AZ ETNIKAI KAPCSOLATI TŐKE SZEREPE A VÁLLALKOZÁSOK TÉRSZERVEZŐDÉSÉBEN
XXXXXX XXXXXXX
AZ ETNIKAI KAPCSOLATI TŐKE SZEREPE A VÁLLALKOZÁSOK TÉRSZERVEZŐDÉSÉBEN
KELET-KÖZÉP-EURÓPAI BEFEKTETÉSEK PÉLDÁJÁN
DOKTORI DISSZERTÁCIÓ
Témavezető:
Prof. Xx. Xxxxxx Xxxxxx, az MTA rendes tagja, az MTA CSFK FTI igazgatója
Xxxxxx Xxxxxx Tudományegyetem, Természettudományi Kar, Földtudományi Doktori Iskola
Vezető: Xxxx. Xxxxxxxx Xxxxx DSc, egyetemi tanár
Földrajz–Meteorológia Program
Vezető: Xxxx. Xxxxxxxx Xxxxx DSc, tanszékvezető egyetemi tanár
Készült az ELTE Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszékén és az MTA CSFK Földrajztudományi Intézetében
Budapest, 2019
TARTALOMJEGYZÉK
1. BEVEZETÉS 4
1.1. Problémafelvetés, szakirodalmi előzmények 4
1.2. Az értekezés célkitűzései, a kutatás kérdései 9
1.3. Az értekezés felépítése 10
1.4. Fogalommeghatározás 11
1.5. Kutatási módszerek, adatbázis 13
1.6. A vizsgálati terepek kiválasztása, általános jellemzése, összefüggésben a dolgozat fő hipotézisével 18
2. ELMÉLETI KERETEK 22
2.1. A társadalmi tőke fogalma és erőforrásai 22
2.2. A kapcsolati tőke és az etnikai kapcsolati tőke fogalma és erőforrásai 26
2.3. A kapcsolati tőke szerepe a gazdaságban 28
2.4. Az etnikai kapcsolati tőke szerepe a gazdaságban 29
2.5. A migráns vállalkozások és a társadalmi tőke koncepciója 31
2.5.1. A migráns vállalkozások fogalma 31
2.5.2. A migráns vállalkozások motivációi és erőforrásai 33
3. KUTATÁSI EREDMÉNYEK 38
3.1. Külföldi befektetők telephelyválasztási döntéseinek jellemzői Kárpátalján az informális etnikai kapcsolatok tükrében 38
3.1.1. Kárpátalja mint befektetési terület 38
3.1.1.1. Kárpátalja általános jellemzése 38
3.1.1.2. Kárpátalja társadalmi-gazdasági helyzetképe 42
3.1.1.3. Befektetési tevékenység Kárpátalján 45
3.1.2. Az etnikai kapcsolati tőke szerepe a külföldi vállalkozások térszerveződésében Kárpátalján 48
3.1.3. Összegzés 58
3.2. Az etnikai kapcsolati tőke szerepe a kárpátaljai magyar vállalkozások tevékenységében a Beregszászi járás példáján 60
3.2.1. A kárpátaljai magyar vállalkozások bemutatása 61
3.2.2. A Beregszászi járás magyar vállalkozásainak bemutatása 66
3.2.2.1. A Beregszászi járás általános bemutatása 66
3.2.2.2. A vállalkozóvá válás motivációi 67
3.2.2.3. A vizsgált vállalkozások sajátosságai 69
3.2.2.4. Az ukrajnai vállalkozói környezet a Beregszászi járás magyar vállalkozóinak véleménye alapján 72
3.2.2.5. A vizsgált vállalkozások etnikai dimenziói 75
3.2.3. Az etnikai kapcsolati tőke szerepe a kárpátaljai magyar vállalkozások tevékenységében 78
3.2.4. Összegzés 84
3.3. Az etnikai kapcsolati tőke szerepe a csehországi ukrán vállalkozók befektetési tevékenységében és vállalkozásaik térszerveződésében 86
3.3.1. Ukrán állampolgárok Csehországban 87
3.3.1.1. Az ukrán állampolgárok migrációja 87
3.3.1.2. Az ukrán állampolgárok Csehországba való migrációja 89
3.3.1.3. Az ukránok társadalmi tőkéje 93
3.3.1.4. Egy speciális tőkefajta: a negatív társadalmi tőke 96
3.3.2. Az etnikai kapcsolati tőke szerepe a csehországi ukrán vállalkozások körében 98
3.3.2.1. Ukrán érdekeltségű vállalkozások Csehországban 98
3.3.2.2. Az etnikai kapcsolati tőke szerepe a csehországi ukrán vállalkozások működésében és azok térszerveződésében 101
3.3.3. Összegzés 108
4. KONKLUZIÓK 110
5. FELHASZNÁLT IRODALOM 118
6. ÖSSZEFOGLALÓ 138
7. SUMMARY 139
8. MELLÉKLETEK 140
„Van egy ilyen ukrán mondás: a barátomnak mindent, a többieknek meg a törvényt. Ez tökéletesen igaz az üzleti életben is.
Ezért jó, ha vannak barátok, ha vannak kapcsolatok.” (A19)
1. BEVEZETÉS
1.1. Problémafelvetés, szakirodalmi előzmények
„A mai világban minden a kapcsolatokon, az ismeretségen múlik”, kezdi interjúpartnerem a beszélgetést, megismerve a kutatásom tárgyát és céljait. Alapvető tény, hogy a kiterjedt kapcsolatokkal rendelkező személyek (és közösségek) könyebben boldogulnak az életben, gyorsabban jutnak információkhoz vagy eredményesebben végzik mindennapi tevékenységüket. Nincs ez másként az üzlet világában sem. „A sikeres vállalkozás kulcsa maguk a kapcsolatok” — mondja egy másik interjúalanyom. Mindezt számos nemzetközi kutatás is bizonyítja, melyek szerint a kapcsolati tőke a vállalkozások egyik alapvető erőforrása, hatékony kihasználásukkal az egyes vállalati szereplők gazdasági előnyökre tehetnek szert (Light 1984; Light, Dana 2013; Light, Gold, 2000; Xxxxxxxxx et al. 2007). A kapcsolati tőke nagysága és hatékonysága azonban országonként, sőt régiónként is eltérő lehet, így azt a különböző földrajzi egységeken keresztül célszerű vizsgálni. Tehát a kapcsolati tőkének térbeli, azaz földrajzi sajátosságai is vannak.
A dolgozat az etnikai kapcsolati tőke szerepét vizsgálja a vállalkozások indításában és működtetésében, valamint ezen kapcsolatok összefüggéseit a térbeli fekvés, a társadalmi-etnikai struktúrák között, kelet‐közép-európai befektetések példáján. Az értekezésben a kapcsolati tőke térbeli eltéréseire, valamint ok-okozati összefüggéseire világítok rá, különböző országok (Ukrajna és Csehország) eltérő gazdasági környezetében működő, autochton és allochton etnikai csoportok befektetési tevékenységeinek példáján. A dolgozatban elsősorban a kapcsolati tőkét vizsgálom, azonban a témához szorosan kötődik a társadalmi tőke fogalma is, ugyanis a kapcsolati tőkét — a magyarországi szakirodalommal összhangban — a társadalmi tőke egy összetevőjének tekintem, ezért a társadalmi tőke koncepcióját is részletesen tárgyalom (erről részletesen lásd lentebb a Fogalommeghatározás c. alfejezetet).
Annak ellenére, hogy a társadalmi, és ezen belül a kapcsolati tőke kiemelkedően fontos szerepet játszik a különböző társadalmi-gazdasági területeken a társadalmak és az egyének szintjén is (például a társadalmi egyenlőtlenségek vagy a társadalmi kirekesztés terén), a téma vizsgálata méltánytalanul háttérbe szorult a földrajztudományon belül. A legtöbb geográfiával foglalkozó írásban elutasítják vagy alulértékelik a társadalmi tőke koncepcióját, annak
korlátozott és nehezen megbecsülhető értéke, valamint képlékeny definíciója miatt (Das 2004; DeFilippis 2001; Holt 2008; Radcliffe 2004). Azonban az utóbbi években a társadalmi tőke tanulmányozása egyre szélesebb teret hódít a társadalomföldrajz ágazatán belül is (Houston et al. 2005). Az empirikus kutatásokból ugyanis világossá vált, hogy azok a normák, amelyek mentén a társadalmi tőke kifejlődik, a térben változnak (Duncan, Xxxxx 2002) és átalakulnak (Butler 2004), új távlatokat nyitva a társadalmi tőke térbeli kontextusainak vizsgálatára (Holt 2008). Capello és Faggian (2005), illetve Camagni (2008a) a kapcsolati tőkét a gazdasági szereplők közötti együttműködésekben, a tudástranszferben és a tapasztalatcserében látták, melyek nem csak egyes vállalatok, de települések, régiók és országok szintjén is megvalósulhatnak. Camagni (2008b) szerint a regionális fejlődés mozgatórugója maga a kapcsolati tőke. Xxxx (2013) szerint pedig a kapcsolati tőke olyan erőforrások együttese, illetve ezek térbeli összekapcsolódása, melynek nagysága és hatékonysága a különböző földrajzi terekben (települések, térségek, országok) eltérhet.
A kutatás témája a szociológiatudományhoz, a közgazdaságtudományhoz, a politikatudományhoz, valamint a regionális tudományhoz is közel áll, ötvözve ezen tudományterületek szakirodalmát, fogalommeghatározásait és módszereit. A dolgozat multudiszciplinaritásából kifolyólag a földrajztudományon belül is több ágazathoz kapcsolható, így például az etnikai földrajzhoz, a gazdaságföldrajzhoz és a politikai földrajzhoz is. A téma relációjában ezen tudományterületek foglalkoznak az etnikai és a migrációs folyamatokkal, a határokon átívelő beruházási és a vállalkozói tevékenységgel, valamint ezek térbeli interpretációival.
A tőke és a térbeliség összekapcsolódása nem újkeletű fogalom a földrajztudományon belül, hiszen a tőkemozgások, a befektetések regionális dimenziói számos társadalomföldrajzi kutatás, térképi megjelenítés középpontjában állnak. A térbeliség a gazdasági folyamatok alapvető kérdése, így a gazdaságföldrajz a kapitalizmus kibontakozása óta jelentős szerepet játszik ezen folyamatok leírásában. A regionális elemzések során arra keresik a választ, hogy a társadalmi-gazdasági jelenségek milyen sajátosságokat mutatnak a különféle térbeli dimenziókban, továbbá azt, hogy a térbeli viszonyok miként határozzák meg ezen társadalmi- gazdasági folyamatok szerkezetét, szereplőit és fejlődését. A hazai és külföldi befektetések, a telephelyválasztás vizsgálata során a klasszikus telepítő tényezők mellett a térbeliség kérdése is folyamatosan jelen van. E szerint a vállalkozások sikerét jelentősen befolyásolja az, hogy milyen környezetben, milyen térbeli viszonyok között működnek, tehát függnek a helyi vagy a térségi sajátosságoktól is.
A térbeliség és a kapcsolati tőke összefüggéseivel is egyre több nemzetközi kutatás foglalkozik (Dünne 2005; Xxxxxxx, Chung 2006; Porter 2000). Földrajzi szempontból leginkább a vállalatok hálózatosodását, transznacionálissá válását és a kapcsolati tőke e folyamatokban játszott szerepét vizsgálják. A globálissá váló világgazdaságban a határok lebomlásával, a közlekedés és a technológia fejlődésével, a határon átívelő mozgások intenzívvé válásával az egyes országok közötti kulturális-gazdasági együttműködések egyre szélesebb teret hódítanak, így felértékelődik a térségek szerepe a vállalatok, a versenyelőnyök és az üzleti környezet kölcsönhatásában (Savanya 2013). Ennek eredményeként egyre nagyobb számban jelennek meg olyan vállalkozások, amelyek országokon átívelő gazdasági tevékenységet folytatnak. Mindez magával vonta a transznacionális tér és a transznacionális vállalkozó fogalmának kialakulását is. A határokon átívelő mozgások révén azonban már nemcsak a pénztőke vándorol az országhatárokon át, de teljes népcsoportok, kultúrák, nyelvek, identitások is, amelyek a bevándorló csoportok által beépülnek és megtelepszenek a befogadó ország társadalmába, átformálva ezzel a befogadó ország földrajzi terét (Dünne 2005).
A befektetések motivációiról, a vállalatok transznacionalitásáról szóló elméletek igen széleskörűek, azonban nem létezik egyetlen olyan elmélet sem, mely az invesztíciók hátterét átfogóan megmagyarázza. Ennek eredményeként a különböző elméletek fúziójával kísérlik meg feltárni azokat (Halmos 2011: 42.; Imre 2013: 25.). A vállalatok nemzetköziesedését vizsgáló közgazdasági szemléletű telephelyelméletek a XX. század közepétől jelentek meg, és elsősorban Xxxxxxx (1980) munkássága által váltak széleskörűen ismertté (Xxxx 2013). Azonban a közgazdasági telephelyelméletek klasszikusának Dunning (2000) paradigmaelmélete számít,
„amely a korábbi elméletek szintéziseként arra a megállapításra jutott, hogy a beruházó vállalatnak rendelkeznie kell tulajdonspecifikus és internalizációs előnyökkel, a fogadó országnak pedig telephelyi előnyökkel ahhoz, hogy a közvetlen külföldi tőkebefektetés megvalósuljon” (Imre 2013: 25.). A kis- és középvállalatok transznacionális tevékenységeinek intenzívebbé válásával, az elméletek újabb csoportja jelent meg, melyekben a személyes kapcsolatok fontosságát hangsúlyozták (Xxxx 2013). Ugyanis a beruházási tevékenység egyike azon regionális együttműködéseknek, illetve kapcsolatok rendszerének, amelyek jelentős mértékben befolyásolják egy adott térség gazdasági kapcsolatait, kereskedelmi hálózatának alakulását. Ezen hálózatok fő mozgatórugói a személyes kapcsolati hálók, ez által befolyással vannak az egyes vállalatok telephelyeinek területi elhelyezkedésére is. „A globális világ gazdaságtanának paradoxonát, az úgynevezett globális-lokális paradoxont, Porter (2000) fogalmazta meg, mely szerint a gazdasági folyamatok globalizálódása mellett a vállalati stratégiák kulcstevékenységeit a földrajzi koncentráció jellemzi. A versenyben való helytállás
keretében olyan lokalitásokat választanak kulcstevékenységeiknek, melyek máshol nem elérhető tényezőket, versenyelőnyöket kínálnak a vállalatok számára” (idézi: Savanya 2013: 151.). E folyamatok során, a telephely kiválasztásában, pedig főként az interperszonális kapcsolatokat, azaz kapcsolati tőkéjüket hívják segítségül (Savanya 2013). A földrajzi közelség (vagy távolság) pedig kulcsfontosságú e kapcsolatok fenttarthatóságának szempontjából (Xxxxxxx, Xxxxx 2006).
A dolgozatban különös hangsúlyt fektetek az etnikai kapcsolatok szerepére az egyes etnikai csoportokhoz köthető vállalkozások térbeli szerveződésében, telephelyeik kiválasztásában, amelyeket tematikus térképek segítségével szemléltetek. Ide kapcsolható az etnikai térképezés hagyománya, mely hosszú időkre nyúlik vissza. Kelet-Közép-Európában főként a háborús időszakok lezárultával, a gyakori határváltozások és a lakosságcserék eredményeként végbement etnikai arculatváltások hatására készültek nagy számban etnikai térképek. Az etnicitás kutatásában ma is nagy szerepet kap az etnikai dinamika térbeli aspektusainak vizsgálata (Keményfi 2010). A Kárpát-medencében lezajló etnikai folyamatokat, az elmúlt évtizedek népességváltozásait a Magyar Tudományos Akadémia Födrajztudományi Intézete Xxxxxx Xxxxxx vezetésével folyamatosan vizsgálja és térképezi (a teljesség igénye nélkül, pédául: Kocsis, Xxxxxxxx Xxxxxx 1991; Kocsis et al. 2006; Xxxxxx, Tátrai 2015).
Az etnicitás és a gazdaság közötti kapcsolatok tanulmányozása az elmúlt években kezdett intenzívebbé válni. Széleskörű szakirodalom (Csata 2015; Xxxxxxx et al. 2015; Xxxxxxxxxx et al. 2013; Light, Xxxx 2013; Shi et al. 2015; Schwarcz 2011) foglalkozik az etnikai sokszínűség és a gazdasági növekedés korrelációjával, illetve azzal, hogy az egyes területeken élő etnikai csoportok nyelvi, kulturális és társadalmi viszonyai hogyan befolyásolják az adott térség gazdasági tevékenységét (Csata 2015; 2018). Korábbi kutatások megállapították, hogy az etnikai sokszínűség mind negatív (a túlzottan zárt rendszerben működő etnikai közösségek kizárhatják magukat a más társadalmi csoportokkal való kooperációból, ami magánjavak termelésére ösztönzi a résztvevőket, a kollektív cselekvésre való hajlam alacsony. Így növelik adott helyszín informális gazdaságát, kevesebb adót fizetnek, amiből kifolyólag a közintézmények, közszolgáltatások minősége is gyengébb), mind pozitív (nyelvismeret, kreativitás, innovatív gondolkodásmód, társadalmi lojalitás) hatást gyakorolhat a gazdaság egészére nézve (Csata 2015). Csata (2015: 14.) amellett érvel, hogy az „etnikai diverzitás és a gazdasági fejlődés kapcsolatának pozitív vagy negatív kimenetelét alapvetően a demokratikus intézmények fejlettsége határozza meg. Jelentős különbségek lehetnek azonban egy hasonló berendezkedésű társadalmon belül is, az egyes kisebbségek kulturális jellegzetességei és társadalomszerveződési mintázatai eltérő gazdasági stratégiákhoz és kimenetelekhez vezetnek”. A nemzetközi szakirodalomban konszenzus van annak terén, hogy az etnikai sokszínűség hatékony kezelésére
leginkább a fejlettebb demokráciák képesek (Collier 2000). Míg az afrikai országokban az etnikai diverzitás inkább nehezíti a gazdasági fejlődést, addig a nyugati társadalmakban végzett kutatások alapján (pl. USA, Nyugat-Európa) az etnikai sokszínűség jó hatással van a vállalkozások produktivitására (Csata 2015).
A társadalmi (és ezen belül a kapcsolati) tőke kutatásaiban gyakran alkalmazzák a bevándorló csoportok vizsgálatát, ugyanis a külföldi születésű személyeket elemezve lehet a leginkább megmutatni, hogy a kontextuális tényezők milyen hatást gyakorolhatnak az egyének gazdasági cselekedeteire, amit Xxxxxxx és Xxxxxxxxx (1990) lehetőségstruktúrákként (opportunity structures) definiált. Utóbbinak egyaránt részei az ország jogi környezete, a piaci lehetőségek és a kisebbségi közösség jellemzői is. Az otthon szerzett tudás ugyanis elértéktelenedik a befogadó ország munkaerőpiacán, ezért a bevándorlók gazdasági sikeressége javarészt azoktól a struktúráktól függ, amelyeknek részévé váltak, különösképpen saját közösségük jellemzőitől (Portes, Sensenbrenner 1993).
A magyarországi társadalomkutatásokban a kapcsolati tőke vizsgálata főleg a rendszerváltás éveit követően erősödött fel. A piacgazdaságra való átmenet során felvetődött a kérdés, hogy vajon a kádári korszakra jellemző informális kapcsolati hálóknak visszaszorul-e a jelenléte a társadalmi-gazdasági folyamatokon belül (Angelusz, Tardos 1998). Sik (1994) a rendszerváltás utáni korszakkal kapcsolatban a kapcsolati tőke szerepének növekedését vetítette elő a nem-piaci mechanizmusok jelentőségének tartós fennmaradása mellett, ugyanakkor kiemelte a rokoni, baráti kapcsolatok fontosságát. A rendszerváltó elitek kialakulásával kapcsolatos szakirodalom szintén fokozott figyelmet szentelt a kapcsolati hálók vizsgálatának (Angelusz, Tardos 1998).
Magyarországon és a Kárpát-medencei magyar szakirodalomban a társadalmi (és ezen belül a kapcsolati) tőke vizsgálata azonban főként a migrációval kapcsolatos kutatásokban (Gödri 2007; 2008; 2010; Sik 1994; 2006), esetlegesen a befektetések hatékonyságának vizsgálata során
(Czakó 1997; Csata 2015; Csata et al. 2011; Kuczi 1996; 2000) kerül előtérbe. A kapcsolati tőke szociológiai vizsgálata általában arra irányul, hogy a kapcsolati hálókon keresztül hogyan szerveződnek a migrációs útvonalak, a potenciális migráns céllálomások, illetve arra, hogy az egyes bevándorló csoportok hogyan illeszkednek be a befogadó ország társadalmába, hogyan találnak maguknak munkát, informális kapcsolati hálójukon keresztül. Xxxxx Xxxx (2007; 2008; 2010) a magyarországi bevándorló csoportok kapcsolati tőkéjét és a kapcsolathálózatok jelenlétét vizsgálta. Xxx Xxxxx a kapcsolati tőke szociológiai aspektusait elemzi (1994; 2006; 2012), leginkább a migránsok kapcsolathálózatán keresztül, továbbá a kapcsolati tőke hatásait vizsgálja a magyar társadalom különböző szegmenseiben (2012). Xxxxxx és Xxxxx (2004) a kapcsolati tőke
etnikai dimenzióit vizsgálta, roma–magyar metszetben, míg Xxxxxxxxx (2015) a kapcsolati tőke osztályszerkezeti aspektusait vette górcső alá. Értelmezésében „a kapcsolatok az innovációhoz szükséges áramlási csatornák, amelyek lehetővé teszik az erőforrások terjedését, megosztását és kooperatív összekapcsolását” (Csizmadia 2011: 258.). Az Orbán – Szántó (2005) szerzőpáros a társadalmi tőke történeti jelentésváltozásait mutatja be, Xxxxxx (2001) pedig az informális álláskeresés magyarázatára használta a társadalmi tőke koncepcióját. A gazdaságszociológiában Csata Zsombor foglalkozik a társadalmi tőke vállalkozásokra gyakorolt hatásaival, továbbá az etnicitás és a gazdaság korrelációjával (Csata 2015; 2018; Csata et al. 2011). Lengyel (1998; 2002) a kisvállalkozói sikerek, míg Lengyel és Szántó (2005) a gazdasági élet szociológiájáról értekezik. Xxxx Xxxxxxxxx (2013) közgazdász azt vizsgálta, hogy a magyar érdekeltségű külföldi befektetés hátterében a profitszerzési motívumokon kívül meghúzódtak-e olyan egyéb tényezők, mint például a rokoni vagy korábbi üzlettársi kapcsolatok. Meg kell említenünk azt is, hogy a magyar szakirodalomban általában a kapcsolati tőkére, mint a társadalmi tőke egyik elemére tekintenek, és olykor hálózati tőkeként is emlegetik (Gödri 2007).
Láthatjuk tehát, hogy a társadalmi és a kapcsolati tőke etnikai dimenzióinak gazdasági fejlődésre gyakorolt hatását hazánkban eddig főként szociológiai vagy közgazdaságtani szempontból tárgyalták. A magyarországi társadalomföldrajz csekély figyelmet fordított a jelenség térbeli vonatkozásainak, földrajzi dimenzióinak feltárására (Kovály, Xxxxxxxxx 2016; Kovály 2018), ami a téma alaposabb vizsgálatát indokolja.
Jelen dolgozat új szemléletű kutatással gazdagítja a témával kapcsolatos eddigi társadalomföldrajzi vizsgálatokat, az etnicitás és a kapcsolati tőke összefüggéseinek földrajzi szempontú elemzésével. A hazai geográfiában eddig ugyanis nem jelent meg olyan írás, mely komparatív módon, több ország talaján, több etnikai csoportot összehasonlítva vizsgálta volna meg a kapcsolati tőke vállalkozásokban betöltött szerepét. Ráadásul, mindezt kvalitatív elemzések segítségével, e folyamatok résztvevőivel és alakítóival készített interjús elemzések alapján. A munka a társadalmi, és ezen belül is a kapcsolati tőke koncepciójának recens társadalomtudományi vitáihoz járul hozzá, a társadalomföldrajz szemszögéből világítva meg a kérdéskört, elősegítve ezzel a geográfia és más társadalomtudományok párbeszédét.
1.2. Az értekezés célkitűzései, a kutatás kérdései
Jelen munka során alapvető célom a társadalmi-etnikai viszonyok és a tőkebefektetések közötti kapcsolatok feltárása, különös tekintettel az informális és formális etnikai kapcsolati hálók és ezek térbeli alakulása közötti összefüggésekre. A globalizálódó világban ugyanis a klasszikus telepítő tényezők helyett (nyersanyagok megléte) az egyes befektetők telephelyválasztási
döntéseit a munkabérek és az adókedvezmények mellett a kapcsolati hálózatok is jelentősen befolyásolják.
További célom rávilágítani arra, hogy az etnikai kapcsolati hálóknak milyen szerepük van az egyes országok eltérő gazdasági környezetében működő és a különböző etnikai csoportok által működtetett vállalkozói tevékenységek hatékonyságában. Ennek bizonyítására több országban végeztem terepmunkát és adatelemzést. Kísérletet teszek annak feltárására, hogy ezen országok eltérő gazdasági környezetében működő, egyes allochton és autochton etnikai csoportokhoz köthető vállalkozások kapcsolati tőkéjében és azok kihasználásában milyen eltérések figyelhetőek meg. A dolgozatban megvizsgálom továbbá, hogy milyen szerepet játszanak az etnikai kapcsolati hálózatok, az etnikai sokszínűség egy térség gazdasági fejlődésére. Ezen kívül célom az etnikai kapcsolati tőke fogalmának meghonosítása a magyarországi társadalomföldrajzi és a szélesebb értelemben vett társadalomkutatások terén, ugyanis mindeddig a hazai szakirodalmon belül etnikai tőkéről (Gödri 2008; 2010; Sik 2012) vagy a kapcsolati tőke etnikai dimenzióiról (Xxxxxx, Dávid 2004) értekeztek.
A kutatás a következő kérdésekre keresi a választ: (1) Milyen hatással vannak az informális és a formális etnikai kapcsolatok a vizsgált vállalkozások működésére? (2) Milyen szerepet játszik az etnikai alapon szerveződő kapcsolati tőke ezen vállalkozások létrehozásában és működtetésében? (3) Milyen összefüggések figyelhetőek meg a vállalkozások térbeli fekvése és az etnikai viszonyrendszerek között? (4) Milyen hatással vannak az etnikai kapcsolatok a vizsgált vállalkozások gazdasági fejlődésére?
1.3. Az értekezés felépítése
A dolgozat a bevezető részen kívül három főbb fejezetből áll. Az első a teoretikus rész, mely elméleti kereteket nyújt a dolgozatban használt főbb fogalmakról és módszerekről, valamint az ezekkel kapcsolatos kutatási eredményekről. Tisztázom a társadalmi, a kapcsolati és az etnikai kapcsolati tőke hazai és nemzetközi szakirodalomban használt fogalmát, továbbá bemutatom a transznacionalitás alapvető tételeit. Mindezek alapján bemutatásra kerülnek az általam meghatározott definíciók is. Górcső alá veszem a társadalmi és a kapcsolati tőke szerepét a gazdaságban, továbbá az informális kapcsolati hálók és annak gazdaságra gyakorolt hatásainak szakirodalmát, külön kitérve a kelet-közép-európai térségre. Kitérek a kapcsolati tőke migrációs folyamatokban játszott szerepére, valamint áttekintem azt is, hogy mi készteti a bevándorlókat vállalkozói tevékenység folytatására. Tárgyalom továbbá a társadalmi, valamint a kapcsolati tőke migráns vállalkozásokban betöltött szerepét, és olyan, a dolgozatban használt fogalmak is bemutatásra kerülnek, mint az etnikai és a migráns vállalkozások, illetve az ezek közötti
koncepcionális különbségek. Mindezt azzal a céllal, hogy megalapozzam a különböző országokban, eltérő gazdasági környezetben működő, eltérő etnikai csoportokhoz tartozó vállalkozások empirikus vizsgálatát, a hipotézisemet alátámasztani vagy megcáfolni hivatott interjús lekérdezésben résztvevők körét, valamint főbb irányvonalát.
Az elméleti kereteket követően a kutatás empirikus része és annak eredményei kerülnek bemutatásra, ahol három esettanulmány példáján mutatom be az etnikai kapcsolati tőke szerepét a vállalkozások működésében és azok térszerveződésében. Az esettanulmányok során részletesen kitérek az adott vállalkozói környezet és a vizsgált etnikai csoport bemutatására is, továbbá mindegyik esettanulmány végén röviden összegzésre kerülnek az eredmények. Az első két esettanulmány a Kárpátalján befektető külföldi és a kárpátaljai magyar vállalkozások példáján szemlélteti az ukrajnai gazdasági környezetet, az egyes etnikai csoportokhoz köthető befektetések sajátosságait és motivációit, továbbá az etnikai kapcsolati tőke szerepét a vállalkozások létesítésében, működésében és térszerveződésében. A harmadik esettanulmány során — a csehországi ukrán érdekeltségű vállalkozások bemutatásánál — kitérek az ukránok társadalmi tőkéjének specifikumaira is.
A dolgozat utolsó, elemző részében összegyűjtöm az általános megállapításaimat a kutatás elején megfogalmazott főbb hipotézis alapján, illetve választ adok a bevezető részben feltett kutatói kérdésekre is.
1.4. Fogalommeghatározás
A nemzetközi szakirodalom széleskörűen értekezik arról, hogy a kulturális, a pénzügyi és a területi tőke1 mellett a vállalkozások alapvető erőforrását a társadalmi tőke jelenti (Light, Dana 2013; Light, Gold 2000; Xxxxxxxxx et al. 2007; Portes, Sensenbrenner 1993). A társadalmi és a kapcsolati tőke fogalmát sokan sokféleképpen próbálták meg definiálni, amelyre ma sem létezik egységes definíció, mint ahogyan arról sem, hogy mely tőkefajták tekinthetőek a társadalmi tőke részeként és melyek azok, amelyek különállóan is determinálhatóak. A különböző tudományterületek képviselői között azonban konszenzus van a téren, hogy a társadalmi tőke központi elemét a bizalmon épülő kapcsolatok alkotják. Ebből kiindulva a kutatás során a társadalmi tőke és a kapcsolati tőke egyéni megközelítését alkalmazom, a szakirodalomra támaszkodva, ám a kutatási terepekhez igazodva alkottam meg egyéni definícióimat. A hazai szakirodalommal összhangban a kapcsolati tőke fogalmát nem a társadalmi tőke helyett
1 A területi tőke fogalma közel két évtizede jelent meg a közgazdasági elméletekben, mely a versenyképességet meghatározó materiális és immateriális tőkeelemeket vizsgálja, egységes, kiforrott definíciója azonban nem létezik (Xxxx 2013). A kulturális tőke fogalommeghatározására kitérek a dolgozat további részeiben, részletesen azonban nem kerül elemzésre, az ugyanis nem képezi jelen vizsgálat tárgyát.
használom, hanem annak részeként, tehát a kapcsolati tőkére, mint a társadalmi tőke egyik elemére tekintek (1. ábra), a személyes kapcsolathálóba ágyazódott és a hálózati kapcsolatokon keresztül elérhető egyéni és kollektív erőforrásokra (Gödri 2007; Lin 2001) helyezve a hangsúlyt. A kapcsolati tőkét a vállalkozók egyéni erőforrásaként értelmezem, de kollektív jellegét is megvizsgálom. Gödri (2007) valamint Portes és Sensenbrenner (1993) definícióját alapul véve értelmezésemben a kapcsolati tőkét azon rokoni, baráti, ismerősi stb. kapcsolatok, továbbá egy szervezethez való tartozás alkotják, melyek a bizalom, az együttműködés, a kölcsönös segítségnyújtás és a szolidaritás elvei köré épülnek. Ennek értelmében a kapcsolati tőkét e dimenziók mentén vizsgálom. Ezen formális/szakmai (pl. üzleti kapcsolatok, bankok, önkormányzatok, szakmai szervezetek stb.) és informális/személyes (pl. család, barátok, ismerősök) kapcsolatok pedig a kapcsolati tőke erőforrásait alkotják, melyek révén az egyének kölcsönhatásba lépnek egymással (Orbán, Szántó 2005). Így a kapcsolati tőkét ezen erőforrások mentén veszem górcső alá.
Sik és más szerzők (Xxxxxxx 1988; Giorgas 2000; Gödri 2008; Light, Gold 2000; Light, Karageorgis 1994) fogalommeghatározásait alapul véve az etnikai kapcsolati tőkét pedig úgy definiálom, mint a kapcsolati tőke formális és informális kapcsolatainak összességét, amelyet egy bizonyos etnikai csoporthoz való tartozás révén nyerhet el valaki, és amely a csoport minden tagja számára elérhető, így az egész közösség élvezheti az ezzel járó előnyöket. A kapcsolatokon kívül ide tartoznak a különböző információk, a készségek, a bizalom, a kölcsönös szolidaritás és a segítségnyújtás és más, a közös tradíciókon és tapasztalaton alapuló normák (Light, Gold 2000).
1. ábra: Az etnikai kapcsolati tőke dolgozatban definiált fogalma
Vállalkozás erőforrásai
Kulturális tőke
(tudás, diplomák, értékek, kulturális státuszjavak)
Pénzügyi tőke
(pénzügyi vagyon, infrastruktúra)
Társadalmi tőke
Területi tőke
(földrajzi tényezők, piaci feltételek, üzleti környezet minősége, intézmények minősége és működése, reguláció, lokális közösségek)
Kollektív társadalmi tőke
(korlátozott szolidaritás, kikényszeríthető bizalom, értékintrojekció, és reciprocitás)
Egyéni társadalmi tőke
(kapcsolati tőke)
Formális kapcsolatok Informális kapcsolatok
(intézmények, (család, barátok,
szervezetek) ismerősök)
Etnicitás
Etnikai kapcsolati tőke
Saját szerkesztés
A dolgozat másik meghatározó fogalma a transznacionalitás. Mivel a társadalmi tőkéhez hasonlóan a transznacionális kapcsolati tőkének sincs egyértelmű meghatározása, Vertovec (1999) a transznacionalizmus szélesebb értelemben vett meghatározásását, továbbá Nahapiet és Ghoshal (1998) definícióját alapul véve, transznacionális kapcsolati tőke alatt a nemzetállamokon átívelő, az egyének vagy szervezetek közötti kapcsolatokat és kölcsönhatásokat, valamint az ezekbe ágyazódott és rajtuk keresztül elérhető tényleges és potenciális erőforrásokat értem (2. ábra). Amennyiben ezen határokon átívelő kapcsolatok és kölcsönhatások egy etnikai csoporton belül jönnek létre, transznacionális etnikai kapcsolati tőkeként értelmezhető.
2. ábra: A dolgozatban definiált kapcsolati tőke fogalmak
Megvalósulási szintek | Kapcsolatok típusa | Tőke típusa |
Személyek | Interperszonális kapcsolati hálók (bizalom, együttműködés) | Kapcsolati tőke |
Etnikai csoport | Intraetnikus kapcsolati hálók (bizalom, együttműködés, szolidaritás, segítségnyújtás) | Etnikai kapcsolati tőke |
Országok | Transznacionális intraetnikus kapcsolati hálók (határokon átívelő együttműködés) | Transznacionális etnikai kapcsolati tőke |
Saját szerkesztés
1.5. Kutatási módszerek, adatbázis
A kutatás több tudományterület határán mozog, így érthető módon ezek módszereit és eszközeit is ötvözi. A kutatómunka során kvantitatív és kvalitatív módszerekkel vizsgálom meg a társadalmi tőke vállalkozásokban betöltött szerepét, továbbá megpróbálok rávilágítani arra, hogy az egyes etnikumokhoz köthető befektetőket milyen tényezők befolyásolják telephelyválasztásuk során, valamint azt, hogy milyen szerepet játszik az etnikai kapcsolati tőke e folyamatokban. A dolgozat fókuszában az etnikai alapon szerveződő kapcsolati tőke vállalkozásokban betöltött szerepe áll, a különböző etnikai csoportok befektetési tevékenységének vizsgálatához azonban némileg eltérő módszereket kapcsolok. Mindezt azzal a céllal, hogy a terepsajátosságok alapján rávilágítsak az etnikai kapcsolati tőke hasznosulásának eltéréseire, illetve sajátosságaira.
Az etnikai kapcsolati tőkét az informális és a formális kapcsolatok mentén vizsgálom, a kárpátaljai kutatások során a bizalom és az együttműködés aspektusára fókuszálva, míg a
csehországi ukrán befektetések során a kölcsönös segítségnyújtás és a szolidaritás aspektusára is kitérek, ugyanis a nemzetközi szakirodalom alapján utóbbiaknak leginkább a migráns csoportok vállalkozói tevékenységében van relevanciája. Korábbi kutatások (Åberg 2000; Kovály, Xxxxxxxxx 2016) rávilágítanak arra, hogy az ukránok társadalmi tőkéje különbözhet más nyugat-európai közösségek társadalmi tőkéjétől, ezért a csehországi ukrán érdekeltségű vállalkozások vizsgálata során a kapcsolati tőkén kívűl a társadalmi tőke koncepciójára is fókuszálok, kitérve annak negatív aspektusára is.
A dolgozatban az ukrajnai és csehországi statisztikai hivatalok és cégregiszterek adatait felhasználva állítottam össze azokat az adatbázisokat, amelyek a kutatás kvantitatív elemzésére szolgáltak. Az egyes országokra és etnikai csoportokra vonatkozó információkat a Kárpátaljai Megyei Statisztikai Főhivatal, Ukrajna Állami Statisztikai Hivatala, valamint a Cseh Statisztikai Hivatal adatbázisai nyújtották. A Kárpátalján befektető külföldi és a Csehországban befektető ukrán érdekeltségű vállalkozások esetében fő adatforrásként a Kárpátaljai Megyei Statisztikai Főhivataltól, illetve a Cseh Állami Cégregisztertől megszerzett településszintű cégadatbázis szolgált, amely a cégnéven túl a telephely pontos címét, ráadásul a külföldi befektető jogi személy, vagy társaság állampolgárságát is tartalmazza. Ennek alapján állítottam össze az egyes etnikai csoportokhoz köthető vállalkozások adatbázisát, melynek segítségével lehetővé vált az egyes országok befektetői által használt telephelyek területi elhelyezkedésének térképezése. A térképi ábrázolások által — kiegészítve adatközlőim véleményével — kísérletet tettem annak feltárására, hogy milyen szerepet játszik az informális és formális etnikai kapcsolatok hálózata a vizsgált vállalkozások telephelyválasztása során, illetve hogyan befolyásolta a vállalkozások indítását és működését.
Az egyes nemzetekhez köthető vállalkozások térbeli elhelyezkedését ábrázoló tematikus térképek az esettanulmányokba ágyazva kerültek elhelyezésre. Viszont, míg a kárpátaljai külföldi és a csehországi ukrán vállalkozások esetében rendelkezésre állt az a cégregiszter, melynek alapján elkészültek a térképi ábrázolások, addig a kárpátaljai magyar vállalkozások bemutatásánál erre nem volt lehetőség, ugyanis Ukrajnában a cégregisztáció során nem térnek ki külön a tulajdonos nemzetiségére, így pontos területi ábrázolást sem tudtam eszközölni. Ebben az esetben egyéb statisztikai adatok és kvalitatív módszerek segítségével mértem fel az etnikai kapcsolati tőke vállalkozásokban betöltött szerepét. Ennek ellenére meggyőződésem, hogy mindez nem vesz el a dolgozat értékéből, sokkal inkább árnyalja annak összképét, hasznos információkkal gazdagítva azt.
Kutatásom kvalitatív lábát az az empirikus kutatás nyújtotta, amelynek során 63 félig strukturált interjút készítettem a vizsgálat homlokterében álló kárpátaljai és csehországi
vállalkozások képviselőivel, gazdasági szervezetek vezetőivel, valamint a témához köthető ukrajnai (kijevi, lembergi, kárpátaljai) és csehországi szakértőkkel. Kárpátalja esetében az előzetes terepismereteim nagyban segítették potenciális interjúalanyaim első körének meghatározását és megtalálását. A vállalkozó adatközlőim további kiválasztása hólabda módszerrel, a már megkérdezett interjúalanyok és szakértők ajánlásával zajlott, törekedve olyanokat megszólítani, akik a vizsgált terepen több éves üzleti tapasztalattal rendelkeznek. A szakértők körének kialakításakor igyekeztem figyelembe venni azokat a szakterületi szempontokat, amelyek alapján lefedhető az adott vizsgálati terep befektetéseivel foglalkozó közgazdászok, kutatók, hivatalok és szakmai szervezetek köre (1., 2., 3. mellékletek).
A kutatásba bevont vállalkozások méreteit, a foglalkoztatottak számát tekintve törekedtem minél szélesebb spektrumot felölelő mintát kialakítani annak céljából, hogy megvizsgáljam az etnikai kapcsolati tőke szerepének eltéréseit, illetve sajátosságait a kisebb, szorosabb kapcsolatokra épülő vállalkozások és a nagyobb cégek között. Ennek értelmében a mintámban előfordulnak olyan vállalkozások, melyek egyáltalán nem foglalkoztatnak munkást (jellemzően a kárpátaljai mezőgazdasági vállalkozások, amelyek általában csak családtagokat vonnak be a vállalkozás működtetésébe, esetleg egy-két munkást foglalkoztatnak), olyanok, amelyek csupán pár munkást foglalkoztatnak (jellemzően a kereskedelemben és a turizmusban tevékenykedő vállalkozások), de előfordulnak több tucat munkást foglalkoztató vállalkozások is (jellemzően az építőiparban és a vendéglátásban tevékenykedő vállalkozások). Ezen kívül a mintában szerepel három olyan vállalkozás is, amelyek több száz főt foglalkoztatnak (az exportra termelő feldolgozóipari vállalatok). Ki kell azonban emelni, hogy mindhárom esetben a kis- és középvállalkozások képviselik a mintánkban szereplők túlnyomó többségét, igazodva a vizsgálati terepeken előforduló vállalkozások méretsajátosságaihoz.
Az interjúk félig strukturált formában kerültek lebonyolításra, általában 1–1,5 órán keresztül tartottak, magyar, ukrán, orosz és angol nyelven. A beszélgetések az alábbi három főbb tematika mentén zajlottak: 1) személyes információk; 2) vállalkozói tevékenység; 3) személyes és gazdasági kapcsolatok, etnikai vonatkozásban (4., 5., 6., 7. mellékletek). A félig strukturált interjú, az előre meghatározott kérdéscsoportok egy olyan keretet biztosítottak a beszélgetéseknek, melyek segítségével egyrészt fókuszálni tudtam a kutatás alapvető kérdéseire, lehetővé vált a vizsgált vállalkozások alapadatainak begyűjtése (a vállalkozások típusa és kora, az alkalmazottak száma és etnikai megoszlása, a cégtulajdonosok végzettsége és nyelvi kompetenciája, továbbá a vállalkozás főbb jellemzői). Másrészt a történetmesélés (storytelling) révén interjúalanyaim szabad formában mesélhették el személyes történetüket (Bagwell 2006) a cégalapítás és a cégvezetés hátteréről, migrációs döntésük mögött álló motivációjukról, a migráns
lét sajátosságairól, az etnikai közösséggel való viszonyáról. Fontos megjegyezni, hogy a történetmesélés kibontakozásában rendkívül nagy segítséget nyújtott az, hogy a vállalkozók a legtöbb esetben anyanyelvükön (magyarul, ukránul, oroszul) esetleg angolul — de mindenképpen tolmács közvetítése nélkül — mondhatták el véleményüket vállalkozói tapasztalataikról. Interjúalanyaim számára felajánlottam az anonimitást, ezért annak érdekében, hogy elkerüljem a felismerhetőség esetét, a dolgozat végén található, az interjúalanyok alapadatait közlő mellékletekben az adatközlők neveinél pszeudonimeket használok.
Az elkészült interjúkat elsősorban a diskurzuselemzés módszerével dolgoztam fel, melynek széleskörű felhasználása leginkább az irodalomtudományban és a társadalomtudományok különböző ágazataiban terjedt el (utóbbiakon belül főként a szociológaiai, antropológiai és politikatudományi vizsgálatokban), a geográfiában kevésbé alkalmazzák. A diskurzuselemzés során leginkább az egyes történeteken keresztül elemzik és értelmezik a folyamatokat, nem pedig az adatok leszűrése és kódolása által (Hajer 2004). Interjúim narratív reprezentációja által lehetővé vált az egyes migrációs történetek, a vállalkozásindítás és vállalkozásvezetés, a telephelyválasztás mögött álló stratégiai döntések mélyebb megismerése, az interjúalanyok egyéni életútjának feltárása és a vizsgált etnikai csoportokhoz köthető sajátosságok kimutatása. Emellett az interjúk feldolgozása során a vállalkozásokra vonatkozó olyan nyers információkat is gyűjtöttem, amelyek az egyes történetek önreflexív megélése mellett fontos adalékként szolgáltak annak megértésében, hogy a vállalkozásokat hogyan érintették a különböző társadalmi-gazdasági folyamatok: például a gazdasági válság vagy a kibontakozó orosz-ukrán háború. Az interjús elemzés feltárta továbbá a Kárpátalján tevékenykedő magyar és külföldi, valamint a csehországi ukrán vállalkozók kapcsolatrendszerének térbeli alakulását, egymáshoz való viszonyulását, valamint az ezekből az etnikai kapcsolatokból származó társadalmi-gazdasági előnyeiket.
A kutatás empirikus része több évig, 2014–2019 között zajlott. A Kárpátalján befektető külföldi vállalkozókkal az interjúk 2014 és 2016 között kerültek lebonyolításra, Ungváron, Munkácson, Beregszászban, Nagyszőlősön, Técsőn, Tiszapéterfalván, Nagybégányban és Viharoson (1. melléklet). A Kárpátalján befektető külföldi vállalkozók vizsgálata során összesen 20 interjú készült, 8 interjú magukkal a külföldi vállalkozókkal, továbbá külföldi érdekeltségű vállalatok ügyvezető igazgatóival (3 interjú), vámhivatalok vezetőivel (2 interjú) kárpátaljai gazdasági szervezetek képviselőivel (4 interjú) illetve járási vezetőkkel (3 interjú). Ebben a vizsgálatban — a Kárpátalján jelen lévő etnikai csoportoknak megfelelően — a magyar, román, szlovák és orosz befektetőkre fókuszáltam, interjúalanyaim megválasztása során törekedtem arra, hogy etnikai hovatartozás szempontjából egyenlő arányban szólítsam meg őket. Azonban, mivel
a magyar érdekeltségű cégek száma felülreprezentált Kárpátalján belül, a mintába is több magyar vállalkozó került.
A kárpátaljai magyar vállalkozókkal készült interjús beszélgetések (összesen 27) 2017 nyarán zajlottak a Beregszászi járás településein, Beregszászt is beleértve (2. melléklet). Noha az empirikus kutatás során a Beregszászi járás magyar vállalkozóira koncentráltam — annak érdekében, hogy átfogó képet tudjak nyújtani a kárpátaljai magyar vállalkozásokról is — szakértői interjúimat és statisztikai adatelemzéseimet kiterjesztettem a kárpátaljai magyar vállalkozói közösség egészét érintő kérdésekre. A vizsgált magyar vállalkozásoknál igyekeztem olyanokat megszólítani, akik több éves vállalkozói tapasztalattal rendelkeznek a térségben, törekedve az ágazati diverzitás megtartására is. Így adatközlőim között ugyanúgy megtalálhatóak a már régebben működő, tradicionálisnak számító mezőgazdasági és borászati (6 interjú) vagy fafeldolgozói (1 interjú) vállalkozások, mint a fiatalabb, modernebb gazdasági vonalat képviselő esküvőfotózással (1 interjú), rendezvényszervezéssel (1 interjú), jogi tanácsadással és szakfordítással (1 interjú) vagy szépségápolással (1 interjú) foglalkozó interjúalanyok is. Mivel Kárpátalján egyre nagyobb jelentőséggel bír a turizmus, az erre szakosodott vállalkozások (vendéglátóipar, falusi turizmus, kiskereskedelem (6 interjú) is a mintába kerültek. Ezen kívül nyomdaiparral (1 interjú), pékiparral (1 interjú), cukrásziparral (1 interjú), személyszállítással (1 interjú) vagy sírkőkészítéssel foglalkozó (1 interjú) adatközlőim is voltak (2 melléklet). Általában a Beregszászi járás legismertebb, legnagyobb foglalkoztatóit igyekeztem megszólítani, figyelembe véve vállalkozói tapasztalatukat, elismertségüket és a térségben betöltött gazdasági szerepüket. A fentebb részletezett 22 vállalkozói interjú mellett a témában jártas 5 szakértővel (közgazdászok és vállalkozói szövetségek képviselői) is interjúkat készítettem.2
A Csehországban élő ukrán vállalkozókkal és a csehországi ukrán társadalmi-gazdasági élet kulcsszereplőivel készült interjúk a 2014/2015-ös tanévben kerültek lebonyolításra Prágában (12 interjú) és Karlovy Varyban (4 interjú) (3. melléklet), amikor is a Xxxxxx Xxxxxx Egyetem vendégkutatója voltam a Nemzetközi Visegrádi Alap ösztöndíjasaként. Vállalkozó adatközlőim megkeresésekor az első generációs bevándorlókra fókuszáltam. A megkérdezett vállalkozások méreteit és a foglalkoztatottak számát tekintve leginkább mikro- és kisvállalkozásokat találunk. Ez azzal magyarázható, hogy Csehországban az ukrán vállalkozások túlnyomó többsége is ilyen formában tevékenykedik. Vállalkozó adatközlőimet — csakúgy, mint a kárpátaljai terepmunka során — a hólabda módszer segítségével értem el, míg a megszólított szakértők potenciális körének kialakításakor igyekeztem lefedni a csehországi ukrán közösséget érintő szakmai
2 Emellett informális keretek között két beregszászi bankfiók képviselőjével is beszélgettem bankjuk vállalkozásoknak nyújtott lehetőségeiről.
szervezetek körét és területi koncentrációját. Így Prágában és Karlovy Varyban is készültek szakértői (és vállalkozói) interjúk. A minta nem túl nagy száma ugyan nem teszi lehetővé a Csehországban működő ukrán vállalkozások teljes körű feltárását, azonban úgy vélem, hogy a kutatásom szempontjából releváns kérdések megválaszolására elegendő információkkal szolgáltak.
A terepmunka során számos nehézségbe ütköztem. A csehországi ukrán vállalkozások esetében nem volt egyszerű feladat interjúalanyaim bizalmába férkőzni, potenciális válaszadóim
— a legtöbb esetben — rendkívül gyanakvóan fogadták a megkeresésemet, így magas volt az elutasítások száma is. Másrészt — főként az előző okból kifolyólag — gyakran ütköztem a felületes válaszadás és a válaszmegtagadás nehézségeibe is. Mindezek ellenére megpróbáltam minél diverzifikáltabb terepmunkát elvégezni és a válaszadásra hajlandó adatközlőimmel minél tartalmasabb beszélgetést folytatni. A Kárpátalján végzett kutatás során valamivel könyebb dolgom volt, ugyanis itt az interjúalanyok első körének felkutatásakor terepismereteimre és személyes kapcsolati hálómra támaszkodhattam, így a további megkeresések is sikeresebbek voltak.
1.6. A vizsgálati terepek kiválasztása, általános jellemzése, összefüggésben a dolgozat fő hipotézisével
Jelen dolgozat két kelet-közép-európai térségben, Kárpátalján és Csehországban végzett kutatás alapján elemzi a befektetések és az etnikai alapon szerveződött kapcsolati tőke összefüggéseit, különös tekintettel azok térbeli alakulására, társadalomföldrajzi aspektusaira.
Az etnikai kapcsolati tőke térbeli vizsgálatára a kelet-közép-európai térség különösen alkalmas, mivel: 1) a politikai változásokkal végbement határváltások, valamint a migráció következtében jelentős kisebbség él adott országokban, melyek között számos transznacionális etnikai kapcsolat alakult ki; 2) közös állami keretek a múltban (Kárpátalja Csehszlovákia és Magyarország részét is képezte). Ennek okán kerültek kiválasztásra a Kárpátalján befektető külföldi és a kárpátaljai magyar vállalkozások, ugyanis a térség múltjából és geopolitikai helyzetéből adódóan itt egy soknemzetiségű régió jött létre, ahol a határokon átnyúló interperszonális kapcsolatok különös jelentőséggel bírnak a társadalmi-gazdasági folyamatok alakulásában. A csehországi ukrán vállalkozások vizsgálata pedig főként annak bemutatására irányult, hogy az etnikai kapcsolati tőke vállalkozásokban betöltött szerepe ugyanolyan fontos-e a diaszpórában, mint az egy tömbben élő autochton közösségek esetén. Csehország ugyanis évek óta fontos migrációs célpontja az ukrán állampolgároknak, ahol intenzív gazdasági tevékenységet is folytatnak. A kiválasztott vizsgálati terepek tehát különböző etnikai csoportokat vizsgálnak,
amelyek eltérő gazdasági környezetben működtetik vállalkozásukat, eltérő többségi/kisebbségi pozícióban.
A terepválasztásaim mellett szól az a tény is, hogy a kiválasztott kutatási helyszínek vállalkozói tevékenységének etnikai dimenzióiról igen keveset tudunk, nem beszélve ezek térbeli összefüggéseiről. Az elmúlt két évtizedben ugyan számos tanulmány, illetve önálló kötet jelent meg Kárpátalja társadalmi-gazdasági viszonyairól, határmenti együttműködéseiről magyarországi, illetve ukrajnai kutatók tollából, azonban a Kárpátaljára érkező külföldi beruházásokra részletesen már kevesebben térnek ki a magyarországi kutatók közül (pl. Xxxx 2008; 2013; 2014, Bodnár 2004). Továbbá ezekben a munkákban általában a magyarországi szemszög dominál. A Kárpátalja külkereskedelmi kapcsolataival és beruházási tevékenységeivel foglalkozó ukrán kutatók közül leginkább Hoblik (2011), Lengyel (2016), Rubis (2015) vagy Lengyel és Zsulkánics (2010) nevei említhetőek. Az ukrán megyében befektető külföldi vállalkozók motivációiról, azok telephelyválasztási szokásairól nagyobb lélegzetvételű, átfogó kutatás azonban még nem született. Az ezzel kapcsolatos írások (Hoblik 2011; Lengyel, Zsulkánics 2010; Szpásszky 2010) leginkább csak deskriptív módon összegezték a statisztikai adatokat, empirikus vizsgálatokat nem rendeltek a munkákhoz, így a mélyebb, kvalitatív elemzésekre sem került sor.
A kárpátaljai magyar vállalkozókról szóló vizsgálatok szintén gyerekcipőben járnak. A 2016-os és 2017-es évben készült két tematikus kutatás a Kárpát-medencei fiatal vállalkozók (Xxxxxxx et al. 2016), valamint a Kárpát-medencei családi vállalkozások kapcsán (Xxxxxxx et al. 2017), azonban ezek a kutatások egy-egy szűkebb vállalkozói csoportra fókuszáltak, a teljes kárpátaljai magyar vállalkozói közösségre nem terjednek ki. Pataki (2016) primer és néhány szekunder adat alapján a kárpátaljai vállalkozók helyzetértékelését végzi el a magyarlakta területeken, ám hagsúlyozza, hogy ahhoz, hogy releváns és megbízható képet kaphassunk a kárpátaljai magyar vállalkozói szektorról, további alapkutatások elvégzésére van szülkség.3
A Csehországban élő ukránok vállalkozói tevékenységét illetően már némileg gazdagabb a szakirodalom. Mivel az ukránok Csehországban évek óta a legnagyobb számú kisebbséget alkotják, számos csehországi kutatás középpontjában állnak. A legtöbbször azonban az ukrán kisebbség munkaerőpiaci helyzetéről (Xxxxxxxxx et al. 2011; Xxxxxxxx et al. 2001; Xxxxxxxx, Xxxxxxx 2014; Xxxxxxxxxx 2014a; 2014b; 2016; Xxxxxx et al. 2016), migrációs motivációiról (Xxxxxxx, Vašat 2015; Xxxxxxxx 2004; Xxxxxxxx et al. 2013) vagy a cseh társadalomba való
3 A kárpátaljai magyar vállalkozók komplex vizsgálatát tovább nehezíti az a tény, hogy nem tudjuk a térségben tevékenykedő magyar vállalkozók pontos számát, ugyanis — ahogyan az már említésre került — az ukrán hivatalos szerveknél a cégbejegyzés során nem rögzítik a tulajdonosok nemzetiségi hovatartozását.
beilleszkedésük (Drbohlav, Xxxxxxx 2007; Xxxxx et al. 2009; Xxxxxxxxx 1995) kapcsán kerülnek a kutatók látóterébe. A csehországi ukrán vállalkozói tevékenységet leginkább az etnikai gazdaság tárgyalása (Čermáková, Kohlbacher 2012; Kohlbacher, Xxxxxxxxxxxx 2012) vagy az ukrán vendégmunkások rekrutálásával foglalkozó, úgynevezett „kliens”4 hálózat működése (Čermáková, Nekorjak 2009) kapcsán vizsgálták, ám a kapcsolati tőke és a vállalkozások térbeliségének összefüggéseivel ezek az írások sem foglalkoznak.
A dolgozat fő hipotézise szerint az etnikai alapon szerveződő kapcsolati tőke fontossága és hasznosulásának mértéke a befektetői környezettől függ: minél eltérőbb a befektetői környezet az adott befektető hazai környezetétől (politikailag és jogilag, társadalmilag és kulturálisan/nyelvileg) annál nagyobb súllyal bír. Így például a Kárpátaljára érkező külföldi befektetések legnagyobb része nyugat-európai országból származik: a nyugati — többnyire befogadóbb — vállalkozói környezethez és mentalitáshoz szokott befektetők számára pedig egy olyan súlyos társadalmi-gazdasági problémákkal küzdő országban, mint Ukrajna, a kapcsolati tőke szerepe még inkább felértékelődik. A Kárpátalján működő külföldi vállalkozások esetében a kapcsolati hálók a nyelvi-kulturális dimenziók miatt is fontossá válhatnak. Ezzel szemben — hipotézisem szerint — a Csehországban élő ukrán vállalkozók tevékenységein belül az etnikai kapcsolati tőke a gazdasági tevékenységekben kevésbé hangsúlyos. Korábbi kutatásokból ugyanis kiderül (Drbohlav, Dzúrová 2007; Drbohlav, Valenta 2014; Xxxxxxxxxx 2011; 2016), hogy az ukrán migráns közösség, a közös történelmi múltból (Podkarpatská Rus), így a nyelvi- kulturális hasonlóságokból adódóan viszonylag jól integrált a befogadó cseh társadalomba, ami megkönnyíti a gazdasági együttműködést is. A posztkommunista országokban, a tökéletlenül működő piaci feltételek mellett, a vállalatindítás és vállalatvezetés során a legfőbb erőforrást maguk a családi, rokoni, baráti kapcsolatok jelentik (Bálint 2008; Czakó et al. 1995), ami alátámasztja az informális etnikai kapcsolatok fontosságát. Utóbbiak miatt lehet érdekes a kárpátaljai magyar vállalkozók kapcsolati tőkéjének vizsgálata.
Csehország és Ukrajna összehasonlítása azért is tanulságos lehet, mert amíg előbbi demokratikusan működő ország, ahol az egyes gazdasági szereplőknek nem szükségeltetik informális garanciákat keresniük a szerződéseik biztonságáért, mert azt garantálja a törvény, a hatóságok pedig jogszerűen járnak el, addig Ukrajnában a széleskörűen elterjedt korrupciós technikák miatt nem működnek megfelelően a demokrácia intézményei, a szerződésjog kikényszerítése akadályokba ütközik, így az informális kapcsolati hálók szerepe is felértékelődik.
4 A „kliens” megnevezés eredete nem teljesen tisztázott, ám Xxxxxxxxx és Xxxxxxxx (2009) szerint a posztszovjet térség szervezett bűnözéséhez kötődik. A terminus elsősorban nem a munkaerő-migrációhoz, sokkal inkább az alvilági személyek rendőri és katonai védelméhez kötődik.
A volt Szovjetunió tagállamaiban, a kommunizmus időszakában, az elnyomó tervgazdálkodások hatására az informális gazdaságok5 széleskörűen elterjedtté váltak, melyek a kapitalizmusra való átállás során sem szűntek meg (Borbély 2015). Idesorolhatóak az egyes gazdasági szereplők azon cselekedetei, amelyek során nem tartják be az intézményesített szabályokat vagy megtagadják azok védelmét. Ide tartoznak a különdöző adók vagy járulékok be nem fizetése, a nyereség, az áruforgalom vagy más statisztikai adatok be nem vallása, a törvények, a jogszabályok, szerződések be nem tartása stb.6 (Feige 1990). Az állami szabályozások hiánya az informális gazdasági sturktúrákban pedig ajtót nyitnak a normák megsértésére, a csalások, kizsákmányolások lehetőségére is (Portes, Haller 2005). A gazdasági szereplők így plusz biztonságot keresnek a szerződéseik garantálásához, amihez az etnikai, rokoni kapcsolataikra támaszkodnak, mivel ezeken keresztül egyszerűbb a koordináció, a vállalkozások működtetése pedig alacsonyabb tranzakciós költségekkel7 jár (Landa 1994).
5 Az informális gazdaság fogalmának megteremtése Hart (1990) nevéhez köthető, aki az afrikai városok munkaerőpiacát tanulmányozva a jövedelemszerzés lehetőségét kétféleképpen látta: bérmunkában és önfoglalkoztatásban. Az informalitást utóbbihoz kapcsolta, ahol a vállalkozók az állami szabályozás által szorongatott gazdaságban próbálnak betörni a piacokra.
6 Fontos különbséget tenni az illegális és az informális gazdasági tevékenység között. Míg előbbi olyan áruk termelését, forgalmazását és előállításuk módját foglalja magába, melyek illegálisnak minősülnek (például drogok, prostitúció, szerencsejáték stb.), addig utóbbi jórészt törvényes ügyletekkel foglalkozik (Portes, Haller 2005).
7 Tranzakciós költségek alatt azokat a kiadásokat értem, amelyek egy adott ügylet lebonyolításakor merülnek fel. Például adminisztrációs díjak, banki átutalás költségei, információk beszerzésének költségei, gazdasági partnerek jutalékai stb.
2. ELMÉLETI KERETEK
2.1. A társadalmi tőke fogalma és erőforrásai
A társadalmi tőke (social capital) fogalmának különböző szemléletű megközelítése és annak társadalmi-gazdasági szerepe a jelenlegi tudományos diskurzusok gyakori tárgyát képezi. A társadalmi tőke fogalmának első használata Hanifanhoz fűződik (1916), aki az amerikai vidéki iskolákat mint közösségi centrumokat vizsgálta. Xxxxxxx azt a következtetést vonta le elemzései során, hogy az oktatási tevékenység csak a társadalmi tőkére támaszkodva lehet sikeres, azaz az oktatásban résztvevők, a civil társadalom és a döntéshozó szervek közötti kapcsolatrendszer felhasználásával (Xxxxxxx 1916). Egy hosszabb szünet után a társadalmi tőke koncepciója Xxxxxx (1961) írásában bukkan fel újra, a városi élet és a szomszédok közötti kapcsolatok vizsgálata során. A társadalmi tőke fogalmának bevezetését azonban Xxxxxx Xxxxxxxx francia szociológus nevéhez kötik, aki átlépve a közgazdaságtan tőkefogalmán, kulturális, szimbolikus és társadalmi tőkéről beszélt. Megközelítésében a társadalmi tőke olyan erőforrások összessége, mely bizonyos csoporthoz való tartozáshoz kötődik, és amelyeket az egyes szereplők a kapcsolati hálók kialakításának céljából hasznosítanak (Bourdieu 1983). Xxxxxxxx szerint az egyén által birtokolt társadalmi tőke nagysága azon kapcsolati hálók kiterjedésétől függ, amelyeket ténylegesen mozgósítani tud.
A későbbiekben a társadalmi tőke fogalma Xxxxx Xxxxxx Xxxxxxx munkássága által vált széleskörűen ismertté, aki olyan cselekvést elősegítő erőforrásként határozta meg azt, mely az egyes szereplők közötti kapcsolatok struktúráján belül jelenik meg, és amely ezen struktúrán belül megkönnyíti a cselekvést (Xxxxxxx 1988). Xxxxxxxx és Xxxxxxx tehát a társadalmi tőkére mint magánvagyonra (private good) tekintettek, habár utóbbinál már megjelenik a közjószág (public good) jelleg is: felhívja a figyelmet arra, hogy a társadalmi tőke bizonyos fajtái már nemcsak azok körében hasznosulnak, akik létrehozzák azokat, hanem az egész közösségre nézve is, mivel a közösség tagjait nem lehet teljesen kizárni a hasznosulásból (lásd még: Sik 2012). Xxxxxx (1993b; 2000) szerint azonban a társadalmi tőke egyértelműen olyan közjószág, mely kötelékekből, bizalomból, kölcsönösségből, szolidaritásból és intézményekből áll össze, és amely átvihető egyik társadalmi környezetből a másikba. „A társadalmi (kapcsolati) tőke legfontosabb tétele Xxxxxx szerint az, hogy a kapcsolathálóknak értékük van, amit a belőlük fakadó bizalom, reciprocitás, információ és együttműködés hoz létre” (Putnam 2000, idézi: Gödri 2010: 40.).
Xxxxxxxx (1997) a bizalmat tartotta a társadalmi tőke fő indikátorának és két fontos összetevőt emelt ki meghatározása során: az együttműködést és a mozgósítást. Szerinte ugyanis csak akkor beszélhetünk felhasználható és bővíthető erőforrásról (azaz társadalmi tőkéről), ha a
társadalmi normákat adott társadalmi kapcsolatban életre hívjuk és mozgósítjuk azokat a kölcsönösen előnyös együttműködés céljából. Xxxxxxxx és Xxxxxxx tehát a társadalmi tőke legfontosabb szerepvállalását az egyéni boldogulás, az individuumok fejlődésében látta, míg Xxxxxx és Fukuyama a társadalmi-gazdasági előrehaladás fontos elemeként tekintette azt. Xxx szerint (2001) a társadalmi tőke a beágyazódott társadalmi kapcsolatokból szerezhető be és olyan beruházást jelent ezekbe a társadalmi kapcsolatokba, amely a piacon megtérül majd, és melynek várható hozama meghaladja a beruházás költségeit. Értelmezésében a társadalmi tőke a beágyazódott társadalmi kapcsolatokból szerezhető be (Lin 2001). Bolino és társai (2002) szerint pedig a társadalmi tőke olyan erőforrás, amely az egyének, szervezetek, közösségek vagy társadalmak közötti kapcsolatokból származik és az ezek közötti szoros interperszonális kapcsolatokban tükröződik.
Portes és Sensenbrenner (1993: 284.) megfogalmazásában a társadalmi tőke olyan
„cselekvésre irányuló elvárások egy közösségen belül, melyek befolyásolják a csoport tagjainak gazdasági céljait és célkövető viselkedését, még akkor is, ha ezek az elvárások nem a gazdasági szférára irányulnak”. A szerzőpáros szerint egy csoporton belül akkor keletkezik társadalmi tőke, ha: (1) a tagok közös hiten és értékrendszeren osztoznak (értékintrojekció: value introjection); (2) valamit-valamiért típusú szívességcsere rendszerben működnek együtt (kölcsönös csere: reciprocity exchange); (3) a csoport tagjai közös nehézségekkel néznek szembe (korlátozott szolidaritás: bounded solidarity); (4) a csoporton belül létezik egy társadalmi kontroll, mely fegyelmezi a csoport tagjait és azon belül tartja őket (kikényszeríthető bizalom: enforceable trust). Az értékintrojekció arra ösztönzi az egyéneket, hogy ne csupán önérdeküket kövessék, és az így kialakított viselkedés a többiek, a közösség számára is erőforrássá válik. A kölcsönös csere a kölcsönösség és a másoknak tett szívesség elveire épül, melynek során nem pénz vagy egyéb javak cserélnek gazdát, hanem immateriális társadalmi értékek. Korlátozott szolidaritás akkor keletkezik, ha a csoport tagjai felismerik, hogy mindannyian egy közös nehézségtől szenvednek, és ez csoportorientált viselkedésre készteti őket. Ha a kialakuló szolidaritás elég erős, akkor a kölcsönös segítség normájának betartásához vezet, amelyre mint erőforrásra támaszkodhatnak a saját céljaikat követő egyének. A közös nehézségekből, a befogadó társadalom általi kirekesztettség negatív érzelmeiből adódóan a korlátozott szolidaritás tehát nem a kikényszeríthetőségen alapul, sokkal inkább bizonyos erkölcsi normák bázisán fejlődik. A korlátozott szolidaritás kialakulása az egyes etnikai csoportok különbözőségétől függ. Minél magasabb szintű a többségi társadalomból való kirekesztés az adott csoporttal szemben, annál nagyobb a szolidaritás mértéke a csoporton belül. Tehát minél kevésbé befogadó a többségi
társadalom, annál nagyobb a kisebbségi csoporton belüli szolidaritás (Portes, Sensenbrenner 1993).
Azt a társadalmi tőkét, melyet a közösségek ellenőrző képessége megteremt, Portes és Sensebrenner kikényszeríthető bizalomként definiálta, amely egy adott közösség irányítására való képesség révén jön létre. A kikényszeríthető bizalom esetében nem a külső tényezők, sokkal inkább a közösség belső szankcionáló képessége játszik központi szerepet. Ebben az esetben a csoport tagjai a büntetéstől való félelem, vagy a várható jutalom reményében cselekszenek. Ezek a szankciók vagy jutalmak általában immateriális javak, ám hosszú távon materiális következményekkel is járhatnak. A szankciók hatékonyságának mértéke attól függ, hogy a csoport milyen szinten tudja ellenőrizni tagjait. A kikényszeríthető bizalmon alapuló társadalmi tőke pozitív hatása, hogy rugalmasabbá teszi a különböző gazdasági aktusokat a formális lépések csökkentése révén, valamint a gazdasági törvénysértések mértéke is alacsony a csoport tagjainak nyomon követhetősége miatt. A kikényszeríthető bizalomnak és a korlátozott szolidaritásnak tehát lehet pozitív hozadéka: fegyelmet kényszerít a csoport tagjaira, hogy becsületesen működjenek együtt, ami a tranzakciós költségek csökkentésével jár, helyzetelőnyt jelenthet olyanokkal szemben, akik nem integráltak ilyen közösségekbe stb. Azonban, ha ezek a fegyelmezési technikák túlzottan szigorúak, vagy túl szorosak a kapcsolati hálók, az ilyen bevándorló közösségben a csoport tagjai erősen korlátozva vannak, ami gátolhatja őket gazdasági előmenetelükben. Így eljutottunk ahhoz a feltételezéshez, miszerint a társadalmi tőke nemcsak pozitívan hathat egy közösség társadalmi-gazdasági működésére, hanem destruktívan is befolyásolhatja azt. Bár a nemzetközi szakirodalomban leginkább a társadalmi tőke pozitív hatásait helyezik előtérbe, egyre több tudományos írás jelenik meg a negatív aspektusokról is (Xxxxxx et al. 2014; Portes, Landolt 1996; 2000; Portes, Sensenbrenner 1993; Waldinger 1995). Ilyen kedvezőtlen hatásként említik például azt, amikor egy zárt közösséghez tartozó sikeres vállalkozóra rátelepszik családja, profitmegosztásra, kölcsönökre kényszerítve azt (Portes, Sensenbrenner 1993).
Fontos tisztázni, hogy Portes és Sensenbrenner a fentebb felsorolt elvárásokat a társadalmi tőke erőforrásaiként határozták meg. Míg az értékintrojekció és a kölcsönös csere minden társadalmi csoporton belül előfordulhat, addig a korlátozott szolidaritás és a kikényszeríthető bizalom leginkább egy etnikai közösségen belül alakul ki, az adott csoport erős kötelességtudatának alapjain, így leginkább a migráns csoportok cselekvéseihez kapcsolható. Éppen ezért a korlátozott szolidaritás és a kikényszeríthető bizalom aspektusát a Csehországban működő ukrán migráns vállalkozások elemzése során is megvizsgálom, a társadalmi tőke közösségi erőforrásaira fókuszálva.
Itt kell megemlíteni azt is, hogy Ukrajnában (csakúgy, mint a legtöbb posztszocialista országban) létezik egy speciális társadalmi tőkefajta, amely nem etnikum-specifikus és főként nem bizalmi alapú, hanem többnyire kényszeren/kényszeredettségen alapuló szívességcsere- rendszer, ami a formális intézmények működésébe is mélyen beágyazott, előjelét tekintve inkább negatív, a korrupció alapját képezi (Åberg 2000). E negatív társadalmi tőke manifesztációját érhetjük tetten a Csehországban működő ukrán vállalkozások egy sajátos csoportján belül — melyek főként az építőiparban és a szolgáltatóiparban tevékenykedő úgynevezett „kliens” hálózatként ismertek — és amelyre részletesebben is kitérek harmadik esettanulmányomban.
A társadalmi tőke fogalmának nemzetközi szakirodalmi áttekintése után a következőekben az ukrajnai írásokat is bemutatom. Annak ellenére, hogy a szovjet szakirodalomban már a múlt század elején is foglalkoztak a társadalmi tőkével,8 az ukrán tudományos írásokban még nem vált széleskörűen elterjedté a vizsgálata.9 Azokban az írásokban viszont, ahol mégis előtérbe kerül a társadalmi tőke koncepciója, legtöbbször a gazdasági tevékenységekben betöltött szerepéről értekeznek, földrajzi szempontú elemzések nem igazán születtek. Fontos megjegyezni, hogy az ukrán (pontosabban a szláv) szakirodalomban a kapcsolati tőkét (relational vagy relationship capital) általában nem választják külön a társadalmi tőkétől, a kapcsolatokat leginkább mint a társadalmi tőke egyik központi elemét vizsgálják.
Szikora (2001) szerint a társadalmi tőke a gazdaságtudomány fejlődésének egyik fő irányelve, mely új paradigmaként egyre erősödik az ukrán közgazdasági tudományokban. Szerinte a társadalmi tőke azt az alapvető bizalmat teremti meg az egyének között, amely nélkül egyetlen piacgazdaság sem létezhet. Hrisnova (2009) a társadalmi tőkét mikro-, mezo- és makroszinten vizsgálta. Mikroszintnek a vállalkozásokat, az intézményeket és a szervezeteket tekintette. Értelmezésében „a vállalkozások társadalmi tőkéjét olyan immateriális javak halmazaként értelmezhetjük, amelyek a társadalmi kapcsolatokon keresztül egy olyan hálózatot teremtenek a szervezeten belüli, a szervezetek közötti és a szervezeti-intézményi szinteken, ami képes szisztematikusan befolyásolni a vállalat eredményeit az erőforrások mobilizálásával vagy a költségek csökkentésével” (idézi: Balanda, Nadraha 2013: 37.). Leszecsko (2010) a társadalmi tőke és az állam (kormányzat) közötti összefüggések fontosságát emeli ki, ahol az államnak kiemelt szerepe van a társadalmi tőke létrehozásában és fenntartásában. Xxxxxxxxxx (2016) szerint a vállalkozások társadalmi tőkéjére úgy kell tekinteni, mint a kollektív cselekvés, a társadalmi értékek, a kölcsönösség és a bizalom elveire épülő társadalmi kapcsolatok hálózatára.
8 Tuhan-Baranovszkij közgazdász „Az együttműködések társadalmi alapjai” c. munkáját (1916) tartják a társadalmi tőke koncepciójáról szóló egyik legfontosabb szovjet műnek.
9 Egyes sajtóírásokban a társadalmi tőke fogalmának ukrajnai elterjedését Xxxxxxx Xxxxxxxx ukrajnai látogatásától datálják (2006), amikor a tudós a társadalmi tőkéről tartott előadást Kijevben (xxxxxx.xxx.xx).
Szerinte egy vállalkozás társadalmi tőkéje olyan fontos tulajdonságokat eredményez, mint például a nyereségesség vagy a hatékonyság. Szmoliar (2010) kiemeli, hogy az egyes vállalkozásokban felhalmozott társadalmi tőke pozitív hatással van adott vállalat innovációs képességeire, a munkatársak betanítására és gyorsabb adaptációjára, valamint a tranzakciós költségek csökkentésére. Hricaenko (2017) pedig úgy alkotta meg a társadalmi tőke fogalmát, mint azon társadalmi-gazdasági előnyöket és bevételeket hozó kapcsolatokat, melyek egy meghatározott társadalmi csoport hálózatain belül jönnek létre, a csoportban meglévő normák és a bizalom alapján. Szerinte a társadalmi tőke azon társadalmi csoporton belül formálódik, akiket közös érdekek fűznek össze, és akik informális kapcsolatokat tartanak fenn egymás között a kölcsönös előnyök és a segítségnyújtás érdekében. Hricaenko (más kutatókkal egyetemben, pl: Fukuyama 1997; Xxxxxxxx, Ghoshal 1998; Xxxxxxxxx et al. 2007; Szmoliar 2010; Xxxxx, Szántó 2005) szintén a tranzakciós költségek csökkentésében látja a társadalmi tőke legfőbb gazdasági szerepét. Balanda és Xxxxxxx (2013) pedig egy vállalkozás társadalmi tőkéjének fejlettségét — többek között — az informális kapcsolati hálózatok fejlettségével méri.
Láthatjuk tehát, hogy csakúgy, mint a nemzetközi szakirodalomban, az ukránban sem létezik egy egzakt meghatározás a társadalmi tőkét illetően, abban azonban a legtöbb ukrán kutató egyetért, hogy a társadalmi tőke pozitív hatással bír a vállalkozások működésére. Továbbá, összhangban a nemzetközi szakorodalomban foglaltakkal, a legtöbb definíció a kapcsolatok és a bizalom aspektusát helyezi középpontjába.
A következő fejezetben a magyar nyelvű szakirodalomban használatos tőkefogalmakat járom körül. Mivel a csehországi terepmunkám az ukrán vállalkozói közösségre és annak társadalmi tőkéjének vizsgálatára korlátozódott, a cseh szakirodalomban használt tőkefogalmak áttekintésére külön nem térek ki. Ebben az esetben a cseh szakirodalmat az ukrán bevándorló közösségre irányuló kutatások relációjában tárom fel.
2.2. A kapcsolati tőke és az etnikai kapcsolati tőke fogalma és erőforrásai
A fentiekben láthattuk, hogy a társadalmi tőke meghatározására rendkívül szerteágazó definíciók léteznek, a legtöbb fogalommeghatározás mégis két aspektus mentén formálódik: egyrészt a társadalmi tőke az erőforrásokhoz és a lehetőségekhez való hozzáférést biztosító kapcsolatok hálózata, másrészt az erőforrások és a lehetőségek maguk (Martes, Xxxxxxxxx 2004). Azonban mindegyik fogalommeghatározás központi elemeként a kapcsolati hálók tűnnek fel, illetve kiemelik a bizalom fontosságát. A társadalmi tőke koncepciója tehát a kapcsolatok, a bizalom és a kölcsönösség elvei köré épül, és a kutatók a társadalmi tőkére, mint eszközre, képességre vagy erőforrásra tekintenek, amelyeknek birtoklása előnyökkel jár. Mindaz vitatott, hogy a társadalmi
csoportokon belül e kapcsolati hálók teremtik-e meg a bizalom alapját, vagy fordítva, utóbbi megléte vezet a kapcsolathálók kialakulásához. Azonban a nemzetközi szakirodalomban konszenzus van a téren, hogy a kapcsolati hálók a társadalmi tőke központi elemét képezik. „A személyes kapcsolatokba ágyazódott, illetve rajtuk keresztül elérhető erőforrások pedig a társadalmi tőke azon részét képezik, melyet kapcsolati tőkének nevezünk” (Gödri 2010: 42.). Fontos megjegyezni, hogy az angolszász szakirodalomban, csakúgy, mint az ukrajnaiban (szlávban), a kapcsolati tőkét általában nem választják külön a társadalmi tőkétől, a két fogalmat leginkább egymás szinonímájaként használják. A magyar szakirodalomban viszont a kapcsolatokra általában mint a társadalmi tőke egyik elemére tekintenek, és gyakorta használják a kapcsolati tőke kifejezést.
Szociológiai megközelítésben kapcsolati tőkével az egyének rendelkezhetnek, gazdasági megközelítésben viszont a gazdálkodó szervezetek külső kapcsolatrendszerének szereplői (beszállítók, vevők, üzleti partnerek stb.) is a kapcsolati tőkéhez tartoznak (Xxxx 2013). A kapcsolati tőke — hasonlóan a társadalmi tőkéhez — lehet magánvagyon vagy kollektív jószág (Xxxx 2013). Xxxxx Xxxx (2010) szerint kapcsolati tőkét jelenthetnek a rokoni, baráti, ismerősi stb. kapcsolatok, vagy akár egy szervezetbeli tagság is.
A kapcsolati tőke meghatározásánál Gödri, valamint Portes és Sensenbrenner megfogamazását vettem alapul. Ennek értelmében a kapcsolati tőkét azon rokoni, baráti, ismerősi stb. kapcsolatok, továbbá egy szervezethez való tartozás alkotják, melyek a bizalom, az együttműködés, a kölcsönös segítségnyújtás és szolidaritás elvei köré épülnek. A kapcsolati tőke formális/szakmai (pl. üzleti kapcsolatok, bankok, önkormányzatok, szakmai szervezetek stb.) és informális/személyes (pl. család, barátok, ismerősök) erőforrásokból állnak, melyek révén az egyének kölcsönhatásba lépnek egymással (Orbán, Szántó 2005). Ennek értelmében a kapcsolati tőkét ezen erőforrások mentén vizsgálom.
Sik (2012) szerint a kapcsolat az emberek közötti hálózatokba ágyazódik, a kapcsolati tőkének nincs kizárólagos tulajdonosa, így valamilyen mértékben minden hálózattag hozzáférhet e közös tőkeállományhoz. A kapcsolati hálózat kiterjedtsége, a hálót alkotó egyének közötti összekapcsolódás mértéke és a kommunikáció gyakorisága mind hozzájárulnak a létrehozott és elérhető kapcsolati tőke fejlettségéhez (Sequeira, Rasheed 2004). A kapcsolati tőke erejét tehát annak nagysága jelenti, amely a ténylegesen mozgósítható kapcsolatok kiterjedtségétől függ (Xxxx, 2013). Sik és más szerzők (Xxxxxxx 1988; Giorgas 2000; Gödri 2008; Light, Gold 2000; Light, Karageorgis 1994) fogalommeghatározásait alapul véve az etnikai kapcsolati tőkét (ethnic social capital) dolgozatomban úgy definiálom, mint azon formális és informális kapcsolatok összességét, melyeket egy bizonyos etnikai csoporthoz való tartozás révén nyerhet el valaki, és
amely a csoport minden tagja számára elérhető, így az egész közösség élvezheti az ezzel járó előnyöket. Az etnikai kapcsolati tőkét a fent meghatározott aspektusok — azaz a bizalom, az együttműködés, a kölcsönös segítségnyújtás és szolidaritás — mentén vizsgálom.
2.3. A kapcsolati tőke szerepe a gazdaságban
A nemzetközi szakirodalom széleskörűen foglalkozik a társadalmi, és ezen belül a kapcsolati tőke szerepével és annak hatásaival a gazdasági tevékenységeken belül is. A társadalmi tőke vizsgálata az utóbbi évtizedek társadalomtudományi vizsgálatainak egyik központi kérdésének tekinthető, a társadalomelméletek és a gazdaságfejlődési elemzések széleskörű területein alkalmazzák (Woolcock 1998). A társadalmi tőke koncepcióját olyan erőforrások vagy más tőkefajták (péládul a pénzügyi) vizsgálatánál hasznosítják, amelyek az egyének személyes fejlődése vagy a vállalatok gazdasági növekedése érdekében hasznosíthatóak (Martes, Xxxxxxxxx 2004).
A társadalmi tőke gazdaságra gyakorolt szerepét az empirikus kutatásokban leggyakrabban a bevándorlók körében végezték (Portes, Sensenbrenner 1993), ugyanis a migráns vállalkozások körében a kapcsolati tőke fokozott szerepet játszik, az egyéb tőkefajták hiányában (Sik 2012). A migrációval kapcsolatos kutatások gyakori alkalmazása nem meglepő, mivel a bevándorló csoportokat vizsgálva lehet a leginkább szemléltetni azt, hogy a kontextuális tényezők milyen hatást gyakorolhatnak az egyén gazdasági cselekvéseire (Portes, Sensenbrenner 1993). Bár a történeti időkben mindig is léteztek olyan bevándorló csoportok, amelyek képesek voltak a gazdasági önszerveződésre (például az örmény kereskedők), a globalizálódó világgazdaságban ezen etnikai csoportok száma megsokszorozódott.
Számos kutatás támasztja alá, hogy a megfelelő társadalmi tőkével rendelkező közösségek gyorsabb gazdasági növekedést, hatékonyabb üzleti kapcsolatokat produkálnak (Putnam 1993b; 2007). Azok a vállalkozók, akik magas szintű kapcsolati tőkével rendelkeznek, privilegizált hozzáférési lehetőségekkel bírnak a gazdasági fejlődéshez szükséges információk és lehetőségek terén (Xxxxx 2000; Xxxxxxxxx et al. 1990), továbbá a kapcsolatok hasznosak lehetnek a hatalom- és a befolyásszerzés színterein, az imázsjavítás céljából is (Xxxx et al. 1983).
Light és Xxxx (2013) szerint a társadalmi tőke gazdasági szerepe abban rejlik, hogy az egyén milyen kapcsolatokkal rendelkezik, milyen mértékben képes mozgósítani azt és milyen erőforrásokat ér el ez által. Xxxxxxxx (1978) megfogalmazásában a kapcsolatok potenciális erőforrásoknak tekinthetőek, melyek révén az egyén integrálódhat egy bizonyos csoporthoz és intézményesített rítusok során időről-időre megerősítheti azt (lásd még: Xxxx 2013: 64.). Bosma
és társai (2002) szerint a kapcsolati tőke — az emberi (vagy humán) tőkéhez (human capital)10 hasonlóan — növeli a vállalkozások hatékonyságát, legfőképpen azért, mert a kapcsolatoknak köszönhetően jó (a valóságtól általában kedvezőbb) képet fest a cégről a versenytársak, a potenciális üzleti partnerek és a vevők előtt (lásd még: Sik 2006). Xxxxxxxxx és Minten (2002) szerint egy tökéletlenül működő piac feltételei között a kapcsolati tőke hasznossága azt jelenti, hogy mások ismeretéből haszna származik a vállalkozónak. Ez úgy következhet be, hogy a kapcsolatok mentén megnő a másokba, illetve a közösség egészébe vetett bizalom. A bizalomnövekedés hatására kialakuló kapcsolatok pedig segíthetik a vállalkozót abban, hogy olcsó és megbízható információkhoz jusson a piac vagy a potenciális gazdasági partnerek, ügyfélkör stb. területén (lásd még: Sik 2006: 81.).
Ukrajna esetében a társadalmi tőkére gyakran egyetemes jogorvoslatként tekintenek az intézményi válság leküzdésére, melynek közvetítő szerepe elengedhetetlen az állam és a civil társadalom párbeszédének kialakításában (Szereda 2013). Az eddig végzett kutatások alapján elmondható, hogy Ukrajnában a társadalmi tőke fejlettségi szintje igen alacsony, ami a magas szintű korrupciótól kezdve a demokrácia fejletlenségén át a társadalmi egyenlőtlenségekig több okkal magyarázható (Drozdova 2013; Levcsuk 2011; Szereda 2013). Az ilyen piaci körülmények között működni kénytelen vállalkozásoknál a kapcsolati tőke szerepe még inkább felértékelődik.
2.4. Az etnikai kapcsolati tőke szerepe a gazdaságban
A kapcsolati tőke etnikai vállalkozásokban betöltött szerepével kapcsolatos vizsgálatok évtizedek óta szerves részét képezik a tudományos diskurzusoknak, különösképpen a kapcsolati tőke vállalkozásindításban és vállalkozásvezetésben betöltött szerepére (Xxxxxxx et al. 2015; Xxxxxxxxxx et al. 2013; Xxxxxx, Xxxxxxxxx 2016; Xxxxx, Xxxx 2013; Xxx et al. 2015).
A kapcsolati tőke gazdaságra gyakorolt kutatásában különösen nagy figyelem hárul az olyan kulturális olvasztótégelyekre, mint az USA vagy a dél-kelet-ázsiai városok, ahol számos bevándorló közösség él. Ahogyan az a bevezető részben leírásra került, az etnikai sokszínűség mind negatív (a túlzottan zárt közösségek esetén az együttműködő magatartás helyett opportunista, önjáró magatartás jelentkezhet, melyek megnövelhetik a tranzakciós költségeket), mind pozitív hatású (kreativitás, társadalmi lojalitás stb.) lehet a gazdaság egészét nézve (Csata 2015). Xxxxx és Szántó (2005) szerint — hasonlóan a kapcsolati tőke általánosan értelmezett szerepéhez — egy etnikai közösségen belül a kapcsolati tőke legfontosabb gazdasági szerepe a tranzakciós költségek csökkentésében rejlik. Ugyanis a megfelelő kapcsolati tőkével nem
10 Az emberi tőke kifejezést W. Xxxxx (1690) használta először és azt a tanult tudást jelenti, melyek révén az ember anyagi javakat és szolgáltatásokat állíthat elő, vagy növeli azok értékét.
rendelkező közösségekben a tárgyalások, az alkuk, a szerződések megkötése és ellenőrzése, valamint a megfelelő információk beszerzése jelentős tranzakciós költségekkel járnak. Ezzel szemben azokon a csoportokon belül, ahol a bonyolult bürokratikus lépések vagy a különböző munkafolyamatok ellenőrzése minimalizálható az informális kapcsolati hálókon, illetve a bizalmi kapcsolatokon keresztül, jelentős mértékben csökkennek az ezzel járó idő- és pénzügyi ráfordítások, gazdasági előnybe hozva ezzel a folyamat szereplőit.
A posztkommunista országokban a vállalatindítás során a legfőbb erőforrást maguk a családi, rokoni, baráti kapcsolatok jelentik (Bálint 2008; Czakó et al. 1995; Sik, Wellman 1999). Ezen országok közösségei, adaptív módon, a szűkös és korlátozottan hozzáférhető erőforrásokat megtanulták hatékonyan, kreatívan kiaknázni (Xxxxxxx, Xxxxx 1996; Sik, Wellman 1999). A kapcsolati tőkének a kapitalista országokban működő vállalkozásoknál is nagy jelentősége van, azonban a szocializmus évtizedei és a rendszerváltást követő évek körülményei között (növekvő bizonytalanság, új problémák, új lehetőségek) szerepük még fontosabbá vált (Sik, Wellman 1999).
Giorgas (2000) szerint az etnikai társadalmi (kapcsolati) tőke hasznosulása azokban a kollektivista természetű kultúrákban sikeres, amelyekben erős a kötődés a szülők és a gyermekek között. Példaként említi a görögöket vagy az olaszokat. Ezzel szemben az individualista társadalmakban nagy valószínűséggel az etnikai társadalmi tőke sem hasznosul megfelelő mértékben. Ide sorolja a magyarokat és a németeket is. Szerinte egy bevándorló közösség számára hatékony stratégiát jelent egy erős etnikai közösség kialakítása, a társadalmi elszigeteltség és a gazdasági nehézségek leküzdésében azáltal, hogy saját etnikai csoportjukban foglalkoztatási lehetőségeket és családias környezetet teremtenek. Giorgas azt is megjegyzi, hogy az etnikai társadalmi tőkét hatékonyabban használják fel a zárt, a többségi társadalomtól élesen elkülönülő közösségek, ahol erős a kollektív identitástudat.
A vállalkozások sikerességének vizsgálata során a beágyazottság (embeddedness)11 fogalma kulcsfontosságú kérdéssé vált, mely legfőképpen Granovetter (1985) munkái által váltak széleskörűen ismertté. Granovetter az úgynevezett hídszerű gyenge kötések (bridging) erejét vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy az interperszonális kapcsolatok (kötések) erőssége a minimális ismeretségtől az elmélyült barátságokig, a szoros rokoni szálakig terjedhet (lásd még: Orbán, Szántó 2005). A kapcsolati hálót alkotó kötések ereje (beágyazottsága) a kötésre jellemző érzelmek intenzitásától és bensőségességétől, az interakciók közötti időintervallumok hosszától, illetve a kölcsönös szolgáltatások jellemzőitől függ (Granovetter 1973). Az erős kötések
11 A kifejezés megalkotása Xxxxxxx Xxxxxx gazdaságszociológus nevéhez fűződik (1944).
(bonding) a szoros, stabil és kötelezően érvényesülő kapcsolatokra utalnak, amelyek által olyan gazdasági tevékenységek valósulnak meg, ahol a bizalom magától értetődő, megkönnyítve ezzel az üzlet lebonyolítását (Xxxxxxx 1988). Ezért erős kapcsolatok azokban a hálózatokban fordulnak elő, ahol gyakoribbak és hosszabb távra visszanyúlóak az interakciók. Ezzel szemben azon csoportok között, ahol a tagok ritkábban érintkeznek, a kapcsolataik felületesebbek, a gyenge kötések a jellemzőek, ahol a bizalom szintje is igen alacsony (Ibarra 1993; Xxxxxxxx, Rasheed 2004).
Hasonló koncepció mentén csoportosítja az Orbán–Szántó (2005) szerzőpáros a társadalmi tőke két típusát, attól függően, hogy milyen minőségű és erősségű kapcsolatok jellemzik. Eszerint megkülönböztetik az: (a) összekötő vagy kizáró társadalmi tőkét, amelyet erős kötések jellemeznek (pl. családon vagy etnikai közösségen belüli kapcsolatok), és amely hajlamos másokat kizáró, homogén csoport- és közösségi tudat kialakítására; (b) áthidaló vagy befogadó társadalmi tőkét, amelyet gyengébb, kevésbé sűrű, de áthidaló, csoporthatárokat áttörő kapcsolatok jellemeznek. Ez a fajta társadalmi tőke inkább alkalmas a különböző csoportok, rétegek közötti kapcsolatok kialakítására.
Granovetter (1973; 1995) azt állapítja meg, hogy egy etnikai csoporton belül az erős kötelékek létfontosságúak a vállalkozás sikeres megkezdéséhez, ám ezek a szoros kötelékek nem járulnak hozzá az etnikai csoporton kívüli gazdasági növekedéshez. Éppen ezért azok a vállalkozók, akik növekedni szeretnének, az etnikai csoporton belüli gyenge kötésekkel, valamint kiterjedt, az adott etnikai csoporton túlnövő kapcsolati hálókkal kell, hogy rendelkezzenek. A gyenge kapcsolatok stabilizáló ereje azonban káros is lehet, ugyanis, ha adott hálózat túlstabilizált, nem tud fejlődni (Barabási 2013).
2.5. A migráns vállalkozások és a társadalmi tőke koncepciója
2.5.1. A migráns vállalkozások fogalma
Dolgozatomban a Csehországban élő ukrán vállalkozókat és azok kapcsolati tőkéjét is vizsgálom, ezért fontos kitérni a migráns vállalkozásokkal foglalkozó releváns szakirodalom bemutatására és az ezzel kapcsolatos fogalmak tisztázására.
A migráns vállalkozásokat vizsgáló első empirikus kutatások és az ezekkel foglalkozó tudományos írások az Amerikai Egyesült Államokban láttak napvilágot (Light 1972; Waldinger et al. 1990), ahol a migráns vállalkozásokat elsősorban az etnikai erőforrások mentén elemezték. A témával kapcsolatos későbbi kutatások inkább Nyugat-Európára fókuszáltak, ahol az egyre fokozódó migrációs trendeknek és ezek gazdaságra gyakorolt hatásának köszönhetően a migráns vállalkozásokkal foglalkozó kutatások egyre szélesebb teret hódítottak a szociológia, a
közgazdaságtudomány és a gazdaságföldrajz ágazatán belül is (Ram et al. 2016). Ezek a kutatások elsősorban az etnikai vállalkozásokban rejlő lehetőségeket ismertették a migráns vállalkozások teljesítményének feltárása által (Baycan-Levent, Nijcamp 2009), melynek során az úgynevezett vegyes beágyazottság (mixed embeddedness) szerepét is vizsgálták (Ram et al. 2016). Ennek úttörőinek Xxxxxx Xxxxxxxxxxxx és munkatársait tekintik (1999), akik a hollandiai bevándorlók vállalkozásait vizsgálva vetik fel a vegyes beágyazottság fogalmát és amellett érvelnek, hogy ezeket a vállalkozásokat a saját közösségük nyújtotta társadalmi tőkébe való beágyazottsága mellett a tágabb társadalmi-gazdasági környezethez való kötődéseik mentén is érdemes vizsgálni (lásd még: Schwarcz 2011: 159.). Xxxxxxxxxxxxx szerint a migráns vállalkozók, etnikai alapon szerveződő társadalmi tőkéjük kihasználása mellett, a befogadó ország lehetőségstrúktúráival is operálhatnak, a befogadó társadalomba való beágyazódottságuk által. Ilyenek például a befogadó társadalom termékek iránti kereslete, a befogadó ország infrastruktúrája, szakmai szervezetekhez való csatlakozás stb. (Xxxxxxxxxxx et al. 1999). Xxxxxxxxxxxxxxxx hasonlóan Rath (2000) is azt hangsúlyozta, hogy a migráns vállalkozók lehetőségei és stratégiái szoros összefüggésben állnak a gazdasági, politikai és társadalmi környezetbe való beágyazottságukkal, amelyek jelentős befolyással bírnak a vállalkozások sikerére.
Fontos megemlíteni, hogy a migráns vállalkozások és az etnikai vállalkozások nemzetközi szakirodalma némi átfedésben van egymással, ami megnehezíti a két fogalom közötti pontos különbségtételt. Xxxxxxxx és Xxxxxx (2000) szerint e két tevékenység a szakirodalomban meglévő elméleti keretek miatt fonódik össze, ami a közvetítő kisebbség (middleman minorities) elméletén alapszik, és amely a bevándorló vállalkozókra úgy tekint, mint önálló kisebbségi csoportra (lásd még: Sequeira, Rasheed 2004: 79.). Mi több, a nemzetközi szakirodalomban a migráns vállalkozó (immigrant vagy migrant entrepreneur), a kisebbségi vállalkozó (minority entrepreneur) és az etnikai vállalkozó (ethnic entrepreneur) definíciója is gyakran keveredik, összemosódik vagy egymás szinonimájaként is használatosak. Azonban — ahogy erre Xxxxxxxx és Xxxxxx (2000) is felhívják a figyelmet — mindhárom tevékenységet különállóan kell kezelnünk.
A migráns vállalkozás fogalma szituációs kontextuson alapul, és olyan földrajzi helyváltoztatáshoz köthető, amely ösztönzi a bevándorló egyének vállalkozói magatartását (Xxxxxxx 1996). A szakirodalom általánosságban véve úgy definiálja a migráns vállalkozásokat, mint a meghatározott társadalmi-kuturális háttérrel, illetve közös migrációs tapasztalatokkal rendelkező migráns személyek által működtetett üzleti tevékenységet (Sahin et al. 2007).
A kisebbségi vállalkozás általában olyan vállalkozóra utal, aki faji vagy etnikai hovatartozás szerint különbözik a többségi társadalomtól (Greene, Chaganti 2004). Xxxxx és társai (2007) megfogalmazásában a kisebbségi vállalkozók olyan vállalkozók, akik nem a többségi társadalom tagjai. Ezek a vállalkozók azonban — szemben a migráns vállalkozókkal — nem rendelkeznek migrációs tapasztalattal.
Az etnikai vállalkozások vagy az etnikai gazdaság (ethnic economy) fogalma az elmúlt évtizedek során jelentősen átalakult és a nyolcvanas évektől kezdett széleskörűen beépülni a nemzetközi szakirodalomba. A korai írások a vallás és a gazdaság kölcsönhatásainak relációjában vizsgálták az etnikai vállalkozót (Sombart 1914), fogalma leginkább „az idegen” mintázatainak megfogalmazásaként fejlődött, aki egy új földrajzi környezetbe kerülve faji, vallási és etnikai hovatartozás szerint kisebbségiként lett definiálva. Később ez a megközelítésmód a közvetítő kisebbségek12 elméletének (theory of middleman minorities) kidolgozásával fejlődött tovább (Bonacich 1973; Bonacich, Modell 1980; Xxxxxx 1997; Xxxxxx, Chaganti 2004; Light 1972; Xxxxxxxxx et al. 1990). Xxxxxxxx a közvetítő kisebbségről szóló elméletében arról értekezik, hogy a hazatérés eszméje hogyan válik a vállalkozói sikeresség legfőbb tényezőjévé. Eszerint a bevándorló saját igényeit háttérbe szorítva növeli munkaidejét, ami versenyelőnyévé válik a munkaerőpiacon (Várhalmi 2013). Ezen munkák teremtették meg az etnikai vállalkozások egyik legelterjedtebb definícióját, mely „a közös nemzeti háttérrel, illetve közös migrációs tapasztalatokkal rendelkező társadalmi csoportok kapcsolatrendszere és rendszeres kölcsönhatásainak összességeként” határozta meg azt (Xxxxxxxxx et al. 1990: 33.).
A fenti definíciók alapján a vizsgált csehországi ukrán vállalkozásokra mint migráns vállalkozásokra tekintek, ugyanis míg közös társadalmi-kulturális háttérrel és migrációs tapasztalattal rendelkeznek, addig a rendszeres kölcsönhatás nincs meg közöttük. Utóbbi okairól részletes leírást adok harmadik esettanulmányomban.
2.5.2. A migráns vállalkozások motivációi és erőforrásai
A motiváció minden vállalkozás számára fontos aspektus, ám a migráns vállalkozások esetében ez különös jelentőséggel bír (Masurel, Nijkamp 2005). A nemzetközi szakirodalomban széleskörűen találunk teóriákat arra vonatkozóan, hogy mi készteti a bevándorlókat vállalkozásra. A bevándorló közösségek ugyanis különbözőképpen reagálhatnak a befogadó ország által
12 A fogalmat először Xxxxxxx (1967) használta, majd Xxxxxxxx munkái által került továbbfejlesztésre. Utóbbi értelmezésében a közvetítő kisebbség olyan migránsok csoportja, akik határokon átívelő etnikai kapcsolataik felhasználásával intézményesített pozíciókat építenek ki, jól körülhatárolt gazdasági ágazatokban, a társadalmi osztályok alsó és felső rétegei között, miközben ők maguk, idegenségük okán, ezen kívül maradnak (lásd még: Várhalmi 2013: 92.). A közvetítő kisebbségre az integráció alacsony szinte jellemző, kapcsolati hálójukban leginkább az etnikumbeli kapcsolatok dominálnak.
nyújtott feltételekre és lehetőségekre (Xxxxxxxxx et al. 1985): míg egyesek megragadnak az alkalmazottak pozíciójában, mások önálló vállalkozásba kezdenek (Xxxxxxxxx et al. 2011; Xxxxxxxxxx 2014a).
Light (2004) szerint a migránsok — vagy egy adott etnikai kisebbség — vállalkozói tevékenysége a hátrányok elkerülése érdekében, a kirekesztés ellen létrejövő önvédekezési mechanizmus, melynek segítségével nagyobb esélyekkel indulhatnak a befogadó társadalom munkaerőpiacán. Abban az esetben, ha nem tudnak belépni a befogadó ország munkaerőpiacára, vagy nem szeretnének „keveredni” a többségi társadalommal, vállalkozás révén lehetőségük van az önfoglalkoztatásra13 és/vagy az etnikai csoporton belüli foglalkoztatásra (Light 2004). Ram (1994) érvelése is utóbbiakkal hozható összefüggésbe, amely szerint a bevándorlók saját vállalkozásuk létrehozásával elkerülhetőnek látják a negatív diszkriminációt a befogadó ország munkaerőpiacán, ami esetlegesen arra késztetheti őket, hogy nehéz munkavégzésű, alacsony bérezéssel járó munkákat is elfogadjanak. Tubergen és szerzőtársai (2004) érvelése szerint azokban a befogadó országokban, ahol magas a munkanélküliségi arány, a bevándorlók sokkal nagyobb valószínűséggel kezdenek önálló vállalkozásba, míg Choenni (1997) szerint a bevándorlók azért kezdenek gazdasági tevékenységbe egy idegen országban, mert otthon erre nincs lehetőségük. Sahin megállapítása alapján széleskörűen elterjedt jelenség, mely szerint a bevándorlók leginkább a munkanélküliség elől menekülve fognak önálló vállalkozásba, elsősorban önfoglalkoztatás útján (Sahin et al. 2007). Min (1988) az Atlantában megvalósuló koreai kisvállalkozások vizsgálata során megjegyezte, hogy egyes migráns csoportok tagjai, akik nem tudják hasznosítani a származási országukban megszerzett tudást és tapasztalatot, az új lakhelyükön vállalkozások kialakításában látják a megoldást.
Giczi és Sik (2009) a segítőkészséget, mint a társadalmi tőke egyik aspektusát vizsgálva, arra a következtetésre jutott, hogy az Európai országok lakossága a bevándorlók iránti segítségnyújtás felé mutatják a legalacsonyabb hajlandóságot (26%), szemben a betegekkel és fogyatékkal élőkkel (66%), az idősekkel (63%), vagy a szomszédokkal (53%). Mindez tovább növeli a bevándorlók önálló gazdasági tevékenységre való hajlandóságát.
A befogadó társadalom negatív diszkriminációján túl az eltérő oktatási és kulturális háttér, a nyelvismeret hiánya, mind olyan tényezők lehetnek, melyek önfoglalkoztatásra ösztönözhetik a migránsokat (Cetin et al. 2016; Xxxxxxxxxx, Jamin 2000; Xxxxxxxxx, Xxx 1996; Xxxx 2000; Xxxxxx, Xxxxxxx 2000; Várhalmi 2013). „A hátrányok elkerülése mint motiváció azonban csupán
13 Az önfoglalkoztatás a hagyományostól eltérő munkavégzés egy formája. A nemzetközi szakirodalomban nincs egységes meghatározása, de az általánosságban vett definíció szerint az önfoglalkoztatás az a folyamat, amelynek során egy magánszemély üzleti tevékenységet folytat, ahol a bevétel közvetlenül a vásárlóktól, ügyfelektől, vagy egyéb gazdasági egységektől származik.
szükséges, ám nem elégséges feltétele a migráns vállalkozások létrejöttének és sikeres működésének” (Várhalmi 2013: 90.). Éppen ezért a nemzetközi kutatásokban egyre nagyobb hangsúlyt kapnak azok a motivációs tényezők, mint például a kulturális örökség vagy az emberi tőke vizsgálata is. Ebből kifolyólag tehát a migráns vállalkozások erőforrásainak tanulmányozása során gyakran alkalmazzák a társadalmi tőke koncepcióját (Light 2004), ahol — az egyének szintjén — leginkább az emberi tőke vizsgálata kerül előtérbe, különös tekintettel a képzettségre és azokra a vezetési tapasztalatokra, amelyek hasznosak lehetnek a vállalkozók üzleti törekvéseiben.
A közösség, mint a vállalkozások egyik erőforrása, Xxxxxxxx (1983), Granovetter (1985), Xxxxxxx (1988), valamint Portes és Sensenbrenner (1993) munkái által vált közismertté. Ez a megközelítésmód a hangsúlyt az egyéni gazdasági magatartásról a kapcsolatokra és a kapcsolati hálózatokra helyezi, annak pozitív és negatív hatásaival együtt (Xxxxxx, Chaganti 2004). Xxxxxxx és Xxxxxxxxx (1990) a migráns vállalkozások kapcsán arra a következtetésre jutnak, hogy az egyes vállalatok fejlődésében és működésében (engedélyek beszerzése, megbízható beszállítók megtalálása, hivatalos ügyintézés) a legfontosabb szerepet a vállalkozók személyes kapcsolatai játszák. Az információáramlás, a tapasztalatcsere személyes hálózatokon keresztül, az egyes etnikai közösségeken belül létrejövő közvetett kapcsolatok útján zajlik (Aldrich, Waldinger 1990). Az pedig, hogy mennyire erősek vagy gyengék ezek a kapcsolati hálók, az etnikai csoportok jellegétől függ (azok zártságától vagy nyitottságától).
Light (1998) szerint a társadalmi tőke és a migráns vállalkozások közötti kulcsfontosságú kapcsolat azon etnikai erőforrások hatékony kihasználásában rejlik, amelyeket az adott etnikum vállalkozásaik létrehozása és működtetése érdekében hasznosít. Ezek az etnikai erőforrások az etnikai csoportok sajátosságaiból származnak, és olyan összetevői vannak, mint például az értékek, a tudás, a készségek, az információ vagy a szolidaritás (Martes, Xxxxxxxxx 2004). A bevándorló közösség társadalmi tőkéjéből származó etnikai erőforrások segítséget nyújthatnak az etnikai vállalkozóknak megbízható ügyfelek, szállítók, munkaerő stb. megtalálásában, illetve olyan kereskedelmi partnerek felkutatásában, melyekkel megoszthatják tapasztalataikat, céljaikat, elvárásaikat (Martes, Xxxxxxxxx 2004).
A nemzetközi szakirodalomban három főbb megközelítés létezik a bevándorlók üzleti tevékenységének magyarázatára. Az első és egyben a legelterjedtebb megközelítés a kulturális (cultural), amely a vállalkozói tevékenységet egyrészt a csoport (etnikum) erőforrásaival, másrészt a befogadó országban tapasztalt hátrányok következményeként magyarázza (Light, Gold 2000). Light (1972) kulturális megközelítése szerint az egyes etnikai csoportok tagjai kulturális beállítottságukból adódóan hajlamosabbak a vállalkozói magatartásra. Ide sorolja
például a vietnámiakat és a kínaiakat. Ezzel szemben, Kohlbacher és Xxxxxxxxxxx (2012) szerint, az ukránok vállalkozói hajlandósága jóval alacsonyabb az ázsiaiakénál, leginkább csak jobb megoldás híján válnak vállalkozókká. A kulturális megközelítés az etnikai alapú gazdaság, az etnikai irányítású gazdaság, a közvetítő kisebbség és az etnikai enklávé (ethnic enclave) koncepcióját is magában hordozza (Werbner 2001; Wilson, Portes 1980; Zhou 2004). Az etnikai enklávé az etnikai gazdaság egy speciális esete, melynek legfőbb jellegzetessége a területi koncentráltság, ahol a tulajdonosok egyazon kisebbségi csoport tagjai (Portes 1995) és ahol a tulajdonosokkal megegyező etnikumú munkásokat foglalkoztatnak (Wilson, Portes 1980).
A második megközelítés az interakciós (interaktive), ami azon az elgondoláson alapul, mely szerint a migráns vállalkozások számára léteznek lehetőségstruktúrák is (Aldrich, Xxxxxxxxx 1990). A migráns vállalkozások megléte, ágazati specializációja és gazdasági eredményei a fogadó ország környezetének (strukturális lehetőségeinek), valamint az adott etnikai csoport erőforrásainak és a bevándorlók egyéni készségeinek interakciójával magyarázható. E megközelítés révén olyan új fogalmak kerültek meghatározásra a nemzetközi szakirodalomban, mint a transznacionális kapcsolatok (transnational ties) vagy a transznacionális vállalkozó (transnational entrepreneur) (Portes et al. 2001).
A transznacionalizmus szélesebb értelemben vett meghatározása alatt a nemzetállamokon átívelő, az egyének vagy szervezetek közötti kapcsolatokat és kölcsönhatásokat értik (Vertovec 1999). Várhalmi (2013) a transznacionális gazdasági tevékenységet négy indikátor alapján jellemezte: 1) üzletfelekkel való kapcsolattartás a származási országban; 2) üzleti célú hazautazás; 3) a származási országból való beszerzés; 4) a származási országból való munkaerő- rekrutáció.
A transznacionalitással foglalkozó első írások úgy definiálták a transznacionális vállalkozót, mint olyan migráns vállalkozót, aki üzleti célból évente legalább kétszer külföldre utazik és üzleti sikere a származási országgal való rendszeres kapcsolattartás függvénye (Moghaddam, Rustambeko 2018). Portes és szerzőtársai (2001: 3.) szerint a transznacionális vállalkozó egy úgynevezett „transznacionális mezőben tevékenykedik, mely olyan kapcsolatok hálózata, amelyet a bevándorlók a befogadó országbeli és a hazai kapcsolataik által tartanak fenn azáltal, hogy gazdasági és politikai célokból folytonos oda-vissza mozgásban vannak a nemzeti határokon keresztül”. Az egyre globálisabbá és összetettebé váló üzleti környezetben ezen vállalkozók számára pedig elengedhetetlenné vált a transznacionális kapcsolati tőke (transnational social capital) kifejlődése, azaz a nemzethatárokon átívelő kapcsolatok hálózata és az ezekbe ágyazódott, illetve rajtuk keresztül elérhető tényleges és potenciális erőforrások (Nahapiet, Ghoshal 1998).
A bevándorlók üzleti tevékenységének harmadik és legújabb megközelítése az egyéni sajátosságok perspektívájából (individual opportunity structures) közelíti a kérdést, rávilágítva az egyes szereplők egyéni szerepvállalására az adott lehetőségstruktúrákon belül (Hettlage 2008). Ez a megközelítésmód a csoportperspektíváról az egyén vizsgálatára helyezi a hangsúlyt, különös figyelmet fordítva a döntéshozatali folyamatokra és a személyes jellemzőkre.
Összegezve tehát, mindhárom koncepció vizsgálja az adott etnikai csoport (ethnic resources) illetve az adott társadalmi osztály (class resources) erőforrásait is, ám különböző megközelítésben és különböző mértékben. A kulturális megközelítés az etnikai csoport erőforrásainak fontosságát hangsúlyozza, az interakciós megközelítés mind az etnikai csoport mind a társadalmi osztály erőforrásait, az egyéni megközelítés pedig a migráns vállalkozó egyéni erőforrásait tekinti a legfontosabb tényezőnek. Mind az etnikai csoport, mind pedig a társadalmi osztály erőforrásai fontos szerepet játszanak a migráns vállalkozók gazdasági sikerében, ám arányuk eltérő lehet, illetve időben és térben is változhatnak (Light, Gold 2000; Razin 1989). Ezen erőforrások hasznosítása kapcsán fontos megjegyezni, hogy a migráns vállalkozások területi és/vagy ágazati koncentrációja, a hasonló üzleti stratégiák alkalmazása arról tanúskodik, hogy az etnikai csoport erőforrásai dominálnak a társadalmi osztályhoz tartozó erőforrások felett (Light, Gold 2000). Míg a migráns vállalkozások beolvadása a befogadó ország gazdaságába azt jelenti, hogy a társadalmi osztályhoz tartozó erőforrások a jelentősebbek. A Csehországban élő ukrán vállalkozók társadalmi státusza általában magasabb, mint a legtöbb ukrán bevándorlóé, akik általában a munkaerőpiac legalsó szintjein helyezkednek el. Éppen ezért az osztályalapú integrációra jóval nagyobb esély van, ugyanis az osztályalapú differenciák felülírják a közös etnikai származásból eredő hasonlóságokat (Kovály, Čermáková 2016).
3. KUTATÁSI EREDMÉNYEK
3.1. „A mai világban minden a kapcsolatokon, az ismeretségen múlik”: külföldi befektetők telephelyválasztási döntéseinek jellemzői Kárpátalján az informális etnikai kapcsolatok tükrében
Kárpátalja kedvező geopolitikai elhelyezkedése, az EU közelsége, a rendelkezésre álló olcsó és képzett munkaerő kedvező feltételeket kínál a külföldi beruházók számára. Noha a 2014-ben kirobbant kelet-ukrajnai konfliktus — Ukrajna egészéhez hasonlóan — Kárpátalján is a külföldi befektetések visszaesését eredményezte, a válság csillapodásával számos lehetőségeket kínál a megye a beruházók számára. 2017-ben csaknem 625 külföldi érdekeltségű vállalkozás képviseltette magát a megyében, melyek működő tőkéje több mint 50 országból származott. A külföldi tőkebefektetéseket azonban korántsem lehet egységesen kezelni. A globalizálódó világban az invesztorok telephelyválasztási döntéseit ugyanis elsősorban a munkabérek, az adókedvezmények, az informális kapcsolati hálózatok befolyásolják. Éppen ezért jelen kutatás a kapcsolati tőke egy speciális elemére, az informális etnikai kapcsolatokra koncentrál Kárpátalján működő külföldi vállalkozások példáján bemutatva. Rávilágítok arra, hogy az informális kapcsolati hálóknak milyen szerepük van a vállalkozói tevékenységek hatékonyságában, különös figyelmet fordítva annak etnikai dimenzióira. Továbbá kísérletet teszek annak feltárására, hogy a meglévő etnikai kapcsolati tőkét milyen mértékben használják ki az egyes nemzetekhez köthető külföldi befektetők és hogyan befolyásolja mindez a vállalkozások térbeli elhelyezkedését.
3.1.1. Kárpátalja mint befektetési terület
3.1.1.1. Kárpátalja általános jellemzése
A független Ukrajna a Szovjetunió felbomlása után, 1991-ben jelent meg a világ politikai térképén. 603700 km²-es területével Európa második legnagyobb állama Oroszország után, népessége 2018 végén, a továbbvezetett statisztikai becslések szerint, 42,4 millió fő.14 Az ország de jure 24 közigazgatási egységre, megyére (ukránul: oblasztyra), a Krími Autonóm Köztársaságra és két önálló, a központi szerveknek közvetlenül alárendelt városra (Kijevre és Szevasztopolra) tagolódik. De facto azonban 2014 márciusától a Krím oroszország részét képezi, míg a szakadár kelet-ukrajnai területek közül a Donyecki Népköztársaság és a Luhanszki Népköztársaság sem áll Ukrajna felügyelete alatt (Padányi, Tomolya 2017).
14 A független Ukrajnában egyetlen népszámlálást tartottak, mely 2001-ben zajlott. Az akkori összeíráskor 48 millió
457 ezer ukrán állampolgárt tartottak számon (xxxxxxxxx.xxx.xx). A fentebb közölt hivatalos becslés nem tartalmazza a Krím Autonóm Köztársaságra és Szevasztopol városára vonatkozó adatokat.
Kárpátalja (ukránul: Zakarpatszka oblaszty, magyar fordításban: Kárpátontúli terület) Ukrajna délnyugati részén terül el, az ukrán megyék közül a Lembergivel (Lvivivel) és az Ivano- Frankivszkival határos, melyektől az Északkeleti-Kárpátok hegyvonulatai választják el természetes határként. A megye politikai-gazdasági orientációjában, valamint a szomszédos államokkal való társadalmi-történelmi kapcsolataiban is különbözik a többi ukrán régiótól (Jordan, Xxxxxxxxx 2003; Skliarska 2017), ugyanis a XX. században Kárpátalja több különböző államalakulathoz is tartozott, aminek következményeként határai is gyakran változtak (Fedinec 2002).
A mai Kárpátalja területe a magyar államalapítás időszakától egészen 1918-ig, azaz majd egy évezreden át a Magyar Királyság része volt, majd az 1920-as Trianoni döntés értelmében Bereg, Máramaros, Szabolcs, Szatmár, Ugocsa és Ung vármegye egy része csehszlovák fennhatóság alá került, Podkarpatská Rus néven. A második világháború idején (1939–1945 között) újra Magyarországhoz került, majd 1945-től a Szovjetunió, azon belül is Szovjet-Ukrajna része lett, Zakarpatszka Ukraina néven. Így automatikusan Ukrajna örökölte meg a régiót a Szovjetunió 1991-es széthullásakor. Jelenleg a független Ukrajna részét képezi.
Kárpátalja Ukrajna második legkisebb megyéje (csak Csernyivci megye kisebb nála), területe 12800 km², ami Ukrajna területének 2,8%-át teszi ki (Kocsis, Kocsisné 1991). A megye tizenhárom kisebb közigazgatási egységre, járásra, oszlik, területén tizenegy város (öt megyei alárendeltségű: Csap, Ungvár, Munkács, Huszt és Beregszász), tizenkilenc városi jellegű település (mezővaros), illetve 579 község található. A megye székhelye Ungvár (ukránul: Uzhhorod). A 2001-es népszámlálási adatok szerint népessége 1242,6 ezer fő, ami az ország lakosságának 2,7%-a (Izsák 2007).
Kárpátalja a világ kevés olyan régióinak egyike, ami kis területe ellenére négy országgal is határos. Ukrajna itt érintkezik Lengyelországgal, Szlovákiával, Magyarországgal és Romániával. A megye határszakaszának hossza 473,6 km, ahol összesen 18 nemzetközi határátkelőhely üzemel (1. táblázat): 17 a teher- és autósforgalom részére, valamint egy gyalogos átkelő, a Nagyszelmenc–Kisszelmenci, Ukrajna és Szlovákia között (Lengyel, Zsulkánics 2010).
A transznacionális etnikai kapcsolatok alakulását, a határokon átívelő gazdasági együttműködések kibontakozását jelentős mértékben befolyásolják a határátlépési procedúrák. Magyarország és Szlovákia (2004. május 1.), majd később Románia (2007. január 1.) Európai Uniós csatlakozása után az Ukrajnával közös határszakaszok az EU szigorított vámügyi eljárások szerint őrzött külső határai lettek. Az átkelők sűrűsége a magyar–ukrán határszakaszon mondható a legkedvezőbbnek (egy átkelőre 27,4 km határhossz jut), míg az ettől jóval hoszabb román– ukrán határszakaszon mindössze 2 átkelő üzemel. A különböző határszakaszokon bonyolódó
személyforgalom adataiból kiderül, hogy a magyarországi átkelőkön a legintenzívebb az utasforgalom, míg a román és szlovák átkelőkön ennél jóval szerényebb mozgások figyelhetőek meg.
1. táblázat: Nemzetközi határátkelőhelyek Kárpátalján és azok személyforgalma 2017-ben
Határszakasz hossza | Határátkelőhelyek száma | Személyforgalom (millió fő) | ||
Összes | Ebből ukrán állampolgár | |||
Szlovákia | 98,5 | 3 | 2,4 | 1,6 |
Magyarország | 136,7 | 5 | 8,5 | 6,3 |
Románia | 205 | 2 | 3,7 | 2 |
Összesen | 473,6 | 18 | 37,2 | 28,7 |
Saját szerkesztés Ukrajna Állami Határőrizeti Szolgálatának adatai alapján
A történelmi Magyarország ruszin–magyar kontaktzónájaként Kárpátalján egy többnemzetiségű térség fejlődött ki, amely sokszínűség mára homogenizálódott ugyan, de a mai napig jelen van. Kárpátalján az ukrán többség mellett elsősorban magyarok tarkítják az etnikai palettát, de jelentős számban élnek itt cigányok, románok, oroszok és szlovákok is (Kocsis et al. 2006). Mindez jelentős befolyással bír a térség inter- és intraetnikus kapcsolatainak alakulására, valamint annak térbeli szerveződésére. Az alábbiakban részletesen bemutatom a megye nemzetiségi viszonyait, melyek ismertetése az etnikai kapcsolatok vállalkozásokban betöltött szerepük elemzése miatt is fontosak.
Kárpátalja nemzetiségi összetételének vázolásánál csupán a 2001-es, közel 20 éves statisztikai forrásokra tudunk támaszkodni. Ez alapján Kárpátalja népességének 80,5%-át az ukrán nemzetiségűek alkotják,15 a legnagyobb számú kisebbséget pedig a magyarok képezik. Az említett 2001-es ukrán népszámlálás szerint Kárpátalján 151,5 ezer fő vallotta magát magyar nemzetiségűnek (a lakosság 12,1%-a), 158,7 ezer fő pedig magyar anyanyelvűnek. Napjainkra a számuk — a Summa 2017 c. reprezentatív kutatás16 alapján — 131 ezer főre csökkent (Tátrai et al. 2018). A vallási összetételt illetően még komplikáltabb a probléma, ugyanis a szovjet
15 Az ukrán többség megléte sokszor megkérdőjeleződik az időről időre felvetődő ruszin kérdés kapcsán, ami évek óta vita tárgya az ukrán társadalmi-politikai életben. Az ukrán politikum ugyanis nem ismeri el a ruszint önálló etnikumként, az ukrán nemzet egyik népcsoportjának tartja azokat. Ennek fényében az egyetlen, 2001-ben tartott ukrajnai népszámláláskor sem kérdeztek rá a ruszinra, mint különálló nemzetiségre. Xxxxxxx (2006), aki a kárpátaljai gyökerű ukránokat ruszinnak tartja, 650 ezer főre becsülte a kárpátaljai ruszinság lélekszámát.
16 A kutatás célja a kárpátaljai magyar közösség számának, települési megoszlásának, egyes fontosabb demográfiai jellemzőinek, valamint külföldi munka- és tanulási célú migrációjának a felmérése volt.
időszakban megtartott népszámlálások nem tértek ki a lakosság vallásának kérdésére (Fodor et al. 2018), így a kárpátaljai magyarság felekezeti megoszlását utoljára 1941-ben rögzítették. A Summa kutatás alapján 2017-ben a magyarok 65%-a református, 18%-a római katolikus, 12,5% görög katolikus, míg 2,4%-a ortodox. A többi egyház, illetve a felekezeten kívüliek súlya összesen nem éri el a 3%-ot.
A kárpátaljai magyar népesség legnagyobb része az ukrán–magyar határ mentén húzódó magyar nyelvterületen, egy kompakt sávban él. A megyében a magyarság csupán egy közigazgatási egységben, a Beregszászi járásban alkot abszolút többséget, míg az Ungvári, Munkácsi és Nagyszőlősi járásokban kisebbségben élnek ugyan, de arányuk jelentős. A magyar nyelvterületen kívül nagy számban élnek magyarok Ungvár és Munkács városában, valamint a Felső-Tisza vidéken, nyelvszigeteken, szórványként. A Huszti, Técsői és Rahói járásokban, valamint Huszt városában a magyarság aránya 3-5% körüli (Xxxxxx, Xxxxxx D. 2005).
A kárpátaljai kisebbségek között a magyarokat a románok követik, akik a 2001-es népszámlálási adatok alapján a megye lakosságának 2,6%-át alkotják. A hivatalos adatok szerint az Ukrajnában élő románság 21,3%-a Kárpátalján él, számuk a megyében 32 152 fő. A kárpátaljai románok többnyire az ukrán–román határ mentén, a Técsői (Alsóapsa (Apşa de Jos), Pogyisor (Podişoron), Pescsera (Peştera) stb.), és a Rahói járás (Középapsa (Apşa de Mijloc), Tiszafejéregyház (Biserica Albă) stb.) településein koncentrálódnak, egy viszonylag kompakt területen (Molnár, Molnár D. 2005). Legfőbb kulturális-gazdasági központjuk Aknaszlatina (Ocna Slatina), ahol 2016 májusától román konzulátus is működik (xxxxxxxxx.xxx.xx).
A 2001-es ukrajnai népszámlálás adatai alapján a Kárpátalján élő orosz nemzetiségű lakosok száma 31 000 főt tesz ki, ami alapján a megye összlakosságának 2,5%-át alkotják és amivel az Ukrajnában élő jelentős orosz kisebbség csupán töredékét képviselik (UÁSH 2019). A Kárpátalján élő orosz kisebbség mindig is egy magasan urbanizált népesség volt. Döntően a szovjet időszak alatt a térségbe betelepült oroszok ma is elsősorban a nagyobb városokban: Ungváron, Munkácson, Beregszászon, Nagyszőlősön és Huszton élnek (Molnár D. 2013; 2018).
Noha a XX. század első felében még több tízezer (cseh)szlovák nemzetiségű személy élt Kárpátalján,17 a történelmi eseményeknek köszönhetően számuk mára jelentősen lecsökkent (Vidnianszki 2003). A 2001-es ukrajnai népszámlálás adatai alapján az Ukrajnában élő szlovákság (6397 fő) túlnyomó többsége Kárpátalján él, számuk mintegy 5600 főre tehető, ami a megye lakosságának 0,5%-a. A hivatalos statisztikák szerint ezen szlovák nemzetiségű ukrán állampolgárok több mint fele Ungvár városában (ahol szlovák konzulátus is üzemel), másik fele
17 1930-ban, amikor Kárpátalja Csehszlovákiához tartozott, számuk 35 000 fő körüli volt, akik leginkább állami hivatalnokok erőszakszervezetek tagjai voltak.
pedig a szlovák határhoz közelebb eső városokban (Munkács, Perecseny, Nagyberezna, Szolyva, Csap) él.
A fent felrosolt nemzetiségeken kívül Kárpátalján 14 000 cigány (a megye lakosságának 1,1%-a), csaknem 3600 német (0,3%), 1500 belarusz (0,1%) és közel 5000 más nemzetiségű személy él (0,4%) (xxxxxxxxx.xxx.xx). „Összességében Kárpátalján a lakosság 81%-a ukrán, 12,7%-a magyar, 2,9%-a orosz és 2,6%-a román anyanyelvű. A megyében három nyelvet használnak nagyobb számban anyanyelvként más nemzetiségűek: az ukránt (több mint 14 ezren), a magyart (közel 12 ezren) és az oroszt (közel 8 ezren). A magyar anyanyelvű nem magyarok többsége cigány (74,8%), ukrán (15,9%) és szlovák (5,5%). A nem magyar anyanyelvű magyarok 88,2%-a az ukránt, 8,5%-a az oroszt nevezte meg anyanyelvként” (Xxxxxx, Xxxxxx D. 2005: 41.).
3.1.1.2. Kárpátalja társadalmi-gazdasági helyzetképe
Kárpátalja társadalmi-gazdasági helyzetének sajátossága, hogy bármely államhoz tartozott is a múltban, mindig periférikus pozícióban helyezkedett el, távol a nagy kulturális és ipari központoktól. Ennek eredményeként egyik állam sem fordított különösebb figyelmet a régió gazdaságának fejlődésére. Ukrajnán belül is periférikus területnek számít, mind gazdasági, mind földrajzi szempontból. A Kijevtől való földrajzi távolság, az eltérő fejlődéstörténet mind hozzájárultak ahhoz, hogy az ukrán központi hatalom csekély figyelmet fordítson a térség fejlesztésére.
Gazdasági mutatóit illetően Kárpátalja ma is az egyik legelmaradottabb régiónak számít Ukrajnán belül. Ennek egyik oka az, hogy területének kétharmada hegyvidék, ahol alacsony a népességszám, elenyésző a mezőgazdasági tevékenység és az ipari hasznosulás sem számottevő (Pataki 2016). 2016-ban a gazdasági hatékonyságot illetően a 23. helyet, az infrastrukturális fejlettséget illetően pedig a 16. helyet foglalta el az ország 24 megyéje között (KMSF 2018). Ukrajna ipari termeléséből 2018-ban mindösszesen 1%-kal vette ki a részét, ami a negyedik legroszabb mutatónak számított az országban. A külkereskedelmet illetően sem tartozik az élmezőnybe: az ukrán export 3,5%-a, míg az import csupán 2,7%-a bonyolódott Kárpátalján (KMSF 2018).18
A megye gazdasági potenciálja erősen korlátozott, legnagyobb természeti kincseit erdőségei és balneológiai adottságai jelentik. A szovjet időszakban dinamikusan fejlődő hagyományos gazdasági ágazatok (mezőgazdaság, faipar) a rendszerváltás éveiben erősen
18 Az adatok nem tartalmazzák a Krími Autonóm Köztársaság, Szevasztopol, valamint a szakadár Donecki és Luhanszki területek adatait.
redukálódtak, a kolhozok, az állami üzemek tönkrementek, ami a munkanélküliség jelentős növekedésével járt. Átalakult a gazdaság szerkezete is, a korábban vezető szerepet betöltő ipar helyét a szolgáltatások és a mezőgazdaság vették át (Fodor 2009a; Berghauer 2012).
A recesszió után, a 2000-es évek elején, a megye gazdasági életében pozitív változások történtek, nagyrészt a Kárpátaljai Szabad Gazdasági Övezet (KSZGÖ) által nyújtott vám- és adókedvezményeknek köszönhetően,19 melyek számos külföldi vállalat és világcég megtelepedését is elősegítették a térségben. Ilyen volt például a cseh Eurocar, a japán Yadzaki vagy az amerikai Jabil (Kovály 2010a).
Noha a legtöbb külföldi cég barnamezős beruházásként érkezett Kárpátaljára, megjelenésük nemcsak infrastrukturális fejlesztésekkel járt, de számos munkahelyet is teremtett a megyében. Továbbá a Kárpátaljai Szabad Gazdasági Övezet működése nagy lehetőséget jelentett az ukrajnai vállalkozások és a külföldi befektetők közötti kapcsolatok elmélyítésére is, Kárpátalja és a szomszédos országok, régiók gazdaságával való integrációjára. Azonban a KSZGÖ kedvezményeit 2005-ben váratlanul megszüntették, ami több külföldi vállalat kárpátaljai tevékenységének megszűnését vagy termelői kapacitásának csökkentését eredményezte (lásd bővebben: Kovály 2010a). A 2008-ban bekövetkezett gazdasági világválság pedig a megye gazdaságának egészét is erőteljesen visszavetette, legnagyobb mértékben azokat az iparágakat érintve, melyek a korábbi fejlődés alapját képezték: az exportorientált termékek előállítását (elsősorban a gépgyártás és a feldolgozóipar ágazataiban).
2010-ben némileg fellendült a gazdasági termelés, és a külföldi befektetők újra érdeklődtek Kárpátalja iránt (Xxxxx-Xxxxxx 2018). A 2014-ben kirobbant kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus hatására azonban egy újabb kedvezőtlen időszak vette kezdetét. Bár Kárpátalja több száz kilométerre fekszik a kelet-ukrajnai hadszínterektől, a megye társadalmi-gazdasági életére jelentősen rányomta bélyegét a háború. A donbaszi harcok kirobbanása óta a katonai sorozások hat hulláma zajlott le, miközben a gazdaság teljesen összeomlott, azt csupán a nyugati és az IMF kölcsönök tartják egyben (Bacsó, Pataki 2018a). 2014-ben a GDP 7%-ot, 2015-ben pedig több mint 10%-ot zuhant. Noha 2016 óta némi emelkedés tapasztalható a GDP értékében, a gazdaság növekedési üteme messze elmarad a 2000-es évek kedvezőbbnek mondható értékeitől (3. ábra) Az egy főre jutó GDP alapján Ukrajna — Moldova után — Európa második legszegényebb állama. A GDP 2017-ben még mindíg nem érte el az 1991-es szintet, a 2014-ben kezdődő kelet-
19 1999 januárjában életbe lépett az a törvény, mely tizenöt éves futamidővel kedvezményeket nyújtott azoknak a befektetőknek, akik 250 ezer USD fölötti tőkét ruháztak be Kárpátalján. A másik kedvezmény elnöki rendeletként lépett életbe 2001 márciusában és 30 éves futamidőt biztosított azoknak a beruházóknak, akik több mint 1 millió USD-t fektettek be a Kárpátaljai Szabad Gazdasági Övezetbe (Kovály 2010a).
ukrajnai konfliktust megelőzően sem (Karácsonyi 2018). Karácsonyi (2018: 57.) szerint „ez nem a transzformációs krízis elhúzódása, hanem magának az ukrajnai transzformációnak a kudarca”.
1
1
-
-1
-1
-20
3. ábra: Az ukrán GDP éves növekedési rátája (%)
5
11,8
9,2 9,5
0
5,9
7,6
8,2
5,5
5
5,3
3,1
2,2
2,4
2,53,5
0,2
0
0,3
0
5
1995 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018
-6,6
0
-12,1
-9,8
5
-15,1
Saját szerkesztés az IMF (2019) adatai alapján
Az infláció soha nem látott méreteket öltve 2014-ben 24,9%, 2015-ben 43,3% volt, az élelmiszerárak megsokszorozódtak, a bérek és nyugdíjak viszont alig (8-10%-kal) emelkedtek. Mára Ukrajnában az infláció mértéke némileg mérséklődött (2017-ben 13,7%, 2018-ban pedig 9,8% volt), azonban még mindig negatív tendenciák figyelhetőek meg e téren is. Az ukrán statisztikai hivatal 2018. decemberi adatai alapján Kárpátalján egy havi átlagfizetés 9946 hrivnya (mintegy 99000 HUF20), míg az ukrajnai átlag némileg magasabb, 10 573 hrivnya (mintegy 10 5000 HUF) volt, ami erősen felülértékeltnek mondható, ugyanis adatközlőink és tereptapasztalataink alapján a reális átlagbér inkább 4-5000 hrivnya (40-50000 HUF) között mozog. 2018 közepén Kárpátalján a munkanélküliségi arány a hivatalos adatok alapján 10,1%-ot tett ki, amely némileg magasabb az ukrajnai átlagnál (9%). Ki kell azonban emelni, hogy Kárpátalján (csakúgy, mint egész Ukrajnában) elsősorban a rejtett munkanélküliség a fő probléma, ugyanis reálisan a munkanélküliek aránya, a legóvatosabb becslések szerint is a fentebb említett érték három-négyszerese.
A munkanélküliség, a gazdasági mélyrepülés és a katonai behívóktól való félelem tovább erősítette az egyébként is aktív mobilitási jellemzőkkel bíró kárpátaljai lakosság migrációs hajlandóságát (Tátrai et al. 2016). Az egyre fokozódó elvándorlás pedig új kihívások elé állítja a kárpátaljai munkaerőpiacot. Különösen érzékenyen érintette például az iskolákat, az óvodákat
20 A Magyar Nemzeti Bank aktuális árfolyama alapján.
vagy az egészségügyi intézményeket, amelyek dolgozói tömegével hagyják el az országot (lásd bővebben: Kovály et al. 2017). Napjainkban azonban már nem csak a fentebb említett szektorokban vannak betöltetlen állások: a legtöbb üzem, cég, vállalkozás is súlyos munkaerőhiánnyal küzd. Adatközlőim elmondása szerint mindez negatívan érinti a külföldi érdekeltségű vállalkozások kárpátaljai működését is, ugyanis a felmondások, a betöltetlen állások itt is mindennapi jelenséggé váltak. A cégek úgy sem tudják megtartani (vagy újakat bevonzani) alkalmazottaikat, ha szervezett utaztatást biztosítanak számukra a környező falvakból, továbbá különböző egészségügyi és szociális juttatásokat kínálnak fel dolgozóiknak. A külföldi vállalkozók elmondása szerint ezen a negatív tendencián a munkabérek megemelése sem változtatott, többen elgondolkodtak ukrajnai telephelyük megszüntetésén is. Interjúalanyaim olyan konkrét esetről is beszámoltak, amikor a munkaerőhiány olyan súlyos méreteket öltött, hogy egy-egy kisebb vállalkozás kárpátaljai telephelyét megszüntették (A 19) vagy másik országba telepítették, esetünkben Szerbiába (A13). A kialakult helyzetről egyik adatközlőm így nyilatkozott:
„A háború messze van, nem érint minket. Viszont ettől bonyolultabb a helyzet. A fő befektető azt mondta, hogy mivel Ukrajna veszélyes minősítést kapott befektetés szempontjából, nagyon rizikós a helyzet. Ezért azt mondta, hogy vagy elvesznek tőlünk megrendeléseket, vagy cégen belül csinálunk más országban is telephelyet. Namost nekik van Tunéziában is telephelyük, és ott lett kapacitásnövelés. Ezért itt nem lett csökkentés, de növelés sem. De nem is biztos, hogy tudnánk bővíteni, mert ami most nekünk nehézségünk, az az, hogy nincs munkaerő…. tőlünk is sokan voltak, akik elmentek külföldre dolgozni. Ami viszont mellbevágott az az, hogy az adóhivatali jogász, aki 5 éve nálunk dolgozott, elment Csehországba építkezésre dolgozni. És ami fájó, hogy a legtehetségesebbek mennek külföldre. Ez nem tudom mennyire lesz hosszútávon tartható”. (A19)
3.1.1.3. Befektetési tevékenység Kárpátalján
Kárpátalja kedvező geopolitikai elhelyezkedése, valamint a Szovjetunió idején működő, elsősorban feldolgozóipari és könnyűipari gyárak, üzemek által képződött szakmunkástömeg, továbbá a megmaradt infrastruktúra (elsősorban a gyárépületek és azok berendezése),
„megágyaztak” a potenciális befektetők számára, előnyös feltételeket kínálva a telephelyek Kárpátalján való létesítésének (Fodor 2009b; Kovály 2010b; 2013). Felismerve ezen lehetőségeket, a külföldi befektetők is ezekbe az ipari ágazatokba invesztáltak. Ahogy egyik adatközlőm fogalmaz: „nem véletlen az, hogy az első befektetők a könnyűipari vállalkozások voltak. Tudták, hogy a rendszerváltás előtt itt sok ilyen cég volt, így adottak voltak a körülmények: az épület, a szakképzett munkaerő, csak a cégtáblát kellett kicserélni” (A7). Komoly problémát jelent azonban, hogy ez a megörökölt infrastruktúra nagymértékben
elhasznált és elavult, amely elegendő pénzügyi forrás.
Ukrajna Szovjetuniótól
felújítására, illetve új technológiák beszerzésére jelenleg sincs
való függetlenedése óta a Kárpátalja gazdaságába beérkezett
tőkeállomány változó volumenű volt (4. ábra). A kilencvenes években, kedvező földrajzi elhelyezkedése ellenére, a megye csekély mértékű külföldi tőkét vonzott, elsősorban a politikai
és jogi bizonytalanságoknak, valamint a nyerészkedéseknek köszönhetően. A megye területén
található számos erdőség és termálvízforrás — melyek jelentős befektetési potenciált rejtenek — sem vonzották a befektetőket. Ez elsősorban a turisztikai ágazat korszerűtlen állapotának, a turisztikai szakemberek hiányának volt köszönhető (Xxxx 2014). A 2000-es évek első éveiben dinamikus növekedés vette kezdetét, mely a vámügyi eljárások könnyebbé válásával, az ukrán kormány befektetéseket ösztönző politikájával (Pl. KSZGÖ) volt magyarázható. Ezt követően a 2009-es világgazdasági válság hatására a működőtőke-befektetések növekedési dinamikája némileg visszaesett, ám mindvégig növekedést mutatott. A 2014-ben kirobbant kelet-ukrajnai
fegyveres konfliktus hatására viszont a külföldi tőke valósággal elmenekült Ukrajnából, így
Kárpátaljáról is, aminek következtében több külföldi érdekeltségű vállalkozás szűnt meg vagy
állította le részlegesen működését a megyében. Meg kell azonban jegyezni, hogy mivel
Kárpátalján a külföldi cégek túlnyomó részben exportra és nem a belső ukrán piacra termelnek, a kezdeti ijedtség lecsillapodásával a legtöbb kis- és középvállalkozás folytatta tevékenységét, hiszen a Kárpátalján való telephely több gazdasági előnnyel is jár, mindenekelőtt az olcsó és hatékony termeléssel.
4. ábra: A külföldi tőkebefektetések alakulása Ukrajnában és Kárpátalján
Saját szerkesztés a Kárpátaljai Megyei Statisztikai Főhivatal adatai alapján
Az Ukrajnába érkező külföldi befektetések alapján Kárpátalja évek óta a középmezőnyt képviseli az ukrán megyék között, 2018-ban az összukrajnai befektetések terén a 11. helyet foglalta el (KMSF 2019). A befektetett külföldi tőke 82%-a az iparban összpontosul. Ezt követi a szállítás, raktározás és futárszolgálati tevékenység (6,4%), az ingatlankereskedelem (4,8%), a vendéglátó ipar (3,2%) valamint a kis- és nagykereskedelem (1,3%) részesedése. A befektetőként jelen lévő csaknem 50 ország közül a 10 legnagyobb az összbefektetések több mint 80%-át adta (5. ábra). A Kárpátalján befektető országok listáján az elmúlt évek során nem volt nagy változás, egyedül Ciprus részesedése növekszik évről évre. Utóbbi leginkább fiktív vállalatok létrehozásával és ezzel együtt az adókedvezmények kihasználásával hozható összefüggésbe, aminek során feltehetőleg korábban kimenekített orosz és ukrán tőkét csatornáznak vissza az ukrajnai gazdaságba, immáron ciprusi tőkeként megjelenve a statisztikákban. Ez az úgy nevezett round- tripping jelenség (Xxxx 2014).
20
18
16
14
12
10
8
6
4
2
0
17,2
12,7
11,3
10,6
10,6
8,3
4,8
3,5
3,4
2,4
%
5. ábra: A legfőbb külföldi befektetések Kárpátalján származási ország szerint 2018-ban
Hollandia
Németország
Lengyelország
Ausztria
Japán
USA
Olaszország
Magyarország
Málta
Ciprus
Saját szerkesztés a Kárpátaljai Megyei Statisztikai Főhivatal adatai alapján
2017-ben a megyében 625 külföldi érdekeltségű vállalkozás tevékenykedett, leginkább kis- és középvállalkozások formájában. A legtöbb külföldi érdekeltségű vállalkozást még a 2000-es évek elején, a KSZGÖ működése idején hozták létre, melyek jelentős része az olcsó bérmunkára telepedett rá. A külföldi vállalkozások leginkább az exportorientált gépgyártásban, a könnyűiparban (cipő- és ruhaipar), az autóiparban, valamint a feldolgozóiparban tevékenykednek. 2017-ben a legtöbb külföldi tőke az Ungvári járásba, illetve a megyeszékhelyre érkezett, ami az összbefektetések 33,7%-át illetve 15,1%-át jelentette. Ezen kívül jelentős beruházás érkezett a Nagyszőlősi járásba (a külföldi befektetések 13,2%-a), Munkács városába (7,2%), a Nagybereznai járásba (6,3%), Csap városába (4,3%), Beregszász városába (4,1%), a
Szolyvai járásba (3,1%), illetve a Técsői járásba (2,4%). Tehát a külföldi befektetők leginkább a városokat és a nyugati határtérséget preferálták, a keleti, északkeleti hegyvidéki járások kevésbé voltak vonzóak a telephelyválasztás során.
Kárpátalja EU-s határokhoz való közelsége az egyik legfontosabb versenyelőnye a többi ukrán régióhoz képest, ami az olcsó munkaerő és energiaárak mellett alacsony logisztikai költségeket is kínál a külföldi befektetők számára. Meg kell azonban jegyezni, hogy a határátkelés nehézségei, melyek mind a személy, mind az áruforgalmat érintik, jelentős hátráltató tényezőként szolgálnak a külföldi tőke bevonzásában. Interjúalanyaim elmondása szerint a bonyolult és bürokratikus vámügyi eljárások, a sokszor órákig tartó sorban állások a határátkelés során, az eltérő rendszabályozások negatívan befolyásolják a külföldi befektetések kárpátaljai (vagy ukrajnai) megtelepedését.21 A külföldi vállalkozások létesítésének további gátját az ország instabil gazdasági-politikai helyzete jelenti, mely az ukrán-orosz hibrid háború kirobbanása óta még inkább fokozódott. A politikai-jogi bizonytalanság kedvezőtlen befektetői környezetet teremt, melyet a térségre (és egész Ukrajnára) jellemző oligarchák uralta zárt monopólium rendszer is negatívan befolyásol (Ludvig 2008). A külföldi befektetők elmondása alapján ukrajnai vállalkozásuk legfőbb nehézségeit — a fokozódó munkaerőhiány mellett — a vállalkozásindítás és vállalkozásvezetés során fellépő bürokráciai káosz, az átláthatatlan és folyton változó adórendszer, valamint a mindent átszövő korrupció jelenti22 (A4, A5, A13, A14, A19). Mindezek ellenére „a külföldiek számára ez egy vonzó régió, mert olcsó a munkaerő és az előállítási költségek, a dollár árfolyama a hrivnyához viszonyítva pedig igen kedvező. Természetesen van rizikó, de a kedvező gazdasági feltételek miatt kockáztatnak” (A8).
3.1.2. Az etnikai kapcsolati tőke szerepe a külföldi vállalkozások térszerveződésében Kárpátalján
Kárpátalján (és Ukrajnában) a külföldi befektetők a hazaitól (általában a nyugat-európaitól) jelentősen eltérő gazdasági környezetbe kerülnek, amelyet átsző a jogi-, politikai-, gazdasági bizonytalanság, a korrupció stb. Mindez, kiegészülve a nyelvismeret hiányával, megnehezíti a külföldi befektetők ukrajnai vállalatindítását és működtetését (A8, A13, A21). Ebben a bizonytalan befektetési környezetben kiemelkedően fontos szerep jut a vállalkozók informális, személyes kapcsolatainak, melyek — adatközlőim szerint — Kárpátalján a legtöbb esetben
21 Mindez összhangban áll Xxxx Xxxxxxxxx, a Kárpátalján befektető magyarországi vállalatok képviselőivel 2010-ben végzett kérdőíves kutatásának eredményeivel (lásd bővebben: Xxxx 2014).
22 A Transparency International (2018) nemzetközi korrupcióellenes szervezet felmérése szerint a politikai-üzleti közösségek körében és a közszférában érzékelt törvénytelenségek mértéke alapján Ukrajna a 120. helyet érte el a vizsgált 180 ország közül.
nyelvi-etnikai alapon szerveződnek. Mivel a kárpátaljai etnikai csoportok sorában a magyarok, a románok, az oroszok és a szlovákok alkotnak jelentősebb közösségeket, ezért ezekhez a csoportokhoz köthető külföldi befektetéseket vizsgálom meg tüzetesebben. Noha a Kárpátalján befektető 10 legfontosabb ország közé a felsorolt etnikumokhoz köthetőek közül csak Magyarország sorolható, a vállalkozások számát tekintve már árnyaltabb a kép (lásd 7. ábra). A legnagyobb befektetők — jórészt a nyugat-európai országok — nagyvállalatokkal képviseltetik magukat a megyében, akik általában ukrajnai ügyvezetőt/igazgatót bíznak meg a vállalatindítás és vállalatvezetés feladataival.
Magyarország tradicionálisan Kárpátalja egyik legfőbb külkereskedelmi partnere (Ludvig 2003), vele bonyolódik a legnagyobb áruforgalom (2017-ben az összes áruforgalom 36,6%-a), a külföldi vállalkozások számát tekintve pedig évtizedek óta listavezetőként szerepel (6. és 7. ábrák). Az ukrán megyébe befektetett tőkemennyiségből Magyarország azonban csupán 3,5%- kal részesedik (5. ábra), ami arra enged következtetni, hogy a magyar tőketulajdonban lévő cégeknél a kis- és középvállalkozások dominálnak.
Az 1990-es években a magyar tőke legnagyobb része round-tripping FDI23 volt: „a kárpátaljai magyar (vagy magyar kapcsolatokkal rendelkező) gazdasági szereplők tőkéjüket Magyarországon fektették be, majd ezt a tőkét áramoltatták vissza, immáron magyar beruházásként megjelenve a kárpátaljai statisztikákban” (Imre 2014: 116.). A tőke ilyen fajta visszaszivárogtatásával kihasználhatóvá váltak a külföldi érdekeltségű vállalkozások számára nyújtott ukrán vám- és adókedvezmények (csakúgy, mint a fentebb már említett ciprusi vállalkozások esetében). A statisztikailag magyarként nyilvántartott, ám valójában ukrajnai eredetű tőke ma is képviselteti magát Kárpátalján, ám a KSZGÖ vám- és adókedvezményeinek megszűnése után (2005) arányuk jelentősen lecsökkent, az ukrán gazdaság 2000-es évekbeli megszilárdulásával, a schengeni határőrizeti rendszer bevezetésével helyüket folyamatosan átvették a tényleges magyar befektetők (Xxxx 2013). A teljes egészében magyar tulajdonban lévő vállalatok mellett, a kárpátaljai magyar gazdasági szereplőkre támaszkodva, számos ukrán–
23 Foreign Direct Investment (külföldi közvetlen tőkeberuházás, a továbbiakban FDI), a nemzetközi tőkeáramlások egy típusa (Moosa 2002), melynek során az egyik országban székhellyel rendelkező vállalat egy másik ország vállalatában tartós gazdasági érdekeltséget szerez (IMF 1993). A külföldi közvetlen tőkebefektetés létrejöttének egyik legfőbb kritériuma, hogy a befektető vállalat a másik nemzetgazdaságban székhellyel rendelkező vállalat jegyzett tőkéjében 10%-ot elérő, illetve azt meghaladó tulajdonosi hányadot szerezzen, mivel a szavazatok 10%- ának közvetlen vagy közvetett birtoklásával járó részvényhányad már lehetőséget kínál a menedzsment döntéseinek befolyásolására” (OECD, idézi: Xxxx 2013: 20.). Az ukrán jogszabály a következőképpen határozza meg az
„invesztíció” fogalmát: „a vagyoni és szellemi értékek valamennyi formája, melyek a vállalkozásokba vagy egyéb gazdasági tevékenységekbe befektetésre kerülnek és nyereséget eredményeznek vagy társadalmi hatást érnek el” (Zakon Ukraini 2002). Külföldi tőkével működő vállalkozások az ukrán törvények által engedélyezett bármely vállalati formában létrejöhetnek, de külföldi befektetéssel létrehozott társaságnak a jogszabály szerint az minősül, amelyben a külföldi működőtőke részaránya legalább az alaptőke 10%-át teszi ki (Zakon Ukraini 2002).
magyar vegyesvállalat (joint ventures)24 is létrejött a megyében, amelyekbe partnerként a kárpátaljai magyar kisebbség tagjait vonták be (lásd még: Xxxxxx 2008).
120
100
100
80
60
54
40
35
34
28
26
20
17
15
9
6
0
db.
6. ábra: A külföldi érdekeltségű vállalkozások száma Kárpátalján 2003-ban (439 db.)
Saját szerkesztés a Kárpátaljai Megyei Statisztikai Főhivatal adatai alapján
250
217
200
150
100
76
62
57
55
50
35
31
24
17
10
0
db.
7. ábra: A külföldi érdekeltségű vállalkozások száma Kárpátalján 2015-ben (696 db.)
Magyarország
Szlovákia
Olaszország
Csehország
Németország
Ausztria
USA
Oroszország
Ciprus
Hollandia
Saját szerkesztés a Kárpátaljai Megyei Statisztikai Hivatal adatai alapján
Ahogyan azt az elméleti keretek áttekintésekor hangsúlyoztam, az informális etnikai kapcsolatok vállalkozásokban betöltött legfontosabb szerepe a tranzakciós költségek csökkenésében rejlik. A bizalmi kapcsolatokon keresztül jelentősen mérséklődnek a hivatali ügyintézésre vagy a különböző munkafolyamatokra szánt időbeni és pénzbeli ráfordítások, gazdasági előnyt biztosítva ez által a folyamat résztvevőinek. A mintegy 150 000 fős kárpátaljai magyar kisebbség mindig is szoros kapcsolatokat ápolt az anyaországgal. A különböző történelmi időkben kialakult
24 Az ilyen típusú vállalatoknál általában a külföldi befektető rendelkezik fejlettebb technológiával és magasabb tőkeállománnyal, míg a hazai partner a piaci ismereteket, a politikai-jogszabályi környezetben való jártasságot biztosítja (Xxxx 2013: 23.).
üzleti és baráti kapcsolatok a határok változásával, a különböző politikai berendezkedésekkel, a határátkelés szigorításával sem szűntek meg. Szinte nem létezik olyan ukrajnai magyar család, amelynek ne élne hozzátartozója Magyarországon, vagy amely ne állna üzleti kapcsolatban25 magyarországi nemzettársával. Több olyan magyarországi befektető adatközlőm is volt, akik korábban, még a Szovjetunió idején, működtettek vállalkozást Ukrajnában, és akik később ezen régi kapcsolataikat felkeresve létesítettek újra vállalkozást, már a független Ukrajnában. Mindezek alapján elmondható, hogy a határokon átívelő informális etnikai kapcsolatok, a transznacionalitás, meghatározó szerepet töltenek be az itt élők mindennapjaiban.
A magyar–ukrán határ mentén a magyar–magyar határon átívelő kapcsolatok igen széles skálán mozognak, a diplomáciai együttműködésektől a jól működő informális gazdasági kooperációkig (Kovály 2012). Ezek a kapcsolatok először a kultúra területén, intézményes keretek között, a korábbi testvérmegyei és testvérvárosi kapcsolatok bázisán formálódtak, majd fokozatosan bekapcsolódtak a civil szféra, illetve a gazdasági élet szereplői is (Balcsók, Dancs 2001). Ezen magyar–magyar informális és formális kapcsolatok kibontakozását jelentős mértékben befolyásolják a határátlépés procedúrái. Noha az ukrán–magyar határszakaszon meglévő átkelők sűrűsége kedvezőnek mondható (lásd 1. táblázat), az egyszerűsített honosítási eljárás 2011-es bevezetése óta pedig a határátkelés is könnyebbé vált,26 a bonyolult vámügyi eljárások, a sokszor órákig tartó határon való várakozások negatívan befolyásolják a személyes és a gazdasági együttűködések alakulását.
Elemezve a Kárpátalján működő magyarországi érdekeltségű vállalkozások területi megoszlását (8. ábra) elmondható, hogy többségük az ukrán–magyar határ mentén élő magyar közösségek által lakott településeken koncentrálódva létesített telephelyet. Interjúalanyaim egybehangzó véleménye szerint mindez — a határhoz való földrajzi közelség mellett — a magyar kisebbség jelenlétével, a nyelvi akadályok hiányával hozható összefüggésbe. A kvantitatív eredmények alapján az is kirajzolódik, hogy a legtöbb kárpátaljai befektetővel egyetemben a magyarországiak is a nagyobb városokat preferálták (Ungvár, Munkács, Beregszász, Huszt), azonban magyarországi adatközlőink csaknem mindegyike korábbi üzleti, rokoni, vagy baráti magyar–magyar kapcsolataira támaszkodva kezdte el vállalkozását Kárpátalján, alátámasztva ezzel az informális etnikai kapcsolatok fontosságát. A megkérdezett magyarországi befektetők azt is kiemelték, hogy mindemellett a kulturális és mentalitásbeli
25 Értem itt ez alatt akár a hivatalos magyar–magyar gazdasági együttműködéseket, akár az illegális benzin- vagy cigaretta kereskedelmen és/vagy csencselésen alapuló üzleti kapcsolatokat, ami a Szovjetunió ideje óta jellemző volt a magyar–ukrán határszakaszon.
26 A magyar útlevél megszerzésével az ukrán (többnyire kárpátaljai) állampolgároknak már nem volt szükségük vízumra, 2017 nyarától pedig vízummentesség lépett életbe Ukrajna és az Európai Unió országai között.
hasonlóság is fontos szerepet játszott abban, hogy Ukrajnán belül Kárpátalját választották telephelyként.
8. ábra: A magyarországi érdekeltségű vállalkozások térbeli elhelyezkedése Kárpátalján
Saját szerkesztés a Kárpátaljai Megyei Statisztikai Főhivatal adatai alapján.
Kartográfia: Xxxxx Xxxxx
Továbbá több olyan adatközlőm is volt, aki egykor Kárpátalján született, hosszú ideje Magyarországon él, ám a korábbi rokoni szálak a mai napig ide kötik őket, ezért szerették volna szülőföldjükre hozni tőkéjüket. Elmondásuk szerint ezeknél a befektetéseknél az elsődleges motiváció nem üzleti, sokkal inkább érzelmi megfontolás volt.
„Most mit mondjak Xxxxx? Édesapám itt van eltemetve, ezen a földön. Nekem már megvan a saját magam üzlete, a saját magam élete. De mai napig kötődök ide, sok barátom, jó
ismerősöm is van itt. Szerettem volna visszahozni valamit a szülőföldemre”. (A4)
Interjúalanyainmnál arra is rákérdeztem, hogy szerepet játszik-e az etnikai hovatartozás üzleti partnereik, beosztottjaik kiválasztásánál. A válaszok alapján elmondható, hogy míg a munkások kiválasztásánál — a mikrovállalkozásokat leszámítva — ez nem volt szignifikáns, addig az üzlettársak, közvetlen munkatársak kijelölésénél a magyar nemzetiségűeket preferálták. Ez egyértelműen a közös nyelv, a kulturális hasonlóság meglétével magyarázható, viszont
adatközlőim azt is megemlítették, hogy alapvetően jobban megbíznak a magyar etnikumúakban. Mindezt tovább erősíti az a megállapítás, miszerint a megkérdezett magyarországi befektetők mindegyike magyar nemzetiségű „jobb kezeket” (jogász, könyvelő, ügyvezető) választott, akik a vállalkozásindításban és a későbbi vállalakozásvezetésben is segítséget nyújtottak.
„A magyarok természetesen a magyarokat keresik meg. Pl. a Bereg Kábel Ilosván felépítette az üzemét, de a vezetőit mind innen [Beregszászból] vitték át oda, akik tudnak magyarul. Mert hát magyarul kommunikálnak a magyar partnerrel. A kisebb vezetők mind
magyarok, mert hát ők tudnak magyarul. Meg jobban is bíznak bennük”. (A1)
Az informális gazdasági kapcsolatok fontosságát támasztja alá az a megállapítás is, mely szerint a magyarországi befektetők, a kárpátaljai vállalkozásindítás során, megkeresik ugyan a hivatalos magyar gazdasági szervezeteket (pl. Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége, Magyar Nemzeti Kereskedőház), de ez a kapcsolatfelvétel leginkább a már meglévő informális baráti vagy üzleti kapcsolatokra támaszkodva történik.
A második legnépesebb vizsgált kárpátaljai kisebbség a román. Xxxxxxxxxx írásában (2013) a Kárpátalján élő nemzetiségek közül a románokat tartja gazdaságilag a legfejlettebbnek, ahol a vállalkozói tevékenység, a kereskedelem a tradicionális pénzkereseti forrásokhoz tartozik. Annak ellenére, hogy a 32 000 fős kárpátaljai román közösség tagjai erős nemzeti és politikai öntudattal rendelkeznek, valamint aktív társadalmi-kulturális életet élnek Ukrajnán belül (Szerhienko 2013), az anyaországgal való kapcsolatuk jóval lazább kötődésű, mint például a magyar kisebbség Magyarországhoz fűződő viszonya (A17). Mindez azzal is összefüggésbe hozható, hogy az első világháború utáni határváltozásokkor, amikor is a Tisza folyó mentén húzták meg Románia területének új kereteit, a határátkelés bonyolulttá vált, a folyó két oldalán rekedt román közösség alig érintkezett egymással. Továbbá azt is fontos megjegyezni, hogy a kárpátaljai román településterület sosem tartozott a román államhoz, így a román nemzetépítés nem hatott identitásuk formálására (Kántor 2004).
A kommunista diktatúrák összeomlása után megnyíltak a határok Ukrajna és Románia között, a 2000-es évek elején Románia azonban szigorította vámügyi szabályait: 2004-től bevezette a vízumkötelezettséget az ukrán állampolgárok felé, 2007-től pedig — az Európai Unióba való belépéssel — a határátkelés még bonyolultabbá vált. Jelenleg is a korlátozott határátkelési lehetőségek,27 valamint vízumkényszer akadályozza a hatékony román–román
27 Noha Kárpátalja külső határszakasza Romániával a leghosszabb (205 km.), az ukrán–román határ kárpátaljai szakaszán mindössze egy nemzetközi határátkelőhely üzemel Nevetlenfalu (Ukrajna) és Halmi (Románia) között. Ezen kívül a 2007-ben nyílt Aknaszlatina–Máramarossziget közúti határátkelő működik (lásd: 1. táblázat).
együttműködések kialakulását, noha lehetőség van kishatárforgalmi vízum28 igénylésére is. Emellett 2017 áprilisától a biometrikus útlevéllel rendelkező állampolgárok már vízummentesen utazhatnak az Európai Unió országaiba, így Romániába is.
A román–román kapcsolatok alakulása szempontjából azt is fontos megemlítenünk, hogy Románia 1991 óta etnikai alapon visszahonosítási jogot biztosít a volt román állampolgároknak29 (Iordachi 2013). Xxxxxxxxx szerint 1991–2001 között Ukrajna 135 000 román nemzetiségű lakosából közel 50000-en vették fel a román állampolgárságot (Sztarodub 2011), melynek megszerzésével román útlevél is igényelhető. Az ukrajnai románok, a magyarokhoz hasonlóan, leginkább pragmatikus okokból kérvényezik a visszahonosítási eljárást: a könnyebb határátkelés, munkavállalás vagy továbbtanulási lehetőségek miatt az Európai Unió országaiban (Jóźwiak 2014). Azt is meg kell említeni, hogy az ukrajnai románok számára Románia nem jelent olyan vonzó munkamigrációs vagy továbbtanulási célpontot, mint az ukrajnai magyarok számára Magyarország. Előbbiek leginkább Csehországban, Magyarországon és Oroszországban vállalnak munkát (Jóźwiak 2014). A határon való ingázás (kirándulás vagy bevásárlás céljából) sem annyira népszerű tevékenység, mint az ukrán–magyar határszakaszon. Jóźwiak (2014) az Aknaszlatinán élő románok körében végzett kutatás alapján mindezt a határátlépéshez szükséges vízum beszerzésének bonyolultságával hozza összefüggésbe. 2016-ig ugyanis csak Csernivci városában működött román konzulátus Ukrajnában (2016-tól már Aknaszlatinán is), ami egyrészt messze van a kárpátaljai románok lakóhelyétől (Aknaszlatinától 250 kilométerre), másrészt a vízumigénylésnek jelentős költségei is voltak30 (50 euró = 15 000 HUF). Jóźwiak azt is megállapítja, hogy azon ukrán állampolgárok között, akik mégis beszerezték a román vízumot, és hetente akár többször is átjárnak a határ román oldalára (leginkább bevásárlás vagy csencselés céljából), ugyanúgy megtalálhatóak ukrán, román és magyar nemzetiségűek is. Az ukrán–román határon való mozgásokra rokonok, barátok látogatása nem jellemző, tehát etnikai vonatkozásai nem számottevőek.
Ami a két ország közötti határon átnyúló formális gazdasági kooperációkat illeti — a számos hivatalos keretmegállapodás ellenére — a gyakorlatban nem túl intenzívek (Cheipes
28 Az egyezmény értelmében: Ukrajna és Románia közötti közös földi határ gyakori átlépése egy meghatározott határövezetben lakók részéről, akik a másik ország határövezetében (a határtól legfeljebb 30 km-re, egyes esetekben 50-60 km-re) kívánnak tartózkodni, különösen társadalmi, kulturális, családi vagy gazdasági okokból, nem kívánnak fizetett munkát végezni és tartózkodásuk ideje nem haladja meg az egyezményben rögzített időtartamot (xxxxxx.xx).
29 A román állapolgársági törvény értelmében „azok a volt román állampolgárok, és a másodfokig terjedő
leszármazottjaik, akik 1989. december 22. előtt nekik nem felróható okokból veszítették el a román állampolgárságukat vagy akaratukon kívül vonták azt meg tőlük, kérésre visszakaphatják a román állampolgárságot. Emellett megőrizhetik az idegen állampolgárságot, és megőrizhetik külföldi állandó lakhelyüket, vagy áthelyezhetik azt Romániába" (Kántor 2004).
30 2016 októberétől már ingyenesen igényelhető a román vízum az ukrán állampolgárok számára (xxxxxxxxx.xxx.xx).
2010). Románia Kárpátalja külkereskedelmén belüli részesedése nem számottevő. 2018-ban a megyébe érkező külföldi tőkemennyiség mindössze 0,5%-a érkezett Romániából (KMSF 2019) és a román tőkével rendelkező vállalkozások száma is elhanyagolható.
Noha a Kárpátalján tevékenykedő román érdekeltségű vállalkozások száma csekély, vizsgálatom szempontjából fontos megállapítás, hogy a román nemzetiségű befektetők számára az etnikai kapcsolatok nem játszottak különösen fontos szerepet a telephely kiválasztása során (A15, A16, A17). Interjúalanyaim elmondása szerint a román–román határon átívelő kapcsolatok nem szignifikánsak, a román befektetők nem etnikai kapcsolataikra támaszkodva alakították ki telephelyeiket. Mindezt jól szemlélteti a 9. ábrán feltüntetett román érdekeltségű vállalkozások területi elhelyezkedése Kárpátalján belül, amely nem a román etnikum által lakott területeken koncentrálódik, hanem elsősorban a fejlettebb infrastruktúrával és kedvezőbb munkaerőpiaci lehetőségekkel bíró nagyobb városokban összpontosul. Ki kell azonban emelni azt is, hogy romániai vállalkozó adatközlőim már meglévő ukrajnai ismerősök révén, informális kapcsolati tőkéjükre támaszkodva választották ki telephelyüket. Ezeknél a vállalkozásoknál a közvetítő nyelv egy esetben az angol volt, míg két esetben ukrajnai román személyt hívtak segítségül tolmácsként.
9. ábra: A romániai érdekeltségű vállalkozások térbeli elhelyezkedése Kárpátalján
Saját szerkesztés a Kárpátaljai Megyei Statisztikai Főhivatal adatai alapján.
Kartográfia: Xxxxx Xxxxx
Vizsgálatom harmadik górcső alá vett kárpátaljai nemzetisége az orosz. Annak ellenére, hogy a Szovjetunió időszakától kezdve mindig is voltak jelen oroszországi érdekeltségű vállalkozások a megyében, Oroszország Kárpátaljával folytatott gazdasági tevékenysége nem számottevő. A 2018-ban az ukrán megyébe érkező külföldi tőkebefektetések mindössze 0,2%-a származott Oroszországból (KMSF 2019).
A kvantitatív és kvalitatív elemzésem alapján az mondható el, hogy az orosz etnikumhoz köthető vállalkozók — a románokhoz hasonlóan — a főbb munkaerőpiaci csomópontok és a meglévő infrastruktúra alapján választanak telephelyet (10. ábra). Ez akár egybe is eshet a Kárpátalján élő, orosz nemzetiségű személyek lakhelyével, ami — ahogy fentebb már említésre került — elsősorban Ungvárt és Munkácsot jelenti. Adatközlőim elmondása szerint azonban az orosz és ukrán nemzet közös történelmi múltja és az ebből adódó nyelvi-kulturális, illetve mentalitásbeli hasonlóságok miatt, a Kárpátaljára érkező orosz befektetők otthonosan mozognak a megyében, nem szorulnak kárpátaljai orosz partner segítségére (A11, A14, A17).
10. ábra: Az oroszországi érdekeltségű vállalkozások térbeli elhelyezkedése Kárpátalján
Saját szerkesztés a Kárpátaljai Megyei Statisztikai Főhivatal adatai alapján.
Kartográfia: Xxxxx Xxxxx
Az utolsó általam vizsgált kisebbség a szlovák. Interjúalanyaim elmondása szerint a kárpátaljai szlovákság önszerveződése, valamint az anyaországgal való határon átnyúló együttműködések
intenzitása körükben nem számottevő,31 ami elsősorban az ukrán társadalomba való asszimilálódással, a szlovák nemzeti öntudat alacsony szintjével hozható összefüggésbe (A9, A13). 2013-ban Ukrajna és Szlovákia kétoldalú megállapodást kötött a kishatárforgalom újraindításáról,32 továbbá lehetőség van úgynevezett szlovák igazolvány igénybevételére33 is, ami új lehetőségeket teremtett a határ két oldalán élő szlovák nemzetiségűek együttműködésére, a rokoni, baráti szálak megerősítésére (Vidniainszki 2003).
A Szlovákiából származó tőke mennyisége nem számottevő Kárpátalján belül (az összes külföldi tőke 1,8%-a), azonban — Magyarországhoz hasonlóan — a szlovák érdekeltségű külföldi vállalkozások száma évek óta jelentős a megyében (6. és 7. ábrák). Ami utóbbiakat illeti, az állapítható meg, hogy a többi vizsgált etnikum vállalkozóihoz hasonlóan, a szlovák cégek is a kedvezőbb vállalati feltételeket kínáló nagyvárosokban koncentrálódnak (11. ábra). Azonban a magyar cégekkel ellentétben — amelyek többnyire az ukrán–magyar határ mentén és nemzettársaik településterületein létesítettek telephelyet — a szlovák befektetők nem a szlovák– ukrán határvidéken, az ukrajnai szlovák kisebbség által lakott területeken koncentrálódnak. Hozzá kell tennünk, hogy a magyar és a román nyelvvel ellentétben, a szlovák befektetők jól boldogulnak az ukrán nyelv megértésével, elmondásuk szerint esetükben ez nem okoz nehézségeket (A8, A9, A13).
„Én szlovákul beszélek, az ügyvezetőm meg ukránul, általában skype-on tárgyalunk. Ez nem jelent gondot, értjük egymást. Ha valamit nem értek, kikövetkeztetem, de alapvetően nincs
ezzel gond”. (A13)
Azt is meg kell jegyezni, hogy egy kárpátaljai magyar vagy román etnikumú személytől eltérően, szlovák nemzetiségű gazdasági partnert jóval nehezebb találni, ugyanis a szlovák kisebbség területi koncentrációja lényegesen kisebb, számarányuk elenyésző Kárpátalja népességén belül. Továbbá a kárpátaljai szlovákok 35%-a tartja csak anyanyelvének a szlovákot, a legtöbben az ukrán vagy az orosz nyelvet bírják.
31 Ezt támasztják alá az 1. táblázatban látható határforgalmi adatok is, ahol az ukrán–szlovák határátkelőkön történő mozgások a legjelentéktelenebbek.
32 Amelyet 2007-ben kötöttek meg először, és ami a határ két oldalán lévő 50 kilométeres sávon belül élő állampolgárok vízummentes tartózkodását bíztosította.
33 A szlovák igazolvány igénybevételére szlovák felmenőkkel rendelkező személyek jogosultak, mely különböző utazási és munkavállalási kedvezményben részesíti tulajdonosát (Karácsonyi et al. 2019).
11. ábra: A szlovákiai érdekeltségű vállalkozások térbeli elhelyezkedése Kárpátalján
Saját szerkesztés a Kárpátaljai Megyei Statisztikai Főhivatal adatai alapján.
Kartográfia: Xxxxx Xxxxx
A kutatás szempontjából fontos megjegyezni adatközlőim azon (többnyire egybehangzó) véleményét is, mely szerint a legtöbb külföldi befektető, etnikumtól függetlenül, informális kapcsolati hálózatokon keresztül érkezik Kárpátaljára, általában a már meglévő baráti/rokoni információs csatornákon át tájékozódik az ukrajnai piaci feltételekről, a vállalkozásindítás és vállalkozásvezetés körülményeiről. A megkérdezett külföldi vállalkozó adatközlőim csaknem mindegyike ott létesített telephelyet, ahol ismeretsége volt (A3, A5, A11, A12, A18). Azt is érdemes megemlíteni, hogy azon külföldi befektetők, akiknek élnek nemzettársaik a határ ukrán oldalán, mentálisan is jobban kötődnek Kárpátaljához. A magyar, szlovák és román befektetők, elmondásuk szerint, építészetileg és kulturálisan is jobban magukénak érzik e régiót, mint a hágón túli területeket. Így vállalkozásuk helyszínének kiválasztásakor e mentális tényező is szerepet játszott abban, hogy Ukrajnán belül Kárpátalján létesítsenek telephelyet és nem az Északkeleti-Kárpátok túloldalán elterülő ukrajnai megyékben.
3.1.3. Összegzés
Noha a 2014-ben kirobbant kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus után a Kárpátaljára érkező külföldi befektetések volumenében némi visszaesés volt tapasztalható, a megye ma is vonzó
térségnek számít az invesztorok számára. Ugyanis a jelentős gazdasági kockázat ellenére Kárpátalja kedvező földrajzi elhelyezkedése, szakképzett és olcsó munkaerőforrásai, alacsony energiaárai számos termelési előnyt jelent a külföldi vállalkozásoknak.
A statisztikai adatok elemzése és a terepi kutatás eredményei alapján elmondható, hogy a Kárpátalján tevékenykedő külföldi érdekeltségű vállalkozások létrehozásában, fejlődésében és működésében (telephelyválasztás, hivatali ügyintézés, üzleti partnerek kiválasztása) a legfontosabb szerepet a vállalkozók személyes kapcsolatai játszották. Az információáramlás, a tapasztalatcsere informális hálózatokon keresztül, az egyes társadalmi csoportokon belül létrejövő közvetett kapcsolatok útján zajlott. A telephelyválasztás motivációja mögött azonban jelentős diverzitás figyelhető meg az egyes nemzetekhez köthető befektetők körében. Az előzetes kvantitatív eredményekből kirajzolódott, hogy míg a nem magyar befektetők általában az infrastrukturális elemek megléte, és a főbb munkaerőpiaci csomópontok alapján döntöttek telephelyválasztásuk során, addig a magyar befektetők általában nyelvi-etnikai alapon döntöttek vállalkozásuk székhelyének kiválasztásakor, és leginkább a magyar kisebbség által lakott területeken jelentek meg. Mindez már önmagában is igazolja az informális kapcsolatok fontosságát a telephelyválasztás során, és rámutat arra is, hogy ezek az informális kapcsolatok legtöbbször nem a véletlenszerűség alapján formálódnak. A Kárpátalján tevékenykedő külföldi vállalalkozások képviselőivel és a kárpátaljai gazdasági élet kulcsszereplőivel készített interjúk eredményei megerősítik a kutatás azon hipotézisét, mely szerint a magyarországi befektetők elsőként a kárpátaljai magyarokkal keresik az üzleti együttműködések lehetőségeit. Ennek legfőbb okai a már meglévő magyar–magyar kapcsolatok kihasználásában, a nyelvi-kulturális hasonlóságokban keresendőek.
Habár a legtöbb esetben a román, szlovák és orosz befektetők is a már meglévő informális baráti, rokoni vagy üzleti kapcsolataikra támaszkodva döntöttek a kárpátaljai telephelyválasztás során, továbbá ezek az informális kapcsolatok segítették őket ukrajnai vállalkozásuk létrehozásában és működtetésében, az ő esetükben az etnikai kapcsolatok nem játszottak fontos szerepet az üzleti döntésekben. Ennek okai egyrészt abban keresendőek, hogy e közösségek — szemben a magyarokkal — kisebb létszámú etnikai csoportot képviselnek Kárpátalján, valamint az anyaországgal való kapcsolatuk sem túl aktív, így a kapcsolatfelvétel is nehezebbé válik. Másrészt az oroszok és a szlovákok esetében a nyelvi közelség miatt nem volt szükség azonos nemzetiségű közvetítő személyekre. Tehát az etnikai kapcsolati tőke szerepe leginkább a magyar–magyar üzleti kapcsolatoknál játszott döntő szerepet a vállalkozások térszerveződésében.
3.2. „Kapcsolatok nélkül is meg lehet lenni, csak sokkal nehezebben”: az etnikai kapcsolati tőke szerepe a kárpátaljai magyar vállalkozások tevékenységében a Beregszászi járás példáján34
Kelet-Európában a kommunizmus összeomlása a szociális támogatási rendszer gyors eróziójához vezetett, az itt élők megtakarításai és felhalmozott tőkéjük gyakorlatilag megsemmisült, ami egy általános bizonytalanságot idézett elő a térség lakosai körében (Narayan et al. 2000). A munkahelyek megszűnésével a társadalmi viszonyok is átrendeződtek, az új munkaerőpiaci helyzet pedig gyanakvást és a bizalom hiányát vonta maga után az egykori munkaadók és munkavállalók, a munkatársak, a szomszédok, a barátok között. Ennek hatásai a mai napig érezhetőek az itt élők gondolkodásában. A szocializmus éveiben kialakult társadalmi hálózatok fellazulása következtében a társadalmi tőke és ezen belül is a kapcsolatok szerepe még inkább felértékelődött (Xxxxxxxxx, Siebert 2003). Különösen igaz ez a kis falvakra, ahol gyakran a mezőgazdasági termelőszövetkezetek (kolhozok) voltak az egyetlen munkaadók, így felbomlásukkal a munkanélküliek száma jelentősen megnövekedett (Xxxxx 2010). Mindazonáltal ezen vidéki térségek számos gazdasági előnnyel rendelkeztek az urbánus terekkel szemben a vállalkozói tevékenység folytatására, ugyanis a munkanélküliség és az alternatív lehetőségek hiánya motiváltabbá tette őket, mint a nagyvárosok lakóit (Momsen et al. 2005).
A kárpátaljai magyar vállalkozások létrejöttének és működésének meghatározó kerete Ukrajna általános társadalmi-gazdasági állapota. Az itt élő vállalkozók számos problémával néztek és néznek szembe a mai napig is: az általános politikai, társadalmi és gazdasági bizonytalanság mellé az egyre fokozódó elvándorlás és a növekvő munkaerőhiány is társul. Ennek ellensúlyozására indította el 2016-ban a magyar kormány az Xxxx Xxx Xxxxxxxxxxxxxxxxxxx Programot (a továbbiakban Xxxx Xxx Program) Kárpátalján, melynek hatására számos új vállalkozás jött létre vagy kapott új lendületre (Kovály 2017). A program célja a már meglévő kárpátaljai magyar vállalkozások megerősítése, valamint újabb vállalkozások létrehozásának ösztönzése a kárpátaljai magyarok szülőföldön tartásának, valamint egzisztenciális javulásának érdekében. E célra 2016–2018 között 12 milliárd forintot, valamint 20 milliárd kedvezményes hitelt biztosítottak. E mellett számos más anyagi erőforrás is érkezett (és érkezik) a kárpátaljai magyarok részére (például infrastruktúrális beruházások, fizetéskiegészítések. Erről részletesen lásd: Xxxxx-Xxxxxx 2018; Xxxxxx et al. 2016) az anyaországból.
34 Az esettanulmány empirikus része a 2017 a külhoni magyar családi vállalkozások éve kapcsán készített kutatáskor került lebonyolításra, melyet a Hétfa Kutatóintézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet koordinált.
A kutatás az etnikai kapcsolati tőke szerepét mutatja be a kárpátaljai magyar vállalkozások körében a Beregszászi járás példáján. Mivel Ukrajnában nemzetiségi alapon nem tartják nyilván a vállalkozásokat, így a kárpátaljai magyar vállalkozások számáról és földrajzi elhelyezkedéséről csupán különböző becslésekre támaszkodhattam. Autochton közösséget vizsgálva azonban ennek a kutatásnak nem is lehet célja a telephelyválasztás és az etnikai kapcsolatok közötti összefüggések tanulmányozása. Ugyanakkor a kárpátaljai magyar vállalkozások részletes megismerése lehetőséget biztosít annak elemzésére, hogy milyen szerepet tölt be az etnikai kapcsolati tőke egy autochton közösség gazdasági tevékenységében, a magyar–magyar kapcsolatok alakulásában, kiegészítést és összehasonlítást nyújtva az előzőleg bemutatott kárpátalján tevékenykedő külföldi vállalkozások vizsgálatához. Továbbá a jelen vizsgálatban bemutatott gazdasági szereplők problémáin és meglátásain keresztül tovább árnyalható a kép az ukrajnai gazdasági környezetről, a vállalkozók nehézségeiről és problémáiról, ami fontos adalék lehet a későbbiekben bemutatásra kerülő csehországban működő ukrán vállalkozások megértéséhez is.
3.2.1. A kárpátaljai magyar vállalkozások bemutatása
A Szovjetunió szétesése előtt Ukrajnában (és az egész posztszovjet térségben) a gazdaság erősen centralizált volt, privát vállalkozói forma, mint olyan, nem létezett (Solesvik et al. 2012). Mindazonáltal a vállalkozóvá válás, a vállalkozói attitűd kialakulása a központosított tervgazdálkodásról a piacgazdaságra történő átmenet fontos részét képezte e térség lakói között (Dana 2005; Iakovleva, Solesvik 2014). Xxxx (2004) szerint a vállalkozás, a vállalkozóvá válás egyenesen a kommunista múlt eltörlését és a nyugathoz való felzárkózást szimbolizálta.
Egy adott társadalom vállalkozási kedvét számos tényező befolyásolja. A posztszocialista társadalmak esetében az egyének életkora, korábbi munkaerőpiaci ereje, családi háttere (Csata et al. 2011) mellett a szocialista rendszerben felhalmozott politikai, szimbolikus és kapcsolati tőke fontosságát is gyakran hangsúlyozzák (Stoica 2004) (lásd még: Czaller et al. 2016: 25.). A kárpátaljaiak gazdasági aktivitása alacsonynak mondható. Egy 2016-ban a kárpátaljai magyar többségű településeken végzett kérdőíves kutatás alapján a válaszadók alig 60%-a érzett magában vállalkozásra való hajlamot (Pataki 2016), ami Kárpát-medencei összehasonlításban is szerény (Czaller et al. 2016). A térség lakóinak gyenge vállalkozói kedvét a Bacsó–Pataki szerzőpáros (2018a) a politikai, jogi, gazdasági, társadalmi bizonytalanságokkal, és egyéb szociális és pszichológiai tényezőkkel magyarázza (például az impulzusszegény környezettel). Pataki (2016: 185.) ezzel kapcsolatban így fogalmaz: „ha röviden, hadászati kifejezéssel szeretném jellemezni azt, hogy miként ölték ki a térségben a vállalkozói hajlamot, akkor azt
mondanám: a kommunizmus 4 évtizede szőnyegbombázással tarolt, majd a rendszerváltás 25 éve
„kilövéssel irtotta” a jó kezdeményezéseket.”
A Kárpátaljai Megyei Statisztikai Főhivatal adatai alapján Kárpátalján 2017-ben 5788 vállalkozást és 46 148 egyéni vállalkozót tartottak számon, melyek túlnyomó többsége kis- és mikrovállalkozások formájában tevékenykedett.35 Ennek legfőbb oka az, hogy a rendszerváltást követő években ezen formában működő vállalkozások voltak azok, amelyek a leggyorsabban tudtak reagálni és átállni a piacgazdaság követelményeire, formálva a gazdasági versenykörnyezetet is (Pataki 2016). Ez a vállalkozói forma a mai napig a legelterjedtebb a kárpátaljai magyarok körében is.
A statisztikai adatokat elemezve elmondható, hogy Kárpátalján a vállalkozások száma egyenlőtlenül oszlik meg az egyes járások között (2. táblázat). A legtöbb vállalkozás Ungvár és Munkács városokban, valamint azok környékén koncentrálódik. A főként magyarok lakta Beregszászi járás, főleg vidéki adottságaiból kifolyólag, alacsony vállalkozói létszámmal rendelkezik. Az itt működő vállalkozások javarészt kevés főt foglalkoztató kisvállalkozások, az egy vállalkozásra jutó alkalmazottak száma 6,5 fő/vállalkozás, ami csupán közel egyharmada az Ungvári járás értékének (18 fő/vállalkozás).
2. táblázat: A Kárpátalján működő vállalkozások és egyéni vállalkozók számának járásonkénti eloszlása 2017-ben
Összesen (db.) | Ebből | ||||
Vállalkozások | Egyéni vállalkozók | ||||
darab | százalék | darab | százalék | ||
Kárpátalja | 51972 | 5788 | 100 | 46184 | 100 |
Ungvár | 9948 | 1638 | 28,2 | 8310 | 18 |
Beregszász | 1653 | 194 | 3,4 | 1459 | 3,3 |
Munkács | 6059 | 698 | 12,1 | 5361 | 11,6 |
Huszt | 2174 | 206 | 3,6 | 1968 | 4,3 |
Csap | 381 | 56 | 1,0 | 325 | 0,7 |
Beregszászi | 1844 | 309 | 5,3 | 1535 | 3,3 |
Nagybereznai | 717 | 58 | 1,0 | 659 | 1,4 |
Nagyszőlősi | 4231 | 483 | 8,3 | 3748 | 8,1 |
Volóci | 753 | 58 | 1,0 | 695 | 1,5 |
Ilosvai | 2791 | 200 | 3,5 | 2591 | 5,6 |
Ökörmezői | 1115 | 107 | 1,8 | 1008 | 2,2 |
Munkácsi | 3243 | 343 | 5,9 | 2900 | 6,3 |
Perecsenyi | 928 | 78 | 1,3 | 850 | 1,8 |
Rahói | 2507 | 230 | 4,0 | 2277 | 4,9 |
Szolyvai | 2191 | 195 | 3,4 | 1996 | 4,3 |
Técsői | 5647 | 289 | 5,0 | 5358 | 11,6 |
Ungvári | 3567 | 549 | 9,5 | 3018 | 6,5 |
Huszti | 2223 | 97 | 1,7 | 2126 | 4,6 |
Saját szerkesztés a Kárpátaljai Megyei Statisztikai Főhivatal adatai alapján
35 Az 5788 vállalkozásból mindösszesen kettő volt nagyvállalkozás, további 243 középvállalkozás, illetve 5545 kis- vagy mikrovállalkozás.
A kárpátaljai magyarság 70%-a falun él, így a gazdálkodás mindig is meghatározó szerepet töltött be az itt élők életében. Ha nem is fő tevékenységként, mint vállalkozás, de szinte mindenki foglalkozik agrártermeléssel, ami jövedelemkiegészítésül szolgál számukra. A mezőgazdasági területeknek csaknem 90%-át családi gazdaságok formájában művelik, így a kárpátaljai magyarok körében a családi vállalkozási forma dominál. „A másik jellegzetes vállalkozási típus a kiskereskedelem. A nagyvárosokat leszámítva nem alakultak ki szupermarketek, áruházláncok, hanem az „ABC-rendszer” terjedt el, amely felszippantja a környék helyi termelőitől az árut, valamint a felvásárlást az ungvári, munkácsi és szőlősi nagybani piacokról szerzik be és értékesítik a lakosságnak” (Pataki 2016: 185.).
Mint ahogyan az már említésre került, Ukrajnában a vállalkozások regisztrációja során a tulajdonos nemzetiségét nem rögzítik, így a magyar vállalkozások és a magyar vállalkozók számát sem tudjuk. A Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségének (a továbbiakban KMVSZ)36 egyik vezetője szerint a magyar vállalkozók a kárpátaljai össztermelésből 10-12%-al részesülnek. Egy Kárpát-medencei szintű, a magyar fiatal vállalkozók37 körében 2016-ban végzett kérdőíves kutatás során Kárpátalján a negyven évesnél fiatalabb magyar nemzetiségű vállalkozók számát 1800–3300 fő körülire becsülték38 (Czaller et al. 2016). 2017-ben a külhoni magyar családi vállalkozások éve kapcsán végzett vizsgálat során pedig 4700-ra becsülték a kárpátaljai magyar családi vállalkozásokat (ami tartalmazza a kategóriába eső fiatal vállalkozókat is) (Xxxxxxx et al. 2017). A Summa 2017. c. kutatás eredményei alapján a 16 évesnél idősebb kárpátaljai magyarok között mintegy 5400 fő mondta azt, hogy a fő foglalkozása vállalkozó. 2019 márciusában a KMVSZ tagsága csaknem 2000 bejegyzett vállalkozást számlált. Ezek jelentős többsége (69%-a) mezőgazdasági tevékenységet végez, további 8%-uk méhészettel foglalkozik. A tagság fennmaradó része a szépségipar, a turizmus-vendéglátás ágazatában tevékenykedik. Utóbbi vállalkozói csoport kapcsán meg kell jegyeznünk, hogy a legtöbben nem a KMVSZ-nél, hanem a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanácsnál39 regisztráltak.
A fenti számadatok tükrében csupán egy nagyon felületes, heurisztikus becslés adható a Kárpátalján működő magyar vállalkozásokat illetően. Ez alapján számuk 5000–6000 közé tehető. Azonban hangsúlyozni kell, hogy ez a szám erősen torz képet mutat a ténylegesen működő
36 A Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége a Kárpátalján élő magyar vállalkozók gazdasági és szociális érdekeit képviselő társadalmi szervezet, mely 1997-ben alakult meg, 106 taggal (xxxxx.xxx.xx).
37 A kutatás során a 15 – 39 év közötti vállalkozók kerültek lekérdezésre.
38 A korábbi népszámlálási adatok és a fiatal vállalkozók más külhoni térségekben mutatkozó, teljes magyar népességen belüli aránya alapján.
39 A Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács 2014 novemberében jött létre azzal a céllal, hogy elősegítse a turisztika ágazatában tevékenykedő kárpátaljai magyarok közös piaci fellépését, közös programok szervezését és közös érdekképviseletüket (xxx.xxxx.xxxx/xxxxx.xxx/xxxxxxxxxx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxxxx).
magyar vállalkozásokat illetően. Szakértő adatközlőim becslése alapján a kárpátaljai magyar vállalkozások 80%-a egyéni vállalkozói formában tevékenykedik, míg a fennmaradó 20% jogi személyiségként van bejegyezve.
A kárpátaljai magyar vállalkozások térbeli elhelyezkedésének vizsgálata során — pontos adatok hiányában — csupán az Xxxx Xxx Programra benyújtott pályázatokra, valamint a Summa 2017 c. kutatás eredményeire tudtam támaszkodni. Előbbi volt ugyanis az a projekt, melynek elindulása óta a kárpátaljai magyar vállalkozók elkezdtek „láthatóvá válni”, utóbbi pedig a legfrisebb olyan reprezentatív felmérés, amely az egész kárpátaljai magyarságra kiterjedve kérdezett rá azok fő foglalkozására, így a vállalkozásban tevékenykedőekre is.
Az Xxxx Xxx Program támogatásaira 2016-ban benyújtott csaknem 1200 pályázat járások szerinti megoszlása többé-kevésbé tükrözi a kárpátaljai magyarság térbeli elhelyezkedését. A legtöbb pályázat a Beregszászi járásból (44%), a Nagyszőlősi járásból (23,1%), Ungvárról és az Ungvári járásból (16,4%), valamint Munkácsról és a Munkácsi járásból (9,8%) érkezett, míg a Felső-Tisza-vidékről a pályázatok mindösszesen 6,5%-a került benyújtásra a program pályázatait kezelő Jótékonysági Alapítvány irodáiba.40
12. ábra: Az „Xxxx Xxx” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ” Jótékonysági Alapítvány Ungvári Központi Regionális Irodájának bejárata
Fotó: Xxxxx Xxxxx
40 A pályázati programot az „Xxxx Xxx Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ” Jótékonysági Alapítvány koordinálja, mely 5 regionális irodát működtet, Beregszászon, Munkácson, Nagyszőlősön, Técsőn és Ungváron. Utóbbi központi irodaként funkcionál (12. ábra).
Hasonló eredményre jutottak a Summa 2017 c. kutatás során is: a legtöbben a síkvidéki járásokban mondták azt a kárpátaljai magyarok közül, hogy fő foglalkozásuk a vállalkozás, míg a Felső-Tisza-vidéki járásokban ezek a számok jóval szerényebbek voltak (3 táblázat.)
3. táblázat: A fő foglalkozásként vállalkozót jelölők járásonkénti eloszlása a kárpátaljai magyarok körében a Summa 2017 c. kutatás eredményei alapján
vállalkozók száma, fő | vállalkozók száma, % | |
Beregszász | 720 | 13,4 |
Beregszászi járás | 1407 | 26,2 |
Nagyszőlős | 197 | 3,7 |
Nagyszőlősi járás | 847 | 15,8 |
Ungvár | 299 | 5,6 |
Ungvári járás | 547 | 10,2 |
Munkács | 427 | 8,0 |
Munkácsi járás | 306 | 5,7 |
Huszt | 111 | 2,0 |
Huszti járás | 171 | 3,1 |
Rahó | 58 | 1,1 |
Rahói járás | 42 | 0,8 |
Szolyvai járás (Szolyva) | 41 | 0,8 |
Técső | 74 | 1,4 |
Técsői járás | 118 | 2,2 |
Összesen | 5365 | 100 |
Saját szerkesztés a Summa 2017 c. kutatás eredményei alapján
Hangsúlyozni kell, hogy ezekből az adatokból — a vállalkozások számához hasonlóan — csupán következtetni tudok a kárpátaljai magyar vállalkozások térbeli elhelyezkedésére. Ugyanis a Summa 2017 c. kutatás eredményeinek értékelésénél figyelembe kell venni azt, hogy ez csupán egy önbevalláson alapuló számadat, ami nem tartalmazza azokat a vállalkozókat, akik nem fő foglalkozásként tekintenek vállalkozásukra (vagy nem fő foglalkozásként végzik vállalkozói tevékenységüket). Az Xxxx Xxx Programra pedig egyrészt nem minden magyar vállalkozó nyújtott be pályázatot, másrészt, ukrán nemzetiségű vállalkozók is lehettek a pályázók között,41 ugyanis a benyújtás feltételeként szolgáló magyar nemzetiséget igazoló okmányokhoz (pl. magyar igazolvány, magyar útlevél) ukrán nemzetiségűek is hozzáférhettek (erről bővebben lásd: Tátrai et al. 2017). Ezt erősítik meg azok a pályázatírással foglalkozó interjúalanyaim is (B1, B3, B5), akik több esetben írtak ukrán nemzetiségű személy számára olyan pályázati anyagot, melyet utóbbiak az Xxxx Xxx Program támogatásaira nyújtottak be.
41 A pályázatból nincsenek kizárva a nem magyarok, de a pályázatot magyarul kell elkészíteni, illetve a pályázónak vagy a vállalkozás tulajdonosának és képviselőjének tudnia kell magyarul, amit magyar igazolvánnyal, a magyar iskolai végzettséget igazoló dokumentummal, vagy középfokú nyelvtudást igazoló nyelvvizsga-bizonyítvánnyal kell igazolni (Tátrai et al. 2016).
Ami a kárpátaljai vállalkozások térbeli eloszlásának ágazati specializációját illeti, az jórészt a földrajzi viszonyokhoz alkalmazkodott. Ennek alapján az ipar (javarészt a feldolgozóipar és a gépgyártás) főként a városok (Ungvár, Munkács, Beregszász, Nagyszőlős) köré szerveződött, ám a megkérdezett szakértők szerint itt a magyar vállalkozások csak kis számban vannak jelen. Mint ahogyan az már említésre került, a magyarok lakta térség sajátos agrárvidéknek mondható, köszönhetően annak, hogy a magyarok jórészt falvakban koncentrálódnak (Xxxx Xxx-terv 2014). Ennek értelmében a magyar vállalkozások zöme a mezőgazdaságban tevékenykedik. Szántóföldi és hajtatott növénytermesztéssel főként az alföldön találkozhatunk (Nagydobrony és környéke, Dercen, Tiszakeresztúr, Sárosoroszi, Tiszapéterfalva, Karácsfalva, Verbőc, Feketepatak). Borászattal leginkább a melegebb, dombvidéki járások falvaiban (Szőlősgyula, Aklihegy, Nagymuzsaly, Bene, Beregszász, Kígyós), míg ásványvíz, kézműves termékek készítésével a Felső-Tisza-vidéken foglalkoznak a magyar vállalkozók. Újaklin, Szőlősgyulán, Tiszapéterfalván, Nagypaládon, Nevetlenfaluban a földieper termesztése terjedt el.
Az állattenyésztés az elmúlt évtizedekben jelentősen visszaesett Kárpátalján. A nagy állattartó farmok és a feldolgozóipari üzemek megszűntek, az állattartás a háztájiba szorult vissza. Kivételt talán csak Tiszapéterfalva képez, ahol az utóbbi 5–7 évben a naposcsibe keltetés és tenyésztés is jellemző. Új jelenség, hogy jelentős parlagon hagyott területeken extenzív húsmarha-tenyésztésbe kezdett néhány magyar vállalkozó.
Az utóbbi években a turizmus-vendéglátásban is egyre több vállalkozás jelenik meg vagy bővíti szolgáltatásainak körét, az egyre növekvő (főleg Ukrajna belső területeiről érkező) turisták miatt, akik a Beregszászi járásban főként a termálvizek nyújtotta rekreációs szolgáltatásokat keresik (Berghauer 2012). Falusi turizmussal foglalkozó magyar vállalkozásokkal pedig leginkább a tiszaháti falvakban (Csetfalva, Sárosoroszi, Mezővári) találkozhatunk.
3.2.2. A Beregszászi járás magyar vállalkozásainak bemutatása
3.2.2.1. A Beregszászi járás általános bemutatása
A Beregszászi járás Kárpátalja délnyugati részén terül el, északon az Ungvári és a Munkácsi járásokkal, északkeleten az Ilosvai, keleten pedig a Nagyszőlősi járással határos. A járás területe 654 km², ami Kárpátalja területének 5,8%-a. Délen és délkeleten húzódik az ukrán–magyar államhatár (68 km-en), melyet a járás területén három határátkelő is átszel. A járásban 42 község, egy városi típusú település (Bátyú) és Beregszász járásközpont található (Izsák 2007).
A Beregszászi járás Kárpátalja (és Ukrajna) egyetlen magyar többségű járása, lakosainak száma Beregszász városával együtt 80 600 fő, ami Kárpátalja lakosságának 6,4%-a. A kárpátaljai magyarság 27%-a lakik a Beregszászi járásban, ebből Beregszászon 8%-a. A járás nemzetiségi
viszonyait a magyarok túlnyomó többsége jellemzi, melynek vázolásánál azonban — csakúgy, mint a kárpátalján élő etnikai kisebbségek esetében — csupán a 2001-es népszámlálás elavult adataira tudok támaszkodni. Ez alapján a járásban élő magyarok aránya 76,1%. Őket az ukránok (18,8%) majd a cigányok (4,1%) követik. Beregszász városában többé-kevésbé kiegyenlítettek az etnikai arányok: 48,1% a magyarok részesedése, 38,9% az ukránoké, 6,4% a cigányoké, míg 5,4% az oroszoké (Molnár, Molnár D. 2005).
A Beregszászi járás gazdaságát leginkább a mezőgazdasági termelés, az exportorientált feldolgozóipar, a szolgáltatóipar és a turizmus jellemzi. A térségben nem működnek ipari parkok vagy jelentősebb nagyvállalatok. A járás gazdasági központja Beregszász, ahol a legnagyobb gazdasági szereplők a többnyire külföldi tőkével rendelkező, exportra termelő vállalatok a gépgyártás, a ruhaipar, a fafeldolgozás és a borkészítés ágazataiban. „Sokat elmond a város gazdaságáról az, hogy legnagyobb adófizetője a II. Xxxxxxx Xxxxxx Kárpátaljai Magyar Főiskola” (B2).
A fentieknek megfelelően a vizsgálatom homlokterében álló helyi magyar vállalkozások legnagyobb része a mezőgazdaság (és a borászat), a kiskereskedelem és a turizmus-vendéglátás ágazataiban tevékenykedik, egyéni vállalkozások formájában, kis- vagy mikrovállalatként. A Summa 2017 c. kutatás eredményei alapján a Beregszászi járásban közel 2130 fő mondta azt, hogy fő foglalkozása a vállalkozás, további 134 fő pedig mezőgazdasági munkából él. Szakértő adatközlőim becslése szerint a Beregszászi járáson belül a magyar vállalkozásokban résztvevő személyek száma pedig 4–5 ezer főre tehető (B2, B3).
3.2.2.2. A vállalkozóvá válás motivációi
Kutatásom eredményei alapján a Beregszászi járás magyar vállalkozásai, alakulásuk éve és motivációja szempontjából, három főbb kategóriába sorolhatóak:
a) a Szovjetunió felbomlásával és a kolhozok szétesésével rengeteg állami munkahely szűnt meg, a megmaradt munkahelyeken pedig hónapokig nem kaptak béreket a dolgozók, így a lakosság vállalkozásba „kényszerült”. Ezek egy része a mezőgazdaságon belül kezdte meg tevékenységét.42 Ahogy egyik adatközlőm fogalmaz: „Valahogy ez úgy jött és az évek is megmutatták, hogy gazdálkodást kell folytatni, mert akkor mentek tönkre a gyárak, a technika, a munkahelyek megszűntek. És földünk meg volt, azon dolgoztak apáink is, így maradtunk a mezőgazdaságnál” (B 22). A másik nagyobb vállalkozói csoport a vendéglátásban és/vagy a szolgáltatóiparban kezdte meg tevékenységét a Szovjetunió felbomlását követően, amikor a
42 A kolhozok széthullása után a földeket elosztották, így adott volt a lehetőség mezőgazdasági tevékenység folytatására.
privatizációs folyamatoknak köszönhetően — magukat ott jól pozícionálva — vagy átvették annak a vállalatnak a vezetését, ahol korábban dolgoztak, vagy lehetőségük nyílt megvásárolni (a korábban vagyonjegybe kapott) bizonyos állami ingatlanokat. Ilyenek voltak például az akkoriban nyitott cukrászdák, szépségszalonok vagy éttermek.
b) a 2000-es évek elején, az ukrajnai gazdaság megszilárdulásával, az ukrán hrivnya stabilabbá válásával, a vállalkozói szféra is fejlődésnek indult. Ekkor jelentős számú vendéglátóipari, szépségipari, kiskereskedelmi vállalkozás alakult meg a járásban.
c) az Xxxx Xxx Program hatására létrejövő vállalkozások 2016–2018 között. Az „Xxxx Xxx” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ” Jótékonysági Alapítvány igazgatója szerint a közel 3500 nyertes pályázójuk közül 97%-uk (!) újonnan regisztrált egyéni vállalkozó, vagy újonnan bejegyzett vállalkozás volt (xxxxxxx.xxx). Ezek főként olyan mezőgazdasággal foglalkozó vállalkozások, amelyek már évek óta gazdálkodtak ugyan, de nem működtek bejegyzett vállalkozásként. Mivel Ukrajna nem tagja az Európai Uniónak, az itt élő vállalkozók nem férnek hozzá az EU által kiírt pályázati forrásokhoz, az ukrán állam részéről pedig semmilyen pénzügyi támogatás nem érkezik,43 a vállalkozók csak saját anyagi forrásaik bevonásával tudtak fejleszteni, fejlődni. Xxxxx számára viszont ezen egyéni források nem álltak rendelkezésre, az Xxxx Xxx Program segítségével azonban új perspektívák nyíltak, a vállalkozás vonzó tevékenység lett a kárpátaljai magyarság körében.
A kutatásban résztvevő szakértői és vállalkozói vélemények alapján az rajzolódik ki, hogy a legtöbb vizsgált vállalkozás (ami elmondható a kárpátaljai magyar vállalkozások egészére is) úgynevezett kényszervállalkozás, az ukrán állam diszfunkcionális működésének hatására jöttek létre (vagy a függetlenedés első éveiben, a munkahelyek megszűnése miatt, vagy a későbbiekben, az alacsony bérek miatt). A megkérdezett vállalkozók közül mindössze ketten említették a megalakulás motivációi között a tényleges vállalkozói indíttatást, hogy „a saját maga főnöke akart lenni” (B19). Az ilyen, kényszeredettségből kialakult vállalkozói léttel adatközlőim egy része ma sem tud azonosulni, azonban az ukrajnai fizetések alacsony értéke miatt még mindig ezt látják a leghatékonyabb pénzkereseti forrásnak.
43 Adatközlőim szerint soha nem is voltak ukrán forrásból megvalósuló pályázati kiírások, vagy ha voltak is, mindezek a kisebb vállalkozásokat nem érintették. Egyedül a farmergazdaságok és a mezőgazdasággal foglalkozó vállalkozók számoltak be arról, hogy a rendszerváltás első éveiben még volt némi anyagi támogatás Ukrajna részéről is: gépvásárlási támogatás, üzemanyagot, vetőmagokat, műtrágyát kaptak. Elmondásuk szerint mindez 1994-ben, Kucsma elnök beiktatásával szűnt meg. Vagy, ahogy fogalmaznak, „már csak a koma, a haver kapta meg” (B7). A kutatás idején (2017) azonban semmilyen ukrajnai támogatásról nem tudtak adatközlőim.
„A férjem eredetileg villanyszerelő, én tanár vagyok. Csak én is átállítottam az agyam a vállalkozói gondolkodásra. De ez nehéz amúgy. Eddig tanítottam, de most, hogy kinyitottunk,
már nem megyek vissza tanítani. Szeretek tanítani, csak abból nem lehet megélni.” (B19)
A szakértők (és egyes adatközlőim) szerint ezen kényszervállalkozások legfőbb hátránya, hogy résztvevőik nem szakemberek, sokszor az alapvető szaktudás sincs meg a vállalkozás működtetése mögött: nem értenek az egyes gazdasági folyamatokhoz, nem látják át az ukrán adózási és jogrendszert stb.). Általában véve nincs közgazdasági, kereskedelmi vagy vállalatvezetési végzettségük.44 A vizsgált vállalkozások körében már az is versenyelőnyt jelentett, ha valaki számlaképes volt. Ugyanis a legtöbb cégtulajdonos — a különböző adók elkerülése érdekében — nem, vagy csak felár ellenében állít ki hivatalos számlát, annak ellenére, hogy ez törvényi kötelességük lenne. A vállalkozók általános tájékozatlanságára és a vállalkozói attitűd alacsony szintjére jó példa azon pályázatírással foglalkozó adatközlőim véleménye is, akik szerint a hozzájuk forduló, az Xxxx Xxx Programra pályázni kívánók nagy részének nem volt konkrét elképzelése arról, hogy mire óhajt pályázni, egyszerűen csak szerették volna kihasználni a kínálkozó lehetőséget, hosszú távú üzleti stratégia felállítása nélkül.
3.2.2.3. A vizsgált vállalkozások sajátosságai
A vizsgált vállalkozások közös jellemzője, hogy általában családi vállalkozásként működnek, ami egyrészt a cégek méretéből és ágazati specializációjából (a mezőgazdasággal foglalkozó vállalkozások) fakad, másrészt bizalmi aspektusa is van. Ezek a családi vállalkozások általában az egész családnak megélhetést biztosítanak, a résztvevő családtagoknak nincs állami vagy más versenyszférabeli munkahelye, a vállalkozás az, ami kitölti mindennapi tevékenységüket. További közös jellemvonás, hogy az egyes családtagok közötti együttműködés alapvetően a bizalmon alapul. Együtt hozzák meg döntéseiket, közös költségvetéssel rendelkeznek, a profitot is egyenlő részben osztják meg, azonban mindezt informális keretek között, írásos szerződések megkötése nélkül. Azon vállalkozók számára is, akik nem családi vállalkozásként működtetik cégüket, a legnagyobb segítőtársaikat a családtagok jelentik,45 könyvelőhöz, ügyvédhez, más
44 A vállalkozási ismeretek oktatása igen hiányos Kárpátalján. Magyar nyelven csak a II. Xxxxxxx Xxxxxx Kárpátaljai Magyar Főiskolán tartanak gazdasági oktatást, illetve néhány középiskolában fakultatív jelleggel tanítanak gazdasági alapismereteket (Xxxx Xxx-terv).
45 A 2000-es évek elején egy kárpátaljai magyarok körében végzett vizsgálat szerint a Beregszászi járásban általános tendencia volt, hogy minden gazdasági ágazatban munkaerőfelesleg alakult ki. A Hires–Márku (2003) szerzőpáros szerint ennek köszönhetően a térségben működő vállalkozások főként rokoni, ismerősi szálak mentén keresték az újabb munkaerőt.
vállalkozókhoz nagyon ritkán fordulnak segítségért.46 A családon belüli gazdasági tevékenységek költséghatékony megoldást jelentenek, ugyanakkor a családtagokkal való szoros együttműködéseknek negatív hozadéka is lehet. Ilyenek például a nem megfelelően dolgozó családtagok „potyautassága”, a kimaradó családi programok, a családon belüli konfliktusok, továbbá a nyitottság hiánya (Xxxxxxx et al. 2017). Kutatásom eredményeiből is az derül ki, hogy a vizsgált vállalkozók zárt közösségeket alkotnak, nagyon nehezen nyitnak a külső partnerek irányába. Adatközlőim túlnyomó többsége igyekszik minél kevesebb feladatot „kiszervezni” a családon kívülre, aminek két oka van: 1) gazdasági: ha családon belül maradnak a feladatok, kevesebb munkást kell foglalkoztatni, így a profit is nagyobb; 2) bizalmi: csak a közvetlen családtagjaikban bíznak meg igazán, amit eddigi rossz tapasztalataikra alapoznak.
„Most gyakorlatilag csak a család dolgozik. Rettenetes ez a munkaerőhiány. Meg nem is nagyon bízok meg a külsősökben, mert nem úgy dolgoznak, mintha maguknak csinálnák.” (B16)
A kutatásban résztvevő vállalkozásokról az is elmondható, hogy általában véve többgenerációsak: ahol a szülők vagy nagyszülők vállalkozók voltak, ott jó eséllyel csatlakoztak a gyerekeik, unokáik és azok családtagjai is. Ez annak is köszönhető, hogy a vállalkozói tevékenységben nagyobb perspektívát látnak, mint saját szakmájukban elhelyezkedni, ugyanis így egy állami munkahelynél jóval jövedelmezőbb tevékenységet folytathatnak.
Interjúalanyaim legnagyobb részénél az is elhangzott, hogy „Kárpátalján több lábon kell állni” (B22). Ezért a vizsgált vállalkozásokra szintén jellemző, hogy többrétű gazdasági tevékenységet folytatnak: a borászok gyümölcstermesztéssel, több esetben állattenyésztéssel, szántóföldi növénytermesztéssel is foglalkoznak. Az étteremtulajdonosoknál gyakori jelenség, hogy a saját kertjeikben, fóliasátraikban megtermelt zöldséget és gyümölcsöt használják fel az éttermi konyhájukban. De az is elmondható, hogy két (vagy több) teljesen eltérő vállalkozást működtetnek: esetemben étterem üzemeltetése mellet fuvarozással, külső szigeteléssel foglalkoznak; kávézó üzemeltetése mellett vegyesboltot működtetnek, mezőgazdasággal foglalkoznak stb. Adatközlőim elmondása szerint ezen diverz tevékenységek folytatásában a piaci kereslet és a hiányos kínálat a legfőbb motiváló tényező.
Azt is fontos megemlíteni, hogy a legfőbb tényező, mely meghatározza a vizsgált vállalkozások működését és fejlődési lehetőségeit, az egyre fokozódó elvándorlás, ami az utóbbi években komoly munkaerőhiányt eredményezett. Adatközlőim szinte mindegyike elsődleges
46 Hasonló eredményekre jutott a 2016-ban a külhoni fiatal vállalkozók körében végzett kutatás is, mely szerint Kárpát-medencei összehasonlításban a kárpátaljaiak fordulnak legkisebb arányban családon kívüli segítségért, míg a családtagok segítségül hívása esetükben a legmagasabb a vállalkozások működtetése során (Czaller et al. 2016).
problémaként említette e tendenciát vállalkozásuk működtetésében. Elmondásuk szerint a migráció olyan súlyos méreteket öltött, hogy mindez már a vállalkozásuk további létét veszélyezteti. Míg néhány évvel ezelőtt szempontként szerepelt az etnikai hovatartozás a munkások kiválasztásánál, ma már szinte minden jelentkezőt alkalmaznak. Interjúalanyaim elmondása szerint a munkaerő látványos elvándorlása a magyar állampolgárság megszerzésével hozható összefüggésbe, amelyet a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus hatására kibontakozó gazdasági mélyrepülés és a katonai behívások sorozata tovább erősített.47 Adatközlőim konkrét példákat hoztak a munkaerőhiány vállalkozásukra gyakorolt negatív hatására vonatkozóan. Az egyik megkérdezett vállalkozó péksége például azért zárt be, mert már nem maradtak alkalmazottai, a korábbi munkások külföldön találtak munkát.
„Hát jobban vigyáztam a pékre, mint a saját feleségemre. Xxxxxx voltam vele, rendes voltam vele, még fizetésemelést is adtam, mégis itthagyott. Xxxxxx Xxxxxxx'… takarít, vagy mit
csinál.” (B27)
A vállalkozók fogalmazták meg, hogy a gazdasági mélyrepülés és az ukrán hrivnya devalvációja miatt olyan alacsony béreket tudnak csak ajánlani, ami a munkavállalók számára elfogadhatatlan, különösen, hogy határ menti térségről van szó, így egyre növekszik azok aránya, akik az EU országai felé orientálódnak, ahol a kárpátaljai bérek többszörösét kereshetik meg. Ebből kifolyólag a kárpátaljai vállalkozóknak már nem is az ukrajnai bérviszonyokkal, sokkal inkább a nyugati országok által kínált fizetésekkel kell versenybe szállniuk. Mindez növeli a vállalkozások termelési önköltségét, ami nemcsak a vállalkozások fejlődését, de a puszta létezését is veszélyezteti (Bacsó, Pataki 2018a).
A migráció felerősödése azonban nemcsak a munkaerőhiányt fokozta, de a vásárlói kört is jelentősen beszűkítette, ami szinte mindegyik ágazatban tevékenykedő vállalkozás forgalmát lecsökkentette. Egyik adatközlőm elmondása szerint 2015-ben azért zárták be kisboltjukat, mert annyira kevés lett a vásárló, hogy a vállalkozás már nem termelt profitot. Érdekes viszont, hogy egyes gazdasági ágazatoknak „jól jött” az orosz-ukrán konfliktus és a fokozódó elvándorlás. Ilyen például a borászat, ahol a Krím annektálása után jóval több internetes megrendelést könyveltek el, mint a 2013 előtti években. Illetve, elmondásuk szerint, a borkóstolóra érkező ukrán turisták száma is megugrott, ami szintén pozitívan befolyásolta eladásaikat. A másik ágazat, ahol az elmúlt egy-két évben pozitív tendencia figyelhető meg, az a rendezvényszervezés (ezen belül is leginkább az esküvőszervezés). Ebben az esetben az a trend alakult ki, miszerint a
47 Hasonló problémákról a kárpátalján befektető külföldi vállalkozók is beszámoltak, aminek részletei az első esettanulmányban kerültek kifejtésre.
házasulandó fiatalok külföldön (döntő többségben Nyugat-Európa országaiban) dolgoznak, sok esetben azzal a motivációval, hogy keresethez jussanak a kárpátaljai esküvő megszervezéséhez. Külföldről hazatérve több anyagi forrással rendelkeznek, így szélesebb körű és minőségibb (azaz drágább) esküvői szolgáltatásokat vesznek igénybe.
3.2.2.4. Az ukrajnai vállalkozói környezet a Beregszászi járás magyar vállalkozóinak véleménye alapján
Annak érdekében, hogy jobban megértsük a dolgozatban már bemutatott Kárpátalján befektető külföldi vállalkozók és a későbbiekben bemutatásra kerülő csehországi ukrán migráns vállalkozók Ukrajnával és az ukrán befektetői környezettel kapcsolatos (sokszor negatív) attitűdjeit, adatközlőim ukrajnai vállalkozói ökoszisztémáról alkotott véleményét részletesen taglalom.
Amint az már említésre került, az általam megvizsgált vállalkozások szinte mindegyike egyéni vállalkozás formájában tevékenykedik, melyek megalakulásának legfőbb motivációja — munkahelyek és egyéb lehetőségek hiányában — az önfoglalkoztatás volt. A szakirodalom szerint az önfoglalkoztatás lehetővé teszi azt, hogy az emberek szabadon élvezhessék jogaikat és egyéni képességeik előnyeit (Sen 1999). Ugyanakkor, ami az ukrán vállalkozói környezetet illeti, szinte csak negatív nyilatkozatok hangzottak el. A legtöbb adatközlőm a magas szintű, mindent átszövő korrupciót említette legfőbb problémaként, ami leginkább abban nyilvánul meg, hogy a különböző ügyintézéseknél vagy ellenőrzéseknél meg kell vesztegetni a hivatalnokokat.
„Ezeket az embereket meg lehet venni kilóra, akik a hivatalokban dolgoznak. Tisztelet a kivételnek. Mondjuk én még nem találkoztam ilyennel [a kivétellel], aki engem ellenőrzött. Ráadásul nagyon kicsinyes módon teszik mindezt. Amikor mindent elé teszek, mert hozzáértő szakértő végzi a könyvelésemet, ott nincs mibe belekötni. De akkor is talál valamit. Hát olyan még nem volt, hogy mindent rendben találtak volna. Innentől kezdve én nem is akarok ilyen embereknek megfelelni. Majdnem hogy két-három mondat után megkérdezem, hogy: mennyi?”
(B9)
Azonban azt is érdemes megjegyezni, hogy a legtöbb megkérdezett vállalkozó úgy nyilatkozott a korrupcióról, mint vállalkozásuk fejlődésének legfőbb gátjáról, az ukrán gazdasági rendszer fekete gazdaságba való eltolásának fő motorjáról, viszont egyben a legnagyobb lehetőségként is értékelik. A korrupciós technikák segítségével, a jogi és adózási kiskapuk kihasználásával, a bürokratikus folyamatok egyszerűsítésével magasabb profitra tehetnek szert, így sikeresebb és profitábilisabb vállalkozói tevékenységet folytathatnak.
Szakértői vélemények, illetve a megkérdezett vállalkozók egybehangzó véleménye alapján, a kárpátaljai vállalkozások fejlődésének legfőbb akadályát az Ukrajnában uralkodó politikai- gazdasági bizonytalanság jelenti, amely miatt — a magas szintű korrupcióval kiegészülve — a vállalkozók nem mernek hosszú távra tervezni.
„Nem tudunk hosszú távú szerződéseket kötni, mert nincs stabilitás. Tegyük fel, ha leváltanak egy vezetőt és jön egy új, akkor ő bármikor felbonthatja a szerződést. Sajnos nagyon
sok minden függ egy ember véleményétől, nem pedig a törvényektől. …. Azt, hogy szerződést bont, jogilag megteheti-e? Hát nézd, mehetsz te bíróságra, és akkor kezdődhet a harc. De a bírók milyenek? Vagy megkenik őket jó vastagon, vagy az ügyészeket, jogászokat stb. stb. Ilyen példa millió van. Ez az én tapasztalatom.” (B14)
Xxxxx (1989) az ilyen típusú vállalkozói környezetet biztosító országokat „ragadozó államként” (predatory state) definiálta, ahol az állam egyrészt rátelepszik a gazdasági szereplőkre, másrészt a magas szintű korrupció miatt az állami tisztviselők úgynevezett ragadozó magatartása is széleskörűen elterjedt. Xxxxx szerint ezek a tisztviselők de facto a vállalkozások külső alkalmazottaiként is leírhatóak, akik bizonyos juttatásokért cserébe kiváltságos bánásmódot garantálnak (például az ellenőrzések, a szerződéskötések során) vagy hozzáférést biztosítanak a szűkös állami erőforrásokhoz (például a pályázatoknál). Minél több tisztiveselő, hivatalnok hajlandó ezekre a szolgáltatásokra, annál fejlettebbé válik az adott térségben az informális gazdaság. A stabil jogi környezet és a szerződések hiteles végrehajtásának hiányában pedig a hosszú távú tervezés is lehetetlenné válik. Az ilyen gazdasági ökoszisztémában működő vállalkozók elsődleges célja nem a hosszú távú profitszerzésre való törekvés, sokkal inkább az opportunista elköteleződés, a fent említett kiváltságok megvásárlására való törekvés (Portes, Haller 2005).
Amit interjúalanyaim közül szintén többen említettek problémaként, az a minőségbiztosítás48 hiánya. Érdekes módon, ez leginkább az idősebb, tapasztaltabb korosztálynál került elő negatív aspektusban (főként a borászoknál), a fiatalabb vállalkozók inkább lehetőségként (kiskapuként) élik meg azt. Ami viszont minden generáció számára problémaként merült fel, ágazattól függetlenül, az a garanciális feltételek be nem tartatása, amely leginkább az interneten keresztüli áru- vagy eszközbeszerzésnél okoz problémát (sokszor nem azt a terméket
48 Ez alatt az állam részéről sok esetben teljesen elmaradó egészség- és tisztaságügyi ellenőrzések hiányát (így a szabályok betartatásának hiányát) értem, ami interjúalanyaim szerint a Szovjetunió széthullását követően kezdett rohamosan átalakulni. Elmondásuk alapján mára a minőségbiztosítás terén (is) az ellenőrző szervek képviselőinek lefizetése a bevett szokás, ami által elkerülhető a hivatalos szabályozások gyakorlati betartása vagy a bírságok megfizetése.
vagy nem azt a minőséget kapják meg a vállalkozók, amit rendelnek), és ami semmilyen felelősségvállalással vagy felelősségre vonással nem jár az állami szervek részéről.
Az ukrán adózási rendszer értékelésekor vegyesek voltak a vélemények. Adatközlőim egy része szerint maga a befizetendő adó összege nem túl magas, illetve az adózási rendszert sem találták túl bonyolultnak. Ezzel kapcsolatosan könnyítésként említették az elmúlt időszakban végbement pozitív változást, mely szerint elektronikus úton is benyújtható az adóbevallás, leegyszerűsítve ezzel a bürokratikus folyamatokat és elkerülve a megvesztegetések lehetőségét vagy a különböző hivatalokban való sorban állást. Interjúalanyaim másik (népesebb) csoportja szerint azonban óriásiak az adóterhek és a befizetendő szociális járulékok szintje is. Azt is sokan említették, hogy nem feltétlenül a vállalkozások utáni adózás a kedvezőtlen, sokkal inkább a felvett munkások után befizetendő járulékok.49 Éppen ezért, széleskörűen elterjedt a hivatalosan be nem jelentett alkalmazottak foglalkoztatása, ami tovább súlyosbítja a munkaerőpiac problémáit (az alacsony bérek, a nem hivatalos munkaviszony versenyképtelen feltételeket teremt a külföldi munkavállalással szemben).
Amit minden adatközlőm problémaként ítél meg, az az állandóan változó jogi környezet, az adótörvények évi többszöri változtatásával.50 Mindezt tovább súlyosbítja, hogy ezen változtatásokról semmilyen formában nem tájékoztatják a vállalkozókat, bírságokat viszont azonnal kiszabnak az állami hatóságok. Éppen ezért, a legtöbb vállalkozó igyekszik olyan könyvelővel elvégeztetni cége adóbevallásait, aki az adóhivatalnál dolgozik, így első kézből értesül a változásokról, követni tudja azokat. Adatközlőim a különböző ellenőrző szervek működését nem tartották különösen problémásnak (a korrupciót leszámítva), sőt pozitív változásokról beszéltek. Meg kell azonban említeni, hogy még így is többen számoltak be hivatali visszaélésekről, csúszópénzek kikényszerítéséről a beregszászi adóhatóság felől.
A különböző ágazatokon belül működő kárpátaljai magyar vállalkozók arról is beszámoltak, hogy az ukrán állam részéről támasztott működési feltételek gyakorlati megvalósítása sokszor teljesíthetetlen, egyenesen irreális. Ilyenek voltak például a környezetvédelmi rendszabályozások: környezettudatosan kell gyűjteni a hulladékot, ezek szelektív elszállítására és későbbi kezelésére azonban nincs lehetőség.
Az ukrajnai vállalkozói környezet kapcsán összességében az állapítható meg, hogy az ukrán állam folyton változó és kedvezőtlen adórendszere, az országban uralkodó magas szintű
49 2017-ben Ukrajnában az addigi duplájára (3200 hrivnyára = 31 700 HUF) emelték a minimálbért, így a foglalkoztatottak után fizetendő adók és járulékok szintje is drasztikusan növekedett, jelentős terheket róva ezzel a munkáltatókra.
50 Kutatási eredményeimmel összhangban egy 2011-ben végzett felmérés szerint, melyet ukrán vállalkozók körében végeztek, a megkérdezettek többsége a magas adókat és a folyton változó adózási rendszert említette cégük fejlődésének legfőbb gátjaként (IFC 2011).
korrupció és zűrzavaros jogi környezet miatt sok vállalkozás kényszerül a szürke- és feketegazdaságba,51 kihasználva a bürokráciai káoszt és Ukrajna instabil gazdasági-politikai helyzetét. Az ilyen gazdasági körülményekkel rendelkező országokban pedig gyakori az informális gazdaság kialakulása is. Portes és Xxxxxx (2005) megfogalmazásában az informális gazdasági tevékenység a meglévő jogszabályok és a fegyelmező technikák megkerülése érdekében alakulnak ki. Ebből következik, hogy minél szélesebb körűek ezek a korlátozások, annál elterjedtebbek az informális gazdasági technikák. A vállalkozások sikere ezekben az erősen elnyomó struktúrákban nem csak attól függ, hogy meg tudják-e akadályozni az üzleti partnerük általi csalást, de attól is, hogy mennyire tudják elkerülni a hatóságok érdeklődését. Felmerülhet tehát a kérdés, hogy az állami ellenőrzés hiányában mégis mi az, ami ezeket a rendszereket szabályozza? Az informális ügyletek ugyanis gyorsan, rugalmasan lebonyolíthatóak, de a hoszabb távú együttműködéseknél mindez bizonytalanságot szül és gazdasági szempontú garanciát sem biztosít (ezen problémák a rövid távú tranzakcióknál is relevánsak). Ilyen például a szerződések betartatása, de a nem hivatalosan foglalkoztatott munkavállalók esete is. Hivatalos munkaszerződés hiányában ugyanis semmilyen panasszal nem élhetnek a felmerülő problémák (béremelés, megfelelő munkakörülmények stb.) esetén. Mivel nincs jogi eszköz a szankciókra, a szerződésszegés következményeinek betarttatására hivatott szervek pedig diszfunkcionálisan működnek, az informális gazdaság sikerességét a profitmaximalizáció érdekében cselekvő gazdasági szereplők és azok kapcsolati hálója biztosítja, amelyek ez által a rendszert is szabályozzák.52
3.2.2.5. A vizsgált vállalkozások etnikai dimenziói
A vállalkozók etnikai kötődése kapcsán az állapítható meg, hogy a megkérdezettek gazdasági tevékenységében az etnicitás nem játszik különösen fontos szerepet. Ez nemcsak a vállalkozáson belüli két- vagy háromnyelvű (magyar, ukrán, orosz) kommunikációban, a hirdetések feladásának vagy étlapjaik és reklámfelületeik kétnyelvűségében nyilvánul meg, de abban is, hogy beszállítóik, üzleti partnereik, felvásárlóik tekintetében sem tartják elsődleges szempontnak a magyar nemzetiséget. Interjúalanyaim elmondása szerint a felsorolt gazdasági kooperációknál
— az esetek többségében — az ukrán ajkúak irányába billen a mérleg. Azonban azt is meg kell
51 Egyes becslések szerint 2012-ben az ukrán GDP közel 44%-a, az Ukrán Gazdaságfejlesztési és Kereskedelmi Minisztérium optimistább adatai szerint a 34%-a a feketegazdaságból származott (Borbély 2015).
52 A Portes és Xxxxxx (2005) által megfogalmazott, az informális gazdaságra vonatkozó egyik paradoxon szerint az állam sokszor szemet huny ezen informális stuktúrák működése fölött, ugyanis mindez pozitív hatásokat is eredményez adott ország gazdaságára nézve, az informalitás mintegy „védőpárnaként” funkcionál a népesség és a működésképtelen állam között. Ilyen pozitív hatásokhoz sorolható például, hogy az infromális gazdaságok működtetése révén a népesség jövedelemhez jut, csökken a munkanélküliség stb.
említeni, hogy a Beregszászi járás sajátossága, — ami a többi Kárpátaljai járásban nem jellemző
— hogy az értékesítési nyelvben megkerülhetetlen a magyar nyelv használata is a járás magyar nyelvű többségének megszólítása érdekében. Összességében azonban az mondható el, hogy a vállalkozói döntésekben az etnicitásnak másodlagos jelentősége van. Ha meg is határozza a vállalkozások működését, annak csupán szimbolikus funkciója van, többnyire az erőforrások megszerzésének érdekében.53 Ilyen például az Xxxx Xxx Program pályázatain való részvétel, ahol a magyar nemzetiség alapvető feltétel.
Amikor arról kérdeztem adatközlőimet, hogy van-e különbség az egyes nemzetekhez tartozó üzleti partnereik vagy alkalmazottaik megbízhatósága között, a megkérdezettek szinte mindegyike azt a választ adta, hogy számukra nem fontos, ki milyen nemzetiségű, a lényeg, hogy gazdaságilag előnyös legyen a vele való együttműködés. Tehát a górcső alá vett vállalkozók üzleti partnereik kiválasztása során nem etnikai, sokkal inkább üzleti alapon döntenek. Az is elmondható, hogy azon kárpátaljai magyar vállalkozások, akik „valódi vállalkozói célból” jöttek létre, a lazább kapcsolataik révén találnak gazdasági partnereket, munkatársakat, míg a kényszerből vállalkozók leginkább a szűk környezetükre támaszkodva teszik mindezt.54 Vizsgálatomból azonban kiderül, hogy utóbbiak vannak jelentős többségben.
Ami a foglalkoztatottakat illeti, a megkérdezett vállalkozások túlnyomó többségénél magyarok a munkavállalók, de ez nem feltétlenül tudatosan alakult így. Mindez leginkább a Beregszászi járás lakosságának etnikai összetételével hozható összefüggésbe, illetve azzal, hogy magyar tulajdonosok esetében a toborzás is a magyar közösség köré szerveződik: a saját és a meglévő alkalmazottak kapcsolati hálóját felhasználva (facebookon vagy szóbeli megkeresés útján), valamint magyar nyelvű újság- és rádióhirdetések révén. Ebből adódóan az információk leginkább csak a magyarokhoz jutnak el. Azonban a vállalkozók szinte mindegyike leginkább olyan munkaerőt keres (és keresett), akik bírják az államnyelvet, ugyanis a főbb felvásárlók (mezőgazdaság), a beszállítók (kereskedelem, vendéglátóipar), a vendégkör (vendéglátóipar, szépségipar, turizmus) nagy része ukrán anyanyelvű. Azt is fontos kiemelni, hogy a megkérdezett vállalkozók, a korábbi években — még a munkaerőpiaci gondok előtt — sem tartották kiemelten fontosnak azt, hogy magyar alkalmazottaik legyenek. Ez leginkább azoknál a vállalkozóknál volt mérvadó, akik nem rendelkeznek megfelelő szintű ukrán nyelvtudással, így leginkább a kommunikáció megkönnyítése miatt alkalmaztak magyar munkásokat, vagyis nem etnikai előítéletek miatt. Azonban az is elmondható, hogy a legtöbben nem alkalmaznának csak ukrán
53 Hasonló eredményre jutott Xxxx Xxxxx is (2004) az erdélyi magyar vállalkozásokról írt elemzésében.
54 Hasonló következtetésre jutott Xxxxx Xxxxx (1997) is, aki a magyarországi kisvállalkozások kapcsolatait kutatta.
nyelven beszélő munkást, ugyanis adatközlőim szerint ez megnehezítené a dolgozók egymás közötti kommunikációját, ami a munka hatékonyságát is csökkentené.
Annak ellenére, hogy Xxxxx Xxxxxx (2013) a Kárpátalján élő nemzetiségek gazdasági erejét vizsgálva a magyarokat írta le a legsikeresebbként (a magyar–magyar együttműködéseknek, a határon átnyúló gazdasági, rokoni és baráti kapcsolatoknak, valamint ezen kapcsolatok kihasználásából származó határon átnyúló informális és gazdasági tevékenységeknek köszönhetően), adatközlőim elmondása alapján a magyar nemzetiség sokszor versenyhátrányt jelent a többségi nemzethez tartozó vállalkozókkal szemben. Egyik szakértőm (B3) a vállalkozás működtetésével kapcsolatosan egyenesen a „legfőbb problémának” nevezi a magyar etnikumhoz való tartozást. Mindezt egyrészt az államnyelv alacsony szintű ismeretével magyarázza, ami magával vonja az ukrán törvények, a jogszabályozások, a banki- és adórendszer ismeretének hiányát, valamint a hivatalos ügyintézés, a bürokratikus folyamatok nehézségeit is. Másrészt a szakértői interjúk alapján az is kirajzolódik, hogy az ukrán vállalkozók másabb üzleti attitűdökkel és kultúrával rendelkeznek, mint a magyarok, „jobban otthon érzik magukat a térségben” (B3). Elmondásuk szerint az ukránok talpraesettebbek, inkább kikövetelik jogaikat, míg a magyarok bátortalanabbak, kevésbé magabiztosak (B5). Mindez szerintük szintén a nyelvi korlátokra, a kisebbségi lét (elnyomás) sajátosságaira vezethető vissza. „És ezek miatt a gátak miatt nem mernek lépni, nem mernek kockáztatni sem” (B3).
Ezeket a hátrányokat nem csak a megkérdezett szakértők, de maguk a vállalkozók is érezték. A már említett fiatal vállalkozókat érintő kutatás során arra a feltett kérdésre, hogy inkább előny vagy hátrány magyar nemzetiségűnek lenni az adott nemzet országában, a többi régióhoz képest 2016-ban a kárpátaljaiak érzékelték legrosszabbnak a helyzetet. A válaszadók 62%-a mondta azt, hogy rosszabbak a magyar vállalkozók esélyei, mint az ukrán vállalkozóké, 36%-uk szerint megegyezőek, míg az adatközlők csupán 2%-a gondolta úgy, hogy előnyt jelent a magyar nemzetisége (Czaller et al. 2016).
„Nagy könnyítés lenne, ha a nyelvi akadályok nem lennének… Mert például sok hivatalban nem is tudom elmagyarázni, mit szeretnék. E miatt lenéznek minket és már nem is úgy fogadnak,
mint egy ukránt. Ilyenkor a kedved is elmegy mindentől.” (B24)
Érdekes azonban, hogy 2017-ben a családi vállalkozások körében végzett kutatás során már jóval kedvezőbben alakultak ezek a vélemények. A megkérdezett vállalkozók már csupán 22%-a mondta azt, hogy rosszabbak a magyar vállalkozók esélyei, 47%-uk szerint nincs különbség, az adatközlők 30%-a viszont már úgy gondolta, hogy jobbak a magyarok esélyei. Szakértő adatközlőim véleménye szerint ez az Xxxx Xxx Programban való részvétel lehetőségének
tulajdonítható (B3, B5). Ugyanis — mint ahogyan az fentebb már kifejtére került — a pályázatból hivatalosan nincsenek kizárva az ukrán nemzetiségűek, de a pályázati anyagot magyarul szükséges elkészíteni és igazolni kell a magyar nemzetiséget is. Továbbá a támogatási programot létrehozók deklarált célja a kárpátaljai magyar lakosság segítése, így értelemszerűen a pályázati erőforrások szétosztásánál is őket célozzák meg, versenyelőnybe hozva a magyar vállalkozókat a többségiekkel szemben.
3.2.3. Az etnikai kapcsolati tőke szerepe a kárpátaljai magyar vállalkozások tevékenységében
A posztszocialista országokban a kis- és középvállalkozások sikerességében külön jelentősége van a volt káderek és az egykor hatalmon lévők között felhalmozódott, gyenge kötéseken alapuló kapcsolati tőkének (Xxxxxxx 1989; Nee 1989; Staniszkis 1991), egyébb erőforrások hiányában pedig a család, a barátok, a szoros interperszonális kapcsolatok jelentik a legfőbb erőforrást a gazdasági tevékenységek során (Bálint 2008; Xxxxxxx 1989; Sik, Xxxxxxx 1999). „A kisvállalkozások létrehozásának, megmaradásának a nemzetközi tapasztalatok szerint is fontos háttere a családi és baráti erőforrások kihasználása” (Angelusz, Tardos 1998: 241.). A már említett külhoni magyar fiatal vállalkozók (2016) körében végzett kutatás egyik megállapítása szerint „a külhoni magyarok által működtetett cégek személyes, családi és közösségi erőfeszítések árán működnek: a vállalkozók gyakran használják közvetlen családi és baráti környezetük fizetetlen munkaerejét úgy, hogy ez a státusz legtöbbször nem formális, vagyis a rokonok és barátok nem állnak e cégek alkalmazásában” (Czaller et al. 2016: 6.). Tehát a vállalkozások legfontosabb mozgatórugóit az informális kapcsolatokból származó erőforrások alkotják. Sik szerint az informális kapcsolati tőke elsősorban a működésképtelen gazdaság zavarain igyekszik javítani: „a háló ott, ahol az állam és/vagy a piac sikeres, pusztán kiegészítő intézménye a hatékonyan működő rendszernek, illetve védekezési eszköz ezek negatív mellékhatásai ellen. Ahol azonban az állam túl erős vagy túl gyenge, a piaci viszonyok torzulnak, ott a háló szerepe szükségszerűen felértékelődik, hiszen mind az állam, mind a piac szereplői rá vannak erre utalva” (Sik 2012: 97.).
Az informalitásnak, a sokrétű nexusoknak, az ügyek „pult alól” való elintézésének kiemelt szerep jutott a hiánygazdaságban működni kénytelen kárpátaljaiaknak (Borbély 2018, Kovály 2016). A megkérdezett vállalkozók szinte mindegyike egyetértett azzal a megállapítással, mely szerint vállalkozásuk működtetésében az informális baráti és üzleti kapcsolatok játsszák az egyik legfontosabb szerepet, leegyszerűsítve ezzel a bürokratikus folyamatokat, illetve csökkentve a tranzakciós költségeket. Adatközlőim egybehangzó véleménye alapján informális kapcsolati tőkéjük nélkül nem tudták volna sikeresen elindítani és működtetni vállalkozásukat. Meg kell
azonban említeni, hogy ezek az informális csatornák azonban általában a hivatalnokok és a vállalkozók közötti bürokratikus folyamatok egyszerűsítésére szolgálnak, nem pedig a business- to-business55 gazdasági kapcsolatokban rejlő lehetőségek kiaknázására.
Mivel a kárpátaljai magyarok még nem jelentek meg a vállalkozói szféra minden szegmensében, a legtöbbször — alternatíva hiányában — nemzetiségi alapon nem is tudnak dönteni potenciális partnereiket illetően, ezért nagyon nehéz meghatározni azt, hogy mennyire jellemzi őket a gazdasági etnocentrizmus, amely „egy etnikai csoport tagjainak arra való hajlamát jelöli, hogy saját csoportjukat középpontba helyezve másokat saját értékei és nézetei szerint ítéljen meg” (Csata 2010: 32.).56 A vállalkozókkal és a szakértőkkel készített interjúim alapján azonban kijelenthető, hogy a Beregszászi járás magyar vállalkozói között minimális a gazdasági együttműködés vagy a szakágazatokon belüli hálózatosodás. Vannak ugyan kezdetleges próbálkozások (például a mezőgazdaságon belül egymás technológiáját használják, humánerőforrást kölcsönöznek egymásnak a munkálatokhoz, elviszik egymás áruját a viszonteladói piacra; a szolgáltatóiparon belül „teltház” esetén átadják egymásnak a megrendelőket, tapasztalatcsere céljából értekeznek), de ezek a kooperációk leginkább rokoni vagy baráti alapokon nyugszanak, hosszú távú üzleti célok megfogalmazása nélkül.57 Szakértő adatközlőim ezt elsősorban a megfelelő képzettség, a már említett hiányos szakértelemmel hozzák összefüggésbe. Elmondásuk szerint a vizsgált terület vállalkozói nem látják át kellőképpen a gazdasági folyamatokat, nincs meg a szaktudásuk az integrálódás előnyeinek felismerésére. Több adatközlőm (B2, B4) véleménye alapján, ha összehasonlítjuk a magyar és a többségi vállalkozók összefogását a piacra jutás tekintetében, a magyarok jelentős lemaradásban vannak, így a piaci versenyből is csekély részben veszik ki magukat (egyes kárpátaljai ukrán zöldségtermelő gazdák összefogását hozták fel pozitív példaként). A megkérdezett szakértők ezt az egyik legnagyobb versenyhátránynak tartják a kárpátaljai vállalkozói szférán belül. Ahogy fogalmaztak: „a kapcsolati tőke globális kérdés. Ez igazából a fő kulcsa egy vállalkozás sikerességének, hogy jókor vagyok jó helyen, jó kapcsolati tőkével. Ez a képlet igaz mindenütt, Kárpátalján is. Csak ez talán a leggyengébb a kárpátaljai magyaroknál. Mert mindig azt említjük meg, hogy a tőkeszegénység… hogy nincs megfelelő infrastruktúra… De egyszerűen most már
55 Az üzleti nyelvezetben a business-to-business (cég-a-cégnek, vagy B2B) gyakori kifejezés, mely a vállakozói marketingnek egy olyan speciális szegmensét öleli fel, amikor is az egyik cég egy másik céggel szeretne együttműködni. Itt is kiemelkedő szerep jut a személyes kapcsolati hálóknak.
56 Csata (2010) az erdélyi magyarokat vizsgálva arra a megállapításra jutott, hogy körükben a gazdasági etnocentrizmus egy létező jelenség, melyet leginkább a többségi társadalommal szembeni bizalom hiányával, a románokkal való kapcsolatok intenzitásával és a lakhely etnikai összetételével hoz összefüggésbe.
57 Pozitív példa, hogy a Beregszászi járásban tevékenykedő magyar borászok egy csoportján belül elindult egy
bizonyos alulról szerveződő együttműködés, melynek során havi rendszerességgel közös pincelátogatást tesznek az egyes gazdáknál és körbekóstolják egymás borait, tapasztalatcsere és építő jellegű kritikák megfogalmazása céljából.
erre kellene nagyobb hangsúlyt fektetni… az informális közösségeket összehozni, hogy találjanak már végre egymásra a magyar gazdák, a magyar vállalkozások, és menjenek el együtt tárgyalni, mert önmagukban kevesek a tárgyalási pozícióhoz” (B2).
A másik fontos ok, ami miatt a vizsgált kárpátaljai magyar vállalkozások nem működnek együtt, az az, hogy „nincs olyan jó gazdasági helyzet Ukrajnában, hogy ezt ki tudjuk mondani, hogy csak azért üzletel egyik ember a másikkal, mert az is magyar vállalkozó. Ha pénzügyileg megéri, akkor együtt fognak dolgozni. De ha az egyik fél úgy érzi, hogy ebből neki nincs haszna, akkor abból nem lesz soha üzlet… Ez egyszerű gazdasági dolog. És jelenleg még nem állunk ott, hogy azt megengedjük magunknak, hogy egyik magyar ember eladja a termékét a másiknak, még ha nem is fizet neki annyit, csak mert magyar. Ennek kellene lennie a jövőnek, ezt kellene a vállalkozásokba is átvinni, csak nem állnak még úgy az emberek mentálisan sem és pénzügyileg sem” (B4).
Kutatásom alapján az is elmondható, hogy a magyar–magyar együttműködésekre való alacsony hajlandóságot — a szakértelem és a pénzügyi tőke hiányán túl — az általános bizalmatlanság is előidézi. Adatközlőim alapvetően bizalmatlanok voltak a nem közvetlen családtagjaik kapcsán.
„A bizalom kérdése nálunk még mindig gyerekcipőben jár. Nem bíznak meg egymásban, de azért kellene hozzá a szakértelem is meg a szaktudás. Tehát nem látják, mennyivel jobb lenne, ha
integrálódnának, és úgy adnák el a termékeiket. De nem mernek ilyesmibe belefogni.” (B1)
A bizalom alacsony szintje azonban nemcsak a személyes kapcsolatok terén bontakozik ki, de a hivatalos intézmények, szakmai szervezetek irányába is. Adatközlőim véleménye alapján mindez a múltbéli és a jelenlegi negatív tapasztalatoknak köszönhető. A kárpátaljai magyar vállalkozók általános bizalmatlanságát jól példázza a 2016-ban meghirdetett Xxxx Xxx Programban való részvételi aktivitás is. Az eddigi rossz tapasztalataik miatt a vállalkozók nagy része szkeptikusan tekintett a felhívásra, többen biztosak voltak benne, hogy a kisvállalkozóknak, akik „nem ülnek közel a tűzhöz”, nincs esélyük a pozitív elbírálásra.
„Megmondom neked az őszintét, hogy nem hittem benne. Mert tudod nekünk soha senki semmit nem adott. Nálunk, itt Kárpátalján? Hát esetleg büntetéseket kaptál, ha valamit nem fizettél be idejében. Soha senkitől semmit. Nem vagyunk mi ehhez hozzászokva, hogy valaki
valamit ad.” (B26)
Ez megmutatkozott a beadott kérelmek számadataiban is. Ugyanis míg a program indulásakor, 2016-ban, összesen 1199 pályázatot nyújtottak be, a másodszorra meghirdetett támogatási körben
(2017) már négyszer annyian nyújtották be pályázataikat (13. ábra) és a beruházási érték is jelentősen megnövekedett: 213 millió hrivnyáról (2016) 1,7 milliárd hrivnyára (2017) (Bacsó, Pataki 2018b). Több interjúalanyom is csak a második körben pályázott, miután a pozitív példák megerősítették nyerési esélyeik megítélését.
13. ábra: Az Xxxx Xxx Gazdaságfejlesztési Programra benyújtott nyertes pályázatok támogatási szerződéseinek aláírására váró vállalkozók Beregszászon
Fotó: Xxxxx Xxxxx
A vizsgálatom homlokterében álló vállalkozásokra határokon átívelő magyar–magyar gazdasági kapcsolatok sem igazán jellemzőek. Néhány megkérdezett vállalkozó üzleti kapcsolatban áll ugyan magyarországi partnerrel, ám ezek leginkább rokoni vagy baráti alapokon szerveződnek, beszállítói kooperációra vagy informális tapasztalatcserére korlátozódva. Meg kell azonban említeni, hogy adatközlőim véleménye alapján a határokon átívelő üzleti kapcsolatok kibontakozását nagymértékben gátolja a határ megléte, illetve számos bürokratikus akadály is. Az eltérő vámügyi szabályozások, a hosszadalmas és bonyolult határátlépési procedúrák jelentősen korlátozzák a személyek utazását és az áruk kivitelét, ennek erdményeként pedig a transznacionális gazdasági kapcsolatok kibontakozását is. Ugyanakkor a magyar állam utóbbi években nyújtott anyagi támogatásai — ami a vállalkozókat elsősorban az Xxxx Xxx Program
kapcsán érintette — nagyban hozzájárultak egy formális alapon szerveződő transznacionális etnikai kapcsolati tőke kibontakozásához.
Azt is meg kell jegyezni, hogy ugyan az ukrajnai együttműködések előtt nem állnak a fentiekhez hasonló akadályok, mégsem gyakoriak a hágón túli ukrán partnerekkel való kooperációk. Ennek egyrészt a nyelvi korlátok, másrészt a bizalom hiánya lehetnek az okai. Ahogyan azt már többször is kifejtettem, a megkérdezett vállalkozók nagyon nehezen nyitnak a külső üzleti partnerek irányába, ami adatközlőim szerint fokozottan igaz az ukrajnai (hágón túli) együttműködésekre, ugyanis az esetleges korábbi negatív üzleti tapasztalataik miatt félnek az átverés lehetőségétől. A legtöbb megkérdezett vállalkozó azonban nem tudott konkrét példát felhozni ukrán partnerrel való negatív üzleti tapasztalatról, tehát leginkább az idegentől, az ismeretlentől való félelem miatt zárkóznak el az ukránokkal való gazdasági együttműködéstől.
„Lehet, hogy csak ilyen bezárkózási szindróma van itt nálunk [Kárpátalján]. Ez lehet egy gazdasági hátrány. Olyan, mintha egy kicsit másik ország lennénk. És a határ, amit mi hágónak hívunk ez… azt mondom, hogy etnikai szempontból talán még jó is, hogy van ilyen berögződés,
viszont üzleti szempontból egy nagy hátrány.” (B2)
Érdekes viszont, hogy a kárpátaljai ukrán (vagy ruszin) partnerekkel gyakoriak az együttműködések a mintámban szereplő vállalkozók között, ahogy egyik adatközlőm fogalmaz:
„ők a mieink” (B22). Gazdasági ügyekben az az általános megállapítás tehető, hogy a kárpátaljai ukrán nemzetiségű üzleti partnereikben ugyanúgy megbíznak, mint a magyarokban, itt inkább az dominál, hogy kit ismernek személyesen, tehát az informális kapcsolati hálók megléte. A mezőgazdaságon belül a magyar gazdák legfőbb felvásárlói ukrán nemzetiségűek, a vendéglátóiparban, kiskereskedelemben, pékiparban dolgozó vállalkozók legfőbb beszállítói is a többségi nemzethez tartoznak. Adatközlőim beszámolói alapján velük (a kárpátaljai nem magyar nemzetiségűekkel) jobban meg tudják értetni magukat (mint a hágón túli ukránokkal), a nyelvi korlátok is leküzdhetőek, megbízhatóság szempontjából pedig nincs különbség az egyes nemzetekhez köthető partnerek között. Fontos azonban kiemelnem, hogy ezen ukrán–magyar gazdasági kooperációk többnyire a kurrens vevő-beszállító, termelő-felvásárló viszonyban merülnek ki tartós partneri kapcsolat kialakítása nélkül.
Ami a kárpátaljai magyar vállalkozók formális kapcsolatokon alapuló tőkéjét illeti, adatközlőim nem tartották különösebben fontosnak a szakmai vagy egyéb civil szervezetekhez való csatlakozást, vagy ha csatlakoztak is, nem aktivizálódtak igazán. Ennek legfőbb oka a formális intézmények iránti bizalmatlanság volt, mely általánosan jellemző az ukrán
állampolgárok között.58 Azok az interjúalanyaim, akik tagjai valamelyik szakmai szervezetnek, általánosságban véve különösebb gazdasági előnyt nem látnak a tagságból, így nem is vesznek aktívan részt a szervezetek életében.59
„Sok szervezetnek vagyunk tagjai, ukrajnaiaknak. Nem sok haszon van belőlük. Itt az embert meghívják csak azért, hogy tagsági díjat fizess. Segítség üzleti szempontból nincs. Abszolút nem látok bennük pluszt. Sokat csalódtunk mi már Ukrajnában ilyesmiben.” (B14)
Fontos azonban megjegyezni, hogy az elmúlt időszakban jelentős változások figyelhetőek meg a szervezeti aktivitás terén. A KMVSZ tagsága az elmúlt két-három évben csaknem tízszeresére duzzadt,60 köszönhetően az Xxxx Xxx Program pályázatainak,61 illetve a szövetség által szervezett vállalkozásfejlesztési és vállalkozásvezetési képzéseknek. Továbbá a mezőgazdasági ágazatban tevékenykedő vállalkozók többsége a „Pro Agricultura Carpatika” Alapítvány tagja, melynek tagsága szintén számos pozitívummal jár: évek óta működő pályázatai révén szakmai és technológiai tudásra tehetnek szert a tagok, továbbá vetőmagokkal, műtrágyákkal és egyéb eszközökkel is segítik a gazdákat. Ezen kívül gyakran szerveznek szakmai képzéseket, gazdálkodási fórumokat is. A nemrég alakult Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanácsnak, valamint a szintén új keletű Kárpátaljai Magyar Vállalkozó Nők Szövetségének is tagjai néhányan. A megkérdezett vállalkozók, egy-két kivételtől eltekintve, ukrán vonatkozású szakmai szervezeteknek nem tagjai. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy annak ellenére, hogy interjúalanyaim többsége formálisan csatlakozott ugyan valamilyen szakmai szervezethez az utóbbi években, a borászokon és a mezőgazdaságban tevékenykedőeken kívül, a megkérdezett vállalkozók nem aktív részesei a vállalkozói szervezetek életének, a legtöbben csupán pályázati esélyeiket szerették volna növelni a tagsággal (az Egén Ede Program pályázatainál, esetleg a Xxxxxxx Xxxxx Xxxx releváns pályázatainál).
58 Erről bővebben lásd a harmadik esettanulmányban.
59 Kivételt képeznek ez alól a borászatban tevékenykedők, ugyanis mindegyikük tagja a Beregszászi Xxxxx Xxxxxx Borlovagrendnek, melynek tagsága adtaközlőim elmondása alapján számos gazdasági és szakmai előnnyel is jár: a már említett borkóstolók a tagságon belül, melynek célja a minőségi javulás; hazai és határon túli borfesztiválokon való részvétel lehetősége; a különböző borfesztiválokon való kedvezményes részvételi díj.
60 Míg 2015-ben kicsivel több, mint 200 tagot tartottak számon, 2018-ban ez a szám már a 2000-et is meghaladta. Ugyanakkor az 1997-es alapítás és az Xxxx Xxx Gazdaságfejlesztési Program beindulása közötti csaknem húsz évben a tagság alig bővült, az újonnan csatlakozók száma a 100-at sem érte el.
61 Azon pályázó, aki rendelkezik valamilyen szakmai szervezetben való tagsággal, plusz egy pontot szerez a pályázatok elbírálásánál.
3.2.4. Összegzés
A kárpátaljai magyar vállalkozások Ukrajna függetlenedése óta számos nehézséggel néznek szembe. Az átalános társadalmi-gazdasági instabilitást, az országban uralkodó magas szintű korrupciót és bürokráciai káoszt az elmúlt időszak kedvezőtlen politikai eseményei csak tovább tetézték. Ezen negatív tendenciák hatására a kárpátaljaiak körében igen alacsony a vállalkozói kedv, illetve számos olyan vállalkozás jött létre, melynek motivációs hátterében legfőképpen a kényszeredettség áll. Az ilyen kényszerből létrejövő vállalkozások legfőbb hátránya, hogy résztvevői nem rendelkeznek megfelelő szaktudással és innovatív gondolkodásmóddal, ami elengedhetetlen a gazdasági sikerhez. Kutatásomból azonban az is kiderül, hogy a kárpátaljai magyar vállalkozások legfőbb problémáját — a szakértelem hiánya mellett — a kapcsolati tőkében való szegénység is jelenti. Ugyanis a vizsgált vállalkozásoknál az erős, általában családi és rokoni kötések dominálnak, a külső partnerek irányába nagyon nehezen nyitnak. A bizonytalan gazdasági környezetben nincs garancia a vállalkozások kiszámítható működésére, így a család jelenti a legfőbb erőforrást. Emiatt a vállalkozások sem tudnak növekedni, az esetek többségében mikrovállalkozásokként funkcionálnak.
A szakértelem hiánya, a kapcsolati tőkében való szegénység, továbbá az általános bizalmatlanság miatt a magyar vállalkozók nem keresik egymással az üzleti kapcsolatokat, ennek értelmében a magyar–magyar együttműködéseken alapuló etnikai kapcsolati tőke fejlettsége is alacsony. Mindez negatívan befolyásolja a magyar vállalkozások versenyképességét a kárpátaljai (és ukrajnai) gazdasági szférán belül, a magyar üzletemberek nem tudják kihasználni az egymással való gazdasági együttműködés előnyeit (gyorsabb információáramlás, közös fellépés a tárgyalási pozíciók javítása vagy az eladási ár optimalizálása érdekében stb.). Továbbá a kárpátaljai magyar vállalkozók a többségi társadalom felé sem (vagy csak nagyon nehezen) nyitnak. A zárt kapcsolatrendszer és ez által a szűk gazdasági látókör pedig hátráltatja további fejlődésüket, ami miatt nem tudnak betörni az országos piacokra.
Mindazonáltal a megkérdezett vállalkozók körében az informális kapcsolatok, a személyes kapcsolati hálók fontos szerepet játszanak a vállalkozások működésében, ám gazdasági kapcsolataik kialakításánál nem elsődleges szempont az etnicitás, csakúgy, mint a munkások alkalmazásánál sem. Az elsődleges szempont tisztán üzleti: azokkal létesítenek gazdasági kapcsolatokat, akivel előnyösebb, aki olcsóbb, vagy minőségibb árut kínál. Az informális kapcsolatok hasznosulásánál azt is meg kell említeni, hogy a széleskörűen elterjedt korrupció és az erős hatalmi kontroll miatt Kárpátalján az a vállalkozó tud érvényesülni, aki a hatalom felé megfelelő kapcsolati hálóval rendelkezik. A hatalom képviselői sorában pedig legfőképpen ukrán nemzetiségűek dominálnak, ezért a kárpátaljai magyar vállalkozók a kisebbségi létből eredő
frusztrációjuk, a nyelvi korlátaik miatt versenyhátrányba kerülhetnek a többségi vállalkozókkal szemben.
Az is elmondható, hogy az elmúlt évek során a kárpátaljai magyar vállalkozók körében jelentősen átalakult az etnikai alapon szerveződő formális kapcsolatok szerepe. Ugyanis addig, míg korábban csak ritkán vagy egyáltalán nem fordultak magyar vállalkozói, vagy egyéb szakmai szervezetekhez, addig mára formális etnikai kapcsolataikra támaszkodva számos vállalkozást alapítottak, vagy fejlesztették meglévő cégüket, köszönhetően a magyarországi támogatásoknak, elsősorban a 2016-ban indított Xxxx Xxx Xxxxxxxxxxxxxxxxxxx Program pályázatainak. Ez jelentős mértékben növelte a vállalkozói tevékenység vonzerejét a kárpátaljai magyarok körében. Az Xxxx Xxx Program, valamint a magyar állam Kárpátaljára érkező további támogatásai révén pedig megfigyelhető egy formális alapon szerveződő, egyfajta transznacionális etnikai tőke kibontakozása, mely számos gazdasági előnyhöz juttatja a kárpátaljai magyarokat.
3.3. „A kapcsolatok mindenhol jól jönnek”: az etnikai kapcsolati tőke szerepe a csehországi ukrán vállalkozók befektetési tevékenységében és vállalkozásaik térszerveződésében
A társadalmi tőke különböző megközelítése, annak társadalomra és gazdaságra gyakorolt hatása a kurrens tudományos viták gyakori tárgyát képezi. Különösen igaz ez a társadalmi (és ezen belül a kapcsolati) tőke migrációs folyamatokban betöltött szerepére (Hotchkiss, Rupasingha 2018; Portes 2014; Portes, Vickstorm 2015; Putnam 2007), ugyanis a migráns közösségekben a társadalmi tőkének fokozott jelentősége van az egyéb tőkefajták (mint például a pénzügyi vagy a kulturális) korlátozott elérhetősége miatt (Flap et al. 1998; Sik 2012). A kapcsolatok szerepe tehát ott erősödik fel, ahol nincsenek egyébb erőforrások. A nemzetközi szakirodalomban konszenzus van a téren, hogy a társadalmi tőke a vállalkozások egyik alapvető erőforrását jelenti, ami alól nem képeznek kivételt a migráns vállalkozások sem, legyen szó egyéni vagy etnikai alapú gazdasági tevékenységről (Light, Gold 2000).
Csehország — a közös történelmi tapasztalatok, a két évtizedes közös államkeret, a viszonylagos földrajzi közelség, a nyelvi és kulturális hasonlóság, illetve a jelentős bérkülönbségek okán — közel három évtizede a kárpátaljaiak (és ukrajnaiak) egyik legvonzóbb munkavállalási és továbbtanulási célpontja. Ennek eredményeként évek óta az ukránok alkotják a legnagyobb számú kisebbséget Csehországban, ahol jelentős részük aktív gazdasági tevékenységet folytat. 2018 végén csaknem 30 000-en rendelkeztek vállalkozói engedéllyel, ami összlétszámuk 25%-át jelenti. Továbbá több mint 10 000 ukrán érdekeltségű vállalkozás működik az országban.
A kutatás az etnikai kapcsolati tőke szerepét vizsgálja a Csehországban tevékenykedő ukrán vállalkozások működésében és azok térbeli szerveződésében. Az előző esettanulmányokban az etnikai kapcsolati tőke vizsgálatakor leginkább a bizalom és az együttműködés aspektusára koncentráltam. Jelen kutatás során — allochton közösséget vizsgálva
— a kölcsönös szolidaritásra és a segítségnyújtásra is kitérek, ugyanis az empirikus kutatások szerint utóbbi kettőnek a migráns közösségekben van relevanciája. A kutatásomban vizsgált vállalkozásokra, mint migráns vállalkozásokra tekintek, amelyeket a szakirodalom úgy definiál, mint meghatározott társadalmi-kuturális háttérrel, illetve közös migrációs tapasztalatokkal rendelkező migráns személyek által működtetett üzleti tevékenység (Sahin et al. 2007).
Az ukrán vállalkozók társadalmi tőkéje és gazdasági tevékenysége némileg különbözhet a Csehországban élő más etnikai csoportok üzleti tevékenységétől (Kovály, Čermáková 2016). Feltételezésemet arra alapozom, hogy a posztszocialista országokban — így Ukrajnában is — a társadalmi tőke olyan formái is léteznek, amelyek alapja a nem kommunitárius (nem
közösségelvű) vertikális kapcsolati rendszer (Åberg 2000).62 Ez a nem közösségelvű kapcsolati rendszeren alapuló társadalmi tőke megakadályozza a kölcsönös bizalom létrejöttét, ami a társadalmi (és a kapcsolati) tőke kialakulásának alapvető feltétele (Åberg 2000; Light, Gold 2000). Éppen ezért a Csehországban élő ukrán vállalkozók társadalmi tőkéjének vizsgálata során kitérek annak pozitív és negatív aspektusaira is.
3.3.1. Ukrán állampolgárok Csehországban
3.3.1.1. Az ukrán állampolgárok migrációja
A Szovjetunió széthullását követően mély gazdasági depresszió jellemezte Ukrajnát, ami a 2000- es évek fellendülési hullámának kivételével ma is jellemző az országra. A függetlenedés után a kőolaj és a földgáz ára többszörösére emelkedett, nőtt az infláció mértéke, a feldolgozóipar termelése jelentősen visszaesett, miközben az állami béreket visszatartották, a munkahelyek tömeges megszűnése miatt a munkanélküliségi ráta pedig magasan az európai átlag fölött maradt (Xxxxxx et al. 2009). Ennek hatására ukrán állampolgárok milliói hagyták el az országot és jelenleg is az egyik legjelentősebb bevándorló csoportot képezik Európában. A Világbank adatai szerint Ukrajna ― Mexikó, India, Kína és Oroszország után ― az 5. legnagyobb népességkibocsátó ország. Xxxxxx Xxxxxx 2006-ban megjelent tanulmányában Európa Mexikójának nevezte Ukrajnát, utalva a nagyszámú ukrán illegális migrációra, illetve az alacsony képesítést igénylő munkavállalásra az EU országain belül (ami a mexikói bevándorlókra jellemző az USA-ban). Az ukránok számára a legfőbb migrációs célpont évtizedekig Oroszország volt (több mint három millió ukrán állampolgár él az országban), ami elsősorban a közös történelmi múlttal és a közös nyelv használatával, illetve a két ország közötti vízummentességgel volt összefüggésbe hozható (Kovály 2016; Kravcsuk 2014).63 Jelentős ukrán közösség él az USA-ban, Kazahsztánban, Németországban, Fehéroroszországban, Lengyelországban, Olaszországban, Csehországban, Spanyolországban, Görögországban, valamint Izraelben is. A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) adatai szerint 2018-ban csaknem hatmillió ukrán állampolgár élt Ukrajna határain kívül, ami az ország lakosságának 13,4%-át jelenti.
A Szovjetunió széthullását követő gazdasági válság, a munkahelyek megszűnése következtében egyre fokozódott a munkavállalási célú migráció is. A külföldi munkavállalás egyre szélesebb körökben vált az ukrajnai családok fő vagy egyedüli pénzügyi erőforrásává
62 Ezzel szemben a közösségelvű (kommunitárius) társadalmi tőke horizontális kapcsolati hálókra épül (Åberg 2000).
63 A 2014 óta tartó orosz–ukrán konfliktus hatására az ukránok Oroszországba való migrációja mérséklődött ugyan, de még mindig jelentős.
(IOM 2016). Egy Ukrajnában végzett kutatás szerint 2017-ben az országon kívül dolgozó ukrán állampolgárok száma 1,3 millió főre volt tehető (a munkaképes lakosság 4,5 %-a) (Malinovska 2018), ám a Gazdasági Stratégiai Központ (Centre for Economic Strategy 2018) szerint ez a szám jóval magasabb, 4 millió fő volt.64 A 2014-ben kirobbant kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus, valamint az országban uralkodó és egyre mélyülő gazdasági válság pedig tovább növeli a térségből való elvándorlás hajlandóságát.
Az ukrán munkaerő-migrációnak jellemzően két iránya van: a „keleti” (többnyire Oroszország), illetve a „nyugati” (többnyire az EU országai). Annak ellenére, hogy 2014-ben megromlott Ukrajna és Oroszország viszonya, összességében még mindig utóbbiban vállalnak a legnagyobb számban munkát az ukránok: a vendégmunkások 29%-a. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy Oroszország szerepe egyre csökkenni látszik, szemben az EU országaival, ahol Lengyelország (az ukrán vendégmunkások 20,2%-a), Csehország (14%) és Olaszország (11%) dominanciája a jellemző.65 A „keleti” munkaerő-migráció leginkább a szezonális munkavégzésre irányul, szereplői főként férfiak, akik alacsony végzettséggel és nyelvtudással rendelkeznek, és többnyire az építőiparban és a mezőgazdaságban vállalnak munkát (Miklovda, Pityulich 2013). A
„nyugati”-ban a magasabb képesítéssel rendelkező, fiatalabb korosztály tagjait találhatjuk meg, azonban itt is egyre inkább jellemző a korosztályok és a foglalkoztatási ágazatok kiszélesedése, a szezonális mezőgazdasági munkálatok (főként Lengyelország), az építőiparban és a szolgáltató szférában való munkavállalás erősödése. A nemek szerinti eloszlás a „nyugati” csoportban többnyire kiegyenlített. Kivételt képez ez alól Olaszország, ahol leginkább a nők vállalnak munkákat: háztartásvezetést, idősek ápolását stb. (Kovály 2016).
A legnagyobb, munkavállalás céljából való mobilitási hajlandóságot Ukrajna nyugati megyéi mutatják: a külföldön dolgozó ukránok 69,4%-a származik ezekről a területekről (főleg a Lembergi, a Ternopili és az Ivano-Frankivszki megyékből). A többi megyében a munkaerő-
64 A különböző statisztikákban megjelenő nagyarányú eltérésnek két oka lehet: egyrészt a legtöbb migráns munkavállaló nem állandó jelleggel, csupán periodikusan tartózkodik külföldön, így számuk pontos meghatározására nincs lehetőség. Másrészt a statisztikák sem kezelik egységesen a munkamigránsok fogalmát — némelyek csak azokat az ukrán állampolgárokat sorolják ebbe a kategóriába, akik külföldön dolgoznak, ámde periodikusan vissza- visszatérnek szülőföldjükre, míg mások azokat az állampolgárokat is, akik Ukrajnában születtek, azonban tartósan külföldön dolgoznak és/vagy élnek (lásd még: Kovály 2016). Az ukrán munkaerő-migrációval kapcsolatban három nagyszabású reprezentatív kutatást végeztek Ukrajna Állami Statisztikai Hivatalának megbízásából, 2008-ban, 2012- ben és 2017-ben. A kutatásokban azok a munkaképes korú nők (15–54 év) és férfiak (15–59 év) vettek részt, akik 2005–2008, 2010–2012, valamint 2012–2017 között legalább egyszer jártak külföldön, munkavállalás céljából. A három kutatás eredményei között nem volt jelentős különbség: 2008-ban a külföldön munkát vállaló ukránok számát 1,5 millió főre, 2012-ben 1,2 millió főre, 2017-ben pedig 1,3 millió főre becsülték. Azonban ezeket az adatokat sem tekinthetjük pontos számoknak, hiszen a kutatásba nem kerültek bele például azok a személyek, akik a vizsgálati periódusok előtt hagyták el Ukrajnát (Malinovska 2018).
65 Magyarország leginkább a kárpátaljai magyarok és ukránok számára jelent perspektívát munkavállalás céljából, főként az egyszerűsített honosítási eljárással megszerezhető magyar állampolgárság és ezzel együtt a magyar útlevél birtokában (bővebben lásd: Erőss et al. 2018; Xxxxxx et al. 2016).
migráció intenzitása jóval alacsonyabb: a déli megyékben 8,6%, a keleti megyékben 6,8%, míg az északiakban 6%-ot tett ki (Malinovska 2018). Ha népességarányosan vizsgáljuk meg az ukrán állampolgárok munkamigrációjának eloszlását, akkor Kárpátalja és Csernivci megye mindig is messze kiemelkedett a többi ukrán oblaszty közül. Mindez Ukrajna régióinak fejlettségbeli különbségeivel, az EU-s határok közelségével, továbbá a meglévő migrációs hálók és kulturális kapcsolatokkal hozható összefüggésbe (IOM 2016).
3.3.1.2. Az ukrán állampolgárok Csehországba való migrációja
A Cseh Köztársaság egyre népszerűbb célországnak számít a kelet-közép-európai országok között (Drbohlav, Valenta 2014). Az országban élő migránsok legnagyobb részét a szláv nyelveket beszélők teszik ki, azon belül is az ukránok (a migránsok 27%-a), a szlovákok (20%), az oroszok (8%) és a lengyelek (4%), ám az utóbbi években jelentős számú vietnámi bevándorló is érkezett Csehországba (a migránsok 13%-a) (CsSH 2018).66
Az Ukrajnából Csehországba történő migrációs folyamatokat négy fő periódusra bonthatjuk. 1917 előtt az ukrán intelligencia politikai okokból történő kivándorlása zajlott le (akik elsősorban Prága és a Habsburg Birodalom osztrák nagyvárosaiban telepedtek le), melyet a két világháború közötti háborús menekültek áttelepülésének hulláma követett (Xxxxxxxxxx 2011; Zilynskyj 1995). Ebben az időszakban számos ukrán kulturális társaság jött létre Csehország határain belül: ukrán újságok, iskolák, politikai egyesületek alakultak a cseh állam segítségével, amelyek komoly erőfeszítéseket tettek a menekültek integrációjának érdekében. A harmadik korszakban a második világháború alatti és utáni kényszerű lakosságcserék, áttelepítések zajlottak. A kommunista éra alatt az ukrán diaszpóra tagjai erőteljesen asszimilálódtak a többségi társadalomba, megszüntették a Csehországban működő ukrán társadalmi-kulturális szervezeteket; azokat csak a rendszerváltás után, az 1990-es évek elejétől kezdték el újjáéleszteni, amikor is a Szovjetunió széthullását követően egy újabb intenzív bevándorlási hullám vette kezdetét (Horeč 1994; Xxxxxxxxxx 2016). Az ukrán munkaerő- és egyéb migráció soha nem látott méreteket öltött. Az újonnan létrejött független Ukrajna állampolgárai tömegesen hagyták el a politikailag és gazdaságilag gyenge lábakon álló országot, és kerestek munkát annak határain kívül, többek között Csehországban is. Az évtizedek óta Csehországban élő jelentős számú ukrán közösség pedig „húzóerőként” szolgált további ukrán migránsok bevándorlásához, elősegítve azok integrációját a befogadó ország társadalmába (Drbohlav, Valenta 2014). A 2014- ben kirobbant kelet-ukrajnai harci cselekmények hatására pedig tovább erősödött az egyébként is
66 A Csehországban élő vietnámiak többnyire etnikai alapon működő családi vállalkozásokat üzemeltetnek.
magas migrációs hajlandósággal bíró ukránok Csehországba való kivándorlása és ottani letelepedése.
Ezen mobilitási folyamatokban nem elhanyagolható a migrációs hálók szerepe, ugyanis a legtöbb ukrán cseh migrációs tapasztalatokkal rendelkező honfitársaik, rokonaik, barátaik, ismerőseik segítségével érkezik az országba (Drbohlav et al. 2001), akik társadalmi tőkéje fontos szerepet játszik a migrációhoz szükséges információk továbbításának folyamatában. Ezek az ismerősök közvetlenül vagy közvetve segítenek az újonnan érkezők munkakeresésében, lakáspiaci elhelyezkedésében vagy a különböző adminisztratív teendők elvégzésében (Xxxxxxxxxx 2011). Továbbá Csehország népszerűsége a liberális cseh migrációs politikának is köszönhető, ugyanis az 1990-es években itt jóval könnyebb volt munkát vállalni, mint a térség más országaiban (pl. Lengyelországban vagy Magyarországon) (Xxxxxxxxxx 2016),67 melynek hátterében elsősorban a felpörgő cseh gazdaság által megnövekedett (olcsó) munkaerő igénye állt.
„Egyébként a cseh államnak is jól jöttek az ukrán vendégmunkások, mert a csehek nem végezték el azokat a munkákat, amiket az ukránok meg elvégeztek. Tehát olcsón megcsinálták,
ezért szemet hunytak [a csehek] a rengeteg illegális tartózkodás fölött. Az ukránok betöltötték azt a rést, amire a csehek még magasabb fizetésért sem hajlandóak: építettek, takarítottak, a földeken dolgoztak. Ezt csinálják mondjuk ma is.” (C5)
A statisztikai adatok alapján elmondható, hogy az 1990-es évek eleje óta az ukrán állampolgárok Csehországba való beáramlása folyamatosan emelkedett (14. ábra). Kivételt a 2000-es év képezett, amikor is az ukrán állampolgárok (és nem csak) részére bevezették a vízumkötelességet a Csehországba való átlépéshez (Vašík et al. 2009). Az Ukrajnából érkező migránsok száma ezután 2008-ig gyors ütemben növekedett, azonban a globális gazdasági recesszió negatívan érintette a cseh gazdaságot is, aminek hatására számuk jelentősen visszaesett (Xxxxxxxxxx 2016).
67 Fontos megjegyezni, hogy 2008-ban a Csehországban foglalkoztatott ukránok túlnyomó többségének (91%-ának) már nem volt szabad hozzáférése a cseh munkaerőpiachoz. Hivatalos munkavállalási engedélyt kellett igényelniük, melyet legfeljebb egy évre kaphattak meg, konkrétan meghatározott régióhoz, munkáltatóhoz és munkahelyi pozícióhoz kötve. Ez után a munkavállalási engedéllyel rendelkező ukrán állampolgároknak tartózkodási engedélyt kellett igényelniük. A cseh gazdasági fellendülés éveiben (2004-2008) az ukránok alkották a cseh munkavállalási engedéllyel rendelkezők túlnyomó többségét. Azonban a gazdasági recesszió kezdetén Csehország meglehetősen szigorú korlátozásokat vezetett be, melyek nem csak az újonnan érkező vendégmunkásokat érintették, de a már az országban lévőkre is kiterjedtek. Az új rendelkezések a cseh, illetve európai uniós állampolgárok foglalkoztatásának előnyben részesítését szorgalmazták, a harmadik országból (így Ukrajnából) érkező állampolgárokkal szemben. 2012-ben némileg enyhültek ezek a szabályozások, melyek főként a szakképzetlen munkaerő alkalmazására irányultak. 2014 nyarán a Cseh Köztársaság bevezette az ún. munkavállalói kártyát (Zamĕstnanecká karta), mely lényegében egy munkavállalás céljából történő hosszú távú (2 év) tartózkodási engedélyt jelent (Schroth et al. 2016). Ennek birtokában a bürokratikus folyamatok lényegesen egyszerűsödtek, ugyanis a munkavállalónak nem szükségeltetik külön-külön munkavállalási engedélyért és tartózkodási engedélyért is folyamodnia (Leontiyeva 2016).
Adatközlőim elmondása szerint abban, hogy a válságot követően kevesebb ukrán érkezett Csehországba az is közrejátszott, hogy ebben az időben jelentősen növekedtek az illegális foglalkoztatás miatti büntetések, ezért a munkáltatók óvatosabbak voltak, illetve a vízumok
hosszabbításának feltételeként kötelezővé tették a kötelező járulékok befizetését is (C9). A
xxxxxxxxx szabályok és a szűkülő munkalehetőségek miatt kevesebb ukrán érkezett
Csehországba, illetve többen tértek haza vagy vállaltak munkát más országokban.
A 2014-es kelet-ukrajnai politikai-gazdasági válság hatására az ukránok csehországi
migrációja újabb lendületre kapott. A Cseh Statisztikai Hivatal adatai alapján 2017 végén
csaknem 120 000 ukrán állampolgár élt Csehországban,68 így évek óta
a legnagyobb számú
kisebbséget (a bevándorlók
27%-a) alkotják, megelőzve a szlovákokat
(20%) a vietnámiakat
(13%), az oroszokat (8%), a németeket (5%) és a lengyeleket (4%) is.
14. ábra: A Csehországban élő ukrán állampolgárok száma
Saját szerkesztés a Cseh Statisztikai Hivatal adatai alapján
Az ukránok migrációs motivációi elsősorban gazdasági jellegűek: legtöbbször munkavállalás céljából érkeznek az országba, de egyre népszerűbbek a továbbtanulással vagy a
családegyesítéssel kapcsolatos attitűdök is (Xxxxxxx et al. 2016). A vándorlási folyamat
mintázatai is jelentősen átalakultak az elmúlt két évtizedben. Míg korábban többnyire férfiak érkeztek Csehországba ideiglenes munkavállalás céljából, addig mára a vendégmunkások több
mint fele letelepedésért is folyamodott és egyre több nő vesz részt a migrációban. Egyre
növekszik a magasan képzett ukrán munkaerő megjelenése is a cseh munkaerőpiacon (pl.
68 A csehországi ukrán nagykövetség becslései alapján azonban a Csehországban élő és munkát vállaló ukránok száma 250–270 ezer főre tehető (xxx.xxx.xx).
orvosok, tanárok): az elérhető statisztikai adatok szerint a Csehországban élő ukránok 55,3%-a rendelkezik valamilyen képesítéssel (lás még: Schroth et al. 2016).69
A Cseh Köztársaságban hivatalosan regisztrált ukrán bevándorlók jelentős hányada tehát gazdasági tevékenységet folytat (mint munkavállaló vagy mint munkáltató). A hivatalos statisztikák szerint arányuk 70% körül mozog, azonban ez nem fedi teljes egészében a valóságot, ugyanis e statisztikák nem tartalmazzák azon bevándorlókat, akiket munkáltatójuk hivatalosan nem jegyzett be a munkaügyi hivatalnál, illetve azokat sem, akik nem rendelkeznek legális vállalkozói engedéllyel (Xxxxxxxxxx 2011).
Területi elhelyezkedésüket tekintve Csehország minden részén élnek ukrán állampolgárok, de természetesen a több munkalehetőséget kínáló nagyvárosokban számuk magasabb (15. ábra). A csehországi ukránok csaknem fele Prágában és annak vonzáskörzetében él, illetve a kiterjedt iparral és szolgáltató szférával rendelkező nagyvárosokban (Brno, Plzeň, Ústí nad Labem, České Budějovice, Pardubice), de népszerűek a fürdővárosok környékei (Karlovy Vary, Teplice) is. Az adatok alapján az is elomondható, hogy Csehország nyugati részében jóval több ukrán nemzetiségű személy él, mint a keleti járásokban (okresekben),70 utóbbiak esetében csak a nagyobb városok emelkednek ki. Mindez összhangban áll a Csehországon belüli fejlettségbeli különbségekkel (CsSH 2018).
69 Xxxxxxxxxx (2014b) kutatásában azt elemzi, hogy a cseh munkaerőpiac milyen mértékben hasznosítja az ukrán munkamigránsok tudását, képességeit, illetve milyen pozíciókat foglalnak el az ukránok a cseh munkaerőpiacon. Eredményei szerint — összehasonlítva a végzettségi és a foglalkoztatási szinteket — jelentős mértékű humántőke pazarlás figyelhető meg, az ukrán migránsok 22%-a túlképzett. Az ukrán munkavállalók általában a munkaerőpiaci kínálat legalsó szintjein helyezkednek el, vagy kezdik meg a munkát, illetve az ukránok részesedése a legmagasabb az alacsony szintű foglalkozások között (hasonló következtetésre jutottak Drbohlav és szerzőtársai (2001) is). A vizsgálat szerint az ukrán migránsok 81%-a alacsony képzettséget vagy szakképzettséget nem igénylő munkahelyen dolgozik. Ezt Xxxxxxxxxx leginkább a csehországi munkavállalási engedélyek megszerzésének nehézségeivel hozta összefüggésbe.
70 LAU 1. szintű közigazgatási egység Csehországban.
15. ábra: A Csehországban élő ukrán állampolgárok területi elhelyezkedése
Saját szerkesztés a Cseh Statisztikai Hivatal adatai alapján.
Kartográfia: Xxxxxx Xxxxx
Noha a legtöbb ukrán állampolgár — a többi csehországi bevándorlóhoz hasonlóan — Prágában és annak vonzáskörzetében, valamint a nagyvárosokban él, ez nem jelenti azt, hogy gettósodtak volna vagy etnikai enklávékat alkotnának (Vašík et al. 2009). A cseh fővárosban vannak ugyan olyan körzetek, ahol az ukránok koncentráltabban élnek, de az empirikus kutatások azt bizonyítják, hogy mindez leginkább a körzetre jellemző olcsóbb lakáspiaci helyzettel vagy az ukránok munkahelyeinek közeli elhelyezkedésével hozható összefüggésbe (Leontiyeva 2016; Vašík et al. 2009).
3.3.1.3. Az ukránok társadalmi tőkéje
A dolgozatban többször hangsúlyoztam, hogy a megfelelő társadalmi tőkével rendelkező közösségek számos előnnyel rendelkeznek: gyorsabb gazdasági növekedést, jobb lelki/egészségügyi állapotot, valamint alacsonyabb bűnözési statisztikákat produkálnak (Putnam 2000). Ahogyan azonban arra Xxxxxxxx is rávilágít (2001), a társadalmi tőke szintje igen nehezen mérhető.71 A tudományos kutatásokban legtöbbször olyan kvantitatív mutatókat
71 A társadalmi tőke mérését illetően két átfogó szemléletmód létezik. Az egyik a társadalmi csoportok és csoporttagok számát veszi alapul, míg a másik a bizalom és a civil szerveződések kiterjedtését (Fukuyama 2000).
alkalmaznak, mint a társadalomba vetett bizalom vagy a korrupció szintje, továbbá a bűnözési statisztikákat és ezen mutatók országok közötti összehasonlítását. A bizalmat általában a társadalmi tőke integrális mutatójának tekintik, mivel az informális normák egy sorát tükrözi. Magas szintű bizalom esetén a társadalmi lét minden területe — a gazdaság, a politika, a jogrendszer — sokkal hatékonyabban működik, a társadalom tagjait szolgálja.
Voicu (2005) az európai országok társadalmi tőkéjének vizsgálata során rávilágított arra, hogy Ukrajnában a bizalom igen alacsony szintű: az emberek csupán 24%-a bízik meg egymásban, míg például a Skandináv országokban ez az arány 62%, Közép-Európában pedig 40- 45% között mozog. A kelet-közép-európai országok társadalmi tőkéjét összehasonlító kutatások is arra világítanak rá, hogy a vizsgált országok között Ukrajnában a legalacsonyabb a társadalmi tőke és azon belül a bizalom szintje (Ermolina 2017). Hasonló eredményre jutott Szereda (2013) is, aki Ukrajna és más európai országok társadalmi tőkéjét vizsgálva azt a következtetést vonta le, hogy az ukránok körében a legalacsonyabb az egymás iránti bizalom.
A kutatások arra is rávilágítanak, hogy Ukrajnában az intézményekbe vetett bizalom még alacsonyabb szintű. Egy 2011-ben Ukrajnában végzett szociológiai kutatás eredményeiből kiderül, hogy az ukrán állampolgárok alig több mint 5%-a bízik meg a társadalmi vagy civil szervezetekben (Bondarenko 2014). Az ilyen formális szervezetek iránti bizalmatlanság részben a szovjet rendszerben átélt negatív tapasztalatokra vezethető vissza: a Szovjetunióban számos civil/társadalmi szervezet működött, amelyekben a tagsági részvétel hivatalosan ugyan önkéntes volt, ám a legtöbb esetben mindez kényszerű cselekedeten alapult (Voicu, Basina 2005). Így, még ha hasznos célokat és tevékenységeket is képviseltek ezek a szervezetek, a bürokrácia csak terhes folyamatokká redukálta az ezekben való részvételt, továbbá munkahelyük megtartása miatt sem maradhattak kívül e csoportosulásokon, így a tagok többsége felesleges, csupán formális kényszeredettségként élte meg azt. Éppen ezért a volt szovjet állampolgárok ma is úgy tekintenek a formális szervezetekben való részvételre, mint hasznosíthatatlan formalitásokra. Ezeket a bizalmatlansági jegyeket a társadalmi és egyéb szervezetekben való részvételt illetően a fiatal generáció is örökölte (Voicu, Basina 2005), melyeket tetten érhettünk a kárpátaljai magyar vállalkozók körében is.
A Kijevi Szociológiai Intézet 2017-ben végzett kérdőíves kutatása, melynek során 2036 állampolgárt kérdeztek meg Ukrajna valamennyi megyéjében az állami intézményekhez fűződő viszonyáról, hasonló eredményre jutott. A horizontális bizalom, azaz az interperszonális kapcsolatok szintje jóval magasabb volt a vertikális alapú, azaz az államba és a hivatalos
intézményekbe vetett bizalom szintéjénél.72 Utóbbiak értéke kifejezetten alacsonynak mondható: a válaszadóknak csupán 6,2% bízott a bíróságokban, 6,9% a legfelsőbb tanácsban és 11,3% a hivatalban lévő kormányban (KNSzI 2018). Åberg (2000) azt jegyzi meg, hogy Nyugat-Ukrajna elsősorban a nem kommunitárius/nem közösségelvű társadalmi tőkében gazdag. Xxxxxxxx (1997) szerint pedig az olyan totalitárius kommunista államokban, mint például Kínában vagy a volt Szovjetunió országaiban (így Ukrajnában is) a társadalmi tőke alacsony szintje a vallási gyakorlatokba való kormányzati beavatkozásoknak tulajdonítható. Ennek köszönhető az, hogy Ukrajnában az állami intézmények, a társadalmi és civil szervezetek, illetve az egymásba vetett bizalom szintje is igen alacsony. Mindezek alapján nem meglepő az sem, hogy az előző esettanulmányban bemutatott kárpátaljai magyar vállalkozók körében is igen alacsony az egymásba és a formális intézményekbe vetett bizalom.
Xxxxxxxx és Xxxxxxx-Xxxxx (2017) a külső konfliktusok és a társadalmi tőke formálódásának összefüggéseit vizsgálva arra a megállapításra jutottak, hogy a külső veszélyek megléte növeli az egyes társadalmi csoportok kohézióját és egy magasabb szintű társadalmi tőke kialakulását segíti elő, ami különösen igaz a migráns közösségekre. Ugyanis minél inkább kitűnik egy migráns csoport antropometriai jegyeiben, kulturális, nyelvi, vallási szokásaiban, annál inkább kirekesztő vele a befogadó ország társadalma. És minél magasabb az elutasítás az egyes etnikai csoportokkal szemben, annál magasabb a szolidaritás mértéke adott csoporton belül (Jennings, Xxxxxxx-Xxxxx 2017), így nagyobb esély van egy olyan társadalmi tőke kialakulására, mely a korlátozott szolidaritáson alapul. A Portes és Sensenbrenner (1993) által definiált korlátozott szolidaritáson alapuló társadalmi tőke kialakulásában az is fontos tényezőként van jelen, hogy milyen mértékű annak lehetősége, hogy a bevándorló társadalom el tud-e
„menekülni” a kirekesztettség, az elutasítás elől. A szerzőpáros szerint minél alacsonyabb ennek a lehetősége, annál valószínűbb a szolidaritás kialakulásának eshetősége.
Ha górcső alá vesszük a társadalmi tőke fejlettségét a Csehországban élő etnikai csoportok körében, rendkívül kiegyensúlyozatlan eredményre jutunk. Az empirikus kutatások ugyanis bebizonyították, hogy addig, míg például a vietnámi közösség magasan fejlett, korlátozott szolidaritáson alapuló társadalmi tőkével rendelkezik, addig az ukránok társadalmi tőkéjének fejlettsége igen alacsony szintű (Bernard, Vašát 2015; Drbohlav, Dzúrová 2007; Grzymała- Kazłowska 2014). A társadalmi tőke sikeres felhasználásának jó szemléltetője a vietnámiak gazdasági sikere. A prágai élelmiszerüzletek legnagyobb hányadát a kis etnikai alapon működtetett vietnámi közösség birtokolja, és vállalkozásaik egyre bővülő tendenciát mutatnak.
72 A horizontális és a vertikális bizalom fogalmi meghatározásához lásd: Xxxx-Xxxxxxxx 2001.
Sikerüket egyrészt az etnikai csoporton belüli vásárlóerő és a megbízható, ám olcsó vietnámi munkaerő biztosítja (a legtöbb esetben dolgozóik a család tagjaiból kerülnek ki, minimalizálva ezzel a tranzakciós költségeket), másrészt a korlátozott szolidaritáson alapuló társadalmi tőke felhasználása.
Ezzel szemben a Csehországban tartózkodó ukrán bevándorlók esetében az egymással szembeni szolidaritás jóval alacsonyabb szintű, mint a vietnámiak körében. Ugyanis az ukránok külső jegyeikben, nyelvi és kulturális identitásukban jelentősen közelebb állnak a cseh társadalomhoz, amiből kifolyólag az ukránok egymástól való függőssége és az etnikai csoporton belüli hálózatok sűrűsége jóval alacsonyabb, mint a vietnámi közösség esetében (Bernard, Vašát 2015). Ők kevésbé vannak egymásra utalva, mint a vietnámi migránsok, akik egy egynapos hazaúttal nem tudják megoldani a diszkrimináció előli elmenekülést. Tehát a csehországi ukrán migránsok körében a korlátozott szolidaritáson alapuló társadalmi tőke szintje alacsony, így bajba jutás esetén az egymásra való számítás mértéke is csekély. Hasonló következtetésre jutott Drbohlav és Xxxxxxx (2007) is, akik a Csehországban élő ukrán, vietnámi és örmény etnikai közösség jellemzőit hasonlították össze. Eredményeik alapján míg az ukránok és az örmények sokkal nyitottabbak a befogadó társadalom felé és igyekeznek beilleszkedni a cseh közösségbe, addig a vietnámiak sokkal szeparáltabban élnek, ám sokkal magasabb szintű a segítségnyújtás és az egymás kisegítésére való hajlam, mint a másik két csoportnál.
Összességében tehát az mondható el, hogy a csehországban élő ukránok körében a társadalmi tőke fejlettségi szintje igen alacsony, ugyanis körükben a bizalom és a korlátozott szolidaritás is fejletlen, így ezek bázisán a társadalmi tőke nem tud kifejlődni.
3.3.1.4. Egy speciális tőkefajta: a negatív társadalmi tőke
Ahogyan az a bevezető részben is elhangzott, a Csehországban (illetve más nyugat-európai országban) élő ukránok társadalmi tőkéje némileg különbözhet a vizsgált országokban élő többi migráns csoportok társadalmi tőkéjétől. Feltételezésemet elsősorban Åberg (2000) megállapítására alapozom, amely szerint a posztszovjet térségben jelen van egy olyan társadalmi tőkefajta, mely nem közösségelvű, vertikális alapon szerveződő szívességcsere rendszeren alapul. Ez a vertikális alapú, nem kommunitárius társadalmi tőke megakadályozza a kölcsönös bizalom kialakulását, mely elengedhetetlen a kapcsolati hálózatok által nyújtott előnyök kiaknázásához is (Åberg 2000; Light, Gold 2000).
A bizalom és a kölcsönösség alapvető részei a társadalmi tőkének, azonban meglétük — az előnyök mellett (például munkalehetőségek könnyebb megtalálása, bürokrácia csökkentése) — negatív hatásokat is eredményezhet. Különösen igaz ez akkor, ha egy közösségen belül fizikai
vagy verbális erőszakot alkalmaznak a tagokkal szemben, korlátozzák őket döntéshozatalukban, szabad akaratuk érvényesítésében (Light, Dana 2013). Jó példa erre az Åberg (2000) által említett speciális tőkefajta, mely nem etnikum-specifikus és főként nem bizalmi alapú, sokkal inkább kényszeren/kényszeredettségen alapuló szívességcsere-rendszer, ami a formális intézmények működésébe is mélyen beágyazott, előjelét tekintve inkább negatív, a korrupció alapját képezi. Ennek a negatív társadalmi tőkének az érvényesülését érhetjük tetten azokban az ukránok körében elterjed gyakorlatokban, amelyek főleg az uniós csatlakozás előtt bontakoztak ki Csehországban, amikor építőipari munkások informális rekrutációja és illegális foglalkoztatása zajlott. Ezt a rendszert „kliens” hálózatként emlegetik (a nemzetközi szakirodalomban „client system”-ként említik), amelyben általában az ukrán vendégmunkások, (többnyire) ukrán közvetítők („kliensek”) és cseh munkaadók vesznek részt.
A hálózat az 1990-es évek elején megnövekedett ukrán munkaerő-migráció hatására kezdett kibontakozni, az (alapvetően) ukrán bevándorlók illegális foglalkoztatásának megszervezése érdekében (Xxxxxxxxx, Nekorjak 2009). Felismerve a cseh piac irányából érkező fokozódó munkaerőigényt (főleg az építőipar ágazatában), valamint az ukrán migránsok munkavállalási szándékát és az ezekkel járó hivatali ügyintézés nehézségeit, a „kliensek” meglehetősen gyorsan kialakították hálózatukat. Meglévő kapcsolataikra, nyelvtudásukra és a cseh hivatali ügyintézésben való jártasságukra támaszkodva a „kliensek” a vendégmunkásoktól kizsákmányolt díjak ellenében munkalehetőséget kínáltak számukra (általában szerződés nélkül), jobb esetben munkaszerződés megkötését is vállalták a munkaadó és a munkavállaló között. Továbbá szállást,73 illetve az utazást is ők szervezték meg, esetleg pénzügyi kölcsönt, lakcímet biztosítottak a munkavállalóknak.
Ebben a hálózati struktúrában a résztvevők alapvetően nem bíztak meg egymásban, viszont a kölcsönös előnyök jegyében működni tudott. Ugyanis az együttműködés mindkét fél számára hasznos volt: a „kliensek” pénzügyi haszonra tettek szert az általuk beszervezett és foglalkoztatott munkavállalók levont béréből, a munkavállalók számára pedig könnyebb volt elhelyezkedni a befogadó ország munkaerőpiacán, továbbá az adminisztrációs folyamatok is egyszerűbbek voltak, mint egy legális munkahelyen (lásd bővebben: Xxxxxxxxx, Nekorjak 2009).
A „kliens” hálózat működése azonban inkább a negatív kapcsolati tőke aspketusaként fogható fel (Kovály, Xxxxxxxxx 2016), ahol a megfélemlítés és a kiszolgáltatottság működteti az aszimmetrikus viszonyokat. Ugyanis a „kliens” hálózat az ukrán maffiarendszerre épült, ahol
73 Adatközlőim szerint ezek a szállások a legtöbb esetben korszerűtlenek és tulzsúfoltak voltak, ahol egy-egy szobában akár több, egymásnak teljesen idegen vendégmunkás is elszállásolásra került.
gyakori volt a megfélemlítés, az átverés, a zsarolás, a verbális vagy a fizikai erőszak alkalmazása. A munkavállalók alárendelt kapcsolatban álltak a "kliensekkel", és egyes esetekben nem tudtak szabadon munkahelyet váltani, kilépni egy általuk már nem preferált munkakörből vagy hazalátogatni (Xxxxxxxxx, Nekorjak 2009). Adatközlőim elmondása szerint gyakori volt az a jelenség is, miszerint nem kaptak bért, vagy csak jóval kevesebbet kaptak az előre megbeszéltnél és munkaszerződés híján ez ellen nem is tudtak fellépni. A Granovetter által is megfogalmazott
„beágyazottság problémája” (1985) szerint az ilyen társadalmi struktúrákban a visszaélésekkel szembeni védelmet csupán a kölcsönös bizalom biztosítja. A bizalom ebben az esetben azon elvárások mentén alakul ki, hogy a csoporttal szembeni cselekedetek az adott csoportból való kizárással és a jövőbeni tranzakciók megvonásával jár. Amennyiben a gazdasági erőforrások ilyen tranzakciókon keresztül átamlanak, a csoportból való kizárás félelme erős, így ezek a típusú szankciók hatékonyan működni tudnak.
A rendszer körülbelül a 2000-es évek elejéig virágzott. Azonban Csehország uniós taggá válását követően a cseh hatóságok korrupcióellenes, valamint az illegális munkaerő visszaszorítására és az európai munkaügyi szabályozás betartására tett erőfeszítéseinek köszönhetően az etnikai közvetítéssel végbement, intézményes formák nem vertek mélyen gyökeret a cseh gazdaságban és társadalomban (Čermáková, Kohlbacher 2012). A szigorodó feltételek miatt a „kliens” hálózat lassan formális vállalkozásokká intézményesült, és ezzel egyidejűleg fokozatosan veszítette el kizsákmányoló, korlátozó jellegét. Mára már leginkább mint munkaközvetítő vállalkozások vannak jelen a cseh munkaerőpiacon.74 Ha párhuzamot vonunk az elméleti részben vázolt etnikai vállalkozás fogalmával, mely „a közös nemzeti háttérrel, illetve közös migrációs tapasztalatokkal rendelkező társadalmi csoportok kapcsolatrendszere és rendszeres kölcsönhatásainak összességeként” határozta meg azt, illetve a
„kliens” hálózat jelenségével, ez alapján akár tekinthetjük ezeket az ukrán közvetítő vállalkozásokat etnikai vállalkozásoknak is.
3.3.2. Az etnikai kapcsolati tőke szerepe a csehországi ukrán vállalkozások körében
3.3.2.1. Ukrán érdekeltségű vállalkozások Csehországban
A kommunizmus időszakában, csakúgy, mint a többi kelet-közép-európai országban, Csehországban is megszűntették a magánvállalkozásokat, helyüket az állami kézben lévő tervgazdálkodásra épülő ipari objektumok vették át. A kommunista rezsim bukása után azonban
74 Hasonló kizsákmányoláson alapuló rendszer ma is működik a nyugat-európai országokban (főként Csehországban és Lengyelországban) dolgozó ukrán munkavállalók és az ukrán közvetítő személyek között, ezek azonban interperszonális kapcsolatokra épülnek, nem hálózatszerűen működnek.
gombamód nőttek ki az új privát kézben lévő gazdasági egységek, főleg a kis- és középvállalkozások szegmensében. A legdinamikusabb fejlődés az 1990-es évek elején volt tapasztalható, amikor a cseh gazdaság jelentős átalakulásokon ment keresztül. Az erőre kapott Cseh Köztársaságban egyre nagyobb igény merült fel új lakások, irodaházak stb. építésére, és ezzel egy időben az olcsó munkaerőre (Čermáková, Kohlbacher 2012).
Felismerve a felpörgő cseh gazdaság növekvő munkaerőpiaci igényeit és a cseh munkaerőhiányt, valamint az ukránok egyre bővülő migrációs hálózatát és külföldi munkavállalás iránti érdeklődését (Xxxxxxxxx et al. 2011; Kovály, Xxxxxxxxx 2016), gyors ütemben kezdtek el megjelenni ukrán érdekeltségű vállalkozások is.75 A legtöbb csehországi ukrán vállalkozás tehát az 1990-es évek elején alakult, többnyire kis- és középvállalkozások formájában, amely vállalkozási forma ma is a legelterjedtebb körükben.
Adatközlőim elmondása szerint a legtöbb ukrán érdekeltségű cég munkaközvetítőként jelent meg a cseh gazdasági színtéren, és legfőként a mezőgazdaság, az építőipar és a szolgáltatóipar (ezen belül is éttermek, hotelek, irodaházak stb. takarítását végző vállalatok) számára szolgáltattak munkaerőt, melyeknek jelentős többsége ukrán állampolgár volt.76 Az ukrán vállalkozások ezen ágazati koncentrációja a niche elméletével magyarázható, mely szerint a migráns csoportok vállalkozásai olyan gazdasági tevékenységek köré szerveződnek, melyekben hatékonyan tudnak érvényesülni és amely összeköthető a láncmigráció jelenségével is. Ahogy Várhalmi (2013: 93.) fogalmaz: „ha egy migráns csoport kiépített egy „hídfőállást” valahol, akkor az új migránsok nem véletlenszerűen választanak célállomást, hanem kapcsolataik által vezérelve követik korábban érkezett társaikat. A migráció kockázatai — amik lényegében a kapcsolathiányos és idegen kulturális társadalmi környezetből, a nyelvhasználatból vagy akár a tudás eltérő értelmezéséből fakadhatnak — így minimalizálódnak, az újonnan érkezők bevett minták alapján kezdik meg gazdasági tevékenységüket. Az első migránsok — különböző külső és belső tényezők által meghatározott — munkaerő-piaci jelenléte tehát az újonnan érkezők által folyamatosan erősödik, a specializáció elmélyül és idővel a migránsok kitöltik a rendelkezésre álló „teret”.
75 Mindez megfelel az interakcionizmus elméletének, mely szerint a migráns vállalkozások a bevándorló csoportok általi kínálat és a helyi igények függvényében alakulnak (Light 2004; Xxxxx, Langlois 1996).
76 Meg kell azonban említenem, hogy ezen vállalkozások közül sok szenvedte el a 2008-as gazdasági világválságot,
főleg az építőipar területén, ugyanis a krízis ezt a szektort érintette leginkább (Čermáková, Kohlbacher 2012).