KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM
Országos Vízügyi Főigazgatóság | ||
0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx xxxx 0/x. 🖂 1253 Budapest, Pf. 56. | 🕿 000-00-00 Fax: 000-00-00 |
KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM
„Élőerős őrzés-védelmi és távfelügyeleti szolgáltatás nyújtása az Országos Vízügyi Főigazgatóság részére”
Budapest, 2017. október 30.
Xxxxxxxx Xxxxxx főigazgató
TARTALOMJEGYZÉK
I. AJÁNLATI FELHÍVÁS (külön mellékletben)
II. ÚTMUTATÓ
III. MŰSZAKI LEÍRÁS
IV. VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉSTERVEZET
V. NYILATKOZATMINTÁK (külön mellékletben)
I. KÖTET: AJÁNLATI FELHÍVÁS
Külön mellékletben.
II. KÖTET: ÚTMUTATÓ AZ AJÁNLATTEVŐKNEK
1. Az eljárás bemutatása
A közbeszerzési eljárás lebonyolítására a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) szabályai szerint, a Kbt. Harmadik része szerinti eljárási szabályok kerülnek alkalmazásra. Az eljárás fajtája a Kbt. 113. § (1) bekezdése szerinti, hirdetmény közzététele nélküli, összefoglaló tájékoztatás meghirdetésével közzétett és jelen ajánlati felhívás közvetlen megküldésével indított, nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást.
Az eljárásban nem lehet tárgyalni, ajánlatkérő a benyújtott ajánlatokat tárgyalás nélkül az abban leírt információk alapján bírálja el. Az ajánlattevőknek az ajánlatuk benyújtásával egyidejűleg ajánlati kötöttsége keletkezik, amely azt jelenti, hogy az ajánlatot még az ajánlatkérő hozzájárulásával sem lehet módosítani.
Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokat korlátlanul, teljes körűen, közvetlenül és térítésmentesen megküldi az ajánlati felhíváshoz mellékelve az ajánlattevők részére, továbbá elérhetővé teszi a Közbeszerzési Adatbázisban.
A dokumentáció másra nem ruházható át és nem tehető közzé. Az ajánlat összeállításának költségét az ajánlattevő viseli.
A Kbt. 35. § (1) bekezdése alapján több gazdasági szereplő közösen is tehet ajánlatot. A közös ajánlattevők kötelesek maguk közül egy, a közbeszerzési eljárásban a közös ajánlattevők nevében eljárni jogosult képviselőt megjelölni. A közös ajánlattevők csoportjának képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők megjelölését. A közös ajánlattevők a szerződés teljesítéséért az ajánlatkérő felé egyetemlegesen felelnek. A közös ajánlattétel vonatkozásában egyebekben a Kbt. 35. §-ában foglalt előírások az irányadóak.
A Kbt. 115.§ (4) bek. értelmében az eljárásban kizárólag az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplők tehetnek ajánlatot. Az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplők közösen nem tehetnek ajánlatot. Az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplő jogosult közösen ajánlatot tenni olyan gazdasági szereplővel, amelynek az ajánlatkérő nem küldött ajánlattételi felhívást.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a közös ajánlatot benyújtó gazdasági szereplők személyében az ajánlattételi határidő lejárta után változás nem következhet be.
Az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban a nyertes ajánlattevő(k)től nem követeli meg gazdálkodó szervezet alapítását.
A Kbt. 36. § (1) bekezdése értelmében az ajánlattevő ugyanabban a közbeszerzési eljárásban - részajánlat-tételi lehetőség biztosítása esetén ugyanazon rész tekintetében -
a) nem tehet másik ajánlatot más ajánlattevővel közösen,
b) más ajánlattevő alvállalkozójaként nem vehet részt,
c) más ajánlattevő szerződés teljesítésére való alkalmasságát nem igazolhatja [65. § (7) bekezdés].
A Kbt. 3. § szerinti értelmező rendelkezések ide vonatkozó szabályai:
Xxxxxxxxxxx: az a gazdasági szereplő, aki (amely) a közbeszerzési eljárásban ajánlatot nyújt be;
Alvállalkozó: az a gazdasági szereplő, aki (amely) a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés teljesítésében az ajánlattevő által bevontan közvetlenül vesz részt, kivéve
a) azon gazdasági szereplőt, amely tevékenységét kizárólagos jog alapján végzi,
b) a szerződés teljesítéséhez igénybe venni kívánt gyártót, forgalmazót, alkatrész vagy alapanyag eladóját,
c) építési beruházás esetén az építőanyag-eladót;.
Gazdasági szereplő: bármely természetes személy, jogi személy, egyéni cég vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, vagy ilyen személyek vagy szervezetek csoportja, aki, illetve amely a piacon építési beruházások kivitelezését, áruk szállítását vagy szolgáltatások nyújtását kínálja.
2. Az ajánlat elkészítése és költségei
Az ajánlatban bekért információk benyújtásáért az ajánlattevő felel, nem kielégítő információk közlésének következménye az ajánlat érvénytelenné nyilvánítása lehet.
Az ajánlat nyelve magyar. Amennyiben idegen nyelvű iratok, dokumentumok kerülnek becsatolásra, a magyar nyelvű fordítás mellékelése kötelező. Ajánlatkérő nem követeli meg a hiteles fordítás benyújtását, azaz a Kbt. 47. § (2) bekezdésének megfelelően az ajánlattevő általi felelős fordítás benyújtása is elfogadott.
A lefordított anyagot cégjegyzésre jogosult személynek vagy meghatalmazottjának alá kell írnia és a következő megjegyzéssel kell ellátnia: "A magyar nyelvű fordítások tartalmukban és értelmükben teljes egészében megegyeznek az idegen nyelvű eredeti iratok tartalmával." Az ajánlattevő felelőssége, hogy a magyar nyelvű fordítás megfelelő legyen. Az ajánlatkérő nem köteles az idegen nyelvű irat tartalmát vizsgálni, de ennek jogát fenntartja, különösen, ha azt észleli, hogy a magyar nyelvű fordítás a valóságtól eltérő adatot tartalmaz és ez az eltérés a verseny tisztaságát veszélyezteti. Az idegen nyelven benyújtott irat, dokumentum és annak fordítása közötti eltérésből fakadó esetleges hátrányos jogkövetkezményeket az ajánlattevőnek viselnie kell.
Az ajánlat elkészítésével, benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költséget az ajánlattevőnek kell viselnie.
3. Dokumentáció és tájékoztatás
3.1. A közbeszerzési dokumentum tartalmazza:
- az ajánlati felhívást;
- az ajánlat elkészítésével és benyújtásával kapcsolatos útmutatót;
- a műszaki leírást;
- a szerződéstervezetet és
- a nyilatkozatmintákat.
3.2. Kiegészítő tájékoztatás:
Bármely gazdasági szereplő, aki a közbeszerzési eljárásban ajánlattevő lehet – a megfelelő ajánlattétel érdekében - a Kbt. 114. § (6) bekezdés szerint a közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő tájékoztatást kérhet az alábbi elérhetőségeken: (fax:
x00 0 000 00 00, és e-mail: xxxxxxx.xxxxx@xxx.xx ). Ajánlatkérő valamennyi ajánlattevőnek írásban megküldi a választ a Kbt. 56. § (2) bekezdése szerint a kérés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb hat nappal. A kiegészítő tájékoztatás során adott válaszok az ajánlati felhívás és a közbeszerzési dokumentum részét képezik, ezeket az ajánlattétel során figyelembe kell venni.
Kérjük, hogy az írásban feltett kérdéseket e-mailen (pdf és word formátumban) és telefaxon/levélben is szíveskedjenek megküldeni, meggyorsítva ezzel a válaszadási időtartamot.
Helyszíni bejárás:
Ajánlatkérő lehetőség biztosít helyszíni bejárásra, a Kbt. 56. §-a alapján. A helyszíni bejárás helye és időpontja:
OVF 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx xxxx 0/x-0/x. Időpont: a felhívás szerint
OVF Hármashatárhegyi telephelyén (Budapest, III.16536/87. és Budapest, II.15965/2. hrsz területen levő adótornyos ingatlan) Időpont: a felhívás szerint
A helyszíni bejárás előzetes bejelentkezéshez kötött, a megtekinteni kívánt rész megjelölésével a résztvevők számát, a nevét és elérhetőségét xxxxxxx.xxxxx@xxx.xx email címre történő megküldésével kell jelezni.
3.3. Részajánlat nem tehető. Ennek indoka: gazdasági, műszaki, valamint a szerződés teljesítésével kapcsolatos szempontok nem teszik lehetővé a közbeszerzés egy részére történő ajánlattétel biztosítását, így ajánlatkérő a részajánlattétel lehetőségét kizárja. A jelen közbeszerzési eljárás eredményeként megkötésre kerülő szerződés teljesítése során megvalósítandó szolgáltatási feladatok (élőerős őrzés-védelem és távfelügyeleti szolgáltatás összekötött eszközrendszeren üzemel, a távfelügyeletet biztosító kamera és riasztórendszer a központi épületben üzemel) egymásra épülnek, nem elválaszthatóak. A beszerzés tárgyának fentiekben részletezett, összetett és egymásra épülő természetéből adódóan részajánlattételi lehetőség nem biztosítható, illetőleg a
részajánlattétel lehetővé tétele a beszerzés ellenértékének jelentős növekedését (mintegy duplikációját) okozná és egyes (különösen a távfelügyeleti) feladatok külön szerződésben történő kezelése az egységes (azonos) szolgáltatás hiányának okán negatívan hatna a beszerezni kívánt szolgáltatás ellátásának egységes minőségére, valamint a közbeszerzési szerződés teljesítésének azon körülményére is, hogy további személyek fizikális elhelyezése a porta- és monitor-térben nem lehetséges.
Többváltozatú (alternatív) ajánlat tétele nem megengedett.
3.4. Hiánypótlás, felvilágosítás kérés
Ajánlatkérő a Kbt. 71. § alapján az összes ajánlattevő számára azonos feltételekkel biztosítja a hiánypótlás lehetőségét, valamint az ajánlatokban található, nem egyértelmű kijelentések, nyilatkozatok, igazolások tartalmának tisztázása érdekében az ajánlattevőktől felvilágosítást kérhet.
A hiánypótlásra vagy a felvilágosítás nyújtására vonatkozó felszólítást ajánlatkérő a többi ajánlattevő egyidejű értesítése mellett közvetlenül az ajánlattevő részére megküldi, megjelölve a határidőt, továbbá a hiánypótlási felhívásban a pótlandó hiányokat ajánlattevőnként tételesen.
A Kbt. 71. § (4) bekezdés alapján, ha az ajánlatkérő megállapítja, hogy az ajánlattevő az alkalmasság igazolásához olyan gazdasági szereplő kapacitásaira támaszkodik, vagy olyan alvállalkozót nevezett meg, amely a Kbt. 62. § (1) bekezdés a)-h), k)-n) és p) –q) pontja szerinti, korábbi eljárásban tanúsított magatartás alapján a j) pontja szerinti kizáró ok hatálya alatt áll, a kizáró okkal érintett gazdasági szereplő kizárása mellett hiánypótlás keretében felhívja az ajánlattevőt a kizárt helyett szükség esetén más gazdasági szereplő megnevezésére.
Amíg bármely ajánlattevő számára hiánypótlásra vagy felvilágosítás nyújtására határidő van folyamatban, az ajánlattevő pótolhat olyan hiányokat, amelyekre nézve az ajánlatkérő nem hívta fel hiánypótlásra. (Kbt. 71. § (5) bekezdés)
Az ajánlatkérő újabb hiánypótlást rendel el, ha a korábbi hiánypótlási felhívás(ok)ban nem szereplő hiányt észlel. Az ajánlatkérő nem rendel el újabb hiánypótlást, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás. A korábban megjelölt hiány a későbbi hiánypótlás során már nem pótolható. (Kbt. 71. § (6) bekezdés)
3.5. Indoklás kérés
Ajánlatkérő a Kbt. 72. § alapján az értékelés szempontjából lényeges ajánlati elemek tartalmát megalapozó adatokat, valamint indokolást kér írásban és erről a kérésről a többi ajánlattevőt egyidejűleg, írásban értesíti, ha az ajánlat a megkötni tervezett szerződés tárgyára figyelemmel aránytalanul alacsony összeget tartalmaz az értékelési szempontként figyelembe vett ár vagy költség, vagy azoknak valamely önállóan értékelésre kerülő eleme tekintetében.
3.6. Üzleti titok
A gazdasági szereplő az ajánlatban, hiánypótlásban, valamint a 72. § szerinti indokolásban elkülönített módon elhelyezett, üzleti titkot (ideértve a védett ismeretet is) [Ptk. 2:47. §] tartalmazó iratok nyilvánosságra hozatalát megtilthatja a Kbt. 44. § (1) bekezdés alapján. Az üzleti titkot tartalmazó irat kizárólag olyan információkat tartalmazhat, amelyek nyilvánosságra hozatala a gazdasági szereplő üzleti tevékenysége szempontjából aránytalan sérelmet okozna. A gazdasági szereplő az üzleti titkot tartalmazó, elkülönített irathoz indokolást köteles csatolni, amelyben részletesen alátámasztja, hogy az adott információ vagy adat nyilvánosságra hozatala miért és milyen módon okozna számára aránytalan sérelmet. A gazdasági szereplő által adott indokolás nem megfelelő, amennyiben az általánosság szintjén kerül megfogalmazásra.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a Kbt. 44. § (2) bekezdés szerint a gazdasági szereplő nem nyilváníthatja üzleti titoknak különösen
a) azokat az információkat, adatokat, amelyek elektronikus, hatósági vagy egyéb nyilvántartásból bárki számára megismerhetők,
b) az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 27. § (3) bekezdése szerinti közérdekből nyilvános adatokat,
c) az ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező által az alkalmasság igazolása körében bemutatott
ca) korábban teljesített közbeszerzési szerződések, illetve e törvény szerinti építés- vagy szolgáltatási koncessziók megkötésére, tartalmára és teljesítésére vonatkozó információkat és adatokat,
cb) gépekre, eszközökre, berendezésekre, szakemberekre, tanúsítványokra, címkékre vonatkozó információkat és adatokat,
d) az ajánlatban meghatározott áruk, építési beruházások, szolgáltatások leírását, ide nem értve a leírásnak azt a jól meghatározható elemét, amely tekintetében az (1) bekezdésben meghatározott feltételek az ajánlattevő által igazoltan fennállnak,
e) ha az ajánlatkérő annak benyújtását kéri, az ajánlattevő szakmai ajánlatát, ide nem értve a szakmai ajánlatnak azt a jól meghatározható elemét, amely tekintetében az (1) bekezdésben meghatározott feltételek az ajánlattevő által igazoltan fennállnak és a (3) bekezdés alapján nincs akadálya az üzleti titokká nyilvánításnak.
A gazdasági szereplő nem tilthatja meg nevének, címének (székhelyének, lakóhelyének), valamint olyan ténynek, információnak, megoldásnak vagy adatnak (a továbbiakban együtt: adat) a nyilvánosságra hozatalát, amely a Kbt. 76. § szerinti értékelési szempont alapján értékelésre kerül, de az ezek alapjául szolgáló - a Kbt. 44. § (2) bekezdés hatálya alá nem tartozó - részinformációk, alapadatok (így különösen az árazott költségvetés) nyilvánosságra hozatalát megtilthatja.
Ha a gazdasági szereplő meghatározott információk, adatok üzleti titokká nyilvánítása során az Kbt. 44. § (1)-(3) bekezdésben foglaltakat nem tartotta be, úgy az ajánlatkérő hiánypótlás keretében felhívja az érintett gazdasági szereplőt a megfelelő tartalmú dokumentum benyújtására.
3.7. Tájékoztatás a Kbt. 73. § (5) bekezdés szerint
Az alábbiakban tájékoztatást adunk a közbeszerzési eljárások ajánlattevőinek azon szervezetekről, akiktől a környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményekre vonatkozó azon kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni tájékoztatást lehet kérni:
Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi Szervének Munkavédelmi Felügyelősége | és | Munkaügyi | Szakigazgatási |
1056 Budapest, Bástya u. 35. | |||
Postacím: 1438 Budapest Pf. 520. | |||
tel: 00-0-000-0000 | |||
fax: 00-0-000-0000 | |||
Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi Szervének Munkaügyi Felügyelősége | és | Munkaügyi | Szakigazgatási |
1132 Budapest, Visegrádi u. 49. | |||
Postacím: 1438 Budapest Pf. 520. | |||
tel: 00-0-000-0000 | |||
fax: 00-0-000-0000 | |||
Adózás: | |||
Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal | |||
cím: 1054 Budapest, Széchenyi u. 2. | |||
Telefon: x00-0-000-0000 | |||
Fax: x00-0-000-0000. | |||
Kék szám (mobilhálózatból is hívható): 06-40/42-42-42 | |||
Környezetvédelem: |
Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség
1016 Budapest, Mészáros u. 58/a. 1539 Budapest, Pf. 675.
Tel.: 1/0000-000 Fax: 1/0000-000
Honlap: xxx.xxxxxxxxxxxxxxxxxxx.xxx.xx
Egészségvédelem:
Országos Tisztifőorvosi Hivatal
Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxx xx 0-0.
Levelezési cím: 1437 Budapest, Pf. 839.
Központi telefonszám: 00-0-000-0000
Központi faxszám: 00-0-000-0000
Fogyatékossággal élők esélyegyenlősége:
Emberi Erőforrások Minisztériuma, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság
Székhely: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx x. 10.
Telefonszám: 06-1-795-54-78
e-mail: xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xxx.xx
A Magyar Bányászati és Földtani Hivatal területileg illetékes bányakapitányságai
Megnevezés: Budapesti Bányakapitányság Cím: 1145 Budapest Columbus u. 17-23.
Postacím: 1145 Budapest Columbus u. 17-23.
Telefon: (00-0) 000-0000 Fax: (00-0) 000-0000
A végzett tevékenység leírása: Budapest főváros valamint Pest megye közigazgatási területén a bányafelügyelet hatáskörébe tartozó hatósági ügyekben – jogszabályban meghatározott esetek kivételével – első fokon jár el.
A Kbt. 73. § (4) bekezdésében hivatkozott környezetvédelmi, szociális és munkajogi rendelkezéseket tartalmazó nemzetközi egyezmények jegyzéke
- 87. számú ILO-egyezmény az egyesülési szabadságról és a szervezkedési jog védelméről
- 98. számú ILO-egyezmény a szervezkedési jog és a kollektív tárgyalási jog elveinek alkalmazásáról
- 29. számú ILO-egyezmény a kényszer- vagy kötelező munkáról
- 105. számú ILO-egyezmény a kényszermunka felszámolásáról
- 138. számú ILO-egyezmény a foglalkoztatás alsó korhatáráról
- 111. számú ILO-egyezmény a foglalkoztatásból és a foglalkozásból eredő hátrányos megkülönböztetésről
- 100. számú ILO-egyezmény a férfi és a női munkaerőnek egyenlő értékű munka esetén járó egyenlő díjazásáról
- 182. számú ILO-egyezmény a gyermekmunka legrosszabb formáinak betiltásáról és felszámolására irányuló azonnali lépésekről
- bécsi egyezmény a sztratoszferikus ózonréteg védelméről és annak Montreáli Jegyzőkönyve az ózonréteget lebontó anyagokról
- a veszélyes hulladékok országhatárokat átlépő szállításának ellenőrzéséről és ártalmatlanításáról szóló bázeli egyezmény (Bázeli Egyezmény)
- Stockholmi Egyezmény a környezetben tartósan megmaradó szerves szennyező anyagokról
- Rotterdami Egyezmény a nemzetközi kereskedelemben forgalmazott egyes veszélyes vegyi anyagok és peszticidek előzetes tájékoztatáson alapuló jóváhagyási eljárásáról (1998. szeptember 10.) és annak három regionális jegyzőkönyve
3.8. Kapacitás bevonása
A Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül.
Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik.
A Kbt. 65. § (8) bekezdésben foglalt eset kivételével csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a Kbt. 65. § (8) bekezdése szerint az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.
Felhívjuk a figyelmet arra is, hogy Ajánlatkérő a Kbt. 65. § (10) bekezdés rendelkezései alapján kizárja annak lehetőségét, hogy ajánlattevő az M/2. és M/3. pontokban meghatározott alkalmassági követelménynek való megfelelés érdekében más szervezet kapacitására támaszkodjon.
A szerződés teljesítéséhez szükséges, a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország nyilvántartásában való szereplésre, vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel,
jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal való rendelkezésre vonatkozó feltételek követelmény igazolására akkor vehető igénybe más szervezet kapacitása, ha az adott szervezet valósítja meg azt a feladatot, amelyre vonatkozóan a nyilvántartásban szereplés, szervezeti tagság vagy engedéllyel rendelkezés kötelezettsége fennáll. (A Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint csatolandó kötelezettségvállalásnak ezt kell alátámasztania.)
4. A szerződést biztosító mellékkötelezettségek
Hibás teljesítési kötbér: Ha ajánlattevő - olyan okból, amelyért felelős - hibásan teljesít, a hiba kijavításáig hibás teljesítési kötbér megfizetésére köteles, melynek mértéke az élőerős őrzés vonatkozásában 50.000,- Ft/nap, a távfelügyelettel kapcsolatos bárminemű hibás teljesítés esetén a kötbér mértéke 20.000,- Ft/alkalom. A hibás teljesítési kötbér - maximum a teljes szerződéses ár 15 %-a.
Hibás teljesítésnek minősül, amennyiben az ajánlattevő a szolgáltatás nyújtása során nem a vonatkozó jogszabályok és egyéb előírások, a szerződés; az ajánlattételi felhívás és dokumentáció és azok kiegészítései, továbbá az általa benyújtott ajánlat, a műszaki leírások és utasítások tartalma szerint teljesít.
A harmadik hibás teljesítést követően az ajánlatkérő jogosult a szerződés azonnali felmondással történő megszüntetésére vagy a szerződéstől elállni. Ebben az esetben a szerződés azonnali hatállyal történő felmondással történő megszüntetésére vagy attól elállásra akkor kerülhet sor, ha legalább három alkalommal ténylegesen sor került a hibás teljesítési kötbér érvényesítésére.
A szerződésszegés ezen esetét Ajánlatkérő a szerződés Ajánlattevőnek felróható okból történő megszűnésének tekinti, mely jogalapot szolgáltat a meghiúsulási kötbér érvényesítésére.
Meghiúsulási kötbér: Amennyiben a teljesítés – olyan okból, amelyért ajánlattevő felelős – meghiúsul, azaz a szolgáltatás az ajánlattevő érdekkörében felmerült okból ellehetetlenül, vagy az ajánlattevő a teljesítést megtagadja, avagy a vállalt szolgáltatást 3 naptári napot meghaladóan nem biztosítja, Ajánlatkérő - a Ptk. 6:186. § (1) bekezdésének megfelelően - meghiúsulási kötbérre jogosult, melynek mértéke a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 20%-a.
A szerződést biztosító mellékkötelezettségek részletes szabályait a szerződéstervezet tartalmazza.
5. Fő finanszírozási és fizetési feltételek
Ajánlatkérő a szerződés teljesítéséhez szükséges anyagi fedezettel rendelkezik. Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme a forint.
Az ellenszolgáltatás megfizetésére az egyes számlák vonatkozásában a szerződésben meghatározott módon és tartalommal való teljesítést esetén havonta, utólag, átutalással, a teljesítés igazolását követően, a szabályszerűen kiállított számla alapján kerül sor a Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdése rendelkezésével összhangban.
A vállalkozói díj megfizetésére az aláírt teljesítésigazolás és a vonatkozó jogszabályok szerint kiállított számla kézhezvételét követő 30 napon belül kerül sor havonta, átutalással, a Ptk. 6:130. §
(1) és (2) bekezdése, illetve az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 36/A. § rendelkezéseinek figyelembevételével. Ajánlatkérő a Ptk. 6:155. § (1) bekezdését alkalmazza.
Az ajánlatkérő előleget nem biztosít, a számlák benyújtására a szerződéstervezetben foglaltak szerint havonta van lehetőség.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 136.§ -ában foglaltak alkalmazására. A részletes fizetési feltételeket a szerződéstervezet tartalmazza.
6. Kizáró okok és igazolási mód
Kizáró okok:
1. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdés g)-k) és m) és q) pontja szerinti kizáró okok bármelyike fennáll.
Igazolási mód:
2. Ajánlattevőnek a Kbt. 114. § (2) bekezdésében foglaltak alapján a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 17. § (1) bekezdés szerint nyilatkoznia kell a kizáró okok fenn nem állásáról, továbbá a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontját a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ib) alpontjában, illetve a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia.
Az ajánlattevő az alvállalkozója vonatkozásában a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani a Kbt. 62. § (1) g)-k) és m) és q) pontjában foglalt kizáró okok hiányáról.
Ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4) bekezdésben foglaltaknak megfelelően az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőt megfelelő határidő tűzésével felhívja a kizáró okok tekintetében az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására.
A kizáró okok fenn nem állásának igazolására vonatkozó nyilatkozatnak az eljárást megindító felhívás feladásának időpontjánál nem régebbi keltezésűnek kell lennie.
Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azon ajánlattevőt, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be.
Ajánlatkérő nem zárhatja ki az eljárásból azt az Ajánlattevőt, aki a Kbt. 64. § rendelkezései alapján öntisztázás keretében igazolta, hogy az ajánlat benyújtását megelőzően olyan intézkedéseket hozott, amelyek a kizáró okok fennállásának ellenére kellőképpen igazolják a megbízhatóságát.
Ha a Közbeszerzési Hatóság a Kbt. 188. § (4) bekezdése szerinti - vagy bírósági felülvizsgálata esetén a bíróság a Kbt. 188. § (5) bekezdése szerinti - jogerős határozata kimondja az adott kizáró ok hatálya alatt álló gazdasági szereplő megbízhatóságát, az ajánlatkérő mérlegelés nélkül köteles azt elfogadni. A jogerős határozatot a gazdasági szereplő az ajánlatában köteles benyújtani.
7. A pénzügyi és gazdasági alkalmassági követelmények és a megkövetelt igazolási mód
Ajánlattevő és – amennyiben valamely alkalmassági követelmény(ek) vonatkozásában más szervezet vagy személy kapacitására kíván támaszkodni, úgy adott alkalmassági követelmény(ek) vonatkozásában – a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az ajánlatban a Kbt. 114. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően köteles nyilatkozni arról, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek. Ajánlattevő és adott esetben a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat az ajánlatban nem kötelesek megadni.
Ajánlattevő és a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet(ek) az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó az ajánlati felhívásban előírt dokumentumokat az ajánlatkérőnek a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására kötelesek benyújtani.
7.1. A pénzügyi és gazdasági alkalmasság minimumkövetelménye:
P.1. Alkalmas az ajánlattevő, ha saját vagy jogelődje üzemi (üzleti) tevékenységének eredménye az eljárást megindító felhívás megküldését megelőző 3 lezárt üzleti évben legalább 2 alkalommal pozitív volt.
Amennyiben az ajánlattevő a számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámolóval azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az ajánlattevő alkalmatlan, ha a működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (élőerős őrzésvédelmi tevékenység ellátása és/vagy távfelügyeleti szolgálat ellátása) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele összesen nem éri el az 25.000.000,- Ft-ot.
P.2. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik
- legalább 400 millió forint/ év és 200 millió forint/ káresemény Objektumvédelem kockázatra továbbá
- 40 millió Ft/eset, valamint 80 millió Ft/év limit erejéig Távfelügyeleti reagáló szolgálatra kiterjedő szakmai felelősségbiztosítással.
7.2. A pénzügyi és gazdasági alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok, illetve a megkövetelt igazolási mód:
P.1.
Ajánlattevő csatolja a Kbt. 65. § (1) bekezdésének a) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés b) pontja alapján az eljárást megindító felhívás megküldésének napját megelőző három lezárt üzleti évre vonatkozó saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak
megfelelő beszámolóját (ha az ajánlattevő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét). Amennyiben az ajánlattevő letelepedése szerinti ország joga nem írja elő a beszámoló közzétételét, úgy nyilatkozat benyújtása szükséges a vonatkozó minimumkövetelmények tekintetében. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, a beszámoló adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló csatolása az ajánlatban nem szükséges.
Ha az ajánlattevő a számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámolóval azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Ebben az esetben az ajánlattevő működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (őrzésvédelmi tevékenység ellátása) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételének el kell érnie vagy meg kell haladnia az ajánlatkérő által az eljárást megindító felhívásban meghatározott értéket.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy amennyiben az ajánlattevő a fenti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdés szerint.
P.2. A Kbt. 65. § (4) bekezdés és a Rendelet 19. § (1) bekezdés d) pontja alapján Ajánlattevő csatolja a szakmai felelősségbiztosításának fennállásáról szóló igazolásként a biztosítási kötvény vagy a biztosítótól származó egyéb igazolás egyszerű másolati példányát és az utolsó biztosítási díj megfizetésének igazolását.
Az előírt gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelménynek – figyelemmel a Kbt. 65. § (6) bekezdésében foglaltakra – közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők együttesen is megfelelnek.
A gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhet, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. A (8) bekezdésben foglalt eset kivételével csatolni kell az ajánlatban vagy részvételi jelentkezésben a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. [Kbt. 65. § (7) bekezdés].
Az ajánlattevő az alkalmasság igazolása során a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint más szervezet kapacitására a Kbt. 65. § (8) és (11) bekezdésében meghatározott esetekben támaszkodhat.
A Kbt. 65. § (8) bekezdése értelmében az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.
8. Az ajánlattevők műszaki-szakmai alkalmasságának megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
M.1.
Alkalmatlan ajánlattevő, ha nem rendelkezik az ajánlattételi felhívás megküldésétől visszafelé számított 3 évben (36 hónapban) befejezett, de legfeljebb 6 éven (72 hónapon) belül megkezdett, alábbi referenciával:
1 db, legalább 9 hónap időtartamban folyamatosan fennálló távfelügyeleti szolgáltatást is magában foglaló élőerős őrzést tartalmazó referenciával.
M.2.
Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az alábbi végzettségű vezetővel:
Legalább 1 fő felsőfokú biztonságszervező (OKJ 5286101) vagy ezzel egyenértékű szakképesítéssel, és megfelel a 2005. évi CXXXIII. törvény 6. § (1) bekezdésnek az ajánlattételi határidő napján hatályos rendelkezéseiben foglalt igazolvány megszerzéséhez szükséges feltételeknek.
Ajánlatkérő a belügyminiszter ágazatába tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről, valamint egyes, szakmai és vizsgakövetelmények kiadásáról szóló miniszteri rendeletek hatályon kívül helyezéséről szóló 20/2013. (V. 28.) BM rendelet (a továbbiakban: BM rendelet) 4. sz. melléklete alapján állapítja meg a szakképesítések egyenértékűségét.
Olyan szakképesítés tekintetében, amelynek egyenértékűsége a BM rendelet alapján nem megállapítható meg a szakképesítés egyenértékűségének vizsgálata az egyes szakképesítések tantervének (képzési tervének) összehasonlításával történik. Amennyiben ajánlattevő nem a fent nevezett OKJ-számú képzést teljesítő szakemberrel kívánja igazolni alkalmasságát, kérjük, hogy csatolja az egyenértékűséget alátámasztó dokumentumokat.
M.3.
Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az alábbi szakemberekkel:
Legalább 3 fő teljesítésbe bevont olyan szakemberrel, akik rendelkeznek az élőerős őrzésvédelmi tevékenység ellátása területén szerzett legalább 12 hónap szakmai gyakorlattal, valamely világnyelv
–angol vagy német vagy francia vagy orosz nyelv - legalább társalgási szintű ismeretével és biztonsági őri vagy azzal egyenértékű képzettséggel/képesítéssel.
Ajánlatkérő előírja, hogy az M.3. pontban bemutatott szakemberek rendelkezzenek behatolás- jelző rendszer és/vagy DVR és PC alapú kamerás megfigyelő rendszer és/vagy kártyás beléptető rendszer és/vagy tűzjelzőrendszer és/vagy CO és gázérzékelő rendszerek kezelése területén szerzett gyakorlattal. Ajánlatkérő előírja, hogy egy szakember csak egy pozícióra jelölhető.
Igazolási mód:
M.1.
Ajánlattevő csatolja a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdésének a) pontja alapján a felhívás feladásától visszafelé
számított 3 évben (36 hónapban) befejezett, de legfeljebb 6 éven (72 hónapon) belül megkezdett legjelentősebb releváns szolgáltatásainak ismertetését (legalább a teljesítés ideje (kezdés és befejezés év/hó/nap), a szerződést kötő másik fél megnevezése, címe, a szerződés tárgya feltüntetésével, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e).
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 23. § alapján a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdésének a) pontjának esetét a Kbt. Xxxxxxxx Xxxxx szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 23. § -ban foglaltaknak megfelelően az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával, vagy a szerződést kötő másik fél által adott igazolással lehet igazolni.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (5) bekezdése alkalmazandó.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21/A. § -a szerint ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg.
M.2.
Xxxxxxxxxxx ismertesse a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés f) pontja alapján azon vezető végzettségét vagy képzettségét - különösen azon személy végzettségének vagy képzettségének ismertetését - aki a szolgáltatás teljesítéséért felelős.
Ajánlattevő csatolja a vezető saját kezűleg aláírt önéletrajzát, amelyből az előírt alkalmassági feltételnek való megfelelés kétséget kizáróan megállapítható, továbbá a képzettségét, végzettségét igazoló bizonyítvány másolatát, valamint a vezető nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény 5. §-ában foglalt személy- és vagyonőri igazolvány megszerzéséhez szükséges feltételeknek megfelel.
M.3.
Xxxxxxxxxxx ismertesse a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés b) pontja alapján azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) - különösen a minőség-ellenőrzésért felelősöknek - a
megnevezését, végzettségüket és képzettségüket, továbbá szakmai tapasztalatukat, akiket be kíván vonni a teljesítésbe.
Ajánlatkérő előírja, hogy az M.3. pontban bemutatott szakemberek rendelkezzenek behatolás- jelző rendszer és/vagy DVR és PC alapú kamerás megfigyelő rendszer és/vagy kártyás beléptető rendszer és/vagy tűzjelzőrendszer és/vagy CO és gázérzékelő rendszerek kezelése területén szerzett gyakorlattal. Ajánlatkérő előírja, hogy egy szakember csak egy pozícióra jelölhető.
Ajánlattevő csatolja a szakember saját kezűleg aláírt önéletrajzát, amelyből az előírt alkalmassági feltételnek való megfelelés kétséget kizáróan megállapítható, továbbá a képzettségét, végzettségét igazoló bizonyítvány másolatát, valamint a szakember nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény 5. §-ában foglalt személy- és vagyonőri igazolvány megszerzéséhez szükséges feltételeknek megfelel. A szakmai tapasztalatot: év, hó dimenzióban, a közbeszerzési dokumentumokban megadott minta szerint kell megadni. A nyelvismeretet az önéletrajzban kell megadni. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy az időben párhuzamos gyakorlati idők csak egyszer számítanak bele az adott szakember gyakorlati idejébe.
Ajánlatkérő a Kbt. 65. § (10) bekezdés rendelkezései alapján kizárja annak lehetőségét, hogy ajánlattevő az M/2. és az M/3. pontokban meghatározott alkalmassági követelménynek való megfelelés érdekében más szervezet kapacitására támaszkodjon, egyebekben a Kbt. 65.§ (9) bekezdésében foglaltak alkalmazása mellett a Kbt. 65.§ (7) bekezdése alkalmazandó.
9. A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek:
– 2005. évi CXXXIII. törvény.
– 2005. évi CXXXIII. törvény végrehajtásáról szóló 22/2006. (IV.25.) BM rendelet.
– 162/2014. (VII.8.) Korm. rendelet.
10. További információk:
10.1. Az ajánlatkérő az eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték adásához nem köti.
10.2. A Kbt. 66. § (6) bekezdésének a)-b) pontjaiban foglaltak értelmében az ajánlatban meg kell jelölni
a) a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni,
b) az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat.
A Kbt. 66. § (6) bekezdésének a)-b) pontjai szerinti nyilatkozatokat az ajánlattevőnek abban az esetben is szükséges az ajánlathoz csatolnia, amennyiben a közbeszerzési szerződés teljesítésével összefüggésben nem kíván alvállalkozót igénybe venni.
Ajánlatkérő a Kbt. 66. § (6) bekezdésének a)-b) pontja szerinti nyilatkozat vonatkozásában felhívja az ajánlattevők figyelmét a Kbt. 138. § (1) bekezdésének második mondatában foglalt jogszabályi előírásokra.
10.2. A Kbt. 65. § (7) bekezdésében foglaltak értelmében az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az ajánlati felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A Kbt. 65. § (8) bekezdésben foglalt eset kivételével csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Ajánlattevőnek az ajánlat részeként nyilatkoznia szükséges annak vonatkozásában, hogy az ajánlatkérő által az ajánlati felhívásban előírt alkalmassági követelményeknek kíván-e más szervezet(ek)/személy(ek) kapacitására (is) támaszkodva megfelelni. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet vagy személy vonatkozásában releváns további jogszabályi előírásokat a Kbt. 65. § (8)-(11) bekezdéseinek rendelkezései tartalmazzák.
10.3. A Kbt. 66. § (1) bekezdésében foglaltak értelmében az ajánlatot a gazdasági szereplőnek a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell elkészítenie és benyújtania.
10.4. A Kbt. 66. § (2) bekezdésében foglaltak értelmében az ajánlatnak tartalmaznia kell különösen az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát az ajánlati felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan.
10.5. A Kbt. 66. § (4) bekezdésében foglaltak értelmében az ajánlatban az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e, továbbá nyilatkoznia kell annak vonatkozásában is, ha nem tartozik a törvény hatálya alá.
10.6. A Kbt. 66. § (5) bekezdésében foglaltak értelmében az ajánlatnak felolvasólapot kell tartalmaznia, amelyen az ajánlattevőnek a Kbt. 68. § (4) bekezdés szerinti információkat szükséges feltüntetnie.
10.7. Az ajánlat részeként csatolni szükséges az ajánlatban szereplő nyilatkozatokat aláíró (vagy az aláírásra meghatalmazást adó), kötelezettségvállalásra jogosult személy(ek) aláírási címpéldányát vagy a 2006. évi V. törvény 9. §-a szerinti, ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-mintáját. Amennyiben az ajánlatban szereplő valamely nyilatkozatot nem gazdasági társaság formájában működő gazdasági szereplő teszi, a természetes személy gazdasági szereplő vonatkozásában az ajánlathoz
közjegyző által hitelesített aláírás-mintát szükséges csatolni! Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az együttes képviseleti jogosultsággal rendelkező kötelezettségvállalásra jogosultak az ajánlatot önállóan joghatályosan nem írhatják alá!
10.8. Az ajánlat részeként meghatalmazást szükséges csatolni abban az esetben, ha az ajánlatban szereplő nyilatkozatokat nem a cégjegyzésre jogosult(ak) írja(k) alá. A meghatalmazást teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni és tartalmaznia kell mind a meghatalmazó(k), mind a meghatalmazott aláírását. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az együttes képviseleti jogosultsággal rendelkezők esetében a meghatalmazást is együttesen kell aláírniuk.
10.9. Ajánlattevőnek, valamint (amennyiben az ajánlat részeként bármilyen nyilatkozatot tesz) a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek (személynek) az ajánlat részeként nyilatkoznia szükséges annak vonatkozásában, hogy tekintetében a nyilatkozat kiállításának időpontjában van- e folyamatban változásbejegyzési eljárás.
10.10. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a papír alapon benyújtott ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott, ügyvéd által ellenjegyzett változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött (a benyújtott kérelem informatikai szempontú megfelelőségéről szóló) igazolást. A változásbejegyzésre vonatkozó nyilatkozatot nemleges tartalom esetén is csatolni kell.
10.11. Ajánlattevőnek az ajánlat részeként nyilatkoznia szükséges a tudomására jutott vagy az ajánlatkérő által jelen közbeszerzési eljárással összefüggésben rendelkezésre bocsátott valamennyi kereskedelmi, piaci és egyéb információra, adatra, tényre, dokumentumra (így különösen szakmai megoldásra, know-how-ra) vonatkozó titoktartási kötelezettség tekintetében.
10.12. A Kbt. 47. § (2) bekezdésében foglaltak értelmében ahol az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás során valamely dokumentum benyújtását írja elő, a dokumentum - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - egyszerű másolatban is benyújtható. Az ajánlatkérő előírja az olyan nyilatkozat eredeti vagy hiteles másolatban történő benyújtását, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (különösen: garanciavállaló nyilatkozat vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozat). Az ajánlat 68. § (2) bekezdése szerint benyújtott egy eredeti példányának a 66.
§ (2) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia!
10.13. Ajánlattevőnek az ajánlat részeként nyilatkoznia szükséges a papír alapon és a digitális adathordozón benyújtott ajánlati példányok egyezősége vonatkozásában.
10.14. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 41. §
(6) bekezdésében foglalt feltételnek való megfelelésről (átlátható szervezet).
10.15. A közbeszerzési eljárás és az ajánlattétel nyelve a magyar, ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban nem teszi lehetővé a magyar helyett más nyelv használatát. Az eljárás során mindennemű levelezés és kapcsolattartás kizárólag ezen a nyelven történhet. Joghatás kiváltására csak a magyar nyelvű dokumentumok alkalmasak. Amennyiben az ajánlat részeként nem magyar nyelvű dokumentumok is csatolásra kerülnek, ajánlattevőnek a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok fordítását is csatolnia szükséges. Ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi felelős fordítását is elfogadja. Ajánlatkérő az ajánlattevő általi
felelős fordításnak az ajánlattevő cégszerű aláírásával és tartalmi egyezőségi záradékával ellátott fordítást tekinti. A tartalmi egyezőségi záradék ajánlatkérő által elfogadott szövege a következő: “Felelősségem tudatában kijelentem, hogy az irat magyar fordítása az eredeti irat tartalmával minden tekintetben megegyezik.”
10.16. Az ajánlatkérő fenntartja a jogot a Kbt. 131. § (4) bekezdésében foglaltak adott esetben történő alkalmazására, azaz az eljárás nyertesének visszalépése esetén az ajánlatkérő az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel) köt szerződést, ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelöli.
10.17. Amennyiben az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás során a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 11. §-a, vagy az EUMSZ 101. cikke szerinti rendelkezések nyilvánvaló megsértését észleli vagy azt alapos okkal feltételezi, köteles azt - a Tpvt. bejelentésre vagy panaszra vonatkozó szabályai szerint - jelezni a Gazdasági Versenyhivatalnak.
10.18. Árfolyamok: az eljárás során a különböző devizák forintra történő átszámításánál az ajánlatban nem magyar forintban (HUF) megadott pénzügyi adatok átváltása a Magyar Nemzeti Bank - a beszámoló és az árbevétel tekintetében az üzleti év fordulónapján, a referenciák tekintetében a referenciamunka szerződésszerű teljesítésének napján érvényes - devizaárfolyamán történik, egyebekben a különböző devizák forintra történő átszámításánál a felhívás feladásának napján érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamok irányadóak. A fenti átszámítás esetén ajánlattevőnek az ajánlat részeként nyilatkoznia szükséges a figyelembe vett árfolyam érvényességi időpontjáról és összegéről. A nyilatkozatot az ajánlatban közvetlenül a vonatkozó dokumentum mögé kell csatolni.
10.19. A Kbt. 73. § (5) bekezdésében foglalt jogszabályi előírások figyelembe vételével az ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell annak vonatkozásában, hogy az ajánlat megfelel azoknak a környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeknek, amelyeket a jogszabályok vagy kötelezően alkalmazandó kollektív szerződés, illetve a Kbt. 4. mellékletében felsorolt környezetvédelmi, szociális és munkajogi rendelkezések írnak elő. Az ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokban tájékoztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat a Kbt. 73. § (4) bekezdés szerinti azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni.
10.20. A Kbt. 136. § (2) bekezdésében foglalt jogszabályi előírások értelmében a külföldi adóilletőségű nyertes ajánlattevő köteles a szerződéshez arra vonatkozó meghatalmazást csatolni, hogy az illetősége szerinti adóhatóságtól a magyar adóhatóság közvetlenül beszerezhet a nyertes ajánlattevőre vonatkozó adatokat az országok közötti jogsegély igénybevétele nélkül.
10.21. Az ajánlatok elkészítésével és benyújtásával, továbbá a közbeszerzési eljárásban való részvétellel összefüggésben felmerült valamennyi költség az ajánlattevőt terheli.
10.21. Ajánlattevőnek az ajánlat részeként nyilatkoznia szükséges annak vonatkozásában, hogy
– nyertessége esetén a szolgáltatás nyújtásának időtartama alatt gondoskodik a munka-, és balesetvédelmi, valamint tűzvédelmi előírások betartásáról és betartatásáról továbbá,
hogy a szolgáltatás nyújtása az objektumokban működő szervezet működőképességében semmiféle zavart nem okoz.
– az általa alkalmazni kívánt személyek a munka-egészségügyi követelményeknek megfelelnek és a szerződés teljesítésének megkezdésekor - továbbá a szerződés teljesítésének időtartama alatt, valamennyi a teljesítésben személyesen közreműködő személy esetében - rendelkeznek 3 hónapnál nem régebbi, a 2005. évi CXXXIII. törvény 6. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelő őrzés-védelmi tevékenység szolgáltatáshoz szükséges erkölcsi bizonyítvánnyal, illetve azokat nyertessége esetén a munka megkezdése előtt be is kell mutatnia, valamint másolatban az ajánlatkérő részére átadnia.
– tudomásul veszi, hogy Ajánlatkérő a személy és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény 72/B. § (1) bekezdés b) pontja alapján érvénytelennek minősíti a 44/2017. (III.17.) Korm. rendelet
1. §-a szerinti rezsióradíj alatti megajánlásokat.
10.22. A Kbt. 81. § (11) bekezdésében foglaltak értelmében ajánlatkérő - tekintettel arra, hogy ajánlatkérő külön jogszabályban előírt folyamatba épített ellenőrzés mellett folytatja le a közbeszerzési eljárást - az ajánlati kötöttség minimális időtartamát 60 napban határozza meg.
10.23. Jelen ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény és annak végrehajtási rendeletei az irányadóak.
10.24. Irányadó idő: a jelen közbeszerzési eljárásban meghatározott időpontok vonatkozásában a közép-európai helyi idő (CET) az irányadó.
10.25. Ajánlatkérő felhívja az az ajánlattevők figyelmét, hogy az ajánlatok benyújtása munkanapokon, hétfőtől csütörtökig 8:00-16:00 óra között, pénteken 8:00-14:00 óra között, az ajánlattételi határidő lejártának napján 8:00-10:00 óra között lehetséges.
10.26. Az ajánlatba csatolni kell az ajánlattevő ajánlatát, illetőleg pénzügyi költségvetését, amelyben a díj kiszámításakor kalkulált költségeket, illetőleg az ezen felüli egyéb költségeket részletezi. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a pénzügyi költségvetés benyújtásának elmaradása az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után
00.Xx ajánlatot alkotó okmányok
Ajánlatkérő az ajánlatok bírálatát két szakaszban végzi el, ezért az ajánlatban benyújtandó iratok (ajánlatot alkotó okmányok) köre is ehhez a két szakaszhoz igazodik.
A bírálat első szakaszában a kizáró okok fenn nem állásának igazolására, valamint a pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki és szakmai alkalmasság igazolására szolgáló dokumentumokat nem kell benyújtania a gazdasági szereplőnek, hanem a Kbt. 67. § (1) bekezdése szerinti nyilatkozatban a gazdasági szereplő csupán arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek, az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat nem köteles megadni. A fenti iratokon kívül az ajánlatkérő által előírt valamennyi irat csatolandó az ajánlathoz.
A bírálat második szakaszában, a Kbt. 69. § (4) és 81. § (5) bekezdése alapján az értékelési szempontokra figyelemmel csak a legkedvezőbbnek – illetve ha az ajánlatkérő az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően úgy dönt, akkor az értékelési sorrendben azt követő meghatározott számú következő legkedvezőbb - ajánlattevőtől kéri 5 munkanapos határidővel a kizáró okok és alkalmassági követelmények tekintetében az ajánlati felhívásban előírt igazolások benyújtását.
A) A BÍRÁLAT ELSŐ SZAKASZÁHOZ, VALAMENNYI AJÁNLATTEVŐ ÁLTAL CSATOLANDÓ DOKUMENTUMOK
1. Fedlap, a közbeszerzési dokumentum II. fejezet (Útmutató) 8. pontja szerint.
2. Tartalomjegyzék a közbeszerzési dokumentum II. fejezet (Útmutató) 8. pontja szerint.
3. Felolvasólap a Kbt. 66. § (5) bekezdésének megfelelően a a közbeszerzési
1/A. számú
1. számú melléklete
dokumentum és Részletes pénzügyi költségvetés:
melléklete
4. Ajánlati nyilatkozat a Kbt. 47. § (2) és 66. § (2) bekezdés alapján a közbeszerzési
2. számú melléklete
dokumentum szerint.
melléklete
3. számú
5. Nyilatkozat a Kbt. 66. § (4) bekezdése alapján a közbeszerzési dokumentum szerint.
6. Nyilatkozat a közbeszerzési dokumentumok eléréséről, valamint a kapcsolattartó
4. számú melléklete
személyéről a közbeszerzési dokumentum szerint.
7. A Kbt. 66. § (6) bekezdése alapján az ajánlatban részenként meg kell jelölni a dokumentáció 5. számú melléklete szerint:
a) a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni,
b) az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat.
A nyilatkozatot nemleges tartalom esetén is be kell nyújtani.
8. Kizáró okok igazolása:
o Az ajánlatban az ajánlattevőnek a Kbt. 114. § (2) bekezdése alapján nyilatkoznia kell a Kbt. 62. § (1) bekezdés g)-k) és m) és q) pontja szerinti kizáró okok hiányáról a
6. számú melléklete
közbeszerzési dokumentum szerint.
7. számú
o A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpont igazolására a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 17. § (1) bekezdése szerint kell eljárni a közbeszerzési dokumentum
melléklete
szerint.
o , azaz:
• a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy olyan társaságnak minősül-e, melyet nem jegyeznek szabályozott tőzsdén, vagy amelyet szabályozott tőzsdén jegyeznek;
• ha az ajánlattevőt nem jegyzik szabályozott tőzsdén, akkor a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény (a továbbiakban: pénzmosásról szóló törvény) 3. § r) pont ra)-rb) vagy rc)-rd) alpontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonos nevének és állandó lakóhelyének bemutatását tartalmazó nyilatkozatot szükséges benyújtani;
• ha a gazdasági szereplőnek nincs a pénzmosásról szóló törvény 3. § r) pont ra)- rb) vagy rc)-rd) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló és jelen eljárásban is alkalmazandó 2007. évi CXXXVI. törvény 3. § r) pontja szerint a tényleges tulajdonos fogalma a következő:
r) tényleges tulajdonos:
ra) az a természetes személy, aki jogi személyben vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetben közvetlenül vagy - a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 8:2. § (4) bekezdésében meghatározott módon - közvetve a szavazati jogok vagy a tulajdoni hányad legalább huszonöt százalékával rendelkezik, ha a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet nem a szabályozott piacon jegyzett társaság, amelyre a közösségi jogi szabályozással vagy azzal egyenértékű nemzetközi előírásokkal összhangban lévő közzétételi követelmények vonatkoznak,
rb) az a természetes személy, aki jogi személyben vagy jogi személyiséggel nem
rendelkező szervezetben - a Ptk. 8:2. § (2) bekezdésében meghatározott - meghatározó befolyással rendelkezik,
rc) az a természetes személy, akinek megbízásából valamely ügyleti megbízást
végrehajtanak,
rd) alapítványok esetében az a természetes személy,
1. aki az alapítvány vagyona legalább huszonöt százalékának a kedvezményezettje, ha a leendő kedvezményezetteket már meghatározták,
2. akinek érdekében az alapítványt létrehozták, illetve működtetik, ha a kedvezményezetteket még nem határozták meg, vagy
3. aki tagja az alapítvány kezelő szervének, vagy meghatározó befolyást gyakorol az alapítvány vagyonának legalább huszonöt százaléka felett, illetve az alapítvány képviseletében eljár.
o A Kbt. 67. § (4) bekezdés alapján, illetve a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 17. § (2) bekezdése alapján az alvállalkozó és adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezet vonatkozásában az ajánlattevő nyilatkozatot nyújt be arról, hogy az érintett gazdasági szereplők vonatkozásában nem állnak fenn az eljárásban
8. számú melléklete
előírt kizáró okok a közbeszerzési dokumentum szerint.
9. Gazdasági és pénzügyi, valamint a műszaki, illetve szakmai alkalmasság igazolása:
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a Kbt. 114. § (2) bekezdés szerint az ajánlatban a gazdasági szereplő csupán arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek, az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat nem köteles megadni (de megadhatja a fentiek szerint). A
9. számú melléklete
közbeszerzési dokumentum szerint
A gazdasági szereplő az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, az eljárást megindító felhívásban előírt saját nyilatkozatait az alkalmassági követelmények, valamint - adott esetben - a 82. § (5) bekezdése szerinti objektív kritériumok tekintetében az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására vonatkozó szabályok szerint, az ajánlatkérő Kbt. 69. § szerinti felhívására köteles benyújtani csak.
10. Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlatban szereplő dokumentumokat aláíró, Ajánlattevő és az alvállalkozó, valamint az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő írásbeli képviseletére jogosult személy (cég esetében a cégjegyzésre jogosult) aláírási címpéldányát vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírás mintáját. Amennyiben Ajánlattevő (közös Ajánlattevők bármelyike), és az alvállalkozó, valamint az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő nem tartozik a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Harmadik Rész) hatálya alá, úgy az ajánlatba az alábbi dokumentumok egyszerű másolatát szükséges csatolni: - olyan okirat, melyből egyértelműen megállapítható, hogy ki az Ajánlattevő, alvállalkozó, valamint az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő képviseletére jogosult személy, - továbbá olyan teljes bizonyító erejű (ügyvéd által ellenjegyzett, vagy két tanú által hitelesített) magánokirat, amelyből egyértelműen megállapítható a képviseletre jogosult személy aláírása (ld. 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdése). Amennyiben nem a képviseletre jogosult személy írja alá az ajánlatba csatolandó dokumentumokat, úgy csatolni kell a képviseletre jogosult erre vonatkozó kifejezett meghatalmazását, amely meghatalmazáson szerepel a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírása is. A meghatalmazásnak szintén teljes bizonyító erejű magánokiratnak kell lennie. A
21. számú melléklete
közbeszerzési dokumentum szerint
10.
11. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdése szerint.
számú melléklete
Nemleges tartalom esetén is be kell nyújtani a közbeszerzési dokumentum szerint.
12. Ajánlattevő nyilatkozata a felelősségbiztosítás tekintetében a közbeszerzési
11. számú melléklete
dokumentum szerint
12. számú melléklete
13. Az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a közbeszerzési dokumentum
szerint a tekintetben, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott (jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható pdf file) példánya a papír alapú (eredeti) példánnyal megegyezik.
14. Amennyiben az ajánlattevő az ajánlatban - átalakulásra hivatkozással - jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlathoz csatolnia kell a jogutódlás tényét,
körülményeit bizonyító cégiratokat egyszerű másolatban, így különösen a szétválási, kiválási szerződést, átalakulási cégiratokat.
15. Közös ajánlat esetén az ajánlathoz csatolni kell az együttes ajánlattevők együttműködéséről szóló megállapodást, amelynek minimálisan az alábbiakat kell tartalmaznia:
- a közös ajánlatban részt vevő tagok megnevezése (székhely, cégjegyzékszám, képviselő),
- a vezető tag megnevezése, amely a közös ajánlattevők nevében eljár,
- a tagok egyetemleges felelősségvállalására vonatkozó nyilatkozat a szerződés teljesítése tekintetében,
- feladatmegosztás ismertetése a tagok között;
- az esetleges alvállalkozók bevonására vonatkozó megállapodás ismertetése (melyik tag és milyen tevékenységre von be alvállalkozót)
- kapcsolattartó személye, telefon-, faxszáma és e-mail címe
13.
16. A Kbt. 76. § (3) bekezdés b) pontja szerinti értékeléshez az ajánlattevőnek ajánlatában be kell mutatnia azon szakembereinek képzettségét, gyakorlatát/tapasztalatát (hol, mikor (év/hó), akiket be kíván vonni a teljesítésbe a közbeszerzési dokumentum
számú melléklete
szerint. A felhívás 12.2.2.2) M.3.. pontjának megfelelő, a szolgáltatás teljesítésében személyesen közreműködő személyek nevét, a saját kezűleg aláírt szakmai
14. számú melléklete
önéletrajzzal (a közbeszerzési dokumentum szerinti szakmai
önéletrajzban bemutatott az előírásoknak megfelelő, és egyértelműen beazonosítható tapasztalat hónapokban megadott számát), avalamint a szakember nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény 5. §-ában foglalt személy- és vagyonőri igazolvány megszerzéséhez szükséges feltételeknek megfelel.
. Ajánlatkérő maximum 3 szakember bemutatását vizsgálja.
17. A kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet vagy személy nyilatkozata a Kbt. 65. § (7)
15. számú melléklete
bekezdése alapján a közbeszerzési dokumentum szerint.
18. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy nyertessége esetén a szolgáltatás nyújtásának időtartama alatt gondoskodik a munka-, és balesetvédelmi, valamint tűzvédelmi előírások betartásáról és betartatásáról továbbá, hogy a szolgáltatás nyújtása az objektumokban működő szervezet működőképességében semmiféle zavart nem okoz. A közbeszerzési
16. számú melléklete
dokumentum szerint.
19. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy az általa alkalmazni kívánt személyek a munka- egészségügyi követelményeknek megfelelnek és a szerződés teljesítésének megkezdésekor - továbbá a szerződés teljesítésének időtartama alatt, valamennyi a teljesítésben személyesen közreműködő személy esetében - rendelkeznek 3 hónapnál nem régebbi, a 2005. évi CXXXIII. törvény 6. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelő őrzés-védelmi tevékenység szolgáltatáshoz szükséges erkölcsi bizonyítvánnyal, illetve azokat nyertessége esetén a
munka megkezdése előtt be is kell mutatnia, valamint másolatban az ajánlatkérő részére
17. számú melléklete
átadnia. A közbeszerzési dokumentum szerint.
18. számú melléklete
20. Átláthatósági nyilatkozat a közbeszerzési dokumentum szerint.
21. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a személy és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény 72/B. § (1) bekezdés b) pontja alapján érvénytelennek minősíti a 14/2017. (III.17.) Korm. rendelet 1.
melléklete
19. számú
§-a szerinti rezsióradíj alatti megajánlásokat. A közbeszerzési dokumentum szerint.
22. számú melléklete
22. Nyilatkozat üzleti titok vonatkozásában a közbeszerzési dokumentum szerint.
B) A bírálat második szakaszában, a Kbt. 69. § (4) és 81. § (5) bekezdése alapján benyújtandó dokumentumok
1.) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához az ajánlattevőnek csatolnia kell:
P.1. Ajánlattevő csatolja a Kbt. 65. § (1) bekezdésének a) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés b) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásának napját megelőző három lezárt üzleti évre vonatkozó saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámolóját (ha az ajánlattevő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét). Amennyiben az ajánlattevő letelepedése szerinti ország joga nem írja elő a beszámoló közzétételét, úgy nyilatkozat benyújtása szükséges a vonatkozó minimumkövetelmények tekintetében. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, a beszámoló adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló csatolása az ajánlatban nem szükséges.
Ha az ajánlattevő a számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámolóval azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Ebben az esetben az ajánlattevő működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (őrzésvédelmi tevékenység ellátása) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételének el kell érnie vagy meg kell haladnia az ajánlatkérő által az eljárást megindító felhívásban meghatározott értéket.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy amennyiben az ajánlattevő a fenti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által
megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdés szerint.
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Az ajánlattevő az alkalmasság igazolása során a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint más szervezet kapacitására a Kbt. 65. § (8) és (11) bekezdésében meghatározott esetekben támaszkodhat.
A Kbt. 65. § (8) bekezdése értelmében az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.
P.2. Felelősségbiztosítás fennállásának igazolása.
Ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4) bekezdésben foglaltaknak megfelelően az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőt megfelelő határidő tűzésével felhívja az alkalmassági követelmények tekintetében az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására.
2.) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság igazolásához az ajánlattevőnek csatolnia kell:
M/1.
8.
Ajánlattevő csatolja a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdésének a) pontja alapján a felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben (36 hónapban) befejezett, de legfeljebb 6 éven (72 hónapon) belül megkezdett legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetését (legalább a teljesítés ideje (kezdés és befejezés év/hó/nap), a szerződést kötő másik fél megnevezése, címe, a szolgáltatás tárgya és mennyisége, az ellenszolgáltatás nettó összege feltüntetésével, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e). A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 23. § alapján a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdésének a) pontjának esetét a Kbt. Xxxxxxxx Xxxxx szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 23. § -ban foglaltaknak megfelelően az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával, vagy a szerződést kötő másik fél által adott igazolással lehet igazolni.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (5) bekezdése alkalmazandó. dokumentáció
számú melléklete
M.2.
Xxxxxxxxxxx ismertesse a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés f) pontja alapján azon vezető végzettségét vagy képzettségét - különösen azon személy végzettségének vagy képzettségének ismertetését - aki a szolgáltatás teljesítéséért felelős.
9. sz. melléklet
Ajánlattevő csatolja a vezető saját kezűleg aláírt önéletrajzát, amelyből az előírt alkalmassági feltételnek való megfelelés kétséget kizáróan megállapítható, továbbá a képzettségét, végzettségét igazoló bizonyítvány másolatát, valamint a vezető nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény 5. §-ában foglalt személy- és vagyonőri igazolvány megszerzéséhez szükséges feltételeknek megfelel.
M.3.
Xxxxxxxxxxx ismertesse a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés b) pontja alapján azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) - különösen a minőség-ellenőrzésért felelősöknek - a megnevezését, végzettségüket és képzettségüket, továbbá szakmai tapasztalatukat, akiket be kíván vonni a teljesítésbe.
Ajánlattevő csatolja a szakember saját kezűleg aláírt önéletrajzát, amelyből az előírt alkalmassági feltételnek való megfelelés kétséget kizáróan megállapítható, továbbá a képzettségét, végzettségét igazoló bizonyítvány másolatát, valamint a szakember nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény 5. §-ában foglalt személy- és vagyonőri igazolvány megszerzéséhez szükséges feltételeknek megfelel. A szakmai tapasztalatot: év, hó dimenzióban, a közbeszerzési dokumentumokban megadott minta szerint kell megadni.9. számú melléklete A nyelvismeretet az önéletrajzban kell megadni. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy az időben párhuzamos gyakorlati idők csak egyszer számítanak bele az adott szakember gyakorlati idejébe.
6. Az ajánlati ár
2.
Az Élőerős őrzés ajánlati árat (Ft/fő/óra) kell megadni, a Távfelügyeleti szolgáltatás díját (Ft/hó), valamint a Kivonulás díját téves riasztás esetén (Ft/alkalom) magyar forintban a dokumentáció számú melléklete szerint.
7. Az ajánlati kötöttség
Az ajánlattevő az ajánlattételi határidőtől számított 60 napig terjedő időszakra kötve van az ajánlatához, figyelemmel a 320/2015. (X.30.) Korm. rendelet szerinti folyamatba épített ellenőrzésre.
8. Az ajánlat formája és aláírása
8.1 Az ajánlat első lapja a fedőlap, amelyen a következő információkat kell feltüntetni:
1. ajánlattevő neve és címe
2. kapcsolattartó személy neve, email címe, telefon és telefax száma
3. beszerzés tárgyának megnevezése
Az ajánlat második lapja a tartalomjegyzék, amely oldalszámokkal tünteti fel a becsatolt dokumentumok helyét az ajánlatban.
Ezt követi az összes többi dokumentum.
Az ajánlattevőnek az ajánlatot és annak minden mellékletét 1 eredeti nyomtatott, bekötött példányban valamint 1 példány CD-n (pdf formátumban) kell elkészítenie és benyújtania.
8.2. Az ajánlat eredeti nyomtatott példányát zsinórral, lapozhatóan össze kell fűzni, a csomót matricával az ajánlat első vagy hátsó lapjához rögzíteni, a matricát le kell bélyegezni, vagy az ajánlattevő részéről erre jogosultnak alá kell írni, úgy hogy a bélyegző, illetőleg az aláírás legalább egy része a matricán legyen.
8.3. Az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni. Az ajánlatkérő az ettől kismértékben eltérő számozást (pl. egyes oldalaknál a /A, /B oldalszám) is elfogad, ha a tartalomjegyzékben az egyes iratok helye egyértelműen azonosítható és az iratok helyére egyértelműen lehet hivatkozni.
8.4. Az ajánlatban lévő, minden - az ajánlattevő vagy alvállalkozó, vagy alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet által készített - dokumentumot (nyilatkozatot) a végén alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személynek, vagy személyeknek aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos felhatalmazást kaptak.
8.5. Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen - az ajánlat beadása előtt - módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni.
9. Az ajánlat benyújtása, lezárása és jelölése
9.1 Az ajánlattevőknek ajánlatuk eredeti nyomtatott példányát és a CD-t/DVD-t egy közös borítékban (csomagban) kell lezárniuk. Ajánlatkérő eltekint a nehezen bontható, ragasztószalaggal többszörösen lezárt csomagolás alkalmazásától, a borítékot/csomagot elegendő egyszerű módon leragasztani.
9.2 A borítékon (csomagon) fel kell tüntetni:
a) a következő címet: Országos Vízügyi Főigazgatóság, 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx xxxx 0/x.;
b) az ajánlat megnevezését (a beszerzés tárgyát), az ajánlattevő cégbejegyzési okmányokban szereplő nevét és székhelyét;
c) a borítékon (csomagon) fel kell tüntetni továbbá, hogy "Ajánlattételi határidő előtt nem bontható fel".
9.3. Amennyiben a boríték (csomagolás) nincs lezárva és megfelelő jelöléssel ellátva, az ajánlatkérő nem vállal felelősséget az ajánlat elirányításáért vagy idő előtti felbontásáért. Amennyiben az ajánlat postai úton kerül feladásra, akkor annak az ajánlattételi határidőig meg kell érkeznie ajánlatkérőhöz. Ajánlatkérő nem tudja elfogadni a postai késedelemből eredő hátrányos következmények mellőzésére irányuló ajánlattevői kérést. Ugyanezen követelmény alkalmazandó a futár útján történő továbbítás esetére is.
10. Az ajánlat elbírálása
10.1. Ajánlatkérő az ajánlatok elbírálását két szakaszban végzi: először a Kbt. 69. § (1) bekezdése alapján az ajánlatok elbírálása során az megvizsgálja, hogy az ajánlatok megfelelnek-e a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek. Az ajánlatkérő megállapítja, hogy mely ajánlat érvénytelen, és hogy van-e olyan gazdasági szereplő, akit az eljárásból ki kell zárni.
10.2. Ajánlatkérő csak a fentiek szerint megfelelőnek talált ajánlatokat értékeli az értékelési szempontok szerint.
Az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az ajánlatkérő az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőt öt munkanapos határidő tűzésével felhívja a kizáró okok, az alkalmassági követelmények, valamint - adott esetben - a 82. § (5) bekezdése szerinti objektív kritériumok tekintetében az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek csak az alkalmassági követelmények tekintetében kell az igazolásokat benyújtani.
10.3. Ha az igazolások benyújtására felkért ajánlattevő nem vagy az esetleges hiánypótlást, illetve felvilágosítás kérést követően sem megfelelően nyújtja be az igazolásokat, az ajánlatkérő ezen ajánlattevő ajánlatának figyelmen kívül hagyásával az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőt hívja fel az igazolások benyújtására.
10.4. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a Kbt. 69. § (6) bekezdés alapján az ajánlatkérő az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően dönthet úgy, hogy nemcsak a legkedvezőbb, hanem az értékelési sorrendben azt követő meghatározott számú következő legkedvezőbb ajánlattevőt is felhívja az igazolások benyújtására. (Ezzel a lehetőséggel az ajánlatkérő akkor élhet, ha az értékelés módszerét figyelembe véve valamelyik ajánlat figyelmen kívül hagyása esetén az ajánlattevők egymáshoz viszonyított sorrendje nem változik.)
10.5. Ha az ajánlatkérőnek az ajánlatok bírálata során alapos kétsége merül fel valamely gazdasági szereplő nyilatkozatának valóságtartalmára vonatkozóan, bármikor öt munkanapos határidő tűzésével kérheti az érintett ajánlattevőt, hogy nyújtsa be a Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti igazolásokat.
11. Az ajánlat értékelése
Ajánlatkérő tárgyi közbeszerzési eljárás esetében a benyújtott ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés
c) pontjában rögzítetteknek megfelelően a legjobb ár-érték arányt megjelenítő értékelési szempontok szerint értékeli az alábbiak szerint:
Részszempont | Súlyszám |
1. Élőerős őrzés ajánlati ára (Ft/óra/fő): | 75 |
2. Távfelügyeleti szolgáltatás díja (Ft/hó): | 5 |
3. Kivonulás díja téves riasztás esetén (Ft/alkalom): | 5 |
4. A felhívás 12.2. pont M/3) pontjában bemutatott szakember élőerős-őrzésvédelem területén szerzett szakmai többlettapasztalata (hónap) | 5 |
5. Kivonulás maximális időtartama (perc) (a riasztási jelzéstől számítva (legkedvezőbb szintje: 10 perc, maximuma 25 perc): | 5 |
6. Vállalt ingyenes kivonulás (db/hó) (legkedvezőbb szintje: 4 db/hó) | 5 |
Az értékelés módszere:
Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám (minden értékelési szempont esetében azonos):
Alsó határ 0 pont, felső határ 10 pont, az ajánlatkérő szempontjából kedvezőbb megajánlás magasabb pontszámot kap.
1. értékelési részszempont
1. Élőerős őrzés ajánlati ára (Ft/óra/fő):
- Az élőerős őrzés ajánlati ára (Ft/óra/fő) kialakítása során a kiadott feladatleírásának ismerete mellett az alábbi pontokat is figyelembe kell venni.
- Az ajánlatban szereplő árnak fix árnak kell lennie, vagyis az Ajánlattevők semmilyen formában és semmilyen hivatkozással nem tehetnek változó árat tartalmazó ajánlatot.
- A nettó óradíjat úgy kell megadni, hogy az tartalmazzon minden járulékos költséget, függetlenül azok formájától és forrásától, pl. vám, különböző díjak és illetékek, stb.
- Az ajánlati árnak [élőerős őrzés (Ft/óra/fő)] tartalmaznia kell a szerződés időtartama alatti árváltozásból eredő vállalkozói megrendelői és vállalkozói hasznot is.
- Az Ajánlattevők csak magyar forintban (HUF) tehetnek ajánlatot és a szerződéskötés valutaneme is csak ez lehet.
- Az ajánlati árnak [élőerős őrzés (Ft/óra/fő)] tartalmaznia kell mindazokat a költségeket, amelyek az ajánlat tárgyának eredményfelelős megvalósításához, az ajánlati feltételekben rögzített feltételek betartásához szükségesek, így többek között minden illetéket, díjat.
- Az ajánlat csak banki átutalásos fizetési módot tartalmazhat, minden egyéb fizetési mód elfogadhatatlan az Ajánlatkérő számára.
- Az ajánlatok kidolgozásakor vegyék figyelembe, hogy az ajánlati árnak [élőerős őrzés (Ft/óra/fő)] teljes körűnek kell lennie, vagyis magába kell foglalni minden Ajánlattevői kifizetési igényt.
- Az ajánlatkérő szempontjából legkedvezőbb megajánlás (legalacsonyabb nettó óradíj) a felső ponthatárral (10) azonos számú pontot kap, a többi ajánlat pontszáma fordított arányosítással kerül meghatározásra az alábbi képlet szerint:
P=(Alegkedvezőbb/Avizsgált) * 9 +1 ahol:
P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma Alegkedvezőbb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme
Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme
Ajánlatkérő az adott részszempont esetében az adott ajánlat fenti módszerrel megállapított pontszámát (2 tizedesjegyre kerekítve) megszorozza az adott részszemponthoz tartozó súlyszámmal, a szorzatokat pedig ajánlatonként összeadja. Ajánlatkérő minden esetben 2 tizedesjegyre kerekítve számol.
Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét arra, hogy azon ajánlatokat, melyek a nettó 2.141,- Ft/óra összegnél alacsonyabb megajánlást tartalmaznak ÉRVÉNYTELENNEK NYILVÁNÍTJA, tehát nem kerülnek értékelésre.
2-3. értékelési részszempont
2. Távfelügyeleti szolgáltatás díja (Ft/hó)
3. Kivonulás díja téves riasztás esetén (Ft/alkalom)
- A díj kialakítása során a kiadott feladatleírásának ismerete mellett az alábbi pontokat is figyelembe kell venni.
- Az ajánlatban szereplő díjnak fixnek kell lennie, vagyis az Ajánlattevők semmilyen formában és semmilyen hivatkozással nem tehetnek változó árat tartalmazó ajánlatot.
- Távfelügyeleti szolgáltatás esetén a nettó havidíjat, téves riasztás esetén történő kivonulás díját úgy kell megadni, hogy az tartalmazzon minden járulékos költséget, függetlenül azok formájától és forrásától, pl. vám, különböző díjak és illetékek, stb.
- A díjnak tartalmaznia kell a szerződés időtartama alatti árváltozásból eredő vállalkozói megrendelői és vállalkozói hasznot is.
- Az Ajánlattevők csak magyar forintban (HUF) tehetnek ajánlatot és a szerződéskötés valutaneme is csak ez lehet.
- A díjnak tartalmaznia kell mindazokat a költségeket, amelyek az ajánlat tárgyának eredményfelelős megvalósításához, az ajánlati feltételekben rögzített feltételek betartásához szükségesek, így többek között minden illetéket, díjat.
- Az ajánlat csak banki átutalásos fizetési módot tartalmazhat, minden egyéb fizetési mód elfogadhatatlan az Ajánlatkérő számára.
- Az ajánlatok kidolgozásakor vegyék figyelembe, hogy a díjnak teljes körűnek kell lennie, vagyis magába kell foglalni minden Ajánlattevői kifizetési igényt.
⮚ Távfelügyeleti szolgáltatás díja (Ft/hó) esetében: ajánlattevő a távfelügyeleti szolgáltatási díj tekintetében köteles ajánlatában csatolni egy pénzügyi költségvetést, amelyben a havidíj kiszámításakor kalkulált költségeket, illetőleg az ezen felüli egyéb költségeket részletezi. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, amennyiben a részletes pénzügyi költségvetés nem kerül benyújtásra, úgy az az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után.
Távfelügyeleti szolgáltatás díja (Ft/hó) esetében: az ajánlatkérő szempontjából legkedvezőbb megajánlás (legalacsonyabb nettó havidíj) a felső ponthatárral (10) azonos számú pontot kap, a többi ajánlat pontszáma fordított arányosítással kerül meghatározásra az alábbi képlet szerint:
P=(Alegkedvezőbb/Avizsgált) * 9 +1 ahol:
P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma Alegkedvezőbb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme
Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme
Ajánlatkérő az adott részszempont esetében az adott ajánlat fenti módszerrel megállapított pontszámát (2 tizedesjegyre kerekítve) megszorozza az adott részszemponthoz tartozó súlyszámmal, a szorzatokat pedig ajánlatonként összeadja. Ajánlatkérő minden esetben 2 tizedesjegyre kerekítve számol.
⮚ Kivonulás díja téves riasztás esetén (Ft/alkalom) esetében: ajánlattevő a kivonulási díj tekintetében köteles ajánlatában csatolni egy pénzügyi költségvetést, amelyben a kivonulási díj kiszámításakor kalkulált költségeket, illetőleg az ezen felüli egyéb költségeket részletezi. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, amennyiben a részletes pénzügyi költségvetés nem kerül benyújtásra, úgy az az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után.
Kivonulás díja téves riasztás esetén (Ft/alkalom) esetében: az ajánlatkérő szempontjából legkedvezőbb megajánlás (legalacsonyabb nettó kivonulási díj) a felső ponthatárral (10) azonos számú pontot kap, a többi ajánlat pontszáma fordított arányosítással kerül meghatározásra az alábbi képlet szerint:
P=(Alegkedvezőbb/Avizsgált) * 9 +1 ahol:
P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma Alegkedvezőbb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme
Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme
Ajánlatkérő az adott részszempont esetében az adott ajánlat fenti módszerrel megállapított pontszámát (2 tizedesjegyre kerekítve) megszorozza az adott részszemponthoz tartozó súlyszámmal, a szorzatokat pedig ajánlatonként összeadja. Ajánlatkérő minden esetben 2 tizedesjegyre kerekítve számol
4. értékelési részszempont
A felhívás 12.2. M.3) pontjában bemutatott szakemberek élőerős-őrzésvédelem területén szerzett szakmai többlettapasztalata (hónap)
Ajánlattevők mutassák be ajánlatukban, hogy a felhívás 12.2. pont M.3) pontjában bemutatott szakemberek összesen mennyi az alkalmassági követelményben előírt szakmai többlettapasztalattal rendelkeznek, akiket a szerződés teljesítése során a feladatok ellátására be kívánnak vonni:
Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy jelen értékelési részszempont vonatkozásában Ajánlatkérő az alábbi fogalmat, az alábbi tartalommal használja:
szakmai tapasztalat = naptári hónapban megadott gyakorlati idő. A szakmai tapasztalat vonatkozásában, az időben párhuzamos gyakorlati idők csak egyszer számítanak bele az adott szakember szakmai tapasztalatába. Ajánlatkérő az értékelés során a felhívás 12.2. pont M.3) pontjában előírt követelménynek megfelelő szakemberek tekintetében azt vizsgálja, és az értékelés során azt veszi figyelembe, hogy a felhívás 12.2. pont M.3) pontjában előírt kritériumnak megfelelő szakember mennyi időt (hónapot) töltött őrzésvédelmi feladatok ellátásával.
Az értékelési alapja tehát a szakember(ek) szakmai tapasztalata.
Ajánlatkérő rögzíti, hogy szakmai tapasztalat alatt a naptári hónapban megadott gyakorlati időt érti. Minden megkezdett hónap egész hónapnak számít és minden hónap csak egyszer számolható. A szakmai tapasztalat vonatkozásában, az időben párhuzamos gyakorlati idők csak egyszer számítanak bele az adott szakember szakmai tapasztalatába.
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy kizárólag a felhívás 12.2. pont M.3) pontjában meghatározott minimumkövetelménynek megfelelő szakember jelölhető meg, de a felhívás 12.2. pont M.3) pontjában meghatározott minimumkövetelménynek való megfelelés érdekében bemutatott szakember is megjelölhető. Ajánlattevők mutassák be ajánlatukban azt a teljesítésbe bevonni
kívánt xxxxxxxxxx, aki a felhívás 12..2. pont M.3) pontjában foglalt szakmai tapasztalatnál nagyobb szakmai tapasztalattal rendelkezik.
Az értékelés során Ajánlatkérő kizárólag azon szakember(eke)t veszi figyelembe, aki(k) a felhívás
12.2. pont M.3) pontja szerinti alkalmassági minimumkövetelményeknek megfelelnek.
Ajánlatkérő maximum 3 szakember bemutatását vizsgálja.
Ajánlattevőknek a cégszerű nyilatkozatban és a Felolvasólap 4. értékelési részszempontja tekintetében azt kell feltüntetni, hogy a bemutatott szakember a felhívás 12.2. pont M.3) pontjában foglalt minimális szakmai tapasztalaton túl összesen hány hónap szakmai tapasztalattal rendelkezik élőerős őrzésvédelem területén!
Ajánlatkérő jelen értékelési részszempont tekintetében azt értékeli, hogy a felhívás 12.2. pont M.3) pontjában előírt biztonsági őr vagy testőr vagy vagyonőr vagy biztonságszervező vagy azzal egyenértékű képesítéssel képzettséggel, és legalább 12 hónap az élőerős őrzés-védelmi tevékenység ellátása területén szerzett szakmai tapasztalaton túl összesen hány hónap élőerős őrzés-védelmi tevékenység ellátása területén szerzett szakmai tapasztalattal. Az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia kell. Példa: Xxxxxxxxxxx a felhívás 12.2. pont M.3.) pontjában foglalt minimumkövetelmény tekintetében Xxxxx Xxxx szakembert mutatja be. Xxxxx Xxxx a felhívás 12.2. pont M.3.) pontjában foglalt minimális szakmai tapasztalaton túli szakmai tapasztalattal rendelkezik, szakmai önéletrajza alapján összesen 60 hónap élőerős őrzésvédelmi feladatok ellátásában szerzett szakmai tapasztalattal rendelkezik. Ebben az esetben a cégszerű nyilatkozatban és a Felolvasólapon 48 hónap (összesen 60 hónap – elvárt 12 hónap = 48 hónap) szakmai tapasztalatot szükséges feltüntetni!
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a jelen értékelési részszempont tekintetében bemutatásra kerülő 1 fő szakember tekintetében Ajánlatkérő az értékelés során a felhívás 12.2. pont M.3.) pontjában foglalt minimális (12 hónap őrzésvédelmi feladatok ellátásában szerzett szakmai tapasztalat) szakmai tapasztalaton túl legfeljebb 96 hónapot vesz figyelembe (1 fő szakember tekintetében az értékelés során maximum 96 hónap).
A Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján Ajánlatkérő rögzíti, hogy jelen értékelési részszempont tekintetében tett megajánlás legkedvezőbb szintje, a maximális 3 fő szakember bemutatása, mely szakemberek a felhívás 12.2. pont M.3.) pontjában foglalt minimális szakmai tapasztalaton túl külön-külön 96 hónap élőerős őrzésvédelmi feladatok ellátásában szerzett szakmai tapasztalattal rendelkeznek (azaz maximális 3 fő * maximálisan figyelembe vehető szakmai tapasztalat 96 hónap = 288 hónap) azaz 288 hónap, így ezen megajánlás és az ennél kedvezőbb vállalásokra egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad Ajánlatkérő, azaz 10,00 pontot!
Ajánlatkérő kizárólag a szakmai önéletrajzzal egyértelműen alátámasztott szakmai tapasztalat időtartamát (szakmai önéletrajzban bemutatott az előírásoknak megfelelő, és egyértelműen beazonosítható tapasztalat hónapokban megadott számát) veszi figyelembe az értékelés során. Erre tekintettel Ajánlattevő a felolvasólapon csak annyi szakmai tapasztalat időtartamot tüntethet fel, mint amennyi az ajánlatban csatolt szakmai önéletrajzból, - az elvárt minimum időtartamot az összesen tapasztalati hónapok számából levonva -
egyértelműen megállapítható!Amennyiben Ajánlattevő a jelen értékelési részszempont tekintetében egy olyan szakembert sem mutat be, aki több mint 12 hónap őrzésvédelmi feladatok ellátásában szerzett szakmai tapasztalattal rendelkezik, vagy a bemutatott szakember szakmai önéletrajzából nem állapítható meg, hogy több mint 12 hónap élőerős őrzésvédelmi feladatok ellátásában szerzett szakmai tapasztalattal rendelkezne, úgy Ajánlattevő ezen értékelési részszempont tekintetében a minimális pontszámot, azaz 1,00 pontot kapja. (Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy amennyiben Xxxxxxxxxxx a felhívás 12.2. pont M.3.) pontjában meghatározott alkalmassági követelménynek való megfelelését nem igazolja megfelelően, úgy az az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után!)
Ajánlatkérő a Kbt. 69. § (2) bekezdése szerint megfelelőnek talált ajánlatok értékelését egyenes arányosítás módszerével értékeli, amely alatt az alábbi módszert érti és alkalmazza:
Ajánlatkérő számára kedvező ezen értékelési módszer alapján, ha magas az Ajánlattevő által megajánlott érték.
Ajánlatkérő az előbbiek alapján a legmagasabb értéket értékeli a legkedvezőbb megajánlásként, és ebben az esetben a legkedvezőbb ajánlatra e tekintetben a felső ponthatár szerint pontszámot, azaz 10,00 pontot ad, a többi ajánlatra pedig a legkedvezőbb tartalmi elemhez viszonyítva egyenesen arányosan számolja ki a pontszámokat a következő képlet alapján:
P = (Ajánlatvizsgált/ Ajánlatlegjobb) x 9 + 1 Ahol,
P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma Ajánlatlegjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme
Ajánlatvizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy amennyiben Ajánlattevő jelen értékelési részszempont tekintetében tett megajánlása meghaladja a fentiekben meghatározott legkedvezőbb szintet (288 hónap), úgy Ajánlatkérő a pontszámok kiosztásánál is a maximális értékkel (288 hónap) számol, azaz a maximális értéket veszi alapul az arányosítás során.
Ajánlatkérő az adott részszempont esetében az adott ajánlat fenti módszerrel megállapított pontszámát (2 tizedesjegyre kerekítve) megszorozza az adott részszemponthoz tartozó súlyszámmal, a szorzatokat pedig ajánlatonként összeadja. Ajánlatkérő minden esetben 2 tizedesjegyre kerekítve számol.
5. értékelési részszempont
Kivonulás maximális időtartama (perc) (a riasztási jelzéstől számítva minimum 10 perc, maximum 25 perc)
A Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján Ajánlatkérő rögzíti, hogy jelen értékelési részszempont tekintetében tett megajánlás legkedvezőbb szintje, a riasztás jelzésétől számított 10 perc, így ezen megajánlás és az ennél kedvezőbb vállalásokra egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad Ajánlatkérő, azaz 10,00 pontot!
Amennyiben ezen értékelési részszempont tekintetében ajánlattevő a riasztás jelzésétől számított maximum 25 percet ajánl meg, úgy a minimális pontszámot, azaz 1,00 pontot kapja. Felhívjuk Ajánlattevő figyelmét, hogy a 25 percnél magasabb kivonulási idő megajánlása az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után!
Kivonulás maximális időtartama (perc) (a riasztási jelzéstől számítva maximum 10 perc, legfeljebb 25 perc): az ajánlatkérő szempontjából legkedvezőbb megajánlás (a legalacsonyabb kivonulási idő) a felső ponthatárral (10) azonos számú pontot kap, a többi ajánlat pontszáma fordított arányosítással kerül meghatározásra az alábbi képlet szerint:
P=(Avizsgált-Alegrosszabb)/(Alegjobb-Alegrosszabb) × 9 + 1 ahol:
P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma Alegjobb: a legelőnyösebb (legkedvezőbb) ajánlat tartalmi eleme Avuzsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme
Alegrosszabb: a legkedvezőtlenebb
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy amennyiben Ajánlattevő jelen értékelési részszempont tekintetében tett megajánlása kedvezőbb a fentiekben meghatározott legkedvezőbb szintnél (min. 10 perc), úgy Ajánlatkérő a pontszámok kiosztásánál is a maximális értékkel (10 pont) számol, azaz a maximális pontszámot veszi alapul az arányosítás során.
Ajánlatkérő az adott részszempont esetében az adott ajánlat fenti módszerrel megállapított pontszámát (2 tizedesjegyre kerekítve) megszorozza az adott részszemponthoz tartozó súlyszámmal, a szorzatokat pedig ajánlatonként összeadja. Ajánlatkérő minden esetben 2 tizedesjegyre kerekítve számol.
6. értékelési részszempont
Vállalt ingyenes kivonulás (db/hó) (maximum 4 db)
A Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján Ajánlatkérő rögzíti, hogy jelen értékelési részszempont tekintetében tett megajánlás legkedvezőbb szintje: a vállalt ingyenes kivonulás havonta 4 darab, így ezen megajánlás és az ennél kedvezőbb vállalásokra egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad Ajánlatkérő, azaz 10,00 pontot!
Ajánlatkérő a Kbt. 69. § (2) bekezdése szerint megfelelőnek talált ajánlatok értékelését egyenes arányosítás módszerével értékeli, amely alatt az alábbi módszert érti és alkalmazza:
Ajánlatkérő számára kedvező ezen értékelési módszer alapján, ha magas az Ajánlattevő által megajánlott érték.
Ajánlatkérő az előbbiek alapján a legmagasabb értéket értékeli a legkedvezőbb megajánlásként, és ebben az esetben a legkedvezőbb ajánlatra e tekintetben a felső ponthatár szerint pontszámot, azaz 10,00 pontot ad, a többi ajánlatra pedig a legkedvezőbb tartalmi elemhez viszonyítva egyenesen arányosan számolja ki a pontszámokat a következő képlet alapján:
P = (Ajánlatvizsgált/ Ajánlatlegjobb) x 9 + 1 Ahol,
P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma Ajánlatlegjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme
Ajánlatvizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy amennyiben Ajánlattevő jelen értékelési részszempont tekintetében tett megajánlása meghaladja a fentiekben meghatározott legkedvezőbb szintet (5 darab), úgy Ajánlatkérő a pontszámok kiosztásánál is a maximális értékkel (5 darab) számol, azaz a maximális értéket veszi alapul az arányosítás során.
Ajánlatkérő az adott részszempont esetében az adott ajánlat fenti módszerrel megállapított pontszámát (2 tizedesjegyre kerekítve) megszorozza az adott részszemponthoz tartozó súlyszámmal, a szorzatokat pedig ajánlatonként összeadja. Ajánlatkérő minden esetben 2 tizedesjegyre kerekítve számol.
III. KÖTET: MŰSZAKI LEÍRÁS
MŰSZAKI LEÍRÁS
Közbeszerzés megnevezése:
„Élőerős őrzés-védelmi és távfelügyeleti szolgáltatás nyújtása az Országos Vízügyi Főigazgatóság részére”
1. Teljes mennyiség megadása
Élőerős őrzés-védelmi és távfelügyeleti szolgáltatás nyújtása az Országos Vízügyi Főigazgatóság részére a dokumentációban részletezettek szerint. Élőerős őrzés védelmi szolgáltatás a székház épületben átlag havi ~1.168 órában, valamint élőerős őrzés védelmi szolgáltatás a székház épületben vagy telephelyen a megrendelő előzetesen bejelentett igénye alapján a szerződés egy éves időtartama alatt maximum 1.984 óra tartalékkeretben (összesen tehát legfeljebb 16.000 órában), továbbá távfelügyeleti szolgáltatás biztosítása kivonuló járőrszolgálattal egy telephelyen.
2. A szerződés időtartama
A szolgáltatás nyújtásának időtartama 12 hónap, kezdő napja a vonatkozó szerződés hatályba lépését követő nap, de legkorábban 2018.01.01. napja 0 óra 0 perc és legkorábbi záródó időpontja 2019.01.03. napja 8 óra 0 perc. Amennyiben a közbeszerzési eljárás időtartamának okán a meghatározott kezdő illetve záró határnap munkaszüneti napra esne, úgy a határnapok az azt követő első munkanapon kezdődnek illetve érnek véget.
3. Teljesítés helye
3.1. élőerős őrzés-védelem:
• 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx xxxx 0/x, xx XXX xxxxxxxx, xxxxxxxx
• Havaria esetén a Budapest, Hármashatár-hegy III. kerület Hrsz.: 16536/87 és II. kerület Hrsz.: 15965/2 alatti OVF Telephelye
3.2. távfelügyelet:
Budapest, Hármashatár-hegy III. kerület Hrsz.: 16536/87 valamint II. kerület Hrsz.: 15965/2 területeken nyilvántartásba vett egybefüggő területen elhelyezkedő ingatlan az OVF Hármashatár-hegyi telephelye
4. Részletes feladatleírás, a terület részletes bemutatása, az OVF részletes bemutatása
4.1 élőerős portaszolgálati, őrzés-védelmi, kezelői és egyéb feladatok ellátása az OVF Xxxxxxx xxxx 0/x. xxxx alatti székhelyén.
A székház objektum alapterülete 4240 m², a hozzá tartozó telek 1736 m², személyi bejárat: 1 db, gépkocsi bejárat: 1 db. Az objektum két épületrészből áll, amelyek pince-mélygarázs és földszinteken vannak összeköttetésben. Az egyik épület 6, míg a másik 4 emelet magas. Mindkét épületben van lift.
Az OVF közfoglalkoztatás keretében kívánja biztosítani munkanapokon 6:00 és 20:00 között a recepciós feladatok ellátását. Ha valamilyen előre nem látható körülmény miatt az Ajánlatkérő mégsem tudja biztosítani a recepciós feladatok közfoglalkoztatottal történő ellátását, akkor szükséges az Ajánlattevő által további egy fővel élőerős őrzés védelmi szolgáltatás biztosítása a székház épületben az Ajánlatkérő előzetes igénybejelentése alapján a szerződés időtartama alatt maximum 1.890 óra keret terhére.
MUNKAREND:
Munkanapokon 0:00-tól 6:00-ig 2 fő
6:00-tól 20:00-ig 1 fő 20:00-tól 24:00-ig 2 fő
Szabad-, munkaszüneti és ünnepnapokon
0:00-tól 24:00-ig 2 fő
Általános Őrzés védelmi feladatok:
- A székház teljes területi őrzése, amelybe beletartozik az épület, az udvar és a hivatali gépjárműparkolók az utcafronton valamint a mélygarázsban.
- Minden rendkívüli esemény alkalmával értesítés az OVF kijelölt munkatársa felé.
- Betörés esetén a rendőrség azonnali értesítése, ezt követően az OVF által kijelölt munkatárs értesítése.
- A nyomozóhatóság megérkezéséig a helyszín biztosítása, a betöréssel kapcsolatos körülmények feltárásában aktív részvétel.
- Elektromos kapcsoló szekrény kezelése (világítás kapcsolása). A védendő területen lévő világítótestek működő képességének ellenőrzése, meghibásodás esetén a hiba jelzése az OVF kijelölt munkatársa felé.
- A védendő terület, ill. épület elektromos bejárati ajtóinak felügyelete, hiba esetén az OVF kijelölt munkatársának azonnali értesítése.
- Tűz esetén a tűzoltó hatóság értesítése, valamint a kiürítési terv alapján a szabad útvonalak biztosítása a menekülő munkatársak részére.
- Az épület és környezetének folyamatos felügyelete, folyamatos ellenőrzése a biztonsági kamerákkal, szükséges esetben azonnali intézkedés;
- A napi események folyamatos írásbeli rögzítése (naplózása) az erre a célra rendszeresített Szolgálati Naplóban;
- A lift üzemzavara esetén a liftből történő mentés végrehajtása, majd az OVF kijelölt munkatársának azonnali értesítése;
- A takarítók munkájának befejezését követően az épület ablakainak, ajtóinak és vízcsapjainak ellenőrzése (szükség esetén bezárása, elzárása);
- Az éjszaka folyamán meghatározatlan időszakokban történő járőrözés - éjfél előtt és után is - legalább két alkalommal. Ennek kapcsán a rendellenességek, veszélyek és problémák feltárása;
- Az OVF utcafrontján kijelölt parkoló, valamint az OVF-hez tartozó gépjárművek felügyelete, azoktól az illetéktelenek távoltartása;
- Kapcsolattartás a szolgáltatást nyújtó Biztonsági szolgálat diszpécser központjával;
- A Hármashatár-hegyi telephely biztonsági rendszereinek felügyelete a biztonsági szolgálat részére biztosított monitorokon.
- Hármashatár-hegyi telephelyen bekövetkező riasztási esemény esetén a biztonsági őr értékeli a kamerarendszer képei alapján a riasztási eseményt, amennyiben illetéktelen behatolót észlel, úgy tájékoztatja a kivonuló szolgálat diszpécserét az esemény valódiságáról.
- A telephely és a székház között kiépített oda-vissza működő hangkapcsolatot használva élőszóban riasztja el a behatolót.
- Hármashatár-hegyi telephelyen bekövetkező riasztási esemény alkalmával kapcsolattartás a kivonuló szolgálat kivonuló egységeivel, amelynek keretében a riasztási események körülményeiről kell tájékoztatni a telephelyen intézkedőket.
- Az OVF épületében általánosan elvárható magatartási normák betartása, betartatása;
- Kulcsok (irodák és egyéb helyiségek) tárolása, kiadásának és visszavételének nyilvántartása;
- Telefonközpont kezelői feladatok ellátása, a központi telefonszámra beérkező hívások fogadása, illetve a visszafutott hívások kapcsolása a nap 24 órájában; Az OVF pihenőszobáiban megszálló vendégek regisztrálása, részükre kulcsok átadása-átvétele.
- AZ OVF-hez érkező hivatalos és magánszemélyek (vendégek) fogadása, a fogadó személy (ügyintéző) értesítése, a vendég részére - szükség esetén - belépő kártya kiadása. Érdeklődés esetén, tájékoztatás az OVF tevékenységéről tájékoztató kiadványok átadásával.
- Az OVF Hármashatár-hegyi telephelyén – de az OVF székházából távvezérelten - működő beléptető rendszer segítségével és ellenőrzésével biztosítja a bérlők számára a bejutást.
- A tűzjelző rendszer, a vagyonvédelmi riasztó rendszer, a beléptető rendszer és a videokamerás megfigyelőrendszer kezelése, valamint az esetleges meghibásodással kapcsolatos esemény esetén az OVF által kijelölt munkatárs értesítése és az esemény rögzítése a portaszolgálat által vezetett naplóba.
- Szükség esetén az épületben elhelyezett tűzjelző berendezés ellenőrzése riasztás esetén annak tisztázása, hogy érvényes, vagy téves riasztás történt-e.
- A vagyonvédelmi riasztó rendszer és a videó-kamerás megfigyelőrendszer riasztása esetén a rendőrség és az OVF által kijelölt munkatárs értesítése, meghibásodás esetén az OVF által kijelölt munkatárs értesítése. A biztonsági rendszerek, valamint a szolgálati helyen (recepción) lévő hibajelző-berendezések felügyelete és ellenőrzése, valamint jelzés esetén a kiváltó ok azonosítása, majd a szükséges intézkedés megtétele;
- Az OVF Hármashatár-hegyi telephelyén működő biztonsági, megjelenítő és jelző rendszerek felügyelete az OVF székházában működő felügyeleti munkaállomásokon keresztül. (Távirányított PTZ kamerát is magába foglaló kamera rendszer, elektronikus kerítésvédelmi rendszer, elektronikus behatolás-jelző rendszer, elektronikus beléptető rendszer, oda-vissza működő –kihangosított kaputelefon szerűen működő – hangkapcsolat.)
- Munkaidőn túl érkező postai és egyéb küldemények ideiglenes átvétele, majd továbbíttatása a címzetthez;
- Az épület előtti parkolási lehetőség biztosítása, a közlekedési táblának megfelelően akár a rendelkezésre álló jelzőbóják kihelyezésével is. Az illetéktelen személyek figyelmeztetése a táblának megfelelő közlekedési szabály betartására;
- Hetente 3 alkalommal, a hulladékszállítás napjain (hétfő, szerda, péntek) reggel 6:00 órakor a kukaedények belső udvarból az utcára történő kihelyezése, majd azok szolgáltató általi ürítése után a tárolási helyre történő visszatolása;
- Téli időszakban havazás esetén az épület homlokzata előtt valamint a belső udvari parkolóban a hóeltakarítás szükség szerinti biztosítása, és szóróanyag kiszórása (a hólapátot és a szóróanyagot az OVF biztosítja);
- Nagyobb eső esetén a garázsban és a kazánházban lévő csurgalékvíz szivattyúk működésének fokozott felügyelete;
- Hűtési és fűtési rendszerek kezelése az OVF kijelölt munkatársának utasítása alapján.
4.2 TÁVFELÜGYELET ELLÁTÁSA FOLYAMATOSAN AZ OVF HÁRMASHATÁRHEGYI
telephelyén (Budapest, III.16536/87. és Budapest, II.15965/2. hrsz), továbbá havaria esetén élőerős őrzés biztosítása a tartalék keret erejéig
A telephely alapterülete 615 m², a területen egy épület, egy 56 m magas rácsos szerkezetű antennatartó torony és 4 db konténer található. A telephely biztonsági kerítéssel bekerített kb. 100 méter telekhatáron.
A telephelyen álló adótornyon kb. 100 db különböző méretű antenna található, amelyeket bérlők üzemeltetnek. A zárt konténerekben és épületben szintén a bérlők elektronikai és informatikai berendezései kerültek elhelyezésre. Ezen berendezések, valamint a torony és azon lévő antennák értéke indokolja a Távfelügyeleti reagáló szolgálat kockázatra elvárt kártérítési limitösszeget.
ELVÁRÁS, hogy RIASZTÁSI JELZÉS keletkezésétől számítva maximum 25 percen belül a kivonuló szolgálat kiérkezzen a telephelyhez és ott megkezdje a szükséges intézkedést. Kivonulások alkalmával - amennyiben szükséges – a járőr biztosítja a helyszínt az Ajánlatkérő képviselőjének helyszínre érkezéséig. A helyszínbiztosítás alkalmanként maximum 1 óra tartamban külön térítés nélkül elvárt. Ingyenes kivonulás alkalmával az esetleges helyszínbiztosítás díját 1 óra időtartamig tartalmaznia kell a Távfelügyeleti szolgáltatás havi díjának. E feletti helyszínbiztosítás díja a tartalékkeret terhére számolható el a megajánlott Élőerős őrzés-védelem díjon.
Téves riasztás esetén a helyszín biztosítása szükségtelen.
Amennyiben a szerződés időtartama alatt a Telephelyen kiépített vagyonvédelmi rendszer bármilyen okból meghibásodik vagy megrongálódik olyan mértékben, hogy nem biztosítható a Telephely távfelügyelete, úgy az Ajánlattevő köteles az Ajánlatkérő kapcsolattartójának szóbeli megkeresésére is 8 órán belül élőerős őrzést biztosítani a Telephelyen. Ennek költsége a tartalékkeret terhére számolható el a megajánlott Élőerős őrzés-védelem díjon. A vagyonőr elhelyezéséhez szükséges feltételeket az OVF biztosítja a Telephelyen.
Távfelügyelet ellátásával összefüggő feladatok:
- A telephelyen működő elektronikus behatolás jelző rendszerek távfelügyeleti rendszer központba történő bekötése és üzemeltetése a szerződés időtartama alatt.
- A riasztások és jelzések fogadása és kezelése a szerződés minden napján 24 órában folyamatosan.
- Diszpécser és kivonuló járőrszolgálat biztosítása.
- Riasztás esetén a szükséges biztonsági intézkedések megtétele, a megjelölt kapcsolattartó és a hatóságok értesítése;
- Kapcsolattartás a székházban szolgálatot teljesítő őrséggel, akiktől információ szerezhető a riasztási eseményről tekintettel arra, hogy a székházban élőben követhetők nyomon a telephelyet teljesen lefedő kamerarendszer képei.
IV. KÖTET: VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉSTERVET
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉSTERVET
Amely létrejött egyrészről:
Országos Vízügyi Főigazgatóság
Székhely: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx xxxx x/x. Képviseli: Xxxxxxxx Xxxxxx főigazgató Adószám: 15796019-2-41
Államháztartási egyedi azonosító: 332317
Pénzforgalmi jelzőszáma: 100320000-00319841-00000000 Telefon: +36-1/000-00-00
Fax: +36-1/000-00-00
mint Megrendelő (továbbiakban: Megrendelő),
másrészről:
Név:
Székhely:
Cégjegyzékszám:
Adószám:
Pénzforgalmi jelzőszáma:
Képviseli:
mint Vállalkozó (a továbbiakban Vállalkozó, együttesen: Felek) között alulírott helyen és időben az alábbi feltételek szerint:
Előzmények
Felek rögzítik, hogy a Megrendelő, mint ajánlatkérő „Vállalkozási szerződés élőerős őrzés- védelmi és távfelügyeleti szolgáltatás nyújtása az Országos Vízügyi Főigazgatóság részére” tárgyában, a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: Kbt.)
113. § (1) bekezdés alapján nemzeti, nyílt közbeszerzési eljárást indított, mely eljárásban a Vállalkozó érvényes ajánlatot tett.
A közbeszerzési eljárás során a Megrendelő számára a legkedvezőbb érvényes ajánlatot Vállalkozó tette. Felek rögzítik, hogy az ajánlati felhívás, a közbeszerzési dokumentum, valamint Vállalkozó ajánlata jelen szerződés (továbbiakban: Szerződés) elválaszthatatlan mellékletét képezi, abban az esetben is, ha azok fizikailag nem kerültek csatolásra.
Felek az ajánlati felhívásban, közbeszerzési dokumentumban, az esetleges kiegészítő tájékoztatásokban, valamint az ajánlatban és annak mellékleteiben rögzített feltételeknek megfelelően a Szerződést kötik.
1. Szerződés tárgya
1.1. Megrendelő megrendeli, a Vállalkozó elvállalja a Megrendelő vagyonkezelésében, illetőleg használatában álló, jelen szerződésben rögzített ingatlanokon történő személy és vagyonvédelmi-, valamint távfelügyeleti szolgáltatás folyamatos ellátását, jelen szerződésben meghatározott alábbi feltételekkel:
Értékelési részszempontok: | Vállalkozó ajánlata szerinti megajánlás: |
Élőerős őrzés ajánlati ára (Ft/óra/fő) | |
Távfelügyeleti szolgáltatás díja (Ft/hó) | |
Kivonulás díja téves riasztás esetén (Ft/alkalom) | |
A felhívás 12.2. pont M/3) pontjában bemutatott szakember élőerős-őrzésvédelem területén szerzett szakmai többlettapasztalata (hónap) | |
Kivonulás maximális időtartama (perc) (a riasztási jelzéstől számítva | |
Vállalt ingyenes kivonulás (db/hó) (havonta maximum 4 db) |
1.2. Vállalkozó feladata:
1.2.1. A folyamatos élőerős őrzés-védelmi szolgáltatás teljes körű ellátása 1 fővel, heti 7*24 órában, valamint munkanapokon 20:00-6:00 óra között, illetve hétvégén és munkaszüneti napokon 24 órában még 1 fővel. Az élőerős őrzés-védelmi tevékenység mellett portaszolgálati-, és telefonkezelői feladatokat, valamint a biztonsági szolgálat részére biztosított monitorokon a
Hármashatár-hegyi telephely biztonsági rendszereinek felügyeletét is el kell látni. Ajánlatkérő a recepciós feladatok ellátását közfoglalkoztatás keretében biztosítja munkanapokon 6:00 és 20:00 között. Amennyiben Ajánlatkérő a recepciós feladatok ellátását előre nem látható vagy vis maior körülmények miatt nem tudja folyamatosan biztosítani a székhely főbejáratnál munkanapokon 6:00 és 20:00 közötti időben, úgy Ajánlatkérő igénye szerint ajánlattevő köteles biztosítani további egy fő személyt a portaszolgálati, valamint a telefonközpont kezelői feladatok ellátására.
1.2.2. Távfelügyeleti szolgáltatás biztosítása kivonuló járőrszolgálattal a Budapest, Hármashatár- hegy III. kerület Hrsz.: 16536/87 valamint II. kerület Hrsz.: 15965/2 területeken nyilvántartásba vett egybefüggő területen elhelyezkedő ingatlanon (telephely). A telephely alapterülete 615 m², a területen egy kisépület, egy 56m magas rácsos szerkezetű antennatartó torony és 4 db konténer található. A telephely biztonsági kerítéssel bekerített kb. 100 méter telekhatáron. Amennyiben a telephelyen kiépített vagyonvédelmi rendszer bármilyen okból üzemképtelenné válik, vagy egyéb előre nem látható vagy vis maior körülmények indokolják a szerződés időtartama alatt – az Ajánlatkérő igénye szerint - ajánlattevő köteles biztosítani plusz egy fő személyt a telephelyen szükséges élőerős őrzésvédelmi feladatok maradéktalan ellátása érdekében.
1.2.3. A Vállalkozó által teljesítendő feladatok részletesen jelen szerződés 1. számú melléklete szerinti műszaki leírásban meghatározásra kerültek.
2. Szerződés időtartama
2.1. Jelen szerződés annak aláírása napjától …….-ig hatályos. Ezen rendelkezés nem érinti a Felek valamelyikének nem szerződésszerű teljesítéséből eredő igények érvényesítését.
3. Vállalkozói díj, fizetési feltételek
3.1. A jelen szerződésben szolgáltatások vállalási díját Felek az alábbiak szerint rögzítik:
Élőerős őrzés ajánlati ára (Ft/óra/fő): | ………………………………… Ft/óra/fő |
Távfelügyeleti szolgáltatás díja (Ft/hó): | ………………………………… Ft/hó |
Kivonulás díja téves riasztás esetén (Ft/alkalom): | ………………………………… Ft/alkalom |
3.2. A vállalkozói díj fix ár, amely fedezetet nyújt mindazon költségekre, amelyek a szolgáltatás folyamatos nyújtásához szükségesek, beleértve valamennyi anyag és bérköltséget, valamint a Vállalkozót terhelő adót, illetéket, vámot és egyéb költséget. Vállalkozó a 3.1. pontban
meghatározott díjon felül egyéb díjra, költségtérítésre nem jogosult, továbbá tudomásul veszi, hogy a Megrendelő előleget nem fizet.
3.3. A feladat teljesítéséről/részteljesítéséről a Felek képviselői a kapcsolattartók közreműködésével havi teljesítés-igazoló jegyzőkönyvet vesznek fel, amelyben rögzítik a teljesítés megfelelőségét vagy esetleges kifogásokat és egyéb igényeket. A Megrendelő által aláírt teljesítés- igazoló jegyzőkönyv a számlázás alapja. A teljesítés elismeréséről vagy annak megtagadásáról a Megrendelő képviseletében Xxxx Xxxxx osztályvezető, távollétében pedig a főigazgató által írásban kijelölt személy a Vállalkozó teljesítésétől/ részteljesítésétől számított 3 munkanapon belül írásban nyilatkozik. A Vállalkozó számla kiállítására a teljesítésigazolás birtokában jogosult. A teljesítésigazolás egy eredeti példányát a számlához csatolni kell.
3.4. Vállalkozó havonta egy számla benyújtására jogosult. A számlát az Országos Vízügyi Főigazgatóság nevére és címére kell kiállítani. A számla kiállítására és a pénzügyi teljesítésre egyebekben a teljesítés időpontjában hatályos áfa szabályok és áfa mérték (%) alapján kerülhet sor. A kifizetés további feltétele, hogy a Vállalkozónak az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 36/A. § (1) bekezdésében foglaltak alapján, a számlához csatolnia kell az "Együttes adóigazolást" vagy biztosítania kell, hogy szerepeljen a "köztartozásmentes adózók" listájában.
3.5. A vállalkozói díjat Megrendelő a Vállalkozó szerződésszerű és jogszabályoknak megfelelő számlája kézhezvételétől számított legkésőbb 30 napon belül utalja át Vállalkozó
………………… számú bankszámlájára, a Kbt. 135. § (1), (3) és (5)-(6) bekezdése, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (továbbiakban: Ptk.) 6:130. § (1) –(2) bekezdése szerint.
3.6. A vállalkozói díj késedelmes megfizetése esetén a Megrendelő a Ptk. 6:155. § (1) és (2) bekezdésében foglaltak szerinti késedelmi kamatot köteles a Vállalkozó részére megfizetni
3.7. Vállalkozó nem fizethet, illetve számolhat el a szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, melyek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont ka)-kb) alpontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és melyek a Vállalkozó adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak. A vállalkozói díj magában foglalja mindazon költséget, díjigényt, amely a jelen szerződésben megjelölt feladatok teljesítése során Vállalkozónál felmerül. Vállalkozó semmilyen jogcímen nem léphet fel további költség-, illetve díjigénnyel a Megrendelővel szemben a jelen szerződés szerinti feladatok teljesítésével kapcsolatosan.
3.8. A Vállalkozó köteles a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét a Megrendelő számára megismerhetővé tenni, és a Kbt. 143. § (3) bekezdése szerinti ügyletekről a Megrendelőt haladéktalanul értesíteni.
3.9. A külföldi adóilletőségű Vállalkozó köteles a szerződéshez arra vonatkozó meghatalmazást csatolni, hogy az illetősége szerinti adóhatóságtól a magyar adóhatóság közvetlenül beszerezhet a Vállalkozóra vonatkozó adatokat az országok közötti jogsegély igénybevétele nélkül.
4. A Megrendelő jogai és kötelezettségei
4.1. Megrendelő a munka szerződésszerű elvégzését bármikor jogosult ellenőrizni. A Vállalkozó nem mentesül a szerződésszegés jogkövetkezményei alól amiatt, hogy a Megrendelő a Vállalkozó tevékenységét nem vagy nem megfelelően ellenőrizte.
4.2. Megrendelő vállalja, hogy jelen vállalkozási szerződés időtartama alatt a szerződésben meghatározott feladatokat teljes körűen és kizárólagosan Vállalkozóval végezteti.
4.3. Megrendelő a szolgáltatás elvégzéséhez a Vállalkozó részére biztosítja a szerződés tárgyában foglalt feladatokhoz szükséges információkat, adatokat és dokumentációkat, valamint a személyes együttműködést.
5. A Vállalkozó jogai és kötelezettségei
5.1. A Vállalkozó köteles a Megrendelőnek a teljesítés során minden olyan – akár korábban megjelölt alvállalkozó helyett igénybe venni kívánt – alvállalkozó bevonását bejelenteni, amelyet az ajánlatában nem nevezett meg és a bejelentéssel együtt nyilatkoznia kell arról, hogy az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll a kizáró okok hatálya alatt. Az alvállalkozó igénybevételének rendjére egyebekben a Kbt. 138. §-ában foglaltak az irányadóak. A Vállalkozó az alvállalkozó/szakember tevékenységéért úgy felel, mintha azt maga teljesítette volna. Amennyiben a Vállalkozó a jelen szerződés e pontjában foglaltaktól eltérően vesz igénybe alvállalkozót/szakembert, felel mindazon kárért, amely az igénybevétele nélkül nem következett volna be.
5.2. Vállalkozó a Megrendelő utasításai szerint köteles eljárni. Vállalkozó köteles a Megrendelő célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítása esetén a Megrendelőt erre figyelmeztetni. Ha a Megrendelő utasításához a figyelmeztetés ellenére is ragaszkodik, az utasításból eredő károk őt terhelik. Amennyiben a Vállalkozó ezen kötelezettségének nem tesz eleget és ebből kár keletkezik, úgy Vállalkozó kártérítési kötelezettséggel tartozik.
5.3. Vállalkozó kijelenti, hogy a teljesítéshez szükséges szakmai, személyi és anyagi feltételekkel rendelkezik, és azokkal a szerződésben vállalt kötelezettségei teljesítésének időtartama alatt rendelkezni fog. Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy rendelkezik a tevékenység szerződésszerűen történő folytatásához szükséges minden – hatósági és egyéb – engedéllyel, melyek hatályát a szerződés hatálya alatt fenntartja.
5.4. Az általános szakmai és biztonságtechnikai előírásokon túlmenően, Megrendelő által a Vállalkozó rendelkezésére bocsátott tűzvédelmi, munkavédelmi, vagyonvédelmi és egyéb szabályzatokban előírtaknak a teljesítésben résztvevő alkalmazottak részére történő rendszeres oktatása, a bennük foglalt előírások betartása, érvényesítése a Vállalkozó feladata és kötelezettsége. E szabályok előírásainak mellőzése, vagy esetleges megsértése miatt keletkezett, a Megrendelőt ért károk megtérítése a Vállalkozó kötelessége.
5.5. Vállalkozó köteles a szolgáltatás teljesítésével összefüggésben keletkezett, vagy a Megrendelőt egyéb okból fenyegető személyi sérülés, vagy egyéb kár veszélyének elhárítása érdekében megtenni a szükséges elsődleges intézkedéseket.
5.6. Vállalkozó a szerződés egész időtartama alatt biztosítja a folyamatos munkavégzést, betegség, szabadság, vagy más személyzeti probléma esetén haladéktalanul gondoskodik a helyettesítésről. 5.7.Vállalkozó a szolgáltatást a Megrendelő igényeinek megfelelően köteles nyújtani. A jelen szerződésben - a műszaki leírásban meghatározott feladatok ellátásával kapcsolatosan – rögzített egyes elemek (pl. összóraszám, munkarend, stb.), különösen szervezeti változások okán, változhatnak.
5.8. Vállalkozó köteles a munkavégzőket szakszerűen irányítani és felügyelni.
5.9. Vállalkozó tevékenységét a teljesítéskor hatályban lévő jogszabályok, szakmai előírások és a szerződés szerint köteles végezni, a tőle elvárható legmagasabb színvonalon, első osztályú minőségben.
5.10. Vállalkozó a személy és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény rendelkezéseinek megfelelően köteles a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara nyilvántartásában szerepelni és a rendőrség által kiadott működési engedéllyel rendelkezni. Vállalkozó köteles a kamarai tagságát igazoló dokumentumot és a feladatot ellátó személyek érvényes vagyonőri igazolványainak másolatát a Megrendelő képviselője részére a tevékenység megkezdésének időpontjáig átadni.
5.11. Vállalkozó minimum 400 000 000 HUF/év és legalább 200 000 000 HUF/káresemény összegű a közbeszerzés tárgyára vonatkozó személy és vagyonvédelmi szakmai felelősségbiztosítással, valamint minimum 80 000 000 HUF/év és legalább 40 000 000 HUF/káresemény összegű távfelügyeleti reagáló szolgálat kockázatra vonatkozó felelősségbiztosítással rendelkezik.
6. Együttműködés
6.1. Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy tárgyalások útján rendezzenek minden olyan nézeteltérést vagy vitát, amely közöttük a Szerződés keretében, vagy a Szerződéssel kapcsolatban merült fel. Minden felmerülő, a Szerződés teljesítését akadályozó körülményről a Felek kölcsönösen kötelesek egymást tájékoztatni.
6.2. Felek megállapodnak abban, hogy a Szerződésben foglaltak maradéktalan megvalósítása érdekében folyamatosan együttműködnek. Ennek megfelelően Felek kölcsönösen és haladéktalanul egymás rendelkezésére bocsátják a Szerződés teljesítéséhez szükséges információkat, adatokat, valamint gondoskodnak a teljesítés további feltételeinek megteremtéséről. Felek a fentieken túlmenően haladéktalanul tájékoztatják egymást minden olyan további tényről, adatról, körülményről is, amely a szerződés teljesítésére kihatással lehet.
6.3.A Szerződés teljesítésével kapcsolatos ügyintézésére és kapcsolattartásra Felek az alábbi személyeket jelölik ki:
A Megrendelő részéről kapcsolattartó személy: Név: Xxxx Xxxxx osztályvezető
Telefon: x00 0 000 0000
Telefax: x00 0 000 0000 E-mail: xxxx.xxxxx@xxx.xx
A Vállalkozó részéről kapcsolattartó személy: Név:
telefon:
telefax:
e-mail:
A Vállalkozó részéről képviseletre jogosult személy: Név:
telefon: telefax: e-mail:
6.4. Felek a kapcsolattartó személyében bekövetkezett változásról haladéktalanul kötelesek egymást értesíteni. A másik fél kapcsolattartója részére megküldött minden értesítést és tájékoztatást mindaddig érvényesnek és hatályosnak kell tekinteni, ameddig az adott fél írásban be nem jelenti a másik félnek a kapcsolattartó személyében bekövetkezett változásokat.
6.5. A kapcsolattartók jogosultak a Szerződéssel kapcsolatos minden értesítés, utasítás és a teljesítés átadás-átvételére. A kapcsolattartók nem jogosultak a Szerződés módosítására, és a Szerződés megszüntetésére, illetve olyan utasítás átadás-átvételére, amely közvetlenül a tárgyi Szerződés módosítását eredményezné.
6.6. Felek rögzítik, hogy egymás között minden nyilatkozatot vagy egyéb értesítést írásban - tértivevényes levélben, e-mailben vagy telefax útján - kell eszközölni, amely akkor tekinthető szabályszerűnek, ha azt a kapcsolattartó személyek részére kézbesítették. Az e-mail vagy telefax útján történő kézbesítés esetén a nyilatkozat vagy értesítés akkor válik joghatályossá, amikor a címzett azt igazoltan kézhez vette, vagy arról automatikus vagy kifejezett visszaigazolás érkezett. A tértivevényes ajánlott postai küldeményt a kézbesítés megkísérlésének napján kézbesítettnek kell tekinteni, ha a címzett az átvételt megtagadta. Ha a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett az iratot nem vette át (az a feladóhoz nem kereste jelzéssel érkezett vissza), az iratot - az ellenkező bizonyításáig - a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni.
6.7. Felek megállapodnak abban, hogy a Szerződés teljesítésével összefüggésben felmerülő jogvitáikat elsődlegesen békés úton, tárgyalások útján kívánják rendezni.
7. A szerződésszerű teljesítés biztosítékai
7.1. Vállalkozó teljes kártérítési felelősséggel tartozik minden olyan kárért, amelyet a szerződés teljesítésével összefüggésben, akár a Vállalkozó maga, akár alkalmazottja, vagy alvállalkozója magatartása, mulasztása, illetve egyéb szerződésszegő tevékenysége következményeként a Megrendelőnek okozott. Vállalkozó, amennyiben olyan okból, amelyért felelős, nem vagy nem szerződésszerűen teljesít, kötbér megfizetésére köteles az alábbiaknak megfelelően.
7.1.1. Hibás teljesítési kötbér
7.1.1.1. Amennyiben Vállalkozó olyan okból, amelyért felelős, hibásan teljesít, hibás teljesítési kötbér fizetésére köteles. Hibás teljesítés esetén a kötbér a hiba kijavításáig eltelt időszakra vonatkozik. A hibás teljesítési kötbér mértéke az élőerős őrzés vonatkozásában 50.000,- Ft/nap, a távfelügyelet ellátása vonatkozásában 20.000,- Ft/alkalom, de maximum a teljes szerződéses ár 15 %-a.
7.1.1.2. Hibás teljesítésnek minősül, amennyiben Vállalkozó a szolgáltatás nyújtása során, nem a vonatkozó jogszabályok és egyéb előírások; a szerződés; az ajánlati felhívás és dokumentáció és azok kiegészítései; továbbá az általa benyújtott ajánlat; a műszaki leírások és utasítások, valamint az értékelési szempontokra tett megajánlások (ajánlattevői vállalás) tartalma szerint teljesít. A harmadik hibás teljesítést követően Megrendelő jogosult a szerződés azonnali felmondással történő megszüntetésére. Ebben az esetben a szerződés azonnali hatállyal történő felmondással történő megszüntetésére akkor kerülhet sor, ha legalább három alkalommal ténylegesen sor került a hibás teljesítési kötbér érvényesítésére. Ezen okból történő felmondás esetén a szerződést a Vállalkozó hibájából meghiúsultnak kell tekinteni, mely a meghiúsulási kötbér érvényesítését teszi lehetővé Megrendelő részéről.
7.1.2.Meghiúsulási kötbér
7.1.2.1. Felek rögzítik, hogy amennyiben olyan okból, amelyért felelős a szolgáltatás a Vállalkozó érdekkörében felmerült okból ellehetetlenül, vagy a Vállalkozó a teljesítést megtagadja, avagy a vállalt szolgáltatást 3 napot meghaladóan nem biztosítja, Megrendelő felmondhatja a szerződést, egyidejűleg Vállalkozó meghiúsulási kötbér fizetésére köteles, a Megrendelő a teljes vállalkozói díj 20 %-ának megfelelő összegű meghiúsulási kötbérre jogosult.
7.1.2.2. Felek rögzítik, hogy amennyiben Megrendelő a Kbt. 125. § (5) bekezdése által előírt felmondási kötelezettség teljesítésére kényszerül, a Szerződést Felek meghiúsultnak tekintik.
7.2. A Vállalkozó által elismert kötbérek a felmerülésükkor esedékes, lejárt pénzkövetelésnek minősülnek. Megrendelő kötbérigényről szóló írásbeli nyilatkozata után Vállalkozó haladéktalanul, de legkésőbb 3 munkanapon belül írásban köteles nyilatkozni annak elismeréséről vagy az elismerés megtagadásáról. Az elismert kötbérigények a Vállalkozó által kiállított esedékes számla ellenértékéből azonnal levonásra kerülnek úgy, hogy azokat a Vállalkozó köteles az általa kiállított számlában levonásra helyezni. Megrendelő kötbérigényét a beszámításon kívül jogosult más módon is érvényesíteni.
7.3. A Megrendelő kötbér igényének érvényesítése nem jelenti egyéb igényei iránti jogosultságának elvesztését, korlátozását. Megrendelő az esedékessé váló kötbér összegét a Vállalkozót megillető vállalkozói díjból visszatarthatja. Megrendelő jogosult a kötbért meghaladó kárának érvényesítésére is a mindenkor hatályos Ptk. vonatkozó rendelkezései alapján.
7.4. A meghiúsulási kötbér érvényesítése esetén Vállalkozó mentesül a szerződés meghiúsulásáig szerződésszerűen nem teljesített kötelezettségeinek teljesítése alól. Ebben az esetben Vállalkozó jogosult a Szerződés meghiúsulásának időpontjáig szerződésszerűen teljesített feladat ellenértékére.
7.5. Meghiúsulási kötbér érvényesítése mellett ugyanazon okból késedelmi kötbér nem érvényesíthető. Amennyiben a meghiúsulásra vezető okból korábban kötbér érvényesítésére került sor, annak összege a meghiúsulási kötbér összegébe beszámít.
7.6. A számla késedelmes kiegyenlítése esetén Vállalkozó jogosult a Ptk. 6:155. § (1) bekezdésében meghatározott mértékű késedelmi kamat felszámítására. Az államháztartás működéséből eredő késedelem Megrendelőnek nem róható fel.
7.7. A Megrendelő kötbér igényének érvényesítése nem jelenti egyéb igényei iránti jogosultságának elvesztését, korlátozását. Megrendelő az esedékessé váló kötbér összegét a Vállalkozót megillető vállalkozói díjból visszatarthatja. Megrendelő jogosult a kötbért meghaladó kárának érvényesítésére is a mindenkor hatályos Ptk. vonatkozó rendelkezései alapján.
7.8. A Megrendelő kötbér igény érvényesítésének feltétele, hogy a késedelem, illetve a meghiúsulási kötbér érvényesítését megalapozó esemény bekövetkeztét, a kötbér alapját meghatározó eseményeket és a kötbéralapot – a késedelem körülményeinek feltüntetésével – írásban közölje a Vállalkozóval.
7.9. A Vállalkozó azonnali hatállyal felmondhatja a jelen szerződést, ha
- a Megrendelő fizetésképtelenné válik,
- a Megrendelő legalább kétszeri felszólítás ellenére nem teljesíti számlafizetési kötelezettségét,
- a Megrendelő egyéb szerződéses kötelezettségét a Vállalkozó legalább kétszeri felszólítása ellenére nem teljesíti, azt megszegi, amely miatt a Vállalkozó szakszerű teljesítése veszélybe kerülhet.
8. Szerződésszegés
8.1. Vállalkozónak a teljesítést a jelen Vállalkozói Szerződésben és annak elválaszthatatlan mellékleteiben foglaltak szerint kell teljesíteni. A szerződés teljesítése során Vállalkozó haladéktalanul írásban köteles jelezni a teljesítés akadályát, annak várható megszűnését.
8.2. Ha a Vállalkozó a szolgáltatási kötelezettségét nem szerződésszerűen teljesíti, vagy nem teljesíti (kivéve: vis maior esete), a Megrendelő a Vállalkozóval szemben az alábbi szankciókat érvényesítheti:
- késedelmi vagy meghiúsulási vagy hibás teljesítés kötbér;
- a szerződés azonnali hatályú felmondása vagy elállás.
Megrendelő továbbá érvényesítheti a szerződésszegésből eredő egyéb, a mindenkor hatályos Polgári Törvénykönyvben (a továbbiakban: Ptk.) meghatározott jogait is (pl. kártérítés)
9. Vis maior
9.1. A Vállalkozó nem sújtható kártérítéssel vagy a szerződés azonnali hatályú felmondásával, ha a késedelmes teljesítés vagy meghiúsulás vis maior eredménye.
9.2. A jelen szerződés alkalmazásában „vis maior” fogalmán olyan rendkívüli természeti eseményeket kell érteni (pl.: földrengés, árvíz, szélvihar stb.) amelyek a Vállalkozónak fel nem róható, érdekkörén kívül álló okból következnek be. A vis maiornak közvetlen összefüggésben kell lennie a Vállalkozó tevékenységével és a bekövetkezett szerződésszegéssel.
9.3. Vis maiorra a Vállalkozó csak akkor hivatkozhat, ha igazolt módon értesíti a Megrendelőt a vis maior tényéről, okáról. Amennyiben a Megrendelő egyéb irányú utasítást nem ad, a Vállalkozónak tovább kell teljesítenie szerződéses kötelezettségeit, amennyiben az ésszerűen lehetséges, és meg kell keresnie minden ésszerű alternatív módot a teljesítésre, amelyet a vis maior esete nem gátol.
9.4. Amennyiben a vis maior időtartama meghaladja a 30 napot, a Megrendelőnek jogában áll – hátrányos jogi következmények nélkül – a szerződés nem teljesített részét azonnali hatállyal felmondani olyan módon, hogy a Vállalkozóhoz erről értesítést küld.
9.5. A teljesítés vis maior okából történő ellehetetlenülése időtartama alatt a Megrendelő csak a Vállalkozó által ténylegesen nyújtott szolgáltatások jelen szerződésben kikötött ellenértékét köteles megfizetni.
10. Ellenőrzések:
10.1. A Megrendelőnek vagy megbízottjának jogában áll ellenőrizni, hogy a teljesítés megfelel-e a szerződésben foglaltaknak, az esetleges hiányosságokat, mulasztásokat a Szolgálati-, illetve Ellenőrzési Naplóban rögzíteni. A Megrendelő fenntartja magának azt a jogot, hogy az alkalmatlannak ítélt személy(ek) végleges cseréjét kérje a Vállalkozótól, amelyet a Vállalkozó köteles teljesíteni. A Megrendelő köteles a döntését megindokolni, a Vállalkozóval egyeztetni. Amennyiben Megrendelő megtiltja valamelyik személy teljesítésben történő részvételét, Vállalkozó haladéktalanul köteles ezen személy helyettesítéséről gondoskodni, és teljesítésre való alkalmasságát hitelt érdemlő módon igazolni.
10.2. Felek a 10.1. pontban írt ellenőrzések lefolytatásának rendjére a következőkben állapodnak meg:
- havonta egy alkalommal a teljesítés megtörténtéről szóló igazolás Vállalkozó részére történő átadásakor a Megrendelő jogosult teljes körűen értékelni a Vállalkozó tárgyhónapra vonatkozó teljesítését, amennyiben a teljesítéssel kapcsolatban a Megrendelő
kifogással él, az egyeztetésről jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyet a Megrendelő és a Vállalkozó képviselője is aláír;
- bármilyen, az őrzött objektum rendjét zavaró esemény bekövetkeztekor a Vállalkozó teljesítésben részt vevő alkalmazottja haladéktalanul köteles tájékoztatni a Megrendelő képviselőjét az esemény lezajlásáról, a kiváltó okokról, a következményekről és a megállapításokról, amelyeket jegyzőkönyvbe kell foglalni és a Megrendelő valamint a Vállalkozó képviselőjének alá kell írnia.
10.3. A Vállalkozó havonta köteles – de a Megrendelő kérésére soron kívül is – tájékoztatást adni a Megrendelőnek a teljesítésben résztvevő alkalmazottai nevéről, egyéb, a szerződés teljesítése során figyelembe veendő adatairól.
11. A szerződés módosítása, megszüntetése
11.1 A jelen szerződés bármilyen tartalmú módosítása és kiegészítése csak írásban, a Felek egyező akaratnyilvánításával, a Kbt.141. §-a és a Ptk. alapján lehetséges.
11.2. Megrendelő a szerződést felmondhatja, vagy – a Ptk.-ban foglaltak szerint – a szerződéstől elállhat, ha:
a) feltétlenül szükséges a szerződés olyan lényeges módosítása, amely esetben a Kbt. 141. §. alapján új közbeszerzési eljárást kell lefolytatni;
b) a Vállalkozó nem biztosítja a Kbt. 138. §-ban foglaltak betartását, vagy a Vállalkozó személyében érvényesen olyan jogutódlás következett be, amely nem felel meg a Kbt. 139. §-ban foglaltaknak; vagy
c) az EUMSZ 258. cikke alapján a közbeszerzés szabályainak megszegése miatt kötelezettségszegési eljárás indult vagy az Európai Unió Bírósága az EUMSZ 258. cikke alapján indított eljárásban kimondta, hogy az Európai Unió jogából eredő valamely kötelezettség tekintetében kötelezettségszegés történt, és a bíróság által megállapított jogsértés miatt a szerződés nem semmis.
11.3. Megrendelő köteles a szerződést felmondani, vagy – a Ptk.-ban foglaltak szerint – attól elállni, – ha a szerződés megkötését követően jut tudomására, hogy a szerződő fél tekintetében a közbeszerzési eljárás során kizáró ok állt fenn, ezért ki kellett volna zárnia a közbeszerzési eljárásból.
11.4. Megrendelő jogosult és egyben köteles a szerződést felmondani – ha szükséges olyan határidővel, amely lehetővé teszi, hogy a szerződéssel érintett feladata ellátásáról gondoskodni tudjon – ha
a) a Vállalkozóban közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely tekintetében fennáll a Kbt. 62 § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltétel;.
b) a Vállalkozó közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személyben vagy személyes joga szerint jogképes szervezetben, amely tekintetében fennáll a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) aljában meghatározott feltétel.
11.5. Felek megállapodnak abban, hogy a Szerződés kiegészítése, módosítása előzetes egyeztetést követően csak írásban érvényes, figyelemmel a Kbt. 132. §-ában foglaltakra. Amennyiben a szerződésben foglalt valamely rendelkezés érvénytelen, vagy azzá válik, az a szerződés egészére nem hat ki. Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a szerződés érvénytelenné vált rendelkezéseit a gazdaságilag elérni kívánt célhoz legközelebb álló szabállyal pótolják.
12. Titoktartási kötelezettség
12.1. Felek kötelezettséget vállalnak a másik fél által üzleti titoknak minősített vagy annak tekinthető – a Szerződés teljesítése során kapott és szerzett – információk, adatok megőrzésére. Üzleti titoknak minősül többek között a Felek tulajdonát képező minden jogi oltalom alá eső szellemi alkotás, a Felek üzletmenetére, üzleti kapcsolataira, gazdálkodására vonatkozó információ. Az üzleti titkot képező információkat a Felek jelen jogviszony megszűnését követően sem jogosultak harmadik személy tudomására hozni, vagy bármely módon a másik Fél érdekei ellen felhasználni. Az információkat Vállalkozó a szerződés teljesítésén kívül a saját céljaira nem használhatja fel. Felek vállalják továbbá, hogy a titoktartási kötelezettséget teljesítési segédeikkel is betartatják.
12.2. A titoktartási kötelezettség nem terjed ki azokra az adatokra, melyek megismerését vagy nyilvánosságra hozatalát jogszabály elrendeli.
12.3.Felek tudomásul veszik, hogy a Szerződés – a Kbt. szerinti esetleges korlátozásokkal - nyilvános, tartalma közérdekű adatnak minősül, aminek kiadása nem tagadható meg.
12.4. Megrendelő a Szerződést – az üzleti titokká nyilvánított részek kivételével – a Kbt. 43. § (1) bekezdés d) pontja szerint köteles közzétenni.
13. Záró rendelkezések
13.1. Felek kijelentik, hogy jogképes, Magyarországon nyilvántartásba vett jogi személyek, ügyleti képességük a Szerződés megkötésére kiterjed, jogaikat és kötelezettségeiket képviselőik útján
gyakorolják. A Felek képviseletében eljáró személyek kijelentik, hogy jogképes és cselekvőképes magyar állampolgárok, a jognyilatkozat megtételére, a jogi személy képviseletére jogosultak, a szerződés aláírásához szükséges felhatalmazásokkal rendelkeznek. Vállalkozó képviselője az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 50. § (1a) bekezdésében foglalt kötelezettség teljesítéséhez kijelenti, hogy Vállalkozó átlátható szervezetnek minősül. A Vállalkozó átláthatósági nyilatkozata a Szerződés 3. számú melléklete.
13.2. Mind a Szerződés hatálya alatt, mind pedig a nyilvántartások megőrzési időtartama lejártáig Vállalkozó köteles lehetővé tenni az Állami Számvevőszék, a Kormány által kijelölt belső ellenőrzési szerv, a Kincstár, valamint az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény szerinti bármely egyéb illetékes ellenőrző szervezet törvényes vagy meghatalmazott képviselőinek a vonatkozó jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően a szerződéshez kapcsolódó nyilvántartások, számlák, a Szerződés megvalósítását igazoló okmányok, bizonylatok helyszínen történő ellenőrzését vagy könyvvizsgálatát, azokról másolat készítését vagy rendelkezésre bocsátását.
13.3 Felek megállapodnak abban, hogy bármely, a Szerződésben nem szabályozott kérdésben Magyarország jogszabályai, kiemelten a Kbt., a Ptk. rendelkezései irányadóak. Felek megállapodnak, hogy ezeknek megfelelően járnak el azzal, hogy figyelembe veszik az ajánlati felhívás és mellékletei, illetve az ajánlat vonatkozó rendelkezéseit, megállapításait.
13.4 Felek kijelentik, hogy a Szerződés megkötéséhez harmadik személy vagy hatóság jóváhagyásához nincs szükség, az aláírásához minden felhatalmazással rendelkeznek.
13.5. A Megrendelő hozzájárul ahhoz, hogy a vállalkozás keretében végzett személy-és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény rendelkezéseiben foglaltakra figyelemmel a nevét és székhelyét a Vállalkozó nyilvántartásba vegye, és ezen nyilvántartásba a rendőrhatóság a Vállalkozó tevékenysége ellenőrzése során betekinthessen
13.6. A Szerződés 6 (azaz hat) eredeti példányban készült, melyből 4-2 (négy-kettő) példány átvételét Megrendelő, illetve Vállalkozó aláírással nyugtázza és elismeri.
13.7. Felek rögzítik, hogy a Szerződés teljes megállapodásukat tartalmazza, annak nincs semmilyen kiegészítése.
13.8. Felek a Szerződést, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag írták alá.
Budapest, 2017. ………………………
…………………………………….. ……………………………………
Xxxxxxxx Xxxxxx Vállalkozó képviselőjének neve
főigazgató titulusa
Országos Vízügyi Főigazgatóság Nyertes Vállalkozó cég neve Megrendelő Vállalkozó
……………………………………..
Xx. Xxxx Xxxxxx gazdasági főigazgató-helyettes Országos Vízügyi Főigazgatóság
Megrendelő
……………………………………..
Xx. Xxxxxxx Xxxxx
közbeszerzési és beszerzési osztályvezető Országos Vízügyi Főigazgatóság
Megrendelő
Mellékletek:
1. sz. melléklet: Műszaki leírás (feladat-meghatározás)
2. sz. melléklet: Ajánlati felhívás/módosítás és ajánlattételi dokumentáció
3. sz. melléklet: Vállalkozó nyertesként értékelt ajánlata
4. sz. melléklet: Vállalkozó átláthatósági nyilatkozata