TEGEZŐDJÜNK VAGY MAGÁZÓDJUNK?

Pszichoterápia

szakmai közélet

                viták, hozzászóLások

TEGEZŐDJÜNK VAGY MAGÁZÓDJUNK?

AVAGY HOGYAN SZÓLJUNK EGYMÁSHOZ A TERÁPIÁS ÉS TANÁCSADÓI HELYZETBEN?

A negyedik felvonáshoz érkeztünk a tegezés–magázás témájában, most hat hozzászólást közlünk. A Pszichoterápia 23. évfolyamának 2. számában közöltük Xxxxxx Xxxxx vitaindítóját, s azóta számos szakember osztotta meg véleményét, tapasztalatait. Különböző területek dilemmáit, jel- legzetességeit ismerhettük meg, jelen lapszámban ez folytatódik: Somogyi Xxxxxx Xxxxxxx révén bepillantást nyerhetünk a bűnelkövetőkkel végzett munka ezen kérdéseibe, Xxxxx Xxxxxx a csa- ládorvos speciális helyzetét elemzi, Xxxxxx Xxxxxx a szervezetfejlesztés területére is elkalauzol minket, s Xxxxx Xxxxxxx révén a gyerekvédelem kapcsán szerepet kap a fiatalabb korosztály is. Xxxxxxx Xxxxx reflektíven tekint a megszólítás kérdésére, Xxxxxxxx Xxxxx pedig komolyan véve a vita műfaját, előző hozzászólók felvetéseire reagál. A hozzászólásokat beérkezési sorrend sze- rint közöljük.

Xxxxx Xxxx rovatfelelős

Régóta érdekelnek a pszicholingvisztikai kérdések, így a tegeződés-magázódás kérdésén is sokat gon- dolkodtam korábban. Előre bocsátom, én magázódni szoktam. Leginkább azért, mert bennem különül el és tudatosodik jobban, hogy a páciensekkel dolgozom, a hétköznapi társaságommal pedig nem. Volt ebből problémám egy olyan munkahelyen, ahol a dolgo- zókkal kellett foglalkoznom, ugyan nem találkoztam velük nap mint nap, de volt, akik úgy értelmezték a helyzetet, hogy nem fogadom el, nem tekintem őket kollégának. Hiába próbáltam elmagyarázni, hogy én így tudok felelősségteljesen együtt dolgozni velük, nem omlott le a fal.

Az elmúlt hét évben azonban a klientúrám nagy- részt homogenizálódott, bűnelkövetőkkel foglalko- zom. A büntetés-végrehajtás hierarchikus és hiva- tali rendjéből következően alapvető a magázó- dás. Xxxxxx, ebben a körben talán a leggyakoribb a csendőrpertu használata, de ezzel sosem értettem egyet. Mivel nem vagyok hivatásos, azaz egyenru- hába öltözött személy, gyakran előfordul, hogy a páciensek kérik a tegeződést, amit azonban minden esetben elutasítok. Ráadásul tekintettel arra, hogy a

fiatalkorú elkövetőktől ugyanolyan felelősségválla- lást várunk, mint a felnőttkorúaktól, ezért természe- tesnek tartom, hogy velük is magázódjak. Bűnelkö- vetőkkel tartott csoportfoglalkozásokon sem szok- tam tegeződni, annak ellenére (vagy azzal együtt), hogy a csoporttagok tegezik egymást. Tapasztala- tom szerint ezt a csoportozás elején időnként fur- csállják a résztvevők, ám hamar beleszoknak. Más kérdés, hogy vannak olyan személyek, akik képtele- nek magázódni, akár azért, mert külföldiként gyak- ran nem beszélnek elég jól magyarul, akár azért, mert szocializációjuk során nem tanultak meg magá- zódni. Ilyenkor a magam részéről továbbra is mara- dok a magázódásnál, mert úgy gondolom, ez mind nekik, mind a többieknek üzenetértékkel bír. Összes- ségében is az a tapasztalatom, hogy a bűnelkövetők a tegeződés felvetésével – és még sok minden más- sal – a kapcsolat legelején már a határokat keresik, és próbálják azokat tágítani, el nem ítélhető módon. Sokszor ők maguk megjegyzik, hogy tegeződve is képesek tiszteletet adni és magázódva is képesek szemtelenkedni, ha úgy alakul a helyzet. Ez egyér- telmű, mindnyájan így vagyunk ezzel, ugyanakkor

mégis tisztán látszik, hogy ez a keretek tágítására, a határvonalak gyengítésére és a kontroll megszerzé- sére irányuló játszma.

A témához kapcsolódóan, a bűnelkövetőktől eltá- volodva ugyanakkor fontosnak tartom még megje- gyezni, hogy a magam részéről, ha valakit egy tege- ződő viszonyban ismerek meg, álságosnak érzem a terápiás kapcsolatban megkérni a magázódásra. Pszichológusként, saját élményben, magam is meg- tapasztalhattam, hogy volt olyan kolléga, aki a velem való munkájában magázott, más, egyéb helyen tör- ténő találkozáskor pedig tegezett, és ez engem nagyon kizökkentett a kettőnk kapcsolatából. Így tehát, akit például csoportos helyzetben pszicholó- gusként tegezve ismerek meg, azzal a személlyel már nem állok át négyszemközti helyzetben sem a magázódásra.

Bár a magam részéről szigorúan kötöm az ebet a karóhoz, ha szakmailag valaki hitelesen meg tudja indokolni, mint a korábbi hozzászólók közül néhá- nyan tették ezt, elfogadom, hogy másképpen jár el. 14 év alattiakkal nem foglalkozom, így nem is tudom, hogyan viszonyulnék hozzájuk és a szüleik- hez, de most majd elgondolkodom rajta.

Xxxxxxx Xxxxxx Xxxxxxx

Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a tege- ződés vagy magázódás megszólítási forma önma- gában nincs összefüggésben a terápia vagy a segítő konzultáció eredményességével, hatékonyságával. Nem tudok elképzelni olyan elméleti levezetést, amely az ellenkezőjét bizonyíthatja. ugyanakkor, ha az egyes terapeuta-páciens párosokat nézzük, igen is számít, hogy hogyan szólítják egymást. De nem azért, mert létezik valamilyen optimális vagy elvárt forma, amelyet „be kell tartani”, hanem azért, hogy a terápiás, konzultációs szituáció mindkét fél számára hozza azt a komfort-helyzetet, amelyben együtt tud- nak működni. Ez néha az egyik, néha a másik meg- szólítási forma.

Azt is szoktuk mondani, hogy a terapeuta-páci- ens kapcsolat egyenrangú felek aszimmetrikus kap- csolata. Aszimmetrikus azért, mert az egyik fél segít- ségre szorul és segítséget kér, a másik pedig a szak- értő, aki a segítséget adja. A kereteket, a munkamó- dot az utóbbi határozza meg. Ennek része a tegező- dés vagy magázódás, és erős szempont, hogy a tera- peuta olyan megszólítási formát állítson be, amely- ben tartósan otthonosan tudja érezni magát, egysze-

rűen azért, hogy ne kelljen a saját érzéseivel küsz- ködnie a nem kívánt megszólítás hallatán.

Ahogy szokták mondani, a nyelv élő organizmus, és mint ilyen, folyamatosan változik. Egy ilyen vál- tozásnak vagyunk tanúi, amikor az emberi érintkezés során megjelenő nehézségeket tapasztaljuk a meg- szólításkor, a tegeződés vagy magázódás megválasz- tásakor. A tradicionális formák fellazultak, egyértel- műen elfogadott új pedig nincs helyette. Mivel átme- neti időszakot élünk ezen a területen, sok a bizony- talanság, tisztázatlanság, ki nem alakult gyakorlat, ezért gyakran kell megküzdenünk ezzel a problémá- val a terápiás helyzetben is.

A megszólítás, amelynek kontextusába a tegező- dés, magázódás beágyazódik, tükrözi a kapcsolati viszonyokat, utalhat az egymáshoz való közelségre, távolságra, a társadalmi hierarchiában való elhe- lyezkedésre, az egymás közötti alá- fölérendeltségi viszonyokra. És mivel sokak számára kínos megélni a valakihez fűződő kapcsolatban a távolságot, ide- genséget, alárendeltnek érzett státuszt, az egyén arra törekszik, hogy megszüntesse ezt. A tegeződés alkal- mas eszköz lehet ehhez. Nem biztos azonban, hogy a páciens törekvése találkozik a terapeuta szándékával. Neki jól jöhet a magázódás, a távolság, amely segít szélesebb perspektívából, csökkent érzelmi bevonó- dás mellett rátekinteni a páciens által elmondottakra. De sok páciensnek is nagyobb biztonságot jelent a nagyobb távolság. Másokat viszont megijeszt.

A tegeződésnek vagy magázódásnak a jelen tár- sadalmunkban tehát az egymáshoz való közelség vagy távolság átélésében van jelentősége. A pszicho- lógiai beavatkozások során azonban nem jelenthető ki, hogy az egyik vagy a másik jobb eredménnyel kecsegtet.

Van a kérdésnek generációs aspektusa is. Az idő- sebb korosztály megtanulta a magázódást, nagyjából biztonságosan eligazodik a viszonyformák között, meg tudja ítélni, hogy mikor ildomos az egyiket vagy a másikat használni. Szívesen magázódik. A huszon- évesek világában fordított a helyzet. ők legszíveseb- ben mindenkivel tegeződnének. A terápiás szövetség kialakítása során ebben a konfliktusban kell kialakí- tani konszenzust.

A dinamikus szemléletben bonyolítja a helyze- tet, hogy az egész kérdést az áttétel kontextusában is végig kell gondolni, elemezni kell, különösen akkor, ha a terápia közben merül fel a megszólítás változ- tatásának gondolata. Könnyű belátni, hogy az ilyen ötletnek pszichológiai jelentése van, és ha megbe- széletlenül marad, fontos kapcsolati szempont marad reflektálatlanul. És talán itt van a lényeg, a megszólí-

tási formának kapcsolati jelentése van, amit meg kell próbálnunk megérteni az adott konkrét, egyedi terá- piás, konzultációs helyzetben.

Xxxxxxx Xxxxx

Pszichoterápiás magánpraxisomban pszichoanali- tikusan orientált pszichoterápia, a pszichoanalízis és a csoportanalízis eszköztárával és szemléletében dol- gozom. Tanulóéveimet és pszichoterapeutává válá- som idejét Tündérhegyen töltöttem. Soha fel sem merült bennem, hogy pácienseimmel tegeződjek. Pontosabban, elvétésként előfordult, hogy letegez- tem valakit, ami akkor és ott a pszichoterápiás kap- csolat intenzív áttételi-viszontáttételi érzések sodrá- sát jelezte. Természetes közegem a magázódás. Ide- genként, felnőtt emberként találkozom leendő páci- enseimmel, távolságból érkezünk egymáshoz. Ebben a kontextusban a tegeződés lehet a távolság, az isme- retlen másik, a fizikai és lélektani tér keltette szoron- gás áthidalására, az agresszív fantáziák elhárítására tett kísérlet. Vagy, akár a bizalom/bizalmatlanság konfliktusának feloldásának illúziójaként működhet. A pszichoterápia későbbi szakaszában a magázódás hordozhatja ezt a kezdeti distanciát, ami a kapcso- lat intimitásával együtt a pszichoterápia szolgáltatás jellegét jelzi. Ha egy páciensben felmerül az igény, hogy tegeződjünk, vagy éppen tegeződéssel kezdi kapcsolatunkat, akkor ennek tisztázása is a diag- nosztikai munka részévé válik, igyekszem megér- teni annak forrását. Amúgy, a magázás mellett léte- zik az önözés, ami a nyelvhasználat változatossá- gán keresztül egy kapcsolat érzelmi-hangulati sok- színűséget is hordozhatja. A magázódás/önözés for- mai-tartalmi eleme a pszichoterápiának.

A vitát olvasván feltűnt, hogy a magázódást a tekintélyelvűséggel, generációs kérdésként, szakmai identitást erősítő „fehér köpenyként” való használa- taként vagy éppen a kiképző „másolásaként” azono- sították többen. Egyfelől a magyar nyelv az angol- tól eltérően magázódós/tegeződős, és ezen keresztül gondolkodásunk, lélektani valóságunk megteremti annak a lehetőségét, hogy kifejezzünk közelséget/ távolságot – így határteremtő funkciót –, illetve alá- fölérendeltségi/mellérendeltségi viszonyt hordozhat. Másfelől, a fentiek közül terjedelmi okok miatt egy- párat kiemelvén, a magázódás/tegeződés technikai kérdésébe bújt lényegi dilemmára térek ki.

Életkor kérdése. A bevezetőben felvetett prob- lémára, miszerint egy fiatal pszichológus és a vele majdnem egykorú felnőtt páciense esetében az egy-

szerűség kedvéért váltanak tegeződésre, a fentie- ket gondolom érvényesnek. Miért lenne egyszerűbb tegeződni? Nyerünk-e e réven vagy vesztünk-e a vámon a tegeződéssel? A válaszom az, hogy a 16-17. században kialakult magázódás olyan nyelvi-gon- dolkodásbeli kultúrát teremtett meg, melynek átfor- málására nem a pszichoterápiás rendelő, avagy az egyéni, illetve csoportpszichoterápia a megfelelő színtér. Szerintem a felnőtt emberekkel dolgozó pszichoterapeuta szakmai identitásának része, leg- alábbis számomra, hogy a magázódással nem vesz- tek a bontakozó kapcsolat intimitásán és bizalom vámján, viszont xxxxxx a diagnosztika révjén.

Csoportpszichoterápia. A csoportanalitikus cso- portban a páciensek egymással tegeződhetnek vagy magázódhatnak, mi kölcsönösen magázzuk egymást a páciensekkel, miután az első interjú a csoportba jelentkező pácienssel ugyanolyan lélektani feltételek között zajlik, mint a fentiekben említett egyéni hely- zetben. Az eddigi hozzászólásokban kifejezetten fel- oldatlan áttételi-viszontáttételi problémának tartom, ha a csoportvezető azért nem magázódik a csoport- tagokkal, mert az olyan lenne, mintha gyerekcsopor- tot vezetne egy felnőtt. Xxxxxxx írja a lélekgyógyász személyiségével kapcsolatban, hogy annak állam- polgárként bármilyen vonzalma és politikai meggyő- ződése legyen is, mélyebb értelemben elég liberális- nak kell lennie, hogy a csoportjában minden embert egyenlőként kezeljen.

Mindent összevetve, a magázódás/tegeződés tech- nikainak tűnő kérdése egy alapvető pszichoterápiás beállítódás és a szakmát művelő személyiségének összhangját feszegeti. Xxxxx-e a pszichoterapeuta a páciens tisztelésén, becsülésén túl őt szeretni vagy sem. Az együttérzés, türelem, tolerancia, tartalmazás és ráhangolódás képességét nem a tegeződés hozza meg és nem is a magázódás veszejti el. Xxxxx xxx- rint az alapszókat lényével mondja ki az ember. Az Én-Az és az Én-Te alapszók dichotómiája a páciens- sel folytatott munkában nem a tegeződésben oldódik fel, hanem a másik ember iránti alapvető hitben és tiszteletben. Saját analízisemben az analitikus magá- zódásán keresztül is átjött együttérzése, tapintata, belém vetett hite. Bízom abban, hogy ez a saját mun- kámban hasonlóan közvetítődik pácienseim felé.

Xxxxxxxx Xxxxx

Családorvos vagyok Budapesten, emellett egyéni dinamikus terápiát végzek egy OEP-finanszírozott szakrendelésen, továbbá Bálint-csoportokat vezetek.

A Bálint-csoportban természetesen mindenki min- denkivel tegeződik, hiszen kollégákkal ülünk kör- ben, és a módszer lényegéhez tartozik a non-autoriter csoportvezetés. A pszichoterápiában nekem eddig egy tegeződő kapcsolatom volt. Itt jelentős határ- problémák jelentek meg, nyilván elsősorban más tényezők miatt, de a tegeződés is megkönnyíthette a keretek fellazulását. A páciens oldaláról más hely- zetben is megjelent már a tegeződés igénye, ezt én el szoktam hárítani. Ugyanakkor a vitához hozzá- szólók többségéhez hasonlóan én is azt gondolom, hogy nem az a lényeg, hogy tegeződünk-e, hanem az, hogy miért igen vagy nem, és hogy ez milyen dinamikai következményekkel jár. A pszichoterápiás helyzet többnyire lehetővé teszi, hogy az is a mun- kafolyamat részévé váljon, ha probléma merül fel a megválasztott kommunikációs formával.

Más orvosi szituációkban is egyre többször meg- jelenik a tegeződés igénye, főleg, ha a felek fiata- lok. Úgy látom, hogy könnyebben tegeződnek azok a kollégák, akiknek nem kell hosszú távú kapcsolatra berendezkedniük (például a mentősök, vagy a vál- tozó gyakorlati helyen dolgozó szakorvos-jelöltek), és ebből azt gondolom, hogy rövid távon a tegeződés megkönnyítheti a kommunikációt. A családorvosi munkában azonban hosszú távú terápiás kapcsola- tot kell kialakítani, de nehezebb a kerettartás, mint a pszichoterápiában. Nincs ugyanis egzakt terá- piás szerződés, és mindkét fél számára számos pon- ton bizony homályos az is, hogy mi a terápiás kap- csolat célja, meddig tart a felek kompetenciája. A háziorvos gyakran rá kell, hogy kérdezzen egyes intim testi funkciókra, és fizikális vizsgálat is van. Ha mindezek mellett még tegeződést is kezdemé- nyeznék, az növelné annak veszélyét, hogy a páci- ens intruzívnak éli meg a tevékenységemet. Az ismé- telt kerettartási nehézségek (mint a soron kívüli ellá- tás igénye, hiszen „haverok vagyunk”) arra indítot- tak, hogy ne engedjek akkor sem, ha a páciens kez- deményez tegeződést. Ráadásul a páciensek egymás családtagjai vagy szomszédjai, hamar zavart kelt, ha nem azonosak a feltételek. Ezeket a határkonfliktu- sokat nehezebb (bár persze nem lehetetlen) megbe- szélni és a páciens javára fordítani, mint a pszicho- terápiában. Az összeférhetetlenségi szabály kevésbé szigorú, ezért sok rokon–barát–kolléga jár hozzám. Velük nyilván tegeződöm – náluk amúgy is külön figyelmet kell fordítani a kerettartásra. Gyerekeket nem látok el, a serdülőkkel pedig kifejezetten jót tesz a kapcsolatnak, ha a magázódáson keresztül felnőtt szerepben jelenhetnek meg. Összességében az én tapasztalatom az, hogy az intimitás mélyülését nem- hogy gátolná, de sokszor segíti a magázódás. Az én generációmban (36 éves vagyok) annyira természe- tes már a tegeződés, hogy inverz módon éppen azzal

húzzuk alá a kapcsolat kiemelt voltát, ha megma- radunk a magázódásnál: bármilyen más helyzetben tegeződnénk, de itt nem.

Xxxxx Xxxxxx

Szervezetfejlesztési tanácsadás során alapvetően jól működik a tegeződés-magázódás, döntően az a közeg, csoport, munkahely, megbízó határozza meg, ahol dolgozunk, akikkel a munkánkat végezzük. A legkönnyebben akkor választunk helyes megoldást, ha igazodunk a helyi szokásokhoz, gyakorlathoz. IGAzODUNK, tehát nem feltétlenül azt csináljuk

– bár ismerjük – ami a helyi szokás, de ha eltérünk tőle, akkor tudatosan és nyilvánosan jelezve térünk el. A HELYES MEGOLDÁS pedig az, ami nekünk magunknak és a velünk kapcsolatban levőknek egy- aránt kényelmes, kialkudott és elfogadott. Tehát a véleményem, hogy alapvetően jól működik a tegező- dés-magázódás, de mégis van néhány olyan helyzet, ami egyedi, ezért külön megoldást kíván, én ezekről írok le néhány gondolatot. Tanácsadóként sok cégnél fordulunk meg, sok új emberrel ismerkedünk meg, ezért sokszor kerülünk olyan helyzetbe, hogy el kell dönteni, tegeződni vagy magázódni fogunk.

Alapvető, hogy a tanácsadó a megbízó munka- helyén jelenik meg, és ma a munkahelyek döntő többségében a teljes körű tegeződés a szokás. Ami- kor a tanácsadó bekerül egy ilyen csoportba, akkor az egyik szempont, ami szerint eldől a kérdés, hogy mennyire válik a szervezet „tagjává”, mennyire tekintik a dolgozók a szervezet részének. Az alap- helyzet az, hogy magázódunk, a tegeződés kölcsönös megállapodás alapján jön létre. Elsőként a vezetők- kel alakul ki a tegeződés, de mindenképpen szüksé- gesnek tartom, hogy mindenkivel külön-külön álla- podjunk meg a tegeződésben. A munkatársakkal való tegeződés során fontos megjegyezni, hogy a tanács- adó a munkatársak részéről mindenképpen a veze- téshez tartozik, ezért az irányadó az, hogy a vezetők milyen viszonyban vannak a kollégáikkal. Itt első- sorban arra gondolok, ha ők magázódnak, mi ne tege- ződjünk, ha ők tegeződnek, akkor tegeződhetünk, de ezt kevésbé fogadják el, ezért nekünk nem kell fel- tétlenül tegeződni. Ennek is lehet hátránya, ebben az esetben érezhetik azt a kollégák, hogy őket nem tart- juk egyenrangú félnek, ami nehezítheti az együttmű- ködést.

Fiatal tanácsadó kollégák nehezebben vetik fel a megbízó cégnél a tegeződést, s ez teljesen érthető, így is jól tud működni minden a munkavégzés során.

Amit igazán javaslok, hogy akkor, amikor a fogadó cég vezetői, munkatársai felajánlják a tegeződést, azt mindenképpen fogadjuk el. Ez természetesen sok- szor nem valós felajánlás, „mindössze” tegezve tár- gyalnak, akkor ezt „kell elfogadni”, mint tegező- désre való felszólítást, felajánlást.

Az idősebb tanácsadókat már nehezebben tege- zik a fiatalabbak, sokszor maguk vállalják a csendőr pertut. Ezt az idősebb tanácsadónak kell megoldani, határozottan meg kell kérni, fel kell hatalmazni a kölcsönös tegeződésre a másik felet, vagy vissza kell térni a magázódásra az idősebb tanácsadónak is.

A tanácsadó, a tréner, a workshop vezetője álta- lában felajánlja a tegeződést a résztvevőknek, mert így könnyebb dolgozni. Ezt a csoport általában el is fogadja, s ez így is van rendben, mert ez a kiala- kult gyakorlat. Mégis ez azt nem jelenti, hogy azok a résztvevők, akik korábban magázódtak, most köny- nyen fognak tegeződni egymással a munka során. Ebben az esetben nem kell erőltetni, hogy a tagok egymás között tegeződjenek, s természetesnek kell tekinteni ezt a helyzetet. Természetesen a tanácsadó- val a résztvevők, a tréning idejére tegeződnek össze, utána valójában újra felvetődik a kérdés, hogy tege- ződjenek vagy sem, ezt újra tisztázni szükséges, ha a helyzet megkívánja.

Xxxxxx Xxxxxx

„Honnan jövök”? Kamaszkoromból több fontos sajátélményem van a megszólítás terén. Ezek mind- egyike – érdekes, de nem rendkívüli módon – váltá- sokhoz köthető, mintegy a felnőtté válás rituáléjának része. Amikor szeretett, tisztelt felnőtt emberek fel- ajánlották a tegeződést, ezzel is megerősítve viszo- nyunk barátivá, egyenrangúvá válását; illetve, mikor azzal jelezték felnőtt nővé érésemet, hogy nem tegez- tek többé. Mindezek segítenek megérteni, értelmezni saját kamasz klienseim helyzetét.

Gyermekvédelemben – azon belül is Gyermek- jóléti Központban – dolgozó pszichológusként szá- momra többféle helyzetben, többféle partnerrel való kapcsolódás során merül fel a tegeződés-magázódás dilemmája. Klienseim korban, társadalmi, szociális és családi státuszban rendkívül sokfélék, közvetlen és távolabbi kollégáim szociális, egészségügyi, okta- tási, közigazgatási területek dolgozói közül valók. Különböző – négyszemközti, családi, csoportos – helyzetekben találkozunk egymással. A megszólí-

tás jelentése, jelentősége szinte mindegyikben más és más.

(Lényegi sajátossága ennek a területnek, hogy sok ügyfelünk kötelezett, tehát nem saját motivációjából van jelen, sőt, sokszor épp ellenkezőleg – minden- esetre a bizalom kérdése emiatt különösen kiélezett, amit szépen leképez egymás megszólítása.)

Tapasztalataim szerint pontosan e sokszínűség miatt nem lehet teljesen rigid szabályokat alkal- mazni, hanem ez folytonos értékelést, az adott hely- zethez illő döntést igényel, amelyben többek között az alábbi helyzetekben megélt élményeim vezetnek: Egyéniben – szülővel: Intézményünkben keretsza- bályként a szülők magázása van érvényben. Tevé- kenységünkből adódóan (középpontban a gyer- mek) inkább a jelenlévők szerepe, semmint életkora a döntő tényező, amit meg kell fontolni: egy tizen- hat éves szülő lehet gyerek, aki számára az a fajta bensőséges megtiszteltetés hasznos, ha kölcsönösen tegeződünk; de lehet egy éppen gyermeket vállaló szülő, akinek felelősségteljes státuszát a magázó- dás hangsúlyozza, alakítja ki, erősíti. A szülő magá- zódásból való kicsúszása vagy határtartási nehéz- ségként értelmezhető, vagy éppenséggel a biza- lom, a bevonódottság mélyülését jelzi. Előbbi eset- ben következetes visszamagázással hangsúlyozom a kereteket – amelyek mindkettőnk számára a bizton- ságot, eligazodást szolgálják. utóbbi alkalmakkor többnyire a partner maga is észreveszi és korrigálja magát, az erre való reflektálás képezheti a konzul- táció anyagát is. További árnyalatok megjelenítését

teszi lehetővé az „Ön” illetve „Maga” használata is.

Egyéniben – gyerekkel: saját munkámban a

„csendőrpertut” nem tartom jó megoldásnak, mert a viszony egyenrangúsága ellen hat. Kollégáim viszont családgondozóként többnyire ezt használják, így ez is megkülönbözteti szerepemet az intézmé- nyen belül. Szinte kivétel nélkül a kölcsönös tegező- dést ajánlom fel, kamasz klienseimnél egyértelműen a közös munka melletti elköteleződés jele ennek ter- mészetessé válása.

Terápiás munkámban leginkább azért tartom fon- tosnak, sőt, azért örülök ennek a felületnek, mert jó lehetőségnek tekintem arra, hogy partnerem- mel együtt ránézzünk: hogy is állunk mi egymással ebben a kapcsolatban? És magunkkal? Azaz: gyor- san láthatóvá teszi kapcsolatunk rejtett aspektusait, így pontosan abban segít nekünk, ami a dolgunk a pszichológus-kliens viszonyban.

Xxxxx Xxxxxxx