Az ALTEO ENERGIAKERESKEDŐ ZRT. MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ÜZLETSZABÁLYZATAVILLAMOSENERGIA KERESKEDŐI engedélyesi tevékenység ellátására Budapest Hatályos: Hivatal jóváhagyó határozatának keltétől
Az ALTEO ENERGIAKERESKEDŐ ZRT. MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ÜZLETSZABÁLYZATA VILLAMOSENERGIA KERESKEDŐI engedélyesi tevékenység ellátására |
Budapest Hatályos: Hivatal jóváhagyó határozatának keltétől |
I. RÉSZ: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
1. BEVEZETÉS
Magyarország Országgyűlése által elfogadott, a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény (a továbbiakban: „VET”) és annak végrehajtásáról szóló 273/2007. (X. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: „Vhr.”) lehetővé tette a liberalizált villamos energia piac létrejöttét és megteremtette az engedélyesek szabadpiaci működésének kereteit.
A villamos energia kereskedők a piacnyitás eredményeként, a VET-ben és a Vhr.-ben, a vonatkozó jogszabályokban, a Villamosenergia-ellátási Szabályzatokban (a továbbiakban:
„Ellátási Szabályzatok”) valamint az ezek alapján elkészített üzletszabályzataikban foglalt feltételek szerint villamos energia kereskedelmet folytathatnak.
Az ALTEO Energiakereskedő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx xxxx 0-00. xxxxxxxxxxxxxx: Cg.: 00-00-000000, a továbbiakban: „Társaság”, vagy
„Eladó”), mint villamos energia kereskedői engedélyes társaság a magyar villamos energia piacon nagykereskedelmi és – a felhasználók ellátása formájában – kiskereskedelmi tevékenységet kíván végezni.
A Társaság a villamos energia kereskedelmi tevékenységét önállóan, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (a továbbiakban „Hivatal”) által 5416/2017. számon kiadott engedély alapján végzi.
A VET 72. § (1) bekezdése szerint a villamosenergia-kereskedő köteles Üzletszabályzatot kidolgozni, amit a Hivatal hagy jóvá. Az Üzletszabályzat minimális tartalmi elemeit a Vhr. 21. sz. melléklete határozza meg.
2. AZ ÜZLETSZABÁLYZAT TÁRGYA
A Társaság villamosenergia-kereskedelmi tevékenységét a VET 46-47/A. §-ok -, valamint az engedélyezésre vonatkozó 88. §, a VET végrehajtására kiadott jogszabályok, - különösen a Vhr. 22 § -, egyéb rendeletek, valamint Ellátási Szabályzatok szabályozzák.
Jelen Üzletszabályzat bemutatja, hogy a Társaság:
(a) hogyan tesz eleget – a fenti jogszabályokban foglaltak szerint – az általános és egyedi szerződési feltételeinek, szerződéses kötelezettségeit miként teljesíti, milyen minőségbiztosítási rendszert működtet;
(b) milyen általános műszaki, kereskedelmi, elszámolási, fizetési feltételekkel biztosítja a VET hatálya alá tartozó szolgáltatásait;
(c) milyen szerződéses alapelveket követ, milyen szolgáltatásválasztékkal és milyen szerződéses mintákkal áll villamosenergia-kereskedelmi partnerei rendelkezésére.
3. ÜZLETSZABÁLYZAT KÖZZÉTÉTELE ÉS HATÁLYA
Jelen módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Üzletszabályzat a Hivatal jóváhagyásával lép hatályba, a jóváhagyó határozatban meghatározott feltételekkel és a Társaság kereskedelmi működési engedélye szerinti érvényességi idő alatt alkalmazandó. Az Eladó az egységes szerkezetbe foglalt Üzletszabályzatát a honlapján közzéteszi a Hivatal jóváhagyó határozatával együtt. Az Üzletszabályzat módosításai ugyancsak a Hivatal jóváhagyásával lépnek hatályba, és
– eltérő megállapodás hiányában – az aktuális módosításokat a hatálybalépés előtt megkötött és az aktuális módosítás hatályba lépéskor fennálló szerződésekre, illetve jogviszonyokra is alkalmazni kell.
Az Üzletszabályzat tárgyi hatálya kiterjed a Társaság működési engedélyében meghatározott tevékenységre és tevékenységi területre, az engedélyesekkel, és engedélyesnek nem minősülő felhasználókkal fennálló kereskedelmi kapcsolatokra.
4. FOGALOM MEGHATÁROZÁSOK
A Jelen Üzletszabályzatban használt, külön nem definiált fogalmak a VET-ben, a Vhr-ben, a vonatkozó más jogszabályokban és az Ellátási Szabályzatokban meghatározottak szerint értelmezendők.
5. A VILLAMOSENERGIA-KERESKEDŐ TEVÉKENYSÉGE
A Társaság a magyarországi villamos energia versenypiacon önálló jogi személyként kíván villamosenergia-kereskedelmi tevékenységet – beleértve a határkeresztező tevékenységet is – folytatni.
Szervezeti feltételek az Alapító Okirat szerint:
a Társaság cégneve: | ALTEO Energiakereskedő Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
Székhelye: | 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx xxxx 0-00. |
Hivatalos honlapja: | |
Központi elektronikus levelezési címe: | |
Cégjegyzékszáma | Cg.00-00-000000 |
Adószáma: | 23720448-4-44 |
Csoportazonosító szám: | 17783893-5-44 |
A cég pénzforgalmi jelzőszáma: | 11794008-20540137 |
Működésének időtartama: | határozatlan időtartamra alakult |
Villamosenergia-kereskedői működése megkezdésének időpontja: | a villamosenergia-kereskedelmi működési engedély hatályba lépésének napja |
5.2.1 A Társaság ügyeinek intézését és harmadik személyekkel szembeni törvényes képviseletét a közgyűlés (vagy az egyedüli részvényes) által választott Igazgatóság, illetve a Társaság képviseletére feljogosított személyek látják el.
5.2.2 A Társaság üzleti éve a naptári évvel egyező.
5.2.3 A Társaság tevékenységi körei a TEÁOR’08 besorolása alapján kerültek megállapításra, akként, hogy a főtevékenység a gázkereskedelem.
Villamosenergia-kereskedőként a Társaság a tevékenységéhez szükséges villamos energiát hazai erőművektől, kereskedőktől, illetve külföldi forrásokból szerzi be. Üzleti céljainak elérése érdekében a Társaság – forrásainak optimális kihasználásával – villamos energiát értékesít az engedélyesek és engedélyesnek nem minősülő más (hazai és külföldi) felhasználók, vevők részére. Kereskedelmi tevékenysége kiterjed Magyarország, valamint az Európai Unió és más európai országok területére.
A Társaság, a VET 13. § (1) bekezdése alapján, köteles a megújuló energiaforrásokból és a hulladékból nyert energiával termelt villamos energia működési támogatásának finanszírozásáról szóló miniszteri rendeletben foglaltaknak megfelelően megfizetni az átvételi kötelezettség és prémium típusú támogatás alá eső villamosenergia-termelés támogatására az átviteli rendszerirányító által meghatározott pénzeszközök ráeső összegét, és erre vonatkozóan szerződést kötni az átviteli rendszerirányítóval. A fizetési kötelezettség alapját a Társaság mérlegkörébe tartozó felhasználók részére értékesített villamos energia képezi, melybe azonban nem számít bele a VET. 13. § (3) bekezdése szerint értékesített villamosenergia mennyiség.
A szolgáltatások általános feltételei
5.5.1 Minőségbiztosítás
(a) A Társaság MSZ EN ISO 9001:2009, az MSZ EN ISO 14001:2005, az MSZ 28001:2008 és az MSZ EN ISO 50001:2012 szabványok szerinti Integrált Irányítási Rendszert alkalmaz.
(b) A minőségbiztosítási rendszer kiterjed a versenypiaci kereskedelemmel összefüggő tevékenység minden lényeges területére, a statisztikai módszerek alkalmazására, a villamos energia forgalom tervezésére és elszámolására, valamint a szerződéskötésekre.
5.5.2 A belső szabályzatain túlmenően a Társaság:
(a) gondoskodik arról, hogy a villamos energia kereskedelem biztosításához felhasznált források lekötésére vonatkozó megállapodások megfeleljenek a hazai és Európai Unióban alkalmazott minőségi követelményeknek;
(b) a források igénybevétele során gondoskodik arról, hogy azok összhangban legyenek a rendszerirányításhoz szükséges hálózati feltételekkel;
(c) olyan információs rendszert kíván működtetni, amellyel a kereskedelmi tevékenység műszaki (lekötött egységek üzemi, mérési) és kereskedelmi (elszámolási, számlázási) háttere áttekinthető, az ebben keletkezett adatokat, információkat szükség és illetékesség szerint kereskedelmi partnerei rendelkezésére bocsátja;
(d) kereskedelmi tevékenységét a hazai jogszabályok, a nemzetközi megállapodások és az EU normák által előírt környezetvédelmi előírások megtartásával, környezettudatos gazdálkodás keretében végzi.
A villamos energia kereskedelmi szerződések teljesítésének főbb műszaki jellemzői
5.6.1 A Társaság a villamos energia kereskedelem érdekében, a villamos energia versenypiacon felmerülő kereskedői és felhasználói villamos energia igények kielégítéséhez szükséges villamos energiát, az Európai Unióban is kialakult feltételrendszernek megfelelő versenypiaci kereskedelmi szerződésekkel köti le.
5.6.2 A villamos energia átadás-átvétele a szerződésekben meghatározott csatlakozási pontokon történik. Abban az esetben, ha határkeresztező szállítások kerülnek lebonyolításra, az átadási pontok meghatározása az illetékes rendszerirányítókkal egyeztetve történik. A villamos energia megfelelő átadási pontra történő továbbszállítását Magyarország területén az átviteli- és az elosztóhálózat biztosítja.
5.6.3 Az engedélyesek, illetve engedélyesnek nem minősülő felhasználók részére a villamos energia átadása az értékesítési szerződésekben meghatározott, átviteli vagy elosztó hálózati, illetve a felhasználók csatlakozási pontjain történhet.
5.6.4 A Társaság az ellátás biztonsága, a rendszerérdekű műszaki és gazdasági szempontok optimális összhangja érdekében a VET, Vhr, a villamos energia Ellátási Szabályzatok rendelkezései szerint a többi rendszerhasználóval és az átviteli rendszerirányítóval, valamint a hálózati engedélyesekkel folyamatosan együttműködik.
Vásárlók biztonságos ellátására vonatkozó garanciák
5.7.1 A Társaság többéves hazai kereskedelmi és külkereskedelmi tapasztalata, a rendelkezésre álló szakképzett személyzet, valamint a tevékenység során alkalmazott infrastruktúra, továbbá a beszerzési forrásokat biztosító termelők, más szerződéses partnerek, a szállítást biztosító hálózatok megbízhatósága, biztosítják a vásárlók biztonságos ellátásának alapvető garanciáit.
5.7.2 A Társaság köteles az illetékes – belföldi vagy külföldi – rendszerüzemeltetővel, a hatályos jogszabályokban, valamint az Ellátási Szabályzatokban előírt megállapodásokat megkötni, amelyek biztosítják a szükséges hálózati hozzáférést, és használatot, valamint a mérlegköri felelősi feladatok ellátását, beleértve a mérési és elszámolási alapadatok szolgáltatásának biztosítását is.
5.7.3 A Társaság szerződései minden esetben tartalmazzák a tevékenységük ellátásának minőségi követelményeit is.
5.7.4 A Társaság folyamatosan értékeli egyes szerződéses partnerei, beszállítói, felhasználói tevékenységét, ami a megfelelő színvonalú kereskedelmi szolgáltatás garanciája. Az értékelést a kereskedelmi működési engedélyes társaság a bevezetett minőségbiztosítási rendszer keretein belül végzi.
5.7.5 A Társaság, mint kereskedelmi működési engedélyes saját termelő és szállító berendezésekkel nem rendelkezik, így a más engedélyes társaságok tulajdonában vagy üzemeltetésében lévő termelő vagy szállító berendezések üzemzavarainak elhárításában csak olyan mértékben vesz részt, amennyiben azt jogszabály, az Ellátási Szabályzatok, vagy a hálózati engedélyesekkel kötött együttműködési megállapodások előírják.
5.7.6 A vásárlók biztonságos és elvárt színvonalú ellátása érdekében a Társaság minden tőle elvárhatót megtesz azért, hogy tevékenysége összhangban legyen a villamos energia termelő és átviteli-rendszerirányítási tevékenységet végző társaságok minden olyan törekvésével, vagy magatartásával, mely egy esetleges üzemzavar megelőzésére vagy annak elhárítására irányul.
6. ÜZEMZAVAR, KORLÁTOZÁS, SZÜNETELTETÉS
A hatályos jogszabályok és az Ellátási Szabályzatok értelmében a villamosenergia-ellátás zavarainak megelőzése, előrejelzése, elhárítása elsősorban az átviteli rendszerirányító, a hálózati engedélyesek, valamint a termelők feladata.
Jelentős teljesítményhiány vagy üzemzavar esetén az átviteli-rendszerirányító jogosult a fogyasztói korlátozás elrendelésére a villamosenergia-rendszer jelentős zavara és a villamosenergia-ellátási válsághelyzet esetén szükséges intézkedésekről szóló 280/2016 (IX. 21.) Korm. rendelet és az Ellátási Szabályzatok rendelkezései szerint. Válsághelyzet veszélye esetén a védekezés irányítása az átviteli rendszerirányító feladata, míg válsághelyzetben a védekezés irányítása a Kormány feladata.
Az átviteli rendszerirányító az átviteli és az elosztó hálózathoz való hozzáférést objektív, átlátható módon, hátrányos megkülönböztetés alkalmazása nélkül a külön jogszabályban meghatározott feltételek szerint tagadhatja meg, illetve a már lekötött szállításokat korlátozhatja, csökkentheti, szüneteltetheti a VET-ben megjelölt események bekövetkezése esetén is (előzetesen illetve a villamosenergia-rendszer üzeme közben is). A hálózati engedélyesek a VET- ben illetve a külön jogszabályban előírt szabályok szerint korlátozhatják, illetőleg szüneteltethetik a villamos energia átvitelt vagy az elosztást.
A villamos energia rendszer esetleges összeomlását, a hosszú ideig tartó és nagy területre kiterjedő súlyos energiaszolgáltatási zavarokat az Üzemi Szabályzat rendelkezései szerint villamos energia rendszer terheléskorlátozásával kell megelőzni.
Az elrendelt fogyasztói korlátozás költségeit a rendszerirányító a kiegyenlítő energia mérlegkör- felelősökkel való elszámolása során figyelembe veszi.
7. AZ ENGEDÉLYESEKKEL ÉS A PIACI SZEREPLŐKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI
A villamosenergia-piac más résztvevőivel való együttműködés műszaki feltételei
7.1.1 A villamosenergia-rendszer engedélyesei közötti együttműködési szabályokat, az adatszolgáltatásokra vonatkozó részletes rendelkezéseket az Ellátási Szabályzatok, az üzletszabályzatok, valamint az engedélyesek közötti együttműködési megállapodások határozzák meg.
7.1.2 Az együttműködés műszaki feltételei kiterjednek az adat- és információszolgáltatásra, ezen belül is elsősorban:
(a) az igények bejelentésére,
(b) a tervezési együttműködésre,
(c) állapotjelentés megküldésére (a berendezések állapotáról),
(d) a mérlegkör felelősi tevékenység ellátásához a mérlegkör tagsági megállapodás alapján szolgáltatott adatokra,
(e) mérési, elszámolási adatok kölcsönös cseréjére, egyeztetésére,
(f) üzemi hibák bejelentésére,
(g) tájékoztatásra a tüzelőanyag-ellátásról, készletekről,
(h) üzem-előkészítési, üzemirányítási együttműködésre,
(i) tervezési alapadatok megküldésére (éves terv, havi terv és menetrend). A kereskedelmi partnerekkel történő együttműködés
7.2.1 A kereskedelmi partnerekkel − beleértve a felhasználókat is – történő együttműködés lényeges feltétele, hogy az egyes partnerek és felhasználók vállalják a vonatkozó szabályozásokban rögzített kötelezettségek maradéktalan alkalmazását, betartását, ezen belül különösen:
(a) a szükség szerinti, előírásoknak megfelelő mérőrendszer felszerelését,
(b) az elszámolási alapadatok, nyilatkozatok, információk szolgáltatását,
(c) a telekommunikációs, illetve informatikai rendszerhez (a kereskedelmi kapcsolat jellegével, tartósságával összhangban) történő csatlakozást,
(d) az átviteli rendszerirányító által végzett mennyiségi elszámolás elfogadását.
7.2.2 Az elszámolási mérés feladatait a VET rendelkezései szerint az átviteli rendszerirányító, illetve a hálózati engedélyesek végzik. A felhasználók elszámolási mérésre alkalmas mérőberendezésének kialakításáról a területileg illetékes hálózati engedélyes köteles gondoskodni. Amennyiben felhasználó nem rendelkezik hiteles mérésre alkalmas mérőkészülékekkel a mérőberendezés felszereléséről és a hálózati engedélyes hálózatához történő csatlakozásáról a felhasználó költségén a hálózati engedélyes gondoskodik.
7.2.3 Az elosztó hálózati engedélyesek az elosztó hálózatra csatlakozó felhasználók adatkezelésére Körzeti Mérési Központot üzemeltetnek, ezzel támogatva a teljes energiarendszer mérési adatainak hiteles elszámolását, adatainak érvényesítését. Az elosztóhálózatra csatlakozó felhasználók mérlegkörre csoportosított és összevont elszámolási mérési adatait a Körzeti Mérési Központok továbbítják a rendszerirányító felé.
7.2.4 A Társaság a xxx.xxxxxxxxx.xx címen hivatalos honlapot tart fenn, melyet folyamatosan működtet, és kereskedelmi partnerei – beleértve a felhasználókat is – számára elérhetővé tesz. A Társaság a kereskedelmi partnereivel szemben őt terhelő bizonyos tájékoztatási kötelezettségeit – így különösen jelen Üzletszabályzat, valamint az általa alkalmazott szerződési feltételek ismertetését – hivatalos honlapján való közzététellel teljesíti, melyre a kereskedelmi partner figyelmét előzetesen felhívja. A Társaság továbbá a Vhr. szerinti kötelezettségeinek eleget téve a honlapján, valamint az ügyfélszolgálatán tájékoztatja a felhasználókat a működésére vonatkozó – felhasználókat érintő –jogszabályok számáról és címéről, a Társaság szervezeti
felépítéséről, az érdekképviseleti szervezetekről, a – jelen Üzletszabályzatban is megjelölt – ügyfélszolgálata elérhetőségéről és nyitvatartási idejéről, továbbá a Társaság által a felhasználók igénye alapján külön díj ellenében végezhető, alapszolgáltatáson túli kiegészítő szolgáltatások köréről és díjáról.
7.2.5 A kereskedelmi partnerekkel − beleértve a felhasználókat is – való együttműködés további részletes feltételeit a Társaság és a kereskedelmi partnere közötti kereskedelmi megállapodás, vagy egyéb szerződés szabályozza.
Együttműködés az átviteli rendszerirányítóval a mérlegkör működtetése során
7.3.1 A rendszerszintű szolgáltatások igénybevétele során megvalósuló együttműködés a Társaság és kereskedelmi partnere között kötött mérlegkör tagsági szerződésen alapul, mivel a Társaság, mint mérlegkör felelős, vagy a mérlegkör felelősi tevékenységet ellátó partnere számolja el a kiegyenlítő energia díját az átviteli rendszerirányítóval.
7.3.2 A kiegyenlítő energia elszámolásának időszaka egy hónap, az elszámolás folyamata pedig négy fő fázisból áll:
(a) az elszámolási mérési adatok begyűjtése és feldolgozása;
(b) a mérlegkör által igénybe vett kiegyenlítő energia mennyiségének meghatározása;
(c) a kiegyenlítő energia elszámoló árának meghatározása;
(d) a pénzügyi elszámolás a mérlegkör felelősökkel.
7.3.3 Az átviteli rendszerirányítóval való együttműködés kivételes területe a normál üzemviteltől eltérő állapot, amikor az átviteli rendszerirányító jogosult a Társaság villamos energia kereskedelmi szerződéseit módosítani, vagy azok teljesítését megtagadni szűk keresztmetszet kialakulása esetén, és a VET-ben meghatározott és egyéb esetekben.
Együttműködés az átviteli rendszerirányítóval és az elosztói engedélyesekkel a hálózathoz való hozzáférés során
7.4.1 Az átviteli, illetve az elosztóhálózathoz való hozzáférés kizárólag az átviteli rendszerirányító ilyen irányú utasítása esetén korlátozható.
7.4.2 Az átviteli rendszerirányító és az elosztói engedélyes az általa üzemeltetett közcélú hálózathoz kapcsolódó, a Társasággal szerződéses viszonyban álló, rendszerhasználók vételezési illetve betáplálási adatait a Társaság részére továbbítja.
7.4.3 Az átviteli rendszerirányító és az elosztói engedélyes a Társaság megkeresésére igazolja, hogy a villamos energia kereskedelmi szerződés megkötésére igényt bejelentő rendszerhasználó rendelkezik-e hatályos hálózati csatlakozási és hálózathasználati szerződéssel, míg a Társaság az átviteli engedélyes és az elosztói engedélyes megkeresésére igazolja, hogy az átviteli rendszerirányító és az elosztói engedélyes üzemeltetésében lévő közcélú hálózathoz csatlakozó rendszerhasználó rendelkezik-e vele aláírt hatályos villamos energia kereskedelmi szerződéssel.
Együttműködés az átviteli rendszerirányítóval az átvételi kötelezettség és prémium támogatás alá eső villamosenergia-termelés támogatásával kapcsolatosan
7.5.1 A Társaság a vonatkozó jogszabályok, és a Kereskedelmi Szabályzat rendelkezéseinek megfelelően, a mérlegkörébe tartozó felhasználók részére értékesített villamos energia arányában megfizeti az átvételi kötelezettség és prémium támogatás alá eső villamosenergia-termelés támogatására az átvételi rendszerirányító által meghatározott pénzeszközök ráeső összegét, és erre vonatkozóan szerződést köt az átvételi rendszerirányítóval.
8. A KERESKEDELMI SZOLGÁLTATÁSOK FOLYAMATOS ÉS BIZTONSÁGOS VÉGZÉSÉNEK ALAPVETŐ FELTÉTELEI
A jogszabályi előírásoknak megfelelő biztonságos kereskedelmi szolgáltatások nyújtásához, a Társaság az infrastrukturális feltételek biztosítása érdekében:
8.1.1 rendelkezik a kereskedelmi tevékenységhez szükséges technikai és műszaki eszközökkel, melyeket folyamatosan fejleszt;
8.1.2 olyan adatforgalmi és informatikai rendszert alakít ki és működtet, amely eleget tesz az Ellátási Szabályzatok és az átviteli rendszerirányító üzletszabályzata előírásainak, és amely alkalmas a kereskedelmi partnerek, felhasználók igényeinek kielégítésére, részükre a szükséges információk rendszeres szolgáltatására;
8.1.3 az adatforgalmi és informatikai rendszert és eljárásokat a bevezetésre kerülő minőségbiztosítási rendszerrel összhangban folyamatosan fejleszti, korszerűsíti;
8.1.4 vállalja, hogy szoftvereket csak a szerzői jogok betartásával összhangban szerez be és használ fel, és ezen szoftverek, informatikai rendszerek üzemeltetését, illetve kereskedelmi célú felhasználását magasan képzett, gyakorlott személyzet vagy alvállalkozók közreműködésével biztosítja;
8.1.5 biztosítja a bizalmas információk, az üzleti titoknak minősülő adatok teljes körű védelmét a jelen Üzletszabályzatban leírtak szerint.
8.1.6 biztosítja a biztonságos kereskedelmi szolgáltatás nyújtásához mindenkor szükséges képzett szakemberei rendelkezésre állását, továbbá a kereskedelmi partnerei vásárlói számára biztosítja e szakemberek elérhetőségét személyesen, elektronikus úton, telefonon, vagy telefaxon.
Környezetvédelmi előírások betartásának garanciái
8.2.1 A Társaság mindent megtesz annak érdekében, hogy a nemzetközi egyezményekben, valamint az EU és a magyar jogszabályokban rögzített környezetvédelmi előírások betartásával termelt villamos energiát vásároljon, a beszerzésre vonatkozó szerződéseinek megkötése során ezekre a körülményekre figyelemmel legyen.
8.2.2 A környezetvédelmi előírások betartásának kötelezettségét a Társaság lehetőség szerint a partnereivel, különösen a termelőkkel kötendő beszerzésre vonatkozó szerződéseiben is rögzíti.
8.2.3 A Társaság jogosult a szerződés módosítását, vagy megszüntetését kezdeményezni, ha hitelt érdemlően tudomást szerez arról, hogy szerződéses partnere a környezetvédelmi jogszabályokban foglalt kötelezettségeit súlyosan megszegi.
9. KERESKEDELMI FELTÉTELEK, SZERZŐDÉSEK
Üzletpolitikai elvek
9.1.1 A Társaság a magyar energiapiacon fő tevékenységként versenypiaci villamos energia kereskedelmet végez, amelynek keretében villamos energiát szerez be, illetve értékesít. A Társaság magyarországi kereskedelmi partnerei a villamos-energia kereskedői és termelői engedélyesek, az átviteli rendszerirányító, az egyetemes szolgáltatók, a hálózati engedélyesek, és a felhasználók.
9.1.2 A Társaság piaci tevékenységét a tisztességesen elvárható üzleti haszon elérése érdekében végzi. Ennek során betartja a vonatkozó jogszabályi előírásokat, és jó kereskedőként tiszteletben tartja a kereskedelem írott és íratlan szabályait.
9.1.3 A Társaság szállítóival és vevőivel megkötendő megállapodások lényeges kereskedelmi feltételeinek kidolgozása során:
(a) törekszik a szerződéses feltételek egységesítésére abból a célból, hogy ezzel elősegítse a villamos energia magyarországi versenypiacának fejlődését,
(b) alternatív üzleti szerződési feltételeket alkalmaz az ár, elszámolási és fizetési feltételek vonatkozásában abból a célból, hogy rugalmasan alkalmazkodjon partnerei és a változó piaci igényekhez,
(c) átláthatóan működik, és kiemelten tesz eleget a diszkriminációmentesség követelményének.
9.1.4 A villamosenergia-rendszer zavartalan működésének elősegítése, valamint a megfelelő kereskedelmi gyakorlat kialakítása érdekében a Társaság megköti a VET-ben, a Vhr- ben, és az Ellátási Szabályzatokban előírt, a rendszer használatára vonatkozó összes szükséges megállapodást.
Versenypiaci kereskedelem feltételei, mennyiségi és minőségi feltételek, szolgáltatások színvonala
9.2.1 A Társaság beszerzési és értékesítési tevékenysége során együttműködik a villamosenergia-termelőkkel – ezen belül a kiserőművekkel –, az átviteli rendszerirányítóval, az elosztó hálózati engedélyesekkel, továbbá más kereskedőkkel, illetve felhasználókkal.
9.2.2 A Társaság az együttműködő partnereivel, illetve vevőivel megkötött kereskedelmi, vagy más ügyleteket minden esetben szerződésbe foglalja. A szerződések kötelező tartalmát – a jogszabályokban foglaltakon túlmenően – az Ellátási Szabályzatok, együttműködő partnerei üzletszabályzatai, illetve a Társasággal kereskedelmi kapcsolatra lépő ügyfelek vonatkozásában a jelen Üzletszabályzat határozzák meg.
Általános szerződéskötési alapelvek
9.3.1 A Társaság a versenypiac szereplőivel kizárólag abban az esetben köt kereskedelmi célú szerződéseket, ha szerződő felei hitelt érdemlően bizonyítják, hogy a jogszabályokban, és az Ellátási Szabályzatokban előírtaknak eleget tettek.
9.3.2 A versenypiaci résztvevőkkel kötött szerződések általános kereskedelmi feltételeinek kialakításánál a Társaság a vállalkozói szabadság elvét és a tisztességes kereskedői gyakorlat elvárásait követi.
9.3.3 A kereskedelmi szerződéseket a Társaság a hatályban lévő Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: „Ptk.”) előírásainak, és a magyar villamosenergia-rendszer Kereskedelmi Szabályzatában (xxxxx://xxxxx.xx/xxx/xxxxx/xxxxxxxxxxxx-xxxxxxxxxx) foglaltaknak megfelelően alakítja ki az Európai Unióban elfogadott EFET ajánlások figyelembevételével.
9.3.4 A Társaság szerződéses kapcsolatait általános jelleggel, a Ptk. 6:77. §-ban meghatározott minőséggel, jelen Üzletszabályzat – különösen annak egyes szerződéstípusokra vonatkozó rendelkezései, általános szerződési feltételei –, különös jelleggel pedig a harmadik személyekkel kötött egyedi szerződések (a továbbiakban „Eseti Szerződés”) szabályozzák.
9.3.5 Jelen Üzletszabályzatot a Társaság hivatalos honlapján közzéteszi, és a vele szerződő harmadik személyek figyelmét azok alkalmazására az Eseti Szerződés megkötését megelőzően felhívja. A Társaság hivatalos honlapjának folyamatos üzemeltetésével, valamint az Üzletszabályzat és az általános szerződési feltételek esetleges módosításainak közzétételével gondoskodik arról, hogy a vele szerződő harmadik személyek e dokumentumok hatályos, és korábbi hatályú változatait egyaránt megismerhessék.
A szolgáltatások minősége
9.4.1 A villamos energia minőségét minden esetben az UCTE rendszer és az azzal az Üzemi Szabályzat szerint együttműködő rendszerhasználók együttesen biztosítják az átviteli rendszerirányító utasításai és közreműködése alapján.
9.4.2 A szolgáltatott energia minőségi jellemzőit az MSZ EN 50160 Magyar Szabvány figyelembevételével az elosztó hálózati engedélyesek hálózathasználati szerződései és üzletszabályzatai tartalmazzák.
9.4.3 A szolgáltatott energia minőségi jellemzőire a Társaságnak, mint kereskedelmi működési engedélyesnek közvetlen ráhatása nincs, azonban a villamos energia megfelelő minősége érdekében a Társaság kereskedelmi szerződéseiben is rögzíti a fenti minőségi elvárásokat az értékesített, vagy vásárolt villamos energiával szemben.
9.4.4 A Társaság szerződéses partnerei az értékesített villamos energiával szemben támasztott minőségi kifogások esetén az átviteli rendszerirányító illetve elosztó hálózati engedélyes üzletszabályzatában és a Hivatal minőségi határozataiban, foglaltak szerint kötbérre jogosultak, és ezen felül jogosultak a Ptk. szerinti igényeik érvényesítésére.
9.4.5 A Társaság engedélyköteles tevékenysége folytatásának az egyedi felhasználókat érintő minimális minőségi követelményeit, a garantált szolgáltatásokat, valamint a hibás
teljesítés esetére előírt szankciókat, kötbér mértékeket a jelen Üzletszabályzat 1. számú Melléklete tartalmazza.
A szolgáltatások mennyiségére vonatkozó rendelkezések
9.5.1 A Társaság a vásárolt vagy értékesített villamos energia mennyiségében és értékesítési vagy vásárlási feltételeiben a szerződéses partnerével kötött szerződésben állapodik meg.
9.5.2 A mennyiségi elszámolás alapja az Üzemi Szabályzatban, a Kereskedelmi Szabályzatban, és a szerződésekben meghatározott módon kialakított elszámolási mérőhelyek szerinti mérés, és a mérési adatok felhasználásával az átviteli rendszerirányító által végzett rendszerszintű elszámolás alapján az adott ügyletre meghatározott mennyiségi érték, illetve a mérlegköri szabályok szerinti megadott és az átviteli rendszerirányító által visszaigazolt menetrend. A mérőberendezés meghibásodása esetén a felek a vonatkozó jogszabályok illetve Ellátási Szabályzatok alapján számolnak el a villamos energia mennyisége tekintetében.
A kereskedelmi szerződések típusai:
(a) Ellátás alapú szerződés
(i) Teljes ellátás alapú szerződés
(ii) Részleges ellátás alapú szerződés
(b) Menetrend alapú szerződés
(c) Mérlegkör-szerződés
Ellátás alapú szerződés
9.7.1 A Társaság ellátás alapú szerződéseket azon felhasználókkal köt, amelyek villamos energia fogyasztása során biztosítható az alábbi szabályok érvényesülése:
(a) ellátás alapú szerződés csak az átviteli rendszerirányító által felügyelt szabályozási zónában lévő felhasználói elszámolási pontra köthető;
(b) egy felhasználói elszámolási pontra csak egy ellátás alapú szerződés köthető;
(c) egy felhasználó több telephelye csak egy – az összes érintett telephelyet magában foglaló – ellátás alapú szerződéssel rendelkezhet;
9.7.2 Teljes ellátás alapú szerződés
A Társasággal teljes ellátás alapú szerződést kötő felhasználók teljes villamos-energia igényüket e szerződés alapján a Társaságtól szerzik be. A teljes ellátás alapú szerződés egyforrású ellátásforma, amely nem teszi lehetővé a felhasználók számára, hogy a teljes ellátás alapú szerződésen kívül további menetrend alapú szerződéseket is kössenek ellátásuk biztosítására.
9.7.3 Részleges ellátás alapú szerződések
A részleges ellátás alapú szerződés lehetővé teszi mind az egyforrású, mind a többforrású ellátást. A többforrású részleges ellátás alapú szerződések esetében a 9.7.1 pontban előírtakon túlmenően:
(a) a szerződésben rögzíteni kell a menetrend alapú szerződés(ek) menetrend- adatainak a Társaság részére történő megadásának szabályait;
(b) a szerződésben rögzíteni kell a vevő (kereskedő) által harmadik fél számára továbbértékesített teljes, vagy részleges ellátás alapú szerződés(ek) menetrendadatainak a Társaság részére történő megadásának szabályait;
(c) a szerződésnek tartalmaznia kell az eladó pénzügyi helytállási kötelezettségét a vevő által bejelentett menetrend alapú szerződésektől eltérő vételezés vagy betáplálás esetére.
Menetrend alapú szerződés
A Társaság a piaci szereplőkkel menetrend alapú szerződéseket is köthet. Ezen szerződéseknél érvényesülnie kell az alábbiaknak:
(a) menetrend alapú szerződést csak teljesítménymérő és tároló fogyasztásmérővel rendelkező elszámolási ponttal rendelkező piaci szereplő, a hálózati engedélyes, a felhasználó, a villamosenergia-kereskedő, vagy a szervezett villamosenergia- piaci engedélyes köthet;
(b) menetrend alapú szerződés kötésére jogosultak tetszőleges számú menetrend alapú szerződést köthetnek;
(c) villamos energia határon keresztül történő szállítására csak menetrend alapú szerződés köthető;
(d) a menetrend alapú szerződések a menetrend átviteli rendszerirányító által történt elfogadás után teljesítettnek tekintendők.
Mérlegkör-szerződés
9.9.1 A mérlegkör felelősi funkció ellátására és az átviteli rendszerirányítóval mérlegkör- szerződés megkötésére bármely a VET szerinti piaci szereplő jogosult, aki a jogszabályban, a működési engedélyében és az átviteli rendszerirányító üzletszabályzatában előírt követelményeket, valamint az előírt garanciális feltételeket teljesíti. A Társaság önálló mérlegkört hoz létre, annak mérlegkör felelősi feladatait ellátja, az átviteli rendszerirányítóval a mérlegkör szerződést, míg a mérlegkörébe tartozó mérlegkör tagokkal a mérlegkörön belüli elszámolásra vonatkozó szerződéseket megköti.
9.9.2 A mérlegkör szerződés tartalma kiterjed különösen:
(a) a mérlegkör-felelős által az átviteli rendszerirányítónak átadandó menetrendek bejelentésének folyamatára;
(b) a mérlegkör-felelős által az átviteli rendszerirányítónak átadandó menetrendek tartalmi elemeire;
(c) a kiegyenlítő energia mennyiségének és költségének mérlegkörre való allokálásának módjára és folyamatára;
(d) az átviteli rendszerirányító és a mérlegkör-felelős közötti pénzügyi elszámolás részletszabályaira,
(e) az átviteli rendszerirányító és a mérlegkör-felelős közötti egyéb kommunikációra;
(f) a 63/2016. (XII. 28.) NFM rendelet szerint a mérlegkör felelőst kötelező adatszolgáltatási kötelezettségre;
(g) a mérlegkör-szerződés felmondásának részleteire és eljárásrendjére,
(h) az elszámolási pontok azonosítására és rögzítésére;
9.9.3 A mérlegkör-szerződés megkötésének részletszabályait és eljárásrendjét az átviteli rendszerirányító üzletszabályzata tartalmazza.
A termelőkkel kötendő szerződések
9.10.1 A villamosenergia-termelőktől történő beszerzést a felek közötti kétoldalú szerződések szabályozzák, melyek magukba foglalják a mennyiségi és a minőségi feltételek rögzítését.
9.10.2 A szerződés tartalmi követelményeire a VET, Vhr, az Ellátási Szabályzatok rendelkezései irányadók.
9.10.3 A Társaság és a villamosenergia-termelők között megkötendő villamosenergia- adásvételi szerződés létrejöhet:
(a) lekötött teljesítőképességre;
(b) villamos energia mennyiségre;
(c) lekötött teljesítőképességre és villamos energia mennyiségre;
(d) opciós termékre.
9.10.4 Az adásvételi szerződésben rögzíteni kell a vásárolt villamos energia mennyiséget zónaidő szerinti bontásban, teljesítőképesség lekötése esetén az igénybevétel időszakát, illetve a menetrendre vonatkozó rendelkezéseket.
9.10.5 A villamosenergia-termelőkkel kötendő szerződések mintaszerződése jelen Üzletszabályzat 2. sz. Melléklete.
Villamosenergia-kereskedőkkel kötendő szerződések
9.11.1 A Társaságnak a villamosenergia-kereskedőkkel kialakított kereskedelmi kapcsolatában, a megkötött szerződések végrehajtása során a VET, a Vhr, és az Ellátási Szabályzatok előírásai kötelezően alkalmazandók.
9.11.2 A Társaság a kereskedőkkel kötött szerződéseiben és az érvényes jognyilatkozatok megtételében kiköti az írásbeliséget.
9.11.3 Amennyiben a megkötött szerződések teljesítési helye nem Magyarország területén belül van, abban az esetben a Társaság a felek által kikötött irányadó jog figyelembe vétele mellett alkalmazza a megkötött szerződéseket.
9.11.4 A Társaság és a villamosenergia-kereskedők közötti villamosenergia-adásvételi szerződésekre a 9.10.3-9.10.4 pontokban foglaltak alkalmazandók.
9.11.5 A Társaság által, más kereskedőkkel megkötendő villamosenergia-adásvételi szerződések mintaszerződése az European Federation of Energy Traders által alkalmazott – a xxx.xxxx.xxx honlapon elérhető – mintaszerződés, illetve a jelen Üzletszabályzat 3. sz. Melléklete.
A felhasználókkal kötendő szerződések
9.12.1 A Társaság a felhasználókkal a 9.7-9.8 pontokban meghatározott villamosenergia- vásárlási szerződéseket kötheti meg.
9.12.2 A felhasználók eltérő fogyasztási tulajdonságai miatt többféle szerződés típus kidolgozása lehet indokolt, de ezek alaptípusa megegyezik a jelen Üzletszabályzat 4. sz. Mellékletében meghatározott mintaszerződéssel.
9.12.3 A Társaság az egyetemes szolgáltatásra nem jogosult fogyasztókkal kötendő szerződések tekintetében a jelen Üzletszabályzat II. fejezete szerinti általános szerződési feltételeket alkalmazza.
Az átviteli rendszerirányítóval kötendő szerződések
9.13.1 A Társaság a VET 20. § (2) bekezdésében meghatározott pályázat eredményétől függően az átviteli rendszerirányítóval a rendszerszintű szolgáltatások igénybevételére kialakítja
–a rendszerbiztonság és egyensúly megtartása mellett – a VET, a Vhr., az Üzemi Szabályzat, a Kereskedelmi Szabályzat, valamint az átviteli rendszerirányító üzletszabályzatában foglalt rendelkezéseknek megfelelő szerződéseket.
9.13.2 A Társaság a VET 13. § (1) bekezdésének megfelelően megköti az átviteli rendszerirányítóval, mint jogszabály szerinti Befogadóval az átvételi kötelezettség és prémium típusú támogatás alá eső villamos energia termelés támogatására vonatkozó szerződést.
A hálózati engedélyesekkel kötendő szerződések
9.14.1 A Társaság a VET 32.§ szerinti pályázat eredményétől függően, a pályázat kiírása szerint szerződést köthet az elosztói engedélyesekkel az elosztó hálózati veszteség pótlására és a profil eltérés kiegyenlítésére.
9.14.2 A Társaság a villamos energia továbbítása érdekében az elosztó hálózati engedélyesekkel is jogosult szerződést kötni a felhasználók ellátása érdekében.
Mérlegkör tagsági szerződés
9.15.1 Bármely felhasználó, elosztó, kereskedő vagy termelő kezdeményezheti a Társaságnál a mérlegkör tagsági szerződés megkötését. A mérlegköri szolgáltatások tekintetében a Táraság jogosult teljesítési segédet igénybe venni. A Társaság saját döntése és kockázatelemzése alapján vállalja a mérlegkör tagsági szerződés megkötését.
9.15.2 Amennyiben a Társaság valamely mérlegkör tagja nem kizárólag a Társaságtól szerzi be a villamos energiát, vagy nem kizárólag a Társaság részére értékesíti a villamos energia termelését, akkor köteles a más felekkel kötött villamos energia kereskedelmi szerződéseit a Társaság részére haladéktalanul bejelenteni annak érdekében, hogy a Társaság mérlegkör felelősi kötelezettségeit az átviteli rendszerirányító irányába maradéktalanul teljesíteni tudja.
9.15.3 Minden olyan a Társaságnál felmerült költség és ráfordítás, amely harmadik fél szállítása következtében merül fel a Társaságnál, és amelynek viselésére a Társaság a mérlegkör tagjaival szerződést nem kötött, a Társaság mérlegkörét terheli.
9.15.4 A mérlegkör tagjainak eltérő személyi minősége (termelő, felhasználó, kereskedő) miatt többféle mérlegkör tagsági szerződés típus kidolgozása lehet indokolt, de ezek alaptípusa lényeges tartalmát tekintve megegyezik a jelen Üzletszabályzat 5. sz. Mellékletében meghatározott mintaszerződéssel. A Társaság a felhasználók mérlegkör tagsági szerződése tekintetében általános szerződési feltételeket alkalmaz, a mérlegkör tagság különös szabályai a felhasználókkal (fogyasztókkal) kötött Eseti Szerződésben, illetőleg az általános szerződési feltételekben – azok külön fejezeteként – kerülnek megállapításra.
Határon keresztüli villamos energia kereskedelem
9.16.1 A Társaság a határon keresztül történő villamos energia szállítását a Hivatal által kiadott villamos energia kereskedelmi engedélye alapján végzi.
9.16.2 A versenypiaci kereskedő ezen működési engedélye alapján a VET, a Vhr. és az Ellátási Szabályzatok előírásai szerint végezhet határon keresztül történő villamosenergia- szállítást.
9.16.3 A Társaság a határon keresztül történő villamos energiaszállítást a Kereskedelmi Szabályzat alapján megfelelően dokumentált módon bejelenti.
9.16.4 A Társaság tudomásul veszi, hogy a villamos energiarendszer biztonságának érdekében a rendszerirányító a VET, valamint a Vhr. alapján, a Kereskedelmi Szabályzatban meghatározott eljárás szerint, a be- és kiszállításokat egy vagy több határt keresztező ügylet, illetve egyidejűleg több metszés vonatkozásában korlátozhatja azzal, hogy csak az Ellátási Szabályzatok szerint meghatározott kritikus esetben tagadhatja meg egy határt keresztező szállítás végrehajtását.
9.16.5 A Társaság az országhatárt átlépő villamos energia kereskedelmi tevékenysége során a kereskedelmi ügylettel kapcsolatos összes rá vonatkozó előírt adatszolgáltatási kötelezettségének köteles eleget tenni. A Társaság által megkötendő határkeresztező kereskedés szerződése az átviteli rendszerirányító üzletszabályzatában foglaltakhoz igazodik.
A szabad értékesítés feltételei
9.17.1 A Társaság villamos energia szabad értékesítésére irányuló kereskedelmi szerződéseket köt a villamos energia versenypiac valamennyi szereplőjével. Ezen szerződések menetrend alapú, vagy ellátás alapú szerződések. Ennek megfelelően az elszámolás
alapját a szerződő felek egymás közötti viszonyában, valamint az átviteli rendszerirányító felé a Kereskedelmi Szabályzatban és az egyes szerződésekben leírtak szerint készített menetrend (menetrend alapú szerződéseknél), vagy a villamos energia teljesítmény és fogyasztásmérő berendezéseken mért adatok (ellátás alapú szerződéseknél) képezik.
9.17.2 A villamos energia vásárlójának a menetrendkészítés alapjául szolgáló villamos energia teljesítményre vonatkozó igényét a Kereskedelmi Szabályzatban meghatározott módon és időpontig kell bejelentenie. Ennek elmaradása esetén a vevő által lekötött villamos energia kapacitást az eladó szabadon értékesítheti.
9.17.3 A fizikai szállítás a piaci szereplők között létrejött kereskedelmi szerződés alapján az átviteli rendszerirányító felé jelentett menetrend mennyiségeivel realizálódik. A menetrendben rögzített mennyiségektől való eltérést az átviteli rendszerirányító kiegyenlítő szabályozási energiával biztosítja, melynek elszámolása érdekében a villamos energia kereskedelemben részt vevő piaci szereplőknek minden esetben valamelyik magyarországi mérlegkörhöz kell csatlakozniuk.
A szervezett villamosenergia-piacon való részvétel szabályai
9.18.1 A szervezett villamosenergia-piacon való részvétel és kereskedés részletes szabályait a VET, a Vhr., külön jogszabály, a Szervezett Villamosenergia-Piaci Szabályzat és az engedélyes üzletszabályzata tartalmazza.
9.18.2 A Társaság a szervezett villamosenergia-piacon saját hatáskörben meghozott döntése alapján kereskedelmi tevékenységet folytathat.
10. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
Szerződéskötési igények kezelése
10.1.1 A Társaság hivatalos kapcsolattartási címére, telefaxszámára, levélben, telefonon, honlapján keresztül, vagy e-mail-ben érkezett, villamos energia kereskedelmi szolgáltatásokra vonatkozó igénybejelentésekre tájékoztatást ad az általa nyújtott szolgáltatásokról és azok szerződéses feltételeiről.
10.1.2 A Társaság a versenypiac szereplőivel kizárólag abban az esetben köt kereskedelmi szerződéseket, ha szerződő partnerei hitelt érdemlően bizonyítják, hogy minden jogszabályi és szabályzati előírásnak eleget tettek, és vállalják, hogy ezeket a szabályokat mindenkor betartják.
10.1.3 A létrejövő kereskedelmi szerződéseket írásba kell foglalni.
10.1.4 A versenypiac szereplőivel (felhasználók, termelők, kereskedők) üzleti céllal kötött szerződések fő kereskedelmi feltételeinek kialakításánál a Társaság a vállalkozói szabadság elvét és a tisztességes kereskedői gyakorlat elvárásait követi. Ennek megfelelően villamos energia beszerzési és értékesítési szerződéseit jelen Üzletszabályzatban meghatározott feltételek piaci igény szerinti alkalmazásával köti meg.
10.1.5 Ha jogszabály eltérően nem rendelkezik, a Társaság és a felhasználó jogviszonya vonatkozásában előírt írásbeliség követelményének bármely olyan módon eleget lehet tenni, amellyel a jognyilatkozat változatlan formában és tartalommal megjeleníthető, továbbá a nyilatkozattevő személye és a nyilatkozat megtételének időpontja egyértelműen megállapítható. E követelménynek megfelel a Társaság által biztosított informatikai felületen rögzített kommunikáció.
Ha az írásbeliség követelményének előírása ellenére az írásba foglalás elmaradt, a fél az írásbeliség hiányára nem hivatkozhat, ha
a) az írásba foglalás elmaradása neki felróható, vagy
b) a teljesítés elfogadása kifejezetten vagy ráutaló magatartással megtörtént.
Ebben az esetben a felek közötti jogviszony a jogviszonyra irányadó jogszabályok és a Társaság üzletszabályzata szerinti tartalommal jön létre.
A szerződések időtartama
A Társaság szerződő partnereivel az adott szerződéses ügylettől függően határozatlan vagy határozott időre szóló kereskedelmi szerződéseket köt.
Szerződéskötő felekre vonatkozó pénzügyi gazdasági feltételek
10.3.1 Amennyiben a szerződő fél engedélyes
(a) folyamatosan rendelkeznie kell a Hivatal által kiadott működési engedéllyel, valamint
(b) pénzügyi biztosítékot kell nyújtania.
10.3.2 Amennyiben a szerződő fél nem engedélyes
(a) nyilatkoznia kell arról, hogy nem áll csődeljárás, végrehajtási, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt;
(b) nyilatkoznia kell az együttműködő villamos energia rendszer működési szabályainak tudomásul vételéről, az abban foglalt előírások betartásáról;
(c) be kell nyújtania – amennyiben ezzel a jogszabályok szerint rendelkeznie kell – a megelőző üzleti évről szóló éves beszámolót;
(d) be kell nyújtania a harminc (30) napnál nem régebbi cégkivonatát, valamint a cégjegyzésre jogosultak aláírási címpéldányainak eredeti vagy hiteles másolatát;
(e) be kell nyújtania a számlavezető bankja(i) által kiállított igazolást arról, hogy nincsenek teljesítetlen, sorban álló tételei;
(f) be kell nyújtania a pénzügyi biztosítékról szóló okiratot, vagy megállapodást;
10.3.3 A Társaság a megkötendő szerződés típusától, időbeli hatályától, értékétől függően a fenti feltételek közül egyesektől eltekinthet.
Nyilatkozatok és szavatolások
Minden szerződő fél a létrejött szerződés aláírásával elismeri és kijelenti, hogy törvényesen működő és bejegyzett gazdasági társaság, mely nem áll csőd- vagy felszámolási eljárás alatt. A szerződő felek kijelentik, hogy nincs ellenük folyó vagy egyébként fenyegető bírósági, vagy egyéb eljárás, mely veszélyezteti a megkötött szerződés teljesítését. A felek nevében aláíró képviselők rendelkeznek minden olyan jogszabályi vagy egyéb szervezeti felhatalmazással, melynek alapján a szerződésből származó kötelezettségeket vállalhatják.
Titoktartás
10.5.1 A szerződő felek kötelesek betartani az adatvédelmi szabályokat, kötelezik magukat, hogy bizalmasan kezelnek minden egymásnak átadott, üzleti titoknak minősülő információt, valamint minden olyan információt, dokumentációt, adatot, amelyeket írásban bizalmasnak minősítettek (bizalmas információ), vagy jogszabály annak minősít.
10.5.2 Üzleti titok a gazdasági tevékenységhez kapcsolódó, titkos – egészben, vagy elemeinek összességeként nem közismert vagy az érintett gazdasági tevékenységet végző személyek számára nem könnyen hozzáférhető -, ennélfogva vagyoni értékkel bíró olyan tény, tájékoztatás, egyéb adat és az azokból készült összeállítás, amelynek a titokban tartása érdekében a titok jogosultja az adott helyzetben általában elvárható magatartást tanúsítja.
10.5.3 A szerződő fél titoktartási kötelezettsége a másik féllel kapcsolatos tudomására jutott minden információra kiterjed. A szerződő fél a birtokába jutott bizalmasnak minősülő információt csak a másik fél írásbeli hozzájárulásával adhatja át, illetve teheti hozzáférhetővé harmadik személy részére.
10.5.4 A szerződő fél a szerződéssel kapcsolatos okmányokat és információkat kizárólag a szerződés teljesítésére használhatja fel. A másik fél előzetes jóváhagyása nélkül ilyen információt egyik fél sem tehet közzé, harmadik személy rendelkezésére nem bocsáthat, kivéve, ha ezt érvényes és hatályos jogszabály alapján valamely bíróság vagy más hatóság, államigazgatási szerv kötelező érvénnyel elrendeli. A felek erről haladéktalanul tájékoztatják egymást írásban a vonatkozó bírósági, vagy más hatósági határozat egyidejű megküldése mellett.
10.5.5 Nem tekinthető titoktartási kötelezettség alá eső információnak,
(a) amely az azt megszerző fél vagy annak megbízottja, alkalmazottja, tisztviselője, részvényese tulajdonában volt az információ átadásakor;
(b) amelyet a fél jóhiszeműen olyan harmadik féltől szerzett meg, amely jogosult volt annak átadására;
(c) amelyet közhatalmi szerveknek, vagy bármely más kormányzati hatóságnak a jogszabályi vagy hatósági előírások szerint ki kellett adni.
Egyetemes szolgáltatásba történő visszatérés
10.6.1 Az erre jogosult felhasználó a VET 50. § (3) bekezdés szerinti egyetemes szolgáltatásba történő visszatérésre a Társasággal kötött mérlegkör tagsági szerződésének, valamint kereskedelmi szerződésének felmondásával jogosult.
10.6.2 Az erre jogosult felhasználó egyetemes szolgáltatásba történő visszatérését a Társaság semmilyen formában nem korlátozza, a végfelhasználó tárgyi bejelentése esetén a Társaság megad részére minden szükséges tájékoztatást.
A szerződés megszűnése
10.7.1 A Társaság kereskedelmi partnereivel kötött szerződései megszűnhetnek:
(a) a szerződésben megjelölt határozott idő leteltével;
(b) bármely fél által gyakorolható rendes felmondással, amennyiben az ügylet jellege ezt lehetővé teszi;
(c) azonnali hatályú rendkívüli felmondással súlyos szerződésszegés esetén;
(d) lehetetlenülés esetén;
(e) a Társaság általi felmondással a 23.8 pontban foglaltak szerint.
10.7.2 A szerződés megszűnésének egyéb eseteit az Eseti Szerződések tartalmazzák.
A szerződő fél szerződésszegésének minősül különösen, de nem kizárólagosan, ha
(a) a tájékoztatási, adatszolgáltatási kötelezettségét késedelmesen teljesíti, vagy elmulasztja;
(b) hibásan teljesít;
(c) pénzügyi biztosítékadási kötelezettségét nem teljesíti. Szerződésszegések jogkövetkezményei
10.9.1 Hibásan teljesít a fél, ha szolgáltatását késedelmesen, nem szerződésszerűen teljesíti. A hibás teljesítés a felekre vonatkozó specifikációit a felek a konkrét ügylettípusra vonatkozó szerződésben határozzák meg.
10.9.2 Késedelembe esik a fél, ha valamely kötelezettségét határidőre nem teljesíti, illetve díj/pénz tartozását esedékességkor nem egyenlíti ki.
10.9.3 A fél fizetési késedelme esetén a késedelem teljes idejére a mindenkor érvényes jegybanki alapkamat - idegen pénznemben meghatározott pénztartozás esetén az adott pénznemre a kibocsátó jegybank által meghatározott alapkamat, ennek hiányában a pénzpiaci kamat - nyolc százalékponttal növelt értékének megfelelő mértékű késedelmi kamatot köteles fizetni. A késedelmi kamatra vonatkozó fizetési kötelezettség kezdő időpontja az esedékességet követő nap, utolsó napja pedig a teljesítés napja. A kamatfizetési kötelezettség beáll akkor is, ha a fél késedelmét kimentette [Ptk. 6:48. §
(4) bek.]. A Társaság jogosult a késedelem egyéb jogkövetkezményeit – így különösen a követelés behajtásával járó költségek megtérítése, vagy ezzel kapcsolatos költségátalány, továbbá esetleges kártérítés iránti igényét – is érvényesíteni. A Társaság jogosult továbbá arra, hogy a fél fizetési késedelme esetén a késedelem teljes idejére vonatkozó késedelmi kamat összegét érvényesítse az arra a hónapra vonatkozó számlájában, melyet megelőzően a fél eleget tett az elmulasztott fizetési
kötelezettségének, azonban ez nem zárja ki a Társaság azon jogát, hogy más módon érvényesítse a féllel szemben a késedelmi kamatot.
10.9.4 Amennyiben jelen Üzletszabályzat eltérően nem rendelkezik, a kötbér számításának alapja a hibásan teljesített szolgáltatás szerződés szerinti értéke.
10.9.5 Amennyiben a felek között Eseti Szerződés másként nem rendelkezik, a kötbér megállapításának módját, valamint maximális mértékének meghatározását a felek jelen Üzletszabályzat tartalmazza a felek megállapodása alapján, tekintettel a szerződés volumenére és a szolgáltatások értékére.
10.9.6 Amennyiben valamelyik fél – akár egy, akár több aktussal megvalósított, akár tevékenységben, akár mulasztásban, vagy bármely más módon megnyilvánuló - magatartása több, a jelen Üzletszabályzat alapján kötbérfizetési, megtérítési, vagy egyéb szankció teljesítésére kötelezettséget keletkeztető tényállást valósít meg, úgy a másik fél jogosult az őt illető jogok bármelyikét választása szerint, vagy mindegyikét együttesen gyakorolni, a másik fél pedig köteles azokat a jogosult fél döntésének megfelelően teljesíteni. A jogosult fél a kötbért meghaladó, hitelt érdemlően igazolt kárának megtérítését is követelheti.
10.9.7 A szerződésszegésért való felelősségre, valamint a kártérítés mértékére a mindenkor hatályos Ptk., valamint az egyéb vonatkozó jogszabályok az irányadók.
10.9.8 A károsult köteles a bekövetkezett káráról való tudomásszerzését követően haladéktalanul értesíteni a másik felet és kártérítési igényét bejelenteni. A másik fél, ha a károkozás tényét, illetve felelősségét vitatja, köteles egyeztetést kezdeményezni. Az egyeztetés eredménytelensége esetén a Jogviták rendezése fejezet rendelkezéseit kell alkalmazni.
Vis maior
10.10.1 A "Vis Maior" azt az eseményt vagy történést jelenti, amely az Eseti Szerződés megkötésekor nem volt előre látható, az általa érintett fél ellenőrzési körén kívül következik be, amelyet az érintett fél megelőzni vagy elhárítani kellő gondossággal nem tudott, és amely a szerződésből eredő bármely lényeges kötelezettség teljesítését korlátozza, vagy lehetetlenné teszi. A Vis Maior események különösen az alábbi eseményeket jelentik:
(a) tűz, árvíz, földrengés, földcsuszamlás, vihar, villámcsapás, járvány, karantén, radioaktív sugárzás, rekvirálás, lefoglalás vagy államosítás, kikötők, dokkok, csatornák vagy más, a hajózást vagy navigációt segítő vagy ahhoz kapcsolódó létesítmények lezárása bármely helyen vagy egy helyen belül;
(b) hadüzenettel vagy a nélkül folyó háború, ellenségeskedés, fegyveres konfliktus vagy idegen támadás, blokád, forradalom, felkelés, lázadás, polgári elégedetlenség vagy villongás;
(c) országos sztrájk, munkabeszüntetés;
(d) bármely hatóság intézkedése, aktusa;
(e) hálózati automatikák működésének holt ideje alatti ellátás szünetelés, valamint az Üzemi Szabályzatban ilyenként meghatározott üzemi események;
(f) bármely olyan eseményt vagy körülményt, amely valamely alkalmazandó jogból vagy jogszabályból ered, s amely ésszerűen nem volt előrelátható a kereskedelmi szerződés aláírásakor;
(g) az Eladó forrásszerződése(i) tekintetében a jelen pont szerinti Vis Maior esemény következik be.
10.10.2 Nem minősül Vis Maiornak a Feleknek a szerződéses mennyiség felhasználására vagy viszonteladására vonatkozó képtelensége, vagy a pénzeszközök hiánya.
10.10.3 Ha bármelyik szerződő fél képtelenné válik a szerződésből eredő bármely vagy összes kötelezettségének teljesítésére Vis Maior helyzet következtében, akkor a szerződés továbbra is érvényben marad. Az érintett fél a Vis Maior mértékében és fennállásának időtartamára mentesül ezen kötelezettségek nem-teljesítéséből eredő felelőssége, és ezen kötelezettségek teljesítése alól azzal, hogy a Vis Maior helyzettel érintett Fél a Vis Maior bekövetkeztéről haladéktalanul, de legkésőbb 3 napon belül köteles írásban értesíteni a másik felet.
10.10.4 Egyik felet sem terheli felelősség, és ez által nem minősül szerződésszegésnek a szerződés alapján fennálló bármely kötelezettség nem teljesítése, amennyiben azt Vis Maior okozta vagy annak eredményeként következett be.
10.10.5 A jelen fejezet szerinti Vis Maior eseményeket Felek kötelesek haladéktalanul bejelenteni az átviteli rendszerirányító részére is. A Vis Maior eseménnyel érintett kereskedelmi ügyletek végrehajtása és a szállítási jogok fennállása kérdésében a felek az átviteli rendszerirányító döntése és intézkedése szerint járnak el.
10.10.6 A felek nem felelnek az átviteli rendszerirányító hatáskörébe tartozó, villamosenergia- ellátási szabályzatokba foglalt jogszerű intézkedéseinek végrehajtásából eredő károkért.
10.10.7 Amennyiben a jelen fejezet szerinti Vis Maior esemény megszakítás nélkül 30 naptári napig vagy a lejárat időpontjáig fennáll, bármely fél jogosult a szerződést minden jogkövetkezmény nélkül tizenöt (15) napos határidővel felmondani.
Felek együttműködése
Xxxxx kötelesek a szerződés teljes időbeli hatálya alatt egymással együttműködni és a szerződésben foglalt rendelkezések teljesítésével kapcsolatban minden lényeges információt, felmerült adatot, változást ésszerű határidőn belül a másik féllel írásban közölni. Bármely fél kezdeményezésére a másik fél köteles a szerződés teljesítésével kapcsolatos egyeztetési eljárásban részt venni.
Szerződés módosítása
Szerződő felek közös megegyezése útján írásban módosíthatják szerződésüket. Kötelező a szerződés módosítását kezdeményezni az alapul szolgáló hatályos jogszabályok lényeges megváltozása esetén.
A szerződések teljesítésének felfüggesztése
A szerződés teljesítése a villamosenergia-rendszer jelentős zavara és a villamosenergia- ellátási válsághelyzet esetén szükséges intézkedésekről szóló 280/2016 (IX.21.) kormányrendelet alapján felfüggesztésre kerülhet. A felfüggesztés megszüntetésére és következményeire a kormányrendelet szabályait kell alkalmazni.
Irányadó jog
10.14.1 A szerződő felek irányadó jognak a magyar jogot tekintik.
10.14.2 A szerződésben nem szabályozott kérdések tekintetében a magyar anyagi jogi jogszabályok, így elsősorban a Ptk, a VET és a Vhr., a VET végrehajtására kiadott egyéb rendeletek, valamint az Ellátási Szabályzatok rendelkezései az irányadók.
Xxxxxxxx rendezése
10.15.1 A szerződő felek között vita alakulna ki a szerződés értelmezésével, teljesítésével, megszüntetésével kapcsolatban, békés úton tárgyalásokkal igyekeznek rendezni.
10.15.2 Ennek sikertelensége esetére bármely vita elbírálására, amely a szerződésből vagy azzal összefüggésben, így különösen annak megszegésével, megszűnésével, érvényességével vagy értelmezésével kapcsolatban keletkezik, a felek az állami bírósági utat kizárják és alávetik magukat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Állandó Választottbíróság (Kereskedelmi Választottbíróság Budapest) kizárólagos és végleges döntésének azzal, hogy a Választottbíróság a saját Eljárási Szabályzata szerint jár el, az eljáró választottbírók száma három és az eljárás során a magyar nyelvet kell alkalmazni. A felek kizárják a választottbíráskodásról szóló 2017. évi LX. törvény IX. Fejezetében szabályozott eljárásújítás lehetőségét. A jogvita eldöntésére alkalmazandó anyagi jog a magyar jog, ide nem értve a nemzetközi magánjog szabályait.
Pénzügyi Biztosíték
10.16.1 A Társaság jogosult a szerződéses partnereit pénzügyi kockázat tekintetében minősíteni és ennek alapján a megkötendő szerződés biztosítására, illetve szerződésszegés esetére pénzügyi biztosítékot kérni a szerződő féltől.
10.16.2 A szerződő felek akár az Eseti Szerződés megkötésekor, akár az Eseti Szerződés teljesítése során bármikor megállapodhatnak a biztosíték fajtájában és mértékében.
10.16.3 Pénzügyi biztosíték lehet különösen
(a) az óvadék;
(b) a bankgarancia;
(c) anyavállalati garancia, vagy tagi (részvényesi) kezességvállalás.
10.16.4 Az óvadékot készpénzzel vagy átutalással kell teljesíteni. Az óvadék teljesítését a készpénz befizetését igazoló eredeti banki bizonylatokkal, banki átutalás esetében a terhelés napján kelt bankszámlakivonattal és annak mellékletével, vagy a terhelés/átutalás megtörténtéről szóló más banki bizonylat eredeti példányával kell igazolni.
10.16.5 A pénzügyi biztosítékként elfogadható bankgaranciát a villamos energia kereskedő által elfogadott, belföldi székhelyű pénzintézet adhatja ki, mely bankgarancia forintban megadott meghatározott összegről szól, határozott időtartamra érvényes, és kedvezményezettként a Társaság van megnevezve.
10.16.6 Csak az a bankgarancia fogadható el pénzügyi biztosítékként, amelyben a pénzintézet kötelezettséget vállal a kereskedő által benyújtott igénybejelentés feltétel nélküli, legkésőbb három (3) banki napon belüli teljesítésére.
Hatály, érvényesség
10.17.1 A szerződés a felek által a szerződésben megjelölt időpontban lép hatályba.
10.17.2 A testületi jóváhagyást igénylő szerződés esetében a hatálybalépés feltétele annak megadása és a másik fél erről történő haladéktalan értesítése.
10.17.3 Ha a szerződésben kikötött bármely rendelkezés nem alkalmazható, végrehajthatatlan, vagy érvénytelenné válik, akkor ez csak arra a rendelkezésre vonatkozik, és nem jelenti az egész szerződés vagy más rendelkezéseinek érvénytelenségét, illetve végrehajthatatlanságát. A felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy haladéktalanul jóhiszemű tárgyalásokat folytatnak az érvénytelenné vált rendelkezés más rendelkezéssel való helyettesítése tárgyában.
10.17.4 A szerződő felek kereskedelmi megállapodásaikban az Üzletszabályzat és a Társaság által alkalmazott általános szerződési feltételek egyes szabályaitól közös megegyezéssel jogosultak eltérni.
11. ELSZÁMOLÁS, SZÁMLÁZÁS, PÉNZÜGYI TELJESÍTÉS
Az alkalmazandó árak
11.1.1 A Társaság szerződéseiben mindig a hazai és a regionális piaci árak figyelembe vételével, a szerződő Felek kölcsönös érdekei alapján, konszenzusos eljárásban, az adott termék jellemzőihez igazodóan alakítja ki szerződéses árait.
11.1.2 Szerződő Felek a Szerződésben kikötött ártól közös megegyezéssel eltérhetnek.
11.1.3 Amennyiben jelen Üzletszabályzat másként nem rendelkezik, a szerződéses árak, vagy azok bármely elemét érintő jogszabályváltozás esetén a Felek kötelesek jóhiszemű tárgyalásokat folytatni a szerződéses árak jogszabályváltozásból eredő, azzal összefüggő módosítása érdekében.
Az elszámolás alapja, időszaka és rendje, pénzügyi elszámolása
11.2.1 A Társaság villamos energia kereskedelemmel kapcsolatos pénzügyi elszámolásának részleteit az egyes kereskedelmi szerződések rögzítik.
11.2.2 A villamos energia kereskedelemmel kapcsolatos elszámolás keretében a hálózati engedélyesek a kereskedelmi számlázás alapjául szolgáló adatokat kötelesek továbbítani a Társaság részére.
11.2.3 A mérés alapú szerződések szerinti teljesítés az átadási ponton átadott, mért villamos energia villamos energia mennyisége alapján az elszámolási időszakra vonatkoztatva kerül elszámolásra. A mérési adatokat a hálózati engedélyesek szolgáltatják.
11.2.4 A menetrend alapú szerződések pénzügyi elszámolásának alapja az átviteli rendszerirányító által elfogadott menetrend. A menetrend alapú szerződések rögzítik a szerződés tárgyát képező villamos energia mennyiséget a szerződésben meghatározott időszakra, elszámolási mérési időintervallumra lebontott részletességgel.
11.2.5 Az ellátás alapú szerződések esetében a pénzügyi elszámolás alapja az elszámolási mérő mérési adata.
11.2.6 Teljes ellátás alapú szerződés esetén az elszámolási mérő mérési adata határozza meg a pénzügyileg elszámolandó villamosenergia-mennyiséget.
11.2.7 Részleges ellátás alapú szerződés esetén az elszámolási mérő mérési adatát csökkenteni kell a menetrend alapú szerződések menetrend értékeivel. Az így kapott érték határozza meg a pénzügyileg elszámolandó villamosenergia-mennyiséget.
11.2.8 Adott elszámolási pontra vonatkozó mérési adathoz való hozzáférés szabályait az átviteli rendszerirányító és az elosztó hálózati engedélyesek üzletszabályzatai határozzák meg, illetve a Társaság és az elosztói hálózati engedélyes viszonylatában a Kereskedelmi és az Üzemi Szabályzat. A villamos energia forgalom elszámolásának alapja a hálózati engedélyesek által leolvasott, átviteli rendszerirányító által az Üzemi, illetve Kereskedelmi Szabályzat alapján végzett mérés és elszámolás.
11.2.9 A Társaság az átviteli rendszerirányítóval az Ellátási Szabályzatoknak megfelelően felszerelt fogyasztásmérő berendezések által mért, az átviteli rendszerirányító vagy az elosztó hálózati engedélyes által kialakított algoritmus alapján számolt mennyiségek alapján számol el a közöttük létrejött szerződéses kapcsolat feltételei szerint. A fogyasztásmérő berendezések az átadás-átvételi pontok tulajdoni határán lévő csatlakozási pontokon vannak felszerelve.
11.2.10 Mérlegkör szerződés esetén az elszámolás rendjét felek között a Kereskedelmi Szabályzat és a rendszerirányító Üzletszabályzata határozza meg.
11.2.11 A Társaság elszámolási rendjére vonatkozó egyéb feltételeket, minden esetben, a kereskedelmi szerződésekben kell rögzíteni, amelynek tartalmaznia kell az elszámolás alapját, az elszámolási időszakot, az elszámolás alapját képező mérőberendezések helyét, valamint az elszámolás pontos elvégzéséhez szükséges egyéb körülményeket is.
A számlázás, és a számlakifogások intézésének rendje
11.3.1 A Társaság számlázási, és a számla elleni kifogások és intézésük rendjének részletes szabályait a felek a közöttük megkötésre kerülő szerződésekben megállapíthatják, ennek hiányában a jelen Üzletszabályzatban foglaltak irányadók.
11.3.2 A Társaság, kivéve, ha a Felek az Eseti Szerződésben ettől eltérően előre fizetésben állapodnak meg, legkésőbb a szállítási hónapot követő 10. (tizedik) munkanapig
benyújtja a vevőhöz a kereskedelmi szerződések alapján esedékes összegekre vonatkozó számláját.
11.3.3 A számlákat minden esetben a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően kell kiállítani és csak a minden vonatkozó előírást betartva kiállított számla fogadható el.
11.3.4 A számlának tartalmaznia kell minden olyan adatot, amelyet jogszabály, így különösen a VET, a Vhr, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, a mindenkor hatályos ÁFA törvény és a 23/2014. (VI. 30.) NGM rendelet előír.
11.3.5 A Társaság a felhasználó kérésére a számlát (részszámlát, valamint az elszámoló számlát) elektronikus úton bocsátja ki. A Társaság az elektronikus számlázás lehetőségét térítésmentesen biztosítja. Elektronikus számlázás esetén a számla tartalma és fogyasztási adatokról való tájékoztatási kötelezettség – jogszabályban eltérő rendelkezése hiányában – megegyezik a nyomtatott számla tartalmával és a nyomtatott számla esetében előírt tájékoztatási kötelezettséggel.
11.3.6 A számla benyújtását teljesítettnek kell tekinteni a jelen Üzletszabályzat 36.6 pontban írt közlési módokon történő kézbesítés esetén.
11.3.7 A számla esedékességével, illetőleg a számla benyújtásának teljesítettségével kapcsolatos jogvitákban, valamint a fizetési kötelezettség késedelmes teljesítése tekintetében a Ptk. rendelkezései irányadók.
11.3.8 Amennyiben a szerződő fél számlakifogással él, úgy köteles a számlakifogásban nem vitatott összeget a kereskedelmi szerződésben megállapított időpontig megfizetni. A felek fizetési kötelezettségeikkel kapcsolatos számlákra vonatkozó kifogásaikat a számla kézhezvételétől számított öt (5) munkanapon belül közölhetik a jogosulttal a számla eredeti példányának ajánlott postai küldeményként történő visszaküldésével és a kifogás külön levélben megszövegezett egyidejű közlésével.
11.3.9 A számlakifogásnak tartalmaznia kell a vitatott számla számát, keltét, esedékességét, a számla végösszegét, a vitatott összeget és a vita alapját. Amennyiben a kötelezett a jogosult számlájában foglalt összeg vonatkozásában a fenti határidőn belül számlakifogást nem terjeszt elő, úgy a számlában foglalt fizetési kötelezettséget az ötödik (5.) munkanapot követő napon elismertnek kell tekinteni.
11.3.10 Felek kötelesek minden tőlük elvárhatót megtenni a vitatott összeg rendezése érdekében, a lehető legrövidebb időn belül. A felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a számlakifogásokkal kapcsolatos jogvitáikat békés úton kísérlik meg rendezni és ennek érdekében a számlakifogás jogosult általi kézhezvételétől számított öt (5) munkanapon belül egyeztető megbeszélést tartanak, amelyről írásban jegyzőkönyvet vesznek fel.
11.3.11 Amennyiben a vitatott számla jogosultja a kötelezett kifogását elismeri, úgy a vitatott számlát köteles kijavítani, és a kijavított számlát az egyeztetés lezárását követő öt (5) munkanapon belül a kötelezettnek benyújtani. A kötelezett fizetési kötelezettségének teljesítésével a kijavított számla kézhezvételének időpontjáig nem esik késedelembe. A kijavított számlában meghatározott összegnek a jogosult bankszámlájára történő
átutalására a kötelezettnek a kijavított számla szerinti fizetési határidő áll rendelkezésére.
11.3.12 Amennyiben az egyeztető megbeszélés eredményeképpen a kötelezett a vitatott számlában foglalt összeg egy részét elismeri, úgy annak vonatkozásában a jogosult az eredeti teljesítési időponttól kezdődően jelen Üzletszabályzat 10.9.3. pontjában írtak szerint késedelmi kamatot érvényesíthet késedelmi kamat értesítő levél útján.
11.3.13 Amennyiben a kötelezett a számlakifogás során elismeri fizetési kötelezettségét, akkor a vita befejezése vagy megegyezés esetén a befejezéstől vagy megegyezéstől számított öt (5) munkanapon belül kell a számlakifogásban megjelölt összeget kifizetni a jelen Üzletszabályzat 10.9.3. pontjában írtak szerint meghatározott késedelmi kamatával együtt.
11.3.14 Amennyiben a számlakifogás kézhezvételétől számított öt (5) munkanapon belül a felek a számlakifogásban foglalt vitát nem tudják rendezni, úgy a számla vitatott része vonatkozásában a Felek a kereskedelmi szerződésekben megállapított jogvita rendezésére előírtak rendelkezései szerint járnak el.
11.3.15 A szerződő felek jogosultak a közöttük megkötésre kerülő Eseti Szerződésekben a számlázás és a számlakifogásolás rendje tekintetében a jelen Üzletszabályzatban foglaltaktól eltérően megállapodni.
Fizetési feltételek, késedelmes fizetés
11.4.1 A Társaság fizetési feltételeinek – fizetési módok, határidők, késedelmes fizetés esetére alkalmazható szankciók – meghatározása minden esetben a felek között megkötendő szerződések kötelező tartalmi elemei, ezért annak részletes feltételrendszereit az általános szerződési feltételek, és az egyedi kereskedelmi szerződések tartalmazzák. A kereskedelmi szerződésekben a szerződő felek a jelen Üzletszabályzatban leírtaktól eltérő módon is rendezhetik a fizetés feltételeit, és megállapodhatnak a jelen Üzletszabályzatban nem szabályozott eltérő törvényes fizetési módban – például előre fizetésben – is.
11.4.2 A Társaság és szerződéses partnerei közötti pénzügyi elszámolás során a fizetés kizárólag banki átutalással történik.
11.4.3 A fizetés kötelezettje köteles a részére benyújtott számlát – feltéve, hogy a Felek az Eseti Szerződésben előre fizetésben nem állapodnak meg – a szállítási hónapot követően a kereskedelmi szerződésben meghatározott napon belül, a jogosult által a számlán megjelölt bankszámla számra történő átutalással kiegyenlíteni. A fizetést teljesítettnek kell tekinteni, amennyiben a jogosult bankszámláján a számla összegének megfelelő összeg a számlavezető bankintézet által jóváírásra kerül.
11.4.4 Késedelmes fizetés esetén kötelezett a jelen Üzletszabályzat 10.9.3. pontjában írtak szerint késedelmi kamatot köteles fizetni a jogosult részére.
11.4.5 A Társaság, mint villamos energia eladó a kereskedelmi szerződésben meghatározott vevői fizetési késedelme vagy más vevői súlyos szerződésszegés esetén jogosult a villamos energia szállításának azonnali hatályú felfüggesztését kezdeményezni, és
kötbért és/vagy kártérítést követelni, és/vagy azonnali hatállyal felmondani az Eseti Szerződést.
11.4.6 Amennyiben a felhasználó, mint vevő kikapcsolása nem volt jogszerű, a Társaság köteles a másik fél ezzel kapcsolatos kárait megtéríteni.
11.4.7 A fizetési késedelem esetén a fizetés jogosultja a jelen Üzletszabályzatban, illetve a kereskedelmi szerződésben meghatározottak szerint a másik fél által nyújtott pénzügyi biztosítékból kielégítést kereshet az értékesített villamos energia ellenértéke, a késedelmi kamatok, kötbér vagy a fizetési késedelemmel összefüggésben felmerült igazolt károk tekintetében.
11.4.8 A fizetési késedelemmel vagy más súlyos szerződésszegéssel okozott és a pénzügyi biztosíték által nem fedezett, minden igazolt kárt a kötelezett a Ptk. szabályai szerint köteles megtéríteni.
12. AZ ADATVÉDELEMRE VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK
A Társaság, mint adatkezelő elsődleges feladata, hogy meghatározza az általa kezelt természetes, valamint jogi személyekre, egyéb társaságokra vonatkozó személyes adatok körét, az adatkezelés módját, valamint biztosítsa az adatvédelem alkotmányos elveinek, az adatbiztonság követelményeinek érvényesülését, s megakadályozza a rendszerhasználói adatokhoz való jogosulatlan hozzáférést, az adatok megváltoztatását és jogosulatlan nyilvánosságra hozatalát, vagy felhasználását. A Társaság ennek megfelelően 7. számú mellékletként csatolt Adatkezelési Tájékoztatóval eleget tesz a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46 EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 Rendelet (Általános Adatvédelmi Rendelet, „GDPR”), valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 16. §-a szerinti előzetes tájékoztatási kötelezettségének. Jelen Üzletszabályzat elfogadásával a felhasználó kifejezetten elfogadja az Adatkezelési Tájékoztatót és az abban foglaltakat.
A Társaság biztosítja az üzleti titoknak minősülő adatok teljes körű védelmét, és megteremti ennek jogi feltételeit. E tevékenységén belül:
(a) a szerződéses partnerek által szolgáltatott, valamint a rendelkezésére álló adathalmazban elkülönítetten kezeli az üzleti titoknak minősülő bizalmas adatokat,
(b) meghatározza a beérkező adatok és információk biztonsági és minősítési fokozatait, valamint megteremti a nyilvánosságra kerülő adatokhoz való internetes hozzáférés műszaki és jogi feltételeit;
(c) biztosítja az adatok és információk archiválását, figyelemmel a megőrzési időtartamokra, a betekintési és felhasználási jogosultságokra;
(d) meghatározza a hozzáférésre jogosultak személyi körét (beosztását), valamint a hozzáférés terjedelemét;
(e) olyan titokvédelmi rendszert alakít ki, amely teljes egészében megalapozza az adat- és információs rendszer megsértőivel szemben polgári jogi, illetve büntető jogi szankciók alkalmazhatóságát.
A felhasználó adatai átadhatók:
(a) azoknak, akik a Társaság megbízása alapján, a leolvasást, a számlázást, a követelések kezelését, az ellenőrzést, a kivitelezést illetve az ügyfél-tájékoztatást végzik, illetve egyéb, a Társaság és a felhasználó közötti szerződés teljesítéséhez szükséges részfeladat ellátására vállalták;
(b) a számlázási és elszámolási jogviták rendezésére a Társaság megbízása alapján jogi képviselőnek, valamint jogszabály alapján jogosult szerveknek;
(c) a Hivatalnak, a hatáskörében foglalt feladatok teljesítése érdekében.
A felhasználó adatbiztonságára vonatkozó jogosultságai
12.4.1 Az adatvédelmi törvény alapján a felhasználó jogosult tájékoztatást kérni adatainak kezeléséről, valamint a kezelt személyes adataiba betekinteni, személyes adatainak helyesbítését kérni.
12.4.2 A Társaság köteles a tájékoztatási kérelem benyújtásától számított legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 25 napon belül írásban megadni a kért tájékoztatást.
A felhasználó jogorvoslati lehetősége
12.5.1 A felhasználó, amennyiben személyes adatainak kezelése kapcsán jogsérelem érte, a jogsérelemmel kapcsolatosan tájékoztatást kérhet. Amennyiben a kapott tájékoztatást nem tartja kielégítőnek, vagy érdemi tájékoztatást nem kapott, megilleti a tiltakozás joga, jogérvényesítési igényét bíróság előtt gyakorolhatja, valamint kezdeményezheti a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vizsgálatát.
12.5.2 A felhasználó jogainak megsértése esetén a Társasággal szemben bírósági úton jogorvoslattal élhet.
12.5.3 A Társaság a felhasználó adatainak jogellenes kezelésével vagy a technikai adatvédelem követelményeinek megszegésével okozott kárt köteles megtéríteni.
13. FOGYASZTÓVÉDELMI SZERVEZETEKKEL, ÉRDEKKÉPVISELETEKKEL VALÓ KAPCSOLATTARTÁS, VALAMINT A PANASZ ÜGYINTÉZÉS ELJÁRÁSRENDJE
A Társaság a termelőket, illetve a felhasználókat érintő kérdésekben rendszeres kapcsolatot tart a szerződéses partnerek, illetve a fogyasztók szövetségeivel, a helyi és országos fogyasztói érdekképviseleti szervezetekkel, önkormányzatokkal, társszervekkel annak érdekében, hogy
(a) a felhasználót érintő kérdésekben megismerje azok véleményét;
(b) tájékoztassa azokat a Társaság tervezett intézkedéseiről;
(c) visszajelzést adjon az érdekképviseletek által közvetített panaszok kivizsgálásának eredményéről.
A 13.1 pontban meghatározott testületekkel a kapcsolattartás konzultatív jellegű, tekintettel arra, hogy a testületek a villamosenergia-kereskedelmi ügyleteknek közvetlenül, vagy közvetetten nem résztvevői.
A Társaság az üzletszabályzatának módosítása előtt annak tervezetét az energetikai felhasználók érdekképviseleti szervezeteivel közvetlenül egyezteti, melynek során legalább húsz (20) napot biztosít az ilyen szervezeteknek a válaszadásra.
A szerződéses partner, felhasználó észrevételét, panaszát, egyéb igényét írásban juttatja el a Társasághoz, amit a Társaság igazolás ellenében vesz át. A beadvány beérkezését követő nyolc
(8) napon belül a Társaság megvizsgálja, hogy jogosult, illetve köteles-e a beadvánnyal érintett ügyben eljárni, kétség esetén az egyéb engedélyesekkel az eljárásra illetékes személyét tizenöt
(15) napon belül tisztázza. Az eljárásra való jogosultság vizsgálatának eredményéről a beadványt benyújtó felhasználót a Társaság haladéktalanul, írásban tájékoztatja. A beadványra a Társaság tizenöt (15) napon belül választ ad. A válaszadási határidőbe nem számít bele az illetékesség megállapítása érdekében egyéb engedélyessel lefolytatott egyeztetés időtartama, és a felhasználóval történt időpont egyeztetéstől az esetleges helyszíni vizsgálati időpontjáig eltelt időtartam. Az elektronikus úton, telefonon vagy személyesen benyújtott panaszt egyedi ügyszámmal ellátott jegyzőkönyvben, vagy feljegyzésben kell rögzíteni. Telefonos bejelentés esetén az egyedi ügyszámot a felhasználóval közölni kell.
A Társaság a felhasználók beadványait, panaszait az elévülési határidő végéig, visszakereshető módon megőrzi.
Ha a fogyasztók társadalmi érdekképviseleti szerve és a Társaság között a felhasználót érintő vitás ügyben egyezség nem jött létre, annak létrehozására, vagy döntésért a felek kötelesek a vitás ügyet a Hivatal illetékes szervéhez terjeszteni.
A kapcsolattartás rendjét, valamint a vitatott kérdések, panaszok elintézésének rendjét az egyes kereskedelmi partnerekkel kötött szerződések fentiektől eltérően rögzíthetik. A kapcsolattartás rendje függ az egyes ügyletek típusától, szerződő (hazai, vagy külföldi) partnertől.
A Társasággal szemben felmerült jogviták rendezésének módját a megkötött szerződések szabályozzák.
A Társaság a fogyasztóvédelmi szervezetekkel hivatalos kapcsolatot tart a regulációval, árszabályozással, ellátásbiztonsággal és más szakmai kérdésekkel összefüggésben. Az engedélyeseket és más rendszerhasználókat, valamint a fogyasztókat érintő kérdésekről, intézkedésekről a Társaság rendszeres tájékoztatást ad.
14. ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODA
A Társaság, a VET és a Vhr. rendelkezéseinek megfelelően ügyfélszolgálatot működtet. A Társaság a felhasználók bejelentéseinek intézésére, panaszainak kivizsgálására és orvoslására, valamint a felhasználók tájékoztatása céljából a kapcsolattartást szóbeli és írásbeli ügyintézés keretében biztosítja az alábbi elérhetőségeken. A Kereskedő a jogszabályokban előírt, az ügyfélszolgálatán teljesítendő közzétételi, tájékoztatási kötelezettségét elektronikus eszköz útján is teljesítheti.
Az állandó ügyfélszolgálati iroda elérhetősége: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx x. 6-12.
Tel: +36-1/000 0000 Fax: +36-1/000 0000
Az állandó ügyfélszolgálati iroda nyitva tartása Hétfő: 900 órától 1700 óráig
Keddtől péntekig: 900 órától 1700 óráig
A Társaság a 14.2-14.3 pontokban meghatározott adatokat érintő változásról – legalább a tervezett változást megelőző 30 nappal korábban – tájékoztatja a felhasználókat, valamint a Hivatalt.
A munkaszüneti napok miatti eltérő nyitvatartást a Társaság legalább 30 nappal az adott munkahét kezdete előtt a Hivatal számára bejelenti, továbbá honlapján és ügyfélszolgálatán közzéteszi.
A állandó ügyfélszolgálati iroda fenti telefonszámán és elektronikus levelezési címén a felhasználóknak lehetőségük van a személyes ügyintézés időpontját előzetesen lefoglalni.
A Társaság az állandó ügyfélszolgálati irodájában biztosítja a bankkártyás fizetés lehetőségét, továbbá szerződő partnerei számára a pénzforgalmi jelzőszámának feltüntetésével készpénz- átutalási megbízást tart rendelkezésre.
A Társaság honlapján közzéteszi a szolgáltatási területén működő, az épületek energetikai jellemzőinek tanúsítását végző energetikai tanúsítók, valamint az energetikai auditálást végző személyek és szervezetek, továbbá a szolgáltatási területén működő, energetikai fogyasztói tanácsadó vagy érdekvédelmi szervezetek elérhetőségét, az energiahatékonyságot javító intézkedések, programok hozzáférhetőségét.
A Társaság az energiahatékonysággal kapcsolatban tájékoztatást és tanácsadást nyújt a felhasználók számára, amely segíti a felhasználók tudatos energiafogyasztási szemléletének kialakítását, gyakorlatias és hasznos információkat tartalmaz az egyes fogyasztói célcsoportok által kivitelezhető energiamegtakarítási lehetőségekről és a beruházásokhoz elérhető támogatási konstrukciókról.
Ezen túmenően a Hivatal az energiafogyasztók és a piaci szereplők részére az energiahatékonysági és energiamegtakarítási módszerekről, valamint az energiahatékonysággal kapcsolatos pénzügyi és jogi keretekről szóló tájékoztatást elektronikus úton, rendszeresen frissülő honlapon (a továbbiakban: energiahatékonysági tájékoztató honlap) biztosítja. Az energiahatékonysági tájékoztató honlap elérhetősége: xxx.xxxxx.xxxx.xx
II. RÉSZ: ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK AZ EGYETEMES SZOLGÁLTATÁSRA NEM JOGOSULT FELHASZNÁLÓKKAL KÖTENDŐ TELJES ELLÁTÁS ALAPÚ HATÁROZOTT IDEJŰ VILLAMOSENERGIA ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSEKRE
Az Üzletszabályzat jelen II. része tartalmazza a Társaság, mint Xxxxx által az egyetemes szolgáltatásra nem jogosult fogyasztóval (jelen fejezet tekintetében a továbbiakban „Vevő” vagy „Fogyasztó”) kötött egyedi szerződések alapján nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó általános szerződési feltételeket („ÁSZF”). Amennyiben az Üzletszabályzat jelen II. része nem tartalmaz eltérő rendelkezéseket, az Üzletszabályzat I. részében xxxxxxxxxxxxxxx is irányadók a Vevővel kötendő szerződésekre.
Az Eseti Szerződés mintáját az Üzletszabályzat 4. sz. melléklete tartalmazza.
15. FOGALOM MEGHATÁROZÁSOK
Az ÁSZF-ben használt, és külön nem definiált fogalmak alatt a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény („VET”), valamint a VET egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 273/2007. (X. 19.) Kormányrendelet („Vhr”), továbbá az egyéb kapcsolódó jogszabályok, valamint a villamosenergia-ellátási szabályzatok, – különösen a Kereskedelmi Szabályzat és az Átviteli Rendszerirányító Üzletszabályzata – által meghatározott fogalmakat kell érteni.
16. AZ ÁSZF CÉLJA, JOGI JELLEGE, TARTALMA
16.1. A Felek közötti jogviszonyt általános jelleggel, a Ptk. 6:77. §-ban meghatározott minőséggel jelen Üzletszabályzat általános szerződési feltételei, különös jelleggel pedig az Eladó és a Vevő között létrejött Határozott Idejű Villamos-energia Adásvételi Szerződés (a továbbiakban: „Eseti Szerződés”) szabályozza. Az ÁSZF az Eseti Szerződés részét képező, azt kiegészítő általános szerződési feltételrendszer, melynek célja a szerződő Felek közötti jogviszony azon elemeinek szabályozása, amelyeket az Eseti Szerződés nem vagy nem kellő részletességgel szabályoz. Az ÁSZF a Felek között létrejött minden Eseti Szerződés lényegi tartalmi eleme, annak elválaszthatatlan melléklete, hatálya mindenben az Eseti Szerződéshez igazodik. Az Eseti Szerződés – a jogszabályok és a Kereskedelmi Szabályzat szerinti – teljes ellátás alapú villamos energia adásvételi szerződésnek minősül. Felek minden adásvétel során, az Eseti Szerződésben kötelesek meghatározni a villamos energia mennyiségre, valamint a szerződéses árra vonatkozó adatokat.
16.2. Az Eseti Szerződés csak az alábbi feltételek együttes fennállása esetén lép hatályba:
a) Vevő az ellátási időszak tekintetében nem rendelkezik az ellátását biztosító érvényes és hatályos egyetemes szolgáltatási, vagy villamos energia kereskedelmi szerződéssel;
b) teljes villamos energia fogyasztásához szükséges villamos energia mennyiséget és az ehhez tartozó teljesítményt az Eladótól vásárolja meg;
c) Vevő az Eseti Szerződésben vállalja, hogy az Eladó által megjelölt mérlegkörbe belép, és mérlegkör tagságát az Eseti Szerződés időbeli hatálya alatt fenntartja.
d) Vevő az Elosztó Hálózati Engedélyessel kötött hálózati csatlakozási és hálózathasználati szerződéssel, valamint a vonatkozó előírásoknak megfelelő villamos energia mérőberendezéssel rendelkezik.
17. AZ ESETI SZERZŐDÉS TÁRGYA ÉS IDŐBELI HATÁLYA
17.1. Az Eseti Szerződés a Felek cégszerű aláírásával lép hatályba, és az Eseti Szerződésben meghatározott időszakra szól, kivételt képez az az eset, ha az Eseti Szerződés időbeli hatálya a jelen ÁSZF rendelkezései szerint határozatlan időbeli hatályúvá válik.
17.2. Amennyiben az Eseti Szerződés határozott időre szól és a Vevő – vagy megbízásából az ÁSZF 30.3. pontjában meghatározott Új Kereskedő – nem jelenti be az Eladó felé a kereskedőváltást, és a Felek korábbi megállapodása alapján az Eseti Szerződés vonatkozásában az ÁSZF 29.3 valamint 30.5. pontjában foglalt határidők nem alkalmazandók, úgy az Eladó jogosult az Eseti Szerződés lejárati napját megelőzően legkorábban 60 nappal, legkésőbb az Eseti Szerződés lejárati napját megelőző 30 nappal ajánlatot küldeni a Vevő részére, melyben megjelöli az Eseti Szerződés hatályban tartásának feltételeit, így különösen a szolgáltatott energia árát. Amennyiben az Eladó nem küld ajánlatot a Vevő részére, az Eseti Szerződés megszűnik az abban megjelölt lejárati nappal. A Vevő az Xxxxx által küldött ajánlatot a kézhezvételétől számított 15 napon belül jogosult az Eladó részére megküldött írásbeli nyilatkozatával elutasítani, mely esetben a Felek közötti Eseti Szerződés az abban megjelölt lejárati nappal arra tekintet nélkül szűnik meg, hogy a Vevő kötött-e villamosenergia-adásvétel szerződést Új Kereskedővel, vagy sem. Az Eladó az ajánlatot, valamint a Vevő az ajánlat elutasítására vonatkozó nyilatkozatát elektronikusan is megküldheti a 36.6. pontban írt módokon. Amennyiben a Vevő az Eladó Xxxxx Szerződés hatályban tartása tekintetében megtett ajánlatát a 15 napos határidőn belül nem utasítja el, és az Eseti Szerződés szerinti szolgáltatást az Eseti Szerződés lejáratát követő 30 napon belül igénybe veszi, úgy az Eseti Szerződés a Vevő ráutaló magatartása révén az Eladó ajánlatában írtakkal módosítva határozatlan időre hatályban marad. Amennyiben az Eladó az ajánlatában másként nem rendelkezik, az Eseti Szerződés
• tekintetében a villamos energia, és az Eladó által nyújtott egyéb szolgáltatások ellenértékének az ajánlatban megjelölt ellenérték minősül;
• írásban közölt rendes felmondással 30 napos felmondási idővel bármelyik Fél által megszüntethető.
17.3. Az Eseti Szerződés tárgya villamosenergia-adásvétel. Az Eseti Szerződés aláírásával Eladó kötelezettséget vállal a Vevő által megrendelt villamosenergia-mennyiség leszállítására, a lekötött villamos teljesítménynek a teljesítés helyén történő biztosítására. A Vevő kötelezettséget vállal a lekötött és leszállított villamos-energia átvételére és ellenértékének megfizetésére.
18. A TELJESÍTÉS HELYE ÉS IDEJE
18.1. Az Eladó villamosenergia-szállítási és átadási kötelezettségeinek teljesítési helye a magyar villamos energia rendszer átviteli hálózata, a teljesítés ideje megegyezik az Eseti Szerződésben foglalt szállítási időszakra megállapított határidővel.
18.2. Az Eladó által szállított villamos energiát szerződésszerűen átadottnak kell tekinteni amennyiben az Eladó az Eseti Szerződés rendelkezései szerint a Vevő mindenkori igényének megfelelő mennyiségű villamos energiát az átviteli hálózat valamely átadás- átvételi pontján betáplálta. A megfelelő mennyiségű villamos energia átviteli hálózatba
történő betáplálásáról a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: „Átviteli Rendszerirányító”) igazolást adhat ki.
18.3. A villamos energia továbbítása a Vevő csatlakozási pontjáig a Vevő hálózati csatlakozási és hálózathasználati szerződése szerint az Átviteli Rendszerirányító és a területileg illetékes elosztó hálózati engedélyes (a továbbiakban: „Elosztó”) feladata. Amennyiben az Eladó nem biztosította az Eseti Szerződés szerint a megfelelő mennyiségű és minőségű villamos energia betáplálását a villamos energia rendszerbe, köteles az Átviteli Rendszerirányítóval elszámolni, és viselni a szükséges kiegyenlítő villamos energia költségét, valamint a szerződésszegéséből származó további károkat a polgári jog általános szabályai szerint megtéríteni. Eladónak az Eseti Szerződés teljesítésének vonatkozásában a fentieken túlmenően további felelőssége nincs a Vevővel szemben.
18.4. Eladó kötelezettséget vállal arra, hogy ha a hálózathasználattal kapcsolatosan, bármilyen jellegű vita merül fel az Átviteli Rendszerirányító, illetve az Elosztó és a Vevő között, akkor minden tőle telhetőt megtesz a Vevő érdekeinek képviselete és érvényesítése érdekében.
19. A SZOLGÁLTATOTT ENERGIA MINŐSÉGE
A szolgáltatott energia minőségi jellemzőit az MSZ EN 50160 Magyar szabvány figyelembevételével az Elosztóval kötött hálózathasználati és hálózati csatlakozási szerződés rögzíti. A Vevővel szerződött villamos energia eljuttatása a felhasználási helyig az Elosztó feladata, ezért a Társaság az ebből eredő minőségi hibáért nem vállal felelősséget. Kizárja a Társaság a mennyiségi hibáért a felelősségét, mely nem abból ered, hogy betáplálással kapcsolatos kötelezettségeit elmulasztotta. A villamosenergia-szolgáltatás kimaradásának, szünetelésének ideje alatt át nem vett villamos energia mennyiségére vonatkozóan a Vevő nem köteles díjat fizetni.
20. EGYÜTTMŰKÖDÉS, TÁJÉKOZTATÁSI KÖTELEZETTSÉG
20.1. Eladó köteles a Vevő érdekeit képviselni a Vevő ellátásában résztvevő többi engedélyessel szemben, hatályos jogszabályokban, valamint az Üzemi Szabályzatban és a Kereskedelmi Szabályzatban előírt módon, a Vevő által adott felhatalmazás szerinti mértékig.
20.2. Az Eladó az Eseti Szerződés megkötése, és annak módosítása során tájékoztatja a Vevőt a jelen Üzletszabályzat 14.6. pontjában felsorolt személyek és szervezetek elérhetőségéről, illetve az ott írt intézkedések, programok hozzáférhetőségéről.
20.3. Az Eladó a Vevő kérésére átadja a Vevő számlázási és fogyasztási adatait a Vevő által megjelölt energiahatékonysági szolgáltató részére. A Vevő kérelmét írásban, teljes bizonyító erejű magánokirati formában nyújthatja be az Eladónak, megjelölve abban az átadni kért adatokat, és az energiahatékonysági szolgáltató nevét, címét, elektronikus levélcímét. Az Eladó az igényelt adat fogyasztási és számlázási adatok közül azokat adja át az energiahatékonysági szolgáltató számára, amely rendelkezésére áll. Az Eladó az adatokat – választása szerint – elektronikus levélben, vagy postai úton küldi meg az energiahatékonysági szolgáltatónak, a Vevő kérelmének kézhezvételétől számított tizenöt (15) napon belül, és erről egyidejűleg tájékoztatja a Vevőt.
21. A HATÁROZOTT IDEJŰ VILLAMOS ENERGIA IGÉNY ÉS TELJESÍTMÉNY ADATOK
21.1. A Vevő által szolgáltatott éves villamos energia adatokat az Eseti Szerződés 1. sz. melléklete tartalmazza.
21.2. A Vevő kötelezettséget vállal arra, hogy az Eseti Szerződésben előírt adatokat a legjobb tudása és szándéka szerint és a lehető legpontosabban adja meg az Eladónak.
21.3. Vevő kötelezettséget vállal az általa az Eseti Szerződésben adott időszak tekintetében megadott teljes várható fogyasztás („Szerződött Mennyiség” vagy „Mértékadó Éves Fogyasztás”) Eseti Szerződésben meghatározott hányadának megvásárlásra és felhasználására, és tudomásul veszi, hogy ezen mennyiség szerződéses vételárát akkor is köteles megfizetni, ha azt nem használja fel (take-or-pay, a továbbiakban „TOP Szankció”). A TOP Szankció attól függetlenül alkalmazandó, hogy a Vevő a Szerződött Mennyiség Eseti Szerződésben meghatározott minimális hányadát neki felróható, vagy más okból nem vette át, tehát objektíve alkalmazandó jogkövetkezmény. A TOP Szankció alkalmazás ellen a Vevő kimentési okként kizárólag Vis Maiorra hivatkozhat. A TOP Szankció alkalmazása mellett, amennyiben arra jelen Üzletszabályzat lehetőséget biztosít, a Társaság jogosult további kötbérkövetelést támasztani.
21.4. Amennyiben a Vevő az Eseti Szerződésben meghatározott adatokhoz képest a rögzített teljesítmény igénybevételének jellegét, vagy a Szerződött Mennyiséget – az alább definiált – Tolerancia Sáv mértékét meghaladó mértékben meg kívánja változtatni, köteles erről az Eladót, a változtatás napját legalább harminc (30) nappal megelőzően írásban értesíteni a jelen Üzletszabályzat 36.6 pontja szerinti közlési módok bármelyikén, és az Eseti Szerződés közös megegyezéssel történő módosítását kezdeményezni. A Vevő az Eseti Szerződés aláírásával jogosultságot szerez az általa megadott teljes várható fogyasztási mennyiségnek az Eseti Szerződésben meghatározott egységáron történő megvásárlására. Többletfogyasztás esetén a többletfogyasztás díja az Eseti Szerződés megszűnésének időpontját tartalmazó naptári hónapot megelőző tizenegy (11) naptári hónap tekintetében az átviteli rendszerirányító által a Mérlegkörre alkalmazott, és annak eltérései alapján adódó felszabályozási kiegyenlítő energia egységárának átlaga. Amennyiben az Eseti Szerződés időbeli hatálya nem haladja meg a tizenegy (11) hónapot, úgy a többletfogyasztás díjának megállapítása során a Felek az Eseti Szerződés hatálybalépésnek időpontjától a megszűnésének időpontját tartalmazó naptári hónapot megelőző hónap végéig eltelt időtartamot veszik alapul. Jelen pont alkalmazásának nincs helye, amennyiben a Felek az Eseti Szerződésben az ÁSZF 21.3. pontjának alkalmazásától eltekintenek, és a Szerződött Mennyiség átvételére a Vevő nem köteles, illetve nem határoztak meg maximális vagy minimális fogyasztási korlátot („Tolerancia Sáv”).
21.5. Ha a felek az Eseti Szerződésben a Szerződött Mennyiség átvételére vonatkozóan átadás- átvételi kötelezettségben állapodnak meg, az Eladó jogosult a maximális Szerződött Mennyiséget meghaladó mennyiségű villamosenergia átvételéhez (felülvételezés) kapcsolódóan pótdíj felszámítására, amely a többlet fogyasztásért a villamosenergia nettó egységárán felül fizetendő többletdíj és a szolgáltatás ellenértékének minősül, ami ÁFA fizetési kötelezettséget von maga után. Az Eseti Szerződés ellenkező rendelkezésének hiányában a maximális Szerződött Mennyiség megegyezik a Szerződés
szerinti szerződött mennyiség 110%-ával, a felülvételezési pótdíj összege pedig a különbözet mértékének adott időszakra vonatkozó a magyar szervezett villamosenergiapiac (HUPX) másnapi aukciós piacának publikált órás egységárainak adott szállítási hónapra vonatkozó számtani átlagárával. Az Eseti Szerződés ellenkező rendelkezésének hiányában az Eladó jogosult a a havi szerződött mennyiségek összegétől való eltérést vizsgálni és havonta utólag elszámolni a Vevővel az adott hónapora vonatkozó eltérés tekintetében azzal, hogy az Eseti Szerződésben meghatározott havi mennyiség hiányában a havi szerződött mennyiség megegyezik a Vevő által rendelkezésre bocsátott jelleggörbe és addicionális információk, valamint az Eseti Szerződés szerinti szerződött mennyiség alapján az adott hónapra arányosított mennyiséggel, ennek hiányában az elosztói üzleti profil és a szerződött mennyiség alapján az adott hónapra arányosított mennyiséggel. A jelen pont szerinti pótdíjat az Eladó a Vevő felróhatóságától függetlenül jogosult felszámítani és kiszámlázni a Vevő részére, a Vevő pedig köteles azt megfizetni az Eladó részére.
22. SZÁLLÍTÁSRA VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK
22.1. Az Eseti Szerződés tekintetében a szerződéses mennyiség szállítását az összekapcsolt magyar villamos energia rendszerre irányadó szabályok – mindenekelőtt a Kereskedelmi Szabályzat, az Üzemi Szabályzat és az Átviteli Rendszerirányító utasításai – szerint kell lebonyolítani.
22.2. A szállított villamos energia mérésére és annak igazolására a vonatkozó jogszabályok, a Kereskedelmi Szabályzat, valamint az Üzemi Szabályzat rendelkezései irányadók. A Vevő villamos energia vételezésének elszámolási mérését az Átviteli Rendszerirányító, illetve az Elosztó végzi.
23. A SZERZŐDÉSES ÁR
23.1. Az értékesített villamos energia vételárát, azaz a szerződéses árat (a továbbiakban:
„Szerződéses Ár”) a Felek az Eseti Szerződésben határozzák meg. Amennyiben az Eseti Szerződésben a Szerződéses Ár spot indexálással került meghatározásra és bármilyen okból a spot indexált ár legalább 3 (három) egybefüggő munkanapon keresztül nem elérhető (pl. piacösszeomlás), az Eladó jogosult ezen időszakra a Szerződéses Árat a MAVIR kiegyenlítő energia felszabályozási egységárán kiszámlázni a Vevő felé.
23.2. A Szerződéses Ár nettó díj, mely nem tartalmazza sem az általános forgalmi adót, sem a jövedéki adót. A Szerződéses Ár nem tartalmazza továbbá a rendszerhasználati díjakat; amennyiben az Eseti Szerződés eltérően nem rendelkezik, az EKR Díjat; a VET 147. §- ában meghatározott pénzeszközöket; valamint a 63/2016. (XII. 28.) NFM rendelet alapján meghatározott pénzeszközök díját; továbbá jogszabályok alapján esetlegesen felmerülő egyéb adókat, illetékeket, díjakat, járulékokat, felárakat és költségeket.
23.3. Amennyiben az Eladó az Eseti Szerződés teljesítésével összefüggésben új adó, illeték, díj, járulék, felár vagy egyéb költség megfizetésére vagy a Vevőtől történő beszedésére köteles vagy az Eladó egyéb – az Eseti Szerződés aláírásakor még nem létező - pénzügyi kötelezettség, illetve teher megfizetésre vagy a Fogyasztótól történő beszedésére köteles, a Fogyasztó fizetési kötelezettsége kiterjed ezen adó, illeték, díj, járulék, felár vagy egyéb költség és/vagy pénzügyi teher összegére is – a vonatkozó jogszabályok által lehetővé
tett mértékben és módon, azokat az Eladó jogosult a Vevőre tovább hárítani és a Vevővel szemben azokat érvényesíteni.
23.4. Az Eseti Szerződés minden módosítása és kiegészítése csak írásos formában, és mindkét Fél cégszerű aláírásával történhet. Kivételt képez az az eset, ha Társaság az Eseti Szerződést jelen Üzletszabályzatban meghatározottak szerint egyoldalúan módosítja. Az Eladó, figyelemmel a 23.8 pontban írtakra is, jogosult – a Hivatal jóváhagyásával – az Üzetszabályzatot, beleértve az Üzletszabályzat jelen II. részében foglalt feltételeit, így az Eseti Szerződést is, egyoldalúan módosítani.
23.5. Az Eladó, figyelemmel a 23.8 pontban írtakra is, – arra való tekintet nélkül, hogy az Eseti Szerződésben az energiadíj forint pénznemben került meghatározásra – a Szerződéses Ár körében az energiadíjat különösen, de nem kizárólag abban az esetben jogosult egyoldalúan módosítani, ha a tárgyhónap utolsó napján irányadó EUR/HUF MNB középárfolyam („Aktuális Árfolyam”) több, mint öt százalékkal (5 %-al) meghaladja az Eladó Vevő által elfogadott ajánlatában vagy az Eseti Szerződésben feltüntetett EUR/HUF árfolyamot („Bázis Árfolyam”). Ebben az esetben a módosított energiadíj az Aktuális Árfolyam és a Bázis Árfolyam hányadosának az elfogadott ajánlatban, illetőleg az Eseti Szerződésben meghatározott energiadíj szorzataként kerül megállapításra:
Módosított energiadíj = (Aktuális Árfolyam / Bázis Árfolyam) x szerződéses energiadíj
23.6. Az ellenérték módosítása nem automatikus, a módosított ellenérték alkalmazásához a Társaság ilyen tartalmú döntése, a jelen Üzletszabályzatban meghatározott eljárásrend betartása szükséges, azzal kapcsolatban a Vevő jelen Üzletszabályzatban meghatározott jogait gyakorolhatja. A módosított energiadíjat az Eladó első alkalommal a tárgyhónap vonatkozásában esedékessé vált ellenérték tekintetében érvényesítheti, az arról kiállított részszámlán már a módosított energiadíj feltüntetésével.
23.7. Amennyiben az Aktuális Árfolyam a tárgyhónap utolsó napján nem több, mint öt százalékkal (5%-al) haladja meg a Bázis Árfolyamot, vagy a Bázis Árfolyamnál alacsonyabb, az Eladó – az energiadíj korábbi módosítására tekintet nélkül, a Vevő előzetes értesítése nélkül – az elfogadott Ajánlatban, illetve az egyedi villamos energia adásvételi szerződésben meghatározott energiadíjat köteles a tárgyhónap vonatkozásában alkalmazni.
23.8. Az Üzletszabályzat jelen II. részében foglalt ÁSZF Xxxxx által egyoldalúan módosítható feltételeinek – ideértve különösen az ár módosítását – módosítása esetén az Eladó a módosítás hatálybalépését megelőzően legalább tizennégy (14) nappal ügyfélszolgálatán és honlapján közzéteszi a módosítást, valamint a tervezett módosítás tartalmáról és az érintett Vevőket megillető felmondás lehetőségéről az érintett Vevőket írásban értesíti az Üzletszabályzat 36.6. pontja szerinti közlési módok bármelyikén. Amennyiben a Vevő az előzőek szerinti tájékoztatásról a jelen Üzletszabályzat 36.6 pontja szerinti kézbesítési időponttól számított 15 (tizenöt)naptári napon belül írásban nem mondja fel a határozatlan időtartamra kötött Eseti Szerződést, a tervezett módosítás elfogadottnak tekintendő a Vevő részéről. A felmondásra az Üzletszabályzat 29. pontjában foglaltak az irányadók. Amennyiben az Eseti Szerződés időbeli hatálya határozott időtartamra szól, a Vevő a fenti tájékoztatás átvételétől számított 15 (tizenöt) naptári napon belül jogosult
írásbeli válaszában elutasítani a módosítás alkalmazását, mely esetben a módosítás nem lép hatályba. A Vevő írásbeli elutasításának hiányában a módosítása elfogadottnak tekintendő. Amennyiben a Vevő a módosítását a fenti határidőn belül megtett nyilatkozatával elutasítja, úgy az Eladó jogosult a határozott időtartamra szóló Eseti Szerződést e nyilatkozat kézhezvételét követő hatvan (60) napon belül minden további feltétel, vagy indokolási kötelezettség nélkül 15 (tizenöt) napos felmondási idő alkalmazása mellett írásban felmondani.
23.9. Az Eseti Szerződés eltérő rendelkezése hiányában, amennyiben az indexált áras Vevő az Eseti Szerződés fennállása alatt egy adott napon 20%-nál nagyobb mértékben többet vagy kevesebbet fogyaszt mint az előző hét azonos napja szerinti fogyasztása, és az ilyen többlet- vagy csökkentett mértékű felhasználási igényét nem jelzi előre az Eladó részére, az Eladó jogosult a különbözet szerinti mennyiséget kiegyenlítő energia egységáron elszámolni a Vevő felé.
23.10. Amennyiben a Felek az Eseti Szerződésben, vagy külön íven szövegezett fizetési megállapodásban úgy egyeznek meg, hogy a felhasználási helyen felhasznált villamos energia ellenértékét, és az Egyéb Költségeket a Vevő helyett a Vhr. 1. § (1) bekezdés 2a. pontja szerinti fizető teljesíti az Eladónak, úgy az Eseti Szerződésből eredő követelések tekintetében az Eladóval szemben a Vevő és a fizető egyetemlegesen felelnek.
23.11. A Társaság a Vevő írásbeli kérésére, részére legalább egy, több zónaidős és rugalmas árszabást is biztosít. A Társaság a honlapján, valamint az ügyfélszolgálatán tájékoztatja a felhasználót a több zónaidős és rugalmas árszabást tartalmazó szerződés lehetőségéről, költségéről, kockázatáról, szükség esetén távlehívásra alkalmas fogyasztásmérő berendezés felszerelésének kötelezettségéről.
23.12. Amennyiben az Eseti Szerződés szerint a Szerződéses Ár az EKR Díjat nem tartalmazza, a Vevő 2022. január 1. napjától kezdődően EKR Díj jogcímen átalány jelleggel további díjtételt köteles fizetni az Eladó részére a jelen pontban meghatározottak szerint.
Az Eladó, mint az energiahatékonyságról szóló 2015. évi LVII. törvény (a továbbiakban:
„Enhat. tv.”) szerinti energiahatékonysági kötelezetti rendszer (a továbbiakban: „EKR") kötelezettje jogosult a Vevővel szemben érvényesíteni az Eladó által teljesítendő energiahatékonysági járulékfizetési kötelezettség Vevő villamosenergia felhasználására eső arányos részét. Az ilyen módon teljesítendő díjfizetési kötelezettség alapja a tárgyi naptári évre vonatkozó, Enhat. tv. 15. § (1) bekezdésében meghatározott megtakarítási százalék és a tárgyi naptári évre vonatkozó energiahatékonysági járulék Enhat. tv. szerinti mértékének szorzata (a továbbiakban: „EKR Összetevő”). A Vevő által fizetendő átalánydíj (a továbbiakban: „EKR Díj”) megegyezik az EKR Összetevő és az Eseti Szerződés szerinti villamos energia energiamennyiség (szerződéses volumen) szorzatával. A tárgyi naptári évben fizetendő EKR Díj 1/12-ed része havonta, önálló tételként, a Szerződéses Árat tartalmazó számlában kerül kiszámlázásra. Az EKR Díj fizetési határideje megegyezik a Szerződéses Árra vonatkozó fizetési határidővel. Az Eladó nem köteles a Vevőnél esetlegesen megképződött energiahatékonysági megtakarítás átvételére azzal, hogy e tekintetben a Vevő vállalja, hogy amennyiben ilyen megtakarítás az Eseti Szerződés hatálya alatt képződik, arra vonatkozóan az Eladó részére elsőbbségi jogot
biztosít. Amennyiben a Vevő az Enhat tv.-ben írtaknak megfelelő energiahatékonyság- javító beruházást vagy intézkedést hajt végre, arról köteles tájékoztatni az Eladót. Ezt követően a Felek egyeztetést kezdeményeznek, mely során együttműködnek a Vevő által teljesített energiamegtakarításnak az EKR-ben való érvényesítése érdekében. Az Eladó jogosult a Xxxxx.xx. esetleges módosításából, vagy az Eladót mint villamos energia kereskedői engedélyest a energiahatékonysági kötelezettségi rendszer tekintetében kötelező egyéb jogszabályból fakadó kötelezettségeit a Vevő felé érvényesíteni a mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezések keretei között.
Jelen 23.12. pontban írt rendelkezések a 2022. január 1. napját megelőzően megkötött, és a jelen ÁSZF hatálya alá eső Eseti Szerződések vonatkozásában is irányadók.
23.13. Amennyiben a Vevő az Eseti Szerződés fennállása alatt a fogyasztási helyen háztartási méretű kiserőművet üzemeltet és ennek kapcsán saját fogyasztását meghaladó mértékben villamos energiát táplál be a közcélú hálózatba, a betáplált villamos energiát az Eladó átveszi. Ebben az esetben az elszámolás tekintetében a Felek az elszámolási időszakra vonatkozó szaldó elszámolást alkalmaznak, amelynek eredményét az Eseti Szerződés szerinti szerződéses egységár 20 %-án (húsz százalékán) számolják el egymással az elszámoló számla kiállítását követően a Vevő által megfelelően kiállított számla Eladó részére történő benyújtása ellenében (tehát nem automatikusan) azzal, hogy a mennyiség tekintetében az elszámoló számlában foglaltak az irányadók és a különböző elszámolási időszakra vonatkozó többlet betáplálások mennyisége, illetve elszámolása nem vonható össze, azok kizárólag elszámoló számlánként érvényesíthetők az Eladó felé.
23.14. A fogyasztásmérő berendezés hibás mérése esetén az hibás fogyasztásmérő berendezés által mért adatok számlázás alapjául nem szolgálhatnak, ebben az esetben az elszámolás és számlázás alapjául szolgáló mennyiséget a területileg illetékes hálózati engedélyes köteles megállapítani az üzletszabályzatában foglaltak szerinti korrekciós mechanizmus alapján. A korrekció összegét a Vevő köteles viselni, az Eladó azt jogosult tovább számlázni a Vevő felé. Az így korrigálta Xxxxx által megküldött korrekciós számla ellenértékének meg nem fizetése a Vevő súlyos szerződésszegésének minősül és megalapozhatja az Eladó azonnali hatályú rendkívüli felmondási jogát. Ha a hibás mérés miatt a Vevőt visszatérítés illeti meg, az Eladó – a területileg illetékes hálózati engedélyes írásbeli értesítését követően – intézkedik a visszatérítendő villamos energia vételárának a Vevő Eseti Szerződésben feltüntetett bankszámlájára történő 8 napon belül történő átutalásáról, feltéve, hogy a Felek előzetesen nem állapodtak meg annak a Vevő esetleges tartozásába történő beszámítás útján történő megfizetéséről. Ilyen esetben a rendszerhasználati díjakat azon engedélyes írja jóvá vagy fizeti vissza a Vevő részére, amelyik azt kiszámlázta.
24. A SZÁMLA TARTALMA, FIZETÉSI FELTÉTELEK
24.1. A Társaság a Fogyasztó részére az alábbi típusú számlákat állítja ki:
a) profilos Fogyasztó esetén részszámlát az elszámolási időszakon belül havonta, statisztikai elemzés (becslés), vagy az Elosztó, illetőleg az Átviteli Rendszerirányító üzletszabályzata szerinti adatszolgáltatás (profil) alapján megállapított Mértékadó Éves Fogyasztás egy tizenketted (1/12) részének megfelelő villamosenergia- mennyiség vonatkozásában. Profilos Fogyasztó esetén nem alapulhat a részszámla
statisztikai elemzéssel megállapított villamosenergia-mennyiségen, ha az adott időszakban sor kerül a fogyasztásmérő-berendezés Xxxxxxx általi leolvasására, vagy a Fogyasztó bejelenti a mérőállást az Elosztónál;
b) elszámoló számlát az elszámolási időszak vonatkozásában az elszámolási időszak kezdő és záró mérőóra állása közötti tényleges fogyasztás alapján;
c) végszámlát az Eseti Szerződés megszűnése esetén a szerződés megszűnésének napjára.
24.2. Az Eladó profilos Fogyasztó esetén részszámlát, távlehívható fogyasztásmérő- berendezéssel vagy okosmérővel rendelkező fogyasztó esetén elszámoló számlát (a továbbiakban együttesen: „számla”) bocsát ki. Az Eladó köteles a számlán és/vagy az ahhoz csatolt dokumentumban a Vhr. 21/A. §-ában írt adatokat feltüntetni. Az Eseti Szerződés eltérő rendelkezése hiányában Eladó, legkésőbb a szállítási hónapot követő hónap ötödik (5.) munkanapjáig, esedékes havi számláját – az Eseti Szerződésben meghatározott címekre – a Vevőnek az Üzletszabályzat 36.6. pontja szerinti közlési módok bármelyikén megküldi. A profilos Fogyasztó esetén az éves elszámoló számlát a Társaság az elszámolási időszakot követően akkor bocsátja ki, amikor a teljes elszámolási időszak tekintetében rendelkezik az éves elszámoló számla elkészítéséhez szükséges adatokkal. A havi számla a Vevőnek a szállítás hónapjában felhasznált villamos-energia felhasználása alapján az Eseti Szerződésben és a jelen ÁSZF-ben meghatározottak szerint képzett Szerződéses Árat, valamint a tételesen feltüntetett Egyéb Költségeket tartalmazza. Vevő a számlát az Eseti Szerződésben meghatározott határidőben köteles megfizetni a számlán megjelölt bankszámlaszámra történő átutalással.
24.3. Abban az esetben, ha az Egyéb Költségek valamelyik tétele az esedékes havi számla megküldésének időpontjában még nem áll az Eladó rendelkezésére, úgy az Eladó jogosult azokat a felmerüléskor a Vevőnek saját döntése alapján külön számlában továbbszámlázni, vagy a következő havi esedékes számlában érvényesíteni.
24.4. Késedelmes fizetés esetén a Vevő az Üzletszabályzat 10.9.3 pontja szerint köteles késedelmi kamatot fizetni.
24.5. Az esedékes kifizetésekkel szemben beszámítás nem alkalmazható, kivéve, ha a beszámítás az Eseti Szerződés rendelkezésein alapuló igénnyel kapcsolatos.
24.6. Ha a Vevő Eseti Szerződés alapján fennálló valamely fizetési kötelezettségének határidőben nem tesz eleget, és ezt a mulasztását az Eladó írásbeli felszólításának kézhezvételét követő tizenöt (15) napon belül nem orvosolja, és késedelme – az eredeti fizetési határidőhöz képest – elérte a harminc (30) napot, az Eladó felfüggesztheti a villamosenergia-szállítást mindaddig, amíg az esedékes összeg – annak késedelmi kamataival együtt – hiánytalanul megfizetésre nem kerül.
24.7. Vevő fizetési kötelezettségét azon a napon kell teljesítettnek tekinteni, amikor a bank azt az Eladó bankszámláján jóváírta.
24.8. Az Eladó felé az Eseti Szerződésben a Vevő által megadott elektronikus elérhetőségi/kapcsolattartási cím (e-mail cím) az elektronikus számlázás szempontjából is alkalmazandónak minősül, amennyiben az Eladó törvényi előírás következtében elektronikus számlázást alkalmaz.
25. SZÁMLAKIFOGÁS
A Vevő számlakifogását az Üzletszabályzat 11.3 pontjában írt eljárásrend szerint teheti meg. A Vevő által benyújtott beadványok kezelésére az Üzletszabályzat I. részében leírtak az irányadók (Üzletszabályzat 13.4 pont).
26. A VEVŐ ÁLTAL NYÚJTOTT TELJESÍTÉSI BIZTOSÍTÉK (BANKGARANCIA)
26.1. Amennyiben a Vevő a számla határidőre történő kiegyenlítésével húsz (20) napot meghaladó késedelembe esik – feltéve, hogy egyik késedelemmel kapcsolatban sem történt eredményes számlakifogás – Eladó jogosult a Vevőtől – három (3) naptári hónap fogyasztásának díjával megegyező mértékű – bankgaranciát kérni. Eladó kérésére Vevő köteles – az Eladó által előzetesen jóváhagyott bank által kibocsátott – bankgaranciát a kérés kézhezvételétől számított nyolc (8) munkanapon belül az Eladó rendelkezésére bocsátani. A bankgarancia magyar forintban (HUF) nyújtandó, kedvezményezettje és jogosultja az Eladó. A bankgarancia költségei teljes egészében a Vevőt terhelik. A bankgaranciát nyújtó banknak kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy a bankgaranciában megjelölt összeg erejéig az Eladó első felszólítására, az alapjogviszony vizsgálata és feltétel nélkül, az Eladó részére kifizetést teljesít. Amennyiben az Eladó a bankgarancia összegét vagy annak egy részét az ÁSZF rendelkezéseinek megfelelően lehívja, Vevő köteles az Eladó erre irányuló felszólításának kézhezvételétől számított öt (5) naptári napon belül kiegészíteni a bankgarancia összegét az eredeti bankgaranciának megfelelő összegre.
26.2. Vevő kötelezi magát, hogy a bankgaranciát az Eladó előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül nem vonja vissza, beleértve a bankgaranciának az eredeti bankgarancia felhasználása vagy módosítása miatti kiegészítését is.
26.3. Amennyiben a bankgarancia nyújtását követően a Vevő, az Eladó hat (6) egymást követő számláját határidőben kiegyenlíti, és a Vevő a bankgarancia megszüntetését kéri, az Eladó a bankgarancia megszűntetéséhez való hozzájárulását nem tagadhatja meg.
26.4. Amennyiben a bankgarancia megnyitását követően a Vevő tizenöt (15) napot meghaladó fizetési késedelembe esik, vagy az Eseti Szerződés megszegésével az Eladónak kárt okoz, és a szerződésszegés orvoslására történő felszólítás kézhezvételét követő tizenöt
(15) naptári napon belül sem teljesíti hiánytalanul kötelezettségeit, az Eladó jogosult a bankgarancia érvényesítésére.
26.5. Vevő bankgaranciával kapcsolatos kötelezettségeinek a megszegése súlyos szerződésszegésnek minősül.
26.6. Az Eladó az Eseti Szerződésben az Üzletszabályzat 10.16. pontjában írt egyéb biztosítékok nyújtását is előírhatja.
27. MÉRLEGKÖRI SZABÁLYOK
27.1. A VET. 21.§ (2) bekezdése alapján a termelő, a villamosenergia-kereskedő, az egyetemes szolgáltató, a felhasználó, az aggregátor, az energiaközösség, az elosztó köteles mérlegkört alakítani, vagy az érintettek megállapodása esetén – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – bármely mérlegkörhöz csatlakozni. A mérlegkört az átviteli rendszerirányító irányába a mérlegkörfelelős képviseli. Az Eladó, mint villamos energia kereskedő előbbiek alapján önálló mérlegkört alapított, melynek mérlegkör felelősi feladatait is ellátja, ám egyoldalú döntése szerint jogosult bármikor bármely más mérlegkörhöz csatlakozni, továbbá a mérlegköri szolgáltatások kapcsán teljesítési segédet igénybe venni, akinek eljárásáért sajátjaként felel (az Eladó saját mérlegköre, és teljesítési segédjének mérlegköre a továbbiakban általánosan említve: „Mérlegkör”).
27.2. Jelen ÁSZF a Mérlegkörre vonatkozóan, az Eladó, valamint a Vevő közötti jogviszonyt
– beleértve a kiegyenlítő energia elszámolásának részletes szabályait is – meghatározza. Jelen ÁSZF, az Eseti Szerződéssel kiegészülve a Felek között egyben Mérlegkör tagsági szerződésnek is minősül. A Mérlegkör tagság hatálya az Eseti Szerződés hatályához igazodik, önállóan nem szüntethető meg.
27.3. A Mérlegkör működésének, különösen a Mérlegkör kiegyenlítő energia költségének tagok közötti elszámolásának meghatározó alapelvei a következők:
a) az Eladó a Kereskedelmi Szabályzatban leírt, a Mérlegkörre és az Átviteli Rendszerirányítóra vonatkozó menetrend készítési, elszámolási és fizetési szabályok betartásával végzi tevékenységét;
b) a Vevő a jelen ÁSZF-ben foglaltak szerint jár el, különösen az Eladó számára szükséges pontos menetrendi információk határidőre történő szolgáltatása tekintetében;
c) az Eladó az Átviteli Rendszerirányító felé a Vevő érdekében végzett tevékenységek költségeinek fedezésére saját belátásától függően tagsági koordinációs díjat szedhet;
d) az elszámolás rendszere a Vevők számára átlátható (transzparens) és mindenfajta rejtett megkülönböztetéstől mentes;
e) az elszámolási rendszer az okozathelyesség elvére épül.
27.4. A mérlegkör-tagság feltételei
27.4.1. A Vevőnek rendelkeznie kell:
a) a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal által kiadott érvényes működési engedéllyel, vagy
b) az Átviteli Rendszerirányítóval és /vagy az Elosztóval megkötött hálózathasználati szerződéssel.
27.4.2. A Vevő egyidejűleg nem lehet más mérlegkörnek is tagja.
27.5. Az Eladó jogai és kötelezettségei
a) a menetrendek fogadása;
b) a menetrendek ellenőrzése;
c) a menetrendek véglegesítése;
d) a menetrendek megküldése az Átviteli Rendszerirányítónak;
e) a módosítási kérelmek továbbítása az Átviteli Rendszerirányító részére;
f) a menetrend bejelentés pótlása az Átviteli Rendszerirányító részére;
g) felszólítás a menetrend újraküldésére;
h) értesítés menetrend módosítás elfogadásáról;
i) a fennmaradt kiegyenlítetlenségek (inkonzisztenciák) feloldása;
j) a Vevő képviselete az Átviteli Rendszerirányító felé,
k) utasításadási jog azokban az esetekben, amikor az Átviteli Rendszerirányító az Eladón keresztül utasítja a Vevőt;
l) az igénybe vett kiegyenlítő energia költségének elszámolása a Vevővel;
m) tagsági koordinációs díj beszedése;
n) adatszolgáltatás előírása;
o) Pénzügyi Biztosíték kikötése.
27.6. A Vevő jogai és kötelezettségei
a) a menetrend alapjául szolgáló adatok bejelentése, amennyiben a Felek az Eseti Szerződésben ezt kikötötték;
b) a menetrend alapjául szolgáló adatok bejelentésének pótlása;
c) a menetrend módosítása a Kereskedelmi Szabályzat rendelkezései szerint;
d) adatszolgáltatás, ideértve azon szükséges adatok átadását is, amely az Eladó jogszabályokban és ellátási szabályzatokban rögzített kötelezettségeinek teljesítéséhez szükséges;
e) utasításteljesítési kötelezettség azokban az esetekben, amikor az Átviteli Rendszerirányító az Eladón keresztül, vagy közvetlenül utasítja a Vevőt;
f) a kiegyenlítő energia költség Vevőre eső részének megtérítése;
g) tagsági koordinációs díj megfizetése.
27.7. A Vevő menetrendjeit az Eladó készíti el. Amennyiben a Felek az Eseti Szerződésben úgy állapodnak meg, hogy a Vevő a menetrend alapjául szolgáló fogyasztási adatokat az Eladónak időről-időre bejelenti, és vállalja a menetrend tartását, az Eladó a Vevő menetrendjét e bejelentések alapján, azokra tekintettel készíti el. Amennyiben az Eseti Szerződésben ilyen kikötés nincs, a Mérlegköri Tag a menetrend meghatározásához szükséges fogyasztási adatok megküldésére nem köteles.
27.8. A menetrend a Vevőnek a Mérlegkörön belül és más mérlegkörök között történő egyeztetett villamosenergia-értékesítéseit, illetve vásárlásait tartalmazza a mindenkor hatályos Kereskedelmi Szabályzat szerinti elszámolási mérési időintervallumos bontásban.
27.9. A Vevő menetrendjét a Kereskedelmi Szabályzat szerint kell elkészíteni és megadni. A menetrendek általános tartalmi elemeit a mindenkor hatályos Kereskedelmi Szabályzat határozza meg.
27.10. A Vevő a mindenkor hatályos Kereskedelmi Szabályzat szerint, az Átviteli Rendszerirányító által alkalmazott kódokat köteles alkalmazni.
27.11. A téli-nyári időszámítással kapcsolatos menetrendadási kötelezettségeket a mindenkor hatályos Kereskedelmi Szabályzat határozza meg.
27.12. A menetrenddel szemben támasztott követelmények különösen a következők:
a) a Vevő által küldött menetrendnek az Eladó informatikai rendszerébe illeszthetőnek kell lennie; (MS Excel formátum)
b) a menetrendnek az Eladó által átadott elektronikus minta szerint kell készülnie;
c) a menetrend értékeknek a mindenkor hatályos Kereskedelmi Szabályzattal összhangban kell lenniük;
d) más mérlegkörökkel való forgalom esetén a menetrend értékeket az érintett mérlegkör felelősökkel egyeztetni kell.
27.13. A Menetrend-adás három fázisa
a) a menetrend meghatározása, a formai és tartalmi követelmények alapján;
b) a menetrend elfogadása;
c) a menetrend napon belüli módosítása.
27.14. A menetrend meghatározása
27.14.1.A Vevő minden munkanap 8.30 óráig köteles megadni a következő időszakra vonatkozó menetrendjét.
27.14.2.Eladó a Vevőt a felkészülés érdekében minden munkanap 11.00 óráig tájékoztatja a másnapi várható üzemállapotról, ami azonban az Átviteli Rendszerirányítóval történő menetrend egyeztetés alapján változhat. Az Eladó az esetleges változásokról a lehető legrövidebb időn belül értesíti a Vevőt.
27.14.3.Eladó a Vevőnek minden munkanap 14.00 óráig megküldi a Vevő Mérlegkörön belüli értékesítésének menetrendjeit Mérlegkörön belüli egyeztetésre, melyeket a Vevő 14.30 óráig köteles visszaigazolni.
27.14.4.A Mérlegkörön belüli értékesítés esetén az Eladó minden munkanap 17.00 óráig köteles eljuttatni a menetrendet a Vevőhöz a következő munkanapra és az azt megelőző szabad- és munkaszüneti napokra.
27.14.5.A Mérlegkörön belüli értékesítés esetén a Vevő a menetrend beérkezését követően, legkésőbb 17.15 óráig az adott munkanapon visszaigazolja az Eladó által részére adott menetrend beérkezését és elfogadását. Amennyiben a Vevő a megadott határidőig nem igazolja vissza a menetrend elfogadását, úgy azt az Eladó elfogadottnak tekinti.
27.15. A menetrend elfogadása
27.15.1.A menetrend elfogadásának határideje a menetrend-bejelentés napján 17.15 óra. Egy menetrend akkor tekinthető elfogadottnak és véglegesnek, ha az Átviteli Rendszerirányító az elfogadott menetrendet megküldi az Eladónak, az Eladó pedig a Vevőnek.
00.00.0.Xx Eladó a menetrendeket az előírt formai és tartalmi követelmények alapján állítja össze, illetve ellenőrzi. Ha egy adott menetrend nem felel meg az előírásoknak, akkor az Eladó és az érintett Vevő köteles a hiányosságokat a Kereskedelmi Szabályzatban foglaltaknak megfelelően, a lehető leghatékonyabb módon együttműködve kiküszöbölni.
00.00.0.Xx Eladó a megküldött menetrendek formai követelményeinek meglétét ellenőrzi annak érdekében, hogy a menetrend konvertálható-e az Eladó informatikai rendszerébe.
27.16. A menetrend napon belüli módosítása
27.16.1.A Mérlegkörön belüli értékesítés esetén az Eladó jogosult a nap folyamán módosítani az egyeztetett és jóváhagyott menetrendet. A Vevőnek, ha úgy ítéli meg, hogy az egyeztetett menetrendjétől a nap folyamán jelentősen el fog térni, köteles ezt, ennek okát és megváltozott üzemviteli paramétereit bejelenteni az Eladónak.
27.16.2.A menetrend módosítás minimális mértékét és szabályait a mindenkor hatályos Kereskedelmi Szabályzat határozza meg.
27.16.3.A menetrend módosítás elrendelése legkésőbb a módosítani kívánt menetrend időintervallum kezdete előtt 2 órával történhet, a módosítási igényt bejelenteni ezen határidőt 1 órával- megelőzően lehet, ezt követően a bejelentés elkésettnek minősül.
00.00.0.Xx indoklás alapján az Eladó elbírálja a menetrend módosítási kérelmet. Ezt követően köteles az Átviteli Rendszerirányítóhoz továbbítani a menetrend módosítási esetekben az adott kérelmet.
00.00.0.Xx Eladó a menetrend módosítását egyezteti az Átviteli Rendszerirányítóval és az Átviteli Rendszerirányító döntésétől függően hagyja jóvá a módosítási igényt.
27.16.6.Mérlegkörön belüli értékesítés esetén a Vevő köteles haladéktalanul visszaigazolni a menetrend módosítás tudomásulvételét. Amennyiben a módosítani kívánt menetrend intervallum kezdete előtt 35 perccel nem igazolja vissza a módosítás tényét, úgy azt elfogadottnak kell tekinteni.
27.17. A kiegyenlítő energia elszámolásának alapelvei:
27.17.1.A kiegyenlítő energia költségeinek Mérlegkörön belüli elszámolásánál az Eladó minden Vevőnél ugyanazon okozathelyességi elv, illetve az arra épülő algoritmus alapján jár el, függetlenül attól, hogy az adott Vevő maga készíti,
vagy az Eladóval készítteti el a menetrendjét, illetve, hogy az adott Vevő végfelhasználó, vagy más engedélyes.
00.00.0.Xx Eladó a Vevőkkel az Átviteli Rendszerirányító adatszolgáltatása alapján számol el.
27.17.3.A mérlegkör, valamint ezen belül a Vevők tényleges teljesítmény-igénybevételi adatait az Átviteli Rendszerirányító a Kereskedelmi Szabályzatban rögzített rendszerességgel és tartalommal az Eladó rendelkezésére bocsátja.
27.18. A kiegyenlítő energia költség Mérlegkörön belüli elszámolása
27.18.1.A kiegyenlítő energia elszámolásának időszakát a Felek az Eseti Szerződésben rögzítik.
27.18.2.A kiegyenlítő energia Vevőkkel való elszámolási folyamata három fő fázisból áll:
a) elszámolási mérési adatok gyűjtése és feldolgozása;
b) a Vevő által igénybe vett kiegyenlítő energia mennyiségének meghatározása;
c) pénzügyi elszámolás a Vevőkkel.
00.00.0.Xx elszámolási, mérési adatok gyűjtése és feldolgozása, az igénybe vett kiegyenlítő energia mennyiségének meghatározása, valamint a pénzügyi elszámolás a Vevőkkel a Kereskedelmi Szabályzat mindenkor hatályos, vonatkozó rendelkezései szerint történik.
27.18.4.Ha a Felek az Eseti Szerződésben eltérően nem rendelkeztek, az Eladó a Vevőnek nem számít fel tagsági koordinációs díjat.
27.19. Az Eladó az Átviteli Rendszerirányító adatszolgáltatását követően jelen ÁSZF szerint kiállítja és megküldi a Vevőnek a kiegyenlítő energia igénybevételére vonatkozó számlát, melyet a Vevő az ÁSZF rendelkezései szerint köteles kiegyenlíteni.
27.20. Az Eladó mérlegköri szabályokkal kapcsolatos súlyos szerződésszegése
00.00.0.Xx Eladó súlyos szerződésszegésének minősül az olyan jellegű – kizárólag az Eladónak felróható – mulasztás, amely miatt a Vevő által megfelelő formában és határidőben megküldött menetrendek összesítését követően:
a) az Eladó az Átviteli Rendszerirányító részére nem küldi meg határidőben az összesített menetrendet, vagy
b) az Eladó hibás adatszolgáltatást ad az Átviteli Rendszerirányító részére, kivéve, ha a hibás adatszolgáltatás a Vevő hibás adatszolgáltatására vezethető vissza.
27.20.2.Amennyiben az Eladó fenti magatartásával közvetlen ok-okozati összefüggésben kára származik, az Eladó köteles a Vevő igazolt kárát megtéríteni.
27.21. A Vevő mérlegköri szabályokkal kapcsolatos súlyos szerződésszegése
27.21.1.A Vevő súlyos szerződésszegésének minősül:
a) a kiegyenlítő energia rá eső részét nem fizeti meg;
b) a tagsági koordinációs díjfizetési kötelezettségét – amennyiben ilyen kötelezettség terheli – nem teljesíti;
c) ha a pénzügyi biztosíték nyújtására vonatkozó kötelezettségét nem teljesíti, vagy ha pénzügyi biztosíték a meghatározott érték alá csökken és azt a Vevő a felszólítás kézhezvételétől számított nyolc (8) banki napon belül nem egészíti ki.
27.21.2.Vevő súlyos szerződésszegése esetén az Eladó az Eseti Szerződést írásban rendkívüli felmondással felmondhatja.
27.21.3.Súlyos szerződésszegés esetén a Vevő köteles az Eladó minden közvetlen és közvetett kárát megtéríteni.
27.22. Az Eladó a Vevő Eseti Szerződésben adott ilyen tartalmú megbízása esetén, jogosult és köteles a saját nevében, de a Vevő javára mérlegkör tagsági szerződést kötni azzal a mérlegkör felelőssel, amelynek Mérlegkörébe az Eladótól villamos energiát vársárló felhasználók az Eladó és a mérlegkör felelős által megkötött megállapodás alapján taggá válnak. Ilyen esetben az Eladó a Vevővel szemben bizományosként felel a mérlegkör tagsági szerződés megkötéséért.
28. SÚLYOS SZERZŐDÉSSZEGÉS
28.1. Az Üzletszabályzat 10.8 pontjában írtakon kívül Eladó súlyos szerződésszegésének minősül különösen a jelen ÁSZF 17.3. pontjaiban foglaltak – neki felróhatóan – nem, vagy nem szerződésszerű teljesítése, illetőleg a mérlegköri szabályok megszegése. Amennyiben az Eladó jelen pontban meghatározott súlyos szerződésszegése miatt a Vevő az Eseti Szerződést felmondja és kereskedőt vált, az ebből származó károkat és többletköltségeket az Eladó köteles viselni.
28.2. Vevő súlyos szerződésszegésének minősül különösen, de nem kizárólagosan:
a) ha a villamos energia árát, vagy annak egy részét határidőben nem fizeti meg;
b) a hálózati csatlakozási és hálózathasználati szerződés lényeges rendelkezései megváltozása esetén, a változásokat az Eladónak nem jelenti be;
c) a Vis Maior eseteit kivéve, a villamos energia átvételét megtagadja vagy elmulasztja;
d) bankgaranciával, egyéb biztosítékadással kapcsolatos kötelezettségeit megszegi;
e) ha a Vevő az Eladóval megkötött Eseti Szerződés teljesítését kizáró, korábbi kereskedőjével megkötött kereskedelmi szerződését nem, vagy késedelmesen szünteti meg, illetve a kereskedelmi szerződés Társaság által történő teljesítését bármely módon akadályozza, vagy lehetetlenné teszi, így különösen, ha az Eseti Szerződés megkötését követően a jogszabályban meghatározott határidőn belül a kereskedőváltást a korábbi kereskedőjének nem jelenti be, amennyiben a kereskedőváltás bejelentését a Vevő vállalta;
f) ha a Vevő nem tesz eleget az ÁSZF 10.8 a) pontja szerinti tájékoztatási és/vagy adatszolgáltatási kötelezettségének a számlaküldési (számlázási) és/vagy értesítési (kapcsolattartási) cím megváltozása tekintetében a változás bekövetkeztétől számított legkésőbb 5 munkanapon belül.
28.3. A szerződésszegés jogkövetkezményeire elsősorban az Üzletszabályzat 10.9. pontja alkalmazandó és késedelmi kamat, kötbér, és/vagy kártérítési igény érvényesíthető. Ezen felül bármely Fél súlyos szerződésszegése (pl. nemfizetés) esetén a másik Fél azonnali hatályú rendkívüli felmondásra jogosult, amely esetben az Eladó az Eseti Szerződés megszűnését követően haladéktalanul értesíti az illetékes hálózati engedélyest az Ellátási Szabályzatok szerinti tartalommal, továbbá intézkedik a mérlegköri szerződés azonnali hatályú felmondásáról és a Vevő mérlegkörből történő kijelentéséről . Az ezzel kapcsolatban esetlegesen felmerülő költségeket és díjakat a Vevő köteles viselni, az Eladó jogosult azokat a Vevő felé tovább számlázni.
28.4. Súlyos szerződésszegés esetén Eladó jogosult kezdeményezni továbbá a területileg illetékes Elosztónál a Vevő villamos energia rendszerből történő kikapcsolását. Az Eladó kikapcsolási kérelmét kizárólag abban az esetben vonja vissza, illetőleg a már kikapcsolt Vevő villamos energia rendszerbe történő visszakapcsolását kizárólag abban az esetben kezdeményezi, amennyiben a Vevő minden esedékessé vált fizetési kötelezettségét igazolhatóan teljesítette.
28.5. Amennyiben a Vevő a fenti 28.2. e) pontban írtak szerint elmulasztja korábbi kereskedőjének bejelenteni az Eseti Szerződés megkötését és kereskedőváltást, és ezáltal az Eladó nem tudja az Eseti Szerződés teljesítését megkezdeni, vagy a kereskedőváltás a Vevőnek felróható bármely egyéb okból meghiúsul, illetve az Eseti Szerződéssel érintett időszak tekintetében a Vevőnek van az Eseti Szerződéssel azonos tárgyban az Eladón kívül más villamos energia kereskedővel érvényes megállapodása, a Vevő köteles az általa az Eseti Szerződésben megadott teljes várható fogyasztás 20 %-ának megfelelő összeget szerződésszegési kötbérként az Eladónak – az Eseti Szerződéssel érintett kereskedési időszak első naptári hónapjának utolsó napjáig – megfizetni.
28.6. A fenti 28.2.f) pontban írtak esetén az Eladó jogosult az Eseti Szerződés azonnali hatályú rendkívüli felmondására is.
29. AZ ESETI SZERZŐDÉS MEGSZŰNÉSE
29.1. Felek az Eseti Szerződést írásban, közös megegyezéssel bármikor megszüntethetik, kötelesek azonban a megszűnés napjára egymással teljes körűen elszámolni.
29.2. Az Eseti Szerződés határozott időre jön létre, amely azt jelenti, hogy az abban meghatározott szállítási időszakban, egyoldalúan, rendes felmondással – a felhasználási hely feletti rendelkezési jog (pl. tulajdonjog, bérlői-, haszonévezői-, szívességi használói minőség) megszűnésének, és a vételezéssel történő végleges felhagyás esetét, a jelen Üzletszabályzatban meghatározott eseteket, így különösen, de nem kizárólag a 23.8 pontban foglaltakat kivéve – nem szüntethető meg. Ha a Vevő felhasználási hely feletti rendelkezési joga megszűnik, vagy a vételezéssel véglegesen felhagy, köteles a rendelkezési jog megszűnésétől számított tizenöt (15) napon belül az Eladónak a Vhr. 22/A. § szerint írásban bejelenteni, és a villamosenergia-adásvételi szerződést
felmondani. A Vevő a felmondással egyidejűleg köteles arról nyilatkozni, hogy az Eseti Szerződésben rögzített, a Mértékadó Éves Fogyasztásból még át nem vett villamosenergia-mennyiséget mely pontosan megjelölt fogyasztási helyén kívánja átvenni. A Vevő határozott idejű Eseti Szerződésének felmondása esetén – ha a Vevő a Mértékadó Éves Fogyasztásból még át nem vett villamosenergia-mennyiségre vagy annak egy részére a továbbiakban nem tart igényt, vagy annak átvételére bármilyen, tehát a Vevő felróhatóságától független okból nem képes – meghiúsulási kötbért köteles fizetni az Eladónak. A jelen pont szerint fizetendő meghiúsulási kötbér összege megegyezik a felek viszonylatában megszűnő Eseti Szerződés alapján a Mértékadó Éves Fogyasztásból át nem vett villamosenergia-mennyiség 30%-ának és a Szerződéses Ár 1,3-szeresének szorzatával. Amennyiben az Eseti Szerződésben a felek Mértékadó Éves Fogyasztást nem állapítottak meg, úgy a meghiúsulási kötbér összege megegyezik a Vevő által az Eseti Szerződés hatálybalépésétől a megszűnés időpontjáig felhasznált villamos energia napi átlagmennyiségének és az Eseti Szerződés megszűnésétől az eredeti lejáratáig hátralévő napok száma szorzata 30%-nak és a Szerződéses Ár 1,3-szeresének szorzatával.
29.3. A határozott időbeli hatályú Eseti Szerződés a lejáratának napját követő nappal határozatlan időbeli hatályúvá válik, amennyiben a Vevő a lejáratot legalább hatvan (60), az Eladó legalább harminc (30) nappal megelőzően megszüntetési szándékát írásban nem közli a másik Féllel. Az ily módon határozatlan időbeli hatályúvá alakuló Eseti Szerződés fordulónapja (a továbbiakban „Fordulónap”) az eredeti lejáratot követő minden naptári évben arra a napra esik, amely számánál és elnevezésénél fogva megfelel a határozott időbeli hatályú Eseti Szerződésben megjelölt eredeti lejárati napnak (pl. minden év december 31. napja). A Felek az Eseti Szerződés lejáratra való megszüntetésének szándékát, vagy Fordulónapra való felmondását legkorábban a lejáratot, illetve a Fordulónapot megelőző százhúsz (120) nappal írásban közölhetik, az azt megelőzően közölt ilyen nyilatkozat nem hatályosul. A határozatlan időbeli hatályúvá váló Eseti Szerződés kizárólag a Fordulónapra mondható fel a Felek által, amennyiben a Vevő az erre vonatkozó felmondó nyilatkozatát a Fordulónapot megelőző legalább hatvan (60), az Eladó legalább harminc (30) napon belül írásban közli a másik Féllel, ennek hiányában a határozatlan időbeli hatályú Eseti Szerződés csak a Fordulónapot követő naptári év Fordulónapjára mondható fel. Amennyiben az Eseti Szerződés megszüntetésének szándékát, vagy felmondását a Vevő vagy megbízásából az Új Kereskedő szerződésszerűen jelenti be, az Eladó az Eseti Szerződés megszűnésének tervezett időpontját megelőző harmincadik (30.) napon tartozásvizsgálatot tart. Amennyiben a Vevő e napon lejárt tartozással nem rendelkezik, továbbá amennyiben a 29.5. pont szerinti feltételek fennállnak (a Vevő legkésőbb az Eseti Szerződés megszűnésének tervezett időpontját megelőző harmincadik (30.) napig biztosította az Eladó irányába az Utolsó Ajánlattétel Jogát, az Eladó azonban a megadott határidőn belül nem nyilatkozott arról, hogy a közölt ajánlatot, annak összes feltételével együtt elfogadja, és vállalja az azonos feltételekkel történő szállítást), úgy az Eladó az Eseti Szerződés megszűnését, illetve megszüntetését tudomásul veszi (a Vevő megszüntető nyilatkozata hatályosul), és jogosult a megszűnésig esedékessé váló fogyasztás ellenértéke tekintetében – a Vevő korábbi fogyasztásának alapulvétele mellett – becsléssel megállapított előlegszámlát kiállítani, és a Vevőnek a tudomásulvételről szóló nyilatkozatával együtt megküldeni. Amennyiben a tartozásvizsgálat során megállapítást nyer, hogy a Vevőnek lejárt
tartozása áll fenn, az Eladó póthatáridőt ad a fennálló fizetési kötelezettségek rendezésére és erről a Vevőt írásban értesíti, valamint az Eseti Szerződés megszűnéségi esedékessé váló fogyasztás ellenértéke tekintetében – a Vevő korábbi fogyasztásának alapulvétele mellett – becsléssel megállapított előlegszámlát kiállítani, és a Vevőnek megküldeni. A póthatáridő időtartama legalább öt (5), legfeljebb tizenöt (15) nap lehet. A Vevő köteles a póthatáridő végéig esedékessé váló fizetési kötelezettségeit, illetve az esetlegesen kiállított előlegszámlát is teljesíteni. A fizetési kötelezettségek póthatáridőben történt rendezésének ellenőrzése érdekében az Eladó a póthatáridő lejártát követően ismételt tartozásvizsgálatot tart. Ha a Vevő valamennyi (a tartozásvizsgálat időpontjában fennálló és a póthatáridő végéig esedékessé váló) fizetési kötelezettségét az értesítésben meghatározott póthatáridőben teljesíti – azaz az ismételt tartozásvizsgálat időpontjában nem rendelkezik lejárt esedékességű tartozással –, továbbá a 29.5. pont szerinti feltételek fennállnak, akkor az Eladó az Eseti Szerződés megszűnését, illetőleg megszüntetését tudomásul veszi (a Vevő megszüntető nyilatkozata hatályosul), és az elosztói engedélyesnél az elosztói szabályzat szerinti részletes adattartalommal a kereskedőváltás tényét, és az Eseti Szerződés megszűnésének időpontját bejelenti. Ha a Vevő a fizetési kötelezettségét az értesítésben meghatározott póthatáridőben nem teljesíti – azaz az ismételt tartozásvizsgálat időpontjában lejárt esedékességű tartozással rendelkezik –, vagy ha a Vevő nem biztosította az Eladónak az Utolsó Ajánlattétel Jogát, akkor a megszüntető nyilatkozata nem hatályosul, és ha a Vevő továbbra is meg kívánja szüntetni az Eseti Szerződését, ismételt megszüntető nyilatkozatot kell közölnie, amelyre jelen Üzletszabályzat rendelkezéseit – az előzményekre tekintet nélkül – úgy kell alkalmazni, mintha új megszüntetést, vagy felmondást közölt volna a Vevő. A jelen pontban foglaltak abban az esetben is érvényesek, ha a Vevő megbízásából az Új Kereskedő jár el. Az Eseti Szerződés a Vevő időben közölt megszüntetési szándékot jelző nyilatkozata, vagy felmondása és valamennyi fizetési kötelezettségének teljesítése ellenére – az Eladó ilyen tárgyú nyilatkozata hiányában – határozatlan időbeli hatályúvá válik, ha a Vevő a jelen Üzletszabályzat 30.5. pontjában foglalt kötelezettségeit megszegi. Az Eseti Szerződés jelen pont szerinti határozatlan időbeli hatályúvá válása esetén az Eseti Szerződés feltételei – a Szerződéses Ár és az Egyéb Költségek kivételével – változatlanok maradnak. A Szerződéses Ár és az Egyéb Költségek a KSH által a határozatlan időbeli hatályúvá válást megelőző időszakra (12 hónap) vonatkozó fogyasztói árindex százalékos mértékével módosulnak.
29.4. A Vevő 29.3. pontban írt, szabályszerűen közölt nyilatkozata kizárólag abban az esetben eredményezi az Eseti Szerződés megszűnését, illetőleg megszüntetését, ha az Eseti Szerződés lejártának napján a Vevő az Eladóval szemben fennálló, az Eseti Szerződésből eredő valamennyi tartozását megfizeti. A Vevő jelen pontban írt teljesítésének hiányában az Eseti Szerződés változatlan tartalommal hatályban marad, és azon a napon szűnik meg, amelyik napon a Vevő az Eseti Szerződést szabályszerűen megszünteti, és esedékes tartozásait az Eladónak megfizeti. Amennyiben a Vevő az Eseti Szerződés lejártát követő 15 napon belül tartozását a jelen pont szerint nem rendezi, a súlyos szerződésszegés jogkövetkezményei alkalmazhatóak.
29.5. Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Vevő a 29.3 pontban írtak szerint az Eseti Szerződés megszüntetésének szándékát, vagy felmondó nyilatkozatát közli az Eladóval, a Vevő ez esetben is biztosítja az Eladó részére az utolsó ajánlattétel jogát (a
továbbiakban: „Utolsó Ajánlattétel Joga”). Amennyiben a Vevő a felmondás közlésekor nem rendelkezik más kereskedőtől ajánlattal, az Eseti Szerződés megszűnésének tervezett időpontját megelőző harmincadik (30.) napig köteles az Eladó számára az Utolsó Ajánlattétel Jogát biztosítani. Az Utolsó Ajánlattétel Joga azt jelenti, hogy amennyiben a Vevő villamos-energia ellátását más kereskedő közreműködésével kívánja biztosítani, úgy az általa a kereskedőktől kapott ajánlatok közül a legkedvezőbbnek tartott ajánlatot köteles az Eladóval, teljes tartalmában az ajánlat kézhezvételétől számított öt (5) munkanapon belül írásban, postai úton közölni, és az Eladót felhívni ajánlattételre. A Vevő jelen pontban írt kötelezettségének teljesítése során köteles minden szükséges intézkedés megtenni annak érdekében, hogy a többi kereskedő ajánlatát az Eladó jogszerűen megismerhesse, így köteles a többi kereskedő figyelmét felhívni az őt kötelező és az Eladót illető Utolsó Ajánlattételi Xxxxx, és arra, hogy ha ajánlatukban kizárják annak Eladóval történő ismertetés lehetőségét, úgy ajánlatuk érvénytelen. Amennyiben az Eladó a Vevő által legkedvezőbbnek ítélt ajánlat igazolható kézhezvételét követő öt (5) munkanapon belül úgy nyilatkozik, hogy a közölt ajánlatot, annak összes feltételével együtt elfogadja és vállalja az azonos feltételekkel történő szállítást, az új Eseti Szerződés – az ajánlat szerinti feltételekkel – a korábbi Eseti Szerződés megszűnését követő egy évre létrejön. Ebben az esetben a Felek az Eladó nyilatkozatának a Vevő által történő kézhezvételétől számított 8 napon belül kötelesek az új Eseti Szerződést írásba foglalni. Amennyiben az Eladó a Vevő által közölt ajánlatban foglaltakat nem vállalja, vagy a Vevő felhívására legkésőbb öt (5) munkanapon belül nem válaszol, a Vevő az ajánlattevő féllel jogosult az adásvételi szerződést megkötni. Amennyiben a Vevő az Utolsó Xxxxxxxxxxxxx Xxxxxx kapcsolatban őt terhelő kötelezettségeket megszegi, úgy kötbér fizetésére köteles. A kötbér mértéke az Eseti Szerződés lejáratát megelőző naptári év – amennyiben az Eseti Szerződés egy évnél rövidebb időre szól, úgy az Eseti Szerződés időbeli hatálya – alatt a Vevő által átvett villamosenergia-mennyiség 30%-ának és a Szerződéses Ár 1,3-szeresének szorzata.
29.6. Felek az Eseti Szerződést azonnali hatályú rendkívüli felmondással felmondhatják különösen a következő esetekben:
29.6.1.1. Bármelyik Félnek az Eseti Szerződés teljesítéséhez szükséges valamely engedélye hiányzik, vagy azt visszavonták;
29.6.1.2. Bármelyik Fél megszűnt, kivéve, a jogutódlással történő megszüntetést (átalakulás, beolvadás, egyesülés), ha az nem érinti a jogutód társaság azon képességét, hogy az Eseti Szerződés szerinti kötelezettségeit teljesíteni tudja;
29.6.1.3. Bármelyik Fél ellen csődeljárás, vagy felszámolási eljárás indul, vagy legfőbb döntéshozó szerve végelszámolásáról döntött;
29.6.1.4. Bármelyik Fél az Eseti Szerződés szerinti jogait és/vagy kötelezettségeit, eszközeit olyan módon ruházta át, amely ellehetetleníti annak teljesítését;
29.6.1.5. Bármelyik Fél súlyosan megszegi az Üzletszabályzatban, vagy az Eseti Szerződésben foglalt kötelezettségét.
29.7. A Felek az Eseti Szerződést kizárólag írásbeli, teljes bizonyító erejű magánokirati formában megtett, a jelen Üzletszabályzat 36.6 pontja szerinti közlési módok bármelyikén elküldött nyilatkozatukkal szüntethetik meg, amelyben fel kell tüntetni
a) fogyasztó pontos megnevezését,
b) a felhasználási hely azonosítóját (POD),
c) az Eseti Szerződés azonosító számát, és
d) az Eseti Szerződés megszűnésének tervezett időpontját.
29.8. Amennyiben az Eseti Szerződés megszüntetése során a Vevő képviseletében az Új Kereskedő jár el, úgy az Új Kereskedőnek adott meghatalmazás kelte nem lehet korábbi, mint a megszüntető nyilatkozat közlését megelőző hat hónap.
29.9. Szerződésmegszüntetési Díj
29.9.1. A Vevő a határozott időbeli hatályú Eseti Szerződés Vevő lejárat előtt történő megszüntetése esetén kötbér jogcímén az alábbi összeget (a továbbiakban:
„Szerződésmegszüntetési Díj”) tartozik megfizetni a Társaságnak. A Szerződésmegszüntetési Díj összege megegyezik a Xxxxx viszonylatában megszűnő Eseti Szerződés alapján a Mértékadó Éves Fogyasztásból át nem vett villamosenergia- mennyiség 30%-ának és a Szerződéses Ár 1,3-szeresének szorzatával. Amennyiben az Eseti Szerződésben a Felek Mértékadó Éves Fogyasztást nem állapítottak meg, úgy a Szerződésmegszüntetési Díj összege megegyezik a Vevő által az Eseti Szerződés hatálybalépésétől a megszűnés időpontjáig felhasznált villamos energia napi átlagmennyiségének és az Eseti Szerződés megszűnésétől az eredeti lejáratáig hátralévő napok száma szorzata 30%-nak és a Szerződéses Ár 1,3-szeresének szorzatával.
29.9.2. A Szerződésmegszüntetési Díj fedezi az Eladónak az Eseti Szerződés Vevő általi felmondása során okozott közvetlen gazdasági veszteségét, így különösen, de nem kizárólagosan az alábbiakat:
a) az Eladó vagyonában bekövetkezett károkat, köztük az Eladó által az Eseti Szerződés teljesítése érdekében lekötésre került villamos energia díját;
b) az Eladó oldalán felmerült elmaradt hasznot;
A Társaság a határozott időre szóló Eseti Szerződés lejárat előtti megszüntetéséből eredő, a Szerződésmegszüntetési Díj összegét meghaladó kárát a Vevővel szemben érvényesítheti. A Szerződésmegszüntetési Díj nem nyújt fedezetet az Eseti Szerződés lejárat előtti megszüntetésével kapcsolatos esetleges jogvita Társaságnál felmerülő költségeire, ezeket a Társaság a Vevővel szemben külön jogcímen érvényesítheti.
29.9.3. Lakossági fogyasztónak és a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerinti kisvállalkozásnak nem minősülő Vevővel szemben Szerződésmegszüntetési Díj kizárólag határozott idejű és rögzített árat tartalmazó Eseti Szerződés lejárat előtti, a Vevő általi felmondása esetén számítható fel, és arról a szerződéskötést megelőzően a Vevő egyértelmű tájékoztatást kapott.
30. KERESKEDŐVÁLTÁS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI
30.1. Ha a Vevő villamosenergia-kereskedőt kíván váltani, annak lebonyolítását az érintett villamosenergia-kereskedő – így az Eladó is – és a hálózati engedélyes térítésmentesen
végzi, és azzal összefüggésben az érintett villamosenergia-kereskedő – így az Eladó is – és a hálózati engedélyes a felhasználónak kereskedőváltással kapcsolatos díjat – a 29.9.3. pontban meghatározott kivétellel - nem számíthat fel.
30.2. A kereskedőváltással érintett villamosenergia-kereskedők és a Vevő kötelesek egymással és a hálózati engedélyessel együttműködni.
30.3. Amennyiben a Vevő villamosenergia-kereskedőt kíván váltani, annak lebonyolítása céljából a Vevő megbízása alapján az a villamosenergia-kereskedő is eljárhat, akivel a Vevő az Eladó helyett villamosenergia-vásárlási szerződést köt („Új Kereskedő”). Amennyiben az Új Kereskedő a képviseleti jogát nem, vagy nem megfelelően igazolja (ide értve különösen a megbízással kapcsolatos adatok, valamint a mérési pont pontatlan meghatározásának esetét) az Eladó jogosult a szerződés felmondási bejelentést elutasítani. Ez esetben azonban a Társaságot a felmondás meghiúsulása miatt felelősség nem terheli.
30.4. Ha a Vevő a szükséges villamos energiát a továbbiakban más villamosenergia- kereskedőtől kívánja az adott felhasználási helyen beszerezni, köteles ezt az Eladó felé írásban bejelenteni a 36.6 pont szerinti közlési módok valamelyikén, és Eseti Szerződését az abban meghatározott szabályok szerint, írásban felmondani a VET 47/B §-ában írtak szerint. A Vevő villamosenergia-vásárlási szerződésének kereskedőváltás miatti felmondása a hálózathasználati szerződés hatályát nem érinti. Az Eseti Szerződés kereskedőváltás miatti felmondásra vonatkozó igényét a Vevő az Eseti Szerződés fordulónapjához viszonyított százhúsz (120) napnál korábban nem kezdeményezheti, az azt megelőzően közölt felmondás hatálytalan. A felmondási határidő a kézhezvételt követő napon kezdődik. Az Eseti Szerződést csak a Társasággal jogviszonyban álló Vevő vagy megbízása alapján az Új Kereskedő jogosult felmondani. A számlafizetőtől beérkező szerződés felmondást a Társaság jogosult elutasítani.
30.5. A kereskedőváltással kapcsolatos feladatok végrehajtása miatt a Vevő – vagy a megbízott Új Kereskedő – köteles a határozott időtartamra kötött Eseti Szerződés megszűnése előtt legalább harminc (30) nappal a kereskedőváltást bejelenteni. Amennyiben a Vevő e kötelezettségének nem tesz eleget, úgy az Eseti Szerződés időbeli hatályának meghosszabbodása tekintetében a jelen Üzletszabályzat 29.3. pontja – a Vevő mulasztására tekintettel - megfelelően alkalmazandó abban az esetben is, ha a Felek az Eseti Szerződés meghosszabbodásának lehetőségét kizárták, vagy a megszüntető/felmondó nyilatkozatot a Vevő szerződésszerűen közölte.
30.6. A Társaság a Vevő és – amennyiben a Vevő megbízásából az Új Kereskedő jár el - az Új Kereskedő részére a felmondás kézhezvételétől számított öt (5) napon belül írásban, a
36.6 pontban meghatározott kézbesítési módok valamelyikén értesítést küld a felmondás visszaigazolásáról, az elszámolási pont (mérőpont) egyedi azonosítójának és az Eseti Szerződés megszűnésének időpontja feltüntetésével, vagy a felmondás benyújtáskor nem teljesített szerződéses feltételekről – így különösen a lejárt tartozásról, a fizetési biztosítékról és az utolsó havi elszámoláshoz kapcsolódó előlegszámlázásról – és azok teljesítésének módjáról. A Társaság a nem teljesített szerződéses feltételek teljesítése érdekében saját döntésétől függően legalább öt (5), legfeljebb tizenöt (15) napos határidőt biztosít. A Vevő felmondása a megjelölt nem teljesített szerződési feltételek
teljesítésének időpontjában hatályosul és minősül közöltnek. Ebben az esetben az Eladó a szerződési feltételek Vevő általi teljesítéséről való tudomásszerzést követően haladéktalanul írásban visszaigazolást küld a Vevő és – amennyiben a Vevő megbízásából az Új Kereskedő jár el - az Új Kereskedő részére, és ezzel egyidejűleg köteles a hálózati engedélyesnél írásban bejelenteni a Vhr.-ben meghatározottak szerint a kereskedőváltás tényét, és az Eseti Szerződés megszűnésének időpontját az elosztói szabályzat szerinti adattartalommal és formátumban. A lejárt tartozás esetén a Társaság biztosítékot kérhet a Vevőtől, melyet a Vevő legkésőbb az Eseti Szerződés megszűnését megelőző tizenötödik (15.) napig köteles a Társaságnak átadni. A Társaság a bejelentés visszaigazolásához előlegszámlát is csatolhat. Ha a Vevő a bejelentési, vagy az előlegszámla tekintetében a fizetési kötelezettségét nem teljesíti, a kereskedőváltás a határozott idejű szerződés megszűnését követő nappal nem kerül végrehajtásra, és a jelen Üzletszabályzat 29.3. pontja alkalmazandó.
Amennyiben a Vevő önállóan jár el, köteles a felmondás visszaigazolásáról szóló értesítést a Társaság által kibocsátott utolsó számla másolatával együtt az Új Kereskedővel a kézhezvételt követően 3 munkanapon belül közölni, hogy az Új Kereskedő eleget tudjon tenni a VET. szerinti kötelezettségeinek és a fenti 30.6 pont szerinti visszaigazolás kézhezvételét követően haladéktalanul, de az Eseti Szerződés megszűnésének időpontját legalább 21 nappal megelőzően a hálózati engedélyes részére be tudja jelenteni az új villamosenergia-vásárlási szerződés hatálybalépésének időpontját.
A Társaság a felmondás fenti, 30.6 pontja szerinti visszaigazolásával egyidejűleg köteles a hálózati engedélyesnél bejelenteni a Vhr.-ben meghatározottak szerint a kereskedőváltás tényét, és az Eseti Szerződés megszűnésének időpontját.
Az érintett villamosenergia-kereskedők, azaz a Társaság és az Új Kereskedő a Vhr.-ben meghatározottak szerint egyeztetnek a hálózati engedélyessel a Vevő által kezdeményezett kereskedőváltás feltételeiről úgy, hogy a kereskedőváltás az igénybejelentéstől számított legkésőbb 21 napon belül megtörténjen.
30.7. A Társaság 30.6. pont értesítésében megjelölt szerződési feltételek nem teljesítése esetén a felmondás nem hatályosul a Társasággal szemben. A fent meghatározott, nem teljesített feltételek utólagos teljesítése után új kereskedőváltási folyamatot kell indítani.
30.8. Ha a Vevő kereskedőváltással kapcsolatos kötelezettségeit - így különösen a Társasság
30.6. pont szerinti értesítésében megjelölt nem teljesített szerződési feltételeket - teljesítette, de valamely érintett villamosenergia-kereskedő - azaz a Társaság vagy az Új Kereskedő - vagy a hálózati engedélyes nem teljesíti a kereskedőváltással kapcsolatos kötelezettségeit a VET 47/B. § (10) bekezdés szerinti 21 napos határidő betartásával, a Vevő korábbi villamosenergia-vásárlási szerződése, azaz az Eseti Szerződés,
a) ha az új szerződés hatálybalépésének időpontja és a tényleges szolgáltatásnyújtás kezdete azonos, az új villamosenergia-vásárlási szerződés hatálybalépésének időpontjában, vagy
b) ha az új szerződés hatálybalépésének időpontja és a tényleges szolgáltatásnyújtás kezdete nem azonos, a tényleges szolgáltatásnyújtás kezdetének időpontjában megszűnik.
A kereskedőváltással kapcsolatos kötelezettségeket nem teljesítő villamosenergia- kereskedő vagy hálózati engedélyes a kereskedőváltás késedelme miatt köteles az érintettek kárát és költségét kamatokkal együtt megtéríteni.
A kereskedőváltás vonatkozásában a fenti pontok mellett a VET 47/B-47/C. §-okban és a Vhr. 26.§-ában írt rendelkezések irányadók.
30.9. Amennyiben a Vevő az Eladóval úgy köt Eseti Szerződést, hogy egyébként rendelkezik más villamosenergia-kereskedővel („Korábbi Kereskedő”) megkötött hatályos villamosenergia-vásárlási szerződéssel, köteles a kereskedőváltás érdekében a Korábbi Kereskedőnél eljárni, és a kereskedőváltás feltételeiről az Eladót tájékoztatni, e feltételeket a Korábbi Kereskedővel szemben teljesíteni, továbbá az eljárás folyamatáról
– így különösen, a korábbi villamosenergia-vásárlási szerződés sikeres felmondásáról, az esetleges nem teljesített szerződéses feltételekről, illetve azok teljesítéséről – az Eladót írásban tájékoztatni a 36.6 pontban írt közlési módok bármelyikén.
30.10. Az Eladót semmilyen felelősség nem terheli abban az esetben, ha a kereskedőváltás a Vevő hibájából vagy mulasztásából sikertelenül zárul.
31. NYILATKOZATOK, GARANCIÁK
31.1. Felek kijelentik és szavatosságot vállalnak azért, hogy:
31.1.1.1. a hatályos magyar jogszabályok alapján bejegyzett és működő társaságok, rendelkeznek minden szükséges felhatalmazással ahhoz, továbbá jogosultak arra, hogy az Eseti Szerződést aláírják, annak feltételeit, és rendelkezéseit teljesítsék, továbbá kijelentik, hogy legjobb tudomásuk szerint nincs ellenük folyamatban, és nem fenyegeti őket csőd- vagy felszámolási eljárás;
31.1.1.2. semmilyen bíróságon, közigazgatási szervnél vagy választott bíróságnál nincs folyamatban ellenük olyan per, vagy eljárás, amely hátrányosan érintheti az Eseti Szerződés teljesítését és legjobb tudomásuk szerint ilyen eljárás nem is várható;
31.1.1.3. az együttműködő villamos energia rendszer működési szabályait tudomásul veszi, az abban foglalt előírásokat betartja.
32. VIS MAIOR
Vis Maior helyzet felmerülése esetén a Felek az Üzletszabályzat 10.10. pontjában írtak szerint járnak el. Felek rögzítik, hogy nem minősül Vis Maiornak a fogyasztási hely feletti rendelkezési jog megszűnése.
33. TITOKTARTÁSI KÖTELEZETTSÉG
33.1. A Felek az Üzletszabályzat 10.5. pontjában meghatározottak mellett vállalják, hogy az Eseti Szerződés időbeli hatályának fennállása alatt és azt követően öt (5) évig megőrzik minden olyan információ titkosságát, amelyet az Eseti Szerződés szerinti együttműködésük eredményeként, vagy azzal összefüggésben bocsátották egymás rendelkezésére, vagy amely így jutott tudomásukra.
33.2. Bármilyen, az Eseti Szerződéssel, illetve ezek teljesítésével kapcsolatos információ harmadik félnek történő átadásához, a másik Fél előzetes (írásbeli) hozzájárulása szükséges.
33.3. A Felek azonos titoktartási kötelezettséget alkalmaznak minden, az Eseti Szerződés alapján a Xxxxx által információval ellátott és tevékenységekkel megbízott természetes és jogi személyek irányában, mint amilyenek őket terhelik. Amennyiben ezen kötelezettségét valamelyik Fél megszegi, úgy köteles a kötelezettségszegéssel okozott kárt megtéríteni.
33.4. A titoktartási kötelezettség nem terjed ki a jogszabályban vagy a Kereskedelmi Szabályzatban foglalt adatszolgáltatási kötelezettség alá tartozó adatok, tények vagy információk körére.
33.5. Felek megállapodnak, hogy az alkalmazott villamos-energia árak, és az árképzés tekintetében fokozott titoktartási kötelezettséget vállalnak.
33.6. Felek megállapodnak abban, hogy a szerződéses kapcsolat bármely okból történő megszűnése esetén mindkét Fél köteles bármely adatot, tényt vagy információt tartalmazó adathordozót azonnali hatállyal visszajuttatni a másik szerződő fél részére, vagy pedig azokat megsemmisíteni. A megsemmisítési kötelezettség nem vonatkozik azokra az anyagokra, amelyet jogszabály vagy hatósági rendelkezés alapján valamelyik szerződő Fél meghatározott ideig őrizni köteles.
33.7. Felek tudomásul veszik, hogy az Eseti Szerződés teljesítése kapcsán tudomásukra jutott bármely üzleti titokként kezelendő adatot, tényt vagy információt kizárólag az Eseti Szerződés teljesítése érdekében használhatják fel. Bármely ettől eltérő felhasználás súlyos szerződésszegést jelent a titoksértő Fél részéről.
34. IRÁNYADÓ JOG, VITÁK RENDEZÉSE
34.1. Az Eseti Szerződésben meghatározott jogokra és kötelezettségekre és azok értelmezésére a hatályos magyar jogszabályok az irányadóak.
34.2. Bármely vita elbírálására, amely az Eseti Szerződésből vagy azzal összefüggésben, így különösen annak megszegésével, megszűnésével, érvényességével vagy értelmezésével kapcsolatban keletkezik, a Felek az állami bírósági utat kizárják és alávetik magukat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Állandó Választottbíróság (Kereskedelmi Választottbíróság Budapest) kizárólagos és végleges döntésének azzal, hogy a Választottbíróság a saját Eljárási Szabályzata szerint jár el, az eljáró választottbírók száma három és az eljárás során a magyar nyelvet kell alkalmazni. A Felek kizárják a választottbíráskodásról szóló 2017. évi LX. törvény IX. Fejezetében szabályozott eljárásújítás lehetőségét. A jogvita eldöntésére alkalmazandó anyagi jog a magyar jog, ide nem értve a nemzetközi magánjog szabályait.
35. ENGEDMÉNYEZÉS
35.1. Az Eseti Szerződésben foglalt jogait és kötelezettségeit mindkét Fél a másik Fél előzetes írásbeli hozzájárulásával jogosult kívülálló, harmadik félre engedményezni illetőleg átruházni a vonatkozó jogszabályi előírások betartásával.
35.2. Mindkét Fél jogosult engedményezni bármely az Eseti Szerződésből származó árbevételét valamely bankra vagy pénzintézetre, az illető fél üzleti tevékenységének
finanszírozása vagy biztosítékul adás céljából. Az érintett Fél köteles haladéktalanul értesíteni a másik Felet bármely ilyen engedményezésről vagy átruházásról.
35.3. Az Eladó jogosult az Eseti Szerződésben és az ÁSZF-ben meghatározott jogait és kötelezettségeit a Vevő előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül a VET. 3. § 28a. pontjában meghatározott kapcsolt vállalkozása javára átruházni (a továbbiakban „Átruházás”) feltéve, hogy az Eladó e kapcsolt vállalkozása jogosult és képes e jogokat és kötelezettségeket gyakorolni illetve teljesíteni. Az ilyen Átruházásról az Eladó köteles a Vevőt annak hatálybalépését megelőzően legalább harminc (30) nappal megelőzően írásban értesíteni, mely határidőbe a hatálybalépés napja nem számít bele. Az Átruházás feltétele a Vevő előzetes értesítése. Az Átruházás VET. kereskedőváltásra vonatkozó szabályai szerinti lebonyolítására a Vevő az Eseti Szerződés aláírásával megbízza az Eladót.
35.4. Amennyiben a Fogyasztó, vagy a Társaság, mint villamosenergia-kereskedő személyében változás áll be, úgy e változásról a bekövetkeztétől számított tizenöt (15) napon belül a Felek egymást tájékoztatni kötelesek. A Fogyasztó személyében bekövetkezett változást a korábbi és az új Fogyasztó együttesen, a jelen Üzletszabályzatban meghatározott hivatalos kapcsolattartási címére, telefaxszámára, e- mail címére küldött küldeményben, vagy honlapján keresztül írásban jelentheti be. A Fogyasztók közös bejelentésükhöz kötelesek mellékelni a változás alapjául szolgáló jogcímet igazoló okiratot, valamint az új Fogyasztó azonosításához szükséges okiratokat, adatokat. Amennyiben a Társaság, mint villamosenergia-kereskedő személyében következik be változás, úgy a Társaság és annak jogutódja köteles a változás bekövetkeztétől számított tizenöt (15) napon belül a Fogyasztó – villamos energia vételezési szerződésben megadott – lakhelyére, illetve székhelyére, vagy elektronikus levelezési címére küldött közleményben erről tájékoztatást adni.
36. VEGYES ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
36.1. Az Eseti Szerződés – beleértve annak összes Mellékletét – két azonos, a Felek által cégszerűen aláírt eredeti példányban készült, magyar nyelven, melyből egy-egy példány az Eladót, illetve a Vevőt illeti meg.
36.2. Felek az Eseti Szerződés aláírásával elismerik, hogy a nevükben aláíró személyek rendelkeznek a társaságuk létesítő okirata szerinti cégjegyzési jogosultsággal, valamint minden felhatalmazással és jóváhagyással, amely alapján az Eseti Szerződést jogosultak társaságuk képviseletében aláírni.
36.3. Ha bármely illetékes bíróság vagy más hatóság szerint az Eseti Szerződés bármely rendelkezése érvénytelen, hatálytalan, vagy végrehajthatatlan, akkor ez arra az adott rendelkezésre vonatkozik, és nem jelenti az egész szerződés vagy annak bármely más rendelkezésének érvénytelenségét, hatálytalanságát vagy végrehajthatatlanságát. A szerződés egyéb rendelkezései teljes mértékben érvényben és hatályban maradnak, kivéve ha az adott rendelkezés hiányában a felek az Eseti Szerződést meg sem kötötték volna.
36.4. Felek az Eseti Szerződés aláírásával kötelezettséget vállalnak arra, hogy az érvénytelen rendelkezés helyett olyan érvényes, hatályos vagy végrehajtható rendelkezésben
állapodjanak meg, amely az érvénytelen, hatálytalan vagy végrehajthatatlan rendelkezés céljainak leginkább megfelel.
36.5. A Felek az Eseti Szerződés aláírásával rögzítik, hogy jelen ÁSZF nem tartalmaz aránytalan, illetve tisztességtelen kikötést.
36.6. Az Eseti Szerződés teljesítését (ideértve annak megszüntetését is) érintő bármely jognyilatkozatot vagy értesítést (ideértve a változás bejelentését is) az érintett Fél köteles haladéktalanul írásban közölni a másik Féllel. A jognyilatkozat, illetve értesítés írásbeli közlése a másik Xxx Xxxxx Szerződésben kifejezetten feltüntetett kapcsolattartói részére címezve az alábbi közlési módok bármelyikén megvalósulhat és azok mindegyike joghatályos közlésnek minősül:
(i) személyes kézbesítés vagy futárszolgálat útján az átadással az átadás napján vagy megtagadással, a megtagadás napján;
(ii) postai úton elsőbbségi ajánlatott levélként a feladást követő 5. (ötödik) munkanapon; illetve
(iii) elektronikus levél (email) útján az elektronikus levél elküldésének napján, feltéve, hogy az elküldésre 15 óráig sor került, ellenkező esetben az elküldést követő napon. A Felek megállapodnak, hogy a Vevő – mint címzett – elektronikus levélként megküldött válasza, vagy ún. „házon kívül” értesítése esetén az elektronikus levél küldés napján való kézbesítését bizonyítottként fogadják el. Az elektronikus levél kézbesítetlennek minősül, ha bármelyik fél levelező rendszere a kézbesítés sikertelenségéről, illetve az email továbbíthatatlanságáról automatikus választ küld
(iv) amennyiben az Eladó egyedi ügyfélazonosítással ellátott internetes platformot üzemeltet, azt követő napon, amikor a Vevő az ügyfélazonosítójával igazolható módon (pl. log-olással) belépett az Eladó internetes platform felületére.
Amennyiben az Eseti Szerződésben eltérő számlaküldési (számlázási) és értesítési (kapcsolattartási) cím kerül feltüntetésre a Vevő részéről, az Eladó a számlákat a számlaküldési (számlázási) címre küldi meg a Vevő részére a fenti közlési módok valamelyikén.
Az Eladó, amennyiben ezt jogszabály előírja, jognyilatkozatát, illetve értesítését postai úton tértivevényes küldeményként is jogosult megküldeni a Vevő részére az Eseti Szerződésben feltüntetett bejegyzett székhelyre.
36.7. A Vevővel kötendő Eseti Szerződésre egyebekben a VET, a Vhr. és a Ptk. rendelkezései irányadók.
ALTEO Energiakereskedő Zrt.
Képv.:
MELLÉKLETEK
Szerződés minták:
1. sz. Melléklet: Minőségi követelmények
2. sz. Melléklet: A termelőkkel kötendő villamos energia vásárlására vonatkozó mintaszerződés
3. sz. Melléklet: Más kereskedőkkel kötendő villamos energia értékesítésére vonatkozó mintaszerződés
4. sz. Melléklet: A felhasználókkal kötendő teljes ellátási mintaszerződés
5. sz. Melléklet: Mérlegkör tagsági szerződés
6. sz. Melléklet: Szerződésminta hálózathasználati szerződés megbízottként történő kezelésére
7. sz. Melléklet: Adatkezelési Tájékoztató
1. számú Melléklet A
Kereskedői engedélyes engedélyköteles tevékenysége folytatásának
az egyedi felhasználókat érintő
minimális minőségi követelményei
1. 1 Fogalmak
Fogalmakon a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvényben (a továbbiakban:
„VET”) és a VET egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 273/2007. (X. 19.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: „Vhr.”) meghatározottakat, továbbá az alább meghatározott fogalmakat kell érteni:
1.1.1 Minimális minőségi követelmény
az Engedélyes tevékenységei közül a VET 159. § 13. pontja és a Vhr 117. § (1) bekezdése alapján Xxxxxxx által az e melléklet 1.2. pontja szerint meghatározott követelmények.
1.1.2 Garantált Szolgáltatások
az egyedi felhasználókat érintő minőségi mutatók (minimális minőségi követelmények, elvárt színvonal), melyeket az Engedélyes az üzletszabályzatában szerepeltet, és amelyek nem teljesítése esetén kötbért fizet az érintett felhasználónak.
1.1.3 Kötbér
az Engedélyes a Garantált Szolgáltatások bármely pontjának késedelmes, hibás vagy nem ezen határozat szerinti teljesítése (továbbiakban: nem teljesítés) esetén a B. mellékletben meghatározottak szerinti kötbért fizet automatikusan, vagy az érintett felhasználó igénybejelentésére, az igazolási eljárás után.
1.1.4 Szándékos rongálás
amennyiben a Garantált Szolgáltatás késedelmes, hibás vagy nem ezen határozat szerinti teljesítése bizonyíthatóan (pl. rendőrségi feljelentés) szándékos rongálás hatására következik be.
1.1.5 Esetszám
az egyes GSZ pontok körébe tartozó esetek, események száma, amely egy vagy több felhasználót érint.
1.1.6 Ügyek száma
az adott GSZ ponthoz tartozó összes eseményben érintett összes felhasználó száma.
1.1.7 Dokumentált megkeresés
postai küldeményként beérkező, vagy személyesen átnyújtott és igazoltan átvett, vagy elektronikus levélben, vagy faxon keresztül megküldött, írásban rögzített megkeresés, továbbá személyesen, vagy telefonon elmondott, ügyintézés során azonnal el nem intézhető, és bejelentőlapon vagy informatikai rendszerben rögzített ellenőrizhető, visszakereshető megkeresés. A dokumentált megkeresésekre vonatkozó eljárási szabályokat az Engedélyes üzletszabályzata tartalmazza.
1.1.8 Felhalmozott tartozás
A kikapcsolási felszólításban megjelölt, az Üzletszabályzat szerint a kikapcsolásra okot adó számlatartozás és az előzetesen közölt késedelmi kamat. A díjtartozás ezen tételeit a kikapcsolás előtti értesítés tartalmazza.
1.1.9 Egyéb kisfeszültségű felhasználó
Minden kisfeszültségen vételező, a VET 3. § 42. pontja szerinti lakossági fogyasztónak nem minősülő felhasználó.
1.1.10 Egyéb középfeszültségű felhasználó
Minden középfeszültségen vételező, a VET 3. § 42. pontja szerinti lakossági fogyasztónak nem minősülő felhasználó.
1.2 Kereskedői Engedélyes Garantált Szolgáltatásai
Kereskedői engedélyes szerinti GSZ szám | Garantált Szolgáltatás megnevezése |
K.I. | Információadás dokumentált megkeresésre A villamosenergia-ellátással kapcsolatos dokumentált megkeresés esetén a beérkezéstől számított 15 napon belül az Engedélyes választ ad. Abban az esetben, ha a megkeresés az Engedélyesnél kerül dokumentálásra, de az elosztói engedélyes tevékenységét illeti, akkor az Engedélyes gondoskodik arról, hogy a másik engedélyeshez az 8 napon belül eljusson, és erről a felhasználó egyidejűleg értesítést kapjon. Az illetékes engedélyeshez átadástól számítandó a válaszadási határidő. Amennyiben az Engedélyes és az elosztói engedélyes a megkeresésben egyaránt érintett, akkor 15 napon belül érdemben egyeztetnek. Az egyeztetés lefolytatásától számítandó a válaszadási határidő. A benyújtástól számított maximum 30 nap alatt a választ meg kell adni. |
K.II. | Visszatérítés téves számlázás esetén |
Az Engedélyes a számlakifogás jogosságának megállapítását követően 8 napon belül - a felhasználó fizetési módjának megfelelően - a túlfizetést visszatéríti. | |
K.III. | A felhasználó visszakapcsolásának kezdeményezése A felhalmozott tartozás hiánytalan és hitelt érdemlő rendezését követően – hatályos szerződés megléte esetén –. az Engedélyes a tudomásszerzéstől számított huszonnégy (24) órán belül kezdeményezi az elosztói engedélyesnél a visszakapcsolást. |
K.IV. | Nem jogszerű kikapcsolás Nem jogszerű kikapcsolás esetén az Engedélyes kötbért fizet. |
1.3 Garantált Szolgáltatáshoz kapcsolódó tájékoztatási kötelezettség
Az Engedélyes köteles az üzletszabályzatba való beépítésen túlmenően a Garantált Szolgáltatásokat nyilvánosságra hozni legalább egyszer évente a számlához csatolt, vagy önálló hírlevélben.
1. számú Melléklet B
Garantált Szolgáltatások nem teljesítése esetén a Kereskedői engedélyes által az egyedi
felhasználóknak fizetendő kötbér
1. Az Engedélyes kötelezettsége a Garantált Szolgáltatások nem teljesítése esetén
A Garantált Szolgáltatások nem teljesítése esetén az Engedélyes, automatikusan - vagy a felhasználó részéről történő hiteles formában (személyesen, írásban, ügyfélszolgálatnál telefonon, vagy elektronikus levél formájában) tett bejelentésre, annak jogosságának megállapítása esetén a bejelentéstől számított harminc (30) napon belül a B. melléklet 4. pontja szerinti kötbért fizet a felhasználó részére.
2. A Garantált Szolgáltatások rendszere, hatálya
A Garantált Szolgáltatás hatálya kiterjed az Engedélyessel szerződéses viszonyban álló felhasználókra.
3. A Garantált Szolgáltatások nem teljesítése esetén a kötbér kifizetés módja
GSZ szám | (b) Garantált Szolgáltatás megnevezése | KÖTBÉR KIFIZETÉS MÓDJA |
K.I. | Információadás dokumentált megkeresésre | Felhasználói igénybejelentésre, automatikus |
K.II. | Visszatérítés téves számlázás esetén | Felhasználói igénybejelentésre, automatikus |
K.III. | A felhasználó visszakapcsolásának kezdeményezése | Felhasználói igénybejelentésre, automatikus |
K.IV. | Nem jogszerű kikapcsolás | Felhasználói igénybejelentésre, automatikus |
1. számú táblázat
4. A kötbér összege a Garantált Szolgáltatások nem teljesítése esetén
A Garantált Szolgáltatások nem teljesítése esetén fizetendő kötbér mértékét a csatlakozási pont feszültségszintjétől és a felhasználó besorolásától függően a 2. számú táblázat tartalmazza. A kötbér egy összegben kerül megfizetésre a jogosult felhasználó részére.
2. számú táblázat
5. A kötbér megfizetésének módja
Az Engedélyes a kötbért, ha a villamosenergia-vásárlási szerződés máshogy nem rendelkezik, az üzletszabályzatában előírtaknak megfelelően - belső ügyrendje szerint, beleértve az adminisztrációs ráfordítás csökkentése érdekében az ügyintézői döntés lehetőségét is - fizeti meg a B. melléklet 6. pontjában előírt határidőn belül. A kötbér megfizetéséről és a nem teljesített Garantált Szolgáltatásról a felhasználót igazolható módon értesíteni kell.
A Garantált Szolgáltatás nem teljesítése esetére a felhasználó részére járó kötbér fizetése nem zárja ki a felhasználó azon lehetőségét, hogy a kárigényét - a kötbérre való jogosultságra tekintet nélkül - a felelőssel szemben érvényesítse (pl. közös megegyezés, bírósági, vagy illetékes Békéltető Testületi úton).
6. A kötbér kifizetés határideje
A nem teljesítés kezdő időpontjától harmincadik (30.) naptári nap, míg felhasználói igénybejelentés alapján fizetendő kötbérnél az igény beérkezésétől számított harmincadik (30.) naptári nap.
7. Felelősség megbízott eljárása esetén
Amennyiben az Engedélyes megbízottat vesz igénybe a Garantált Szolgáltatások teljesítése érdekében, akkor a megbízott eljárása esetén a Garantált Szolgáltatások pontjaira vonatkozóan az Engedélyes úgy felelős a megbízottak tevékenységéért, mintha azokat maga végezte volna.
8. Mentesülés a kötbérfizetési kötelezettség alól
Szándékos rongálás esetében az Engedélyes nem felelős a Garantált Szolgáltatás nem teljesítéséért és nem áll fenn az Engedélyes kötbérfizetési kötelezettsége. Erről az igénylő felhasználót igazolható módon tájékoztatni kell.
1. számú Melléklet C
Kereskedői Engedélyes Garantált Szolgáltatások eljárásrendje
K.I. GSZ Információadás dokumentált megkeresésre
Dokumentált megkeresés: postai küldeményként beérkező, vagy személyesen átnyújtott és igazoltan átvett, vagy elektronikus levélben, vagy faxon keresztül megküldött, írásban rögzített megkeresés, továbbá személyesen vagy telefonon elmondott, ügyintézés során azonnal el nem intézhető, és bejelentőlapon vagy informatikai rendszerben rögzített ellenőrizhető, visszakereshető megkeresés. A dokumentált megkeresésekre vonatkozó eljárási szabályokat az Engedélyes üzletszabályzata tartalmazza.
Beérkezési időpont: a bejövő megkeresés nyilvántartásba vételi időpontja (Iktató által rábélyegzett dátum, vagy az elektronikus levél beérkezésének időpontja), vagy más ellenőrizhető, visszakereshető rögzítési időpont.
Válaszadás időpontja: a kimenő válaszlevél postára adásának a dátuma. Személyes válaszadás esetén a felvett (elektronikus) dokumentumon az adott ügy megválaszolásaként szereplő dátum. Telefonos vagy egyéb válaszadás esetén az Engedélyes belső ügyrendje szerint történik az igazolás.
Válasz: dokumentált, írásban vagy elektronikus formában, vagy személyesen, vagy telefonon, továbbá egyéb ellenőrizhető, visszakereshető módon adott tájékoztatás.
15 napon belül Engedélyes választ ad: Engedélyes, ha a dokumentált megkeresés hozzá érkezik be, és az az ő tevékenységét érinti, köteles a beérkezéstől számított tizenöt (15) napon belül választ adni.
Ha a dokumentált megkeresés elosztói engedélyeshez érkezik be, de az Engedélyes tevékenységét érinti, elosztói engedélyes azt 8 napon belül Engedélyeshez eljuttatja, és erről a felhasználót értesíti. Ebben az esetben az Engedélyeshez beérkezéstől számít a tizenöt (15) napos válaszadási határidő (a felhasználó részére ebben az esetben is a megkeresés beérkezési időpontjától számított maximum huszonhárom (23) nap alatt a választ meg kell adnia).
Amennyiben a válaszadás Engedélyest és elosztói engedélyest egyaránt érinti, és engedélyesek közötti információadással vagy a válaszadás feladatainak szétválasztásával a válaszadás nem intézhető, a válaszadás közös kidolgozására tizenöt (15) nap, továbbá a válasz elküldésére is tizenöt
(15) nap áll engedélyesek rendelkezésére (a felhasználó részére ebben az esetben a megkeresés beérkezési időpontjától számított maximum harminc (30) nap alatt a választ meg kell adni), erről a felhasználót értesíteni kell.
A Garantált Szolgáltatás igazolása: a bejövő megkeresés nyilvántartásba vételi időpontjának és a kimenő válaszlevél postára adása dátumának az összevetése. Ha ugyanaz a felhasználó huszonhárom (23) napon túl – akár ismétlődő jelleggel, huszonhárom (23) naponként – újabb bejelentést tesz, mert nem kapott választ, akkor ismételten és többszörösen is jogosult a kötbérre. A felhasználó minden megkeresése, ami huszonhárom (23) napon túl történik, új ügynek számít.
A kötbérfizetés rendje: az Engedélyes a határidő be nem tartása esetén felhasználói igénybejelentésre automatikusan gondoskodik a kötbér megfizetéséről.
K.II. GSZ Visszatérítés téves számlázás esetén
Jogosság megállapítása: téves, a felhasználó kárára történt villamosenergia-díj számlázása esetén a számlakifogás jogosságát tizenöt (15) napon belül meg kell állapítani.
Rendszerhasználati díj számlázásra való jog (megbízásos szerződés) esetén engedélyesek egymás közötti egyeztetésére nyolc (8) nap áll rendelkezésre. Az elosztói engedélyesnek a rendszerhasználati díj számlázásra vonatkozó számlakifogás jogosságát tizenöt (15) napon belül kell megállapítania, ezért a felhasználó számlakifogásának kereskedőhöz történő beérkezésétől számított huszonhárom (23) napon belül a számlakifogás jogosságát ez esetben is meg kell állapítani.
Mérő felülvizsgálattal összefüggő jogosság megállapítás esetén a határidő meghosszabbodik az elosztói engedélyesekre előírt GSZ XI. pontjában előírtak szerint. Az elosztói engedélyes a hibás mérés miatti felhasználóval történt elszámolás eredményéről nyolc (8) napon belül írásban értesíti a felhasználó kereskedőjét a visszatérítés jogosságáról.
8 napon belül: a visszatérítés a számlakifogás jogossága megállapításától nyolc (8) napon belül a felhasználó visszajelzése alapján (akár telefonon, vagy e-mailben) történjen meg a visszafizetés a felhasználó fizetési módjának megfelelően (pénzintézeti folyószámlára utalás, vagy természetes személy esetén postai utalványon kifizetés az MNB rendelkezéseinek megfelelően).
A Garantált Szolgáltatás igazolása: a jogosság megállapítása esetén a kimenő válasz dátumának és a visszafizetés megtörténtét igazoló dokumentum dátumának összevetése.
Visszatérítés téves számlázás esetén: a felhasználó számlájában megalapozatlanul szereplő és a felhasználó által befizetett összegnek az Engedélyes által előírt határidők betartásával történő visszafizetése.
A kötbérfizetés rendje: az Engedélyes a határidő be nem tartása esetén felhasználói igénybejelentésre automatikusan gondoskodik a kötbér megfizetéséről.
K.III. GSZ A felhasználó visszakapcsolásának kezdeményezése
Hiánytalan és hitelt érdemlő igazolás: az Ügyfélszolgálaton, vagy az Engedélyes által megadott szervezeti egységénél dokumentumokkal igazolt befizetés.
A Garantált Szolgáltatás igazolása: a felhasználó megfizetett felhalmozott tartozása hiánytalan és hitelt érdemlő igazolásának az Engedélyes üzletszabályzatában megadott helyen és módon történő bemutatása, beérkezési időpontja, vagy Engedélyes számláján a tartozás banki jóváírási időpontja közül a korábbi időpont, és az Engedélyes visszakapcsolási kezdeményezését igazoló dokumentumban rögzített kezdeményezési időpont összevetése. időpont összevetése.
Az időpontokat órás pontosság feltüntetésével kell dokumentálni.
A kötbérfizetés rendje: az Engedélyes a határidő be nem tartása esetén felhasználói igénybejelentésre, automatikusan gondoskodik az egyszeri kötbér megfizetéséről.
K.IV. GSZ Nem jogszerű kikapcsolás
Nem jogszerű kikapcsolás: az Engedélyes a jogszabályokban, illetve az üzletszabályzatában foglalt, kikapcsolásra vonatkozó előírásokat megsérti.
Nem jogszerű kikapcsolást igazoló dokumentum: a kikapcsolás jogosságát kifogásoló ügyfélmegkeresések alapján az Engedélyes saját vizsgálatát követően készült dokumentum, illetve a felhasználó és az Engedélyes közötti vita esetén a Hivatal határozatában foglalt döntés.
A kötbérfizetés rendje: az Engedélyes a nem jogszerű kikapcsolás esetén felhasználói igénybejelentésre, automatikusan gondoskodik a kötbér megfizetéséről.
1. számú Melléklet D
Kereskedői Engedélyes Hivatalnak adandó adatszolgáltatása és annak megbízhatósága
1. Az adatszolgáltatás formája és módja
1.1 A Hivatal részére adandó éves adatszolgáltatásként az Engedélyesnek a GSZ-K. táblázatot kell megküldenie.
1.2 A nem automatikus kötbér kifizetésű GSZ pontok sorainál a „D” az „E” és az „F” oszlopok adatainak kitöltése adathiány esetén nem kötelező.
2. Adatszolgáltatás tartalma
2.1 A kitöltendő alapadat cellák szürke színűek. Az alapadatokból kiszámítandó adatok az „F”, „I”,
„L”, „M”, „N” oszlopokban találhatóak. A kitöltésre nem kerülő cellák a „-„ jelölésűek.
2.2 A „B” oszlopban az egyes GSZ pontok körébe tartozó események számát kell feltüntetni. Több GSZ pontot is érintő eseménykor, minden érintett GSZ pontnál szerepeltetni kell az esetszámot.
2.3 A „D” oszlopban az összes előfordult ügy kapcsán érintett valamennyi felhasználó számát kell megadni, egyéb kisfeszültségű felhasználó és középfeszültségű felhasználó bontásban (az összes előfordult ügy kapcsán érintett valamennyi felhasználó száma nagyobb is lehet, mint az összes szerződéses fogyasztó darabszáma, az ismétlődő ügyek miatt).
2.4 Az „E” oszlopban kell szerepeltetni azon felhasználók számát, akikre vonatkozóan a GSZ nem teljesült, egyéb kisfeszültségű felhasználó és középfeszültségű felhasználó bontásban. Ha az
„M” oszlop és az „E” oszlop adatai nem egyeznek, akkor ennek magyarázatát meg kell adni (például Ha ugyanaz a felhasználó 23 napon túl – akár ismétlődő jelleggel, 23 naponként - újabb bejelentést tesz, mert nem kapott választ, akkor ismételten és többszörösen is szerepel az „E” és
„M”oszlopokban).
2.5 Az „F” oszlopban a teljesítés arányának %-os értékét kell megadni (az „E” oszlop adatainak a
„D” oszlop adataihoz viszonyított százalékos értéke).
2.6 A „G” oszlopban a felhasználó kérésére történt kötbérfizetések számát kell feltüntetni: egyéb kisfeszültségű felhasználó és középfeszültségű felhasználó bontásban.
2.7 A „H” oszlopban a B. mellékletben felhasználói kérésre meghatározott minimálisan fizetendő kötbér értékek szerepelnek: egyéb kisfeszültségű felhasználó és középfeszültségű felhasználó bontásban. (Ha az üzletszabályzatban ezeknél nagyobb értékek kerülnek meghatározásra, akkor azokat kell szerepeltetni.)
2.8 Az „I” oszlopban a felhasználói kérésre kifizetett kötbér értékét kell megadni (a „G” oszlop és a „H” oszlop adatainak szorzata).
2.9 A „J” oszlopban az automatikusan történt kötbérfizetések számát kell feltüntetni: egyéb kisfeszültségű felhasználó és középfeszültségű felhasználó bontásban.
2.10 A „K” oszlopban a B. mellékletben automatikusan történő kifizetés esetére meghatározott minimálisan fizetendő kötbér értékek szerepelnek: egyéb kisfeszültségű felhasználó és középfeszültségű felhasználó bontásban. (Ha az üzletszabályzatban ezeknél nagyobb értékek kerülnek meghatározásra, akkor azokat kell szerepeltetni.)
2.11 Az „L” oszlopban az automatikusan kifizetett kötbér értékét kell megadni (a „J” oszlop és a
„K” oszlop adatainak szorzata).
2.12 Az „M” oszlopban a felhasználó kérésére történt- és az automatikusan kifizetett kötbérfizetések értékét kell megadni (a „G” oszlop és a „J” oszlop adatainak összege).
2.13 Az „N” oszlopban a felhasználó kérésére történt- és az automatikusan kifizetett kötbér értékét kell megadni (a „I” oszlop és a „L” oszlop adatainak összege).
2.14. A kiugró, megszokottól eltérő értékekhez Engedélyes megjegyzést fűzhet.
3. Az érintett felhasználók számának meghatározása
Az érintett felhasználók számának meghatározása az Engedélyes pontos, naprakész nyilvántartása adatai alapján történjen. Az adatkezelés megfelelősségével kapcsolatban elvárás az általános minőségbiztosítási eljárások megléte, az adatok és adatforrások utólagos ellenőrizhetőségének biztosítása. K.IV. esetén a kikapcsolás jogosságát kifogásoló ügyfélmegkeresések számát kell megadni az érintett felhasználók számaként.
4. A közölt adatok megbízhatósága
4.1 A közölt adatok helyességéért az engedélyes teljes körű felelősséggel tartozik.
4.2 Az adatok megbízhatóságát a Hivatal saját, vagy megbízott szakértőjével esetenként ellenőrizheti.
5. Adatok megbízhatóságának ellenőrzése
5.1 A Hivatal az adatok megfelelősségét csak a mutatók kiszámításához szükséges körben vizsgálja.
5.2. Az ellenőrzés a visszatevés nélküli mintavételes eljárás szabályain alapszik, azonban nem követi az erre vonatkozó szabvány előírásait. Az első mintavétel során a kiválasztott GSZ pontokhoz tartozó ügyek közül 5-5 ügyet kell véletlenszerűen kiválasztani.
5.3. Az ügyekhez tartozó adatszolgáltatás minősítése megfelelő vagy nem megfelelő lehet. Megfelelő az adatszolgáltatás, ha az ügyek Engedélyes általi minősítése és kezelése megfelel az A, B, és C mellékletekben megfogalmazott követelményeknek.
5.4 Ha a kiválasztott 5 ügy mindegyikének minősítése megfelelő, akkor az adott GSZ pont megbízhatósága is megfelelő.
5.5. A módszer alkalmazása során, azon GSZ pontok esetében kell ismételt mintavételt végezni, amelyeknél az első mintában nem megfelelő minősítésű ügy, hibás adat volt.
5.6 Az ismételt mintában újból 5 ügyet kell véletlenszerűen kiválasztani. Ha az ismételt mintában is van hibás adat, akkor a Hivatal az adott GSZ ponthoz tartozó adatközlést és így a GSZ adatok megbízhatóságát, nem megfelelőnek minősíti.
5.7 A GSZ adatok megbízhatóságának nem megfelelő minősítése esetén a Hivatal a 6. pont szerint jár el, és Engedélyest 60 napon belül a Hivatalnak benyújtandó, önellenőrzéssel javított adatszolgáltatásra kötelezheti, amelyben közölt adatok megbízhatóságát a Hivatal az e mellékletben foglaltaknak megfelelően ellenőrizheti.
6. Nem megfelelő adatközléshez kapcsolódó bírság mértéke
Nem megfelelő adatközlés esetén a Hivatal bírságot szabhat ki.
0.xx. melléklet
VILLAMOSENERGIA-ADÁSVÉTELRE VONATKOZÓ SZERZŐDÉS
(termelő)
Jelen Szerződés létrejött
Egyrészről mint termelő és egyben villamos energia eladó (a továbbiakban: „Eladó”)
Székhelye:
Cégjegyzékszáma:
Adószáma:
Statisztikai számjele:
- Képviselője:
másrészről, az ALTEO Energiakereskedő Zrt., mint villamos energiakereskedő és villamos energiavásárló (a továbbiakban: „Vevő”)
Székhelye: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx xxxx 0-00. Cégjegyzékszáma: Cg.00-00-000000
Adószáma: 23720448-4-44
Csoportazonosító szám: 17783893-5-44
Statisztikai számjele: 23720448-3523-114-01.
Képviselője:
(az Eladó és a Vevő a továbbiakban együttesen: a „Felek”) között az alulírott helyen és időben az alábbi feltételekkel:
TEKINTETTEL ARRA, HOGY
(A) A Vevő a vonatkozó jogszabályok alapján a Magyar Energetikai és Közmű- szabályozási Hivatal („MEKH”) által kiadott villamos energia kereskedelmi engedéllyel rendelkező kereskedő, és mint ilyen szabad megállapodás alapján vásárolhat villamos energiát;
(B) Az Eladó a MEKH által kiadott termelői működési engedéllyel rendelkezik, a Jelen Szerződés tárgyát képező villamos energiát szabadon értékesítheti;
(C) Felek a 20_. . és a 20_ közötti időszakban villamos energia
adásvételére vonatkozóan szerződést kötnek az alábbi feltételekkel:
1. Meghatározások
1.1. Fogalmak
Amennyiben a szövegösszefüggésből más nem következik, a Szerződésben használt fogalmak jelentése a következő:
"Átadási Pont" az Értékesített Villamos Energia átadási helye a 2.2.4. pont szerinti átadási hely.
"Banki Nap" minden olyan Napot jelent, amelyen a főbb kereskedelmi bankok banki ügyintézés céljából nyitva vannak.
"Eladói Esemény" a 16.2. pontban leírt események bármelyikét jelenti.
"Előfeltételek" a 3.1. pontban meghatározott eseményeket és cselekményeket jelenti.
"Értékesített Villamos Energia" Heti Menetrend szerinti Villamos Energia mennyiség, amelyet az Eladónak a Vevő részére az Átadási Ponton kell átadnia a Jelen Szerződés rendelkezései szerint.
"Garantált Átvétel" a lejárat időpontjáig a 2.2.3. pont szerint rögzített, a Vevő által megvásárolandó Értékesített Villamos Energia mennyiséget jelenti.
"Hatálybalépés Napja" jelenti azt az első Napot, amikor az e Szerződésben meghatározott valamennyi Előfeltétel teljesült.
"Heti Menetrend" jelenti a Jelen Szerződés 1. sz. mellékletében meghatározott heti menetrendet, amely alapján meghatározásra kerül az Eladó és a Vevő részére az Átadási Ponton egy adott Hét minden egyes elszámolási időegységében átadandó és megvásárolandó Értékesített Villamos Energia.
"Időbeli Hatály" jelenti a 3.1. pontban rögzített hatálybalépés időpontjától a Lejárat Időpontjáig tartó időszakot.
"Jogszabályok" jelentik a VET-et és a VET alapján kiadott minden kormány- vagy miniszteri rendeletet, amely jelenleg hatályban van vagy amelyet időről-időre kibocsátanak; minden egyéb olyan törvényt, kormány-, miniszteri és helyi önkormányzati rendeletet vagy egyéb jogszabályt, amely jelenleg hatályban van vagy amelyet időről- időre kibocsátanak a Felekre kiterjedő hatállyal.
"Jogszabályváltozás" jelenti bármely új Jogszabály kihirdetését vagy kihirdetett Jogszabály módosítását, amely a Jelen Szerződés aláírását követően következik be.
"Kereskedelmi Szabályzat" jelenti a Jogszabályoknak megfelelően elkészített, időről- időre módosított és a MEKH által jóváhagyott a kereskedelmi, elszámolás-mérési és adatforgalmi megállapodások minimális tartalmi elemeit, a nemzetközi kereskedelmi feltételeket, továbbá a rendszerszintű szolgáltatásokra és a szervezett villamosenergia- piac működésére vonatkozó főbb szabályokat tartalmazó szabályzatot.
"Lejárat Időpontja" a 4.2. pontban meghatározott időpontot jelenti.
"MAVIR" a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt.-t vagy bármely jogutódját jelenti.
"MEKH" a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalt jelenti.
„Szállítási Időszak” a Jelen Szerződés fenti (C) pontjában meghatározott, 20
-tól 20 -ig tartó időszakot jelenti.
"Számla Kifogásolás" a 13. pontban meghatározottakat jelenti.
"Szükséghelyzet" olyan állapotot vagy helyzetet jelent, amelyet a vonatkozó Jogszabály vagy az Üzemi Szabályzat ilyenként határoz meg, ennek hiányában jelenti többek között valamely helyi vagy általános áramkimaradás megszüntetését, és terheléscsökkenés érdekében való feszültségcsökkentést és szigetüzemet.
"Termelő Egység" Jelen Szerződés szerinti Értékesített Villamos Energiát előállító erőművi blokkot jelenti.
"Vevői Esemény" a 16.3. pontban leírt események bármelyikét jelenti.
"VET" a Jelen Szerződés megkötését megelőzően kihirdetett, a mindenkor hatályos villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény.
"Vételár" az Értékesített Villamos Energia ellenértékeként a Vevő által az Eladónak fizetendő a Jelen szerződés 11. pontjában meghatározott összeg.
"Vis Maior" a 20.1 pontban meghatározott események bármelyikét jelenti.
2. A Szerződés tárgya, kötelezettségvállalások
2.1. Villamos energia adásvételi szerződés
2.1.1. Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a Jelen Szerződés alapján Xxxxx által értékesített, az alábbiakban meghatározott villamos energiát ad át a Vevő részére a 20_. . közötti hónapos időszakban, a Jelen Szerződésben rögzített feltételekkel, Vevő pedig a villamos energiát átveszi és az átadott villamos energia vételárát az Eladó részére megfizeti.
2.2. A villamos energia adásvétele
2.2.1. Eladó a Jelen Szerződés feltételei szerint a Teljesítés Kezdőnapjától a Szerződés időbeli hatálya alatt az Átadási Ponton a Vevőnek köteles átadni és eladni az Értékesített Villamos Energiát, a Vevő az Eladótól pedig köteles átvenni és megvenni az Értékesített Villamos Energiát. Az Értékesített Villamos Energia ellenértékeként a Vevő az Eladó részére a 11. pontban meghatározott Vételárat köteles fizetni a 12. pontban meghatározott fizetési feltételekkel.
2.2.2. Felek a 2.2.1. pont szerint meghatározottaknak megfelelően Heti Menetrendeket állítanak össze. A Vevő a Heti Menetrend szerinti villamos energiát fogja megvásárolni és átvenni. A Vevő által átvett Heti Menetrend szerinti villamos energia jelenti egyben az Eladó által Értékesített Villamos Energia átruházásának megtörténtét.
Abban az esetben, ha a Menetrendtől való eltérésről Felek nem állapodtak meg és az nem Vis Maior következménye:
- Eladó visel minden kockázatot, amely az Értékesített Villamos Energia Átadási Pontig történő ütemezésével, továbbításával és átadásával jár, és felelősséggel tartozik az ezáltal előidézett vagy ezzel járó költségekért, illetve terhekért és Vevő veszteségeiért.
- A Vevő visel minden kockázatot, amely az Értékesített Villamos Energia Átadási Ponton és az Átadási Ponttól történő átvételével, az átvétel meghiúsulásával és továbbításával jár, és felelősséggel tartozik az ezáltal előidézett vagy ezzel járó költségekért, illetve terhekért és Eladó veszteségeiért.
2.2.3. A 2.2.2. pont alapján Xxxxx által a Jelen villamos energia adásvételi Szerződés rendelkezései szerint szállítandó villamos energia mennyisége legalább GWh lesz, amely a teljes szállítási időszak alatt Garantált Átvétel. A Felek egyezően rögzítik, hogy az Eladó menetrendjének XXXXX általi befogadásakor a Jelen menetrend alapú szerződés teljesítettnek tekintendő. Felek kötelezettséget vállalnak, hogy a teljes Időbeli Xxxxxx alatt Eladó köteles
leszállítani a garantált villamos energiát Vevő pedig köteles átvenni a Garantált Átvétel alá eső villamos energiát.
2.2.4. Az Átadási Pont:
2.2.5. Felek tudomásul veszik, hogy a XXXXX a már lekötött szállításokat korlátozhatja, csökkentheti, szüneteltetheti a VET 36. § (1) bekezdésében meghatározott feltételek bekövetkezése esetén. A MAVIR fenti intézkedése nem jelenti egyik fél vonatkozásában sem a Jelen Szerződés megszegését.
Amennyiben erre sor kerül, a Felek törekszenek arra, hogy a következő időszakra vonatkozó menetrendeket úgy határozzák meg, hogy a kiesett szállítások pótolhatóak legyenek.
3. Előfeltételek
3.1. A Jelen Szerződés a Hatálybalépés Napján lép hatályba azzal, hogy az alábbi Előfeltételek mindegyikének a teljesítése a hatályba lépés feltétele:
- Vevő rendelkezik a szükséges társasági felhatalmazással a Jelen Szerződés megkötésére
- Eladó rendelkezik a szükséges társasági felhatalmazással a Jelen Szerződés megkötésére
- Vevő, mint mérlegkör felelős, rendelkezik érvényes és hatályos mérlegkör szerződéssel.
3.2. A 3.1. pont szerinti előfeltételek teljesülésének végső határideje:
4. Időbeli hatály
4.1. A Jelen Szerződés időbeli hatálya a Hatálybalépés Napjától a Lejárat Időpontjáig tart. A fentiekben meghatározottaktól függetlenül az 1. Meghatározások, 4. Időbeli hatály, 17. Szavatossági nyilatkozatok és kötelezettség vállalások a Jelen Szerződés aláírásának napján hatályba lépnek. A 24. Titoktartás és 25. Irányadó jog, viták rendezése pontokban meghatározottak a lejárat időpontját, vagy a Jelen Szerződés más módon történő megszűnését követően is hatályba maradnak.
4.2. A Lejárat Időpontja
Lejárat időpontja a Jelen Szerződés vonatkozásában:
5. A Teljesítés Kezdőnapja
A Teljesítés Kezdőnapja a Jelen Szerződés szerint:
6. Menetrendek
Szerződő felek a Jelen Szerződés 1. sz. mellékletében meghatározzák a Szállítási Időszak alatt a szállítások Heti Menetrendjét.
6.1. A Heti Menetrend meghatározása
A Jelen Szerződésben rögzített, az adott Elszámolási Időegységre vonatkozó Heti Menetrendet Felek a tárgyhetet megelőző héten egyeztetik a Jelen Szerződés rendelkezései szerint („Egyeztetett Heti Menetrend”). A következő hétre vonatkozó egyeztetés és koordináció mindenkor szerda 12:00 óráig történik meg a Kereskedelmi Szabályzat rendelkezései szerint (1. sz. melléklet). Ha szerda nem munkanap, akkor az egyeztetés napja a megelőző munkanap. (Az Egyeztetett Heti Menetrend megegyezik az adott Elszámolási Időegységre vonatkozóan meghatározott Értékesített Villamos Energiával.)
A Heti Menetrend a Xxxxx számára kötelező és a Jelen Szerződés feltételei szerint az Értékesített Villamos Energia meghatározására szolgál az adott Hét vonatkozásában.
7. A teljesítés helye
7.1. A Jelen Szerződés alapján az Eladó villamos energiaszállítási és átadási kötelezettségeit a 2.2.4. pontban meghatározott Átadási Ponton az Értékesített Villamos Energia magyar villamos energia rendszer (továbbiakban: VER) (i) Átviteli Hálózatába, vagy (ii) Elosztó Hálózatába történő betáplálásával teljesíti.
8. A teljesítés ideje
8.1. Az Eladó által szállított villamos energiát teljesítettnek kell tekinteni amennyiben az Eladó Jelen Szerződés szerinti mennyiségű villamos energiát az (i) Átviteli Hálózatba, vagy (ii) Elosztó Hálózatba betáplálta. A megfelelő mennyiségű villamos energia átviteli hálózatba történő betáplálásáról a MAVIR igazolást adhat ki.
8.2. A villamos energia továbbítása a Rendszerirányító, az Átviteli Hálózati Engedélyes és a területileg illetékes Elosztó Hálózati Engedélyes feladata.
9. Szállításra vonatkozó előírások
9.1. A Jelen Szerződés vonatkozásában az Eladó kötelezettséget vállal arra, hogy a VER átviteli/elosztó hálózatába betáplálja, és a Vevő kötelezettséget vállal arra, hogy átveszi és a szerződéses áron kifizeti a szállítási időszak alatt a szerződéses mennyiséget a Jelen Szerződésben kikötött feltételek szerint.
9.2. A Jelen Szerződés tekintetében a szerződéses mennyiség szállítását a villamos energia rendszerre (VER) alkalmazandó szabályozásoknak és előírásoknak, mindenekelőtt a Kereskedelmi Szabályzatnak, Üzemi Szabályzatnak és az Átviteli Rendszerirányító szabályainak megfelelően kell lebonyolítani.
9.3. A szerződéses mennyiség mérésére és igazolására a vonatkozó jogszabályok és a Kereskedelmi Szabályzat, valamint az Üzemi Szabályzat rendelkezései az irányadóak.
10. Villamos Energiát Termelő Egység üzemszünete
10.1. Az Eladó jogosult arra, hogy bármelyik Termelő Egység működését leállítsa, ha a működés:
- hátrányosan érinti, vagy valószínűleg érintené az Eladó azon képességét, hogy a biztonságos villamosenergia-termelést a műszaki korlátok között tartsa;
- hátrányosan befolyásolja vagy befolyásolná bármelyik Termelő Egységet; vagy
- nem felel meg, vagy valószínűleg nem felelne meg valamely környezetvédelmi Jogszabálynak.
10.2. Az Eladó jogosult az Erőműnek az Átviteli vagy Xxxxxxx Hálózatról való lekapcsolására, ha az adott csatlakozás veszélyezteti vagy valószínűleg veszélyeztetné a személy- és/vagy vagyonbiztonságot.
10.3. Az Eladó köteles haladéktalanul értesíteni a Vevőt bármely olyan lépésről, amelynek megtételét szükségesnek tartja a 10.1.-10.2. pontok értelmében, vagy ha a MAVIR-tól az Erőmű Átadási Pontját érintő, az Átviteli vagy Elosztó hálózatról egyéb okból történő lekapcsolásáról értesítést kapott vagy a lekapcsolást érzékelte. Amennyiben azonban az Eladó véleménye szerint a személy- és/vagy vagyonbiztonság védelme érdekében előzetes értesítés nélkül van szükség leállításra és/vagy lekapcsolásra, akkor az Eladó jogosult az azonnali leállításra és/vagy lekapcsolásra, de a leállást és/vagy lekapcsolást követően amint lehetséges, haladéktalanul köteles értesítést küldeni a Vevő részére.
11. A Vételár
Energiadíj: Ft/MWh
Felek rögzítik, hogy az az ellenérték energiadíj, amelyet az Értékesített Villamos Energia mennyiség után köteles a Vevő megfizetni. Az Energiadíj tartalmazza a Jelen Szerződés
2.1. pontjában meghatározott villamos energia kapacitás lekötésének ellenértékét is a Jelen Szerződés Időbeli Hatálya alatt.
Az Energiadíj nettó díj, amelyen felül a Vevő köteles megfizetni bármely hatályos jogszabályban rögzített adót, díjat, tarifát, járulékot, ideértve a rendszerhasználati díjat is.
12. Fizetési feltételek
12.1. Az Eladó a vonatkozó Jogszabályok rendelkezései, a Kereskedelmi Szabályzat és a Jelen Szerződésben meghatározottak alapján kiállított számlája benyújtásával érvényesíti a Jelen Szerződésben meghatározott jogcímen járó követeléseit.
12.2. Az Eladó Havonta számláz az alábbiak szerint:
A Termelő a tárgyhavi számláját legkésőbb a tárgyhónap utolsó Napját követő 5 (öt) Napon belül a Vevőnek dokumentáltan megküldi és a Vevő köteles azt a kézhezvételtől számított 15. (tizenötödik) Napig, amennyiben az munkaszüneti Napra esik, az azt követő első munkanapon kiegyenlíteni.
Amennyiben a Termelő kötbérre jogosult, azt a tárgyhavi számlában kell feltüntetnie.
12.3. A Vevő fizetési kötelezettségét azon a Napon kell teljesítettnek tekinteni, amikor az Eladó bankja a jogosult számláján feltüntetett összeget a bankszámláján jóváírta. A késedelmi kamat mértéke a mindenkori jegybanki alapkamat +3%.
12.4. A benyújtott számlának meg kell felelnie a számviteli illetőleg az egyéb jogszabályok által előírt minimális tartalmi követelményeknek.
13. Számlakifogás
13.1. A Számlakifogás benyújtása
Amennyiben Vevő számla kifogással él, úgy köteles a számlakifogásban nem vitatott összeget a Jelen Szerződés 12. pontjában megállapított időpontig befizetni. A Felek a Jelen Szerződésben foglalt fizetési kötelezettségeikkel kapcsolatos számlákra vonatkozó kifogásaikat a számla kézhezvételétől számított 5 (öt) munkanapon belül közölhetik a jogosulttal a számla eredeti példányának ajánlott postai küldeményként történő
visszaküldésével és a kifogás külön levélben megszövegezett egyidejű közlésével (a "Számlakifogás").
13.2. A Számlakifogás tartalma
A Számlakifogásnak tartalmaznia kell a vitatott számla számát, keltét, esedékességét, a számla végösszegét, a vitatott összeget és a vita alapját. Amennyiben a kötelezett a jogosult számlájában foglalt összeg vonatkozásában a fenti határidőn belül Számlakifogást nem terjeszt elő, úgy a számlában foglalt fizetési kötelezettséget az 5. (ötödik) munkanapot követő napon elismertnek kell tekinteni.
13.3. A Számlakifogással kapcsolatos eljárás
Felek megtesznek mindent a vitatott összeg rendezése érdekében, a lehető legrövidebb időn belül. A Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a Számlakifogásokkal kapcsolatos jogvitáikat megkísérlik békés úton rendezni és ennek érdekében a Számlakifogás jogosult általi kézhezvételétől számított 3 (három) naptári napon belül egyeztető megbeszélést tartanak, amelyről írásban jegyzőkönyvet vesznek fel.
13.4. Eredményes Számlakifogás
Amennyiben a vitatott számla jogosultja a kötelezett kifogását elismeri (eredményes számlakifogás), úgy a vitatott számlát köteles kijavítani, és a kijavított számlát az egyeztetés lezárását követő 1 (egy) munkanapon belül a kötelezettnek dokumentáltan benyújtani. A kötelezett fizetési kötelezettségének teljesítésével a kijavított számla kézhezvételének időpontjáig nem esik késedelembe. A kijavított számlában meghatározott összegnek a jogosult bankszámlájára történő átutalására a kötelezettnek 5 (öt) munkanap áll rendelkezésére.
Amennyiben az egyeztető megbeszélés eredményeképpen a kötelezett a vitatott számlában foglalt összeg egy részét elismeri, úgy annak vonatkozásában a jogosult az eredeti teljesítési időponttól kezdődően a mindenkori jegybanki alapkamat +3% késedelmi kamatot érvényesíthet oly módon, hogy annak összegét a kötelezett által elismert számlaösszeget tartalmazó új számlában feltünteti.
13.5. Eredménytelen Számlakifogás
Amennyiben a kötelezett a számlakifogás során elismeri fizetési kötelezettségét (eredménytelen számlakifogás), akkor a vita befejezése vagy megegyezés esetén a befejezéstől vagy megegyezéstől számított 4 (négy) munkanapon belül kell kifizetni a számlakifogás tartalmául megjelölt összeget a számla eredeti esedékessége és a tényleges fizetés dátuma közötti időszakra esedékes a mindenkori jegybanki alapkamat +3 %-al megnövelt kamattal együtt.
13.6. A Számlakifogással kapcsolatos eljárás határideje
Amennyiben a Számlakifogás kézhezvételétől számított 5 (öt) munkanapon belül a Felek a Számlakifogásban foglalt vitát nem tudják rendezni, úgy a számla vitatott része vonatkozásában a Felek a Jelen Szerződés 25. Fejezetében foglalt rendelkezései szerint járnak el.
13.7. Késedelmi kamat
A Jelen Szerződés rendelkezései szerint teljesítendő fizetési kötelezettségek késedelmes teljesítése esetén a késedelmesen teljesítő Fél a késedelembe esés napjától a kifizetés napjáig terjedő időszakra késedelmi kamatot köteles fizetni a másik Fél részére. A késedelmi kamat éves mértéke a mindenkori jegybanki alapkamat +3%.
14. A Vevő által nyújtott biztosíték (”Bankgarancia”)
14.1. A Vevő, a Jelen Szerződésben vállalt kötelezettségei biztosítékaként, a Jelen Szerződés aláírásáig köteles nyolc (8) heti szállítás ellenértékének megfelelő összegű bankgaranciát nyújtani saját költségén az Eladó részére egy, Xxxxx által előzetesen jóváhagyott bankon keresztül. A bankgarancia kedvezményezettje és jogosultja az Eladó, és forintban nyújtandó. A bankgaranciát nyújtó banknak arra kell kötelezettséget vállalnia, hogy a bankgaranciában megjelölt összeg erejéig az Eladó első felszólítására, az alapjogviszony vizsgálata és feltétel nélkül, az Eladó részére kifizetést teljesít. Amennyiben az Eladó a bankgarancia összegét vagy annak egy részét Jelen Szerződés rendelkezéseinek megfelelően lehívja annak érdekében, hogy Vevő szerződésszegését megakadályozza, akkor Vevő köteles késedelem nélkül és az Eladó ezen hatályú felszólításának kézhezvételétől számított 3 napnál nem később kiegészíteni a bankgarancia összegét nyolc (8) heti szállítás ellenértékének megfelelő összegre. A Jelen Szerződésben lefektetett szabályok, kötelezettségek és nyilatkozatok a kiegészített bankgaranciára is alkalmazandóak.
14.2. Xxxxx Szerződés aláírásával Vevő kötelezi magát arra, hogy a bankgaranciát nem vonja vissza (beleértve a bankgaranciának az eredeti bankgarancia felhasználása vagy módosítása miatti kiegészítését) és kijelenti, hogy feltétel nélkül, visszavonhatatlanul és kifejezetten lemond azon jogáról, hogy a bankgaranciát visszavonja.
14.3. Jelen Szerződés ideje alatt a Vevő köteles folyamatosan fenntartani a bankgaranciát Jelen Szerződés rendelkezéseinek megfelelően, Jelen Szerződés megszűnését követő 30. napig.
14.4. A bankgaranciával kapcsolatos minden költséget egyedül és kizárólag Vevő köteles viselni. Vevő semmilyen formában nem jogosult az Eladóval szemben semmiféle, a bankgaranciával kapcsolatos költségekre (beleértve a garancia megszerzésének, fenntartásának és érvényesítésének költségét) vonatkozó igényt érvényesíteni.
14.5. Az Eladó jogosult lehívni a bankgaranciát, amennyiben Vevőnek Eladóval szemben fizetési hátraléka áll fenn vagy Vevő Jelen Szerződésből eredő bármely kötelezettségének megszegésével kárt vagy veszteséget okozott Xxxxxxxx, és amennyiben Xxxxx által a Vevőnek küldött írásbeli felszólításban – melyben felszólítja Vevőt, hogy Xxxxx Szerződésből eredő kötelezettségének tegyen eleget – megjelölt hét
(7) naptári nap eredménytelenül telik el
Vevő bankgaranciával kapcsolatos kötelezettségeinek a megszegése súlyos szerződésszegésnek minősül.
15. Súlyos Szerződésszegés
15.1. Eladó súlyos szerződésszegése különösen:
Eladó súlyos szerződésszegésének minősül, ha nem rendelkezik a Vevő szerződéses igényének megfelelő mennyiségű és teljesítményű villamos energiával. Az Eladó súlyos szerződésszegése esetén köteles a Jelen Szerződés szerinti mennyiségű és teljesítményű villamos energia hiányával Vevőnek okozott igazolt kárait megtéríteni.
15.2. Vevő súlyos szerződésszegésének minősül különösen:
a) A villamos energia díjának, vagy annak egy részének meg nem fizetése, vagy késedelmes fizetése, abban az esetben, ha a Vevő az írásos felszólítás után sem tesz eleget fizetési kötelezettségének és 30 (harminc) napon túli a kintlévőség.
b) A villamos energia átvételének megtagadása vagy elmulasztása, kivéve a Vis Maior eseteit.
c) Vevő a Jelen Szerződés szerinti adatszolgáltatási és tájékoztatási kötelezettségét elmulasztja, vagy késedelmesen teljesíti.
15.3. Súlyos szerződésszegés jogkövetkezményei:
Bármely Fél súlyos szerződésszegése esetén jogosult a másik Fél azonnali hatályú rendkívüli felmondás jogával élni, és a Xxxxx Szerződést azonnali hatállyal felmondani.
16. A Jelen Szerződés megszűnése
16.1. Megszüntetés
A Felek a Jelen Szerződést írásban, az általuk meghatározott feltételek és kikötések szerint közös megegyezéssel bármikor megszüntethetik; a megszüntetésnek azonban a Jogszabályokkal és a Felek működési engedélyeivel összhangban kell lennie.
16.2. Rendes Felmondás a Vevő részéről
A Vevő értesítheti Eladót a Jelen Szerződés felmondására irányuló szándékáról az alábbi események ("Eladói Esemény") bekövetkezése esetén, kivéve, ha azok Vis Maior, vagy Vevői Esemény következményei:
a)Az Eladó a Jelen Szerződés teljesítéséhez szükséges valamely engedélyének hiánya vagy visszavonása;
b) Az Eladó megszüntetése, kivéve, ha ennek célja olyan átalakulás, egyesülés vagy átszervezés, amely nem érinti a jogutód társaság azon képességét, hogy Eladó a Jelen Szerződés szerinti kötelezettségeit teljesíteni tudja, és biztosítja, hogy a létrejövő társaság feltétel nélkül vállalja az Eladó a Jelen Szerződésben meghatározott minden kötelezettségét;
c)Eladó ellen csődeljárás indul, végelszámolás alá kerül vagy ellene felszámolási eljárás indul;
d) Eladó a Jelen Szerződés szerinti jogainak és/vagy kötelezettségeinek, vagy összes vagy lényegében összes eszközének vagy kötelezettségvállalásának olyan módon történő átruházása, amely nincs összhangban a Jelen Szerződés rendelkezéseivel, illetve a Jogszabályokkal;
16.3. Rendes Felmondás Eladó részéről
Eladó értesítheti a Vevőt a Jelen Szerződés felmondására irányuló szándékáról az alábbi események ("Vevői Esemény") bekövetkezése esetén, kivéve, ha azok Vis Maior vagy Eladói Esemény következményei:
a)A Vevő a Jelen Szerződés teljesítéséhez szükséges valamely engedélyének hiánya vagy visszavonása;
b) A Vevő megszüntetése, kivéve, ha ennek célja olyan átalakulás, egyesülés vagy átszervezés, amely nem érinti a jogutód társaság azon képességét, hogy a Vevő Jelen Szerződés szerinti kötelezettségeit teljesíteni tudja, és biztosítja, hogy a
létrejövő társaság feltétel nélkül vállalja a Vevő a Jelen Szerződésben meghatározott minden kötelezettségét;
c)A Vevő ellen csődeljárás indul, végelszámolás alá kerül vagy ellene felszámolási eljárás indul;
d) A Vevő a Jelen Szerződés szerinti jogainak, illetve kötelezettségeinek, vagy összes, vagy lényegében összes eszközének vagy kötelezettségvállalásának olyan módon történő átruházása, amely nincs összhangban a Jelen Szerződés rendelkezéseivel, illetve a Jogszabályokkal.
16.4. Felmondási eljárás Vevői illetőleg Eladói Esemény fennálltakor
a)A 16.2. és 16.3. pont szerint kiadott felmondási szándékról szóló értesítés kézhezvételét követően a Felek 1 (egy) Hétig (vagy megegyezésük szerint hosszabb ideig) egyeztetést folytatnak arról, hogy milyen lépéseket tegyenek az Eladói Esemény vagy a Vevői Esemény következményeinek enyhítésére.
b) Az a) pontban meghatározott időszakot követően a felmondásra jogosult Fél a másik Félnek küldött írásbeli felmondással megszüntetheti 30 napos felmondási határidővel a Jelen Szerződést, kivéve, ha a Felek másként állapodnak meg, vagy ha az Eladói Esemény vagy a Vevői Esemény orvoslásra került.
16.5. A 16.2. illetőleg 16.3. pont szerinti felmondás jogkövetkezményei
A Felek a 16.2. és a 16.3. pontok szerinti felmondás esetén az alábbi jogokkal rendelkeznek, illetve a Feleket az alábbi kötelezettségek terhelik:
a)Vevői Esemény
- Olyan Vevői Esemény esetén, amely tekintetében felmondásra került sor az Eladó mentesül a Jelen Szerződésben meghatározott kötelezettségei alól,
- Vevő köteles megtéríteni az Eladó részére a Jelen Szerződés felmondásával kapcsolatban Eladónál felmerült valamennyi igazolt kárt és költséget.
b) Eladói Esemény
- Olyan Eladói Esemény esetén, amely tekintetében felmondásra került sor a Vevő mentesül a Jelen Szerződésben meghatározott kötelezettségei alól,
- Eladó köteles megtéríteni Xxxx részére az felmondással kapcsolatban Vevőnél felmerült valamennyi igazolt kárt és költséget.
17. Szavatossági nyilatkozatok és kötelezettségvállalások
17.1. Az Eladó nyilatkozatai
Az Eladó a Xxxxx Szerződés aláírásának időpontjában kijelenti és szavatosságot vállal a Vevőnek azért, hogy:
a) az Eladó a Jogszabályok alapján megfelelően bejegyzett gazdasági társaság, rendelkezik minden szükséges felhatalmazással ahhoz, továbbá jogosult arra, hogy a Jelen Szerződést aláírja és annak feltételeit, és rendelkezéseit teljesítse, továbbá kijelenti, hogy legjobb tudomása szerint az Eladó ellen nincs folyamatban és nem fenyegeti csőd- vagy felszámolási eljárás;
b) semmilyen bíróságon, közigazgatási szervnél vagy választottbíróságnál nincs folyamatban, és az Eladó tudomása szerint nem várható az Eladó ellen indított, vagy az Eladót érintő olyan per, kereset vagy eljárás, amely hátrányosan érintheti az Eladó Jelen Szerződés szerinti kötelezettségeinek teljesítését; és
c) a Jelen Szerződés Eladó általi aláírására a megfelelő társasági felhatalmazások rendelkezésre állnak, és ezek az Eladó jogszerű, érvényes és kötelező erejű kötelezettségeinek tekinthetők, amelyek az abban foglalt feltételeknek megfelelően érvényesíthetők, nem ellentmondóak és nem jelentik a Jogszabályok, az Eladói Működési Engedély és más olyan megállapodás vagy okirat megszegését, amely vonatkozásában az Eladó félként szerepel, vagy az Eladónak, vagy az Eladó tulajdonának kötelezettsége lehet.
d) Az Eladó az alábbi kötelezettségeket vállalja:
- Az Eladó köteles a Jelen Szerződés hatálya alatt az Értékesített Villamos Energiát Termelő Egységeit az Eladói Működési Engedélynek, az Üzemi Szabályzatnak, a VET-nek, a jó közszolgáltatói gyakorlatnak és minden más vonatkozó Jogszabálynak vagy hatósági előírásnak megfelelően üzemeltetni és karbantartani; és
- az Értékesített Villamos Energiát szolgáltató egység(ek)nek a Jelen Szerződés teljesítésével összefüggő Tüzelőanyag-ellátása kifejezetten és kizárólag az Eladó joga, kötelezettsége és felelőssége.
17.2. A Vevő nyilatkozatai
A Vevő a Xxxxx Szerződés aláírásának időpontjában kijelenti és szavatosságot vállal az Eladónak azért, hogy:
a) a Vevő rendelkezik minden szükséges felhatalmazással ahhoz, továbbá jogosult arra, hogy a Jelen Szerződést aláírja, és annak feltételeit és rendelkezéseit teljesítse, továbbá kijelenti, hogy legjobb tudomása szerint ellene nincsen folyamatban lévő vagy fenyegető csőd- vagy felszámolási eljárás;
b) semmilyen bíróságon, közigazgatási szervnél vagy választott bíróságnál nincs folyamatban, és a Vevő tudomása szerint nem várható a Vevő ellen indított vagy a Vevőt érintő olyan per, kereset vagy eljárás, amely hátrányosan érintheti a Vevő Jelen Szerződés szerinti kötelezettségeinek teljesítését; és
c) a Jelen Szerződés Vevő általi aláírására a megfelelő társasági, vagy egyéb felhatalmazások rendelkezésre állnak, és ezek a Vevő jogszerű, érvényes és kötelező erejű kötelezettségeinek tekinthetők, amelyek az abban foglalt feltételeknek megfelelően érvényesíthetők, nem ellentmondóak és nem jelentik a Jogszabályok, és más olyan megállapodás vagy okirat megszegését, amely vonatkozásában a Vevő félként szerepel, vagy a Vevőnek, vagy a Vevő tulajdonának kötelezettsége lehet.
18. Korlátozások
18.1. Jelentős teljesítmény-hiány vagy üzemzavar esetén az Átviteli Rendszerirányító jogosult a fogyasztói korlátozás elrendelésére a villamosenergia-rendszer jelentős zavara és a villamosenergia-ellátási válsághelyzet esetén szükséges intézkedésekről szóló 280/2016 (IX. 21.) Korm. rendelet az Üzemi Szabályzat és a Kereskedelmi Szabályzat rendelkezései szerint.
18.2. Az Átviteli Rendszerirányító az átviteli hálózathoz való hozzáférést objektív, átlátható módon hátrányos megkülönböztetés alkalmazása nélkül megtagadhatja, illetve a már lekötött szállításokat korlátozhatja, csökkentheti, szüneteltetheti a VET-ben megjelölt események fennállása esetén. A hálózati engedélyesek a VET-ben foglalt szabályok szerint korlátozhatják illetőleg szüneteltethetik a villamos energia átvitelt vagy az elosztást.
18.3. Felek megállapodnak, hogy a jelen pont szerinti, MAVIR általi korlátozások nem minősülnek szerződésszegésnek jogviszonyukban. Felek az ilyen korlátozások esetén fokozottan együttműködnek a káraik kölcsönös csökkentésében. Felek kötelesek továbbá a korlátozások megszűnését követően a lehető legrövidebb időn belül minden
ésszerű intézkedést megtenni annak érdekében, hogy a villamos energia szolgáltatása minél előbb helyreálljon.
19. Nyilvántartás
Az Eladó a Jelen Szerződésben meghatározottak teljesítése érdekében teljes és pontos nyilvántartást vezet, ideértve többek között az Erőműben vezetett pontos és naprakész működési naplót, amely az egyes erőművi egységekre vonatkozóan a következőket tartja nyilván:
a) a tényleges és a meddő teljesítmény-termelést;
b) a működési állapotban bekövetkező változásokat, a Tervszerű Karbantartásokat és a Kényszerkieséseket; valamint
c) az ellenőrzések során észlelt bármely szokatlan körülményt.
20. Vis Maior
20.1. A "Vis Maior" bármely olyan eseményt vagy történést jelent, amely a Jelen Szerződés megkötésekor nem volt előre látható, az általa érintett Fél ellenőrzési körén kívül következik be, amelyet az érintett Fél megelőzni vagy elhárítani kellő gondossággal nem tudott, és amely a Jelen Szerződésből eredő bármely lényeges kötelezettség teljesítését korlátozza, vagy lehetetlenné teszi. A Vis Maior események különösen az alábbi eseményeket foglalják magukba (ha azok a fenti követelményeknek megfelelnek):
a) tűz, árvíz, földrengés, földcsuszamlás, vihar, villámcsapás, járvány, karantén, radioaktív sugárzás, rekvirálás, lefoglalás vagy államosítás, kikötők, dokkok, csatornák vagy más, a hajózást vagy navigációt segítő vagy ahhoz kapcsolódó létesítmények lezárása bármely helyen vagy egy helyen belül;
b) hadüzenettel, vagy anélkül folyó háború, ellenségeskedés, fegyveres konfliktus vagy idegen támadás, blokád, forradalom, felkelés, lázadás, polgári elégedetlenség vagy villongás;
c) országos sztrájk, munkabeszüntetés;
d) bármely hatóság (beleértve a Közhatalmi Szerveket) intézkedése, aktusa, akkor is, ha az mulasztásban nyilvánul meg; valamint
e) hálózati automatikák működésének holt ideje alatti ellátás szünetelés, valamint az Üzemi Szabályzatban ilyenként meghatározott üzemi események;
f) bármely olyan eseményt vagy körülményt, amely valamely alkalmazandó jogból vagy jogszabályból ered, s amely ésszerűen nem volt előrelátható Jelen Szerződés aláírásakor.
A kétségek elkerülése végett nem minősül Xxx Xxxxxxxx a Feleknek a szerződéses mennyiség felhasználására vagy viszonteladására vonatkozó képtelensége, vagy a pénzeszközök hiánya.
20.2. Ha bármelyik Szerződő Fél (a továbbiakban: "Érintett Fél") képtelenné válik a Jelen Szerződésből eredő bármely vagy összes kötelezettségének teljesítésére Vis Maior helyzet következtében, akkor a Jelen Szerződés továbbra is érvényben marad. Az Érintett Fél a Vis Maior mértékében és fennállásának időtartamára mentesül ezen kötelezettségek nem-teljesítéséből eredő felelőssége, és ezen kötelezettségek teljesítése alól azzal, hogy a Vis Maior helyzettel érintett Fél a Vis Maior bekövetkeztéről haladéktalanul, de legkésőbb 3 napon belül köteles írásban értesíteni a másik felet.
20.3. Egyik Felet sem terheli felelősség, és ezáltal nem minősül szerződésszegésnek a Jelen Szerződés alapján fennálló bármely kötelezettség nem teljesítése, amennyiben azt Vis Maior okozta vagy annak eredményeként következett be.
20.4. A Jelen fejezet szerinti Vis Maior eseményeket Felek kötelesek haladéktalanul bejelenteni a Rendszerirányító részére is. A Vis Maior eseménnyel érintett kereskedelmi ügyletek végrehajtása és a szállítási jogok fennállása kérdésében Felek a Rendszerirányító döntése és intézkedése szerint járnak el.
20.5. A Felek nem felelnek a Rendszerirányító hatáskörébe tartozó, villamosenergia-ellátási szabályzatokban, foglalt jogszerű intézkedéseinek végrehajtásából eredő károkért.
20.6. A szerződő Xxxxx Vis Maior bekövetkezésének elismerését a következő további feltételekhez kötik:
- az Érintett Fél erről értesíti és részletes tájékoztatást ad a másik félnek, amint az ésszerűen elvárható a helyzet beállta után;
- az Érintett Fél minden ésszerű erőfeszítést megtesz teljesítési akadályoztatásának elhárítására; és
mindezek nem nyújtanak mentesítést a Vis Maior helyzet beállta előtti kötelezettségek alól.
20.7. Amennyiben a Jelen fejezet szerinti Vis Maior esemény megszakítás nélkül 30 naptári napig vagy a lejárat időpontjáig fennáll bármely Fél jogosult Jelen Szerződést minden jogkövetkezmény nélkül 15 (tizenöt) napos határidővel felmondani.
21. Jogszabályváltozás
21.1. Amennyiben a Jelen Szerződés aláírását követően Jogszabályváltozás következik be és ennek következtében a Jelen Szerződés valamely Jogszabály előírásaival ellentétessé vagy kikényszeríthetetlenné válik, illetve 6 (hat) Hónapon belül azzá fog válni, úgy a Felek kötelesek e tényről való tudomásszerzéstől számított 60 (hatvan) Napon keresztül jóhiszemű tárgyalásokat folytatni abból a célból, hogy a Jelen Szerződést úgy módosítsák, hogy kiküszöböljék a Jogszabály ellenességet vagy a Jelen Szerződés kikényszeríthetetlenségét a Xxxxx eredeti szándékainak megfelelően.
21.2. Amennyiben a Xxxxx nem tudnak megegyezni és a Jelen Szerződést nem képesek módosítani, bármelyik Fél jogosult a Jelen Szerződést minden további jogkövetkezmény nélkül 15 (tizenönt) napos határidővel felmondani.
22. A szállítás felfüggesztése
22.1. Az Eladónak járó jogokon, vételáron és jóvátételen kívül, amennyiben Vevő a 15. xxxx szerint súlyos szerződésszegést követ el akkor Eladó jogosult a Vevőnek küldött azonnali hatályú írásbeli felmondásával egyidejűleg azonnal beszüntetni a további villamos energia-szállításokat.
23. Nyilatkozattételre jogosult személyek
23.1. A Felek a Jelen Szerződésben foglalt kötelezettségeik teljesítése érdekében a szerződés tárgyához kapcsolódó ismeretek tekintetében nyilatkozattételre jogosult kapcsolattartókat jelölnek ki:
a) Az Eladó részéről nyilatkozattételre jogosult személy: név:
cím:
e-mail:
telefon:
b) A Vevő részéről nyilatkozattételre jogosult személy: név:
cím:
e-mail:
telefon:
Az esetleges személyi változást az érintett fél köteles haladéktalanul írásban közölni a másik féllel.
23.2. Az egyik Szerződő Fél által a másik Félnek a Jelen Szerződéssel kapcsolatban adott mindennemű értesítés vagy számla küldése írásban történik és a címzetthez a Jelen Szerződésben megadott címre térti-vevényes ajánlott levélként és/vagy fax útján kerül eljuttatásra. Az ajánlott levél kézbesítettnek tekintendő a feladást követő ötödik munkanapon, a fax kézbesítettnek tekintendő, ha a címzett faxberendezése azt visszaigazolja, kivéve, ha az ilyen visszaigazolás bármely napon közép-európai idő szerint 17:00 óra után történik, amely esetben a visszaigazolást követő munkanapon közép-európai idő szerint 08:00 órakor tekintendő a fax kézbesítettnek.
24. Titoktartási kötelezettség
24.1. A Felek vállalják, hogy Xxxxx Szerződés hatályának fennállása alatt és azt követően 5 (öt) évig megőrzik minden olyan információ titkosságát, amelyet a Jelen Szerződés szerinti együttműködésük eredményeként, vagy azzal összefüggésben bocsátották egymás rendelkezésére, vagy amely így jutott tudomásukra.
24.2. Xxxxxxxxx, a Jelen Szerződés teljesítésével kapcsolatos információ harmadik félnek történő átadásához a másik fél előzetes (írásbeli) hozzájárulása szükséges.
24.3. A Felek hasonló jellegű titoktartási kötelezettséget rendelnek el minden, a Jelen Szerződés szerint a Xxxxx által információval ellátott és tevékenységekkel megbízott természetes és jogi személy irányába, mint amilyennek saját magukat Jelen Szerződés aláírásával is alávetették. Amennyiben ezen kötelezettségét valamelyik Fél megszegi, úgy köteles a kötelezettségszegéssel okozott kárt megtéríteni.
24.4. Ezen titoktartási kötelezettség nem terjed ki a jogszabályi vagy Kereskedelmi Szabályzatban foglalt adatszolgáltatási kötelezettség alá tartozó adatok, tények vagy információk körére.
24.5. Felek megállapodnak abban, hogy kifejezett titoktartási kötelezettség terheli őket az egymás felé fennálló ellenértékek és árak vonatkozásában.
24.6. Felek megállapodnak abban, hogy a szerződéses kapcsolat bármely okból történő megszűnése esetén mindkét Fél köteles bármely adatot, tényt vagy információt tartalmazó adathordozót azonnali hatállyal visszajuttatni a másik szerződő Fél részére, vagy pedig azokat megsemmisíteni. A megsemmisítési kötelezettség nem vonatkozik azokra az anyagokra, amelyet jogszabály vagy hatósági rendelkezés alapján valamelyik szerződő fél meghatározott ideig őrizni köteles.
24.7. Felek megállapodnak abban, hogy a Jelen Szerződés teljesítése kapcsán tudomásukra jutott bármely üzleti titokként kezelendő adatot, tényt vagy információt kizárólag Jelen Szerződés teljesítése érdekében használhatják fel. Bármely ettől eltérő felhasználás esetén a másik szerződő Fél jogosult a szerződésszegés következményeinek alkalmazására.
24.8. Felek megállapodnak abban, hogy ezen fejezet bármely pontjának megszegése esetén a másik félnek okozott kárért a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („Ptk.”) szabályai szerint felelnek.
25. Irányadó jog, viták rendezése
25.1. Felek Jelen Szerződés szerinti jogaira és kötelezettségeire és azok értelmezésére a magyar jogszabályok az irányadóak.
25.2. Ha a Vevő és az Eladó között bármilyen vita, vagy bármilyen nézeteltérés keletkezik a Jelen Szerződéssel, kapcsolatosan, vagy abból eredően, akkor a Felek az ilyen vitát először megpróbálják 15 (tizenöt) napon belül tárgyalások útján rendezni.
25.3. Amennyiben a Felek közötti tárgyalások nem vezetnek eredményhez, abban az esetben a Felek a közöttük kialakult vita rendezésére az állami bírósági utat kizárják és alávetik magukat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Állandó Választottbíróság (Kereskedelmi Választottbíróság Budapest) kizárólagos és végleges döntésének azzal, hogy a Választottbíróság a saját Eljárási Szabályzata szerint jár el, az eljáró választottbírók száma három és az eljárás során a magyar nyelvet kell alkalmazni. A Felek kizárják a választottbíráskodásról szóló 2017. évi LX. törvény IX. Fejezetében szabályozott eljárásújítás lehetőségét. A jogvita eldöntésére alkalmazandó anyagi jog a magyar jog, ide nem értve a nemzetközi magánjog szabályait.
25.4. A Jelen Szerződésben nem szabályozott kérdések tekintetében a Ptk., a Villamos energiáról szóló 2007. LXXXVI. törvény (VET) valamint a 273/2007. (IX. 19.) sz. Korm. rend. a VET egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról (Vhr.), egyéb vonatkozó jogszabályok rendelkezései, a Kereskedelmi Szabályzat, az Üzemi Szabályzat és Üzletszabályzatok rendelkezései az irányadóak.
26. Módosítás
26.1. A Jelen Szerződés csak közös megegyezéssel, mindkét Fél által aláírt írásbeli okirattal módosítható vagy változtatható meg.
27. Engedményezés
27.1. Jelen Szerződésben foglalt jogait és kötelezettségeit mindkét Fél a másik Fél előzetes írásbeli hozzájárulásával jogosult kívülálló, harmadik félre engedményezni illetőleg átruházni a vonatkozó jogszabályi előírások betartásával.
27.2. Mindkét Fél jogosult a Jelen Szerződésből származó bármelyik, vagy összes jogát bármikor engedményezni és/vagy valamennyi kötelezettségét átruházni leányvállalatára a másik Fél előzetes, írásbeli hozzájárulásával. Mindkét Szerződő Fél jogosult engedményezni bármely a Jelen Szerződésből származó árbevételét valamely bankra vagy pénzintézetre, az illető fél üzleti tevékenységének finanszírozása vagy biztosítékul adás céljából. Az érintett Fél köteles haladéktalanul értesíteni a másik Felet bármely ilyen engedményezésről vagy átruházásról.
28. Vegyes és záró rendelkezések
28.1. A Jelen Szerződés négy azonos, a Felek által cégszerűen aláírt eredeti példányban készült, magyar nyelven, melyből kettő-kettő példány az Eladót, illetve a Vevőt illeti meg.
28.2. Ha bármely illetékes bíróság vagy más hatóság szerint a Jelen Szerződés bármely rendelkezése érvénytelen, hatálytalan, vagy végrehajthatatlan, akkor ez arra az adott rendelkezésre vonatkozik, és nem jelenti az egész szerződés vagy annak bármely más rendelkezésének érvénytelenségét, hatálytalanságát vagy végrehajthatatlanságát. A szerződés egyéb rendelkezései teljes mértékben érvényben és hatályban maradnak, kivéve ha az adott rendelkezés hiányában a felek a szerződést meg sem kötötték volna.
28.3. Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy az érvénytelen rendelkezés helyett olyan érvényes, hatályos vagy végrehajtható rendelkezésben állapodjanak meg, amely az érvénytelen, hatálytalan vagy végrehajthatatlan rendelkezés céljainak leginkább megfelel.
28.4. Felek megállapodnak abban, hogy együttműködnek minden szükséges hatósági engedély megszerzése érdekében, valamint minden tőlük telhetőt megtesznek az adatszolgáltatási kötelezettségük teljesítése érdekében bármely hatóság, vagy hivatal felé. A Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a Jelen Szerződés aláírását követően folyamatosan együttműködnek egymással az esetlegesen felmerülő műszaki, pénzügyi, jogi vagy kereskedelmi kérdések kölcsönös megoldása érdekében. Bármely fél kezdeményezésére a másik fél köteles a szerződés teljesítésével kapcsolatos egyeztetési eljárásban részt venni.
28.5. Amennyiben egyik fél lemond jogainak érvényesítéséről arra az esetre, ha a másik fél nem teljesíti a Jelen Szerződés bármely rendelkezését, e lemondás.
a.) nem jelenti azt, és nem értelmezhető úgy, hogy a fél lemond bármely más vagy további mulasztás esetén a jogai érvényesítéséről, vagy
b.) nem érvényes a fél megfelelően felhatalmazott képviselője által aláírt jogról való lemondó nyilatkozat hiányában.
Sem annak elmulasztása, hogy az egyik fél a Jelen Szerződés rendelkezéseinek másik fél által történő teljesítését követelje, sem pedig erre az egyik fél által a másiknak adott időbeli vagy más haladék nem jelenti azt, hogy az ilyen szerződésszegés esetén a jogosult fél lemond az őt megillető jogok érvényesítéséről, vagy elfogad bármely más lehetőséget.
28.6. A Xxxxx Xxxxxxxxx, ideértve a csatolt Mellékleteket, a benne megjelölt tárgyra nézve a Felek között a teljes megállapodást jelenti. Minden korábbi írásbeli vagy szóbeli megállapodás, ajánlat vagy a Jelen Szerződésben tárgyaltakra vonatkozó bármifajta más közlés hatályát veszti.
28.7. Jelen Szerződés elválaszthatatlan részét képező mellékletek:
1. 1. sz. melléklet Heti Menetrend
2. 2. sz. melléklet Bankgarancia nyilatkozat
Vevő | Eladó |
3. HETI MENETREND
Dátum:
Címzett: Eladó (fax szám: …)
Küldi: Vevő (fax szám: ……)
A Jelen Bejelentő Lap végrehajtja és igazolja az Eladó és a Vevő között villamos energia eladásáról és vásárlásáról létrejött megállapodás adott tárgyhétre vonatkozó villamos energia szállítási menetrendjét. A Jelen Bejelentő Lap a Felek között (…..-én) aláírt Szerződés (Szerződésszám: (…………….)) részét képezi és tartalmára az abban foglalt feltételek irányadóak.
Eladó: (……)
Vevő: (……)
Teljesítmény-menetrend: (……) Mennyiség: (……)
Szállítási időszak: (……)-tól (…..)-ig (mindkettő beleértve) Átadási Pont: (……)
Tisztelettel: Elfogadjuk:
…………………………………..
…..……………………………..
4.
20##.
Bankgarancia nyilatkozat
Az általunk kapott tájékoztatás szerint Xxxx -n szerződést kötöttek
-vel (a továbbiakban: Vevő) villamos energia szállítására. A szerződés szerint a szállított villamos energia ellenértéke bankgarancia nyújtásával kerül biztosításra.
Mi, a (a továbbiakban: a Bank) Vevő nevében, mint garantőr,
lemondva az alapjogviszonyból eredő bárminemű ellentmondási és felszólamlási jogunkról,
visszavonhatatlan kötelezettséget vállalunk, hogy Önöknek megfizetünk nem több mint,
Ft-ot,
(azaz forintot)
az Önök első írásos felszólítására, amennyiben Önök kijelentik, hogy Vevő a szerződés szerinti fizetési, illetve bármilyen részfizetési kötelezettségének nem tett eleget.
Azonosítás céljából a fizetési felhívásnak és a megerősítésnek az Önök számlavezető bankján keresztül kell beérkeznie, amely igazolja, hogy az okmányokon szereplő aláírások jogilag kötelező érvényűek.
E garancia részben vagy egészben, készpénzben érvényesíthető a hozzánk írásban benyújtott megfelelő tartalmú követelésük beérkezését követő három (3) banki napon belül.
Jelen garancia 20_. -ig érvényes, és a fentiekhez kapcsolódó bármilyen követelésnek a fent jelzett dátumig a Bankhoz be kell érkeznie.
A lejárat napjáig az Önök számára Jelen garancia alapján érvényesített kifizetések a kötelezettségvállalásunk mértékét nem csökkentik.
A kibocsátó Bank nevében:
KÉTOLDALÚ VILLAMOSENERGIA-KERESKEDELMI KERETSZERZŐDÉS
A jelen villamos energia-kereskedelmi keretszerződés (az annak elválaszthatatlan részét képező valamennyi melléklettel együtt: a "Jelen Keretszerződés") 20………. [ ]-án jött létre:
Egyrészről az
Az ALTEO Energiakereskedő Zrt Társaság, mint villamosenergia-kereskedő Székhelye: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx xxxx 0-00.
Cégjegyzékszáma: Cg. 00-00-000000
Statisztikai számjele: 23720448-3523-114-01
Adószáma: 23720448-4-44
Csoportazonosító szám: 17783893-5-44
Bankszámlaszáma: 11794008-20540137
Képviselője: másrészről, a
, mint villamosenergia-kereskedő Székhelye:
Cégjegyzékszáma: Cg. Adószáma:
Statisztikai számjele:
Bankszámlaszáma:
Képviselője:
egyenként „Szerződő Fél”, együttesen a „Szerződő Felek”, között, akik bármelyike a továbbiakban Eladóként és Vevőként léphet fel.
Szerződő Xxxxx ezennel az alábbi megállapodást kötik:
1. IDŐTARTAM ÉS HATÁLY
1.1. A Jelen Keretszerződés a fenti dátummal lép hatályba (a továbbiakban: "Hatálybalépés Napja"), és – a 9. pont figyelembevételével – mindaddig hatályban marad, amíg a Szerződő Felek Jelen Keretszerződésből származó minden kötelezettségüket nem teljesítik. A Jelen Keretszerződésnek bármely okból történt megszüntetése nem érinti a Szerződő Feleknek a Jelen Keretszerződésből, illetve bármelyik tranzakciós szerződésből származó és továbbra is fennálló jogait és kötelezettségeit.
2. ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS
2.1. A Jelen Keretszerződés érvényességi ideje alatt a Szerződő Felek értesíthetik egymást, hogy villamos energia áll rendelkezésükre eladás (az Eladó esetében) vagy vétel (a Vevő esetében) céljából. Ha a Szerződő Felek ezt követően megállapodást kötnek a villamos energia adásvételéről és átadásáról, akkor minden ilyen ügyletet (a továbbiakban: "Adásvétel”) a Szerződő Felek által aláírt írásos Adásvételi Szerződés (Tranzakciós Szerződés) által hoznak létre és bizonyítanak, melyben egy ajánlat és az ajánlat elfogadása alkotja a Szerződő Felek közti megállapodást (a csatolt Melléklet formájában).
2.2. Mindkét Szerződő Fél minden Adásvétel esetében értesíti a rendszerirányítóját, a Szerződéses Mennyiség szállítása előtt legkésőbb a megelőző hét szerdán közép-európai idő szerint 12.00 óráig (heti vagy hosszabb időtartamú szállítások esetén), illetve legkésőbb a megelőző nap közép-európai idő szerint 12.00 óráig (napi szállítások esetén).
2.3. Minden Adásvétel azon az alapon jön létre, hogy a Jelen Keretszerződés és a vonatkozó Adásvételi Szerződés egységes Szerződést képeznek a Szerződő Felek közt és a Szerződő Felek máshogyan nem kötnének semmilyen ügyletet. Ha bármilyen ellentmondás vagy eltérés áll fenn bármelyik Adásvételi Szerződésben, illetve a Jelen Keretszerződésben foglalt rendelkezések között, akkor az illető tranzakcióra a mindenkori Adásvételi Szerződés lesz irányadó.
3. SZÁLLÍTÁS ÉS KAPCSOLÓDÓ ÜGYEK
3.1. Szállítás
Valamennyi adásvétel vonatkozásában az Eladó kötelezettséget vállal arra, hogy szállítja és a Vevő kötelezettséget vállal arra, hogy átveszi és a szerződéses áron kifizeti a szállítási időszak alatt az Átadási Pont(ok)on a szerződéses mennyiséget a vonatkozó Adásvételi Szerződésben kikötött feltételek szerint. A Szállítási Menetrend szerinti villamos energia leszállítása a Szállítási Menetrend rendszerirányító általi elfogadásával teljesítettnek tekintendő. Amennyiben tehát a rendszerirányító a Menetrendet teljesítettnek tekinti a kereskedelmi szabályzatok szerint eljárás alapján, a Felek a végrehajtott Menetrendnek megfelelő villamos energia mennyiséget a Vevő részére átadottnak tekintik. A rendszerirányító által elfogadott Szállítási Menetrend képezi az Adásvételi Szerződés szerinti elszámolás alapját.
3.2. Szállítási menetrendek
A villamos energiát az egyes Adásvételi Szerződésekben meghatározott Szállítási Menetrendek szerint kell szállítani.
3.3. Átadás, jogcím és kockázat
A Szerződéses Mennyiség átadása az Átadási Pontokon történik, és a Szerződéses Mennyiséggel kapcsolatos jogcím, kockázat és kötelezettség az Átadási Pont(ok)-on száll át az Eladóról a Vevőre.
3.4. A szállítás teljesítésére vonatkozó szabályok
A Szerződéses Mennyiség szállítását a villamos energia rendszerre (VER) alkalmazandó szabályozásoknak és előírásoknak, mindenekelőtt a Kereskedelmi Szabályzatnak, Üzemi Szabályzatnak és az Átviteli Rendszerirányító szabályainak megfelelően kell lebonyolítani.
3.5. A villamos energia mérése
A villamos energia mérését az Átadási Pontot üzemeltető hálózati engedélyesek és a rendszerirányító(k) végzik. A Felek kötelesek gondoskodni arról, hogy az átadott villamos
energia hiteles mérése megtörténjen összhangban a rendszerirányító(k) és az Átadási pontot üzemeltető hálózati engedélyesek előírásaival és szabványaival.
3.6. Az átadott Szerződéses Mennyiség igazolása
Kérésre a Szerződő Fél köteles a másik Szerződő Fél részére – az illetékes Rendszerirányító által kiadott igazolások alapján készített – kimutatásokat átadni, amelyek tanúsítják valamely Adásvétel vonatkozásában az Átadási Pont(ok)on átadott Szerződéses Mennyiséget.
3.7. Az átadás vagy átvétel meghiúsulása
Amennyiben az Eladó részben vagy egészben elmulasztja átadni az Adásvétel szerinti Szerződéses Mennyiséget – figyelembe véve a 6. pontban foglalt bármely felelősséget és kivéve a Vevő hibája, illetve az igazolt Vis Maior eseteit -, az Eladó olyan összeget fizet a Vevőnek, amely egyenlő az Eladó által át nem adott mennyiség, valamint a Szerződéses Ár és a pótlási ár közötti pozitív különbség (ha van ilyen) szorzatával.
Amennyiben a Vevő részben vagy egészben nem veszi át a valamely Adásvételre vonatkozó Szerződéses Mennyiséget – kivéve az Eladó hibája, illetve az igazolt Vis Maior eseteit –, a Vevő olyan összeget fizet az Eladónak, amely egyenlő a Vevő által át nem vett mennyiség valamint a Szerződéses Ár és az Eladási Ár közötti pozitív különbség (ha van ilyen) szorzatával. Az ilyen kifizetéseket a vétlen féltől érkező (a bizonyítékokat is magában foglaló) értesítéstől számított öt (5) munkanapon belül kell teljesíteni a számlában megjelölt módon.
3.8. Az átadott villamos energia dokumentációja Bármely Fél, a másik Fél kérése alapján,
(a) köteles, az Adásvételi Szerződés feltételei és a ténylegesen átadott villamos energia
közötti eltérés esetén, a másik Fél részére az eltérés okának tisztázása céljából bemutatni a birtokában lévő azon iratokat, amelyek a villamos energia menetrendeket, mennyiségeket, szállításokat és átvételeket bizonyíthatják; és
(b) köteles minden tőle elvárhatót megtenni annak az érdekében, hogy a rendszerirányító és/vagy a hálózati engedélyesek a rendelkezésére bocsássák az összes olyan iratot, amely a Szállítási Menetrend szerinti és a tényleges villamos energia szállítás közötti eltérések egyeztetéséhez szükségesek, valamint köteles ezen iratokat a másik Fél számára bemutatni.
4. NYILATKOZATOK ÉS GARANCIÁK
4.1. Mindkét Szerződő Fél kijelenti és garantálja a másik Szerződő Félnek, hogy a Hatálybalépés Napján és az egyes Adásvételek megkötésének napján rendelkezik mindazokkal a felhatalmazásokkal, hozzájárulásokkal és engedélyekkel, amelyeket beszereznie szükséges ahhoz, hogy képes legyen a Szerződéses Mennyiség egyes Adásvételi Szerződések szerinti átadására (az Eladó esetében) és átvételére (a Vevő esetében). Mindkét Szerződő Fél minden ésszerűen elvárhatót megtesz annak érdekében, hogy teljes mértékben érvényben maradjanak felhatalmazásai, hozzájárulásai és engedélyei, amelyek a Jelen Keretszerződés alapján szükségesek számára, illetve minden ésszerűen elvárhatót megtesz az ilyen felhatalmazások, hozzájárulások és engedélyek a jövőben esetleg szükségessé váló beszerzése érdekében.
Mindkét Szerződő Fél elismeri, hogy a Jelen Keretszerződés aláírásával nem hivatkozik és nem is fog hivatkozni olyan nyilatkozatra, amelyet ezen Szerződés vagy a hivatkozott okiratok nem tartalmaznak.
5. FIZETÉSI FELTÉTELEK, FELFÜGGESZTÉS JOGA ÉS ADÓK
5.1. Számlázás
Az a Szerződő Fél, amely bármely Adásvételi Szerződés alapján kifizetés kedvezményezettje, legkésőbb a szállítási hónapot követő hónap 3. (harmadik) napjáig dokumentáltan benyújtja a másik Szerződő Félhez az illető Adásvételi Szerződés alapján esedékes összegekre vonatkozó számláját.
A másik Szerződő Fél köteles az ilyen számlákat bankátutalás formájában legkésőbb a Fizetés Napjáig a másik Szerződő Fél által megnevezett bankszámlára kifizetni. Amennyiben a Fizetés Napja nem munkanapra esik, a fizetést a rákövetkező munkanapon kell teljesíteni. A másik Szerződő Fél köteles az Alap Kamatlábat 3%-kal meghaladó kamatot fizetni minden hátralékos összegre a fizetés napja és a tényleges fizetés közötti időszakra vonatkozóan.
5.2. Számlakifogás
Ha bármelyik jóhiszeműen eljáró Szerződő Fél nem ért egyet a számlán szereplő bármelyik, az adott Szerződő Fél által fizetendő összeggel, akkor e Szerződő Fél köteles megfizetni az összeg nem vitatott hányadát legkésőbb a Fizetési Napon, és köteles értesíteni a másik Szerződő Felet.
A Felek a Jelen Keretszerződésben foglalt fizetési kötelezettségeikkel kapcsolatos számlákra vonatkozó kifogásaikat a számla kézhezvételétől számított 5 (öt) munkanapon belül közölhetik a jogosulttal a számla eredeti példányának ajánlott postai küldeményként történő visszaküldésével és a kifogás külön levélben megszövegezett egyidejű közlésével (a "Számlakifogás").
5.3. A Számlakifogás tartalma
A Számlakifogásnak tartalmaznia kell a vitatott számla számát, keltét, esedékességét, a számla végösszegét, a vitatott összeget és a vita alapját. Amennyiben a kötelezett a jogosult számlájában foglalt összeg vonatkozásában a fenti határidőn belül Számlakifogást nem terjeszt elő, úgy a számlában foglalt fizetési kötelezettséget az 5. (ötödik) munkanapot követő napon elismertnek kell tekinteni.
5.4. A Számlakifogással kapcsolatos eljárás
Felek megtesznek mindent a vitatott összeg rendezése érdekében, a lehető legrövidebb időn belül. A Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a Számlakifogásokkal kapcsolatos jogvitáikat megkísérlik békés úton rendezni és ennek érdekében a Számlakifogás jogosult általi kézhezvételétől számított 3 (három) naptári napon belül egyeztető megbeszélést tartanak, amelyről írásban jegyzőkönyvet vesznek fel.
5.5. Eredményes számlakifogás
Amennyiben a vitatott számla jogosultja a kötelezett kifogását elismeri (eredményes számlakifogás), úgy a vitatott számlát köteles kijavítani, és a kijavított számlát az egyeztetés lezárását követő 1 (egy) munkanapon belül a kötelezettnek dokumentáltan benyújtani. A kötelezett fizetési kötelezettségének teljesítésével a kijavított számla kézhezvételének időpontjáig nem esik késedelembe. A kijavított számlában meghatározott összegnek a jogosult bankszámlájára történő átutalására a kötelezettnek 5 (öt) munkanap áll rendelkezésére.
Amennyiben az egyeztető megbeszélés eredményeképpen a kötelezett a vitatott számlában foglalt összeg egy részét elismeri, úgy annak vonatkozásában a jogosult az eredeti teljesítési időponttól kezdődően a mindenkori jegybanki alapkamat +3% késedelmi kamatot érvényesíthet oly módon, hogy annak összegét a kötelezett által elismert számlaösszeget tartalmazó új számlában feltünteti.
5.6. Eredménytelen számlakifogás
Amennyiben a kötelezett a számlakifogás során elismeri fizetési kötelezettségét (eredménytelen számlakifogás), akkor a vita befejezése vagy megegyezés esetén a befejezéstől vagy megegyezéstől számított 4 (négy) munkanapon belül kell kifizetni a számlakifogás tartalmául megjelölt összeget a számla eredeti esedékessége és a tényleges fizetés dátuma közötti időszakra esedékes a mindenkori jegybanki alapkamat +3 %-al megnövelt kamattal együtt.
5.7. A Számlakifogással kapcsolatos eljárás határideje
Amennyiben a Számlakifogás kézhezvételétől számított 5 (öt) munkanapon belül a Felek a Számlakifogásban foglalt vitát nem tudják rendezni, úgy a számla vitatott része vonatkozásában a Felek a kereskedelmi szerződésekben megállapított jogvita rendezésére előírtak rendelkezései szerint járnak el.
5.8. Kifizetés
Az a Szerződő Fél, amely bármely Adásvételi Szerződés alapján a kifizetés kötelezettje a részére benyújtott számlát a Fizetés Napjáig a jogosult által a számlán megjelölt bankszámla számra történő átutalással köteles kiegyenlíteni. A fizetést teljesítettnek kell tekinteni amennyiben a jogosult bankszámláján a számla összegének megfelelő összeg a számlavezető bankintézet általi jóváírásra kerül.
Késedelmes fizetés esetén a késedelembe eső Fél a mindenkori jegybanki alapkamat +3 % késedelmi kamatot köteles fizetni a jogosult részére a késedelem minden egyes napjára időarányosan az esedékesség időpontjától a tényleges fizetés közötti időszakra vonatkozóan.
5.9. Levonás vagy visszatartás
A jogszabályok által előírt és az 5.4. pontban rögzített eseteket kivéve, a Jelen Keretszerződés alapján esedékes kifizetések teljesítésekor adó vagy egyéb összeg beszámítására vagy más módon történő levonására, illetve visszatartására nem kerül sor.
5.10. A teljesítés felfüggesztése
Amennyiben a Vevő Adásvétel keretében nem fizet ki valamely összeget a Jelen Keretszerződés vagy bármelyik Adásvételi Szerződés alapján az esedékesség napjáig, és ezt a mulasztást nem orvosolja az Eladó a teljesítés felfüggesztését kilátásba helyező írásos mulasztási értesítésének Vevő általi kézhezvételétől számított két (2) munkanapon belül, az Eladó – egyéb jogai, így többek között a 8. pontban foglaltak fenntartása mellett – felfüggesztheti az Adásvételi Szerződések szerinti Szerződéses Mennyiséggel összefüggő szállításokat addig, amíg a fenti összeg (az Alap Kamatlábat 3%-kal meghaladó kamattal együtt) hiánytalanul megfizetésre nem kerül.
5.11. Adók
A Jelen Keretszerződés és a vonatkozó Adásvételi Szerződés alapján fizetendő összegek nem tartalmazzák az általános forgalmi adót (ÁFA) vagy az esetleges hasonló adókat, amelyet a Vevő a mindenkor érvényes mértékben köteles megfizetni.
Az Eladó köteles megfizetni az összes olyan adót, illetéket vagy egyéb díjat és költséget, amely az Átadási Pont(ok)-ig merül fel, a Szerződéses Mennyiségnek a Vevő számára történő rendelkezésre bocsátásával kapcsolatban. A Vevő köteles megfizetni az összes olyan adót, illetéket vagy egyéb díjat és költséget, amely az Átadási Pont(ok)-on vagy e pont(ok)on túl merül fel, a Szerződéses Mennyiségnek az Eladó által történő rendelkezésre bocsátásával kapcsolatban.
Amennyiben olyan Új Adó kerül bevezetésre a vonatkozó Adásvételi Szerződéssel kapcsolatban, amelyet a Vevőnek módjában áll harmadik félre áthárítani, a Vevő köteles az ilyen Új Adót megfizetni, vagy az Eladónak ezt megtéríteni.
6. KÁRTÉRÍTÉS
6.1. Felek kötelesek kártérítést nyújtani, és mentesíteni a másik Felet minden olyan kár, kiadás és költség alól (ideértve többek között a tanácsadásért kifizetett indokolt díjakat és összegeket is), amely vagyoni kár, veszteség, illetve személyi sérülés vagy haláleset kapcsán felmerült igénnyel összefüggésben állt be, illetve került kifizetésre, amennyiben ezen követelések az általuk - és/vagy valamely velük szerződéses kapcsolatban álló harmadik személynek - a Jelen Keretszerződésben foglalt kötelezettségeik megszegésére vezethetőek vissza.
6.2. A Jelen Keretszerződés szerint elrendelt minden kártérítési összeget csökkenteni kell az ilyen követelések vonatkozásában a másik Fél részére biztosításból vagy más jogviszonyból, és egyéb kötelezettségből harmadik személyektől megtérülő összeggel.
6.3. A Szerződő Fexxx xállalják, hogy az esetlegesen felmerülő károk tekintetében törvényes kárenyhítési kötelezettségüknek eleget tesznek.
7. VIS MAIOR
7.1. A Vis Maior bármely olyan eseményt vagy történést jelent, amely a Jelen Szerződés megkötésekor nem volt előre látható, az általa érintett Fél ellenőrzési körén kívül következik be, amelyet az érintett Fél megelőzni vagy elhárítani kellő gondossággal nem tudott, és amely a Jelen Megállapodásból eredő bármely lényeges kötelezettség teljesítését korlátozza vagy lehetetlenné teszi. A Vis Maior események különösen az alábbi eseményeket foglalják magukba (ha azok a fenti követelményeknek megfelelnek):
- tűz, árvíz, földrengés, földcsuszamlás, vihar, villámcsapás, járvány, karantén, radioaktív sugárzás, rekvirálás, lefoglalás vagy államosítás, kikötők, dokkok, csatornák vagy más, a hajózást vagy navigációt segítő vagy ahhoz kapcsolódó létesítmények lezárása bármely helyen vagy egy helyen belül;
- hadüzenettel vagy anélkül folyó háború, ellenségeskedés, fegyveres konfliktus vagy idegen támadás, blokád, forradalom, felkelés, lázadás, polgári elégedetlenség vagy villongás;
- országos sztrájk, munkabeszüntetés;
- - bármely hatóság (beleértve a Közhatalmi Szerveket) intézkedése, aktusa, akkor is, ha az mulasztásban nyilvánul meg; valamint,
- az Üzemi Szabályzatban meghatározott hálózati üzemzavar. A fizetési eszközök hiánya nem minősül Vis Maior eseménynek.
7.2. Felek nem tartoznak felelősséggel egymás felé, nem esnek késedelembe, illetve nem követnek el szerződésszegést, amennyiben a kötelezettségek teljesítését ilyen Vis Maior esemény határozza meg.
7.3. Amennyiben Vis Maior esete következik be, akkor az erről tudomást szerző félnek haladéktalanul, de legkésőbb 3 napon belül írásban értesítenie kell a másik felet és a felek kötelesek a lehető legrövidebb időn belül egymással a szerződés teljesítésének folytatásáról egyeztetni, valamint az egyéb valamely fél által lényegesnek minősített kérdésekben megállapodni.
7.4. Vis Maior esetén a szerződéses teljesítési határidők azzal az időtartammal, amíg a szerződés a Vis Maiornak minősülő esemény miatt nem teljesíthető, meghosszabbodnak, amennyiben az fizikailag egyáltalán lehetséges.
7.5. Ha Vis Maior esemény következtében valamely fél nem tudja szerződés szerinti kötelezettségét teljesíteni, és e körülmények 30 naptári napig vagy egy naptári éven belül összességében 60 napig fennállnak, bármelyik fél azonnali hatállyal felmondhatja a szerződést a másik félnek küldött írásbeli értesítéssel. A teljesítéséhez igazodó, még esedékessé nem vált díjaknak arányos megfizetése az azonnali hatályú felmondás jogának gyakorlásával egyidejűleg esedékessé válik.
8. MEGSZŰNÉS RENDKÍVÜLI OKBÓL ÉS JOGORVOSLATOK
Jelen Keretszerződés vagy valamely Adásvétel csak (i) a 8.1. ponton alapuló rendkívüli okból és a 8.2. pontban foglalt következmények mellett, vagy (ii) a 8.3. pont alapján mondható fel.
8.1. Rendkívüli okok
A valamely Szerződő Féllel kapcsolatban bármikor fellépő alábbi események bármelyike Rendkívüli Okot jelent az illető fél vonatkozásában:
a) az illető Szerződő Fél valamely általa megfizetendő összeget a Jelen Keretszerződés vagy egy Adásvételi Szerződés alapján az esedékesség időpontjában nem fizet ki, és ezt a mulasztást nem orvosolja a mulasztással kapcsolatban hozzá küldött – a Szerződés ez okból történő megszüntetésére irányuló szándékot tartalmazó – írásos értesítés kézhezvételétől számított nyolc (8) napon belül;
b) a Szerződő Fél a Jelen Keretszerződésből vagy egy Adásvételi Szerződésből származó bármely lényeges kötelezettségét nem teljesíti és (amennyiben képes annak orvoslására) a mulasztás orvoslása a másik Szerződő Fél elvárható megelégedésére nem történik meg a mulasztással kapcsolatos írásos értesítés kézhezvételétől számított tizenöt (15) napon belül;
c) valamely nyilatkozatról vagy garanciáról, amelyet a Szerződő Fél a Jelen Keretszerződésben vagy egy Adásvételi Szerződésben tett, kiderül, hogy lényeges vonatkozásban pontatlan vagy félrevezető volt annak megtételekor;
d) (i) a Szerződő Fél ellen kérelmet nyújtanak be fizetésképtelenség megállapítására irányuló eljárás megindítására, fizetésképtelenné nyilvánítják, felfüggesztik kifizetéseit, vagy csődeljárást indítanak ellene; (ii) a Szerződő Fél tartozásai meghaladják követeléseit, felfüggeszti fizetéseit minden, vagy bizonyos nemű tartozásai tekintetében vagy erre irányuló szándékát jelzi, illetve alapos okkal feltételezhető, hogy a Szerződő Fél nem lesz képes a jövőben fizetéseket teljesíteni;
(iii) a Szerződő Fél csődjének vagy felszámolásának kezdeményezésére nézve határozat születik (kivéve a szerkezetátalakítási célból vagy olyan szerkezetátalakítási program részeként kezdeményezett és a másik Szerződő Fél által jóváhagyott eljárást); (iv) a Szerződő Fél eszközeinek lényeges része vagy annak egésze ellen végrehajtási eljárás indult; vagy (v) a Szerződő Fél megszünteti üzleti tevékenységét vagy (vi) a fentiekhez hasonló bármely más esemény következik be valamelyik Szerződő Féllel kapcsolatban;
e) a Szerződő Fél a Keretszerződésből vagy egy Adásvételi Szerződésből fakadó kötelezettségei alól Vis Maior miatt mentesül, és e mentesség időtartama meghaladja az egymást követő harminc (30) napot vagy egy naptári éven belül összességében a hatvan (60) napot; vagy
f) a Szerződő Fél megszegte a 11.7. pontban foglalt hitelgarancia-nyújtási kötelezettségeit;
g) a Szerződő Fél megszünteti üzleti tevékenységét.
8.2. Rendkívüli felmondás és megszüntetés
Ha valamelyik Szerződő Fél vonatkozásában Rendkívüli Ok következik be, akkor a másik Szerződő Fél (a továbbiakban: "Vétlen Fél") az alábbi lépéseket teheti:
(i) a másik Szerződő Félhez intézett írásos nyilatkozatban azonnali hatállyal felmondhatja a Jelen Keretszerződést és/vagy az általa választott valamelyik vagy az összes Adásvételi Szerződést, és
(ii) (az Eladó esetében) felfüggeszti a szállítást az 5.10. pontnak megfelelően.
Mindezek mellett a 8.1. (d) pont szerinti Rendkívüli Ok bekövetkeztekor a Jelen Keretszerződés és az összes Adásvételi Szerződés automatikusan megszűnik írásos felmondás nélkül azonnali hatállyal. A Vétlen Fél jóhiszeműen meghatározza azt az (esetleges) összeget (a továbbiakban: "Megszüntetési Összeg"), amely neki jár vagy általa fizetendő az Adásvétel(ek) megszüntetésének következtében. A Megszüntetési Összeg olyan (pozitív vagy negatív) összeg, amely a megszüntetett Adásvételek Vétlen Félnek járó összegét tükrözi, és amely az alábbi módon számítandó ki:
(i) a megszüntetett Adásvétel(ek) alapján fennmaradó időtartam, mennyiségek és árak (ha az(ok) nem került(ek) volna megszüntetésre) kerülnek összehasonlításra
(ii)azokkal az egyenértékű mennyiségekkel és számított kereskedelemben ésszerű piaci árakkal, amelyek a fennmaradó tételekre érvényesen a Vétlen Fél határoz meg.
A megszüntetett Adásvételek beszámítandók egymással szemben. A Vétlen Fél értesíti a másik Szerződő Fexxx x Megszüntetési Összegről. Ha a Megszüntetési Összeg a másik Szerződő Féltől jár, akkor annak megfizetése - a Vétlen Félnél felmerülő bármely költséggel együtt - a fenti értesítés kézhezvételétől számított három (3) munkanapon belül esedékes. Ha a Megszüntetési Összeg a Vétlen Féltől jár, akkor annak megfizetése a fenti értesítés kézhezvételétől számított tíz (10) munkanapon belül esedékes.
8.3. Értesítés a Keretszerződés megszüntetéséről
Tekintet nélkül a 8.1 és 8.2 pontok rendelkezéseire bármely Szerződő Fél bármikor megszüntetheti Jelen Keretszerződést a másik Fél számára e tényről legalább harminc (30) munkanappal korábban küldött értesítéssel; feltéve azonban, hogy az ilyen megszüntetés nem érinti a Szerződő Felek eddig az időpontig létrejött vagy állandó jogait vagy kötelezettségeit, szerződéseit, amelyek a fennálló Adásvételi Szerződésekből vagy a Jelen Keretszerződésből erednek.
9. TITOKTARTÁS ÉS NYILVÁNOS BEJELENTÉSEK
9.1. A szerződő felek kötelesek betartani az adatvédelmi szabályokat, különös tekintettel bizalmasan kezelnek minden egymásnak átadott, üzleti titoknak minősülő információt, valamint minden olyan információt, dokumentációt, adatot, amelyeket írásban bizalmasnak minősítettek (bizalmas információ), vagy jogszabály annak minősít.
9.2. Üzleti titok a gazdasági tevékenységhez kapcsolódó, titkos - egészben, vagy elemeinek összességeként nem közismert vagy az érintett gazdasági tevékenységet végző személyek számára nem könnyen hozzáférhető -, ennélfogva vagyoni értékkel bíró olyan tény, tájékoztatás, egyéb adat és az azokból készült összeállítás, amelynek a titokban tartása érdekében a titok jogosultja az adott helyzetben általában elvárható magatartást tanúsítja..
9.3. A Szerződő Fél titoktartási kötelezettsége a másik féllel kapcsolatos tudomására jutott minden információra kiterjed. A Szerződő fél a birtokába jutott bizalmasnak minősülő információt csak a másik fél írásbeli hozzájárulásával adhatja át, illetve teheti hozzáférhetővé harmadik személy részére.
9.4. A Szerződő Fél a szerződéssel kapcsolatos okmányokat és információkat kizárólag a szerződés teljesítésére használhatja fel.
A másik fél előzetes jóváhagyása nélkül ilyen információt egyik fél sem tehet közzé, harmadik személy rendelkezésére nem bocsáthat, kivéve, ha ezt érvényes és hatályos jogszabály alapján valamely bíróság vagy más hatóság, államigazgatási szerv (pl. MEKH) kötelező érvénnyel elrendeli. A felek erről haladéktalanul tájékoztatják egymást írásban a vonatkozó bírósági, vagy más hatósági határozat egyidejű megküldése mellett.
9.5. Nem tekinthető titoktartási kötelezettség alá eső információnak,
a) amely az azt megszerző Fél vagy annak megbízottja, alkalmazottja, tisztviselője, részvényese tulajdonában volt az információ átadásakor;
b) amelyet a Fél jóhiszeműen megszerzett egy olyan harmadik féltől, amely jogosult volt annak átadására;
c) amelyet közhatalmi szerveknek, vagy bármely más kormányzati hatóságnak a jogszabályi vagy hatósági előírások szerint ki kellett adni.
9.6. Nyilvános bejelentés
Nem tehető nyilvános bejelentés vagy nyilatkozat a Jelen Keretszerződés vagy egy Adásvételi Szerződés aláírására, teljesítésére vagy megszüntetésére vonatkozóan anélkül, hogy a bejelentés vagy nyilatkozat megtétele előtt mindkét Szerződő Fél megkapja az illető bejelentés vagy nyilatkozat másolatát, és azt ők jóváhagyják (az ilyen jóváhagyást nem lehet indokolatlanul megtagadni), azzal a kikötéssel, hogy nincs jóváhagyási kötelezettség, ha egyik Szerződő Fél jogszabály erejénél fogva, vagy más hasonló okból köteles nyilvános bejelentés vagy nyilatkozat megtételére.
10. ÉRTESÍTÉSEK
10.1. Az egyik Szerződő Fél által a másik Szerződő Félnek a Jelen Keretszerződéssel vagy egy Adásvételi Szerződéssel kapcsolatban adott mindennemű értesítés vagy számla küldése írásban történik és a címzetthez a Jelen Keretszerződésben vagy egy Adásvételi Szerződésben megadott számra faxon juttatják el. A fax kézbesítettnek tekintendő, ha a címzett faxberendezése azt visszaigazolja, kivéve, ha az ilyen visszaigazolás bármely napon közép-európai idő szerint 15:00 óra után történik, amely esetben a visszaigazolást követő munkanapon közép-európai idő szerint 09:00 órakor tekintendő a fax kézbesítettnek.
11. VEGYES RENDELKEZÉSEK
11.1. Részleges érvénytelenség
Amennyiben a Jelen Keretszerződés vagy egy Adásvételi Szerződés valamelyik rendelkezése teljesen vagy részben érvénytelen vagy végrehajthatatlan, illetve azzá válik, ez nem érinti a többi rendelkezést. Az ilyen érvénytelen vagy végrehajthatatlan rendelkezés
pótlására olyan indokolt rendelkezés lép, amely a jogilag megengedett kereteken belül a lehető legjobban megközelíti azt a rendelkezést, amelyben a Szerződő Felek megállapodtak volna, figyelembe véve a Szerződés kereskedelmi szándékát. Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha valamely rendelkezés véletlenül kimarad a Szerződésből.
11.2. Engedményezés
Mindkét Fél jogosult a Jelen Keretszerződésből vagy egy Adásvételi Szerződésből származó bármelyik vagy összes jogát bármikor engedményezni és/vagy valamennyi kötelezettségét átruházni Leányvállalatára a másik Szerződő Fél hozzájárulása nélkül, feltéve, hogy ezen Leányvállalat az engedményezés vagy átruházás idején az engedményezőével azonos vagy annál erősebb pénzügyi helyzetben van. Mindkét Szerződő Fél jogosult engedményezni bármely a Jelen Keretszerződésből és/vagy egy Adásvételi Szerződésből eredő jogát (beleértve az illető Szerződő Félnek járó cash flow-t) valamely bankra vagy pénzintézetre, az illető Szerződő Fél üzleti tevékenységének finanszírozása céljából. Az érintett Szerződő Fél köteles haladéktalanul értesíteni a másik Szerződő Felet bármely ilyen engedményezésről vagy átruházásról.
11.3. Előre nem látható körülmények
A Szerződő Felek egyetértenek abban, hogy a pénzügyi helyzetük, illetve a piaci árak megváltozásának kockázatát az érintett Szerződő Fél viseli, és ezek nem jelentek előre nem látott eseményeket a szerződés gazdasági alapjának megszűnésével kapcsolatban. E körülmények nem mentik fel az érintett Szerződő Felet a vonatkozó Szerződésből származó kötelezettségeinek teljesítése alól, és nem jogosítják fel ezt a felet arra, hogy igényelje annak módosítását.
11.4. Módosítás
A Jelen Keretszerződés vagy bármely Adásvételi Szerződés valamennyi módosítását írásban kell megtenni. Ez alkalmazandó a módosítások írásba foglalási követelményéről való bármilyen lemondás esetén is.
11.5. Jogszabály változási esemény, vagy az Ellátási Szabályzatok jelentős módosulása
Amennyiben a Jelen Keretszerződés hatályba lépése után a Jelen Keretszerződésre vagy a Felek működésére irányadó olyan jogszabályváltozás következik be, illetve, ha az Ellátási Szabályzatok jelentősen, a Felekre kihatóan módosulnak, és ez azt eredményezi, hogy bármelyik Fél Jelen Keretszerződés szerinti bármely kötelezettségének teljesítése jogellenessé vagy érvényesíthetetlenné válik; vagy lényeges mértékben sérti bármelyik Fél Jelen Keretszerződés szerinti jogait vagy növeli a Felek Szerződés szerinti kötelezettségeit; a Felek kötelesek egymást értesíteni a vonatkozó Jogszabályváltozásról és a Jelen Keretszerződésre való kihatásáról, annak tudomásukra jutásától számított három (3) napon belül.
A Felek kötelesek ilyen esetekben az értesítést követő legfeljebb harminc (30) napon keresztül jóhiszeműen tárgyalást folytatni arról, hogy milyen módosítások szükségesek a Szerződéshez. A Felek minden tőlük elvárhatót megtesznek annak érdekében, hogy a Jelen Keretszerződést úgy módosítsák, hogy a Szerződés legjobban tükrözze a Felek szerződéskötéskor fennállt szándékát. Amennyiben a Felek nem jutnak megegyezésre, a vitás kérdések rendezésére irányadó szerződéses szabályok szerint járnak el.