Kivonat az Általános Szerződési Feltételekből
Kivonat az Általános Szerződési Feltételekből
A szolgáltatások díjainak meghatározása ÁSZF 16. pontjában található, mértékük az 2. mellékletben. A kedvezmények az ÁSZF 16. pontjában, a minőségi célértékek az ÁSZF. 5. pontjában kerültek leírásra.
2. A szolgáltató által nyújtott előfizetői szolgáltatások meghatározása: SZJ6420300 Vezetékes műsorelosztás
3. Az előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó eljárás:
Az előfizetői szolgáltatás nyújtásáról a szolgáltató, az előfizető, illetve igénylő (a továbbiakban együtt: felek) előfizetői szerződést kötnek, amely az általános szerződési feltételekből, valamint egyedi előfizetői szerződésből áll.
Az előfizetői szerződés megkötésére irányuló igény bejelentését a Szolgáltatást igénybe venni kívánó írásban teheti meg. Szolgáltató az igénybejelentés megkönnyítése érdekében formanyomtatványt rendszeresít
Amennyiben Szolgáltató a szolgáltatás hozzáférési pont létesítésére képes, az igénybejelentést 30 napon belül visszaigazolja. Szerződés kötése az Ügyfélszolgálaton, illetve az Előfizető vételi helyén történhet azzal, hogy a kétpéldányos – 4. számú melléklet szerinti – Előfizetői szerződést mindkét szerződő fél (illetve képviselője) aláírja. Az előfizetői szerződés létrejöhet szóban, illetve ráutaló magatartással is. A szóban megkötött előfizetői szerződés a szerelési munkalap, mint teljesítési igazolás aláírásával bizonyítható. Nem tekinthető ráutaló magatartásnak a szolgáltatás jogosulatlan igénybevétele.
A szolgáltató jelszolgáltatási kötelezettsége a szolgáltatás-átadási pontig tart.Ez a kötelezettség a szolgáltató hálózatában (vonali és házhálózat) bekövetkező meghibásodások kijavítására és a hálózat folyamatos üzemviteléhez szükséges karbantartó jellegű munkák elvégzésére vonatkozik.
4. Előfizetői hozzáférési pont létesítésének határideje
Szolgáltató az előfizetői szerződés megkötésétől számított 30 napon belül Előfizetőnél szolgáltatás-hozzáférési pontot létesít. A szolgáltatás- hozzáférési pont létesítésének időpontjától a szolgáltatás Előfizető rendelkezésére áll.
6. Az előfizetői jogviszony létrejötte, a legrövidebb szerződési időszak
Az előfizetői jogviszony az Előfizetési szerződés megkötését követően, azon a napon jön létre, amikor Szolgáltató Előfizetőnél a szolgáltatás- hozzáférési pontot kiépítette, és a szolgáltatást Előfizető rendelkezésére bocsátotta.
Szolgáltató által kikötött legrövidebb szerződési időszak 6 hónap. Ezen időszaknál magasabb értéket köthet ki Szolgáltató, ha az előfizető valamely marketingtevékenység keretében, a szokásos belépési díjnál kedvezőbb feltételekkel létesített szolgáltatás-hozzáférési pontot.
7.1. Az előfizetői szerződés módosítása Előfizető kérésére
A szerződésmódosítást az előfizető, vagy az általa meghatalmazott személy kérheti Szolgáltató Ügyfélszolgálatán. Az előfizető szerződésmódosítási szándékát jelezheti telefonon is. A szolgáltató ebben az esetben a bejelentéssel egy időben postázza a módosításhoz szükséges, kétpéldányos igénybejelentő lapot és módosított előfizetői szerződést. Az igénybejelentő lap és az előfizetői szerződés egyik, aláírt példányát az előfizető köteles visszaküldeni a szerződés módosítás érdekében.
7.2. Szolgáltató joga a szerződés-módosításra, és az előfizető ezzel kapcsolatos tájékoztatásának módja
Szolgáltató jogosult az Általános Szerződési Feltételeket módosítani. Ekkor a szolgáltató köteles az Általános Szerződési Feltételek megváltozásáról a módosítás hatályba lépését megelőzően az előfizetőt értesíteni, kivéve, ha az ÁSZF módosítása új szolgáltatás bevezetése miatt válik szükségessé, és a módosítás a már nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó általános szerződési feltételeket nem érinti, vagy ha a módosítás kizárólag az előfizető számára kedvező változásokat tartalmaz.
Az előfizető szerződésmódosítási szándékát jelezheti telefonon is. A szolgáltató ebben az esetben a bejelentéssel egy időben postázza a módosításhoz szükséges kétpéldányos nyomtatványt. A nyomtatvány egyik, aláírt példányát az előfizető köteles visszaküldeni a szerződés módosítás érdekében.
Az előfizető értesítése általában a módosítással érintett előfizetők közvetlen, írásbeli, a változások hatályba lépését 30 nappal megelőző értesítésével (értesítés levélben) történik. Szolgáltató a módosításokat közzéteszi honlapján és Ügyfélszolgálatán is.
Ha a módosítás nem érinti a szolgáltatási csomagok összetételét, illetve az nem a szolgáltatási díjak emelkedésére irányul, akkor az értesítés történhet az érintett előfizetők köréhez igazodó terjesztésű, ingyenes időszaki lapban feladott közlemény útján, vagy ennek hiányában a Szolgáltató minden előfizetője számára díjmentesen elérhető információs csatornáján legalább 15 napig, naponta legalább összesen 3 óra időtartamban közzétett közleményében is.
7.2.1 Egyoldalú szerződésmódosítás
Szolgáltató az Előfizetői szerződés egyoldalú módosításán az előfizetői szerződésben vagy az Általános Szerződési Feltételekben foglaltak olyan módosítását érti, amikor az előfizető által igénybe vett szolgáltatás feltételeiben Szolgáltató egyoldalú nyilatkozata alapján, előfizető előzetes értesítése mellett, változások állnak be.
Szolgáltató az előfizetői szerződést csak az alábbi esetekben jogosult egyoldalúan módosítani azzal, hogy – ha jogszabály vagy az elektronikus hírközlésre vonatkozó jogszabály másként nem rendelkezik – az nem eredményezheti az előfizetői szerződés lényeges módosítását:
- az egyedi előfizetői szerződésben vagy általános szerződési feltételekben foglalt feltételek bekövetkezése esetén azzal, hogy – amennyiben jogszabály vagy elektronikus hírközlésre vonatkozó szabály másként nem rendelkezik – a módosítás nem eredményezheti a szerződés feltételeinek lényeges módosítását
- jogszabályváltozás vagy hatósági döntés indokolja
- a körülményekben bekövetkezett lényeges változás indokolja, így például, ha az előfizetői szerződésben vállaltakhoz képest a szolgáltatás igénybevételének körülményei műszaki okból megváltoznak, ideértve a csatornaváltoztatást, valamint, ha az egyes programcsomagok tartalma a szolgáltató érdekkörén kívüli okból megváltozik, tekintettel a programszolgáltatókkal kötött megállapodásokra
- A szolgáltató jogosult negyedévente egy alkalommal az ÁSZF-et egyoldalúan módosítani, ha a szolgáltatás minőségi javítása érdekében a beérkezett ügyféligények alapján ez szükséges, azzal, hogy a módosítás nem eredményezheti a szerződés feltételeinek lényeges módosítását.
- ha az előfizetői szerződésben vállaltakhoz képest a szolgáltatás igénybevételi feltételei műszaki okból megváltoznak (pl. fejállomás cseréje, a hálózat jellégének megváltozása)
Szolgáltató kötelezettséget vállal arra, hogy egyoldalú szerződésmódosítás esetén a érintett előfizetőket az ÁSZF 7.2. pontjában meghatározott módon értesíti, és egyben tájékoztatja az előfizetőket megillető egyoldalú felmondás feltételeiről. Amennyiben Xxxxxxxxx a módosításokat nem fogadja el, úgy jogosult a módosítás tárgyában megküldött értesítést követő 8 napon belül az előfizetői szerződést azonnali hatállyal felmondani.
7.2.2 Kétoldalú szerződésmódosítás lényeges módosítások esetén
Lényeges módosulásnak minősül különösen a szolgáltatás igénybevételének feltételeire vagy minőségi célértékeire vonatkozó változtatás.
Szolgáltató lényeges módosításnak minősülő változtatások esetén – ha nem jogosult egyoldalú szerződésmódosításra – kétoldalú szerződésmódosítást kezdeményez. Ebben az esetben az előfizetői nyilatkozattétel elmulasztása – mint ráutaló magatartás – a külön jogszabályban meghatározott esetek kivételével – a módosítások elfogadásának minősül.
Amennyiben a módosítás az előfizető számára hátrányos rendelkezéseket tartalmaz, az előfizető az értesítéstől számított 15 napon belül további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani az előfizetői szerződést. Nem mondhatja fel az előfizető az előfizetői szerződést ilyen esetben azonban akkor, ha kötelezettséget vállalt arra, hogy a szolgáltatást meghatározott időtartam alatt igénybe veszi és az előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a módosítás a kapott kedvezményeket nem érinti. Amennyiben a módosítás a kapott kedvezményeket érinti, és az előfizető felmondja az előfizetői szerződést, a szolgáltató az előfizetőtől nem követelheti a szerződés felmondását követő időszakra eső kedvezmény összegét. Vita esetén a szolgáltatót terheli annak bizonyítása, hogy a módosításról az előfizetőt a törvényben előírt módon és időpontban értesítette.
Nem minősül szerződésmódosításnak, ha a szolgáltató a programszolgáltatónak felróható okból, vagy más, a szolgáltató érdekkörén kívül álló okból kiesett műsorcsatornát más műsorral pótolja, illetve a programkínálatban ideiglenesen elhelyezett, és az 1. számú mellékletben ekként megjelölt programot más műsorral pótolja a szolgáltatási díjak változatlanul hagyása mellett.
7.2.3. Szerződésmódosítás díjmódosítás esetén
A kábeltelevíziós szolgáltatás előfizetési díjért vehető igénybe, a díjazás szabadáras. A szolgáltatások díját szolgáltató a felmerülő költségeit és megtérülési szempontokat figyelembe véve határozza meg.
Az előfizetési díjakat Szolgáltató minden év január 1. napjától a Központi Statisztikai Hivatal előző évi fogyasztói árindexének figyelembe vételével, valamint a Szolgáltató gazdálkodását, illetőleg a kábeltelevíziós szolgáltatást befolyásoló körülményeket is figyelembe véve módosítja. Ilyen körülménynek minősül különösen:
- működési költségek emelkedése
- programválaszték módosulása
- hálózat műszaki korszerűsítése
- jogszabályváltozás
A szerződésmódosítás a másik fél tudomásulvételével válik elfogadottá. Amennyiben a szerződésmódosításra díjváltozás miatt kerül sor, a nyilatkozattétel elmulasztása – a feleknek az egyedi szerződésben rögzített erre vonatkozó eltérő megállapodása kivételével – elfogadásnak minősül. Amennyiben az Előfizető a módosításokat nem fogadja el, úgy Szolgáltató jogosult az illetékes bíróságtól kérni a szerződés módosításának kimondását. Szolgáltató a szerződés módosításáról szóló értesítésében köteles felhívni előfizető figyelmét a jelen pontban foglalt észrevétel-tételi jogára, valalmint annak jogkövetkezményére.
7.2.4. Szerződésmódosítás a programválaszték módosulása esetén
Szolgáltató jogosult a műsorkínálatot az előfizetők előzetes értesítése mellett egyoldalúan megváltoztatni. Annak érdekében, hogy a választékot az előfizetői igényeknek megfelelően tudja kialakítani a módosítást megelőzően piackutatást végez az előfizetők körében, valamint előzetesen felméri a rendelkezésre álló kínálatot.
Szolgáltató a műsorkínálat kialakítása során az előfizetői igények mellett figyelembe veszi a műsordíjak gazdasági hatását és a műsorok minőségi jellemzőit.
7.3. Áthelyezés
Ha az előfizető a szolgáltatás-hozzáférési pontot Szolgáltató földrajzi szolgáltatási területén belül változtatni kívánja (áthelyezés), a szolgáltató köteles azt 30 napon belül teljesíteni
Ha az áthelyezés végrehajtásának műszaki feltételei hiányoznak, Szolgáltató a teljesítési időpont megjelölésével (év, negyedév) Előfizetőt értesíti az áthelyezés kérelmezésétől számított 15 napon belül. A szolgáltatás-hozzáférési pont megszüntetésétől az áthelyezésig az előfizetői jogviszony szünetel.
Előfizető a szolgáltatás-hozzáférési pont áthelyezésének anyagköltségét és munkadíját köteles megtéríteni. Az áthelyezés munkadíját a 2. számú melléklet tartalmazza, míg a várható anyagköltségről a kiépítés sajátosságainak figyelembe vételével Szolgáltató előzetes tájékoztatást ad. Az áthelyezés 1 vételi helyre vetített összege nem lehet több, mint a mindenkor fizetendő belépési díj összege.
7.4. Átírás
Szolgáltató az Előfizető kérésére az Általános Szerződési Feltételek szerint módosítja az Előfizetői szerződést, ha az előfizető személyében szerződés, öröklés vagy jogutódlás következtében változás következik be (átírás), ugyanakkor a szolgáltatás-hozzáférési pont helye nem változik meg.
Átírás esetén a 2. számú mellékletben foglaltak szerint átírási díjat kell fizetni. Az átírás teljesítését Szolgáltató az átírás kérelmezését követő 60 napon belül teljesíti.
Amennyiben Szolgáltató az átírást határidőben nem teljesíti, úgy minden késedelmes nap után az átírás díjának egyharmadával, legfeljebb azonban az átírás díjával megegyező összegű kötbért köteles fizetni, és a kötbér összegét az átírás díját tartalmazó számlán köteles jóváírni.
8.1. Az előfizetői szolgáltatás szüneteltetése Előfizető kérésére
Előfizető kérésére a szolgáltatás maximum 6 hónapig szüneteltethető.
Az előfizetői szolgáltatás szüneteletetéséért Előfizető egyszeri, szerződésmódosítási díjat köteles fizetni, melynek összegét a 2. számú melléklet szerinti díjszabás tartalmazza.
Az Előfizető kérésére történő szüneteltetés esetén Előfizetőt csökkentett díjfizetési kötelezettség terheli, melynek mértékét a 2. számú melléklet szerinti díjszabás tartalmazza.
8.2. Az előfizetői szolgáltatás szünetelése Szolgáltató érdekkörébe eső ok miatt
Ha a szolgáltató érdekkörébe eső ok miatt kerül sor a szüneteltetésre – ide nem értve az általános szerződési feltételekben meghatározott rendszeres karbantartás –, vagy a szünetelés oka mindkét fél érdekkörén kívül esik, a szünetelés időtartama alatt az előfizető a szünetelés időtartamára vonatkozó díj fizetésére nem köteles. Az e pontban szereplő rendszeres karbantartásnak kell tekinteni az időjárási körülmények miatti hálózat- beállításokat, valamint a szolgáltatás megfelelő, állandó minőségének biztosítása érdekében a hálózaton végzett beavatkozásokat.
Ha az előfizetői szolgáltatás szüneteltetésére – a hatályos jogszabályokban meghatározott módon – az előfizető előzetes értesítése mellett a hálózat átalakítása, felújítása, cseréje, karbantartása miatt – más műszaki megoldás hiányában – kerül sor, ez alkalmanként a 48 órát nem haladhatja meg.
Ha a szünetelés az adott naptári hónapban meghaladja a 48 órát, akkor szolgáltató az adott hónap szolgáltatási díját a következő havi számlában Előfizetőnek jóváírja. Nem kell visszatéríteni a díjat, ha a szünetelés oka vis maior és Szolgáltató igazolja, hogy a szünetelést kiváltó ok határidőn belüli megszüntetésére minden tőle elvárhatót megtett, azaz az adott helyzetben úgy járt el, ahogy az tőle elvárható.
13.1. Az előfizető jogai a szolgáltatás hibás teljesítése esetén
A szolgáltató az előfizetői szerződés késedelmes, vagy műszaki előírásoktól eltérő teljesítése esetén kötbérfizetési kötelezettséggel tartozik.
13.2 Kötbér és kártérítési igények intézése
Szolgáltatás késedelmes teljesítése estén, azaz ha Szolgáltató az Előfizetői szerződés keltétől számított 30 napon belül nem létesít szolgáltatás- hozzáférési pontot, illetve nem biztosítja a szolgáltatást, kötbér fizetésére köteles. A kötbér fizetés első napja az előfizetői szerződés keltétől számított
30. napot követő első nap. A kötbér mértéke minden késedelmes nap után a szerződésben megjelölt előfizetői szolgáltatással kapcsolatban fizetendő nettó előfizetési díj egy napra vetített összegének nyolcszorosa.
Amennyiben Szolgáltató az ÁSZF szerint hibásan teljesíti a szolgáltatást, kötbért köteles fizetni. Ha a hiba következtében az előfizetői szolgáltatást nem lehet igénybe venni (teljes körű jelkimaradás), a kötbér mértéke minden késedelmes nap után a hiba bejelentését megelőző hat hónapban az előfizetői szerződés alapján, az adott szolgáltatással kapcsolatban kifizetett (előre fizetett díjú szolgáltatás esetén a felhasznált) nettó díj átlaga alapján egy napra vetített összeg nyolcszorosa. Hat hónapnál rövidebb időtartamú előfizetői jogviszony esetén a vetítési alap az előfizetői jogviszony teljes hossza alatt kifizetett (felhasznál) nettó díj átlaga alapján egy napra vetített összeg.
Ha a hiba következtében az előfizetői szolgáltatást Előfizető Szolgáltató érdekkörében felmerült okból a vállalt minőséghez képest gyengébb minőségben (jel-zaj viszony) képes csak igénybe venni, Szolgáltatónak a fenti bekezdésben meghatározott kötbér felét kell fizetnie.
9.1 Az Előfizetői szerződésben meghatározott szolgáltatás részleges vagy teljes egészében történő (100%-os) korlátozására Előfizető egyidejű mellett. Szolgáltató az alábbi esetekben jogosult szolgáltatását fenti módon korlátozni
- Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az előfizető a szolgáltatás-hozzáférési ponthoz megfelelőség-tanúsítással nem rendelkező végberendezést, vagy nem megfelelő interfésszel rendelkező végberendezést csatlakoztatott, és e cselekményt Szolgáltató felszólítására sem szünteti meg.
- Előfizető az igénybe vett szolgáltatást Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, továbbadja, vagy azt a hálózati szolgáltatási szerződésekről szóló kormányrendelet szerinti hálózati szolgáltatás céljára használja. Ebben az esetben Xxxxxxxxx a 2. számú mellékletben meghatározott összegű Általános kártérítés fizetésére köteles
9.2. Az Előfizetői szerződésben meghatározott szolgáltatás részleges vagy teljes egészében történő (100%-os) korlátozására díjtartozás esetén Amennyiben Előfizetőnek esedékes díjtartozása van, és a díjtartozás megfizetésének biztosítása céljából Szolgáltatónak nem adott a díjtartozás kiegyenlítésére megfelelő nagyságú vagyoni biztosítékot, nem közölt megfelelő okot késedelmét illetően, továbbá fizetéshalasztást nem kért, úgy szolgáltató írásban hívja fel Előfizetőt tartozása rendezésére, késedelme kimentésére vagy fizetéshalasztás iránti kérelem előterjesztésére. (Az Általános Szerződési Feltételek szerint vagyoni biztosítéknak kell tekinteni az előfizető által történt óvadék fizetést, melyből Szolgáltató kielégítést nyerhet.)
Amennyiben Xxxxxxxxx egy adott számlát határidőben nem fizet meg és emiatt díjtartozása keletkezik, úgy Szolgáltató vagy jogi képviselője – ajánlott levélben – hívja fel Előfizetőt tartozása rendezésére. Ilyen felszólítás esetén Szolgáltató a 2. számú melléklet szerinti Díjszabásban meghatározott összegű díjat számít fel.
Az előfizetőnek küldött felszólításban Szolgáltató közli Előfizető díjtartozásának összegét és jogcímét, a befizetésre szabott póthatáridőt, valamint azt, hogy a befizetés esetleges elmaradása esetén Szolgáltató az előfizetői szolgáltatást korlátozhatja.
9.3. Az Előfizetői szerződésben meghatározott szolgáltatás részleges vagy teljes egészében történő (100%-os) korlátozásának feloldása
Szolgáltató köteles a korlátozást feloldani, ha az előfizető a korlátozás okát megszünteti, és erről Szolgáltató hitelt érdemlően tudomást szerez. Előfizető a korlátozás feloldásáért a 2. számú mellékletben meghatározott összegű szolgáltatáskorlátozás-feloldási díjat köteles fizetni.
10.1. Előfizetői szerződés felmondása előfizetői oldalról
Előfizető a határozatlan idejű szerződést 8 napos határidővel bármikor jogosult felmondani.
10.2. Előfizetői szerződés felmondása szolgáltatói oldalról
Az előfizetői szerződés szolgáltató általi felmondásának határideje az előfizető szerződésszegésének, valamint az előfizető díjtartozásának esetét kivéve 60 nap. Szolgáltató az előfizetői szerződés felmondásáról Előfizetőt írásban, tértivevényes levélben köteles értesíteni.
A felmondásnak tartalmazni kell a felmondás indokát, a felmondási időt, és a felmondás lejártának napját, és mindent amit a jogszabályok Szolgáltatónak kötelezővé tesznek.
Ha a felmondás indoka az előfizető szerződésszegése, és az előfizető a felmondási idő alatt a szerződésszegést megszünteti, az előfizetői szerződés nem szűnik meg a szolgáltató felmondásával. Erről szolgáltató a jogszabályokban meghatározott módon köteles az előfizetőt haladéktalanul értesíteni.
Szolgáltató az előfizetői szerződés megszegése esetén 15 napos határidővel felmondhatja, ha
Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, és az előfizető ezt a szerződésszegést a jogkövetkezményekre is figyelmeztető írásbeli értesítést követő 3 napon belül nem szünteti meg
Az előfizető írásbeli, a jogkövetkezményekre is figyelmeztető értesítését követően sem teszi lehetővé, hogy Szolgáltató a bejelentett vagy Szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásához és elhárításához szükséges helyszíni ellenőrzéseket elvégezze.
Az előfizető írásbeli, a jogkövetkezményekre is figyelmeztető értesítését követően is szolgáltató hozzájárulása nélkül az előfizetői szolgáltatást harmadik személynek továbbértékesíti, továbbadja, vagy azt továbbra is a hálózati szerződésekről szóló kormányrendelet szerinti hálózati szolgáltatás céljára használja
Előfizető a szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra használja
Szolgáltató az előfizetői szerződést 30 napos felmondási idővel mondhatja fel, amennyiben az előfizető az esedékes díjat a jogkövetkezményekre figyelmeztető első értesítés elküldését legalább 15 nappal követő második értesítés megtörténtét követően sem egyenlítette ki. Nem jogosult a szolgáltató felmondani a szerződést, ha a díjtartozás összege nem haladja meg az előfizető havi előfizetési díjának megfelelő összeget, illetve havi előfizetési díj hiányában vagy 5000 Ft-nál magasabb havi előfizetési díj esetén az 5000 Ft-ot, vagy ha az előfizető a díjtartozás összegszerűségét vitatja, és a vita rendezése érdekében a hatósághoz vagy a jogvita elbírálására jogosult más szervezethez kérelmet terjesztett elő, feltéve, hogy az előfizető a szolgáltatás igénybevétele után a nem vitatott, illetve az esedékes, nem vitatott további díjakat folyamatosan megfizeti.
A szolgáltató jogosult a szerződés felmondása helyett biztosítékot kérni vagy – az elektronikus hírközlésről szóló törvény 137. § feltételei szerint – korlátozni a szolgáltatások körét, illetve használatát. Amennyiben az előfizető a korlátozás okát 30 napon belül nem szünteti meg, a korlátozás nem akadálya a felmondásnak, ha a felmondás feltételei egyébként fennállnak.
A szolgáltató – a másik szolgáltató kérelmére – köteles felmondani az előfizetői szerződést, ha a szolgáltató elektronikus hírközlő hálózatát másik szolgáltató használja, vagy a díjat a másik szolgáltató helyett szedi be, és előfizetői szerződésszegés, vagy díjtartozás esete áll fenn, valamint a harmadik szolgáltató nem jogosult vagy nem képes a szolgáltatás korlátozására, illetve megszüntetésére.
Az előfizetői értesítésekért Előfizető által fizetendő díj összegét a 2. számú melléklet tartalmazza.
Az előfizetői szerződés szolgáltató általi rendes felmondásának felmondási ideje 60 nap. A szolgáltató az előfizetői szerződés felmondását az előfizetőnek címzett tértivevényes levélben történő értesítéssel teheti meg.
Ha a szolgáltató az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatását az adott területen véglegesen meg kívánja szüntetni, és ezen igényével a Hírközlési Hatóság felé is bejelentéssel él, úgy az előfizetői szerződést rendes felmondással 60 napos határidővel felmondhatja. A rendes felmondást indokolni kell.
10.5. Eljárás az előfizetői szerződés megszűnése esetén
Az előfizetői szerződés megszűnése esetén előfizető kötelezettséget vállal arra, hogy teljes körűen együttműködik a szolgáltatóval. Kötelezettséget vállal továbbá arra, hogy az átadott technikai eszközöket (pl. dekódoláshoz szükséges eszközök) a szerződés megszűnésekor üzemképes, sértetlen állapotban visszaszolgáltatja a szolgáltatónak. Amennyiben ezen kötelezettségének a szerződés megszűnését követő 8 napon belül nem tesz eleget, és az átadott eszközök értékét az előfizetői szerződésben vagy más megállapodásban Szerződő Felek rögzítették, a szolgáltató jogosult azonnali végrehajtási eljárást indítani az átadott eszközök értékének megtérítése érdekében.
11.1 A hibabejelentő elérhetősége
Szolgáltató hibabejelentője a Szolgáltató Ügyfélszolgálatán személyesen, vagy az Ügyfélszolgálat telefonszámán keresztül érhető el, ügyfélfogadási időben. Ügyfélfogadási időn kívül az Ügyfélszolgálat telefonszámán, üzenetrögzítőre lehet hibabejelentést tenni.
12.2. Ha az előfizetendő a Szolgáltató által felszámított díj összegét vitatja, Szolgáltató a bejelentést (díjreklamációt) haladéktalanul nyilvántartásba veszi, és 30 napon belül megvizsgálja. Ha Előfizető a díjreklamációról szóló bejelentést a díjfizetési határidőn belül nyújtja be Szolgáltatóhoz, és a bejelentést szolgáltató nem utasítja el öt napon belül, a fizetési határidő a bejelentésben érintett díjtétel vonatkozásában a díjreklamáció megvizsgálásának időpontjával meghosszabbodik. Ha szolgáltató a díjreklamációnak helyt ad, havi díjfizetési kötelezettség esetén a következő havi elszámolás alkalmával, egyébként a bejelentés elbírálásától számított harminc napon belül azt a díjkülönbözetet, ami szolgáltató felróható magatartása miatt került kiszámlázásra, valamint annak a 2. számú mellékletben meghatározott kamatát, Előfizető számláján egy összegben jóváírja, vagy Előfizetőnek visszafizeti. Előfizető a díjreklamáció elutasítása esetén jogosult a Nemzeti Hírközlési Hatóság Hivatala Szegedi Irodájánál (Szeged, Csongrádi sugárút 15.) vizsgálatot kérni.
00.0.Xx előfizetői szolgáltatással kapcsolatos viták rendezésének módja
Ha Előfizetőnek az előfizetői szerződéssel vagy az előfizetői jogviszonnyal kapcsolatos reklamációja van, az Ügyfélszolgálathoz kell fordulnia. Ügyfélfogadási időn belül lehetőség van az ügyfélszolgálati iroda személyes felkeresésére is. Szolgáltató a reklamációt kivizsgálja, és 30 napon belül válaszol az előfizetőnek.
Ha az előfizető a szolgáltató által követelt díj összegét vitatja, az ellen írásban, befizetési határidőn belül reklamációt nyújthat be az ügyfélszolgálati irodához.
A szolgáltató intézkedik a reklamáció kivizsgálásáról, és 30 napon belül írásban választ ad az előfizetőnek, kivéve ha a szükséges műszaki vizsgálatokat nem tudja ezen idő alatt teljes körűen elvégezni.
Ha az előfizető egy már befizetett számla összege ellen reklamál - erre 5 éves elévülési időn belül van lehetőség - és ha a reklamáció megalapozott, akkor a szolgáltató a tévesen felszámított összeget az előfizető részére visszafizeti.
Az előfizetői szerződésre a magyar jog rendelkezései az irányadók. Szerződő Felek az előfizetői szerződésből eredő jogvitákat kötelesek tárgyalásos úton rendezni. Amennyiben a tárgyalások eredménytelennek bizonyulnak, úgy Előfizető jogosult a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség (Szeged, Xxxxxxx xxxx 0.) és/vagy a Nemzeti Hírközlési Hatóság Hivatala Szegedi Iroda (Szeged, Csongrádi sugárút 15.) és/vagy a Hírközlési Fogyasztói Jogok Képviselője közreműködését kérni a vita rendezésének érdekében. Amennyiben a vita más úton nem rendezhető, úgy Szerződő Felek a Szolgáltató székhelye szerinti Szeged Városi Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki.
Az Előfizetői jogviszonyból eredő igények 5 év alatt évülnek el
13.5. Felügyeleti Szervek címei és elérhetőségei Nemzeti Hírközlési Hatóság
0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx x. 23-25. Telefon: (0) 000-0000, Telefax: (0) 000-0000 A területileg illetékes iroda címe:
Nemzeti Hírközlési Hatóság Szegedi Iroda
6721 Szeged, Csongrádi sgt. 15. Telefon: (62) 568-300, Telefax: (62) 568-368, Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség
1088 Budapest, József krt. 6. Telefon: (0) 000-0000 Területi Fogyasztóvédelmi Felügyelőség:
Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőség
0000 Xxxxxx, Xxxxxxx xxx 0. Telefon: (62) 420-931, (62) 420-566, Telefax: (62) 425-335 Gazdasági Versenyhivatal
0000 Xxxxxxxx Xxxxxxxxx x. 5., Telefon: 000-0000, Telefax: 472-8905
16.7 Díjfizetés és számlázás módja, ideje
Szolgáltató az általa nyújtott előfizetői szolgáltatásokról havonta számlát bocsát ki, melyet a befizetési határidő előtt legalább 8 nappal eljuttat Előfizetőhöz. Amennyiben a számla nem érkezik meg tárgyhó 5. napjáig, úgy Előfizető köteles azt Szolgáltatónak bejelenteni.
A számla mindig a tárgyidőszakban esedékes, a számlán feltüntetett időpontban. A késedelmes teljesítésért előfizető felelősséggel tartozik.
Előfizető díjfizetési kötelezettséget készpénzátutalási megbízáson történő postai befizetéssel, csoportos beszedési megbízás alapján pénzintézeti átutalással, banki átutalással vagy Szolgáltató Ügyfélszolgálatán készpénzes befizetéssel teljesítheti.
18. Az Általános Szerződési Feltételek elérhetősége
Az Általános Szerződési Feltételek a Szolgáltató Ügyfélszolgálatán és weboldalán tekinthető meg. Előfizető kérésére az ÁSZF egy példányát másolatban is biztosítja.
15. Adatkezelés, Adatbiztonság
Az előfizető személyes adatai kezelésének szabályai az ÁSZF 5. mellékletében találhatóak.
A kivonatban a bekezdések sorszáma megegyezik az Általános Szerződési Feltételek megfelelő bekezdéseinek sorszámával