Vállalkozási szerződés keretében a víz-szektorra vonatkozó ex-ante feltételek teljesítéséhez szükséges, a 1121/2014. (III.

Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv - 2015

A Duna-vízgyűjtő magyarországi része

5-2 melléklet:

Vállalkozási szerződés keretében a víz-szektorra vonatkozó ex-ante feltételek teljesítéséhez szükséges, a 1121/2014. (III.

6.) Korm. határozat 1. a) és b) pontjai szerinti gazdasági elemzések elkészítése

3. változat

Vállalkozási szerződés keretében a víz-szektorra vonatkozó ex-ante feltételek teljesítéséhez szükséges, a 1121/2014. (III. 6.) Korm. határozat 1. a) és b)

pontjai szerinti gazdasági elemzések elkészítése

3. változat

Vállalkozási szerződés keretében a víz-szektorra vonatkozó ex-ante feltételek teljesítéséhez szükséges, a 1121/2014. (III. 6.) Korm. határozat 1. a) és b)

pontjai szerinti gazdasági elemzések elkészítése

3. változat

Készítette:

Xx. Xxxxxx Xxxxx (XXX Xxx.) Xxxxxxx Xxxxxxxx (XXX Xxx.) Xxx Xxxxxx (REKK)

Xxxxxxxx Xxxxxx Xxxxxxx (XXX Xxx.) Xxxxxxx Xxxxx (REKK)

A gazdasági elemzés a víziközmű szektorra a MEKH közreműködésével készült

2015. május.

Hozzájárulás a fejezetek készítéséhez

Fejezet száma	Fejezet tartalma	Felelős szervezet	Közreműködő szervezet
1.	Módszertani bevezető	ÖKO Zrt.	REKK
2.	A vízhasználatok biztosításának intézményi és pénzügyi keretei	ÖKO Zrt.	-
3.	A vízi szolgáltatások gazdasági elemzése	ÖKO Zrt.	REKK, MEKH
3.1	A víziközmű- szolgáltatás	MEKH	-
3.2	Mezőgazdasági vízszolgáltatás	REKK	ÖKO Zrt.
3.3	Saját vízkivétel felszín alatti vízkészletből	REKK	ÖKO Zrt.
3.4	Duzzasztások energiatermelés céljából	REKK	ÖKO Zrt.
4.	A vízhasználatok gazdasági elemzése	ÖKO Zrt.	REKK
4.1	Közvetlen szennyvízkibocsátások	ÖKO Zrt.	-
4.2	Szikkasztás, egyedi szennyvíz-kezelés	ÖKO Zrt.	-
4.3	Mezőgazdasági diffúz szennyezés	ÖKO Zrt.	REKK
4.4	Belvíz elvezetés	REKK	-
4.5	Települési csapadékvíz elvezetés	ÖKO Zrt.	-
5.	Összefoglalás	ÖKO Zrt.	REKK, MEKH

Tartalom

Bevezetés 5

1 Módszertani bevezető 6

1.1 A vízi szolgáltatások és vízhasználatok fogalma a Víz Keretirányelvben 6

1.1.1 A vízi szolgáltatások és vízhasználatok kibővített értelmezésének vizsgálata 6

1.1.2 A vízi szolgáltatások és víz használatok körének lehatárolása 17

1.2 Az elemzésben használt megfontolások és módszertan lefektetése 23

1.2.1 Alapelvek 23

1.2.2 Elemzési szempontok 25

1.2.3 Pénzügyi költségmegtérülés 27

1.2.4 A környezeti költségek alakulása 28

2 A vízhasználatok biztosításának intézményi és pénzügyi keretei 35

2.1 Jogi szabályozás és intézményrendszer 35

2.2 Árszabályozás, környezeti díjak és egyéb gazdasági eszközök 38

2.2.1 Vízdíjrendszer és egyéb díjak 38

2.2.2 Környezeti díjak 40

3 A vízi szolgáltatások gazdasági elemzése 52

3.1 A víziközmű-szolgáltatás 52

3.1.1 A szolgáltatás főbb fizikai jellemzői és gazdasági szerepe 52

3.1.2 A szolgáltatás költség-megtérülésének értékelése 68

3.1.3 Megfizethetőségi, fizetőképességi megfontolások 79

3.1.4 A szabályozási javaslatokat megalapozó gazdasági megállapítások 81

3.2 Mezőgazdasági víz szolgáltatás 82

3.2.1 A szolgáltatás főbb fizikai jellemzői és gazdasági szerepe 82

3.2.2 A szolgáltatás költség-megtérülésének értékelése 93

3.2.3 Megfizethetőségi, fizetőképességi megfontolások 98

3.2.4 A szabályozási javaslatokat megalapozó gazdasági megállapítások 100

3.3 Saját vízkivétel felszín alatti vízkészletből 101

3.3.1 Termál vízkivétel 102

3.3.2 Nem termál vízkivétel 109

3.3.3 A szolgáltatás költség-megtérülésének értékelése 110

3.3.4 Megfizethetőségi, fizetőképességi megfontolások 116

3.3.5 A szabályozási javaslatokat megalapozó gazdasági megállapítások 116

3.4 Duzzasztások energiatermelés céljából vízi szolgáltatás 117

3.4.1 A szolgáltatás főbb fizikai jellemzői és gazdasági szerepe 117

3.4.2 A szolgáltatás költség-megtérülésének értékelése 120

4 A vízhasználatok gazdasági elemzése 123

4.1 Közvetlen szennyvízkibocsátások, termálvíz bevezetés 123

4.1.1 A vízhasználat fizikai, szabályozási, intézményi jellemzése 123

4.1.2 A vízhasználat biztosításának gazdasági-pénzügyi jellemzői 124

4.2 Szikkasztás, egyedi szennyvíz-kezelés 126

4.2.1 A vízhasználat fizikai, szabályozási, intézményi jellemzése 126

4.2.2 A vízhasználat biztosításának gazdasági-pénzügyi jellemzői 130

4.2.3 A szabályozási javaslatokat megalapozó gazdasági megállapítások 131

4.3 Mezőgazdasági diffúz szennyezés 132

4.3.1 A vízhasználat fizikai, szabályozási, intézményi jellemzése 132

4.3.2 A vízhasználat biztosításának gazdasági-pénzügyi jellemzői 136

4.3.3 A szabályozási javaslatokat megalapozó gazdasági megállapítások 140

4.4 Belvíz elvezetés a területi vízgazdálkodás részeként 142

4.4.1 A tevékenység főbb fizikai jellemzői és gazdasági szerepe 142

4.4.2 A vízhasználat biztosításának közgazdasági jellemzői 144

4.4.3 A vízhasználat biztosításának pénzügyi jellemzői 145

4.4.4 A szabályozási javaslatokat megalapozó gazdasági megállapítások 145

4.5 Települési csapadékvíz elvezetés-csapadékvíz gazdálkodás 146

4.5.1 A vízhasználat fizikai, szabályozási, intézményi jellemzése 146

4.5.2 A vízhasználat biztosításának gazdasági-pénzügyi jellemzői 147

5 Összefoglalás 151

5.1 A vízi szolgáltatások és vízhasználatok lehatárolásának főbb megállapításai 151

5.2 A gazdasági elemzés módszertani keretei 153

5.3 Összefoglaló megállapítások a vízi szolgáltatások költség-megtérüléséről 154

5.3.1 Víziközmű szolgáltatások 154

5.3.2 Mezőgazdasági vízszolgáltatás 155

5.3.3 Saját vízkivételek 157

5.3.4 Duzzasztás energetikai célból 158

5.4 Összefoglaló megállapítások a jelentős vízhasználatok gazdasági feltételeiről 159

5.4.1 Mezőgazdasági diffúz terhelés 159

5.4.2 Belvíz elvezetés, belvíz-gazdálkodás 161

5.4.3 Települési vízgazdálkodás (csapadék, szikkasztás, egyedi szennyvízkezelés) 162

5.4.4 Közvetlen kibocsátások 163

6 Irodalomjegyzék 164

Ábrajegyzék

1. ábra A vízgyűjtő kerületi tevékenységek kapcsolata 7

2. ábra A teljes gazdasági költség meghatározása 26

3. ábra A befizetett VKJ alakulása 1999-2013 között, Millió Ft 47

4. ábra VKJ megoszlása a nemzetgazdasági ágak között 2004-ben és 2013-ban 51

5. ábra Ivóvíz szolgáltatás mennyisége és a vízveszteség alakulása 53

6. ábra A fajlagos lakossági vízfogyasztás alakulása 1994-2013 között 54

7. xxxx Xx ivóvízminőség-javító projektek műszaki megvalósulása 55

8. ábra A derogációval érintett településeken élő lakosság megoszlása 56

9. ábra A másodlagos közműolló alakulása 57

10. ábra A fajlagos lakossági szennyvíz kibocsátás alakulása 1994-2013 között 58

11. ábra Az összegyűjtött települési szennyvizek kezelése (1995-2012) 59

12. ábra A települési szennyvízkezelésből keletkezett iszap elhelyezése és hasznosítása, szárazanyag (tonna/év) 60

13. ábra 90 napon túli hátralékos ivóvíz felhasználók számának aránya (2013. december) 63

14. ábra 90 napon túli ivóvíz hátralék összegének aránya (2013. december) 63

15. ábra 90 napon túli hátralékos szennyvíz bebocsátók számának aránya (2013. december) 64

16. ábra Szennyvíz bebocsátók 90 napon túli hátralék összegének aránya (2013. december) 64

17. ábra A vízfelhasználás ellátottsággal korrigált régiónkénti alakulása 80

18. ábra Mezőgazdasági vízfelhasználás alakulás 1970-2013, millió m3 82

19. ábra Az öntözővíz önköltsége az állandó és változó költségek függvényében 83

20. ábra Az öntözésre berendezett területek kihasználtsága. 84

21. ábra A nagykunsági öntöző rendszer vízforgalmi adatai 87

22. ábra Öntözésre berendezett terület aránya a mezőgazdasági területből az EU 27

tagállamaiban 89

23. ábra Mezőgazdasági vízfelhasználás megoszlása 2007-2013 90

24. ábra A mezőgazdasági vízszolgáltatás megoszlása régiónként millió m3 90

25. ábra Az öntözött termőterület szerkezete 2013-ban 92

26. ábra Az öntözés és az éves csapadék mennyiségének alakulása 97

27. ábra A halászat kibocsátásának összetétele 2012-ben 100

28. ábra Magyarország 30oC-nál melegebb vizet szolgáltató aktív hévízkútjainak darabszáma és megoszlása a hasznosítás módja szerint 103

29. ábra Működő termálkutak hasznosítás szerinti megoszlása 103

30. xxxx Xxxxxxxxx termálvíz használat szerinti megoszlása, 2008-2013 átlag (ezer m3/év) 104

31. ábra A termálvíz kutak kifolyásánál mért hőmérséklet 106

32. ábra Különböző zöldségtermesztő technológiák fajlagos költségei (Ft/m2/év) 107

33. xxxx Xxxxxxxxx nem termálvíz használat szerinti megoszlása, 2008-2013 átlag (ezer m3/év) 110

34. ábra Bányajáradék fizetésére kötelezett geotermális kutak száma és a befizetett bányajáradék összege 2003 és 2013 között 111

35. ábra Saját termálvíz kivétel után fizetett vízkészlet járulék idősora (2009-2013) 114

36. ábra A feldolgozóipar szennyvízkezelési beruházásai ráfordításának szerkezete, 2012 125

37. ábra A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz alakulása 126

38. ábra Belvízi elöntések és a csatornahosszak alakulása 143

39. ábra Belvízi elöntések és a főművi szivattyúkapacitások alakulása 143

Táblázatok

1. táblázat Az egyes vízkészlet-gazdálkodási funkciók kategorizálása használati joguk szerint 15

2. táblázat Magyarország jelentős vízgazdálkodási problémái és a kapcsolódó vízhasználatok,

vízszolgáltatások 18

3. táblázat A víz- és csatornaszolgáltatás támogatás alakulása 38

4. táblázat Környezetterhelési díjak mértéke az egyes évek során 40

5. táblázat Vízterhelési díjkötelezettség éves alakulása (ezer Ft) 41

6. táblázat A vízkészletjárulék mértékét befolyásoló tényezők alakulása 46

7. táblázat A vízkészlet járulék g-szorzótényezője a használat célja és a készlet típusa függvényében 46

8. táblázat Az ágazatok által fizetett VKJ 2004-ben és 2013-ban, ezer Ft 49

9. táblázat Az ágazatok által fizetett VKJ megoszlás az ágazatok között, illetve aránya az ágazatok

teljesítménymutatóihoz 2004-ben és 2013-ban, % 50

10. táblázat A 2007-2013. tervezési időszakra vonatkozóan még rendelkezésre álló források 73

11. táblázat A 2014-2020. tervezési időszakra vonatkozóan rendelkezésre álló források 74

12. táblázat A 2013-as fedezettség „érzékenységi” vizsgálata 78

13. táblázat Gazdaságok száma, területe és parcella jellemzőik 86

14. táblázat Mezőgazdasági öntözési díjbevétel VIZIG és VGT összesítése bruttó érték 94

15. táblázat Lekötött és felhasznált vízmennyiségek millió m3 96

16. táblázat A hazai fürdőlétesítmények nemzetgazdasági jelentőségét reprezentáló legfontosabb

mutatószámok az összes fürdőre vetítve (2011) 104

17. táblázat Geotermikus energiát hasznosító hévíz kutak száma megyénként 2008 és 2012 között

106

18. táblázat Vízkészlet járulék befizetések termálvíz kitermelés után célkód szerinti bontásban

(ezer Ft) 111

19. táblázat Vízkészlet járulék befizetések termálvíz kitermelés után ágazati bontásban (ezer Ft)113

20. táblázat Vízkészlet járulék fizetés nem termál felszín alatti vízkivétel után, ágazati bontásban

2009-2013 között (ezer Ft) 115

21. táblázat Pénzügyi költségek és bevételek 0000-0000 000

22. táblázat A vízienergia termelés főbb adatai 117

23. táblázat A vízienergia-termelés során fizetett VKJ alakulása 118

24. táblázat Vízerőhasznosítás adatai 2011-ben 118

25. táblázat Pénzügyi költségek és bevételek 0000-0000 000

26. táblázat A megtermelt villamosenergia a hallépcsővel felszereltség bontásában % 121

27. táblázat Feldolgozóipar beruházási és folyó (működési) vízvédelmi ráfordításai, millió Ft 124

28. táblázat Balatoni Kistelepülések Szennyvízkezelési Programban 2013-ig megvalósult projektek jellemzői 130

29. táblázat A trágyázás jellemző adatai 134

30. táblázat Műtrágya értékesítés, hatóanyagban, szerves trágya felhasználás 134

31. táblázat Növényvédőszerek értékesítése (tonna) 134

32. táblázat Az ÚMVP VKI célokat is szolgáló intézkedéseire jutó támogatások 0000-0000 000

33. táblázat Mezőgazdaság beruházási és folyó (működési) vízvédelmi ráfordításai, millió Ft 139

34. táblázat Vidékfejlesztési Program a VKI-hoz, illetve vízgazdálkodáshoz kapcsolódó tervezett

támogatásai 2014-2020 között* 139

35. táblázat Vízelvezető művek kezelői jogának megoszlása 142

36. táblázat Vízügyi igazgatóságok belvíz kezeléshez kötődő kiadásai 145

37. táblázat ROP projektek jellemzése 148

Bevezetés

A Víz Keretirányelv (VKI) 5. és 9. cikkei a vízhasználatok gazdasági elemzésére, illetve a vízszolgáltatások költségeinek megtérülésére vonatkozó szabályokat tartalmazzák. A gazdasági elemzés fontosságát, indokoltságát sok tényező támasztja alá.

Az első gazdasági elemzést 2004-ig kellett elkészíteni, utána ezeket az elemzéseket felül kell vizsgálni, és szükség esetén legkésőbb 2013-ig aktualizálni. A vízhasználatok gazdasági elemzése a Vízgyűjtő- gazdálkodási Terv egyik kötelező fejezete. A 2014-2020 közötti uniós támogatások rendelkezésre állásának tematikus előfeltétele (ex-ante feltétel) lényegében költségmegtérülésre vonatkozik. Az elfogadás kritériuma az, hogy az ERFA, a Kohéziós Alap és az EMVA által támogatott ágazatokban a tagállam biztosítja, hogy a különféle célokra hasznosított víz hozzájáruljon a vízszolgáltatások költségeinek megtérüléséhez minden ágazatban, a 2000/60/EK irányelv 9. cikke (1) bekezdése első francia bekezdésével összhangban, tekintettel adott esetben a megtérülés társadalmi, környezeti és gazdasági hatásaira, valamint az érintett régió vagy régiók földrajzi és éghajlati körülményeire.

A VGT intézkedési program megalapozása és megvalósíthatósága szempontjából is fontosak a

gazdasági, társadalmi kérdések.

Jelen gazdasági elemzés a beérkezett észrevételek alapján történő továbbfejlesztése, aktualizálása a 2014. decemberében elkészült elemzésnek.1 Jelen anyag elsődleges célja a víz-szektorra vonatkozó ex-ante feltételek teljesítéséhez szükséges helyzetfeltárás, helyzetértékelés elvégzése, a 1121/2014. (III. 6.) Korm. határozat 1. a) és b) pontjai szerinti gazdasági elemzések elkészítése. Ugyanakkor fontos célunk a VKI által előírt olyan komplex gazdasági elemzés elkészítése, amely megalapozza a második VGT részeként elkészülő gazdasági elemzést és az intézkedési programok közgazdasági szabályozási eszközökre vonatkozó javaslatait. Az elemzés alapján készül a gazdaságszabályozó eszközökre vonatkozó koncepció tervezete, amely vonatkozó Kormányhatározat c.) pontjának teljesítését, a gazdaságszabályozás felülvizsgálatát végzi és javaslatokat fogalmaz meg.

Összhangban a VKI III. mellékletében foglaltakkal elkészült a 2000-2013 közötti időszakra a vízhasználatok alakulását a jellemző gazdasági adatokkal együtt bemutató háttéranyag (1. melléklet), amely értékeli a vízhasználatok gazdasági jelentőségét és célja az, hogy sokoldalúan megalapozza a 2021-ig szóló vízgazdálkodási előrejelzést.

1 Vállalkozási szerződés keretében a víz-szektorra vonatkozó ex-ante feltételek teljesítéséhez szükséges, a 1121/2014. (III. 6.) Korm. határozat 1. a) és b) pontjai szerinti gazdasági elemzések elkészítése, ÖKO Zrt, 2014.

1 Módszertani bevezető

1.1 A vízi szolgáltatások és vízhasználatok fogalma a Víz Keretirányelvben

1.1.1 A vízi szolgáltatások és vízhasználatok kibővített értelmezésének vizsgálata

1.1.1.1 A vízi szolgáltatások értelmezése EU szinten

A „vízszolgáltatás”, illetve „vízhasználat” fogalmának vonatkozásában alapvetően a Keretirányelv 2. cikkének (38) és (39) pontja irányadó.

2. cikk (38) “Vízi szolgáltatások” mindazok a szolgáltatások, amelyek a háztartások, a közintézmények és bármely gazdasági tevékenység számára a következőket nyújtják:

a) a felszíni vagy felszín alatti víz kitermelése, duzzasztása, tárolása, kezelése és elosztása;

b) a szennyvíz összegyűjtése és kezelése, melyet ezt követően a felszíni vizekbe juttatnak.

(39) “Vízhasználat” jelenti a vízi szolgáltatásokat bármely más, az 5. cikkbe és a II. mellékletbe tartozó olyan tevékenységgel együtt, amely jelentős hatással van a víz állapotára. Ez a fogalom-meghatározás érvényes az 1. cikkre nézve és az 5. cikk, valamint a III. melléklet (b) pontja szerint elvégzett gazdasági elemzésre.

Ezen felül relevánsak még a Keretirányelv 5. és 9. cikkei, melyek a vízgyűjtőkerület jellemzői, az emberi tevékenység környezeti hatásainak vizsgálata és a vízhasználat gazdasági elemzésére, illetve a vízszolgáltatások költségeinek megtérülésére vonatkozó szabályokat tartalmazzák. Így különösen, a 9. cikk előírja, hogy a gazdasági elemzés alapján a tagállamok 2010-ig fokozatosan biztosítsák a költségmegtérülés elvét a vízszolgáltatásokkal kapcsolatos árpolitikában.

A vízszolgáltatás értelmezésével, a lehatárolással kapcsolatban a Keretirányelv megjelenése óta élénk szakmai vita folyt illetve folyik. A víz igazgatók égisze alatt működő WATECO munkacsoport 2003. évi értelmezése szerint a jelentősebb és a definíciónak megfelelő vízhasználatok kerülhetnek a szolgáltatás kategóriába (WATECO, 2003). Erre vonatkozóan az általános megközelítés az, hogy az országok maguk dönthetik el a kérdést, de ebben a terhelések/igénybevételek/hatások összefüggéseit kell figyelembe venni. Általában a víziközmű szolgáltatást tekintik egyértelműen vízszolgáltatásnak. Jellemző még a mezőgazdasági vízszolgáltatás vízi szolgáltatásként való kezelése, de előfordul, hogy a vízienergia termelést is vízszolgáltatásnak tekintik.

A WATECO munkacsoport által elfogadott módszertani útmutatóban a következő fogalom meghatározások szerepelnek:

Tevékenységek a vízgyűjtő kerületben: emberi tevékenységek, amelyek a vizek állapotára

nem gyakorolnak szignifikáns hatást;

Vízhasználatok: minden olyan tevékenység, amelyek szignifikáns hatással van a vizek állapotára;

Vízszolgáltatások: a felszíni és felszín alatti vizek kivétele, tározása, kezelése és elosztása, továbbá a szennyvizek összegyűjtése, kezelése és bevezetése a felszíni vizekbe.

1. ábra A vízgyűjtő kerületi tevékenységek kapcsolata

Tevékenységek a vízgyűjtő kerületben

Vízhasználatok

Vízszolgáltatások

A WATECO útmutató szűkíti a vízszolgáltatások értelmezését, mert azt mondja ki, hogy az olyan tevékenység, amelynek nincs jelentős hatása a vizek állapotára az nem tekinthető sem vízhasználatnak, sem vízszolgáltatásnak. Mivel a definíció további megszorításokat nem tartalmaz, szó lehet akár magán, akár közösségi szolgáltatásról. Vízellátás, szennyvízelvezetés, tisztítás egyértelműen vízszolgáltatás, de még itt is van lehetőség a WATECO értelmezésében szűkítésre. Tekintettel arra, hogy a fogalom meghatározás a vízkivételekre is kiterjed, a saját célú vízkivételek is a vízszolgáltatások körébe tartoznak. Az értelmezés következménye, hogy valamennyi vízszolgáltatásra (tehát minden gémeskútból történő vízkiemelésre, vagy folyóból, patakból az állat itatására is) érvényesíteni kell a költségmegtérülés, és a szennyező fizet elvet, valamint az ösztönző árrendszert. A saját célú vízkivétel esetében a vízhasználatból kiinduló egyenkénti mérlegelést javasolják, és a víz állapotára jelentős hatású vízkivételeket javasolják vízszolgáltatásnak tekinteni. Megállapítható, hogy a WATECO útmutató szerinti értelmezés lehetővé teszi valamelyest a vízszolgáltatások körének szűkítését a jelentős hatású vízhasználatokra, és ajánlja a terhelések/igénybevételek/hatások figyelembevételét a besorolás elvégzésekor.

A WATECO útmutató (2003) megjelenése óta a vízi szolgáltatások értelmezésével, a vízi szolgáltatások körének lehatárolásával kapcsolatos vita nemhogy nem csitult, hanem egyre erősödött. Az egyes tagországok különböző megközelítést alkalmaztak mind a 2005. évi gazdasági elemzésekben, mind a 2009. évi vízgyűjtő-gazdálkodási tervekben, mind a jogi adaptációban, mind a gyakorlati megvalósításban. Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított 9 tagország, köztük Magyarország ellen a vízi szolgáltatások és a költségmegtérülés témában. Az Európai Bizottság 2012. november 19-én keresetet nyújtott be az Európai Bírósághoz annak megállapítása céljából, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság megszegte a VKI, és különösen annak 2. cikke 38. bekezdéséből és 9. cikkéből eredő kötelezettségeit Magyarország – valamint Dánia, Ausztria, Finnország, Svédország, az Egyesült Királyság, Észak-Írország - 2013. évben beavatkozott az eljárásba az alperes oldalán. A Magyar Kormány beavatkozási beadványában lényegében a kötelezettségszegési eljárásban képviselt érveit terjesztette elő azon álláspontja alátámasztására, hogy a „vízszolgáltatás” fogalmának értelmezésekor a „szolgáltatás” uniós jogi fogalmából kell kiindulni, amely mindenképpen egy kétoldalú kapcsolatot feltételez a szolgáltatás nyújtója és annak igénybe vevője között. Továbbá a szolgáltatás gazdasági jellegű tevékenységet feltételez. Mivel a Bizottság által említett tevékenységek

esetében e feltételek nem teljesülnek, azok nem minősülhetnek az irányelv értelmében vett

„vízszolgáltatásnak”, így nem is terjed ki rájuk a költségmegtérülés elve.

A perrel kapcsolatban főtanácsnoki indítvány született 2014. május 22.-én, amely javasolta az Európai Bizottság keresetének elutasítását. A Bíróság 2014. szeptember 11.-én előzetes, ún. „második tanács” ítélet született, amely a Bizottság keresetét elutasította. A végleges ítélethirdetésre későbbiekben kerül sor. A jogerős ítélet tartalma ugyanakkor várhatóan – a korábbi gyakorlat megítélése alapján – várhatóan nem fog eltérni a második tanács ítéletének a tartalmától.

A vízi szolgáltatások körének lehatárolása, azaz annak megállapítása, hogy melyik vízhasználatokra kell a teljes költségmegtérülés elvét, közte a pénzügyi költségmegtérülés elvét alkalmazni gazdaságilag és politikailag rendkívül érzékeny kérdés. Mire, mennyit kell az egyes vízhasználóknak, köztük a lakosságnak fizetni az egyes vízi szolgáltatásokért? A következő táblázatban összefoglaljuk azokat a szakmai, jogi szempontokat a bírósági dokumentumok alapján (C525/12 kereset; Jaaskinen 2014; C525/12 ítélet), amelyek körül a vita folyik, amit véleményünk szerint figyelembe kell venni a hazai álláspont kialakításához, vagy megváltoztatásához.

Vitapont	Magyarázat/értelmezés	Bizottsági álláspont	NSZK álláspont	Bírósági álláspont
A definícióban szereplő tevékenységek (víz kivétel, duzzasztás, tárolás, kezelés és elosztás) összessége kell- e ahhoz, hogy vízszolgáltatásként kezeljük a tevékenységet, vagy külön-külön egyes tevékenységek vízszolgáltatásnak tekinthetők.	A felszíni vagy felszín alatti víz kivételét, duzzasztását, tárolását, kezelését és elosztását együttesen megvalósító vízhasználat lényegében csak az ivóvíz- szolgáltatás, más néven vízellátás. Ha külön tekintjük a duzzasztást, tárolást, az már más vízhasználatot is érint (pl. vízienergia termelés, árvízvédekezés, hajózás, saját vízkivétel).	A vízi szolgáltatások fogalma nemcsak a vízellátás és szennyvízkezelés, a vízszolgáltatás magába foglalja a felszíni vagy felszín alatti víznek a villamos energia vízerőből való termelése, a hajózás és az árvízvédelem céljából történő kivételét, duzzasztását, tárolását, kezelését és elosztását. Ezenkívül a saját fogyasztás is a vízszolgáltatások körébe tartozik. A Bizottsági álláspont feltételezi, hogy valamennyi vízkészlet közösségi (állami, önkormányzati) tulajdonban van.	Csak a vízellátási és szennyvízkezelési tevékenység egésze a vízi szolgáltatás. A Németországi Szövetségi Köztársaság szerint a 2000/60 irányelv 2. cikke 38. pontja a) és b) alpontjának maga a szerkezete is a vízellátási és a szennyvíztisztítási tevékenységek világos elhatárolásán alapul. Az előbbi tevékenységek képezik rendszerint a vízellátáshoz szükséges szakaszokat (megszerzés, kezelés, tárolás, továbbítás, elosztás), és azok azért szerepelnek részletezve, mert pontosításra szorul az, hogy a költségek számításakor mindezeket a szakaszokat figyelembe kell venni.	Maguk a VKI 2. cikkelyben szereplő definíciók önmagában nem elegendőek annak meghatározásához, hogy az uniós jogalkotó a költségek megtérülésének elve alá szándékozott-e vetni a 2000/60 irányelv 2. cikke 38. pontja a) alpontjában felsorolt valamennyi tevékenységhez kapcsolódó minden szolgáltatást, az e 38. pont b) alpontjában szereplő, a szennyvízkezeléssel összefüggő tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatásokon kívül. Ezért szükséges az egész irányelv szövegét, az adott rendelkezések szövegkörnyezetét és általános rendszerét elemezni a vízi szolgáltatások fogalmának értelmezéséhez.
A vízi szolgáltatást az EU jogban gazdasági szolgáltatásként (EUMSZ szerint), vagy környezetjogi szolgáltatásként (2004/35/EK) kezeli a VKI.	Amennyiben gazdasági szolgáltatás a jogi alap, akkor a vízi szolgáltatáshoz kell szolgáltató, szerződéses kapcsolat a fogyasztókkal és a fogyasztóknak díjfizetési kötelezettsége van. A környezetjogi szolgáltatás a természeti erőforrások által nyújtott szolgáltatások: egy adott természeti erőforrás	A VKI-nak és a 2004/35/EK irányelvnek (a környezeti károk megelőzése és helyreállítása tekintetében a környezeti felelősségről) ugyanaz a jogalapja. A környezetjogi szolgáltatások sem valamely emberi lény részvételét – akár szolgáltatóként, akár a	A szolgáltatások fogalmának meghatározásához az EU Alapjogi Charta 57. cikkben szereplő, kétoldalú kapcsolatot előíró meghatározást kell alkalmazni (szolgáltatás a rendszerint díjazás ellenében nyújtott szolgáltatás), amely például a hajózási célú vagy az árvízvédelmi intézkedésekhez kapcsolódó vízhasználat esetén nem áll fenn, a vízellátási és a	A hangsúly a vízügyi keretirányelv 2. cikke 38. pontjának a) és b) alpontjában felsorolt tevékenységek egy adott felhasználó részére történő felajánlása vagy rendelkezésre bocsátása tényén van. (a 2. Cikkelyben a biztosít kifejezés, van, ami amellett szól, hogy a jogalkotó egyértelműen kétoldalú kapcsolatot követelt meg, amely az egyik fél

	által más természeti erőforrás vagy a köz érdekében betöltött funkciók. A környezeti károk megelőzése és helyreállítása a károkozó feladata. A 2004/35/EK szerint a következő vízzel kapcsolatos kereső tevékenységre alkalmazandó az irányelv: Veszélyes anyagok felszíni és felszín alatti vízbe bocsátása (76/464/EGK, 80/68/EGK); A 2000/60/EK alapján engedélyhez, felhatalmazáshoz vagy nyilvántartásba vételhez kötött szennyező anyagok felszíni vagy felszín alatti vizekbe történő kibocsátása vagy injektálása; A 2000/60/EK alapján előzetes engedélyhez kötött vízkivétel vagy vízduzzasztás.	szolgáltatás címzettjeként –, sem pedig szerződéses jogviszony fennállását nem feltételezik. Az önellátási célú vízkivételt tehát szintén vízszolgáltatásnak kell tekinteni.	szennyvízkezelési tevékenységek esetében azonban igen. A 2004/35/EK irányelvet a VKI után négy évvel fogadták el, már csak ezért sem alkalmazható	által a másik fél javára végzett tevékenységet foglal magában
Csak a vizek állapotára jelentős hatású vízszolgáltatásokra kell-e a teljes költségmegtérülés elvét alkalmazni, vagy minden a definícióban szereplő tevékenységre	Vannak az adott országban jelentéktelen hatású, de a 2. cikk 38. cikkely alá tartozó szolgáltatások, amelyekre kérdéses, hogy kell-e a 9. cikkelyt alkalmazni. Mi tekinthető jelentős, jelentéktelen hatásúnak, ez országos szinten, vagy víztest szinten értelmezhető.	A vízhasználat nemcsak a vízszolgáltatásokat foglalja magában, hanem tágabb értelemben bármely tevékenységet, amely jelentős hatással van a víz állapotára, úgy mint például a sporthorgászatot, a fürdőzést, vagy az olyan természetes vízen való hajózást, amelyet nem lehetett duzzasztani.	A Bizottság a „vízszolgáltatások” fogalmára vonatkozó tág értelmezése a gyakorlatban az egyéb vízhasználatok létezésének a tagadásához vezet, amelyek pedig szerepelnek a 2000/60 irányelv 2. cikkének 39. pontjában.	A VKI 9. cikke önmagában nem keletkeztet általános árképzési kötelezettséget minden vízhasználathoz kapcsolódó tevékenységre vonatkozóan. A vízügyi keretirányelv tehát anélkül mozdítja elő a költségek felszámítását, hogy a teljes megtérülés elvét kötelezővé tenné, kivéve a vízellátást és a szennyvízkezelést magukban foglaló

				vízszolgáltatásokat.
Mekkora a szabadságfoka az országoknak abban, hogy milyen eszközöket alkalmaznak a jó állapot elérésére. A költségmegtérülés elvének alkalmazása kötelező, vagy csak az egyik eszköz a jó állapot elérésére.	A költségmegtérülés elvének alkalmazása alapvetően a mennyiségi problémák kezelésének egyik eszköze. A vízügyi keretirányelv III. mellékletében előírt gazdasági elemzésnek többek között tartalmaznia kell a vízszolgáltatásokkal kapcsolatos mennyiség, árak és költségek becsléseit, ami megerősíti, hogy a vízügyi keretirányelv rendszerében az árképzés a vízgazdálkodás mennyiségi, és mint ilyen, másodlagos szempontjára vonatkozik. A mennyiség szabályozása kisegítő elem a jó vízminőség biztosításában. A tisztán mennyiségi megközelítés nem sokat ér a jelentős vízkészlettel rendelkező tagállamokban az olyan felhasználásokkal kapcsolatban, mint az energiatermelés vagy az árvízvédelem. Sok esetben a költségmegtérülés merev érvényesítése ökológiai szempontból kontraproduktív lehet (pl. a megújuló vízenergiával előállított	A költségek teljes megtérülésén alapuló megközelítésre kell törekedni abban az értelemben, hogy valamennyi vízszolgáltatás valamennyi költségének teljes egészében meg kell térülnie, minden egyes gazdasági szektor összes felhasználójának számításba vételével.	A VKI 9. cikkelyéből nem következik, hogy a költségek megtérítésének kötelezettségére irányuló eszközt minden olyan használatra és beavatkozásra ki kell terjeszteni, amely a vizekre nézve ártalmas, tekintve, hogy kifejezetten e célból előírtak más – például a VKI VI. mellékletének B. részében szereplő – intézkedéseket. A vízhasználatokért való díjfizetés tehát nem az egyetlen olyan intézkedés a vízügyi keretirányelvben, amely a vízgazdálkodással kapcsolatban nagyobb mértékű gazdaságosságra és körültekintésre ösztönöz. A Bizottság nem veszi figyelembe azokat a különböző vízgazdálkodási eszközöket, amelyeket a jogalkotó a szubszidiaritás és a hatékonyság elveinek szem előtt tartásával előírt.	Az árképzés nem minősül a vízügyi keretirányelv önálló eszközének, hanem azt az ugyanezen irányelv által előírt számos más eszközzel szoros összefüggésben kell alkalmazni. A vízzel kapcsolatos árpolitikák és a szennyező fizet elve jelentőségének sérelme nélkül – a tagállamok felelősségi körébe tartozó tevékenységeknek kell prioritást biztosítani a helyi és regionális feltételekhez alkalmazkodó intézkedési programok kidolgozásánál. A költségmegtérülésen kívül léteznek a vízhasználatok környezetvédelmi költségei internalizálásának egyéb módjai is. Így például a víztestek jelentős mértékű használata miatt az érintett lakosságnál felmerült valamennyi kár megtérítésére lehet kötelezni az egyéb vízhasználókat és más érintett feleket. Nemcsak gazdasági eszközökkel javítható a vízfelhasználás hatékonysága, hanem egyéb módon is, például engedélyezési eszközökkel, oktatás és szemléletformálás révén. A vízügyi keretirányelv a vízgazdálkodás holisztikus szemléletét alkalmazza, amely kizárja, hogy a díjfizetés minden

villamos energia termelése, a folyami hajózás és az árvízvédelem tekintetében). tagállamban egységesen alkalmazandó lehessen, függetlenül azok ökológiai és hidrológiai adottságaitól.
A 2000/60 irányelv 9. cikkének (4) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a tagállamoknak bizonyos körülmények között joguk van arra, hogy ne alkalmazzák a költségek megtérülésének elvét egy adott vízhasználati tevékenységre, ha ez nem kérdőjelezi meg ezen irányelv célkitűzéseit, és nem veszélyezteti ez utóbbiak elérését

Összegzésképpen megállapítható, hogy az Európai Bíróság egyik félnek sem adott teljes mértékben igazat. A vízszolgáltatás fogalmát - ellentétben a német állásponttal - nem lehet egyértelműen az ivóvíz- és a szennyvíztisztítási szolgáltatásokra korlátozni. Ugyanakkor a német megközelítés önmagában nem ellentétes a VKI követelményeivel, amennyiben a jó állapot elérését elősegítő hatékony intézkedések valósulnak meg. Önmagában az a körülmény, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság bizonyos tevékenységeit nem veti ezen elv alá, minden egyéb sérelem híján nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy e tagállam mindazonáltal megsértette a 2000/60 irányelv

2. cikke 38. pontjából és 9. cikkéből eredő kötelezettségeit. A Bizottság véleményével ellentétben a 2000/60 irányelv célkitűzései nem szükségszerűen foglalják magukban azt, hogy ezen irányelv

2. cikke 38. pontja a) alpontjának a rendelkezéseit úgy kell értelmezni, hogy azok – amint azt lényegében a Bizottság állítja – a költségek megtérülésének elve alá vetnek minden ott felsorolt tevékenységet.

Az Európai Bizottság 2014. november 26.-án megszüntette Magyarországgal szemben

kezdeményezett kötelezettségszegési eljárást a vízi szolgáltatások és a költségmegtérülés témában.

1.1.1.2 Hazai értelmezés és gyakorlat a korábbi években

A Keretirányelv 9. cikkelyének elvárásait a vízgyűjtő-gazdálkodás egyes szabályairól szóló 221/2004. (VII. 21.) Kormányrendelet illesztette a magyar jogrendszerbe.

A konkrét jogszabályhelyek a Keretirányelv 2. cikkében megadott definícióknak megfelelve a lehető legszélesebb értelmezést teszik lehetővé, az alábbiak szerint:

Vízszolgáltatás:

A vízgyűjtő-gazdálkodás egyes szabályairól szóló 221/2004. (VII. 21.) Kormányrendelet 2. § q) pontja szerint:

„vízszolgáltatások: azok a szolgáltatások, amelyek biztosítják a háztartások, a közintézmények és a gazdasági tevékenységek számára a felszíni vagy felszín alatti víz kivételét, duzzasztását, tárolását, kezelését, elosztását, a keletkező szennyvíz összegyűjtését és tisztítását, ezt követően a felszíni vizekbe vezetését;"

Az 1995/LVII Törvény 1 melléklet 31. pont meghatározása szerint:

„vízszolgáltatások: az állam, illetve a helyi önkormányzatok közfeladataival összefüggő, különösen a vízigények kielégítésére, a szennyvizek elvezetésére, illetőleg a használt vizek ártalommentes elhelyezésére, a vízkészletek védelmére irányuló közfeladatok, különösen

a) a felszíni vagy felszín alatti víz kitermelése, duzzasztása, tárolása, kezelése és elosztása,

b) a szennyvíz összegyűjtése és kezelése, amelyet ezt követően a felszíni vizekbe juttatnak;”

Vízhasználat:

A vízgyűjtő-gazdálkodás egyes szabályairól szóló 221/2004. (VII. 21.) Kormányrendelet 2. § r) pontja értelmében:

„vízhasználat: a vízszolgáltatások, valamint egyéb emberi tevékenység, amelyek a vizek állapotára jelentős hatással vannak.”

Az 1995/LVII Törvény 1 melléklet 23. pont meghatározása szerint:

„vízhasználat: az a tevékenység, amelynek következménye a víz lefolyási, áramlási viszonyainak, mennyiségének, minőségének, továbbá a medrének, partjának a víz hasznosítása érdekében való befolyásolása;”

A két jogszabály meghatározásai nem mondanak ellent egymásnak, a Víz Keretirányelvnek történő megfeleltetés a hivatkozott jogszabályhelyekben megtörtént.

Magyarországon a vonatkozó jogszabály a Keretirányelvvel összhangban értelmezi a vízszolgáltatások fogalmát: „vízszolgáltatások”: azok a szolgáltatások, amelyek biztosítják a háztartások, a közintézmények és a gazdasági tevékenységek számára a felszíni vagy felszín alatti víz kivételét, duzzasztását, tárolását, kezelését, elosztását, a keletkező szennyvíz összegyűjtését és tisztítását, ezt követően a felszíni vizekbe vezetését” (221/2004. (VII. 21.) Kormány rendelet a vízgyűjtő-gazdálkodás egyes szabályairól).

A Keretirányelv 5. cikke és III. melléklete alapján készült 2005. évi Nemzeti Jelentés foglalkozik a vízszolgáltatások költségmegtérülésének alakulásával. Ugyanez a megközelítés szerepelt az Országos Vízgyűjtő-gazdálkodási tervben.

Ebben a fejezetben bemutatásra került a pénzügyi, illetve a környezeti és készletköltségek visszatérülési helyzete Magyarországon, részletesen vizsgálva a következő szolgáltatásokat:

a) a közüzemi vízellátás és szennyvízelvezetés-tisztítás (lakossági, ipari, mezőgazdaság bontásban);

b) a mezőgazdasági vízszolgáltatások (öntözés, halastó);

c) az ipar, illetve egyéb vízhasználatok saját kutas vízkivétele, mint vízszolgáltatás (beleértve az in-

situ vízkivételt, azaz a vízenergetikai célú vízkivételt, valamint a termálvíz kivételt is);

d) közvetlen élővízbe való szennyvízkibocsátás.

Az a) és b) pont alatti szolgáltatás tartalmazza az ivóvízellátással, illetve a mezőgazdasági vízszolgáltatásokkal kapcsolatos tározást is. A c) pont alatti vízenergetikai célú vízhasználatnak része a duzzasztás. A Jelentés bemutatta a közüzemi ivóvízellátás, szennyvízelvezetési, tisztítás és a mezőgazdasági vízszolgáltatás vonatkozásában a pénzügyi költségmegtérülési rátákat, és minden fent felsorolt vízhasználatra a külső (környezeti, készletköltségek) megfizettetésének helyzetét. Tehát a költségmegtérülés vizsgálatra került a tározás és duzzasztás szolgáltatásokra is a felsorolt a) - c) esetekben.

Véleményünk szerint még a Keretirányelv szó szerinti értelmezése esetén sem minősül általában vízszolgáltatásnak a hajózás, vagy az árvízvédelem csak annyiban, amennyiben duzzasztást és/vagy tározást igényel. Amennyiben pl. az árvízvédelem általában vízszolgáltatás lenne, akkor megkövetelnék a hagyományosan közösségi szolgáltatások, közgazdaságtani kategóriával fogalmazva a közjószágok vonatkozásában is (pl. árvízvédelem) a teljes (beleértve a pénzügyi költségmegtérülés) érvényesítését.

A magyar álláspont az, hogy a Keretirányelv ilyen tág értelmezése nincs összhangban a szolgáltatások általánosan követett EU-s és nemzetközi definíciójával (EU szolgáltatási irányelv). E szerint szolgáltatás az, amelyik:

a) gazdasági tevékenység

b) van szolgáltató

c) szerződéses kapcsolatban állnak a meghatározható számú fogyasztóval

d) a fogyasztók díjat fizetnek

A magyar álláspont szerint kétféle szolgáltatást lehet megkülönböztetni Keretirányelv szempontjából:

• Nem gazdasági, közösségi szolgáltatások, amelynél nem lehatárolhatók a fogyasztók, nincs a szolgáltatónak szerződéses kapcsolata a kedvezményezettel. E tevékenységekre természetükből adódóan nem lehet alkalmasak a teljes költségmegtérülés elvének érvényesítésére. E közösségi szolgáltatások indikatív listája a következő:

▪ Árvízvédekezés

▪ Vízvédelem

▪ Belvízvédekezés, belvízgazdálkodás (általában)

▪ Folyó- és tószabályozás

▪ Rekreáció

▪ Vízelosztás és vízkormányzás

• A vízszolgáltatások, amelyeknél meghatározható szolgáltató szerződéses kapcsolatban áll a fogyasztókkal és a szolgáltatásért díjat fizetnek. E szolgáltatásoknál a teljes költségmegtérülés érvényesítése szükséges és kívánatos. E közösségi szolgáltatások indikatív listája a következő:

▪ Ivó- és ipari vízellátás

▪ Szennyvízelvezetés és tisztítás

▪ Mezőgazdasági vízszolgáltatások (öntözés, halastavak)

▪ Vízienergia termelés

Természetesen a valóságban vannak többcélú rendszerek (pl. mezőgazdasági öntözésre és belvízelvezetésre is használt csatornák), ahol költségmegtérülés érvényesítése ott és olyan mértékben lehetséges, ahol mérhető mezőgazdasági vízszolgáltatás kapcsolódik a rendszerhez (ennek mértéke pl. a csatorna használata öntözési célra).

Ez a megkülönböztetés véleményünk szerint nem jelenti azt, hogy a közösségi szolgáltatások egy részét nem lehet megfizettetni az érintettekkel, nem kell törekedni az önfinanszírozás növelésére (pl. belvízvédekezés), vagy a környezeti, erőforrás költségek figyelembe vételére a döntések során és közgazdasági szabályozási eszközöket alkalmazni a VKI céljainak megvalósítására. Azonban azt jelenti, hogy a teljes költségmegtérülés elvét közvetlen módon nem lehet érvényesíteni.

Felhívnánk a figyelmet a kérdés közgazdaságtani megközelítésére. A vízgazdálkodási problémák megoldása szempontjából célszerűbb az egyes tevékenységek közgazdasági jellemzőihez illeszkedő eszközöket alkalmazni, függetlenül azok VKI besorolásától.

A közgazdaságtudomány a termékek, szolgáltatások, erőforrások (összefoglaló elnevezéssel

„jószágok”) több fajtáját különbözteti meg. A megkülönböztetés két szemponton alapul: (1) az adott jószág fogyasztása, élvezete csökkenti-e mások lehetőségét arra, hogy ugyanezen jószághoz hozzájussanak, illetve (2) kizárhatóak-e mások egy adott jószág fogyasztásából. A megkülönböztetés lényege, hogy jószágtípustól függően más és más a szolgáltatás megszervezésének és fenntartható használatának a szabályozási, finanszírozási gyakorlata.

Ennek vizsgálata fontos ahhoz, hogy hol lehet vízdíjakat érvényesíteni és hol, milyen finanszírozási

szisztéma alkalmazása ésszerű. Az irodalom a következő kategorizálást mutatja be (EUWI, 2012).

1. táblázat Az egyes vízkészlet-gazdálkodási funkciók kategorizálása használati joguk szerint

A fogyasztók egymásnak	A jószág fogyasztásából
	lehetséges a kizárás	nem lehetséges a kizárás
Riválisai	Tiszta magánjószág vízátadás, vízkivételi engedélyek, pontszerű szennyezések	Közös jószág szabályozatlan vízkivételek, szabályozatlan halászat, horgászat
Nem riválisai	Klub jószág szabályozott nem fogyasztási célú vízhasználatok pl. rekreáció, vízi szállítás, vízi-erőmű	Tisztán közjószág monitoring, árvízvédekezés, szennyvíztisztítás

Forrás: Pricing water resources to finance their sustainable management: A think-piece for the EUWI Finance Working Group May 2012

A tiszta magánjószágra klasszikus példa az élelmiszer, a klub jószágra a vállalati étkező, a közös jószágra a közutak, városi parkolás, a tisztán közjószágra a levegő.

A REKK (2013) alapján megállapítható, hogy a vízgazdálkodási rendszerek, különösen a területi vízgazdálkodási rendszerek működésük során több fajta célt és igényt elégítenek ki. Ezek egy része közcél, egy része különböző magán érdekeltek közös célja, vagy egyének saját céljai. A különböző csoportok együttműködésének biztosítására eltérő közgazdasági megközelítés alkalmazható (és alkalmazandó) annak ellenére, hogy ugyanazt a rendszert veszik igénybe (pl. a belvíz elvezető rendszert).

A területi vízgazdálkodási rendszer esetében, ha a szolgáltatást úgy értelmezzük, mint egy lehetőséget a víz csatornába juttatására, akkor feltételezhetnénk, hogy nincs rivalizálás a használók között, hiszen gravitációsan, vagy szivattyúzva, de bele lehet juttatni a vizet. Ez a szolgáltatás közjószág szemlélete. Azonban a vízrendszer egésze szempontjából nézve, ami egy adott kapacitásra van kiépítve, a károkozás mentes vízelvezetés egy mennyiségi korlátok között rendelkezésre álló szolgáltatás, amelynek igénybevétele rontja más területek vízelvezetési lehetőségeit, tehát a szolgáltatás nem közjószág. A működés tükrözi is a nem megfelelően szabályozott közös használatú erőforrások használata esetén előálló problémákat: a túlhasználatot (ami pl. az alvízi területeken jelentkező elöntésekben nyilvánul meg), az elégtelen ráfordításokat, a leépülő szolgáltatási színvonalat. Szükség van tehát arra, hogy a szolgáltatást ne, mint egy általános közjószágot, hanem különböző módon megszervezhető szolgáltatások halmazát tekintsük.

Egy műszakilag összefüggő rendszer esetében is van ugyanis lehetőség a különböző szolgáltatásainak elkülönített szabályok szerinti pénzügyi kezelésére. Sőt, enélkül az elkülönítés nélkül nincs mód a szolgáltatást fenntartható pénzügyi alapokra helyezni.

Mivel az egyik vitakérdés az árvízvédelem, mint vízi szolgáltatás költségmegtérülésének értelmezése áttekintettük a nemzetközi tapasztalatokat (CIS 2010, WGF 2012).

A nemzetközi tapasztalat az, hogy az árvízvédelem finanszírozása ma is döntően közpénzekből és nem közvetlen díjfizetés segítségével történik az Európai Unió tagországaiban függetlenül attól, hogy mit tekintenek a VKI szerinti vízi szolgáltatásnak. A tevékenység idő és térléptéke miatt az állami szerepvállalás kulcsszerepe megkérdőjelezhetetlen. Ugyanakkor az árvízkockázatok növekedése felvetette azt a kérdést, hogy hol húzódik az állami szerepvállalás határa? Mivel a közpénzek elégtelennek bizonyulnak, egyre inkább előtérbe fognak kerülni a vegyes rendszerek. Hogyan valósítható meg a differenciált kockázat kezelés? Azokban az esetekben, ahol a védekezés haszonélvezői jól lehatárolhatók merül fel az érintettek hozzájárulása, mint finanszírozási lehetőség.

A legtöbb országban foglalkoznak árvízi hozzájárulás kérdésével, nagyon kevés helyen léptek érdemi módon.

1.1.1.3 Javaslat a hazai értelmezésre

Az előző fejezetekből levonható következtetés az, hogy a vizek állapotát jelentős mértékben befolyásoló vízhasználatok tág körére szükséges megvizsgálni a közgazdasági szabályozóeszközök alkalmazásában rejlő lehetőségeket minden országban a sajátosságoknak megfelelően. A tagországoknak, így Magyarországnak kell dönteni a vízi szolgáltatások lehatárolásáról és a költségmegtérülés elvének alkalmazásáról, valamint a vízgyűjtő-gazdálkodási tervekben szükséges megindokolni, ha a 9. cikk nem kerül alkalmazásra.

Az elemzés lépései a következők:

1. Mindenekelőtt le kell határolni a jelentős vízhasználatokat, azaz azokat, amelyek jelentősen befolyásolják a vizek állapotát. A jelentéktelen vízhasználatokkal nem érdemes foglalkozni.

2. Majd a jelentős vízhasználatokból kell kiválasztani a vízi szolgáltatásokat, ahol a költségmegtérülés alakulása elemezhető és a költségmegtérülés szintje a VKI 9. cikkelye szerint értékelhető. Itt két szempontot kell figyelembe venni:

• A VKI 2. cikk 38. pont definícióját. Javasoljuk a tágabb értelmezés szerinti definíciót alkalmazni (a definícióban foglalt tevékenységek külön-külön is értelmezhetők pl. duzzasztás, tározás).

• Van-e olyan vízhasználó (szervezet, háztartás), akinek vízhasználattal, a vízhasználat biztosítási költségével arányos díjfizetési kötelezettséget lehet előírni, azaz gazdasági szolgáltatásként tekinthető-e.

3. A vízi szolgáltatásokra a költségmegtérülés értékelését el kell végezni. A Jelentéstételi Útmutató (WFD RG 2014) előírja, hogy meg kell adni milyen gazdasági, társadalmi, földrajzi körülményeket, szempontokat vettek a tagállamok figyelembe a vízdíjpolitika kialakításakor. Indoklást szükséges adni arról, hogy milyen okok vezettek a költségmegtérülés nem teljes körű alkalmazásához. Külön kell értékelni a 2000/60 irányelv 9. cikkének (4) bekezdése alá tartozó eseteket. Ez a paragrafus úgy rendelkezik, hogy a tagállamoknak bizonyos körülmények között joguk van arra, hogy ne alkalmazzák a költségek megtérülésének elvét egy adott vízhasználati tevékenységre, ha ez nem kérdőjelezi meg ezen irányelv célkitűzéseit, és nem veszélyezteti ez utóbbiak elérését.

1.1.2 A vízi szolgáltatások és víz használatok körének lehatárolása

A jelentős vízhasználatok lehatárolásának alapja a „Jelentős vízgazdálkodási Kérdéseink” (továbbiakban JVK), ami a VGT 5. fejezetében is röviden megfogalmazásra került. A következő táblázat a JVK szerint mutatja be a vízhasználatokat és a vízi szolgáltatásokat, figyelembe véve a fent megadott szempontokat.

2. táblázat Magyarország jelentős vízgazdálkodási problémái és a kapcsolódó vízhasználatok, vízszolgáltatások

Jelentős Vízgazdálkodási Problémák	Kapcsolódó jelentős vízhasználat	Vízi szolgáltatás VKI 2 cikk 38 pont szerint (tágabb értelmezés)	Megjegyzés, értelmezés, figyelembe véve a gazdasági szolgáltatások fogalmát
A felszíni vizek eutrofizálódása, beleértve a Fekete- tengerre, mint végső befogadóra gyakorolt hatást is.	Települési szennyvízszolgáltatás Közvetlen szennyvízkibocsátás Halastavak leengedése	Települési szennyvízszolgáltatás	A közvetlen szennyvízkibocsátás gazdasági vizsgálata fontos, a szennyező fizet elv érvényesülését vizsgálni kell. Nem egyértelmű, hogy jelentős hatással van-e a halastavak leengedése, a gazdálkodó érdeke nem ez kívánja. Problémát okozhatnak a havária helyzetek. Vizsgálandó kérdés.
A felszín alatti vizek nitrátosodása, amely veszélyezteti az ivóvízminőséget, a táplált felszíni vizeket, esetenként a tápanyagtartalomra érzékeny vizes és szárazföldi élőhelyeket.	Mezőgazdasági diffúz szennyezés, Települési diffúz szennyezés: települési állattartás, szikkasztás, egyedi szennyvíztisztítás, települési csapadékvíz elvezetés	Egyik érintett vízhasználat sem vízi szolgáltatás	E vízhasználatok gazdasági vizsgálata fontos, a szennyező fizet elv érvényesülését vizsgálni kell, mert jelentős hatással vannak a vizek állapotára és jelenleg nincs megfelelő gazdasági ösztönző rendszer
Felszíni vizekbe jutó veszélyes anyagok, amelyek, különösen havária jellegű megjelenésük esetén az ökoszisztéma jelentős károsodását vagy pusztulását okozhatják.	Települési szennyvízszolgáltatás Közvetlen szennyvízkibocsátás	Települési szennyvízszolgáltatás	A közvetlen szennyvízkibocsátás gazdasági vizsgálata fontos, a szennyező fizet elv érvényesülését vizsgálni kell.
Felszíni vizekbe bevezetett termálvizekből származó hő- és szennyezőanyag-terhelés az állóvíz jellegű, illetve kis vízhozamú, azaz kis hígulást biztosító vizek esetében károsítja, átalakítja az ökoszisztémát.	Termálvíz kibocsátás		A termálvizek kibocsátásának gazdasági vizsgálata fontos, a szennyező fizet elv érvényesülését vizsgálni kell.

Jelentős Vízgazdálkodási Problémák	Kapcsolódó jelentős vízhasználat	Vízi szolgáltatás VKI 2 cikk 38 pont szerint (tágabb értelmezés)	Megjegyzés, értelmezés, figyelembe véve a gazdasági szolgáltatások fogalmát
A felszín alatti vizeket elérő veszélyes anyag terhelések pontszerű előfordulásai elsősorban a vízbázisok védőterületein jelentenek fokozott veszélyt, de a felszín alatti vizek szennyeződése általában veszélyeztethet felszín alatti víztől függő élőhelyeket és korlátozza a felszín alatti vízkészlet hasznosítását. A veszély legfőbb forrását a múltban keletkezett szennyezések sokszor rejtett formái jelentik.	Ipari szennyezés Mezőgazdasági diffúz szennyezés Állattartás	Egyik érintett vízhasználat sem vízi szolgáltatás	E vízhasználatok gazdasági vizsgálata fontos, a szennyező fizet elv érvényesülését vizsgálni kell, mert jelentős hatással vannak a vizek állapotára és jelenleg nincs megfelelő gazdasági ösztönző rendszer
Árvízvédelmi céllal átvágták a kanyarulatokat, így lerövidítették a medret és növelték a sebességet. A töltések elvágták a folyótól az árterületek jelentős részét, és a mentett oldalon az élő vízfolyástól elszakított mellékágak, holtágak keletkeztek, amelyek vízellátottsága jelentősen romlott. Az emberi beavatkozások a vízfolyások medrére, a hullámtérre és a parti sávra is kiterjedtek, így a vízfolyások nagy részénél hiányzik a parti növényzet és a szántóföldek gyakran egészen a vízpartokig húzódnak. Mindez kedvezőtlen hatást gyakorol a vizek ökológiai állapotára	Árvízvédekezés	árvízvédekezés egésze nem vízi szolgáltatás, Vízi szolgáltatás elvileg a duzzasztás árvízvédekezési célra	A duzzasztás árvízvédekezési célra nem tekinthető Magyarországon vízi szolgáltatásnak. Magyarországon duzzasztás árvízvédekezési célból nem jellemző, nem jelentős. Az árvízvédekezés tiszta közjószágnak tekinthető általában, a központi költségvetés finanszírozza, ezért díjfizetési kötelezettség nem írható elő. Vizsgálni kell egyes konkrét helyi, jól leírható esetekben az érdekeltségi hozzájárulás, vagy egyéb gazdasági ösztönző (pl. biztosítás) bevezetését. Vizsgálni kell továbbá az árvíz- kockázat csökkentésének gazdaságilag ésszerű lehetőségeit, amelyek során az Árvízi Irányelv és a Víz Keretirányelv összekapcsolt értelmezése különös hangsúlyt fektet a kölcsönösen előnyös megoldások kialakítására, amelyek az árvízkockázat csökkenését a hidromorfológia problémák csökkentésével összekapcsoltan oldja meg

Jelentős Vízgazdálkodási Problémák	Kapcsolódó jelentős vízhasználat	Vízi szolgáltatás VKI 2 cikk 38 pont szerint (tágabb értelmezés)	Megjegyzés, értelmezés, figyelembe véve a gazdasági szolgáltatások fogalmát
Vízfolyásainkon számos olyan műtárgy található, amely elzárja a folyók medrét, anélkül, hogy lenne olyan kiegészítő létesítmény, amely biztosítaná az aktív helyváltoztatást végző vízi élőlények, elsősorban halak szabad mozgását a műtárgy alatti és feletti víztér között. A hosszabb duzzasztott szakaszok hasonló hatásúak, mivel bizonyos makrogerinctelenek vagy halfajok olyan mértékben kerülik a lelassult vízmozgású szakaszokat, hogy számukra az egyenlő a fizikai átjárhatatlansággal.	Árvízvédekezés Vízi energia termelés hajózás	Az árvízvédekezés vízi energia termelés, a hajózás, hajózási út biztosítása egésze nem vízi szolgáltatás. Vízi szolgáltatások: • duzzasztás árvízvédekezési célra • duzzasztás és tárolás vízienergia termelési célra • Duzzasztás hajózási célra	A duzzasztás árvízvédekezési célra nem tekinthető Magyarországon vízi szolgáltatásnak (indoklás lásd fent) A duzzasztás és tárolás vízi energia termelési célra, valamint a duzzasztás hajózási célra vízi szolgáltatásnak tekinthető, mert a gazdasági szolgáltatás ismérvei teljesülnek (van szolgáltató, szerződéses kapcsolatban állnak a meghatározható számú fogyasztóval, a fogyasztók díjat fizetnek). Hajózás lényegében nincs, a duzzasztások jellemzően többcélúak, elsősorban más célt szolgálnak.
A völgyzárógátas tározók, céljukból és üzemeltetésükből adódóan, gyakran teljes egészében visszatartják a tápláló vízfolyáson érkező vizeket, így elvonják az alvízi vízfolyás-szakaszon az ökológiailag szükséges vízhozamot.	Ivó- és ipari víz tározás (azaz közüzemi ivóvízellátás, saját-ipari vízkivétel), öntözővíz tározás, halászati tevékenység (mezőgazdasági vízszolgáltatás), üdülés és vízi sport (rekreáció), néha másodlagos célként megjelenik az árvízi csúcsvízhozamok mérséklése (árvízvédelem).	Nem vízi szolgáltatás a rekreáció, árvízvédelem, halászat Vízi szolgáltatás: mezőgazdasági vízszolgáltatás	A völgyzáró-gátas tározók nem tekinthetők duzzasztásnak árvízvédelmi célból, tehát nem vízi szolgáltatásként, hanem csak vízhasználatként kezelendők.

Jelentős Vízgazdálkodási Problémák	Kapcsolódó jelentős vízhasználat	Vízi szolgáltatás VKI 2 cikk 38 pont szerint (tágabb értelmezés)	Megjegyzés, értelmezés, figyelembe véve a gazdasági szolgáltatások fogalmát
A vízfolyások kisvízi hozamához viszonyítva jelentős vízkivételek (öntözés, halastavak frissvíz igénye) ökológiai vízhiányhoz vezethetnek, azaz tartósan vagy ismétlődően az ökológiailag szükséges vízhozamnál kevesebb víz folyik a mederben. Az átvezetések (vízerőtelepek üzemvíz csatornái, nemcsak árvíz idején „működő” árapasztó csatornák, vízpótlásra használt vízfolyások) általában a középvízi viszonyokat befolyásolják	Mezőgazdasági vízszolgáltatás: öntözés, halastavi vízellátás, egyéb (állattartási célú) mezőgazdasági vízszolgáltatás saját - mezőgazdasági vízkivétel, öntözési, állattartási célból	Mezőgazdasági vízszolgáltatás: öntözés, halastavi vízellátás, egyéb (állattartási célú) mezőgazdasági vízszolgáltatás saját - mezőgazdasági vízkivétel, öntözési, állattartási célból	A mezőgazdasági vízszolgáltatás, minden szempontból (VKI definíció, gazdasági szolgáltatás
Az ország alföldi területeinek természetes sajátossága a lefolyástalan jelleg, a lokális mélyedésekben rövidebb-hosszabb ideig megmaradó víz a táj fontos eleme, az ehhez kapcsolódó vizes élőhelyekkel együtt. A belvízlevezető rendszer jelentősen módosítja az érintett terület vízháztartási, lefolyási viszonyait: (i) a gyors vízlevezetéssel eltűnnek a mélyedésekben összegyülekező vizek és velük együtt az ehhez társuló vizes élőhelyek, (ii) nő az aszályérzékenység,	Belvízelvezetés	Nem vízi szolgáltatás, mert nem a felszíni vagy felszín alatti víz kitermelése, duzzasztása, tárolása, kezelése és elosztása;	A belvízelvezetés síkvidéken nagyon jelentős hatással van a vizek állapotára. A VKI céljainak elérése érdekében fontos megfelelő gazdasági ösztönző rendszer kidolgozása, a felhasználó, szennyező fizet elv alkalmazása
A felszín alóli vízkivételek, illetve a talajvizet tartósan megcsapoló csatornák csökkentik a felszín alatti vízből táplálkozó ökoszisztémák (FAVÖKO-k) vízellátottságát (vizes és szárazföldi élőhelyek száradását, károsodását okozva).	Saját - ipari vízkivétel saját - mezőgazdasági vízkivétel, öntözési, állattartási célból belvízelvezetés	Saját - ipari vízkivétel saját - mezőgazdasági vízkivétel, öntözési, állattartási célból	A saját vízkivételeket vízi szolgáltatásként lehet tekinteni. Itt a szolgáltatást az állam végzi (VIZIG-ek, vízügyi hatóságok). Az állam biztosítja az igénybevétel jogi lehetőségét és a készlet megőrzését biztosító használat feltételeit, az ország vízkincsének, vízvagyonának hosszútávú megőrzését. A fizikai infrastruktúrát gazdasági szereplő, vízhasználó építi ki és üzemelteti. Erre vonatkozóan a pénzügyi költségmegtérülést nem értékeljük, mert feltételezhetjük, hogy ha nem térülne meg, akkor ezt a vízhasználók nem végeznék.

Jelentős Vízgazdálkodási Problémák	Kapcsolódó jelentős vízhasználat	Vízi szolgáltatás VKI 2 cikk 38 pont szerint (tágabb értelmezés)	Megjegyzés, értelmezés, figyelembe véve a gazdasági szolgáltatások fogalmát
A jelentős, koncentrált, visszasajtolás nélküli termálvízkivételek az Alföld egyes részein folyamatos vízszintsüllyedést okoznak a termálvíztartóban, ami túltermelésre utal.	Termálvízkivételek mezőgazdasági, energetikai, gyógyászati célra	Termálvízkivételek mezőgazdasági, energetikai, gyógyászati célra	A termálvízkivételek, használatok azért is kiemelkedően fontos vízhasználatok és vízi szolgáltatások, mert a készletek kihasználtsága egyre romlik, van, ahol már túlhasználat van.
Az ivóvízellátásra használt felszín alatti vizek nem megfelelő vízminősége nehezíti a biztonságos ivóvízellátást (természetes vízminőségi problémák: arzén, ammónium, bór, vas, mangán, stb., illetve sérülékeny ivóvízbázisok szennyeződési veszélye).	Közüzemi vízellátás Vízbázisokat szennyezi: Ipari szennyezés Mezőgazdasági diffúz szennyezés Állattartás	Közüzemi vízellátás A vízbázisokat szennyező használatok nem vízszolgáltatások	A vízbázisokat szennyező vízhasználatok gazdasági vizsgálata fontos, a szennyező fizet elv érvényesülését vizsgálni kell.
A külföldi hatások által jelentősen befolyásolt határokkal metszett vízfolyások, ahol a környezeti célkitűzés külföldi intézkedések nélkül nem érhető el. A hatások egyaránt érinthetik a mennyiségi és minőségi viszonyokat.	Nem értelmezhető	Nem értelmezhető
A védett területeken a kijelölt fürdőhelyek nem megfelelő állapota, amelyben a lokális szennyezések mellett szerepe van a kapcsolódó víztest általános állapotának is.	Fürdővíz szolgáltatás, természetes környezet	Nem vízi szolgáltatás
Természeti értékei miatt védett területek nagyarányú károsodása, amely kapcsolatba hozható a vizek állapotjellemzőivel.	Nem értelmezhető	Nem értelmezhető

A táblázatban bemutatott indoklás alapján vízi szolgáltatások körébe javasoljuk a következő vízhasználatokat:

1. Közüzemi vízellátás

2. Települési szennyvízszolgáltatás

3. Mezőgazdasági vízszolgáltatás (öntözés, halastavi, egyéb)

4. Saját vízkivételek (ipari, mezőgazdasági, lakossági)

5. Termálvízkivételek gyógyászati, energetikai és mezőgazdasági célra (a 4. és 5. szolgáltatást együtt kezeljük)

6. Duzzasztás és tárolás vízienergia termelési célra

Ezen túlmenően közgazdasági vizsgálat javasolható a VKI céljainak megfelelő közgazdasági szabályozási rendszer kialakítása érdekében (beleértve a szennyező fizet elv alkalmazását is) a következő vízhasználatokra:

7. Termálvíz kibocsátások

8. Közvetlen szennyvíz kibocsátások (a 7. és 8. vízhasználatot együttesen kezeljük).

9. Mezőgazdasági diffúz szennyezés

10. Belvízelvezetés

11. Települési csapadékvíz-elvezetés

12. Szikkasztás, egyedi szennyvízkezelés

1.2 Az elemzésben használt megfontolások és módszertan lefektetése

1.2.1 Alapelvek

A vízár-politikának a VKI szerint számos kritériumnak kell megfelelnie:

• a költségmegtérülés elvét alkalmazni kell (azaz nem kell a teljes költség-megtérülést feltétlenül biztosítani, de meg kell becsülni a megtérülés jelenlegi szintjét, továbbá programmal kell rendelkezni a megtérülés javítására).

• a szennyező fizet elv betartása, vagyis az okozott szennyezésért annak felelőse fizessen, és ne történjen keresztfinanszírozás.

• ösztönző hatás: a vízár szintje és a vízár képzésének módja olyan legyen, ami ösztönöz a VKI környezeti céljainak elérésére, vagyis a hatékony és takarékos vízhasználatra (itt nem költséghatékonyságról van szó, hanem szélesebb értelemben arról is, hogy milyen szintű legyen a vízhasználat, általában elfogadják, hogy a VKI alapvető környezeti céljai ennek megfelelőek, de a kivételek körében mérsékeltebbek a célok)

• a társadalmi-gazdasági hatás (az alternatív használatok lehetőségeinek módosulása miatt) jelentős lehet, az esetleges „aránytalanság” az egyes (szak)ágazatok ellehetetlenülését, a piacról való kiszorulását is jelentheti.

Könnyen belátható, hogy vannak olyan jelentős vízhasználatok, amelyek nem tekinthetők vízi szolgáltatásnak a VKI 2. (38) cikk szerint, de a szennyező, felhasználó fizet elv alkalmazását vizsgálni érdemes (pl. mezőgazdasági diffúz szennyezés, csapadék-vízgazdálkodás). Vannak olyan nem árképzés jellegű gazdasági szabályozók, amelyek alkalmazása a VKI céljainak megfelelően befolyásolhatná a vízhasználókat (pl. támogatási rendszer, kártérítés, biztosítékadás). Ezek vizsgálata nem része a VKI III. melléklete szerinti gazdasági elemzésnek, de része az Intézkedési Programok tervezésének. A VKI preambulumban szerepel, hogy a „tagállamok által alkalmazott gazdasági eszközök az intézkedési programok hasznos részei lehetnek”. A VKI VI. melléklet B részében külön nevesítve szerepelnek az intézkedési program részeként alkalmazható „közgazdasági és pénzügyi

eszközök”. Célunk olyan gazdasági elemzés, gazdasági vizsgálat készítése, amely megfelel a VKI 5. és 9. cikkelyében foglaltaknak, az ex ante kondícionalitás feltételeinek2, ugyanakkor szolgálja az Intézkedési Programok tervezését is.

1.2.1.1 A szennyező fizet elv (a használó felelős)

Általános követelmény az, hogy a szolgáltatás igénybevétele miatt a közösség egészénél, vagy egyes csoportjainál jelentkező többletköltségeket az okozók fizessék meg a saját terhelésük arányában. Fontos ismerni a „pressure” típusok (terhelési típusok) szerint, szolgáltatásonként, főbb okozónként (driver) a többletköltségeket.

Alapvető VKI követelmény, hogy azon cégeknek (legyen az ipari, vagy mezőgazdasági) melyek saját víztermeléssel elégítik ki a vízigényüket, fedezniük kell mindazon költségeket, amelyek másoknak okoznak. Így pl. elvileg a mezőgazdaságnak ki kell fizetnie a nem hozzá tartozó, de a mezőgazdaságot szolgáló öntözési infrastruktúra költségét, a több funkciót szolgáló rendszerek rá eső költségét.

Fontos elemzési szempont az, hogy a jelenlegi és a tervezett gazdasági szabályozók között vannak-e olyan hozzájárulások (transzferek, pl. Magyarországon a vízterhelési díj, vízkészlet-járulék, szennyvízbírság), amelyekkel a szolgáltatási többletköltségeket megfizettetik. Ha igen, akkor a vízhasználók (beleértve a vizeket terhelőket is) hány %-ban járulnak hozzá a többletköltségekhez?

Speciális és a VKI követelményeinek teljesítésében talán a leginkább érintett szektor a mezőgazdaság. Itt speciális megfontolásokat is kell tenni.

A probléma gyökere abban van, hogy a VKI a környezet terhelésével, a természeti erőforrások hasznosításával járó külső (externális) költségeket kísérli meg beépíteni (internalizálni) a víz árába, viszont ez csak a világ egy meghatározott területrészén érvényesül. Ezáltal itt a vízzel előállított termékek – a felhasznált víz mennyiségétől, minőségétől függően, beleértve a szennyvízkibocsátást is, amely az öntisztuló képességet veszi igénybe – eltérő mértékben, de versenyhátrányba kerülnek a világ más részein előállítottakhoz képest. Ugyanakkor a versenyhátrány tovagyűrűző hatásai miatti társadalmi többletkiadásokat a rendszer nem veszi figyelembe.

1.2.1.2 A költség-megtérülés elve (a közgazdasági szemléletű szabályozás indokoltsága)

A víz megújuló természeti erőforrás, de ez csak bizonyos feltételek mellett érvényes; abban az esetben, ha a felhasználás (vagy szennyezés) aránya nem haladja meg az újratermelődés (vagy tisztulás) arányát. Ismeretes kedvezőtlen példa a túlzott karsztvíz- vagy termálvíz-kitermelés, illetve a tápanyagok és vegyszerek sekély tavakba vagy vízfolyásokba való túlzott mértékű bemosódása.

A költség-megtérülés elvének alkalmazása egyrészt elősegíti a készletek hatékony használatát, másrészt biztosítja, hogy a különböző vízhasználatok megfelelő szinten járuljanak hozzá a vízi szolgáltatások költségeinek megtérítéséhez.

2 Ex ante kondicionalitás: (CPR) 6.1. Feltétel:Vízügyi ágazat: a) olyan vízdíj- megállapítási szakpolitika megléte, amely alkalmas arra, hogy a felhasználókat a vízforrások hatékony használatára ösztönözze, és b) annak biztosítása, hogy a különféle vízhasznosítási célok megoszlása megfelelően hozzájáruljon a vízszolgáltatások költségeinek megtérüléséhez a programok által támogatott beruházások céljára készített, jóváhagyott vízgyűjtő-gazdálkodási tervben meghatározott mértékben. Kritérium: Az ERFA és a Kohéziós Alap által támogatott ágazatokban a tagállam biztosítja, hogy a különféle célokra hasznosított víz hozzájáruljon a vízszolgáltatások költségeinek megtérüléséhez minden ágazatban, a 2000/60/EK irányelv 9. cikke (1) bekezdése első francia bekezdésével összhangban, tekintettel adott esetben a megtérülés társadalmi, környezeti és gazdasági hatásaira, valamint az érintett régió vagy régiók földrajzi és éghajlati körülményeire

A szakirodalom a teljes költség megtérülés elvének fokozatos bevezetése mellett érvel.

Magyarország vonatkozásában nagyon fontos stratégiai kérdés az ütemezés és a fokozatosság kérdésköre a vízminőség és a gazdasági fenntarthatóság együttes szem előtt tartásával.

Általában a VKI-val kapcsolatos kommunikációban gyakran az eredeti VKI megfogalmazásnál szigorúbb elvárásokat fogalmaztak meg: így például be kell vezetni a teljes költség megtérülésnek megfelelő vízárakat, vagy VKI által előírt teljes költségmegtérülés, vagy a teljes költségmegtérülés elvének kötelező alkalmazása. Ezzel szemben a valóság az, hogy a VKI mintegy öt különböző mérlegelési lehetőséget hagy a konkrét pragmatikus megoldások bevezetésére. A magyarországi javaslatokat ezek ismeretében lehet megfogalmazni.

• Egyrészt azt mondja, hogy figyelembe kell venni (nem kell feltétlenül minden vonatkozásban alkalmazni) a költség megtérülés elvét a konkrét árpolitika kialakításánál.

• Ugyanakkor a VKI megengedi a bevezetés és alkalmazás helyi társadalmi, környezeti, gazdasági körülményeinek figyelembevételét (lásd 9. cikk, 1 bekezdés utolsó mondat).

• Nem javasolja a VKI a teljes költség-megtérülés olyan alkalmazását, amely veszélyezteti a szükséges intézkedések finanszírozását, finanszírozhatóságát (9. cikk 3. bek.).

• További mérlegelési lehetőség (9. cikk. 4. bek.) elvileg – komoly indoklás mellett - alkalmat adhat a teljes megtérülés elvének mellőzésére bizonyos esetekben. Ez a lehetőség akkor áll fenn, ha a teljes költség megtérülés elvének alkalmazása veszélyeztetné az irányelv célkitűzéseinek elérését.

• A különböző vízhasználatok megfelelő módon kell, hogy hozzájáruljanak a vízi szolgáltatások költségeinek megtérüléséhez (9. cikk. 1. bek).

A fentiekből következik, hogy a VKI 9. cikkelyének akkor felel meg Magyarország, ha hatékony árpolitikát dolgoz ki. Ez azt jelenti, hogy világos, évekre felosztott tervvel kell rendelkezni, hogy az egyes használók milyen ütemezésben fogják viselni az általuk igénybe vett vízszolgáltatások után a teljes költséget. Transzparens módon kell megjeleníteni a különböző támogatásokat. Az ütemterv a vízgyűjtő-gazdálkodási terv része. Az ütemterv összeállításakor figyelembe veendő az egyes társadalmi csoportok és gazdasági szereplők teherviselő képessége.

Jelentés-tételi útmutatóban (WFD RG, 2014) a VKI 9. cikkének alkalmazásáról van szó. Meg kell adni milyen gazdasági, társadalmi, földrajzi körülményeket, szempontokat vettek a tagállamok figyelembe. Külön séma vonatkozik a 9.4 cikk előírása alkalmazásának bemutatására. Indoklást szükséges adni arról, hogy milyen okok vezettek a költségmegtérülés nem teljes körű alkalmazásához.

1.2.2 Elemzési szempontok

A VKI a költség megtérülés elvének figyelembevételét rögzíti és célja a vízzel, mint erőforrással való gazdálkodás ésszerűsítése, a pazarlás csökkentése.

A teljes gazdasági költség tartalmazza a pénzügyi költségeket és az ún. környezeti és erőforrás költségeket.

A víz közgazdasági költségeinek fő tényezői:

• pénzügyi költségelemek (beruházás illetve pótlás, fenntartás, üzemelés), a támogatások hatása kiszűrendő;

• környezeti költségek (extern költségek/környezeti károk, nem árazott jóléti értékelemek) nagy bizonytalansággal becsülhető illetve monetarizálható;

• készlet / erőforrás költségek: erőforrás költség a felhasználható készletet meghaladó vízigény jelentkezése esetén merül fel. Ez akár a készlet nagyságának csökkenése, akár a megnövekedett igények esetén előfordulhat, ha a jelenben vagy a belátható jövőben azonosítható a jelenleginél jövedelmezőbb vízhasználati alternatíva, de az a jelenlegi használat miatt ez elmarad.

Bizonytalanul becsülhető, főleg, mivel nem világos, mekkora lehet az ilyen alternatív használatok összessége.

2. ábra A teljes gazdasági költség meghatározása

A VKI követelmény minimum a háztartások, mezőgazdaság, ipar, egyéb bontásban szükséges a vízhasználókat megkülönböztetni. Az egyéb vízfelhasználók körét definiálni szükséges. Olyan vízhasználóról nem kell jelenteni, amelyik nem használja valamelyik vízszolgáltatást.

VKI gazdasági elemzésének célja, hogy transzparens módon bemutassa a gazdasági elemzés mind a

díjak, bevételek, költségek, mind pedig a támogatások, az esetleges keresztfinanszírozás alakulását.

A WATECO útmutató (2003) szerint a költségmegtérülés értékeléséhez a következő hét feladatot kell elvégezni:

1. A vízi szolgáltatások meghatározása, lehatárolása

2. A vízi ellátók, a használók és a szennyezők meghatározása

3. A vízi szolgáltatások költségeinek számítása

4. A környezeti költségek és az erőforrás költségek meghatározása

5. A költségmegtérülési mechanizmus meghatározása

6. A költségmegtérülési ráták kalkulálása

7. A költségek allokálása a felhasználók és a szennyezők között

1.2.3 Pénzügyi költségmegtérülés

Minimális EU-s és hazai követelmény, hogy a vízszolgáltatások esetében az üzemeltetési és fenntartási költségeket fedeznie kell az árnak. Elvárás az is, hogy a szükséges pótlásokat a díjakból kell fedezni. Azonban még Nyugat-Európában is általános jelenség, hogy az elszámolt amortizáció sokszor nem elegendő a pótlási igények fedezésére. Ennek oka, hogy a beruházási árak növekedése miatt a szükséges beruházások értéke meghaladja az amortizációs forrásokat. A másik ok az árhatóság szigorúsága, pl. az Egyesült Királyságban az OFWAT tevékenysége. A harmadik indok, hogy vannak olyan hosszú élettartamú eszközök, amelyek 0-ra íródtak, de még működnek. A nemzetközi tapasztalatokat áttekintve megállapítható, hogy a régi infrastrukturális létesítmények pótlásának finanszírozására a fejlett országokban sincs mindenhol jó megoldás.

A Jelentéstételi útmutató (WFD RG, 2014) a következő adatokat kéri:

• Pénzügyi költségek: beruházás, üzemelés és fenntartás, egyéb költség beleértve a tőkeköltségeket, éves bontásban. A „saját vízkivétel” költségeinek bemutatása opcionális. A már internalizált környezeti és erőforrás költségeket a pénzügyi költségek között kell figyelembe venni (pl. megfelelő tisztításhoz kapcsolódó költségek, vízterhelési díj).

• Pénzügyi bevételek: díjbevételek a kiválasztott vízhasználók (háztartások, mezőgazdaság, ipar, egyéb) hozzájárulásai, jelenlegi pénzügyi befizetései a meghatározott szolgáltatások költségeihez.

• Pénzügyi megtérülési ráta: pénzügyi bevételek támogatások nélkül/pénzügyi költségek hányadosa adja ki a költségmegtérülési mutatót. Egy évre értelmezhető. Eldöntendő, melyik évre/időszakra történjen az elemzés.

A költség-megtérüléssel foglalkozó „information sheet” (CIS, 2004) nem említi a költségek között a

bővítő beruházásokat, itt a következő tételek szerepelnek a pénzügyi költségek között:

• üzemelés és fenntartás

• tőkeköltség (amortizáció, tőketörlesztés, kamat)

• adminisztratív költség (szabályozási, igazgatási költségek)

A beruházások kérdésének kezelése nem egyértelmű. Az országos szintű összes beruházás jelentős része a szennyvíz vonalon más fogyasztói körre (új bekötések) vonatkozik, mint a többi. Magyarországon a bővítő jellegű beruházások EU és hazai támogatások segítségével, közösségi beruházásként valósulnak meg. Van olyan ország, ahol a 2004-es jelentésben külön számoltak beruházási megtérülési arányt és működési költség megtérülési arányt, vagy a beruházások általános adókból és környezeti adókból fedezett részét külön veszik.

Mi a jelen gazdasági elemzésben külön bemutatjuk az adott vízi szolgáltatás bővítő jellegű (nem rekonstrukciós, pótlási) beruházási költségeit. A pénzügyi megtérülési ráta kalkulálásakor a pénzügyi költségek között szerepeltetjük az üzemelési és fenntartási költségeket, a kapacitásköltségeket (amortizáció, tőkeköltség) és az adminisztratív költségeket (szabályozási, igazgatási költségek).

Térségi differenciálás

A VKI nem rendelkezik arról, hogy a költségmegtérülés követelményét milyen területi, szolgáltatói szinten kell érvényesíteni. Két ellentétes követelmény fogalmazható meg: minden használónak meg kell fizetni a szolgáltatás költségeit, minden önkormányzat eltérő díjakat állapíthat meg. Ugyanakkor a társadalmi esélyegyenlőség igénye a díjak differenciáltságának csökkentése irányába mutat.

Fogyasztók közötti differenciálás

A fogyasztói csoportok közötti keresztfinanszírozás témában az EU és a VKI egyértelmű követelményeket támaszt, ezért külön kell értékelni vízhasználó csoportonként a költségekhez való hozzájárulást. Nem támogatott a fogyasztói csoportok közötti keresztfinanszírozás, ha mégis előfordul, komoly igazolás, indoklás szükséges. A fogyasztói csoportok megfelelő költség hozzájárulása tehát azt jelenti, hogy a keresztfinanszírozást csökkenteni kell, illetve hosszabb távon meg kell szüntetni.

Az általános támogatási rendszer, akár az állam által fenntartott ráfordítás-támogatás, akár az önkormányzatok által kialakított differenciált tarifarendszer nem VKI-konform. Viszont az olyan szociális támogatás, amely a különösen alacsony jövedelmű lakosság részére jár, nem ellentétes a VKI szellemiségével.

1.2.4 A környezeti költségek alakulása

A környezeti és erőforrás költségek (továbbiakban ERC) értékelésével foglalkozó munkacsoport a (20)

„információs anyagban” a következő definíciót alkalmazta: A környezeti költség azon károkat jelenti, amit az egyes vízhasználatok okoznak a vízi környezetben és az ökoszisztémának, valamint a vízhasználóknak. Részletes leírás az 5.3. mellékletben (Módszertani útmutató a VKI megvalósításának gazdasági kérdéseihez) tartalmazza.

Az eddigiekben nem alakult ki a konszenzus a környezeti költségek kezelésével, számszerűsítésével kapcsolatban. Nehézségek mutatkoznak a környezeti károk objektív megítélése és mérése területén.

A DG CIS (2004) EU „információs anyagban” a környezeti költségek meghatározásának két alapvető módját különböztetik meg: a haszon alapú módszereket és a költség alapú módszereket. Megkülönböztetik ezen túlmenően a már internalizált és a még extern, külső környezeti költségeket.

A haszon alapú módszerek közé alapvetően a kérdőívek kitöltésén alapuló, a fizetési hajlandóság meghatározását célzó módszerekről van szó: feltételes értékelés (CVM), feltételes választás, feltételes rangsorolás. Értelemszerűen az eredmény jellege jelentősen függ a kérdések és a kérdezettek körétől, valamint a kérdések értelmezésétől. Elvileg mindhárom módszer képes a teljes gazdasági érték egészének becslésére, tehát a használattól független értékrészek mérésére is alkalmasak. Ezen módszerek előnye, hogy a vizsgált természeti/környezeti jószág egyes jellemzőinek értékét is meg lehet határozni.

A költségalapú módszerek egyik alcsoportját képezik a használattal kapcsolatos jövedelmet (járadékot) becslő módszerek. A másik csoportba tartoznak a víz, mint természeti tőke megőrzésével összefüggő költségek becslésén alapuló módszerek (pl. helyreállítási költség módszere, szennyezés- csökkentési beavatkozások, kárenyhítési beavatkozások költsége).

Látva a környezeti és az erőforrás költségek meghatározásának nehézségeit, EU szinten hozzáfogtak egy új útmutató készítéséhez, a környezeti és erőforrás költségek értékeléséről. Az elkészült munkaközi anyagok (DG CIS 2014; WGE 2014) több ország gyakorlatát bemutatják és sok hasznos megállapítást tartalmaznak. Az útmutató véglegesítése és elfogadása 2015 májusában várható.

Végre eldőlni látszik az a VKI elfogadásától tartó szakmai vita, hogy a költség-alapú, vagy a haszon alapú megközelítést (pl. fizetési hajlandóság) használjuk. Az új útmutató tervezet a költség-alapú megközelítést preferálja.

Itt lényegében arról van szó, hogy a környezeti költség a jó állapot eléréséhez a hátralévő időszakban még szükséges intézkedések költségeivel egyezik meg. A készülő új ERC útmutató megkülönbözteti azokat az intézkedéseket, amelyeket már internalizáltak (akár környezeti díjakkal, akár egyéb

transzferekkel), illetve azokat, amelyeket a 2021-ig tartó VGT során meg fognak valósítani (ezeket is internalizált költségeknek tekinti) és azokat, amelyek még szükségesek a jó állapot eléréséhez (ez utóbbiakat nevezik externális környezeti költségnek)

A Jelentéstételi Útmutató szerint is a még hátralévő, várható, ma még externális költségeket kell a

környezeti költségnek tekinteni:

• a lépték lehet körzeti, nemzeti,

• a költségeket Euró/évben kell megadni,

• a módszertanhoz a most készülő útmutató segítséget fog nyújtani,

• százalékos becslést kell adni arról, hogy melyik vízhasználó pénzügyileg mennyivel járul hozzá az adott szolgáltatás externális erőforrás/környezeti költségeihez a 2. VGT ideje (2015-2021) alatt.

Az első VGT-ben szennyvízszolgáltatásra, a környezeti költségek meghatározására a költség-alapú megközelítést alkalmaztuk. A szennyvízszolgáltatásra a környezeti költséget a jó állapot eléréséhez szükséges szennyezés-csökkentési költségek nagyságával becsültük, azaz az alapintézkedések (szennyvízprogram) és a becsült kiegészítő intézkedések költségeivel.

Javasoljuk, hogy Magyarország - összhangban az ERC útmutató tervezet ajánlásával - a környezeti költségek meghatározására továbbra is a költségalapú megközelítést alkalmazza, azaz a jó állapothoz még hátralévő szükséges intézkedések költségeit tekintsük környezeti költségnek.

A környezeti költségek számszerűsítése ebben a gazdasági elemzésben korlátozottan lehetséges, az a második VGT Intézkedési Programjának kidolgozásával összhangban történhet.

1.2.4.1 Az erőforrás költségek alakulása

A WATECO útmutatóban a készlet költségek (amelyet erőforrás költségnek is szokás nevezni) definíciója a következő: ”azon elszalasztott lehetőségek költsége, amelyet más használatok viselnek a készleteknek a természetes visszapótlódásnál nagyobb mértékű kimerülése következtében (vagyis összefüggésben van a túlzott víz-kivétellel)”.

Erőforrás költség akkor áll elő, ha a felhasználható készlet alacsonyabb a készlet iránti igényeknél. Milyen módon jelentkezik és mekkora ez a költség?

A készletek jelenbeli túlhasználata egyrészt a készletek csökkenését eredményezi, megfosztva így a jövőbeli generációkat a víz egy részétől, másrészt az ökoszisztémával érintkező víztestek esetén elképzelhető, hogy az ökológiai igények is sérülnek a lecsökkent vízellátás miatt. A jövőbeli generációk vízveszteségének a költségét nehéz megbecsülni, de ettől függetlenül az létezik, hiszen emiatt különféle lehetőségektől esnek el a jövő nemzedékek (lehetőség-költség - opportunity cost), aminek pénzben is mérhető költsége lesz. Ezt az összeget becsülve és mai értékre diszkontálva megkapjuk az erőforrás költség egyik komponensét. Az ökoszisztémák által elszenvedett kár miatt az ökoszisztéma szolgáltatások értéke csökken. Ezt szintén nem egyszerű becsülni, de a környezeti értékelésen belül kiterjedt irodalma van ennek a kérdésnek.

Ha (figyelembe véve a jövőbeli generációk és az ökológia érdekeit is) egy adott készlet a jelenben nem kerül túlhasználatra, de a jelenbeli igényeket tekintve korlátos és adminisztratív eszközökkel szuboptimális módon kerül a vízhasználók között felosztásra, akkor a lehetőség költség abból fakad, hogy kielégítetlen maradt olyan vízigény, amelyik nagyobb értéket állított volna elő, mint valamelyik kielégített vízigény. Ilyen helyzet állhat elő, ha például egy korlátos termálvíz készletet lehetne gyógyászati vagy energiatermelési célra is használni, de a készletekből csak az egyik cél valósítható meg.

Készletgazdálkodói szempontból az elosztás akkor optimális, ha a jelenbeli fogyasztás épp akkora,

mint a jó állapot fenntartása mellett hosszú távon felhasználható készlet nagysága. Ebben az esetben

az igények közötti elosztást biztosító allokációs mechanizmus alapján (ami általában egy árszignálon alapul, amit egy erőforrás adó/díj vagy egy vízelosztási piac generál), az erőforrás költség a vízért a vízhasználók által fizetett ár lesz.

Szélsőséges esetben a szűkös készletek mesterséges pótlása jelenthet megoldást a készlet- problémára. Ez történik például Szaúd-Arábiában, ahol a tengervíz költséges sótalanításával, majd sok száz kilométeren keresztül történő csővezetéki szállításával egészítik ki a nagyobb városok szűkös helyi készleteit. Az erőforrás költség ilyen esetben egyszerűen számolható a sótalanított víz bekerülési költségéből.

A leírt értékelési, becslési módszerek meg nem újuló készletek esetén is működnek. A fentieken túl számolni kell a vízkészletekkel való központi gazdálkodás költségével is (monitoring, szennyezés- ellenőrzés, vízkivétel engedélyezése, és egyéb gazdálkodási feladatok). Ez a költség beépíthető a vízszolgáltatások árába, mint ahogy ez részben meg is történik Magyarországon a vízkészlet-járulék rendszeren keresztül.

Amennyiben a vízgazdálkodásért felelős hatóság feladata a készlet költséget megtestesítő ár kialakítása, különböző megoldásokat alkalmazhat. Ha nincs készlet-szűkösség, elegendő csak a vízgazdálkodás kapcsolódó tranzakciós költségeit (engedélyezés, monitoring stb.) beépíteni a díjakba. Szűkösség esetén az árat addig emelheti, míg a kereslet visszaesik a készletekből fenntartható módon kielégíthető szintre. Mivel a gyakorlatban gyakran előnyt élvez a víz személyes és háztartási használata, és a társadalmi-politikai tényezők korlátozni fogják az ezen használók által fizetett árakat, előfordulhat, hogy a preferált fogyasztói kör alacsonyabb, mások pedig magasabb árat fizetnek és az árak finomhangolásával lehet a fenntartható vízkivételi szintet elérni. Tudnunk kell azonban, hogy ez a megoldás nem hatékony és végső soron az erőforrás költségek össztársadalmi szintjének emelkedését hozza magával.

A készlet költségek és a környezeti költségek határterülete az a speciális eset, amikor szennyező kibocsátások a vizet alkalmatlanná teszik bizonyos használatokra, és ezzel vagy megtagadják azt más használóktól, vagy arra kényszerítik őket, hogy további költségeket vállaljanak annak érdekében, hogy megtisztítsák a vizet saját igényeik kielégítéséhez. Ez a fajta költség a külső környezeti költséghez és a készlet-költséghez egyaránt sorolható, nincs konszenzus e kérdésben.

Az erőforrás költségek meghatározására számos külföldi példa áll rendelkezésünkre. Az első VGT készítése idején az Európai Unióban még nem volt a VKI követelményeit szem előtt tartó, vízkészleteket értékelő kutatás, mára azonban léteznek ilyenek (pl. Spanyolország, Lengyelország). Száraz, vízszűkös országokban egyre gyakrabban hoznak létre piacokat a korlátos vízkészletek elosztására (pl. USA nyugati területei, Chile, Ausztrália, Spanyolország), ezek a piacok gyakori anomáliáik ellenére is információt nyújtanak a vízkészletek értékéről és így a készlet költségekről.

Lényeges azonban, hogy nincs két egyforma készlet-probléma és az egyik helyen kialakult erőforrás költség nem vihető át egy másik helyszínre, a vízkészlet tulajdonságaitól a vízhasználók gazdasági pozíciójáig terjedő helyi sajátosságok nagymértékben befolyásolják az erőforrás költségek nagyságát. A nemzetközi példák segítséget nyújtanak ugyanakkor a hazai költségbecslés módszerének kialakításához.

Magyarországon a felszín alatti víztestek egy részénél fordul elő szűkösség, pontosabban ezidáig a vízkivételi igények általában kielégítésre kerültek, ám a fenntartható szintet meghaladó vízkivétel mellett. Felszíni víztestek esetén nem jellemző a vízhiány, de ez egy kockázat a jövőre nézve (pl. éghajlatváltozás, vízhasználatok bővülése öntözési céllal vagy erőművi hűtésre)

1.2.4.2 A költségmegtérülés számításának gyakorlati menete

A VKI felfogásában, a hazai keretek között a vízszolgáltatások költségének számítása során figyelembe veendő elemek:

• a vízhasználatok és vízszolgáltatások felügyeletéhez (a víztestek jó állapotának megőrzéséhez) szükséges állami információ gyűjtési, feldolgozási, felügyeleti, igazgatási tevékenységek költségei,

• a víz hasznosításához szükséges közösségi tulajdonú infrastruktúrák működtetésének és megújításának (vagyongazdálkodásának) ráfordításai, (beleértve a víziközmű rendszereket függetlenül azok tulajdonosi szerkezetétől),

• a jó állapot eléréséhez szükséges pótlólagos beruházások.

Ezen lehatárolás alapján a VKI megfogalmazta feltételek szempontjából a vízügyi ágazat finanszírozásából az alábbi területeket tartjuk a vizsgálat körébe illeszkedőnek:

1, A vízvagyon megőrzését, a fenntartható használatok lehetőségét biztosító állami felügyeleti tevékenység

• Vízügyi hatósági tevékenység (vizek mennyiség és minőségi védelme)

• Vízügyi igazgatósági feladatok közül: Vízrajzi tevékenység (monitoring mennyiség, minőség, ökológiai vízigény biztosítása), Igazgatási tevékenység,

• Víztestek VKI szerinti monitoringja további szervezeteknél (pl KTF, kormányhivatalok)

2, A vízhasználatok lehetőségét biztosító infrastruktúrához kapcsolódó működtetési és fenntartási (vagyongazdálkodási) tevékenység

• Vízügyi igazgatósági feladatok közül: Vízkészlet gazdálkodás (felszíni vízelosztás, felszín alatti vízkivételek) (

• Vízügyi igazgatósági feladatok közül: Síkvidéki és dombvidéki vízrendezés, ökológiai vízigény biztosítása

• A közérdek mértékét meghaladó tevékenységek (pl mezőgazdasági vízszolgáltatás)

3, A víziközmű ágazat felügyelete és a víziközmű-rendszerek működtetése (az infrastruktúra tulajdonosától függetlenül)

4, A települési vízgazdálkodási feladatok ellátását szolgáló egyéb infrastruktúra működtetése, ha annak működése gátolja valamely víztest jó állapotban tartását.

Nem tartozik direkt módon a VKI kérdéskörébe az árvízvédelmi célokat szolgáló infrastruktúra működtetése

A „szennyező fizet / használó fizet” elv figyelembevétele alapján a fenti feladatok fedezetét biztosító források:

• az állami, közcélú tevékenységek fedezete az állami költségvetésből származik,

• a közcélt meghaladó, közösségi (köztulajdonú) infrastruktúra működtetésével kielégített további használatok okán felmerülő költségek (beleértve a fix költségek használatok között megosztott költségeit is) a használóktól származnak, ahogy

• a jó állapotra terhelést jelentő használatokért fizetett díjak is.

A vízszolgáltatások költségmegtérüléséhez elméletben kapcsolódó államigazgatási díjak, járulékok, térítések

Bevételek	Költségmegtérülési kategória
Állami költségvetésből származó VIZIG bevételek a közcéllal működtetett vízi infrastruktúrák részére	Pénzügyi megtérülés
A közcélt meghaladó vízügyi igazgatósági tevékenységekért szedett díjak, vízszolgáltatások	Pénzügyi megtérülés
VKJ bevétel - vízszolgáltatásokhoz kapcsolódó	Pénzügyi megtérülés, a jó állapot megőrzéséhez szükséges internalizált környezeti költségek
VTD - Vízterhelési díj bruttó	Intenalizált környezeti költség
KTF, kormányhivatalokhoz tartozó laborok vízekhez kapcsolódó mérések térítési díjai	Pénzügyi megtérülés, a jó állapot megőrzéséhez szükséges internalizált környezeti költségek
Vízszennyezési bírság	Intenalizált környezeti költség
Talajterhelési díj	Intenalizált környezeti költség
Hatósági tevékenység díjbevétele	Pénzügyi megtérülés
Víziközmű díjbevétel (kivéve a továbbhárított VKJ, VTD)	Pénzügyi megtérülés
MEKH felügyeleti díj (benne van a víziközműdíjban)	Pénzügyi megtérülés

A költségmegtésülés számításához listából rendelkezésre álló információk (áttekintés, az egyes vízszolgáltatásokra bontás nélkül)

2013	millió Ft	millió Ft	millió Ft
Kiadások - nem víziközműves vízszolgáltatások és vízhasználatok	Üzemeltetés, fenntartás	Bővítő beruházás	Védekezés
Vízügyi igazgatóságok - általános, igazgatási, monitoring költségei	2 564	0	0
Vízügyi igazgatóságok - egyes vízszolgáltatásokhoz kapcsolódó költségei	1 466	0	0
Vízügyi igazgatóságok - további vízhasználatokhoz kapcsolódó költségei	2 601	15698	9 772
Vízügyi hatóság - hatósági, igazgatási, felügyeleti tevékenység költségei
Államigazgatás keretében működő vízminőség vizsgálatot végző laboratóriumok KTF vízvédelmi lab	1 000	475
Bevételek - nem víziközműves vízszolgáltatások és vízhasználatok	Támogatás	Bevétel
Állami költségvetésből származó VIZIG bevételek - vízrajz	420,60	15,01
A közcélt meghaladó vízügyi igazgatósági tevékenységekért szedett díjak, vízszolgáltatások		1 092
A közcélt meghaladó vízügyi igazgatósági tevékenységekért szedett díjak, további VGT vízhasználat		272
VKJ bevétel - vízszolgáltatásokhoz kapcsolódó		2 653
VKJ bevétel - további vízhasználatok		10 995
VTD - Vízterhelési díj bruttó		876
KTF vízvédelmi labor	316	192
Vízszennyezési bírság		967
Talajterhelési díj
Hatósági tevékenység díjbevétele
Összefoglaló táblázat - nem víziközműves vízszolgáltatások és vízhasználatok, millió Ft 2013	Üzemeltetés, fenntartás	Bővítő beruházás	Védekezés
Összeg, kiadások	7 631	16 173	9 772
	Támogatás	Bevétel
Összeg, bevételek	737	17 062

A táblázatban fogalt információk még nem teljeskörűek. Pontosítást igényel a vízi infrastruktúrák fenntartási ráfordításainak és a naturális mutatók alapján szükséges megújítási költség különbsége. A rendelkezésre álló adatok alapján a vízszolgáltatásokra és vízhasználatokra fordított állami kiadások és a különböző vízhasználatokra kivetett díjak és járulékok szintjén a pénzügyi és az internalizált környezeti költségek megtérülnek. A kiadások és bevételek struktúrája ugyanakkor eltér, a vízhasználatok szintjén keresztfinanszírozás érvényesül.

Az egyedi vízszolgáltatások esetében más szemlélettel került kiszámításra a víziközművekre és a többi vízszolgáltatásra vonatkozó megtérülési ráta. A víziközművek esetében a víziközmű cégek összesített kiadása és díjbevétele a számítás alapja (a díjbevételek tartalmazzák a vízkészlet járulék fedezetét és a vízterhelési díjat is).

A többi egyedi vízszolgáltatás költségmegtérülésének számítása során a VKI által definiált vízszolgáltatásokhoz szükséges állami infrastruktúra működtetéséhez szükséges vízügyi igazgatósági kiadások kerültek szembeállításra a szolgáltatásokhoz kapcsolható bevételekkel.

A számítás során a közvetlenül azonosítható költségek mellett a szolgáltatás nyújtásához szükséges, a vízügyi igazgatóságoknál jelentkező általános (pl vízrajz, hírközlés) költségeket is figyelembe vettük. Az általános költségeket a vízügyi igazgatóságok összes tevékenysége között a költségvetési súlyuk szerint osztottuk szét. A vízszolgáltatásoknak minősülő tevékenység mellett, megjelenik a többi vízhasználat, valamint olyan tevékenységek is, mint pl a védekezés. A vízszolgáltatások a saját kiadási súlyuknak megfelelő aránnyal részesedtek. A fedezet oldalán vízügyi igazgatóságoknál (az adott szolgáltatáshoz kapcsolódó) a közérdek szintjét meghaladó tevékenység után szedett bevételek és a szolgáltatás vízfelhasználása után fizetendő vízkészletjárulék összege található.

Víziközművek költség-megtérülése

Fedezettség	Díjbevétel		Díjbevétel és támogatás
	2013 tény	rezsicsökkentés nélkül	2013 tény	rezsicsökkentés nélkül

MEKH indokolt költség	86,3%	89,5%	88,0%	91,3%
+ szektoriális adók	81,6%	84,7%	83,2%	86,4%

Forrás: MEKH, a számítások részleges bemutatása a vonatkozó fejezetben

A további vízszolgáltatásokhoz kapcsolódó főbb költségmegtérülési adatok 2013 millió Ft

Vízszolgáltatás	Specifikus kiadás	Általános kiadás	VKJ bevétel	Egyéb bevétel	Arány
Mezőgazdasági vízszolgáltatás	535	69	0	716	1,13
FAV Vízkivételek	369	69	2.589	0	5,1
Duzzasztás energetikai célra	334	62	64	375	1,11

Forrás, OVF adatszolgáltatás, VKJ adatbázis, a számítások részletes bemutatása a vonatkozó

fejezetben

2 A vízhasználatok biztosításának intézményi és pénzügyi keretei

2.1 Jogi szabályozás és intézményrendszer

Vagyongazdálkodás

A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 4. § d) és e) pontja kimondja, hogy az állam kizárólagos tulajdonába tartoznak a felszín alatti vizek és a törvény 1. mellékletében felsorolt folyók, patakok, holtágak, mellékágak, tavak, tározók, a vagyon részét képezi a víztartó kőzet, a meder és a vízi létesítmények. A nemzeti vagyonhoz tartoznak az önkormányzat tulajdonába átadott vízfolyások, csatornák és tározók is.

Az állami vagyonnal való gazdálkodással, tulajdonosi joggyakorlással, hasznosítással kapcsolatos általános szabályokat a 2007. évi CVI. törvény tartalmazza.

Ezen túlmenően a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény (Vgtv) 6. § (5) bekezdése szerint az állami tulajdonban lévő természetvédelmi szempontból védett, fokozottan védett, illetve védelemre tervezett területeken lévő vizek forgalomképtelenek. A többi állami és önkormányzati tulajdonban lévő készlet forgalomképes.

A vízgazdálkodásról szóló törvény kimondja, hogy a vízügyi igazgatási szervek (VIZIG-ek) látják el - a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény hatálya alá tartozó vizek és vízi létesítmények kivételével - az állami tulajdonban lévő vizek és vízi létesítmények legyen az forgalomképtelen, vagy forgalomképes) vagyonkezelését, azok üzemeltetését, fenntartását és fejlesztését.

Friss változás a forgalomképes, korábban társulati kezelésű állami tulajdont képező csatornák és vízfolyások vagyonkezelésének vízügyi igazgatóságokhoz való telepítése, amely folyamat még most is tart.

VKI-val összefüggő törvényi szabályozás

A VKI-val összefüggő követelményeket két törvény határozza meg. A VKI vízvédelmet, vízminőséget érintő terhelésekkel a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény (Kvtv)a készletgazdálkodási oldal, a mennyiségi kérdések (mennyiségi terhelések), díjak, terv készítési kötelezettség, engedélyezés, ellenőrzés, valamint a víz árpolitika a Vgtv-ben vannak szabályozva A kvtv 18-21 §-ai, a hatósági engedélyezést szabályozó 66-86 §-ai, illetőleg a határértékekről szóló 87-

89 §-ok, valamint a záró rendelkezései tartalmazzák a részletszabályozásokra vonatkozó felhatalmazásokat.. A vízgazdálkodási törvény (Vgtv) nevesíti az állam feladatai között 1995/LVII 2§,

(a) „a vizek külön jogszabályban megfogalmazott jó állapotának elérését szolgáló intézkedések programjának, valamint a vízkészletek védelmét és fenntartható használatát szolgáló finanszírozási és költséggazdálkodási politikának, az árpolitikának a kialakítása”, (m) vízgyűjtő-gazdálkodási terv készítése feladatokat. A Vgtv szintén megfogalmazza az irányelv közüzemi szennyvíztisztításra és annak vízjogi hatósági engedélyezésére vonatkozó előírásait. Külön szakasz 15/f § rögzíti a mezőgazdasági vízszolgáltatásíj meghatározására vonatkozó szempontokat. A Vgtv rendelkezik továbbá a Vízkészlet-járulék fizetésének kötelezettségéről is 15/a §.

Vízügyi igazgatási, vízügyi hatósági és vízvédelmi hatóságirendszer

A vízgazdálkodásról szóló, 1995 évi LVII. törvény kimondja, hogy vízjogi engedély szükséges – jogszabály által bejelentéshez kötött tevékenységektől eltekintve – a vízimunka elvégzéséhez, illetve vízilétesítmény megépítéséhez, átalakításához és megszüntetéséhez (létesítési engedély), továbbá annak használatbavételéhez, üzemeltetéséhez, valamint minden vízhasználathoz (üzemeltetési

engedély). Elvi vízjogi engedély kérhető a vízjogi engedélyezési kötelezettség alá tartozó vízhasználat, vízimunka és vízilétesítmény műszaki tervezéséhez.

A 72/1996 (V.22) Kormányrendelet rendelkezik a vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról, amelyet az engedélyezési eljárás részleteiről a 18/1996. (VI. 13.) KHVM rendelet egészíti ki. A vizek hasznosítását, védelmét és kártételeinek elhárítását szolgáló munkák, művek és létesítmények műszaki tervezésére, rendeltetésszerű és biztonságos kialakítására, használatára, fenntartására és üzemeltetésére vonatkozó szabályokat a 147/2010. (IV.29.) Kormányrendelet tartalmazza, a műszaki irányelveket többek között a 30/2008. (XII. 31.) KvVM rendelet és a 101/2007. (XII. 23.) KvVM rendelet rögzíti.

A 223/2014. (IX. 4.) Kormányrendelet szétválasztja a vízügyi igazgatási és a vízügyi hatósági, valamint a vízvédelmi hatósági feladatokat. Vízügyi igazgatási szervként a vízügyi igazgatóságokat jelöli ki, területi vízügyi hatóságként és szakhatóságként, továbbá területi vízvédelmi hatóságként és szakhatóságként a katasztrófavédelmi igazgatóságok járnak el.

Vízügyi hatóságként a 223/2014. (IX. 4.) Kormányrendelet szerint első fokon a katasztrófavédelmi igazgatóságok járnak el. Vízjogi engedélyt a hatóság az előírt feltételek megléte esetén csak abban az esetben adhat ki, ha a vízilétesítmény, a vízimunka, illetve a vízhasználat: nem veszélyezteti a vízkészlet védelméhez fűződő érdekeket. Új vízjogi engedély csak abban az esetben adható ki, ha az engedélyesek számára az engedélyben meghatározott vízmennyiség biztosítható.

Jelenleg a vízvédelmi hatáskörök a vízgazdálkodásért és vízvédelemért egyaránt felelős belügyminiszter irányítása alá kerültek, de a vízminőségvédelem jelentős szelete – így az operatív vízminőségvédelmi tevékenységet jelentő vízminőségi monitoring és vízminőségi laboratórium üzemeltetés – környezetvédelmi feladataként került deklarálásra és a Kormányhivatalokba került

A Vgtv felhatalmazása alapján 4. § a kis léptékű vízhasználati kérdésekben az engedélyezést az érintett település jegyzője látja el.

A 223/2014. (IX. 4.) Kormányrendelet 7. § (5) bekezdés d) pontja szerint a területi vízügyi igazgatóság ügyfélként vesz részt a vagyonkezelésébe tartozó, vagy az azokra hatást jelentő vízhasználatok, vízilétesítmények és vízimunkák vízjogi engedélyezési (elvi, létesítési, üzemeltetési, fennmaradási) eljárásában. Vízügyi szakhatóságként, továbbá területi vízvédelmi szakhatóságként a katasztrófavédelmi igazgatóságok járnak el.

Jelentős probléma az engedély nélküli vízkivételek nagy aránya, amely Magyarországon is széleskörű

gyakorlat.

Víziközmű-szolgáltatás és egyéb települési vízgazdálkodási tevékenységek

A települési önkormányzatok kötelező feladata a Vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény értelmében a közműves és nem közműves ivóvízellátás, a 2000 lakos egyenérték (továbbiakban LE) feletti agglomerációkon a szennyvízelvezető művel való összegyűjtése, tisztítása, a tisztított szennyvíz elvezetése, illetőleg a más módon összegyűjtött szennyvíz, továbbá a szennyvíziszap ártalommentes elhelyezésének megszervezése (összefoglalóan szennyvízszolgáltatás). Egyes 2000LE alatti területeken is kötelező önkormányzati feladat szennyvízszolgáltatás. E területeket a vízbázisok, távlati vízbázisok, valamint az ivóvízellátást szolgáló vízilétesítmények védelméről, továbbá a felszín alatti vizek minőségét érintő tevékenységekkel összefüggő egyes feladatokról szóló jogszabályok határozzák meg. Kötelező feladat továbbá a településen található

szennyvízbekötés nélküli ingatlanok esetében a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtése és ellenőrzése.

Azokon a területeken, ahol nem kötelező a szennyvízszolgáltatás egyáltalán nem is feladata az önkormányzatoknak az ellátás. Az egyedi szennyvíztisztítási létesítmények tulajdoni, szervezeti, finanszírozási, árképzési rendszere még nem egyértelműen szabályozott. A 147/2010. (IV.29.) Kormányrendelet 24. §-a szerint az egyedi szennyvízkezelésre lehatárolt területeken (szennyvízelvezetési agglomerációkba nem tartozó települések, illetve településrészek, lakott területek, valamint az agglomerációba tartozó települések azon részei, ahol közműves szennyvízelvezető művek létesítése nem indokolt) a szennyvíz keletkezésével érintett ingatlan tulajdonosa köteles gondoskodni a szennyvíz egyedi kezeléséről és ártalommentes elhelyezéséről olyan módon, hogy a szennyvíz elhelyezése ellenőrizhetően nem eredményezheti a felszíni és a felszín alatti vizek minőségi és mennyiségi állapotának romlását. A gyakorlatban a részletes szabályozás ellenére nem megoldott az egyedi szennyvízkezelés kiépítése és ellenőrzése.

A települési önkormányzatok vízgazdálkodási feladata, de nem kötelező feladata még: a helyi vízrendezés és vízkárelhárítás, az árvíz- és belvízelvezetés.

Lényeges változás következett be a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény (továbbiakban Vksztv) bevezetésével.

Az árhatósági jogkör önkormányzati hatáskörből állami (miniszteri) határkörbe került. Erős jogosítványokkal felhatalmazott víziközmű szabályozó hatóságot (Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal, MEKH) hozott létre. A szervezeti Integrációt kikényszerítő szabályozást vezetett be. Csak közösségi (állami, önkormányzati) tulajdont tesz lehetővé. Meghatározta az üzemeltetési formákat (koncesszió, vagyonkezelés, bérleti üzemeltetés) és azok feltételeit. A központi döntéshozatal jellemző, rengeteg részletet is a Hivatal szabályoz. Az ellátási felelősnek, tulajdonosnak (önkormányzat) önállósága, jogköre lényegesen csökkent, a szolgáltató mozgástere is szűkült. A vízgazdálkodás szakmai irányításáért felelős minisztériumnak, területi szervezeteknek a szakmai felelőssége, a lehetőségei a fejlesztések megalapozásában, a működtetés irányításában csökkentek.

a) Ellenőrzés

A 223/2014. (IX. 4.) Kormányrendelet 7. § (5) bekezdés c) pontja szerint a területi vízügyi igazgatóság részt vesz a vízhasználatok ellenőrzésében, és az ebben a feladatkörben hatáskörrel rendelkező hatóságnál, azaz a katasztrófavédelmi igazgatóságoknál intézkedést kezdeményezhet.

Ha a vízimunka elvégzése, illetve a vízi létesítmény megépítése vagy átalakítása jogerős hatósági engedély nélkül, vagy a jogerős hatósági engedélytől eltérően történt, a létesítő részére az üzemeltetési engedély kiadása megtagadható. Amennyiben a hatóság a vízimunka, vízi létesítmény megvizsgálása után – az eset összes körülményeire is figyelemmel – a létesítő részére a fennmaradási engedélyt utólag megadja, a létesítő vízgazdálkodási bírság fizetésére köteles. A bírság az engedély nélkül létrehozott építmény értékének 80%-áig, engedély nélküli vízimunka vagy vízhasználat esetén 1 000 000 forintig terjedhet. Természetes személy esetében a bírság összege nem haladhatja meg a 300 000 forintot.

A vízjogi engedélyt (ideértve az elvi engedélyt is) – a külön jogszabályban meghatározott feltételek, továbbá események bekövetkezése esetén – hivatalból vagy kérelemre a hatóság módosíthatja, szüneteltetheti és vissza is vonhatja. A hivatalból megtett intézkedésekből keletkezett károkért nem jár kártalanítás, ha az intézkedéseket az engedélyes jogszabályban meghatározott kötelezettség teljesítésének elmulasztása vagy jogszabályi kötelezettség megszegése indokolja.

2.2 Árszabályozás, környezeti díjak és egyéb gazdasági eszközök

2.2.1 Vízdíjrendszer és egyéb díjak

a.) Víziközmű díjak

Az ivóvízellátás, valamint a közműves szennyvízelvezetés és –tisztítás díjának megállapítása 2012. január 1-ig önkormányzati hatáskör volt. 2012 óta központi ármegállapítás érvényesült

Teljesen új helyzetet teremtett a Vksztv a díjképzés vonatkozásában, 65.§-a alapján az ivóvízellátás, valamint a közműves szennyvízelvezetés és –tisztítás díját a víziközmű-szolgáltatásért felelős miniszter rendeletben állapítja meg. Maga a törvény meghatározza a víziközmű-szolgáltatás díjainak, tartalmának, szerkezetének elvi követelményeit, a díjmegállapítás módját. A készülő miniszteri rendelet a részletszabályokat fogja rögzíteni.

A törvényben foglalt legfontosabb követelmények az alábbiak:

• A víziközmű-szolgáltatás díjait víziközmű-szolgáltatónként vagy víziközmű-rendszerenként és víziközmű-szolgáltatási ágazatonként kell meghatározni.

• Díjaknak ösztönözniük kell a biztonságos és legkisebb költségű víziközmű-szolgáltatást, a gazdálkodás hatékonyságának javítását, a kapacitások hatékony igénybevételét, a szolgáltatás minőségének folyamatos javítását, valamint a természeti erőforrások kímélete elvének érvényesülését;

• Figyelembe kell venni a folyamatos és biztonságos víziközmű-szolgáltatás indokolt költségeit, valamint a környezetvédelmi kötelezettségek teljesítésének indokolt költségeit, ideértve különösen a vízbázisvédelem indokolt költségeit (költségmegtérülés elve).

• A víziközmű-szolgáltatás díját alapdíjból és fogyasztással arányos díjból álló kéttényezős díjként kell megállapítani.

• A fogyasztással arányos díjak tekintetében a lakossági felhasználókra nézve – a víziközmű- szolgáltatást megalapozó, elsődlegesen lakossági felhasználói ellátást szolgáló társadalmi érdekre tekintettel – a nem lakossági felhasználókhoz képest alacsonyabb díjakat eredményező díjrendszer is meghatározható.

• A víziközmű-szolgáltatás díja a nem lakossági felhasználók esetében nem lehet magasabb, mint a víziközmű-szolgáltatás lakossági felhasználókra vonatkozó díjának másfélszerese.

Fenti elvek alapján kialakított díjak elvileg ösztönözhetik a víztakarékosságot, lakossági körben kevésbé, mint gazdálkodói körben. A díjmegállapítás elvei a VKI költségmegtérülési elvárásait tükrözik, a fogyasztók közötti megkülönböztetés indokoltságát viszont igazolni kell.

A díjmegállapítási gyakorlat 2012-2014 között a következőképpen alakult: 2012-ben központilag befagyasztották a díjnövelést, maximalizálták bruttó 4,2 %-ban, függetlenül attól, hogy volt-e új fejlesztés vagy nem. A rezsicsökkentések végrehajtásáról szóló törvény hatásaként 2013. július 1-jét követően a lakossági felhasználók által fizetendő szolgáltatási egységre jutó összeg (beleértve az alapdíjat is) 10%-kal csökkent a 2013. január 31-én érvényben levő árakhoz képest. A rezsicsökkentés hatására van esély arra, hogy nő a lakossági fogyasztás, tehát a lakossági vízigény is.

Víz- és csatornaszolgáltatás támogatása

Jelenleg is működik az a régi díjtámogatási rendszer, ahol az állam az önkormányzatok által benyújtott igények alapján a lakossági fogyasztóknak díjtámogatást nyújt azokon a településeken, ahol a víziközmű szolgáltatás költségei egy meghatározott küszöbértéknél magasabbak.

3. táblázat A víz- és csatornaszolgáltatás támogatás alakulása

Év	Költségvetési előirányzat	Előirányzat 2013. évi árszinten (reálérték)**	Ivóvízátvétel küszöbértéke Ft/m3	Csak ivóvíz szolgáltatás küszöbérték Ft/m3	Ivóvíz- és szennyvíz- szolgáltatás együttesen Ft/m3
2004	5 500	8 281,9	152	272	517
2005	5 500	7 994,1	175	342	660
2006	4 800	6 714,8	000	000	000
2007	4 800	6 217,4	222	375	733
2008	4 800	5 860,0	247	412	838
2009	4 500	5 272,3	275	435	870
2010	4 500	5 026,0	311	485	975
2011	4 500	4 837,4	311	485	975
2012	4 500	4 576,5	320	498	1002
2013	4 500	4 500,0	320	498	1002
2014	4 500	4 500,0	320	498	1002
2015	4 500*	4 411,8	n.a	n.a	n.a
2015 a 2004 év százalékában számolva	82%	54%	181%	160%	168%

*2015. évi költségvetési törvénytervezet, ** 2004-2013-ig tény fogyasztói árindex-el, 2014 év, 2015 év GKI előrejelzés

Az állam támogatás összege folyó áron is 18%-al csökkent 2004 és 2009 között, utána nem változott. A támogatás reálértéke közel felére csökkent. 2012-től kezdve, lényegében a központi díjmegállapítás óta a díjtámogatásra fordított költségvetési összeg és a díjtételek sem változtak.

A díjtámogatás jelenlegi rendszere nem érvényesíti a rászorultság elvét, a magas költségű szolgáltatási területen minden lakosnak biztosítja az alacsonyabb díjat szociális helyzettől függetlenül.

b.) Mezőgazdasági vízszolgáltatási díj

Maga a vízszolgáltatási díjmegállapítás nem tartozik a hatósági áras körbe, ez lényeges különbség a víz- és csatornadíjakhoz képest.

Az első VGT (OVGT, 2010) megállapította, hogy az akkori vízszolgáltatóknál (VIZIG-ek, társulatok) az alkalmazott vízszolgáltatási díjak képzésére, költségkalkulációjára központi előírás, irányelv nem vonatkozik. A bevételek nagysága – a vízhasználatok megoszlására vonatkozó adatok hiányában – a vízszolgáltatási díjak alapján nem volt meghatározható. A díjak mértéke, a díjképzés módja és struktúrája is eltérő volt az egyes igazgatóságoknál, társulatoknál. A szolgáltatóknál a gazdálkodást jellemző dokumentumokban a hozzáférhető pénzügyi adatokból a pénzügyi költségmegtérülés helyzete nem volt megítélhető. Ezért a VGT javaslatok között szerepelt, hogy először a vízrendszerek köz és magánérdekű feladat ellátásának lehatárolását kell megoldani, ami a továbbiakban alapot adhat a finanszírozási terhek megosztására (a működési és fenntartási költségek esetében is). A költségek fedezetének biztosításához tartozik az egységes szemléletű és tartalmú költségkalkuláció és ennek megfelelő árképzés kialakítása.

Az egységes költségkalkulációs rendszert „A mezőgazdasági vízszolgáltatás díjképzési rendjéről szóló

115/2014. (IV. 3.) Kormányrendelet” vezette be.

c.) A vízimunkáért és a vízilétesítmények építéséért fizetendő térítési díj

Az 1995. évi LVII. törvény kimondja, hogy a közérdek mértékét meghaladó, illetve a 7. §-ban nem említett tevékenység - vízimunka, vízilétesítmény építése - többletköltségeit az igénylők kötelesek megtéríteni. Ez a lehetőség vonatkozik a duzzasztásra, vízienergia-termelésre, a hajózási út fenntartására, általában a mederfenntartásra, egyéb vízgazdálkodási tevékenységre.

Itt két kritikus kérdés van, mi tekinthető közérdek mértékének és az, hogy van-e megfelelő költség- elszámolási rendszer a közérdeken felüli szolgáltatások számba vételére. Ez alapozhatja meg a térítési díj nagyságát. A közérdek mértéke a vízgazdálkodási törvény meghatározása szerint a közfeladatoknak a külön jogszabályban meghatározott személyi és tárgyi feltételekre is figyelemmel megállapított színvonalon történő ellátása. A térítés megalapozott kiszabhatósága érdekében a költség-elszámolási rendszerekben ugyanakkor ki kell alakítani a költségmegosztás és a díjképzés elveit. Ezen a területen az előző OVGT óta történtek előrelépések, de a célt még nem sikerült teljes mértékben elérni. Emellett időről időre felül kell vizsgálni a közérdek fogalmát is, hogy a szolgáltatások reagálni tudjanak a változó társadalmi igényekre és ne az állami szabályozás merevsége tartson fenn inadekváttá váló gazdasági tevékenységeket.

2.2.2 Környezeti díjak

a.) Vízterhelési díj

Magyarországon a környezetterhelési díjak3 (vízterhelési díj és a talajterhelési díj) rendszere működik, amelyek a VKI céljainak elérését, illetve a környezeti költségek (részbeni) internalizálását segítik elő. A díj mértékek fokozatosan emelkedtek. EA környezetterhelési díjak a VKI terminológiával környezeti díjnak számítanak (environmental charge). A következő táblázat szemlélteti az egyes évekre vonatkozó díjak mértékét.

4. táblázat Környezetterhelési díjak mértéke az egyes évek során

Környezetterhelési díj fajtája	2004.	2005.	2006.	2007.	2008.	2009.-től
Vízterhelési díj	30 %	30 %	50 %	80 %	100 %	100 %
Talajterhelési díj	20 %	20 %	50 %	75 %	90 %	100 %

Vízterhelési díjat (továbbiakban VTD) minden élővízbe bocsátó) szennyező fizet, beleértve a víziközműveket) is. A szolgáltató cégek a VTD-t továbbhárítják a díjakban a fogyasztókra, így végül a lakosság, gazdálkodók, a csatornázást igénybe vevők fizetik a VTD-t.

A vízterhelési díj mértékét a szennyező anyag évenként kibocsátott teljes mennyiségének természetes mértékegységben (kg-ban) kifejezett tömege, a vízszennyező anyagok egységdíja, a területérzékenységi, valamint az iszap-elhelyezési szorzó határozza meg.

3 2003. évi LXXXIX. törvény a környezetterhelési díjról

Kilenc szennyezőanyagra vonatkozik a szabályozás: KOI, foszfor, szervetlen nitrogén, higany, kadmium, króm nikkel, ólom, réz. Három területérzékenységi kategória van: Balaton vízgyűjtő (A) itt a szorzó 1,4, egyéb védett kategória (B), itt a szorzó 1, és a többi terület (C) 0,7 szorzóval.

Az iszapelhelyezési szorzó funkciója a környezetbarát iszapelhelyezés ösztönzése. Itt a kategóriák:

• mezőgazdasági hasznosítás, rekultiváció komposztálás szorzó 0,8

• égetés szorzó 1

• egyéb elhelyezés szorzói függnek a területérzékenységtől is (zárójelben a területi kategóriák)

o átmeneti tárolás 1,3 (A), 1,2 (B), 1,1 (C)

o Lerakó 1,2 (A), 1,1 (B), 1,0 (C)

o regionális lerakó 1,1 (A), 1,0 (B), 1,0 (C)

A törvény bizonyos esetekben jelentős díjkedvezmény igénybevételét teszi lehetővé azzal a céllal, hogy a környezet védelmét szolgáló fejlesztéseket megvalósító szervezetek terheit csökkentse, és egyúttal ösztönözze őket a fejlesztések végrehajtására.

A díjkedvezmények igénybevételének lehetséges eseteit a törvény a következőképp határozta meg:

• 50%-os vízterhelési díjkedvezménnyel élhet a felszíni vizet közvetlenül terhelő vízterhelést

csökkentő beruházást megvalósító beruházó a beruházás kivitelezése időtartama alatt évente időarányosan, de legfeljebb öt évig. 2011.-től csak ez a díjkedvezmény vehető igénybe.

• A díjfizetéssel kapcsolatos vízminőségi és mennyiségi mérőműszerek beszerzési értékének 80 százalékát a díjfizetésre kötelezett a beszerzés évében a fizetendő díjelőlegből vonhatja le. A ktd szabályozásban egy lényegi változás volt 2004 óta, 2011. januártól ez a díjkedvezmény megszűnt.

Maga a VTD szabályozás a pontszerű szennyezésekre vonatkozik kizárólag, de ezen belül nem terjed ki az összes szennyező anyagra. Az igaz, hogy jelentős, a VKI szerinti megközelítés szerint, a vizek állapotára ható fontos anyagra vonatkozik a szabályozás.

A díj bevezetése miatt a szolgáltatók csak minimálisan módosítottak technológiát, technológia kiegészítést végeztek, néhány esetben olcsó, szervezési, vegyszerezési változtatásokat bevezettek, a melynek következtében csökkentették a terhelést. Ugyanakkor a szennyvízszolgáltatásért felelős önkormányzatok a nagy szennyvízberuházásokat önmagukban nem voltak képesek finanszírozni, jellemzően EU és állami források voltak szükségesek ilyen célokra.

Lényegében a VTD elsősorban központi költségvetési bevételnövelő szabályozóként funkcionál. Az érintettek a VTD-t adójellegű díjnak tekintik, amelyik ma már nem szolgálja megfelelően a bevezetéskor, illetve a korábban meghirdetett szennyezéscsökkentési célokat.

5. táblázat Vízterhelési díjkötelezettség éves alakulása (ezer Ft)

Év	Éves kötelezettség	Beruházások és mérőműszerek beszerzése után igénybe vett díjkedvezmény	Éves nettó díjkötelezettség
2005	3593556	1725942	1 867 614
2006	6439680	2878028	3 561 652
2007	8277200	3635353	4 641 847
2008	11677878	5256798	6417727
2009	8390603	1880656	6510019
2010	4433071	1686825	2746246
2011	3985454	379355	3606099
2012	3344489	274877	3069612
2013	3590334	509302	3081032

Forrás: NAV

A vízterhelési díj nagysága a fokozatos bevezetés idején egyenletesen nőtt 2008-ig. A fizetési kötelezettség reálértékben 2,7-szeresére, a befizetett VTD pedig 2,8-szeresáre nőtt. 2009-től viszont mind abszolút értékben, mind reálértékben radikálisan csökkent a VTD nagysága. A VTD fizetési kötelezettség 2008-tól 2013-ig reálértékben 75%-al, a befizetett VTD nagysága pedig 60%-al csökkent.

Az OVGT adatai szerint (13) a települési szennyvízterhelés (amibe a közcsatornába bocsátó ipari szennyvizek is beletartoznak) teszi ki az élővízbe kerülő pontszerű szennyezőanyag kibocsátás döntő részét 2007-ben, a BOI5 terhelés 97.7%-át, a KOI terhelés 79,6%-át, nitrogén terhelés 92,8%-át , a foszfor terhelés mintegy 92,3%-át Ez is bizonyítja, hogy a települési szennyvíztisztítás fejlesztése elsőrendű fontosságú. A közvetlen élővízbe bocsátók egyedül a fémek tekintetében adják a terhelés többségét 70,4%-át (Forrás: Országos Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv.

A vízterhelési díjkötelezettség döntő része (2008-ban a NAV elemzése szerint 83,4%-a) a települési szennyvízelvezetés- és tisztítás ágazatban keletkezik, a víziközmű szolgáltatók fizetik be, de végső soron a csatornaszolgáltatást igénybevevőket terheli (lakosság, ipar, közület, egyéb).

A VTD díjkötelezettség időbeli alakulását két tényező határozta meg. Az egyik tényező a Budapesti Központi Szennyvíztisztító telep belépése. A települési szennyvizek közel felét Budapesten bocsátották ki, ahol 2010-ig a szennyvizek jelentős része tisztítás nélkül került a Dunába. Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep (BKSZT) üzembe helyezésével (ez 2010 augusztusától már üzemszerűen működött) Budapest szennyvizének kb. 95 %-a megfelelő tisztítás után folyik a Dunába.

A másik tényező az a 2011. évtől bekövetkezett szabályozási változás, miszerint a mérőműszerek beszerzése után nem jár díjkedvezmény. Ez az oka a díjkedvezmények radikális csökkenésének, 2010 és 2011 között a díjkedvezmény ötödére esett vissza.

Mi várható a jövőben? Ellentétes tendenciák érvényesülése várható. A 2000 LE feletti, és alatti hagyományos szennyvizes projektek egy kisebbik része (főleg újonnan csatornázott agglomerációk, kis befogadók) még ha teljesíti is a kibocsátási követelményeket, szennyező anyagokat bocsát ki,

tehát VTD befizetési kötelezettsége lesz, ami növeli a VTD költségvetési bevételeket. A szennyvíztisztítók korszerűsítési projektjei (ezek várhatóak többségében) javítják tisztítás hatásfokát, ezáltal csökkentik a kibocsátott szennyező anyagok mértékét, ezáltal a VTD fizetési kötelezettséget.

b.) Talajterhelési díj

A felszín alatti vizek és a talaj minőségének védelme érdekében talajterhelési díj került alkalmazásra. A KTD törvényszabályozás szerint a talajterhelési díj fizetési kötelezettség azt a kibocsátót terheli, aki a műszakilag rendelkezésre álló közcsatornára nem köt rá. A törvény tehát a csatornázott területeken ösztönzi a közcsatornára csatlakozást mind a lakosság, mind a gazdálkodók esetében.

A talajterhelési díj mértékét a talajterhelési díj alapja (a szolgáltatott ivóvíz, illetve egyedi vízbeszerzés esetén a felhasznált víz m3-e), a meghatározott egységdíj (eredetileg 120 Ft/m3, 2012-től ennek 10-szerese 1200 Ft/m3), valamint a területérzékenységi szorzó szorzata. Itt a területérzékenységi szorzó más, mint a VTD-nél, a felszín alatti víz állapota szempontjából megállapított területekről van szó (kevésbé érzékeny, érzékeny és fokozottan érzékeny). A szorzók közötti nagy különbségek mutatják azt a szándékot, hogy az érzékeny és különösen a fokozottan érzékeny területeken valóban a rákötés megérje a lakosságnak és a többi fogyasztónak. A nagyobb vízfelhasználókra vonatkozó szorzók minden területen nagyobbak, ami tükrözi azt a jogalkotói szándékot, hogy ellehetetlenítse azokat a gazdálkodókat, amelyek szikkasztanak és ösztönözze, sőt kényszerítse őket a csatornára való rákötésre. A talajterhelési díj az önkormányzatok bevételét képezi.

A konkrét szorzók a következők:

• Helyi vízgazdálkodási hatósági eljárás (önkormányzatok) hatálya alá tartozó talajterhelés esetén (lényegében a lakosság, intézmény, kisvállalkozások) a szorzók: 1 (kevésbé érzékeny) 1,5 (érzékeny), 3 (fokozottan érzékeny). Önkormányzati bevétel

• Vízjogi engedély hatálya alá tartozó talajterhelés (azaz 500 m3/nap vízfelhasználás feletti tevékenység, lényegében gazdálkodók) a szorzók: 1,1 (kevésbé érzékeny) 2 (érzékeny), 5 (fokozottan érzékeny). Központi költségvetési bevétel.

A talajterhelési díj önmagában 2011-ig nem volt képes a csatornarákötési hajlandóságot számottevően növelni, mert a mértéke alacsonyabb volt annál, amibe maga a csatornarákötés és később a csatornahasználati díjfizetés került. Elsősorban az önkormányzatok bevételét növelte, bevétel generáló hatású volt. Viszont a 2011. évi 10-szeres díjemelés már valóságos érdekeltséget teremtett a csatornához való csatlakozásra. Mivel a talajterhelési díjak csak a már csatornázott területeken a csatornázottság növelését célozták semmilyen hatással nem voltak a távlatban is csatornázatlan területek (pl. 2000 Le alatti agglomerációk és a gazdaságosan nem csatornázható települések, településrészek) korszerű egyedi szennyvízkezelési módjainak elterjesztéséhez. Így e területeken nem járultak hozzá a környezeti állapot javulásához.

c.) Vízszennyezési bírság, csatornabírság

2001-től lényegesen változott a vízvédelmi szabályozás a szigorúan szabályozásra kerültek a szennyvízkibocsátások : engedélyezés, határérték megállapítás, területi kategóriák, ellenőrzés, önellenőrzés, adatszolgáltatás, türelmi idő stb. A jelenleg is hatályos jogszabályok a 220/2004. (IV.29.) Kormányrendelet a felszíni vizek minősége védelmének egyes szabályairól és e kormányrendelet végrehajtási jogszabályai. A szabályozott részterületek közül az egyik legfontosabb, kiemelendő új szabály a vízszennyezési- és csatornabírság rendszere. A vízszennyezési és a csatornabírság akkor szabható ki, ha a kibocsátó a vonatkozó határértéket, egyéb követelményeket nem tudja teljesíteni. A Kormányrendelet megalapozásakor a bírságtételek nagyságát úgy dolgozták ki, hogy azok a szükséges vízvédelmi beavatkozásokra ösztönzőek legyenek, tehát megérje a beavatkozásokat végrehajtani. Az így megállapított bírságtételek a pontszerű kibocsátások környezeti költségének tekinthetők.

Nagyon fontos jellemzője a vízvédelmi szabályozásnak a türelmi idők alkalmazása.

A türelmi idő alatt a teljes bírságot nem vetik ki, fokozatosan évenként nő a ténylegesen befizetett bírság nagysága. A nem szolgáltatónak minősülő kibocsátókra a kiszabott bírság a türelmi idő első két évében a megállapított bírság 5%-a, harmadik évétől a megállapított bírság 25%-a, a negyedik évtől a megállapított bírság 50%-a, ötödik évétől a megállapított bírság 75%-a. A szolgáltatókra kisebbek a kiszabott bírság tételek. A szolgáltatónak minősülő kibocsátókra a kiszabott bírság a türelmi idő első három évében a megállapított bírság 5%-a, negyedik évétől a megállapított bírság 8%-a, a hatodik évtől a megállapított bírság 12%-a, nyolcadik évétől a megállapított bírság 75%-a, a tizedik évtől a 20%-a. Ha a kibocsátó a türelmi idő lejárta után nem teljesíti a kibocsátási határértéket, akkor a teljes bírságot, kell megállapítani és kiszabni.

Amennyiben a kibocsátó a kibocsátási határértéket nem teljesíti, valamint az előírt szennyezés- csökkentési intézkedéseket nem teszi meg a meglévő létesítmények esetében a türelmi idő lejárta utáni első év végéig, új létesítmények esetében a teljesítési határidő végéig, akkor a szennyező tevékenységét a vízvédelmi hatóság felfüggeszti, korlátozza vagy betiltja. Ez alól kivételt képeznek a települési szennyvíztisztító telepek, a közszolgáltatást végző, létfenntartási, közegészségügyi, közoktatási és tűz- és katasztrófavédelmi feladatokat ellátó intézmények.

A vonatkozó jogszabályban megfogalmazott határidők, ameddig a türelmi idő tart, kettő kivételével már lejártak. A z egységes környezethasználati engedélyezés eljárása alá tarozó kibocsátók esetén a türelmi idő 2007. október 31, a települési szennyvíztisztításon kívüli meglévő létesítményekre a türelmi idő 2010. december 31 volt. Az energetikai célú termálvíz-hasznosítás esetén a türelmi idő 2015. június 30 (220/2004. (VI.21.) Korm. rendelet 38/A. §). A települési szennyvíztisztításnál már csak a 15 000 lakos egyenérték alatti szennyvízelvezetési agglomerációk települési szennyvíztisztító telepeire van türelmi idő, ami 2015. december 31-ig tart.

Összefoglalva megállapítható, hogy a bevezetett vízszennyezési bírság elrettentő nagyságú, a türelmi idő alatt viszont kisebb. Viszont különösen a közvetlen szennyvízkibocsátóknál a szükségesnél magasabb, kevesebb forrás marad a megvalósításra. A tényleges nagyságú bírság kiszabására korlátozott és rövid időszakra kerül sor. Amennyiben a bírságolt magatartása nem változik, fejlesztés, beruházás, szennyezéscsökkentő intézkedés nem történik, a környezetszennyezés folytatódik, akkor a bírságot egyéb szankciók (a tevékenység időleges vagy végleges korlátozása, beállítása, tiltása, stb.) váltja fel, illetve egészíti ki.

A szabályozás jellegéből adódik, hogy akkor működik korrekten, ha a kibocsátók soha nem fizetnek

teljes nagyságú szennyvízbírságot, sőt alacsonyabbat is csak 1-2 évig.

A központi költségvetésbe befolyó szennyvízbírság összege a Magyar Államkincstár tájékoztatása alapján évenként nagyon ingadozik, 2006-2009 között 186 millió forint (2007. évi adat) és 748 millió forint (2008. évi adat) között ingadozott, 2010-2011-ben nem fizettek be szennyvízbírságot. 2012-ben

165 millió forint volt a szennyvízbírság és a vízszennyezési bírság együttes értéke. Első év, amikor a befizetett bírság értéke meghaladta az egy milliárd forintot az a 2013. év.

d.) Vízkészlet járulék

A vízhasználatokért fizetendő vízkészlet járulék törvényi hátterét a vízgazdálkodási törvény 15/A-E.

§-a adja. A részletes számítási szabályokat pedig a 43/1999. (XII. 26.) KHVM rendelet hatályos változata határozza meg. A vízkészletjárulék magyar rendszere az állami vízkészlet-gazdálkodási (monitoring, vízrajz, igazgatási, hatósági és egyéb vízkészletgazdasági) feladatok finanszírozására szolgál, miközben a víztakarékosságra is próbál ösztönözni. Mint ilyen tekinthető már internalizált környezeti költségnek, amit a vízkészleteket használók fizetnek az állami vízi-szolgáltatási feladatainak ellátásáért. Itt a szolgáltatást az állam végzi (VIZIG-ek, vízügyi hatóságok). Az állam biztosítja az igénybevétel jogi lehetőségét és a készlet megőrzését biztosító használat feltételeit, az ország vízkincsének, vízvagyonának hosszútávú megőrzését.

A vízkészlet járulék a vízkészlet igénybevételéjhez (vízkivétel) kapcsolódó állami bevétel, amelyet a vízhasználó fizet a vonatkozó rendeletben meghatározott szabályok szerint. Alapja a vízhasználatok nyilvántartása, engedélyek, illetve a tényleges használat bevallása alapján.

A vízkészlet járulék (VKJ) szabályozását tartalmazó 1995. évi LVII. vízgazdálkodási törvény 15/A-E. §-a és a járulékszámítást meghatározó rendelet 43/1999. (XII. 26.) KHVM rendelet a vízkészlet járulék kiszámításáról kiterjed az összes fő vízkészlet típusra és vízhasználatra.

A VKJ meghatározása a következő összefüggés alapján történik:

A VKJ kiszámításának szabálya: VKJ = ,,V” (m3) X ,,A” (Ft/m3) X ,,m” X ,,g”

A ,,V” a vízhasználó által igénybe venni tervezett vagy igénybe vett vízmennyiség.

Az ,,A” alapjárulék (4.50 Ft/m3), kivéve az üzemi fogyasztót (aki közműről a saját gazdasági célú vízhasználatához településenként évi 10 000 m3-nél nagyobb vízmennyiséget használ fel), akkor 14,1 Ft/m3

Az alapjárulékot a vízhasználat mértségétől függően módosító szorzószám ,,m” értéke:

ca) nem mért vízhasználat esetében: 2,0,

cb) mért vízhasználat esetében: 1,0.

Az alapjárulékot a vízhasználat és a vízkészlet jellegétől, valamint az adott térség vízkészletgazdálkodási helyzetétől függően a ,,g” szorzószám módosítja.

A vízjogi engedélyben meghatározott vízmennyiséget 10%-nál nagyobb mértékben túllépőknek, a

teljes többletmennyiség után 9,00 forint/m3 alapjárulék

Ha a vízjogi engedélyköteles a tevékenységet engedély nélkül folytatja 28,90 forint/m3 alapjárulék. Az egyes tényezők időbeli alakulását a következő táblázat mutatja be.

6. táblázat A vízkészletjárulék mértékét befolyásoló tényezők alakulása

Megnevezés	1995	2000	2003	2006	2014
Saját termelés utáni alapdíj (A)	0,80	1,70	2,40	3,90	4,50
Üzemi fogyasztási alapdíj	2,40	5,30	7,50	12,20	14,1
Túlfogyasztási díj	1,60	3,40	4,80	7,80	9,0
Engedély nélküli víz- használat díja	4,00	10,90	15,40	25,00	28,90
Mértség ("m")	1,20	1,20	2,00	2,00	2,00

7. táblázat A vízkészlet járulék g-szorzótényezője a használat célja és a készlet típusa függvényében

Vízkészlet jellege			Vízhasználat jellege
			gyógyá- szati célú	közcélú	gazdasági célú
					ivóvíz	öntözés	alg. é izsterm.	állattar- tó telep	ener- ge- tika	hőel- látási	víz- erő- mű	fürdő	egyéb
Fel- szín alat ti víz	gyógyvíz	minősít ett	1,0	5,0	5,0	0	0					5,0	10,0
	termálvíz	> vagy =30 °C	1,0	1,0	3,0	0	0			2,0		3,0	7,5
	karszt- és hasadék- víz	I. oszt. II. oszt. III. oszt.		1,2 1,0 0,5	3,0 2,0 1,0	0	0 0 0	4,0 3,0 2,0				3,0 2,0 1,0	6,0 5,0 4,0
	rétegvíz	I. oszt. II. oszt. III. oszt.		1,0 0,8 0,5	3,0 2,0 1,0	0 0 0	0 0 0	3,5 2,0 1,0				3,0 2,0 1,0	5,0 4,0 2,0
	partiszű- résű víz	I. oszt. II. oszt. III. oszt.		1,0 0,8 0,5	3,0 2,0 1,0	0 0 0	0 0 0	3,5 2,0 1,0				3,0 2,0 1,0	4,0 3,0 1,0
	talajvíz	I. oszt. II. oszt. III. oszt.		1,0 0,7 0,5	1,5 1,1 1,0	0 0 0	0 0 0	1,5 1,1 1,0				1,5 1,1 1,0	3,0 2,0 1,5
Felszíni víz		I. kat. II. kat. III. kat. IV. kat.		0,6 0,7 0,8 0,8	1,0 1,1 1,2 1,2	0 0 0 0	0 0 0 0		0,4 0,4 0,4 0,5		0,001 0,001 0,001 0,001	1,0 1,1 1,2 1,2	1,0 2,0 2,5 3,0

Vízminőségi kategóriák (a nagyobb számokhoz romló vízminőség tartozik) szerint differenciált a g- szorzótényező, s általában a rosszabb vízminőségű kategóriának kisebb a g szorzója, tehát a fogyasztást a rosszabb minőségű kategóriák felé tereli.

Nem kell a vízhasználónak vízkészlet járulékot fizetnie a vízjogi engedélyenként évi 500 m3-t meg nem

haladó vízmennyiség után.

2004-től a VKJ a központi költségvetés közvetlen bevétele és így a vízvédelmi célú felhasználása nem biztosított. Ugyancsak kedvezőtlen a VKI hazai alkalmazása szempontjából, hogy 2006-tól az öntözési, rizstermelési, halgazdasági vízhasználat után nem kell vízkészlet-járulékot fizetni.

A befizetett vízkészlet-járulék 2009-ig egyre növekvő ütemben emelkedett, azóta kis mértékben csökken.

16 000

14 000

14 460

14 90014 72314 455

13 72913 824

12 498

13 695

13 259

12 000

10 000

10 400

8 000

7 974

6 740 6 940

6 000

5 974

5 115

4 000

2 000

0

1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013

3. ábra A befizetett VKJ alakulása 1999-2013 között, Millió Ft

Reálértékben is növekedés volt 1999 és 2006 között, mintegy 70%-os, azóta folyamatos csökkenés figyelhető meg. A 2013. évi VKJ befizetés 2013-as árszinten nézve mintegy 30%-al kisebb, mint volt 2006-ban, az 1999-es szinthez képest is csak 22%-os a növekedés.

A vízkészlet-járulék ágazatonkénti alakulását a 8. táblázat, a fizetett VKJ az ágazatok gazdasági teljesítménymutatóihoz viszonyított arányát a 9. táblázat mutatja be 2004-re és 2013-ra.

A legnagyobb befizető a villamosenergia, gáz-, gőzellátás, légkondícionálás, ágazat (főleg a hűtővíz utáni VKJ fizetés miatt), részesedése nőtt is a 2013.évi 52%-ról, 2013. évi 59%-ra. Az ágazat teljesítménymutatóihoz viszonyított aránya sem elenyésző (bár meghatározónak sem mondható) a kibocsátás értékéhez viszonyítva 2004-ben és 2013-ban is 0,54%, a bruttó kibocsátáshoz képest, pedig 1,2%-ról 1,5%-os szintre emelkedett.

Tekintettel arra, hogy a vízi energiatermelés, illetve a vízmegosztás energetikai célra (az in situ vízhasználat) okoz jelentős vízgazdálkodási problémákat (duzzasztás), külön bemutattuk a vízi energiatermelés után fizetett vízkészlet-járulék alakulását. Mivel az in situ vízi erőmű felhasználási cél szerinti „g” szorzója a legalacsonyabb, ezért a vízienergia-termelés után fizetendő VKJ összesen 62 millió forintot tesz ki.

A víztermelés, -kezelés, és elosztás ágazat (továbbiakban vízellátás) a VKJ kisebb részét fizeti be ugyan, de a gazdasági mutatókhoz viszonyítva a VKJ jelentősége nagyobb, mint a villamosenergia termelésnél, bár itt sem tekinthető jelentősnek és csökkent is az elmúlt 10 évben. A vízellátás ágazat 2004-ben az összes befizetés 22%-át, 2013-ban mintegy 20%-át adja. 2004-ben az ágazat kibocsátási értékének 1,7%-a, 2013-ban 1,2%-a volt a VKJ nagysága. A VKJ aránya az ágazati bruttó kibocsátáshoz is csökkent a 2004-es 3,1%-ról, 2014-es 2,3%-ra.

A harmadik legnagyobb VKJ fizető a feldolgozóipar, amely a VKJ befizetés 10%-os részét adja (az arány kis mértékben csökkent a 2004-es 10,5%-ról 2013-ban 9%-ra). A feldolgozóiparon belül a legjelentősebb az élelmiszer, ital, dohány-termék gyártása (2004-ben közel 5%, 2013 4,5%). A gazdasági mutatókhoz képesti VKJ arány a feldolgozóiparban nagyságrendileg kisebb, mint a villamosenergia iparban és a vízellátásnál. Az ágazat teljesítménymutatóihoz viszonyított aránya a kibocsátás4 értékéhez viszonyítva 2004-ben 0,007% és 2013-ra csökkent is, 0,005%-ra, a bruttó hozzáadott értékhez képest pedig 0,029%-ról csökkent 0,022%-os szintre.

4 A kibocsátás adott gazdasági egység által más, a termelő gazdasági egységen kívüli egységek számára előállított, valamint a saját végső fogyasztásra kerülő termékek és szolgáltatások összessége. A kibocsátást a magyar nemzeti számlák alapáron értékelik.

8. táblázat Az ágazatok által fizetett VKJ 2004-ben és 2013-ban, ezer Ft

Ágazat megnevezése	TEÁOR kód	Saját vízellátás		Közüzemi vízellátás		Vízellátás összesen
		2004	2013	2004	2013	2004	2013
Mezőgazdaság	A	928 816	750 300	5 155	112 094	933 971	862 394
Ipar összesen	B+C+D+E	7 132 348	9 585 968	2 182 724	2 563 975	9 315 072	12 149 944
Bányászat, kőfejtés	B	116 385	74 713	447	0	116 832	74 713
Feldolgozóipar	C	1 124 345	1 237 183	7 740	2 421	1 132 085	1 239 604
Élelmiszer, ital, dohány-termék gyártása	CA	530 879	606 120	491	861	531 370	606 981
Textília, ruházat, bőr, és bőrtermék gyártása	CB	34 307	28 044	0	13	34 307	28 057
Fafeldolgozás, papírtermék gyártása, nyomdai tevékenység	CC	58 328	11 206	20	0	58 347	11 206
Kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás	CD	117 677	64 585	0	0	117 677	64 585
Vegyi anyag, termék gyártása, Gyógyszergyártás	CE+CF	204 851	304 800	6 766	0	211 617	304 800
Gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék gyártása	CG	63 675	49 320	116	3	63 791	49 323
Fémalapanyag és fémfeldolgozási termék gyártása	CH	31 329	101 457	12	0	31 340	101 457
Villamos berendezés gyártása és Számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása	CI+CJ	43 042	36 097	333	0	43 375	36 097
Gép, gépi berendezés gyártása	CK	26 058	20 445	3	0	26 060	20 445
Járműgyártás	CL	13 094	13 956	0	1 544	13 094	15 500
Egyéb feldolgozóipar; ipari gép, berendezés üzembe helyezése, javítása	CM	1 106	1 153	0	0	1 106	1 153
Villamosenergia, gáz-, gőzellátás, légkondícionálás	D	5 656 730	8 048 647	15 158	4 252	5 671 887	8 052 899
Ebből vízienergia		48 003	62 024	0	0	48 003	62 024
Vízellátás; szennyvíz gyűjtése, kezelése, hulladékgazdálkodás, szennyeződésmentesítés	E	234 887	225 425	2 159 380	2 557 302	2 394 267	2 782 727
Víztermelés, -kezelés, -ellátás	36	000 000	000 763	2 155 632	2 555 971	2 378 152	2 760 734
Szennyvíz gyűjtése, kezelése, hulladékgazdálkodás; Szennyeződésmentesítés, egyéb hulladékkezelés	37-39	12 366	20 662	3 748	1 331	16 115	21 993
Építőipar	F	11 128	18 448	1 387	1 034	12 515	19 482
Szolgáltatások, intézmények, egyéb	G-U	000 000	000 869	74 926	28 059	535 246	615 928
Kereskedelem, gépjárműjavítás	G	39 870	42 606	46	21	39 916	42 627
Szállítás, raktározás és Információ, kommunikáció	H+J	30 373	24 020	733	116	31 106	24 136
Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás	I	17 514	30 055	4 567	67	22 081	30 122
Pénzügyi, biztosítási tevékenység	K	5 047	9 204	0	0	5 047	9 204
Ingatlanügyletek, Szakmai, tudományos, műszaki tevékenység, Adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység	L+M+N	31 278	58 653	627	394	31 905	59 047
Közigazgatás, védelem; kötelező társadalombiztosítás	O	50 833	45 483	32 179	10 624	83 013	56 107
Oktatás	P	4 822	5 745	3 632	3 687	8 454	9 432
Humán-egészségügyi, szociális ellátás	Q	31 473	163 355	11 382	4 569	42 856	167 925
Művészet, szórakoztatás, szabad idő	R	232 765	195 073	8 684	4 687	241 449	199 760
Egyéb szolgáltatás	S	13 550	12 435	13 070	3 885	26 620	16 320
Háztartások tevékenysége	T	1 878	1 154	7	9	1 885	1 163
Területen kívüli szervezet	U	917	86	0	0	917	86
Mindösszesen		8 532 611	10 942 585	2 264 193	2 705 163	10 796 804	13 647 748

9. táblázat Az ágazatok által fizetett VKJ megoszlás az ágazatok között, illetve aránya az ágazatok teljesítménymutatóihoz 2004-ben és 2013-ban, %

Ágazat megnevezése	TEÁOR kód	VKJ %-os aránya a kibocsátás értékéhez		VKJ %-os aránya a bruttó hozzáadott értékhez		VKJ %-os megoszlása ágazatok szerint
		2004	2013	2004	2013	2004	2013
Mezőgazdaság	A	0,002	0,001	0,005	0,003	8,65	6,32
Ipar összesen	B+C+D+E	0,055	0,047	0,201	0,184	86,28	89,03
Bányászat, kőfejtés	B	0,120	0,060	0,300	0,126	1,08	0,55
Feldolgozóipar	C	0,007	0,005	0,029	0,022	10,49	9,08
Élelmiszer, ital, dohány-termék gyártása	CA	0,024	0,021	0,106	0,108	4,92	4,45
Textília, ruházat, bőr, és bőrtermék gyártása	CB	0,008	0,008	0,021	0,022	0,32	0,21
Fafeldolgozás, papírtermék gyártása, nyomdai tevékenység	CC	0,008	0,001	0,028	0,005	0,54	0,08
Kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás	CD	0,014	0,003	0,039	0,026	1,09	0,47
Vegyi anyag, termék gyártása, Gyógyszergyártás	CE+CF	0,020	0,014	0,055	0,051	1,96	2,23
Gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék gyártása	CG	0,006	0,003	0,019	0,009	0,59	0,36
Fémalapanyag és fémfeldolgozási termék gyártása	CH	0,002	0,006	0,009	0,020	0,29	0,74
Villamos berendezés gyártása és Számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása	CI+CJ	0,001	0,001	0,005	0,005	0,40	0,26
Gép, gépi berendezés gyártása	CK	0,004	0,001	0,014	0,003	0,24	0,15
Járműgyártás	CL	0,001	0,000	0,003	0,001	0,12	0,11
Egyéb feldolgozóipar; ipari gép, berendezés üzembe helyezése, javítása	CM	0,000	0,000	0,001	0,000	0,01	0,01
Villamosenergia, gáz-, gőzellátás, légkondícionálás	D	0,540	0,543	1,224	1,473	52,53	59,01
Vízellátás; szennyvíz gyűjtése, kezelése, hulladékgazdálkodás, szennyeződésmentesítés	E	0,626	0,457	1,304	1,017	22,18	20,39
Víztermelés, -kezelés, -ellátás	36	1,598	1,184	3,119	2,378	22,03	20,23
Szennyvíz gyűjtése, kezelése, hulladékgazdálkodás; Szennyeződésmentesítés, egyéb hulladékkezelés	37-39	0,007	0,006	0,015	0,014	0,15	0,16
Építőipar	F	0,001	0,001	0,001	0,002	0,12	0,14
Szolgáltatások, intézmények, egyéb	G-U	0,005	0,004	0,011	0,009	4,96	4,51
Kereskedelem, gépjárműjavítás	G	0,001	0,001	0,002	0,002	0,37	0,31
Szállítás, raktározás és Információ, kommunikáció	H+J	0,001	0,000	0,002	0,001	0,29	0,18
Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás	I	0,003	0,003	0,007	0,008	0,20	0,22
Pénzügyi, biztosítási tevékenység	K	0,000	0,000	0,001	0,001	0,05	0,07
Ingatlanügyletek, Szakmai, tudományos, műszaki tevékenység, Adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység	L+M+N	0,001	0,001	0,001	0,001	0,30	0,43
Közigazgatás, védelem; kötelező társadalombiztosítás	O	0,004	0,002	0,005	0,003	0,77	0,41
Oktatás	P	0,001	0,001	0,001	0,001	0,08	0,07
Humán-egészségügyi, szociális ellátás	Q	0,003	0,009	0,005	0,015	0,40	1,23
Művészet, szórakoztatás, szabad idő	R	0,056	0,032	0,118	0,068	2,24	1,46
Egyéb szolgáltatás	S	0,005	0,002	0,009	0,004	0,25	0,12
Háztartások tevékenysége	T	0,055	0,030	0,055	0,030	0,02	0,01
Területen kívüli szervezet	U					0,01	0,00
Mindösszesen		0,026	0,023	0,060	0,054	100,00	100,00

4. ábra VKJ megoszlása a nemzetgazdasági ágak között 2004-ben és 2013-ban

2004-ben		Mezőgazdaság, erdőgazdálkod		2013-ban		Mezőgazdaság, erdőgazdálkod
5%	9%	ás, halászat Ipar víziközmű nélkül		5%	6%	ás, halászat Ipar víziközmű nélkül
22%		Építőipar		0% 20%		Építőipar
	64%				69%
0%		Szolgáltatások				Szolgáltatások
		Víziközmű				Víziközmű

Általános és különadók

Jelenleg az általános adózási jogszabályok nem befolyásolják a víz- és területhasználatokat. A központi adók (társasági adó és az általános forgalmi adó) tevékenység alapon nem preferálják a különböző vízgazdálkodási, vízvédelmi területeket. A helyi adók (kommunális adó, építési adó, iparűzési adó) bevezetéséről és annak mértékéről a helyi önkormányzatok dönthetnek. A legtöbb önkormányzat jelenleg alkalmazza ezek egy vagy több fajtáját.

Magyarországon a mezőgazdasági támogatásokon kívül nem működik területhasználat váltást elősegítő és egyéb vízigényeket befolyásoló ösztönző eszköz, a kedvezményes hitelek és kamattámogatás biztosítása is a fejlesztési EU támogatás rendszerén belül működik.

3 A vízi szolgáltatások gazdasági elemzése

3.1 A víziközmű-szolgáltatás

A víziközmű-szolgáltatásra vonatkozó elemzés a rendelkezésre álló adatok alapján készült. A MEKH, mint a víziközmű-szolgáltatási piac felügyeleti szerve jogosult az adatbekérésre. Az indokolt költségek 2013-as adatokon alapulnak és nem teljesen egyeznek meg a Vksztv. alapján történő díjképzés indokolt költségeivel. Az egyedüli különbség az, hogy jelen elemzés alapjául szolgáló indokolt költségek összehasonlító elemzés előtti állapotot mutatnak.

A magyarországi víziközmű-vagyon kiépítése a XIX. század közepén vette kezdetét. A XX. század háborús időszakai, a víziközmű-ágazatot is érintő recesszió majd az azt követő gazdasági növekedés hatására erősen változó intenzitással folytatódott. Napjainkra az ivóvízellátó hálózatok kiépítése országosan megoldódott, de a szennyvízelvezető és –tisztító rendszerek fejlesztése ma is folyamatosan zajlik. Az ivóvízellátó rendszerek rekonstrukciója, az ivóvíz minőségének javítása és a szennyvízelvezető és -tisztító létesítmények kiépítése a következő évtizedekre is jelentős feladatként jelenik meg.

3.1.1 A szolgáltatás főbb fizikai jellemzői és gazdasági szerepe

A víziközmű-rendszerek kiépítése – a társadalmi igények és lehetőségek változása miatt – nem valósulhatott meg rövid időn belül, így országosan és adott településeken belül is több ütemben épültek meg. Ennek következtében az adott korszakra jellemző technológiai színvonal és a felhasználói szokásokhoz igazodó méretezési elvek változása miatt a csőanyagok és az alkalmazott csőátmérők nagy szóródást mutatnak. A legrosszabb állapotban az 1950–75 között lefektetett csőhálózatok vannak, ami az időszakra jellemző elmaradott gyártási technológia, a rossz anyagminőség és a gyenge kivitelezési színvonal következménye. Az alkalmazott csőanyagok eltérő hasznos élettartama (acél 25 év, PVC 30 év, vasbeton 50 év), valamint az elmaradt felújítások és az évenkénti alacsony ráfordítások miatt hatalmas felújítási feladattömeg halmozódott fel. A vízvezeték hálózatok mintegy 70%-a, míg a szennyvízelvezető hálózatok 13 %-a felújításra szorul.

3.1.1.1 A szolgáltatás jellemzése

Közüzemi ivóvízellátás

A közműves ivóvízellátás extenzív fejlesztési szakasza lezárult, azonban az esetlegesen már több évtizede üzemelő vízmű rendszerek meghibásodására lehet számítani.

A közműves vízszolgáltatás során termelt vízmennyiség egyre növekvő mértékben a lakosság ivóvízellátását (2013-ban háromnegyede) szolgálja, mintegy negyede az egyéb gazdasági, közületi tevékenységeket látja el. A víziközmű-szolgáltatók adatai alapján a vízveszteség és a saját felhasználás mértéke magas, mintegy 29%-ot ér el. (Forrás: MEKH).

5. ábra Ivóvíz szolgáltatás mennyisége és a vízveszteség alakulása

Közüzemi víztermelés és szolgáltatás alakulása (ezer m3)

1995-2013

800 000

700 000

600 000

500 000

400 000

300 000

200 000

100 000

0

Háztartásnak szolgáltatott ivóvíz Egyéb fogyasztónak szolgáltatott ivóvíz

Vízveszteség és saját felhasználás

Forrás: KSH 1062 OSAP

A szolgáltatott ivóvíz mennyisége a 90-es években folyamatosan csökkent, egészen 2001-ig, majd 2003-ig kismértékű növekedés volt tapasztalható, de 2004-ben újabb csökkenés következett be. A csökkenő tendencia 2010-ig tartott, azóta látszólag stagnál, melynek oka a 2011-2012 évek rekord szárazsága (2011 a legszárazabb, 2012 pedig a 10. legszárazabb év volt hazánkban 1901 óta). 2013- ban egy éven belül tapasztalhattuk meg mind a jelentős csapadéktöbbletet, mind a súlyos csapadékhiányt. Az igen csapadékos évkezdet után 2013 nyara összességében a 9. legszárazabb nyárnak adódott az elmúlt 113 év viszonylatában.

Az 1995-ös 661,6 millió m3 szolgáltatott ivóvíz 2004-re 532 millió m3-re csökkent (20%-os csökkenés), majd 2013-ra 437 millió m3-re csökkent (34%-os csökkenés). Az egyéb felhasználóknak (gazdálkodók, közület) szolgáltatott ivóvízmennyiség még nagyobb ütemben (33%-al) csökkent 1995 és 2004 között, s utána folytatódott a csökkenés, 2013-ra az 1995. évinek már csak 44 %-a. A háztartásoknak szolgáltatott ivóvíz esetében két mélypont volt, 1999 (az 1995-ös szint 87,5%-a), majd átmeneti emelkedés után folyamatosan csökkent, s 2013 volt eddig a mélypont (az 1995-ös szint 78,6%-ra esett vissza). A háztartások vízfogyasztása annak ellenére csökkent ilyen mértékben, hogy a vezetékes vízellátásban részesülők száma nőtt az elmúlt időszakban.

6. ábra A fajlagos lakossági vízfogyasztás alakulása 1994-2013 között

Ivóvízfogyasztás alakulása (m3/év) 1994-2013

120,0

100,0

80,0

60,0

40,0

20,0

0,0

1995. 1996. 1997. 1998. 1999. 2000. 2001. 2002. 2003. 2004. 2005. 2006. 2007. 2008. 2009. 2010. 2011. 2012. 2013.

1 főre jutó vízfogyasztás

1 háztartásra jutó vízfogyasztás

Forrás: KSH 1062 OSAP

A 90-es évek elejétől kezdődően csökkent az egy főre jutó vízfogyasztás, 1997-től kismértékű ingadozással lényegében stagnáló fogyasztás volt megfigyelhető 10 éven keresztül, majd 2008-tól tovább csökkent az egy főre jutó vízfogyasztás, s 34,8 m3/fő/év szintre állt be.

A vezetékes ivóvízzel való ellátottság dinamikusan nőtt az elmúlt évtizedben. A kiépített vízvezeték törzshálózat hossza 2004-ben 64,4 ezer km, ami 9,1%-al meghaladja az 1995. évit, azóta még kismértékben növekedett, 2013-ban 65 ezer km volt. 1995-ben még csak a települések 84,1%-a volt ellátva vezetékes ivóvízzel, 2004-ben ez az arány közel teljes körű 99,9% volt, s 2007-re elérte a 100

%-ot. Hazánkban 1991-ben a lakások 86,4%-a, 2004-ben már 93,7 %-a volt bekapcsolva a vízvezeték hálózatba, ez 2013-ra 94,4 %-ra növekedett. A lakosság vízellátási komfortjában jelentős különbségek vannak. A lakásbekötéses színvonalú ellátás mellett ma még a lakosság egy része az alacsonyabb komfortot jelentő udvari vízvételi helyekről és utcai közkifolyókról hordott vízzel elégíti ki ivóvízszükségletét. Az üzemelő közkifolyók száma a 2000. évi 48 ezerről 2013-ra 34 ezerre csökkent. 2004-ben a vezetékes vízzel ellátott háztartások esetében az 1 főre jutó vízfogyasztás 37,0 m3/év volt, ami 2013-ra 34,8 m3/év-re csökkent.

Magyarországon 2001-ig hatályban lévő ivóvízszabvány egyes komponensekre magasabb határértéket engedélyezett, mint az Európai Közösség által elfogadott 98/83/EK irányelv. A szolgáltatott ivóvíz jelentős részének minősége néhány paraméter esetében elmarad az EK irányelv5, illetve a 2001-ben kihirdetett 201/2001. (IX.2) Korm. rendelet határértékeinek előírásaitól (amely időközben többször módosítva lett). A leginkább érintett régiók sorrendben a Dél-Alföldi, Észak- Alföldi és a Dél-Dunántúli régiók. Ez utóbbiban jellemzően kis településekben van probléma az ivóvíz minőségével. Budapest egyáltalán nem érintett.

5 Az emberi fogyasztásra szánt víz minőségéről szóló 98/83/EK irányelv

2012. december 26-tól a Bizottság C (2012) 3686. számú döntése alapján Magyarország az arzénra, bórra és fluoridra vonatkozó uniós határértékektől nem térhet el, ezek: arzén esetében 10 µg/l; bórnál 1 mg/l; fluoridra vonatkozóan 1,5 mg/l. 6

A KEOP az érintett prioritása alatt az arzén, bór, fluorid érintettség mellett az uniós támogatások felhasználásával kiemelten kezeli az ammónium-ionokat tartalmazó mélységi rétegvizek helyzetét is, tekintettel arra, hogy a hálózatokban az ammónium-ionok jelenléte másodlagos nitrit szennyezéshez vezethet. Általános alapelv, hogy a szolgáltatott ivóvíznek a felhasználási helyeken minden komponens tekintetében meg kell felelnie a vonatkozó rendeletben foglalt előírásoknak. Ezért a kifogásolt 365 település mellett további településeknek is lehetősége nyílt a pályázatra.

Az öt kiemelt paraméterrel (bór, fluorid, nitrit, arzén, ammónium-ion) kapcsolatos ivóvízminőség- javító beruházások egy része a 2007-2013 közötti időszakban támogatást kapott. Ennek eredményeként a közüzemi vízművek által szolgáltatott ivóvíz minősége az ellátott lakosság mintegy 87%-a esetében megfelelő minőségű az öt kiemelt paraméter (bór, fluorid, nitrit, arzén, ammónium- ion) tekintetében. Az ivóvízminőség-javító projektek műszaki megvalósulásának időbeli eloszlását az alábbi ábra szemlélteti. 2014. márciusig, a KEHOP tervezetben történt helyzetismertetés szerint, még csak 22 projekt zárult le. A fejlesztések többsége (171) most van megvalósítás alatt, s további 72 projekt előkészítése, értékelése, illetve szerződéskötése folyik.

7. ábra Az ivóvízminőség-javító projektek műszaki megvalósulása

Azokon a településeken, ahol erre lehetőség adódott, megtörtént az ivóvízellátó rendszerek olyan üzemeltetésének kikényszerítése, ami alkalmas a lakosság arzén/bór/fluorid expozíciójának csökkentésére. A 2014. januári adatok alapján átmeneti beavatkozással 187 településen csökkentették határérték alá a kifogásolt paraméter(ek) koncentrációját.

2012. és 2013. években 62 település részesült vissza nem térítendő támogatásban a végleges megoldást jelentő KEOP beruházás megvalósulásáig az ivóvíz minőségi problémáik fejlesztéssel történő átmeneti megoldására, melyet a víziközmű-szolgáltatójuk bevonásával hajtottak végre.

6J E L E N T É S az Európai Bizottság részére az emberi fogyasztásra szánt víz minőségéről szóló 98/83/EK tanácsi irányelvnek való megfelelés érdekében tett intézkedésekről az Európai Bizottság C(2012) 3686 számú határozatának megfelelően, 2014. február

Az intézkedések eredményeként az érintettek megkezdték az intézkedéseket és 2013 januárjára az ország összes településén biztosított volt az egészséges ivóvízhez történő hozzáférés vagy végleges, vagy átmeneti megoldással. Az alábbi ábra mutatja, hogy 2014. év elején az érintett településeken milyen módon került megoldásra átmenetileg az egészséges ivóvíz biztosítása.

8. ábra A derogációval érintett településeken élő lakosság megoszlása

Vízkészleteink jelentős részénél okoz gondot a magas vastartalom: az ország területének mintegy a felén a vízkészlet vaskoncentrációja meghaladja a 0,5 mg/l-t, de az Alföld egyes részein az 1 mg/l-t is. A vas, mangán határérték feletti szennyezést tartalmazó ivóvizek minőségének javításában érdekelt települések száma 545, az érintett lakosok száma 1527 ezer fő. Ezt a problémát is meg kell oldani.

Az 1970-es évekig nagy mennyiségben ólom anyagú csöveket alkalmaztak a csatlakozó és házi ivóvízhálózatoknál és a felhasználói bekötéseknél egyaránt, amelyek napjainkban is jelentős ivóvíz- minőségi problémát okoznak.

A probléma kezelése érdekében a KEHOP utolsó társadalmi egyeztetésre kiadott 2014. november 7.-i tervezete szerint derogációs határidőre figyelemmel további felmérések szükségesek az ólomcsövek előfordulásáról. A felmérés, valamint az ennek kapcsán elvégzett vízminőségi mérések alapján a beavatkozást igénylő helyszínek kijelölhetőek. A határértéket meghaladó ólomkoncentrációval érintett helyszínek ismeretében tervezhető és indítható a vízminőség-javító beruházás.

Közüzemi szennyvízelvezetés és tisztítás

A vízkészletek minőségének hosszú távú megőrzése szempontjából nagy fontosságú a csatornázás és a szennyvíztisztítás fejlesztése. A csatornázás terén különösen az elmúlt években a fejlesztések eredményeként dinamikusan nő a csatornahálózat hossza, valamint a csatornázott települések és lakások száma. A Nemzeti Települési Szennyvízelvezetési és –tisztítási Megvalósítási Program végrehajtása folytatódott. A csatornahálózatra rákötött lakások aránya 2000-től kezdődően évi 2,5- 3%-kal nőtt, 2004-ben a KSH adatai szerint 62,2% volt, 2013-ra elérte a 75 %-ot. Egyre csökken a

csatornával ellátott, de rá nem kötött lakások/lakosok aránya, 2004-ben 11% volt, ez 2013-ra 8 %-ra

csökkent.

A szennyvízelvezető hálózat összes hossza 2004-ben 35,4 ezer km volt, ami 2013-ra 43,7 ezer km-re, 23 %-kal növekedett. 2004-ben összesen 1392 település volt csatornázva, a dinamikus fejlődés eredményeként ezek száma 2013-ra 1860-ra emelkedett. Az egy kilométer ivóvízvezeték-hálózatra jutó szennyvízcsatorna-hálózat hossza az 1995 évi 265,9 méterről több mint kétszeresére emelkedett 2004-re, elérte az 550,8 m-t, s 2013-ra további 22,5 %-kal nőtt (675 m).

A lakásbekötések szerinti közműolló 1980-ban 33,9 % volt, utána kinyílt. 1995-ben, a legnyitottabb

állapotában 45,8 % volt, azóta már lassan zárul, 2004-re a KSH adatai szerint 31,5%-ra, 2013-ra 19,4

%-ra csökkent.

9. ábra A másodlagos közműolló alakulása

Másodlagos közműolló alakulása, %

100,0

90,0

80,0

70,0

60,0

50,0

40,0

30,0

20,0

10,0

0,0

A vízvezeték-hálózatba bekapcsolt lakások aránya A közcsatorna-hálózatba bekapcsolt lakások aránya

Közműolló

Forrás: KSH

Az elmúlt 20 évben a fajlagos vízfogyasztás csökkenésével párhuzamosan tendenciózusan csökkent a fajlagos lakossági szennyvíz mennyisége is.

10. ábra

A fajlagos lakossági szennyvíz kibocsátás alakulása 1994-2013 között

Az 1 lakosra ill. egy háztartásra jutó szennyvíz alakulása (m3/év) 1994-2013 között

180,0

160,0

140,0

120,0

100,0

80,0

60,0

40,0

20,0

0,0

1994.1995.1996.1997.1998.1999.2000.2001.2002.2003.2004.2005.2006.2007.2008.2009.2010.2011.2012.2013.

1 főre jutó szennyvíz

1 háztartásra jutó szennyvíz

Forrás: KSH 1062 OSAP

A közcsatornán elvezetett szennyvíz mennyisége a 90-es években csökkent, 2001-ben érte el a minimumot, az 1995-ös 639,7 millió m3 elvezetett szennyvíz, 2001-re 519,4 millió m3-re csökkent (18,8%-os csökkenés), majd 2005-ig ismét növekedésnek indult (588,2 millió m3 lett), majd átmeneti csökkenés után ismét növekedett (2013-ban 498 millió m3). A biológiailag tisztított szennyvíz aránya az összegyűjtött szennyvízhez képest az 1995. évi 40,3%-ról 2004-re 66,5%-ra nőtt, s 2012-re elérte a 98,4 %-ot, viszont 2013-ra ez az arány visszaesett 96,8 %-ra. Ennek a visszaesésnek lehet az oka, hogy 2013-ban az országos átlagos csapadékösszeg a homogenizált, interpolált adatok alapján 649.6 mm volt, mely a megszokott mennyiség 114%-ának felel meg, így az egyesített csatornahálózattal összegyűjtött szennyvíz egy része nem került megtisztításra. A szintén erősen csapadékos évnek számító 2010-ben viszont nagyon alacsony volt a tisztítatlan szennyvíz mennyisége, a vizsgált időszakon belül a legalacsonyabb, ezért az eltérést a csapadék intenzitásának különbsége, a tisztítatlan szennyvíz mennyiségének becslése vagy az adatszolgáltatás hiányossága is okozhatja.

A III. tisztítási fokozattal tisztított szennyvizek aránya az 1991-es 2,6%-ról, 2002-re 17,5%-ra nőtt. Különösen nagymértékben nőtt 2003-ban a III fokozattal is tisztított szennyvizek aránya 2003-ra 31,1

%-ra nőtt, mely 2004-re 31,8%, 2013-re 75,6 %-ra emelkedett. Jelenleg tehát az összegyűjtött szennyvíznek háromnegyede III. fokozatú tisztítás után kerül a befogadókba. 2013-ban a csatornázottság 75%-os volt, tehát durva becsléssel elmondhatjuk, hogy a lakossági szennyvíz mintegy 73%-a kerül legalább biológiai fokozatú tisztítóba, míg 2004-ben ez az arány csak 41,4 % volt.

Tisztítatlan szennyvíz

Biológiailag tisztított szennyvíz

Csak mechanikailag tisztított szennyvíz

III. tisztítási fokozattal is tisztított szennyvíz

11. ábra

Az összegyűjtött települési szennyvizek kezelése (1995-2013)

Települési szennyvízelvezetés és tisztítás alakulása (ezer m3) 1995-2013

700 000

600 000

500 000

400 000

300 000

200 000

100 000

0

Forrás: KSH 1062 OSAP

A keletkezett szennyvíziszapot a 2000-es évek első felében csak mezőgazdasági célra hasznosították, illetve lerakón helyezték el. 2006-tól megjelent az egyéb módon történő hasznosítás és elhelyezés is, majd 2008-tól a szennyvíziszap égetése is. 2012-ben a keletkezett szennyvíziszap 59 %-át hasznosították, ennek 93 %-át mezőgazdasági elhelyezéssel. A mezőgazdasági hasznosítás mennyisége szárazanyag tonnában kifejezve csaknem felére csökkent az elmúlt 2 évben, miközben a keletkező szennyvíziszap összességében 30 %-kal csökkent. A szennyvíziszap csökkenő mennyiségét egyrészt a szennyvíz mennyiségének csökkenése másrészt az iszap víztelenítésének javulása okozta.

A települési szennyvízkezelésből keletkezett iszap elhelyezése és hasznosítása

300 000

250 000

szárzaanyag 200 000

tonna/év 150 000

100 000

50 000

0

2000 2002 2004

2006

Év

2008 2010 2012

12. ábra

A települési szennyvízkezelésből keletkezett iszap elhelyezése és hasznosítása,

szárazanyag (tonna/év)

Mezőgazdasági elhelyezés Egyéb módon hasznosított Lerakókban elhelyezett

Égetés Egyéb módon elhelyezett

Forrás: 25/2002. (II. 27.) Korm. rendelet

3.1.1.2 A szolgáltatást igénybevevők csoportjai

A víziközmű-szolgáltatást a víziközmű-szolgáltatóval kötött szerződéssel létrejövő jogviszony keretében a felhasználó, elsősorban a víziközmű-szolgáltatásba bekapcsolt ingatlan használója, másodsorban az ingatlan tulajdonosa veheti igénybe. A felhasználó lehet természetes vagy jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet.

Lakossági felhasználó az a természetes személy, aki nem jövedelemszerző gazdasági tevékenység keretében, saját háztartása, üdülő vagy hétvégi ház, garázs ellátása érdekében veszi igénybe a víziközmű-szolgáltatást. Ebbe a felhasználói körbe tartozik a társasház és a lakásszövetkezet is.

Nem lakossági felhasználónak minősül az a természetes személy, aki jövedelemszerző gazdasági tevékenység keretében veszi igénybe a víziközmű-szolgáltatást, valamint a víziközmű-szolgáltatást igénybevevő gazdálkodó szervezetek.

A lakossági felhasználók körében a szabályozás lehetőséget biztosít a szociálisan rászoruló vagy fogyatékkal élő felhasználók részére a víziközmű-szolgáltató által nyújtható kedvezményekre.

A védendő felhasználó az a természetes személy, aki szociális helyzete alapján a víziközmű- szolgáltatásban megkülönböztetett feltételek szerint vehet részt.

A fogyatékkal élő felhasználó lehet a fogyatékossági támogatásban részesülő személy, vagy a vakok személyi járadékában részesülő személy, továbbá az a személy, akinek életét vagy egészségét a víziközmű-szolgáltatás felfüggesztése vagy annak korlátozása közvetlenül veszélyezteti.

A szociálisan rászoruló felhasználó részletfizetés vagy fizetési haladék igénybevételére jogosult. A fogyatékkal élő felhasználót a méréssel, a leolvasással, a számlázással és a díjfizetési módokkal kapcsolatosan igényeinek megfelelő, különleges bánásmódban kell részesíteni.

A víziközmű-szolgáltató a védendő felhasználókat megillető kedvezmények biztosítása érdekében, az egyes felhasználási helyeken víziközmű-szolgáltatási szerződéssel rendelkező védendő felhasználókról nyilvántartást vezet, amelyből egyértelműen megállapítható, hogy a felhasználó a kedvezmények melyik körére jogosult.

A víziközmű-szolgáltató az üzemeltetési szerződésben meghatározott keretek között, a víziközmű- rendszer teljesítőképességének mértékéig, a felhasználók részére víziközmű-szolgáltatást nyújt és a szolgáltatást igénybe venni kívánók rendelkezésére áll. Amennyiben a víziközmű-rendszer teljesítőképessége szűkös, úgy a lakossági és nem lakossági felhasználói igények egyidejű felmerülése esetén a lakossági felhasználói igények kielégítését kell előnyben részesíteni.

A közműves ivóvízellátás esetében a szolgáltató és a felhasználó közötti elszámolás főszabályként a bekötési vízmérő mérési adatain alapul. Szennyvízelvezetés és -tisztítás esetében az elszámolás a szennyvízelvezetési helyről a szennyvízelvezető szennyvíz-törzshálózatba bocsátott szennyvíz mennyiségén alapul, csökkentve azt más szennyvízelvezető műbe szabályosan elvezetett vagy elhelyezett szennyvízmennyiséggel.

A bekötési vízmérő, a mellékvízmérők, a házi ivóvíz- és szennyvízhálózat, továbbá a csatlakozó hálózat minden eleme és tartozéka ellenőrzésének lehetőségét a felhasználó és az elkülönített vízhasználó biztosítja a víziközmű-szolgáltató részére.

A lakossági szolgáltatási díj a lakossági felhasználó, a természetes személy elkülönített vízhasználó és ingatlanhasználó által a víziközmű-szolgáltatás igénybevételéért a víziközmű-szolgáltató részére fizetendő díj, amennyiben az elkülönített vízhasználó, ingatlanhasználó a szolgáltatást nem jövedelemszerző gazdasági tevékenysége körében veszi igénybe.

A fogyasztással arányos díjak tekintetében a lakossági felhasználókra nézve - a víziközmű- szolgáltatást megalapozó, elsődlegesen lakossági felhasználói ellátást szolgáló társadalmi érdekre tekintettel - a nem lakossági felhasználókhoz képest alacsonyabb díjakat eredményező díjrendszer is meghatározható, de az eltérés alkalmazása esetében a víziközmű-szolgáltatás díja a nem lakossági felhasználók esetében nem lehet magasabb, mint a víziközmű-szolgáltatás lakossági felhasználókra vonatkozó díjának másfélszerese.

A nem lakossági felhasználók esetében a közműves ivóvízellátás vagy a közműves szennyvízelvezetés és -tisztítás díja tekintetében kizárólag a fogyasztási mennyiségek alapján lehet különbséget tenni.

A tényleges felhasználási adatok ismeretében, lakossági díjon kell elszámolni a távhő-szolgáltatónak lakossági használati melegvíz előállítása céljából szolgáltatott ivóvizet, valamint a lakásbérlők tényleges víziközmű-szolgáltatás igénybevételét a bérlakás üzemeltetését végző gazdálkodó szervezettel szemben.

A nem lakossági felhasználó a víziközmű-szolgáltatóval kötött szerződésben foglaltak szerint a víziközmű-szolgáltató részére víziközmű-fejlesztési hozzájárulást fizet a felhasználási helyen biztosítandó szolgáltatási kapacitásért, annak bővítéséért, a víziközmű-szolgáltatás minőségének (a víz minőségi paramétereinek) általa igényelt emelése esetében, valamint az új bekötés megvalósítását megelőzően.

Nem kell víziközmű-fejlesztési hozzájárulást fizetnie a központi költségvetési szervnek és annak költségvetési intézményének, a helyi önkormányzatnak és annak költségvetési intézményének, valamint normatív állami támogatásban részesülő, közfeladatot ellátó, nem nyereség- és vagyonszerzési célt szolgáló egyéb intézménynek.

A nem lakossági felhasználó az adott felhasználási helyen a víziközmű-fejlesztési hozzájárulás megfizetésével a megvásárolt közműfejlesztési kvóta erejéig jogosulttá válik a szolgáltatás igénybevételére.

Magyarországon 2013. évben a víziközmű-szolgáltatók nyilvántartása alapján:

a közművesített ivóvíz ellátás területén

• a bekötési vízmérőn ivóvízzel ellátott önálló ingatlanok száma 2 800 002 db

• a mellékmérőn át ivóvízzel ellátott ingatlanrészek száma 1 227 078 db

• a teljes körűen mellékmérősített ivóvízzel ellátott ingatlanok bekötési mérőinek száma 35

595 db,

a közművesített szennyvízelvezetés területén

• a szennyvízcsatornával ellátott önálló ingatlanok száma 1 829 754 db

• a mellékmérős, szennyvíz-hálózatba bekötött ingatlanrészek száma 1 214 560 db

• a teljes körűen mellékmérősített, szennyvízhálózatba bekötött ingatlanok bekötési mérőinek száma 32 800 db.

A törvényi szabályozást megelőzően jellemzően három felhasználói csoport került megkülönböztetésre, amely a víziközmű-szolgáltatás törvényi szabályozásával lakossági és nem lakossági felhasználói csoportokká alakulnak át. A 2013. évi adatok még a három csoportnak megfelelő felosztás szerint állnak rendelkezésre, így az összes felhasználó közül lakossági felhasználók az közművesített ivóvízellátás területén 94 %-ot, a vállalkozói felhasználók 5 %-ot, a nem lakossági és nem vállalkozói felhasználók, az úgynevezett intézményi felhasználók 1 %-ot képviseltek.

A közművesített szennyvízelvezetés területén az ivóvízellátáshoz közel azonos volt a felhasználói csoportok megoszlása.

A lakossági felhasználók jelentős dominanciája megmutatkozik a 90 napot meghaladó díjhátralékok vonatkozásában is.

Az ivóvízellátás területén 2013. év végén a lakossági felhasználók száma 3 824 793 db, az intézményi (nem lakossági, nem vállalkozói díjas) felhasználók száma 46 308 db, míg a vállalkozói felhasználók száma 208 717 db, amely összesen 4 079 818 db ivóvízzel ellátott felhasználót jelent. Ebben az időszakban a szolgáltatók 1 014 440 db fizetési hátralékkal rendelkező felhasználót tartottak nyilván, mely az összes felhasználó 24,86 %-a. A teljes hátralék összege 12 235 524 eFt. Ezek közül a 90 napon túli hátralékot felhalmozó felhasználók száma 495 787 db, amely az összes felhasználó 12,15 %-a. A 90 napon túli fizetési hátralék összege 7 346 568 eFt.

A 90 napon túli fizetési hátralékot felhalmozó felhasználók közül a lakossági felhasználók (456 751 db, 92,13 %) fizetési hátraléka 5 510 160 eFt (75,00 %), az intézményi felhasználók (5 289 db, 1,07 %)

fizetési hátraléka 355 619 eFt (4,84 %) és a vállalkozói felhasználók (33 747 db, 6,80 %) fizetési

hátraléka 1 480 789 eFt (20,16 %).

13. ábra

90 napon túli hátralékos ivóvíz felhasználók számának aránya (2013. december)

6,81%

1,07%

Lakossági

Intézményi Vállalkozói

92,13%

Forrás: MEKH

Azonos időszakot nézve a szennyvízelvezetés területén a lakossági szennyvíz bebocsátók száma 2 935 445 db, az intézményi (nem lakossági, nem vállalkozói díjas) bebocsátók száma 24 737 db, míg a vállalkozói bebocsátók száma 142 770 db, amely összesen 3 102 952 db szennyvízelvezetéssel érintett bebocsátót jelent. Ebben az időszakban a szolgáltatók 869 376 db fizetési hátralékkal rendelkező bebocsátót tartottak nyilván, mely az összes bebocsátó 28,02 %-a. A teljes hátralék összege 12 820 225 eFt. Ezek közül a 90 napon túli hátralékot felhalmozó bebocsátók száma 432 992 db, amely az összes bebocsátó 13,95 %-a. A 90 napon túli fizetési hátralék összege 8 296 033 eFt.

20,16%

4,84%

Lakossági

Intézményi Vállalkozói

75,00%

14. ábra

90 napon túli ivóvíz hátralék összegének aránya (2013. december)

Forrás: MEKH

A 90 napon túli fizetési hátralékot felhalmozó bebocsátók közül a lakossági bebocsátók (397 488 db, 91,80 %) fizetési hátraléka 5 866 883 eFt (70,72 %), az intézményi bebocsátók (4 308 db, 1,00 %)

fizetési hátraléka 572 221 eFt (6,90 %) és a vállalkozói bebocsátók (31 196 db, 7,20 %) fizetési

hátraléka 1 856 929 eFt (22,38 %).

0,99%

7,21%

Lakossági

Intézményi Vállalkozói

91,80%

15. ábra

90 napon túli hátralékos szennyvíz bebocsátók számának aránya (2013. december)

Forrás: MEKH

22,38%

Lakossági

6,90%

Intézményi

Vállalkozói

70,72%

16. ábra

Szennyvíz bebocsátók 90 napon túli hátralék összegének aránya (2013. december)

Forrás: MEKH

A hátralékos felhasználók szakágazatonkénti szétválasztása a szolgáltatók által elvégzett műszaki- gazdasági elvek szerinti megosztás, mivel a jelenlegi gyakorlat szerint a felhasználók jelentős hányadánál csak az ivóvízfogyasztás mérhető, valamint a felhasználói számla végösszege az ivóvízellátás és a szennyvízelvezetés és –tisztítás szolgáltatási díját összesítve tartalmazza, így az ezzel

összefüggésben keletkező hátralék összege is együtt jelentkezik. A kintlévőségek változásának okai a megfizethetőség vizsgálata során kerülnek ismertetésre.

3.1.1.3 A szolgáltatás nyújtásában résztvevő szervezetek

A rendszerváltás idején, 1990-ben az ország területén 33 szolgáltató látta el a víziközmű-szolgáltatást. Az 5 állami és 28 tanácsi alapítású víziközmű-szolgáltató vállalat kezelésben lévő közművagyon állami tulajdonban volt. Az egyes állami tulajdonban lévő vagyontárgyak önkormányzatok tulajdonába adásáról szóló 1991. évi XXXIII. törvény rendelkezett arról, hogy a nem tanácsi alapítású regionális víziközüzemi vállalat kezelésében lévő egy vagy több település vízi közszolgáltatását biztosító - nem regionális rendeltetésű - települési víziközműveket, ha azok a regionális közmű hálózattól műszakilag elkülönítve üzemeltethetők, a fővárosi és megyei kormányhivatal az érintett települési önkormányzatok tulajdonába adja, valamint arról is, hogy a regionális vízi közüzemi vállalatok kezelésében álló és nagyobb térség vízgazdálkodási alapellátását szolgáló regionális víziközművek - területi elhelyezkedésüktől függetlenül - az állam kizárólagos tulajdonát képezik.

A szabályozásnak megfelelően az önkormányzatok tulajdonába került a víziközmű-vagyon jelentős része. Az önkormányzatok a közszolgáltatás ellátására gazdasági társaságokat alapítottak vagy önkormányzati intézményeket hoztak létre. A tulajdonosok a működtető vagyont, valamint egyes esetekben a víziközmű-vagyont a gazdasági társaságokba apportálták.

Az önálló közműcégek létrehozásának katalizátorai a következők voltak:

• A kiválás oka a településenként eltérő önköltségi feltételekhez kötődött. A kedvező adottságú települések kikérték a közös tulajdonban lévő víziközművekből a saját településükre eső vagyonrészt, majd saját mikro-vállalkozást vagy intézményt alapítottak, és olcsóbb díjakkal jelentek meg a választóik előtt.

• A másik típusú kiválást a kirívóan magas lakossági díjak állami támogatásának a megszerzése motiválta. Ez a támogatás egy bizonyos, a támogatási keretszámból számított küszöbérték felett a lakosság helyett átvállalta a díjat, és közvetlenül az önkormányzatnak utalta át évente egy összegben. Amelyik település ebbe a támogatásba bekerült, a rendszer sajátosságainál fogva érdektelenné vált a költségek csökkentésében. Ha sikerült kiválnia és megalapítania a saját tulajdonában álló víziközmű-szolgáltató céget, akkor már éppen az önköltség minél magasabb bemutatására volt érdemes törekednie. A víz- és csatorna szolgáltatás támogatási rendszerével kapcsolatos részletes adatokat a 2.2.1. fejezet mutatja be.

• A harmadik okként a saját társaság által megtermelt jövedelem szabad (nem víziközmű- szolgáltatást érintő) felhasználása iránti igény említhető meg.

A szétaprózódás hatására 2010-ben már több mint 400-ra nőtt a víziközmű-üzemeltető szervezetek száma.

Az 1993–97-ig tartó időszakban az állami vagyon „privatizációs lendülete” a víziközmű-ágazatot is elérte. A privatizáció során több táraságban is külföldi tulajdonosok jelentek meg. A kezdeti lelkesedést a hátrányos tapasztalatok (pl. túlzott díjnövelés és jövedelem kivonás) követték, ami miatt új privatizációs szerződéseket már nem kötöttek, sőt a meglévőek közül többet is felbontottak.

A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény (továbbiakban Vksztv.) hatálybalépését követően 373 víziközmű-szolgáltató működött az országban. Ezek különböző gazdálkodási formában, eltérő gazdasági és pénzügyi háttér mellett, változatos szerződési háttérrel végezték víziközmű- szolgáltatási tevékenységet. A piaci fragmentációt igazolja, hogy a 373 szolgáltató közül a 33 legnagyobb látta el a felhasználók 84,5%-át. A nem optimális üzemméret műszaki és gazdaságossági hatékonysági problémákat okozhat. A törvény rendelkezései hatására elinduló integráció célja, hogy

a víziközmű-szolgáltatást meghatározott formában, a törvényben definiált üzemeltetési szerződés alapján, közel azonos szolgáltatásminőséggel, valamint hatékony és folyamatos működést biztosítva lehessen nyújtani, mind a felhasználók, mind a szolgáltatók, mind pedig az ellátásért felelősök vonatkozásában. Az integráció eredményeként a regionalitás és a szolidaritás elve érvényesülhet, a keresztfinanszírozás tilalmának érvényre juttatása mellett.

A jogszabály integrációra gyakorolt hatása már a törvény elfogadását megelőző időszakban is érezhető volt. A törvény még az Országgyűlés elé sem került, amikor már elindultak az integrációs folyamatok. Ez abban mutatkozott meg, hogy az ország különböző területein a megkövetelt felhasználói egyenértéket biztosan nem teljesítő víziközmű-szolgáltatók megkezdték az együttműködési tárgyalásokat annak érdekében, hogy ne kerüljenek valamelyik állami regionális, vagy nagy megyei víziközmű-szolgáltató vonzáskörébe. 2013. május 31-ig 84 szolgáltató nyújtotta be a működési engedély iránti kérelmét, melynek elbírálását követően jelenleg 47 víziközmű-szolgáltató rendelkezik működési engedéllyel, amely szám az elkövetkező években még tovább csökkenhet.

A Vksztv.-t a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvénnyel (a továbbiakban: Nvtv.) párhuzamosan alkották meg. Az Nvtv. részletesen felsorolja a nemzeti vagyonba tartozó vagyonelemeket. A Vksztv. egyértelműen rögzíti, hogy a víziközmű tulajdonosa kizárólag az állam és települési önkormányzat lehet.

A Vksztv. preambulumában is külön kiemelésre került a „nemzeti víziközmű-vagyon védelmének” jelentősége. Az új szabályozás alapvetően abból indul ki, hogy a XXI. század egyik legfontosabb kincse a tiszta ivóvíz, ezért célként fogalmazza meg a törvény az ivóvízellátáshoz kapcsolódó vagyontárgyak fokozott védelmét. Az új szabályozás eredményeként, víziközmű-szolgáltató társaság tulajdonosa jelentős részben állam vagy települési önkormányzat lesz, ami áttekinthető tulajdoni viszonyokat és a felhasználók ivóvízhez jutásának nagyfokú biztonságát vonja maga után.

A víziközmű ágazat stratégiai jellege mellett fontos, hogy a Vksztv. rendelkezései eredményeként a közművagyon jelentős része – majd az átmeneti időszakot követően annak egésze –, valamint a közműveket üzemeltető, működtető társaságok döntő többsége is a nemzeti vagyonba kerüljön.

A víziközmű-ágazat szereplői mind a szervezeti méret, mind pedig a tulajdonosi struktúra szempontjából összetett képet mutatnak. A szolgáltatók között a tulajdonosi szerkezetük alapján alapvetően a – regionális – állami tulajdonú, az önkormányzati tulajdonban álló, valamint a vegyes (állami, önkormányzati, illetve magán) tulajdonban lévő víziközmű-szolgáltatókat különböztetjük meg.

A víziközmű-szolgáltató szektorban jelenleg öt többségi állami tulajdonban lévő szolgáltató található. Az öt szolgáltató közül kettő, a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. (TRV) és az Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt. (ÉRV) volt 100%-os állami tulajdonban, a további három szolgáltató, a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV) 90%-os, a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. (DMRV) 90%-os, az Északdunántúli Vízmű Zrt. (ÉDV) pedig 92%-os állami tulajdonban.

A tulajdonosi szerkezet revíziója és bővítése a két, 100%-os állami tulajdonú víziközmű-szolgáltatónál az integrációs folyamat során szükségessé vált. A Vksztv. 16. § (6) bekezdésének rendelkezései szerint az ellátásért felelős (állam vagy települési önkormányzat) bérleti-üzemeltetési illetve vagyonkezelési szerződés esetében – közvetlenül, vagy közvetve – tulajdonnal kell, hogy rendelkezzen a víziközmű- szolgáltatóban. A Vksztv. lehetőséget biztosít a feleknek, hogy a 2012. július 15.-e előtt megkötött üzemeltetési szerződések esetében a tulajdonosi szerkezetre tekintet nélkül, a már megkötött üzemeltetési szerződéseiket változtatás nélkül hatályban tartsák. E dátumot követően azonban új üzemeltetési szerződés megkötésére már csak abban az esetben kerülhet sor a fentiek szerint, amennyiben a szerződő ellátásért felelős tulajdoni részesedést szerez a víziközmű-szolgáltatóban.

A Nvtv. szerint az állam kizárólagos gazdasági tevékenysége körébe tartozik az állam tulajdonában álló víziközművek, valamint a regionális közműrendszerek létrehozása és üzemeltetése.

A kiterjedt állami víziközmű-hálózat azonban nem jelent egyben jelentős piaci részesedést. Az országosan a MEKH-hez beérkezett bevallások alapján az összesített felhasználói egyenérték több mint 15 millió egység, amelyből a többségében állami tulajdonú víziközmű cégek által lefedett rész mindössze 2,6 millió egység, azaz alig több mint 17%.

Gazdasági háttér

Az elmúlt két évtizedben a halmozott infláció meghaladta az 1200%-ot. A két évtizednél régebben használatba vett vízközművek amortizációja csak a felújítási költségek egytizedét tudná lefedni. Hasonló a probléma az újabb építésű közműveknél is, ha az alacsonyabb díjak érdekében a megalapozó kalkulációban nem veszik figyelembe az amortizációt, vagy csak annak a töredékével számolnak.

A közmű vagyon hátrányára, a működtető vagyonba történő átcsoportosítások tartósan jelen vannak a víziközmű-szolgáltatóknál. A korszerű integrált vállalatirányítási rendszerek, munkagépek, diagnosztikai műszeres autók, színvonalas ügyfélszolgálatok, stb. jelentős részben a vízközművek amortizációjából voltak finanszírozva.

A közös tulajdonos (pl.: holding, elismert vállalatcsoport uralkodó tagja) egy cégcsoporton belül a felújítások korlátozásának elrendelésével teremt átcsoportosítható pénzeszközöket, amit ideiglenesen vagy végleges jelleggel teljesen eltérő ágazatba ad át.

A fentiekhez képest ugyan kisebb jelentőségű, de az ágazatra nézve káros az a tendencia is, amikor az üzleti tervben szereplő nyereség kimutatása érdekében a felújítási munkák egy részét nem végzik el, hanem ezek helyett karbantartási munkákat könyvelnek le felújítási célú beruházásként.

A valós árak helyett magasabb árszinten vállalkozásba adott munkák is forráselvonást, illetve átcsoportosítást jelentenek a vállalkozói szféra irányába.

A szétaprózódott struktúra mellett a gazdasági, működési hatékonyság szempontjából is komoly problémát jelent az iparág forráshiányos jellege. Az eszközállomány tényleges avultságára vonatkozóan csak becslések vannak, hiszen a víziközművek vagyonértékelése országos szinten még nem történt meg. A Vksztv. által szabályozott ütemezéssel erre 2015. december 31-ig teljes körűen sor fog kerülni.

Mind a szolgáltatók, mind pedig az ellátásért felelősök számára kiemelt jelentősége van a közműrendszerek vagyoni értékének, hiszen a jelenlegi víz- és csatornadíjakban lévő érvényesített költségek sok víziközmű-rendszer esetében nem képezik meg a rekonstrukciós beruházások forrásait. Az ágazat likviditási mutatói erősen torzítanak, hiszen gyakori a mérlegben likvid eszközként szereplő pénzeszközök felhasználásának célhoz kötöttsége.

3.1.2 A szolgáltatás költség-megtérülésének értékelése

3.1.2.1 Pénzügyi költségek és bevételek meghatározása

3.1.2.1.1 Költségek

A víziközmű-szolgáltatás ára szabályozott (Vksztv.), a díjak meghatározásánál a felmerült költségek, ráfordítások helyett az úgynevezett indokolt költségek (ami tartalmazza ráfordításokat is) kerülnek figyelembe vételre. A költségek meghatározásánál tehát elsősorban az indokolt költségeket elemezzük. A nem indokoltan felmerült költségek körét a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (továbbiakban MEKH) határozza meg a jogszabályi keretek között, lényegében összehasonlító elemzésekre építve, egy monopolisztikus piacon modellezett versenyt szimulálva. A nem indokoltan felmerült költségek közül kiemelt figyelmet érdemel a szolgáltatást érintő közműadó, amely a legjelentősebb nem indokolt költség és az értékesítés nettó árbevételének mintegy 5% teszi ki. Az árhatóságnak sem ebben az esetben sem az energiaellátók jövedelemadója esetében nincs mérlegelési lehetősége, mivel a Vksztv. kizárja a díjkalkulációnál történő figyelembevehetőségét. Elemzési szempontból e két „költséget”, a közműadót és az energiaellátók jövedelemadóját külön vizsgáljuk majd a fedezettség vizsgálatakor.

A korábbi szabályozási környezet nem követelte meg a költségek díjba való beépítésékor azok indokoltságát, így azok a működési hatékonyság javítására sem ösztönöztek kellőképpen. Az akkori árhatóság elé beterjesztett díjjavaslatban a legtöbb esetben bázis szemléletű tervezés/díjmegállapítás folyt, vagyis a megelőző évben felmerült valamennyi költség elismerésre kerülhetett, sokszor függetlenül attól, hogy azok ténylegesen milyen tevékenység érdekében keletkeztek. Ilyen módon a díjakba beépítve a felhasználókkal fizettették meg azokat a költségeket is, amelyek a nem hatékony, vagy nem megfelelő színvonalú működés miatt merültek fel.

3.1.2.1.1.1 Indokolt költségek

Az indokolt költségek két típusát különböztethetjük meg: működési és kapacitásköltségek.

A kapacitásköltség a víziközmű, illetve az azt működtető vagyon amortizációjával, tőkeköltségével, illetve a működő tőke tőkeköltségével egyezik meg. A tőkeköltség fogalmát a MEKH módszertana tette ismertté a víziközmű-szolgáltatói szektorban, korábban ezt a díjkalkulációknál nem használták. A bérleti-üzemeltetési, illetve a nem építési koncessziós szerződéseknél elvben a kapacitásköltség elemeit tartalmazhatja a bérleti/használati/koncessziós díj. A vagyonkezelési, illetve az építési koncessziós szerződéseknél ebből elvileg minimálisan az értékcsökkenési leírás jelenik meg.

A működési költség a víziközmű-vagyon üzemeltetési, fenntartási és egyéb költségeit takarja, meghatározása összehasonlító elemzéseken alapul. Az összehasonlító elemzésekben a működési és a kapacitásköltségeket együttesen vizsgálja a MEKH a beruházási és működési költségek közötti átváltás miatt. A kapacitásköltségek ugyanakkor adottságok, így ezek nem kerülnek korrekcióra az indokolt költségek meghatározásánál.

A kapacitásköltség kalkulációnál a MEKH nem feltétlenül a víziközmű-szolgáltatónál lekönyvelt költségértékeket használja, aminek az oka az alábbi torz és nem fenntartható korábbi gyakorlat.

Az önkormányzati tulajdonú víziközműveknél előfordult, hogy a víz díját a szociális szempontok erősen befolyásolták, ami miatt a bérleti/használati díjak elmaradtak az amortizációtól. 2013-as adatok alapján a bérleti-üzemeltetési konstrukcióban működő eszközök könyv szerinti amortizációjának csupán 50%-a jelenik meg bérleti/használati díjként. Mivel a víziközmű eszközállomány mintegy 60%-át bérleti-üzemeltetési konstrukcióban használják, ezért látható, hogy a

fenntarthatóság a könyvelt kapacitásköltségek mellett nem elérhető. A pótlásra, rekonstrukcióra rendelkezésre álló források ugyanakkor nem szükségszerűen egyeztek meg az önkormányzatok bérleti/használati díjbevételeivel, hiszen egyrészt az építési-bővítési célú beruházások, másrészt az önkormányzatok működési költségeit finanszírozó forrásként szolgálhatott. Ez utóbbi lehetőséget 2011-től a törvényi szabályozás (Vksztv.) lezárta, ugyanakkor a jogszabály betartatásában még akadnak tennivalók annak ellenére, hogy a jogszabályi keretek erre is adottak.

A koncessziós (legyen az klasszikus építési vagy inkább bérleti jellegű) szerződések alapján, illetve a vagyonkezelésben működtetett vagyonnál elvben jobb a helyzet. Előbbieknél a jogviszony jellege, utóbbiaknál a gazdasági mechanizmusok biztosítják a fenntarthatóságot. A vagyonkezelés esetében a lekönyvelt amortizáció, amennyiben nem jelenik meg a díjban veszteséges gazdálkodást idéz elő. Ez a mechanizmus ugyanakkor kezelhető működési támogatással, illetve kiiktatható az amortizációs kulcsok nem a műszakilag várható élettartamának megfelelő érték beállításával.

A működési költségek támogatására adott összeg része a mai napig tartó gyakorlatnak: az állami tulajdonban lévő víziközmű-szolgáltatók mintegy 4-5 milliárd forintot kaptak az ellátásért felelősökön keresztül. 2013-ban egy meghatározott plafon feletti kalkulált díjat meghaladó összeg esetén az önkormányzatok pályázhattak támogatásra, amely végül a szolgáltatóhoz jutott el. Ilyen jogcímen 4,5 milliárd forint került kiosztásra, amely a teljes szektor indokolt költségének mintegy 2%-a. A központi támogatás mellett az önkormányzati elenyésző, az előbbinek csupán 7%-át tette ki.

Az amortizációs kulcsok beállításánál a bérleti-üzemeltetési konstrukcióban használt eszközök szolgálhatnak benchmarkként, hiszen ott nincs érdekeltség az amortizációs kulcsok eltérítésében. Szignifikáns eltérést a víz ágazat eszközeinek átlagos leírási idejében találtunk. Itt bérleti konstrukcióban üzemeltetett eszközök (benne rendszerfüggetlen eszközök is) átlagos leírási ideje 30 év, míg a vagyonkezelt, illetve koncessziós eszközöké 36 év. A többlet leírási idő miatti implicit megtakarítás mintegy 10 milliárd forint. Összességében tehát mintegy 15 milliárd forint hiányzott a fenntartható gazdálkodásból, ami ugyanakkor nagyságrendileg megegyezik a bérleti-üzemeltetési konstrukció fentebb elemzett mintegy 16 milliárdos deficitével. A kialakult állami gyakorlat miatt a vagyonkezelési konstrukció önmagában nem biztosította a rendszer fenntarthatósági szempontú primátusát, emiatt a víziközmű eszközök állapotuk elemzésekor üzemeltetési formák szerint nem kerülnek szétbontásra.

A fenti okok miatt a szektorból eszköz oldalon minimálisan az indokolt költségek mintegy 10% került kivonásra/felélésre évente csupán eszköz oldalon. Ezt súlyosbítja a bérleti/használati díjak eltérítése, amellyel az érték 15%-ig is felkúszhat.

Az indokolt költségek számításánál a kapacitásköltségek nem tükrözik a pótlási értéket, mivel nem a jelenlegi pótlási értékekhez számítja az amortizációt, hanem a könyv szerinti értékhez, amely 1990-es évek közepi bruttó értéket tartalmaz. A Vksztv. 2015 végéig ad haladékot a vagyonértékelés elvégzésére, így a víziközmű-vagyon zömmel még nem tükrözi a pótlási értéket. Az előbbiek miatt a kapacitásköltségek 2013-ban az indokolt költségek csupán 1/3-át tették ki.

Az eszközök mindenkori állapota meghatározza nem csak a karbantartási, de termelési költségeket (itt víztermelés/kezelés, illetve szennyvíztisztítás) is. A vízszolgáltatás ágazatban utóbbi hatás hálózati veszteségben mutatkozik meg, míg a szennyvíz ágazatban a talajvíz, illetve a nem kívánt csapadékvíz beszivárgása (infiltráció) jelent többlet kapacitás és költség igényt.

Jellemzően az eszközök rossz állapota elsősorban a vízágazatban jelent számottevő működési többletköltséget, hiszen az elosztóhálózat nyomás alatt van. A hálózati veszteség (benne a relatíve jelentéktelen mennyiségű saját felhasználást) országosan 25%-os, a fővárosi vízszolgáltatót nem számítva mintegy 29%, amely az OECD tagországokban található 10-30%-os intervallum7 szélső

7 Managing Water for all – An OECD perspective on pricing and financing – Key messages for policy makers –

OECD 2009

értéke. A szórás meglehetősen nagy, van olyan szolgáltató, ahol ez az érték az 56%-ot is eléri. A megtermelt ivóvíz átlagosan negyede, esetenként fele nem jut el a felhasználókhoz, ami enyhén szólva nem fenntartható. A nagyarányú veszteség nem elsősorban a karbantartás elmaradásának tudható be, amely a vízszolgáltatás ágazatban a bruttó eszközérték 3,4%-át tette ki 2013-ban. A meglehetősen magas érték okát a pótlás értéke magyarázza, hiszen 2013-ban a karbantartásra jutó összeg mintegy kétszerese a pótlásra fordított összegnek. A pótlásra fordított összeg pedig a fele volt a fentebb már elemzett elszámolt amortizációnak. A helyzetet súlyosbítja, hogy 2013-ban lépett életbe a 2007. évi CVI. törvény az állami vagyonról8 módosítása, amely szerint alapfeladatként vagy főtevékenységként közfeladatot ellátó vagyonkezelő a visszapótlási kötelezettség teljesítése alól a törvény erejénél fogva mentesül.

A pótlás nagyságát ugyanakkor természetesen nem egy évre, hanem egy időszakra kell értékelni. A korábbi időszakok pótlásának megítélésére megvizsgáltuk az elosztó hálózat eszközeinek anyagminőségét. A vezeték anyagának megfelelő kockázati besorolást kapott minden víziközmű- rendszer elosztóhálózata. Kockázatos anyagnak számít az elemzésben az azbesztcement, az acél és a KMPVC. Az elosztóhálózaton belül a kockázatos anyagú vezetékek aránya alapján történt meg a besorolás. A 60%, illetve annál nagyobb arányban alkotják kockázatos anyagok (vezetékhosszban mérve) az ország elosztó vezetékhálózatának 70%-át. A 80%, illetve annál nagyobb arányban alkotják kockázatos anyagok (vezetékhosszban mérve) az ország elosztó vezetékhálózatának 45%-át. A hálózat anyaga meghatározza az életkort is, hiszen minden időszaknak megvolt a saját jellemző anyaga. A hálózat anyagminőségéből látható, hogy azok túlnyomó részt már túl vannak a hasznos élettartamukon, így nem indokolatlanok sem a karbantartási költségek, sem a hálózati veszteségek. Jelentős mértékű erőforrás pazarlás folyik az elmúlt évek vagyont felélő gyakorlata miatt.

A szennyvíz-szolgáltatási ágazatban elvben kisebb az ilyen jellegű probléma, hiszen itt újabb rendszerekről van szó, illetve kockázatos anyagnak is csak a beton számít. A 60%, illetve annál nagyobb arányban alkotják kockázatos anyagok (vezetékhosszban mérve) az ország gyűjtő vezetékhálózatának 13%-át. A 80%, illetve annál nagyobb arányban alkotják kockázatos anyagok (vezetékhosszban mérve) az ország gyűjtő vezetékhálózatának 5%-át. A karbantartás részben ennek megfelelően a bruttó eszközérték 1%-a. Figyelemre méltó, hogy a pótlás az amortizáció 12%-a, ugyanakkor ez a mérsékelt karbantartási igény tükrében nem egyértelműen alacsony. Az infiltrációt csak az elválasztott rendszerű rendszerekre lehet értelmezni, hiszen az egyesített rendszereknél a gyűjtőhálózat egyik célja éppen a csapadékvíz elvezetése. Az elválasztott rendszerű gyűjtőhálózatoknál az infiltráció mértéke meglepő módon a 30%-ot kissé meghaladja. Az érték nagyságrendje az alábbi okokra vezethető vissza. Az elválasztott rendszerekbe is bejuthat csapadékvíz az átemelőknél, aknáknál, illetve az illegális bevezetés miatt. A csapadékvízen kívül a talajvíz is bejut a rendszerekbe a nem megfelelően összeillesztésből, fektetésből, illetve a kivitelezésben nem kiküszöbölhető talajmozgások miatt. Jelen elemzésnek nem volt tárgya az okok pontosabb feltárása, de ezt jövőbeni célként javasolt kitűzni. A forrás mindenesetre ágazati szinten rendelkezésre áll a feltárt kivitelezési, illetve természetes talajmozgás okozta hibák korrigálására. A csapadékvíz elvezetés hiányosságait ugyanakkor az ágazat nem tudja kezelni, hiszen ez nem tartozik a víziközmű-szolgáltatás érdekkörébe, annak ellenére, hogy jelentősen befolyásolja működését.

3.1.2.1.2 Bevételek 3.1.2.1.2.1 Díjbevételek

A víziközmű-szolgáltatások bevétele nagyobb részt a felhasználóktól szedett díjbevétel. A díjak addig meglévő szerkezetét a központi árszabályozás megvalósulásától 2011. december 31-től rögzítette a

8 a 2013. évi CXIV. törvény módosította

jogszabály. A díjak nagyságában változás azóta kétszer történhetett: 2012-ben maximum 4,2%-os díjemelést tett lehetővé a Vksztv., míg a rezsicsökkentés a lakossági ügyfelek esetében ezt 2013 július 1-től csökkentette 10%-kal.

A víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény elfogadását megelőzően az ágazatban nem volt központi hatósági árszabályozás: a szolgáltatási díjakat ellátási területenként az árhatósági jogkört gyakorló települési önkormányzat rendeletében hagyta jóvá, míg az állami tulajdonú közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvízért, illetőleg az állami tulajdonú közüzemi csatornamű használatáért fizetendő díjakról a 47/1999. (XII. 28.) KHVM rendelet szabályai rendelkeztek. Ezen okok következtében a díjképzés rendkívül sokszínű és áttekinthetetlen struktúrája alakult ki az országban.

A jelentős nagyságrendű megvalósult beruházások üzembe helyezése megkövetelte az eddig nem nyújtott szolgáltatásokra a díjmegállapítást, amely esetben már nem a fentiekben leírt átmeneti szabályoknak megfelelő árak kerültek bevezetésre, hanem a Vksztv-ben foglaltaknak megfelelően a MEKH határozta meg az árakat.

A kialakult és befagyasztott díjstruktúra országosan nagy különbségeket mutat. A víziközmű- szolgáltatók egy része a fogyasztással arányos díj mellett felhasználási helyenként (esetleg vízmérő átfolyási átmérője szerint differenciáltan) havi alapdíjat is felszámol, míg máshol kizárólag egytényezős, fogyasztással arányos díjszabás működik. Számos egyéb díjképző- és módosító tétel kerül szolgáltatónként figyelembevételre (pl. locsolási kedvezmény). A díjak általában azonos víziközmű-szolgáltató esetén ellátási területenként, településenként is különböző összetételűek és összegűek.

Különböző felhasználói csoportok tekintetében azonos ellátási területen is több eltérő díjkategória kerülhet alkalmazásra. Legjellemzőbb a lakossági és közületi díjak megkülönböztetése. További megkülönböztetést jelenthet a közületi kategória megbontása ipari (gazdálkodói) és intézményi díjkategóriára. Ezzel lehetőség nyílik a közintézmények számára a gazdálkodóinál kedvezőbb díjak alkalmazására.

A díjak differenciálása azonban nem mindenhol történik meg; van olyan szolgáltató, amely ágazatonként (ivóvíz-szolgáltatás, szennyvízelvezetés és -tisztítás) egységes díjat alkalmaz lakossági és közületi felhasználók tekintetében.

Az előbb ismertetett tényezők eredményeként jelenleg a víziközmű-ágazatban több ezer különböző ár létezik, ami nem ösztönzi a szolgáltatókat a hatékony működésre és áttekinthetetlenné teszi a rendszert. A díjak struktúrája mellett azok mértékében is rendkívül jelentős eltérések vannak: a legmagasabb és legalacsonyabb árak közötti különbség ivóvíz-szolgáltatás esetén több, mint ötszörös, mintegy 400 forint (az átlagdíj 257 Ft/m3), szennyvízelvezetés és tisztítás szolgáltatás esetén több, mint nyolcszoros, mintegy 800 forint (az átlagdíj 302,5 Ft/m3).

A jelenlegi díjrendszerrel további probléma, hogy azok a víziközmű-szolgáltatók különböző tevékenységei közötti keresztfinanszírozás eszközei. A keresztfinanszírozás megszüntetése a Vksztv. egyik deklarált alapelve és célja, amely az áttekinthető és indokolt költségeken alapuló víziközmű- szolgáltatás és díjmeghatározás alapja, a Víz Keretirányelvben meghatározott költségek megtérülésének, valamint a szennyező fizet elv érvényesülésének előfeltétele.

A keresztfinanszírozás tetten érhető a lakossági és közületi díjak (ez esetben sor kerülhet arra, hogy a közületi (ipari, intézményi) felhasználók fizetik meg a lakosság részére nyújtott kedvezményt), a víziközmű-szolgáltatási ágazatok (ivóvíz szolgáltatás, szennyvízelvezetés és –tisztítás) között, valamint a víziközmű-szolgáltatás és egyéb tevékenységek között (például fürdő vagy laboratórium javára). A lakossági és közületi díjak közötti keresztfinanszírozásra a Vksztv. továbbra is lehetőséget ad, de a nem lakossági (korábban közületi) díjakat maximálja a lakossági díjak 150%-ban. A Vksztv. díjakkal kapcsolatos részletei a 2-es fejezetben olvashatóak.

A Vksztv. integrációt elősegítő rendelkezései nyomán hosszútávon a nagyobb üzemméretű szolgáltatók maradnak a szektorban. A központi árszabályozás eredményeként egységesítésre kerül a díjban érvényesíthető, indokoltan felmerülő költségek köre és mértéke. A szolgáltatás díjának víziközmű-szolgáltatónként vagy víziközmű-rendszerenként történő meghatározása várhatóan felszámolja a jelenlegi szélsőséges díjkülönbségeket.

A törvényi kötelezettségeinek megfelelően a MEKH 2014 október 15-ig javaslatot tett a víziközmű- szolgáltatások díjaira. A díjakról a víziközmű-szolgáltatásokért felelős miniszter dönt, míg a Vksztv. felhatalmazó rendelkezései alapján a díjstruktúrát a kormány határozza meg.

3.1.2.1.2.2 Működési támogatások

Az önkormányzati díjkompenzáció: Sok települési önkormányzat alkalmazza a díjkompenzáció rendszerét, azaz jellemzően szociális szempontokat figyelembe véve a díjat maximált szinten tartja, mely plafon és a szolgáltató által beterjesztett magasabb díj közötti különbözetet díjkompenzációként folyósítja a szolgáltató részére.

Az állami díjtámogatás: A 2013-es évben a 90/2013. (X.7.) VM rendelet értelmében, abban az esetben, ha a lakossági víz- és csatornaszolgáltatás együttes, összevont fajlagos ráfordításainak értéke egy bizonyos küszöbértéken túllép (a 2013-as évben ez az érték 1.002 Ft/m3), akkor az érintett települési önkormányzat állami díjtámogatásra pályázhat. Ezen támogatási struktúra szintén nem ösztönöz a működés hatékonyságának, a szolgáltatás minőségének, vagy akár a fajlagos ráfordítások értékének csökkenésére. Részletes adatok a 2.2.2 fejezetben találhatóak.

3.1.2.1.2.3 Beruházási támogatások

A víziközmű-szektor a derogációs célok elérése érdekében jelentős beruházási támogatást kapott. A 2007-13-as időszakban a kifizetett támogatás értéke az ivóvízjavító program keretében 22,4 milliárd forint, amelynek 15%-a az EU támogatás önerejének hazai támogatása volt. A szennyvízberuházások támogatására az ágazat 231,4 milliárd forint kifizetést kapott, amelynek 1%-a az EU támogatás önerejének hazai támogatása volt. A kifizetett támogatások jelentőségét mutatja, hogy azok értéke a 2013-as vízszolgáltatás eszközei bruttó értékének 4,5%-a, míg a szennyvízszolgáltatás esetében elérte a 19,6%-ot.

3.1.2.2 Környezeti és erőforrás költségek meghatározása, a környezeti díjak bemutatása és szerepük értékelése

A Nemzeti Vízstratégia víziközmű-szolgáltatás területére megfogalmazott célkitűzéseivel összhangban a felszíni és felszín alatti vizek jó ökológiai állapotának elérése és fenntartása érdekében a víziközmű-szolgáltatás területén továbbra is feladatként jelentkezik a 98/83/EK Ivóvíz irányelvben foglalt kötelezettségek teljesítése. Az érintett településeken ivóvízminőség-javítás szükséges, ezért az Ivóvízminőség-javító Programban foglalt feladatokat, az öt kiemelt paraméter (bór, fluorid, nitrit, arzén, ammónium) tekintetében teljes körűen végre kell hajtani.

Továbbra is cél a 91/271/EGK Szennyvíz irányelvben foglalt határidős kötelezettségek teljesítése, a korszerű szennyvíziszap-kezelési lehetőségek vizsgálata és regionális szennyvíziszap feldolgozó/hasznosító technológiák fejlesztése, illetve átfogó iszap-stratégia kidolgozása a hasznosítási célkitűzések teljesítése érdekében.

A 2007-2013 tervezési időszakban a víziközmű-rendszerek fejlesztését célzó, KEOP támogatással megvalósuló fejlesztési beruházások szerződéssel lekötött értéke 627,6 mrd Ft, melyből az ivóvízminőség-javító projektek 146 mrd Ft, a szennyvízelvezetési és tisztítási beruházások 481,6 mrd Ft értékben részesedtek. A ROP támogatással megvalósuló szennyvízelvezetési projektek szerződéssel lekötött összköltsége 28,8 mrd Ft. A támogatás átlagos intenzitása 85 %.

A támogatások kifizetését 2013. december 31-ig vizsgálva a KEOP ivóvízminőség-javító projektek előkészítésére és megvalósítására összesen 19,5 mrd Ft, a KEOP szennyvízelvezetési és tisztítási projektekre 207,5 mrd Ft, míg a ROP szennyvízelvezetési projektekre 20,9 mrd Ft támogatás került kifizetésre. A folyamatban lévő projekteket 2015. évben szükséges befejezni, így a 2007-2013. tervezési időszakra vonatkozóan a környezetvédelmi célok megvalósítása érdekében a víziközmű- szolgáltatás területén még további 365 mrd Ft felhasználható forrás áll rendelkezésre. A rendelkezésre álló források részletezését az alábbi táblázat foglalja össze.

10. táblázat A 2007-2013. tervezési időszakra vonatkozóan még rendelkezésre álló források

		Felhasználható támogatás		Támogatáshoz tartozó önerő		Felhasználható forrás
		(Ft)	(%)	(Ft)	(%)	(Ft)
KEOP	szennyvíz	202 111 952 026	49,3	35 529 184 249	14,95	000 000 000 275
	ivóvíz	104 587 179 111	84,3	18 476 776 315	15,01	123 063 955 426
	Összesen	306 699 131 137		54 005 960 564		360 705 091 701
ROP	szennyvíz	3 666 000 000	14,9	630 920 124	14,68	4 296 920 124
Mindösszesen		310 365 131 137		54 636 880 687		000 000 000 824

A Nemzeti Vízstratégia xxxxxxxx0 középtávú célkitűzéseinek megfelelően a környezeti célok elérése érdekében

• Biztosítani kell a 91/271/EGK Szennyvíz irányelvben foglalt határidős kötelezettségek teljesítését.

• Az uniós támogatások igénybevételével minimális mértékűre kell szűkíteni a vízellátás és a szennyvízelvezetés közötti közműollót a 2000 lakos feletti településeken, és a kiépült rendszerek mentén érvényesíteni a rákötési kötelezettséget.

• Meg kell oldani a meglévő szennyvíztisztító telepek üzemeltetésének intenzifikálását, kombinált

fizikai-kémiai és biológiai módszerek fejlesztésével.

• Biológiai N és P eltávolítási módszerek továbbfejlesztése, korszerű technológiák hazai bevezetése.

• Az energiafelhasználás felmérése, majd ezt követően az energetikai hatékonyság növelése a vízi közmű hálózatokban (pl. üzemrend optimalizálás), ivóvíztisztító és szennyvíztisztító telepeken.

• A 2000 fő alatti települések vonatkozásában, a Települési Szennyvízkezelési Program végrehajtásához el kell készíteni a beruházási javaslatot, le kell határolni a gazdaságosan csatornázható településrészeket és azokat a területeket, ahol az egyedi szennyvízkezelést kell alkalmazni.

A 2014-2020. tervezési időszakban a KEHOP keretében az ivóvízminőség-javító program befejezésére 56,7 mrd Ft indikatív forrás, míg a 2000 LE feletti települések szennyvízelvezetési és tisztítási projektjeinek megvalósítására 268,2 mrd Ft indikatív forrás áll rendelkezésre.

A víziközmű-szolgáltatás negatív környezeti hatásainak csökkentése érdekében a szennyvíziszap országosan egységes koncepció alapján történő hatékony kezelése és a hasznosítási arányának növelése megvalósítására 60,8 mrd Ft indikatív forrás felhasználására nyílik lehetőség.

9 NEMZETI VÍZSTRATÉGIA A VÍZGAZDÁLKODÁSRÓL, ÖNTÖZÉSRŐL ÉS ASZÁLYKEZELÉSRŐL (a jövő vízügyi, öntözésfejlesztési és aszály kezelési politikáját megalapozó, a fenntarthatóságot biztosító konzultációs vitaanyag 2013 Vidékfejlesztési Minisztérium

11. táblázat A 2014-2020. tervezési időszakra vonatkozóan rendelkezésre álló források

KEHOP
	Összes indikatív forrás	EU támogatás összege
szennyvíz	000 000 000 013	216 971 687 760
ivóvíz	56 663 553 642	45 834 255 007
A víziközmű-szolgáltatás helyzetének javítására vonatkozó egyéb támogatás
Szennyvíziszap országosan egységes koncepció alapján történő hatékony kezelése és a hasznosítási arány növelése
	Összes indikatív forrás	EU támogatás összege
	60 829 424 161	49 203 961 978

A célállapot elérését szolgáló hosszú távú (2015-2027) intézkedések között kell megemlíteni, hogy az elmúlt két évtizedben az elhasznált eszközök pótlásának elhanyagolása miatt meg kell kezdeni a meglevő vízi közművek rekonstrukcióját, biztosítva a vagyon értékének megőrzését.

A csatornahálózatok leromlott műszaki állapota következtében a területi adottságoktól függően eltérő környezeti problémák jelentkezhetnek. Az alacsony talajvízállású területeken a szennyvíz kiszivárgása (exfiltráció) okozhatja a felszín alatti vizek szennyeződését, ezért a rekonstrukcióra a talajvíz veszélyeztetettségének és a közegészségügyi kockázatnak a mérséklése miatt van szükség, míg a magas talajvízállású területeken a talajvíz beszivárgása (infiltráció) okoz problémát, így a rekonstrukció fontosságát a szennyvíztisztító telepek talajvíz miatti hidraulikai terhelésének csökkentése indokolja. A szennyvízelvezetés és tisztítás energia hatékonysága is növekszik az idegenvizek csökkentésével, a meglévő hálózatok célirányos felújításával.

Az ivóvízhálózat rekonstrukciója a hálózati veszteség csökkentésével a vizek mennyiségi védelmét is szolgálja, a vízkészlet-gazdálkodás helyzetét javítja, ezzel közvetlenül is elősegíti vizek állapotának javítását.

A jelenlegi ivóvíz törzsvagyon bruttó könyv szerinti értéke 474 milliárd Ft, melynek pótlási értéke ennek többszöröse. Pontos értéket a vagyonértékelések elkészítését követően 2016. évben lehet meghatározni. A szennyvíz törzsvagyon bruttó könyv szerinti értéke 1042 milliárd Ft, amely vagyon azonban átlagban fiatalabb, mint az ivóvíz törzsvagyon. Az alkalmazott csőanyagok minősége miatti rekonstrukciós igénye minimális, azonban a kivitelezési és egyéb, fentebb már részletezett okok miatti rekonstrukciós igénye viszont jelentős lehet. A rekonstrukciós költségek nagyságára tekintettel a feladat csak hosszútávon oldható meg. A meglevő közművek rekonstrukciós programjának megvalósítását a gördülő fejlesztési tervekben foglalt feltételekkel és műszaki tartalommal kell végrehajtani, mely során az energiahatékonyság-javítására és a legjobb elérhető költség-hatékony technológiai megoldások alkalmazására is törekedni kell.

A vízkészleteinkkel való takarékos gazdálkodás érdekében:

• a hálózati vízveszteségek csökkentését szolgáló beavatkozások

• a lakossági és egyéb felhasználók takarékos vízhasználatra ösztönző szemléletváltásának megalapozása, ösztönzése

• a felhasználói szokások megváltoztatását igénylő eljárások és műszaki megoldások alkalmazása,

• a túlméretezett közüzemi vízellátó hálózatok rekonstrukciója során a rendszerek hidraulikai szempontokon alapuló újratervezése a megváltozott igényekhez alkalmazkodó rendszerkapacitások kialakítása szükséges.

• A megfelelően biztonságba helyezett vízbázisokból a klímaváltozás hatásaira is figyelemmel kell biztosítani a közüzemi vízellátást.

Környezeti díjak, bírságok

A víziközmű-szolgáltatás környezeti költségei között a legjelentősebb tényező a környezetterhelési díjról szóló 2003. évi LXXXIX. törvény szerint meghatározott vízterhelési díj. A vízterhelési díj fizetési kötelezettség azt a kibocsátót terheli, aki vízjogi engedélyezés alá tartozó tevékenységet végez és ennek során a felszíni vizeket terhelő, a törvényben meghatározott vízterhelő anyagokat bocsát ki. Nem terheli díjfizetési kötelezettség a kibocsátót:

• a felhasznált vízben levő vízterhelő anyag kibocsátás után, ha a felhasznált vizet újrahasználja és a használat során nem terheli a befogadót,

• az általa felhasznált, illetve a vízszolgáltatás alapjául szolgáló nyers vízben eredetileg is megtalálható vízterhelő anyag mennyisége után,

• az elvezetett csapadékvíz mennyisége után,

• a nehézfémek csoportjába tartozó vízterhelő anyag kibocsátása után, amennyiben a kibocsátó által alkalmazott technológiából adódóan az ilyen típusú vízterhelő anyag kibocsátása kizárt,

• az extenzív módon üzemeltetett halastavak esetén.

A vízterhelő anyagok mennyiségét a vízszolgáltató köteles hiteles mérésekkel igazolt módon a kibocsátó rendelkezésére bocsátani. A vízterhelési díj mértékét a vízterhelési díj meghatározott alapja, a vízterhelő anyagok egységdíja, a területérzékenységi, valamint az iszap elhelyezési szorzó határozza meg.

A közcsatornán elvezetett, majd felszíni vízbe bocsátott vízterhelő anyag után fizetendő díjat a szennyvíztisztító telepet, illetve a közüzemi csatornahálózatot működtető szolgáltató a terhelés arányában áthárítja a szolgáltatást igénybe vevőkre. Ha a szennyvíztisztító telepet és a csatornahálózatot üzemeltető szolgáltató személye különbözik, akkor a csatornahálózatot üzemeltető szolgáltató jogosult a rá áthárított díjat a szolgáltatást igénybe vevőkre továbbhárítani. A gazdálkodó szervezet által kibocsátott szennyvíz mennyiségének és minőségének meghatározása a szolgáltató feladata.

A működési engedéllyel rendelkező víziközmű-szolgáltatók 2013. évben összesen 2 714 414 eFt

vízterhelési díjat fizettek meg. Ez a díj a szennyvíz-szolgáltatásból származó nettó árbevételük 2,21%-

a. (Forrás: MEKH)

A felszíni vizek minősége védelmének szabályairól szóló 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet alapján az a kibocsátó, aki az engedélyezés során előírt kibocsátási határértéket túllépi vagy az engedélyben meghatározottaktól eltérő szennyező anyagot vagy tiltott anyagot bocsát ki, az csatornabírság vagy vízszennyezési bírság fizetésére köteles. A vízszennyező anyag küszöbérték fölötti kibocsátása vagy a szolgáltatói szerződésben a küszöbérték fölött egyedileg befogadásra vállalt és a vízvédelmi hatóság által engedélyezett koncentráció szintje fölötti kibocsátása után csatornabírságot kell megállapítani és kiszabni.

A víziközmű-szolgáltatás vonatkozásában a vízszennyezési bírságot a vízvédelmi hatóság állapítja meg és szabja ki és a víziközmű-szolgáltató fizeti meg. A csatornabírságot szintén a vízvédelmi hatóság állapítja meg és szabja ki, de megállapításához a szolgáltató bírságjavaslatot köteles készíteni és azt a szennyvízkibocsátás évét követő év március 31-éig a vízvédelmi hatóságnak megküldeni. A csatornabírság megfizetésére a víziközmű-szolgáltatást igénybevevő kibocsátó a kötelezett, így ez a költség a víziközmű-szolgáltatás költségét nem terheli.

Azt a kibocsátót vagy tulajdonost, aki a hatóság részére határidőre adatot nem szolgáltat, kötelezettségét elmulasztja, engedély nélküli vagy engedélytől eltérő tevékenységet folytat a vízvédelmi hatóság vízvédelmi bírság megfizetésére kötelezi.

A működési engedéllyel rendelkező víziközmű-szolgáltatók 2013. évben összesen 967 330 eFt vízszennyezési bírságot fizettek meg. Ez a díj a szennyvíz-szolgáltatásból származó nettó árbevételük 0,79%-a. (Forrás: MEKH), viszont ez a költség nem része az indokolt költségeknek.

Vízkészletek, vízkészletjárulék

A víziközmű-szolgáltatás biztonságát jelenleg nem veszélyeztetik sem a felszíni sem a felszín alatti vízkészletek mennyiségi korlátai. Az ivóvízellátás területén a felszín alatti vízkészletek esetében jelentkező vízminőségi problémákra kell nagy hangsúlyt fektetni, melynek megoldására az ivóvízminőség-javító program keretében van lehetőség, melyhez a korábban ismertetett források is rendelkezésre állnak.

A vízkészletek védelme érdekében a vízhasználó a vízjogi létesítési, üzemeltetési engedélyben lekötött vagy engedély nélkül felhasznált, az üzemi felhasználó a ténylegesen igénybe vett vízmennyiség után vízkészletjárulékot köteles fizetni.

Nem kell a víziközmű-szolgáltatás területét érintően a vízhasználónak vízkészletjárulékot fizetnie a felszín alatti vízkivételnél a vízjogi engedély szerinti víztartó rétegbe visszasajtolt - a felszín alatti vizeket nem veszélyeztető - vízmennyiség után, a tűzivízellátás, a polgári védelmi készenléti célokat szolgáló vízmennyiség után, a vízjogi engedélyenként évi 500 m3-t meg nem haladó vízmennyiség után, a talajvízdúsításra betáplált vízmennyiséggel azonos vízmennyiség kitermelése után, ha az a talajvízdúsítással igénybe vett vízadó rétegből történik, a vízjogi engedély szerinti vízmennyiség azon része után, amely nem vehető igénybe, mert a vízkészlet természeti okokból nem áll rendelkezésre, valamint ha a hatóság a vízkivételt korlátozta,

A vízbázisok, a távlati vízbázisok, valamint az ivóvízellátást szolgáló vízilétesítmények védelméről szóló kormányrendeletben meghatározott adásvételre vagy kisajátításra fordított pénzösszeg a befizetett vízkészletjárulékból visszaigényelhető.

A 2. fejezetben a vízkészletjárulék ágazatok közötti megoszlása részletesen ismertetésre került. A bemutatott adatok alapján szembeötlő, hogy az ivóvíz minőségű vizet felhasználó ágazatok, mint például az élelmiszer, ital, dohány-termék gyártása, vegyi anyag, termék gyártása, gyógyszergyártás, szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás nagyságrendileg magasabb mértékű vízkészletjárulékot fizetnek a saját vízellátás után, mint a közüzemi vízellátás igénybevétele következtében, ami magasabb saját célú igénybevételt jelent részben a szabályozás következményeként.

A vízkészletjárulék mértékét befolyásoló tényezők, különösen az alapdíj és a „g” szorzó mértékének alakulása nem támogatja a gazdasági célú ivóvíz közműveken keresztüli kielégítését. Az üzemi felhasználók esetében alkalmazott 3,13-szoros alapdíjat ugyanis nem ellensúlyozza a gazdasági célú ivóvíz esetében minőségtől függő 2 vagy 3-szoros „g” szorzó értéke. A víziközmű-szolgáltatás kiépített és rendelkezésre álló szabad kapacitásai így nem hasznosulnak, a jelentős ivóvíz minőségű vízigény szükségletű ágazatok beruházási döntéseiknél nem érdekeltek a szabad víziközmű-kapacitások kihasználásában. A vízkészletek védelme érdekében célszerű lenne az ivóvíz célú felhasználásokat az államilag felügyelt víziközmű-szolgáltatás irányába terelni, melyhez a VKJ szorzókat ennek megfelelően kell módosítani.

3.1.2.3 Költségmegtérülési mechanizmus leírása

A költségmegtérülést a Vksztv. szabályozza. Az átfogóbb cél az ellátásbiztonság, azaz a fenntarthatóság megteremtése, amelynek része a költségmegtérülés biztosítása. A

költségmegtérülés módszertanának részletes kidolgozása a MEKH feladata azzal, hogy az indokolt költségek térülését biztosítani kell a díjakban, amelyre javaslatot tesz. Az indokolt költségeknek részei mind a környezeti (vízbázisvédelem, amennyiben azt a szolgáltató finanszírozza; vízterhelési díj), mind az erőforrásköltségek (vízkészletjárulék), kivéve a nem jogszabályi előírásoknak megfelelő működés miatti költségek (pl. bírságok).

A víziközmű-szolgáltatás elsődleges igénybevevői köréről már korábban említést tettünk, ugyanakkor két olyan vízhasználat létezik, amelynek kielégítése nem elsődlegesen az ivóvízszolgáltatás, illetve a szennyvízelvezetés és tisztítás feladatkörébe esik. E vízhasználatok ugyanakkor jelentősen befolyásolják a költségmegtérülés lehetőségeit.

Tűzivíz

A 28/2011. (IX.6.) BM rendelet előírja a települési vízhálózat mentén 200 méterenként tűzivízcsapot kell létesíteni, illetve előírja a minimális vezetékátmérőt a tűzivíz biztosítása érdekében. A tűzivíz biztosítása már korábban is jogszabályi előírás volt, ugyanakkor a 60-as 70-es években történő ivóvizes közművesítés idején, amikor a vezetékhálózatok zöme kiépült a hálózatok méretezésénél a tűzivíz biztosítását nem kellett figyelembe venni. A tűzivízzel kapcsolatos előírások ugyanakkor a mintegy elmúlt 20 évben történő hálózatbővítések, valamint az időszerűvé váló rekonstrukciók esetén kerültek figyelembevételre. A csökkenő vízfogyasztás miatt a hálózat méretét egyre inkább a tűzivíz határozza meg, nem az ivóvízigény. Mind a hálózatos infrastruktúra magas tőkeigénye és az ehhez kapcsolódó költségek, mind maguk a tűzcsapok kialakításával és fenntartásával kapcsolatos költségek (bár ez utóbbi viszonylag alacsony költséghányadot képvisel) jelentősen terhelik az ivóvízszolgáltatás díjait annak ellenére, hogy egy másik szolgáltatásról van szó, a használó fizet elv sérül. A költségek nem elkülönített nyilvántartása továbbá nem teszi lehetővé, hogy megállapításra kerüljön vajon a tűzivíz biztosításának valóban a legköltséghatékonyabb és erőforráskímélőbb módja a vezetékes ivóvízhálózat útján történő biztosítása. A jogi szabályozás mindenesetre lehetőséget ad az alternatív tűzivízbiztosítás számára.

Csapadékvíz

A csapadékvízelvezetés nem a víziközmű-szolgáltatók feladata. Az egyesített rendszerű szennyvízelvezetésű rendszereknél ugyanakkor a csapadékvíz elvezetését a víziközmű-szolgáltató végzi, annak költsége a csatornadíjakban szerepel. E gyakorlat miatt sérül a használó fizet elve. Az egyesített rendszereknél a kapacitást - nem jogszabályi előírás alapján – a csapadékvízhez méretezik, a kapacitásköltségeket egyértelműen a csapadékvíz határozza meg, így jelentős többletköltség terheli a szennyvízelvezetés és tisztítás díját. A csapadékvíz miatt felmerült költségek elkülönítésére jelenleg nincs jogszabályi előírás.

A csapadékvíz egyéb módon is terheli a víziközmű-szolgáltatás költségeit. A korábban már említettük, hogy az elválasztott rendszerű szennyvízelvezető rendszereknél meglepő módon 30%-ot meghaladó az infiltráció mértéke, amelynek egy része direkt csapadékvíz a nem megfelelő felszíni kivitelezés, vízelvezetés, illetve az illegális csapadékvízbevezetés miatt. Az infiltráció másik része a közvetett csapadékvíz, azaz a talajvíz, amely nagyrészt elkerülhető lenne a megfelelő felszín alatti kivitelezés esetén. A víziközmű-szolgáltató jelen jogszabályi környezetben ezekre nincs befolyással, azaz nincs felhatalmazva, hogy a víziközmű-üzemeltetés érdekeit a kivitelezés során képviselje.

3.1.2.4 Pénzügyi költségmegtérülési ráta kalkulálása

A pénzügyi megtérülés e tanulmányban történő számítása a MEKH által meghatározott indokolt költségeken alapul, azonban annak az összehasonlító elemzés előtti állapotát mutatja. A kalkuláció tartalmazza a működési (benne karbantartás) költségeit, a kapacitásköltségeket azaz az amortizációt és tőkeköltséget mind a víziközmű eszközökre, mind az azt működtető eszközökre vonatkozóan, végül a működő tőke tőkeköltségét. A költségekkel szemben egyrészt a díjakból származó számviteli szétválasztásnak megfelelő ivóvíz-, illetve szennyvízelvezetés és tisztítás szolgáltatás nettó árbevételét vettük számításba. A díjbevételeken kívül a korábban említett működési támogatásokat is figyelembe vettük.

A 2013-as díjbevételek a fejezet elején definiált indokolt költségek (továbbiakban indokolt költségek) csupán mintegy 86,3%-ra voltak elegendőek, a hiány 38,3 milliárd forintot ér el. Ezen belül az ivóvíz- szolgáltatás bevételei 7%-kal maradtak el az indokolt költségektől. A szennyvízelvezetés és tisztítás szolgáltatás fedezettsége igen kedvezőtlen, a díjbevételek az indokolt költségnek csupán mintegy 80%-át teszik ki . A fentebb részletezett támogatások számításba vétele esetén is a víziközmű bevételek csupán 88%-ban fedezték az indokolt költségeket.

A szennyvíz ágazat negatív fedezettségét elsősorban az okozza, hogy a szennyvizes infrastruktúra fejlesztésének költségeit szociális szempontok és egyéb megfontolások miatt egyelőre nem érvényesítették időarányosan az árakban. A helyzetet nem segítette az árak befagyasztása, illetve a rezsicsökkentés sem. Korábban az ivóvíz ágazat kereszt-finanszírozhatta a szennyvízágazat működését, ugyanakkor 2013-ban ivóvízágazat eredményessége már nem járult hozzá a hiány fedezéséhez.

Az alábbi táblázatban a víziközmű-szektor fedezettséget a költség és a bevételtartalom különböző eseteire találhatjuk meg.

12. táblázat A 2013-as fedezettség „érzékenységi” vizsgálata

Fedezettség	Díjbevétel		Díjbevétel és támogatás
	2013 tény	rezsicsökkentés nélkül	2013 tény	rezsicsökkentés nélkül
MEKH indokolt költség	86,3%	89,5%	88,0%	91,3%
+ szektoriális adók	81,6%	84,7%	83,2%	86,4%
- tőkeköltség	91,4%	94,9%	93,2%	96,7%

Érdemes megjegyezni, hogy korábban a költségelemek között nem kapott helyet a tőkeköltség minden eleme, így amennyiben ezt nem vesszük figyelembe az indokolt költségek között más képet kapunk: a szennyvízszolgáltatás fedezettsége jelentősen javul, a a fennmaradó hiányt pedig közel fedezi az ivóvíz-szolgáltatás többlete. A tőkeköltségnek a kamat jellegű ráfordítás elemeit, azaz az idegen tőke költségét korábban is tartalmazták a kalkulációk, azonban a saját tőke elvárt hozamát nem. A korábbi kalkulációk abban is különböztek, hogy abban szerepeltek olyan költségelemek is, amelyet a MEKH még az összehasonlító elemzés előtt eleve kizárt az indokolt költségkörből.

A rezsicsökkentés miatt kiesett díjbevétel a 2013-as bevétel 3,8%-a, így jelentős hatása volt a költségmegtérülésre. Hiányában a a fedezettség 3,2% ponttal javult volna. A fentebb említett támogatások fedezettséget mintegy 1,7% ponttal javították.

Jelentősebb hatással volt a víziközmű-szolgáltatók gazdálkodására a közműadó, illetve az energiaszolgáltatók jövedelemadója, amelyek összességében a díjbevételek 6,6%-át tették ki. Az adók elvben nem részei a költségmegtérülési módszertannak, ugyanakkor jelentősen torzíthatják a víziközmű-szolgáltatók gazdálkodását jövőbeni indokolt többletköltséget okozva. A szektoriális különadók a csökkenő vízfelhasználású víziközmű-szektorban akadályozzák a fenntartható

gazdálkodást. A szolgáltatók a rövid távú alkalmazkodás jegyében elhalaszthatják a tervszerű megelőző karbantartásokat, pótlásokat, amelyek hatása egy megnövekedett későbbi költségszintet fog okozni. Mivel a megnövekedett költségszint az egész ágazatot érinti, így a MEKH kénytelen elismerni a magasabb költségszintet indokolt költségként. Az összehasonlító elemzéseknél ugyanis ezek a többletköltségek nem hullanak ki, mivel a szolgáltatók hasonlóan reagálnak a szektoriális adókra. Ennek megfelelően ezek vagy a díjban vagy támogatásként fognak megjelenni, így végül is egy kevésbé hatékony- és erőforrásokat kímélő állapotba mozdul el a szektor. A folyamat elindult, amelynek jelei már mind a gazdálkodási, mind az ügyfél-elégedettségi mutatókon jelentkeznek. A különadók jelentőségét mutatja, hogy a figyelembevételük esetén az indokolt költségek 18,4%-kal, mintegy 54 milliárd forinttal maradnak el a díjbevételektől.

Érdemes megjegyezni, hogy a tőkeköltségek kivétele az indokolt költségekből azt jelentené, hogy nagyságrendileg a különadók közül a közműadót a jelenlegi díjbevételekkel fedezni tudná a víziközmű-szektor (pozitív lenne a fedezettség). Ez ugyanakkor nem jelenteni azt, hogy az adó a szolgáltatók közötti teherelosztást tekintve igazságos lenne, azaz a fedezettség nem minden víziközmű-rendszer esetében állna fenn, itt csak a szektor egészét vizsgáljuk. A rezsicsökkentés hatása sem teljes 2013-ban, hiszen csak a második félévtől csökkentek a díjak. Ezt is figyelembe véve a víziközmű-szektor „fedezettsége” még mindig pozitív szaldós lenne mintegy 4 milliárdos többlettel.

3.1.3 Megfizethetőségi, fizetőképességi megfontolások

A megfizethetőséget 2013-as árakkal és 2012-es jövedelmi adatokkal vizsgáljuk, mivel a KSH nem tudott 2013-as adatokat rendelkezésünkre bocsátani. Az időbeni eltérés nem jelent nagy problémát, hiszen a jövedelmi viszonyok vélhetően nem változtak számottevően. Régiós egy főre jutó víziközmű-szolgáltatásra fordított kifizetéseket állítottunk elő annak érdekében, hogy a régiós szinten előálló jövedelmi adatokkal összehasonlíthatóvá tegyük őket. Megállapításokat arra a témában született OECD-s tanulmányokra alapozzuk, miszerint a víziközművekre vonatkozó megfizethetőségi korlát irányadó értéke a háztartás jövedelmének 3%-a.

Országos szinten egy átlagos háztartás átlagjövedelmének 2,5%-át költötte 2013-ban a víziközmű- szolgáltatásokra. Ez átlagosan a jövedelmi korlát alatt van, ugyanakkor mégis ebben Magyarország az OECD tagországai között egy 2009-es tanulmány10 tanúsága szerint is a legrosszabb mutatóval rendelkezik. A korábbi értékhez képest negatív elmozdulást láthatunk, ami mind a jövedelmi folyamatok, mind a víziközmű-szolgáltatásokban bekövetkező nagyarányú szennyvizes fejlesztéseknek köszönhető (2008-as kifizetésekkel és 2006-os jövedelmekkel számolt a hivatkozott tanulmány).

A megfizethetőségi problémákat az OECD országaiban nem az átlagjövedelemhez képest, hanem az alsó jövedelmi decilishez viszonyítva mérnek. Ebben Magyarország szintén a sereghajtók között van. 2013-ban hasonlóan az átlaghoz itt is nagyarányú romlás következett be, hiszen a jövedelem 8,4%-át érte el a víziközmű-szolgáltatásokra kifizetett összeg. A helyzetet illusztrálja, hogy az ötödik decilisnél is a kifizetések 3,0%-kal haladják meg a megfizethetőségi korlátot, így a lakosság fele a jövedelmi korlát felett fizeti a víziközmű-szolgáltatások díját. Megfizethetőség alakulása az EU néhány tagországa között

10 European Commission: Addressing affordability concerns in WFD implementation

Affordability index - Average net

disposable income

Affordability index - Lowest decile of the

population

HU

PL SK CZ DK DE BE UK FR PT AT FI ES NL EL SE

IT

Affordability index (%)

PL

SK HU CZ DE DK PT BE FR UK ES AT LU FI EL IT NL

SE

Affordability index (%)

0

0,5

1

1,5

0 2 3 4 6 8 10

Forrás: European Commission: Addressing affordability concerns in WFD implementation

45

40

35

30

vízfogyasztás

25

17. ábra

A vízfelhasználás ellátottsággal korrigált régiónkénti alakulása

808 934

871 597

913 566

926 408

989 721

1 005 107

1 184 180

A jövedelmi viszonyokkal összefügg a felhasznált ivóvíz mennyisége, amit a helyzet értékeléséhez szintén figyelembe kellene vennünk. Nem álltak ugyanakkor rendelkezésre az egyes decilisekre vonatkozó vízfelhasználási adatok, a jövedelem és a vízfogyasztás összefüggésére a régiós összesen adatokból lehet következtetni, a mellékelt ábra alapján. Az ábra X tengelyén sorrendben Magyarország egyes régióinak egy főre jutó éves jövedelme (Ft-ban) került feltüntetésre. Az Y tengelyen az egyes régiós jövedelmekhez tartozó egy főre jutó ellátottsággal korrigált éves vízfelhasználás (m3) került feltüntetésre. Látható, hogy a jövedelem és az ellátottság nem az egyedüli magyarázó változó. Ugyanakkor egyértelműen kijelenthető, hogy a jövedelmi korlát nem csak egy statisztikai fogalom, a relatíve alacsony jövedelem ténylegesen korlátozza a vízhez való hozzáférést és feltételezhetően nem csak azok számára, akik nem fizetés okán a szolgáltató jogos vízkorlátozó intézkedéseivel szembesülnek.

3.1.4 A szabályozási javaslatokat megalapozó gazdasági megállapítások

A víziközmű-szolgáltatás fenntarthatósági szempontból igen kedvezőtlen helyzetben van. A fenntarthatóság szempontjából irányadó indokolt költségeket a rendelkezésre álló adatok alapján a díjbevételek nem fedezik. A fedezet javítása történhet a felhasználás növelésén, a díjak emelésén, átstruktúrálásán ill. a költségek csökkentésén keresztül egyaránt. A költségek csökkentése a küszöbön álló szükséges fejlesztések miatt nem életszerű. A megfizethetőség növekedése csökkentheti a kinnlevőséget, amely szintén egyik eleme az indokolt költségeknek. Lényeges továbbá, hogy az elmúlt időszak jelentős mértékű felhasználásának csökkenése számottevő kapacitástöbbletet hozott létre a víziközmű-rendszereken.

Összefoglalás

A vízbázisok védelmét és a fenntartható vízhasználatot csak egy minden elemében jól működő vízgazdálkodási rendszerben lehet biztosítani. Magyarországon az elmúlt időszakban a jogszabályi változások megteremtették annak a feltételét, hogy egy fenntartható rendszer alakuljon ki. A fejlődő országok példái megmutatják, hogy a vízfelhasználás hatékonysága szorosan összefügg a szolgáltatást közvetítő infrastruktúra állapotával. A víztermelés és a felhasználás ugyanis nem azonos helyen történik, és könnyű belátni, hogy lyukas vödörrel vizet szállítani nem csak felesleges, de pazarló is. Az OECD országokban jelenleg még az infrastruktúra olyan állapotban van, amelyben még biztosítható, hogy a hálózati veszteségek „elfogadható” szinten maradjanak. Ez azonban nem fenntartható állapot. Az említett országokban még mindig viszonylag elterjedt gyakorlat, miszerint a pótlás fedezetét nem tartalmazzák a díjbevételek. Az, hogy biztosítjuk a díjban a pótlás fedezetét, már nem elegendő, hiszen a műszakilag hasznos élettartamukon túl lévő vezetékek nem fognak még mintegy 30 évig kitartani, míg a díjbevételekből elegendő forrás gyűlik össze a pótlásukra. Amennyiben a rekonstrukció folyamata nem indul el a hálózati veszteségek tovább növekednek. Mivel a felhasználók ellátása az elsődleges cél, így a vízveszteségek növekedése mellett is fenn kell tartani a szolgáltatás folyamatosságát. Ez addig történhet, amíg már a vízkészletek kihasználása olyan mértékűvé válik, mellyel a visszapótlódás nem tud lépést tartani és már középtávon sem lehet a fenntartható vízhasználatot biztosítani.

3.2 Mezőgazdasági víz szolgáltatás

3.2.1 A szolgáltatás főbb fizikai jellemzői és gazdasági szerepe

3.2.1.1 A szolgáltatás jellemzése

Mezőgazdasági vízszolgáltatás alatt a felszíni vizekből növénytermesztési és halgazdálkodási tevékenységeket lehetővé tevő szolgáltatást értjük.

A mezőgazdasági vízszolgáltatás összetett, sokcélú vízgazdálkodási rendszereken keresztül valósul meg, amely a mezőgazdasági igények mellett ökológiai vízigényeket és ivóvíz kivételeket is szolgálnak. A régiós vízpótló rendszerek kapcsolatban állnak, lényegében egységes rendszert alkotnak a vízelvezetést szolgáló rendszerekkel, amelyek a belterületek és a mezőgazdálkodásból kivett területek biztonságát szolgáló vízelvezetést, a mezőgazdasági termelés szempontjából fölös mennyiségű vizek elvezetését szolgálják.

Ez a komplex infrastruktúra egyszerre nyújt szolgáltatást köz és magán tevékenységek számára, miközben tulajdonosi szempontból is több részre tagolódik. Ennek az összetett vízgazdálkodási infrastruktúrának a működtetése az elmúlt időszakban több szempontból is kihívásokba ütközött. A folyamat okaira és következményeire az elemzés során részletesen kitérünk. Ezek a szempontok alapvetően fontosak a szolgáltatással kapcsolatos pénzügyi mutatók és az állami szerepvállalás eszközeinek értelmezéséhez.

Ma a mezőgazdasági vízszolgáltatást jellemző legfontosabb információ az iránta megnyilvánuló kereslet fokozatos leépülése utáni stagnálás. A kereslet leépülésének folyamata (a megöntözött területek nagyságát tekintve) már a rendszerváltás előtt kezdetét vette. Az alábbi ábrán látható a rendszerváltás időszaka óta, 1 millió m3/év maximális érték után a felhasznált vízmennyiségek csökkenése, amely folyamatban csak részlegesen játszott szerepet az időjárás.

18. ábra

Mezőgazdasági vízfelhasználás alakulás 1970-2013, millió m3

Forrás: VKJ

A csökkenő fogyasztás több szempontból hátrányos, azonban a felhasználás csökkenésének van egy rendszerszintű azonnali hatása a szolgáltatás többi felhasználójának gazdasági helyzetére. A felszíni vízkészletek átvezetésére, elosztására, mint szolgáltatásra jellemző a fix költségek magas aránya a működtetés összes költségén belül. Ez egyrészt a kiterjedt infrastruktúrából fakad (tőke költség), másrészt abból a jellegzetességből, hogy a szolgáltatás biztosításához a csatornák folyamatos minden

évben jelentkező karbantartására van szükség függetlenül az adott évben ténylegesen szállított vízmennyiségtől. Az alábbi ábra (Csete, 2007) jól illusztrálja az összefüggést a fajlagos költség és a teljes felhasználás volumene között (noha a költség adatok ma már nem érvényesek).

19. ábra

Az öntözővíz önköltsége az állandó és változó költségek függvényében

Forrás: Csete, 2007. 7. oldal 4. ábra. A vízszintes tengelyen a felhasznált vízmennyiség található.

A kereslet nagymértékű csökkenése a magas fix költségek miatt jelentősen növeli a szolgáltatás fajlagos költségét a megmaradt felhasználásra vetítve. A terhek növekedését a szolgáltató akár áthárítja, akár nem, a hatásokat szolgáltató és a felhasználó egyaránt megsínyli. Át nem hárított pénzügyi hatás esetén a szolgáltatónál keletkezik forráshiány, amelynek hatására a rendszer fenntartásának képessége romlik le, ami a szolgáltatás minőségének romlásán (akár tönkremenetelén) keresztül rontja a felhasználók gazdasági lehetőségeit. Áthárított pénzügyi terhek esetén a gazdálkodás eredményessége csökken a növekvő költségek miatt, ami a vízhasználó gazdasági tevékenység tönkremeneteléhez vezethet. A felhasználás ebből fakadó újabb csökkenése pedig egy lefelé tartó öngerjesztő folyamatba torkollik.

Az alábbi ábra ennek a folyamatnak az eredményét mutat rá: az öntözésre alkalmas (öntözésre berendezett) területeken belül a ténylegesen megöntözött területek arányának alakulását ábrázolja. Az öntözésre berendezett területek kihasználtsága egészen 2011-ig lényegesen alatta volt a 2000-es évek eleji 50-60 %-os szintnek, 30-50 % között mozgott. 2012-től azonban 56-57 % lett.

20. ábra

Az öntözésre berendezett területek kihasználtsága.

Forrás OVF

A kereslet csökkenése tehát olyan szerkezeti problémákat eredményez, amellyel egy szinten túl a rendszer működtetői és igénybevevői nem tudnak megbirkózni. Ilyen esetekben lenne indokolt a fokozott mértékű állami szerepvállalás egy probléma konszolidálásában, ha sajnálatos módon ebben az esetben nem pont maga a korábbi állami-túlsúlyos finanszírozási modell vált volna működésképtelenségével a krízis kiváltó okává. Az állami finanszírozás visszaépítése azonban önmagában nem oldaná meg a helyzetet, mivel más strukturális problémák is azonosíthatóak.

Az öntözési célú vízrendszer több jelentős, állami finanszírozású fejlesztési hullám után 1980-ra érte el maximális kiterjedését, ekkor meghaladta a 400 ezer hektárt, a mezőgazdasági terület 6,5%-át. A rendszerváltásig terjedő időszakban még kis mértékben növekedett az öntözésre berendezett területek aránya, azonban ezzel párhuzamosan megindult a ténylegesen öntözött területek kiterjedésének csökkenése is. Az öntözés csökkenésének folyamatát bemutató elemzés (AKI, 2011) által felsorolt gazdasági okok alapvetően a központi tervgazdálkodás fejlesztési logikájából fakadó problémákat tükröznek. Az infrastruktúra kialakítása során a szükségesnél kevesebb hangsúlyt kapott a működtetési költségek jövőbeni minimalizálásának szempontja és az a saját tőkéből történő fejlesztéseknél alapvető szempont, hogy a beruházások csak azokra a területekre terjedjenek ki, ahol a magasabb hozamokkal együtt járó magasabb költségek megtérülővé teszik a befektetést. Ezen aggályok egy része már a rendszerek kiépítése során megfogalmazódtak (pl. XXX, 2011, 25. oldal szövegdoboz). A kiépített vízrendszer gazdasági megfelelősége szempontjából jelentkező szerkezeti problémáira utal az MTA stratégiai tanulmánya is (Xxxxxxxx, 2011). Idézzük:

„Az öntözőrendszereket korábban és nagyobb léptékben kezdték el kiépíteni (teljes egészében sosem valósult meg), mint amilyen mértékben a mezőgazdaság arra felkészült volna (Szilárd 1999). A gazdálkodás színvonalának vizsgálata nem volt elsődleges kritérium. A fejlesztések jelentős részben gyenge termőképességű területeket (például a rizstermesztés miatt) és gyenge színvonalú üzemeket érintett. A kiépített belvízelvezető és öntözőrendszerekre egyaránt jellemző a rekonstrukció és a karbantartás hiánya, a vízszállító képesség nagyfokú csökkenése, valamint az, hogy a rendszer pazarló, hiszen a jelenlegitől alapvetően eltérő tulajdonviszonyokra és birtokszerkezetre tervezték”

29. oldal

Az öntözés csökkenésének pl. az energiaárak emelkedése miatt, már a rendszerváltás előtti időszakban meginduló folyamata igazolják, hogy a kiépített infrastruktúra egy része gazdaságilag nem fenntartható módon épült ki. Mindebből következik, hogy túl a legjobb adottságú területeken a

megváltozó gazdasági feltételek (szabályozók, üzemanyagárak, munkaerő költsége) között az infrastruktúra fokozatosan inadekváttá vált az igények kielégítésére a korábban tervezett feltételek között. Ez a fokozatos lemorzsolódás követhető nyomon a ténylegesen megöntözött terültek és a felhasznált vízmennyiség csökkenésében.

A makrogazdasági feltételrendszer mellett a mezőgazdasági területek tulajdonszerkezetének átalakulása, a mezőgazdasági szereplők számának megnövekedése és a birtokok elaprózódása alapvető változásokat eredményezett a vízrendszerek működtetéséhez fűződő érdekeltségi viszonyokban. A tulajdonszerkezet elaprózódása a nagyon sok új szereplő együttműködését igényelte volna az öntözési infrastruktúra megőrzése vagy fejlesztése érdekében. A földtulajdonlás és hosszú távú földbérlet körüli bizonytalanságok is rontják a megegyezések kialakíthatóságának valószínűségét. Összefoglalóan a szolgáltatás igénybevételéhez kötődő tranzakciós költségek a résztvevők számára elrettentően magasakká váltak.

Ezt a helyzetet tetézte az állami szerepvállalás - már említett - fokozatos és előre tervezhetetlen formában jelentkező csökkenése, ami azokat a viszonyítási pontokat is megszűntette a gazdálkodók számára, amelyekhez képest a saját együttműködéseiket ki kellett volna alakítaniuk. Konkrétan, hogy mennyibe fog kerülni a víz, amit a közös fejlesztésű (birtokokon belüli) öntöző-infrastruktúrájukat eléri.

A már hivatkozott AKI, 2011 tanulmány szempontokat is ad a megegyezések előtt tornyosuló akadályok nagyságrendjének szemléltetésére. A két, Magyarországon jelenleg leggyakrabban alkalmazott öntözési technológia a csévélődobos és a Lineár rendszer. E rendszerek esetén 50-70, illetve 100-140 hektár a gazdaságosan öntözhető terület nagysága. A vízforrások körüli koncentrált elhelyezkedés jelentős befolyással van a rendszerek működtetésének költségére. Ebből következik, hogy a hatékony működéshez mind méret, mind elhelyezkedés szempontjából szorosan összehangolt mezőgazdasági tevékenységre van szüksége az egymással szomszédos parcellák használói között.

A birtok méretekre és az egy birtokon belül külön elhelyezkedő parcellák számára és kiterjedése vonatkozó adatokból látható, hogy még a legnagyobb birtokmérettel rendelkező gazdaságok esetében sem tekinthető egyértelműnek, hogy rendelkeznének egy helyen az infrastruktúra kiépítéséhez szükséges megfelelő elhelyezkedésű területekkel. Az országos adatok alapján 4-40 gazdaság együttműködésére is szükség lehet, ha csak a 10 hektár feletti birtokokat vesszük figyelembe11 (nem számolva az osztatlan közös tulajdonú területek esetében akár többszörösére növekvő számú résztulajdonos miatt jelentkező problémákkal). Ezen túlmenően jelentkezik a bérelt területek bevonhatóságának problémája, ami a bérleti szerződések időtartama, felmondhatósága és a beruházások időtávja közötti különbségekből adódik.

11 10 hektár alatt ez a létszám a 80 főt is elérheti

13. táblázat Gazdaságok száma, területe és parcella jellemzőik

Birtokméret	Gazdaságok száma (ezer)	Területük aránya	Átlagos területe (ha)	Egy gazdaságra jutó parcellák száma (db/gazdaság)	Parcella átlagos területe (ha)
10 hektár alatt	124,4	9,0%	3,7	2,7	3,7
10-50 hektár	44,9	24,2%	21,3	6,8	3,1
50-100 hektár	7,5	4,0%	70,0	13,6	5,2
100-300 hektár	6,4	3,4%	175,6	22,3	7,8
300 hektár felett	2,0	1,1%	1.002,4	66,2	16,1
Összesen	185,2	100%	27,3	5,3	4,9

Forrás: AKI 2011, Az öntözésfejlesztés gazdasági összefüggései 9. és 10. táblázat

Az adatokból látható, hogy az öntözés megszervezése előtt tornyosuló akadályok miatt a vízhasználat jelenlegi színvonala és kiterjedtsége esetében a víz iránti keresletnek nem az öntöző víz ára, vagy a rendelkezésre álló készletek nagysága, korlátossága a fő mozgató rugója. Ebben a helyzetben indokolt lehet az állami szerepvállalás a működést akadályozó tranzakciós költségek csökkentése érdekében, hogy a gazdasági tevékenységek elindulásához szükséges megegyezések megszülethessenek.

A vízrendszer kialakulásának történeti adottságai miatt ugyanakkor a kínálati oldalnak is megvannak a strukturális problémái. A jelentős kiterjedtségű vízgazdálkodási infrastruktúra összetett funkciókat lát el, ugyanakkor a közösségi szolgáltatások értéke nem számszerűsíthető egyértelműen, ezért az érdekükben szükséges közösségi ráfordítások mértéke sem egyértelmű. Ebben a szituációban valószínűsíthető a társadalmi optimumot nyújtó szolgáltatási szintnél alacsonyabb szolgáltatási volumen finanszírozása. A nem egyértelműen számszerűsíthető hasznok következménye, ahogy az be is következett a központi költségvetés helyzetének (az 1990-es évektől kibontakozott) fokozatos romlásával, az állami fenntartási ráfordítások is lemorzsolódtak. A jövőre nézve azonban az a feltételezés nem életszerű, hogy vízrendszert használó gazdasági tevékenységek fenn tudnak tartani egy, csak részben az ő igényeikhez szabott, az egyéni szempontjukból túlméretezett infrastruktúrát. Az infrastruktúra alkalmazkodásának szükségességét az állami források visszapótlása önmagában nem oldja meg.

A mezőgazdasági vízszolgáltatás árazására központi árpolitika nem vonatkozott, annak struktúrája és mértéke vízügyi igazgatóságonként társulatonként eltérő volt, nem volt egységes szabályozás a kettős működtetésű csatornák esetében alkalmazandó költségmegosztás módjáról. (VGT 1, 7.2.3 fejezet 264.o)12. Átfogó, összesített információk a különböző területeken érvényesített díjakról nem állnak rendelkezésre. A vízrendszer fenntartásában tapasztalható csökkenő állami szerepvállalás a vízügyi igazgatóságokat, társulatokat abba az irányba terelte, hogy a rendszer fenntartását az általuk

„utolérhető” felhasználókon próbálják meg érvényesíteni, ami erősíti a már vázolt lefelé mutató folyamatot. A magasabb díjakat megfizetni nem tudó fogyasztók számának a csökkenésével a megmaradó használatra egyre nagyobb fenntartási teher hárul, ami a még talpon maradottak

12 VGT 1 Előfordul területarányos alapdíj, lekötött mennyiség arányos rendelkezésre állási díj, változó díj, időszaktól függő díj, vannak átalánydíjas megoldások. A költségkalkuláció és a kettős működésű csatornák esetén a vízszolgáltatásra eső költségek lehatárolása is különböző.

gazdasági kilátásait is ellehetetleníti. Az egységes árképzési elvek hiánya minden bizonnyal hozzájárult a finanszírozhatósági helyzet romlásához.

Mint az a lekötött és a ténylegesen felhasznált vízmennyiségek valamint a vízpótló, vízátvezető rendszerek kihasználatlan kapacitásairól rendelkezésre álló információkból egyértelmű: pénzügyileg is fenntartható működtetés csak magasabb szintű kihasználtságra tud épülni. A fenntartás érdekét végső soron a különböző célokra szolgáltatott vízmennyiség nagy hozzáadott értéke biztosítja. A mezőgazdasági vízhasznosítás mellett ide értendőek mindazon közösségi szolgáltatások (felszíni vízből származó ivóvíz készlet, természetvédelmi szempontból értékes területek vízpótlása, éghajlati szélsőségek csillapítása, vízkárelhárítás…), amely hasznok jelenleg nincsenek megfelelő módon szembeállítva a vízgazdálkodási rendszerek fenntartásával.

Átfogó, a felszíni vízelosztási folyamatokat egy teljes országrészre lefedő modellezési eredmények nem állnak rendelkezésre, ezért ezt a helyzetet a Nagykunsági öntözőrendszerről rendelkezésre álló részletesebb vízhasználati adatokkal mutatjuk be. Az alábbi ábra megmutatja, hogy ha a vízrendszer működését a vízkivezetés célja felől tekintjük a mezőgazdasági vízszolgáltatás céljából felhasznált mennyiség egy kisebb része a kivezetett összes mennyiségnek.

21. ábra

A nagykunsági öntöző rendszer vízforgalmi adatai

Forrás: Vízgazdálkodási évkönyv, KÖTIVIZIG, 2013.

Az ábra alapján elmondható, hogy az 1990-es évektől fokozatosan növekedett a vízrendszer funkciói között a víz továbbvezetése, amelynek ökológiai funkciói és gazdasági céljai, öntözés, vízienergia termelése egyaránt vannak. Az ábrán veszteségként megjelenített értékek elszivárgásból valamint párolgásból származnak, mindkét folyamattal kapcsolódóan lehet azonosítani olyan ökoszisztéma- szolgáltatást (pl., felszín alatti pótlódás,klimatikus hűtés), amelyek alapján ezek a mennyiségek sem veszteségek, hanem jóléti szolgáltatást jelenítenek meg. A rendszerből továbbadott vízmennyiség a Tiszából kivezetett vízmennyiség 65%-a. A Tiszalöki öntözőrendszerben hasonlóan magas, 40% körüli a továbbvezetett víz mennyisége. Mivel az adatok vízügyi igazgatóságonként állnak rendelkezésre a továbbvezetett vízmennyiségből öntözésre használt mennyiséget nem sikerült egyértelműen azonosítani, de a négy érintett vízügyi igazgatóság területén 2013-ban a felhasznált öntözővíz (ami a fogadó igazgatóságok esetében más forrásból származó öntözővizet is tartalmazhat) a Tiszából kivezetett mennyiség 43%.-a. A mezőgazdasági vízszolgáltatás vízmennyiségre vetített aránya tehát nem éri el a vízhasználat felét.

Az összefüggő vízgazdálkodási rendszerek kiterjedtebbek, mint egy-egy vízügyi igazgatóság. Ebben a helyzetben az árképzés igazgatóságonkénti kalkulációja a vizet felhasználók szempontjából egyenlőtlen hozzáférési feltételeket eredményezhet. Ennek oka, hogy a mezőgazdasági vízszolgáltatás aránya igazgatóságonként eltérő értéket képvisel az infrastruktúrán szolgáltatott víz mennyiségére vetítve. Ezért az egyéb vízhasználatok mértéke is befolyásolja, hogy egy-egy öntözőrendszer milyen mértékben részesedett az egyes igazgatóságoknál jelentkező költségekből. Ugyanakkor a vízügyi igazgatóságok normatív állami finanszírozásának rendszerében az egymás között az átadott víz mennyisége nem keletkeztet forrás átadást. Ebből adódóan az igazgatóságonként kalkulált szolgáltatási költségek nem feltétlenül a mezőgazdasági vízszolgáltatás tényleges költségét jelenítették meg a fogyasztók számára, csak az egyes igazgatóság számára jelentkező költséget. Ebben a keretben ezért nem tekinthető biztosítottnak, hogy a mezőgazdasági vízszolgáltatást különböző területen igénybevevők azonos feltételrendszer keretei között jutottak öntözővízhez. A VGT 1 keretében azonosított, az (igazgatóságonként eltérő gyakorlaton alapuló) árszabásra és az állami szerepvállalás csökkenésére vonatkozó megállapítások azt valószínűsíthetik, hogy azokon a területeken, ahol alacsonyabb a mezőgazdasági vízszolgáltatás aránya, ott arányaiban magasabb költséget voltak kénytelenek a fogyasztók viselni az infrastruktúra fenntartás költségeiből, azokhoz a gazdálkodókhoz viszonyítva, ahol magasabb a vízfelhasználásból az arányuk.

A 115/2014. (IV. 3.) Xxxx. rendelet részben orvosolta a fenti árazási problémákat. Rögzítette az árszabás kereteit és vízmennyiség arányossá tette a költségek elosztását a térségi vízpótló és -elosztó művek esetében. A jogszabályból azonban nem következik egyértelműen az a mechanizmus, amely biztosítja, hogy az ugyan azon a vízrendszeren, de különböző igazgatóságok területén található igénybevevők azonos feltételekkel juthassanak öntözővízhez. Ezt a problémát jelenleg megoldja az állam azon szerepvállalása, amely a rendelet 6. §-a alapján a mezőgazdasági vízszolgáltatás díját a központi költségvetés átvállalja.

Összegzés

A mezőgazdasági vízszolgáltatást is biztosító infrastruktúra működése a szolgáltatás nyújtásának (a kínálat) oldaláról számos strukturális problémával terhelt, az ebből fakadó bizonytalanságok a kereslet növekedését is akadályozzák. Ugyanakkor a fenntartható működés legnagyobb problémája, hogy alacsony a felhasznált készletekre alapozott mezőgazdasági termelés hozzáadott érték termelő képessége. Az öntözés csak technológiába illesztett módon térül meg, a csupán kárelhárítási célú vízpótlás gazdasági szempontból fenntarthatatlan. Hosszabb távon a vízvagyonnal való gazdálkodás (vízkészlet-gazdálkodás) stratégiai céljaival (és a VKI feltételrendszerével) sem egyeztethető össze, hogy a vízszolgáltatás pénzügyi fenntarthatósága sérüljön nem megfelelő gazdasági tevékenységek életben-tartása érdekében. A kibontakozást az szolgálja, ha növelni lehet a vízrendszer használatát a jelenleginél magasabb hozzáadott értékű közösségi és magán célú tevékenységek kiszolgálásán keresztül. Ebben a mezőgazdasági vízhasznosítás jelenlegi formáinak fontos szerepe van, de a megoldás kulcsa a közjóléti funkcióval bíró közcélú és közösségi vízhasználatok volumenének a növelése. Ez a cél illeszkedik az agrárstratégia fő irányához, a mezőgazdasági területek differenciáltabb, racionális használatához, de túl is terjed azon. A vízpótlással elérhető területeken előállítható ökoszisztéma-szolgáltatások, a közösség szintjén jelentkező (és kimutatható) hasznokat hoznak, ami egyértelművé teheti a vízrendszer fenntartásának közérdekét és vele az állami finanszírozás stabilizálását. Másrészt a bővülő közösségi célú vízhasznosítások csökkentik a mezőgazdasági vízhasználatokra eső költségek arányát is. A mezőgazdasági vízszolgáltatás jelenlegi ingyenessége lehetőséget biztosíthat arra, hogy a ráépülő szektor piacgazdaság konform struktúrája kialakuljon és idővel (egy szélesebb felhasználói bázison és magasabb eredményességre alapozva) újra hozzá tudjon járulni a közös alap-infrastruktúra fenntartásához.

Európai összehasonlítás

Magyarországon az öntözött mezőgazdasági területek nagysága, időjárástól függően az összes mezőgazdasági terület 1-2% között mozog (AKI, 2011). Az öntözésre berendezett területek nagyságát

tekintve a lehetőség a mezőgazdasági területeink 3,3%-án áll fenn. Európai összehasonlításban ez az arány nem csak az esőre alapozott öntözés zónáján kívüli mediterrán terültekre jellemző arányoknál kevesebb (Ciprus, Málta, Görögország, Olaszország 30% körül érték Portugália, Spanyolország 17%, 15%), de alacsonyabb a lényegesen nedvesebb, azonban intenzív mezőgazdasági tevékenységet folytató holland, dán és francia mezőgazdasági területekre jellemző értékektől (24%-11%).

22. ábra

Öntözésre berendezett terület aránya a mezőgazdasági területből az EU 27

tagállamaiban

Forrás: AKI 2011, 6. Melléklet ábrája 152. oldal

Figyelembe véve az éghajlati feltételeket és a nemzetközi összehasonlításban is jelentős méretű vízkormányzási infrastruktúrát a hazai felhasználási szintet indokolatlanul alacsonynak kell tartanunk. Ugyanakkor a növekedést keresleti oldalról a termelési szerkezet, a termesztési technológiák fejlesztése tudja megalapozni, nem a készletek alacsony hatékonyságú felhasználását lehetővé tevő támogatások és árpolitika.

3.2.1.2 A szolgáltatást igénybevevők csoportjai

Az elmúlt hat év adataiból látható, hogy a felhasználás 3-400 millió m3/év érték körül stabilizálódott, az ingadozások az időjárás változásait tükrözik. A csökkenés okait az előző alfejezetben ismertettük.

23. ábra

Mezőgazdasági vízfelhasználás megoszlása 2007-2013

Forrás: VKJ

A felhasznált vízmennyiség jellemzően kétharmad része halastavi és harmada öntözési célú felhasználás, amely értékek az időjárás függvényében jelentős szóródást mutatnak.

Területi megoszlását tekintve a két fő használati mód jelentős területi elkülönülést mutat.

24. ábra

A mezőgazdasági vízszolgáltatás megoszlása régiónként millió m3

Forrás VKJ

Halgazdálkodás

A halászati ágazaton belül három terület különíthető el: a tógazdasági, az intenzív üzemi haltermelés és a természetes vízi halászat. E három terület közül a felszíni vízkivételekre alapozott mezőgazdasági vízszolgáltatás körébe az első a tógazdasági haltermelés tartozik. (Az intenzív üzemi haltermelés a termál víz hőfokát el nem érő, 25-27 fokos felszín alatti készletek használatán alapul.) Volumenében a meghatározó a tógazdasági haltermelés.

A KSH adatai alapján mintegy 400 halastó működik. Az KSH és az AKI adatai némileg eltérnek a jogilag (36 ezer hektár, KSH) és a gyakorlatilag működű tóterület nagyságát tekintve, ez utóbbi 24 ezer hektárra tehető (AKI). Halastavak a Dunántúlon jellemzően völgyzárógátak által duzzasztott területeken, az Alföldön körtöltéses tározó tavakban jöttek létre. A magyar tógazdaságokra jellemző vízgazdag haltermelési módszer egyedinek számít, egy köbméter felhasznált vízmennyiségre 0,05- 0,06 kg hal esik, míg az intenzív haltermelési rendszerekben ez a fajlagos érték meghaladhatja a száz kilogrammot (AKI, 2010), ugyanakkor a hazai adottságokon alapuló tógazdaságok ökoszisztéma szolgáltatói a környezetüknek és nem fogyasztói. Ezt a viszonyt jól jelzi, hogy a tógazdasági területekből 16 ezer hektár Natura 2000-es magas környezeti értékű terület.

A halastavi vízhasználatban a 2000-es évek elejétől a tóterületek növekedése csökkenő összes felhasznált vízmennyiséggel jár együtt. Ez az egy hektár halastóra jutó fajlagos vízfelhasználás fokozatos csökkenését jelzi, a folyamat mögött a hajtóerőt a víz növekvő ára (a teljes ráfordítása) jelenti (AKI, 2011. 95. oldal). Ez a hatékonyság javulás egyfelől üdvözlendő lehet, de másik oldalról pont a vízmennyiség csökkenésével az előbb kiemelt ökoszisztéma-szolgáltatások köre is csökken.

A tógazdaságok és az öntözés vízigénye a tenyészidőszakon belül szerencsésen kiegészíti egymást. A halastavi vízigény nagy része a tavaszi, míg az öntözésé a nyári időszakra esik.

Öntözés

Az alább ábra az öntözés végső felhasználóit mutatja be. Egyrészt az öntözött terület arányát a teljes mezőgazdasági területen belül és az öntözött területeken belüli az öntözés célja szerint.

25. ábra

Az öntözött termőterület szerkezete 2013-ban

Forrás: Tájékoztató jelentés az öntözésről, XVIII. évfolyam 5. szám 2013. XXX

Az AKI 2013. októberi statisztikai jelentése szerint az öntözhető szántóterület 2013-ban 151 ezer hektár volt, amely megegyezett az előző évivel. Ezen belül a kukorica öntözhető területe 14 %-kal emelkedett, míg a napraforgó területére kapott öntözési engedélyek 28 %-kal csökkentek. Legnagyobb mértékű emelkedés a dohánynál, a legnagyobb visszaesés pedig a szója vízjogilag engedélyezett öntözhető területénél mutatható ki.

A zöldségféléken belül a csemegekukorica területére kapott öntözési engedélyek a 2012. évhez képest 18 %-kal emelkedtek, míg az uborka esetében 60 %-kal csökkentek. Az elmúlt két évben a gyümölcsösök engedélyhez kötött öntözhető területe csökkenő tendenciát mutat. 2013-ban 10 %-os a visszaesés az előző évhez képest, azaz 2013-ban közel 1100 hektárral kevesebb gyümölcsösre adtak ki vízjogi engedélyt. Míg a ribizlinél kiemelkedően, két és félszeresére megugrott az öntözhető terület, addig a szedernél 66 %-kal esett vissza. A gazdák szinte ugyanakkora szőlő területre kértek öntözési engedélyt 2013-ban, mint az előző évben. Az öntözhető gyep terület 2012-höz hasonlóan tovább csökkent 28 %-kal.

Az öntözhető egyéb terület (erdő, fásítás) 16 %-kal emelkedett. A tényleges, összes megöntözött terület 104 ezer hektár, amely 5 %-kal haladja meg az előző évit. A növények termelése során, minden idők legnagyobb vízmennyiségével pótolták a gazdák a csapadékhiány.

A szárazság enyhítésére kiöntözött vízmennyiség az AKI felmérése szerint 2013-ban 232 millió m3 volt, amely 7 %-kal meghaladja a 2012. évi kiöntözött vízmennyiséget. A szántóterület öntözésére 138 millió m3-t, ezen belül kukorica öntözésére 39 millió m3 vizet használtak fel. Leginkább az intenzíven termesztett növényekre (pl. zöldségfélék) koncentrálódik az öntözés. A zöldségfélék közül legtöbb vízmennyiséget a csemegekukoricára, zöldborsóra, káposztára, paprikára öntözték ki 2013- ban.

Az alacsony kihasználtság és stagnáló fogyasztás ellenére az előrejelzések és a tervek a felhasználás bővülését prognosztizálják. A látszólagos ellentét mögött az öntözés megvalósíthatóságát befolyásoló külső és belső feltételek közötti különbség húzódik meg. Az öntözés gazdaságosságára vonatkozó

számítások alapján (amelyet részletesen a megfizethetőség kapcsán tárgyalunk) látható, hogy a jó minőségű agrár terülteken a gazdálkodó szempontjából az öntözés kiépítése egy gazdaságilag megtérülő beruházás lenne, az akadályt az öntözés infrastruktúrájának gazdaságos kiépítéséhez szükséges méret megszervezése jelenti. Ebből is adódik, hogy az igények felmérésekor a prognózisok a jogi, bürokratikus akadályok megszűnésével és ennek folyományaként a fogyasztás növekedésével számolnak. A VGT első periódusában a tervezett felhasználás növekedés 2015-re 805 millió m3/év felhasználást prognosztizált 33%-os növekedés (760-850 millió m3/év minimum és maximum értékek között 7 1. táblázat: Vízfogyasztás, vízigény alakulása, Magyarország VGT 1). A közelmúltban elvégzett igényfelmérés is hasonló nagyságrendű öntözés iránti igényt mutatott ki. (OVF, 2014 Távlati öntözési vízigények értékelése vízkészlet és vízszolgáltatás oldalról)

3.2.1.3 A szolgáltatás nyújtásában résztvevő szervezetek

A vízrendszer működtetése és fenntartása 2014-ig három szintre tagolódott. A vízügyi igazgatóságok a regionális jelentőségű, vízkivételi és vízátvezetést szolgáló műtárgyak üzemeltetését végezték, amelyek állami tulajdont képeznek. A vízügyi igazgatóságok által szolgáltatott vízmennyiség elosztását, a birtok határáig juttatást rendszerint a vízgazdálkodási társulatok végezték. A kezelésükben állami és önkormányzati tulajdonú infrastruktúra elemek egyaránt megtalálhatóak voltak. (Hasonló logika mentén szerveződött az infrastruktúra a felesleges vizek összegyűjtése, elvezetése céljából). Ezt a fenntartási struktúrát változtatta meg az állami szerepvállalás újraértelmezése, melynek keretében állami kezelésbe kerültek az állami tulajdonú, de korábban társulati kezelésű állami tulajdont képező csatornák és vízfolyások. A magán és önkormányzati kézben lévő elemek fenntartásának jelenleg még nem alakultak ki az intézményi keretei. A lényegi kérdés itt az, hogy mely infrastruktúra elemek fenntartását ítélik a tulajdonosok kellő fontosságúnak ahhoz, hogy áldozzanak a fenntartására és ezt a tevékenységet hogyan végzik, végeztetik el.

A főművekkel kiépített, állami tulajdonban lévő öntözőcsatornák hossza közel 1100 km, ehhez adódnak a belvizek elvezetésére is alkalmas, 3000 km hosszúságú, kettős működésű csatornák (Somlyódy 2011).

3.2.2 A szolgáltatás költség-megtérülésének értékelése

3.2.2.1 Pénzügyi költségek és bevételek meghatározása

A mezőgazdasági vízszolgáltatás, VKI szempontból meghatározó kérdése az összetett célrendszerű vízgazdálkodási infrastruktúra működtetése. Hogyan érvényesíti, osztja el a vízrendszer működtetésének költségeit az állam, amely az infrastruktúra döntő részének tulajdonosa?

A vízgazdálkodási infrastruktúra működtetésének költségei 2013-ig a társulatoknál és vízügyi igazgatóságoknál jelentkeztek. A társulatok feladat ellátását a díjbevételek, a vízügyi igazgatóságokét a díjbevételek és az általános működést biztosító költségvetési források fedezték. Mindkét szervezet esetében a munkaerő és eszköz állomány több funkciót is ellát, de egy-egy tevékenységük akár több funkció megvalósítását is szolgálja (pl. egy kettősműködtetésű csatorna műtárgyának karbantartása), ezért a költségek, funkció szerinti azonosítása az alkalmazott felosztási szabályok függvénye.

Az alábbi 14. táblázat a mezőgazdasági vízszolgáltatásért beszedett díjbevételek alakulását mutatja be. A bevételek jellemzően két harmad része a társulatoknál jelentkezett. A díjbevételekkel szembenálló üzemeltetési tevékenységek tényleges költségéről nem állnak rendelkezésre részletes, országos szinten összegzett információk. A társulatok esetében feltételezhető, a díjbevételek fedezték a működtetési költségeket, ugyanakkor csak részben nyújthattak fedezetet a fenntartási tevékenységek elvégzésére. Hasonló lehetett a helyzet az igazgatóságok esetében is. A

vízszolgáltatással kapcsolatos bevételek fedezték a vízszolgáltatással kapcsolatos kiadásokat, ezt a 2012-2013-as időszakra már rendelkezésre álló részletes kimutatások igazolják (OVF adatszolgáltatás).

14. táblázat Mezőgazdasági öntözési díjbevétel VIZIG és VGT összesítése bruttó érték

	2012	2013
Társulatoknál jelentkező bevétel	1.850 millió Ft	1.550 millió Ft
Vízügyi igazgatóságnál jelentkező bevétel	891 millió Ft	716 millió Ft

Forrás: Társulatok - Mg_vizszolg_bev_ossz_2007_2013.xlsx , Igazgatóságok – OVF adatszolgáltatás

A 2012-2013-as időszak szolgáltatás költségeire a vízügyi igazgatóságok beszámolói alapján lehet következtetést levonni. Az intézmények költségvetése egyrészt általános, szakágazati területenként nem szétbontható költségeket és specifikus költségeket (pl. árvízvédelem…) tartalmaz. A mezőgazdasági vízszolgáltatás a nyilvántartásokban önálló tevékenységként jelenik meg így azonosíthatóak a közvetlenül jelentkező költségek. Az általános tevékenységek (pl. vízrajz, hírközlés) költségeit, amelyek minden résztevékenység hátterét nyújtják felosztottuk a rész tevékenységek között. A felosztás súlyozását az egyes tevékenységek költségvetési aránya szolgáltatta az igazgatóság összesített költségvetésében. A szolgáltatásból származó bevételek az igazgatóság számára fedezik a közvetlen költségeket, azonban a szolgáltatásra felosztott általános igazgatási költségeket nem minden esetben. Az általános költségek változása az időjárás függvényében hullámzó kiadásokat tükrözik.

	2012	2013
Üzemeltetés és fenntartás	795 millió Ft	528 millió Ft
Általános igazgatási költség	343 millió Ft	96 millió Ft
Költség fedezési arány: bevétel/költség	78%	115%

Beruházásra a mezőgazdasági vízszolgáltatás területén 2012-ben nem költöttek, 2013-ban 7 millió Ft forrás jutott.

3.2.2.2 Környezeti és erőforrás költségek meghatározása, a környezeti díjak bemutatása és szerepük értékelése

Környezeti költségek: A mezőgazdasági vízszolgáltatásban résztvevő víztestek jellemzően mesterséges, vagy erősen módosított víztestek kategóriájában tartoznak (OVGT, 2010. 1.4.3 fejezet,

59. oldal 1.3 térképmelléklet). Ezen víztestek esetében a jó ökológiai potenciál elérése lehet a cél. „A mesterséges víztesteknél a kiváló/jó öko-potenciál megállapításánál a funkció fenntartása az elsődleges szempont (pl. belvíz csatornánál a vízelvezető képesség fenntartása, halastónál a haltenyésztéshez szükséges körülmények fenntartása). Ezért ezen elsődleges szempont alapján meghatározható környezeti célkitűzést főként a jó „üzemeltetési gyakorlattal” lehet elérni.” (OVGT, 2010, 57. oldal). Ezt a feltételt a csatornák esetében a kézi és gépi fenntartás kombinált megvalósításával lehet biztosítani. A kézi beavatkozások lehetőséget biztosítanak a növényzet szelektív gondozására. Ez a gépi fenntartásnál nagyobb költséget jelent, azonban a közmunka program igénybevétele jelenleg ezt a többlet költséget biztosítja. Az üzemelési gyakorlat javításának lehetősége ezért nem pénzügyi, hanem szemléletbeli.

Nagyobb léptékű, a jó potenciál szintjét meghaladó fejlesztések a vízrendszer funkcióinak továbbfejlesztése (pl. természetes víztározási területek kialakítása) esetén valósíthatóak meg, ha a lehetőség van a csatornák menti területek igénybevételére. Ezen vízfolyások esetében a problémákat ugyanis jellemzően a hidromorfológiai hiányosságok jelentik. Az OVGT, 210 8.4.1 fejezetében összefoglaltak alapján „Síkvidéken a szűk hullámtérrel kialakított, és új töltés (jelentős földmunka) építése nélkül nem szélesíthető hullámterű vízfolyások esetében nincs megfelelő tér a keresztirányú medermozgások számára, így a középvízi meder általában egyenes marad, változatossága gyakorlatilag csak mesterséges kiöblösödésekkel javítható. Széles mederfenék esetén a kisvízi meanderezés kialakulhat, illetve természetes akadályokkal elősegíthető,” Ez a lépték azonban már túllép a jó ökológiai potenciál elérésének jelen elemzés szabta meghatározásán.

Erőforrás költség abban az esetben merülhet fel, ha a korlátosan rendelkezésre álló készlet hasznosítása során nem a legmagasabb hozzáadott érték termelést megvalósító tevékenység hasznosítja a korlátos készletet. A jelenlegi felhasználási szintek mellett, a vízszolgáltatások tekintetében nem beszélhetünk korlátosan rendelkezésre álló felszíni vízkészletekről.

Az alábbi ábra ezt az összefüggést szemlélteti. A Vízkészlet járulék (VKJ) rendszerében lekötött és ténylegesen felhasznált öntözési és halgazdasági célra átadott vízmennyiség alakulása látható rajta. Az időszak egészére elmondható, hogy a felhasználás a legaszályosabb 2012-es évben sem közelítette meg a lekötött mennyiséget.