KÖTELEZŐ GÉPJÁRMŰ-FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSI FELTÉTEL ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ
KÖTELEZŐ GÉPJÁRMŰ-FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSI FELTÉTEL ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ
Jelen biztosítási feltétel a kötelező gépjármű-felelősség- biztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény (továbbiakban Gfbt) és a kapcsolódó jogszabályok szó szerinti ismerte- tése a szerződő felek jogait és kötelezettségeit nem érin- tő rendelkezések kivételével. A hivatkozott jogszabályok teljes szövege elérhető a xxx.xxxxxxxxxxxx.xx internet oldalon.
A jelen feltételre vonatkozó hivatkozások egyben a bizto- sítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény (Bit.) alapján ügyféltájékoztatónak is minő- sülnek. Az ügyféltájékoztatónak is minősülő részek vastag dőlt betűkkel szedettek.
I. Gfbt.
1. §
Ha nemzetközi szerződés eltérően nem rendelkezik, e törvény hatálya kiterjed:
a) minden magyarországi telephelyű gépjármű üzemben tartójára, továbbá más tagállami telephelyű gépjármű
– ha annak rendeltetés helye szerinti tagállama Ma- gyarország – tulajdonosára, és az általuk kötött köte- lező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződésre;
b) a külföldi telephelyű gépjármű Magyarország terü- letére történő belépésének, valamint Magyarország területén a forgalomban történő részvételének fel- tételeire;
c) a biztosítók, a kárrendezési megbízott, kárképvise- lő, a levelező, a Kártalanítási Számla, a Kártalanítási Alap, a Nemzeti Iroda, a Kártalanítási Szervezet, az Információs Központ, valamint a Magyar Biztosítók Szövetségének (a továbbiakban: MABISZ) e tör- vényben szabályozott tevékenységére;
d) a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (a továbbiakban: Felügyelet), a biztosító felszámolójá- nak, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást iga- zoló okirat (a kötvényt is beleértve) adatait, valamint egyéb vonatkozó adatokat nyilvántartó szervnek (a továbbiakban: kötvénynyilvántartó szerv), a kárnyil- vántartással kapcsolatos feladatokat ellátó kárnyil- vántartó szervnek, a külön jogszabályban meghatá- rozott, közlekedési igazgatási hatóságnak (a továb- biakban: jegyző) és a vámhatóságnak e törvényben szabályozott tevékenységére.
2. §
E törvény hatálya nem terjed ki:
a) a nemzetközi gépjármű-biztosítási – a tagál- lamok és más államok nemzeti irodái közötti
– megállapodásból és a kapcsolódó megálla- podásokból eredő – e törvényben nem szabá- lyozott – feladatok ellátására;
b) Magyarország területén rendezett gépjárműver- senyen (edzésen) részt vevő gépjárművekre kö- tött felelősségbiztosítási szerződésekre;
c) arra az esetre, ha az e törvényben foglaltaktól Magyarország területén állomásozó vagy át- haladó külföldi katonai gépjárművek vonatko- zásában jogszabály eltérő szabályokat állapít meg.
3. §
E törvény alkalmazásában:
1. Belső Szabályzat: a Bizottság 2003. július 28-i, a 72/166/EGK tanácsi irányelvnek a gépjármű-fele- lősségbiztosítás ellenőrzésére vonatkozó alkalma- zásáról szóló 2003/564/EK határozatának függe- lékében foglalt, a nemzeti irodák egymás közötti kapcsolatait rendező szabályzat;
2. biztosítási időszak: a határozatlan tartamú szerződések esetében – a díjfizetés gyakorisá- gától függetlenül – az az időtartam, amelyre a megállapított díj vonatkozik;
3. biztosító: a biztosítókról és biztosítási tevékenység- ről szóló 2003. évi LX. törvényben (a továbbiakban: Bit.) meghatározott szervezet, amely a székhely szerinti tagállamában engedélyt kapott a gépjármű- felelősségbiztosítási tevékenység végzésére, és Magyarország területén az e törvényben foglaltak- nak megfelelően a kötelező gépjármű-felelősség- biztosítási (a továbbiakban: biztosítás) tevékenység folytatására jogosult;
4. biztosított: a gépjármű biztosítással rendelkező
üzemben tartója és a gépjárművet vezető sze- mély;
5. díjtarifa: külön rendeletben meghatározott gép- jármű-kategóriánként, és – a flotta kivételével
– bonus-malus osztályonként, egy meghatáro- zott naptári évre vonatkozóan a biztosító által megállapított alapdíjak és a díj meghatározásá- nál alkalmazható valamennyi korrekciós ténye- ző összessége;
6. egyedi szerződés: adott üzemben tartó által, egy meghatározott gépjárműre kötött, e törvénynek megfelelő biztosítási szerződés;
7. fedezetlenségi díj: az adott gépjármű vonat- kozásában az üzemben tartó biztosítási köte- lezettségének – a szünetelés időtartamának, valamint az üzemben tartó önhibáján kívül eső, hitelt érdemlően igazolt okból bekövetkező díjnemfizetés időtartamának kivételével – díjfi- zetés hiányában kockázatviselés nélküli időtar- tamára (fedezetlenség időtartama) a Kártalaní- tási Számla kezelőjét megillető, általa megha- tározott díjtarifa alapján utólagosan megállapí- tott díj;
8. forgalmi engedély: az állandó vagy ideiglenes forgalmi engedély, az ideiglenes forgalomban tartási engedély, valamint a lassú jármű és a négykerekű segédmotoros kerékpár (quad) igazolólapja;
9. gépjárműflotta: egy adott biztosítónál ugyan- azon – egyéni vállalkozó, jogi személy, jogi sze- mélyiség nélküli gazdasági társaság – szerző- dő üzemben tartó által biztosított gépjárművek együttesen kezelt csoportja, ha ezen gépjármű- vek darabszáma eléri az ötöt;
10. gépjármű: a közúti forgalomban való részvétel feltételeként hatósági engedélyre és jelzésre kötelezett – a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rende- let (KRESZ) 1. számú függelékének II. b) pont- jában meghatározott – gépjármű, pótkocsi, fél- pótkocsi, mezőgazdasági vontató, négykerekű segédmotoros kerékpár (quad), lassú jármű és munkagép, továbbá a hatósági engedélyre és jelzésre nem kötelezett segédmotoros kerék- pár;
11. gépjárműverseny: zárt versenypályán vagy a forga- lom elől elzárt közúton (útszakaszon) tartott, gépjár- művek számára rendezett sportrendezvény;
12. harmadik ország: a Bit.-ben meghatározott foga- lom;
14. határon átnyúló szolgáltatás: a Bit.-ben meghatáro- zott fogalom;
17. ismeretlen gépjármű: az a gépjármű, amely nem azonosítható, illetve utólag sem azonosítható, mivel elhagyta a baleset helyszínét, vagy azono- sító adatokkal nem rendelkezik, illetve azokat meghamisították vagy nem felismerhetők;
18. kárképviselő: a határon átnyúló szolgáltatás eseté- ben a biztosító által a gépjármű-felelősségbiztosítá- si károk rendezésével, a biztosító peres és peren kívüli képviseletével megbízott, illetve arra jogosult személy vagy szervezet;
19. károsult: a gépjárművel okozott kár esetén kár- térítésre jogosult személy vagy szervezet;
20. kárrendezési megbízott: a gépjármű-felelősségbiz- tosítási tevékenységet végző biztosító székhely sze- rinti tagállamától eltérő tagállamban működő megbí- zottja, aki a biztosító által biztosított gépjármű üze- meltetésével kapcsolatban felmerült kárigényeket a károsult lakóhelye (székhelye) szerinti tagállamban kezeli és rendezi, valamint a biztosítót a károsulttal szemben képviseli;
21. Kártalanítási Alap: az e törvény szerinti biztosítók
által létrehozott és finanszírozott pénzalap, mely azon biztosítónál (a továbbiakban: felszámolás alatt álló biztosító) a károkozás időpontjában biztosítási fedezettel rendelkező üzemben tartó gépjárművével okozott károk megtérítését fedezi, mellyel szemben a Bit. szerinti felszámolási eljárás megindult;
22. Kártalanítási Számla (Garanciaalap): az e törvény szerinti biztosítók által létrehozott és folyamatosan finanszírozott pénzalap, amelynek feladata a bizto- sítási kötelezettség ellenére biztosítással nem ren- delkező üzemben tartó gépjárműve által vagy az e törvényben meghatározott korlátozásokkal az isme- retlen üzemben tartó gépjárműve által, valamint az ismeretlen gépjárművel okozott károk megtérítése, amennyiben a kötelezettségvállalás országa Ma- gyarország;
23. kártalanítási szervezet: a gépjármű-felelősségbizto- sítási tevékenységet végző biztosítók által a szék- helyük szerinti tagállamban működtetett szervezet, amelynek feladata a belföldi károsult más tagállam területén telephellyel rendelkező gépjármű üzemel- tetéséből eredően a zöldkártyarendszer valamely országában elszenvedett kára kapcsán a károko- zó biztosítója vagy annak kárrendezési megbízottja kárrendezésének elmaradása esetén a kárigények elbírálása és kielégítése e törvényben meghatáro- zott esetekben;
25. külföldi: a devizakorlátozások megszüntetéséről,
valamint egyes kapcsolódó törvények módosításá- ról szóló 2001. évi XCIII. törvény 2. §-ának 2. pont- jában meghatározott fogalom;
26. levelező: olyan biztosító, a biztosító részére kárren- dezési tevékenységet végző szervezet, kárrende- zési megbízott, egyéb szervezet vagy személy, akit vagy amelyet a működése szerinti ország nemzeti irodájának jóváhagyásával a zöldkártyarendszerhez tartozó ország biztosítója jelöl a biztosítottjai által a levelező országában okozott gépjármű-felelősség- biztosítási károk kezelésére és rendezésére;
27. Nemzeti Iroda: az e törvény szerinti biztosítók szer- vezete, amely ellátja a nemzetközi gépjármű-bizto- sítási megállapodásból és a kapcsolódó egyezmé- nyekből eredő koordinációs, kárrendezési és elszá- molási feladatokat;
28. rendeltetés helye szerinti tagállam: gépjármű tulaj- donjogának átruházása esetén a tulajdonszerzést követően a rendelkezésre bocsátástól számított harmincnapos időtartam folyamán az a – gépjármű telephely szerinti országától eltérő – tagállam,
a) ahol a tulajdont szerző természetes személy ál- landó lakóhelye, a jogi személy, jogi személyi- ség nélküli szervezet tulajdonszerzése esetén annak székhelye található, illetve
b) amelyben a tulajdont szerző szokásos tartózko- dási helye van, vagy ha a szerződő jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet, az a tagállam, amelyben a tulajdont szerzőnek a szerződéssel érintett telephelye, fióktelepe található;
29. Rendszámegyezmény: a nemzeti irodák között lét- rejött olyan megállapodás, amely alapján az egyez- ményben részes országok hatóságai a zöldkártyá- ban megtestesülő igazolás helyett az illető ország- ban megkövetelt gépjármű-felelősségbiztosítási fe- dezet igazolásául a jármű hatósági jelzését (forgalmi rendszámát) az országjellel együtt elfogadják;
30. súlyos személyi sérülés: a balesetből eredően legalább 25%-os össz-szervezeti egészségkáro- sodással járó maradandó fogyatékosságot oko- zó, vagy a balesetből eredő, legalább 6 hónapos gyógytartammal járó súlyos egészségromlást oko- zó sérülés;
31. székhely szerinti tagállam: a Bit.-ben a székhely tag- államaként meghatározott fogalom;
32. tagállam: az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam és Svájc;
33. telephely szerinti ország: az az ország,
a) amelynek hatósága a gépjárművet állandó vagy ideiglenes hatósági jelzéssel ellátta, vagy
b) amelyben a hatósági jelzés viselésére nem köte- lezett gépjárművek esetében a tulajdonos vagy a gépjármű felett egyébként rendelkezési jogot gyakorló személy (jogi személy, jogi személyi- ség nélküli szervezet) állandó lakóhelye (szék- helye), illetve szokásos tartózkodási helye (az érintett telephelye, fióktelepe) található;
34. türelmi idő: a díj esedékességétől számított hatvannapos időszak, melynek a díj megfize- tése nélkül történő leteltével a szerződés – amennyiben egyéb okból még nem szűnt meg
– díjnemfizetéssel megszűnik;
35. üzemben tartó: a gépjármű telephelye szerinti ország hatóságai által kibocsátott okiratba be- jegyzett üzemben tartó (engedélyes, engedély jogosultja), ennek hiányában a tulajdonos;
36. zöldkártya: a zöldkártyarendszer országaiban elfogadott, egységes szabványnak megfele- lő nemzetközi gépjármű-felelősségbiztosítási igazolvány (kártya), amelyet a nemzeti iroda ne- vében a biztosítási szerződésnek megfelelően a biztosítók állítanak ki az üzemben tartó szá- mára, a meglátogatott országban megkövetelt gépjármű-felelősségbiztosítási fedezet meg- létének igazolására;
37. zöldkártyarendszer: a nemzeti irodák közötti megállapodások alapján az ezen megállapodá- sokban részes országok rendszere, mely rend- szerhez tartozó országok hatóságai a zöldkár- tyában megtestesülő igazolást az országban megkövetelt gépjármű-felelősségbiztosítási fedezet igazolásául elfogadják.
4. §
(1) Minden magyarországi telephelyű gépjármű üzem- ben tartója köteles az e törvény szerinti biztosí- tóval a gépjármű üzemeltetése során okozott károk fedezetére, az e törvényben meghatározott feltételek szerinti biztosítási szerződést kötni, és azt díjfizetéssel hatályban tartani (biztosítási kötelezettség).
(2) A biztosítási kötelezettség, ha jogszabály más- ként nem rendelkezik, a mindenkori üzemben tartót a gépjármű hatósági engedéllyel és jel- zéssel való ellátásának időpontjától – a szünete- lés kivételével – a gépjármű forgalomból történő kivonásáig, illetve a külön jogszabályban meg- határozott forgalomba helyezésre nem kötele- zett gépjármű esetében a forgalomban történő részvétel kezdetétől a részvétel végleges meg- szüntetéséig terheli.
(3) A szerződés megkötésére vonatkozó kötelezettség tekintetében üzemben tartónak minősül a gépjár- mű tulajdonosa által – szerződés vagy más hitelt érdemlően igazolt jogcím alapján – üzemben tartó- ként megnevezett személy.
(4) Ha a szerződéskötésre a tulajdonjog átszállása mi- att kerül sor, az e törvény szerinti új üzemben tartó
köteles a tulajdonjog átszállását követően a biztosí- tási szerződést haladéktalanul megkötni.
(5) Ideiglenes forgalomban tartás engedélyezése, illet- ve ideiglenes forgalmi engedély kiadása esetén a biztosítási kötelezettség az ideiglenes forgalomban tartási engedély, illetve az ideiglenes forgalmi enge- dély érvényességének időtartama alatt áll fenn.
(6) Az üzemben tartó halála esetén, ha a biztosítási kö- telezettség címzettje nem állapítható meg, a szerző- dés legkésőbb a hagyatéki eljárást lezáró határozat jogerőre emelkedésétől számított 30 napig tartható hatályban, amennyiben a gépjármű birtokosa a ha- lál tényét a biztosítónak bejelentette, és a szerző- dést díjfizetéssel hatályban tartja.
(7) Más tagállami telephelyű gépjármű tulajdonosa
– ha a gépjármű rendeltetési helye szerinti tagál- lama Magyarország – köteles a tulajdonszerzést követően a rendelkezésre bocsátástól számított harmincnapos időtartamra az e törvény szerinti biz- tosítással rendelkezni.
5. §
(1) A biztosító a magyarországi telephelyű gépjármű üzemben tartójának, valamint azon gépjármű tu- lajdonosának, melynek rendeltetési helye szerinti tagállama Magyarország, az e törvényben meghatá- rozott feltételek szerinti biztosítási szerződés meg- kötésére vonatkozó – a biztosító díjtarifájának meg- felelő – ajánlatát a 13. § (1) bekezdésében megha- tározott összeghatárok szerint köteles elfogadni.
(2) Ha a biztosítási szerződés a biztosítási időszak
tartama alatt a 21. § (4) bekezdésében meghatá- rozottak szerint (díjnemfizetés) szűnik meg, az üzemben tartónak az adott biztosítási időszak hátralévő részére fedezetet nyújtó szerződés megkötésére vonatkozó ajánlatát kizárólag az a biztosító jogosult és köteles elfogadni, amely- nél a szerződés az adott biztosítási időszakban díjnemfizetéssel szűnt meg.
(3) A (2) bekezdésben meghatározott esetben az üzem- ben tartó annál a biztosítónál köteles a szerző- dést megkötni, ahol a szerződése díjnemfizetés miatt szűnt meg.
(4) Az a biztosító, amely a szerződést a biztosítá- si időszak végére felmondta vagy a szerződés a biztosítási időszak alatt díjnemfizetés miatt szűnt meg, az üzemben tartónak a szerződés megszűnését közvetlenül követő biztosítási időszakra vonatkozó ajánlatát nem köteles el- fogadni.
6. §
(1) A biztosítási szerződés a felek írásbeli megálla- podásával jön létre.
(2) A szerződés úgy is létrejön, ha a szerződő üzem- ben tartó a díjtarifának és a biztosítási feltételeknek megfelelő ajánlatát a jogviszony tartalmára, és a biztosítási feltételekre vonatkozó tájékoztatás birto- kában, a biztosító által rendszeresített ajánlati lapon a biztosító vagy annak képviselője részére átadja.
3
(3) A biztosító a (2) bekezdés szerinti ajánlatot annak átadásától számított 15 napon belül az 5. § (4) bekezdésében meghatározott indokok alapján utasíthatja el.
(4) Ha az üzemben tartó ajánlata nem felel meg a
(2) bekezdésben meghatározott feltételeknek, a szerződés akkor is létrejön, ha a biztosító az ajánlatra 15 napon belül nem nyilatkozik.
(5) A (2) és (4) bekezdés szerinti esetben a szerződés az ajánlat átadásának időpontjában – az ajánlat sze- rinti tartalommal – jön létre.
(6) A biztosító a (4) bekezdésben meghatározott eset- ben az ajánlatot annak átadásától számított 15 na- pon belül a díjtarifától és a biztosítási feltételektől való eltérésre történő hivatkozással, illetve az 5. §
(4) bekezdésében meghatározott indokok alapján elutasíthatja, vagy igazolható módon elküldött ja- vaslatot tehet az ajánlat díjtarifának és a biztosítási feltételeknek megfelelő módosítására. Ha az ajánlat módosítására tett javaslatot a szerződő a kézhezvé- teltől számított 15 napon belül nem kifogásolja, a szerződés az (5) bekezdésben meghatározott idő- pontban a módosított ajánlat szerint létrejön.
(7) Ha a biztosító az ajánlat módosítására tesz javaslatot,
köteles az üzemben tartó figyelmét felhívni az ajánlat módosításának tényére, valamint az ajánlathoz viszo- nyított lényeges eltérésekre. Ennek hiányában a szer- ződés az ajánlat tartalmának megfelelően jön létre.
(8) A biztosító kötvényt az e §-ban meghatározottak szerint létrejött szerződés tartalmával egyező tarta- lommal bocsáthat ki.
7. §
(1) A szerződő felek bármelyike a biztosítási idő- szak utolsó napjára (biztosítási évfordulóra), azt legalább 30 nappal megelőzően a biztosítá- si szerződést írásban, indoklás nélkül felmond- hatja. A felmondás akkor hatályos, ha az a má- sik félhez határidőben megérkezik.
(2) A biztosítási időszakon belül – az e törvényben meghatározott eseteken túl – a szerződés csak a felek közös megegyezésével szüntethető meg.
(3) A szerződés érdekmúlással szűnik meg a gép- jármű forgalomból történő kivonásával, az üzem- ben tartó változása esetén, illetve szünetelés esetén, ha az újbóli üzembe helyezés a kivonás nap- jától számított hat hónapon belül nem történik meg.
(4) A szerződés érdekmúlással szűnik meg a tulajdon- jog átszállása esetén, ha a szerződéskötésre köte- lezett üzemben tartó személyében változás áll be.
8. §
(1) A járműnyilvántartásban szereplő gépjárművek vo- natkozásában a fennálló biztosítás által érintett bizto- sítót az e törvényben előírt feladatainak ellátása céljá- ból, a gépjármű forgalomból történő kivonásának, a gépjármű első és ismételt forgalomba helyezésének, valamint a gépjármű tulajdonjogát érintő változásnak
– ideértve a régi tulajdonos (átruházó) külön jogsza- bályban meghatározott, tulajdonjog-változáshoz kap- csolódó bejelentési kötelezettsége teljesítésének
időpontját is – járműnyilvántartásba történő bejegy- zéséről, továbbá az üzemben tartó és a járműnyilván- tartásba bejegyzett üzemben tartó személyét érintő változás járműnyilvántartásba történő bejegyzéséről
– e tény járműnyilvántartásba történő bejegyzésével egyidejűleg – a kötvénynyilvántartó szerv elektroni- kus úton értesíti, amely értesítést a biztosító a felada- tai ellátása során figyelembe veszi.
(2) A járműnyilvántartásban nem szereplő gépjármű üzemben tartója a hatósági engedély visszavoná- sát, a tulajdonjog átruházását, illetve az üzemben tartó változását igazoló okiratot, a forgalomban tör- ténő részvétel végleges megszüntetését tanúsító nyilatkozatát köteles a biztosítónál 15 napon belül bemutatni.
(3) A biztosító köteles – a díjnemfizetéssel történő meg- szűnés esetének kivételével – a biztosítási szer- ződés megszűnésének tényéről és a megszűnt szerződés külön rendeletben meghatározott bonus- malus besorolásáról a megszűnést, illetve az
arról történt tudomásszerzést követő 30 napon belül az üzemben tartót írásban tájékoztatni.
(4) A szerződésre a magyar jogot kell alkalmazni.
(5) A szerződésre a Polgári Törvénykönyvről szóló tör- vény rendelkezései akkor alkalmazhatók, ha e tör- vény eltérő rendelkezést nem tartalmaz.
9. §
(1) Az üzemben tartó a szerződéskötéskor köte- les minden, a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges körülményt közölni a biztosítóval, így különösen – fennálló szerződés esetén a biztosítá- si időszak vagy a tartam utolsó napját követő – az új biztosítási időszak vagy a határozott tartam kezdő napját, biztosítóváltás esetén az előző biztosítási időszakra vonatkozóan a fedezetet nyújtó biztosító megnevezését és a biztosítást igazoló okirat számát.
(2) Az üzemben tartó a szerződéskötéskor köteles a fedezetlenségi díj megállapításához szüksé- ges adatokat a biztosítóval vagy annak képvise- lőjével közölni.
(3) A 4. § (3) bekezdésében meghatározottak szerint a gépjármű tulajdonosa által üzemben tartóként megnevezett személy által kötött szerződés az üzemben tartói jogosultság keletkezésének – járműnyilvántartásba bejegyzett – időpontjában
– de legkorábban a biztosítási szerződésben megállapított időpontban, ennek hiányában a szerződés létrejöttének időpontjában – lép ha- tályba. Ha az üzemben tartói jogosultság bejegy- zése a szerződéskötést követő 30 napon belül nem történik meg, a szerződés megszűnik.
(4) Az üzemben tartó köteles 8 napon belül beje- lenteni a biztosítónak a biztosítást igazoló ok- iratban feltüntetett adatok változását.
10. §
A biztosítási szerződés hatálya alatt ugyanarra a bizto- sítási időszakra kötött további biztosítási szerződés érvénytelen.
11. §
(1) Gépjárműflottára kötött szerződés esetén a szer- ződő felek az e törvényben meghatározottaktól el- térhetnek a szerződés létrejöttét, megszűnését, a biztosítási időszakot, a díjfizetést illetően.
(2) A biztosító köteles a flottára kötött szerződés vonatkozásában – az egyedi szerződéseket illető díjtarifa meghirdetésével egyidejűleg – a követke- ző naptári évre vonatkozó díjtarifáját legalább két országos napilapban és a honlapján meg- hirdetni, amelyet nem változtathat meg.
(3) A biztosító a díjat a flottára kötött szerződés vonat- kozásában a meghirdetett – időszak, illetve tartam kezdőnapján érvényben lévő – díjtarifa alapján ala- kítja ki és azt az adott biztosítási időszak alatt nem változtatja meg.
(4) Gépjárműflottára a flottához tartozó gépjárművek kategóriáitól és fajtáitól függetlenül határozott tarta- mú szerződés is köthető.
12. §
A biztosítás kiterjed a felelősség kérdésének vizsgála- tára, és azoknak a megalapozott kártérítési igényeknek a kielégítésére, amelyeket a biztosított személyekkel szemben a biztosítási szerződésben megjelölt gépjármű üzemeltetése során okozott károk miatt támasztanak.
13. §
(1) Egy biztosítási esemény vonatkozásában a károsultak számától függetlenül a biztosító dologi károk esetén káreseményenként 500 millió Ft összeghatárig, személyi sérülés miatti károk esetén káresemé- nyenként 1600 millió Ft összeghatárig köteles helytállni, mely összegek magukban foglalják a kár- esemény kapcsán bármilyen jogcímen érvényesíthető követeléseket, az igényérvényesítés költségeit, valamint a teljesítés időpontjáig eltelt időszakra járó kamatokat.
(2) Ha a biztosított a kárt más tagállam területén okozta, vagy a zöldkártyarendszer azon orszá- gainak területén, amelyek nemzeti irodájával a magyar Nemzeti Iroda megállapodást kötött, a biztosító helytállási kötelezettségének mérté- ke a káresemény helye szerinti ország gépjár- mű-felelősségbiztosítási jogszabályai szerint áll fenn. Ha a biztosító szerződésben meghatáro- zott helytállási kötelezettségének mértéke ma- gasabb a káresemény helye szerinti országban előírt mértéknél, a biztosító helytállási kötele- zettsége a biztosítási szerződésben vállalt ösz- szeghatárok mértékéig áll fenn.
(3) Azonos okból bekövetkezett, azzal közvetlen okozati összefüggésben lévő, időben összefüggő több kár- esemény egy biztosítási eseménynek minősül.
14. §
(1) Ha egy biztosítási eseménnyel kapcsolatban több jo- gosult megalapozott kártérítési igénye meghaladja a
13. § (1)–(2) bekezdésében meghatározott összeget, akkor a kártérítési igények megtérítése az összes kár- térítési igénynek a károkra káreseményenként megha- tározott összeghez viszonyított arányában történik.
(2) Ha kártérítésként járadékfizetési kötelezettség áll fenn, a biztosítási összeg felosztásakor a járadék tő- keértékét kell figyelembe venni. Ha a jövőben várha- tó járadékkifizetések tőkeértéke magasabb a szer- ződésben rögzített biztosítási összegből rendelke- zésre álló összegnél, a biztosító a járadékkifizetések tőkeértékét arányosan csökkentve állapítja meg a járadék nagyságát.
(3) Ha a biztosítási esemény folytán az adott kártípusra
(dologi, illetve személyi kár) meghatározott kárese- ményenkénti összeg kimerül, a biztosítási összeg felosztásakor figyelembe nem vett károsult kizáró- lag akkor érvényesíthet kártérítési igényt, ha azt a biztosító a károsultnak fel nem róható okból hagy- ta figyelmen kívül. Ebben az esetben a kárt olyan arányban kell az adott kártípusra meghatározott biztosítási összeg újrafelosztásával megtéríteni, amilyen arányban a károsult a biztosítási összeg fel- osztásakor abból részesülhetett volna.
(4) A (3) bekezdés szerinti eljárást kell követnie a biz-
tosítónak akkor is, ha egy vagy több károsult kár- térítési igénye a károsultnak fel nem róható okból a biztosítási összeg felosztását követően jelentkezik, vagy növekszik (pl. egészségi állapot romlása).
(5) Ha a biztosító a figyelembe nem vett károsult kárát az (1)–(4) bekezdésekben foglaltak szerint megtérítette, a biztosítási összeg újrafelosztása miatt jogosult a többi érintett károsulttól a részükre korábban teljesí- tett kárkifizetésből az új kártérítési arányt meghaladó kártérítési összeget visszakövetelni a kifizetést köve- tő 5 éven belül. A biztosító az újrafelosztás lehető- ségéről köteles a károsultat a kárrendezés során, az első kárkifizetéssel egyidejűleg írásban tájékoztatni.
(6) Ha egy vagy több károsult kártérítési igénye a biz- tosítási összeg (1) bekezdésben meghatározottak szerinti felosztásakor figyelembe vetthez képest csökken, abban az esetben a többi károsult a bizto- sítási összeg újrafelosztásából eredő új kártérítési aránynak megfelelő kártérítésre jogosult.
15. §
A biztosítás nem terjed ki arra a kárra, amely
a) a károkozó gépjárműben elhelyezett tárgyak- ban keletkezett, ha ezek nem a gépjárművel utazók személyi használatára szóló tárgyak;
b) a károkozó gépjárműben keletkezett;
c) a károkozó gépjármű biztosítottjainak egymás- sal szembeni igényéből származó dologi kár- ként, illetve elmaradt haszonként keletkezett;
d) sugárzó, toxikus anyagok és termékek hatásá- ra, vagy az egészségügyi hatóságok részéről a sugárzás káros hatásainak megszüntetését célzó intézkedések folytán keletkezett;
e) a gépjármű balesete nélkül az út burkolatában keletkezett;
f) a gépjármű – forgalomban való részvétele nélkül – munkagépként való használata során keletkezett;
g) álló gépjárműre fel-, illetve arról való lerakodás következtében keletkezett;
h) üzemi balesetnek minősül, és a gépjármű javítá- si vagy karbantartási munkái során keletkezett;
5
i) gépjárműverseny vagy az ahhoz szükséges edzés során következett be;
j) környezetszennyezéssel a gépjármű balesete nélkül keletkezett;
k) a gépjármű üzemeltetésével egyéb vagyon- tárgyban folyamatos állagrongálással okozott, illetőleg állagromlásból adódott;
l) háború, háborús cselekmény, terrorcselek- mény következményeként keletkezett.
16. §
(1) Az állandó forgalmi engedélyre kötelezett gép- járművek esetében a biztosítási szerződés ha- tározatlan tartamú.
(2) Az ideiglenes forgalmi engedéllyel, az ideig- lenes forgalomban tartási engedéllyel rendel- kező gépjárművek, továbbá az igazolólappal rendelkező lassú járművek és a négykerekű segédmotoros kerékpárok (quadok), továbbá a külön jogszabályban meghatározott forga- lomba helyezésre nem kötelezett gépjárművek esetében, valamint a 4. § (7) bekezdésében foglalt esetben a biztosítási szerződésben megjelölt hatá- rozott tartamú szerződés köthető.
(3) A közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a köz- úti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavo- násáról szóló miniszteri rendeletben meghatározott mezőgazdasági erőgép (lassú jármű) esetében határozatlan tartamú szerződés köthető.
17. §
(1) A határozatlan tartamú szerződések esetében a biztosítási időszak egy év, valamint az 5. § (2) bekezdésében, továbbá a 21. § (6) bekezdésében meghatározott esetekben a megszűnt szerződés szerinti biztosítási időszak végéig terjedő időszak.
(2) A biztosítási évfordulót a biztosítást igazoló okiraton fel kell tüntetni.
(3) A biztosítási időszak első napja – a szünetelés időtartama alatt hatályba lépő szerződések kivéte- lével – a kockázatviselés kezdete.
(4) A biztosító a biztosítási időszak utolsó napját megelőző ötvenedik napig elküldött írásos érte- sítőben tájékoztatja a szerződő felet a biztosítási évfordulóról és a következő biztosítási időszak- ra – az értesítés időpontjában rendelkezésre álló adatok alapján – a díjtarifa szerint várható díjról.
(5) A (4) bekezdésben meghatározott értesítés – a szerződő hozzájáruló nyilatkozata alapján – elekt- ronikus úton is megtehető.
18. §
A biztosítási szerződés területi hatálya a tagálla- mok területére, valamint a zöldkártyarendszer azon országainak területére terjed ki, amelyek nemzeti irodájával a magyar Nemzeti Iroda a Belső Szabály- zatnak megfelelő kétoldalú megállapodást kötött.
19. §
(1) A biztosító kockázatviselése (a biztosítási fede- zet) a felek által a szerződésben meghatározott
időpontban, ennek hiányában a szerződés lét- rejöttének időpontjában, a 4. § (3) bekezdésében meghatározott üzemben tartó által kötött szerződés esetén az üzemben tartói jogosultság keletkezésé- nek – járműnyilvántartásba bejegyzett – időpontjá- ban – de legkorábban a biztosítási szerződésben megállapított időpontban, ennek hiányában a szer- ződés létrejöttének időpontjában – kezdődik.
(2) Ahhoz, hogy a biztosító kockázatviselése már a biztosítási szerződés létrejöttét megelőzően megkezdődjék, a biztosító vagy az általa feljo- gosított személy írásbeli elfogadó nyilatkozata szükséges.
(3) Semmis a biztosító által egyoldalúan, a másik fél közreműködése nélkül meghatározott és egyedileg meg nem tárgyalt szerződési (biztosítási) feltétel, amennyiben olyan kikötést tartalmaz, hogy a bizto- sító csak a díj (első díjrészlet) befizetését követően viseli a kockázatot.
(4) A biztosító kockázatviselése a 21. § (4) bekezdésé- ben meghatározott türelmi időben fennáll.
(5) A szerződés érdekmúlással történő megszűné- se esetén a biztosító kockázatviselése a forga- lomból történő kivonás, a forgalomban történő részvétel végleges megszüntetése, a szerződés- kötésre kötelezett üzemben tartó személyének változása esetén a tulajdonjog átszállása, illet- ve az üzemben tartói jogosultság megszűnésé- nek – járműnyilvántartásba bejegyzett – időpontjá- ban szűnik meg.
(6) A biztosító kockázatviselése a szerződés közös meg- egyezéssel történő megszüntetése esetén a szerző- dés megszűnésének időpontjában, a szerződés biz- tosítási időszak végére történő felmondása esetén a biztosítási időszak zárónapján szűnik meg.
(7) A szerződés a 21. § (4) bekezdésében meghatáro- zott megszűnése esetén a biztosító kockázatviselé- se a türelmi idő zárónapján szűnik meg.
20. §
(1) A biztosítási díj a kockázat viselésének időtar- tamára előre illeti meg a biztosítót.
(2) A biztosító a kockázatviselése megszűnése napjáig járó biztosítási díj megfizetését köve- telheti.
(3) A határozott tartamú biztosítási szerződések bizto- sítási díja a biztosítás tartamára egy összegben illeti meg a biztosítót (egyszeri díj).
21. §
(1) A biztosítás első díjrészlete, valamint folytatólagos díjrészletei a felek által a szerződésben meghatá- rozott időpontokban esedékesek. Ennek hiányában az első díjrészlet a szerződés létrejöttekor, a folytatólagos díjrészlet pedig az adott díjfizeté- si időszaknak az első napján esedékes.
(2) Az egyszeri díjat – a felek eltérő megállapodásá- nak hiányában – a szerződés létrejöttekor kell megfizetni.
(3) A biztosítót a késedelmes díjfizetés időszakára a szerződésben megállapított kamat illeti meg.
(4) Ha az esedékes biztosítási díjat nem fizetik meg, a biztosító a díj esedékességétől számí- tott harmincadik nap elteltéig – a következmé- nyekre történő figyelmeztetés mellett – a szer- ződő félnek a díj esedékességétől számított hatvannapos póthatáridővel, igazolható módon a teljesítésre vonatkozó felszólítást küld. A tü- relmi idő eredménytelen leteltével a szerződés
– amennyiben egyéb okból még nem szűnt meg – az esedékességtől számított hatvanadik napon megszűnik.
(5) A biztosító köteles a szerződés megszűnéséről 15 napon belül az üzemben tartónak igazolható módon értesítést küldeni, amennyiben a szer- ződés megszűnése díjnemfizetés miatt követ- kezett be.
(6) Ha a szerződés díjnemfizetés miatti megszűnése az üzemben tartó önhibáján kívül eső okból követke- zik be, az üzemben tartó a megszűnés tudomására jutásától számított 15 napon belül, de legkésőbb a megszűnést követő 2 hónapon belül, kizárólag az önhiba hiányát alátámasztó tények hitelt érdemlő igazolásával kezdeményezheti a jövőre nézve – egy adott biztosítási időszakon belül – az eredetivel egyező szerződéses állapot helyreállítását.
(7) Az üzemben tartó a szerződéses állapot (6) bekez-
dés szerinti helyreállítására akkor jogosult, ha a szer- ződés megszűnéséig esedékessé vált díjat a bizto- sítónak megfizeti, és a szerződés díjnemfizetéssel történő megszűnését követően a szerződéses álla- pot helyreállításáig a gépjármű nem vett részt a köz- úti forgalomban, illetve azzal kárt nem okoztak.
22. §
(1) Az üzemben tartó köteles a fedezetlenségi díjat megfizetni.
(2) A teljes fedezetlenségi díjat azon biztosító köte- les kiszámítani és beszedni, amely az üzemben tartóval a fedezetlenség időtartamát követően szerződést köt.
(3) A biztosító a fedezetlenségi díjat az arról tör- tént tudomásszerzést követően haladéktalanul köteles kiszámítani.
(4) A fedezetlenségi díj kiszámításánál arra az évre járó meghirdetett díjtarifát kell alkalmazni, amelyre a fedezetlenség időtartama esik, a díjat beszedő biztosító díjtarifája nem alkalmazható.
(5) Az üzemben tartó a (3) és (4) bekezdésben megha- tározottak szerint kiszámított fedezetlenségi díjat az esedékes biztosítási díjrészlettel együtt – a biztosítási időszakra járó díj teljes megfizetése ese- tén 30 napos határidővel – köteles megfizetni.
(6) Ha az üzemben tartó az (5) bekezdésben meghatá- rozott kötelezettségének nem tesz eleget, a 21. §
(4) bekezdésében meghatározott rendelkezéseket kell alkalmazni.
(7) A fedezetlenségi díjnak – a díjhirdetést követő nap- tári évre vonatkozó – egy naptári évre számított ta- rifáját gépjármű-kategóriánként minden év október 30-ig a Kártalanítási Számla kezelője hirdeti meg két országos napilapban és honlapján.
23. §
(1) A biztosító a díjat minden egyedi szerződés vo- natkozásában a meghirdetett díjtarifa alapján alakítja ki és azt az adott biztosítási időszak alatt – a bonus-malus rendszerre vonatkozó külön rendeletben meghatározottak kivételével – nem változtatja meg.
(2) A biztosítási időszakra, valamint a határozott tarta- mú szerződésre az időszak, illetve a tartam kezdő- napján érvényben lévő díjtarifát kell alkalmazni.
(3) A biztosító köteles minden egyedi szerződés vo- natkozásában a (2) bekezdésben meghatározottak szerint alkalmazandó, a következő naptári évre vo- natkozó díjtarifáját október 30-ig legalább két or- szágos napilapban és a honlapján meghirdetni.
(4) A biztosító a meghirdetett díjtarifáját nem változtat- hatja meg.
(5) A biztosító köteles a biztosítási feltételeit, az adott naptári évben alkalmazandó, valamint október 30-át követően a következő évben alkalmazandó díjtarifáját az ügyfélfogadásra rendelkezésre álló helyiségeiben és a honlapján folyamatosan hozzáférhetővé tenni.
(6) Ha a biztosító a gépjármű-felelősségbiztosítást határon átnyúló szolgáltatás keretében nyújtja és Magyarország területén szervezeti egységgel nem rendelkezik, köteles gondoskodni arról, hogy az (5) bekezdésben említett információk a kárképviselő székhelyén vagy lakóhelyén betekintés céljából ki- függesztésre kerüljenek.
24. §
(1) A határozatlan tartamú szerződés fennállása alatt a biztosítás díja a következő biztosítási időszak első napjától kezdődő hatállyal a 23. § (1)–(2) bekezdé- seiben meghatározottak szerint módosul.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltaktól kizárólag akkor lehet eltérni, ha azt jogszabály kifejezetten lehetővé teszi.
25. §
(1) Az üzemben tartó a kármentes időszakhoz iga- zodó díjkedvezményre (bonus) jogosult, illetve az okozott és a biztosító teljesítési kötelezett- ségét kiváltó káresemények számához igazodó díjtöbblet (malus) fizetésére köteles.
(2) A biztosítók külön rendeletben meghatározottak szerint kötelesek a kártörténeti adatokat felhasználni, a kár- történeti adatokon alapuló bonus-malus rendszert mű- ködtetni, továbbá a kártörténeti igazolásokat kiadni.
26. §
(1) A biztosító kockázatviselése a járműnyilvántar- tásban szereplő gépjárművek esetében szüne- tel, ha az üzemben tartó kérelmére vagy hivatal- ból történő eljárás következtében a gépjármű a forgalomból ideiglenes kivonásra került.
(2) A biztosítót az (1) bekezdésben meghatározott ide- iglenes kivonás tényéről, valamint annak kezdő és záró időpontjáról a kötvénynyilvántartó szerv elekt- ronikus úton értesíti.
(3) A szünetelés a (2) bekezdésben meghatározott idő- pontoknak megfelelően a kivonás napjától a szüne-
7
telés lejártának napjáig vagy a gépjármű ismételt forgalomba helyezésének napjáig, de legfeljebb hat hónapig tart.
(4) Ha az újbóli üzembe helyezés a kivonás napjától számított hat hónapon belül nem történik meg, a szerződés a hat hónapos időszak utolsó napját kö- vető napon megszűnik.
(5) A szünetelést követő díjrészlet fizetésének esedé- kessége – a felek eltérő megállapodásának hiányá- ban – a szünetelés megszűnésének a napja.
(6) A hivatalból történő ideiglenes kivonás követ- keztében fennálló szünetelés esetén a biztosí- tó a (2) bekezdésben meghatározott értesüléstől számított 15 napon belül tájékoztatja az üzem- ben tartót a kockázatviselés szünetelésének tényéről és az esetlegesen bekövetkező kár- okozás következményeiről.
(7) A szünetelés időtartama alatt az üzemben tartó kö- telezettsége a szerződés folyamatos díjfizetéssel történő hatályban tartására nem áll fenn.
(8) A járműnyilvántartásban nem szereplő gépjárművek esetében a szünetelésnek nincs helye.
27. §
A biztosító, a Kártalanítási Számla kezelője, a Nemzeti Iroda, a kárrendezési megbízott, valamint a Kártalanítási Szervezet a gépjármű üzemeltetése során okozott kárt az e törvényben foglaltak szerint megtéríti.
28. §
(1) A károsult kártérítési igényét e törvény alapján, a biztosítási szerződés keretei között a károkozó gép- jármű üzemben tartójának biztosítójával szemben közvetlenül, illetve az e törvényben meghatározott esetekben a Kártalanítási Számla kezelőjével szem- ben jogosult érvényesíteni.
(2) A más tagállam területén lakóhellyel (székhellyel) rendelkező károsult keresetet indíthat a károkozó Magyarország területén székhellyel rendelkező biz- tosítójával szemben a lakóhelye (székhelye) szerinti tagállamban, vagy a baleset bekövetkezésének he- lye szerinti tagállamban, amennyiben a baleset a zöldkártyarendszer valamely, a károsult lakóhelyé- től (székhelyétől) eltérő országában következett be.
(3) A biztosítóval szemben támasztott követeléseket a károsult választása szerint a kárképviselővel szem- ben is érvényesítheti a biztosítóra kiterjedő jogha- tállyal.
29. §
(1) A biztosítási esemény bekövetkeztekor a bal- eset részesei a helyszínen kötelesek átadni egy- másnak a személy, a gépjármű és a biztosítási szerződés azonosításához szükséges – a 46. §
(2) bekezdésének a), b) és d) pontjaiban meghatá- rozott – adatokat, valamint a baleset lényeges körülményeire vonatkozó információkat. Az így átadott adatok az e törvényben meghatározott fel- adatainak ellátása céljából kizárólag a biztosítóhoz, a Nemzeti Irodához, a Kártalanítási Számla kezelő- jéhez, a Kártalanítási Szervezethez, a levelezőhöz,
a kárrendezési megbízotthoz, a kárképviselőhöz, az egészségbiztosítási szervhez, a nyugdíjbiztosítási szervhez továbbíthatók, és a Bit. biztosítási titokra vonatkozó szabályai szerint kezelendők.
(2) A károsult a káreseményt – annak bekövetkez- tétől, illetve a tudomásszerzéstől számított – 30 napon belül köteles bejelenteni a biztosítónak. A határidő elmulasztása esetén – kivéve, ha a ká- rosult bizonyítja, hogy az önhibáján kívül történt – a késedelmes teljesítés jogkövetkezményei a kárese- mény bekövetkezése és a káresemény bejelenté- se közötti időszakra a biztosítóval, a kárrendezési megbízottal, a levelezővel, a Kártalanítási Számla kezelőjével, a kárképviselővel és a Nemzeti Irodával szemben nem alkalmazhatók.
(3) A Kártalanítási Alap fedezi a károsultnak a felszámo- lás alatt álló biztosítóval szemben fennálló követelé- sét a biztosítási szerződésben, valamint e törvény- ben a kárigények érvényesítésével kapcsolatos ren- delkezések figyelembevételével.
30. §
(1) A biztosított köteles a káreseményt – a kárren- dezéshez szükséges adatok megadásával és a lé- nyeges körülmények leírásával, valamint a kárese- ménnyel kapcsolatos hatósági (rendőrségi) eljárást lefolytató szerv megjelölésével – 5 munkanapon belül a biztosítójánál írásban bejelenteni.
(2) Az érvényes biztosítási szerződéssel nem ren- delkező üzemben tartó az (1) bekezdésben meg- határozottakat 5 munkanapon belül köteles a Kártalanítási Számla kezelőjének bejelenteni.
(3) Köteles a biztosított 5 munkanapon belül beje- lenteni azt is, ha a káreseménnyel kapcsolat- ban ellene peres vagy nemperes eljárás indult. A biztosító jogosult ebben az eljárásban a biztosított képviseletéről gondoskodni.
(4) Az érvényes biztosítási szerződéssel nem rendel- kező üzemben tartó a (3) bekezdésben meghatáro- zottakat 5 munkanapon belül köteles a Kártalanítási Számla kezelőjének bejelenteni. A Kártalanítási Számla kezelője jogosult ebben az eljárásban az érvényes biztosítási szerződéssel nem rendelkező üzemben tartó képviseletéről gondoskodni.
(5) Külföldön bekövetkezett káresemény bejelen- tésének határidejét a hazaérkezés időpontjától kell számítani.
(6) A biztosító, a Nemzeti Iroda, a Kártalanítási Számla kezelője, a kárképviselő és a levelező kérelmére, a kárrendezési eljárás lefolytatása céljából az eljáró hatóság tájékoztatást nyújt a káreseménnyel kap- csolatos eljárás állásáról, eredményéről, a károsult és a károkozó – 46. § (2) bekezdésének a) pont- jában meghatározott – személyes adatairól, a gép- jármű hatósági jelzéséről, a biztosító megnevezésé- ről, a biztosítást igazoló okirat számáról, valamint a káreseménnyel kapcsolatban a konkrét esetre vo- natkoztatva a kárigények rendezéséhez szükséges alapvető adatokról.
31. §
A biztosító, ennek kárrendezési megbízottja, leve- lezője, a kárképviselő, a Kártalanítási Számla keze- lője és a Nemzeti Iroda köteles a kárrendezéshez nélkülözhetetlen dokumentumok beérkezésétől számított 15 napon belül, de ezek beérkezésének hiányában is legkésőbb a kártérítési igény benyújtá- sától számított három hónapon belül a károsultnak:
a) kellően megindokolt kártérítési javaslatot tenni azokban az esetekben, amelyekben a felelős- ség nem vitás és a kárt a 13. § (1)–(2) bekezdé- sében foglaltaknak megfelelően, jogcímenként (beleértve a kamatra vonatkozó tájékoztatást) összegszerűen megállapította, vagy
b) indoklással ellátott választ adni a kárigényben foglalt egyes követelésekre, azokban az ese- tekben, amikor a felelősséget nem ismeri el, vagy az nem egyértelmű, vagy a teljes kárt ösz- szegszerűen nem állapította meg.
32. §
(1) A biztosító a kártérítési követelések jogosságát a biztosított felelősségre vonatkozó nyilatkozatában foglaltak és a rendelkezésre álló tények és adatok összevetése alapján, a biztosított kártérítési felelős- ségéhez mérten köteles megállapítani.
(2) A károsult kártérítési követelését elutasító jogerős ítélet hatálya a biztosítottra – a 35. § (1) bekezdé- sében meghatározott esetekben az üzemben tartó- ra és a vezetőre – is kiterjed, ha azt a károsult és a biztosító, a kárképviselő, a Nemzeti Iroda vagy a Kártalanítási Számla kezelője közötti perben hozta a bíróság.
(3) A biztosító, a Kártalanítási Számla kezelője egy- összegű pénzbeli kártérítés esetén köteles a megállapított összeget a kártérítési javaslat elfogadását, vagy a kártérítés jogerős megíté- lését követő 15 napon belül a károsultnak meg- fizetni.
32/A. §
(1) Gépjármű károsodása esetén a biztosító elő- zetes kalkulációt készít az általa téríthető hely- reállítási költségek és kiadások nettó, illetve bruttó összegéről, illetve – amennyiben az érték- csökkenés fizetésének feltétele fennáll – az érték- csökkenés mértékének megfelelő összegről, és erről tájékoztatja a károsultat.
(2) A biztosító a gépjárműben keletkezett kár hely- reállításához szükséges költségek általános forgalmi adóval növelt összegét a károsultnak csak akkor térítheti meg, ha a károsult által be- mutatott számla tartalmazza a gépjármű hely- reállításához szükséges munkálatok megneve- zését, anyagköltségét és munkadíját, valamint az a számvitelről szóló törvény előírásainak megfelel. Ellenkező esetben a biztosító a gép- járműben keletkezett kárként az (1) bekezdés szerinti nettó összeget, illetve – amennyiben az értékcsökkenés fizetésének feltétele fennáll – az értékcsökkenés összegét téríti meg.
32/B. §
(1) Ha a biztosító úgy ítéli meg, hogy a közlekedé- si balesettel érintett gépjármű kormányműve, futóműve, illetve karosszériája (alváza) olyan károsodást szenvedett, amely miatt a közúti forgalomban való további részvételre közleke- désbiztonsági szempontból alkalmatlannak tekinthető és a helyreállítás – a jogosult erre irá- nyult nyilatkozata alapján – nem történik meg, a kárfelvételi eljárás befejezésétől számított tíz napon belül – az alkalmatlanság okának feltünteté- sével – értesíti a közlekedési hatóságot, kivéve, ha a károsult a hulladékká vált gépjárművekről szóló jogszabály hatálya alá tartozó gépjármű esetén annak bontási átvételi igazolását a biz- tosítónak bemutatja.
(2) A gépjárműben keletkezett károsodás esetén a biztosító a kár helyreállításához szükséges teljes költséget biztosítási szolgáltatása kere- tében csak akkor térítheti meg a károsultnak, ha a közlekedési hatóság a gépjármű műszaki vizsgálata eredményeként
a) arról tájékoztatja a biztosítót, hogy a gép- jármű a közúti forgalomban való részvételre közlekedésbiztonsági szempontból alkal- mas, vagy
b) a gépjárművet közlekedésbiztonsági szem- pontból a (3) bekezdésben meghatározott kivétellel műszakilag alkalmatlannak minő- síti, és ennek alapján a gépjárművet a jegy- ző – a külön jogszabályban meghatározot- tak szerint – ideiglenesen kivonta a forga- lomból.
(3) A (2) bekezdés b) pontja nem alkalmazható abban az esetben, ha a közlekedési hatóság a gépjármű műszaki vizsgálata eredményeként a hulladékká vált gépjárművekről szóló jogszabály hatálya alá tar- tozó gépjárművet közlekedésbiztonsági szempont- ból véglegesen alkalmatlannak minősítette.
(4) A biztosító az értékcsökkenés összegét csak abban az esetben fizetheti ki a károsult részére, ha a ká- rosult a hulladékká vált gépjárművekről szóló jog- szabály hatálya alá tartozó gépjármű esetén annak bontási átvételi igazolását a biztosítónak bemutatta vagy a gépjárművet a jegyző – a külön jogszabály- ban meghatározottak szerint – végleg kivonta a for- galomból.
(5) A károsult részére a biztosító nem fizetheti ki a 32/A. § (1) bekezdése szerint kalkulált nettó ösz- szeget, illetve az értékcsökkenés összegét, ha a közlekedési hatóság arról tájékoztatja, hogy az üzemben tartó az (1) bekezdésben foglalt értesítés alapján elrendelt műszaki vizsgálatra a gépjárművet nem mutatta be, és a műszaki vizsgálatára más módon sem került sor.
(6) A 32/A. § (2) bekezdésében, valamint a (2)–(5) be- kezdésben foglaltak nem érintik azt a lehetőséget, hogy a biztosító a 32/A. § (1) bekezdés szerint elő- zetesen kalkulált nettó összeg, illetve értékcsök- kenés 60%-ának megfelelő összegű szolgáltatási előleget nyújtson.
9
(7) Az (1)–(6) bekezdésekben meghatározottakat nem kell alkalmazni, ha a kárt szenvedett gépjármű telep- hely szerinti országa nem Magyarország.
33. §
Amennyiben a biztosító, a Nemzeti Iroda vagy a Kárta- lanítási Számla kezelője a kárt megtérítette, a megtérí- tett összeg erejéig őt illetik meg azok a jogok, amelyek a biztosítottat – a 35. § (1) bekezdésében meghatározott esetekben az üzemben tartót és a vezetőt – illették meg a kárért felelős személlyel szemben.
34. §
(1) A biztosító, a Nemzeti Iroda, valamint a 36. § (6) bekezdésében meghatározott esetben a Kárta- lanítási Számla kezelője az általa kifizetett kár- térítési összeg megtérítését követelheti:
a) attól a vezetőtől, aki a gépjárművet az üzem- ben tartó vagy az egyébként jogosan hasz- náló engedélye nélkül vezette;
b) a biztosítottól, több biztosított közös kár- okozása esetén bármelyiküktől, ha a kárt jogellenesen és szándékosan okozták;
c) a vezetőtől, ha a gépjárművet alkoholos vagy a vezetési képességre hátrányosan ható szer- től befolyásolt állapotban vezette, illetve bár- mely biztosítottól, ha a gépjármű vezetését ilyen személynek adta át, kivéve, ha bizonyít- ja, hogy a vezető alkoholos vagy a vezetési képességre hátrányosan ható szertől befo- lyásolt állapotát nem ismerhette fel (alkoho- los befolyásoltságnak tekinthető a 0,8 ezre- léket meghaladó véralkoholszint, illetve a 0,5 mg/l értéket meghaladó légalkohol szint);
d) a vezetőtől, ha a gépjármű vezetésére jogo- sító engedéllyel nem rendelkezett, illetve bármely biztosítottól, ha a gépjármű vezeté- sét ilyen személynek adta át, kivéve, ha bi- zonyítja, hogy a gépjárművet engedéllyel ve- zető esetében a gépjárművezetői engedély meglétét alapos okból feltételezte;
e) az üzemben tartótól, ha a balesetet a gépjár- mű súlyosan elhanyagolt műszaki állapota okozta;
f) a vezetőtől, ha a kárt segítségnyújtás elmu- lasztásával, illetve foglalkozás körében elkö- vetett szándékos veszélyeztetéssel okozta;
g) az üzemben tartótól, illetve a vezetőtől, ha a szerződés megkötésekor, a biztosítási ese- mény bekövetkezésekor, vagy egyébként terhelő közlési, változásbejelentési, kárbe- jelentési kötelezettségét nem teljesítette, oly mértékben, ahogyan ez a fizetési kötele- zettséget befolyásolta.
(2) Ha a biztosított az (1) bekezdés c) és d) pontjában, valamint a vezető az f) pontban felsorolt esetekben köteles a megtérítésre, a teljesített szolgáltatások keretei között egy biztosítási eseménnyel kapcso- latban a biztosító, a Nemzeti Iroda, valamint a Kár- talanítási Számla kezelője legfeljebb 1,5 millió Ft-ig érvényesítheti követelését.
(3) Ha az üzemben tartó az (1) bekezdés e) pontjában meghatározott esetben köteles a megtérítésre, a teljesített szolgáltatások keretei között egy biztosítá- si eseménnyel kapcsolatban a biztosító, a Nemzeti Iroda, valamint a Kártalanítási Számla kezelője leg- feljebb 750 ezer Ft-ig érvényesítheti követelését.
(4) Ha az üzemben tartó, illetve a vezető bizonyítja, hogy az (1) bekezdés g) pontjában meghatározott kötelezettségét nem szándékosan szegte meg, a biztosító, a Nemzeti Iroda, valamint a Kártalanítási Számla kezelője követelését az általa teljesített szol- gáltatás keretei között legfeljebb 500 ezer Ft-ig ér- vényesítheti.
(5) Az elhunyt biztosított örököseivel szemben a bizto- sító, a Nemzeti Iroda, valamint a Kártalanítási Szám- la kezelője nem érvényesíthet megtérítési igényt.
II. BM
A szerződő felek viszonyát szabályozza továbbá a 21/2011. (VI. 10.) NGM rendelete a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a kártörté- neti igazolások kiadásának szabályairól.
1. §
E rendelet alkalmazásában:
1. igénylő: a biztosított gépjármű kártörténeti adatra (kármentesség tényére) vonatkozó igazolást igénylő üzemben tartója;
2. kártörténeti adat: a gépjármű üzemben tartója által a biztosított gépjármű vonatkozásában az adott biztosí- tóval fennállt kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződéses jogviszonya alatt bekövetkezett – a kár- térítés alapjául szolgáló – káreset vonatkozásában a biztosító által elismert vagy vele szemben jogerősen megítélt kártérítési kötelezettség ismertté válásának dátuma (az első kárkifizetés vagy a biztosítóval szem- ben hozott jogerős ítélet dátuma), a kifizetett kárösz- szeg meghatározott határidőn belüli visszafizetésé- nek ténye és dátuma, a kármentesség igazolt ténye;
3. újonnan belépő üzemben tartó: az a szerződést kötő üzembentartó, aki a szerződéskötést meg- előző 2 évben magyarországi telephelyű gépjármű vonatkozásában az adott gépjármű-kategóriában felelősségbiztosítási szerződéses jogviszonyban üzemben tartóként nem állt.
2. §
(1) A bonus-malus rendszer a személygépkocsira, motorkerékpárra, autóbuszra, tehergépkocsi- ra, vontatóra, mezőgazdasági vontatóra terjed ki.
(2) A bonus-malus rendszer az (1) bekezdés szerin- ti gépjármű-kategóriák vonatkozásában egy A00 alap, 10 bonus és 4 malus osztályból áll.
(3) A biztosító az egyedi szerződéseket díjmegállapítás céljából az új biztosítási időszakot közvetlenül meg- előző biztosítási időszak és az új biztosítási időszak kezdő napjai közötti időtartam kártörténeti adatai alapján az 1. melléklet szerinti táblázatban megha-
tározott módon a bonus-malus osztály valamelyi- | sére – a biztosítási időszakon belül is – érvé- | |||
kéhez hozzárendeli (besorolás). | nyesíthető a kedvezőbb besorolású gépjármű | |||
(4) | A biztosító köteles a kötelező gépjármű-felelősség- | előző besorolása által érintett biztosítási idő- | ||
biztosítási egyedi szerződéseit a bonus-malus | szak kezdő napja és az érvényesítés időpontja | |||
rendszer szerint nyilvántartani. | közötti időtartam során ismertté vált biztosítói | |||
kártérítési kötelezettségek számának figyelem- | ||||
3. § | be vételével. | |||
(1) | Az érintett szerződés vonatkozásában a bonus- | |||
malus rendszerrel járó előnyök és hátrányok a | 5. § | |||
szerződő üzemben tartó személyéhez fűződ- | (1) | A biztosító az üzemben tartó nyilatkozata alap- | ||
nek, függetlenül attól, hogy az üzemben tartó | xxx állapítja meg a szerződés előzetes besoro- | |||
gépjárművét ki vezette. | lását, ennek hiányában a szerződést előzete- | |||
(2) | Egy biztosítási szerződéssel kapcsolatosan el- | sen az A00 osztályba sorolja. | ||
ért osztályba sorolás a szerződés hatálya alatt az | (2) | A biztosító köteles a biztosítási időszak kezde- | ||
üzemben tartó párhuzamosan üzemeltetett további | tét követő 15. és 30. nap közötti időtartamon | |||
járműveire nem használható fel. | belül a Kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról | |||
(3) | Ha az adott gépjárművet jogtalanul használatba ve- | szóló 2009. évi LXII. törvényben meghatározott | ||
szik, és erre vonatkozóan büntető feljelentés meg- | kártörténeti nyilvántartásból (a továbbiakban: | |||
tételére kerül sor, úgy a jogosulatlan használó által | kárnyilvántartás) lekérdezni a szerződés bonus- | |||
a gépjárművel okozott kár a szerződés besorolását | malus besorolásához szükséges adatokat. A | |||
nem érinti. | biztosító a kárnyilvántartásban az üzemben | |||
tartó által közölt hatósági jelzés és az előző | ||||
4. § | biztosítást igazoló okirat száma alapján végzi a | |||
(1) | A rendszerbe újonnan belépő üzemben tartó | beazonosítást, a besorolást a közvetlenül meg- | ||
szerződése A00 osztályba kerül, kivéve a hozott | előző biztosítási időszak kárnyilvántartásban | |||
kárelőzményi igazolás figyelembevételével létrejött | meglévő adatai (kockázatviselés időtartama, kár- | |||
szerződést. | történeti adatok) alapján állapítja meg. | |||
(2) | Egy adott biztosítási időszakon belül a szerző- | (3) | A biztosító a biztosítási időszak kezdetét követő | |
dés besorolása – a (4) és (5) bekezdésben, az 5. | 45 napon belül megállapítja a szerződés végle- | |||
§ (3)–(5) bekezdésben, továbbá a 7. § (3) bekezdé- | ges besorolását a biztosítási időszak kezdetére | |||
sében meghatározott esetkörök kivételével – nem | visszamenő hatállyal, egyidejűleg a kárnyilván- | |||
változik. | tartásba bejegyzi a bonus-malus besorolást | |||
(3) | A besorolás a következő biztosítási időszakban | és a besorolás szerinti díjról értesítést küld az | ||
egy osztályt emelkedik, ha a szerződéssel érin- | üzemben tartónak, amennyiben az az üzemben | |||
tett gépjármű az új biztosítási időszakot köz- | tartó nyilatkozata szerinti besorolástól eltér. | |||
vetlenül megelőző biztosítási időszak és az új | (4) | Ha az üzemben tartó közlése alapján a szer- | ||
biztosítási időszak kezdő napjai közötti időtar- | ződés besorolásához szükséges adatok a biz- | |||
tam során legalább 270 napig biztosítási fede- | tosítási időszak kezdetét követő 30. napig a | |||
zettel rendelkezett és ebben az időtartamban | kárnyilvántartásban nem beazonosíthatók, er- | |||
az üzemben tartónak az érintett gépjármű vo- | ről a tényről a biztosító az üzemben tartónak | |||
natkozásában – a károkozás időpontjától füg- | 15 napon belül értesítést küld. Ha a biztosítási | |||
getlenül – kártérítési kötelezettsége (az első | időszak kezdetét követő 60. nap elteltével az | |||
kárkifizetés vagy a biztosítóval szemben hozott | adatok a kárnyilvántartásban továbbra sem be- | |||
jogerős ítélet dátuma) nem vált ismertté. | azonosíthatók, akkor a biztosító 15 napon belül | |||
(4) | A biztosító az üzemben tartó által az adott szer- | A00 osztályban állapítja meg a szerződés vég- | ||
ződés vonatkozásában megszerzett besorolást | leges besorolását a biztosítási időszak kezde- | |||
a szerződés megszűnését követő 2 éven belül | tére visszamenő hatállyal, és a besorolás sze- | |||
figyelembe veszi – ugyanazon gépjármű-kategó- | rinti díjról értesítést küld az üzemben tartónak. | |||
riába tartozó gépjárműre – az új szerződés beso- | (5) | Ha a biztosító tudomást szerez arról, hogy az | ||
rolásánál. Díjnemfizetés miatti szerződés meg- | üzemben tartó a kedvezőbb besorolás érdeké- | |||
szűnése esetén a besorolás másik gépjárműre | ben akár a gépjármű beazonosítására, akár a | |||
kötött szerződésre nem vihető át. | szerződés besorolására vonatkozóan valótlan | |||
(5) | Ha az üzemben tartó egy adott gépjárműre már ren- | adatokat közöl, melynek következtében a kár- | ||
delkezik szerződéssel, és annak hatálya alatt másik, | nyilvántartásban történő beazonosítás lehetet- | |||
azonos gépjármű-kategóriába tartozó gépjárműre is | lenné válik, a biztosító a szerződést M04 osz- | |||
szerződést köt, az új szerződést A00 osztályba | tályba sorolja. | |||
kell sorolni. Ha a kedvezőbb besorolású gépjár- | ||||
mű szerződése érdekmúlás miatt megszűnik, | 6. § | |||
akkor a megszűnt szerződésen megszerzett | (1) | A biztosító köteles a hozott kárelőzményi iga- | ||
besorolás a megszűnést követő naptól 2 éven | zolást a besorolásra vonatkozó szabályok sze- | |||
belül az adott üzemben tartó másik szerződé- | 11 | rint figyelembe venni, amennyiben az igazolás |
tartalmazza az adott biztosítónál nyilvántartott időszakot, a kármentességet, vagy azt a tényt, hogy az üzemben tartó a szerződés hatálya alatt hány, a biztosító által elismert vagy vele szemben jogerősen megítélt kárt okozott.
(2) A biztosító a besorolásnál kizárólag az utolsó, idő- ben egybefüggő időtartamra vonatkozó igazolást vagy igazolásokat veheti figyelembe.
7. §
(1) Az üzemben tartó jogosult arra, hogy a bizto- sítónak a teljes kárkifizetés összegéről szóló írásbeli értesítését követő 45 napon belül a tel- jes kárösszeget a biztosítónak megfizesse.
(2) Ha az üzemben tartó a kárösszeget a biztosí- tónak megfizette, azt a besorolást illetően úgy kell figyelembe venni, mintha a biztosító részéről kártérítési kötelezettség nem keletkezett volna.
(3) Amennyiben a besorolásnál a későbbiekben meg- fizetett kárösszeg alapját képező kártérítési kötele- zettség már figyelembe vételre került, az üzemben tartó jogosult a (2) bekezdésnek megfelelő besoro- lás érvényesítésére.
(4) Kármegosztás esetén az adott biztosítási szerződés alapján történt kárkifizetést kell figyelembe venni.
8. §
A biztosító köteles – az igénylés beérkezését követő 15 napon belül – az igénylő kérésére az igénylést megelő- ző szerződéses időszak vonatkozásában – amennyiben ezen időszak tartama az 5 évet meghaladja, úgy legalább ötéves időszakra visszamenőleg – a kárnyilvántartásban meglévő kártörténeti adatokról írásban igazolást kiadni más tagállam által előírt felelősségbiztosítási kötelezett- ség alapján kötendő szerződéssel kapcsolatos kedvez- mény érvényesítése céljából.
III. A feltételek kiegészítése a Bit. szabályainak megfelelően
A biztosítás díja általában az alábbi módon és gyakori- sággal fizethető:
• a biztosító által küldött készpénz-átutalási meg- bízással;
• átutalással;
• csoportos beszedési megbízással;
• negyedéves, féléves és éves gyakoriság mellett. A díjfizetés módjára és gyakoriságára vonatkozó egyes speciális eseteket a biztosító adott évre érvényes díjsza- bása tartalmazza.
A károsult a káreseményt a biztosítónál bejelentheti:
• személyesen az ügyfélszolgálati irodákban;
• írásban a biztosító ügyfélszolgálatának címzett levélben;
• telefonon az erre fenntartott telefonvonalakon;
• interneten az erre a célra kialakított felületen;
• e-mailben az erre a célra létrehozott e-mail címen.
A biztosító a szolgáltatását a benyújtott számlák alapján, ezek hiányában a károsulttal kötött egyez- ség alapján téríti meg.
A biztosító biztosítási szerződésből eredő kötele- zettségével összefüggésben, a károsító eseményt megelőző állapot visszaállításához vagy a bekövet- kezett kár következményeinek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadó-köteles szolgál- tatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállí- tási költség) után az általános forgalmi adó össze- gének megfelelő összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jogosultnak, amelyen fel- tüntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelyből annak összege kiszámítható. A fentieket megfelelően alkalmazni kell a Kártalanítási Számla által teljesített kárkifizetésekre is.
A biztosító a biztosítási szerződési feltételekben kö- teles meghatározni, hogy a káresemény bekövetke- zése esetén milyen károkat és költségeket milyen okiratok - ideértve a fenti bekezdés szerinti számlát is - bemutatása ellenében térít. A biztosító a szolgál- tatása teljesítésének esedékességét csak olyan ok- irat bemutatásától teheti függővé, amely a biztosítá- si esemény bekövetkezésének igazolásához, illetve a teljesítendő szolgáltatás mértékének meghatáro- zásához szükséges, a biztosítási szolgáltatás telje- sítésének esedékességét a bejelentett káresemény tekintetében indult büntető- vagy szabálysértési eljárás jogerős befejezéséhez nem kötheti. Ennek megfelelően a KGFB kárbejelentéseknél kért okira- tok felsorolását a feltételek az alábbiakban tartal- mazzák.
A biztosítottnak, illetve a károsultnak a bizonyítás általá- nos szabályai szerint joga van a felsorolt okiratokon és jogcímeken kívül további más bizonyítási eszköz felhasz- nálására, illetve más jogcímek megjelölésére a keletke- zett, ténylegesen felmerülő károk és költségek igazolá- sa, így követelésének érvényesítése érdekében.
Jelen biztosítási szerződés alapján keletkezett kár- térítési igények a Polgári Törvénykönyv elévülési szabályai szerint évülnek el.
A KGFB kárbejelentéseknél kért okiratok: | |
A. Általánosan kért iratok | |
1. A biztosító által rendszeresített, vagy azzal megegyező tartalmú, kitöltött és aláírt kárbejelentő nyomtatvány, 2. részletes, okozói nyilatkozat, 3. biztosítási fedezetet igazoló dokumentumok, 4. a kárbejelentésben jelzett káresemény tanúinak nyilatkozatai, 5. a bejelentett káresemény tekintetében indult büntetõ- vagy szabálysértési eljárást igazoló dokumentum, 6. rendőrségi igazolás a helyszínen tett intézkedésről, 7. a károkozói elismerés hiányában, vagy vitatott jogalap esetén a felelősséget megállapító hatóság által kiállított dokumentum, 8. szabályos meghatalmazás, vagy engedményezés a kárigénylői jogok átruházásához, aláírási címpéldány, 9. írásban tett nyilatkozat (fax, e-mail, levél) az igénylő, vagy jogosult által megjelölt megjelölt bankszámlaszámról, vagy postai kézbesítési címről a kifizetéshez, mely nyilatkozat tartalmazza hivatkozási adatonként a biztosító kárszámát, vagy a károsult rendszámát és a kárdátumot, 10. írásbeli kamatigénylés, 11. a biztosító megbízottjai, alkalmazottjai által kért részletes nyilatkozat a káresemény körülményeinek tisztázásához, 12. meghatalmazás a biztosító részére, hogy a rendőrségi, ügyészségi, bírósági iratokba betekinthet, azokról másolatokat készíthet, 13. károsult nyilatkozata a társbiztosítói előzmények adatkéréséhez, 14. egyedi, speciális kárigény esetén a kárigény jogosságát és mértékét igazoló irat. | |
B. További iratok a gépjárműben történt károsodásnál | |
1. A kárbejelentésben megjelölt vezető személy vezetői engedélyének vagy azt helyettesítő hiteles okiratnak a másolata – kivéve, ha parkolt a károsult jármű, 2. forgalmi engedély másolata, vagy azt helyettesítő hiteles okirat másolata, 3. törzskönyv másolata, 4. nemzetközi baleseti bejelentő, vagy azzal megegyező tartalmú nyilatkozat a részes felektől, 5. biztosító megbízottja által készített kárfelvételi jegyzőkönyv, 6. keletkezett károk biztosító megbízottja által készített fotódokumentációja, 7. a 2009. évi LXII. Tv. (Kgfb. Törvény) szerint az arra jogosult nyilatkozata a helyreállítás szándékáról, 8. részletes javítási árajánlat, mely tartalmazza a költségeket, időtartamot és a javítás lehetséges megkezdésének időpontját, 9. Áfa-visszatérítésre vonatkozó nyilatkozat (káreseménnyel összefüggő, a kárhelyreállítás kapcsán kiállított számlák vonatkozásában), 10. a balestben részes járművek együttes szemléjének jegyzőkönyve és fotódokumentációja, 11. tachográf korong, vagy digitális tachográf kiértékelésének dokumentációja. | |
További iratok az alábbi jogcímekhez gépjármű károsodásnál: | |
Bruttó javítási költség | 1. Eredeti javítási számla és mellékletei, 2. alvállalkozói, illetve beszerzési számlák másolata, 3. alkatrész-megsemmisítés jegyzőkönyve, 4. helyreállításról, a biztosító megbízottja által készített ellenőrzési jegyzőkönyv, 5. NKH közlekedésbiztonsági műszaki vizsgálat igazolása. |
Nettó javítási költség | 1. javítási számla másolata, vagy másodpéldánya és mellékletei, 2. alvállalkozói, illetve beszerzési számlák másolata, 3. alkatrész-megsemmisítés jegyzőkönyve, 4. helyreállításról készült jegyzőkönyv 5. NKH közlekedésbiztonsági műszaki vizsgálat igazolása. |
Bruttó szállítási, mentési, tárolási költség | 1. Eredeti szállítási, mentési, tárolási számla és szállítólevél másolata. |
Nettó szállítási, mentési, tárolási költség | 1. A szállítási, mentési, tárolási számla másolata, vagy másodpéldánya és szállítólevél másolata. |
13
Helyreállítást követő értékcsökkenés | 1. Ügyfélnyilatkozat (előzménykárokról, társbiztosítói előzmények lekérdezéséről, stb.), 2. írásban tett, az értékcsökkenésre vonatkozó kárigény-bejelentés, 3. sérült jármű szervizkönyvének másolata, 4. eredeti javítási számla, vagy Áfa-visszaigénylés esetén a javítási számla másolata, vagy másodpéldánya és mellékletei. |
Értékcsökkenés a nem javítható járműben (totál) | 1. Hozzájáruló nyilatkozat a károsulttól roncslicites, anonim értékeléshez, 2. sérült jármű adásvételi szerződésének másolata, 3. forgalomból végleges kivonás igazolása, vagy hulladékkezelési, bontási igazolás, 4. sérült gépjármű káridőpont előtti állapotát igazoló dokumentumok, számlák, szervizkönyv. |
Bontási költség | 1. „Zöld bontó” által kiállított hulladékkezelési, bontási igazolás, 2. hulladékkezelés költségéről „Zöld bontó” által kiállított számla. |
Hitelszerződéssel összefüggő károk | 1. Hitelező pénzintézet igazolása a felmerült költségek káreseménnyel összefüggé- séről és a költség mértékéről. |
Gépjármű átíratási költsége | 1. Az átíratás, új okmányok költségeit igazoló számlák, okiratok. |
Keresetveszteség | 1. Munkáltatói, kifizetőhelyi igazolás a sérült személy baleset előtti 1 éves bruttó, táppénzalapot képező keresetéről, valamint az adott időre kifizetett betegszabad- ság, ill. táppénz bruttó összegéről, 2. egyéni vállalkozónál, mint személyi sérültnél a baleset időpontjában legutolsóként az APEH felé beadott, illetve az azt követő adóbevallások munkáltató, vagy egyéb kifizetőhely eredeti nyilatkozata a kifizetésekről, 3. egyéni vállalkozó, vagy gazdálkodó szervezet esetében a bevételek és a kiadá- sok kimutatása a balesetet megelőző 1 évre vonatkozóan, korábbi adóidőszak eredménykimutatása. |
Bérautóigény | 1. A bérautó-igénylés indokát tartalmazó dokumentum, a bérlés céljával (munkavég- zés, egészségügyi ok, egyéb), időtartamával és várható összegével, szükséges bérgépjármű kategóriájának megjelölésével, 2. bérgépjármű szükségességének igazolása (munkáltató, orvosi igazolás, vagy egyéb igazolás által), 3. sérült jármű balesetet megelőző használatának igazolása km-elszámolás, menetlevél, költségelszámolás alapján, 4. bérgépjármű-szerződés, 5. bérgépjárműszámla és mellékletei, 6. bérelt gépjármű forgalmi engedélyének másolata. |
C. További iratok a vagyonban (külső, szállított) történt károsodásnál | |
1. Biztosító által felkért, független szakértői vélemény a keletkezett kár mértékéről, 2. vagyontárgy tulajdonjogát igazoló irat, 3. vagyontárgy vásárlási számlája, vagy másolata, 4. vagyontárgy könyvelési értékét igazoló hivatalos irat, 5. vagyontárgy helyreállításáról készült, arra szakosodott szolgáltató által készített árajánlat, 6. vagyontárgy helyreállítási, pótlási számlája, vagy nettó térítés esetén annak másolata, 7. vagyontárgy megsemmisítési jegyzőkönyve, 8. vagyontárgy értékesítési igazolása értékmegjelöléssel, 9. selejtezési jegyzőkönyv, 10. balesetben részes járművek és vagyontárgy(ak) együttes szemléjének jegyzőkönyve és fotódokumentációja. |
D. További iratok a személyi sérülésnél |
1. A biztosító által rendszeresített, vagy azzal megegyező tartalmú, kitöltött és a munkáltató, vagy egyéb kifi- zetőhely által hitelesített keresetveszteséget igazoló irat, 2. A baleset idejében betöltött munkakör munkáltatói leírása, 3. Munkáltatói, kifizetőhely igazolás a sérült személy baleset előtti 1 éves bruttó, táppénz alapot képező kere- setéről, valamint az adott időre kifizetett betegszabadság, ill. táppénz bruttó összegéről, 4. Egyéni vállalkozónál, mint személyi sérültnél a baleset időpontjában legutolsóként az APEH felé beadott, illetve az azt követő adóbevallások, 5. A balesettel kapcsolatos orvosi dokumentációk, kórházi kezelés igazolólapjai, a zárójelentés, ORSZI szak- értői vélemény, táppénzes idő igazolása, 6. Kórházi ellátással, gyógykezeléssel kapcsolatos kiadások igazolása. 7. A balesettel összefüggésbe hozható rehabilitációs tevékenység, gyógyászati segédeszközök, ápolási és gondozási költségek részletezése és igazolása, 8. A balesettel összefüggésbe hozható költségpótló tételek részletezése és igazolása, 9. A sérült baleset előtti betegségeit, állapotát igazoló orvosi iratok, szakvélemények, leletek, 10. A balesetet követő munkavégzéshez kapcsolódó kereset igazolása, illetve a munkakör munkáltatói leírása, 11. A jogalap ill. a kártérítés mértékének megállapítása érdekében a károsult iskolai végzettségére, szakkép- zettségére, igazolható művészeti-, tudományos- és sporteredményeire vonatkozó dokumentáció, bizonyít- vány, igazolvány, oklevél, emléklap, 12. Színes fénykép-dokumentáció a sérült testrészről, a károsultról, illetve a káresemény folytán átépítésre került helyiségekről, 13. hozzátartozó viszony igazolása, a kapcsolat igazolása (együttélés, lakcímkártya, stb.), 14. Halotti anyakönyvi kivonat, 15. Temetéssel kapcsolatos költségek igazolásai és részletezése, 16. Nem vagyoni kárigénnyel (saját vagy hozzátartozó) kapcsolatos egyéb iratok (pl. életminőség romlásának igazolása, orvosszakértői vélemény), 17. Hozzátartozói kárigény esetén a rokoni kapcsolatot igazoló iratok (anyakönyvi kivonat), 18. A káreseménnyel kapcsolatosan felmerült egyéb (eljárás, ügyvéd. illeték) költségek igazolása, 19. Kiesett mezőgazdasági munkavégzéshez kapcsolódóan a földtulajdon igazolásához tulajdoni lap, 20. Mezőgazdasági károkhoz a biztosító megbízottja által készített szakértői vélemény, 21. Speciális igények igazolása egyedi elbírálás alapján. |
Társaságunk adatai:
SIGNAL Biztosító Zrt.
Székhely: 1123 Budapest, Alkotás u. 50.
Adószám: 10828704-2-44
Bejegyezve a Fővárosi Bíróság, mint Cégbíróságon a Cg. 00-00-000000 szám alatt
KSH-szám: 10828704-6511-114-01
Biztosítási titokkal és személyes adatok kezelé- sével kapcsolatos tudnivalók a Bit. és az Info tv. rendelkezései alapján
1. Biztosítási titok minden olyan – államtitoknak nem minősülő – a biztosító, viszontbiztosító, a biztosításközvetítő, a biztosítási szaktanácsadó rendelkezésére álló adat, amely a biztosító, a viszontbiztosító, a biztosításközvetítő, a biztosí- tási szaktanácsadó egyes ügyfeleinek (ideértve a károsultat is) személyi körülményeire, vagyoni helyzetére, illetve gazdálkodására vagy a bizto- sítóval kötött szerződéseire vonatkozik.
2. Személyes adat az olyan adat, adatból levonható következtetés, amely kapcsolatba hozható egy meghatározott (azonosított vagy azonosítható) ter- mészetes személlyel (a továbbiakban: érintett).
3. Az ügyfél egészségi állapotával összefüggő adatokat a biztosító a következő bekezdésé- ben meghatározott célokból, az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről szóló 1997. évi XLVII. törvény ren- delkezései szerint, kizárólag az érintett írásbeli hozzájárulásával kezelheti. A biztosító, a bizto- sításközvetítő és a biztosítási szaktanácsadó ügyfeleinek azon biztosítási titkait jogosult kezelni, amelyek a biztosítási szerződéssel, an- nak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgálta- tással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megkötéséhez, módosí- tásához, állományban tartásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítélé- séhez szükséges, vagy az e törvény által meg- határozott egyéb cél lehet.
4. Az előző pontban meghatározott céltól eltérő célból végzett adatkezelést a biztosító, a bizto- sításközvetítő és a biztosítási szaktanácsadó csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával vé- gezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány és annak megadá- sa esetén részére nem nyújtható előny.
5. Ha a személyes adat egészségi állapotra, kóros szenvedélyre, illetve szexuális életre vonatkozik, akkor az a hatályos jogszabályok értelmében
15
különleges adatnak minősül, és kizárólag az érintett írásos hozzájárulása alapján kezelhető. A különleges adatok kezelésére vonatkozó írá- sos hozzájárulását az érintett ügyfél az informá- ciós önrendelkezési jogról és az információsza- badságról szóló 2011. évi CXII. tv. (Info tv.) alap- ján a szerződés keretei között is megteheti.
Az adatszolgáltatás önkéntes, de egyes szemé- lyes adatok közlése nélkülözhetetlen a biztosí- tási szerződés létrejöttéhez.
6. A biztosítási titok tekintetében, időbeli korláto- zás nélkül – ha törvény másként nem rendelke- zik – titoktartási kötelezettség terheli a biztosí- tó, a független biztosításközvetítő, a biztosítási szaktanácsadó tulajdonosait, vezetőit, alkal- mazottait és mindazokat, akik ahhoz a biztosí- tóval kapcsolatos tevékenységük során bármi- lyen módon hozzájutottak.
7. A Bit. 78.§ (3) bekezdése alapján, amennyiben a kiszervezett tevékenység keretében a biztosí- tó az ügyfeleinek személyes adatát is továbbít- ja e kiszervezett tevékenységet végző szemé- lyekhez, úgy a kiszervezett tevékenységet vég- ző a biztosító adatfeldolgozójának minősül. A biztosító az érintett személyes (és különleges) adatait, továbbá biztosítási titoknak minősülő adatait kizárólag az érintettől vagy annak törvé- nyes képviselőjétől kapott írásos hozzájárulás alapján továbbíthatja harmadik személynek, ki- véve, ha az adattovábbítás a Bit. által felsorolt szervezetek számára jogszabály alapján vég- zett megkeresés vagy kötelező adatszolgálta- tás teljesítése során történik.
8. A Bit. által meghatározott szervezetek felsoro- lását a jelen szerződési feltételek 11. pontja tar- talmazza.
A biztosító egyes biztosítási szolgáltatások so- rán igénybe vesz külső közreműködőket olyan esetekben, amikor a biztosítási szolgáltatás nyújtásához szükség van a megbízott speciális szakértelmére. A (kiszervezett tevékenységet végző) megbízott személyes adatokat kezel, és a törvény alapján titoktartás kötelezi.
9. Az érintett a biztosító adatkezelésével kapcso- latosan az alábbi jogokkal élhet:
a) Tájékoztatás kérése:
az érintett bármely formában előterjesztett kérelmére a biztosító 30 napon belül, írásos formában, közérthető módon tájékoztatást ad az általa az érintett vonatkozásában ke- zelt, feldolgozott adatokról, azok forrásáról, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, idő- tartamáról, illetve – amennyiben az adatok továbbításra kerültek – az adattovábbítás címzettjéről és jogalapjáról.
A tájékoztatás naptári évente egyszer ingye- nesen adandó. További tájékoztatásokért költségtérítés állapítható meg, kivéve, ha a tájékoztatás kérése helyesbítéshez veze- tett, illetőleg ha az adatkezelés jogellenes- nek bizonyul.
Az érintett tájékoztatását – indoklással – ki- zárólag a törvényben meghatározott esetek- ben lehet megtagadni. A tájékoztatás meg- tagadása esetén a biztosító írásban közli az érintettel, hogy a felvilágosítás megtagadá- sára a törvény mely rendelkezése alapján került sor. A felvilágosítás megtagadása esetén a biztosító tájékoztatja az érintettet a bírósági jogorvoslat, továbbá a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Ható- sághoz fordulás lehetőségéről.
b) Helyesbítés:
ha a személyes adat a valóságnak nem felel meg, és a valóságnak megfelelő személyes adat rendelkezésre áll, az adat helyesbíten- dő. Az adatot meg kell jelölni, ha az érintett vitatja annak helyességét vagy pontossá- gát, de a vitatott személyes adat helyessége vagy pontossága nem állapítható meg egy- értelműen.
c) Törlés:
a személyes adatot törölni kell, ha
- kezelése jogellenes;
- az érintett ezt kérelmezi és arra a szerző- déses jogok és kötelezettségek teljesíté- séhez nincs elengedhetetlenül szükség;
- az hiányos vagy téves és ez az állapot jog- szerűen nem orvosolható, feltéve, hogy a törlést törvény nem zárja ki;
- az adatkezelés célja megszűnt, vagy az adatok tárolásának törvényben meghatá- rozott határideje lejárt;
- azt bíróság vagy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósága (Ható- ság) elrendelte.
d) Zárolás:
xxxxxx helyett a személyes adat zárolandó, ha az érintett ezt kéri, vagy ha a rendelke- zésre álló információk alapján feltételezhe- tő, hogy a törlés sértené az érintett jogos érdekeit. Az így zárolt személyes adat ki- zárólag addig kezelhető, amíg fennáll az az adatkezelési cél, amely a személyes adat törlését kizárja.
A helyesbítésről, a zárolásról és a törlésről az érintettet, továbbá mindazokat értesíteni kell, akiknek az adatot korábban adatkeze- lés céljából továbbították. (Az értesítés mel- lőzhető, ha ez az adatkezelés céljára való tekintettel az érintett jogos érdekét nem sér- ti.) Ha az érintett helyesbítés, zárolás vagy törlés iránti kérelme nem teljesíthető, akkor a kérelem kézhezvételét követő 30 napon belül az érintettel írásban közölni kell a he- lyesbítés, zárolás vagy törlés iránti kérelem elutasítását és annak ténybeli és jogi indo- kait. Ebben az esetben az érintettet tájékoz- tatni kell a bírósági jogorvoslat, továbbá a Hatósághoz való fordulás lehetőségéről.
e) Nyilvánosságra hozatal:
a biztosító szervezeti egységein belül kezelt személyes adatok nyilvánosságra hozatala
— kivéve, ha arra az érintett felhatalmazást ad, illetve ha azt törvény rendeli el — tilos. A biztosító munkavállalóival, szállítóival, illetve ügyfeleivel kapcsolatos — szemé- lyes adatokon is alapuló — összesített sta- tisztikai adatok közölhetőek, amennyiben azokból nem ismerhető fel az, akire az adat vonatkozik. Az adat közlése előtt az adat közlője köteles meggyőződni arról, hogy a közölt adatok alapján nem lehetséges ter- mészetes személyek azonosítása.
10. Biztosítási titok csak akkor adható ki harmadik személynek, ha
a) a biztosító, a biztosításközvetítő és a bizto- sítási szaktanácsadó ügyfele vagy annak törvényes képviselője a kiszolgáltatható biz- tosítási titokkört pontosan megjelölve, erre vonatkozóan írásban felmentést ad,
b) e törvény alapján a titoktartási kötelezett- ség nem áll fenn.
11. A biztosítási titok megtartásának kötelezettsé- ge nem áll fenn
a) a feladatkörében eljáró Pénzügyi Szerveze- tek Állami Felügyeletével,
b) a folyamatban lévő büntetőeljárás kereté- ben eljáró nyomozó hatósággal és ügyész- séggel,
c) büntetőügyben, polgári ügyben, valamint a csődeljárás, illetve a felszámolási eljárás ügyében eljáró bírósággal, továbbá a végre- hajtási ügyben eljáró önálló bírósági végre- hajtóval,
d) a hagyatéki ügyben eljáró közjegyzővel,
e) az adóhatósággal, ha adóügyben, az adó- hatóság felhívására a biztosítót törvényben meghatározott körben nyilatkozattételi kö- telezettség, illetve, ha biztosítási szerződés- ből eredő adókötelezettség alá eső kifize- tésről törvényben meghatározott adatszol- gáltatási kötelezettség terheli.
f) a feladatkörében eljáró nemzetbiztonsági szolgálattal,
g) a biztosítóval, a biztosításközvetítővel, a szaktanácsadóval, a harmadik országbeli biztosító, független biztosításközvetítő vagy szaktanácsadó magyarországi képvisele- tével, ezek érdekképviseleti szervezeteivel, illetve a biztosítási, biztosításközvetítői, szaktanácsadói tevékenységgel kapcsola- tos versenyfelügyeleti feladatkörében eljáró Gazdasági Versenyhivatallal,
h) a feladatkörében eljáró gyámhatósággal,
i) az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. Tör- vény 108. § (2) bekezdésében foglalt egész- ségügyi hatósággal,
j) a külön törvényben meghatározott feltételek megléte esetén a titkosszolgálati eszközök
alkalmazására, titkos információgyűjtésre felhatalmazott szervvel,
k) a viszontbiztosítóval, valamint közös kocká- zatvállalás (együttbiztosítás) esetén a koc- kázatvállaló biztosítókkal,
l) a 2003. évi LX. törvényben szabályozott adattovábbítások során átadott adatok te- kintetében a kötvénynyilvántartást vezető kötvénynyilvántartó szervvel,
m) az állományátruházás keretében átadásra kerülő biztosítási szerződési állomány tekin- tetében az átvevő biztosítóval,
n) a kárrendezéshez és a megtérítési igény ér- vényesítéséhez szükséges adatok tekinteté- ben, továbbá ezek egymásközti átadásával kapcsolatban a Kártalanítási Számlát kezelő szervezettel, a Nemzeti Irodával, a levelező- vel, az Információs Központtal, a Kártalaní- tási Szervezettel, kárrendezési megbízottal és a kárképviselővel, illetve a károkozóval, amennyiben az önrendelkezési jogával élve a közúti közlekedési balesetével kapcsola- tos kárrendezés kárfelvételi jegyzőkönyvé- ből a balesetben érintett másik jármű javítá- si adataihoz kíván hozzáférni,
o) a kiszervezett tevékenység végzéséhez szükséges adatok tekintetében a kiszerve- zett tevékenységet végzővel,
p) fióktelep esetében - ha a magyar jogszabá- lyok által támasztott követelményeket ki- elégítő adatkezelés feltételei minden egyes adatra nézve teljesülnek, valamint a harma- dik országbeli biztosító székhelye szerinti állam rendelkezik a magyar jogszabályok által támasztott követelményeket kielégítő adatvédelmi jogszabállyal - a harmadik or- szágbeli biztosítóval, biztosításközvetítővel, szaktanácsadóval,
q) a feladatkörében eljáró országgyűlési biz- tossal,
r) a feladatkörében eljáró Nemzeti Adatvédel- mi és Információszabadság Hatósággal,
s) a bonus-malus rendszer, az abba való besoro- lás, illetve a káresetek igazolásának részletes szabályairól szóló rendeletben meghatározott kártörténeti adatra és bonus-malus besoro- lásra nézve a rendeletben szabályozott ese- tekben a biztosítóval szemben, ha az a)-j), n),
s) és t) pontban megjelölt szerv vagy személy írásbeli megkereséssel fordul hozzá, amely tartalmazza az ügyfél nevét vagy a biztosítási szerződés megjelölését, a kért adatok fajtáját, az adatkérés célját és jogalapját, azzal, hogy a k), l), m), p, q és r) pontban megjelölt szerv vagy személy kizárólag a kért adatok fajtáját, az adatkérés célját és jogalapját köteles meg- jelölni. A cél és a jogalap igazolásának minő- sül az adat megismerésére jogosító jogszabá- lyi rendelkezés megjelölése is.
12. A biztosítási titok megtartásának kötelezett- sége nem áll fenn abban az esetben, ha a
17
biztosító, biztosításközvetítő és a biztosítási szaktanácsadó az Európai Unió által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról szóló törvényben meghatáro- zott bejelentési kötelezettségének tesz eleget.
13. A biztosítási titok megtartásának kötelezettsé- ge nem áll fenn abban az esetben, ha a magyar bűnüldöző szerv, illetőleg az Országos Rendőr- főkapitányság – a pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2003. évi XV. tör- vényben meghatározott feladatkörében eljárva, vagy nemzetközi kötelezettségvállalás alapján külföldi bűnüldöző szerv, illetőleg külföldi Pénz- ügyi Információs Egység írásbeli megkeresése teljesítése céljából – írásban kér biztosítási ti- toknak minősülő adatot a biztosítótól, amennyi- ben a megkeresés tartalmazza a külföldi adat- kérő által aláírt titoktartási záradékot.
14. Nem lehet biztosítási titokra hivatkozással visz- szatartani az információt a közérdekű adatok nyilvánosságára és a közérdekből nyilvános adatra vonatkozó, külön törvényben meghatá- rozott adatszolgáltatási kötelezettség esetén.
15. Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét
a) az olyan összesített adatok szolgáltatása, amelyből az egyes ügyfelek személye vagy üzleti adata nem állapítható meg,
b) fióktelep esetében a külföldi székhelyű vál- lalkozás székhelye (főirodája) szerinti fel- ügyeleti hatóság számára a felügyeleti tevé- kenységhez szükséges adattovábbítás, ha az megfelel a külföldi és a magyar felügyele- ti hatóság közötti megállapodásban foglal- taknak,
c) a jogalkotás megalapozása és a hatásvizs- gálatok elvégzése céljából a miniszter ré- szére személyes adatnak nem minősülő adatok átadása,
d) A 2003. évi LX. tv. nyolcadik részének III. és III/A. fejezetében, a Tpt. XIX/B. fejezetében, valamint a Hpt. XIV/A. fejezetében foglalt rendelkezések teljesítése érdekében törté- nő adatátadás.
Az e pontban meghatározott adatok átadá- sát a biztosító a biztosítási titok védelmére hivatkozva nem tagadhatja meg.
16. A biztosító, a biztosításközvetítő és a biztosítási szaktanácsadó a nyomozó hatóság, a nemzet- biztonsági szolgálat és az ügyészség írásbeli megkeresésére akkor is köteles haladéktalanul tájékoztatást adni, ha adat merül fel arra, hogy a biztosítási ügylet a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvényben foglaltak szerinti
a) kábítószerrel visszaéléssel,
b) terrorcselekménnyel,
c) robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visz- szaéléssel,
d) lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaéléssel,
e) pénzmosással,
f) bűnszövetségben vagy bűnszervezetben elkö- vetett bűncselekménnyel van összefüggésben.
17. Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét a biztosí- tó által a harmadik országbeli biztosítóhoz vagy harmadik országbeli adatfeldolgozó szervezet- hez (harmadik országbeli adatkezelő) történő adattovábbítás abban az esetben, ha a biztosító ügyfele (adatalany) ahhoz írásban hozzájárult, és a harmadik országbeli adatkezelőnél a ma- gyar jogszabályok által támasztott követelmé- nyeket kielégítő adatkezelés feltételei minden egyes adatra nézve teljesülnek, valamint a har- madik országbeli adatkezelő székhelye szerinti állam rendelkezik a magyar jogszabályok által támasztott követelményeket kielégítő adatvé- delmi jogszabállyal.
18. A biztosító, a biztosításközvetítő és a biztosítási szaktanácsadó a személyes adatokat a biztosí- tási, illetve a megbízási jogviszony fennállásának idején, valamint azon időtartam alatt kezelheti, ameddig a biztosítási, illetve a megbízási jogvi- szonnyal kapcsolatban igény érvényesíthető. A biztosító a létre nem jött biztosítási szerződéssel kapcsolatos személyes adatokat kezelhet addig, ameddig a szerződés létrejöttének meghiúsulá- sával kapcsolatban igény érvényesíthető.
A biztosító, a biztosításközvetítő és a biztosítá- si szaktanácsadó köteles törölni minden olyan ügyfeleivel, volt ügyfeleivel vagy létre nem jött szerződéssel kapcsolatos személyes adatot, amelynek kezelése esetében az adatkezelési cél megszűnt, amely kezeléséhez az érintett hozzá- járulása nem áll rendelkezésre, illetve amelynek kezeléséhez nincs törvényi alap. Biztosító, biz- tosításközvetítői és szaktanácsadói vállalkozás jogutód nélküli megszűnése esetén a biztosító, biztosításközvetítői és szaktanácsadói vállalko- zás által kezelt biztosítási titkot tartalmazó irat a keletkezésétől számított 60 év múlva a levéltári kutatások céljára felhasználható.
19. A biztosítási titokra egyebekben a Ptk. 81.
§-ában foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.
A panaszügyintézéssel kapcsolatos tudnivalók a Bit. rendelkezései alapján
1. A biztosító (e pont alkalmazásában a továbbiak- ban: szolgáltató) biztosítja, hogy az ügyfél a szol- gáltató magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszát szóban (sze- mélyesen, telefonon) vagy írásban (személyesen vagy más által átadott irat útján, postai úton, te- lefaxon, elektronikus levélben) közölhesse.
2. A szolgáltató
a) a szóbeli panaszt valamennyi, az ügyfelek szá- mára nyitva álló helyiségben, annak nyitvatar- tási idejében, ennek hiányában a székhelyén minden munkanapon 8 órától 16 óráig,
b) a telefonon közölt szóbeli panaszt legalább a hét egy munkanapján 8 órától 20 óráig,
c) elektronikus eléréssel – üzemzavar esetén megfelelő más elérhetőséget biztosítva – fo- lyamatosan fogadja.
3. Telefonon történő panaszkezelés esetén a szol- gáltató biztosítja az ésszerű várakozási időn belüli hívásfogadást és ügyintézést.
4. Telefonon történő panaszkezelés esetén a szol- gáltató és az ügyfél közötti telefonos kommuni- kációt a szolgáltató hangfelvétellel rögzíti, és a hangfelvételt egy évig megőrzi. Erről az ügyfe- let a telefonos ügyintézés kezdetekor tájékoz- tatni kell. Az ügyfél kérésére biztosítani kell a hangfelvétel visszahallgatását, továbbá térítés- mentesen rendelkezésre kell bocsátani a hang- felvételről készített hitelesített jegyzőkönyvet.
5. A szolgáltató a szóbeli panaszt – a 6. bekez- désben meghatározott eltéréssel – azonnal megvizsgálja, és szükség szerint orvosolja. Ha az ügyfél a panasz kezelésével nem ért egyet, a szolgáltató a panaszról és az azzal kapcso- latos álláspontjáról jegyzőkönyvet vesz fel, és annak egy másolati példányát a személyesen közölt szóbeli panasz esetén az ügyfélnek át- adja, telefonon közölt szóbeli panasz esetén az ügyfélnek – a 7. bekezdésben foglaltakkal egy- idejűleg – megküldi, egyebekben az írásbeli pa- naszra vonatkozó rendelkezések szerint jár el.
6. Ha a panasz azonnali kivizsgálása nem lehet- séges, a szolgáltató a panaszról jegyzőkönyvet vesz fel, és annak egy másolati példányát a sze- mélyesen közölt szóbeli panasz esetén az ügy- félnek átadja, telefonon közölt szóbeli panasz esetén az ügyfélnek – a 7. bekezdésben fog- laltakkal egyidejűleg – megküldi, egyebekben az írásbeli panaszra vonatkozó rendelkezések szerint jár el.
7. A szolgáltató az írásbeli panasszal kapcsola- tos, indokolással ellátott álláspontját a panasz közlését követő harminc napon belül megküldi az ügyfélnek.
8. A panasz elutasítása esetén a szolgáltató vá- laszában tájékoztatja az ügyfelet arról, hogy panaszával – annak jellege szerint – a Pénz- ügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (1013 Budapest, Krisztina krt. 39.), vagy fogyasztó esetében a Pénzügyi Békéltető Testület eljárá- sát kezdeményezheti, továbbá meg kell adni a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének és a békéltető testületnek a levelezési címét.
9. A szolgáltató a panaszt és az arra adott választ három évig őrzi meg, és azt a Pénzügyi Szerveze- tek Állami Felügyeletének kérésére bemutatja.
10. A fogyasztói jogviták rendezése fentieken túl bírói úton, polgári peres vagy nem peres (fize- tési meghagyás) eljárás keretében lehetséges.
A szerződő/biztosított problémáival, esetleges pa- naszaival foglakozó központi szerv:
SIGNAL Biztosító Zrt. Vezérigazgatósága 1123 Budapest, Alkotás u. 50.
E-mail: xxxx@xxxxxx.xx Telefonszám: 06 40 405 405
Faxszám: 06 1 458 4260 xxx.xxxxxx.xx
A SIGNAL Biztosító Zrt. részletes elérhetőségeit (irodáinak, partnereinek, és a Contact Center elér- hetőségeit) megtekintheti a honlapunkon a „Kap- csolat” címszó alatt (xxxx://xxx.xxxxxx.xx/xx/xxx- csolat.html)
Fogyasztói panaszokkal foglalkozik még a SIGNAL Biztosító Zrt. felügyeleti szerve:
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 1013 Budapest, Krisztina krt. 39.
Központi levélcím: H-1534 Budapest, Pf. 777 Központi telefon: (00 0) 000 0000
Központi fax: (00 0) 000 0000 E-mail: xxxxx@xxxxx.xx
PSZÁF Ügyfélszolgálat:
Telefon: 00 00 000 000
E-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxx.xx Web: xxxx://xxx.xxxxx.xx Panaszbejelentés:
xxxx://xxx.xxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxxxx/xxxxx
A Pénzügyi Békéltető Testület (továbbiakban: PBT) a fogyasztó (önálló foglalkozása és gazdasági tevé- kenységén kívül eső célból eljáró természetes sze- mély) és a biztosító között létrejött szerződés meg- kötésével és teljesítésével kapcsolatos jogvita pe- ren kívüli rendezésére illetékes. A PBT-hez fordulás előfeltétele, hogy a fogyasztó a jogvita rendezését panaszkezelési eljárás során eredménytelenül kísé- relje meg.
Pénzügyi Békéltető Testület
H-1013 Budapest, Krisztina krt. 39. H-1525 Budapest BKKP Pf. 172.
Telefon: (00 0) 000 0000 Web: xxx.xxxxx.xx/xxx E-mail: xxx@xxxxx.xx
Egyéb rendelkezések
Jelen biztosítási feltételek, illetve ügyféltájékoztató alapján létrejövő biztosítási szerződésre, illetve az annak alapján való igényérvényesítésre, vagy azzal kapcsolatos esetleges jogviták elbírálására, az el- járás szabályait is ideértve, a mindenkor hatályos magyar jog az irányadó.
19
Amennyiben a jelen feltétel és ügyféltájékoztató alapján létrejövő biztosítás egyéb írásos anyagai (pl. ajánlat) az e feltételben és ügyféltájékoztatóban foglaltakhoz képest más tartalmaznak, jelen feltétel és ügyféltájékoztató tartalma az irányadó.
Amennyiben a szerződő a kötelező gépjármű-fe- lelősségbiztosítási ajánlaton hozzájárulását adta ahhoz, hogy a biztosító a szerződése megkötésé- vel, kezelésével, megszűnésével kapcsolatos vala- mennyi kommunikációt (kötvény, számla, felszólító, egyéb értesítő levél, díjigazolás, törlésértesítő stb. küldése) elektronikus úton folytathatja, ennek meg- kezdéséről a biztosító a szerződőt az általa meg- adott elektronikus elérhetőségek egyikén tájékoz- tatja. A fenti hozzájárulással együtt a szerződő az ajánlat aláírásával az alábbiakat vállalja:
A biztosítási díjat csoportos beszedési megbízás- sal, vagy elektronikusan, online bankkártyás fize- téssel egyenlíti ki, pontosan, a valóságnak megfele- lően adja meg az e-mail cím elérhetőségét, és mobil telefonszámát.
Az elektronikus úton kiküldött dokumentumokat szükség esetén kinyomtatja. A biztosítási díjfizetés elmaradása esetén, a fedezet folyamatos fenntartá- sa érdekében a hátralékot befizetési csekk hiányá- ban is elektronikusan, online bankkártyás fizetéssel, vagy a SIGNAL Biztosító Zrt. Magyar Takarékbank Zrt-nél vezetett 11500092-11041623-00000000 számú bankszámlára történő átutalással rendezi.
Az e-mail címében és/vagy a mobil telefonszámában bekövetkezett változást – az információk illetéktelen személyhez jutásának elkerülése érdekében – köte- les azonnal módosítani az ügyfélportálon, vagy beje- lenteni a biztosító internetes, vagy telefonos ügyfél- szolgálatán. A változást a biztosító a munkaidő végé- ig történt bejelentése esetén a következő munkanap végéig, míg a munkaidő vége után beérkezetteket 2 munkanapon belül hajtja végre.
Az adatok valótlanságából, hiányosságából vagy a változás bejelentésének elmulasztásából eredő esetleges károkért, hátrányos jogkövetkezménye- kért, avagy a kívánt joghatások elmaradásáért a biztosító nem vállal felelősséget. Ha a biztosítási szerződés fennállásával kapcsolatos bármely do- kumentum nem érkezik meg a szerződőhöz, akkor azt a pótlás érdekében haladéktalanul jelezni kell a biztosító internetes ügyfélszolgálati elérhetőségén.