TÁJÉKOZTATÓ A SZAKKÉPZÉSI MUNKASZERZŐDÉS SZABÁLYAIRÓL 2022/2023. TANÉV
TÁJÉKOZTATÓ A SZAKKÉPZÉSI MUNKASZERZŐDÉS SZABÁLYAIRÓL 2022/2023. TANÉV
Részvétel a szakirányú oktatásban
A tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy a szakirányú oktatásban
a) a szakképző intézményben vagy
b) szakképzési munkaszerződéssel a duális képzőhelyen
vehet részt. A szakképző intézményben a szakirányú oktatás csakis akkor teljesíthető, ha a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy duális képzőhelyen való részvétele a szakirányú oktatásban nem biztosítható. Ennek tényét a gazdasági kamara - belső szabályozó eszközében meghatározott módon - igazolja. Ha a szakmai oktatás célját szolgálja, a szakirányú oktatás teljesíthető külföldön is, amelynek időtartama nem haladhatja meg a szakirányú oktatás időtartamának egynegyedét.
A szakirányú oktatásban való részvétel kötelező.
Szakirányú oktatást a duális képzőhely, illetve a szakképző intézmény (a továbbiakban együtt: szakirányú oktatást folytató szervezet) szervezhet.
A szakirányú oktatás követelményeire való felkészítéshez szükséges tárgyi eszközöket és személyi feltételeket a szakirányú oktatást folytató szervezet biztosítja.
Kiválasztási eljárás
A duális képzőhely a szakképzési munkaszerződés megkötését megelőzően a tanulók számára kiválasztási eljárást folytathat le.
A kiválasztási eljárás során a munkáltató az Mt. rendelkezéseinek figyelembevételével
• a tanulótól, illetve a képzésben részt vevő személytől olyan nyilatkozat megtételét vagy személyes adat közlését követelheti, amely a munkaviszony létesítése, teljesítése, megszűnése (megszüntetése) vagy az Szkt.-ból származó igény érvényesítése szempontjából lényeges,
• a tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel szemben olyan alkalmassági vizsgálatot alkalmazhat, amelyet munkaviszonyra vonatkozó szabály ír elő, vagy amely munkaviszonyra vonatkozó szabályban meghatározott jog gyakorlása, kötelezettség teljesítése érdekében szükséges.
A fenti adatokkal kapcsolatos adatkezeléséről a munkáltató az érintettet írásban tájékoztatja.
A kiválasztási eljárás során az egyenlő bánásmód követelményét meg kell tartani, amely az esélyegyenlőség biztosítására irányuló intézkedés.
A szakképzési munkaszerződés megkötése
A szakképzési munkaszerződés megkötésével a tanuló és a duális képzőhely között munkaviszony jön létre.
2020. szeptember 1-jétől a tanulmányaikat – 2020. május 31-ét követően létesített tanulói jogviszonyban – megkezdő tanulók már az új képzési rendszer szerinti oktatásban vesznek részt. Az ágazati alapoktatást Az ágazati alapoktatást követően, a sikeres ágazati alapvizsga után a tanulók szakirányú oktatása elsősorban – kamarai támogató tevékenység alapján – duális képzőhelyen folyhat.
Szakképzési munkaszerződés azzal a tanulóval, illetve a képzésben részt vevő személlyel köthető, aki a szakmára előírt egészségügyi feltételeknek és pályaalkalmassági követelményeknek megfelel.
Szakképzési munkaszerződés
• a szakirányú oktatás időtartamára vagy
• évente egy alkalommal, legalább négy és legfeljebb tizenkettő hét egybefüggő időszakra köthető.
A legalább négy és legfeljebb tizenkettő hét egybefüggő időszakra köthető szakképzési munkaszerződés lehetőséget biztosít a kifejezetten csak az egybefüggő szakmai gyakorlatok vállalatoknál történő megszervezésére, illetve a kevésbé gyakorlatigényes szakmák esetén a gyakorlatok tömbösített, külső helyszínen történő lebonyolítására.
Azok a tanulók, akik 9. évfolyamon 2020. szeptember 1-jén kezdték meg tanulmányaikat, először ágazati alapoktatásban vettek részt, velük szakképzési munkaszerződés kötésére első alkalommal szakképző iskolában tanulók esetén a 2021/2022-es tanévben, technikumban tanulók esetében a 2022/2023-as tanévtől van lehetőség.
Kivételt jelentenek azok az érettségivel rendelkező tanulók, akik kizárólag szakmai vizsgára történő felkészítésben vesznek részt a képzésben, ők az első évfolyam második félévétől (február) köthetnek szakképzési munkaszerződést.
A tanuló egyidejűleg csak egy szakképzési munkaszerződéssel rendelkezhet, ahogy tanulószerződéssel is csak eggyel rendelhezhet(ett).
A szakképzési munkaszerződést, annak módosítását és felmondását írásba kell foglalni. A szakképzési munkaszerződés tartalmát a felek közös megegyezéssel módosíthatják. A szakképzési munkaszerződés alanya munkavállalóként a tizenötödik életévét betöltött tanuló is lehet.
A szakképzési munkaszerződés megkötésére – eltérő rendelkezések hiányában – az Mt.-nek a munkaszerződésre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni, amely alapján a
• munkáltató alatt a duális képzőhelyet,
• munkavállaló alatt a tanulót, illetve a képzésben résztvevő személyt kell érteni.
A szakképzési munkaszerződés megkötésével
• a tanuló
• xxxxxxxxx a szakirányú oktatásban való részvétel feltételeit és
• kötelezettséget vállal a duális képzőhely irányítása szerint a szakirányú oktatásban való részvételre, valamint
• kötelessége, hogy betartsa a duális képzőhelyen a munkavállalóra vonatkozó előírásokat, kötelezettségeket,
• a duális képzőhely pedig
• vállalja a tanuló szakirányú oktatáson való foglalkoztatását és oktatását, továbbá
• kötelezettséget vállal a törvényben meghatározott juttatások nyújtására.
Duális képzőhelyen, szakirányú oktatásban, szakképzési munkaszerződéssel való részvétel esetén – eltérő rendelkezések hiányában – a tanuló oktatására a megfelelő végzettséggel és gyakorlattal rendelkező, kijelölt személy gyakorolja az oktatói jogokat és teljesíti a kötelezettségeket.
A szakképzési munkaszerződés alapján foglalkoztatott tanuló, illetve képzésben részt vevő személy esetében az Mt.-nek
• a munkavállaló vétkes kötelezettségszegésének jogkövetkezményeiről,
• a munkaviszony egyes típusaira vonatkozó különös szabályairól (a határozott idejű munkaviszony kivételével)
• a munkaerő-kölcsönzés különös szabályairól,
• a munkaviszonyhoz kapcsolódó egyes megállapodásokról (például tanulmányi szerződés)
szóló rendelkezései nem alkalmazhatók.
Az Mt. szerint a kollektív szerződés szabályozására és hatályára vonatkozó rendelkezéseket azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a tanulóra, illetve a képzésben részt vevő személyre a munkáltatónál érvényben lévő kollektív szerződésnek csak az Mt.-ben, az Szkt.-ben és e törvények végrehajtási rendeleteiben foglaltaknál kedvezőbb feltételeket
meghatározó rendelkezéseinek a hatálya terjedhet ki. Ezt a rendelkezést kell alkalmazni a munkáltatónál érvényben lévő üzemi megállapodásra is.
A szakszervezeti tagok létszámának számításánál a tanuló nem vehető figyelembe. A tanuló az üzemi tanács tagjává nem választható, és az üzemi tanács választásán szavazati joggal nem rendelkezik.
A szakképzési munkaszerződés tartalmi elemei
A szakképzési munkaszerződésben meg kell határozni
• a duális képzőhely nevét, székhelyét, elérhetőségét, adószámát, statisztikai számjelét, cégjegyzékszámát vagy egyéni vállalkozó, egyéb szervezet nyilvántartási számát, valamint képviselőjének családi és utónevét,
• a tanuló természetes személyazonosító adatait, lakcímét, oktatási azonosító számát, elérhetőségét,
• annak a szakképző intézménynek a nevét, székhelyét, elérhetőségét, OM azonosítóját, képviselőjének nevét, amellyel a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy tanulói jogviszonyban, illetve felnőttképzési jogviszonyban áll,
• a szakirányú oktatás körébe tartozó munkafeladatokat, képzési program szerint
• a szakirányú oktatás időtartamát és helyét,
• a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személyt e rendelet alapján megillető munkabér összegét.
A szakképzési munkaszerződés továbbá tartalmazza
• a duális képzőhely arra vonatkozó kötelezettségvállalását, hogy a tanuló számára – egészségvédelmi és munkavédelmi szempontból biztonságos munkahelyen – szakirányú oktatásról gondoskodik.
• a tanuló arra vonatkozó kötelezettségvállalását, hogy
• a duális képzőhely képzési rendjét megtartja, a képzésre vonatkozó utasításait végrehajtja,
• a szakmai ismereteket a képességeinek megfelelően elsajátítja,
• a biztonsági, egészségügyi és munkavédelmi előírásokat megtartja,
• nem tanúsít olyan magatartást, amellyel a duális képzőhelynek jogos gazdasági vagy egyéb érdekeit veszélyeztetné.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett honlapon (xxxxx://xxxxxx.xxxx.xx/) elérhető a kamara által kidolgozott szakképzési munkaszerződés minta, amely a fenti kötelező tartalmi elemeket tartalmazza.
A duális képzőhely a szakképzési munkaszerződés aláírásával egyidejűleg írásban tájékoztatja a tanulót, illetve a képzésben részt vevő személyt
• a munkabér és az egyéb juttatás kifizetésének időpontjáról, az azt terhelő fizetési kötelezettségek levonásáról,
• a tanuló számára nyújtható egyéb juttatásokról és kedvezményekről, azok mértékéről és nyújtásának feltételeiről,
• a szakirányú oktatásáért felelős személy családi és utónevéről és elérhetőségéről,
• a duális képzőhely által igénybe vett vagy várhatóan igénybevételre kerülő közreműködő megnevezéséről, székhelyén vagy telephelyén lévő szakirányú oktatási helyszínéről vagy helyszíneiről, képviselőjének családi és utónevéről, a tanuló duális képzőhely által igénybe vett közreműködőhöz történő kirendelésének időtartamáról.
• A duális képzőhelynek – adminisztratív terheinek csökkentése céljából – 2021. szeptembertől már nem kell a regisztrációs és tanulmányi alaprendszerbe feltöltenie a szakképzési munkaszerződéseket, illetve azok adatait. Erre vonatkozóan a duális képzést folytató szervezeteknek az állami adóhatóság felé van adatszolgáltatási kötelezettségük, amelyet egy „normál” munkaszerződés esetén is teljesíteni kell egyébként is.
• A tanuló szakképzési munkaszerződéssel összefüggésben keletkezett és az állami adó- és vámhatóság által számára átadott adatát a szakképző intézmény kezeli. Az állami adóhatóságnál meglévő releváns adatoknak a regisztrációs és tanulmányi alaprendszerbe történő átvételével az adatok rendelkezésre állása és annak a tanulmányi kötelezettség teljesítéséhez kapcsolódó ellenőrzéshez való felhasználása a duális képzőhely számára külön kötelezettség előírása nélkül biztosítható.
Jogok és kötelezettségek a szakképzési munkaszerződéssel összefüggésben
Munka- és pihenőidő, a munkaközi szünet, mentesülés a munkavégzési kötelezettség alól
• A tanuló teljes napi munkaideje nem haladhatja meg a napi 8 órát, fiatal munkavállaló esetében a napi 7 órát. A napi szakirányú oktatási időt arányosan csökkenteni kell, ha a szakirányú oktatás rendszeresen olyan helyszínen történik, ahol a duális képzőhellyel munkaviszonyban álló munkavállalókat olyan munkarendben foglalkoztatják, amely nyolcórásnál rövidebb munkaidő-beosztást ír elő.
• A munkáltató a munkavállaló által teljesítendő munkaidőt munkaidő-keretben is meghatározhatja. A tanuló számára legfeljebb kéthetes munkaidőkeretet lehet elrendelni. A munkaidőkeretben teljesítendő munkaidőt a munkaidőkeret tartama, a napi munkaidő és az általános munkarend alapul vételével kell megállapítani. A munkaidőkeret kezdő és befejező időpontját írásban meg kell határozni és közzé kell tenni.
• A tanuló számára rendkívüli munkaidő nem rendelhető el.
• Ha napi szakirányú oktatás időtartama a négy és fél órát, illetve hat órát meghaladja, munkaközi szünetet kell biztosítani, amelyet a munkavégzés megszakításával kell kiadni.
A szabadság a szakképzési munkaszerződés hatálya alatt
A szakképzési munkaszerződés esetén a szabadság kiadásának feltételei alapvetően a munkajogi szabadság kiadásának szabályai alapulnak.
A szabadságok kiadására vonatkozóan az általános szabályok megfelelő alkalmazása mellett figyelembe kell venni a szakképzési szabályozás különös rendelkezéseit is, mivel azok a szabadságot számos esetben az Mt.-től eltérően kezeli.
A tanulót, illetve a képzésben részt vevő személyt a 18. életévének betöltése évének utolsó napjáig évente 45 munkanap, ezt követően évente 30 munkanap szabadság illeti meg. A szabadság kiadásánál figyelemmel kell lenni az őszi, téli, tavaszi és nyári szünet rendjére. Ez változás a tanulószerződéses foglalkoztatáshoz képest, ugyanis ott pihenőidőt kellett biztosítani a tanulónak, amely nem munkanapokban került meghatározásra.
A nyári szünetben legalább 15 munkanap szabadságot a tanuló kérésének megfelelő időpontban egybefüggően kell kiadni.
A tanulót, illetve a képzésben részt vevő személyt a szabadság tartamára távolléti díj illeti meg. A távolléti díjat az esedékessége időpontjában érvényes munkabér figyelembevételével kell megállapítani.
A duális képzőhely érettségi vizsgatárgyanként – az érettségi vizsga napját is beszámítva –
4 munkanapra köteles a tanulót, illetve a képzésben részt vevő személyt mentesíteni a munkavégzési kötelezettsége alól.
A tanulót, illetve a képzésben részt vevő személyt a szakmai vizsga előtt a szakmai vizsgára való felkészülés céljából egy alkalommal legalább tizenöt munkanap egybefüggő felkészülési idő illeti meg, amelyet a szakképző intézményben vagy a duális képzőhelynek a szakképző intézménnyel kötött megállapodása alapján vállalati képzőközpontban, vagy olyan képzőközpontban kell eltölteni, amiben a szakképzési centrum tulajdoni részesedéssel rendelkezik.
Fontos, hogy ezekre a mentességekre munkanapokban jogosult a tanuló.
Ugyancsak mentesség illeti meg a tanulót, illetve képzésben részt vevőt a szakképzési jogszabályok által említett esetekben, így
• a közismereti és olyan oktatási napokon, amikor a szakirányú oktatást a közösen elfogadott képzési program szerint a szakképző intézmény végzi,
• a szakképző intézmény által szervezett olyan rendezvény napján, amelyen minden tanuló, illetve képzésbe részt vevő személy részvétele kötelező,
• a tanuló, illetve képzésbe részt vevő személy vizsgája napjain és a tanulmányokat befejező szakmai vizsgája napjain.
Fontos, hogy emellett minden olyan esetben is mentesség jár, amikor a munkajogi szabályok szerint a munkavállaló mentesül a munkavégzési kötelezettség alól.
Betegszabadság
A munkáltató a tanuló számára a betegség miatti keresőképtelenség tartamára – a munkajogi és társadalombiztosítási szabályok értelmében – naptári évenként tizenöt munkanap betegszabadságot ad ki.
Nem jár betegszabadság a társadalombiztosítási szabályok szerinti üzemi baleset és foglalkozási betegség miatti keresőképtelenség, valamint a veszélyeztetett várandósság miatti keresőképtelenség tartamára. Ebben az esetben a tanuló táppénzre jogosult.
Évközben kezdődő munkaviszony esetén a munkavállaló a betegszabadság arányos részére jogosult.
A betegszabadságot a munkaidő-beosztás szerinti munkanapokra kell kiadni.
A tanuló betegszabadságot meghaladó idejére a társadalombiztosítási jogszabályok szerint táppénzre jogosult.
A szakképzési munkaszerződés alapján járó munkabér és egyéb juttatások
A tanuló a szakképzési munkaszerződés alapján végzett munkáért havonta közvetlenül nyújtott pénzbeli juttatásként munkabérre jogosult.
A szakképzési munkaszerződés alapján kifizetett munkabér havi mértékének minimumát és maximumát az Szkr. határozza meg, amely szerint a szakképzési munkaszerződés alapján kifizetett munkabér havi mértékének összege – a tanuló és a duális képzőhely megállapodása alapján – a korábbiakkal ellentétben nem a minimálbérhez igazodik, hanem a szakirányú oktatás központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott önköltségéhez, annak egyhavi összege, de legfeljebb százhatvannyolc százaléka.
Ez 2022-ben a 100.000 és 168.000 forint közötti összeget jelent. A munkabér megállapításánál figyelembe kell venni a tanuló szakmai felkészültségét és tanulmányi eredményeit.
A szakképzési munkaszerződésben kell meghatározni a tanulót, illetve a képzésben részt vevő személyt az Szkr. alapján megillető munkabér összegét.
Miután a jogszabály előírja, hogy a bér megállapításánál a tanuló, illetve képzésben részt vevő felkészültségét, tanulmányi eredményeit kell figyelembe venni, ezen körülmények alapján a munkabér nem kell hogy feltétlenül egységes legyen, lehetséges a differenciálás – ez nem ütközik az Mt. egyenlő bánásmódról szóló rendelkezéseibe. Azonos teljesítményért, felkészültségért, azonos színvonalú munkáért azonos bér jár. Egy esetleges emelés is az adott tanuló teljesítményétől függhet. A bér megállapításának módját a munkáltató a normál munkavállalóinál alkalmazott módszerrel rögzítheti.
A munkabért a tanuló fizetési számlájára utólag, a tárgyhót követő hónap 10 napjáig történő átutalással kell teljesíteni.
A tanulót, illetve a képzésben részt vevő személyt egyéb juttatásként megilletik a duális képzőhelyen a tanuló által választott szakmához szükséges szakképzettséggel betöltött munkakörben foglalkoztatottak részére biztosított juttatások (munkaruha, kedvezményes étkeztetés, útiköltség-térítés, egyéni védőfelszerelés, cafeteria).
Az egyéb juttatást a tanuló által választott szakmához szükséges szakképzettséggel betöltött munkakörben foglalkoztatottak részére biztosított juttatással azonos mértékben, de legfeljebb évente a szakirányú oktatás központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott önköltsége egyhavi összegének 168%-áig kell biztosítani.
Az egyéb juttatásra a tanuló az általa ledolgozott napokra tekintettel arányosan jogosult. A
„ledolgozott nap” fogalma alatt azokat a napokat kell érteni, amely napokat a tanulónak a képzőhelyen kellene töltenie, még akkor is, ha onnan a tanuló valamilyen okból igazoltan hiányzik (pl. betegszabadság, táppénzes állomány, szabadság napjai stb.).
A tanulót megillető munkabér és egyéb juttatások a szakképzési munkaszerződés hatálybalépésének napjától, teljes hónapra illetik meg.
Ha a szakképzési munkaszerződés a tanév megkezdése után, hónap közben jön létre vagy szűnik meg, a tanuló részére, a teljes hónapra megállapított munkabér és egyéb juttatások időarányos része illeti meg.
A tanuló számára meghatározott munkabért és egyéb juttatásokat a tanuló igazolatlan mulasztásával arányosan csökkenteni kell.
A tanuló a szakképzési munkaszerződés időtartama alatt a társadalombiztosítás ellátásaira való jogosultság szempontjából
• munkaviszonyban foglalkoztatott biztosítottnak minősül,
• a munkaviszony időtartama nyugellátásra jogosító szolgálati időnek,
• a munkabére nyugdíjalapot képező jövedelemnek számít.
A szakképzési munkaszerződés alapján a tanulók, illetve képzésben résztvevő személyek biztosítottá válnak, jogviszonyukat be kell jelenteni a társadalombiztosítás rendszerébe a 22T1041-es nyomtatványon.
Az Szja tv. 1. számú mellékletének 4.11 pontja alapján adómentes a szakképzési munkaszerződés alapján a duális képzőhelyen folytatott szakirányú oktatásban részt vevő magánszemélynek a szakképzésről szóló törvény alapján meghatározott mértékben kifizetett munkabér és a minimálbért meg nem haladó mértékű más pénzbeli és nem pénzbeli juttatás.
A szakképzési munkaszerződés megszűnik
• a tanulói jogviszony, illetve a felnőttképzési jogviszony megszűnésétől számított harmincadik napon, ha a tanuló tanulmányait más szakképző intézményben nem folytatja,
• a szakmai vizsga sikeres letétele hónapjának utolsó naptári napján
• a duális képzőhely jogutód nélküli megszűnése napján,
• a szakirányú oktatásban való részvételtől eltiltó határozat véglegessé válásának napján, azonnali végrehajtás elrendelése esetén a határozat közlésének napján,
• a tanuló halála napján.
• Abban az esetben, ha a tanuló szakmai vizsgát tesz, de az sikertelen, a nyári vizsgaidőszak utolsó napján megszűnik a tanulói jogviszonya, így a szakképzési munkaszerződés az ehhez a naphoz képest 30. napon szűnik meg.
• Ha a tanuló nem tesz az utolsó évfolyamot követő első szakmai vizsgaidőszakban szakmai vizsgát, a tanulói jogviszony (és ezáltal a szakképzési munkaszerződés is) az utolsó évfolyam elvégzését igazoló bizonyítvány kiállítása napján szűnik meg.
•
A tanulói, illetve a felnőttképzési jogviszony megszűnéséről a szakképző intézmény haladéktalanul értesíti a tanulói, illetve a felnőttképzési jogviszony megszűnésének napjáról a duális képzőhelyet.
A szakképzési munkaszerződés megszüntethető
• közös megegyezéssel a közös megegyezésben megjelölt nappal,
• felmondással a felmondás közlésétől számított tizenötödik nappal,
• azonnali hatályú felmondással az azonnali hatályú felmondás közlésének napjával.
A szakképzési munkaszerződést azonnali hatályú felmondással bármelyik fél megszüntetheti, ha a másik fél
• a szakképzési munkaszerződésben vállalt lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi vagy
• egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a szakképzési munkaszerződés fenntartását lehetetlenné teszi, és emiatt lehetetlenné válik, vagy jelentős akadályba ütközik a tanuló szakmai vizsgára történő felkészülése vagy a szakirányú oktatás további biztosítása a tanuló részére.
A tanuló a szakképzési munkaszerződést jogszabálysértésre hivatkozva a jogszabálysértés pontos megjelölésével azonnali hatályú felmondással felmondhatja.
A duális képzőhely azonnali hatályú felmondással abban az esetben is megszüntetheti a szakképzési munkaszerződést, ha a szakképző intézmény a tanulót, illetve a képzésben részt vevő személyt elégtelen tanulmányi eredmény miatt a szakirányú oktatás időtartama alatt másodszor kötelezte évfolyamismétlésre.
A duális képzőhely a felmondást és az azonnali hatályú felmondást indokolni köteles. Az indokolásból a felmondás okának világosan ki kell tűnnie. Vita esetén a felmondás és az azonnali hatályú felmondás indokának valódiságát és okszerűségét a duális képzőhelynek kell bizonyítania.
A felek a felmondással és az azonnali hatályú felmondással szemben a felmondás közlésétől számított tizenöt napon belül bírósághoz fordulhatnak. A keresetnek a felmondás és az azonnali hatályú felmondás végrehajtására nincs halasztó hatálya.
2022. november 17. Xxxxx Xxxxxxx Xxxxxx
igazgatóhelyettes