PhD ÉRTEKEZÉS
PhD ÉRTEKEZÉS
xx. Xxxxxxx Xxxx
Miskolc 2020
MISKOLCI EGYETEM
ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR
XXXX XXXXXX ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA
xx. Xxxxxxx Xxxx
A „CSALÁDI VAGYONJOG” EGYES SZERZŐDÉSES VISZONYAI ÉS A BENNÜK ÉRVÉNYESÜLŐ SZERZŐDÉSI
SZABADSÁG
(PhD értekezés)
Xxxx Xxxxxx Xxxxx- és Jogtudományi Doktori Xxxxxx
A doktori iskola vezetője: | Prof. Xx. Xxxxxxxx Xxxxxx |
A doktori program címe: | A magyar állam- és jogrendszer, jogtudomány továbbfejlesztése, különös tekintettel az európai jogfejlődési tendenciákra |
A doktori alprogram címe: | A civilisztikai tudományok fejlődési tendenciái |
Tudományos vezető: | Dr. Heinerné Dr. habil. Xxxxx Xxxxx |
A kézirat lezárásának dátuma: 2020. június 13.
MISKOLC 2020
Tartalom
I.1. Az értekezés célja, tárgya és szerkezeti felépítése 14
I.2. Az alkalmazott kutatási módszerek 17
II. A családi jogviszony fogalma 19
II.1. A családi kapcsolatok a történeti fejlődés tükrében 19
II.1.1. Az ókori társadalmak családkoncepciói 19
II.1.2. A középkor családstruktúrái, különös tekintettel a kánonjog szerepére 21
II.1.3. A család társadalmi megítélése a polgárosodás folyamatától napjainkig 24
II.2. A családi jogviszonyok Európában 26
II.2.1. A családok védelme a nemzetközi szerződésekben és az EJEB gyakorlatában 26
II.2.2. A család az Európai Unióban 32
II.3. A családok alkotmányjogi védelme 37
II.3.1. A családok védelme az 1949-es Alkotmányban és a kapcsolódó AB határozatokban 37
II.3.2. A 43/2012 (XII.20.) AB határozat és az Alaptörvény negyedik módosítása 41
II. 4. A családi viszonyok magánjogi megközelítése 46
II.4.1. Szabályozástörténeti, rendszertani és nyelvtani értelmezés 46
II.4.2. A de facto élettársak helyzete 53
II.5. A család fogalmának szociológiai vetületei 65
II.5.1. A tradicionális megközelítés 65
II.5.2. A család fogalmának funkcionális megközelítése 66
III. A családtagok közötti vagyoni viszonyok – a családi vagyonjog 72
III.1.1. A családtagok közötti vagyoni viszonyok rövid történeti fejlődése és a Ptk. kapcsolódó kodifikációja 72
III.1.2. A családi vagyonjog szerkezete 79
III.1.3. A családi vagyonjog fogalma 90
III.2. Nemzetközi kitekintés: A párkapcsolatban élők vagyonjoga Európában
....................................................................................................................... 97
III.2.1. A párkapcsolatban élők vagyonjogi viszonyainak megjelenése az Európai Unióban 97
III.2.2. A párkapcsolatban élők vagyoni viszonyai a CEFL iránymutatásai alapján 106
III.3. Részösszegzés 109
IV. Szerződéses viszonyok a családi vagyonjogban 111
IV.1. A családi vagyonjog szerződéses viszonyainak elhatárolása a családtagok közötti egyéb megállapodásoktól 111
IV.2. A családi vagyonjogban megjelenő szűkebb értelemben vett vagyonjogi szerződések 115
IV.3. A vagyonjogban megjelenő szűkebb értelemben vett szerződéses viszonyok történeti fejlődése 117
IV.4 A szűkebb értelemben vett családi vagyonjogi szerződések jellemzői
..................................................................................................................... 123
IV.4.1. A szerződések alanyai 123
IV.4.2. A szerződések időbeli hatálya 126
IV.4.3. A szerződések alaki kellékei 127
IV.4.4. A szerződések módosítása és megszűnése 130
IV.5. Részösszegzés 135
V. A párkapcsolatban élőkre alkalmazott vagyonjogi rendszerek jellemzői
......................................................................................................................... 138
V.1. Az Európában alkalmazott vagyonjogi rendszerek 138
V.1.1. A vagyonösszesítő rendszerek 138
V.1.2. A vagyonelkülönítő rendszerek 142
V.1.3. A vegyes rendszerek 147
V.1.3.1. A házastársi vagyonközösség magyar szabályozása 154
V.1.3.2. A de facto élettársak közötti törvényes vagyonjog 169
V.2. A hazai szabályozásban megjelenő, szerződésben kiköthető vagyonjogi rendszerek 178
V.2.1. A közszerzeményi rendszer 178
V.2.2. A vagyonelkülönítési rendszer 186
V.3. Részösszegzés 188
VI. A szerződési szabadság és annak korlátai a családi vagyonjogi szerződésekben 190
VI. 1. A szerződési szabadság a családi vagyonjogi szerződésekben 190
VI.1.1. A szerződési szabadságról általában 190
VI.1.2. A tartalomszabadság jellemzői a családi vagyonjogi szerződésekben 198
VI 2. A családjogi alapelvek tartalomalakító és tartalomkorlátozó hatása 202
VI.3. A családi vagyonjogi szerződések érvénytelensége 209
VI.3.1. Az érvénytelenségről általában 209
VI.3.2. A családi vagyonjogi szerződésekben előforduló érvénytelenségi okok 218
VI.3.2.1. A tévedés, megtévesztés és jogellenes fenyegetés 218
VI.3.2.2. A színlelt szerződések 224
VI.3.2.3. A jóerkölcsbe ütköző szerződések 230
VI.3.2.4. A feltűnő értékaránytalanság 235
VI.3.2.5. Az uzsora 242
VI.3.3. Az érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazhatósága a családi vagyonjogi szerződésekben 245
VI.3.3.1. Az érvénytelenség jogkövetkezményeinek kötelmi jogi szabályai 245
VI.3.3.2. Az érvénytelenségi jogkövetkezmények alkalmazhatóságának problémái a családi vagyonjogi szerződésekben 253
VI.4. Hitelezővédelem a családi vagyonjogi szerződésekben 257
VI.4.1. A szerződések hatályáról általában 257
VI.4.2. Fedezetelvonás a családi vagyonjogi szerződésekben 261
VI.4.3. A fedezetlevonó és színlelt szerződések viszonya 270
VI.4.4. A házastársi vagyonközösségben érvényesülő korlátozott rendelkezési jog megsértése és a hatálytalanság kapcsolata 274
VI.4.5. A CsJK hitelezővédelmi rendelkezései 279
VI.4.6. Xxxxxxxxxx – A hitelezővédelem megvalósulásának külföldi megoldásai 287
VI.5. Részösszegzés 293
VII. Következtetések és javaslatok 295
VII.1. Terminológiai javaslatok 295
VII.2. A családi vagyonjogi szerződések érvénytelenségének jogkövetkezménye 298
VII.3. A hitelezővédelem egységesítése 298
VII.4. A hitelezővédelem pontosítása 300
VII.5. Zárógondolatok 301
Összefoglaló 303
Summary 305
Felhasznált irodalmak 307
Magyar nyelvű források 307
Idegen nyelvű források 327
Internetes források 331
Hivatkozott jogszabályok 332
Magyar jogforrások 332
Külföldi jogforrások 333
Hivatkozott joggyakorlat 335
Külföldi joggyakorlat 335
Magyar joggyakorlat 336
A témakörhöz kapcsolódó saját közlemények listája 339
Szerzőségi Nyilatkozat 343
TÉMAVEZETŐI AJÁNLÁS
xx. Xxxxxxx Xxxx:
A ,,családi vagyonjog" egyes szerződéses viszonyai és a bennük érvényesülő szerződési szabadság
című PhD-értekezéshez
xx. Xxxxxxx Xxxx XxX-értekezése a magyar családjogban abszolút újszerű, mivel eddig még nem született olyan mű, ami átfogóan foglalkozna kifejezetten a családi vagyonjogi viszonyokkal, valamint ezzel összefüggésben a szerződési jog sarokkövének számító szerződési szabadság elvével. Természetesen a gazdag családjogi irodalom számos szerzője már vizsgálat tárgyává tette a házassági vagyonjog egyes szabályait, gyakorlati érvényesülésüket és külföldi mintáit, azonban a témakör komplex, a modern értelemben vett „családi vagyonjog” releváns szempontokra kiterjedő elemzése mindezidáig hiányzott a magyar családjogi irodalom palettájáról. Ebben a tekintetben tehát xx. Xxxxxxx Xxxx XxX-disszertációját túlzás nélkül tekinthetjük hiánypótló alkotásnak.
A PhD-értekezés felépítése, gondolatmenete logikus, a szerző fejezetről- fejezetre mélyrehatóan, rendkívüli alapossággal járta körül a választott témát. A dolgozat öt nagyobb fejezeten át mutatja be a párkapcsolati formákra fókuszáltan a családi kapcsolatok rendszerét, valamint az ebből eredő vagyoni viszonyokat az emocionális tényezőkön túl a gazdasági aspektusokra is fókuszálva. Az első fejezetben a szerző komplex, interdiszciplináris szemléletmóddal vizsgálja meg és elemzi részletesen a családi jogviszony fogalmát. A szerző értékes megállapítása, gondolatmenetének kiindulópontja, hogy a hagyományos családi kapcsolatok keretein a mai kor túllép és számos új forma kerül a jog védelme alá, melyek vagyonjogi vizsgálatától nem tekinthetünk el.
A második nagyobb fejezetben a családtagok közötti vagyoni viszonyok elemzésére tér ki a szerző, a jogtörténeti fejlődésen keresztül haladva a hazai helyzet elemzéséig. E fejezetben részletezi azon álláspontját, hogy a családi
jogviszony fogalmának változása szükségszerűen kihat a családtagok vagyoni viszonyaira is, ami által a házassági vagyonjog mellett bővül a vagyoni viszonyok köre. A szerző nagy eredménye, hogy egy új fogalom, a családi vagyonjog kidolgozására tesz körültekintően javaslatot. A harmadik fejezetben vizsgálja a szerző a családtagok szerződéses viszonyait és elhatárolja azokat más szerződéses viszonyoktól. A negyedik nagyobb fejezetben a szűkebb értelemben vett családi vagyonjogi kontraktusok tartalmát veszi górcső alá. Külön kiemelést érdemel, hogy e fejezetben a szerző nem csak a hazánkban előforduló, hanem más, európai országokban ismert vagyonjogi rendszereket szintén figyelembe veszi. Az utolsó érdemi fejezetben a szerződési szabadság kérdéskörére tér ki a szerző, részletesen megvizsgálva a családjogi szabályozásból eredő korlátokat, a kötelmi jog által biztosított határokat, valamint a családtagokkal ügyleti kapcsolatban lévő harmadik személyek védelmét.
A szerző alapvető téziséhez, miszerint a tradicionális családi kapcsolatok kereteit a mai modern kor szétfeszíti, a szerző a dolgozat során végig ragaszkodik, melynek köszönhetően egy holisztikus szemléletmódú és mindvégig logikus disszertációt olvashatunk. A dolgozat logikus felépítése annak is köszönhető, hogy a szerző a tágabb előkérdésektől halad a szűkebb problémakör, a szerződési szabadság érvényesülésének vizsgálata felé. Az értekezés hangsúlyosan gyakorlatközpontú. Ennek megfelelően az egyes jogintézmények dogmatikai elemzése mellett a szerző minden esetben komoly hangsúlyt fordít a – hazai és külföldi – bírói gyakorlat bemutatására. A dolgozat stílusa olvasmányos. Az értekezés jellegéből adódóan tartalmaz leíró részeket is, azonban a szerző minden esetben törekedett arra, hogy saját véleményét is megfelelő módon tárja az olvasó elé. Valamennyi fejezet végén részösszegzés található, amelyben a szerző a szakirodalmi álláspontok szintetizálása alapján számos előremutató javaslatot fogalmaz meg. A záró gondolatok között a szerző tézisszerűen fogalmazza meg újszerű és progresszív gondolatait és ajánlásait, melyek bizonyítják, hogy a szerző alaposan elmélyült a választott kutatási
területen és ennek eredményeképpen jutott a felvázolt, kellően megalapozott, a hazai szabályozás megreformálására irányuló javaslatok összeállítására.
A több mint kétszáz magyar és idegen nyelvű felhasznált irodalom, a százötvennél is több feldolgozott jogszabály és bírósági ítélet, a több mint kilencszáz lábjegyzet és a témában született harminc saját közlemény is bizonyítja, hogy a szerző a témában rendkívül alapos és körültekintő kutatómunkát végzett.
Összegzésképpen megállapítható, hogy xx. Xxxxxxx Xxxx színvonalas – a formai és tartalmi követelmények maximális szem előtt tartásával megírt – dolgozata minden tekintetben megfelel a PhD-értekezéssel szemben támasztott követelményeknek, ezért azt nyilvános vitára alkalmasnak találom, és annak jövőbeli monografikus megjelentetését is messzemenően támogatom és ajánlom.
Miskolc, 2020. június 13.
....................................................
Dr. Heinerné Dr. habil. Xxxxx Xxxxx
RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE
1/2010 (VI.28.) PK vélemény | 1/2010 (VI.28.) PK vélemény az érvénytelenség jogkövetkezményeiről |
1/2011(VI.15.) PK. vélemény | a fedezetelvonó szerződés egyes jogalkalmazási kérdéseiről szóló 1/2011 (VI.15.) PK vélemény |
1959-es Ptk. | 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről |
2/2010 (VI. 28.) PK vélemény | az érvénytelenségi perekben felmerülő egyes eljárásjogi kérdésekről szóló 2/2010 (VI. 28.) PK vélemény |
AB | Alkotmánybíróság |
ABGB | Allgemeines Bürgerliches Gesetzbuch – Osztrák Általános Polgári Törvénykönyv |
Alaptörvény | Magyarország Alaptörvénye |
BÉK Vagyonjogi Rendelet | A Tanács (EU) 2016/1104 rendelete a bejegyzett élettársi kapcsolatok vagyonjogi hatásaival kapcsolatos ügyekben a joghatóság, az alkalmazandó jog, valamint a határozatok elismerése és végrehajtása területén létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról |
Bék. I. | 2007. évi CLXXXIV. törvény a bejegyzett élettársi kapcsolatról |
Bék. II. | 2009. évi XXIX. törvény a bejegyzett élettársi kapcsolatról, az ezzel összefüggő, valamint az élettársi viszony igazolásának megkönnyítéséhez szükséges egyes törvények módosításáról |
BGB | Bürgerliches Gesetzbuch – német Polgári Törvénykönyv |
CEFL | Európai Családjogi Bizottság - Commission on European Family Law |
CsJK | 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről – Negyedik Könyv (Családjogi Könyv) |
Csjt. | 1952. évi IV. törvény a házasságról, családról és gyámságról |
Csvt. | 2011. évi CCXI. törvény a családok védelméről |
EheG | Ehegesetz – Osztrák Házassági Törvény |
EJEB | Emberi Jogok Európai Bírósága |
EJEE | Emberi Jogok Európai Egyezménye |
EJENY | Emberi jogok Egyetemes Nyilatkozata |
EU Alapjogi Charta | Európai Unó Alapjogi Chartája |
EUB | Európai Unió Bírósága |
Házassági Vagyonjogi Rendelet | A Tanács (EU) 2016/1103 rendelete a házassági vagyonjogi rendszerekkel kapcsolatos ügyekben a joghatóság, az alkalmazandó jog, valamint a határozatok elismerése és végrehajtása területén létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról |
Öröklési rendelet | Az Európai Parlament és a Tanács 650/2012/EU rendelete (2012. július 4.) az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről |
PPJNE | Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya |
Ptk. | 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről |
ZGB | Schweizerische Zivilgesetzbuch – Svájci Polgári Törvénykönyv |
Zöld Könyv | Zöld könyv a házassági vagyonjogi rendszerekre vonatkozó kollíziós szabályokról, különös tekintettel a joghatóságra és a kölcsönös elismerésre (COM/2006/0400) |
I. BEVEZETÉS
I.1. Az értekezés célja, tárgya és szerkezeti felépítése
A család jogrendszerünk egyik legalapvetőbb eleme, amelynek megítélése sokat változott történelmünk folyamán. Különösen igaz ez a mai társadalomban, ahol a felgyorsult és változó élethelyzetek újszerű megoldásokat, másfajta szemléletmódot követelnek meg. Ennek eredményeképpen a családi kapcsolatok rendszere továbbra is magába foglal tradícionális formákat, mint a házasság vagy a szülő-gyermek viszony, ugyanakkor a kor és a társadalom elvárásai alapján az újabb családformák is kivívták helyüket a jogi szabályozásban. A családi élet bensőséges, emocionális viszonyain túl a gazdasági tényezők is megjelennek, amelyek a családtagok vagyoni viszonyaira vonatkozó szabályozásban tükröződnek vissza.
A családjog hagyományosan a magánjog integráns része, hiszen az általa szabályozott életviszonyokban többnyire egyenjogú személyek állnak egymással mellérendeltségi viszonyban. Önálló jogterület, ami azonban számos esetben összefonódik más polgári jogi területtel.1
A családjog szerves részét képezi a családtagok vagyoni viszonyainak rendezése, ami egyaránt hatást fejt ki a felek belső, valamint harmadik személyekkel szemben fennálló jogviszonyában. E sajátos jogviszonyban domináns tényező a magánautonómia érvényesülése, ami eléggé kiszélesíti a felek cselekvési szabadságát. Ennek biztosítása érdekében a családtagok vagyoni viszonyai vonatkozásában (illetve a családjog más területein is) a felek általi jogviszonyrendezést preferálja jogalkotásunk, és csupán ennek hiányában tartja szükségesnek a beavatkozást. Ez a megoldás a családtagok vagyonjogi szerződéseiben ölt testet.
1 BARZÓ (2017) 21.o.
A kontraktusok megkötésének számos oka lehet2, leggyakrabban viszont a kockázatos vállalkozások beindítása miatti aggodalom vagy az újbóli párkapcsolatból, házasságból eredő bonyolultabb személyi és vagyoni viszonyok indokolják azt. Előfordulhat azonban, hogy a teljes vagy részleges vagyonelkülönülés kiszolgáltatottá teszi azt a felet, aki egyáltalán nem, vagy csak minimális saját vagyonnal rendelkezik, egyrészt a gyermekek gondozása, nevelése miatt, vagy éppen azért, mert a másik fél helyett végezte a vállalkozás ügyintézését és így nem folytatott kereső tevékenységet. Emellett a szerződések gyakran idézik elő a családtagokkal ügyleti kapcsolatban álló harmadik személyek sérelmét is. Bár a családtagok megállapodása szerződés, és ebből fakadóan a szerződési szabadság elvének – mint kötelmi jogi alapelvnek – itt is érvényesülnie kell, ám a vagyonjogi szerződések speciális jellegére tekintettel ez csak korlátozott mértékben valósulhat meg. A korlátozás azonban összetett formában jelentkezik, ugyanis a jogterületek közötti összefonodás szükségszerűen komplex védelmi rendszert is eredményez. Az értekezés célja a terjedelmi korlátokra tekintettel a párkapcsolatban élők vagyonjogi szerződéseinek vizsgálata, hangsúlyt fektetve arra a kérdésre, hogy meddig terjed a felek szerződési szabadsága és milyen mértékben tartja szükségesnek a jogalkotás és a jogalkalmazás a magánautonómiába történő beavatkozást.
A dolgozat összeállítása során arra törekedtünk, hogy fokozatosan kerüljenek lehatárolásra a különböző kérdéskörök. Ennek megfelelően az első érdemi fejezetet annak szenteltük, hogy komplex szemléletmóddal és némi interdiszciplinaritással megfűszerezve, a jogági rendszereken keresztül vizsgáljuk a családi jogviszony fogalmát. A családi jogviszony fogalmi megközelítése számos kérdést felvet és a társadalmi elvárások nem minden esetben tükröződnek vissza a jogi megközelítésekben. Tagadhatatlan ugyanakkor, hogy a hagyományos családi kapcsolatok keretein a mai kor túllép és számos új forma kerül a jog védelme alá. Ezért tartjuk szükségesnek, hogy a családi jogviszony fogalma részletes és átfogó vizsgálatot kapjon, ugyanakkor
2 KŐRÖS (1997) 4.o.
le kívánjuk szögezni, hogy a definíció elemzését csupán a párkapcsolati formák vonatkozásában végezzük el, nem foglalkozunk a szülő-gyermek viszony részletes elemzésével.
A második érdemi fejezetben a családtagok közötti vagyoni viszonyokat elemezzük, kitérve a jogtörténeti aspektusok vizsgálatára, majd a hazai helyzet bemutatására. Itt részletezzük azt is, hogy a családi jogviszony fogalmának változása szükségszerűen kihat a családtagok vagyoni viszonyaira, ami által a házassági vagyonjog egyeduralma megszűnik és bővül a vagyoni viszonyok köre. Ezek a jogviszonyok azonban számos hasonlóságot mutatnak, ami miatt indokoltnak tartjuk az egy közös terminológia alá vonásukat. Ennek megfelelően egy új fogalom, a családi vagyonjog kidolgozására teszünk kísérletet. A családi vagyonjog a jogalanyok szempontjából tágabb és szűkebb körben meghatározható fogalom, ugyanakkor a dolgozat témáját csupán a szűkebb értelemben vett vagyoni viszonyok képezik, arra tekintettel, hogy a gyakorlatban ezeknek a szerződéseknek van elsődleges relevanciája és a szerződési szabadság köre ezekben az esetekben a leginkább vitatható kérdéskör. Ennek megfelelően a dolgozat vagyonjogi szerződéseket elemző részeiben a családi vagyonjog terminológiáját már kizárólag ezen szűkebb körben értelmezett jogviszonyokra alkalmazzuk.
A harmadik érdemi szakaszban a családtagok szerződéses viszonyait vizsgáljuk és elsősorban arra fektetjük a hangsúlyt, hogy elhatároljuk más szerződéses viszonyoktól, illetve a családtagok közötti egyes vagyonjogi kontraktusokat is elkülönítsük egymástól.
A negyedik érdemi fejezetben a szűkebb értelemben vett családi vagyonjogi szerződések tartalmát vizsgáljuk. Itt elsősorban az Európában és hazánkban előforduló, a jogi szabályozás részét képező vagyonjogi rendszereket elemezzük, hiszen ezek azok, amelyek leginkább befolyásolják a kontaktusok tartalmát.
Az utolsó érdemi részben a szerződési szabadság kérdéskörére térünk ki, részletesen vizsgálva a családjogi szabályozásból eredő korlátokat, a kötelmi
jog által biztosított határokat, valamint a családtagokkal ügyleti kapcsolatban lévő harmadik személyek védelmét.
Mindebből látható, hogy az értekezést úgy igyekeztünk felépíteni, hogy a tágabb előkérdések (mint családi jogviszony 🡪 családi vagyonjog 🡪 vagyonjogi szerződések) felől haladunk a disszertáció témáját képező szűkebb problémakör, a szerződési szabadság érvényesülésének vizsgálata felé.
I.2. Az alkalmazott kutatási módszerek
Az értekezés elkészítéséhez többféle kutatási módszer együttes alkalmazására került sor. A disszertációban szereplő megállapítások forrásaként a jogirodalom számos produktumára, a kapcsolódó jogszabályok anyagára, valamint a kapcsolódó bírói gyakorlatra támaszkodtunk elsősorban. Figyelembe véve, hogy a vizsgálódásaink fókuszpontjában a hazai szabályozás áll, ennek megfelelően a magyar források, jogszabályok és döntések túlsúlya figyelhető meg és szerényebb számban, a nemzetközi kitekintéseknek megfelelő arányban használtuk a külföldi forrásanyagokat. A jogszabályok terén a Csjt., valamint a hatályos szabályanyagot magában foglaló Ptk. képezte elsősorban a vizsgálódás alapját, ugyanakkor a kapcsolódó jogszabályokat is feldolgoztuk. A joggyakorlatból elsősorban a Kúria állásfoglalásait, véleményeit, elvi döntéseit és egyedi határozatait emeltük ki és építettük be az induktív módszer segítségével.
A kutatási módszerek közül legfontosabbként a normatív és a dogmatikai módszer alkalmazását emelnénk ki, amely lényegében a disszertáció egészében nyomon követhető. A vizsgálódás alapját a hazai jogi környezet képezte, amelyben a hazai jogforrások vizsgálata hangsúlyosan megjelenik, így ahol szükséges volt, a nyelvtani, logikai, és rendszertani értelmezés módszerét is igénybe vettük. Ez utóbbi különösen nagy szerephez jutott a de facto élettársak jogviszonyainak elemzése során. Szintén alkalmaztunk fogalomelemző és fogalomalkotó módszert, elsősorban a terminológiai eltérések, ellentmondások feloldása érdekében. Ennek keretében a disszertációban elsősorban a családi
jogviszony, a családi vagyonjog és a családi vagyonjogi szerződések definíciója képezte vizsgálat tárgyát. Szintén alkalmazásra került a történeti módszer, amivel a jogfejlődés különböző állomásait, valamint a hatályos szabályozáshoz fűződő viszonyrendszert elemeztük. Nyomon követhető még az értekezésben jogösszehasonlító és a teleologikus módszerek alkalmazása. A jogösszehasonlítás elsősorban az elhatárolási kérdések tisztázását szolgálta, valamint a nemzetközi kitekintésekben is megjelenik, míg a teleologikus megközelítést olyan esetekben alkalmaztuk, ahol a hatályos szabályozás még nem rendelkezik megfelelő gyakorlati értelmezéssel, így például a de facto élettársak szabályozásánál. Mindezeket meghaladóan a dolgozat nem nélkülözi a kritikai módszer alkalmazását sem.
II. A CSALÁDI JOGVISZONY FOGALMA
II.1. A családi kapcsolatok a történeti fejlődés tükrében
II.1.1. Az ókori társadalmak családkoncepciói
A család emberi közösség, amely a társadalom legalapvetőbb egységét képezi. Éppen ezért amióta léteznek társadalmak, azóta létezik a család intézménye is. A társadalmak felépítését többféle tényező is alakította, mint például az adott állam vallása vagy annak berendezkedése. Az ókori társadalmak rendkívül különbözőek voltak és ez jellemezte a családról alkotott felfogásukat is.
A babiloni birodalom, mint az egyik legősibb állam már ismerte a házasság és a család intézményét és már a korai korban megfelelő jogi védelmet biztosított számára. Mezopotámiában alapvetően a monogám házasságot helyezték előtérbe, ugyanakkor bizonyos esetekben új feleség vételére is lehetőséget engedtek. Okként szolgálhatott erre a nők betegsége vagy meddősége. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a családi kapcsolat megszakadt a régi társak között, a férfi ugyanis ilyen esetekben is tartani volt köteles a volt feleséget.3 Ezt meghaladóan fontosnak tartották az emocionális alapú családi kapcsolatok erősítését is. Sajátos jogintézményként jelentkezett az előházasság intézménye, amely alapján a leány a férj apjának házába költözött, de a házasság csak akkor vált teljessé, miután a felek – akár évekkel később – elhálta azt. E jogintézmény célja is az volt többek között, hogy biztosítsa a felek közötti szorosabb érzelmi kapocs kialakulását.4 Ezen túlmenően a törvénykönyv szabályozta a vérségi származás mellett az örökbefogadás intézményét is.5
Az ókori Görögország társadalmai szintén változatos képet mutattak a család felépítését illetően. A spártai állam fő jellemzője a militarizmus volt, ami erősen
3 KISTELEKY- LŐVÉTEI-SZEGVÁRI-XXXX-XXXXXXXXXX-XXXX (1998) 42.o.
4 KALLA (2012) 20.o.
5 XXXXXX-XXXXXXX-RÉVÉSZ-XXXXXX-XXXXXXXX (2002) 32.-33.o.
megmutatkozott a családi viszonyok értelmezése során is. A legfontosabb szempontnak az egészséges utódnemzést tartották, amiért a más társadalmakból ismert családszerkezet teljes egészében feláldozható volt. A spártaiak védték ugyanis a monogám házasságot, ugyanakkor az egészséges utódnemzés biztosítása érdekében társadalmilag és erkölcsileg is elfogadott volt a férj- és feleségcsere.6 Spárta alkotmánya szerint a szülő-gyermek viszony egyedinek számított, a gyermek ugyanis az állam „tulajdona” volt.7 A cél egyértelműen az lehetett, hogy ne alakulhasson ki szoros érzelmi kapocs a családtagok között, hiszen az gátolta volna azt az erősen fegyelmezett és szigorú katonai államot, ami Spárta lényegét jelentette.8
Más görög államokban szintén a monogámia uralkodott, ugyanakkor a spártaiakkal ellentétben a nőknek rendkívül kevés joguk lehetett. Ezt meghaladóan elsősorban a vérségi köteléknek volt meghatározó szerepe a családi kapcsolatok rendszerét tekintve.9 Az athéni kultúrkörben a családalapítás szempontjából jelentőséggel bírt az endogámia, ami azt jelentette, hogy az akkori emberek számára kötelező volt olyan társadalmi rétegből választani partnert, amelybe maguk is beletartoztak. Az ún. idegenekkel történő házasságkötés minden formáját tiltották, amelyért komoly büntetést szabhatott ki az állam.10 Athénban, és a nők jogait erősen korlátozó más városállamban a családot az oikos szóval jellemezték, amely nem csak a biológiailag összetartozó családtagokat, hanem a háznépet (így például a szolgákat) is magában foglalta. Vérszerinti leszármazás hiányában a férfi örökbefogadhatott egy fiút, néhány városállamban pedig a nothosz, azaz az ágyas gyermekét szintén elismerték törvényes családtagnak.11
A legjellemzőbb és a mai társadalmakra és jogrendszerekre leginkább hatást gyakorló kultúra a rómaiaké volt. A római jogi családstruktúra más társadalmi
6 XXXXXX-XXXXXXX-RÉVÉSZ-XXXXXX-XXXXXXXX (2002) 45.o.
7 BERZSENYI (2015) 101.o.
8 XXXX (1984) 3-4.o.
9 XXXXXX-XXXXXXX-RÉVÉSZ-XXXXXX-XXXXXXXX (2002) 52.o.
10 BURDIS (1964) 157.o.
11 KISTELEKY- LŐVÉTEI-SZEGVÁRI-XXXX-XXXXXXXXXX-XXXX (1998) 83.o. – Szintén érdekesség, hogy
a nő hasonlóan a római jogi gondolkodáshoz, a férje xxxxxxx (kyria) alatt állt.
viszonyokhoz hasonlóan épült fel, ugyanis ezt is hatalmi jogviszonyként alakították ki. Ezt meghaladóan fontosnak tartották a családtagok vérségi alapú összekapcsolódását, ami a családok felépítésének meghatározó és alakító tényezője volt. Mindezek alapján a római család két típusát különítették el. Az agnatio útján létrejövő családot, azaz a civiljogi rokonságot, amelynek alapja lehetett ugyan az érintettek közötti származási kötelék, ugyanakkor sokkal fontosabb volt a hatalmi kötelék fennállása.12 A hatalom gyakorlója a családfő (pater familias), akinek az egyazon háztartásban élő, hatalma alatt álló személyek képezték az agnát családját. A családstruktúra másik formája a cognatio volt, amely alatt a rómaiak a tisztán vérségi alapon létrejövő családi kapcsolatokat értették. Ennek értelmében azok a személyek számítottak kognát rokonnak, akik közül az egyik a másiktól közvetlenül vagy közvetve, egyeneságon származott (például a szülő-gyermek vagy a nagyszülő-unoka) és akik egy közös őstől származtak (például a testvérek, féltestvérek).13
Az eddigieket összefoglalva megállapítható, hogy az ókori társadalmi szemlélet a nagycsalád eszméjét tartotta követendőnek. A családi viszonyok két legfontosabb eleme a vérségi kapcsolat és a családtagok feletti jogi hatalom gyakorlása volt. Szinte minden kultúrában a (törvényes) házassági kapcsolat – azon belül is kiemelten a monogám házasság – dominált a partnerkapcsolatok vonatkozásában, a szülő-gyermek viszony tekintetében pedig elsősorban a biológiai kapcsolatra helyeződött a hangsúly, ugyanakkor számos kultúrában elismerésre került az örökbefogadott személy státusza is.
II.1.2. A középkor családstruktúrái, különös tekintettel a kánonjog szerepére
A történeti fejlődés következő szakaszát a középkori feudális társadalmi rend kialakulása jellemzi. A feudalizmus legmarkánsabb jellemzője a személyek
12 FÖLDI-HAMZA (1996) 239.-240.o.
13 FÖLDI-HAMZA (1996) 241.o.
különböző társadalmi rendekbe való besorolása volt, amely ebben a korszakban sokkal súlyozottabban jelentkezett, mint a korábbi korokban és természetesen hatást gyakorolt a korabeli családszerkezet alakulására is.14
A középkori élet egyik legjellemzőbb vonása volt, hogy a vallási dogmák a mindennapok valamennyi színterét áthatották és nagymértékben alakították az akkori emberek gondolkodásmódját. Ami a családról alkotott társadalmi megítélést illeti, a középkor első szakaszában továbbra is a nagycsalád eszméje dominált, amelynek középpontjában a vérségi kötelék és a házasság intézményének primátusa állt. Kezdetben a családtagok hatalom (mundium) alatt állásának eszméi maradtak fenn,15 ami a katolikus hit és a kánonjog térhódításának köszönhetően elsősorban egyházjogi kérdéssé vált.
A kánonjog szempontjából a rokonság elsősorban a vérrokonságot jelentette, így az egyenesági és az oldalági rokonság volt a meghatározó.16 A párkapcsolati formák vonatkozásában a házasság volt az egyetlen elismert családi kapcsolat.17 A családi viszonyok rendszerét tekintve a feudalizmus nem csak a vérségi kapcsolatot ismerte el a rokonság eredeteként. Xxxxx Xxxxx szerint a lelki rokonság alapja a gyermek keresztvíz alá tartása volt, aminek következtében a gyermek keresztapja és keresztanyja a gyermek lelki apjává és lelki anyjává vált.18
Hazánk történelme szintén sok érdekességet tartogat a korabeli családi struktúrák tekintetében. A honfoglalást megelőzően a törzsi szerveződésnek köszönhetően a nagycsalád szerkezete figyelhető meg. A házasság, mint a családi kapcsolatok alapintézménye, a nőrablás, később a nővétel útján keletkezett, amit az Árpád-házi királyok fokozatosan a kánonjogi előírások és szokások felé tereltek.19 Xxxxxx törvényei a nőrablást már az egyházi ítélőszék elé utalták, a leányrablót egyházi vezeklés alá vetették és elégtétel fizetését
14 BOTH-XXXXXXXXX-XXXXX-XXXXXXX-XXXXXX (1984) 73.-75.o.
15 KISTELEKY-LŐVÉTEI-SZEGVÁRI-RÁCZ-XXXXXXXXXX-XXXX (1998) 239.-241.o. és 245.-248.o.
16 ERDŐ (1991) 103.o.
17 ERDŐ (1991) 398.o.
18 XXXXX-XXXXXXX-IJJAS-XXXXXXXX-XXXXXXXX-STIPTA (1991) 113.o.
19 BÉLI (1996) 12.o.
követelték meg.20 A családi kapcsolatok másik bázisa a származás volt. Hazánk történelmében nagyon sokáig csak a törvényes vérségi kapcsolat számított védendő értéknek, így jogkövetkezményeket is csak a törvényes házasságból származó utódokra alkalmaztak. A leszármazás törvényességét azonban három módon lehetett pótolni. A legkézenfekvőbb megoldás az utólagos házasságkötés volt. Ez alapján, ha a gyermek megszületését követően nem állt fenn akadály, a gyermek apja és anyja között a kánonjog szabályai szerint utólag is megköthető volt a házasság, ami alapján a gyermek egyenjogúvá vált az eleve törvényes és érvényes házasságból született társaival. A második eszköz a királyi kegyelem volt, amit azonban már többletfeltételhez kötöttek. Ez a feltétel nem volt más, minthogy a gyermek apjának törvényes házasságából nem származhatott törvényes fiú utódja. Ha azonban később mégis törvényes fiú utód született, akkor a kegyelemmel törvényesített gyermek megtarthatta a családban betöltött személyi státuszát, azonban a gyermeki státuszból eredő vagyonjogi következményekre nem formálhatott igényt.21 A harmadik módszer a fiúvá fogadás (adoptio) volt, amely során a férfiágon magszakadás előtt álló nemes királyi engedéllyel egy nem nemesi származású személyt tett örökösévé. Ha azonban később mégis törvényes örököse született, akkor hasonlóan az előző esethez az adoptált gyermek itt szintén megőrizhette személyi státuszát, vagyonjogi igényekkel azonban csak a törvényes fiú utód léphetett fel.22 Megállapítható tehát, hogy a középkori családstruktúrát továbbra is a családfő hatalma alá tartozó személyek köre határozta meg. A családi kapcsolatok létrejöttében továbbra is a házasság és a vérségi kapcsolat fennállása volt a domináns, amelyet a korábbi társadalmi és jogi normák helyett a kánonjog rendelkezései foglaltak össze. Az egyház befolyása rendkívül nagy volt a társadalmi közfelfogás alakításában, ami a történelem folyamán hosszú ideig rányomta bélyegét a társadalomszerkezetre. A szülő-gyermek viszonyban még mindig a leszármazás és a biológiai kapcsolat volt az irányadó, ugyanakkor az
20 XXXXXXXXX-XXXXXX-XXXXXXXX (1981) 244.-245.o.
21 MEZEI (2007) 90.o.
22 MEZEI (2007) 89.o.
II.1.3. A család társadalmi megítélése a polgárosodás folyamatától napjainkig
A feudalizmus hosszú időre meghatározó tényezője volt a társadalmi berendezkedésnek, a középkor végén azonban bekövetkezett a naturális gondolkodás felszámolása és helyébe az árutermelés és a pénzgazdálkodás lépett. Ez a folyamat szükségszerűen magával hozta a városokban élő polgárság színre lépését, ami jelentős folyamatokat indított el az adott korban. A társadalmi átalakulás tekintetében Európa országai élen jártak, elsőként ugyanis Itáliában, a 14-15. század között kezdődött meg a modern társadalmi viszonyok kialakulása. A városi polgárság jogviszonyai fokozatosan elkülönültek és a tőkés termelés előtérbe kerülésével, valamint a piaci kapcsolatok gyarapodásával egyre inkább testet öltöttek. Ez azonban együtt járt azzal, hogy a feudális jogtól idegen elvek és jogintézmények alakuljanak ki. Az újszerű jogintézmények azonban nagyon nehezen tudták kiszorítani a feudalizmus konzervált jogának uralmát, így szükségszerűen következtek be a polgárság által generált és vezetett társadalmi forradalmak. A polgári forradalmakat előkészítő nagy gondolkodók számos mai jogintézmény alapját dolgozták ki, mint például a népszuverenitás, a hatalommegosztás, a törvények uralma, a jogegyenlőség vagy akár a magántulajdon szentsége. Ezt az egész jogpolitikai folyamatot az alkotmányosság tana fogta össze, hiszen a társadalmi szemléletváltás szükségessé tette az államberendezkedés bonyolult szervezetének törvények útján történő szabályozását. Ennek eredményeként megindult a jogalkotási folyamat, valamint a különböző jogterületek elkülönülése. A fejlődés a magánjog területén volt a legnagyobb, kialakult a dologi, kötelmi, családi és öröklési jogviszonyok logikai rendszere, majd
később finomodó szabályai.23 Ez a folyamat természetesen a családi kapcsolatok rendszerére is hatást gyakorolt. Általánosságban elmondható, hogy a polgári korban nagyon sokáig az egyház befolyása érvényesült és az határozta meg a közfelfogást.
Hazánkban családi kapcsolat alatt ebben az időszakban is a házasságot és a rokoni köteléket értették. Anyai ágon a leszármazás tényén alapult a rokonság, míg az atyai családhoz a törvényes leszármazók szintén hozzá tartoztak. A korabeli jogi normák különbséget tettek szűkebb és tágabb értelmezésű családfogalom között. A szűkebb értelemben vett család alatt a házastársak egymás közötti, valamint a szülő és a gyermek viszonyát értette, míg a tágabb meghatározásba beletartozott a rokonok széles köre. Magyarországon az egyházi befolyás egyeduralmának II. Xxxxxx vetett véget, ő volt ugyanis aki bevezette a polgári házasság jogintézményét. Ez követően párhuzamosan létezett a polgári és egyházi házasság, ami számos társadalmi- és jogvitát generált. A vita végére az 1894. évi XXXI. törvénycikk tett pontot, amely bevezette az egységes állami házasságkötés és házassági jog rendszerét. Ennek értelmében a házassági jog alapja a továbbiakban a polgári házasság lett, amelyet kizárólag arra kijelölt állami hatóság előtt lehetett megkötni érvényesen.24 Ugyanez volt jellemző Európa más államaira is, azaz az egyház befolyását sorra szorították háttérbe a nemzeti jogalkotások produktumai, amelyek a családi kapcsolatok és jogviták állami úton történő szabályozását voltak hivatottak rendezni.
A polgárosodás, valamint a jogegyenlőség eszméinek hatására kialakultak az embert megillető alapjogok, melyeket nagyon hosszú jogérvényesítési harc előzött meg. Ezen alapjogok egyike a magánélethez és családi élethez való jog, amelynek értelmezése jelentősen átalakította a család jogi megítélését.25 Európa
23 XXXXXX-XXXXXXX-RÉVÉSZ-XXXXXX-XXXXXXXX (2002) 243.-253.o.
24 MEZEY (2007) 202.-204.o.
25 Jelen fejezetben csupán a jogfejlődés történeti aspektusaira kívánjuk felhívni a figyelmet, az alapjogvédelem nemzetközi jogi és hazai elemzésével a későbbiekben részletesen foglalkozunk.
államaiban megjelent az igény az azonos nemű párok,26 valamint a házasságon kívüli párkapcsolatban élők jogi helyzetének elismerésére és védelmére.
A történeti fejlődés ezen néhány aspektusának kiemelése azért bír jelentőséggel, mert a jelenkori családról alkotott felfogás szempontjából kulcsfontosságú tényező a házasság, mint tradícionális jogintézmény dominanciájának csökkenése. A mai társadalmi viszonyok megkövetelik, hogy a családi viszonyok meghatározása megfeleljen a jelenkori elvárásoknak. Ezek az elvárások elsősorban államhatárokon belül képeződnek le, ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül, hogy a szupranacionális színtéren is kiemelt figyelmet kap a család és a családi élet meghatározása.
II.2. A családi jogviszonyok Európában
II.2.1. A családok védelme a nemzetközi szerződésekben és az EJEB gyakorlatában
Az államok közötti szövetségek létrejöttének szükségszerű velejárója, hogy közös elvek és normák mentén igyekeznek egy egységes rendszer kiépítésére. A családi élethez való jog, mint alapvető jogosultság a magánélethez való jogból kinőve magát foglalta el helyét az alapjogok rendszerében. A nemzetközi jogban az idők folyamán számos olyan államközi megállapodás született, amelyek az alapjogok védelmét hivatottak biztosítani. Az egyik legfontosabb alapdokumentum az Egyesült Nemzetek Szervezete által 1948-ban kibocsátott Emberi jogok Egyetemes Nyilatkozata27 (a továbbiakban: EJENY). Az EJENY
16. cikke szerint „a család a társadalom természetes és alapvető alkotóeleme és joga van a társadalom, valamint az állam védelmére.”28 Hasonlóan fogalmaz az 1966-ban megalkotásra kerülő Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi
26 Az azonos nemű párok helyzetének jogtörténeti aspektusaihoz lásd részletesen: HEGEDŰS (2010/2)
27 BARZÓ (2017) 36.o.
28 EJENY 16. cikk 3. pont
Egyezségokmánya (a továbbiakban: PPJNE), miszerint „a család a társadalom természetes és alapvető egysége és joga van a társadalom és az állam védelmére.”29 Mindkét egyezmény védendő értéknek tekinti a családot és a társadalom alapvető egységeként definiálja, ugyanakkor magáról a családfogalom tartalmi elemeiről nem tesz említést. Ha megvizsgáljuk a két egyezmény idézett cikkelyeinek további részeit,30 akkor nyelvtani értelmezés segítségével megállapítható, hogy az említett nemzetközi egyezmények két jogintézményt ismernek el, amelyekre a család védelme kiterjed. Az első a legalapvetőbb kapcsolat, a szülő-gyermek viszony. A másik a partnerek között fennálló kapcsolat, amely vonatkozásában az említett egyezmények egyértelműen a hagyományos értelemben vett házasság intézményét védik.
1950-ben került elfogadásra az Emberi Jogok Európai Egyezménye (a továbbiakban: EJEE), amelynek 8. és 12. cikke fogalmaz meg a közösségi jog szintjén védelmi kötelezettséget.31 A 8. cikk alapján „mindenkinek joga van arra, hogy magán- és családi életét, lakását és levelezését tiszteletben tartsák.”32 A 12. cikk ezt mintegy kiegészítve deklarálja a házasságkötéshez való jogot.33 Az EJEE színrelépése óta eltelt időben az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) számos esetben értelmezte a fentebb hivatkozott rendelkezéseket. Ezen esetek sajátossága, hogy mindig az adott ügy körülményeire tekintettel lévő egyedi döntést hozott az EJEB, általánosan megfogalmazott elveket, megállapításokat nem dolgozott ki. Ugyanakkor a döntések összességét tekintve képet kaphatunk a nemzetközi tendenciák
29 PPJNE 23.cikk 1. pont
30 Az EJENY 16 cikkének további két pontja szerint: „.1. Mind a férfinak, mind a nőnek a házasságra érett kor elérésétől kezdve joga van fajon, nemzetiségen vagy valláson alapulókorlátozás nélkül házasságot kötni és családot alapítani. A házasság tekintetében a férfinak és a nőnek mind a házasság tartama alatt, mind a házasság felbontása tekintetében egyenlőjogai vannak. 2. Házasságot csak a jövendőházastársak szabad és teljes beleegyezésével lehet kötni.” A PPJNE 23. cikkének 2., 3. és 4. xxxxxx pedig így hangzik: „2. A házasságkötésre alkalmas korban levő férfiak és nők házasságkötési és családalapítási jogát el kell ismerni.3. Házasságot csak a házasulandók szabad és teljes beleegyezése alapján lehet kötni.4. Az Egyezségokmányban részes államok megfelelő lépéseket tesznek annak biztosítására, hogy a házasfelek jogai és kötelességei a házasság fennállása alatt és felbontása esetén egyenlőek legyenek. A házasság felbontása esetén rendelkezni kell a gyermekek szükséges védelméről.” 31 SZEIBERT (2014) 19.o.
32 EJEE 8. cikk 1. pont
33 „A házasságkötési korhatárt elért férfiaknak és nőknek joguk van a házasságkötésre és a családalapításra, az e jog gyakorlását szabályozó hazai törvények szerint.” – EJEE 12. cikk
változásairól.34 A párkapcsolati formákkal összefüggésben elsősorban a házasságkötés szabadsága került előtérbe az EJEB korai joggyakorlatában. Az F v. Switzerland35 ügyben a svájci állampolgárságú F 1983-ban megkötötte harmadik házasságát, amelynek rövid időn belül véget is kívánt vetni, így bontókeresetet nyújtott be az illetékes bírósághoz. A bíróság pár hónapon belül felbontotta F házasságát, ítéletében azonban három év újraházasodási tilalommal sújtotta őt a svájci jogszabályok előírásainak megfelelően. F az EJEB-hez fordult a 12. cikk megsértésére történő hivatkozással. A Bíróság ítéletében kimondta, hogy a 12. cikk által garantált alapvető jog gyakorlásának társadalmi és jogi következményei egyaránt vannak.36 Az F-re kiszabott magánjogi büntetés a nemzeti jog része volt és attól, hogy az más államok szabályozásától eltér, még nem sérti az egyezményt, főként „ha a társadalom történelmi és kulturális hagyományaihoz, valamint a társadalom családról alkotott felfogásához ennyire szorosan kapcsolódó területről van szó.”37 A 12. cikkhez kapcsolódóan a házasság tradícionalitása mellett foglalt állást az EJEB a Rees v. United Kingdom ügyben,38 ahol egy nemátalakító műtéten átesett személy kívánt az új nemének megfelelő, heteroszexuális házasságot kötni. Az EJEB hangsúlyozta, hogy a 12. cikk két különnemű személy közötti, ugyanakkor a hagyományos értelmezésnek megfelelő házasságot védi. Későbbi gyakorlatában azonban már lazított ezen a merev állásponton a Bíróság.39 A házasság tradícionális megítélése az EJEB azonos nemű párokra vonatkozó gyakorlatából is jól nyomon követhető. 2006-ban került a Bíróság elé a Parry
v. United Kingdom ügy,40 amelyben a háromgyerekes házasságban élő férj nemátalakító műtéten esett át és ennek következtében az akkori angol jog szerint fel kellett volna bontania a házasságát. Az azonos neműek közötti házasság ugyanis akkor még nem volt elfogadott. Az EJEB ugyan ismételten elutasította
34 SZEIBERT (2014) 20.o.
35 F v. Switzerland no. 11329/85 (1987)
36 BERGER (1999) 344.-345.o.
37 XXXXXX (1999) 345.o.
38 Rees v. the United Kingdom no. 9532/81 (1986)
39 például B v. France no. 232-C (1992); Xxxxxxxxx Xxxxxxx v. the United Kingdom no. 28957/95 (2002)
– GRÁD (2005) 381.o.
40 Xxxxx v. the United Kingdom no. 42971/05 (2006)
a fél kérelmét a házasság hagyományos jellemvonásaira hivatkozva, ugyanakkor utalt a bejegyzett partnerkapcsolat lehetőségére, mely akkoriban szinte ugyanazokat a jogkövetkezményeket biztosította volna, mint a házasság.41 Ugyancsak kiemelt jelentőségű a Schalk and Kopf v. Austria42 ügy. 2002-ben az azonos nemű pár házasságkötés iránti kérelmet nyújtott be a bécsi anyakönyvi hivatalhoz. Kérelmüket valamennyi fórumon elutasították, így az EJEB-hez fordultak az EJEE 8. és 14. cikkének, a családi élet védelmének megsértésére és hátrányos megkülönböztetésre hivatkozva. Az EJEB nem állapította meg a megjelölt jogszabályhelyek sérelmét,43 ugyanakkor számos fontos megállapítást tett. Kimondta, hogy a házasság nem korlátozható kifejezetten csak a különnemű személyekre, de tekintettel „a mélyen gyökerező társadalmi és kulturális konotációkra, amelyek ugyan eltérhetnek a társadalmak között, a 12. cikk nem teszi kötelezettséggé a házasságkötés azonos neműek számára történő biztosítását.”44 Lényeges azonban, hogy a Bíróság korábbi megítélésén változtatva a 8. cikket nem a magánélet, hanem a családi élet oldaláról közelítette meg. Indoklása szerint a család fogalma nem korlátozható kizárólag a „házasságalapú kapcsolatokra”,45 hanem egyéb társas együttélési formákat is el kell ismerni tartalmi elemként.
A szülő-gyermek viszony tekintetében az EJEB elsősorban a származás és az örökbefogadás vonatkozásában hozott ítéleteket. Ezek közül a Marckx v. Belgium ügy46 volt a legjelentősebb. A belga jog szerint a házasságon kívül született gyermek anyjának formálisan örökbe kellett volna fogadnia gyermekét, hogy közöttük jogilag elismert családi kapcsolat keletkezzen és a szülő-gyermek jogviszonyból eredő jogkövetkezmények alkalmazhatóak legyenek.47 A Bíróság akképp foglalt állást, hogy a családi élet vonatkozásában csak a ténylegesen meglévő, „élő”48 kapcsolatnak van jelentősége és nem tehető
41 SZEIBERT (2014) 51.-52. és 69-70.o.
42 Schalk and Kopf v. Austria no.30141/04 (2010)
43 mert 2010-től Ausztriában is bevezetésre került a bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézménye
44 XXXXXXXXXXX (2010) 119.o.
45 XXXXXXXXXXX (2010) 119.o.
46 Marckx v. Belgium no. 6833/74 (1979)
47 GRÁD (2005) 402.o.
48 SZEIBERT (2014) 142.o.
különbség törvényes és törvénytelen gyermek között. Szintén fontos ítélet a Keegan v. Ireland,49 ahol a felek de facto élettársi kapcsolatából született gyermek és az élettárs apa közötti kapcsolatot vizsgálták. A gyermek megszületését követően az érintettek kapcsolata megromlott, majd rövid idő múlva véget is ért. A Bíróság megerősítette az előbb említett belga ügyben hozott döntését és a védendő családi kapcsolat körében az apa és a gyermek között fennálló, tényleges szülő-gyermek viszonyt értékelte.50 Az örökbefogadással kapcsolatosan elsősorban az a problémakör képezte az EJEB vizsgálódásainak tárgyát, hogy homoszexuális személyek akár közösen, akár egyedülállóként örökbefogadhatnak-e gyermeket. A Fretté v. France ügyben51 utalt a Bíróság a részes államok közötti nagy szabályozási differenciáltságra, ennek értelmében nem állapította meg a 8. cikk sérelmét. Indokolásában kifejtette, hogy az örökbefogadás lényege abban áll, hogy a gyermek számára családot teremtsen és nem fordítva, ennek megfelelően ilyen helyzetben a gyermek érdekei az elsődlegesek.52 Egy későbbi döntésében azonban kifejtette a Bíróság, hogy a hagyományos értelemben vett család védelme – főszabály szerinti – olyan nyomós és jogszerű indok, amely igazolhatja az eltérő bánásmódot az azonos nemű párok és az különnemű párok között. Ugyanakkor a családi vagy magánélet vitelének nem csak egyetlen módja van, illetve etekintetben nem csak egy választási lehetőség létezik. Az érintett osztrák kormány nem volt képes igazolni, hogy ilyen nyomós érdek fennállna esetükben. Az egyedülállóként történő örökbefogadás ugyanis engedélyezett volt, sőt az akkori bejegyzett élettársakról szóló szabályozás az azonos nemű partner kifejezett beleegyezését követelte meg az ilyen örökbefogadáshoz, ami azt támasztja alá, hogy a gyermek érdekei nem sérülhetnek olyan esetben, ha nem különnemű, hanem azonos nemű pár neveli fel.53
49 Keegan v. Ireland no. 16969/90 (1994)
50 SZEIBERT (2014) 143.o.
51 Fretté v. France no. 36515/97 (2002)
52 GRÁD (2005) 400.o.
53 X and others v. Austria no. 19010/07 (2013)
Szintén az örökbefogadás kapcsán merült fel az Emonet és társai kontra Svájc54 ügyben a családi élet egységének kérdése. Xxxxxx Xxxxxx és Xxxxxxxxxx Xxxxxxxxx kérelmezők mindketten előző házastársuktól elváltak és 1986-tól éltek élettársi kapcsolatban. A harmadik kérelmező Xxxxxxxxx lánya, aki a nő házasságából született, édesapja azonban 1994-ben elhunyt. 2000-ben a lány súlyosan beteg lett, állandó gondozásra szorult, amit a másik két kérelmező látott el. A lánynak nagyon erős érzelmi kötődése alakult ki az édesanyja élettársával, így Xxxxxx kezdeményezte az örökbefogadását, hogy családi kapcsolatuk jogi elismerést is nyerjen. A hatóságok engedélyezték az örökbefogadást, ugyanakkor törtölték az édesanya anyai státuszát az anyakönyvből, ugyanis a svájci szabályozás szerint az örökbefogadással minden korábbi családi kapcsolat megszűnik. Emellett hangsúlyozták, hogy az örökbefogadás akkor éri el célját, ha a felek között erős és tartós a családi kapcsolat, amit az élettársi együttélés, annak lazább volta miatt nem biztosít úgy, mint a házasság. Az EJEB itt is kifejezésre juttatta, hogy a családi kapcsolatok ma már nem korlátozódhatnak kizárólag csak a házasságon alapuló kapcsolatokra. Annak eldöntésekor, hogy egy kapcsolat mikor tekinthető a családi élet fogalmi körébe tartozónak valamennyi tényező gondos mérlegelése szükséges, különösen, hogy a pár együtt él-e, kapcsolatuk mióta áll fenn, illetve, hogy elkötelezettek-e a közös gyermek vállalása és nevelése iránt. Jelen esetben úgy ítélte meg, hogy a közös gyermek nem szorítható kizárólag a vérségi kapcsolatra, hanem annak is fontossága van, hogy a felek egy háztartásban és nagyon erős érzelmi közösségben élnek együtt.
Mindezek alapján megállapítható, hogy az EJEB meglehetősen konzervatív álláspontot képviselt korábban és a családi jogviszonyok hagyományos alapokon nyugvó megközelítését helyezte előtérbe döntéseiben, ugyanakkor ma már a társadalmi elvárásokhoz igazodó, progresszív joggyakorlatot figyelhetünk meg.
54 Emonet and others v. Switzerland no. 39051/03 (2008)
II.2.2. A család az Európai Unióban
Az Európai Unió jogalkotási és jogegységesítési törekvései hosszú ideig mellőzték a családjog harmonizálását, ugyanakkor a határon átnyúló családi kapcsolatok növekvő számára tekintettel szükségessé vált ezen hiányosság pótlása. Az Amszterdami Szerződés hatására az igazságügyi együttműködés átkerült az uniós szervek hatáskörébe, melynek hatására megkezdődhetett a családi kapcsolatokra vonatkozó jogegységesítés. Az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: EU Alapjogi Charta) – ami az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés részét képezi55 – a nemzetközi megállapodásokhoz hasonlóan tartalmazza a családi élet védelmét:
„Mindenkinek joga van ahhoz, hogy magán- és családi életét tiszteletben tartsák.”56 Egy másik cikk pedig rögzíti, hogy a házasságkötéshez és a családalapításhoz való jogot az e jogok gyakorlását szabályozó nemzeti törvények szerint biztosítani kell.”57 Kiemelendő még a 21. cikk, amely a diszkrimináció tilalmát fogalmazza meg, tárgykörébe vonva többek között a szexuális irányultságot.58
Az általános jogvédelmen túl az Unió megkezdte az egyes családi jogviszonyokra vonatkozó részletes jogforrások kidolgozását is, amik a családjog főbb területeinek – elsősorban eljárásjogi tartalmú – egységesítését szolgálják. A 2000-es évek elején jelent meg a Xxxxxxxx XX. rendelet,59 ami két témakört foglalt össze, a házassági ügyeket, valamint a szülői felelősség kérdéskörét.60 A rendelet legnagyobb hibája, hogy a szülői felelősség kérdését kizárólag a házastársak közös gyermekei vonatkozásában szabályozta, így
55 SZEIBERT (2014) 20.o.
56 EU Alapjogi Charta 7. cikk
57 EU Alapjogi Charta 9. cikk
58 „Tilos minden megkülönböztetés, így különösen a nem, faj, szín, etnikai vagy társadalmi származás, genetikai tulajdonság, nyelv, vallás vagy meggyőződés, politikai vagy más vélemény, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés, fogyatékosság, kor vagy szexuális irányultság alapján történő megkülönböztetés.” – EU Alapjogi Charta 21. cikk
59 A Tanács 1347/2000/EK rendelete a házassági ügyekben és a házastársaknak a közös gyermekekkel kapcsolatos szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról
60 ZSIROS (2014) 513.o.
hamar módosításra volt szükség.61 Ennek eredményeként született meg a Xxxxxxxx XXx. rendelet,62 ami pótolta az első rendelet hiányosságait. 2011-ben lépett hatályba a határon átnyúló tartási ügyeket szabályozó rendelet,63 majd ezt követte megerősített együttműködés formájában a Róma III. rendelet,64 ami a házasság felbontására és a különválásra alkalmazandó jogot tárgyalja.65 Ezt meghaladóan a vagyonjogi kérdésekben 2006-ban adták ki azt a Zöld Könyvet,66 amit két további vagyonjogi rendelet67 követett. Az eddig felsorolt uniós jogforrások közös jellemzője, hogy nem foglalnak állást a család, és azon belül a házasság definícióját illetően, ugyanakkor az egyéb párkapcsolati formák vonatkozásában találunk utalást. A Zöld Könyv értelmezésében a bejegyzett életközösség és az élettársi együttélés meghatározásával találkozhatunk. A bejegyzett életközösség két olyan személy között áll fenn, „akik párként együtt élnek, és akik ezt a közösséget a lakóhelyük szerinti tagállam joga által létrehozott hatóságnál bejegyeztették.”68 Ennek értelmében tehát nemtől függetlenül bármely együttélési forma beleértendő ebbe a definícióba, amely az adott tagállamnál regisztrálásra kerül. Az élettársi együttélés képezi a kiegészítő elemét az előző fogalomnak, hiszen annak épp az a lényege, hogy a személyek
61 SZEIBERT (2011) 9.o.
62 A Tanács 2201/2003/EK rendelete a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről
A rendeletet azóta ismételten felülvizsgálták, hatályon kívül helyezték, helyette pedig új rendeletet fogadtak el: A Tanács (EU) 2019/1111 rendelete (2019. június 25.) a házassági és szülői felelősségi ügyekben a joghatóságról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint a gyermekek jogellenes külföldre viteléről
63 A Tanács 4/2009/EK rendelete a tartással kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott együttműködésről
64 1259/2016 rendelet a házasság felbontására és a különválásra alkalmazandó jogról
65 SZEIBERT (2014) 22-23.o.
66 Zöld könyv a házassági vagyonjogi rendszerekre vonatkozó kollíziós szabályokról, különös tekintettel a joghatóságra és a kölcsönös elismerésre (COM/2006/0400) (a továbbiakban: Zöld Könyv) 67 A Tanács (EU) 2016/1103 rendelete a házassági vagyonjogi rendszerekkel kapcsolatos ügyekben a joghatóság, az alkalmazandó jog, valamint a határozatok elismerése és végrehajtása területén létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról (a továbbiakban: Házassági Vagyonjogi Rendelet);
A Tanács (EU) 2016/1104 rendelete a bejegyzett élettársi kapcsolatok vagyonjogi hatásaival kapcsolatos ügyekben a joghatóság, az alkalmazandó jog, valamint a határozatok elismerése és végrehajtása területén létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról (a továbbiakban: BÉK Vagyonjogi Rendelet)
68 Zöld Könyv 1. pont
életközösséget létesítenek egymással anélkül, hogy kapcsolatukat bejegyeztették volna.69
A vagyonjogi rendelet sajátossága, hogy a jogalkotó külön szabályrendszert készített a házassági vagyonjogi viták rendezésére, és különállóként jelenik meg a bejegyzett élettársakra vonatkozó normaanyag. Ez utóbbi egy újabb párkapcsolati forma, melynek fogalmi elemei a következők: „bejegyzett élettársi kapcsolat: két személy jogilag elismert életközössége, amelyet az adott jog értelmében kötelező bejegyeztetni, és amely megfelel az ilyen életközösségek létrehozására vonatkozó jogszabályban előírt jogi alaki követelményeknek.”70 A két definíció szinte teljes egészében megegyezik, azonban továbbra is hiányzik a házasság meghatározása. Ez két dologra enged következtetni. Az egyik, hogy a jogalkotó azért nem tartja szükségesnek a házasság fogalmának rögzítését, mert az Európai Unió a tradícionális megközelítést tartja elfogadhatónak, ami nem feltétlenül igényel magyarázatot. A másik ennek épp az ellenkezője, azaz, hogy a megváltozott szemléletmódot sugallva nem kíván állást foglalni a kérdésben a tagállami konvenciók valamennyi formájának jogi elismerését támogatva. Válaszul erre a kérdésre az Európai Unió Bíróságának (a továbbiakban: EUB) joggyakorlata szolgálhat, melyet szintén érdemes elemezni. Az évek során számos olyan ügy merült fel, amelyben a családi kapcsolatokról és ezen belül is a partnerkapcsolatokról foglalt állást a jogalkalmazó szerv.71
2001-ben született az az ítélet,72 melynek tényállása szerint egy svéd állampolgár bejegyzett élettársi kapcsolatot létesített azonos nemű partnerével. A felperes az Európai Közösségek Tanácsának tisztviselője volt és partnerkapcsolatára tekintettel igénybe szerette volna venni a tisztviselői szabályzatban szereplő házastársakra alkalmazott háztartási támogatást. Ebben az ügyben az EUB egyértelműen a hagyományos házasságfogalom értelmezése
69 Zöld Könyv 1.pont
70 BÉK Vagyonjogi Rendelet 3. cikk (1) bekezdés a. pont
71 Ezen ügyek sajátos jellemzője, hogy nem az előbbiekben részletezett családjogi témájú jogforrásokhoz kapcsolódnak, elsősorban inkább a diszkrimináció kérdésköréhez igazodóan foglalt állást az EUB a családi életet illetően.
72 C-122/99 és C-125/99 egyesített ügyek
mellett kötelezte el magát. Az ítélet legfontosabb megállapítása az volt, hogy a regisztrált együttélési formák sosem lehetnek azonosak a házasság jogintézményével.73 Később azonban megváltozott a testület álláspontja, az áttörés a Maruko-ügyben következett be. Xxxxxx 2001-ben létesített bejegyzett élettársi kapcsolatot azonos nemű partnerével. 1959 óta tagja volt egy német nyugdíjbiztosító társaságnak, ahová önkéntes befizetéseket teljesített. 2005-ben Xxxxxx özvegyi nyugdíj folyósítását kérte a társaságtól, amit azzal az indokkal tagadtak meg, hogy a túlélő bejegyzett élettárs nem jogosult a túlélő hozzátartozónak járó ellátásokra. Az EUB ebben az ügyben kimondta, hogy „a családi állapot és az azon alapuló ellátások tagállami hatáskörbe tartoznak és a közösségi jog nem sértheti a tagállamok e hatáskörét.”74 A másik nagyon fontos megállapítása az volt, hogy a német szabályozás – annak ellenére, hogy különneműek számára biztosítja csak a házasságkötést – az azonos nemű párok számára megalkotta a bejegyzett élettársi kapcsolat rendszerét. A német jogalkotó célja ezzel nem volt más, mint hogy közel azonosnak tekintse a két jogintézményt, ezért, ha a szociális ellátások területén differenciálja a szabályozást, azzal szexuális irányultságon alapuló diszkriminációt valósít meg. 2011-ben a Römer-Freie ügyben a felperes a bejegyzett élettársi kapcsolatára tekintettel akart a házastársakéhoz hasonló adókedvezményeket igénybe venni. Az EUB a Maxxxx-xxy megállapításaira hivatkozott, ugyanakkor azt kiegészítette azzal, hogy a házasság és a bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézményének összevetésekor nincs szükség teljes azonosságra, elég csupán azok hasonlósága.75 Megítélése szerint „a helyzetek összehasonlítását a
73 WOPERA (2012) 53.o.
74 C-267/06 ügy
75 Ugyanezt erősíti az EUB egyik legfrissebb döntése is, amiben a házasságban élő férfi nemváltoztató műtétjét követően nem kívánta házasságát érvényteleníteni feleségével. Az angol jog szerint azonban nem kaphatta meg a nemváltoztatás anyakönyvben történő átvezetéséhez szükséges igazolást, amíg házasságát nem érvényteleníti. 2008-ban kérelmet nyújtott be a nyugdíjbiztosítóhoz azon szociális jogszabályra hivatkozva, ami a nők számára a 60. életév betöltését követően lehetővé teszi a kedvezményes nyugdíjba vonulást. A kérelmet arra hivatkozva utasították el, hogy az igazolás hiányában nem tekinthető nőnek. A Bíróság álláspontja szerint itt is a helyzetek hasonlóságát kell figyelembe venni, nem az azonosságukat. Ezt meghaladóan rögzíti, hogy jelen esetben a családi állapot nem értékelhető szempont, tisztán arra kell koncentrálni, hogy a jogszabály differenciálja a jogkövetkezményeket, ha valaki megtartja a születéskori nemét és aki megváltoztatja. A házasság érvénytelenítésére vonatkozó feltétel a jogalkotó azon célját fejezi ki, hogy nem kívánja elismerni az azonos neműek házasságát, ez a tény azonban nem lehet hatással a nyugdíjrendszer szabályozására.
házastársak és bejegyzett élettársak azon nemzeti jogi rendelkezésekből eredő jogaira és kötelezettségeire összpontosító elemzésre kell alapítani, amelyek az alapügyben szóban forgó ellátás tárgyára és nyújtása feltételeire tekintettel relevánsak, és nem annak vizsgálatából kell állnia, hogy a nemzeti jog jogilag általában véve és teljesen hasonlóvá tette-e a bejegyzett élettársi kapcsolatot a házassággal.”76 2016-ban is született egy ítélet, amiben az EUB felhívta a figyelmet arra, hogy „a tagállamok szabadságot élveznek tehát atekintetben, hogy rendelkeznek-e, vagy sem, azonos nemű személyek házasságáról vagy kapcsolatuk jogi elismerésének valamely alternatív formájáról, valamint, adott esetben, arról, hogy az ilyen házasság vagy alternatív forma mely időponttól kezdődően vált ki joghatást.”77
A Bíróság azonban nem csak az azonos neműek tekintetében foglalt állást a családi kapcsolatokat és azon belül is a partnerkapcsolatokat illetően. 2007-ben hozott döntésében a különnemű de facto élettársi együttélés házassághoz hasonló jogintézményként történő elfogadásáról határozott. Kitért arra, hogy ez az állásfoglalása azért helytálló, mert összhangban van a társadalom erkölcsi fejlődésével is.78
Végül az EUB újabb ügyei közül kiemelést érdemel az R. A. Colman-ügy. R.
A. Coxxxx xomán és amerikai kettős állampolgár volt, aki 2009-ben Belgiumban telepedett le, majd egy évvel később ugyanitt az azonos nemű, amerikai állampolgár párjával házasságot kötött. 2012-ben információt kért a Főfelügyelőségtől arra nézve, hogy mi szükséges a nem uniós állampolgárságú házastárs három hónapot meghaladó, jogszerű tartózkodásához Romániában. A
Ennek fényében diszkriminációt valósít meg, ha a nyugdíjjogosultság eltérő azok között, akik jogilag is nemet változtatnak és akik nem. – C 451/16 ügy
76 C-147/08 ügy
77 C-443/15 ügy
78 F-122/06 ügy – a tényállás lényege, hogy a holland állampolgárságú felperes 2006 óta az Eurostat tisztviselője. Még ebben az évben kérte, hogy a Bizottság – az égészségbiztosítás kiterjesztése érdekében - ismerje el a 2005. december 29-én Hollandiában, közjegyző előtt Xxxxx Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxxx kötött életközösségi megállapodását („samenlevingsovereenkomst”). A Bizottság megtagadta kérését arra való hivatkozással, hogy a holland jog szerint a házasság és az azonos neműekre vonatkozó bejegyzett élettársi kapcsolat elismert családi kapcsolatként, az említett megállapodás csupán egy kötelmi jogi ügylet, ami nem eredményez családi kapcsolatot. A Bíróság azonban felhívta a figyelmet, hogy a holland jog egyre inkább elismeri az említett megállapodásokat is a családi kapcsolatok körében, különösen például a nyugdíjkedvezmények esetében, így a bizottság döntése megkülönböztetést eredményez.
Főfelügyelőség közölte, hogy nem lehetséges az ilyen hosszabb távú tartózkodás amiatt, mert Romániában nincs engedélyezve az azonos neműek házassága. Az EUB ítéletében egyértelművé tette és hangsúlyozta, hogy a tagállamok állampolgárai számára az elismert jogok közé tartozik a családi élet fenntartása mind a fogadó tagállamban, mind abban, aminek állampolgára. A 2004/38 irányelv értelmezésében a házastárs egyértelműen családtag, „olyan személyt jelöl, akit egy másik személyhez házassági kötelék fűz.”79 Ez a fogalommeghatározás azonban semleges, aminek következtében az adott tagállam – bár nem kötelessége, hogy saját maga szabályozza az azonos neműek házasságát – köteles azt elismerni.
Mindebből látható, hogy az EU szintén nyitott a családi kapcsolatok valamennyi formájának elismerése felé, ugyanakkor igyekszik tagállami hatáskörben tartani ezeket a kérdéseket. Álláspontunk szerint a jogforrásokból hiányzó definíciók problémáját is éppen ez magyarázza.
II.3. A családok alkotmányjogi védelme
II.3.1. A családok védelme az 1949-es Alkotmányban és a kapcsolódó AB határozatokban
A nemzetközi színtérről hazai vizekre evezve a továbbiakban a magyar jogi szabályozás elemeit vizsgáljuk. Ahogy már korábban is felhívtuk rá a figyelmet, a családi élethez való jog alapvető jogosultsága a társadalom tagjainak, ennek értelmében a legmagasabb szinteken védendő jogi érték. Hazánk a nemzetközi elvárásoknak megfelelve az 1949-es Alkotmányban80 már rendelkezett – és természetesen a jelenleg hatályos Alaptörvényben szintén rendelkezik – a családi értékek védelméről.
79 C-673/16 ügy
80 1949. évi XX. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmánya
Az 1949-es Alkotmány rendkívül szűkszavúan fogalmazott,81 amikor kimondta, hogy „a Magyar Köztársaság védi a házasság és a család intézményét.”82 A korabeli megfogalmazás kizárólag az állam intézményvédelmi kötelezettségét hangsúlyozta, ugyanakkor a családok védelmének alapjogként történő megítélése és elismerése hiányzott.83 További nehézségeket vetett fel, hogy a magánszféra ezen területei elsősorban szociológiai, mintsem jogi téren formálódtak, így a jogi környezet kialakítása és napra készen tartása komoly kihívások elé állította a jogalkotót.84 Az alapjogként való elismerésben nagy szerepe volt az Alkotmánybíróságnak (a továbbiakban: AB), ami működése (jogértelmezése) során tartalommal töltötte meg a fentebb idézett szakaszt. Az első „hiányosságot”85 a 22/1992 (IV.10.) AB határozat pótolta. Az Alkotmány
15. §-a alapján ugyanis nem volt egyértelmű a házasságkötés szabadságának teljeskörű biztosítása. Az indítványban kifogásolt jogszabály86 szerint a fegyveres erők tagjai kötelesek voltak beszerezni az illetékes parancsnok engedélyét az érvényes házasságkötéshez. Az AB alkotmányellenesnek találta és megsemmisítette az említett szakaszt két okból. Az egyik a hazánkra is irányadó nemzetközi jogi kötelezettségek, amely értelmében a házasságkötés szabadsága nem vonható meg senkitől, alapjogként mindenkit megillet.87 Másrészt az AB megítélése szerint „az önrendelkezési jog része a házasságkötés szabadságához való jog, így ez a jog az Alkotmány 54. § (1) bekezdése alapján ugyancsak alkotmányos védelemben részesül.”88
A következő fontos döntés 1995-ben született az azonos nemű párok kapcsolatának hátrányos megkülönböztetése miatt. Az indítvány a Csjt. házasság fogalmát és az 1959-es Ptk. de facto élettársi definíciójának alkotmányellenességét támadta a nemi szerepek szerint megvalósuló diszkriminációra hivatkozva. Az AB elutasította az indítványt, hangsúlyozva a
81 LÁBADY (1992) 76.o.
82 1949. évi XX. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmánya 15. §
83 SÁRI-SOMODY (2008) 310.o.
84 DRINÓCZI-ZELLER (2006) 16.o.
85 BAXXXX-XXXXX-XXXXXXXXX-XXXX (2003) 282.-283.o.
86 1982. évi 17. tvr. 15.§ (3) bekezdés
87 CSINK-SCHANDA (2011) 112.-113.o.
88 22/1992 (IV.10.) AB határozat
házasság tradícionális jellegét89 és azt, hogy az Alkotmány csupán a szabályozás egyenlőségének követelményét támasztja a diszkriminációmentesség érdekében. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a jogalkotó köteles lenne biztosítani a házasságkötés lehetőségét az azonos nemű személyek számára.90 A de facto élettársi kapcsolat vonatkozásában azonban kimondta, hogy „Két személy tartós életközössége megvalósíthat olyan értékeket, hogy az érintettek személyi méltóságának egyenlő figyelembevétele alapján az együttélő személyek nemétől függetlenül igényt tarthat jogi elismerésre.”91 Ennek értelmében tehát a jogvédelmet ki kellett terjeszteni az azonos neműek élettársi kapcsolatára is. Ugyanakkor – ahogy Xxxxxxx Xxxxxx xs felhívja rá a figyelmet
– ebben az esetben az AB nem a homoszexualitást tartotta védendő értéknek, hanem a felek monogám kapcsolatban történő együttélését.92 Az AB határozattal szemben a jogirodalomban számos kritika merült fel. A Drinóczi- Zeller szerzőpáros álláspontja szerint a házastársak különneműsége mindenképpen hagyományos követelmény, ami a házasság eredeti és tipikus rendeltetésével, a gyermeknemzéssel és a gyermekneveléssel összhangban áll. Mindazonáltal a gyermek, mint követelmény sohasem volt fogalmi eleme a házasságnak, amiből az következik, hogy a különneműség kérdése abszolút módon megkérdőjelezhető.93 Xxxxxxxx Xxxxxxx szerint az AB határozat kizárólagosan a vitatott rendelkezések diszkriminatív jellegére koncentrál, azon belül is, hogy megengedhetőek-e az azonos nemű párok hasonló kapcsolatai. Felhívja a figyelmet, hogy ezen párkapcsolatok „önálló megközelítést igényelnek”, hiszen a cél a közel azonos jogi védelem megteremtése lenne, szemben a de facto élettársak helyzetével.94
Az AB az említett döntését később a 65/2007 (X.18.) határozatában is megerősítette, kimondva, hogy nem tehető népszavazás tárgyává az azonos
89 JOBBÁGYI (2011) 117.o.
90 14/1995 (III.13.) AB határozat 91 14/1995 (III.13.) AB határozat 92 SCHANDA (2008) 71.o.
93 DRINÓCZI-ZELLER (2005) 77-78.o.
94 SZEIBERT (2006) 258.o.
neműek házasságának kérdése, mert az az Alkotmány tartalmának esetleges módosításával járna.95
2008-ban újabb fontos döntés született, amelyben megsemmisítésre került az első bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló jogszabály.96 Ez a törvény a bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézményét volt hivatott megteremteni és szabályozni. Előnye, hogy végre az azonos neműek számára is biztosított volna
– jogkövetkezményeit tekintve – a házassághoz majdnem mindenben hasonló jogintézményt. A hátránya pedig részben az előnyében is rejlett, ugyanis a jogszabály személyi hatálya nem csak az azonos nemű párokra, hanem a különneműekre is kiterjedt.97 A határozat érvelése a korábbi gyakorlatra utalva megerősítette azt az elvet, hogy nem minősül alkotmányellenesnek a házassággal azonos szintű, de elkülönített jogintézmény létrehozása és a jogvédelem biztosítása az azonos nemű személyek számára.98 A problémát a különneműek bejegyezett élettársi kapcsolata okozta, ha ugyanis – érvelt az AB
– a jogalkotó célja a házassággal egyenértékű jogintézmény megteremtése volt, akkor az említett jogszabály alkalmazása azt eredményezte, hogy az alkotmány
15. § által védett értéket és a törvény által védett értéket azonosnak kellett értékelni, azaz az alkotmányos védelem egyenlő lett volna a törvényi védelemmel. Ez azonban ellentmondott volna a jogszabályi hierarchia kötöttségeinek: egy alkotmányos érték nem lehet egyenlő egy jogintézmény törvényi védelmével.99 Mindkét megállapítás kiemelt jelentőséggel bírt, viszont az AB indoklás álláspontunk szerint nem volt teljesen egyértelmű, mert
95 SCHANDA (2008) 72.o.
96 2007. évi CLXXXIV. törvény a bejegyzett élettársi kapcsolatról (a továbbiakban: Bék I.)
97 JAKÓ-MIXXX-XXXXX (2016) 80.o.
98 „Az azonos nemű személyek számára azonban, akik az Alkotmány alapján házasságot nem köthetnek, a jogalkotónak az Alkotmány korlátai között biztosítania kell egymás irányában a házastársakéhoz hasonló olyan jogállást, amely az egyenlő méltóságú személyként kezelésüket biztosítja. Egy ilyen új jogintézmény nem sérti, nem is veszélyezteti a házasság Alkotmány által kiemelten védett helyzetét (az Alkotmány 15. §-át), illetve a különböző neműeknek szintén az Alkotmány 54. § (1) bekezdéséből levezetett házasságkötéshez való jogát. Az államot terhelő, a házasság és a család védelmére vonatkozó intézményi védelem (elismerés, támogatás) kötelezettsége az Alkotmány alapján az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatának törvényi elismerésétől függetlenül továbbra is fennáll. A hagyományos forma, a különneműek házassága nem kerül hátrányosabb helyzetbe azáltal, hogy az azonos nemű bejegyzett élettársak - az ilyen kapcsolat természetéből adódó különbségek fenntartása mellett - a házastársakéhoz hasonló pozícióba kerülnek.” – 154/2008 (XII.17.) AB határozat
99 154/2008 (XII.17.) AB határozat
összemosta az azonos neműekre és a különneműekre vonatkozó bejegyzett élettársi kapcsolat vizsgálatát.100
A 32/2010 (III.25.) AB határozatban a már kizárólagosan azonos neműek számára újraalkotott jogszabály (Bék. II.101) alkotmányosságát vizsgálta a testület. Megállapította, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat nem jelent konkurenciát a különneműek házasságának és nem üresíti ki a tradícionális jogintézmény lényegét. Kiemelte azonban, hogy a jogalkotónak lehetősége van a házasság és a bejegyzett élettársi kapcsolat eltérő szabályozására.102
II.3.2. A 43/2012 (XII.20.) AB határozat és az Alaptörvény negyedik módosítása
2012. január 1-én hatályba lépett Magyarország Alaptörvénye, ami felváltotta a korábbi Alkotmányt. A végleges rendelkezések hosszú időn át formálódtak, ami igaz a családok védelmére vonatkozó L) cikkre is. Hatályba lépésekor így szólt az említett rendelkezés: „Magyarország védi a házasság intézményét mint férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját. … A családok védelmét sarkalatos törvény szabályozza.”103 Az Alaptörvény egyértelmű törekvést fejez ki arra nézve, hogy a korábbinál jelentősebb védelemben részesítse a család jogintézményét.104 Ez a törekvés visszatükröződött már az előkészítő munkálatok során is. Az Alaptörvény megalkotásán dolgozó „Alkotmányos alapértékek” munkacsoport határozott célja volt, hogy az állam feladatává tegye, hogy „olyan politikai intézkedéseket eszközöljön, amelyek elősegítik egy férfi és nő közötti házasság által megalapozott családnak a társadalom alap- és
100 Hasonló aggályokat vet fel Xxxxxxx Xxxxxx xs, amikor elemzi az AB érvelésének hiányosságait. LÁPOSSY (2009) 112. és 114.o.
101 2009. évi XXIX. törvény a bejegyzett élettársi kapcsolatról, az ezzel összefüggő, valamint az élettársi viszony igazolásának megkönnyítéséhez szükséges egyes törvények módosításáról (a továbbiakban: Bék. II.)
102 32/2010 (III.25.) AB határozat
103 Magyarország Alaptörvénye (a továbbiakban: Alaptörvény) L) cikk (1) és (3) bekezdés - közlönyállapot
104 SCHANDA (2012) 77.o.
életsejtjének középpontba kerülését.”105 Értelmezésünk szerint ez a megközelítés egyértelműen azt közvetíti, hogy bár valamennyi családi kapcsolat alkotmányos védelmet kell, hogy nyerjen, előtérbe kell helyezni a házasság intézményét. Ezt erősíti a munkacsoport család és a házasság közötti összefüggésekről tett megállapítása, miszerint „a társadalom alapvető építőköve a férfi és nő házasságából születő család. A házasság intézményének elismerése és megerősítése – tekintettel az egyéb párkapcsolati formák és életmódok terjedésére – megkerülhetetlen. Az Alkotmánynak rögzítenie kell azt is, hogy a családok – különösen a sok gyermeket nevelők – védelemre és gondoskodásra jogosultak.”106 Mindebből az is látszik, hogy mind az Alaptörvény kidolgozásakor, mind pedig az elkészült rendelkezésekben a jogalkotó a tradícionális értékek mellett tette le a voksát.107 Az Alaptörvény újítása az L) cikk (3) bekezdése, mely kimondja, hogy sarkalatos törvény szolgál a családok védelmének szabályozására. Ez a jogszabály a 2011. évi CCXI. törvény a családok védelméről (a továbbiakban: Csvt.), amelynek elfogadására szintén 2012-ben került sor.108 A törvény a 7. §-ban fogalmazta meg a család fogalmát, amelyet eredetileg kizárólag ezen jogszabály vonatkozásában kellett volna értelmezni. Egy módosító javaslat hatására azonban kiterjesztették az alkalmazás körét valamennyi családot érintő jogi kérdésre.109 A módosító javaslat első ránézésre üdvözlendő lett volna, hiszen egységes definíciót szolgáltatott a jogrendszer számára, ami elősegítette volna a jogbiztonság követelményének érvényesülését. Ugyanakkor ebben rejlett a hibája is, hiszen, ha valamennyi, családot érintő jogviszonyra egy azonos definíciót alkalmazunk, körültekintően kell megválasztani annak elemeit.
2012. december 20-án született meg az az alkotmánybírósági határozat, amely megsemmisítette a Csvt. családdefinícióra vonatkozó rendelkezését. Az érintett
105 VAXXX (2012) 120.o.
106 VAXXX (2012) 120.o.
107 ÁRVA (2013) 52.o.
108 DOMBOS-POLGÁR (2013) 55.o.
109 a T5128/53. számú módosító javaslat indoklása szerint „a koherenciazavarokat elkerülendő indokolt, hogy jelen törvénytervezet családdefiníciója legyen irányadó a magyar jogrendszer azon jogszabályaira, amelyek családokra vonatkozó rendelkezéseket tartalmaznak.” - DOMBOS-POLGÁR (2013) 56.o.
szakasz az alábbiak szerint hangzik: „A család a természetes személyek érzelmi és gazdasági közösségét megvalósító olyan kapcsolatrendszer, amelynek alapja egy férfi és egy nő házassága vagy egyenesági rokoni kapcsolat, vagy a családbafogadó gyámság.”110A normaszöveg csak és kizárólag három formáját ismerte el a családnak, nevezetesen a házasságot, az egyenesági rokoni kapcsolatot és a családba fogadó gyámságot, viszont kizárta a társas együttélési módok más formáit, vagyis az élettársi kapcsolat valamennyi fajtáját.
Az alapvető jogok biztosa felismerve a problémát, az Alkotmánybírósághoz fordult az érintett rendelkezés vizsgálata és megsemmisítése érdekében. Indoklásában hivatkozott egyfelől az emberi méltóság, másrészt az egyenlő bánásmód követelményének sérelmére, amely sérelmeket álláspontja szerint a hagyományos család eszméjéhez történő ragaszkodás idézett elő. Az indítvány hivatkozott továbbá arra is, hogy a kifogásolt rendelkezés nemzetközi szerződésbe ütközése szintén megállapítható. Ahogy arra korábban utaltunk, az EJEE 8. cikke deklarálja az emberi élet, az emberi méltóság és a családi élet védelmét. Az indítvány szerint ez a nemzetközileg is deklarált alapjog sérült a Csvt. 7.§-ának fenntartásával. Érvelésében kifejtette továbbá, hogy a de facto élettársak szempontjából szintén fennáll ez a jogsérelem, hiszen a Csvt. vonatkozó rendelkezése őket is kizárta a család fogalmából.111
Az AB a kérdéskör vizsgálata során arra a döntésre jutott, hogy az érintett jogszabályi rendelkezést megsemmisíti. Indoklásában egyértelműen kifejezésre juttatta, hogy a család, mint fogalom tartalmát nem határozhatja meg kizárólag a házasság intézménye, hiszen a változó társadalmi konvenciók egyre inkább az alternatív társas együttélési formák felé fordulnak. A fiatalok számára már nem a házasság intézménye és velejárói jelentik az összetartozás és a biztonság alapját. Egyre inkább teret hódít a szociológiai értelemben vett családfelfogás, amelyre az AB is számos alkalommal hivatkozott határozatában. Foxxxxxxx xartotta azonban az AB felhívni a figyelmet egy korábbi döntésében szereplő indokra is, mégpedig, hogy „az Alkotmány a házasságot és a családot a magyar
110 Csvt. 7.§ (1) bekezdés
111 SZEIBERT (2011/2) 298.o.
társadalom alapintézményének tekinti,”112 és ezért szükséges a jogintézmény alaptörvényi szintű védelme. Ez azonban felvetette annak a dilemmáját, hogy a házasság és az élettársi kapcsolat nem tekinthető teljesen egyenrangú jogintézménynek. Ezzel összefüggésben azonban az AB megállapította, hogy
„az Alkotmányból nem a házassági kötelék, mint együttélési forma egyedüli (kizárólagos), hanem a különös (kiemelt, alkotmányos szintű) védelme vezethető le, vagyis az Alaptörvény nem zárja ki más, a házasságtól eltérő párkapcsolatok törvényi szintű oltalmát. A jogalkotónak tehát ... lehetősége van a házasságon kívüli együttélési formákat is elismerni és törvényi szintű védelemben részesíteni.”113
A testület érvelésének másik oldalát a gyermekek érdekei jelentették. Ezzel összefüggésben az AB ismét csak hivatkozott a szociológiai értelemben vett családfogalomra és megállapította, hogy az alaptörvényi védelemnek ki kell terjednie azokra a „tartós jellegű kapcsolatokra”114 is, amelyben közös gyermek található, ugyanis ilyen esetekben az intézményvédelmi kötelezettség azon része kerül előtérbe, amely a kapcsolatból eredő új életet oltalmazza, függetlenül attól, hogy a gyermek milyen jogszabályi szinten származó együttélési formából született. Ezt erősíti az Alaptörvény XVI. cikke is, mely szerint „Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz.”115
Az AB ezzel a határozatával nagy lépést tett a család fogalmának tágabb értelemben vett meghatározása felé.116
112 154/2008 (XII. 17.) AB határozat
113 43/2012. (XII. 20.) AB határozat
114 43/2012. (XII. 20.) AB határozat
115 Alaptörvény XVI. cikk
116 Vannak azonban olyan szerzők is, akik önellentmondónak tekintik az AB döntését. - DOMBOS- POLGÁR (2013) 59-61. Felteszik a kérdést, hogy a család fogalma szükségszerűen kapcsolódik-e a közös gyermek vállalásához. Válaszukban elsőként az AB korábbi, 1993-as döntésére hivatkozva érvelnek az igenlő válasz mellett, majd ismertetik jelen döntés indoklását, amelyből arra a válaszra jutnak, hogy nincs kapcsolat az említettek között. Egy nagyon fontos érvet azonban nem említ a szerzőpáros, amely már az 1993-as döntésben is megjelent, ez pedig a szociológiai családfogalom értelmezés. Az II.5. fejezetben részletesen kívánjuk szemléltetni a szociológiai családfogalom jellemzőit, amelyből egyértelműen megállapítható, hogy a szociológiai megközelítés szinte minden hétköznapi értelemben vett családtípust képes lefedni és nem teszi szükségessé a közös gyermekvállalás feltételének teljesülését.
Fontos kiemelni még, hogy a Csvt. 7.§-át megsemmisítő AB döntésben az érvelés fő eleme a korábbi döntésekben is megjelenő eltérő jogszabályi szintű védelem volt. Ezt az ellentétet az Alaptörvény negyedik módosítása oldotta fel, amely jelentősen változtatott az L) cikk tartalmán. Az (1) bekezdés második mondata szerint a „családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony.”117 Két nagyon fontos következménye lett ennek a módosításnak. Az egyik, hogy pontot tett az AB értelmezési vívódásainak végére és helyre tette a 154/2008 és a 43/2012 AB határozatok által vázolt „Alaptörvény vs. törvényi védelem” dilemmát. Az eredmény az Alaptörvény által deklarált családfogalom, amely a hierarchia csúcsán álló jogszabályban került így kimondásra. Éppen ebben rejlik azonban a veszélye is, hiszen az idézett rendelkezés szakít az AB korábbi gyakorlatával és a családi kapcsolatokat kizárólag a szülő és a gyermek között fennálló, valamint a házasságon alapuló kapcsolatokra redukálja. Egyes szerzők álláspontja szerint nincs mitől félni, ez a rendelkezés csupán a kapcsolat alapját és nem magát a definíciót határozza meg, így még lehetőség van arra, hogy a házasságon kívüli partnerkapcsolatokat a jogalkotó külön törvényekkel védje.118 Ezen érvelés logikailag és tartalmilag is aggályokat vet fel, hiszen ha egy jogintézménynek a legmagasabb szintű jogi védelmet biztosítják, egy másiknak pedig a hierarchikus szint kisebb fokán elhelyezkedő védelmet adnak, az szükségszerűen differenciáltságot és diszkriminációt eredményez a kettő között. Az AB gyakorlata és az érintett határozatok azonban éppen az ellenkezőjét, azaz a házasság és az egyéb párkapcsolati formák azonos szintű védelmét célozták. Ezen túlmenően az a megállapítás is megkérdőjelezhető, hogy az L) cikk nem definíciót fogalmaz meg.119
Mindebből az a következtetés vonható le, hogy az AB évtizedekre visszanyúló joggyakorlata egyértelműen progresszív szellemiségű, a társadalmi igényekhez
117 Alaptörvény L) cikk – a negyedik módosítást követően
118 GÁVA (2014) 38.o.
119 A család meghatározásának személyek egy meghatározott szempont szerinti elhatárolt csoportját kell képeznie. Erre azért van szükség, hogy a társadalom más csoportjaitól elválaszthatóvá váljon. A határ meghúzása azonban kiemelt jelentőségű, hiszen ezzel határozzuk meg a zárt csoport tagjait. Utalva az
L) cikk elemzett mondatára, a jogalkotó nem is törekedett arra, hogy más párkapcsolati formákat egyenrangúnak ismerjen el. Más megfogalmazással, kisebb pontosítással elérhető lett volna, hogy nyelvtani értelemben véve is megfelelő definíció szülessen.
igazodó szemléletmódot tükrözött. Ezzel szemben a jogalkotó az Alaptörvény negyedik módosításával kétszeresen visszalépett ezen az úton. Ez a megállapítás azonban csak a párkapcsolati formák vonatkozásában igaz, mert a szülő-gyermek viszonyrendszerben az említett módosítás egyértelműen megnyitotta az utat a szociológiai értelemben vett szülő-gyermek viszony perspektívája felé. Ezt erősítik továbbá a jelenleg hatályos Ptk. családjogi rendelkezései is, ami a következő fejezetben képezi részletes elemzés tárgyát.
II. 4. A családi viszonyok magánjogi megközelítése
II.4.1. Szabályozástörténeti, rendszertani és nyelvtani értelmezés
Xxxxxxxx Xxxx xogalmazta meg azt a ma is helytálló gondolatot, hogy „a családi jog azon jogszabályokat foglalja magában, amelyek a családi kapcsolaton alapuló jogokat és kötelességeket szabályozzák. Azonban ezen jogszabályok nem merítik ki a családi kapcsolatból folyó viszonyok egész tartalmát: mert azok nagy részének tisztán erkölcsi tartalma kizárja a jog általi szabályozást.”120 Ez alapján az a megállapítás tehető, hogy a családi kapcsolatok fogalmának tartalmi megközelítése rendkívül szerteágazó, jogi nézőpontból pedig nem feltétlenül fedhet le minden kapcsolattípust. Xxx Xxxxx x családi viszonyokat a házassággal és rokonsággal azonosította, amelyek a házasság vagy a leszármazás által közvetített természetes kapcsolat eredményeként jönnek létre, de kiemeli, hogy a jogalkotónak természetesen ide kell vonnia az olyan jogviszonyokat is, amelyek „nem ilyen természetes kapcsolatban álló személyek” között keletkeznek.121 Xxxxx Xxxxxx a családi jogviszonyokat olyan jogviszonyként azonosította, amelyek igénylik az állami elismerést vagy az
120 ZLXXXXXX (1902) 771.o.
121 Ez utóbbi kategóriába kifejezetten az örökbefogadást, mint egyéb jogi tényt sorolja. – PAP (1982) 11.o.
állami beavatkozást, figyelemmel azonban a családi viszonyok sajátosságaira.122
A családi jogviszony fogalmának tartalmát a mindenkori családstruktúra határozta meg. A korabeli társadalmi elvárásokhoz igazodóan a házasság és a leszármazás azon tényezők közé tartozott, amelyek hiányában nem beszélhettünk jogi értelemben vett családról. Ez a hagyományos megközelítés nagyon sokáig domináns volt a jogrendszerben, azonban a polgárosodás folyamata és a társadalmi szemléletváltozás egyértelmű hatásaként jelentős változások történtek a jogi szabályozás területén. Az első kísérlet a Kúria gyakorlatában történt, amikor 1906-ban a 79. számú teljes ülési döntvényében elismerte a törvénytelen gyermek öröklési jogát anyja hagyatékában a törvényes leszármazóké mellett. A bíróságok azonban a későbbiekben meghátráltak és nem tartották kívánatosnak ezen gyakorlat fenntartását.123 1919. március 25-én kelt az a VII. számú rendelet, amely leszögezte, hogy: „a magyarországi Tanácsköztársaság törvénytelen gyermekeket nem ismer,”124 megszüntetve ezzel a korábbi megkülönböztetést. Egy évvel később azonban ismét visszalépés következett, az 1920. évi I. törvény 9. §-a eltörölte a rövid életű rendelkezést, így ismét visszaállt a törvényes és törvénytelen leszármazók kettőssége. A problémát végérvényesen az 1946. évi XXIX. törvény oldotta meg. Ez a jogszabály nem tett különbséget a gyermekek jogállása között attól függően, hogy házasságból vagy azon kívül származtak.125
A családjogi jogegységesítésben a következő mérföldkő a házasságról, családról és gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.) megalkotása volt, amely a jelenleg hatályos Polgári Törvénykönyvünk, a 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) hatályba lépéséig majdhogynem egységesen szabályozta a családjogi viszonyokat. Ez az egység 1977-ben
122 WEISS (2004) 9.o.
123 PAP (1965) 4.o.
124 PAP (1965) 7.o.
125 Ahogy a törvény 1.§ -ban is megfogalmazta a jogalkotó: „A jelen törvény célja az, hogy az emberi egyenlőség eszméjének szolgálatában a családi jogállás egyenlőségét is a származástól függetlenül az élet minden vonatkozásában minél teljesebben érvényesítse. Ehhez képest a jelen törvény erejénél fogva a törvényes és törvénytelen származás megkülönböztetése megszűnik.” - 1946. évi XXIX. törvény a házasságon kívül született gyermek jogállásáról 1.§
bomlott meg, ugyanis az 1959. évi IV. törvénybe126 ekkor került be a de facto élettársak vagyoni viszonyait szabályozó normaanyag. A szabályozástörténet utolsó mozzanata a bejegyzett élettársak helyzetének rendezése volt. 2007 decemberében fogadta el az Országgyűlés a már említett Bék I.-t, ami a korábban ismertetett AB határozatnak köszönhetően nem került alkalmazásra. Némi átdolgozás után 2009-ben új jogszabály született meg az azonos neműek házassághoz hasonló jogállását biztosító bejegyzett élettársi törvény (Bék. II.), amely mind a mai napig hatályban van kiegészítve a Ptk. szabályozását.
Xxxxxxxx Xxxx fentebb említett gondolatához kapcsolódva elmondható, hogy a jogirodalom álláspontja127 egységes ma is atekintetben, hogy a családjog a családi viszonyokat szabályozó normaanyag összességét jelenti. Hatályos jogunkban a családi kapcsolatok legfőbb forrása a Ptk. Negyedik Könyve, az ún. Családjogi Könyv (a továbbiakban: CsJK). A CsJK tartalmazza a házasságra vonatkozó szabályokat, a de facto élettársak meghatározott csoportjára alkalmazandó normaanyagot, illetve a rokonság128 és a gyámság kérdéskörét. Mindebből arra a következtetésre juthatunk, hogy rendszertani megközelítésben az alábbi személyek közötti viszonyt kell családnak tekintenünk:
− azon felek kapcsolatát, akik egymással házasságot kötöttek,
− azon de facto élettársakat, akik között az élettársi kapcsolat legalább egy éve fennáll és a kapcsolatukból gyermek származik,
126 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről (a továbbiakban: 1959-es Ptk.)
127 „A családjogi viszonyok alkotmányos tételei a Ptk. családjogi könyvében konkretizálódnak”. – BARZÓ (2017) 30.o.
„A családjogot hagyományosan a magánjog részének tekintjük…A közel 15 évig tartó kodifikáció eredményeként végül megszületett, és 2013. február 26-án kihirdetésre került az új Polgári Törvénykönyv, mely Negyedik Könyvként foglalja magában a családjog anyagát, Családjogi Könyv elnevezés alatt.” – HEGEDŰS (2017) 13. és 15.o.
„A családjogi jogviszonyokat rendező normákat – 2014. március 15-e óta – a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvénynek… a Családjog címet viselő negyedik könyve tartalmazza, tárgyi értelemben tehát az alapvető szabályokat illetően a családjog a Ptk. 4:1-4:244.§-aiba foglalt rendelkezéseket jelenti.” – FÁBIÁN-TAKÁCS (2016) 11.o.
128 A CsJK a Csjt.-hez hasonlóan a rokonság egyenes és oldalági fogalmának körülírásán túl, általános jelleggel nem határozza meg, mit ért rokoni kapcsolat alatt. A jogirodalmi álláspontok szerint jogszabályi szinten nincs is szükség erre, mert a rokoni kapcsolatokhoz családjogi joghatást fűző normák közvetlen módon határozzák meg, kire is vonatkoznak. Egyetértés van viszont atekintetben, hogy a Ptk. egészét nézve a rokonság tágabb értelmezésének van jelentősége. Ezt támasztja alá az értelmező rendelkezésekben szereplő közeli hozzátartozó és hozzátartozó meghatározása is. – BOROS (2013/2) 159.o.
− azon felek kapcsolatát, akik egymással a CsJK értelmében rokoni kapcsolatban állnak,
− a kiskorú és a gyám között fennálló kapcsolatot.
E rendszertani megközelítés hibája azonban abban rejlik, hogy nem fed le minden társadalmi kapcsolatrendszert a szabályozás. Azon de facto élettársak ugyanis, akik között fennáll maga az élettársi kapcsolat, ugyanakkor nincs közös gyermekük, nem tartoznak a CsJK tárgykörébe, ezáltal rendszertani szempontból a köztük fennálló jogviszonyt nem tekinthetjük családjogi jogviszonynak.
Hasonló a helyzet a bejegyzett élettársak esetén, hiszen, ha megvizsgáljuk a CsJK-t, konkrét normaszöveggel a vonatkozásukban nem találkozunk. Ez az állítás azonban nem teljesen helytálló, mert bár a bejegyzett élettársi kapcsolat továbbra is az említett külön törvényben nyer szabályozást, ugyanakkor a törvény 3. §-a úgy fogalmaz, hogy megfelelően alkalmazni kell
− a házasságra vonatkozó szabályokat a bejegyzett élettársi kapcsolatra,
− a házastársra vagy házastársakra vonatkozó szabályokat a bejegyzett élettársra vagy bejegyzett élettársakra,
− az özvegyre vonatkozó szabályokat az elhunyt bejegyzett élettárs túlélő bejegyzett élettársára,
− az elvált személyre vonatkozó szabályokat arra a személyre, akinek bejegyzett élettársi kapcsolatát megszüntették,
− a hajadonra, nőtlenre vonatkozó szabályokat arra a személyre, aki még nem volt házas, és bejegyzett élettársi kapcsolatot még nem létesített, és
− a házaspárra vonatkozó szabályokat a bejegyzett élettársakra.129 Mindebből pedig az következik, hogy – a törvény által említett kivételektől130
eltekintve – ahol a Ptk. házastársakról rendelkezik, az alatt a bejegyzett élettársakat is érteni kell. Ebből pedig az következik, hogy a bejegyzett
129 Bék II. 3.§ (1) bekezdés
130 A Bék. II. négy fontos kivételt említ: egyrészt a bejegyzett élettársakra nem alkalmazhatóak a házastársak névviselésének szabályai, a bejegyzett élettársak nem fogadhatnak közösen örökbe, nem vehetnek részt emberi reprodukcióra irányuló eljárásban és a bejegyzett élettársi kapcsolat apasági vélelmet sem keletkeztet. - Bék II. 3. § (2) – (5) bekezdés
élettársak ugyan expressis verbis nincsenek megnevezve a Ptk. rendelkezéseiben, ugyanakkor rendszertani szempontból a köztük fennálló jogviszonyt családjogi jogviszonynak kell tekinteni az utalószabály következtében.
A családjogi jogviszonyok azonban komplex rendszert alkotnak, aminek köszönhetően a szabályozásuk is összetett. Éppen ezért nem lehet kizárólag a CsJK normaanyagára korlátozni a családi jogviszonyok meghatározásának kérdését. Ebből adódóan a rendszertani megközelítésben különbséget kell tennünk a családjogi szabályozás tágabb és szűkebb értelmezése között. A szűkebb értelmezés a Ptk., és azon belül kiemelten a CsJK normaanyagát foglalja magában, míg tágabb értelemben összetettebb normarendszerről beszélhetünk. A családjog ugyanis a magánjog integráns része, ezt meghaladóan pedig a jogtudomány az egyéb jogterületektől való elválaszthatatlanságát is hangsúlyozza.131 Ennek megfelelően a családjogi jogviszonyokat nem csak a magánjogi, hanem részben a közjogi jellegű normák is meghatározzák, így az szorosan összefonódik például az alkotmányjoggal, a közigazgatási joggal és a büntetőjoggal. Az anyagi jogi szabályozás mellett az eljárásjog szintén jelentős szerephez jut, az országhatárokon túllépve pedig a nemzetközi jog is fontos alakítója a családjogi jogviszonyoknak.132 E komplex normarendszer egésze jelenti rendszertani szempontból a családjog tágabb értelmezését.
Ami a családi viszonyok nyelvtani értelmezését illeti, a család fogalmi definiálásával a Csvt. 7. §-a próbálkozott először, amely úgy fogalmazott, hogy
„A család a természetes személyek érzelmi és gazdasági közösségét megvalósító olyan kapcsolatrendszer, amelynek alapja egy férfi és egy nő házassága vagy egyenesági rokoni kapcsolat, vagy a családbafogadó gyámság.”133
Látható, hogy a jogszabály idézett passzusa csupán három kapcsolattípust tekintett nyelvtani értelemben családi kapcsolatnak, és nem adott lehetőséget
131 BARZÓ (2017) 21.o.
132 Lásd részletesebben: BARZÓ (2017) 21-22.o.
133 Csvt. 7.§ (1) bekezdés
arra nézve, hogy tágabb értelmezést nyerjenek a tartalmi elemek. Éppen ezért került a normaszöveg értelmezése az Alkotmánybíróság elé, aki a korábbi gyakorlatához igazodóan egyértelművé tette, hogy a családvédelmi törvényben megfogalmazottak a mai társadalmi viszonyokban nem elégségesek, hiszen a fogalom nyelvtani értelmezése nem terjeszthető ki az azonos neműek párkapcsolati formáira, de még a de facto élettársakra sem, ezen túlmenően pedig a rokoni kapcsolatok közül kizárja a nem vérségi alapon fennálló viszonyokat (így például a mostohaszülő – mostohagyermek viszonyát).134
A nyelvtani értelmezés kapcsán említést kell tenni a Polgári Törvénykönyv értelmező rendelkezéseiről is. Ebben ugyanis megjelenik a közeli hozzátartozó és a hozzátartozó fogalma, amely szintén utalhat, illetve jelentheti a családi jogviszony nyelvtani értelmezésének alapját. A Ptk. értelmező rendelkezése135 szerint hozzátartozónak minősül:
− a házastárs
− az egyeneságbeli rokon
− az örökbefogadott
− a mostoha- és a nevelt gyermek
− az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelőszülő
− a testvér
− az élettárs
− az egyeneságbeli rokon házastársa
− a házastárs egyeneságbeli rokona és testvére
− a testvér házastársa.
Megállapítható, hogy a hozzátartozói kör sokkal szélesebb az Alaptörvény rendelkezéseinél, de még a CsJK-ban megfogalmazott rokoni kapcsolatoknál is, és itt már a de facto élettárs is megjelenik, ugyanakkor a bejegyzett élettárs továbbra sem kerül említésre. Ennek ellenére a bejegyzett élettársakat a külön
134 Lásd részletesen a 43/2012 (XII. 20.) AB határozat ismertetésénél.
135 Ptk. 8:1. § (1) bekezdés 1. és 2. pont
törvény rendelkezései alapján a házastárs jogállása illeti meg, így ha közvetett módon is, de szintén jelen vannak.
Értelmező rendelkezésekkel – és azon belül a hozzátartozó és a család fogalmával – azonban nem csak a Ptk. rendszerében találkozunk, így érdemes lehet erre is vetni egy pillantást. A gyermekvédelmi törvény szintén felsorolás útján rögzíti a hozzátartozók körét, azonban a törvény céljára és szabályozási tárgykörére tekintettel a gyermek szempontjából nevezi meg az érintetteket. Hozzátartozónak minősül ebben az esetben136:
− a szülő,
− a szülő házastársa,
− a szülő testvére,
− a nagyszülő,
− a nagyszülő házastársa,
− a nagyszülő testvére,
− a dédszülő,
− a testvér,
− a testvér házastársa,
− a saját gyermek.
A gyermekvédelmi törvény meghatározása hasonló személyi kört fed le, hiszen a gyermek tekintetében a szülő kifejezést használja nyilvánvalóan a rokoni kapcsolatra tekintettel. Ez a megfogalmazás azonban ugyanazt eredményezi, mint az Alaptörvény és a Ptk. értelmezése.
Más azonban a családi jogviszony értelme a szociális ellátásokra vonatkozó törvény tekintetében. Itt ugyanis a jogszabály úgy fogalmaz, hogy a család „egy lakásban, vagy személyes gondoskodást nyújtó bentlakásos szociális, gyermekvédelmi intézményben együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező közeli hozzátartozók közössége.”137 Közeli
136 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról 5.§ d) pont
137 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról 4.§ (1) bekezdés c) pont
hozzátartozóként pedig nevesítésre kerül a házastárs,138 valamint a de facto élettárs, a vér szerinti gyermek, az örökbefogadott gyermek, a mostohagyermek és a nevelt gyermek egyaránt, így tehát ebben az esetben szélesebb körben kerül meghatározásra a családtagok csoportja.139
II.4.2. A de facto élettársak helyzete
A de facto élettársak helyzete az egyik legvitatottabb kérdéskör a családjogban,140 éppen ezért szükségesnek tartjuk sokkal részletesebben, ugyanakkor az előző rész logikai felépítéséhez igazodó módon, önálló fejezetben elemezni azt. A szabályozástörténet szempontjából elmondható, hogy a bírói gyakorlatban már egészen korán megjelent a de facto élettársak egymással szembeni vagyoni igényeinek rendezése, amelyet akkoriban a polgári jogi társaság szabályaiból vezettek le, majd a PK. 94. számú állásfoglalásban rögzítésre is került.141 Jogszabályi szinten azonban elsőként az 1977. évi IV. törvény142 rendezte az élettársak közötti vagyoni viszonyok szabályozását. Ez volt az első jelentős lépés, hiszen elismerték ezáltal, hogy az élettársi kapcsolat létező jogintézmény, ugyanakkor a szabályozás negatívuma volt, hogy a jogalkotó nem tekintette családjogi viszonynak, ha valaki házasságon kívüli együttélési formát választott. Elhelyezését tekintve a de facto élettársi kapcsolat az 1959-es Ptk. kötelmi jogi szabályai közé került.
1996-ban következett be változás, ugyanis a 1977-es törvény csak egy férfi és egy nő közötti viszonyként definiálta a de facto élettársi kapcsolatot. Hosszú folyamat eredményeként, illetve alkotmányossági viták sokaságán keresztül az 1996. évi XLII. törvény lehetővé tette, hogy a de facto élettárs fogalma alkalmazható legyen azonos nemű párok vonatkozásában is. Mindeközben
138 A bejegyzett élettárs külön nem kerül nevesítésre a jogszabályban, ugyanakkor a Bék II. 3. § értelmében ők is a jogszabály által meghatározott alanyi körbe tartoznak.
139 Lásd bővebben: MÉLYPATAKI (2013) 427-440.o.
140 Lásd bővebben: HEGEDŰS (2006) 3-24.o.
141 HEGEDŰS (2010) 20.o.
142 1977. évi IV. törvény a Magyar Népköztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról és egységes szövegéről
azonban megkezdődött a Ptk. kodifikációja, amely során a jogalkotó kiemelt figyelmet szentelt az élettársi kapcsolatok részletesebb szabályozásának. A de facto élettársi kapcsolatokat teljesjogú és létező családjogi intézményként kívánta elismerni143 a Polgári Törvénykönyv koncepciója, hivatkozva arra, hogy az élettársak társadalmi megítélése jelentős változáson ment keresztül és a felnövekvő fiatalabb generációk előnyben részesítik az élettársként történő együttélést, mint a házasság kínálta lehetőségeket.
A szakértői munka során hamar egyértelművé vált, hogy a korábbi szűkszavú szabályozás nem felel meg sem a de facto élettársi kapcsolat tartalmának, sem a társadalmi elfogadottságának. A kapcsolat lényege ugyanis abban áll, hogy a de facto élettársak a házastársakhoz hasonlóan, rendszerint gyermekeikkel együtt családot alkotva élnek, ugyanakkor mindezt a házassághoz képest kisebb kötöttségek között kívánják megélni. Ennek megfelelően a 2003-ban közzétett Ptk. koncepció amellett foglalt állást, hogy a kibővített szabályanyag a CsJK- ban kerüljön elhelyezésre.144 A tervezet két fontos tényezőt értékelt a kapcsolat vonatkozásában, méghozzá a tényleges együttélés időtartamát, valamint a közös gyermek létét és ezek legalább egyikének megléte esetén biztosította a megfelelő joghatásokat. A korábbi szűkszavú megoldásban szereplő vagyonjogi hatások módosítása mellett a de facto élettárs tartását és az egyik de facto élettárs halála esetén a másikat törvényes öröklés jogcímén megillető lakáshasználati jogot kívánta a jogalkotó bevezetni. A CsJK első szakértői munkatervezetében megjelent a kapcsolat önkormányzati jegyzőnél történő fakultatív regisztrálásának lehetősége is, ami ugyan nem státuszt generált volna az érintetteknek, de a kapcsolat fennállásának bizonyítását jelentősen megkönnyítette volna.145 Ezt meghaladóan pedig a bírói gyakorlatból beépítésre
143 HEGEDŰS (2006) 11.-12.o.
144 KŐRÖS (2013) 6.o.
145 A későbbiekben ezt váltotta fel az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartása, amely 2010. július 1. és 2010. december 31. között a különnemű élettársak vonatkozásában apasági vélelmet keletkeztetett. A 2010. évi CXLVIII. törvény azonban ezt a joghatást 2011. január 1-től hatályon kívül helyezte, így a regisztrálás ma már csak a kapcsolat fennállásának bizonyítását könnyíti meg. – KŐRÖS (2013) 7.o.
Lásd még: HEGEDŰS (2006/2)
és rögzítésre került a tervezetbe a de facto élettársak együttműködési és támogatási kötelezettsége.146
A fentebb részletezett koncepció ugyanakkor sosem lépett hatályba, a törvényjavaslattal szemben ugyanis az utolsó pillanatban módosító indítványt nyújtottak be, melynek elfogadásával a Ptk.-ban egy elég sajátos jogi megoldás született. A módosító indítvány magyarázata szerint a de facto élettársak között
„magánjogi jogviszony” áll fenn, aminek alapja „a felek szerződése, amelyben mindenre kiterjedően rendezhetik kapcsolatukat.”147 Az indokolás legvitathatóbb kijelentése azonban az, hogy aki élettársi kapcsolatot létesít, az nem kívánja magára nézve érvényesíteni a házasság és a család belső jogi rendjét, ezért e kapcsolatokhoz nem fűződhetnek családjogi joghatások.148 A módosító indítvány kapcsán a jogalkotó rendkívül éles szemléletváltása figyelhető meg, ugyanis a Koncepció készítése kapcsán teljesen más magyarázattal szolgált a de facto élettársak szabályozását illetően. A Szakértői Xxxxxxxx indokolása ugyanis arra hívta fel a figyelmet, hogy a de facto élettársak jogviszonyát rendező szabályanyag CsJK-ban történő elhelyezése azt juttatja kifejezésre – az európai államok többségéhez hasonlóan –, hogy családjogi kapcsolatnak tekinti azt annak ellenére, hogy elismertsége és támogatottsága nem azonos a házasságéval. A javaslat azt is figyelembe vette, hogy aki de facto élettársi kapcsolatot akar létesíteni, az jogi szempontból kötetlenebbül kívánja e társas kapcsolatát alakítani, így a jogalkotás is csupán keretszabályokkal, de a korábbiakhoz képest részletesebben kívánta rendezni a de facto élettársak jogviszonyát, elhelyezve azt a CsJK házasságot követő külön fejezetében.149
A Szakértői Javaslattól jelentősen eltérő jogalkotás oka minden bizonnyal abból eredhet, hogy a de facto élettársak jogainak erősítése a család és a házasság intézményeinek további gyengítéséhez vezethet, ami által a családjog hosszú
146 KŐRÖS (2013) 7.o.
147 T/7971/106 számú módosító javaslat indokolása. 12.o. xxxxx://xxx.xxxxxxxxx.xx/xxxx00/00000/00000-0000.xxx - letöltve 2019.10.29.
148 T/7971/106 számú módosító javaslat indokolása. 12.o. xxxxx://xxx.xxxxxxxxx.xx/xxxx00/00000/00000-0000.xxx - letöltve 2019.10.29.
149 A Ptk Szakértői Javaslatának magyarázata – xxxxxxxxx.xx 484. o. - letöltve: 2019.10.29. Lásd még: HEGEDŰS (2010) 68-69.o.
időkre visszanyúló és tradícionális alapokon nyugvó rendszere megrendülhet. Mindazonáltal egyre többen választják nem csak hazánkban, hanem világszerte az alternatív párkapcsolati formákat, aminek eredményeképpen olyan társadalmi tendencia alakult ki, amit a jogalkotás nem hagyhat figyelmen kívül.150
A jogalkotót azonban mégsem sikerült meggyőzni, hiszen az élettársakra vonatkozó normák nagy része151 a kötelmi jog szabályai között maradt. Családjogi joghatásai lesznek azonban azoknak a de facto élettársi jogviszonyoknak, amelyben a felek legalább egy éve élnek együtt és van közös gyermekük. Esetükben ugyanis a CsJK biztosítja a de facto élettársi tartást és a lakáshasználatot.152 Jogosan merül fel a kérdés, hogy bizonyos rendelkezéseknek miért kellett mégis a Családjogi Könyvbe kerülniük és hogy szükséges-e a szabályanyag ilyen alapon történő szétválasztása?
Xxxxxxxx Xxxxxxx álláspontja szerint „azáltal, hogy a gyermektelen élettársak (azok is, akiknek esetleg egészségügyi okok miatt nem lehet gyermeke?) a kötelmi jog körében kerülnek szabályozásra – illetve maradnak – anélkül, hogy a kapcsolatnak tartási, lakáshasználati, öröklési jogi következményei lennének, egyértelműen visszalépünk a Ptk. jelenleg hatályos szabályozásához képest.”153 Xxxxx Xxxxxx továbbá felhívja a figyelmet arra is, hogy a de facto élettársi kapcsolatok szerződéses és családjogi joghatásokkal bíró formáinak különválasztása „technikailag is tökéletlenül sikerült.”154 Erre példaként említhető, hogy a hatályba lépő szabályanyag alapján a tartás egyszeri juttatással történő teljesítéséről azok az élettársak is megállapodhatnak, akiknek nincs közös gyermekük és kevesebb, mint egy éve élnek együtt. A lakáshasználatról történő megállapodás ezzel szemben a kötelmi jog szabályai között került elhelyezésre, de a de facto élettársak közös jogcíme alapján lakott lakás használatának bírósági rendezését a Ptk 4:93. §-a alapján azok a de facto
150 KŐRÖS (2006) 3.o.
151 A kötelmi jogban találjuk az élettársak definícióját, a törvényes vagyonjogi rendszerük és vagyonjogi szerződésük normáit és a lakáshasználat szerződéssel történő rendezését. Ptk. 6:514. § - 6:517. §
152 Ptk. 4:86.§ - 4:95.§
153 SZEIBERT (2013/1)
154 KŐRÖS (2013) 8.o.
élettársak is kérhetik, akik kevesebb, mint egy éve élnek együtt vagy nincs közös gyermekük, azaz a CsJK-ban található szabály alkalmazása itt sem függ többletfeltételektől. Mindezek alapján megállapítható, hogy a kötelmi jogi és családjogi joghatások nincsenek következetesen szétválasztva, ahogy maguk a de facto élettársi kapcsolatok sem bonthatóak fel szerződéses és családjogi jogviszonyra.155
A de facto élettársi kapcsolat családi jogviszonyként való elfogadását támasztja alá az is, hogy a de facto élettársi kapcsolat Ptk.-ban szereplő meghatározása szinte teljes egyezést mutat a jogalkotás és a bírói gyakorlat eddigi állásfoglalásaival. Ehhez érdemes lehet elsőként összevetni a Ptk.-ban szereplő fogalmat az Alkotmánybíróság által megsemmisített családfogalom meghatározásával:
A család a természetes személyek érzelmi és gazdasági közösségét megvalósító olyan kapcsolatrendszer, amelynek alapja egy férfi és egy nő házassága vagy egyenesági rokoni kapcsolat, vagy a családbafogadó gyámság.156 | Élettársi kapcsolat áll fenn két olyan, házasságkötés nélkül közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben (a továbbiakban: életközösség) együtt élő személy között, akik közül egyiknek sem áll fenn mással házassági életközössége, bejegyzett élettársi életközössége vagy élettársi kapcsolata, és akik nem állnak egymással egyenesági rokonságban vagy testvéri kapcsolatban.157 |
155 KŐRÖS (2013) 8.o. és XXXXXXXX (2013/2) 147.-148.o.
156 Csvt. 7.§ (1) bekezdés – 2012. XII. 20.-i állapot
Az előző fejezetben említésre került, hogy a fogalmat az AB megsemmisítette, mert szűken határozta meg a család fogalmát. Ezt követően viszont az Alaptörvény negyedik módosítása során az L) cikk szintén módosult, ami a családi kapcsolat alapjaként a házasságot és a szülő-gyermek viszonyt nevesíti, jelentősen leszűkítve ezzel a családi kapcsolatban lévő személyek körét.
157 Ptk. 6:514. § (1) bekezdés
Annak ellenére, hogy a megsemmisített szakasz a második felében konkrétan megnevezi a családi jogviszonyokat, a definíció első része általános jellemzőként az érzelmi és gazdasági közösség létét emeli ki, ami a de facto élettársi kapcsolat meghatározásának is a bázisát képezi. Ezek a tartalmi elemek azonban nem csak a megsemmisített, ezáltal már hatályban nem lévő definíciónak, hanem a CsJK egyik alapintézményének, a házasságnak is az alapját képezik.
A házassági életközösség fogalmát maga a jogalkotó nem határozza meg, de az ítélkezési gyakorlat hosszú idő óta változatlan tartalommal értelmezi azt. Ennek megfelelően a házastársak életközössége magába foglal érzelmi, erkölcsi és vagyoni összetevőket és tartalmi eleme rendszerint a közös háztartás, a közös gazdálkodás és a bensőséges személyi kapcsolat. Az elemek hiánya az életközösség megállapíthatóságát kizárja, amit jól példáz az az eset, ha a házasfelek a legalapvetőbb információk szintjén sem ismerik egymás magánéletét, múltját. Amennyiben ugyanis a házastársak között a rokoni kapcsolatot mindössze a házassági anyakönyvi kivonat támasztja alá, a tőle elvárható tartalom nélkül, akkor kétséges, hogy a házasságkötés ténye ellenére együttélésük valódi lenne.158 Az életközösség fogalmi elemei ugyanakkor tágan értelmezendőek, nem szükséges együttesen fennállniuk, egyik-másik hiányozhat, illetőleg az általánostól eltérhet,159 valamint nem kell egy általános- szokványos mércéhez igazodnia.160 Egyik eseti döntésében a Kúria azt is megállapította, hogy nem érinti a házassági életközösség fennállását önmagában az, hogy a házastársak külön lakásban laknak és érzelmileg elhidegültek, de bármely más megfontolásból a gazdasági együttműködés fennmaradt közöttük. Az életközösség megszakítására irányuló szándék kinyilvánítása viszont akár az egyik házastárs részéről az életközösség megszűnését jelenti még akkor is, ha a házastársak kényszerűségből továbbra is
158 BH 2017.36.
159 BH 2003.323.
160 BH 2011.105.
együtt laknak, a lakás fenntartási költségeivel elszámolnak és ezzel összefüggésben bizonyos gazdasági együttműködés szintén van közöttük.161
A de facto élettársi kapcsolat esetén hasonló értelmezést nyernek a forgalmi elemek. A de facto élettársi kapcsolat fennállásának megállapításához a lényegi jellemzőket együttesen és összességében162 kell vizsgálat tárgyává tenni, de az élettársi életközösség tényének megállapításhoz – ellentétben a házassági életközösséggel – minden fogalmi elem együttes fennállásának a bizonyítottsága szükséges, ezek bármelyikének hiánya miatt az élettársi életközösség nem állapítható meg.163 Ugyanezen döntésében kiemeli azonban a Kúria, hogy a felek egyedi életkörülményeit vagy eltérő megállapodását szintén figyelembe kell venni, így előfordulhat, hogy a házastársi életközösséghez hasonlóan sajátos értékelést nyernek a körülmények. Több esetben kimondta a legfőbb ítélkező testület, hogy az élettársi kapcsolat létrejöttének és fennállásának feltételei az alábbiakban foglalhatóak össze: az élettársak közös lakásban laknak, közös háztartást tartanak fenn, érzelmi kapcsolatban állnak, együvé tartozásukat harmadik személyek felé nyíltan felvállalják, legalább hallgatólagosan egyetértenek abban, hogy a közös gazdálkodásuk során szerzett vagyon közös is legyen,164 valamint az érzelmi közösségük az egymással szembeni támogatási kötelezettséget is feltételezi.165 Ezek a pozitív kritériumok azok, amely leginkább megtöltik tartalommal az élettársi kapcsolat lényegét, ám ki kell emelni a legfontosabb negatív feltételt is: amennyiben a felek egyike házastársi élet- és vagyonközösségben él, annak a ténye az élettársi vagyonközösség fennállásának a lehetőségét kizárja.166 A bármelyik félnél bizonyított fennálló házassági életközösség jogi értelemben lehetetlenné teszi más személlyel az élettársi kapcsolat létesítését.
161 Pfv. II. 21.219/2017.
162 Lásd részletesen: XXXXXXXX (2010/2)
163 Pfv. II. 20.120/2017.
164 BH 2007.122
Xxxxxxxx Xxxxx az együttélés kritériumaként nevesíti ezt, és felveti, hogy a megállapításához elegendő, ha a felek kifejezésre juttatják azon akaratelhatározásukat, hogy életközösséget kívánnak létesíteni és ettől az időponttól élettársaknak kell tekinteni őket. Másik alternatívaként a szigorú jogértelmezést emeli ki, ami a tényleges együttélést, egy háztartásban való életvitelt jelenti. – BESENYEI (2000) 28.o. 165 BH 2004.280
166 BH 2004.504
A joggyakorlatban leggyakrabban azonban két fogalmi elemnek van kiemelkedő jelentősége. Az első a felek tartós együttélésének szándéka, hiszen, ha valaki élettársi kapcsolatot kíván létesíteni, az a Kúria szerint a véglegesség szándékával történő berendezkedést tételez fel.167 Az egy háztartásban megvalósuló együttélés azonban önmagában nem elég a de facto élettársi jogviszony megállapításához, főleg, ha a felek közössége kizárólag abban áll, hogy egy lakásban lakva egymást az élet fenntartásához szükséges körön belül gazdaságilag is támogatják, érzelmi alapon kölcsönös szívességi szolgáltatásokat teljesítenek egymás javára.168 A tartós együttélés azonban nem feltétlenül jelent folyamatos, megszakítás nélküli együttélését. A Kúria kimondta, hogy az a tény, hogy a feleknek két különböző államban volt lakása és csak lehetőségeiknek megfelelően éltek közös háztartásban, még nem jelenti azt, hogy élettársi kapcsolat nem állt fenn közöttük.169 Egy frissebb döntésében pedig leszögezte, hogy a de facto élettársi kapcsolat fogalmi elemei közé tartozó közös háztartásban való együttélés – különösen idősebb partnerek között – megvalósulhat olyan módon is, hogy mindketten megtartják a lakhatást biztosító ingatlanukat, ugyanakkor azokat közösen használják, tehát mindkét ingatlan az együttélés, közös háztartásvezetés, étkezés, pihenés színtere.170
A másik fontos elem, amellyel a legfőbb bírói szerv leginkább foglalkozott, a felek között fennálló gazdasági közösség. Ez a leginkább megkövetelt fogalmi elem, amelynek nem csak a jelentését határozta meg a Kúria, de különösen nagy gondot fordított a gazdasági közösség fennállásának vizsgálatára is. A gazdasági közösség fogalmának értelmezése húzza meg ugyanis azt a jogi határt, amely a közös háztartásban élő, egymással érzelmi kapcsolatban álló és a külvilág felé ezt ki is nyilvánító, a hétköznapi értelemben élettársaknak tekintett felek együttélését elkülöníti a jogkövetkezményekkel járó élettársi kapcsolat tényhelyzetétől.171 A gazdasági közösség akkor valósul meg, ha a
167 BH 2004.504
168 BDT 2011. 2601.
169 Pfv. II. 21.744/2004.
170 BH 2017.369
171 Pfv. II. 22.015/2016.
felek nem csupán esetileg, egy-egy vagyontárgy megszerzésében vagy csupán az együttélés mindennapi kiadásai tekintetében működnek együtt, hanem a gazdasági tevékenységüket meghatározó célkitűzéseik az életközösség egész tartama alatt közösek, ennek eléréséhez pedig teljeskörű együttműködést tanúsítanak, a jövedelmeiket közös céljaik érdekében együttesen használják fel.172 Ugyancsak megállapítható, ha a de facto élettársak bevételeinek megteremtése közös gazdasági tevékenységük eredménye, jövedelmeiket pedig közös céljaikra használják fel.173 A gazdasági közösség akkor is megvalósul, ha az érzelmi kapcsolatban és közös háztartásban élő felek a közös családi élet megvalósítása érdekében egyikük ingatlanán – közösen felvett hitel felhasználásával – jelentős mértékű beruházást végeznek el.174 Nem áll fenn azonban olyan esetekben, ha a felek között kizárólag a napi megélhetés és a háztartásvezetés körében mutatkozik bizonyos közösség.175
Ellentmondásos a bírói gyakorlat a gyermeknevelés, mint gazdasági cél megítélése tekintetében. A Fővárosi Ítélőtábla egyik döntése szerint a közös gyermekek közös nevelése is kialakít a felek között gazdasági közösséget, mert értelemszerű, hogy ezzel kapcsolatosan a feleknek távlati gazdálkodásukat érintő közös céljaik vannak. A gyermekvállalás a családi örömök mellett kétségtelenül folyamatos költségeket és hosszú távú pénzügyi elköteleződést jelent, hiszen a gyermek megélhetésének, iskoláztatásának biztosítása folyamatosan terheli a háztartás költségvetését. Ezt meghaladóan a gyermekneveléssel járó tényleges költségeken felül mintegy elmaradt haszonként jelentkezik az anyák oldalán a kieső jövedelem, amelyet a gyermekek születése, majd a bölcsődei, óvodai közösségbe kerülése közötti időtartamban az édesanya munkaerőpiacról való átmeneti vagy tartós távolléte okoz. Emellett az anyák kiesnek szakmájukból, tudásuk értéktelenedik és a munkaerőpiacon a kisgyermekes anyák nehezebben tudnak fellépni. Ezen tényezőknek a mérlegelése és eldöntése egy hosszú távú gazdasági
172 Pfv. II. 21.744/2004.
173 BDT 2015.3348.
174 BH 2014.111.
175 Pfv. II. 20.068/2017.
elköteleződést jelent, ami megalapozhatja a de facto élettársak közötti gazdasági közösség megállapítását.176
A Kúria szerint ugyanakkor nem valósíthat meg közös gazdasági célt a felek családalapítása és a gyermekvállalás, különösen akkor nem, ha a felek a közös háztartásban élés ellenére szerződéssel rendezik a lakhatás és a kiskorú gyermekeik ellátásának költségeit. A gazdasági közösség esetében két konjunktív tartalmi elemnek van döntő jelentősége: a felek közös célok érdekében való, legalább hallgatólagos együttműködésének és az általuk szerzett jövedelmek közös célra történő felhasználásának. Az ítélkezési gyakorlat a közös cél fogalmát szűken értelmezi: annak gazdasági tevékenységre és a közös vagyon megszerzésére kell irányulnia, azaz a gazdasági együttműködésnek a közös vagyon gyarapítása a célja, függetlenül attól, hogy annak végeredménye vagyongyarapodás vagy vagyonvesztés lesz. Kétségtelen, hogy a gyermekvállalás hosszú távú elkötelezettséget és jelentős anyagi terhet ró a szülőkre, azonban a de facto élettársi kapcsolat egyik fogalmi elemével, a gazdasági együttműködéssel nem azonosítható. A felek szándékának ugyanis közös közreműködéssel a közös vagyon megszerzésére kell irányulnia; a családalapítás és a gyermekvállalás gazdasági célnak, vagyonszerzésre irányuló szándéknak azonban álláspontjuk szerint nem minősíthető.177
Több esetben rámutatott emellett a Kúria, hogy a gazdasági közösség nem követeli meg az egymás bankszámlájához történő hozzáférést sem, az élettársi kapcsolat tényének megállapíthatóságát ugyanis önmagában nem zárja ki a külön bankszámla fenntartása és az sem, hogy ahhoz a másik félnek nincs hozzáférése. A közös gazdálkodás, a gazdasági közösség megítélése szempontjából kizárólag annak van jelentősége, hogy a feleket a döntéshozatal során a közös megélhetés, az előrejutás szándéka vezérli-e.178
176 BDT 2015. 3301.
177 BH 2017.338.
178 EBH 2018.M.8., BH 2016.117.
Felmerül a kérdés, hogy a Ptk. által meghatározott, új törvényes vagyonjogi rendszer mennyiben fog változtatni a de facto élettársi kapcsolat fogalmi elemeinek, főként a gazdasági közösség létének értelmezésén? Az új szabályozás szerint ugyanis a de facto élettársak önálló vagyonszerzőknek minősülnek. Ennek következtében továbbra is fenntartható-e az a követelmény, hogy tényleges, közös gazdasági eredményt mutassanak fel a felek a kapcsolat megállapíthatósága érdekében, vagy az esetleges vagyonösszevonás hiányában megvalósuló gazdasági együttműködés is a kapcsolat alapját képezheti. A korábbi szűk körben meghúzott határokon mindenképpen változást fog előidézni a bevezetett vagyonjogi megoldás. Ugyanakkor fontos azt is szem előtt tartani, hogy a vagyonjogi rendszer alkalmazásának előkérdéseként jelentkezik a de facto élettársi kapcsolat fennállásának megállapítása, így nem kizárt a két kérdés eltérő módon megvalósuló értelmezése sem. Álláspontunk szerint mindenképpen tágítani kell a korábbi szűkkörű értelmezést, és esetlegesen vizsgálható az a körülmény is, hogy a közös célok érdekében történő együttműködéshez mennyire társul a felek szolidaritása és együttműködése. Ez az elv ugyanis, ahogy korábban is utaltunk rá, szintén a de facto élettársi kapcsolathoz tartozó bírói gyakorlatból ered, és anyagi támogatás formájában is megvalósulhat. Ebből következőleg a gazdasági közösség a de facto élettársak közös célok érdekében való vagyoni együttműködését, az egymás felé tanúsított szolidaritást, támogatást és együttműködést kell hogy magába foglalja a felek vagyonának tényleges összevonása nélkül is.
A házassági életközösség tartalmi elemei tehát nagyfokú hasonlóságot mutatnak a de facto élettársi kapcsolat meghatározásával, illetve szintén közös pont a bíróságok egyedi körülményekhez igazított értelmezése. A házasság és a de facto élettársi kapcsolat között azonban ki kell emelni még egy fontos hasonlóságot.
A házasság a CsJK szerint „akkor jön létre, ha az együttesen jelen lévő férfi és nő az anyakönyvvezető előtt személyesen kijelenti, hogy egymással házasságot
köt.”179 De facto élettársak esetén 2010. január 1-én került bevezetésre az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartása, amely esetében az élettársak kérhetik a közjegyzőtől, hogy vegye fel a kapcsolatuk létesítéséről vagy megszüntetéséről szóló nyilatkozatukat a közhiteles nyilvántartásba. Az élettársi kapcsolat viszont ebben az esetben sem a nyilvántartásba vétellel jön létre, hanem továbbra is a Ptk. szerinti fogalmi elemek megvalósulása szükséges, de a kapcsolat fennállásának igazolására – hasonlóan a házassághoz, hiszen az anyakönyv ott is deklarációs célokat szolgál – a nyilvántartás alkalmas. Fontos eltérés azonban, hogy amíg a házasságkötés családjogi státuszt keletkeztet a házastársak között, addig a de facto élettársak nyilvántartásba vétele csupán a kapcsolat fennállásának bizonyítását hivatott biztosítani, ugyanakkor a nyilvántartásba történő rögzítésre nem kötelezhetőek a felek. 180 Megjegyzendő viszont, hogy a nyilvántartásba történő bejegyzés 2010. július 1. és 2010 december 31. között a különnemű párok esetén apasági vélelmet keletkeztetett, ami szintén a de facto élettársi kapcsolat családjogi jellegét erősítette. A joghatást azonban a 2010. évi CXLVIII. törvény 2011. január 1.-től hatályon kívül helyezte.181
Mindezek világossá teszik, hogy a de facto élettársi kapcsolatok – a rendszertani elhelyezés ellenére – inkább tekintendőek családjogi jogviszonynak, mint puszta szerződésnek.
Említést kell tennünk ide kapcsolódóan az Európai Családjogi Bizottság182 de facto élettársakról szóló elvi ajánlásáról, amely szintén definiálja ezt a párkapcsolati formát. Az ajánlás183 első pontja szerint a de facto élettársi kapcsolat akkor jön létre, ha két személy tartós párkapcsolatban él együtt. A második bekezdésben pedig a minősített de facto élettársi kapcsolat (qualified de facto union) fogalmával találkozunk, miszerint ez akkor áll fenn, ha a
179 Ptk. 4:5. § (1) bekezdés
180 Lásd részletesebben: HEGEDŰS (2008) 121-145.o. és HEGEDŰS (2011) 100-102.o.
181 KŐRÖS (2013) 7.o.
182 A későbbiekben részletesen kitérünk a Bizottság bemutatására, valamint a kapcsolódó ajánlásainak elemzésére.
183 The Principles of European Family Law Regarding the Property, Maintenance and Succession Rights of Couples in de facto Unions - xxxx://xxxxxxxxxx.xxx/xx-xxxxxxx/xxxxxxx/Xxxxxxx-Xx-Xxxxx.xxx letöltve: 2020.05.11.
partnerek legalább 5 évig élnek együtt és közös gyermekük van. A Bizottság tehát a tartós együttélésre alapozottan húzza meg a határvonalat a jogilag szabályozott párkapcsolati forma és az annak szintjét el nem érő együttélési formák között. A másik fontos kritérium az ajánlás második és harmadik pontjában olvasható, ez pedig a kizáró tényezők megállapítása. Ha a partnerek ugyanis házasságban vagy bejegyzett/regisztrált élettársi kapcsolatban élnek együtt vagy akár harmadik személyekkel, ennek a ténye kizárja a de facto élettársi kapcsolat fennállását. Fontos eltérés azonban a magyar megoldáshoz képest, hogy itt a házasság vagy bejegyzett élettársi kapcsolat fennállása és nem a párhuzamos életközösség megvalósulása a kizáró tényező.
II.5. A család fogalmának szociológiai vetületei
II.5.1. A tradicionális megközelítés
A szociológia a társadalmi élet törvényszerűségeit kutató tudományág, amely az elmélet és az empirikus kutatások kettősségével igyekszik vizsgálni az emberi élet sajátosságait. Azon tudományágak sorát gyarapítja, amelyekben nem egységes a szakértők álláspontja a család fogalmát illetően. Mind közül azonban két megközelítési mód az, amely kiemelkedik a definíciók sorából. A szociológusok egy része ragaszkodik a tradicionális családfelfogáshoz, álláspontjuk szerint ugyanis a tradícionalitás a felgyorsult, változó társadalmak állandó tényezője. A hagyományos szociológiai nézetek szerint a család fogalmának legfőbb vonása a családtagok közötti érintkezés, kapcsolat, azaz az interakciók. Ez a definíció 1926-ban jelent meg, Xxxxxx X. Xxxxxxx alkalmazta először „A család, mint az interakcióban álló személyiségek egysége” című művében. Ez alapján a családi kapcsolatok, az egymáshoz fűződő viszonyok azok, amelyek elkülönítik a családot a társadalom más egységétől. Xxxxxxx szerint „A család olyan interakcióban álló személyek egysége, akiket egymással való érintkezésükben a férj és feleség, az apa és xxxx, a fiú és lány, a fivér és
nővér társadalmi szerep betöltésére való törekvés irányít.”184 Xxxxxxx tehát a családban betöltött szerepek fontosságát hangsúlyozta. Munkásságát továbbfejlesztve született meg a tradícionális fogalmi megközelítés pontosítása, amely alapján családnak nevezhető az emberek olyan együttélő kisebb csoportja, amelynek tagjait vagy a házassági kapcsolat vagy a leszármazás, más szóval vérségi (kivételes esetben örökbefogadási) kapcsolat köti össze.185 Bármelyik említett definíciót is vizsgáljuk, arra a következtetésre kell jutnunk, hogy merülnek fel problémák az értelmezés kapcsán. Egyfelől a társadalmi interakciók, kapcsolatok nem kizárólagosan a családi viszonyokban fordulnak elő, hanem azok más csoportokban is kialakulhatnak. Ezen kívül a hagyományos nézetek nem számolnak a házasságon kívüli partnerkapcsolatok egyre növekvő számával.186
II.5.2. A család fogalmának funkcionális megközelítése
Egyre nő azon kutatók száma, akik a társadalmi változásokkal összefüggésben, azokat követve próbálják meghatározni a család szó tartalmát. Életszerűbb az a nézet, mely szerint „Az ember társas lény, a családi együttélés számára a legtermészetesebb együttélési forma, amely testi, lelki, szellemi fejlődése számára a legkedvezőbb. Ezen még az sem változtat, hogy egyes kultúrákban más és más elképzelések élnek arról, hogy kik alkotják a családot. Sokféle család létezik, beleértve a házasság nélküli együttélést, az újraegyesült családokat, az egyszülős családot, a gyermektelen párokat, esetleg a
184 BÁRKÁNYI (2011) 99.o.
185 ANDORKA (2006) 298.o.
186 Egy az ezredfordulón elvégzett felmérés szerint a tartós partnerkapcsolatban élők 37 %-a házasságon kívüli kapcsolatban él. Ezen személyek közül 57 % hajadon és nőtlen családi állapotú, 30%-a elvált legalább egyszer, 10%-a pedig özvegy. A számok azóta is emelkedő tendenciát mutatnak. – PONGRÁCZ- SPÉDER (2003) 56.o.
A 2016-ban készített Mikrocenzus felmérés adatai szerint 2016 októberében 2 millió 743 ezer család volt hazánkban, amelyből a házasságban élő párok alkotta családok 1 millió 757-t tettek ki, az élettársi kapcsolatban élők száma pedig meghaladta a 483 ezer családot, arányuk ezzel több mint 5 %-ot nőtt a korábbi kutatási adatokhoz képest. - xxxx://xxx.xxx.xx/xxxx/xxx/xxxx/xxxxxxxx/xxxxxxxxxxx0000/xxxxxxxxxxx_0000_0.xxx 21-22.o. - letöltve: 2020.04.20.
kommunákat, és akár a gyermeket nevelő homoszexuális párokat is. Közös ezekben a kis-közösségekben, hogy tagjai testben és lélekben összetartoznak.”187 A családmodellek tekintetében dinamikusság figyelhető meg, a társadalmi változások egyértelműen hatással vannak a tartalom meghatározására. Sokan hajlamosak ezt válságjelzésként kezelni, azaz, hogy a hagyományos családmodell veszélyben van. Az előbb idézett kutatás azonban rávilágít arra, hogy egyfajta változásnak – és nem feltétlenül negatív tartalmú változásnak – kell tekintenünk ezeket a jelenségeket, nevezetesen például a házassági hajlandóság csökkenését, a házasságon kívüli partnerkapcsolatok felerősödését.188 A társadalmak többségében a családszerkezetek pluralizációja figyelhető meg, ami azt jelenti, hogy többféle családszerkezeti forma ugyanolyan hangsúllyal van jelen.189
Éppen ezért alakult ki a fogalmi megközelítések másik nagy csoportja, azok a szociológiai irányzatok, amelyek a családra, mint rendszerre tekintenek és a rendszer funkcióinak meghatározásán keresztül kívánják megadni a család szó tartalmának lényegét. A funkcionális megközelítés álláspontja szerint a család kilenc funkcióját különböztethetjük meg:190
1. Biológiai funkció: a társadalom „utánpótlása” szempontjából leginkább a reprodukció tölt be kiemelkedő szerepet, és bármely családmodellről legyen is szó, ez a funkció mindig jelen van.
2. Gazdasági funkció: „A család a gazdaság, a termelő munka szervezeti egysége is.” A család gazdasági funkcióját két összetevő alkotja, egyrészt jövedelemből gazdálkodó közösség, másrészt a család, mint szervezet gazdasági haszonnal működik (például a házimunka felosztása, lakás karbantartása, gyermekgondozás).
3. Az érzelmi szükségleteket kielégítő funkció: ide sorolható többek között a szülő-gyermek viszonya, érzelmi kapcsolata, másrészt a partnerek között fennálló érzelmi közösség.
187 BODONYI-BUSI-HEGEDŰS-MAGYAR-XXXXXX (2006) 9.o.
188 HIEKEL-LIEFBRIER-POORTMAN (2014) 391-410.o.
189 FÖLDHÁZI (2016) 661.o.
190 BODONYI-BUSI-HEGEDŰS-MAGYAR-XXXXXX (2006) 14.-18.o.
4. Társadalmi státusz meghatározása: ez a funkció biztosítja a társadalmi státuszok újratermelődését a nevelés, a szocializáció és az értékátadás eszközével.
5. A betegek ellátása és az öregekről való gondoskodás: ez a funkció a szociológusok szerint inkább a korábbi időkben volt megfigyelhető, amikor is az idősebb generáció anyagiakkal próbálta pótolni a testi, fizikai erejének és hasznosságának csökkenését. A fiatalabb családtagok tisztelték és segítették az idősebbeket, próbáltak tanulni az élettapasztalataikból, később azonban egyre inkább ennek az ellenkezője figyelhető meg.
6. A kulturális igény felkeltése, a szabadidő irányítása szintén egy kevésbé értékesnek tartott funkció jelenleg. A jelenkori élet sajátossága, hogy a családtagok nem töltenek egymással kellő időt, nem járnak együtt szórakozni. Ennek okai között szerepelhetnek az anyagi nehézségek, vagy éppen a túlzott munkateher, ami a mai társadalomban egyértelműen megfigyelhető.
7. A családtagok életének irányítása és ellenőrzése: napjainkban ez tekinthető a leginkább ellentmondásos funkciónak. Az ellentmondásosság egyrészt a generációk közötti világnézeti különbségekből adódik, másrészt a megváltozott életritmusból és ugyancsak az időhiányból ered.
8. Szocializációs, nevelési funkció, személyiségformálás. A család az elsődleges szocializáció színtere, hiszen a gyermek itt tanulja meg azokat az alapvető magatartási mintákat, konvenciókat, amelyeket később a társadalom részeként is alkalmaz. Éppen ezért ennek a funkciónak rendkívül fontos szerepe van.
9. Támogató funkció. A család az egyén énképének, önértékelésének forrása is, képes akár a fizikai, akár az érzelmi problémák rendezésében segítséget nyújtani. A családtagok közötti érzelmi kötődés az, ami ezen funkció alapjaként szolgál.
Ezek a funkciók többé kevésbé minden családfogalomban megtalálhatóak, azonban fontosságuk megítélése eltérő lehet. Jelen társadalmi berendezkedésünkben ugyanis az figyelhető meg, hogy ezek a funkciók kezdenek eltűnni, átalakulni és emellett átértékelődni. Ennek okaként három dolgot emelnek ki a szociológusok: egyfelől a házasság intézményének
kiüresedését, ugyanis a fiatalabb generáció már nem feltétlenül tart igényt a társas együttélés ezen formájára és a biológiai reprodukció eléréséhez ma már ez nem társadalmi elvárás. A második sokkal súlyosabb tényező az a család biológiai funkciójának háttérbe szorulása, egyre kevesebb ugyanis a születések száma. A harmadik problémakör a válások számának növekedése, ugyanis a mai házasságokban egyértelműen megfigyelhető az érzelmi viszonyok gyors változása, és az érintettek könnyebben hozzák meg a döntést, hogy véget vetnek a házasságuknak, mint hogy a konfliktushelyzet megoldására törekednének.191 Éppen ennek köszönhetően az emberek közötti kapcsolatrendszerek családkénti értelmezését is tágan kell meghatározni. Egyre inkább előtérbe kerülnek ugyanis azok a családi kapcsolatok, amelyekben nem feltétlenül a biológiai kapcsolat, a leszármazás lesz a döntő, mindinkább az érzelmi közösség és a gazdasági kapcsolat dominanciája érvényesülhet.192 Ennek megfelelően különböző családtípusokról beszélhetünk.193
Származási család (family of orientation): ez jelenti azt a családi környezetet, ahová beleszületik az ember, tehát ennél a típusnál a biológiai funkció dominanciája jellemző. Ilyen például az egyén és a szülő közötti kapcsolattrendszer.
Teremtő család (family of procreation): ez az egyén által kialakított családforma, mely alapja a házasság vagy más párkapcsolati forma és a saját gyermekek nemzése.
Nukleáris család (Nuclear family): ez a típus az előző két forma jellegzetességeit vegyíti, így beleértendőek az egyén felmenői és a saját leszármazói köre egyaránt.
Kiterjedt család (Extended family): ez a típus a legtágabban értelmezhető forma, beleértendő ugyanis a biológiai kapcsolaton alapuló valamennyi családtípus, ugyanakkor az érzelmi közösség más fajtái is, így például az is, ha valaki mostohaszülővé válik.
191 XXXXXXX (1988) 10.-11.o.
192 Példaként említhetjük a mostohaszülők, nevelőszülők helyzetét, akik esetében a biológiai kapcsolat egyértelműen hiányzik. Lásd részletesebben: SATIR 153.-173.o
193 XXXX (1988) 14.-15.o.
A szociológia eredmények tehát tágabb körben igyekeznek meghatározni a családi kapcsolatok rendjét, mint a jogi szabályozás, melynek eredményeképpen sok, ma még szabályozatlan vagy részben szabályozott kapcsolattípus is a viszonyrendszer részét képezi.
II.6. Részösszegzés
A fejezet által a célunk a multidiszciplináris alapokon nyugvó összehasonlítás volt, amelyben a történeti fejlődés, a nemzetközi és hazai jogi szabályozás és joggyakorlat, valamint a szociológia megállapításain keresztül igyekeztünk szemléltetni a fogalom komplexitását. A vizsgálódásokból az szűrhető le, hogy eltérő ugyan a megítélés a tudományterületek között, mégis számos azonos elem található. Álláspontunk szerint a családi kapcsolatok rendszerében három tényezőnek van nagyon fontos szerepe. Egyrészt a szülő-gyermek viszonynak, ami mind a hagyományos, mind a manapság jelen lévő megközelítések alaptézisét képezi. A másik fontos elem a felek közötti párkapcsolat, amiben a házasság preferálásához való ragaszkodás még mindig megfigyelhető, ugyanakkor az alternatív kapcsolati formák felé való nyitottság is jellemző. A harmadik tényező a rokonság, ami mára szintén másfajta megítélés alá esik, ugyanis a technikai és egyéb társadalmi fejlődés hatására ma már a nem pusztán biológiai kapcsolaton alapuló rokonság is megfelelő védelmet és elismerést élvez. A fejezet megállapításai alapján arra jutottunk, hogy az egységes, jogszabályban megjelenő családfogalom megalkotása a szerteágazó – de ugyanakkor egyre közelítő – álláspontok miatt jelen pillanatban még lehetetlen vállalkozás. Ehelyett szerencsésebb megoldás lehet a családi jogviszony egységes terminológiája alá vonni a különböző, jogilag szabályozott kapcsolatrendszereket. A meghatározás kiindulópontját valamennyi esetben az életközösség tartalmi elemeiben szükséges keresnünk194, ennek megfelelően
194 Hasonló álláspontot képvisel a német jogirodalomban Xxxxxxxxx Xxxxxxxxx, aki a családjog fogalmán keresztül vizsgálta a kérdéskört és arra a megállapításra jutott, hogy a családtagok közötti jogviszonyok elsősorban a személyes jogviszonyokon alapulnak, amihez szükségszerűen kötődnek a
pedig bizonyítást nyert, hogy a jogilag szabályozott párkapcsolati formák mindegyike – a jogforrási rendszerben való elhelyezkedésük ellenére – családjogi jogviszonynak minősül. Tovább erősíti ezt az a tény, hogy a de facto élettársi kapcsolatban – más jogilag családi kapcsolatnak minősített esetekhez hasonlóan – ugyanúgy visszaköszönnek a szociológia megállapításai is. Mindezek alapján a családi jogviszony lényege úgy határozható meg, mint természetes személyek között létrejövő olyan jogviszony, amelynek alapja a felek között fennálló érzelmi és gazdasági közösség.
vagyonjogi kérdések. A személyes viszonyoknak azonban a felek közötti érzelmi közösség az alapja, ami az ilyen kapcsolatrendszereket megkülönbözteti más jogviszonyoktól. – MUSCHELER (2017) 2-3.o.
III. A CSALÁDTAGOK KÖZÖTTI VAGYONI VISZONYOK – A CSALÁDI VAGYONJOG
III.1. A családi vagyonjog
A korai magyar magánjogban a családtagok közötti vagyoni viszonyokat kizárólag a házastársak egymás közötti, illetve a házastársak és kívülálló harmadik személyek közötti vagyoni viszonyok jelentették. Az ezen jogviszonyokat szabályozó normák összessége képezte a házassági vagyonjogot, ami számos egyedi jellegzetességgel bírt. Xxxxxx Xxxxxx egy sajátos vegyes rendszerként jellemezte a korabeli szabályozást, amelyben a különvagyon és a hozomány intézménye a római jogi dotális rendszerhez, a közszerzemény pedig a germán szerzeményi közösség rendszeréhez hasonlított.195 A Csjt. előtti magyar vagyonjogi szabályozás legfőbb jellemzője a duális szerkezet volt, mert a házastársak vagyoni viszonyait elsősorban a szokásjogi szabályok határozták meg, de nagyon korán megjelentek a vagyonjogi megállapodások (korabeli elnevezéssel „házassági szerződések”196) is. Duálisnak volt minősíthető atekintetben is, hogy a vagyonjogi szabályok fő bázisát a családjogi normák képezték, ugyanakkor az öröklési jog is jelentősen befolyásolta a vagyon sorsát. A korabeli házassági vagyonjog további jellegzetessége volt, hogy a vagyonelkülönítés – mint vagyonjogi rendszer – képezte az alapját,197 ez azonban különböző módon érvényesült a társadalmi osztályok differenciáltsága miatt.
195 JANCSÓ (1890) 63-64.o.
196 KOLOSVÁRY (1927) 342.o.
197 A vagyonelkülönítést fokozatosan váltotta fel a vagyonösszesítés alapgondolata, amelyben a legmeghatározóbb szerepet a közszerzemény játszotta. Nem egységes azonban a jogirodalmi álláspont ebben a tekintetben. Xxxxxxx Xxxxxx szerint a teljes vagyonelkülönítés jellemezte a házastársak vagyoni
A házastársak vagyona a törvényes vagyonjog szabályai szerint több különböző alkotóelemből tevődött össze. A vagyonelkülönítés elve alapján önálló részt képezett a feleség és a férj különvagyona, amit a hitbér, a hozomány és bizonyos társadalmi osztályokban a közszerzemény egészített ki.
1953. január 1-én lépett hatályba a házasságról, családról és gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény, a Csjt. A törvény vagyonjogi rendelkezéseinek újítása, hogy szakított a korábbi szabályozási modellel és törvényes vagyonjogi rendszerként a házastársi vagyonközösséget vezette be. A házastársi vagyonközösség, mint vagyonjogi rendszer a közszerzeményhez hasonlóan a szerzeményi közösségi rendszerek csoportjába tartozik, ugyanakkor nem az értéktöbbleti elvet, hanem a reálszerzés elvét juttatja érvényre.198 Ennek értelmében a házastársak házasságkötéskor meglévő vagyona és a házasság alatt ingyenesen szerzett vagyona dologi jogilag is elválik a többi vagyonelemtől, amiből következőleg három alvagyon között kell különbséget tenni: a feleség különvagyona, a férj különvagyona és a közös vagyon.199
A Csjt. házassági vagyonjogi szabályainak további jellemzője, hogy a jogalkotó igen kevés rendelkezést iktatott be a normaszövegbe. Hat szakaszban került
viszonyait és csak a „szeretet, a kölcsönös bizalom és a szellemi fölény elismerése bírja rá az egyik felet arra, hogy a másik (legyen ez aztán a férfi vagy nő) a vagyonkezelés körül irányadó szerepet vigyen.” - HERCZEG (1885) 16.o.
Kolosváry és Xxxxxx azonban amellett foglalt állást, hogy bár a vagyonelkülönítés képezte az alapot, mégis megjelent a vagyonösszesítés gondolata is: „Különvagyonuk tekintetében a házastársak teljesen függetlenek…mert ezt a nagy űrt, mely férj és feleség közt az új életviszony…daczára.. is fennáll, jogunk jótékonyan hidalja át a közszerzemény által. E jogintézményben jogunk közös tulajdonná teszi azt a vagyont, melyhez a házastársak a házasság tartama alatt visszterhes úton jutnak.” – JANCSÓ (1890) 66.o.
„A törvényes házassági vagyonjog intézményei jogunkban a női szabadvagyon rendszer keretei közé vannak beillesztve, mely rendszernek kiindulási pontja az, hogy a nő a házasságkötéskor már megvolt vagy azután bármi módon szerzett vagyona felett…szabadon rendelkezik. Miután pedig az az elv a közszerzemény tekintetében némi megszorítást szenved: a magyar házassági vagyonjog vegyes jelleget ölt magára, s a különvagyoni gondolat mellett a vagyonközösségi gondolatot is érvényesíti.” – KOLOSVÁRY (1927) 342.o.
198 XXXXX (1995) 121. o. és XXXXX-XXXXX (2007/2) 15.o.
199 A rendszer kialakulásában Xxx Xxxxx szerint nagy szerepe volt a házastársak közötti egyenlőség elismerésének, az osztatlan közös tulajdon alapgondolata ugyanis a házasság erkölcsi és társadalmi elvárásainak is megfelelt. – PAP (1982) 176.o.
Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxx elvi alapként hasonló gondolatot emel ki, miszerint „a házasság olyan szövetség, melyben a felek egyenrangúak, mindkét fél munkája egyaránt fontos a család szempontjából, és nem mutatható ki, hogy ki milyen vagyonmértékkel járult hozzá, tevékenysége alapján a házasság fennállása alatt keletkezett vagyonhoz, tehát az a házastársak osztatlan közös tulajdona.” – XXXXXX XXXXXX (1999) 395.o.
összefoglalásra a házastársak egymás közötti, valamint külső, harmadik személyekkel szemben fennálló jogviszonya. Hiányzott ezek közül a vagyon passzív elemeinek jogi sorsa, a házastársak kölcsönös képviseleti jogának rendezése, a közös rendelkezési jog megsértéseinek jogkövetkezményei,200 az értékváltozások figyelembe vétele, vagy akár az alvagyonok vegyülése miatt keletkező megtérítési igények rendezése.201 Ezen hiányosságokat a bírói gyakorlat igyekezett pótolni és a hosszú ideig be nem következő jogalkotói beavatkozás hiánya miatt a vagyonjogi igények rendezésekor a tételes jog és a joggyakorlat együttes alkalmazására került sor. A törvény szűkszavúságát a jogirodalom különböző indokokkal magyarázza. Xxxxxxxxxxxx Xxxxx kritikai éllel fogalmazta meg, hogy a szocialista gazdasági rend azon sajátossága szolgál magyarázatul, amely szerint akkoriban nem tulajdonítottak túl nagy jelentőséget a házastársak vagyoni viszonyainak.202 Xxxxxx Xxxxxx ezt azzal a gondolattal egészítette ki, hogy a kisebb mérvű szabályozás az 1950-es évek sajátos társadalmi berendezkedésével magyarázható, azaz, hogy a magánszemélyek nem rendelkeztek számottevő mértékű vagyonnal.203 Tóthné Xxxxxx Xxxxxx szerint a házastársak egyenjogúságának biztosítása volt a jogalkotó korabeli célja, ugyanakkor mivel főként a férj folytatott kereső foglalkozást – a nő pedig, ha keresett is, akkor is lényegesen kevesebbet – az nem feltétlenül indokolta a részletesebb szabályozást.204
Az 1970-es évek elején azonban ugrásszerűen növekedett az életszínvonal, megszaporodtak a lakásépítések, az üdülőtelkek vásárlása, valamint a különvagyonból közös vagyonba és fordítva történő beruházások. Ezek az események késztették a jogalkotót a Csjt. első nagyobb volumenű módosítására, ami az 1974. évi I. törvényben205 öltött testet, megváltoztatva egyes vagyonelemek közös vagyonba vagy a házastársak különvagyonába való
200 Lásd részletesebben: KŐRÖS (2011) 1.-6.o.
201 KŐRÖS (1995) 122.o.
202 NIZSALOVSZKY (1963) 149.o.
203 PETRIK (1987) 58.o.
204 XXXXXX XXXXXX (1999) 395.o.
205 1974. évi I. törvény a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény módosításáról és egységes szövegéről
tartozását. Ezt követte az 1986. évi IV. törvény,206 amely szintén jelentős változásokat eredményezett, ugyanakkor továbbra is a házastársi vagyonközösséget tartotta fenn törvényes vagyonjogi rendszerként.207 A Csjt. hatálybalépésétől kezdődően elsősorban a házastársak vagyoni viszonyainak, mint családjogi jogviszonynak a szabályozására koncentráltak. A joggyakorlatban azonban megjelentek olyan elvi jelentőségű megállapítások, amelyek szakítottak a házasság és a házassági vagyonjog tradícionalitásának eszméivel. A Legfelsőbb Bíróság 10. számú irányelve elvi éllel rögzítette, hogy a házastársak azon ráutaló magatartásából, mely szerint a házasságkötést megelőző de facto élettársi kapcsolatuk alatt szerzett vagyonukat a házassági életközösség alatt is tovább, közösen kezelik és használják, eltérő megállapodás hiányában arra kell következtetni, hogy azt is a közös vagyonuk részévé kívánják tenni.208 Ennek értelmében a házasságkötést megelőző de facto élettársi kapcsolat vagyonjogilag is összeolvad a házassági életközösséggel, kiterjesztve rá a jogszabály hatályát. Az irányelvet később hatályon kívül helyezték, ugyanakkor a benne megfogalmazott elvi jelentőségű tételek fennmaradtak a joggyakorlatban.209 Kiemelendő azonban, hogy ezen elvi tételt nem lehetett alkalmazni fordított helyzetben, azaz a házasság megszűnését követő de facto élettársi kapcsolatra nem voltak alkalmazhatóak a Csjt.-beli vagyonjogi szabályok.
Első látásra úgy tűnhet, hogy a joggyakorlat fentebb részletezett megállapításai már ekkor is családjogi jogkövetkezményeket fűztek a de facto élettársi kapcsolathoz. Xxxxx Xxx véleménye szerint azonban a házasságkötést megelőző de facto élettársi kapcsolat nem volt családjogi jogviszony, mivel az élettársak vagyonjogi szabályozását az 1959-es Ptk. 578/G. § tartalmazta és nem a Csjt.210 Kivételt kellett hogy képezzenek viszont azok a de facto élettársi kapcsolatok, amelyeket házasságkötés követett, mert vagyonjogi szempontból ezek a Csjt.
206 1986. évi IV. törvény a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény módosításáról
207 Az 1986. évi módosítás a Csjt. kógens szabályainak feloldását idézte elő.
208 A Legfelsőbb Bíróság 10. számú irányelve 3. pont
209 BAJORY (1993) 7.o.
210 CSŰRI (2006) 41.o.
hatálya alá tartoztak. Nem született ugyanis olyan döntés, ami az említett tények, körülmények fennállása esetén az 1959-es Ptk. hivatkozott jogszabályhelye alapján került volna elbírálásra.
Szintén megdőlni látszott a házassági vagyonjog dominanciája a Bék. II. törvény bevezetésével. E jogszabály ugyanis rögzítette, hogy ha külön törvény másképp nem rendelkezik a házasságra vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell a bejegyzett élettársi kapcsolatokra.211 Ennek értelmében pedig a bejegyzett élettársakra teljes egészében ugyanazon vagyonjogi szabályokat kellett alkalmazni, mint a házastársakra.
A Csjt. szabályozása tehát szakított a korábbi vagyonjogi szabályozással bevezetve a házastársi vagyonközösséget, ugyanakkor a korabeli társadalmi és jogi elvárásoknak megfelelően a párkapcsolati formák és a hozzá kapcsolódó vagyonjogi jogkövetkezmények vonatkozásában továbbra is a házastársak, mint családtagok közötti vagyoni viszonyokat favorizálta.
A Ptk. kodifikációja jelentős hatással volt a családjog változásaira. A Kódex tervezetének előkésztését hazánkban az 1050/1998 (IV. 24.) számú Kormányhatározat rendelte el, 2006-ra pedig már el is készült a törvény első szövegváltozata, az úgynevezett „Vitatervezet”. 2007-re újabb szakmai vitákat követően a törvényjavaslat beterjesztésre került az Országgyűlés elé, aki elsőként 2009. szeptember 21- én, majd november 9-én másodszor is elfogadta azt. 212 Ekkor született meg a 2009. évi CXX. törvény, melynek Harmadik Könyve viselte a Családjog címet. A kodifikációs munkálatok elején a legfőbb kérdés az volt, hogy a családjogi szabályozás továbbra is elszeparáltan, külön törvényben maradjon, vagy a Kódex részévé váljon. A szétválasztás, valamint a családjog önálló jogterületként való elválasztása is hosszú előzményekre nyúlik vissza213, a jogalkotás mégis az integráció mellett döntött. A Ptk.-ba történő beépítés azonban további kérdéseket eredményezett, amelyeknek három elkülöníthető iránya volt:
211 Bék II. törvény 3.§ (1) bekezdés
212 XXXXXX XXXXXX (2019) 614.o.
213 Lásd részletesen: WEISS (2000) 4-13.o.
1) mennyiben alkalmazhatóak a polgári jog azon szabályai, amelyek a Csjt. szabályai között nem voltak rendezve, vagy csak hiányosan voltak megtalálhatóak;
2) melyek azok a polgári jogi szabályok, amelyeknek a családjogi szabályozás sajátosságaihoz kellett volna igazodniuk;
3) hol mutatkozott ellentmondás a polgári jog és a családjog akkor hatályos szabályai között.214
A polgári jog szabályainak alkalmazhatósága különösen a családtagok, elsősorban a házastársak vagyoni viszonyai kapcsán merültek fel, azon belül is elsősorban a jognyilatkozatok megítélése kapcsán. A házassági vagyonjog újraszabályozása okán is számos kérdés, felvetés adódott, melyek közül a leghangsúlyosabb a törvényes vagyonjog szabályainak újragondolása mellett a házastársak magánautonómiájának további erősítése és az alternatív vagyonjogi rendszerek bevezetése volt. Szintén megfontolás tárgyát képezte az a kérdés is, hogy indokolt lehet-e a családtagok mindennapi szükségleteit kielégítő vagyon, valamint az üzleti célú vagyon elválasztása.215 A szakértők álláspontja egyértelmű volt atekintetben, hogy Európa más államainak megoldásaihoz hasonlóan az üzleti célú vagyont szükséges elválasztani a házastársak szükségleteire fordított egyéb vagyonelemektől216.
A házastársak viszonyai mellett azonban a kodifikációnak fontos eleme volt a de facto élettársi kapcsolatok szabályozásának családjogba helyezése és a meglévő szabályanyag jelentős átalakítása. Korábban az 1959-es Ptk. a kötelmi jogban helyezte el a jogintézményt, amin mindenképpen változtatni volt szükséges. A kodifikációs munka kezdetén több mint hatvanöt jogszabály használta az élettárs kifejezést, viszont különböző értelmezésben és eltérő jogkövetkezményeket fűzve a kapcsolathoz és azóta is növekszik az ilyen jogszabályok száma. Ráadásul már maga a Csjt. sem tett különbséget a szülői
214 WEISS (2001) 21.o.
215 WEISS (2001) 25-27.o.
216 XXXXXX XXXXXX (2016) 622-623.o., XXXXXX XXXXXX (2019) 511-512.o. XXXXXX XXXXXX (2012) 545-
546.o. XXXXX (2001) 25-26.o. KŐRÖS (2001) 9-10.o.
felügyeleti jog területén aközött, hogy a szülők házasságban éltek-e vagy sem. Mindezek alapján az egységesítés és a családjogi jelleg elismerése kulcsfontosságú volt. Az azonban, hogy mely élettársak közötti kapcsolat nyerjen jogi védelmet még kérdéses volt a kodifikációs munkálatok kezdetén. Ekkor sem képezte vita tárgyát azonban, hogy az élettársi kapcsolatoknak lehetnek vagyonjogi következményei, amelyeket a családjogi normák között, a házassági vagyonjog szabályai után szükséges elhelyezni. A vagyonjogi joghatásokat viszont kezdetben csak olyan élettársi kapcsolatokhoz kívánták kapcsolni, amelyek a külföldi példák mintájára regisztrálásra kerültek, ugyanakkor azt is leszögezték, hogy ez nem érintette volna a nem regisztrált élettársak más jogszabály által biztosított jogait, sőt azt is elismerték, hogy a nem regisztrált kapcsolatoknak is lehetnek vagyonjogi – de nem családjogi – joghatásai. 217 Később a regisztrációt már csak opcionális elemként hagyták meg a kodifikációban, a hatályos Ptk. joganyagába pedig már be sem került.218
A partnerkapcsolatok szempontjából a kodifikáció a bejegyzett élettársi kapcsolatokat is érintette, kezdetben ugyanis ezt a jogintézményt is a családjogi szabályozásba kívánták elhelyezni, ugyanakkor – hasonlóan a de facto élettársak koncepciójához, hiszen a két jogintézményt egyazon indítvánnyal módosították a Ptk. hatálybalépése előtt – ez a javaslat sem jelenik meg a hatályos joganyagban, hanem mai napig a korábban ismertetett külön törvényi szabályozás van hatályban.
Ahogy említésre került a 2009. évi CXX. törvény tehát elfogadásra került, ugyanakkor hatályba nem lépett. Az Alkotmánybíróság az 51/2010. (IV.28.) számú határozatával megsemmisítette a 2009-es törvényt hatályba léptető 2010. évi XV. törvényt, mert túl rövidnek találta az alkalmazásra történő felkészülési időt, a jogszabály ugyanis számos olyan új jogintézményt tartalmazott, amely a magyar jog számára eddig ismeretlen, előzmény nélküli volt, így azok megismerése mindenképpen több időt igényelt volna. Ezt követően a Kormány újabb határozatot hozott, amelyben ismételten elrendelte egy új Polgári
217 WEISS (2001) 30.o.
218 KŐRÖS (2006) 5.o.
Törvénykönyv kidolgozását, melynek munkálatait az Igazságügy Minisztérium koordinálta. A korábbi koncepció sem tűnt el azonban véglegesen, a határozat ugyanis leszögezte azt is, hogy a 2009-es törvény hasznosítható megoldásait szükséges átvenni. A családjogi szabályozás vonatkozásában mindenképpen indokolt volt ez a kívánalom, már csak az addig elkészült munkák eredményei miatt is.219
III.1.2. A családi vagyonjog szerkezete
2014. március 15-én lépett hatályba a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi
V. törvény, melynek – sok más egyéb mellett – az egyik legnagyobb újítása a családjogi szabályozás inkorporációja. A jogalkotó nem tartotta szükségesnek a továbbiakban a korábbi szeparált rendszernek megfelelő megoldás fenntartását, inkább beépítette a szabályanyagot a Ptk. rendszerébe. A családjog, mint önálló jogterület sokáig önálló törvényben volt szabályozva, elválasztva a polgári jog egyéb normáitól, ugyanakkor sosem volt vitatott a jogirodalomban, hogy a családjog a magánjog része.220 Az 1959-es Ptk. elsősorban a felek között fennálló alapvető vagyoni viszonyokat szabályozta, míg a személyi viszonyok csak másodlagos szerephez jutottak. A Csjt. ezzel szemben inkább a személyi viszonyokra helyezte a hangsúlyt (mint például a házasság, a szülő-gyermek viszony) és a családtagok közötti vagyoni viszonyok minimális jogi szabályozást nyertek.221 Ez azonban a Ptk. hatálybalépésével és a családjogi normák inkorporálásával jelentősen megváltozott és a két terület közötti különbség egyre inkább háttérbe szorult.
A családjogi szabályozás teljes mértékben illeszkedik a polgári jogi szabályozási környezetbe, amit az alábbi indokok is alátámasztanak:
219 XXXXXX XXXXXX (2016) 615.o.
220 Xxxxx Xxxxxx ezt csak xxxxxxxx egészíti ki, hogy a családjogi jogviszonyok akkor is magánjogi jogviszonynak tekinthetőek, ha a korábbi szabályozás nem egészen ezt tükrözte. Itt nem csak a Csjt. és az 1959-es Ptk. elkülönülésére gondol, hanem arra is, hogy 1959-ig a polgári jog hagyományos jogviszonyai a szokásjogon alapultak, míg ezzel egyidejűleg már írott törvény szabályozta a házassági jogot, illetve a gyámságot. – WEISS (2000) 4.o.
221 WEISS (2000) 4-5.o.
− a családtagok közötti jogviszonyok a magánszféra részét képezik, amelyben a felek viszonya mellérendelt, a kialakult joganyag pedig diszpozitív jellegű,222
− a családjogi jogviszonyok szorosan kapcsolódnak más polgári jogi jogintézményhez223, így például
• az öröklési jogviszonyokhoz, ahol szintén a családi kapcsolat képezi a törvényi szabályozás alapját;
• a dologi jog és elsősorban a tulajdonjog kérdésköréhez, hiszen a házastársi vagyonközösségben szereplő közös vagyon is egyfajta speciális jellegű tulajdonközösségnek tekintendő, valamint a vagyonjogi jogviták alapját is a tulajdoni kérdések tisztázása képezi;
• a kötelmi joghoz, hiszen a családtagok is lehetnek kötelmi jogviszony alanyai, akár egymással, akár kívülálló személyekkel is köthetnek szerződéseket vagy kerülhetnek egyéb kötelmi jogviszonyba, melyeknek a családjogi speciális normákon túl a kötelmi jog általános szabályai képezik a mögöttes jogát.
Xxxxx Xxxxx kihangsúlyozza azonban, hogy a családjogi viszonyok számos sajátossága támasztja alá a családjog polgári jogon belüli önálló jogterületként való kezelését is, melyek a következők:
− a család és a házasság jogintézményénél a jogi előírásokon túlmenően az erkölcsi követelményeknek való megfeleltetés is erőteljesebben érvényesül;
− a családi viszonyok közül sok olyan van, amely kevésbé vagy egyáltalán nem is igényli a jogi beavatkozást, azaz a családtagok magánautonómiája rendkívül széleskörű;
222 JOBBÁGYI (2014) 164.o.
223 FÁBIÁN-TAKÁCS (2016) 14.o.
− a családjog körében érvényesülő alanyi jogok többsége természeténél fogva forgalomképtelen, mint például a szülői felügyelet joga vagy az örökbefogadáshoz való jog;
− a családjogban megjelenő jogosultságok és kötelezettségek tekintetében nincs lehetőség alanycserére;
− bizonyos családjogi jogviszonyok egyéni akarattal megvalósuló módosítása vagy megszüntetése korlátozott (például az örökbefogadás), néhány pedig közös akarattal sem szűnhet meg (például a rokonság);
− a családjogi jogviszonyok, még ha hasonlóságot mutatnak is a polgári jog más területeivel, mégis speciális rendezési elvek mentén érvényesülnek. Ilyen például a házastársi vagyonközösség, ami a közös tulajdon speciális alakzata, vagy a házastársak rendelkezési jogának gyakorlása és az ahhoz tapadó felelősség.224
Megállapítható mindezek alapján, hogy a Ptk. családjogi normái az egyéb rendelkezésekkel szemben lex specialis-ként viselkednek, amíg az egyéb Ptk.- beli szabályok (például a kötelmi jog vagy a dologi jog szabályai) a generális szerepet töltik be.
A családjogi szabályozás felépítése nem sokat változott a Ptk. hatályba lépésével. Továbbra is megmaradt a joganyag kettőssége, ami abban nyilvánul meg, hogy a családtagok közötti jogviszonyokat két csoportba sorolhatjuk. Az egyikbe tartoznak a családtagok közötti személyi viszonyok, a másikba pedig a családtagok között fennálló vagyoni viszonyok.
A vagyoni viszonyok tekintetében a szabályozás számos eleme átvételre került, amit a sokéves jogalkalmazói megfontolásokkal, elvekkel egészített ki a jogalkotó, valamint új elemek is megjelentek. A vagyoni viszonyok szerkezete duális felépítésű maradt, a szabályanyagot továbbra is a nagyfokú diszpozitivitás jellemzi. Ennek folyományaként a jogalkotó a felek magánautonómiájának garantálása érdekében a szerződéses vagyonrendezést
224 BARZÓ (2017) 21.o.
helyezi előtérbe, illetve tekinti elsődlegesnek, és csupán ennek hiányában teszi kötelezővé a Ptk. szabályainak alkalmazását.225
A Ptk. családtagokra vonatkozó szabályanyag komplex rendszert alkot, így a családtagok közötti jogviszonyok is számos formát ölthetnek. Ahogy arra az előző részben is felhívtuk a figyelmet, a családtagok körének jogi meghatározása a szabályozás alanyai szempontjából változatos képet mutat. A jogviszonyok alanyai tekintetében azonban a Ptk. rendszertanilag különbséget tesz, külön szerkezeti egységekben tárgyalja ugyanis a párkapcsolatban élők, mint családtagok jogviszonyait és külön a rokonok közötti viszonyokat. Ez a szétválasztás mutatkozik meg a CsJK szerkezeti felépítésében, amit maga a jogalkotó 5 egységre bont fel:
− az első rész tartalmazza a családjog alapelveit,
− a második rész a házasság joganyagát foglalja magában,
− a harmadik rész a de facto élettársi kapcsolat családjogi hatásait részletezi,
− a negyedik rész a rokonság szabályozását tartalmazza,
− az ötödik rész pedig a gyámság alapvető magánjogi normaanyagát foglalja össze.
Ezek a részek a családjogi kapcsolat jellegére tekintettel bontják fel a szabályokat. Az egyes elemek részletszabályai alapján azonban arra a megállapításra juthatunk, hogy a jogviszonyban szereplő alanyok köre alapján az alábbi csoportokat különíthetjük el:226
− a második rész és a harmadik rész összevonásából elkülönült egységként jelentkezik a párkapcsolatban élő személyek köre és az ők jogviszonyai,
− a negyedik és az ötödik rész összevonásából pedig a leszármazáson vagy egyéb jogi tényen alapuló családjogi jogviszonyok, amely kategória némi magyarázatot igényel.
225 Ptk. 4:34. § (1) és (2) bekezdés
226 Az első rész (alapelvek) természetesen minden személyre irányadó, erre tekintettel maradt ki a csoportosításból)
A leszármazás (vérségi kapcsolat), mint jogi tény a CsJK vonatkozásában elsősorban a szülő-gyermek viszonyban testesül meg legjellemzőbben a szülői felügyelet normáin keresztül. Vagyoni viszonyként azonban a gyermektartás formáiban realizálódik. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy csak ezen legközelebbi rokonsági fok lehet mérvadó. A CsJK rokontartási normái nem zárják ki azt az esetet sem, amikor a felmenők és leszármazók távolabbi rokonsági fokban álló tagjai közötti vagyonjogi (elsősorban rokontartási) jogviszony keletkezik.227 A rokonsági fok vonatkozásában határokkal sem találkozunk, tehát jogi akadálya nincs annak, hogy távolabbi egyensági rokonok között alakuljon ki ilyen jogviszony.228 Az egyenesági rokoni kapcsolaton kívül azonban jogi értékelést nyert az oldalági rokoni kapcsolat is, ami azonban csak a testvérek vonatkozásában bír vagyonjogi joghatásokkal.229
A leszármazáson kívül az egyéb jogi tények csoportjába sorolhatjuk az örökbefogadás által keletkezett családjogi viszonyokat. Az örökbefogadás sikeressége esetén az örökbefogadó szülők (és annak családja) valamint az örökbefogadott gyermek között a leszármazással azonos joghatású jogviszony keletkezik, így az előzőekben tett megállapításaink itt is helytállóak.
A gyámságot szintén az egyéb jogi tények körbe sorolhatónak tartjuk. Sokszor itt is leszármazói kapcsolatban álló felek vannak a jogviszonyban230, ugyanakkor magas az olyan esetek száma, amikor nem a hozzátartozók köréből kerül ki a gyermek gyámja. A gyámság tartalmát tekintve sok szempontból azonos a szülői felügyelet tartalmával, természetesen azonban megvannak a megfelelő eltérések. Maga a jogirodalom is a szülői felügyeletet helyettesítő jogintézményként határozza meg.231 Az esetleges vagyonkezelési
227 Példaként említhető a nagyszülő tartási kötelezettsége vagy akár fordított helyzetben unoka tartási kötelezettsége.
228 Nyilvánvalóan az életkori sajátosságok és az esetek egyedi körülményei szabnak ennek határt. Lásd részletesen Ptk. 4:196. § és 4: 202. §
229 Lásd részletesen a testvértartás szabályait. – Ptk. 4:197. §
230 Például amikor a gyermek gondozója és gyámja a nagyszülő lesz.
231 FILÓ-PEHR (2015) 227.o., BARZÓ (2018) 549.o.
kötelezettségéből adódóan azonban nem kizárt, hogy itt is vagyonjogi jogviszony keletkezzen az érintettek között.232
Végezetül szót kell ejteni szintén az egyéb jogi tényeken alapuló rokonság kapcsán a mostohaszülő-mostohagyermek és a nevelőszülő-nevelt gyermek kapcsolatáról. A CsJK hatályba lépésével ugyanis a rokontartás szabályai között megjelent ezen kapcsolati rendszerek jogi értékelése is, és ezekből a viszonyokból is keletkezhet tartási kötelezettség, ami indokolja, hogy ezeket a személyeket is rokonnak tekintsük jogi szempontból.233
Az előbbiekben részletezett alanyi kör tekintetében is létrejöhetnek tehát a családjogi szabályozás körébe eső személyi és vagyoni viszonyok. A személyi viszonyok bázisát a szülői felügyelet és a gyámság képezi elsősorban, míg a vagyoni viszonyok döntően a rokontartás normaanyagában köszönnek vissza. Mindezek alapján a családtagok közötti vagyoni viszonyok szerves részét kell, hogy képezze a Ptk. által rokonnak minősített személyek közötti vagyonjogi normarendszer.
A párkapcsolatban élők vagyoni viszonyokat a Csjt. elsősorban a házassági vagyonjoggal azonosította korábban, melynek tágabb és szűkebb értelmezésével találkozhatunk a jogirodalomban. Ez alapján a házassági vagyonjog szűkebb értelemben azoknak a jogszabályoknak az összességét jelenti, amelyek egyrészt a házastársak egymás közötti, másrészt pedig a házastársak harmadik személyekkel szemben fennálló külső jogviszonyát szabályozzák mind a házasság időtartamára, mind pedig a házasság megszűnésének esetére. A tágabb értelmezésbe pedig beletartoznak a házastársi vagyonközösséggel, annak megosztásával, a házastársi közös lakás használatával és a házastársi tartás érvényesítésével kapcsolatos igények is.234 A házassági vagyonjogi per fogalmát a bírói gyakorlat tágan értelmezi. Ebbe a körbe tartoznak ugyanis a házastársi közös vagyon megosztására és a
232 Xxxxxx azonban azt kihangsúlyozni, hogy a gyám főszabály szerint nem köteles a saját vagyonának terhére a gyermek tartására, azt a rokontartás szabályai szerint tartásra kötelezett személynek kell viselnie, vagy bizonyos esetekben a gyermek vagyonát is felhasználhatja erre. – Ptk. 4: 238. § és PEHR (2013) 348.o.
233 Ptk. 4:198. § és 4:199. §
234 Csűri (2002) 158.o.
különvagyontárgyak kiadására irányuló igények, valamint a közös és különvagyoni szerzésre alapított tulajdonjog megállapítására, a házastársi lakáshasznált rendezésére, a házassági vagyonjogi szerződéssel kapcsolatos jogvitára és a házastársi tartásra vonatkozó igények is.235 A Polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) a házassági vagyonjogi per fogalmába beleért minden házastársi vagyonjogi igényt, kivéve a házastársi tartás és a házastársi közös lakás használatának rendezése iránti keresetet.236
A Ptk. a családtagok vagyoni viszonyainak vonatkozásában a személyi kört illetően jelentős változásokat indukált. A CsJK továbbra is a házassági vagyonjogból indul ki, ennek megfelelően a szerződéses és a törvényes vagyonjog tekintetében a házasulók és házastársak kifejezéseket használja. Utóbbi nem igényel sok magyarázatot, hiszen a CsJK-ban a házastárs kifejezés a 4:5.§-ának megfelelően házasságot kötött személyek körét jelenti. Ahogy azonban már korábban is említettem, 2009-ben született meg a Bék. II. törvény, amely a bejegyzett élettársi kapcsolat jogi feltételeit rendezi. E jogszabály családjogi státuszt teremt a bejegyzett élettársi kapcsolatot létesítő személyeknek és meghatározza a kapcsolathoz fűződő jogkövetkezményeket. A Ptk. maga viszont nem nevezi meg egyetlen rendelkezésében sem a bejegyzett élettársi kapcsolatot, vagy annak jogkövetkezményeit.237 A Bék. II. törvény 3. § (1) bekezdése azonban megteremti a kapcsolódási pontokat a két jogszabály között és beépíti a Ptk. rendszerébe a joganyagot. A Bék II. utalószabályai238 következtében a bejegyzett élettársi kapcsolat joghatásai – néhány kivételtől eltekintve – megegyeznek a házasság jogkövetkezményeivel, ami alapján a bejegyzett élettársi kapcsolat szintén elfoglalja helyét a családjogi (és természetesen egyéb polgári jogi) jogviszonyokban, egyenrangúvá téve a két jogintézményt. Ebből pedig egyértelműen következik, hogy bejegyzett élettársak vagyoni viszonyaikat szintén szerződés útján rendezhetik, míg ennek
235 Pfv. II 20.685/2007.
236 Pp. 462. §
237 BARZÓ (2017) 259.o.
238 Bék II. 3.§ (1)-(6) bekezdés
hiányában törvényes vagyonjogukat a házassági vagyonjoggal teljes mértékben megegyező bejegyzett élettársi vagyonjog képezi.
A házassági vagyonjog (és az előbbiekre tekintettel a bejegyzett élettársi vagyonjog) szűkebb értelmezése esetében a személyi hatály részét képezik a házasságkötés (vagy bejegyzett élettársi kapcsolat létesítése) előtt álló párok is. A Ptk. 4:35. § (1) bekezdés úgy rendelkezik, hogy a törvényes vagyonjogi rendszer az életközösség kezdetével hatályosul akkor is, ha a házastársak (vagy bejegyzett élettársak) a házasságkötést (vagy a kapcsolat létesítését) megelőzően de facto élettársként éltek együtt. Ez a rendelkezés a Csjt.-hez tartozó bírói gyakorlat által kimunkált elv átültetése a jogszabályokba,239 ami az életközösség megkezdéséhez és nem a házasságkötéshez vagy a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítéséhez köti e vagyonjogi rendelkezések alkalmazhatóságát. A házasságot megelőző életközösség tehát egységet képez a tényleges házassági életközösséggel, ezért az életközösség megszűnésekor a vagyoni viszonyok méltányos rendezése érdekében a házassági vagyonjog hatásait az életközösség teljes időpontjára kell alkalmazni.
Amennyiben az érintettek között a házasságkötés vagy a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítése az életközösség megkezdését követően meghiúsulna, úgy a kialakult jogviszony a de facto élettársi kapcsolat szabályai alapján ítélendő meg.
A Ptk. nem csak megtartotta, de ki is bővítette a de facto élettársakra vonatkozó normaanyagot. Ahogy a családi jogviszonyok magánjogi elemzésekor említésre került, a de facto élettársi kapcsolat rendszertanilag nem képezi a családjogi szabályozás részét, kizárólag néhány többletfeltétel teljesülése esetén fűződhetnek hozzá családjogi joghatások.240 A de facto élettársak közötti tágabb értelemben vett vagyoni viszonyok szabályozása megosztott, a normák részben a CsJK-ban,241 részben pedig a kötelmi jogi rendelkezések között találhatóak.242 A szűkebb értelemben vett vagyonjogi szabályokat ugyanakkor egységesen a
239 lásd részletesen a Legfelső Bíróság 10. számú irányelve
240 BARZÓ (2017) 265.o.
241 Ptk. 4:86-4:95. §
242 Ptk. 6:515-517. §
Ptk. Kötelmi Jogi Könyve tartalmazza, azaz ezek a vagyonjogi viszonyok az eddigiektől eltérően nem rendelkeznek családjogi sajátosságokkal. Ez az állítás rendszertanilag ugyan helytálló lehet, ugyanakkor a normaszöveg vizsgálatával és értelmezésével arra a következtetésre juthatunk, hogy a de facto élettársi kapcsolat vagyonjogi hatásai összehasonlíthatóak, párhuzamba állíthatóak és ezáltal egy közös terminológia alá vonhatóak a házassági vagyonjoggal.
A de facto élettársak vagyonjogát szabályozó normák ugyanis – szerkezetüket és részben tartalmukat tekintve – nagyfokú hasonlóságot mutatnak a házastársak és bejegyzett élettársak normaanyagával. Az első szembetűnő hasonlóság, sőt inkább teljeskörű egyezés abban mutatkozik meg, hogy a de facto élettársak vagyonjogi szabályai is dualista szerkezetűek. A de facto élettársak esetében is a Ptk. a diszpozitivitást érvényre juttatva megteremti a lehetőséget arra, hogy az egymás közötti vagyoni viszonyaikat az életközösségük időtartamára szerződéssel rendezzék.243 Ennek hiányában az egymással szemben fennálló, illetve külső harmadik személyekkel szembeni vagyonjogi jogviszonyaikat a Ptk. különböző szakaszokban rendezi.
A normaanyag tartalmi és nyelvtani értelmezése arra enged következtetni, hogy a jogalkotó célja a hagyományos kötelmi jogviszonyoktól eltérő és inkább a családjogi szabályozáshoz közelebb álló normarendszer kialakítása volt. Ezt támasztja alá, hogy a de facto élettársak vagyoni viszonyait rendező normaanyag nagyon rövid, tömör és rengeteg utalószabályt tartalmaz, ami a házastársak esetén alkalmazandó részletszabályok követését írja elő.244
A de facto élettársak vagyonjogának családjogi jellegét támasztja alá a Ptk. előtti szabályozás és annak értelmezése is. A de facto élettársak közötti szűkebb értelemben vett vagyoni viszonyokat korábban az 1959-es Ptk. rendezte, így a bíróságok is akképpen foglaltak állást, hogy a házasság és a de facto élettársi
243 Ptk. 6:515. § (1) bekezdés, Ptk. 4:91. § és hozzá kapcsolódóan Ptk. 4:204.§ és Ptk. 4:92. §
244 például Ptk. 6:515. § (2)-(4) bekezdés, Ptk. 6:516. § (4) bekezdés
Itt hívnánk fel a figyelmet ismételten arra is, hogy a Ptk. megalkotása és előkészítése során szinte az utolsó pillanatig a családjogi szabályozás körében kívánták elhelyezni a de facto élettársi szabályozást. Erre utal többek között az utalószabályok alkalmazása is.
kapcsolat között elvi különbségek vannak, ami miatt a Csjt. 27. §-a245 még
„joghasonszerűség”246 esetén sem foghat helyt, esetükben ugyanis a kiterjesztő jogalkalmazást a jogviszony eltérő természete és jellege nem tűrte meg. A de facto élettársi kapcsolat Ptk.-beli szabályozása ellenére ugyanakkor mégis megfigyelhetőek voltak családjogi (a házastársi vagyonközösséghez hasonló) vonások. A de facto élettársak között akkoriban szintén egy szerzeményi közösséget megvalósító vagyonjogi rendszer, az élettársi vagyonközösség érvényesült, ami részleteiben valóban számos ponton eltért a Csjt. 27. §-beli szabályozásától,247 mégis hasonló elvi alapokkal rendelkezett. A de facto élettársak között ugyanis az együttélés ideje alatt ugyanolyan dologi hatályú szerzés történt, akárcsak a házastársak esetében.248
A korábbi és a hatályos normaanyag tartalmának elemzése tehát azt támasztja alá, hogy a de facto élettársak vagyoni viszonyai – bár a Kötelmi Jogi Könyvben találhatóak – a családtagok közötti vagyoni viszonyok szerves részét képezik. Ezt meghaladóan fontos kiemelni, hogy a de facto élettársak esetében is a szabályozás részét képezi a lakáshasználat, valamint a de facto élettárs tartásának normaanyaga.249
Mindebből az a következtetés vonható le, hogy a Ptk. szabályozási környezetében a párkapcsolati formákat figyelembe véve a családtagok közötti tágabb értelemben vett vagyoni viszonyok három nagy csoportját különíthetjük el:
245 Csjt. 27. § (1) A házasság megkötésével a házastársak között a házassági életközösség idejére házastársi vagyonközösség keletkezik. Ennek megfelelően a házastársak osztatlan közös tulajdona mindaz, amit a házassági életközösség ideje alatt akár együttesen, akár külön-külön szereztek, kivéve azt, ami valamelyik házastárs különvagyonához tartozik.
(2) A házasulók a házasságkötés előtt, valamint a házastársak az egymás közötti vagyoni viszonyaikat
– a házassági életközösség tartamára – szerződéssel rendezhetik. A szerződésben e törvény rendelkezéseitől eltérően határozhatják meg, hogy mely vagyon kerül a közös, illetőleg a különvagyonba.
246 CSŰRI (2006) 46-47.o.
247 Lásd részletesebben: CSŰRI (2006) 47-48.o.
248 Az élettársak vagyonjoga tekintetében a bírói gyakorlatban két irányzat alakult ki. Az egyik az élettársak vagyonjogi viszonyait szinte teljes mértékben a házastársakéval azonosan ítélte meg, amelyben az egyetlen eltérés a részesedésben, vagyis a közreműködés arányában mutatkozott. A másik szerint azonban csak a kapcsolat alatt létrejött vagyonszaporulat vonatkozásában ismeri el közreműködés arányában a sajátos közös tulajdon létrejöttét, feltéve, hogy a tulajdonszerzés valóban közösen történt. – Lásd részletesen: HEGEDŰS (2010) 104-105.o.
249 Ptk. 4:92. § - 4:95. § és 6:517. §
1) Egyfelől a házastársak között létrejövő házassági vagyonjogot, amelynek részét képezik a felek közötti, valamint harmadik személyekkel szemben fennálló szűkebb értelemben vett vagyoni viszonyok, valamint a házastársak lakáshasználati és tartási jogviszonyai.
2) Másrészt a bejegyzett élettársak esetében érvényesülő bejegyzett élettársi vagyonjogot, amely az érintett személyek közötti, illetve ezen felek külső harmadik személyekkel szemben fennálló szűkebb értelemben vett vagyoni viszonyait, a bejegyzett élettársak lakáshasználatát és tartási jogviszonyait foglalja magában.
3) Harmadrészt a de facto élettársi kapcsolatban élő személyek közötti de facto élettársi vagyonjogot, amely a felek egymás közötti, valamint külső harmadik személyekkel szemben fennálló szűkebb értelemben vett vagyoni jogviszonyait, a de facto élettársak lakáshasználatát és tartási jogviszonyait öleli fel.
A párkapcsolatban élők vagyoni viszonyainak szűkebb értelmezési körébe pedig az alábbi jogviszonyok sorolhatóak:
1) a házastársak esetében a Ptk. 4: 37. § - 4:75. § szerinti törvényes, valamint szerződésen alapuló vagyonjogi jogviszonyok,
2) a bejegyzett élettársak között létrejövő és ugyancsak a Ptk. 4: 37. § - 4:75. § alapján szabályozott törvényes és szerződéses vagyonjogi jogviszonyok, illetve
3) a de facto élettársakra vonatkozó, a Ptk. 6:515-6:516. §-ban található törvényes és szerződéses jogviszonyok.
Összefoglalva a fejezet megállapításait, elmondható, hogy a családtagok közötti vagyoni viszonyokat az alanyok tekintetében két részre bonthatjuk:
1) egyfelől a CsJK által rokonnak minősített személyek közötti vagyoni viszonyokra,
2) másrészt a jogilag szabályozott párkapcsolati formákban élő személyek közötti vagyoni viszonyokra.
A következő alfejezetben kísérletet teszünk ezen viszonyok egy terminológia alá vonására, a családi vagyonjog tágabb és szűkebb értelmének meghatározására.
III.1.3. A családi vagyonjog fogalma
Ha összevetjük a II. fejezetben található, családi jogviszonyokra vonatkozó megállapításokat az előző alfejezetben részletezett vagyonjogot érintő változásokkal, akkor leegyszerűsítve az a megállapítás tehető, hogy a családi vagyonjog az érintettek közötti vagyonjogi kérdések rendezését jelenti. Mindenképpen speciális jogviszonyokról van szó, amelynek főbb jellemzői az előzőekben vizsgált megállapításokhoz kapcsolódnak.
Tekintettel arra, hogy a jogilag szabályozott családi viszonyok közül a házasság az egyik legrégebben kodifikált forma, ezért a házassági vagyonjog a legkidolgozottabb fogalom a jogirodalomban. A házassági vagyonjog emellett részét képezi a családi vagyonjognak is, így az elemzés és a fogalomalkotás kiindulópontját is ennek kell képeznie.
Xxxxxxxxxx Xxxxxx megközelítésében házassági vagyonjog alatt azokat a jogszabályokat „szokás összefoglalni, amelyek a házastársaknak egyfelől egymással, másfelől harmadik személyekkel szemben fennálló vagyoni viszonyait szabályozzák, mégpedig nemcsak a házasság fennállásának időtartamára, hanem a házasság megszűnésének esetére is.”250 Xxxxxxxxx Xxxxxx szerint a házassági vagyonjog olyan jogszabályokat foglal magában, melyek a házastársaknak egymással és a házasságon kívül álló (harmadik) személyekkel szemben létrejövő vagyoni viszonyai felől rendelkeznek „még pedig a nem csak arra az időre a míg a házasság fennáll, hanem a házasság felbontásának esetére is.”251 Hasonlóképp vélekedik Xxxxxx Xxxxxx, aki szerint a házassági vagyonjog azoknak a jogszabályoknak az összessége, amelyek a
250 SZIGLIGETI (1959) 5.o.
251 KOLOSVÁRY (1898) 5.o.
házastársak egyfelől egymás közötti, másrészről kifelé – harmadik személyekkel szemben – fennálló vagyoni viszonyait szabályozzák mind a házasság időtartamára, mind pedig a házasság megszűnésének esetére.252 Bármely fogalmi megközelítést is vizsgáljuk meg, megállapítható, hogy a definíciók mindegyikében négy azonos elem található. Ezek a következők:
1) a vagyonjog egy adott időszakban fennálló jogviszonyokat rendező, elkülönített normaanyag összessége;
2) fontos a jogviszony alanyainak tisztázása, azaz, hogy a jogviszony mely jogalanyok között fejt ki joghatást;
3) lényeges a jogviszony célja, ami egyértelműen a vagyonjogi viszonyokat
foglalja magában;
4) végül nélkülözhetetlen az időbeliség kérdése, azaz, hogy a felek között mikor fejtenek ki joghatást a normák.
E négy kérdéskör elemzése és tisztázása elvezethet ahhoz, hogy a mai társadalmi viszonyokhoz igazodó családi vagyonjog fogalma meghatározható legyen.
Az 1) pont nem igényel részletes magyarázatot, hiszen valamennyi az előzőekben említett családjogi jogalany esetében található vagyoni viszonyokat szabályozó speciális normaanyag a Ptk.-n belül. Szintén valamennyi formára igaz, hogy a jogalkotó a felek magánautonómiáját helyezi előtérbe, kiindulva azokból az elvi megállapításokból, hogy a párkapcsolati forma megválasztása a felek szabad, önkéntes és befolyásmentes akaratelhatározásán alapszik, így a vagyoni jogkövetkezményeiknek is elsősorban a választásuk szerint kell alakulnia.253 Másfelől a családi kapcsolatok a magánjogi jogalanyok legbensőbb viszonyai, ami megköveteli a magánautonómia nagyfokú biztosítását a felek számára, harmadrészt pedig garantálni szükséges a családtagoknak, hogy egyedi igényeiknek megfelelően, saját maguk rendezhessék jogviszonyaikat. Következésképpen valamennyi esetben a felek általi szerződéses jogrendezést helyezi előtérbe a jogalkotó és csak ennek hiányában kerülnek alkalmazásra a
252 XXXXXX (1988) 271.o.
253 KŐRÖS (2013) 81.o.
szintén valamennyi esetben meglévő diszpozitív normák. A családi vagyonjog tehát a Ptk.-n belüli, elkülönített jogszabályok összessége.
A 2) pont a jogviszony alanyainak tisztázását követeli meg. Vitathatatlan, hogy bármely családi kapcsolatról legyen is szó, a joghatásoknak két iránya lehet. Az egyik a befelé, a családtagok belső jogviszonyában ható irány, aminek tipikus megjelenési formája az érintettek közötti tulajdonjogi és hozzá kapcsolódó egyéb vagyonjogi kérdések tisztázása, mint a tartás vagy a lakáshasználat. Ezen túlmenően azonban szintén gyakori a belső jogviszonyban ható kötelmi jogi jogviszonyok fennállása.254
A jogviszony alanyai azonban lehetnek kívülálló, harmadik személyek is, hiszen a családjogi jogalanyok is jelentős szereplői az üzleti életnek, így akár együttesen, akár külön-külön részt vesznek ilyen jogviszonyokban.255 A részvételük azonban a családi vagyonjog körében tisztázandó jogkérdés.
Mindezek alapján tehát a családi vagyonjog személyi hatálya kiterjed a jogilag szabályozott párkapcsolatban élők, valamint a CsJK szerinti rokonok egymás közötti belső jogviszonyára, illetve az érintetteknek harmadik személyekkel szemben fennálló külső jogviszonyaira egyaránt.
A 3) pont a jogviszony célját jelöli meg, ami szintén valamennyi esetben értelmezhető fogalmi elem. A vagyonjogi jogviszonyok ugyanis valamennyi, a
2) pont kapcsán értelmezett jogalany vonatkozásában létrejöhetnek és ezek a jogviták igénylik a hagyományos értelemben vett dologi és kötelmi jogi szabályoktól való megkülönböztetést. Kérdésként merül, fel, hogy az öröklési jog vonatkozó részei is a családi vagyonjogba sorolhatóak-e. A legtágabb értelemzés tekintetében azt mondhatnánk, hogy az öröklési jogi normák is a családtagok közötti vagyoni viszonyokhoz sorolhatóak, hiszen a törvényes
254 Ilyen például, ha a családtagok egymással szemben ajándékoznak, kölcsönszerződést kötnek, tartási megállapodást kötnek stb.
255 A korai magyar magánjog sokáig ragaszkodott a jogviszonyok „kétszemélyességéhez” értve ez alatt, hogy a jogosulton és a kötelezetten kívül mást nem tekintettek az adott jogviszony alanyának. Xxxxxxxxxx Xxxx maga jegyzi meg, hogy a kötelem „azon jogi jelenség… minden olyan helyzet… amely szerint egyik személy a másik által jogilag szorítható arra, hogy valamit megtegyen vagy abbahagyjon.”
– GROSSCHMID (1932) 1240.o.
Később a relatív szerkezet bomlásával foglalkozik például XXXXX (1965) 164-165.o. vagy NOVOTNI (1983) 688-698.o.
öröklés lényege éppen az, hogy a családtagok részesülnek az örökhagyó hagyatékából. Az öröklés azonban elsősorban egy jogutódlási helyzet és tulajdonképpen csak alanyváltozást eredményez a felek jogviszonyában, míg a klasszikusnak mondható, családtagok közötti vagyon viszonyok komplexebb és jellegét tekintve másabb helyzeteket rendeznek. Emellett fontos eltérés, hogy az örökség megnyílása és a hagyaték átszállása az örökhagyó halálának jogkövetkezménye, vagyis kizárólagosan ezen tényhez köthető, míg a családi vagyonjognak álláspontunk szerint az élők közötti vagyonjogi viszonyokat kell elsősorban magába foglalnia. Mindezek alapján megállapítható, hogy az öröklési jog szorosan kapcsolódik a családjogi szabályozáshoz, de nem véletlen a két jogterület elválasztása mind a jogszabályokban, mind a jogirodalomban. Xxxxxxxxxx fogalmazta meg azt a gondolatot, miszerint „kétséget nem szenved, hogy a magánjogi organizmusban, ha már ilyen viszonyítást kell tennünk, inkább a családjog képezi az alapot, az öröklési jog pedig a felülépítményt, mintsem fordítva. Mert a rokonsági és házastársi kapcsolatokra vonatkozó intézmények consequentiáinak a levonásában áll igen nagy részben az öröklési jog, ugy hogy ez nagyrészben semmi egyéb, mint a családi kapocsnak az érvényesülése a halál utánra a vagyonban.”256
Ebből adódóan – bár a de facto élettársak vagyoni viszonyai részben a Kötelmi Jogi Könyvben kerültek rendezésre, mégis – egységként kell kezelni ezeket a jogviszonyokat. Ennek értelmében a családi vagyonjog mind a jogilag szabályozott párkapcsolatban élő személyek, mind pedig a CsJK értelmében vett rokonok belső jogviszonyában, mind a harmadik személyekkel szemben fennálló külső jogviszonyukban a vagyonjogi jogviszonyok rendezését szolgálja.
A 4) pont az időbeliség vizsgálata, ami részletesebb elemzést érdemel. A házassági vagyonjog esetében egyértelműek a korábbi jogirodalmi álláspontok, miszerint a házasság fennállásának idejére irányadóak a normák, valamint a házasság megszűnésének esetén is rendezhetik a felek közötti jogviszonyt.257
256 GROSSCHMID (1908) 71.o.
257 Példaként említhető a házasság, illetve a bejegyzett élettársi kapcsolat felbontása vagy a de facto élettársi kapcsolat megszűnése során igényelt tartás, amely az életközösség, sőt maga a házasság megszűnése után valósít meg fennálló jogviszonyt a felek között.
Erre azonban rácáfol némileg a Csjt. korábbi bírói gyakorlata, illetve a Ptk. 4:35.
§ (1) bekezdése, ami az életközösség fennállásának idejére jelöli meg a törvényes vagyonjogi szabályok alkalmazhatóságát. Xxxx ugyanis beletartozik a házasságkötést vagy bejegyzett élettársi kapcsolat létesítését megelőző de facto élettársi együttélés is, amennyiben azt házasságkötés vagy bejegyzett élettársi kapcsolat létesítése követi. Mindazonáltal a de facto élettársi kapcsolat fogalmi elemeiből is levezethető az életközösség, hiszen a jogalkotó a 6:514. §- ban kifejezetten nevesíti a de facto élettársak közötti életközösséget, mint a felek közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben megvalósuló együttélését. Ez a meghatározás – ahogy korábban részletesen elemzésre került
– számos elemében egyezést mutat a házassági életközösség bírói gyakorlat által kimunkált meghatározásával. Ezek alapján tehát egyértelmű, hogy bármely családi kapcsolatról legyen is szó, a vagyonjogi szabályok érvényesülésének kezdő időpontja az életközösség megkezdésével azonosítható.
Mindebből logikusan következne, hogy az életközösség megszűnése kellene, hogy jelentse a jogviszonyok végét. A szűkebb értelemben vett vagyonjogi szabályozásban házastársaknál (és bejegyzett élettársaknál) egyértelmű, hogy a házastársi (és a bejegyzett élettársi) vagyonközösség az életközösség végleges megszűnésével maga is megszűnik,258 ami azt eredményezi, hogy a felek között a továbbiakban nem érvényesül a közös szerzés vélelme. Ez alapján minden, amit az életközösség megszűnése után szereznek a felek, az a polgári jogi értelemben vett közös vagy kizárólagos tulajdonukba kerül, a tartozások pedig azt a felet fogják terhelni, aki a kötelezettséget vállalta. Ebből adódóan a vagyonközösség megszűnését követően szerzett vagyonnal az érintettek önállóan rendelkeznek, szabadon köthetnek szerződéseket és egymás ügyleteiért a továbbiakban nem felelnek.259 Ez alól egyetlen eset jelent kivételt, méghozzá a vagyonközösség fennállása alatt megszerzett és közös vagyont képező vagyonelemek feletti kezelési és rendelkezési jog gyakorlása, amire a
258 Barzó (2017) 154.o.
259 CSŰRI (2016) 199.o
házassági (és bejegyzett élettársi) vagyonjog speciális szabályai vonatkoznak.260
A de facto élettársi kapcsolat esetében is hasonló a helyzet, maga a kapcsolat és a hozzá kapcsolódó vagyonjogi joghatások az életközösség megszűnésével érnek véget, a felek között létrejött vagyonszaporulat és annak megosztása azonban már problémákat vet fel. Az ugyanis egyértelmű, hogy a felek önálló vagyonszerzők261 az együttélésük alatt, amiből egyértelműen következik az önálló, szabad rendelkezési jog gyakorlása.262 A problémát a de facto élettársak között létrejövő vagyonszaporulat képezi, nincs ugyanis speciális szabály az élettársi kapcsolat megszűnése és a vagyonszaporulat megosztása közötti időszakra, amiből az következik, hogy az életközösség megszűnése az élettársi vagyonjog szabályainak alkalmazhatóságát is egyértelműen megszünteti.
Az időbeliség kérdését szintén jelentősen befolyásolják a különböző párkapcsolati formákban élők közötti, az életközösség megszűnése után felmerülő vagyonmegosztási kérdések, amelyek a közös vagyonra vagy de facto élettársak esetében a vagyonszaporulatra vonatkoznak.
Ezt meghaladóan a tágabb értelemben vett vagyonjogba tartozó lakáshasználatra és tartásra vonatkozó normák minden párkapcsolati forma esetében elsősorban az életközösség megszűnését követően rendezik a felek viszonyát.263
Az eddig leírt esetekben közös pont, hogy maga a jogalkotó a tételes jogi normákon keresztül határolja be, hogy az adott vagyoni viszonyokat szabályozó normákat meddig kell alkalmazni. Hasonló a helyzet a rokonok közötti vagyonjogi jogviszonyoknál, hiszen, ha a felek nem a saját igényeiknek megfelelően, közösen megegyezve kívánják rendezni ezeket a kérdéseket, akkor a jogszabály előírásai lesznek irányadóak, amelyek természetesen az időbeliség kérdését is behatárolják. Példaként említhető a rokontartás, melyben
260 Ptk. 4:47. §
261 Ptk. 6:516. §
262 XXXXX-XXXXXXX (2018) 31.-34.o.
263 Ez nem jelenti azt, hogy az életközösség fennállása alatt nem rendezhető a lakáshasználat és a tartás, leggyakrabban azonban ezek a jogintézményék akkor válnak jogvita forrásává, amikor a felek között megszűnt az életközösség.
a tartási jogosultság – megegyezés hiányában – a jogszabályban meghatározott feltételrendszer fennállásáig érvényesíthető.
Az eddig leírtakat azonban jelentősen befolyásolhatja és akár felül is írhatja a családtagok közötti vagyonjogi szerződések időbeli hatálya, a felek közötti vagyonjogi kontraktusokban ugyanis a rendelkezések időbeli alkalmazhatóságát főszabály szerint szabadon állapíthatják meg a felek.264 Mindebből az következik, hogy a családi vagyonjog – a felek eltérő rendelkezésének hiányában – a tételes joganyag előírásainak megfelelő időszakra szabályozza a felek jogviszonyát.
A vizsgált négy fogalmi elem és a hozzá fűzött részletes elemzés egyértelművé teszi, hogy a családtagok közötti vagyoni viszonyok nem korlátozódhatnak ma már kizárólagosan a házassági vagyonjog tárgykörére, annál egy sokkal bővebb jogviszonyrendszert ölelnek fel. Az előzőekben kifejtettekre tekintettel a családi vagyonjog lényege legtágabban a következőek szerint határozható meg:
A családi vagyonjog azon jogszabályok összesége, ami a jogilag szabályozott párkapcsolatban élő személyek és a CsJK által rokonnak minősített jogalanyok egymás közötti, valamint harmadik személyekkel szemben fennálló vagyoni viszonyait rendezi – a felek eltérő rendelkezésének hiányában – a tételes joganyag előírásai által meghatározott időszakra. Ide sorolhatók továbbá a rokonnak nem minősülő családjogi kapcsolatban élő személyek (pl. gyám – gyámolt) közötti vagyoni jellegű viszonyok is.
A családjogi jogalanyok közötti jogalkotói különbségtétel, valamint a joggyakorlat eredményei és igényei indokként szolgálnak arra, hogy az alanyok vonatkozásában további szűkítést eszközölhessünk és meghatározásra kerüljön a családi vagyonjog szűkebb értelmezése kizárólag a párkapcsolati formák vonatkozásában.
Ennek megfelelően szűkebb értelemben a családi vagyonjog a következő definícióval határozható meg:
264 CSŰRI (2016) 326.o. - A vagyonjogi szerződések időbeli hatályáról és annak korlátairól a későbbiekben részletesen lesz szó.
a szűkebb értelemben vett családi vagyonjog azon jogszabályok összesége, ami a házastársak, bejegyzett élettársak és de facto élettársak egymás közötti, valamint harmadik személyekkel szemben fennálló vagyoni viszonyait rendezi – a felek eltérő rendelkezésének hiányában – az életközösség fennállása és a házasság, bejegyzett élettársi kapcsolat vagy de facto élettársi kapcsolat megszűnésének esetére.
A disszertáció elsősorban – leginkább terjedelmi okokra tekintettel – a családi vagyonjognak a jogilag szabályozott párkapcsolatokkal összefüggő témakörére fókuszál, és további szűkítésként nem képezi vizsgálat tárgyát a rokonok közötti vagyonjogi viszonyok, valamint a házastársak, bejegyzett élettársak és de facto élettársak lakáshasználati, valamint tartási jogviszonya. Ennek megfelelően a családi vagyonjog fogalma a disszertáció további részeiben a szűkebb értelemben vett vagyonjoggal azonosítható.
III.2. Nemzetközi kitekintés: A párkapcsolatban élők vagyonjoga Európában
III.2.1. A párkapcsolatban élők vagyonjogi viszonyainak megjelenése az Európai Unióban
A mai jogrendszerek megjelenését követően hosszú ideig nem okozott problémát Európa államainak, hogy a jogvitákat az országhatárokon belül tartsák. Igaz volt ez a családjogi jogvitákra is, viszont egyre nőtt az ún. „vegyes párkapcsolatok” száma,265 ahol a felek eltérő állampolgárságúak voltak. A vegyes kapcsolatok szükséges velejárója mind a mai napig a határokon átnyúló tulajdonszerzés, ami túllép a nemzeti szabályozások keretein és ez szükségessé tette a nemzetközi színtéren megjelenő szabályozást. Az Európai Unió megalakulását követően hosszú ideig nem került napirendre a családjogi
265 2008-2012-ig minden évben hozzávetőlegesen kétszázezer polgár érintett a nemzetközi házasságok felbontásában. - XXXXXX-XXXX (2018) 190.o.
xxxxxxxx uniós szintű rendezése, később azonban – ahogy arra a történeti bevezetőben is kitértem – megkezdődött a határokon átnyúló jogalkotási folyamat.
Az egységesítési törekvések célja tehát a határokon átnyúló családjogi jogviták rendezésének megkönnyítése és ezáltal a jogbiztonság követelményének minél magasabb szintű érvényre juttatása, ugyanakkor számos tényező akadályt képez az egységesítési törekvések rögös útján. Ilyen problémás tényező a jogrendszerek családtagok közötti vagyonjogi megoldásainak különbözősége.266 Xxxxxx Xxxxxx is kiemeli, hogy a tagállamok vagyonjogi rendszerei között lényeges különbségek vannak, ugyanakkor közös pontot jelenthet, hogy házasságkötéskor a felek általában rendelkezhetnek arról, hogy elkülönítik-e a vagyonukat, vagy más vagyonjogi megoldást választanak.267 A legnagyobb eltérés azonban a common-law és a kontinentális jogrendszerek között fedezhető fel. A különbség alapja, hogy az common-law jogrend nem ismeri az életközösség idején fennálló vagyonjog és a vagyonjogi rendszer fogalmát, nem tartalmaz erre vonatkozó speciális normákat sem.268
1882-ben került bevezetésre Angliában az a szabályozás,269 ami egyértelművé tette, hogy a fennálló házasságnak nem lehetnek vagyonjogi következményei. Ez azonban nem azt jelentette, hogy a házasság megszűnése, annak felbontása esetén nem merült volna fel vagyonjogi jogvita a felek között. Az 1973-ban megszületett törvény270 a házasság felbontása során lehetőséget biztosított a bíróságoknak arra, hogy a felek vagyoni viszonyait az „észszerűség követelményeinek”271 megfelelően rendezzék.272 Ez elsősorban azt jelentette,
266 XXXXXX-XXXX (2018) 198.
267 WOPERA (2012) 220.o.
268 WOPERA (2012) 220.o.
269 Ez volt a Married Women’s Property Act – PINTENS (2011) 20.o.
270 Matrimonial Causes Act 1973 – jelenleg is hatályos
271 XXXXXX (2011) 4.o. – A legjelentősebb és leginkább precedens értékű ügy a Preston v. Preston volt, amelyben a felek jelentős javakkal rendelkeztek a házasság megszűnésekor, aminek jelentős részét a férj szerezte az együttélésük alatt. A bíróság azt a megállapítást tette, hogy az 1973-as törvény 25. cikk
(1) bekezdés b) pontjában megfogalmazott „pénzügyi szükségletek” (financial needs) kifejezés ésszerű értelmezése csak a ténylegesen felmerülő költségeket, kiadásokat jelentheti és nem az összvagyon tényleges felosztását. – Preston v. Preston [1982] Fan 17
272 Xxxxxx kiemeli, hogy a házassági vagyonjog elhagyására azért volt szükség, hogy kiküszöbölhessék az elsősorban anyagi előnyökért történő házasságkötések lehetőségét – ahogy fogalmaz, az „aranyásók és a házassági fogadalmat figyelmen kívül hagyók” vagyonhoz jutását. Ennek megfelelő megoldást
hogy a bírónak mérlegelnie kellett a felek házassága idején fennálló életszínvonalát és egyéb körülményeit, majd döntenie kellett egyfajta vagyoni kompenzációról.273 Később azonban a bíróságok szempontrendszere átalakult és a házasság felbontásához kapcsolódó jogvitákban az észszerűség mellett a szociális és méltányossági szempontok is előtérbe kerültek.274 Ez a szemléletváltás nem csupán a gyakorlatban jelentkezett, hanem az 1973-as törvény többszöri módosításában is nyomon követhető.275 A törvény 25. cikk
(2) bekezdése nevesíti azokat a szempontokat, körülményeket, amit a bírónak vizsgálnia kell a házasság felbontása során, így például a felek jövedelmét, a keresőképességet, a felek tulajdonában álló dolgokat és egyéb pénzügyi forrásaikat, a házasság alatt fennálló életkörülményeiket.276 Ez a változás jelentős előrelépést jelentett a ma is hatályban lévő törvény alkalmazásában, ugyanakkor a szakértők álláspontja egybehangzó atekintetben, hogy az angol bíróságok által kimunkált esetjog alkalmazása nehézséget jelent még a szakértőknek is.277
Az értekezés témájához kapcsolódóan említést érdemel az angol jogfejlődésben szerepet játszó vagyonjogi szerződések helyzete is. Tekintettel arra, hogy a common-law jogrend nem ismeri a házastársak vagyoni viszonyainak a házasság fennállása idejére történő rendezését, így logikus lenne az a feltételezés, hogy a vagyonjogi szerződések sincsenek szabályozva, alkalmazásuk nem elterjedt. Ez azonban csak részben igaz, ugyanis bár az 1973- as törvény nem tér ki a vagyonjogi szerződések speciális szabályaira, ugyanakkor ezen kontraktusok megkötésére van lehetőség a gyakorlatban. Az
szolgáltatott a bíróságok felhatalmazása, hogy az adott ügy összes körülményeit mérlegelve és az előbbieket kiszűrve ésszerű döntést hozzanak. – XXXXXX (2011) 5.o.
273 Ezt a vagyoni kompenzációt nevezik mind a mai napig „financial needs” -nek azaz pénzügyi szükségletnek. A kompenzációt a jobb anyagi helyzetben lévő fél fizeti meg a másik házastársnak a bontást követően elsősorban az életszínvonal biztosítása érdekében. Ebből is kitűnik, hogy ez a fajta ellentételezés merőben eltér a kontinentális jogrendszerek vagyonjogi megoldásaitól. Kevésbé tekinthető klasszikus vagyonjogi elemnek sokkal inkább a házasság lezárásához kapcsolódó és a házastárs tartásához közelebb álló járulékos kérdésnek.
274 XXXXXX (2011) 5.o.
Lásd még: BAILY-XXXXXX-MASSON- PROBERT (2008)
275 SZEIBERT (2009) 44.o.
276 PEART-HENAGHAN (2017) 73.o.
277 XXXXXX (2011) 5.o.