MAGYAR KÖZBESZERZÉSI ÉS ELEKTRONIKUS BESZERZÉSI ZRT.
MAGYAR KÖZBESZERZÉSI ÉS ELEKTRONIKUS BESZERZÉSI ZRT.
AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ
KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS CÍME:
„AKKREDITÁLT KÉPZÉSI SZOLGÁLTATÁSOK BESZERZÉSE”
ELJÁRÁS BELSŐ AZONOSÍTÓJA: HKT-136/2018.
EKR AZONOSÍTÓ: EKR000904272018
AJÁNLATKÉRŐ:
KAPOSVÁRI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM
Xxxxxxxx Xxxxxxxxxxxx!
Önök a Kaposvári Szakképzési Centrum „Akkreditált képzési szolgáltatások beszerzése” címen indított közbeszerzési eljárás dokumentációját tartják a kezükben.
Ajánlatkérőnek jelen dokumentációval az a célja, hogy segítséget nyújtson az egyértelmű, a felhívásban és a dokumentációban meghatározott követelményeknek eleget tevő ajánlat elkészítéséhez. Az Ajánlatkérő célja, hogy a teljesítésre alkalmas Ajánlattevők ajánlatai érvényesnek minősüljenek, ehhez azonban a felhívásban, a dokumentációban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek eleget tevő ajánlat benyújtására van szükség az Ajánlattevő részéről.
Ezúton is felhívjuk a figyelmet arra, hogy jelen dokumentáció részeként rendelkezésre bocsátott iratminták alkalmazása nem kötelező, azonban az Ajánlattevők felelőssége az általuk használt iratminták tartalmi megfelelőségének biztosítása.
Kérjük a Tisztelt Ajánlattevőket, hogy figyelmesen tanulmányozzák át az ajánlatkérési dokumentációt és írásbeli ajánlatukat a felhívásban, illetve a dokumentációban foglalt követelmények figyelembevételével, valamint az irányadó jogszabályokban meghatározottak szerint készítsék el és nyújtsák be. A felhívásban, a dokumentációban, valamint a jogszabályokban foglalt feltételeknek meg nem felelő ajánlat – a 2015. évi CXLIII. törvény a közbeszerzésről (a továbbiakban: Kbt.) 73. § (1)–(2) bekezdésében foglalt keretek között – érvénytelennek minősül.
A felhívással, dokumentációval kapcsolatban felmerülő kérdés, bizonytalanság esetén éljenek a közbeszerzési törvényben meghatározott kiegészítő tájékoztatás lehetőségével.
A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói tevékenységről szóló 14/2016. (V. 25.) MvM
rendelet 6. § (4) bekezdésben foglalt kötelezettségnek eleget téve a dokumentációt ellenjegyzem:
Xx. Xxxxxxxxxx Xxxxx
felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó nyilvántartási szám: 00182
TARTALOMJEGYZÉK
I. | Ajánlattételi felhívás |
II. | Ajánlattételi felhívás kiegészítése |
III. | A közbeszerzési eljárás lefolytatásának általános szabályai |
IV. | Műszaki leírás |
V. | Szerződéses feltételek |
VI. | Az ajánlat részeként benyújtandó igazolások, nyilatkozatok, egyéb iratok jegyzéke |
VII. | Nyilatkozatminták – benyújtandó ajánlathoz |
VIII. | Ajánlatkérő külön felhívására benyújtandó igazolások, nyilatkozatok, egyéb iratok jegyzéke |
IX. | Nyilatkozatminták – Ajánlatkérő külön felhívására történő igazoláshoz |
I. AJÁNLATI FELHÍVÁS
Az eljárás ajánlati felhívását a EKR rendszer tartalmazza.
II. AJÁNLATI FELHÍVÁS KIEGÉSZÍTÉSE
Az EKR rendszerben általános jelleggel a feladott ajánlati felhívások vonatkozásában karakter korlátozás történik, így a fenti azonosító számú eljárás ajánlati felhívásában is.
Mivel az ajánlati felhívás egyes pontjaiban közzétetteken túl egyéb adat illetve információ megadása is szükséges a vonatkozó jogszabályok alapján, így Ajánlatkérő a felhívás kiegészítésre szoruló releváns pontjait jelen dokumentumban teszi közzé.
Jelen dokumentum kizárólagosan csak a kiegészítésre szoruló pontokat tartalmazza, amely pontok vonatkozásában megadásra került az EKR rendszerben közzétett felhívás érintett pontjában szereplő információk, továbbá eltérő színnel a szükséges kiegészítés is.
Jelen kiegészítés feltöltésre kerül az EKR rendszerbe a felhívás mellé. Kérjük ajánlattevőket, hogy a közzétett felhívást és a felhívás jelen kiegészítését együttesen vegyén figyelembe az ajánlat megtételekor.
III.1.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság
Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:
Pi1) Ajánlattevőnek ajánlatában csatolnia kell az előző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó, a közbeszerzés tárgyából (akkreditált pedagógus továbbképzés) származó, az általános forgalmi adó nélkül számított árbevételéről szóló nyilatkozatot, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak.
Az igazolás vonatkozásában lásd még a Korm. rendelet 19.§ (3) bekezdésében foglaltakat.
A Kbt. 114. § (2) bekezdésének megfelelően a Kbt. 67. § (1) bekezdése szerinti nyilatkozatban a gazdasági szereplő csupán arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek, az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat nem köteles
megadni.
A további információkat a dokumentáció II. fejezetét képező ajánlati felhívás kiegészítése
tartalmazza.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bekezdése alapján azokban az esetekben, amelyekben a 28. §-ban és a 36. §-ban meghatározott minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke
- figyelemmel a 30. §-ban és a 39. §-ban foglaltakra is - bizonyítja, hogy a gazdasági szereplő megfelel az adott alkalmassági követelménynek, a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedési helye szerinti, az elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást is köteles az ajánlatkérő elfogadni a 21. § (1)-(3) bekezdésében foglalt egyéb igazolási módok helyett.
A gazdasági szereplő az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, az eljárást megindító felhívásban előírt saját nyilatkozatait az alkalmassági
követelmények tekintetében az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására vonatkozó szabályok szerint, az ajánlatkérő a Kbt. 69. § szerinti felhívására köteles benyújtani.
A Kbt. 65. § (7) bekezdésének megfelelően az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A Kbt. 65. § (8) bekezdésében foglalt eset kivételével csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
A Kbt. 65. § (11) bekezdésének megfelelően nem használhatja fel a gazdasági szereplő alkalmassága igazolására azokat az adatokat, amelyek felhasználására jogutódlás eredményeként
- a jogelőd Kbt. 65. § (7) bekezdés szerinti bevonása nélkül - maga lenne jogosult, ha a jogelőd gazdasági szereplő tekintetében az eljárásban alkalmazandó valamely kizáró ok fennáll, vagy - ha a jogelőd megszűnt - megszűnése hiányában fennállna. A gazdasági szereplő ebben az esetben is élhet a Kbt. 64. § szerinti lehetőséggel és felhasználhatja a jogelődnek az alkalmasság igazolására szolgáló adatait, ha a korábban felmerült kizáró okkal összefüggésben igazolja megbízhatóságát.
III.1.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság
Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:
Mi1) Az igazolásban meg kell adni legalább:
- a megrendelő nevét és székhelyét;
- referenciát igazoló személy neve, beosztása, telefonszáma;
- az elvégzett képzés pontos megnevezése, olyan módon hogy abból Ajánlatkérő egyértelműen meg tudja állapítani, hogy az akkreditál pedagógus továbbképzésre vonatkozott-e;
- a teljesítés idejét (kezdő és befejező időpontját év/hó/nap megadásával);
- továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
A Kbt. 114. § (2) bekezdésének megfelelően a Kbt. 67. § (1) bekezdése szerinti nyilatkozatban a gazdasági szereplő csupán arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek, az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat nem köteles
megadni.
Mi2) Ajánlattevőnek benyújtott ajánlatában
- meg kell neveznie a xxxxxxxx XXX.1.3) M2) pontjában előírt számú, a szerződés teljesítésébe bevonni kívánt szakembert (szakembereket);
- csatolnia kell a szakember (szakemberek) szakmai önéletrajzának a szakember által saját kezűleg aláírt példányát, amelyből egyértelműen megállapítható, hogy a szakember egészben vagy részben milyen már megvalósult felnőtt és/vagy pedagógus akkreditált képzés teljesítésében vett részt, illetve ezen belül a saját maga által teljesített képzés hány órában valósult meg. A megvalósított
képzés óraszámát egész szám formátumban kell megadni, minden megkezdett óra egész értéknek
tekintendő;
- csatolni kell továbbá a bemutatott szakember által aláírt rendelkezésre állási nyilatkozatot.
Ajánlattevőnek a fentiekben ismertetett dokumentumokat be kell csatolnia a benyújtott ajánlatába, figyelemmel arra, hogy Ajánlatkérő ezeket a Kbt. 76.§ ellenőrzésére kéri be.
A további információkat a dokumentáció II. fejezetét képező ajánlati felhívás kiegészítése
tartalmazza.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bekezdése alapján azokban az esetekben, amelyekben a 28. §-ban és a 36. §-ban meghatározott minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke
- figyelemmel a 30. §-ban és a 39. §-ban foglaltakra is - bizonyítja, hogy a gazdasági szereplő megfelel az adott alkalmassági követelménynek, a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedési helye szerinti, az elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást is köteles az ajánlatkérő elfogadni a 21. § (1)-(3) bekezdésében foglalt egyéb igazolási módok helyett.
A gazdasági szereplő az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, az eljárást megindító felhívásban előírt saját nyilatkozatait az alkalmassági követelmények tekintetében az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására vonatkozó szabályok szerint, az ajánlatkérő a Kbt. 69. § szerinti felhívására köteles benyújtani.
A Kbt. 65. § (7) bekezdésének megfelelően az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A Kbt. 65. § (8) bekezdésében foglalt eset kivételével csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
A Kbt. 65. § (11) bekezdésének megfelelően nem használhatja fel a gazdasági szereplő alkalmassága igazolására azokat az adatokat, amelyek felhasználására jogutódlás eredményeként
- a jogelőd Kbt. 65. § (7) bekezdés szerinti bevonása nélkül - maga lenne jogosult, ha a jogelőd gazdasági szereplő tekintetében az eljárásban alkalmazandó valamely kizáró ok fennáll, vagy - ha a jogelőd megszűnt - megszűnése hiányában fennállna. A gazdasági szereplő ebben az esetben is élhet a Kbt. 64. § szerinti lehetőséggel és felhasználhatja a jogelődnek az alkalmasság igazolására szolgáló adatait, ha a korábban felmerült kizáró okkal összefüggésben igazolja megbízhatóságát.
III.1.4) A szerződés biztosítékai:
a) Késedelmi kötbér
Mértéke a nettó ajánlati ár 1%-a/naptári nap
Ajánlattevő arra az esetre, ha neki vagy alvállalkozójának felróható okból részteljesítés illetve a teljesítés időpontja vonatkozásában késedelembe esik, a megjelölt mértékű késedelmi kötbért köteles vállalni. A teljes késedelmi kötbér maximuma az ajánlati ár 20%-a.
Ajánlatkérő kiköti, hogy ha a késedelmes naptári napok száma eléri a 20 naptári napot, úgy jogosult a szerződést rendkívüli felmondással felmondani/a szerződéstől elállni, amelynek gyakorlása esetén a meghiúsulási kötbér kerül érvényesítésre.
b) Meghiúsulási kötbér
Mértéke a nettó ajánlati ár 20%-a.
Amennyiben ajánlattevő nem teljesít vagy késedelme a 20 naptári napot eléri vagy meghaladja, illetőleg ha a szerződés olyan okból, melyért ajánlattevő felelős meghiúsul, Ajánlatkérő jogosult a szerződést rendkívüli felmondással megszünteti. A meghiúsulási kötbér mértéke a szerződés nettó értékének 20%-a.
Ajánlatkérő a rendkívüli felmondási jogát az ajánlattevőhöz intézett írásbeli nyilatkozattal gyakorolhatja. A rendkívüli felmondás az ajánlattevő kötbér- és kártérítés fizetési
kötelezettségét nem érinti.
A Ptk. 6.186. § (1) bekezdésének megfelelően a kötbérek abban az esetben érvényesíthetők, ha a
nyertes ajánlattevő olyan okból, amelyért felelős, megszegi a szerződést.
c) Ajánlatkérő a teljesítés során teljesítési biztosíték nyújtását írja elő, amely mértéke a nettó ajánlati ár 3%-a.
A teljesítési biztosítéknak a teljesítés igazolással történő átadás-átvételig hatályban kell
maradnia.
A teljesítési biztosíték teljesíthető ajánlattevő választása szerint a Kbt. 134.§ (6) bekezdés a) pontja szerint az ajánlattevőként szerződő fél választása szerint óvadékként az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérőként szerződő fél fizetési számlájára történő befizetésével, átutalásával, pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel.
Amennyiben a teljesítés igazolással történő átadás-átvétel megtörtént, Ajánlatkérőnek 5 munkanapon belül gondoskodik a biztosíték felszabadításáról, illetve visszautalásáról.
III.1.5) Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei és / vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre:
A számlák kiegyenlítésére a Kbt. 135. §-ban előírt releváns feltételek az irányadók.
(1) Az ajánlatkérőként szerződő fél a szerződés teljesítésének elismeréséről (teljesítésigazolás) vagy az elismerés megtagadásáról legkésőbb az ajánlattevőként szerződő fél teljesítésétől vagy az erről szóló írásbeli értesítés kézhezvételétől számított tizenöt napon belül írásban köteles nyilatkozni.
(5) A felek az ellenszolgáltatás részletekben történő teljesítésében is megállapodhatnak, feltéve, hogy a szerződés jellege miatt ez tényszerűen indokolt. Ebben az esetben minden részletre alkalmazni kell a törvényben vagy kormányrendeletben a kifizetésre előírt szabályokat.
(6) Az ajánlatkérő a szerződésen alapuló ellenszolgáltatásból eredő tartozásával szemben csak a jogosult által elismert, egynemű és lejárt követelését számíthatja be.
(11) Semmis – a késedelmi kamat tekintetében a Ptk. 6:155. § (4) bekezdésében lehetővé tett eset kivételével – a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés azon rendelkezése, amely kizárja vagy korlátozza az ajánlatkérő szerződésszegése esetére irányadó jogkövetkezmények alkalmazását.
Az ajánlattétel és a kifizetés pénzneme: HUF
A kifizetés a számla benyújtásától számított 30 napos határidővel történik. Késedelmes fizetés vonatkozásában a Ptk. 6:155.§-ban foglaltak az irányadók.
Ajánlatkérő a Kbt. 136.§ (1) bekezdésben foglaltak alapján szerződéses feltételként előírja, hogy a nyertes ajánlattevő
a) nem fizethet, illetve számolhat el a szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, amelyek a 62. § (1) bekezdés k) pont ka)–kb) alpontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és amelyek a nyertes ajánlattevő adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak;
b) a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét az ajánlatkérő számára megismerhetővé teszi és a 143. § (3) bekezdése szerinti ügyletekről az ajánlatkérőt haladéktalanul értesíti.
A külföldi adóilletőségű nyertes ajánlattevő köteles a szerződéshez arra vonatkozó meghatalmazást csatolni, hogy az illetősége szerinti adóhatóságtól a magyar adóhatóság közvetlenül beszerezhet a nyertes ajánlattevőre vonatkozó adatokat az országok közötti jogsegély igénybevétele nélkül.
Ajánlatkérő előleget nem biztosít.
Ajánlattevő részszámlát nyújthat be minden teljesítésigazolással lezárult képzést követően, amelynek alapjául ajánlattevő által benyújtott tételes kereskedelmi ajánlat szolgál.
A végszámla kiállítására ajánlattevő valamennyi képzés teljesítésigazolással történt teljesítését követően jogosult.
A kifizetés Ajánlatkérő által történik, a pályázat utófinanszírozott, a támogatás mértéke 100%.
A részletesebb leírást a dokumentáció II. fejezetét képező ajánlati felhívás kiegészítése tartalmazza.
V.1) Az ajánlati biztosíték
Az eljárásban való részvétel ajánlati biztosíték adásához kötött: Xxxx Az ajánlati biztosíték mértéke: 50.000 HUF
A befizetés helye vagy az ajánlatkérő fizetési számlaszáma: 10039007-00335584-30005400
Az ajánlati biztosíték befizetése (teljesítése) igazolásának módja: Lásd ajánlati dokumentációban
foglaltakat.
Az ajánlati biztosíték a Kbt. 54.§ (2) bekezdése alapján az ajánlattevő választása szerint teljesíthető az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérő fizetési számlájára történő befizetésével, pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel
Ajánlatkérő az alábbiak szerint adja meg adatait az ajánlati biztosíték teljesítéséhez:
Az ajánlati biztosíték teljesítésétnek igazolását (banki átutalás esetén a bank által kiállított erre vonatkozó igazolást) az EKR rendszerbe kell csatolni.
Kaposvári Szakképzési Centrum 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 2/A. Számlaszám: 10039007-00335584-30005400 számla
Közlemény rovatban kérjük feltüntetni az eljárás azonosítóját: HKT-136/2018
V.2) További információk:
1. Ajánlatkérő a Kbt. 75.§ (6) bekezdése alapján ad tájékoztatást arra vonatkozóan, hogy nem kívánja alkalmazni a Kbt. 75.§ (2) bekezdés e) pontját.
2. Ajánlattevőnek az ajánlatához ki kell töltenie az alábbi, az EKR rendszerben űrlapként megtalálható alábbi nyilatkozatokat:
- Felolvasólap;
- Kbt. 62. § (1) bek. k) pont kb) alpont szerinti nyilatkozat;
- Kbt. 66. § (2) bek. szerinti nyilatkozat;
- Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozat;
- Nyilatkozat folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról.
3. Az egyéb kitöltendő nyilatkozatmintákat, valamint a benyújtandó anyagok iratjegyzékét a dokumentáció tartalmazza.
4. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlati dokumentáció mellékletét képező tételes kereskedelmi ajánlatot, beárazott és cégszerűen aláírt formában.
5. Figyelemmel a Kbt. 35.§ (8)-(9) bekezdésére Ajánlatkérő ez úton jelzi, hogy a szerződés teljesítése érdekében nem teszi lehetővé és nem követeli meg gazdálkodó szervezet létrehozását (projekttársaság).
6. Ajánlatkérő előírja ajánlattevő számára, hogy az általa megpályázott akkreditált képzés (képzések)
vonatkozásában legkésőbb a képzés megkezdésének időpontjáig rendelkeznie kell a képzésre
vonatkozó akkreditációval, amely tényének igazolásra annak másolatát a képzés megkezdéséig be kell nyújtania Ajánlatkérő részére. Ajánlattevőnek ezen előírásra vonatkozóan ajánlata részeként cégszerűen aláírt nyilatkozatot kell becsatolnia.
7. Ajánlattevőnek benyújtott ajánlatában a Kbt. 134.§ (5) bekezdése szerint csatolnia kell az ajánlattételi xxxxxxxx XXX.1.4) c) alpontja szerint meghatározott teljesítési biztosíték határidőre történő nyújtására vonatkozó nyilatkozatát.
8. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevő figyelmét, hogy jelen felhívás karakter korlátozása miatt a felhívás kiegészítését az EKR rendszerben jelen eljáráshoz csatolt dokumentáció II. fejezete tartalmazza.
9. Amennyiben ajánlattevő az EKR rendszerben megtett elektronikus nyilatkozatokon túl egyéb nyilatkozatokat is feltölt az EKR rendszerben, abban az esetben az ajánlatában csatolnia kell (fel kell tölteni) ezen nyilatkozatokat aláíró, cégjegyzésre jogosult személy hiteles cégaláírási nyilatkozatát (a közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldány), illetve az ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás-mintáját, egyszerű másolat formájában.
10. A közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet
30. § (4) bekezdésének és a 39. § (3) bekezdésének megfelelően a minősített ajánlattevőnek külön kell igazolnia a szerződés teljesítésére való alkalmasságát azon alkalmassági követelmények tekintetében, amelyeknél az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban vagy az előminősítési rendszerében - a 28. § (3) bekezdése vagy a 37. § (3) bekezdése alapján meghatározott minősítési szempontokhoz képest - szigorúbban állapítja meg az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki, illetve szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását. Az Ajánlatkérő a szigorúbban meghatározott alkalmassági követelményekre kifejezetten utal a felhívás III.1.2. pont P1), illetve a III.1.3. pontjában meghatározott M1) és M2) alkalmassági feltétel vonatkozásában.
11. Ajánlatkérő előírja nyertes ajánlattevő részére, hogy a szerződéskötés időpontjában rendelkeznie kell az adott részajánlati kör vonatkozásában az ajánlattételi xxxxxxxx XXX.1.3) M2) pontjában előírt, és a benyújtott ajánlatban bemutatott képzésbe bevonni kívánt szakemberrel.
12. Ajánlatkérő a Kbt. 73.§ (5) bekezdésben előírtak alapján ez úton tájékoztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat a Kbt. 73.§ (4) bekezdés szerinti azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelnie.
• Nemzetgazdasági Minisztérium, Foglalkoztatáspolitikáért Felelős Államtitkárság (1054
Budapest, Xxxxxx Xxxx u. 2., telefon: Telefon: (00 0) 000-0000)
• Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx Xxxxxxx xx 0-0., Tel:
x00 0 000-0000) 00-00-000-000 zöld szám.
• Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkavédelmi Felügyelősége (6000 Kecskemét, Bajcsy-Zsilinszky krt. 2., telefon: 06-76-500- 670, fax: 00-00-000-000, e-mail:xxxxx-xx-xxxxxx-xx@xxxx.xxx.xx, bacsk-kh- xxxxxx@xxxx.xxx.xx)
• Baranya Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkavédelmi Felügyelősége 7621 Pécs, Király u. 46., telefon: 00-00-000-000, fax:06-72-539- 099, e-mail:xxxxxxx-xx-xxxxxx-xx@xxxx.xxx.xx, xxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx
• Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkavédelmi Felügyelősége (4024 Debrecen, Piac u. 42-48., telefon: 00-00-000-000, fax: 00-00-000-000, e-mail: xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx-xx@xxxx.xxx.xx, hajdubihar-kh- xxxxxx@xxxx.xxx.xx web: xxxx://xxx.xxx.xxx.xx)
• Budapest Fővárosi Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének
Munkavédelmi Felügyelősége (0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 49., postacím:1438 Budapest Pf. 520., telefon: 00-0-000-0000, fax: 00-0-000-0000, e-mail:budapestfv-kh-mmszsz- xx@xxxx.xxx.xx, xxxxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx)
• Pest Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége (0000 Xxxxxxxx, Xxxxx xx 00-00., Xxxxxxxx: 1381 Budapest, Pf: 1265., tel: 00-0-000-0000, fax: 06-1- 000-0000, E-mail: xxxx-xx-xxxxxx-xx@xxxx.xxx.xx, xxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx)
• Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége (9022 Győr, Xxxxxxxx Xxxx u. 7., Postacím: 9001 Győr, Pf. 601., tel: 00-00-000-000, fax: 00-00-000-000, E-mail: gyorms-kh-mmszsz- xx@xxxx.xxx.xx, xxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx)
• Vas Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége (9700 Szombathely, Vízöntő u. 7., Postacím: 0000 Xxxxxxxxxxx, Xx. 69., tel: 00-00-000-000, fax: 00-00-000-000, E-mail: xxx-xx-xxxxxx-xx@xxxx.xxx.xx, xxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx)
• Zala Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége (8900 Zalaegerszeg, Xxxxxxx Xxxx u. 17., Postacím: 0000 Xxxxxxxxxxxx, Xx. 291., tel: 00-00-000-000, fax: 00-00-000-000, E-mail: zala-kh-mmszsz- xx@xxxx.xxx.xx, xxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx)
• Fejér Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége (8000 Székesfehérvár, Mátyás kir. krt. 6., Postacím: 8050
Székesfehérvár, Pf. 373., tel: 00-00-000-000, fax: 00-00-000-000, E-mail: fejer-kh-mmszsz- xx@xxxx.xxx.xx, xxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx)
• Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége (2800 Tatabánya, Xxxxxx Xxxxxx u. 2., Postacím: 0000 Xxxxxxxxx, Xx. 1288., tel: 00-00-000-000, 00-00-000-000, fax: 00-00-000-000, E-mail: xxxxxxxx-xx-xxxxxx-xx@xxxx.xxx.xx, xxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx)
• Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége (8200 Veszprém, Batsányi u. 5., Postacím: 0000 Xxxxxxxx, Xx. 390.
, tel: 00-00-000-000, fax: 00-00-000-000, E-mail: xxxxxxxx-xx-xxxxxx-xx@xxxx.xxx.xx, xxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx)
• Somogy Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége (7400 Kaposvár, Damjanich u. 11-15., Postacím: 7401 Kaposvár, Pf. 365., tel: 00-00-000-000, fax: 00-00-000-000, E-mail: somogy-kh-mmszsz- xx@xxxx.xxx.xx, xxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx)
• Tolna Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége (7100 Szekszárd, Xx. Xxxxxxxxx Xxxxx u. 2., Postacím: 0000 Xxxxxxxxx, Xx. 470., tel: 00-00-000-000, fax: 00-00-000-000, E-mail: tolna-kh-mmszsz- xx@xxxx.xxx.xx, xxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx)
• Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége (0000 Xxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 0. , Xxxxxxxx: 0000 Miskolc Pf. 173. , tel: 00-00-000-000, fax: 00-00-000-000, E-mail: borsodaz-kh-mmszsz- xx@xxxx.xxx.xx,
• Heves Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének
Munkaügyi Felügyelősége (0000 Xxxx, Xxxxxxx xxx 0., Xxxxxxxx: 0000 Xxxx, Pf. 133., tel: 06-36-
512-090, fax: 00-00-000-000, E-mail: xxxxx-xx-xxxxxx-xx@xxxx.xxx.xx, heves-kh- xxxxxx@xxxx.xxx.xx)
• Nógrád Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége (0000 Xxxxxxxxxxx, Xxxxxx xxx 0., 0000 Xxxxxxxxxxx, Pf. 7., tel: 00- 00-000-000, fax: 00-00-000-000, E-mail: xxxxxx-xx-xxxxxx-xx@xxxx.xxx.xx, nograd-kh- xxxxxx@xxxx.xxx.xx)
• Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási
Szervének Munkaügyi Felügyelősége (0000 Xxxxxxx, Xxxxxxx Xxxxx xxxx 0-0. III. emelet, Postacím: 0000 Xxxxxxx, Xx. 52., tel: 00-00-000-000, fax: 00-00-000-000, E-mail: jasznsz-kh- xxxxxx-xx@xxxx.xxx.xx, xxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx)
• Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi
Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége (4400 Nyíregyháza, Hősök tere 9., Postacím: 4401 Nyíregyháza, Pf. 421., tel: 00-00-000-000, fax: 00-00-000-000, E-mail: xxxxxxxxxxx-xx-xxxxxx-xx@xxxx.xxx.xx, xxxxxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx)
• Békés Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége (5600 Békéscsaba, Xxxx Xxxxx u. 3. , Postacím: 5600 Békéscsaba, Xxxx Xxxxx u. 3., tel: 00-00-000-000, fax: 00-00-000-000, E-mail: bekes-kh-mmszsz- xx@xxxx.xxx.xx, xxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx)
• Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének Munkaügyi Felügyelősége (6726 Szeged, Derkovits fasor 7-11., Postacím: 6726 Szeged, Derkovits fasor 7-11., tel: 00-00-000-000, fax: 00-00-000-000, E-mail: csongrad-kh-mmszsz- xx@xxxx.xxx.xx, xxxxxxxx-xx-xxxxxx@xxxx.xxx.xx)
III. A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS LEFOLYTATÁSÁNAK ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI
BEVEZETŐ, ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK
Az Ajánlatkérőnek a közbeszerzési dokumentumok kiadásával az a célja, hogy az ajánlattevők előtt egyértelműek legyenek az érvényes ajánlattétel követelményei. A közbeszerzési dokumentumok nem tartalmazzák az ajánlattételi felhívás előírásait, azonban ha a közbeszerzési dokumentumok bármely előírása eltér az ajánlattételi felhívástól, akkor az utóbbi az irányadó. Az Ajánlatkérőnek az a kérése, hogy az ajánlattevők a közbeszerzési dokumentumokat figyelmesen tanulmányozzák és ajánlatukat az ebben foglalt formai és tartalmi követelményeknek megfelelően készítsék el.
1. ELEKTRONIKUS KÖZBESZERZÉSI RENDSZER
1.1. A közbeszerzési eljárás lefolytatása az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren (továbbiakban: EKR) történik.
1.2. Az EKR elérhetősége: xxx.xxx.xxx.xx
1.3. Az EKR rendszerben ajánlatot benyújtani kizárólagosan csak ajánlattevőként regisztrált gazdasági szereplő tud.
1.4. Az EKR rendszerrel kapcsolatos regisztrációs és felhasználói kérdésekben Ajánlatkérő nem tud segítséget nyújtani gazdasági szereplőnek, ezen felhasználói ismeretek megszerzése gazdasági szereplő feladata.
2. AZ AJÁNLAT ÉS A SZERZŐDÉS NYILVÁNOSSÁGA
2.1. A gazdasági szereplő az ajánlatban, részvételi jelentkezésben, hiánypótlásban vagy felvilágosításban, valamint a 72. § szerinti indokolásban elkülönített módon elhelyezett, üzleti titkot (ideértve a védett ismeretet is) [Ptk. 2:47. §] tartalmazó iratok nyilvánosságra hozatalát megtilthatja. Az üzleti titkot tartalmazó irat kizárólag olyan információkat tartalmazhat, amelyek nyilvánosságra hozatala a gazdasági szereplő üzleti tevékenysége szempontjából aránytalan sérelmet okozna. A gazdasági szereplő az üzleti titkot tartalmazó, elkülönített irathoz indokolást köteles csatolni, amelyben részletesen alátámasztja, hogy az adott információ vagy adat nyilvánosságra hozatala miért és milyen módon okozna számára aránytalan sérelmet. A gazdasági szereplő által adott indokolás nem megfelelő, amennyiben az általánosság szintjén kerül megfogalmazásra.
Az elkülönített módon történő elhelyezés technikai megvalósítása vonatkozásában a 424/2017. (XII.19.) Kormányrendelet 11. § (4) bekezdése az irányadó.
2.2. Az 1.1. bekezdés alkalmazásában a gazdasági szereplő nem nyilváníthatja üzleti titoknak különösen
a) azokat az információkat, adatokat, amelyek elektronikus, hatósági vagy egyéb nyilvántartásból bárki számára megismerhetők,
b) az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 27.
§ (3) bekezdése szerinti közérdekből nyilvános adatokat,
c) az ajánlattevő által az alkalmasság igazolása körében bemutatott
ca) korábban teljesített közbeszerzési szerződések, illetve e törvény szerinti építés- vagy szolgáltatási koncessziók megkötésére, tartalmára és teljesítésére vonatkozó információkat és adatokat,
cb) gépekre, eszközökre, berendezésekre, szakemberekre, tanúsítványokra, címkékre vonatkozó információkat és adatokat,
d) az ajánlatban meghatározott áruk, építési beruházások, szolgáltatások leírását, ide nem értve a leírásnak azt a jól meghatározható elemét, amely tekintetében az (1) bekezdésben meghatározott feltételek az ajánlattevő által igazoltan fennállnak,
e) ha az ajánlatkérő annak benyújtását kéri, az ajánlattevő szakmai ajánlatát, ide nem értve a szakmai ajánlatnak azt a jól meghatározható elemét, amely tekintetében az (1) bekezdésben meghatározott feltételek az ajánlattevő által igazoltan fennállnak és a (3) bekezdés alapján nincs akadálya az üzleti titokká nyilvánításnak. [Kbt. 44. § (2) bekezdése]
2.3. A gazdasági szereplő nem tilthatja meg nevének, címének (székhelyének, lakóhelyének), valamint olyan ténynek, információnak, megoldásnak vagy adatnak (a továbbiakban együtt: adat) a nyilvánosságra hozatalát, amely a Kbt. 76. § szerinti értékelési szempont alapján értékelésre kerül, de az ezek alapjául szolgáló – az 1.2. pont alá nem tartozó - részinformációk, alapadatok (így különösen az árazott költségvetés) nyilvánosságra hozatalát megtilthatja.
2.4. Ha a gazdasági szereplő meghatározott információk, adatok üzleti titokká nyilvánítása során az 2.1-2.3. pontban foglaltakat nem tartotta be, az ajánlatkérő hiánypótlás keretében köteles felhívni az érintett gazdasági szereplőt a megfelelő tartalmú dokumentum benyújtására.
3. AZ AJÁNLATTÉTEL KÖLTSÉGEI
3.1. Az ajánlat elkészítésével és benyújtásával kapcsolatos költségeket az ajánlattevőnek kell viselnie. Az ajánlattevő a közbeszerzési dokumentumokban kifejezetten megadott és a Kbt. 177. §-a szerinti jogcímen kívül egyéb, így különösen anyagi igényt nem érvényesíthet. A jelen közbeszerzési eljárás eredményes vagy esetleges eredménytelen befejezésétől függetlenül az Ajánlatkérővel szemben ezen költségekkel kapcsolatban semmilyen követelésnek nincs helye.
4. A KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK HASZNÁLATA
4.1. Az Ajánlatkérő nem járul hozzá a közbeszerzési dokumentumok másolásához csak akkor, ha az kizárólag az Ajánlattevő cégén belül az ajánlat elkészítéséhez szükséges. Az alvállalkozók számára a rájuk vonatkozó mértékben készíthető kivonat. Az Ajánlatkérő nem járul hozzá ahhoz, hogy a közbeszerzési dokumentumokat akár részeiben, akár egészében másra használják, mint az ajánlat elkészítése. Az eltérő felhasználás jogellenes. A közbeszerzési dokumentumok másra át nem ruházhatók.
4.2. A közbeszerzési dokumentumok azon részei, amelyeken az Ajánlatkérő ezt kifejezetten feltüntette, másolhatók, és az ajánlattétel során a másolatok értelemszerűen felhasználhatók.
5. KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS
5.1. A kiegészítő tájékoztatás az EKR rendszerben, az érintett közbeszerzési eljárás felületén kérhető.
5.2. Az ajánlattevők által feltett kérdésekés az azokra adott Ajánlatkérői válaszok az EKR rendszerben, az érintett közbeszerzési eljárás felületén érhetők el annak figyelembevételével, hogy az EKR rendszerben az adott eljárásban szereplő ajánlattevők számára a kérdéseket és az arra adott válaszokat az Ajánlatkérő a Kbt. 114. § (6) bekezdésének megfelelően az ajánlattételi határidő lejártát megelőzően ésszerű határidőben írásban közvetlenül is megküldi.
5.3. A kiegészítő tájékoztatás nem eredményezheti az ajánlattételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban foglaltak módosítását.
5.4. A kiegészítő tájékoztatást úgy kell megadni, hogy az ne sértse a gazdasági szereplők esélyegyenlőségét. A tájékoztatás teljes tartalmát az EKR rendszerben hozzáférhetővé kell tenni valamennyi gazdasági szereplő részére, amely érdeklődését az eljárás iránt az ajánlatkérőnél jelezte, a több szakaszból álló eljárások ajánlattételi szakaszában és a nem hirdetménnyel induló közbeszerzési eljárás esetében pedig valamennyi ajánlattételre közvetlenül felhívott gazdasági szereplő részére. A kiegészítő tájékoztatás megadása során az ajánlatkérő nem jelöli meg, hogy a kérdést melyik gazdasági szereplő tette fel valamint, hogy válaszát az ajánlatkérő mely gazdasági szereplőknek küldte még meg.
6. AZ AJÁNLATOK BENYÚJTÁSÁNAK MÓDJA ÉS HATÁRIDEJE, VALAMINT AZ AJÁNLATOK BONTÁSA
6.1. Ajánlattevő az ajánlatát kizárólag elektronikus úton az EKR rendszeren keresztül, az eljárás erre megadott felületén nyújthatja be.
6.2. Határidőre benyújtott ajánlatnak csak azok minősülnek, amelyek a felhívásban meghatározott határidőig az EKR rendszeren keresztül felöltésre, továbbá Ajánlatkérő részére megküldésre kerülnek. A beérkezés időpontjáról az EKR rendszer visszaigazolást küld. Az ajánlattételi határidő lejártának időpontját követően 2 óra elteltével kerül sor az ajánlatok hivatalos bontására, melyet az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában a benyújtott ajánlatok felolvasólapjain szereplő információk valamennyi ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak.
6.3. Az ajánlattételi határidő nem jár le, ha az EKR vagy annak az ajánlat elkészítését támogató része az EKR üzemeltetője által közzétett tájékoztatás alapján igazoltan:
a) folyamatosan legalább öt percig fennálló üzemzavar(ok) folytán az ajánlatkérő által meghatározott ajánlattételi határidőt megelőző huszonnégy órában összesen legalább százhúsz percig, vagy
b) – anélkül, hogy a határidő meghosszabbítására ezt követően már sor került volna – üzemzavar folytán az ajánlattételi határidő alatt folyamatosan legalább huszonnégy óráig nem elérhető. Ebben az esetben az ajánlatkérő köteles az ajánlattételi határidőt meghosszabbítani az EKR működésének helyreállítását követően. Az EKR működésének helyreállításáról az EKR üzemeltetője tájékoztatást tesz közzé. A határidőt úgy kell meghosszabbítani, hogy megfelelő idő, de legalább a hosszabbításról szóló értesítés megküldésétől számított két nap, ha a módosításról hirdetményt kell feladni, annak feladásától számított négy nap álljon rendelkezésre az ajánlat benyújtására.
6.4. A bontásról szóló EKR automatikus értesítésen túl az ajánlatok bontásáról Ajánlatkérő bontási jegyzőkönyvet készít, amely szintén az EKR rendszeren kerül megküldésre valamennyi ajánlattevő részére.
7. KAPCSOLATTARTÁS
7.1. Az Ajánlatkérő követelményként írja elő, hogy az ajánlattevők csak az EKR rendszeren keresztül, az érintett közbeszerzési eljárás felületén tegyenek fel kérdéseket, illetve ilyen úton közöljék az eljárással kapcsolatos észrevételeiket. Minden más módon érkező megkeresésre az Ajánlatkérő a válaszadást megtagadja.
7.2. Ajánlattevők a 7.1. pontban foglalt szabály megsértése esetén minden ebből eredő következményt viselni kötelesek.
8. AZ AJÁNLATOK ÉRTÉKELÉSE
Az értékelés szempontja a legjobb ár-érték arány, az alábbiak szerint:
Részszempont | Súlyszám | |
1. | Nettó ajánlati ár (Ft) | 90 |
2. | Teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek többlet gyakorlata (óra) | 10 |
Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa, amely minden értékelési szempont esetében azonos: 0-100
Azok a módszerek, amellyel Ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámot: Az 1. részszempont értékelése
Értékelési szempont: Nettó ajánlati ár
A legalacsonyabb ellenszolgáltatás minősül a legkedvezőbb ajánlatnak. Ez az ajánlat (legkedvezőbb tartalmi elem) a maximális pontszámot (felső ponthatár) kapja, a további ajánlatok tartalmi elemére adott pontszám pedig a legkedvezőbb tartalmi elemhez viszonyítva fordítottan arányosan kerül kiszámításra az alábbi képlet szerint:
Alegjobb | ||
P = | ⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯ | * (Pmax – Pmin) + Pmin |
Avizsgált |
Ahol:
P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma
Pmax: a pontskála felső határa
Pmin: a pontskála alsó határa
Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme
Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme
A 2. részszempont értékelése
Értékelési szempont: Teljesítésbe bevonni kívánt szakember többlet gyakorlata (óra)
Ajánlatkérő az adott részajánlati kör vonatkozásában az ajánlattételi felhívás III.1.3) M2) pontjában előírt számú szakember (szakemberek) többlet szakmai gyakorlatát vizsgálja.
Minden bemutatott szakember esetében ajánlattevőnek meg kell adnia, hogy az adott szakember már megvalósult felnőtt és/vagy pedagógus akkreditált képzés teljesítése során hány óra szakmai gyakorlattal rendelkezik, amely igazolása érdekében be kell nyújtani a megjelölt szakemberek gyakorlatát igazoló, a szakemberek által saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzot.
Az 1. és a 2. részajánlati kör vonatkozásában Ajánlatkérő a xxxxxxxx XXX.1.3.) M2) pontjában 2-2 fő, míg a 3. részajánlati kör vonatkozásában mindössze 1 fő szakember bemutatását írta elő.
Ebből adódóan Ajánlatkérő az 1. és a 2. részajánlati kör vonatkozásában a megpályázott részajánlati körben bemutatott 2 fő szakember együttes szakmai gyakorlati idejét veszi figyelembe, a 3. részajánlati kör vonatkozásában pedig a bemutatott 1 fő szakmai gyakorlati idejét értékeli.
Figyelemmel arra, hogy Ajánlatkérő a felhívásban III.1.3) M2) pontjában mindössze annyit írt elő, hogy a bemutatott szakemberek rendelkezzenek már megvalósult felnőtt és/vagy pedagógus akkreditált képzés teljesítésében előadókénti közreműködői gyakorlattal, és ezzel kapcsolatban további gyakorlati
időt (óraszámot) nem írt elő, így Ajánlatkérő a vizsgált értékelési részszempont esetében az alábbiak
szerint határozza meg a pontok kiosztását: Legkedvezőtlenebb érték:
Ajánlatkérő az
- 1. részajánlati kör vonatkozásában a bemutatott szakemberenkénti 1-1 óra szakmai gyakorlatot, azaz összesen 2 órát veszi alapul a minimálisan előírt szakmai gyakorlati időnek (a bemutatott 2 fő szakember vonatkozásában együttesen);
- 2. részajánlati kör vonatkozásában a bemutatott szakemberenkénti 1-1 óra szakmai gyakorlatot, azaz összesen 2 órát veszi alapul a minimálisan előírt szakmai gyakorlati időnek (a bemutatott 2 fő szakember vonatkozásában együttesen);
- 3. részajánlati kör vonatkozásában a bemutatott szakember esetében 1 óra szakmai gyakorlatot veszi alapul a minimálisan előírt szakmai gyakorlati időnek;
amely teljesülése - mint legkedvezőtlenebb szint (érték) - esetén Ajánlattevő 0 pontot kap.
Legkedvezőbb érték:
Ajánlatkérő az
- 1. részajánlati kör vonatkozásában a bemutatott szakemberek szakmai gyakorlati ideje kapcsán (a bemutatott 2 fő szakember szakmai gyakorlati ideje együttesen) 500 órában határozza meg a legkedvezőbb szintet (értéket);
- 2. részajánlati kör vonatkozásában a bemutatott szakemberek szakmai gyakorlati ideje kapcsán (a bemutatott 2 fő szakember szakmai gyakorlati ideje együttesen) 500 órában határozza meg a legkedvezőbb szintet (értéket);
- 3. részajánlati kör vonatkozásában a bemutatott szakember szakmai gyakorlati ideje kapcsán 250 órában határozza meg a legkedvezőbb szintet (értéket);
amely teljesülése - mint legkedvezőbb érték - esetén Ajánlattevő a maximális 100 pontot kapja, ezen fölötti szakmai gyakorlatok egyaránt a ponthatár felső határával megegyező mértékű ponttal kerülnek értékelésre.
Az 1. és 2. részajánlati kör vonatkozásában a 2 óra és 500 óra, illetve a 3. részajánlati kör vonatkozásában az 1 óra és 250 óra közötti szakmai gyakorlati időre vonatkozó pontok kiosztása az alábbi képlet szerint történik:
(Avizsgált – Alegkedvezőtlenebb) | ||
Pvizsgált = | ⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯⎯ | * (Pmax – Pmin) + Pmin |
(Alegkedvezőbb – Alegkedvezőtlenebb) |
Ahol:
Pvizsgált: | a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma |
Pmax: | a pontskála felső határa |
Pmin: | a pontskála alsó határa |
Alegkedvezőbb: | az ajánlatkérő által a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján meghatározott legkedvezőbb érték, amire a maximális pontszámot adja |
Alegkedvezőtlenebb: | az ajánlatkérő által a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján meghatározott legkedvezőtlenebb érték, amire a minimális pontszámot adja |
Avizsgált: | a vizsgált ajánlat tartalmi eleme |
Az Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (2) bekezdésének megfelelően az ajánlatoknak a fenti értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeit a fentiekben meghatározott ponthatárok között értékeli a jelen pontban meghatározott módszerrel, majd az egyes tartalmi elemekre adott értékelési pontszámot megszorozza a súlyszámmal, a szorzatokat pedig ajánlatonként összeadja. Az az ajánlat a legkedvezőbb, amelynek az összpontszáma a legnagyobb.
A Kbt. 77. § (5) bekezdése szerint, ha több ajánlatnak azonos a fentiek szerint kiszámított összpontszáma, az az ajánlat minősül a legkedvezőbbnek, amely a nem egyenlő értékelési pontszámot kapott értékelési szempontok közül a legmagasabb súlyszámú értékelési szempontra nagyobb értékelési pontszámot kapott.
Az ajánlatkérő jogosult közjegyző jelenlétében sorsolást tartani, ha a legkedvezőbb ajánlat az e bekezdés szerinti módszerrel nem határozható meg.
A Kbt. 77. § (4) bekezdése alapján az eljárás nyertese az az ajánlattevő, aki az értékelési szempontok szerint a legkedvezőbb ajánlatot tette és ajánlata érvényes.
A Kbt. 131. § (4) bekezdésének megfelelően az Ajánlatkérő csak az eljárás nyertesével kötheti meg a szerződést, vagy - a nyertes visszalépése esetén - az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített ajánlattevővel, ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte.
9. AZ ÖSSZEGEZÉS MEGKÜLDÉSÉNEK IDŐPONTJA, ÉS A SZERZŐDÉSKÖTÉS IDŐPONTJA
9.1. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevőt az EKR rendszeren keresztül tájékoztatni az eljárás eredményéről, az eljárás eredménytelenségéről, az ajánlattevő ajánlatának érvénytelenné nyilvánításáról, valamely gazdasági szereplő kizárásáról, valamint ezek részletes indokáról, az erről hozott döntést követően a lehető leghamarabb, de legkésőbb három munkanapon belül. [Kbt. 79. §
(1) bekezdése]
9.2. Az ajánlatkérő az ajánlatok elbírálásának befejezésekor külön jogszabályban meghatározott minta szerint írásbeli összegezést köteles készíteni az ajánlatokról. Az ajánlatkérő az ajánlatok elbírálásának befejezésekor a 9.1. pont szerinti tájékoztatást az írásbeli összegezésnek minden ajánlattevő részére egyidejűleg, az EKR rendszeren keresztül történő megküldésével teljesíti.
9.3. Az ajánlatkérő a szerződést az ajánlati kötöttség időtartama alatt köteles megkötni. Ha a Kbt. másként nem rendelkezik, nem köthető meg azonban a szerződés az írásbeli összegezés - ha az összegezés javítására kerül sor és az eljárás eredményességére, az ajánlat érvényességére vagy az értékelés eredményére vonatkozó adat módosul, a módosított összegezés - megküldése napját követő öt napos időtartam lejártáig. [Kbt. 131. § (6) bekezdése]
9.4. A 9.3. ponttól eltérően az ott rögzített tíz-, illetve ötnapos időtartam letelte előtt is megköthető a szerződés, ha csak egy ajánlatot nyújtottak be. [Kbt. 131. § (8) bekezdés f) pontja]
10. AZ ELEKTRONIKUS KÖZBESZERZÉSI RENDSZER HASZNÁLATA
10.1. Az Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét az EKR használata során a 424/2017. (XII. 19.)
Korm. rendelet alábbi rendelkezéseiben foglaltakra:
- 10. §, 11. §, 12. § - az EKR-ben továbbított dokumentumokkal, az EKR-ben elektronikus úton megtett nyilatkozatok követelményei
- 13. § - a képviselettel kapcsolatos követelmények az elektronikus úton megtett
nyilatkozatokkal kapcsolatban
- 15. § - elektronikus bontás
- 16. § - az ajánlattételi határidő üzemzavar esetén szükséges meghosszabbítása
- 18. § - az ajánlat módosítása
- 20. § (1) bekezdés – iratbetekintés
- továbbá üzemzavar, üzemszünet esetére a 40/2017. (XII. 27.) MvM rendeletre
10.2. Üzemszünet: minden olyan tervezhető technikai tevékenység, amely az EKR szolgáltatásainak szünetelését eredményezi.
10.3. Üzemzavar: az EKR üzemeltetője által megállapított és külön jogszabályban foglaltak szerint dokumentált, előre nem tervezett üzemszünet vagy előre nem tervezett, az EKR korlátozott működőképességét jelentő helyzet. Amennyiben az ajánlattételi határidő módosítása szükséges, de az EKR üzemzavara miatt módosító hirdetmény feladása vagy értesítés megküldése nem lehetséges a Kbt.
55. § (2)– (3) bekezdésében foglalt határidőknek megfelelően, az ajánlatkérő az ajánlattételi határidő módosításáról szóló hirdetményt az ajánlattételi határidő lejárta után is feladhatja, illetve a hirdetménnyel közzé nem tett felhívás esetén a módosításról szóló értesítést a Kbt. szerinti határidőn túl is kiküldheti, az üzemzavar elhárulását követően haladéktalanul, de legkésőbb a következő munkanapon, erre a körülményre azonban a módosító hirdetményben utalni kell.
10.4. Ha az ajánlattevő által, vagy más érdekelt gazdasági szereplő vagy szervezet által elvégezhető eljárási cselekmények, így különösen hiánypótlás, felvilágosítás vagy árindokolás megadására, vagy az előzetes vitarendezés kezdeményezésére rendelkezésre álló határidő alatt üzemzavar következik be, és a vonatkozó határidő az üzemzavar során eltelt, vagy abból az EKR helyreállítását követően kevesebb, mint kettő óra maradt, ajánlatkérő köteles az EKR működésének helyreállítását követően tizenkét órán belül megtett eljárási cselekményeket határidőben teljesítettnek elfogadni. Nem követ el jogsértést az ajánlatkérő akkor, ha a Kbt.-ben vagy végrehajtási rendeletében valamely eljárási cselekményre meghatározott határidőt azért mulaszt el, mert az EKR üzemzavara nem teszi lehetővé az adott cselekmény határidőben történő teljesítését. Ebben az esetben az ajánlatkérő az EKR működésének helyreállítását követően haladéktalanul köteles az elmulasztott cselekmény teljesítésére.
11. AZ ELEKTRONIKUS LEFOLYTATÁSBÓL ÉS KOMMUNIKÁCIÓBÓL EREDŐ KÜLÖNÖS ELŐÍRÁSOK
11.1. Dokumentumok formátuma, informatikai jellemzők
Ahol a Kbt. vagy annak felhatalmazása alapján megalkotott jogszabály alapján az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás során valamely dokumentum benyújtását írja elő, a dokumentum benyújtható az EKR-ben kitöltött elektronikus űrlap alkalmazásával, vagy – amennyiben az adott dokumentumra a nyilatkozattétel nyelvén elektronikus űrlap nem áll rendelkezésre – a papíralapú dokumentum egyszerű elektronikus másolata formájában. Amennyiben az EKR-ben az adott dokumentumra vonatkozó elektronikus űrlap a nyilatkozattétel nyelvén nem áll rendelkezésre, a nyilatkozat csatolható az EKR-ben legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott dokumentumként is, az
ajánlatkérő azonban – a következő bekezdésben foglalt eset kivételével – nem követelheti meg elektronikus aláírás alkalmazását.
Ajánlatkérő előírja, hogy az olyan nyilatkozat, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (különösen garanciavállaló nyilatkozat vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozat), elektronikus okiratként feleljen meg a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek.
Amennyiben valamely nyilatkozatminta az EKR-ben elektronikus űrlapként a nyilatkozat megtételének nyelvén rendelkezésre áll, a nyilatkozatot az elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat részeként megtenni.
Ha az adott nyilatkozatra az EKR-ben elektronikus űrlap áll rendelkezésre, azt akkor is ki kell tölteni, ha az ajánlatkérő az adott nyilatkozat más nyelven történő benyújtását is lehetővé teszi az ajánlatban, és az ajánlattevő eltérő nyelvű nyilatkozatot csatol a rendszerben. Ebben az esetben, ha az elektronikus űrlap magyar nyelven kerül kitöltésre, azt a csatolt nyilatkozat felelős fordításának kell tekinteni.
Ahol a Kbt. vagy annak végrehajtási rendelete közjegyző vagy szakmai, illetve gazdasági kamara által hitelesített nyilatkozat benyújtását írja elő, a dokumentum benyújtható a papír alapon hitelesített dokumentum egyszerű elektronikus másolataként vagy olyan formában is, ahol a papír alapon vagy legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással elektronikus úton megtett nyilatkozatot közjegyző vagy szakmai, illetve gazdasági kamara – legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással vagy bélyegzővel – elektronikusan látta el hitelesítéssel.
Amennyiben az EKR-ben az ajánlat részeként csatolt dokumentum nem tesz eleget a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott, az ajánlat részét képező dokumentumok informatikai jellemzőire vonatkozó követelményeknek, de az ajánlatkérő számára olvasható, illetve megjeleníthető, az ajánlatkérő – ha azt nem tartja szükségesnek – nem köteles hiánypótlásra felhívni az ajánlattevőt, és úgy kell tekinteni, hogy az ajánlat megfelelt az előírt követelményeknek. Amennyiben az ajánlat részeként csatolt dokumentum nem tesz eleget az előírt informatikai követelményeknek és az ajánlatkérő számára nem olvasható, illetve jeleníthető meg, ez nem tekinthető formai hiányosságnak, azt úgy kell kezelni, mintha az ajánlattevő az érintett dokumentumot nem nyújtotta volna be és a Kbt. hiánypótlásra vonatkozó szabályaira figyelemmel kell eljárni.
Amennyiben az EKR-ben az ajánlat részeként csatolt dokumentum eleget tesz a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott, az ajánlat részét képező dokumentumok informatikai jellemzőire vonatkozó követelményeknek, de az egyéb okból nem olvasható, illetve nem jeleníthető meg, az ajánlattevőt fel kell hívni az ajánlat olvashatóságához és megjeleníthetőségéhez szükséges szoftver megnevezésére. Az ajánlatkérő – ha a közbeszerzési dokumentumokban eltérően nem rendelkezik – csupán általánosan hozzáférhető, ingyenes vagy szabad szoftvert köteles igénybe venni az ajánlatok olvasásához és megjeleníthetőségéhez az ajánlattevő előbbi nyilatkozata alapján. Amennyiben a dokumentum tartalma ezt követően sem határozható meg, azt úgy kell kezelni, mintha az ajánlattevő az érintett dokumentumot nem nyújtotta volna be és a Kbt. hiánypótlásra vonatkozó szabályaira figyelemmel kell eljárni.
Ajánlatkérő ez úton tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet 5.§
(2) bekezdés alapján az EKR-be feltöltött dokumentumok vonatkozásában a .PDF formátumot írja elő, kivéve amennyiben ettől speciális esetben eltérően nem rendelkezik az ajánlattételi felhívásban.
11.2. ELEKTRONIKUS NYILATKOZATTÉTEL
Az EKR-ben elektronikus úton tett nyilatkozat tekintetében az ajánlatot a rendszerben benyújtó gazdasági szereplő képviselőjének kell tekinteni azt a személyt, aki az EKR-ben a gazdasági szereplő részéről a nyilatkozattételhez szükséges hozzáféréssel és jogosultsággal rendelkezik. Az EKR-ben kitöltött elektronikus űrlapot e vélelem alapján a gazdasági szereplő eredeti nyilatkozatának kell tekinteni.
Az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatokat a közös ajánlattevők, valamint az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetek képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. A más nevében tett nyilatkozatok megtételére meghatalmazott gazdasági szereplő kizárólag azért felel, hogy a meghatalmazásnak és a számára rendelkezésre bocsátott nyilatkozatoknak, adatoknak az általa elektronikusan megtett nyilatkozatok megfelelnek, ez a szabály azonban nem érinti a közös ajánlattevők Kbt. 35. § (6) bekezdése szerinti egyetemleges felelősségét
12. KÖZÖS AJÁNLATTÉTEL
12.1. Több gazdasági szereplő közösen is tehet ajánlatot. Ez esetben a közös ajánlattevők kötelesek maguk közül egy, a közbeszerzési eljárásban a közös ajánlattevők nevében eljárni jogosult képviselőt megjelölni. A közös ajánlattevők csoportjának képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők megjelölését. [Kbt. 35. §]
12.2. A meghatalmazásnak ki kell terjednie arra, hogy a közös ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők képviseletére jogosult gazdasági szereplő adott eljárás tekintetében az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők képviseletében eljárhat.
12.3 A közös ajánlattételre a Ptk. (a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény) 6:498. § - 6:513.
§ szerinti polgári jogi társaságra vonatkozó szabályok irányadók.
12.4. Az ajánlatnak tartalmaznia kell közös ajánlattétel esetén a valamennyi közös ajánlattevő által aláírt Közös egyetemleges felelősségvállalásról szóló megállapodást. A szerződésben a szerződő feleknek ki kell jelölni azon ajánlattevőt, aki a közös ajánlattevőket az eljárás során kizárólagosan képviseli, illetőleg a közös ajánlattevők nevében hatályos jognyilatkozatot tehet, továbbá a közös ajánlattevők nevében – a szerződés aláírása kivételével – a jognyilatkozatok megtételére.
12.5. A megállapodásnak tartalmaznia kell a kijelölt ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy a képviseletet elfogadja.
A közös egyetemleges felelősségvállalásról szóló megállapodás egyebekben akkor fogadható el, ha
- tartalmazza a közös ajánlattevők megnevezését,
- tartalmazza a képviselő ajánlattevő megjelölését azzal, hogy a képviselő korlátozás nélkül jogosult valamennyi közös ajánlattevőt képviselni az Ajánlatkérővel szemben a jelen közbeszerzési eljárásban és az Ajánlatkérő felé megteendő, illetve megtehető jognyilatkozatok tekintetében,
- tartalmazza, hogy a képviselő felel az Ajánlatkérővel való kapcsolattartásért, a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés közös ajánlattevők általi végrehajtásáért,
- tartalmazza a tervezett feladatmegosztás részletes ismertetését és a projektszervezet részletes bemutatását,
- tartalmazza valamennyi ajánlattevő nyilatkozatát arról, hogy egyetemleges felelősséget vállalnak a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés szerződésszerű teljesítéséért,
- tartalmazza azt, hogy ajánlattevők tag ellen indult felszámolási eljárás esetén a képviselő ajánlattevő, vagy a többi képviselő ajánlattevő ezt a tényt 5 munkanapon belül bejelentik a
Vevőnek, és egyidejűleg nyilatkoznak, hogy a szerződést a kieső ajánlattevő nélkül is teljesítik, illetőleg az ajánlattevő kiesése mennyiben hátráltatja a teljesítést,
- tartalmazza, hogy a képviselő jogosult számlát benyújtani az Ajánlatkérőként szerződő fél számára, (a további közös ajánlattevő az általuk végzett tevékenység után a képviselőnek nyújtják be számláikat, aki azt közvetített szolgáltatásként számlázza tovább az Ajánlatkérőként szerződő fél felé)
- a közös ajánlattevők nyertes ajánlattevőként történő kihirdetésének esetére
- a szerződés hatályának beállta vagy annak megszűnése nem függ valamely további feltételtől vagy időponttól;
- hatálybalépése nem függ harmadik személy beleegyezésétől, illetve hatósági jóváhagyástól, továbbá
- a valamennyi közös ajánlattevő aláírásával hatályba lép;
- a közös ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők képviseletére jogosult gazdasági szereplő adott eljárás tekintetében az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők képviseletében eljárhat.
13. AZ ALKALMASSÁG IGAZOLÁSÁRA IGÉNYBE VETT SZERVEZETRE VONATKOZÓ ELŐÍRÁS
13.1. A 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 13. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az alkalmasság igazolásához igénybe vett, az ajánlattevőn vagy részvételre jelentkezőn kívüli más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak tartalmaznia kell – a Kbt. 65. § (8) bekezdése szerinti szervezet részéről az ajánlatban, vagy több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésben csatolni kell – az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.
14. AZ AJÁNLATOK VISSZAVONÁSA, MÓDOSÍTÁSA
14.1. Az Ajánlattevő ajánlatát az ajánlattételi határidő lejártáig vonhatja vissza, vagy módosíthatja.
14.2. Az ajánlat visszavonása és a módosítása kizárólagosan csak az EKR rendszeren keresztül történhet.
15. A BENYÚJTOTT AJÁNLAT EGYÉB TARTALMI KÖVETELMÉNYEI
15.1. Az ajánlatot a gazdasági szereplőnek a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell elkészítenie és benyújtania. [Kbt. 66. § (1) bekezdés]
15.2. Az ajánlatnak tartalmaznia kell különösen az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát az ajánlattételi felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan. [Kbt. 66. § (2) bekezdés]
15.3. Ajánlattevőnek az EKR rendszerben, az erre vonatkozó elektronikus űrlapon kell megadnia a főbb számszerűsíthető adatokat, amelyek az értékelési szempontok alapján értékelésre kerülnek.) [Kbt. 66.
§ (5) bekezdés]
16. HIÁNYPÓTLÁS
16.1. Ajánlatkérő az eljárás során - összhangban a Kbt. 71. §-ban foglaltakkal - a hiánypótlás lehetőségét teljes körben biztosítja, így arra az esetre is ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.
16.2. A hiánypótlási felhívás, valamint felvilágosítás kérés megküldése, továbbá a hiánypótlások, felvilágosítások benyújtása az EKR rendszeren keresztül, az eljárás erre megadott felületén történik.
17. EGYÉB INFORMÁCIÓK
17.1. Irányadó idő: A felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban valamennyi órában megadott határidő magyarországi helyi idő szerint értendő.
17.2. Kbt. és Ptk. alkalmazása: A felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban a „Kbt.” rövidítés alatt a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény értendő. A felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a Kbt. rendelkezései az irányadók. A közbeszerzési eljárás során megkötött szerződésekre egyebekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) rendelkezéseit kell alkalmazni.
17.3. Amennyiben az eljárásban benyújtott ajánlat az elektronikusan kitöltött űrlapokon túl egyéb az EKR felületre felcsatolt, cégszerűen aláírt nyilatkozatot is tartalmaz, Ajánlattevőnek csatolnia kell ezen nyilatkozatokat aláíró, cégjegyzésre jogosult személy hiteles cégaláírási nyilatkozatát (a közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldány), illetve az ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás-mintáját, egyszerű másolat formájában, figyelemmel a 2006. évi V. törvény 9. §
(1) bekezdésben foglaltakkal.
17.4. Az ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi felelős fordítását is köteles elfogadni.
17.5. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Ajánlatkérő előírja, hogy a nemleges változásbejegyzés esetében is, ennek tényéről nyilatkozat benyújtása szükséges.
17.6. Ajánlatkérő kéri az ajánlatot a közbeszerzési dokumentumokban rendelkezésre bocsátott ajánlat- mintának megfelelően elkészíteni.
17.7. A különböző devizák forintra történő átváltásánál az elbírálás során az Ajánlatkérő az ajánlattételi felhívás megküldésének napján érvényes Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamokat veszi figyelembe. Amennyiben valamely devizát a Magyar Nemzeti Bank nem jegyez, az adott devizára az ajánlattevő saját nemzeti bankja (központi bankja) által az ajánlattételi felhívás feladásának napján, beszámoló esetén az üzleti év utolsó napján érvényes árfolyamon számított EURO ellenérték kerül átváltásra a fentiek szerint.
IV. MŰSZAKI LEÍRÁS
1. A KÖZBESZERZÉS TÁRGYA
Akkreditált képzési szolgáltatások beszerzése az alábbiak szerint:
1. rész: Lemorzsolódás csökkentését elősegítő képzések
1. képzés: Hatékony konfliktuskezelési eljárások a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű
gyermekeket/tanulókat nevelő intézmények eredményessége érdekében, 30 óra, 28 fő
2. képzés: Hatékonytanulás-módszertani eljárások a hátrányos és halmozottan hátrányos
helyzetű gyermekeket/tanulókat nevelő intézményekeredményessége érdekében, 30 óra, 74 fő
3. képzés: Hatékony egészségfejlesztési eljárások a hátrányos és halmozottan hátrányos gyermekeket/tanulókat nevelő intézmények eredményessége érdekében, 30 óra, 27 fő
4. képzés: Hatékony szervezeti kommunikációval a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket/tanulókat nevelő intézmények eredményessége érdekében, 30 óra, 34 fő
5. képzés: Az intézmény mérési és fejlesztési kultúrája fejlődésének támogatása a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket/tanulókat nevelő intézményekben, 60 óra, 42 fő
6. képzés: Esélyteremtő intézményfejlesztési program és eszközrendszer, 30 óra, 17 fő
7. képzés: Egyéni fejlesztés az oktatási esélyegyenlőséget támogató programban, 30 óra, 59 fő
2. rész: Módszertani képzések
1. képzés: Mediációs tréning, 30 óra, 44 fő
2. képzés: Szaktárgyi továbbképzés-olvasástechnika, szövegértés (készségfejlesztés), 30 óra, 45 fő
3. képzés: Egészséges életmódra nevelés, 30 óra, 64 fő
4. képzés: Prezentációs technikák, 30 óra, 132 fő
5. képzés: Korszerű matematika korszerű módszerekkel, 30 óra, 24 fő
6. képzés: Az iskolai motiváció elmélete és gyakorlata, 30 óra, 36 fő
3. rész: Digitális Közösségi Alkotótér (DKA) működtetéséhez szükséges képzések
1. képzés: A XXI. századi digitális tárgyalkotás lehetőségei – A digitális közösségi alkotópedagógia eszközei és módszerei, 60 óra, 4 fő
2. képzés: A digitális közösségi tárgyalkotás gyakorlata (mikroelektronika, 3D tervezés és nyomtatás, lézervágás), 30 óra, 4 fő
3. képzés: DKA Műhelymester, 360 óra, 1 fő
A képzések vonatkozásában megjelölt képzési cím tájékoztató jellegű, az adott képzéssel kapcsolatban jelen dokumentáció tartalmazza az adott képzés vonatkozásában kötelezően előírt tematikai elemeket. Ajánlattevő által megajánlandó képzésnek teljesítenie kell ezen előírt tematikai elemeket mindegyikét, továbbá az óraszám vonatkozásában legalább az előírt óraszámot, vagy annál hosszabb képzési időt, amelyet Ajánlatkérő elfogad egyenértékű megajánlásként.
2. ÁLTALÁNOS SZAKMAI TARTALOM MEGHATÁROZÁSA
A megvalósítandó uniós fejlesztés célja a szakképzésben tanulók alapkészségeinek fejlesztése, a szakképzés eredményesebbé tétele, az iskolai teljesítmény növelése, valamint az iskolai lemorzsolódás csökkentése. A célok eléréséhez különböző eszközöket alkalmazunk, eljárásokat fejlesztünk ki és vezetünk be az intézményekben. A lemorzsolódás csökkenése és a veszélyeztetettek kiszűrése érdekében az intézményrendszer minden szintjén fejlesztéseket hajtunk végre. Az intézményvezetőknek felkészítő tanácsadást, a pedagógusoknak továbbképzéseket, az érintett diákoknak ösztönző foglalkozásokat szervezünk. A tagintézményekben közösségi tereket fejlesztünk és az ezeket támogató eszközök beszerzésére is sor kerül.”
Az elvégzendő feladatok célja Ajánlatkérő dolgozóit felkészíteni a projekt feladatainak végrehajtására. A cél szerint olyan képzések megtartására kerülhet sor, amelyek akkreditált pedagógusképzések, illetve engedélyezett képzések.
Xxxxxxxxxx: pedagógusok, szakoktatók, tanárok, gyakorlati képzést végző oktatók.
3. RÉSZLETES MŰSZAKI LEÍRÁS - 1. RÉSZAJÁNLATI KÖR: LEMORZSOLÓDÁS CSÖKKENTÉSÉT ELŐSEGÍTŐ KÉPZÉSEK
1. Hatékony konfliktuskezelési eljárások a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket/tanulókat nevelő intézmények eredményessége érdekében
Tervezett óraszám: 30 óra Tervezett létszám: 28 fő
A továbbképzés szervezésének formája: tanfolyami A jelentkezés feltételei:
- iskolai végzettség: egyetem és/vagy főiskola A program célja:
A konfliktushelyzetek megelőzéséhez, elemzéséhez, kezelési/megoldási módjának módszereihez, a konfliktuskezeléshez szükséges képességek feltárásához/fejlesztéséhez, valamint a konfliktuskezelés tanításához/tanulásához kapcsolódó tudás mozgósítása, megerősítése, kiegészítése.
A képzés további célja: a konstruktív, erőszakmentes konfliktuskezelés szemléletének megerősítése és/vagy formálása, valamint a résztvevők tapasztalatainak és ismereteinek bővítése, képességeinek feltárása és a fejlesztési lehetőségek bemutatása annak érdekében, hogy munkájuk során szakszerűen tudják értelmezni és kezelni a konfliktusokat.
A program előírt minimális tartalma:
- A konfliktus meghatározása, pedagógiai értelmezése.
- A tanulók közötti konfliktusok megoldására, kezelésére alkalmas módszerek, eljárások ismertetése és bemutatása.
- A konfliktushelyzetek megelőzéséhez, elemzéséhez, kezelési, megoldási folyamatának módszereihez, a konfliktuskezeléshez szükséges képességek feltárásához/fejlesztéséhez, valamint a konfliktuskezelés tanításához, tanulásához kapcsolódó tudás mozgósítása, megerősítése, kiegészítése.
- Konstruktív, erőszakmentes konfliktuskezelés módszereinek bemutatása.
- Konfliktuskezelő, problémamegoldó stratégiák ismertetése, és ezek pedagógiai gyakorlatban történő alkalmazása.
Az ismeretek számonkérésének módja:
Esettanulmány készítése: egy konkrét eset leírása, a megoldási lehetőségek bemutatása.
Képzés helyszíne: Megegyezés alapján, a Kaposvári Szakképzési Centrum valamelyik tagintézményében. A helyszínt az iskola térítésmentesen biztosítja.
Képzéshez szükséges eszközök: A képzéshez szükséges eszközöket, szakmai anyagokat a képzést lebonyolító biztosítja.
Tervezett teljesítési határidő: 2019.01.10.- 2020.05.31.
Teljesítés dokumentumai:
• Felnőttképzési dokumentáció (felnőttképzési szerződések, jelenléti ívek hiteles másolata, Tanúsítvány, Tanúsítvány hiteles másolata) 1 példányban.
2. Hatékony tanulás-módszertani eljárások a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket/tanulókat nevelő intézmények eredményessége érdekében
Tervezett óraszám: 30 óra Tervezett létszám: 74 fő
A továbbképzés szervezésének formája: tanfolyami
A jelentkezés feltételei:
– iskolai végzettség: egyetem és/vagy főiskola
A program célja:
A résztvevők megismertetése:
- az alkalmazott mérési-értékelési rendszerek elemeivel,
- a mérésen alapuló intézményfejlesztés várható hatásaival,
- a tanulók eltérő tanulási szükségleteihez igazodó, a szövegértést és a matematikai eszköztudást fejlesztő tanulás-módszertani és tanulásszervezési elemekkel.
További cél a résztvevők felkészítése:
- az eltérő tanulói/tanulási szükségletek felismerésére,
- a tanulók tanuláshoz való viszonyának pozitív irányú megváltoztatására, tanulási szokásaik formálására,
- az országos kompetenciamérés egyéni eredményeinek figyelembe vételével, a szövegértést és a matematikai eszköztudást fejlesztő, korszerű módszerek és technikák differenciált
tanórai integrációjára a szaktárgyukhoz kapcsolódóan.
A program előírt minimális tartalma:
- A továbbképzés céljaihoz kapcsolódó mérési-értékelési rendszer bemutatása és a változások kezelése.
- Tanulásdiagnosztikai és tanulásfejlesztési pedagógus kompetenciák fejlesztése.
- Egyéni tanulói szükségletek megismerése.
- A tanulás belső és külső feltételeit biztosító hatékony eszköztár feltérképezése.
- Gondolkodási műveletek fejlesztése (a szövegértést és a matematikai eszköztudást fejlesztő
lehetőségek).
Az ismeretek számonkérésének módja:
Záró-portfólió összeállítása és határidőre történő beadása.
Képzés helyszíne: Megegyezés alapján, a Kaposvári Szakképzési Centrum valamelyik tagintézményében. A helyszínt az iskola térítésmentesen biztosítja.
Képzéshez szükséges eszközök: A képzéshez szükséges eszközöket, szakmai anyagokat a képzést lebonyolító biztosítja
Tervezett teljesítési határidő: 2019.01.10.- 2020.05.31.
Teljesítés dokumentumai:
• Felnőttképzési dokumentáció (felnőttképzési szerződések, jelenléti ívek hiteles másolata, Tanúsítvány, Tanúsítvány hiteles másolata) 1 példányban.
3. Hatékony egészségfejlesztési eljárások a hátrányos és halmozottan hátrányos gyermekeket/tanulókat nevelő intézmények eredményessége érdekében
Tervezett óraszám: 30 óra
Tervezett létszám: 27 fő
A továbbképzés szervezésének formája: tanfolyami A jelentkezés feltételei:
– iskolai végzettség: egyetem és/vagy főiskola
A program célja:
A továbbképzés célja, hogy a felkészített mentorok/pedagógusok saját intézményük vonatkozásában képesek legyenek az egészségneveléssel kapcsolatos feladatok ellátására.
Ezen célok eléréséhez egészségfejlesztési, betegség-megelőzési tevékenységekben, a helyes szabadidő eltöltésére való nevelésben, a tanulók szociális kompetenciáinak fejlesztésében
legyenek képesek támogatni intézményük munkáját, különös tekintettel a hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek/tanulók nevelésével kapcsolatban.
A program előírt minimális tartalma:
- Az egészséges intézményi környezet, az egészségnevelés kialakításának módjainak bemutatása.
- Egészségfejlesztés beépítési módjai az intézmény szervezeti kultúrájába, mérési, értékelési rendszerébe.
- Egészségnevelési munka szervezési, irányítási folyamatának ismertetése.
- A gyermek/tanuló környezetének hatása az egészségnevelésre.
- A testi és lelki egészség fejlesztésének módszerei.
Az ismeretek számonkérésének módja:
Záró dolgozat: Kapcsolati háló készítése.
Képzés helyszíne: Megegyezés alapján, a Kaposvári Szakképzési Centrum valamelyik tagintézményében. A helyszínt az iskola térítésmentesen biztosítja.
Képzéshez szükséges eszközök: A képzéshez szükséges eszközöket, szakmai anyagokat a képzést lebonyolító biztosítja
Tervezett teljesítési határidő: 2019.01.10.- 2020.05.31.
Teljesítés dokumentumai:
• Felnőttképzési dokumentáció (felnőttképzési szerződések, jelenléti ívek hiteles másolata, Tanúsítvány, Tanúsítvány hiteles másolata) 1 példányban.
4. Hatékony szervezeti kommunikációval a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű
gyermekeket/tanulókat nevelő intézmények eredményessége érdekében
Tervezett óraszám: 30 óra Tervezett létszám: 34 fő
A továbbképzés szervezésének formája: tanfolyami A jelentkezés feltételei:
– iskolai végzettség: Óvodapedagógus, Tanító, Tanár, Gyógypedagógus, Kollégiumi nevelő,
Szakoktató, gyakorlati oktató A program célja:
A résztvevő pedagógusok felkészítése a hatékony szervezeti kommunikáció alkalmazására az intézményi működés folyamatában.
A horizontális képzések összehangolásának megismertetése.
A szervezeti kommunikáció hátterének, célkitűzéseinek, tartalmi elemeinek, illetve annak intézményi szintű folyamatainak megismertetése.
Az eredményes –motiváló – szervezeti kommunikáció tudatos és tervszerű kialakításának, valamint annak intézményi szinten történő megvalósításának megismertetése.
Olyan szakmai megalapozottság nyújtása, amellyel képesek lesznek értelmezni és alkalmazni a szervezeti kommunikáció elemeit intézményi munkájuk során.
Az intézmény környezetében működtethető kommunikációs terv készítésének megismertetése.
A program előírt minimális tartalma:
- Szervezeti kommunikáció alapjai, szintjei, formái, tartalma, irányai.
- Hatékony szervezeti kommunikáció módszerei.
- A szervezeti kommunikáció területei, funkciói.
- A szervezeti kommunikáció közreműködői.
- A szervezeti kommunikáció stratégiai terve.
Az ismeretek számonkérésének módja:
Záró-dolgozat elkészítése: egy intézmény kommunikációs stratégiai tervének elkészítése.
Képzés helyszíne: Megegyezés alapján, a Kaposvári Szakképzési Centrum valamelyik tagintézményében. A helyszínt az iskola térítésmentesen biztosítja.
Képzéshez szükséges eszközök: A képzéshez szükséges eszközöket, szakmai anyagokat a képzést lebonyolító biztosítja
Tervezett teljesítési határidő: 2019.01.10.- 2020.05.31.
Teljesítés dokumentumai:
• Felnőttképzési dokumentáció (felnőttképzési szerződések, jelenléti ívek hiteles másolata, Tanúsítvány, Tanúsítvány hiteles másolata) 1 példányban.
5. Az intézmény mérési és fejlesztési kultúrája fejlődésének támogatása a hátrányos és
halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket/tanulókat nevelő intézményekben
Tervezett óraszám: 60 óra Tervezett létszám: 42 fő
A továbbképzés szervezésének formája: tanfolyami A jelentkezés feltételei:
– iskolai végzettség: egyetem és/vagy főiskola
A program célja:
A továbbképzés célja, hogy felkészítse a pedagógusokat/ intézményeket arra, hogy a tanulás – tanítás folyamatában pedagógiai szakszerűséggel tudják értelmezni az országos
kompetenciamérés iskolai és tanulói eredményeit, és adekvát fejlesztési és adaptációs
folyamatot tudjanak előkészíteni és tervezni.
Részcélok:
A pedagógiai értékelés szükségességének a pedagógia, tanulás-lélektani hátterének feltárása, megismerése.
Az országos kompetenciamérés típusfeladatainak, mérési szintjeinek megismertetése.
A mérési eredmények alapján a fejlesztési terv (iskolai, tanulói) készítéséhez szükséges ismeretek nyújtása.
A program előírt minimális tartalma:
- A fejlesztő értékeléshez köthető elméleti és gyakorlati alapok, motiváló értékelési módszerek
alapjai.
- Országos kompetenciamérések jellemzői, az elért eredmények helyes értelmezése.
- Eredmények alapján döntéshozás arról, hogy melyik jó gyakorlat alkalmazása szükséges.
- Az innováció formái az értékelésben.
Az ismeretek számonkérésének módja:
Záró-dolgozat elkészítése a következő témák egyikéből:
1. Az országos kompetenciamérés intézményi eredményeinek feldolgozása után az eredmények javítását célzó fejlesztési terv elkészítése.
2. Az eredmények javításához kapcsolódó – jó gyakorlat – adaptációs folyamatának
megtervezése.
Képzés helyszíne: Megegyezés alapján, a Kaposvári Szakképzési Centrum valamelyik tagintézményében. A helyszínt az iskola biztosítja.
Képzéshez szükséges eszközök: A képzéshez szükséges eszközöket, szakmai anyagokat a képzést lebonyolító térítésmentesen biztosítja
Tervezett teljesítési határidő: 2019.01.31.- 2020.05.31.
Teljesítés dokumentumai:
• Felnőttképzési dokumentáció (felnőttképzési szerződések, jelenléti ívek hiteles másolata,
Tanúsítvány, Tanúsítvány hiteles másolata) 1 példányban.
6. Esélyteremtő intézményfejlesztési program és eszközrendszer
Tervezett óraszám: 30 óra Tervezett létszám: 17 fő
A továbbképzés szervezésének formája: tanfolyami A jelentkezés feltételei:
– iskolai végzettség: egyetem és/vagy főiskola
A program célja:
A résztvevő pedagógusok felkészítése az esélyteremtő intézményfejlesztés elindítására, illetve a jelenlegi intézményi gyakorlat felülvizsgálatára a hátrányos helyzetű tanulók optimális fejlődését biztosítani képes intézményi működés kialakítása érdekében.
Részcélok:
Az esélyteremtő intézményfejlesztési program szükségességének és indokoltságának megértése. Az esélyteremtő és az autentikus intézményfejlesztés koncepciójának és eszközrendszerének megismertetése.
A tudatos intézményfejlesztés folyamatának, annak az egyes szintekhez (intézmény, osztályterem, tanuló) kapcsolódó adekvát eszközrendszerének megismertetése.
A program előírt minimális tartalma:
- Hátrányos helyzetű tanulók társadalmi és területi hátrányaiból fakadó speciális problémái és szükségletei.
- Intézményi szintek (intézmény, osztályterem, tanuló) közötti kapcsolódási pontok felismerése, a tudatos, összehangolt fejlesztés megtervezése.
- A bevezetésre kerülő tanfelügyeleti önértékelési standard és az esélyteremtő intézményfejlesztési program és eszközei.
Az ismeretek számonkérésének módja:
A záródolgozat elkészítése:
a képzés során elkészült szakmai anyagok felhasználásával, egy –a saját intézménye számára releváns– terület fejlesztési céljainak, vezetői/pedagógusi feladatainak és felelőseinek
megfogalmazása három szinten (intézmény, osztályterem, tanuló).
Képzés helyszíne: Megegyezés alapján, a Kaposvári Szakképzési Centrum valamelyik tagintézményében. A helyszínt az iskola térítésmentesen biztosítja.
Képzéshez szükséges eszközök: A képzéshez szükséges eszközöket, szakmai anyagokat a képzést lebonyolító biztosítja
Tervezett teljesítési határidő: 2019.01.31.- 2020.05.31.
Teljesítés dokumentumai:
• Felnőttképzési dokumentáció (felnőttképzési szerződések, jelenléti ívek hiteles másolata, Tanúsítvány, Tanúsítvány hiteles másolata) 1 példányban.
7. Egyéni fejlesztés az oktatási esélyegyenlőséget támogató programban
Tervezett óraszám: 30 óra Tervezett létszám: 59 fő
A továbbképzés szervezésének formája: tanfolyami A jelentkezés feltételei:
– iskolai végzettség: egyetem; bármely; tanító, általános és középiskolai tanár, gyógypedagógus.
A program célja:
Az együttnevelés gyakorlatát sikeresebbé tegye, megismertesse az egyéni fejlesztés folyamatát, célját, alapelveit, szerkezetét. Gyakorlati tapasztalatok átadásával segítse az egyénre szabott fejlesztést. A résztvevők ismerkedjenek meg a tanuló megismerési technikákkal. A résztvevők
képesek legyenek tudatosan tervezett, adekvát fejlesztési terveket alkotni. A különböző
esélyteremtő programokban résztvevő pedagógusok együttműködésével lehetőséget nyújtson a tapasztalatcserére, hálózati tanulásra, a tanodák és az iskolák közötti távolság áthidalására. A hangsúlyosan gyakorlatorientált továbbképzés készítse fel a pedagógusokat az egyéni fejlesztés megvalósítására. A képzés célja, hogy fejlessze a résztvevők önreflexiós készségét és szemléletét.
A program előírt minimális tartalma:
- Egyéni fejlesztés folyamata, célja, alapelvei, szerkezete.
- Tanuló megismerési technikák.
- Tudatosan tervezett, adekvát egyéni fejlesztési tervek létrehozás, módszerei.
- A különböző esélyteremtő programokban résztvevő pedagógusok együttműködésének módszerei: tapasztalatcsere, hálózati tanulás, a tanodák és az iskolák közötti távolság áthidalásának módszerei.
- Önreflexiós készség és szemlélet fejlesztése.
Az ismeretek számonkérésének módja:
Egy tanuló fejlesztési tervének elkészítése vagy egy 2 órás óraterv elkészítése kooperatív és/vagy a differenciálás módszerének alkalmazásával.
Képzés helyszíne: Megegyezés alapján, a Kaposvári Szakképzési Centrum valamelyik
tagintézményében. A helyszínt az iskola térítésmentesen biztosítja.
Képzéshez szükséges eszközök: A képzéshez szükséges eszközöket, szakmai anyagokat a képzést lebonyolító biztosítja
Tervezett teljesítési határidő: 2019.01.10.- 2020.05.31.
Teljesítés dokumentumai:
• Felnőttképzési dokumentáció (felnőttképzési szerződések, jelenléti ívek hiteles másolata, Tanúsítvány, Tanúsítvány hiteles másolata) 1 példányban.
4. RÉSZLETES MŰSZAKI LEÍRÁS - 2. RÉSZAJÁNLATI KÖR: MÓDSZERTANI KÉPZÉSEK
1. Mediációs tréning
Tervezett óraszám: 30 óra Tervezett létszám: 44 fő
A továbbképzés szervezésének formája: tanfolyami A jelentkezés feltételei:
– iskolai végzettség: Óvodapedagógus, Tanító, Tanár, Gyógypedagógus, Konduktor, Logopédus, Kollégiumi nevelő, Pszichológus, Szociálpedagógus, Könyvtáros tanár (tanító), Szakoktató, gyakorlati oktató, Fejlesztő pedagógus
A program célja:
A továbbképzési program oktatásának célja, hogy a pedagógus képes legyen a konfliktusok, viták jellegének megváltoztatására, kiterjedésének megakadályozására, a folyamat katalizálására és
irányítására, váljon képessé a probléma fokozatos megoldására, többféle lehetséges módozat kidolgozására, a szemben álló felek holtponton való átsegítésére, a felek közötti erőegyensúly
fenntartására, ill. a résztvevő ismerje meg a konszenzusos, realisztikus, működő egyezségre jutás módszereit, a konfliktusban résztvevőkkel szembeni méltányos eljárásokat.
A program előírt minimális tartalma:
- A konfliktus fogalma, meghatározása.
- A mediáció fogalma, meghatározása.
- A mediátor, közvetítői képességek bemutatása.
- A mediáció folyamatának bemutatása.
- A mediáció lépéseinek ismertetése.
- Mediációs technikák bemutatása.
Az ismeretek számonkérésének módja:
Reflexiós levél, mely tartalmazza a résztvevő személyes tapasztalatait, az egyes tematikai
egységekhez kapcsolódó önreflexióit, amely során értékeli saját attitűdváltozásait és/vagy hallgatói kérdőív és/vagy írásbeli házi dolgozat (egy szabadon választott - egyéni, mediációs esetmegoldás bemutatása).
Képzés helyszíne: Megegyezés alapján, a Kaposvári Szakképzési Centrum valamelyik tagintézményében. A helyszínt az iskola térítésmentesen biztosítja.
Képzéshez szükséges eszközök: A képzéshez szükséges eszközöket, szakmai anyagokat a képzést lebonyolító biztosítja
Tervezett teljesítési határidő: 2019.01.10- 2020.05.31.
Teljesítés dokumentumai:
• Felnőttképzési dokumentáció (felnőttképzési szerződések, jelenléti ívek hiteles másolata, Tanúsítvány, Tanúsítvány hiteles másolata) 1 példányban.
2. Szaktárgyi továbbképzés – olvasástechnika, szövegértés
Tervezett óraszám: 30 óra Tervezett létszám: 45 fő
A továbbképzés szervezésének formája: tanfolyami A jelentkezés feltételei:
– iskolai végzettség: egyetem és/vagy főiskola
A program célja:
A továbbképzés oktatásának célja, hogy a pedagógusok képesek legyenek a tanulási, olvasási nehézségekkel küzdő gyermekek számára segítséget nyújtani a szövegértésben, a megfelelő, személyre szabott olvasástechnikák alkalmazásával, alkalmaztatásával.
A képzés célja továbbá, hogy az olvasástechnikai gyakorlatok, módszerek alkalmazásával nem csak az általános iskolák alsó tagozatos tanulóinak nyújthassanak használható segítséget a
pedagógusok, hanem azoknak a felső tagozatos tanulóknak is, akiknek nincsenek biztos alapjaik a szövegértésben, így az értő olvasás még problémákat okoz.
A program előírt minimális tartalma:
- A szövegértés-szövegalkotás mint kompetenciaterület bemutatása.
- A kompetenciamérések eredményei a szövegértés-szövegalkotás területén.
- Minőségi és mennyiségi értékelési lehetőségek.
- Olvasási stratégiák.
- A szövegértési szintek meghatározása.
- A szövegértési gyakorlatok összeállításának szempontjai.
- Szövegértést fejlesztő feladatok bemutatása.
Az ismeretek számonkérésének módja:
Írásbeli dolgozat: egyéni fejlesztési terv készítése.
Képzés helyszíne: Megegyezés alapján, a Kaposvári Szakképzési Centrum valamelyik tagintézményében. A helyszínt az iskola térítésmentesen biztosítja.
Képzéshez szükséges eszközök: A képzéshez szükséges eszközöket, szakmai anyagokat a képzést lebonyolító biztosítja
Tervezett teljesítési határidő: 2019.01.10- 2020.05.31.
Teljesítés dokumentumai:
• Felnőttképzési dokumentáció (felnőttképzési szerződések, jelenléti ívek hiteles másolata, Tanúsítvány, Tanúsítvány hiteles másolata) 1 példányban.
3. Egészséges életmódra nevelés
Tervezett óraszám: 30 óra Tervezett létszám: 64 fő
A továbbképzés szervezésének formája: tanfolyami
A jelentkezés feltételei:
– iskolai végzettség: egyetem és/vagy főiskola
A program célja:
A továbbképzés célja megismertetni a résztvevőkkel a környezettudatos magatartás fontosságát és annak kihatásait az egészségre, különös tekintettel az egészséges életmód alapelemeire úgy, mint a táplálkozás, a mozgás, a napfény, a levegő, a víz, a helyes napi ritmus, mértékletesség és lelki egyensúly.
Bemutatni az egészséges életmódra nevelés főbb tanulási folyamatait, a családon és a
köznevelési intézményen belüli eszközeit, valamint a gyermekek testi és lelki szükségletei kielégítésének adekvát módozatait.
A program előírt minimális tartalma:
- Az egészséges életmód alappilléreinek bemutatása.
- Az egészséges táplálkozásra nevelés feladatainak ismertetése.
- A mindennapos mozgás lehetőségének megteremtése.
- Személyi higiéné bemutatása.
- Mentális egészség ismertetése.
- Együttműködési és kapcsolattartási lehetőségek.
Az ismeretek számonkérésének módja:
Záró ellenőrzés: egy egészségnevelési program összeállítása.
Képzés helyszíne: Megegyezés alapján, a Kaposvári Szakképzési Centrum valamelyik tagintézményében. A helyszínt az iskola térítésmentesen biztosítja.
Képzéshez szükséges eszközök: A képzéshez szükséges eszközöket, szakmai anyagokat a képzést lebonyolító biztosítja
Tervezett teljesítési határidő: 2019.01.10.- 2020.05.31.
Teljesítés dokumentumai:
• Felnőttképzési dokumentáció (felnőttképzési szerződések, jelenléti ívek hiteles másolata, Tanúsítvány, Tanúsítvány hiteles másolata) 1 példányban.
4. Prezentációs technikák
Tervezett óraszám: 30 óra Tervezett létszám: 132 fő
A továbbképzés szervezésének formája: tanfolyami A jelentkezés feltételei:
– iskolai végzettség: Tanító, Tanár, Gyógypedagógus, Konduktor, Logopédus, Kollégiumi nevelő,
Xxxxxxxxxxxx, Szociálpedagógus, Könyvtáros tanár (tanító), Szakoktató, gyakorlati oktató, Fejlesztő pedagógus
A program célja:
A továbbképzés célja, hogy a gyakorló pedagógusok, a prezentációs eszközkészlet megfelelő alkalmazásával segíteni tudják pedagógiai munkájukat. Cél, hogy a résztvevők elsajátítsák a
hatékony bemutatóhoz, előadáshoz szükséges prezentáció létrehozásával és szerkesztésével
kapcsolatos alapvető ismereteket, ezáltal képessé váljanak a prezentáció-készítő alkalmazások készség szintű hatékony alkalmazására, számítógépes prezentációk készítésére.
A program előírt minimális tartalma:
- Az információs és kommunikációs technológia értelmezése.
- A prezentáció bemutatásához szükséges hardver feltételek ismertetése.
- Prezentációs eszközök bemutatása.
- A PowerPoint szoftver elemei és alkalmazása.
- A digitális tábla használata.
- A prezentáció sikeres bemutatását befolyásoló tényezők.
Az ismeretek számonkérésének módja:
A továbbképzés végén a résztvevőnek egy önállóan elkészített prezentációt kell bemutatnia.
Képzés helyszíne: Megegyezés alapján, a Kaposvári Szakképzési Centrum valamelyik tagintézményében. A helyszínt az iskola térítésmentesen biztosítja.
Képzéshez szükséges eszközök: A képzéshez szükséges eszközöket, szakmai anyagokat a képzést lebonyolító biztosítja
Tervezett teljesítési határidő: 2019.01.10.- 2020.05.31.
Teljesítés dokumentumai:
• Felnőttképzési dokumentáció (felnőttképzési szerződések, jelenléti ívek hiteles másolata, Tanúsítvány, Tanúsítvány hiteles másolata) 1 példányban.
5. Korszerű matematika korszerű módszerekkel
Tervezett óraszám: 30 óra Tervezett létszám: 24 fő
A továbbképzés szervezésének formája: tanfolyami A jelentkezés feltételei:
– iskolai végzettség: egyetem és/vagy főiskola; matematika; okleveles általános iskolai vagy középiskolai matematikatanár
A program célja:
A program célja egyrészt a felsőbb matematika irányából közelítve olyan alkalmazások
bemutatása, amelyek a számítógép tudatos és tervszerű használata segítségével a tanulók számára is érthetővé tesznek bizonyos számukra szükséges jelenségeket, folyamatokat.
Másrészt az elemi matematika oldaláról közelítve annak illusztrálása problémákon keresztül, hogy a kísérletezés, felfedeztetés, a különböző heurisztikus megközelítések alkalmazása hogyan könnyítheti meg a kerettantervi tananyag mobilizálható módon történő elsajátítását.
A program előírt minimális tartalma:
- Dinamikus folyamatok grafikus megjelenítése.
- Szemléletes megoldás a folyamatokat leíró modellekben.
- Geometriai felfedeztetés, sejtés megfogalmaztatása, modellezés.
- Egyszerű algoritmusok vizsgálata.
Az ismeretek számonkérésének módja:
Önálló oktatási projektek, tananyagegységek kidolgozása a foglalkozásokon felvetődött matematikai problémákhoz, kérdésekhez, témakörökhöz kapcsolódóan.
Képzés helyszíne: Megegyezés alapján, a Kaposvári Szakképzési Centrum valamelyik tagintézményében. A helyszínt az iskola térítésmentesen biztosítja.
Képzéshez szükséges eszközök: A képzéshez szükséges eszközöket, szakmai anyagokat a képzést lebonyolító biztosítja
Tervezett teljesítési határidő: 2019.01.10.- 2020.05.31.
Teljesítés dokumentumai:
• Felnőttképzési dokumentáció (felnőttképzési szerződések, jelenléti ívek hiteles másolata,
Tanúsítvány, Tanúsítvány hiteles másolata) 1 példányban.
6. Az iskolai motiváció elmélete és gyakorlata - továbbképzés tanítók, tanárok számára
Tervezett óraszám: 30 óra Tervezett létszám: 36 fő
A továbbképzés szervezésének formája: távoktatás
A jelentkezés feltételei:
– iskolai végzettség: egyetem és/vagy főiskola; Bármely szakos tanár, tanító; Bármely szakos tanár, tanító.
A program célja:
A továbbképzés célja, hogy szakmai segítséget és iránymutatást adjon a tanítóknak, tanároknak ahhoz, hogy eredményesen tudják motiválni a diákokat. A továbbképzés elvégzése után a
pedagógus képes legyen felismerni a motiválatlanság okát, és erre megfelelően tudjon reagálni.
Hatékonyan tudja alkalmazni a különböző motiválási stratégiákat az adott helyzetnek megfelelően.
A program előírt minimális tartalma:
- A motiválatlanság okai, az okok felmérése, felismerése.
- Az iskolai motiváció fontossága, szerepe a tanulók életében, a motiváció fajtái, külső és belső motiváció, az iskolai motivációt befolyásoló tényezők.
- Motivációs módszerek, eszközök, stratégiák és azok alkalmazási módjai, tanulásszervezési módszerek.
Az ismeretek számonkérésének módja:
Ellenőrző feladatok.
Képzés helyszíne: Megegyezés alapján, a Kaposvári Szakképzési Centrum valamelyik tagintézményében. A helyszínt az iskola térítésmentesen biztosítja.
Képzéshez szükséges eszközök: A képzéshez szükséges eszközöket, szakmai anyagokat a képzést lebonyolító biztosítja
Tervezett teljesítési határidő: 2019.01.10.- 2020.05.31.
Teljesítés dokumentumai:
• Felnőttképzési dokumentáció (felnőttképzési szerződések, jelenléti ívek hiteles másolata, Tanúsítvány, Tanúsítvány hiteles másolata) 1 példányban.
5. RÉSZLETES MŰSZAKI LEÍRÁS - 3. RÉSZAJÁNLATI KÖR: DIGITÁLIS KÖZÖSSÉGI ALKOTÓTÉR (DKA) MŰKÖDTETÉSÉHEZ SZÜKSÉGES KÉPZÉSEK
1. A XXI. századi digitális tárgyalkotás lehetőségei – A digitális közösségi alkotópedagógia eszközei és módszerei
Tervezett óraszám: 60 óra Tervezett létszám: 4 fő
A továbbképzés szervezésének formája: tanfolyami A jelentkezés feltételei:
– iskolai végzettség: egyetem és/vagy főiskola;
A program célja:
A program célja, hogy a résztvevő képessé váljon a digitális közösségi alkotóműhelyek folyamatainak tervezésére, irányítására, a korszerű digitális technológiák, 3D tervezés,
lézervágás és az alapvető mikroelektronika alkalmazásával. Megismerje az alkotóműhelyekben alkalmazott technikákat, azok működési elvét és anyagigényét. Képessé váljon a tanulók
motivációjának felkeltésére és fenntartására, kreativitásuk ösztönzésére.
A program előírt minimális tartalma:
- Digitális közösségi alkotópedagógiai alapfogalmak
- Az alkotóműhelyekben fellehető eszközök, digitális és hagyományos technikák alapismérvei, működése, gyakorlati és együttes alkalmazási lehetőségei
- A hagyományos és digitális megmunkáló technológiák, azok alkalmazási területei, azok beültethetősége a tanórákba
Az ismeretek számonkérésének módja:
Írásbeli és szóbeli záró vizsga a tananyag elsajátításának igazolására.
Képzés helyszíne: Megegyezés alapján, a Kaposvári Szakképzési Centrum valamelyik tagintézményében. A helyszínt az iskola térítésmentesen biztosítja.
Képzéshez szükséges eszközök: A képzéshez szükséges eszközöket, szakmai anyagokat a képzést lebonyolító biztosítja
Tervezett teljesítési határidő: 2019.01.10- 2020.05.31.
Teljesítés dokumentumai:
• Felnőttképzési dokumentáció (felnőttképzési szerződések, jelenléti ívek hiteles másolata, Tanúsítvány, Tanúsítvány hiteles másolata) 1 példányban.
2. A digitális közösségi tárgyalkotás gyakorlata (mikroelektronika, 3D tervezés és nyomtatás, lézervágás)
Tervezett óraszám: 30 óra Tervezett létszám: 4 fő
A továbbképzés szervezésének formája: tanfolyami A jelentkezés feltételei:
– iskolai végzettség: egyetem és/vagy főiskola;
A program célja:
A program célja, hogy a résztvevő képessé váljon a digitális közösségi alkotóműhelyek
folyamatainak tervezésére, irányítására, felügyeletére. Megismerje az alkotóműhelyekben alkalmazott technikákat, azok működési elvét és anyagigényét. Képessé váljon a tanulók motivációjának felkeltésére és fenntartására, kreativitásuk ösztönzésére.
A program előírt minimális tartalma:
- Digitális közösségi alkotópedagógiai alapfogalmak
- Az alkotóműhelyekben fellehető eszközök, digitális és hagyományos technikák alapismérvei,
működése, gyakorlati és együttes alkalmazási lehetőségei
- a projekttervezés és megvalósítás lépéseit, szempontrendszerét és módszerét
Az ismeretek számonkérésének módja:
Írásbeli és szóbeli záró vizsga a tananyag elsajátításának igazolására.
Képzés helyszíne: Megegyezés alapján, a Kaposvári Szakképzési Centrum valamelyik tagintézményében. A helyszínt az iskola térítésmentesen biztosítja.
Képzéshez szükséges eszközök: A képzéshez szükséges eszközöket, szakmai anyagokat a képzést lebonyolító biztosítja
Tervezett teljesítési határidő: 2019.01.10- 2020.05.31.
Teljesítés dokumentumai:
• Felnőttképzési dokumentáció (felnőttképzési szerződések, jelenléti ívek hiteles másolata, Tanúsítvány, Tanúsítvány hiteles másolata) 1 példányban.
3. Műhelymester képzés
Tervezett óraszám: 360 óra Tervezett létszám: 1 fő
A továbbképzés szervezésének formája: tanfolyami A jelentkezés feltételei:
– iskolai végzettség: egyetem és/vagy főiskola; A program célja:
A program célja, hogy a résztvevő képessé váljon a digitális közösségi alkotóműhelyek
folyamatainak tervezésére, irányítására, felügyeletére. Az alkotóműhelyben fellelhető
technikákat készségszinten képes legyen használni és az azokhoz szükséges tudást átadni a
tanulók számára. Képessé váljon a tanulókat az alkotóműhelyben végzett feladataikban segíteni és irányítani.
A program előírt minimális tartalma:
- Alkotópedagógiai alapismeretek
- Bevezetés a 3D nyomtatásba és 3D alkotás
- Bevezetés a 2D és 3D CAD-rendszerek használatába, önálló CAD 2 tervezés
- Áramkörök, mikrokontrollerek használata, programozási alapok
- Áramkörök építése és alkalmazása
- Egyszerű prototípus-tervezés és –gyártás
- Bevezetés a lézervágó használatába
- Bevezetés a számítógépes tervezésbe
- Alkotó foglalkozások tervezése iskolai és iskolán kívüli környezetre
Az ismeretek számonkérésének módja:
Írásbeli és szóbeli záró vizsga a tananyag elsajátításának igazolására.
Képzés helyszíne: Megegyezés alapján, a Kaposvári Szakképzési Centrum valamelyik
tagintézményében. A helyszínt az iskola térítésmentesen biztosítja.
Képzéshez szükséges eszközök: A képzéshez szükséges eszközöket, szakmai anyagokat a képzést lebonyolító biztosítja
Tervezett teljesítési határidő: 2019.01.10- 2020.05.31.
Teljesítés dokumentumai:
• Felnőttképzési dokumentáció (felnőttképzési szerződések, jelenléti ívek hiteles másolata, Tanúsítvány, Tanúsítvány hiteles másolata) 1 példányban.
IV. VÁLLALKOZÓI SZERZŐDÉS TERVEZET
TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰ, A BENYÚJTANDÓ AJÁNLATHOZ NEM KELL CSATOLNI!
Amely létrejött egyrészről a megrendelő (továbbiakban Megrendelő):
Megrendelő neve: Kaposvári Szakképzési Centrum
Székhelye: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 2/A.
Teljes jogú képviselője: Xxxxx Xxxxx főigazgató
Számlavezető: ……………………………..
Számlaszám: ……………………………..
Xxxxxxxxx: ……………………………..
Adószáma: ……………………………..
Statisztikai számjel: ……………………………..
Kapcsolattartó: ……………………………..
Telefon: ……………………………..
E-mail: ……………………………..
másrészről a vállalkozó (továbbiakban Vállalkozó):
Vállalkozó neve:
Székhelye:
Teljes jogú képviselője:
Cégjegyzék szám:
Adószám:
Számlaszám:
Számlavezető pénzintézet:
Kapcsolattartó:
Telefon:
Telefax:
E-mail:
mint szerződő felek között a mai napon és helyen az alábbi feltételekkel: Előzmény:
Megrendelő „Akkreditált képzési szolgáltatások beszerzése” címen közbeszerzési eljárást folytatott le a 2015. évi CXLIII. évi törvény a közbeszerzésről (a továbbiakban: Kbt.) 113.§ alapján EKR000904272018 azonosítóval a képzési szolgáltatások beszerzésére, amelynek nyertes ajánlattevője az részajánlati kör vonatkozásában Vállalkozó lett.
A képzések a GINOP-6.2.3-17-2017-00005 kódjelű és „A Kaposvári Szakképzési Centrum átfogó fejlesztése” című uniós forrásból kerülnek megvalósításra.
1. SZERZŐDÉS TÁRGYA ÉS MENNYISÉGE
1.1 Akkreditált képzési szolgáltatások ellátása, az ELŐZMÉNY-ben rögzített közbeszerzési eljárás
…………… részajánlati körének megfelelően, a közbeszerzési eljárás ajánlattételi felhívásának, dokumentációjának, illetve Vállalkozó benyújtott ajánlatának megfelelően, azzal megegyező tartalommal.
1.2 A jelen szerződésben nem érintett kérdésekben – amennyiben azokra vonatkozóan a felsorolt dokumentumok tartalmaznak rendelkezéseket – a felsorolt dokumentumokban foglaltak érvényesülnek.
1.3 A Kbt. 131. § (2) bekezdésének eleget téve Felek rögzítik, hogy a Szerződéses dokumentumok részét képezi Vállalkozó Ajánlata, így a nyertes ajánlat értékelésre kerülő tartalmi elemei a szerződés részét, Vállalkozó kötelezettségét képezik, az alábbiak szerint:
A felhívás III.1.3) M2) pontban megjelölt szakember (szakemberek) önállóan végzett, a …………
részajánlati kör vonatkozásában előírt felnőtt és/vagy pedagógus akkreditált képzés teljesítése vonatkozó szakmai többlet tapasztalata (órában): óra (figyelemmel ajánlattevő ajánlatában
tett megajánlására), amelyet az alábbi szakemberek igazoltak:
Szakember 1. neve: (figyelemmel ajánlattevő ajánlatára)
Szakember 1. gyakorlati ideje: óra (figyelemmel ajánlattevő ajánlatára)
Szakember 2. neve: (figyelemmel ajánlattevő ajánlatára)
Szakember 2. gyakorlati ideje: óra (figyelemmel ajánlattevő ajánlatára)
2. VÁLLALKOZÓI DÍJ ÖSSZEGE
2.1. Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy a Vállalkozót az 1. pontban megjelölt feladatok teljesítéséért a …………….. részajánlati kör vonatkozásában nettó Ft azaz nettó
…………………… forint vállalkozói díj illeti meg.
2.2. A vállalkozói díj a 2007. évi CXXVII. törvény az általános forgalmi adóról 85.§ (2) alapján mentes
az ÁFA alól.
2.3. A vállalkozói díj tartalmazza a képzések lebonyolításával kapcsolatos valamennyi költséget, így a képzés ellenszolgáltatási díján túl a jegyzet, tankönyv, oktatástechnikai eszközök biztosítása, adminisztrációs költségeket, továbbá a jelenléti ívek, képzési napló, haladási és mulasztási napló hitelesített másolata, felnőttképzési szerződések, képzés sikeres elvégzését igazoló dokumentumok hitelesített másolatai, azok átvételét igazoló dokumentum, fotódokumentációk elkészítésének költségeit is.
2.4. A szerződés tárgyát képező képzések műszaki leírása jelen szerződés 1. számú elválaszthatatlan mellékletét képezi.
2.5. A szerződés tárgyát képező képzésekre vonatkozóan Vállalkozónak a közbeszerzési eljárás során benyújtott tételes kereskedelmi ajánlata jelen szerződés 2. számú elválaszthatatlan mellékletét képezi.
2.6. Vállalkozó a szerződéskötést követően nem érvényesíthet a Megrendelővel szemben többlet díjat olyan többletbeszerzések, többletmunkák után, amelyek a szerződésszerű teljesítéshez szükségesek, arra hivatkozva, hogy az árak, díjak szerződésben történt meghatározása során azok felmerülésével nem kalkulált.
2.7. Vállalkozó a vállalkozói díjon kívül a szerződés teljesítése során a Megrendelő felé semmilyen más jogcímen nem jogosult költséget elszámolni.
2.8. Vállalkozó kijelenti, hogy a műszaki leírásban előírt feladatokat teljes egészében megismerte, az abban foglaltakat egymással összhangban levőnek találta.
3. A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉNEK SZABÁLYAI
3.1. Vállalkozó a 2. pontban, és a szerződés 1. sz mellékletében részletesen meghatározott feladatok ellátása érdekében, a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott s az ott leírtakon felül biztosítja jelen szerződés ellátásához szükséges általános infrastruktúrát (különösen számítógép, telefon, mobiltelefon, fénymásolás, szövegszerkesztés, postai kézbesítés), amelyért őt a vállalkozási díjon túl költségtérítés nem illeti meg.
3.2. A Vállalkozó jelen szerződés időtartama alatt köteles folyamatos kapcsolatot tartani, és szakmai kérdésekben egyeztetni a Megrendelő által kijelölt kapcsolattartóval.
3.3. A Vállalkozó a megjelölt kapcsolattartó felügyeletével köteles a feladatait ellátni.
3.4 A Vállalkozó köteles együttműködési kötelezettsége keretében jelen szerződés teljesítését akadályozó körülményeket haladéktalanul a Megrendelő tudomására hozni.
3.5. Jelen szerződés tárgyát képező feladatok ellátására a Vállalkozó egyéb közreműködőket is jogosult igénybe venni. Az egyéb közreműködők igénybevételére a Vállalkozó elsősorban olyan területeken jogosult, melyeknél a szükséges szakértelmet munkavállalóival nem tudja biztosítani.
3.6. Jelen szerződés teljesítése során a Vállalkozó olyan információkhoz, adatokhoz juthat hozzá, melyet a Megrendelő szempontjából bizalmas jellegűek lehetnek. A Vállalkozó köteles gondoskodni az így tudomására jutott adatok, információk GDPR szerinti bizalmas kezeléséről, azok megfelelő védelméről, s egyben kötelezettséget vállal arra, hogy ezeket az adatokat, információkat csak jelen szerződés teljesítéséhez a GDPR-ben meghatározott módon használja fel.
3.7. Amennyiben a Vállalkozó jelen szerződés teljesítése során közreműködőket vesz igénybe, a Vállalkozó a számukra feltétlenül szükséges adatokat, információkat csak abban az esetben adja át, ha a Vállalkozóval kötött szerződésben a közreműködő kötelezettséget vállal arra, hogy a Vállalkozótól kapott adatokat, információkat jelen szerződésben foglalt feltételek szerint kezeli.
3.8. A Megrendelő köteles jelen szerződés ellátásához szükséges és a Vállalkozó által igényelt adatokat, információkat, nyilatkozatokat, és egyéb szükséges dokumentumokat kellő időben és tartalommal a Vállalkozó rendelkezésére bocsátani.
3.9. A Megrendelő együttműködési kötelezettsége keretében jelen szerződés teljesítését akadályozó körülményeket haladéktalanul köteles a Vállalkozó tudomására hozni.
3.10. A Vállalkozó a 2. pontban, és a jelen szerződés 1. sz mellékletében, valamint a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott feladatok ellátása során keletkezett valamennyi dokumentumon köteles a Kedvezményezettek Tájékoztatási Kötelezettségei útmutató („KTK 2020“) és az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszter által kiadott és a xxx.xxxxxxxxx0000.xx oldalon közzétett arculati kézikönyv előírásainak megfelelni.
3.11. A képzéseket helyszíne a Kaposvári Szakképzési Centrum tagintézményei vagy egyéb helyszín
a Kaposvári Szakképzési Centrum vezetésének előzetes hozzájárulásával. A Kaposvári
Szakképzési Centrum tagintézményeiben történő képzéshez Ajánlatkérő térítésmentesen biztosítja a helyszínt.
4. A VÁLLALKOZÓI DÍJ MEGFIZETÉSE
4.1. A beszerzést Megrendelő az ELŐZMÉNY-ben jelzett projekt keretében finanszírozza, utófinanszírozással, a támogatás intenzitása a projekt elszámolható költségének 100 %-a. Előleg igénylésére nincs lehetőség.
4.2. Vállalkozó minden megvalósult és teljesítés igazolással igazolt képzés vonatkozásában számlát nyújthat be, amelynek alapja Vállalkozónak a közbeszerzési eljárás során benyújtott tételes kereskedelmi ajánlata.
4.3. Vállalkozó által megvalósított képzések vonatkozásában az ellenszolgáltatás teljesítéséhez az alábbi szükséges kellékeket kell ajánlattevőnek biztosítania Megrendelő részére:
• jelenléti ívek
• képzési napló, haladási és mulasztási napló hitelesített másolata
• felnőttképzési szerződések/továbbképzési szerződések
• képzés sikeres elvégzését igazoló dokumentumok hitelesített másolatai, átvételét igazoló dokumentumok (átvételi elismervény) - tértivevény hitelesített másolata
• fotódokumentációk
• e-learning esetén a programból készített naplózás, hitelesített nyilvántartás másolata
5. A TELJESÍTÉS IDŐSZAKA
5.1. A szerződéskötéstől számított 480 nap, de legkésőbb 2020. május 29.
5.2. Felek az adott feladatok részletes ütemezését a szerződés Xxxxx általi aláírásától számított 30 napon belül egyeztetik. Amennyiben jelen szerződés Xxxxx általi aláírása nem egyidejűleg történik, az utolsó aláírása napjától.
6. SZERZŐDÉST BIZTOSÍTÓ MELLÉK KÖTELEZETTSÉGEK
6.1. Teljesítési biztosíték
Megrendelő a Vállalkozó részére teljesítési biztosítékot ír elő, amely mértéke a szerződés szerinti, és általános forgalmi adó nélkül számított ellenszolgáltatás 3 %-a, azaz …………………………
Ft, azaz forint.
A teljesítési biztosítéknak a teljesítés igazolással történő átadás-átvételig hatályban kell
maradnia.
A teljesítési biztosíték teljesíthető Vállalkozó választása szerint a Kbt. 134.§ (6) bekezdés a) pontja szerint az ajánlattevőként szerződő fél választása szerint óvadékként az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérőként szerződő fél fizetési számlájára történő befizetésével, átutalásával, pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel.
Amennyiben a teljesítés igazolással történő átadás-átvétel megtörtént, Megrendelőnek 5
munkanapon belül gondoskodik a biztosíték felszabadításáról, illetve visszautalásáról.
6.2. Késedelmi kötbér: Ha a Vállalkozó a szerződésből eredő kötelezettségeinek teljesítésével késedelembe esik, a teljesítési határidő napjától számított késedelembe esés időszakára a Vállalkozó késedelmi naptári naponként köteles a teljes nettó ajánlati ár összegének 1 %-ának megfelelő, azaz Ft összegű késedelmi kötbért fizetni.
Megrendelő kiköti, hogy ha a késedelmes naptári napok száma eléri a 20 naptári napot, úgy Megrendelő jogosult a szerződést rendkívüli felmondással felmondani/a szerződéstől elállni, amelynek gyakorlása esetén a meghiúsulási kötbér kerül érvényesítésre.
6.3. Meghiúsulási kötbér: Amennyiben a Vállalkozó nem teljesít vagy késedelme a 20 naptári napot eléri vagy meghaladja, illetőleg ha a szerződés olyan okból, melyért Vállalkozó felelős meghiúsul, Megrendelő jogosult a szerződést rendkívüli felmondással megszünteti. A meghiúsulási kötbér mértéke a szerződés nettó értékének 20%-a, azaz Ft.
Megrendelő a rendkívüli felmondási jogát a Vállalkozóhoz intézett írásbeli nyilatkozattal gyakorolhatja. A rendkívüli felmondás a Vállalkozó kötbér- és kártérítés fizetési kötelezettségét nem érinti.
6.4. Vállalkozó kötbér fizetésére a Ptk. 6:186. § (1) bekezdésének megfelelően akkor köteles, ha felelős a szerződésszegésért. A késedelmi és a meghiúsulási kötbér együttesen, azonos jogalapra történő hivatkozással nem követelhető.
6.5. Szerződő Felek rögzítik, hogy Vállalkozó kötbérfizetési kötelezettsége nem érinti a kötbéren felüli kártérítési kötelezettségét. A Vállalkozó kizárólagosan felelős minden olyan kárért, melyet alkalmazottai, alvállalkozói, vagy egyéb teljesítési segédei a Vállalkozónak, más alvállalkozóknak, illetve harmadik személynek okoztak. Vállalkozó az általa okozott károkat köteles közvetlenül rendezni, illetve a Megrendelőt mentesíteni, minden kárigény követelés alól, amelyek az általa okozott károkkal kapcsolatban merültek fel. A Vállalkozó köteles megfizetni a Megrendelő számára minden olyan bírságot, hatósági díjat, egyéb költséget, amelyet a Megrendelőre a Vállalkozónak, illetve alvállalkozójának, egyéb teljesítési segédjének magatartása, vagy mulasztása miatt szabtak ki.
6.6. Megrendelő jogosult a kötbérkövetelését az általa a Vállalkozónak fizetendő összegbe beszámítani, úgy, hogy a kötbér összege levonásra kerül a végszámlából. Amennyiben Megrendelőnek Vállalkozó nem teljesítése következtében nem keletkezik ellenérték-fizetési kötelezettsége, úgy Megrendelő Kötbér Értesítőt küldhet a Vállalkozónak, aki annak kézhezvételétől számított 8 napon belül köteles a kötbért Megrendelő részére kifizetni.
7. FIZETÉSI KÉSEDELEM
7.1. Amennyiben a Megrendelő a fizetési kötelezettségének teljesítésével késedelembe esik, úgy a késedelembe esés időpontjától kezdődően a fizetési kötelezettség teljesítéséig terjedő időszakra a Vállalkozónak – az őt megillető díjazáson felül – a 2013. évi V. tv. 6:155. § (1) bekezdéseiben meghatározott mértékű késedelmi kamatot és a behajtási költségátalányt is jogosult felszámítani.
8. SZERZŐDŐ FELEK KÉPVISELŐI, KAPCSOLATTARTÓI
8.1. Megrendelő részéről
Név:
Beosztás: Telefonszám: Email cím:
………………………………
………………………………
………………………………
………………………………
8.2. Vállalkozó részéről
Név: ………………………………
Beosztás: ………………………………
Telefonszám: ………………………………
Email cím: ………………………………
9. VÁLLALKOZÓ KÖTELEZETTSÉGEI
9.1. A Vállalkozó a jelen szerződésben, és az 1. sz mellékletben meghatározott tevékenység végzésének feltételeit úgy köteles megszervezni, hogy biztosítsa a tevékenység biztonságos, szakszerű, gazdaságos és határidőre történő befejezését.
9.2. Tevékenységével kapcsolatban, minden kötelezettséget és felelősséget a Vállalkozó vállalja, azt
szakszerűen végzi el.
9.3. A Vállalkozó a Megrendelő utasítása szerint köteles eljárni. Az utasítás nem terjedhet ki a tevékenység megszervezésére és nem teheti a teljesítést terhesebbé. Ha a Megrendelő célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítást ad, a Vállalkozó köteles őt erre figyelmeztetni. Ha a Megrendelő a figyelmeztetés ellenére utasítását fenntartja, a Vállalkozó a szerződéstől elállhat vagy a feladatot a Megrendelő utasításai szerint, a Megrendelő kockázatára elláthatja. A Vállalkozó köteles megtagadni az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása jogszabály vagy hatósági határozat megsértéséhez vezetne, vagy veszélyeztetné mások személyét vagy vagyonát.
9.4. Vállalkozó köteles a legjobb tudása és szakmai felkészültsége alapján a vonatkozó jogszabályi előírásoknak és az elfogadott szakmai követelményeknek megfelelően, határidőben, az előírásoknak és szerződésnek megfelelően teljesíteni.
9.5. A munkavégzést csak a hatályos jogszabályokban előírt feltételekkel lehet végezni.
9.6. Vállalkozó vállalja, hogy tevékenysége során megtartja és alvállalkozó igénybevétele esetén velük is megtartatja a munkafegyelmet, gondoskodik továbbá az adatvédelmi, munkavédelmi, balesetvédelmi, környezetvédelmi és tűzvédelmi előírások megtartásáról.
9.7. Vállalkozó a szerződés teljesítése során köteles a vonatkozó, esetleges környezetvédelmi és esélyegyenlőségi intézkedések Megbízó általi alkalmazását segíteni, melyről Megrendelő tájékoztatását köteles kérni. Megrendelő a tájékoztatást köteles megadni.
10. MEGRENDELŐ KÖTELEZETTSÉGEI
10.1. A Megrendelő köteles a jelen szerződésben és mellékleteiben meghatározott tevékenység időben történő elkezdésének, folyamatos elvégzésének és hatékonyságának feltételeit biztosítani.
11. A SZERZŐDÉS MEGSZŰNÉSE
11.1. A szerződésben foglalt kötelezettségek súlyos megszegése esetén – amennyiben szerződő felek a szerződésszegés megítélésének tekintetében tárgyalásos úton nem tudnak megegyezni –, a sérelmet szenvedő fél jogosult – kártérítési igényének fenntartása mellett – a szerződést írásban azonnali hatállyal felmondani.
11.2. A Kbt. 143. § (1) bekezdése alapján Megrendelő a szerződést felmondhatja, vagy - a Ptk.-ban foglaltak szerint - a szerződéstől elállhat, ha:
a) feltétlenül szükséges a szerződés olyan lényeges módosítása, amely esetében a Kbt. 141.
§ alapján új közbeszerzési eljárást kell lefolytatni;
b) a Vállalkozó nem biztosítja a Kbt. 138. §-ban foglaltak betartását, vagy az Vállalkozó személyében érvényesen olyan jogutódlás következett be, amely nem felel meg a Kbt.
139. §ban foglaltaknak; vagy
c) az EUMSZ 258. cikke alapján a közbeszerzés szabályainak megszegése miatt kötelezettségszegési eljárás indult vagy az Európai Unió Bírósága az EUMSZ 258. cikke alapján indított eljárásban kimondta, hogy az Európai Unió jogából eredő valamely kötelezettség tekintetében kötelezettségszegés történt, és a bíróság által megállapított jogsértés miatt a szerződés nem semmis.
11.3. A Kbt. 143.§ (2) bekezdése alapján Megrendelő köteles a szerződést felmondani, vagy - a Ptk- ban foglaltak szerint - attól elállni, ha a szerződés megkötését követően jut tudomására, hogy a szerződő fél tekintetében a közbeszerzési eljárás során kizáró ok állt fenn, és ezért ki kellett volna zárni a közbeszerzési eljárásból.
11.4. A Vállalkozó képviselője - az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 41. § (6) bekezdése, valamint az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 50. § (1a) bekezdése alapján - nyilatkozik arról, hogy a Vállalkozó átlátható szervezetnek minősül. A Vállalkozó képviselője köteles haladéktalanul tájékoztatni a Megrendelőt, ha az átlátható szervezetre vonatkozó feltételeknek a Vállalkozó már nem felel meg. A Vállalkozó tudomással bír arról, hogy az átlátható szervezetre vonatkozó valótlan tartalmú nyilatkozat alapján kötött visszterhes szerződést, így a jelen szerződést is, a Megrendelő felmondja vagy - ha a szerződés teljesítésére még nem került sor - a szerződéstől eláll.
11.5. Megrendelő a Kbt. 143. § (3) bekezdése alapján jogosult és egyben köteles a szerződést felmondani - ha szükséges olyan határidővel, amely lehetővé teszi, hogy a szerződéssel érintett feladata ellátásáról gondoskodni tudjon -, ha
a) a Vállalkozóban közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely tekintetében fennáll a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltétel;
b) a Vállalkozó közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személyben vagy személyes joga szerint jogképes szervezetben, amely tekintetében fennáll a 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltétel.
11.6. Megrendelő a Kbt. 136. § (1) bekezdése alapján kötelezően előírja Vállalkozó részére:
a) nem fizethet, illetve számolhat el a szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, amelyek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont ka)-kb) alpontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és amelyek a Vállalkozó adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak;
b) a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét a Megrendelő számára megismerhetővé teszi és a Kbt. 143. § (3) bekezdése szerinti ügyletekről a Megrendelőt haladéktalanul értesíti.
(2) A külföldi adóilletőségű Vállalkozó köteles a szerződéshez arra vonatkozó meghatalmazást csatolni, hogy az illetősége szerinti adóhatóságtól a magyar adóhatóság közvetlenül beszerezhet a Vállalkozó vonatkozó adatokat az országok közötti jogsegély igénybevétele nélkül.
12. EGYÉB RENDELKEZÉSEK
12.1. A szerződés teljesítésére és az alvállalkozó(k) bevonására a Kbt. 138.§-a vonatkozik. A Vállalkozó a szerződés teljesítésének időtartama alatt köteles a Megrendelőnek minden - az ajánlatban vagy a szerződéskötés időpontjáig meg nem nevezett - a teljesítésbe bevonni kívánt alvállalkozót előzetesen bejelenteni, és a bejelentéssel együtt nyilatkozni arról is, hogy az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll kizáró okok hatálya alatt.
12.2. A Vállalkozó az általa végzett munka teljesítése során teljes körű kártérítési felelősséggel tartozik a Megrendelővel szemben mindazon károk tekintetében, melyek neki felróhatóan keletkeztek. Az alvállalkozó(k)kal csak a Vállalkozó áll jogviszonyban és tevékenységükért kizárólagosan a Vállalkozó a felelős. A Vállalkozó a jogosan igénybe vett alvállalkozó(i)ért úgy felel, mintha a feladatot maga látta volna el, jogosulatlan igénybevétel esetén pedig felelős minden olyan kárért is, amely anélkül nem következett volna be.
12.3. Vállalkozó személye kizárólag a Kbt. 139. § (1) bekezdésében előírt esetekben változhat meg.
12.4. Ha bármelyik fél úgy véli, hogy vis maior következett be, s ez akadályozza a kötelezettségeinek végrehajtásában, azonnal köteles írásban (elsősorban faxon) értesíteni a másik felet, s közölni vele az esemény körülményeit, okát és feltehetően várható időtartamát. Abban az esetben, ha mindkét fél által elismerten vis maior következett be, Xxxxx jelen szerződést közös megegyezéssel módosíthatják.
12.5. A szerződést mindkét fél belegyezésével kizárólag a Kbt. 141. §-ában foglaltak alapján írásban lehet módosítani. Nem minősül szerződésmódosításnak a felek cégjegyzékben nyilvántartott adataiban, így különösen a székhelyében, képviselőiben, bankszámlaszámában bekövetkező változás, továbbá a szerződéskötés és teljesítés során eljáró szervezet és a kapcsolattartók adataiban bekövetkező változás. Az említett változásokról az érintett fél a másik felet – az eset körülményeitől függően – vagy előzetesen írásban 10 napos határidővel vagy a változás bekövetkezését (bejegyzését) követő 10 napon belül köteles értesíteni.
12.6. Amennyiben jelen szerződés egy rendelkezése teljes egészében vagy részben érvénytelenné válna, a szerződés érvényessége egyebekben azonban fennmarad, kivéve, ha e rész nélkül a felek a szerződést nem kötötték volna meg.
12.7. Ha a szerződés tárgyát képező munka (feladatellátás) teljesítése egyik félnek sem felróható okból lehetetlenné válik, a Megrendelő az addig elkészült átveszi, a felek 30 napon belül elszámolnak egymással, mely során a felek felmérik, és jegyzőkönyvben rögzítik az igazolt teljesítményeket, és intézkednek a pénzügyi elszámolások előkészítéséről.
12.8. A Xxxxx ezen okirat aláírásával egybehangzóan kijelentik, hogy a jelen szerződésből eredő szerződéses jogviszonyukból keletkező vitájuk rendezésére bármely Fél egyeztetést kezdeményezhet a jelen szerződésben foglalt valamely igényének érvényesítése végett.
Amennyiben az egyeztetés 30 napon belül nem vezet eredményre, úgy az azt kezdeményező Fél jogosult igényét polgári peres úton, bíróság előtt érvényesíteni.
12.9. A peren kívül nem rendezhető vitás kérdések eldöntésére Szerződő Felek kikötik a perre egyébként hatáskörrel bíró Kaposvári Járásbíróság illetőleg Kaposvári Törvényszék kizárólagos illetékességét.
12.10.Szerződő felek magukra nézve kötelezőnek fogadják el, hogy a Kbt. és az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) szerint illetékes ellenőrző szervezetek feladat-és hatáskörüknek megfelelően a közbeszerzési eljárásokat és az azok alapján megkötött szerződések teljesítését rendszeresen ellenőrizhetik, és hogy részükre a jogszabály szerinti információ megadása üzleti titokra való hivatkozással nem tagadható meg.
12.11.A jelen szerződésben nem rendezett kérdésekben a felek jogviszonya tekintetében a 2013. évi
V. törvény a Polgári Törvénykönyvről, továbbá a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. tv. és egyéb vonatkozó hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók.
12.12.A jelen szerződés alapját és elválaszthatatlan mellékletét képezik az alábbiakban nevesített, közbeszerzési eljárás során keletkezett dokumentumok, azok fizikai csatolása nélkül is, így különösen:
• az eljárást megindító felhívás
• a kiegészítő tájékoztatás (adott esetben)
• további közbeszerzési dokumentumok
• a Vállalkozó ajánlata a közbeszerzési dokumentumok része.
12.13.Jelen szerződés 4 (négy) db egymással szó szerint megegyező példányban készült, melyet a Felek
- ideértve a szerződés elválaszthatatlan részét képező mellékleteit is - elolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá. A szerződés 3 (három) db eredeti példánya a Megrendelőt és 1 (egy) db eredeti példánya pedig a Vállalkozót illeti meg.
Kaposvár, 2018. ………………… Kaposvári Szakképzési Centrum Xxxxx Xxxxx főigazgató Megrendelő | …………………………………….. ……………………………….. …………………….. Vállalkozó |
Mellékletek:
1. számú melléklet: Képzések műszaki előírásai
2. számú melléklet: Vállalkozó tételes kereskedelmi ajánlata
VI. AZ AJÁNLAT RÉSZEKÉNT BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK, EGYÉB IRATOK JEGYZÉKE
Ajánlatkérő ez úton tájékoztatja ajánlattevőt, hogy az ajánlatához a következő dokumentumokat, igazolásokat, nyilatkozatokat kell csatolnia. A dokumentumok (az alkalmasság igazolásához esetlegesen benyújtott kezességvállaló nyilatkozatot kivéve) egyszerű másolatban is benyújtatók. Az ajánlattevő (közös ajánlattevők), alvállalkozók saját maguk által előírt nyilatkozatai az eredeti ajánlati példányban eredeti példányban nyújtandóak be.
FORMAI KÖVETELMÉNY
Elektronikus nyilatkozatokat vonatkozásában:
1. Az előírt elektronikus nyilatkozatokat az EKR felületen kell az adott űrlapon megtenni
Elektronikus űrlappal nem rendelkező nyilatkozatokat és egyéb dokumentumok:
1. Ajánlatkérő által előírt, elektronikus űrlappal nem rendelkező nyilatkozatokat cégszerűen aláírt formában kell feltölteni az EKR felületre, az adott eljáráshoz.
TARTALMI KÖVETELMÉNY
Elektronikus űrlapon megtett nyilatkozatok:
1. | Felolvasólap | Elektronikus űrlap |
2. | NYILATKOZAT kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében | Elektronikus űrlap |
3. | NYILATKOZAT a Kbt. 66. § (2) bekezdés szerint | Elektronikus űrlap |
4. | NYILATKOZAT a Kbt. 67. § (4) bekezdés alapján | Elektronikus űrlap |
5. | NYILATKOZAT folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról | Elektronikus űrlap |
Nem elektronikus űrlapon megtett nyilatkozatok és dokumentumok:
1. | Ajánlati biztosíték teljesítésének igazolása | |
2. | Nyilatkozat a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) 62. § (1) bekezdés g)-k), m) és q) pontjában meghatározott kizáró okok tekintetében | A1. számú melléklet |
3. | Nyilatkozat a Kbt. 66. § (6) bekezdés a) és b) pontjaira a megpályázott részajánlati kör (körök) vonatkozásában | A2/1. számú melléklet A2/2. számú melléklet A2/3. számú melléklet |
4. | Nyilatkozat a Kbt. 65. § (7) bekezdésben foglaltakról | A3/1. számú melléklet |
a megpályázott részajánlati kör (körök) vonatkozásában | A3/2. számú melléklet A3/3. számú melléklet | |
5. | Nyilatkozat a Kbt. 114. § (2) bekezdésének megfelelően a Kbt. 67. § (1) bekezdése szerint az alkalmassági feltételekről a megpályázott részajánlati kör (körök) vonatkozásában | A4/1. számú melléklet A4/2. számú melléklet A4/3. számú melléklet |
6. | Az ajánlati felhívás III.1.3) pont M2) alpontjában előírt szakember bemutatására vonatkozó nyilatkozat – az értékelési szempontok részét képező többlet szakmai gyakorlat igazolására a megpályázott részajánlati kör (körök) vonatkozásában | A5/1. számú melléklet A5/2. számú melléklet A5/3. számú melléklet |
7. | A bemutatott szakember szakmai gyakorlatát bemutató önéletrajt, a szakember saját kezű aláírásával – az értékelési szempontok részét képező többlet szakmai gyakorlat igazolására Minden szakember vonatkozásában külön-külön becsatolandó Az 1. részajánlati kör vonatkozásában előírt és bemutatott 2 fő szakember szakmai önéletrajzában szereplő, órában megadott szakmai gyakorlat együttes óraszámának meg kell egyeznie a Felolvasólapon megadott óraszámmal. A 2. részajánlati kör vonatkozásában előírt és bemutatott 2 fő szakember szakmai önéletrajzában szereplő, órában megadott szakmai gyakorlat együttes óraszámának meg kell egyeznie a Felolvasólapon megadott óraszámmal. A 3. részajánlati kör vonatkozásában előírt és bemutatott 1 fő szakember szakmai önéletrajzában szereplő, órában megadott szakmai gyakorlat óraszámának meg kell egyeznie a Felolvasólapon megadott óraszámmal. | A6. számú melléklet |
8. | Az ajánlati felhívás III.1.3. pont M2) alpontjában előírt bemutatott szakember által aláírt rendelkezésre álló nyilatkozat – az értékelési szempontok részét képező többlet szakmai gyakorlat igazolására a megpályázott részajánlati kör (körök) vonatkozásában | A7/1. számú melléklet A7/2. számú melléklet A7/3. számú melléklet |
9. | Nyilatkozat előírt képzések akkreditációjának biztosításáról | A8. számú melléklet |
10. | Nyilatkozat előírt teljesítési biztosíték nyújtásáról | A9. számú melléklet |
11. | Az ajánlatban nem elektronikus űrlapon szereplő nyilatkozatokat aláíró, cégjegyzésre jogosult személy hiteles cégaláírási nyilatkozatát (a közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldány), illetve az ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás-mintáját, egyszerű másolat formájában. |
12. | Ajánlattevő által megpályázott részajánlati körre (körökre) vonatkozó beárazott tételes kereskedelmi ajánlat, ajánlattevő által cégszerűen aláírt formában, PDF formátumban |
VII. NYILATKOZATMINTÁK - BENYÚJTANDÓ AJÁNLATHOZ
Ajánlatkérő ezúton is felhívja a figyelmet arra, hogy jelen dokumentáció részeként rendelkezésre bocsátott iratminták alkalmazása nem kötelező, azonban ajánlattevők felelőssége az általuk használt iratminták tartalmi megfelelősségének biztosítása.
NYILATKOZAT
A1. számú melléklet
A KÖZBESZERZÉSEKRŐL SZÓLÓ 2015. ÉVI CXLIII. TÖRVÉNY (KBT.) 62. § (1) BEKEZDÉS G)-K), M) ÉS Q) PONTJÁBAN MEGHATÁROZOTT KIZÁRÓ OKOK TEKINTETÉBEN
Az „Akkreditált képzési szolgáltatások beszerzése” címen és HKT-136/2018. azonosító számon indított közbeszerzési eljárásban alulírott ………………… (cégjegyzésre jogosult neve), mint a ……………………..
(ajánlattevő cég megnevezése és székhelye) cégjegyzésre és ajánlattételre jogosult képviselője az alábbi
N Y I L A T K O Z A T O T T E S S Z Ü K:
Nem állnak fenn velünk szemben a közbeszerzési törvényben foglalt alábbi kizáró okok, mely szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki:
Kbt. 62. § (1) bekezdés:
g) a közbeszerzési eljárásokban való részvételtől a 165. § (2) bekezdés f) pontja alapján véglegesen vagy jogerősen eltiltásra került, a Közbeszerzési Döntőbizottság véglegessé vált döntésében vagy – a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatának megtámadására irányuló közigazgatási per esetén – a bíróság által jogerősen megállapított időtartam végéig;
h) korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott vagy hamis nyilatkozatot tett, ezért az eljárásból kizárták, és a kizárás tekintetében jogorvoslatra nem került sor, az érintett közbeszerzési eljárás lezárulásától számított három évig, vagy amennyiben a kizárás tekintetében sor került jogorvoslatra és az ajánlatkérő kizárásról hozott döntését – a hamis adat szolgáltatásának megállapítása mellett – a Közbeszerzési Döntőbizottság véglegessé vált, – a Döntőbizottság határozatának megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság jogerős – három évnél nem régebben meghozott határozata jogszerűnek mondta ki;
i) az adott eljárásban előírt adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése során a valóságnak nem megfelelő adatot szolgáltat (a továbbiakban: hamis adat), illetve hamis adatot tartalmazó nyilatkozatot tesz, vagy a közbeszerzési eljárásban előzetes igazolásként benyújtott nyilatkozata ellenére nem tud eleget tenni az alkalmasságot, a kizáró okokat vagy a Kbt. 82. §
(5) bekezdése szerinti kritériumokat érintő igazolási kötelezettségének (a továbbiakban együtt:
xxxxx xxxxxxxxxxx), amennyiben
ia) a hamis adat vagy nyilatkozat érdemben befolyásolja az ajánlatkérőnek a kizárásra, az alkalmasság fennállására, az ajánlat műszaki leírásnak való megfelelőségére vagy az ajánlatok értékelésére vonatkozó döntését, és
ib) a gazdasági szereplő szándékosan szolgáltatott hamis adatot vagy tett hamis nyilatkozatot, vagy az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett egyértelműen fel kellett volna ismernie, hogy az általa szolgáltatott adat a valóságnak, illetve nyilatkozata a rendelkezésére álló igazolások tartalmának nem felel meg;
j) esetében az ajánlatkérő bizonyítani tudja, hogy az adott eljárásban megkísérelte jogtalanul befolyásolni az ajánlatkérő döntéshozatali folyamatát, vagy olyan bizalmas információt kísérelt megszerezni, amely jogtalan előnyt biztosítana számára a közbeszerzési eljárásban, vagy korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásból ebből az okból kizárták, és a kizárás tekintetében jogorvoslatra nem került sor az érintett közbeszerzési eljárás lezárulásától számított három évig;
k) tekintetében a következő feltételek valamelyike megvalósul:
ka) nem az Európai Unió, az Európai Gazdasági Térség vagy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagállamában, a Kereskedelmi Világszervezet közbeszerzési megállapodásban részes államban vagy az EUMSZ 198. cikkében említett tengerentúli
országok és területek bármelyikében vagy nem olyan államban rendelkezik adóilletőséggel, amellyel Magyarországnak kettős adózás elkerüléséről szóló egyezménye van, vagy amellyel az Európai Uniónak kétoldalú megállapodása van a közbeszerzés terén,
kb) olyan társaság, amely a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)–b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosát nem képes megnevezni, vagy
kc) a gazdasági szereplőben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amelynek tekintetében a kb) alpont szerinti feltétel fennáll;
m) esetében a 25. § szerinti összeférhetetlenségből, illetve a közbeszerzési eljárás előkészítésében való előzetes bevonásból eredő versenytorzulást a gazdasági szereplő kizárásán kívül nem lehet más módon orvosolni;
q) súlyosan megsértette a közbeszerzési eljárás vagy koncessziós beszerzési eljárás eredményeként kötött szerződés teljesítésére e törvényben előírt rendelkezéseket, és ezt a Közbeszerzési Döntőbizottság véglegessé vált, – vagy a Döntőbizottság határozatának megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság jogerős – 90 napnál nem régebben meghozott határozata megállapította.
A Kbt. 67. § (4) bekezdésének megfelelően nyilatkozunk továbbá, hogy nem veszünk igénybe a
szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, illetve a Kbt. 62.
§ szerinti kizáró okok hatálya alá eső, az alkalmasság igazolásában résztvevő szervezetet.
Kelt:
cégszerű aláírás
A2/1. számú melléklet
NYILATKOZAT – 1. RÉSZAJÁNLATI KÖR
A KBT. 66. § (6) BEKEZDÉS A) ÉS B) PONTJAIRA
Az „Akkreditált képzési szolgáltatások beszerzése” címen és HKT-136/2018. azonosító számon indított közbeszerzési eljárásban alulírott ………………… (cégjegyzésre jogosult neve), mint a ……………………..
(ajánlattevő cég megnevezése és székhelye) cégjegyzésre és ajánlattételre jogosult képviselője az alábbi
N Y I L A T K O Z A T O T T E S S Z Ü K:
1) A szerződés teljesítése során alvállalkozót1
□ nem veszünk igénybe vagy □ igénybe veszünk
A kívánt lehetőséget aláhúzással, bejelöléssel kérjük megjelölni, vagy törölje a nem kívánt lehetőséget.
2) Nyilatkozom, hogy a közbeszerzés alábbi része (részei) tekintetében kívánunk alvállalkozót (alvállalkozókat) igénybe venni:
Közbeszerzés része (részei) |
Ajánlattevő tölti ki. Amennyiben nincs ilyen rész, akkor hagyja üresen, vagy húzza át a táblázatot.
3) Nyilatkozom továbbá, hogy a fent megjelölt rész (részek) tekintetében az ajánlat beadásakor az alábbi alvállalkozók ismertek:
Az alvállalkozó neve és címe | A beszerzés azon része, amely tekintetében az alvállalkozó bevonásra kerül |
Ajánlattevő tölti ki. Amennyiben nincs ilyen alvállalkozó, akkor hagyja üresen, vagy húzza át a táblázatot.
Kelt:
A2/2. számú melléklet
NYILATKOZAT – 2. RÉSZAJÁNLATI KÖR
A KBT. 66. § (6) BEKEZDÉS A) ÉS B) PONTJAIRA
Az „Akkreditált képzési szolgáltatások beszerzése” címen és HKT-136/2018. azonosító számon indított közbeszerzési eljárásban alulírott ………………… (cégjegyzésre jogosult neve), mint a ……………………..
(ajánlattevő cég megnevezése és székhelye) cégjegyzésre és ajánlattételre jogosult képviselője az alábbi
N Y I L A T K O Z A T O T T E S S Z Ü K:
4) A szerződés teljesítése során alvállalkozót2
□ nem veszünk igénybe vagy □ igénybe veszünk
A kívánt lehetőséget aláhúzással, bejelöléssel kérjük megjelölni, vagy törölje a nem kívánt lehetőséget.
5) Nyilatkozom, hogy a közbeszerzés alábbi része (részei) tekintetében kívánunk alvállalkozót (alvállalkozókat) igénybe venni:
Közbeszerzés része (részei) |
Ajánlattevő tölti ki. Amennyiben nincs ilyen rész, akkor hagyja üresen, vagy húzza át a táblázatot.
6) Nyilatkozom továbbá, hogy a fent megjelölt rész (részek) tekintetében az ajánlat beadásakor az alábbi alvállalkozók ismertek:
Az alvállalkozó neve és címe | A beszerzés azon része, amely tekintetében az alvállalkozó bevonásra kerül |
Ajánlattevő tölti ki. Amennyiben nincs ilyen alvállalkozó, akkor hagyja üresen, vagy húzza át a táblázatot.
Kelt:
A2/3. számú melléklet
NYILATKOZAT – 3. RÉSZAJÁNLATI KÖR
A KBT. 66. § (6) BEKEZDÉS A) ÉS B) PONTJAIRA
Az „Akkreditált képzési szolgáltatások beszerzése” címen és HKT-136/2018. azonosító számon indított közbeszerzési eljárásban alulírott ………………… (cégjegyzésre jogosult neve), mint a ……………………..
(ajánlattevő cég megnevezése és székhelye) cégjegyzésre és ajánlattételre jogosult képviselője az alábbi
N Y I L A T K O Z A T O T T E S S Z Ü K:
7) A szerződés teljesítése során alvállalkozót3
□ nem veszünk igénybe vagy □ igénybe veszünk
A kívánt lehetőséget aláhúzással, bejelöléssel kérjük megjelölni, vagy törölje a nem kívánt lehetőséget.
8) Nyilatkozom, hogy a közbeszerzés alábbi része (részei) tekintetében kívánunk alvállalkozót (alvállalkozókat) igénybe venni:
Közbeszerzés része (részei) |
Ajánlattevő tölti ki. Amennyiben nincs ilyen rész, akkor hagyja üresen, vagy húzza át a táblázatot.
9) Nyilatkozom továbbá, hogy a fent megjelölt rész (részek) tekintetében az ajánlat beadásakor az alábbi alvállalkozók ismertek:
Az alvállalkozó neve és címe | A beszerzés azon része, amely tekintetében az alvállalkozó bevonásra kerül |
Ajánlattevő tölti ki. Amennyiben nincs ilyen alvállalkozó, akkor hagyja üresen, vagy húzza át a táblázatot.
Kelt:
A3/1. számú melléklet
NYILATKOZAT – 1. RÉSZAJÁNLATI KÖR
A KBT. 65. § (7) BEKEZDÉSBEN FOGLALTAKRÓL
Az „Akkreditált képzési szolgáltatások beszerzése” címen és HKT-136/2018. azonosító számon indított közbeszerzési eljárásban alulírott ………………… (cégjegyzésre jogosult neve), mint a ……………………..
(ajánlattevő cég megnevezése és székhelye) cégjegyzésre és ajánlattételre jogosult képviselője az alábbi
N Y I L A T K O Z A T O T T E S S Z Ü K:
Az alkalmassági követelményeknek való megfelelés céljából más gazdasági szervezet kapacitásaira4
□ nem kívánunk támaszkodni vagy □ kívánunk támaszkodni
A kívánt lehetőséget aláhúzással, bejelöléssel kérjük megjelölni, vagy törölje a nem kívánt lehetőséget.
Amennyiben támaszkodni kívánunk, úgy az erre vonatkozó adatokat az alábbiak szerint adjuk meg:
A felhívás adott pontjának és az adott alkalmassági követelménynek a megjelölése | Kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet neve, székhelye, cégjegyzék száma | |
1. | ||
2. |
Ajánlattevő tölti ki. Amennyiben nincs ilyen rész, akkor hagyja üresen, vagy húzza át a táblázatot. Melléklet: A kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet(ek) kötelezettségvállaló nyilatkozata(i)
Kelt:
cégszerű aláírás
4 Felhívjuk a Xxxxxxxx Xxxxxxxxxxxx figyelmét, hogy:
a) amennyiben a bevont szervezet gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazol:
Úgy a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.
b) amennyiben a bevont szervezet műszaki- szakmai alkalmasságot igazol:
A Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján csatolni kell a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezettől származó olyan
szerződést vagy előszerződést, melyben a kapacitást rendelkezést bocsátó szervezet kötelezettséget vállal arra, hogy a
szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások (pontosan megnevezve az erőforrásokat) rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
Az előírt, szakemberek - azok végzettségére, képzettségére - rendelkezésre állására vonatkozó követelmény, valamint a
releváns szakmai tapasztalatot igazoló referenciákra vonatkozó követelmény teljesítésének igazolására a gazdasági szereplő csak akkor veheti igénybe más szervezet kapacitásait, ha az adott szervezet olyan mértékben részt vesz a szerződés, vagy a szerződés azon részének teljesítésében, amelyhez e kapacitásokra szükség van, amely - az ajánlattevő saját kapacitásával együtt - biztosítja az alkalmassági követelményben elvárt szaktudás, illetve szakmai tapasztalat érvényesülését a
teljesítésben., a Kbt. 65.§ (7) bekezdés szerint csatolandó kötelezettségvállalásnak ezt kell alátámasztania. A Kbt. 65. § (7) bekezdés szerinti kötelezettségvállalásnak a referenciákra vonatkozó követelmény teljesítését igazoló más szervezet
tekintetében azt kell alátámasztania, hogy ez a szervezet ténylegesen részt vesz a szerződés teljesítésében, az ajánlatkérő a szerződés teljesítése során ellenőrzi, hogy a teljesítésbe történő bevonás mértéke e bekezdésekben foglaltaknak megfelel.
A3/2. számú melléklet
NYILATKOZAT – 2. RÉSZAJÁNLATI KÖR
A KBT. 65. § (7) BEKEZDÉSBEN FOGLALTAKRÓL
Az „Akkreditált képzési szolgáltatások beszerzése” címen és HKT-136/2018. azonosító számon indított közbeszerzési eljárásban alulírott ………………… (cégjegyzésre jogosult neve), mint a ……………………..
(ajánlattevő cég megnevezése és székhelye) cégjegyzésre és ajánlattételre jogosult képviselője az alábbi
N Y I L A T K O Z A T O T T E S S Z Ü K:
Az alkalmassági követelményeknek való megfelelés céljából más gazdasági szervezet kapacitásaira5
□ nem kívánunk támaszkodni vagy □ kívánunk támaszkodni
A kívánt lehetőséget aláhúzással, bejelöléssel kérjük megjelölni, vagy törölje a nem kívánt lehetőséget.
Amennyiben támaszkodni kívánunk, úgy az erre vonatkozó adatokat az alábbiak szerint adjuk meg:
A felhívás adott pontjának és az adott alkalmassági követelménynek a megjelölése | Kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet neve, székhelye, cégjegyzék száma | |
1. | ||
2. |
Ajánlattevő tölti ki. Amennyiben nincs ilyen rész, akkor hagyja üresen, vagy húzza át a táblázatot. Melléklet: A kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet(ek) kötelezettségvállaló nyilatkozata(i)
Kelt:
cégszerű aláírás
5 Felhívjuk a Xxxxxxxx Xxxxxxxxxxxx figyelmét, hogy:
a) amennyiben a bevont szervezet gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazol:
Úgy a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.
b) amennyiben a bevont szervezet műszaki- szakmai alkalmasságot igazol:
A Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján csatolni kell a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezettől származó olyan
szerződést vagy előszerződést, melyben a kapacitást rendelkezést bocsátó szervezet kötelezettséget vállal arra, hogy a
szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások (pontosan megnevezve az erőforrásokat) rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
Az előírt, szakemberek - azok végzettségére, képzettségére - rendelkezésre állására vonatkozó követelmény, valamint a
releváns szakmai tapasztalatot igazoló referenciákra vonatkozó követelmény teljesítésének igazolására a gazdasági szereplő csak akkor veheti igénybe más szervezet kapacitásait, ha az adott szervezet olyan mértékben részt vesz a szerződés, vagy a szerződés azon részének teljesítésében, amelyhez e kapacitásokra szükség van, amely - az ajánlattevő saját kapacitásával együtt - biztosítja az alkalmassági követelményben elvárt szaktudás, illetve szakmai tapasztalat érvényesülését a
teljesítésben., a Kbt. 65.§ (7) bekezdés szerint csatolandó kötelezettségvállalásnak ezt kell alátámasztania. A Kbt. 65. § (7) bekezdés szerinti kötelezettségvállalásnak a referenciákra vonatkozó követelmény teljesítését igazoló más szervezet
tekintetében azt kell alátámasztania, hogy ez a szervezet ténylegesen részt vesz a szerződés teljesítésében, az ajánlatkérő a szerződés teljesítése során ellenőrzi, hogy a teljesítésbe történő bevonás mértéke e bekezdésekben foglaltaknak megfelel.
A3/3. számú melléklet
NYILATKOZAT – 3. RÉSZAJÁNLATI KÖR
A KBT. 65. § (7) BEKEZDÉSBEN FOGLALTAKRÓL
Az „Akkreditált képzési szolgáltatások beszerzése” címen és HKT-136/2018. azonosító számon indított közbeszerzési eljárásban alulírott ………………… (cégjegyzésre jogosult neve), mint a ……………………..
(ajánlattevő cég megnevezése és székhelye) cégjegyzésre és ajánlattételre jogosult képviselője az alábbi
N Y I L A T K O Z A T O T T E S S Z Ü K:
Az alkalmassági követelményeknek való megfelelés céljából más gazdasági szervezet kapacitásaira6
□ nem kívánunk támaszkodni vagy □ kívánunk támaszkodni
A kívánt lehetőséget aláhúzással, bejelöléssel kérjük megjelölni, vagy törölje a nem kívánt
lehetőséget.
Amennyiben támaszkodni kívánunk, úgy az erre vonatkozó adatokat az alábbiak szerint adjuk meg:
A felhívás adott pontjának és az adott alkalmassági követelménynek a megjelölése | Kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet neve, székhelye, cégjegyzék száma | |
1. | ||
2. |
Ajánlattevő tölti ki. Amennyiben nincs ilyen rész, akkor hagyja üresen, vagy húzza át a táblázatot. Melléklet: A kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet(ek) kötelezettségvállaló nyilatkozata(i)
Kelt:
cégszerű aláírás
6 Felhívjuk a Xxxxxxxx Xxxxxxxxxxxx figyelmét, hogy:
a) amennyiben a bevont szervezet gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazol:
Úgy a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.
b) amennyiben a bevont szervezet műszaki- szakmai alkalmasságot igazol:
A Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján csatolni kell a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezettől származó olyan
szerződést vagy előszerződést, melyben a kapacitást rendelkezést bocsátó szervezet kötelezettséget vállal arra, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások (pontosan megnevezve az erőforrásokat) rendelkezésre állnak majd a
szerződés teljesítésének időtartama alatt.
Az előírt, szakemberek - azok végzettségére, képzettségére - rendelkezésre állására vonatkozó követelmény, valamint a
releváns szakmai tapasztalatot igazoló referenciákra vonatkozó követelmény teljesítésének igazolására a gazdasági szereplő csak akkor veheti igénybe más szervezet kapacitásait, ha az adott szervezet olyan mértékben részt vesz a szerződés, vagy a szerződés azon részének teljesítésében, amelyhez e kapacitásokra szükség van, amely - az ajánlattevő saját kapacitásával együtt - biztosítja az alkalmassági követelményben elvárt szaktudás, illetve szakmai tapasztalat érvényesülését a
teljesítésben., a Kbt. 65.§ (7) bekezdés szerint csatolandó kötelezettségvállalásnak ezt kell alátámasztania. A Kbt. 65. § (7) bekezdés szerinti kötelezettségvállalásnak a referenciákra vonatkozó követelmény teljesítését igazoló más szervezet
tekintetében azt kell alátámasztania, hogy ez a szervezet ténylegesen részt vesz a szerződés teljesítésében, az ajánlatkérő a szerződés teljesítése során ellenőrzi, hogy a teljesítésbe történő bevonás mértéke e bekezdésekben foglaltaknak megfelel.
NYILATKOZAT – 1. RÉSZAJÁNLATI KÖR
A4/1. számú melléklet
A KBT. 114. § (2) BEKEZDÉSÉNEK MEGFELELŐEN A KBT. 67. § (1) BEKEZDÉSE SZERINT AZ ALKALMASSÁGI FELTÉTELEKRŐL
Az „Akkreditált képzési szolgáltatások beszerzése” címen és HKT-136/2018. azonosító számon indított közbeszerzési eljárásban alulírott ………………… (cégjegyzésre jogosult neve), mint a ……………………..
(ajánlattevő cég megnevezése és székhelye) cégjegyzésre és ajánlattételre jogosult képviselője az alábbi
N Y I L A T K O Z A T O T T E S S Z Ü K:
A Kbt. 114. § (2) bekezdésének megfelelően a Kbt. 67. § (1) bekezdése, a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 20. § (2) bekezdése, továbbá a 25. § (2) bekezdése alapján nyilatkozunk, hogy az ajánlattételi xxxxxxxx XXX.1.2) pontjának P1) alpontjában, valamint a III.1.3) pontjának M1) és M2) alpontjában előírt alkalmassági követelmények velünk szemben teljesülnek, megfelelünk az ajánlatkérő által előírt alkalmassági követelményeknek.
Kelt:
cégszerű aláírás
NYILATKOZAT – 2. RÉSZAJÁNLATI KÖR
A4/2. számú melléklet

A4/3. számú melléklet

A5/1. számú melléklet
NYILATKOZAT – 1. RÉSZAJÁNLATI KÖR
SZAKEMBER BEMUTATÁSÁRA
Az „Akkreditált képzési szolgáltatások beszerzése” címen és HKT-136/2018. azonosító számon indított közbeszerzési eljárásban alulírott ………………… (cégjegyzésre jogosult neve), mint a ……………………..
(ajánlattevő cég megnevezése és székhelye) cégjegyzésre és ajánlattételre jogosult képviselője az alábbi
N Y I L A T K O Z A T O T T E S S Z Ü K:
A szerződés teljesítéséhez, az ajánlati xxxxxxxx XXX.1.3) pont M2) alpontjának igazolásához, továbbá az értékelési részszempontot jelentő többlet szakmai gyakorlat igazolására az alábbi szakembert kívánjuk igénybe venni:
A szakember neve: | …………………………………………… |
A megjelölt szakember státuszának megjelölése: | a) ajánlattevő alkalmazásában áll b) alkalmasságot igazoló szervezetként kerül megjelölésre A megfelelő válasz aláhúzással megjelölendő, vagy a nem kívánt válasz törlendő |
A szakember, mint előadó egészben vagy részben már megvalósult felnőtt és/vagy pedagógus akkreditált képzés teljesítésében való saját részvételi ideje órában, egész számban megjelölve: Minden megkezdett óra egész számnak minősül. A megadott óraszámnak meg kell egyeznie a megjelölt szakember szakmai önéletrajzában megadott hasonló adattal | ……. óra |
Kelt:
A5/2. számú melléklet
NYILATKOZAT – 2. RÉSZAJÁNLATI KÖR
SZAKEMBER BEMUTATÁSÁRA
Az „Akkreditált képzési szolgáltatások beszerzése” címen és HKT-136/2018. azonosító számon indított közbeszerzési eljárásban alulírott ………………… (cégjegyzésre jogosult neve), mint a ……………………..
(ajánlattevő cég megnevezése és székhelye) cégjegyzésre és ajánlattételre jogosult képviselője az alábbi
N Y I L A T K O Z A T O T T E S S Z Ü K:
A szerződés teljesítéséhez, az ajánlati xxxxxxxx XXX.1.3) pont M2) alpontjának igazolásához, továbbá az értékelési részszempontot jelentő többlet szakmai gyakorlat igazolására az alábbi szakembert kívánjuk igénybe venni:
A szakember neve: | …………………………………………… |
A megjelölt szakember státuszának megjelölése: | c) ajánlattevő alkalmazásában áll d) alkalmasságot igazoló szervezetként kerül megjelölésre A megfelelő válasz aláhúzással megjelölendő, vagy a nem kívánt válasz törlendő |
A szakember, mint előadó egészben vagy részben már megvalósult felnőtt és/vagy pedagógus akkreditált képzés teljesítésében való saját részvételi ideje órában, egész számban megjelölve: Minden megkezdett óra egész számnak minősül. A megadott óraszámnak meg kell egyeznie a megjelölt szakember szakmai önéletrajzában megadott hasonló adattal | ……. óra |
Kelt:
A5/3. számú melléklet
NYILATKOZAT – 3. RÉSZAJÁNLATI KÖR
SZAKEMBER BEMUTATÁSÁRA
Az „Akkreditált képzési szolgáltatások beszerzése” címen és HKT-136/2018. azonosító számon indított közbeszerzési eljárásban alulírott ………………… (cégjegyzésre jogosult neve), mint a ……………………..
(ajánlattevő cég megnevezése és székhelye) cégjegyzésre és ajánlattételre jogosult képviselője az
alábbi
N Y I L A T K O Z A T O T T E S S Z Ü K:
A szerződés teljesítéséhez, az ajánlati xxxxxxxx XXX.1.3) pont M2) alpontjának igazolásához, továbbá az értékelési részszempontot jelentő többlet szakmai gyakorlat igazolására az alábbi szakembert kívánjuk igénybe venni:
A szakember neve: | …………………………………………… |
A megjelölt szakember státuszának megjelölése: | e) ajánlattevő alkalmazásában áll f) alkalmasságot igazoló szervezetként kerül megjelölésre A megfelelő válasz aláhúzással megjelölendő, vagy a nem kívánt válasz törlendő |
A szakember, mint előadó egészben vagy részben már megvalósult felnőtt és/vagy pedagógus akkreditált képzés teljesítésében való saját részvételi ideje órában, egész számban megjelölve: Minden megkezdett óra egész számnak minősül. A megadott óraszámnak meg kell egyeznie a megjelölt szakember szakmai önéletrajzában megadott hasonló adattal | ……. óra |
Kelt:
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ MINTA
A6. számú melléklet
BEMUTATOTT SZAKEMBER SZAKMAI GYAKORLATÁNAK IGAZOLÁSÁHOZ
Az „Akkreditált képzési szolgáltatások beszerzése” címen és HKT-136/2018. azonosító számon indított közbeszerzési eljárásban alulírott (bemutatott szakember neve), mint egészben vagy
részben már megvalósult felnőtt és/vagy pedagógus akkreditált képzés teljesítésében részt vett oktató ez úton adom meg szakmai gyakorlatom megítéléséhez szükséges adatokat:
Név: | |
Születési időpont: | |
Lakcím: | |
Végzettség bemutatása: | |
Munkahely neve: | |
Munkahely címe: | |
Beosztás: | |
Egészben vagy részben már megvalósult felnőtt és/vagy pedagógus akkreditált képzés teljesítésében részt vett oktatói gyakorlat bemutatása: |
A képzést megrendelő neve: | ……………… |
A képzést megrendelő címe: | ……………… |
A képzés vonatkozásában megrendelő részéről további információkat szolgáltató személy neve: | ……………… |
A képzés vonatkozásában megrendelő részéről további információkat szolgáltató személy telefonszáma: | ……………… |
A bemutatni kívánt oktatói feladathoz kapcsolódó képzés megnevezése: | ……………… |
A megjelölt képzés felnőtt és/vagy pedagógus akkreditált képzésnek minősül-e: | Igen / Nem |
Az adott képzés vonatkozásában a szakember által történt oktatás kezdő időpontja (év/hónap/nap): | ………../………./………… |
Az adott képzés vonatkozásában a szakember által történt oktatás befejező időpontja (év/hónap/nap): | ………../………./………… |
Az adott képzésben a szakember által történt oktatás időtartama (óra): A megvalósított képzés óraszámát egész szám formátumban kell megadni, minden megkezdett óra egész értéknek tekintendő | ……….. óra |
A szakmai gyakorlati időszakra vonatkozó fenti blokkból szükség szerint többszörözhető.
Kelt:
bemutatott szakember
saját kezű aláírása
A7/1. számú melléklet
RENDELKEZÉSRE ÁLLÁSI NYILATKOZAT – 1. RÉSZAJÁNLATI KÖR
BEMUTATOTT SZAKEMBER RÉSZÉRŐL
Az „Akkreditált képzési szolgáltatások beszerzése” címen és HKT-136/2018. azonosító számon indított közbeszerzési eljárásban alulírott (bemutatott szakember neve), mint egészben vagy
részben már megvalósult felnőtt és/vagy pedagógus akkreditált képzés teljesítésében részt vett oktató ez úton nyilatkozom, hogy a szerződés teljesítésében ………………………… (ajánlattevő neve) részéről részt veszek, abban akadályoztatásom és összeférhetetlenségem nem áll fenn.
Kelt:
bemutatott szakember aláírása
A7/2. számú melléklet
RENDELKEZÉSRE ÁLLÁSI NYILATKOZAT – 2. RÉSZAJÁNLATI KÖR
BEMUTATOTT SZAKEMBER RÉSZÉRŐL
Az „Akkreditált képzési szolgáltatások beszerzése” címen és HKT-136/2018. azonosító számon indított közbeszerzési eljárásban alulírott (bemutatott szakember neve), mint egészben vagy
részben már megvalósult felnőtt és/vagy pedagógus akkreditált képzés teljesítésében részt vett oktató ez úton nyilatkozom, hogy a szerződés teljesítésében ………………………… (ajánlattevő neve) részéről részt veszek, abban akadályoztatásom és összeférhetetlenségem nem áll fenn.
Kelt:
bemutatott szakember aláírása
A7/3. számú melléklet
RENDELKEZÉSRE ÁLLÁSI NYILATKOZAT – 3. RÉSZAJÁNLATI KÖR
BEMUTATOTT SZAKEMBER RÉSZÉRŐL
Az „Akkreditált képzési szolgáltatások beszerzése” címen és HKT-136/2018. azonosító számon indított közbeszerzési eljárásban alulírott (bemutatott szakember neve), mint egészben vagy
részben már megvalósult felnőtt és/vagy pedagógus akkreditált képzés teljesítésében részt vett oktató ez úton nyilatkozom, hogy a szerződés teljesítésében ………………………… (ajánlattevő neve) részéről részt veszek, abban akadályoztatásom és összeférhetetlenségem nem áll fenn.
Kelt:
bemutatott szakember aláírása
A8. számú melléklet
NYILATKOZAT
AZ ELŐÍRT KÉPZÉSEK AKKREDITÁCIÓJÁNAK BIZTOSÍTÁSÁRÓL
Az „Akkreditált képzési szolgáltatások beszerzése” címen és HKT-136/2018. azonosító számon indított közbeszerzési eljárásban alulírott ………………… (cégjegyzésre jogosult neve), mint a ……………………..
(ajánlattevő cég megnevezése és székhelye) cégjegyzésre és ajánlattételre jogosult képviselője az alábbi
N Y I L A T K O Z A T O T T E S S Z Ü K:
Vállaljuk, hogy benyújtott ajánlatunkban szereplő, a tételes kereskedelmi ajánlatunkban megajánlott akkreditált képzés (képzések) vonatkozásában legkésőbb az adott képzés megkezdésének időpontjáig rendelkezni fogunk a képzésre vonatkozó akkreditációval, amely tényének igazolásra annak másolatát (másolatait) a képzés megkezdéséig be fogjuk nyújtania Ajánlatkérő részére.
Tudomásul vesszük, hogy amennyiben jelen nyilatkozatunkban foglaltaktól eltérően ez nem valósul meg a jelzett módon és határidőben, abban az esetben Ajánlatkérő jogosult a szerződés felmondására, illetve a szerződésben rögzített meghiúsulási kötbér alkalmazására.
Kelt:
cégszerű aláírás
A9. számú melléklet
NYILATKOZAT
ELŐÍRT TELJESÍTÉS BIZTOSÍTÉK NYÚJTÁSÁRÓL
Az „Akkreditált képzési szolgáltatások beszerzése” címen és HKT-136/2018. azonosító számon indított közbeszerzési eljárásban alulírott ………………… (cégjegyzésre jogosult neve), mint a ……………………..
(ajánlattevő cég megnevezése és székhelye) cégjegyzésre és ajánlattételre jogosult képviselője az alábbi
N Y I L A T K O Z A T O T T E S S Z Ü K:
A Kbt. 134.§ (5) bekezdése szerint nyilatkozom, hogy nyertességünk esetén az Ajánlatkérő által az ajánlattételi xxxxxxxx XXX.1.4) pont c) alpontja szerint meghatározott teljesítési biztosítékot az előírt határidőre teljesíteni fogjuk.
Kelt:
cégszerű aláírás
VIII. AJÁNLATKÉRŐ KÜLÖN FELHÍVÁSÁRA BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK,
NYILATKOZATOK, EGYÉB IRATOK JEGYZÉKE
Ajánlatkérő ez úton tájékoztatja ajánlattevőt, hogy az ajánlatához, illetve Ajánlatkérő külön felkérésére a következő dokumentumokat, igazolásokat, nyilatkozatokat kell csatolnia. A dokumentumok (az alkalmasság igazolásához esetlegesen benyújtott kezességvállaló nyilatkozatot kivéve) egyszerű másolatban is benyújtatók. Az ajánlattevő (közös ajánlattevők), alvállalkozók saját maguk által előírt nyilatkozatai az eredeti ajánlati példányban eredeti példányban nyújtandóak be.
TARTALMI KÖVETELMÉNY
Nem elektronikus űrlapon megtett nyilatkozatok és dokumentumok:
1. | Nyilatkozat az előző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó, a közbeszerzés tárgyából (akkreditált pedagógus továbbképzés) származó általános forgalmi adó nélkül számított árbevételről, az ajánlattételi felhívás III.1.2) pont P1) alpontjának igazolására | I1. számú melléklet |
2. | Referencia nyilatkozat az ajánlattételi felhívás III.1.3) pont M1) alpontjának igazolására | I2. számú melléklet |
IX. NYILATKOZATMINTÁK – AJÁNLATKÉRŐ KÜLÖN FELHÍVÁSÁRA TÖRTÉNŐ IGAZOLÁSHOZ
Ajánlatkérő ezúton is felhívja a figyelmet arra, hogy jelen dokumentáció részeként rendelkezésre bocsátott iratminták alkalmazása nem kötelező, azonban ajánlattevők felelőssége az általuk használt iratminták tartalmi megfelelősségének biztosítása.
AJÁNLATTEVŐ ÁRBEVÉTELRE VONATKOZÓ NYILATKOZATA
I1. számú melléklet
Az „Akkreditált képzési szolgáltatások beszerzése” címen és HKT-136/2018. azonosító számon indított közbeszerzési eljárásban alulírott ………………… (cégjegyzésre jogosult neve), mint a ……………………..
(ajánlattevő cég megnevezése és székhelye) cégjegyzésre és ajánlattételre jogosult képviselője az alábbi
N Y I L A T K O Z A T O T T E S S Z Ü K:
Az ajánlati felhívás feladását megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozásában a közbeszerzés tárgyából (akkreditált pedagógus továbbképzés) származó, általános forgalmi adó nélkül számított összesen HUF árbevétellel rendelkezünk.
Kelt:
cégszerű aláírás
REFERENCIA NYILATKOZAT
I2. számú melléklet
Az „Akkreditált képzési szolgáltatások beszerzése” címen és HKT-136/2018. azonosító számon indított közbeszerzési eljárásban alulírott ………………… (cégjegyzésre jogosult neve), mint a ……………………..
(ajánlattevő cég megnevezése és székhelye) cégjegyzésre és ajánlattételre jogosult képviselője ez úton nyilatkozom, hogy a jelzett közbeszerzési eljárás ajánlattételi felhívás III.1.3) M1) pontjának igazolására az alábbi referenciával (referenciákkal) rendelkezünk:
Megrendelő neve: | ………………………. |
Megrendelő székhelye: | ………………………. |
A referenciát igazoló személy neve: | ………………………. |
A referenciát igazoló személy beosztása: | ………………………. |
A referenciát igazoló személy telefonszáma: | ………………………. |
Az elvégzett képzés pontos megnevezése: | ………………………. |
Az elvégzett képzés akkreditál pedagógus továbbképzésnek minősül-e: | Igen / Nem |
Az adott képzésben a képzett személyek száma: | ……………. fő |
A teljesítés ideje (kezdő időpontja – év/hó/nap): | ………………………. |
A teljesítés ideje (befejező időpontja – év/hó/nap): | ………………………. |
A teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e: | Igen / Nem |
A szükséges mennyiségű referencia igazolásához a fenti blokk szükség szerint többszörözhető.
Kelt:
cégszerű aláírás