FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT CSARNOK ÉS PIAC IGAZGATÓSÁGA
FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT CSARNOK ÉS PIAC IGAZGATÓSÁGA
1117 Budapest, Xxxxxx Xxxxxx u. 7-9.
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ÉS KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTÁCIÓ
az „Őrzési és alkalmankénti biztonsági szolgáltatás ellátása”
tárgyú
a Kbt. Harmadik része szerinti nyílt közbeszerzési eljáráshoz
2016
FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT CSARNOK ÉS PIAC IGAZGATÓSÁGA
1117 Budapest, Xxxxxx Xxxxxx u. 7-9.
1. KÖTET
ÚTMUTATÓ AZ AJÁNLATTEVŐKNEK
Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához
Információ és online formanyomtatványok: xxxx://xxxxx.xxx.xxxxxx.xx
Szociális és egyéb meghatározott szolgáltatások - Általános közbeszerzés
2014/24/EU irányelv Előzetes tájékoztató ◯
A hirdetmény eljárás meghirdetésére irányul
Az érdekelt gazdasági szereplőknek tájékoztatniuk kell az ajánlatkérőt arról, hogy érdeklődnek a szerződés(ek) iránt. A szerződés(ek) odaítélésére eljárást megindító további felhívás közzététele nélkül kerül sor.
Ajánlati/részvételi felhívás x
Tájékoztató az eljárás eredményéről ◯
I. szakasz: Ajánlatkérő
I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)
Hivatalos név: Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága | Nemzeti azonosítószám: 2 AK02466 | ||
Postai cím: Xxxxxx Xxxxxx u. 7-9. | |||
Város: Budapest | NUTS-kód: HU-101 | Postai irányítószám: 1117 | Ország: Magyarország |
Kapcsolattartó személy: Xx. Xxxxx Xxxx | Telefon: x00 00000000 | ||
Fax: x00 00000000 | |||
Internetcím(ek) Az ajánlatkérő általános címe: (URL) xxx.xxxxx.xx A felhasználói oldal címe: (URL) |
I.2) Közös közbeszerzés
A szerződés közös közbeszerzés formájában valósul meg. Több ország részvételével megvalósuló közös közbeszerzés esetében - az alkalmazandó nemzeti közbeszerzési jogszabály: A szerződést központi beszerző szerv ítéli oda. |
I.3) Kommunikáció 5, 9
x A közbeszerzési dokumentáció korlátozás nélkül, teljes körűen, közvetlenül és díjmentesen elérhető a következő címen: 15 (URL) xxxx://xxx.xxxxxxxxxx.xx/xxx/xxxxxxxxxxxx.xxx ◯ A közbeszerzési dokumentációhoz történő hozzáférés korlátozott. További információ a következő helyről érhető el: 15 (URL) |
További információ a következő címen szerezhető be ◯ a fent említett cím |
x másik cím: (adjon meg másik címet) Kátay és Mrovcza Ügyvédi Iroda 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx xxxx 00. 2. lph. II/10. Fax: x00 0 000 0000 Xx. Xxxxx Xxxxx felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó, lajstromszám: 00256 |
Az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtandó 5 elektronikusan: (URL) x a fent említett címre ◯ a következő címre: (adjon meg másik címet) |
Az elektronikus kommunikáció olyan eszközök és berendezések használatát igényli, amelyek nem általánosan hozzáférhetők. Ezen eszközök és berendezések korlátozás nélkül, teljes körűen, közvetlenül és díjmentesen elérhetők a következő címen: (URL) |
I.4) Az ajánlatkérő típusa
◯ Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy ◯ Regionális vagy helyi iroda/hivatal szövetségi hatóság, valamint regionális vagy ◯ Közjogi intézmény helyi részlegeik ◯ Európai intézmény/ügynökség vagy ◯ Nemzeti vagy szövetségi iroda/hivatal nemzetközi szervezet ◯ Regionális vagy helyi hatóság xEgyéb típus: Önkormányzati intézmény |
I.5) Fő tevékenység
◯ Általános közszolgáltatások ◯ Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció ◯ Honvédelem ◯ Szociális védelem ◯ Közrend és biztonság ◯ Szabadidő, kultúra és vallás ◯ Környezetvédelem ◯ Oktatás ◯ Gazdasági és pénzügyek x Egyéb tevékenység: ◯ Egészségügy Kereskedelmi szolgáltatás |
II. szakasz: Tárgy 3
II.1) A beszerzés mennyisége
II.1.1) Elnevezés: Őrzési és alkalmankénti biztonsági szolgáltatás ellátása | Hivatkozási szám: 2 |
II.1.2) Fő CPV-kód: 79710000-4 Kiegészítő CPV-kód: 1, 2 [ ][ ][ ][ ] | |
II.1.3) A szerződés típusa Szolgáltatásmegrendelés | |
II.1.4) Rövid meghatározás: Őrzési és alkalmankénti biztonsági szolgáltatás ellátása | |
II.1.5) Becsült teljes érték vagy nagyságrend: 2, 6, 9 Érték áfa nélkül: [ 1] Pénznem: HUF (Keretmegállapodás esetében a szerződéseknek a keretmegállapodás teljes időtartamára vonatkozó becsült összértéke vagy volumene) | |
II.1.6) Részekre vonatkozó információk A beszerzés részekből áll ◯ igen x nem Ajánlatok ◯ valamennyi részre ◯ legfeljebb a következő számú részre nyújthatók be: [ ] ◯ csak egy részre nyújthatók be 5 Az egy ajánlattevőnek odaítélhető részek maximális száma: [ ] 5, 9 |
Az ajánlatkérő fenntartja a jogot arra, hogy a következő részek vagy részcsoportok kombinációjával ítéljen oda szerződéseket: 5, 9 |
II.1.7) A beszerzés végleges összértéke (áfa nélkül) 10 Érték: [ ] (Kérjük, jelezze a beszerzés végleges összértékét. Az egyes szerződésekkel kapcsolatos tájékoztatás céljából kérjük, töltse ki az V. szakaszt) vagy A figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: [ ] / A figyelembe vett legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: [ ] Pénznem: [ ][ ][ ] (keretmegállapodások esetében - maximális összérték a teljes időtartamukra vonatkozóan) (dinamikus beszerzési rendszerek esetében - a korábbi tájékoztató hirdetményekben nem szereplő szerződés(ek) értéke) (keretmegállapodásokon alapuló szerződések esetében, adott esetben - a korábbi tájékoztató hirdetményekben nem szereplő szerződés(ek) értéke) |
II.2) Meghatározás 1
II.2.1) Elnevezés: 2 Őrzési és alkalmankénti biztonsági szolgáltatás ellátása | Rész száma: 2 |
II.2.2) További CPV-kód(ok): 2 79713000-5 Őrzési szolgáltatások 79714000-2 Felügyeleti szolgáltatások 60000000-8 Szállítási szolgáltatások (kivéve szemétszállítás) Fő CPV-kód: 1 79710000-4 Biztonsági szolgáltatások Kiegészítő CPV-kód: 1, 2 [ ][ ][ ][ ] | |
II.2.3) A teljesítés helye: Budapest NUTS-kód: 1 HU-101 A teljesítés fő helyszíne: | |
II.2.4) A közbeszerzés ismertetése: Vállalkozási szerződés ajánlatkérő különböző telephelyein őrzési és alkalmankénti biztonsági szolgáltatások ellátására, a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott műszaki tartalommal, az alábbiakban bemutatott telephelyeken, a megadott alapterületen, és nyitvatartási időhöz igazodó létszámadatokkal, valamint szolgálati idővel: Bosnyák téri Vásárcsarnok: (0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx xx 0-00.) Területe: 12.702 m2, ebből a felépítmény: 4.322 m2, több bejárattal rendelkező létesítmény. Vásárcsarnok működési rendje: Hétfő 06.00-17.00 Kedd-péntek 06.00-18.00 Szombat 06.00-14.00 Szükséges létszám: Nappal Éjszaka Hétfő-szombat 3 fő 2 fő Vasárnap 2 fő 2 fő Összesen: 408 óra/hét Vámház körúti Vásárcsarnok (1093 Budapest, Vámház körút 1-3.) Területe: 10.442 m2, ebből a felépítmény: 21.251 m2, több bejárattal rendelkező létesítmény. Vásárcsarnok működési rendje: |
Hétfő-szombat 06.00-17.00 Kedd-péntek 06.00-18.00 Szombat 06.00-15.00 Szükséges létszám: Nappal Éjszaka Hétfő-szombat 6 fő 3 fő Vasárnap 3 fő 3 fő Összesen: 720 óra/hét Xxxxxxx xxxx Vásárcsarnok (0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx xxx 0-0.) Területe: 5.334 m2, ebből a felépítmény: 11.750 m2, több bejárattal rendelkező létesítmény. Vásárcsarnok működési rendje: Hétfő: 06.00-16.00 Kedd-péntek: 06.00-18.00 Szombat: 06.00-13.00 Szükséges létszám: Nappal Éjszaka Hétfő-vasárnap 2 fő 1 fő Összesen: 252 óra/hét Tétényi úti Üzletközpont (0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx xx 00.) Területe: 9.305 m2, ebből a felépítmény: 13.315 m2, részben fedett létesítmény. Üzletközpont működési rendje: Hétfő: 07.00-17.00 Kedd-péntek: 07.00-18.00 Szombat: 07.00-13.00 Szükséges létszám: Nappal Éjszaka Hétfő-Vasárnap 2 fő 2 fő Összesen: 336 óra/hét Fehérvári úti Vásárcsarnok (1117 Budapest, Xxxxxx Xxxxxx u. 7-9.) Területe: 8.685 m2, ebből a felépítmény: 10.981 m2, több bejárattal rendelkező létesítmény + 1.546 m2 kiterjedésű zöldterület a Vásárcsarnok Október huszonharmadika utca felőli oldalán. Vásárcsarnok működési rendje: Hétfő: 06.30-17.00 Kedd-péntek: 06.30-18.00 Szombat: 06.30-15.00 Vasárnap (süllyesztett szint) 07.00-14.00 Virágsor Hétfő- péntek: 06.30-18.00 Szombat: 06.30-16.00 Vasárnap: 07.00-14.00 Szükséges létszám: Nappal Éjszaka Hétfő-vasárnap 3 fő 1 fő Összesen: 336 óra/hét Xxxxxxx xxxx Üzletközpont (0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx xxx 0-0.) |
Területe: 8.866 m2, ebből a felépítmény: 17.990 m2, több bejárattal rendelkező létesítmény + 2.075 m2 kiterjedésű parkoló. Üzletközpont működési rendje: Hétfő-péntek: 07.00-19.00 Szombat: 07.00-14.00 Szükséges létszám: Nappal Éjszaka Hétfő-szombat 3 fő 1 fő Vasárnap 2 fő 1 fő Összesen: 324 óra/hét Kórház utcai Vásárcsarnok (1035 Budapest, Kórház u. 37-41.) Területe: 7.823 m2, ebből a felépítmény: 3.642 m2, részben fedett létesítmény. Vásárcsarnok működési rendje: Hétfő: 07.00-16.00 Kedd- péntek: 06.00-18.00 Szombat: 06.00-14.00 Szükséges létszám: Nappal Éjszaka Hétfő-szombat 2 fő 1 fő Vasárnap 1 fő 1 fő Összesen: 240 óra/hét Nagykőrösi úti Használtcikk Piac (0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxxx xx 000.) Területe: 16.498 m2, ebből a felépítmény: 4.560 m2, részben fedett létesítmény. Piac működési rendje: Hétfő-péntek: 08.00-16.00 Szombat: 05.00-15.00 Vasárnap: 08.00-13.00 Szükséges létszám: Nappal Éjszaka Hétfő-vasárnap 2 fő 2 fő Szombaton plusz 2 fő 10 órában Összesen: 356 óra/hét Mindösszesen 21.216 óra/év Ajánlatkérő a rendelkezésre álló források függvényében az élőerős őrzési feladatokat technikai eszközökkel részben ki akarja váltani, erre tekintettel az igénybe vett órák száma várhatóan csökkenni fog, így a fent megjelölt óraszámoktól és létszámtól az ajánlatkérő - 40 %-ban eltérhet. A fenti mennyiségi eltérés lehetősége akként értelmezendő, hogy azzal ajánlatkérő a teljes szerződéses időtartam alatt bármikor élhet, valamint jogosult a teljes mennyiségi eltérést az egyes telephelyek tekintetében tetszőleges mértékben, illetve arányban igénybe venni. |
II.2.6) Becsült teljes érték vagy nagyságrend: 2, 5 Érték áfa nélkül: [1] Pénznem: HUF (keretmegállapodások esetében - becsült maximális összérték teljes időtartamukra vonatkozóan) |
II.2.7) A szerződés vagy a keretmegállapodás időtartama 5, 6 Az időtartam hónapban: [ ] vagy Munkanapokban kifejezett időtartam: [ ] |
vagy Kezdés: (2017/05/01) / Befejezés: (2070/05/01) |
II.2.13) Európai uniós alapokra vonatkozó információk 5, 10 A beszerzés európai uniós alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos ◯ igen x nem Projekt száma vagy hivatkozási száma: |
II.2.14) További információ: 1. A szolg. jellege alapján részekre bontás nem indokolt. 2. A II.2.6) pont technikai okok miatt került kitöltésre, ak. a becs. értéket nem kívánja megjelölni. 3. A hirdetményminta terjedelmi megkötései miatt a felhívás tartalma korlátozott. A felhívás teljes terjedelemben, korlátozás nélkül, közvetlenül és díjmentesen elérhető az I. 3) pontban megjelölt címen. 4. A szerződés határozatlan idejű. |
II.3) Az ajánlati/részvételi felhívás közzétételének várható dátuma: 9 (nn/hh/éééé)
III. szakasz: Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk 5, 14
III.1) Részvételi feltételek
III.1.4) A részvételre vonatkozó objektív szabályok és kritériumok A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid ismertetése: Kizáró ok: Kbt. 62.§(1)-(2)bek Ig:Kbt. 114.§(2) bek. + 321/2015. (X.30.) Korm. r. 17. § Alkalmatlan, ha: P/1. a számláján az elmúlt 24 hónapban sorba állítás fordult elő. P/2. a mérleg szerinti eredménye az elmúlt 3 lezárt üzleti év bármelyikében negatív volt. P/3. az elmúlt 3 lezárt üzleti évben teljes n. árbev. összesen nem érte el a 700 mill. Ft-ot, vagy a közbesz. tárgyából (őrzés-védelmi szolg.) származó n. árb. összesen nem érte el az 500 mill. Ft- ot. P/4. nem rend. érvényes őrzés-védelmi tev-re von. min. 200 mill Ft/év és min 100 mill. Ft/kár összegű felelősségbiztosítással. M/1. az elmúlt 3 évben nem rend. 1 db élőerős őrzés-védelmi szolg-ra von. ref-val (min. 12 hó folyamatos, min. 60.000 m2, portaszolg.+rendész+járőrszolg.+pénzszáll.) M/2. nem rend. felsőfokú végzettségű 1 fő szakmai vezető szakember+2 fő területi vezető szakember+1 fő belső ellenőr M/3. nem rend. min. 20 db URH rádió, min. 8 db járőrellenőrző M/4. nem rend. EN ISO 9001:2008, (egyenértékű) minbizt. tan. |
III.1.5) Fenntartott szerződésekre vonatkozó információk 2 A szerződés védett műhelyek és olyan gazdasági szereplők számára fenntartott, amelyek célja a fogyatékkal élő vagy hátrányos helyzetű személyek társadalmi és szakmai integrációja A szerződés teljesítése védettmunkahely-teremtési programok keretében történik (Kizárólag a 2014/24/EU irányelv 77. cikke szerinti egyes egészségügyi, szociális és kulturális szolgáltatásokra vonatkozó szerződések esetében) Az eljárásban csak közszolgálati feladatokat ellátó és a 2014/24/EU irányelv 77. cikkének (2) bekezdésében meghatározott feltételeknek megfelelő szervezetek vehetnek részt. |
III.2) A szerződéssel kapcsolatos feltételek 2
III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk |
A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás: |
III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek: 8 Meghiúsulási kötbér 50.000.000.- Ft. Hibás teljesítési kötbér: 50.000-300.000 Ft. Jogsz: Kbt. 135. § (1)-(2) és (5)-(6) bek. Ptk. 6:130.§ (1) és (2) bek. szerint (alv. Kbt. 135. § (3) bek. 2003. évi XCII. tv; 2011. évi CXCV. tv. 368/2011. (XII.31.) Korm. r. Devizanem:HUF. A szerződés teljesítésével kapcsolatos részletes feltételeket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. Az ajánlatkérő gazdálkodó szervezet alapítását kizárja mind ajánlattevő, mind közös ajánlattevők vonatkozásában. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 35. § (1) – (8) bekezdéseire |
III.2.3) A szerződés teljesítésében közreműködő személyekkel kapcsolatos információ 8 Az ajánlattevőknek közölniük kell a szerződés teljesítésében közreműködő személyek nevét és szakképzettségét |
IV. szakasz: Eljárás
IV.1) Meghatározás 5, 10, 14
IV.1.1) Az eljárás fajtája x Nyílt eljárás 8 ◯ Meghívásos eljárás 8 ◯ Tárgyalásokat is magában foglaló eljárás 8 ◯ Eljárást megindító felhívásnak az Európai Unió Hivatalos Lapjában történő közzététele nélkül odaítélt szerződés az alább felsorolt esetekben 10 (töltse ki a D1. mellékletet) |
IV.1.3) Keretmegállapodásra vonatkozó információk A hirdetmény keretmegállapodás megkötésére irányul Keretmegállapodás esetében – a négy évet meghaladó időtartam indoklása: 5, 14 |
IV.1.10) Az eljárásra alkalmazandó nemzeti jogszabályok meghatározása: 8 A nemzeti eljárásokról a következő helyen található információ: (URL) |
IV.1.11) Az odaítélési eljárás fő jellemzői: 5 1. Őrzési szolgáltatás nettó díja (Ft/fő/óra) /súlyszám: 40 2. Rendkívüli szolgálat nettó díja (Ft/fő/óra) /súlyszám 20 3. Alkalmankénti értékszállítás (pénzszállítás) nettó díja (Ft/fő/alkalom) /súlyszám 20 4. A szerződés teljesítésében résztvevő vezetők (4 fő) szakmai tapasztalata / súlyszám: 20 |
IV.2) Adminisztratív információk
IV.2.1) Az adott eljárásra vonatkozó korábbi közzététel 5, 10 A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban: [ ][ ][ ][ ]/S [ ][ ][ ]-[ ][ ][ ][ ][ ][ ][ ] (Az alábbiak közül: Előzetes tájékoztató; Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény) 5 (Az alábbiak közül: Eljárást megindító felhívásként közzétett előzetes tájékoztató; Ajánlati/részvételi felhívás; Önkéntes előzetes átláthatóságra vonatkozó hirdetmény) 10 |
IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje 5 |
A szándéknyilatkozatok benyújtásának határideje 14 Dátum: (20/01/2017) Helyi idő: (09:00) |
IV.2.4) Azok a nyelvek, amelyeken az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújthatók: [ HU] 1, 5 |
IV.2.5) A közbeszerzési eljárás tervezett kezdőnapja: (nn/hh/éééé) 4, 14 |
IV.2.9) Információ előzetes tájékoztató formájában közzétett eljárást megindító felhívás lezárásáról 10 Az ajánlatkérő a fenti előzetes tájékoztató alapján nem ítél oda további szerződéseket |
V. szakasz: Az eljárás eredménye 1, 10
A szerződés száma: [ ] Rész száma: 2 [ ] Elnevezés:
Szerződés/rész odaítélésre került ◯ igen ◯ nem
V.1) Befejezetlen eljárással kapcsolatos információ 8
A szerződés/tétel nem került odaítélésre ◯ Nem érkezett be pályázat vagy jelentkezés, illetve valamennyit elutasították ◯ Egyéb ok (a közbeszerzési eljárást eredménytelennek minősítették) Hirdetmény hivatkozási száma: [ ][ ][ ][ ]-[ ][ ][ ][ ][ ][ ] 7 (év és a dokumentum száma) |
V.2) Az eljárás eredménye
V.2.1) A szerződés megkötésének dátuma: (nn/hh/éééé) 8 | |||
V.2.2) Ajánlatokra vonatkozó információk A beérkezett ajánlatok száma: [ ] Kkv-któl érkezett ajánlatok száma: 8 [ ] (kkv-a 2003/361/EK bizottsági ajánlásban meghatározottak szerint) Más EU-tagállamok ajánlattevőitől érkezett ajánlatok száma: 8 [ ] Nem EU-tagállamok ajánlattevőitől érkezett ajánlatok száma: 8 [ ] Elektronikus úton beérkezett ajánlatok száma: 8 [ ] A szerződést gazdasági szereplők csoportosulása nyerte el 8 | |||
V.2.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe 1 | |||
Hivatalos név: | Nemzeti azonosítószám: 2 | ||
Postai cím: | |||
Város: | NUTS-kód: | Postai irányítószám: | Ország: |
E-mail: | Telefon: | ||
Internetcímek: (URL) | Fax: | ||
A nyertes ajánlattevő kkv 8 | |||
V.2.4) A szerződés/rész értékére vonatkozó információk (áfa nélkül) A szerződés/rész eredetileg becsült összértéke: 2 [ ] (keretmegállapodások esetében - becsült maximális összérték e tétel teljes időtartamára vonatkozóan) A szerződés/rész végleges összértéke: [ ] vagy A figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: [ ] / A figyelembe vett legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: [ ] Pénznem: [ ][ ][ ] (keretmegállapodások esetében - maximális összérték e tételre vonatkozóan) (keretmegállapodásokon alapuló szerződések esetében, adott esetben - a korábbi tájékoztató |
hirdetményekben nem szereplő, e tételre vonatkozó szerződés(ek) értéke) |
V.2.5) Alvállalkozásra vonatkozó információk 8 Valószínűsíthető alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez Jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek bevonásával történő teljesítésének értékét vagy arányát 4 Érték áfa nélkül: [ ] Pénznem: [ ][ ][ ] Arány: [ ] % A szerződés alvállalkozó bevonásával megvalósított részének rövid ismertetése: |
VI. szakasz: Kiegészítő információk
VI.2) Információ az elektronikus munkafolyamatokról 5, 8
A megrendelés elektronikus úton történik Elektronikusan benyújtott számlákat elfogadnak A fizetés elektronikus úton történik |
VI.3) További információk: 2
1. Alternatív ajánlat nem tehető. 2. Az ajánlatok bontása: 20/01/2017 09:00 Hely: CSAPI székhelye (ld. I.1.pont) Jelenlét: Kbt. 68. § (3) bek. 3. Ajánlat benyújtása: Kbt. 68. § (2) bek+2 db másolat(CD/DVD) *.pdf formátum, magyar nyelven kívül más nyelven nem nyújtható be. 4. Ajánlati kötöttség: 30 nap. 5. Ajánlati biztosíték: 5.000.000 Ft. Ak. számlasz. 11784009-15490270. Az ajánlati biztosíték nem válhat szerződést biztosító mellékkötelezettséggé. 6. Ak. nem rendel el újabb hiánypótlást, ha a hp-val az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazd. szereplőt von be az eljárásba, és e gazd. szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hp. 7. Az alábbi feladatokat maga az ajánlattevő végezze el: szakmai vez. feladatok (1 fő)+területi vez. feladatok (2 fő)+belső ellenőri feladatok (1 fő). 8. Ak. alkalmazza a Kbt. 81. § (4)-(5) bek.ben foglaltakat, figyelembe véve a Kbt. 81. § (6) bek.ben foglaltakat is. 9. A részletes információkat a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. |
VI.4) Jogorvoslati eljárás 5, 8, 10
Vl.4.1) A jogorvoslati eljárást lebonyolító szerv | ||
Hivatalos név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság | ||
Postai cím: Riadó u. 5. | ||
Város: Budapest | Postai irányítószám: 1026 | Ország: Magyarország |
Telefon: x00 00000000 | ||
Internetcím: (URL) xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxx.xx/ | Fax: Fax: x00 00000000 | |
Vl.4.2) A békéltetési eljárást lebonyolító szerv 2 | ||
Hivatalos név: | ||
Postai cím: | ||
Város: | Postai irányítószám: | Ország: |
E-mail: | Telefon: | |
Internetcím: (URL) | Fax: |
Vl.4.3) Jogorvoslati kérelmek benyújtása A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információkat a Kbt. 148. § (3)-(9) bekezdéseiben foglalt előírások tartalmazzák. | ||
Vl.4.4) A jogorvoslati kérelmek benyújtására vonatkozó információ a következő szervtől szerezhető be 2 | ||
Hivatalos név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság | ||
Postai cím: Riadó u. 5. | ||
Város: Budapest | Postai irányítószám: 1026 | Ország: Magyarország |
Telefon: x00 00000000 | ||
Internetcím: (URL) xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxx.xx/ | Fax: x00 00000000 |
VI.5) E hirdetmény feladásának dátuma: (nn/hh/éééé)
Az európai uniós és más alkalmazandó jog előírásainak történő megfelelés biztosítása az ajánlatkérő felelőssége.
1 szükség szerinti számban ismételje meg
2 adott esetben
3 szükség szerinti számban ismételje meg, ha ez a hirdetmény kizárólag előzetes tájékoztatás céljára szolgál
4 ha az információ ismert
5 ezt az információt akkor adja meg, ha a hirdetmény eljárás meghirdetésére irányul
6 amennyire az információ már ismert
7 közzétételre nem kerülő kötelező információ
8 opcionális információ
9 ezt az információt csak előzetes tájékoztató esetében adja meg
10 ezt az információt csak eljárás eredményéről szóló tájékoztató esetében adja meg
14 eljárást megindító felhívásként közzétett előzetes tájékoztató esetében ezt az információt olyan mértékben adja meg, amennyire már ismert
15 ezt az információt itt vagy – adott esetben – az ajánlattételi felhívásban adja meg
A felhívást és a közbeszerzési dokumentumokat a 14/2016. (V.25.) MvM rendelet 6. § (4) bekezdése alapján ellenjegyzem:
FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT CSARNOK ÉS PIAC IGAZGATÓSÁGA
1117 Budapest, Xxxxxx Xxxxxx u. 7-9.
ÚTMUTATÓ AZ AJÁNLAT ELKÉSZÍTÉSÉHEZ
1. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK
1.1. Az ajánlatkérő ajánlattételre hívja fel az ajánlattevőket az ajánlattételi felhívásban és az útmutatóban (közbeszerzési dokumentumok) részletezett szolgáltatás nyújtása tekintetében. Az ajánlat kizárólag a közbeszerzési dokumentumokban ismertetett szolgáltatás beszerzésére vonatkozóan adható be. Az útmutató nem mindenben ismétli meg az ajánlattételi felhívásban foglaltakat, az útmutató az ajánlattételi felhívással együtt kezelendő.
1.2. Xxxxxxxxxxx kötelessége, hogy gondosan megvizsgálja és betartsa a közbeszerzési dokumentumokban megadott összes utasítást, formai követelményt, kikötést és előírást. Ajánlattevő kockázata és az ajánlat érvénytelenítését vonja maga után:
− ha elmulasztja az előírt információk és dokumentumok benyújtását a kitűzött határidőkre, vagy
− ha olyan ajánlatot nyújt be, amely tartalmi szempontból nem felel meg a közbeszerzési dokumentumokban megadott minden követelménynek.
1.3. Ajánlattevőnek kell viselnie minden, az ajánlat elkészítésével és benyújtásával kapcsolatban felmerülő költséget.
1.4. Ajánlattevőnek a közbeszerzési dokumentumokban közölt információkat bizalmasan kell kezelniük, amelyről harmadik félnek semmiféle részletet ki nem szolgáltathatnak, kivéve ha ezen harmadik fél készít és nyújt be ajánlatot az ajánlattevő számára az eljárás egy részére vonatkozóan, valamint a Kbt. által szükséges és megengedett békéltetési és jogorvoslati eljárásokban való felhasználásukat.
1.5. A közbeszerzési dokumentumokat nem lehet másra felhasználni, mint az abban leírt szolgáltatások teljesítése céljára.
1.7. Pénzforrások, szerződéskötési jogosultság
Ajánlatkérő kijelenti, hogy a közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződés megkötésére vonatkozó jogosultsággal és a szükséges pénzügyi fedezettel rendelkezik.
1.8. A közbeszerzés tárgya, mennyisége:
Lásd: 3. kötet
1.9. Részvételi feltételek [Az ajánlattételi xxxxxxxx XXX.1.4) pontjában foglaltakkal összhangban]
Kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésben felsorolt kizáró okok valamelyike fennáll.
Igazolási mód:
Az ajánlattevőnek ajánlatában a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 17. § (1) bekezdése szerint egyszerű nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésben felsorolt kizáró okok hatálya alá, valamint a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontját a 8. § i) pont ib) alpontja és a 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolni.
Az egységes európai közbeszerzési dokumentum nem alkalmazandó, azonban az ajánlatkérő köteles elfogadni, ha az ajánlattevő a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 7. § szerinti – korábbi közbeszerzési eljárásban felhasznált – egységes európai közbeszerzési dokumentumot nyújt be, feltéve, hogy az abban foglalt információk megfelelnek a valóságnak, és tartalmazzák az ajánlatkérő által a kizáró okok és az alkalmasság igazolása tekintetében megkövetelt információkat. Az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt információk valóságtartalmáért az ajánlattevő felel.
A 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 17. § (2) bekezdése szerint az alvállalkozó és adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezet vonatkozásában az ajánlattevő nyilatkozatot köteles benyújtani arról, hogy az érintett gazdasági szereplők vonatkozásában nem állnak fenn az eljárásban előírt kizáró okok.
1.10. Gazdasági és pénzügyi alkalmasság [Az ajánlattételi felhívás III.1.4) pontjában foglaltakkal összhangban]
A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése: P/1-P/4.
A Kbt. 114. § (2) bekezdésében foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában csupán arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek, az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat nem köteles megadni. A gazdasági szereplő az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, az eljárást megindító felhívásban előírt saját nyilatkozatait az alkalmassági követelmények tekintetében az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására vonatkozó szabályok szerint, az ajánlatkérő Kbt. 69. § szerinti felhívására köteles benyújtani.
Az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőknek az alábbiak szerint kell igazolni az alkalmassági követelményeknek való megfelelést, a Kbt. 69. § (4) és (6) bekezdéseire is figyelemmel.
P/1. Ajánlattevő csatolja a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattevő valamennyi számlavezető pénzügyi intézménytől származó, az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 24 hónap során vezetett valamennyi pénzforgalmi számlájára vonatkozó, az ajánlattéti felhívás feladásának napjánál nem régebbi keltezésű nyilatkozatát az alábbi tartalommal:
- a vezetett számla száma,
- számlanyitás dátuma,
- a számlán az eljárást megindító felhívás megküldésétől visszafelé számított 24 hónapban volt-e sorba állítás.
P/2. Ajánlattevő csatolja a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlattételi felhívás feladásának napját megelőző utolsó három lezárt üzleti évre vonatkozó, saját vagy jogelődje - a számviteli törvénynek megfelelő beszámolójának egyszerű másolatát a kiegészítő melléklet nélkül (ha a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét). Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, a beszámoló adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló csatolása az ajánlatban nem szükséges.
Amennyiben az ajánlattevő letelepedése szerinti ország joga nem írja elő a beszámoló közzétételét, úgy nyilatkozat benyújtása szükséges a vonatkozó minimum-követelmények tekintetében.
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (2) szerint, ha az ajánlattevő a számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámolóval azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Ebben az esetben az ajánlattevő működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából származó nettó árbevételének el kell érnie az ajánlatkérő által meghatározott értéket.
P/3. Ajánlattevő csatolja a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján az ajánlattételi felhívás feladásának napját megelőző utolsó 3 lezárt üzleti évre vonatkozóan a teljes, valamint ugyanezen időszakban a közbeszerzés tárgyából (őrzés- védelmi szolgáltatás) származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételéről szóló nyilatkozatát attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak.
Amennyiben az ajánlattevő nem rendelkezik az ajánlattételi felhívás feladásának napját megelőző utolsó három lezárt üzleti év árbevételi adataival, úgy a tevékenysége megkezdése óta eltelt lezárt üzleti évek teljes nettó árbevételének, illetve a közbeszerzés tárgya szerinti nettó árbevételének kell elérnie az előírt összeget (a nem teljes üzleti évet egy évnek tekintve).
P/4. Ajánlattevő csatolja a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés d) pontja alapján az eljárást megindító felhívásban meghatározott szakmai felelősségbiztosítás fennállásáról szóló igazolást.
Ha az ajánlattevő a P/2-P/3. pont szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a számviteli törvénynek megfelelő beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a számviteli törvénynek megfelelő beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról.
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.
Ajánlattevő (közös ajánlattevők) az előírt alkalmassági követelményeknek bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhet a Kbt. 65. § (7) bekezdésében foglaltaknak megfelelően.
Amennyiben ajánlattevő az alkalmassági követelményeknek bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva kíván megfelelni, úgy ajánlattevő alkalmasságát a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint köteles igazolni.
Amennyiben ajánlattevő a pénzügyi és gazdasági alkalmassági feltételek szerinti alkalmasságát más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva igazolta, akkor a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet a Kbt. 65. § (8) bekezdés alapján, a Ptk. 6:419.
§-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P/1. Alkalmatlan az ajánlattevő amennyiben bármely számlavezető pénzügyi intézményének nyilatkozata szerint a számláján az eljárást megindító felhívás feladásának napját megelőző 24 hónapban sorba állítás fordult elő.
Sorba állítás fogalmán ajánlatkérő a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény 2. § 25. pontjában foglaltakat érti.
P/2. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámolója alapján a mérleg szerinti eredménye a jelen felhívás feladásának napját megelőző utolsó három, számviteli jogszabályok szerinti beszámolóval lezárt üzleti év bármelyikében negatív volt.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (2) bekezdése alapján, amennyiben az ajánlattevő a számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámolóval azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Ebben az esetben az ajánlattevő alkalmatlan, amennyiben az ajánlattevő működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (őrzés-védelmi szolgáltatás) származó nettó árbevétele nem éri el az 500.000.000,- HUF összeget.
P/3. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nyilatkozata alapján a felhívás megküldését megelőző 3 lezárt üzleti évben:
- teljes – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele összesen nem érte el a 700.000.000,-Ft-ot, vagy
- a közbeszerzés tárgyából (őrzés-védelmi szolgáltatás) származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele összesen nem érte el az 500.000.000,-Ft-ot.
P/4. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik érvényes őrzés-védelmi tevékenységre vonatkozó legalább 200.000.000,-Ft/év és legalább 100.000.000,-Ft/kár keretösszegű szakmai felelősségbiztosítással.
1.11. Műszaki, illetve szakmai alkalmasság [Az ajánlattételi felhívás III.1.4) pontjában foglaltakkal összhangban]
A Kbt. 114. § (2) bekezdésében foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában csupán arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek, az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat nem köteles megadni. A gazdasági szereplő az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, az eljárást megindító felhívásban előírt saját
nyilatkozatait az alkalmassági követelmények tekintetében az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására vonatkozó szabályok szerint, az ajánlatkérő Kbt. 69. § szerinti felhívására köteles benyújtani.
Az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőknek az alábbiak szerint kell igazolni az alkalmassági követelményeknek való megfelelést, a Kbt. 69. § (4) és (6) bekezdéseire is figyelemmel.
A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése: M/1-M/4.
Az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőknek az alábbiak szerint kell igazolni az alkalmassági követelményeknek való megfelelést, a Kbt. 69. § (4) és (6) bekezdéseire is figyelemmel.
M/1. Az ajánlattevő csatolja a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattételi felhívás feladását megelőző 3 év legjelentősebb szolgáltatásaira vonatkozó igazolást vagy nyilatkozatot a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 23. § alapján, az alábbi tartalommal:
• a teljesítés ideje, (év/hónap/nap pontossággal feltüntetett kezdési és befejezési dátum megadásával);
• a szerződést kötő másik fél megjelölése (név/cím/kapcsolattartó neve, elérhetősége)
• a szolgáltatás tárgya, mennyisége, a teljesített munkák leírása (olyan részletezettséggel, amely alapján az alkalmassági követelménynek való megfelelés megállapítható);
• az ellenszolgáltatás nettó összege forintban;
• a teljesítés helye;
• arra vonatkozó nyilatkozat, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Ajánlatkérő rögzíti, hogy amennyiben egy gazdasági szereplő referenciaként olyan korábbi tevékenységet kíván bemutatni, amelyben konzorcium vagy projekttársaság tagjaként teljesített, abban az esetben az ajánlatkérő csak azt fogadja el az alkalmasság igazolásaként, amely konzorciumi tagként vagy projekttársaság tagjaként saját hányadban kielégíti az előírt alkalmassági feltételeket, figyelemmel a Kbt. 140. § (9) bekezdésében meghatározottakra is. A teljesítés bemutatásáról szóló nyilatkozatban meg kell adni a saját teljesítés mértékét százalékban vagy forintban!
M/2. Az ajánlattevő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés b) pontja alapján csatolja nyilatkozatát az alábbi tartalommal: a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek megnevezése, végzettségük és/vagy képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetése (év, hónap részletezettséggel).
Igazolásként a szakemberek tekintetében csatolandó a szakmai tapasztalatot ismertető saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajz, rendelkezésre állási nyilatkozat, és a képzettséget/végzettséget igazoló dokumentumok másolata.
M/3. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdésének i) pontjában foglaltak értelmében a teljesítéshez rendelkezésre álló eszközök, berendezések, illetőleg műszaki felszereltség leírása, amelyből az alkalmassági minimumkövetelményeknek történő megfelelés egyértelműen megállapítható.
Ajánlattevőnek az ajánlat részeként be kell nyújtania továbbá a teljesítéshez rendelkezésre álló eszközök, berendezések - a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szerinti - tárgyi eszköz nyilvántartó kartonját (bérelt eszközök esetében is), a bérelt eszközök vonatkozásában a bérleti szerződést is.
Amennyiben a nevezett (nyilvántartási számmal azonosított) eszköz tartós, jelen eljárástól függetlenül létrejött és hatályos keretszerződés szerinti bérleti jogviszony alapján áll az ajánlattevő rendelkezésére, akkor az eljárást megindító felhívásban foglaltakat meghaladó, további igazolásra nincs szükség.
M/4. Xxxxxxxxxxxxxx a 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 21. § (3) bekezdésének c) pontja alapján csatolnia kell független szervezet által kiállított, érvényes őrzés-védelmi tevékenységre kiterjedő, EN ISO 9001:2008, vagy azzal egyenértékű minőségbiztosítási tanúsítvány, vagy minősítés, illetve azzal egyenértékű minőség biztosítása érdekében tett intézkedések leírását tartalmazó okiratot, vagy egyéb bizonyítékot.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):2
M/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha az eljárást megindító felhívás megküldésétől visszafelé számított 3 évben (megküldési időpont év/hó/naptól visszafelé számított megelőző 3. év hó/napjáig terjedő időszakot vizsgálva) nem rendelkezik:
Legalább 1 db legalább 12 hónapon keresztül folyamatosan végzett élőerős őrzés-védelmi szolgáltatásra vonatkozó referenciával, ami legalább 60.000 m2 területen végzett teljesítésre vonatkozik, és amely magában foglalta portaszolgálati (beléptetési feladatok), rendészeti, járőrszolgálati, és pénzszállítási feladatok ellátását is.
M/2. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az alábbi szakemberekkel:
a. 1 fő szakmai vezető szakember: aki rendelkezik felsőfokú végzettséggel,
b. 2 fő területi vezető szakember: aki rendelkezik felsőfokú végzettséggel,
c. 1 fő belső ellenőr: aki rendelkezik felsőfokú végzettséggel.
Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (3) bekezdés b) pontjában foglaltak alapján a teljesítésben résztvevő személyi állomány szakmai tapasztalatát értékeli. Az alkalmassági követelmény a szakemberek létszámára, és képzettségére vonatkozik, míg a szakemberek szakmai tapasztalatát az értékelési szemponttal kapcsolatban vizsgálja az ajánlatkérő.
M/3. Az ajánlattevő alkalmatlan, ha ajánlattevő által benyújtott dokumentumok tartalma alapján megállapítható, hogy a szerződés teljesítéséhez nem rendelkezik az alábbi eszközökkel, berendezéssel:
a. legalább 20 db URH rádió készülék
b. legalább 8 db járőrellenőrző készülék
M/4) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik független szervezet által kiállított, érvényes őrzés-védelmi tevékenységre kiterjedő, EN ISO 9001:2008, vagy azzal egyenértékű minőségbiztosítási tanúsítvánnyal, vagy minősítéssel, illetve azzal egyenértékű minőségbiztosítási intézkedések egyéb bizonyítékaival
1.12. A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek:
A szerződést megerősítő biztosítékok:
Meghiúsulási kötbér: Nyertes ajánlattevő meghiúsulási kötbér megfizetésére köteles, amennyiben a szerződés teljesítése olyan okból, amiért felelős meghiúsul, értve ez alatt különösen, de nem kizárólagosan azt az esetet, ha a nyertes ajánlattevő:
- bármely jelen szerződés szerinti szolgáltatás teljesítését megtagadja, vagy a szolgáltatását nem végzi el a szerződésben meghatározott határidőben és minőségben - 30 napon belül legalább 2 alkalommal azonos megrendelői telephelyen, vagy 30 napon belül legalább 4 alkalommal a mulasztás helyétől függetlenül-,
vagy
- ha sorozatosan (egymást követően legalább 5 alkalommal) elmulasztja a szerződésben rögzített egyéb kötelezettségeinek teljesítését,
A meghiúsulási kötbér mértéke 50.000.000.- Ft.
Hibás teljesítési kötbér: Nyertes ajánlattevő hibás teljesítési kötbér megfizetésére köteles, amennyiben a szerződés szerinti feladatainak valamelyikét nem szerződésszerűen teljesíti. A kötbér mértéke a szerződésszegés súlyához mérten esetenként 50.000 és
300.000 Ft között változik. A kötbér érvényesítését megalapozó körülmények leírását, a kötbér mértékére vonatkozó részletes adatokat, és a teljesítés hibás voltának megállapítására vonatkozó rendelkezéseket a szerződés tervezet elválaszthatatlan részét képező 2. sz. melléklet tartalmazza.
Fő finanszírozási és fizetési feltételek, hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre:
A szerződés pénzügyi fedezetét az ajánlatkérő saját forrásból biztosítja, amely a költségvetésében rendelkezésre áll.
Nyertes ajánlattevő jogosult a tárgyhónapot követő 5. napig a tárgyhónapot megelőző hónapban teljesített szerződés szerinti szolgáltatás vállalkozói díjáról számlát benyújtani. Ajánlatkérő a vállalkozói díjat az igazolt szerződésszerű teljesítést követően, teljesítésigazolás kiállítása után, havonta, átutalással, forintban (HUF), a számla kézhezvételétől számított 30 napon belül teljesíti, az alábbiak szerint:
• a Kbt. 135. § (1)-(2) és (5)-(6) bekezdései, továbbá a Ptk. 6:130.§ (1) és (2) bekezdés szerint;
• alvállalkozó igénybevétele esetén a fentiek figyelembevételével, de a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésétől eltérően a Kbt. 135. § (3) bekezdése szerint.
Késedelmes fizetés esetén ajánlatkérő, mint szerződő hatóság a 2013. évi V. törvény 6:155.§ szerinti mértékű, és a késedelem időtartamához igazodó késedelmi kamatot, továbbá behajtási költségátalányt fizet.
Az ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevő között létrejött szerződés, továbbá a nyertes ajánlattevő és a Kbt. szerinti alvállalkozók közötti szerződések, valamint minden további, a Kbt. szerinti alvállalkozóval szerződéses viszonyban álló vállalkozó között megkötött vállalkozási szerződések alapján történő kifizetésekre egyebekben az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 36/A. §-ában foglalt rendelkezések az irányadóak.
A fizetési feltételek kapcsán irányadó további jogszabályok:
• az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény;
• az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. Törvény
• az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Kormányrendelet;
Az ajánlattétel, a szerződés és számlázás, valamint a kifizetés devizaneme: magyar forint (HUF).
A részletes fizetési feltételeket a szerződéstervezet tartalmazza.
Nyertes ajánlattevők által alapítandó gazdálkodó szervezettel kapcsolatos követelmények:
Az ajánlatkérő gazdálkodó szervezet alapítását kizárja mind ajánlattevő, mind közös ajánlattevők vonatkozásában. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 35. § (1) – (8) bekezdéseire.
1.13. További információk
1.13.1. Tekintettel arra, hogy az ajánlatkérőnek különösen fontos érdeke fűződik ahhoz, hogy a közbeszerzési dokumentációt az eljárást megindító felhívás I.3) pontjában meghatározott címen elérő gazdasági szereplők személyét megismerhesse, ezen gazdasági szereplők az elérést követően haladéktalanul kötelesek az alábbiakban részletezett adatokat és információkat az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani:
- az ajánlattevő neve és székhelye
- az ajánlattevő levelezési címe
- az ajánlattevő elektronikus levélcíme, telefon és faxszáma
- az eljárást megindító felhívást tartalmazó hirdetmény azonosító száma
- a kapcsolattartó neve, telefonos és elektronikus elérhetősége.
Ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy az eljárásban való részvétel feltétele a közbeszerzési dokumentáció - az eljárást megindító felhívás I.3) pontjában meghatározott címen legalább egy ajánlattevő vagy az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozó által
- történő igazolt elérése, az elérést igazoló dokumentumot az ajánlathoz is csatolni szükséges.
1.13.2. Az ajánlatkérő az eljárás során a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 71. § alapján biztosítja. Az ajánlatkérő nem rendel el újabb hiánypótlást, amennyiben a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.
1.13.3. Az értékelés módszerére vonatkozó részletes adatokat a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. Az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa, amely minden részszempont esetében azonos:
A legjobb ár-érték arányú ajánlat kiválasztásának értékelési szempontja esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 1-10 pont.
Azon értékelési részszempontok esetében, ahol ajánlatkérő minimális elvárást határozott meg, a minimum értéket el nem érő vállalások az ajánlat érvénytelenségét eredményezik (értve ez alatt azt az esetet is, amikor a 4. értékelési szempontra tett vállalások tekintetében az 1 pont kiosztásának feltételei sem állnak fenn.). Az ajánlati elemek ajánlatkérő számára legkedvezőbb szintjét elérő, illetve a legkedvezőbb szintnél kedvezőbb vállalásokra ajánlatkérő egyaránt a ponthatár felső határával azonos (10 pont) számú pontot ad.
A módszer (módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámot:
Az értékelés módszere az egyes részszempontok esetében különböző.
Fordított arányosítás:
Az ajánlatkérő az 1-3. értékelési részszempont esetében a legjobb ajánlatot tartalmazó ajánlatra 10 pontot ad, a többi ajánlatra arányosan kevesebbet. A pontszámok kiszámítása során alkalmazandó képletet a Közbeszerzési Hatóság útmutatójának (KÉ 2012. évi 61. szám; 2012. június 1.) XXX.X.0.xx) pontja szerinti fordított arányosítás módszere tartalmazza.
A értékelés módszere képletekkel leírva:
P = (A legjobb / A vizsgált) × (10-1)+1 ahol:
P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma A legjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme
A vizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme
Ha e módszer alkalmazásával tört pontértékek keletkeznek, akkor azokat az általános szabályoknak megfelelően két tizedes jegyre kell kerekíteni.
Pontkiosztás:
Ajánlatkérő a 4. értékelési részszempont esetében a pontkiosztás módszerét alkalmazza, melynek során ajánlatkérő az ezen értékelési részszempont esetén legtöbb pontot (max. 40 pont) elérő ajánlattevő ajánlatára 10 pontot ad, a többi ajánlattevő részszempontra adott pontszáma pedig az alábbi képlet alapján kerül meghatározásra:
P = (Avizsgált / Alegjobb) x 10
P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme
Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme
1.13.4 A Kbt. 65. § (10) bekezdésének alkalmazása:
Az ajánlatkérő jelen közbeszerzési eljárásban előírja, hogy az alábbi alapvető fontosságú feladatokat maga az ajánlattevő vagy - közös ajánlattétel esetén - a közös ajánlattevők egyike végezze el:
• szakmai vezetői feladatok (1 fő)
• területi vezetői feladatok (2 fő)
• belső ellenőri feladatok (1 fő)
1.13.5. Az eljárás nyertese az az ajánlattevő, aki az ajánlatkérő által az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott feltételek alapján, valamint a meghatározott értékelési szempont szerint a legkedvezőbb érvényes ajánlatot tette. Az ajánlatkérő csak az eljárás nyertesével kötheti meg a szerződést, vagy - a nyertes visszalépése esetén - az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel), ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte.
1.13.6. A Kbt. 66. § (1) bekezdése szerint az ajánlattevőnek az ajánlatot a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell elkészítenie és benyújtania.
1.13.7. Az ajánlatot az ajánlati felhívásban megadott címre közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani az ajánlattételi határidő lejártáig. Az ajánlatot a Kbt. 68. § (2) bekezdésében
foglaltak értelmében írásban és zártan, 1 db papír alapú példányban, valamint - a papír alapú példánnyal mindenben megegyező – 2 db elektronikus másolati példányban, elektronikus adathordozón kell benyújtani (CD/DVD), jelszó nélkül olvasható, de nem szerkeszthető *.pdf formátumban. A nyomtatott, illetve elektronikusan benyújtott ajánlat nyomtatott, illetve elektronikus adathordozón szereplő tartalma közötti eltérés esetén ajánlatkérő a nyomtatott példányt veszi alapul. Az ajánlat papír alapú eredeti példányát és elektronikus másolati példányait a biztonságos kezelés érdekében nem átlátszó csomagban/borítékban kell elhelyezni, lezárni és az ajánlattételi határidő lejártáig kell benyújtani az ajánlati felhívásban megjelölt helyre.
A borítékon/csomagon fel kell tüntetni:
-az ajánlattevő nevét és címét,
-a benyújtás címét (a xxxxxxxx X.3) pontjában megjelölt kapcsolattartási pont)
-a következő feliratot:
„AJÁNLAT - Őrzési és alkalmankénti biztonsági szolgáltatás ellátása”.
„Nem bontható fel az ajánlatok hivatalos bontási eljárása megkezdése előtt!” Amennyiben a boríték/csomag nincsen lezárva és a fentieknek megfelelő jelölésekkel ellátva, az ajánlatkérő nem vállal felelősséget az ajánlat elirányításáért, vagy idő előtti felbontásáért.
Amennyiben az ajánlattevő ajánlatát postai úton vagy futárszolgálat igénybe vételével nyújtja be, az ezzel járó kockázatot az ajánlattevő saját maga viseli (az ajánlattételi határidőt követő beérkezés, az ajánlatot tartalmazó boríték elvesztése, megsérülése, stb.). A Kbt. 73. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltak értelmében érvénytelen az ajánlat, ha azt az ajánlattételi határidő lejárta után nyújtották be.
Az ajánlatkérő csak azt az ajánlatot tekinti az előírt határidőre beérkezettnek, amelyek az ajánlattételi határidőig, az ajánlati felhívásban megadott helyszínre megérkezik.
A Kbt. 68. § (6) bekezdésében foglaltak értelmében a határidő után beérkezett ajánlat benyújtásáról az ajánlatkérő külön jegyzőkönyvet vesz fel, és azt az összes ajánlattevőnek (ideértve az elkésett ajánlattevőt is) megküldi.
1.13.8. Az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy az ajánlat elektronikus formátumban CD/DVD adathordozón (jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható, *.pdf file) benyújtott példányai az eredeti nyomtatott példánnyal mindenben megegyeznek.
1.13.9. Az ajánlattevőnek be kell nyújtania az eljárást megindító felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban tételesen felsorolt, a kizáró okok, a gazdasági és pénzügyi, valamint a műszaki, illetve szakmai alkalmasság igazolására előírt igazolásokat, nyilatkozatokat és egyéb dokumentumokat, valamint az egyéb felsorolt iratokat, dokumentumokat.
0.00.00.Xx ajánlatban meg kell jelölni a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni, továbbá az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő nyilatkozatát a Kbt. 66. § (2) és (4)-(6) bekezdésére vonatkozóan. A Kbt. 66. § (4) és (6) bekezdés szerinti nyilatkozat nemleges tartalommal is csatolandó.
0.00.00.Xx ajánlatban lévő minden nyilatkozatot, illetőleg minden - az ajánlattevő, vagy alvállalkozó, vagy kapacitást biztosító szervezet által készített - dokumentumot (nyilatkozatot) a végén - joghatás kiváltására alkalmas módon alá kell írnia az adott
gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személy(ek)nek, aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos felhatalmazást kaptak.
Az aláírási jogosultság ellenőrzése érdekében benyújtandó az ajánlattevő, az alvállalkozó, illetőleg - ha ilyet az ajánlattevő az alkalmasság igazolásához igénybe vesz - az alkalmasság igazolásához kapacitást biztosító szervezet cégkivonata szerint cégjegyzésre jogosult azon képviselő(k) aláírási címpéldányának (vagy a 2006. évi V. törvény 9. §-a szerinti ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-mintájának) egyszerű másolati példánya, akik aláírásukkal ellátták az ajánlatot (ajánlatban szereplő iratot). Amennyiben az ajánlatban szereplő valamely nyilatkozatot nem gazdasági társaság formájában működő gazdasági szereplő teszi, a természetes személy gazdasági szereplő vonatkozásában az ajánlathoz közjegyző által hitelesített aláírás-mintát szükséges csatolni.
Amennyiben az ajánlatban szereplő bármely iratot nem a cégjegyzésre jogosultak írták alá, az általuk aláírt, legalább teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazás egyszerű másolati példányát is csatolni kell az ajánlathoz. A meghatalmazásnak tartalmaznia kell a meghatalmazott aláírását is.
0.00.00.Xx ajánlathoz csatolandó az ajánlattevő, adott esetben az alkalmasság igazolásához kapacitást biztosító szervezet/személy nyilatkozata arról, hogy változásbejegyzési kérelmet nyújtott-e be, amely még nem került átvezetésre a nyilvántartó bíróság/hatóság nyilvántartásában.
Amennyiben az ajánlattevő/kapacitást biztosító szervezet (cég)adataiban, illetőleg az ajánlattevő/ kapacitást biztosító szervezet nyilatkozata alapján változásbejegyzés (vagy adatváltozás) van folyamatban, abban az esetben cég esetében csatolni kell a változásbejegyzésre vonatkozó elektronikus kérelmének kinyomtatott változatát (1 nyomtatott példány mellékletek nélkül) valamint a cégbíróság által a kérelemről kiállított elektronikus tanúsítvány kinyomtatott változatát, nem cég keretében folytatott tevékenységek esetében a nyilvántartó bíróság/költségvetési szerv/kamara/jegyző által átvett (érkeztetett) változásbejegyzési/adatváltoztatási kérelem egyszerű másolati példányát is.[ún. „e-tértivevény”].
1.13.13.Árfolyamok: az eljárás során a különböző devizák forintra történő átszámításánál az ajánlatban nem magyar forintban (HUF) megadott pénzügyi adatok átváltása a Magyar Nemzeti Bank
- az árbevétel tekintetében a naptári év utolsó napján,
- a referenciák tekintetében a szerződésszerű teljesítés napján
érvényes devizaárfolyamán történik. Az ajánlatban szereplő, nem magyar forintban (HUF) megadott összegek tekintetében az átszámítást tartalmazó iratot közvetlenül a kérdéses dokumentum mögé szükséges csatolni.
0.00.00.Xx ajánlatot magyar nyelven kell elkészíteni és benyújtani. Az ajánlatkérő idegen vagy részben idegen nyelvű dokumentumot nem fogad el. Ha bármely, az ajánlathoz csatolt dokumentum stb. nem magyar nyelven került kiállításra, úgy annak hiteles fordítását, vagy az ajánlattevő általi felelős fordítását kell csatolni közvetlenül a dokumentum után. Be kell nyújtani továbbá az ajánlattevő cégjegyzésre jogosult képviselőjének írásbeli nyilatkozatát a fordítás eredetivel történő egyezőségéről (teljes szöveghűségéről).
1.13.15.Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlattevőnek ajánlatában nyertessége esetére – nyilatkozattal – vállalnia kell a környezetvédelmi, zöld szempontok érvényesítését a teljesítés során az ajánlatkérővel történő írásbeli kommunikációban:
□ a teljesítés során a kommunikációban az elektronikus csatornák alkalmazásának elsődlegessége,
□ újrahasznosított termékek pl.: újrahasznosított papír alkalmazása,
□ kétoldalas nyomtatás előtérbe helyezése.
1.13.16. A Kbt. 44. § (1) bekezdés alapján a gazdasági szereplő az ajánlatban, hiánypótlásban, valamint a 72. § szerinti indokolásban elkülönített módon elhelyezett, üzleti titkot (ideértve a védett ismeretet is) [Ptk. 2:47. §] tartalmazó iratok nyilvánosságra hozatalát megtilthatja. Az üzleti titkot tartalmazó irat kizárólag olyan információkat tartalmazhat, amelyek nyilvánosságra hozatala a gazdasági szereplő üzleti tevékenysége szempontjából aránytalan sérelmet okozna. A gazdasági szereplő az üzleti titkot tartalmazó, elkülönített irathoz indokolást köteles csatolni, amelyben részletesen alátámasztja, hogy az adott információ vagy adat nyilvánosságra hozatala miért és milyen módon okozna számára aránytalan sérelmet. A gazdasági szereplő által adott indokolás nem megfelelő, amennyiben az általánosság szintjén kerül megfogalmazásra. Az ajánlat érvénytelen, ha valamely adatot a Kbt. 44. § (2) – (3) bekezdésébe ütköző módon minősít üzleti titoknak és ezt az ajánlatkérő hiánypótlási felhívását követően sem javítja; vagy a 44. § (1) bekezdése szerinti indokolás a hiánypótlást követően sem megfelelő.
0.00.00.Xx ajánlattételi xxxxxxxx XXX.1.4) P/1-P/4. és M/1-M/4. pontokban előírt feltételek és igazolási módok a minősített ajánlattevők jegyzékébe történő felvétel feltételeinél szigorúbbak.
0.00.00.Xx ajánlati biztosítékra vonatkozó előírások:
Az ajánlatkérő az eljárásban való részvételt 5.000.000.- HUF összegű ajánlati biztosíték adásához köti, amit az ajánlattevőnek az ajánlati kötöttség beálltáig kell az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátania. Az ajánlattevőnek igazolnia kell, hogy a biztosítékot az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátotta.
A közös ajánlattevőknek a biztosítékot elegendő egyszer rendelkezésre bocsátaniuk. A biztosíték az ajánlati kötöttség megtartását biztosítja, az ajánlati kötöttségnek bármelyik közös ajánlattevő részéről történt megsértése esetén - azaz a Kbt. 54. § (4) bekezdésére tekintettel abban az esetben, ha az ajánlattevő az ajánlati kötöttségének ideje alatt ajánlatát visszavonja, vagy a szerződés megkötése az érdekkörében felmerült okból hiúsul meg, vagy az ajánlattevő az ajánlati kötöttséggel terhelt ajánlatához az ajánlatkérő felhívására nem vagy nem megfelelően nyújtja be az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát alátámasztó igazolásokat, és ajánlata ezen okból érvénytelennek minősül - a biztosíték az ajánlatkérőt illeti meg.
Az ajánlati biztosítéknak az ajánlat kötöttség beálltától kezdődően az ajánlati kötöttség lejártáig kell érvényesnek lennie.
A biztosíték az ajánlattevő választása szerint teljesíthető az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérő 11784009-15490270 sz. fizetési számlájára történő befizetésével, pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel.
A befizetés igazolásának módja: az ajánlati biztosíték összegének átutalását igazoló dokumentum másolati példányát, illetve a pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia, vagy a kötelezvény eredeti példányát az ajánlathoz csatolni kell. Amennyiben ajánlattevő az ajánlati biztosítékot átutalással teljesíti, az ajánlathoz csatolni kell egy
nyilatkozatot, amelyben jelzi, hogy az ajánlatkérőnek a Kbt. 54. § (5)-(7) bekezdése szerinti esetekben milyen bankszámlára kell az ajánlati biztosíték összegét visszautalni.
Az ajánlati biztosíték nem válhat szerződést biztosító mellékkötelezettséggé.
Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a Kbt. 73. § (6) bekezdés b) pontjára, mely szerint az ajánlat érvénytelen, ha az ajánlattevő az ajánlati biztosítékot határidőre nem, vagy az előírt mértéknél kisebb összegben bocsátotta rendelkezésre.
1.13.19.Ajánlatkérő előírja, hogy ajánlattevő tájékozódjon a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelni. A tájékoztatást az illetékes szervek ingyenesen teszik elérhetővé. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 73. § (4)-(5) bekezdéseiben foglaltakra, melyre vonatkozóan ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell.
0.00.00.Xx ajánlattevő vagy részvételre jelentkező ugyanabban a közbeszerzési eljárásban - részajánlat-tételi lehetőség biztosítása esetén ugyanazon rész tekintetében -
a) nem tehet másik ajánlatot más ajánlattevővel közösen, illetve nem nyújthat be másik részvételi jelentkezést más részvételre jelentkezővel közösen,
b) más ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező alvállalkozójaként nem vehet részt,
c) más ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező szerződés teljesítésére való alkalmasságát nem igazolhatja [65. § (7) bekezdés].
1.13.21.Ajánlattevőnek csatolnia kell nyilatkozatát a Kbt. 65. § (7) bekezdés vonatkozásában, az alkalmasság igazolásához kapacitást biztosító más szervezetről. A nyilatkozatot nemleges tartalom esetén is be kell nyújtani.
A Kbt. 65. § (8) bekezdésében foglalt eset kivételével csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
1.13.22.Ajánlattevő csatoljon egy cégszerű aláírással ellátott táblázatot arra vonatkozóan, hogy a műszaki és szakmai alkalmasság tekintetében előírt feltételeknek az ajánlatban becsatolt mely referenciával, mely bemutatott szakemberrel vagy mely más egyéb dokumentummal felel meg. Az alkalmassági követelmény esetében meg kell jelölni az alkalmassági követelmény megfelelő azonosítására szolgáló számot (pl. AF III.1.4. M/1. pont). A táblázat minimálisan az alábbi oszlopokat tartalmazza: alkalmassági követelmény; referencia/szakember/eszköz/tanúsítvány megnevezése; referencia/szakember/eszköz/tanúsítvány bemutatása az ajánlat hányadik oldalán található.
1.13.23.A benyújtandó dokumentumok - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - a Kbt. 47. §
(2) bekezdése alapján egyszerű másolatban is benyújthatók. Eredeti vagy hiteles másolati példányban kell azon nyilatkozatokat benyújtani, amelyek közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgálnak [Kbt. 65. § (8) bekezdés alkalmazása esetén a kezességvállalásról szóló nyilatkozat is]. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az ajánlat papír alapú példányának a 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia.
0.00.00.Xx ajánlatkérő fenntartja a jogot a Kbt. 131. § (4) bekezdésében foglaltak adott esetben történő alkalmazására, azaz az eljárás nyertesének visszalépése esetén az ajánlatkérő az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel) köt szerződést, ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelöli.
1.13.25.Irányadó idő: a jelen közbeszerzési eljárásban meghatározott időpontok vonatkozásában a közép-európai helyi idő (CET) az irányadó.
1.13.26.A Kbt. 136. § (2) bekezdésében foglalt jogszabályi előírások értelmében a külföldi adóilletőségű nyertes ajánlattevő köteles a szerződéshez arra vonatkozó meghatalmazást csatolni, hogy az illetősége szerinti adóhatóságtól a magyar adóhatóság közvetlenül beszerezhet a nyertes ajánlattevőre vonatkozó adatokat az országok közötti jogsegély igénybevétele nélkül.
0.00.00.Xx ajánlatok elkészítésével és benyújtásával, továbbá a közbeszerzési eljárásban való részvétellel összefüggésben felmerült valamennyi költség az ajánlattevőt terheli.
1.13.28.A nyertes ajánlattevővel a szerződést ajánlatkérő a Kbt. 131. § (6) bekezdésében foglaltak alapján az ajánlati kötöttség (5) bekezdés szerinti időtartama (további 30 nap) alatt köti meg. Az ajánlati felhívásban, a közbeszerzési dokumentumokban, valamint az elfogadott ajánlatban foglaltak alapján írásba foglalt szerződés Xxxxx általi aláírása Ajánlatkérő székhelyén történik. A szerződés a szolgáltatás zavartalanságának biztosítása érdekében, a jelenleg hatályban lévő, határozatlan idejű szerződés 30 napos felmondási idejére tekintettel, a Xxxxx általi aláírás napját követő 31. napon lép hatályba.
1.13.29.A közbeszerzési eljárás során történő kommunikációra a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) 41. §-a irányadó. A nem megfelelő formában érkező megkereséseket/nyilatkozatokat/dokumentumokat az ajánlatkérő külön értesítés nélkül figyelmen kívül hagyja.
1.13.30.A Kbt. 81. § (11) bekezdésében foglaltak értelmében az ajánlati kötöttség minimális időtartamát 30 napban [a hirdetménymintára jellemző sajátosságok következtében a felhívás IV.2.6) pontjában 1 hónapban] határozza meg.
1.13.31.Ajánlatkérő a jelen eljárás vonatkozásában alkalmazza a Kbt. 81. § (4) és (5) bekezdésben foglaltakat, figyelembe véve a Kbt. 81. § (6) bekezdésben foglaltakat is:
- Ajánlatkérő a bírálatnak az aránytalanul alacsony ár vagy költség vizsgálatára vonatkozó részét az ajánlatok értékelését követően végzi el, és csak a legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevő, és a második legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevő - tekintetében vizsgálja az ár vagy költség aránytalanul alacsony voltát, és alkalmazza szükség esetén a 72. § szerinti eljárást.
- Ajánlatkérő az ajánlatok bírálatát - az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt nyilatkozat alapján - az ajánlatok értékelését követően végzi el, és csak az értékelési sorrendben legkedvezőbb és az azt követő egy legkedvezőbb ajánlattevő tekintetében végzi el a bírálatot.
0.00.00.Xx ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény és végrehajtási rendeleteinek előírásai szerint kell eljárni.
A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződésre a Kbt.-ben foglalt eltérésekkel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) rendelkezéseit kell alkalmazni.
2. KÖZÖS AJÁNLATTÉTEL
Közös ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő(k) személyében az ajánlattételi határidő lejára után változás nem következhet be. [Kbt. 35. § (7) bekezdés] Közös ajánlat benyújtása esetén az ajánlatnak tartalmaznia kell a közös ajánlattevők által aláírt együttműködési megállapodást, amely megfelel valamennyi alábbi követelménynek:
a) tartalmazza az ajánlat aláírás módjának ismertetését;
b) tartalmazza a vezető konzorciumi tag (a képviselő) megjelölését azzal, hogy a képviselő korlátozás nélkül jogosult valamennyi konzorciumi tagot képviselni az ajánlatkérővel szemben a jelen közbeszerzési eljárásban, és az ahhoz kapcsolódó esetleges további Kbt. szerinti eljárásokban az ajánlatkérő által az ajánlattevő, illetve az ajánlattevő által az ajánlatkérő felé megteendő, illetve megtehető jognyilatkozatok tekintetében;
c) tartalmazza a közbeszerzési eljárással kapcsolatos hatáskörök, feladat-megosztás bemutatását [különös tekintettel a Kbt. 65. § (10) bek. szerinti feladatokra]
d) tartalmazza külön-külön a közös ajánlattevők azon bankszámlaszámait, ahova az elismert teljesítést vagy az előleg igénylését követően a kifizetés megtörténhet;
e) tartalmazza valamennyi konzorciumi tag nyilatkozatát arról, hogy egyetemleges felelősséget vállalnak a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés szerződésszerű teljesítéséhez szükséges munkák megvalósításáért;
f) az ajánlat benyújtásának napján érvényes és hatályos, és hatálya, teljesítése, alkalmazhatósága vagy végrehajthatósága nem függ felfüggesztő (hatályba léptető), illetve bontó feltételtől.
3. A DOKUMENTÁCIÓ TARTALMA
3.1. 1. KÖTET: ÚTMUTATÓ AZ AJÁNLATTEVŐKNEK Ajánlati felhívás
Útmutató az ajánlat elkészítéséhez Mellékletek: Minősítési formanyomtatványok
3.2. 2.KÖTET: SZERZŐDÉSTERVEZET
3.3. 3. KÖTET: MŰSZAKI LEÍRÁS
4.4. Ajánlattevők kizárólagos kockázata, hogy gondosan megvizsgálják a közbeszerzési dokumentumokat és azoknak minden kiegészítését, valamint, hogy megbízható információkat szerezzenek be minden olyan körülmény és kötelezettség vonatkozásában, amely bármilyen módon is befolyásolhatja ajánlatukat, valamint az ajánlat természetét, mennyiségi jellemzőit abban az esetben, ha az ajánlat elfogadást nyer.
4. KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS
4.1. Bármely gazdasági szereplő kiegészítő tájékoztatást kérhet a következő kapcsolattartási pontokon:
Xxxxx és Mrovcza Ügyvédi Iroda
0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx xxxx 00. 2. lph. II/10.
Fax: x00 0 000 0000
4.2. Telefonon érkező kérdésekre az esélyegyenlőség és a verseny tisztasága, átláthatósága és nyilvánossága elvének megfelelően az ajánlatkérőnek nem áll módjában választ adni.
4.2. Ajánlattevő írásbeli kérdésein tüntesse fel levelezési címét, e-mail címét és telefax számát, amelyre a választ kéri!
4.3. Az ajánlattevő felelőssége, hogy az ilyen kérdések idejében megérkezzenek az ajánlatkérőhöz.
4.4. Az ajánlatkérő a kérdésekre a válaszokat ésszerű időben küldi meg írásban egyidejűleg minden ajánlattevőnek. Az ajánlatkérő, ha úgy ítéli meg, hogy a kérdés megválaszolása a megfelelő ajánlattételhez szükséges, azonban az ésszerű időben történő válaszadáshoz és a válasz figyelembevételéhez nem áll megfelelő idő rendelkezésre, az 52. § (4) bekezdésében foglalt módon élhet az ajánlattételi határidő meghosszabbításának lehetőségével.
4.5. Ha a tájékoztatást az ajánlatkérő nem tudja a 4.4. pont szerinti határidőben megadni, vagy a kiegészítő tájékoztatással egyidejűleg a közbeszerzési dokumentumokat módosítja, a Kbt. 52. § (4) bekezdése szerint kell eljárni.
4.7. Az ajánlattevő kizárólagos felelőssége, hogy olyan e-mail címet (telefax elérhetőséget) adjon meg, amelyek a megküldendő dokumentumok fogadására 24 órában alkalmasak. Ugyancsak az ajánlattevő felelőssége, hogy a szervezeti egységén belül a kiegészítő tájékoztatás időben az arra jogosulthoz kerüljön.
4.8. A kiegészítő tájékoztatást az ajánlattevők azonos feltételek mellett kapják meg, írásban, e- mailben (vagy telefax útján), a dokumentáció elérésekor feltüntetett e-mail címre (vagy faxszámra).
4.9. A kiegészítő tájékoztatást a kibocsátás sorrendjében kell számozni. A kiegészítő tájékoztatások kézhezvételét az ajánlattevő köteles haladéktalanul visszaigazolni.
4.10. Az ajánlattevő az ajánlatban köteles feltüntetni az általa átvett kiegészítő tájékoztatások számát, ezáltal igazolva, hogy ajánlata elkészítése során a kiegészítő tájékoztatásokat figyelembe vette. Az ajánlatkérő által kibocsátott kiegészítő tájékoztatások a dokumentáció részévé válnak.
4.11. Kérjük, hogy a kiegészítő tájékoztatás iránti kérések feldolgozásának egyszerűsítése érdekében a kérdéseket elektronikus úton, szerkeszthető formátumban is szíveskedjenek megküldeni a 4.1. pontban megjelölt e-mail címre!
5. AZ AJÁNLAT NYELVE
Az ajánlattevő által kidolgozott ajánlat (minden mellékletével, és csatolt dokumentumával) és minden, az ajánlatkérő, és az ajánlattevő között az eljárással kapcsolatban folytatott levelezés, illetve dokumentum nyelve a magyar.
6. KÖTELEZŐ TARTALOMJEGYZÉK és AZ AJÁNLAT részeként benyújtandó igazolások, nyilatkozatok jegyzéke
6.1. A Kbt. 49. § (2) bekezdése szerinti jegyzéket az alábbi felsorolás tartalmazza.
A csatolt dokumentum megjelölése | Oldalszám |
Tartalomjegyzék Jelen pont szerint, oldalszámokkal ellátva | |
Felolvasólap (1. sz. minősítési formanyomtatvány) | |
Ajánlati nyilatkozat (2. sz. minősítési formanyomtatvány) [Eredeti, arra feljogosított személy(ek) által aláírt nyilatkozat nyújtható be.] | |
Igazolások, nyilatkozatok, dokumentumok | |
Az ajánlathoz csatolandó az ajánlattevő, adott esetben az alkalmasság igazolásához kapacitást biztosító szervezet/személy nyilatkozata arról, hogy változásbejegyzési kérelmet nyújtott-e be, amely még nem került átvezetésre a nyilvántartó bíróság/hatóság nyilvántartásában. (0.xx. minősítési formanyomtatvány) Amennyiben az ajánlattevő/kapacitást biztosító szervezet (cég)adataiban, illetőleg az ajánlattevő/kapacitást biztosító szervezet nyilatkozata alapján változásbejegyzés (vagy adatváltozás) van folyamatban, abban az esetben cég esetében csatolni kell a változásbejegyzésre vonatkozó elektronikus kérelmének kinyomtatott változatát (1 nyomtatott példány mellékletek nélkül) valamint a cégbíróság által a kérelemről kiállított elektronikus tanúsítvány kinyomtatott változatát, nem cég keretében folytatott tevékenységek esetében a nyilvántartó bíróság/költségvetési szerv/kamara/jegyző által átvett (érkeztetett) változásbejegyzési/adatváltoztatási kérelem egyszerű másolati példányát is.[ún. „e-tértivevény”]. | |
Aláírási címpéldány(ok) Xxxxx igazolására, hogy az ajánlatot, illetőleg az abban szereplő nyilatkozatokat az ajánlattevő, az alvállalkozó, valamint az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő képviseletére jogosult személy írta alá. Közjegyző által hitelesített eredeti példány vagy egyszerű másolat, vagy a 2006. évi V. törvény 9. §-ában meghatározott, ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-minta |
Meghatalmazás Meghatalmazott személy általi aláírás esetén a meghatalmazás is csatolandó. Teljes bizonyító erejű magánokirat eredeti példány vagy egyszerű másolat, mely tartalmazza mind a meghatalmazó, mind a meghatalmazott személy aláírását. | |
Közös ajánlat esetén a közös ajánlattevők jelen közbeszerzési eljárásra tekintettel aláírt hatályos megállapodása | |
Xxxxxxxxxxx(k) igazolásai és nyilatkozatai a kizáró okok tekintetében Az ajánlattevőnek ajánlatában a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 17. § (1) bekezdése szerint egyszerű nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésben felsorolt kizáró okok hatálya alá, valamint a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontját a 8. § i) pont ib) alpontja és a 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolni. A 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 17. § (2) bekezdése szerint az alvállalkozó és adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezet vonatkozásában az ajánlattevő nyilatkozatot köteles benyújtani arról, hogy az érintett gazdasági szereplők vonatkozásában nem állnak fenn az eljárásban előírt kizáró okok. (4. sz. minősítési formanyomtatvány) | |
Xxxxxxxxxxx(k) igazolásai és nyilatkozatai a pénzügyi és gazdasági alkalmasság igazolására A Kbt. 114. § (2) bekezdésében foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában csupán arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek, az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat nem köteles megadni. (5. sz. minősítési formanyomtatvány) A gazdasági szereplő az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, az eljárást megindító felhívásban előírt saját nyilatkozatait az alkalmassági követelmények tekintetében az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására vonatkozó szabályok szerint, az ajánlatkérő Kbt. 69. § szerinti felhívására köteles benyújtani. Az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőknek az alábbiak szerint kell igazolni az alkalmassági követelményeknek való megfelelést, a Kbt. 69. § (4) és (6) bekezdéseire is figyelemmel. | |
Számlavezető pénzügyi intézmény(ek) nyilatkozata(i) | |
Beszámoló: Ajánlattevő csatolja a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) b) pontja alapján a felhívás feladásának napját megelőző utolsó három, számviteli jogszabályok szerinti beszámolóval lezárt üzleti évre vonatkozó, saját vagy jogelődje - a számviteli törvénynek megfelelő beszámolójának egyszerű másolatát a kiegészítő melléklet nélkül (ha a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét). Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, a beszámoló adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló csatolása az ajánlatban nem szükséges. |
Amennyiben az ajánlattevő letelepedése szerinti ország joga nem írja elő a beszámoló közzétételét, úgy nyilatkozat benyújtása szükséges a vonatkozó minimum-követelmények tekintetében. | |
Árbevételre vonatkozó nyilatkozat a felhívásban meghatározottak szerint – adott esetben (6. sz. minősítési formanyomtatvány) | |
Szakmai felelősségbiztosítás fennállásáról szóló igazolás a felhívásban meghatározottak szerint | |
Ajánlattevő(k) igazolásai és nyilatkozatai a műszaki, illetve szakmai alkalmasság igazolására A Kbt. 114. § (2) bekezdésében foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában csupán arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek, az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat nem köteles megadni. (7. sz. minősítési formanyomtatvány) A gazdasági szereplő az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, az eljárást megindító felhívásban előírt saját nyilatkozatait az alkalmassági követelmények tekintetében az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására vonatkozó szabályok szerint, az ajánlatkérő Kbt. 69. § szerinti felhívására köteles benyújtani. Az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőknek az alábbiak szerint kell igazolni az alkalmassági követelményeknek való megfelelést, a Kbt. 69. § (4) és (6) bekezdéseire is figyelemmel. | |
Referencia: Nyilatkozat (8. sz. minősítési formanyomtatvány) 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontjában foglaltaknak megfelelően. Az ajánlattevő csatolja a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az ajánlati felhívás megküldését megelőző 3 év legjelentősebb szolgáltatásaira vonatkozó igazolást vagy nyilatkozatot a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 23. § alapján | |
Szakemberek: Nyilatkozat (9. sz. minősítési formanyomtatvány) 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés b) pontjában foglaltaknak megfelelően. Szakmai önéletrajz és rendelkezésre állási nyilatkozat. (10. sz. minősítési formanyomtatvány) A megnevezett szakemberek végzettségét és képzettségét igazoló okiratok másolata. | |
Eszközök/berendezések: Nyilatkozat (11. sz. minősítési formanyomtatvány) 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés i) pontjában foglaltaknak megfelelően. Ajánlattevőnek az ajánlat részeként be kell nyújtania továbbá a teljesítéshez rendelkezésre álló eszközök, berendezések - a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szerinti - tárgyi eszköz |
nyilvántartó kartonját (bérelt eszközök esetében is), a bérelt eszközök vonatkozásában a bérleti szerződést is. | |
Tanúsítvány: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 21. § (3) bekezdésének c) pontja alapján az ajánlathoz csatolni kell független szervezet által kiállított, érvényes őrzés-védelmi tevékenységre kiterjedő, EN ISO 9001:2008, vagy azzal egyenértékű minőségbiztosítási tanúsítvány, vagy minősítés, illetve azzal egyenértékű minőség biztosítása érdekében tett intézkedések leírását tartalmazó okiratot, vagy egyéb bizonyítékot. | |
A Kbt. 65. § (7) bekezdésének alkalmazása esetén a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okirat, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. | |
Egyéb dokumentumok | |
Nyilatkozat a kiegészítő tájékoztatásokról (12. sz. minősítési formanyomtatvány) | |
Ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátásának igazolása | |
Nyilatkozat bankszámlaszámról (amennyiben ajánlattevő az ajánlati biztosítékot átutalással teljesíti), amelyre az ajánlatkérőnek a Kbt. 54. § (5) – (7) bekezdése szerinti esetekben az ajánlati biztosíték összegét vissza kell utalni | |
Ajánlattevő csatoljon egy cégszerű aláírással ellátott táblázatot arra vonatkozóan, hogy a műszaki és szakmai alkalmasság tekintetében előírt feltételeknek az ajánlatban becsatolt mely referenciával, mely bemutatott szakemberrel vagy mely más egyéb dokumentummal felel meg. Az alkalmassági követelmény esetében meg kell jelölni az alkalmassági követelmény megfelelő azonosítására szolgáló számot [pl. AF III.1.3) M/1. pont]. A táblázat minimálisan az alábbi oszlopokat tartalmazza: alkalmassági követelmény; referencia/szakember/eszköz/tanúsítvány megnevezése; referencia/szakember/eszköz/tanúsítvány bemutatása az ajánlat hányadik oldalán található. | |
Nyilatkozat pénzügyi intézmények teljeskörűségéről (13. sz. minősítési formanyomtatvány) | |
Nyilatkozat pénzügyi intézmények megváltozásának bejelentéséről (14. sz. minősítési formanyomtatvány) | |
Az ajánlatkérő minőségbiztosítási rendszerének tudomásul vételére vonatkozó nyilatkozat (15. sz. minősítési formanyomtatvány) | |
Ajánlatkérő szabályzatainak ismeretére, elfogadására és rendelkezéseinek betartására vonatkozó nyilatkozat (16. sz. minősítési formanyomtatvány) | |
Ajánlattevő nyilatkozata arról, hogy az ajánlat elektronikus formátumban CD/DVD adathordozón (jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható, *.pdf file) benyújtott példánya az eredeti nyomtatott példánnyal mindenben megegyezik. |
7. AZ AJÁNLAT FORMÁJA ÉS ALÁÍRÁSA
7.1. A minősítési formanyomtatványok minden pontját ki kell tölteni, szükség esetén pótlapokat is lehet mellékelni. Ha egy formanyomtatvány nem vonatkozik az ajánlattevőre, akkor a dokumentáció Kötelező tartalomjegyzékében az oldalszám helyén az alábbi szöveget kérjük feltüntetni: “Nem vonatkozik (ránk)” A minősítési formanyomtatványok aláírója felelős azért, hogy az összes állítás a valóságnak megfelel.
7.2. Ajánlattevő ajánlatát egy papír alapú, nyomtatott példányban, valamint 2 db, a papír alapú példánnyal mindenben megegyező, egyetlen pdf formátumú fájlt tartalmazó elektronikus másolati példányban CD/DVD lemezen, pdf formátumban kell benyújtania. Az ajánlatok bírálata a nyomtatott formátumban benyújtott eredeti példány alapján történik.
7.3. Ahol az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás során valamely dokumentum benyújtását írta elő, a dokumentum - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - egyszerű másolatban is benyújtható. Azonban eredeti példányban kell benyújtani az olyan nyilatkozatokat, amelyek közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgálnak (különösen: garanciavállaló nyilatkozat vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozat). Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az ajánlat papír alapú példányának a 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia.
8. AZ AJÁNLAT LEZÁRÁSA ÉS JELÖLÉSE
8.1 Az ajánlatokat zárt, sérülésmentes és sérülésmentesen megbonthatatlan csomagolásban kell benyújtani. Az ajánlatot jól lezárt csomagolását a következő felirattal kell ellátni
„Ajánlat - Őrzési és alkalmankénti biztonsági szolgáltatás ellátása”
„Nem bontható fel az ajánlatok hivatalos bontási eljárása megkezdése előtt!”
8.2. Ha a csomagolást nem jelölik meg a fenti előírásnak megfelelően, az ajánlatkérő nem vállal felelősséget a benyújtott ajánlat idő előtti felbontásáért.
9. AZ AJÁNLATOK BEADÁSI HATÁRIDEJE ÉS HELYE
9.1 Az ajánlatokat személyesen vagy postai úton (tértivevénnyel) kell benyújtani az ajánlati felhívásban megadott időpontig az ott megadott címre. A postai kézbesítés esetleges késedelmével kapcsolatos kockázatokat az ajánlattevő viseli.
9.2. Az ajánlatok átvételét írásos nyugta igazolja, melyet az ajánlatkérő által kinevezett személy ír alá.
10. FORMAI KÖVETELMÉNYEK
10.1. Az ajánlatnak a megfelelő oldalszámokkal kitöltendő kötelező tartalomjegyzék szerint kell felépülnie, valamint az ott meghatározott dokumentumokat kell tartalmaznia.
10.2 Az ajánlatot becsomagolt állapotban kell benyújtani. A kért darabszámú ajánlatot együttesen kell becsomagolni. A csomagolásnak biztosítani kell a következőket:
- az ajánlat egyes példányai együtt maradjanak,
- egyértelműen látható legyen, hogy a csomag lezárását követően abból semmit ki nem vettek, és/vagy abba semmit be nem tettek,
11. AZ AJÁNLATOK FELBONTÁSA AZ AJÁNLATKÉRŐ ÁLTAL
11.1. Az ajánlatkérő az ajánlatokat az ajánlattételi határidő lejártának időpontjában bontja fel az ajánlati felhívásban megadott időpontban, az ott megadott címen. Az ajánlatok felbontásánál csak az ajánlatkérő, az ajánlattevők, valamint az általuk meghívott személyek, továbbá - a közbeszerzéshez támogatásban részesülő ajánlatkérő esetében - a külön jogszabályban meghatározott szervek képviselői és személyek lehetnek jelen. E személyek a bontáson a felolvasólapba betekinthetnek.
11.2. Az ajánlatok felbontásakor ismertetni kell az ajánlattevők nevét, címét (székhelyét, lakóhelyét), valamint azokat a főbb, számszerűsíthető adatokat, amelyek az értékelési szempontok alapján értékelésre kerülnek. Az ajánlatok bontásának megkezdése előtt ismertethető a rendelkezésére álló fedezet összege is.
11.3. Az ajánlatok felbontásáról és a Kbt. 68. § (4) bekezdés szerinti adatok ismertetéséről az ajánlatkérő jegyzőkönyvet készít, amelyet a bontástól számított öt napon belül megküld az összes ajánlattevőnek. A határidő után beérkezett ajánlat benyújtásáról szintén jegyzőkönyvet kell felvenni, és azt az összes - beleértve az elkésett - ajánlattevőnek meg kell küldeni.
12. KAPCSOLATTARTÁS
A felolvasólapon kapcsolattartóként feltüntetett személlyel közöltek az ajánlattevő, illetőleg közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike vonatkozásában joghatályos közlésnek minősülnek. Az eljárás bármely szakaszában a kapcsolattartónál megjelölt e-mail címre, vagy faxszámra küldött bármilyen üzenet, dokumentum a sikeres elküldés pillanatában az ajánlattevő, illetőleg közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevő részére joghatályosan kézbesítettnek tekintendő.
13. AZ AJÁNLATOK ÉRTÉKELÉSE
13.1. Az értékelés alapja a legjobb ár-érték arányú ajánlat kiválasztása.
13.2. A legjobb ár-érték arányú ajánlat kiválasztásának értékelési szempontja esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 1-10 pont.
13.3. Azon értékelési részszempontok esetében, ahol ajánlatkérő minimális elvárást határozott meg, a minimum értéket el nem érő vállalások az ajánlat érvénytelenségét eredményezik (értve ez alatt azt az esetet is, amikor a 4. értékelési szempontra tett vállalások tekintetében az 1 pont kiosztásának feltételei sem állnak fenn.). Az ajánlati elemek ajánlatkérő számára legkedvezőbb szintjét elérő, illetve a legkedvezőbb szintnél kedvezőbb vállalásokra ajánlatkérő egyaránt a ponthatár felső határával azonos (10 pont) számú pontot ad.
13.4. A módszer (módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámot:
Az értékelés módszere az egyes részszempontok esetében különböző.
Fordított arányosítás:
Az ajánlatkérő az 1-3. értékelési részszempont esetében a legjobb ajánlatot tartalmazó ajánlatra 10 pontot ad, a többi ajánlatra arányosan kevesebbet. A pontszámok kiszámítása során alkalmazandó képletet a Közbeszerzési Hatóság útmutatójának (KÉ 2012. évi 61. szám; 2012. június 1.) XXX.X.0.xx) pontja szerinti fordított arányosítás módszere tartalmazza.
A értékelés módszere képletekkel leírva:
P = (A legjobb / A vizsgált) × (10-1)+1 ahol:
P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma A legjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme
A vizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme
Ha e módszer alkalmazásával tört pontértékek keletkeznek, akkor azokat az általános szabályoknak megfelelően két tizedes jegyre kell kerekíteni.
Pontkiosztás:
Ajánlatkérő a 4. értékelési részszempont esetében a pontkiosztás módszerét alkalmazza, melynek során ajánlatkérő az ezen értékelési részszempont esetén legtöbb pontot (max. 40 pont) elérő ajánlattevő ajánlatára 10 pontot ad, a többi ajánlattevő részszempontra adott pontszáma pedig az alábbi képlet alapján kerül meghatározásra:
P = (Avizsgált / Alegjobb) x 10
P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme
Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme
13.5. Őrzési szolgáltatás nettó díja (Ft/fő/óra)
Az 1. részszempont esetén az Ajánlattevő valamennyi olyan költségét kell, hogy érvényesítse, amely az őrzési szolgáltatás feladatainak ellátásával összefüggésben vetődik fel (tartalmaznia kell a járulékokat, adókat stb.).
A részszempontra az ajánlatot nettó módon, egy összegben, egy főre, egy órára vetítve kell megadni.
Az ajánlatot egész számadattal, forintban kifejezve kell megadni. Az ajánlatban szereplő árnak fix árnak kell lennie, vagyis az Ajánlattevők semmilyen formában és semmilyen hivatkozással sem tehetnek változó árat tartalmazó ajánlatot.
A legalacsonyabb megajánlás a legjobb.
13.6. Rendkívüli szolgálat nettó díja (Ft/fő/óra)
A 2. részszempont esetén az Ajánlattevő valamennyi olyan költségét kell, hogy érvényesítse, amely a rendkívüli szolgálat feladatainak ellátásával összefüggésben vetődik fel (tartalmaznia kell a járulékokat, adókat stb.).
A részszempontra az ajánlatot nettó módon, egy összegben egy főre egy órára vetítve kell megadni.
Az ajánlatot egész számadattal, forintban kifejezve kell megadni. Az ajánlatban szereplő árnak fix árnak kell lennie, vagyis az Ajánlattevők semmilyen formában és semmilyen hivatkozással sem tehetnek változó árat tartalmazó ajánlatot.
A legalacsonyabb megajánlás a legjobb.
13.7. Alkalmankénti értékszállítás (pénzszállítás) nettó díja (Ft/fő/alkalom) /
A 3. részszempont esetén az Ajánlattevő valamennyi olyan költségét kell, hogy érvényesítse, amely az értékszállítási feladatok ellátásával összefüggésben vetődik fel (tartalmaznia kell a járulékokat, adókat stb.).
A részszempontra az ajánlatot nettó módon, egy összegben egy főre egy alkalomra vetítve kell megadni.
Az ajánlatot egész számadattal, forintban kifejezve kell megadni. Az ajánlatban szereplő árnak fix árnak kell lennie, vagyis az Ajánlattevők semmilyen formában és semmilyen hivatkozással sem tehetnek változó árat tartalmazó ajánlatot.
A legalacsonyabb megajánlás a legjobb.
13.8. A szerződés teljesítésében résztvevő személyi állomány tapasztalata
A beszerzés tárgyára tekintettel a szerződés teljesítésében résztvevő vezetők (1 fő szakmai vezető, 2 fő területi vezető, 1 fő belső ellenőr, összesen 4 fő) szakmai tapasztalata jelentős hatással lehet a szerződés teljesítésének színvonalára, ezért ajánlatkérő a Kbt. 76. § (3) bekezdés b) pontja szerint értékeli.
A szakmai tapasztalatra vonatkozó információkat a szakmai önéletrajznak év, hónap megjelöléssel kell tartalmaznia, azzal, hogy a szakmai tapasztalat a felsorolt korábbi projektek időtartamaiból kerül megállapításra és igazolásra, oly módon, hogy ajánlatkérő az időtartam kezdeténél az adott hónap utolsó napját, míg az időtartam befejezési időpontjánál az adott hónap első napját veszi figyelembe. A szakmai tapasztalat igazolására megjelölt munkák (korábbi projektek) időtartamai esetében fellépő időintervallum átfedés, az ugyanazon időszak alatt megszerzett szakmai tapasztalat nem minősíthető többszörös szakmai tapasztalati időként. Az önéletrajzból egyértelműen megállapíthatónak kell lenni az értékelés szempontjából releváns követelményeknek (az önéletrajznak tartalmaznia kell azokat a fordulatokat, amit ajánlatkérő előírt).
A pontkiosztás az alábbiak szerint történik:
„A”: A teljesítésben résztvevő szakmai vezető szakmai tapasztalata:
Ha a teljesítésben résztvevő szakmai vezető rendelkezik
• legalább 1 éves őrzésvédelmi feladatok ellátásában szerzett vezetői gyakorlattal: 1 pont
• legalább 5 éves őrzésvédelmi feladatok ellátásában szerzett vezetői gyakorlattal: 5 pont
• legalább 10 éves őrzésvédelmi feladatok ellátásában szerzett vezetői gyakorlattal: 10 pont
„B”: A teljesítésben résztvevő (egyik) területi vezető szakmai tapasztalata:
Ha a teljesítésben résztvevő területi vezető rendelkezik
• legalább 1 éves őrzésvédelmi feladatok ellátásában szerzett vezetői gyakorlattal: 1 pont
• legalább 5 éves őrzésvédelmi feladatok ellátásában szerzett vezetői gyakorlattal: 5 pont
• legalább 10 éves őrzésvédelmi feladatok ellátásában szerzett vezetői gyakorlattal: 10 pont
„C”: A teljesítésben résztvevő (másik) területi vezető szakmai tapasztalata:
Ha a teljesítésben résztvevő területi vezető rendelkezik
• legalább 1 éves őrzésvédelmi feladatok ellátásában szerzett vezetői gyakorlattal: 1 pont
• legalább 5 éves őrzésvédelmi feladatok ellátásában szerzett vezetői gyakorlattal: 5 pont
• legalább 10 éves őrzésvédelmi feladatok ellátásában szerzett vezetői gyakorlattal: 10 pont
„D”: A teljesítésben résztvevő belső ellenőr szakmai tapasztalata:
Ha a teljesítésben résztvevő belső ellenőr rendelkezik
• legalább 1 éves gyakorlattal személy és vagyonőri szerződések teljesítésének belső ellenőrzésében: 1 pont
• legalább 5 éves gyakorlattal személy és vagyonőri szerződések teljesítésének belső ellenőrzésében: 5 pont
• legalább 10 éves gyakorlattal személy és vagyonőri szerződések teljesítésének belső ellenőrzésében: 10 pont
13.9. Ha az ajánlatkérő ajánlatban a Kbt. 71. § (11) bekezdése szerinti értékelés eredményére kiható számítási hibát észlel, annak javítását az ajánlatkérő végzi el úgy, hogy a közbeszerzés tárgya elemeinek tételesen meghatározott értékeit (az alapadatokat) alapul véve számítja ki az összesített ellenértéket vagy más – az ajánlatban megtalálható számításon alapuló – adatot. A számítási hiba javításáról az összes ajánlattevőt egyidejűleg, közvetlenül, írásban, haladéktalanul tájékoztatni kell.
13.10. Az ajánlatok vizsgálatakor, az ajánlatok elbírálása során az ajánlatkérő írásban és a többi ajánlattevő egyidejű értesítése mellett felvilágosítást kérhet az ajánlattevőtől az ajánlatban található nem egyértelmű kijelentések, nyilatkozatok, igazolások tartalmának tisztázása érdekében. A felvilágosítás megadása nem járhat:
a) nem járhat a Kbt. 2. § (1)-(3) és (5) bekezdésében foglalt alapelvek sérelmével és
b) az ajánlatban a beszerzés tárgyának jellemzőire, az ajánlattevő szerződéses kötelezettsége végrehajtásának módjára vagy a szerződés más feltételeire vonatkozó dokumentum tekintetében csak olyan nem jelentős, egyedi részletkérdésre vonatkozó hiba javítható vagy hiány pótolható, továbbá átalánydíjas szerződés esetén az árazott költségvetés (részletes árajánlat) valamely tétele és egységára pótolható, módosítható, kiegészíthető vagy törölhető, amelynek változása a teljes ajánlati árat vagy annak
értékelés alá eső részösszegét és az ajánlattevők között az értékeléskor kialakuló sorrendet nem befolyásolja.
14. TÁJÉKOZTATÁS
A Kbt. 73. § (4) bekezdése alapján az ajánlat érvénytelen, ha nem felel meg azoknak a környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeknek, amelyeket a jogszabályok vagy kötelezően alkalmazandó kollektív szerződés, illetve a Kbt. 4. mellékletében felsorolt környezetvédelmi, szociális és munkajogi rendelkezések írnak elő.
Azon szervezetek (hatóságok) neve és címe, amelyektől tájékoztatás kérhető:
Budapest Főváros Kormányhivatala
Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxx xxxx 00-00.
Postacím: 1364 Bp., Pf.: 234
Telefon: 00-0-000-0000
Ügyfélszolgálat (Váci u.) telefon:
00-0-000-0000
Fax: 00-0-000-0000
NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága
NAV Kelet-budapesti Adóigazgatósága 1144 Budapest, Gvadányi u. 69.
00-0-000-0000
Nemzeti Környezetügyi Intézet Közép-Duna-völgyi Kirendeltsége
0000 Xxxxxxxx, Xxxxx Xxxxxxx xx 0.
Postacím: 1431 Budapest, Pf. 177.
Telefon: x0000000000; x00000000000
kirendeltség-vezető: Xxxxx Xxxxxx Xxxxx E-mail cím: xxxxxx.xxxxx@xxxx.xxx.xx
Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság
0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx xx 00.
Telefon: x0000000000
Fax: x0000000000
Ügyfélfogadás: H, SZ: 9:00-14:00; P: 9:00-13:00
Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ)
Székhely: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx Xxxxxxx xx 0-0. Levelezési cím: 1437 Budapest, Pf. 839
Tel.: x00-0-000-0000
Fax.: x00-0-000-0000
FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT CSARNOK ÉS PIAC IGAZGATÓSÁGA
1117 Budapest, Xxxxxx Xxxxxx u. 7-9.
MINŐSÍTÉSI FORMANYOMTATVÁNYOK
1. SZ. MINŐSÍTÉSI FORMANYOMTATVÁNY
Felolvasólap
Ajánlattevő neve1:
Kapcsolattartó neve:
Ajánlattevő címe:
Ajánlattevő telefonszáma:
Ajánlattevő telefaxszáma:
Ajánlattevő e-mail címe:
Az ajánlat tárgya: „Őrzési és alkalmankénti biztonsági szolgáltatás ellátása”
Értékelési szempontok: | Ajánlat |
1. Őrzési szolgáltatás nettó díja (Ft/fő/óra) | nettó … (Ft/fő/óra) |
2. Rendkívüli szolgálat nettó díja (Ft/fő/óra) | nettó … (Ft/fő/óra) |
3. Alkalmankénti értékszállítás (pénzszállítás) nettó díja (Ft/fő/alkalom) | nettó … (Ft/fő/alkalom) |
4. A szerződés teljesítésében résztvevő vezetők (4 fő) szakmai tapasztalata | „A”: A teljesítésben résztvevő szakmai vezető rendelkezik • legalább 1 éves őrzésvédelmi feladatok ellátásában szerzett vezetői gyakorlattal • legalább 5 éves őrzésvédelmi feladatok ellátásában szerzett vezetői gyakorlattal • legalább 10 éves őrzésvédelmi feladatok ellátásában szerzett vezetői gyakorlattal2 „B”: A teljesítésben résztvevő (egyik) területi vezető rendelkezik • legalább 1 éves őrzésvédelmi feladatok ellátásában szerzett vezetői gyakorlattal • legalább 5 éves őrzésvédelmi feladatok ellátásában szerzett vezetői gyakorlattal • legalább 10 éves őrzésvédelmi feladatok ellátásában szerzett vezetői gyakorlattal3 „C”: A teljesítésben résztvevő (másik) területi vezető rendelkezik • legalább 1 éves őrzésvédelmi feladatok ellátásában szerzett vezetői gyakorlattal |
TP1PT Közös ajánlattétel esetén az 1. pontban meg kell jelölni a közös ajánlattevők által kapcsolattartásra kijelölt ajánlattevőt, továbbá a felolvasólapon fel kell tüntetni valamennyi ajánlattevő cégnevét (nevét), székhelyét (lakhelyét), telefonszámát, telefaxszámát.
2 Ajánlattevő megajánlásának megfelelően egyértelműen jelölendő.
3 Ajánlattevő megajánlásának megfelelően egyértelműen jelölendő.
• legalább 5 éves őrzésvédelmi feladatok ellátásában szerzett vezetői gyakorlattal • legalább 10 éves őrzésvédelmi feladatok ellátásában szerzett vezetői gyakorlattal4 „D”: A teljesítésben résztvevő belső ellenőr rendelkezik • legalább 1 éves gyakorlattal személy és vagyonőri szerződések teljesítésének belső ellenőrzésében • legalább 5 éves gyakorlattal személy és vagyonőri szerződések teljesítésének belső ellenőrzésében • legalább 10 éves gyakorlattal személy és vagyonőri szerződések teljesítésének belső ellenőrzésében5 |
Kelt:
……………………………… cégszerű aláírás
4 Ajánlattevő megajánlásának megfelelően egyértelműen jelölendő.
5 Ajánlattevő megajánlásának megfelelően egyértelműen jelölendő.
2. SZ. MINŐSÍTÉSI FORMANYOMTATVÁNY
Ajánlati nyilatkozat
Xxxxxxxxx ..................................................., mint az ajánlattevő ............................................
(székhely: ....................................) cégjegyzésre jogosult képviselője (meghatalmazottja) a Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága által „Őrzési és alkalmankénti biztonsági szolgáltatás ellátása” tárgyban kiírt, a Kbt. Harmadik része szerinti nyílt közbeszerzési eljárásban
a z a l á b b i n y i l a t k o z a t o t t e s z e m :
1. Megvizsgáltam és fenntartás vagy korlátozás nélkül elfogadom a fent hivatkozott közbeszerzési eljárás felhívásában és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott feltételeket. A szerződéstervezetben rögzített, a tárgyi feladat ellátásához szükséges kötelezettségeinket maradéktalanul teljesítjük a Felolvasólapon rögzített ár alkalmazásával. Nyilatkozom, hogy ajánlatunkat az ajánlati kötöttség beálltát követően az eljárást megindító felhívásban megjelölt időpontig fenntartjuk.
2. Nyilatkozom, hogy nyertességünk esetén a közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződéstervezet alapján a szerződés megkötését vállaljuk, és azt a szerződésben foglalt feltételekkel teljesítjük.
3. Elfogadom, hogy amennyiben olyan kitételt tettünk ajánlatunkban, ami ellentétes az ajánlati felhívással, vagy közbeszerzési dokumentumokkal, vagy azok bármely feltételével, akkor ajánlatunk érvénytelen.
4. Eltekintünk saját szerződéses feltételeink alkalmazásától, és elfogadjuk a közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződéstervezetet és szerződéses feltételeket a szerződéskötés alapjául.
5. Tudatában vagyok annak, hogy közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők személye nem változhat sem a közbeszerzési eljárás, sem az annak alapján megkötött szerződés teljesítése során. Xxxxx is tudatában vagyunk, hogy a közös ajánlattevők egyetemlegesen felelősek mind a közbeszerzési eljárás, mind az annak eredményeként megkötött szerződés teljesítése során.
6. Tudomásul vesszük, hogy amennyiben, mint nyertes ajánlattevők szerződést kötünk, kötelesek vagyunk azokat a szakembereket a szerződés teljesítése során rendelkezésre bocsátani, akiket jelen ajánlatunkban megneveztünk, tekintettel arra, hogy ez a kötelezettségünk szerződéskötési feltételnek minősül.
7. Nyilatkozom a Kbt. 66. § (6) bekezdés a) pontja alapján6, hogy a közbeszerzés tárgyának alábbiakban meghatározott részeivel összefüggésben alvállalkozó(ka)t veszünk igénybe7:
A közbeszerzés azon része, amellyel összefüggésben szerződést fog kötni |
8. Nyilatkozom, a Kbt. 66. § (6) bekezdés b) pontja alapján8, hogy
6 66. § (6) Az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárást megindító felhívásban előírhatja, hogy az ajánlatban, több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésben meg kell jelölni
a) a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő (részvételre jelentkező) alvállalkozót kíván igénybe venni.
7 Amennyiben nem kíván igénybe venni, úgy írja be, hogy „Nem kíván igénybe venni”!
8 66. § (6) Az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárást megindító felhívásban előírhatja, hogy az ajánlatban, több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésben meg kell jelölni
• az ajánlat benyújtásakor még nem kívánunk megnevezni alvállalkozót, a Kbt. 138.§ (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a szerződés megkötésének időpontjában kívánjuk megnevezi, vagy
• az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozók (név, cím, telefon, fax), valamint a közbeszerzésnek az(ok) a része(i), amelynek teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közreműködnek az alábbiak:
Az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozó megnevezése: | |
Székhelye: | |
Adószáma: | |
Telefonszáma: | |
Faxszáma: | |
A közbeszerzésnek az(ok) a része(i), amelynek teljesítésében a megjelölt alvállalkozó közreműködik: |
9. Nyilatkozom, a Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján, hogy az egyes alkalmassági követelményeknek az alábbi szervezet / személy kapacitására támaszkodva kívánunk megfelelni9:
Kapacitást biztosító személy és/vagy szervezet | Az Ajánlattételi felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelmény(ek), mely(ek)nek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet és/vagy személy erőforrására (is) támaszkodik | |
neve | székhelye (címe) | |
10. Nyilatkozom továbbá, hogy vállalkozásunk
□ a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint
……………………………………-vállalkozásnak10 minősül /
□ nem tartozik a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény hatálya alá11.
11. Nyilatkozom, hogy az általam képviselt szervezet által benyújtott ajánlat a Kbt. 73. § (4) bekezdés alapján megfelel azoknak a környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeknek, amelyeket a jogszabályok vagy kötelezően alkalmazandó kollektív szerződés, illetve a Kbt. 4. mellékletben felsorolt környezetvédelmi, szociális és munkajogi rendelkezések írnak elő.
12. Nyilatkozom, továbbá, hogy ajánlatunkat a Közbeszerzési Hatóság - a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter által minden évben rendelkezésére bocsátott adatszolgáltatás alapján – által kiadott, a Magyarországon egyes ágazatokban alkalmazandó
b) az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat vagy a részvételi jelentkezés benyújtásakor már ismert alvállalkozókat.
9 Amennyiben nem kíván igénybe venni, úgy írja be, hogy „Nem kíván igénybe venni”
10 mikro-, kis- vagy középvállalkozás a 2004. évi XXXIV. törvény meghatározásai szerint – a megfelelő választ a jogszabály rendelkezéseinek tanulmányozását követően kérjük megadni!
11 A nem alkalmazandó szövegrészt kérjük törölni!
kötelező legkisebb munkabérről szóló tájékoztatásban foglaltak figyelembe vételével állítottunk össze.
Kelt:
……………………………… cégszerű aláírás
Megjegyzés: Közös ajánlattétel esetén valamennyi ajánlattevő köteles ezt a nyilatkozatot megtenni.
3. SZ. MINŐSÍTÉSI FORMANYOMTATVÁNY
Nyilatkozat
a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 13.§ alapján
(közös ajánlattétel esetén valamennyi ajánlattevő külön-külön csatolja)
Xxxxxxxxx ..................................................., mint az ajánlattevő ............................................
(székhely: ....................................) cégjegyzésre jogosult képviselője (meghatalmazottja) a Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága által „Őrzési és alkalmankénti biztonsági szolgáltatás ellátása” tárgyban kiírt, a Kbt. Harmadik része szerinti nyílt közbeszerzési eljárásban kijelentem, hogy
□ hogy az általam képviselt gazdasági szereplő vonatkozásában cégadatokra vonatkozó esetlegesen el nem bírált változásbejegyzés nincs folyamatban *
□ hogy az általam képviselt gazdasági szereplő vonatkozásában a cégadatokra vonatkozó esetlegesen el nem bírált változásbejegyzés van folyamatban, erre tekintettel csatolom a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.*
........................................., ………. év ..................... hó nap
………………………………………. cégszerű aláírás
*Kérjük a megfelelőt megjelölni!
4. SZ. MINŐSÍTÉSI FORMANYOMTATVÁNY
Nyilatkozat kizáró okokról
Alulírott …………… társaság (ajánlattevő), melyet képvisel: …………… a Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága által „Őrzési és alkalmankénti biztonsági szolgáltatás ellátása” tárgyban kiírt, Kbt. Harmadik része szerinti nyílt közbeszerzési eljárásban
az alábbi nyilatkozatot tesszük:
I.
Nem állnak fenn velünk szemben a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvényben (a továbbiakban: Kbt.) foglalt, az ajánlattételi felhívásban megjelölt Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésben meghatározott kizáró okok.
II.
II/1. Cégünk olyan társaságnak minősül, melyet szabályozott tőzsdén nem jegyeznek. II/2. Cégünk olyan társaságnak minősül, amelyet szabályozott tőzsdén jegyeznek.
(A nem kívánt szöveg törlendő!)
(A II/1. pont választása esetén a III. pont szerinti nyilatkozatot meg kell tenni!)
III.
A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény (a továbbiakban: pénzmosásról szóló törvény) 3. § r) pontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonos neve és állandó lakóhelye
[az ra)-rb) alpontokban meghatározott természetes személy hiányában az ajánlattevő vezető tisztségviselője]:
Név | Állandó lakóhely |
IV.
A szerződés teljesítéséhez nem veszünk igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót
vagy
A szerződés teljesítéséhez nem veszünk igénybe alvállalkozót.
(A nem kívánt szöveg törlendő!)
V.
Az alkalmasságunk igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá.
vagy
Az alkalmasságunk igazolására nem veszünk igénybe más szervezetet.
(A nem kívánt szöveg törlendő!) VI.
Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontjában foglaltakkal kapcsolatban nyilatkozom:
Van olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely az ajánlattevőben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25 %-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik;
Ezen szervezet megjelölése: ………………………………….
Fenti szervezet tekintetében a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában hivatkozott kizáró feltételek nem állnak fenn.
vagy
Nincs olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely az ajánlattevőben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25 %-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik.
(A nem kívánt szöveg törlendő!)
Kelt:
……………………………… cégszerű aláírás
5. SZ. MINŐSÍTÉSI FORMANYOMTATVÁNY
A pénzügyi-gazdasági alkalmasság előzetes megállapításához szükséges nyilatkozat
a Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága által „Őrzési és alkalmankénti biztonsági szolgáltatás ellátása” tárgyban kiírt, Kbt. Harmadik része szerinti nyílt közbeszerzési eljárásban
Alulírott …………………….., mint a ………………… (ajánlattevő /az alkalmasság igazolása érdekében igénybe vett más szervezet12, székhely: ………………) (képviseleti
jogkör/titulus megnevezése) az eljárást megindító felhívásban és a dokumentációban foglalt valamennyi formai és tartalmi követelmény, utasítás, kikötés és műszaki leírás gondos áttekintése után a Kbt. 114. § (2) bekezdésben foglaltaknak megfelelően kijelentem, hogy megfelelünk az eljárást megindító felhívás III.1.4. pontjában meghatározott P/1. - P/4.13 pénzügyi-gazdasági alkalmassági minimumkövetelményeknek.
Kelt: Hely, év/hónap/nap
……………………………… cégszerű aláírás
12 Megfelelő aláhúzandó
13 Nem kívánt rész törlendő.
6. SZ. MINŐSÍTÉSI FORMANYOMTATVÁNY
Nyilatkozat a pénzügyi-gazdasági alkalmasságról
Alulírott …………… , mint ajánlattevő / kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet14
............................................ (székhely: ....................................) cégjegyzésre jogosult képviselője (meghatalmazottja) a Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága által „Őrzési és alkalmankénti biztonsági szolgáltatás ellátása” tárgyban kiírt, a Kbt. Harmadik része szerinti nyílt közbeszerzési eljárásban, a közbeszerzési dokumentumokban foglalt valamennyi formai és tartalmi követelmény, utasítás, kikötés és műszaki leírás gondos áttekintése után – a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontjában foglaltaknak megfelelően
kijelentem, hogy
a felhívás megküldését megelőző 3 lezárt üzleti évben teljes – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételünk az alábbi összeg volt
Az utolsó 3 lezárt üzleti év | A teljes – általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétel HUF | |
1. | ||
2. | ||
3. | ||
4. | Összesen |
a felhívás megküldését megelőző 3 lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (őrzés- védelmi szolgáltatás) származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételünk az alábbi összeg volt:
Az utolsó 3 lezárt üzleti év | A közbeszerzés tárgyából (őrzés-védelmi szolgáltatás) származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétel HUF | |
1. | ||
2. | ||
3. | ||
4. | Összesen |
Kelt:
……………………………… cégszerű aláírás
14 A nem kívánt szöveg törlendő! Ezt a nyilatkozatot azon ajánlattevőnek, közös ajánlattevőknek, kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek kell külön-külön benyújtania, amely hozzájárul az alkalmassági feltétel teljesítéséhez.
7. SZ. MINŐSÍTÉSI FORMANYOMTATVÁNY
A műszaki, illetve szakmai alkalmasság előzetes megállapításához szükséges nyilatkozat
a Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága által „Őrzési és alkalmankénti biztonsági szolgáltatás ellátása” tárgyban kiírt, Kbt. Harmadik része szerinti nyílt közbeszerzési eljárásban
Alulírott …………………….., mint a ………………… (ajánlattevő /az alkalmasság igazolása érdekében igénybe vett más szervezet15, székhely: ………………) (képviseleti
jogkör/titulus megnevezése) az eljárást megindító felhívásban és a dokumentációban foglalt valamennyi formai és tartalmi követelmény, utasítás, kikötés és műszaki leírás gondos áttekintése után a Kbt. 114. § (2) bekezdésben foglaltaknak megfelelően kijelentem, hogy megfelelünk az eljárást megindító felhívás III.1.4. pontjában meghatározott M/1. - M/4.16 műszaki-szakmai alkalmassági minimumkövetelményeknek.
Kelt: Hely, év/hónap/nap
……………………………… cégszerű aláírás
15 Megfelelő aláhúzandó
16 Nem kívánt rész törlendő.
8. SZ. MINŐSÍTÉSI FORMANYOMTATVÁNY
Nyilatkozat korábbi teljesítésekről
a Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága által
„Őrzési és alkalmankénti biztonsági szolgáltatás ellátása” tárgyban kiírt nyílt közbeszerzési eljárásban
Alulírott …………… , mint ajánlattevő / kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet17
............................................ (székhely: ....................................) cégjegyzésre jogosult képviselője (meghatalmazottja) a Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága által „Őrzési és alkalmankénti biztonsági szolgáltatás ellátása” tárgyban kiírt, a Kbt. Harmadik része szerinti nyílt közbeszerzési eljárásban, a közbeszerzési dokumentumokban foglalt valamennyi formai és tartalmi követelmény, utasítás, kikötés és műszaki leírás gondos áttekintése után a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontjában foglaltaknak megfelelően kijelentem, hogy a jelen közbeszerzési eljáráshoz kapcsolódó ajánlati felhívás megküldésének napjától visszafelé számított 3 éves időszakban teljesített a közbeszerzés tárgya szerinti legjelentősebb szolgáltatásaink az alábbiak voltak:
Szerződést kötő | Az | Teljesítés | A szolgáltatás | A vonatkozó |
másik fél | ellenszolgáltatás | ideje | tárgya, | referencia- |
megjelölése | összege, ezen | (időtartama, - | mennyisége, a | igazolás |
(neve, székhelye, | belül a saját | tól –ig, | teljesített | oldalszáma az |
kapcsolattartó | teljesítés értéke | év/hónap/nap | munkák leírása | ajánlatban |
neve, | (nettó HUF) | pontossággal) | (olyan | |
xxxxxxxxxxxxxx, | és helye | részletezettséggel, | ||
e-mail címe) | amely alapján az | |||
alkalmassági | ||||
követelménynek | ||||
való megfelelés | ||||
megállapítható); | ||||
Az ajánlattevő tekintetében {közös ajánlattétel esetén az alkalmassági feltétel teljesítéséhez hozzájáruló közös ajánlattevőre vonatkozó adatokat külön-külön ebben a táblázatban kell megadni}: | ||||
A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet tekintetében {több ilyen szervezet esetén az alkalmassági feltétel teljesítéséhez hozzájáruló szervezetek tekintetében külön-külön kell ebben a táblázatban az adatokat megadni} | ||||
A teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt:
□ IGEN
□ NEM
Kelt:
……………………………… Ajánlattevő cégszerű aláírása
9. SZ. MINŐSÍTÉSI FORMANYOMTATVÁNY
Nyilatkozat a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberekről
a Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága által
„Őrzési és alkalmankénti biztonsági szolgáltatás ellátása” tárgyban kiírt nyílt közbeszerzési eljárásban
Alulírott …………… , mint ajánlattevő / kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet18
............................................ (székhely: ....................................) cégjegyzésre jogosult képviselője (meghatalmazottja) a Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága által „Őrzési és alkalmankénti biztonsági szolgáltatás ellátása” tárgyban kiírt, a Kbt. Harmadik része szerinti nyílt közbeszerzési eljárásban a közbeszerzési dokumentumokban foglalt valamennyi formai és tartalmi követelmény, utasítás, kikötés és műszaki leírás gondos áttekintése után a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés b) pontjában foglaltaknak megfelelően kijelentem, hogy a szerződés teljesítésébe az alábbi szakembereket, az alábbi munkakörbe kívánjuk bevonni:
Követel- mény: | Név: (szakember megnevezése): | A szerződés teljesítésekor betöltendő munkakör: | Képzettség, végzettség: | Szakmai tapasztalat ismertetése | Az önéletrajz kezdő oldalszáma az ajánlatban: |
Egy szakember egyidejűleg csak egy pozícióra jelölhető.
Kelt:
……………………………… cégszerű aláírás
* a megfelelő szó aláhúzandó, vagy a nem megfelelő szó törlendő
10. SZ. MINŐSÍTÉSI FORMANYOMTATVÁNY
Szakmai önéletrajz és rendelkezésre állási nyilatkozat
A szerződés teljesítésekor betöltendő munkakör:………………
SZEMÉLYES ADATOK | |
Név: | |
Születési idő: | |
Állampolgárság: |
ISKOLAI VÉGZETTSÉG, EGYÉB TANULMÁNYOK (Kezdje a legfrissebbel, és úgy haladjon az időben visszafelé!) | |
Mettől meddig (év) | Intézmény megnevezése / Végzettség |
MUNKAHELYEK, MUNKAKÖRÖK (Kezdje az aktuálissal, és úgy haladjon az időben visszafelé!) | |
Mettől meddig (év/hó) | Xxxxxxxxx megnevezése, munkakör ismertetése |
KÉPZETTSÉG IGAZOLÁSA (Kezdje a legutolsóval, és úgy haladjon az időben visszafelé!) | |
Korábbi projektek ismertetése, időpontjai (-tól, -ig) | Ellátott funkciók, feladatok és beosztások ismertetése |
Kijelentem, hogy mint a(z) ……………… xxxxxxxxxxx által ajánlott szakember
részt veszek a ……………… közbeszerzési eljárásban. Kijelentem továbbá, hogy az ajánlat sikeressége esetén képes vagyok dolgozni, és dolgozni kívánok azokban a tervezett időszak(ok)ban, és az ajánlatban szereplő beosztásban, melyre vonatkozóan önéletrajzomat benyújtották.
Nyilatkozatommal kijelentem, hogy nincs más olyan kötelezettségem ezen időszak(ok)ra vonatkozóan, amelyek az e szerződésben való munkavégzésemet bármilyen szempontból akadályoznák.
Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a fenti adatok a valóságnak megfelelnek Kelt:
……………………………… szakember aláírása
11. SZ. MINŐSÍTÉSI FORMANYOMTATVÁNY
Nyilatkozat a teljesítésbe bevonni kívánt eszközökről és berendezésekről
a Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága által
„Őrzési és alkalmankénti biztonsági szolgáltatás ellátása” tárgyban kiírt nyílt közbeszerzési eljárásban
Alulírott …………… , mint ajánlattevő / kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet19
............................................ (székhely: ....................................) cégjegyzésre jogosult képviselője (meghatalmazottja) a Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága által „Őrzési és alkalmankénti biztonsági szolgáltatás ellátása” tárgyban kiírt, a Kbt. Harmadik része nyílt közbeszerzési eljárásban, a közbeszerzési dokumentumokban foglalt valamennyi formai és tartalmi követelmény, utasítás, kikötés és műszaki leírás gondos áttekintése után – a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés i) pontjában foglaltaknak megfelelően kijelentem, hogy a teljesítéshez rendelkezésre álló eszközök, berendezések, illetőleg műszaki felszereltség az alábbi:
Az eszköz, berendezés megnevezése | Rendelkezésre álló mennyiség | Az eszköz, berendezés ajánlati felhívásban meghatározott jellemzője | Tulajdon (T) vagy bérelt (B)* / és tulajdoni hányad |
* Ajánlattevőnek szerződést, vagy előszerződést kell csatolnia a bérbeadótól a kérdéses eszköz/berendezés bérbeadásáról, ha nincs a tulajdonában. Amennyiben a nevezett (nyilvántartási számmal azonosított) eszköz tartós, jelen eljárástól függetlenül létrejött és hatályos keretszerződés szerinti bérleti jogviszony alapján áll az ajánlattevő rendelkezésére, akkor az eljárást megindító felhívásban foglaltakat meghaladó, további igazolásra nincs szükség.
Kelt:
……………………………… cégszerű aláírás
19 A nem kívánt szöveg törlendő! Ezt a nyilatkozatot azon ajánlattevőnek, közös ajánlattevőknek, kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek kell külön-külön benyújtania, amely hozzájárul az alkalmassági feltétel teljesítéséhez.
12. SZ. MINŐSÍTÉSI FORMANYOMTATVÁNY
Nyilatkozat a kiegészítő tájékoztatásokról
a Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága által
„Őrzési és alkalmankénti biztonsági szolgáltatás ellátása” tárgyban kiírt nyílt közbeszerzési eljárásban
Alulírott …………… , mint ajánlattevő ..................... (székhely: )
cégjegyzésre jogosult képviselője (meghatalmazottja) a Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága által „Őrzési és alkalmankénti biztonsági szolgáltatás ellátása” tárgyban kiírt, a Kbt. Harmadik része szerinti nyílt közbeszerzési eljárásban kijelentem, hogy ….. db az eljárás során kibocsátott kiegészítő tájékoztatást átvettem és az ajánlat elkészítése során azokat figyelembe vettem.
Kelt:
……………………………… cégszerű aláírás
13. SZ. MINŐSÍTÉSI FORMANYOMTATVÁNY
NYILATKOZAT PÉNZINTÉZETEK TELJESKÖRŰSÉGÉRŐL
Alulírott …………… , mint ajánlattevő (székhely:
....................................) cégjegyzésre jogosult képviselője (meghatalmazottja) a Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága által „Őrzési és alkalmankénti biztonsági szolgáltatás ellátása” tárgyban kiírt, a Kbt. Harmadik része szerinti nyílt közbeszerzési eljárásban kijelentem, hogy az ajánlattevő számlavezető pénzintézetei az alábbiak:
Pénzintézet(ek) megnevezése | Számlaszám(ok) | |
1. | ||
2. | ||
3. | ||
4. | ||
Felelősségem tudatában nyilatkozom továbbá, hogy mind a számlavezető pénzintézetek, mind a számlaszámok vonatkozásában teljes körű nyilatkozatot adtam.
Helység, …………….év ………….. hó nap
(cégszerű aláírás)
14. SZ. MINŐSÍTÉSI FORMANYOMTATVÁNY
NYILATKOZAT PÉNZINTÉZET MEGVÁLTOZÁSÁNAK BEJELENTÉSÉRŐL
Alulírott …………… , mint ajánlattevő (székhely:
....................................) cégjegyzésre jogosult képviselője (meghatalmazottja) a Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága által „Őrzési és alkalmankénti biztonsági szolgáltatás ellátása” tárgyban kiírt, a Kbt. Harmadik része szerinti nyílt közbeszerzési eljárásban kijelentem, hogy amennyiben a tárgyi közbeszerzési eljárásba benyújtott ajánlatunkban közölt számlavezető pénzintézeteinek bármelyikében a szerződés megkötése után változás következik be, úgy azt haladéktalanul, de legkésőbb a változást követő 15 napon belül ajánlatkérőnek írásban bejelentjük.
Helység, …………….év ………….. hó nap
aláírás
15. SZ. MINŐSÍTÉSI FORMANYOMTATVÁNY
NYILATKOZAT MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI RENDSZER TUDOMÁSUL VÉTELÉRŐL
Alulírott …………… , mint ajánlattevő (székhely:
....................................) cégjegyzésre jogosult képviselője (meghatalmazottja) a Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága által „Őrzési és alkalmankénti biztonsági szolgáltatás ellátása” tárgyban kiírt, a Kbt. Harmadik része szerinti nyílt közbeszerzési eljárásban kijelentem, hogy amennyiben az általam képviselt cég lesz a nyertes ajánlattevő, úgy a szerződés teljesítése során az ajánlatkérőnél működő EN ISO 9001-2008 minőségirányítási rendszer alapján bevezetett szabályokat és protokollokat betartjuk és tevékenységünket az azokban rögzített dokumentációs kötelezettségnek megfelelően végezzük, különös figyelemmel az ajánlati felhívásban foglaltakra.
Helység, …………….év ………….. hó nap
aláírás
00.XX. MINŐSÍTÉSI FORMANYOMTATVÁNY
Nyilatkozat ajánlatkérőnél hatályban lévő belső szabályzatok elfogadásáról
Alulírott …………… , mint ajánlattevő............................................ (székhely:
....................................) cégjegyzésre jogosult képviselője (meghatalmazottja) a Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága által „Őrzési és alkalmankénti biztonsági szolgáltatás ellátása” tárgyban kiírt, a Kbt. Harmadik része szerinti nyílt közbeszerzési eljárásban kijelentem, hogy az Ajánlatkérőnél hatályban lévő belső, szakmai szabályzatokban, különösen a Szervezeti és Működési Szabályzatban, valamint az Adatvédelmi Szabályzatban foglaltakat megismertem, azokat betartom, és a (cég
megnevezése) valamennyi, a teljesítésben résztvevő alkalmazottjával betartatom.
Helység , …………….év ………….. hó nap
(aláírás)
FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT CSARNOK ÉS PIAC IGAZGATÓSÁGA
1117 Budapest, Xxxxxx Xxxxxx u. 7-9.
2.KÖTET SZERZŐDÉSTERVEZET
Iktatószám: …………………………….
Vállalkozási szerződés
mely létrejött egyrészről: a Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága, mint Megrendelő (a továbbiakban: Megrendelő)
Székhelye: 1117 Budapest, Xxxxxx Xxxxxx u. 7-9. Adószáma: 15490270-2-43
Bankszámlaszáma: 11784009-15490270 Képviseli: xx. Xxxxx Xxxx igazgató Telefon: 000-0000, telefax: 273-3163
Kapcsolattartó: Xxxxx Xxxxx igazgatási osztályvezető Telefon: 000-0000
másrészről:
a , mint Vállalkozó (a továbbiakban: Vállalkozó)
Székhelye: …………………………………..
Adószáma: ……………………………………..
Bankszámlaszáma: …………………………………………….
Cégjegyzékszám: ………………………………
Képviseli: ………………………………………..
Telefon: ………………………………., telefax: ………………………………
E-mail: ………………………………………….
Kapcsolattartó: …………………………………………………
Telefon: ……………………………………
E-mail: ……………………………………….
között az alulírott napon és feltételek mellett:
I. A szerződés létrejöttének előzményei
Megrendelő a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) Harmadik része szerinti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le „Őrzési és alkalmankénti biztonsági szolgáltatás ellátása” elnevezéssel. Az eljárásban nem lehetett részajánlatot tenni, így a jelen szerződés az eljárásban meghatározott teljes feladatra vonatkozik. Az eljárás nyertese a Vállalkozó lett, akivel Megrendelő - a Kbt. rendelkezéseinek megfelelően - az alábbi szerződést köti.
Felek rögzítik, hogy a Megrendelő a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (továbbiakban: Ptk.) 8:1. § (1) bekezdés 7. pontja alapján szerződő hatóságnak minősül.
II. A szerződés tárgya
1. Őrzési, védelmi és alkalmankénti egyéb biztonsági szolgáltatási (pl.: értékszállítás, rendezvény biztosítása szükség szerinti létszámmal) feladatok ellátása a fent megjelölt közbeszerzési eljárás iratanyagában (különösen az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési
dokumentumokban) foglalt tartalommal, amibe különösképpen beletartozik Vállalkozó alábbi szerződéses kötelezettsége:
• a jelen szerződés 1. sz. mellékletében foglaltak szerint az ott megjelölt telephelyek élőerős őrzése, védelme, az ott elhelyezett vagyontárgyak, értékek őrzése, ami kiterjed járőrszolgálati tevékenység elvégzésére, az előírt időszakokban és útvonalon, szükség szerint a telephely külső és belső területén, járőrellenőrző rendszer használatával,
• jogsértő cselekmények (pl.: lopás, garázda jellegű magatartás, rablás stb.) és bármely rendkívüli esemény megelőzése, elhárítása, a rend biztosítása,
• észlelt jogellenes magatartás, a szabálysértés, bűncselekmény gyanújáról, rendzavarásról, a telephely biztonságát veszélyeztető, vagy bármilyen egyéb rendkívüli eseményről a Megrendelő, szükség esetén a hatóság (rendőrség, tűzoltóság stb.) haladéktalan értesítése.
2. Vállalkozó kijelenti, hogy a szerződés tárgyát képező feladatokra a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény által előírt engedélyekkel, anyagi, műszaki, személyi felkészültséggel rendelkezik és a jelen szerződés hatálya alatt rendelkezni is fog, azt fenntartja. Kijelenti továbbá, hogy a feladat teljesítésébe bevont személyek rendelkeznek az előírt hatósági engedélyekkel, különösen személy-és vagyonőri igazolvánnyal, az szerződés mindkét fél általi aláírásához képest 30 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvánnyal, melyek másolatai a Vállalkozó székhelyén a Megrendelő által bármikor megtekinthetők, illetve kérés esetén a Megrendelő rendelkezésére bocsáthatók.
III. A teljesítés helye
1. A szerződés 1. sz. mellékletében felsorolt telephelyeken.
2. Az elvégzendő feladatokat, a tervezett létszámszükségletet és óraszámot, létesítményenkénti bontásban a szerződés 1. sz. melléklete tartalmazza. Vállalkozó kifejezetten tudomásul veszi, hogy Megrendelő egyoldalúan jogosult bármely telephelyen a hét bármely napján a nappali és/vagy éjszakai létszámot (létszámszükségletet) és óraszámot egyoldalúan módosítani.
3. Vállalkozó előtt ismert a Megrendelő azon szándéka, miszerint a rendelkezésre álló források függvényében az élőerős őrzési feladatokat technikai eszközökkel részben ki akarja váltani, erre tekintettel az igénybe vett órák száma várhatóan csökkenni fog, így a szerződés 1. sz. mellékletében megjelölt óraszámoktól és létszámtól az ajánlatkérő - 40 %-ban eltérhet.
4. A fenti mennyiségi eltérés lehetősége akként értelmezendő, hogy azzal Megrendelő a teljes szerződéses időtartam alatt bármikor élhet, valamint jogosult a teljes mennyiségi eltérést az egyes telephelyek tekintetében tetszőleges mértékben, illetve arányban igénybe venni.
IV. A szolgáltatás díjazása
1. Őrzési szolgáltatás díja: …,- Ft/fő/óra + ÁFA
2. Rendkívüli szolgálat díja: …,- Ft/fő/óra+ ÁFA
3. Alkalmankénti értékszállítás (pénzszállítás) díja …,- Ft/fő/alkalom + ÁFA
V. Megrendelő kötelezettségei
1. Mindazon adatok, információk közlése, amelyek a szolgáltatási tevékenység ellátásához szükségesek.
2. Vállalkozó dolgozóinak szociális helyiség biztosítása valamennyi szolgálati helyen.
3. Valamennyi szolgálati helyen egy darab, külső hívás lebonyolítására alkalmas telefonvonal biztosítása kizárólag szolgálati célra, sürgős intézkedések megtételéhez.
4. Az értékszállítást megelőzően legalább 4 órával írásbeli értesítés küldése Vállalkozó faxszámára, vagy e-mail címére.
5. Rendkívüli szolgálat igénylését legalább 24 órával korábban Vállalkozó felé jelezni.
6. A teljesítésről benyújtott számla fizetési határidőn belül történő átutalása.
VI. Vállalkozó további kötelezettségei
1. A Vámház körúti Vásárcsarnokban és a Xxxxxxx xxxx Üzletközpontban öltöny, nyakkendő, a többi létesítményben egységes öltözet biztosítása az alkalmazottak részére, fényképes, névvel ellátott kitűzővel.
2. Alkalmazottainak a munkahelyeken munkára képes állapotban, felszereléssel együtt, pontos időben történő megjelenése, az alkalmazottak az őrzött telephelyet csak kivételes és rendkívül indokolt esetben a Szerződő Xxxxx közös engedélye alapján hagyhatják el.
3. Vállalkozó köteles alkalmazottai részére biztosítani a megfelelő ismeretanyag elsajátítását, az őrzéssel összefüggő általános szakmai és az adott megrendelői telephelyre vonatkozó rendelkezések, szabályok, gyakorlati tudnivalók megismerését. Az alkalmazottak jó fizikai állóképességű és mentálisan is ép személyek lehetnek.
4. A Vámház körúti Vásárcsarnokban a fluktuáció félévente legfeljebb 20 %-os lehet, továbbá a Vámház körúti Vásárcsarnokban a szolgálat vezetőjének legalább középfokú angol nyelvtudással kell rendelkeznie.
5. A szolgáltatást úgy megszervezni, hogy biztosítsa annak folyamatos, szakszerű és biztonságos végzését.
6. Kommunikációra alkalmas megfelelő hatótávolságú adó-vevő készülékek biztosítása.
7. A szerződés tárgyát képező valamennyi létesítményben őrjárat ellenőrző rendszerek telepítése Vállalkozó költségén.
8. Őrjárat ellenőrző rendszer használata, valamennyi létesítményben nyitvatartási időben 3 óránként, zárva tartási időben nyitásig, továbbá vasárnap és ünnepnap óránként.
9. Az alkalmankénti értékszállításhoz (pénzszállítás) létszám és saját költségen gépkocsi biztosítása, valamint a szállított érték (pénz) Megrendelő számlavezető fiókjánál történő feladása. Amennyiben ez nem lebonyolítható a bankfiók nyitvatartási ideje, vagy hétvége miatt úgy a Vállalkozó saját hatáskörében és felelősségére a soron következő munkanapon történő feladásáig a szállított érték (pénz) megőrzése.
10. Létesítményenként írásbeli őrszabályzat őrzési utasítást kidolgozni - azt szükség szerint, de legalább évente, vagy a Megrendelő utasítása szerint felülvizsgálni, módosító javaslatokat megrendelői jóváhagyás érdekében előterjeszteni - a Megrendelő kiegészítő javaslatait beépíteni, jelen szerződés szerinti szolgáltatás megkezdésének időpontjáig. A Megrendelő által jóváhagyott őrzési utasításban foglaltaknak Vállalkozó alkalmazottai kötelesek eleget tenni.
11. Megrendelői kifogás esetén az alkalmazott leváltása és másik alkalmazott 2 órán belül történő szolgálatba helyezése, megrendelői kifogás felülbírálatára Vállalkozó nem jogosult.
12. A szerződés időtartama alatt - a hibás teljesítésből adódó károk megtérítése érdekében - a szakmai felelősségbiztosításának érvényessége a nyertes ajánlatában szereplő 100.000.000,- Ft/kár és 200.000.000,- Ft/év értékhatárig történő folyamatos fenntartása. A felelősségbiztosításnak a szerződés teljes időtartama alatt fedezetet kell nyújtania a
Megrendelő, vagy harmadik személy által elszenvedett minden kártérítési és sérelemdíj iránti követelés kielégítésére, ami a vállalkozói szolgáltatásból ered, vagy azzal összefüggésben merül fel. A felelősségbiztosítást évente aktualizálni szükséges, melyről egy másolati példányt a Megrendelő részére biztosítani kell a szerződéskötés forduló napját követően.
13. Minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni Megrendelőt, ami a teljesítés elvégzését veszélyezteti vagy gátolja. Az értesítés elmulasztásával eredő kárért a Vállalkozó felelősséggel tartozik.
14. Vállalkozó jogosult alvállalkozó(k) (közreműködő(k)) igénybevételére. Az alvállalkozó igénybevételénél a Kbt. és a jelen szerződés megkötéséhez vezető közbeszerzési eljárás rendelkezései irányadóak.
15. A Vállalkozó az igénybe vett alvállalkozóért (közreműködőért) úgy felel, mintha az alvállalkozói (közreműködői) által végzett munkákat saját maga végezte volna el. A jogosulatlanul igénybe vett alvállalkozók vonatkozásában azon hátrányos következményekért is felel, ami ezen alvállalkozók (közreműködők) igénybevétele nélkül nem következtek volna be.
16. Megrendelő e körben kifejezetten felhívja a Vállalkozó figyelmét a Kbt. 138-139. §-ban foglaltakra, különös tekintettel:
• a Kbt. 138. § (1) bekezdés utolsó mondatára, mely szerint: „Építési beruházás és szolgáltatás megrendelése esetén az alvállalkozói teljesítés összesített aránya nem haladhatja meg a nyertes ajánlattevő (ajánlattevők) saját teljesítésének arányát”,
• a Kbt. 138. § (5) bekezdésre, mely szerint: „Építési beruházás és szolgáltatás megrendelése esetén a teljesítésben részt vevő alvállalkozó nem vehet igénybe saját teljesítésének 50%-át meghaladó mértékben további közreműködőt”, valamint
• a Kbt. 138. § (3) bekezdésére, mely szerint: „A nyertes ajánlattevő legkésőbb a szerződés megkötésének időpontjában köteles az ajánlatkérőnek valamennyi olyan alvállalkozót bejelenteni, amely részt vesz a szerződés teljesítésében, és - ha a megelőző közbeszerzési eljárásban az adott alvállalkozót még nem nevezte meg - a bejelentéssel együtt nyilatkozni arról is, hogy az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll kizáró okok hatálya alatt. A nyertes ajánlattevő a szerződés teljesítésének időtartama alatt köteles az ajánlatkérőnek minden további, a teljesítésbe bevonni kívánt alvállalkozót előzetesen bejelenteni, és a bejelentéssel együtt nyilatkozni arról is, hogy az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll kizáró okok hatálya alatt.”
E körben a Megrendelő előírja, hogy a teljesítésigazolás kiállításához csatoljon minden esetben olyan nyilatkozatot a Vállalkozó, amely a Kbt. 138. § (1) bekezdés utolsó mondata és a Kbt. 138. § (5) bekezdésében foglaltak teljesülését igazolja.
17. A Megrendelő által rendelkezésre bocsátott vezetékes telefonon történő beszélgetések díját Megrendelő részére számla ellenében havonta megtéríteni.
18. Vállalkozó köteles alkalmazottai (beleértve az alvállalkozót, egyéb teljesítési segédeit) és eszközei tekintetében teljes körű baleset- és vagyonbiztosítást kötni, az esetlegesen bekövetkező balesetekkel, károkkal, személyiségi jogsértésekkel (sérelemdíj) kapcsolatban erre tekintettel Megrendelővel szemben követelést nem jogosult érvényesíteni, arról kifejezetten lemond.
19. Vállalkozó vállalja, hogy az őrzött telephelyen bekövetkezett rendkívüli események alkalmával - a Megrendelő haladéktalan értesítése mellett - az őrszolgálatot, a jelzéstől számított 1 órán belül, kivonuló járőrszolgálattal (legalább 2 fő) erősíti meg. Rendkívülinek minősül e tekintetben minden olyan esemény, amely az őrzött objektumok esetében személyek életének, testi épségének, illetve az ott tárolt vagyontárgyak közvetlen
károsodásával fenyeget, és amelynek elhárítására a szolgálatban lévők létszáma nem elegendő.
VII. Fizetési feltételek
1. Az elvégzett szolgáltatások teljesítésének igazolására az adott létesítmény vezető felügyelője jogosult.
2. Vállalkozó a Megrendelő által létesítményenként elfogadott írásbeli teljesítésigazolások birtokában havonta nyújthatja be számláját a tárgyhót követő 5-éig. A számlában elkülönítve kell szerepeltetni az őrzési szolgáltatás, rendkívüli szolgáltatás és az alkalmankénti értékszállítás díját.
3. Megrendelő a vállalkozói díjat az igazolt szerződésszerű teljesítést követően Vállalkozó
………………….Banknál vezetett számlájára. történő átutalással, forintban (HUF) teljesíti – a számla befogadásától számított – 30 napon belül, az alábbiak szerint:
• a Kbt. 135. § (1)-(2) és (5)-(6) bekezdései, továbbá a Ptk. 6:130.§ (1) és (2) bekezdés szerint;
• alvállalkozó igénybevétele esetén a fentiek figyelembevételével, de a Ptk. 6:130.§ (1)-(2) bekezdésétől eltérően a Kbt. 135. § (3) bekezdése szerint.
4. Jelen szerződés teljesítése során Megrendelő az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. tv. (Art.) 36/A §-át teljes körben alkalmazza.
5. Késedelmes fizetés esetén Megrendelő, mint szerződő hatóság a Ptk. 6:155.§ szerinti mértékű, és a késedelem időtartamához igazodó késedelmi kamatot továbbá költségátalányt fizet.
6. A vállalkozási díj tartalmazza a Vállalkozó jelen szerződés teljesítése során felmerülő valamennyi költségét, további díjazásra, költségtérítésre Vállalkozó nem jogosult.
VIII. Szerződést biztosító mellékkötelezettségek
1. Meghiúsulási kötbér:
Vállalkozó meghiúsulási kötbér megfizetésére köteles, amennyiben a jelen szerződés teljesítése olyan okból, amiért felelős meghiúsul, értve ez alatt különösen, de nem kizárólagosan azt az esetet, ha a Vállalkozó:
- bármely jelen szerződés szerinti szolgáltatás teljesítését megtagadja, vagy a szolgáltatását nem végzi el a szerződésben meghatározott határidőben és minőségben - 30 napon belül legalább 2 alkalommal azonos megrendelői telephelyen, vagy 30 napon belül legalább 4 alkalommal a mulasztás helyétől függetlenül-,
vagy
- ha sorozatosan (egymást követően legalább 5 alkalommal) elmulasztja a szerződésben rögzített egyéb kötelezettségeinek teljesítését,
A meghiúsulási kötbér mértéke 50.000.000.- Ft
2. Hibás teljesítési kötbér:
Vállalkozó hibás teljesítési kötbér megfizetésére köteles, amennyiben a szerződés szerinti feladatainak valamelyikét nem szerződésszerűen teljesíti. A kötbér érvényesítését megalapozó körülmények leírását, a kötbér mértékére vonatkozó adatokat, és a teljesítés hibás voltának megállapítására vonatkozó rendelkezéseket a jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező 2. sz. melléklet tartalmazza.
3. A Megrendelő az esetleges kötbér igényét írásbeli felszólítás útján érvényesíti, melynek a Vállalkozó köteles 8 naptári napon belül maradéktalanul eleget tenni. Amennyiben a Vállalkozó a fenti irat kézhezvételét követő 3 napon belül magát érdemi indokolással és azt
alátámasztó bizonyítékokkal nem menti ki, akkor a kötbér elismertnek tekintendő. A Kbt-ben foglalt beszámítási feltételek [135.§ (6) bek.] teljesülésekor a kötbér a vállalkozói számlába beszámítható.
IX. Kártérítési kötelezettség
1. A kötbérigények érvényesítése nem zárja ki a szerződésszegésből eredő egyéb igények érvényesítésének lehetőségét.
2. Vállalkozó köteles megtéríteni mindazt a kárt, vagy személyiségi jogsértéssel okozott nem vagyoni sérelmet (sérelemdíj) amelyet alkalmazottai, alvállalkozói, vagy egyéb teljesítési segédei akár szándékosan, akár gondatlan magatartásuk következtében okoznak a Megrendelőnek, vagy harmadik személynek, pl. a megrendelői telephelyek bérlőinek vagy vásárlóinak.
X. Vis maior
1. Vállalkozó nem sújtható kártérítéssel, vagy a szerződés azonnali hatályú felmondásával, ha a késedelmes teljesítés vagy meghiúsulás vis maior eredménye. Jelen szerződésben vis maiornak olyan rendkívüli – előre nem látható – események értendők (pl. földrengés, szélvihar, árvíz, stb.) amelyek a Vállalkozónak felróható okokra nem vezethetők vissza.
XI. A szerződés hatálya, felmondása, megszüntetése
1. Hatályba lépés: mindkét fél általi aláírás napja.
2. Időtartama: határozatlan idejű. A szolgáltatás megkezdésének kezdő napja, valamennyi létesítmény esetében: 201 00.00 perc.
3. Megrendelő jelen szerződést - indoklás nélkül - 90 napos felmondási idővel, a Vállalkozónak küldött írásbeli közlés útján jogosult felmondani.
4. Vállalkozó ismételt, vagy súlyos szerződésszegése esetén Megrendelő jogosult a szerződést a Vállalkozóhoz intézett írásbeli nyilatkozattal – azonnali hatállyal – felmondani.
5. A Vállalkozó részéről súlyos szerződésszegésnek minősül különösen:
- Megrendelő létesítményeiben az őrjárat ellenőrző rendszer nem kerül kiépítésre a szolgáltatás megkezdésnek időpontjáig, illetőleg azok használatára sorozatosan (valamennyi telephelyet figyelembe véve legalább 5 alkalommal) nem kerül sor;
- Vállalkozó késedelmes, vagy hibás teljesítésével összefüggésben a Megrendelő létesítményeinek üzemeltetésében zavart okoz;
- a vonatkozó hatósági előírás, pl. jogszabály, engedély be nem tartása;
- a szolgáltatás nyújtásának egyoldalú leállítása;
- meghiúsulási kötbérre okot adó vállalkozói szerződésszegés;
- az értékszállítás teljesítésére Vállalkozó 60 percet meghaladó késéssel jelenik meg;
- - a Vállalkozó alkalmazottja, alvállalkozója, teljesítési segédje kárt okoz és a kártérítési kötelezettségének nem tesz eleget;
- hatályos szakmai felelősségbiztosítással nem rendelkezik, vagy az megszűnik, vagy annak a fedezete nem teljes körű, figyelemmel a VI.12. pontra;
- a Megrendelő jogellenesen von be alvállalkozót a szerződés teljesítésébe;
- titoktartási kötelezettség megszegése;
- Vállalkozóval szemben csőd-, felszámolási, kényszertörlési eljárás indul, vagy végelszámolását kezdeményezi, továbbá, ha a jelen szerződésben feltüntetett adatainak a változását 3 munkanapon belül nem jelenti be.
6. Megrendelő jogosult és egyben köteles a szerződést felmondani - ha szükséges olyan határidővel, amely lehetővé teszi, hogy a szerződéssel érintett feladata ellátásáról gondoskodni tudjon – ha
a. Vállalkozóban közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely tekintetében fennáll a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltétel;
b. Vállalkozó közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személyben vagy személyes joga szerint jogképes szervezetben, amely tekintetében fennáll a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltétel.
Ennek érdekében a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt Vállalkozó tulajdonosi szerkezetét Megrendelő számára megismerhetővé teszi és a 143. § (3) bekezdése szerinti ügyletekről Megrendelőt haladéktalanul értesíti.
7. Megrendelő a szerződést felmondhatja ha:
a. feltétlenül szükséges a szerződés olyan lényeges módosítása, amely esetében a Kbt. 141. § alapján új közbeszerzési eljárást kell lefolytatni;
b. Vállalkozó nem biztosítja a Kbt. 138. §-ban foglaltak betartását, vagy az Vállalkozó személyében érvényesen olyan jogutódlás következett be, amely nem felel meg a Kbt.
139. §-ban foglaltaknak.
8. A Megrendelő részéről súlyos szerződésszegésnek minősül:
- a havi szolgáltatásról – a teljesítésigazolásokkal ellátott – benyújtott számlát a szerződésben vállalt határidőre nem egyenlíti ki és Vállalkozó írásbeli felszólításának kézhezvételét követő 30 napon belül sem rendezi, Vállalkozó jogosult a szerződés azonnali hatállyal történő felmondására.
XII. Titoktartási kötelezettség
1. Felek kijelentik, hogy a tevékenységük során a tudomásukra jutott üzleti titkot megőrzik. Üzleti titokként definiálnak minden olyan adatot, mely jelen szerződés keretein belül a másik féllel kapcsolatban a tudomásukra jut. Kivételt képez ez alól azon adatok összessége, amely a Kbt. vagy más jogszabályok szerint nyilvános adatnak minősülnek.
2. A titoktartási kötelezettség megszegéséből eredő kárért az ezért felelős fél kártérítési kötelezettséggel tartozik.
3. Felek titoktartási kötelezettsége kiterjed a munkavállalóikra, valamely polgári jogi szerződés alapján munkavégzésre irányuló jogviszony, vagy más jogviszony alapján a féllel kapcsolatban lévő egyéb személyekre is. Ezen személyek magatartásáért a titoktartási kötelezettség viszonylatában az érintett fél, mint saját magatartásáért felel.
4. Felek kifejezetten rögzítik, hogy tudomásuk van arról, hogy Megrendelő köteles a Közbeszerzési Hatóságnak bejelenteni, ha
• Vállalkozó szerződéses kötelezettségét súlyosan megszegte és ez a szerződés felmondásához vagy elálláshoz, kártérítés követeléséhez vagy a szerződés alapján alkalmazható egyéb jogkövetkezmény érvényesítéséhez vezetett, valamint ha Vállalkozó olyan magatartásával, amelyért felelős, részben vagy egészben a szerződés lehetetlenülését okozta. A bejelentésnek tartalmaznia kell a szerződésszegés leírását, az annak alapján alkalmazott jogkövetkezményt, valamint hogy a szerződő fél a szerződésszegést elismerte-e, vagy sor került-e arra vonatkozóan perindításra.
• Vállalkozó szerződéses kötelezettségének jogerős bírósági határozatban megállapított megszegése esetén a szerződésszegés tényét, leírását, lényeges jellemzőit, beleértve azt is,
ha a szerződésszegés a szerződés felmondásához vagy a szerződéstől való elálláshoz, kártérítés követeléséhez vagy a szerződés alapján alkalmazható egyéb szankció érvényesítéséhez vezetett, valamint Vállalkozó szerződő fél olyan magatartásával, amelyért felelős, (részben vagy egészben) a szerződés lehetetlenülését okozta.
5. Felek fenti körben megállapodnak abban, hogy Vállalkozó nem jogosult a fenti adatok átadása miatt a Megrendelővel szemben semmiféle igényt sem érvényesíteni abban az esetben sem, ha bármely átadott tény, vagy körülmény utóbb nem bizonyulna valósnak, kivéve, ha ezzel a Megrendelőnek az adatok átadásának pillanatában tényszerűen tisztában kellett lennie (nem tartozik ide a hibás jogszabály-értelmezésből vagy téves tényállás- értelmezésből származó körülmény, kivéve ha az a Megrendelőnek felróhatóan következett be).
XIII. Egyéb rendelkezések
1. Felek megállapodnak abban, hogy kölcsönösen megismerik egymás rendészeti jellegű szabályait, azok tartalmát a szükséges mértékben összehangolják, különösen a biztonsággal összefüggő nyilvántartási rendszert illetően.
2. A felek, figyelemmel a szerződés tárgyát képező feladatok ellátásánál nélkülözhetetlen operatív intézkedésekre - ideértve a megrendelői intézkedések megtételének, közvetlen utasítások adásának a lehetőségét is - szoros együttműködésre kötelezettek. A Vállalkozó ennek keretében kötelezettséget vállal arra, hogy a jelen vállalkozási szerződés előírásain túlmenően betartja a Megrendelő által hozott normatív intézkedések, szabályzatok előírásait is.
3. A díjak évente legfeljebb a KSH által hivatalosan közzétett, előző évre vonatkozó szolgáltatási infláció mértékével emelkedhetnek. Az őrzés kötelező óradíjára vonatkozó jogszabályi előírások változása esetén a felek tárgyalásokat folytathatnak a díjazás mértékéről, a jogszabályban meghatározott kötelező díjazás mértékéig.
4. Felek megállapodnak abban, hogy a Vállalkozó nem fizethet, illetve számolhat el a szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, amelyek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont ka)-kb) alpontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és amelyek Vállalkozó adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak.
5. Felek megállapodnak abban, hogy amennyiben jelen szerződés bármely pontja kógens jogszabályba ütközne, vagy a közbeszerzési eljárás kötelező érvényű dokumentumának tartalmával ellentétes lenne, akkor jelen szerződés fentieket sértő rendelkezése helyébe – minden további jogcselekmény, így különösen a szerződés módosítása nélkül – a megsértett kötelező érvényű jogszabályi rendelkezés vagy a közbeszerzési dokumentumok rendelkezése kerül. Fentieket kell megfelelően alkalmazni, ha valamely kógens jogszabály akként rendelkezik, hogy valamely rendelkezése a szerződés része és azt szövegszerűen a szerződés nem tartalmazza (az adott rendelkezés a szerződés részét képezi).
6. A vállalkozó további olyan vállalásai, amelyek a közbeszerzési eljárásban értékelésre kerültek - a Kbt. 131. § (2) bekezdésben foglaltakra tekintettel:
A szerződés teljesítésében résztvevő személyi állomány tapasztalata:
„A”: A teljesítésben résztvevő szakmai vezető szakmai tapasztalata:
Ha a teljesítésben résztvevő szakmai vezető rendelkezik
• legalább 1 éves őrzésvédelmi feladatok ellátásában szerzett vezetői gyakorlattal
• legalább 5 éves őrzésvédelmi feladatok ellátásában szerzett vezetői gyakorlattal
• legalább 10 éves őrzésvédelmi feladatok ellátásában szerzett vezetői gyakorlattal
„B”: A teljesítésben résztvevő (egyik) területi vezető szakmai tapasztalata:
Ha a teljesítésben résztvevő területi vezető rendelkezik
• legalább 1 éves őrzésvédelmi feladatok ellátásában szerzett vezetői gyakorlattal
• legalább 5 éves őrzésvédelmi feladatok ellátásában szerzett vezetői gyakorlattal
• legalább 10 éves őrzésvédelmi feladatok ellátásában szerzett vezetői gyakorlattal
„C”: A teljesítésben résztvevő (másik) területi vezető szakmai tapasztalata:
Ha a teljesítésben résztvevő területi vezető rendelkezik
• legalább 1 éves őrzésvédelmi feladatok ellátásában szerzett vezetői gyakorlattal
• legalább 5 éves őrzésvédelmi feladatok ellátásában szerzett vezetői gyakorlattal
• legalább 10 éves őrzésvédelmi feladatok ellátásában szerzett vezetői gyakorlattal
„D”: A teljesítésben résztvevő belső ellenőr szakmai tapasztalata:
Ha a teljesítésben résztvevő belső ellenőr rendelkezik
• legalább 1 éves gyakorlattal személy és vagyonőri szerződések teljesítésének belső ellenőrzésében
• legalább 5 éves gyakorlattal személy és vagyonőri szerződések teljesítésének belső ellenőrzésében
• legalább 10 éves gyakorlattal személy és vagyonőri szerződések teljesítésének belső ellenőrzésében
7. Felek megállapodnak abban, hogy az egyik fél által a másik félnek küldött értesítéseket írásban, legalább ajánlott levél útján, telefaxon vagy e-mailen kell megküldeni az erre a célra a jelen szerződésben meghatározott címre.
Az értesítés közöltnek (kézbesítettnek) tekintendő legkésőbb az ajánlott levél feladását követő 5. (ötödik) munkanapon, vagy a fax, továbbá e-mail küldemény megküldését követő első munkanapon.
XIV. Xxxxxxxx rendezése
1. Szerződő Felek törekednek arra, hogy a szerződéssel kapcsolatban felmerülő vitás kérdéseket elsősorban békés úton, tárgyalási szinten rendezzék. A vitás kérdések rendezésének ideje alatt a Vállalkozó köteles gondoskodni a szerződés teljesítésének folyamatosságáról. Amennyiben a tárgyalások nem vezetnek eredményre, úgy vitás kérdéseik eldöntésére a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bírósághoz fordulnak.
Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a hatályos magyar jogszabályok, így különösen a Ptk., valamint a 2005. évi CXXXIII. A személy és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló törvény rendelkezései az irányadóak.
Szerződő Xxxxx kijelentik, hogy a szerződést elolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt írták alá.
Budapest, 201…………………………………...
Mellékletek:
1. sz. melléklet: Feladatleírás (Műszaki leírás)
2. sz. melléklet: Hibás teljesítési kötbér szabályozása
3. sz. melléklet: Nyilatkozat fenntarthatósági vállalásokra vonatkozóan
………………………………..… ……………..…………………… Megrendelő Vállalkozó
1. sz. melléklet
Feladatleírás (Műszaki leírás)
0.xx. melléklet
Hibás teljesítési kötbér
Nyertes ajánlattevő hibás teljesítési kötbér megfizetésére köteles, amennyiben a szerződésben rögzített vállalásainak valamelyikét a teljesítés során az alábbiak szerint megszegi:
Sor- szá m | A kötbér érvényesítését megalapozó körülmények | A hiba, hiányosság minősítése | Kötbér esetenkénti mértéke [Ft/ellenőrzött eset] | A teljesítés hibás voltának megállapítása | ||||
1. | Az őrszemélyzettel kapcsolatos Megrendelői elvárásokat a közbeszerzési dokumentumok részletesen tartalmazzák. Amennyiben ezen elvárások (ide nem értve a külön szabályozott eseteket) nem teljesülnek a Vállalkozó kötbérfizetésre kötelezett. | jelentős | 150.000,- Ft/esemény (személyenként) | A szerződés teljesítését Megrendelő előzetes bejelentés nélkül, bármikor jogosult ellenőrizni. A szerződés hibás teljesítésének megállapítása történhet bármely arra alkalmas bizonyíték alapján, így különösen az ellenőrzést végző személy írásbeli jelentése, kép-, vagy hangfelvétel alapján, illetve abban az esetben, ha Vállalkozó egyazon munkavállalójára vonatkozóan írásban legalább kettő darab (vásárlói, bérlői) panasz érkezett a Megrendelőhöz. | ||||
2. | Vállalkozó | a | vásárlókkal | kis | 50.000,- Ft/esemény | A szerződés teljesítését Megrendelő előzetes bejelentés | ||
közvetlen kapcsolatban álló | jelentőségű | (személyenként) | nélkül, bármikor jogosult ellenőrizni. A szerződés hibás | |||||
munkavállalói részére formaruhát | teljesítésének | megállapítása | történhet | bármely | arra | |||
biztosít | (a | közbeszerzési | alkalmas bizonyíték alapján, így különösen az ellenőrzést | |||||
dokumentumokban foglaltak | végző személy írásbeli jelentése, kép-, vagy hangfelvétel | |||||||
szerint) és szabályozza a | alapján, illetve abban az esetben, ha Vállalkozó egyazon | |||||||
formaruha | viselésével | munkavállalójára vonatkozóan írásban legalább kettő | ||||||
kapcsolatos szabályokat. A | darab (vásárlói, bérlői) panasz érkezett a Megrendelőhöz. | |||||||
formaruha | viselésével | |||||||
kapcsolatos szabályok megsértése | ||||||||
esetén Vállalkozó kötbérfizetésre | ||||||||
kötelezett. | ||||||||
3. | A feladatellátás tárgyi feltételeivel kapcsolatos | jelentős | 150.000,- Ft /esemény (személyenként, a | A szerződés teljesítését Megrendelő előzetes bejelentés nélkül, bármikor jogosult ellenőrizni. A szerződés hibás |
Megrendelői elvárásokat a | telephelyenként | teljesítésének | megállapítása | történhet | bármely | arra | ||
közbeszerzési dokumentumok | biztosítandó tárgyi | alkalmas bizonyíték alapján, így különösen az ellenőrzést | ||||||
részletesen tartalmazzák. | eszközök tekintetében | végző személy írásbeli jelentése, kép-, vagy hangfelvétel | ||||||
Amennyiben az őrszolgálat | telephelyenként) | alapján. | ||||||
ellátásához szükséges eszközök, | ||||||||
jelzések tekintetében hiány | ||||||||
állapítható meg, illetve nem | ||||||||
megfelelő állapotú eszközök | ||||||||
kerülnek alkalmazásra (ide nem | ||||||||
értve a külön szabályozott | ||||||||
eseteket) Vállalkozó | ||||||||
kötbérfizetésre kötelezett. | ||||||||
4. | A szerződésben rögzített számú, működésben kifogástalan kommunikációs eszköz hiánya, ezáltal a szolgálatellátás veszélyeztetése. | jelentős | 150.000,- Ft /esemény (személyenként) | A szerződés teljesítését Megrendelő előzetes bejelentés nélkül, bármikor jogosult ellenőrizni. A szerződés hibás teljesítésének megállapítása történhet bármely arra alkalmas bizonyíték alapján, így különösen az ellenőrzést végző személy írásbeli jelentése, kép-, vagy hangfelvétel alapján. | ||||
5. | Megrendelő a közbeszerzési | jelentős | 150.000,- Ft /esemény | A szerződés teljesítését Megrendelő előzetes bejelentés | ||||
dokumentumokban a részletesen | (telephelyenként) | nélkül, bármikor jogosult ellenőrizni. A szerződés hibás | ||||||
meghatározta az egyes | teljesítésének | megállapítása | történhet | bármely | arra | |||
telephelyeken ellátandó | alkalmas bizonyíték alapján, így különösen az ellenőrzést | |||||||
feladatokat. Amennyiben a | végző személy írásbeli jelentése, kép-, vagy hangfelvétel | |||||||
teljesítés során Vállalkozó nem | alapján. | |||||||
biztosítja szerződésben | ||||||||
meghatározott időtartamban a | ||||||||
meghatározott létszámmal történő | ||||||||
feladatellátást, kötbérfizetésre | ||||||||
kötelezett. | ||||||||
6. | Megrendelő a közbeszerzési dokumentumokban részletesen meghatározta az egyes telephelyeken ellátandó | jelentős | 150.000,- Ft /esemény (személyenként) | A szerződés teljesítését Megrendelő előzetes bejelentés nélkül, bármikor jogosult ellenőrizni. A szerződés hibás teljesítésének megállapítása történhet bármely arra alkalmas bizonyíték alapján, így különösen az ellenőrzést |
feladatokat. Amennyiben előre nem tervezhető módon eseti jellegű létszámproblémák adódnak, Vállalkozó köteles erről Megrendelőt azonnal tájékoztatni, és a hiányzó létszám pótlásáról 2 órán belül gondoskodni. Amennyiben Vállalkozó ezen kötelezettségének határidőben nem tesz eleget, úgy kötbérfizetésre kötelezett. | végző személy írásbeli jelentése, kép-, vagy hangfelvétel alapján. | |||
7. | Megrendelő a szerződéskötésig átadja Vállalkozónak valamennyi telephely érvényes házirendjét. Amennyiben a Vállalkozó az adott telephely házirendjét, működési rendjét nem tartja, tartatja be kötbérfizetésre kötelezett. | Gondatlan: kis jelentőségű | 50.000,- Ft/esemény | A szerződés teljesítését Megrendelő előzetes bejelentés nélkül, bármikor jogosult ellenőrizni. A szerződés hibás teljesítésének megállapítása történhet bármely arra alkalmas bizonyíték alapján, így különösen az ellenőrzést végző személy írásbeli jelentése, kép-, vagy hangfelvétel alapján, illetve abban az esetben, ha Vállalkozóval szemben a házirend be nem tartása miatt írásban legalább kettő darab (vásárlói, bérlői) panasz érkezett a Megrendelőhöz. |
Szándékos: jelentős | 150.000,- Ft /esemény | |||
8. | Megrendelőnek, vásárlóknak, bérlőknek való károkozás esetén Vállalkozó kötbérfizetésre kötelezett. | Gondatlan károkozás: kis jelentőségű | 50.000,- Ft/esemény | A szerződés teljesítését Megrendelő előzetes bejelentés nélkül, bármikor jogosult ellenőrizni. A szerződés hibás teljesítésének megállapítása történhet bármely arra alkalmas bizonyíték alapján, így különösen az ellenőrzést végző személy írásbeli jelentése, kép-, vagy hangfelvétel, károsult írásbeli panasza alapján. |
Szándékos károkozás: jelentős | 150.000,- Ft /esemény |
9. | Amennyiben az őrszemélyzet bármely tagja a szerződés szerinti feladatát ittas, vagy bódult állapotban végzi, Vállalkozó kötbérfizetésre kötelezett. | súlyos | 300.000,- Ft/esemény (személyenként) | A szerződés teljesítését Megrendelő előzetes bejelentés nélkül, bármikor jogosult ellenőrizni. A szerződés hibás teljesítésének megállapítása történhet bármely arra alkalmas bizonyíték alapján, így különösen az ellenőrzést végző személy írásbeli jelentése, kép-, vagy hangfelvétel alapján, illetve abban az esetben, ha Vállalkozó egyazon munkavállalójára vonatkozóan írásban legalább kettő darab (vásárlói, bérlői) panasz érkezett a Megrendelőhöz. |
10. | Amennyiben az őrszemélyzet bármely tagja szolgálatellátás ideje alatt elalszik, Vállalkozó kötbérfizetésre kötelezett. | súlyos | 300.000,- Ft/esemény (személyenként) | A szerződés teljesítését Megrendelő előzetes bejelentés nélkül, bármikor jogosult ellenőrizni. A szerződés hibás teljesítésének megállapítása történhet bármely arra alkalmas bizonyíték alapján, így különösen az ellenőrzést végző személy írásbeli jelentése, kép-, vagy hangfelvétel alapján, illetve abban az esetben, ha Vállalkozó egyazon munkavállalójára vonatkozóan írásban legalább kettő darab (vásárlói, bérlői) panasz érkezett a Megrendelőhöz. |
11. | Amennyiben az őrutasításban foglalt előírásokat az őrszemélyzet bármely tagja megszegi, a Vállalkozó kötbérfizetésre kötelezett. | Gondatlan: kis jelentőségű | 50.000,- Ft/esemény | A szerződés teljesítését Megrendelő előzetes bejelentés nélkül, bármikor jogosult ellenőrizni. A szerződés hibás teljesítésének megállapítása történhet bármely arra alkalmas bizonyíték alapján, így különösen az ellenőrzést végző személy írásbeli jelentése, kép-, vagy hangfelvétel alapján. |
Szándékos: jelentős | 150.000,- Ft /esemény | |||
12. | Amennyiben a szerződésben, őrutasításban, szabályzatban rögzített jelentési kötelezettségét a teljesítésben résztvevő bármely személy elmulasztja, a Vállalkozó kötbérfizetésre kötelezett | jelentős | 150.000,- Ft /esemény | A szerződés teljesítését Megrendelő előzetes bejelentés nélkül, bármikor jogosult ellenőrizni. A szerződés hibás teljesítésének megállapítása történhet bármely arra alkalmas bizonyíték alapján, így különösen az ellenőrzést végző személy írásbeli jelentése, kép-, vagy hangfelvétel alapján. |
13. | Amennyiben az őrszemélyzet bármely tagja intézkedési kötelezettség elmulasztja, a Vállalkozó kötbérfizetésre | jelentős | 150.000,- Ft /esemény | A szerződés teljesítését Megrendelő előzetes bejelentés nélkül, bármikor jogosult ellenőrizni. A szerződés hibás teljesítésének megállapítása történhet bármely arra alkalmas bizonyíték alapján, így különösen az ellenőrzést |
kötelezett | végző személy írásbeli jelentése, kép-, vagy hangfelvétel alapján, illetve abban az esetben, ha Vállalkozó egyazon munkavállalójára vonatkozóan írásban legalább kettő darab (vásárlói, bérlői) panasz érkezett a Megrendelőhöz. | |||
14. | A közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint a Vállalkozó köteles a teljesítésben résztevőket maga is ellenőrizni, az ellenőrzéseket megfelelően dokumentálni. Ennek elmaradása esetén Vállalkozó kötbérfizetésre kötelezett. | jelentős | 150.000,- Ft /esemény | A szerződés teljesítését Megrendelő előzetes bejelentés nélkül, bármikor jogosult ellenőrizni. A szerződés hibás teljesítésének megállapítása történhet bármely arra alkalmas bizonyíték alapján, így különösen az ellenőrzést végző személy írásbeli jelentése, kép-, vagy hangfelvétel alapján. |
15. | Amennyiben a szerződésben, őrutasításban, szabályzatban meghatározott rendkívüli eseményeket, vészhelyzeteket a Vállalkozó szakszerűtlenül, vagy szabályellenesen kezeli, az ebből bármilyen sérülés, kár következik, úgy Vállalkozó kötbérfizetésre kötelezett. | jelentős | 150.000,- Ft /esemény | A szerződés teljesítését Megrendelő előzetes bejelentés nélkül, bármikor jogosult ellenőrizni. A szerződés hibás teljesítésének megállapítása történhet bármely arra alkalmas bizonyíték alapján, így különösen az ellenőrzést végző személy írásbeli jelentése, kép-, vagy hangfelvétel, károsult írásbeli panasza alapján. |
16. | A Megrendelő telephelyein, a vonatkozó jogszabályi előírásokkal összhangban dohányzás kizárólag az erre a célra kijelölt helyeken történhet. A dohányzásra vonatkozó szabályok betartása, betartatása Vállalkozó feladata, így azok be nem tartása esetén Vállalkozó kötbérfizetésre kötelezett. | kis jelentőségű | 50.000,- Ft/esemény (személyenként) | A szerződés teljesítését Megrendelő előzetes bejelentés nélkül, bármikor jogosult ellenőrizni. A szerződés hibás teljesítésének megállapítása történhet bármely arra alkalmas bizonyíték alapján, így különösen az ellenőrzést végző személy írásbeli jelentése, kép-, vagy hangfelvétel alapján, illetve abban az esetben, ha Vállalkozó egyazon munkavállalójára vonatkozóan írásban legalább kettő darab (vásárlói, bérlői) panasz érkezett a Megrendelőhöz. |
17. | A Megrendelő által | jelentős | 150.000,- Ft /esemény | A szerződés teljesítését Megrendelő előzetes bejelentés |
meghatározott be-, kiléptetési és az objektumban történő benntartózkodásra vonatkozó szabályok betartása, betartatása Vállalkozó feladata, így azok be nem tartása (pl.: illetéktelen parkolás tűrése, adminisztráció elmaradása) esetén Vállalkozó kötbérfizetésre kötelezett. | nélkül, bármikor jogosult ellenőrizni. A szerződés hibás teljesítésének megállapítása történhet bármely arra alkalmas bizonyíték alapján, így különösen az ellenőrzést végző személy írásbeli jelentése, kép-, vagy hangfelvétel alapján. | |||
18. | A Vállalkozó valamennyi alkalmazottjára, megbízottjára képviselőjére irányadóak a közbeszerzési dokumentumokban foglalt előírások és az általános viselkedési normák. Amennyiben az őrszemélyzet bármely tagja megsérti ezen előírásokat, és a vásárlókkal, látogatókkal szemben meg nem engedhető hangnemet alkalmaz, méltatlan bánásmódot alkalmaz, a Vállalkozó kötbérfizetésre kötelezett. | jelentős | 150.000,- Ft/esemény (személyenként) | A szerződés teljesítését Megrendelő előzetes bejelentés nélkül, bármikor jogosult ellenőrizni. A szerződés hibás teljesítésének megállapítása történhet bármely arra alkalmas bizonyíték alapján, így különösen az ellenőrzést végző személy írásbeli jelentése, kép-, vagy hangfelvétel alapján, illetve abban az esetben, ha Vállalkozó egyazon munkavállalójára vonatkozóan írásban legalább kettő darab (vásárlói, bérlői) panasz érkezett a Megrendelőhöz. |
19. | Amennyiben az őrszemélyzet bármely tagja az adott telephelyekre érvényes őrutasítástól eltérő őrmozgást tanúsít (pl. csoportos séta), Vállalkozó kötbérfizetésre kötelezett. | kis jelentőségű | 50.000,- Ft/esemény (személyenként) | A szerződés teljesítését Megrendelő előzetes bejelentés nélkül, bármikor jogosult ellenőrizni. A szerződés hibás teljesítésének megállapítása történhet bármely arra alkalmas bizonyíték alapján, így különösen az ellenőrzést végző személy írásbeli jelentése, kép-, vagy hangfelvétel alapján. |
0.xx. melléklet
Nyilatkozat fenntarthatósági vállalásokra vonatkozóan
A(z) …………………. képviseletében …………… ügyvezető az „Őrzési és alkalmankénti biztonsági szolgáltatás ellátása” tárgyú közbeszerzési eljárásban kiválasztott vállalkozóként – e nyilatkozat megtételével – tudomásul veszem, hogy a szakmai feladatok, azok maradéktalan ellátása mellett akkor tekinthetők elvégzettnek, ha a vállalkozó az alábbi fenntarthatósági vállalásoknak is eleget tesz:
• vállaljuk, hogy a szerződés vállalt teljesítése során a kommunikációt mind a megrendelővel, mind egyéb érintett harmadik féllel, mindenekelőtt, és elsősorban elektronikus úton, azaz e-mail, vagy telefon útján biztosítjuk, nem pedig papír alapú kommunikációval,
• vállaljuk, hogy a szerződés teljesítése során a papír alapú kommunikációban az újrahasznosított papírt fogjuk preferálni.
Kelt
………………………. cégszerű aláírás
4. sz. melléklet
Kapcsolattartók
FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT CSARNOK ÉS PIAC IGAZGATÓSÁGA
1117 Budapest, Xxxxxx Xxxxxx u. 7-9.
3.KÖTET
A BESZERZÉS TÁRGYA, MŰSZAKI LEÍRÁS
Bosnyák téri Vásárcsarnok
(1100 Xxxxxxxx, Xxxxxxx xx 0-00.)
Területe: 12.702 m2, ebből a felépítmény: 4.322 m2, több bejárattal rendelkező létesítmény.
Általános vagyonvédelmi feladatok a 2005 évi CXXXIII. tv. értelmében:
- Különböző jogsértések megelőzése, megszakítása (lopás, zseblopás, rongálás, engedély nélküli árusítás, kéregetés, garázda, közösségellenes magatartás).
- Jogsértés bekövetkeztekor a szükséges, azonnali intézkedések megtétele (rendőrség, egyéb hatóság értesítése).
- Rendkívüli esemény bekövetkeztekor a szükséges intézkedések azonnali megtétele, segítségnyújtás megadása (rosszullét, haláleset, bombariadó, katasztrófa kárelhárítási feladatok).
- Rászorulók segítése (mozgássérült, mozgásában, látásában korlátozott).
- Rendkívüli esemény esetén az intézkedésre jogosult vezetők értesítése.
- Rendészeti feladatok meghatározott helyen ki- és bemenő forgalom ellenőrzése (személy- és gépjárműforgalom) adminisztrációs teendők ellátása, csomagátvizsgálás.
- A Vásárcsarnok kapuinak nyitása-zárása a megadott nyitvatartási időnek megfelelően.
- Az elektromos őrjárat ellenőrző rendszer szerződés szerinti használata.
- Irodaház riasztórendszer figyelése, kezelése.
- A területen megjelenő turisták, látogatók, vásárlók szükség szerinti kísérése, útbaigazítása.
- A területen található szelektív hulladékgyűjtők felügyelete, illetve annak felügyelete, hogy állati eredetű hulladék ne keveredhessen a kommunális hulladékkal.
- A szelektív hulladékgyűjtő edények elszállításának, cseréjének felügyelete, az edényzet biztonsági kísérése.
- A szelektív hulladékgyűjtők védelme.
- A hulladékgyűjtőkön kívül észlelt állati, veszélyes hulladék esetében a terület őrzése, biztosítása, a szakszemélyzet értesítése mellett.
Vásárcsarnok működési rendje:
Hétfő | 06.00-17.00 | |
Kedd-péntek | 06.00-18.00 | |
Szombat | 06.00-14.00 | |
Szükséges létszám: | Nappal | Éjszaka |
Hétfő-szombat | 3 fő | 2 fő |
Vasárnap | 2 fő | 2 fő |
408 óra/hét |
Vámház körúti Vásárcsarnok
(1093 Budapest, Vámház körút 1-3.)
Területe: 10.442 m2, ebből a felépítmény: 21.251 m2, több bejárattal rendelkező létesítmény.
Általános vagyonvédelmi feladatok nyitvatartási időben
- Különböző jogsértések megelőzése, megszakítása (lopás, zseblopás, rongálás, engedély nélküli árusítás, kéregetés, garázda, közösségellenes magatartás).
- Jogsértés bekövetkeztekor a szükséges, azonnali intézkedések megtétele (rendőrség, egyéb hatóság értesítése).
- Rendkívüli esemény bekövetkeztekor a szükséges intézkedések azonnali megtétele, segítségnyújtás megadása (rosszullét, haláleset, bombariadó, katasztrófa kárelhárítási feladatok).
- Rászorulók segítése (mozgássérült, mozgásában, látásában korlátozott).
- Rendkívüli esemény esetén az intézkedésre jogosult vezetők értesítése.
- Rendészeti feladatok meghatározott helyen ki- és bemenő forgalom ellenőrzése (személy- és gépjárműforgalom) adminisztrációs teendők ellátása, csomagátvizsgálás.
- A Vásárcsarnok kapuinak nyitása-zárása a megadott nyitvatartási időnek megfelelően.
- Az elektromos őrjárat ellenőrző rendszer szerződés szerinti használata.
- Nyitvatartási időben 2 fő biztonsági őr a rámpát felügyeli, irányítja és dokumentálja az áruszállító gépkocsik forgalmát.
- A területen megjelenő turisták, látogatók, vásárlók szükség szerinti kísérése, útbaigazítása.
- A területen található szelektív hulladékgyűjtők felügyelete, illetve annak felügyelete, hogy állati eredetű hulladék ne keveredhessen a kommunális hulladékkal.
- A szelektív hulladékgyűjtő edények elszállításának, cseréjének felügyelete, az edényzet biztonsági kísérése.
- A szelektív hulladékgyűjtők védelme.
- A hulladékgyűjtőkön kívül észlelt állati, veszélyes hulladék esetében a terület őrzése, biztosítása, a szakszemélyzet értesítése mellett.
Vásárcsarnok működési rendje:
Hétfő-szombat | 06.00-17.00 | |
Kedd-péntek | 06.00-18.00 | |
Szombat | 06.00-15.00 | |
Szükséges létszám: | Nappal | Éjszaka |
Hétfő-szombat | 6 fő | 3 fő |
Vasárnap | 3 fő | 3 fő |
720 óra/hét |
Rákóczi téri Vásárcsarnok
(1084 Budapest, Rákóczi tér 7-8.)
Területe: 5.334 m2, ebből a felépítmény: 11.750 m2, több bejárattal rendelkező létesítmény.
Általános vagyonvédelmi feladatok nyitvatartási időben
- Különböző jogsértések megelőzése, megszakítása (lopás, zseblopás, rongálás, engedély nélküli árusítás, kéregetés, garázda, közösségellenes magatartás).
- Jogsértés bekövetkeztekor a szükséges, azonnali intézkedések megtétele (rendőrség, egyéb hatóság értesítése).
- Rendkívüli esemény bekövetkeztekor a szükséges intézkedések azonnali megtétele, segítségnyújtás megadása (rosszullét, haláleset, bombariadó, katasztrófa kárelhárítási feladatok).
- Rászorulók segítése (mozgássérült, mozgásában, látásában korlátozott).
- Rendkívüli esemény esetén az intézkedésre jogosult vezetők értesítése.
- A Vásárcsarnok kapuinak nyitása-zárása a megadott nyitvatartási időnek megfelelően.
- Az elektromos őrjárat ellenőrző rendszer szerződés szerinti használata (beletartozik a Vásárcsarnokhoz tartozó mélygarázs ellenőrzése is).
- Tűzjelző rendszer felügyelete, kezelése.
- A területen megjelenő turisták, látogatók, vásárlók szükség szerinti kísérése, útbaigazítása.
- A területen található szelektív hulladékgyűjtők felügyelete, illetve annak felügyelete, hogy állati eredetű hulladék ne keveredhessen a kommunális hulladékkal.
- A szelektív hulladékgyűjtő edények elszállításának, cseréjének felügyelete, az edényzet biztonsági kísérése.
- A szelektív hulladékgyűjtők védelme.
- A hulladékgyűjtőkön kívül észlelt állati, veszélyes hulladék esetében a terület őrzése, biztosítása, a szakszemélyzet értesítése mellett.
Vásárcsarnok működési rendje: Hétfő: 06.00-16.00
Kedd-péntek: 06.00-18.00
Szombat: 06.00-13.00
Szükséges létszám:
Nappal Éjszaka
Hétfő-vasárnap 2 fő 1 fő
252 óra/hét
Tétényi úti Üzletközpont
(1119 Budapest, Tétényi út 63.)
Területe: 9.305 m2, ebből a felépítmény: 13.315 m2, részben fedett létesítmény.
Általános vagyonvédelmi feladatok nyitvatartási időben
- Különböző jogsértések megelőzése, megszakítása (lopás, zseblopás, rongálás, engedély nélküli árusítás, kéregetés, garázda, közösségellenes magatartás).
- Jogsértés bekövetkeztekor a szükséges, azonnali intézkedések megtétele (rendőrség, egyéb hatóság értesítése).
- Rendkívüli esemény bekövetkeztekor a szükséges intézkedések azonnali megtétele, segítségnyújtás megadása (rosszullét, haláleset, bombariadó, katasztrófa kárelhárítási feladatok).
- Rászorulók segítése (mozgássérült, mozgásában, látásában korlátozott).
- Rendkívüli esemény esetén az intézkedésre jogosult vezetők értesítése.
- Rendészeti feladatok meghatározott helyen ki- és bemenő forgalom ellenőrzése, gépjárműforgalom adminisztrációs teendők ellátása, csomagátvizsgálás.
- Az Üzletközpont kapuinak nyitása-zárása a megadott nyitvatartási időnek megfelelően.
- Az elektromos őrjárat ellenőrző rendszer szerződés szerinti használata.
- A területen megjelenő turisták, látogatók, vásárlók szükség szerinti kísérése, útbaigazítása.
- A területen található szelektív hulladékgyűjtők felügyelete, illetve annak felügyelete, hogy állati eredetű hulladék ne keveredhessen a kommunális hulladékkal.
- A szelektív hulladékgyűjtő edények elszállításának, cseréjének felügyelete, az edényzet biztonsági kísérése.
- A szelektív hulladékgyűjtők védelme.
- A hulladékgyűjtőkön kívül észlelt állati, veszélyes hulladék esetében a terület őrzése, biztosítása, a szakszemélyzet értesítése mellett.
Üzletközpont működési rendje: Hétfő: 07.00-17.00
Kedd-péntek: 07.00-18.00
Szombat: 07.00-13.00
Szükséges létszám:
Nappal Éjszaka
Hétfő-vasárnap 2 fő 2 fő
336 óra/hét
Fehérvári úti Vásárcsarnok
(1117 Budapest, Kőrösy József u. 7-9.)
Területe: 8.685 m2, ebből a felépítmény: 10.981 m2, több bejárattal rendelkező létesítmény +
1.546 m2 kiterjedésű zöldterület a Vásárcsarnok Október huszonharmadika utca felőli oldalán.
Általános vagyonvédelmi feladatok nyitvatartási időben
- Különböző jogsértések megelőzése, megszakítása (lopás, zseblopás, rongálás, engedély nélküli árusítás, kéregetés, garázda, közösségellenes magatartás).
- Jogsértés bekövetkeztekor a szükséges, azonnali intézkedések megtétele (rendőrség, egyéb hatóság értesítése).
- Rendkívüli esemény bekövetkeztekor a szükséges intézkedések azonnali megtétele, segítségnyújtás megadása (rosszullét, haláleset, bombariadó, katasztrófa kárelhárítási feladatok).
- Rászorulók segítése (mozgássérült, mozgásában, látásában korlátozott).
- Rendkívüli esemény esetén az intézkedésre jogosult vezetők értesítése.
- Rendészeti feladatok meghatározott helyen ki- és bemenő forgalom ellenőrzése (személy- és gépjárműforgalom) adminisztrációs teendők ellátása, csomagátvizsgálás.
- A Vásárcsarnok kapuinak nyitása-zárása a megadott nyitvatartási időnek megfelelően.
- Az elektromos őrjárat ellenőrző rendszer szerződés szerinti használata.
- Tűzjelző rendszerek felügyelete, kezelése.
- Október huszonharmadika utcai zöldterület rendszeres ellenőrzése, jogsértő magatartás megszűntetése.
- Riasztórendszerek figyelése, kezelése.
- A területen megjelenő turisták, látogatók, vásárlók szükség szerinti kísérése, útbaigazítása.
- A területen található szelektív hulladékgyűjtők felügyelete, illetve annak felügyelete, hogy állati eredetű hulladék ne keveredhessen a kommunális hulladékkal.
- A szelektív hulladékgyűjtő edények elszállításának, cseréjének felügyelete, az edényzet biztonsági kísérése.
- A szelektív hulladékgyűjtők védelme.
- A hulladékgyűjtőkön kívül észlelt állati, veszélyes hulladék esetében a terület őrzése, biztosítása, a szakszemélyzet értesítése mellett.
Vásárcsarnok működési rendje:
Hétfő: 06.30-17.00
Kedd-péntek: 06.30-18.00
Szombat: 06.30-15.00
Vasárnap (süllyesztett szint) 07.00-14.00
Virágsor
Hétfő-péntek: 06.30-18.00
Szombat: 06.30-16.00
Vasárnap: 07.00-14.00
Szükséges létszám:
Nappal Éjszaka
Hétfő-vasárnap 3 fő 1 fő
336 óra/hét
Flórián téri Üzletközpont
(1033 Budapest, Flórián tér 6-9.)
Területe: 8.866 m2, ebből a felépítmény: 17.990 m2, több bejárattal rendelkező létesítmény +
2.075 m2 kiterjedésű parkoló.
Általános vagyonvédelmi feladatok nyitvatartási időben
- Különböző jogsértések megelőzése, megszakítása (lopás, zseblopás, rongálás, engedély nélküli árusítás, kéregetés, garázda, közösségellenes magatartás).
- Jogsértés bekövetkeztekor a szükséges, azonnali intézkedések megtétele (rendőrség, egyéb hatóság értesítése).
- Rendkívüli esemény bekövetkeztekor a szükséges intézkedések azonnali megtétele, segítségnyújtás megadása (rosszullét, haláleset, bombariadó, katasztrófa kárelhárítási feladatok).
- Rászorulók segítése (mozgássérült, mozgásában, látásában korlátozott).
- Rendkívüli esemény esetén az intézkedésre jogosult vezetők értesítése.
- Az Üzletközpont kapuinak nyitása-zárása a megadott nyitvatartási időnek megfelelően.
- Az elektromos őrjárat ellenőrző rendszer szerződés szerinti használata.
- Az Üzletközpont melletti parkoló ellenőrzése.
- Riasztórendszer figyelése, kezelése.
- A területen megjelenő turisták, látogatók, vásárlók szükség szerinti kísérése, útbaigazítása.
- A területen található szelektív hulladékgyűjtők felügyelete, illetve annak felügyelete, hogy állati eredetű hulladék ne keveredhessen a kommunális hulladékkal.
- A szelektív hulladékgyűjtő edények elszállításának, cseréjének felügyelete, az edényzet biztonsági kísérése.
- A szelektív hulladékgyűjtők védelme.
- A hulladékgyűjtőkön kívül észlelt állati, veszélyes hulladék esetében a terület őrzése, biztosítása, a szakszemélyzet értesítése mellett.
Üzletközpont működési rendje: Hétfő-péntek: 07.00-19.00
Szombat: 07.00-14.00
Szükséges létszám:
Nappal Éjszaka
Hétfő-szombat 3 fő 1 fő
Vasárnap 2 fő 1 fő
324 óra/hét
Kórház utcai Vásárcsarnok
(1035 Budapest, Kórház u. 37-41.)
Területe: 7.823 m2, ebből a felépítmény: 3.642 m2, részben fedett létesítmény.
Általános vagyonvédelmi feladatok nyitvatartási időben
- Különböző jogsértések megelőzése, megszakítása (lopás, zseblopás, rongálás, engedély nélküli árusítás, kéregetés, garázda, közösségellenes magatartás).
- Jogsértés bekövetkeztekor a szükséges, azonnali intézkedések megtétele (rendőrség, egyéb hatóság értesítése).
- Rendkívüli esemény bekövetkeztekor a szükséges intézkedések azonnali megtétele, segítségnyújtás megadása (rosszullét, haláleset, bombariadó, katasztrófa kárelhárítási feladatok).
- Rászorulók segítése (mozgássérült, mozgásában, látásában korlátozott).
- Rendkívüli esemény esetén az intézkedésre jogosult vezetők értesítése.
- Rendészeti feladatok meghatározott helyen ki- és bemenő forgalom ellenőrzése (személy- és gépjárműforgalom) adminisztrációs teendők ellátása, csomagátvizsgálás.
- A Vásárcsarnok kapuinak nyitása-zárása a megadott nyitvatartási időnek megfelelően.
- Az elektromos őrjárat ellenőrző rendszer szerződés szerinti használata.
- A területen megjelenő turisták, látogatók, vásárlók szükség szerinti kísérése, útbaigazítása.
- A területen található szelektív hulladékgyűjtők felügyelete, illetve annak felügyelete, hogy állati eredetű hulladék ne keveredhessen a kommunális hulladékkal.
- A szelektív hulladékgyűjtő edények elszállításának, cseréjének felügyelete, az edényzet biztonsági kísérése.
- A szelektív hulladékgyűjtők védelme.
- A hulladékgyűjtőkön kívül észlelt állati, veszélyes hulladék esetében a terület őrzése, biztosítása, a szakszemélyzet értesítése mellett.
Vásárcsarnok működési rendje: Hétfő: 07.00-16.00
Kedd-péntek: 06.00-18.00
Szombat: 06.00-14.00
Szükséges létszám:
Nappal Éjszaka
Hétfő-szombat 2 fő 1 fő
Vasárnap 1 fő 1 fő
240 óra/hét
Nagykőrösi úti Használtcikk Piac
(1194 Budapest, Nagykőrösi út 156.)
Területe: 16.498 m2, ebből a felépítmény: 4.560 m2, részben fedett létesítmény.
Általános vagyonvédelmi feladatok nyitvatartási időben
- Különböző jogsértések megelőzése, megszakítása (lopás, zseblopás, rongálás, engedély nélküli árusítás, kéregetés, garázda, közösségellenes magatartás).
- Jogsértés bekövetkeztekor a szükséges, azonnali intézkedések megtétele (rendőrség, egyéb hatóság értesítése).
- Rendkívüli esemény bekövetkeztekor a szükséges intézkedések azonnali megtétele, segítségnyújtás megadása (rosszullét, haláleset, bombariadó, katasztrófa kárelhárítási feladatok).
- Rászorulók segítése (mozgássérült, mozgásában, látásában korlátozott).
- Rendkívüli esemény esetén az intézkedésre jogosult vezetők értesítése.
- Rendészeti feladatok meghatározott helyen ki- és bemenő forgalom ellenőrzése, gépjárműforgalom adminisztrációs teendők ellátása, csomagátvizsgálás.
- A Piac kapuinak nyitása-zárása a megadott nyitvatartási időnek megfelelően.
- Az elektromos őrjárat ellenőrző rendszer szerződés szerinti használata.
- A területen megjelenő turisták, látogatók, vásárlók szükség szerinti kísérése, útbaigazítása.
- A területen található szelektív hulladékgyűjtők felügyelete, illetve annak felügyelete, hogy állati eredetű hulladék ne keveredhessen a kommunális hulladékkal.
- A szelektív hulladékgyűjtő edények elszállításának, cseréjének felügyelete, az edényzet biztonsági kísérése.
- A szelektív hulladékgyűjtők védelme.
- A hulladékgyűjtőkön kívül észlelt állati, veszélyes hulladék esetében a terület őrzése, biztosítása, a szakszemélyzet értesítése mellett.
Piac működési rendje: Hétfő-péntek: 08.00-16.00
Szombat: 05.00-15.00
Vasárnap: 08.00-13.00
Szükséges létszám:
Nappal Éjszaka
Hétfő-vasárnap 2 fő 2 fő
Szombaton plusz 2 fő 10 órában
356 óra/hét