magas szerződő felek mindegyike tiz év elmulta után követelheti a jelen szerződés tarifájának és a kereskedelemre vonakozó czikkeinek átvizsgáltatását. Ha azonban hat hónap alatt ezen idő elmulta után, e részben inditvány nem tétetik, a tarifa a fentebbi időponttól számitott ujabb tiz évre megmarad hatályában, és ugyan ez fog állani minden további tiz évi időszak elteltével.
Ha azonban az első tiz év elmulta előtt valamely - Chinával szerződési viszonyban lévő - hatalomnak szerződése vagy tarifája átvizsgáltatnék, az ebből származó előnyök azonnal illetni fogják az Ő császári és apostoli királyi Felsége kormányát is.
XLV. CZIKK
A jelen szerződésre vonatkozó jóváhagyási okmányok az aláirás keltétől számitandó egy év alatt Shanghaiban vagy Tientsinben cserélendők ki.
Xxxxx hiteleül jelen szerződést a két fél meghatalmazottjai aláirták és pecsétjeikkel ellátták.
Kelt Pekingben négyszeres kiadásban a keresztény számitás szerint az ezer nyolczszáz hatvan kilenczedik évi szeptember 2-án, azaz: Tung-Chich Ő Felsége uralkodásának 8-ik éve 7-ik hónapja 26-ik napján.
[Aláírások]
Kereskedelmi határozatok
I. HATÁROZAT
A vámjegyzékben nem foglalt áruk
Áruk, melyek a kiviteli vámjegyzékben emlitve nincsenek, a beviteli vámjegyzékben azonban elősoroltatnak, kivitel esetében ugyanazon vám alá esnek, mely reájuk a beviteli vámjegyzékben van kiszabva. Hasonlóképen a beviteli vámjegyzékben nem emlitett árukat is, melyek a kiviteli vámjegyzékben előfordulnak, bevitel esetében ugyanazon vám terheli, melyet a kiviteli vámjegyzék szab reájuk.
Áruk, melyek ezen két vámjegyzék egyikében sincsenek emlitve és a vámmentes áruk között sem fordulnak elő, értéküktől számitott öt százalékos vám alá esnek, melynek meghatározásánál a piaczi ár szolgáland alapul.
II. HATÁROZAT
Vámmentes áruk
Arany és ezüst rudakban, - idegen pengőpénz, - xxxxx, kukoriczaliszt, - szágó, - kétszersült, - eltartható hus, - eltartható főzelék, - sajt, - vaj, - czukor-áruk, - idegen ruhanemüek, - arany- és ékszeráruk, - ezüst és lemezelt áruk, - illatszerek, - mindennemü szappan, - faszén, - tűzifa, - idegen gyertyák, - idegen dohány, - idegen szivarok, - bor, sör és szeszesitalok, - házi eszközök, - házi és hajószerek, - személyes használatra való podgyász, - papir és irószerek, - szőnyeg és késmivesáruk, - idegen gyógyszerek, - üveg és kristályüveg.
Ezen itt elősorolt árukat sem beviteli, sem kiviteli vám nem terheli. A személyes használatra való podgyász, arany és ezüst rudak, valamint az idegen pengőpénz kivételével mindazonáltal ezen áruk után, ha China belsejébe szállittatnának, értéküktől számitott két és egy fél százalék fizetendő átviteli vám fejében.
Oly hajó, mely egészen vagy részben vámmentes árukkal van terhelve, (a személyes használatra való podgyász, arany- és ezüst-rudak, valamint idegen pengőpénz kivételével) a tonnapénzek megfizetésére még azon esetben is köteles, ha rakmányát egyedül csak ezen áruk képeznék is.
III. HATÁROZAT
Tiltott áruk Tilos következő áruknak ugy bevitele, mint kivitele:
Lőpor, - golyók - ágyuk, akár nagyok akár kicsinyek, - bármily fajta puskák, - fegyverek, lőszerek, és mindennemü hadi eszközök, - só.
IV. HATÁROZAT
Mértékek és sulyok
A vámjegyzék kiszámitásánál az lett alapul véve, hogy egy (1) száz (100) Cattiból álló Piculnak sulya egyenlő százhusz (120) vámfont huszonhét (27) lat egy (1) quent nyolcz (8) Cent-tel, vagy hatvan (60) kilogramm négyszázötvenhárom (453) grammal; és hogy egy (4), tiz (10) chinai lábot tartalmazó Tschangnak hossza egyenlő tizenegy
(11) láb két (2) hüvelyk kilencz (9) vonallal osztrák számitás szerint, vagy három (3) meter ötvenöt (55) centiméter-rel. - Egy chinai Tschi egyenlőnek tekintetik tizenhárom (13) hüvelyk öt (5) vonallal, osztrák számitás szerint vagy háromszázötvenöt (355) milliméterrel.
V. HATÁROZAT
Áruczikkek, melyek azelőtt tilosak voltak
Az opium, rézpénz, gabonaművek, hüvelyes vetemények, kén, salétrom és a Spealter angol elnevezés alatt ismeretes horganyfajtával való kereskedésnek eddigi megszoritása megszünik a következő feltételek mellett:
1. Opium mostantól kezdve egy Picul után harmincz (30) Taels-t beviteli vámot fizet. A bevivő ugyanazt csak a kikötőben adhatja el és China belsejébe; ezen czikk csakis chinaiak által és mint chinai tulajdon szállitható. Az osztrák-magyar monarchia kereskedőjének nem szabad ily alkalommal kisérni a chinait.
A szerződés XI. czikkét ennek következtében jelen esetre kiterjeszteni nem lehet. Hasonlólag az átviteli illetékekre vonatkozó határozatok is a mákonynál alkalmazást nem nyernek, de jogában áll a chinai kormánynak ezen árut tetszése szerint terhelni átviteli vámokkal.
Ugyszintén a vámtarifa átvizsgálásai sem érintik a mákonyt.
2. Rézpénz. Chinai rézpénz kivitele idegen kikötőbe tilos; az osztrák-magyar monarchia alattvalói azonban következő feltételek alatt szállithatják azt egyik chinai nyilt kikötőből a másikba.
A szállitó köteles határozottan megjelelni a rézpénz összegét, melyet elszállitani szándékozik, valamint a kikötőt is, melybe viszi.
Tartozik továbbá két (2) fizetésre képes személyt, mint kezest állitani vagy a vámfelügyelő által elegendőnek ismert más biztositékot nyujtani az iránt, hogy az elindulási engedély kinyerésétől számitott hat (6) hónap alatt az indulási kikötő vámszedőjének visszaadja az általa kibocsátott igazolványt, melynek a megérkezésre kijelölt kikötőben levő vámszedőnek pecsét alatt kiadott azon elismervényével kell ellátva xxxxxx, hogy a rézpénz rendeltetési helyére csakugyan meg is érkezett. Ha az elszállitó ezen elismervényt elő nem mutatja, az elszállitott rézpénzzel egyenlő pénzbüntetéssel fog sujtatni. A rézpénz után vám ugyan nem fizetendő, azon hajó azonban, mely egészben vagy részben ily rézpénzzel van rakva, köteles a tonnapénzek megfizetésére még azon esetben is, ha rakmányát egyedül csak ezen áru képezné.
3. Rizs. Rizst és minden más belföldi vagy idegen gabona-nemet, bárhol termeltetett, vagy bárhonnan hozatott volna, tilos idegen kikötőbe szállitani.
Az osztrák-magyar monarchia kereskedői azonban ezen terményeket az egyik chinai nyilt kikötőből a másikba ugyanazon kezességi feltételek mellett szállithatják, melyek a rézpénzre nézve állapittattak meg, de kötelesek lesznek azon kikötőben, hol a hajó megrakodása történik, a vámjegyzékben megállapitott vámokat megfizetni.
Rizs és gabonanemüek után beviteli vám szedetni ugyan nem fog, azon hajó azonban, melynek rakománya egészen vagy részben rizs- vagy gabonanemüekből áll, a tonnapénzeket még akkor is megfizetni tartozik, ha más rakomány a hajón nem léteznék.
4. Xxxxxxxx, kén és a „Spealter” név alatt ismeretes horgany nem hadi szükségletnek tekintetnek; az osztrák-magyar birodalom kereskedőinek ennek folytán tiltatik ezeknek behozatala, kivévén, ha a chinai kormány kivánatára vagy oly chinai alattvalóknak számára hozatnak be, kik vásárlásukra szabály szerint jogositvák. IIy tárgyak kirakatására engedély sem fog adatni mindaddig, mig a vámhivatal meg nem győződött arról, hogy a vevő a szükséges felhatalmazványt birja. Az osztrák-magyar monarchia alattvalóinak nem szabad továbbá ezen czikkeket a Yangtze-Kiang folyón felfelé szállitani, vagy más mint a chinai tengerparton levő nyilt kikötőkbe behozni, hasonlóképen tilos nekik chinaiak számára kisérni azokat az ország belsejébe.
Az emlitett czikkek csak a kikötőkben adhatók el és minden más helyen chinai tulajdon gyanánt tekintendők.
Minden megsértése az itt megállapitott feltételeknek, melyek alatt a mákony, rézpénz, gabonanemüek, salétrom, kén és a „Spealter” név alatt ismeretes horganynemmel való kereskedés meg van engedve - a kérdéses czikkek elkobzásával fog büntettetni.
VI. HATÁROZAT
A hajók által a kikötőbe érkeztükkor követendő eljárás
Minden félreértés elkerülése végett megállapodás történt abban, hogy a 24 órai időszak, mely alatt minden kapitány a jelen szerződés XVI-dik czikkéhez képest okmányait a consulnak átnyujtani köteles, azon időtől számitandó, melyben a hajó a kikötő határán belül megérkezett.
Szintugy számitandó azon negyvennyolcz (48) órai határidő is, melynek tartama alatt a jelen szerződés XXIV-ik czikke szerint az osztrák-magyar monarchia hajói a kikötőkben maradhatnak a nélkül, hogy tonnapénzeket tartoznak fizetni.
A kikötők határai a vámhatóságok által a kereskedelem szükségleteihez képest állapitandók meg, kellő tekintettel azonban a vámjövedelmek biztositására.
Szintugy meghatározandók azon helyek, hol minden kikötőben az áruk be- és kirakatása meg van engedve; egyuttal értesitendők ezen helyekről a consulok is, hogy tudósithassák a közönséget.
VII. HATÁROZAT
Átviteli vámok
Kereskedelmi áruk után az átviteli vámok következő feltételek teljesitése mellett fizettetnek.
A bevitelnél: azon kikötőben, melyből az áruk az ország belsejébe küldetnek, a vámhivatal főnöke értesitendő ezen áruk minémüsége- és mennyiségéről, a hajó nevéről, melyből kirakattak, valamint annak nevéről is, melyre szállitandók. A vámhivatal főnöke meggyőződvén ezen bevallások igazságáról és megkapván az átviteli vámoknak a jelen szerződés XXVIII-ik czikkében meghatározott összegét, az áruk behozójának kézbesiteni fogja az erre vonatkozó igazolványt, melyet minden vámállomáson elő kellend mutatni. Egyéb adó ezen áruktól, bármely részébe az országnak szállittatnának is azok, többé nem fog szedetni.
A kivitelnél: az osztrák-magyar monarchia alattvalója által China belsejében vásárlott termények az első vám-állomáson, melyet a hajóra szállitás eszközlésére kijelölt kikötő felé utjukban érintenek, megvizsgálandók és feljegyzendők. A szállitást eszközlő személy vagy személyek tartoznak átadni egy általuk aláirt nyilatkozatot a termények minősége és azon kikötőről melyben azok hajóra szállitandók, - mire igazolványt nyernek, melyet a hajóra szállitás eszközlésére kijelölt kikötő felé folytatott utjukban minden vám-állomáson előmutatni és láttamoztatni kötelesek. Az áruk a kikötőhöz legközelebbi vám-állomáson megérkezvén, erről az ezen kikötőben levő vám-hivatal értesitendő, mire azok a jelen szerződés XXVIII-ik czikkében megállapitott átviteli vámok megfizetése után tovább haladhatnak.
A kivitelnél a vámjegyzékben megállapitott vámok fizetendők. Be- vagy kivitelre szánt árukkal a fennebbi határozatok ellenére megkisérlett minden csempészet ezen áruk elkoboztatását vonja maga után.
Oly áruk, melyek az érintett módon mint átviteli áruk valamely kikötő részére kijelöltettek, elkobozhatók, ha engedelem nélkül az átvitel alatt eladatnának.
Minden oly kisérlet, mely több áru átvitelét czélozza, mint a mennyi az igazolványban megemlitve volt, mind az áruk elkobzásával büntettetik, melyek az igazolványban ugyanazon elnevezés alatt fordulnak elő.
A vámhivatali főnöknek jogában áll oly áruknak hajóra szállitását megakadályozni, melyeknél az őket terhelő átviteli vámok megfizetése be nem bizonyitható; akadályozhatja pedig azt mind addig, mig ezen vámok meg nem fizettetnek.
VIII. HATÁROZAT
Külkereskedés útlevelek alapján az ország belsejébe
Megállapodás történt abban, hogy a szerződés XI-ik czikke nem ugy értelmezendő, mintha az osztrák-magyar monarchia alattvalóinak meg volna engedve China fővárosába mehetni, hogy ugyanott kereskedést üzzenek.
IX. HATÁROZAT
A vámok lefizetése a kikötőkben
Minthogy a jelen szerződés a chinai kormányt arra jogositja, hogy minden alkalmasnak látszó intézkedést megtehessen az osztrák-magyar monarchia kereskedéséből származó bevételeinek biztositására, az határoztatott, hogy e részben egyenlő rendszer fogadtassék el minden nyilt kikötőben.
A chinai kormány mindazon intézkedéseket megteendi, melyeket a dugárusságnak a Yang Tze-Kiang folyón leendő megakadályozása tekintetéből szükségeseknek ismerend.
Az idegen kereskedelem fölötti őrködésre a chinai kormány részéről kinevezett hivatalnok e végből időről-időre vagy maga meg fogja látogatni az egyes kikötőket, vagy képviselőt fog oda küldeni. A nevezett hivatalnoknak jogában áll tetszése szerint kiszemelni valamely osztrák-magyar alattvalót, kit képesnek tartand arra, hogy neki a vámbevételek kezelése, a dugárusság megakadályozása, a kikötő határainak megállapitása, a révkapitányi teendők teljesitése, végre a fénytornyok, uszányok és tengeri jelzők elosztásában stb. segédkezet nyujtson: ezek fentartási költségei a tonna-illetékekből fedeztetnek.
[Aláírások]
VÁMJEGYZÉK
I. BEVITEL
Tárgy | per | T | M | C | C |
Agar-Agar | 100 catties | - | 1 | 5 | |
Assa foetida | 100 catties | - | 6 | 5 | |
Épitő fa. | |||||
Árboczok és szálak kemény fából, melyek 40 angol | |||||
lábnál nem hosszabbak | darab | 4 | |||
Kemény fából, melyek 60 angol lábnál nem hosszabbak | darab | 6 | |||
Kemény fából, melyek 60 angol lábnál hosszabbak | darab | 10 | |||
Puha fából, melyek nem hosszabbak 40 angol lábnál | darab | 2 | |||
Puha fából, melyek nem hosszabbak 60 angol lábnál | darab | 4 | 5 | ||
Puha fából, melyek 60 angol lábnál hosszabbak | darab | 6 | 5 | ||
Gerendák kemény fából, melyek nem hosszabbak 26 | darab | ||||
angol lábnál és melyeknek átmérője 12 hüvelyknél kisebb | 1 | 5 | |||
Deszkák kemény fából, melyek nem hosszabbak 24 | |||||
angol lábnál, nem szélesebbek 12 hüvelyknél és nem vastagabbak 3 hüvelyknél | 100 | 3 | 5 | ||
Deszkák kemény fából, melyek nem hosszabbak 16 | |||||
angol lábnál, nem szélesebbek 12 hüvelyknél, nem vastagabbak 3 hüvelyknél | 100 | 2 | |||
Deszkák puha fából | 1000 láb | 7 | |||
Deszkák Teák fából | köbláb | 3 | 5 | ||
Pamut nyers állapotban | 100 catties | 3 | 5 |
Pamut-áruk. | |||||
Szürkék, fehérek simák, croizirozottak, melyek | |||||
szélesebbek 34 hüvelyknél és nem hosszabbak 40 yardsnál | darab | 8 | |||
Szürkék, melyek szélesebbek 34 hüvelyknél és hosszabbak 40 yardsnál | 10 yard | 2 | |||
Drills és Jeans (parket fajta), melyek nem szélesebbek | |||||
30 hüvelyknél és nem hosszabbak 40 yardsnál | darab | 1 | |||
Drills és Jeans (parket fajta), melyek nem szélesebbek | |||||
30 angol hüvelyknél és nem hosszabbak 30 yardsnál | darab | 7 | 5 | ||
T. posztó, mely nem szélesebb 34 angol hüvelyknél és | |||||
nem hosszabb 48 yardsnál | darab | 8 | |||
T. Posztó, mely nem szélesebb 34 angol hüvelyknél és | |||||
nem hosszabb 24 yardsnál | darab | 4 | |||
T. Posztó festve mustrával vagy mustra nélkül, mely | |||||
nem szélesebb 36 angol hüvelyknél és nem hosszabb 40 yardsnál | darab | 1 | 5 | ||
Több szinü áruk, fehér brocat, shirting pontokkal, | |||||
melyek nem szélesebbek 36 angol hüvelyk- és nem hosszabbak 40 yardsnál | darab | 1 | |||
Nyomatott cic és butorkártonok, melyek nem | |||||
szélesebbek 31 angol hüvelyk- és nem hosszabbak 30 yardsnál | darab | 7 | |||
Cambric, mely nem szélesebb 46 angol hüvelyk- és | |||||
nem hosszabb 24 yardsnál | darab | 7 | |||
Cambric, mely nem szélesebb 46 angol hüvelyk- és | |||||
nem hosszabb 12 yardsnál | darab | 3 | 5 | ||
Mousselin, mely nem szélesebb 46 angol hüvelyk- és | |||||
nem hosszabb 24 yardsnál | darab | 7 | 5 | ||
Mousselin, mely nem szélesebb 46 angol hüvelyk- és | |||||
nem hosszabb 12 yardsnál | darab | 3 | 5 | ||
Damasz, mely nem szélesebb 36 angol hüvelyk- és | |||||
nem hosszabb 40 yardsnál | darab | 2 | |||
Xxxxxx vagy piqué, mely nem szélesebb 40 angol | |||||
hüvelyk- és nem hosszabb 12 yardsnál | darab | 6 | 5 | ||
Gingham, mely nem szélesebb 28 angol hüvelyk- és | |||||
nem hosszabb 30 yardsnál | darab | 3 | 5 | ||
Kendők, melyek egy négyzetyardsnál nem nagyobbak | tuczat | 2 | 5 | ||
Parket, mely nem hosszabb 35 yardsnál | darab | - | 2 | ||
Bársony, mely nem hosszabb 34 yardsnál | darab | - | 1 | 5 | |
Pamutczérna | 100 catties | 7 | |||
Pamutfonalak | 100 catties | 7 | |||
Bétel dió | 100 catties | 1 | 5 | ||
Bétel dió héj | 100 catties | 7 | 5 | ||
Béche de mer, fekete | 100 catties | 1 | 5 | ||
Béche de mer, fehér | 100 catties | 3 | 5 | ||
Méh-viasz sárga | 100 catties | 1 | |||
Cochenille | 100 catties | 5 | |||
Con, bezoár, indiai | catty | 1 | 5 | ||
Cutch | 100 catties | 1 | 8 |
Elefánt-agyarak egész darabokban | 100 catties | 4 | |||
Elefánt-agyarak tört darabokban | 100 catties | 3 | |||
Jégmadártollak | 100 | - | 4 | ||
Pávatollak | 100 | 4 | |||
Kovák | 100 catties | 3 | |||
Halbőr | 100 catties | 2 | |||
Halak sózva | 100 catties | 1 | 8 | ||
Hal-gyomrok | 100 catties | 1 | |||
Gamgbier | 100 catties | 1 | 5 | ||
Ollótlan rákok száritva | 100 catties | 3 | 6 | ||
Szegfü | 100 catties | 5 | |||
Szegfü-szeg | 100 catties | 1 | 8 | ||
Ginseng amerikai, nem tisztitva | 100 catties | 6 | |||
Ginseng amerikai, tisztitva | 100 catties | 1 | 5 | ||
Ablak-üveg | 100 láb | 1 | 5 | ||
Arany-sodrony igazi | catty | 1 | 6 | ||
Arany-sodrony utánzott | catty | - | - | 3 | |
Bemon-mézga | 100 catties | 6 | |||
Mézga-olaj | 100 catties | 6 | |||
Mézga bodros uszány | 100 catties | 4 | 5 | ||
Mirha mézga | 100 catties | 4 | 5 | ||
Olibanum mézga | 100 catties | 4 | 5 | ||
Sárga mézga | 100 catties | 1 | |||
Czápaszárnyak (feketék) | 100 catties | 5 | |||
Czápaszárnyak (fehérek) | 100 catties | 1 | 5 | ||
Czápabőrök | 100 | 2 | |||
Vizahólyag (halenyv) | 100 catties | - | 6 | 5 | |
Bőrök ugymint: | |||||
Bivaly vagy tehén | 100 catties | 5 | |||
Szarvorru | 100 catties | 4 | 2 | ||
Nagy róka | darab | 1 | 5 | ||
Kis róka | darab | 7 | 5 |
Nyest Tengeri vidra Tigris és párducz Hód Őz, nyul, tengeri nyul Mókus Vidra Mosó medve Borz Nagy farkas Kis farkas bőrök Szarvak ugymint: Bivaly Szarvas Szarvorru-szarvak Fa, ugymint: Camagon Eben Illatos Kranjce, - mely 55 angol láb hosszú, 1 angol láb 8 hüvelyk széles és 1 láb vastag Laka Vörös Garroo-fa Indigó folyó állapotban Kánfor barvos, tisztitva Kánfor hulladék Kardamomen, jobb minőségü Kardamomen, silányabb minőségü vagy paradicsommagok Karniolkő Karniolgyöngyök Fémgombok Korallok | - | 1 - 5 - - 2 2 2 - - - - 2 - - - - - - 2 - 1 - 1 - - 7 - - | 1 | 5 | |
- | 5 | - | - | ||
darab | 1 | 5 | - | ||
100 | - | - | - | ||
100 | 5 | - | - | ||
100 | 5 | - | - | ||
100 | - | - | - | ||
100 | - | - | - | ||
100 | - | - | - | ||
darab | 1 | 5 | - | ||
darab | - | 7 | 5 | ||
100 catties | 2 | 5 | - | ||
100 catties | 2 | 5 | - | ||
100 catties | - | - | - | ||
100 catties | - | 3 | - | ||
100 catties | 1 | 5 | - | ||
100 catties | 4 | 5 | - | ||
darab | 8 | - | - | ||
100 catties | 1 | 4 | 5 | ||
100 catties | 1 | 1 | 5 | ||
100 catties | - | - | - | ||
100 catties | 1 | 8 | - | ||
catty | 3 | - | - | ||
catty | 7 | 2 | - | ||
100 catties | - | - | - | ||
100 catties | 5 | - | - | ||
100 steina | 3 | - | - | ||
100 catties | - | - | - | ||
gros | - | 5 | 5 | ||
catty | 1 | - | - |
Lakirozott áruk Bőr Enyv Lenáruk finomak, mint irhoni vagy skót, melyek nem hosszabbak 50 yardsnál Lenáruk durvák, pamuttal vagy selyemmel vegyitve, melyek nem hosszabbak 50 yardsnál Lucraban magvak Macis virágok Mangrovehéj Fémek: Réz idomitva, pléhekben, rudakban és szögekben Réz idomitatlan, lemezekben Yellon fém, pléhekben, szögekben Yellon japáni Vas idomitva, pléhek, rudak, darabok karikákban Vas idomitatlan tuskókban Vas sulyteherre való Vas sodrony Ólom tuskókban Ólom lemezekben Higany Horgany, (mely csak a vámjegyzékhez csatolt szabályzat szerint adható el) Aczél Ón Bádog Szerecsendiók Kagylók száritva Olajbogyók, be nem főzve, sózva vagy befőzve Mákony Gyöngyházak Bors (fekete) Bors (fehér) Putschuk (korpgyökér) | 100 catties | 1 | - | - | - |
100 catties | - | 4 | 2 | - | |
100 catties | - | 1 | 5 | - | |
darab | - | 5 | - | - | |
darab | - | 2 | - | - | |
100 catties | - | - | 3 | 5 | |
100 catties | 1 | - | - | ||
100 catties | - | - | 3 | ||
100 catties | 1 | 5 | - | ||
100 catties | 1 | - | - | ||
100 catties | - | 9 | - | ||
100 catties | - | 6 | - | ||
100 catties | - | 1 | 2 | 5 | |
100 catties | - | - | 7 | 5 | |
100 catties | - | - | 1 | - | |
100 catties | - | 2 | 5 | - | |
100 catties | - | 2 | 5 | - | |
100 catties | - | 5 | 5 | - | |
100 catties | 2 | - | - | - | |
100 catties | - | 2 | 5 | - | |
100 catties | - | 2 | 5 | - | |
100 catties | 1 | 2 | 5 | - | |
100 catties | - | 4 | - | - | |
100 catties | 2 | 5 | - | - | |
- | 2 | - | - | ||
100 catties | - | 1 | 8 | - | |
100 catties | 30 | - | - | - | |
100 catties | - | 2 | - | - | |
100 catties | - | 3 | 6 | - | |
100 catties | - | 5 | - | - | |
100 catties | - | 6 | - | - |
Rotáng (keletindiai széknád) Salétrom, (mely csak a vámjegyzékhez csatolt szabályzat szerint adható el) Bársonykelmék, melyek nem hosszabbak 34 yardsnál Szantálfa Sagánfa Békateknők Békateknők töredékekben Ernyők Kékleny-üveg (Smalta) Burnót idegen Kén, (mely csak a vámjegyzékhez csatolt szabályok szerint adható el) Vitorlavászon lenből vagy pamutból, mely nem hosszabb 50 yardsnál Bivaly- vagy szarvas-inak Ezüst sodrony, igazi Ezüst sodrony, utánzott Zenélő szelenczék 5%-ad valorem Mézga rudacskákban Kőszén idegen Tőkehal Zsebórák Zsebórák zománczozva, gyöngyözve Alattságok (manilakenderből) Távcsövek, szinházi látcsövek, tükrök, faltükrök érték után 5%- Tigris csontok Órák, fal- és álló órák 5% érték után Madárfészkek, indiaiak ételül szolgálók és az 1-ső osztályba Madárfészkek, indiaiak ételül szolgálók és a 2-ik osztályba Madárfészkek, indiaiak ételül szolgálók és a 3-ik osztályba tartozók, vagy nem tisztitottak Rozmár-fogak Viasz japáni Gyapju-fonalak Gyapju áruk vagy mint takarók | 100 catties | - | 1 | 5 | - |
100 catties | - | 5 | - | - | |
darab | - | 1 | 8 | - | |
100 catties | - | 4 | - | - | |
100 catties | - | 1 | - | - | |
catty | - | 2 | 5 | - | |
catty | - | - | 7 | 2 | |
darab | - | - | 3 | 5 | |
100 catties | 1 | 5 | - | - | |
100 catties | 7 | 2 | - | - | |
100 catties | - | 2 | - | - | |
100 catties | - | 4 | - | - | |
100 catties | - | 5 | 5 | - | |
catty | 1 | 3 | - | - | |
catty | - | - | 3 | - | |
- | - | - | - | - | |
100 catties | - | 3 | - | - | |
tonna | - | - | 5 | - | |
100 catties | - | 5 | - | - | |
par | 1 | - | - | - | |
par | 4 | 5 | - | - | |
100 catties | - | 3 | 5 | - | |
- | - | - | - | ||
100 catties | 1 | 5 | 5 | - | |
- | - | - | - | - | |
catties | 1 | 5 | 5 | - | |
catties | - | 4 | 5 | - | |
catties | - | 1 | 5 | - | |
100 catties | 2 | - | - | - | |
100 catties | - | 6 | 5 | - | |
100 catties | 3 | - | - | - | |
par | - | 2 | - | - |
Finom posztó és spanith stiper, habit és medium posztó 51-61 angol hüvelyk szélességgel
Long-Ells, 31 angol hüvelyk szélességgel
xxxxx xxxxx
- 1 2 -
- - 4 5
Camlot angol, 31 angol hüvelyk szélességgel
darab
- - 5 -
Camlot bollandi, 33 angol hüvelyk szélességgel
darab
- 1 - -
Camelot utánozva, vagy bombareltes
darab
- - 3 5
Xxxxxxx, flanel és keskeny posztó
darab
- - 4 -
Lastings 31 angol hüvelyk szélességgel
darab
- - 5 -
Lastings utánozva és Orleans 34 angol hüvelyk szélességgel
Lobogó posztó, Bunting, mely nem szélesebb 24 angol hüvelyk- és nem hosszabb 40 yardsnál
Szövetek, gyapju és pamuttat vegyitve, ugy mint lurtru, egyszerüek és fémszálakkal (brocat), melyek nem hosszabbak 31 yardsnál
Közönséges spanith.
darab
darab darab
- - 3 5
- 2 - -
- 2 - -
Stripes
chang
- 1 - -
Fahéj Tapló
100
catties 100
catties
II. KIVITEL
1 5 - -
- 3 5 -
Tárgy | per | T | M | C | C |
Timsó | 100 catties | - | - | 4 | 5 |
Timsó zöld vagy vasgálicz | 100 catties | - | 1 | - | |
Csillagos ánis | 100 catties | - | 5 | - | |
Tört ánis | 100 catties | - | 2 | 5 | |
Anis olaj | 100 catties | 5 | - | - | |
Sárga baraczkmag vagy mondolák | 100 catties | - | 4 | 5 | |
Mireny | 100 catties | - | 4 | 5 | |
Mireny sárga vagy orsiment | 100 catties | - | 3 | 5 | |
Osztrigák és egyéb tengeri kagylók | 100 catties | - | - | 9 | |
Bambuszgyártmányok | 100 catties | - | 7 | 5 | |
Bangles vagy üveg karpereczek | 100 catties | - | 5 | - | |
Pamut nyers állapotban | 100 catties | - | 3 | 5 |
Pamut rongyok | 100 catties | - | - | 4 | 5 | |
Képek és festmények | darab | - | 1 | - | ||
Képek és festmények rizs | darab | - | - | - | ||
Képek papiron | száz | - | 1 | - | ||
Ólomsárga (Massicot) | 100 catties | - | 3 | 5 | ||
Ólompir (minium) | 100 catties | - | 3 | 5 | ||
Fehér ólomércz (Ceruse) | 100 catties | - | 3 | 5 | ||
Virágok mesterségesek | 100 catties | 1 | 5 | - | ||
Bab és borsó (Nimhang és Tungchow) kivételével | 100 catties | - | - | 6 | ||
Lepény | 100 catties | - | - | 3 | 5 | |
Capoor Cutchery | 100 catties | - | 3 | - | ||
Cassia lignea | 100 catties | - | 6 | - | ||
Cassia lignea virágok | 100 catties | - | 8 | - | ||
Cassia lignea ágak | 100 catties | - | 1 | 5 | ||
Cassia lignea olaj | 100 catties | 9 | - | - | ||
Castor olaj (Ricinus) | 100 catties | - | 2 | - | ||
China gyökér | 100 catties | - | 1 | 3 | ||
Cow (fonadék kokusdiószálakból) | 100 catties | - | 1 | - | ||
Coir bezoár | catty | - | 3 | 6 | ||
Datola fekete | 100 catties | - | 1 | 5 | ||
Datola vörös | 100 catties | - | - | 9 | ||
Szőrök, ugymint teveszőr | 100 catties | 1 | - | - | ||
Szőrök, ugymint kecske | 100 catties | - | 1 | 8 | ||
Takarók, durvák szőr- vagy bőrből | darab | - | - | 9 | ||
Trágya pogácsák vagy Poudrette | 100 catties | - | - | 9 | ||
Tojások eltartható állapotban | ezer | - | 3 | 5 | ||
Áruk elefántcsontból | catty | - | 1 | 5 | ||
Földdiók | 100 catties | - | 1 | - | ||
Föld diólepény | 100 catties | - | - | 3 | ||
Földgombák | 100 catties | 1 | 5 | - | ||
Legyezők tollakból | száz | - | 7 | 5 | ||
Legyezők papirból | száz | - | - | 4 | 5 |
Legyezők pálmalevelekkel szegélyezve | ezer | - | 3 | 6 | |
Legyezők nem szegélyezve | ezer | - | 2 | - | |
Festék zöld | 100 catties | - | 4 | 5 | |
Festőanyag zöld | catty | - | 8 | - | |
Nemezhulladék | 100 catties | - | 1 | - | |
Nemezsapkák | száz | 1 | 2 | 5 | |
Fénymáz vagy nyers lak | 100 catties | - | 5 | - | |
Galagant | 100 catties | - | 1 | - | |
Gubacs | 100 catties | - | 5 | - | |
Sárga gyökér (turmeric) | 100 catties | - | 1 | - | |
Ginseg belföldi érték után 5% | 100 catties | - | - | - | |
Coreából vagy Japánból első minőségü | catty | - | 5 | - | |
Második | - | - | 3 | 5 | |
Üveg vagy üvegáruk | 100 catties | - | 5 | - | |
Üveggyöngyök | 100 catties | - | 5 | - | |
Gyékényszövet finom | - | 2 | 5 | - | |
Gyékényszövet közönséges | - | - | 7 | 5 | |
Gips | - | - | - | 3 | |
Len | 100 catties | - | 3 | 5 | |
Lenfonalak Canion tájáról | 100 catties | - | 1 | 5 | |
Lenfonalak Sutchorow tájáról | 100 catties | - | 5 | - | |
Bőrök fris | 100 catties | 1 | 8 | - | |
Fa, ugymint czölöpök, rudak, gerendák | darab | - | - | 3 | |
Faáruk | 100 catties | 1 | 1 | 5 | |
Méz | - | - | 9 | - | |
Szarvak öreg szarvasoktól | - | 1 | 3 | 5 | |
Szarvak fiatal szarvasoktól | pár | - | 9 | - | |
Indigó száritva | 100 catties | 1 | - | - | |
Joss-sticks (Chinai füstölő gyertya) | - | - | 2 | - | |
Kámfor | - | - | 7 | 5 | |
Körisbogarak (Cantharides) | 2 | - | - | ||
Gesztenyék | - | -1 | - |
Ruhanemüek panrotból | 1 | 5 | - | ||
Ruhanemüek selyemből | - | 10 | - | - | |
Foghagyma | - | - | - | 3 | 5 |
Csontok és szaru-áruk | - | 1 | 5 | - | |
Bőröndök | - | 1 | 5 | - | |
Csemege és mindennemü befőzött gyümölcs | - | - | 5 | - | |
Xxxxxxxx, hamisak | - | - | 3 | 5 | |
Kubeba | - | 1 | 5 | - | |
Rézércz | - | 5 | - | ||
Rézbádog, régi | - | - | 5 | - | |
Réz- és ónáruk | - | 1 | 1 | 5 | |
Ritkaságok és régiségek 5% érték után | - | - | - | - | |
Lakirozott áruk | 100 catties | 1 | - | - | |
Édes gyökér | 100 catties | - | 1 | 3 | 5 |
Mécsbelek | 100 catties | - | 6 | - | |
Kész bőr fris állapotban | 100 catties | 1 | 8 | - | |
Bőráruk: ugymint zacskók, erszények és tárczák | 100 catties | 1 | 5 | - | |
Liches (száritott gyümölcsök) | 100 catties | - | 2 | - | |
Liliomvirágok száritva | 100 catties | - | 2 | - | |
Liliommagok vagy lotosdiók | 100 catties | - | 5 | - | |
Lung-ugan (száritott gyümölcsök) | 100 catties | - | 2 | 5 | |
Lung-ugan mag nélkül | 100 catties | - | 3 | 5 | |
Márványtáblák | 100 catties | - | 2 | - | |
Mindennemü gyékények | száz | - | 2 | - | |
Futó szőnyeg gyékényből 40 yards hosszu tekercsben | 40 yards h. tekercs | - | 2 | - | |
Dinnyemagok | 100 catties | - | 1 | - | |
Fémgombok | 100 catties | 3 | - | - | |
Fémlapok (folio) | 100 catties | 1 | 5 | - | |
Fémáruk | 100 catties | 1 | - | - | |
Fémsodrony | 100 catties | 1 | 1 | 5 | |
Pézsma | catty | - | 9 | - | |
Nanking és belföldi pamutkelmék | 100 catties | 1 | 5 | - |
Metélt (hosszu vermicelli) | 100 catties | - | 1 | 8 | |
Olaj, ugymint: bab, thea, fa, pamut és lenmagolaj | 100 catties | - | 3 | - | |
Olajbogyó magok | 100 catties | - | 3 | - | |
Palampore (kivarrt ágytakarók pamutból) | száz | 2 | 7 | 5 | |
Papir első minőségü | 100 catties | - | 7 | - | |
Papir 2-ik minőségü | 100 catties | - | 4 | - | |
Papir olajozva | 100 catties | - | 4 | 5 | |
Gyöngyök hamisak | 100 catties | 2 | - | - | |
Gyöngyház áruk | catty | - | 1 | - | |
Borsos-mentalevelek | 100 catties | - | 1 | - | |
Borsos-menta olaj | 100 catties | 3 | 5 | - | |
Porcellan finom | 100 catties | - | 9 | - | |
Porcellan közönséges | 100 catties | - | 4 | 5 | |
Rizs vagy paddy, buza, köles és más gabonanemüek | 100 catties | - | 1 | - | |
Rebarbara | 100 catties | 1 | 2 | 5 | |
Nádbotok | ezer | - | 5 | - | |
Rotáng hasitva | 100 catties | - | 2 | 5 | |
Rotáng áruk | 100 catties | - | 3 | - | |
Samschu | 100 catties | 1 | 5 | - | |
Szantálfaáruk | catty | - | 1 | - | |
Héjak, ugymint narancshéjak | 100 catties | - | 3 | - | |
Pumelo-héjak, első minőségüek | 100 catties | - | 4 | 5 | |
Másod minőségüek | 100 catties | - | 1 | 5 | |
Békateknő-áruk | catty | - | 2 | - | |
Sódarok | 100 catties | - | 5 | 5 | |
Ernyők papirból Kittysols | száz | - | 5 | - | |
Burnót | 100 catties | - | 8 | - | |
Czipők és csizmák bőrből vagy átlászból | 100 pár | 3 | - | - | |
Czipők szalmából | 100 pár | - | 1 | 8 | |
Rajgók és tüzjátékszerek | 100 catties | - | 5 | - | |
Szivacs és Agaric | 100 catties | - | 6 | - | |
Kénhigany vörös | 100 catties | - | 7 | 5 |
Xxxxx (moszat, tang) Selyem nyers állapotban vagy czérnázva Selyem sárga Setchuenből Selyem lemotolálva Dupionsból Vad nyers selyem Selyem hulladékok Selyem gubók Floretselyem Cantonból Floretselyem más tartományokból Selyemszalagok és czérna Selyem áruk: Pongiesshawlok, ővek (scarps), krep, átlász, gaze, bársony és himzett kelmék Selyembársony Setchuen- és Schantungból Selyemrojtok Selyemrojtok süvegek Selyemrojtok kelmék pamuttal vegyitve Zezám-magok Ezüst- és arany-áruk Soya Szalmafonadék Karórépa (trumps) sózva Kőszén Dohány elkészitve Dohány levelek Faggyu (állati) Faggyu (növényi) Szőnyegek és droguets Xxxx Xxxxxxx- és agyagáruk Tus, chinai Fehér vagy rovarviasz Gyapju | 100 catties | - | 1 | 5 | |
100 catties | - | - | - | ||
100 catties | 10 | - | - | ||
100 catties | 7 | - | - | ||
100 catties | 5 | - | - | ||
100 catties | 2 | 5 | - | ||
100 catties | 1 | - | - | ||
100 catties | 3 | - | - | ||
100 catties | 4 | 3 | - | ||
100 catties | 10 | - | - | ||
100 catties | 10 | - | - | ||
100 catties | 12 | - | - | ||
100 catties | 4 | 5 | - | ||
100 catties | 10 | - | - | ||
száz | - | 9 | - | ||
100 catties | 5 | 5 | - | ||
100 catties | - | 1 | 3 | ||
100 catties | 10 | - | - | 5 | |
100 catties | - | 4 | - | ||
100 catties | - | 7 | - | ||
100 catties | - | 1 | 8 | ||
100 catties | - | - | 4 | ||
100 catties | - | 4 | 5 | ||
100 catties | - | 1 | 5 | ||
100 catties | - | 2 | - | ||
100 catties | - | 3 | - | ||
száz | 3 | 5 | - | ||
100 catties | 2 | 5 | - | ||
100 catties | - | - | 5 | ||
100 catties | 4 | - | - | ||
100 catties | 1 | 5 | - | ||
100 catties | - | 3 | 5 |
Ónlapok (folio) | 100 catties | 1 2 - - - | 2 | 5 | |
Higpir | 100 catties | 5 | - | ||
Czukor barna | 100 catties | 1 | 2 | ||
Czukor fehér | 100 catties | 2 | - | ||
Xxxxxx Xxxxxx | 100 catties | 2 | 5 |
TARTALOMJEGYZÉK
1871. évi XXXV. törvénycikk 1 a chinai császársággal 1869. évi szeptember 2-án kötött
I. CZIKK 1
II. CZIKK 1
III. CZIKK 1
IV. CZIKK 2
V. CZIKK 2
VI. CZIKK 2
VII. CZIKK 2
VIII. CZIKK 2
IX. CZIKK 3
X. CZIKK 3
XI. CZIKK 3
XII. CZIKK 4
XIII. CZIKK 4
XIV. CZIKK 4
XV. CZIKK 4
XVI. CZIKK 4
XVII. CZIKK 5
XVIII. CZIKK 5
XIX. CZIKK 5
XX. CZIKK 5
XXI. CZIKK 5
XXII. CZIKK 5
XXIII. CZIKK 6
XXIV. CZIKK 6
XXV. CZIKK 6
XXVI. CZIKK 6
XXVII. CZIKK 6
XXVIII. CZIKK 7
XXIX. CZIKK 7
XXX. CZIKK 7
XXXI. CZIKK 7
XXXII. CZIKK 8
XXXIII. CZIKK 8
XXXIV. CZIKK 8
XXXV. CZIKK 8
XXXVI. CZIKK 9
XXXVII. CZIKK 9
XXXVIII. CZIKK 9
XXXIX. CZIKK 9 XL. CZIKK 9
XLI. CZIKK 10 XLII. CZIKK 10 XLIII. CZIKK 10 XLIV. CZIKK 10 XLV. CZIKK 11
Kereskedelmi határozatok 11
I. HATÁROZAT 11 A vámjegyzékben nem foglalt áruk 11
II. HATÁROZAT 11 Vámmentes áruk 11
III. HATÁROZAT 12 Tiltott áruk 12
IV. HATÁROZAT 12 Mértékek és sulyok 12
V. HATÁROZAT 12 Áruczikkek, melyek azelőtt tilosak voltak 12
VI. HATÁROZAT 13 A hajók által a kikötőbe érkeztükkor követendő
eljárás 13
VII. HATÁROZAT 14 Átviteli vámok 14
VIII. HATÁROZAT 14 Külkereskedés útlevelek alapján az ország
xxxxxxxxx 00
IX. HATÁROZAT 14 A vámok lefizetése a kikötőkben 14 VÁMJEGYZÉK 15
I. BEVITEL 15
II. KIVITEL 21