PREAMBULUM
Smart Hospital Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1139. Xxxxxxxx Xxxx xxxx 00.)
PREAMBULUM
• Az alábbiakban részletezett általános szerződési feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) hatálya a Smart Hospital Kft. (1139. Xxxxxxxx Xxxx xxxx 00.), a továbbiakban: Smart Hospital) által folytatott egyéb humán-egészségügyi ellátásra, valamint az ennek kapcsán létrejött jogügyletekre terjed ki.
• Páciens (vagyis a szolgáltatásokat igénybevevő fél) és Smart Hospital között létrejött egészségügyi szolgáltatás nyújtására vonatkozó szolgáltatási szerződésekre jelen ÁSZF rendelkezései az irányadóak.
• Páciens a regisztrációs lap aláírásával – illetve az online időpontfoglalás során – kifejezetten elismeri, hogy a Szolgáltató lehetővé tette, hogy a szerződés megkötése előtt a Páciens jelen ÁSZF tartalmát megismerhesse.
• Az ÁSZF tartalmazza a fent említett jogügyletekben érintett felek (a Smart Hospital és a Páciens) lényeges jogait és kötelezettségeit. Ezen jogügyletekben egyébiránt– ide értve az ÁSZF által nem vagy nem kellő részletességgel szabályozott kérdéseket is – a mindenkor hatályos magyar jogszabályi előírások, ezek közül is elsősorban (de nem kizárólagosan) az alábbiak tekintendők irányadónak:
• a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.),
• az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény,
• az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény,
• az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényt (a továbbiakban: Infotv.),
• az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Eatv.),
• az egészségügyi szolgáltatás gyakorlásának általános feltételeiről, valamint a működési engedélyezési eljárásról szóló 96/2003. (VII.15.) Korm. rendelet,
• az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekről szóló 60/2003. (X.20.) ESzCsM rendelet.
• Az érintett felek jogviszonyára irányadóak továbbá az egészségügyi szolgáltatások nyújtásával összefüggésben kialakult általános és egyedi szakmai előírások és irányelvek, valamint a Smart Hospital által saját tevékenységével összefüggésben alkalmazott szakmai protokollok.
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
o A Smart Hospital saját tevékenységének speciális jellegére és minőségbiztosítási szempontokra tekintettel, továbbá a későbbi jogviták megelőzése és lehetőség szerinti elkerülése érdekében úgy határozott, hogy a fentiekben körül írt szolgáltatásokkal kapcsolatos jogviszonyokra irányadó általános szabályokat előzetesen, a Páciensek számára is megismerhető és előre hozzáférhető formában összeállítja és közzéteszi.
o A jelen ÁSZF alanyi hatálya kiterjed a Smart Hospital mindazon ügyfeleire, pácienseire, akik részére a Smart Hospital és/vagy az általa foglalkoztatott munkatársak a Smart Hospital egészségügyi szolgáltatásait nyújtják, vagy azzal egyéb módon kapcsolatba kerülnek.
o A jelen ÁSZF tárgyi hatálya kiterjed a Smart Hospital által nyújtott magán- egészségügyi szolgáltatásokra, illetőleg az ezen szolgáltatások nyújtása kapcsán létrejött jogviszonyokra.
ÁSZF módosítása:
o Jelen ÁSZF mindenkor hatályos szövege, valamint annak módosítása – a módosítás hatályba lépése előtt 8 nappal – elérhető a Smart Hospital weboldalán (xxxxxxxx.xx), valamint a Smart Hospital székhelyén nyomtatott formában.
o Smart Hospital jogosult jelen ÁSZF-et a Páciens kifejezett hozzájárulása nélkül egyoldalúan módosítani. Az ÁSZF módosításáról Smart Hospital a hatályba lépést megelőzően értesíti, a weboldalon történő közzététellel. Smart Hospital nem köteles a Pácienst más módon értesíteni, azonban egyoldalú mérlegelése alapján dönthet úgy, hogy a Pácienst valamely elérhetőségén is értesíti.
SZOLGÁLTATÓ ADATAI
• A jelen ÁSZF alkalmazójának, vagyis a Smart Hospital adatai és elérhetőségei:
• Cégnév: Smart Hospital Korlátolt Felelősségű Társaság
• Székhely (postacím): 1139. Xxxxxxxx Xxxx xxxx 00.
• Cégjegyzékszám: 01 09 370533
• Adószám: 27987146 2 41
• E-mail cím: xxxxx@xxxxxxxxxxxxxxxx.xxx
SZOLGÁLTATÁSOK
• Smart Hospital kijelenti, hogy rendelkezik az általa nyújtott egészségügyi szolgáltatások szakszerű teljesítéséhez szükséges valamennyi tárgyi és személyi feltétellel, ide értve a szolgáltatások teljesítésébe bevont szakemberek megfelelő szakmai képesítésének
• meglétét, valamint a tevékenység folytatásához szükséges felelősségbiztosítás megszakításmentes fenntartását is.
• A Smart Hospital által nyújtott szolgáltatások listája jelen ÁSZF 1. számú mellékletében kerülnek felsorolásra.
• A Páciensek tudomásul veszik és előzetesen hozzájárulnak ahhoz, hogy a Smart Hospital az általa nyújtott szolgáltatások teljesítésébe saját belátása szerint kiválasztott harmadik személyeket vonjon be, és ezen harmadik személyek szolgáltatásait ún. közvetített szolgáltatásként nyújtsa a Páciensek számára.
• A Smart Hospital kifejezetten és kizárólag ún. magán-egészségügyi szolgáltatást nyújt, amelyhez társadalombiztosítási finanszírozás nem kapcsolódik. A Smart Hospital az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (OEP) nem szerződéses partnere. Fentiekre tekintettel a Páciensek a Smart Hospital szolgáltatásaival összefüggésben társadalombiztosítási támogatást semmilyen formában és mértékben nem jogosultak igénybe venni.
• Smart Hospital a 2. számú mellékletben felsorolt egészségbiztosítási pénztárakkal áll szerződéses kapcsolatban. Amennyiben egészségbiztosítási pénztár által is elfogadott számlára van szüksége, úgy azt kérjük mielőbb, legkésőbb a fizetést megelőzően jelezze, amennyiben fizetést követően jelzi egészségbiztosítási pénztárra kiállított számlára vonatkozó igényét, úgy a számlát nem áll módunkban kiállítani.
Az egészségbiztosítási számla kiállításához szükséges adatok:
• egészségügyi pénztár megnevezése,
• beteg neve,
• egészségpénztári azonosító kód.
Szolgáltatás igénybevétele
A Smart Hospital szolgáltatásainak igénybevétele kizárólag előzetes bejelentkezés és időpontfoglalás útján lehetséges.
Páciens köteles a Smart Hospital által kért regisztrációs lapot, beleegyező nyilatkozatot, állapotfelmérő lapot megfelelően kitölteni és aláírni, amennyiben Páciens ezt megtagadja, úgy Smart Hospital megtagadhatja a szolgáltatás nyújtását és a rendelkezésre állással felmerült költségeket felszámolni a páciens részére.
Bejelentkezés, időpontfoglalás módja
A Smart Hospital szolgáltatásaira az alábbi módokon lehetséges bejelentkezni:
• személyesen,
• telefonon,
• online.
A foglalás – bármely foglalási mód esetén – abban az esetben tekinthető véglegesnek, ha a Páciens megkapta a foglalásra vonatkozó visszaigazolásról szóló emailt vagy SMSt.
Smart Hospital fenntartja magának a jogot, hogy olyan időpontfoglalásokat, vásárlásokat visszautasítson, amelyek esetén feltételezhető, hogy az adatok valótlanok, vagy hamisak, valamint ha a megadott adatok a szolgáltatás nyújtásához nem elegendőek.
Személyes időpontfoglalás
A Páciens személyesen a Smart Hospital rendelőiben található recepción tud időpontot foglalni, rendelési időben, az adott szolgáltatás ellenértékének kiegyenlítésével. Az időpontfoglalás kizárólag az adott rendelőben megtalálható kezelésekre lehetséges.
• Rendelők pontos címe
• Smart Hospital BUDA: 1123. Budapest, Csörsz u. 14-16, MoM Sport épülete
• Smart Hospital PEST: 1097. Xxxxxxxx, Xxxxx Xxxxxx xxxx 0.
• Telefonos időpontfoglalás
A Pácienseknek lehetőségük van telefonon is időpontot foglalniuk az alábbi telefonszámokon, rendelési idő alatt:
• Smart Hospital BUDA: x00 0 00 00 000, x00 00 00 00 000
• Smart Hospital PEST: x00 00 000, + 36 70 882 9653
• Online időpontfoglalás
Online időpontfoglalás kizárólag a lefoglalt kezelés egyidejű, MyMedio-n keresztüli bankkártyás lehetséges.
• név,
• születési dátum,
• e-mail cím,
Az online időpontfoglalás pontos menetének leírása jelen ÁSZF 3. számú mellékletében található.
Online fizetés a MyMedio fizetési rendszer fizetési oldalán keresztül lehetséges. A MyMedio rendszerrel és használatával kapcsolatos további információ elérhető a xxx.xxxxxxx.xx weboldalon.
Smart Hospital a felelősségét a törvény által megengedett legszélesebb körben kizárja az online felületének, valamint a MyMedio felületének meghibásodásához, átmeneti működésképtelenségéhez kapcsolódóan
Az online időpontfoglalást igénybe vevő Páciensek kifejezetten tudomásul veszik, hogy a kapcsolódó szolgáltatásokat – figyelemmel azok egyedi és kivételes jellegére – a Smart Hospital a jelen ÁSZF-ben meghatározott megkötésekkel és feltételekkel biztosítja, ezen szolgáltatásokkal összefüggésben kizárólag a jelen ÁSZF-ben rögzítettek szerint vállal felelősséget.
• Szolgáltatás lemondása
A Páciensnek az általa lefoglalt időpont díjmentes lemondására 24 órával az adott időpontot megelőzően van lehetősége.
24 órán belüli lemondás esetén a lefoglalt szolgáltatási díjjal megegyező mértékű rendelkezésre állási díjat számolunk fel ügyfelünk részére. Ennek megfizetésére – ha az adott kezelés előzetesen nem került kifizetésre – valamely szolgáltatás következő alkalommal történő igénybevételekor kerül sor. Amennyiben az adott szolgáltatás már kifizetésre került, úgy a 24 órán belüli lemondás esetén a kifizetett összeget nem áll módunkban visszafizetni, a lefoglalt időpont már nem módosítható.
A Páciensek a fentiekkel összefüggésben tudomásul veszik, hogy a Smart Hospital az általuk lefoglalt időpontokra előre leköti saját kapacitásait, és szakembereinek, valamint rendelőinek foglaltságát a Páciensek által lefoglalt időpontokhoz igazítja. A fentiekre tekintettel a Smart Hospitalnak nincs lehetősége arra, hogy a Páciens által lefoglalt, ám 24 órán belül lemondott időpontokra újabb Páciensek foglalásait felvegye. A rendelkezésre állási díj a Smart Hospital oldalán a szakember és egyéb kapacitás rendelkezésre állását tartalmazza.
Az online időpontfoglalás használata során a Felek kötelesek megadni alábbi adataikat:
A Páciens az időpontját az alábbi elérhetőségek valamelyikén tudja lemondani vagy módosítani:
on-line:
xxxxx://xxxxxxxx.xx/
telefon:
Smart Hospital BUDA: x00 0 00 00 000, x00 00 00 00 000
Smart Hospital PEST: x00 00 000, + 36 70 882 9653
e-mail:
Az időpont lemondása a lemondás visszaigazolásával válik érvényessé.
A Smart Hospital által nyújtott szolgáltatásokkal összefüggésben további információk a Smart Hospital hivatalos internetes oldalán (xxxxx://xxxxxxxx.xx/) érhetőek el.
Smart Hospital kijelenti, hogy amennyiben az adott kezelést végző személy nem elérhető a Páciens által lefoglalt időpontban, úgy Smart Hospital haladéktalanul értesíti a Pácienst,
– Smart Hospital kapacitásának függvényében – az alábbi lehetőségek közül választhat a Páciens:
a lefoglalt időpontban más – azonos kvalifikáltsággal rendelkező – személy végzi el a kért szolgáltatást, vagy
másik időpontot egyeztet az adott szolgáltatásra.
Amennyiben a Páciens az időpontot nem mondja le, de nem is jelenik meg a lefoglalt szolgáltatás kezdőidőpontjára, úgy a 24 órán belüli lemondás rendelkezései az irányadóak.
AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK IGÉNYBEVÉTELÉNEK FELTÉTELEI
• A Smart Hospital egészségügyi szolgáltatásainak igénybevétele valamennyi esetben, kizárólag önkéntes alapon, a Páciens önkéntes elhatározásán alapszik. A Páciens a szolgáltatások igénybevételére vonatkozó akaratnyilvánítását, valamint a jelen ÁSZF-ben rögzített feltételek tudomásulvételét a jogviszony létrejöttét megelőzően elé tárt dokumentumok, mint például a Beleegyező nyilatkozat aláírásával, valamint a szolgáltatás igénybevételével megerősíti. Online időpontfoglalás esetén a Páciens a jelen ÁSZF online úton történő elfogadásával, illetve a szolgáltatás igénybevételével erősíti meg a szolgáltatások igénybevételére vonatkozó akaratnyilvánítását.
• A Páciensek kötelesek a jogviszony létrejöttével egyidejűleg, még a szolgáltatások teljesítésének megkezdését megelőzően, minden releváns részletre kiterjedően tájékoztatni a Smart Hospitalr, illetőleg a Smart Hospital részéről eljáró személyeket (pl.: kezelőorvosokat, egészségügyi asszisztenseket, stb.), ennek megfelelően a Páciens köteles tájékoztatást adni valamennyi, a Smart Hospital egészségügyi szolgáltatása és a kezelés szempontjából releváns körülményről, ide értve különösen, de nem kizárólagosan a korábbi betegségeikre, gyógykezeléseikre, valamint egészségi állapotukra vonatkozó információkat. Az adatokat a Smart Hospital részéről eljáró személy rögzíti, az adatok teljességét és valódiságát a Páciens aláírásával elismeri. Smart Hospital nem vállal felelősséget a Páciens által hiányosan vagy hibásan megadott egészségügyi adatokból származó következményekért.
• Páciens köteles a szolgáltatás igénybevételét megelőzően személyazonosságát személyazonosító okmányokkal igazolni, valamint köteles TAJ kártyáját felmutatni.
• A Páciensek kötelesek az általuk lefoglalt időpontban az általuk kiválasztott szolgáltatások igénybevétele céljából, az arra alkalmas higiéniás, fizikai és pszichés állapotban megjelenni és a szolgáltatások igénybevételére jelentkezni. Kötelesek továbbá az általános viselkedési normákat, a Smart Hospital részéről eljáró személyek (különösen a kezelőorvos, egészségügyi asszisztensek, koordinátorok) utasításait, valamint a Smart Hospital által közzétett vagy előre közölt egyéb feltételeket maradéktalanul betartani.
• Abban az esetben, ha a Páciens a fenti kötelezettségeinek nem tesz eleget, a Smart Hospital jogosult saját szolgáltatásainak teljesítését mindaddig megtagadni vagy felfüggeszteni, amíg a Páciens saját kötelezettségeit maradéktalanul nem teljesíti.
• Amennyiben a Páciens fenti kötelezettségeinek elmulasztása okán a szolgáltatások teljesítése lehetetlenné válik, a Smart Hospital jogosult a szolgáltatások kapcsán a felek között létrejött szerződéstől elállni. Ebben az esetben a Páciens köteles rendelkezésre állási díjat a Smart Hospital részére fizetni jelen ÁSZF ennek a pontjának megfelelően azzal az eltéréssel, hogy a rendelkezésre állási díj azonnal esedékessé válik.
• A Páciensek tudomásul veszik, hogy a Fájdalom Ambulanciát – szolgáltatásainak magán- egészségügyi jellegéből fakadóan – ellátási kötelezettség nem terheli. Ennek folytán a Smart Hospital bármikor jogosult saját szolgáltatásainak teljesítését megtagadni vagy azok folytatását felfüggeszteni.
DÍJSZABÁS ÉS FIZETÉSI FELTÉTELEK
• Páciens tudomásul veszi, hogy a Smart Hospital által nyújtott szolgáltatásokat, mint nem társadalombiztosítás által finanszírozott szolgáltatást végzi, így az egészségügyi- és kényelmi szolgáltatásokért Páciens a Smart Hospital részére szolgáltatási díjat köteles fizetni.
• A Smart Hospital által nyújtott egészségügyi szolgáltatások mindenkor hatályos (aktuális) díjjegyzéke a Smart Hospital hivatalos internetes oldalán, a xxxxx://xxxxxxxx.xx/ címen érhető el.
• Egyedi árak esetleges alkalmazása esetén a Smart Hospital munkatársai megfelelő időben, előzetesen tájékoztatják a Pácienseket az általuk igénybe venni kívánt szolgáltatások díjazásáról.
• A Smart Hospital által nyújtott egészségügyi szolgáltatások díja a szolgáltatást követően, azonnal esedékes, vagyis azt a Páciensek a szolgáltatás igénybevételét követően a helyszínen, készpénzben vagy bankkártyával kötelesek kiegyenlíteni. Halasztott fizetésre vagy részletfizetésre nincs lehetőség.
Amennyiben Páciens online időpontfoglalási szolgáltatásunkat használja, úgy a szolgáltatási díj megfizetése az időpontfoglalással egyidőben esedékes és bankkártyával a MyMedio-on keresztül történik.
• A Smart Hospital fenntartja a jogát az általa nyújtott egészségügyi szolgáltatások díjának jövőbeni egyoldalú módosítására. Ezen módosítások alkalmával ugyanakkor a hatályos díjtáblázat a Smart Hospital hivatalos internetes oldalán közzétételre kerül.
• Laborvizsgálatokra vonatkozó rendelkezések
• Ezen pontban található vizsgálatokról, eljárásokról minden esetben az adott vizsgálatnak megfelelő tájékoztatást kap a Páciens. Smart Hospital az így végzett vizsgálatokra vonatkozóan felelősségét a törvény által megengedett legszélesebb körben kizárja.
• Laborvizsgálatokhoz mintavételre a Smart Hospital által üzemeltetett / bérelt helységekben kerül sor, azonban az általunk levett minták vizsgálatát a Smart Hospital szerződött partnere az AVIDIN Kft, TritonLife LABS és a MEDICOVER végzi. (Amennyiben az adott laborvizsgálatot a fent felsorolt intézmények valamely telephelyén szükséges/lehetséges elvégeztetni arról tájékoztatja a Smart Hospital adott munkatársa.)
• Amennyiben Smart Hospital partnerénél fizeti meg a/az eljárás/vizsgálat díját.
A vizsgálat/eljárás ügyintézéséhez mindenképp szükséges a Smart Hospital által adott beutaló, számla vagy egyéb igazolás bemutatása a partner részére.
• Az egyes eredményeket, leleteket kérjük mindenképp hozzák magukkal a következő konzultációra.
• Társaságunk a külső partnerek tevékenységével kapcsolatos felelősségét a törvény által megengedett legszélesebb körben kizárja.
• Kiskorúak részére nyújtott szolgáltatások
• Kiskorúak kizárólag előzetes, írásbeli szülői beleegyezés esetén vehetik igénybe a szolgáltatásokat.
• Kiskorúak esetén az egyes szolgáltatások kizárólag orvosi ajánlás/javaslat esetén vehetőek igénybe.
• Orvosi javaslat hiányában nem áll módunkban kiskorúakat ellátni. Az így lefoglalt időpontok esetében rendelkezésre állási díj kerül kiszámlázásra.
SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉSEK
• Smart Hospital és Páciens között jelen ÁSZF rendelkezéseinek megfelelő szolgáltatási szerződés jön létre minden olyan esetben, amikor Páciens valamely Smart Hospital által kínált szolgáltatást vesz igénybe.
• Az egyes szolgáltatási szerződések határozott időtartamra jönnek létre, a szolgáltatás teljesítéséig.
BETEGJOGOK ÉS KÖTELEZETTSÉGEK
• A Páciensek az alábbi jogokkal rendelkeznek az egészségügyi ellátások kapcsán:
• önrendelkezési jog,
• kapcsolattartási jog,
• ellátás visszautasításának joga,
• egészségügyi dokumentáció megismerésének joga,
• tájékoztatáshoz való jog,
• orvosválasztás joga.
• A Pácienseket az alábbi kötelezettségek terhelik az egészségügyi ellátások kapcsán:
• A Páciens az egészségügyi szolgáltatás igénybevételekor köteles tiszteletben tartani az erre vonatkozó jogszabályokat és az egészségügyi szolgáltató működési rendjét.
• A Páciens – amennyiben ezt egészségi állapota lehetővé teszi – köteles az ellátásában közreműködő egészségügyi dolgozókkal képességei és ismeretei szerint az alábbiak szerint együttműködni:
• tájékoztatni őket mindarról, amely szükséges a kórismeret megállapításához, a megfelelő kezelési terv elkészítéséhez és a szolgáltatások elvégzéséhez, így különösen minden korábbi betegségéről, gyógykezeléséről, gyógyszer vagy gyógyhatású készítmény szedéséről, egészségkárosító kockázati tényezőiről,
• tájékoztatni őket – saját betegségével összefüggésben – mindarról, amely mások életét vagy testi épségét veszélyeztetheti, így különösen a fertőző betegségekről és a foglalkozás végzését kizáró megbetegedésekről és állapotokról,
• az egészségügyért felelős miniszter rendeletében foglalt fertőző betegségek esetén megnevezni azon személyeket, akiktől a fertőző betegséget megkaphatta, illetve akiket megfertőzhetett,
• tájékoztatni őket minden, az egészségügyi ellátást érintő, általa korábban tett jognyilatkozatáról,
• a gyógykezelésével kapcsolatban tőlük kapott rendelkezéseket betartani,
• a gyógyintézet házirendjét xxxxxxxxx,
• a jogszabály által előírt térítési díjat megfizetni,
• jogszabályban előírt személyes adatait hitelt érdemlően igazolni.
• A Páciens köteles a jogszabály által előírt vagy a jogszabály alapján a szolgáltató által megállapított térítési díjat megfizetni.
• A Páciens és hozzátartozói jogaik gyakorlása során kötelesek tiszteletben tartani más betegek jogait.
• A Páciens és hozzátartozói jogainak gyakorlása nem sértheti az egészségügyi dolgozóknak törvényben foglalt jogait.
• A betegjogok gyakorlásának módját – e törvény keretei között, ideértve a leletkiadás rendjét is – a szolgáltató működési rendje (gyógyintézet házirendje) szabályozza.
• A Páciensek jogairól szóló részletes betegtájékoztató, valamint az illetékes betegjogi képviselő elérhetősége elérhető a Smart Hospital weboldalán (xxxxx://xxxxxxxx.xx/), valamint a Smart Hospital szolgáltatási helyein.
PANASZOK KEZELÉSE; JOGÉRVÉNYESÍTÉS
• A Smart Hospital által nyújtott egészségügyi szolgáltatásokkal összefüggésben esetlegesen felmerülő panaszokat a Páciensek az alábbi elérhetőségek valamelyikén jogosultak bejelenteni.
• Az egészségügyi szolgáltatásainkkal kapcsolatosan panaszokat a Smart Hospital kizárólag írásban fogad el.
• A Páciens a szolgáltatásokkal kapcsolatos kifogásait az észleléstől számított lehető legrövidebb időn belül köteles a Smart Hospital felé bejelenteni. A panaszok késedelmes bejelentéséből fakadó jogkövetkezményekért a Pácienst terheli a felelősség.
• A panaszokkal kapcsolatos jogok érvényesítésére a Páciens, valamint – amennyiben a Páciens az igényérvényesítésben akadályoztatva van – az általa erre írásban (legalább teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt okiratban) felhatalmazott személy jogosult. Az igényérvényesítésnek feltételét képezi, hogy a Páciens az általa igénybe vett egészségügyi szolgáltatásokról szóló számlát a Smart Hospital felé bemutassa.
• A Smart Hospital munkatársai a Páciens által bejelentett panaszra lehetőség szerint rövid úton választ adnak, indokolt esetben pedig a lehető legrövidebb időn belül megteszik a felmerült problémák elhárításához szükséges intézkedéseket. A bejelentett panaszokra a Smart Hospital 30 (harminc) napon belül írásban is választ ad, amelyet a Páciens által előre megadott e-mail címre, ennek hiányában pedig a Páciens által megadott postacímre juttat el.
ADATVÉDELMI SZABÁLYOK
• Páciens tudomásul veszi, hogy a szolgáltatások nyújtásához elengedhetetlen adatainak kezelése, amelyeket Smart Hospital a mindenkori adatkezelési tájékoztatójának megfelelően kezel.
EGYÉB
• Smart Hospital kijelenti, hogy a weboldalán megjelenő esetlegesen megjelenő, harmadik felek hirdetései, reklámjai stb. kapcsán nem vállal felelősséget.
• Jelen ÁSZF 2020. augusztus 1. napján lép hatályba.
• A Smart Hospital fenntartja a jogát a jelen ÁSZF bármely rendelkezésének a jövőre nézve irányadó egyoldalú módosítására. A módosítások alkalmával az ÁSZF hatályos szövege a
hatályba lépéskor a Smart Hospital hivatalos internetes oldalán (xxxxx://xxxxx) hirdetményként közzétételre kerül.
Budapest, 2020. augusztus 1.