ÁLTALÁNOS BÉRLETI FELTÉTELEK
ÁLTALÁNOS BÉRLETI FELTÉTELEK
Eurent Autókölcsönző Kft. (cím: 1238 Budapest, Szentlőrinci u. 195853. hrsz.) („Bérbeadó”) jelen általános bérleti feltételek („ÁBF”) és a túloldalon feltüntetett díjszabás mellett adja bérbe bérlőnek a túloldalon leírt gépjárművet.
1. Definíciók
Baleset: gépjárművet hirtelen érő közvetlen külső mechanikai erő, esemény, amely a gépjármű javítását teszi szükségessé.
Bérlő: a Bérbeadóval jelen ÁBF alapján szerződéses viszonyban álló személy.
Gépjármű használó: bármely személy, aki a bérelt gépjárművet a Bérlő nevében használja. A gépjárművet kizárólag a szerződésben és annak mellékletében feltüntetett személyek vezethetik. Bérlő a gépjármű használó magatartásáért, általa okozott esetleges károkért felel, kivéve, ha a felek eltérően állapodnak meg.
Gumikár: gumikban keletkező olyan kár, amely a gumik cseréjét vagy javítását teszi szükségessé.
Lopáskár: a rablás és a jogtalan használat céljából történő önkényes elvételből származó kár, illetve ezen időszak alatt bekövetkezett rongálódás. Ennek minősül a jármű alkatrészeinek, tartozékainak ellopásával kapcsolatosan keletkezett károsodás is, ide értve a lopási kísérlet eredményeként adódó rongálódási kárt akkor is, ha a gépjármű megkerült.
Amennyiben jelen ÁBF Bérlőre vonatkozó rendelkezést tartalmaz, úgy azon rendelkezés alkalmazandó a gépjármű használójára is.
2. A gépjármű átvétele, használata, visszaszolgáltatása
Bérlő a gépjármű átvételekor köteles meggyőződni annak állapotáról. Amennyiben Bérlő bármilyen sérülést észlel a gépjárművön, köteles erről a Bérbeadó képviseletében jelen lévő munkatársat haladéktalanul tájékoztatni és gondoskodni arról, hogy a sérülés tényét írásban vagy egyéb formában (fénykép) rögzítsék. Ennek elmulasztásából eredő kár Bérlőt terheli.
A Bérlő köteles a gépjármű használata során:
- minden bel- és külföldi jogszabályt, hatósági előírást, a közlekedési és parkolási szabályt (KRESZ, parkolási előírások stb.) betartani,
- a gépjárművet és tartozékait annak típusára vonatkozó használati-kezelési útmutató szerint kellő gondossággal használni, kezelni és megóvni,
- a neki átadott okmányokat gondosan kezelni, a rongálódástól megóvni.
- a bérelt gépjárművet a rendelkezésre álló összes eszközzel megvédeni a lopással szemben, így azt használaton kívül minden esetben, bármilyen csekély időre lezárni, a gépjárműben értéket nem hagyni, a gépjárművel lehetőleg őrzött vagy zárt helyen parkolni, és egyébként a gépjármű magára hagyásakor fokozott körültekintést és a tőle elvárható magatartást tanúsítani minden esetben.
A bérelt gépjárművet tilos különösen:
- teherszállításra használni, kivéve kishaszonjárművek esetén,
- autóversenyzésre, vagy arra való felkészülésre (edzés) használni,
- másik jármű vontatására használni, kivéve kifejezetten vontatás céljára történt a bérbeadás,
- a hűtőfolyadék befagyása, a kenőolajok elfolyása, vagy egyéb, jelentős működési rendellenesség esetén használni,
- alkohol, gyógyszer, vagy kábítószer befolyása alatt vezetni, vagy ilyen befolyásolás alatt álló személynek a vezetést átengedni, a gépjárműben cigarettázni,
- Bérbeadó előzetes írásbeli engedélye nélkül tilos a gépjárművet használni következő országokban: Bulgária, Görögország, Törökország, Albánia, volt szovjet utódállamok (kivéve Litvánia, Észtország, Lettország), volt Jugoszlávia (kivéve
Szlovénia, és Horvátország).
Amennyiben a Bérlő a gépjárművet bűncselekmény elkövetésére használja, és az illetékes hatóság a gépjárművet lefoglalja, ez a Bérlő részéről olyan súlyos szerződésszegésnek minősül, amely a szerződés azonnali hatályú felmondásával jár. Amennyiben a lefoglalást elrendelő hatóság a gépjárművet a lefoglalás alól feloldja, a Bérlő már nem jogosult a gépjármű további használatára. Bérlő a gépjármű hatóság általi visszaszolgáltatása dátumáig bérleti díj megfizetésére kötelezett.
Bérlő köteles a gépjárművet és tartozékait az egyedi bérleti szerződésében rögzített a „Megállapodás szerinti leadás helye és ideje” rovatban megjelölt helyen és időpontban az üzleti nyitva tartás ideje alatt - a normál elhasználódást figyelembe véve - az átvételkorival megegyező állapotban visszaszolgáltatni. Amennyiben Bérlő a gépjárművet rendeltetésellenesen használta, az különösen szennyezett – így különösen a gépjárműben dohányoznak, amely miatt a gépjármű teljes körű tisztítása válik szükségessé - , az ebből származó kárt és költségeket Bérlő tartozik megtéríteni.
Bérlő tudomásul veszi, hogy amennyiben a bérelt gépjárművet a bérleti időszak végén nem az üzleti nyitvatartás ideje alatt adja le, úgy a bérbeadó 50 EUR összegű nyitvatartási időn túli leadási díjat számol fel, és a gépjármű állapotfelmérésére valamint a bérleti szerződés lezárására a leadást követő munkanap üzleti nyitva tartása idején kerül sor, amely eseményeken Bérlő jogosult jelen lenni. Amennyiben Xxxxx nem tud jelen lenni, köteles a gépjárműről – annak mindegyik oldaláról és a km óra állásáról – a visszaszolgáltatás időpontjában fényképet készíteni úgy, hogy felismerhető legyen a parkolóhely száma (amelyen az általa bérelt gépkocsi parkol) és a mellette parkoló gépkocsi rendszáma. Ennek elmaradása esetén Bérlő nem jogosult vitatni az állapotfelmérésről készült jegyzőkönyvet és fényképfelvételt, amelyeket igény szerint a Bérlőnek Bérbeadó e-mailben és postai úton megküld. Bérlő tudomásul veszi, hogy a távollétében tartott állapotfelmérés során megállapított, a bérlet során keletkezett káreseményekre fizetési kötelezettsége, kártérítési felelőssége fennáll, amelyet Bérbeadó jogosult Bérlővel szemben a bérleti díj beszedésével egyező módon érvényesíteni a bérlet megszűnését követően is. Amennyiben Bérbeadó kártérítési igényt érvényesít, úgy az állapotfelmérésről készült jegyzőkönyv és fényképfelvételek kézhezvételét követő három munkanapon belül Bérlő az általa készített fényképek birtokában jogosult csak vitatni a kár keletkezését.
3. Bérleti díj, egyéb díjak és óvadék
A bérleti szerződés – amennyiben a felek eltérően nem rendelkeznek – a gépjármű egyedi bérleti szerződésben foglalt díjszabás szerint jön létre. Kártyás fizetőeszköznél a dombornyomott kártya vagy hitelkártya elfogadott érvényessége a várható bérleti időszak vége plusz 2 hónap.
A szerződés megkötésekor Bérlő a szerződésben meghatározott óvadék fizetésére köteles, amely biztosítékul szolgál Bérlő által a Bérbeadónak esetlegesen okozott károkért és Bérlő egyéb tartozásaiért. Bérbeadó nem köteles az óvadékot visszafizetni mindaddig, amíg Bérlő esetleges kártérítési felelősségével vagy egyéb tartozásával kapcsolatosan függő kérdés áll fenn. Bérbadó az óvadék után kamatot nem tartozik fizetni. Hitelkártyával történő fizetés esetén az óvadék összege Bérlő hozzájárulásával Bérbeadó elfogadó bankjához intézett elő-engedély kérelme alapján zárolásra kerül Bérlő számláján. Az óvadék zárolásának feloldásáról – ha az óvadék nem kerül felhasználásra – Bérbeadó a bérlet megszűnésekor írásban értesíti a bankot. A feloldás kezdeményezésén túl Bérbeadót semmilyen felelősség nem terheli a zárolt összeg illetve a további banki ügyintézés kapcsán.
Amennyiben – belföldi és külföldi leadás esetén - Bérlő a gépjárművet nem a „Megállapodás szerinti leadás helye” rovatban szereplő helyen adja le, ill. ha ott adja is le, de az nem egyezik a bérbeadó irodával, a mindenkor érvényes díjszabás szerinti visszaszállítási díjat és büntetést a bérbeadó irodáig meg kell fizetnie, a díjat telephelytől telephelyig kell számítani.
A bérleti díj magában foglalja:
- a kötelező biztosítás díját,
- magyarországi autópályák használati díját korlátozás nélkül,
- a javítás (kivéve a Bérlő által okozott károkból eredő javítás) kötelezően előírt és rendeltetésszerű használatból eredő karbantartások, kenőanyag-utántöltés költségeit,
A bérlet ideje alatt felmerülő egyéb költségek (üzemanyag, parkolás, bírságok stb.) Bérlőt terhelik. Amennyiben Bérlő a gépjárművet nem teletöltött üzemanyagtartállyal adja vissza, Xxxxxxxx a újratöltési szolgáltatás díjat számít fel. Az újratöltési szolgáltatás díja meghaladja az aktuális üzemanyagárakat. Bérlő tudomásul veszi, és kifejezetten hozzájárul, hogy Bérbeadó jogosult Bérlő szabálytalan parkolásával, közlekedési szabálysértésével és a gépkocsiban okozott káreseményekkel kapcsolatos költségeket (bírságok, pótdíjak és a mindenkori adminisztrációs díj stb.), továbbá egyéb közigazgatási bírságokat Bérlővel szemben a bérleti díj beszedésével egyező módon érvényesíteni a bérlet megszűnését követően is.
Azon foglalások esetén, amelyeknél Bérlő a Bérbeadó irodájában történő fizetést választotta, a foglalás ingyenesen lemondható a gépjármű átvételéig. Online fizetéses foglalások esetén a lemondás a bérlés napját megelőző legkésőbb 48 óráig ingyenes. Ezt követően 50 eurónak megfelelő összegű lemondási díjat (meghiúsulási kötbér) számolunk fel. Lefoglalt, de át nem vett gépjármű esetén 95 eurónak megfelelő meg nem jelenési díj (meghiúsulási kötbér) megfizetésére kötelezzük mindkét esetben. Az összegeket helyi valutában vagy - amennyiben ez lehetséges - Bérlő bankkártyája elszámolási pénznemében, a tranzakció időpontjában érvényes banki árfolyamon számoljuk fel.
4. A bérlet időtartama
A minimális bérleti időtartam egy nap. Egy bérleti nap 24 órából áll, amely – amennyiben a felek eltérően nem rendelkeznek – a gépjármű átvételének a gépkocsi egyedi bérleti szerződésében feltüntetett időpontjában kezdődik. Bérbeadó 1 plusz nap felszámítására jogosult, amennyiben Bérlő a bérlet kezdő időpontjához (óra) képest a gépjárművet 30 perccel később szolgáltatja vissza. Ha Bérlő a gépjárművet továbbra is igénybe kívánja venni, ezt a szándékát legkésőbb a bérleti szerződés lejárta előtt 24 órával személyesen kell Bérbeadó tudomására hozni, az esetleg szükséges óvadék egyidejű befizetése mellett. Bérbeadó a bérleti szerződést nem köteles meghosszabbítani. A 30 napot meghaladó bérlet esetén a bérleti szerződés lejártakor a gépjármű egyidejű bemutatása mellett új bérleti szerződést köthetnek.
Az ÁBF Bérlő általi megszegése esetén vagy amennyiben a bérlet letelte után 24 órával Bérlő a gépjárművet kellő indok nélkül nem szolgáltatja vissza vagy a Bérbeadó felé fennálló tartozását Bérbeadó írásos felszólítása ellenére sem rendezi, valamint késedelmét nem menti ki, Bérbeadó jogosult a szerződést azonnali hatállyal felmondani, illetve a gépjárművet Bérlőtől visszavenni, akár a szükséges mértékű önhatalom eszközével is élve. Gépjármű késedelmes (24 órán túli) visszaszolgáltatása esetén Bérbeadó joggal vélelmezheti, hogy a gépjárműre nézve Bérlő a Büntető Törvénykönyvbe ütköző sikkasztást követte el, ezért Bérbeadó jogosult Bérlővel szemben feljelentést tenni, illetve a gépjárművet köröztetni.
5. Bérlő kártérítési felelőssége
a) Bérlő a teljes, akár a gépjármű értékéig terjedő kárösszeget és felmerülő költségeket köteles megtéríteni az ÁBF megszegése esetén, és különösen a következő esetekben:
- a gépjármű gondatlan, szakszerűtlen üzemeltetése, túlterhelése,
- Bérlő nem a gépjárműre előírt minőségű üzemanyagot használja,
- a gépjármű gondatlan őrzése, tárolása, magára hagyása,
- tehergépjárműnél a rakterület túlterhelése, a rakterület sérülése,
- a gépjármű bérlet időtartama alatt keletkezett károsodása, ami nem balesetből származik,
- az alkatrészek, tartozékok, felszerelések mindennemű hiánya,
- 30 napot meghaladó bérlet esetén a havi kilométeróra állás megadásának elmulasztásáért
- olyan károk, amelyek azáltal keletkeztek, hogy a gépjárművet annak elhagyásakor nem zárták be, vagy azzal nem az előírásoknak megfelelően parkoltak,
- a járműben, alkatrészeiben, tartozékaiban keletkezett lopás és részlopás károkért (de a gépkocsi előkerült), amennyiben Bérlő a gépjárműben hagyta a gépjármű bármely kulcsát, forgalmi engedélyét, vagy a hatóság előtt a tulajdon- vagy a használati jog igazolására alkalmas iratokat,
- Bérlő vagy a gépjármű használójának minden olyan jogellenes cselekménye, magatartása esetén, amely a biztosító kárért való helytállását kizárja vagy korlátozza.
b) A Bérlő illetve a gépjármű használója a bérleti időszak alatt a gépkocsiban keletkezett kár a mindenkor esedékes önrészét köteles viselni (az a) pontba nem tartozó esetekben), kivéve ha a másik fél elismerte felelősségét a baleset okozásáért. Nagyértékű kár (bruttó 1.200.000 Ft felett) esetén az önrész mértéke 10%. A kár kiszámítása Audatex kalkulációval történik
vagy a Bérbeadó által megbízott partnerszerviz által a javításról kibocsátott számla alapján. Bérlő elfogadja a partnerszerviz által a javításra adott árajánlatot. Az önrész mértéke a felére csökkenthető a mindenkori napi biztosítási díj (ld. Super CDR) megfizetésével egyidejűleg, illetve az önrész megváltható a mindenkori napi biztosítási díj (ld. Super CDR Plus) biztosítás ellenében. A biztosítás nem tartalmazza a szélvédő, a gumiabroncs, és a belső tér kárait, amelyek esetén az önrész mértéke a kár teljes mértéke, szélvédőkár esetén 35.000 Ft.
A gépkocsi ellopása és lopáskár esetén (amennyiben a gépkocsi nem került elő) Bérlő köteles az a mindenkor esedékes önrész mértékét viselni.
A fentiekben jelzett esetekben a gépjárműnek az önrész illetve kárviselési mérték alapjaként figyelembe vett értéke a gépjármű bruttó beszerzési árát jelenti. A gépjármű teljes lopáskár káreseménye esetén Bérbeadó annyi üzemanyag újratöltési szolgáltatást jogosult érvényesíteni a Bérlővel szemben, amennyi a rendőrségi jegyzőkönyvben rögzített, mivel a lopáskárt szenvedett gépjárművet Bérbeadó tele tankkal adta át a Bérlőnek. Az önrész mértéke a felére csökkenthető a mindenkori napi biztosítási díj (ld. Super Theft Protection) megfizetésével egyidejűleg. A biztosítóval, illetve a gépjármű eltulajdonítójával szembeni fellépés, igényérvényesítés, pervitel Bérbeadó feladatát és költségét képezi.
6. A gépjármű javítása, garancia
Műszaki meghibásodás esetén Bérlő:
- Budapesten hétköznap az (0) 000 0000, hétvégén és munkaszüneti napon az (0) 000 0000 telefonszámon köteles intézkedést kérni a javítással kapcsolatban,
- Budapesten kívüli műszaki hiba esetén a legközelebbi szakszervizt keresheti fel, ahol Bérbeadó előzetes engedélye nélkül
20.000 Ft költségig a gépjárművet megjavíttathatja,
- elháríthatatlan hibánál mentési vagy kocsi csere igényt, ill. karambol miatti mentési igényt a bérbeadó irodának kell bejelenteni telefonon vagy faxon. A cseregépjárművet a következő napon az üzlet nyitvatartási idejében veheti át.
Javítás esetén Bérlő köteles a lecserélt alkatrészt a javítótól elkérni, megőrizni és legkésőbb a bérleti szerződés elszámolásakor a bérbeadó irodában leadni. Ezek elmulasztása esetén a javítás költsége Bérlőt terheli. A készpénzes javítási számla kiegyenlítése esetén Bérlő a javítójegy helyett a km-számláló állását is tartalmazó áfás számlát adja le, amely alapján a bérbeadó iroda a számla összegét kifizeti, ill. a jogi személy Bérlőnek átutalja.
7. Felek együttműködése
Bérlő köteles személyi sérüléssel, vagy anyagi kárral járó balesetnél a rendőrség intézkedését kérni, ill. a gépjárművet feltörése, rongálása, ellopása esetén feljelentést tenni és az erről szóló okiratot (jegyzőkönyv, igazolólap, stb.) a bérbeadó irodában leadni. Balesetnél Bérlő köteles továbbá kellő gondossággal eljárni, az ügy tisztázására mindent megtenni, a káreseményben résztvevők minden lehetséges adatát beszerezni (pl. másik jármű rendszáma, a tulajdonos/vezető neve, címe, tanúk neve, címe, helyszínrajz, esetleg fénykép). Bérlőnek nincs megegyezési joga, semminemű elismerő nyilatkozatot nem tehet, amivel Xxxxxxxxxxx hátrányt okozhat.
Bérlő köteles a gépjárművel kapcsolatos minden közúti eseményt (koccanás, üvegtörés, gépjármű eltűnése stb.), a gépjármű esetleges szabálytalan parkolásával kapcsolatos eseményt (közlekedési bírság kiszabása, felszólítás parkolási pótdíj megfizetésére, stb.), valamint az általa elkövetett közlekedési szabálysértéseket 24 órán belül jelenteni a bérbeadó irodának. Bérlő baleset, vagy meghibásodás esetén előzetes egyeztetés alapján köteles – Bérbeadó költségére - gondoskodni a gépjármű biztonságos elhelyezéséről és őrzéséről.
8. Vegyes rendelkezések
Bérlő tudomásul veszi, hogy Bérbeadó adatait a mindenkori hatályos jogszabályoknak megfelelően kezeli és szükség esetén – így közigazgatási bírság kivetése, parkolási díj, pótdíj érvényesítése, közlekedési szabályszegés elkövetőjére vonatkozó hatósági megkeresés esetén – az arra illetékesek részére kiszolgáltatja.
Bérbeadó semmilyen módon nem felelős Bérlő által a gépjárműben elhelyezett tárgyakért, értékekért, azok károsodásáért vagy eltűnéséért. Szintén nem felel Bérbeadó azokért a közvetett vagy következményes károkért, amelyek Bérlőt a gépjármű meghibásodásából eredően érik. Meghibásodás esetén Bérbeadó egy napi szállásköltséget (legfeljebb 50 EUR-nak megfelelő összegig) és egy napra szóló napidíjat (25 EUR-nak megfelelő összegig) térít Bérlő közvetlen kárainak fedezésére.
Bérbeadó jogosult az általa vásárolt szolgáltatást is továbbértékesíteni közvetített szolgáltatásként. Bérlő bármely, Bérbeadó felé fennálló fizetési késedelme esetén a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) szerinti késedelmi kamatot, gazdálkodó szervezet Bérlő esetében 40 EUR behajtási költségátalányt is köteles Bérbeadó részére fizetni. Bérbeadó a Ptk. szerinti elszámolási sorrendtől eltérhet.
A szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. rendelkezései az irányadók. Jogvita esetére a felek kikötik a Budapesti
II. és III. Kerületi Bíróság kizárólagos illetékességét.
A szerződést a felek, mint akaratukkal mindenben megegyezőt elolvasás és megértés után írták alá. Bérlő jelen szerződés aláírásával vállalja a szerződésből származó jogkövetkezményeket, s egyben elismeri a szerződés tárgyát képező gépjármű hiánytalan, tele tankkal, kenőanyaggal és hűtőfolyadékkal teljesen feltöltött állapotban, a magyar előírásoknak megfelelő tartozékokkal történő átvételét.