KÖTELEZÔ GÉPJÁRMÛ-FELELÔSSÉGBIZTOSÍTÁSI FELTÉTEL ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ
Az OTP Csoport partnere
KÖTELEZÔ GÉPJÁRMÛ-FELELÔSSÉGBIZTOSÍTÁSI FELTÉTEL ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés feltételeit a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény (továbbiak- ban Gfbt.), – a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a kár- történeti igazolások kiadásának szabályairól szóló 21/2011. (VI.10.) NGM rendelet (továbbiakban NGM rendelet), a népegészségügyi termékadóról szóló 2011. évi CIII. törvény (továbbiakban Neta tv.) tartalmazza, amely vo- natkozó rendelkezéseit az alábbiakban ismertetjük, azzal, hogy a szerződő felek jogait és kötelezettségeit nem érintő rendelkezéseket nem idézzük.
I. Biztosítási feltételek a Gfbt. alapján
Jelen biztosítási feltétel és ügyféltájékoztató a 2015. 10. 13-ai vagy későb- bi kockázatviselési kezdetű kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerző- désekre vonatkozik.
1.§
Ha nemzetközi szerződés eltérően nem rendelkezik, e törvény hatálya kiterjed:
a. minden magyarországi telephelyű gépjármű üzemben tartójára, továb- bá más tagállami telephelyű gépjármű – ha annak rendeltetés helye sze- rinti tagállama Magyarország – tulajdonosára, és az általuk kötött köte- lező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződésre;
b. a külföldi telephelyű gépjármű Magyarország területére történő belépé- sének, valamint Magyarország területén a fogalomban történő részvé- telének feltételeire;
c. a biztosítók, a kárrendezési megbízott, kárképviselő, a levelező, a Kárta- lanítási Számla, a Kártalanítási Alap, a Nemzeti Iroda, a Kártalanítási Szer- vezet, az Információs Központ, valamint a Magyar Biztosítók Szövetségé- nek (a továbbiakban: Mabisz) e törvényben szabályozott tevékenységére;
Groupama Biztosító Zrt. – 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx xxxxxxxx xxxx 0/X Xxxxxxxxxxxxxxx: 12264/2 – Hatályos 2015. október 13-ától visszavonásig.
d. a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Banknak (a továbbiakban: Felügyelet), a biztosí- tó felszámolójának, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást igazoló okirat (a kötvényt is beleértve) adatait, valamint egyéb vonatkozó ada- tokat nyilvántartó szervnek (a továbbiakban: kötvénynyilvántartó szerv), a kárnyilvántartással kapcsolatos feladatokat ellátó kárnyilvántartó szervnek, a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalának (a továbbiakban: járási hivatal) és a vámhatóságnak e tör- vényben szabályozott tevékenységére.
2.§
E törvény hatálya nem terjed ki:
a. a nemzetközi gépjármű-biztosítási – a tagállamok és más államok nemzeti irodái közötti – megállapodásból és a kapcsolódó meg- állapodásokból eredő – e törvényben nem szabályozott – fel- adatok ellátására;
b. Magyarország területén rendezett gépjárműversenyen (edzésen) részt vevő gépjárművekre kötött felelősségbiztosítási szerződésekre;
c. arra az esetre, ha az e törvényben foglaltaktól Magyarország te- rületén állomásozó vagy áthaladó külföldi katonai gépjárművek vonatkozásában jogszabály eltérő szabályokat állapít meg.
Értelmező rendelkezések 3.§
E törvény alkalmazásában:
(1) Belső Szabályzat: a Bizottság 2003. július 28-i, a 72/166/EGK tanácsi irányelvnek a gépjármű-felelősségbiztosítás ellenőrzésére vonatkozó alkal-
mazásáról szóló 2003/564/EK határozatának függelékében foglalt, a nem- zeti irodák egymás közötti kapcsolatait rendező szabályzat;
(2) biztosítási időszak: a határozatlan tartamú szerződések esetében – a díjfizetés gyakoriságától függetlenül – az az időtartam, amelyre a megálla- pított díj vonatkozik;
(3) biztosító: a biztosítókról és biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvényben (a továbbiakban: Bit.) meghatározott szervezet, amely a székhely szerinti tagállamában engedélyt kapott a gépjármű-felelősségbiz- tosítási tevékenység végzésére, és Magyarország területén az e törvényben foglaltaknak megfelelően a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (a to- vábbiakban: biztosítás) tevékenység folytatására jogosult;
(4) biztosított: a gépjármű biztosítással rendelkező üzemben tartója és a gépjárművet vezető személy;
(5) díjtarifa: miniszteri rendeletben meghatározott gépjármű-kategórián- ként és – a flotta kivételével – bonus-malus osztályonként a biztosító által megállapított alapdíjak és a díj meghatározásánál alkalmazható valamennyi korrekciós tényező összessége;
(6) egyedi szerződés: adott üzemben tartó által, egy meghatározott gép- járműre kötött, e törvénynek megfelelő biztosítási szerződés;
(7) fedezetlenségi díj: az adott gépjármű vonatkozásában az üzemben tartó biztosítási kötelezettségének – a szünetelés időtartamának kivételével – díjfizetés hiányában kockázatviselés nélküli időtartamára (fedezetlenség idő- tartama) a Kártalanítási Számla kezelőjét megillető, általa meghatározott díj- tarifa alapján utólagosan megállapított díj;
(8) forgalmi engedély: az állandó vagy ideiglenes forgalmi engedély, az ideiglenes forgalomban tartási engedély, valamint a lassú jármű és a négy- kerekű segédmotoros kerékpár (quad) igazolólapja;
(9) gazdasági totálkár: a káresemény következtében károsult gépjármű megjavíttatása gazdaságilag nem indokolható, mivel annak javítási, vala- mint a kár elhárításával kapcsolatos egyéb költségei, illetve a javítást köve- tően esetlegesen fennmaradó értékcsökkenés összege a gépjármű károso- dás időpontjában fennálló forgalmi értékének maradványértékkel (roncsér- tékkel) csökkentett összegét meghaladja;
(10) gépjárműflotta: egy adott biztosítónál ugyanazon – jogi személy, egyéni vállalkozó, egyéni cég – szerződő üzembentartó által biztosított gépjárművek együttesen kezelt csoportja, ha ezen gépjárművek darabszá- ma a biztosítási időszak kezdőnapján eléri az ötöt;
(11) gépjármű: a közúti forgalomban való részvétel feltételeként hatósági engedélyre és jelzésre kötelezett – a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (KRESZ) 1. számú függelékének
II. b. pontjában meghatározott – gépjármű, pótkocsi, félpótkocsi, mező- gazdasági vontató, négykerekű segédmotoros kerékpár (quad), lassú jármű és munkagép, továbbá a hatósági engedélyre és jelzésre nem kötelezett se- gédmotoros kerékpár;
(12) gépjárműverseny: zárt versenypályán vagy a forgalom elől elzárt köz- úton (útszakaszon) tartott, gépjárművek számára rendezett sportrendez- vény;
(13) harmadik ország: a Bit.-ben meghatározott fogalom;
(14) harmadik országbeli biztosító: a Bit.-ben meghatározott fogalom;
(15) határon átnyúló szolgáltatás: a Bit.-ben meghatározott fogalom;
(16) hozott kárelőzményi igazolás: más tagállam által előírt kötelezett- ség alapján megkötött gépjármű-felelősségbiztosítási szerződésre vonatko- zó igazolás, amely tartalmazza az adott biztosítónál nyilvántartott idősza- kot, valamint a szerződés hatálya alatt harmadik személyeknek okozott és a más tagállami biztosító által az igazolás kiadásának napjáig elismert vagy
vele szemben jogerősen megítélt kártérítések alapjául szolgáló káresetek számát, időpontját, illetve a kármentesség tényét;
(17) Információs Központ: a gépjármű üzemeltetésével harmadik szemé- lyeknek okozott károkból eredő kártérítési igények érvényesítése érdeké- ben adatok közlése és e törvényben meghatározott egyéb feladatok ellátá- sa érdekében létrehozott szervezet;
(18) ismeretlen gépjármű: az a gépjármű, amely nem azonosítható, illet- ve utólag sem azonosítható, mivel elhagyta a baleset helyszínét, vagy azo- nosító adatokkal nem rendelkezik, illetve azokat meghamisították vagy nem felismerhetők;
(19) kárképviselő: a határon átnyúló szolgáltatás esetében a biztosító által a gépjármű-felelősségbiztosítási károk rendezésével, a biztosító peres és peren kívüli képviseletével megbízott, illetve arra jogosult személy vagy szervezet;
(20) károsult: a gépjárművel okozott kár esetén kártérítésre jogosult sze- mély vagy szervezet;
(21) kárrendezési megbízott: a gépjármű-felelősségbiztosítási tevékeny- séget végző biztosító székhely szerinti tagállamától eltérő tagállamban mű- ködő megbízottja, aki a biztosító által biztosított gépjármű üzemeltetésével kapcsolatban felmerült kártérítési igényeket a károsult lakóhelye (székhe- lye) szerinti tagállamban kezeli és rendezi, valamint a biztosítót a károsult- tal szemben képviseli;
(22) Kártalanítási Alap: az e törvény szerinti biztosítók által létrehozott és finanszírozott pénzalap, mely azon biztosítónál (a továbbiakban: felszámo- lás alatt álló biztosító) a károkozás időpontjában e törvény szerinti biztosí- tási szerződés alapján fedezettel rendelkező üzemben tartó gépjárművével okozott károk megtérítését fedezi, mellyel szemben a biztosító tevékenysé- gét engedélyező tagállamban felszámolási eljárás megindult;
(23) Kártalanítási Számla (Garanciaalap): az e törvény szerinti, biztosí- tók által létrehozott és folyamatosan finanszírozott pénzalap, amelynek fel- adata a biztosítási kötelezettség ellenére biztosítással nem rendelkező üzemben tartó gépjárműve által vagy az e törvényben meghatározott kor- látozásokkal az ismeretlen üzemben tartó gépjárműve által, valamint az is- meretlen gépjárművel okozott károk megtérítése, amennyiben a kötele- zettségvállalás országa Magyarország;
(24) kártalanítási szervezet: a gépjármű-felelősségbiztosítási tevékenysé- get végző biztosítók által a székhelyük szerinti tagállamban működtetett szervezet, amelynek feladata a belföldi károsult más tagállam területén te- lephellyel rendelkező gépjármű üzemeltetéséből eredően a zöldkártyarend- szer valamely országában elszenvedett kára kapcsán a károkozó biztosítója vagy annak kárrendezési megbízottja kárrendezésének elmaradása esetén a kártérítési igényeket elbírálása és kielégítése e törvényben meghatározott esetekben;
(25) kötelezettségvállalás országa: bármely fajta gépjármű biztosítása esetén a
a. telephely szerinti ország, vagy
b. baleset bekövetkezésének helye szerinti ország, amennyiben a hatósági jelzés viselésére kötelezett gépjármű baleset részesévé vált és nem ren- delkezik érvényes hatósági jelzéssel, illetve a rajta lévő hatósági jelzés nem rendelhető vagy már nem rendelhető hozzá, vagy
c. rendeltetés helye szerinti tagállam;
(26) külföldi: a devizakorlátozások megszüntetéséről, valamint egyes kap- csolódó törvények módosításáról szóló 2001. évi XCIII. törvény 2.§-ának 2. pontjában meghatározott fogalom;
(27) levelező: olyan biztosító, a biztosító részére kárrendezési tevékenysé- get végző szervezet, kárrendezési megbízott, egyéb szervezet vagy személy, akit vagy amelyet a működése szerinti ország nemzeti irodájának jóváha- gyásával a zöldkártyarendszerhez tartozó ország biztosítója jelöl a biztosí- tottjai által a levelező országában okozott gépjármű-felelősségbiztosítási károk kezelésére és rendezésére;
(28) Nemzeti Iroda: az e törvény szerinti biztosítók szervezete, amely ellátja a nemzetközi gépjármű-biztosítási megállapodásból és a kapcsolódó egyez- ményekből eredő koordinációs, kárrendezési és elszámolási feladatokat;
(29) rendeltetés helye szerinti tagállam: gépjármű tulajdonjogának át- ruházása esetén a tulajdonszerzést követően a rendelkezésre bocsátástól számított harmincnapos időtartam folyamán az a – gépjármű telephely sze- rinti országától eltérő – tagállam,
a. ahol a tulajdont szerző természetes személy állandó lakóhelye, a jogi személy, egyéni vállalkozó, egyéni cég tulajdonszerzése esetén annak székhelye található, illetve
b. amelyben a tulajdont szerző szokásos tartózkodási helye van, vagy ha a szerződő jogi személy, egyéni vállalkozó, egyéni cég az a tagállam, amelyben a tulajdont szerzőnek a szerződéssel érintett telephelye, fiók- telepe található;
(30) Rendszámegyezmény: a nemzeti irodák között létrejött olyan meg- állapodás, amely alapján az egyezményben részes országok hatóságai a zöldkártyában megtestesülő igazolás helyett az illető országban megköve- telt gépjármű-felelősségbiztosítási fedezet igazolásául a jármű hatósági jel- zését (forgalmi rendszámát) az országjellel együtt elfogadják;
(31) súlyos személyi sérülés: a balesetből eredően legalább 25%-os össz- szervezeti egészségkárosodással járó maradandó fogyatékosságot okozó, vagy a balesetből eredő, legalább 6 hónapos gyógytartammal járó súlyos egészségromlást okozó sérülés;
(32) székhely szerinti tagállam: a Bit.-ben a székhely tagállamaként meg- határozott fogalom;
(33) tagállam: az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban ré- szes állam és Svájc;
(34) telephely szerinti ország: az az ország,
a. amelynek hatósága a gépjárművet állandó vagy ideiglenes hatósági jel- zéssel ellátta, vagy
b. amelyben a hatósági jelzés viselésére nem kötelezett gépjárművek ese- tében a tulajdonos vagy a gépjármű felett egyébként rendelkezési jogot gyakorló személy (jogi személy, egyéni vállalkozó, egyéni cég) állandó lakóhelye (székhelye), illetve szokásos tartózkodási helye (az érintett te- lephelye, fióktelepe) található;
(35) türelmi idő: a díj esedékességétől számított hatvannapos időszak, melynek a díj megfizetése nélkül történő leteltével a szerződés – amennyi- ben egyéb okból még nem szűnt meg – díjnemfizetéssel megszűnik;
(36) üzemben tartó: a gépjármű telephelye szerinti ország hatóságai által kibocsátott okiratba bejegyzett üzemben tartó (engedélyes, engedély jogo- sultja), ennek hiányában a tulajdonos;
(37) zöldkártya: a zöldkártyarendszer országaiban elfogadott, egységes szabványnak megfelelő nemzetközi gépjármű-felelősségbiztosítási igazol- vány (kártya), amelyet a nemzeti iroda nevében a biztosítási szerződésnek megfelelően a biztosítók állítanak ki az üzemben tartó számára, a meglá- togatott országban megkövetelt gépjármű-felelősségbiztosítási fedezet meglétének igazolására;
(38) zöldkártyarendszer: a nemzeti irodák közötti megállapodások alap- ján az ezen megállapodásokban részes országok rendszere, mely rendszer- hez tartozó országok hatóságai a zöldkártyában megtestesülő igazolást az országban megkövetelt gépjármű-felelősségbiztosítási fedezet igazolásául elfogadják;
(39) kár: a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a további- akban: Polgári Törvénykönyv) szerinti kár, továbbá a Polgári Törvénykönyv szerinti sérelemdíj-követelés alapjául szolgáló személyiségi jogsérelem;
(40) kártérítés: a Polgári Törvénykönyv szerinti kártérítés, továbbá a Pol- gári Törvénykönyv szerinti sérelemdíj.
A biztosítási kötelezettség 4.§
(1) Minden magyarországi telephelyű gépjármű üzemben tartója köteles –
a külön jogszabály alapján mentesített gépjárművek kivételével – az e tör- vény szerinti biztosítóval a gépjármű üzemeltetése során okozott károk fe- dezetére, az e törvényben meghatározott feltételek szerinti biztosítási szerződést kötni, és azt díjfizetéssel hatályban tartani (biztosítási kötele- zettség).
(2) A biztosítási kötelezettség, ha jogszabály másként nem rendelkezik, a mindenkori üzemben tartót a gépjármű hatósági engedéllyel és jelzéssel való ellátásának időpontjától – a szünetelés kivételével – a gépjármű forga- lomból történő kivonásáig, illetve a külön jogszabályban meghatározott forgalomba helyezésre nem kötelezett gépjármű esetében a forgalomban történő részvétel kezdetétől a részvétel végleges megszüntetéséig terheli.
(3) A szerződés megkötésére vonatkozó kötelezettség tekintetében üzem-
ben tartónak minősül a gépjármű tulajdonosa által – szerződés vagy más hitelt érdemlően igazolt jogcím alapján – üzemben tartóként megnevezett személy.
(4) Ha a szerződéskötésre a tulajdonjog átszállása miatt kerül sor, az e tör- vény szerinti új üzemben tartó köteles a tulajdonjog átszállását követően a biztosítási szerződést haladéktalanul megkötni.
(5) Ideiglenes forgalomban tartás engedélyezése, illetve ideiglenes forgalmi engedély kiadása esetén a biztosítási kötelezettség az ideiglenes forgalom- ban tartási engedély, illetve az ideiglenes forgalmi engedély érvényességé- nek időtartama alatt áll fenn.
(6) Az üzemben tartó halála esetén, ha a biztosítási kötelezettség címzettje nem állapítható meg, a szerződés legkésőbb a hagyatéki eljárást lezáró ha- tározat jogerőre emelkedésétől számított 30 napig tartható hatályban, amennyiben a gépjármű birtokosa a halál tényét a biztosítónak bejelentet- te, és a szerződést díjfizetéssel hatályban tartja.
(7) Más tagállami telephelyű gépjármű tulajdonosa – ha a gépjármű ren- deltetés helye szerinti tagállama Magyarország – köteles a tulajdonszerzést követően a rendelkezésre bocsátástól számított harmincnapos időtartamra az e törvény szerinti biztosítással rendelkezni.
A szerződés létrejötte és megszűnése 5.§
(1) A biztosító a magyarországi telephelyű gépjármű üzemben tartójának, valamint azon gépjármű tulajdonosának, melynek rendeltetés helye szerin- ti tagállama Magyarország, az e törvényben meghatározott feltételek sze- rinti biztosítási szerződés megkötésére vonatkozó – a biztosító díjtarifájá- nak megfelelő – ajánlatát a 13.§ (1) bekezdésében meghatározott összeg- határok szerint köteles elfogadni. A biztosító a biztosítási időszak kezdetét hatvan nappal megelőzően tett ajánlatot nem fogadhatja el, és ezen idő- pontot megelőzően szerződést nem köthet, az így létrejött szerződés ér- vénytelen. A biztosító az ajánlat elutasításáról annak beérkezésétől számí- tott tizenöt napon belül értesíti az üzemben tartót.
(2) Ha a biztosítási szerződés a biztosítási időszak tartama alatt a 21.§ (4) bekezdésében meghatározottak szerint (díjnemfizetés) szűnik meg, az üzemben tartónak az adott biztosítási időszak hátralévő részére fedezetet nyújtó szerződés megkötésére vonatkozó ajánlatát kizárólag az a biztosító jogosult és köteles elfogadni, amelynél a szerződés az adott biztosítási idő- szakban díjnemfizetéssel szűnt meg.
(3) A (2) bekezdésben meghatározott esetben az üzemben tartó annál a biztosítónál köteles a szerződést – az újrakötött szerződés kockázatviselési kezdetének időpontjában alkalmazandó díjtarifa alapján – megkötni, ahol a szerződése díjnemfizetés miatt szűnt meg.
(4) Az a biztosító, amely a szerződést a biztosítási időszak végére felmond- ta vagy a szerződés a biztosítási időszak alatt díjnemfizetés miatt szűnt meg, az üzemben tartónak a szerződés megszűnését közvetlenül követő biztosítási időszakra vonatkozó ajánlatát nem köteles elfogadni.
6.§
(1) A biztosítási szerződés a felek írásbeli megállapodásával jön létre.
(2) A szerződés úgy is létrejön, ha a szerződő üzemben tartó a díjtarifának és a biztosítási feltételeknek megfelelő ajánlatát a jogviszony tartalmára, és a biz- tosítási feltételekre vonatkozó tájékoztatás birtokában, a biztosító által rend- szeresített ajánlati lapon a biztosító vagy annak képviselője részére átadja.
(3) A biztosító a (2) bekezdés szerinti ajánlatot annak átadásától számított 15 napon belül az 5.§ (4) bekezdésében meghatározott indokok alapján utasíthatja el.
(4) Ha az üzemben tartó ajánlata nem felel meg a (2) bekezdésben meg- határozott feltételeknek, a szerződés akkor is létrejön, ha a biztosító az ajánlatra 15 napon belül nem nyilatkozik.
(5) A (2) és (4) bekezdés szerinti esetben a szerződés az ajánlat átadásának időpontjában – az ajánlat szerinti tartalommal – jön létre.
(6) A biztosító a (4) bekezdésben meghatározott esetben az ajánlatot annak átadásától számított 15 napon belül a díjtarifától és a biztosítási fel- tételektől való eltérésre történő hivatkozással, illetve az 5.§ (4) bekezdésé- ben meghatározott indokok alapján elutasíthatja, vagy igazolható módon elküldött javaslatot tehet az ajánlat díjtarifának és a biztosítási feltételeknek megfelelő módosítására. Ha az ajánlat módosítására tett javaslatot a szer-
ződő a kézhezvételtől számított 15 napon belül nem kifogásolja, a szerző- dés az (5) bekezdésben meghatározott időpontban a módosított ajánlat szerint létrejön.
(7) Ha a biztosító az ajánlat módosítására tesz javaslatot, köteles az üzem- ben tartó figyelmét felhívni az ajánlat módosításának tényére, valamint az ajánlathoz viszonyított lényeges eltérésekre. Ennek hiányában a szerződés az ajánlat tartalmának megfelelően jön létre.
(8) A biztosító kötvényt az e §-ban meghatározottak szerint létrejött szer- ződés tartalmával egyező tartalommal bocsáthat ki.
7.§
(1) A szerződő felek bármelyike a biztosítási időszak utolsó napjára (bizto- sítási évfordulóra), azt legalább 30 nappal megelőzően a biztosítási szerző- dést írásban, indoklás nélkül felmondhatja. A felmondás akkor hatályos, ha az a másik félhez határidőben megérkezik.
(2) A biztosítási időszakon belül – az e törvényben meghatározott eseteken túl – a szerződés csak a felek közös megegyezésével szüntethető meg.
(3) A szerződés érdekmúlással szűnik meg a gépjármű forgalomból törté- nő kivonásával, az üzemben tartó változása esetén, illetve szünetelés ese- tén, ha az újbóli üzembe helyezés a kivonás napjától számított egy éven belül nem történik meg.
(4) A szerződés érdekmúlással szűnik meg a tulajdonjog átszállása esetén, ha a szerződéskötésre kötelezett üzemben tartó személyében változás áll be.
8.§
(1) A járműnyilvántartásban szereplő gépjárművek vonatkozásában a fenn- álló biztosítás által érintett biztosítót az e törvényben előírt feladatainak el- látása céljából, a gépjármű forgalomból történő kivonásának, a gépjármű első és ismételt forgalomba helyezésének, valamint a gépjármű tulajdon- jogát érintő változásnak – ideértve a régi tulajdonos (átruházó) külön jog- szabályban meghatározott, tulajdonjog-változáshoz kapcsolódó bejelentési kötelezettsége teljesítésének időpontját is – járműnyilvántartásba történő bejegyzéséről, továbbá az üzemben tartó és a járműnyilvántartásba be- jegyzett üzemben tartó személyét érintő változás járműnyilvántartásba tör- ténő bejegyzéséről – e tény járműnyilvántartásba történő bejegyzésével egyidejűleg – a kötvénynyilvántartó szerv elektronikus úton értesíti, amely értesítést a biztosító a feladatai ellátása során figyelembe vesz.
(2) A járműnyilvántartásban nem szereplő gépjármű üzemben tartója a ha- tósági engedély visszavonását, a tulajdonjog átruházását, illetve az üzem- ben tartó változását igazoló okiratot, a forgalomban történő részvétel vég- leges megszüntetését tanúsító nyilatkozatát köteles a biztosítónál 15 na- pon belül bemutatni.
(3) A biztosító köteles – a díjnemfizetéssel történő megszűnés esetének ki- vételével – a biztosítási szerződés megszűnésének tényéről és a megszűnt szerződés külön rendeletben meghatározott bonus-malus besorolásáról a megszűnést, illetve az arról történt tudomásszerzést követő 30 napon belül az üzemben tartót írásban tájékoztatni.
(4) A szerződésre a magyar jogot kell alkalmazni.
(5) A szerződésre a Polgári Törvénykönyv rendelkezései akkor alkalmazha- tók, ha e törvény eltérő rendelkezést nem tartalmaz.
9.§
(1) Az üzemben tartó a szerződéskötéskor köteles minden, a biztosítás el- vállalása szempontjából lényeges körülményt közölni a biztosítóval, így kü- lönösen – fennálló szerződés esetén a biztosítási időszak vagy a tartam utolsó napját követő – az új biztosítási időszak vagy a határozott tartam kezdő napját, biztosítóváltás esetén az előző biztosítási időszakra vonat- kozóan a fedezetet nyújtó biztosító megnevezését és a biztosítást igazoló okirat számát, továbbá – amennyiben az üzemben tartó már rendelkezik vele – a kártörténeti rendszerazonosító számot.
(2) Az üzemben tartó a szerződéskötéskor köteles a fedezetlenségi díj megállapításához szükséges adatokat a biztosítóval vagy annak képviselő- jével közölni.
(3) A 4.§ (3) bekezdésében meghatározottak szerint a gépjármű tulajdonosa által üzemben tartóként megnevezett személy által kötött szerződés az üzemben tartói jogosultság keletkezésének – járműnyilvántartásba bejegy- zett – időpontjában – de legkorábban a biztosítási szerződésben megállapí- tott időpontban, ennek hiányában a szerződés létrejöttének időpontjában –
lép hatályba. Ha az üzemben tartói jogosultság bejegyzése a szerződéskötést követő 30 napon belül nem történik meg, a szerződés megszűnik.
(4) Az üzemben tartó köteles 8 napon belül bejelenteni a biztosítónak a biztosítást igazoló okiratban feltüntetett adatok változását.
10.§
Ugyanarra a biztosítási időszakra vagy ugyanazon biztosítási időszak egy ré- szére kötött további biztosítási szerződés érvénytelen.
A gépjárműflottára kötött szerződésre alkalmazandó szabályok
11.§
(1) Gépjárműflottára kötött szerződés esetén a szerződő felek az e tör- vényben meghatározottaktól eltérhetnek a szerződés létrejöttét, megszű- nését, a biztosítási időszakot, a díjfizetést illetően.
(2) A biztosító a díjat a flottára kötött szerződés vonatkozásában a biztosí- tási időszak, illetve tartam kezdő napján alkalmazandó díjtarifa alapján ala- kítja ki. A biztosító az így megállapított díjat az adott biztosítási időszak alatt nem változtathatja meg.
(3) A biztosító köteles a flottára kötött szerződés vonatkozásában egy – a meghirdetés napjától számított hatvannapos időszakon túli – előre megha- tározott naptól alkalmazandó díjtarifáját a Magyar Nemzeti Bank elnöké- nek rendeletében meghatározott módon, a Felügyelet honlapján meghir- detni, továbbá a meghirdetés közzétételével egyidejűleg a saját és a Mabisz honlapján közzétenni. Eltérés esetén a Felügyelet honlapján meghirdetett tarifa az alkalmazandó.
(4) Gépjárműflottára a flottához tartozó gépjárművek kategóriáitól és faj- táitól függetlenül határozott tartamú szerződés is köthető.
(5) A biztosító a közbeszerzési eljárás keretében benyújtott – gépjármű- flottára kötendő szerződésre vonatkozó ajánlatát tartalmazó – pályázatá- ban és az annak alapján megkötött szerződésben eltérhet a (2) bekezdés szerint kialakított és a (3) bekezdés szerint meghirdetett díjtarifájától.
A helytállási kötelezettség és annak mértéke 12.§
A biztosítás kiterjed a felelősség kérdésének vizsgálatára, és azoknak a megalapozott kártérítési igényeknek a kielégítésére, amelyeket a biztosított személyekkel szemben a biztosítási szerződésben megjelölt gépjármű üze- meltetése során okozott károk miatt támasztanak.
13.§
(1) Egy biztosítási esemény vonatkozásában a károsultak számától függetlenül a biztosító dologi károk esetén káreseményenként 500 millió Ft összeghatárig, személyi sérülés miatti károk esetén kár- eseményenként 1600 millió Ft összeghatárig köteles helytállni, mely összegek magukban foglalják a káresemény kapcsán bármilyen jog- címen érvényesíthető követeléseket, az igényérvényesítés költségeit (beleértve a jogi képviseleti költségeket is), valamint a teljesítés idő- pontjáig eltelt időszakra járó kamatokat.
(2) Ha a biztosított a kárt más tagállam területén okozta, vagy a zöldkártya- rendszer azon országainak területén, amelyek nemzeti irodájával a magyar Nemzeti Iroda megállapodást kötött, a biztosító helytállási kötelezettségének mértéke a káresemény helye szerinti ország gépjármű-felelősségbiztosítási jogszabályai szerint áll fenn. Ha a biztosító szerződésben meghatározott helytállási kötelezettségének mértéke magasabb a káresemény helye szerinti országban előírt mértéknél, a biztosító helytállási kötelezettsége a biztosítási szerződésben vállalt összeghatárok mértékéig áll fenn.
(3) Azonos okból bekövetkezett, azzal közvetlen okozati összefüggésben lévő, időben összefüggő több káresemény egy biztosítási eseménynek minősül.
14.§
(1) Ha egy biztosítási eseménnyel kapcsolatban több jogosult megalapo- zott kártérítési igénye meghaladja a 13.§ (1)-(2) bekezdésében meghatáro- zott összeget, akkor a kártérítési igények megtérítése az összes kártérítési igénynek a károkra káreseményenként meghatározott összeghez viszonyí- tott arányában történik.
(2) Ha kártérítésként járadékfizetési kötelezettség áll fenn, a biztosítási összeg felosztásakor a járadék tőkeértékét kell figyelembe venni. Ha a jö- vőben várható járadékkifizetések tőkeértéke magasabb a szerződésben rögzített biztosítási összegből rendelkezésre álló összegnél, a biztosító a já- radékkifizetések tőkeértékét arányosan csökkentve állapítja meg a járadék nagyságát.
(3) Ha a biztosítási esemény folytán az adott kártípusra (dologi, illetve sze- mélyi kár) meghatározott káreseményenkénti összeg kimerül, a biztosítási összeg felosztásakor figyelembe nem vett károsult kizárólag akkor érvé- nyesíthet kártérítési igényt, ha azt a biztosító a károsultnak fel nem róható okból hagyta figyelmen kívül. Ebben az esetben a kárt olyan arányban kell az adott kártípusra meghatározott biztosítási összeg újrafelosztásával meg- téríteni, amilyen arányban a károsult a biztosítási összeg felosztásakor abból részesülhetett volna.
(4) A (3) bekezdés szerinti eljárást kell követnie a biztosítónak akkor is, ha egy vagy több károsult kártérítési igénye a károsultnak fel nem róható okból a biztosítási összeg felosztását követően jelentkezik vagy növekszik (pl. egészségi állapot romlása).
(5) Ha a biztosító a figyelembe nem vett károsult kárát az (1)-(4) bekezdé- sekben foglaltak szerint megtérítette, a biztosítási összeg újrafelosztása miatt jogosult a többi érintett károsulttól a részükre korábban teljesített kárkifizetésből az új kártérítési arányt meghaladó kártérítési összeget visszakövetelni a kifizetést követő 5 éven belül. A biztosító az újrafelosztás lehetőségéről köteles a károsultat a kárrendezés során, az első kárkifizetés- sel egyidejűleg írásban tájékoztatni.
(6) Ha egy vagy több károsult kártérítési igénye a biztosítási összeg (1) be- kezdésben meghatározottak szerinti felosztásakor figyelembe vetthez ké- pest csökken, abban az esetben a többi károsult a biztosítási összeg újra- felosztásából eredő új kártérítési aránynak megfelelő kártérítésre jogosult.
15.§
A biztosítás nem terjed ki arra a kárra, amely
a. a károkozó gépjárműben elhelyezett tárgyakban keletkezett, ha ezek nem a gépjárművel utazók személyi használatára szóló tár- gyak;
b. a károkozó gépjárműben keletkezett;
c. a károkozó gépjármű biztosítottjainak egymással szembeni igé- nyéből származó dologi kárként, illetve elmaradt haszonként ke- letkezett;
d. sugárzó, toxikus anyagok és termékek hatására, vagy az egész- ségügyi hatóságok részéről a sugárzás káros hatásainak meg- szüntetését célzó intézkedések folytán keletkezett;
e. a gépjármű balesete nélkül az út burkolatában keletkezett;
f. a gépjármű – forgalomban való részvétele nélkül – munkagép- ként való használata során keletkezett;
g. álló gépjárműre fel-, illetve arról való lerakodás következtében keletkezett;
h. üzemi balesetnek minősül, és a gépjármű javítási vagy karbantar- tási munkái során keletkezett;
i. gépjárműverseny vagy az ahhoz szükséges edzés során követke- zett be;
j. környezetszennyezéssel a gépjármű balesete nélkül keletkezett;
k. a gépjármű üzemeltetésével egyéb vagyontárgyban folyamatos állagrongálással okozott, illetőleg állagromlásból adódott;
l. háború, háborús cselekmény, terrorcselekmény következménye- ként keletkezett.
A biztosítási szerződés időbeli hatálya, és a biztosítási időszak
16.§
(1) Az állandó forgalmi engedélyre kötelezett gépjárművek esetében a biz- tosítási szerződés határozatlan tartamú.
(2) Az ideiglenes forgalmi engedéllyel, az ideiglenes forgalomban tartási en- gedéllyel rendelkező gépjárművek, továbbá az igazolólappal rendelkező lassú járművek és a négykerekű segédmotoros kerékpárok (quadok), továbbá a külön jogszabályban meghatározott forgalomba helyezésre nem kötelezett
gépjárművek esetében, valamint a 4.§ (7) bekezdésében foglalt esetben a biztosítási szerződésben megjelölt határozott tartamú szerződés köthető.
(3) A közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési ok- mányok kiadásáról és visszavonásáról szóló miniszteri rendeletben megha- tározott mezőgazdasági erőgép (lassú jármű) esetében határozatlan tarta- mú szerződés köthető.
17.§
(1) A határozatlan tartamú szerződések esetében a biztosítási időszak egy év, az 5.§ (2) bekezdésében meghatározottak szerint újrakötött szerződések ese- tében a megszűnt szerződés szerinti biztosítási időszak végéig terjedő időszak.
(2) A biztosítási évfordulót a biztosítást igazoló okiraton fel kell tüntetni.
(3) A biztosítási időszak első napja – a szünetelés időtartama alatt hatályba lépő szerződések kivételével – a kockázatviselés kezdete.
(4) A biztosító a biztosítási időszak utolsó napját megelőző ötvenedik napig elküldött írásos értesítőben tájékoztatja a szerződő felet a biztosítási évfor- dulóról és a következő biztosítási időszakra – az értesítés időpontjában ren- delkezésre álló adatok alapján – a díjtarifa szerint várható díjról.
(5) A (4) bekezdésben meghatározott értesítés – a szerződő hozzájáruló nyilatkozata alapján – elektronikus úton is megtehető.
A biztosítási szerződés területi hatálya 18.§
A biztosítási szerződés területi hatálya a tagállamok területére, valamint a zöldkártyarendszer azon országainak területére terjed ki, amelyek nemzeti irodájával a magyar Nemzeti Iroda a Belső Szabályzatnak megfelelő kétol- dalú megállapodást kötött.
A biztosító kockázatviselése 19.§
(1) A biztosító kockázatviselése (a biztosítási fedezet) a felek által a szer- ződésben meghatározott időpontban, ennek hiányában a szerződés lét- rejöttének időpontjában, a 4.§ (3) bekezdésében meghatározott üzemben tartó által kötött szerződés esetén az üzemben tartói jogosultság keletke- zésének – járműnyilvántartásba bejegyzett – időpontjában – de legkoráb- ban a biztosítási szerződésben megállapított időpontban, ennek hiányá- ban a szerződés létrejöttének időpontjában – kezdődik.
(2) Ahhoz, hogy a biztosító kockázatviselése már a biztosítási szerződés lét- rejöttét megelőzően megkezdődjék, a biztosító vagy az általa feljogosított személy írásbeli elfogadó nyilatkozata szükséges.
(3) Semmis a biztosító által egyoldalúan, a másik fél közreműködése nélkül meghatározott és egyedileg meg nem tárgyalt szerződési (biztosítási) felté- tel, amennyiben olyan kikötést tartalmaz, hogy a biztosító csak a díj (első díjrészlet) befizetését követően viseli a kockázatot.
(4) A biztosító kockázatviselése a 21.§ (4) bekezdésében meghatározott tü- relmi időben fennáll.
(5) A szerződés érdekmúlással történő megszűnése esetén a biztosító koc- kázatviselése a forgalomból történő kivonás, a forgalomban történő rész- vétel végleges megszüntetése, a szerződéskötésre kötelezett üzemben tartó személyének változása esetén a tulajdonjog átszállása, illetve az üzemben tartói jogosultság megszűnésének – járműnyilvántartásba bejegy- zett – időpontjában szűnik meg.
(6) A biztosító kockázatviselése a szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetése esetén a szerződés megszűnésének időpontjában, a szer- ződés biztosítási időszak végére történő felmondása esetén a biztosítási időszak zárónapján szűnik meg.
(7) A szerződés a 21.§ (4) bekezdésében meghatározott megszűnése ese- tén a biztosító kockázatviselése a türelmi idő zárónapján szűnik meg.
Díjfizetés 20.§
(1) A biztosítási díj a kockázat viselésének időtartamára előre illeti meg a biztosítót.
(2) A biztosító a kockázatviselése megszűnése napjáig járó biztosítási díj megfizetését követelheti.
(3) A határozott tartamú biztosítási szerződések biztosítási díja a biztosítás tartamára egy összegben illeti meg a biztosítót (egyszeri díj).
21.§
(1) A biztosítás első díjrészlete, valamint folytatólagos díjrészletei a felek által a szerződésben meghatározott időpontokban esedékesek. Ennek hiá- nyában az első díjrészlet a szerződés létrejöttekor, a folytatólagos díjrészlet pedig az adott díjfizetési időszaknak az első napján esedékes.
Ha a díj a 23.§ (2) bekezdésében meghatározott megváltoztatás esetén módosul, vagy a szerződő fél által már megfizetett díjat jogszabályváltozás folytán utóbb más tartozására kell elszámolni, az üzemben tartó a díjkülön- bözetet az esedékes következő biztosítási díjrészlettel együtt – a biztosítási időszakra járó díj teljes megfizetése esetén 30 napos határidővel – köteles megfizetni.
(2) Az egyszeri díjat – a felek eltérő megállapodásának hiányában – a szer- ződés létrejöttekor kell megfizetni.
(3) A biztosítót a késedelmes díjfizetés időszakára a szerződésben megálla- pított kamat illeti meg.
(4) Ha az esedékes biztosítási díjat nem fizetik meg, a biztosító a díj ese- dékességétől számított harmincadik nap elteltéig – a következményekre történő figyelmeztetés mellett – a szerződő félnek a díj esedékességétől számított hatvannapos póthatáridővel, igazolható módon a teljesítésre vo- natkozó felszólítást küld. A türelmi idő eredménytelen leteltével a szerző- dés – amennyiben egyéb okból még nem szűnt meg – az esedékességtől számított hatvanadik napon megszűnik.
(5) A biztosító köteles a szerződés megszűnéséről 15 napon belül az üzem- ben tartónak igazolható módon értesítést küldeni, amennyiben a szerződés megszűnése díjnemfizetés miatt következett be.
(6) Az 5.§ (3) bekezdésében meghatározott esetben a szerződő fél a szer- ződés megkötésekor köteles megfizetni az újrakötött szerződés vonatko- zásában az adott biztosítási időszak hátralévő részére járó díjat, és – ameny- nyiben még nem fizette meg – a díjnemfizetéssel megszűnt szerződés vo- natkozásában a türelmi időre járó díjat.
(7) A biztosító köteles a szerződés (4) bekezdés szerinti díjnemfizetés miatt bekövetkező megszűnése esetén a kötvénynyilvántartó szerv felé a 49.§ alapján fennálló értesítési kötelezettségének a szerződés megszűnésétől számított nyolc munkanapon belül eleget tenni.
Fedezetlenségi díj megfizetésére vonatkozó szabályok 22.§
(1) Az üzemben tartó köteles a fedezetlenségi díjat megfizetni.
(2) A teljes fedezetlenségi díjat azon biztosító köteles kiszámítani és be- szedni, amely az üzemben tartóval a fedezetlenség időtartamát követően szerződést köt.
(3) A biztosító a fedezetlenségi díjat az arról történt tudomásszerzést kö- vetően haladéktalanul köteles kiszámítani.
(4) A fedezetlenségi díj kiszámításánál arra az évre járó meghirdetett díjta- rifát kell alkalmazni, amelyre a fedezetlenség időtartama esik, a díjat be- szedő biztosító díjtarifája nem alkalmazható.
(5) Az üzemben tartó a (3) és (4) bekezdésben meghatározottak szerint kiszámított fedezetlenségi díjat az esedékes biztosítási díjrészlettel együtt, a biztosítási időszakra járó teljes díj egyösszegű megfizetése esetén 30 napos határidővel köteles megfizetni. A biztosító, ha a fedezetlenség- gel érintett időszak meghaladja a 120 napot, részletfizetési lehetőséget nyújthat.
(6) Ha az üzemben tartó az (5) bekezdésben meghatározott kötelezettsé- gének nem tesz eleget, a 21.§ (4) bekezdésében meghatározott rendelke- zéseket kell alkalmazni.
(7) A Kártalanítási Számla kezelője a fedezetlenségi díjnak – a díjhirdetést követő naptári évre vonatkozó, a Kártalanítási Számla általi kártérítések és a kártérítésekhez kapcsolódó eljárási költségek alapján egy naptári évre számított – tarifáját gépjármű-kategóriánként, legkésőbb a naptári év vé- gét megelőző negyvenötödik napig a Magyar Nemzeti Bank elnökének ren- deletében meghatározott módon a Felügyelet honlapján meghirdeti, to- vábbá ezzel egyidejűleg a Mabisz honlapján közzéteszi. Eltérés esetén a Fel- ügyelet honlapján meghirdetett tarifa az alkalmazandó.
(8) A Kártalanítási Számla kezelője jogosult az érdekmúlás miatt vagy egyéb okból következően ki nem számlázott, illetve a biztosító által ki- számlázott és az üzemben tartó által részben vagy teljes mértékben ki nem fizetett fedezetlenségi díjat beszedni.
Díjtarifa, díjhirdetés 23.§
(1) A biztosító a díjat minden egyedi szerződés vonatkozásában a meghirdetett – a biztosítási időszak, illetve tartam kezdőnapján al- kalmazandó – díjtarifa alapján alakítja ki és azt az adott biztosítási időszak alatt – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – nem vál- toztathatja meg, kivéve, ha a szerződés díja a szerződő üzemben tartónak a szerződés megkötésekor fennálló közlési vagy együttmű- ködési kötelezettségének megsértése következtében tér el a díjtari- fa szerint megállapítandó díjtól.
(2) A szerződő üzemben tartónak a szerződés megkötésekor fenn- álló közlési vagy együttműködési kötelezettségének megsértése esetén a szerződés díja legkésőbb a kockázatviselés kezdetét köve- tő hatvan napon belül, az üzemben tartó egyidejű értesítése mel- lett – a szerződéskötéskor fennálló tények figyelembevételével – a kockázatviselés kezdetétől alkalmazandó hatállyal módosítható a biztosítási időszak, illetve tartam kezdőnapján alkalmazandó díjta- rifa szerint.
(3) A biztosító köteles minden egyedi szerződés vonatkozásában egy – a meghirdetés napjától számított hatvannapos időszakon túli – előre megha- tározott naptól alkalmazandó díjtarifáját a Magyar Nemzeti Bank elnöké- nek rendeletében meghatározott módon, a Felügyelet honlapján meghir- detni, továbbá a meghirdetés közzétételével egyidejűleg a saját és a Mabisz honlapján közzétenni. Eltérés esetén a Felügyelet honlapján meghirdetett tarifa alkalmazandó.
(4) A biztosító köteles a biztosítási feltételeit és az alkalmazandó díjtarifá- ját az ügyfélfogadásra rendelkezésre álló helyiségeiben és a honlapján fo- lyamatosan hozzáférhetővé tenni.
(5) Ha a biztosító a gépjármű-felelősségbiztosítást határon átnyúló szolgál- tatás keretében nyújtja és Magyarország területén szervezeti egységgel nem rendelkezik, köteles gondoskodni arról, hogy a (4) bekezdésben emlí- tett információk a kárképviselő székhelyén vagy lakóhelyén betekintés cél- jából kifüggesztésre kerüljenek.
24.§
(1) A határozatlan tartamú szerződés fennállása alatt a biztosítás díja a kö- vetkező biztosítási időszak első napjától kezdődő hatállyal a biztosítási idő- szak kezdőnapján alkalmazandó díjtarifa szerint módosul, és az az adott biztosítási időszak alatt nem változtatható meg.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltaktól kizárólag akkor lehet eltérni, ha azt jog- szabály kifejezetten lehetővé teszi.
Bonus-malus rendszer 25.§
(1) Az üzemben tartó a kármentes időszakhoz igazodó díjkedvezményre (bonus) jogosult, illetve az okozott és a biztosító teljesítési kötelezettségét kiváltó káresemények számához igazodó díjtöbblet (malus) fizetésére kö- teles.
(2) A biztosítók külön rendeletben meghatározottak szerint kötelesek a kártörténeti adatokat felhasználni, a kártörténeti adatokon alapuló bonus- malus rendszert működtetni, továbbá a kártörténeti igazolásokat kiadni.
Szünetelés 26.§
(1) A biztosító kockázatviselése a járműnyilvántartásban szereplő gépjár- művek esetében szünetel, ha az üzemben tartó kérelmére vagy hivatalból történő eljárás következtében a gépjármű a forgalomból ideiglenes kivo- násra került.
(2) A biztosítót az (1) bekezdésben meghatározott ideiglenes kivonás té-
nyéről, valamint annak kezdő és záró időpontjáról a kötvénynyilvántartó szerv elektronikus úton értesíti.
(3) A szünetelés a (2) bekezdésben meghatározott időpontoknak megfe- lelően a kivonás napjától a szünetelés lejártának napjáig vagy a gépjármű ismételt forgalomba helyezésének napjáig, de legfeljebb hat hónapig tart.
(4) Ha az újbóli üzembe helyezés a kivonás napjától számított egy éven belül nem történik meg, a szerződés az egyéves időszak utolsó napját kö- vető napon megszűnik.
(5) A szünetelést követő díjrészlet fizetésének esedékessége – a felek elté- rő megállapodásának hiányában – a szünetelés megszűnésének a napja.
(6) A hivatalból történő ideiglenes kivonás következtében fennálló szüne- telés esetén a biztosító a (2) bekezdésben meghatározott értesüléstől szá- mított 15 napon belül tájékoztatja az üzemben tartót a kockázatviselés szü- netelésének tényéről és az esetlegesen bekövetkező károkozás következ- ményeiről.
(7) A szünetelés időtartama alatt az üzemben tartó kötelezettsége a szer- ződés folyamatos díjfizetéssel történő hatályban tartására nem áll fenn.
(8) A járműnyilvántartásban nem szereplő gépjárművek esetében a szüne- telésnek nincs helye.
Kártérítési igények érvényesítése 27.§
A biztosító, a Kártalanítási Számla kezelője, a Nemzeti Iroda, a kárrendezé- si megbízott, valamint a Kártalanítási Szervezet a gépjármű üzemeltetése során okozott kárt az e törvényben foglaltak szerint megtéríti. E kártérítés nem érinti a károsultnak a Polgári Törvénykönyv szerződésszegéssel oko- zott károkért való felelősség szabályai alapján érvényesíthető további kár- térítési igényét.
28.§
(1) A károsult kártérítési igényét e törvény alapján, a biztosítási szerződés keretei között a károkozó gépjármű üzemben tartójának biztosítójával szemben közvetlenül, illetve az e törvényben meghatározott esetekben a Kártalanítási Számla kezelőjével szemben jogosult érvényesíteni.
(2) A más tagállam területén lakóhellyel (székhellyel) rendelkező károsult keresetet indíthat a károkozó Magyarország területén székhellyel rendelke- ző biztosítójával szemben a lakóhelye (székhelye) szerinti tagállamban, vagy a baleset bekövetkezésének helye szerinti tagállamban, amennyiben a bal- eset a zöldkártyarendszer valamely, a károsult lakóhelyétől (székhelyétől) el- térő országában következett be.
(3) A biztosítóval szemben támasztott követeléseket a károsult választása szerint a kárképviselővel szemben is érvényesítheti a biztosítóra kiterjedő joghatállyal.
29.§
(1) A biztosítási esemény bekövetkeztekor a baleset részesei a helyszínen kötelesek átadni egymásnak a személy, a gépjármű és a biztosítási szerző- dés azonosításához szükséges – a 46.§ (2) bekezdésének a., b. és d. pont- jaiban meghatározott – adatokat, valamint a baleset lényeges körülménye- ire vonatkozó információkat. Az így átadott adatok az e törvényben meg- határozott feladatainak ellátása céljából kizárólag a biztosítóhoz, a Nemze- ti Irodához, a Kártalanítási Számla kezelőjéhez, a Kártalanítási Szervezet- hez, a levelezőhöz, a kárrendezési megbízotthoz, a kárképviselőhöz, az egészségbiztosítási szervhez, a nyugdíjbiztosítási szervhez továbbíthatók és a Bit. biztosítási titokra vonatkozó szabályai szerint kezelendők.
(2) A károsult a káreseményt – annak bekövetkeztétől, illetve a tudomás- szerzéstől számított – 30 napon belül köteles bejelenteni a biztosítónak. A ha- táridő elmulasztása esetén – kivéve, ha a károsult bizonyítja, hogy az önhi- báján kívül történt – a késedelmes teljesítés jogkövetkezményei a káresemény bekövetkezése és a káresemény bejelentése közötti időszakra a biztosítóval, a kárrendezési megbízottal, a levelezővel, a Kártalanítási Számla kezelőjével, a kárképviselővel és a Nemzeti Irodával szemben nem alkalmazhatók.
(3) A Kártalanítási Alap fedezi a károsultnak a felszámolás alatt álló bizto- sítóval szemben fennálló követelését a biztosítási szerződésben, valamint e törvényben a kártérítési igények érvényesítésével kapcsolatos rendelkezé- sek figyelembevételével.
30.§
(1) A biztosított köteles a káreseményt – a kárrendezéshez szükséges ada- tok megadásával és a lényeges körülmények leírásával, valamint a kárese- ménnyel kapcsolatos hatósági (rendőrségi) eljárást lefolytató szerv megjelö- lésével – 5 munkanapon belül a biztosítójánál írásban bejelenteni.
(2) Fedezetet nyújtó érvényes biztosítási szerződéssel nem rendelkező üzem- ben tartó az (1) bekezdésben meghatározottakat 5 munkanapon belül kö- teles a Kártalanítási Számla kezelőjének bejelenteni. Ha a károsult – a bal- esetben részes másik fél vagy az eljáró hatóság tájékoztatása alapján – a be- jelentést olyan biztosítónál teszi meg, amelynél a gépjármű üzemben tartója nem rendelkezik a káresemény időpontjában fedezetet nyújtó érvényes biz- tosítási szerződéssel vagy a szerződés fennállása vitás és más – biztosítási fe- dezetet nyújtó – biztosító érintettsége nem merül fel, a biztosító a bejelen- tést – további intézkedés megtétele nélkül – annak beérkezésétől számított 8 munkanapon belül köteles a Kártalanítási Számla kezelőjének továbbítani és a károsultat erről egyidejűleg tájékoztatni. A 31.§-ban meghatározott 15 napos, illetve 3 hónapos időszak kezdő időpontja a dokumentumok, illetve a bejelentés Kártalanítási Számla kezelőjéhez történő beérkezésének napját követő munkanap.
(3) Köteles a biztosított 5 munkanapon belül bejelenteni azt is, ha a kár- eseménnyel kapcsolatban ellene peres vagy nemperes eljárás indult. A biz- tosító jogosult ebben az eljárásban a biztosított képviseletéről gondoskodni.
(4) Az érvényes biztosítási szerződéssel nem rendelkező üzemben tartó a
(3) bekezdésben meghatározottakat 5 munkanapon belül köteles a Kárta- lanítási Számla kezelőjének bejelenteni. A Kártalanítási Számla kezelője jo- gosult ebben az eljárásban az érvényes biztosítási szerződéssel nem rendel- kező üzemben tartó képviseletéről gondoskodni.
(5) Külföldön bekövetkezett káresemény bejelentésének határidejét a ha- zaérkezés időpontjától kell számítani.
(6) A biztosító, a Nemzeti Iroda, a Kártalanítási Számla kezelője, a kárkép- viselő és a levelező kérelmére, a kárrendezési eljárás lefolytatása céljából, az eljáró hatóság tájékoztatást nyújt a káreseménnyel kapcsolatos eljárás állá- sáról, eredményéről, a károsult és a károkozó – 46.§ (2) bekezdésének a. pontjában meghatározott – személyes adatairól, a gépjármű hatósági jel- zéséről, a biztosító megnevezéséről, a biztosítást igazoló okirat számáról, valamint a káreseménnyel kapcsolatban a konkrét esetre vonatkoztatva a kártérítési igények rendezéséhez szükséges alapvető adatokról.
31.§
A biztosító, ennek kárrendezési megbízottja, levelezője, a kárképviselő, a Kártalanítási Számla kezelője és a Nemzeti Iroda köteles a kárrendezéshez nélkülözhetetlen dokumentumok beérkezésétől számított 15 napon belül, de ezek beérkezésének hiányában is legkésőbb a kártérítési igény benyúj- tásától számított három hónapon belül a károsultnak:
a. kellően megindokolt kártérítési javaslatot tenni azokban az esetekben, amelyekben a felelősség nem vitás és a kárt a 13.§ (1)-(2) bekezdésé- ben foglaltaknak megfelelően, jogcímenként (beleértve a kamatra vo- natkozó tájékoztatást) összegszerűen megállapította, vagy
b. indoklással ellátott választ adni a kártérítési igényben foglalt egyes kö- vetelésekre, azokban az esetekben, amikor a felelősséget nem ismeri el, vagy az nem egyértelmű, vagy a teljes kárt összegszerűen nem állapí- totta meg.
32.§
(1) A biztosító a kártérítési követelések jogosságát a biztosított felelősség- re vonatkozó nyilatkozatában foglaltak és a rendelkezésre álló tények és adatok összevetése alapján, a biztosított kártérítési felelősségéhez mérten köteles megállapítani.
(2) A károsult kártérítési követelését elutasító jogerős ítélet hatálya a bizto- sítottra – a 35.§ (1) bekezdésében meghatározott esetekben az üzemben tartóra és a vezetőre – is kiterjed, ha azt a károsult és a biztosító, a kár- képviselő, a Nemzeti Iroda vagy a Kártalanítási Számla kezelője közötti per- ben hozta a bíróság.
(3) A biztosító, a Kártalanítási Számla kezelője egyösszegű pénzbeli kárté- rítés esetén köteles a megállapított összeget a kártérítési javaslat elfoga- dását, vagy a kártérítés jogerős megítélését követő 15 napon belül a káro- sultnak megfizetni.
32/A.§
(1) Gépjármű károsodása esetén a biztosító előzetes kalkulációt készít az általa téríthető helyreállítási költségek és kiadások nettó, illetve bruttó összegéről, illetve – amennyiben az értékcsökkenés fizetésének feltétele fennáll – az értékcsökkenés mértékének megfelelő összegről, és erről tájé- koztatja a károsultat.
(2) A biztosító a gépjárműben keletkezett kár helyreállításához szük- séges költségek általános forgalmi adóval növelt összegét a káro- sultnak csak akkor térítheti meg, ha a károsult által bemutatott számla tartalmazza a gépjármű helyreállításához szükséges munká- latok megnevezését, anyagköltségét és munkadíját, valamint az a számvitelről szóló törvény előírásainak megfelel, kivéve, ha a káro- sult a közlekedésbiztonsági szempontokra is tekintettel a gépjármű megjavíttatása helyett az (1) bekezdés szerinti mértékű nettó kárté- rítési összeggel szabadon kíván rendelkezni. Amennyiben az érték- csökkenés fizetésének feltétele fennáll, a biztosító az (1) bekezdés szerinti értékcsökkenés összegét téríti meg. Gazdasági totálkár ese- tén vagy ha a káresemény következtében károsult gépjármű helyre- állítása műszaki okokból nem lehetséges, a biztosító a gépjármű ká- rosodás időpontjában fennálló forgalmi értékének maradványérték- kel (roncsértékkel) csökkentett összegét alapul véve köteles megté- ríteni a károsult kárát.
32/B.§
(1) Ha a biztosító úgy ítéli meg, hogy a közlekedési balesettel érintett gép- jármű kormányműve, futóműve, illetve karosszériája (alváza) olyan károso- dást szenvedett, amely miatt a közúti forgalomban való további részvétel- re közlekedésbiztonsági szempontból alkalmatlannak tekinthető és a hely- reállítás – a jogosult erre irányult nyilatkozata alapján – nem történik meg, a kárfelvételi eljárás befejezésétől számított tíz napon belül – az alkalmat- lanság okának feltüntetésével – értesíti a közlekedési hatóságot, kivéve, ha a károsult a hulladékká vált gépjárművekről szóló jogszabály hatálya alá tar- tozó gépjármű esetén annak bontási átvételi igazolását a biztosítónak be- mutatja.
(2) A gépjárműben keletkezett károsodás esetén a biztosító a kár helyreál- lításához szükséges teljes költséget biztosítási szolgáltatása keretében csak akkor térítheti meg a károsultnak, ha a közlekedési hatóság a gépjármű műszaki vizsgálata eredményeként
a. arról tájékoztatja a biztosítót, hogy a gépjármű a közúti forgalomban való részvételre közlekedésbiztonsági szempontból alkalmas, vagy
b. a gépjárművet közlekedésbiztonsági szempontból a (3) bekezdésben meghatározott kivétellel műszakilag alkalmatlannak minősíti, és ennek alapján a gépjárművet a járási hivatal – a külön jogszabályban megha- tározottak szerint – ideiglenesen kivonta a forgalomból.
(3) A (2) bekezdés b. pontja nem alkalmazható abban az esetben, ha a köz- lekedési hatóság a gépjármű műszaki vizsgálata eredményeként a hulla- dékká vált gépjárművekről szóló jogszabály hatálya alá tartozó gépjármű- vet közlekedésbiztonsági szempontból véglegesen alkalmatlannak minősí- tette.
(4) A biztosító az értékcsökkenés összegét csak abban az esetben fi- zetheti ki a károsult részére, ha a károsult a hulladékká vált gépjár- művekről szóló jogszabály hatálya alá tartozó gépjármű esetén annak bontási átvételi igazolását a biztosítónak bemutatta vagy a gépjárművet a járási hivatal – a külön jogszabályban meghatározot- tak szerint – végleg kivonta a forgalomból.
(5) A károsult részére a biztosító nem fizetheti ki a 32/A.§ (1) bekez- dése szerint kalkulált nettó összeget, illetve az értékcsökkenés összegét, ha a közlekedési hatóság arról tájékoztatja, hogy az üzem- ben tartó az (1) bekezdésben foglalt értesítés alapján elrendelt mű- szaki vizsgálatra a gépjárművet nem mutatta be, és a műszaki vizs- gálatára más módon sem került sor.
(6) A 32/A.§ (2) bekezdésében, valamint a (2)-(5) bekezdésben foglaltak nem érintik azt a lehetőséget, hogy a biztosító a 32/A.§ (1) bekezdés sze- rint előzetesen kalkulált nettó összeg, illetve értékcsökkenés 60%-ának megfelelő összegű szolgáltatási előleget nyújtson.
(7) Az (1)-(6) bekezdésekben meghatározottakat nem kell alkalmazni, ha a kárt szenvedett gépjármű telephely szerinti országa nem Magyarország.
Törvényi engedmény
33.§
Amennyiben a biztosító, a Nemzeti Iroda vagy a Kártalanítási Számla ke- zelője a kárt megtérítette, a megtérített összeg erejéig őt illetik meg azok a jogok, amelyek a biztosítottat – a 35.§ (1) bekezdésében meghatározott esetekben az üzemben tartót és a vezetőt – illették meg a kárért felelős sze- méllyel szemben.
Visszkereset 34.§
(1) A biztosító, a Nemzeti Iroda, valamint a 36.§ (6) bekezdésében meghatározott esetben a Kártalanítási Számla kezelője az általa ki- fizetett kártérítési összeg megtérítését követelheti:
a. attól a vezetőtől, aki a gépjárművet az üzemben tartó vagy az egyébként jogosan használó engedélye nélkül vezette;
b. a biztosítottól, több biztosított közös károkozása esetén bárme- lyiküktől, ha a kárt jogellenesen és szándékosan okozták;
c. a vezetőtől, ha a gépjárművet alkoholos vagy a vezetési képes- ségre hátrányosan ható szertől befolyásolt állapotban vezette, il- letve bármely biztosítottól, ha a gépjármű vezetését ilyen sze- mélynek adta át, kivéve, ha bizonyítja, hogy a vezető alkoholos vagy a vezetési képességre hátrányosan ható szertől befolyásolt állapotát nem ismerhette fel (alkoholos befolyásoltságnak te- kinthető a 0,8 ezreléket meghaladó véralkoholszint, illetve a 0,5 mg/l értéket meghaladó légalkohol szint);
d. a vezetőtől, ha a gépjármű vezetésére jogosító engedéllyel nem rendelkezett, illetve bármely biztosítottól, ha a gépjármű vezeté- sét ilyen személynek adta át, kivéve, ha bizonyítja, hogy a gép- járművet engedéllyel vezető esetében a gépjárművezetői enge- dély meglétét alapos okból feltételezte;
e. az üzemben tartótól, ha a balesetet a gépjármű súlyosan elha- nyagolt műszaki állapota okozta;
f. a vezetőtől, ha a kárt segítségnyújtás elmulasztásával, illetve fog- lalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetéssel okozta;
g. az üzemben tartótól, illetve a vezetőtől, ha a szerződés megkö- tésekor, a biztosítási esemény bekövetkezésekor, vagy egyébként terhelő közlési, változásbejelentési, kárbejelentési kötelezettsé- gét nem teljesítette, oly mértékben, ahogyan ez a fizetési köte- lezettséget befolyásolta.
(2) Ha a biztosított az (1) bekezdés c. és d. pontjában, valamint a vezető az
f. pontban felsorolt esetekben köteles a megtérítésre, a teljesített szolgál- tatások keretei között egy biztosítási eseménnyel kapcsolatban a biztosító, a Nemzeti Iroda, valamint a Kártalanítási Számla kezelője legfeljebb 1,5 mil- lió Ft-ig érvényesítheti követelését.
(3) Ha az üzemben tartó az (1) bekezdés e. pontjában meghatározott eset- ben köteles a megtérítésre, a teljesített szolgáltatások keretei között egy biz- tosítási eseménnyel kapcsolatban a biztosító, a Nemzeti Iroda, valamint a Kár- talanítási Számla kezelője legfeljebb 750 ezer Ft-ig érvényesítheti követelését.
(4) Ha az üzemben tartó, illetve a vezető bizonyítja, hogy az (1) bekezdés
g. pontjában meghatározott kötelezettségét nem szándékosan szegte meg, a biztosító, a Nemzeti Iroda, valamint a Kártalanítási Számla kezelője követelését az általa teljesített szolgáltatás keretei között legfeljebb 500 ezer Ft-ig érvényesítheti.
(5) Az elhunyt biztosított örököseivel szemben a biztosító, a Nemzeti Iroda, va- lamint a Kártalanítási Számla kezelője nem érvényesíthet megtérítési igényt.
II. A bonus-malus rendszer általános szabályai és a besorolásra vonatkozó szabályok
A bonus-malus rendszert, az abba való besorolást, illetve a kártörténeti iga- zolások kiadásának szabályait a nemzetgazdasági miniszter 21/2011. (VI.10.) NGM rendelete tartalmazza az alábbiak szerint.
1.§
A rendelet alkalmazásában:
(1) igénylő: a biztosított gépjármű kártörténeti adatra (kármentesség té- nyére) vonatkozó igazolást igénylő üzemben tartója;
(2) kártörténeti adat: a gépjármű üzemben tartója által a biztosított gép- jármű vonatkozásában az adott biztosítóval fennállt kötelező gépjármű- felelősségbiztosítási szerződéses jogviszonya alatt bekövetkezett – a kárté- rítési igény alapjául szolgáló – káreset vonatkozásában a biztosító által elis- mert vagy vele szemben jogerősen megítélt kártérítési kötelezettség is- mertté válásának dátuma (a kártérítéssel kapcsolatos első kifizetés vagy a biztosítóval szemben hozott ítélet jogerőre emelkedésének dátuma), a kifi- zetett kárösszeg meghatározott határidőn belüli visszafizetésének ténye és dátuma, a kármentesség igazolt ténye;
(3) újonnan belépő üzemben tartó: az a szerződést kötő üzembentartó, aki a szerződéskötést megelőző 2 évben magyarországi telephelyű gépjár- mű vonatkozásában az adott gépjármű-kategóriában felelősségbiztosítási szerződéses jogviszonyban üzemben tartóként nem állt.
2.§
(1) A bonus-malus rendszer a személygépkocsira, motorkerékpárra, autó- buszra, tehergépkocsira, vontatóra, mezőgazdasági vontatóra terjed ki.
(2) A bonus-malus rendszer az (1) bekezdés szerinti gépjármű-kategóriák vonatkozásában egy A00 alap, 10 bonus és 4 malus osztályból áll.
(3) A biztosító az egyedi szerződéseket díjmegállapítás céljából az új bizto- sítási időszakot közvetlenül megelőző biztosítási időszak és az új biztosítá- si időszak kezdő napjai közötti időtartam kártörténeti adatai alapján az
1. melléklet szerinti táblázatban meghatározott módon a bonus-malus osz- tály valamelyikéhez hozzárendeli (besorolás).
(3/a) A biztosító a kártörténeti adatokat a (3) bekezdés szerinti be- sorolás céljából történő felhasználás mellett a díjtarifa szerinti to- vábbi korrekciós tényezőként is figyelembe veheti.
(4) A biztosító köteles a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási egyedi szerződéseit a bonus-malus rendszer szerint nyilvántartani.
3.§
(1) Az érintett szerződés vonatkozásában a bonus-malus rendszerrel járó előnyök és hátrányok a szerződő üzemben tartó személyéhez fűződnek, függetlenül attól, hogy az üzemben tartó gépjárművét ki vezette.
(2) Egy biztosítási szerződéssel kapcsolatosan elért osztályba sorolás a szer- ződés hatálya alatt az üzemben tartó párhuzamosan üzemeltetett további járműveire nem használható fel.
(3) Ha az adott gépjárművet jogtalanul használatba veszik, és erre vonat- kozóan büntető feljelentés megtételére kerül sor, úgy a jogosulatlan hasz- náló által a gépjárművel okozott kár a szerződés besorolását nem érinti.
4.§
(1) A rendszerbe újonnan belépő üzemben tartó szerződése A00 osztályba kerül, kivéve a hozott kárelőzményi igazolás figyelembevételével létrejött szerződést.
(2) Egy adott biztosítási időszakon belül a szerződés besorolása – a (4) és
(5) bekezdésben, az 5.§ (3)-(5) bekezdésben, továbbá a 7.§ (3) bekezdésé- ben meghatározott esetkörök kivételével – nem változik.
(3) A besorolás a következő biztosítási időszakban egy osztályt emelkedik, ha a szerződéssel érintett gépjármű az új biztosítási időszakot közvetlenül megelőző biztosítási időszak és az új biztosítási időszak kezdő napjai kö- zötti időtartam során legalább 270 napig biztosítási fedezettel rendelkezett és ebben az időtartamban az üzemben tartónak az érintett gépjármű vo- natkozásában – a károkozás időpontjától függetlenül – kártérítési kötele- zettsége (az első kárkifizetés vagy a biztosítóval szemben hozott jogerős ítélet dátuma) nem vált ismertté.
(4) A biztosító az üzemben tartó által az adott szerződés vonatkozásában megszerzett besorolást a szerződés megszűnését követő 2 éven belül fi- gyelembe veszi – ugyanazon gépjármű-kategóriába tartozó gépjárműre – az új szerződés besorolásánál. Díjnemfizetés miatti szerződés megszűnés esetén a besorolás másik gépjárműre kötött szerződésre nem vihető át.
(5) Ha az üzemben tartó egy adott gépjárműre már rendelkezik szerződés- sel, és annak hatálya alatt másik, azonos gépjármű-kategóriába tartozó gépjárműre is szerződést köt, az új szerződést A00 osztályba kell sorolni. Ha a kedvezőbb besorolású gépjármű szerződése érdekmúlás miatt megszű- nik, akkor a megszűnt szerződésen megszerzett besorolás a megszűnést követő naptól 2 éven belül az adott üzemben tartó másik szerződésére – a biztosítási időszakon belül is – érvényesíthető a kedvezőbb besorolású gép-
jármű előző besorolása által érintett biztosítási időszak kezdő napja és az érvényesítés időpontja közötti időtartam során ismertté vált biztosítói kár- térítési kötelezettségek számának figyelembevételével.
5.§
(1) A biztosító az üzemben tartó nyilatkozata alapján állapítja meg a szer- ződés előzetes besorolását, ennek hiányában a szerződést előzetesen az A00 osztályba sorolja.
(2) A biztosító köteles a biztosítási időszak kezdetét követő 15. és 30. nap közötti időtartamon belül a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvényben meghatározott kártörténeti nyilvántartásból (a továbbiakban: kárnyilvántartás) lekérdezni a szerződés bonus-malus beso- rolásához szükséges adatokat. A biztosító a kárnyilvántartásban az üzem- ben tartó által közölt hatósági jelzés és az előző biztosítást igazoló okirat száma vagy a kártörténeti rendszer azonosító szám alapján végzi a beazo- nosítást, a besorolást a közvetlenül megelőző biztosítási időszak kárnyil- vántartásban meglévő adatai (kockázatviselés időtartama, kártörténeti adatok) alapján állapítja meg.
(3) A biztosító a biztosítási időszak kezdetét követő 45 napon belül megálla- pítja a szerződés végleges besorolását a biztosítási időszak kezdetére vissza- menő hatállyal, egyidejűleg a kárnyilvántartásba bejegyzi a bonus-malus be- sorolást és a besorolás szerinti díjról értesítést küld az üzemben tartónak, amennyiben az az üzemben tartó nyilatkozata szerinti besorolástól eltér.
(4) Ha az üzemben tartó közlése alapján a szerződés besorolásához szüksé- ges adatok a biztosítási időszak kezdetét követő 30. napig a kárnyilvántar- tásban nem beazonosíthatók, erről a tényről a biztosító az üzemben tartónak 15 napon belül értesítést küld. Ha a biztosítási időszak kezdetét követő 60. nap elteltével az adatok a kárnyilvántartásban továbbra sem beazonosít- hatók, akkor a biztosító 15 napon belül A00 osztályban állapítja meg a szer- ződés végleges besorolását a biztosítási időszak kezdetére visszamenő ha- tállyal, és a besorolás szerinti díjról értesítést küld az üzemben tartónak.
(5) Ha a biztosító tudomást szerez arról, hogy az üzemben tartó a kedve- zőbb besorolás érdekében akár a gépjármű beazonosítására, akár a szer- ződés besorolására vonatkozóan valótlan adatokat közöl, melynek követ- keztében a kárnyilvántartásban történő beazonosítás lehetetlenné válik, a biztosító a szerződést M04 osztályba sorolja.
5/A.§
Ha az 5.§ (4) bekezdésében foglaltak szerint – a kárnyilvántartásban vagy a kapcsolódó nyilvántartásban szereplő, és a valós adatokat tartalmazó szerződésben szereplő adatok eltérése miatt – valamely biztosító A00 osz- tályban állapította meg a szerződés végleges besorolását, és a kárnyilván- tartási rendszerben a szerződés beazonosításához és besorolásához szük- séges adatok később rendelkezésre állnak, az adatok helyesbítése időpont- jával érintett biztosítási időszak biztosítója köteles a kárnyilvántartásban meglévő adatok alapján a szerződés végleges besorolását az adott biztosí- tási időszak kezdetére visszamenő hatállyal megállapítani.
6.§
(1) A biztosító köteles a hozott kárelőzményi igazolást a besorolásra vo- natkozó szabályok szerint figyelembe venni, amennyiben az igazolás tar- talmazza az adott biztosítónál nyilvántartott időszakot, a kármentességet vagy azt a tényt, hogy az üzemben tartó a szerződés hatálya alatt hány, a biztosító által elismert vagy vele szemben jogerősen megítélt kárt okozott.
(2) A biztosító a besorolásnál kizárólag az utolsó, időben egybefüggő idő- tartamra vonatkozó igazolást vagy igazolásokat veheti figyelembe.
7.§
(1) Az üzemben tartó jogosult arra, hogy a biztosítónak a teljes kárkifizetés összegéről szóló írásbeli értesítését követő 45 napon belül a kártérítés tel- jes összegét a biztosítónak megfizesse.
(2) Ha az üzemben tartó a kártérítés teljes összegét a biztosítónak megfi- zette, azt a besorolást illetően úgy kell figyelembe venni, mintha a biztosí- tó részéről kártérítési kötelezettség nem keletkezett volna.
(3) Amennyiben a besorolásnál a későbbiekben megfizetett kártérítési összeg alapját képező kártérítési kötelezettség már figyelembevételre ke- rült, az üzemben tartó jogosult a (2) bekezdésnek megfelelő besorolás ér- vényesítésére.
(4) Kármegosztás esetén az adott biztosítási szerződés alapján történt kár- térítés kifizetést kell figyelembe venni.
8.§
A biztosító köteles – az igénylés beérkezését követő 15 napon belül – az igénylő kérésére az igénylést megelőző szerződéses időszak vonatkozásá- ban – amennyiben ezen időszak tartama az 5 évet meghaladja, úgy leg- alább ötéves időszakra visszamenőleg – a kárnyilvántartásban meglévő kár- történeti adatokról írásban igazolást kiadni más tagállam által előírt fele- lősségbiztosítási kötelezettség alapján kötendő szerződéssel kapcsolatos kedvezmény érvényesítése céljából.
Bonus-malus osztályba sorolás személygépkocsi, motorkerékpár esetén | |||||
Kiinduló osztály | A megelőző biztosítási időszak és az új biztosítási időszak kezdő napjai közötti időtartam kártörténeti adata alapján | ||||
0 kár | 1 kár | 2 kár | 3 kár | 4 vagy több kár | |
B10 | B10 | B08 | B06 | B04 | M04 |
B09 | B10 | B07 | B05 | B03 | M04 |
B08 | B09 | B06 | B04 | B02 | M04 |
B07 | B08 | B05 | B03 | B01 | M04 |
B06 | B07 | B04 | B02 | A00 | M04 |
B05 | B06 | B03 | B01 | M01 | M04 |
B04 | B05 | B02 | A00 | M02 | M04 |
B03 | B04 | B01 | M01 | M03 | M04 |
B02 | B03 | A00 | M02 | M04 | M04 |
B01 | B02 | M01 | M03 | M04 | M04 |
A00 | B01 | M02 | M04 | M04 | M04 |
M01 | A00 | M03 | M04 | M04 | M04 |
M02 | M01 | M04 | M04 | M04 | M04 |
M03 | M02 | M04 | M04 | M04 | M04 |
M04 | M03 | M04 | M04 | M04 | M04 |
Bonus-malus osztályba sorolás autóbusz, tehergépkocsi, vontató, mezőgazdasági vontató esetén | |||||
Kiinduló osztály | A megelőző biztosítási időszak és az új biztosítási időszak kezdő napjai közötti időtartam kártörténeti adata alapján | ||||
0 kár | 1 kár | 2 kár | 3 kár | 4 vagy több kár | |
B10 | B10 | B09 | B08 | B07 | B06 |
B09 | B10 | B08 | B07 | B06 | B05 |
B08 | B09 | B07 | B06 | B05 | B04 |
B07 | B08 | B06 | B05 | B04 | B03 |
B06 | B07 | B05 | B04 | B03 | B02 |
B05 | B06 | B04 | B03 | B02 | B01 |
B04 | B05 | B03 | B02 | B01 | A00 |
B03 | B04 | B02 | B01 | A00 | M01 |
B02 | B03 | B01 | A00 | M01 | M02 |
B01 | B02 | A00 | M01 | M02 | M03 |
A00 | B01 | M01 | M02 | M03 | M04 |
M01 | A00 | M02 | M03 | M04 | M04 |
M02 | M01 | M03 | M04 | M04 | M04 |
M03 | M02 | M04 | M04 | M04 | M04 |
M04 | M03 | M04 | M04 | M04 | M04 |
III. A baleseti adó megfizetésére vonatkozó szabályok
A baleseti adó megfizetésére vonatkozó szabályokat a Neta tv. 11/A. – 11/H.§-ai tartalmazzák az alábbiak szerint:
Az adókötelezettség, az adó alanya 1/A.§
(1) A Gfbt. szerinti biztosítási kötelezettség után baleseti adót (a további- akban e fejezet alkalmazásában a baleseti adó: adó) kell fizetni.
(2) Az (1) bekezdés szerinti adókötelezettség a Gfbt. szerinti biztosítási idő- szak első napján keletkezik és utolsó napján szűnik meg.
(3) Ha a biztosító értesítése alapján a kötelező gépjármű-felelősségbiztosí- tás díjának meg nem fizetése miatt a gépjármű forgalomból való kivonása iránti eljárás indul, az adókötelezettség – a (2) bekezdésben foglaltaktól el- térően – a gépjármű forgalomból való kivonása napján szűnik meg.
1/B.§
Az adó alanya az a személy vagy szervezet, akit vagy amelyet a Gfbt. sze- rinti biztosítási kötelezettség terhel.
Az adó alapja, mértéke 1/C.§
(1) Az adó alapja az éves kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díj, ide értve a Gfbt. szerint megállapított fedezetlenségi díjat is (a továbbiakban együtt: biztosítási díj).
(2) Határozott tartamú, Gfbt. szerinti biztosítási szerződés esetén az adó alapja a határozott időtartamra megállapított egyszeri biztosítási díj.
(3) Az adó alapja
a. a Gfbt. szerinti fedezetlenségi időtartamra, továbbá
b. a Gfbt. szerinti türelmi idő és – biztosító kockázatviselésével nem érin- tett – a gépjármű forgalomból való kivonásának napjáig terjedő időtar- tam (a továbbiakban: biztosítási díjjal le nem fedett időtartam) azon napjaira, melyekre a biztosító az (1) vagy (2) bekezdés szerinti adót nem szedte be, a Magyar Biztosítók Szövetsége által közétett – a Gfbt. sze- rinti türelmi idő első napján érvényes – fedezetlenségi díj napi összege és a fedezetlenségi időtartam, valamint a biztosítási díjjal le nem fedett időtartam napjai számának szorzata.
1/D.§
Az adó mértéke az adóalap 30%-a, de a biztosító kockázatviselésével érin- tett időtartam naptári napjaira naponta legfeljebb 83 forint/gépjármű.
Az adó megállapítása 1/E.§
(1) Az adót – a 1/F.§-ban foglalt kivétellel – a beszedésre kötelezett állapít- ja meg, vallja be és fizeti meg.
(2) Az adó beszedésére kötelezett a Gfbt. szerinti kötelező felelősségbizto- sítási szolgáltatást nyújtó biztosító (a továbbiakban: biztosító).
(3) A biztosítónak az általa megállapított adót az esedékes biztosítási díjjal, díjrészlettel együtt kell beszednie, annyi részletben és olyan arányban, ahány részletben és amilyen arányban az adó alanyának a biztosítási díjfi- zetési kötelezettségének eleget kell tennie.
(4) Ha az adó alanya a biztosítási díj és a megállapított adó együttes összegénél kevesebbet fizetett, akkor azt úgy kell tekinteni, hogy részben vagy egészben a megállapított adót fizette meg.
(5) A biztosító a fizetendő baleseti adót akkor is tartozik befizetni, ha annak beszedését elmulasztotta.
(6) Ha a Gfbt. szerinti biztosítási jogviszony díjnemfizetés miatt szűnik meg és a Gfbt. szerinti türelmi időben esedékes biztosítási díj után a biztosító az adót megfizette, a biztosítási jogviszony megszűnését magában foglaló hó- napról szóló bevallásában a fizetendő adó összegét a biztosító az adónak az adóalany által meg nem fizetett összegével csökkentheti.
1/F.§
(1) A Gfbt. szerinti határon átnyúló szolgáltatás esetén az adót az adó ala- nya önadózással, a biztosítási díj esedékességével egyidejűleg állapítja meg.
(2) A biztosítási díjjal le nem fedett időtartam azon napjaira, amelyekre a biztosító a 1/C.§ (1) vagy (2) bekezdése alapján az adót nem szedte be, az adó alanya az adó összegét önadózással állapítja meg a gépjármű forga- lomból való kivonását vagy az üzemben tartó személyében bekövetkezett változás esetén, a változást követő hónap 15. napjáig. A biztosító a koc- kázatviselése megszűnésétől számított 15 napon belül igazolást ad az adó- alany számára arról, hogy az adó a 1/E.§ alapján mely napig van megfi- zetve.
1/G.§
Ha a biztosítási díj az adóalany számára visszajár
a. a beszedéssel megfizetett adó esetén a visszajáró díj alapulvételével szá- mított adót a biztosító köteles az adóalanynak a visszajáró díj visszafi- zetésével egyidejűleg visszafizetni. A díj visszafizetésének hónapját kö- vető 15. napig benyújtott bevallásában a biztosító jogosult a visszafize- tett adóval az általa beszedett, bevallott adót csökkenteni;
b. önadózással megfizetett adó esetén az adó alanya a visszajáró díj ala- pulvételével számított adót az adózás rendjéről szóló törvény szabályai szerint a díj visszafizetését követ ő hónap első napjától kezdődően az ál- lami adóhatóság által rendszeresített nyomtatványon visszaigényelheti.
Eljárási rendelkezések 1/H.§
(1) Az adóval kapcsolatos adóhatósági feladatokat az állami adóhatóság látja el.
(2) A beszedésre kötelezett, illetve – a 1/F.§ szerinti esetben – az adó ala- nya az adót az adó megállapítására előírt határnapot követő hónap 15. napjáig vallja be és fizeti meg az állami adóhatóság által rendszeresített nyomtatványon.
IV. Egyéb rendelkezések
(1) A biztosító a szerződő által a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződésre befizetett biztosítási díjból először az esedékes baleseti adót, a szükség szerint járó fedezetlenségi díjat, illetve amennyiben szükséges, a díjnemfizetés miatt nála megszűnt szerződés türelmi idejére járó díjat egyenlíti ki, majd a befizetett biztosítási díjból fennmaradó összeget írja jóvá az aktuális biztosítási szerződésre.
(2) Az ajánlatot a biztosító az I/5.§-ban leírt esetekben utasíthatja el. A szerződés létrejöttének feltételeit jelen feltétel és ügyféltájékoztató 5. és 6.§-a tartalmazza. A díj átvétele és a kockázatviselés kezdetének a megje- lölése nem eredményezi a szerződés azonnali létrejöttét.
(3) A díj havi gyakorisággal átutalással vagy csoportos beszedésre adott fel- hatalmazással, negyedéves, féléves és éves gyakorisággal csekken, átuta- lással vagy csoportos beszedésre adott felhatalmazással fizethető, a gép- jármű kategóriájától, az éves díjtól, a díjfizetés módjától és a választott ta- rifától függően. A díjfizetés gyakoriságát biztosítási időszak alatt csak a sű- rűbb gyakoriságról ritkább gyakoriságú díjfizetésre való áttéréssel lehet mó- dosítani. Ez a módosítás a biztosítás díját nem változtatja meg. A díjfizetés módját biztosítási időszak alatt is módosítani lehet, figyelembe véve a tari- fában meghirdetett feltételekben erre vonatkozóan tett korlátozásokat. Ez a módosítás a biztosítás díját nem változtatja meg. A díjfizetés módjának módosítására vonatkozó igényt írásban kell a biztosítónak bejelenteni, amely annak elfogadását írásban igazolja vissza.
(4) Gépjárműflottára kötött szerződések esetén az évforduló január 1., kivéve, ha a flotta keretszerződésben ettől eltérő évforduló került meghatározásra.
(5) Elévülés
Az általános szabályok alapján érvényesített kártérítési igény elévülési ideje 5 év, míg a fokozott veszéllyel járó tevékenységből eredő kártérítési igények elévülési ideje 3 év. Fokozott veszéllyel járó tevékenységnek mi- nősül a gépjármű üzemeltetése. A károsult nincs elzárva attól, hogy a fo- kozott veszéllyel járó tevékenységből eredő kártérítési igényeit az általános felelősségi alakzat alapján, és így a hosszabb elévülési idő alatt érvényesítse.
(6) A biztosító biztosítási szerződésből eredő kötelezettségével összefüggésben, a károsító eseményt megelőző állapot visszaállítá- sához vagy a bekövetkezett kár következményeinek megszüntetésé- hez szükséges, általános forgalmiadó-köteles szolgáltatás ellenérté- ke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelő összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelyből annak összege kiszámítható.
A fentieket megfelelően alkalmazni kell a Kártalanítási Számla által teljesí- tett kárkifizetésekre.
Ha a károsult vagyontárgy a Gfbt. kártérítési kötelezettsége alá tar- tozó gépjármű, az I. rész 32/A. és 32/B.§-ában foglaltakat kell alkal- mazni azzal, hogy a biztosító által nyújtható szolgáltatási előlegként az előzetesen kalkulált vagy a térítendő nettó kártérítési összeg, il- letve értékcsökkenés legfeljebb 60%-os mértékét kell meghatározni.
(7) A biztosítási szerződéssel kapcsolatosan alkalmazott jogszabá- lyok, rendelkezések, előírások
A Groupama Biztosító Zrt-vel kötött biztosítási szerződések vonat- kozásában az alkalmazandó jog Magyarország joga. A biztosítási szerződésre vonatkozó általános és különös feltételekben, záradé- kokban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv és az egyéb hatályos magyar jogszabályok rendelkezései az irányadók. Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés esetén a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvényt kell el- sősorban alkalmazni.
(8) Direkt tarifa
A biztosító direkt tarifája szerinti díjak az alábbi feltételek együttes teljesülése esetén alkalmazhatóak, vehetők igénybe az alábbi feltéte- leknek megfelelő, úgynevezett „e-GFB” szerződés megkötése esetén:
– e-GFB szerződés: az alábbi feltételeknek együttesen megfelelő, telefo- non keresztül, vagy a biztosító saját honlapján, illetve olyan honlapon kötött szerződés, ahol a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díj ki- számítható, az ajánlat kitölthető és elektronikusan továbbítható.
– Díjfizetés gyakorisága: A szerződés díjfizetési gyakorisága csak ne- gyedéves, féléves vagy éves lehet. Negyedévesnél gyakoribb díjfizetési ütemezést a szerződés fennállása alatt nem lehet választani.
– Díjfizetés módja: A szerződés valamennyi esedékessé váló díját/díjrész- letét csoportos beszedési megbízás vagy átutalás útján kell kiegyenlíte- ni, ideértve a szerződés megkötésekor esedékes díjrészletet is. A szer- ződés fennállása alatt a fentiektől eltérő díjfizetési módot nem lehet vá- lasztani.
A szerződő az ajánlattételkor külön nyilatkozattal hozzájárul ahhoz, hogy a biztosító a szerződése megkötésével, kezelésével, megszűnésével kapcsola- tos és írásbeli alakisághoz nem kötött kommunikációt elektronikus úton folytathatja, ennek megkezdéséről a biztosító a szerződőt az általa meg- adott elektronikus elérhetőségek egyikén tájékoztatja. A hozzájárulással együtt a szerződő külön nyilatkozatban az alábbiakat vállalja: Pontosan, a valóságnak megfelelően adja meg az e-mail cím elérhetőségét és mobiltele- fonszámát. Az elektronikus úton kiküldött dokumentumokat a levélben fog- lalt tájékoztatásnak megfelelően kinyomtatja. Az e-mail címében és/vagy a mobiltelefonszámában bekövetkezett változást – az információk illetéktelen személyhez jutásának elkerülése érdekében – a szerződő köteles azonnal bejelenteni a biztosító internetes vagy telefonos ügyfélszolgálatán.
A változást a biztosító a munkaidő végéig történt bejelentés esetén a kö- vetkező munkanap végéig, míg a munkaidő vége után beérkezetteket 2 munkanapon belül hajtja végre. Az adatok valótlanságából, hiányosságá- ból vagy a változás bejelentésének elmulasztásából eredő esetleges káro- kért, hátrányos jogkövetkezményekért, avagy a kívánt joghatások elmara- dásáért a biztosító nem vállal felelősséget.
Ha a direkt tarifa feltételei nem kerülnek elfogadásra, akkor csak hagyományos tarifa szerinti szerződés köthető.
Meglévő hagyományos szerződéseket csak abban az esetben lehet újra- kötni a direkt tarifa feltételeinek megfelelő feltételek alapján, amennyiben a szerződés – a törvényi előírásoknak megfelelően – évfordulóra felmon- dásra kerül.
(Meglévő hagyományos szerződés: A GGB Zrt-nél nem direkt tarifa alapján kötött, a hatályos díjtarifa alapján kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés megkötésére tett ajánlatban meghatározott szerződés kockázat- viselési kezdete előtti kockázatviselési kezdetű kötelező gépjármű-felelős- ségbiztosítási szerződés.)
V. A kártérítési igény elbírálásához és a szolgáltatás teljesítéséhez szükséges dokumentumok
A biztosító a bejelentett kártérítési igény (szolgáltatási igény) elbírálásához a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződésre vonatkozó feltétel és ügyféltájékoztató figyelembevételével jogosult bekérni, beszerezni és ellen-
őrizni az alábbi dokumentumokat, amelyek a biztosítási esemény bekövet- kezésének igazolásához, illetve a teljesítendő szolgáltatás szolgáltatás mér- tékének meghatározásához szükségesek, így különösen a kártérítési igény (szolgáltatási igény) jogalapjának fennállását bizonyítják és/vagy az igény összegszerűségének megállapításához szükségesek.
A biztosító a szolgáltatása teljesítésének esedékességét a bejelentett bizto- sítási esemény tekintetében indult büntető- vagy szabálysértési eljárás jog- erős befejezéséhez nem köti.
Kárbejelentő dokumentumok
– Baleseti bejelentő
– Gépjármű kárbejelentő (károsulti és okozói)
– Részletes károsulti kárleírás
– Részletes károkozói kárleírás
– Felelősségelismerő nyilatkozat
– Tanú nyilatkozatok
– Ittassági nyilatkozat
Okmányok
– Vezetői engedély
– Forgalmi engedély
– Személyazonosító igazolvány
– Lakcímkártya
Tulajdonjogot vagy kártérítésre való jogosultságot igazoló dokumen- tumok
– Díjbefizetést igazoló bizonylat
– Kötvény
– Törzskönyv
– Lízing-, hitel- vagy tartósbérleti szerződés másolata
– Finanszírozói nyilatkozat, meghatalmazás
– Adásvételi szerződés
– Szerződés gépjármű kölcsönadásról
– Üzembentartói szerződés vagy okirat
– Forgalomból kivonó határozat (érvénytelenített forgalmi engedély, ille- tőleg törzskönyv)
– Bontási igazolás
– Tulajdoni lap
– Hagyatéki végzés
– Gyámhatósági rendelkezés
– Öröklési bizonyítvány
– Lemondó nyilatkozat
– Meghatalmazás
– Javítói meghatalmazás
– Átruházó nyilatkozat
– Azonosítási adatlap
– Aláírási címpéldány
– Cégkivonat
– Bankszámlakivonat
– Közjegyzői okirat
– Munkáltatói nyilatkozat
– Munkaszerződés
Rendőrségi, szabálysértési dokumentumok
– Rendőrségi helyszínelés jegyzőkönyve
– Rendőrségi feljelentés jegyzőkönyve
– Rendőrségi határozat
– Vizsgálati (nyomozói) szakértői jegyzőkönyv
– Helyszíni bírság másolata
– Vádirat
– Bírósági határozat/ítélet/végzés
Kártérítési összeg megállapításra szolgáló dokumentumok
– Javítási árajánlat
– Audatex kalkuláció
– Eurotax kalkuláció
– Javítási számla
– Eurotax káridőponti érték számítás
– Márkakereskedő, vezérképviselet nyilatkozata a gépjármű típusáról, fel- szereltségéről
– Szervizkönyv
– Kereskedői ajánlat roncsértékre
– Bizonylat roncs értékesítéséről
– Tárolási számla
– Szállítási számla
– Tachográf adatlap
– Bérgépjármű igény nyomtatvány
– Bérautó bérleti szerződés
– Keresetveszteséget igazoló iratok
– Beszerzési számla, vásárlási bizonylat (pl. nyugta)
– Egyéb, a kártérítési igényt igazoló számla, bizonylat
– Készpénz-befizetési pénztárbizonylat
– Áfa nyilatkozat
További dokumentumok
– Építési engedély
– Építési napló
– Tervdokumentáció
– Vállalkozói igazolvány
– Vámkezeléssel kapcsolatos iratok
– Adóbevallás, a szükséges tartalommal
– Egyszerűsített éves beszámoló
– Eredmény-kimutatás, mérleg
– Tárgyi eszköznyilvántartás
– Egyéb könyvelési iratok
– Költségkimutatás
– Menetjegyek
– Útnyilvántartás
– Menetlevél
– Fuvarlevél
– Munkalap
– Garanciajegy
– Fotók
– Értéklista
– Ingósági kárlista
– Orvosi zárójelentés
– Orvosi lelet
– Ambuláns kezelőlap
– Temetéssel kapcsolatos költségek igazolása
– Kórházi ellátással, gyógykezeléssel kapcsolatos költségek igazolása
– Rehabilitációs költségek, gyógyászati segédeszközök számlái
– Igazságügyi szakértői vélemény
– Egyéb szakértői vélemény
– A Nemzeti Közlekedési Hatóság véleménye a sérült gépjármű közleke- désbiztonsági alkalmasságáról
– Országos Meteorológiai Szolgálat igazolása
– Szakhatósági iratok
– Tűzoltósági hatósági bizonyítvány
– Tűzvizsgálati jelentés
A felsorolt okiratokon kívül a biztosított, illetve a károsult jogosult a károk és költségek igazolására, a bizonyítás általános szabályai szerint annak ér- dekében, hogy követelését érvényesíthesse.
VI. A személyes adatok kezelésére, valamint
a biztosítási szerződéssel kapcsolatos panaszok ügyintézésére vonatkozó elvi és gyakorlati tudnivalók (Tudnivalók)
(1) Értelmező rendelkezések
a. Személyes adat: az érintettel kapcsolatba hozható adat – különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző isme- ret –, valamint az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következte- tés. A személyes adat az adatkezelés során mindaddig megőrzi e minő- ségét, amíg kapcsolata az érintettel helyreállítható. Az érintettel akkor helyreállítható a kapcsolat, ha az adatkezelő rendelkezik azokkal a tech- nikai feltételekkel, amelyek a helyreállításhoz szükségesek.
b. Érintett: bármely meghatározott, személyes adat alapján azonosított vagy – közvetlenül vagy közvetve – azonosítható természetes személy.
c. Hozzájárulás: az érintett akaratának önkéntes és határozott kinyilvánítá-
sa, amely megfelelő tájékoztatáson alapul, és amellyel félreérthetetlen beleegyezését adja a rá vonatkozó személyes adatok – teljes körű vagy egyes műveletekre kiterjedő – kezeléséhez.
d. Adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiség- gel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely önállóan vagy másokkal együtt a személyes adatok kezelésének célját meghatározza, az adatke- zelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja vagy az adatfeldolgozóval végrehajtatja.
e. Adatkezelés: az alkalmazott eljárástól függetlenül a személyes adatokon végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így különösen gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, fel- használása, lekérdezése, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehan- golása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adatok további felhasználásának megakadályozása, fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizi- kai jellemzők (pl. ujj- vagy tenyérnyomat, DNS-minta, íriszkép) rögzítése.
f. Adattovábbítás: az adat meghatározott harmadik személy számára tör- ténő hozzáférhetővé tétele.
g. Adatfeldolgozás: az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalma- zott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől, feltéve, hogy a technikai feladatot az adatokon végzik.
h. Adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi sze- mélyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely szerződés alap- ján – beleértve a jogszabály rendelkezése alapján történő szerződéskö- tést is – személyes adatok feldolgozását végzi.
i. Harmadik személy: olyan természetes vagy jogi személy, illetve jogi sze- mélyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval.
j. Infotv.: az információs önrendelkezési jogról és az információszabadság- ról szóló 2011. évi CXII. törvény.
k. Biztosítási titok: minden olyan – minősített adatot nem tartalmazó –, a biztosító, a viszontbiztosító, a biztosításközvetítő, a biztosítási szaktanács- adó rendelkezésére álló adat, amely a biztosító, a viszontbiztosító, a biz- tosításközvetítő, a biztosítási szaktanácsadó egyes ügyfeleinek (ideértve a károsultat is) személyi körülményeire, vagyoni helyzetére, illetve gazdál- kodására vagy a biztosítóval, illetve a viszontbiztosítóval kötött szerződé- seire vonatkozik.
l. Ügymenet kiszervezése: a biztosító biztosítási vagy azzal közvetlenül összefüggő tevékenysége valamely részének végzésére mást bíz meg.
m. Biztosító: Groupama Biztosító Zrt., székhely: Magyarország, 0000 Xxxx- xxxx, Xxxxxxxx xxxxxxxx xxxx 0/X, Xxxxxxxx Törvényszék Cégbírósága által Cg. 00-00-000000 szám alatt bejegyezve;
n. Ügyfél: a szerződő, a biztosított, a kedvezményezett, a károsult, a bizto- sító szolgáltatására jogosult más személy; az adatvédelemre vonatkozó rendelkezések alkalmazásában ügyfél az is, aki a biztosító számára szer- ződéses ajánlatot tesz.
o. Egészségügyi adat: az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó szemé- lyes adatok védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvényben foglalt meg- határozás szerint az érintett testi, értelmi és lelki állapotára, kóros szen- vedélyére, valamint a megbetegedés, illetve az elhalálozás körülményei- re, a halál okára vonatkozó, általa vagy róla más személy által közölt, il- letve az egészségügyi ellátóhálózat által észlelt, vizsgált, mért, leképzett vagy származtatott adat; továbbá az előzőekkel kapcsolatba hozható, az azokat befolyásoló mindennemű adat (pl. magatartás, környezet, foglalkozás).
p. Külföldi: a devizakorlátozások megszüntetéséről, valamint egyes kapcso- lódó törvények módosításáról szóló 2001. évi XCIII. törvény 2.§-ának 2. pontjában meghatározott fogalom.
q. Üzleti titok: a 2014. március 15-től hatályos Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:47.§ (1) bekezdésében meghatározott fogalom.
(2) Az adatkezelés célja, jogalapja
A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény (to- vábbiakban Bit.) 155.§ (1) bekezdése alapján a biztosító ügyfeleinek azon biz- tosítási titkait jogosult kezelni, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak lét- rejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. A biztosító adat-
kezelésének célja a biztosítási szerződés megkötéséhez, módosításához, állo- mányban tartásához, a biztosítási szerződésből származó követelések meg- ítéléséhez szükséges, vagy a Bit-ben meghatározott egyéb cél.
Az Infotv. 6.§ (1) bekezdése alapján a biztosító az érintett személyes adatait akkor is kezelheti, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése lehetetlen vagy aránytalan költséggel járna, és a személyes adat kezelése a biztosítóra, mint adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából szükséges vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesíté- se céljából szükséges, és ezen érdekek érvényesítése a személyes adatok vé- delméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll.
A 16. életévét betöltött kiskorú érintett hozzájárulását tartalmazó jognyilat- kozatának érvényességéhez törvényes képviselőjének beleegyezése vagy utó- lagos jóváhagyása nem szükséges.
Az Infotv. 6.§ (5) bekezdése alapján, ha a személyes adat felvételére az érin- tett hozzájárulásával került sor, az adatkezelő biztosító a felvett adatokat a törvény eltérő rendelkezésének hiányában a rá vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából, ha ezen érdek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll további külön hozzájárulás nélkül, valamint az érintett hozzájárulásának visszavonását kö- vetően is kezelheti.
Az ügyfél a biztosítási ajánlat, biztosítási szerződés, illetve a titoktartás alóli felmentésről szóló nyilatkozat aláírásával hozzájárul az adatainak a jelen
„Tudnivalókban”, illetve a szerződésben meghatározottak szerinti kezelé- séhez.
(3) A kezelt adatok meghatározása (biztosítási titokkörök)
a. Az ügyfél személyi adatai, a nem természetes személyek adatai;
b. a biztosított vagyontárgyak jellemző adatai és értéke, a kockázatelbírálás adatai;
c. élet-, baleset-, betegség- és felelősségbiztosításnál az egészségi állapottal összefüggő adatok;
d. a kifizetett biztosítási szolgáltatás és kártérítés összege, a kifizetés ideje;
e. a biztosítási szerződéssel, létrejöttével, módosításával, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggő, valamint a szolgáltatás teljesítéséhez szüksé- ges összes lényeges tény és körülmény.
Az a-b. pontokba tartozó, a biztosítási ajánlaton szereplő adatok, valamint a
c. pontban meghatározott adatok nélkülözhetetlenek a szerződés megköté- séhez, illetve a szolgáltatás teljesítéséhez.
Az adatszolgálgatás minden adat vonatkozásában önkéntes, de a fentebb megjelölt adatok hiánya a kockázat meghatározását lehetetlenné teszi, amely a biztosítási ajánlat visszautasítását vonhatja maga után.
Az ügyfél egészségi állapotával összefüggő adatokat a biztosító a Bit. 155.§ (1) bekezdésében meghatározott célokból, az egészségügyi és a hoz- zájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről szóló 1997. évi XLVII. tör- vény rendelkezései szerint, kizárólag az érintett írásbeli hozzájárulásával ke- zelheti.
A biztosító kizárólag automatizált adatfeldolgozással az érintett személyes jellemzőinek értékelésén alapuló döntés meghozatalára is jogosult, ha a dön- tést a szerződés megkötése vagy teljesítése során hozták, feltéve, hogy azt az érintett kezdeményezte. Az automatizált adatfeldolgozással kapcsolatos döntés esetén a biztosító az érintettet – kérelmére – tájékoztatja az alkalma- zott módszerről és annak lényegéről, valamint lehetőséget biztosít az érin- tettnek álláspontja kifejtésére.
A biztosító az ügyfél hozzájárulása esetén a tevékenységéhez kapcsolódó in- formációkról hírlevélben, e-mailen tájékoztatást adhat az ügyfeleinek. A biztosító vagy vele szerződéses kapcsolatban álló biztosításközvetítő az ügyfél hozzájárulása esetén e-mailen, telefonon, személyesen megkeresheti az ügyfelet ajánlattétel céljából, vagy közvetlen üzletszerzést célzó külde- ményt juttathat el a részére.
Amennyiben az ügyfél nem kívánja, hogy a biztosító a továbbiakban ajánla- taival megkeresse, az xxxx@xxxxxxxxxxxxxx.xx e-mail címre, illetve az 1380 Budapest, Pf. 1049 postai címre küldött levelével korlátozásmentesen leirat- kozhat.
(4) A biztosítási titoknak minősülő személyes adatok kezelésénél az alábbiak szerint jár el a biztosító
4.1. A biztosítási titok tekintetében, időbeli korlátozás nélkül – ha törvény másként nem rendelkezik – titoktartási kötelezettség terheli a biztosító tulaj-
donosait, vezetőit, alkalmazottait és mindazokat, akik ahhoz a biztosítóval kapcsolatos tevékenységük során bármilyen módon hozzájutottak.
4.2. Biztosítási titok csak akkor adható ki harmadik személynek, ha
a. a biztosító ügyfele vagy annak törvényes képviselője a kiszolgáltatható biztosítási titokkört pontosan megjelölve, erre vonatkozóan írásban fel- mentést ad,
b. a Bit. alapján a titoktartási kötelezettség nem áll fenn.
4.3. A Bit. 157.§ (1) bekezdése alapján a biztosítási titok megtartásának kö- telezettsége nem áll fenn
a. a feladatkörében eljáró Felügyelettel;
b. a folyamatban lévő büntetőeljárás keretében eljáró nyomozó hatósággal és ügyészséggel, továbbá az általuk kirendelt szakértővel;
c. büntetőügyben, polgári ügyben, valamint a csődeljárás, illetve a felszá- molási eljárás ügyében eljáró bírósággal, a bíróság által kirendelt szakér- tővel, továbbá a végrehajtási ügyben eljáró önálló bírósági végrehajtóval;
d. a hagyatéki ügyben eljáró közjegyzővel, továbbá az általa kirendelt szak- értővel;
e. a Bit. 157.§ (2) bekezdésben foglalt esetekben az adóhatósággal;
f. a feladatkörében eljáró nemzetbiztonsági szolgálattal;
g. a feladatkörében eljáró Gazdasági Versenyhivatallal;
h. a feladatkörében eljáró gyámhatósággal;
i. az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 108.§ (2) bekezdésében foglalt egészségügyi hatósággal;
j. a külön törvényben meghatározott feltételek megléte esetén a titkos- szolgálati eszközök alkalmazására, titkos információgyűjtésre felhatalma- zott szervvel;
k. a viszontbiztosítóval, valamint közös kockázatvállalás (együttbiztosítás) esetén a kockázatvállaló biztosítókkal;
l. az e törvényben szabályozott adattovábbítások során átadott adatok te- kintetében a kötvénynyilvántartást vezető kötvénynyilvántartó szervvel;
m. az állományátruházás keretében átadásra kerülő biztosítási szerződési ál- lomány tekintetében az átvevő biztosítóval;
n. a kárrendezéshez és a megtérítési igény érvényesítéséhez szükséges adatok tekintetében, továbbá ezek egymásközti átadásával kapcsolat- ban a Kártalanítási Számlát, illetve a Kártalanítási Alapot kezelő szerve- zettel, a Nemzeti Irodával, a levelezővel, az Információs Központtal, a Kártalanítási Szervezettel, a kárrendezési megbízottal és a kárképviselő- vel, illetve a károkozóval, amennyiben az önrendelkezési jogával élve a közúti közlekedési balesetével kapcsolatos kárrendezés kárfelvételi jegy- zőkönyvéből a balesetben érintett másik jármű javítási adataihoz kíván hozzáférni;
o. a kiszervezett tevékenység végzéséhez szükséges adatok tekintetében a kiszervezett tevékenységet végzővel;
p. fióktelep esetében – ha a magyar jogszabályok által támasztott köve- telményeket kielégítő adatkezelés feltételei minden egyes adatra nézve teljesülnek, valamint a harmadik országbeli biztosító székhelye szerinti állam rendelkezik a magyar jogszabályok által támasztott követelménye- ket kielégítő adatvédelmi jogszabállyal – a harmadik országbeli biztosító- val, biztosításközvetítővel, szaktanácsadóval;
q. a feladatkörében eljáró alapvető jogok biztosával;
r. a feladatkörében eljáró Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Ha- tósággal;
s. a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a káresetek igazo- lásának részletes szabályairól szóló rendeletben meghatározott kártörté- neti adatra és bonus-malus besorolásra nézve a rendeletben szabályozott esetekben a biztosítóval
szemben, ha az a.-j., n. és s. pontban megjelölt szerv vagy személy írásbeli megkereséssel fordul hozzá, amely tartalmazza az ügyfél nevét vagy a bizto- sítási szerződés megjelölését, a kért adatok fajtáját, az adatkérés célját és jog- alapját, azzal, hogy a k.-m. és p.-r. pontban megjelölt szerv vagy személy ki- zárólag a kért adatok fajtáját, az adatkérés célját és jogalapját köteles meg- jelölni. A cél és a jogalap igazolásának minősül az adat megismerésére jogo- sító jogszabályi rendelkezés megjelölése is.
A Bit. 157.§ (2) bekezdése szerint az (1) bekezdés e. pontja alapján a bizto- sítási titok megtartásának kötelezettsége abban az esetben nem áll fenn, ha adóügyben, az adóhatóság felhívására a biztosítót törvényben meghatáro- zott körben nyilatkozattételi kötelezettség, illetve, ha biztosítási szerződésből
eredő adókötelezettség alá eső kifizetésről törvényben meghatározott adat- szolgáltatási kötelezettség terheli.
A biztosítási titoktartási kötelezettség az eljárás keretén kívül a fentebb meg- határozott szervek alkalmazottaira is kiterjed.
Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét a biztosító által az adóhatóság felé történő adatszolgáltatás a Magyarország Kormánya és az Amerikai Egye- sült Államok Kormánya között a nemzetközi adóügyi megfelelés előmozdí- tásáról és a FATCA szabályozás végrehajtásáról szóló Megállapodás kihir- detéséről, valamint az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2014. évi XIX. törvény (a továbbiakban: FATCA-törvény) alapján az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együtt- működés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény (a továbbiak- ban: Aktv.) 43/B–43/C.§-ában foglalt kötelezettség teljesítéséhez.
4.4. A biztosító a nyomozó hatóság, a nemzetbiztonsági szolgálat és az ügyészség írásbeli megkeresésére akkor is köteles haladéktalanul tájékozta- tást adni, ha adat merül fel arra, hogy a biztosítási ügylet
a. a 2013. június 30-ig hatályban volt 1978. évi IV. törvényben foglaltak sze- rinti kábítószerrel visszaéléssel, új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel, ter- rorcselekménnyel, robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaéléssel, lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaéléssel, pénzmosással, bűnszövetségben vagy bűnszervezetben elkövetett bűncselekménnyel;
b. a 2013. július 1-jétől hatályos a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi
C. törvény szerinti kábítószer-kereskedelemmel, kábítószer birtoklásával, kóros szenvedélykeltéssel vagy kábítószer készítésének elősegítésével, új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel, terrorcselekménnyel, terrorcselek- mény feljelentésének elmulasztásával, terrorizmus finanszírozásával, rob- banóanyaggal vagy robbantószerrel visszaéléssel, lőfegyverrel vagy lőszer- rel visszaéléssel, pénzmosással, bűnszövetségben vagy bűnszervezetben elkövetett bűncselekménnyel
van összefüggésben.
A biztosító a nyomozó hatóságot a „halaszthatatlan intézkedés” jelzéssel el- látott, külön jogszabályban előírt ügyészi jóváhagyást nélkülöző megkeresé- sére is köteles tájékoztatni az általa kezelt, az adott üggyel összefüggő, biz- tosítási titoknak minősülő adatokról.
A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn abban az eset- ben, ha a biztosító, biztosításközvetítő és a biztosítási szaktanácsadó az Eu- rópai Unió által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végre- hajtásáról szóló törvényben meghatározott bejelentési kötelezettségének tesz eleget.
Nem jelenti a biztosítási titok és az üzleti titok sérelmét a felügyeleti ellenőr- zési eljárás során az összevont alapú felügyelet esetében a csoportvizsgálati jelentésnek a pénzügyi csoport irányító tagja részére történő átadása.
A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn abban az eset- ben, ha
– a magyar bűnüldöző szerv – nemzetközi kötelezettségvállalás alapján kül- földi bűnüldöző szerv írásbeli megkeresésének teljesítése céljából – írás- ban kér biztosítási titoknak minősülő adatot a biztosítótól;
– a pénzügyi információs egységként működő hatóság a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvényben meghatározott feladatkörében eljárva vagy külföldi pénzügyi információs egység írásbeli megkeresésének teljesítése céljából írásban kér biztosítási titoknak minősülő adatot a biztosítótól.
4.5. Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét a biztosító által a harmadik or- szágbeli biztosítóhoz vagy harmadik országbeli adatfeldolgozó szervezethez (harmadik országbeli adatkezelő) történő adattovábbítás abban az esetben:
a. ha a biztosító ügyfele (adatalany) ahhoz írásban hozzájárult, vagy
b. ha – az adatalany hozzájárulásának hiányában – az adattovábbításnak törvényben meghatározott adatköre, célja és jogalapja van, és a harma- dik országban a személyes adatok védelmének megfelelő szintje az infor- mációs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 8.§ (2) bekezdésében meghatározott bármely módon biztosított.
A biztosítási titoknak minősülő adatoknak másik tagállamba történő továb- bítása esetén a belföldre történő adattovábbításra vonatkozó rendelkezése- ket kell alkalmazni.
4.6. Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét az olyan összesített adatok szol- gáltatása, amelyből az egyes ügyfelek személye vagy üzleti adata nem álla-
pítható meg; fióktelep esetében a külföldi székhelyű vállalkozás székhelye (főirodája) szerinti felügyeleti hatóság számára a felügyeleti tevékenységhez szükséges adattovábbítás, ha az megfelel a külföldi és a magyar felügyeleti hatóság közötti megállapodásban foglaltaknak; a jogalkotás megalapozása és a hatásvizsgálatok elvégzése céljából a miniszter részére személyes adat- nak nem minősülő adatok átadása, a Bit. nyolcadik részének III. és III/A. feje- zetében, a pénzügyi konglomerátumok kiegészítő felügyeletéről szóló tör- vényben foglalt rendelkezések teljesítése érdekében történő adatátadás.
A fentebb meghatározott adatok átadását a biztosító a biztosítási titok vé- delmére hivatkozva nem tagadhatja meg.
A biztosító a 4.2.–4.6. pontokban meghatározott esetekben és szerve- zetek felé az ügyfelek személyes adatait a Bit-ben foglaltak szerint to- vábbíthatja.
4.7. Az adattovábbítási nyilvántartásban szereplő személyes adatokat az adattovábbítástól számított 5 év elteltével, a Bit. 154.§-a alá eső adatok vagy az adatvédelmi törvény szerint különleges adatnak minősülő adatok továbbí- tása esetén 20 év elteltével törölni kell.
4.8. Az elhunyt személyhez kapcsolódó adatok kezelésére a személyes ada- tok kezelésére vonatkozó jogszabályi rendelkezések az irányadók. Az elhunyt személlyel kapcsolatba hozható adatok tekintetében az érintett jogait az el- hunyt örököse, illetve a biztosítási szerződésben nevesített jogosult is gyako- rolhatja.
4.9. A biztosító, biztosításközvetítői és szaktanácsadói vállalkozás jogutód nélküli megszűnése esetén a biztosító, biztosításközvetítői és szaktanácsadói vállalkozás által kezelt üzleti titkot tartalmazó irat a keletkezésétől számított 60 év múlva levéltári kutatások céljára felhasználható. Nem lehet üzleti titok- ra vagy biztosítási titokra hivatkozással visszatartani az információt a közér- dekű adatok nyilvánosságára és a közérdekből nyilvános adatra vonatkozó, külön törvényben meghatározott adatszolgáltatási kötelezettség esetén. Az üzleti titokra és a biztosítási titokra egyebekben a Ptk-ban foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.
4.10. Biztosítók egymás közötti adatátadására vonatkozó szabályok (a Bit. 2015. január 1-jétől hatályos 161/A.§-a alapján)
A Bit. 2015. január 1-jétől hatályos rendelkezése lehetővé teszi a biztosítók számára, hogy a veszélyközösség érdekeinek a megóvása érdekében – a jog- szabályokban foglalt vagy a szerződésben vállalt kötelezettségeik teljesítése során a szolgáltatások jogszabályoknak és szerződésnek megfelelő teljesíté- se, a biztosítási szerződésekkel kapcsolatos visszaélések megakadályozása céljából – megkereséssel forduljanak más biztosítóhoz a megkeresett biztosí- tó által – a Bit. 155.§ (1) bekezdésében meghatározottak szerint, a biztosítá- si termék sajátosságainak a figyelembevételével – kezelt a Bit. 161/A.§ (3)-(6) bekezdésben meghatározott adatok vonatkozásában, feltéve, hogy a kérde- ző (megkereső) biztosító erre vonatkozó jogosultsága a biztosítási szerződés- ben rögzítésre került.
A megkeresés és annak teljesítése nem minősül a biztosítási titok megsérté- sének. A megkereső biztosító felelős a Bit. 161/A.§ (1) bekezdésében meg- határozott megkeresési jogosultság tényének fennállásáért.
A Bit. 161/A.§ (3)-(6) bekezdése biztosítási ágazatonként meghatározza, hogy a megkereső biztosító a különböző ágazatokhoz tartozó szerződés megkötésével vagy teljesítésével kapcsolatban milyen adatokat kérhet. A biz- tosítási szerződés típusától (ágazati besorolásától) függően átadhatók a szer- ződő, biztosított, kedvezményezett, károsult személy azonosító adatai, a biz- tosított személy adatfelvételkori, a szerződéses kockázattal kapcsolatos egészségi állapotára vonatkozó adatok, a biztosított vagyontárgyak, követe- lések vagy vagyoni jogok beazonosításához szükséges adatok, korábbi bizto- sítási eseményre vonatkozó adatok, a megkeresett biztosítónál megkötött szerződés megkötésével kapcsolatban felmerült kockázat felméréséhez szük- séges adatok, valamint a megkeresett biztosítónál megkötött szerződés alap- ján teljesítendő szolgáltatások jogalapjának vizsgálatához szükséges adatok. Felelősségbiztosítási ágazatba tartozó biztosítási szerződések esetében a ká- rosult személy előzetes hozzájárulása esetén lehetőség van a kárigényt, illet- ve sérelemdíj iránti igényt érvényesítő személy adatfelvételkori, valamint a szerződéses kockázattal kapcsolatos egészségi állapotára vonatkozó, vala- mint e személyt, illetve a károsodott vagyontárgyat érintő korábbi, ugyan- ezen ágazathoz tartozó szerződéssel kapcsolatos biztosítási eseményre vo- natkozó adatok átadására is. Szárazföldi jármű-casco, valamint önálló szá- razföldi járművekkel összefüggő felelősség ágazatba tartozó biztosítások ese-
tében – ez utóbbiaknál a károsult előzetes hozzájárulása nélkül is – lehet kérni másik biztosítótól a járműazonosító adatok (rendszám, alvázszám) alap- ján az adott járművet érintően bekövetkezett biztosítási eseményre, az el- végzett kárfelvétel tényeire, a kár összegére vonatkozó adatokat.
A megkeresett biztosító a jogszabályoknak megfelelő megkeresés szerinti adatokat a megkeresésben meghatározott megfelelő határidőben, ennek hi- ányában a megkeresés kézhezvételétől számított tizenöt napon belül köteles átadni a megkereső biztosítónak.
A megkereső biztosító a megkeresés eredményeként tudomására jutott ada- tot a kézhezvételt követő kilencven napig kezelheti. Abban az esetben azon- ban, ha a megkeresés eredményeként a megkereső biztosító tudomására ju- tott adat e biztosító jogos érdekeinek az érvényesítéséhez szükséges, az adat- kezelés időtartama meghosszabbodik az igény érvényesítésével kapcsolatban indult eljárás befejezéséig. Ha a megkeresés eredményeként a megkereső biztosító tudomására jutott adat e biztosító jogos érdekeinek az érvényesíté- séhez szükséges, és az igény érvényesítésével kapcsolatban az eljárás megin- dítására az adat megismerését követő egy évig nem került sor, az adat a meg- ismerését követő egy évig kezelhető.
A megkereső biztosító a jelen pont szerinti megkeresés és a megkeresés tel- jesítésének tényéről, továbbá az abban szereplő adatok köréről a megkere- séssel érintett ügyfelet a biztosítási időszak alatt legalább egyszer értesíti, to- vábbá az ügyfelet, kérelmére az Infotv-ben szabályozott módon tájékoztatja. Ha a megkereső biztosító az adatok kezelésének törvényi határidejére figye- lemmel már nem kezeli az adatokat, akkor az Infotv. alapján tájékoztatást kérő ügyfelet ennek a tényéről kell tájékoztatni.
(5) Az adatkezelés időtartama
A biztosító a személyes adatokat a biztosítási jogviszony fennállásának idején, valamint azon időtartam alatt kezelheti, ameddig a biztosítási, illetve a meg- bízási jogviszonnyal kapcsolatban igény érvényesíthető.
A biztosító a létre nem jött biztosítási szerződéssel kapcsolatos személyes adatokat addig kezelheti, ameddig a szerződés létrejöttének meghiúsulásával kapcsolatban igény érvényesíthető.
A biztosító, a biztosításközvetítő és a biztosítási szaktanácsadó köteles töröl- ni minden olyan, ügyfeleivel, volt ügyfeleivel vagy létre nem jött szerződéssel kapcsolatos személyes adatot, amelynek kezelése esetében az adatkezelési cél megszűnt, vagy amelynek kezeléséhez az érintett hozzájárulása nem áll rendelkezésre, illetve amelynek kezeléséhez nincs törvényi jogalap.
(6) Az adatkezelésre vonatkozó egyéb rendelkezések
6.1. Az ügyfelek adatait a biztosító a saját informatikai rendszerében, szá- mítógépes úton is kezeli.
6.2. A biztosító az adatkezelés során betartja az Infotv., a Bit., valamint az egyéb hatályos jogszabályok rendelkezéseit.
6.3. A biztosító az ügyfél kérésére a biztosító által vezetett nyilvántartásokban tárolt saját adatairól, annak kezeléséről tájékoztatást ad, az ügyfél által kez- deményezett adathelyesbítéseket nyilvántartásaiban átvezeti, a törvényi fel- tételek fennállása esetén törli, illetve zárolja az adatot. Az ügyfél kérésére a biztosító tájékoztatást ad az ügyfél általa kezelt, illetve az általa vagy a ren- delkezése szerint megbízott adatfeldolgozó által feldolgozott adataitól, azok forrásáról, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az adatfeldol- gozó nevéről, címéről és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, to- vábbá – az ügyfél személyes adatainak továbbítása esetén – az adattovábbí- tás jogalapjáról és címzettjéről.
6.4. Az ügyfél élhet az Infotv-ben biztosított egyéb jogaival (pl. tilta- kozási jog, bírósági jogérvényesítés) is.
Az ügyfél tiltakozhat személyes adatának kezelése ellen,
a. ha a személyes adatok kezelése vagy továbbítása kizárólag az adatkeze- lőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez vagy az adatkezelő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítéséhez szükséges, kivéve kötelező adatkezelés esetén;
b. ha a személyes adat felhasználása vagy továbbítása közvetlen üzletszerzés, közvélemény-kutatás vagy tudományos kutatás céljára történik, valamint
c. törvényben meghatározott egyéb esetben.
Az ügyfél a jogainak megsértése esetén, vagy, ha az adatkezelőnek a tiltako- zási jog gyakorlásával összefüggésben hozott döntésével nem ért egyet, bí- rósághoz fordulhat.
6.5. Kártérítés, sérelemdíj
Ha az adatkezelő az érintett adatainak jogellenes kezelésével vagy az adatbiz-
tonság követelményeinek megszegésével másnak kárt okoz, köteles azt meg- téríteni. Ha az adatkezelő az érintett adatainak jogellenes kezelésével vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével az érintett személyiségi jogát megsérti, az érintett az adatkezelőtől sérelemdíjat követelhet. Az érintettel szemben az adatkezelő felel az adatfeldolgozó által okozott kárért és az adat- kezelő köteles megfizetni az érintettnek az adatfeldolgozó által okozott sze- mélyiségi jogsértés esetén járó sérelemdíjat is. Az adatkezelő mentesül az oko- zott kárért való felelősség és a sérelemdíj megfizetésének kötelezettsége alól, ha bizonyítja, hogy a kárt vagy az érintett személyiségi jogának sérelmét az adatkezelés körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő. Nem kell megtéríte- ni a kárt és nem követelhető a sérelemdíj annyiban, amennyiben a kár a ká- rosult vagy a személyiségi jog megsértésével okozott jogsérelem az érintett szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartásából származott.
6.6. A biztosító az adatkezelési műveleteket úgy tervezi meg és hajtja végre, hogy az adatkezelésre vonatkozó szabályok alkalmazása során biztosítsa az érintettek magánszférájának védelmét. A biztosító gondoskodik az adatok biztonságáról, és megteszi azokat a technikai és szervezési intézkedéseket és kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek az adat- és titokvédelmi sza- bályok érvényre juttatásához szükségesek.
Az adatokat a biztosító védi a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, to- vábbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a vé- letlen megsemmisülés és sérülés, továbbá az alkalmazott technika megválto- zásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen.
6.7. A jelen „Tudnivalók”-ban hivatkozott jogszabályok megtekinthetőek a xxx.xxxxxxxx.xx honlapon.
6.8. Az Infotv. 65.§ (1) bekezdése alapján a Nemzeti Adatvédelmi és Infor- mációszabadság Hatóság az adatkezelő személyes adatokra vonatkozó adat- kezeléseiről az érintettek tájékozódásának elősegítése érdekében hatósági nyilvántartást vezet (adatvédelmi nyilvántartás). A biztosító által bejelentett adatkezeléseket a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH – 59292-59318/2012., NAIH – 78398/2014., NAIH – 83015/2015., NAIH – 83727-83733/2015. adatkezelési számokon vette nyilvántartásba.
(7) Az adatok továbbítása, adatfeldolgozók
A Bit. 157.§ (1) bekezdésének o. pontja alapján a biztosítási titok megtartá- sának kötelezettsége nem áll fenn a kiszervezett tevékenység végzéséhez szükséges adatok tekintetében a kiszervezett tevékenységet végzővel szem- ben. A kiszervezett tevékenységet végzők részére a biztosító az ügyfelek sze- mélyes adatait továbbíthatja.
Tájékoztatjuk, hogy a biztosító részére különösen az alábbi szervezetek/sze- mélyek végeznek az ügymenet kiszervezése során tevékenységet:
Kiszervezett tevékenységet végzők | Adatátadás célja, tevékenység |
nyomdák, posta | az ügyfeleket tájékoztató levelek, nyomtatványok előállítása, csekkek nyomtatása és azok ügyfelek felé történő továbbítása |
kárszakértők, autókereskedők, javítók | kárfelvétel, kárfelmérés, kárigény elbírálása |
igazságügyi szakértők | szolgáltatási igény elbírálása, szakértői tevékenység |
ügyvédek | a biztosító jogi képviselete |
orvosok | kockázat és szolgáltatási igény elbírálása |
magánnyomozók | kárbejelentés ellenőrzése |
követeléskezelő cégek | követelések kezelése, behajtása |
programozók, számítástechnikai tevékenységet végző cégek | programozás, szoftverkészítés, adatfeldolgozás |
Az ügymenet kiszervezését végző fontosabb jogalanyokra, szervezetekre, az általuk végzett tevékenység leírására vonatkozó tájékoztató megtekinthető a biztosító ügyfélszolgálati irodáiban és a xxx.xxxxxxxx.xx honlapon is.
A biztosítóval kötött szerződés alapján kizárólag a kiszervezett tevékenység végzéséhez szükséges célokra használhatóak a biztosítótól kapott adatok. A kiszervezett tevékenységet végzők az adat- és titokvédelemre vonatkozó jogszabályokat kötelesek betartani. A biztosítási titok megőrzésére vonatko-
zó kötelezettséget, felelősséget és a titok megtartása érdekében teendő in- tézkedéseket a velük kötött szerződés is biztosítja. A kiszervezett tevékeny- séggel harmadik személynek okozott kárért a biztosító felelős és a biztosító köteles a felmerült sérelemdíjat megfizetni.
A biztosító megbízása alapján eljáró függő biztosításközvetítő (ügynök) a biz- tosító adatfeldolgozójának minősül.
(8) A biztosítási szerződéssel kapcsolatos panaszok kezelése
Jelen szerződési feltételekkel kapcsolatban felmerülő esetleges kérdés, panasz esetén személyesen a biztosító ügyfélszolgálati irodáiban dolgozó munkatársaihoz fordulhat. Ügyfélszolgálati irodáink elérhetőségéről a xxx.xxxxxxxx.xx weboldalunkon tájékozódhat. Telefonon keresztül a biz- tosító TeleCenter x00 0 000 0000 telefonszámán, illetve elektronikus levélben a xxx.xxxxxxxx.xx weboldal „Írjon nekünk” menüpontjában is állunk ren- delkezésére. Amennyiben írásban kíván bejelentést tenni azt az 1380 Buda- pest, Pf. 1049 levélcímen és a x00 0 000 0000 telefax számon is megteheti. A biztosító felett a szakmai felügyeletet a Magyar Nemzeti Bank gyakorol- ja. A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ elérhető- ségei: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxxx 00., levélcím: 0000 Xxxxxxxx, XXXX Xx. 000, xxxxxxxx telefonszáma: x00 0 000 0000, helyi tarifával hívható
telefonszám: x00 00 000 000, központi fax: x00 0 000 0000, e-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx.
A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvényben foglalt fo- gyasztóvédelmi rendelkezések megsértése esetén a Magyar Nemzeti Banknál fogyasztóvédelmi ellenőrzési eljárást kezdeményezhet, vagy a szerződés lét- rejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szer- ződésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy – amennyiben Ön fogyasztó – a Pénzügyi Békéltető Testület (levélcím: 0000 Xxxxxxxx, XXXX Xx. 000, telefon: x00 0 000 0000, e-mail: xxx@xxx.xx) eljárását kezdeményezheti. A permegelőző eljárások közül közvetítői eljárást is kezdeményezhet a közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. törvény alapján.
A bíróság eljárására a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény rendelkezései irányadóak. Panaszkezelésre vonatkozó további részletes információk, a biztosító Panaszkezelési Szabályzata megtekinthetőek a xxx.xxxxxxxx.xx weboldal „fogyasztóvédelem” menüpontjában.
(9) Tájékoztató a FATCA-törvény alapján fennálló kötelezettségekről Jelen tájékoztató a Bit. 167/D.§ (1) bekezdésében szereplő írásbeli tájékozta- tási kötelezettség teljesítését célozza.
A biztosító, mint a FATCA-törvény szerinti ún. Jelentő Magyar Pénzügyi In- tézmény köteles az ún. készpénz egyenértékkel rendelkező biztosítások (tő- kegyűjtéses életbiztosítások, a FATCA-törvény szerint pénzügyi számlák) vo- natkozásában elvégezni a számlatulajdonos FATCA-törvényben foglalt Meg-
állapodás (a továbbiakban: FATCA Megállapodás) I. számú Melléklete szerin- ti illetőségének megállapítására irányuló vizsgálatot (a továbbiakban: illető- ségvizsgálat).
A FATCA Megállapodás értelmében az illetőségvizsgálat során a természetes személy ügyfél köteles az arra vonatkozó adatait, illetve nyilatkozatát a biz- tosító rendelkezésére bocsátani, hogy adóügyi szempontból belföldi illetősé- gű-e az Egyesült Államokban (ebből a szempontból egy egyesült államokbe- li állampolgár adózás tekintetében belföldi illetőségűnek minősül az Egyesült Államokban még akkor is, ha a számlatulajdonos egy másik országban szin- tén adózási kötelezettség alá esik), illetve a jogi személy ügyfél köteles nyilat- kozni arról, hogy a FATCA-törvényben meghatározott kategóriák közül me- lyikbe tartozik.
Az illetőségvizsgálat eredménye alapján a biztosító egy pénzügyi számlát (életbiztosítási szerződést) az Egyesült Államoknak Jelentendő Számlaként, vagy Nem Jelentendő Számlaként azonosít.
A biztosító a pénzügyi számlát a FATCA-törvényben meghatározott Egyesült Államoknak Jelentendő Számlaként minősíti, amennyiben az ügyfél az illető- ségvizsgálat elvégzéséhez nem járul hozzá, vagy az illetőségvizsgálat más okból sikertelen.
Az illetőségvizsgálathoz szükséges nyilatkozatok beszerzésére a pénzmosási ügyfél-azonosítási kötelezettség lefolytatásával együtt kerül sor.
A FATCA-törvény értelmében, az Aktv. 43/B–43/C.§-ában meghatározott szabályok alapján az illetőségvizsgálat keretében Egyesült Államoknak Jelentendő Számlaként azonosított életbiztosításról és számlatulajdonosá- nak adatairól a biztosító évente, az adóévet követő év június 30-ig köteles a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) tájékoztatni a Magyarország Kormá- nya és az Egyesült Államok Kormánya közötti információcsere teljesülése érdekében.
Az Aktv. 43/B–43/C.§-a szerinti adatszolgáltatás esetén az adatszolgáltatás tényéről a biztosító a számlatulajdonost az adatszolgáltatás teljesítésétől szá- mított 30 napon belül írásban tájékoztatja.
A számlatulajdonost a biztosító felé 5 munkanapon belül változásbejelentési kötelezettség terheli, amennyiben adataiban – így különösen, melyek adó- ügyi illetőségét befolyásolják – változás következik be.
Biztosítónk legfontosabb adatai
Név: Groupama Biztosító Zrt.
Székhelye: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx xxxxxxxx xxxx 0/X Xxxxxxxx: 1380 Budapest, Pf. 1049
Társasági formája: zártkörűen működő részvénytársaság (alapítva: 1987) Cégjegyzékszám: Cg. 00-00-000000
Társaságunk a Fővárosi Törvényszék Cégbíróságánál került bejegyzésre.