Contract
Universal Travel Kft. (cím: 0000 Xxxx, Xxx. Xxxxxx u. 43 szám) („Bérbeadó”) jelen általános bérleti feltételek („ÁBF”) és a vontatmány bérleti szerződésben („VBSZ”) feltüntetett bérlőnek és díjon a leírt járművet adja bérbe.
1. Definíciók
Baleset: járművet hirtelen érő közvetlen külső mechanikai erő, esemény, amely a gépjármű javítását teszi szükségessé. Bérlő: a Bérbeadóval jelen ÁBF alapján szerződéses viszonyban álló személy.
Jármű: utánfutó
Jármű használó: bármely személy, aki a bérelt járművet a Bérlő nevében használja. A járművet kizárólag a szerződésben és annak mellékletében feltüntetett személyek vezethetik. Bérlő a gépjármű használó magatartásáért, általa okozott esetleges károkért felel, kivéve, ha a felek eltérően állapodnak meg.
Gumikár: gumikban keletkező olyan kár, amely a gumik cseréjét vagy javítását teszi szükségessé.
Lopáskár: a rablás és a jogtalan használat céljából történő önkényes elvételből származó kár, illetve ezen időszak alatt bekövetkezett rongálódás. Ennek minősül a jármű alkatrészeinek, tartozékainak ellopásával kapcsolatosan keletkezett károsodás is, ide értve a lopási kísérlet eredményeként adódó rongálódási kárt akkor is, ha a gépjármű megkerült.
Amennyiben jelen ÁBF Bérlőre vonatkozó rendelkezést tartalmaz, úgy azon rendelkezés alkalmazandó a jármű használójára is.
2. A jármű átvétele, használata, visszaszolgáltatása
Bérlő a jármű átvételekor köteles meggyőződni annak állapotáról. Amennyiben Bérlő bármilyen sérülést észlel a járművön, köteles erről a Bérbeadó képviseletében jelen lévő munkatársat haladéktalanul tájékoztatni és gondoskodni arról, hogy a sérülés tényét írásban vagy egyéb formában (fénykép) rögzítsék. Ennek elmulasztásából eredő kár Bérlőt terheli.
A Bérlő köteles a jármű használata során:
- minden bel- és külföldi jogszabályt, hatósági előírást, a közlekedési és parkolási szabályt (KRESZ, parkolási előírások stb.) betartani,
- a járművet és tartozékait annak típusára vonatkozó használati-kezelési útmutató szerint kellő gondossággal használni, kezelni és megóvni,
- a neki átadott okmányokat gondosan kezelni, a rongálódástól megóvni.
- a bérelt járművet a rendelkezésre álló összes eszközzel megvédeni a lopással szemben, így azt használaton kívül minden esetben, bármilyen csekély időre lezárni, a járművel lehetőleg őrzött vagy zárt helyen parkolni, és egyébként a jármű magára hagyásakor fokozott körültekintést és a tőle elvárható magatartást tanúsítani minden esetben.
A bérelt gépjárművet tilos különösen:
- a forgalmi engedélyben megengedettnél nehezebb teher szállítására használni,
- megfelelő rögzítés nélkül árút szállítani (kivéve ömlesztett árú),
- másik jármű vontatására használni,
- jelentős működési rendellenesség esetén használni,
- Bérbeadó előzetes írásbeli engedélye nélkül külföldre vinni,
Amennyiben a Bérlő járművet bűncselekmény elkövetésére használja, és az illetékes hatóság a járművet lefoglalja, ez a Bérlő részéről olyan súlyos szerződésszegésnek minősül, amely a szerződés azonnali hatályú felmondásával jár. Amennyiben a lefoglalást elrendelő hatóság a járművet a lefoglalás alól feloldja, a Bérlő már nem jogosult a jármű további használatára. Bérlő a jármű hatóság általi visszaszolgáltatása dátumáig bérleti díj megfizetésére kötelezett.
Bérlő köteles a járművet és tartozékait a VBSZ-ben rögzített a „leadás helye és ideje” rovatban megjelölt helyen és időpontban az üzleti nyitva tartás ideje alatt - a normál elhasználódást figyelembe véve - az átvételkorival megegyező állapotban visszaszolgáltatni. Amennyiben Bérlő a járművet rendeltetésellenesen használta, az különösen szennyezett, az ebből származó kárt és költségeket Bérlő tartozik megtéríteni.
Bérlő tudomásul veszi, hogy amennyiben a bérelt járművet a bérleti időszak végén nem az üzleti nyitvatartás ideje alatt adja le, úgy a bérbeadó 4000 Ft összegű nyitvatartási időn túli leadási díjat számol fel.
3. Bérleti díj, egyéb díjak
A bérleti szerződés – amennyiben a felek eltérően nem rendelkeznek – a VBSZ szerződésben foglalt díjszabás szerint jön létre.
A szerződés megkötésekor Bérlő a szerződésben meghatározott kaució fizetésére köteles (ettől a bérbeadó eltekinthet), amely biztosítékul szolgál Bérlő által a Bérbeadónak esetlegesen okozott károkért és Bérlő egyéb tartozásaiért. Bérbeadó nem köteles az kaució visszafizetni mindaddig, amíg Bérlő esetleges kártérítési felelősségével vagy egyéb tartozásával kapcsolatosan függő kérdés áll fenn. Bérbadó a kaució után kamatot nem tartozik fizetni.
A bérleti díj magában foglalja: a kötelező biztosítás díját, magyarországi autópályák használati díját, a javítást (kivéve a Bérlő által okozott károkból eredő javítás) kötelezően előírt és rendeltetésszerű használatból eredő karbantartások,
A bérlet ideje alatt felmerülő egyéb költségek (parkolás, bírságok stb.) Bérlőt terhelik.
Bérlő tudomásul veszi, és kifejezetten hozzájárul, hogy Bérbeadó jogosult Bérlő szabálytalan parkolásával, közlekedési szabálysértésével és a járműben okozott káreseményekkel kapcsolatos költségeket (bírságok, pótdíjak és a mindenkori adminisztrációs díj stb.), továbbá egyéb közigazgatási bírságokat Bérlővel szemben a bérleti díj beszedésével egyező módon érvényesíteni a bérlet megszűnését követően is.
4. A bérlet időtartama
A minimális bérleti időtartam egy óra. Ezt követően meghatározásra került egy kedvezményes 4 órás díj. Négy órán túli felhasználás esetén napi díj kerül felszámolásra. Az első után minden megkezdett nap egy egésznek számít.
Ha Bérlő a járművet továbbra is igénybe kívánja venni, ezt a szándékát legkésőbb a bérleti szerződés lejárta előtt 4 órával személyesen kell Bérbeadó tudomására hozni. Bérbeadó a bérleti szerződést nem köteles meghosszabbítani. A 30 napot meghaladó bérlet esetén a bérleti szerződés lejártakor a jármű egyidejű bemutatása mellett új bérleti szerződést köthetnek.
Az ÁBF Bérlő általi megszegése esetén vagy amennyiben a bérlet letelte után 12 órával Bérlő a gépjárművet kellő indok nélkül nem szolgáltatja vissza vagy a Bérbeadó felé fennálló tartozását Bérbeadó írásos felszólítása ellenére sem rendezi, valamint késedelmét nem menti ki, Bérbeadó jogosult a szerződést azonnali hatállyal felmondani, illetve a gépjárművet Bérlőtől visszavenni, akár a szükséges mértékű önhatalom eszközével is élve. Gépjármű késedelmes (12 órán túli) visszaszolgáltatása esetén Bérbeadó joggal vélelmezheti, hogy a járműre nézve Bérlő a Büntető Törvénykönyvbe ütköző sikkasztást követte el, ezért Bérbeadó jogosult Bérlővel szemben feljelentést tenni, illetve a gépjárművet köröztetni.
5. Bérlő kártérítési felelőssége
a) Bérlő a teljes, akár a jármű értékéig terjedő kárösszeget és felmerülő költségeket köteles megtéríteni az ÁBF megszegése esetén, és különösen a következő esetekben:
- a jármű gondatlan, szakszerűtlen üzemeltetése, túlterhelése,
- a gépjármű gondatlan őrzése, tárolása, magára hagyása,
- a rakterület túlterhelése, a rakterület sérülése,
- a gépjármű bérlet időtartama alatt keletkezett károsodása, ami nem balesetből származik,
- az alkatrészek, tartozékok, felszerelések mindennemű hiánya,
- 30 napot meghaladó bérlet esetén a jármű havi bemutatásának elmulasztásáért (kivéve a Felek ez irányú egyéb megállapodása esetén)
- olyan károk, amelyek azáltal keletkeztek, hogy a járművet annak elhagyásakor nem zárták le, vagy azzal nem az előírásoknak megfelelően parkoltak,
- a járműben, alkatrészeiben, tartozékaiban keletkezett lopás és részlopás károkért (de a jármű előkerült), amennyiben Bérlő a járműnél hagyta a gépjármű bármely kulcsát, forgalmi engedélyét, vagy a hatóság előtt a tulajdon- vagy a használati jog igazolására alkalmas iratokat,
- Bérlő vagy a jármű használójának minden olyan jogellenes cselekménye, magatartása esetén, amely a biztosító kárért való helytállását kizárja vagy korlátozza.
b) A Bérlő illetve a gépjármű használója a bérleti időszak alatt a járműben keletkezett kár a mindenkor esedékes önrészét köteles viselni (az a) pontba nem tartozó esetekben), kivéve ha a másik fél elismerte felelősségét a baleset okozásáért. Kár esetén az önrész mértéke 20%. A kár kiszámítása a Bérbeadó által megbízott partnerszerviz által a javításról kibocsátott számla, vagy javítási ajánlat alapján történik. Bérlő elfogadja a partnerszerviz által a javításra adott árajánlatot. A biztosítás nem tartalmazza a gumiabroncs kárait, amely esetén az önrész mértéke a kár teljes mértéke.
A jármű ellopása és lopáskár esetén (amennyiben a jármű nem került elő) Bérlő köteles az a mindenkor esedékes önrész mértékét viselni.
A fentiekben jelzett esetekben a járműnek az önrész illetve kárviselési mérték alapjaként figyelembe vett értéke a jármű bruttó beszerzési árát jelenti. A biztosítóval, illetve a gépjármű eltulajdonítójával szembeni fellépés, igényérvényesítés, pervitel Bérbeadó feladatát és költségét képezi.
6. A jármű javítása
Műszaki meghibásodás, baleset esetén Bérlő:x00 00 000 0000 telefonszámon köteles intézkedést kérni a mentéssel, vagy javítással kapcsolatban.
Amennyiben a Bérbeadó hozzájárul a bérlő általi javíttatáshoz, úgy a Bérlő köteles a lecserélt alkatrészt a javítótól elkérni, megőrizni és legkésőbb a bérleti szerződés elszámolásakor a Bérbeadó részére átadni. Ezek elmulasztása esetén a javítás költsége Bérlőt terheli. A készpénzes javítási számla kiegyenlítése esetén Bérlő az áfás számlát adja le, amely alapján a Bérbeadó a számla összegét kifizeti, ill. a jogi személy Bérlőnek átutalja.
7. Felek együttműködése
Bérlő köteles személyi sérüléssel, vagy anyagi kárral járó balesetnél a rendőrség intézkedését kérni, ill. a járművet rongálása, ellopása esetén feljelentést tenni és az erről szóló okiratot (jegyzőkönyv, igazolólap, stb.) a Bérbeadónak átadni. Balesetnél Bérlő köteles továbbá kellő gondossággal eljárni, az ügy tisztázására mindent megtenni, a káreseményben résztvevők minden lehetséges adatát beszerezni (pl. másik jármű rendszáma, a tulajdonos/vezető neve, címe, tanúk neve, címe, helyszínrajz, fénykép). Bérlőnek nincs megegyezési joga, semminemű elismerő nyilatkozatot nem tehet, amivel Xxxxxxxxxxx hátrányt okozhat.
Bérlő köteles a járművel kapcsolatos minden közúti eseményt (koccanás, jármű eltűnése stb.), a jármű esetleges szabálytalan parkolásával kapcsolatos eseményt (közlekedési bírság kiszabása, felszólítás parkolási pótdíj megfizetésére, stb.), valamint az általa elkövetett közlekedési szabálysértéseket 24 órán belül jelenteni a Bérbeadónak. Bérlő baleset, vagy meghibásodás esetén előzetes egyeztetés alapján köteles – Bérbeadó költségére - gondoskodni a jármű biztonságos elhelyezéséről és őrzésérő
8. Vegyes rendelkezések
Bérlő tudomásul veszi, hogy Bérbeadó adatait a mindenkori hatályos jogszabályoknak megfelelően kezeli és szükség esetén – így közigazgatási bírság kivetése, parkolási díj, pótdíj érvényesítése, közlekedési szabályszegés elkövetőjére vonatkozó hatósági megkeresés esetén – az arra illetékesek részére kiszolgáltatja.
Bérbeadó semmilyen módon nem felelős Bérlő által a járműben vagy járművön elhelyezett tárgyakért, értékekért, azok károsodásáért vagy eltűnéséért. Szintén nem felel Bérbeadó azokért a közvetett vagy következményes károkért, amelyek Bérlőt a jármű meghibásodásából eredően érik.
Bérbeadó jogosult az általa vásárolt szolgáltatást is továbbértékesíteni közvetített szolgáltatásként. Bérlő bármely, Bérbeadó felé fennálló fizetési késedelme esetén a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) szerinti késedelmi kamatot, gazdálkodó szervezet Bérlő esetében 40 EUR behajtási költségátalányt is köteles Bérbeadó részére fizetni. Bérbeadó a Ptk. szerinti elszámolási sorrendtől eltérhet.
A szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. rendelkezései az irányadók. Jogvita esetére a felek kikötik a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság kizárólagos illetékességét.
A szerződést a felek, mint akaratukkal mindenben megegyezőt elolvasás és megértés után írták alá. Bérlő jelen szerződés aláírásával vállalja a szerződésből származó jogkövetkezményeket, s egyben elismeri a szerződés tárgyát képező jármű hiánytalan, a magyar előírásoknak megfelelő tartozékokkal történő átvételét.