ALCÍM
az Allianz Casco biztosításhoz
Ügyféltájékoztató és általános szerződési feltételek
Hatályos 2018. február 23-ától
felcím
ALCÍM
AHE - 12404/2
Ügyféltájékoztató
(A jelen tájékoztató az Allianz Casco biztosítás Ügyféltájékoztatójával és Általános szerződési feltételeivel együtt érvényes.)
Tisztelt Partnerünk!
A kiegészítő biztosítás gépjárművel utazók magukkal vitt útipoggyászában keletkezett kár esetén nyújt szol- gáltatást. A biztosítás csak az elemikár-, lopáskár- és/ vagy töréskár-biztosítással együtt, vagy ezek hatályba lépése után köthető a 3,5 tonnát meg nem haladó meg- engedett együttes tömegű, M1 és N1 kategóriájú gép- járművekre. A választható biztosítási egységek száma
1-3, ez a biztosítási díjat, valamint a káreseményenként és egy biztosítási évben összesen kifizethető térítést is meghatározza.
A szerződés az Allianz Casco biztosítás valamely alapkoc- kázatával egyidejűleg, vagy ezek bármelyikének létrejötte után a felek írásbeli megállapodásával (ajánlat, kötvény kiállításával) jön létre határozatlan időtartamra. A bizto- sítási időszak egy év.
Mikor kezdődik a biztosító kockázatviselése?
A biztosító kockázatviselése készpénzfizetés esetén az ajánlat aláírását, illetve a biztosítás díjának a biztosító- hoz való beérkezését követő napon 0 órakor kezdődik, de lehetőség van arra is, hogy a kockázatviselés az ajánlaton megjelölt időpontban – akár azonnal is – elkezdődjön.
Biztosítási események
Biztosítási eseménynek minősül a járműben szállított poggyászt ért elemi kár, a lopáskár (ideértve a rablást is), valamint a töréskár (ideértve a rongálást is), amelyek részletes meghatározását a jelen kiegészítő biztosítás feltételei tartalmazzák.
A biztosítás díja
A biztosítás díja a választott területi hatálytól (Magyar- ország vagy az általános feltételekben felsorolt országok) és a biztosított egységek számától függ. A díj az általános feltételekben részletezett módon fizetendő.
A biztosítási szolgáltatás lényeges elemei
· A biztosító a poggyász káridőponti értékét téríti, ha azt ellopják, vagy ha a helyreállítás költsége meg-
haladja káridőponti érték 60%-át, egyéb esetekben a helyreállítás számlával igazolt költségét téríti. Számla hiányában a felek a becsült kárértékre megállapodást köthetnek.
· A vagyontárgyanként kifizethető térítés nem halad- hatja meg a 15 000 Ft egyedi értéket.
· A biztosító szolgáltatása káreseményenként és bizto- sítási évenként nem haladhatja meg a biztosítási fel- tételekben rögzített – a biztosítási egységek számától függő – éves biztosítási összeget.
· A biztosító önrészesedés levonása nélkül nyújtja a szolgáltatását.
A biztosítási szerződés felmondása
A szerződés az általános feltételekben rögzített módon – biztosítási évfordulóra – mondható fel.
A biztosítási szerződés megszűnése
Ha az alapbiztosítás (elemikár- lopáskár- vagy töréskár- biztosítás) megszűnik, akkor az megszünteti a hozzá kötött kiegészítő biztosítást is. A kiegészítő biztosítás az általános feltételekben részletezett egyéb okok miatt (pl. díjnemfizetés) is megszűnhet.
Mire nem terjed ki a kiegészítő biztosítás?
A kiegészítő biztosítás nem terjed ki az általános feltéte- lekben és az alapkockázatok különös feltételeiben kizárt eseményekre és károkra, valamint
· a 22 órától 6 óráig tartó időszakban bekövetkezett lopáskárra, bérbeadással hasznosított gépjármű ese- tén a bérleti szerződés tartama alatt bekövetkezett kárra;
AHE - 12404/2
· a jelen kiegészítő biztosítás feltételeiben felsorolt értéktárgyakra (pl. készpénz, értékpapír, takarékbe- tétkönyv, ékszer, nemesfém, drágakő); művészeti és egyéb szellemi alkotásra; nem útipoggyász jellegű vagyontárgyakra (pl. hangszer, fegyver, lőszer, szer- szám és egyéb műszaki cikk).
Allianz Hungária Zrt.
Szerződési feltételek
Az Allianz Hungária Zrt. az Allianz Casco biztosítás álta- lános, különös és a jelen kiegészítő biztosítás feltételei alapján – ezek együttes alkalmazásával – nyújt szolgálta- tást gépjárművel utazók magukkal vitt útipoggyászában bekövetkezett kár esetén.
A jelen kiegészítő feltételekben nem szabályozott kérdé- sekben az Allianz Casco biztosítás általános szerződési feltételeit kell alkalmazni.
1. A kiegészítő szerződés létrejötte
A jelen kiegészítő biztosítás az alapkockázatokra vonat- kozó határozatlan tartamú elemikár-, lopáskár- vagy töréskár-biztosítási szerződés bármelyikével egyidejűleg vagy ezek érvénybelépése után köthető. Ha a kiegészítő biztosítást utólag kötik meg, a biztosító kockázatviselése a felek megállapodása szerinti időpontban kezdődik, de az alapkockázatokra vonatkozó kockázatviselés kezdeté- nél nem lehet korábbi. A biztosítás a 3,5 tonnát meg nem haladó megengedett együttes tömegű, M1 és N1 kategóri- ájú gépjárművekre alkalmazható.
A jelen kiegészítő biztosítás nem köthető meg külföldi kiterjesztéssel, ha az Autós kiegészítő élet- és utasbizto- sítás is érvényben van, és nem köthető meg a bérbe- vagy kölcsönadott gépjárművekre.
2. A szerződés tartama, a biztosítási időszak, a biztosítási évforduló
A biztosítás határozatlan idejű, a biztosítási időszak és a biztosítási évforduló az alapszerződéshez igazodik. Ha a kiegészítő biztosítást az alapszerződés érvénybelépése után kötötték, az alapszerződés biztosítási évfordulójáig tartó időszak töredék biztosítási év.
3. A biztosítás területi hatálya
A biztosítás területi hatálya a szerződő választása szerint
· Magyarország vagy
· A biztosítás általános feltételeiben felsorolt országok területe.
Ha a szerződő a biztosítás területi hatályát további orszá- gokra is kiterjeszti, a biztosítás az ezen országok terüle- tén bekövetkező biztosítási eseményre (poggyászkárra) is fedezetet nyújt.
4. Biztosított személyek
Biztosítottak a gépjárművet jogszerűen használó szemé- lyek (vezető és utasok).
5. Biztosított vagyontárgyak
A jelen kiegészítő biztosítási szerződés a gépjárművel utazók magukkal vitt útipoggyászára, (személyi haszná- latú vagyontárgyaira) terjed ki, legfeljebb 15 000 Ft egyedi értékig.
6. Biztosítási események
6.1. Elemikár-biztosítási esemény:
a) A biztosított gépjárműben levő poggyászt károsító villámcsapás, robbanás; földcsuszamlás, kő- és föld- omlás, természetes üreg vagy talajszint alatti épít- mény beomlása; legalább 15 m/s sebességű szélvihar, felhőszakadás, árvíz, belvíz, egyéb vízelöntés, jégverés, lezúduló hótömeg és hónyomás által okozott kár.
b) A gépjárműben, annak alkatrészeiben, tartozékaiban keletkezett és a poggyászra átterjedt tűz-, illetve rob- banáskár, a szándékos gyújtogatás esetét kivéve.
6.2. Lopáskár-biztosítási esemény:
· A poggyásznak a biztosított gépjármű megfele- lően lezárt csomagtartójából vagy egyéb, a jármű belső terében kiképzett, fedéllel megfelelően lezárt
tárolórekeszéből történő ellopása, vagy a lopás kísér- letével a poggyászban okozott kár;
· a poggyásznak a járműben tartózkodó személyektől való elrablása vagy a rablás kísérletével a poggyász- ban okozott kár.
A jelen kiegészítő szerződés értelmében megfelelően lezárt a gépjármű, ha a lopáskár időpontjában megfelel az alábbi követelményeknek:
· bármely nyílászáró elemének (lásd az Allianz Casco biztosítás általános biztosítási feltételek 8.2. b) pont- ját) rendeltetésszerűen zárt, fel-, ill. beszerelt állapota megakadályozta a gépjárműbe erőszak nélkül történő jogtalan behatolást;
AHE - 12404/2
· a zárak, zárbetétek rendeltetésszerűen használhatók voltak, műszaki állapotuk nem tette lehetővé – ron- csolás nélkül – idegen kulccsal vagy alkalmi eszközzel való működtetésüket;
· a gyárilag beépített vagy az utólag felszerelt és a bizto- sító által kockázatba vont (szerződéskötéskor bemu- tatott vagy utóbb, változásként bejelentett) kiegészítő
vagyonvédelemi berendezés (pl. indításgátló) a lopáskár időpontjában üzemképes volt, és a gépjármű védelmére kész állapotba volt helyezve.
Rablásnak minősül, ha a tettes jogtalan eltulajdonítás céljából a poggyászt úgy szerzi meg, hogy a járműben tar- tózkodó személyek ellen erőszakot avagy élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz, illetőleg őket öntudatlan vagy védekezésre képtelen állapotba helyezi.
6.3. Töréskár-biztosítási esemény
A biztosított gépjárműben levő poggyászban balesetsze- rűen – hirtelen fellépő, a gépjárműre kívülről ható erő miatt, illetve ennek következményeként – keletkezett sérülés, továbbá idegen személy által okozott rongálás. Idegennek minősül az a kívülálló harmadik személy, aki- nek károkozása folytán a biztosító mentesülése nem áll be.
7. A biztosítással nem fedezett károk
A jelen kiegészítő poggyászbiztosítás nem nyújt fedezetet
· a poggyásznak a 6.2. pontban felsorolt helyekről történő ellopására, ha a lopás a káresemény helyén érvényes idő szerint 22 órától 6 óráig tartó időszakban következett be.
· a bérbeadással hasznosított gépjárműnek a bérleti szerződés tartama alatt bekövetkezett elemi és törés- kárára, a benne levő poggyász ellopására, elrablására.
· azokra az elemi, lopás- és töréskárokra, amelyeket a biztosítás általános feltételei, valamint az alapkocká- zatok különös feltételei kizárnak a kockázatvállalás- ból.
8. A biztosítással nem fedezett vagyontárgyak
· a biztosított járművel díj ellenében szállított vagyon- tárgyak;
· készpénz vagy azt helyettesítő bármilyen eszköz vagy bizonylat (bank-, ill. hitelkártya, vásárlásra vagy
szolgáltatás igénybevételére jogosító bérlet, utalvány, csekk stb.), értékpapír, takarékbetétkönyv;
· ékszer, nemesfém, drágakő, nemes szőrme, bélyeg- gyűjtemény;
· művészeti és egyéb szellemi alkotás;
· hangszer, fegyver, lőszer;
· munkavégzés céljára szolgáló eszköz;
· szerszám és egyéb műszaki cikk, nem a biztosított gépjármű tartozékát képező szórakoztatóelektronikai termék, valamint ezek tartozékai.
9. Biztosítási szolgáltatások
a) Biztosítási összeg
A jelen kiegészítő biztosítás alapján a biztosító kárese- ményenként az alábbi táblázatban meghatározott biz- tosítási összegig (káreseményenkénti biztosítási összeg),
és vagyontárgyanként legfeljebb 15 000 Ft egyedi érté- kig nyújt szolgáltatást. Ha valamely biztosítási évben több káresemény történik, a biztosító szolgáltatása legfeljebb a biztosítási évre, illetve az első töredék évre meghatározott biztosítási összegig (éves biztosítási összeg) terjed.
Biztosítási egységek száma | Káreseményen- kénti biztosítási összeg | Éves biztosítási összeg |
Egy egységre kötött biztosítás esetén | 30 000 Ft | 60 000 Ft |
Két egységre kötött biztosítás esetén | 40 000 Ft | 80 000 Ft |
Három egységre kötött biztosítás esetén | 50 000 Ft | 100 000 Ft |
A biztosítási összeg nem függ a károsultak számától. Ha a biztosítási összeg nem elegendő a biztosított károsultak jelen feltételek szerint megalapozott kár- igényének teljesítésére, a szolgáltatás az összes kár- térítési igénynek a biztosítási összeghez viszonyított arányában történik.
b) A helyreállítási költségek térítése
Ha a biztosítási esemény során megsérült vagyon- tárgy szakszerűen kijavítható, a biztosító a helyre- állítás hazai anyagárral és munkadíjjal számított költségét téríti a szerződésben vállalt biztosítási összeghatárig. A helyreállítást számlával kell igazolni, de a felek bizonylatok hiányában a becsült kárérték tekintetében megállapodást is köthetnek. A biztosító a helyreállítási költségből nem von le értékemelkedést. Ha a javítható vagyontárgyat vagy annak javítható részét, tartozékát a helyreállítás során újjal pótolták, a biztosító az ebből eredő többletköltségeket nem viseli. A biztosító szolgáltatása nem terjed ki a biztosított vagyontárgyban keletkezett értékcsökkenésre.
c) A káridőponti érték térítése
A biztosító a biztosított vagyontárgy
· káridőponti értékét téríti, ha azt ellopták, és 60 napon belül nem kerül meg;
· káridőponti és a maradványérték különbözetét téríti, ha a helyreállítás költsége meghaladja a kár- időponti érték 60%-át. A biztosító nem kötelezhető a maradvány átvételére.
d) A biztosított kár esetén köteles a károsodott vagyon- tárgyat sérült állapotában bemutatni a biztosítónál.
AHE - 12404/2
e) A biztosító a jelen kiegészítő biztosítás keretében nyújtott szolgáltatás összegéből nem von le önrésze- sedést.
Allianz Hungária Zrt.
XXXXXXX.XX
ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ ÉS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK KIEGÉSZÍTÉSE
HATÁLYOS
AHE-12600/6
2019. JÚLIUS 1-TŐL
TARTALOM
3. A biztosítási termékek értékesítésével kapcsolatos tájékoztatás 3
4. A biztosítási titokkal kapcsolatos szabályok 3
5. Tájékoztató a panaszügyintézésről 5
II. Adatkezelési tájékoztató 7
1. A személyes adatok kezelése 7
1.1. A biztosító adatkezeléssel kapcsolatos adatai 7
1.2. A biztosítási szerződés megkötéséhez, illetve a biztosítási szerződés teljesítéséhez nem kapcsolódó adatkezelés 7
1.3. Adatkezelés a biztosítási szerződés megkötése előtt a szerződés megkötése érdekében, valamint a szerződéskötéskor és a biztosítási szerződés
1.4. Örökösök adatainak kezelése 10
1.5.Adattovábbítás harmadik országba 10
1.6. Adatbiztonsági intézkedések 10
1.7. Automatizált döntéshozatal, profilalkotás 11
1.8. Érintett által gyakorolható jogok 11
1.9. Jogorvoslati lehetőségek 12
III. Elektronikus szerződéskötés szabályai 13
1. A szerződéskötés technikai lépései, biztosítási ajánlat visszaigazolása 13
2. A szerződés írásbelisége, nyelve, a szerződés rögzítése és hozzáférhetővé tétele 13
3. Allianz fogyasztóvédelmi alapelvek, a xxx.xxxxxxx.xx általános szerződési feltételei és a biztosítási feltételek elektronikus hozzáférhetősége 13
4. Az adatbeviteli hibák javítása 13
IV. Tájékoztató távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésről 14
1. A szolgáltatásra vonatkozó tájékoztatás 14
AHE-12600/6
Jelen dokumentum – az Allianz Hungária Zrt. (továbbiak- ban: biztosító) termékei ügyféltájékoztatójának és szerző- dési feltételeinek kiegészítéseként a következőket tartal- mazza a biztosítási tevékenységről szóló 2014. LXXXVIII. törvény rendelkezéseinek megfelelően: a biztosító főbb adatait, az irányadó jogra vonatkozó rendelkezése-
ket, a biztosítási termékek értékesítésével kapcsolatos tájékoztatást (tanácsadás, javadalmazás), a biztosítási szerződés személyes adatok kezelésére vonatkozó rendel-
kezéseit, a panaszügyintézésről szóló tájékoztatást, vala- mint a biztosítási titokkal kapcsolatos szabályokat.
Fentieken felül a dokumentum tartalmazza az elektro- nikus szerződéskötés szabályait, valamint a távértékesí- tési tájékoztatót, amelyeket azokban az esetekben kell alkalmazni, amikor a szerződést elektronikus úton, vagy utóbbi esetben fogyasztónak minősülő személy, távérté- kesítés keretében kötötte.
I. ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ
1. A BIZTOSÍTÓ FŐBB ADATAI
Név: Allianz Hungária Biztosító Zártkörűen Működő Rész- vénytársaság
Székhelyünk: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52. Levelezési címünk: 1368 Budapest, Pf. 191 Cégjegyzékszám: Fővárosi Törvényszék, mint cégbíróság, Cg. 00-00-000000
A székhely állama: Magyarország Elektronikus elérhetőség: xxx.xxxxxxx.xx Központi telefonszám: x00 (0) 000-0000
Központi faxszám: x00 (0) 000-0000
Ügyfélszolgálat telefonszáma: +36 (1/20/30/70) 000-0-000 Felügyeleti szervünk a Magyar Nemzeti Bank (székhelye: 1054 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 0–0.).
Társaságunk az Allianz SE-nek, Európa vezető és a világ egyik legnagyobb biztosítócsoportjának a tagja. Az Allianz Hungária Zrt. Magyarország egyik legjelentősebb pénzügyi szolgáltatójaként sokéves hazai és nemzetközi tapasztalattal áll ügyfelei rendelkezésére.
A biztosító a fizetőképességéről és pénzügyi helyzetéről szóló éves jelentést a honlapján teszi közzé. Társaságunk 1990-től részvénytársasági formában működik, és a Felügyelet enge- délyével biztosítási tevékenység végzésére jogosult.
2. IRÁNYADÓ JOG
A biztosítóval kötött szerződésekre a magyar jog rendelke- zéseit kell alkalmazni. A biztosítási szerződésre a termékre vonatkozó általános vagy különös szerződési feltételekben nem szereplő kérdésekben a Polgári törvénykönyv rendel- kezései az irányadók.
3. A BIZTOSÍTÁSI TERMÉKEK ÉRTÉKESÍTÉSÉVEL KAPCSOLATOS TÁJÉKOZTATÁS
A biztosító termékeit függő és független biztosításközvetítő is értékesítheti. Ha a nem-élet biztosítási terméket a bizto- sító maga értékesíti, annak során nem nyújt tanácsadást.
AHE-12600/6
A közvetítő díjazásra a biztosítóval való megállapodás alapján jogosult a közvetített és gondozott szerződésekkel kapcsolatban. A díjazást, amelyet a biztosítási díj tartal- maz, a biztosító fizeti részére.
4. A BIZTOSÍTÁSI TITOKKAL KAPCSOLATOS SZABÁLYOK
A biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. tör- vény (Bit.) szerint biztosítási titok minden olyan minősített adatot nem tartalmazó, a biztosító, a viszontbiztosító,
a biztosításközvetítő rendelkezésére álló adat, amely a biztosító, a viszontbiztosító és a biztosításközvetítő egyes ügyfeleinek (ideértve a károsultat is) személyi körülménye- ire, vagyoni helyzetére, illetve gazdálkodására vagy a biz- tosítóval, illetve a viszontbiztosítóval kötött szerződéseire vonatkozik.
Biztosítási titok csak akkor adható ki harmadik személynek, ha a törvény alapján a titoktartási kötelezettség nem áll fenn, illetve a biztosító vagy a viszontbiztosító ügyfele vagy annak képviselője a kiszolgáltatható biztosítási titokkört pontosan megjelölve, erre vonatkozóan írásban felmentést ad vagy a biztosító vagy a viszontbiztosító által megbízott tanúsító szervezet és alvállalkozója ezt a tanúsítási eljárás lefolytatása keretében ismeri meg.
A Bit. 138-139. §-ai alapján a titok megtartásának kötele- zettsége nem áll fenn:
– a feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bankkal szem- ben;
– az előkészítő eljárást folytató szervvel, a nyomozó ható- sággal és ügyészséggel;
– büntetőügyben, polgári peres vagy nemperes eljárás- ban, közigazgatási perben eljáró bírósággal, a bíróság által kirendelt szakértővel, továbbá a végrehajtási ügyben eljáró önálló bírósági végrehajtóval, a csőd- eljárásban eljáró vagyonfelügyelővel, a felszámolási eljárásban eljáró ideiglenes vagyonfelügyelővel, rend- kívüli vagyonfelügyelővel, felszámolóval, a természetes személyek adósságrendezési eljárásában eljáró főhi- telezővel, Családi Csődvédelmi Szolgálattal, családi vagyonfelügyelővel, bírósággal szemben;
– a hagyatéki ügyben eljáró közjegyzővel továbbá az általa kirendelt szakértővel szemben;
– az adóhatósággal szemben, ha adóügyben, az adó- hatóság felhívására a biztosítót törvényben meghatá- rozott körben nyilatkozattételi kötelezettség, vagy ha
biztosítási szerződésből eredő adókötelezettség alá eső kifizetésről törvényben meghatározott adatszolgáltatási kötelezettség terheli;
– a feladatkörében eljáró nemzetbiztonsági szolgálattal szemben;
– a nemzetbiztonsági szolgálat, előkészítő eljárást folytató szerv, a nyomozó hatóság, és az ügyészség, továbbá bíróság adatkérésére, illetve írásbeli megkere- sésére, ha adat merül fel arra, hogy a biztosítási ügylet összefüggésben van
a) a 2013. június 30-ig hatályban volt 1978. évi IV. tör- vényben foglaltak szerinti kábítószerrel visszaéléssel, új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel, terrorcselek- ménnyel, robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaéléssel, lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaéléssel, pénzmosással, bűnszövetségben vagy bűnszervezet- ben elkövetett bűncselekménnyel,
b) a Btk. szerinti kábítószer-kereskedelemmel, kábítószer birtoklásával, kóros szenvedélykeltéssel vagy kábí- tószer készítésének elősegítésével, új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel, terrorcselekménnyel, terror- cselekmény feljelentésének elmulasztásával, terroriz- mus finanszírozásával, robbanóanyaggal vagy rob- bantószerrel visszaéléssel, lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaéléssel, pénzmosással, bűnszövetségben vagy bűnszervezetben elkövetett bűncselekménnyel;
– ha a magyar bűnüldöző szerv – nemzetközi kötelezett- ségvállalás alapján külföldi bűnüldöző szerv írásbeli megkeresésének teljesítése céljából – írásban kér bizto- sítási titoknak minősülő adatot a biztosítótól;
– ha a pénzügyi információs egységként működő hatóság a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvényben meghatározott feladatkörében eljárva vagy külföldi pénzügyi információs egység írásbeli megkeresésének teljesítése céljából írás- ban kér biztosítási titoknak minősülő adatot a biztosítótól;
– a feladatkörében eljáró Gazdasági Versenyhivatallal szemben;
– a feladatkörében eljáró gyámhatósággal szemben;
– az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 108. § (2) bekezdésében foglalt esetben az egészségügyi állam- igazgatási szervvel szemben;
– törvényben meghatározott feltételek megléte esetén titkos információgyűjtésre felhatalmazott szervvel szemben;
– a viszontbiztosítóval, a csoport másik vállalkozásával, valamint együttbiztosítás esetén a kockázatvállaló biz- tosítókkal szemben;
– a törvényben szabályozott adattovábbítások során átadott adatok tekintetében a kötvénynyilvántartást vezető kötvénynyilvántartó szervvel, a kártörténeti nyil- vántartást vezető kárnyilvántartó szervvel, továbbá a járműnyilvántartásban nem szereplő gépjárművekkel kapcsolatos közúti közlekedési igazgatási feladatokkal összefüggő hatósági ügyekben a közlekedési igazgatási hatósággal, valamint a közúti közlekedési nyilvántartási szervével szemben;
AHE-12600/6
– az állományátruházás keretében átadásra kerülő biz- tosítási szerződési állomány tekintetében – az erre irá- nyuló megállapodás rendelkezései szerint – az átvevő biztosítóval szemben;
– a kárrendezéshez és a megtérítési igény érvényesítésé-
hez szükséges adatok tekintetében és az ezen adatok egymás közti átadásával kapcsolatban a Kártalanítási Számlát és a Kártalanítási Alapot kezelő szervezettel, a Nemzeti Irodával, a levelezővel, az Információs Köz- ponttal, a Kártalanítási Szervezettel, a kárrendezési megbízottal és a kárképviselővel, továbbá – a közúti közlekedési balesetével kapcsolatos kárrendezés kár- felvételi jegyzőkönyvéből a balesetben érintett másik jármű javítási adatai tekintetében az önrendelkezési joga alapján – a károkozóval szemben;
– a kiszervezett tevékenység végzéséhez szükséges ada- tok tekintetében a kiszervezett tevékenységet végzővel szemben;
– a könyvvizsgálói feladatok ellátásához szükséges ada- tok tekintetében a könyvvizsgálóval;
– a mezőgazdasági biztosítási szerződés díjához nyúj- tott támogatást igénybe vevő biztosítottak esetében az agrárkár-megállapító szervvel, a mezőgazdasági
igazgatási szervvel, az agrárkár-enyhítési szervvel, vala- mint az agrárpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium irányítása alatt álló, gazdasági elemzések- kel foglalkozó intézménnyel szemben;
– a feladatkörében eljáró Nemzeti Adatvédelmi és Infor- mációszabadság Hatósággal szemben;
– a feladatkörében eljáró alapvető jogok biztosával szemben;
– a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a káresetek igazolásának részletes szabályairól szóló miniszteri rendeletben meghatározott kártörténeti adatra és bonus-malus besorolásra nézve a rendelet- ben szabályozott esetekben a biztosítóval szemben;
– a felszámoló szervezeteket nyilvántartó hatósággal szemben.
Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét, ha a biztosító által az adóhatóság felé történő adatszolgáltatás az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény (a továbbiakban: Aktv.) 43/H. §-ában foglalt kötelezettség, valamint a Magyarország Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között a nemzetközi adóügyi megfelelés előmozdításáról és a FATCA szabá- lyozás végrehajtásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről, valamint az ezzel összefüggő egyes törvények módosítá- sáról szóló 2014. évi XIX. törvény (a továbbiakban: FATCA- törvény) alapján Aktv. 43/B-43/C. §-ában foglalt kötele- zettség teljesítésében merül ki.
A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn abban az esetben, ha a biztosító vagy a viszontbiz- tosító az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról szóló törvény meghatározott bejelentési kötelezettségének tesz eleget.
A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvényben (Hpt.) meghatáro- zott pénzügyi intézménnyel szemben a pénzügyi szolgál- tatásból eredő követeléshez kapcsolódó biztosítási szer- ződés vonatkozásában, ha a pénzügyi intézmény írásbeli
megkereséssel fordul a biztosítóhoz, amely tartalmazza az ügyfél nevét vagy a biztosítási szerződés megjelölését, a kért adatok fajtáját, az adatkérés célját.
Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét a Hpt. 164/B. § sze- rinti adattovábbítás.
Nem jelenti a biztosítási titok és az üzleti titok sérelmét a felügyeleti ellenőrzési eljárás során a csoportfelügyelet esetében a csoportvizsgálati jelentésnek a pénzügyi cso- port irányító tagja részére történő átadása.
Tájékoztatjuk, hogy Társaságunk biztosítási szolgáltatásai során igénybe vesz külső közreműködőket is, akik előzetes hozzájárulás vagy a fent ismertetett Bit. 138. §-ában fog- lalt felhatalmazás alapján (így különösen kiszervezési szer- ződés keretében) személyes adatokat és biztosítási titkokat is megismerhetnek.
Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét
a) az olyan összesített adatok szolgáltatása, amelyből az egyes ügyfelek személye vagy üzleti adata nem állapít- ható meg,
b) a jogalkotás megalapozása és a hatásvizsgálatok elvégzése céljából a miniszter részére személyes adat- nak nem minősülő adatok átadása,
c) a pénzügyi konglomerátumok kiegészítő felügyeletéről szóló törvényben foglalt rendelkezések teljesítése érde- kében történő adatátadás.
5. TÁJÉKOZTATÓ A PANASZÜGYINTÉZÉSRŐL
Társaságunk (az Allianz Hungária Zrt.) célja, hogy Ügy- feleink minden szempontból elégedettek legyenek szol- gáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Szolgáltatási színvo- nalunk folyamatos fejlesztéséhez és ez által Ügyfeleink elégedettségének növeléséhez fontos számunkra minden visszajelzés – legyen az pozitív vagy akár negatív –, amely termékeinkkel, szolgáltatásainkkal, eljárásainkkal, munka- társainkkal, illetve a cégünk egészével kapcsolatban meg- fogalmazódik Önökben.
Ha társaságunk vagy az általunk megbízott biztosítás- közvetítők (ügynökök) magatartása, tevékenysége vagy mulasztása miatt Ön, mint Ügyfelünk panaszt kíván tenni, ezt többféle módon is megteheti:
– Személyesen írásban vagy szóban hálózatunk bárme- lyik Ügyfélkapcsolati pontján, azok nyitvatartási idejé- ben (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/ ugyfelkapcsolati-pontok.html/ internetes címen találja), vagy Társaságunk székhelyén található Központi Ügy- félszolgálati Irodában (címe: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52.; nyitvatartási ideje: hétfőn 8-18 óra között, keddtől csütörtökig 8-16 óra között, pénteken
AHE-12600/6
8-14 óra között). Szóbeli panaszát kollégáink írásban rögzítik, melyről másolatot bocsátanak rendelkezésére. Központi ügyfélszolgálatunkra a telefonos ügyfélszol- gálaton (+36 (1/20/30/70) 421-1-421) vagy elektronikus úton tud időpontot foglalni, a jelzéstől számított 5 mun- kanapon belüli időpontra.
– Telefonos ügyfélszolgálatunkon a +36 (1/20/30/70)
000-0-000 (nem emelt díjas) számokon hétfőtől szerdáig,
valamint pénteken 8-18 óra között, csütörtökön pedig 8-20 óra között.
– Faxon a +36 (1) 269-2080-as telefax számon.
– Elektronikus úton a xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül
a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.xxxx címen vagy a xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx e-mail címen.
– Levélben a 1368 Budapest, Pf. 191. címre küldheti, az Allianz Hungária Zrt. Fogyasztóvédelmi osztály nevére.
A gördülékenyebb ügymenet érdekében minden esetben szükségünk van az Ügyfél személyazonosító alapadataira, illetve a panasszal érintett biztosítás(ok)kal kapcsolatos adatokra (pl. kötvényszám, szerződésszám, kárszám).
Amennyiben nem az Ügyfél, hanem meghatalmazott jár el a panaszügyben, a panaszhoz érvényes meghatalma- zást is szükséges csatolni. A jogszabályi követelményeknek megfelelő meghatalmazás mintát honlapunkon,
a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx címen találja meg.
A panasz bejelentéséhez honlapunkon, a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx/ panaszkezeles.html/ címen panasz bejelentő lapokat biztosítunk, melyen egyszerűen megadhatja panaszát.
Ezt a dokumentumot akár kézzel, akár elektronikusan is kitöltheti, majd az Önnek legmegfelelőbb módot választva elküldheti részünkre. Ezen kívül természetesen bármilyen formátumban – kézzel vagy géppel írott levél, feljegyzés – továbbíthatja részünkre panaszát.
A panasz benyújtásához rendelkezésére áll továbbá a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) által a honlapján közzétett formanyomtatvány is, melyet az MNB honlapján, a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ panaszom-van/formanyomtatvanyok címen találhat meg.
Az Ön által benyújtott panasz kezelésére vonatkozó részle- tes információkat társaságunk panaszkezelési szabályzata tartalmazza, melyet honlapunkon a xxxxx://xxx.xxxxxxx. hu/www/hu/panaszkezeles.html címen talál meg, valamint az rendelkezésére áll hálózatunk bármelyik Ügyfélkap- csolati pontján, illetve a Társaságunk székhelyén található Központi Ügyfélszolgálati Irodában is.
Amennyiben Ön fogyasztó (önálló foglalkozásán és gaz- dasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró ter- mészetes személy) és Társaságunk a panaszát elutasítja, vagy nem kap választ, az alábbi szervekhez fordulhat:
– Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet. Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának levelezési címe: 1534 Budapest BKKP Pf. 777.; telefonszáma:
+36 (80) 203-776; e-mail címe: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx. A fogyasztóvédelmi eljárás kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyom- tatványt a xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ penzugyi-panasz címen, valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfélszolgálaton érheti el.
– A biztosítási szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződés-
szegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti. A Pénzügyi Békéltető Testület székhelye: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 0., levelezési címe: Magyar Nemzeti Bank, 1525 Budapest BKKP Pf. 172.; telefonszáma: +36 (80) 203-776; e-mail címe: ugyfelszolgalat @xxx.xx. A Pénzügyi Békéltető Testület eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyomtatványt a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx elérhetőségen, valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügy- félszolgálaton érheti el. Tájékoztatjuk, hogy társaságunk a Pénzügyi Békéltető Testület előtt 500 000 Ft-ig terjedő ügyekben általános alávetési nyilatkozatot tett. Az álta- lános alávetés nem terjed ki a kötelező gépjármű-fele- lősségbiztosítási ügyekre. Tájékoztatjuk továbbá, hogy
a Pénzügyi Békéltető Testület eljáró tanácsa egyezség hiányában akkor is kötelezést tartalmazó határozatot hozhat, ha a szolgáltató alávetési nyilatkozatot nem tett, de a kérelem megalapozott és a fogyasztónak minősülő ügyfél érvényesíteni kívánt igénye - sem a kérelemben, sem a kötelezést tartalmazó határozat meghozatalakor - nem haladja meg az egymillió forintot.
AHE-12600/6
Részletes tájékoztatást olvashat a fentiekről az MNB honlapján, a xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/ penzugyi-panasz címen.
Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott formanyomtat- ványok költségmentes megküldését társaságunktól (telefonszám: +36 (1/20/30/70) 000-0-000 e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191.) is igényelheti.
A panaszügyintézés során a következő adatokat kérhetjük Öntől: név, szerződésszám, ügyfélszám, lakcím, székhely, levelezési cím, telefonszám, értesítés módja, panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, panasz oka, leírása, az ügyfél igénye, szükséges dokumentumok másolata, szük- ség esetén érvényes meghatalmazás, a panasz kivizsgálá- sához szükséges egyéb adat.
Az ügyfélpanaszokról nyilvántartást vezetünk. A nyilván- tartásban szerepelnek az ügyfél- és panaszadatok, az üggyel kapcsolatos bejövő és a kimenő levelek, a panasz benyújtásának és megválaszolásának időpontja, a panasz rendezésére tett intézkedések és felelősök, határidők. Min- den ügyintézést időpontokkal együtt rögzítünk, nyilván- tartunk az Ön panasza kapcsán. A panaszkezelési eljárás lefolytatása érdekében, a biztosító részére a panaszke- zeléssel összefüggésben rendelkezésre bocsátott vagy a panaszkezeléshez kapcsolódó, a szerződés megkötése és teljesítése során a biztosító által kezelt személyes adatokat a személyes adatok kezelésére vonatkozó részletes sza- bályokban foglaltaknak megfelelően kezeljük és tartjuk nyilván. A biztosító a panaszkezelés céljából a személyes adatokat, ideértve telefonon történő panaszkezelés ese- tén a hangfelvételt is, a panaszkezelési eljárás lezárását követő öt évig őrzi meg.
Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a fenti honlapok elérési útja módosulhat. A mindenkor aktuális elérhetőségekről honlapunkon (xxx.xxxxxxx.xx) tájékozódhat.
II. ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
1. A SZEMÉLYES ADATOK KEZELÉSE
A biztosító, mint adatkezelő a biztosítási szerződések létre- jöttével, nyilvántartásával, és azok teljesítésével összefüg- gésben az ügyfelei, azaz a szerződő fél, biztosított, ked- vezményezett, a károsult, továbbá aki a biztosító számára szerződéses ajánlatot tett, a biztosító szolgáltatására jogosult, vagy a fenti személyek örököseként, azok helyébe lépő más személy, mint a biztosító adatkezelésével érintett természetes személyek (érintett) személyes adatait, azaz olyan információt, ami alapján az érintettre vonatkozóan következtetést lehet levonni, a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendeletnek (2016. április 27.) (általános adatvé- delmi rendelet), az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvénynek (Info. tv.) és a Bit. adatvédelemre vonatkozó rendelkezései- nek megfelelően kezeli.
1.1. A biztosító adatkezeléssel kapcsolatos adatai
Biztosító, mint adatkezelő elérhetőségei az I. 1. pontban megjelölt adatokon túl:
– adatvédelmi tisztviselő elérhetőségei: Stratégiai és álta- lános igazgatási divízió Compliance osztály, Levelezési cím: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52.; elektronikus elérhetősége: xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxxx.xxxx
1.2. A biztosítási szerződés megkötéséhez, illetve a biztosítási szerződés teljesítéséhez nem kapcsolódó adatkezelés
A biztosítási szerződés megkötéséhez, illetve a biztosítási szerződés teljesítéséhez nem kapcsolódó adatkezeléséről az érintetteket külön tájékoztatja a biztosító.
Ha az érintett a biztosító tulajdonosához, az Allianz SE-hez fordul panasszal, az Allianz SE az általános adatvédelmi rendeletnek megfelelően kezeli az adatait, ideértve szük- ség esetén a biztosítóval történő kapcsolatfelvételt is.
1.3. Adatkezelés a biztosítási szerződés megkötése előtt a szerződés megkötése érdekében, valamint a szer- ződéskötéskor és a biztosítási szerződés teljesítésével kapcsolatban
AHE-12600/6
1.3.1. Az adatkezelés célja, az érintett adatok köre és az adatkezelés időtartama
a) A biztosító az érintett által szerződéskötés céljából kez- deményezett díjkalkuláció vagy díjtájékoztató készíté- séhez szükséges, illetve az érintett által szerződéskötés
céljából megküldött ajánlati dokumentációban vagy az ezen célokra szolgáló elektronikus felületen az érintett által megadott személyes adatokat – ideértve a biztosí- tandó vagyontárgy(ak)ról, ingatlanról készült fotókat is, ha a kockázat elbírálásához szemle szükséges, – kezeli. Az érintett köteles a biztosítási szerződés megkötéséhez szükséges személyes adatokat megadni, ennek hiányá- ban szerződés nem jöhet létre, a biztosító díjkalkulációt, díjtájékoztatót nem készíthet, ajánlatot nem adhat.
A biztosító a díjkalkuláció, a díjtájékoztató, valamint az érintett ajánlata alapján létre nem jött biztosítási szer- ződés esetén az ajánlattal kapcsolatos személyes ada- tokat addig kezeli, ameddig a szerződés létrejöttének meghiúsulásával kapcsolatban igény érvényesíthető.
b) A biztosító a szerződés megkötését követően a szer- ződés fenntartása, kezelése, a szolgáltatás teljesítése, elszámolása és a szerződésből fakadó jogai érvénye- sítése érdekében kezeli a szerződésben és azzal össze- függésben az érintett által a szerződéskötés, illetve a szerződés teljesítése során megadott vagy az érintettről más módon a biztosító tudomására jutott személyes adatokat.
Amennyiben az érintett nem adja meg a biztosítónak a szerződés fenntartásához és teljesítéséhez szükséges személyes adatait, a biztosító a szolgáltatás nyújtását megtagadhatja.
A biztosító személyes adatokat a biztosítási jogviszony fennállásának időszakában, a biztosítási jogviszony megszűnését követően pedig addig kezelheti, ameddig a biztosítási jogviszonnyal kapcsolatban igény érvénye- síthető, de legalább a szerződés megszűnésétől számí- tott nyolc évig.
A biztosító a szerződéssel kapcsolatban kezelt adatokat statisztikai célra (piackutatás, termékfejlesztés, fogyasz- tói magatartások elemzése) is felhasználja, az itt megje- lölt időtartamon belül.
c) A Bit. 153. § (1) bekezdése szerint az életbiztosítási szerződés megkötése előtt – az olyan megtakarítási ele- met nem tartalmazó, tisztán kockázati életbiztosítások kivételével, amelyeket pénzügyi intézmény az általa nyújtott, pénzügyi szolgáltatással összefüggésben javasolt, vagy amelyeknek a biztosítási összege nem haladja meg az egymillió forintot – a biztosító, illetve a biztosításközvetítő köteles felmérni, illetve legalább az ügyfél által megadott információk alapján pontosítani az ügyfél igényeit, hogy az ügyfél igényeinek megfelelő biztosítási terméket ajánljon a számára. Ebből a célból az ügyfél által az igényfelmérő kérdőívben megadott adatokat kezeli.
Amennyiben szerződés nem jön létre a felek között, úgy a biztosító a személyes adatokat addig kezeli, ameddig
a szerződés létrejöttének meghiúsulásával kapcsolat- ban igény érvényesíthető.
Amennyiben a felek között a biztosítási szerződés létre- jön, akkor az igényfelmérő a szerződés részeként, azzal megegyező ideig, azaz a megszűnést követő nyolc évig kerül megőrzésre.
d)A Bit. 166/E § (1) bekezdése alapján a biztosító köteles beszerezni a szükséges információkat az ügyfélnek vagy a leendő ügyfélnek az adott biztosítási termék típusának megfelelő befektetési területtel összefüggő ismereteiről, pénzügyi helyzetéről, veszteségviselési képességéről,
befektetési céljairól és kockázattűréséről, annak érdekében, hogy számára alkalmas biztosítási alapú befektetési termé- keket ajánlhasson. Ennek érdekében a biztosító megfelelési és alkalmassági teszt keretében felméri leendő ügyfelek befektetési ismereteit, befektetési céljait, és az aktuális pénzügyi helyzetét. Ebből a célból a biztosító az ügyfél által a kérdőívben megadott adatokat kezeli.
Amennyiben szerződés nem jön létre a felek között, úgy a biztosító az személyes adatokat addig kezeli, amed- dig a szerződés létrejöttének meghiúsulásával kapcso- latban igény érvényesíthető.
Amennyiben a felek között a biztosítási szerződés létre- jön, akkor a megfelelési és alkalmassági teszt a szerző- dés részeként, azzal megegyező ideig, azaz a megszű- nést követő nyolc évig kerül megőrzésre.
e) Amennyiben a biztosítóval szemben a biztosítási szer- ződés megkötésével, vagy teljesítésével összefüggés- ben az érintett panaszt nyújt be, a panaszkezelési eljá- rás lefolytatása érdekében a biztosító kezeli az érintett által a biztosító részére a panaszkezeléssel összefüg- gésben rendelkezésre bocsátott, vagy a panaszkezelés- hez kapcsolódó, a szerződés megkötése és teljesítése során a biztosító által kezelt személyes adatokat. A biztosító a panaszkezelés céljából a személyes adato- kat, ideértve telefonon történő panaszkezelés esetén
a hangfelvételt is, a panaszkezelési eljárás lezárását követő öt évig őrzi meg.
f) Veszélyközösséggel kapcsolatos adatkezelés:
AHE-12600/6
– Amennyiben a biztosító erre vonatkozó jogosultsága a biztosítási szerződésben rögzítésre került, jogo- sult arra, hogy a biztosítási termék sajátosságainak figyelembe vételével kezelt, és a Bit. 149. § (3)-(6) bekezdésében meghatározott adatok közlése céljá- ból a veszélyközösség érdekeinek megóvása érdeké- ben a szolgáltatások jogszabálynak és szerződésnek megfelelő teljesítése és a biztosítási szerződésekkel kapcsolatos visszaélések megakadályozása céljából másik biztosítót megkeressen, illetve ha a megkereső biztosító erre vonatkozó jogosultsága a biztosítási szerződésben rögzítésre került, köteles a másik biz- tosítótól érkező megkeresés alapján az általa a biz- tosítási termék sajátosságainak figyelembe vételével kezelt, a Bit. 149. § (3)-(6) bekezdéseiben meghatáro- zott adatokat a másik biztosítónak átadni.
– Amennyiben a biztosítók között közös adatbázis kialakításra kerül, és a biztosító erre vonatkozó jogo- sultsága a biztosítási szerződésben rögzítésre került, a biztosító jogosult arra, hogy a veszélyközösség érdekeinek a megóvása érdekében a szolgáltatások jogszabálynak és szerződésnek megfelelő teljesítése és a biztosítási szerződésekkel kapcsolatos vissza- élések megakadályozása céljából az adatbázisból a Bit. 150. § (1) bekezdésében meghatározott adatokat igényeljen, illetve köteles a biztosítási termék sajátos- ságainak figyelembe vételével kezelt, a Bit. 150. § (1) bekezdésben foglalt adatokat az adatbázisba átadni.
A biztosító a megkeresések eredményeként tudomá- sára jutott adatot a kézhezvételt követő kilencven napig kezelheti, kivéve, ha a megkeresés eredménye- ként tudomására jutott adat a biztosító jogos érdekei érvényesítéséhez szükséges. Ez utóbbi esetben a bizto- sító az adatot az igény érvényesítésével kapcsolatban indult eljárás jogerős befejezéséig kezelheti, azzal, hogy ha az igény érvényesítésével kapcsolatban az eljárás megindítására az adat biztosító általi megisme- rését követő egy évig nem kerül sor, az adat a biztosító általi megismerést követő egy évig kezelhető.
A biztosító a Bit.-nek megfelelően a megkeresés tényéről és a megkereséssel tudomására jutott szermé- lyes adatok köréről az érintettet értesíti.
g) A biztosító viszontbiztosítási fedezet elérése céljából jogosult az adott jogviszonyhoz kapcsolódó személyes adatokat a viszontbiztosító részére továbbítani.
h) A biztosító jogszabályban meghatározott esetekben, jogi kötelezettség vagy közérdekű feladat végrehaj- tása érdekében jogszabályban meghatározott célból az érintettek adatait más adatkezelő részére köteles átadni.
i) Amennyiben az érintett a szerződéskötés során, vagy azt követően kifejezetten hozzájárult ahhoz, hogy a biztosító marketing, illetve reklám üzeneteket küldjön számára, úgy a biztosító a szerződésével kapcsola- tos adatait ezen célokkal összefüggésben is kezeli, az 1.3.1. b) pontban megjelölt időtartamon belül, de legfeljebb a hozzájárulás visszavonásáig. A biztosító
a jogos érdekeire tekintettel, a gazdasági reklámtevé- kenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvényben foglaltaknak megfelelően postai címzett reklámküldeményt az érintett előzetes hozzájárulásának hiányában is küldhet.
j) A biztosító a szerződéskötés folyamata, illetve kárszol- gáltatása minőségének visszamérése, és folyamatos fejlesztése érdekében jogosult megkeresni az érintettet az általa megadott telefonszámon vagy email címen.
k) A pénzmosás és terrorizmus megelőzése és a kapcso- lódó bejelentési kötelezettségek teljesítése, valamint a visszaélések megelőzése, felderítése, nyomon követése céljából, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi
LIII. törvény (a továbbiakban: Pmt.) 6. §-ban foglalt ügyfél-átvilágítási kötelezettségének teljesítése érde- kében a biztosító köteles az életbiztosítási tevékenysé-
gekkel kapcsolatban beazonosítani ügyfelét (szerződő, vagy kedvezményezett), vagy annak meghatalmazott- ját, képviselőjét. A biztosító a Pmt. 7. § (8) bekezdésé- ben foglalt kötelezettségnek való megfelelés érdeké- ben továbbá az azonosítás tárgyát képező személyes adatokat tartalmazó okiratokról másolatot készít.
A biztosító az alábbi adatokat kezeli ebből a célból: természetes személy neve, születési neve, állampolgár- ság, születési hely, születési idő, anyja születési neve, lakcím vagy tartózkodási cím, azonosító okmány típusa és száma, azonosító okmány másolata. Kiemelt köz- szereplők esetében a Pmt.-ben meghatározott további adatok, FATCA törvény és CRS alapján kezelt adóügyi illetőség, és adóazonosító.
Az azonosítás során kezelt személyes adatokat, vala- mint a személyes adatokat tartalmazó okiratok máso- latait a biztosító a biztosítási szerződés megszűnésétől, vagy az ügyleti megbízás teljesítésétől számított 8 évig őrzi meg.
A biztosító a Pmt. szerinti hatósági megkeresések meg- válaszolása céljából kezelt adatokat 10 évig köteles megőrizni.
l) A biztosító a biztosítási titok, valamint a személyes adatok védelme érdekében az ügyfeleket azonosítja a szerződéskötéskor, a szerződéssel kapcsolatos tranz- akciók során, így különösen a szerződés módosításával kapcsolatban, a kárbejelentés, a szolgáltatási igény bejelentése, a panaszbejelentés, az adatkezeléssel kapcsolatos panasz vagy bejelentés során, személye- sen, telefonon, emailben vagy a biztosító online felü- letén. Az azonosításhoz a biztosító az alábbi adatokat használja: név, szerződésszám és/vagy kárszám, szüle- tési idő és hely, anyja neve, állandó lakcím, email cím, mobil telefonszám. Tekintettel arra, hogy az azonosí- táshoz használt adat elsődlegesen a szerződésszám, illetve a kárszám, kérjük, hogy ezeket kezelje bizal- masan, és ne adja át harmadik személy részére!
m) A biztosítási szerződésekkel, szolgáltatásokkal kap- csolatos visszaélések megelőzése, felderítése, nyomon követése, kapcsolódó kockázatok mérése, kezelése cél- jából a biztosító az ügyfél által a szerződéskötés során vagy azt követően megadott adatokat kezeli öt évig.
n) A biztosító a szerződésekből származó követeléseinek érvényesítése érdekében jogosult harmadik személy megbízott szolgáltatót igénybe venni, és ennek érde- kében az érintettre vonatkozó szerződéses személyes adatait kezelni.
AHE-12600/6
o) Ha a szerződésben vállalt fedezet elbírálásához, vagy a szolgáltatás teljesítéséhez az szükséges, a biztosító az érintett egészségügyi állapotával összefüggő külön- leges kategóriájú személyes adatokat az érintett hoz- zájárulása alapján kezeli. Az érintett hozzájárulásának hiányában szerződés nem jöhet létre, szolgáltatás nem teljesíthető.
1.3.2. Az adatkezelés jogalapja
a) A biztosító a fenti 1.3.1 a) és b), pontok esetén a külön- leges személyes adatnak (egészségügyi adatnak) minősülő adatok kivételével a szerződéses jogviszony alapján kezeli mind az érintett által kezdeményezett szerződéskötés esetén a szerződés megkötése, mind
a szerződés megkötését követően a szerződés telje- sítése érdekében szükséges érintetti adatokat, kivéve ha az érintett – bár a szerződés alapján jogok illethe- tik meg (például örökös vagy károsult) – a szerződés- ben nem került félként megjelölésre, mert ebben az esetben a biztosító a Bit. felhatalmazó rendelkezése alapján, az abban meghatározott célból kezeli az
érintett adatait.
b) b) A fenti 1.3.1 c), d), e), f), k) és l) pontban megjelölt adatkezelés a biztosító jogszabályi kötelezettsége.
c) A fenti 1.3.1 f) és h) pontban megjelölt adatátadás a biztosító jogszabályi kötelezettsége.
d) A fenti 1.3.1 i), és o) pontban megjelölt adatkezelést a biztosító az érintett hozzájárulása alapján végzi.
e) A fenti 1.3.1 i) pont szerinti postai címzett reklámkülde- mények esetében, valamint a g), j) l) m) és n) pontban megjelölt adatkezelést a biztosító a jogos érdekeire tekintettel végzi.
1.3.3. Az adatok címzettjei, illetve a címzettek kategóriái:
1.3.3.1. Adatfeldolgozók igénybevétele
A biztosításközvetítők és egyéb közreműködők a meg- bízásuk fennállása időszaka alatt a részükre a biztosító által átadott, érintettekre vonatkozó személyes adatokat a biztosító utasítása szerint jogosultak kezelni.
a) A biztosítási szerződések megkötése, fenntartása és teljesítése során a biztosító biztosításközvetítők (függő ügynökök, azok közvetítői, alvállalkozói) közreműkö- désével is eljár. Amennyiben a biztosításközvetítők a biztosító megbízásából járnak el, akkor az érintettek személyes adatait a biztosító rendelkezései szerint adatfeldolgozóként kezelik. A biztosító által igény- bevett, eljárni jogosult biztosításközvetítők nevéről
és címéről a Magyar Nemzeti Bank által a függő biz- tosításközvetítőkre vonatkozó nyilvántartásában (xxxxx://xxxxxxxxxxxxxxx.xxx.xx/) valamint a biztosító Központi Ügyfélszolgálati Irodájában (1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt.48-52.) érhető el tájékoztatás.
b) A biztosító egyes biztosítási szolgáltatások során igénybe vesz egyéb közreműködőket olyan esetekben, amikor a biztosítási szolgáltatás nyújtásához szükség van a közreműködő speciális szakértelmére, vagy ami- kor a közreműködő bevonásával a biztosító a szolgál- tatását azonos minőségben, ám alacsonyabb költsé- gekkel és kedvezőbb áron tudja nyújtani (kiszervezés). A kiszervezett tevékenységet végző közreműködők
a Bit.-nek megfelelő kiszervezési szerződés alapján járnak el, az érintettek személyes adatait a biztosító rendelkezése szerint adatfeldolgozóként kezelik. Ilyen közreműködők, többek közöttt:
– Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. (Cg. 00-00-000000, 1102 Budapest, Halom u. 5.), melyet a biztosító a kötvények, egyéb ügyfeleknek szóló levelek, iratok nyomtatásával bíz meg.
– A Magyar Posta Zrt. (Cg. 00-00-000000, Budapest 1138 Dunavirág u. 2-6.), melyet a biztosító a bejövő postai küldemények és iratok kezelésével és ezen iratoknak a biztosító részére történő továbbításával bíz meg.
– Az Allianz Technology SE (cégjegyzékszám: HRB173388, Fritz-Xxxxxxxx xxxxxxx 0. 81737 München, Németország), annak fióktelepei (ideértve különösen az Allianz Technology Magyarországi Fióktelepét [székhelye: Cg. 00-00-000000, Budapest 1087 Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52.]), leányvállalatai informatikai szol- gáltatást nyújtanak a biztosító megbízásából.
– Az INFO-SZEKTOR Kft. (cégjegyzékszám: 00-00-000000, 2015 Szigetmonostor, Xxxxxxxxxxx u. 32.) telefonos ügyin- tézési és értékesítési szolgáltatást nyújt a biztosító meg- bízásából.
– Az Euler Hermes Magyar Követeléskezelő Kft. (szék- helyük: 1139 Xxxxxxxx, Xxxx xx 00.) követeléskezelés- sel kapcsolatos szolgáltatást nyújt a biztosító megbí- zásából.
– Pénzforgalmi szolgáltatást nyújtó szolgáltatók, melyeket a biztosító a biztosítási szolgáltatással kap- csolatos pénzügyi teljesítéshez vesz igénybe.
– A biztosító által a szerződés megkötése, fenntartása és teljesítése során igénybevételre kerülő további eljárni jogosult közreműködők (pl.: kárszakértők, kárrendezés során a biztosító megbízásából eljáró további személyek, adatrögzítők, kapcsolattartásban közreműködő további személyek, informatikai, jogi, számviteli szolgáltatást nyújtó személyek).
A biztosító által igénybe vett közreműködőkről a biztosító Központi Ügyfélszolgálati Irodájában [1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt.48-52.] érhető el tájékoztatás.
1.3.3.2. Adatátadás
a) A biztosító a fenti 1.3.1 d) pont szerinti esetben a veszélyközösségbe tartozó biztosítók és a biztosítók közös adatbázisa kezelője részére köteles átadni az általa kezelt személyes adatokat.
AHE-12600/6
b) A biztosító a fenti 1.3.1 g) pont szerinti esetben az adat- átadást előíró jogszabályban megjelölt intézmények, szervek, szervezetek részére köteles átadni az általa kezelt személyes adatokat.
c) A biztosító a fenti 1.3.1 e) pont szerinti esetben az általa igénybe vett viszontbiztosítók részére átadja az általa kezelt személyes adatokat.
1.3.3.3. A biztosító munkavállalói a feladataik ellátásához szükséges mértékben, az alábbi tevékenységekkel össze- függésben jogosultak az érintett személyes adatainak
megismerésére:
a) szerződések nyilvántartása és kezelése,
b) kárrendezés,
c) panaszok, kérdések, kérelmek kezelése,
d) értékesítési tevékenység,
e) kockázatvállalási tevékenység,
f) termékmenedzsment,
g) marketing és reklámtevékenység,
h) tervezési, kontrolling, ellenőrzési, minőségbiztosítási, aktuáriusi, számviteli, jogi, IT üzemeltetési feladatok ellátása.
1.4. Örökösök adatainak kezelése
Az elhunyt szerződő féllel illetve biztosítottal kapcsolatba hozható adatok tekintetében az érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szerződésben nevesített jogosult is gyakorolhatja. A joggyakorláshoz szükséges mértékben az örökösök adatainak kezelésére – ideértve annak jogalapját, célját, időtartamát is - jelen adatkeze- lési tájékoztató rendelkezései vonatkoznak azzal, hogy az örökös által adandó adatokról a biztosító az örökös azonosítását követően nyújt tájékoztatást.
1.5.Adattovábbítás harmadik országba
Harmadik országba a biztosító kizárólag abban az esetben továbbítja az érintett adatait, ha a biztosítási szerződésével kapcsolatos szolgáltatás teljesítése miatt az szükséges. Így különösen, ha a károkozás, vagy káro- sodás harmadik országban történt, vagy felelősségbiz- tosítás esetében a károsult harmadik országbeli, és a szolgáltatás teljesítéséhez ez szükséges. Az érintettet az ilyen adattovábbításról a biztosító minden esetben tájékoztatja. A biztosító kizárólag abban az esetben továbbítja az érintett adatait harmadik országba, ha az megfelelő garanciákkal rendelkezik (pld kötelező erejű vállalati szabályok, vagy a Bizottság által elfogadott
általános adatvédelmi kikötések). Ha az adattovábbítás- sal kapcsolatban kérdése merül fel, vagy felvilágosítást kér, akkor az érintett a biztosító székhelyén, a biztosító adatvédelmi tisztviselőjéhez címzett levélben (Fax: +36
(0) 000-0000; Levelezési cím: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52., Stratégiai és általános igazgatás diví- zió, Compliance osztály vagy a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/ hu/adatvedelem.html/ felületen), megfelelő azonosítást követően teheti meg.
1.6. Adatbiztonsági intézkedések
A biztosító minden ésszerű lépést megtesz annak érdeké- ben, hogy megakadályozza a személyes adatokhoz és a személyes adatok kezeléséhez használt eszközökhöz való
jogosulatlan hozzáférést, illetve azok jogosulatlan fel- használását. A biztosító az általa kezelt személyes adatok védelmét az általános adatvédelmi rendelet előírásainak megfelelően biztosítja.
A biztosító mind papír alapú, mind elektronikus adattá- rolás esetén megfelelő fizikai és logikai védelmet biztosít az általa kezelt adatok vonatkozásában. A személyes adatokhoz való hozzáférés megfelelő technikai megol- dásokkal korlátozott, illetve ellenőrizhető. A biztosító által történő adatkezelés biztonságát belső szabályzatok ren- dezik. Az előírások értelmében a biztosító az általa kezelt adatokat biztonsági osztályokba sorolja. A biztosító
által alkalmazott besorolási rendszer az adatokat cso- portosítja, és az adatbiztonsági osztályokhoz rendelten megadja, hogy milyen egyedi védelmi intézkedésre van szükség.
1.7. Automatizált döntéshozatal, profilalkotás
A biztosító a biztosítási ajánlat elfogadásáról és a szerző- déskötésről automatizált kockázat-elbírálás során dönt- het. Automatizált eljárásban dönthet továbbá biztosítási időszakonként egy alkalommal, a szerződési feltételek- ben foglaltak alapján a díj vagy a vagyon-, felelősség- és személybiztosítási összegek (indexálás) módosításáról, amelyről a szerződő részéré értesítést küld.
Az ajánlatban, illetve a szerződésben foglalt adatokat a biztosító kockázati és egyéb üzleti szempontok alapján értékeli, amely alapján hozott döntés hatással lehet az ajánlat befogadására vagy elutasítására, illetve a biztosí- tási fedezetek díjára.
A xxx.xxxxxxx.xx kárbejelentési felületen történő, induk- ciós villámcsapás biztosítási eseménnyel összefüggő
kárbejelentés során megadott kárdátum alapján a biz- tosító ellenőrzi a meteorológiai adatok alapján, hogy a kockázatvállalás helyszínén valóban történt-e ilyen esemény, és amennyiben a meteorológiai szolgáltató
adatai ezt nem erősítik meg, akkor társaságunk a kárbe- jelentést automatikusan elutasítja, amelyről a bejelentőt levélben értesíti.
A xxx.xxxxxxx.xx lakossági vagyon és gépjármű termékek- kel kapcsolatos kárbejelentési felületen történő kárbejelen- tés során a biztosító automatikusan ellenőrzi a biztosítási fedezetet. Ha az automatikus ellenőrzés során azt állapítja meg a biztosító, hogy biztosítási fedezet nem áll fenn (mert például a szerződés korábban valamilyen oknál fogva megszűnt), akkor a bejelentést elutasítja, amelyről a beje- lentőt levélben értesíti.
Profilalkotásnak minősül a személyes adatok automa- tizált kezelésének bármely olyan formája, amelynek során a személyes adatokat valamely természetes
AHE-12600/6
személyhez fűződő bizonyos személyes jellemzők érté- kelésére, különösen a munkahelyi teljesítményhez, gazdasági helyzethez, egészségi állapothoz, személyes preferenciákhoz, érdeklődéshez, megbízhatósághoz, viselkedéshez, tartózkodási helyhez vagy mozgáshoz kapcsolódó jellemzők elemzésére vagy előrejelzésére használják.
1.8. Érintett által gyakorolható jogok
1.8.1. Általános szabályok
Amennyiben az adatkezelés az érintett hozzájárulásán alapul, az érintett jogosult a hozzájárulást bármely idő- pontban visszavonni. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a visszavonást megelőző adatkezelés jogszerű- ségét. Felhívjuk azonban a figyelmet arra, hogy a szer- ződés fenntartásához, illetve teljesítéséhez szükséges egészségügyi adatokkal kapcsolatban megadott hozzá- járulás visszavonása esetén a biztosító megtagadhatja a szolgáltatás nyújtását.
Az általános adatvédelmi rendelet 15-22. cikkei szerint az érintett kérelmezheti a biztosítótól a biztosító által kezelt személyes adataihoz való hozzáférést, azok helyesbítését, törlését vagy kezelésének, korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen, valamint gyakorol- hatja adathordozhatósághoz való jogát.
Az érintett az adatkezeléssel kapcsolatos lent részletezett jogait és a hozzájárulása visszavonásához való jogát a biztosító székhelyén, a biztosító adatvédelmi tisztviselő- jéhez címzett levélben (Fax: x00 (0) 000-0000; Levelezési cím: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52., Stratégiai és általános igazgatás divízió, Compliance osztály vagy a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxxx.xxxx/ felületen), az azonosítását követően gyakorolhatja. Az azonosításhoz a biztosító az alábbi adatokat használja: név, szerződés- szám és/vagy kárszám, születési idő és hely, anyja neve, állandó lakcím, email cím, mobil telefonszám. Ha a biztosí- tónak megalapozott kétségei vannak a kérelmet benyújtó természetes személy kilétével kapcsolatban, további, az érintett azonosításához szükséges információk nyújtását kérheti.
A biztosító indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb az érintett kérelme beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet az általános adatvédelmi rendelet 15–22. cikk szerinti kérelmei alapján hozott intézkedésekről. Szükség esetén, figyelembe véve a kére- lem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható. A biztosító
a határidő meghosszabbításáról a késedelem okainak megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet. Ha az érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, a tájékoztatást a biztosító elektronikus úton adja meg, kivéve, ha az érintett azt másként kéri.
Ha a biztosító nem tesz intézkedéseket az érintett kérelme nyomán, késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beér- kezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érin- tettet az intézkedés elmaradásának okairól, valamint arról, hogy az érintett panaszt nyújthat be valamely felügyeleti hatóságnál, és élhet bírósági jogorvoslati jogával.
A biztosító az érintetti jogosultság gyakorlásával kapcso- latban hozott intézkedést díjmentesen biztosítja. Ha az érintett kérelme egyértelműen megalapozatlan vagy – különösen ismétlődő jellege miatt – túlzó, a biztosító, figye-
lemmel a kért információ vagy tájékoztatás nyújtásával vagy a kért intézkedés meghozatalával járó adminisztratív költségekre:
a) észszerű összegű díjat számíthat fel, vagy
b) megtagadhatja a kérelem alapján történő intézkedést.
1.8.2. Az érintett jogai Hozzáférési jog
Az érintett jogosult arra, hogy kérésére a biztosítótól visz- szajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes ada- tainak kezelése folyamatban van-e. Az érintett kérésére a biztosító rendelkezésére bocsátja az általa kezelt szemé- lyes adatai másolatát és egyidejűleg tájékoztatja az álta- lános adatvédelmi rendelet 15. cikkében meghatározott információkról (így például: adatkezelés célja, kezelt ada- tok kategóriái, azon címzettek kategóriái, akivel az adatok közlésre kerülnek, az adatkezelés időtartama).
Helyesbítéshez való jog
A biztosító az érintett kérésére késedelem nélkül helyesbíti az érintettre vonatkozó, általa kezelt pontatlan személyes adatokat.
A törléshez és az elfeledtetéshez való jog
A biztosító az általános adatvédelmi rendelet 17. cikke alapján az ott meghatározott esetekben az érintett kéré- sére illetve külön kérés nélkül is, késedelem nélkül törli az érintett általa kezelt adatait. Ha az érintett a biztosító által nyilvánosságra hozott személyes adatai törlését kéri, akkor a biztosító megtesz minden észszerűen elvárható lépést annak érdekében, hogy tájékoztassa az érintett adatait kezelő adatkezelőket arról, hogy az érintett kérte az ada- tai törlését.
Adatkezelés korlátozásához való jog
A biztosító az érintett kérésére az általános adatvédelmi rendelet 18. cikkében meghatározott rendelkezésekre figyelemmel korlátozottan kezeli az érintett személyes adatait. Ha az adatkezelés az érintett kérésére korlátozás alá esik, az ilyen személyes adatokat a biztosító a tárolás kivételével csak az érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védel- méhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy fontos közérdekből kezeli.
Adathordozhatósághoz való jog
Az általános adatvédelmi rendelet 20. cikkével össz- hangban a biztosító, a szerződésen vagy hozzájáruláson alapuló automatizált módon történő adatkezelés esetén, az érintett kérésére, az érintettre vonatkozó, és korábban általa a biztosító rendelkezésére bocsátott személyes adatait tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban kiadja az érintett részére illetve az érintett kérésére, ha az technikailag megvalósítható, az ilyen ada- tokat egy másik adatkezelőnek közvetlenül továbbítja.
Tiltakozáshoz való jog
Amennyiben a biztosító jogos érdek alapján kezeli az
érintett személyes adatát, az érintett jogosult arra, hogy tiltakozzon személyes adatainak kezelése ellen. Ebben az esetben az adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, csak jogszabályban meghatározott kivételes esetben.
Automatizált döntéshozatallal kapcsolatban gyakorol- ható jogok
Az automatikus döntéshozatallal (ideértve a profilalko- tást is) kapcsolatban az érintett az alábbiakban felsorolt jogokkal rendelkezik:
– jogosult emberi beavatkozást kérni a biztosító telefonos ügyfélszolgálatán keresztül a +36 (1/20/30/70) 421-1- 421-es telefonszámon, vagy személyesen, az ügyfélkap- csolati pontokon vagy biztosításközvetítőnél.
– kifejtheti álláspontját vagy kifogást nyújthat be a fenti elérhetőségeken kívül a biztosító székhelyére, a biztosító adatvédelmi tisztviselőjéhez (Fax: +36 (1) 301–6052;
Levelezési cím: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52., Stratégiai és általános igazgatás divízió,
Compliance osztály) címzett levélben, vagy
a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxxx.xxxx oldalon található felületen.
1.9. Jogorvoslati lehetőségek
A biztosító számára fontos a személyes adatok megfe- lelő kezelése. A biztosító mindent megtesz azért, hogy a személyes adatok kezelése jogszerűen és a lehető legna- gyobb biztonságban történjen. Az esetlegesen felmerülő problémákkal célszerű ezért, mielőtt más jogorvoslatot venne igénybe, közvetlenül a biztosítóhoz fordulni, azok mielőbbi orvoslása érdekében.
Az érintett jogosult panaszt tenni a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (1125 Budapest, Xxxxxxxx Xxxxxxxx fasor 22/c.; xxx.xxxx.xx) vagy a szoká- sos tartózkodási helye, a munkahelye vagy a feltételezett jogsértés helye szerinti tagállam adatvédelmi felügyeleti hatóságánál, ha az érintett megítélése szerint az érintett személyes adatai kezelése sérti az általános adatvédelmi rendeletet. Ha a felügyeleti hatóság nem foglalkozik a panasszal, vagy három hónapon belül nem tájékoztatja az érintettet a panasszal kapcsolatos eljárási fejleményekről vagy annak eredményéről az érintett bírósági jogorvos- latra jogosult. A felügyeleti hatósággal szembeni eljárást
a felügyeleti hatóság székhelye szerinti tagállam bírósága előtt kell megindítani.
Az érintett jogosult bírósághoz is fordulni jogorvoslat érde- kében. Ebben az esetben az érintett dönthet arról, hogy
AHE-12600/6
a pert a biztosító tevékenysége helye szerinti EU tagállam vagy az érintett szokásos tartózkodási helye szerinti EU tagállam bírósága előtt indítja-e meg. Magyarországon az érintett a pert lakóhelye, tartózkodási helye szerinti tör- vényszék előtt is megindíthatja.
III. ELEKTRONIKUS SZERZŐDÉSKÖTÉS SZABÁLYAI
1. A SZERZŐDÉSKÖTÉS TECHNIKAI LÉPÉSEI, BIZTOSÍTÁSI AJÁNLAT VISSZAIGAZOLÁSA
Az Allianz elektronikus értékesítési felületein (ideértve a xxx.xxxxxxx.xx, a xxx.xxxxxxxxxxxx.xxxxxxx.xx, valamint a független biztosításközvetítők számára elérhető, a biz- tosító által üzemeltetett értékesítési felületet, illetve az egyéb, elektronikus ajánlatbeküldésre szolgáló csatornát is) beküldött biztosítási ajánlat megtétele után az adatok
automatikusan feldolgozásra kerülnek a biztosító informa- tikai rendszerében.
A biztosítás elektronikus úton történő megkötése Társa- ságunk oldalain a megfelelő adatok megadásával és a biztosítási ajánlat beküldésével történik. A szerződéskötés lépései a felületeken láthatók és nyomon követhetők.
Az ajánlat biztosítóhoz történő beérkezését követően a biztosító az ajánlatban megadott e-mail címre visszaiga- zoló email-t küld. Amennyiben a biztosítóhoz beérkezett ajánlat kockázat elbírálást követően szerződéssé válik, a biztosító a megadott e-mail címre a szerződést igazoló kötvényt elektronikus levélben küldi ki.
2. A SZERZŐDÉS ÍRÁSBELISÉGE, NYELVE,
A SZERZŐDÉS RÖGZÍTÉSE ÉS HOZZÁFÉRHETŐVÉ TÉTELE
Az 1. pontban foglaltak szerint elektronikus úton meg- kötött biztosítási szerződés írásba foglalt szerződésnek minősül. A biztosítási szerződés és a kapcsolattartás nyelve a magyar.
AHE-12600/6
Az elektronikus úton kötött szerződések adatai (amennyi- ben a szerződéskötés során, vagy ezt követően bármikor
ebben megállapodás történt) elektronikus formában
a xxx.xxxxxxx.xx oldalon, az Allianz Ügyfélportál felületre belépve, a Szerződéses adatok menüpontban, vagy bizto- sításközvetítő esetében az Allianz Közvetítői Portálon bár- mikor hozzáférhetőek.
3. ALLIANZ FOGYASZTÓVÉDELMI ALAPELVEK, A XXX.XXXXXXX.XX ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI ÉS A BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK ELEKTRONIKUS HOZZÁFÉRHETŐSÉGE
Az elektronikus szerződéskötésre vonatkozóan a biztosító magára nézve kötelező érvényűnek fogadja el Fogyasz- tóvédelmi alapelveit, amelyekről, valamint a megkötött szerződésre vonatkozó hatályos biztosítási szerződési fel- tételekről a xxx.xxxxxxx.xx oldalon, vagy biztosításközve- títő esetében az Allianz Közvetítői Portálon tájékozódhat. A szerződéskötés időpontjában érvényes szerződési felté- teleket az ajánlattétel során, letölthető formában adjuk át. Független biztosításközvetítő közreműködése esetében az ügyfél részére történő átadásról a közvetítő köteles gon- doskodni.
4. AZ ADATBEVITELI HIBÁK JAVÍTÁSA
Ha a beküldést követően az ajánlatban hibát talál, kérjük, vegye fel munkatársainkkal a kapcsolatot:
– telefonon, a +36 (1/20/30/70) 421-1-421-es telefonszá- mon;
– személyesen, ügyfélkapcsolati pontjaink egyikén;
– online a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxx oldalon.
IV. TÁJÉKOZTATÓ TÁVÉRTÉKESÍTÉS KERETÉBEN KÖTÖTT PÉNZÜGYI ÁGAZATI SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉSRŐL
1. A SZOLGÁLTATÁSRA VONATKOZÓ TÁJÉKOZTATÁS
A szerződés létrejöttével a szolgáltató biztosítási szolgálta- tást nyújt a fogyasztó részére.
A szerződésre a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvényt, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényt, egyes szerződések esetében az ágazati jogszabályokat, kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás esetében a 2009. évi LXII. törvényt, távértékesítés tekinteté- ben kötött szerződésekre a távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésekről szóló 2005. évi XXV. törvényt kell alkalmazni.
A biztosítási szerződésre az Allianz Hungária Zrt. általános szerződési feltételei és az ügyfél-tájékoztató vonatkozik.
A szerződési feltételek Társaságunk honlapján elérhetőek. A szerződési feltételeket, így – többek között – a szolgál- tatás és ellenszolgáltatás, valamint a fizetés és teljesítés feltételeit a fenti jogszabályok, valamint a szerződési felté- telek tartalmazzák.
2. ELÁLLÁSI JOG
Ha a szerződést fogyasztóként (önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében
eljáró természetes személy) kötötte, attól a szerződéskötés napjától számított tizennégy napon belül indoklás nélkül elállhat.
AHE-12600/6
Szerződéskötés napja: A szerződés a felek által megálla- podott időpontban, illetve ha a szerződés a biztosító hall- gatásával jön létre, akkor az ajánlatnak a biztosító vagy
ügynöke részére történt átadása időpontjára visszamenő hatállyal jön létre, az ajánlat átadását követő 15 nap elteltével. Ha a szerződés megkötésének feltétele az első biztosítási díj megfizetése, akkor a szerződés az azt követő napon lép hatályba, amikor a szerződő fél az első díjat a biztosító számlájára befizeti.
Az elállási jog gyakorlása abban az esetben tekinthető érvényesnek, ha a fogyasztó az erre vonatkozó nyilatkoza- tát a fenti határidő lejárta előtt postára adja, vagy egyéb igazolható módon a szolgáltatónak elküldi.
Az elállási jog érvényesítésére vonatkozó nyilatkozatot a szolgáltatóra vonatkozó tájékoztató részben megadott levelezési címre, faxszámra, vagy e-mail címre szükséges eljuttatni.
Nem illeti meg a fogyasztót az elállási jog a szerződésnek mindkét fél általi teljes körű teljesítését követően, amennyi- ben ez a fogyasztó kifejezett kérése alapján történt.
Tájékoztatjuk, hogy az elállásra nyitva álló határidő lejárta előtt a szerződés alapján szolgáltatás nyújtását csak a fogyasztó kifejezett hozzájárulását követően kezdhetjük meg.
Amennyiben a fogyasztó kifejezett hozzájárulását adja, a biztosító kockázatviselése (azaz a szerződés teljesítése)
már az elállásra nyitva álló határidő lejárta előtt megkez- dődik.
Allianz Hungária Zrt.