Általános Szerződési Feltételek
Általános Szerződési Feltételek
1. BEVEZETÉS
1. A HBZ XXXXX XXXXX ZÁRCENTRUM Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (HBZ Kft.) (továbbiakban: Szolgáltató), mint a Debrecen-Nagycsere, Hanna Kincse tanya 1. szám alatt található HANNA KINCSE elnevezésű Szolgáltatás üzemeltetője, a Szolgáltató ezúton hívja fel valamennyi ügyfelének, vendégének, valamint weboldalának, a xxxx://xxx.xxxxxxxxxxx.xx látogatójának (továbbiakban ezek együttesen: vendég(ek)) figyelmét, hogy amennyiben felhasználója kíván lenni az említett weboldalnak, vagy megrendelője kíván lenni a Szolgáltató szolgáltatásainak, úgy
a) figyelmesen olvassa el a jelen Általános Szerződési Feltételeket (továbbiakban: ÁSZF), valamint
b) a weboldalon feltüntetett adatkezelési tájékoztatóját, és kizárólag abban az esetben használja tovább a weboldalt, vagy vegye igénybe a szolgáltatásokat, amennyiben az ÁSZF és az adatvédelmi szabályozás minden pontjával egyetért, és azokat kötelező érvényűnek tekinti magára nézve.
2. Tekintettel arra, hogy a hatályos Polgári Törvénykönyv 6:78. § 1. bekezdése szerint az általános szerződési feltétel akkor válik a szerződés részévé, ha alkalmazója lehetővé tette, hogy a másik fél annak tartalmát a szerződéskötést megelőzően megismerje, és ha azt a másik fél elfogadta, Szolgáltató kinyilvánítja, hogy felhívja leendő Vendégei figyelmét arra, hogy a mindenkor hatályos általános szerződési feltételek linkje elérhető minden elektronikusan vagy papír alapon küldött Ajánlatán, valamint a xxxx://xxx.xxxxxxxxxxx.xx weboldalon, továbbá elérhető a Szolgáltatásnyújtás területén papír alapon a Vendég számára. Vendég az Ajánlat elfogadásával, vagy a weboldalon történt Szolgáltatásnyújtásra vonatkozó igény elküldésével kijelenti, hogy a mindenkor hatályos általános szerződési feltételeket, valamint a fent megjelölt adatvédelmi szabályozást megismerte, megértette, elfogadta.
3. A jelen általános szerződési feltételek elválaszthatatlan részét képezik mindazon, Szálláshely-szolgáltatás és/vagy ahhoz kapcsoló Kiegészítő Szolgáltatás nyújtására irányuló szerződésnek (a továbbiakban: Szolgáltatási Szerződés), amelyet a Szolgáltató a Vendéggel (vagy a Költségviselővel) a Szolgáltatás tárgyában a jelen ÁSZF-ben meghatározott szabályok szerint köt.
2. FOGALOM MEGHATÁROZÁSOK
1. Az ÁSZF-ben (és/vagy a Szolgáltatási Szerződésben) használt kifejezések, fogalmak az alábbi jelentéstartalommal bírnak:
2. Szolgáltató üzemeltetője:
Név: HBZ XXXXX XXXXX ZÁRCENTRUM Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (HBZ Kft.)
Székhely: 4030 Debrecen, Galamb u. 23-29.
Adószám: 11865779-2-09
Cégjegyzékszám: Cg. 00-00-000000
A bejegyző bíróság megnevezése: Debreceni Törvényszék Cégbírósága Képviseli: Nyikosné Bajnok Edina, ügyvezető
Telefon: +36/30/000-0000
Honlap: xxxx://xxx.xxxxxxxxxxx.xx
Tárhelyszolgáltató:
Név: Xxxxx Xxxxx, egyéni vállalkozó (MANDSOL) Székhely: 4231 Xxxxxx, Xxxxx xxxx 0.
Adószám: 60958404-1-35
Nyilvántartási szám: 25453888
Statisztikai számjel: 60958404620123115 E-mail: xxxx@xxxxxxx.xxx
Honlap: xxxx://xxx.xxxxxxx.xxx Telefonszám: +36/20/3573-293
3. Vendég: a Szolgáltatási Szerződést a Szolgáltatóval megkötő fél, aki a gyakorlatban a Szolgáltató Szolgáltatásait igénybe vevő természetes személy, aki nem tartozik a Vendéggel Együtt Xxx Xxxxxxxxxx Személy fogalma alá.
4. Vendéggel Együtt Xxx Xxxxxxxxxx Személy(ek): a Vendéggel együtt érkező és a Szolgáltatásnyújtás területén a Vendéggel együtt ott tartózkodó személy(ek), aki(k) a Vendéggel együtt a Szálláshely-szolgáltatást és/vagy a Kiegészítő Szolgáltatás(oka)t igénybe veszi(k). Amennyiben az ÁSZF a Vendégre utal, vagy a Vendégre hivatkozik, a Vendég alatt a Vendéggel Együtt Ott Tartózkodó Személy(eke)t is érteni kell, kivéve, ha az ÁSZF másként nem rendelkezik.
5. Költségviselő: az a természetes vagy jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, aki vagy amely a Szolgáltatás igénybevételéért a Szolgáltatót megillető Xxxxxxxxxxxx a Szolgáltató számára megfizeti. Költségviselő lehet a Vendég, a Vendéggel Együtt Xxx Xxxxxxxxxx Személy vagy harmadik személy is. Amennyiben az ÁSZF külön nem említi, a Vendég alatt a Költségviselőt is érteni kell.
6. Ellenérték vagy Ár vagy díj: az adott Szolgáltatás igénybevételéért a Szolgáltatót megillető, pénzben kifejezett díj, amelynek megfizetésére köteles a Vendég vagy a Költségviselő.
7. Ellenérték-rész: az Ellenérték egy meghatározott része.
9. Kiegészítő Szolgáltatás: a szabadidő tartalmas eltöltéséhez, az egészségi állapot megőrzéséhez, a fizikai közérzet javításához a Szolgáltató által a Vendégei részére nyújtott, az adott típusú Szálláshely-szolgáltatásnak részét nem képező egyéb szolgáltatás, feltéve, hogy ilyet a Szolgáltató a Szolgáltatás időpontjában a Vendégek részére ajánl vagy biztosít (pl. mini wellness használata, céges vacsorák, esküvők, különböző rendezvények lebonyolítása stb.). A Vendégek által egy adott időszakban igénybe vehető különböző fajtájú Kiegészítő Szolgáltatások körét és Ellenértékét a Szolgáltató a Megrendelőnek adott írásos Ajánlatában teszi közzé, vagy a Vendég(ek) kérésére, arról a Vendége(ke)t a Szálláshely- szolgáltatás nyújtása előtt vagy alatt – attól függően, hogy a Kiegészítő Szolgáltatás(ok)ra vonatkozó igény mikor merül fel –, de minden esetben az igénybevétel előtt, külön tájékoztatja. A Kiegészítő Szolgáltatások köre az év különböző időszakaiban változik, illetve változhat, továbbá az ennek megfelelő Kiegészítő Szolgáltatásokat a Vendég a Szolgáltatási Szerződés létrehozásakor, vagy azt követően is igényelheti, beleértve a Szálláshely- szolgáltatás nyújtása időtartamát is. A Kiegészítő Szolgáltatások körei, tartalmai, feltételei és Ellenértéke mindig az ÁSZF részét képezik és ezek meghatározásai az ÁSZF mellékleteinek tekintendők.
10. Szálláshely-szolgáltatás: nem huzamos jellegű, éjszakai ott-tartózkodást, pihenést is magában foglaló tartózkodás céljára szálláshely nyújtása a Szállodában, ezen szálláshely nyújtásával közvetlenül összefüggő egyéb szolgáltatások nyújtása, így az éttermi szolgáltatások, mint reggeli biztosítása, amelyek nem tartoznak a Kiegészítő Szolgáltatások közé.
11. Apartman: a Szolgáltatásnyújtás területén kialakított egy, 2x2 ágyas apartman.
12. Szolgáltató: HANNA KINCSE, a természetben Debrecen-Nagycsere, Hanna Kincse tanya 1., tulajdonosa a HBZ Kft.
13. Szolgáltatás: a Szálláshely-szolgáltatás általános, vagy amennyiben a Szolgáltatási Szerződésben a Felek Kiegészítő Szolgáltatás(ok) nyújtásában is megállapodtak, vagy ilyet Szolgáltató felajánl, úgy a Szálláshely-szolgáltatás és a Kiegészítő Szolgáltatás(ok) összefoglaló megnevezése.
14. Szolgáltatási Szerződés: a Szerződő felek között létrejövő megállapodás, amelynek tárgya a Szolgáltatás.
15. Szerződő felek: a Szolgáltatási Szerződést megkötő felek, így a Szolgáltatási Szerződés és
az Általános Szerződési Feltételek alanyai, akik egyfelől a Szolgáltató, másfelől a Vendég vagy a Költségviselő.
16. Weboldal: a xxxx://xxx.xxxxxxxxxxx.xx portál és minden aloldala, amelynek üzemeltetője a Szolgáltató.
17. Bankkártya: készpénzfizetést helyettesítő eszköz, amelyet egy bank adhat a nála számlát vezető ügyfeleinek. Bankkártya fogalma kiterjed a hitelkártyákra, a betéti kártyákra is. A Szolgáltató által elfogadott bankkártyák listája megtalálható a Megrendelőnek kiküldött Ajánlatában.
3. IRÁNYADÓ JOGSZABÁLYOK
1. Az ÁSZF-ben és/vagy a Szolgáltatási Szerződésben külön nevesített, vagy nem nevesített, de a Szolgáltató és a Vendég egymás közötti jogviszonyát rendező jogszabályok nem kizárólagos felsorolása a következő:
a) a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.),
b) a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény (a továbbiakban: Kertv.),
c) a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szolgáltatási tv.),
d) a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Fogyasztóvédelmi tv.),
e) a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot tiltó tv.),
f) az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Info tv.),
g) az Európai Parlament és a Tanács 2016/679. sz. rendelete az általános adatvédelmi rendeletről (GDPR),
h) a helyi adókról szól 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.),
i) a szálláshely-szolgáltatási tevékenység folytatásának részletes feltételeiről és a szálláshely-üzemeltetési engedély kiadásának rendjéről szóló 239/2009. (X.20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Szálláshely- szolgáltatási Korm. rendelet).
4. AZ ÁSZF HATÁLYA
1. A jelen ÁSZF 2020. február hó 10. napján kerül a Szolgáltató által a Weboldalon közzétételre.
2. Az ÁSZF a Weboldalon történő közzététellel lép hatályba és az ÁSZF rendelkezéseit kell alkalmazni a közzététel napján, vagy az azt követően létrejött Szolgáltatási Szerződésre.
3. Az ÁSZF eltérő rendelkezés hiányában a Weboldalon történt közzétételét megelőzően létrejött Szolgáltatási Szerződésre nem alkalmazható.
4. Jelen ÁSZF tárgyi hatálya kiterjed minden Szolgáltatási Szerződésre.
5. Az ÁSZF nem, vagy csak részben terjed ki azokra, a Szolgáltatási Szerződésekre, amelyek kifejezetten kinyilvánítják, hogy az ÁSZF rendelkezései nem, vagy csak részben alkalmazhatóak.
6. Xxxxx XXXX személyi hatálya kiterjed a Szolgáltatóra és a vele Szolgáltatási Szerződést kötő Vendégre vagy Költségviselőre.
7. Az ÁSZF mellékleteinek tekintendők mindazon, a Vendég által elérhető leírások, tájékoztatók, amelyek adott Szolgáltatás, vagy Szolgáltatások feltételeit, tartalmát meghatározzák, de az ÁSZF-től formailag különállók. Az ÁSZF tárgyi hatálya kiterjed a mellékleteire is.
5. A SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS LÉTREJÖTTE
1. A Szolgáltatási Szerződés a Szolgáltató és a Vendég vagy a Költségviselő között különböző formában jöhet létre.
1.1. A Vendég szóbeli vagy írásbeli ajánlatkérésére a Szolgáltató minden esetben írásbeli ajánlatot küld. Amennyiben az ajánlat elküldésétől számított 48 órán belül nem érkezik konkrét megrendelés, úgy a Szolgáltató ajánlati kötöttsége megszűnik.
1.2. A Szerződés kizárólag a Vendég írásban leadott foglalásának a Szolgáltató általi írásban megküldött visszaigazolásával jön létre, és így írásban megkötött Szerződésnek minősül. Tehát Szolgáltató írásbeli – legalább e-mail útján történő – visszaigazolása nélkül a foglalás, az érvényes szerződés nem jön létre. Szerződés a Szolgáltató és a szerződő fél között írásban létrejött, a szolgáltatás megrendelésére vonatkozó megállapodás.
1.3. Szóban leadott foglalás, megállapodás, módosítás, vagy annak a Szolgáltató általi szóbeli visszaigazolása nem szerződés értékű.
2. Ha a Szolgáltatási Szerződés írásbeli alakban, így például e-mail vagy fax útján kerül megkötésre, úgy az akkor jön létre, ha
a) a Szolgáltató Szolgáltatási Szerződés létrehozására irányuló írásbeli Ajánlatát a Vendég írásbeli alakban elfogadja, vagy
b) a Szolgáltató Szolgáltatási Szerződés létrehozására irányuló írásbeli Ajánlatát a Vendég szóban elfogadja, és
c) Szolgáltató a Vendég által történő elfogadásról írásbeli Visszaigazolást küld a Vendég részére.
3. Szolgáltató a szálláshely nyújtásával közvetlenül összefüggő egyéb szolgáltatásokat (így pl. reggeli, félpanzió stb.) az Ajánlatában, vagy a mindenkor hatályos ÁSZF mellékleteiben meghatározza. Ha vannak a Xxxxxx által megrendelhető Kiegészítő Szolgáltatások, azok feltételeiről Ajánlatában, vagy a mindenkor hatályos ÁSZF mellékleteiben tájékoztatja a Vendégeket.
4. Vendég kérhet a Szolgáltatótól írásban vagy szóban személyére szóló, egyéni Ajánlatot is.
5. Amennyiben a Szolgáltató részéről küldött Ajánlat elküldésétől számított 48 órán belül nem érkezik a Vendég részéről elfogadó nyilatkozat, vagy a szóban tett Ajánlatot Vendég nyomban el nem fogadja, úgy a Szolgáltató ajánlati kötöttsége megszűnik tekintettel arra, hogy a nyilatkozat elmaradását nem lehet elfogadásnak és a Szolgáltatási Szerződés létrejötteként tekinteni.
6. Amennyiben Szolgáltató Ajánlatát Vendég eltérő tartalommal kívánja elfogadni, úgy azt Ajánlati felhívásnak kell tekinteni, és Szolgáltató új Ajánlat küldésére, vagy az Ajánlati felhívás elfogadására jogosult.
7. Amennyiben Szolgáltató a Xxxxxx által elfogadástól eltérő tartalmú Visszaigazolást küld, például adminisztrációs hiba miatt, úgy azt új Ajánlatnak kell tekinteni, amelyet Xxxxxx elfogadni vagy visszautasítani jogosult. Amennyiben Xxxxxx az új Ajánlatnak tekintendő Visszaigazolást elfogadja, úgy Szolgáltató azt Vendég felé írásban visszaigazolni köteles.
8. A gyakorlatban és általánosságban a Szolgáltatási Szerződés tartalma
a) a Szolgáltató részéről küldött, vagy a weboldalon elérhető Ajánlat,
b) a vonatkozó megrendelés és
c) Visszaigazolás együtteséből ismerhető meg.
9. Ez alól kivételt képez az az eset, ha a Szerződő felek külön nevesített Szolgáltatási Szerződést kötnek egymással.
10. A Szolgáltatási Szerződés minimális tartalmi feltételeit a jelen ÁSZF tartalmazza.
11. Amennyiben a Szerződő felek között esetlegesen vita alakul ki a Szolgáltatási Szerződés létrejötte, és/vagy annak tartalma, továbbá a Szolgáltatási Szerződés szerződésszerű teljesítéssel való, vagy teljesítés nélküli megszűnése vonatkozásában, úgy a Szolgáltatási Szerződés létrejöttét, és/vagy annak tartalmát, valamint a Szolgáltatási Szerződés szerződésszerű teljesítéssel való vagy teljesítés nélküli megszűnését az a Szerződő fél köteles igazolni és esetleges jogvita esetén bizonyítani, aki a Szolgáltatási Szerződés létrejöttére és/vagy annak meghatározott tartalmára, továbbá a Szolgáltatási Szerződés szerződésszerű teljesítéssel való vagy teljesítés nélküli megszűnésére hivatkozik, függetlenül attól, hogy a Szolgáltatási Szerződés e-mail/fax útján jött-e létre, vagy függetlenül attól, hogy a Szolgáltatási Szerződés a teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek esetlegesen nem felel meg.
6. A SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS MINIMÁLIS TARTALMI FELTÉTELEI
1. A Szolgáltatási Szerződés, eltérő rendelkezés hiányában, legalább tartalmazza:
a) a Szálláshely-szolgáltatás időpontját, vagy időtartamát, azaz az érkezés napját (a továbbiakban: Érkezés Napja) és a távozás napját (a továbbiakban: Távozás Napja),
b) a Vendég nevét,
c) a Vendég email címét és/vagy lakcímét és/vagy
d) telefonszámát,
e) a Vendéggel érkező és Együtt Xxx Xxxxxxxxxx Személyek számát,
f) a Szálláshely-szolgáltatás fajtáját – beleértve az apartmant és az ellátás módját – vagy amennyiben több Szálláshely-szolgáltatás igénybevételére kerül sor, úgy a Szálláshely-
szolgáltatások számát és különböző fajtájú Szálláshely-szolgáltatások igénybevétele esetén a Szálláshely-szolgáltatások számát a Szálláshely-szolgáltatás fajtáira külön lebontva,
g) az Xxxxxxxxxx összegét, és a Xxxxxx által kívánt megfizetési módot,
h) annak jelzését, ha vissza nem térítendő Xxxxxxxxxx megfizetésről van szó,
i) továbbá amennyiben a Vendég és a Költségviselő személye nem azonos, úgy a Költségviselő (cég)nevét, lakcímét vagy székhelyét, továbbá cég esetében a Költségviselő adószámát, azzal, hogy ebben az esetben a Szolgáltató a Szolgáltatási Szerződést a Költségviselővel köti meg.
j) igényelt Kiegészítő Szolgáltatás(oka)t, ha a Kiegészítő Szolgáltatás(oka)t a Vendég már a Szálláshely-szolgáltatás nyújtásának megkezdése előtt megismerte.
2. Amennyiben a Szolgáltatási Szerződés fent meghatározott minimális tartalma magából a Szolgáltatási Szerződésből egyértelműen nem derül ki, úgy a Szolgáltatási Szerződés tartalmát Szolgáltatónál a Szolgáltatási Szerződés megkötésének pillanatában hatályos és érvényes, a Szolgáltatási Szerződésre vonatkozó Ajánlat(ok) és végső soron a jelen ÁSZF kiegészítik.
3. A Szolgáltatási Szerződés meghatározott időtartamra (Érkezés napja és a Távozás napja közötti időtartamra, beleértve e két napot is) szól.
4. A Szolgáltatási Szerződés létrejöttével
a) a Szolgáltató vállalja, hogy a Szolgáltatási Szerződésben és a jelen ÁSZF-ben meghatározott Szálláshely-szolgáltatást és amennyiben ilyen(ek) a Szolgáltatási Szerződésben meghatározásra kerül(nek), úgy a Szolgáltatási Szerződés szerinti Kiegészítő Szolgáltatás(oka)t a Szolgáltatási Szerződés szerint nyújtja a Vendég és a vele Együtt Xxx Xxxxxxxxxx Személy(ek) részére,
b) a Vendég
i. vállalja, hogy a Szolgáltatást – a vele Együtt Xxx Xxxxxxxxxx Személlyel, ha van ilyen személy – együtt igénybe veszi,
ii. a vele Együtt Xxx Xxxxxxxxxx Személy(ek) magatartásáért felelősséggel tartozik,
iii. az igénybe vett Szolgáltatás Xxxxxxxxxxxx a Szolgáltató részére határidőben megfizeti abban az esetben is, ha Költségviselő tőle különböző személy, de a Költségviselő határidőben nem teljesít.
5. Szolgáltató és a Vendég kölcsönös és egybehangzó akaratuk alapján jogosultak a Szolgáltatási Szerződés tartalmát módosítani.
7. A SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS MEGSZŰNÉSE
1. A Szolgáltatási Szerződés megszűnik annak szerződésszerű teljesítésével, továbbá a Szerződő felek jogosultak a Szolgáltatási Szerződést közös megegyezéssel bármikor, írásban megszűntetni.
2. A Szolgáltatási Szerződés rendes felmondás útján nem szüntethető meg.
3. A rendkívüli felmondás esetei:
A.) A Vendég jogosult a Szolgáltatási Szerződést azonnali hatállyal rendkívüli felmondás útján megszüntetni, abban a nem várt esetben, amennyiben
a) a Vendég (és a vele Együtt Xxx Xxxxxxxxxx Személy) részére a Szolgáltatási Szerződés szerinti Szolgáltatást a Szolgáltató a szerződés rendelkezéseit súlyosan sértő módon nyújtja és a szerződésszerű állapotot a Szolgáltató felhívás ellenére sem biztosítja,
b) a Szolgáltató, valamint a Szolgáltató érdekében vagy javára eljáró személy, vagy más Vendég a Vendéggel (és/vagy a vele Együtt Xxx Xxxxxxxxxx Személlyel) szemben a Szolgáltatásnyújtás területén való békés tartózkodással és a nyugodt pihenéssel, vagy az emberi együttélés követelményeivel nyilvánvalóan ellentétes, botrányos vagy tűrhetetlen magatartást tanúsít és azt a Szolgáltató felszólítás ellenére sem orvosolja,
c) a Szolgáltató, valamint a Szolgáltató érdekében vagy javára eljáró személy vagy más Vendég olyan fertőző betegségben szenved, amely a Vendég (és a vele Együtt Ott Tartózkodó Személy) egészségét veszélyezteti,
d) azzal, hogy az a/ és a b/ alpont szerinti esetben az azonnali hatályú felmondást nem kell előzetes felhívásnak megelőznie, ha a kifogásolt magatartás olyan súlyos, hogy a Vendég részéről a Szolgáltatási Szerződés fenntartása nem elvárható.
B.) A Szolgáltató jogosult a Szerződést azonnali hatállyal rendkívüli felmondás útján megszűntetni, abban a nem várt esetben, amennyiben
a) a Vendég (és/vagy a vele Együtt Xxx Xxxxxxxxxx Személy) a Szolgáltatásnyújtás területén lévő berendezési tárgyakat, tartozékokat, egyéb, a Szolgáltató tulajdonában, vagy birtokában levő ingóságot, vagy ingatlant rongálja, és/vagy rendeltetésével ellentétesen használja és azzal felszólítása ellenére sem hagy fel,
b) a Vendég (és/vagy a vele Együtt Xxx Xxxxxxxxxx Személy) a Szolgáltató biztonsági előírásait, rendjét nem tartja be, annak alkalmazottaival kifogásolhatóan, durván viselkedik, alkohol, vagy drogok befolyása alatt áll, fenyegető, sértő, vagy más elfogadhatatlan viselkedést tanúsít, a Szolgáltatásnyújtás területén tartózkodó más Vendégekkel, vagy egyébként a Szolgáltatásnyújtás területén tartózkodó egyéb személyekkel szemben a békés ott tartózkodással és a nyugodt pihenéssel, vagy az emberi együttélés követelményeivel ellentétes, botrányos vagy tűrhetetlen magatartást tanúsít és azt felszólítása ellenére sem hagyja abba,
c) a Vendég bűncselekményt valósít meg,
d) a Vendég (és/vagy a vele Együtt Xxx Xxxxxxxxxx Személy) olyan fertőző betegségben szenved, ami más Vendég, és/vagy a vele Együtt Ott Tartózkodó Személy, vagy a Szolgáltató érdekében vagy javára eljáró személyi kör egészségét veszélyezteti,
e) azzal, hogy az a./ - d./ alpont szerinti esetben az azonnali hatályú felmondást nem kell előzetes felhívásnak megelőznie, ha a kifogásolt magatartás olyan súlyos, hogy a Szolgáltatótól a Szerződés fenntartása nem elvárható.
4. A rendkívüli felmondás bármely fent meghatározott esetében, a rendkívüli felmondással egyidejűleg beáll a Vendég Xxxxxxxxxx fizetési kötelezettsége.
5. Amennyiben a Szolgáltatási Szerződést rendkívüli felmondással a Xxxxxx mondta fel a fent meghatározott ok valamelyikére hivatkozással, úgy a már igénybe vett Szolgáltatások Xxxxxxxxxxxx Szolgáltató részére megfizetni köteles. Ebben az esetben a még igénybe nem vett Szolgáltatások Xxxxxxxxxxxx Xxxxxx megfizetni nem köteles. Amennyiben Xxxxxx a még igénybe nem vett Szolgáltatások Xxxxxxxxxxxx már megfizette (pl. előre fizetés útján), úgy az számára – a megfizetés módjával azonos módon – visszajár.
6. Amennyiben a Szolgáltatási Szerződést rendkívüli felmondással a Szolgáltató mondta fel a Vendégnek felróható okból, úgy Szolgáltató a Szolgáltatási Szerződés szerinti teljes
Ellenérték összegére igényt tarthat, de mérlegelési jogkörében eljárva ettől részben vagy egészben eltekinthet.
7. Jelen szabályozás nem érinti a Szolgáltató vagy a Vendég jogszabályok szerint történő kártérítés fizetési kötelezettségét.
8. A Szolgáltatási Szerződés megszűnik a Vendég halálával.
9. Amennyiben a felek közötti Szolgáltatási Szerződés „vis major” okokból nem teljesül, a szerződés megszűnik.
10. A „vis major” olyan ok vagy körülmény (például: háború, tűz, árvíz, időjárásbeli viszontagság, áramhiány, sztrájk bekövetkezése), amely felett egyik fél sem bír ellenőrzéssel, ezért bármely szerződő fél mentesül a Szolgáltatási Szerződésből eredő kötelességének teljesítése alól, amíg ezen ok vagy körülmény fennáll. Szolgáltató és Xxxxxx (Költségviselő) egyetértenek abban, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy ezen okok és körülmények bekövetkeztének lehetőségét a lehető legalacsonyabb szintre szorítsák, és az ezáltal okozott kárt vagy késedelmet a lehető leghamarabb helyrehozzák.
8. A SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS ÉS AZ ÁSZF VISZONYA
1. A Szolgáltatási Szerződés létrejöttével az ÁSZF rendelkezései is érvényesek és kötik a Szerződő feleket.
2. A mindenkori ÁSZF a Szolgáltatási Szerződés tartalmát – szükség esetén – kitölti, a Szolgáltatási Szerződés rendelkezéseit értelmezi, magyarázza, valamint kiegészíti, kibővíti.
3. Az ÁSZF és a Szolgáltatási Szerződés együttesen a Szerződő felek, tehát a Szolgáltató és a Vendég (vagy Költségviselő) valamennyi nyilatkozatát tartalmazzák, kivéve, ha a Szerződő felek a Szolgáltatási Szerződés kapcsán további megállapodást kötnek.
4. Amennyiben a Szerződő felek a Szolgáltatási Szerződésben vagy az egyéb megállapodásukban a mindenkori ÁSZF-től kölcsönös akarattal eltérnek, úgy a Felek a Szolgáltatási Szerződésben vagy az egyéb megállapodásukban foglaltakat tekintik irányadónak.
9. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS ALAPJÁN LÉTREJÖVŐ JOGVISZONNYAL ÉS EGYEBEKKEL KAPCSOLATBAN
1. A fentiek szerint, a mindenkori ÁSZF a Szolgáltató, és a vele szerződéses kapcsolatba lépő Vendég (vagy Költségviselő) között létrejövő jogviszony általános feltételeit magyarázza, részletezi és tartalmazza.
2. Speciális, egyedi feltételek nem képezik részét a jelen ÁSZF-nek, de nem zárják ki a külön megállapodások, így például egyéb szerződések megkötését a Vendéggel.
3. Az ÁSZF ugyancsak nem zárja ki annak lehetőségét, hogy Szolgáltató utazásközvetítőkkel, szervezőkkel, vagy más harmadik személyekkel, az adott ügylet típusának megfelelő tartalommal és feltételekkel szerződést kössön.
4. Fentieknek megfelelően, Szolgáltató csoportos szálláshely-szolgáltatás nyújtására irányuló igény esetén, jogosult a jelen az ÁSZF-től eltérő feltételekhez kötni a Szolgáltatási Szerződés megkötését.
5. Szolgáltató a Szolgáltatást a Szolgáltatási Szerződés és az ÁSZF szerint, a megfelelő színvonalon, a vonatkozó jogszabályi előírások szerint és a Szolgáltatótól elvárható legmagasabb szakmai színvonalon nyújtja.
6. A Szolgáltató egy időben különböző fajtájú Szálláshely-szolgáltatásokat nyújthat.
7. A Szálláshely-szolgáltatásnak a Kiegészítő Szolgáltatások nem képezik a részét, így azokra a Vendég az adott fajtájú Szálláshely-szolgáltatás részeként igényt nem formálhat. Ennek megfelelően amennyiben valamely szolgáltatás egy adott fajtájú Szálláshely-szolgáltatással közvetlenül összefüggő, és ezért annak részét képező szolgáltatásnak minősül, úgy az nem jelenti szükségképpen azt, hogy ugyanezen szolgáltatás egy másik fajtájú Szálláshely- szolgáltatásnak is a részét képezné, ezért azt utóbbi esetben a Vendég a Szolgáltatóval létrejött megállapodása esetén csak Kiegészítő Szolgáltatásként tudja igénybe venni külön meghatározott feltételek (ide értve az Ellenértékét) alapján.
8. Szolgáltató az aktuális, adott időszakban igénybe vehető, különböző fajtájú Szolgáltatások nyújtására vonatkozó tájékoztatásait, azok pontos tartalmának meghatározása mellett, a Szolgáltatás nyújtása előtt teszi meg a Vendég számára szóban vagy írásban.
9. Amennyiben Szolgáltató külön Szolgáltatásként programokat ajánl és szervez, úgy az egyes programajánlatok csak akkor kerülnek a Szolgáltató által megtartásra, ha meghatározott minimum létszámú Vendég arra jelentkezik, amely programajánlatok ilyen jellegére a Kiegészítő Szolgáltatás meghirdetésekor a Szolgáltató a figyelmet külön is felhívja.
10. FELEK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI – A SZERZŐDŐ FÉL JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI
1. A mindenkor hatályos ÁSZF, valamint a Szolgáltatási Szerződés, a Szolgáltatónál mindenkor hatályos szabályzatok és házirendek, valamint a vonatkozó jogszabályok meghatározzák a Szerződő felek jogait, valamint kötelezettségeit. Ezért az alábbi felsorolás nem tekinthető taxatívnak, csak példálózó, külön kiemelt és nevesített felsorolásnak.
2. A Szolgáltatási Szerződés értelmében a Vendég (és a Vele Együtt Xxx Xxxxxxxxxx Személy) jogosult a megrendelt apartman, valamint a Szolgáltató azon létesítményeinek rendeltetésszerű használatára, melyek beletartoznak a szokásos szolgáltatási körbe, és nem esnek speciális feltételek hatálya alá.
3. A Vendég a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatások teljesítésével kapcsolatban az ÁSZF
19. pontjában meghatározott módon panasszal élhet a Szolgáltatásnyújtás területén való tartózkodás időtartama alatt. A Vendég panasztételi joga a Szolgáltatásnyújtás területéről való elutazását követően megszűnik.
4. Amennyiben a Szolgáltató a Szerződésben szereplő szolgáltatásokat hibásan teljesíti, a Vendéget a Ptk. szabályai szerinti kellékszavatossági jogok illetik meg a szolgáltatások jellegének megfelelően.
5. Ilyen esetben a Vendég a hiba kijavítását vagy a hibás szolgáltatás újbóli teljesítését kérheti a Szolgáltatótól, kivéve, ha az ezek közül a Vendég által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Szolgáltató számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna.
6. A Vendég jogosult az ár leszállítását kérni vagy a szerződést felmondani, ha a hiba kijavítását vagy a szolgáltatás újbóli teljesítését a Szolgáltató nem vállalta, azt a Szolgáltató nem tudja teljesíteni, vagy a Vendégnek a kijavítás vagy a szolgáltatás újbóli teljesítése már nem áll érdekében.
7. A Vendég a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban köteles viselni, kivéve, ha az áttérés indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató adott okot.
8.. A Vendég köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul közölni. A szolgáltatás jellegénél fogva az elutazást követően kijavításra és a szerződés felmondására nincs lehetőség.
9. A Vendég (Költségviselő) köteles
a) a Szolgáltatási Szerződésben megrendelt és igénybe vett Szolgáltatások Xxxxxxxxxxxx a Szolgáltatási Szerződésben meghatározott időpontig és módon kiegyenlíteni.
b) arra is, hogy a Szolgáltatási Szerződésben meghatározott Szolgáltatások Ellenértékének teljes összegét megfizesse akkor is, ha azokat nem, vagy csak részben vette igénybe, ha a mindenkor hatályos ÁSZF szerinti feltételek beálltak (lásd még: Lemondási feltételek).
c) arra, hogy a Szolgáltatási Szerződésben meg nem határozott, de igénybe vett, vagy magatartása, vagy általa előidézett, vagy vele kapcsolatban történt esemény, történés kapcsán bekövetkező külön díjakat, vagy Szolgáltató, vagy harmadik személy elszenvedett kárát a Szolgáltató, vagy a harmadik személy számára megfizesse.
10. A Vendég gondoskodni köteles arról, hogy a felelőssége alá tartozó 14 év alatti gyermek csak felnőtt felügyelete mellett tartózkodjon a Szolgáltató bármely helyiségében.
11. A Vendég a Szolgáltatási Szerződés és a mindenkor hatályos ÁSZF rendelkezéseit, a Szolgáltatónál hatályos különböző házirendek rendelkezéseit és a vonatkozó jogszabályokat betartani köteles.
12. Vendég tartózkodni köteles minden olyan cselekménytől, amely a Szolgáltatásnyújtás területén való békés tartózkodással és a nyugodt pihenéssel, vagy az emberi együttélés követelményeivel nyilvánvalóan ellentétes, botrányos vagy tűrhetetlen magatartás vagy bűncselekmény.
13. A Vendég tartózkodni köteles attól, hogy saját ételt és/vagy italt hozzon be a Szolgáltatásnyújtás területére.
14. A Vendég által szálláshelyre behozott elektromos készülékek üzembe helyezése előtt ki kell kérni a Szolgáltató hozzájárulását.
15. A szemetet a Szolgáltatásnyújtás területén, illetve az apartmanokban elhelyezett szemétgyűjtő edényekbe kérjük kidobni. Az apartmanból, illetve az épületből bútorokat,
eszközöket, berendezéseket és textíliákat kivinni, áthelyezni nem lehet. Gondatlanságból vagy szándékosan okozott kárt a Szolgáltató az okozóval megtérítteti.
16. A Szolgáltatásnyújtás területén lévő eszközöket, berendezéseket a Vendég kizárólag saját felelősségére, használhatja, a kifüggesztett használati/kezelési útmutatókban leírtak kötelező érvényű betartása mellett.
17. A nemdohányzók védelméről szóló 1999. évi XLII. törvény végrehajtása értelmében 2012. január 1-től a Szolgáltatásnyújtás területe nemdohányzó létesítmény. Ennek értelmében, az apartmanokban, éttermében, közösségi területein a magyar jogszabályok értelmében dohányozni a dohányzásra kijelölt helyen kívül tilos! A hivatkozott jogszabály betartására vonatkozó kötelességre felhívó jelzéseket a jogszabályban előírt területeken a Szolgáltató elhelyezte. A Szolgáltató alkalmazottai jogosultak a Vendéget, valamint a Szolgáltatásnyújtás területén tartózkodó bármely más személyt figyelmeztetni a jogszabály betartására, illetve a jogszerűtlen magatartás abbahagyására. A Vendég, illetve a Szolgáltatásnyújtás területén tartózkodó bármely személy köteles a jogszabály betartására, valamint az esetleges felszólítás teljesítésére. Amennyiben bármely vendég vagy a Szolgáltatásnyújtás területén tartózkodó egyéb személy jogsértő magatartása miatt a Szolgáltatásnyújtás üzemeltetőjét az illetékes hatóság a hivatkozott jogszabály alapján bírsággal sújthatja, úgy a Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy az adott jogsértő magatartást tanúsító személyre a bírság összegét áthárítsa, illetve annak megfizetését tőle követelje. Dohányzásra az arra kijelölt helyen van lehetőség.
18. A Szolgáltató jogosult az apartmanokban, illetve az épületben történő dohányzás esetén alkalmanként 10.000.-Ft kártérítési összeget felszámítani, a Vendég számlájára terhelésként rávezetni, mely összeget a Vendég köteles távozáskor kifizetni.
19. Az apartmanokban, illetőleg a Szolgáltató bármely épületében gyúlékony, robbanásveszélyes anyagot tárolni tilos. Tűz esetén a Vendég köteles a Szolgáltatót haladéktalanul értesíteni. A Vendégek kötelesek tűz vagy egyéb riasztás esetén az apartmanokat, illetve az egyéb épületeit az ott elhelyezett tájékoztató szerint a lehető leghamarabb elhagyni.
11. FELEK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI – A SZOLGÁLTATÓ JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI
1. A Szolgáltató jogosult a megrendelt vagy igénybe vett Szolgáltatás Xxxxxxxxxxxxx, kivéve, ha a Szolgáltatási Szerződésből, vagy a hatályos ÁSZF-ből más nem következik.
2. A Szolgáltatót a Szolgáltatásból fakadó, valamint ahhoz kapcsolódó Ellenértékre vonatkozó követelése biztosítására zálogjog illeti meg a Vendégnek azokon a dolgain, amelyeket a Szolgáltatásnyújtás területére magával vitt. A Szolgáltató mindaddig, amíg a zálogjoga fennáll, megakadályozhatja a zálogjoggal terhelt vagyontárgyak elszállítását. Amennyiben a zálogként igénybe vett tárgy a Vendég tulajdonában álló gépjármű, annak zálogtárgyként való visszatartása kizárólag a zálogtárgyra vonatkozik, semmiképpen sem a Vendég vagy a vele együtt utazók személyes mozgási szabadságának korlátozására. A személyek minden egyéb korlátozás nélkül elhagyhatják a Szolgáltatásnyújtás területét.
3. Szolgáltató jogosult a Vendéget (és a Vele Együtt Xxx Xxxxxxxxxx Személyt) rendre utasítani, szükség esetén rendőri vagy egyéb intézkedést kérni.
4. Szolgáltató köteles a Szolgáltatási Szerződés és a mindenkor hatályos ÁSZF, valamint az egyéb belső szabályok és házirendek rendelkezéseit betartani, és a Vendég érdekeit és jogait messzemenően képviselni és elősegíteni.
5. Szolgáltató köteles megtenni minden olyan intézkedést, amely a Szolgáltatás zavartalan nyújtásához szükséges.
6. Szolgáltató köteles az Ellenérték, vagy Xxxxxxxxxx-rész visszafizetésére, ha a mindenkor hatályos ÁSZF szerinti feltételek beálltak (lásd pl.: Lemondási feltételek).
12. ELHELYEZÉSI GARANCIA
1. Amennyiben a Szolgáltató a Szolgáltatási Szerződésben szereplő Szolgáltatásokat saját hibájából (pl. túltöltés, ideiglenes üzemeltetési problémák stb.) nem tudja biztosítani, akkor köteles a Vendég elhelyezéséről haladéktalanul gondoskodni.
2. A Szolgáltató köteles:
a) a Szolgáltatási Szerződésben szereplő Szolgáltatásokat, az abban visszaigazolt áron, az ott kikötött időtartamra - vagy az akadályoztatás megszűntéig – egy másik, ugyanazon vagy magasabb kategóriájú szálláshelyen biztosítani/felajánlani. A helyettesítő szálláshely biztosításának valamennyi többletköltsége a Szolgáltatót terheli.
b) térítésmentesen telefonálási lehetőséget biztosítani a Vendég részére a szálláshely változásának közlésére
c) ingyenes transzfert biztosítani a Vendég részére a felajánlott helyettesítő szálláshelyre való költözéshez, és az esetleges későbbi visszaköltözéshez.
3. Amennyiben a Szolgáltató ezen kötelezettségeinek maradéktalanul eleget tesz, és a Xxxxxx a számára felajánlott helyettesítő szálláslehetőséget elfogadta, utólagos kártérítési igénnyel a Szerződő fél nem élhet.
13. LEMONDÁSI FELTÉTELEK
1. A Szolgáltató által nyújtott szolgáltatásokra a 45/2014. (II. 26.) kormányrendelet 29. § (1) bekezdés l) pontja alapján nem terjed ki az indokolás nélküli, kötbérmentes 14 napos elállási/felmondási jog. A Szerződő Fél a szolgáltatásokat online foglalás esetén is kizárólag a következő lemondási feltételek szerint jogosult lemondani.
2. Amennyiben a Szolgáltató más feltételt nem határozott meg, vagy Szerződő felek a Szolgáltatási szerződésben más feltételt nem szabtak meg, a Szolgáltatás kötbérmentes lemondására az Érkezés Napját megelőző 3. nap 14:00 óráig van mód. Ebben az esetben a már megfizetett Xxxxxxxxxx a Vendég (Költségviselő) számára teljes egészében visszajár, és azt Szolgáltató számára visszafizeti, ugyanazon az úton, ahogyan számára az összeg megérkezett, ha valamilyen ok, indok miatt történt előleg fizetése.
3. Amennyiben a Szolgáltató más feltételt nem határozott meg, vagy Szerződő felek a Szolgáltatási szerződésben más feltételt nem szabtak meg, az Érkezés Napját megelőző 3. nap
14:00 óra és 2. nap 14:00 óra közötti lemondás esetén a Szolgáltató jogosult a megrendelt szolgáltatások nettó 50%-ára, mint kötbérre.
4. Amennyiben Xxxxxx a Szolgáltatást az Érkezés Napját megelőző 2. nap 14:00 óra után mondja le, vagy nem érkezik meg, úgy Szolgáltató jogosult a megrendelt szolgáltatások nettó 100%-ára, mint kötbérre.
5. A Szolgáltató speciális kondíciókhoz kötött Ajánlatainak megrendelése, vagy rendezvények esetén, a fentiektől eltérő, egyedi Szolgáltatási Szerződésben rögzített feltételeket állapíthat meg.
14. AZ APARTMANOK ELFOGLALÁSA ÉS A TÁVOZÁS
1. Vendég és a vele érkező Xxxxxx Xxx Xxxxxxxxxx Személy(ek) a Szolgáltatásnak megfelelő apartmant az Érkezés Napján 14.00 órától jogosultak elfoglalni és a Távozás Napján legkésőbb 10.00 óráig kötelesek elhagyni.
2. Ha a Vendég (és a vele érkező Xxxxxx Xxx Xxxxxxxxxx Személy(ek)) a Szolgáltatásnak megfelelő apartmant az Érkezés Napján reggel 6 óra előtt kívánja elfoglalni, úgy az előző éjszaka ellenértéke felszámításra kerül.
3. Ha a Vendég (és a vele érkező Xxxxxx Xxx Xxxxxxxxxx Személy(ek)) a Szolgáltatásnak megfelelő apartmant az Érkezés Napján 18.00 óra után kívánja elfoglalni, köteles ezt jelezni a Szolgáltató felé írásban vagy szóban. Amennyiben ilyen jelzés nem érkezik, a Szolgáltató jogosult 18.00 óra után az apartmant értékesíteni.
4. Ha a Vendég a meghatározott időtartam lejárta (a Távozás napja) előtt véglegesen elhagyja az apartmant, a Szolgáltató 100 százalékban jogosult a megrendelt Szolgáltatások Xxxxxxxxxxxxx.
5. A lejárati idő, tehát a Távozás napja előtt megüresedett apartmant a Szolgáltató jogosult újra értékesíteni.
15. HOSSZABBÍTÁS
1. A Szolgáltatás igénybevételének Xxxxxx által kezdeményezett meghosszabbításához a Szolgáltató előzetes hozzájárulása szükséges. Ebben az esetben a Szolgáltató kikötheti a már teljesített Szolgáltatás díjának megtérítését.
2. A Szolgáltatás igénybevételének meghosszabbítását a Vendég a Szolgáltatóval legkésőbb a Távozás Napján 10:00 óráig köteles bejelenteni.
3. Meghosszabbítás esetén a meghosszabbítani kívánt Szolgáltatásra a Szolgáltató által a Megrendelőnek megküldött Ajánlatban feltüntetett árak vonatkoznak. Szolgáltató méltányosságból ettől a szabálytól, a Vendég előnyére, eltérhet.
4. A meghosszabbítási igény teljesítésére vonatkozóan a Szolgáltatónak nincsen kötelezettsége. Szolgáltató a meghosszabbítást a telítettségétől teszi függővé. Amennyiben Szolgáltató a hosszabbítási kérelmet elfogadja, kérheti, hogy
a) Vendég (Költségviselő) az addig igénybe vett Szolgáltatások Xxxxxxxxxxxx számára fizesse meg, és
b) a hosszabbítás időszakára új Szolgáltatási Szerződést kössenek.
16. VENDÉG BETEGSÉGE, HALÁLA
1. Amennyiben a Szolgáltatás igénybevételének időtartama alatt a Vendég (és/vagy Együtt Xxx Xxxxxxxxxx Személy) megbetegszik, és maga nem képes saját érdekében eljárni, a Szolgáltató orvosi segítséget (ügyelet, szükség esetén mentő hívása) ajánl fel.
2. A Vendég betegsége/halála esetén a Szolgáltató költségkompenzációra tarthat igényt a beteg/elhunyt Xxxxxx hozzátartozója, örököse, vagy a Költségviselő részéről az esetleges orvosi és eljárási költségek és a betegség/haláleset kapcsán az apartmanban vagy a Szolgáltatásnyújtás területén a berendezési tárgyakban keletkezett esetleges károk, valamint a holttest elszállítása tekintetében.
3. Szolgáltató az elhunyt Xxxxxx által az elhalálozást megelőzően igénybe vett Szolgáltatások ellenértékére igényt tart.
17. A SZOLGÁLTATÁS ELLENÉBEN A SZOLGÁLTATÓT ILLETŐ ELLENÉRTÉK, ÉS ANNAK MEGFIZETÉSE
1. A Vendég vagy a Költségviselő a Szolgáltatás Xxxxxxxxxxxx
a) előzetes banki átutalással, és
b) a helyszínen készpénzzel, vagy
c) a helyszínen bankkártyával, vagy
d) ezek kombinálásával köteles kiegyenlíteni.
2. A Szolgáltató által elfogadott bankkártya típusokat a Szolgáltató a Megrendelőnek megküldött Ajánlatában teszi közzé.
3. A Vendég jogosult az Ellenértéket, vagy annak egy Ellenérték-részét a Szolgáltatónak euróban is megfizetni, azzal, hogy ebben az esetben a fizetés napján közzétett és a Szolgáltató által egyoldalúan meghatározott átváltási árfolyam az irányadó a magyar forintban kifejezett Ellenérték xxxxxx való átváltása során.
4. Szolgáltató a Szolgáltatási szerződésből fakadó Ellenértéket (tehát a Szálláshely- szolgáltatás és Kiegészítő szolgáltatás Ellenértékét) alapvetően differenciálja életkor szerint az alábbiakban:
a) 3 éves kor alatt az érintett számára a Szolgáltatási szerződésből fizetési kötelezettség nem keletkezik.
b) Amennyiben a Szolgáltató Szolgáltatásait betöltött 3 éves kor és be nem töltött 12 éves kor közötti kiskorú veszi igénybe, úgy a Szolgáltató az esetlegesen igénybe vett pótágy alapdíjából 50% kedvezményt biztosít.
c) Szolgáltató az a-b) alpontokban meghatározott kedvezményektől a Megrendelőnek megküldött Ajánlatában adott tájékoztatással eltérhet.
5. Az Ellenérték három részből áll:
a) Szálláshely-szolgáltatás ellenértéke
b) Kiegészítő szolgáltatás ellenértéke
c) Xxxx (ÁFA és idegenforgalmi adó) összege
6. A Szolgáltató a Szolgáltatás igénybevételének garantálására előlegfizetést kér, a következő esetekben:
a) az ünnepi időszakokban,
b) amennyiben a megrendelt apartmanok száma meghaladja a 3-at.
7. Az előleg szükségességéről, összegéről és módjáról Szolgáltató tájékoztatást ad az Ajánlatban.
8. Szolgáltató az Ajánlatban meghatározza a Szolgáltatásra vonatkozó Ellenértéket, valamint az ajánlattételkor érvényes, törvény által előírt adótartalmakat. Szolgáltató kijelenti, hogy a Szerződésben rögzített szálláshely szolgáltatás vonatkozásában a kereskedelmi szálláshely- szolgáltatáshoz kapcsolódó szolgáltatások tekintetében 5%-os, a nem kereskedelmi szálláshely-szolgáltatáshoz kapcsolódó szolgáltatások részeként igénybevett vendéglátás és rendezvénytermek bérleti díja, valamint egyéb szolgáltatások vonatkozásában 27%-os általános forgalmi adót tartalmazza a szolgáltatások ellenértéke, azaz a Díjak, ugyanakkor a Díjak nem tartalmazzák az idegenforgalmi adót, ami 18. életkor fölött fizetendő, mértéke személyenként és vendégéjszakánként 400.-Ft.
9. Szerződő felek a Xxxxxx által elfogadott és visszaigazolt Ajánlatban meghatározott Xxxxxxxxxx(ek)hez kötve vannak, a Szolgáltatás Xxxxxxxxxxxx nem változtathatják meg egyoldalúan.
10. Azonban Szolgáltató az ajánlattételkor hatályos és a fizetés napján hatályos adó és/vagy illetéktörvény módosítása miatt bekövetkező többletterheket - előzetes értesítés mellett - áthárítja a Vendégre, vagy a Költségviselőre. Abban az esetben, ha a törvénymódosítás kedvezőbb adóterhet ró a Vendégre vagy Költségviselőre, úgy azt Szolgáltató mindenképpen köteles a Vendég vagy Költségviselő irányába érvényesíteni.
11. Amennyiben a Megrendelő a Szerződésben rögzített számla kiegyenlítésével késedelembe esik, akkor a Ptk. 6: 155. § - ában meghatározottak szerint kerül felszámításra a késedelmi kamat minden késedelemmel érintett naptári nap után.
12. Szolgáltató jogosult a Szerződésben foglalt szolgáltatások nyújtását mindaddig megtagadni, ameddig Megrendelő a Szerződésben rögzített bármely fizetési kötelezettségét – különösen előleg – nem vagy nem szerződésszerűen, késedelmesen teljesíti.
13. Szolgáltató az alábbiakban, példálózó felsorolással külön is nevesít Kiegészítő szolgáltatásokat tekintettel arra, hogy azok a szokásos szerződési gyakorlattól eltérnek, vagy eltérhetnek és külön térítés ellenében vehetők igénybe.
a) Háziállatok
i. A Szolgáltatásnyújtás területére kistestű háziállat bevihető, az apartmanokban a Vendég felügyeletével, Ellenérték fejében, tartható.
ii. Egyéb helyiségek (pl. reggeliztető helyiség) azonban a háziállattal nem látogathatók.
iii. A Vendég teljeskörűen felelős a háziállat által okozott károkért.
iv. Vakvezető kutyák, még akkor is, ha nem kistestűek, megengedettek.
v. A háziállatokkal kapcsolatos Ellenértékre vonatkozó mindenkori díjazásról Szolgáltató az Ajánlatban tájékoztatja a Megrendelőt.
b) Kötelező takarítási szolgáltatás a szálláshely nem rendeltetésszerű használata esetén
i. Abban az esetben, ha a Vendég(ek) vagy az Együtt Xxx Xxxxxxxxxx Személy(ek) a nemdohányzó apartmanban dohányzik/dohányoznak, vagy az apartmanban a Szálláshely- szolgáltatással, vagy Kiegészítő szolgáltatással össze nem egyeztethető olyan tevékenységet végez(nek), amely a szobatakarítás szokásos mértékét jelentősen meghaladja, a Szolgáltató jogosult külön díjat felszámítani.
ii. A kötelező takarítási szolgáltatással kapcsolatos Ellenértékre vonatkozó mindenkori díjazásról Szolgáltató az Ajánlatban tájékoztatja a Megrendelőt.
c) Többlet használat
i. Abban az esetben, ha a Vendég (és az Együtt Xxx Xxxxxxxxxx Személy(ek)) az apartmant határidőben nem hagyjá(k) el, úgy a Szolgáltató a Vendéggel szemben az apartman további használatért díjat (a továbbiakban: Többlet Használati Díj) jogosult érvényesíteni, amelynek mértékéről a Szolgáltató az Ajánlatban tájékoztatja a Megrendelőt.
ii. A Többlet Használati Díjat, amennyiben annak fizetési kötelezettsége merül fel, az Ellenérték részeként köteles a Vendég a Szolgáltató részére megfizetni.
d) Mini wellness használata (infraszauna, jakuzzi, gőzkabin)
e) Étterem (ide sorolandó a borospince, a kemencés grillterasz, pihenőterasz, fedett belső udvar)
14. Aktuális Ellenértékek, árak, kedvezmények, akciók, és egyéb Ajánlatok a Szolgáltató által a Megrendelő ajánlatkérése alapján az Ajánlatban kerülnek meghirdetésre.
14. A Szolgáltató a meghirdetett Árait előzetes bejelentés nélkül, szabadon változtathatja, de a változás az Ajánlatban, Visszaigazolásban, Szolgáltatási Szerződésben szereplő díjakat nem érinti.
15. Szolgáltató az őt illető Xxxxxxxxxxxxx a hatályos jogszabályok előírásai szerint számlá(ka)t kiállítani köteles.
18. RENDEZVÉNYEK
1. A különböző rendezvényeknek (esküvő, disznótor, csapatépítő, céges vacsora stb.) a Szolgáltatásnyújtás területén való megtartásához a weboldalon keresztül lehet ajánlatot kérni a különböző szolgáltatások (apartmanház, étterem, mini wellness szolgáltatás stb.) igénybevételére. A jelen ÁSZF-ben jelzett módokon Szolgáltató ajánlatot küld a Megrendelő részére, amelyben részletesen kifejti ajánlatát.
2. A Szolgáltató kötelessége a termek takarítása, előkészítése és berendezése, világítás biztosítása, időjárástól függően a helyiség hűtése vagy fűtése.
3. Szolgáltató a rendezvényen résztvevők számára rendelkezésre álló szabad parkolóhelyeknek megfelelően parkolóhelyet biztosít. Szolgáltató érkezési sorrendnek megfelelően biztosítja Xxxxxxxx számára díjtalanul a csomag részeként a parkolóban a parkolási lehetőséget.
4. Szolgáltató helyszíni segítséget ad a Megrendelő előzetesen megjelölt partnereinek a Rendezvény műszaki feltételeinek biztosításához, úgy, mint helyszín bemutatása, szükség esetén felmérés biztosítása, helyszínrajzok rendelkezésre bocsájtása, elektromos áramhoz való hozzáférés biztosítása, műszaki berendezések számára megfelelő helyszín biztosítása.
5. Rendezvény ideje alatt mind a Megrendelő, mind a résztvevők ételt és italt csak a Szolgáltatótól szerezhetnek be a Szolgáltatásnyújtás területén való tartózkodás ideje alatt.
6. Amennyiben a Megrendelő, illetve a Rendezvényen résztvevők a Szolgáltató előzetes értesítése és írásbeli engedélye nélkül ételt vagy italt visznek be a Szolgáltatásnyújtás területére és ott fogyasztják azt, a Szolgáltató munkatársai felhívják a Megrendelőt/résztvevőket ennek abbahagyására. Amennyiben a Megrendelő, illetve a résztvevők felhívás ellenére sem távolítják el a bevitt ételt vagy italt, illetve folytatják annak fogyasztását, ezt a Szolgáltató a Szerződés megsértésének tekinti és kötbér kiszabását kezdeményezheti.
7. Szerződő Felek bármelyike köteles mentesíteni a másik felet minden olyan felelősség alól, amely valamely szabadalom, bejegyzett terv, szerzői jog, kereskedelmi védjegy vagy védett márkanév, vagy bármely más szellemi tulajdon jogtalan használatával vagy harmadik személy jogainak megsértése kapcsán merül fel a Szerződés teljesítésének vonatkozásában. A Rendezvény keretén belül felhasznált bármilyen, a szerzői jogról 1999. évi LXXVI. törvény védelme alatt álló alkotás kapcsán előírt kötelezettségeket Megrendelő teljesíti teljeskörűen, ilyen kötelezettség vagy az ennek elmulasztásáért való felelősség nem hárítható át a Szolgáltatóra.
8. Bármilyen dekoráció, oktatási anyag kizárólag a Szolgáltatóval történő előzetes egyeztetés és a tartalom jóváhagyása után helyezhető el a Szolgáltató termeinek falain. Valamennyi, a Rendezvény lebonyolításához szükséges berendezést, felszerelést, anyagot kizárólag a Szolgáltató engedélyével, a Szolgáltató munkavállalójának jelenlétében lehet be- és kiszállítani. A berendezési tárgyak, felszerelések, egyéb ingóságok be- és elszállításáról jegyzőkönyve(ke)t kell felvenni az ingóságok tételes felsorolásával, amelyből mindkét felet megillet egy-egy példány.
9. Rendezvény zárásakor el kell távolítani a Megrendelő vagy résztvevők által a Szolgáltatásnyújtás területére behozott összes ingóságot (kiállítás, vagy egyéb tárgyat, csomagolóanyagokat is). Amennyiben a Megrendelő nem teljesíti a határidőig e kötelezettségeit, Szolgáltató a Megrendelő költségére az ingóságokat elszállítja vagy tárolja. A Szolgáltató bérleti díjat számíthat fel abban az esetben, ha a tárgyak a teremben maradnak, ahol a Rendezvényt tartották.
10. Kereskedelmi célú fényképeket a Szolgáltató helyiségeiben és egész területén (parkot is beleértve) kizárólag Megrendelő jogosult készíteni, kivéve, ha Szerződő Felek a Szerződésben ettől eltérően állapodnak meg.
11. A Szolgáltató jogosult a Rendezvényről – a Szolgáltató helyiségeiben és hozzátartozó valamennyi területen (park) -, különösen a Rendezvény előkészületeiről, a berendezett helyiségekről, az előkészített és díszített asztalokról, ételekről, a Rendezvényen megjelenítésre kerülő társaság logójáról, védjegyéről, illetve Rendezvényen résztvevő személyekről fényképfelvételeket készíteni és azokat saját kezelésében lévő internetes oldalain megjeleníteni. A Rendezvényről készült felvételeken a résztvevő személyekről – ide nem értve a Szolgáltató alkalmazásában álló személyeket – kizárólag olyan felvételek készülnek, melyeken a személyek beazonosíthatatlanok (tömegfelvétel). Megrendelő hozzájárul a fentiekben rögzített felvételek elkészítéséhez és felhasználásához.
12. A Szolgáltatásnyújtás területén megszervezésre kerülő Rendezvénnyel kapcsolatos megjelenések során Megrendelő köteles az általa megjeleníteni kívánt anyagokban a Szolgáltatót a HANNA KINCSE névvel megjelölni, és bármilyen sajtómegjelenés képi és szöveges anyagával kapcsolatban köteles Megrendelő a megjelenést megelőzően a Szolgáltató előzetes írásbeli jóváhagyását kikérni. A jóváhagyás nélküli jogsértő publikáció súlyos szerződésszegésnek minősül és a Szolgáltató jogosult egyoldalúan rendkívüli felmondással megszüntetni a Szerződést és érvényesíteni ezzel kapcsolatos jogait.
19. PANASZKEZELÉS
1. A Szolgáltató célja, hogy valamennyi megrendelést megfelelő minőségben, a megrendelő teljes megelégedettsége mellett teljesítsen. Amennyiben a Vásárlónak mégis valamilyen panasza van a szerződéssel vagy annak teljesítésével (különösen a Vendég vagy a vele Együtt Xxx Xxxxxxxxxx Személy(ek) a Szálláshely-szolgáltatás ideje alatt felmerülő, a Szolgáltató, illetve a Szolgáltató érdekében vagy javára eljáró személy magatartására, tevékenységére vagy mulasztására, adott Szolgáltatás minőségére vagy elmaradására, vagy az apartman minőségére, tárgyaira, valamint a Szolgáltató minőségére vonatkozó esetleges panasz) kapcsolatban, úgy panaszát a fenti e-mail címen, vagy levél útján is közölheti, de előterjesztheti azt szóban is. A panaszok bejelentésére, kapcsolattartásra használható cím, telefonszám, elektronikus levelezési cím megegyezik a Szolgáltató jelen ÁSZF-ben feltüntetett ügyfélszolgálati elérhetőségi adatokkal.
2. A fogyasztó szóban vagy írásban közölheti a vállalkozással a panaszát, amely a vállalkozásnak, illetve a vállalkozás érdekében vagy javára eljáró személynek az áru fogyasztók részére történő forgalmazásával, illetve értékesítésével közvetlen kapcsolatban álló magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozik. Nem minősül panasznak, ha a Felhasználó a Szolgáltató weboldalának működésével, tevékenységével kapcsolatosan tájékoztatást, állásfoglalást kér.
A szóbeli panaszt a vállalkozás köteles azonnal megvizsgálni, és szükség szerint orvosolni. Ha a fogyasztó a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a vállalkozás a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, és annak egy másolati példányát személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben a fogyasztónak átadni. Telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a fogyasztónak legkésőbb 30 napon belül - az írásbeli panaszra adott válaszra vonatkozó előírásoknak megfelelően - az érdemi válasszal egyidejűleg megküldeni. Egyebekben pedig az írásbeli panaszra vonatkozóan az alábbiak szerint köteles eljárni. Az írásbeli panaszt a vállalkozás - ha az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa eltérően nem rendelkezik - a beérkezését követően 30 napon belül köteles írásban érdemben megválaszolni és intézkedni annak közlése iránt. Ennél rövidebb határidőt jogszabály, hosszabb határidőt törvény állapíthat meg. A panaszt elutasító álláspontját a vállalkozás indokolni köteles. A telefonon vagy elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panaszt a vállalkozás köteles egyedi azonosítószámmal ellátni, és azt közölni a Vásárlóval.
A panaszról felvett jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell az alábbiakat:
1. a fogyasztó neve, lakcíme,
2. a panasz előterjesztésének helye, ideje, módja,
3. a fogyasztó panaszának részletes leírása, a fogyasztó által bemutatott iratok, dokumentumok és egyéb bizonyítékok jegyzéke,
4. a vállalkozás nyilatkozata a fogyasztó panaszával kapcsolatos álláspontjáról, amennyiben a panasz azonnali kivizsgálása lehetséges,
5. a jegyzőkönyvet felvevő személy és - telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz kivételével - a fogyasztó aláírása,
6. a jegyzőkönyv felvételének helye, ideje,
7. telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a panasz egyedi azonosítószáma.
A vállalkozás a panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát 5 évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatni.
A panasz elutasítása esetén a vállalkozás köteles a fogyasztót írásban tájékoztatni arról, hogy panaszával - annak jellege szerint - mely hatóság vagy békéltető testület eljárását kezdeményezheti. A tájékoztatásnak tartalmaznia kell továbbá az illetékes hatóság, illetve a fogyasztó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testület székhelyét, telefonos és internetes elérhetőségét, valamint levelezési címét. A tájékoztatásnak arra is ki kell terjednie, hogy a vállalkozás a fogyasztói jogvita rendezése érdekében igénybe veszi-e a békéltető testületi eljárást.
Amennyiben az Eladó és a fogyasztó között esetlegesen fennálló fogyasztói jogvita a tárgyalások során nem rendeződik, az alábbi jogérvényesítési lehetőségek állnak nyitva a fogyasztó számára:
3. Panasztétel a fogyasztóvédelmi hatóságoknál: Amennyiben a Felhasználó panaszát vagy minőségi kifogását a Szolgáltató nem, vagy nem a jogszabályoknak megfelelően kezelte, illetve amennyiben a fogyasztó fogyasztói jogainak megsértését észleli, a jogsértés leírását tartalmazó kérelmével jogosult panasszal fordulni a lakóhelye szerint illetékes fogyasztóvédelmi hatósághoz. A panasz elbírálását követően a hatóság dönt a fogyasztóvédelmi eljárás lefolytatásáról. A fogyasztóvédelmi elsőfokú hatósági feladatokat a kérelem jellegétől függően a fogyasztó lakóhelye szerint illetékes járási hivatalok, illetve megyeszékhely szerinti járási hivatalok látják el.
A lakóhely szerint illetékes járási hivatalok listája és elérhetőségei itt érhetők el. Egyes esetekben (így webáruházakat érintő bizonyos jogsértések esetén is) az eljárást a megyeszékhelyek járási hivatalai folytatják le, melyek elérhetőségei itt érhetők el.
Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatala
Cím: 0000 Xxxx, Xxxxxxx xxx 0-0. Telefonszám: 06-72/795-693; 06-72/795-624 Fax: 06-72/795-700
E-mail: xxxx.xxxxx@xxxxxxx.xxx.xx
Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatala
Cím: 6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 12. Telefonszám: 06-76/795-829
Fax: 06-76/998-625
Békés Megyei Kormányhivatal Békéscsabai Járási Hivatala
Cím: 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Telefonszám: 06-66/528-320
Fax: 06-66/528-321
E-mail: xxxxxxxxxx.xxxxx@xxxxx.xxx.xx
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatala Cím: 3525 Miskolc, Xxxxxx Xxxxxx u. 23.
Telefonszám: 06-46/795-600, 06-46/795-655 Fax: 06-46/795-701, 06-46/512-001
E-mail: xxxxx.xxxxxxx@xxxxxx.xxx.xx
Budapest Főváros Kormányhivatal V. Kerületi Járási Hivatala
Csongrád Megyei Kormányhivatal Szegedi Járási Hivatala
Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx xxxxx xxx 00. Telefonszám: 06-1/000-0000
Fax: 06-1/000-0000
E-mail: xxxxxxxxx@00xx.xxxx.xxx.xx
Cím: 0000 Xxxxxx, Xxxxxxx xxx 0. Telefonszám: 06-62/680-000
E-mail: xxxxxx.xxxxxx@xxxxxxxx.xxx.xx
Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala
Cím: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 8. Telefonszám: 06-22/795-751
Fax: 06-22/795-814
E-mail: xxxxxxx.xxxxxxxxxxxxxx@xxxxx.xxx.xx
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási Hivatala
Cím: 9023 Győr, Szabolcska M. u. 1/A. Telefonszám: 06-96/795-043
Fax: 06-96/795-045
E-mail: xxxxxxx.xxxx@xxxx.xxx.xx
Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Debreceni Járási Hivatala
Cím: 4024 Debrecen, Xxxxx Xxxx u. 42-48. Telefonszám: 06-52/516-140
Fax: 06-52/516-141
E-mail: xxxxxxxx.xx@xxxxx.xxx.xx
Heves Megyei Kormányhivatal Egri Járási Hivatala
Cím: 3300 Eger, Xxxxxxx xxx 0. Telefonszám: 06-36/482-900 Fax: 06-36/482-905
E-mail: xxxxxxxxx.xxxx@xxxxx.xxx.xx
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Szolnoki Járási Hivatala Cím: 5000 Szolnok, Xxx Xxxxx xx 0.
Telefonszám: 06-56/795-666 Fax: 06-56/795-694
E-mail: xxxxxxx.xxxxxxxxxxxxx@xxxx.xxx.xx
Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Tatabányai Járási Hivatala Cím: 2800 Tatabánya, Xxxxxx Xxxxxx u. 2.
Telefonszám: 06-34/795-659 Fax: 06-34/795-655
E-mail: xxxxxxx.xxxxxxxxx@xxxxxxx.xxx.xx
Nógrád Megyei Kormányhivatal Salgótarjáni Járási Hivatala
Cím: 3100 Salgótarján, Xxxxxx xxx 0. Telefonszám: 06-32/795-160
Fax: 06-32/795-170
E-mail: xxxxx.xxxxxxxxxxx@xxxxxx.xxx.xx
Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala
Cím: 2030 Xxx, Xxxxx xx 0/b. Telefonszám: 06-23/504-181, 182
Fax: 06-23/504-120, 178
E-mail: xxxxxxxxxxxxx.xxx@xxxx.xxx.xx
Somogy Megyei Kormányhivatal Kaposvári Járási Hivatala
Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx xxx 0. Telefonszám: 06-82/795-137
Fax: 06-82/795-138
E-mail: xxxxxxx@xxxxxxxx.xxx.xx
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Nyíregyházi Járási Hivatala Cím: 4400 Xxxxxxxxxxx, Xxxxxxx xxx 0.
Telefonszám: 06-42/795-110 Fax: 06-42/795-109
E-mail: xxxxxxxxxxx@xxxxxxxx.xxx.xx
Tolna Megyei Kormányhivatal Szekszárdi Járási Hivatala
Cím: 7100 Szekszárd, Xxxxxxxx x. 10. Telefonszám: 06-74/795-603
E-mail: xxxxxxxxx.xxxxxxxxx@xxxxx.xxx.xx
Vas Megyei Kormányhivatal Szombathelyi Járási Hivatala
Cím: 9700 Szombathely, Xxxxxx Xxxx u. 1. Telefonszám: 06-94/501-800, 06-94/795-700 Fax: 06-94/501-803
E-mail: xxxxx.xxxxxxxxxxx@xxx.xxx.xx
Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatala
Cím: 8200 Veszprém, Xxxxxxxxxx Xxxxxx u. 3-5. Telefonszám: 06-88/550-507, 508
Fax: 06-88/550-819
E-mail: xxxxxxxx.xxxxx@xxxxxxxx.xxx.xx
Zala Megyei Kormányhivatal Zalaegerszegi Járási Hivatala
Cím: 8900 Zalaegerszeg, Xxxxxxxx xxx 0. Telefonszám: 06-92/550-300
Fax: 06-92/550-301
E-mail: xxxxxxxxxxxx@xxxx.xxx.xx
4. Felhasználó a Szolgáltatóval szemben fogyasztói panasszal élhet. Amennyiben a Felhasználó a Szolgáltató fogyasztói panaszát elutasítja, úgy a Felhasználó a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes békéltető testülethez is fordulhat. A békéltető testület eljárása megindításának feltétele, hogy a fogyasztó az érintett vállalkozással közvetlenül
megkísérelje a vitás ügy rendezését. Az eljárásra – a fogyasztó erre irányuló kérelme alapján – az illetékes testület helyett a fogyasztó kérelmében megjelölt békéltető testület illetékes.
A békéltető eljárásban a Szolgáltató a vonatkozó jogszabály alapján köteles részt venni és együttműködni. Ennek keretében fennáll a Szolgáltatónak a békéltető testület felhívására történő válaszirat megküldési kötelezettsége (mely intézkedésnek a törvényben rögzített tartalommal a felhívás kézbesítésétől számított 8 napon belül kell megtörténnie), továbbá kötelezettségként kerül rögzítésre a békéltető testület előtti megjelenési kötelezettség („meghallgatáson egyezség létrehozatalára feljogosított személy részvételének biztosítása”). Amennyiben a Szolgáltató székhelye vagy telephelye nem a területileg illetékes békéltető testületet működtető kamara szerinti megyébe van bejegyezve, a Szolgáltató együttműködési kötelezettsége a fogyasztó igényének megfelelő írásbeli egyezségkötés lehetőségének felajánlására terjed ki.
A fenti együttműködési kötelezettség megszegése esetén a fogyasztóvédelmi hatóság rendelkezik hatáskörrel, amely alapján a jogszabályváltozás következtében a Szolgáltató jogsértő magatartása esetén kötelező bírságkiszabás alkalmazandó, bírságtól való eltekintésre nincs lehetőség. A fogyasztóvédelemről szóló törvény mellett módosításra került a kis- és középvállalkozásokról szóló törvény vonatkozó rendelkezése is, így a kis- és középvállalkozások esetén sem mellőzhető majd a bírság kiszabása.
A békéltető testület hatáskörébe tartozik a fogyasztói jogvita bírósági eljáráson kívüli rendezése. A békéltető testület feladata, hogy megkísérelje a fogyasztói jogvita rendezése céljából egyezség létrehozását a felek között, ennek eredménytelensége esetén az ügyben döntést hoz a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. A békéltető testület a fogyasztó vagy a vállalkozás kérésére tanácsot ad a fogyasztót megillető jogokkal és a fogyasztót terhelő kötelezettségekkel kapcsolatban.
A békéltető testület eljárása a fogyasztó kérelmére indul. A kérelmet a békéltető testület elnökéhez kell írásban benyújtani: az írásbeliség követelményének levél, távirat, távgépíró vagy telefax útján, továbbá bármely egyéb olyan eszközzel is eleget lehet tenni, amely a címzett számára lehetővé teszi a neki címzett adatoknak az adat céljának megfelelő ideig történő tartós tárolását, és a tárolt adatok változatlan formában és tartalommal történő megjelenítését. A kérelemnek tartalmaznia kell:
a. a fogyasztó nevét, lakóhelyét vagy tartózkodási helyét,
b. a fogyasztói jogvitával érintett vállalkozás nevét, székhelyét vagy érintett telephelyét,
c. ha a fogyasztó az illetékességet az illetékes békéltető testület helyett kérelmezett testület megjelölését,
d. a fogyasztó álláspontjának rövid leírását, az azt alátámasztó tényeket és azok bizonyítékait,
e. a fogyasztó nyilatkozatát arról, hogy a fogyasztó az érintett vállalkozással közvetlenül megkísérelte a vitás ügy rendezését
f. a fogyasztó nyilatkozatát arra nézve, hogy az ügyben más békéltető testület eljárását nem kezdeményezte, közvetítői eljárás nem indult, keresetlevél beadására, illetve fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelemelőterjesztésére nem került sor,
g. a testület döntésére irányuló indítványt,
h. a fogyasztó aláírását.
A kérelemhez csatolni kell azt az okiratot, illetve annak másolatát (kivonatát), amelynek tartalmára a fogyasztó bizonyítékként hivatkozik, így különösen a vállalkozás írásbeli
nyilatkozatát a panasz elutasításáról, ennek hiányában a fogyasztó rendelkezésére álló egyéb írásos bizonyítékot az előírt egyeztetés megkísérléséről.
Ha a fogyasztó meghatalmazott útján jár el, a kérelemhez csatolni kell a meghatalmazást.
A békéltető testületek listája itt érhető el. Az egyes, területileg illetékes Békéltető Testületek elérhetőségei:
Baranya Megyei Békéltető Testület Cím: 7625 Pécs, Majorossy I. u. 36. Telefonszám: 00-00-000-000;
Mobil: 00-00-000-0000
Fax: 00-00-000-000
E-mail: xxxxxxx@xxxxxxxxxxxxxxxxx.xx; xxxx@xxxxxxxxxxxxxxxxx.xx
Honlap: xxx.xxxxxxxxxxxxxxxxx.xx
Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület
Cím: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.
Telefonszám: 00-00-000-000; 00-00-000-000
Mobil: 00-00-0000-000
Fax: 00-00-000-000
E-mail: xxxxxxxxxx@xxxxxxxxxxxxxx.xx Honlap: xxx.xxxxxxxxxxxxxx.xx
Békés Megyei Békéltető Testület
Cím: 5600 Békéscsaba, Penza ltp. 5.
Telefonszám: 00-00-000-000
Fax: 00-00-000-000
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Békéltető Testület
Cím: 3525 Miskolc, Szentpáli u. 1.
Telefonszám:00-00-000-000; 00-00-000-000
Fax: 00-00-000-000
Honlap: xxx.xxxxxxxxxx.xxxxxxxxxxx.xx
Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Békéltető Testület
Cím: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99. III. em. 310.
Telefonszám: 00-0-000-0000
Fax: 00-0-000-0000
E-mail: xxxxxxxxx.xxxxxxxx@xxxx.xx
Csongrád Megyei Békéltető Testület Cím: 6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12. Telefonszám: 00-00-000-000/118 Fax: 00-00-000-000
E-mail: xxxxxxxxx.xxxxxxxx@xxxxxx.xx Honlap: xxx.xxxxxxxxxx-xxxxxxxx.xx
Fejér Megyei Békéltető Testület
Cím: 8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6. Telefonszám:00-00-000-000
Fax: 00-00-000-000
E-mail: xxxxxxxxxx@xxxxx.xx; xxxxx@xxxxx.xx
Győr-Moson-Sopron Megyei Békéltető Testület
Cím: 0000 Xxxx, Xxxxx Xxxxxx xx 00/x. Telefonszám: 00-00-000-000
Fax: 00-00-000-000
E-mail: xxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx
Hajdú-Bihar Megyei Békéltető Testület
Székhely: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx xxx 00.
Cím: 4025 Debrecen, Vörösmarty u. 13-15.
Telefonszám: 06-52-500-710; 00-00-000-000
Fax: 00-00-000-000
Heves Megyei Békéltető Testület
Cím: 0000 Xxxx, Xxxxxxx xxxx 0. földszint Levélcím: 3300 Eger, Pf.: 140.
Telefonszám: 00-00-000-000/105 mellék Fax: 00-00-000-000
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Békéltető Testület
Cím: 5000 Szolnok, Verseghy park 8. III. emelet 305-306.
Telefonszám: 00-00-000-0000
E-mail: xxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxxx.xx
Komárom-Esztergom Megyei Békéltető Testület
Cím: 0000 Xxxxxxxxx, Xx xxx 00.
Telefonszám: 00-00-000-000
Fax: 00-00-000-000
E-mail: xxxxxxxxxx@xxxxxx.xx Honlap: xxx.xxxxxx.xx; kem- xxxxxxxxxx.xxxxxxx.xx
Nógrád Megyei Békéltető Testület
Cím: 0000 Xxxxxxxxxxx, Xxxxxxxxx xx 0/X. Telefonszám: 00-00-000-000
Pest Megyei Békéltető Testület
Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxx xx 00-00. II. emelet 240.
Fax: 00-00-000-000
E-mail: xxxx@xxxx.xx Honlap: xxx.xxxx.xx
Levelezési cím: 1364 Budapest, Pf.: 81
Telefonszám: 00-0-000-0000
Fax: 00-0-000-0000
E-mail: xxxxxxxxxxx@xxxxx.xx Honlap:
xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxxxx.xx/xxxxxxxx/xxxxx. php
vagy xxx.xxxxxxxxxxxxxxxxxxx.xx
Panasz elektronikus beadása az alábbi oldalon érhető el: xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxxxx.xx/xxxxxxxx/xxxxx. php/panaszkuldes
Somogy Megyei Békéltető Testület
Cím: 7400 Kaposvár, Anna u.6. Telefonszám: 00-00-000-000
Fax: 00-00-000-000
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Békéltető Testület
Cím: 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 2.
Telefonszám: 00-00-000-000
Fax: 00-00-000-000
Tolna Megyei Békéltető Testület
Cím: 7100 Szekszárd, Arany J. u. 23-25. Telefonszám: 00-00-000-000
Mobil: 00-00-0000-000
Fax: 00-00-000-000
Vas Megyei Békéltető Testület
Cím: 9700 Szombathely, Xxxxxx xxx 0.
Telefonszám: 00-00-000-000; 00-00-000-000
Fax: 00-00-000-000
Veszprém Megyei Békéltető Testület
Cím: 8200 Veszprém, Xxxxxxx xxx 0.; Pf.: 220
Telefonszám: 00-00-000-000
Fax: 00-00-000-000
E-mail: xxxx@xxxxxxxxxxxxxxxxxx.xx Honlap: xxx.xxxxxxxxxxxxxxxxxx.xx
Zala Megyei Békéltető Testület
Cím: 8900 Zalaegerszeg, Petőfi u. 24.
Telefonszám: 00-00-000-000
Fax: 00-00-000-000
E-mail: xxxxxxxxxxx@xxxxx.xx Honlap: xxx.xxxxxxxxxxxxxx.xx
5. Online vitarendezési platform: A fogyasztói jogviták online rendezéséről, valamint a 2006/2004/EK rendelet és a 2009/22/EK irányelv módosításáról (fogyasztói online vitarendezési irányelv) szóló, 2013. évi május 21.-i 524/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: rendelet) alapján az Európai Bizottság létrehozott egy online vitarendezési platformot, amely 2016. február 15-től vehető igénybe az online adásvételi vagy szolgáltatási szerződést kötők között fogyasztói jogvita esetén mind a fogyasztók, mind a kereskedők számára.
A rendelet hatálya közvetlenül kiterjed az Unióban letelepedett, Magyarországon székhellyel rendelkező online adásvételi vagy szolgáltatási szerződésekben érintett kereskedőre, amennyiben közte és a fogyasztó között létrejött online adásvételi vagy szolgáltatási szerződéssel kapcsolatban fogyasztói jogvita merül fel.
Ahhoz, hogy az online vitarendezési platformot használni tudja, előzőleg regisztrálnia kell az Európai Bizottság rendszerében. Az online vitarendezési platformot az Európai Bizottság rendszerében való regisztrációt követően itt érheti el.
ODRlink: xxxxx://xx.xxxxxx.xx/xxxxxxxxx/xxx/xxxx/xxxxx.xxx? event=xxxx.xxxx.xxxx&lng=HU
6. Amennyiben a fogyasztó nem fordul békéltető testülethez, vagy az eljárás nem vezetett eredményre, úgy a fogyasztónak a jogvita rendezése érdekében lehetősége van polgári eljárás keretében a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, valamint a Polgári
Perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény rendelkezései szerint bírósághoz fordulni. A pert keresetlevéllel kell megindítani, amelyben az alábbi információkat kell feltüntetni:
• az eljáró bíróságot;
• a feleknek, valamint a felek képviselőinek nevét, lakóhelyét és perbeli állását;
• az érvényesíteni kívánt jogot, az annak alapjául szolgáló tényeknek és azok bizonyítékainak előadásával;
• azokat az adatokat, amelyekből a bíróság hatásköre és illetékessége megállapítható;
• a bíróság döntésére irányuló határozott kérelmet.
A keresetlevélhez csatolni kell azt az okiratot, illetve annak másolatát, amelynek tartalmára bizonyítékként hivatkozik.
20. KÁRTÉRÍTÉSI FELELŐSSÉG
1. A Szolgáltató felelősséget vállal minden olyan, a Vendéget ért kárért, mely a Szolgáltatásnyújtás területén belül, a Szolgáltató munkavállalói vagy a Szolgáltató érdekében eljáró személy(ek) hibájából következett be.
2. A Szolgáltató felelősségét az alábbiak szerint korlátozza, amelyet a Vendég, a Vendéggel Együtt Xxx Xxxxxxxxxx Személy(ek), a Költségviselő tudomásul vesznek és elfogadnak:
a) A Szolgáltató felelőssége nem terjed ki azokra a káreseményekre, amelyek a Szolgáltató munkavállalóinak és vendégeinek körén kívül eső elháríthatatlan ok miatt következtek be, vagy azokat a Vendég maga okozta.
b) A Szolgáltató lehetőséget nyújt ingyenes, nem zárt és nem őrzött parkolásra, amellyel kapcsolatban kijelenti, hogy sem a parkolóban hagyott járművekben (pl. gépkocsi, motor stb.) keletkezett károkért, sem a járműben hagyott értéktárgyakért nem vállal felelősséget. A Szolgáltató felhívja a figyelmet ugyanakkor arra, hogy a parkolót térfigyelő kamerarendszer figyeli meg.
3. A Szolgáltató csak abban az esetben felelős azért a kárért, amelyet a Vendég dolgainak elveszése, elpusztulása vagy megsérülése folytán szenved, ha a kárt ért dolgot a Vendég a Szolgáltatásnyújtás területének központi széfjében, vagy a Szolgáltató által erre kialakított és védett helyen elhelyezte.
4. Szolgáltató felelőssége kizárt, ha a Szolgáltató bizonyítja, hogy az ilyen, a Szolgáltatásnyújtás területének központi széfjében elhelyezett dologban bekövetkező kárt a Szolgáltató alkalmazottainak és egyéb Vendégeinek körén kívül álló elháríthatatlan ok vagy a Vendég maga okozta.
5. Szolgáltató jogosult a Szolgáltatásnyújtás területén olyan helyiségeket meghatározni, ahova a Vendég (és/vagy vele Együtt Ott Tartózkodó Személy) nem jogosult belépni, amely helyeken bekövetkezett esetleges károkért a Szolgáltató felelősséget nem vállal, azokat ugyanis olyan károknak kell tekinteni, amit a Vendég (és/vagy a vele Együtt Xxx Xxxxxxxxxx Személy) maga okozott.
6. A Szolgáltatásnyújtás területének esetleges hiányosságaiból eredő kárért való felelősség a Szolgáltatót akkor terheli - feltéve, hogy azt nem a szerződésszegésen kívül vagy a szerződésszegéssel okozott kár szabályai szerint kell megítélni –, ha a karbantartásra vonatkozó szabályokat a Szolgáltató megsértette és/vagy a karbantartás során a károk megelőzése érdekében a Szolgáltató nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A karbantartásra vonatkozó szabályok betartását és azt, hogy a karbantartás során a
károk megelőzése érdekében a Szolgáltató úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, a Szolgáltató köteles kétség esetén bizonyítani. A Szolgáltató szerződésszegésen kívüli vagy a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősségére a Ptk. szabályai irányadóak.
7. Szolgáltató részéről a kártérítés mértéke a napi apartman Ár összegének a tízszerese, kivéve, ha a kár ennél kevesebb.
8. A Vendég az őt ért kárt az észlelést követően azonnal jelenteni köteles a Szolgáltatónak, és minden szükséges adatot a Szolgáltató rendelkezésére kell bocsátania, amely a káreset körülményeinek tisztázásához, és esetleg a rendőrségi jegyzőkönyv felvételéhez/rendőrségi eljáráshoz szükséges.
9. A Vendég mindazon károkért felelősséggel tartozik, amelyeket a Vendég és/vagy a vele Együtt Xxx Xxxxxxxxxx Személy, továbbá a Szolgáltatásnyújtás területére bevitt háziállata a Szolgáltatónak vagy egyéb harmadik személynek okoz, függetlenül attól, hogy a károsultnak jogában áll kárának megtérítését közvetlenül a Szolgáltatótól igényelni.
10. Amennyiben a Vendég olyan tevékenységet végez, mely tűzjelzéshez vezet, úgy a tűzjelzéshez kapcsolódó esetlegesen felmerülő költségek (pl. de nem kizárólag a Tűzoltóság kivonulási költsége) a Vendéget terhelik.
11. A Szolgáltatásnyújtás területén található szobában gyúlékony, robbanásveszélyes anyagot tárolni tilos. Tűz esetén a Vendég köteles a Szolgáltatót haladéktalanul értesíteni. A Vendégek kötelesek tűz vagy egyéb riasztás esetén a szobákat, illetve a közös rendeltetésű tereket az ott elhelyezett tájékoztató szerint a lehető leghamarabb elhagyni.
12. A szobákat és a közös használatú eszközöket, berendezési tárgyakat közösen használó Vendégek a rendeltetésellenes használat során bekövetkezett károkozásért egyetemlegesen felelnek.
13. A Vendég által hozott tűzijátékhoz és egyéb engedélyköteles tevékenységhez a Szolgáltató írásos hozzájárulása, továbbá a Vendég általi hatósági engedélyek beszerzése szükséges.
14. Abban az esetben, ha a Vendég végleges távozása után derül fény arra, hogy a Vendég kétséget kizáróan a Szolgáltatónak vagy más Vendégnek, vagy harmadik személynek vagyoni kárt okozott, úgy Szolgáltató jogosult a kárösszeget a Vendéggel szemben érvényesíteni, akár a bankkártya terhére is. Ebben az esetben a kétséget kizáró bizonyítékokat a Szolgáltató köteles eredeti állapotban 3 évig megőrizni és szükség esetén az eljáró hatóság rendelkezésére bocsátani.
15. Abban az esetben, ha a Vendég végleges távozása után gyanítható, hogy a Vendég a Szolgáltatónak vagy más Vendégnek, vagy harmadik személynek vagyoni kárt okozott, úgy Szolgáltató köteles rendőrségi eljárást kezdeményezni a Vendéggel szemben a tényállás tisztázása érdekében és köteles minden birtokában levő bizonyítékot átadni az eljáró hatóság részére.
16. Vendég és/vagy a Vele Együtt Ott Tartózkodó Személy által okozott vagyoni kár mértékét a Szolgáltató jogosult meghatározni. Amennyiben a Szolgáltatásnyújtás területén tartózkodó Vendég és/vagy a Vele Együtt Xxx Xxxxxxxxxx Személy az általa okozott kár mértékét vitatja,
úgy a kárösszeget megállapító munkavállaló feletteséhez fordulhat jogorvoslatért. Amennyiben a Vendég és/vagy a Vele Együtt Ott Tartózkodó Személy továbbra sem fogadja el a megállapított kár mértékét, úgy a mindenkor hatályos jogszabályok szerinti jogi lépéseket tehet.
17. Ha a szerződő felek bármelyike adatokat digitális adathordozón, vagy internet útján közöl a másik féllel, köteles az adatok biztonságáról, biztonságosságáról és vírusmentességről megfelelő vírusvédelmi eszközzel gondoskodni. Amennyiben bármelyik Fél ezen kötelezettségét elmulasztja, és ezáltal a másik fél bármely számítógépében vagy rendszerében kár keletkezik, a teljes kár megtérítése a kötelezettségét megszegő Felet terheli.
21. ADATKEZELÉS
1. A Szolgáltató tevékenysége során kiemelten fontosnak tartja a személyes adatok védelmét. A rendelkezésére bocsátott személyes adatokat minden esetben a hatályos jogszabályoknak eleget téve kezeli, gondoskodik azok biztonságáról, megteszi azokat a technikai és szervezési intézkedéseket, valamint kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek a vonatkozó jogszabályok betartásához szükségesek.
2. A Szolgáltató az adatkezeléssel kapcsolatos irányelveit külön Adatvédelmi tájékoztatóban foglalja össze, melyet a xxxx://xxx.xxxxxxxxxxx.xx oldalon folyamatosan elérhetővé tesz, és melynek tartalmát magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3. A Szolgáltatásnyújtás területén biztonsági kamerák működnek. A felvételek az Adatkezelő által jogos érdeke alapján meghatározott időt követően törlésre kerülnek. A Vendég kifejezetten tudomásul veszi, hogy a Szolgáltatásnyújtás területének közös használatú területein (kivéve öltözők, mellékhelyiségek, de beleértve a gépkocsi parkolót és a szállodához közvetlenül tartozó külső területeket) vagyonvédelmi okokból zártláncú kamerarendszert üzemeltet, melynek felvételei a vonatkozó jogszabályi előírások alapján törlésre kerülnek. Az ezzel kapcsolatos adatkezelési tájékoztatás elérhető a Szolgáltatásnyújtás területén, illetőleg a jelen ÁSZF Szolgáltató adatai pontban rögzített elérhetőségeken elkérhető. Az érintett kérése esetén Szolgáltató, mint adatkezelő köteles a kért információkat megosztani, a kért dokumentumokat rendelkezésre bocsátani.
4. A Szolgáltatásnyújtás területén alkalmanként fotó- és videófelvételek, illetve újságírói beszámolók készülhetnek. Amennyiben a Vendég máshogy nem rendelkezik, Szolgáltató jogosult a felvételek későbbi bármilyen csatornán történő közzétételéhez (jellemzően: internetes és televíziós média, nyomtatott sajtó, Szolgáltató által készített nyomdai anyag, weboldal, kép- és videómegosztó oldalak, közösségi média). A Vendégnek jogában áll a forgatás/fotózás helyszínén kérni, hogy a felvételeken ne szerepeljen. Ebben az esetben Szolgáltató köteles a képeket/videókat ennek megfelelően elkészíteni. Ebben a körben Szolgáltató törekszik ún. tömegfelvételek készítésére, egyben tájékoztatja Vendégeit arról, hogy külön kérésre, illetőleg az érintett kifejezett hozzájárulása alapján készülhetnek egyedi felvételek róla, valamint külön hozzájárulással ezen felvételek megoszthatók is. Szolgáltató a felvételek készítésével – legyen az akár tömegfelvétel, akár egyedi felvétel – kapcsolatban külön adatkezelési tájékoztatót készített, amelyek szintén a Vendég (érintett) kérésére rendelkezésre bocsáthatók. Szolgáltató egyebekben Rendezvények előtt külön felhívja a figyelmet arra, hogy az eseményen felvételek fognak készülni, amely felhívás mind a weboldalon a Rendezvény programleírásában, mind a személyre szabott ajánlatban, vagy akár
a meghívóban, de a helyszínen jól látható módon közlésre kerül, csakúgy, mint az adatfeldolgozással érintett személyek köre (pl. felvételt készítő stb.).
22. EGYÉB RENDELKEZÉSEK
1. Amennyiben a jelen ÁSZF a Szolgáltatóra jogot vagy kötelezettséget ruház, úgy annak jogosultja, gyakorlója vagy a kötelezettség teljesítője elsősorban a Szolgáltató értékesítési és szolgáltatási vezetője és csak másodsorban a Szolgáltató ügyvezetője.
2. Az ilyen munkakört betöltő munkavállaló köteles az adott ügy körülményeinek részletes felderítésére és ez alapján történő joggyakorlásra, kötelezettség teljesítésre.
3. Amennyiben a Vendég vagy a Vele Együtt Ott Tartózkodó Személy az említett munkavállaló döntésével nem ért egyet, úgy a munkavállaló feletteséhez fordulhat panaszával, kivéve, ha a panasz rendezésével kapcsolatban a mindenkor hatályos ÁSZF külön szabályokat állapít meg.
4. Amennyiben a Szolgáltatási Szerződést a Szolgáltatóval a Szolgáltatást igénybe vevő személyek Vendégként jogosulti oldalon együtt hozzák létre, úgy a létrejött Szerződés tekintetében ezen Vendégek egyetemleges kötelezettnek minősülnek.
5. Amennyiben a Szolgáltatási Szerződés és/vagy az annak elválaszthatatlan részét képező ÁSZF egyes rendelkezései teljes egészében vagy részben érvénytelenek lennének, úgy az nem érinti a többi rendelkezés érvényességét. Értelmezés vagy kiegészítés útján olyan szabályozást kell találni, amely az érvénytelen rendelkezéssel elérni kívánt gazdasági célt a törvényileg megengedett keretek között eléri.
6. A Szolgáltatási Szerződés és az ÁSZF egyes rendelkezéseit, mellékleteit, függetlenül attól, hogy azok hol kerültek elhelyezésre vagy közlésre, a szerződő felek megállapodása részeként és a tényleges tartalmuknak megfelelően kell a szerződő feleknek megítélniük és alkalmazniuk.
7. Szolgáltató a különböző fajtájú Szálláshely-szolgáltatások és/vagy Kiegészítő Szolgáltatások nyújtására vonatkozó tájékoztatásokat, akciókat, csomagajánlatokat, Ajánlatokat és kedvezményeket, valamint a vonatkozó házirende(eke)t jogosult – az ÁSZF egyoldalú módosításával egyezően – bármikor és egyoldalúan módosítani, azzal, hogy ezen módosítások a már létrejött Szolgáltatási Szerződések tartalmát nem érinthetik.
8. Szolgáltató a jelen ÁSZF-nek az időközben módosulandó jogszabályi háttérrel és egyéb belső szabályzattal való összehangolása miatti megváltoztatására a jogot fenntartja.
9. Az ÁSZF mindenkor hatályos változata elérhető a xxxx://xxx.xxxxxxxxxxx.xx weboldalon, továbbá a Szolgáltatásnyújtás helyén papíralapon is elérhető.
10. Az ÁSZF és annak mindenkori módosítása a közzétételkor lép hatályba.
11. Felek a Szolgáltatási Szerződés és az ÁSZF hatálya alatt a tevékenységük során kötelesek a másik fél jogait és érdekeit szem előtt tartva, a másik fél működését gátló, hátráltató magatartást mellőzve eljárni, és mindent megtenni annak érdekében, hogy a Szolgáltatási Szerződés kapcsán felmerülő valamennyi jogvitát békés úton oldják meg.
12. Az itt nem szabályozott kérdéseket illetően a Szolgáltató tevékenységeire vonatkozó mindenkor hatályos magyar jogszabályok és hatósági előírások, valamint a Polgári Törvénykönyvben foglalt rendelkezések külön kikötés nélkül is irányadóak.
Kelt: Debrecen, 2020. február hó 10. nap