Általános Szerződési Feltételek
Általános Szerződési Feltételek
I. Alkalmazási terület:
1. A jelen általános szerződési feltételeket (továbbiakban ászf.) kell alkalmazni mindazokra a szerződésekre, amelyek a megbízó és a Xxxxxxx’x International Nyrt. (továbbiakban: WI) között jönnek létre küldemény rendeltetési helyre történő továbbítása tárgyában. A WI a megbízásban foglaltak teljesítésére alvállalkozót vehet igénybe.
2. Megbízó az, aki a küldemény továbbítására vonatkozó megbízást adja, és a díjat fizeti. Ahol jelen ászf, illetőleg jogszabályok fuvaroztatót, feladót, címzettet említenek, ott a jelen általános feltételek vonatkozásában a megbízót kell érteni. Ha a megbízó nem feladója vagy címzettje az adott fuvarnak, akkor köteles gondoskodni arról, hogy a feladói vagy címzetti teendőket teljesítse, illetőleg felelősséget vállal minden ennek elmulasztásából eredő kár esetén.
3. A WI és a megbízó között létrejött szerződés fuvarozási szerződésnek tekintendő, amennyiben annak során a fuvarozást a Xxxxxxx’x Csoport tagja végzi. A Xxxxxxx’x Csoport tagjának tekintendő a Xxxxxxx’x Csoport azon Magyarországon és európai uniós tagállamban székhellyel rendelkező tagvállalatai, amelyeknél a WI mint anyavállalat irányítási jogosultsága
– többségi befolyása, tulajdoni hányada, vagy a tulajdonostársakkal/részvényesekkel kötött megállapodás alapján – közvetlen, vagy közvetett módon érvényesül.
4. A Megbízó és WI között létrejött szerződés szállítmányozási szerződésnek tekintendő, amennyiben a WI a küldemény továbbítása érdekében olyan fuvarozó, illetőleg szállítmányozó céggel köt szerződést, amely nem tartozik a Waberer’s Csoportba. A fuvarfeladat hatékony végrehajtása érdekében WI szabadon dönthet alvállalkozó alkalmazásáról.
5. A WI jogosult a fuvarozás során intermodális fuvarozási módot is választani, azaz a fuvartevékenység egy részére vasúti fuvarozó céget megbízni, illetőleg Ro-Ro, RoLa vagy más hasonló kombinált fuvarozási formát választani. A megbízóval kötött szerződés ebben az esetben is szállítmányozási szerződésnek tekintendő, a jelen ászf. rendelkezései ilyenkor is értelemszerűen irányadóak.
II. A szerződés létrejötte:
1. A megbízást írásban kell adni, a szóban vagy telefonon adott megbízást írásban haladéktalanul meg kell erősíteni. Utólagos írásbeli megerősítés hiányában a megbízás nem tekinthető érvényesnek. Írásban történő kommunikációnak számít az elektronikus úton történő minden kommunikáció, amennyiben annak tartalma és időpontja igazolható. Megbízás fogadási határidő: A felrakás napját megelőző 14:30 után küldött megbízás azt eredményezheti, hogy a felrakásra kiállás nem történik meg, mivel a megbízás a megbízás fogadási határidő után érkezett. A 14:30 után érkezett megbízás esetén WI nem vállal felelősséget a megrendelt felrakási idő és hely elmulasztása miatt.
2. A WI nem köteles a megbízó által közölt adatok valódiságát ellenőrizni. A pontatlan vagy hiányos adatszolgáltatásból eredő minden költség és kár (különös tekintettel a késedelemre, állásidőre, többlet kilométerre, árukárra stb). a megbízót terheli.
3. A fuvarozási szerződés a megbízás visszaigazolással jön létre. A megbízás azon része, amely tartalma szerint az arra küldött visszaigazolás nélkül létrehozza a fuvarozási vagy szállítmányozási szerződést, a WI-vel szemben hatálytalan. Visszaigazolásnak tekintendő, amikor a WI a megbízást rendszámokkal igazolja vissza. A WI az eseti megbízásokat a rendelkezésére álló kapacitások függvényében saját döntése szerint, a felek között fennálló keretszerződésben lekötött kapacitásokra vonatkozó konkrét megbízásokat pedig a szerződésben meghatározott előzetes bejelentési határidők és feltételek mellett vállalja. A határidők és feltételek betartása érdekében WI szabadon alkalmazhat alvállalkozót.
4. Amennyiben a visszaigazolás valamely feltételben eltér a megbízásban foglaltaktól, de a megbízó ezzel kapcsolatosan nem tesz kifejezett írásbeli kifogást, a szerződés a visszaigazolásban foglalt tartalommal jön létre, és arra a jelen ászf. feltételei is irányadóak, annak kifejezett vagy ráutaló magatartással történő elfogadásával.
5. A felek a szerződés lényeges tartalmának tekintik a fuvarfeladat leírását és a megállapodás szerinti díjat.
6. Megbízás tartalma: A megbízásnak legalább az alábbiakat tartalmaznia kell:
a. Megbízó neve, címe, adószáma, bankszámlaszáma;
b. A szállítandó áru pontos megnevezése, mennyisége, súlya, szükség esetén annak térfogata, méretei, csomagolásának módja, veszélyességi besorolása. Meg kell adni továbbá az áru értékét, amennyiben az a 100.000 EUR összeget meghaladja. Az áru értékének megadása nem tekintendő a CMR Egyezmény 24. cikke szerinti értékbevallásnak;
c. megrendelt szállítóeszköz jellege, amely alkalmas az adott küldemény elszállításra. Amennyiben a megbízó az adott küldemény elszállítására nem alkalmas fuvareszközt jelöl meg, felel az ebből eredő következményekért és károkért;
d. a mindenkori külső hőmérséklettől eltérő szállítási hőmérséklet;
e. a szükséges rakodószerek, tartozékok, amelyek a III.1.d). pontban foglaltakon kívül szükségesek. Amennyiben ezek megjelölése nem történik meg, a helyszínen történő szolgáltatásuk esetén ennek költségét a WI csak előre egyeztetett mértékben fogadja el, az esetleges hiányból eredő többletköltséget és kárt pedig megbízónak kell viselnie;
f. a feladás és kiszolgáltatás helyének pontos címe, elérhetősége (koordináták, megközelítés lehetősége, kontaktszemélyek elérhetősége). A Megbízó felel azért, hogy a megrendelt járművel az általa megadott lerakóhely/címzett jogszerűen és fizikailag megközelíthető legyen. A pontos cím hiányából vagy annak megközelíthetetlenségéből eredő többletköltségért (átszállítási díj, többletkilométer, késedelem, stb) megbízó felel;
g. fuvardíj összege. A WI nem fogad el olyan megbízást, ahol a megbízótól eltér a költségviselő személye. Ilyen esetben szükséges erre vonatkozó külön megállapodás, illetve megbízótól származó írásbeli kötelezettségvállalás;
h. Bármely, az árura, a fuvarfeladat végrehajtására vonatkozó speciális előírás, követelmény. Amennyiben ilyen nem szerepel a megbízásban, megbízó tudomásul veszi, hogy a WI a fuvarfeladat végrehajtása során a normál kereskedelmi árura vonatkozó szokásos feltételeket alkalmazza. A megbízó esetleges általános feltételeiben foglaltak nem tekintendőek a megbízás részének.
7. A WI a következő áruk fuvarozását nem vállalja:
a. CMR Egyezményből kizárt áruk köre;
b. robbanó, fertőző, radioaktív anyagok;
c. élő állat.
8. Amennyiben a megbízó az áru típusát, értékét, speciális előírásait nem szerepelteti a megbízásban, az információ hiányából adódó minden esetleges következményt, kárt és költséget (különös tekintettel a hatósági bírságokra, egyéb szankciókra, felmerülő többletköltségekre, többletfelelősségre) megbízó köteles viselni, ezek megtérítését vállalja. Minden ilyen esetben haladéktalanul köteles intézkedni a WI-vel együttműködve az adott következmény elhárítása érdekében, a késedelméből eredő minden kárért felelősséget vállal.
9. A WI palettacserére, illetve más szállítási, csomagolási eszköz visszaszállítására, cseréjére vonatkozó megbízást csak erre vonatkozó külön megállapodás esetén vállal.
10. Fuvarlemondás: A fuvar megkezdését megelőző nap 15:00 óráig bármelyik fél lemondhatja a már visszaigazolt fuvart, külön költségtérítés nélkül. Ezt követő fuvarlemondás esetén
a. amennyiben az adott fuvart a WI mondja le, megtéríti a megbízó számlákkal vagy egyéb módon igazolt kárát, ennek maximális összege az adott fuvarra vonatkozó fuvardíj lehet, ennél magasabb kártérítést WI nem vállal. Ezt a szabályt kell alkalmazni abban az esetben is, amennyiben a WI által biztosított fuvareszköz a megbízás visszaigazolásban megjelölt időpontban nem állt ki és a
felek között a határidő módosítására nem jött létre megállapodás. Ezek a jogkövetkezmények nem alkalmazhatóak vis major, vagy vis majornak nem minősülő, de WI felelősségi körén kívül eső, a fuvarozás végrehajtása szempontjából lényeges körülmények megváltozása esetén.
b. amennyiben az adott fuvart a Megbízó mondja le a felrakást megelőző nap 15:00 óra után, a WI EUR 250 összegű bánatpénzre jogosult. Amennyiben a Megbízó a felrakás napján mondja le a fuvart, a bánatpénz összege EUR 400. A fuvar megkezdését követő lemondás esetén, a Megbízó köteles a teljes díjat megfizetni és a küldeményt annak visszaszállítását követően a fuvarozótól átvenni. Köteles továbbá megfizetni azokat az igazolt többletköltségeket és kárt, amely a fuvardíjat meghaladja.
c. Amennyiben WI egy adott időszakban kapacitáshiány miatt nem tudja a kért szolgáltatást nyújtani, ennek bizonyítása mellett szabadul a teljesítési kötelezettség alól, ebben az esetben kártérítési kötelezettséggel nem tartozik a Megbízó felé.
11. Veszélyes áru: Veszélyes áru fuvarozása esetén a Megbízó a fuvarmegbízás elküldésekor megadja az áru veszélyességének az adott fuvarozási ág szerinti megjelölését, a veszély elkerüléséhez szükséges információkat, a Biztonsági Tanácsadó nevét, a Cégjegyzék szerinti regisztrációs számát és az Írásbeli Utasítást. Ezek hiányában WI az áru átvételét megtagadhatja. Amennyiben a megbízó nem tájékoztat arról, hogy a rakományban veszélyes áru (is) van, akár korlátozott mennyiségben is, minden ebből eredő kárt, költséget, esetleges bírságot megtéríteni tartozik, ideértve a környezeti kármentesítés költségét is, gondoskodni köteles továbbá a veszélyes áru azonnal elszállításáról és annak jogszabályoknak megfelelő környezetkímélő kezeléséről.
12. Termékimport: (terméknek harmadik ország területéről az Európai Unió területére történő behozatala). Ilyen jellegű fuvar esetén Megbízó köteles az első rendeltetési helyig (az első Európai Unión belüli rendeltetési helyig, vagy; ha az importált termék az Európai Unió területén belül egy másik tagállam területén lévő másik rendeltetési helyre kerül, és ez a hely a vámkezelés időpontjában ismert, akkor e helyig) az importhoz kapcsolódó járulékos költségeket az importált termék adóalapjába beépíteni, illetve beépíttetni, továbbá az ezt alátámasztó vámokmányokat is köteles a WI részére átadni. Ezek ismeretében WI az importőr megbízó felé a közlekedési költségeket adómentesen számlázza ki. Ha Megbízó nem növeli meg adóalapját a közlekedési költségekkel, úgy WI az ebből adódó jogkövetkezményeket jogosult Megbízóra hárítani.
13. Termékexport (terméknek az Európai Unió területéről harmadik ország területére történő kivitele) esetén a Megbízó a vámokmányokat köteles a WI részére megküldeni. Megbízó tudomásul veszi, hogy a fuvardíj általános forgalmi adó mentes számlázása kizárólag a megfelelő vámokmányok alapján és abban az esetben lehetséges, ha a megbízó az exportőr. Vámkezelés: WI vámkezelési feladatokat csak kifejezetten erre vonatkozó megállapodás mellett vállal. Egyébként minden olyan esetben, amikor a fuvarozás során az Európai Unió területén kívülről vagy kívülre történik a szállítás, minden vámkezeléssel összefüggő intézkedés a megbízó kötelezettsége. WI a szükséges vámdokumentumokat az utasításnak megfelelően kezelésre átadja, de ezen túlmenően semmilyen felelősséget nem vállal. WI nem vállal felelősséget azon következményekért, amelyek abból erednek, hogy a vámdokumentumok, illetve vonatkozó utasítások nem megfelelőek, továbbá ilyen esetben a Megbízó kártalanítja a WI-t minden kár, vám, adó, és egyéb fizetési kötelezettség, illetve következmény tekintetében. Megbízó továbbá a jelen általános szerződési feltételek V.2. pont szerinti mértékben állásdíj megfizetését vállalja a jelen pontban felsorolt okokból bárhol történő várakozás esetére.
III. A szerződés teljesítése
1. A fuvareszköz kiállítása
a. A fuvarozó a megbízásban megjelölt típusú és állapotú fuvareszközt biztosítja.
b. Amennyiben a felrakásra biztosított fuvareszközt a feladó nem találja alkalmasnak, ezt azonnal jeleznie kell a WI felé az okok megjelölésével. Ilyenkor eltérő megállapodás hiányában a WI gondoskodik cserefuvareszköz kiállításáról. Az ebből eredő többletköltségeket a megbízó viseli, kivéve, ha bizonyítja, hogy a fuvareszköz nem felelt meg a megbízásban foglaltaknak.
c. Amennyiben a fuvarozó a felrakásra megjelölt időpontot lekési, az ebből eredő, okmányokkal igazolt kárért felel, nem felel azonban olyan szokásos mértéket meghaladó többletköltségekért, amelynek lehetőségéről a megbízó előre nem tájékoztatta, illetőleg ami megfelelő kárenyhítési intézkedéssel csökkenthető lett volna.
d. A WI a fuvarfeladat során, amennyiben nincsen eltérő előírás, az alábbi eszközöket, tartozékokat szolgáltatja: 16 spanifer, 32 db élvédő, 64 db csúszásgátló, 1 db végzáró.
2. A küldemény átvétele:
a. Megbízó, illetőleg a feladó köteles a küldeményt fuvarozáshoz megfelelően előkészíteni, a küldeményt fuvarozásra alkalmas csomagolással ellátni, amely megvédi a küldeményt a fuvarozásból általában eredő külső behatásoktól, ideértve a szükséges vészfékezést is, továbbá a csomagolásnak biztosítania kell, hogy dézsmálás csak a csomagolás megbontásával legyen lehetséges. Csomagolás nélküli áru esetén is Megbízó köteles gondoskodni arról, hogy az áru biztonságosan szállítható legyen.
b. A küldemény felrakását, az áru elhelyezését minden esetben a feladó végzi, ezért minden ebből eredő kárért - ideértve a járműben bekövetkező esetleges károkat - felel, még abban az esetben is, ha ebben kérte és igénybe vette a gépkocsivezető segítségét.
c. Amennyiben a feladó a megengedett és fuvarlevélen feltüntetett rakománysúlyt meghaladó mennyiséget rak fel, akkor minden ebből eredő következményért és büntetésért felel.
d. Feladó köteles olyan körülményeket biztosítani, hogy a fuvarozó teljesíthesse a küldemény ellenőrzésére vonatkozó CMR Egyezményben rögzített kötelezettségét.
e. A fuvarozó ellenőrzési kötelezettsége az áruk vagy csomagolási egységek darabszámának ellenőrzésére terjed ki, amennyiben az a küldemény jellegéből adódóan lehetséges, nem terjed azonban ki a csomagolás fuvarozásra alkalmasságának vizsgálatára a csomagolás épségének ellenőrzésén túl és nem terjed ki az egységrakatok belső tartalmi ellenőrzésére, amennyiben az a megbontásuk nélkül nem lehetséges.
f. A fuvarozónak joga, de nem kötelezettsége fenntartást tenni a fuvarlevélen. Amennyiben a fuvarozó fenntartást tesz, azt a feladó ellenjegyzi. Ennek elmaradása esetén a csomagolás és rakodás, illetőleg a fuvarlevélben szereplő adatok pontosságának nem megfelelősége más módon is igazolható a fuvarozó mentesülése érdekében.
3. Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKAER)
a. A jelen pont rendelkezései irányadóak az EKAER működésére vonatkozó jogszabály által meghatározott esetekben.
b. A Megbízó a gépjármű felrakóra való megérkezés előtt, magyarországi törvények figyelembe vétele mellett kötelezi magát az EKAER szám bekérésére és WI-hez történő eljuttatására, amely szám (több árufajta esetén számok) elküldésének kötelezettségét az erre létrehozott EKAER bekérőn teljesíti.
c. A Megbízó tudomásul veszi, hogy a küldemény berakását és annak fuvarozását mindaddig nem lehet megkezdeni, amíg a Megbízó nem bocsátja a WI rendelkezésére az összes érvényes és szükséges EKAER számot vagy nem nyilatkozik a mentességről.
d. Amennyiben a Megbízó a felrakóra érkezéstől számított 3 órán belül nem adja meg az összes érvényes és szükséges EKAER számot, úgy a WI a fuvarfeladatot meghiúsultnak tekintheti. Amennyiben a Xxxxx úgy állapodnak meg, hogy az EKAER számot a felrakóra érkezést követő 3 órán túl, de 24 órán belül adja meg a Megbízó, úgy a Megbízó köteles a teljesítés határidejét módosítani és a 3 órát meghaladó részre állásdíjat fizetni. Ilyen megállapodás esetén a 24 óra elteltét követően a WI a Szerződést meghiúsultnak tekinti és az állásdíjon felül jogosult a fuvarlemondásra irányadó kárátalányt követelni. A felrakóra érkezést követő 24 órán túl megadott EKAER szám esetén a WI a megbízást új Megbízásként jogosult kezelni, amely tekintetében a fent említett határidők újból indulnak.
e. Az EKAER szám hiányával vagy annak nem megfelelőségével, illetve XXXXX mentességgel kapcsolatos nyilatkozat nem megfelelőségével okozati összefüggésben felmerülő minden kötbért, kárt és költséget (különösen az átirányítási díjat, az állásdíjat, a fuvar meghiúsulása miatti kötbért, a pótkocsizár miatti károkat, az elmaradt hasznot) a Megbízó tartozik megtéríteni.
4. Fuvarozáshoz szükséges engedélyek vizsgálata
a. Jogszabályi rendelkezések alapján magyarországi felrakás helyén a feladó, magyarországi lerakás helyén a címzett köteles megvizsgálni az adott fuvarfeladat végrehajtásához szükséges fuvarozási engedély (CEMT engedély, bilaterális engedély) meglétét, időbeli hatályát, adott fuvarfeladatnak való megfelelését, továbbá a magyar közlekedési hatóság által üzemeltetett nyilvánosan elérhető informatikai rendszerben (BIREG rendszer) a fuvarregisztráció érvényességét. Ezen felül köteles elvégezni az ellenőrzés és regisztráció kapcsán a jogszabályban rögzített további feladatokat.
b. Az ellenőrzés és regisztráció kapcsán fennálló kötelezettségek nem, vagy nem megfelelő teljesítése esetén a Megbízó az esetlegesen kiszabott bírságok, felmerült költségek tekintetében a WI-vel szemben semmilyen követelést nem támaszthat, köteles továbbá megtéríteni a nem, vagy nem megfelelő teljesítésből eredően WI-t ért minden kárt és költséget.
5. Fuvarozáshoz szükséges okmányok
a. A megbízó köteles a fuvarozónak átadni a küldemény továbbításához, hatósági vizsgálatokhoz szükséges okmányokat. A fuvarozónak nem feladata ezek pontosságának és megfelelőségének vizsgálata, felel viszont az okmányok megőrzéséért.
b. Amennyiben valamely okmány annak átadása ellenére nem áll rendelkezésre, az ebből eredő igazolt kárt a WI megtéríti, fuvardíjra azonban jogosult, amennyiben a teljesítés más módon igazolható.
c. Hiányzó okmányok: Amennyiben a fuvarozás végrehajtása során hatósági vizsgálat megállapítása alapján valamely szükséges okmányt a feladó nem biztosított, a megbízó felel minden ebből eredő következményért és minden intézkedés megtételére köteles, amely az ebből eredő következmények mérséklése érdekében szükséges.. Vonatkozik ez különösen a vámkezeléshez szükséges okmányokra, illetve arra az esetre, amikor a hatóságok a járművet és az árut lefoglalják. Ilyen esetben Megbízó köteles az okmányok hiányából vagy nem megfelelőségéből eredő bírság, vám, adó, illetve egyéb költségek azonnali megfizetésére, illetőleg jármű lefoglalása esetén a jármű kiszabadítása érdekében szükséges intézkedés megtételére. A jelen pontban foglalt bármely esetben a Megbízó az V.2. pontban foglalt mértékben állásdíj megfizetésére köteles a várakozás időtartamára.
d. Amennyiben az okmányok kezelésére, átadására vonatkozóan a megbízónak speciális előírása van (pl. „neutrális fuvar”), és a fuvarozó az adott előírást megszegi, az ebből eredő igazolt kárt a WI megtéríti, de felelőssége maximum az adott fuvardíj 30 %-áig terjedhet.
6. A fuvarozás végrehajtása
a. Előírások: A fuvarozó különleges előírás hiányában a fuvarozótól általában elvárható módon mindent megtesz a küldemény biztonságos továbbítása érdekében. A fuvarozótól általában elvárható intézkedésnek nem tekintendő a jármű zárral történő lezárása és egyéb biztonsági eszközökkel történő védelme, továbbá a biztonsági eszközökkel felszerelt parkolóban történő megállás, hacsak erre vonatkozóan az áru értékére illetve típusára tekintettel nem kapott speciális előírást a megbízótól. Speciális előírás teljesítésére a WI csak akkor köteles, ha azt kifejezetten elfogadta és a megbízó az ebből eredő többletköltség megfizetését vállalja.
b. Minden olyan fuvarozási akadály esetén, amely a fuvarfeladat határidőben történő végrehajtását akadályozza, a WI azonnal értesíti a megbízót és utasítást kér. A WI-nek fel nem róható fuvarozási akadály esetén a WI többletköltséget jelentő utasítás végrehajtására csak az ezzel jár költségek megtérítése esetén köteles.
c. Amennyiben a megbízó ésszerű határidőn belül nem ad utasítást, akkor a WI felé állásdíj fizetésére köteles, illetőleg köteles megtéríteni a várakozásból eredő minden kárt, a WI pedig az ebből eredő késedelemért nem felel.
d. Amennyiben a fuvar végrehajtása során idegen hibás baleset következtében a rakomány is sérül, megbízó tudomásul veszi, hogy a WI mentesül a felelősség alól, a megbízó a küldeményben bekövetkezett, illetve késedelemből eredő kárt a balesetért felelős személlyel szemben érvényesítheti. Az igény érvényesítése érdekében a WI minden információt és segítséget megad.
e. Fuvarozási határidő: A fuvarozási határidő az adott útvonalra vonatkozó szokásos fuvarozási idő, figyelembe véve a vezetési és pihenőidőkre vonatkozó szabályozást, illetőleg komp, és egyéb menetidőket. A kiszolgáltatás időpontjának meghatározása önmagában nem minősül a fuvarozási határidő megadásának, csak ha a megbízó jelzi a fuvarozási határidő túllépéshez fűződő különleges kiszolgáltatási érdekét, ennek összegét, és a felek az erre vonatkozó pótdíjban is megállapodtak.
7. A küldemény kiszolgáltatása
a. A küldemény lerakását minden esetben a címzett végzi, ezért minden ebből eredő kárért - ideértve a járműben bekövetkező esetleges károkat - felel, még abban az esetben is, ha ebben kérte és igénybe vette a gépkocsivezető segítségét.
b. A címzett ellenőrzési kötelezettsége: A címzett köteles a küldeményt érkezést követően ellenőrizni. Amennyiben hiányt vagy sérülést észlel, erről a fuvarlevélen köteles tételes fenntartását közölni, illetőleg szükség esetén kárjegyzőkönyvet felvenni. A kárjegyzőkönyv a gépkocsivezető aláírásával érvényes, a gépkocsivezető azon észrevételeket is tehet. A fuvarlevélen tett tételes fenntartás illetve kárjegyzőkönyv esetén is lehetőség szerint a felszólamlást meg kell küldeni a WI részére 7 napon belül a kár felmérése, illetőleg egyéb további intézkedés érdekében.
c. Külsőleg fel nem ismerhető hiány és/vagy sérülés esetén a kár típusának és mértékének megjelölésével 7 napon belül a WI felé írásban felszólamlással kell élni. Ez vonatkozik arra az esetre is, amikor a fuvarlevélen az átvétel fenntartással történt, vagy nem történt meg a kár konkrét megjelölése.
d. Rakomány visszautasítása: Amennyiben a címzett visszautasítja a rakományt, a visszaszállítás költsége a megbízót terheli, kivéve, ha a visszautasítás a fuvarozó által a küldeményben okozott kárra tekintettel történt. Ebben az esetben a WI a kárarányos fuvardíjra nem jogosult, és a kárenyhítési céllal történő visszaszállítás költségét viseli.
IV. Felelősségi kérdések, kárrendezés
1. Fuvarozási szerződés esetén a WI felelősségére a Nemzetközi Közúti Árufuvarozási Szerződésről” szóló, Genfben, az 1956. évi május hó 19. napján kelt Egyezmény kiegészítő jegyzőkönyvekkel egységes szerkezetbe foglalt szövege (továbbiakban: CMR Egyezmény) irányadó.
2. Szállítmányozási szerződés esetén a WI felelősségére a 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről (Ptk.) szállítmányozási szerződésre irányadó rendelkezései, továbbá a Magyar Általános Szállítmányozási Feltételek 2014. május 29-én elfogadott szövege és annak mindenkori módosításai (továbbiakban: MÁSZ) irányadó.
3. Intermodális fuvarozás esetén a CMR Egyezmény 2. cikke irányadó azzal, hogy a nem közúti fuvarozás során bekövetkezett kárért az adott szakaszon fuvarozást végző alvállalkozó felel.
4. Felelősségkorlát: A WI felelőssége nem terjed ki a következményi károkra és elmaradt haszonra, továbbá felelősségének felső határa felelősségbiztosítási fedezetének megfelelő. WI nem felel a fuvarozási késedelemért és árukárért amennyiben ezek oka vis major, vagy vis majornak nem minősülő, de WI felelősségi körén kívül eső, a fuvarozás végrehajtása szempontjából lényeges körülmények megváltozása. Amennyiben a megbízó nem adta meg az áru értékét a II.6.b) pontban foglaltak szerint, és a rakomány a fuvarozásban szokásos áruértéket jelentősen meghaladja, akkor a WI felelőssége legfeljebb a szokásos áruértékhez igazodóan arányosan számítandó. Jelen pont alkalmazása szempontjából szokásos áruértéknek tekintendő az EUR
100.000 összértékű rakomány.
5. Kár mértéke fertőzésveszély esetén: Amennyiben a WI és fuvarozó betartja az adott fuvarozásra irányadó megbízói utasításokat, belső szabályzatokat és hatósági előírásokat, és ennek ellenére elkerülhetetlen módon illetéktelen személyek jutnak a raktérbe és ott kárt okoznak, a kárért a WI nem felel. Amennyiben felelőssége mégis fennáll, kizárólag az igazolt kár mértékéig felel, fertőzésveszélyre történő hivatkozás esetén annak laboratóriumi vizsgálattal történő alátámasztása szükséges. Önmagában márkavédelemre történő hivatkozás nem elfogadható, a megbízót és a károsultat is kárenyhítési kötelezettség terheli. Az áru bármely okból történő megsemmisítése esetén a WI kizárólag szakértői véleménnyel vagy más módon egyértelműen alátámasztott kár mértékéig felel. Ugyanezeket a szabályokat kell alkalmazni minden olyan esetre, amikor egyéb külső behatás éri a rakományt, és a megbízó, illetőleg a károsult erre hivatkozással az igazolható sérülés mértékén túl követel kártérítést.
6. Jövedéki termékek szállítása esetén, amennyiben a fuvarozás közben lopási esemény miatt áruhiány keletkezik, a WI a hiányzó áru tekintetében a CMR Egyezmény szerint felel az áru értéke illetőleg bruttó súlya alapján. A korlátozott felelősség alapján további költségek, esetleges hatósági adók, illetékek és vámok megfizetésére nem kötelezhető.
7. Vis major: A WI nem felel a megbízás teljesítéséért vagy késedelmes teljesítéséért vis majornak minősülő körülmény bekövetkezése esetén. A felek vis majornak tekintik különösen, de nem kizárólagosan az alábbi, előre nem látható eseményeket: háború, lázadás, sztrájk, egyéb munkabeszüntetés, kormányzati intézkedések, természeti katasztrófák, olyan természeti vagy közúti események, melyek a közlekedést akadályozzák vagy nehezítik, blokádok, elkerülhetetlen bűncselekmények és harmadik felek elkerülhetetlen károkozásai.
8. Kiszolgáltatási késedelem: A fuvarozási határidő túllépése esetén a WI a késedelemből eredő, számlákkal vagy egyéb okmányokkal igazolt mértékű kárt téríti meg, melynek maximális mértéke az adott fuvardíj összege. Megbízó partnere által a megbízóra terhelt kötbér összege nem tekintendő igazolt kárnak, mivel a WI nem vállalt kötbérfizetést az adott esetben. Magasabb összegű kártérítés csak a CMR Egyezmény 26. cikk alapján, a magasabb kártérítési összeg kifejezett, írásbeli elfogadása esetén követelhető.
9. Biztosítás: A WI és a Waberer’s Cégcsoportba tartozó fuvarozók nemzetközi fuvarozói tevékenységre vonatkozó biztosítással rendelkeznek, a WI szállítmányozási tevékenységre, belföldi fuvarozási és kabotázs tevékenységre kiterjedő biztosítással is rendelkezik.
10. A WI lehetőség szerint ellenőrzi a Xxxxxxx’x Cégcsoportba nem tartozó fuvarozók biztosítását.
11. Károk rendezése: A kárrendezés során a Megbízó és a WI együttműködik a kárigény mihamarabbi rendezése érdekében.
12. Kárigény bejelentése: A megbízó köteles a kárigényt annak észlelését követően haladéktalanul, de legkésőbb a kiszolgáltatástól számított 7 napon belül a WI felé jelenteni, illetőleg a fenntartást tartalmazó CMR fuvarlevelet, kiszolgáltatásról felvett jegyzőkönyvet megküldeni az illetékes üzletkötő részére, továbbá a xxxxxxxxx@xxxxxxxx.xxx email címre.
13. Sérülés esetén megbízó minden rendelkezésre álló információt (sérülés mértéke, az áru értéke) megad a WI részére, továbbá biztosítja, hogy a sérült rakomány esetleges szakértői megvizsgálása lehetséges legyen. A rakományt a szakértői vizsgálat idejéig nem semmisítheti meg, a WI mindent megtesz annak érdekében, hogy a szakértői vizsgálatra a megbízóval egyeztetve mihamarabb, de legkésőbb a releváns információk kézhezvételét követő 15 napon belül sor kerüljön. Sérülés esetén a sérült vagy megsemmisített áru további sorsát is megfelelően alá kell támasztani.
14. A kárigény alátámasztása: A kárigény alátámasztásául a megbízó köteles a kárigény mértékét jegyzőkönyvvel, szakértői vizsgálattal vagy más módon egyértelműen bizonyítani. A kár összegszerűségének bizonyításához köteles megküldeni az áru feladásának helye és ideje szerinti kereskedelmi áruszámlát, illetőleg a fuvarra vonatkozó csomaglistát, amelyből a hiányzó vagy sérült áru bruttó súlya is megállapítható. Köteles továbbá nyilatkozni arról, hogy a kár más biztosítás (pl. szállítmánybiztosítás) terhére térül-e. A WI illetve a fuvarozó biztosítója a kárigény jellege alapján további iratokat is kérhet, amennyiben az a kár alátámasztásához szükséges.
15. Megbízó tudomásul veszi, hogy amennyiben a kár alátámasztásához szükséges iratokat nem küldte meg, addig nem jogosult kárszámla kiállítására, illetve a kárigény jogosságának és összegszerűségének visszaigazolása nélkül nem jogosult egyoldalúan beszámítani kárigényét fuvardíj tartozásába.
V. Díjak, számlázás:
1. Díj: A megbízó köteles megfizetni a szerződés szerinti díjat, amely csak a felrakóhelytől a lerakóhelyig történő szállítás díját foglalja magában, egyéb járulékos díjakat nem. A fuvardíjon és a szállítmányozási díjon kívül a megbízó köteles megfizetni a jelen ászf-ben szabályozott további díjakat is.
2. Állásdíj: Az állásdíjmentes várakozás a fel- illetve lerakás megbízó által meghatározott és fuvarozó által teljesített időpontját követő 1 óra. Amennyiben a fel- illetve lerakás időpontja nincs pontosan meghatározva, akkor a jármű rakodóhelyre érkezésétől számított 3 óra. Az állásdíj mértéke ezt követően minden megkezdett óra után EUR 40 összeg, de maximum naponta EUR 400, járműtípustól függetlenül. Az állásidő igazolása a gépjármű időponttal ellátott GPS koordinátájával, illetőleg a CMR fuvarlevélen vagy Tartózkodási igazoláson a bejelentkezési és kijelentkezési időpont feltüntetésével történik. Állásdíj felszámítható vis major, vagy vis majornak nem minősülő, de WI felelősségi körén kívül eső, a fuvarozás végrehajtása szempontjából lényeges körülmények megváltozása következtében a fuvarozás közben bárhol felmerülő várakozási időre is. Az állásdíj felszámítására és összegére ebben az esetben is a fel- és lerakóhelyen várakozás szabályai irányadóak.
3. Átirányítási díj: A megbízástól eltérő fel- illetve lerakóhely esetén továbbirányítási költségként 2 EUR/km, továbbá esetleges komp és alagút díjak, de minimum 100 EUR alkalmanként számítható fel.
4. Egyéb járulékos költség: Minden, a fentiekbe nem tartozó, a szerződés teljesítéséből eredő olyan többletköltség, amely a megbízó utasításainak teljesítése miatt merült fel (pl. alaptartozékon felüli eszközök költsége, állat- és növényegészségügyi vizsgálati díj, vámkezelés, árubiztosítási díj stb.)
5. Díjváltozás: Amennyiben a WI rendszeresen végez a megbízó számára fuvarozást, a díjakat jogosult a jelen ászf. 1. számú mellékletét képező üzemanyag klauzula rendelkezései szerint
módosítani. Az üzemanyag klauzula alkalmazása szempontjából a bázisárat a WI a honlapján havonta teszi közzé. A WI jogosult továbbá a fuvardíj alapját képező költségfaktorok áremelkedése esetén a megbízó tájékoztatása mellett a fuvardíjat arányosan megemelni. WI díjváltoztatásra jogosult, amennyiben a fuvarozó felelősségi körén kívül eső, a fuvarozás végrehajtása szempontjából lényeges körülmények megváltozása esetén igazolhatóan emelkedtek a fuvarozás végrehajtásának költségei, illetve a fuvarozás végrehajtására ráfordított idő. Ilyen lényeges körülménynek számítanak különösen: az útdíjak, továbbá komp- és alagútköltségek emelkedése, egy adott ország belső szabályozásának változása, ideértve a minimálbér előírásokat és kötelező korlátozások bevezetéséből eredő költségemelkedéseket is.
6. A fuvarozási volumenek az év során jelentős ingadozásnak vannak kitéve, amely kihat a fuvarozási kapacitásokra is. WI mindent megtesz annak érdekében, hogy az adott fuvarozás szempontjából kiemelkedőnek számító csúcsidőszakban is alacsonyan tartsa a költségeket, azonban külső körülmények változása esetén jogosult Csúcsidőszaki Felár felszámítására.
7. Számlázás: A szerződés szerinti fuvardíj összegéről a WI a teljesítést követően számlát állít ki, amelyhez mellékeli a CMR fuvarlevél eredeti, leigazolt példányát. A WI jogosult a CMR fuvarlevél másolati példányát is mellékelni, ebben az esetben az eredeti példányt utólag juttatja el a megbízóhoz. A WI a felek megállapodása alapján CMR fuvarlevél nélküli, egyedi elektronikus számla kibocsátására is jogosult. A számlázás típusától függő adminisztratív költségeket a megállapodás szerinti díj tartalmazza. Az adminisztratív költségek részletezése a jelen ászf. 2. számú mellékletében található. A szerződés eltérő rendelkezése hiányában a WI a számla összegét euróban állítja ki. Megbízó más pénznemben történő fizetését a WI az MNB aznapi hivatalos középárfolyamán váltja át euróra.
8. Fizetési határidő: A felek eltérő megállapodása hiányában a számla összegét a számla kiállításától számított 15 napon belül banki átutalással kell megfizetni, oly módon, hogy a számla összege 15 napon belül a számlán megadott bankszámlaszámon jóváírásra kerüljön.
9. Fizetési késedelem: A fizetési határidőn túli fizetés esetén a WI külön fizetési felszólítás nélkül jogosult az irányadó EU irányelv rendelkezéseinek megfelelően a késedelem első napjától kezdve késedelmi kamatot követelni. A késedelmi kamat mértéke megegyezik az Európai Központi Bank által meghatározott referencia kamatláb és a legalább 8 százalékpont összegével.
10. Behajtási költségátalány: A késedelmi kamaton túl a WI jogosult minden késedelmesen megfizetett számla vonatkozásában EUR 40 összegű behajtási költségátalányt követelni. A behajtási költségátalány külön fizetési felszólítás nélkül kártérítésként esedékessé válik. Ezen felül a WI jogosult megfelelő kártérítésre a késedelmes fizetés következtében felmerült és az átalányösszeget meghaladó összes fennmaradó behajtási költsége miatt. E költségek közé tartozhatnak többek között az ügyvéd vagy behajtással foglalkozó cég megbízása miatt felmerülő költségek.
11. Zálogjog: A WI-t a szerződésből eredő követelései biztosítására zálogjog illeti meg azokon a dolgokon, amelyek a szerződéssel kapcsolatban birtokába, illetőleg a Waberer’s Cégcsoportba tartozó fuvarozó birtokába kerültek, vagy amelyekkel okmányok útján rendelkezik. A zálogjog a WI-nek a megbízóval szemben fennálló, más fuvarozási vagy szállítmányozási szerződésből eredő lejárt és nem vitatott követelését is biztosítja.
12. Beszámítás tilalma: Megbízó tudomásul veszi, hogy nem jogosult követelését egyoldalúan beszámítani fuvardíj fizetésébe. Számlák egymással szembeni kompenzálására csak a WI erre vonatkozó jóváhagyása esetén van lehetőség.
VI. Általános rendelkezések
1. Titoktartási kötelezettség: A felek az egymással kapcsolatban a szerződés teljesítésével kapcsolatban tudomásukra jutott minden információt üzleti titokként kezelnek. Az üzleti titkokat a másik fél írásbeli engedélye nélkül csak a biztosítóval, hatóságokkal, illetőleg jogszabályi kötelezettségre tekintettel oszthatják meg. A titoktartási kötelezettség az üzleti kapcsolat befejezését követően még további 2 évig fennáll.
2. Személyes adatok kezelése: WI a jelen ászf. hatálya alá tartozó tevékenységek és feladatok teljesítése során (ideértve az esetleges kapcsolódó kárügyek intézését is) a gépjárművezetői személyes adatait a Waberers Cégcsoport mindenkor hatályos Adatkezelési szabályzatának megfelelően kezeli. Amennyiben WI részéről gépjárművezetői személyes adatok továbbítása történik bármely megbízás teljesítésével kapcsolatban Megbízó felé, akkor a felek a személyes adatok kezelésére vonatkozóan egyedi adatfeldolgozási szerződést kötnek, vagy a WI honlapján elérhető adatkezelési tájékoztatót tekintik irányadónak.
3. Jogfenntartás: A WI a jelen ászf-ben rögzített jogainak érvényesítésében bekövetkező sikertelenség vagy késedelem nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak, és semmilyen egyedüli vagy részleges érvényesítés nem gátolja meg ezeknek a jogoknak a további érvényesítését.
4. Megfelelő díjak: A megbízó a jelen ászf. elfogadásával kijelenti, hogy az ászf-ben meghatározott díjakat, kár- és költségátalányokat nem tekinti eltúlzottnak.
5. Teljesség: A megbízás és visszaigazolás, továbbá jelen ászf. a felek közötti megállapodás valamennyi feltételét tartalmazza. A felek közötti esetleges korábbi megállapodások, szokványok, gyakorlatok, ideértve a másik fél általános szerződéses feltételeit is, hatályukat vesztik. A jelen ászf. nem tartalmaz a jogszabályoktól vagy szokásos szerződési gyakorlattól lényegesen eltérő rendelkezést.
6. Alkalmazandó jog: a jelen ászf-ben nem szabályozott kérdésekben a magyar jog irányadó.
7. Joghatóság: A felek a közöttük létrejött szerződéssel kapcsolatos nézeteltéréseiket elsősorban tárgyalás útján próbálják meg rendezni. Ennek eredménytelensége esetén a szerződésből eredő jogvitákra a magyar bíróságoknak van joghatósága, ezen belül hatáskörtől függően a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság, illetőleg az illetékes Törvényszék jár el.
8. Nyelv: a jelen ászf. magyar és angol és német nyelven készült, az értelmezés szempontjából a magyar szöveg az irányadó.
9. A jelen ászf. kifüggesztésre kerül a WI székhelyén, továbbá megtekinthető a www.waberers.com honlapon, illetőleg a megbízó kérésére megküldésre kerül, arról a WI a megbízó kérésére tájékoztatást küld, illetve megtárgyalja azt.
1. számú melléklet:
Üzemanyag klauzula
Ez az üzemanyag-záradék csak az FTL (Full Truckload) szállítmányokra vonatkozik. Az üzemanyag-záradék a honlapon közzétett autóipari dízelárakra épül: https://ec.europa.eu/energy/observatory/reports/List-of-WOB.pdf
A lehetséges árkorrekciót negyedévenként kell kiszámítani. Az árak a megállapodás első hónapjában rögzítettek. A kiigazítások időpontjai: május 1. (Q1), augusztus 1. (Q2), november
1. (Q3), február 1. (Q4) figyelembe véve a negyedév utolsó hetében történő közzétételt és a Megbízók WI általi megfelelő tájékoztatását.
Az üzemanyagköltségek hatása a Waberer’s fuvardíjaira 30%-os.
Az új üzemanyagárak indexét minden hónapra az előző hónap heti árainak átlaga – adókkal együtt – alapján kell kiszámítani (a honlapon feltüntetett árak).
Az árkorrekció csak akkor vehető figyelembe, ha az üzemanyag-árkülönbség meghaladja az 5
%-ot.
A képlet a következő:
((Új árindex - Bázis árindex)/Bázis árindex) * üzemanyagköltség-hatás (30 %).
A képletben szereplő indexek minden sávban euróban lesznek megfogalmazva. A bázis árindex az ármegállapodás kezdő pontjára irányadó heti átlagár.
2. számú melléklet: Adminisztratív költségek
Feltételek | Költség (EUR/fuvar) |
Elektronikus számla CMR fuvarlevél nélkül | 0 EUR |
Elektronikus számla digitális CMR fuvarlevéllel | 0 EUR |
Elektronikus számla digitális CMR fuvarlevéllel, eredeti CMR fuvarlevél utólagos megküldésével | 10 EUR |
Elektronikus számla CMR fuvarlevél nélkül, eredeti CMR fuvarlevél utólagos megküldésével | 10 EUR |
Önszámla CMR fuvarlevél nélkül | 0 EUR |
Önszámla digitális CMR fuvarlevéllel | 0 EUR |
Önszámla digitális CMR fuvarlevéllel, eredeti CMR fuvarlevél utólagos megküldésével | 10 EUR |
Önszámla CMR fuvarlevél nélkül, eredeti CMR fuvarlevél utólagos megküldésével | 10 EUR |
Számla CMR fuvarlevél nélkül | 5 EUR |
Számla digitális CMR fuvarlevéllel | 5 EUR |
Számla digitális CMR fuvarlevéllel, eredeti CMR fuvarlevél utólagos megküldésével | 15 EUR |
Számla CMR fuvarlevél nélkül, eredeti CMR fuvarlevél utólagos megküldésével | 15 EUR |
Számla eredeti CMR fuvarlevéllel | 15 EUR |