KÖBE
KÖBE
LENDÜLET START CASCO
Hatályos:
2015. január 1-jei vagy azutáni kockázatviselési kezdetû szerzôdésekre
Tartalomjegyzék
1. Lendület Start Casco biztosítás
Ügyféltájékoztató 3
Szerzôdési feltételek 8
Függelék 18
2. Kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosítási feltétel
és ügyféltájékoztató 19
3. Tájékoztató a távértékesítés keretében kötött
biztosítási szerzôdéshez 35
4. 2005. évi XXV. törvény a távértékesítés keretében kötött
pénzügyi ágazati szolgáltatási szerzôdésekrôl 36
5. KÖBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület
Alapszabálya 40
Ügyféltájékoztató
a kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosításhoz köthetô LENDÜLET START CASCO BIZTOSÍTÁS-ról
Tisztelt Ügyfelünk!
Jelen tájékoztatónkban szeretnénk röviden bemutatni a kö- telezô gépjármû-felelôsségbiztosítás mellé illeszkedô casco termékünket, mellyel az Ön gépjármûvének teljes védelmére
– a saját gépjármûben keletkezett károkra és a másnak oko- zott felelôsségi károkra is – igen kedvezményes, együttes megoldást kínálunk.
A KÖBE kombinált megoldásának célja, hogy a kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosítás szükséges fedezete mellett felhívja a figyelmet a saját gépjármû biztosítási védelmének fontosságára. A mai sebesség határok mellett már olyan mér- tékû károk keletkezhetnek az autóban, melyek helyreállítása egy átlagos háztartás anyagi lehetôségeit jóval túlhaladják, így fontos, hogy a Biztosító által a casco biztosításon keresz- tül nyújtott kompenzáció épp a megfelelô idôben érkezzen.
Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy ebben a tájékoztatóban szereplô információk nem helyettesítik a biztosítási feltételek megismerését, ezért javasoljuk, hogy azokat is feltétlenül ol- vassa át.
Amennyiben a LENDÜLET START CASCO termékkel kapcso- latosan további információra lenne szüksége, kérjük, forduljon telefonos Ügyfélszolgálatunkhoz (x00-0-000-0000), ahol munkatársaink munkaidôben szíves rendelkezésére állnak.
A biztosító
Név: KÖBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület
Székhelye: 1108 Budapest, Venyige u. 3.
Levelezési cím: 1475 Budapest, Pf. 142. Internet: xxx.xxxx.xx
xxxxx@xxxx.xx (adminisztrációs ügyek) xxx@xxxx.xx (kárrendezés)
Telefon: x00-0-000-0000
Jogi forma: Egyesület Cégjegyzékszám: 9. Pk. 61. 110/1996
Felügyeleti szerv: Magyar Nemzeti Bank (MNB)
Cím: 1013 Bp., Krisztina krt. 39. Lev. cím: H-1534 Bp. BKKP Pf. 777. Telefon: x00-0-000-0000
Telefax: x00-0-000-0000
FONTOS: Külön szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a KÖBE egy egyesületi formában mûködô biztosító. Egyesüle- tünk a vonatkozó törvények és alapszabályunk értelmében ki- zárólag tagjaival kötött szerzôdés alapján nyújthat szolgálta- tást, vagyis a biztosítási jogviszonyhoz egyben egy egyesületi tagsági jogviszony is tartozik. A kölcsönös biztosító egyesü- letbe történô belépés (azaz az egyesületi tagsági jogviszony) feltétele a biztosítási szerzôdés létrejötte. Jelen szerzôdés
kapcsán létrejött tagsági jogviszony tagdíjfizetési kötelezett- séggel jár. A tagdíj mértéke 1800 Ft/év, amely egy biztosítási idôszakra (biztosítási évre) vonatkozik. A tárgyidôszakra vo- natkozó tagdíjat a tag a belépési nyilatkozat aláírása után a biztosítási szerzôdés megkötésekor, legkésôbb a második díjfizetési gyakoriság szerinti díjjal együtt köteles megfizetni. A tárgyidôszakot követô években a biztosító által küldött díj- bekérô levélen megjelölt idôpontig kell a tagdíjat megfizetni.
A kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosítás és
a LENDÜLET START CASCO Biztosítás kapcsolódása
A KÖBE LENDÜLET START CASCO biztosítását azoknak az autósoknak kínálja, akik az Egyesületnél már rendelkeznek gépjármû-felelôsségbiztosítással, vagy most választják a biz- tosító kötelezô felelôsségbiztosítását. A casco biztosítás szer- zôdôje megegyezik a gépjármû-felelôsségbiztosítás szerzô- dôjével, a biztosító szolgáltatására a biztosított, azaz a gép- jármû tulajdonosa jogosult. A biztosítás gépjármû hitelfede- zeteként is alkalmazható, ebben az esetben a biztosító szol- gáltatására a szerzôdésben külön megnevezett személy/jogi személy jogosult.
A „párosításban” mind a két biztosítás a sajátosságainak megfelelôen jelenik meg, a kötelezô gépjármû-felelôsségbiz- tosítás esetében a 2009. évi LXII. tv. a mérvadó, a casco biz- tosítást a termékre vonatkozó szerzôdési feltételeknek meg- felelôen kezeli a Biztosító. A LENDÜLET START CASCO biztosítást csak a kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosítással egyidôben vagy a már meglévôhöz lehet választani.
A biztosított gépjármû
A felelôsségbiztosítási és a casco biztosítási védelem is ugyanarra a gépjármûre vonatkozik. A casco biztosítás:
• csak személygépjármûvekre,
• kijelölt gyártmányok meghatározott hengerûrtartalmú és motor teljesítményû típusaira,
• a gyártástól számítva 10 évnél nem idôsebb gépjármûvekre köthetô meg.
A gépjármû védelme a magyarországi Eurotax katalógus szerint, az adott gépjármûbe gyárilag beépített alkatrészekre és felszereltségre terjed ki. Két kivétel van ezalól – a bôrkár- pit és a xenon fényszórók –, amelyek nem biztosíthatók eb- ben a casco szerzôdésben. Az audioberendezés a vételi áráig, de legfeljebb 100 000 Ft értékig biztosított.
A szerzôdés területi hatálya
A LENDÜLET START CASCO szerzôdés területi hatálya Ma- gyarország és a Nemzetközi Zöld Kártya Egyezmény euró- pai tagországainak területére – beleértve Törökország teljes területét is – terjed ki.
A biztosítás létrejötte, a kockázatviselés kezdete, a szerzôdés tartama
A LENDÜLET START CASCO biztosítás megkötésére írás- ban lehet ajánlatot tenni. A Biztosító megvizsgálja, hogy a gépjármû a casco kötés feltételeinek megfelel-e és a szerzô- dô nyilatkozata alapján a teljeskörû casco biztosítás bevállal- ható-e? Ebbôl a szempontból a vagyonvédelmi eszközök megléte és mûködôképessége, valamint a gépjármû esetle- ges elôzô káreseményei a legfontosabbak. A Biztosító a használt állapotú autók biztosításához szemlét végez. Ennek alapján a Biztosító a hozzá benyújtott Ajánlatot utóbb el is utasíthatja. Amennyiben az Ajánlathoz képest a szerzôdést módosítással fogadja el a Biztosító, arra a kötvényhez mel- lékelt levélben hívja fel a figyelmet.
A szerzôdô és a Biztosító megállapodnak a kockázatviselés kezdetének idôpontjában. Ilyen megállapodás hiányában a kockázatviselés a szerzôdés létrejöttekor kezdôdik, szükség esetén óra/perc pontossággal.
A biztosítási szerzôdés határozatlan tartamú, a biztosítás egyéves idôszakokból áll, a biztosítás évfordulója az adott gépjármûre megkötött GFB szerzôdés biztosítási idôszaká- nak elsô napja.
A biztosítás megszûnése
Általában a casco biztosítási érdek a gépjármû vásárlásától az eladásig fennáll, a leggyakoribb megszûnési ok (érdekmú- lás) a gépjármû eladása, vagy egyéb okok miatt a gépjármû- nek a forgalomból történô ideiglenes vagy végleges kivo- nása. A casco biztosítás díja az eladás vagy a kivonás nap- jáig illeti meg a biztosítót.
Sajnálatos esetekben, amikor a gépjármû biztosítási ese- mény következtében súlyosan károsodik – nem gazdaságos, vagy mûszakilag lehetetlen a javítása –, totálkár miatt kerül megszûntetésre a casco biztosítás. A gépjármû lopáskára esetén a gépjármû tulajdonosa kivonatja azt a forgalomból és ezáltal a casco biztosítás lehetetlenné válik. A biztosítás a káresemény napján megszûnik, azonban a biztosítás díja a teljes biztosítási idôszakra megilleti a Biztosítót.
A casco biztosítás megszûnhet a szerzôdô felek bármelyiké- nek a szerzôdés évfordulójára történô felmondásával.
A biztosítás megkötésekor a Biztosító vizsgálja egyebek mel- lett a gépjármû állapotát, az esetleges korábbi sérüléseit, a szerzôdô gépjármû-felelôsségbiztosításnál elért B/M fokoza- tát. Amennyiben a Biztosító a szerzôdés megkötése után szerez tudomást a szerzôdés érintô lényeges körülmények- rôl, vagy ezek változásáról, és ezek a körülmények a bizto- sítási kockázat jelentôs növekedését eredményezik, a tudo- mást szerzéstôl számított 15 napon belül javaslatot tehet a szerzôdés módosítására, vagy a szerzôdést harminc napra írásban felmondhatja.
Amennyiben az esedékes biztosítási díjat nem fizetik meg, a biztosító – a következményekre történô figyelmeztetés mel- lett – a szerzôdô felet a felszólítás elküldésétôl számított 30 napos póthatáridô tûzésével a teljesítésre írásban felhívja. A póthatáridô eredménytelen elteltével a szerzôdés az esedé-
kesség napjára visszamenô hatállyal megszûnik, kivéve, ha a biztosító a díjkövetelését késedelem nélkül bírósági úton érvényesíti.
A biztosító függô biztosításközvetítôje nem jogosult biztosí- tási díj átvételére, nem jogosult továbbá a szolgáltatási összeg kifizetésében közremûködni.
Casco biztosítási események, kizárások ezek körébôl
Jelen biztosítási szerzôdés – a feltételek teljesülése esetén
– teljeskörû biztosítási védelmet nyújt, azaz négy fô bizto- sítási eseményre terjed ki:
• töréskár,
• elemi és tûzkár,
• üvegkár,
• lopáskár.
A biztosított gépjármûvel kapcsolatosan bármelyik esemény következik be, a Biztosító a feltételekben rögzített módon kártérítést fizet.
A lehetséges események közül néhány eset kizárásra kerül, így a védelem nem terjed ki:
a) azokra a károkra, amelyek felkelés, tüntetés, zavargás, sztrájk, terrorcselekmény, háború következtében keletkez- tek, függetlenül attól, hogy az említett események hivata- los formában (pl. engedély, hadüzenet) zajlottak le,
b radioaktív sugárzás által okozott károkra,
c) a nem baleseti jelleggel bekövetkezett károsodásokra (többek között mûszaki hiba, szerelés, elhasználódás, fa- gyás stb.),
d) a vontatás közben bekövetkezett sérülésekre,
e) a gépjármûben szállított gyúlékony, robbanó, maró, korro- dáló anyagok által elôidézett, vagy általuk súlyosbított ká- rokra (a kársúlyosbítás mértékének megfelelô részére),
f) a gépjármû balesetével összefüggô környezetszennye- zési károkra,
g) a gépjármûben xxxxxxx hiba miatt bekövetkezett biztosí- tási esemény vonatkozásában a mûszaki hibás alkatré- szek javítására, cseréjére,
h) ha a gépjármûvön engedélyhez kötött átalakítást végez- tek, de a szükséges engedélyt a káresemény elôtt nem szerezték meg, és a káresemény összefüggésben van az átalakítással,
i) a gépjármû olyan felszereléseiben keletkezett károkra, amelyeket az érvényes jogszabályi elôírások tiltanak, vagy külön engedélyhez kötnek, de a szükséges engedélyt a káresemény elôtt nem szerezték meg, és a káresemény összefüggésben van az elôírások megszegésével,
j) a gépjármûbôl szerelés nélkül kivehetô audioberendezés ellopása miatti kárra,
k) a gépjármûbe történô ki- és bepakolás, rakodás közben, annak következményeként a gépjármûben és más va- gyontárgyakban keletkezett károkra,
l) a gépjármûvön szállított tárgyak elmozdulása miatt, a szakszerûtlen rögzítés következtében a gépjármûben és más vagyontárgyakban keletkezett károkra,
m) a gépjármûben lévô nem az üzemeltetéshez szükséges, valamint a gépjármûvel szállított vagyontárgyakban kelet- kezett károkra,
n) a gépjármû sérülés miatti értékcsökkenésére,
o) a gépjármûhasználat kiesése miatt vagy a gépjármû pót- lása érdekében felmerült járulékos károkra, költségekre (pl.: elmaradt haszon, bérgépjármû igénybevétele, új gép- jármû beszerzésével kapcsolatos költségek),
p) a Biztosító által javíthatónak ítélt alkatrész kicserélése esetén fellépô többletköltségre,
q) a gépjármû üzem- és kenôanyagaiban keletkezett károkra,
r) a gépjármûrôl leszerelt alkatrészekben, tartozékokban keletkezett károkra,
s) a gépjármû karosszériáján elhelyezett hirdetéseket, mat- ricákat ért károkra,
t) a gépjármûvet sporteszközként való használat, vagy ver- senyzés során ért károkra.
Nem minôsül biztosítási eseménynek és a Biztosító nem té- ríti meg a lopáskárt és az ezzel összefüggésben keletkezett egyéb károkat, ha a biztosítási esemény idôpontjában a gép- jármûvet nem zárták le megfelelôen.
Nem minôsül biztosítási eseménynek és a Biztosító nem téríti meg a lopáskárt és az ezzel összefüggésben keletkezett egyéb károkat, ha a gépjármûben a lopás idôpontjában nem mûködött üzemszerûen a beépített vagyonvédelmi berendezés.
Nem minôsül biztosítási eseménynek és a Biztosító nem téríti meg a lopáskárt és az ezzel összefüggésben keletkezett egyéb károkat, ha a gépjármû zárainak, ablaküvegeinek, szél- védôjének megrongálódása után vagy a lopás elleni védelmi rendszer meghibásodása esetén, illetve a gépjármû kulcsai- nak elvesztését követôen nem gondoskodtak haladéktalanul:
• a zárak és a lopás elleni védelmi rendszer átkódolásáról, vagy cseréjérôl,
• a megrongálódott ablaküvegek vagy szélvédô cseréjérôl, il- letve
• ezen idô alatt a gépjármû védett helyen történô tárolásáról.
Nem minôsül biztosítási eseménynek és a Biztosító nem té- ríti meg a lopáskárt és az ezzel összefüggésben keletkezett egyéb károkat, ha a szolgáltatás igénylésekor a Biztosított nem tudta bemutatni a biztosított gépjármûhöz tartozó, szem- lelapon rögzített, vagy az összes gyárilag kiadott db-számú eredeti kulcsokat (vagy az ezt helyettesítô elektronikus esz- közt) vagy a biztosított gépjármû forgalmi engedélyét.
Nem minôsül biztosítási eseménynek és a Biztosító nem té- ríti meg a lopáskárt és az ezzel összefüggésben keletkezett egyéb károkat, ha a biztosított gépjármû audioberendezé- seinek ellopását követôen a Biztosított nem tudta bemutatni a berendezés illetéktelen használat elleni védelmét szolgáló, levehetô alkatrészt, kivehetô védelmi vagy azonosító eszközt.
Nem minôsül biztosítási eseménynek és a Biztosító nem té- ríti meg a lopáskárt és az ezzel összefüggésben keletkezett egyéb károkat, ha a gépjármû illetéktelen használat ellen vé- dô rendszerét nem rendeltetésszerûen használták, vagy az a biztosítási esemény idôpontjában nem volt mûködôképes.
Mentesülés a szolgáltatás megtérítése alól
Mentesül a biztosító szolgáltatási kötelezettsége alól, ha bi- zonyítja, hogy a kárt jogellenesen, szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartással
a) a szerzôdô fél vagy a biztosított,
b) a velük közös háztartásban élô hozzátartozójuk, érdemi vezetésre jogosult tagjuk, alkalmazottjuk, megbízottjuk, vagy
c) a biztosított jogi személy ügyvezetésének vagy szakmai vezetésének vezetô beosztású tisztségviselôje vagy a biztosított vagyontárgy kezelésére jogosított tagja, mun- kavállalója vagy megbízottja okozta.
Különösen akkor minôsül súlyosan gondatlanul okozottnak a kár, ha többek között
a) alkoholos befolyásoltsággal (0,8 ezrelék fölötti véralko- holszint) okozati összefüggésben következett be,
b) jogosítvány nélküli, vagy ittas gépjármûvezetéssel össze- függésben következett be,
c) kábító, vagy bódító hatású anyag használatával kapcso- latos befolyásoltsággal okozati összefüggésben követke- zett be,
d) szakszerûtlen üzemeltetés okozta,
e) a gépkocsi elhanyagolt mûszaki állapotának következ- ménye,
f) a tûzrendészeti elôírások megsértésének következménye,
g) összefüggésben van azzal, hogy a Szerzôdô, illetve a Biztosított vagy a gépkocsit jogosan használó más sze- mély a gépkocsit a gépkocsi vezetésére érvényes gép- kocsivezetôi engedély nélkül, kábítószer, illetve a veze- tési képességet hátrányosan befolyásoló egyéb kábító hatású szer, vagy alkohol hatása alatt (0,8 ezreléket el- érô, vagy meghaladó véralkohol szint illetve 0,5 mg/l-t el- érô vagy meghaladó légalkohol szint) vezette,
h) a kár idôpontjában a gépkocsi érvényes dokumentum (forgalmi engedély) vagy hatósági jelzés (rendszámtábla regisztrációs matricával és érvényesítô címkével) nélkül közlekedett, vagy ezek valamelyikével nem rendelkezett.
A biztosítás díja
A KÖBE a LENDÜLET START CASCO kedvezményes díjá- val támogatja azt a célt, hogy a kis- és középkategóriájú autó tulajdonosok minél nagyobb arányban rendelkezzenek casco biztosítási védelemmel egy váratlan káresemény esetére.
A biztosítás díját a gépjármû-felelôsségbiztosításnál alkal- mazott paraméterek alapján számítjuk ki, figyelembe vesszük a szerzôdô által elért bonusz fokozatot, valamint va- lamennyi, a kötelezô biztosításnál igénybe vehetô kedvez- ményt a casconál is érvényesíteni lehet.
A biztosítás elsô díja a kockázatviselés kezdô napján ese- dékes. A kockázatviselés a biztosítás megkötésének napján adott óra/perc pontossággal vagy azt követôen, a kötvény- ben meghatározott napon indul el.
A LENDÜLET START CASCO díja az elsô biztosítási idô- szakban megegyezik az adott gépjármû kötelezô felelôsség- biztosításának aktuális díjszabásában foglalt díjával. A továb- bi biztosítási években már nem kötôdik szorosan egymáshoz a két biztosítás díja.
Kiemeljük, hogy a Biztosító a kedvezményesen megállapított díjat mindaddig érvényben tartja, amíg a kötelezô gépjármû- felelôsségbiztosítás a KÖBE-nél van.
A Biztosító szolgáltatása
A szolgáltatás módja a kár mértékétôl függ.
Pótlási érték (totálkár) kártérítési szabályait alkalmazza a Biztosító, ha a gépjármû sérülése olyan mértékû, hogy annak helyreállítása mûszakilag vagy gazdaságilag nem racionális. Ezek a szabályok vonatkoznak a lopáskár esetére is. A kár- térítést a Biztosító a gépjármû káridôponti, piaci értéke alap- xxx állapítja meg, amely legfeljebb a magyarországi Eurotax katalógus alapján, a korrekciós tényezôk figyelembe vételév- el számított érték. Az így meghatározott kárösszegbôl a Biz- tosító levonja a gépjármû maradványának (roncsnak) és az önrésznek az értékét.
Javítással helyreállítható károk esetén a Biztosító a fizikai károsodások hazai javítómûhelyben elvégzett, szakszerû helyreállításának költségét téríti meg. A Biztosító legfeljebb az új alkatrész Audatex által meghatározott árát és a ma- gyarországi átlagos munkadíjak költségét téríti meg.
Külön is szeretnénk felhívni tisztelt Ügyfelünk figyelmét, hogy a jelen casco biztosításnál a Biztosító a javítás során beépí- tett új alkatrészek árából ún. értékemelkedést von le. Ez azt jelenti, hogy a kopó-forgó alkatrészek, az akkumulátor, a gu- mik és a kipufogó rendszer sérülés miatti javítása esetén, az autó elhasználtságától (korától) függôen az alkatrész költsé- gének térítési összegbôl levonja a Biztosító az elhasználó- dás fokának megfelelô részt. A gépjármû karosszériájának javítási költségébôl – az anyagárból – csak a gépjármû 6 éves kora után von le értékemelkedést.
A Biztosító a kártérítési összeget a gépjármû tulajdonosának, illetve a szerzôdésben megnevezett, a szolgáltatás jogosult- jaként megjelölt, a Biztosítottól eltérô személy részére fizeti ki.
Az önrész és egyéb szolgáltatási korlátozások
Bármelyik kártérítési módot is alkalmazza az adott kárese- ménynél a Biztosító, az önrész minden esetben figyelembe vételre kerül. Az önrész a kárösszeg százalékában – 20% – és Ft összegben is – 200 000 Ft – meghatározott, a kártérí- tés kiszámításakor a kétféle önrész közül a szolgáltatási összegtôl függô, nagyobb összeget vonja le a Biztosító. Je- len casco biztosításnál a minimális önrész 200 000 Ft, ezen összeget el nem érô károkat a Biztosító nem téríti meg.
Kivételt képeznek a csak üvegsérüléssel járó esetek, mivel ezeknél a Biztosító az üveg pótlási összegébôl csak a 20% önrésznek megfelelô összeget vonja le.
A gépjármûbe szerelt audioberendezés lopáskára esetén a Biztosító a berendezés pótlási költségét, legfeljebb 100 000 Ft értékig téríti meg.
A gépjármûnek a biztosítási eseményhez kapcsolódó szállí- tásával, tárolásával és ôrzésével összefüggésben felmerült és számlával igazolt költségét legfeljebb 100 000 Ft értékha- tárig téríti meg – ezen esetekben is a benyújtott számla érté- kébôl a 20 százalékos önrész kerül levonásra.
A fentieket egy-egy példán keresztül mutatjuk be:
Ford Focus 1,4 Ambiente
gyártási év: 2007
önrész: 20%, de minimum 200 000 Ft
autó értéke: 3 798 000 Ft
1. eset:
javítási költség: 280 000 Ft
levont önrész: 200 000 Ft
Biztosító által térített összeg: 80 000 Ft
2. eset:
javítási költség: 2 150 000 Ft
levont önrész: 430 000 Ft (a javítási költség 20%-a) Biztosító által térített összeg: 1 720 000 Ft
3. eset:
javítási költség: 142 000 Ft
levont önrész: 0 Ft (önrész alatti kár) Biztosító által térített összeg: 0 Ft
4. eset:
önálló üvegkár helyreállítási költsége: 72 000 Ft levont önrész: 14 400 Ft (a javítási költség 20%-a) Biztosító által térített összeg: 57 600 Ft
5. eset:
külföldön sérült gépkocsi hazaszállítási és tárolási költsége: 160 000 Ft
levont önrész: 32 000 Ft (a számlaérték 20%-a) Biztosító által térített összeg: 100 000 Ft
A szerzôdô/biztosított közlési
és változás-bejelentési kötelezettsége
A casco biztosítás megkötésekor igen hangsúlyos az Aján- laton közölt adatok valódisága, amely a Biztosító kockázat- vállalásának alapja. A szerzôdônek a gépjármû vagyonvé- delmi berendezéseire, a gépjármû állapotára vonatkozó nyi- latkozata a biztosítási szerzôdés szerves részét képezi.
Ugyanilyen fontossággal bír a szerzôdés folyamán bekövet- kezett adatváltozásokról a Biztosító részére nyújtott tájékoz- tatás. A szerzôdô/biztosított részérôl a tájékoztatás elmara- dásának hátrányos következményei lehetnek, adott esetben a Biztosító nem nyújt szolgáltatást.
Kárbejelentés és a szükséges dokumentumok
A biztosítási eseményt az észlelést követôen haladéktalanul, de legkésôbb 2 munkanapon belül írásban be kell jelente- ni a Biztosítónak. A megadott idôszak betartása azért fontos, mivel a káresemény hatását a Biztosító a gépjármû szem- lézésével állapítja meg, és a gépjármûvet a szemle idejéig változatlan állapotban – kivéve a kárenyhítési kötelezettség körébe tartozó tevékenységeket – kell tartani. Az idôtényezô a körülmények megismerése szempontjából is lényeges, mi- vel a káresemény bekövetkeztétôl számított hosszú idô eltel- te esetén fontos körülmények kideríthetetlenné válhatnak, ami miatt a Biztosító térítési kötelezettsége nem áll be adott esetben. Csak a szemle és a kárfelvétel megtörténte után le- het a gépjármû helyreállítását megkezdeni.
Speciális a helyzet, ha a gépjármû külföldön sérül meg és a közvetlen szemlére nincs mód. A Biztosítóval elôzetesen szükséges egyeztetni az ún. szükségjavítás tartalmáról és csak ennek mértékéig javítható meg a gépjármû külföldön. A teljes helyreállítást a hazaérkezés után lehet elvégezni.
Az egyes biztosítási eseményeket a Biztosítón kívül be kell még jelenteni
• a gépjármûvet ért tûz esetén a Tûzrendészeti Hatósághoz,
• a gépjármû lopás, rablás és rongálási kárát a rendôrségre is.
A kárrendezéshez minden olyan dokumentumot szükséges benyújtani, amely a jogosult személy, a biztosítási esemény bekövetkezése és a kár mértékének megállapítása szem- pontjából fontossággal bír.
Az audioberendezés lopáskára esetén – a berendezés típu- sától függôen – a Biztosító bekéri a berendezés illetéktelen használatát megakadályozó, levehetô alkatrészt.
A gépjármû lopáskára esetén a Biztosítóhoz le kell adni az eredeti – az ajánlaton feltûntetett – kulcsokat (ezt helyettesí- tô elektronikus eszközt) és a gépjármû forgalmi engedélyét (törzskönyvét) illetve ennek a hatóságnál történt leadásáról szóló dokumentumát.
Kiemeljük, hogy – amennyiben hatósági eljárás történt a biz- tosítási eseménnyel összefüggésben – pl. rendôrségi vizs- gálat –, az errôl szóló dokumentum szükséges a kárrende- zési eljáráshoz. Lopás- vagy rabláskár esetén bekéri a Biz- tosító a rendôrségnek a nyomozás megszüntetésérôl kiadott határozatát.
A biztosított gépjármû üvegkárát csak számla ellenében fizeti ki a Biztosító.
A helyreállítással kapcsolatos bizonylatok hiányában a be- csült kárösszeg tekintetében a felek egyezségi megállapo- dást köthetnek.
A Biztosító teljesítése
A Biztosító a legutolsó szükséges dokumentum beérkezését követô 15 napon belül teljesíti a szolgáltatást.
Ügyféladatok továbbíthatósága
A biztosító a szerzôdés megkötésével, állományban tartásá- val, a szerzôdésbôl származó követelés megítélésével kap- csolatos, biztosítási titoknak minôsülô adatokat a biztosító az adatvédelmi szabályok megtartásával a Bit. (a biztosítókról és a biztosítási tevékenységrôl szóló 2003. évi LX. törvény) rendelkezései szerint harmadik személy részére (elektroni- kus adatfeldolgozás céljából elektronikus adatfeldolgozó ré- szére, viszontbiztosítás céljából viszontbiztosító részére, együttbiztosítás esetén a kockázatot vállaló másik biztosító- nak, adattárolás, nyilvántartás céljából érvényes kiszervezé- si szerzôdéssel rendelkezô szolgáltatónak illetve a biztosító szerzôdött szakértôi részére a kockázatvállalás és a szolgál- tatási igény rendezésével kapcsolatos szakértôi vélemény elkészítése céljából) átadhatja.
A pótlólagos befizetés intézménye
Az egyesület alapszabálya értelmében pótlólagos befizetést az igazgatótanács vagy az MNB, szolgáltatáscsökkentést az egyesület igazgatótanácsa állapíthat meg, abban az esetben, ha a tárgyévi szolgáltatások és esetleges veszteségek ellen- értékére az egyesület vagyona, a biztosítási díjak, a biztosí- tástechnikai tartalékok és a viszontbiztosítás együttesen nem nyújtanának elegendô fedezetet. A pótlólagos befizetés mér- téke azonban nem haladhatja meg az egyesületi tag által bármilyen jogcímen teljesített éves befizetés 100%-át.
Panaszok kezelése
Jelen biztosítási szerzôdés kapcsán esetlegesen felmerülô panaszokat a biztosító központi panaszirodájához lehet be- nyújtani, szóban (személyesen, telefonon) vagy írásban (sze- mélyesen vagy más által átadott irat útján, postai úton, tele- faxon, elektronikus levélben):
Cím: 1108 Budapest, Venyige u. 3.
Levelezési cím: 1475 Budapest, Pf. 142.
Telefon: x00-0-000-0000
A biztosítási szerzôdés illetve a tagsági jogviszony létrejötté- vel, érvényességével, joghatásaival és megszûnésével, to- vábbá a szerzôdésszegéssel és annak joghatásaival kap- csolatos esetleges jogviták bírósági eljáráson kívüli rendezé- sére természetes személy fogyasztó írásban panaszt nyújt- hat be a Pénzügyi Békéltetô Testülethez.
Cím: 1013 Budapest, Krisztina krt. 39.
Levelezési cím: H-1525 Budapest, BKKP Pf. 172. Telefon: x00-0-00-00-000
A Pénzügyi Békéltetô Testület eljárása megindításának felté- tele, hogy a természetes személy fogyasztó elôzetesen a biztosítóval közvetlenül megkísérelje a vitás ügy rendezését.
A fogyasztóvédelmi rendelkezések megsértése esetén az MNB-hez lehet fordulni panasszal.
Levelezési cím: H-1534 Budapest, BKKP, Pf. 777. Telefon: x00-00-000-000
E-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx
A fentiekben részletezett lehetôségeken túl a felek bíróság- hoz is fordulhatnak, illetve természetes személy fogyasztó- nak nem minôsülô fél csak bírósághoz fordulhat.
A szerzôdés joga, alkalmazandó jog
A biztosítási szerzôdésre a magyar jog szabályai az irány- adók.
Reméljük, hogy kedvezô casco biztosításunk megkötését követôen, a közeli jövôben, a gépjármû kötelezô felelôsség- biztosítás vagy lakásbiztosítás megkötésénél is megtiszteli a KÖBE-t!
Szerzôdési feltételek
A KÖBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület (1108 Budapest, Venyige u. 3.) a biztosítási díj megfizetése ellenében – a szerzôdési feltételekben és a kötvényben meg- határozott mértékben és esetekben – megtéríti a szerzôdés- ben rögzített biztosítási eseményekbôl eredô károkat, vala- mint ezekhez kapcsolódó szolgáltatásokat nyújt.
Jelen szerzôdés az adott gépjármûre vonatkozó gépjármû- felelôsségbiztosítással egyidôben, vagy a KÖBE Közép-euró- pai Kölcsönös Biztosító Egyesületnél már fennálló kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosítás mellé köthetô.
A felek jogviszonyára jelen szerzôdési feltételeket, a hatályos magyar jogszabályokat, különösen a Ptk., illetve a Bit. sza- bályait kell alkalmazni. Jelen biztosítási szerzôdés elválaszt- hatatlan részét képezik az Ajánlat és mellékletei – ideértve a Szerzôdô nyilatkozatait is –, valamint a Kötvény.
1. A SZERZÔDÉSBEN SZEREPLÔ SZEMÉLYEK
1.1. Szerzôdô
Szerzôdô – megegyezik a fentiek szerint a Biztosító- nál megkötött kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosítás szerzôdôjével, aki a gépjármû üzembentartója vagy tulajdonosa, természetes személy fogyasztó vagy vál- lalkozás [Ptk. 8:1. § (1) bekezdés], aki/amely a KÖBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület tagja. A Szerzôdô köteles a biztosítási díj megfizetésére.
A Szerzôdô joga és kötelezettsége a Biztosító felé jognyilatkozatokat tenni. A Biztosító jognyilatkozatait a Szerzôdôhöz intézi, értesítéseit, dokumentumait jog- hatályosan a Szerzôdô által utolsóként megadott cím- re küldi.
Jelen LENDÜLET START CASCO biztosítást a köte- lezô gépjármû-felelôsségbiztosítás szempontjából a szerzôdés megkötésekor maluszba sorolt Szerzôdô nem kötheti meg.
1.2. Biztosított
A Biztosított a gépjármû tulajdonosa. A Biztosító szol- gáltatására a Biztosított jogosult. Amennyiben a szer- zôdésben a szolgáltatások jogosultjaként a Biztosítot- tól eltérô személyt jelöltek meg, a Biztosító a szolgál- tatását a káresemény idôpontjában, a jogosultként nyilvántartott – az esetleges összegszerû korlátozá- sok figyelembevételével – személy részére teljesíti.
1.3. Biztosító
A Biztosító a KÖBE Közép-európai Kölcsönös Bizto- sító Egyesület (1108 Budapest, Venyige u. 3., továb- biakban: Biztosító).
2. A BIZTOSÍTOTT GÉPJÁRMÛ
2.1. A biztosítás – a kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosí- tás alapján biztosított – a Kötvényben részletezett, ér- vényes magyar hatósági jelzésekkel (rendszámtábla regisztrációs matricával és érvényesítô címkével) és
dokumentumokkal (érvényes forgalmi engedéllyel) el- látott, személygépjármûre köthetô.
2.2. A LENDÜLET START CASCO biztosítás keretében csak azok a személygépjármûvek biztosíthatók, ame- lyek egyszerre felelnek meg az alábbi követelmények- nek.
A gépjármû (a függelékben található 1. sz. táblázat szerint)
• a felsorolt gyártmányok közé tartozik,
• hengerûrtartalma a gyártmányonként meghatározott mértéket nem haladja meg,
• motorteljesítménye a gyártmányonként meghatáro- zott mértéket nem haladja meg,
• a gyártási éve a biztosítás megkötésekor legfeljebb 10 évvel korábbi,
• nem cabrio és nem roadster kivitelû,
• nem taxi, nem oktató gépjármû, nem bérbevett vagy bérbe adott gépjármû, nincs megkülönböztetô jelzé- sekkel ellátva.
2.3. A gépjármû a biztosítási szerzôdés megkötésekor a Szerzôdô által tett nyilatkozatban rögzített állapotban és a magyarországi Eurotax katalógus szerinti felsze- reltséggel kerül biztosításra.
2.3.1. Amennyiben a felszereltség alapján audioberendezés is van a gépjármûben, jelen biztosítás szerint az a vé- teli áráig, de maximum 100 000 Ft értékig biztosított.
2.3.2. A személygépjármûben lévô, az Ajánlaton megjelölt, ún. kiemelt tartozékok (extrák) – bôrkárpit és a xenon fényszórók – jelen szerzôdés keretében nem biztosí- tottak.
2.4. A biztosítás fedezetet nyújt a közúti közlekedésre vo- natkozó, mindenkori hatályos jogszabályok elôírásai szerinti kötelezô tartozékokra, biztonsági felszerelé- sekre, valamint a lopásgátló ill. vagyonvédelmi eszkö- zökre – összesítve 100 000 Ft összeghatárig, amennyiben ezek megléte dokumentált.
2.5. Jogszabály által tiltott alkatrészek, tartozékok, kom- fortfokozó berendezések nem biztosítottak.
2.6. Jelen szerzôdés nem köthetô meg olyan gépjármûre, mely a szerzôdéskötés idôpontjában a forgalomból ideiglenesen ki van vonva.
3. A SZERZÔDÉS TERÜLETI HATÁLYA
Jelen LENDÜLET START CASCO szerzôdés területi hatá- lya Magyarország és a Nemzetközi Zöld Kártya Egyezmény európai tagországainak területére – beleértve Törökország teljes területét is – terjed ki.
4. A SZERZÔDÉS LÉTREJÖTTE, HATÁLYBA LÉPÉSE, KOCKÁZATVISELÉS KEZDETE
4.1. A biztosítási szerzôdés megkötését a Szerzôdô írás- beli AJÁNLATtal kezdeményezi. Amennyiben az Aján- lat a Biztosító kockázatelbírálásra jogosult egységé- hez beérkezett, az Ajánlat elbírálására (kockázatelbí-
rálás) a beérkezéstôl számított 15 nap áll a Biztosító rendelkezésére. Ezen idôszak alatt a Biztosítónak jo- ga van az Ajánlat elfogadására, módosítására, vagy elutasítására.
4.2. A szerzôdés a felek írásbeli megállapodásával jön lét- re. Amennyiben a biztosító szerzôdô ajánlatára a ren- delkezésére álló tizenöt napon belül nem nyilatkozik, a szerzôdés a kockázatelbírálási idô elteltét követô napon, az ajánlat szerinti tartalommal jön létre, az ajánlatnak a biztosító részére történt átadása idôpon- tjára visszamenô hatállyal, feltéve, hogy az ajánlatot a jogviszony tartalmára vonatkozó, jogszabályban elôírt tájékoztatás birtokában, a biztosító által rendszeresí- tett ajánlati lapon és a díjszabásnak megfelelôen tet- ték. A biztosítási szerzôdés akkor is létrejön, ha a Biztosító a hozzá beérkezett Ajánlatra 15 napon belül írásban nem nyilatkozik.
4.2.1. A Biztosító – a Szerzôdôvel elôre egyeztetett idôpont-
ban – jogosult megtekinteni a gépjármûvet, annak állapotára, felszereltségére vonatkozóan, a Szerzôdô által tett nyilatkozatot ellenôrizni a kockázatelbírálás- ra rendelkezésére álló 15 napon belül.
A gépjármûnek a biztosítás megkötésekor és a szem- lézéskor is
• mûködôképes vagyonvédelmi berendezéssel,
• sérülésmentes zárakkal,
• hiánytalanul meglévô, eredeti kulcsokkal (vagy ezt helyettesítô elektronikus eszközzel)
kell rendelkeznie.
A szemlérôl szemlelap és fotók készülnek.
4.2.2. Amennyiben a Biztosító az Ajánlatot módosításokkal fogadja el, az Ajánlattól való lényeges eltérések ese- tén a Biztosító erre a tényre a Szerzôdô figyelmét a Kötvény kiadásakor írásban felhívja.
Amennyiben az Ajánlattól eltérô Kötvény tartalmát a Szerzôdô tizenöt napon belül nem kifogásolja, a szer- zôdés a Kötvény tartalma szerint jön létre.
4.3. A Biztosító írásbeli elutasítása esetén a biztosítási szerzôdés nem jön létre. A Biztosító az idôközben beérkezett díjat köteles a beérkezéstôl számított 15 napon belül visszafizetni a Szerzôdô részére.
4.4. Hatálybalépés
A biztosítási szerzôdés az Ajánlat aláírásának napján lép hatályba.
4.5. Kockázatviselési kezdet
4.5.1. Az újonnan forgalomba helyezett gépjármûvekre vagy a gépjármû tulajdonjogának megszerzése miatt a Biz- tosítónál kötött kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosí- tással egyidôben megkötött LENDÜLET START CASCO biztosítás esetén a kockázatviselés kezdete a szerzôdés megkötésének napja, szükség esetén óra perc pontossággal.
4.5.2. Amennyiben a casco biztosítás megkötése már meg- lévô GFB szerzôdés mellé történik, a kockázatviselés kezdônapja az ajánlat aláírását követô nap 0. órája.
4.6. Halasztott kockázatviselési kezdet
A szerzôdô és a Biztosító megállapodhatnak a kocká- zatviselésnek a szerzôdés megkötése napjához vi- szonyított késôbbi megkezdésében. A kockázatvise- lés kezdônapja az ajánlaton megjelölt nap 0. órája.
4.6.1. A biztosítás megkötése és a kockázatviselés megkez- dése közötti idôszakban esetlegesen bekövetkezett casco káreseményre a jelen biztosítási szerzôdés nem nyújt fedezetet.
4.7. Szerzôdés módosítása vagy felmondása a Bizto- sító részérôl
Amennyiben a biztosító a szerzôdéskötés után szerez tudomást a szerzôdést érintô lényeges körülmények- rôl vagy azok változásáról, és ezek a körülmények a biztosítási kockázat jelentôs növekedését eredmé- nyezik, a tudomásszerzéstôl számított tizenöt napon belül javaslatot tehet a szerzôdés módosítására, vagy a szerzôdést harminc napra írásban felmondhatja. Ha a szerzôdô fél a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra annak kézhezvételétôl számított tizenöt na- pon belül nem válaszol, a szerzôdés a módosító javas- lat közlésétôl számított harmincadik napon megszûnik, ha a biztosító erre a következményre a módosító ja- vaslat megtételekor a szerzôdô fél figyelmét felhívta.
4.7.1. A kockázatot jelen feltételek értelmében nem vállalja
a Biztosító, többek között
• a vagyonvédelmi berendezések hiánya vagy sérülé- se;
• több, korábban sérült és javított karosszéria elem megléte;
• a biztosításkötéskor is meglévô, több sérült, javítat- lan tartozék, karosszéria elem megléte;
• korábban bekövetkezett és nem közölt kárese- mény(ek)
esetén.
5. A BIZTOSÍTÁS TARTAMA
5.1. A biztosítási szerzôdés határozatlan idôtartamra jön létre.
5.1.1. A biztosítási idôszak egy év. A biztosítás évfordulója a jelen casco szerzôdésben is biztosított gépjármûre, a jelen szerzôdéssel egyidôben kötött, vagy a jelen szerzôdés megkötésekor már meglévô kötelezô fele- lôsségbiztosítás biztosítási idôszakának elsô napja azonos, amely egyben a soron következô idôszak kezdete is. Amennyiben a Biztosítónál a casco szer- zôdéskötéskor már van érvényes kötelezô gépjármû- felelôsségbiztosítás az adott gépjármûre, az elsô biz- tosítási idôszak egy évnél rövidebb tartamú, tört idô- szak lesz.
6. A SZERZÔDÉS MEGSZÛNÉSE, A KOCKÁZATVISELÉS VÉGE
6.1. A szerzôdés felmondása
A szerzôdés bármelyik fél részérôl írásban, a biztosí- tási idôszak végére, legalább 30 nappal az évforduló elôtt mondható fel. Felmondás esetén a Biztosító koc- kázatviselése a biztosítási idôszak utolsó napjának
24. órájával megszûnik.
6.2. Érdekmúlás
A biztosított gépjármû tulajdonjogának vagy üzemel- tetési jogának átruházásával, illetve a gépjármûnek a forgalomból történô ideiglenes vagy végleges kivoná- sával jelen szerzôdés megszûnik, a kockázatviselés utolsó napja az adott változás napja.
6.2.1. Amennyiben a szerzôdés hatálya alatt a biztosítási esemény bekövetkezése bármely okból lehetetlenné vált, a szerzôdés az esemény bekövetkezése napjá- nak 24. órájával szûnik meg.
6.3. Díjnemfizetés
Amennyiben az esedékes biztosítási díjat nem fizetik meg, a biztosító – a következményekre történô figyel- meztetés mellett – a szerzôdô felet a felszólítás elkül- désétôl számított harmincnapos póthatáridô tûzésé- vel a teljesítésre írásban felhívja. A póthatáridô ered- ménytelen elteltével a szerzôdés az esedékesség napjára visszamenô hatállyal megszûnik, kivéve, ha a biztosító a díjkövetelést késedelem nélkül bírósági úton érvényesíti. A szerzôdô elôzetes felhatalmazása alapján a biztosító – jelen pont szerinti felhívási kö- telezettségének – jogosult a szerzôdô által megadott e-mail címre küldött értesítés útján eleget tenni.
Amennyiben az esedékes díjnak csak egy részét fi-
zették meg, és a biztosító – a díjfizetési kötelezettség elmulasztására vonatkozó, fentiekben részletezett szabályok alkalmazásával – eredménytelenül hívta fel a szerzôdô felet a befizetés kiegészítésére, a szerzô- dés változatlan biztosítási összeggel, a befizetett díj- jal arányos idôtartamra marad fenn.
6.4. Szüneteltetés
Amennyiben a gépjármûvet a forgalomból ideiglene- sen kivonják – és emiatt a kötelezô gépjármû-felelôs- ségbiztosítás szünetel –, jelen biztosítási szerzôdés az ideiglenes kivonás elsô napjával megszûnik.
7. BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNYEK, BIZTOSÍTOTT KOCKÁZATOK
7.1. A Biztosító az alábbi BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNYekre – 7.2.–7.5 pontok – nyújt szolgáltatást.
7.2. Töréskárnak minôsül
a gépjármûben bármilyen kívülrôl ható, hirtelen fellé- pô, erôhatás által keletkezett törés, rongálódás, vagy egyéb sérülés, kivéve a 7.4. pont szerinti üvegkárokat.
7.2.1. E szerzôdési feltételek vonatkozásában nem minôsül- nek töréskárnak a gépjármû ellopásával, önkényes el- vételével, elrablásával, valamint az e cselekmények kísérletével összefüggésben keletkezett sérülések. Ezek lopáskárnak minôsülnek.
7.3. Elemi kárnak minôsül
a gépjármûvet közvetlenül károsító villámcsapás, a Mercali-Sieberg táblázat alapján legalább 5-ös fokoza- túnak jelzett földrengés, földcsuszamlás, kô- és föld- omlás, természetes üreg, vagy talajszint alatti épít- mény beomlása, legalább 15 m/s sebességû szélvi- har, 0,5 mm/ perc vagy 30 mm/24 óra intenzitást meg- haladó felhôszakadás, árvíz, belvíz, egyéb vízelöntés, jégverés, lezúduló hótömeg és hónyomás (a további- akban: elemi kár).
Tûzkárnak minôsül
a biztosított gépjármûvet károsító tûz vagy robbanás által okozott kár (a továbbiakban: tûzkár).
7.3.1. E szerzôdési feltételek vonatkozásában nem minôsül tûzkárnak a gépjármû ellopásával, önkényes elvételé- vel, elrablásával, valamint az e cselekmények kísérle- tével összefüggésben keletkezett tûz. Ez lopáskárnak minôsül.
7.4. Üvegkárnak minôsül
bármilyen kívülrôl ható, hirtelen fellépô, erôhatás által, kizárólag a gépjármû szélvédôin, ablak- és cserélhetô fényszóróüvegeiben keletkezett törés, rongálódás vagy egyéb sérülés.
7.4.1. E szerzôdési feltételek vonatkozásában nem minôsül üvegkárnak az ablaktörlô okozta karcolás és az egy- beépített lámpatest nem cserélhetô üvegeinek, illetve az üvegtetô sérülése.
7.5. Lopáskárnak minôsül
a lezárt gépjármû vagy a gépjármû alkatrészeinek, tar- tozékainak ellopása, elrablása, ezekkel összefüggés- ben történô megrongálása és az ilyen cselekmények- kel, valamint a gépjármû önkényes elvételével össze- függésben keletkezett fizikai károsodás (a továbbiak- ban lopáskár).
8. DÍJFIZETÉS
8.1. A biztosítási díj
A LENDÜLET START CASCO díja az elsô biztosítási idôszakban megegyezik az adott gépjármû kötelezô felelôsségbiztosításának aktuális díjszabásában fog- lalt díjával.
8.2. A biztosítási díj megfizetése
A biztosítás éves díjú, a felek megállapodhatnak a díj negyedéves, féléves részletekben történô megfizeté- sében is.
8.2.1. Negyedéves, féléves, éves díjfizetési gyakoriság ese- tén a díjrészlet, illetve a díj annak az idôszaknak az elsô napján esedékes, amelyre vonatkozik.
8.2.2. A biztosítás elsô díja a kockázatviselés megkezdésé- nek napján esedékes.
8.2.3. Az LSC díját a GFB szerzôdéssel együttkötött, ill. a már meglévô GFB szerzôdés érvényes éves díjához igazított, ugyanazon évre vonatkozó, casco Díjszabá- sa alapján kerül meghatározásra.
8.2.4. Amennyiben a meglévô GFB szerzôdés mellé megkö- tött LSC szerzôdés kockázatviselésének megkezdése (díjfizetés kezdete) és a szerzôdésen megjelölt évfor- duló közötti idôszak 60 nap vagy annál rövidebb, ak- kor az elsô évfordulóig a szerzôdéskötés évét megelô- zô naptári évben hatályos Díjszabás alapján, míg az évfordulótól már a szerzôdéskötés évében hatályos Díjszabás alapján számoljuk a díjat.
8.2.5. A LENDÜLET START CASCO biztosításnál a fizetési gyakoriság megegyezik a kötelezô gépjármû-felelôs- ségbiztosítási szerzôdésben vállalt díjfizetési gyakori- sággal.
8.3. A biztosítási díj módosulása a biztosítási idôsza- kok közben
Az elsô biztosítási idôszakban a kötelezô gépjármû- felelôsségbiztosítás díjának módosulásával a LENDÜ- LET START CASCO biztosítás díja is azonos mérték- ben módosul – ideértve a Szerzôdô adatainak válto- zását, a bonusz besorolás módosulásának a biztosí- tási díjra gyakorolt hatását.
8.3.1. A további biztosítási idôszakokban a LENDÜLET START CASCO biztosítás díját befolyásoló tényezôk évközi módosulása esetében – kivéve a kötelezô- felelôsségbiztosítás B/M változását – a díj csak a vál- tozás évét követô biztosítási idôszakban módosul.
8.3.2. Amennyiben a biztosított gépjármûre a Biztosítónál megkötött kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosítás megszûnik, a LENDÜLET START CASCO biztosítá- si díja megkétszerezôdik a kötelezô gépjármû-felelôs- ségbiztosítás megszûnését követô naptári hónap 1. napjától.
8.4. A Biztosítót megilletô díj a szerzôdés érdekmúlása esetén
Amennyiben a biztosítási szerzôdés a tulajdonviszo- nyokban vagy a forgalmi engedélybe bejegyzett üzem- bentartó személyében bekövetkezett változás miatt szûnik meg, a Biztosítót az érdekmúlás napjáig járó díj illeti meg.
8.4.1. Amennyiben a biztosítási szerzôdés a biztosítási ese- mény bekövetkezése miatt szûnik meg, a Biztosítót a teljes biztosítási idôszakra vonatkozó díj megilleti, amit a Biztosító a kifizetendô kártérítési összegbôl levonhat.
8.5. Díj módosítása évfordulókor
8.5.1. A Biztosító jogosult arra, hogy a szolgáltatást befolyá- soló tényezôk változásával összefüggésben a biztosí- tási díj módosítására javaslatot tegyen a következô biztosítási idôszakra vonatkozó hatállyal.
A Biztosító köteles írásban értesíteni a Szerzôdôt a módosított díjról legalább 45 nappal az új biztosítási idôszak kezdete elôtt.
8.5.2. A Szerzôdô a Biztosító felé jelezheti a szerzôdéssel kapcsolatos díjfizetési gyakoriságra és a díjfizetés módjára vonatkozó módosítási igényét. A Biztosító a módosítási igényt legkorábban a következô díjfizetési gyakoriságnál teljesítheti, ha az igény a következô gyakoriság elôtt 30 nappal beérkezik és nem ellen- tétes a jelen feltételekkel.
9. A SZERZÔDÔ ÉS A BIZTOSÍTOTT KÖZLÉSI ÉS VÁLTOZÁS-BEJELENTÉSI KÖTELEZETTSÉGE
9.1. A Szerzôdôt és a Biztosítottat KÖZLÉSI KÖTELE- ZETTSÉG terheli, melynek értelmében a szerzôdés- kötéskor kötelesek a biztosítás elvállalása szempont- jából lényeges minden olyan – így többek között a gépjármû állapotával, a gépjármû használatával kap- csolatos – körülményt a Biztosítóval közölni, amelye- ket ismertek vagy ismerniük kellett. A Biztosító írásban feltett kérdéseire adott, a valóságnak megfelelô vála- szaikkal a Szerzôdô illetve a Biztosított a közlési kö- telezettségüknek eleget tesznek.
9.2. A Szerzôdônek és a Biztosítottnak VÁLTOZÁS-BEJE- LENTÉSI KÖTELEZETTSÉGE van.
Az Ajánlaton és a Kötvényben feltüntetett – különösen az alább felsorolt – adatokban bekövetkezett változá- sokat írásban, 15 napon belül be kell jelenteni a Biz- tosítónak.
Így be kell jelenteni:
a) minden, az Ajánlaton vagy a Kötvényben szereplô név, lakcím (telephely cím), személyes adat meg- változását,
b) a gépjármû rendszámának, alvázszámának, mo- torszámának megváltozását,
c) a gépjármû mûszaki tulajdonságainak (pl. hajtó- anyag), felszereltségének megváltozását,
d) a gépjármû tulajdonjogában bekövetkezett válto- zást,
e) a gépjármû taxiként, vagy bérgépjármûként, vagy árufuvarozásra használt eszközként való üzemel- tetésének megkezdését,
f) a gépjármû kulcsainak (ezt helyettesítô elektronikus eszköznek) darabszámában bármely okból történt változást – ide értve többek között az eltûnését, el- vesztését, másolását,
g) az ajtózárak, a kormányzár vagy a riasztó illetve lopásgátló szerkezet cseréjét,
h) a gépjármû forgalomból történô ideiglenes vagy végleges kivonását,
i) azt, hogy a gépjármûvet kártérítés vagy egyéb köte- lezettség biztosítékaként lekötötték.
j) a biztosítás megkötésekor záradékba foglalt sérülés kijavítását.
9.3. A közlésre- illetôleg változás-bejelentésre irányuló kö- telezettség megsértése esetében a Biztosító szolgál- tatási kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha a szerzôdô fél bizonyítja, hogy az elhallgatott vagy be nem jelen- tett körülményt a Biztosító a szerzôdés kötéskor ismer- te, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény be- következtében vagy a kár nagyságának alakulásában.
10. KIZÁRÁSOK
10.1. A Biztosító nem tekinti biztosítási eseménynek (lásd 7. pont) és emiatt nem nyújt szolgáltatást (kárkifizetést):
a) azokra a károkra, amelyek felkelés, tüntetés, zavar- gás, sztrájk, terrorcselekmény, háború következté- ben keletkeztek, függetlenül attól, hogy az említett események hivatalos formában (pl. engedély, had- üzenet) zajlottak le,
b) radioaktív sugárzás által okozott károkra,
c) a nem baleseti jelleggel bekövetkezett károsodá- sokra (többek között xxxxxxx hiba, szerelés, el- használódás, fagyás stb.),
d) a vontatás közben bekövetkezett sérülésekre,
e) a gépjármûben szállított gyúlékony, robbanó, maró, korrodáló anyagok által elôidézett, vagy általuk sú- lyosbított károkra (a kársúlyosbítás mértékének megfelelô részére),
f) a gépjármû balesetével összefüggô környezet- szennyezési károkra,
g) a gépjármûben mûszaki hiba miatt bekövetkezett biztosítási esemény vonatkozásában a mûszaki hi- bás alkatrészek javítására, cseréjére,
h) ha a gépjármûvön engedélyhez kötött átalakítást végeztek, de a szükséges engedélyt a káresemény elôtt nem szerezték meg, és a káresemény össze- függésben van az átalakítással,
i) a gépjármû olyan felszereléseiben keletkezett ká- rokra, amelyeket az érvényes jogszabályi elôírások tiltanak, vagy külön engedélyhez kötnek, de a szük- séges engedélyt a káresemény elôtt nem szerez- ték meg, és a káresemény összefüggésben van az elôírások megszegésével,
j) a gépjármûbôl szerelés nélkül kivehetô audiobe- rendezés ellopása miatti kárra,
k) a gépjármûbe történô ki- és bepakolás, rakodás közben, annak következményeként a gépjármûben és más vagyontárgyakban keletkezett károkra,
l) a gépjármûvön szállított tárgyak elmozdulása miatt, a szakszerûtlen rögzítés következtében a gépjár- mûben és más vagyontárgyakban keletkezett ká- rokra,
m) a gépjármûben vagy a raktérben elhelyezett esz- közökre, tárgyakra, a gépjármûben ülôk személyes használati tárgyaira, mindazon tárgyakra, amelyek nem a gépjármû kötelezô felszereltségéhez tartoz- nak,
n) a gépjármû sérülés miatti értékcsökkenésére,
o) a gépjármûhasználat kiesése miatt vagy a gépjár- mû pótlása érdekében felmerült járulékos károkra, költségekre (pl.: elmaradt haszon, bérgépjármû igénybevétele, új gépjármû beszerzésével kapcso- latos költségek),
p) a Biztosító által javíthatónak ítélt alkatrész kicseré- lése esetén fellépô többletköltségre,
q) a gépjármû üzem- és kenôanyagaiban keletkezett károkra,
r) a gépjármûrôl leszerelt alkatrészekben, tartozékok- ban keletkezett károkra,
s) a gépjármû karosszériáján elhelyezett hirdetése- ket, matricákat ért károkra,
t) a gépjármûvet sporteszközként való használat, vagy versenyzés során ért károkra.
Nem minôsül biztosítási eseménynek és a Biztosító nem té- ríti meg a lopáskárt és az ezzel összefüggésben keletkezett egyéb károkat, ha a biztosítási esemény idôpontjában a gép- jármûvet nem zárták le megfelelôen.
Nem minôsül biztosítási eseménynek és a Biztosító nem té- ríti meg a lopáskárt és az ezzel összefüggésben keletkezett egyéb károkat, ha a gépjármûben a lopás idôpontjában nem mûködött üzemszerûen a beépített vagyonvédelmi berende- zés.
Nem minôsül biztosítási eseménynek és a Biztosító nem té- ríti meg a lopáskárt és az ezzel összefüggésben keletkezett egyéb károkat, ha a gépjármû zárainak, ablaküvegeinek, szélvédôjének megrongálódása után vagy a lopás elleni vé- delmi rendszer meghibásodása esetén, illetve a gépjármû kulcsainak elvesztését követôen nem gondoskodtak hala- déktalanul:
• a zárak és a lopás elleni védelmi rendszer átkódolásá- ról, vagy cseréjérôl,
• a megrongálódott ablaküvegek vagy szélvédô cseréjé- rôl, illetve
• ezen idô alatt a gépjármû védett helyen történô tárolá- sáról.
Nem minôsül biztosítási eseménynek és a Biztosító nem té- ríti meg a lopáskárt és az ezzel összefüggésben keletkezett egyéb károkat, ha a szolgáltatás igénylésekor a Biztosított nem tudta bemutatni a biztosított gépjármûhöz tartozó, szem- lelapon rögzített, vagy az összes gyárilag kiadott db-számú eredeti kulcsokat (vagy az ezt helyettesítô elektronikus esz- közt) vagy a biztosított gépjármû forgalmi engedélyét.
Nem minôsül biztosítási eseménynek és a Biztosító nem té- ríti meg a lopáskárt és az ezzel összefüggésben keletkezett egyéb károkat, ha a biztosított gépjármû audioberendezé- seinek ellopását követôen a Biztosított nem tudta bemutatni a berendezés illetéktelen használat elleni védelmét szolgáló, levehetô alkatrészt, kivehetô védelmi vagy azonosító esz- közt.
Nem minôsül biztosítási eseménynek és a Biztosító nem té- ríti meg a lopáskárt és az ezzel összefüggésben keletkezett egyéb károkat, ha a gépjármû illetéktelen használat ellen vé- dô rendszerét nem rendeltetésszerûen használták, vagy az a biztosítási esemény idôpontjában nem volt mûködôképes.
11. MENTESÜLÉSEK
Mentesül a biztosító szolgáltatási kötelezettsége alól, ha bi- zonyítja, hogy a kárt jogellenesen, szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartással
a) a szerzôdô fél vagy a biztosított;
b) a velük közös háztartásban élô hozzátartozójuk, érdemi vezetésre jogosult tagjuk, alkalmazottjuk, megbízottjuk; vagy
c) a biztosított jogi személy ügyvezetésének vagy szakmai vezetésének vezetô beosztású tisztségvi- selôje vagy a biztosított vagyontárgy kezelésére jo- gosított tagja, munkavállalója vagy megbízottja okozta.
Súlyosan gondatlan magatartásnak minôsül például, ha a kár:
a) alkoholos befolyásoltsággal (0,8 ezrelék fölötti vér- alkoholszint),
b) jogosítvány nélküli, vagy ittas gépjármûvezetéssel,
c) kábító, vagy bódító hatású anyag használatával kapcsolatos befolyásoltsággal
okozati összefüggésben következett be.
12. KÁRENYHÍTÉSI KÖTELEZETTSÉG
A Szerzôdô és a Biztosított köteles a kárt a tôle elvárható módon enyhíteni, továbbá a Biztosító kárenyhítésre vonatko- zó utasításait betartani.
Részleges lopáskár esetén, továbbá külföldön bekövetkezett bármilyen kárnál kárenyhítési tevékenység (pl.: külföldön tör- ténô szükségjavítás) csak a Biztosítóval történt elôzetes egyeztetést követôen végezhetô, kivéve azokat az eseteket, melyekben a kárenyhítés érdekében végzendô tevékenysé- gek elhalasztása jelentôsen befolyásolja annak sikerét.
Mentesül a biztosító szolgáltatási kötelezettsége alól, ha bi- zonyítja, hogy a kárt a biztosított, illetve a szerzôdô kármeg- elôzési vagy kárenyhítési kötelezettségének megszegésével okozta.
13. A KÁRESEMÉNY BEJELENTÉSE
13.1. Kárbejelentés ideje
A Szerzôdônek/Biztosítottnak a kárt, annak észlelését követôen haladéktalanul, de legkésôbb 2 munkanapon belül írásban be kell jelentenie a Biztosítónak. A Biz- tosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll be, amennyiben a Szerzôdô/Biztosított az elôírt kötele- zettséget nem teljesíti, és emiatt lényeges körülmé- nyek kideríthetetlenné válnak.
13.2. Kárbejelentés módja
A bejelentés személyesen a Biztosító ügyfélszolgálati irodájában (1108 Bp., Venyige u. 3.), telefonon (0036- 1-433-1180/3), faxon (0036-1-433-1182), levélben (levélcím ugyanaz), illetve elektronikus úton a xxx@xxxx.xx illetve xxx.xxxx.xx címen tehetô meg. A Szerzôdônek/Biztosítottnak a tûzkárt a Tûzrendé- szeti Hatóságnál, teljes vagy részleges lopáskárt a rendôrségen is haladéktalanul be kell jelentenie.
13.2.1. Külföldön történt káreseményt is a 13.1. pontban megadott idôn belül be kell jelenteni a Biztosítóhoz. A kárbejelentés alapján a Biztosító köteles eldönteni, hogy hozzájárul-e, és ha igen, milyen mértékig a sé- rült gépjármû külföldön történô szükségjavításához, vagy csak a hazaérkezés után, itthon javítható meg a gépjármû.
SZÜKSÉGJAVÍTÁSNAK minôsül a gépjármû mozgás- képességének helyreállítása és a közlekedésbizton- sági szabályoknak megfelelô üzemeltetés biztosítása. Amennyiben a javítás a Biztosító beleegyezésének hiányában mégis megtörténik, a Biztosító a külföldi és a hazai javítás átlagos díjtételei, alkatrészárai között felmerült többletköltséget nem téríti meg.
13.3. A kárrendezéshez szükséges dokumentumok
• A kár rendezéséhez be kell nyújtani minden olyan iratot – ideértve többek között a Biztosító által ren- delkezésre bocsátott kárbejelentô nyomtatványt, a forgalmi engedély másolatát, a jogosítvány fénymá- solatát, a gépjármû törzskönyvének másolatát, en- nek hiányában a finanszírozó letéti nyilatkozatát –, amely a biztosítási esemény azonosításához, a jogo- sultság és a kárösszeg megállapításához szükséges.
• A gépjármû ellopása vagy elrablása esetén a Szer- zôdônek/Biztosítottnak le kell adnia a Biztosítónak a gépjármûhöz tartozó összes kulcsot, továbbá a for- galmi engedély bevonásáról szóló rendôrségi igazo- lást, melyben szerepel a forgalmi engedély átvételé- nek ténye, a rendôrségi feljelentést, a nyomozást megszüntetô rendôrségi dokumentumot és a forga- lomból való kivonásról szóló határozatot. Ha a gép- jármû a késôbbiekben megkerül, ezt a tényt 2 mun- kanapon belül a Szerzôdônek/Biztosítottnak be kell jelentenie a Biztosító felé.
• A gépjármû audio berendezésének ellopása esetén le kell adni a Biztosító részére a berendezés lopás elleni védelmét szolgáló levehetô alkatrészét.
• Hatósági eljárás esetén az eljárást lezáró határoza- tot annak kézhezvételét követô 2 munkanapon belül a Biztosítónak be kell mutatni.
13.4. Kárfelvétel
A kárbejelentést követôen a Biztosító kárszemlét vé- gez a Biztosítottal egyeztetett helyszínen és idôpont- ban, legfeljebb a kárbejelentést követô 5 munkanapon belül. A sérült jármûrôl kárfelvételi jegyzôkönyv és fo- tók készülnek.
14. ELÉVÜLÉS
A szerzôdésbôl eredô kártérítési igények elévülési ideje egy év.
15. BIZTOSÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSOK
15.1. A biztosított gépjármû pótlási költségének megté- rítése (TOTÁLKÁR)
A gépjármû pótlási költsége a biztosított gépjármû káresemény idôpontjában fennálló, magyarországi pi- aci értéke, de legfeljebb a magyarországi Eurotax ka- talógus alapján számított érték, melybe a biztosítás megkötésekor rögzített elôzménykárok és az Eurotax értékelési módszertana szerint számított korrekciók is
beszámításra kerülnek. A Biztosító a gépjármû káridô- ponti értékét téríti meg az új gépjármû beszerzésével kapcsolatos, járulékos költségek nélkül.
a) gazdasági totálkár esetén, amikor a biztosított gép- jármû a biztosítási esemény következtében olyan mértékben károsodik, hogy helyreállítása nem gazdaságos,
b) mûszaki totálkár esetén, amikor a biztosított gépjár- mû a forgalombiztonsági követelményeinek meg- felelôen nem állítható helyre,
c) ha a biztosított gépjármûvet ellopták, vagy elrabol- ták és nem került meg.
15.2. Maradványérték (RONCSÉRTÉK)
15.2.1. A Biztosító a 15.1. pont szerinti kártérítési összegbôl levonja a maradvány (roncs) értékét. A Biztosító a roncsot nem veszi át.
15.2.2. A maradvány értékének megállapítása úgy történik, hogy a Biztosító a maradvány értékére vonatkozóan legalább két együttmûködô partnerétôl árajánlatot kér.
15.2.3. A Biztosító a kárösszegbôl levonja a legjobb vételi ár- ajánlat szerinti összeget, és az ezzel csökkentett összeget fizeti ki a Kedvezményezettnek/Biztosítottnak.
15.2.4. A gépjármû tulajdonosának lehetôsége van a maga- sabb vételi ajánlatot benyújtó részére eladni a roncsot. A Biztosító a magasabb vételi ajánlat szerinti értéket akkor is levonja a kártérítési összegbôl, ha a tulajdo- nos a roncsot nem adja el, illetve más módon értéke- síti.
15.3. A gépjármû helyreállítási költségeinek térítése (JAVÍTHATÓ KÁROK)
A Biztosító megtéríti a gépjármûben a biztosítási ese- mény következtében keletkezett fizikai károsodások hazai javítómûhelyben elvégzett, szakszerû helyreál- lításának számlával igazolt, az adott területre vonatko- zó, átlagosnál nem magasabb alkatrész árak, fénye- zési és anyagköltségek valamint munkadíjak alapján érvényesített költségét.
15.3.1. Bizonylatok hiányában a felek a becsült kárérték te- kintetében MEGÁLLAPODÁSt köthetnek.
15.3.2. A Biztosító az új alkatrészekkel történô helyreállítás költségét csak abban az esetben téríti meg, ha a sé- rült alkatrész nem javítható.
15.3.3. Az üveg megjavításának költségét a Biztosító csak számla ellenében téríti meg.
15.3.4. A Biztosító legfeljebb az új alkatrész hatályos Audatex árjegyzék szerinti alkatrész árát és a hazai átlagos szerviz javítási munkadíjat köteles megtéríteni.
15.3.5. Értékemelkedés levonása
Használt állapotú gépjármû új alkatrészekkel történt ja- vítása esetén a beépített új alkatrészek értéknövelô ha- tásának megfelelô összeget a javítási számla alkatrész költségébôl levonja a Biztosító. Ez a szabály a kopó- forgó alkatrészekre, a gumikra, az akkumulátorra, a ki- pufogó-rendszerre minden esetben, a karosszéria ele- mekre a gépjármû 6 éves kora után kerül alkalmazásra.
15.3.6. A Biztosító a légzsákok és a biztonsági övek cseréjét kizárólag szakszerviznél történt számlával igazolt be- szerzés és beszerelés esetén téríti meg, ha azok egyébként biztosítottak. A térítés elôtt a Biztosító jo- gosult beépítés-ellenôrzést végezni.
15.4. Kártérítés korlátozása audioberendezés lopáskára esetén
A gépjármû audioberendezésének helyreállítási, vagy pótlási költsége címén a Biztosító csak az elôzetesen
elvégzett szemle után, a számlával igazolt költséget téríti, ennek hiányában legfeljebb az audioberendezés értékét, de a kártérítés nem haladhatja meg biztosí- tási idôszakonként a 100.000 Ft-ot.
15.5. Járulékos szolgáltatások
A Biztosító megtéríti a biztosítási esemény következ- tében felmerült indokolt, egyszeri szállítási, tárolási, ôrzési, költségek számlával igazolt összegét, legfel- jebb 100.000 Ft-os értékhatárig.
15.6. Egyéb szolgáltatások
15.6.1. A Biztosító a végleges kárösszeg terhére ELÔLEGet fizethet.
15.6.2. Amennyiben a Biztosított a biztosítási szerzôdés meg- kötése után az eredeti kulcsokat elveszti, vagy azokat eltulajdonítják, úgy a Biztosító a szervizben végzett csere esetén a kulcs- és zárcserével kapcsolatban fel- merült, számlával igazolt költségek 50%-át megtéríti.
15.6.3. Amennyiben az egykulcsos rendszerû gépkocsi vala- melyik zárbetétje lopás- és rabláskár, vagy annak kí- sérlete kapcsán sérül, és emiatt szükségessé válik a zárgarnitúra cseréje, úgy a Biztosító megtéríti a nem sérült zárbetétek csereköltségének 50%-át.
15.7. A szolgáltatás teljesítése
A Biztosító szolgáltatását a kárrendezéshez szüksé- ges utolsó irat beérkezését követô 15 munkanapon belül teljesíti. A Biztosító a kártérítési összeget a gép- jármû tulajdonosának, illetve a szerzôdésben megne- vezett, a szolgáltatás jogosultjaként nyilvántartott sze- mélynek fizeti ki, a szerzôdésben szereplô esetleges összegszerû korlátozások figyelembevételével.
16. ÖNRÉSZESEDÉS
16.1. A káreseményenként megállapított kárösszegbôl a Kötvényben meghatározott 20%, de minimum 200 000 Ft önrészt a Biztosított maga viseli (ÖNRÉSZESE- DÉS).
16.2. A forintösszegben meghatározott önrész alatti kárigé- nyeket a Biztosító nem téríti meg.
16.3. Eltérô önrészesedésû kártérítés
16.3.1. A Biztosító a kár mértékétôl függetlenül a százalékos mértékû önrészesedést vonja le a kártérítési összeg- bôl az üveg cseréjével helyreállított üvegkár (7.4.) ese- tén. Javítással helyreállított üvegkár esetén önrésze- sedés nem kerül levonásra.
16.3.2. Amennyiben a biztosítási esemény következtében csak szállítási, tárolási vagy mentési költség merül fel, a Biztosító a számlával igazolt költségbôl – a válasz- tott százalékos önrész levonása után – maximum
100.000 Ft-ig térít.
16.4.3. A 15.6.2.-15.6.3. pontokban, a zárak/kulcsok cseréjé- re vonatkozó térítési összegbôl a biztosító nem von le önrészesedést.
17. VISSZAKÖVETELÉSI JOG
17.1. A Biztosítót az általa megtérített kár mértékéig megté- rítési igény illeti meg a károkozóval szemben, kivéve, ha a károkozó a Biztosítottal közös háztartásban élô hozzátartozó.
17.2. Amennyiben az ellopott vagy elrabolt biztosított gép- jármû vagy annak alkatrészei a kárkifizetés után meg-
kerültek, a Biztosított (Kedvezményezett) azokra igényt tarthat, ebben az esetben azonban köteles a Biztosító által kifizetett összeget a Biztosítónak visszafizetni. A biztosított gépjármû vagy annak alkat- részei megkerülésérôl a Biztosított (Kedvezményezett) haladéktalanul köteles értesíteni a Biztosítót, és 30 napon belül nyilatkozni, hogy a megkerült biztosított gépjármûre vagy annak alkatrészeire igényt tart-e.
Amennyiben ezt az elôírt idôn belül nem teszi meg, úgy a biztosított gépjármû vagy annak alkatrészei fe- letti rendelkezési jog, mint törvényi engedményest, a Biztosítót illeti meg.
17.3. Ha az ellopott vagy elrabolt gépjármû a kárösszeg ki- fizetése elôtt épségben megkerül, a Biztosító önrész levonása mellett megtéríti a gépjármû Szerzôdôhöz/ Biztosítotthoz történô visszaszállításának indokolt költségét.
18. EGYÉB RENDELKEZÉSEK
18.1. Jelen biztosítás Általános és Xxxxxxx feltételeiben nem szabályozott kérdésekben a 6:63. § (5) bekez- dés kivételével a Polgári Törvénykönyv, továbbá a ha- tályos magyar jog szabályai az irányadók.
18.2. Az Általános és Xxxxxxx feltételekben is egyaránt sza- bályozottak eltérése esetén a Különös feltételekben foglaltak az irányadók.
18.3. Amennyiben a Különös feltételek másként nem ren- delkeznek, jelen biztosítási szerzôdés alapján kelet- kezett kártérítési igények a káresemény bekövetkezé- sétôl számított egy év alatt évülnek el.
18.4. Jelen biztosítási szerzôdés kapcsán esetlegesen fel- merülô panaszokat a biztosító központi panaszirodá- jához lehet benyújtani, szóban (személyesen, telefo- non) vagy írásban (személyesen vagy más által át- adott irat útján, postai úton, telefaxon, elektronikus le- vélben):
Cím: 1108 Budapest, Venyige u. 3.
Levelezési cím: 1475 Budapest, Pf. 142.
Telefon: x00-0-000-0000
18.5. A biztosítási szerzôdés illetve a tagsági jogviszony létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és meg- szûnésével, továbbá a szerzôdésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos esetleges jogviták bírósági eljáráson kívüli rendezésére természetes személy fo- gyasztó írásban panaszt nyújthat be a Pénzügyi Bé- kéltetô Testülethez.
Cím: 1013 Budapest, Krisztina krt. 39.
Levelezési cím: H-1525 Budapest, BKKP Pf. 172. Telefon: x00-0-00-00-000
A Pénzügyi Békéltetô Testület eljárása megindításá- nak feltétele, hogy a természetes személy fogyasztó elôzetesen a biztosítóval közvetlenül megkísérelje a vitás ügy rendezését.
18.6. A fogyasztóvédelmi rendelkezések megsértése esetén az MNB-hez lehet fordulni panasszal.
Levelezési cím: H-1534 Budapest, BKKP, Pf. 777. Telefon: x00-00-000-000
E-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx
18.7. A fentiekben részletezett lehetôségeken túl a felek bí- rósághoz is fordulhatnak, illetve természetes személy
fogyasztónak nem minôsülô fél csak bírósághoz for- dulhat.
18.8. A biztosító felügyeleti szerve a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 0-0. Levelezési cím: H-1534 Budapest, BKKP, Pf. 777. Telefon: x00-0-000-0000
E-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx
18.9. A biztosító feladatai ellátásához ügyfelei azon biztosí- tási titkait jogosult kezelni, amelyek a biztosítási szer- zôdéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, illetve a biztosító szolgáltatásával összefüggnek. Az adatke- zelés célja csak a biztosítási szerzôdés megkötésé- hez, módosításához, állományban tartásához, a biz- tosítási szerzôdésbôl származó követelések megíté- léséhez szükséges, vagy a törvény (2003. évi LX. tör- vény – továbbiakban Bit.) által meghatározott egyéb cél lehet.
18.10. Biztosítási titoknak minôsül minden olyan – minôsített adatot nem tartalmazó – a biztosító, a viszontbiztosí- tó, a biztosításközvetítô, a biztosítási szaktanácsadó rendelkezésére álló adat, amely a biztosító, a viszont- biztosító, a biztosításközvetítô, a biztosítási szakta- nácsadó egyes ügyfeleinek (ideértve a károsultat is) személyi körülményeire, vagyoni helyzetére, illetve gazdálkodására vagy a biztosítóval, illetve a viszont- biztosítóval kötött szerzôdéseire vonatkoznak.
18.11. Biztosítási titkot képeznek különösen az alábbi adatok:
• a biztosító ügyfelének személyes adatai,
• a biztosított vagyontárgy és annak értéke,
• a biztosítási összeg,
• a biztosított egészségi állapotával összefüggô adatok,
• a kártérítés mértéke és teljesítésének idôpontja,
• a biztosítási szerzôdéssel, annak létrejöttével, nyil- vántartásával, továbbá a biztosító szolgáltatásával összefüggô összes lényeges tény és körülmény.
18.12. Az ügyfél egészségi állapotával összefüggô adatokat a biztosító a Bit. 155. § (1) bekezdésében meghatáro- zott célokból, az egészségügyi és hozzájuk kapcsoló- dó személyes adatok kezelésérôl szóló 1997. évi. XLVII. törvény rendelkezései szerint, kizárólag az érintett hozzájárulásával kezelheti.
18.13. Jelen szerzôdés kapcsán az ügyfél személyes adatai- nak, továbbá egészségi állapotával összefüggô ada- tainak kezelésére vonatkozó hozzájárulását az aján- lattétel során és/vagy a biztosítási szolgáltatás igény- bevételét közvetlenül megelôzôen adja meg.
18.14. A biztosító a személyes adatokat, továbbá az egész- ségügyi állapottal közvetlenül összefüggô, általa ke- zelt adatokat a biztosítási jogviszony fennállásának idején, valamint azon idôtartam alatt kezelheti, amed- dig a biztosítási jogviszonnyal kapcsolatban igény ér- vényesíthetô.
18.15. Személyes adatot kezelni, csak meghatározott célból, jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében lehet. Csak olyan személyes adat kezelhetô, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elenged- hetetlen, a cél elérésére alkalmas, de csak a cél meg- valósulásához szükséges mértékben és ideig. Az adatokat a biztosító kezeli és dolgozza fel.
18.16. A biztosító a szerzôdô/biztosított személyes adatait – erre vonatkozó és kifejezett írásbeli hozzájárulás nél- kül – csak a Bit. 153–161. § és a 165. §-aiban neve- sített szervezeteknek továbbíthatja.
18.17. A biztosítási titok tekintetében, idôbeli korlátozás nél- kül – ha törvény másként nem rendelkezik – titoktar- tási kötelezettség terheli a biztosítót, a független biz- tosításközvetítôt, a biztosítási szaktanácsadó tulajdo- nosait, vezetôit, alkalmazottait és mindazokat, akik ahhoz a biztosítóval kapcsolatos tevékenységük so- rán bármilyen módon hozzájutottak.
18.18. Biztosítási titok csak akkor adható ki harmadik sze- mélynek, ha
• a biztosító, a biztosításközvetítô és a biztosítási szaktanácsadó ügyfele vagy annak törvényes képvi- selôje a kiszolgáltatható biztosítási titokkört pontosan megjelölve, erre vonatkozóan írásban felmentést ad,
• a Bit. alapján a titoktartási kötelezettség nem áll fenn.
18.19. A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn
a) a feladatkörében eljáró Felügyelettel,
b) a folyamatban lévô büntetôeljárás keretében eljáró nyomozó hatósággal és ügyészséggel,
c) büntetôügyben, polgári ügyben, valamint a csôdel- járás, illetve a felszámolási eljárás ügyében eljáró bírósággal, továbbá a végrehajtási ügyben eljáró önálló bírósági végrehajtóval,
d) a hagyatéki ügyben eljáró közjegyzôvel,
e) az adóhatósággal szemben abban az esetben, ha adóügyben az adóhatóság felhívására a biztosítót törvényben meghatározott körben nyilatkozattételi kötelezettség, illetve ha a biztosítási szerzôdésbôl eredô adókötelezettség alá esô kifizetésrôl törvény- ben meghatározott adatszolgáltatási kötelezettség terheli,
f) a feladatkörében eljáró nemzetbiztonsági szolgá- lattal,
g) a biztosítóval, a biztosításközvetítôvel, a szakta- nácsadóval, a harmadik országbeli biztosító, füg- getlen biztosításközvetítô vagy szaktanácsadó magyarországi képviseletével, ezek érdekképvise- leti szervezeteivel, illetve a biztosítási, biztosítás- közvetítôi, szaktanácsadói tevékenységgel kapcso- latos versenyfelügyeleti feladatkörében eljáró Gaz- dasági Versenyhivatallal,
h) a feladatkörében eljáró gyámhatósággal,
i) az egészségügyrôl szóló 1997. évi CLIV. törvény
108. § (2) bekezdésében foglalt egészségügyi ha- tósággal,
j) a külön törvényben meghatározott feltételek meg- léte esetén a titkosszolgálati eszközök alkalmazá- sára, titkos információgyûjtésre felhatalmazott szervvel,
k) a viszontbiztosítóval, valamint közös kockázatvál- lalás (együttbiztosítás) esetén a kockázatvállaló biztosítókkal,
l) az állomány átruházás keretében átadásra kerülô biztosítási szerzôdési állomány tekintetében az át- vevô biztosítóval,
m) a kiszervezett tevékenység végzéséhez szükséges adatok tekintetében a kiszervezett tevékenységet végzôvel,
n) fióktelep esetében – ha a magyar jogszabályok ál- tal támasztott követelményeket kielégítô adatkeze- lés feltételei minden egyes adatra nézve teljesül- nek, valamint a harmadik országbeli biztosító székhelye szerinti állam rendelkezik a magyar jog- szabályok által támasztott követelményeket kielé-
gítô adatvédelmi jogszabállyal – a harmadik or- szágbeli biztosítóval, biztosításközvetítôvel, szak- tanácsadóval,
o) a feladatkörében eljáró alapvetô jogok biztosával, valamint pénzügyi jogok biztosával,
p) a feladatkörében eljáró Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósággal szemben.
18.20. A biztosítási titoktartási kötelezettség az eljárás kere- tén kívül a fent meghatározott szervek alkalmazottai- ra is kiterjed.
18.21. A biztosító, a biztosításközvetítô és a biztosítási szak- tanácsadó a nyomozó hatóság, a nemzetbiztonsági szolgálat és az ügyészség írásbeli megkeresésére akkor is köteles haladéktalanul tájékoztatást adni, ha adat merül fel arra, hogy a biztosítási ügylet
a) a 2013. június 30-ig hatályban volt 1978. évi IV. tör- vényben foglaltak szerinti kábítószerrel visszaélés- sel, új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel, terror- cselekménnyel, robbanóanyaggal vagy robbantó- szerrel visszaéléssel, lôfegyverrel vagy lôszerrel visszaéléssel, pénzmosással, bûnszövetségben vagy bûnszervezetben elkövetett bûncselek- ménnyel,
b) a Btk. szerinti kábítószer-kereskedelemmel, kábító- szer birtoklásával, kóros szenvedélykeltéssel vagy kábítószer készítésének elôsegítésével, új pszicho- aktív anyaggal visszaéléssel, terrorcselekménnyel, terrorcselekmény feljelentésének elmulasztásával, terrorizmus finanszírozásával, robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaéléssel, lôfegyverrel vagy lôszerrel visszaéléssel, pénzmosással, bûn- szövetségben vagy bûnszervezetben elkövetett bûncselekménnyel
van összefüggésben.
18.22. A biztosító a nyomozó hatóságot a „halaszthatatlan intézkedés” jelzéssel ellátott, külön jogszabályban elôírt ügyészi jóváhagyást nélkülözô megkeresésére is köteles tájékoztatni az általa kezelt, az adott üggyel összefüggô, biztosítási titoknak minôsülô adatokról.
18.23. A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn abban az esetben, ha a biztosító, biztosítás- közvetítô és a biztosítási szaktanácsadó az Európai Unió által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó in- tézkedések végrehajtásáról szóló törvényben megha- tározott bejelentési kötelezettségének tesz eleget.
18.24. A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn abban az esetben, ha
a) a magyar bûnüldözô szerv – nemzetközi kötelezett- ségvállalás alapján külföldi bûnüldözô szerv írás- beli megkeresésének teljesítése céljából – írásban kér biztosítási titoknak minôsülô adatot a biztosító- tól.
b) a pénzügyi információs egységként mûködô ható- ság a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelôzésérôl és megakadályozásáról szóló tör- vényben meghatározott feladatkörében eljárva vagy külföldi pénzügyi információs egység írásbeli megkeresésének teljesítése céljából írásban kér biztosítási titoknak minôsülô adatot a biztosítótól.
18.25. Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét a biztosító által a harmadik országbeli biztosítóhoz vagy harmadik or- szágbeli adatfeldolgozó szervezethez (harmadik or- szágbeli adatkezelô) történô adattovábbítás abban az esetben:
a) ha a biztosító ügyfele (adatalany) ahhoz írásban hozzájárult, vagy
b) ha – az adatalany hozzájárulásának hiányában – az adattovábbításnak törvényben meghatározott adatköre, célja és jogalapja van, és a harmadik or- szágban a személyes adatok védelmének megfe- lelô szintje az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 8. § (2) bekezdésében meghatározott bár- mely módon biztosított.
A biztosítási titoknak minôsülô adatoknak másik tag- államba történô továbbítása esetén a belföldre törté- nô adattovábbításra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.
18.26. Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét
a) az olyan összesített adatok szolgáltatása, amelybôl az egyes ügyfelek személye vagy üzleti adata nem állapítható meg,
b) fióktelep esetében a külföldi székhelyû vállalkozás székhelye (fôirodája) szerinti felügyeleti hatóság számára a felügyeleti tevékenységhez szükséges adattovábbítás, ha az megfelel a külföldi és a ma- gyar felügyeleti hatóság közötti megállapodásban foglaltaknak,
c) a jogalkotás megalapozása és a hatásvizsgálatok elvégzése céljából a miniszter részére személyes adatnak nem minôsülô adatok átadása,
d) az összevont alapú felügyeletre és kiegészítô felü- gyeletre vonatkozó törvényi rendelkezéseknek tel- jesítése érdekében történô adatátadás.
18.27. A 2015. január 1-jén hatályba lépô Bit. 161/A. § alap- ján a biztosító – a veszélyközösség érdekeinek meg- óvása érdekében – a jogszabályokban foglalt, vagy a szerzôdésben vállalt kötelezettségének teljesítése so- rán a szolgáltatások jogszabályoknak és szerzôdés- nek megfelelô teljesítése, illetve a biztosítási szerzô- désekkel kapcsolatos visszaélések megakadályozása céljából, 2015. január 1. napjától kezdôdôen megke- reséssel fordulhat más biztosítókhoz az alábbiakban részletezett, egyébiránt biztosítási titoknak minôsülô adatok vonatkozásában:
a) a szerzôdô, a biztosított, a kedvezményezett és a károsult személy azonosító adatai;
b) a biztosítandó vagy biztosított vagyontárgyak, kö- vetelések vagy vagyoni jogok beazonosításához szükséges adatok;
c) a biztosítandó vagy biztosított vagyontárgyakat, kö- veteléseket vagy vagyoni jogokat érintôen bekövet- kezett biztosítási eseményekre vonatkozó adatok;
d) a megkeresett biztosítónál megkötött szerzôdés megkötésével kapcsolatban felmerült kockázat felméréséhez szükséges adatok;
e) a megkeresett biztosítónál megkötött szerzôdés alapján teljesítendô szolgáltatások jogalapjának vizsgálatához szükséges adatok.
Baleset és/vagy betegségbiztosítási elemeket is tar- talmazó szerzôdés esetén a vonatkozó kockázatok tekintetében az alábbi adatokat kérheti a biztosító a megkeresett biztosítótól:
a) a szerzôdô, a biztosított, a kedvezményezett sze- mély azonosító adatai;
b) a biztosítandó vagy a biztosított személy adatfel- vételkori, a szerzôdéses kockázattal kapcsolatos egészségi állapotára vonatkozó adatok;
c) az a) pontban meghatározott személyt érintô ko- rábbi – baleset vagy betegségbiztosítási ágazat- hoz tartozó szerzôdéssel kapcsolatos – biztosítá- si eseményekre vonatkozó adatok;
d) a megkeresett biztosítónál megkötött szerzôdés megkötésével kapcsolatban felmerült kockázat felméréséhez szükséges adatok;
e) a megkeresett biztosítónál megkötött szerzôdés alapján teljesítendô szolgáltatások jogalapjának vizsgálatához szükséges adatok.
Ez a jogosultság a 2015. január 1. elôtt megkötött biztosítási szerzôdésekre akkor vonatkozik, ha azt a szerzôdô a szerzôdéskötést követô 15 napon belül nem kifogásolja.
18.28. Az érintett ügyfél kérésére a biztosító köteles tájékoz- tatást adni az érintett általa kezelt, illetve az általa megbízott adatfeldolgozó által feldolgozott adatairól, azok forrásáról, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, idôtartamáról, az adatfeldolgozó nevérôl, címérôl és az adatkezeléssel összefüggô tevékenységérôl, to- vábbá – az érintett személyes adatainak továbbítása esetén – az adattovábbítás jogalapjáról és címzettjé- rôl.
18.29. Az érintett kérheti személyes adatainak helyesbítését, továbbá – a jogszabályban elrendelt adatkezelések kivételével – adatainak zárolását és törlését.
18.30. Az érintett tiltakozhat személyes adatának kezelése ellen,
a) ha a személyes adatok kezelése vagy továbbítása kizárólag az adatkezelôre vonatkozó jogi kötelezett- ség teljesítéséhez vagy az adatkezelô, adatátvevô
vagy harmadik személy jogos érdekének érvénye- sítéséhez szükséges, kivéve kötelezô adatkezelés esetén;
b) ha a személyes adat felhasználása vagy továbbí- tása közvetlen üzletszerzés, közvélemény-kutatás vagy tudományos kutatás céljára történik; valamint
c) törvényben meghatározott egyéb esetben.
18.31. A biztosító az érintett tiltakozást a kérelem benyújtá- sától számított legrövidebb idôn belül, de legfeljebb 15 napon belül megvizsgálja, annak megalapozottsá- ga kérdésében döntést hoz, és döntésérôl a kérelme- zôt írásban tájékoztatja. Amennyiben a biztosító az érintett tiltakozásának megalapozottságát megállapít- ja, az adatkezelést – beleértve a további adatfelvételt és adattovábbítást is – megszünteti, és az adatokat zárolja, valamint a tiltakozásról, továbbá az annak alapján tett intézkedésekrôl értesíti mindazokat, akik részére a tiltakozással érintett személyes adatot ko- rábban továbbította, és akik kötelesek intézkedni a til- takozási jog érvényesítése érdekében.
18.32. Amennyiben az érintett a biztosító fentiek szerint meg-
hozott döntésével nem ért egyet, illetve ha a biztosító a fentiek szerinti határidôt elmulasztja, az érintett – a döntés közlésétôl, illetve a határidô utolsó napjától számított 30 napon belül – az Infotv. (2011. évi CXII. törvény) 22. §-ában meghatározott módon – bíróság- hoz fordulhat.
18.33. Az elhunyt személlyel kapcsolatba hozható adatok te- kintetében az érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szerzôdésben nevesített jogosult is gya- korolhatja.
1. sz. táblázat
A LENDÜLET START CASCO keretében biztosítható gépjármûvek:
Gyártmány | Teljesítmény (kw) | Hengerûr- tartalom (cm3) | Gyártási év |
Alfa Romeo (I) | 110 | 1999 | 2005 |
Chevrolet (KR) | 110 | 1999 | 2005 |
Citroen (F) | 103 | 2179 | 2005 |
Dacia (RO) | 110 | 1999 | 2005 |
Daewoo (KR) | 110 | 1999 | 2005 |
Fiat (I) | 110 | 1999 | 2005 |
Ford (D) | 114 | 2198 | 2005 |
Honda (J) | 114 | 1998 | 2005 |
Hyundai (KR) | 105 | 1999 | 2005 |
Kia (KR) | 106 | 1999 | 2005 |
Lada (RUS) | 110 | 1999 | 2005 |
Lancia (I) | 110 | 1999 | 2005 |
Mazda (J) | 110 | 1999 | 2005 |
Mitsubishi (J) | 100 | 1997 | 2005 |
Nissan (J) | 110 | 1999 | 2005 |
Opel (D) | 110 | 2198 | 2005 |
Peugeot (F) | 110 | 2179 | 2005 |
Renault (F) | 110 | 2188 | 2005 |
Seat E | 110 | 1999 | 2005 |
Skoda (CZ) | 110 | 1999 | 2005 |
Xxxxxx (J) | 110 | 1999 | 2005 |
Toyota (J) | 110 | 2231 | 2005 |
VW (D) | 110 | 1999 | 2005 |
Kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosítási feltétel és ügyféltájékoztató
Jelen biztosítási feltétel a kötelezô gépjármû-felelôsségbiz- tosításról szóló 2009. évi LXII. törvény (továbbiakban KGFB törvény) azon részeinek ismertetése, amelyek a szerzôdô- nek, illetve a biztosítónak a kötelezô gépjármû-felelôsségbiz- tosítási szerzôdésbeli jogait és kötelezettségeit szabályozza, illetve amelyek ezen szabályokhoz közvetlenül kapcsolód- nak. A törvény vonatkozó rendelkezéseit jelen feltétel szö- veghûen, módosítás nélkül, a törvény számozását is meg- tartva tartalmazza.
Ugyanakkor jelen feltétel nem tartalmazza a törvénynek a szerzôdô felek jogait és kötelezettségeit nem érintô rendel- kezéseit.
Biztosítási feltételek a KGFB törvény alapján
A törvény hatálya
1. §
Ha nemzetközi szerzôdés eltérôen nem rendelkezik, e tör- vény hatálya kiterjed:
a) minden magyarországi telephelyû gépjármû üzemben tartójára, továbbá más tagállami telephelyû gépjármû – ha annak rendeltetés helye szerinti tagállama Magyaror- szág – tulajdonosára, és az általuk kötött kötelezô gép- jármû-felelôsségbiztosítási szerzôdésre;
b) a külföldi telephelyû gépjármû Magyarország területére történô belépésének, valamint Magyarország területén a fogalomban történô részvételének feltételeire;
c) a biztosítók, a kárrendezési megbízott, kárképviselô, a levelezô, a Kártalanítási Számla, a Kártalanítási Alap, a Nemzeti Iroda, a Kártalanítási Szervezet, az Információs Központ, valamint a Magyar Biztosítók Szövetségének (a továbbiakban: MABISZ) e törvényben szabályozott te- vékenységére;
d) a pénzügyi közvetítôrendszer felügyeletével kapcsolatos feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bank (a további- akban: Felügyelet), a biztosító felszámolójának, a kötele- zô gépjármû-felelôsségbiztosítást igazoló okirat (a köt- vényt is beleértve) adatait, valamint egyéb vonatkozó adatokat nyilvántartó szervnek (a továbbiakban: kötvény- nyilvántartó szerv), a kárnyilvántartással kapcsolatos fe- ladatokat ellátó kárnyilvántartó szervnek, a fôvárosi és megyei kormányhivatal járási (fôvárosi kerületi) hivatalá- nak (a továbbiakban: járási hivatal) és a vámhatóságnak e törvényben szabályozott tevékenységére.
2. §
E törvény hatálya nem terjed ki:
a) a nemzetközi gépjármû-biztosítási – a tagállamok és más államok nemzeti irodái közötti – megállapodásból és a kapcsolódó megállapodásokból eredô – e törvényben nem szabályozott – feladatok ellátására;
b) Magyarország területén rendezett gépjármûversenyen (edzésen) részt vevô gépjármûvekre kötött felelôsség- biztosítási szerzôdésekre;
c) arra az esetre, ha az e törvényben foglaltaktól Magyaror- szág területén állomásozó vagy áthaladó külföldi katonai
gépjármûvek vonatkozásában jogszabály eltérô szabá- lyokat állapít meg.
Értelmezô rendelkezések
3. §
E törvény alkalmazásában:
1. Belsô Szabályzat: a Bizottság 2003. július 28-i, a 72/166/ EGK tanácsi irányelvnek a gépjármû-felelôsségbiztosí- tás ellenôrzésére vonatkozó alkalmazásáról szóló 2003/ 564/EK határozatának függelékében foglalt, a nemzeti irodák egymás közötti kapcsolatait rendezô szabályzat;
2. biztosítási idôszak: a határozatlan tartamú szerzôdések esetében – a díjfizetés gyakoriságától függetlenül – az az idôtartam, amelyre a megállapított díj vonatkozik;
3. biztosító: a biztosítókról és biztosítási tevékenységrôl szóló 2003. évi LX. törvényben (a továbbiakban: Bit.) meghatározott szervezet, amely a székhely szerinti tag- államában engedélyt kapott a gépjármû-felelôsségbizto- sítási tevékenység végzésére, és Magyarország terüle- tén az e törvényben foglaltaknak megfelelôen a kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosítási (a továbbiakban: biztosí- tás) tevékenység folytatására jogosult;
4. biztosított: a gépjármû biztosítással rendelkezô üzemben tartója és a gépjármûvet vezetô személy;
5. díjtarifa: miniszteri rendeletben meghatározott gépjármû- kategóriánként és – a flotta kivételével – bonus-malus osztályonként a biztosító által megállapított alapdíjak és a díj meghatározásánál alkalmazható valamennyi kor- rekciós tényezô összessége;
6. egyedi szerzôdés: adott üzemben tartó által, egy megha- tározott gépjármûre kötött, e törvénynek megfelelô bizto- sítási szerzôdés;
7. fedezetlenségi díj: az adott gépjármû vonatkozásában az üzemben tartó biztosítási kötelezettségének – a szünete- lés idôtartamának, kivételével – díjfizetés hiányában koc- kázatviselés nélküli idôtartamára (fedezetlenség idôtarta- ma) a Kártalanítási Számla kezelôjét megilletô, általa meg- határozott díjtarifa alapján utólagosan megállapított díj;
8. forgalmi engedély: az állandó vagy ideiglenes forgalmi engedély, az ideiglenes forgalomban tartási engedély, valamint a lassú jármû és a négykerekû segédmotoros kerékpár (quad) igazolólapja;
8/A. gazdasági totálkár: a káresemény következtében káro- sult gépjármû megjavíttatása gazdaságilag nem indokol- ható, mivel annak javítási, valamint a kár elhárításával kapcsolatos egyéb költségei, illetve a javítást követôen esetlegesen fennmaradó értékcsökkenés összege a gépjármû károsodás idôpontjában fennálló forgalmi érté- kének maradványértékkel (roncsértékkel) csökkentett összegét meghaladja;
9. gépjármûflotta: egy adott biztosítónál ugyanazon – jogi személy, egyéni vállalkozó, egyéni cég – szerzôdô üzem- ben tartó által biztosított gépjármûvek együttesen kezelt csoportja, ha ezen gépjármûvek darabszáma a biztosítá- si idôszak kezdônapján eléri az ötöt;
10. gépjármû: a közúti forgalomban való részvétel feltétele- ként hatósági engedélyre és jelzésre kötelezett – a köz-
úti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (KRESZ) 1. számú függelékének II. b) pontjában meghatározott – gépjármû, pótkocsi, félpótko- csi, mezôgazdasági vontató, négykerekû segédmotoros kerékpár (quad), lassú jármû és munkagép, továbbá a hatósági engedélyre és jelzésre nem kötelezett segéd- motoros kerékpár;
11. gépjármûverseny: zárt versenypályán vagy a forgalom elôl elzárt közúton (útszakaszon) tartott, gépjármûvek számára rendezett sportrendezvény;
12. harmadik ország: a Bit.-ben meghatározott fogalom;
13. harmadik országbeli biztosító: a Bit.-ben meghatározott fogalom;
14. határon átnyúló szolgáltatás: a Bit.-ben meghatározott fogalom;
15. hozott kárelôzményi igazolás: más tagállam által elôírt kö- telezettség alapján megkötött gépjármû-felelôsségbizto- sítási szerzôdésre vonatkozó igazolás, amely tartalmaz- za az adott biztosítónál nyilvántartott idôszakot, valamint a szerzôdés hatálya alatt harmadik személyeknek oko- zott és a más tagállami biztosító által az igazolás kiadá- sának napjáig elismert, vagy vele szemben jogerôsen megítélt kártérítések alapjául szolgáló káresetek számát, idôpontját, illetve a kármentesség tényét;
16. Információs Központ: a gépjármû üzemeltetésével har- madik személyeknek okozott károkból eredô kártérítési igények érvényesítése érdekében adatok közlése és e törvényben meghatározott egyéb feladatok ellátása ér- dekében létrehozott szervezet;
17. ismeretlen gépjármû: az a gépjármû, amely nem azono- sítható, illetve utólag sem azonosítható, mivel elhagyta a baleset helyszínét, vagy azonosító adatokkal nem ren- delkezik, illetve azokat meghamisították vagy nem felis- merhetôk;
18. kárképviselô: a határon átnyúló szolgáltatás esetében a biztosító által a gépjármû-felelôsségbiztosítási károk ren- dezésével, a biztosító peres és peren kívüli képviseleté- vel megbízott, illetve arra jogosult személy vagy szervezet;
19. károsult: a gépjármûvel okozott kár esetén kártérítésre jogosult személy vagy szervezet;
20. kárrendezési megbízott: a gépjármû-felelôsségbiztosítá- si tevékenységet végzô biztosító székhely szerinti tagál- lamától eltérô tagállamban mûködô megbízottja, aki a biz- tosító által biztosított gépjármû üzemeltetésével kapcso- latban felmerült kártérítési igényeket a károsult lakóhelye (székhelye) szerinti tagállamban kezeli és rendezi, vala- mint a biztosítót a károsulttal szemben képviseli;
21. Kártalanítási Alap: az e törvény szerinti biztosítók által létrehozott és finanszírozott pénzalap, mely azon biztosí- tónál (a továbbiakban: felszámolás alatt álló biztosító) a károkozás idôpontjában e törvény szerinti biztosítási szerzôdés alapján fedezettel rendelkezô üzemben tartó gépjármûvével okozott károk megtérítését fedezi, mellyel szemben a biztosító tevékenységét engedélyezô tagál- lamban felszámolási eljárás megindult;
22. Kártalanítási Számla (Garanciaalap): az e törvény sze- rinti biztosítók által létrehozott és folyamatosan finanszí- rozott pénzalap, amelynek feladata a biztosítási kötele- zettség ellenére biztosítással nem rendelkezô üzemben tartó gépjármûve által vagy az e törvényben meghatáro- zott korlátozásokkal az ismeretlen üzemben tartó gépjár- mûve által, valamint az ismeretlen gépjármûvel okozott károk megtérítése, amennyiben a kötelezettségvállalás országa Magyarország;
23. kártalanítási szervezet: a gépjármû-felelôsségbiztosítási tevékenységet végzô biztosítók által a székhelyük sze- rinti tagállamban mûködtetett szervezet, amelynek fela- data a belföldi károsult más tagállam területén telep- hellyel rendelkezô gépjármû üzemeltetésébôl eredôen a zöldkártyarendszer valamely országában elszenvedett kára kapcsán a károkozó biztosítója vagy annak kárren- dezési megbízottja kárrendezésének elmaradása esetén a kártérítési igények elbírálása és kielégítése e törvény- ben meghatározott esetekben;
24. kötelezettségvállalás országa: bármely fajta gépjármû biztosítása esetén a
a) telephely szerinti ország, vagy
b) baleset bekövetkezésének helye szerinti ország, amennyiben a hatósági jelzés viselésére kötelezett gépjármû baleset részesévé vált, és nem rendelkezik érvényes hatósági jelzéssel, illetve a rajta lévô ható- sági jelzés nem rendelhetô, vagy már nem rendelhe- tô hozzá, vagy
c) rendeltetés helye szerinti tagállam;
25. külföldi: a devizakorlátozások megszüntetésérôl, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2001. évi XCIII. törvény 2. §-ának 2. pontjában meghatározott fogalom;
26. levelezô: olyan biztosító, a biztosító részére kárrendezé- si tevékenységet végzô szervezet, kárrendezési megbí- zott, egyéb szervezet vagy személy, akit vagy amelyet a mûködése szerinti ország nemzeti irodájának jóváhagyá- sával a zöldkártyarendszerhez tartozó ország biztosítója jelöl a biztosítottjai által a levelezô országában okozott gépjármû-felelôsségbiztosítási károk kezelésére és ren- dezésére;
27. Nemzeti Iroda: az e törvény szerinti biztosítók szerveze- te, amely ellátja a nemzetközi gépjármû-biztosítási meg- állapodásból és a kapcsolódó egyezményekbôl eredô koordinációs, kárrendezési és elszámolási feladatokat;
28. rendeltetés helye szerinti tagállam: gépjármû tulajdonjo- gának átruházása esetén a tulajdonszerzést követôen a rendelkezésre bocsátástól számított harmincnapos idô- tartam folyamán az – a gépjármû telephely szerinti or- szágától eltérô – tagállam,
a) ahol a tulajdont szerzô természetes személy állandó lakóhelye, a jogi személy, egyéni vállalkozó, egyéni cég tulajdonszerzése esetén annak székhelye talál- ható, illetve
b) amelyben a tulajdont szerzô szokásos tartózkodási helye van, vagy ha a szerzôdô jogi személy, egyéni vállalkozó, egyéni cég, az a tagállam, amelyben a tu- lajdont szerzônek a szerzôdéssel érintett telephelye, fióktelepe található;
29. Rendszámegyezmény: a nemzeti irodák között létrejött olyan megállapodás, amely alapján az egyezményben részes országok hatóságai a zöldkártyában megtestesü- lô igazolás helyett az illetô országban megkövetelt gép- jármû-felelôsségbiztosítási fedezet igazolásául a jármû hatósági jelzését (forgalmi rendszámát) az országjellel együtt elfogadják;
30. súlyos személyi sérülés: a balesetbôl eredôen legalább 25%-os össz-szervezeti egészségkárosodással járó ma- radandó fogyatékosságot okozó, vagy a balesetbôl ere- dô, legalább 6 hónapos gyógytartammal járó súlyos egészségromlást okozó sérülés;
31. székhely szerinti tagállam: a Bit.-ben a székhely tagálla- maként meghatározott fogalom;
32. tagállam: az Európai Gazdasági Térségrôl szóló megál- lapodásban részes állam és Svájc;
33. telephely szerinti ország: az az ország,
a) amelynek hatósága a gépjármûvet állandó vagy ideig- lenes hatósági jelzéssel ellátta, vagy
b) amelyben a hatósági jelzés viselésére nem kötelezett gépjármûvek esetében a tulajdonos vagy a gépjármû felett egyébként rendelkezési jogot gyakorló személy (jogi személy, egyéni vállalkozó, egyéni cég) állandó lakóhelye (székhelye), illetve szokásos tartózkodási helye (az érintett telephelye, fióktelepe) található;
34. türelmi idô: a díj esedékességétôl számított hatvannapos idôszak, melynek a díj megfizetése nélkül történô letelté- vel a szerzôdés – amennyiben egyéb okból még nem szûnt meg – díjnemfizetéssel megszûnik;
35. üzemben tartó: a gépjármû telephelye szerinti ország ha- tóságai által kibocsátott okiratba bejegyzett üzemben tar- tó (engedélyes, engedély jogosultja), ennek hiányában a tulajdonos;
36. zöldkártya: a zöldkártyarendszer országaiban elfogadott, egységes szabványnak megfelelô nemzetközi gépjármû- felelôsségbiztosítási igazolvány (kártya), amelyet a nem- zeti iroda nevében a biztosítási szerzôdésnek megfelelô- en a biztosítók állítanak ki az üzemben tartó számára, a meglátogatott országban megkövetelt gépjármû-felelôs- ségbiztosítási fedezet meglétének igazolására;
37. zöldkártyarendszer: a nemzeti irodák közötti megállapo- dások alapján az ezen megállapodásokban részes orszá- gok rendszere, mely rendszerhez tartozó országok ható- ságai a zöldkártyában megtestesülô igazolást az ország- ban megkövetelt gépjármû-felelôsségbiztosítási fedezet igazolásául elfogadják.
3/A. §
E törvény alkalmazásában kár és kártérítés alatt a sérelem- díj-követelés alapjául szolgáló személyiségi jogsérelem és a sérelemdíj is értendô.
A biztosítási kötelezettség
4. §
(1) Minden magyarországi telephelyû gépjármû üzemben tartója köteles – a külön jogszabály alapján mentesített gépjármûvek kivételével – az e törvény szerinti biztosító- val a gépjármû üzemeltetése során okozott károk fede- zetére, az e törvényben meghatározott feltételek szerinti biztosítási szerzôdést kötni, és azt díjfizetéssel hatály- ban tartani (biztosítási kötelezettség).
(2) A biztosítási kötelezettség, ha jogszabály másként nem rendelkezik, a mindenkori üzemben tartót a gépjármû ha- tósági engedéllyel és jelzéssel való ellátásának idôpont- jától – a szünetelés kivételével – a gépjármû forgalomból történô kivonásáig, illetve a külön jogszabályban megha- tározott forgalomba helyezésre nem kötelezett gépjármû esetében a forgalomban történô részvétel kezdetétôl a részvétel végleges megszüntetéséig terheli.
(3) A szerzôdés megkötésére vonatkozó kötelezettség tekin- tetében üzemben tartónak minôsül a gépjármû tulajdono- sa által – szerzôdés vagy más hitelt érdemlôen igazolt jog- cím alapján – üzemben tartóként megnevezett személy.
(4) Ha a szerzôdéskötésre a tulajdonjog átszállása miatt ke- rül sor, az e törvény szerinti új üzemben tartó köteles a tulajdonjog átszállását követôen a biztosítási szerzôdést haladéktalanul megkötni.
(5) Ideiglenes forgalomban tartás engedélyezése, illetve ideiglenes forgalmi engedély kiadása esetén a biztosítá- si kötelezettség az ideiglenes forgalomban tartási enge- dély, illetve az ideiglenes forgalmi engedély érvényessé- gének idôtartama alatt áll fenn.
(6) Az üzemben tartó halála esetén, ha a biztosítási kötele- zettség címzettje nem állapítható meg, a szerzôdés leg- késôbb a hagyatéki eljárást lezáró határozat jogerôre emelkedésétôl számított 30 napig tartható hatályban, amennyiben a gépjármû birtokosa a halál tényét a bizto- sítónak bejelentette, és a szerzôdést díjfizetéssel hatály- ban tartja.
(7) Más tagállami telephelyû gépjármû tulajdonosa – ha a gépjármû rendeltetés helye szerinti tagállama Magyaror- szág – köteles a tulajdonszerzést követôen a rendelke- zésre bocsátástól számított harmincnapos idôtartamra az e törvény szerinti biztosítással rendelkezni.
A szerzôdés létrejötte és megszûnése
5. §
(1) A biztosító a magyarországi telephelyû gépjármû üzem- ben tartójának, valamint azon gépjármû tulajdonosának, melynek rendeltetés helye szerinti tagállama Magyaror- szág, az e törvényben meghatározott feltételek szerinti biztosítási szerzôdés megkötésére vonatkozó – a bizto- sító díjtarifájának megfelelô – ajánlatát a 13. § (1) bekez- désében meghatározott összeghatárok szerint köteles elfogadni. A biztosító a biztosítási idôszak kezdetét hat- van nappal megelôzôen tett ajánlatot nem fogadhatja el, és ezen idôpontot megelôzôen szerzôdést nem köthet, az így létrejött szerzôdés érvénytelen. A biztosító az aján- lat elutasításáról annak beérkezésétôl számított tizenöt napon belül értesíti az üzemben tartót.
(2) Ha a biztosítási szerzôdés a biztosítási idôszak tartama
alatt a 21. § (4) bekezdésében meghatározottak szerint (díjnemfizetés) szûnik meg, az üzemben tartónak az adott biztosítási idôszak hátralévô részére fedezetet nyújtó szerzôdés megkötésére vonatkozó ajánlatát kizá- rólag az a biztosító jogosult és köteles elfogadni, amely- nél a szerzôdés az adott biztosítási idôszakban díjnem- fizetéssel szûnt meg.
(3) A (2) bekezdésben meghatározott esetben az üzemben tartó annál a biztosítónál köteles a szerzôdést – az újra- kötött szerzôdés kockázatviselési kezdetének idôpontjá- ban alkalmazandó díjtarifa alapján – megkötni, ahol a szerzôdése díjnemfizetés miatt szûnt meg.
(4) Az a biztosító, amely a szerzôdést a biztosítási idôszak végére felmondta vagy a szerzôdés a biztosítási idôszak alatt díjnemfizetés miatt szûnt meg, az üzemben tartónak a szerzôdés megszûnését közvetlenül követô biztosítási idôszakra vonatkozó ajánlatát nem köteles elfogadni.
6. §
(1) A biztosítási szerzôdés a felek írásbeli megállapodásá- val jön létre.
(2) A szerzôdés úgy is létrejön, ha a szerzôdô üzemben tar- tó a díjtarifának és a biztosítási feltételeknek megfelelô ajánlatát a jogviszony tartalmára, és a biztosítási feltéte- lekre vonatkozó tájékoztatás birtokában, a biztosító által rendszeresített ajánlati lapon a biztosító vagy annak kép- viselôje részére átadja.
(3) A biztosító a (2) bekezdés szerinti ajánlatot annak átadá-
sától számított 15 napon belül az 5. § (4) bekezdésében meghatározott indokok alapján utasíthatja el.
(4) Ha az üzemben tartó ajánlata nem felel meg a (2) bekez- désben meghatározott feltételeknek, a szerzôdés akkor is létrejön, ha a biztosító az ajánlatra 15 napon belül nem nyilatkozik.
(5) A (2) és (4) bekezdés szerinti esetben a szerzôdés az ajánlat átadásának idôpontjában – az ajánlat szerinti tar- talommal – jön létre.
(6) A biztosító a (4) bekezdésben meghatározott esetben az ajánlatot annak átadásától számított 15 napon belül a díj- tarifától és a biztosítási feltételektôl való eltérésre történô hivatkozással, illetve az 5. § (4) bekezdésében meghatá- rozott indokok alapján elutasíthatja, vagy igazolható mó- don elküldött javaslatot tehet az ajánlat díjtarifának és a biztosítási feltételeknek megfelelô módosítására. Ha az ajánlat módosítására tett javaslatot a szerzôdô a kézhez- vételtôl számított 15 napon belül nem kifogásolja, a szer- zôdés az (5) bekezdésben meghatározott idôpontban a módosított ajánlat szerint létrejön.
(7) Ha a biztosító az ajánlat módosítására tesz javaslatot, köteles az üzemben tartó figyelmét felhívni az ajánlat módosításának tényére, valamint az ajánlathoz viszonyí- tott lényeges eltérésekre. Ennek hiányában a szerzôdés az ajánlat tartalmának megfelelôen jön létre.
(8) A biztosító kötvényt az e §-ban meghatározottak szerint létrejött szerzôdés tartalmával egyezô tartalommal bo- csáthat ki.
7. §
(1) A szerzôdô felek bármelyike a biztosítási idôszak utolsó napjára (biztosítási évfordulóra), azt legalább 30 nappal megelôzôen a biztosítási szerzôdést írásban, indoklás nélkül felmondhatja. A felmondás akkor hatályos, ha az a másik félhez határidôben megérkezik.
(2) A biztosítási idôszakon belül – az e törvényben megha- tározott eseteken túl – a szerzôdés csak a felek közös megegyezésével szüntethetô meg.
(3) A szerzôdés érdekmúlással szûnik meg a gépjármû for- galomból történô kivonásával, az üzemben tartó változá- sa esetén, illetve szünetelés esetén, ha az újbóli üzem- be helyezés a kivonás napjától számított egy éven belül nem történik meg.
(4) A szerzôdés érdekmúlással szûnik meg a tulajdonjog át- szállása esetén, ha a szerzôdéskötésre kötelezett üzem- ben tartó személyében változás áll be.
8. §
(1) A jármûnyilvántartásban szereplô gépjármûvek vonatko- zásában a fennálló biztosítás által érintett biztosítót az e törvényben elôírt feladatainak ellátása céljából, a gépjár- mû forgalomból történô kivonásának, a gépjármû elsô és ismételt forgalomba helyezésének, valamint a gépjármû tulajdonjogát érintô változásnak – ideértve a régi tulajdo- nos (átruházó) külön jogszabályban meghatározott, tulaj- donjog-változáshoz kapcsolódó bejelentési kötelezettsé- ge teljesítésének idôpontját is – jármûnyilvántartásba tör- ténô bejegyzésérôl, továbbá az üzemben tartó és a jár- mûnyilvántartásba bejegyzett üzemben tartó személyét érintô változás jármûnyilvántartásba történô bejegyzésé- rôl – e tény jármûnyilvántartásba történô bejegyzésével egyidejûleg – a kötvénynyilvántartó szerv elektronikus úton értesíti, amely értesítést a biztosító a feladatai ellá- tása során figyelembe veszi.
(2) A jármûnyilvántartásban nem szereplô gépjármû üzem- ben tartója a hatósági engedély visszavonását, a tulaj- donjog átruházását, illetve az üzemben tartó változását igazoló okiratot, a forgalomban történô részvétel végle- ges megszüntetését tanúsító nyilatkozatát köteles a biz- tosítónál 15 napon belül bemutatni.
(3) A biztosító köteles – a díjnemfizetéssel történô megszûnés esetének kivételével – a biztosítási szerzôdés megszûné- sének tényérôl és a megszûnt szerzôdés külön rendelet- ben meghatározott bonus-malus besorolásáról a meg- szûnést, illetve az arról történt tudomásszerzést követô 30 napon belül az üzemben tartót írásban tájékoztatni.
(4) A szerzôdésre a magyar jogot kell alkalmazni.
(5) A szerzôdésre a Polgári Törvénykönyv rendelkezései ak- kor alkalmazhatók, ha e törvény eltérô rendelkezést nem tartalmaz.
9. §
(1) Az üzemben tartó a szerzôdéskötéskor köteles minden, a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges körül- ményt közölni a biztosítóval, így különösen – fennálló szerzôdés esetén a biztosítási idôszak vagy a tartam utolsó napját követô – az új biztosítási idôszak vagy a határozott tartam kezdô napját, biztosítóváltás esetén az elôzô biztosítási idôszakra vonatkozóan a fedezetet nyújtó biztosító megnevezését és a biztosítást igazoló okirat számát, továbbá – amennyiben az üzemben tartó már rendelkezik vele – a kártörténeti rendszerazonosító számot.
(2) Az üzemben tartó a szerzôdéskötéskor köteles a fede- zetlenségi díj megállapításához szükséges adatokat a biztosítóval vagy annak képviselôjével közölni.
(3) A 4. § (3) bekezdésében meghatározottak szerint a gép- jármû tulajdonosa által üzemben tartóként megnevezett személy által kötött szerzôdés az üzemben tartói jogo- sultság keletkezésének – jármûnyilvántartásba bejegy- zett – idôpontjában – de legkorábban a biztosítási szer- zôdésben megállapított idôpontban, ennek hiányában a szerzôdés létrejöttének idôpontjában – lép hatályba. Ha az üzemben tartói jogosultság bejegyzése a szerzôdés- kötést követô 30 napon belül nem történik meg, a szer- zôdés megszûnik.
(4) Az üzemben tartó köteles 8 napon belül bejelenteni a biztosítónak a biztosítást igazoló okiratban feltüntetett adatok változását.
10. §
Ugyanarra a biztosítási idôszakra vagy ugyanazon biztosítá- si idôszak egy részére kötött további biztosítási szerzôdés érvénytelen.
A gépjármûflottára kötött szerzôdésre alkalmazandó szabályok
11. §
(1) Gépjármûflottára kötött szerzôdés esetén a szerzôdô fe- lek az e törvényben meghatározottaktól eltérhetnek a szerzôdés létrejöttét, megszûnését, a biztosítási idôsza- kot, a díjfizetést illetôen.
(2) A biztosító a díjat a flottára kötött szerzôdés vonatkozá- sában a biztosítási idôszak, illetve tartam kezdô napján alkalmazandó díjtarifa alapján alakítja ki. A biztosító az így megállapított díjat az adott biztosítási idôszak alatt nem változtathatja meg.
(3) A biztosító köteles a flottára kötött szerzôdés vonatkozá- sában egy – a meghirdetés napjától számított hatvanna- pos idôszakon túli – elôre meghatározott naptól alkalma- zandó díjtarifáját a Magyar Nemzeti Bank elnökének ren- deletében meghatározott módon, a Felügyelet honlapján meghirdetni, továbbá a meghirdetés közzétételével egy- idejûleg a saját és a MABISZ honlapján közzétenni. Elté- rés esetén a Felügyelet honlapján meghirdetett tarifa az alkalmazandó.
(4) Gépjármûflottára a flottához tartozó gépjármûvek kate- góriáitól és fajtáitól függetlenül határozott tartamú szer- zôdés is köthetô.
(5) A biztosító a közbeszerzési eljárás keretében benyújtott
– gépjármûflottára kötendô szerzôdésre vonatkozó aján- latát tartalmazó – pályázatában és az annak alapján megkötött szerzôdésben eltérhet a (2) bekezdés szerint kialakított és a (3) bekezdés szerint meghirdetett díjtari- fájától.
A helytállási kötelezettség és annak mértéke
12. §
A biztosítás kiterjed a felelôsség kérdésének vizsgálatára, és azoknak a megalapozott kártérítési igényeknek a kielégíté- sére, amelyeket a biztosított személyekkel szemben a bizto- sítási szerzôdésben megjelölt gépjármû üzemeltetése során okozott károk miatt támasztanak.
13. §
(1) Egy biztosítási esemény vonatkozásában a károsultak számától függetlenül a biztosító dologi károk esetén kár- eseményenként 500 millió forint összeghatárig, személyi sérülés miatti károk esetén káreseményenként 1600 mil- lió forint összeghatárig köteles helytállni, amely összegek magukban foglalják a káresemény kapcsán bármilyen jogcímen érvényesíthetô követeléseket, az igényérvénye- sítés költségeit (beleértve a jogi képviseleti költségeket is), valamint a teljesítés idôpontjáig eltelt idôszakra járó kamatokat.
(2) Ha a biztosított a kárt más tagállam területén okozta, vagy a zöldkártyarendszer azon országainak területén, amelyek nemzeti irodájával a magyar Nemzeti Iroda megállapodást kötött, a biztosító helytállási kötelezettsé- gének mértéke a káresemény helye szerinti ország gép- jármû-felelôsségbiztosítási jogszabályai szerint áll fenn. Ha a biztosító szerzôdésben meghatározott helytállási kötelezettségének mértéke magasabb a káresemény he- lye szerinti országban elôírt mértéknél, a biztosító helyt- állási kötelezettsége a biztosítási szerzôdésben vállalt összeghatárok mértékéig áll fenn.
(3) Azonos okból bekövetkezett, azzal közvetlen okozati összefüggésben lévô, idôben összefüggô több kárese- mény egy biztosítási eseménynek minôsül.
14. §
(1) Ha egy biztosítási eseménnyel kapcsolatban több jogo- sult megalapozott kártérítési igénye meghaladja a 13. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott összeget, akkor a kártérítési igények megtérítése az összes kártérítési igénynek a károkra káreseményenként meghatározott összeghez viszonyított arányában történik.
(2) Ha kártérítésként járadékfizetési kötelezettség áll fenn, a biztosítási összeg felosztásakor a járadék tôkeértékét kell figyelembe venni. Ha a jövôben várható járadékkifizeté-
sek tôkeértéke magasabb a szerzôdésben rögzített biz- tosítási összegbôl rendelkezésre álló összegnél, a bizto- sító a járadékkifizetések tôkeértékét arányosan csök- kentve állapítja meg a járadék nagyságát.
(3) Ha a biztosítási esemény folytán az adott kártípusra (do- logi, illetve személyi kár) meghatározott káreseményen- kénti összeg kimerül, a biztosítási összeg felosztásakor figyelembe nem vett károsult kizárólag akkor érvényesít- het kártérítési igényt, ha azt a biztosító a károsultnak fel nem róható okból hagyta figyelmen kívül. Ebben az eset- ben a kárt olyan arányban kell az adott kártípusra meg- határozott biztosítási összeg újrafelosztásával megtéríte- ni, amilyen arányban a károsult a biztosítási összeg fel- osztásakor abból részesülhetett volna.
(4) A (3) bekezdés szerinti eljárást kell követnie a biztosító- nak akkor is, ha egy vagy több károsult kártérítési igénye a károsultnak fel nem róható okból a biztosítási összeg felosztását követôen jelentkezik, vagy növekszik (pl. egészségi állapot romlása).
(5) Ha a biztosító a figyelembe nem vett károsult kárát az (1)-(4) bekezdésekben foglaltak szerint megtérítette, a biztosítási összeg újrafelosztása miatt jogosult a többi érintett károsulttól a részükre korábban teljesített kárkifi- zetésbôl az új kártérítési arányt meghaladó kártérítési összeget visszakövetelni a kifizetést követô 5 éven belül. A biztosító az újrafelosztás lehetôségérôl köteles a káro- sultat a kárrendezés során, az elsô kárkifizetéssel egyi- dejûleg írásban tájékoztatni.
(6) Ha egy vagy több károsult kártérítési igénye a biztosítási összeg (1) bekezdésben meghatározottak szerinti felosz- tásakor figyelembe vetthez képest csökken, abban az esetben a többi károsult a biztosítási összeg újrafelosz- tásából eredô új kártérítési aránynak megfelelô kártérí- tésre jogosult.
15. §
A biztosítás nem terjed ki arra a kárra, amely
a) a károkozó gépjármûben elhelyezett tárgyakban keletke- zett, ha ezek nem a gépjármûvel utazók személyi hasz- nálatára szóló tárgyak;
b) a károkozó gépjármûben keletkezett;
c) a károkozó gépjármû biztosítottjainak egymással szem- beni igényébôl származó dologi kárként, illetve elmaradt haszonként keletkezett;
d) sugárzó, toxikus anyagok és termékek hatására, vagy az egészségügyi hatóságok részérôl a sugárzás káros ha- tásainak megszüntetését célzó intézkedések folytán ke- letkezett;
e) a gépjármû balesete nélkül az út burkolatában keletkezett;
f) a gépjármû – forgalomban való részvétele nélkül – mun- kagépként való használata során keletkezett;
g) álló gépjármûre fel-, illetve arról való lerakodás következ- tében keletkezett;
h) üzemi balesetnek minôsül, és a gépjármû javítási vagy karbantartási munkái során keletkezett;
i) gépjármûverseny vagy az ahhoz szükséges edzés során következett be;
j) környezetszennyezéssel a gépjármû balesete nélkül ke- letkezett;
k) a gépjármû üzemeltetésével egyéb vagyontárgyban fo- lyamatos állagrongálással okozott, illetôleg állagromlás- ból adódott;
l) háború, háborús cselekmény, terrorcselekmény követ- kezményeként keletkezett.
A biztosítási szerzôdés idôbeli hatálya, és a biztosítási idôszak
16. §
(1) Az állandó forgalmi engedélyre kötelezett gépjármûvek esetében a biztosítási szerzôdés határozatlan tartamú.
(2) Az ideiglenes forgalmi engedéllyel, az ideiglenes forga- lomban tartási engedéllyel rendelkezô gépjármûvek, to- vábbá az igazolólappal rendelkezô lassú jármûvek és a négykerekû segédmotoros kerékpárok (quadok), továbbá a külön jogszabályban meghatározott forgalomba helye- zésre nem kötelezett gépjármûvek esetében, valamint a
4. § (7) bekezdésében foglalt esetben a biztosítási szer- zôdésben megjelölt határozott tartamú szerzôdés köthe- tô.
(3) A közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti köz- lekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló miniszteri rendeletben meghatározott mezôgazdasági erôgép (lassú jármû) esetében határozatlan tartamú szerzôdés köthetô.
17. §
(1) A határozatlan tartamú szerzôdések esetében a biztosí- tási idôszak egy év, az 5. § (2) bekezdésében meghatá- rozottak szerint újrakötött szerzôdések esetében a meg- szûnt szerzôdés szerinti biztosítási idôszak végéig terje- dô idôszak.
(2) A biztosítási évfordulót a biztosítást igazoló okiraton fel kell tüntetni.
(3) A biztosítási idôszak elsô napja – a szünetelés idôtarta- ma alatt hatályba lépô szerzôdések kivételével – a koc- kázatviselés kezdete.
(4) A biztosító a biztosítási idôszak utolsó napját megelôzô ötvenedik napig elküldött írásos értesítôben tájékoztatja a szerzôdô felet a biztosítási évfordulóról és a következô biztosítási idôszakra – az értesítés idôpontjában rendel- kezésre álló adatok alapján – a díjtarifa szerint várható díjról.
(5) A (4) bekezdésben meghatározott értesítés – a szerzôdô hozzájáruló nyilatkozata alapján – elektronikus úton is megtehetô.
A biztosítási szerzôdés területi hatálya
18. §
A biztosítási szerzôdés területi hatálya a tagállamok területé- re, valamint a zöldkártyarendszer azon országainak területé- re terjed ki, amelyek nemzeti irodájával a magyar Nemzeti Iroda a Belsô Szabályzatnak megfelelô kétoldalú megállapo- dást kötött.
A biztosító kockázatviselése
19. §
(1) A biztosító kockázatviselése (a biztosítási fedezet) a fe- lek által a szerzôdésben meghatározott idôpontban, en- nek hiányában a szerzôdés létrejöttének idôpontjában, a
4. § (3) bekezdésében meghatározott üzemben tartó ál- tal kötött szerzôdés esetén az üzemben tartói jogosult- ság keletkezésének – jármûnyilvántartásba bejegyzett – idôpontjában – de legkorábban a biztosítási szerzôdés- ben megállapított idôpontban, ennek hiányában a szer- zôdés létrejöttének idôpontjában – kezdôdik.
(2) Ahhoz, hogy a biztosító kockázatviselése már a biztosí- tási szerzôdés létrejöttét megelôzôen megkezdôdjék, a
biztosító vagy az általa feljogosított személy írásbeli elfo- gadó nyilatkozata szükséges.
(3) Semmis a biztosító által egyoldalúan, a másik fél közre- mûködése nélkül meghatározott és egyedileg meg nem tárgyalt szerzôdési (biztosítási) feltétel, amennyiben olyan kikötést tartalmaz, hogy a biztosító csak a díj (elsô díjrészlet) befizetését követôen viseli a kockázatot.
(4) A biztosító kockázatviselése a 21. § (4) bekezdésében meghatározott türelmi idôben fennáll.
(5) A szerzôdés érdekmúlással történô megszûnése esetén a biztosító kockázatviselése a forgalomból történô kivo- nás, a forgalomban történô részvétel végleges megszün- tetése, a szerzôdéskötésre kötelezett üzemben tartó személyének változása esetén a tulajdonjog átszállása, illetve az üzemben tartói jogosultság megszûnésének – jármûnyilvántartásba bejegyzett – idôpontjában szûnik meg.
(6) A biztosító kockázatviselése a szerzôdés közös meg- egyezéssel történô megszüntetése esetén a szerzôdés megszûnésének idôpontjában, a szerzôdés biztosítási idôszak végére történô felmondása esetén a biztosítási idôszak zárónapján szûnik meg.
(7) A szerzôdés a 21. § (4) bekezdésében meghatározott megszûnése esetén a biztosító kockázatviselése a türel- mi idô zárónapján szûnik meg.
Díjfizetés
20. §
(1) A biztosítási díj a kockázat viselésének idôtartamára elô- re illeti meg a biztosítót.
(2) A biztosító a kockázatviselése megszûnése napjáig járó biztosítási díj megfizetését követelheti.
(3) A határozott tartamú biztosítási szerzôdések biztosítási díja a biztosítás tartamára egy összegben illeti meg a biztosítót (egyszeri díj).
21. §
(1) A biztosítás elsô díjrészlete, valamint folytatólagos díj- részletei a felek által a szerzôdésben meghatározott idô- pontokban esedékesek. Ennek hiányában az elsô díjrész- let a szerzôdés létrejöttekor, a folytatólagos díjrészlet pe- dig az adott díjfizetési idôszaknak az elsô napján esedé- kes.
(1a)Ha a díj a 23. § (2) bekezdésében meghatározott meg- változtatás esetén módosul, vagy a szerzôdô fél által már megfizetett díjat jogszabályváltozás folytán utóbb más tartozására kell elszámolni, az üzemben tartó a díjkülön- bözetet az esedékes következô biztosítási díjrészlettel együtt – a biztosítási idôszakra járó díj teljes megfizeté- se esetén 30 napos határidôvel – köteles megfizetni.
(2) Az egyszeri díjat – a felek eltérô megállapodásának hiá- nyában – a szerzôdés létrejöttekor kell megfizetni.
(3) A biztosítót a késedelmes díjfizetés idôszakára a szerzô- désben megállapított kamat illeti meg.
(4) Ha az esedékes biztosítási díjat nem fizetik meg, a bizto- sító a díj esedékességétôl számított harmincadik nap el- teltéig – a következményekre történô figyelmeztetés mel- lett – a szerzôdô félnek a díj esedékességétôl számított hatvannapos póthatáridôvel, igazolható módon a teljesí- tésre vonatkozó felszólítást küld. A türelmi idô eredmény- telen leteltével a szerzôdés – amennyiben egyéb okból még nem szûnt meg – az esedékességtôl számított hat- vanadik napon megszûnik.
(5) A biztosító köteles a szerzôdés megszûnésérôl 15 napon belül az üzemben tartónak igazolható módon értesítést küldeni, amennyiben a szerzôdés megszûnése díjnem- fizetés miatt következett be.
(6) Az 5. § (3) bekezdésében meghatározott esetben a szer- zôdô fél a szerzôdés megkötésekor köteles megfizetni az újrakötött szerzôdés vonatkozásában az adott biztosí- tási idôszak hátralévô részére járó díjat, és – amennyi- ben még nem fizette meg – a díjnemfizetéssel megszûnt szerzôdés vonatkozásában a türelmi idôre járó díjat.
(7) A biztosító köteles a szerzôdés (4) bekezdés szerinti díjnemfizetés miatt bekövetkezô megszûnése esetén a kötvénynyilvántartó szerv felé a 49. § alapján fennálló ér- tesítési kötelezettségének a szerzôdés megszûnésétôl számított nyolc munkanapon belül eleget tenni.
Fedezetlenségi díj megfizetésére vonatkozó szabályok
22. §
(1) Az üzemben tartó köteles a fedezetlenségi díjat megfi- zetni.
(2) A teljes fedezetlenségi díjat azon biztosító köteles kiszá- mítani és beszedni, amely az üzemben tartóval a fede- zetlenség idôtartamát követôen szerzôdést köt.
(3) A biztosító a fedezetlenségi díjat az arról történt tudomás- szerzést követôen haladéktalanul köteles kiszámítani.
(4) A fedezetlenségi díj kiszámításánál arra az évre járó meghirdetett díjtarifát kell alkalmazni, amelyre a fedezet- lenség idôtartama esik, a díjat beszedô biztosító díjtarifá- ja nem alkalmazható.
(5) Az üzemben tartó a (3) és (4) bekezdésben meghatáro- zottak szerint kiszámított fedezetlenségi díjat az esedé- kes biztosítási díjrészlettel együtt – a biztosítási idôszak- ra járó díj teljes megfizetése esetén 30 napos határidô- vel – köteles megfizetni.
(6) Ha az üzemben tartó az (5) bekezdésben meghatározott kötelezettségének nem tesz eleget, a 21. § (4) bekezdé- sében meghatározott rendelkezéseket kell alkalmazni.
(7) A Kártalanítási Számla kezelôje a fedezetlenségi díjnak
– a díjhirdetést követô naptári évre vonatkozó, a Kártala- nítási Szxxxx xxtali kártérítések és a kártérítésekhez kapcsolódó eljárási költségek alapján egy naptári évre számított – tarifáját gépjármû-kategóriánként, legkésôbb a naptári év végét megelôzô negyvenötödik napig a Ma- gyar Nemzeti Bank elnökének rendeletében meghatáro- zott módon a Felügyelet honlapján meghirdeti, továbbá ezzel egyidejûleg a MABISZ honlapján közzéteszi. Elté- rés esetén a Felügyelet honlapján meghirdetett tarifa az alkalmazandó.
Díjtarifa, díjhirdetés
23. §
(1) A biztosító a díjat minden egyedi szerzôdés vonatkozá- sában a meghirdetett – a biztosítási idôszak, illetve tar- tam kezdônapján alkalmazandó – díjtarifa alapján alakít- ja ki és azt az adott biztosítási idôszak alatt – jogszabály eltérô rendelkezése hiányában – nem változtathatja meg, kivéve, ha a szerzôdés díja a szerzôdô üzemben tartónak a szerzôdés megkötésekor fennálló közlési vagy együtt- mûködési kötelezettségének megsértése következtében tér el a díjtarifa szerint megállapítandó díjtól.
(2) A szerzôdô üzemben tartónak a szerzôdés megkötésekor fennálló közlési vagy együttmûködési kötelezettségének
megsértése esetén a szerzôdés díja legkésôbb a kocká- zatviselés kezdetét követô hatvan napon belül, az üzem- ben tartó egyidejû értesítése mellett – a szerzôdéskötés- kor fennálló tények figyelembevételével – a kockázatvi- selés kezdetétôl alkalmazandó hatállyal módosítható a biztosítási idôszak, illetve tartam kezdônapján alkalma- zandó díjtarifa szerint.
(3) A biztosító köteles minden egyedi szerzôdés vonatkozá- sában egy – a meghirdetés napjától számított hatvanna- pos idôszakon túli – elôre meghatározott naptól alkalma- zandó díjtarifáját a Magyar Nemzeti Bank elnökének ren- deletében meghatározott módon, a Felügyelet honlapján meghirdetni, továbbá a meghirdetés közzétételével egy- idejûleg a saját és a MABISZ honlapján közzétenni. Elté- rés esetén a Felügyelet honlapján meghirdetett tarifa al- kalmazandó.
(4) A biztosító köteles a biztosítási feltételeit és az alkalma- zandó díjtarifáját az ügyfélfogadásra rendelkezésre álló helyiségeiben és a honlapján folyamatosan hozzáférhe- tôvé tenni.
(5) Ha a biztosító a gépjármû-felelôsségbiztosítást határon átnyúló szolgáltatás keretében nyújtja és Magyarország területén szervezeti egységgel nem rendelkezik, köteles gondoskodni arról, hogy a (4) bekezdésben említett in- formációk a kárképviselô székhelyén vagy lakóhelyén betekintés céljából kifüggesztésre kerüljenek.
24. §
(1) A határozatlan tartamú szerzôdés fennállása alatt a biz- tosítás díja a következô biztosítási idôszak elsô napjától kezdôdô hatállyal a biztosítási idôszak kezdônapján al- kalmazandó díjtarifa szerint módosul, és az az adott biz- tosítási idôszak alatt nem változtatható meg.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltaktól kizárólag akkor lehet el- térni, ha azt jogszabály kifejezetten lehetôvé teszi.
Bonus-malus rendszer
25. §
(1) Az üzemben tartó a kármentes idôszakhoz igazodó díj- kedvezményre (bonus) jogosult, illetve az okozott és a biztosító teljesítési kötelezettségét kiváltó káresemények számához igazodó díjtöbblet (malus) fizetésére köteles.
(2) A biztosítók külön rendeletben meghatározottak szerint kötelesek a kártörténeti adatokat felhasználni, a kártörté- neti adatokon alapuló bonus-malus rendszert mûködtet- ni, továbbá a kártörténeti igazolásokat kiadni.
Szünetelés
26. §
(1) A biztosító kockázatviselése a jármûnyilvántartásban szereplô gépjármûvek esetében szünetel, ha az üzem- ben tartó kérelmére vagy hivatalból történô eljárás követ- keztében a gépjármû a forgalomból ideiglenes kivonásra került.
(2) A biztosítót az (1) bekezdésben meghatározott ideigle- nes kivonás tényérôl, valamint annak kezdô és záró idô- pontjáról a kötvénynyilvántartó szerv elektronikus úton értesíti.
(3) A szünetelés a (2) bekezdésben meghatározott idôpon- toknak megfelelôen a kivonás napjától a szünetelés le- jártának napjáig vagy a gépjármû ismételt forgalomba helyezésének napjáig, de legfeljebb hat hónapig tart.
(4) Ha az újbóli üzembe helyezés a kivonás napjától számí- tott egy éven belül nem történik meg, a szerzôdés az egyéves idôszak utolsó napját követô napon megszûnik.
(5) A szünetelést követô díjrészlet fizetésének esedékessé- ge – a felek eltérô megállapodásának hiányában – a szü- netelés megszûnésének a napja.
(6) A hivatalból történô ideiglenes kivonás következtében fennálló szünetelés esetén a biztosító a (2) bekezdésben meghatározott értesüléstôl számított 15 napon belül tájé- koztatja az üzemben tartót a kockázatviselés szünetelé- sének tényérôl és az esetlegesen bekövetkezô károko- zás következményeirôl.
(7) A szünetelés idôtartama alatt az üzemben tartó kötele- zettsége a szerzôdés folyamatos díjfizetéssel történô ha- tályban tartására nem áll fenn.
(8) A jármûnyilvántartásban nem szereplô gépjármûvek ese- tében a szünetelésnek nincs helye.
Kártérítési igények érvényesítése
27. §
A biztosító, a Kártalanítási Számla kezelôje, a Nemzeti Iro- da, a kárrendezési megbízott, valamint a Kártalanítási Szer- vezet a gépjármû üzemeltetése során okozott kárt az e tör- vényben foglaltak szerint megtéríti. E kártérítés nem érinti a károsultnak a Polgári Törvénykönyv szerzôdésszegéssel okozott károkért való felelôsség szabályai alapján érvénye- síthetô további kártérítési igényét.
28. §
(1) A károsult kártérítési igényét e törvény alapján, a biztosí- tási szerzôdés keretei között a károkozó gépjármû üzem- ben tartójának biztosítójával szemben közvetlenül, illetve az e törvényben meghatározott esetekben a Kártalanítá- si Számla kezelôjével szemben jogosult érvényesíteni.
(2) A más tagállam területén lakóhellyel (székhellyel) rendel- kezô károsult keresetet indíthat a károkozó Magyarország területén székhellyel rendelkezô biztosítójával szemben a lakóhelye (székhelye) szerinti tagállamban, vagy a baleset bekövetkezésének helye szerinti tagállamban, amennyiben a baleset a zöldkártyarendszer valamely, a károsult lakóhelyétôl (székhelyétôl) eltérô országában következett be.
(3) A biztosítóval szemben támasztott követeléseket a káro- sult választása szerint a kárképviselôvel szemben is ér- vényesítheti a biztosítóra kiterjedô joghatállyal.
29. §
(1) A biztosítási esemény bekövetkeztekor a baleset része- sei a helyszínen kötelesek átadni egymásnak a személy, a gépjármû és a biztosítási szerzôdés azonosításához szükséges – a 46. § (2) bekezdésének a), b) és d) pont- jaiban meghatározott – adatokat, valamint a baleset lé- nyeges körülményeire vonatkozó információkat. Az így átadott adatok az e törvényben meghatározott feladatai- nak ellátása céljából kizárólag a biztosítóhoz, a Nemzeti Irodához, a Kártalanítási Számla kezelôjéhez, a Kártala- nítási Szervezethez, a levelezôhöz, a kárrendezési meg- bízotthoz, a kárképviselôhöz, az egészségbiztosítási szervhez, a nyugdíjbiztosítási szervhez továbbíthatók és a Bit. biztosítási titokra vonatkozó szabályai szerint keze- lendôk.
(2) A károsult a káreseményt – annak bekövetkeztétôl, illet-
ve a tudomásszerzéstôl számított – 30 napon belül köte-
les bejelenteni a biztosítónak. A határidô elmulasztása esetén – kivéve, ha a károsult bizonyítja, hogy az önhi- báján kívül történt – a késedelmes teljesítés jogkövetkez- ményei a káresemény bekövetkezése és a káresemény bejelentése közötti idôszakra a biztosítóval, a kárrende- zési megbízottal, a levelezôvel, a Kártalanítási Számla kezelôjével, a kárképviselôvel és a Nemzeti Irodával szemben nem alkalmazhatók.
(3) A Kártalanítási Alap fedezi a károsultnak a felszámolás alatt álló biztosítóval szemben fennálló követelését a biz- tosítási szerzôdésben, valamint e törvényben a kártéríté- si igények érvényesítésével kapcsolatos rendelkezések figyelembevételével.
30. §
(1) A biztosított köteles a káreseményt – a kárrendezéshez szükséges adatok megadásával és a lényeges körülmé- nyek leírásával, valamint a káreseménnyel kapcsolatos hatósági (rendôrségi) eljárást lefolytató szerv megjelölé- sével – 5 munkanapon belül a biztosítójánál írásban be- jelenteni.
(2) Fedezetet nyújtó érvényes biztosítási szerzôdéssel nem rendelkezô üzemben tartó az (1) bekezdésben meghatá- rozottakat 5 munkanapon belül köteles a Kártalanítási Számla kezelôjének bejelenteni. Ha a károsult – a bale- setben részes másik fél vagy az eljáró hatóság tájékoz- tatása alapján – a bejelentést olyan biztosítónál teszi meg, amelynél a gépjármû üzembentartója nem rendel- kezik a káresemény idôpontjában fedezetet nyújtó érvé- nyes biztosítási szerzôdéssel vagy a szerzôdés fennállá- sa vitás és más – biztosítási fedezetet nyújtó – biztosító érintettsége nem merül fel, a biztosító a bejelentést – to- vábbi intézkedés megtétele nélkül – annak beérkezésé- tôl számított 8 munkanapon belül köteles a Kártalanítási Számla kezelôjének továbbítani és a károsultat errôl egyidejûleg tájékoztatni. A 31. §-ban meghatározott 15 napos, illetve 3 hónapos idôszak kezdô idôpontja a do- kumentumok, illetve a bejelentés Kártalanítási Számla kezelôjéhez történô beérkezésének napját követô mun- kanap.
(3) Köteles a biztosított 5 munkanapon belül bejelenteni azt
is, ha a káreseménnyel kapcsolatban ellene peres vagy nemperes eljárás indult. A biztosító jogosult ebben az el- járásban a biztosított képviseletérôl gondoskodni.
(4) Az érvényes biztosítási szerzôdéssel nem rendelkezô üzemben tartó a (3) bekezdésben meghatározottakat 5 munkanapon belül köteles a Kártalanítási Számla keze- lôjének bejelenteni. A Kártalanítási Számla kezelôje jo- gosult ebben az eljárásban az érvényes biztosítási szer- zôdéssel nem rendelkezô üzemben tartó képviseletérôl gondoskodni.
(5) Külföldön bekövetkezett káresemény bejelentésének ha- táridejét a hazaérkezés idôpontjától kell számítani.
(6) A biztosító, a Nemzeti Iroda, a Kártalanítási Számla ke- zelôje, a kárképviselô és a levelezô kérelmére, a kárren- dezési eljárás lefolytatása céljából, az eljáró hatóság tá- jékoztatást nyújt a káreseménnyel kapcsolatos eljárás ál- lásáról, eredményérôl, a károsult és a károkozó – 46. §
(2) bekezdésének a) pontjában meghatározott – szemé- lyes adatairól, a gépjármû hatósági jelzésérôl, a biztosí- tó megnevezésérôl, a biztosítást igazoló okirat számáról, valamint a káreseménnyel kapcsolatban a konkrét eset- re vonatkoztatva a kártérítési igények rendezéséhez szükséges alapvetô adatokról.
31. §
A biztosító, ennek kárrendezési megbízottja, levelezôje, a kárképviselô, a Kártalanítási Számla kezelôje és a Nemzeti Iroda köteles a kárrendezéshez nélkülözhetetlen dokumen- tumok beérkezésétôl számított 15 napon belül, de ezek be- érkezésének hiányában is legkésôbb a kártérítési igény be- nyújtásától számított három hónapon belül a károsultnak:
a) kellôen megindokolt kártérítési javaslatot tenni azokban az esetekben, amelyekben a felelôsség nem vitás és a kárt a 13. § (1)-(2) bekezdésében foglaltaknak megfele- lôen, jogcímenként (beleértve a kamatra vonatkozó tájé- koztatást) összegszerûen megállapította, vagy
b) indoklással ellátott választ adni a kártérítési igényben foglalt egyes követelésekre, azokban az esetekben, ami- kor a felelôsséget nem ismeri el, vagy az nem egyértel- mû, vagy a teljes kárt összegszerûen nem állapította meg.
32. §
(1) A biztosító a kártérítési követelések jogosságát a biztosí- tott felelôsségre vonatkozó nyilatkozatában foglaltak és a rendelkezésre álló tények és adatok összevetése alap- ján, a biztosított kártérítési felelôsségéhez mérten köte- les megállapítani.
(2) A károsult kártérítési követelését elutasító jogerôs ítélet hatálya a biztosítottra – a 35. § (1) bekezdésében meg- határozott esetekben az üzemben tartóra és a vezetôre
– is kiterjed, ha azt a károsult és a biztosító, a kárképvi- selô, a Nemzeti Iroda vagy a Kártalanítási Számla keze- lôje közötti perben hozta a bíróság.
(3) A biztosító, a Kártalanítási Számla kezelôje egyösszegû pénzbeli kártérítés esetén köteles a megállapított össze- get a kártérítési javaslat elfogadását, vagy a kártérítés jogerôs megítélését követô 15 napon belül a károsultnak megfizetni.
32/A. §
(1) Gépjármû károsodása esetén a biztosító elôzetes kalku- lációt készít az általa téríthetô helyreállítási költségek és kiadások nettó, illetve bruttó összegérôl, illetve – amennyiben az értékcsökkenés fizetésének feltétele fennáll – az értékcsökkenés mértékének megfelelô összegrôl, és errôl tájékoztatja a károsultat.
(2) A biztosító a gépjármûben keletkezett kár helyreállításá- hoz szükséges költségek általános forgalmi adóval nö- velt összegét a károsultnak csak akkor térítheti meg, ha a károsult által bemutatott számla tartalmazza a gépjár- mû helyreállításához szükséges munkálatok megnevezé- sét, anyagköltségét és munkadíját, valamint az a szám- vitelrôl szóló törvény elôírásainak megfelel, kivéve, ha a károsult a közlekedésbiztonsági szempontokra is tekin- tettel a gépjármû megjavíttatása helyett az (1) bekezdés szerinti mértékû nettó kártérítési összeggel szabadon kí- ván rendelkezni. Amennyiben az értékcsökkenés fizeté- sének feltétele fennáll, a biztosító az (1) bekezdés sze- rinti értékcsökkenés összegét téríti meg. Gazdasági to- tálkár esetén vagy ha a káresemény következtében ká- rosult gépjármû helyreállítása mûszaki okokból nem le- hetséges, a biztosító a gépjármû károsodás idôpontjában fennálló forgalmi értékének maradványértékkel (roncsér- tékkel) csökkentett összegét alapul véve köteles megté- ríteni a károsult kárát.
32/B. §
(1) Ha a biztosító úgy ítéli meg, hogy a közlekedési baleset- tel érintett gépjármû kormánymûve, futómûve, illetve ka- rosszériája (alváza) olyan károsodást szenvedett, amely miatt a közúti forgalomban való további részvételre köz- lekedésbiztonsági szempontból alkalmatlannak tekinthe- tô és a helyreállítás – a jogosult erre irányult nyilatkoza- ta alapján – nem történik meg, a kárfelvételi eljárás befe- jezésétôl számított tíz napon belül – az alkalmatlanság okának feltüntetésével – értesíti a közlekedési hatóságot, kivéve, ha a károsult a hulladékká vált gépjármûvekrôl szóló jogszabály hatálya alá tartozó gépjármû esetén an- nak bontási átvételi igazolását a biztosítónak bemutatja.
(2) A gépjármûben keletkezett károsodás esetén a biztosító
a kár helyreállításához szükséges teljes költséget bizto- sítási szolgáltatása keretében csak akkor térítheti meg a károsultnak, ha a közlekedési hatóság a gépjármû mû- szaki vizsgálata eredményeként
a) arról tájékoztatja a biztosítót, hogy a gépjármû a köz- úti forgalomban való részvételre közlekedésbiztonsá- gi szempontból alkalmas, vagy
b) a gépjármûvet közlekedésbiztonsági szempontból a
(3) bekezdésben meghatározott kivétellel mûszakilag alkalmatlannak minôsíti, és ennek alapján a gépjármû- vet a járási hivatal – a külön jogszabályban meghatá- rozottak szerint – ideiglenesen kivonta a forgalomból.
(3) A (2) bekezdés b) pontja nem alkalmazható abban az esetben, ha a közlekedési hatóság a gépjármû mûszaki vizsgálata eredményeként a hulladékká vált gépjármû- vekrôl szóló jogszabály hatálya alá tartozó gépjármûvet közlekedésbiztonsági szempontból véglegesen alkal- matlannak minôsítette.
(4) A biztosító az értékcsökkenés összegét csak abban az esetben fizetheti ki a károsult részére, ha a károsult a hulladékká vált gépjármûvekrôl szóló jogszabály hatálya alá tartozó gépjármû esetén annak bontási átvételi iga- zolását a biztosítónak bemutatta vagy a gépjármûvet a járási hivatal – a külön jogszabályban meghatározottak szerint – végleg kivonta a forgalomból.
(5) A károsult részére a biztosító nem fizetheti ki a 32/A. §
(1) bekezdése szerint kalkulált nettó összeget, illetve az értékcsökkenés összegét, ha a közlekedési hatóság ar- ról tájékoztatja, hogy az üzemben tartó az (1) bekezdés- ben foglalt értesítés alapján elrendelt mûszaki vizsgálat- ra a gépjármûvet nem mutatta be, és a mûszaki vizsgá- latára más módon sem került sor.
(6) A 32/A. § (2) bekezdésében, valamint a (2)-(5) bekez- désben foglaltak nem érintik azt a lehetôséget, hogy a biztosító a 32/A. § (1) bekezdés szerint elôzetesen kal- kulált nettó összeg, illetve értékcsökkenés 60%-ának megfelelô összegû szolgáltatási elôleget nyújtson.
(7) Az (1)-(6) bekezdésekben meghatározottakat nem kell alkalmazni, ha a kárt szenvedett gépjármû telephely sze- rinti országa nem Magyarország.
Törvényi engedmény
33. §
Amennyiben a biztosító, a Nemzeti Iroda vagy a Kártalanítá- si Számla kezelôje a kárt megtérítette, a megtérített összeg erejéig ôt illetik meg azok a jogok, amelyek a biztosítottat – a 35. § (1) bekezdésében meghatározott esetekben az üzemben tartót és a vezetôt – illették meg a kárért felelôs személlyel szemben.
Visszkereset
34. §
(1) A biztosító, a Nemzeti Iroda, valamint a 36. § (6) bekez- désében meghatározott esetben a Kártalanítási Számla kezelôje az általa kifizetett kártérítési összeg megtéríté- sét követelheti:
a) attól a vezetôtôl, aki a gépjármûvet az üzemben tartó vagy az egyébként jogosan használó engedélye nél- kül vezette;
b) a biztosítottól, több biztosított közös károkozása ese- tén bármelyiküktôl, ha a kárt jogellenesen és szándé- kosan okozták;
c) a vezetôtôl, ha a gépjármûvet alkoholos vagy a veze- tési képességre hátrányosan ható szertôl befolyásolt állapotban vezette, illetve bármely biztosítottól, ha a gépjármû vezetését ilyen személynek adta át, kivéve, ha bizonyítja, hogy a vezetô alkoholos vagy a vezeté- si képességre hátrányosan ható szertôl befolyásolt ál- lapotát nem ismerhette fel (alkoholos befolyásoltság- nak tekinthetô a 0,8 ezreléket meghaladó véralkohol- szint, illetve a 0,5 mg/l értéket meghaladó légalkohol szint);
d) a vezetôtôl, ha a gépjármû vezetésére jogosító enge- déllyel nem rendelkezett, illetve bármely biztosítottól, ha a gépjármû vezetését ilyen személynek adta át, ki- véve, ha bizonyítja, hogy a gépjármûvet engedéllyel vezetô esetében a gépjármûvezetôi engedély meglé- tét alapos okból feltételezte;
e) az üzemben tartótól, ha a balesetet a gépjármû súlyo- san elhanyagolt mûszaki állapota okozta;
f) a vezetôtôl, ha a kárt segítségnyújtás elmulasztásá- val, illetve foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetéssel okozta;
g) az üzemben tartótól, illetve a vezetôtôl, ha a szerzô- dés megkötésekor, a biztosítási esemény bekövetke- zésekor, vagy egyébként terhelô közlési, változásbe- jelentési, kárbejelentési kötelezettségét nem teljesí- tette, oly mértékben, ahogyan ez a fizetési kötelezett- séget befolyásolta.
(2) Ha a biztosított az (1) bekezdés c) és d) pontjában, vala- mint a vezetô az f) pontban felsorolt esetekben köteles a megtérítésre, a teljesített szolgáltatások keretei között egy biztosítási eseménnyel kapcsolatban a biztosító, a Nemzeti Iroda, valamint a Kártalanítási Számla kezelôje legfeljebb 1,5 millió Ft-ig érvényesítheti követelését.
(3) Ha az üzemben tartó az (1) bekezdés e) pontjában meg- határozott esetben köteles a megtérítésre, a teljesített szolgáltatások keretei között egy biztosítási eseménnyel kapcsolatban a biztosító, a Nemzeti Iroda, valamint a Kártalanítási Számla kezelôje legfeljebb 750 ezer Ft-ig érvényesítheti követelését.
(4) Ha az üzemben tartó, illetve a vezetô bizonyítja, hogy az
(1) bekezdés g) pontjában meghatározott kötelezettsé- gét nem szándékosan szegte meg, a biztosító, a Nem- zeti Iroda, valamint a Kártalanítási Számla kezelôje kö- vetelését az általa teljesített szolgáltatás keretei között legfeljebb 500 ezer Ft-ig érvényesítheti.
(5) Az elhunyt biztosított örököseivel szemben a biztosító, a Nemzeti Iroda, valamint a Kártalanítási Számla kezelôje nem érvényesíthet megtérítési igényt.
Tisztelt Tagtársunk!
A KÖBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület 1996. szeptember 24-én alakult. Biztosítónk, mint egyesületi for- mában mûködô biztosító, nonprofit elven mûködik, azaz nye- reségszerzésre nem törekszik. Biztosítási szolgáltatást kizá- rólag tagjaival kötött szerzôdés alapján nyújt.
Az Egyesület székhelye:
1108 Budapest, Venyige u. 3.
Szakmai felügyeleti szerve:
Magyar Nemzeti Bank
Székhelye: 1054 Budapest, Szabadság tér 8–9. Levélcím: Magyar Nemzeti Bank, 1850 Budapest Ügyfélszolgálat címe: 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. Telefon: (+36 1) 489-9100
Ügyfélszolgálati telefon: (+36 40) 203-776
Fax: (+36 1) 429-8000
Törvényességi felügyeletet ellátó szerv:
Legfôbb Ügyészség
1055 Budapest, Markó u. 16.
A szerzôdés jogának, illetve az alkalmazandó jognak a megjelölése
Jelen biztosításra a magyar jogot kell alkalmazni, ennek megfelelôen a szerzôdés nyelve a magyar.
Pótbefizetés
Az Egyesület alapszabálya értelmében pótlólagos befizetést a Küldöttgyûlés határozatában abban az esetben írhat elô, amennyiben a tárgyévi szolgáltatások és esetleges veszte- ségek fedezetét az Egyesület vagyona, a biztosítási díjak, a viszontbiztosítás és a biztosítástechnikai tartalékok nem biz- tosítanák, továbbá amennyiben a Felügyelet szükséghely- zetben erre felhívja. A pótlólagos befizetés mértéke nem ha- ladhatja meg a tag által bármilyen jogcímen teljesített éves befizetés 100%-át. A kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosítá- sok körében a szolgáltatás csökkentésére nincs lehetôség.
A KGFB törvényen alapuló rendelkezések Szerzôdéskötésre kötelezett: a 2009. évi LXII. törvény sze- rinti üzembentartó, azaz a gépjármû telephelye szerinti or- szág hatóságai által kibocsátott okiratba bejegyzett üzemben tartó (engedélyes, engedély jogosultja), ennek hiányában a tulajdonos.
Biztosított
A gépjármû biztosítással rendelkezô üzemben tartója és a gépjármûvet vezetô személy.
A biztosítási idôszak és tartam
A biztosítási idôszak egy év, az idôszak elsô napja – a szü- netelés idôtartama alatt hatályba lépô szerzôdések kivételé- vel – a kockázatviselés kezdete. A szerzôdés határozatlan tartamú.
A kockázatviselés kezdete
A biztosító kockázatviselése a felek által a szerzôdésben meghatározott idôpontban, ennek hiányában a szerzôdés lét- rejöttének idôpontjában, a KGFB törvény 4. § (3) bekezdésé- ben meghatározott üzembentartó által kötött szerzôdés ese- tén az üzemben tartói jogosultság keletkezésének – jármû- nyilvántartásba bejegyzett – idôpontjában – de legkorábban a
biztosítási szerzôdésben megállapított idôpontban, ennek hi- ányában a szerzôdés létrejöttének idôpontjában – kezdôdik.
A díjfizetés, díjmódosítás módja, ideje, lehetôsége
A biztosítás elsô díja a kockázatviselés kezdetének napján, a folytatólagos díja pedig a biztosítási szerzôdésben (ajánla- ton) megjelölt, a díjfizetés gyakoriságától függôen annak az idôszaknak az elsô napján esedékes, amelyre a díjfizetés vonatkozik. A biztosítási díjak a meghirdetett tarifában sze- repelnek, attól eltérni nem lehet. A biztosítási díj utólagos módosítására kizárólag a jogszabályban meghatározott ese- tekben (közlési vagy együttmûködési kötelezettség megsér- tése, bonus-malus besorolási fokozat megállapítása) és fel- tételek szerint van lehetôség. Más esetben a díj módosításá- ra a szerzôdés létrejöttét követôen az adott biztosítási idô- szakban nincs lehetôség. A biztosító a késedelmes díjfizetés idôszakára jogosult a Polgári Törvénykönyv szerinti késedel- mi kamat idôarányos részére.
Bonus-malus besorolás
A 2009. évi LXII. törvény felhatalmazása alapján kiadott min- denkor hatályos jogszabályi rendelkezések szerint.
A szerzôdés megszûnésének esetei, a felmondás feltételei Ha a biztosítási díjat nem fizetik meg, a biztosító az esedé- kességtôl számított 30. nap elteltéig – a következményekre való figyelmeztetés mellett – a szerzôdô félnek az esedékes- ségtôl számított 60 napos póthatáridôvel igazolható módon a teljesítésre vonatkozó felszólítást küld. A türelmi idô ered- ménytelen elteltével a szerzôdés – amennyiben a szerzôdés egyéb okból nem szûnt még meg – az esedékességtôl szá- mított hatvanadik napon megszûnik. A biztosítási szerzôdést az évfordulóra (azaz a biztosítási idôszak utolsó napjára) bármelyik fél legalább 30 nappal megelôzôen írásban, indo- kolás nélkül felmondhatja. A biztosítási idôszakon belül a szerzôdés csak a felek közös megegyezésével szüntethetô meg. A szerzôdés érdekmúlással szûnik meg a törvény ere- jénél fogva a gépjármû forgalomból kivonásával, az üzem- bentartó változása esetén, illetve szünetelés esetén, ha az újbóli üzembe helyezés a kivonás napjától számított 1 éven belül nem történik meg, továbbá a tulajdonjog átszállása esetén, ha a szerzôdéskötésre kötelezett üzembentartó sze- mélyében változás áll be.
A biztosítási esemény
A gépjármû üzemeltetése során másnak okozott kárese- mény. A biztosító a biztosítási esemény vonatkozásában – a káresemény kapcsán bármely jogcímen érvényesíthetô kö- veteléseket, az igényérvényesítés költségeit és a teljesítés idôpontjáig járó kamatokat beleértve – dologi károk esetén káreseményenként 500 millió Ft összeghatárig, személyi sé- rülés miatt károk esetén káreseményenként legfeljebb 1600 millió Ft összeghatárig köteles a szerzôdés alapján helytáll- ni, függetlenül a károsultak számától.
Jelen biztosítási szerzôdés alapján keletkezett kártérítési igények a Polgári Törvénykönyv elévülési szabályai szerint évülnek el.
Az alkalmazott kizárások
Az Egyesület nem téríti meg azt a kárt, amely
a) a károkozó gépjármûben elhelyezett tárgyakban keletke- zett, ha ezek nem a gépjármûvel utazók személyi hasz- nálatára szóló tárgyak;
b) a károkozó gépjármûben keletkezett;
c) a károkozó gépjármû biztosítottainak egymással szem- beni igényébôl származó dologi kárként, illetve elmaradt haszonként keletkezett;
d) sugárzó, toxikus anyagok és termékek hatására, vagy az egészségügyi hatóságok részérôl a sugárzás káros ha- tásainak megszüntetését célzó intézkedések folytán ke- letkezett;
e) a gépjármû balesete nélkül az út burkolatában keletke- zett;
f) a gépjármû – forgalomban való részvétele nélkül – mun- kagépként való használata során keletkezett;
g) álló gépjármûre fel-, illetve arról való lerakodás során ke- letkezett;
h) üzemi balesetnek minôsül, és a gépjármû javítási vagy karbantartási munkái során keletkezett;
i) gépjármûverseny vagy az ahhoz szükséges edzés során következett be;
j) környezetszennyezéssel a gépjármû balesete nélkül ke- letkezett;
k) a gépjármû üzemeltetésével egyéb vagyontárgyban oko- zott folyamatos állagrongálásból, illetôleg állagromlásból adódott;
l) háború, háborús cselekmény, terrorcselekmény követ- kezményeként keletkezett.
Teendôk a káresemény bekövetkeztekor
A biztosított köteles a káreseményt – a kárrendezéshez szükséges adatok megadásával és a lényeges körülmények leírásával, valamint a káreseménnyel kapcsolatos hatósági (rendôrségi) eljárást lefolytató szerv megjelölésével – 5 mun- kanapon belül az Egyesületnél írásban bejelenteni. Kárt be- jelenteni írásban a 1108 Budapest, Venyige u. 3. sz. alá kül- dött küldeményben, illetve a +36 (1) 433-1182-es fax szá- mon lehet. A kárbejelentés további módjáról és lehetôségei- rôl folyamatosan aktualizált tájékoztatás érhetô el egyesüle- tünk web oldalán a www.kobe.hu-n.
Köteles a biztosított 5 munkanapon belül bejelenteni azt is, ha a káreseménnyel kapcsolatban ellene peres vagy nem- peres eljárás indult. A biztosító jogosult ebben az eljárásban a biztosított képviseletérôl gondoskodni.
A baleset részesei a helyszínen kötelesek átadni egymásnak a személy és a gépjármû azonosításához és a felelôsségbiz- tosítási szerzôdés megállapításához szükséges adatokat, valamint a baleset lényeges körülményeire vonatkozó infor- mációkat. Az így átadott adatok kizárólag a hatósági felada- tokat ellátó szervekhez, a biztosítóhoz, a Nemzeti Irodához, a Kártalanítási Számla kezelôjéhez, a Kártalanítási Szerve- zethez, levelezôhöz, kárrendezési megbízotthoz, a kárképvi- selôhöz, az egészségbiztosítási szervhez, a nyugdíjbiztosí- tási szervhez továbbíthatók és a Bit. biztosítási titokra vonat- kozó szabályai szerint kezelhetôk.
A biztosító szolgáltatásai, azok teljesítésének módja, ideje
A biztosító a biztosított által a szerzôdésben megjelölt gép- jármû üzemeltetésével másnak okozott kárt téríti meg, amennyiben bebizonyosodott, hogy az okozott kárért tényleg ôt terheli felelôsség. A kifizetésre a kárigény elbírálásához nélkülözhetetlen összes dokumentum kézhezvételétôl szá- mított 15 napon belül kerül sor, átutalás formájában.
A biztosító biztosítási szerzôdésbôl eredô kötelezettségével összefüggésben, a károsító eseményt megelôzô állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár következménye- inek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadó- köteles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve hely- reállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelô összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jo- gosultnak, amelyen feltüntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelybôl annak összege kiszámítható. A fentieket megfelelôen alkalmazni kell a Kártalanítási Számla által teljesített kárkifizetésekre.
A biztosító megtérítési igénye
A biztosító az általa kifizetett kártérítési összeg megtérítését követelheti:
a) attól a vezetôtôl, aki a gépjármûvet az üzemben tartó vagy az egyébként jogosan használó engedélye nélkül vezette;
b) a biztosítottól, több biztosított esetén bármelyiküktôl, ha a kárt jogellenesen, szándékosan okozták;
c) a vezetôtôl, ha a gépjármûvet alkoholos vagy a vezetési képességre hátrányosan ható szertôl befolyásolt állapot- ban vezette, illetve bármely biztosítottól, ha a gépjármû vezetését ilyen személynek adta át, kivéve, ha bizonyít- ja, hogy a vezetô alkoholos vagy a vezetési képességre hátrányosan ható szertôl befolyásolt állapotát nem is- merhette fel (alkoholos befolyásoltságnak tekinthetô a 0,8 ezreléket meghaladó véralkoholszint, illetve a 0,5 mg/l értéket meghaladó légalkohol szint);
d) a vezetôtôl, ha a gépjármû vezetésére jogosító enge- déllyel nem rendelkezett, illetve bármely biztosítottól, ha a gépjármû vezetését ilyen személynek adta át, kivéve, ha bizonyítja, hogy a gépjármûvet engedéllyel vezetô esetében a gépjármûvezetôi engedély meglétét alapos okból feltételezte;
e) az üzemben tartótól, ha a balesetet a gépjármû súlyosan elhanyagolt mûszaki állapota okozta;
f) a vezetôtôl, ha a kárt segítségnyújtás elmulasztásával, il- letve foglalkozás körében elkövetett szándékos veszé- lyeztetéssel okozta;
g) az üzemben tartótól, illetve a vezetôtôl, ha a szerzôdés megkötésekor, a biztosítási esemény bekövetkezésekor, vagy egyébként terhelô közlési, változás bejelentési, kár- bejelentési kötelezettségét nem teljesítette, oly mérték- ben, ahogyan ez a fizetési kötelezettségét befolyásolta;
Az Egyesület panaszokkal foglalkozó szervezeti egységé- nek neve, címe, a Felügyelethez, vagy a békéltetô testület- hez való elôterjesztésének lehetôsége, illetve tájékoztatás a bírói út igénybevételének lehetôségérôl.
Az Egyesülettel kapcsolatos panasza esetén forduljon sze- mélyesen vagy írásban az Egyesület ügyfélszolgálatához személyesen: 1108 Budapest, Venyige utca 3., telefonon:
+36 (1) 433-1180; postai úton: 1475 Budapest, Pf. 142.; fa-
xon: +36 (1) 433-1181; e-mail-ben: kobe@kobe.hu.
Tájékoztatjuk továbbá, hogy a fogyasztónak minôsülô ügyfél a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény- ben meghatározott fogyasztóvédelmi rendelkezések meg- sértése esetén az MNB-nél fogyasztóvédelmi eljárást kezde- ményezhet, a szerzôdés létrejöttével, érvényességével, jog- hatásaival és megszûnésével, továbbá szerzôdésszegéssel
és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita rendezésére a Pénzügyi Békéltetô Testülethez (1525 Budapest, BKKP Pf.: 172.) fordulhat, vagy igényének érvényesítésére bírósági utat vehet igénybe. A fogyasztónak nem minôsülô ügyfél pana- szával bírósághoz fordulhat.
Azon szervezeteknek a felsorolása, amelyeknek
az Egyesület az ügyfelek adatait – a Bit. 153-165. §-ában foglaltak alapján – továbbíthatja:
A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn: a feladatkörében eljáró Felügyelettel; a folyamatban lévô büntetôeljárás keretében eljáró nyomozó hatósággal és ügyészséggel; büntetôügyben, polgári ügyben, valamint a csôdeljárás, illetve a felszámolási eljárás ügyében eljáró bí- rósággal, továbbá a végrehajtási ügyben eljáró önálló bíró- sági végrehajtóval; a hagyatéki ügyben eljáró közjegyzôvel; az adóhatósággal szemben, ha adóügyben, az adóhatóság felhívására a biztosítót törvényben meghatározott körben nyi- latkozattételi kötelezettség, illetve, ha biztosítási szerzôdés- bôl eredô adókötelezettség alá esô kifizetésrôl törvényben meghatározott adatszolgáltatási kötelezettség terheli; a fel- adatkörében eljáró nemzetbiztonsági szolgálattal; a biztosí- tóval, a biztosításközvetítôvel, a szaktanácsadóval, a harma- dik országbeli biztosító, független biztosításközvetítô vagy szaktanácsadó magyarországi képviseletével, ezek érdek- képviseleti szervezeteivel, illetve a biztosítási, biztosításköz- vetítôi, szaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos verseny- felügyeleti feladatkörében eljáró Gazdasági Versenyhivatal- lal; a feladatkörében eljáró gyámhatósággal; az egészség- ügyrôl szóló 1997. évi CLIV. törvény 108. § (2) bekezdésé- ben foglalt egészségügyi hatósággal; a külön törvényben meghatározott feltételek megléte esetén a titkosszolgálati eszközök alkalmazására, titkos információ gyûjtésre felhatal- mazott szervvel; a viszontbiztosítóval, valamint közös kocká- zatvállalás (együttbiztosítás) esetén a kockázatvállaló bizto- sítókkal; a Bit-ben szabályozott adattovábbítások során át- adott adatok tekintetében a kötvénynyilvántartást vezetô Hi- vatallal; az állomány átruházás keretében átadásra kerülô biztosítási szerzôdési állomány tekintetében az átvevô bizto- sítóval; a kárrendezéshez és a megtérítési igény érvényesí- téséhez szükséges adatok tekintetében, továbbá ezek egy- másközti átadásával kapcsolatban a Kártalanítási Számlát, illetve a Kártalanítási Alapot kezelô szervezettel, a Nemzeti Irodával, a levelezôvel, az Információs Központtal, a Kártala- nítási Szervezettel, a kárrendezési megbízottal és a kárkép- viselôvel, illetve a károkozóval, amennyiben önrendelkezési jogával élve a közúti közlekedési balesetével kapcsolatos kárrendezés kárfelvételi jegyzôkönyvébôl a balesetben érin- tett másik jármû adataihoz kíván hozzáférni; a kiszervezett tevékenység végzéséhez szükséges adatok tekintetében a kiszervezett tevékenységet végzôvel, a feladatkörében eljá- ró alapvetô jogok biztosával, a feladatkörében eljáró Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósággal, a rende- letben meghatározott kártörténetre vonatkozó adatra és a
bonus-malus besorolásra nézve a rendeletben meghatáro-
zott esetben a biztosítóval szemben, ha a megjelölt szerv vagy személy írásbeli megkereséssel fordul az Egyesület- hez, amely tartalmazza az ügyfél nevét vagy a biztosítási szerzôdés megjelölését, a kért adatok fajtáját, az adatkérés célját és jogalapját. A biztosító a nyomozó hatóság, valamint a polgári nemzetbiztonsági szolgálat és az ügyészség részé- re akkor is köteles haladéktalanul tájékoztatást adni, ha adat merül fel arra, hogy a biztosítási ügylet kábítószer-kereske- delemmel, terrorizmussal, illegális fegyverkereskedelemmel,
vagy a pénzmosás bûncselekményével van összefüggés- ben. Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét a biztosító által a harmadik országbeli biztosítóhoz vagy harmadik országbeli adatfeldolgozó szervezethez (harmadik országbeli adatke- zelô) történô adattovábbítás abban az esetben, ha a biztosí- tó ügyfele (adatalany) ahhoz írásban hozzájárult, és a har- madik országbeli adatkezelônél a magyar jogszabályok által támasztott követelményeket kielégítô adatkezelés feltételei minden egyes adatra nézve teljesülnek, valamint a harmadik országbeli adatkezelô székhelye szerinti állam rendelkezik a magyar jogszabályok által támasztott követelményeket kielé- gítô adatvédelmi jogszabállyal.
Jelenleg az alábbi szervezetekkel van az Egyesületnek kiszervezésre, együttmûködésre irányuló szerzôdése: AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelô Rt, ANY Biz- tonsági Nyomda Nyrt , Audatex Magyarország Kft, AUTÓ- KÁR-EU. 2004. Ev., Autotal Kft., April Magyarország Kft., CRS Hungary Kft., DEKRA Expert Mûszaki Szakértôi Kft, Dohoczki István, Europ Assistance Magyarország Kft., Északút Kft., Ewidenzbüro Kft., EX-ID Zrt., Extended warranty service Kft., F Expert Bt., Generali Alapkezelô Zrt., Inno Ex- pert Szolgáltató Kft., Karakó-Car Szolgáltató Bt., Markovits Zsolt, Szegedi József, Turóczi és Társa Mûszaki Szakértôi Bt., Tarnai Károly, UNO-SOFT, Venyige 3 Autójavító Kft.,
A személyes adatok kezelésére vonatkozó elvi és gyakorlati tudnivalók
Az Egyesület tagjainak a tagsági viszonnyal kapcsolatos adatait jogosult kezelni. Ezen kívül ügyfeleinek azon biztosí- tási titkait jogosult kezelni, amelyek a biztosítási szerzôdés- sel, létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással össze- függnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerzôdés megkötéséhez, módosításához, állományban tartásához, a biztosítási szerzôdésbôl származó követelések megítélésé- hez szükséges, vagy a Biztosítási törvény által meghatáro- zott egyéb cél lehet. Ezen céloktól eltérô célból végzett adat- kezelést az Egyesület csak az ügyfél elôzetes hozzájárulá- sával végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügy- felet nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére nem nyújtható elôny. Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. (további- akban: Infotv.) szerint személyes adat: az érintettel kapcso- latba hozható adat – különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gaz- dasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemzô is- meret –, valamint az adatból levonható, az érintettre vonat- kozó következtetés;
adatkezelés: az alkalmazott eljárástól függetlenül az adato-
kon végzett bármely mûvelet vagy a mûveletek összessége, így különösen gyûjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, lekérdezése, to- vábbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, va- lamint az adatok további felhasználásának megakadályozá- sa, fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizikai jellemzôk (pl. ujj- vagy tenyérnyomat, DNS-minta, íriszkép) rögzítése; adatfeldolgozás: az adatkezelési mûveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a mûveletek vég- rehajtásához alkalmazott módszertôl és eszköztôl, valamint az alkalmazás helyétôl, feltéve hogy a technikai feladatot az adatokon végzik;
hozzájárulás: az érintett akaratának önkéntes és határozott kinyilvánítása, amely megfelelô tájékoztatáson alapul, és amellyel félreérthetetlen beleegyezését adja a rá vonatkozó személyes adatok – teljes körû vagy egyes mûveletekre ki- terjedô – kezeléséhez;
Az Infotv. szerint az érintett kérelmezheti az adatkezelônél
a) tájékoztatását személyes adatai kezelésérôl,
b) személyes adatainak helyesbítését, valamint
c) személyes adatainak – a kötelezô adatkezelés kivételé- vel – törlését vagy zárolását.
Biztosítónk személyes adatot biztosítási tevékenységével összefüggésben az érintett Infotv. 3. § 7. pontja szerinti hoz- zájárulásával (illetve a Infotv. 6. § (6) bekezdésében foglalt vélelem figyelembe vételével), a biztosítási titoknak minôsü-
lô adatokat a Bit. 155. §-ában kapott felhatalmazás alapján, míg személyes adatot tagjai tekintetében a Ptk. 61. §, vala- mint a Civiltv. 5. §-a alapján kezel.
A Biztosító személyes adatokat a biztosítási, illetve tagsági jogviszony fennállásának idején, valamint azon idôtartam alatt kezeli, ameddig a biztosítási, illetve tagsági jogvi- szonnyal kapcsolatban igény érvényesíthetô. A Biztosító ré- szére (elektronikus) adatfeldolgozást az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt., az Északút Kft., illetve az UNO-SOFT Számí- tástechnikai Kft. végez.
A szerzôdésre vonatkozó adójogszabályok
A kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosításra nem vonatkoz- nak külön adójogszabályok.
A KGFB kárigény érvényesítésekor kért okiratok
Általánosan kért iratok
Jogosultság
• A biztosító által rendszeresített, vagy azzal megegyezô tar- talmú, kitöltött és aláirt kárbejelentô nyomtatvány.
• Kitöltött, lehetôleg mindkét fél részérôl aláírt Baleseti Beje- lentô („kék-sárga nyomtatvány”), illetve olyan irat, amelyet a részes felek közösen vettek fel írásban a balesetet köve- tôen és a balesettel kapcsolatosan minden lényeges körül- ményt, adatot tartalmaz.
• Részletes – a biztosítónál rendszeresített – résztvevôi/oko- zói nyilatkozat.
• Biztosítási fedezetet igazoló dokumentumok.
• A baleseti bejelentôn, illetve a kárbejelentésben jelzett kar- esemény tanúinak nyilatkozatai.
• A kárbejelentésben megjelölt vezetô személy vezetôi enge- délyének vagy azt helyettesítô hiteles okiratnak a másolata
– kivéve, ha parkolt a károsult jármû, forgalmi engedély másolata, vagy azt helyettesítô hiteles okirat másolata, törzskönyv másolata, adás-vételi szerzôdés másolata.
• Banki terhelés, zálogjog, lízing esetén a jogosult pénzinté- zet megnevezése, és nyilatkozata a kártérítési összeg tel- jesítésére vonatkozóan.
• Szabályos meghatalmazás, vagy engedményezés a kár- igénylôi jogok átruházásához, aláírási címpéldány gazdál- kodó szervezet károsult esetében, írásban tett nyilatkozat (fax, e-mail, levél) az igénylô, vagy jogosult által megjelölt bankszámlaszámról vagy postai kézbesítési címrôl a kifize- téshez, mely nyilatkozat tartalmazza a biztosító kárszámát, vagy a károsult rendszámát és a kárdátumot.
• Tulajdonjog bejegyzéssel, vagy törléssel kapcsolatos iratok
• Vámkezeléssel kapcsolatos iratok.
• A gépjármû használatára vonatkozó szerzôdés vagy okirat, üzembentartói szerzôdés vagy okirat.
• Tachográf korong, vagy digitális tachográf kiértékelésének dokumentációja.
• Menetlevél, fuvarlevél, útnyilvántartás.
Jogalap
• A bejelentett káresemény tekintetében indult büntetô- vagy szabálysértési eljárást igazoló dokumentum, rendôrségi iga- zolás, a baleset lefolyását, az eljárás megállapításait tartal- mazó rendôrségi igazolás, a kirendelt szakértô írásbeli véle- ménye, baleseti helyszíni szemle jegyzôkönyve, vázrajza, fényképei.
• A károkozói elismerés hiányában, vagy vitatott jogalap ese- tén a felelôsséget megállapító hatóság által meghozott jog- erôs határozat, vagy a vádirat.
• A biztosító megbízottjai, alkalmazottjai által kért további részletes nyilatkozat a káresemény körülményeinek tisztá- zásához.
• Meghatalmazás a biztosító részére, hogy a rendôrségi, ügyészségi, bírósági iratokba betekinthet, azokról másola- tokat készíthet.
• A károsult nyilatkozata a társbiztosítói elôzmények adatké- réséhez, illetve az adatkezeléshez, vizsgálathoz, engedély a személyes iratok fénymásolásához.
• A balesetben részes jármûvek együttes szemléjének jegy- zôkönyve és fotó dokumentációja.
• Tûzvizsgálati jelentés, tûzoltósági hatósági bizonyítvány.
• Vizsgálati, nyomozói szakértôi jegyzôkönyv.
• GPS helyzet-meghatározó által készített útnyilvántartás.
Szolgáltatási összeg
• A biztosító kárfelmérô megbízottja által készített kárfelvételi jegyzôkönyv.
• Keletkezett károk biztosító kárfelmérô megbízottja által ké- szített fotó dokumentációja.
• A 2009. évi LXII. Tv. (Kgfb. Törvény) szerint az arra jogo- sult nyilatkozata a helyreállítás szándékáról, annak módjá- ról (számlás javítás, egyezség).
• Részletes javítási árajánlat, mely tartalmazza a költsége- ket, idôtartamot és a javítás lehetséges megkezdésének idôpontját.
• Javítási folyamat fotódokumentációja.
• Eredeti javítási számla és mellékletei, alvállalkozói, illetve beszerzési számlák másolata.
• Fényezési receptúra.
• Áfa-visszaterítési jogosultságra vonatkozó nyilatkozat (kár- eseménnyel összefüggô, a kárhelyreállítás kapcsán kiállí- tott számlák vonatkozásában).
• Eredeti szállítási, mentési, tárolási számla és a szállítólevél másolata.
• Bérgépjármû szerzôdés, számla, a jogosultságot igazoló dokumentumok, bérautó forgalmi engedélye.
• Károsodott vagyontárgyak tulajdonjogának igazolása.
• Károsodott ingóságok listája, beszerzési számlák, garancia- jegyek, könyvelési iratok, tulajdoni lap, telekkönyvi kivonat.
• Károsodott ingatlanok esetén építési engedély, építési napló, tervdokumentáció.
• Minden kárigény tétel esetén a kárigény jogosságát és mér- téket igazoló irat (• Elmaradt haszon, keresetveszteség, kárenyhítési kötelezettség, • teljesítésére tett intézkedések igazolása).
• Egyéni vállalkozó, vagy gazdálkodó szervezet esetében el- maradt haszon, bevételkiesés igazolására szükséges a ba- leset elôtti 1 évben a bevételek, ráfordítások/kiadások iga- zolása hitelt érdemlô módon (pl. könyvelô által lebélyegez- ve, aláírva, eredetiben) havi és jogcím szerinti bontásban (adóbevallás, egyszerûsített éves beszámoló, eredmény kimutatás, mérleg).
• Arra vonatkozó bizonyító irat(ok), hogy a baleset kapcsán a vállalkozás a szerzôdésben rögzítetteknek megfelelni mi okból nem tudott, megbízások visszavonását igazoló iratok, igazoló iratok arra vonatkozóan, hogy a vállalkozás az adott munkát más géppel, jármûvel, alvállalkozóval pótóni nem tudta, és a baleset miatt – adott esetben szerzôdésben vál- lalt – kötelezettségét – nem tudta teljesíteni (pl. alvállalko- zókkal kötött szerzôdések másolata).
• Keresetveszteségre vonatkozóan a bérszámfejtési iratok, munkavégzésben való akadályoztatást igazoló dokumentu- mok.
• A kárenyhítési kötelezettség teljesítése (veszteség elkerü- lés, költségcsökkentés) érdekében tett intézkedéseket (sé- rült jármû/munkatárs elvárható idôn belüli pótlása, alvállal- kozó bevonása, több ajánlat begyûjtése stb.) igazoló doku- mentumok.
További kért iratok személyi sérülés kárigények esetén
Saját jogú igények, és halálos kimenetelû közlekedési balesetek esetén a hozzátartozók részérôl benyújtandó további iratok
Jogalapi iratok
• A balesettel kapcsolatban keletkezô minden rendôrségi, ügyészségi, bírósági irat, határozat, amely információt tar- talmaz a baleset lefolyására, a balesetben részesek maga- tartására, a baleseti mechanizmusra vonatkozóan, illetve a részesek felelôsségre vonatkozó nyilatkozatával kapcsolat- ban (így például helyszíni szemle jegyzôkönyve, tanúnyilat- kozat, okozói/résztvevôi nyilatkozat, szabálysértési határo- zat, nyomozást lezáró határozat, vádirat, igazságügyi mû- szaki vagy orvos szakértôi vélemény, közvetítôi eljárás ese- tén a megállapodás, illetve az ügyészségi büntetôeljárást megszüntetô határozat, jogerôs bírósági határozat vagy végzés, munkabaleseti jegyzôkönyv).
• Okozói/résztvevôi nyilatkozat, okozói/résztvevôi kárleírás,
a károsult nyilatkozata, engedélye az adatkezeléshez, vizs- gálathoz, engedély a személyes iratok megismeréséhez, tárolásához továbbításához, fénymásolásához.
• A hozzátartozói viszony igazolására alkalmas iratok máso- lata: halotti anyakönyvi kivonat, házassági anyakönyvi ki- vonat (amennyiben az elhalt házas családi állapotú volt az elhalálozáskor), születési anyakönyvi kivonat, gyámható- sági igazolás örökbefogadásról.
• Hagyatéki végzés, gyámhatósági rendelkezés
Orvosi iratok
• A balesettel kapcsolatban a károsult/hozzátartozó részérôl keletkezô teljes orvosi dokumentáció (zárójelentések, am- buláns lapok, kezelôlapok, kórtörténet stb. NRSZH, RSZSZ szakvélemények, alkalmassági vizsgálatokra vonatkozó or- vosi iratok) illetve, szükség esetén az egyéb, természetes megbetegedésre vonatkozó orvosi iratok, színes fénykép az esztétikai jellegû kár bizonyítására a károsult részérôl.
• A biztosító részérôl a kárigények elbírálhatósága érdekében kezdeményezett/ szervezett vagy végzett vizsgálatok iratai (pl.: kirendelt igazságügyi orvos szakértôi/vezetô orvosi szakértôi vélemény, továbbá az OEP-tôl, ill. MEP-tôl, illetve az adatokhoz való hozzáférést engedélyezô károsulti nyi- latkozatok).
• A baleset során elhunyt személy vonatkozásában – kórhá- zi zárójelentés(ek), halott vizsgálati bizonyítvány, boncjegy- zôkönyv, üzemi/munkabaleset esetén az elismerô határo- zat.
Szolgáltatási összeg Keresetveszteség
• A baleset elôtti 1 évre vonatkozó jövedelmet igazoló alap-
dokumentumok, a NAV-nak benyújtott teljes adóbevallás másolata, munkáltatói jövedelemigazolás, továbbá a bizto- sító formanyomtatványán benyújtott, a jövedelmet havi és
jogcím szerinti bontásban részletezô munkáltatói igazolás, NAV által kibocsátott jövedelemigazolás
• A folyósított bruttó táppénz összegére vonatkozó kifizetô- helyi igazolás, a táppénzes idôszak teljes tartamára vonat- kozóan.
• A károsult személyes adatait igazoló dokumentumok máso- lata, vagy az azokról felvett nyomtatvány (név, lakcím, szü- letési hely, idô, édesanyja neve, adóazonosító jele és TAJ száma).
• Az Önkormányzat/Nyugdíjbiztosító/Egészségbiztosító/Kor- mányhivatalok bizonyos, a közlekedési balesettel össze- függésben megállapított/megszüntetett ellátására vonatko- zó megállapító, módosító, megszüntetô határozata.
• A balesetkori munkáltató igazolása hasonló korú, végzett- ségû, azonos munkakörû, dolgozók bruttó munkabérére, jövedelmére vonatkozóan.
• A károsult végzettségére, szakképzettségére vonatkozó igazolások.
• A betegállomány befejezôdését követôen az ismételt mun- kába álláskor keletkezô iratok, munkaszerzôdés, munka- köri leírás, bruttó bérre vonatkozó igazolás.
Vagyoni károk
• A ténylegesen felmerült kárt számszerûen alátámasztó és igazoló eredeti számlák (pl. gyógyszerköltség, BÉVER lis- ta, egészségügyi segédeszközök számlái, baleset elôtti és utáni rezsi költség, temetési számla stb.), továbbá minden kárigény tétel esetében a számlákon kívül a kár tényleges felmerülését, összegszerûségét igazoló illetve megalapozó dokumentumok (pl.: tulajdoni lap, a kár lehetséges felmerü- lését igazoló szakértôi vélemény stb.).
• A biztosító megbízottja által készített vagyonszakértôi, illet- ve a megjelölt kárigények értékeléséhez alkalmas egyéb szakértôi (építész, mezôgazdasági stb.) vélemény.
• A kárenyhítési kötelezettség és együttmûködési kötelezett- ség teljesítése (a felmerült költségek csökkentése) érdeké- ben tett intézkedéseket (OEP és önkormányzatok, vagy egyéb szervezetek által nyújtott térítésmentes vagy ala- csony költségû szolgáltatások igénybevételét vagy annak kísérletét) igazoló dokumentumok, az egyes OEP által nem, vagy csak részben finanszírozott kezelések téríthetôségé- vel kapcsolatban a biztosítóval folytatott elôzetes egyezte- tetés dokumentumai.
• A károsult végzettségére, szakképzettségére vonatkozó igazolás.
• Egyedi, speciális kárigény tétel eseten a kárigény jogossá- gát és mértéket igazoló irat, munkáltatói nyilatkozat
• Munkáltató által rendszeresen, béren kívüli juttatást megál- lapító dokumentációja (pl. cafeteria-szabályzat, jutalom, bónusz szabályzat stb.
Tájékoztató
a távértékesítés keretében kötött biztosítási szerzôdéshez
Tájékoztatás a szolgáltatóra vonatkozóan
Név: KöBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület Székhelye: 1108 Budapest, Venyige utca 3.
Levelezési címe: 1475 Budapest, Pf. 142. Központi telefonszám: 06-1/433-1180 Központi faxszám: 06-1/433-1181 Központi e-mail: kobe@kobe.hu
Jogi forma: egyesület Fôtevékenység: biztosítás
Nyilvántartásba vételrôl szóló határozat száma: 9. Pk. 61. 110/1996
Nyilvántartási szám: 7283
Nyilvántartó bíróság: Fôvárosi Törvényszék
Tájékoztatás a szolgáltatásra vonatkozóan
A szerzôdés létrejöttével a szolgáltató biztosítási szolgálta- tást nyújt a fogyasztó részére.
A szerzôdésre a biztosítókról és a biztosítási tevékenységrôl szóló 2003. évi LX. törvényt, a Polgári Törvénykönyvrôl szó- ló 2013. évi V. törvényt, a távértékesítés tekintetében a táv- értékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerzôdésekrôl szóló 2005. évi XXV. törvényt, valamint köte- lezô gépjármû-felelôsségbiztosítási szerzôdés esetén a kö- telezô gépjármû-felelôsségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvényt, és és annak végrehajtási rendeletei vonatkozó ren- delkezéseit kell alkalmazni.
A biztosítási szerzôdésre az KöBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület szerzôdési feltételei és az ügyféltájékoz- tató vonatkozik. A szerzôdési feltételek Egyesületünk hon- lapján elérhetôek.
A szerzôdési feltételeket, így – többek között – a szolgáltatás és ellenszolgáltatás, valamint a fizetés és teljesítés feltételeit a fenti jogszabályok, valamint a szerzôdési feltételek tartal- mazzák.
Tájékoztatás a szerzôdésre vonatkozóan
A fogyasztó (az a természetes személy, akinek a részére – önálló foglalkozása és gazdasági tevékenysége körén kívül esô célból – a szolgáltatást nyújtják, továbbá, aki a szolgál- tatással kapcsolatos tájékoztatás vagy ajánlat (ajánlati felhí- vás) címzettje) a szerzôdéstôl a szerzôdéskötés napjától számított tizennégy napon belül indokolás nélkül elállhat, amennyiben az idôtartama meghaladja az egy hónapot. A felmondási jog gyakorlása abban az esetben tekinthetô érvé- nyesnek, ha a fogyasztó az erre vonatkozó nyilatkozatát a
fenti határidô lejárta elôtt postára adja, vagy egyéb igazolha- tó módon – az írásbeliségre vonatkozó jogszabályi rendelke- zéseknek megfelelôen – a szolgáltatónak elküldi. A felmon- dásról szóló nyilatkozatot a szolgáltatóra vonatkozó tájékoz- tató részben megadott levelezési címre, faxszámra, vagy elektronikus levelezési címre szükséges eljuttatni. Nem illeti meg a fogyasztót a felmondási jog a szerzôdésnek mindkét fél általi teljes körû teljesítését követôen, amennyiben ez a fogyasztó kifejezett kérése alapján történt. Tájékoztatjuk, hogy az azonnali felmondásra nyitva álló határidô lejárta elôtt a szerzôdés alapján szolgáltatás nyújtását csak a fo- gyasztó kifejezett hozzájárulását követôen kezdhetjük meg. Amennyiben a fogyasztó kifejezett hozzájárulását adja, a biztosító kockázatviselése már az azonnali felmondásra nyit- va álló határidô lejárta elôtt megkezdôdik. Ha azonban a fo- gyasztó felmondási jogát gyakorolta, úgy a biztosító kizárólag a szerzôdésnek megfelelôen ténylegesen teljesített szolgál- tatás arányos ellenértékét (a biztosítás idôarányos díját) kö- vetelheti. A jelen tájékoztatóban nem említett egyéb lénye- ges információkat a tájékoztatóval együtt a fogyasztó által el- érhetô biztosítási feltételek és ügyféltájékoztató, valamint a kötvény tartalmazza.
Tájékoztatás a jogvita esetén alkalmazandó eljárásra vonatkozóan
Amennyiben panasza merülne fel, kérjük, forduljon írásban vagy szóban a KöBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület ügyfélszolgálataihoz: Személyesen a központi (1108 Budapest, Venyige utca 3.) valamint további ügyfél- szolgálati irodákba; telefonon: 06-1/433-1180; postai úton: 1475 Budapest, Pf. 142.; faxon: 06-1/433-1181; e-mail-ben: kobe@kobe.hu.
Felügyeleti szervünk:
neve: Magyar Nemzeti Bank
székhelye: 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. levelezési címe: 1534 Budapest BKKP, Pf. 777. telefonszáma: (06 1) 489-91-00
faxszáma: (06 1) 489-91-02
Tájékoztatjuk továbbá, hogy a Magyar Nemzeti Bankról szó- ló 2013. évi CXXXIX. törvényben meghatározott fogyasztó- védelmi rendelkezések megsértése esetén az MNB-nél fo- gyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet illetve biztosítónk által elutasított panaszával a Pénzügyi Békéltetô Testülethez (1525 Budapest, BKKP Pf.: 172.) fordulhat, vagy igényének érvényesítésére bírósági utat is igénybe vehet.
2005. évi XXV. törvény
a távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerzôdésekrôl*
A törvény hatálya
1. § (1) E törvény hatálya a távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerzôdésekre terjed ki.
(2) Az olyan pénzügyi ágazati szolgáltatásokra irányuló szerzôdések esetében, amelyek egy alapmegállapodás alap- ján egymást követô ügyleteket, vagy azonos jellegû, de idô- ben elkülönülten végrehajtott mûveletsort foglalnak maguk- ba, a törvény rendelkezéseit csak az alapmegállapodásra kell alkalmazni.
(3) Más jogszabálynak a pénzügyi ágazati szolgáltatási szerzôdés alakiságára vonatkozó elôírásait e törvény rendel- kezései nem érintik.
Értelmezô rendelkezések
2. § (1) E törvény alkalmazásában:
a) alapmegállapodás: a szolgáltató és a fogyasztó között létrejött olyan megállapodás, amely egy adott idôszakra vo- natkozóan meghatározza a megállapodás alapján a jövôben megkötendô ügyletek, illetve mûveletsor lényeges feltételeit;
b) fogyasztó: az a természetes személy, akinek a részére
– gazdasági vagy szakmai tevékenységének körén kívül esô célból – a szolgáltatást nyújtják, továbbá, aki a szolgáltatás- sal kapcsolatos tájékoztatás vagy ajánlat (ajánlati felhívás) címzettje;
c) pénzügyi ágazati szolgáltatás: a hitelintézetekrôl és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a to- vábbiakban: Hpt.) hatálya alá tartozó pénzügyi és kiegészítô pénzügyi szolgáltatás, a biztosítókról és a biztosítási tevé- kenységrôl szóló 2003. évi LX. törvény (a továbbiakban: Bit.) hatálya alá tartozó biztosítási, biztosításközvetítôi és biztosí- tási szaktanácsadói szolgáltatás, a tôkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (a továbbiakban: Tpt.) hatálya alá tartozó befektetési, kiegészítô befektetési és árutôzsdei szolgáltatás, a lakástakarékpénztárakról szóló 1996. évi CXIII. törvény (a továbbiakban: Ltv.) hatálya alá tartozó lakástakarékpénztárak által nyújtott szolgáltatás, valamint az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény (a to- vábbiakban: Öpt.) által meghatározott tagsági jogviszony ke- retében a pénztártagot megilletô jogosultságok biztosítása;
d) szolgáltató: aki a c) pontban meghatározott szolgáltatást
gazdasági vagy szakmai tevékenysége keretében nyújtja;
e) tartós adathordozó: olyan eszköz, amely a fogyasztó számára lehetôvé teszi a neki címzett adatoknak az adat cél- jának megfelelô ideig történô tartós tárolását és a tárolt ada- tok változatlan formában és tartalommal történô megjeleníté- sét;
f) távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szol- gáltatási szerzôdés: a c) pontban meghatározott szolgáltatá- sokra irányuló szerzôdés (önkéntes kölcsönös biztosító pénz-
tári tagság esetében a pénztár által elfogadott belépési nyi- latkozat), amelyet szolgáltató és fogyasztó köt egymással szervezett távértékesítés keretében olyan módon, hogy a szerzôdés megkötése érdekében a szolgáltató kizárólag táv- közlô eszközt alkalmaz;
g) távközlô eszköz: bármely eszköz, amely alkalmas a fe- lek távollétében – szerzôdés megkötése érdekében – szer- zôdési nyilatkozat megtételére.
(2) Az (1) bekezdés f) pontja alkalmazásában nem minô- sül szervezett távértékesítésnek egyedi szerzôdéseknek táv- közlô eszköz útján történô megkötése.
A fogyasztók tájékoztatása
3. § (1) A szolgáltató a fogyasztó szerzôdéskötésre irányu- ló jognyilatkozatát megelôzôen – tekintettel a szolgáltatás és a távközlô eszköz jellegére –, kellô idôben köteles a fogyasz- tót a (2) bekezdésben foglaltakról tájékoztatni.
(2) A szolgáltató a következô adatokról köteles tájékozta- tást adni:
a) a szolgáltatóra vonatkozóan:
aa) a szolgáltató cégnevérôl (nevérôl), székhelyérôl, fô te- vékenységi körérôl, cégjegyzékszámáról vagy bírósági nyil- vántartásba vételi számáról, a fogyasztóval való kapcsolat- tartás címérôl,
ab) szolgáltató – a fogyasztó lakóhelye szerinti tagállamban székhellyel rendelkezô – esetleges képviselôjének nevérôl, címérôl, a fogyasztóval való kapcsolattartása címérôl,
ac) szükség szerint a szolgáltatótól, illetve a szolgáltató- nak a szerzôdés megkötésében közremûködô képviselôjétôl eltérô, a fogyasztóval üzleti kapcsolatban álló, a szolgáltató érdekében eljáró közremûködô nevérôl, címérôl, illetve a szolgáltatóval való kapcsolat jellegérôl,
ad) a szolgáltató tevékenységét engedélyezô vagy a szol- gáltatót nyilvántartó felügyelô hatóság nevérôl, székhelyérôl, ae) a szolgáltatót nyilvántartó szakmai vagy egyéb szerve-
zetrôl, és a szolgáltató nyilvántartási számáról;
b) a szolgáltatásra vonatkozóan:
ba) a szerzôdés tárgyának lényeges jellemzôirôl,
bb) az ellenszolgáltatásról, beleértve a szolgáltatáshoz kapcsolódó egyéb fizetési kötelezettségeket is, illetve – amennyiben az ellenszolgáltatás pontosan nem állapítható meg – a díjkalkuláció alapjáról,
bc) az ellenszolgáltatáson kívüli, a fogyasztót terhelô egyéb fizetési kötelezettség (ideértve az adókat) felmerülésének le- hetôségérôl,
bd) a szolgáltatáshoz kapcsolódó eszközök esetleges kü- lönleges kockázatairól, valamint arról a körülményrôl, hogy a szolgáltatás és ellenszolgáltatás a piac ingadozásától függ, illetve arról, hogy a múltbeli teljesítések nem jelentenek ga- ranciát a jövôben várható teljesítésekre nézve,
* A törvényt az Országgyûlés a 2005. április 18-i ülésnapján fogadta el.
be) a megadott adatok érvényességének esetleges idôbeli korlátozásáról,
bf) a fizetés és a teljesítés feltételeirôl,
bg) a távközlô eszköz használatának a fogyasztót terhelô esetleges többletköltségérôl;
c) a szerzôdésre vonatkozóan:
ca) a 6. §-ban szabályozott elállási (felmondási) jogról, il- letve annak fenn nem állásáról; az elállási (felmondási) jog gyakorlásának feltételeirôl, módjáról és jogkövetkezményei- rôl, ideértve a 8. §-ban foglaltakat; továbbá arról a címrôl (elektronikus levelezési címrôl, telefaxszámról), amelyre a fo- gyasztónak elállási (felmondási) nyilatkozatát küldenie kell,
cb) a szerzôdés legrövidebb idôtartamáról olyan esetben, amikor a szerzôdésben foglaltak teljesítésére folyamatosan vagy ismétlôdôen kerül sor,
cc) a szerzôdés lejárata elôtti egyoldalú megszüntetésének lehetôségérôl és következményeirôl,
cd) a feleket a szerzôdés létrejöttét megelôzô idôszakban terhelô együttmûködési és tájékoztatási kötelezettségre al- kalmazandó jogról, az elôzetes tájékoztatás nyelvérôl,
ce) a kapcsolattartás nyelvérôl, valamint az esetleges jog- választásról, kizárólagos hatáskör, illetékesség kikötésérôl;
d) a jogvita esetén alkalmazandó eljárásra vonatkozóan:
da) a szerzôdésbôl eredô jogviták peren kívüli elintézésé- re rendelkezésre álló fórumokról,
db) arról, hogy létezik-e olyan – az Országos Betétbiztosí- tási Alaptól és a Befektetôvédelmi Alaptól eltérô – speciális garanciaalap (vagy más kártérítési lehetôség), amelyhez a fogyasztó fordulhat.
(3) A szolgáltató az (1) bekezdés szerinti tájékoztatási kö- telezettségnek egyértelmûen, közérthetôen és pontosan, az igénybe vett távközlô eszköznek megfelelô módon köteles eleget tenni. A szolgáltató köteles szerzôdéskötési szándé- kát egyértelmûvé tenni.
(4) Ha más jogszabály – a (2) bekezdés szerinti tájékozta- táson túl – a szerzôdés megkötése elôtt további tájékoztatá- si kötelezettséget ír elô, a szolgáltató a további tájékoztatást is az (1) bekezdés szerint köteles a fogyasztónak megadni.
(5) A más jogszabály által elôírt szerzôdéskötést megelô- zô tájékoztatás megadásával a szolgáltató a (2) bekezdésben meghatározott azonos tartalmú tájékoztatási kötelezettségé- nek is eleget tesz.
(6) Amennyiben az egymást követô ügyletek, illetve az azo- nos jellegû elkülönült mûveletek, amelyek idôbeli kapcsolat- ban állnak egymással, az 1. § (2) bekezdésétôl eltérôen, alapmegállapodás nélkül ugyanazon felek között kerülnek végrehajtásra, az (1)–(5) bekezdések rendelkezéseit kizáró- lag az elsô ügyletre vagy mûveletre kell alkalmazni. Ha egy évnél hosszabb ideig nem kerül sor ügylet vagy azonos jel- legû mûvelet teljesítésére, az ezt követô ügyletet vagy mû- veletet új ügyletnek, illetve egy újabb mûveletsor elsô mûve- letének kell tekinteni, és arra az (1)–(5) bekezdések rendel- kezéseit ismét alkalmazni kell.
4. § (1) Ha a szolgáltató a fogyasztónak telefonon tesz szerzôdéskötésre ajánlatot vagy ajánlattételi felhívást, annak megtétele elôtt legalább cégnevét (nevét), székhelyét és te- lefonszámát köteles közölni, valamint a fogyasztó figyelmét kifejezetten fel kell hívnia szerzôdéskötési szándékára.
(2) Telefonon tett szerzôdéskötésre vonatkozó ajánlat vagy ajánlattételi felhívás során, ha a fogyasztó ehhez kife- jezetten hozzájárult, a szolgáltató a 3. § (2) bekezdésében foglaltaktól eltérôen a következôkrôl köteles tájékoztatást adni:
a) a fogyasztóval kapcsolatban álló személy nevérôl és a szolgáltatóhoz fûzôdô viszonyáról,
b) a szerzôdés tárgyának lényeges jellemzôirôl,
c) az ellenszolgáltatásról, beleértve a szolgáltatáshoz kap- csolódó egyéb fizetési kötelezettségeket is, illetve – amennyi- ben az ellenszolgáltatás pontosan nem állapítható meg – a díjkalkuláció alapjáról,
d) az ellenszolgáltatáson kívüli, a fogyasztót terhelô egyéb fizetési kötelezettség (ideértve az adókat) felmerülésének le- hetôségérôl,
e) a fizetés és a teljesítés feltételeirôl,
f) a 6. §-ban szabályozott elállási (felmondási) jogról, illet- ve annak fenn nem állásáról; az elállási (felmondási) jog gya- korlásának feltételeirôl, módjáról és jogkövetkezményeirôl, ideértve a 8. §-ban foglaltakat; továbbá arról a címrôl (elekt- ronikus levelezési címrôl, telefaxszámról), amelyre a fogyasz- tónak elállási (felmondási) nyilatkozatát küldenie kell,
g) arról, hogy a fogyasztó kérése esetén további tájékoz- tatást kap, illetve ezen további tájékoztatás jellegérôl.
5. § (1) A szolgáltató köteles a fogyasztó részére a fo- gyasztó szerzôdéskötésre irányuló jognyilatkozatát megelô- zôen – tekintettel a szolgáltatás és a távközlô eszköz jellegé- re – kellô idôben a távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerzôdésre vonatkozó szerzôdési fel- tételeket és a 3. § (2) és (4) bekezdésében foglaltakat papí- ron vagy más, a fogyasztó számára hozzáférhetô tartós adathordozón rendelkezésre bocsátani.
(2) Ha a szerzôdés megkötése a fogyasztó kérése alapján olyan távközlô eszköz útján történt, amely az elôzetes tájé- koztatást nem teszi lehetôvé, a szolgáltató a szerzôdés meg- kötését követôen haladéktalanul köteles az (1) bekezdés szerinti tájékoztatást megadni.
(3) A fogyasztó kérésére a szolgáltató a szerzôdés fennál- lása alatt bármikor köteles a szerzôdési feltételeket papíron rendelkezésre bocsátani.
(4) A szerzôdés fennállása alatt a fogyasztó jogosult a táv- közlô eszköz fajtáját megváltoztatni, ha ez a megkötött szer- zôdéssel és a szolgáltatás jellegével összeegyeztethetô.
Elállási, illetve felmondási jog
6. § (1) A fogyasztó a szerzôdéstôl – a (2)–(9) bekezdések- ben meghatározott eltérésekkel – a szerzôdéskötés napjától számított tizennégy napon belül indokolás nélkül elállhat.
(2) Önkéntes kölcsönös biztosító pénztári tagság esetében a pénztár által elfogadott belépési nyilatkozat tekintetében az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidô a belépési nyilatkozat pénztár általi elfogadása napjától számított har- minc nap.
(3) Biztosítási szerzôdés esetében a fogyasztó a szerzô- dést a szerzôdéskötés napjától számított tizennégy napon belül indokolás nélkül azonnali hatállyal felmondhatja.
(4) Életbiztosítási szerzôdés esetében a felmondási jog gyakorlására nyitva álló határidô attól a naptól számított har- minc nap, amikor a szolgáltató a fogyasztót a szerzôdés lét- rejöttérôl tájékoztatja.
(5) Ha a fogyasztó a 3. § (2) és (4) bekezdései szerinti tá- jékoztatást az 5. § (2) bekezdése alapján a szerzôdéskötést követôen kapja kézhez, elállási (felmondási) jogát az (1)–(4) bekezdésekben meghatározott idôponttól kezdôdôen a tájé- koztatás kézhezvételétôl számított, az (1)–(4) bekezdések- ben meghatározott határidô elteltéig gyakorolhatja.
(6) Ha a szolgáltató az 5. § (1), illetve (2) bekezdése sze- rinti kötelezettsége ellenére a fogyasztónak semmiféle tájé- koztatást nem nyújt, a fogyasztó elállási (felmondási) jogát az (1)–(4) bekezdésekben meghatározott idôponttól kezdô- dôen a törvénynek megfelelô tájékoztatás kézhezvételétôl számított, az (1)–(4) bekezdésekben meghatározott határ- idô, de legfeljebb az (1)–(4) bekezdésekben meghatározott idôponttól számított egyéves jogvesztô határidô elteltéig gyakorolhatja.
(7) Ha a szolgáltató az 5. § (1)–(2) bekezdései szerinti tá- jékoztatási kötelezettségének nem megfelelô tartalommal tesz eleget, a fogyasztó elállási (felmondási) jogát az (1)–(4) be- kezdésekben meghatározott idôponttól kezdôdôen a törvény- nek megfelelô tájékoztatás kézhezvételétôl számított, az (1)–
(4) bekezdésekben meghatározott határidô, de legfeljebb az (1)–(4) bekezdésekben meghatározott idôponttól számított három hónapos jogvesztô határidô elteltéig gyakorolhatja.
(8) Ha a szolgáltató a fogyasztót a 3. § (2) bekezdésének ca) alpontjában meghatározottakról nem tájékoztatta, a fo- gyasztó elállási (felmondási) jogát az (1)–(4) bekezdésekben meghatározott idôponttól kezdôdôen a törvénynek megfele- lô tájékoztatás kézhezvételétôl számított, az (1)–(4) bekez- désekben meghatározott határidô, de legfeljebb az (1)–(4) bekezdésekben meghatározott idôponttól számított egyéves jogvesztô határidô elteltéig gyakorolhatja.
(9) Nem illeti meg a fogyasztót az e §-ban szabályozott el- állási (felmondási) jog:
a) a Tpt. 5. §-a (1) bekezdésének 84. pontja szerinti pénz- ügyi eszközök vonatkozásában;
b) az utazási és poggyászbiztosítások, illetve más hasonló rövid idôtartamú biztosítások vonatkozásában, amennyiben ezek idôtartama nem haladja meg az egy hónapot;
c) a szerzôdésnek mindkét fél általi teljes körû teljesítését követôen, amennyiben ez a fogyasztó kifejezett kérése alap- ján történt.
(10) Az elállási (felmondási) jogot határidôben érvényesí- tettnek kell tekintetni, ha a fogyasztó az erre vonatkozó nyi- latkozatát az (1)–(8) bekezdésekben meghatározott határidô lejárta elôtt postára adja vagy egyéb igazolható módon a szolgáltatónak elküldi.
7. § (1) A 6. § nem alkalmazható a távollévôk között kötött szerzôdésekrôl szóló 17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet 6. §-ának
(1) bekezdése, valamint az ingatlanok idôben megosztott használati jogának megszerzésére irányuló szerzôdésekrôl szóló 20/1999. (II. 5.) Korm. rendelet 12. §-ának (1) bekez- dése alapján felbontott fogyasztási kölcsönszerzôdésekre.
(2) A fogyasztó 6. § szerinti elállási (felmondási) jogának gyakorlása a szerzôdéshez kapcsolódó azon egyéb távollé- vôk között kötött szerzôdést, illetve távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerzôdést is felbontja (megszünteti), amely a szolgáltató által vagy egy harmadik fél és a szolgáltató elôzetes megállapodása alapján a har- madik fél által nyújtott szolgáltatásra vonatkozik.
8. § (1) Az elállásra (felmondásra) nyitva álló határidô le- járta elôtt a szerzôdés teljesítése csak a fogyasztó kifejezett hozzájárulását követôen kezdhetô meg.
(2) Ha a fogyasztó a 6. § szerinti elállási (felmondási) jogát gyakorolta, a szolgáltató kizárólag a szerzôdésnek megfele- lôen ténylegesen teljesített szolgáltatás arányos ellenértékét jogosult követelni. A fogyasztó által fizetendô összeg nem haladhatja meg a már teljesített szolgáltatásért – a szerzô- désben meghatározott szolgáltatás egészéhez viszonyítottan
– arányosan járó összeget, és nem lehet olyan mértékû, hogy szankciónak minôsüljön. A szerzôdés megkötésével kapcso- latos szolgáltatások ellenértéke megtéríttetésének is csak a ténylegesen teljesített egyéb, a szerzôdés tárgyát képezô szolgáltatással arányos mértékben van helye.
(3) A szolgáltató csak abban az esetben jogosult a (2) be- kezdés szerinti összeg követelésére, ha igazolja, hogy a fo- gyasztó részére a 3. § (2) bekezdésének ca) alpontjában elôírt tájékoztatást megadta.
(4) Ha az elállásra (felmondásra) nyitva álló határidô a 6. § (6)–(8) bekezdései alapján meghosszabbodott, a szolgáltató a meghosszabbítás idôtartama alatt, azaz a törvénynek meg- felelô tájékoztatás megadásáig teljesített szolgáltatás ellen- értékét nem követelheti.
(5) Ha a szolgáltató a teljesítést az elállási (felmondási) ha- táridô lejárta elôtt a fogyasztó elôzetes hozzájárulása nélkül kezdte meg, a fogyasztóval szemben a (2) bekezdésben meghatározott összeg követelésére sem jogosult.
(6) A szolgáltató köteles a fogyasztó által fizetett pénz- összeget – a (2) bekezdésben meghatározott összeg kivéte- lével – az elállásról (felmondásról) szóló nyilatkozat kézhez- vételét követôen haladéktalanul, de legkésôbb 30 napon be- lül visszatéríteni.
(7) A fogyasztó köteles a szolgáltató által kifizetett pénz- összeget vagy átadott dolgot az elállásról (felmondásról) szó- ló nyilatkozatának elküldését követôen haladéktalanul, de legkésôbb 30 napon belül visszatéríteni, illetve visszaadni.
Vegyes rendelkezések
9. § A szolgáltató nem követelhet a fogyasztótól ellenszol- gáltatást, ha olyan szolgáltatást nyújt, amelyet a fogyasztó nem rendelt meg.
10. § (1) A fogyasztó kifejezett hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy a szolgáltató távmásolót (telefaxot), illetve – em- beri közremûködés nélkül mûködô – automata hívókészülé- ket használjon.
(2) Ha más jogszabály eltérôen nem rendelkezik, a szol- gáltató a fogyasztó kifejezett tiltakozásának hiányában hasz- nálhat az (1) bekezdésben foglaltakon kívüli, közvetlen kap- csolatot lehetôvé tevô távközlô eszközt.
(3) Az (1)–(2) bekezdések szerinti mûveletek a fogyasztó- ra költségeket nem róhatnak.
11. § (1) A fogyasztó az e törvényben meghatározott jogai- ról érvényesen nem mondhat le.
(2) A fogyasztó tájékoztatására vonatkozó szolgáltatói kö- telezettség teljesítése, és a szerzôdés megkötésére, illetve adott esetben a teljesítésére vonatkozó fogyasztói hozzájá- rulás vagy kérés megtörténte tekintetében a bizonyítás a szolgáltatót terheli.
12. § Ha a távértékesítés keretében kötött pénzügyi ága- zati szolgáltatási szerzôdés az Európai Unió valamelyik tag- államával szoros kapcsolatban áll, harmadik ország jogának a felek által a szerzôdésre irányadó jogként való választása érvénytelen annyiban, amennyiben e harmadik ország joga az említett tagállamnak a 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet átültetô jogszabálya eltérést nem engedô rendelkezésével ellentétes. Az érintett kérdésben a felek ál- tal választott jog helyett az említett tagállam jogát kell a szer- zôdésre alkalmazni.
Hatálybalépés
13. § Ez a törvény 2005. július 1-jén lép hatályba; rendel- kezéseit a hatálybalépését követôen tett ajánlattételi felhívá- sokra, ajánlatokra és a hatálybalépését követôen megkötött szerzôdésekre kell alkalmazni.
Módosuló és hatályukat vesztô rendelkezések
14. § (1) A Bit. 37. §-ának (1) bekezdése bevezetô szöveg- részének helyébe a következô szöveg lép:
„(1) A biztosításközvetítô – ha törvény eltérôen nem ren- delkezik – a biztosítási szerzôdés megkötését megelôzôen köteles a kötelezettségvállalás tagállamának hivatalos nyel- vén vagy az ügyféllel történô megállapodásban kikötött más nyelven írásban tájékoztatást adni:”
(2) A Bit. 96. §-ának (3) bekezdése helyébe a következô rendelkezés lép:
„(3) A szerzôdô felmondó nyilatkozatának kézhezvételét követôen a biztosító köteles 30 napon belül a szerzôdô által a biztosítási szerzôdéssel kapcsolatban bármely jogcímen részére teljesített befizetésekkel elszámolni.”
(3) A Bit. 96. §-ának (5) bekezdése helyébe a következô rendelkezés lép:
„(5) Az ügyfelet a (2) bekezdésben meghatározott felmon- dási jog – ha törvény eltérôen nem rendelkezik – nem illeti meg hitelfedezeti életbiztosítás esetén, illetve amennyiben a megkötött életbiztosítási szerzôdés tartama a 6 hónapot nem haladja meg.”
(4) A Bit. 166. §-ának (2) bekezdése helyébe a következô rendelkezés lép:
„(2) A biztosítónak és a biztosításközvetítônek a kötelezett- ségvállalás tagállamának hivatalos nyelvén – ha törvény el- térôen nem rendelkezik – a biztosítási szerzôdés megkötése elôtt, bizonyítható és azonosítható módon, közérthetô, egy- értelmû és részletes írásbeli tájékoztatást kell adnia a szer- zôdést kötni kívánó ügyfél részére a biztosító, a biztosítás- közvetítô fôbb adatairól (a társaság neve, székhelye, jogi for- mája és címe, székhely államának és felügyeleti hatóságának megjelölése, fióktelep útján kötött biztosítási szerzôdés ese- tén annak címe) és a biztosítási szerzôdés jellemzôirôl. Ezen tájékoztatás az ügyféllel történô megállapodásban kikötött más nyelven is történhet. A biztosítónak a szerzôdô féllel szembeni tájékoztatási kötelezettsége – a függô biztosítás- közvetítô adatait és a 10. számú melléklet A) pontjának 17. alpontjában foglaltakat kivéve – irányadó a szerzôdés tarta- ma alatt a fenti adatokban bekövetkezett változások eseté- ben is. A 35. §-ban foglaltak szerinti biztosításközvetítô – ha törvény eltérôen nem rendelkezik – kizárólag a biztosító fôbb adatairól és a biztosítási szerzôdési feltételek jellemzôirôl köteles tájékoztatást adni. A biztosítási szerzôdésre vonat- kozó tájékoztatás jellemzôit a 10. számú melléklet A) pontja tartalmazza.”
(5) A Bit. 166. §-ának (7) bekezdése helyébe a következô
rendelkezés lép:
„(7) A biztosító – ha törvény ettôl eltérôen nem rendelkezik
– a szerzôdés megkötése elôtt bizonyítható módon köteles
beszerezni ügyfele arra vonatkozó külön nyilatkozatát, hogy a (2) és (3) bekezdésekben meghatározott tájékoztatást megkapta. E nyilatkozatnak tartalmaznia kell azt is, hogy az ügyfél a szerzôdés megkötése elôtt milyen más, a megkö- tendô biztosítási szerzôdéssel összefüggô tájékoztatást ka- pott meg.”
(6) A Bit. 185. §-a a következô (8) bekezdéssel egészül ki:
„(8) A korrigált szavatoló tôke megfelelés számítása során az adatok nyilvántartása, meghatározása és a bevonási mód- szerek tekintetében az Szmt. 10. §-ának (4) bekezdését fi- gyelmen kívül kell hagyni.”
15. § (1) A Hpt. 94. §-ának (1) bekezdése a következô mondattal egészül ki:
„Az adatok nyilvántartása, meghatározása és a bevonási módszerek tekintetében az Szmt. 10. §-ának (4) bekezdését figyelmen kívül kell hagyni.”
(2) A Hpt. 203. §-ának (5) bekezdése helyébe a követke- zô rendelkezés lép:
„(5) A pénzügyi intézmény – ha törvény ettôl eltérôen nem rendelkezik – a szerzôdés megkötése elôtt köteles az ügyfe- let arról tájékoztatni, ha a szerzôdéssel kapcsolatos jogvita esetén nem a magyar jog alkalmazását, illetve nem a ma- gyar bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki.”
16. § A Tpt. 181/E. §-ának (1) bekezdése a következô mondattal egészül ki:
„Az adatok nyilvántartása, meghatározása és a bevonási módszerek tekintetében az Szmt. 10. §-ának (4) bekezdését figyelmen kívül kell hagyni.”
17. § A fogyasztóvédelemrôl szóló 1997. évi CLV. törvény
55. §-a (1) bekezdésének l) pontja hatályát veszti.
18. § A fogyasztóvédelemrôl szóló 1997. évi CLV. törvény módosításáról szóló 2004. évi XVI. törvény 23. §-a helyébe a következô rendelkezés lép:
„23. § Az Fgytv. 55. §-ának (1) bekezdése a következô k)
ponttal egészül ki:
[Felhatalmazást kap a Kormány, hogy]
„k) a határon átnyúló fogyasztói panaszok tekintetében a fogyasztó igényérvényesítésének elômozdítása, valamint az ilyen jogviták peren kívüli elintézését elôsegítô alternatív vi- tarendezési fórumok európai hálózatában való részvételre
[vonatkozó részletes szabályokat rendelettel meghatározza.]”
Az Európai Unió jogának való megfelelés
19. § Ez a törvény a fogyasztói pénzügyi szolgáltatások távértékesítéssel történô forgalmazásáról, valamint a 90/619/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK irányelv és a 98/27/EK irányelv módosításáról szóló, 2002. szeptember 23-i 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.
Mádl Ferenc s. k., Mandur László s. k.,
a Köztársaság elnöke az Országgyûlés alelnöke
KÖBE KÖZÉP-EURÓPAI KÖLCSÖNÖS BIZTOSÍTÓ EGYESÜLET
ALAPSZABÁLYA
(A 2012. szeptember 14-én megtartott Küldöttgyûlésen elfogadott módosításokkal egységes szerkezetben)
Jóváhagyta a KÖBE 2012. szeptember 14-i Küldöttgyûlése
KÖBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület Alapszabálya
(továbbiakban: Alapszabály)
Az 1996. szeptember 24. napján megtartott alakuló ülésen (Alakuló Közgyûlés) jelenlévô tagok a jelen okirat II. fejezetében meg- határozott célok elérése érdekében elhatározták a KÖBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület – korábbi nevén Közle- kedési Biztosító Egyesület (a továbbiakban: Egyesület) – megalapítását.
1. AZ EGYESÜLET NEVE, JOGÁLLÁSA ÉS KÉPVISELETE
1.1. Egyesület neve:
1.1.1. Az Egyesület elnevezése: KÖBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület angolul: KÖBE Central European Mutual Insurance Association
németül: KÖBE Zentraleuropäischer Versicherungsverein auf Gegenseitigkeit
1.1.2. Az Egyesület rövidített neve: KÖBE
1.2. Az Egyesület székhelye
1108 Budapest, Venyige u. 3.
1.3. Az Egyesület jogállása
Az Egyesület önálló jogi személyiséggel rendelkezô társadalmi szervezetként mûködik, megfelelve a Polgári Törvény- könyv, az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek mûködésérôl és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV törvény, valamint a biztosítókról és a biztosítási tevékenységrôl szóló 2003. évi LX. törvény (Bit.) köl- csönös biztosító egyesületekre és biztosítási tevékenységre vonatkozó rendelkezéseinek.
1.4. Az Egyesület mûködési területe
Az Európai Unió területe.
1.5. Az Egyesület jelképei
Az Egyesület logói. Az Egyesület logóinak elemei vezérigazgatói engedéllyel a felhasználás típusának, céljának megfe- lelôen külön is alkalmazhatóak az egyesület népszerûsítésére.
1.6. Az Egyesület Internetes oldala, elérhetôsége:
1.6.1. Az Egyesület internetes oldala: www.kobe.hu
1.6.2. Az Egyesület e-mail elérhetôsége: kobe@kobe.hu
1.7. Az Egyesület képviselete, cégjegyzése
1.7.1. Az Egyesület képviseletére az Igazgatótanács Elnöke, a szakmai képviseletére a Vezérigazgató jogosult.
1.7.2. A cégjegyzés akként történik, hogy az erre jogosult két személy az Egyesület elôírt, elônyomott vagy nyomtatott neve fölé együttesen írja alá nevét aláírási címpéldányának megfelelôen.
1.7.3. Az Egyesületnél cégjegyzésre az Igazgatótanács Elnöke – akadályoztatása esetén az Igazgatótanács kijelölt tagja –, a Vezérigazgató és helyettesei (Bit szerinti ügyvezetôk), valamint az erre feljogosított munkavállalók jogosultak a Szerve- zeti és Mûködési Szabályzatban meghatározott módon.
1.7.4. A Küldöttgyûlés felhatalmazza az Igazgatótanácsot, hogy a Vezérigazgató elôterjesztése alapján döntsön az Egyesület- tel munkaviszonyban álló alkalmazottak cégjegyzési joggal való felruházásáról.
1.7.5. A cégjegyzés gyakorlása magában foglalja a bankszámla feletti rendelkezést, továbbá az Egyesülettel kapcsolatos kö- telezettségvállalásnál az Igazgatótanács Elnökének, míg a biztosítási tevékenységgel kapcsolatos kötelezettségvállalás- nál a további cégjegyzési jogosultaknak az eljárását a hatóságok és az ügyfelek (tagok) irányába.
1.7.6. Az Igazgatótanács Elnöke és az Egyesület Bit szerinti ügyvezetôje/i jogosultak arra, hogy a hatáskörükbe utalt ügyek- ben, ügycsoportokban együttes aláírási és utalványozási jogukat írásban átruházzák bármely, az Egyesülettel munkavi- szonyban lévô személyre, azzal azonban, hogy az együttes aláírás miatt a két aláíró az aláírási jogát ugyanarra a sze- mélyre nem ruházhatja át.
1.8. Fogalmak
1.8.1. Tagdíj: az Egyesület Küldöttgyûlése által meghatározott díj. A tagdíj a biztosítási idôszakra (biztosítási évre) kerül meg- állapításra.
1.8.1.1. A tagdíj elôre, a tagsági jogviszony létrejöttekor, fennálló tagsági jogviszony esetén a még esedékessé nem vált tagdíj a biztosítási idôszak elsô napján esedékes. A tagsági jogviszony fennállása alatt kötött biztosítási szerzôdés biztosítási idôszakából a megelôzôen kötött szerzôdés alapján esedékessé vált tagdíjjal nem fede- zett hátralevô részre esô tagdíj az új szerzôdés megkötésével esedékessé válik. A tagsági viszony biztosítási idôszak közbeni megszûnése esetén a befizetett tagdíj nem kerül visszatérítésre.
1.8.1.2. Amennyiben a tag tagsága érvényes biztosítási szerzôdés hiányában a biztosítási idôszakon belül megszûnik, de a megszûnt szerzôdés ugyanazon biztosítási idôszakában új biztosítási szerzôdés alapján ismételten tag- gá válik, úgy a megszûnt szerzôdés szerinti biztosítási idôszakra ismételt tagdíjfizetési kötelezettsége nem ke- letkezik feltéve, hogy a korábbi tagsági viszonya alapján a tagdíjat befizette.
1.8.2. Biztosítási díj: a biztosítási szerzôdés szerinti díj (a továbbiakban: biztosítási díj).
1.8.3. Pótlólagos befizetés: az Egyesület pótlólagos befizetést csak abban az esetben alkalmaz, ha a tárgyévi szolgáltatások és az esetleges veszteségek fedezetét az Egyesület vagyona, a biztosítási díjak, a viszontbiztosítás és a biztosítástech- nikai tartalékok nem biztosítanák.
2. AZ EGYESÜLET CÉLJA, TEVÉKENYSÉGI KÖRE
2.1. Az Egyesület céljai
2.1.1. Az Egyesület olyan önkéntesen létrehozott, kölcsönösségi alapon mûködô szervezet, amely kizárólag tagjai részére, tag- jai biztosítási igényeinek teljesítése céljából, nyereségérdekeltség nélkül, a biztosítási díj ellenében a biztosítási feltéte- lekben meghatározott biztosítási események bekövetkezése esetében, biztosítástechnikai elvek alapján, elôre megha- tározott szolgáltatást nyújt.
2.1.2. Az Egyesület további célja, hogy a biztosítási, valamint a tagságnak a biztosítási tevékenységgel összefüggôen nyújtott szolgáltatások szakmai és szolgáltatási színvonalát folyamatosan emelje, illetve megtartsa, valamint a tagságát és a szolgáltatásainak körét lehetôségeihez és a tagság, valamint a biztosítási piac igényeihez mérten bôvítse.
2.1.3. Az Egyesületnek a fenti célokhoz kapcsolódóan kiemelt feladata:
• saját személyi állományának folyamatos szakmai képzése,
• a társadalom tagjai öngondoskodás és kármegelôzés iránti igényének felkeltése, fejlesztése.
2.1.4. Az Egyesület a fenti célok elérése érdekében saját eszközeit a vonatkozó jogszabályi elôírások megtartásával befektet- heti, a feladatok ellátására gazdálkodó szervezeteket, alapítványokat hozhat létre, továbbá a mindenkor hatályos vonat- kozó jogszabályi rendelkezések betartásával támogatást nyújthat.
2.1.5. Az Egyesület politikai tevékenységet nem végez és politikai pártot, vagy szervezetet nem támogat.
2.2. Az Egyesület tevékenységi köre
TEÁOR ’08 6512 Nem életbiztosítás
Az Egyesület a fenti tevékenységi körbôl az alább felsorolt és Bit. 1. számú mellékletének A) részében nevesített ága- zatok alá tartozó és az Egyesület mûködésére vonatkozó mindenkor hatályos PSZÁF engedély szerinti kockázatokat mûveli:
Ágazatok:
1. Baleset (beleértve a munkahelyi balesetet és a foglalkozásból adódó megbetegedést)
2. Betegség
3. Szárazföldi jármû-casco (sínpályához kötött jármûvek nélkül)
4. Szállítmány (beleértve árukat, poggyászokat és valamennyi más vagyontárgyat)
5. Tûz- és elemi károk
6. Egyéb vagyoni károk
7. Önjáró szárazföldi jármûvekkel összefüggô felelôsség
8. Általános felelôsség
9. Segítségnyújtás
10. Különbözô pénzügyi veszteségek
Fentieken túl az Egyesület a Bit 1. számú melléklete C) része szerinti kiegészítô kockázatokat is mûveli.
Az Egyesület biztosítási tevékenységgel közvetlenül összefüggô tevékenységként a PSZÁF EN-II-195/2010. sz. határo- zata alapján függô biztosításközvetítôi tevékenység, míg a PSZÁF EN-II-140/2012. sz. határozata alapján leányvállala- tai részére történô könyvelési tevékenység végzésére jogosult.
3. AZ EGYESÜLETI TAGSÁGI VISZONY KELETKEZÉSE ÉS MEGSZÛNÉSE
3.1. A tagsági viszony létrejötte
3.1.1. Az Alapító tagok esetében az Alapító Közgyûlés alakulást kimondó határozatával jött létre a tagsági viszony.
3.1.2. Az Egyesület tagja lehet az Alapítókon túl az Egyesülettel biztosítási szerzôdést kötô (szerzôdô)
• természetes személy,
• jogi személy,
• mindazon jogi személyiséggel nem rendelkezô szervezet, mely a saját neve alatt jogokat kötelezettségeket szerezhet.
3.1.3. A 3.1.2. pontban írtak tekintetében az írásos belépési nyilatkozat alapján, a biztosítási szerzôdés kockázatviselésének napjával jön létre a tagsági viszony. Az írásos belépési nyilatkozat a jogszabályban meghatározott távértékesítés kere- tében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatás esetén az ajánlattételkor a távértékesítés módjának megfelelô nyilatkozattal is megtehetô.
3.1.4. A 2005.01.01. napjától az Alapító tagok kivételével csak azon személy/szervezet lehet tagja az Egyesületnek, aki/amely az Egyesület által nyújtott biztosítási szolgáltatások közül legalább egy biztosítási módozatra vonatkozó hatályos szer- zôdéssel rendelkezik.
3.1.5. A belépni kívánó tag 3.1.3. pontban foglaltak szerinti módon tett belépési nyilatkozatával elfogadja az Alapszabályt és vállalja az egyesületi tagdíj és a biztosítási szerzôdése szerinti díj megfizetését.
3.2. Alapító tag
Az Egyesületet az 1. számú mellékletben felsorolt alapító tagok hozták létre.
3.3. Az egyesületi tagság megszûnése
3.3.1. A tagsági viszony megszûnik
3.3.1.1. A természetes személy tag esetén a tag halálával.
3.3.1.2. A jogi személy, vagy nem jogi személy szervezet tag jogutód nélküli megszûnésével.
3.3.1.3. A tag kilépésével.
3.3.1.4. A tag kizárásával.
3.3.1.5. A tag biztosítási jogviszonyának megszûnésével.
3.3.2. A tag halála, illetve nem természetes személy tag jogutód nélküli megszûnése esetében a tagsági viszony a tag halála idôpontjával, illetve nem természetes személy tag (szervezet) esetében az adott szervezeti formára irányadó szabályok szerinti megszûnéssel egyidejûleg szûnik meg.
3.3.3. Kötelezô gépjármû felelôsség biztosítás esetében a tag halálakor, ha a gépjármû birtokosa a tag halálát az Egyesület felé bejelenti, úgy a biztosítási szerzôdést folyamatos díjfizetéssel, legkésôbb a hagyatéki eljárást lezáró határozat jogerôre emelkedéséig hatályban tarthatja anélkül is, hogy tagként az Egyesületbe belépne feltéve, hogy a szerzôdés idôközben egyéb okból nem szûnik meg. A halál tényének bejelentését írásban – a halál tényét igazoló közokirat másolatának csa- tolásával – kell megtenni.
3.3.4. Egyéb biztosítási módozatoknál, ha a tag, mint a szerzôdô halála esetén annak örököse jogszabály alapján a szerzôdés- be szerzôdôként beléphet, de a belépéssel együtt tagként az Egyesületbe is be kell lépnie, kivéve, ha már az Egyesület a tagja. Ugyanez az irányadó a vagyonbiztosítás esetében, amennyiben jogszabály alapján a biztosított a szerzôdô he- lyére kíván lépni.
3.3.5. A tag jogosult az Egyesületbôl való kilépési szándékát bármikor bejelenteni. A bejelentést írásban kell az Egyesület ré- szére közölni. A kilépés a tag érvényes biztosítási szerzôdése szerinti legkorábbi évfordulóval, több szerzôdése eseté- ben a legkésôbbi évforduló napján hatályosul. A biztosítási szerzôdés a tag kilépési nyilatkozata közlését követôen a leg- korábbi évfordulón szûnik meg kivéve, ha a tag szerzôdése ezen évforduló elôtt egyéb okból megszûnik (pl. érdekmú- lás, díj nem fizetés miatti szerzôdés megszûnés).
3.3.6. A tag kizárható az Egyesületbôl, ha
3.3.6.1. az Egyesület céljaival ellentétes magatartást tanúsít;
3.3.6.2. a tagdíjat felszólítás ellenére sem fizeti meg;
3.3.6.3. az Egyesületnek súlyos érdeksérelmet okozott.
3.3.7. A kizárás kérdésében az Igazgatótanács dönt. A döntés ellen a tag a tudomásszerzést követô 30 napon belül bíróság- hoz fordulhat. A bírósági eljárás kezdeményezése a határozat végrehajtását nem érinti, kivéve, ha a bíróság a határozat végrehajtását felfüggeszti. Az Egyesület a tag kizárását kimondó Igazgatótanácsi határozat meghozatalát követôen a tag biztosítási szerzôdéseit azok legközelebbi évfordulójára felmondja. A biztosítási szerzôdés ezen alapuló felmondásából eredôen az Egyesületet felelôsség nem terheli, még abban az esetben sem, ha jogorvoslati eljárásban esetlegesen a ki- zárás jogellenességét állapítanák meg.
3.3.8. A tag által az Egyesület felé történô bármilyen jogcímû befizetéseit az Egyesület a jogszabály alapján elsôbbséget élve- zô levonásokat követôen jogosult elsôsorban a tag tagsági viszonyából eredô – a befizetés jóváírásáig esedékessé vált
– fizetési kötelezettségei javára elszámolni. Ugyanez az irányadó a kötelezô gépjármû felelôsségbiztosításra vonatkozó jogszabály szerinti, elôzményi idôszak alapján érvényesítendô összegek (elmaradt díj /„fedezetlenségi díj”/) elsôdleges érvényesítésére is.
3.4. A tag jogai és kötelezettségei
3.4.1. A tag jogosult az Alapszabályában meghatározott módon az Egyesület céljainak megvalósításában tevékenyen részt venni, és munkájával, magatartásával az eredményes mûködést elôsegíteni.
3.4.2. A tag jogosult a Küldöttválasztó Gyûlésen közvetlenül, a Küldöttgyûlésen a saját területi küldöttje útján Egyesületet érin- tô bármely kérdést felvetni, annak napirendre tûzését indítványozni.
3.4.3. A jogszabály, vagy az Alapszabály eltérô rendelkezése hiányában a tag az Egyesület bármely tisztségére jelölhetô és megválasztható.
3.4.4. A tag jogosult az Egyesület bármely szervének törvénysértô határozatát – a kölcsönös biztosító egyesület mûködésére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelôen – a tudomásszerzést követô belül 30 (harminc) napon belül bíró- ság elôtt megtámadni.
3.4.5. A tag köteles tagdíjat fizetni. A tagdíj fizetésének elmaradása a tag kizárását vonhatja maga után. Nem köteles tagdíj fizetésére az a tag, akinek tagsági jogviszonya kizárólag valamely nem az alábbi módozatok közt szereplô biztosítási szerzôdés vagy szerzôdések alapján áll fenn:
- Kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosítás,
- Baleseti halál és Baleseti rokkantság biztosítás,
- Csoportos személybiztosítás I,
- Csoportos személybiztosítás II,
- KÖBE Casco Biztosítás,
- Lendület Start Casco,
- Lendület Top Casco,
- KÖBE Önrész Biztosítás,
- KÖBE Otthon Biztosítás,
- EASY I. Általános Háztartási Biztosítás,
- Közúti Árufuvarozók Felelôsségbiztosítása 2004,
- Fuvarozói Árukár biztosítás 2007,
- Személytaxis felelôsségbiztosítás,
- CMR Biztosítás,
- Belföldi Árukár Felelôsségbiztosítás,
- Flotta Casco.
3.4.6. A tag jogosult az állandó lakcíme, nem természetes személy tag esetében a székhelye szerinti területi küldöttválasztá- son személyesen részt venni. Nem természetes személy tag nevében a szervezeti formájának megfelelôen a rá vonat- kozó jogszabályi elôírások szerint kizárólag a szervezet – aláírásra jogosult – képviseleti joggal felruházott mindenkori képviselôje(i) személyesen járhat(nak) el.
3.4.7. Az Alapszabály kifejezetten kizárja a tag tagsági jogainak meghatalmazotton keresztüli gyakorlását, ide nem értve érte- lemszerûen a Küldötteken keresztül történô közvetett joggyakorlást.
3.4.8. A tag köteles állandó lakcíme, illetve nem természetes személy tag esetén székhelye és a szervezeti formája szerinti képviselôje/képviselôi változását haladéktalanul, de legkésôbb a változást követô 5. munkanapon belül bejelenteni az Egyesület részére. A tag ezen kötelezettsége elmulasztásából, vagy késedelemébôl eredô következményekért az Egye- sületet felelôsség nem terheli.
4. AZ EGYESÜLET SZERVEI
4.1. Az Egyesület szervezeti felépítése
4.1.1. Társadalmi szervezet
4.1.1.1. Küldöttgyûlés
4.1.1.2. Igazgatótanács
4.1.1.3. Felügyelô Bizottság
4.1.1.4. Bizottságok
4.1.2. Szakmai szervezet
4.2. Küldöttgyûlés
4.2.1. Az Egyesület legfôbb döntéshozó szerve a tagok által, maguk közül 5 évre megválasztott Küldöttekbôl álló Küldöttgyû- lés. A Küldötteket az Egyesület adott küldöttválasztási területéhez (lsd. 4.4.3.) tartozó tagjainak gyûlése (Területi Küldött- választó Gyûlés) titkos, írásbeli szavazással választja meg az adott választási területhez tartozó tagok közül. (Küldött)
4.3. Küldött jelölése
4.3.1. Küldöttnek bármelyik, az adott küldöttválasztási területhez tartozó tag jelölhetô.
4.3.2. Küldöttjelöltet jelölni az adott küldöttválasztási területhez tartozó bármelyik tag jogosult. Egy tag több személyt, valamint saját magát is jelölheti Küldöttnek.
4.3.3. Küldöttet jelölni az Igazgatótanács által erre a célra rendszeresített – az Egyesület internetes oldaláról letölthetô, vagy az Egyesület székhelyén igényelhetô - a jelölt és a jelölô személyének (név, lakcím) beazonosításra alkalmas, valós ada- tokkal és teljes körûen kitöltött jelölô lapon, minimálisan teljes bizonyító erejû magánokirati formában lehet. A küldöttje- lölt a jelölés elfogadásáról a jelölô lap aláírásával nyilatkozik.
4.3.4. A Küldött a jelölése elfogadásakor anyagi és büntetôjogi felelôssége tudatában köteles nyilatkozni arról, hogy büntetett elôéletû-e vagy sem, valamint arról, hogy ô, illetve a Bit. 3. § (1) 93. pontban meghatározott közeli hozzátartozója más biztosítóval, vagy más biztosítóval jogviszonyban álló biztosításközvetítôvel, vagy biztosítási szaktanácsadóval munka-
viszonyban, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, vagy ilyenben tulajdonos, tisztségviselô vagy ellen- ôrzô testület tagja. Ezen nyilatkozat tartalmát a Levezetô elnök a küldöttválasztás megkezdése elôtt ismerteti az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésen megjelentekkel.
4.3.5. A jelölés akkor érvényes, hogy az alakszerûen kitöltött – a jelölt elfogadó nyilatkozatát is tartalmazó – jelölôlap legkésôbb az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlés szavazási eljárása megkezdéséig a Levezetô elnök részére eredetben átadás- ra kerül. Az adott küldöttválasztási területre vonatkozóan beérkezett érvényes jelölések alapján a küldöttjelöltek listája az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlés helyszínén folyamatosan megtekinthetô. A listán már feltûntetett személy további jelölése érvénytelen.
4.4. Küldöttválasztás
4.4.1. A küldöttválasztás megszervezése és lebonyolítása az Igazgatótanács feladata. A küldöttválasztást az Igazgatótanács szükség szerint, de a 4.4.2. pontban foglaltaknak megfelelôen legalább ötévente köteles akként megszervezni, hogy a Küldöttgyûlés mûködésének folyamatossága biztosítható legyen.
4.4.2. A küldöttválasztásra küldöttválasztási területenként kerül sor. (Területi Küldöttválasztó Gyûlés) Az Igazgatótanács a
4.4.1. pontban foglaltak biztosítása érdekében köteles az új Küldöttgyûlés megalakulásához szükséges valamennyi Te- rületi Küldöttválasztó Gyûlést az aktuálisan megválasztott, mûködô Küldöttgyûlés megalakulásától számított 5 év elteltét megelôzô 365 napon belül lebonyolítani.
4.4.3. A küldöttválasztási területeket az Igazgatótanács a megyék (+fôváros) területe szerint határozza meg. Amennyiben az adott megyéhez/fôvároshoz tartozó tagok száma az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésre vonatkozó hirdetmény köz- zétételét megelôzô naptári hónap elsô napján nem éri el a 3000 tagot, vagy az Igazgatótanács által a 4.4.5. pont szerint meghatározott szükséges taglétszámot, azt a megyét/fôvárost az Igazgatótanács összevonja bármelyik másik szomszé- dos megyével, vagy akár megyékkel egy közös küldöttválasztási területbe. A Területi Küldöttválasztó Gyûlésre vonatko- zó hirdetmény az Egyesület internetes oldalán is megtekinthetô.
4.4.4. A tag az Egyesület által nyilvántartott állandó lakcíme, nem természetes személy tag esetében az Egyesület által nyil- vántartott székhelye szerint kerül küldöttválasztási területi besorolásra. Ugyanabban a küldöttválasztási eljárásban a tag csak egy Területi Küldöttválasztó Gyûlésen szavazhat függetlenül attól, hogy az adott küldöttválasztási eljárás során a lakcíme/székhelye utóbb egy olyan választási területre kerül át, ahol még az adott választási eljárás szerinti Területi Kül- döttválasztó Gyûlésre nem került sor.
4.4.5. Küldöttválasztási területenként annyi Küldöttet kell választani, hogy az adott küldöttválasztási területhez tartozó tagságot minden 3000 tag után 1 Küldött képviselje. Ha a küldöttválasztási terület taglétszáma a 3000-et, illetve annak egész szá- mú többszörösét legalább 1500 taggal meghaladja, úgy további egy Küldött választására kerül sor az adott küldöttvá- lasztási területben. Amennyiben az adott küldöttválasztási eljárás elsô Területi Küldöttválasztó Gyûlésére vonatkozó hir- detmény közzétételét megelôzô naptári hónap elsô napján fennálló taglétszám alapján a fentiek szerint számított Kül- döttgyûlés létszáma meghaladja a törvényben elôírt legfelsô mértéket, az Igazgatótanács valamennyi Területi Küldöttvá- lasztó Gyûlés tekintetében egységesen köteles meghatározni az egy küldött választásához szükséges küldöttválasztási területi taglétszámot olyan módon, hogy a megválasztásra kerülô új Küldöttgyûlés létszáma a törvényi elôírás szerinti maximum és annak 20%-kal csökkentett mértéke közé essen és azt az elsôként megtartandó Területi Küldöttválasztó Gyûlésrôl szóló hirdetményében közzétenni.
4.4.6. A megválasztott Küldött(ek) mellé egyben küldöttválasztási területenként a megválasztott Küldöttek számával azonos pótküldött is megválasztásra kerül. Az adott küldöttválasztási területhez tartozó Küldött küldötti viszonyának megszûné- se esetében a helyébe a sorrendben az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésen legtöbb szavazatot kapott pótküldött lép.
4.4.7. Az adott küldöttválasztási terület Küldöttje(i), illetve pótküldöttje(i) azok a küldöttjelöltek lesznek, akik az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésen leadott érvényes szavazatok alapján sorrendben a legtöbb szavazatot kapták.
4.4.8. Az Egyesület az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlés összehívására vonatkozó hirdetményt a küldöttválasztási eljárás- ban az azzal érintett Területi Küldöttválasztó Gyûlés napja elôtt legkésôbb 10 nappal megelôzôen internetes honlapján, valamint két országos napilapban teszi közzé.
4.4.9. Az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésen az a tag is gyakorolhatja tagsági jogait, aki a hirdetmény közzétételének ha- tárnapja és a rá irányadó Területi Küldöttválasztó Gyûlés kezdô idôpontja között lép be az Egyesületbe, feltéve, hogy tag- sági viszonyát a rá vonatkozó Területi Küldöttválasztó Gyûlés elôtti regisztráció során hitelt érdemlôen igazolja, melynek módját az Igazgatótanács köteles elôzetesen meghatározni és a hirdetményben közzétenni.
4.4.10. A küldöttválasztási eljárásban az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésrôl közzétett hirdetményben közlésre kerül a Terü- leti Küldöttválasztó Gyûlés helye és ideje, valamint annak határozatképtelensége miatt megismételt Területi Küldöttvá- lasztó Gyûlés idôpontja és helye, valamint a megismételt Területi Küldöttválasztó Gyûlésre irányadó (lsd. 4.4.15.) szabá- lyok. A megismételt Területi Küldöttválasztó Gyûlés az eredeti Területi Küldöttválasztó Gyûlés kezdôidôpontját követôen, lehetôleg ugyanazon a napon legkorábban egy órával késôbbi idôpontra, de legkésôbb 15 napon belülre hívható össze.
4.4.11. A Területi Küldöttválasztó Gyûlésen
4.4.11.1. az adott küldöttválasztási területhez tartozó és regisztrált tagok,
4.4.11.2. az Igazgatótanács által írásban felkért, vagy meghívott személyek vehetnek részt.
4.4.12. Az adott küldöttválasztási területhez tartozó tagokat az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlés elôtt közvetlenül az Igazga- tótanács által meghatározott formában, írásban regisztrálni kell (jelenléti ív). A regisztráció során biztosítani kell, hogy az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlésre megjelent valamennyi tag tagsági viszonya ellenôrizhetô legyen.
4.4.13. A természetes személy tag, illetve a nem természetes személy tag képviselôje a regisztráció során köteles személyazo- nosságát és lakcímét hitelt érdemlôen (eredeti személyi irataival) igazolni. A nem természetes személy tag képviselôje(i)
ezen túlmenôen a képviseleti jogosultságát(ukat) is köteles(ek) hitelt érdemlôen igazolni. Értelemszerûen irányadóak a regisztrációnál a 3.4.6. pontban írtak is.
4.4.14. A Területi Küldöttválasztó Gyûlés akkor határozatképes, ha a küldöttválasztási területhez tartozó tagok 50%-a + 1 tag je- len van.
4.4.15. Határozatképtelenség miatt megtartásra kerülô megismételt Területi Küldöttválasztási Gyûlés az elôre meghirdetett na- pirendi pontokkal a megjelent tagok számától függetlenül határozatképes. A megismételt Területi Küldöttválasztó Gyûlé- sen az eredeti közzétételben meghirdetett napirendi pontokon, illetve azok sorrendjén nem lehet változtatni kivéve, ha ezen valamennyi az adott küldöttválasztási területhez tartozó tag jelen van és ezt a megismételt Területi Küldöttválasz- tó Gyûlés elhatározza.
4.4.16. A Területi Küldöttválasztó Gyûlést az jelenlévô tagok által nyílt szavazással, egyszerû többséggel megválasztott Leve- zetô Elnök vezeti le.
4.4.17. A Levezetô Elnök feladata biztosítani a napirendi pontok folyamatos és hatékony tárgyalásának lehetôségét, a szava- zási eljárás alakszerûségét.
4.4.18. A Levezetô Elnök jogosult saját hatáskörben a szót megvonni bármelyik felszólalótól, amennyiben a felszólalásának tar- talma, magatartása a Területi Küldöttválasztó Gyûlés munkáját hátráltatja, akadályozza.
4.4.19. Az Igazgatótanács a választási eljárás jogszerûsége és tisztasága biztosítására valamennyi Területi Küldöttválasztó Gyûlésre tagjai sorából 2 tagot delegál, akik az adott Területi Küldöttválasztó Gyûlés levezetô elnökével együtt (válasz- tást felügyelô bizottság) szótöbbséggel határoznak a Területi Küldöttválasztó Gyûlés esetleges berekesztésérôl. Amennyi- ben a választást felügyelô bizottság a Területi Küldöttválasztó Gyûlés berekesztése mellett döntött, úgy az adott Terüle- ti Küldöttválasztó Gyûlésen a szavazás érvényesen nem tartható meg, illetve az adott területi küldöttválasztás érvényte- len. Ilyen esetben az Igazgatótanács az adott küldöttválasztási területre új Területi Küldöttválasztó Gyûlést hív össze. A választást felügyelô bizottság Igazgatótanács által delegált két tagja egybehangzóan dönt a regisztráció során a tagsági jogviszony hitelt érdemlô igazolásával (4.4.9.), illetve a képviseleti jogosultság hitelt érdemlô igazolásával (4.4.13.) kap- csolatos vitás esetekben.
4.4.20. A Terület Küldöttválasztó Gyûlés hatáskörébe kizárólag az adott választási területhez tartozó tagok küldötti képviseletét ellátó Küldöttek megválasztása tartozik.
4.4.21. A Területi Küldöttválasztó Gyûlésrôl jegyzôkönyv készül, melyet a Levezetô elnök által felkért személy vezet. A jegyzô- könyvet a választást felügyelô bizottság tagjai írják alá és a Területi Küldöttválasztó Gyûlés által megválasztott két jegy- zôkönyv hitelesítô hitelesíti.
4.5. A Küldött jogállása
4.5.1. Az adott küldöttválasztási területhez tartozó tagokat a Küldöttgyûlésen az adott küldöttválasztási terület Területi Küldött- választó Gyûlésén megválasztott Küldött képviseli. A tagok a Küldöttgyûléssel összefüggô tagsági jogaikat a Küldötte- ken keresztül gyakorolhatják.
4.5.2. Amennyiben nem természetes személy a Küldött, úgy a Küldött nevében a szervezeti formájára vonatkozó jogszabályi elôírás szerint a szervezet képviseletére jogosult személy(ek) személyesen járhat(nak) el.
4.5.3. A Küldött megbízása a megválasztásával érintett Küldöttgyûlés 5.2.1. pont szerinti alakuló ülésének napjától kezdôdôen az azt követôen megválasztásra kerülô új Küldöttgyûlés alakuló ülésének napjáig szól. A Küldött újraválasztható.
4.5.4. A Küldött megbízása megszûnik:
4.5.4.1. ha a Küldött megbízási ideje lejárt és a lejárat elôtt nem választották újra,
4.5.4.2. tagsági jogviszonyának megszûnésével,
4.5.4.3. lemondással.
4.5.5. A Küldött a megbízásáról bármikor, de legkésôbb a Küldöttgyûlés elôtt 20 nappal az Igazgatótanács Elnökéhez megér- kezô írásbeli nyilatkozatával lemondhat.
4.5.6. A Küldött küldötti viszonyának megszûnése esetén, a megválasztás szerint soron következô pótküldött lép a helyére. Amennyiben nincs több pótküldött, abban az esetben a Küldöttgyûlést az ötéves választási ciklus végéig a megmaradt Küldöttek alkotják és új Küldötteket nem választanak, csak abban az esetben, ha küldöttek létszáma 50% alá csökken.
4.5.7. A Küldöttet az Egyesületrôl, annak tisztségviselôirôl, tagjairól tudomására jutott mindennemû adat, információ tekinteté- ben, mint biztosítási és/vagy üzleti titokra vonatkozó titoktartási kötelezettség terheli. A Küldött a megválasztása esetén elfogadó nyilatkozatában ezen kötelezettsége felvállalását írásban is köteles megerôsíteni.
4.6. A Küldöttgyûlés kizárólagos hatásköre
4.6.1. az Alapszabály elfogadása és módosítása,
4.6.2. a Egyesület stratégiai terve, az üzleti terv és az éves beszámoló, illetve konszolidált beszámoló elfogadása,
4.6.3. az Egyesület tulajdonában lévô gazdasági társaság(ok) számviteli törvény szerinti éves beszámolójának elfogadása,
4.6.4. az Egyesület könyvvizsgálója beszámolójának elfogadása,
4.6.5. a tagdíj mértékének meghatározása az Igazgatótanács javaslata alapján,
4.6.6. az eredmény felhasználásáról való döntés az Alapszabályban lefektetett elvek szerint,
4.6.7. az Igazgatótanács és a Felügyelô Bizottság éves beszámolójának elfogadása,
4.6.8. a Vezérigazgató két Küldöttgyûlés közötti idôszakra vonatkozó beszámolójának elfogadása,
4.6.9. az Egyesület tisztségviselôinek és Könyvvizsgálójának megválasztása, visszahívása/felmentése,
4.6.10. a Szavazatszámláló Bizottság tagjainak megválasztása, visszahívása,
4.6.11. a jegyzôkönyvvezetônek és a jegyzôkönyv hitelesítôknek megválasztása,
4.6.12. az Egyesület tisztségviselôi és a Könyvvizsgáló tiszteletdíjának meghatározása,
4.6.13. az Egyesület feloszlásának, egyesülésének (beolvadás, összeolvadás), szétválásának elhatározása, állomány átadása, illetve átvétele, az összes küldöttek háromnegyedének egyetértô szavazata alapján,
4.6.14. rendelkezés az Egyesület jogutód nélküli megszûnése vagy megszüntetése után fennmaradó vagyon felosztásáról.
4.6.15. az Egyesület javadalmazási politikájának elfogadása,
4.6.16. döntés mindazon kérdésekben, melyek elbírálását a Küldöttgyûlés a saját hatáskörébe vonta.
4.7. Küldöttgyûlés határozatképessége, határozathozatal
4.7.1. A Küldöttgyûlés akkor határozatképes, ha azon a küldöttek több mint 50 %-a jelen van.
4.7.2. A határozatképes Küldöttgyûlés határozatait – jogszabály, vagy az Alapszabály eltérô rendelkezése hiányában – a je- lenlévô küldöttek szavazatainak egyszerû (több mint 50%) többségével hozza.
4.7.3. A Küldöttgyûlés határozatait nyílt, vagy titkos szavazással hozza.
4.7.4. A Küldöttgyûlésen a szavazás történhet:
4.7.4.1. a szavazati jog számának azonosítására és számolására alkalmas, egyidejû vélemény kinyilvánítással (kéz, vagy szavazólap felemelése),
4.7.4.2. a napirendi pont jellegétôl függôen az Igazgatótanács által meghatározott formájú és tartalmú, a küldött aláírá- sát tartalmazó szavazólap értelemszerû kitöltésével és leadásával,
4.7.4.3. elektronikus (nyomógombos) szavazással /amennyiben ennek biztonságos és megbízható technikai feltételei adottak/
4.7.5. Írásbeli szavazás esetén a teljes szavazólap érvénytelennek tekintendô, ha abban javítás, elírás van vagy a tartalomtól, formától eltérôen, vagy hiányosan kerül leadásra. Írásbeli szavazás esetén a szavazólapokat a jegyzôkönyvvel együtt és azonosan kell kezelni és irattározni.
4.7.6. Küldöttgyûlésen a Küldött a jogait csak személyesen gyakorolhatja.
4.7.7. A nem természetes személy Küldött esetében a Küldött nevében kizárólag a szervezeti formájára irányadó szabályok szerinti (cég)jegyzésére jogosult képviselôje(i) személyesen járhat(nak) el. A képviseleti jogot a képviselô(k) köteles(ek) a regisztráláskor igazolni.
4.7.8. Az Alapszabály kifejezetten kizárja a Küldött, vagy a nem természetes személy Küldött képviselôje meghatalmazotton keresztüli eljárását
4.7.9. A szavazás módját a Küldöttgyûlés határozza meg, akár eseti jelleggel.
4.8. A Küldöttgyûlés összehívása
4.8.1. Az Igazgatótanács a Küldöttgyûlést szükség szerint, de évente legalább egy alkalommal köteles összehívni. Az Igazga- tótanács a Küldöttgyûlés idôpontját minimum 15 nappal korábban köteles kitûzni és azt az Egyesület Internetes oldalán közzétenni. A Küldött választást követô elsô Küldöttgyûlés összehívására az Igazgatótanács jogosult a rendkívüli Kül- döttgyûlés összehívásának szabályai szerint (lsd. 4.8.7.).
4.8.2. A Küldöttgyûlést össze kell hívni akkor is, ha azt a Küldöttek egyharmada az ok és cél megjelölésével indítványozza, vagy ha az összehívását a bíróság, vagy a szakmai felügyeletet ellátó szerv a napirendi pontok megjelölésével elrendeli. A Vezérigazgató kezdeményezésére az Igazgatótanács a Küldöttgyûlést összehívhatja.
4.8.3. A meghívót a Küldöttekkel legalább a Küldöttgyûlést megelôzô 8 nappal korábban közölni kell. A meghívó akkor is ha- táridôben közöltnek tekintendô, ha azt a Küldött Egyesülethez bejelentett (3.4.8. pont) nyilvántartott lakcímére, illetve székhelyére a Küldöttgyûlés idôpontja elôtt 15 nappal korábban, igazolhatóan postára adták, vagy az ezen határidôben az Egyesület nyilvántartásában lévô elektronikus postafiókja címére megküldték.
4.8.4. A napirendi pontokat és annak sorrendjét az Igazgatótanács határozza meg. A napirendre fel kell venni azt a kérdést, amelynek megtárgyalását az Igazgatótanács Elnökéhez intézett levélben a tagok/Küldöttek 10 (tíz) %-a, vagy a Vezér- igazgató legkésôbb 30 nappal a Küldöttgyûlés tervezett idôpontja elôtt írásban kérte. Amennyiben a napirendi pontra tör- tént javaslat a fenti határidô után érkezik az Igazgatótanács Elnökéhez, úgy a javaslatot a Küldöttgyûlésen a napirendi pontokkal összefüggésben ismertetni kell. Az ilyen napirendre vonatkozó javaslat tárgyalására a javaslat fenntartása esetén a soron következô Küldöttgyûlésen kerül sor.
4.8.5. A Küldöttgyûlésre vonatkozó meghívóban közlésre kerül a Küldöttgyûlések helye és ideje, valamint határozatképtelen- sége miatt megismételt Küldöttgyûlések idôpontja és helye, valamint a megismételt Küldöttgyûlésre irányadó szabályok (lsd. 4.14.) szerinti szabályai.
4.8.6. A Küldöttgyûlés a meghívóban nem szereplô napirendi pontot csak abban az esetben tárgyalhatja, ha a Küldöttgyûlésen valamennyi Küldött jelen van és a napirend felvételét a Küldöttgyûlés elhatározza.
4.8.7. Rendkívüli Küldöttgyûlés összehívására az Igazgatótanács döntése alapján az Igazgatótanács Elnöke, illetve az 5.5.7. pont alapján a Felügyelô Bizottság Elnöke jogosult. A Rendkívüli Küldöttgyûlést az Igazgatótanács által javasolt napi- renddel 24 órán belüli idôpontra is össze lehet hívni. Az összehívás történhet elektronikusan (e-mailen), táviratban, visszaigazolt telefonhívással, postai úton és faxon.
4.8.8. A Rendkívüli Küldöttgyûlés határozatképtelenségére vonatkozó eljárásra a Megismételt Küldöttgyûlésre irányadó 4.14. pontban foglaltakat kell alkalmazni.
4.9. Regisztráció a Küldöttgyûléshez
4.9.1. A Küldötteket a Küldöttgyûlésen az Igazgatótanács által meghatározott formában, írásban regisztrálni kell (jelenléti ív). A regisztráció során biztosítani kell, hogy a Küldöttgyûlésen jelenlévô valamennyi Küldött azonosítható, továbbá a hatá- rozatképesség a Küldöttgyûlés alatt is folyamatosan vizsgálható legyen.
4.9.2. A természetes személy Küldött, illetve a nem természetes személy Küldött képviselôje(i) a regisztráció során köteles(ek) személyazonosságát(ukat) személyi azonosító okmánnyal, továbbá lakóhelyét lakcímkártyával igazolni. A nem termé- szetes személy Küldött képviselôje ezen túlmenôen képviseleti jogosultságát is köteles igazolni.
4.9.3. A Küldöttgyûlésen csak regisztrált Küldött vehet részt. A Küldöttgyûlésen a regisztrált Küldötteken kívül csak az Igazga- tótanács által meghívott személyek vehetnek részt.
4.10. Küldöttgyûlés Levezetô Elnöke
4.10.1. A Küldöttgyûlést az Igazgatótanács által elôzetesen megbízott levezetô elnök, míg az ô akadályoztatása esetében az Igazgatótanács által elôzetesen megbízott helyettes vezeti le. Jelen pont rendelkezései a levezetô elnök helyettesre is vonatkoznak.
4.10.2. A Levezetô Elnök:
4.10.2.1. biztosítja a napirendi pontok folyamatos és hatékony tárgyalásának lehetôségét,
4.10.2.2. biztosítja a határozatok meghozatalának (szavazási eljárás) alakszerûségét,
4.10.2.3. amennyiben a Küldöttgyûlés a napirendekkel összefüggô felszólalások, észrevételek idôtartamát megállapítja, úgy biztosítja az idôkorlátok betartását.
4.10.3. A Levezetô Elnök jogosult saját hatáskörben a szót megvonni bármelyik felszólalótól, amennyiben a felszólalásának tar- talma, magatartása a Küldöttgyûlés munkáját hátráltatja, akadályozza kivéve, ha a Küldöttgyûlés az érintett személy to- vábbi felszólalása mellett dönt.
4.10.4. Amennyiben a Levezetô Elnök az adott napirendi pontban érintett, az érintettség idôtartamára az Igazgatótanács által elôzetesen megbízott Levezetô Elnök- helyettes helyettesíti.
4.11. A Küldöttgyûlés Jegyzôkönyve
4.11.1. A Küldöttgyûlésrôl írásbeli jegyzôkönyv készül. A jegyzôkönyvet a Levezetô Elnök által javasolt, és Küldöttgyûlés által nyílt szavazással megválasztott Jegyzôkönyvvezetô vezeti.
4.11.2. Bármelyik jelenlévô Küldött indítványára a Küldöttgyûlés akként határozhat, hogy az ott elhangzottakról hangfelvétel ké- szüljön, amennyiben ehhez a technikai lehetôségek rendelkezésre állnak. Az írásbeli jegyzôkönyv a felvétel alapján ké- szítendô el, legkésôbb a Küldöttgyûlést követô 15 munkanapon belül. Amennyiben a felvétel készítését a Küldöttgyûlés érdemi megkezdését követôn határozzák el, úgy a felvétel megkezdése elôtt elhangzottakról készült írásbeli jegyzô- könyvrészt a Levezetô Elnök, a Jegyzôkönyvezetô és a két Jegyzôkönyv-hitelesítô köteles aláírásával külön is hitelesí- teni.
4.11.3. A felvételt a Küldöttgyûlést követô 365 napig, vagy az adott Küldöttgyûlésen hozott határozat elleni felülvizsgálati eljárás kezdeményezése esetében az eljárás jogerôs befejezéséig kell megôrizni.
4.11.4. A jegyzôkönyvet a Levezetô Elnök, a Jegyzôkönyvvezetô és a Küldöttgyûlés által megválasztott kettô jegyzôkönyv-hite- lesítô aláírásával hitelesíti.
4.11.5. A jegyzôkönyv, illetve a felvétel megôrzését és irattárózását az Egyesület erre vonatkozó szabályzata szerint, ennek hi- ányában a legnagyobb gondosság mellett az Igazgatótanács, illetve az Igazgatótanács által megbízott személy köteles megszervezni és arról gondoskodni.
4.12. Mandátumvizsgáló Bizottság
4.12.1. A Mandátumvizsgáló Bizottság feladata a Küldöttgyûlés napján és kezdete elôtt a Küldöttek részvételi jogosultságának ellenôrzése.
4.12.2. Ennek keretében:
4.12.2.1. a regisztráció adatait ellenôrzi, megállapítja a jelenlevô küldöttek számát, személyét,
4.12.2.2. elnöke útján indítványt tesz a Küldöttgyûlés Levezetô Elnökének a határozatképesség megállapítására vonat- kozóan,
4.12.2.3. folyamatosan ellenôrzi a határozatképesség meglétét.
4.12.3. Amennyiben a Mandátumvizsgáló Bizottság bármikor határozatképtelenséget állapít meg, mindaddig nem lehet a Kül- döttgyûlésen további érdemi határozatot hozni, amíg a határozatképesség helyre nem áll, tartós határozatképtelenséget a Levezetô elnök jogosult megállapítani ez esetben szükség szerint megismételt Küldöttgyûlést kell tartani.
4.12.4. A Mandátumvizsgáló Bizottság kettô-öt fôbôl álló bizottság, melyet az Igazgatótanács jelöl ki a Küldöttgyûlést megelô- zôen eseti jelleggel.
4.12.5. A Mandátumvizsgáló Bizottság munkáját a belsô ellenôr és az informatika segíti. A regisztrációt egyebekben az Egye- sület munkaszervezetének a Vezérigazgató által felkért tagjai végzik.
4.13. Szavazatszámláló Bizottság
4.13.1. A Küldöttgyûlés határozatai meghozatalakor a szavazatokat össze kell számolni. A szavazatszámlálás módját az Alap- szabály rendelkezése szerint (lsd. 4.7.4.) a Levezetô Elnök határozza meg. A napirendi pontokkal összefüggô szavaza- tokat a Szavazatszámláló Bizottság számolja össze, ide nem értve az elektronikus szavazatszámlálást.
4.13.2. A Szavazatszámláló Bizottság a Küldöttgyûlés által nyílt szavazással, alkalmanként kerül megválasztásra, és minimum 3 fôbôl áll. A szavazatszámlálók maguk közül egy elnököt választanak.
4.13.3. A Szavazatszámláló Bizottság ellenôrzi a szavazás szabályszerûségét, elvégzi a szavazatszámlálást és Elnökén keresz- tül beszámol a Küldöttgyûlésnek a szavazás eredményérôl.
4.13.4. A Szavazatszámláló Bizottságnak nem lehet tagja olyan személy, aki az adott szavazáson jelöltként szerepel. Amennyi- ben a jelölést követôen összeférhetetlenség merül fel, az összeférhetetlenséget azonnal meg kell szüntetni. Ennek ke-
retében a jelölés elfogadása esetén a Szavazatszámláló Bizottságba kell új személyt választani, vagy a jelölés vissza- utasítása esetén szükség szerint új jelöltet kell állítani.
4.13.5. A szavazatszámlás eredményét a jegyzôkönyvben rögzíteni kell.
4.14. Megismételt Küldöttgyûlés
4.14.1. Amennyiben a Küldöttgyûlés határozatképtelen, úgy a megismételt Küldöttgyûlés összehívására a rendkívüli Küldöttgyû- lésre vonatkozó rendelkezések az irányadók azzal, hogy a megismételt Küldöttgyûlés a meghívóban meghirdetett napi- rendi pontok tekintetében a megjelent Küldöttek létszámára tekintett nélkül határozatképes. Az eredeti Küldöttgyûlésrôl távolmaradó küldötteket a megismételt Küldöttgyûlés tartásáról tájékoztatni kell.
4.14.2. A megismételt Küldöttgyûlésen az eredeti meghívóban meghirdetett napirendi pontokon, illetve azok sorrendjén nem le- het változtatni, kivéve, ha a megismételt Küldöttgyûlésen valamennyi küldött jelen van és ezt a megismételt Küldöttgyû- lés elhatározza.
5. AZ EGYESÜLET TISZTSÉGVISELÔI
5.1. Az Egyesület tisztségviselôi
5.1.1. Igazgatótanács Elnöke és tagjai
5.1.2. Felügyelô Bizottság Elnöke és tagjai
5.2. Az Egyesület tisztségviselôire vonatkozó közös szabályok
5.2.1. A Küldöttgyûlés az Egyesület tisztségviselôit alapesetben 5 évre, de a mindenkori országos küldöttválasztási eljárás tel- jes körû lebonyolítását követôen az újonnan megválasztott Küldöttekbôl álló új Küldöttgyûlés alakuló ülését (alakuló Kül- döttgyûlés) követô 90 napon belül megtartandó tisztségviselô-választásig bízza meg. Amennyiben a tisztségviselô meg- bízása a megválasztása (ciklus) lejárata elôtt bármely okból megszûnik, úgy a helyére választott tisztségviselô megvá- lasztása az eredeti öt éves ciklus végéig szól.
5.2.2. Tisztségviselô csak olyan személy lehet, aki megfelel a Bit. vonatkozó feltételeinek.
5.2.3. Tisztségviselô csak természetes személy egyesületi tag lehet. A tisztségviselôi megválasztás az érintett személy által való elfogadásával jön létre.
5.2.4. A tisztségviselôket a megbízás ellátásáért Küldöttgyûlés által megállapított tiszteletdíj illeti meg.
5.2.5. A tisztségviselôk a tisztségüket az Egyesület vezetése és mûködtetése során az ilyen tisztséget betöltô személyektôl el- várható fokozott gondossággal, az Egyesület érdekeinek elsôdlegessége alapján kötelesek ellátni.
5.2.6. A tisztségviselô a tisztségét csak személyesen láthatja el, képviseletnek helye nincs.
5.2.7. Az a tisztségviselô, aki nem választott Küldött, a Küldöttgyûlésen tanácskozási joggal részt vehet.
5.2.8. A tisztségviselô megbízása megszûnik
5.2.8.1. a megbízás idôtartamának lejártával,
5.2.8.2. visszahívással,
5.2.8.3. lemondással,
5.2.8.4. a tisztségviselô egyesületi tagsági viszonyának megszûnésével.
5.2.9. A tisztségviselô a megválasztási idôtartamának lejárta elôtt a Küldöttgyûlés határozatával indokolás nélkül bármikor visszahívható.
5.2.10. A tisztségviselô a tisztségérôl bármikor lemondhat azonban, ha az Egyesület adott szerve mûködôképességét (határo- zatképességé) ez akadályozná, úgy a lemondás csak annak bejelentésétôl számított hatvanadik napon válik hatályossá kivéve, ha az Egyesület Küldöttgyûlése az új tisztségviselô megválasztásáról már ezt megelôzôen gondoskodott.
5.2.11. A tisztségviselôk az Egyesületrôl, annak tisztségviselôirôl, tagjairól tudomására jutott mindennemû adat, információ te- kintetében, mint biztosítási és/vagy üzleti titokra vonatkozó titoktartási kötelezettség terheli. A tisztségviselô a megvá- lasztása esetén elfogadó nyilatkozatában ezen kötelezettsége felvállalását írásban is köteles megerôsíteni.
5.3. A jelölés
5.3.1. Tisztségviselônek (IT tag és elnök, FB tag és elnök) az Egyesület bármely természetes személy tagja jelölhetô, aki az adott tisztségre elôírt jogszabályi, illetve alapszabályi feltételeinek megfelel.
5.3.2. Tisztségviselôt jelölni kizárólag Küldött jogosult a saját nevében, vagy az általa képviselt tagok esetleges javaslatai alap- ján. Egy Küldött több személyt, illetve azonos személyt több tisztségre is jelölhet.
5.3.3. A jelölés írásban, minimálisan teljes bizonyító erejû magánokiratban (jelölô lap), a jelölt és a jelölô személyének (név, lakcím) beazonosításra alkalmas adatainak feltüntetésével történhet. A Küldöttválasztást követô tisztségviselô választás- ra a jelölôlapokat a Küldöttválasztás utáni elsô Küldöttgyûlést követô 30. napig lehet érvényesen leadni. Megválasztott tisztségviselô kiesésekor szükséges pótlása esetében az IT erre vonatkozó, küldötti értesítését követô 30. napig lehet a jelölôlapo(ka)t leadni. (Az értesítés kiküldésére a Küldöttgyûlési meghívó alakszerûsége az irányadó) A jelölô lapnak az IT elnökének címezve, a KÖBE székhelyére ezen határidôn (30 nap) belül úgy kell megérkeznie, hogy a jelölés érvé- nyességéhez szükséges, hogy ahhoz egyidejûleg a jelöltnek a fenti alakszerûségekkel megadott elfogadó nyilatkozatát, valamint az adott tisztség tekintetében a szakmai felügyelet engedélyezési útmutatójában meghatározott okiratokat, nyi- latkozatokat is csatolni kell.
5.3.4. Az IT elnöke a fenti határidôn belül beérkezett érvényes jelöléseket haladéktalanul felterjeszti a szakmai felügyelet ré- szére a felügyeleti engedélyezés érdekében.
5.3.5. A Küldöttgyûlés elé csak olyan személyek terjeszthetôk, akik személye az adott tisztség tekintetétben a vonatkozó jog- szabályi rendelkezések szerint engedélyezettnek minôsül.
5.3.6. A tisztségviselô jelölt, amennyiben a tisztségviselô választó küldöttgyûlésen nincs személyesen jelen, a tisztségre nem választható meg, kivéve, ha megválasztása esetére elôzetesen írásban elfogadó nyilatkozatot tett.
5.3.7. Az Igazgatótanács a tisztségviselô választást a szakmai felügyelet által a felterjesztések tárgyában hozott legutolsó ha- tározat kézhezvételét követô 30 napon belülre köteles kitûzni feltéve, hogy a szakmai felügyelet elegendô számú jelölt személyét hagyta jóvá. Amennyiben a felügyeleti engedélyezési eljárás az adott jelölt tekintetében a 45 napot megha- ladja – az 5.2.2. pontban foglaltakra tekintettel – jelen pontban foglaltak alkalmazásában az adott jelölést az Igazgatóta- nács nem köteles figyelembe venni. Megválasztott tisztségviselô kiesésekor szükséges pótlása esetében, amennyiben a kiesés folytán az adott egyesületi szerv tagjainak létszáma nem csökken a határozatképességhez szükséges mérték alá, az Igazgatótanács a kiesô tisztségviselôk megválasztását legkésôbb a soron következô rendes Küldöttgyûlésre kö- teles kitûzni, feltéve, hogy a felterjesztés tárgyában hozott legutolsó határozat kézhezvétele a soron következô rendes Küldöttgyûlés idôpontját megelôzô 15. napnál korábban megtörtént.
5.4. Igazgatótanács
5.4.1. Az Egyesület vezetô szerve az Igazgatótanács.
5.4.2. Az Igazgatótanács 7 tagból áll.
5.4.3. Az Igazgatótanács tagja és közeli hozzátartozója [Bit. 3. § (1) 93. pont] az Egyesület Felügyelô Bizottságának tagjává nem választható meg.
5.4.4. Az Igazgatótanács tagjai az Egyesületnek okozott károkért a Ptk. szabályai szerint felelnek, Az Igazgatótanács tagjai felelôssége egyetemleges. Mentesül a felelôsség alól az Igazgatótanácsi tag, aki a döntésben nem vett részt, vagy a határozat ellen szavazott.
5.4.5. Az Igazgatótanács testületként jár el. Az Igazgatótanács szükség szerint, de legalább 2 havonta ülésezik és tevékeny- ségérôl a Küldöttgyûlésnek beszámol.
5.4.6. Az Igazgatótanács határozatképességéhez minimum 4 tagjának jelenléte szükséges. Az Igazgatótanács döntéseit a je- lenlévô tagjainak egyszerû többségével hozza.
5.4.7. Szavazategyenlôség esetén a kérdést ismételten szavazásra kell bocsátani. Ismételt szavazategyenlôség esetén a kér- dést el kell napolni.
5.4.8. Az Igazgatótanács üléseit az Igazgatótanács Elnöke hívja össze és vezeti. Az ülés összehívását – az ok és a cél meg- jelölésével – az Igazgatótanácsi tagok bármelyike, a Felügyelô Bizottság Elnöke, a Vezérigazgató írásban kérheti az Igaz- gatótanács elnökétôl, aki a kérelem kézhezvételétôl számított nyolc napon belül köteles intézkedni az Igazgatótanács ülésének 15 napon belüli idôpontra történô összehívásáról. Ha az Igazgatótanács Elnöke a kérelemnek nem tesz ele- get, a kérelmet elôterjesztô maga jogosult az ülés összehívására.
5.4.9. Az Igazgatótanács egyebekben az ügyrendjét maga állapítja meg.
5.4.10. Az Igazgatótanácsot az Igazgatótanács Elnöke, akadályoztatása esetén az Igazgatótanács által írásban felhatalmazott Igazgatótanácsi tag képviseli.
5.4.11. Az Igazgatótanács jogosult eljárni minden olyan ügyben, amely nem tartozik a Küldöttgyûlés kizárólagos hatáskörébe, továbbá amit a Küldöttgyûlés a hatáskörébe utal.
5.4.12. Az Igazgatótanács hatáskörébe tartozik különösen:
5.4.12.1. A küldöttválasztás lebonyolítása – azon belül különösen a küldöttválasztási területeinek kijelölése, a Területi Küldöttválasztó Gyûlések összehívása –, valamint az ezzel összefüggô végrehajtási szabályok meghatáro- zása,
5.4.12.2. Küldöttgyûlés lebonyolítása – azon belül különösen annak összehívása, napirendjének megállapítása –, va- lamint az ezzel összefüggô végrehajtási szabályok meghatározása,
5.4.12.3. Küldöttgyûlés napirendjén szereplô elôterjesztések, határozati javaslatok elôkészítése és szakmai megalapo- zása,
5.4.12.4. Küldöttgyûlési határozatok végrehajtásának megszervezése és ellenôrzése,
5.4.12.5. üzletpolitikai célok meghatározása,
5.4.12.6. stratégiai terv véleményezése és elôzetes jóváhagyása,
5.4.12.7. éves üzlet terv elôzetes elfogadása,
5.4.12.8. a Vezérigazgató feletti munkáltatói jogok gyakorlása,
5.4.12.9. a Vezérigazgató helyettesei kinevezésének és felmentésének jóváhagyása,
5.4.12.10. a Bit.-ben nevesített egyéb vezetôk kinevezésének és felmentésének jóváhagyása,
5.4.12.11. döntés a saját tulajdonú gazdasági társaság legfôbb szerve kizárólagos hatáskörébe tartozó ügyekben, kivé- ve a számviteli törvény szerinti éves beszámoló jóváhagyását.
5.4.12.12. új biztosítási termékek elfogadása,
5.4.12.13. tag kizárásáról szóló döntés,
5.4.12.14. az Egyesület Szervezeti Mûködési Szabályzatának megállapítása,
5.4.12.15. saját ügyrendjének megállapítása,
5.4.12.16. az Igazgatótanács jogosult szakértô vagy szakértôk igénybevételére azokban a kérdésekben, amelyekben az Vezérigazgatóval és/vagy a szakmai vezetéssel nem ért egyet és/vagy nem tudnak megegyezni,
5.4.12.17. az Igazgatótanács jogosult a Felügyelô Bizottságnál vizsgálat lefolytatását kezdeményezni,
5.4.12.18. a felkért munkabizottságok mûködtetése, irányítása.
5.4.12.19. a Mandátumvizsgáló Bizottság tagjainak megbízása.
5.4.12.20. gazdasági társaság, társadalmi szervezet, alapítvány alapítása, illetve más gazdálkodó vagy egyéb szerve- zetekkel közös tulajdonú társaság alapítása.
5.4.12.21. az Egyesület tulajdonában lévô gazdasági társaság(ok) mûködési formájának és fôtevékenységének megvál- toztatása, a társaság(ok) átalakulásának és jogutód nélküli megszûnésének elhatározása
5.4.12.22. a szolgáltatás csökkentésének, illetve a tagok által teljesítendô kötelezô pótlólagos befizetés elrendelése, és mértékének meghatározása,
5.5. Felügyelô Bizottság
5.5.1. Az Egyesület mûködését és gazdálkodását 7 tagú Felügyelô Bizottság ellenôrzi. Tagjait és elnökét a Küldöttgyûlés írás- beli szavazással 5 évre választja. A Felügyelô Bizottság tagjai közül elnökhelyettest választhat, aki az elnök akadályoz- tatása esetén, eseti jelleggel az elnök helyettesítését ellátja. Az elnökhelyettes egyéb feladatait, hatáskörét a Felügyelô Bizottság saját ügyrendjében állapítja meg. A Felügyelô Bizottság elnökhelyettesének tiszteletdíja a Felügyelô Bizottság elnöke részére a Küldöttgyûlés által megállapított tiszteletdíj mértékének 80%-a.
5.5.2. A Felügyelô Bizottság ellenôrzi és felügyeli az Egyesület mûködését és gazdálkodását, gondoskodik arról, hogy az Egye- sület rendelkezzen átfogó és az eredményes mûködés biztosítására alkalmas ellenôrzési rendszerrel, felügyeli és szak- mailag irányítja a belsô ellenôrzési szervezetet, szükség esetén ajánlásokat és javaslatokat dolgoz ki a belsô ellenôrzés által végzett vizsgálatok megállapítása alapján, ellenôrzi az éves és közbensô pénzügyi jelentéseket,továbbá ellátja a Bit. 89. § /6/ bekezdésében elôírt feladatokat.
5.5.3. A belsô ellenôrzési szervezet irányítása keretében a Felügyelô Bizottság:
a) gondoskodik arról, hogy a biztosító rendelkezzen átfogó és eredményes mûködésre alkalmas ellenôrzési rendszerrel;
b) irányítja a belsô ellenôrzési szervezetet, amelynek keretében
• Elfogadja a belsô ellenôrzési szervezeti egység éves ellenôrzési tervét
• Legalább félévente megtárgyalja a belsô ellenôrzés által készített jelentéseket, és ellenôrzi a szükséges intézkedé- sek végrehajtását
• Szükség esetén külsô szakértô felkérésével segíti a belsô ellenôrzés munkáját
• Javaslatot tesz a belsô ellenôrzési szervezeti egység létszámának változtatására
• a belsô ellenôrzés által végzett vizsgálatok megállapításai alapján ajánlásokat és javaslatokat dolgoz ki.
5.5.4. A Felügyelô Bizottság az Igazgatótanácstól, illetve az Egyesület vezérigazgatójától felvilágosítást kérhet, az Egyesület könyveit és iratait megvizsgálhatja.
5.5.5. A Felügyelô Bizottság éves tevékenységérôl a Küldöttgyûlésnek számol be.
5.5.6. A Felügyelô Bizottság ellenôrzi az éves és közbensô pénzügyi jelentéseket. A hatályos számviteli rendelkezések szerinti beszámolóról és az adózott eredmény felhasználásáról az Egyesület Küldöttgyûlése csak a Felügyelô Bizottság írásbeli jelentésének birtokában határozhat.
5.5.7. Ha a Felügyelô Bizottság megítélése szerint az Egyesület társadalmi, vagy szakmai vezetése jogszabályba, az Alapsza- bályba, illetve az Egyesület legfôbb szervének határozataiba ütközô tevékenységet végez, vagy ilyen módon mûködik, vagy egyébként sérti az Egyesület vagy a tagok érdekeit, és ennek megszüntetésére tett javaslatait az érintett nem vette figyelembe, a Felügyelô Bizottság elnöke összehívja az Egyesület Küldöttgyûlésének rendkívüli ülését, és javaslatot tesz annak napirendjére.
5.5.8. Törvényszegés észlelésekor a Felügyelô Bizottságnak a szakmai, törvényességi felügyeletet ellátó szervek felé bejelen- tési kötelezettsége van a törvényesség helyreállítása céljából. A Felügyelô Bizottság elnöke – a bizottsági ülést követô 10 napon belül – a Felügyeletnek megküldi azokat a jegyzôkönyveket, elôterjesztéseket, illetôleg jelentéseket, amelyek a Felügyelô Bizottság által tárgyalt olyan napirendi pontra vonatkoznak, amelyek tárgya az Egyesület belsô szabályza- tainak súlyos megsértése vagy az irányításban, vezetésben észlelt súlyos szabálytalanság.
5.5.9. Az Igazgatótanács által kezdeményezett vizsgálatot a Felügyelô Bizottság soron kívül lefolytatja, vagy a belsô ellenôrrel elvégezteti, és annak eredményérôl a soron következô Igazgatótanácsi ülésen ad tájékoztatást. Amennyiben a vizsgálat lefolytatását nyilvánvaló okok miatt nem látja indokoltnak, annak elutasításáról mind az Igazgatótanácsnak, mind a Kül- döttgyûlésnek beszámol.
5.5.10. A Felügyelô Bizottság testületként jár el. A Felügyelô Bizottság szükség szerint, de legalább évente négy alkalommal ülésezik.
5.5.11. A Felügyelô Bizottság határozatképességéhez legalább 4 tagjának jelenléte szükséges. A Felügyelô Bizottság határo- zatait a jelenlévô tagjainak egyszerû többségével hozza. Szavazategyenlôség esetén a kérdést ismételten szavazásra kell bocsátani. Ismételt szavazategyenlôség esetén a kérdést el kell napolni.
5.5.12. A Felügyelô Bizottság tagjai személyesen kötelesek eljárni, képviseletnek nincs helye.
5.5.13. A Felügyelô Bizottság tagját e minôségében az Egyesület tagja, Küldöttgyûlése, az Igazgatótanács nem utasíthatja.
5.5.14. A Felügyelô Bizottság ügyrendjét maga állapítja meg.
5.5.15. A Felügyelô Bizottság Elnöke tanácskozási joggal részt vehet az Igazgatótanács ülésein.
6. AZ EGYESÜLET SZAKMAI SZERVEZETE
6.1. Szakmai szervezet:
6.1.1. A szakmai szervezet feladata, hogy az Egyesületet és szerveit segítse az Alapszabály és a Küldöttgyûlés által elfoga- dott stratégia szerinti célkitûzések és feladatok megvalósításában. Ezek teljesítése érdekében segíti a testületek döntés- elôkészítô tevékenységét és végrehajtja a döntéseket, ellátja a szakmai feladatokat.
6.1.2. A szakmai szervezet közvetlen irányítását az Elsô számú vezetô látja el.
6.1.3. Két Küldöttgyûlési idôpont között a szakmai szervezet által végzett munkáról az Elsô számú vezetô a Küldöttgyûléseken beszámol.
6.2. Vezérigazgató:
6.2.1. Az Egyesület szakmai vezetését a Vezérigazgató látja el, aki biztosítás szakmai értelemben ügyvezetônek és egyben az Egyesület, mint biztosító egyesület elsô számú vezetôjének minôsül.
6.2.2. Az Egyesület munkatársai felett a Vezérigazgató gyakorolja a munkáltatói jogkört azzal, hogy a Bit.-ben nevesített veze- tôk alkalmazásához és felmentéséhez az Igazgatótanács egyetértése és a Felügyelô Bizottság elôzetes tájékoztatása szükséges. A vezérigazgató az Egyesület SZMSZ-ében írtak szerint jogosult egyes munkáltatói jogokat az Egyesület más munkavállalóira telepíteni.
6.2.3. Vezérigazgató csak olyan személy lehet, aki megfelel a Bit.-ben az elsô számú vezetôre elôírt feltételeknek.
7. AZ EGYESÜLET INDULÓ VAGYONA
7.1. Az Egyesület induló vagyona
Az Egyesület megalakulásakor rendelkezett – az alakuláskor hatályos – 1995. évi XCVI. törvény 46. § (1) bekezdés a) pontjában, illetve a (2) bekezdés c) pontjában meghatározott alapítói vagyonnal.
8. A TAGDÍJ ÉS A TAGSÁGI HOZZÁJÁRULÁS KIALAKÍTÁSI ELVEI, BIZTOSÍTÁSI ÁGAZATONKÉNT MEGHATÁROZOTT MÉRTÉKE, FIZETÉSÉNEK MÓDJA
8.1. Az Egyesület bevételei
8.1.1. tagok tagdíja,
8.1.2. a tagok, mint a mûvelt biztosítási módozatok szerzôdôi által fizetett biztosítási díj,
8.1.3. egyéb források,
8.1.4. pótlólagos befizetés.
8.2. A tagi befizetések:
8.2.1. A tagdíj, amely az Egyesület mûködési költségeinek a fedezetéül szolgál. A tagdíj mértékét az Egyesület Küldöttgyûlé- se hagyja jóvá és változását az esedékességét megelôzô 30 (harminc) nappal az Igazgatótanács Elnöke teszi közzé, vagy arról a tagokat értesíti.
8.2.2. Az Egyesület által tagjainak nyújtott biztosítási szolgáltatás ellenértéke a biztosítási díj. A biztosítási díj mértékét bizto- sítástechnikai elvek alapján az Egyesület szakmai vezetése állapítja meg, és az Igazgatótanács hagyja jóvá.
8.2.3. Abban az esetben, ha egyéb források nem lennének elégségesek az Egyesület tárgyévi kötelezettségeinek teljesítésére, úgy az Igazgatótanács – vagy szükséghelyzet esetén, ha ezt az Igazgatótanács a felügyeleti szerv (PSZÁF) felhívására nem teszi meg, úgy a felügyeleti szerv – pótlólagos befizetést írhat elô a tagságnak, vagy a kölcsönös biztosító egyesü- letre vonatkozó törvényben meghatározott személyek körére. A pótlólagos befizetés mértékét és esedékességét az Egyesület Igazgatótanácsa a tagdíj, a biztosítási díjak valamint a nyújtott szolgáltatások alapján azonos feltételek esetén azonos alapelvek szerint határozza meg. A pótlólagos befizetési kötelezettség alapján az Egyesület tagja által teljesíten- dô befizetés nem haladhatja meg a tag által a pótlólagos befizetési kötelezettség teljesítése nélkül az Egyesület részé- re bármilyen jogcímen évente teljesített befizetései 100 százalékát.
8.3. A befizetések módja
8.3.1. A tagdíjat a tag a belépési nyilatkozat aláírása után, a biztosítási szerzôdés megkötésekor, legkésôbb a második díjfize- tési gyakoriság szerinti díjjal együtt köteles az 1.8.1. pontban foglaltak szerinti tárgyidôszakra megfizetni, azután a tárgy- idôszakot követô években az Egyesület által küldött díjbekérô levélen megjelölt idôpontig tartozik az Egyesületnek meg- fizetni.
8.3.2. A biztosítási szolgáltatások díját az egyes szerzôdéseknek megfelelôen kell a tagnak megfizetnie.
8.3.3. A tag a befizetéseit csoportos díjbeszedéssel (inkasszóval), vagy a részérôl indítványozott banki átutalással vagy kész- pénz átutalási megbízással (csekk) teljesítheti.
9. AZ EREDMÉNY FELHASZNÁLÁS ELVEIRÔL
9.1. Az Egyesület gazdálkodása
9.1.1. Az Egyesület nonprofit szervezet.
9.1.2. Az Egyesület a vagyonával önállóan gazdálkodik.
9.1.3. Ennek megfelelôen az Egyesület tartozásaiért saját vagyonával felel, a tagok – a tagdíj és a biztosítási díj megfizetésén túl – az Egyesület tartozásaiért saját vagyonukkal nem felelnek.
9.1.4. Az Egyesület jellegébôl adódóan nyereséget nem képez, a tárgyévi nyereségének az éves beszámolót elfogadó Küldött- gyûlés döntésének megfelelôen, vagyonának növelésére, tartalékképzésre és/vagy szolgáltatások nyújtására használja fel.
9.1.5. Az Egyesület tárgyévi nyereségének az éves beszámolót elfogadó Küldöttgyûlés döntésének megfelelô részét az Egye- sület díjcsökkentés formájában visszajuttathatja azon tagjainak, akik az adott évben az Egyesület tagjai voltak és nem okoztak kárt, valamint az eredmény képzôdésének évét követô évben az Egyesületnél élô biztosítási szerzôdéssel ren- delkeznek.
9.1.6. Az 10.1.5. pontban meghatározott visszajuttatásra nem kerülhet sor, amennyiben az Egyesületnek jogszabályból eredô tôkefeltöltési vagy tartalékfeltöltési kötelezettsége van.
10. AZ EGYESÜLET MEGSZÛNÉSE
10.1. Az Egyesület megszûnése
Az Egyesület megszûnik:
10.1.1. feloszlását, más egyesülettel való egyesülését kimondó Küldöttgyûlési határozattal, illetôleg biztosító részvény- társasággá való átalakulással,
10.1.2. feloszlatással, illetôleg megszûnésének megállapításával,
10.2. Jogutód nélküli megszûnés vagy megszüntetés esetén az egyesületi vagyon felhasználása
10.2.1. Az Egyesület megszûnése, megszüntetése esetén a kötelezettségek teljesítésének elsôdleges módja az állomány átru- házása.
10.2.2. Az Egyesület megszûnése, megszüntetése esetén a biztosítási szerzôdésbôl eredô követeléseket elsôsorban a képzô- dött tartalékokból, majd az Egyesület egyéb vagyonából kell kielégíteni.
10.2.3. A kölcsönös biztosító egyesület jogutód nélküli megszûnésére vonatkozó jogszabályi rendelkezésekben meghatározott követelések kielégítése után fennmaradó egyesületi vagyont az Egyesület megszûnéskori tagjai között, a Küldöttgyûlés külön döntésének megfelelôen kell felosztani.
11. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
11.1. Hatályosulás
11.1.1. Az Egyesület mûködését a Fôvárosi Bíróságon történô nyilvántartásba vételét követôen kezdte meg.
11.1.2. Ezen módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapszabályt az Egyesület Küldöttgyûlése 2012. szeptember 14. napján Küldöttgyûlési határozatával jóváhagyta.
11.1.3. Az Alapszabály rendelkezései a név módosítására vonatkozó rendelkezések kivételével a jóváhagyás napjától lépnek hatályba, azzal, hogy azon tagnak, akinek a 3.4.5. pontban szabályozott tagdíjfizetési kötelezettsége az alapszabály mó- dosítása következtében olyan szerzôdés alapján keletkezik, amely a módosítás hatályba lépésekor érvényes és hatá- lyos, a módosítással érintett biztosítási szerzôdés alapján elsô alkalommal tagdíjfizetési kötelezettsége az érintett szer- zôdés, illetve több ilyen szerzôdés esetén a korábbi szerzôdés biztosítási évfordulóján keletkezik. Az Alapszabály 1.1. pontja szerint az Egyesület nevére vonatkozó rendelkezések, illetôleg az azzal összefüggô változások 2012. szeptem- ber 24-én lépnek hatályba.
11.1.4. Az Alapszabály küldöttválasztás és a Küldöttgyûlés lebonyolítására vonatkozó rendelkezések a végrehajtásához szük- séges technikai, vagy eljárási részletszabályokat az Igazgatótanács jogosult meghatározni.
11.1.5. A tagdíj mértékének változása esetén a megváltozott mértékû tagdíj esedékessége idôpontjában korábban kezdôdött biztosítási szerzôdés alapján már tagdíjfizetésre kötelezett tagok az emelt mértékû tagdíj megfizetésére elsô alkalommal a tagdíj megállapítására – az 1.8.1. pontban meghatározottak szerint – alapul vett biztosítási idôszak soron következô kezdônapján, de legkorábban 2013. január 1-jétôl kötelesek.
11.2. Felügyelet
11.2.1. Az Egyesület szakmai felügyeletét a Bit. alapján a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete látja el.
11.2.2. Az Egyesületre, annak törvényességi felügyeletére, valamint az Igazgatótanács és a Küldöttgyûlés határozataival kap- csolatos jogorvoslatra a Polgári Törvénykönyv, továbbá az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek mûködésérôl és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV törvény rendelkezései alkalmazandók a Bit. rendel- kezéseiben foglalt eltérésekkel.
11.2.3. Az Alapszabályban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv, az egyesülési jogról, a közhasznú jogállás- ról, valamint a civil szervezetek mûködésérôl és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV törvény, illetve a Bit. rendelkezé- seit kell alkalmazni.
KÖBE Alapszabály 1. sz. melléklet
Alapítók:
Berkó Károly 1093 Budapest, Lónyai u. 34.
Botár Emil 2000 Szentendre, Kisforrás u. 19.
Dittel Gábor 1997 Budapest, Illatos u. 9.
Döme János 7636 Pécs, Fagyöngy u. 42.
Dunaújvárosi Ipartestület 2401 Dunaújváros, Piac tér 2.
EURO Bt. 7100 Szekszárd, Mérleg 4.
Fehérvár taxi 8000 Székesfehérvár, Berzsenyi u. 13.
FUVOSZ 1139 Budapest, Forgách u. 9/A
Fôtaxi Rt. 1087 Budapest. Kerepesi u. 15.
Fülöp Ilona 2428 Kisapostag, Petôfi u. 48.
Gyôri Ipartestület 9021 Gyôr, Arany J. u. 31. Hódmezôvásárhelyi Ipartestület 6800 Hódmezôvásárhely, Zrínyi u. 7. Jeager Lászlóné 1064 Budapest, Izabella u. 63.
J.-N.-SZ. M.KKSZSZ 5000 Szolnok, Szapáry u. 19.
Juhász József 5000 Szolnok, Botár Imre. u. 2.
Kassai Róbert 1125 Budapest, Istenhegyi u. 82.
Kellner Ferenc 1104 Budapest. Csombor u. 2/B
Kiskunhalasi Ipartestület 6400 Kiskunhalas, Szatmári S. u. 5.
Kiss Sándor 4000 Nyíregyháza Dózsa Gy. u. 9.
Kökény Mihály 1125 Budapest, Tusnádi u. 38/B
Lévai József 6800 Hódmezôvásárhely, Damjanich u. 73.
Meixner György 8000 Székesfehérvár, Virágh B. u. 9.
Makói Ipartestület 6900 Makó, József A. u. 3.
Nagy Sándor 6900 Makó, Mátyás újsor 27.
OVIT Rt. 1601 Budapest, Körvasút sor 105.
Pápai Ipartestület 8500 Pápa, Széchenyi u. 4.
Peredi Péter 1131 Budapest, Babér u. 25. Pécsi Szállítók Ipartestülete 7623 Pécs, Rákóczi u. 24-26. Ragályi István 1114 Budapest, Bartók B. u. 15.
Samu József 5600 Békéscsaba, Szabó P. tér 1.
Sárdi Lajos 7400 Kaposvár, 48-as Ifjúsági u. 13.
Special Transport 1041 Budapest, Szigeti J. u. 27.
Szakács Tibor 1031 Budapest, Pákász u. 7.
Szalay Aladár 8500 Pápa, Széchenyi u. 4. Szállítók Ipartestülete (Nyíregyháza) 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 9. Szekeres Ferenc 9400 Sopron, Táncsics M. u. 40.
Székely András 1031 Budapest, Kazal u. 127.
Takács László 2370 Dabas, Batthyány J. u. 1.
Toman Kft. 1701 Budapest, Pf.: 7.
Tóth Sándor 2344 Dömsöd, Széchenyi u. 24.
Trans-port Kft. 9023 Gyôr, Csaba u. 21.
Vígh Csaba 1192 Budapest, Ady u. 9.
Vörös László 2120 Dunakeszi, Szilágyi u. 58.
Werner Jenô 7100 Szekszárd, Csalogány u. 4.
Zilahi Sándor 5000 Szolnok, Százados u. 2.