Általános szerződési feltételek
Általános szerződési feltételek
amelyek a xxxxxx.xx webáruházra vonatkoznak
I. cikkely Bevezető rendelkezések
1. Ezek a szerződési feltételek szabályozzák a felek jogait és kötelezettségeit, amelyek az Eladó és a Vásárló közötti távolról megkötött adásvételi szerződés megkötéséből erednek, amelynek
tárgya az áruk eladása és megvásárlása a xxx.xxxxxx.xx webáruházon keresztül
2. Ezek a feltételek a jelen feltételek 1. cikkének (1) bekezdésében meghatározott adásvételi szerződés szerves részét képezik. Abban az esetben, ha az Eladó és a Vásárló olyan írásbeli adásvételi szerződést köt, amelyben az Általános Szerződési Feltételektől eltérő feltételekben állapodnak meg, az adásvételi szerződés rendelkezései az irányadóak az Általános Szerződési
Feltételekkel szemben.
3. A jelen feltételek tárgya a felek adásvételi szerződésből eredő jogainak és kötelezettségeinek meghatározása, valamint a Tt. 102/2014 sz. a távollevők között vagy az Eladó üzlethelyiségén
kívül kötött szerződések alapján történt áruvásárlás vagy szolgáltatásnyújtás esetén megvalósuló fogyasztóvédelemről szóló többször módosított törvény 3. § (1) bekezdésének hatályos változata szerinti tájékoztatás.
4. Ezek a feltételek a következőkkel törvényekkel összhangban kerültek kidolgozásra:
● a Tt. 40/1964 sz. Polgári Törvénykönyv módosított változata,
● a Tt. 250/2007 sz., többször módosított fogyasztóvédelmi törvény,
● a Tt. 102/2014 sz., a távollevők között vagy az Eladó üzlethelyiségén kívül kötött
szerződések alapján történt áruvásárlás vagy szolgáltatásnyújtás esetén megvalósuló fogyasztóvédelemről szóló többször módosított törvény hatályos változata,
● a Tt. 513/1991 Kereskedelmi Törvénykönyv hatályos változata,
● a Tt. 22/2004. sz., az elektronikus kereskedelemről szóló törvénye és a Tt. 128/2002. sz., a belpiac fogyasztóvédelmi célú állami ellenőrzéséről szóló törvény és a Tt. 284/2002. sz. törvényének kiegészítése és módosítása és egyes más törvénymódosítások
● a Tt. 391/2015 sz., a fogyasztói viták alternatív megoldásairól és egyes törvények módosításáról és kiegészítéséről szóló törvény
és egyéb vonatkozó jogszabályok.
5. Ezek a szerződési feltételek a xxx.xxxxxx.xx webáruház honlapján megjelenítettek, és így lehetővé teszik, hogy a vásárló archiválja és sokszorosítsa azokat.
6. A megrendelés elküldésével a Vásárló megerősíti, hogy alaposan elolvasta és megértette a szerződési feltételeket.
II. cikkely
Fogalmak meghatározása
1. Az Eladó a xxx.xxxxxx.xx webáruház üzemeltetője:
Cégnév: Ecomm Trade s. r. o.
Cégbejegyzés: A Besztercebányai Kerületi Bíróság Kereskedelmi Nyilvántartása (Obchodný register Okresného súdu Banská Bystrica), Sro részleg, bet. sz. 40343/S
Székhely: 1. mája 909/22, 981 01 Hnúšťa
Statisztikai számjel: 53515871
Közösségi adószám (EU adószám): SK2121391195
Képv.: Xxxxx Xxxxxxxxx, ügyvezető igazgató e-mail: xxxx@xxxxxx.xx
tel. sz.: 70 / 000 0000
2. A Vásárló olyan természetes vagy jogi személy, aki terméket vásárol vagy szolgáltatást vesz igénybe, akár fogyasztóként, akár vállalkozóként.
3. A Tt. 250/2007 sz., többször módosított fogyasztóvédelmi törvény 2. §-ának a) pontja értelmében vett fogyasztó vásárló az a természetes személy, aki a fogyasztói szerződés
megkötésekor és teljesítésekor nem üzleti, foglalkozási vagy szakmai tevékenysége körében jár el.
4. Fogyasztói szerződés minden olyan szerződés, amelyet az eladó a fogyasztóval kötött, függetlenül a jogi formától.
5. A távollevők között kötött szerződés az Eladó és a Vásárló közötti olyan szerződés, amelyet kizárólag egy vagy több távközlési eszközzel, az eladó és a fogyasztó egyidejű fizikai jelenléte nélkül, különösen weboldal, elektronikus levél, telefon, fax, levelezőlista vagy ajánlati katalógus útján állapodtak meg és kötöttek meg.
6. Az a Vásárló vállalkozó a Tt. 513/1991 Kereskedelmi Törvénykönyv hatályos változata 2. § (2) bekezdése értelmében (a továbbiakban „Kereskedelmi Törvénykönyv”), aki:
● a kereskedelmi nyilvántartásba bejegyzett személy,
● olyan személy, aki kereskedelmi engedély alapján tevékenykedik,
● olyan személy, aki a kereskedelmi engedélytől eltérő engedély alapján, külön szabályozás alapján folytat üzleti tevékenységet,
● olyan természetes személy, aki mezőgazdasági termelést folytat, és akit külön rendelet alapján vettek fel a nyilvántartásba.
7. A felügyeleti hatóság:
Szlovák Kereskedelmi Felügyelet (Slovenská obchodná inšpekcia (SOI))
Banská Bystrica régió SOI Felügyelete (Inšpektorát SOI pre Banskobystrický kraj)
Dolná 46, 974 00 Banská Bystrica 1
Felügyeleti osztály (Odbor výkonu dozoru)
tel. sz. 048/000 00 00, 048/000 00 00, 048/000 00 00
fax sz. 048/000 00 00
III. cikkely
Az adásvételi szerződés megkötése
1. A xxx.xxxxxx.xx webáruház honlapján található árujegyzék az általánosan szállított áruk
katalógusa, és az eladó nem garantálja az összes felsorolt áru azonnali elérhetőségét. Az áruk elérhetősége minden egyes terméknél külön fel van tüntetve, vagy az Eladó a Vásárló kérésére megerősíti az áru elérhetőségét.
2. Az Eladó által kínált árukat a következő távközlési eszközök egyike által lehet megrendelni:
a. a xxx.xxxxxx.xx weboldal által
b. e-mail által
c. telefonos úton.
3. Webáruház által történő vásárlás során helyezze az Ön által kiválasztott terméket a kosarába a
„Kosárba helyezés” gombra kattintva. A vásárlás befejeztével a kosárra kattintva megjelenítheti a kosár tartalmát, ahol az összegzést követően a „Folytatás” gombra kattintva kiválaszthatja a szállítás, valamint a fizetés módját. Ezt követően a „Folytatás” gombra kattintva kitöltheti a szállítási és a számlázási címet, majd a „Megrendelés befejezése” lehetőségre kattintva megerősíti megrendelését.
4. E-mailben történő vásárlás esetén az érdeklődő egy e-mailt küld a megrendeléssel, amely tartalmazza a Vásárló számlázási adatait, e-mail címét és telefonszámát, a termék nevét és kódját, az árat, valamint a szállítási és a fizetési módot. Telefonos vásárlás esetén ezeket az
adatokat telefonon keresztül közli, majd az Eladó e-mailben megerősíti a szerződés megkötését.
5. Xxxxxxxxx távközlési eszközzel leadott megrendelés kötelező érvényű.
6. A kötelező érvényű megrendelés beérkezését követően az eladó e-mailben visszaigazolja az adásvételi szerződés megkötését. A visszaigazolás kézbesítésével az adásvételi szerződés megkötöttnek tekintendő. Az így megkötött szerződés kötelező érvényű, és csak mindkét fél
egyetértésével vagy jogi okokból módosítható vagy mondható fel.
7. Az Eladó és a Vásárló között létrejött adásvételi szerződést az Eladó legalább öt évig archiválja annak sikeres teljesítése és az Eladó külön jogszabályok szerinti kötelezettségeinek teljesítése céljából. Az adásvételi szerződés nem érdekelt harmadik felek számára nem
hozzáférhető.
IV. cikkely Felhasználói fiók
1. A Vásárló a megrendelés során, vagy bármikor máskor is regisztrálhat és létrehozhat felhasználói fiókot.
2. Felhasználói fiók létrehozása díjmentes.
3. A Vásárló köteles a regisztrációs űrlapon valós adatokat megadni abban a terjedelemben, amelyben az Eladó igényli azt tőle.
V. cikkely
A szerződő felek jogai és kötelezettségei
1. Az adásvételi szerződés tárgyát a szerződő felek jogai és kötelezettségei képezik.
2. Az Eladó különösen köteles:
a. tájékoztatni a fogyasztót a fogyasztóvédelmi törvény és a későbbi jogszabályokkal és egyéb vonatkozó jogszabályokkal módosított, a távollevők között vagy az eladó
telephelyén kívül kötött szerződés keretében történő termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás során a fogyasztóvédelemről, valamint egyes törvények módosításáról és kiegészítéséről szóló törvény vonatkozó rendelkezései szerint,
b. az árukat úgy becsomagolni a szállításhoz, hogy azok ne sérüljenek meg,
c. a megrendelt árut a megfelelően és időben eljuttatni a fogyasztónak a szállítási címre,
d. legkésőbb az áruval együtt átadni a vásárlónak az áru megfelelő átvételéhez és használatához szükséges valamennyi dokumentumot a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően.
3. Az Eladó jogosult arra, hogy az áru megfelelően és időben ki legyen fizetve.
4. A Vásárló különösen köteles:
a. az áru időben történő átvételére a szállítási címen,
b. a megállapodás szerinti vételárat, beleértve az áru szállításával kapcsolatos költséget is, határidőben megfizetni az Eladónak, kivéve, ha a felek abban állapodtak meg, hogy az áru szállítási költségét az Eladó viseli,
c. az áru átvételét a szállítólevélen saját vagy az általa meghatalmazott személy aláírásával igazolni.
5. A Vásárló jogosult arra, hogy az Eladó időben és megfelelően kiszállítása az árut.
VI. cikkely
Az áruk vagy szolgáltatások ára
1. Az egyes termékek árai a xxx.xxxxxx.xx webáruházban aktuálisak és érvényesek. Az árak a törvényes mértékű hozzáadottérték-adót (ÁFA) tartalmazzák, mivel az eladó az ÁFA fizető.
2. A végleges ár a megrendelőlapon feltüntetett teljes ár, amely a megrendelés elküldése előtt megjelenítődik. A végső ár tartalmazza azokat az adókat és díjakat (pl. postaköltség), amelyeket a Vásárlónak az áru megszerzéséért fizetnie kell. Ez az ár csak a két fél közös megegyezésével módosítható.
3. Az eladást igazoló bizonylat, amely tartalmazza az áru árát is, számla (adóbizonylat), amelyet e-mailben kézbesítünk, és amely egyben szállítási és jótállási jegyként is szolgál.
VII. cikkely Szállítás költség
1. Az áru szállítási költsége a Vásárlót terheli, kivéve, ha a szerződő felek másként állapodnak meg.
2. A Vásárló a következő szállítási módok közül választhat:
● Futárszolgálat
● Magyar Posta
● Packeta
3. A külföldre történő szállítás költségét az áru súlya alapján egyedileg számoljuk ki.
4. Az eladó nem számít fel csomagolási díjat.
VIII. cikkely Fizetési feltételek
1. A Vásárló köteles az Eladónak az adásvételi szerződésben megállapított vételárat, beleértve az áru szállítási költségét is, a megadott határidőn belül, de legkésőbb az áru átvételekor
megfizetni.
2. A Vásárló a következő módokon térítheti meg a vételárat:
Utánvéttel
A Vásárló a megrendelt áru árát a postán, vagy a futártól történő átvételkor fizeti ki. Ennél a fizetési módnál a rendelési árra utánvétes árat számítunk fel, amelyet a megrendelés ára már tartalmaz. Az utánvétdíj a postaköltségen felül 399 Ft ÁFÁ-val együtt.
Online vagy bankkártyás fizetés
A Vásárló online, fizetési átjárón keresztül fizeti ki a megrendelt áru árát.
Fizetés banki átutalással
A Vásárlónak az áru árát előre ki kell fizetnie banki átutalással vagy számlára történő befizetéssel.
IX. cikkely Szállítási feltételek
1. Az Eladó vállalja, hogy a raktáron lévő árut a megrendelés visszaigazolásától számított 3 napon belül elküldi.
2. Ha az árut nem lehet leszállítani a fenti határidőn belül, a felek megállapodnak abban, hogy további teljesítési határidőt biztosítanak. Az áru kiszállításáról a vásárló e-mailben kap
tájékoztatást.
3. A Vásárló az árut a megrendelésben megadott helyen veszi át.
4. Attól a pillanattól kezdve, hogy az árut szállításra átadták a fuvarozónak, a fuvarozó felel minden kárért. Ebből az okból kifolyólag a Vásárlónak vagy az általa meghatalmazott
személynek az áru átvételekor ellenőriznie kell, hogy a csomagolás, amelybe az árut csomagolták, nem sérült-e meg. Sérülés esetén a fuvarozóval a helyszínen jegyzőkönyvet kell felvenni a szállítás során feltárt hibákról.
5. A Vásárló jogosult megtagadni az olyan szállítmány átvételét, amely nem felel meg az adásvételi szerződésben foglaltaknak. Erről jegyzőkönyvet kell írni a fuvarozóval.
6. Abban az esetben, ha a Vásárló a csomagolás nyilvánvaló sérülése ellenére veszi át az árut, az Eladó nem fogadhat el semmilyen későbbi reklamációt ezen okból kifolyólag.
7. Az áru átvételekor a Vásárló köteles megvizsgálni az árut, és az esetleges sérülésekről vagy hiányos szállítmányról az Eladót a xxxx@xxxxxx.xx e-mail címen értesíteni.
8. Abban az esetben, ha az árut nem szállítják le a jelen általános szerződési feltételek IX. cikkének (1) bekezdése szerinti határidőn belül, a Vásárló jogosult elállni az adásvételi szerződéstől.
X. cikkely
A tulajdonjog megszerzése és az áru sérülésének kockázatának átszállása
1. A Vásárló az Áruk tulajdonjogát az Áruknak a Vásárló által megjelölt szállítási címen történő birtokba vételével szerzi meg.
2. Az áru károsodásának kockázata akkor száll át a Vásárlóra, amikor az árut átveszi az Eladótól, vagy, ha ezt nem teszi meg időben, akkor, amikor az Eladó lehetővé teszi, hogy a Vásárló
rendelkezzen az áruval, és a Vásárló nem veszi át az árut.
XI. cikkely Szerződéstől való elállás
1. A fogyasztónak minősülő Vásárló szerződéstől való elállására a Tt. 102/2014 sz., a távollevők között vagy az Eladó üzlethelyiségén kívül kötött szerződések alapján történt áruvásárlás vagy szolgáltatásnyújtás esetén megvalósuló fogyasztóvédelemről szóló többször módosított törvény hatályos változata vonatkozik.
2. A fogyasztó az áru átvételétől számított 14 napon belül indoklás nélkül jogosult elállni a távollevők között kötött szerződéstől.
3. Az áru abban a pillanatban tekintett a fogyasztó által átvettnek, amikor a fogyasztó vagy a fogyasztó által kijelölt harmadik személy - a fuvarozó kivételével - a megrendelt áru minden részét átvette, vagy ha
a. a fogyasztó által egyetlen megrendelésben megrendelt áru külön-külön kerül átadásra, az utolsó áru átadásának pillanatában,
b. több részből vagy darabból álló áru szállítása esetén az utolsó rész vagy az utolsó darab átvételének pillanatában,
c. ha az áru meghatározott időtartamon belül ismételten kerül kiszállításra, az első kiszállított áru átvételének pillanatában.
4. A fogyasztó az elállási határidő kezdete előtt is elállhat a szerződéstől, amelynek tárgya az áru szállítása.
5. A fogyasztó nem állhat el olyan szerződéstől, amelynek tárgya
a. a fogyasztó egyedi igényei szerint készült áruk, egyedi gyártású áruk vagy kifejezetten egy fogyasztó számára tervezett áruk értékesítése,
b. olyan védőcsomagolásba zárt áruk értékesítése, amelyek egészségügyi vagy higiéniai okokból nem alkalmasak a visszaküldésre, és amelyek védőcsomagolása a szállítást követően megsérült,
és a törvényben meghatározott egyéb esetekben.
6. A fogyasztó az eladóval kötött szerződéstől való elállási jogát papíron vagy e-mailben, az
elállási formanyomtatvány felhasználásával gyakorolhatja.
7. A szerződéstől való elállásra vonatkozó jogi aktust dokumentum formájában a következő címre lehet elküldeni:
Xxxxxxx, s.r.o. / ID: 25816F
Xxxx Xxxx Xxxxxxxx xxxx X0 - Xxxxxx Xxxxx 0000 Xxx
vagy e-mailben az xxxx@xxxxxx.xx címre
8. Az elállási határidő betartottnak minősül, ha az elállási nyilatkozat legkésőbb az elállási határidő utolsó napján elküldésre kerül az Eladónak az Eladó címére.
9. A fogyasztó köteles az árut a szerződéstől való elállástól számított 14 napon belül visszaküldeni vagy átadni az Eladónak, vagy az Eladó által az áru átvételére felhatalmazott
személynek. Az első mondat szerinti határidőt betartottnak kell tekinteni, ha az árut legkésőbb a határidő utolsó napján átadták szállításra.
A fogyasztónak az árut az alábbi címre kell elküldenie az Eladónak:
Xxxxxxx, s.r.o. / ID: 25816F
Xxxx Xxxx Xxxxxxxx xxxx X0 - Xxxxxx Xxxxx 0000 Xxx
10. Az Eladó köteles haladéktalanul, de legkésőbb az elállási nyilatkozat kézhezvételétől számított 14 napon visszatéríteni a fogyasztónak minden kifizetést, amelyet tőle a szerződés alapján vagy azzal összefüggésben kapott, beleérve a szállítás, átadás költségeit, a
postaköltséget és egyéb költségeket és illetékeket. Az Eladó köteles a Fogyasztónak ezeket a kifizetéseket ugyanolyan módon megtéríteni, mint ahogyan a Fogyasztó a fizetését teljesítette. Ez nem érinti a fogyasztó azon jogát, hogy az eladóval más fizetési módban állapodjon meg, feltéve, hogy ezzel kapcsolatban a fogyasztót nem terhelik további költségek.
11. A felek megállapodhatnak abban, hogy a vételár visszafizetése helyett az Eladó a visszaküldött árut a kínálatból más, megfelelő értékű árucikkre cseréli.
12. Olyan szerződéstől való elállás esetén, amely tárgya az áru értékesítése, az Eladó nem
köteles visszatéríteni a fogyasztónak a fizetést mindaddig, amíg kézhez nem kapja az árut, vagy amíg a fogyasztó nem bizonyítja, hogy visszaküldte az árut az Eladónak, kivéve, ha az Eladó azt javasolja, hogy az árut személyesen vagy az eladó által felhatalmazott személy útján vegye át.
13. Az Eladó nem köteles a fogyasztónak megtéríteni a további költségeket, ha a fogyasztó
kifejezetten más kézbesítési módot választott, mint az Xxxxx által felkínált legolcsóbb szokásos mód. A többletköltség a fogyasztó által választott szállítási költség és az Eladó által kínált legolcsóbb általános szállítási mód költsége közötti különbséget jelenti.
14. A szerződéstől való elállás esetén a fogyasztó viseli az áruknak az Eladóhoz vagy az Xxxxx által az áru átvételére felhatalmazott személyhez történő visszaküldésének költségeit.
15. A szerződéstől való elállás esetén a fogyasztó felel az áru értékének minden olyan
csökkenéséért, amely az áru olyan kezeléséből ered, amely meghaladja az áru tulajdonságainak és működőképességének megállapításához szükséges mértéket.
16. Az Eladó javasolja a Vásárlónak, hogy a visszaküldésre szánt árut biztosítsa be. A Vásárló viseli a visszaküldés tárgyát képező áru károsodásának kockázatát mindaddig, amíg az Eladó át nem veszi az árut.
17. Az Eladónak joga van nem átvenni az olyan árut, amely utánvéttel került elküldésre hozzá.
18. A vásárló vállalkozó szerződéstől való elállása esetében a Kereskedelmi Törvénykönyv rendelkezései meghatározóak.
19. Az Eladónak joga van elállni a szerződéstől, ha nem tudja az árut megfelelően és időben leszállítani a Vásárlónak, különösen az áru készlethiánya vagy elérhetetlensége miatt.
XII. cikkely Vitarendezés
1. Az Eladó és a Vásárló között a webáruház használatával és a szerződéses kapcsolat megkötésével kapcsolatban keletkező jogviszonyokra a Szlovák Köztársaság joga az irányadó.
2. A jelen jogviszonyban részt vevő felek megállapodnak abban, hogy jogvita esetén a Szlovák Köztársaság bíróságai rendelkeznek joghatósággal.
3. Az Eladó és a Vásárló fogyasztó közötti vita esetén a fogyasztó jogosult az Eladóhoz fordulni jogorvoslatért, ha a fogyasztó nem elégedett a panasz kezelésének módjával, vagy ha a
fogyasztó úgy véli, hogy az Eladó megsértette a jogait. A jogorvoslati kérelmet e-mailben az xxxx@xxxxxx.xx címre, vagy postai úton az Eladó címére lehet elküldeni. Ha az Eladó az ügyfél
előző mondat szerinti kérelmét elutasítja, vagy nem válaszol rá az elküldéstől számított 30 napon belül, az ügyfélnek joga van alternatív vitarendezés iránti kérelmet benyújtani az alternatív
vitarendezési szervezetek valamelyikéhez.
4. Az alternatív vitarendezés feltételeit a Tt. 391/2015 sz., a fogyasztói viták alternatív megoldásáról szóló törvény szabályozza.
6. A fogyasztónak az EU alternatív vitarendezési platformján, az RSO-n keresztül is joga van
panaszt benyújtani. A panasz a xxxx://xx.xxxxxx.xx/xxxxxxxxx/xxx/xxxxx_xx.xxx weboldalon található online űrlap kitöltése által nyújtható be. Az ügyfélnek joga van eldönteni, melyik alternatív vitamegoldó szubjektumhoz fordul.
7. Az alternatív vitarendezést csak az a Vásárló veheti igénybe, aki a szerződés megkötésekor és teljesítésekor fogyasztóként jár el. Fogyasztó az a természetes személy, aki a fogyasztói
szerződés megkötése és teljesítése során nem üzleti, foglalkozási vagy szakmai tevékenysége körében jár el.
8. Az alternatív vitarendezés csak a távollevők között kötött fogyasztói szerződésekből eredő jogvitákra vonatkozik.
9. Az alternatív vitarendezési szervezet elutasíthatja a javaslatot a jogszabályban meghatározott esetekben, például, ha a vita számszerűsíthető értéke nem haladja meg a 20 eurót, vagy ha a
fogyasztó a kérelmet az eladó elutasító válaszának kézhezvételétől számított egy év elteltével nyújtja be, vagy ha a kérelem megválaszolására rendelkezésre álló 30 napos határidő lejárt.
10. Az alternatív vitarendezés alapvetően ingyenes. Az alternatív vitarendezési szervezet az alternatív vitarendezés kezdeményezéséért a fogyasztótól legfeljebb 5 EUR díj megfizetését kérheti.
11. Az alternatív vitarendezési szervezet az alternatív vitarendezés során úgy jár el, hogy a vitát a lehető leggyorsabban rendezze, elkerülje a szükségtelen késedelmeket, gazdaságos módon
tegye azt, valamint a vitában résztvevő felek és más személyek szükségtelen és aránytalan terhei nélkül járjon el; a kommunikáció során lehetőség szerint a telefonos kapcsolatot és az
elektronikus eszközöket veszi igénybe.
12. Az alternatív vitarendezési szervezet az alternatív vitarendezést annak megkezdésétől számított 90 napon belül megszünteti. Különösen összetett esetekben az alternatív vitarendezési szervezet az első mondatban említett határidőt 30 nappal meghosszabbíthatja, akár ismételten is. Az alternatív vitarendezési szervezet haladéktalanul tájékoztatja a vitában részt vevő feleket a második mondatban említett határidő meghosszabbításáról, a határidő meghosszabbításának indokával együtt.
13. Ha a vitában részt vevő felek között nem jön létre megállapodás, és az alternatív
vitarendezési szervezet az alternatív vitarendezés során feltárt tények alapján arra az indokolt
következtetésre jut, hogy az Eladó megsértette a fogyasztó fogyasztóvédelmi rendeletek szerinti jogait, az alternatív vitarendezést nem kötelező erejű, indokolással ellátott vélemény
kibocsátásával megszünteti.
XIII. cikkely
Az eladó felelőssége a hibákért és reklamációs feltételek
1. Az Eladó hibákért való felelősségét, valamint a reklamációk alkalmazásának és kezelésének feltételeit az Üzemeltető által elfogadott és a xxx.xxxxxx.xx weboldalon közzétett
panaszkezelési eljárás vonatkozó rendelkezései szabályozzák.
XIV. cikkely
A szerződés érvényessége
1. Az adásvételi szerződés határozott időre jön létre, amíg mindkét fél az adásvételi szerződésből és az annak szerves részét képező jelen Általános Szerződési Feltételekből eredő
kötelezettségeinek megfelelően eleget nem tesz.
XV. cikkely Személyes adatok védelme
1. A Vásárlók személyes adatait az Eladó a természetes személyeknek a személyes adatok
kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló 2016/679 számú európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: GDPR) és a Tt. 18/2018. sz. törvénye, a személyes adatok védelméről (a továbbiakban: adatvédelmi törvény) alapján kezeli.
2. A személyes adatok adatkezelő általi feldolgozásának feltételei a xxx.xxxxxx.xx weboldalon az Adatvédelmi irányelvek szakaszban találhatók.
XVI. cikkely Záró rendelkezések
1. Jelen feltételek a megrendelés Vásárló részére történő elküldésének napján a xxx.xxxxxx.xx
webáruház honlapján foglaltak szerint érvényesek, kivéve, ha a felek másként állapodnak meg.
2. Az Üzemeltető fenntartja a jogot, hogy bármikor megváltoztassa ezeket az általános szerződési feltételeket, ha az üzletpolitika vagy a vonatkozó jogszabályok változása azt megköveteli.
3. Az Eladó és a Vásárló fogyasztó közötti, a jelen Általános Szerződési Xxxxxxxxxx által kifejezetten nem szabályozott jogviszonyokra az alábbiak vonatkozó rendelkezései az
irányadóak: a Tt. 40/1964 sz. Polgári Törvénykönyv módosított változata (a továbbiakban Polgári Törvénykönyv), a Tt. 250/2007 sz fogyasztóvédelmi törvény, valamint a a Tt. 102/2014 sz., a
távollevők között vagy az Eladó üzlethelyiségén kívül kötött szerződések alapján történt áruvásárlás vagy szolgáltatásnyújtás esetén megvalósuló fogyasztóvédelemről szóló többször módosított törvény hatályos változata. Az Eladó és a Vásárló közötti jogviszonyokra az alábbi jogszabályok az irányadók: Tt. 513/1991 Kereskedelmi Törvénykönyv hatályos változata.
4. Ezeket az üzleti feltételeket a Lanikova Group, s.r.o. ügyvédi iroda állította össze az online áruház üzemeltetője számára, miközben a Tt. 185/2015. sz. törvénye – Szerzői jogi törvény
értelmében védett. A szerzői joggal védett művet tilos a szerző beleegyezése nélkül bármilyen módon felhasználni, különösen, de nem kizárólagosan, másolni, közzétenni, megváltoztatni, módosítani, terjeszteni és más módon hasznosítani.
5. Ezek az általános szerződési feltételek 2021.4.8-án lépnek hatályba.