Szerződések
2018.06.14.
Szerződések
1) A megkötött határozatlan idejű lakásbérleti szerződések közül hány határozatlan idejű szerződés felmondása lépett hatályba 2017-ben, illetve 2018-ban?
2017-ben összesen 982 db határozatlan idejű bérleti szerződés NET általi felmondása hatályosult, 2018 első 3 hónapjában pedig további 238. A bérleti díj és közös költség tartozás miatt felmondott szerződések közel 70%-ban a bérlők határozott idejű szerződés kötésével továbbra is a NET Programban maradnak, és ezáltal megőrzik lakhatásukat.
2) 2017. december 31-én hány lakásbérleti szerződése volt a NET Zrt.-nek? Ebből hány határozatlan idejű szerződés volt? Hány határozott idejű bérleti szerződés volt?
2017. december 31-én összesen 31 338 db élő bérleti szerződése volt a NET Zrt.-nek, melyből 30 123 db volt határozatlan idejű.
Eddig az időpontig összesen 2 388 határozott bérleti szerződést (HBSZ) kötött a Társaság, melyek közül az időszak végén 1 215 volt érvényben.
3) 2018 legutóbbi olyan időpontjában, amelyre rendelkezésre áll összesítés, hány lakásbérleti szerződése volt a NET Zrt.-nek? Ebből hány határozatlan idejű szerződés volt? Hány határozott idejű bérleti szerződés volt?
2018. március 31-én összesen 32 337 lakásbérleti szerződés volt hatályban, ebből 31 139 határozatlan idejű bérleti szerződés volt aktív és 1 198 darab élő HBSZ volt érvényben (az összesen eddig az időpontig megkötött 2 540 db-ból).
4) A bérleti szerződések közül hány darab volt problémamentes (határidőben teljesítő, vagy 30 napon belül késedelmes), illetve 6 hónapot elérő lakbérfizetési elmaradásban 2017. december 31-én, illetve 2018. március 31-én?
A határozatlan idejű bérleti szerződések mintegy 72,6%-a problémamentes volt (késedelem nélküli, vagy maximum 30 napon belüli késedelemben lévő) mindkét időpontban. A késedelmek jelentős része is csak technikainak számító 1-2 hónapnyi lakbérrel tartozott ezekben az időpontokban.
5) A lakásbérleti szerződések közül hány darab esetében történt meg, hogy a bérő(k) 6 hónapot elérő lakbérfizetési késedelembe estek?
4,4 % (1 320 db) körül alakult az 6 hónapot elérő, vagy meghaladó lakbérfizetéssel elmaradók aránya. Az eddigi tapasztalatok alapján elmondható, hogy a 6 havi tartozást elérő és utolsó fizetési felszólítást kapó bérlők mintegy 50% befizetéssel csökkenti a tartozását, így a bérleti szerződés felmondásra nem kerül sor.
6) Mennyi volt a NET Zrt. bérlői által felhalmozott lakbérhátralék összege összesen 2017. december 31-én és 2018 legutóbbi olyan időpontjában, amelyre rendelkezésre áll összesítés?
A Társaság bérlőinek bérleti díj fizetési fegyelme kezdetektől fogva kifejezetten jó és a vizsgált időszakban javuló tendenciát mutat. Az alábbi táblázatban a fejlécben jelzett időpontig kiszámlázott és befizetett összes bérleti díj szerepel a 2018. május 15-i állapot szerint. Ez az időpont azért fontos, mert a beérkező bérleti díjak mindig a legkorábbi nyitott számlára számolódnak el, így a korábbi évek teljesítési mutatói is folyamatosan változnak.
2016. december 31. | 2017. december 31. | 2018. március 31. | ||
Határozatlan idejű szerződések | ||||
Kiszámlázott bérleti díj | 6 000 000 000 Ft | 9 943 139 452 Ft | 10 965 450 560 Ft | |
Teljesítési ráta | 93,5% | 95,3% | 95,7% | |
Teljes portfolió | ||||
Kiszámlázott bérleti díj | 6 378 929 398 Ft | 10 180 947 044 Ft | 11 238 484 717 Ft | |
Teljesítési ráta | 93,3% | 95,1% | 95,4% |
7) Hány lakáskiürítés iránti eljárást kellett indítania a NET Zrt-nek 2017. december 31-ig, illetve 2018. március 31-ig? Kérjük, az elérhető legkisebb területi bontásban adjanak számunkra adatot.
A NET Zrt. indulása óta 2017. december 31-ig összesen 501 esetben került sor az ingatlan végrehajtó általi kiürítésére (2018 első három hónapjában nem volt ilyen eset). Ez az összes megkötött szerződés kevesebb, mint 1,5%-a.
A lakáskiürítési eljárásokkal kapcsolatban elmondható, hogy jelentős részében a lakás a kiürítés időpontjában már eleve üres volt és a lakott ingatlanokra indított eljárások is kezelhető problémákkal, békésen zajlottak.
A lakáskiürítési eljárások területi megoszlását az összes befejezett eljárás arányában az alábbi táblázat mutatja:
2017.12.31-ig lezárult eljárások | |
Bács-Kiskun | 4,4% |
Baranya | 2,6% |
Békés | 5,8% |
Borsod-Abaúj-Zemplén | 15,9% |
Budapest | 7,7% |
Csongrád | 2,6% |
Fejér | 4,4% |
Győr-Moson-Sopron | 1,0% |
Hajdú-Bihar | 6,3% |
Heves | 6,0% |
Jász-Nagykun-Szolnok | 3,6% |
Komárom-Esztergom | 5,0% |
Nógrád | 4,6% |
Pest | 7,1% |
Somogy | 5,0% |
Szabolcs-Szatmár-Bereg | 8,9% |
Tolna | 2,6% |
Vas | 0,8% |
Veszprém | 4,0% |
Zala | 2,0% |
Válaszok a Habitat for Humanity kérdéseire
2017.07.05.
Szerződések
8) A megkötött határozatlan idejű lakásbérleti szerződések közül hány határozatlan idejű szerződés felmondása lépett hatályba 2016-ban, illetve 2017-ben?
2016-ban összesen 1 217 db határozatlan idejű bérleti szerződés NET általi felmondása hatályosult, 2017 első öt hónapjában pedig további 515.
9) 2016. december 31-én hány lakásbérleti szerződésük volt? Ebből hány határozatlan idejű szerződés volt? Hány határozott idejű bérleti szerződés volt?
2016. december 31-én összesen 25 893 db élő bérleti szerződése volt a NET Zrt.-nek, melyből 25 181 db volt határozatlan idejű.
Eddig az időpontig összesen 1 535 határozott bérleti szerződést (HBSZ) kötött a Társaság, melyek közül az időszak végén 712 volt érvényben.
10) 2017 legutóbbi olyan időpontjában, amelyre rendelkezésre áll összesítés, hány lakásbérleti szerződésük volt? Ebből hány határozatlan idejű szerződés volt? Hány határozott idejű bérleti szerződés volt?
2017. május 31-én összesen 27 549 határozatlan idejű bérleti szerződés volt aktív és 1 000 darab élő HBSZ volt érvényben (az összesen eddig az időpontig megkötött 1 898 db-ból).
11) A bérleti szerződések közül hány darab volt problémamentes (határidőben teljesítő, vagy 30 napon belül késedelmes), illetve 6 hónapot elérő lakbérfizetési elmaradásban 2016. december 31-én, illetve 2017. május 31-én?
A határozatlan idejű bérleti szerződések mintegy 70%-a problémamentes volt (késedelem nélküli) mindkét időpontban. A késedelmek jelentős része is csak technikainak számító 1-2 hónapnyi lakbérrel tartozott ezekben az időpontokban.
4% körül alakult az 6 hónapot elérő, vagy meghaladó lakbérfizetéssel elmaradók aránya.
12) Mennyi volt a NET Zrt. bérlői által felhalmozott lakbérhátralék 2015. december 31-én, 2016. december 31-én és 2017 legutóbbi olyan időpontjában, amelyre rendelkezésre áll összesítés?
A Társaság bérlőinek bérleti díj fizetési fegyelme kezdetektől fogva kifejezetten jó és a vizsgált időszakban javuló tendenciát mutat.
határozatlan idejű szerződések | 2015.12.31 | 2016.12.31 | 2017.05.31 | |
kiszámlázott bérleti díj | 3 453 035 393 Ft | 6 000 000 000 Ft | 7 677 069 710 Ft | |
befizetett bérleti díj | 90,9% | 93,5% | 94,4% | |
teljes portfolió | 2015.12.31 | 2016.12.31 | 2017.05.31 | |
kiszámlázott bérleti díj | 3 508 946 891 Ft | 6 378 929 398 Ft | 7 839 151 536 Ft | |
befizetett bérleti díj | 90,6% | 93,3% | 94,2% |
13) Hány lakáskiürítés iránti eljárást kellett indítania a NET Zrt-nek 2016. december 31-ig, illetve 2017. május 31-ig? Kérjük, az elérhető legkisebb területi bontásban adjanak számunkra adatot.
3
A NET Zrt. indulása óta 2016. december 31-ig összesen 336, 2017. május 31-ig összesen 400 esetben került sor az ingatlan végrehajtó általi kiürítésére. Ez az összes megkötött szerződés kevesebb, mint 1,5%-a.
A lakás-kiürítési eljárások területi megoszlását az alábbi táblázat mutatja:
Bács-Kiskun | 4,0% |
Baranya | 2,4% |
Békés | 7,7% |
Borsod-Abaúj-Zemplén | 16,8% |
Budapest | 9,1% |
Csongrád | 2,4% |
Fejér | 4,4% |
Győr-Moson-Sopron | 0,3% |
Hajdú-Bihar | 5,7% |
Heves | 5,1% |
Jász-Nagykun-Szolnok | 4,0% |
Komárom-Esztergom | 4,7% |
Nógrád | 4,0% |
Pest | 6,7% |
Somogy | 4,4% |
Szabolcs-Szatmár-Bereg | 9,4% |
Tolna | 3,4% |
Vas | 0,3% |
Veszprém | 4,7% |
Zala | 0,3% |
14) Mennyire jellemző, hogy a bérlők a lakást az eljárás végét megelőzően elhagyják?
Az eljárások jelentős részében a lakás már eleve üres volt és a többi lakáskiürítés is botrányoktól mentesen, békésen zajlott.