TARTALOMJEGYZÉK
TARTALOMJEGYZÉK
Bevezetés | |
I. Fejezet | Útmutató az ajánlat elkészítéséhez |
II. Fejezet | Nyilatkozatminták |
III. Fejezet | Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum |
IV. Fejezet | Tájékoztató a közbeszerzési eljárás lefolytatásáról |
V. Fejezet | Szerződés tervezete |
VI. Fejezet | Közbeszerzési műszaki leírás |
BEVEZETÉS
A Semmelweis Egyetem „Embolektómiás katéterek, érprotézisek, carotis shunt és pericardium folt beszerzése” tárgyban, a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt. Második Része) alapján (uniós eljárásrend szerinti) nyílt közbeszerzési eljárást folytat le, mint ajánlatkérő.
A megfelelő ajánlat benyújtásának elősegítése érdekében a jelen közbeszerzési dokumentumokat bocsátjuk az ajánlattevők rendelkezésére.
A közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák a műszaki követelményeket (közbeszerzési műszaki leírást), a nyertes ajánlattevővel/ajánlattevőkkel aláírásra kerülő szerződés tervezetét, az ajánlat elkészítéséhez szükséges előírásokat, formai követelményeket, nyilatkozatmintákat, egységes európai közbeszerzési dokumentum mintáját, továbbá az ajánlati felhívásban – az ott lehetséges szűk terjedelemben – megadott információk, feltételek részletesebb ismertetését.
Kérjük, hogy az ajánlat összeállítását megelőzően figyelmesen tanulmányozzák át a közbeszerzési dokumentumokban foglaltakat, és ajánlatukat szigorúan a közbeszerzési dokumentumokban meghatározottak szerint állítsák össze, bizonytalanság esetén éljenek a közbeszerzési törvény által lehetővé tett „kiegészítő tájékoztatás” kérés lehetőségével.
Felhívjuk a figyelmüket a Kbt. 36. §-ában foglaltakra, miszerint
„Az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező ugyanabban a közbeszerzési eljárásban - részajánlat-tételi lehetőség biztosítása esetén ugyanazon rész tekintetében -
a) nem tehet másik ajánlatot más ajánlattevővel közösen, illetve nem nyújthat be másik részvételi jelentkezést más részvételre jelentkezővel közösen,
b) más ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező alvállalkozójaként nem vehet részt,
c) más ajánlatot benyújtó ajánlattevő, illetve más részvételi jelentkezést benyújtó részvételre jelentkező szerződés teljesítésére való alkalmasságát nem igazolhatja [65. § (7) bekezdés]”.
Bízunk abban, hogy érvényes ajánlatok kerülnek benyújtásra, biztosítva a számunkra legkedvezőbb ajánlat kiválasztásának lehetőségét.
I. FEJEZET
ÚTMUTATÓ AZ AJÁNLAT ELKÉSZÍTÉSÉHEZ
1. Közbeszerzési dokumentumok
Az ajánlat elkészítéséhez szükséges információkat/előírásokat, a benyújtás feltételeit, az ajánlat részeként benyújtandó dokumentumok jegyzékét, a nyilatkozatmintákat, a szerződés(ek) tervezetét és a beszerzés tárgyának leírását (közbeszerzési műszaki leírás) a közbeszerzési dokumentumok, és az annak részét képező ajánlati felhívás tartalmazza.
Az ajánlattevő köteles a közbeszerzési dokumentumokban foglalt információkat bizalmasan kezelni. Harmadik fél részére információ kizárólag olyan mértékben adható, amely az ajánlat elkészítéséhez feltétlenül szükséges.
A közbeszerzési dokumentumok, azok egyes részei, vagy a közbeszerzési dokumentumok másolati példányai, illetve azok részei kizárólag az ajánlat elkészítéséhez, a dokumentumokban feltüntetett rendeltetési célnak megfelelően használhatóak fel.
Ennek teljesítéséről az ajánlattevőnek a közbeszerzési dokumentumokban megadottak szerint, írásban nyilatkoznia kell.
Az ajánlattevő köteles ellenőrizni, hogy a közbeszerzési dokumentumok tartalmukban megfelelőek-e a tartalomjegyzék szerinti tartalomnak. Bármely eltérést vagy hiányt az ajánlattevőnek haladéktalanul írásban jeleznie kell. Amennyiben ezt elmulasztja, az ajánlat beadását követően már nem hivatkozhat arra, hogy bármely, a tartalomjegyzékben szereplő információ nem volt a részére elérhető.
A közbeszerzési dokumentumot ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak elektronikus úton el kell kérnie az ajánlattételi határidő lejártáig. Közös ajánlatot benyújtó ajánlattevők esetén elegendő az egyik ajánlattevő részéről a dokumentumok átvétele. A dokumentumok másra nem ruházható át és nem tehető közzé. Az ajánlat összeállításának költségét az ajánlattevő viseli.
Az ajánlati felhívás és a közbeszerzési dokumentumok közötti esetleges ellentmondás esetén az ajánlati felhívásban foglaltak az irányadóak.
2. Az ajánlattétel költségei
A dokumentumok átvételével, az ajánlat elkészítésével és benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költséget az ajánlattevőnek kell viselnie. Az ajánlatkérő semmilyen módon nem tehető felelőssé vagy kötelezetté ezekkel a költségekkel kapcsolatban, az eljárás lefolytatásának eredményétől függetlenül.
3. Kiegészítő tájékoztatás
Az érdekelt gazdasági szereplő - az ajánlattétellel összefüggésben, a megfelelő ajánlattétel érdekében - a Kbt. 56. § alapján kiegészítő tájékoztatást kérhet a közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban írásban, a Semmelweis Egyetem Beszerzési Igazgatóság 00-0-000-0000 telefaxszámára küldött fax útján, vagy elektronikus úton, a xxxx.xxxxxxxxx@xxxxxxxxxx-xxxx.xx címre küldött e-mailben. Az ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást elektronikus úton küldi meg az ajánlattevőnek a Kbt. 56. §-ának megfelelően a kérés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb hat nappal.
Az ajánlatkérő által kibocsátott kiegészítő tájékoztatások a közbeszerzési dokumentumok részévé válnak, az ajánlattevő köteles ajánlatát ezen információk figyelembevételével elkészíteni és benyújtani.
Ajánlatkérő a Kbt. 2. § szerinti alapelvekre tekintettel az ajánlattevőkkel szóbeli kommunikációt nem folytat.
Ha a tájékoztatást az Ajánlatkérő nem tudja határidőben megadni, vagy a kiegészítő tájékoztatással egyidejűleg a közbeszerzési dokumentumokat módosítja, köteles az ajánlattételi határidőt meghosszabbítania, amely meghosszabbításnak arányban kell állnia a kiegészítő tájékoztatásban közölt információk, vagy változás jelentőségével.
4. A közbeszerzési eljárás és az ajánlat nyelve
A közbeszerzési eljárás nyelve: magyar.
Az eljárás során mindennemű közlés magyar nyelven történik, kommunikáció semmilyen más nyelven nem fogadható el.
Az ajánlattétel nyelve: magyar.
Idegen nyelvű dokumentum, irat benyújtása esetén, az idegen nyelvű dokumentummal együtt benyújtandó annak magyar nyelvű egyszerű fordítása is. A fordítás helyességéért az ajánlattevő felel.
Az ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi felelős fordítását is elfogadja. (Kbt. 47. § (2) bekezdése alapján).
5. A benyújtandó iratok eredetisége
A benyújtandó dokumentumok az ajánlattevő Kbt. 66. § (2) bekezdése szerint benyújtott nyilatkozatának kivételével – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – egyszerű másolatban is benyújthatók. Eredeti példányban kell azon dokumentumokat benyújtani, amelyek közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgálnak.
6. Aláírásra jogosult személy(ek)
Az ajánlatban lévő, minden – az ajánlattevő, vagy alvállalkozó, vagy kapacitást biztosító szervezet által készített – dokumentumot (nyilatkozatot) a végén – joghatás kiváltására alkalmas módon – alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személy(ek)nek aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos felhatalmazást kaptak.
Az aláírási jogosultság ellenőrzése érdekében ajánlattevőnek, alvállalkozónak és az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet vonatkozásában csatolni kell azon cégjegyzésre jogosult személy(ek) aláírási címpéldányát (hiteles cégaláírási nyilatkozatát) vagy aláírás-mintáját, aki(k) az ajánlatot, illetve annak részét képező nyilatkozatokat aláírták (kivéve természetes személyek esetén).
Amennyiben az ajánlatot, illetve a szükséges nyilatkozatokat az ajánlattevő (közös ajánlattevő), alvállalkozó és az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet vonatkozásában cégjegyzésre jogosult képviselőnek felhatalmazása alapján más személy írja alá, akkor csatolni kell a cégjegyzésre jogosult személytől származó, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást, amely a meghatalmazott aláírását is tartalmazza.
Amennyiben az ajánlattevő (közös ajánlattevő), alvállalkozó és az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet olyan formában működik, ahol nem szükséges aláírási címpéldány vagy aláírás-minta készítése, úgy kérjük az aláíró fél nyilatkozatát erre vonatkozóan, valamint a kötelezettség vállalásra jogosult személy aláírásának mintáját is tartalmazó teljes bizonyítóerejű magánokirat benyújtását egyszerű másolatban.
7. Üzleti titok, az adatok nyilvánossága
A gazdasági szereplő az ajánlatban, hiánypótlásban vagy felvilágosításban, valamint a Kbt. 72. § szerinti indokolásban elkülönített módon elhelyezett, üzleti titkot (ideértve a
védett ismeretet is) [Ptk. 2:47. §] tartalmazó iratok nyilvánosságra hozatalát megtilthatja. Az üzleti titkot tartalmazó irat kizárólag olyan információkat tartalmazhat, amelyek nyilvánosságra hozatala a gazdasági szereplő üzleti tevékenysége szempontjából aránytalan sérelmet okozna. A gazdasági szereplő az üzleti titkot tartalmazó, elkülönített irathoz indokolást köteles csatolni, amelyben részletesen alátámasztja, hogy az adott információ vagy adat nyilvánosságra hozatala miért és milyen módon okozna számára aránytalan sérelmet. A gazdasági szereplő által adott indokolás nem megfelelő, amennyiben az általánosság szintjén kerül megfogalmazásra.
A gazdasági szereplő nem nyilváníthatja üzleti titoknak különösen az alábbiakat: [Kbt.44.
§ (2) bek.]
a) azokat az információkat, adatokat, amelyek elektronikus, hatósági vagy egyéb nyilvántartásból bárki számára megismerhetők,
b) az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 27. § (3) bekezdése szerinti közérdekből nyilvános adatokat,
c) az ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező által az alkalmasság igazolása körében bemutatott
ca) korábban teljesített közbeszerzési szerződések, illetve e törvény szerinti építés- vagy szolgáltatási koncessziók megkötésére, tartalmára és teljesítésére vonatkozó információkat és adatokat,
cb) gépekre, eszközökre, berendezésekre, szakemberekre, tanúsítványokra, címkékre vonatkozó információkat és adatokat,
d) az ajánlatban meghatározott áruk, építési beruházások, szolgáltatások leírását, ide nem értve a leírásnak azt a jól meghatározható elemét, amely tekintetében az (1) bekezdésben meghatározott feltételek az ajánlattevő által igazoltan fennállnak,
e) ha az ajánlatkérő annak benyújtását kéri, az ajánlattevő szakmai ajánlatát, ide nem értve a szakmai ajánlatnak azt a jól meghatározható elemét, amely tekintetében az (1) bekezdésben meghatározott feltételek az ajánlattevő által igazoltan fennállnak és a (3) bekezdés alapján nincs akadálya az üzleti titokká nyilvánításnak.
A gazdasági szereplő nem tilthatja meg továbbá nevének, címének (székhelyének, lakóhelyének), valamint olyan ténynek, információnak, megoldásnak vagy adatnak (a továbbiakban együtt: adat) a nyilvánosságra hozatalát, amely a Kbt. 76. § szerinti értékelési szempont alapján értékelésre kerül, de az ezek alapjául szolgáló – a (2) bekezdés hatálya alá nem tartozó – részinformációk, alapadatok (így különösen az árazott költségvetés) nyilvánosságra hozatalát megtilthatja.
Ha a gazdasági szereplő meghatározott információk, adatok üzleti titokká nyilvánítása során az (1)-(3) bekezdésben foglaltakat nem tartotta be, az ajánlatkérő hiánypótlás keretében köteles felhívni az érintett gazdasági szereplőt a megfelelő tartalmú dokumentum benyújtására.
A Kbt. 43. § (1) bekezdés d) pontja alapján az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződést a Közbeszerzési Hatóság által működtetett Közbeszerzési
Adatbázisban – amennyiben az Adatbázisban való közzététel valamely okból nem lehetséges a saját honlapján – köteles közzétenni.
A szerződésben foglalt adatok közérdekből nyilvános adatok, azok nyilvánosságra hozatala üzleti titokra hivatkozással nem tagadható meg.
8. Az ajánlat tartalmi követelményei
Az ajánlattevőnek a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell ajánlatát elkészítenie és benyújtania.
A közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák azokat az előírásokat, melyeket az ajánlat összeállítása és benyújtása során be kell tartani. A közbeszerzési dokumentumokban nem szabályozott kérdésekben a Kbt. rendelkezései az irányadóak.
Jelen közbeszerzési dokumentumok II. fejezetében megtalálhatóak azok a „bekérő” lapok és ajánlott nyilatkozat minták, valamint III. fejezetében az egységes európai közbeszerzési dokumentum, amelyek segítségével az ajánlat elkészíthető. Azokon a helyeken, ahol az előírt igazolások/nyilatkozatok becsatolása szükséges, az adott irat benyújtásának szükségességét ismertető lapok találhatóak, amelyek az ajánlattétel összeállítása során kicserélhetők a szükséges dokumentumokra.
9. Közös ajánlattétel:
Amennyiben több gazdasági szereplő közösen nyújt be ajánlatot, akkor csatolni kell az arról szóló megállapodást. A megállapodásban a közös ajánlattevőknek a szerződésszerű teljesítésért egyetemleges felelősséget kell vállalniuk. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők kötelesek maguk közül egy, a közbeszerzési eljárásban a közös ajánlattevők nevében eljárni jogosult képviselőt megjelölni.
Csatolni kell a közös ajánlattevők együttműködési megállapodását, mely tartalmazza:
− a szerződés teljesítése során elvégzendő feladatok megosztását;
− azt a tényt, hogy a közös ajánlatot benyújtó ajánlattevők nyertességük esetén a szerződésben vállalt valamennyi kötelezettség teljesítéséért korlátlan és egyetemleges felelősséget vállalnak.
A megállapodást valamennyi félnek cégszerűen alá kell írnia. A megállapodásnak minden felfüggesztő (hatályba léptető), illetve bontó feltétel nélkül, a szerződés hatálya beálltának vagy megszűntének valamely időponthoz kötése nélkül, továbbá harmadik személy beleegyezéséhez, illetve hatóság jóváhagyásához való kötése nélkül a megállapodás valamennyi résztvevőjének az aláírásával hatályba kell lépnie.
Közös ajánlattétel esetén az Ajánlatkérő a nyertes - közös - ajánlattevővel kötendő szerződésben rögzíti az egyetemleges felelősségvállalás tényét is. Mindezeknek a szerződésben való rögzítése nem jelenti a dokumentum részét képező szerződéstervezet módosítását.
A közös ajánlattevők csoportjának képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők megjelölését.
10. Az ajánlat formai követelményei
A papír alapú ajánlat formai követelményei a következők:
a) Az ajánlatban lévő, minden - az ajánlattevő, az alvállalkozó, vagy kapacitást biztosító szervezet által készített - dokumentumot (nyilatkozatot) a végén joghatás kiváltására alkalmas módon alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak, vagy olyan személy(ek)nek aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos felhatalmazást kaptak.
b) Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen - az ajánlat beadása előtt - módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni.
c) Az ajánlatot roncsolásmentesen, nem bontható kötésben kell benyújtani. „Sérülés mentesen, nem bontható” kötésen az ajánlatkérő olyan bekötési módot ért, ami nem teszi lehetővé, hogy a benyújtott dokumentumban annak látható megsértése nélkül lapokat cseréljenek vagy pótoljanak. Ennek a követelménynek megfelel a ragasztott, könyvszerű bekötésen kívül a spirálozott kötés is, ha két lyukon spárgát vezetnek át, csomóra kötik, és a néhány cm-re levágott két szabad végét öntapadós matricával leragasztják, majd arra cégszerű aláírást tesznek oly módon, hogy az aláírás a papírlapra is áttérjen.
d) Az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat, vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni.
e) Az ajánlatnak az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak.
f) Az ajánlatot az ajánlati felhívásban meghatározott számú és formátumú példányban kell beadni.
g) Az ajánlati példányon fel kell tüntetni az ajánlattevő nevét, székhelyét, továbbá a jelen eljárásban kijelölt kapcsolattartó nevét, beosztását, telefon- és faxszámát, e-mail címét.
h) A fent megjelölt kapcsolattartóval közöltek a közbeszerzési eljárás során joghatályos közlésnek minősülnek. A kapcsolattartó személynél megjelölt faxszámra küldött bármilyen üzenet, dokumentum a sikeres elküldés visszaigazolásának pillanatában joghatályosan kézbesítettnek tekintendő.
i) Az ajánlati példányok közötti eltérés esetén az eredeti nyomtatott példány az irányadó.
11. A nyomtatott ajánlat összeállításának ajánlott menete
a) Ha minden irat elkészült, ezek sorba rendezése.
b) Az ajánlat oldalszámozása.
c) Tartalomjegyzék aktualizálása (iratok felsorolása, oldalszámok feltüntetése az egyes iratokhoz).
d) Az így véglegessé vált ajánlat CD/DVD-re történő átírása.
e) A papír alapú ajánlati példány leírt mód szerinti összefűzése/bekötése (ld. jelen pontban feljebb).
f) A papír alapú ajánlat és CD/DVD csomagolása csomagba/borítékba.
g) A csomag/boríték címzéssel történő ellátása, feltüntetve a jelen pontban meghatározott szövegeket.
h) A boríték/csomag lezárása.
12. Az ajánlat benyújtása
Az ajánlatot írásban, magyar nyelven, 1 db papír alapú eredeti példányban, borítólappal ellátva, oldalszámozva, cégszerűen aláírva, oldalszámos tartalomjegyzékkel ellátva, roncsolás-mentesen, nem bontható kötésben, zárt csomagolásban az ajánlattételi határidő időpontjáig kell benyújtania a felhívásban megadott címen.
Ajánlattevőnek továbbá a teljes ajánlatát elektronikusan is, nem módosítható, jelszó nélkül megnyitható és olvasható .pdf. formátumban, a beadásnak megfelelő formában csatolni kell az ajánlathoz, továbbá nyilatkoznia kell arról, hogy az elektronikus példány megegyezik az eredeti papíralapúval. Eltérés esetén a papír alapú az irányadó.
A nem elektronikusan benyújtott ajánlat esetében ajánlattevőnek ajánlata papír alapú eredeti és elektronikus másolati példányait a biztonságos kezelés érdekében nem átlátszó csomagban/borítékban kell elhelyezni, lezárni és az ajánlattételi felhívásban megjelölt helyre eljuttatni.
Továbbá kérjük, hogy az ajánlat részeként nyújtsák be elektronikus módon a Tételes árajánlatot excel formátumban is.
Ajánlattevőnek a az ajánlat papíralapú és elektronikus példányait egy közös borítékban kell elhelyeznie.
A nem elektronikusan benyújtott ajánlat esetében ajánlattevőnek ajánlata papír alapú eredeti és elektronikus másolati példányait a biztonságos kezelés érdekében nem átlátszó csomagban/borítékban kell elhelyezni, lezárni és az ajánlati felhívásban megjelölt helyre eljuttatni.
A borítékon/csomagon fel kell tüntetni:
- az ajánlattevő nevét és címét,
- a benyújtás címét: Semmelweis Egyetem Beszerzési Igazgatóság, 1091 Xxxxxxxx, Xxxxx xx 00. I. em.
- a következő feliratokat: „Ajánlat – „Embolektómiás katéterek, érprotézisek, carotis shunt és pericardium folt beszerzése”, „Ajánlattételi határidő előtt nem bontható fel!”
Amennyiben a boríték/csomag nincsen lezárva és a fentieknek megfelelő jelölésekkel ellátva, az ajánlatkérő nem vállal felelősséget az ajánlat elirányításáért vagy idő előtti felbontásáért.
Az ajánlatot az ajánlattételi határidő lejártáig kell benyújtani, az ajánlati felhívásban megadott címre. Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevő figyelmét, hogy az épületbe történő belépés a biztonsági szolgálat munkája következtében néhány percet igénybe vehet. A beléptetés miatti esetleges késésekért ajánlatkérő nem vállalja a felelősséget.
Az ajánlati felhívásban meghatározott helyen kívül személyesen benyújtott (pl. portaszolgálatnál, stb.) ajánlat beérkezéséért az ajánlatkérő nem vállal felelősséget.
A postai úton benyújtani kívánt ajánlat kapcsán az ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az ajánlatot a Semmelweis Egyetem Beszerzési Igazgatóság 1091 Xxxxxxxx, Xxxxx xx 00. I. em. címre kell címezni!
Amennyiben az ajánlattevő ajánlatát postai úton vagy futárszolgálat igénybevételével nyújtja be, az ezzel járó kockázatot az ajánlattevő saját maga viseli. (Az ajánlattételi határidőt követő beérkezés, központi postázóba történő kézbesítés, ahonnan az ajánlatoknak a benyújtás helyére való továbbítása további 1-2 napot vehet igénybe, az ajánlatot tartalmazó boríték elvesztése, megsérülése, stb.)
A Kbt. 73. § (1) bekezdés a) pontja alapján érvénytelen az ajánlat, ha azt az ajánlattételi határidő lejárta után nyújtották be.
A Kbt. 73. § (1) bekezdés a) pontja alapján érvénytelen az ajánlat, ha azt az ajánlattételi határidő lejárta után nyújtották be.
Az ajánlatkérő csak azt az ajánlatot tekinti az előírt határidőre beérkezettnek, amelyek az ajánlattételi határidőig, az ajánlati felhívásban is megadott, az ajánlatok benyújtásának címére megérkezik.
A fentiek értelmében az ajánlatkérő határidőn túl érkező, késedelmesen benyújtott, illetve a postai úton késedelmesen beérkező ajánlatot csak az ajánlattevő személyének megállapítása céljából bontja fel.
Az ajánlattétel valamennyi költsége ajánlattevőt terheli.
12. Tájékoztatás a Kbt. 73. § (5) bekezdés szerint
A Kbt. 73. § (5) bekezdésének megfelelően ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőt azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat a Kbt. 73. § (4) bekezdés szerinti azon környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni:
Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkavédelmi Felügyelősége
Cím: 1056 Budapest, Bástya u. 35.
Postacím: 1438 Budapest Pf. 520.
Telefon: x00-0-000-0000
Fax: x00-0-000-0000
E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx-xx@xxxx.xxx.xx
Budapest Főváros Kormányhivatala Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége
Cím: 1132 Budapest, Visegrádi u. 49.
Postacím: 1438 Budapest Pf. 520. Telefon: +36-1/000-0000
Fax: +36-1/000-0000
E-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx-xx@xxxx.xxx.xx
Adózási kérdésekben
Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 2.
Telefon: +36-1/000-0000 Fax: +36-1/000-0000
Kék szám (mobilhálózatból is hívható): +36-40/424-242
Környezetvédelemi kérdésekben
Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály Cím: 1016 Budapest, Mészáros u. 58/a.-b.
Postacím: 1364 Budapest, Pf. 270. Email: xxx.xxxxxxxxxxxxxxxxxxx.xxx.xx
Honlap: xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxxxx.xx/xx/xxxx/
Egészségvédelemi kérdésekben
Emberi Erőforrások Minisztériuma, Egészségügyért Felelős Államtitkárság Cím: 0000 Xxxxxxxx xxxx 0.
Központi telefonszám: +36-1/795-4755
Honlap: xxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxx-xxxxxxxxxxx-xxxxxxxxxxxxx
Fogyatékossággal élők esélyegyenlőségére vonatkozó kérdésekben
Emberi Erőforrások Minisztériuma, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság Székhely: 1054 Budapest, Báthory u. 10.
Telefon: +36-1/000-0000
e-mail:xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xxx.xx
13. Egyéb információk:
a) Az ajánlatban a Felhívásban előírtakon túlmenően a következő dokumentumokat kell csatolni:
1) Oldalszámokkal ellátott tartalomjegyzék.
2) Csatolandó az ajánlattevő nyilatkozata arról, hogy változás-bejegyzési kérelmet nyújtott-e be, amely még nem került átvezetésre a nyilvántartó bíróság/hatóság nyilvántartásában. Amennyiben az ajánlattevő (cég) adataiban, illetőleg az ajánlattevő nyilatkozata alapján változásbejegyzés (vagy adatváltozás) van folyamatban, abban az esetben cég esetében csatolni kell a változásbejegyzésre
vonatkozó elektronikus kérelmének kinyomtatott változatát, valamint a cégbíróság által a kérelem érkezéséről megküldött igazolást, nem cég keretében folytatott tevékenységek esetében a nyilvántartó bíróság/költségvetési szerv/kamara/jegyző által átvett (érkeztetett) változásbejegyzési/ adatváltoztatási kérelem egyszerű másolati példányát is.
3) Amennyiben az ajánlattevő úgy nyilatkozik, hogy az alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelés igazolása érdekében más szervezet (szervezetek) erőforrására támaszkodik, meg kell neveznie e szervezetet (vagy személyt) és az ajánlati felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolás érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. Ez esetben csatolni kell továbbá az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
Amennyiben az ajánlattevő az alkalmasságát önállóan igazolja, nyilatkozni köteles arról, hogy az alkalmassági feltételeknek történő megfelelése érdekében nem támaszkodik más szervezet kapacitására.
4) Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 47. § (2)-(3) bekezdéseiben foglaltakra. A Kbt. 69. § (11) bekezdésében foglaltak alapján nem kérhető igazolás benyújtása, ha az ajánlatkérő az Európai Unió bármely tagállamában működő, – az adott tagállam által az e-Certis rendszerben igazolásra alkalmas adatbázisként feltüntetett – ingyenes elektronikus adatbázisba belépve közvetlenül hozzájuthat az igazoláshoz vagy egyéb releváns információhoz. Nem magyar nyelvű nyilvántartás esetén az ajánlatkérő kérheti a releváns igazolás vagy információ magyar nyelvű fordításának benyújtását. A magyarországi nyilvántartások közül a hatósági nyilvántartások, valamint a külön jogszabályban nevesített nyilvántartások tekintendőek az igazolás benyújtásának kiváltására alkalmas nyilvántartásnak.
5) Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a tekintetben, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott (jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható .pdf file) példánya a papír alapú (eredeti) példánnyal megegyezik. Az elektronikus és a papíralapú ajánlat eltérése esetén ajánlatkérő a papír alapon benyújtott ajánlatot tekinti irányadónak.
6) Az idegen nyelven benyújtott dokumentumok esetében csatolni kell ezen dokumentumok magyar nyelvű fordítását. Ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok esetén nem követeli meg a hiteles fordítás benyújtását, azaz a Kbt. 47. § (2) bekezdésének megfelelően az ajánlattevő általi felelős fordítás benyújtása is elfogadott.
7) Amennyiben az ajánlattevő az ajánlatban - átalakulásra hivatkozással - jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlathoz csatolnia kell a jogutódlás tényét, körülményeit bizonyító cégiratokat egyszerű másolatban, így különösen a szétválási, kiválási szerződést, átalakulási cégiratokat.
8) Xxxxxxxxxxx bizalmas adatkezelésről, az eljárás során az ajánlattevő tudomására jutott információk megtartásáról, valamint arról, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott (jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható .pdf file) példánya az eredeti nyomtatott példánnyal mindenben megegyezik.
9) Xxxxxxxxxxx a szerződéstervezet elfogadásáról, valamint a szerződésben feltüntetendő adatokról és a szerződés teljesítése során kapcsolattartó személy(ek)ről.
10) Nyilatkozat idegen nyelvű dokumentumok magyar nyelvű fordításáról (adott esetben).
11) Csatolandó ajánlattevő nyilatkozata az átláthatósági nyilatkozat megtételével kapcsolatban.
12) A Kbt. 136. § (2) bekezdése alapján a külföldi adóilletőségű nyertes ajánlattevő köteles a szerződéshez arra vonatkozó meghatalmazást csatolni, hogy az illetősége szerinti adóhatóságtól a magyar adóhatóság közvetlenül beszerezhet a nyertes ajánlattevőre vonatkozó adatokat az országok közötti jogsegély igénybevétele nélkül.
13) Nyilatkozat az ajánlatában található üzleti titokról, illetve csatolja annak indokolását.
14) Xxxxxxxxxx az ajánlattevő tételes árajánlata a dokumentációban meghatározottak szerint.
15) Csatolandó ajánlattevő szakmai ajánlata a dokumentumokban meghatározottak szerint. Továbbá Ajánlattevő csatolja a megajánlott rész tárgyának és az ajánlati dokumentumok műszaki leírásában előírt követelményeinek megfelelő termékek 1- 1 db nem steril mintapéldányát, jelen dokumentum VI. Közbeszerzési műszaki leírás c. fejezetében foglaltaknak megfelelően. A benyújtott mintatermékeknek és a szakmai ajánlat termékleírás részében bemutatott termékeknek azonosnak kell lenniük. A szakmai ajánlat részeként csatolandó a termékek magyar nyelvű fényképes prospektusa és/vagy magyar nyelvű fényképes termékleírása.
b) Az ajánlatkérő csak az eljárás nyertesével kötheti meg a szerződést, vagy - a nyertes visszalépése esetén - az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített ajánlattevővel, ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte.
c) Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők kötelesek maguk közül egy, a közbeszerzési eljárásban a közös ajánlattevők nevében eljárni jogosult képviselőt megjelölni.
Közös ajánlat esetén csatolni kell a közös ajánlattevők együttműködési megállapodását, mely tartalmazza:
- a szerződés teljesítése során elvégzendő feladatok megosztását;
- azt a tényt, hogy a közös ajánlatot benyújtó ajánlattevők, nyertességük esetén a szerződésben vállalt valamennyi kötelezettség teljesítéséért korlátlan és egyetemleges felelősséget vállalnak.
A megállapodást valamennyi félnek cégszerűen alá kell írnia. A megállapodásnak minden felfüggesztő (hatályba léptető), illetve bontó feltétel nélkül, a szerződés hatálya beálltának vagy megszűntének valamely időponthoz kötése nélkül, továbbá harmadik személy beleegyezéséhez, illetve hatóság jóváhagyásához való kötése nélkül a megállapodás valamennyi résztvevőjének az aláírásával hatályba kell lépnie.
Közös ajánlattétel esetén az Ajánlatkérő a nyertes - közös - ajánlattevővel kötendő szerződésben rögzíti az egyetemleges felelősségvállalás tényét is. Mindezeknek a szerződésben való rögzítése nem jelenti a dokumentum részét képező szerződéstervezet módosítását.
A közös ajánlattevők csoportjának képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők megjelölését.
d) A nem a kért valutanemben rendelkezésre álló adatok vonatkozásában az átszámítás alapját az MNB által az eljárást megindító felhívás megküldésének napján közzétett devizaárfolyamok képezik. Amennyiben valamely devizát a Magyar Nemzeti Bank nem jegyez, akkor az átszámítás alapját az adott devizára az ajánlattevő letelepedése szerinti ország központi bankja által az eljárást megindító felhívás megküldésének napján érvényes devizaárfolyamon számított euró ellenérték képezi. Előzőektől eltérően a
referenciák esetében az azok teljesítése kori, árbevételre vonatkozó adatok esetén pedig a tárgyév utolsó napján hatályos árfolyamot kell figyelembe venni. Az átszámítást külön, aláírt lapon, a nem HUF összegeket tartalmazó okiratok mögé kell csatolni.
e) Ajánlatkérő – figyelemmel a Kbt. 35. § (1) bekezdésében foglaltakra – azt tekinti az eljárás iránt érdeklődését jelző gazdasági szereplőnek, aki az érdeklődését írásban jelzi. Egyidejűleg meg kell adnia az írásbeli kapcsolattartási forma alkalmazása során használható fax számot és e-mail címet, amelyre ajánlatkérő a Kbt.-ben előírt tájékoztatásokat küldi az érdeklődését jelző gazdasági szereplőnek.
f) Az ajánlati kötöttség az ajánlattételi határidő lejártától számított 60 nap, (ajánlati felhívás IV.2.6) pontjában 2 hónapban került meghatározásra, tekintettel arra, hogy a hirdetmény a 60 nap megjelölésre nem ad lehetőséget, ezért Ajánlatkérő a 2 hónap alatt 60 napot ért) tekintettel arra, hogy ajánlatkérő a közbeszerzések központi ellenőrzéséről és engedélyezéséről szóló 320/2015. (X. 30.) Korm. rendeletben foglaltak szerint köteles eljárni jelen közbeszerzési eljárás vonatkozásában.
g) Irányadó idő: A felhívásban és a dokumentumokban valamennyi órában megadott idő magyarországi idő szerint értendő. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az ajánlattételi határidő lejártát a xxx.xxxxxxxxx.xx weboldal „Budapest idő” adatai alapján állapítja meg.
h) Ajánlatkérő nem teszi lehetővé, hogy a szerződés teljesítése érdekében a nyertes ajánlattevő(k) gazdálkodó szervezetet (projekttársaságot) hozzon/hozzanak létre.
i) Irányadó jog: A felhívásban és a dokumentumokban nem szabályozott kérdésekben a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény és végrehajtási rendeletei az irányadóak. A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződésre a Kbt.-ben foglalt eltérésekkel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.
j) Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó adatai: Szaktanácsadó neve: Xx. Xxxxxxxx Xxxxx
Levelezési címe: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxx xx 00. I. em. E-mail címe: xxxxxxxx.xxxxx@xxxxxxxxxx-xxxx.xx Lajstromszáma: OO275
helyettese:
Szaktanácsadó neve: Xx. Xxxxxx Xxxxx
Levelezési címe: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx x. 78. E-mail címe: xxxxxx.xxxxx@xxxxxxxxxx-xxxx.xx Lajstromszáma: OO281
II. FEJEZET NYILATKOZATMINTÁK
Xxxxxxxxxxx neve: …………………………………………..
Ajánlattevő székhelye: …………………………………………..
A közbeszerzési eljárás során kapcsolattartó személy adatai:
Név:
Beosztás:
Telefonszám:
Fax-szám:
E-mail cím:
AJÁNLAT
a
„Embolektómiás katéterek, érprotézisek, carotis shunt és pericardium folt beszerzése” tárgyú, uniós eljárásrend szerinti nyílt közbeszerzési eljárásban
TARTALOMJEGYZÉK1
(a benyújtandó igazolások, nyilatkozatok, egyéb iratok jegyzéke)
Irat megnevezés | oldal |
Felolvasólap a Kbt. 66. § (5) bekezdése szerint | |
Tételes árajánlat aláírt példánya | |
Ajánlattevői nyilatkozat a Kbt. 66. § (2) bekezdése szerint | |
Nyilatkozat a Kbt. 66. § (4) bekezdése szerint, Kkvt. szerinti minősítésről | |
Közös ajánlattétel (adott esetben) (bekérő lap) | |
Nyilatkozat a közös ajánlattételről (adott esetben) | |
Együttműködési megállapodás (adott esetben) | |
Nyilatkozat a Kbt. 66. § (6) bekezdése a)-b) pontja szerint | |
Nyilatkozat a Kbt. 65. § (7) –(9) bekezdése vonatkozásában | |
Szerződéses/előszerződésben vállalt kötelezettségvállalást tartalmazó okirat (adott esetben) (bekérő lap) | |
Aláírási címpéldány(ok), aláírásmintá(k), meghatalmazás (adott esetben) (bekérő lap) | |
Jogutódlás (adott esetben) (bekérő lap) | |
Nyilatkozat változás-bejegyzési kérelem benyújtásáról és a kérelem (adott esetben) | |
Nyilatkozat a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja alapján (Jelen nyilatkozatot az ajánlatba nem kell csatolni, a részletes igazolásokat az ajánlatkérő a Kbt. 69. § szerinti felhívására köteles benyújtani) | |
Nyilatkozat a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja alapján (Jelen nyilatkozatot az ajánlatba nem kell csatolni, a részletes igazolásokat az ajánlatkérő a Kbt. 69. § szerinti felhívására köteles benyújtani) | |
Nyilatkozat a Kbt. 62. § (2) bekezdés alapján (Jelen nyilatkozatot az ajánlatba nem kell csatolni, a részletes igazolásokat az ajánlatkérő a Kbt. 69. § szerinti felhívására köteles benyújtani) | |
Nyilatkozat a Kbt. 67. § (4) bekezdése és 321/2015. Korm. rendelet 15. § (2) bekezdésének megfelelően | |
Nyilatkozat a Kbt. 65. § (7)-(9) bekezdései vonatkozásában az alkalmasság igazolásához kapacitást biztosító szervezetről (vagy személyről)2 (adott esetben) |
1 A fenti tartalomjegyzéket a benyújtásra kerülő ajánlat tartalmának megfelelően aktualizálni kell!
2 A megfelelő négyzetbe X jelet kell tenni!
Minden kapacitást biztosító szervezetre külön nyilatkozat benyújtása szükséges.
Amennyiben az ajánlattevő alvállalkozóval kívánja alkalmasságát igazolni, akkor a fenti nyilatkozat tekintetében az alvállalkozó kapacitást biztosító szervezet vagy (személynek) minősül, azt a jelen nyilatkozattétel során figyelembe kell venni.
Nyilatkozat kapacitást biztosító szervezet (vagy személy) részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdései szerint (adott esetben) | |
Referencia bemutatása (bekérő lap) | |
Nyilatkozat a referenciákról (Jelen nyilatkozatot az ajánlatba nem kell csatolni, a részletes igazolásokat az ajánlatkérő a Kbt. 69. § szerinti felhívására köteles benyújtani) | |
Referencialevelek (adott esetben) (Jelen nyilatkozatot az ajánlatba nem kell csatolni, a részletes igazolásokat az ajánlatkérő a Kbt. 69. § szerinti felhívására köteles benyújtani) | |
CE, tanúsítvány (bekérő lap) (Jelen dokumentumokat az ajánlatba nem kell csatolni, a részletes igazolásokat az ajánlatkérő a Kbt. 69. § szerinti felhívására köteles benyújtani) | |
Nyilatkozat a sterilitási időről | |
Nyilatkozat a szerződéstervezetről, valamint a szerződésben feltüntetendő adatokról és a szerződés teljesítése során kapcsolattartó személy(ek)ről | |
Nyilatkozat bizalmas adatkezelésről, az eljárás során az ajánlattevő tudomására jutott információk megtartásáról | |
Nyilatkozat az elektronikus formában benyújtott ajánlatról | |
Nyilatkozat idegen nyelvű dokumentumok magyar nyelvű fordításáról (adott esetben) | |
Nyilatkozat az átláthatósági nyilatkozat megtételével kapcsolatban | |
Külföldi adóilletőségű ajánlattevő meghatalmazása adóhatóságtól történő adatok bekérésére (adott esetben) | |
Nyilatkozat üzleti titokról (és indokolása adott esetben) | |
Szakmai ajánlat | |
Mintapéldányok | |
Egységes európai közbeszerzési dokumentum |
FELOLVASÓLAP3
amely tartalmazza azokat az adatokat, amelyek az ajánlatok felbontásakor ismertetésre kerülnek
Ajánlattevő adatai | |||
Szervezet/Személy: | |||
Cím: | |||
Telefon: | |||
Telefax: | |||
E-mail: | |||
Adószám/cégjegyzékszám: | |||
Internet cím (URL): | |||
Képviselője neve: | Képviselője címe: | ||
Képviselője telefonszáma: Mobil telefonszáma: | Képviselője fax száma: E-mail címe: |
Az ajánlat tárgya: Embolektómiás katéterek, érprotézisek, carotis shunt és pericardium folt beszerzése
A közbeszerzési dokumentumokban foglalt valamennyi formai és tartalmi követelmény, utasítás, kikötés és műszaki leírás gondos áttekintése után kijelentjük, hogy ajánlatunk elfogadása esetén a szerződésben meghatározottak teljesítését az alábbiak szerint vállaljuk:
Értékelési részszempontok:
1. rész: Embolektómiás katéterek4 | Megajánlott érték |
1. Nettó ajánlati ár összesen (Ft) (előny az alacsonyabb) | …..………. Ft5 |
2. rész: Dróton felvezethető embolektómiás katéterek6 | Megajánlott érték |
1. Nettó ajánlati ár összesen (Ft) (előny az alacsonyabb) | …..………. Ft7 |
3. rész: Darcon alapanyagú műerek8 | Megajánlott érték |
1. Nettó ajánlati ár összesen (Ft) (előny az alacsonyabb) | …..………. Ft9 |
3 Közös ajánlattétel esetén minden ajánlattevő adatát fel kell tüntetni a nyilatkozatban és a nyilatkozatot az együttműködési nyilatkozatban foglalt képviseleti mód szerint kell aláírni!
4 Amennyiben ajánlattevő az 1. részre nem tesz ajánlatot kihúzással/áthúzással jelölje.
5 A tételes árajánlat dokumentum 1. részajánlat „Nettó ajánlati ár összesen (1.-5. sorok összege)” sorában szereplő adat (Ft).
6 Amennyiben ajánlattevő az 2. részre nem tesz ajánlatot, kihúzással/áthúzással jelölje.
7 A tételes árajánlat dokumentum 2. részajánlat „Nettó ajánlati ár összesen (1.-2. sorok összege)” sorában szereplő adat (Ft).
8 Amennyiben ajánlattevő az 3. részre nem tesz ajánlatot, kihúzással/áthúzással jelölje.
9 A tételes árajánlat dokumentum „Nettó ajánlati ár összesen (1.-19. sorok összege)” sorában szereplő adat (Ft).
4. rész: Polytetrafluoretilén (PTFE) alapanyagú, külső erősítésű, vékony falú műerek10 | Megajánlott érték |
1. Nettó ajánlati ár összesen (Ft) (előny az alacsonyabb) | …..………. Ft11 |
5. rész: Polytetrafluoretilén (PTFE) alapanyagú, külső erősítésű, vékony falú műerek, heparin bevonattal 12 | Megajánlott érték |
1. Nettó ajánlati ár összesen (Ft) (előny az alacsonyabb) | …..………. Ft13 |
6. rész: Dacron alapanyagú antimikrobiális ezüsttel impregnált protézisek14 | Megajánlott érték |
1. Nettó ajánlati ár összesen (Ft) (előny az alacsonyabb) | …..………. Ft15 |
7. rész: Carotis műtéthez használatos shunt16 | Megajánlott érték |
1. Nettó ajánlati ár összesen (Ft) (előny az alacsonyabb) | …..………. Ft17 |
8. rész: Pericardiumból készült folt érfal záráshoz/pótláshoz18 | Megajánlott érték |
1. Nettó ajánlati ár összesen (Ft) (előny az alacsonyabb) | …..………. Ft19 |
Az ellenszolgáltatás összege tartalmazza a szerződésszerű teljesítésével összefüggő, az ajánlattételkor ismert valamennyi felmerülő költséget, adót20, illetéket, ráfordítást és egyéb fizetési kötelezettséget.
A szerződés tárgya tekintetében az ÁFA mértéke ….. %
…………………………, 2018…... év ………..………. hó nap
………………….……………… cégszerű aláírás(ok)/aláírás
10 Amennyiben ajánlattevő az 4. részre nem tesz ajánlatot, kihúzással/áthúzással jelölje.
11 A tételes árajánlat dokumentum„Nettó ajánlati ár összesen (1.-4. sorok összege)” sorában szereplő adat (Ft).
12 Amennyiben ajánlattevő az 5. részre nem tesz ajánlatot, kihúzással/áthúzással jelölje.
13 A tételes árajánlat dokumentum „Nettó ajánlati ár összesen (1.-2. sorok összege)” sorában szereplő adat (Ft).
14 Amennyiben ajánlattevő az 6. részre nem tesz ajánlatot, kihúzással/áthúzással jelölje.
15 A tételes árajánlat „Nettó ajánlati ár összesen (1.-6. sorok összege)” sorában szereplő adat (Ft).
16 Amennyiben ajánlattevő az 7. részre nem tesz ajánlatot, kihúzással/áthúzással jelölje.
17 A tételes árajánlat „Nettó ajánlati ár összesen” sorban szereplő adat.
18 Amennyiben ajánlattevő az 8. részre nem tesz ajánlatot, kihúzással/áthúzással jelölje.
19 A tételes árajánlat „Nettó ajánlati ár összesen” sorban szereplő adat.
20 Adó alatt valamennyi adó értendő, kivételt képez ez alól az általános forgalmi adó.
TÉTELES ÁRAJÁNLAT21
Alulírott …………………….., mint a ajánlattevő/közös
ajánlattevők jelen eljárásban cégjegyzésre jogosult képviselője nyilatkozom, hogy az
„Embolektómiás katéterek, érprotézisek, carotis shunt és pericardium folt beszerzése”
tárgyú közbeszerzési eljárás teljesítését az alábbi ellenszolgáltatásért vállaljuk:
1. részajánlat: Embolektómiás katéterek
Sorszám | Megnevezés | Mennyiség | Nettó egységár (ár/1db) (Ft) | Nettó ajánlati ár (mennyiség*nettó egységár) (Ft) |
1. | Embolektómiás katéter 2 Fr 80 cm | 20 | ||
2. | Embolektómiás katéter 3 Fr 80 cm | 90 | ||
3. | Embolektómiás katéter 4 Fr 80 cm | 150 | ||
4. | Embolektómiás katéter 5 Fr 80 cm | 50 | ||
5. | Embolektómiás katéter 6 Fr 80 cm | 20 | ||
Nettó ajánlati ár összesen (1.-5. sorok összege): |
2. részajánlat: Dróton felvezethető embolektómiás katéterek
Sorszám | Megnevezés | Mennyiség | Nettó egységár (ár/1db) (Ft) | Nettó ajánlati ár (mennyiség*nettó egységár) (Ft) |
1. | Dróton felvezethető embolektómiás katéterek 3 Fr 80 cm | 3 | ||
2. | Dróton felvezethető embolektómiás katéterek 4 Fr 80 cm | 8 | ||
Nettó ajánlati ár összesen (1.-2. sorok összege): |
21 Kérjük, hogy az ajánlattétellel nem érintett részeket töröljék, vagy áthúzással jelöljék.
3. részajánlat: Dacron alapanyagú műerek
Sorszám | Megnevezés | Mennyiség | Nettó egységár (ár/1db) (Ft) | Nettó ajánlati ár (mennyiség*nettó egységár) (Ft) |
1. | Dacron alapanyagú egyenes műér 8 mm x 15 cm | 50 | ||
2. | Dacron alapanyagú egyenes műér 30 mm x 20 cm | 30 | ||
3. | Dacron alapanyagú egyenes műér 32 mm x 20 cm | 15 | ||
4. | Dacron alapanyagú egyenes műér 34 mm x 20 cm | 8 | ||
5. | Dacron alapanyagú egyenes műér 36 mm x 20 cm | 8 | ||
6. | Dacron alapanyagú egyenes műér 38 mm x 20 cm | 5 | ||
7. | Dacron alapanyagú egyenes műér 18 mm x 25 cm | 40 | ||
8. | Dacron alapanyagú egyenes műér 20 mm x 25 cm | 30 | ||
9. | Dacron alapanyagú egyenes műér 22 mm x 25 cm | 30 | ||
10. | Dacron alapanyagú egyenes műér 24 mm x 25 cm | 8 | ||
11. | Dacron alapanyagú egyenes műér 26 mm x 25 cm | 10 | ||
12. | Dacron alapanyagú egyenes műér 28 mm x 25 cm | 15 | ||
13. | Dacron alapanyagú egyenes műér 6 mm x 40 cm | 50 | ||
14. | Dacron alapanyagú egyenes műér 8 mm x 40 cm | 60 | ||
15. | Dacron alapanyagú Y elágazású protézisek 12 x 6 mm x 45 cm | 3 | ||
16. | Dacron alapanyagú Y elágazású protézisek 14 x 7 mm x 45 cm | 15 | ||
17. | Dacron alapanyagú Y elágazású protézisek 16 x 8 mm x 45 cm | 15 | ||
18. | Dacron alapanyagú Y elágazású protézisek 18 x 9 mm x 45 cm | 15 | ||
19. | Dacron alapanyagú Y elágazású protézisek 20 x 10 mm x 45 cm | 50 | ||
Nettó ajánlati ár összesen (1.-19. sorok összege): |
4. részajánlat: Polytetrafluoretilén (PTFE) alapanyagú, külső erősítésű, vékony falú műerek
Sorszám | Megnevezés | Mennyiség | Nettó egységár (ár/1db) (Ft) | Nettó ajánlati ár (mennyiség*nettó egységár) (Ft) |
1. | Polytetrafluoretilén (PTFE) alapanyagú, külső erősítésű, vékony falú műér 6 mm x 70 cm | 15 | ||
2. | Polytetrafluoretilén (PTFE) alapanyagú, külső erősítésű, vékony falú műér 8 mm x 30 cm | 2 | ||
3. | Polytetrafluoretilén (PTFE) alapanyagú, külső erősítésű, vékony falú műér 8 mm x 40 cm | 2 | ||
4. | Polytetrafluoretilén (PTFE) alapanyagú, külső erősítésű, vékony falú műér 8 mm x 50 cm | 10 | ||
Nettó ajánlati ár összesen (1.-4. sorok összege): |
5. részajánlat: Polytetrafluoretilén (PTFE) alapanyagú, külső erősítésű, vékony falú műér, heparin bevonattal
Sorszám | Megnevezés | Mennyiség | Nettó egységár (ár/1db) (Ft) | Nettó ajánlati ár (mennyiség*nettó egységár) (Ft) |
1. | Polytetrafluoretilén (PTFE) alapanyagú, külső erősítésű, vékony falú műér 6 mm x 70 cm, heparin bevonattal | 8 | ||
2. | Polytetrafluoretilén (PTFE) alapanyagú, külső erősítésű, vékony falú műér 8 mm x 40 cm, heparin bevonattal | 8 | ||
Nettó ajánlati ár összesen (1.- 2. sorok összege): |
6. részajánlat: Dacron alapanyagú antimikrobiális ezüsttel impregnált protézisek
Sorszám | Megnevezés | Mennyiség | Nettó egységár (ár/1db) (Ft) | Nettó ajánlati ár (mennyiség*nettó egységár) (Ft) |
1. | Dacron alapanyagú antimikrobiális ezüsttel impregnált egyenes érprotézisek 8 mm x 40 cm | 12 | ||
2. | Dacron alapanyagú antimikrobiális ezüsttel impregnált egyenes érprotézisek 20 mm x 20 cm | 5 | ||
3. | Dacron alapanyagú antimikrobiális ezüsttel impregnált egyenes érprotézisek 6 mm x 40 cm | 5 | ||
4. | Dacron alapanyagú antimikrobiális ezüsttel impregnált Y elágazású érprotézisek 16x8 mm x 40-50 cm | 6 | ||
5. | Dacron alapanyagú antimikrobiális ezüsttel impregnáltgyűrűvel megerősített egyenes érprotézisek 8 mm x 40/15 cm | 2 | ||
6. | Dacron alapanyagú antimikrobiális ezüsttel impregnáltgyűrűvel megerősített egyenes érprotézisek 8 mm x 70/30 cm | 2 | ||
Nettó ajánlati ár összesen (1-6. sorok összege): |
7. részajánlat: Carotis műtéthez használatos shunt
Sorszám | Megnevezés | Mennyiség | Nettó egységár (ár/1db) (Ft) | Nettó ajánlati ár (mennyiség*nettó egységár) (Ft) |
1. | Carotis műtéthez használatos shunt 9 Fr 30 cm | 50 | ||
Nettó ajánlati ár összesen: |
8. részajánlat: Pericardiumból készült folt érfal záráshoz/pótláshoz
Sorszám | Megnevezés | Mennyiség | Nettó egységár (ár/1db) (Ft) | Nettó ajánlati ár (mennyiség*nettó egységár) (Ft) |
1. | Pericardiumból készült folt érfal záráshoz/pótláshoz 8 mm x 80 cm | 120 | ||
Nettó ajánlati ár összesen: |
A szerződés tárgya tekintetében az ÁFA mértéke ….. %
………………………….……., 2018. év……………….. hó nap
…………………………………… cégszerű aláírás(ok)/aláírás
AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZAT22
a ….. rész tekintetében
a Kbt. 66. § (2) bekezdése szerint
Alulírott …………………………………. (név), mint az Ajánlattevő/közös ajánlattevők
……………………………… (ajánlattevő/közös ajánlattevők neve) nevében nyilatkozom arról, hogy a Semmelweis Egyetem által indított
„Embolektómiás katéterek, érprotézisek, carotis shunt és pericardium folt beszerzése”
tárgyú közbeszerzési eljárásban a(z) ………………………….. (cégnév) ajánlattevő/közös ajánlattevők részt kíván/részt kívánnak venni.
Miután az Önök fenti tárgyú közbeszerzési eljárásához kapcsolódó ajánlati felhívásának és dokumentumainak feltételeit – a műszaki leírást a szerződéses feltételekkel együtt – átvizsgáltuk, megértettük, ezúton nyilatkozunk, hogy azokat elfogadjuk és ajánlatot teszünk a szerződés teljesítésére az ajánlatunkban megadott feltételek és ár szerint.
Nyertességünk esetén a szerződést az ajánlatunkban foglalt feltételeknek megfelelően kívánjuk megkötni és azt teljesíteni szándékozunk.
Xxxxxxxxx ....................................................., mint a(z) …...........................................................
(ajánlattevő/közös ajánlattevő23 megnevezése) cégjegyzésre/nevében nyilatkozattételre24 jogosult képviselője kijelentem, hogy a (cég
megnevezése) által benyújtott, az ajánlat részét képező valamennyi dokumentum tartalma megfelel a valóságnak, azok tartalmáért felelősséget vállalok.
…………………………, 2018…... év ………..………. hó nap
………………….…………… cégszerű aláírás(ok)/ aláírás
22 Az ajánlat eredeti példányának a 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia.
Közös ajánlattétel esetén minden ajánlattevő adatát fel kell tüntetni a nyilatkozatban és a nyilatkozatot az együttműködési nyilatkozatban meghatározott képviseleti mód szerint kell aláírni!
23 Megfelelő aláhúzandó!
24 Megfelelő aláhúzandó!
NYILATKOZAT25
A Kbt. 66. § (4) bekezdése szerint Kkvt. szerinti minősítésről
Xxxxxxxxx ....................................., mint a(z) cégjegyzésre
jogosult képviselője a Kbt. 66. § (4) bekezdése alapján nyilatkozom, hogy a(z)
............................................................. xxxxxxxxxxx a kis-és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. (Kkvt.) törvény 3. §-a26 értelmében27:
🞎 mikrovállalkozásnak minősül;
🞎 kisvállalkozásnak minősül;
🞎 középvállalkozásnak minősül;
🞎 nem minősül KKV-nak.
…………………………, 2018…... év ………..………. hó nap
……………………………… (cégszerű aláírás)
25 Közös ajánlattétel esetén minden ajánlattevőnek külön-külön kell nyilatkozatot tennie.
26 3. § (1) KKV-nak minősül az a vállalkozás, amelynek
a) összes foglalkoztatotti létszáma 250 főnél kevesebb, és
b) éves nettó árbevétele legfeljebb 50 millió eurónak megfelelő forintösszeg, vagy mérlegfőösszege legfeljebb 43 millió eurónak megfelelő forintösszeg.
(2) A KKV kategórián belül kisvállalkozásnak minősül az a vállalkozás, amelynek
a) összes foglalkoztatotti létszáma 50 főnél kevesebb, és
b) éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege legfeljebb 10 millió eurónak megfelelő forintösszeg.
(3) A KKV kategórián belül mikrovállalkozásnak minősül az a vállalkozás, amelynek
a) összes foglalkoztatotti létszáma 10 főnél kevesebb, és
b) éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege legfeljebb 2 millió eurónak megfelelő forintösszeg.
(4) Nem minősül KKV-nak az a vállalkozás, amelyben az állam vagy az önkormányzat közvetlen vagy közvetett tulajdoni részesedése - tőke vagy szavazati joga alapján - külön-külön vagy együttesen meghaladja a 25%-ot.
(5) A (4) bekezdésben foglalt korlátozó rendelkezést nem kell alkalmazni a 19. § 1. pontjában meghatározott befektetők részesedése esetében.
(6) Ahol jogszabály „KKV-t”, „mikro-, kis- és középvállalkozást”, illetve „kis- és középvállalkozást” említ, azon
- ha törvény másként nem rendelkezik az e törvény szerinti KKV-t kell érteni.)
27 A megfelelő választ X-szel kell jelölni!
KÖZÖS AJÁNLATTÉTEL28
(adott esetben)
Közös ajánlattétel esetén ezen lap helyére csatolni kell az ajánlattevők nyilatkozatát, amelyben:
- korlátlan és egyetemleges felelősséget vállalnak a szerződés teljesítéséért,
- kijelölésre kerül az az ajánlattevő, amely a közös ajánlattevőket a közbeszerzési eljárás során kizárólagosan képviseli, és amelynek képviselője a közös ajánlatot tevők nevében hatályos jognyilatkozatot tehet.
- ismertetni kell a közbeszerzési eljárás során kért dokumentumok aláírásának módját.
Csatolni kell továbbá a közös ajánlattevők együttműködési megállapodását, mely tartalmazza:
- a szerződés teljesítése során elvégzendő feladatok megosztását, részarányát
- azt a tényt, hogy a közös ajánlatot benyújtók, nyertességük esetén a szerződésben vállalt valamennyi kötelezettség teljesítéséért korlátlan és egyetemleges felelősséget vállalnak.
A megállapodást valamennyi félnek cégszerűen alá kell írnia.
A megállapodásnak minden felfüggesztő (hatályba léptető), illetve bontó feltétel nélkül, a szerződés hatálya beálltának vagy megszűntének valamely időponthoz kötése nélkül, továbbá harmadik személy beleegyezéséhez, illetve hatóság jóváhagyásához való kötése nélkül, a megállapodás valamennyi résztvevőjének az aláírásával hatályba kell lépnie.
A közös ajánlattevők, illetve részvételre jelentkezők csoportjának képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők megjelölését.
28 Felhívjuk figyelmüket a Kbt. alábbi rendelkezéseire:
35. § (1) Több gazdasági szereplő közösen is tehet ajánlatot vagy nyújthat be részvételi jelentkezést.
(2) Az (1) bekezdés szerinti esetben a közös ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők kötelesek maguk közül egy, a közbeszerzési eljárásban a közös ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők nevében eljárni jogosult képviselőt megjelölni.
(3) A közös ajánlattevők, illetve részvételre jelentkezők csoportjának képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők megjelölését.
(4) Ahol e törvény az ajánlatkérő számára az ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők értesítését írja elő, valamint a kiegészítő tájékoztatás megadása [56. §], a hiánypótlás [71. §], a felvilágosítás [71. §] és indokolás [72. §] kérése esetében az ajánlatkérő a közös ajánlattevőknek (részvételre jelentkezőknek) szóló értesítését, tájékoztatását, illetve felhívását a (2) bekezdés szerinti képviselőnek küldi meg.
(5) Amennyiben az ajánlatkérő ajánlati biztosíték nyújtását [54. §] írja elő, a közös ajánlattevőknek a biztosítékot elegendő egyszer rendelkezésre bocsátaniuk. Az ajánlati kötöttségnek bármelyik közös ajánlattevő részéről történt megsértése [54. § (4) bekezdése] esetén a biztosíték az ajánlatkérőt illeti meg.
(6) A közös ajánlattevők a szerződés teljesítéséért az ajánlatkérő felé egyetemlegesen felelnek.
(7) A közös ajánlatot vagy részvételi jelentkezést benyújtó gazdasági szereplők személyében az ajánlattételi vagy több szakaszból álló eljárásban a részvételi határidő lejárta után változás nem következhet be.
NYILATKOZAT
a közös ajánlattételről a
(adott esetben)
Alulírott cégjegyzésre jogosult személyek nyilatkozunk, hogy a(z)
„Embolektómiás katéterek, érprotézisek, carotis shunt és pericardium folt beszerzése”
tárgyú, nyílt közbeszerzési eljárásban a(z) (ajánlattevő neve, székhelye), valamint a(z) ………………………………………… (ajánlattevő neve, székhelye) gazdasági szereplők a Kbt. 35. §-a alapján közös ajánlatot nyújtunk be.
A Kbt. 35. § (2) bekezdése szerint a közbeszerzési eljárás során a közös ajánlattevők vezetőjének szerepét a (cégnév) vállalja.
Közös akarattal ezennel úgy nyilatkozunk, hogy az eljárás során a közös ajánlatot benyújtók kizárólagos képviseletére, a közös ajánlatot benyújtók nevében kötelezettségvállalásra, hatályos jognyilatkozat tételére, a vitás kérdésekben való döntésre, a nevükben történő eljárásra a közös ajánlattevőket (konzorciumot) vezető tag (cég) képviselője teljes joggal jogosult.
A megjelölt képviselővel közöltek valamennyi közös ajánlatot benyújtó vonatkozásában joghatályos közlésnek minősülnek.
Egymás közötti és külső jogviszonyunkra a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:29. § - 6:30. §-aiban foglaltak irányadóak.
A közbeszerzési eljárás során kért dokumentumok aláírásának módja: ………………………..
Ezúton nyilatkozunk továbbá arról, hogy a szerződés teljesítéséért korlátlan és egyetemleges felelősséget vállalunk, és tudatában vagyunk annak, hogy közös ajánlat benyújtása esetén a közös ajánlatot benyújtók személye nem változhat sem a közbeszerzési eljárás, sem az annak alapján megkötött szerződés teljesítése során. Az eljárás eredményeként megkötött szerződést az ajánlattevőként szerződő fél, vagy – ha az jogutódlással megszűnik – annak jogutódja teljesítheti.
A szerződés teljesítése során végzett feladatok megosztását az együttműködésről szóló megállapodás tartalmazza, melyet ajánlatunkhoz csatolunk.
…………………………, 2018…... év ………..………. hó nap
……………………………… ……………………………… (cégszerű aláírás) (cégszerű aláírás)
EGYÜTTMŰKÖDÉSI (KONZORCIUMI) MEGÁLLAPODÁS (minta)
(adott esetben)
…………………………………………………… (név, székhely) ajánlattevő és
…………………………………………………… (név, székhely) ajánlattevő (továbbiakban: Felek) között, a Semmelweis Egyetem által a(z)
„Embolektómiás katéterek, érprotézisek, carotis shunt és pericardium folt beszerzése”
tárgyú, nyílt közbeszerzési eljárás keretében.
Alulírottak a fent hivatkozott közbeszerzési eljárás eredményeképpen létrejövő szerződés teljesítésével kapcsolatban a közös ajánlattevők közötti szerződés fontosabb tartalmi kérdéseiben – előzetesen – az alábbi megállapodást kötik:
1. Szerződésteljesítés irányítása
A szerződés teljesítésének irányítására a konzorcium tagjainál egy-egy megbízott személy kerül kijelölésre, az alábbiak szerint:
- ……………………………... (cégnév) részéről: ………………………………….
- ……………………………... (cégnév) részéről: ………………………………….
2. Felelősségvállalás
Felek kijelentik, hogy nyertességük esetén a szerződésben vállalt valamennyi kötelezettség teljesítéséért korlátlan és egyetemleges felelősséget vállalnak az ajánlatkérő irányában.
3. Feladatmegosztás
A szerződés teljesítése során elvégzendő feladatok megosztása a Felek között a következő:
Feladat | Feladatrész aránya a teljes feladathoz (%) | Cég |
A közbeszerzési eljárás eredményeként létrejövő szerződés teljesítése során a Felek az általuk elvégzett és az ajánlatkérő által igazolt teljesítések tekintetében jogosultak számla benyújtására.
A Felek álláspontjukat a kijelölt megbízottak útján egyeztetik.
A megállapodás minden felfüggesztő (hatályba léptető), illetve bontó feltétel nélkül, a szerződés hatálya beálltának vagy megszűntének valamely időponthoz kötése nélkül, továbbá harmadik személy beleegyezéséhez, illetve hatóság jóváhagyásához való kötése nélkül, a megállapodás valamennyi résztvevőjének az aláírásával hatályba lép.
A Felek a jelen együttműködési megállapodást, mint akaratukkal mindenben egyezőt, véleményeltérés nélkül elfogadják, és cégszerű aláírással hitelesítik.
…………………………, 2018…... év ………..………. hó nap
……………………………… ……………………………… (cégszerű aláírás) (cégszerű aláírás)
NYILATKOZAT29
a rész(ek) tekintetében
a Kbt. 66. § (6) bekezdés a) és b) pontjára vonatkozóan
a közbeszerzés során igénybe venni kívánt alvállalkozók tekintetében
a)
Xxxxxxxxx ........................................., mint a(z) (xxxxxxxxxxx
/közös ajánlattevők megnevezése) cégjegyzésre/nevében nyilatkozattételre30 jogosult képviselője
n y i l a t k o z o m,
hogy a(z)
„Embolektómiás katéterek, érprotézisek, carotis shunt és pericardium folt beszerzése”
tárgyú, nyílt közbeszerzési eljárás eredményképpen létrejövő szerződés teljesítéséhez az alábbi részek tekintetében kívánunk alvállalkozó(ka)t31 igénybe venni. Az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor ismert alvállalkozók az alábbiak32:
A közbeszerzésnek azon részei, amelyeknek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni | Az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt, és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozók | |
1. | ||
2. |
…………………………, 2018…... év ………..………. hó nap
….…………………………………. ajánlattevő cégszerű aláírása/aláírás
29 Az ajánlattevőnek vagy az „a)” vagy a „b)” jelzésű nyilatkozatot kell kitöltenie. Közös ajánlattétel esetén szervezetenként töltendő ki.
30 Megfelelő aláhúzandó.
A Kbt. 3. § 2. szerint alvállalkozó: az a szervezet vagy személy, amely, vagy aki a közbeszerzési eljárás
eredményeként megkötött szerződés teljesítésében az ajánlattevő által bevontan közvetlenül vesz részt, kivéve
a) azon gazdasági szereplőt, amely tevékenységét kizárólagos jog alapján végzi,
b) a szerződés teljesítéséhez igénybe venni kívánt gyártót, forgalmazót, alkatrész vagy alapanyag
eladóját,
c) építési beruházás esetén az építőanyag-eladót.
32 Amennyiben ajánlattevő az ajánlat benyújtásakor az igénybe venni kívánt alvállalkozókat nem ismeri, azt a táblázat vonatkozó részének áthúzásával kérjük jelölni.
b)
Alxxxxxxx ........................................., mint a(z) ................................................
(ajánlattevő/közös ajánlattevők megnevezése) cégjegyzésre/ jogosult képviselője
n y i l a t k o z o m,
hogy a(z)
„Embolektómiás katéterek, érprotézisek, carotis shunt és pericardium folt beszerzése”
tárgyú, nyílt közbeszerzési eljárás eredményképpen létrejövő szerződés teljesítéséhez nem kívánunk alvállalkozót igénybe venni.
…………………………, 2018…... év ………..………. hó nap
……………….……………………. ajánlattevő cégszerű aláírása/aláírás
NYILATKOZAT
a rész tekintetében
a Kbt. 65. § (7) bekezdése vonatkozásában
az alkalmasság igazolásához kapacitást biztosító más szervezetről (vagy személyről)
a) Alxxxxxxx , mint a(z)
…................................................................ (ajxxxxxxxxx/xözös ajánlattevők33 megnevezése) cégjegyzésre/nevében nyilatkozattételre34 jogosult képviselője
n y i l a t k o z o m,
hogy a …………………………………………….. (ajxxxxxxxxx/xözös ajánlattevő megnevezése) a(z)
„Embolektómiás katéterek, érprotézisek, carotis shunt és pericardium folt beszerzése”
tárgyú, nyílt közbeszerzési eljárás eredményképpen létrejövő szerződés teljesítésére vonatkozó alkalmassági követelményeknek történő megfelelésünk igazolása érdekében más szervezet (vagy személy) kapacitását nem vesszük igénybe.
…………………………, 2018…... év ………..………. hó nap
………………………………… ajánlattevő cégszerű aláírása
b)
Alxxxxxxx ....................................................., mint a(z)
…................................................................ (ajxxxxxxxxx/xözös ajánlattevők megnevezése) cégjegyzésre/nevében nyilatkozattételre jogosult képviselője
n y i l a t k o z o m,
hogy a …………………………………………….. (ajxxxxxxxxx/xözös ajánlattevők megnevezése) a(z)
„Embolektómiás katéterek, érprotézisek, carotis shunt és pericardium folt beszerzése”
tárgyú, nyílt közbeszerzési eljárás eredményképpen létrejövő szerződés teljesítésére vonatkozó alkalmassági követelményeknek történő megfelelésünk igazolása érdekében más szervezet (vagy személy) kapacitását35
igénybe vesszük az alábbiak szerint: 36
33 A megfelelő aláhúzandó.
34 A megfelelő aláhúzandó.
35 A megfelelő válasz aláhúzással, vagy a szükségtelen részek törlésével jelölendő.
Rész sorszáma | Szervezet megnevezése | Az ajánlati felhívás vonatkozó pontjának és alkalmassági követelménynek a megjelölése, melynek igazolásához bevonja |
1. | ||
2. | ||
3. | ||
... |
…………………………, 2018…... év ………..………. hó nap
………………………………… ajánlattevő cégszerű aláírása/aláírás
36Amennyiben az ajánlattevő alvállalkozóval kívánja alkalmasságát igazolni, akkor a fenti nyilatkozat tekintetében az alvállalkozó kapacitást biztosító szervezetnek vagy (személynek) minősül, azt a jelen nyilatkozattétel során figyelembe kell venni. Közös ajánlattétel esetén szervezetenként töltendő ki.
ALÁÍRÁSI CÍMPÉLDÁNY(OK)
Jelen bekérő lap cserélendő valamennyi jogi személynek minősülő ajánlattevő és az ajánlatban nevesített alvállalkozó, valamint - ha ilyet az ajánlattevő az alkalmasság igazolásához igénybe vesz - az alkalmasság igazolásához kapacitást biztosító cégkivonata szerint cégjegyzésre jogosult azon képviselő(k) aláírási címpéldányának (vagy ügyvéd által kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírásmintájának) egyszerű másolati példányára, akik aláírásukkal ellátták az ajánlatot (ajánlatban szereplő iratot).
Amennyiben az ajánlatban szereplő bármely iratot nem a cégjegyzésre jogosultak írták alá, akkor csatolni kell a cégjegyzésre jogosult személytől származó, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást, amely a meghatalmazott aláírását is tartalmazza. Amennyiben az ajánlattevő (közös ajánlattevő), alvállalkozó és az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet olyan formában működik, ahol nem szükséges aláírási címpéldány vagy aláírás-minta készítése, úgy kérjük az aláíró fél nyilatkozatát erre vonatkozóan, valamint a kötelezettség vállalásra jogosult személy aláírásának mintáját is tartalmazó teljes bizonyítóerejű magánokirat benyújtását egyszerű másolatban.
JOGUTÓDLÁS
Amennyiben az ajánlattevő az ajánlatban - átalakulásra hivatkozással - jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlathoz csatolnia kell a jogutódlás tényét, körülményeit bizonyító cégiratokat egyszerű másolatban, így különösen a szétválási, kiválási szerződést, átalakulási cégiratokat.
NYILATKOZAT37
Változás-bejegyzési kérelem benyújtásáról38
a)
Alxxxxxxx ....................................................., mint a(z) …..........................................................
cégjegyzésre jogosult képviselője nyilatkozom, hogy az aktuális (cég)állapotot nyilvántartó bíróság/hatóság nyilvántartásában foglaltakat módosító változás-bejegyzési eljárás van folyamatban, ezért a változásbejegyzésre vonatkozó elektronikus kérelem kinyomtatott változatát, valamint a cégbíróság által a kérelemről kiállított elektronikus tanúsítvány kinyomtatott változatát, illetőleg az adatváltozást nyilvántartó illetékes bíróság/intézmény/hatósághoz/hivatal/szervezet, visszaigazolásának érkeztetett példánya másolatát az ajánlathoz csatolom.
…………………………, 2018…... év ………..………. hó nap
…………………………………………. (cégszerű aláírás)
b)
Alxxxxxxx ...................................................., mint a(z) ...............................................................
cégjegyzésre jogosult képviselője nyilatkozom, hogy az, aktuális (cég)állapotot nyilvántartó bíróság/hatóság nyilvántartásában foglaltakat módosító változás-bejegyzési eljárás nincs folyamatban, illetőleg a nyilvántartó illetékes bírósághoz/intézményhez/hatósághoz/hivatalhoz/szervezethez nem került benyújtásra adatváltozás bejegyzési kérelem.
…………………………, 2018…... év ………..………. hó nap
…………………………………………. (cégszerű aláírás)
37Az ajánlattevőnek vagy az a) vagy a b) nyilatkozatot kell kitöltetnie.
38Fenti nyilatkozatokat a közös ajánlattevőknek külön-külön kell megtenniük.
Ajánlattételt követően, Ajánlatkérő kérésére benyújtandó dokumentum!
AJÁNLATTEVŐ NYILATKOZATA39
a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja alapján
Alxxxxxxx …........................................, mint a(z) …............................................................
(ajánlattevő) cégjegyzésre/ nevében nyilatkozattételre jogosult képviselője a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja alapján nyilatkozom, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény (a továbbiakban: pénzmosásról szóló törvény) 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonos neve és állandó lakóhelye a következő:
Tényleges tulajdonos neve | Tényleges tulajdonos állandó lakóhelye |
II. Ha a gazdasági szereplőnek nincs a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, akkor az alábbi nyilatkozat kitöltése szükséges:
Cégünknél a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonos nincs.
………………………….……., 2018. év……………….. hó nap
…………………………………………. cégszerű aláírás
39 Közös ajánlattétel esetén szervezetenként töltendő ki.
Ajánlattételt követően, Ajánlatkérő kérésére benyújtandó dokumentum!
AJÁNLATTEVŐ NYILATKOZATA40
a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja alapján
Alxxxxxxx …........................................, mint a(z) …............................................................
(ajánlattevő) cégjegyzésre/ nevében nyilatkozattételre jogosult képviselője a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja alapján nyilatkozom, hogy a
.....…......……………………………………….. (cég megnevezése) mint ajánlattevő olyan társaságnak minősül, amely esetében
a Kbt. 62. § (1) bekezdés kc) pontja szerint nincs olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely cégünkben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik.
Vagy
a Kbt. 62. § (1) bekezdés kc) pontja szerint az alábbi jogi személy / személyes joga szerint jogképes vállalkozásunkban közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik, és annak vonatkozásában a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában hivatkozott kizáró feltételek nem állnak fenn1 / fennállnak41:
Jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet megnevezése | Joxx xzemély vagy személyes joga szerint jogképes szervezet székhelye |
…………………………, 2018…... év ………..………. hó nap
………………………………………….
cégszerű aláírás
40 Közös ajánlattétel esetén szervezetenként töltendő ki.
41 A megfelelő aláhúzandó, illetve értelemszerűen kitöltendő.
Ajánlattételt követően, Ajánlatkérő kérésére benyújtandó dokumentum!
AJÁNLATTEVŐ NYILATKOZATA42
a Kbt. 62. § (2) bekezdés alapján4344
Alxxxxxxx …........................................, mint a(z) …............................................................
(ajánlattevő) cégjegyzésre/ nevében nyilatkozattételre jogosult képviselője a Kbt. 62. § (2) bekezdés alapján nyilatkozom, hogy a (cég
megnevezése) mint ajánlattevő olyan társaságnak minősül, amely esetében nem áll fenn az alábbi kizáró okok egyike sem:
a) vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottságának tagja, cégvezetője vagy gazdasági társaság esetén annak egyedüli tagja, vagy személyes joga szerinti hasonló ügyvezető vagy felügyelő szervének tagja, illetve személyes joga szerint az előbbieknek megfelelő döntéshozatali jogkörrel rendelkező személy olyan személy, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény miatt az elmúlt öt évben jogerős ítéletet hoztak és a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült, vagy
b) a Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény miatt a jogerős ítéletet az elmúlt öt évben - vagy ha ez rövidebb az adott bűncselekmény kapcsán az elítélt büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesüléséhez szükséges időn belül – olyan személlyel szemben hozták, aki a bűncselekmény elkövetésekor a gazdasági szereplő vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottságának tagja, cégvezetője vagy gazdasági társaság esetén annak egyedüli tagja, vagy személyes joga szerinti hasonló ügyvezető vagy felügyelő szervének tagja, illetve az előbbieknek megfelelő döntéshozatali jogkörrel rendelkező személy volt.
………………………….……., 2018. év……………….. hó nap
………………………………………….
cégszerű aláírás
42 Közös ajánlattétel esetén szervezetenként töltendő ki.
43 Közjegyző vagy gazdasági, illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozat benyújtása szükséges.
44 Amennyiben ajánlattevő természetes személy, úgy a Kbt. 62. § (1) a) és e) pontja vonatkozásában szükséges jelen nyilatkozatot benyújtania.
NYILATKOZAT45
a Kbt. 67. §. (4) bekezdése és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése alapján
Alxxxxxxx ................................................., mint a(z)
............................................................................ ajxxxxxxxxx xégjegyzésre jogosult képviselője a Kbt. 67. §. (4) bekezdése és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően
n y i l a t k o z o m,
hogy a(z)
„Embolektómiás katéterek, érprotézisek, carotis shunt és pericardium folt beszerzése”
tárgyú, nyílt közbeszerzési eljárás eredményeként létrejövő szerződés teljesítéséhez nem veszünk igénybe olyan alvállalkozót, amely a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdései szerinti kizáró okok hatálya alá tartozik.
…………………………, 2018…... év ………..………. hó nap
…………………………………………. cégszerű aláírás
45 Magyarországon letelepedett ajánlattevő, valamint nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében is kitöltendő!
NYILATKOZAT
a rész tekintetében*
a Kbt. 65. § (7)-(9) bekezdései vonatkozásában
az alkalmasság igazolásához kapacitást biztosító szervezetről (vagy személyről)46
(adott esetben)
Alxxxxxxx ....................................................., mint a(z) ….........................................................
ajxxxxxxxxx/xözös ajánlattevő cégjegyzésre/nevében nyilatkozattételre jogosult képviselője
n y i l a t k o z o m,
hogy a …………………………………………….. (ajxxxxxxxxx/xözös ajánlattevők megnevezése) a(z)
„Embolektómiás katéterek, érprotézisek, carotis shunt és pericardium folt beszerzése”
tárgyú, nyílt közbeszerzési eljárás eredményképpen a beszerzés vonatkozásában létrejövő, szerződés teljesítésére vonatkozó alkalmassági követelményeknek az alábbi szervezet (vagy személy) erőforrásaira támaszkodva felel meg:
………………………………………………….. (szervezet (vagy személy) megnevezése).
A fenti szervezetet (vagy személyt) a
műszaki-szakmai alkalmasság
🞎 Az ajánlati felhívás III.1.3. pontjában meghatározott, a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti igazolására (referencia)
🞎 Az ajánlati felhívás III.1.3. pontjában meghatározott, a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdésének i) pontja és a 24. § (3) bekezdése szerinti igazolására (CE tanúsítvány)
vesszük igénybe.
A fenti szervezet (vagy személy) alkalmasságra vonatkozó igazolásait, nyilatkozatait a Kbt.
69. § (4) bekezdés szerint csatoljuk.
…………………………, 2018…... év ………..………. hó nap
……………………………… ajánlattevő cégszerű aláírása
46 A megfelelő négyzetbe X jelet kell tenni!
Minden kapacitást biztosító szervezetre külön nyilatkozat benyújtása szükséges.
Amennyiben az ajánlattevő alvállalkozóval kívánja alkalmasságát igazolni, akkor a fenti nyilatkozat tekintetében az alvállalkozó kapacitást biztosító szervezet vagy (személynek) minősül, azt a jelen nyilatkozattétel során figyelembe kell venni.
NYILATKOZAT47
kapacitást biztosító szervezet (vagy személy) részéről
a Kbt. 65. § (7) bekezdései szerint az erőforrások rendelkezésre állásáról
(adott esetben)
Alxxxxxxx ................................................., mint a(z) .................................................................
kapacitást biztosító szervezet cégjegyzésre jogosult képviselője a Kbt. 65. § (7) bekezdésében foglaltaknak megfelelően nyilatkozom, hogy a(z)
„Embolektómiás katéterek, érprotézisek, carotis shunt és pericardium folt beszerzése”
tárgyú, nyílt közbeszerzési eljárásban az ajánlattevő szerződés teljesítéséhez szükséges műszaki, szakmai alkalmasságának igazolásaként általam biztosított erőforrásokat az ajánlattevő/közös ajánlattevők rendelkezésére bocsátom, azok a(z)
………………………………………. ajánlattevő/közös ajánlattevők rendelkezésére állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
Rendelkezésre bocsátott erőforrás megnevezése: ……………………………………..
Jelen nyilatkozat mellékleteként csatoljuk továbbá azon szerződéses/előszerződésben vállalt kötelezettségvállalást tartalmazó okiratot is, amely alátámasztja, hogy az ajánlattevő szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmasságának igazolásaként általam biztosított erőforrásokat ajánlattevő rendelkezésére állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
…………………………, 2018…... év ………..………. hó nap
………………………………… (cégszerű) aláírás
kapacitást biztosító szervezet/személy
47 Jelen nyilatkozatot abban az esetben kell benyújtani, amennyiben az ajánlattevő úgy nyilatkozik, hogy a műszaki, szakmai alkalmasság igazolásához kapacitást biztosító más szervezetet vagy (személyt) kíván igénybe venni. Amennyiben az ajánlattevő több kapacitást biztosító szervezetet (vagy személyt) vesz igénybe, az alkalmasság igazolásához minden szervezetnek (vagy személynek) külön-külön nyilatkoznia kell. Amennyiben az ajánlattevő alvállalkozóval kívánja alkalmasságát igazolni, akkor a fenti nyilatkozat tekintetében az alvállalkozó kapacitást biztosító szervezet vagy (személynek) minősül, azt a jelen nyilatkozattétel során figyelembe kell venni.
Szerződéses/előszerződésben vállalt kötelezettségvállalást tartalmazó okirat48
(adott esetben)
48 Jelen okiratot abban az esetben kell benyújtani, amennyiben az ajánlattevő úgy nyilatkozik, hogy az alkalmasság igazolásához kapacitást biztosító más szervezetet vagy (személyt) kíván igénybe venni. Amennyiben az ajánlattevő több kapacitást biztosító szervezetet (vagy személyt) vesz igénybe, úgy szervezetenként külön-külön kérjük mellékelni.
Ajánlattételt követően, Ajánlatkérő kérésére benyújtandó dokumentum! A szerződés teljesítéséhez szükséges műszaki-szakmai alkalmasság igazolása
M1.) Referencia bemutatása
Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
M1.) A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1) bek. a) pontja alapján ajánlattevő ismertesse az ajánlati felhívás időpontjától (Felhívás VI.5) pontja) visszafelé számított 3 év (36 hó) legjelentősebb, a részenként meghatározott közbeszerzés tárgyával műszakilag egyenértékű szállításait legalább az alábbi tartalommal:
- a szállítás tárgya olyan részletességgel, hogy abból az alkalmassági feltételnek való megfelelés megállapítható legyen,
- nyilatkozat arról, hogy a teljesítés ellenszolgáltatás fejében történt;
- a teljesítés mennyisége (db);
- a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja év/hónap/nap megjelöléssel);
- a szerződést kötő másik fél megnevezése, címe, kapcsolattartó neve, elérhetősége;
- nyilatkozat attól, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e;
- saját teljesítés aránya (adott esetben).
A referenciák ismertetését olyan tartalommal és részletességgel kell benyújtani, amelyből egyértelműen megállapítható az alkalmassági feltételeknek történő megfelelés.
Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy a referenciára vonatkozó követelmény teljesítésének igazolására a gazdasági szereplő csak akkor veheti igénybe más szervezet kapacitásait, ha az adott szervezet valósítja meg a szállítást, amelyhez a kapacitásokra szükség van.
Ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szállításokat veszi figyelembe.
Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65.§-ban foglaltak is irányadók.
Az alkalmassági követelményeknek – a Kbt. 65. § (6) bekezdésére tekintettel – közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.
Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek a Kbt. 65. § (7) és (9) bekezdésben foglaltak szerint.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Kr. 22. § (1)-(2) bekezdéseire.
A referencia bemutatáshoz mellékelni kell a 321/2015. (X.30.) Kr. 22. § (1) bek.-e szerint,
• ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bek. a)-c) és e) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU
európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolást;
• ha a szerződést kötő másik fél az előzőekhez képest egyéb szervezet, az általa adott igazolást vagy az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatát.
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21/A. § alapján Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg.
A referenciaigazolásnak, illetve nyilatkozatnak tartalmaznia kell a referenciabemutatásban előírt valamennyi adatot.
A Kbt. 67. § (1) bek.-ben foglaltak értelmében a gazdasági szereplő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés teljesülése tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát benyújtani.
Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja ajánlattevők egyszerű nyilatkozatát, így elegendő az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. részének (alfa) szakaszát kitölteni.
Az alkalmassági követelmények teljesülésére vonatkozó igazolásokat, a III.1.3) pont szerinti részletes adatokat is tartalmazó nyilatkozatait kizárólag az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető – illetve Ajánlatkérő erre vonatkozó döntése alapján az értékelési sorrendben azt követő legkedvezőbb – ajánlattevő köteles csatolni Ajánlatkérőnek az eljárás eredményéről szóló döntését megelőző felhívására. [Kbt.69. § (4),
(6) bekezdései]
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M1.)
Alkalmas az ajánlattevő, amennyiben rendelkezik az ajánlati felhívás feladásának időpontjától (felhívás VI.5) pontja) visszafelé számított 3 évben (36 hónapban) a részenként meghatározott közbeszerzés tárgyával műszakilag egyenértékű, ellenszolgáltatás fejében történő szállításokra vonatkozó egy vagy több referenciával, amely(ek) összmennyisége részenként eléri az alábbi mennyiségeket: legjelentősebb, a megpályázni kívánt részek tekintetében (1-6. részek esetén:
1. rész: Embolektómiás katéterek, min. 247 db;
2. rész: Dróton felvezethető embolektómiás katéterek, min. 8 db;
3. rész: Dacron alapanyagú egyenes műerek és Y elágazású protézisek, min. 269 db;
4. rész: Polytetrafluoretilén (PTFE) alapanyagú, külső erősítésű, vékony falú műér, min. 22 db;
5. rész: Polytetrafluoretilén (PTFE) alapanyagú, külső erősítésű, heparin bevonattal, min. 12 db;
6. rész: Decron alapanyagú, antimikrobiális ezüsttel impregnált egyenes, Y elágazású és gyűrűvel megerősített egyenes protézisek, min. 24 db;
7. rész: Carotis műtéthez használatos shunt, min. 38 db;
8. rész: Pericardiumból készült folt érfal záráshoz/pótláshoz, min. 90 db.
A folyamatosan teljesített (folyamatban lévő) szerződések akkor mutathatók be referenciaként, ha azokból egyértelműen megállapítható, hogy a fenti mennyiségek szállítására az ajánlati felhívás feladásának időpontjától visszafelé számított 3 évben került sor.
Ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szállításokat veszi figyelembe.
Ugyanazon teljesítésről szóló igazolás (referencia) több rész vonatkozásában is bemutatható, ebben az esetben a megpályázni kívánt részek közül a legnagyobb darabszámmal előírt referencia mennyiséget kell teljesíteni.
Folyamatban lévő szerződések akkor mutathatók be referenciaként, ha azokból egyértelműen megállapítható, hogy a fent megadott teljesítés(ek)re az ajánlati felhívás feladásának időpontjától visszafelé számított 3 évben (36 hónapban) került sor.
Ajánlatkérő a referenciakövetelmény teljesítését minden rész esetében több szerződésből történő igazolással is elfogadja.
Semmelweis Egyetem Embolektómiás katéterek, érprotézisek, carotis shunt és pericardium folt
beszerzése
Közbeszerzési dokumentumok
Ajánlattételt követően, Ajánlatkérő kérésére benyújtandó dokumentum!
Nyilatkozat a referenciákról49 a rész(ek) tekintetében
Alulírott ……………………….., mint a ………………………………….. cég cégjegyzésre jogosult képviselője nyilatkozom, hogy a(z)
„Embolektómiás katéterek, érprotézisek, carotis shunt és pericardium folt beszerzése” tárgyú, nyílt közbeszerzési eljárás során a műszaki- szakmai alkalmasság M1) szerinti minimumkövetelményének igazolásaként – mint az általunk az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben (36 hónapban) teljesített legjelentősebb, a közbeszerzés tárgyával műszakilag egyenértékű termékek szállítására– az alábbi referenciákat ismertetjük a szükséges referencialevelek csatolása mellett:
....... rész – (rész elnevezése)50:
Ssz. | A teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja (év, hónap,nap, tól-ig megjelöléssel) | A szállítás tárgya, olyan részletességgel, hogy abból az alkalmassági követelményeknek való megfelelés megállapítható legyen | A szerződést kötő másik fél megnevezése, székhelye, a referenciát nyújtó személy neve, elérhetősége: | A szállítás mennyisége (db) | A teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e (igen/nem) | A teljesítés ellenszolgáltatás fejében történt-e (igen/nem) | Saját teljesítés aránya (adott esetben)51 |
1. | |||||||
2. | |||||||
… | |||||||
n |
……………………, 2018. év ……………. hó nap
……………………………………………........
cégszerű aláírás
49 A nyilatkozatot az ajánlattevőnek, az alkalmasság igazolásához igénybe vett szervezetnek (személynek) külön-külön ki kell töltenie. A referenciák ismertetését olyan tartalommal és részletességgel kell elvégezni, melyekből egyértelműen megállapítható legyen az alkalmassági feltételeknek történő megfelelés.
50 Ajánlattevőnek a nyilatkozatban az egyes részeket külön-külön kell feltüntetnie
51 Amennyiben a saját teljesítés aránya 100 %, kérjük a „Saját teljesítés aránya (adott esetben)” elnevezésű oszlopot törölni, vagy annak minden sorában feltüntetni a 100 % kifejezést.
Ajánlattételt követően, Ajánlatkérő kérésére benyújtandó dokumentum!
REFERENCIA IGAZOLÁS
a ….. rész(ek) tekintetében
(Referenciát adó által töltendő ki!)
1. A referencia igazolást kiállító szervezet megnevezése: .........................................................
székhelye: ................................................................................................................................
2. A referencia igazolást kiállító személy
a. neve: ....................................................................................................................
b. beosztása: ............................................................................................................
c. elérhetősége: ........................................................................................................
3. A szállítás teljesítő cég megnevezése: ....................................................................................
4. A teljesítés adatai:
a) A szállítás tárgya: ..........................................................................................................
b) A teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja év/hó/nap megjelöléssel): ....................
c) A teljesítés ellenszolgáltatás fejében történt-e (igen/nem): …………………………...
c) A referencia mennyiség adatai: .....................................................................................
5. Saját teljesítés aránya (adott esetben): …………………………………………………….
6. Nyilatkozat, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e (igen/nem; nem válasz esetén indokolás):
................................................................................................................................................
……………, 2018. év ………….… hó nap.
..............................................
Név
(a referenciát kiállító részéről)
Ajánlattételt követően, Ajánlatkérő kérésére benyújtandó dokumentum! A szerződés teljesítéséhez szükséges műszaki-szakmai alkalmasság igazolása
M2.) CE tanúsítvány
Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
Ennek a lapnak a helyére ajánlattevő csatolja
M2.)
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés i) pontja alapján független szervezet által kiállított, érvényes, a megajánlott termék(ek)re vonatkozó CE tanúsítványt, vagy ezzel egyenértékű tanúsítványt, vagy az ezzel egyenértékű intézkedések bizonyítékait (gyártói megfelelőségi nyilatkozat).
A Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltak értelmében a gazdasági szereplő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés teljesülése tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát benyújtani.
Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65.§-ban foglaltak is irányadók.
Az alkalmassági követelményeknek – a Kbt. 65. § (6) bek.-ére tekintettel – közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.
Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek a Kbt. 65. § (7) és (9) bekezdésben foglaltak szerint.
Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja ajánlattevők egyszerű nyilatkozatát, így elegendő az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. részének (alfa) szakaszát kitölteni.
Az alkalmassági követelmények teljesülésére vonatkozó igazolásokat, a III.1.3) pont szerinti részletes adatokat is tartalmazó nyilatkozatait kizárólag az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető – illetve Ajánlatkérő erre vonatkozó döntése alapján az értékelési sorrendben azt követő legkedvezőbb – ajánlattevő köteles csatolni Ajánlatkérőnek az eljárás eredményéről szóló döntését megelőző felhívására. [Kbt.69. § (4),
(6) bekezdései]
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M2.)
Alkalmas az ajánlattevő, amennyiben rendelkezik a megajánlott termékre vonatkozó érvényes CE tanúsítvánnyal, vagy azzal egyenértékű tanúsítvánnyal, vagy azzal egyenértékű
intézkedések bizonyítékaival a 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 9 §. (2) bekezdésében foglaltak szerint (gyártói megfelelőségi nyilatkozattal és - ha az orvostechnikai eszköz forgalomba hozatalához az orvostechnikai eszközökről szóló rendelet alapján szükséges - CE megfelelőség értékelési tanúsítvánnyal), amely bizonyítja, hogy a megajánlott áru megfelel a 93/42/EEC irányelvben vagy a 4/2009. EüM rendeletben foglaltaknak.
Az alkalmassági követelményeknek – a Kbt. 65. § (6) bekezdésére tekintettel – közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek a Kbt. 65. § (7) és (9) bekezdéseiben foglaltak szerint.
szerződéstervezetről
Alulírott …………………….., mint a ajánlattevő/közös
ajánlattevők52 jelen eljárásban cégjegyzésre/nyilatkozattételre53 jogosult képviselője nyilatkozom, hogy a(z)
„Embolektómiás katéterek, érprotézisek, carotis shunt és pericardium folt beszerzése”
tárgyú, nyílt közbeszerzési eljárás szerződés tervezetét elfogadjuk, nyertességünk esetén a közbeszerzési eljárás eredményeként létrejövő szerződésben feltüntetendő adatok (cégadatok) az alábbiak:
székhely:
cégjegyzékszám:
adószám:
számlavezető pénzintézet:
számlaszám:
képviselő:
A szerződés teljesítésével, módosításával, és operatív ügyekkel összefüggésben cégünket az alábbi személyek képviselik:
Témakör | Személy adatai | ||
Szerződéssel általános kérdésekben | és | kapcsolatos operatív | Név: Beosztás: Telefonszám: Mobil: Fax-szám: E-mail: |
Számlázással kérdésekben: | kapcsolatos | Név: Beosztás: Telefonszám: Mobil: Fax-szám: E-mail: |
A fent megjelölt kapcsolattartóval közöltek a szerződés teljesítése során joghatályos közlésnek minősülnek. A kapcsolattartó személynél megjelölt faxszámra küldött bármilyen üzenet, dokumentum a sikeres elküldés visszaigazolásának pillanatában joghatályosan kézbesítettnek tekintendő.
…………………………, 2018…... év ………..………. hó nap
……………………………………………......... cégszerű aláírás
52 Megfelelő aláhúzandó!
53 Megfelelő aláhúzandó!
bizalmas adatkezelésről54
Xxxxxxxxx ................................., mint a(z) (cég megnevezés)
cégjegyzésre jogosult képviselője
n y i l a t k o z o m,
hogy a(z)
„Embolektómiás katéterek, érprotézisek, carotis shunt és pericardium folt beszerzése”
tárgyú, nyílt közbeszerzési eljárás során rendelkezésemre bocsátott közbeszerzési dokumentumokban foglalt információkat bizalmasan kezel(t)em, harmadik fél részére információt kizárólag olyan mértékben adtam, amely az ajánlat elkészítéséhez, a Kbt-ben meghatározott jogaimnak gyakorlásához és kötelezettségeimnek teljesítéséhez feltétlenül szükséges volt.
Az közbeszerzési dokumentumokat, annak egyes részeit, vagy a közbeszerzési dokumentumok másolati példányait, illetve annak részeit kizárólag az ajánlat elkészítéséhez, a Kbt.-ben meghatározott jogainknak gyakorlásához és kötelezettségeink teljesítéséhez használtam fel.
…………………………, 2018…... év ………..………. hó nap
……………………………………………......... cégszerű aláírás
54 A nyilatkozatot közös ajánlattevők esetén valamennyi ajánlattevőnek ki kell töltenie, valamint amennyiben az alkalmasság igazolásához igénybe vesz kapacitást biztosító szervezetet, azoknak is ki kell tölteni és be kell csatolni az ajánlatba a fenti nyilatkozatot.
az elektronikus formában benyújtott ajánlatról
Alulírott …………………….., mint a ajánlattevő/közös
ajánlattevők55 jelen eljárásban cégjegyzésre/nyilatkozattételre56 jogosult képviselője nyilatkozom, hogy a(z)
„Embolektómiás katéterek, érprotézisek, carotis shunt és pericardium folt beszerzése”
tárgyú, nyílt közbeszerzési eljárás során az ajánlat elektronikus formában benyújtott (jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható .pdf file) példánya a papír alapú ajánlattal mindenben megegyezik.
…………………………, 2018…... év ………..………. hó nap
……………………………………………......... cégszerű aláírás
55 Megfelelő aláhúzandó!
56 Megfelelő aláhúzandó!
NYILATKOZAT
idegen nyelvű dokumentumok magyar nyelvű fordításáról
(adott esetben)
Alulírott …………………………, mint a(z) (ajánlattevő/közös
xxxxxxxxxxx00) cégjegyzésre/nevében nyilatkozattételre58 jogosult képviselője a(z)
„Embolektómiás katéterek, érprotézisek, carotis shunt és pericardium folt beszerzése”
tárgyú, nyílt közbeszerzési eljárásban nyilatkozom, hogy a fent nevezett eljárásban az általam ajánlatom részeként idegen nyelven becsatolt valamennyi dokumentum magyar nyelvű fordítását is becsatoltam. Nyilatkozom továbbá, hogy a becsatolt magyar nyelvű fordítások megegyeznek az idegen nyelvű eredeti dokumentumok tartalmával.
…………………………, 2018…... év ………..………. hó nap
……………………………………………......... cégszerű aláírás/aláírás
57 Megfelelő aláhúzandó!
58 Megfelelő aláhúzandó!
NYILATKOZAT
átláthatósági nyilatkozat megtétele kapcsán
Alulírott,….…………….…………(név) mint a
…..………………………...………(xxxxxxxxxxx),
…………………..…………………(székhely) törvényes képviselője teljes felelősségem tudatában nyilatkozom, hogy az általam képviselt szervezet a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1. pontja értelmében59:
1. átlátható szervezetnek minősül
2. nem minősül átlátható szervezetnek.
Kijelentem, hogy a ……….………………….. tárgyú közbeszerzési eljárásban – nyertességem esetén – legkésőbb a szerződés aláírásáig60 vállalom a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 50. § (1a) bekezdése alapján kötelezően előírt nyilatkozat megtételét61 az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. § (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1. pontjának való megfelelésről.
…………………………, 2018…... év ………..………. hó nap
………………………………………………...... cégszerű aláírás
59Közös ajánlattétel esetén valamennyi ajánlattevő részéről kitöltendő, külön-külön. A megfelelő válasz jelölendő.
60Felhívjuk az ajánlattevő(k) figyelmét, hogy a Semmelweis Egyetem - az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 41.§ (6) bekezdés értelmében - nem köthet érvényesen visszterhes szerződést, illetve ilyen szerződés alapján nem teljesíthet kifizetést olyan jogi személynek, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetnek, amely szervezet nem minősül a Nemzeti Vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvt.) 3.§ (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezetnek.
61 Felhívjuk az ajánlattevő(k) figyelmét arra is, hogy valótlan tartalmú nyilatkozat alapján kötött szerződést a Semmelweis Egyetem az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról rendelkező 368/2011. (XII.31.) Korm. rend. 50. § (1a) bekezdése alapján jogosult felmondani, vagy - ha a szerződés teljesítésére még nem került sor - a szerződéstől elállni.
MEGHATALMAZÁS
külföldi ajánlattevő vonatkozásában
(adott esetben)
Alulírott,….…………….…………(név) mint a …..………………………...………
(ajánlattevő neve), (székhely) törvényes képviselője
meghatalmazom
az illetőségem szerinti adóhatóságot, hogy közvetlenül a magyar adóhatóság rendelkezésére bocsásson a cégünkre vonatkozó adatokat az országok közötti jogsegély igénybevétele nélkül.
…………………………, 2018…... év ………..………. hó nap
………………………………………………...... cégszerű aláírás
NYILATKOZAT62
üzleti titokról
Alulírott, mint a (cég megnevezése, címe):……………………………………………
.…………………………….. cégjegyzésre jogosult képviselője kijelentem, hogy az általam benyújtott ajánlat:
□ üzleti titkot tartalmaz ajánlat ……… oldalától az ajánlat ……… oldaláig, amelynek nyilvánosságra hozatalát megtiltom.
□ üzleti titkot nem tartalmaz.63
Amennyiben az ajánlat üzleti titkot tartalmaz, úgy az üzleti titokká minősítés indokolását ajánlatunkban benyújtjuk, továbbá az üzleti titkot tartalmazó iratokat elkülönített módon csatoljuk az ajánlatunkban.
Kijelentem, hogy az általam tett nyilatkozat a valóságnak megfelel és kijelentéseimet polgári jogi és büntetőjogi felelősségem tudatában teszem meg, azokért mindenkor helytállni tartozok.
………………………….……., 2018... év ……………….. hó …… nap
………………………………………………...... cégszerű aláírás
62 A nyilatkozat nemleges válasz esetén is benyújtandó.
63 A megfelelő rész a □-ben jelölendő vagy a szöveg aláhúzandó!
NYILATKOZAT
sterilitási időről
Alulírott …………………………, mint a(z) ……(ajánlattevő/közös ajánlattevő)64 cégjegyzésre jogosult/nevében nyilatkozattételre jogosult65 képviselője az „Embolektómiás katéterek, érprotézisek, carotis shunt és pericardium folt beszerzése” tárgyú eljárásban nyilatkozom, hogy a megkötendő szerződés szerint szállítandó termékek esetében a sterilitási lejárati idő pontos feltüntetéséről gondoskodunk, mivel leszállításkor kizárólag olyan termékeket vesz át ajánlatkérő, melyek a leszállítás időpontjától számított sterilitás ideje megfelel a műszaki leírásban írtaknak.
………………………….……., 2018. ……………….. hó nap
……………………………………………......... cégszerű aláírás/aláírás
64 Megfelelő aláhúzandó!
65Megfelelő aláhúzandó!
Szakmai ajánlat
Xxxxx melléklet helyére csatolandó a termékek magyar nyelvű termékleírása a megajánlott termék vonatkozásában, amely alapján meghatározható a műszaki követelményeknek való megfelelés.
Továbbá Ajánlattevő csatolja a megajánlott rész tárgyának és az ajánlati dokumentumok műszaki leírásában előírt követelményeinek megfelelő termékek 1-1 db nem steril mintapéldányát jelen dokumentum VI. Közbeszerzési műszaki leírás c. fejezetében foglaltaknak megfelelően. A benyújtott mintatermékeknek és a szakmai ajánlat termékleírás részében bemutatott termékeknek azonosnak kell lenniük.
III. FEJEZET
Az egységes európai közbeszerzési dokumentum formanyomtatványának kitöltési útmutatója
EGYSÉGES EURÓPAI KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM (EEKD)
Az egységes európai közbeszerzési dokumentum a gazdasági szereplő olyan nyilatkozata, amely a hatóságok vagy harmadik felek által kibocsátott igazolásokat helyettesíti előzetes bizonyítékként.
A 2014/24/EU irányelv 59. cikkében foglaltak szerint ebben a gazdasági szereplő előzetesen, hivatalosan kinyilvánítja, hogy nincs azon helyzetek egyikében sem, amelyek miatt a gazdasági szereplőket ki kell, illetve ki lehet zárni; hogy megfelel a vonatkozó kiválasztási (alkalmassági) szempontoknak, és adott esetben megfelel az objektív szabályoknak és kritériumoknak, amelyeket a részvételre felhívandó, alkalmasnak minősített részvételre jelentkezők számának korlátozása céljából határoztak meg. Célja a kizárási és a kiválasztási kritériumokhoz kapcsolódó jelentős számú igazolás, illetve egyéb dokumentum benyújtásának kötelezettségéből eredő adminisztratív terhek csökkentése.
Az egységes európai közbeszerzési dokumentum kitöltése során a gazdasági szereplők feladatát megkönnyítendő a tagállamok útmutatót bocsáthatnak ki az egységes európai közbeszerzési dokumentum használatáról, például jelezve, hogy a nemzeti jog mely rendelkezései relevánsak a III. rész A. szakaszára66 vonatkozóan, hogy az elismert gazdasági szereplők hivatalos jegyzéke vagy azzal egyenértékű igazolás esetleg nem létezik, vagy ilyet nem bocsátanak ki egy adott tagállamban, vagy pontosítva, hogy mely hivatkozásokat és információkat kell megadni ahhoz, hogy az ajánlatkérő szervek vagy a közszolgáltató ajánlatkérők elektronikusan hozzáférjenek egy adott igazoláshoz.
Egy adott közbeszerzési eljárás dokumentumának elkészítése során az ajánlatkérő szerveknek és a közszolgáltató ajánlatkérőknek az eljárást megindító felhívásban hivatkozott közbeszerzési dokumentumokban vagy a szándék megerősítésére vonatkozó felhívásban jelezniük kell, hogy mely információkat fogják bekérni a gazdasági szereplőktől, beleértve annak egyértelmű kijelentését, hogy a II. és III. részben meghatározott információt67 meg kell adni vagy nem kell megadni azon alvállalkozók tekintetében, amelyek kapacitásait a gazdasági szereplő nem veszi igénybe68.
Azáltal is megkönnyíthetik a gazdasági szereplők feladatát, hogy ezt az információt közvetlenül az egységes európai közbeszerzési dokumentum elektronikus változatában jelzik, például az ESPD-szolgáltatás felhasználásával (xxxxx://xxxxxxx.xxxxxxxxxx.xx.xxxxxx.xx/xxxxxx/xxxxx-
databases/ecertis2/resources/espd/index.html69), amelyet a Bizottság szervezeti egységei díjmentesen fognak az ajánlatkérő szervezetek, a közszolgáltató ajánlatkérők, a gazdasági szereplők, az elektronikus szolgáltatók és más érdekelt felek rendelkezésére bocsátani.
66 Például hogy annak a gazdasági szereplőnek, akit elítéltek a nemzeti büntető törvénykönyv x, y és z cikke alapján, erről nyilatkoznia kell a bűnszervezetben vagy pénzmosásban való részvételért kapott ítélettel kapcsolatos információ kitöltése során...
67 Kizárási okokra vonatkozó információ.
68 Lásd a 2014/24/EU irányelv 71. cikke (5) bekezdésének harmadik albekezdését, és a 2014/25/EU irányelv 88. cikke (5) bekezdésének harmadik albekezdését
69 Ez a fejlesztés alatt álló előzetes verzió linkje. Amikor rendelkezésre áll a teljes kész verzió, annak linkje kerül feltüntetésre, vagy egyéb módon elérhető lesz.
A nyílt eljárások esetében az ajánlat, továbbá meghívásos eljárás, tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd és innovációs partnerség esetében a részvételi kérelem mellett a gazdasági szereplőknek be kell nyújtaniuk a kért információk megadásával kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentumot is.70 A keretmegállapodásokon alapuló egyes szerződések kivételével az eljárás nyerteséül kiválasztott ajánlattevőnek be kell nyújtania a naprakész igazolásokat és kiegészítő dokumentumokat.
A tagállamok szabályozhatják, vagy az ajánlatkérő szervekre és a közszolgáltató ajánlatkérőkre hagyhatják annak eldöntését, hogy használják-e az egységes európai közbeszerzési dokumentumot olyan közbeszerzési eljárások részeként is, amelyek nem, vagy nem teljesen tartoznak a 2014/24/EU vagy a 2014/25/EU irányelv hatálya alá, például a vonatkozó értékhatár alatti beszerzéseknél, vagy a szociális és egyéb meghatározott szolgáltatásokra vonatkozó különös szabályok hatálya alá tartozó beszerzéseknél (a továbbiakban: az enyhébb szabályozás)71. Hasonlóképpen a tagállamok szabályozhatják, vagy az ajánlatkérő szervekre és a közszolgáltató ajánlatkérőkre hagyhatják annak eldöntését, hogy használják-e az egységes európai közbeszerzési dokumentumot koncessziós szerződések odaítélésével kapcsolatban is, attól függetlenül, hogy azok a 2014/23/EU irányelv72 hatálya alá tartoznak-e.
Az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő az eljárás során bármikor felkérheti bármelyik ajánlattevőt, hogy nyújtsa be az összes kért igazolást és kiegészítő dokumentumot, vagy azok egy részét, amennyiben ez az eljárás megfelelő lefolytatásához szükséges.
A gazdasági szereplő kizárható a közbeszerzési eljárásból, vagy ellene a nemzeti jognak megfelelően vád emelhető, ha az egységes európai közbeszerzési dokumentumban vagy – általánosabban – a kizárási okok fenn nem állásának és a kiválasztási kritériumok teljesülésének ellenőrzéséhez szükséges információk szolgáltatása során hamis nyilatkozatot tett, információkat tartott vissza, vagy nem tudja bemutatni a megkívánt kiegészítő dokumentumokat.
A gazdasági szereplők később is felhasználhatják azt az egységes európai közbeszerzési dokumentumban megadott információt, amelyet egy korábbi közbeszerzési eljárásban már
70 Összetettebb a helyzet a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások tekintetében, amelyekről a 2014/24/EU irányelv 32. cikke és a 2014/25/EU irányelv 50. cikke rendelkezik, mivel e rendelkezések igen eltérő valós helyzetekre vonatkoznak.
Egységes európai közbeszerzési dokumentum bekérése szükségtelen adminisztratív terhet jelentene, vagy egyéb tekintetben nem lenne helyénvaló 1) ahol csak egy, előre meghatározott résztvevő lehetséges (a két irányelvet tekintve, a 2014/24/EU irányelv 32. cikke (2) bekezdésének b) pontja, (3) bekezdésének b) és d) pontja, valamint (5) bekezdése, illetve a 2014/25/EU irányelv 50. cikkének c), e), f) és i) pontja), és 2) a sürgősségi helyzetből adódóan (a 2014/24/EU irányelv 32. cikke (2) bekezdésének c) pontja, illetve a 2014/25/EU irányelv 50. cikkének d) és h) pontja) vagy árutőzsdén jegyzett és vásárolt áruk esetében az ügylet egyéni sajátosságai miatt (a 2014/24/EU irányelv 32. cikke (3) bekezdésének c) pontja és a 2014/25/EU irányelv 50. cikkének g) pontja).
Másrészt az egységes európai közbeszerzési dokumentum teljes körűen szerepet játszana és azt be kellene kérni a fennmaradó esetekben, amelyekre az jellemző, hogy egynél több a lehetséges résztvevő, nincs sürgősségi helyzet, és az ügylethez nem kötődnek egyéni sajátosságok; ez érvényesül a 2014/24/EU irányelv 32. cikke (2) bekezdésének a) pontja, (3) bekezdésének a) pontja és (4) bekezdése, valamint a 2014/25/EU irányelv 50. cikkének a), b) és j) pontja tekintetében.
71 A 2014/24/EU irányelv 74–77. cikke, és a 2014/25/EU irányelv 91–94. cikke.
72 Az Európai Parlament és a Tanács 2014. február 26-i 2014/23/EU irányelve a koncessziós szerződésekről (HL L 94., 2014.3.28., 1. o.).
megadtak, amennyiben az információ továbbra is helytálló és releváns. Ennek a legkönnyebb módja, az információ beillesztése az új egységes európai közbeszerzési dokumentumba a megfelelő funkciókkal, amelyek e célra rendelkezésre állnak a fent említett elektronikus ESDP szolgáltatásban. Természetesen lehetőség lesz az információ ismételt felhasználására a másolás és beillesztés más formáinak segítségével is, például a gazdasági szereplő informatikai berendezésein (PC-n, táblagépen, szerveren ...) tárolt információ felhasználásával.
A 2014/24/EU irányelv 59. cikke (2) bekezdése második albekezdésének megfelelően az egységes európai közbeszerzési dokumentum kizárólag elektronikus formában fog rendelkezésre állni, azonban ez legkésőbb 2018. április 18-ig halasztható73. Ez azt jelenti, hogy legkésőbb 2018. április 18-ig az egységes európai közbeszerzési dokumentumnak mind elektronikus, mind pedig papíralapú változatai felhasználhatók. Az említett ESPD- szolgáltatás minden esetben lehetővé teszi a gazdasági szereplők számára, hogy elektronikusan töltsék ki az egységes európai közbeszerzési dokumentumukat, lehetővé téve számukra a felkínált lehetőségek minden előnyének kiaknázását (nem utolsósorban az információ újrafelhasználását). Olyan közbeszerzési eljárásoknál, amelyekben az elektronikus kommunikációt elhalasztották (amely legkésőbb 2018. április 18-ig szintén lehetséges), az ESPD (azaz EEKD)- szolgáltatás lehetővé teszi a gazdasági szereplők számára elektronikusan kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentumuk kinyomtatását papíralapú dokumentumként, amelyet azután az elektronikus kommunikációtól eltérő módon eljuttathatnak az ajánlatkérő szervnek vagy a közszolgáltató ajánlatkérőnek.
Az előzőkben említetteknek megfelelően az egységes európai közbeszerzési dokumentumban a gazdasági szereplő hivatalosan kinyilvánítja, hogy a vonatkozó kizárási okok nem állnak fenn, hogy az adott kiválasztási kritériumoknak megfelel, valamint kötelezettséget vállal arra, hogy megadja az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő által kért releváns információkat.
Amennyiben a közbeszerzések részekre vannak bontva, és a kiválasztási szempontok74 részenként változnak, az egységes európai közbeszerzési dokumentumot mindegyik részre vonatkozóan ki kell tölteni (vagy a részek olyan csoportjára, amelyekre ugyanazon kiválasztási szempontok vonatkoznak).
A nyilatkozatnak emellett tartalmaznia kell, hogy a kiegészítő iratok75 kiállításáért melyik hatóság vagy harmadik fél a felelős, továbbá tartalmaznia kell a gazdasági szereplő arra vonatkozó hivatalos nyilatkozatát, hogy kérésre haladéktalanul be tudja mutatni az említett kiegészítő iratokat.
Az ajánlatkérő szervek vagy közszolgáltató ajánlatkérők dönthetnek úgy, vagy a tagállamok előírhatják76 számukra, hogy a kiválasztási szempontokról előírt információt egyetlen kérdésre korlátozzák arra vonatkozóan, hogy a gazdasági szereplők megfelelnek-e az előírt kiválasztási szempontoknak, igen vagy nem. Bár ezt további információ és/vagy dokumentum bekérése követheti, körültekintően el kell kerülni azt, hogy túlzott adminisztratív terheket
73 Lásd a 2014/24/EU irányelv 90. cikkének (3) bekezdését.
74 Ez az eset lehetséges a legkisebb előírt árbevételnél, amelyet ilyen esetekben az egyes részek legnagyobb becsült értékének függvényében kell megállapítani.
75 Kivéve, ha az ajánlatkérő szervek vagy a közszolgáltató ajánlatkérők jelezték, hogy a követelmények teljesítéséről az első alkalommal elegendő az általános információ („igen”/„nem”). Erről a lehetőségről a további magyarázatot lásd lent.
76 Az ilyen előírások lehetnek általános jellegűek, vagy szorítkozhatnak csak bizonyos helyzetekre, pl. csak nyílt eljárásoknál, vagy kétszakaszos eljárásoknál csak akkor, amikor minden részvételre jelentkezőt felhívnak a részvételre.
xxxxxxx a gazdasági szereplőkre azáltal, hogy egy adott közbeszerzési eljárásban minden résztvevőtől szisztematikusan bekérik a tanúsítványokat vagy egyéb igazolásokat, illetve az olyan gyakorlatot, amelynek során megkülönböztető módon azonosítják be azokat a gazdasági szereplőket, amelyektől ilyen dokumentumot kérnek.
Az ajánlatkérő szervek és a közszolgáltató ajánlatkérők azon kötelezettsége, hogy az érintett dokumentumot bármely tagállamban közvetlenül a díjmentes nemzeti adatbázishoz történő hozzáféréssel szerezzék be, akkor is fennáll, amikor a kiválasztási szempontokra kezdetben bekért információ az igen vagy nem válaszra szorítkozott. Ha ilyen elektronikus dokumentációt kérnek, akkor a gazdasági szereplők az érintett dokumentáció beszerzéséhez szükséges információt a kiválasztási szempontok ellenőrzésekor fogják megadni az ajánlatkérő szervnek vagy a közszolgáltató ajánlatkérőnek, nem pedig közvetlenül az egységes európai közbeszerzési dokumentumban.
Amennyiben a szükséges információ (például erkölcsi bizonyítvány) elektronikus úton elérhető az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő számára, a gazdasági szereplő annak érdekében, hogy az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő hozzáférjen ezekhez az információkhoz, közölheti az információ elérési útját (meg kell adnia az adatbázis nevét, internetcímét, a keresett adat nyilvántartási számát stb.).
Ennek közlésével a gazdasági szereplő hozzájárul ahhoz, hogy az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő a személyes adatok feldolgozásáról szóló 95/46/EK iráxxxxxxx00 végrehajtó nemzeti szabályoknak megfelelően hozzáférjen a vonatkozó dokumentumokhoz és különösen egyes különleges adatokat, például bűncselekményekre, büntetőítéletekre vagy biztonsági intézkedésekre vonatkozó adatokat tartalmazó dokumentumokhoz.
A 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 64. cikkével összhangban az elismert gazdasági szereplők hivatalos jegyzékébe felvett vagy közjogi vagy magánjogi szervezetek által kiállított vonatkozó tanúsítványokkal rendelkező gazdasági szereplő a III–V. részben kért adatok vonatkozásában benyújthatja az ajánlatkérő szervnek vagy a közszolgáltató ajánlatkérőnek a hivatalos jegyzékbe való felvételről az illetékes hatóság által kiadott igazolást, vagy az illetékes tanúsító szervezet által kibocsátott tanúsítványt.
Azon gazdasági szereplőnek, amely egyedül vesz részt és a kiválasztási szempontok teljesítéséhez nem veszi igénybe más szervezetek kapacitásait, egy egységes európai közbeszerzési dokumentumot kell kitöltenie.
Azon gazdasági szereplőnek, amely egyedül vesz részt, de a kiválasztási (alkalmassági) szempontok teljesítéséhez más szervezet vagy szervezetek kapacitásait veszi igénybe, biztosítania kell, hogy az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő a gazdasági szereplő egységes európai közbeszerzési dokumentuma mellett kézhez kapjon egy külön egységes európai közbeszerzési dokumentumot is, amely minden egyes igénybe vett szervezet vonatkozásában tartalmazza a releváns információkat78.
Végül, amennyiben a közbeszerzési eljárásban gazdasági szereplők egy csoportja – adott esetben ideiglenes társulás keretében – együttesen vesz részt, a II–V. részben foglalt információk tekintetében minden egyes részt vevő gazdasági szereplőnek külön egységes európai közbeszerzési dokumentumot kell benyújtania. (közös ajánlattétel)
77 Az Európai Parlament és a Tanács 1995. október 24-i 95/46/EK irányelve a személyes adatok feldolgozása vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról (HL L 281., 1995.11.23., 31. o.).
78 Lásd a II. rész C. szakaszát.
Minden olyan esetben, amikor a gazdasági szereplő igazgatói, vezetői vagy felügyelői testületének egynél több tagja van, illetve e testületek képviseletére, az azokban való döntéshozatalra, vagy annak kontrolljára vonatkozó jogkörrel egynél több személy rendelkezik, lehetséges, hogy mindegyiküknek alá kell írnia ugyanazon egységes európai közbeszerzési dokumentumot a nemzeti szabályoktól függően, beleértve az adatvédelemre vonatkozó szabályokat.
Az egységes európai közbeszerzési dokumentum aláírását (aláírásait) illetően felhívjuk a figyelmet, hogy az egységes európai közbeszerzési dokumentumon előfordulhat, hogy nem szükséges aláírás, amennyiben az egységes európai közbeszerzési dokumentumot egy dokumentum csomag részeként küldik el, amelynek hitelességét és sértetlenségét a küldés módjánál megkövetelt aláírás(ok) biztosítja (biztosítják)79.
Olyan közbeszerzési eljárásoknál, amelyekben az eljárást megindító felhívást az Európai Unió Hivatalos Lapjában tették közzé, a I. részben előírt információ automatikusan megjelenik, feltéve, hogy a fent említett elektronikus ESPD-szolgáltatást használják az egységes európai közbeszerzési dokumentum létrehozásához és kitöltéséhez.
Ha az eljárást megindító felhívás nem jelent meg az EU Hivatalos Lapjában, akkor az ajánlatkérő szervnek vagy a közszolgáltató ajánlatkérőnek kell kitöltenie az információt, amely lehetővé teszi a közbeszerzési eljárás egyértelmű azonosítását. Az egységes európai közbeszerzési dokumentum minden szakaszában az összes egyéb információt a gazdasági szereplőnek kell kitöltenie.
Az egységes európai közbeszerzési dokumentum a következő részekből és szakaszokból áll:
I. rész: A közbeszerzési eljárásra és az ajánlatkérő szervre vagy a közszolgáltató ajánlatkérőre vonatkozó információk
II. rész: A gazdasági szereplőre vonatkozó információk
III. rész: Kizárási okok:
A: Büntetőeljárásban hozott ítéletekkel kapcsolatos okok (a 2014/24/EU irányelv 57. cikkének (1) bekezdése értelmében alkalmazásuk kötelező. A 2014/25/EU irányelv 80.
cikkének (1) bekezdése értelmében alkalmazásuk az ajánlatkérő szervek számára is kötelező, míg azok a közszolgáltató ajánlatkérők, amelyek nem ajánlatkérő szervek, dönthetnek úgy, hogy alkalmazzák ezeket a kizárási szempontokat).
B: Adófizetési vagy a társadalombiztosítási járulék fizetésére vonatkozó kötelezettség megszegésével kapcsolatos okok (jogerős és kötelező határozat esetén alkalmazásuk a 2014/24/EU irányelv 57. cikkének (2) bekezdése értelmében kötelező. Ugyanilyen
feltételekkel alkalmazásuk az ajánlatkérő szervek számára is kötelező a 2014/25/EU
irányelv 80. cikkének (1) bekezdése értelmében, míg azok a közszolgáltató ajánlatkérők, amelyek nem ajánlatkérő szervek, dönthetnek úgy, hogy alkalmazzák ezeket a kizárási okokat). Felhívjuk a figyelmet arra, hogy egyes tagállamok nemzeti joga nem jogerős és kötelező határozatok esetén is kötelezővé teheti alkalmazásukat.).
79 Például, ha az ajánlatot és az azt kísérő egységes európai közbeszerzési dokumentumot nyílt eljárásban olyan e-mail útján küldik el, amely a szükséges típusú elektronikus aláírással van ellátva, akkor előfordulhat, hogy az egységes európai közbeszerzési dokumentumon további aláírás(ok) nem szükséges(ek). Az is lehetséges, hogy az egységes európai közbeszerzési dokumentumon elektronikus aláírás sem szükséges, amennyiben az egységes európai közbeszerzési dokumentum elektronikus közbeszerzési platformba van illesztve, és a platform használatához elektronikus hitelesítésre van szükség.
C: Fizetésképtelenséggel, összeférhetetlenséggel vagy szakmai kötelességszegéssel kapcsolatos okok (lásd a 2014/24/EU 57. cikkének (4) bekezdését) (olyan esetek, amelyekben a gazdasági szereplők kizárhatók; tagállamuk kötelezővé teheti ezen okok alkalmazását az ajánlatkérő szervek számára. A 2014/25/EU irányelv 80. cikkének (1) bekezdése alapján minden közszolgáltató ajánlatkérő, függetlenül attól, hogy ajánlatkérő szerv-e, eldöntheti, hogy alkalmazza-e ezeket a kizárási okokat, vagy tagállamuk előírhatja számukra ezek alkalmazását).
D: Egyéb, adott esetben az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő tagállamának nemzeti jogszabályaiban előírt kizárási okok
IV. rész: Kiválasztási kritériumok80:
α: Az összes kiválasztási szempont általános jelzése A: Alkalmasság
B: Gazdasági és pénzügyi helyzet
C: Technikai és szakmai alkalmasság
D: Minőségbiztosítási rendszerek és környezetvédelmi vezetési szabványok81 82
V. rész: Az alkalmasnak minősített részvételre jelentkezők számának csökkentése83
VI. rész: Záró nyilatkozat
EEKD KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ
Ajánlattevő és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő/ kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet a felhívásban előírt kizáró okok és alkalmassági követelmények tekintetében előzetes igazolásként csak az EEKD kitöltött és aláírt formanyomtatványát nyújtja be, majd ezt követően, az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatala előtt a Kbt. 69.§ (4) bek szerint, az ajánlatkérő erről szóló felhívásától számított
80 A 2014/25/EU irányelv 80. cikkének (2) bekezdése alapján a közszolgáltató ajánlatkérők – függetlenül attól, hogy ajánlatkérő szervek-e – eldönthetik, hogy alkalmazzák- e a 2014/24/EU irányelv 58. cikkében előírt kiválasztási szempontokat (IV. rész, A., B. és C. szakasz).
81 A 2014/25/EU irányelv nem írja elő kifejezetten a közszolgáltató ajánlatkérők számára az egységes európai közbeszerzési dokumentum alkalmazását minőségbiztosítási rendszerek és környezetvédelmi vezetési szabványok tekintetében (IV. rész, D. szakasz), azonban ezt gyakorlati okoknál fogva lehetővé kell tenni, mivel a 2014/24/EU irányelv 62. cikke és a 2014/25/EU irányelv 81. cikke lényegében ugyanaz.
82 A 2014/25/EU irányelv 77. cikkének (2) bekezdése és 78. cikkének (1) bekezdése értelmében a közszolgáltató ajánlatkérőknek objektív szabályok és szempontok alapján kell kiválasztaniuk a résztvevőket. A fent leírtak szerint ezek bizonyos esetekben lehetnek a 2014/24/EU irányelvben előírt szempontok, vagy lényegileg azonos rendelkezéseket foglalhatnak magukba (lásd a 9. és a 11. lábjegyzetet). Az objektív szabályok és szempontok azonban szintén vonatkozhatnak egy adott közszolgáltató ajánlatkérőre vagy egy adott közbeszerzési eljárásra. Az ilyen esetekhez azonban nem alkalmazható az egységes formanyomtatvány.
83 A 2014/25/EU irányelv nem írja elő kifejezetten a közszolgáltató ajánlatkérők számára az egységes európai közbeszerzési dokumentum alkalmazását az alkalmasnak minősített részvételre jelentkezők számának csökkentése tekintetében (V. rész), azonban ezt gyakorlati okoknál fogva lehetővé kell tenni, mivel a 2014/24/EU irányelv 65. cikke és a 2014/25/EU irányelv 78. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy e részvevők számának bármilyen csökkentését objektív és megkülönböztetésmentes szempontok vagy szabályok alapján kell végezni.
5 munkanapon belül utólagosan igazolások, nyilatkozatok benyújtásával igazolja alkalmasságát, illetve a kizáró okok hatálya alá nem tartozását.
AZ EGYSÉGES EURÓPAI KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM FORMANYOMTATVÁNYA (EEKD)
I. rész: A közbeszerzési eljárásra és az ajánlatkérő szervre vagy a közszolgáltató ajánlatkérőre vonatkozó információk
Olyan közbeszerzési eljárásoknál, amelyekben az eljárást megindító felhívást az Európai Unió Hivatalos Lapjában tették közzé, az I. részben előírt információ automatikusan beolvasásra kerül, feltéve, hogy a fent említett elektronikus ESPD-szolgáltatást84 használták az egységes európai közbeszerzési dokumentum kitöltéséhez. Az Európai Unió Hivatalos lapjában közzétett vonatkozó hirdetmény85 hivatkozási adatai: | |||
A Hivatalos Lap S sorozatának száma [], dátum [], [] oldal, | |||
A hirdetmény száma a Hivatalos Lap S sorozatban : [ ][ ][ ][ ]/S [ ][ ][ ]–[ ][ ][ ][ ][ ][ ][ ] | |||
Ha az eljárást megindító felhívás nem jelent meg az EU Hivatalos Lapjában, akkor az ajánlatkérő szervnek vagy a közszolgáltató ajánlatkérőnek kell kitöltenie az információt, amely lehetővé teszi a közbeszerzési eljárás egyértelmű azonosítását. Amennyiben nincs előírva hirdetmény közzététele az Európai Unió Hivatalos Lapjában, kérjük, hogy adjon meg egyéb olyan információt, amely lehetővé teszi a közbeszerzési eljárás egyértelmű azonosítását (pl. nemzeti szintű közzététel hivatkozási adata): [….] |
A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSRA VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK
Az I. részben előírt információ automatikusan megjelenik, feltéve, hogy a fent említett ESPD-szolgáltatást használják az egységes európai közbeszerzési dokumentum létrehozásához és kitöltéséhez. Ha nem, akkor ezt az információt a gazdasági szereplőnek kell kitöltenie. | ||
A beszerző azonosítása86 | Válasz: | Kitöltésre vonatkozó információk |
Név: | [ ] | |
Melyik beszerzést érinti? | Válasz: | |
A közbeszerzés megnevezése vagy rövid ismertetése87: | [ ] |
84 A Bizottság szervezeti egységei az elektronikus ESPD-szolgáltatást díjmentesen bocsátják az ajánlatkérő szervek, a közszolgáltató ajánlatkérők, a gazdasági szereplők, az elektronikus szolgáltatók és más érdekelt felek rendelkezésére.
85 Ajánlatkérő szervek részére: vagy az eljárást megindító felhívásként alkalmazott Előzetes tájékoztató, vagy Szerződési hirdetmény. Közszolgáltató ajánlatkérők részére: az eljárást megindító felhívásként alkalmazott Időszakos előzetes tájékoztató, Szerződési hirdetmény, vagy a Minősítési rendszer meglétéről szóló hirdetmény
86 A vonatkozó hirdetmény I. szakaszának I.1 pontjából átmásolandó információ. Közös közbeszerzés esetén kérjük feltüntetni minden résztvevő beszerző nevét.
87 Lásd a vonatkozó hirdetmény II.1.1 és II.1.3 pontját.
Az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)88: | [ ] | Ajánlattevőnek ezt a pontot nem kell kitöltenie. |
Az egységes európai közbeszerzési dokumentum minden szakaszában az összes egyéb információt a gazdasági szereplőnek kell kitöltenie. |
II. rész: A gazdasági szereplőre vonatkozó információk A: A GAZDASÁGI SZEREPLŐRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK
Azonosítás: | Válasz: | Kitöltésre VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK |
Név: | [ ] | Kötelezően kitöltendő! |
Héa_azonosító szám (uniós adószám), adott esetben: Ha nincs héa_azonosító szám, kérjük egyéb nemzeti azonosító szám feltüntetését, adott esetben, ha szükséges. | [ ] [ ] | Adott esetben kitöltendő. |
Postai cím: | [……] | Kötelezően kitöltendő! |
Kapcsolattartó személy vagy személyek89: Telefon: E-mail cím: Internetcím (adott esetben): | [……] [……] [……] [……] | Kötelezően kitöltendő! |
Általános információ: | Válasz: | |
A gazdasági szereplő mikro-, kis- vagy középvállalkozás90? | [] Igen [] Nem | Kötelezően kitöltendő! Ajánlatkérő által |
88 Lásd a vonatkozó hirdetmény II.1.1 pontját.
89 Kérjük, ismételje meg a kapcsolattartó személyekre vonatkozó információt, ahányszor szükséges.
90 Lásd a Bizottság 2003. május 6-i ajánlását a mikro-, kis és középvállalkozások meghatározásáról (HL L 124., 2003.5.20., 36. o.). Ez az információ csak statisztikai célból szükséges.
Mikrovállalkozás: olyan vállalkozás, amely 10-nél kevesebb főt foglalkoztat, és amelynek éves forgalma és/vagy éves mérlegfőösszege nem haladja meg a 2 millió eurót. Kisvállalkozás: olyan vállalkozás, amely 50-nél kevesebb főt foglalkoztat, és amelynek éves forgalma és/vagy éves mérlegfőösszege nem haladja meg a 10 millió eurót; Középvállalkozás: olyan vállalkozás, amely nem mikro- és nem kisvállalkozás, és amely 250-nél kevesebb főt foglalkoztat, és amelynek éves forgalma nem haladja meg az 50 millió eurót, és/vagy éves mérlegfőösszege nem haladja meg a 43 millió eurót.
kiadott és annak megfelelő tartalmú nyilatkozat benyújtása kötelező jelen pont kitöltése mellett! | ||
Csak ha a közbeszerzés fenntartott91: A gazdasági szereplő védett műhely, szociális vállalkozás92 vagy védett munkahely-teremtési programok keretében fogja teljesíteni a szerződést? Ha igen, mi a fogyatékossággal élő vagy hátrányos helyzetű munkavállalók százalékos aránya? Ha szükséges, kérjük, adja meg, hogy az érintett munkavállalók a fogyatékossággal élő vagy hátrányos helyzetű munkavállalók mely kategóriájába vagy kategóriáiba tartoznak. | [] Igen [] Nem […] [….] | Ajánlattevőnek ezt a pontot nem kell kitöltenie. Amennyiben ajánlattevő kitölti, ajánlatkérő figyelmen kívül hagyja. |
Adott esetben, a gazdasági szereplő szerepel-e az elismert gazdasági szereplők hivatalos jegyzékében, vagy rendelkezik-e azzal egyenértékű igazolással (pl. nemzeti (elő)minősítési rendszer keretében)? | [] Igen [] Nem [] Nem alkalmazható | Adott esetben kitöltendő. |
Ha igen: Kérjük, válaszolja meg e szakasz további részeit, e rész B. szakaszát és amennyiben releváns, e rész C. szakaszát, adott esetben töltse ki az V. részt, valamint mindenképpen töltse ki és írja alá a VI. részt. a) Kérjük, adott esetben adja meg a jegyzék vagy az igazolás nevét és a vonatkozó nyilvántartási vagy igazolási számot: | a) [……] b) (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……][……] | Adott esetben kitöltendő. |
91 Lásd a szerződési hirdetmény III.1.5. pontját.
92 Azaz fő célja a fogyatékossággal élő vagy hátrányos helyzetű személyek szociális és szakmai beilleszkedése.
93 A hivatkozások és a minősítés, ha van ilyen, a tanúsításon szerepelnek.
94 Nevezetesen egy csoport, konzorcium, közös vállalkozás vagy hasonló részeként.
dokumentum formanyomtatványt nyújtson be. | ||||
Ha igen: | Adott | esetben | ||
a) Xxxxxx, adja meg a | a:) | [……] | kitöltendő. | |
gazdasági szereplő | ||||
csoportban betöltött | ||||
szerepét (vezető, specifikus | b): | [……] | ||
feladatokért felelős, ...): | ||||
b) Kérjük, adja meg, mely | ||||
gazdasági szereplők a | c): [……] | |||
közbeszerzési eljárásban | ||||
együtt részt vevő csoport | ||||
tagjai: | ||||
c) Adott esetben a részt | ||||
vevő csoport neve: | ||||
Részek | Válasz: | |||
Adott esetben annak a résznek (azoknak a részeknek a feltüntetése, amelyekre a gazdasági szereplő pályázni kíván: | [ ] | Kötelezően kitöltendő! |
B: A GAZDASÁGI SZEREPLŐ KÉPVISELŐIRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK
Adott esetben adja meg azon személyek nevét és címét, akik a jelen közbeszerzési eljárásban jogosultak képviselni a gazdasági szereplőt: | ||
Képviselet, ha van: | Válasz: | Kitöltésre vonatkozó információk |
Teljes név; valamint a születési idő és hely, ha szükséges: | [……]; [……] | Kötelezően kitöltendő! |
Beosztás/milyen minőségben jár el: | [……] | Kötelezően kitöltendő! |
Postai cím: | [……] | Kötelezően kitöltendő! |
Telefon: | [……] | Kötelezően kitöltendő! |
E-mail cím: | [……] | Kötelezően kitöltendő! |
Amennyiben szükséges, részletezze a képviseletre vonatkozó információkat (a képviselet formája, köre, célja stb.): | [……] | Adott esetben kitöltendő. |
C: Más szervezetek kapacitásainak igénybevételére vonatkozó információk
Igénybevétel: | Válasz: | Kitöltésre vonatkozó információk |
Az alábbi IV. részben feltüntetett kiválasztási kritériumoknak és (adott | []Igen []Nem | Kötelezően kitöltendő! |
esetben) az alábbi V. részben feltüntetett kritériumoknak és szabályoknak való megfelelés során a gazdasági szereplő igénybe veszi-e más szervezetek kapacitásait? | |||
Amennyiben igen, minden egyes érintett szervezetre vonatkozóan külön egységes európai | |||
közbeszerzési dokumentumban adja meg az e rész A. és B. szakaszában, valamint a III. | |||
részben meghatározott információkat, megfelelően kitöltve és az érintett szervezetek által | |||
aláírva. | |||
Felhívjuk a figyelmet, hogy ennek magában kell foglalnia azokat a szakembereket vagy műszaki szervezeteket, akik/amelyek nem tartoznak közvetlenül a gazdasági szereplő vállalkozásához, különösen a minőség-ellenőrzés felelőseit, továbbá építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződés esetében azon szakembereket vagy műszaki szervezeteket, akiket/amelyeket a gazdasági szereplő a beruházás kivitelezéséhez igénybe vehet. Amennyiben a gazdasági szereplő által igénybe vett meghatározott kapacitások tekintetében ez releváns, minden egyes szervezetre vonatkozóan adja meg a IV. és az V. részben meghatározott információkat is95. |
D: Információk azokról az alvállalkozókról, akiknek kapacitásait a gazdasági szereplő nem veszi igénybe
(Ezt a szakaszt csak akkor kell kitölteni, ha az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő kifejezetten előírja ezt az információt.) | ||
Alvállalkozás: | Válasz: | Kitöltésre vonatkozó információk |
Szándékozik-e a gazdasági szereplő a szerződés bármely részét alvállalkozásba adni harmadik félnek? | []Igen []Nem Ha igen, és amennyiben ismert, kérjük, sorolja fel a javasolt alvállalkozókat: […] | Kötelezően kitöltendő! Ajánlatkérő által kiadott és annak megfelelő tartalmú nyilatkozat benyújtása kötelező jelen pont kitöltése mellett! |
Ha az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő kifejezetten kéri ezt az információt az e szakaszban lévő információn kívül, akkor kérjük, adja meg az e rész A. és B. szakaszában és a III. részben előírt információt mindegyik érintett alvállalkozóra (alvállakozói kategóriára) nézve.
95 Pl. a minőség-ellenőrzésben részt vevő műszaki szervezetek esetében: IV. rész C. szakasz, 3. pont.
III. rész: Kizárási okok
A: Büntetőeljárásban hozott ítéletekkel kapcsolatos okok
A 2014/24/EU irányelv 57. cikkének (1) bekezdése a következő kizárási okokat határozza meg:
Bűnszervezetben való részvétel96;
1. Korrupció97;
2. Csalás98;
3. Terrorista bűncselekmény vagy terrorista csoporthoz kapcsolódó bűncselekmény99;
4. Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása100;
5. Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái101
Az irányelv 57. cikke (1) bekezdésében foglalt okokat végrehajtó nemzeti rendelkezések szerinti büntetőeljárásban hozott ítéletekkel kapcsolatos okok: | Válasz: | Kitöltésre vonatkozó információk |
Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek képviseletére, az | [] Igen [] Nem Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy | Kötelezően kitöltendő! Jelen pontban a Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont aa)- af) és ah) alpontjára vonatkozóan szükséges a gazdasági szereplőnek |
96 A szervezett bűnözés elleni küzdelemről szóló, 2008. október 24-i 2008/841/IB tanácsi kerethatározat (HL L 300., 2008.11.11., 42. o.) 2. cikkében meghatározottak szerint.
97 Az Európai Közösségek tisztviselőit és az Európai Unió tagállamainak tisztviselőit érintő korrupció elleni küzdelemről szóló egyezmény (HL C 195., 1997.6.25., 1. o.) 3. cikkében és a Tanács 2003. július 22-i, a magánszektorban tapasztalható korrupció elleni küzdelemről szóló 2003/568/IB kerethatározatának (HL L 192., 2003.7.31., 54. o.) 2. cikke
(1) bekezdésében meghatározottak szerint. Ez a kizárási ok magában foglalja az ajánlatkérő szerv (közszolgáltató ajánlatkérő) vagy a gazdasági szereplő nemzeti jogában meghatározott korrupciót is.
98 Az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló egyezmény 1. cikke értelmében (HL C 316., 1995.11.27., 48. o.)
99 A terrorizmus elleni küzdelemről szóló, 2002. június 13-i 2002/475/IB tanácsi kerethatározat (HL L 164., 2002.6.22., 3. o.) 1. és 3. cikkében meghatározottak szerint. Ez a kizárási ok magában foglalja az említett kerethatározat 4. cikke szerinti, bűncselekményre való felbujtást, bűnsegélyt vagy kísérletet.
100 A pénzügyi rendszereknek a pénzmosás, valamint terrorizmus finanszírozása céljára való felhasználásának megelőzéséről szóló, 2005. október 26-i 2005/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 309., 2005.11.25., 15. o.) 1. cikkében meghatározottak szerint.
101 Az emberkereskedelem megelőzéséről, és az ellene folytatott küzdelemről, az áldozatok védelméről, valamint a 2002/629/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló, 2011. április 5-i 2011/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 101., 2011.4.15.,
1. o.) 2. cikkében meghatározottak szerint.
azokban való döntéshozatalra vagy azok kontrolljára vonatkozó jogkörrel rendelkező tagját a fent felsorolt okok valamelyikéért olyan ítéletben, amelyet nem több, mint öt évvel ezelőtt hoztak, vagy amelyben a közvetlenül meghatározott kizárás időtartama továbbra is alkalmazandó? | testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……][……]102 | nyilatkoznia. |
Amennyiben igen, kérjük,103 adja meg a következő információkat: a) Elítélés dátuma, adja meg, hogy az 1–6. pontok közül melyik érintett, valamint az ítélet okát (okait), b) Xxxxxxxxx meg az elítélt személyét [ ]; c) Amennyiben az ítélet közvetlenül megállapítja: | a) Dátum:[ ], pont(ok): [ ], ok(ok):[ ] b) [……] c) A kizárási időszak hossza [……] és az érintett pont(ok) [ ] Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……][……]104 | Adott esetben kitöltendő. |
Ítéletek esetén hozott-e a gazdasági szereplő olyan intézkedéseket, amelyek a releváns kizárási okok ellenére igazolják megbízhatóságát105 (öntisztázás)? | [] Igen [] Nem | Adott esetben kitöltendő. |
Amennyiben igen, kérjük, ismertesse ezeket az intézkedéseket106: | [……] | Adott esetben kitöltendő. |
B: Adófizetési vagy a társadalombiztosítási járulék fizetésére vonatkozó kötelezettség megszegésével kapcsolatos okok
Adó vagy társadalombiztosítási járulék fizetése: | Válasz: | Kitöltésre vonatkozó INFORMÁCIÓK |
102 Kérjük, szükség szerint ismételje.
103 Kérjük, szükség szerint ismételje.
104 Kérjük, szükség szerint ismételje.
105 A 2014/24/EU irányelv 57. cikke (6) bekezdését végrehajtó nemzeti rendelkezésekkel összhangban.
106 Az elkövetett bűncselekmény jellegét figyelembe véve (egyszeri, ismételt, szisztematikus ...) a magyarázatnak tükröznie kell e megtett intézkedések megfelelőségét.
Teljesítette-e a gazdasági szereplő összes kötelezettségét az adók és társadalombiztosítási járulékok megfizetése tekintetében, mind a székhelye szerinti országban, mind pedig az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő tagállamában, ha ez eltér a székhely szerinti országtól? | [] Igen [] Nem | Kötelezően kitöltendő! Jelen pontban a Kbt. 62. § (1) bekezdés b) pontjára vonatkozóan szükséges a gazdasági szereplőnek nyilatkoznia. | |
Ha nem, akkor kérjük, adja meg a következő információkat: a) Érintett ország vagy tagállam b) Mi az érintett összeg? c) A kötelezettségszegés megállapításának módja: 1) Bírósági vagy közigazgatási határozat: – Ez a határozat jogerős és kötelező? Kérjük, adja meg az ítélet vagy a határozat dátumát. Ítélet esetén, amennyiben erről közvetlenül rendelkezik, a kizárási időtartam hossza: 2) Egyéb mód? Kérjük, részletezze: d) Teljesítette-e a gazdasági szereplő kötelezettségeit oly módon, hogy az esedékes adókat, társadalombiztosítási járulékokat és az esetleges kamatokat és bírságokat megfizette, vagy ezek megfizetésére kötelezettséget vállalt? | Adók | Társadalo mbiztosítás i hozzájárul ás | |
a) [……] b) [……] c1) [] Igen [] Nem [] Igen [] Nem [……] [……] c2) [ …] d) [] Igen [] Nem Ha igen, kérjük, részletezz e: [……] | a) [……] b) [……] c1) [] Igen [] Nem [] Igen [] Nem [……] [……] c2) [ …] d) [] Igen [] Nem Ha igen, kérjük, részletezze: [……] | Adott esetben kitöltendő. | |
Ha az adók vagy társadalombiztosítási járulékok befizetésére vonatkozó dokumentáció elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: | (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): 107 [……][……][……] | Adott esetben kitöltendő. (például: Nemzeti Adó- és Vámhivatal - xxxx://xxx.xxx.xx/xxx/xxxx bazisok/koztartozasmente s/egyszeru_lekerdezes) vagy egyéb más, az adók vagy társadalombiztosítási járulékok befizetését igazoló elektronikus elérhetőség), figyelemmel a 321/2015. (X. 30.) Korm. |
107 Kérjük, szükség szerint ismételje.
rendelet 4. § (1) bekezdés d) pontjában előírtakra. |
C: FIZETÉSKÉPTELENSÉGGEL, ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGGEL VAGY SZAKMAI KÖTELESSÉGSZEGÉSSEL KAPCSOLATOS OKOK108
Felhívjuk a figyelmet, hogy e közbeszerzés alkalmazásában lehetséges, hogy a következő kizárási okok valamelyikét a nemzeti jog, a vonatkozó hirdetmény vagy a közbeszerzési dokumentumok pontosabban meghatározzák. Így például a nemzeti jog rendelkezhet úgy, hogy a „súlyos szakmai kötelességszegés” fogalma több különböző magatartásformát takarhat. | ||
Esetleges fizetésképtelenség, összeférhetetlenség vagy szakmai kötelességszegés | Válasz: | Kitöltésre vonatkozó információk |
A gazdasági szereplő tudomása szerint megszegte-e kötelezettségeit a környezetvédelmi, a szociális és a munkajog terén109? | [] Igen [] Nem | Kötelezően kitöltendő! Jelen pontban a Kbt. 63. § (1) bekezdés a) pontjára vonatkozóan szükséges a gazdasági szereplőnek nyilatkoznia. |
Ha igen, hozott-e a gazdasági szereplő olyan intézkedéseket, amelyek e kizárási okok ellenére igazolják megbízhatóságát (öntisztázás)? [] Igen [] Nem Amennyiben igen, kérjük, ismertesse ezeket az intézkedéseket: [……] | ||
A gazdasági szereplő a következő helyzetek bármelyikében van-e: a) Csődeljárás, vagy b) Fizetésképtelenségi eljárás vagy felszámolási eljárás alatt áll, vagy c) Hitelezőkkel csődegyezséget kötött, vagy d) A nemzeti törvények és rendeletek szerinti hasonló eljárás következtében bármely hasonló helyzetben van110, vagy | [] Igen [] Nem | Kötelezően kitöltendő! Jelen pontban a Kbt. 62. § (1) bekezdés c), d) pontjára vonatkozóan szükséges a gazdasági szereplőnek nyilatkoznia. |
108 Lásd a 2014/24/EU irányelv 57. cikkének (4) bekezdését.
109 E közbeszerzés alkalmazásában a nemzeti jogban, a vonatkozó hirdetményben vagy a közbeszerzési dokumentumokban vagy a 2014/24/EU irányelv 18. cikke (2) bekezdésében hivatkozottak szerint
110 Lásd a nemzeti jogot, a vonatkozó hirdetményt vagy a közbeszerzési dokumentumokat.
e) Vagyonát felszámoló vagy bíróság kezeli, vagy f) Üzleti tevékenységét felfüggesztette? Ha igen: Kérjük, részletezze: Kérjük, ismertesse az okokat, amelyek miatt mégis képes lesz az alkalmazandó nemzeti szabályokat és üzletfolytonossági intézkedéseket figyelembe véve a szerződés teljesítésére111. Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: | [……] [……] (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……] | |
Elkövetett-e a gazdasági szereplő súlyos szakmai kötelességszegést112? Ha igen, kérjük, részletezze: | [] Igen [] Nem, [……] | Kötelezően kitöltendő! Jelen pontban a Kbt. 63. § (1) bekezdés b) pontjára vonatkozóan szükséges a gazdasági szereplőnek nyilatkoznia. |
Ha igen, tett-e a gazdasági szereplő öntisztázó intézkedéseket? [] Igen [] Nem Amennyiben igen, kérjük, ismertesse ezeket az intézkedéseket: [……] | ||
Kötött-e a gazdasági szereplő a verseny torzítását célzó megállapodást más gazdasági szereplőkkel? Ha igen, kérjük, részletezze: | [] Igen [] Nem […] | Kötelezően kitöltendő! Jelen pontban a Kbt. 62. § (1) bekezdés n) o) pontjára vonatkozóan szükséges a gazdasági szereplőnek nyilatkoznia. |
Ha igen, tett-e a gazdasági szereplő öntisztázó intézkedéseket? | Adott esetben kitöltendő. |
111 Ezt az információt nem kell megadni abban az esetben, ha az a)–f) pontokban fölsorolt esetek valamelyikében a gazdasági szereplők kizárását a nemzeti jog kötelezővé tette az eltérés lehetősége nélkül abban az esetben, ha a gazdasági szereplő mindazonáltal képes a szerződés teljesítésére.
112 Adott esetben lásd a nemzeti jog, a vonatkozó hirdetmény vagy a közbeszerzési dokumentumok meghatározásait.
[] Igen [] Nem Amennyiben igen, kérjük, ismertesse ezeket az intézkedéseket: [……] | ||
Van-e tudomása a gazdasági szereplőnek bármilyen összeférhetetlenségről113 a közbeszerzési eljárásban való részvételéből fakadóan? Ha igen, kérjük, részletezze: | [] Igen [] Nem […] | Kötelezően kitöltendő! Jelen pontban a Kbt. 62. § (1) bekezdés m) pontjára vonatkozóan szükséges a gazdasági szereplőnek nyilatkoznia. |
Nyújtott-e a gazdasági szereplő vagy valamely hozzá kapcsolódó vállalkozás tanácsadást az ajánlatkérő szervnek vagy a közszolgáltató ajánlatkérőnek, vagy részt vett-e más módon a közbeszerzési eljárás előkészítésében? Ha igen, kérjük, részletezze: | [] Igen [] Nem […] | Kötelezően kitöltendő! |
Tapasztalta-e a gazdasági szereplő valamely korábbi közbeszerzési szerződés vagy egy ajánlatkérő szervvel kötött korábbi szerződés vagy korábbi koncessziós szerződés lejárat előtti megszüntetését vagy az említett korábbi szerződéshez kapcsolódó kártérítési követelést vagy egyéb hasonló szankciókat? Ha igen, kérjük, részletezze: | [] Igen [] Nem […] | Kötelezően kitöltendő! Jelen pontban a Kbt. 63. § (1) bekezdés c) pontjára vonatkozóan szükséges a gazdasági szereplőnek nyilatkoznia. |
Ha igen, tett-e a gazdasági szereplő öntisztázó intézkedéseket? [] Igen [] Nem Amennyiben igen, kérjük, ismertesse ezeket az intézkedéseket: [……] | ||
Megerősíti-e a gazdasági szereplő a következőket? a) A kizárási okok fenn nem állásának, illetve a kiválasztási kritériumok teljesülésének ellenőrzéséhez szükséges információk szolgáltatása során nem tett hamis nyilatkozatot, b) Nem tartott vissza ilyen információt, c) Késedelem nélkül be tudta nyújtani az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő által | [] Igen [] Nem | Kötelezően kitöltendő! Jelen pontban a Kbt. 62. § (1) bekezdés h), i), j), o) pontjára vonatkozóan szükséges a gazdasági szereplőnek nyilatkoznia. |
113 A nemzeti jogban, a vonatkozó hirdetményben vagy a közbeszerzési dokumentumokban jelzettek szerint.
megkívánt kiegészítő iratokat, és d) Nem kísérelte meg jogtalanul befolyásolni az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő döntéshozatali folyamatát, vagy olyan bizalmas információkat megszerezni, amelyek jogtalan előnyöket biztosítanának számára a közbeszerzési eljárásban, vagy gondatlanságból olyan félrevezető információkat szolgáltatni, amelyek érdemben befolyásolhatják a kizárásra, a kiválasztásra vagy az odaítélésre vonatkozó döntéseket. |
D: Egyéb, adott esetben az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő tagállamának nemzeti jogszabályaiban előírt kizárási okok
Tisztán nemzeti kizárási okok | Válasz: | Kitöltésre vonatkozó információk |
Vonatkoznak-e a | [] Igen [] Nem | Kötelezően kitöltendő! |
gazdasági | Jelen pontban a Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont ag) | |
szereplőre azok a | ah) alpontjára,62.§ (2) bek. az (1) bekezdés ag) és | |
tisztán nemzeti kizárási okok, | (internetcím, a kibocsátó hatóság | ah) pontjai kapcsán, e), f), g), k), l), p) és q) pontjára, illetve 63.§ (1) bek. d) pontjára |
amelyeket a | vagy testület, a | vonatkozóan szükséges a gazdasági szereplőnek |
vonatkozó | dokumentáció pontos | nyilatkoznia. |
hirdetmény vagy a közbeszerzési | hivatkozási adatai): 114 | xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxx- ajanlattevok/ és/vagy |
dokumentumok | ||
meghatároznak? | xxxx://xxx.xxxxxxx.xx/ és/vagy xxxx://xxx.x- | |
Ha a vonatkozó | xxxxxxxxxx.xx/?xxxxxxxxxx és/vagy egyéb más, az a | |
hirdetményben | tisztán nemzeti kizárási okokra vonatkozó adatot | |
vagy a | igazoló elektronikus elérhetőség), figyelemmel a | |
közbeszerzési | 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdés | |
dokumentumokban | f) pontjában előírtakra. | |
megkívánt | ||
dokumentáció | ||
elektronikus | ||
formában | ||
rendelkezésre áll, | ||
kérjük, adja meg a | ||
következő | ||
információkat: | ||
Amennyiben a | [] Igen [] Nem | Adott esetben kitöltendő. |
tisztán nemzeti | ||
kizárási okok | ||
fennállnak, tett-e | [……] |
114 Kérjük szükség szerint ismételje.
a gazdasági szereplő öntisztázási intézkedéseket? Amennyiben igen, kérjük, ismertesse ezeket az intézkedéseket: |
IV. rész: Kiválasztási szempontok
A kiválasztási szempontokat illetően (α szakasz vagy e rész A–D szakaszai), a gazdasági szereplő kijelenti a következőket:
α: Az összes kiválasztási szempont általános jelzése
A gazdasági szereplőnek csak ezt a mezőt kell kitöltenie abban az esetben, ha az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő a vonatkozó hirdetményben vagy a hirdetményben hivatkozott közbeszerzési dokumentumokban jelezte, hogy a gazdasági szereplő szorítkozhat a IV. rész α szakaszának kitöltésére anélkül, hogy a IV. rész bármely további szakaszát ki kellene töltenie: | ||
Minden előírt kiválasztási szempont teljesítése | Válasz: | Kitöltésre vonatkozó információk |
Megfelel az előírt kiválasztási szempontoknak: | [] Igen [] Nem | Kötelezően kitöltendő! Ajánlatkérő a felhívás III.1.3) pontjában jelzettek alapján elfogadja gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát az alkalmassági követelményeknek való megfelelésre vonatkozóan. A IV. rész további szakaszainak (A-D) kitöltése nem követelmény. |
A: Alkalmasság szakmai tevékenység végzésére
A gazdasági szereplőnek kizárólag abban az esetben kell információt megadnia, amennyiben az érintett kiválasztási szempontot az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő előírta a vonatkozó hirdetményben vagy a hirdetményben hivatkozott közbeszerzési dokumentumokban. | ||
Alkalmasság szakmai tevékenység végzésére | Válasz: | Kitöltésre vonatkozó információk |
1) Be van jegyezve a letelepedés helye szerinti tagállamának | […] | Ajánlattevőnek ezt a pontot nem kell kitöltenie. |
vonatkozó szakmai vagy cégnyilvántartásába115: Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: | (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……] | |
2) Szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződéseknél: A gazdasági szereplőnek meghatározott engedéllyel kell-e rendelkeznie vagy meghatározott szervezet tagjának kell-e lennie ahhoz, hogy a gazdasági szereplő letelepedési helye szerinti országban az adott szolgáltatást nyújthassa? | [] Xxxx [] Nem Ha igen, kérjük, adja meg, hogy ez miben áll, és jelezze, hogy a gazdasági szereplő rendelkezik-e ezzel: [ …] [] Igen [] Nem | Ajánlattevőnek ezt a pontot nem kell kitöltenie. |
Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: | (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……] |
B: Gazdasági és pénzügyi helyzet
A gazdasági szereplőnek kizárólag abban az esetben kell információt megadnia, amennyiben az érintett kiválasztási szempontot az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő előírta a vonatkozó hirdetményben vagy a hirdetményben hivatkozott közbeszerzési dokumentumokban. | ||
Gazdasági és pénzügyi helyzet | Válasz: | Kitöltésre vonatkozó információk |
1a) A gazdasági szereplő | év: [……] | Xxxxxxxxxxxxxx ezt a |
(„általános”) éves árbevétele a | árbevétel:[……][…]pénznem | pontot nem kell |
vonatkozó hirdetményben vagy a | év: [……] | kitöltenie. |
közbeszerzési | árbevétel:[……][…]pénznem | |
dokumentumokban előírt számú | év: [……] | |
pénzügyi évben a következő: | árbevétel:[……][…]pénznem | |
És/vagy 1b) A gazdasági szereplő | (évek száma, átlagos | |
átlagos éves árbevétele a | árbevétel): | |
vonatkozó hirdetményben | [……],[……][…]pénznem | |
vagy a közbeszerzési | ||
dokumentumokban előírt számú évben a következő116 (): | (internetcím, a kibocsátó | |
Ha a vonatkozó információ | hatóság vagy testület, a | |
elektronikusan elérhető, kérjük, | dokumentáció pontos |
115 A 2014/24/EU irányelv XI. mellékletében leírtak szerint egyes tagállamok gazdasági szereplőinek egyes esetekben az adott mellékletben meghatározott egyéb követelményeknek is meg kell felelniük.
116 Csak amennyiben a vonatkozó hirdetmény vagy a közbeszerzési dokumentumok lehetővé teszik.
adja meg a következő információkat: | hivatkozási adatai): [……][……][……] | |
2a) A gazdasági szereplő éves | év: [……] | Xxxxxxxxxxxxxx ezt a |
(„specifikus”) árbevétele a | árbevétel:[……][…]pénznem | pontot nem kell |
szerződés által érintett üzleti területre vonatkozóan, a | év: [……] árbevétel:[……][…]pénznem | kitöltenie. |
vonatkozó hirdetményben vagy a | év: [……] | |
közbeszerzési | árbevétel:[……][…]pénznem | |
dokumentumokban | ||
meghatározott módon az előírt | ||
pénzügyi évek tekintetében a | ||
következő: | ||
És/vagy 2b) A gazdasági szereplő | (évek száma, átlagos árbevétel): | |
átlagos éves árbevétele a | [……],[……][…]pénznem | |
területen és a vonatkozó | ||
hirdetményben vagy a | (internetcím, a kibocsátó | |
közbeszerzési | hatóság vagy testület, a | |
dokumentumokban előírt | dokumentáció pontos | |
számú évben a következő117: Ha a vonatkozó információ | hivatkozási adatai): [……][……][……] | |
elektronikusan elérhető, kérjük, | ||
adja meg a következő | ||
információkat: | ||
3) Amennyiben az (általános vagy specifikus) árbevételre vonatkozó információ nem áll rendelkezésre a kért időszak egészére vonatkozóan, kérjük, adja meg a gazdasági szereplő létrejöttének dátumát vagy azt az időpontot, amikor megkezdte üzleti tevékenységét: | [……] | Ajánlattevőnek ezt a pontot nem kell kitöltenie. |
4) A vonatkozó hirdetményben vagy a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott pénzügyi mutatók118 tekintetében a gazdasági szereplő kijelenti, hogy az előírt mutató(k) tényleges értéke(i) a következő(k): Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, | (az előírt mutató azonosítása – x és y119 aránya - és az érték): [……], [……]120 (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……] | Ajánlattevőnek ezt a pontot nem kell kitöltenie. |
117 Csak amennyiben a vonatkozó hirdetmény vagy a közbeszerzési dokumentumok lehetővé teszik.
118 Pl. az eszközök és a források aránya.
119 Pl. az eszközök és a források aránya.
120 Kérjük, szükség szerint ismételje.
adja meg a következő információkat: | ||
5) Szakmai felelősségbiztosításának biztosítási összege a következő: Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: | [……],[……][…]pénznem (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……] | Ajánlattevőnek ezt a pontot nem kell kitöltenie. |
6) Az esetleges egyéb gazdasági vagy pénzügyi követelmények tekintetében, amelyeket a vonatkozó hirdetményben vagy a közbeszerzési dokumentumokban meghatároztak, a gazdasági szereplő kijelenti a következőket: Ha a vonatkozó hirdetményben vagy a közbeszerzési dokumentumokban esetlegesen meghatározott vonatkozó dokumentáció elektronikus formában rendelkezésre áll, kérjük, adja meg a következő információkat: | [……] (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……] | Ajánlattevőnek ezt a pontot nem kell kitöltenie. |
C: Technikai és szakmai alkalmasság
A gazdasági szereplőnek kizárólag abban az esetben kell információt megadnia, amennyiben az érintett kiválasztási szempontot az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő előírta a vonatkozó hirdetményben vagy a hirdetményben hivatkozott közbeszerzési dokumentumokban. | ||
Technikai és szakmai alkalmasság | Válasz: | Kitöltésre vonatkozó információk |
1a) Csak építési beruházásra | Évek száma (ezt az időszakot a | Ajánlattevőnek ezt a |
vonatkozó közbeszerzési szerződések esetében: | vonatkozó hirdetmény vagy a közbeszerzési dokumentumok | pontot nem kell kitöltenie. |
A referencia-időszak | határozzák meg): […] | |
folyamán121 a gazdasági | Munkák: [ ] | |
szereplő a meghatározott | ||
típusú munkákból a következőket végezte: | (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a | |
Ha a legfontosabb munkák | dokumentáció pontos | |
megfelelő elvégzésére és | hivatkozási adatai): | |
eredményére vonatkozó | [……][……][……] | |
dokumentáció elektronikus | ||
formában rendelkezésre áll, |
121 Az ajánlatkérő szervek nem több, mint öt évet írhatnak elő, és elfogadhatnak öt évnél régebbi tapasztalatot.
kérjük, adja meg a következő információkat: | ||
1b) Csak árubeszerzésre és szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződések esetében: A referencia-időszak folyamán122 a gazdasági szereplő a meghatározott típusokon belül a következő főbb szállításokat végezte, vagy a következő főbb szolgáltatásokat nyújtotta: A lista elkészítésekor kérjük, tüntesse fel az összegeket, a dátumokat és a közületi vagy magánmegrendelőket123: | Évek száma (ezt az időszakot a vonatkozó hirdetmény vagy a közbeszerzési dokumentumok határozzák meg): […] | Ajánlattevőnek ezt a pontot nem kell kitöltenie. |
2) A gazdasági szereplő a következő szakembereket vagy műszaki szervezeteket124 veheti igénybe, különös tekintettel a minőség-ellenőrzésért felelős szakemberekre vagy szervezetekre: Építési beruházásra vonatkozó közbeszerzési szerződések esetében a gazdasági szereplő a következő szakembereket vagy műszaki szervezeteket veheti igénybe a munka elvégzéséhez: | [……] [……] | Ajánlattevőnek ezt a pontot nem kell kitöltenie. |
3) A gazdasági szereplő a minőség biztosítása érdekében a következő műszaki hátteret veszi igénybe, valamint tanulmányi és kutatási létesítményei a következők: | [……] | Ajánlattevőnek ezt a pontot nem kell kitöltenie. |
4) A gazdasági szereplő a következő ellátásilánc- irányítási és ellenőrzési | [……] | Ajánlattevőnek ezt a pontot nem kell kitöltenie. |
Leírás | öss zeg e k | dátu m ok | megren delők |
122 Az ajánlatkérő szervek nem több, mint három évet írhatnak elő, és elfogadhatnak
három évnél régebbi tapasztalatot.
124 Azon szakemberekre és műszaki szervezetekre vonatkozóan, akiket/amelyeket nem közvetlenül a gazdasági szereplő vállalkozása alkalmaz, ám akik/amelyek kapacitását a gazdasági szereplő igénybe veszi, a II. rész C. szakaszában meghatározottak szerint, külön- külön egységes európai közbeszerzési dokumentumot kell kitölteni.
rendszereket tudja alkalmazni a szerződés teljesítése során: | ||
5) Összetett leszállítandó termékek vagy teljesítendő szolgáltatások, vagy – rendkívüli esetben – különleges célra szolgáló termékek vagy szolgáltatások esetében: A gazdasági szereplő lehetővé teszi termelési vagy műszaki kapacitásaira, és amennyiben szükséges, a rendelkezésére álló tanulmányi és kutatási eszközökre és minőségellenőrzési intézkedéseire vonatkozó vizsgálatok125 elvégzését. | [] Igen [] Nem | Ajánlattevőnek ezt a pontot nem kell kitöltenie. |
6) A következő iskolai végzettséggel és szakképzettséggel rendelkeznek: a) A szolgáltató vagy maga a vállalkozó, és/vagy (a vonatkozó hirdetményben vagy a közbeszerzési dokumentumokban foglalt követelményektől függően) b) Annak vezetői személyzete: | a) [……] b) [……] | Ajánlattevőnek ezt a pontot nem kell kitöltenie. |
7) A gazdasági szereplő a következő környezetvédelmi intézkedéseket tudja alkalmazni a szerződés teljesítése során: | [……] | Ajánlattevőnek ezt a pontot nem kell kitöltenie. |
8) A gazdasági szereplő átlagos éves statisztikai állományi létszáma és vezetői létszáma az utolsó három évre vonatkozóan a következő volt: | Év, átlagos statisztikai állományi létszám: [……],[……], [……],[……], [……],[……], Év, vezetői létszám: [……],[……], [……],[……], [……],[……] | Ajánlattevőnek ezt a pontot nem kell kitöltenie. |
9) A következő eszközök, | [……] | Xxxxxxxxxxxxxx ezt a |
125 A vizsgálatot az ajánlatkérő szerv vagy – amennyiben az utóbbi ezt jóváhagyja – nevében a szállító/szolgáltató székhelye szerinti ország egy erre illetékes hivatalos szerve végezheti el.
berendezések vagy műszaki felszerelések fognak a gazdasági szereplő rendelkezésére állni a szerződés teljesítéséhez: | pontot nem kell kitöltenie. | |
10) A gazdasági szereplő a szerződés következő részére (azaz százalékára) nézve 126kíván esetleg harmadik féllel szerződést kötni: | [……] | Ajánlattevőnek ezt a pontot nem kell kitöltenie. |
11) Árubeszerzésre irányuló közbeszerzési szerződés esetében: A gazdasági szereplő szállítani fogja a leszállítandó termékekre vonatkozó mintákat, leírásokat vagy fényképeket, amelyeket nem kell hitelességi tanúsítványnak kísérnie; Adott esetben a gazdasági szereplő továbbá kijelenti, hogy rendelkezésre fogja bocsátani az előírt hitelességi igazolásokat. Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: | [] Igen [] Nem [] Igen [] Nem (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……] | Ajánlattevőnek ezt a pontot nem kell kitöltenie. |
12) Árubeszerzésre irányuló közbeszerzési szerződés esetében: Rendelkezésre tudja-e bocsátani a gazdasági szereplő a vonatkozó hirdetményben vagy a közbeszerzési dokumentumokban foglalt, a hatáskörrel rendelkezőként elismert hivatalos minőségellenőrző intézetek vagy hivatalok által kiállított bizonyítványokat, amelyek műszaki leírásokra vagy szabványokra való | [] Igen [] Nem […] (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): | Ajánlattevőnek ezt a pontot nem kell kitöltenie. |
126 Felhívjuk a figyelmet, hogy amennyiben a gazdasági szereplő úgy határozott, hogy a szerződés egy részére alvállalkozói szerződést köt, és az alvállalkozó kapacitásait igénybe veszi annak a résznek a teljesítéséhez, akkor kérjük, hogy mindegyik ilyen alvállalkozóra nézve külön egységes európai közbeszerzési dokumentumot töltsön ki, lásd a fenti II. rész C. szakaszát.
egyértelmű hivatkozással igazolják a termékek megfelelőségét? Amennyiben nem, úgy kérjük, adja meg ennek okát, és azt, hogy milyen egyéb bizonyítási eszközök bocsáthatók rendelkezésre: Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: | [……][……][……] |
D: Minőségbiztosítási rendszerek és környezetvédelmi vezetési szabványok
A gazdasági szereplőnek kizárólag abban az esetben kell információt megadnia, amennyiben a minőségbiztosítási rendszereket és/vagy környezetvédelmi vezetési szabványokat az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő előírta a vonatkozó hirdetményben vagy a hirdetményben hivatkozott közbeszerzési dokumentumokban. | ||
Minőségbiztosítási rendszerek és környezetvédelmi vezetési szabványok | Válasz: | Kitöltésre vonatkozó információk |
Be tud-e nyújtani a gazdasági szereplő olyan, független testület által kiállított igazolást, amely tanúsítja, hogy a gazdasági szereplő egyes meghatározott minőségbiztosítási szabványoknak megfelel, ideértve a fogyatékossággal élők számára biztosított hozzáférésére vonatkozó szabványokat is? Amennyiben nem, úgy kérjük, adja meg ennek okát, valamint azt, hogy milyen egyéb bizonyítási eszközök bocsáthatók rendelkezésre a minőségbiztosítási rendszert illetően: Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: | [] Igen [] Nem [……] [……] (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……] | Ajánlattevőnek ezt a pontot nem kell kitöltenie. |
Be tud-e nyújtani a gazdasági szereplő olyan, független testület által kiállított igazolást, amely tanúsítja, hogy a gazdasági szereplő az előírt környezetvédelmi vezetési | [] Igen [] Nem [……] [……] | Ajánlattevőnek ezt a pontot nem kell kitöltenie. |
rendszereknek vagy | ||
szabványoknak megfelel? | ||
Amennyiben nem, úgy kérjük, | (internetcím, a kibocsátó | |
adja meg ennek okát, valamint | hatóság vagy testület, a | |
azt, hogy milyen egyéb | dokumentáció pontos | |
bizonyítási eszközök | hivatkozási adatai): | |
bocsáthatók rendelkezésre a | [……][……][……] | |
környezetvédelmi vezetési | ||
rendszereket vagy | ||
szabványokat illetően: | ||
Ha a vonatkozó információ | ||
elektronikusan elérhető, kérjük, | ||
adja meg a következő | ||
információkat: |
V. rész: Az alkalmasnak minősített részvételre jelentkezők számának csökkentése
A gazdasági szereplőnek kizárólag abban az esetben kell információt megadnia, ha az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő meghatározta az ajánlattételre vagy a párbeszédben való részvételre felhívandó részvételre jelentkezők számának csökkentésére alkalmazandó objektív és megkülönböztetésmentes szempontokat vagy szabályokat. Ez az információ, amelyhez kapcsolódhatnak a tanúsítványokra és egyéb igazolásokra (és azok típusára) vonatkozó követelmények, ha vannak ilyenek, a vonatkozó hirdetményben vagy a hirdetményben hivatkozott közbeszerzési dokumentumokban található.
Csak meghívásos eljárás, tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd és innovációs partnerség esetében:
A gazdasági szereplő kijelenti a következőket:
A számok csökkentése | Válasz: | Kitöltésre vonatkozó INFORMÁCIÓK |
A gazdasági szereplő a következő módon felel meg a részvételre jelentkezők számának csökkentésére alkalmazandó objektív és megkülönböztetésmentes szempontoknak vagy szabályoknak: Amennyiben bizonyos tanúsítványok vagy egyéb igazolások szükségesek, kérjük, tüntesse fel mindegyikre nézve, hogy a gazdasági szereplő rendelkezik-e a megkívánt dokumentumokkal: Ha e tanúsítványok vagy egyéb igazolások valamelyike elektronikus formában rendelkezésre áll127, kérjük, hogy | [….] [] Igen [] Nem128 (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……]129 | Ajánlattevőnek ezt a pontot nem kell kitöltenie. |
127 Kérjük, egyértelműen adja meg, melyik elemre vonatkozik a válasz.
mindegyikre nézve adja meg a következő információkat: |
VI. rész: Záró nyilatkozat
Alulírott(ak) a hamis nyilatkozat következményeinek teljes tudatában kijelenti(k), hogy a fenti II–V. részben megadott információk pontosak és helytállóak.
Alulírott(ak) kijelenti(k), hogy a hivatkozott tanúsítványokat és egyéb igazolásokat kérésre képes(ek) lesz(nek) késedelem nélkül rendelkezésre bocsátani, kivéve amennyiben:
a) Az ajánlatkérő szervnek vagy a közszolgáltató ajánlatkérőnek lehetősége van arra, hogy egy bármely tagállamban lévő, ingyenesen hozzáférhető nemzeti adatbázisba belépve közvetlenül hozzájusson a kiegészítő iratokhoz130, vagy
b) Legkésőbb 2018. április 18-án131 az ajánlatkérő szervezetnek vagy a közszolgáltató ajánlatkérőnek már birtokában van az érintett dokumentáció.
Alulírott(ak) hozzájárul(nak) ahhoz, hogy [az I. rész A. szakaszában megadott ajánlatkérő szerv vagy közszolgáltató ajánlatkérő]hozzáférjen a jelen egységes európai közbeszerzési dokumentum [a megfelelő rész/szakasz/pont azonosítása] alatt a [a közbeszerzési eljárás azonosítása: (rövid ismertetés, hivatkozás az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett hirdetményre, hivatkozási szám)] eljárás céljára megadott információkat igazoló dokumentumokhoz.
Kötelezően kitöltendő és aláírandó!
Keltezés, hely, és – ahol megkívánt vagy szükséges – aláírás(ok): [……]
Az egységes európai közbeszerzési dokumentum formanyomtatványa
I. rész: A közbeszerzési eljárásra és az ajánlatkérő szervre vagy a közszolgáltató ajánlatkérőre vonatkozó információk
Olyan közbeszerzési eljárásoknál, amelyekben az eljárást megindító felhívást az Európai Unió Hivatalos Lapjában tették közzé, az I. részben előírt információ automatikusan beolvasásra kerül, feltéve, hogy az elektronikus ESPD-szolgáltatást1 használták az egységes európai közbeszerzési dokumentum kitöltéséhez.
Az Európai Unió Hivatalos lapjában közzétett vonatkozó hirdetmény2 hivatkozási adatai: A Hivatalos Lap S sorozatának száma S ….., dátum …/…./2018, …. oldal,
a hirdetmény száma a Hivatalos Lap S sorozatban: 2018/S …-……
Ha az eljárást megindító felhívás nem jelent meg az EU Hivatalos Lapjában, akkor az
ajánlatkérő szervnek vagy a közszolgáltató ajánlatkérőnek kell kitöltenie az információt, amely lehetővé teszi a közbeszerzési eljárás egyértelmű azonosítását.
128 Kérjük, szükség szerint ismételje.
129 Kérjük, szükség szerint ismételje.
130 Feltéve, hogy a gazdasági szereplő megadta a szükséges információt (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai), amely ezt lehetővé teszi az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő számára. Amennyiben szükséges, ehhez csatolni kell a hozzáférésre vonatkozó jóváhagyást.
131 A 2014/24/EU irányelv 59. cikke (5) bekezdése második albekezdésének nemzeti végrehajtásától függően.
Amennyiben nincs előírva hirdetmény közzététele az Európai Unió Hivatalos Lapjában, kérjük, hogy adjon meg egyéb olyan információt, amely lehetővé teszi a közbeszerzési eljárás egyértelmű azonosítását (pl. nemzeti szintű közzététel hivatkozási adata): [ ]
A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSRA VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK
Az I. részben előírt információ automatikusan megjelenik, feltéve, hogy a fent említett elektronikus ESPD-szolgáltatást használják az egységes európai közbeszerzési dokumentum
létrehozásához és kitöltéséhez. Ha nem, akkor ezt az információt a gazdasági szereplőnek kell kitöltenie.
A beszerző azonosítása3 | Válasz: AK 06765 |
Név: | Semmelweis Egyetem |
Melyik beszerzést érinti? | Válasz: Árubeszerzés |
A közbeszerzés megnevezése vagy rövid ismertetése4: | Embolektómiás katéterek, érprotézisek, carotis shunt és pericardium folt beszerzése |
Az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)5: | [ ] |
Az egységes európai közbeszerzési dokumentum minden szakaszában az összes egyéb információt a gazdasági szereplőnek kell kitöltenie.
II. rész: A gazdasági szereplőre vonatkozó információk
A: A GAZDASÁGI SZEREPLŐRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK
Azonosítás: | Válasz: |
Név: | [ ] |
Uniós adószám (HÉA-azonosító szám), adott | [ ] |
esetben: | |
Ha nincs uniós adószám (HÉA-azonosító | [ ] |
szám), kérjük egyéb nemzeti azonosító szám | |
feltüntetését, adott esetben, ha szükséges. |
Postai cím: | [......] |
Kapcsolattartó személy vagy személyek6: | [......] |
Telefon: | [......] |
E-mail cím: | [......] |
Internetcím (adott esetben): | [......] |
Általános információ: | Válasz: |
A gazdasági szereplő mikro-, kis- vagy középvállalkozás7? | [ ] Igen [ ] Nem |
Csak ha a közbeszerzés fenntartott8: A gazdasági szereplő védett műhely, szociális | [ ] Igen [ ] Nem |
vállalkozás9 vagy védett munkahely-teremtési programok keretében fogja teljesíteni a szerződést? | [...] |
Ha igen, mi a fogyatékossággal élő vagy hátrányos helyzetű munkavállalók százalékos aránya? Ha szükséges, kérjük, adja meg, hogy az érintett munkavállalók a fogyatékossággal élő vagy hátrányos helyzetű munkavállalók mely kategóriájába vagy kategóriáiba tartoznak. | [....] |
Adott esetben, a gazdasági szereplő szerepel-e az elismert (minősített) gazdasági szereplők hivatalos jegyzékében, vagy rendelkezik-e azzal egyenértékű igazolással (pl. nemzeti (elő)minősítési rendszer keretében)? | [ ] Igen [ ] Nem [ ] Nem alkalmazható |
Ha igen: Kérjük, válaszolja meg e szakasz további részeit, e rész B. szakaszát és amennyiben releváns, e rész C. szakaszát, adott esetben töltse ki az V. részt, valamint mindenképpen töltse ki és írja alá a VI. részt. a) Kérjük, adott esetben adja meg a jegyzék vagy az igazolás nevét és a vonatkozó nyilvántartási vagy igazolási számot: b) Ha a felvételről szóló igazolás vagy tanúsítvány elektronikusan elérhető, kérjük, tüntesse fel: c) Kérjük, tüntesse fel a referenciákat, amelyeken a felvétel vagy a tanúsítás alapul, és adott esetben a hivatalos jegyzékben elért minősítést10: d) A felvétel vagy a tanúsítás az összes előírt kiválasztási szempontra kiterjed? | a) [ ] b) (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [......][......][......][......] c) [......] d) [ ] Igen [ ] Nem |
Ha nem: Ezen kívül kérjük, hogy KIZÁRÓLAG akkor töltse ki a hiányzó információt a IV. rész A., B., C. vagy D. szakaszában az esettől függően, ha a vonatkozó hirdetmény vagy közbeszerzési dokumentumok ezt előírják: e) A gazdasági szereplő tud-e igazolást adni a társadalombiztosítási járulékok és adók megfizetéséről, vagy meg tudja-e adni azt az információt, amely lehetővé teszi az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő számára, hogy közvetlenül beszerezze azt bármely tagország díjmentesen hozzáférhető nemzeti adatbázisából? Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: | e) [ ] Igen [ ] Nem (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [......][......][......][ ] |
Részvétel formája: | Válasz: |
A gazdasági szereplő másokkal együtt vesz részt a közbeszerzési eljárásban?11 | [ ] Igen [ ] Nem |
Ha igen, kérjük, biztosítsa, hogy a többi érintett külön egységes európai közbeszerzési dokumentum formanyomtatványt nyújtson be. | |
Ha igen: | |
a) Xxxxxx, adja meg a gazdasági szereplő | a): [ ] |
csoportban betöltött szerepét (vezető, specifikus | |
feladatokért felelős, ...): | |
b) Xxxxxx, adja meg, mely gazdasági szereplők | b): [ ] |
a közbeszerzési eljárásban együtt részt vevő | |
csoport tagjai: | |
c) Adott esetben a részt vevő csoport neve: | c): [ ] |
Részek | Válasz: |
Adott esetben annak a résznek (azoknak a részeknek) a feltüntetése, amelyekre a gazdasági szereplő pályázni kíván: | [ ] |
B: A GAZDASÁGI SZEREPLŐ KÉPVISELŐIRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK
Adott esetben adja meg azon személyek nevét és címét, akik a jelen közbeszerzési eljárásban jogosultak képviselni a gazdasági szereplőt:
Képviselet, ha van: | Válasz: |
Teljes név; a születési idő és hely, ha szükséges: | [......]; [......] |
Beosztás/milyen minőségben jár el: | [......] |
Postai cím: | [......] |
Telefon: | [......] |
E-mail cím: | [......] |
Amennyiben szükséges, részletezze a képviseletre vonatkozó információkat (a képviselet formája, köre, célja stb. | [......] |
C: MÁS SZERVEZETEK KAPACITÁSAINAK IGÉNYBEVÉTELÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK
Igénybevétel: | Válasz: |
Az alábbi IV. részben feltüntetett kiválasztási kritériumoknak és (adott esetben) az alábbi V. részben feltüntetett kritériumoknak és szabályoknak való megfelelés során a gazdasági szereplő igénybe veszi-e más szervezetek kapacitásait? | [ ]Igen [ ]Nem |
Amennyiben igen, minden egyes érintett szervezetre vonatkozóan külön egységes európai közbeszerzési dokumentumban adja meg az e rész A. és B. szakaszában, valamint a III. részben meghatározott információkat, megfelelően kitöltve és az érintett szervezetek által aláírva.
Felhívjuk a figyelmet, hogy ennek magában kell foglalnia azokat a szakembereket vagy műszaki szervezeteket, akik/amelyek nem tartoznak közvetlenül a gazdasági szereplő vállalkozásához, különösen a minőség-ellenőrzés felelőseit, továbbá építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződés esetében azon szakembereket vagy műszaki szervezeteket, akiket/amelyeket a gazdasági szereplő a beruházás kivitelezéséhez igénybe vehet.
Amennyiben a gazdasági szereplő által igénybe vett meghatározott kapacitások tekintetében ez releváns, minden egyes szervezetre vonatkozóan adja meg a IV. és az V. részben meghatározott információkat is12.
D: Információk azokról az alvállalkozókról, akiknek kapacitásait a gazdasági szereplő nem veszi igénybe
(Ezt a szakaszt csak akkor kell kitölteni, ha az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő kifejezetten előírja ezt az információt.)
Alvállalkozás: | Válasz: |
Szándékozik-e a gazdasági szereplő a szerződés bármely részét alvállalkozásba adni harmadik félnek? | [ ]Igen [ ]Nem |
Ha igen, és amennyiben ismert, kérjük, sorolja fel a javasolt alvállalkozókat: [...] |
Ha az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő kifejezetten kéri ezt az információt az e szakaszban lévő információn kívül, akkor kérjük, adja meg az e rész A. és B. szakaszában és a III. részben előírt információt mindegyik érintett alvállalkozóra (alvállalkozói kategóriára) nézve.
III. rész: Kizárási okok
A: BÜNTETŐELJÁRÁSBAN HOZOTT ÍTÉLETEKKEL KAPCSOLATOS OKOK
A 2014/24/EU irányelv 57. cikkének (1) bekezdése a következő kizárási okokat határozza meg:
1.
2.
3.
4.
5.
6.
Bűnszervezetben való részvétel13;
Korrupció14; Csalás15;
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista csoporthoz kapcsolódó bűncselekmény16; Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása17;
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái18
Az irányelv 57. cikke (1) bekezdésében foglalt okokat végrehajtó nemzeti rendelkezések szerinti büntetőeljárásban hozott ítéletekkel kapcsolatos okok: | Válasz: |
Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek képviseletére, az azokban való döntéshozatalra vagy azok kontrolljára vonatkozó jogkörrel rendelkező tagját a fent felsorolt okok valamelyikéért olyan ítéletben, amelyet nem több, mint öt évvel ezelőtt hoztak, vagy amelyben a közvetlenül meghatározott kizárás időtartama továbbra is alkalmazandó? | [ ] Igen [ ] Nem Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [......][......][......][ ]19 |
Amennyiben igen, kérjük,20 adja meg a következő információkat: a) Elítélés dátuma, adja meg, hogy az 1-6. pontok közül melyik érintett, valamint az ítélet okát (okait), b) Xxxxxxxxx meg az elítélt személyét [ ]; c) Amennyiben az ítélet közvetlenül megállapítja: | a) Dátum: [ ], pont(ok): [ ], ok(ok): [ ] b) [ ] c) A kizárási időszak hossza [ ] és az érintett pont(ok) [ ] Ha a vonatkozó információ elektronikusan |
elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [......][......][......][ ]21 | |
Ítéletek esetén hozott-e a gazdasági szereplő olyan intézkedéseket, amelyek a releváns kizárási okok ellenére igazolják megbízhatóságát22 (Öntisztázás)? | [ ] Igen [ ] Nem |
Amennyiben igen, kérjük, ismertesse ezeket az intézkedéseket23: | [......] |
B: ADÓFIZETÉSI VAGY A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JÁRULÉK FIZETÉSÉRE VONATKOZÓ KÖTELEZETTSÉG MEGSZEGÉSÉVEL KAPCSOLATOS OKOK
Adó vagy társadalombiztosítási járulék fizetése: | Válasz: | |
Teljesítette-e a gazdasági szereplő összes kötelezettségét az adók és társadalombiztosítási járulékok megfizetése tekintetében, mind a székhelye szerinti országban, mind pedig az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő tagállamában, ha ez eltér a székhely szerinti országtól? | [ ] Igen [ ] Nem | |
Adók | Társadalombiztosítási hozzájárulás | |
Ha nem, akkor kérjük, adja meg a következő információkat: a) Érintett ország vagy tagállam b) Mi az érintett összeg? c) A kötelezettségszegés megállapításának módja: 1) Bírósági vagy közigazgatási határozat: | a) [ ] b) [ ] | a) [ ] b) [ ] |
- Ez a határozat jogerős és végrehajtható? | c1) [ ] Igen [ ] Nem | c1) [ ] Igen [ ] Nem |
- Kérjük, adja meg az ítélet vagy a határozat dátumát. | - [ ] Igen [ ] Nem | - [ ] Igen [ ] Nem |
- Ítélet esetén, amennyiben erről közvetlenül rendelkezik, a kizárási időtartam hossza: | - [......] - [......] | - [......] - [......] |
2) Egyéb mód? Kérjük, részletezze: | c2) [...] | c2) [...] |
d) Teljesítette-e a gazdasági szereplő kötelezettségeit oly módon, hogy az esedékes adókat, társadalombiztosítási járulékokat és az esetleges kamatokat és bírságokat megfizette, | d) [ ] Igen [ ] Nem Ha igen, kérjük, részletezze: [ ] | d) [ ] Igen [ ] Nem Ha igen, kérjük, részletezze: [ ] |
vagy ezek megfizetésére kötelezettséget vállalt? | ||
Ha az adók vagy társadalombiztosítási járulékok befizetésére vonatkozó dokumentáció elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: | (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): 24 [......][......][......] |
C: FIZETÉSKÉPTELENSÉGGEL, ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGGEL VAGY SZAKMAI KÖTELESSÉGSZEGÉSSEL KAPCSOLATOS OKOK25
Felhívjuk a figyelmet, hogy e közbeszerzés alkalmazásában lehetséges, hogy a következő kizárási okok valamelyikét a nemzeti jog, a vonatkozó hirdetmény vagy a közbeszerzési dokumentumok pontosabban meghatározzák. Így például a nemzeti jog rendelkezhet úgy, hogy a „súlyos szakmai kötelességszegés” fogalma több különböző magatartásformát takarhat.
Esetleges fizetésképtelenség, összeférhetetlenség vagy szakmai kötelességszegés | Válasz: | |||
A gazdasági szereplő tudomása szerint megszegte-e kötelezettségeit a környezetvédelmi, a szociális és a munkajog terén26? | [ ] Igen [ ] Nem | |||
Ha igen, hozott-e a gazdasági szereplő olyan intézkedéseket, amelyek e kizárási okok ellenére igazolják megbízhatóságát (Öntisztázás)? [ ] Igen [ ] Nem Amennyiben igen, kérjük, ismertesse ezeket az intézkedéseket: [ ] | ||||
A gazdasági szereplő a következő helyzetek bármelyikében van-e: a) Csődeljárás, vagy b) Fizetésképtelenségi eljárás vagy felszámolási eljárás alatt áll, vagy c) Hitelezőkkel csődegyezséget kötött, vagy | [ | ] | Igen | [ ] Nem |
d) A nemzeti törvények és rendeletek szerinti hasonló eljárás következtében bármely hasonló helyzetben van27, vagy e) Vagyonát felszámoló vagy bíróság kezeli, vagy f) Üzleti tevékenységét felfüggesztette? Ha igen: - Kérjük, részletezze: - Kérjük, ismertesse az okokat, amelyek miatt mégis képes lesz az alkalmazandó nemzeti szabályokat és üzletfolytonossági intézkedéseket figyelembe véve a szerződés teljesítésére28. | - - | [......] [......] |
Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: | (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [......][......][ ] |
Elkövetett-e a gazdasági szereplő súlyos szakmai kötelességszegést29? Ha igen, kérjük, részletezze: | [ ] Igen [ ] Nem, [......] |
Ha igen, tett-e a gazdasági szereplő öntisztázó intézkedéseket? [ ] Igen [ ] Nem Amennyiben igen, kérjük, ismertesse ezeket az intézkedéseket: [ ] | |
Kötött-e a gazdasági szereplő a verseny torzítását célzó megállapodást más gazdasági szereplőkkel? Ha igen, kérjük, részletezze: | [ ] Igen [ ] Nem [...] |
Ha igen, tett-e a gazdasági szereplő öntisztázó intézkedéseket? [ ] Igen [ ] Nem Amennyiben igen, kérjük, ismertesse ezeket az intézkedéseket: [ ] | |
Van-e tudomása a gazdasági szereplőnek bármilyen összeférhetetlenségről30 a közbeszerzési eljárásban való részvételéből fakadóan? Ha igen, kérjük, részletezze: | [ ] Igen [ ] Nem [...] |
Nyújtott-e a gazdasági szereplő vagy valamely hozzá kapcsolódó vállalkozás tanácsadást az ajánlatkérő szervnek vagy a közszolgáltató ajánlatkérőnek, vagy részt vett-e más módon a közbeszerzési eljárás előkészítésében? Ha igen, kérjük, részletezze: | [ ] Igen [ ] Nem [...] |
Tapasztalta-e a gazdasági szereplő valamely korábbi közbeszerzési szerződés vagy egy ajánlatkérő szervvel kötött korábbi szerződés vagy korábbi koncessziós szerződés lejárat előtti megszüntetését vagy az említett korábbi szerződéshez kapcsolódó kártérítési követelést vagy egyéb hasonló szankciókat? Ha igen, kérjük, részletezze: | [ ] Igen [ ] Nem [...] |
Ha igen, tett-e a gazdasági szereplő öntisztázó intézkedéseket? [ ] Igen [ ] Nem |
Amennyiben igen, kérjük, ismertesse ezeket az intézkedéseket: [ ] | |
Megerősíti-e a gazdasági szereplő a következőket? a) A kizárási okok fenn nem állásának, illetve a kiválasztási kritériumok teljesülésének ellenőrzéséhez szükséges információk szolgáltatása során nem tett hamis nyilatkozatot, b) Nem tartott vissza ilyen információt, c) Késedelem nélkül be tudta nyújtani az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő által megkívánt kiegészítő iratokat, és d) Nem kísérelte meg jogtalanul befolyásolni az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő döntéshozatali folyamatát, vagy olyan bizalmas információkat megszerezni, amelyek jogtalan előnyöket biztosítanának számára a közbeszerzési eljárásban, vagy gondatlanságból olyan félrevezető információkat szolgáltatni, amelyek érdemben befolyásolhatják a kizárásra, a kiválasztásra vagy az odaítélésre vonatkozó döntéseket. | [ ] Igen [ ] Nem |
D: EGYÉB, ADOTT ESETBEN AZ AJÁNLATKÉRŐ SZERV VAGY A KÖZSZOLGÁLTATÓ AJÁNLATKÉRŐ TAGÁLLAMÁNAK NEMZETI JOGSZABÁLYAIBAN ELŐÍRT KIZÁRÁSI OKOK
Tisztán nemzeti kizárási okok | Válasz: |
Vonatkoznak-e a gazdasági szereplőre azok a tisztán nemzeti kizárási okok, amelyeket a vonatkozó hirdetmény vagy a közbeszerzési dokumentumok meghatároznak? Ha a vonatkozó hirdetményben vagy a közbeszerzési dokumentumokban megkívánt dokumentáció elektronikus formában rendelkezésre áll, kérjük, adja meg a következő információkat: | [ ] Igen [ ] Nem (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [......][......][......]31 |
Amennyiben a tisztán nemzeti kizárási okok fennállnak, tett-e a gazdasági szereplő öntisztázó intézkedéseket? Amennyiben igen, kérjük, ismertesse ezeket az intézkedéseket: | [ ] Igen [ ] Nem [......] |
IV. rész: Kiválasztási szempontok
A kiválasztási szempontokat illetően (α szakasz vagy e rész A–D szakaszai), a gazdasági szereplő kijelenti a következőket:
α: AZ ÖSSZES KIVÁLASZTÁSI SZEMPONT ÁLTALÁNOS JELZÉSE
A gazdasági szereplőnek csak ezt a mezőt kell kitöltenie abban az esetben, ha az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő a vonatkozó hirdetményben vagy a hirdetményben
hivatkozott közbeszerzési dokumentumokban jelezte, hogy a gazdasági szereplő szorítkozhat a
IV. rész α szakaszának kitöltésére anélkül, hogy a IV. rész bármely további szakaszát ki kellene töltenie:
Minden előírt kiválasztási szempont teljesítése | Válasz: |
Megfelel az előírt kiválasztási szempontoknak: | [ ] Igen [ ] Nem |
A: ALKALMASSÁG SZAKMAI TEVÉKENYSÉG VÉGZÉSÉRE
A gazdasági szereplőnek kizárólag abban az esetben kell információt megadnia, amennyiben az érintett kiválasztási szempontot az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő előírta a vonatkozó hirdetményben vagy a hirdetményben hivatkozott közbeszerzési dokumentumokban.
Alkalmasság szakmai tevékenység végzésére | Válasz: |
1) Be van jegyezve a letelepedés helye szerinti tagállamának vonatkozó szakmai vagy cégnyilvántartásába32: Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: | [...] (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [......][......][ ] |
2) Szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződéseknél: A gazdasági szereplőnek meghatározott engedéllyel kell- e rendelkeznie vagy meghatározott szervezet tagjának kell-e lennie ahhoz, hogy a gazdasági szereplő letelepedési helye szerinti országban az adott szolgáltatást nyújthassa? Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: | [ ] Igen [ ] Nem Ha igen, kérjük, adja meg, hogy ez miben áll, és jelezze, hogy a gazdasági szereplő rendelkezik-e ezzel: [...] [ ] Igen [ ] Nem (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [......][......][ ] |
B: GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI HELYZET
A gazdasági szereplőnek kizárólag abban az esetben kell információt megadnia, amennyiben az érintett kiválasztási szempontot az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő előírta a vonatkozó hirdetményben vagy a hirdetményben hivatkozott közbeszerzési dokumentumokban.
Gazdasági és pénzügyi helyzet | Válasz: |
1a) A gazdasági szereplő („általános”) éves árbevétele a vonatkozó hirdetményben vagy a közbeszerzési dokumentumokban előírt számú pénzügyi évben a következő: Vagy 1b) A gazdasági szereplő átlagos éves árbevétele a vonatkozó hirdetményben vagy a közbeszerzési dokumentumokban előírt számú évben a következő33 (): Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: | [......] év: [......] árbevétel: [......][...] xxxxxxx év: [......] árbevétel: [......][...] xxxxxxx év: [......] árbevétel: [......][...] pénznem (évek száma, átlagos árbevétel): [......],[......][...] pénznem (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [......][......][ ] |
2a) A gazdasági szereplő éves („specifikus”) árbevétele a szerződés által érintett üzleti területre vonatkozóan, a vonatkozó hirdetményben vagy a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott módon az előírt pénzügyi évek tekintetében a következő: Vagy | [......] év: [......] árbevétel: [......][...] pénznem év: [......] árbevétel: [......][...] xxxxxxx év: [......] árbevétel: [......][...] xxxxxxx |
2b) A gazdasági szereplő átlagos éves árbevétele a területen és a vonatkozó hirdetményben vagy a közbeszerzési dokumentumokban előírt számú évben a következő34: Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: | (évek száma, átlagos árbevétel): [......],[......][...] pénznem (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [......][......][ ] |
3) Amennyiben az (általános vagy specifikus) árbevételre vonatkozó információ nem áll rendelkezésre a kért időszak egészére vonatkozóan, kérjük, adja meg a gazdasági szereplő létrejöttének dátumát vagy azt az időpontot, amikor megkezdte üzleti tevékenységét: | [......] |
4) A vonatkozó hirdetményben vagy a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott | (az előírt mutató azonosítása - x és y36 aránya - |