Contract
Allianz Otthonbiztosítás Plusz
Ügyfél-tájékoztató és Szerződési feltételek
Otthon- biztosítások
Hatályos: 2017.04.10-től
AHE-12930/6
Allianz Otthonbiztosítás Plusz 5
Vagyonbiztosítási események és kiegészítő biztosítások 6
A biztosítási titokkal kapcsolatos szabályok 7
Néhány szó az Allianz Hungária Zrt.-ről 11
Ügyfél-tájékoztató és Általános Szerződési Feltételek
az Allianz Otthonbiztosítás Pluszhoz 12
I. Általános biztosítási feltételek 12
1. Biztosító, szerződő, biztosított és a biztosításközvetítő 12
2. A biztosítási szerződés létrejötte 13
3. A kockázatviselés kezdete 14
4. A biztosítás tartama, a biztosítási évforduló és
5. A biztosítási szerződés módosítása 14
6. A biztosítási szerződés megszűnésének esetei 15
A. Érdekmúlással, lehetetlenüléssel 15
B. Évfordulóra történő felmondással 15
E. A határozott tartam lejártával 15
7. A biztosítási díj, a díjfizetés szabályai 15
8. A biztosítási összeg, alulbiztosítottság 16
9. Az értékkövetés és a biztosítási évfordulóra kezdeményezett egyéb szerződésmódosítás szabályai 16
11. A szerződő felek kötelezettségei 17
11.A. Szerződő, biztosított kötelezettségei 17
a) Tájékoztatási kötelezettség 17
b) Közlési és változás-bejelentési kötelezettség 17
c) Kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettség 17
d) Kárbejelentési és állapot-megőrzési kötelezettség 17
e) A kárbejelentéshez és a szolgáltatás teljesítéshez szükséges dokumentumok 18
f) Díjfizetési kötelezettség 20
11.B. A biztosító kötelezettségei 20
a) Tájékoztatási kötelezettség 20
b) Szolgáltatási kötelezettség 20
14. A. Törvényi engedményi jog 21
14.C. Adatkezelés, adatvédelem 21
14.D. Eltérés a jogszabályoktól vagy a korábbi szerződési gyakorlattól 23
14.E. Illetékesség, a szerződés nyelve 25
II. A Vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) különös biztosítási feltételei 26
2. Területi hatály, a kockázatviselés helye 26
3. A biztosítható vagyontárgyak 27
4. Biztosítási összeg meghatározása vagyoncsoportonként 30
5. Biztosítási események (káresemények) 30
5.A. A Mix csomag biztosítási eseményei (káreseményei)30 A. Xxxxxx 00
B. Robbanás- és robbantáskár 31
D. Villámcsapás indukciós hatása miatti kár 31
AHE-12930/6
M. Ismeretlen építmény, üreg beomlása által
N. Idegen jármű ütközése által okozott kár 33
O. Idegen tárgyak rádőlése által okozott kár 33
P. Betöréses lopás- és rongáláskár 33
T/3 Fagyasztott élelmiszerek megromlása miatti kár . 35
5.B. A Komplex csomag biztosítási eseménye (káreseménye) 35
6. A biztosító szolgáltatása 36
6. A. Szolgáltatásra jogosultak köre 36
6.B. A térítési összegek meghatározásának alapelvei 37
6.D. A szolgáltatás különös szabályai 38
A kiegészítő biztosítások különös biztosítási feltételei 39
III. Kiegészítő általános és épülettulajdonosi felelősség- biztosítás 39
1. Biztosított, károsult, sérelmet szenvedett fél és egyéb fogalmak 39
2. Területi és időbeli hatály 39
7. A biztosító szolgáltatása 42
IV. Kiegészítő családi baleset-biztosítás 44
1. Biztosított, szolgáltatásra jogosult 44
2. Területi és időbeli hatály 44
4. A biztosított kötelezettsége 44
8. A biztosító szolgáltatása 46
V. További kiegészítő biztosítások 47
3. A biztosító szolgáltatása 47
A kiegészítő vagyonbiztosítások közös szabályai 47
2. Területi és időbeli hatály 47
6. A biztosító szolgáltatása 48
E. Kert és klíma biztosítás 50
4. A biztosítható vagyontárgyak 53
H. Garázsban tárolt gépjárművek biztosítása 53
2. Biztosítható vagyontárgyak 53
4. A szerződésmódosítás szabálya 54
5. A biztosítási események és kizárások 54
6. A biztosító szolgáltatása 54
8. A biztosított kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettsége 56
10. A biztosított kötelezettsége a gépjármű
11. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges dokumentumok 57
12. Változás-bejelentési kötelezettség 59
AHE-12930/6
I. Kiterjesztett gépjárművédelem biztosítás 59
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 3 / 91
2. Biztosítható vagyontárgyak 59
5. A biztosítási évfordulóra kezdeményezett szerződésmódosítás szabályai 60
6. A biztosítási események és kizárások 60
7. A biztosító szolgáltatása 61
9. A biztosítási szolgáltatás teljesítése 63
11. A biztosított kármegelőzési, kárenyhítési
12. A biztosító mentesülése 64
13. A biztosított kötelezettsége a gépjármű
14. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges dokumentumok 64
15. Változásbejelentési kötelezettség 64
J. Munkanélküliségi díjátvállalás biztosítás 64
4. A biztosító szolgáltatása, a biztosítási esemény
6. A biztosítási évfordulóra kezdeményezett szerződésmódosítás 66
7. A biztosító szolgáltatásának teljesítéséhez szükséges dokumentumok 66
K. Kiegészítő családi élet- és egészségbiztosítások 66
1. A kockázatviselés kezdete 66
3. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges
2. A biztosító szolgáltatására jogosultak köre 67
6. A biztosító szolgáltatása, a biztosítási esemény
8. A szerződés módosulásának esete 68
K/2. Családi egészségbiztosítás 69
2. A biztosító szolgáltatására jogosultak köre 69
3. A biztosítás tartama, a biztosítási időszak, a biztosítási évforduló és a várakozási idő 69
5. A biztosító szolgáltatása, a biztosítási esemény
6. A biztosító mentesülése, kizárások 70
7. A szerződés módosulásának esete 70
L. Kiegészítő Assistance biztosítások 71
1. Biztosítási események (káresemények) 71
2. Biztosítással nem fedezett biztosítási események,
3. A biztosított kötelezettségei a biztosítási esemény bekövetkeztekor és a biztosító, illetve a szolgáltató kárbejelentést követő intézkedése 71
4. Kárenyhítési kötelezettség 72
5. A biztosító szolgáltatása 72
6. A biztosítási szolgáltatás teljesítése 72
7. Az Assistance szolgáltatás meghiúsulása 72
Az Assistance biztosítások szolgáltatásai és azok értékhatára73
VI. Függelék: betörésvédelmi szintek és összeghatárok 75
B. Összeghatárok és szolgáltatás betöréses lopással okozott károk esetén 77
VII. Alkalmazott záradékok és függelékek 79
0.xx. Függelék: Műtéti lista 84
AHE-12930/6
3. sz. függelék: Egységszámtól függő kezdeti biztosítási összegek 91
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 4 / 91
Köszönjük szíves érdeklődését! Örömmel tájékoztatjuk, hogy társaságunk új, a legkorszerűbb igényeket is kielé- gítő, széleskörű szolgáltatásokat nyújtó otthonbiztosí- tási termékét tartja a kezében.
Engedje meg, hogy a következőkben figyelmébe ajánljunk néhány lényeges tudnivalót az Allianz Otthonbiztosítás Plusz nevet viselő biztosításunk szol- gáltatásaival kapcsolatosan.
Az otthonbiztosítási termékünk alapbiztosításból és az alapbiztosítás mellé választható kiegészítő biztosítá- sokból áll. A vagyonbiztosítás szolgál alapbiztosításul, amely minden szerződésnek szükségszerű eleme, az ingatlant és az ingóságokat veszélyeztető leggyakrab- ban előforduló károk esetében nyújt védelmet. A biz- tosítási szerződés csak a táblázat szerinti biztosítási fedezetekre köthető meg. A kiegészítő biztosításokra vonatkozóan a biztosító szolgáltatásának felső határát jelentő – választható – biztosítási összegekről a 3. sz. függelékből tájékozódhat.
A biztosítás megkötésekor kétféle otthonbiztosítási csomag közül választhat, a csomagban szereplő alapbiztosítástól függően. A Mix csomag a szerződési feltételekben meghatározott biztosítási események bekövetkezése esetén nyújt biztosítási védelmet, a Komplex csomag all risks fedezete ennél szélesebb körű, mivel – a kizárt kockázatok kivételével – a biztosított vagyontárgyak összes kárára kiterjed. Mindkét csomag tartalmaz kiegészítő általános és épülettulajdonosi fele- lősségbiztosítást.
Ha az Allianz Otthonbiztosítás Plusz termékünket választja, a táblázatunkban szereplő kínálatunkból a csomagokhoz választható kiegészítő biztosítások
között válogatva lehetősége van egyéni elképzeléseinek megfelelően összeállítani otthonbiztosítása fedezeti körét.
A választható kiegészítő biztosításaink sokoldalúan egészítik ki az alapbiztosításainkat. Ezek sorában több is újdonságnak tekinthető. Ilyen a kiegészítő felújítás- biztosítás, amely a felújításhoz szükséges és beépítésre váró anyagokban, tartozékokban és berendezésekben bekövetkezett biztosítási eseményekkel kapcsolatosan nyújt szolgáltatást.
Ha Ön gépjármű-tulajdonos vagy üzembentartó és a fede- zetbe vonható járművekre nem kötöttek más biztosítást, figyelmébe ajánljuk a garázsban tárolt gépjárművek kiegé- szítő biztosítását, ami az alapbiztosítással összefüggésben a garázsban tárolt gépjárművek kárainak megtérítését szolgálja, továbbá a kiterjesztett gépjárművédelem biztosí- tást, mely elemi- és lopás károkra nyújt fedezetet.
Társaságunk ügyfeleink igényeihez igazodva vállalja – a kiegészítő biztosítás választása esetén – a csőtöréskár következményeként elfolyt víz közüzemi díjának megté- rítését is.
Munkanélküliségi díjátvállalás biztosításunk feltétele alapján átvállaljuk a biztosítási szerződés 6 havi díját a biztosított munkanélkülivé válása esetén.
Kiemeljük továbbá az assistance kiegészítőinket, ame- lyek vészhelyzetben nyújtanak segítséget szerződőink számára.
Kérjük, tekintse meg a biztosítási feltételeinket is, ame- lyek a biztosítással kapcsolatos részletes szabályokat tartalmazzák!
A következő oldalon lévő táblázat áttekintést ad a Mix csomag és a Komplex csomag vagyonbiztosítási és a választható kiegészítő biztosítások fedezeteiről, vala- mint a felelősségbiztosítást tartalmazó kiegészítő fede- zetek alapfedezeti összegéről, és a fedezet bővítésével elérhető maximális biztosítási összegekről.
AHE-12930/6
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 5 / 91
Vagyonbiztosítási események és kiegészítő biztosítások
Biztosítási fedezetek | Allianz Otthonbiztosítás Plusz csomagok | ||
Mix csomag | Komplex csomag | ||
Vagyonbiztosítás biztosítási eseményei | A. Tűzkár | ✓ | 🗹 |
B. Robbanás- és robbantáskár | ✓ | 🗹 | |
C. Villámcsapáskár | ✓ | 🗹 | |
D. Villámcsapás indukciós hatása miatti kár | ✓ | 🗹 | |
E. Viharkár | ✓ | 🗹 | |
F. Felhőszakadáskár | ✓ | 🗹 | |
G. Jégveréskár | ✓ | 🗹 | |
H. Hónyomáskár | ✓ | 🗹 | |
I. Árvízkár | ✓ | 🗹 | |
J. Földrengéskár | ✓ | 🗹 | |
K. Földcsuszamláskár | ✓ | 🗹 | |
L. Kő- és földomláskár | ✓ | 🗹 | |
M. Ismeretlen építmény, üreg beomlása által okozott kár | ✓ | 🗹 | |
N. Idegen jármű ütközése által okozott kár | ✓ | 🗹 | |
O. Idegen tárgyak rádőlése által okozott kár | ✓ | 🗹 | |
P. Betöréses lopás- és rongáláskár | ✓ | 🗹 | |
Q. Rabláskár | ✓ | 🗹 | |
R. Vízkár | ✓ | 🗹 | |
S. Üvegtöréskár | ✓ | 🗹 | |
T/1. Zárcserekár | ✓ | 🗹 | |
T/2. Lopáskár | ✓ | 🗹 | |
T/3. Fagyasztott élelmiszerek megromlása miatti kár | ✓ | 🗹 | |
Kiegészítő biztosítások | Általános felelősségbiztosítás | Alapfedezetben 10 000 000 Ft Bővíthető 30 000 000 Ft-ig | Alapfedezetben 10 000 000 Ft Bővíthető 30 000 000 Ft-ig |
Épülettulajdonosi felelősségbiztosítás | Alapfedezetben 10 000 000 Ft Bővíthető 30 000 000 Ft-ig | Alapfedezetben 10 000 000 Ft Bővíthető 30 000 000 Ft-ig | |
Felelősség+ biztosítás | Választható | Választható | |
Elfolyt víz térítése | Választható | 🗹 | |
Üveg+ biztosítás | Választható | 🗹 | |
Vandalizmusbiztosítás | Választható | 🗹 | |
Kert és klíma biztosítás | Választható | Választható | |
Utazás+ biztosítás | Választható | Választható | |
Felújítás-biztosítás | Választható | Választható | |
Garázsban tárolt gépjárművek biztosítása | Választható | Választható | |
Kiterjesztett gépjárművédelem biztosítás | Választható | Választható | |
Munkanélküliségi díjátvállalás biztosítás | Választható | Választható | |
Családi baleset-biztosítás | Választható | Választható | |
Családi életbiztosítás | Választható | Választható | |
Családi egészségbiztosítás | Választható | Választható | |
Assistance Bázis | Választható | Választható | |
Assistance Prémium | Választható | Választható |
AHE-12930/6
✓ – alapfedezet
🗹 – all risks (összkockázati) fedezet alapján térül
A kiegészítő biztosítások egy egységre jutó induló biztosítási összegét és a választható egységek számát a 0.xx. függelék tartalmazza.
6 / 91
A biztosítási titokkal kapcsolatos szabályok
A biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. tör- vény (Bit.) szerint biztosítási titok minden olyan – minősí- tett adatot nem tartalmazó – a biztosító, a viszontbiztosító, a biztosításközvetítő rendelkezésére álló adat, amely a biztosító, a viszontbiztosító, a biztosításközvetítő egyes ügyfeleinek – ideértve a károsultat is – személyi körülmé- nyeire, vagyoni helyzetére, illetve gazdálkodására vagy a biztosítóval, illetve viszontbiztosítóval kötött szerződéseire vonatkozik.
Biztosítási titok csak akkor adható ki harmadik személy- nek, ha a törvény alapján a titoktartási kötelezettség nem áll fenn, illetve a biztosító ügyfele vagy annak tör- vényes képviselője a kiszolgáltatható biztosítási titok- kört pontosan megjelölve, erre vonatkozóan írásban felmentést ad vagy a biztosító vagy a viszontbiztosító által megbízott tanúsító szervezet és alvállalkozója ezt a tanúsítási eljárás lefolytatása keretében ismeri meg.
A Bit. 138. §-a alapján a xxxxx megtartásának kötelezettsége nem áll fenn:
· a feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bankkal szemben;
· a nyomozás elrendelését követően a nyomozó ható- sággal és ügyészséggel;
· büntetőügyben, polgári peres vagy nemperes eljárás- ban, közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgá- lata során eljáró bírósággal, a bíróság által kirendelt szakértővel, továbbá a végrehajtási ügyben eljáró önálló bírósági végrehajtóval, a természetes szemé- lyek adósságrendezési eljárásában eljáró főhitelező- vel, Családi Csődvédelmi Szolgálattal, családi vagyon- felügyelővel, bírósággal szemben;
· a hagyatéki ügyben eljáró közjegyzővel továbbá az általa kirendelt szakértővel szemben;
· az adóhatósággal szemben, ha adóügyben, az adóha- tóság felhívására a biztosítót törvényben meghatá- rozott körben nyilatkozattételi kötelezettség, vagy ha biztosítási szerződésből eredő adókötelezettség alá eső kifizetésről törvényben meghatározott adatszol- gáltatási kötelezettség terheli;
· a feladatkörében eljáró nemzetbiztonsági szolgálattal szemben;
· a nemzetbiztonsági szolgálat és az ügyészség, továbbá az ügyész jóváhagyásával a nyomozó hatóság írásbeli megkeresésére, ha adat merül fel arra, hogy a biztosí- tási ügylet összefüggésben van.
a) a 2013. június 30-ig hatályban volt 1978. évi IV. törvényben foglaltak szerinti kábítószerrel vissza- éléssel, új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel, ter- rorcselekménnyel, robbanóanyaggal vagy robban- tószerrel visszaéléssel, lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaéléssel, pénzmosással, bűnszövetségben vagy bűnszervezetben elkövetett bűncselekménnyel,
b)a Btk. szerinti kábítószer-kereskedelemmel, kábí- tószer birtoklásával, kóros szenvedélykeltéssel vagy kábítószer készítésének elősegítésével, új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel, terrorcse- lekménnyel, terrorcselekmény feljelentésének elmulasztásával, terrorizmus finanszírozásával, robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés- sel, lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaéléssel, pénz- mosással, bűnszövetségben vagy bűnszervezetben elkövetett bűncselekménnyel,
· ha a magyar bűnüldöző szerv – nemzetközi kötelezett- ségvállalás alapján külföldi bűnüldöző szerv írásbeli megkeresésének teljesítése céljából – írásban kér biz- tosítási titoknak minősülő adatot a biztosítótól;
· ha a pénzügyi információs egységként működő ható- ság a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló tör- vényben meghatározott feladatkörében eljárva vagy külföldi pénzügyi információs egység írásbeli megke- resésének teljesítése céljából írásban kér biztosítási titoknak minősülő adatot a biztosítótól;
· a feladatkörében eljáró Gazdasági Versenyhivatallal szemben;
· a feladatkörében eljáró gyámhatósággal szemben;
· az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 108. §
(2) bekezdésében foglalt esetben az egészségügyi államigazgatási szervvel szemben;
· törvényben meghatározott feltételek megléte esetén a titkosszolgálati eszközök alkalmazására, titkos infor- mációgyűjtésre felhatalmazott szervvel szemben;
· a viszontbiztosítóval, a csoport másik vállalkozásával, valamint együttbiztosítás esetén a kockázatvállaló biztosítókkal szemben;
· törvényben szabályozott adattovábbítások során átadott adatok tekintetében a kötvénynyilvántartást vezető kötvénynyilvántartó szervvel, a kártörté-
neti nyilvántartást vezető kárnyilvántartó szervvel, továbbá a járműnyilvántartásban nem szereplő gép- járművekkel kapcsolatos közúti közlekedési igazgatási feladatokkal összefüggő hatósági ügyekben a közleke- dési igazgatási hatósággal, valamint a közúti közleke- dési nyilvántartási szervével szemben;
· az állományátruházás keretében átadásra kerülő biztosítási szerződési állomány tekintetében – az erre irányuló megállapodás rendelkezései szerint – az átvevő biztosítóval szemben;
AHE-12930/6
· a kárrendezéshez és a megtérítési igény érvényesí- téséhez szükséges adatok tekintetében és az ezen adatok egymás közti átadásával kapcsolatban a Kártalanítási Számlát és a Kártalanítási Alapot kezelő szervezettel, a Nemzeti Irodával, a levelezővel, az Információs Központtal, a Kártalanítási Szervezettel, a kárrendezési megbízottal és a kárképviselővel, továbbá – a közúti közlekedési balesetével kapcsola- tos kárrendezés kárfelvételi jegyzőkönyvéből a bal- esetben érintett másik jármű javítási adatai tekinte-
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 7 / 91
tében az önrendelkezési joga alapján – a károkozóval szemben;
· a kiszervezett tevékenység végzéséhez szükséges ada- tok tekintetében a kiszervezett tevékenységet végzővel szemben;
· a könyvvizsgálói feladatok ellátásához szükséges ada- tok tekintetében a könyvvizsgálóval;
· a mezőgazdasági biztosítási szerződés díjához nyúj- tott támogatást igénybe vevő biztosítottak esetében az agrárkár-megállapító szervvel, a mezőgazdasági
igazgatási szervvel, az agrárkárenyhítési szervvel, vala- mint az agrárpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium irányítása alatt álló, gazdasági elemzé- sekkel foglalkozó intézménnyel szemben;
· a feladatkörében eljáró alapvető jogok biztosával szemben;
· a feladatkörében eljáró Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósággal szemben;
· a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a káresetek igazolásának részletes szabályairól szóló miniszteri rendeletben meghatározott kártörténeti adatra és bonus-malus besorolásra nézve a rendeletben szabályozott esetekben a biztosítóval szemben.
Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét, ha a biztosító által az adóhatóság felé történő adatszolgáltatás az Aktv.
43/H. §-ában foglalt kötelezettség, valamint a Magyarország Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között a nemzetközi adóügyi megfelelés előmozdításáról és a FATCA szabályozás végrehajtásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről, valamint az ezzel összefüggő egyes törvé- nyek módosításáról szóló 2014. évi XIX. törvény (a további- akban: FATCA-törvény) alapján az adó- és egyéb közterhek- kel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény (a továb- biakban: Aktv.) 43/B-43/C. §-ában foglalt kötelezettség telje- sítésében merül ki.
A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn abban az esetben, ha a biztosító vagy a viszont- biztosító az Európai Unió által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról szóló törvényben meghatározott bejelentési kötelezettségé- nek tesz eleget.
A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn a Hpt-ben meghatározott pénzügyi intézménnyel szemben a pénzügyi szolgáltatásból eredő követeléshez kapcsolódó biztosítási szerződés vonatkozásában, ha
a pénzügyi intézmény írásbeli megkereséssel fordul a biztosítóhoz, amely tartalmazza az ügyfél nevét vagy a biztosítási szerződés megjelölését, a kért adatok fajtáját, az adatkérés célját.
Nem jelenti a biztosítási titok és az üzleti titok sérelmét a felügyeleti ellenőrzési eljárás során a csoportfelügyelet
esetében a csoportvizsgálati jelentésnek a pénzügyi cso- port irányító tagja részére történő átadása.
Tájékoztatjuk, hogy társaságunk biztosítási szolgáltatásai során igénybe vesz külső közreműködőket is, akik előze- tes hozzájárulás vagy a fent ismertetett Bit. 138. §-ában foglalt felhatalmazás alapján (így különösen kiszervezési szerződés keretében) személyes adatokat és biztosítási titkokat is megismerhetnek.
Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét
a) az olyan összesített adatok szolgáltatása, amelyből az egyes ügyfelek személye vagy üzleti adata nem állapít- ható meg,
b) a jogalkotás megalapozása és a hatásvizsgálatok elvégzése céljából a miniszter részére személyes adat- nak nem minősülő adatok átadása,
c) a pénzügyi konglomerátumok kiegészítő felügyeletéről szóló törvényben foglalt rendelkezések teljesítése érde- kében történő adatátadás.
Irányadó jog
A szerződés joga a magyar jog; társaságunk a keletkezett károkra a szerződési feltételekben foglaltak szerint, a magyar jog szabályai alapján nyújt fedezetet.
Panaszkezelési szabályzat
Társaságunk (az Allianz Hungária Zrt.) célja, hogy Ügyfeleink minden szempontból elégedettek legyenek szolgáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Szolgáltatási színvonalunk folyamatos fejlesztéséhez és ezáltal Ügyfeleink elégedettségének növeléséhez fontos szá- munkra minden visszajelzés – legyen az pozitív vagy akár negatív –, amely termékeinkkel, szolgáltatásainkkal, eljá- rásainkkal, munkatársainkkal, illetve a cégünk egészével kapcsolatban megfogalmazódik Önökben.
A panaszok, kritikák megfelelő kezelése érdekében az alábbi panaszkezelési elveket és gyakorlatot követjük:
· Panaszkezelésünk során 2016. január 1-jétől a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény 159. §,
a 437/2016. (XII. 16.) Korm. rendelet, a 28/2014. (VII. 23.)
számú MNB rendelet, valamint a 13/2015. (X. 16.) számú MNB ajánlás rendelkezései alapján járunk el.
· A hozzánk beérkezett kritikák és panaszok fokozott figyelembevételével törekszünk arra, hogy Ügyfeleink érdekében javítsuk szolgáltatásaink, termékeink minő- ségét, és elkötelezettek vagyunk abban, hogy folyamato- san növeljük Ügyfeleink elégedettségét. Ehhez a pana- szok gyors és hatékony orvoslása is hozzájárul.
AHE-12930/6
· Panasz-ügyintézési eljárásunk garantálja, hogy minden panaszt alaposan, elfogulatlanul és a lehető legrövi- debb időn belül kivizsgáljunk, Ügyfeleinknek minden esetben megfelelő választ adjunk, és a megalapozott
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 8 / 91
panaszokat minél gyorsabban orvosoljuk. A panasz- ügyek vizsgálata során minden vonatkozó körülményt figyelembe veszünk, minden felmerült problémát, kifogást megvizsgálunk és megválaszolunk Ügyfeleink számára. Panaszokkal foglalkozó szakképzett munka- társaink ügyfélközpontúan, fogyasztóbarát módon és empatikusan járnak el a panaszkivizsgálás, a megoldás során. Panaszkezelési folyamatunk során közérthetően kommunikálunk Ügyfeleinkkel, átláthatóan és kiszá- míthatóan cselekszünk, a jóhiszeműség és tisztesség alapelveit tartjuk szem előtt.
· Ügyfeleink megkereséseit – amikor csak lehet – már az első kapcsolat szintjén kezeljük, esetleges hibáin- kat javítjuk. Ha az ügy bonyolultabb, és megoldásá- hoz hosszabb időre van szükség, az ügy panaszként Fogyasztóvédelmi osztályunkhoz kerül, ahol központi panaszkezelést működtetünk. A Fogyasztóvédelmi osztályunkon szakértő munkatársaink a fogyasztóvé- delmi referensek, akik kiemelt figyelemmel járnak el a panaszügyek rendezése kapcsán, felkészültségük, tapasztalatuk biztosítja a fogyasztóvédelem és ügyfél- központúság állandó szem előtt tartását.
· Az erre vonatkozó jogszabály 30 napot biztosít a panasz- ügyek érdemi kivizsgálására és megválaszolására, mi mindent megteszünk, hogy Ügyfeleink az egyszerűbb esetekben ennél rövidebb idő alatt választ kapjanak.
· Ügyfeleink visszajelzéseihez számos kommunikációs csatornát biztosítunk, hogy véleményüket minél köny- nyebben, egyszerűbben és gyorsabban kifejthessék élőszóban, telefonon, elektronikus úton, vagy akár levélben.
· A panaszügyek kivizsgálása térítésmentes, ezért társa- ságunk külön díjat nem számít fel.
Észrevételeiket, panaszaikat az alábbi módon juttathatják el hozzánk:
Szóban, személyesen: A véleményeket és észrevétele- ket hálózatunk bármelyik Ügyfélkapcsolati pontján vagy szerződött partnerénél – xxxxx://xxx.xxxxxxx. hu/hu/ugyintezes-kapcsolat/ugyfelkapcsolati-pontok. html/ – kollégáink, partnereink meghallgatják, és
a panaszt írásban rögzítik. A panasz adatlapról Ön másolati példányt kap. Társaságunk székhelyén Központi ügyfélszolgálatot működtetünk, ahol sze- mélyesen is megtehetik, leadhatják panaszukat (1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52.). Igény esetén Központi ügyfélszolgálatunkra a telefonos ügyfélszol- gálaton (+36 (1/20/30/70) 421-1-421) tud időpontot foglalni, valamint 2016. január 1-jétől elektronikus úton is biztosítjuk ezt a lehetőséget, jelzésétől számí- tott 5 munkanapon belül. A Központi Ügyfélszolgálat nyitvatartási ideje: hétfő: 8-18, kedd-csütörtök: 8-16,
péntek: 8-14 óra.
Telefonon: Telefonos ügyfélszolgálatunk a +36 (1/20/30/70) 421-1-421-es számokon érhető el (nem
emelt díjas szolgáltatás). Nyitvatartási idő: hétfő-szerda és péntek: 8-18, csütörtök: 8-20 óra között.
Faxon: 06-1-269-2080-as számon.
Elektronikus úton: a xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.xxxx), vagy a xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx címen. Kérjük, vegyék figyelembe, hogy email-en csak biztosítási titkot nem tartalmazó választ küldhetünk Ügyfeleink részére, min- den egyéb, más esetben postai úton kell válaszolnunk. (Kivételt képeznek a kifejezetten elektronikus szolgál- tatásra szerződött Ügyfeleink.) Üzemzavar esetén az itt felsorolt további módok közül választhat.
Írásban: Leveleiket a 1368 Budapest, Pf. 191. címre küld- hetik, az Allianz Hungária Zrt. Fogyasztóvédelmi osztály nevére (a Fogyasztóvédelmi osztályon belül működik
a központi panaszkezelés). A gördülékenyebb ügy- menet érdekében minden esetben szükségünk van az Ügyfél személyazonosító alapadataira, illetve a meglévő biztosítás(ok)kal kapcsolatos adatokra (pl. kötvényszám, szerződésszám, ügyfélszám, kárszám).
Amennyiben nem az Ügyfél, hanem meghatalmazott jár el a panaszügyben, a fentieken túl, érvényes meghatal- mazás benyújtása is szükséges. A meghatalmazásnak – a jogszabályi rendelkezésekre figyelemmel – a polgári per- rendtartásról szóló 1952. évi III. törvényben foglalt köve- telményeknek kell eleget tennie. (meghatalmazás minta: xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx)
Ügyfeleink részére panaszbejelentő lapokat biztosítunk, melyen egyszerűen megadhatják panaszukat, ezt a doku- mentumot akár kézzel, akár elektronikusan is kitölthetik, majd az Önöknek legmegfelelőbb módot választva lead- hatják személyesen a fent megjelölt helyeken, vagy pos- tázhatják, faxolhatják, e-mailben elküldhetik részünkre, ahogy az Önöknek kényelmes. (A panaszbejelentő lapot internetes oldalunkon a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/ panaszkezeles.html – címen érhetik el.)
A panaszbejelentő lap tartalmazza az Ügyfél nevét, címét, a panasz előterjesztésének helyét, a panasz részletes leírását, a szerződéses adatokat, a csatolt dokumentumo- kat, aláírást, átvétel igazolását (szükség szerint). Kérjük, hogy a panaszbejelentő lapon minden kifogását tüntesse fel, amivel kapcsolatban kivizsgálást kér tőlünk.
Ezen kívül természetesen bármilyen formátumban – kézzel, géppel írott levél, feljegyzés – továbbíthatja részünkre panaszát.
Amennyiben Ön természetes személy (fogyasztó) és társa- ságunk a panaszát elutasítja, vagy nem kap választ, az alábbi szervekhez fordulhat:
AHE-12930/6
A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet;
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 9 / 91
Részletes tájékoztatást olvashat erről az MNB honlapján: xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx
A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának levelezési címe: 1534 Budapest BKKP Pf. 777.; telefonszáma: 00-00-000-000; e-mail címe: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx
Jogszabályi kötelezettségünk tájékoztatni ügyfeleinket arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank fogyasztóvédelmi eljá- rásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyomtatványt elektroniku- san a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx- van/formanyomtatvanyok elérhetőségen, valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfél- szolgálaton érheti el.
Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott formanyomtat- ványok költségmentes megküldését társaságunktól (telefonszám: +36 (1/20/30/70) 000-0-000; e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191.) is igényelheti.
A Pénzügyi Békéltető Testület levelezési címe: Magyar Nemzeti Bank, 1525 Budapest BKKP Pf. 172.; telefon- száma: 00-00-000-000 és 00-0-000-0000; e-mail címe: ugyfelszolgalat @xxx.xx
Jogszabályi kötelezettségünk tájékoztatni ügyfeleinket arról, hogy a Pénzügyi Békéltető Testület eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyomtatványt elektronikusan a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx elérhetőségen, valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfél- szolgálaton érheti el.
Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott formanyomtatványok költségmentes megküldését társaságunktól (telefonszám:
+36 (1/20/30/70) 000-0-000; e-mail cím: biztositopanasz@ xxxxxxx.xx; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191.) is igényelheti.
A panasz elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén a fogyasztónak nem minősülő ügyfél bírósághoz fordulhat. A bíróságokról a xxxx://xxxxxxx.xx/ honlapon tájékozódhat.
Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a fenti honlapok elérési útja módosulhat. A mindenkor aktuális elérhetőségek- ről a honlapunkon (xxx.xxxxxxx.xx) tájékozódhat.
A panaszügyintézés további részletei:
A panaszügyintézés során, a telefonos ügyfélszolgálaton (+36 (1/20/30/70) 421-1-421) közölt panaszokat rögzít- jük, azok öt éven át visszakereshetőek. A hangrögzítés tényére felhívjuk az Ön figyelmét. Ügyfeleink kérésére biztosítjuk a hangfelvétel visszahallgatását, továbbá térítésmentesen kérhetik a hangfelvételről készített hitelesített jegyzőkönyvet, amelyet tizenöt napon belül Ügyfeleink rendelkezésére bocsátunk. A beszélgetése- ket Központi Ügyfélszolgálatunkon hallgathatja vissza, előzetes időpont-egyeztetést követően. A telefonos ügyfélszolgálatunkon igyekszünk biztosítani az ésszerű várakozási időn belüli hívásfogadást és ügyintézést.
A telefonon közölt szóbeli panasz esetén az indított hívás sikeres felépülésének időpontjától számított öt percen belül élőhangos bejelentkezés érdekében úgy vagyunk kötelesek eljárni, ahogy az az adott helyzet- ben általában elvárható. Amennyiben az Ön telefonon leadott bejelentését kollegáink nem tudják megoldani, panaszbejelentő lapon rögzítik, és továbbítják azt a Fogyasztóvédelmi osztályra. A panaszbejelentő lap (jegyzőkönyv) másolatát a Fogyasztóvédelmi osztálytól megkapott válaszban továbbítjuk Önnek.
A panaszügyintézés során a következő adatokat kérhetjük Öntől: név, szerződésszám, ügyfélszám, lakcím, székhely, levelezési cím, telefonszám, értesítés módja, panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, panasz oka, leírása, az Ügyfél igénye, szükséges dokumentumok másolata, szük- ség esetén érvényes meghatalmazás, a panasz kivizsgá- lásához szükséges egyéb adat. A megadott adatokat az információs önrendelkezési jogról és az információsza- badságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezéseinek megfelelően kezeljük és tartjuk nyilván.
A szóbeli panaszokat igyekszünk azonnal megoldani, orvosolni. Amennyiben annak eredményével Ön nem ért egyet, panaszbejelentő lapon a panaszát rögzítjük és az kivizsgálásra a Fogyasztóvédelmi osztályhoz kerül.
A panaszbejelentő lap másolati példányát Ön megkapja. A Fogyasztóvédelmi osztályon működő központi panasz- kezelésen dolgozó kollégák az Ön panaszügyét kivizs- gálják és megkeresik a legmegfelelőbb megoldást. Erről írásban tájékoztatják Önt, 30 napon belül. Amennyiben az ügy kivizsgálása hosszabb időt vesz igénybe, erről a késedelem okának megjelölésével tájékoztatjuk Önt és lehetőség szerint megjelöljük a vizsgálat befejezésének várható időpontját is. Elutasítás esetén természetesen indoklással és jogorvoslati lehetőségekkel együtt kapja meg a tájékoztatást. Amennyiben válaszunkkal nem elégedett, panaszügyében felülvizsgálatot kérhet társa- ságunktól. Ön minden esetben kérhet felülvizsgálatot a Fogyasztóvédelmi osztály vezetőjétől is.
AHE-12930/6
A panaszügyek kezelésében úgy járunk el, hogy lehetőség sze- rint elkerüljük Ügyfeleinkkel a pénzügyi fogyasztói jogvitákat.
Az ügyfélpanaszokról nyilvántartást vezetünk. A nyil- vántartásban szerepelnek az ügyfél- és panaszadatok, az üggyel kapcsolatos bejövő és a kimenő levelek, a panasz benyújtásának és megválaszolásának időpontja, a panasz rendezésére tett intézkedések és felelősök, határ- idők. Minden ügyintézést időpontokkal együtt rögzítünk, nyilvántartunk az Ön panasza kapcsán. A panaszokat és az arra adott válaszokat öt évig megőrizzük, MNB ellenőr- zés esetén a felügyeleti szervünknek bemutatjuk.
Köszönjük bizalmát, valamint segítségét, hogy szolgálta- tásainkat javíthatjuk visszajelzése alapján.
Felhívjuk figyelmét arra, hogy a fenti honlapok elérési útja módosulhat. A mindenkori aktuális lehetőségekről a honlapunkon (xxx.xxxxxxx.xx) tájékozódhat.
Néhány szó az Allianz Hungária Zrt.-ről
Társaságunk az Allianz SE-nek, Európa vezető és a világ egyik legnagyobb biztosítócsoportjának a tagja. Az Allianz Hungária Zrt. sokéves hazai és nemzetközi tapasztalattal áll ügyfelei rendelkezésére.
A biztosító a fizetőképességéről és pénzügyi helyzetéről szóló éves jelentést a honlapján teszi közzé.
Társaságunk 1990-től részvénytársasági formában működik. Székhelyünk: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52. Levelezési címünk: 1368 Budapest, Pf. 191 Cégjegyzékszám: Fővárosi Törvényszék, mint cégbíróság, Cg. 00-00-000000
A székhely állama: Magyarország
Felügyeleti szervünk a Magyar Nemzeti Bank.
További információk
Bővebb információért látogasson el weboldalunkra a xxx.xxxxxxx.xx címen.
Ha a tájékoztatónkkal kapcsolatban bármilyen kérdése van, kérjük, forduljon telefonos ügyfélszolgálatunkhoz a
+36 (1/20/30/70) 421-1-421-es számokon, ahol munka- társaink munkanapokon 8.00 és 18.00 óra – csütörtökön
8.00 és 20.00 óra – között készséggel állnak rendelkezé- sére.
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a szerződési feltételekről rész- letesen az Allianz Otthonbiztosítás Plusz „Ügyfél-tájékoztató és Általános Szerződési feltételek”-ből tájékozódhat.
Xxxxxx abban, hogy tájékoztatónk felkeltette érdeklődését és hamarosan Önt is ügyfeleink között üdvözölhetjük.
AHE-12930/6
Allianz Hungária Zrt.
Ügyfél-tájékoztató és Általános Szerződési Feltételek
az Allianz Otthonbiztosítás Pluszhoz
Hatályos: 2017.04.10-től
Az Allianz Otthonbiztosítás Plusz általános szerződési feltételei azokat a rendelkezéseket tartalmazzák, ame- lyeket – ellenkező szerződéses kikötés hiányában – az Allianz Hungária Zrt. (a továbbiakban: biztosító) Allianz Otthonbiztosítás Plusz szerződéseire alkalmazni kell.
Az általános szerződési feltételeket az általános és a különös biztosítási feltételek, valamint a hozzájuk kap- csolódó függelékek és záradékok alkotják.
A fentieken kívül a biztosítási szerződés része az ajánlat és a kötvény.
Az általános és különös biztosítási feltételekben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, valamint a Biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló törvény és a hatályos magyar jogszabályok rendelkezései alkalmazandók.
I. Általános biztosítási feltételek
1. Biztosító, szerződő, biztosított és a biztosítás- közvetítő
A biztosító
Allianz Hungária Zrt.
Székhely: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52. Cégjegyzékszám: Fővárosi Törvényszék, mint cégbíróság Cg. 00-00-000000
A szerződő
Szerződő az, aki ajánlatot tesz a biztosítási szerződés megkötésére és a biztosítási díj megfizetésére köteles. Szerződést az köthet, aki a vagyontárgy megóvásában érdekelt, vagy a szerződést az érdekelt javára köti.
A biztosított
Az egyes biztosítások biztosítotti körének meghatáro- zását a különös biztosítási feltételek tartalmazzák. Ha a feltételek eltérően nem rendelkeznek, a biztosító szolgál- tatására a biztosított jogosult.
A biztosított, ha nem azonos a szerződővel, a biztosító- hoz intézett írásbeli nyilatkozattal bármikor a szerződő helyébe léphet, a belépéshez a biztosító hozzájárulása nem szükséges. A belépéssel a szerződő felet megillető jogok és az őt terhelő kötelezettségek összessége a biztosí-
tottra száll át. Ilyen esetben a folyó biztosítási időszakban esedékes biztosítási díj megfizetéséért a szerződő és a biztosított egyetemlegesen felelős. A szerződésbe belépő biztosított köteles a szerződő félnek a szerződésre fordított költségeit – ideértve a biztosítási díjat is – megtéríteni.
Ha a biztosított vagyontárgyra finanszírozási szerződést kötöttek, és a biztosított a finanszírozó, a biztosító a szol- gáltatását a biztosított finanszírozó részére a kifizetés időpontjában fennálló követelése erejéig teljesíti, a szol- gáltatás fennmaradó részét a biztosított részére teljesíti.
A biztosításközvetítő
A biztosításközvetítő a biztosítási szerződések megkö- tésében közreműködő személy. Függő biztosításközve- títő az ügynök és a többes ügynök, független biztosítás- közvetítő az alkusz.
A függő biztosításközvetítő díjat nem vehet át.
A függő biztosításközvetítő a biztosítótól az ügyfélnek járó összeget nem vehet át.
A függő biztosításközvetítő kizárólag az ajánlatok átvé- telére jogosult, így szerződést a biztosító nevében nem köthet, és a szerződő, illetve a biztosított a jognyilatko- zatait érvényesen nem intézheti hozzá.
AHE-12930/6
Ha a szerződő a biztosítási szerződéssel kapcsolatos
nyilatkozatát független biztosításközvetítőhöz címezi, a nyilatkozat a biztosítóval szemben attól az időponttól
hatályos, amikor a nyilatkozat a biztosítóhoz beérkezett.
2. A biztosítási szerződés létrejötte
2.1. A szerződés létrejöttének szabályai
A biztosítási szerződés a felek megállapodásával jön létre. Nem jön létre a szerződés, ha a biztosító az ajánlatot a beérkezésétől számított 15 napon belül elutasítja.
Ha a biztosító által kiállított kötvény tartalma eltér a szerződő fél ajánlatától, és az eltérést a szerződő fél késedelem nélkül nem kifogásolja, a szerződés a kötvény tartalma szerint jön létre.
Ez a rendelkezés lényeges eltérésekre akkor alkalmaz- ható, ha a biztosító az eltérésre a szerződő fél figyelmét a fedezetet igazoló dokumentum átadásakor írásban
felhívta. Ha a felhívás elmarad, a szerződés az ajánlat tar- talmának megfelelően jön létre.
A szerződés a biztosító által rendszeresített ajánlati lapon és díjszabásnak megfelelően tett ajánlatnak a biztosító vagy annak megbízottja részére történt átadásától számí- tott 15. nap leteltével, az átadás időpontjára visszamenő hatállyal – akkor is létrejön, ha a biztosító a 15 napos határidőn belül nem nyilatkozik az ajánlatra.
Ha a biztosító kifejezett nyilatkozata nélkül létrejött szerződés lényeges kérdésben eltér a biztosító általános szerződési feltételeitől, a biztosító a szerződés létrejöt- tétől számított 15 napon belül javasolhatja, hogy a szer- ződést az általános szerződési feltételeknek megfelelően módosítsák. Ha a szerződő fél a javaslatot nem fogadja el vagy arra 15 napon belül nem válaszol, a biztosító az elutasítástól vagy a módosító javaslat kézhezvételétől számított 15 napon belül a szerződést 30 napra írásban felmondhatja. Biztosítási szerződés távértékesítés útján
– például interneten vagy telefonon – is köthető. Ebben az esetben a távértékesítésre vonatkozó jogszabály is alkalmazandó.
Ha a szerződést nem írásban kötötték meg, a biztosító köteles a biztosítási fedezetet igazoló kötvényt kiállítani.
2.2. Felek közötti kapcsolattartás szabályai, jognyilatkoza- tok, elektronikus levélküldés
Ha a jogszabály a jognyilatkozat érvényességéhez írásbe- liséget követel meg, akkor a jognyilatkozat kizárólag akkor érvényes, ha az megfelel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényben előírt írásbeliség követelményének, azaz alkalmas a jognyilatkozatban foglalt tartalom válto- zatlan visszaidézésére, a nyilatkozattevő személyének és a nyilatkozat megtétele időpontjának azonosítására.
Minden más esetben a biztosítóhoz intézett nyilatkozat a biz- tosítóval szemben akkor hatályos, ha azt írásban, vagy e-ma- ilen, vagy faxon, vagy elektronikus úton, a biztosító által üze- meltetett Ügyfélportálon keresztül. vagy egyéb maradandó eszközzel tették, és az a biztosító tudomására jut.
Az e-mailen küldött jognyilatkozatot a biztosító csak abban az esetben fogadja el, ha az e-mailcím a küldő sze- mélyéhez kapcsolt, korábban a biztosító számára beje- lentett és a biztosító által rögzített címről érkezett.
A biztosító az e-mail üzenet tartalmától függően jogosult dokumentum megküldésére felhívni a szerződőt/biztosí- tottat.
Felhívjuk a figyelmet az e-mail útján történő adattovábbí- tás kockázataira, tekintettel arra, hogy az e-mailben vagy annak csatolmányaként történő adatküldés nem minősül biztonságos csatornának.
A szerződést a felek kizárólag postai úton, faxon, szemé- lyesen az ügyfélszolgálati vagy ügyfélkapcsolati pontokon vagy legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott elektronikus dokumentumban mondhatják fel.
Ha a szerződő a biztosító részére a mobil számát és az
e-mail elérhetőségét megadta, ezzel a biztosítóval elekt- ronikus úton történő kommunikációban állapodik meg, és hozzájárul ahhoz, hogy azt a biztosító a szerződéssel kapcsolatos nyilatkozatok, dokumentumok (ideértve különösen, de nem kizárólagosan a kötvényt, számlát/ számviteli bizonylatot, indexértesítőt, felszólítót, felmon- dást, törlésértesítőt) küldésére felhasználja.
A szerződő által megadott elektronikus adatok valótlan- ságából, hiányosságából származó károkért, valamint a szerződő levelezési szolgáltatójánál felmerülő hibákért, rendellenes működésért, valamint a szolgáltató bizton- sági, illetve a szerződő személyes fiókjának beállításai miatt felmerülő problémákért, és abból származó káro- kért, illetve hátrányos jogkövetkezményekért a biztosító nem vállal felelősséget.
Az e-mail cím, a telefonszám megváltozását 5 napon belül a biztosítónak be kell jelenteni. A változás bejelen- tésének elmulasztásából származó károkért a biztosító nem vállal felelősséget.
Az elektronikus levelezés során a biztosító zárt levelezési rendszeréből nyílt levelezési rendszerbe kerülhetnek a szerződés adatai.
A biztosító által üzemeltetett Ügyfélportál szolgáltatásait kizárólag előzetes regisztrációt követően lehet igénybe venni. Az Ügyfélportál szolgáltatásai a szerződő által megadott email címével és megadott jelszavával vehetők igénybe. A biztosító a szerződő által megtettnek tekint valamennyi nyilatkozatot, amelyet az Ügyfélportálon keresztül, az ügyfél email címével és jelszavával történő belépést követően tettek meg.
2.3. A jognyilatkozat átadása
AHE-12930/6
A szerződéssel kapcsolatos jognyilatkozat megérkezettnek tekintendő, ha a postai úton megküldött dokumentum kézbesítése azért volt sikertelen, mert azt a címzett az általa
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 13 / 91
megadott elérhetőségen nem vette át („nem kereste”, „isme- retlen”, „elköltözött”). Ebben az esetben a megérkezés nap- jának a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapot kell tekinteni.
A biztosító szerződéssel kapcsolatos elektronikus úton megküldött (e-mail) jognyilatkozata abban az időpontban tekintendő megérkezettnek, amikor azt a biztosító iga- zolható módon kiküldte a szerződő által megadott e-mail címre, vagy a biztosító az általa üzemeltetett Ügyfélportálra elhelyezte.
2.4. Az elektronikus szerződéskötés szabályai
2.4.1. A szerződéskötés technikai lépései, biztosítási ajánlat visszaigazolása
Az Allianz elektronikus értékesítési felületein (ideértve a xxx.xxxxxxx.xx, valamint az xxxxxxxxxxxx.xxxxxxx.xx oldala- kat is) beküldött biztosítási ajánlat megtétele után az adatok automatikusan feldolgozásra kerülnek a biztosító informati- kai rendszerében.
A biztosítás elektronikus úton történő megkötése társasá- gunk oldalain a megfelelő adatok megadásával és a biztosí- tási ajánlat beküldésével történik. A szerződéskötés lépései a felületeken láthatók és nyomon követhetők. Az ajánlat bizto- sítóhoz történő beérkezését követően a biztosító a megadott e-mail címre visszaigazoló e-mailt küld. Amennyiben a biztosítóhoz beérkezett ajánlat kockázatelbírálást követően szerződéssé válik, a biztosító a megadott e-mail címre a szerződést igazoló kötvényt elektronikus levélben küldi ki.
2.4.2. A szerződés írásbelisége, nyelve, a szerződés rögzítése és hozzáférhetővé tétele
Tájékoztatjuk, hogy a 2.4.1. pontban foglaltak szerint elekt- ronikus úton megkötött biztosítási szerződés írásba foglalt szerződésnek minősül. A biztosítási szerződés nyelve a magyar.
Az elektronikus úton kötött szerződések adatai (amennyi- ben a szerződéskötés során ebben megállapodás történt) elektronikus formában az xxx.xxxxxxx.xx oldalon az Allianz Ügyfélportál felületre belépve a Szerződéses adatok menü- pontban bármikor hozzáférhetőek.
2.4.3. Allianz fogyasztóvédelmi alapelvek, a xxx.xxxxxxx.xx általános szerződési feltételei és a biztosítási feltételek elektro- nikus hozzáférhetősége
Az elektronikus szerződéskötésre vonatkozóan a biz- tosító magára nézve kötelező érvényűnek fogadja el Fogyasztóvédelmi alapelveit, amelyekről, valamint a meg-
kötött szerződésre vonatkozó hatályos biztosítási szerződési feltételekről a xxx.xxxxxxx.xx oldalon tájékozódhat. A szer- ződéskötés időpontjában érvényes szerződési feltételeket az ajánlattétel során, letölthető formában adjuk át.
2.4.4. Az adatbeviteli hibák javítása
Ha a xxx.xxxxxxx.xx, valamint az xxxxxxxxxxxx.xxxxxxx.xx oldalakon beküldött ajánlatban a beküldést követően hibát
talál, kérjük, vegye fel munkatársainkkal a kapcsolatot:
· Telefonon, a +36 (1/20/30/70) 421-1-421-es telefon- számokon.
· Személyesen, ügyfélkapcsolati pontjaink egyikén.
· Online a xxxx://xxx.xxxxxxx.xx oldalon.
A részletekről bővebb tájékoztatást a xxx.xxxxxxx.xx olda- lon talál.
3. A kockázatviselés kezdete
3.1. A biztosítási szerződés létrejötte esetén a biztosító kockázatviselésének kezdete:
· az ajánlaton feltüntetett időpont, vagy
· ennek hiányában az ajánlat beérkezését követő nap 0 óra 00 perc.
A kockázatviselés kezdetét a biztosító által kiállított köt- vény tartalmazza.
3.2. A biztosító az árvíz kockázatot 15 napos várakozási idővel vállalja, melynek kezdete az ajánlat beérkezését követő nap 0 óra 00 perc. A biztosító kockázatviselése a várakozási idő elteltét követő napon – az ajánlat beérke- zését követő 16. nap 0 óra 00 perc – kezdődik. A biztosító nem köt ki várakozási időt arra az esetre, ha a kockázat- viselésnek a szerződésben meghatározott időpontja 15 nappal későbbi, mint az ajánlat beérkezését követő nap.
4. A biztosítás tartama, a biztosítási évforduló és a biztosítási időszak
4.1. A biztosítási szerződés határozatlan vagy határozott tartamra köthető.
4.2. A biztosítási évforduló a kockázatviselés kezdetét követő hónap első napja. Ha a kockázatviselés a tárgyhónap első napján kezdődik, a biztosítási évforduló is ez a nap.
A biztosítás tartamát és az évfordulót a biztosítási szerző- dés tartalmazza.
4.3. A biztosítási időszak határozatlan tartamra kötött szerződés esetén egy év, határozott tartamú szerződés esetén, az ajánlaton megjelölt időtartam.
Határozatlan tartamú szerződés esetén a biztosítási idő- szak első napja egybeesik a biztosítási évfordulóval.
5. A biztosítási szerződés módosítása
5.1. A felek a szerződés tartalmát közös megegyezéssel bármikor módosíthatják.
5.2. A díjfizetési mód illetve díjfizetési gyakoriság módo- sítása esetén a szerződés a díjfizetési gyakoriság szerinti utolsó díjjal fedezett időszakot követő nappal módosítható.
AHE-12930/6
5.3. A szerződés módosítását bármelyik fél kezdeményez- heti. Ha a másik fél a módosító javaslatot nem fogadja
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 14 / 91
el, a biztosítási szerződés az eredeti tartalommal marad hatályban.
5.4. Ha a biztosító a szerződéskötés után szerez tudo- mást a szerződést érintő lényeges körülményekről vagy azok változásáról, és ezek a körülmények a biztosítási kockázat jelentős növekedését eredményezik, a biztosító a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül írásban javaslatot tesz, vagy a szerződést harminc napra írásban felmondhatja.
5.5. Ha a szerződő 15 napon belül írásban jelzi, hogy a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra annak kézhezvételétől számított 15 napon belül nem válaszol, a szerződés a javaslat közlésétől számított harmincadik napon megszűnik, ha a biztosító erre a következményre a módosító javaslat megtételekor a szerződő figyelmét felhívta.
5.6. Ha a szerződés egyidejűleg több vagyontárgyra vonat- kozik, és a biztosítási kockázat jelentős megnövekedése ezek közül csak egyesekkel kapcsolatban merül fel, a biztosító a fenti pontokban meghatározott jogait a többi vagyontárgy tekintetében nem gyakorolhatja.
6. A biztosítási szerződés megszűnésének esetei
A biztosítási szerződés megszűnik
A. Érdekmúlással, lehetetlenüléssel
Ha a biztosító kockázatviselése előtt, vagy az alatt a biztosított vagyontárgy megóvásához fűződő érdek megszűnt (ideértve a szerződő tulajdonjogának meg- szűnését is), vagy a biztosítási esemény bekövetkezése lehetetlenné vált, a szerződés, illetőleg annak meg- felelő része az érdekmúlás, illetőleg a lehetetlenülés bekövetkezése napjával megszűnik.
B. Évfordulóra történő felmondással
A határozatlan tartamú biztosítási szerződést a felek
– 30 napos felmondási idővel – a biztosítási időszak végére írásban felmondhatják.
C. Díj nem fizetés miatt
A szerződés megszűnik a díjesedékesség napjára visz- szamenő hatállyal, ha a biztosító harminc napos pótha- táridő tűzésével a díj megfizetésére a szerződőt írásban felhívta és a póthatáridő eredménytelenül eltelt, kivéve, ha a biztosító a díjkövetelést bírósági úton érvényesíti. A díj-nemfizetés miatti megszűnés után befizetett díj nem helyezi újra hatályba a szerződést.
A díj-nemfizetésre vonatkozó fenti feltételek kizárólag a 2014. március 14-ét követő kockázatviselési kezdettel kötött szerződésekre vonatkoznak.
A 2014. március 15-ét megelőző kockázatviselési kezdet- tel kötött szerződésekre a díj-nemfizetés következménye-
ire vonatkozóan az alábbi szabályok vonatkoznak: A szerződés díj-nemfizetés miatt megszűnik:
· a halasztott első díj befizetésének elmulasztása ese- tén az esedékességtől számított 30. nap elteltével,
· az egyszeri díj vagy a folytatólagos díj befizetésének elmulasztása esetén az esedékességtől számított 60. nap elteltével,
amennyiben addig a hátralékos díjat nem fizették meg, és a szerződő nem kapott halasztást, illetve a biztosító a díjkövetelést bírósági úton nem érvényesítette.
Ha az esedékes díjnak csak egy részét fizették meg, és a biztosító – a díjfizetési kötelezettség elmulasztására vonat- kozó szabályok megfelelő alkalmazásával – eredményte- lenül hívta fel a szerződő felet a befizetés kiegészítésére,
a szerződés változatlan biztosítási összeggel, a befizetett díjjal arányos időtartamra marad fenn.
Ha a szerződés a folytatólagos díj meg nem fizetése követ- keztében megszűnt, a szerződő fél a megszűnés napjától számított 120 napon belül írásban kérheti a biztosítót a kockázatviselés helyreállítására. A biztosító a biztosítási fedezetet a megszűnt szerződés feltételei szerint helyreál- líthatja, feltéve, hogy a korábban esedékessé vált biztosí- tási díjat megfizetik.
D. Közös megegyezéssel
A biztosítási szerződés közös megegyezéssel bármikor megszűntethető a megállapodásban megjelölt idő- pontban.
E. A határozott tartam lejártával
A határozott tartamra kötött biztosítási szerződés a tartam lejártakor, a kötvényben megjelölt időpontban megszűnik.
7. A biztosítási díj, a díjfizetés szabályai
7.1. A biztosítási díj megállapítása
7.1.1. A biztosítási díj megállapításának az alapja a bizto- sítási összeg.
7.1.2. A biztosító a határozatlan tartamú biztosítás díját
· az egyéves biztosítási időszakra,
· a határozott tartamú szerződés díját a teljes tartamra egy összegben
állapítja meg.
7.2. Pótdíjak
A szerződő pótdíj fizetésére kötelezhető:
· díjfizetési gyakoriságtól,
· választott díjfizetési módtól,
· az épület korától, valamint
· a kockázatviselés helyétől függően.
AHE-12930/6
7.3. Díjengedmények
A biztosító díjengedményt nyújthat, ha a jelen biztosítás
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 15 / 91
megkötésekor a biztosított, a kockázatviselés helyén állandó jelleggel vele közös háztartásban élő hozzátartozója vagy a biztosítottnak a kockázatviselés helyén állandó jelleggel ott lakó, de vele közös háztartásban nem élő közeli hozzátarto- zója hatályban lévő és folyamatos díjfizetésű gépjármű- vagy életbiztosítással rendelkezik az Allianz Hungária Zrt-nél.
7.4. A biztosítási díj megfizetése
7.4.1. Határozatlan tartamú szerződés esetén a szerződő havi, negyedéves, féléves és éves díjfizetési gyakoriságot választhat.
A határozott tartamú szerződés díját egy összegben kell megfizetni (egyszeri díj).
7.4.2. A biztosítás első díja és az egyszeri díj a szerződés létre- jöttekor, a folytatólagos díj pedig annak a biztosítási időszak- nak az első napján esedékes, amelyre a díj vonatkozik. Első díj: az első díjesedékességkor fizetendő, a választott díjfizetési gyakoriság szerinti havi, negyedéves, féléves vagy éves díj, valamint – ha a kockázatviselés kezdete korábbi, mint a biz- tosítási évforduló – e két időpont közötti törtidőszakra eső díj. A felek az első díj halasztott fizetésében állapodnak meg. A halasztott díj a megállapodás szerint esedékes.
A díjengedményre jogosító körülmény megszűnése illetve a pótdíjat megalapozó körülmény keletkezése esetén a következő díjesedékességtől az elvesztett ked- vezménnyel vagy pótdíjjal növelt díjat kell megfizetni. A biztosítót a kockázatviselés teljes tartamára megilleti a díj.
8. A biztosítási összeg, alulbiztosítottság
8.1. Biztosítási összeg
A biztosítási összeg a biztosító szolgáltatási kötelezettsé- gének a felső határa és a biztosítási díj megállapításának az alapja.
A biztosítási összeget a szerződő határozza meg a bizto- sított vagyontárgy(ak) új állapotban való felépítésének vagy beszerzésének költsége(i) alapján. A biztosítás a biztosító által ajánlott biztosítási összeggel is létrejöhet.
Ha a biztosítási összeg a biztosító által meghatározott egységek alkalmazásával kerül megállapításra, akkor a szerződéskötéskori biztosítási összeg az egy egységre jutó biztosítási összeg és a szerződő által választott egy- ségek számának a szorzata.
A kiegészítő biztosítások egy egységre jutó kezdeti bizto- sítási összegét és többszörözhetőségét a 3. sz. függelék tartalmazza.
8.2. Alulbiztosítás
Alulbiztosított a vagyontárgy, ha a biztosítási esemény bekövetkezésekor érvényes biztosítási összeg alacso- nyabb, mint a biztosított vagyontárgy(ak) új állapotban való felépítésének vagy beszerzésének költsége(i).
Alulbiztosítás esetén a biztosító a kárt olyan arány- ban téríti meg, ahogy a biztosítási összeg a biztosított vagyontárgy(ak) új állapotban való felépítésének vagy
beszerzésének költsége(i)hez aránylik (a továbbiakban: arányos kártérítés).
A biztosító Épület vagyoncsoport, valamint „Háztartási ingóságok” vagyoncsoport rész esetén nem alkalmaz ará- nyos kártérítést, ha a biztosító által ajánlott vagy azt megha- ladó biztosítási összeggel jött létre a biztosítási szerződés.
8.3. Az adott biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összeg az ugyanazon biztosítási időszakban bekövet- kezett biztosítási esemény miatt kifizetett összeggel csökken, kivéve, ha a szerződő fél a díjat megfelelően kiegészíti. A biztosító ezt a jogkövetkezményt abban az esetben alkalmazhatja, ha arra legkésőbb a szolgáltatás teljesítésével egyidejűleg írásban felhívta a szerződő fél figyelmét, és a fedezetfeltöltés díját közölte.
Ha a szerződő fél a fedezetfeltöltés jogával nem él, a szer- ződés a kifizetett összeggel csökkentett biztosítási összeg mellett marad hatályban a folyó biztosítási időszakra.
8.4. Többszörös biztosítás
Ha ugyanazt a vagyontárgyat/vagyoncsoportot, költséget és veszteséget több biztosító egymástól függetlenül biz- tosítja, a biztosítási fedezet nem terjed ki a jelen bizto- sítási feltételekkel létrejött biztosítási szerződés szerint biztosítási eseménynek minősülő olyan kárra, amelyre a korábban megkötött másik biztosítás fedezetet nyújt.
9. Az értékkövetés és a biztosítási évfordulóra kez- deményezett egyéb szerződésmódosítás szabályai
9.1. Határozatlan időtartamra kötött szerződés esetén a biz- tosító a következő biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összegeket és a biztosítási díjat – a kárgyakoriságtól függetle- nül – az árszínvonal változásához igazítja (indexálja).
9.2. Az indexált biztosítási összeget az előző biztosítási összeg és az index szorzata adja. Az indexszám a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közzétett, az előző év azo- nos hónapjára vonatkoztatott júniusi fogyasztói-árindex, amelytől a biztosító 5 százalékponttal eltérhet. A biztosító az indexszámot a megállapítását követő év január 1-jétől december hó 31-éig alkalmazza. A biztosítási összeg válto- zását a biztosítási díj arányosan követi.
A biztosítási összeg és díj értékkövető módosításáról, az alkalmazott index mértékéről, valamint a módosított biz- tosítási összegről és díjról a biztosító a biztosítási évfordu- lót 60 nappal megelőzően írásban értesíti a szerződőt.
AHE-12930/6
9.3. A biztosító az indexált biztosítási összeget ezer forintra, a biztosítási díjat pedig egész forintra kerekítve számítja ki.
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 16 / 91
9.4. Ha az indexált biztosítási összeggel és biztosítási díjjal a szerződő nem kívánja fenntartani a szerződést, akkor azt a biztosítási időszak végére – 30 napos felmon- dási idővel – írásban bármikor felmondhatja.
9.5. A kiegészítő biztosítások biztosítási összegei és díjai, valamint az Assistance biztosítások díjai a
Vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) biztosítási összegének indexálásával egyidejűleg, azzal arányosan változnak, a Garázsban tárolt gépjárművek, a Kiterjesztett gépjármű- védelem, valamint a Munkanélküliségi díjátvállalás biz- tosítások kivételével, mely kiegészítő biztosítások díjának változására vonatkozó szabályokat az adott kiegészítő biztosítás különös biztosítási feltételei tartalmazzák.
9.6. A biztosítási összeg és a biztosítási díj értékkövető módosításával egyidejűleg a biztosító a biztosítás díját jogszabály és szabályozói környezet változása esetén módo- síthatja, ha a változás a biztosító tevékenységére, működési feltételeire, tevékenységéhez kapcsolódó közterhekre gyako- rol közvetlen hatást.
A biztosító értesítési kötelezettségére és a szerződő felmon- dási jogára a 9.2. pont utolsó bekezdésében és a 9.4. pontban foglaltak az irányadók.
10. Önrészesedés
A biztosítási szerződés önrészesedéssel vagy önrészese- dés nélkül köthető meg.
Ha a szerződés önrészesedéssel jött létre, akkor a biztosí- tott a kárnak egy részét a különös biztosítási feltételekben meghatározott esetekben és mértékben – önrészesedés címén – maga viseli. A biztosító azonban ebben az esetben sem von le önrészesedést, ha az Általános és épülettulaj- donosi felelősség-biztosítás, Családi baleset-biztosítás, Felelősség+ biztosítás, az Elfolyt víz térítésére szóló bizto- sítás, a Családi életbiztosítás, Családi egészségbiztosítás és az Assistance biztosítások alapján nyújt szolgáltatást.
11. A szerződő felek kötelezettségei
11.A. Szerződő, biztosított kötelezettségei
a) Tájékoztatási kötelezettség
Amennyiben a szerződő nem azonos a biztosítottal, tájékoztatni köteles a biztosítottat a biztosítási szer- ződés tartalmáról, a hozzá intézett nyilatkozatokról, valamint a szerződésben bekövetkezett változá- sokról.
b) Közlési és változás-bejelentési kötelezettség
A szerződő a szerződés megkötésekor köteles a biztosí- tóval a valóságnak megfelelően közölni minden olyan, a kockázat elvállalása szempontjából lényeges körül- ményt, amelyre a biztosító kérdést tett fel, és amelyet ismert vagy ismernie kellett.
A biztosító írásban közölt kérdéseire adott, a valóság- nak megfelelő válaszokkal a szerződő fél közlési kötele-
zettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása önmagában nem jelenti a közlési kötelezett- ség megsértését.
A szerződő, illetve a biztosított 15 napon belül köteles bejelenteni minden, az ajánlatban feltüntetett körül- ményben bekövetkezett változást.
A közlésre, illetve a változás bejelentésre irányuló köte- lezettség megsértése esetében a biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha szerződő, illetve a biztosított bizonyítja, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosító a szerződés megköté- sekor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében.
A közlésre és változás bejelentésére irányuló kötele- zettség egyaránt terheli a szerződő felet és a biztosí- tottat; egyikük sem hivatkozhat olyan körülményre, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre vagy bejelentésre köteles lett volna.
c) Kármegelőzési, kárenyhítési kötelezettség
A szerződő, illetve a biztosított köteles a kárt tőle telhe- tően megelőzni és enyhíteni.
c/1. A káresemény észlelését követően haladéktalanul köteles
· tűz és robbanás esetén értesíteni a tűzoltóságot,
· bűncselekmény esetén feljelentést tenni a rendőrségen, és abban az eltulajdonított, illetve károsodott vagyontárgyakat tételesen és azono- síthatóan megjelölni.
c/2. Ha az ingatlan rendeltetése nem állandó ott lakás, hanem időszakos használat, nyaralás, alkalman- kénti rövidebb időtartamú tartózkodás, a szer- ződő (biztosított) köteles az objektumban
· a víz-, a fűtés- és hűtésvezetéket vízteleníteni,
· a víz-, a fűtés- és hűtésvezeték főelzáró szelepét elzárni, vagy
· a temperáló fűtésről gondoskodni az elfagyás megelőzése érdekében.
d) Kárbejelentési és állapot-megőrzési kötelezettség
A biztosítási esemény bekövetkezésének és a kár összegszerűségének bizonyítása a biztosítottat terheli.
Kárbejelentés
d/1. A biztosítási eseményt a tudomására jutástól szá- mított két munkanapon belül, a munkanélküli- ségi díjátvállalás biztosítás alapján bekövetkezett biztosítási eseményt, valamint az élet- és egész- ségbiztosítási eseményt a különös feltételekben meghatározott határidőn belül be kell jelenteni
AHE-12930/6
a biztosítónak Interneten a biztosító honlapján (xxx.xxxxxxx.xx), a biztosító telefonos ügyfélszol- gálatán (+36 (1/20/30/70) 421-1-421) vagy írás- ban. A bejelentésben pontosan meg kell határozni a káreseményt, a bekövetkezésének körülményeit, időpontját, helyszínét, a károsodott vagyontárgya- kat és a kár becsült összegét.
d/2. A bejelentéshez illetve a kárrendezés során – a
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 17 / 91
11.e) pont és a biztosítás különös feltételei sze- rint – csatolni kell a biztosítási esemény bekö- vetkezését igazoló és a szolgáltatás mértékének a meghatározásához szükséges okiratokat és okiratnak nem minősülő dokumentumokat.
A biztosító részére a szükséges felvilágosításokat meg kell adni, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilágosítások tartalmának ellenőrzését.
d/3. Amennyiben szerződő, illetve a biztosított a biztosítási esemény bejelentéssel kapcsolatos kötelezettségét nem teljesíti, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenekké válnak, a bizto- sító teljesítési kötelezettsége nem áll be.
Állapot-megőrzési kötelezettség
d/4. A szerződő, illetve a biztosított a kárrendezés megkezdéséig, de legfeljebb a kár bejelentésétől számított 5 munkanapon belül a károsodott vagyontárgy állapotán csak a kárenyhítéshez szükséges mértékben változtathat. Amennyiben a megengedettnél nagyobb mérvű változtatás következtében a biztosító számára a fizetési kötelezettsége elbírálása szempontjából lényeges
körülmények tisztázása lehetetlenné vált, szolgál- tatási kötelezettsége nem áll be.
Ha a biztosító a bejelentés kézhezvételétől szá- mított 5 munkanapon belül nem végezte el a kár- felmérést, a biztosított intézkedhet a károsodott vagyontárgy helyreállításáról, kivéve, ha a bizto- sító a kárt a biztosított érdekkörében felmerült okból nem tudta felmérni. A fel nem használt, illetve kiselejtezett alkatrészeket, berendezéseket azonban további 30 napig a biztosított köteles vál- tozatlan állapotban megőrizni.
e) A kárbejelentéshez és a szolgáltatás teljesítéshez szüksé- ges dokumentumok:
· összegszerűen meghatározott, adatokkal alátámasz- tott szolgáltatási igényt,
· a biztosítási esemény bekövetkezésének részletes leírása, az esemény bekövetkezésének helye, ideje, módja, a biztosítási esemény bekövetkezéséért eset- legesen felelős személy neve, címe, elérhetősége;
· a biztosított/károsult/sérelmet szenvedett fél neve, születési dátuma, anyja neve, lakcíme, telefon- száma, e-mail címe, a kapcsolattartó személy neve, telefonszáma, e-mail címe;
· nem természetes személy biztosított/károsult neve székhelye, nyilvántartási azonosító száma, adó- száma, a kapcsolattartó személy neve, telefonszáma, e-mail címe;
· a bejegyzett élettársi kapcsolatot igazoló közokirat, illetve az élettársi kapcsolatot igazoló teljes bizo- nyító erejű magánokirat;
· a biztosított/károsult/sérelmet szenvedett fél bank- számlaszáma;
· meghatalmazás (kárbejelentésre, kárügyintézésre, kárkifizetésre);
· a vagyontárgy értékét igazoló dokumentumokat (számlát, szerződést);
· biztosítási érdek igazolása, idegen vagyontárgyak esetében a birtoklás jogcímét igazoló dokumen- tum pl. adás-vételi szerződés, tulajdoni lap, bérleti, haszonbérleti, lízing-, kölcsön-, haszonkölcsön- szerződés, ingyenes használat, javításra átadás iga- zolása, idegen vagyontárgy esetében a vagyontárgy tulajdonosának megnevezése;
· a biztosított arra vonatkozó nyilatkozata, hogy az adott biztosítási esemény kapcsán mástól (biztosí- tótól vagy károkozótól) kapott-e bármilyen összeget, szolgáltatást (kártérítést, vagy biztosítási – pénzbeli vagy assistance – szolgáltatást);
· a biztosítási díj befizetését igazoló dokumentum (amennyiben a díj a biztosítóhoz még nem érkezett be);
· a helyreállításra vonatkozó árajánlat(ok), illetve a károsodás helyreállítása esetén a helyreállítás költ- ségét igazoló számla;
· a vállalkozás vagyontárgyairól szóló vagyonnyilván- tartás, leltárívek, egyedi tárgyi eszköznyilvántartó lapok, számlák a készletekről;
· adatkezelési nyilatkozat;
· a biztosított áfa visszatérítésre vonatkozó nyilatkoza- tát, beleértve az adószám/ adóazonosító jel közlését is;
· árajánlatok, számlák, garanciajegy, szakvélemény (méret, anyag, munkadíj és mennyiség kimutatással);
· épületek, építmények sérülését/helyreállítását rög- zítő fotók;
· építési engedélyezési tervdokumentáció;
· földhivatali térkép másolata;
· kiskorú vagy gondnokság alá helyezett biztosított/ károsult/sérelmet szenvedett fél esetén a képvisele- tet ellátó személy jogosultságának igazolása;
· társasházi alapító okirat, szövetkezeti ház alapsza- bálya;
· lakcímkártya;
· orvosi igazolások, kapcsolódó dokumentációk (sze- mélyi sérülés, baleset esetén);
· sürgősségi előleg kérelem;
· katasztrófavédelmi hatóság igazolása;
· a tűzvizsgálatról készült jegyzőkönyv;
· kéményseprői tanúsítvány, (szak) vélemény;
· rendőrségi feljelentési jegyzőkönyv;
· rendőrségi helyszínelési jegyzőkönyv;
· rendőrségi nyomozást felfüggesztő, lezáró határozat;
· vádemelési javaslat, vádirat;
· bírói ítélet;
· tételes ingósági lista;
· statikai szakvélemény;
· gázszolgáltató igazolása;
· hatósági igazolás a nyomástartó edények engedélye- zéséről, megfelelőségéről;
AHE-12930/6
· villámcsapás indukciós hatása miatti kár esetén a szerviz igazolása/szakvéleménye, hogy a kárt a
villámcsapás másodlagos hatásából eredő elektro-
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 18 / 91
mos túlfeszültség okozta és a hiba javítható-e vagy sem, javítható hiba esetén a javításról kiállított számla;
· a területileg illetékes hatóság igazolása az ingatlan lakhatatlanná nyilvánításáról, valamint az ideigle- nes lakás bérleti díjának igazolása;
· utolsó karbantartást igazoló dokumentum;
· talajmechanikai szakvélemény;
· az ingatlan vázlatrajz vagy eredeti alaprajz;
· járművezető személy vezetői engedélye; gépjármű forgalmi engedélye; gépjármű ideiglenes forgalmi engedélye;
· vagyontárgyakról készített fotó, vázlatrajz, érték- becslés;
· a távfelügyeletet ellátó szolgáltató igazolása a táv- felügyeleti rendszer/eszköz működőképességéről és működéséről;
· károkozói nyilatkozat a felelősségről;
· a szolgáltatást nyújtó külső cég igazolása (szolgálta- tás-kimaradás kár esetén),
· vészelhárítási (tűzoltás, mentés, bontás, rom- és törmelékeltakarítás és -elszállítás, ideiglenes tető- építés), valamint tervezési és hatósági engedélyezési költségek igazolása, bizonylata;
· halotti anyakönyvi kivonat;
· a kárbejelentés esetleges késedelmének indokát alá- támasztó dokumentumok;
· jövedelem kiesésnél munkáltatói igazolás, vállalko- zás esetén adóigazolás;
· állat oltási igazolása;
· kórházi fekvőbeteg-kezelés igazolása;
· maradandó egészségkárosodás mértékének igazolá- sára szolgáló orvosi dokumentáció;
· bank/okmányiroda igazolás bankkártya letiltás/pót- lás költségéről;
· gépjármű(vek) sérülését rögzítő fotók;
· vízfogyasztás igazolása (számla, hivatalos igazolás);
· utazási szerződés, foglalás visszaigazolás és lemon- dást bizonyító dokumentum, az előleg befizetését igazoló nyugta, az utazási iroda, vagy a szálláshely számlája a befizetett költségekről, utazási iroda által szervezett utazás esetén tételes számla az utazási költségek, illetve a szállás- és ellátás díjainak meg- állapításához, az utazás megszakítását indokoló esemény igazolása;
· a sporteszköz típusát, vagy fantázianevét, és alváz- vagy gyári számát tartalmazó garancialevél, számla, certifikat;
· rögzítéshez használt kerékpárzár/ak kulcsai, maradvá- nyai, számlája;
· szálláshely által kiállított számla az általa nyújtott szol- gáltatás összegéről és a helyszínen felvett jegyzőkönyv;
· koncert-, opera-, vagy egyéb rendezvényjegy vagy a jegy ellenértékének megfizetését igazoló egyéb dokumen- tum, valamint a biztosított váratlan elbocsátását igazoló dokumentum;
· tanúnyilatkozat;
· igazságügyi szakértői vélemény;
· orvos szakértői és orvos-szakértői bizottságok által kiál- lított szakvélemény;
· nyilatkozat személyi sérült adatbekérésre vonatkozó hozzájárulásról;
· közvetítői eljárással kapcsolatos határozatok;
· forgalomból való kivonás igazolása;
· bontási igazolás;
· alkalmassági igazolás a közúti közlekedésre vonatko- zóan a Nemzeti Közlekedési Hatóság részéről;
· közjegyzői okirat;
· vállalkozói vagy megbízási szerződés;
· munkaszerződés, alkalmi munkavállalói kiskönyv;
· munkáltatói, munkanélküli igazolás/nyilatkozat;
· vállalkozói igazolvány;
· őstermelői igazolvány;
· cégbejegyzést igazoló bírósági végzés;
· az illetékes hatóság igazolása a közterület megnevezésé- nek, az ingatlan számozásának esetleges változásáról;
· adókártya;
· útnyilvántartás;
· menetlevél, fuvarlevél.
A tulajdonjog tisztázására illetve a szolgáltatásra/kár- térítésre való jogosultság igazolására szolgáló okiratok, dokumentumok
· pénzintézet, munkáltató zálogjogosulti nyilatkozata, meghatalmazása;
· a tulajdonjog megszerzését eredményező jogerős ható- sági határozat (pl. kisajátítási határozat), bírósági dön- tés vagy árverési okirat;
· jogerős hagyaték átadó végzés;
· tulajdonjog igazolása (tulajdoni lap, lakcímkártya, adás- vételi szerződés);
· törzskönyv, üzembentartói okirat vagy szerződés;
· beszerzési számla, beszerzési bizonylat pl. nyugta;
· bérleti-, vagy lízingszerződés;
· kölcsönadási, ajándékozási szerződés;
· ingatlan bérleti, haszonbérleti szerződése;
· engedményezési szerződés;
· aláírási címpéldány;
· tulajdonjog bejegyzésével vagy törlésével kapcsolatos okiratok (pl.: Okmányiroda, Földhivatal);
· öröklési bizonyítvány.
A felsoroltakon kívül a biztosított a bizonyítás általá- nos szabályai szerint más módon is jogosult a károk és költségek igazolására.
Egyes kiegészítő biztosítások különös biztosítási feltét- elei további kárbejelentéshez szükséges dokumentu- mokat tartalmazhatnak.
AHE-12930/6
Bűncselekmény esetén a nyomozás újabb adatairól, a feltételezett elkövetők kilétéről, a vádirat benyúj- tásáról, illetve a bírósági ítélet meghozataláról a szolgáltatásra jogosult köteles a biztosítót a tudo- mására jutástól számított 8 napon belül írásban értesíteni. E kötelezettség akkor is fennáll, ha a biz-
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 19 / 91
tosító a szerződésben vállalt kötelezettségének már eleget tett.
f) Díjfizetési kötelezettség
f/1. A szerződő díj fizetésére köteles a biztosító kocká- zatviselésének teljes tartamára.
f/2. Díjfizetési kötelezettség a szerződés megszűnése esetén:
Ha a szerződés érdekmúlás vagy felmondás követ- keztében szűnt meg, a biztosítót a kockázatviselés megszűnésének napjáig illeti meg a díj, kivéve, ha az érdekmúlás biztosítási esemény következmé- nye. Utóbbi esetben a teljes biztosítási időszakra járó díjat követelheti a biztosító.
11.B. A biztosító kötelezettségei
a) Tájékoztatási kötelezettség
A biztosítási szerződés megkötése előtt a biztosítónak írásbeli tájékoztatást kell adnia a szerződést kötni kívánó fél részére a biztosító és a biztosításközvetítő főbb adatairól valamint a biztosítási szerződés jellem- zőiről. A tájékoztatási kötelezettség a szerződés tartama alatt a fenti adatokban bekövetkezett változásra is vonatkozik, kivéve a függő biztosításközvetítő adatait.
b) Szolgáltatási kötelezettség
b/1. Ha a különös biztosítási feltételekben meghatáro- zott biztosítási esemény bekövetkezik, a biztosító a különös biztosítási feltételekben meghatározott szolgáltatást köteles teljesíteni.
A biztosító
· a kárbejelentésben foglaltak,
· a feltételek szerint ahhoz szükséges, a biztosított által benyújtott dokumentumok, valamint
· helyszíni szemle esetén a helyszíni szemledoku- mentumok
alapján állapítja meg a szolgáltatási összeget. b/2. A biztosító szolgáltatási kötelezettségének felső
határa a biztosítási esemény bekövetkezésekor érvényes biztosítási összeg.
Ha a biztosítási feltételekben káreseményenkénti szolgáltatási limit illetve azon belül részlimit is meg van határozva, a biztosító szolgáltatási köte- lezettsége – a biztosítási összegen belül – a biz- tosítási esemény bekövetkezésekor érvényes kár- eseményenkénti szolgáltatási limitösszegig illetve részlimitig terjed.
b/3. A biztosító a biztosítási szerződésből eredő kötele- zettségével összefüggésben, a károsító eseményt megelőző állapot visszaállításához vagy a bekövet- kezett kár következményeinek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadó-köteles szolgálta- tás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelő összeget csak olyan számla alapján téríti meg az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelyből annak összege kiszámítható.
b/4. Ha a kár bekövetkeztében a biztosítási esemé- nyen kívül más károsító esemény vagy tényező is közrehatott, a biztosító a kárnak csak azt a részét téríti meg, amely a biztosítási esemény következ- ménye.
b/5. Amennyiben a szerződő a biztosítási díjat díj- lehívással fizeti és a szerződő azonos a károsult biztosítottal, a szolgáltatási összeget a biztosító a szerződésben a kár időpontjában rögzített folyó- számlára utalja, ha a szerződő másképp nem ren- delkezik.
b/6. A biztosító szolgáltatása az igénybejelentést követő 15 napon belül esedékes. Ha a biztosító szolgáltatására jogosult igazoló dokumentumot tartozik bemutatni, a határidőt attól a naptól kell számítani, amikor az utolsó irat a biztosítóhoz beérkezett.
12. Mentesülés
12.1. A biztosító mentesül fizetési kötelezettsége alól, ha bizonyítja, hogy a kárt jogellenesen
· a szerződő vagy a biztosított,
· a velük közös háztartásban élő hozzátartozójuk, üzlet- vezetésre jogosult tagjuk vagy az általános szerződési feltételben meghatározott munkakört betöltő alkalma- zottjuk, tagjuk vagy megbízottjuk,
· a biztosított jogi személynek az általános szerződési feltételben meghatározott – vezető beosztású tiszt- ségviselője vagy a biztosított vagyontárgyak kezelé- sére jogosított tagja, munkavállalója vagy megbízottja
szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozta.
12.2. Ezek a rendelkezések a kármegelőzési és kárenyhí- tési kötelezettség megszegésére is érvényesek.
12.3. A mentesülés szabályai az Általános és épülettulaj- donosi felelősség-biztosításra és a Felelősség+ biztosí- tásra nem vonatkoznak.
12.4. A kiegészítő Családi életbiztosítás és Családi egész- ségbiztosítás mentesülési szabályait a különös biztosítási feltételek tartalmazzák.
13. Általános kizárások
13.1. A biztosító a szerződési feltételekben meghatározott biztosítási események bekövetkezése esetére vállal fize- tési kötelezettséget.
A biztosító helytállási kötelezettsége nem terjed ki
AHE-12930/6
a) az olyan kárra, amelynek oka háború, invázió, hábo- rús cselekmények (függetlenül attól, hogy hivatalosan hadat üzentek-e, vagy sem), polgárháború, ellenfor- radalom, forradalom, katonai vagy népfelkelés, statá- rium, erőszakos hatalomátvétel vagy ezek kísérlete,
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 20 / 91
b) az olyan kárra, amelynek oka a tulajdonjog hatósági kor- látozása közérdekből állandó vagy ideiglenes jelleggel,
c) az olyan kárra, amelynek oka lázadás, sztrájk, teljes vagy részleges munkabeszüntetés, polgári engedetlenség, pol- gári zavargás, munkahelyi zavargás, szabotázs, továbbá bármilyen olyan esemény vagy ok, amelynek következté- ben hadi-, rendkívüli vagy szükségállapotot hirdettek ki,
d) az olyan kárra, amelynek oka terrorcselekmény,
e) az olyan kárra, amelynek oka hasadóanyagok robba- nása, nukleáris reakció, nukleáris robbanás, sugárzás, elektromágneses mező vagy elektromágneses sugárzás (pl. mobiltelefon) vagy radioaktív szennyezés, tekintet nélkül arra, hogy a bekövetkezett káreseményt a bizto- sítási szerződés szerint biztosítási eseménynek minő- sülő események okozták-e, vagy sem,
f) azbeszttel kapcsolatos károkra,
g) genetikailag módosított termék gyártásával, forgalma- zásával okozott károkra; pirotechnikai anyagok, robba- nóanyagok, fegyverek, lőszerek gyártásával, forgalma- zásával, tárolásával, minősítésével kapcsolatos károkra; mindenfajta dohány, illetve dohányipari termék által okozott kárra, kivéve a nikotint tartalmazó gyógyhatású készítmények alkalmazásából eredő károkra,
h) környezetszennyezéssel, környezet igénybevételével okozott károkra,
i) bármely, a nanotechnológiával kapcsolatos kárra.
Az itt szereplő büntetőjogi fogalmak a Büntető törvény- könyv rendelkezései alapján értelmezendők.
A Vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) és az egyes kiegészítő biztosítások az általános kizárásokon túl további kizárá- sokat tartalmaznak.
14. Egyéb rendelkezések
14. A. Törvényi engedményi jog
Amennyiben a biztosító a Vagyonbiztosítás (alapbiztosí- tás) és/vagy kiegészítő vagyonbiztosításai alapján a kárt megtérítette, őt illetik meg azok a jogok, amelyek a bizto- sítottat illették meg a kárért felelős személlyel szemben, kivéve, ha a károkozó a biztosítottal közös háztartásban élő hozzátartozó.
14.B. Elévülés
A biztosítási szerződésből eredő igények a biztosítási ese- mény illetve a követelés alapjául szolgáló egyéb körülmény bekövetkezésétől számított 2 év elteltével évülnek el. Az írás- beli felszólítás az elévülési időt nem szakítja meg.
14.C. Adatkezelés, adatvédelem Az adatkezelés jogalapja, célja
Személyes adatnak minősül az Információs önrendel- kezési jogról és információs szabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) értelmében az érintettel kap- csolatba hozható adat – különösen az érintett neve,
azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonossá- gára jellemző ismeret –, valamint az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés.
Érintett: bármely meghatározott, személyes adat alapján azonosított vagy – közvetlenül vagy közvetve – azonosít- ható természetes személy.
A biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bit.) felhatalmazása alapján a biztosító, ügyfeleinek azon személyes adatait, biztosítási titkait jogosult kezelni, amelyek a biztosítási szerződés- sel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatás- sal összefüggnek. E célokkal összefüggésben a biztosító a tudomására jutott adatokat a Bit. értelmében az érintett külön hozzájárulása nélkül kezelheti. Ez a felhatalmazás kizárólag azokra a személyes adatokra vonatkozik, ame- lyek nem minősülnek különleges adatnak.
Ha a személyes adat az Infotv-ben meghatározott külön- leges adatok körébe tartozik (ideértve különösen az egészségi állapotra, kóros szenvedélyre vonatkozó adato- kat), akkor azokat a biztosító kizárólag az érintett írásos hozzájárulása alapján kezelheti.
A különleges adatok kezelésére vonatkozó írásos hozzá- járulását az ügyfél az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény
6. §-ának (4) bekezdése értelmében a szerződés keretei között is megteheti. Az e rendelkezés alapján megadható hozzájárulást az ajánlat vagy a kiegészítő biztosításokra vonatkozó rendelkező nyilatkozat tartalmazza.
Az adatszolgáltatás önkéntes, de a biztosítási ajánlaton szereplő személyes adatok közlése nélkülözhetetlen a biztosítási szerződés létrejöttéhez.
Az adatfeldolgozók
A biztosító, mint adatkezelő az adatok feldolgozásával a kötvények, egyéb ügyfeleknek szóló levelek, iratok nyom- tatása vonatkozásában – a Bit-nek megfelelő kiszervezési szerződés keretében az ÁNY Biztonsági Nyomda Nyrt.-t (Cg. 00-00-000000, 1102 Budapest, Halom u. 5.) bízza meg.
A biztosítási szolgáltatás teljesítéséhez – postai vagy banki átutalás esetén – igénybe vett Magyar Posta Zrt. és a biztosítási szolgáltatás jogosultja által megnevezett bank adatfeldolgozónak minősül. Amennyiben a kiszervezett tevékenység keretében a biztosító az ügyfeleinek sze- mélyes adatát is továbbítja e kiszervezett tevékenységet végző személyekhez, úgy a kiszervezett tevékenységet végző a biztosító adatfeldolgozójának minősül.
AHE-12930/6
A biztosító egyes biztosítási szolgáltatások során igénybe vesz külső közreműködőket olyan esetekben, amikor
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 21 / 91
a biztosítási szolgáltatás nyújtásához szükség van a megbízott speciális szakértelmére, vagy amikor a külső cég bevonásával a biztosító a szolgáltatását azonos minőségben, ám alacsonyabb költségekkel és kedvezőbb áron nyújthatja. A (kiszervezett tevékenységet végző) megbízott személyes adatokat kezel, és a törvény alapján titoktartás kötelezi.
A további adatfeldolgozók személyéről, székhelyéről és tevékenységéről az Allianz Hungária Zrt. Központi Ügyfélszolgálati Irodájában lehet tájékoztatást kapni.
Adattovábbítás
A biztosító az érintett személyes (és különleges) adatait, továbbá biztosítási titoknak minősülő adatait kizárólag az érintettől vagy annak képviselőjétől kapott írásbeli hozzájárulás alapján továbbíthatja harmadik személy- nek, kivéve, ha az adattovábbítás a Bit. által felsorolt szer- vezetek számára jogszabály alapján végzett megkeresés vagy kötelező adatszolgáltatás teljesítése során történik. A Bit. által meghatározott szervezetek felsorolását a jelen Általános Szerződési Feltételekhez tartozó ügyfél-tájékoz- tató tartalmazza.
A Bit. 149. § (1) bekezdésének értelmében a biztosító (ún. megkereső biztosító) - a veszélyközösség érdekeinek a megóvása érdekében - a jogszabályokban foglalt vagy a szerződésben vállalt kötelezettségének teljesítése során
· a szolgáltatások jogszabályoknak és szerződésnek megfelelő teljesítése,
· a biztosítási szerződésekkel kapcsolatos visszaélések megakadályozása céljából
megkereséssel fordulhat más biztosítóhoz (ún. megkere- sett biztosító) az e biztosító által – a Bit. 135. § (1) bekez- désében meghatározottak szerint, a biztosítási termék sajátosságainak a figyelembevételével – kezelt és a 149.
§ (3)-(6) bekezdésben meghatározott adatok vonatkozá- sában, feltéve, ha a megkereső biztosító erre vonatkozó jogosultsága a biztosítási szerződésben rögzítésre került.
A megkeresett biztosító a jogszabályoknak megfelelő megkeresés szerinti adatokat a megkeresésben megha- tározott megfelelő határidőben, ennek hiányában a meg- keresés kézhezvételétől számított tizenöt napon belül köteles átadni a megkereső biztosítónak.
Tekintettel arra, hogy az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 6. §-ának (4) bekezdése értelmében a biztosítási szerződésnek félreérthetetlen módon tar- talmaznia kell azt, hogy az érintett aláírásával hoz- zájárul különleges adatainak az Általános Szerződési Feltételekben foglaltak szerinti kezeléséhez, az e ren- delkezés alapján megadott hozzájárulást az ajánlat vagy a kiegészítő biztosításokra vonatkozó rendelkező nyilatkozat tartalmazza.
A biztosítási szerződések megkötésében függő biztosítás- közvetítők működnek közre. E személyekkel a biztosítási szerződés megkötését követően megszűnhet a biztosító kapcsolata. Annak érdekében, hogy a biztosító ügyfeleit minél teljesebb körben kiszolgálja, az ügyfél-adatokat a biztosítási szerződés kezelése és karbantartása céljából más ügynöknek adja át.
Tájékoztatáskérés, helyesbítés
Az érintett tájékoztatást kérhet személyes adatai keze- léséről, valamint kérheti személyes adatainak helyes- bítését, illetve – a jogszabályban elrendelt adatkezelés kivételével – törlését. A valóságnak meg nem felelő adatot a biztosító köteles helyesbíteni.
Az érintett kérelmére a biztosító tájékoztatást ad:
a) az általa kezelt adatokról, illetve
b) a megbízott adatfeldolgozó által feldolgozott adatokról,
c) az adatkezelés céljáról,
d) az adatkezelés jogalapjáról,
e) az adatkezelés időtartamáról,
f) az adatfeldolgozó
· nevéről,
· címéről (székhelyéről),
· adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, továbbá arról, hogy kik és milyen célból kapják meg vagy kap- hatják meg az adatokat.
A biztosítónak az érintettel szemben fennálló tájékoz- tatási kötelezettségét kizárólag adatkezelést szabályozó jogszabály korlátozhatja.
Örökösök adatainak kezelése
A biztosítási tevékenységről szóló törvény rendelkezése értelmében a biztosítási jogviszony vonatkozásában az elhunyt személyhez kapcsolódó adatok kezelésére a sze- mélyes adatok kezelésére vonatkozó jogszabályi rendel- kezések az irányadók. Az elhunyt személlyel kapcsolatba hozható adatok tekintetében az érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szerződésben nevesített jogosult is gyakorolhatja. A joggyakorláshoz szükséges mértékben az örökösök adatainak kezelésére – ideértve annak jogalapját, célját, időtartamát, az adatfeldolgozó- kat – az ügyfelekre irányadó jelen adatkezelési tájékoz- tató vonatkozik.
A kezelt adatok köre:
· az örökösök neve, születési helye, dátuma, édesanyja leánykori neve, lakcíme, bankszámlaszáma;
· az ügyfél elhalálozásának dátuma;
· a biztosított vagyontárgy azonosítására vonatkozó adatok.
AHE-12930/6
Az érdekmúláshoz bekért okiratok: halotti bizonyítvány, vagy jogerős hagyatéki végzés. Ezeket az iratokat az örö- kösök, a vagyontárgy beazonosítása, az esetleges díjjal
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 22 / 91
kapcsolatos rendelkezés érdekében kezeli a biztosító és az adatfeldolgozó.
Az örökösök és az okiratmásolatoknak adatai kezelé- sének jogalapja a biztosítási jogviszonnyal összefüggő adatkezelési célból a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény (Bit.) 135. § (1) bekezdése valamint Bit. 143. §-a, továbbá a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (továbbiakban: Ptk.) biztosítási fejezete (XXII. cím). Az adatkezelés célja és időtartama megegyezik a biztosítási szerződéssel összefüggésben kezelt adatoknak a jelen tájékoztató további pontjaiban meghatározott – a Bit. felhatalmazásán alapuló – céljával és időtartamával.
Kérjük, a beküldés előtt takarja ki az okiratmásolatokon az ebben a pontban fel nem sorolt adatokat.
Jogorvoslat, tiltakozási jog
Az érintett az Infotv. 14-17. pontjai alatt foglaltak szerint érvényesítheti jogait, ideértve a személyes adatainak kezelése elleni tiltakozási jogát is. Az érintett az Infotv- ben meghatározott jogorvoslat érdekében fordulhat a biztosítóhoz, mint adatkezelőhöz, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (1125 Budapest, Xxxxxxxx Xxxxxxxx fasor 22/c.; xxx.xxxx.xx), az Infotv. 13. illetve 16. pontja szerint bírósághoz, illetve – nem termé- szetes személy ügyfél az Infotv. hatálya alá nem tartozó esetben is – a Magyar Nemzeti Bankhoz (xxx.xxx.xx) is fordulhat.
Az érintett az adatkezeléssel kapcsolatos kérdéseket, tájé- koztatáskérését, vagy kifogását a biztosító szék-helyére,
a biztosító adatvédelmi felelőséhez (Fax: 000-0000; Levelezési cím: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52., Xxxxxxxxxx és általános igazgatás divízió, Compliance osz- tály) kérjük eljuttatni, vagy a xxx.xxxxxxx.xx oldalon az adatvédelem link alatti felületen bejelenteni. A biztosító, mint adatkezelő köteles az érintett bejelentését a törvény előírása szerint kivizsgálni, és az érintett ügyfelet írásban tájékoztatni.
Az adatkezelés időtartama
A biztosító személyes adatokat a biztosítási jogviszony fennállásának idején, valamint addig kezelhet, ameddig a biztosítási jogviszonnyal kapcsolatban igény érvényesít- hető. A biztosító a létre nem jött biztosítási szerződéssel kapcsolatos személyes adatokat addig kezelheti, ameddig a szerződés létrejöttének meghiúsulásával kapcsolatban igény érvényesíthető. Az igényérvényesítésre nyitva álló ún. elévülési időt a biztosítási termék szerződési feltételei tartalmazzák.
A biztosító köteles törölni az ügyfeleivel, volt ügyfeleivel vagy a létre nem jött szerződéssel kapcsolatos minden olyan személyes adatot, amelynek kezelése esetében az adatkezelési cél megszűnt, vagy amelynek kezeléséhez
az érintett hozzájárulása nem áll rendelkezésre, illetve amelynek kezeléséhez nincs törvényes alap.
Az adattovábbítási nyilvántartásban szereplő személyes adatokat az adattovábbítástól számított öt év elteltével, az ügyfél egészségi állapotával összefüggő adatok vagy az Infotv. szerint különleges adatnak minősülő adatok továbbítása esetén húsz év elteltével törölni kell.
14.D. Eltérés a jogszabályoktól vagy a korábbi szerződési gyakorlattól
a) Felhívjuk a figyelmét arra, hogy
jelen szerződési feltételek az Allianz Hungária Zrt. által korábban kínált otthonbiztosítási terméktől az alábbiak- ban térnek el lényegesen:
· a jelen Ügyfél-tájékoztató és Általános Szerződési Feltételek I. Általános biztosítási feltételek alábbiakban megjelölt pontjai:
- 3. A biztosítható vagyontárgyak vagyoncsoportjai és az Ingóság vagyoncsoport részei.
- A Vagyonbiztosítási fogalmak köre bővült az Általános épületüvegezés, Értékőrző ingóságok, Hobbi-, sport és barkácseszközök, Vállalkozás eszközei fogalmakkal, valamint számszerűen meghatározásra kerültek a Gépjármű-tartozékok.
- 1. Biztosító, szerződő, biztosított fogalmak kiegészültek a biztosításközvetítővel.
- 2.2. Jognyilatkozatok érvényessége és 2.3. Jognyilatko- zatok átadása pontok változtak.
- 9.5. pont az indexálásra vonatkozóan kiegészítésre került az Assistance, a Kiterjesztett gépjárművéde- lem, valamint a Munkanélküliség díjátvállalás bizto- sításokkal.
- 11. A szerződő felek kötelezettségei d/1. pontja.
- 11. A szerződő felek kötelezettségei e. pontja.
- 13. Általános kizárások.
- 14.C. Adatkezelés, adatvédelem.
- az MNB telefonszáma, valamint a biztosító telefonos ügyfélszolgálatának telefonszámai.
· II. A Vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) különös biztosí- tási feltételeinek alábbiakban jelölt pontjai:
- 5.A. A Mix csomag biztosítási eseményei (káresemé- nyei):
° Üvegtöréskár esetén kiegészítettük a kizárt vagyontárgyakat a savmaratott és homokfúvott üvegfajtákkal.
° Az E. Viharkár és X.Felhőszakadáskár esetében a légmozgás, illetve a csapadék intenzitás tekinte- tében más eltérő, hiteles adat hiányában az OMSZ
adatok az irányadók.
° O. Idegen tárgyak rádőlése által okozott kár biz- tosítási esemény a biztosított tulajdonában nem álló vagyontárgyakra terjed ki.
AHE-12930/6
° S. Üvegtöréskár biztosítási esemény leírása és a Kockázatviselésből kizárt események és vagyon-
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 23 / 91
tárgyak, nem térülő károk leírása változott az Általános épületüvegezés fogalom bevezetésével összefüggésben.
- 6.D A szolgáltatás különös szabályai 1. sz táblázat. A káridőponti védettségtől függő szolgáltatási limit- összegek.
· A kiegészítő biztosítások különös biztosítási feltételei alábbiakban jelölt pontjai:
- A III. Kiegészítő általános és épülettulajdonosi fele- lősség-biztosítás
° 1. pontja kiegészült a Sérelmet szenvedett fél, Dologi kár, Felelősségi kár, Sorozatkár,
Személysérüléses és Szerződésen kívül okozott kár fogalmakkal,
° a felelősség-biztosítások a károsult mellett a sérel- met szenvedett félre által támasztott igényekre is kiterjednek,
° a 7.3. A biztosított és károsult/sérelmet szenvedett fél egyezsége pont módosult.
° IV. Kiegészítő családi baleset-biztosítás esetén pontosításra került a biztosított fogalma;
° V. C. Üveg+ biztosítás alapján térülő üvegfajták köre bővült a kandalló üvegezésével;
° V, E. Kert és klíma biztosítás esetében pontosí- tásra került a tűz és elemi károk, valamint a szi- lárd falazatú, épített kültéri medence fogalma;
° V. H. Garázsban tárolt gépjárművek biztosítása esetén bővült a biztosítottak köre (1. pont), módosult a biztosított vagyontárgyak pont (2.
pont) a kárbejelentést követő szemlével, ellen- őrzéssel. és módosultak a szerződésmódosítás szabályai (4. pont), az önrészesedés (7. b) pont), valamint a szolgáltatás igénybevételéhez szük- séges dokumentumok (11. pont) szabályai;
° V. I. Kiterjesztett gépjárművédelem biztosítás
5. A biztosítási évfordulóra kezdeményezett szerződésmódosítás szabályai módosult.
° V. J. Munkanélküliségi díjátvállalás biztosítás kiegészült a 6. A biztosítási évfordulóra kezdemé- nyezett szerződésmódosítás szabályai ponttal.
° V. L. Kiegészítő Assistance biztosítások esetében módosításra került a szolgáltató neve és címe, az 1. Biztosítási események (káresemények)
meghatározása, 5. A biztosító szolgáltatása pont címe és meghatározásai és „Az Assistance biztosítások szolgáltatási és azok értékhatára” táblázat.
· VI. Függelék: betörésvédelmi szintek és összeghatá- rok „A káridőponti védettségtől függő szolgáltatási limitösszegek a Vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) alapján táblázat módosult a biztosítható vagyontár- gyak csoportjai szerint.
· VII. Alkalmazott záradékok és függelékek AEF záradék
3.3 Kizárás pontja, valamint a VOV záradék 3. pontjában található táblázat módosult a biztosított vagyontárgyak csoportjai szerint.
b) Felhívjuk a figyelmét arra, hogy
a jelen szerződési feltételek a Polgári Törvénykönyv rendel- kezéseitől az alábbiakban térnek el lényegesen:
· I. Általános biztosítási feltételek alábbiakban megjelölt pontjai:
- 3. A kockázatviselés kezdete: a Ptk. rendelkezéseitől eltérően a 3.2 pont szerint árvíz kockázatot 15 napos várakozási idővel vállalja a biztosító;
- 8.4. pont: ha ugyanazt a vagyontárgyat/vagyoncso- portot, költséget és veszteséget több biztosító egy- mástól függetlenül biztosítja, a biztosítási fedezet nem terjed ki a jelen biztosítási feltételekkel létrejött biztosítási szerződés szerint biztosítási eseménynek minősülő olyan kárra, amelyre a korábban megkö- tött másik biztosítási fedezetet nyújt;
- 14.B. Elévülés: A Ptk.-ban meghatározott általános 5 éves elévülési időtől eltérően a vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) és a kiegészítő biztosítások (kivéve
felelősségbiztosítás) esetében 2 év. Továbbá az álta- lános szabályoktól eltérően az írásbeli felszólítás az elévülési időt nem szakítja meg.
· A kiegészítő biztosítások különös biztosítási feltételei alábbiakban jelölt pontjai:
- II. A Vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) különös bizto- sítási feltételeinek alábbiakban jelölt pontjai:
° 1. A hozzátartozó fogalma, melybe beletartozik a bejegyzett élettárs, valamint az élettárs és a bejegyzett élettárs egyenágbeli rokona is;
- III. Kiegészítő általános és épülettulajdonosi felelősség- biztositas:
° 5. A biztosítási összeg: A Ptk. rendelkezéseitől eltérően a biztosító a biztosítási eseménnyel kapcsolatban felmerült jogi képviselet költségeit és a kamatokat a
biztosítási összeg erejéig téríti meg.
° 7.6. Elévülés; a jogszabályi általános 5 éves elévülési időtől eltérően felelősségi fedezet esetében 1 év.
Továbbá az általános szabályoktól eltérően az írásbeli felszólítás az elévülési időt nem szakítja meg.
- IV. Kiegészítő családi baleset-biztosítás 9. pont Elévülés: a jogszabályi általános 5 éves elévülési időtől eltérően felelősségi fedezet esetében 2 év. Továbbá az általános szabályoktól eltérően az írás- beli felszólítás az elévülési időt nem szakítja meg;
- A kiegészítő Munkanélküliségi díjátvállalás bizto- sítás 3. xxxxxx szerint a biztosító 6 hónapos napos várakozási időt alkalmaz a kiegészítő biztosítás biz- tosítási eseményével kapcsolatban. A 4.2 pont sze- rint a biztosítási esemény miatti szolgáltatás igény- bevétele után, csak újabb – díjfizetéssel fedezett – 12 hónap elteltével szerezhető jogosultság a következő szolgáltatásra;
- Családi egészségbiztosítás esetén a biztosító nem alkalmaz várakozási időt;
AHE-12930/6
- Családi egészségbiztosítás esetén a biztosító szol- gáltatása lépcsőzetes, a kockázatviselés kezdetétől eltelt időtartam függvényében.
14.E. Illetékesség, a szerződés nyelve
A szerződésből eredő valamennyi jogvita esetén a köt- vényen megjelölt kockázatviselési hely szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
AHE-12930/6
A szerződés nyelve a magyar.
II. A Vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) különös biztosítási feltételei
A Vagyonbiztosítás különös biztosítási feltételeiben nem szabályozottakra az Általános biztosítási feltételek vonat- koznak, míg a különös biztosítási feltételeknek az Általános biztosítási feltételektől eltérő rendelkezése esetén a különös biztosítási feltételek rendelkezése az irányadó.
1. A biztosított
A jelen feltételek alapján létrejött szerződésben biztosí- tott az a személy, aki a biztosított vagyontárgy megóvásá- ban érdekelt és
a) szerződő által a kötvényben pontos címmel (helyrajzi számmal) megjelölt ingatlan
· tulajdonosa és tulajdonostársa(i),
· bérlője és bérlőtársa(i),
· haszonélvezője
b) az a) pontban megjelölt biztosítottal a kockázatviselés helyén állandó jelleggel közös háztartásban élő hozzá- tartozó, valamint
c) az a) pontban megjelölt biztosítottnak a kockázatvi- selési helyen állandó jelleggel ott lakó, de vele közös háztartásban nem élő közeli hozzátartozója.
A kiegészítő biztosítások különös biztosítási feltételei a biztosítottra vonatkozóan a fentiektől eltérő más sze- mélyi kört határozhatnak meg.
Közeli hozzátartozó:
a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és a neveltgyerek, az örökbefogadó, a mos- toha- és a nevelőszülő, valamint a testvér.
Hozzátartozó:
a közeli hozzátartozó, az élettárs és a bejegyzett élet- társ, az egyeneságbeli rokon házastársa, a házastárs egyeneságbeli rokona és testvére és a testvér házastársa; az élettárs, bejegyzett élettárs egyeneságbeli rokona.
2. Területi hatály, a kockázatviselés helye
2.A. A jelen feltételek szempontjából a kockázatviselés helye a Magyarország területén lévő és a kötvényen pon- tos címmel vagy helyrajzi számmal megjelölt ingatlan.
2.B. Ha a területileg illetékes hatóság valamely biztosítási esemény miatt a biztosított lakást, illetve lakóépületet lakhatatlanná nyilvánítja, a kiköltözéstől a lakhatóvá válásig az ideiglenes lakás is kockázatviselési helynek minősül az ingóságok tekintetében.
2.C. A 2.A. pontban megjelölt kockázatviselési helyen kívül a biztosító kockázatviselése kiterjed
· a biztosítottnak a kockázatviselés helyén kívül, de Magyarország területén magán viselt, biztosítási fede- zettel bíró ruházatára és értéktárgyaira,
· a kockázatviselés helyén kívül, de a kockázatviselési helyként megjelölt lakással egy fedélszék alatt talál- ható közös helyiségekben tárolt és biztosított
- háztartási ingóságokban bekövetkezett tűz és elemi károkra*, ha azok egyébként nem esnek a feltételek egyéb pontjaiban foglalt más korlátozás alá,
- valamint fix tárgyhoz U-lakattal, lánc-lakat kombiná- ciójú zárral vagy egyéb minősített** kerékpárzárral rögzített kerékpárokban bekövetkezett betöréses lopás- károkra.
AHE-12930/6
* Tűz és elemi károk: Komplex és Mix csomag esetén egyaránt a Vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) különös biztosítási feltételei 5.A pontjának táblázatában A-J alatt felsorolt káresemények
** Minősített kerékpárzár: Minősített kerékpárzárként a biztosító a VdS A+ vagy B+; a Sold Secure Silver vagy Gold, illetve a minimum 2 csillagos ART besorolású zárakat fogadja el.
AHE-12930/6
3. A biztosítható vagyontárgyak
Biztosított vagyoncsoport | Biztosított vagyontárgy | Kockázatviselésből kizárt vagyontárgyak |
A. Épület vagyoncsoport | A kötvényen az Épület vagyoncsoport részeként alapterülettel és biztosítási összeggel külön- külön megjelölt alábbi épületek: Főépület, amely lehet: · elkészült és építés alatt álló családi ház vagy egyéb épület (különösen nyaraló, hétvégi ház, présház, tanya, garázs); · saját tulajdonú (társasházi, szövetkezeti) lakás, bérlakás (ide értve a lakásszövetkezet tagjának állandó lakáshasználatát is). A főépülettel együtt biztosított: · a családi házhoz vagy a lakást magába foglaló társasházhoz (szövetkezeti házhoz) tartozó földrészleten lévő melléképület(ek) (istálló, ól, garázs, terménytároló stb.); · a családi házhoz vagy a lakást magába foglaló társasházhoz (szövetkezeti házhoz) tartozó földrészleten kívül lévő, a kötvényen külön címmel/helyrajzi számmal feltüntetett melléképület(ek) (istálló, ól, garázs, termény- tároló stb.); · különálló szilárd falazatú, épített medence1; · lakás esetén a lakással egy fedélszék alatt található, a biztosított tulajdonában és kizáró- lagos használatában levő tároló(k) és egyéb helyiség(ek). Az épületekre kötött biztosítási fedezet kiterjed az adott épület épülettartozékaira, felszerelt és üzembe helyezett épületberendezéseire, vala- mint általános épületüvegezéseire is. Biztosítottnak minősülnek továbbá a kockázatvi- selés helyén található, a kötvényen külön-külön fel nem tüntetett: · építmények (vízóraakna, kerítés stb.), · a társasház tulajdoni törzslapján nyilván- tartott közös tulajdon a biztosított tulajdoni hányada erejéig, · a szövetkezeti ház tulajdoni törzslapján nyil- vántartott szövetkezeti tulajdon a biztosított lakás és a szövetkezeti ház összes lakása arányában. | · az építés alatt álló épületekben elhelyezett, betárolt, beépítésre váró építő-, segéd- és kiegészítő anyagok; · a központi antennarendszer; · a földbe vájt, kikövezetlen falú építmények; · fóliasátrak, ponyvasátrak, üveg- és hajtatóhá- zak, továbbá · Komplex csomag esetén a vályog vagy vályo- got is tartalmazó falazatú melléképület(ek) valamint az építés alatt álló épületek, építmé- nyek, beleértve azok alkotórészeit és beépí- tett tartozékait is. |
B. Ingóság vagyoncsoport | Minden olyan be nem épített és ingóságfajtán- ként biztosítási összeggel megjelölt ingóság, amely a biztosított tulajdonát képezi, vagy a jog- szabályoknak megfelelő szerződés, illetve felelős őrzés alapján jogszerűen a birtokában van. Az ingóság vagyoncsoport részei: · Nemesfémek, drágakő, bélyeg, érme, pénz- készlet · Műalkotások, szőrme, szőnyeg, gyűjtemény · Háztartási ingóságok · Különleges ingóságok · Gépek, berendezések, felszerelések · Áruk, készletek, termékek | · a készpénzkímélő fizetőeszközök, az értékpa- pír, az utalványok, a bérletek, az igazolvány és az egyéb okmányok; · a kézirat, terv, dokumentáció, adathordozó- kon tárolt adatállomány; · a motoros járművek, a vízi és a légi járművek, a lakókocsi és az utánfutó, valamint ezeknek a „Gépjármű-tartozék” cím alatt fel nem sorolt tartozékai, alkatrészei, segédanyagai. |
1 Kizárólag a nem könnyűszerkezetű (pl.: műanyag, fémfalú) medence tekinthető biztosítottnak, amely a biztosított ingatlan területén található és eltávolítása csak bontással lehetséges. |
Ingóság vagyoncsoport részei | Biztosított vagyontárgy | Kockázatviselésből kizárt vagyon- tárgyak | Korlátozások |
1. Nemesfémek, drágakő, bélyeg, érme, pénz- készlet | A jogszabály szerint nemesfémnek minősülő anyagok, a drágakő vagy igazgyöngy, valamint az ezek felhasz- nálásával készült használati tárgyak, érmék, bélyegek és ezek gyűjtemé- nyei, továbbá a készpénz és valuta 100 000 Ft összeghatárig. | · garázsban, padláson, pincében, melléképületben, tárolóban vagy más nem lakás céljáró szolgáló helyiségben, valamint a biztosí- tott közvetlen felügyelete nélkül hagyott nyitott épületrészben (pl. erkély, lodzsa, terasz stb.) elhelye- zett vagyontárgyak; · bérelt, kölcsönvett, felelős őrzésre átvett ingóságok. | |
2. Műalkotások, szőrme, szőnyeg, gyűjtemény | A képzőművészeti alkotások, a valódi szőrmék (az irha kivételével), a kézi csomózású (keleti) szőnyegek, gyűj- temények. Gyűjtemény: azoknak a vagyontár- gyaknak a csoportja, amelyek egyedi- ségüknél, ritkaságuknál fogva kiemelt értéket képviselnek. | ||
3. Háztartási ingóságok | 1. Azok a be nem épített, a háztartás- ban általában előforduló vagyontár- gyak, amelyek a háztartás viteléhez szükségesek, vagy a biztosítottak személyes használatára, fogyasztására szolgálnak, ide nem értve a hobbi-, sport- és barkácseszközöket; 2. a hobbi-, sport és barkács-eszközök; 3. a beépített konyhabútorba beszerelt gépek és berendezések; 4. a kedvtelésből és saját szükségletre tartott házi- és hobbiállatok, az ezek részére szolgáló takarmányok, a saját fogyasztásra szánt termények; lábon álló növényi kultúrák. | · azok a házi- és hobbiállatok, ame- lyek tartása engedélyhez kötött, · nem jövedelemszerzést szolgáló, a lőfegyverekről szóló törvény szerint engedéllyel tartható fegyverek, · a biztosítási fedezetbe vonáskor 300 000 Ft egyedi beszerzési érté- ket meghaladó, a 2. alcsoportba (hobbi-, sport- és barkácseszközök) tartozó vagyontárgyak. | · a 2. pont szerinti alcsoportba (hobbi-, sport- és barkács- eszközök) tartozó ingóságokra egy adott biztosítási eseménnyel kapcsolatban együttesen kifizetett szolgáltatási összeg nem halad- hatja meg a háztartási ingóságok biztosítási összegének 30%-át, · a 4. pont szerinti alcsoportba (a kedvtelésből és saját szükségletre tartott házi- és hobbiállatok, az ezek részére szolgáló takarmányok, a saját fogyasztásra szánt termények; lábon álló növényi kultúrák) tartozó ingóságokra egy adott biztosítási ese- ménnyel kapcsolatban együttesen kifizetett szolgáltatási összeg nem haladhatja meg a háztartási ingósá- gok biztosítási összegének 5%-át. |
4. Különleges ingóságok | · mindazon ingóságok, amelyekre együttesen teljesülnek az alábbi feltételek: 1. A szerződő tételes és aláírásával ellátott listát mellékelt a bizto- sítási ajánlathoz a vagyontárgy pontos megnevezésével, beszer- zési évének, szerződés-kötéskori értékének és gyártási számának megjelölésével. 2. A vagyontárgy egyedi beszerzési értéke a biztosítási fedezetbe vonás- kor meghaladja a 300 000 Ft-ot 3. A vagyontárgy a Háztartási ingósá- gok 2. alcsoportjába (Hobbi-, sport- és barkács-eszközök) tartozik. | · az értékőrző és a vállalkozás vagyonrészbe tartozó ingóságok | |
5. Gépek, berendezések, felszerelések | · a biztosított ingatlanban a bizto- sított által folytatott vállalkozási tevékenység gépei, berendezései, felszerelései, · a biztosított ingatlanban eseti jelleggel tárolt, a biztosított által a kockázatviselési helyen kívül folyta- tott vállalkozási tevékenység gépei, berendezései, felszerelései. | · a jogszabály szerint nemesfémnek minősülő anyagok, a drágakő vagy igazgyöngy, valamint az ezek felhasználásával készült használati tárgyak, az érmék, bélyegek és ezek gyűjteményei, · a képzőművészeti alkotások, a valódi szőrmék (az irha kivételével), a kézi csomózású (keleti) szőnye- gek, gyűjtemények. | |
6. Xxxx, készletek, ter- mékek | · a biztosított ingatlanban a bizto- sított által folytatott vállalkozási tevékenységhez kapcsolódó áruk, készletek, termékek, valamint a javításra átvett vagyontárgyak. |
AHE-12930/6
Vagyonbiztosítási fogalmak
Általános épületüvegezés
Általános épületüvegezésnek minősülnek az épületek, lakások, nem lakás céljára szolgáló helyiségek szerkeze- tileg beépített ajtóinak, ablakainak üvegfelületei, vala- mint a folyosói, lépcsőházi, erkély- és lodzsaüvegezése, továbbá a felsorolt üvegfelületeket, illetve üvegezést helyettesítő polikarbonát felületei.
Nem minősül általános épületüvegezésnek:
· a 8 mm vastagságot meghaladó síküveg,
· a 3 nm táblaméretet meghaladó üvegfelület, üvegezés, valamint vastagságuktól és méretüktől függetlenül
· az üvegtetők, üvegfödémek, üvegházak, meleg- és hidegágyak, kirakatok, kirakatszekrények,
· a festett, csiszolt, savmaratott, homokfúvott, metszett, ólom vagy rézbetétes üvegek,
· név- és cégtáblák,
· a tükörfelületek,
· a törésvédő, fényvédő és vagyonvédelmi fóliák,
· a biztonsági üvegek,
· a kopolitüvegek,
· az üvegezést rögzítő- és tartószerkezetek, valamint elektromos berendezések.
Építmény
Építési tevékenységgel létrehozott, illetve késztermékként a kockázatviselési helyre szállított, rendeltetésére, szerkezeti megoldására, anyagára, készültségi fokára és kiterjedésére tekintet nélkül minden olyan helyhez kötött műszaki alko- tás, amely a terepszint, a víz vagy az azok alatti talaj, illetve azok feletti légtér megváltoztatásával, beépítésével jön létre, és amelyekre a biztosító kockázatviselése – külön díj nélkül – az épületbiztosítás megkötésével kiterjed.
Épület
Jellemzően emberi tartózkodás céljára szolgáló építmény, amely szerkezeteivel helyiséget vagy ezek együttesét zárja körül meghatározott rendeltetés vagy rendeltetésével összefüggő tevékenység, avagy rendszeres munkavégzés, illetve tárolás céljából.
Háztartási vagyonrész
A Háztartási ingóságok és a Különleges ingóságok vagyoncsoportrészek együttesen.
Értékőrző vagyonrész
A Nemesfémek, drágakő, bélyeg, érme, pénzkészlet vagyoncsoportrész, valamint a Műalkotások, szőrme, sző- nyeg, gyűjtemény vagyoncsoportrész együttesen.
Háziállat
Hasznáért vagy más értékelt tulajdonságáért a ház körül tartott és alább felsorolt állatok:
· Baromfi (liba, tyúk, kacsa, pulyka és gyöngytyúk), juh, kecske, sertés, szarvasmarha, kutya, macska, ló.
Hobbiállat
Minden olyan kedvtelésből tartott állat, amely nem minő- sül mezőgazdasági haszonállatnak, védett vagy veszélyes állatnak.
Hobbi-, sport- és barkácseszközök:
A háztartás viteléhez nem szükséges, kedvtelési (nem jövedelemszerzési) célú ingóságok, különösen, de nem kizárólagosan sporteszközök, játékok, hangszerek, bar- kácsszerszámok és -gépek, fotóoptikai eszközök (pl. távcső, fényképezőgépek, mikroszkópok), modellek és makettek, horgász- és vadászfelszerelések, akváriumok és kiegészítő berendezéseik, műszerek, kertápolási és mező- gazdasági kisgépek, mobil jakuzzi, mobil infraszauna.
Helyiség
A térnek minden oldalról épületszerkezetekkel határolt része.
Épületberendezések, épülettartozékok
Az épület vagy építmény rendeltetésszerű és biztonságos használatához, működéséhez, működtetéséhez szüksé- ges műszaki és technológiai berendezések, szerelvények. Ide tartoznak különösen az alábbiak:
· az épülethez szilárdan rögzített, be- és hozzáépített elemek és berendezések: térelválasztók, zászlótartók, hirdetést hordozó szerkezetek, előtetők; padló- és falcsa- tornák (szerelőjáratok), rögzített padló-, fal-, födém- és szegélyburkolatok; festés, mázolás, tapétázás, burkola- tok; álmennyezetek, galériák; redőny, reluxa, spaletta, árnyékolószerkezetek az elektromos mozgatószerkeze- teikkel együtt; elektronikus vezérlésű és/vagy működte- tésű nyílászárók a vezérlő/működtető berendezéseikkel együtt; villámhárító-rendszerek és tartozékaik/berende- zéseik; lépcsők, létrák, hágcsók (külső használatúak is),
· beépített szekrények – rendeltetésüktől és a beépítés idejétől függetlenül –, amelyeket kifejezetten az adott helyre, méretre, adott feladat ellátására építettek be, és amelyek károsodás nélkül az eredeti helyükről nem
mozdíthatók el, illetve eltávolítva elvesztik funkciójukat (pl. az ilyen kialakítású kamraszekrény, beépített szek- rény, beépített konyhabútor, gardróbszekrény stb.),
· az épület elektromos ellátására szolgáló vezetékezés/ villanyszerelés a hozzá tartozó mérőműszerekkel és a beépített fogyasztó-berendezésekkel együtt (pl. világí- tóberendezések; gépészetileg kémény- vagy szellőző- rendszerbe bekötött szagelszívó, szellőző-, légtechnikai és klímaberendezések, beépített porszívó és tartozékai, bojler, vízmelegítő és szauna, központi szünetmentes tápegység;
· az épület gázellátására szolgáló vezetékezés/szerelés a hozzá tartozó mérőműszerekkel, nyomáscsökkentők- kel és beépített fogyasztóberendezésekkel együtt (pl. kazánok, bojlerek, vízmelegítők és konvektorok);
AHE-12930/6
· az épület hideg-, meleg-, szenny- és csapadékvíz- ellátását/elvezetését, fűtését, valamint tűzoltást szol-
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 29 / 91
gáló vezetékrendszerek a hozzájuk tartozó mérő- és szabályozóberendezésekkel, szerelvényekkel, szivaty- tyúkkal; szűrő- és aprítóberendezésekkel és tartozé- kokkal; egészségügyi berendezésekkel, WC-, fürdő-, zuhany- és mosdóberendezésekkel;
· felvonók, gépi működtetésű szintkülönbség áthidalók; kaputelefonok, csengők; szemétledobó berendezések;
· riasztó- és megfigyelőrendszerek /központok, kame- rák; falba épített értéktárolók mechanikai és elektro- nikai tűz- és vagyonvédelmi eszközök, berendezések.
Nem tartoznak ebbe a körbe az energia megtakarítást eredményező berendezések, felszerelések, így például az esővíz hasznosítást alkalmazó berendezések, napkol- lektorok, hőszivattyúk, napelemek, geotermikus kutak és berendezéseik, szélerőművek, illetve szélturbinák, éjszakai melegvíz előállítást végző berendezések, fűtés- optimalizálást segítő berendezések, rekuperátorok (hővisszanyerő szellőztető készülék).
Légijármű
Bármely szerkezet, amelynek légkörben maradása a levegővel olyan kölcsönhatásból ered, amely más, mint a földfelszinre ható légerők hatása.
Úszólétesítmény
Vízi közlekedésre, vízen való munkavégzésre és azokkal összefüggő tevékenység folytatására alkalmas úszóképes eszköz, szerkezet, berendezés.
Vízi jármű
A jogszabály alapján nyilvántartásba vételre kötelezett, vízen való közlekedésre, szállításra, illetve más úszólé- tesítmény továbbítására szolgáló – úszómunkagépnek, úszóműnek és egyéb úszólétesítménynek nem minősülő
– úszólétesítmény.
Melléképület
Kiegészítő funkció(ka)t ellátó – nem életvitelszerű tartóz- kodást biztosító – a kockázatviselési helyen önállóan léte- sített épület. Melléképületnek minősülnek azok a szilárd aljzattal és tetőzettel rendelkező építmények is, amelyek alapterülete meghaladja az 5 négyzetmétert.
Gépjármű-tartozék
· a téli/nyári évszakkal ellentétes csere gumigarnitúra, valamint a hozzátartozó felnigarnitúra (gépjárműven- ként legfeljebb 1-1 készlet),
· a járműnek a közúti forgalomban való részvételéhez kötelezően előírt tartozékai,
· a biztonsági gyermekülés (gépjárművenként legfeljebb 4 darab),
· a hólánc,
· a tetőcsomag- és síbox-tartó (gépjárművenként legfel- jebb 1-1 darab),
· a síléc- és snowboard-tartó (gépjárművenként legfel- jebb 2-2 darab) és
· a gépjárműre szerelhető kerékpártartó (gépjárműven- ként legfeljebb 4 kerékpár szállítására alkalmas kivitel- ben).
Vállalkozás vagyonrész
A vállalkozás tevékenységhez kapcsolódó Gépek, beren- dezések, felszerelések vagyoncsoportrész, valamint az Áruk, készletek, termékek vagyoncsoportrész együttesen.
4. Biztosítási összeg meghatározása vagyoncsopor- tonként
A biztosított vagyontárgyak biztosítási összegét a szerződő határozza meg a biztosítási szerződés megkötésekor.
A biztosítási összeget az alábbiak szerint kell meghatá- rozni:
· összevontan: az ingóság vagyoncsoporton belül az értékőrző, a vállalkozás és a háztartási vagyonrész körébe tartozó ingóságokra – a különleges ingóságok kivételével – a vagyonrészeken belüli vagyoncsoport részek egészére meghatározott biztosítási összeggel, vagy
· tételesen: az épület vagyoncsoportba tartozó és a köt- vényen külön-külön feltüntetett vagyontárgyakra, vala- mint a különleges ingóságok körébe tartozó, egyedileg azonosítható vagyontárgyakra vagyontárgyanként megjelölt biztosítási összeggel.
A szerződő által meghatározott biztosítási összeg nem haladhatja meg a biztosított vagyontárgy(ak) új állapotban való felépítésének (helyreállításának), illetve beszerzésének költségét. Ezen értéket meghaladó részben a biztosítási összegre vonatkozó megállapodás semmis (túlbiztosítás).
A biztosítási szerződés a biztosító által ajánlott biztosítási összegekkel is megköthető az épület vagyoncsoportra és a ház- tartási ingóságok vagyoncsoportrészre. A biztosító a háztartási ingóságok kivételével nem ajánl meg biztosítási összeget az ingóság vagyoncsoport részeire. Az ajánlottnál alacsonyabb biztosítási összeggel a szerződés nem jöhet létre.
5. Biztosítási események (káresemények)
5.A. A Mix csomag biztosítási eseményei (káreseményei)
A biztosító az alábbi biztosítási események bekövetkezése esetére vállal fizetési kötelezettséget:
AHE-12930/6
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 30 / 91
Biztosítási esemény leírása | Kockázatviselésből kizárt események és vagyontárgyak, nem térülő károk | Szolgáltatás korlátozások / szolgáltatás feltétele | |
A. Tűzkár | · Az olyan égés által okozott kár, amelyet füst- és lángképző- dés mellett hőfelszabadulás jellemez, és rendeltetésszerű gócpont – pl. kályha, gáztűzhely, kazán – nélkül vagy azt elhagyva a biztosított szándéka ellenére, balesetszerűen jön létre. · A kockázatviselés helyén kívül keletkezett tűzkárból eredő károsodások (pl. kormozódás, olvadás). A rendeltetésüknél fogva láng, hő és elektromos áram hatásának kitett tárgyakban keletkező tűzkár csak akkor biztosítási esemény, ha a tűz más tárgyakra átterjedve azokat is felgyújtja , vagy hőhatás révén károsítja. | · vasalás, szárítás, dohányzás miatt előforduló felületi elváltozások, · öngyulladásból, erjedésből, befülledésből eredő hőhatás | |
B. Robbanás- és robbantáskár | A gázok vagy gőzök tágulásán alapuló hirtelen, váratlan, baleset- szerű erőmegnyilvánulás, amely gyorsan lefutó hőtermeléssel és nagy nyomással jár, és kárt okoz. | · légi járműtől eredő hangrobbanás, · a televízió képernyőjének össze- roppanása, · vízmelegítőkben vízhiány miatt keletkezett robbanás jellegű meghibásodások, · kizárólag magában a nyomás- tartó edényben keletkezett kár, · nem zárt nyomástartó edény- ben keletkezett túlnyomásból eredő kár | |
C. Villámcsapáskár | A biztosított vagyontárgyba közvetle- nül becsapódó, látható roncsolási nyo- mot hagyó villám által okozott kár. | ||
D. Villámcsapás indukciós hatása miatti kár | A villám becsapódásának 1 km-es körzetében, a mágneses térerős- ség-változással összefüggésben keletkező indukciós túlfeszültség által okozott kár. | ||
E. Viharkár | · Az olyan légmozgás toló vagy szívó hatása által okozott kár, amelynek sebessége eléri órán- ként az 54 kilométert (15 m/s), a továbbiakban vihar*. · A viharral egyidejűleg - a vihar által megrongált tetőn - a nyílászárón (nyitva hagyot- ton is) keresztül beömlő csapadékvíz által oko- zott kár. · A vihar által elsodort, ledön- tött, leszakított és a biztosított vagyontárgyakhoz csapódott tárgyak által okozott kár. | · a helyiségen belül keletkezett léghuzat által okozott kár, · az épületek üvegezésében (ide nem értve az előtetők üvegezé- sét) keletkezett kár, · a szabadban tárolt ingóságok- ban (ide értve a lábon álló növé- nyi kultúrákat is) keletkezett kár · az építés, felújítás alatt álló épületek vihar által megrongált ideiglenes fedésén keresztül beömlő csapadékvíz által oko- zott kár. |
AHE-12930/6
* A légmozgás sebessége tekintetében - eltérő, hitelesnek tekinthető adatok hiányában - az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) adatai az irányadóak.
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 31 / 91
Biztosítási esemény | Biztosítási esemény leírása | Kockázatviselésből kizárt események és vagyontárgyak, nem térülő károk | Szolgáltatás korlátozások / szolgáltatás feltétele |
F. Felhőszakadáskár | A felhőszakadásból származó és a szabályszerűen kialakított, karbantar- tott vízelvezető rendszer elégtelen- sége miatt összegyűlt csapadékvíz által a biztosított vagyontárgyakban elöntéssel okozott kár. Felhőszakadásnak minősül, ha a kockázatviselési helyen lehullott csa- padék 20 perc alatt mért mennyisé- géből számított átlagos intenzitás** mértéke elérte, illetve meghaladta a 0,75 mm/perc értéket, vagy 24 óra alatt a 30 mm-t. | · a gombásodás, penészedés for- májában jelentkező kár, · vizek okozta kiüregelődésből · alapok alatti talajsüllyedésből · a padozat alatti feltöltések üle- pedéséből eredő kár, · az épületek külső vakolatában, külső festésében, · a talajszint alatti padozatú helyiségek elöntése esetén az ingóságokban, · a szabadban tárolt ingóságok- ban (ide értve a lábon álló növé- nyi kultúrákat is) keletkezett kár. | |
G. Jégveréskár | · A jégszemcsék dinamikus erő- hatása miatt keletkezett kár, · Az épület állandó fedésében a jég-szemcsék dinamikus erőha- tása miatt keletkezett nyíláson keresztül, a fedés károsodásával egyidejűleg beömlő csapadék által okozott kár. | · az épületek üvegezésében (ide nem értve az előtetők üvegezé- sét), · a szabadban tárolt ingóságok- ban (ide értve a lábon álló növé- nyi kultúrákat is), keletkezett kár | |
H. Hónyomáskár | · A hó és jég súlya vagy a lecsúszó hótömeg sodró hatása miatt keletkezett kár. · Az épület állandó fedésében vagy a tetőtéri ablakokban a fenti okok miatt keletkezett nyí- láson keresztül bejutó csapadék által okozott kár. | · a szabadban tárolt ingóságok- ban (ide értve a lábon álló növé- nyi kultúrákat is) keletkezett kár | |
I. Árvízkár | · A felszíni élővizek, az azokba nyílt torkolattal csatlakozó mesterséges csatornák és tavak áradása, valamint · az árvízvédelmi töltés tengelyé- től 100 méteren belüli fakadó víz és átszivárgás által okozott kár. | · hullámtéren és nyílt ártéren keletkezett kár, · a talajvíz szintjének megemel- kedése, a talajvíz mozgása által okozott kár, · a belvíz miatti kár. hullámtér: a felszíni élővizek ármentesített szakaszán a partél és a töltéskorona vagy természetes magaspart közötti terület nyílt ártér: az az árvízvédelmi művekkel nem védett terület, ame- lyet a felszíni élővíz a minden-kori legmagasabb vízállás esetén elönt. | |
J. Földrengéskár | Az EMS skála V. fokozatát elérő földrengés által okozott kár. | ||
K. Földcsuszamláskár | A földfelszíni talajrétegek (kő- vagy földtömeg) hirtelen, váratlan, lejtő irányú elcsúszása által okozott kár. | · emberi beavatkozás miatt tör- tént földcsuszamlás, · a védelmül szolgáló támfal tervezési, kivitelezési vagy karbantartási hibája miatt keletkező kár, · a támfal hiánya miatti kár, ha a támfal a terepviszonyok miatt indokolt lett volna | |
L. Kő- és földomláskár | A véletlenül, váratlanul, balesetsze- rűen lehulló kő- és földdarabok által okozott kár | · emberi beavatkozás miatt tör- tént omlás · a védelmül szolgáló támfal ter- vezési, kivitelezési vagy karban- tartási hibája miatt keletkező kár · a támfal hiánya miatti kár, ha a támfal a terepviszonyok miatt indokolt lett volna |
AHE-12930/6
** A csapadék intenzitás körében – eltérő, hitelesnek tekinthető adatok hiányában – az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) adatai az irányadók.
32 / 91
Biztosítási esemény | Biztosítási esemény leírása | Kockázatviselésből kizárt események és vagyontárgyak, nem térülő károk | Szolgáltatás korlátozások / szolgáltatás feltétele |
M. Ismeretlen építmény, üreg beomlása által okozott kár | A szerződő vagy a biztosított által nem ismert és az építési dokumen- tációban nem szereplő, feltáratlan építmény vagy üreg hirtelen, várat- lan beomlása miatt keletkezett kár. | · vizek okozta kiüregelődésből, · alapok alatti talajsüllyedésből, · a padozat alatti feltöltések üle- pedéséből, · bányák föld alatti részének beomlásából, eredő kár. | |
N. Idegen jármű ütközése által okozott kár | Idegen jármű, annak alkatrésze vagy rakománya ütközéssel kárt okoz. Idegen jármű: amely a szerződő/ biztosított tudomása és beleegye- zése nélkül közelíti meg a biztosí- tott vagyontárgyat. | ||
O. Idegen tárgyak rádőlése által okozott kár | A kockázatviselés helyén kívüli, olyan vagyontárgy által rádőléssel okozott kár, mely vagyontárgy nem áll a biztosított tulajdonában. | ||
P. Betöréses lopás- és rongáláskár | P/1. Betöréses lopáskár A biztosított vagyontárgyakban betöréses lopással okozott kár. P/2. Betöréses rongáláskár A betöréses lopással vagy annak kísérletével összefüggésben · a biztosított vagyontárgyak megrongálásával, · a felszerelt és üzembe helyezett épületberendezések, illetve épülettartozékok megsemmisí- tésével, ellopásával okozott kár. Betöréses lopás: a legalább 1. védettségi szintnek megfelelő helyiségbe · dolog elleni erőszakkal, vagy · hamis kulcs használatával – nem az adott zárhoz készült kulccsal vagy nem a zár felnyitására készült eszközzel –, de kimutat- ható nyomot hagyva, vagy · a helyiség rablás vagy kifosztás útján megszerzett saját kulcsá- nak a felhasználásával jogtalanul behatolva elkövetett lopás. | · a helyiség elveszett vagy bárki által hozzáférhető helyen meg- talált saját kulcsával elkövetett lopás, · behatolási nyom nélkül tűntek el a biztosított vagyontárgyak, kivéve, ha a kulcshoz rablás vagy kifosztás útján jutottak, · a vagyontárgyat olyan helyi- ségből lopták el, mely egyik vagyonvédelmi szintnek sem felel meg. (lásd: VI. Függelék: betörésvédelmi szintek és összeghatárok). | · A betöréses lopáskár, valamint az ingóság vagyoncsoportban biztosított vagyontárgyak betöréses rongáláskára a VI. Függelékben (betörésvédelmi szintek és összeghatárok) meg- határozottak szerint térül. · Az épület vagyoncsoportban biztosított vagyontárgyak betö- réses rongáláskára káresemé- nyenként az épület káridőponti biztosítási összegének 5 ezrelé- kéig térül. |
Q. Rabláskár | A biztosított vagyontárgyakban rablással okozott kár. Rablás: · a tettes a biztosított vagyon- tárgyat úgy szerzi meg, hogy a biztosított ellen erőszakot illetve élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz, vagy öntudatlan vagy védeke- zésre képtelen állapotba helyezi. | Nem minősül rablás biztosítási eseménynek · a lerészegítés, · ha a kockázatviselés helyén nyitva hagyott nyílászárón besurrant tolvaj a vagyontárgy megszerzése vagy megtartása végett erőszakot illetve élet vagy testi épség elleni közvet- len fenyegetést alkalmaz. |
AHE-12930/6
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 33 / 91
Biztosítási esemény | Biztosítási esemény leírása | Kockázatviselésből kizárt események és vagyontárgyak, nem térülő károk | Szolgáltatás korlátozások / szolgáltatás feltétele |
R. Vízkár | R/1 Csőtöréskár A kockázatviselés helyén · víz-, csatorna-, fűtési, hűtési és gőzvezetékek, továbbá ezek tartozékai, szerelvényei, a veze- tékekre rákapcsolt háztartási gépek törése, repedése, kilyuka- dása, dugulása, csatlakozásának elmozdulása által, valamint · nyitva hagyott csapból kiáramló folyadék/gőz által okozott kár. | · a gombásodás, penészedés for- májában jelentkező károk, · a függő és fekvő ereszcsatorna, valamint az ezek törése, repe- dése, kilyukadása, dugulása, vagy csatlakozásának elmoz- dulása miatt az épületek külső vakolatában, külső festésében, külső burkolatában csapadékvíz által okozott károk, a hűtési, gáz- és a gőzvezetékek cseréjének költsége, · a sérült csaptelepek, a veze- tékekre kapcsolt kárt okozó háztartási gépek, berendezések és tartozékaik javításának/pótlá- sának költsége, · a kiömlő folyadék vagy gőz értéke. | · a csőtörés felkutatásának és a felkutatással okozott kár helyre- állításának a költsége az épület külső falsíkján belül a techno- lógiailag indokolt mértékig *, az épület külső falsíkján kívül legfeljebb 6 m hosszúságig · a kárt okozó vezeték pótlásának, cseréjének költsége a kár elhárí- tásához szükséges és technoló- giailag indokolt mértékig*. térül. |
R/2. Beázáskár · A kockázatviselés helyén a kívül- ről érkező víz által okozott kár. · A beszivárgó csapadékvíz által okozott kár akkor biztosítási ese- mény, ha a biztosított épület - tetőszigetelésének (vagy- héjalásának) meghibáso- dása, - panelhézag-tömítésének hiánya, elöregedése, illetve - nyílászáróinak ° szigetelési meghibáso- dása, elöregedése, ° vízorr profiljának hiánya vagy kialakítási hibája következtében keletkezett. | · a talajvíz- vagy belvízkár, · az építés, felújítás alatt álló épületek ideiglenes tetőzetének elégtelensége miatti kár, · az épületszerkezetek, nyílászá- rók, szigetelések, tetőfedések, bádogozások kivitelezési hiá- nyosságai, karbantartásának elmulasztása miatti károk a biz- tosítási eseményben felsoroltak kivételével, · az épületek külső vakolatában, külső festésében, külső burko- latában csapadékvíz által oko- zott kár, · ajtó, ablak nyitva hagyása miatti kár, · a meghibásodott, elöregedett szigetelés és fedési hibák helyre- állítási költségei, · a gombásodás, penészedés for- májában jelentkező kár. | · Valamely helyiség csapadékvíz miatti ismételt beázása esetén a biztosító akkor téríti meg a keletkezett vízkárt, ha a koráb- ban beázott felületeket helyreál- lították, valamint az előzmény- kárt okozó hibát szakember kijavította, és a javítás igazolt időpontját követő egy éven túl történt az újabb meghibásodás. | |
S. Üvegtöréskár | A biztosított vagyontárgyak álta- lános épületüvegezésében (lásd Vagyonbiztosítási fogalmak) bármely okból, balesetszerűen bekövetkező törés vagy repedéskár. | Az építés, felújítás alatt álló épü- letek biztosított üvegfelületeiben keletkezett kár. | |
T/1 Zárcserekár | A bejárati ajtó kulcsának elvesztése vagy ellopása miatt a biztonsági zár vagy biztonsági zárbetét szüksé- gessé vált cseréje. | A biztonsági zár vagy biztonsági zárbetét cseréjének költsége bizto- sítási időszakonként egy alkalom- mal, legfeljebb 10 000 Ft-ig térül. |
AHE-12930/6
*Technológiailag indokolt mérték: a sérült elem legközelebbi csatlakozási pontjai közötti szakasz és szükséges szerelvényei.
34 / 91
Biztosítási esemény | Biztosítási esemény leírása | Kockázatviselésből kizárt események és vagyontárgyak, nem térülő károk | Szolgáltatás korlátozások / szolgáltatás feltétele |
T/2 Lopáskár | · A biztosított épület oldalfalához, tetőzetéhez a talajszinttől 3 m-nél magasabban szilárdan rögzített, és az épület alko- tórészéről, tartozékáról vagy valamely melléképületről, épít- ményről, beépített eszközről (pl. tűzlétra) el nem érhető vagyon- tárgyat ellopják, · a biztosított épület tetőzetéhez szilárdan rögzített vagyontár- gyat úgy lopják el, hogy a tettes a biztonsági zárral lezárt tető- térbe, illetve tetőre dolog elleni erőszakkal vagy hamis kulcs használatával – nem az adott zárhoz készült kulccsal, vagy nem a zár felnyitásához készült eszközzel -, de kimutatható nyo- mot hagyva jogtalanul hatol be, illetve jut ki. | Káreseményenként legfeljebb 100 000 forintig térül. | |
T/3 Fagyasztott élelmiszerek megromlása miatti kár | 1. A jelen táblázat A – T/2. pontjá- ban szereplő biztosítási események következtében, vagy 2. az elektromos áramszolgál- tató legalább 8 órás folyamatos szolgáltatáskimaradása miatt a fagyasztó-szekrényben, hűtőládá- ban tárolt élelmiszerek megromlá- sából eredő kár. | A fagyasztókészülék vagy az ingat- lan elektromos hálózatának hibájá- ból eredő kár. | Szolgáltatás-kimaradás miatti kár esetén a szolgáltatás feltétele: a kockázatviselés helye szerint ille- tékes áramszolgáltatónak az áram- kimaradás tényére és időtartamára vonatkozó igazolása. |
5.B. A Komplex csomag biztosítási eseménye (káreseménye)
5.B.1. A biztosítási esemény
A szerződés hatálya alatt a kockázatviselés helyén lévő biztosított vagyontárgyaknak balesetszerűen – előre nem látható okból, véletlenül, váratlanul, külső behatás miatt
– bekövetkezett minden olyan fizikai károsodása, amelyre nézve a biztosító a jelen feltételben nem zárta ki a kártérí- tési kötelezettségét.
Egyetlen biztosítási eseménynek minősül:
a) földrengés, vihar esetén a 72 órán belül ismételten bekövetkező földrengés-, illetve viharkár.
b) árvíz esetén, olyan 72 órán belül ismételten bekövet- kező árvízkár, amelyet ugyanazon egyszer vagy több- ször tetőző, egy vagy több víztömegként jelentkező magas vízállás okoz.
Az Épületek vagyoncsoportban biztosított vállalkozás célú épületek, lakások, melléképületek és a Vállalkozás vagyon- részben biztosított ingóságok vonatkozásában az 5.A. pont táblázatában felsorolt és leírt káresemények minő- sülnek biztosítási eseménynek.
5.B.2. Biztosítással nem fedezett károk
Az Általános biztosítási feltételek 13. pontjában felsorolt általános kizárásokon túl a biztosítási fedezet nem terjed ki azokra a károkra, amelyek az alábbiakban meghatáro- zott okok miatt következnek be:
· a biztosított vagyontárgy rendeltetésszerű használatá- ból eredő fokozatos és folyamatos állagromlás, defor- málódás, elhasználódás, kopás,
· a gépek és berendezések belső meghibásodása, így különösen elektromos vagy mechanikai meghibáso- dás, törés vagy üzemzavar, hűtő- vagy egyéb folyadékok megfagyása, nem megfelelő kenés, az olaj vagy hűtőfo- lyadék hiánya,
· a dohányzás miatti felületi pörkölődés, elszíneződés, elváltozás,
· a beépített anyagok, alkatrészek meghibásodása,
· a légköri tényezők hatására kialakuló korrózió, oxidáció,
· légköri nedvesség vagy szárazság, hőmérsékleti válto- zások vagy szélsőségek,
· az alkotóanyagok természetéből fakadó káros tulajdon- ságok (pl. zsugorodás, elpárolgás, súlyvesztés, erjedés, befülledés, tovaterjedés nélküli öngyulladás stb.), az anyagok textúrájának vagy felületének változásai,
AHE-12930/6
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 35 / 91
· szennyezés, légszennyezés, gombásodás, penészedés,
· elektromos berendezésekben és vezetékeikben kelet- kező, tovaterjedéssel nem járó zárlat,
· a légi járműtől eredő hangrobbanás,
· a helyiség elveszett vagy bárki által hozzáférhető helyen megtalált saját kulcsával elkövetett lopás,
· a biztosított vagyontárgyak behatolási nyom nélküli eltűnése, kivéve, ha a kulcshoz rablás vagy kifosztás útján jutottak,
· nem rendeltetésszerű vagy szabálytalan használat,
· megmunkálás, javítás, tisztítás, restaurálás,
· azbeszt, vagy azbeszt tartalmú anyagok felhasználása, kinyerése, feldolgozása, megmunkálása.
A biztosító nem téríti meg azokat a károkat, amelyek
· a károsodott vagyontárgyak karcolásából, horpadá- sából vagy olyan más esztétikai sérüléséből (kivéve graffiti-károk, lásd V. További kiegészítő biztosítások
D. Vandalizmusbiztosítás) származnak, amelyek a további rendeltetésszerű használatot nem befolyásolják,
· jótállás vagy szavatosság körében térülnek meg,
· a hibás tervezés vagy kivitelezés, illetve hibás vagy alkalmatlan anyagok felhasználása valamint az ugyan- ezen okokból szükségessé vált pótlás vagy javítás miatt keletkeztek,
· másik, korábban megkötött biztosítás alapján megté- rülnek,
· a szerződő/biztosított tulajdonában vagy üzemeltetésé- ben lévő, valamint a kockázatviselés helyét a tudomásá- val vagy beleegyezésével megközelítő gépjárművel vagy munkagéppel történő ütközés során keletkeztek,
· vezetékek elfagyása következtében keletkeztek,
· az ajtó és az ablak nyitva hagyása miatt keletkeztek, kivéve a csapadék által okozott vízkárokat,
· a közüzemi szolgáltatás leállása, szüneteltetése követ- keztében keletkeztek, kivéve az áram- és gázszolgáltató minimum 8 órás folyamatos szolgáltatás-kimaradása miatti károkat,
· hullámtérben vagy nyílt ártéren, illetve olyan területen elhelyezett vagyontárgyban keletkeztek árvíz illetve elöntés miatt, ahol a felszíni vizek kiáradása a helyi körülmények következtében előre látható, azaz sta- tisztikai átlagban tízévenként legalább egyszer ilyen áradás bekövetkezik,
· a szabadban tárolt ingóságokban beázás-, vihar-, jég- verés- és felhőszakadás következtében keletkeztek,
· a talajszint alatti padozatú helyiségekben elhelyezett ingóságokban felhőszakadás- és egyéb elöntés miatt keletkeztek, ha azok nem a padozat szintjétől legalább 15 cm magasan lévő állványzaton voltak elhelyezve,
· a talajvízzel, belvízzel vagy talajnedvességgel össze- függő károk,
· a helyiségen belüli léghuzat által keletkeztek,
· leejtésből, leesésből, eldőlésből, felborulásból származnak
(ide nem értve az épületek, lakások szerkezetileg beépített üvegezését vagy az üvegezést helyettesítő polikarbonát felületeit, a bútorüvegeket, üvegasztalo- kat, tűzhelyek üvegkerámia főzőlapjait, üvegmosdókat, zuhanykabinokat, szaunaajtókat és -ablakokat, illetve az épületszerkezetbe vagy bútorba beépített tükörfelü- leteket ért károkat),
· a károsodott vagyontárgy újjáépítése, újrabeszerzése, helyreállítása során állami vagy egyéb támogatásként vagy visszatérítésként a biztosított, illetve a lízing- beadó vagy bérbeadó tulajdonos által igényelhetők, illetve visszaigényelhetők,
· az értékőrző vagyontárgyak csoportjába tartozó bérelt, kölcsönvett, felelős őrzésre átvett ingóságokban kelet- keztek,
· lopásból, elvesztésből, elhagyásból, eltűnésből, vagy jogtalan használatból származnak,
· az ingóságok és a le nem rögzített épületberendezések, épülettartozékok ellopásából származnak, ide nem értve ingóságok esetében a betöréses lopásból* szár- mazó károkat,
· elektronikus adatfeldolgozó berendezésen vagy adat- hordozó eszközön tárolt adatokban bármely okból keletkeztek,
· növények kipusztulása és állatok elhullása, megbete- gedése, balesete miatt keletkeztek,
· férgek, xxxxxxx, növényi károkozók, rágcsálók és saját tulajdonú háziállat(ok) által okozottak.
A biztosító fizetési kötelezettsége nem terjed ki a bekövetke- zett biztosítási eseményekhez kapcsolódó alábbi károkra:
· a vagyontárgyhoz fűződő személyes előszereteti érték,
· a gyűjteményhez, sorozathoz, garnitúrához, készlethez tartozó egyes darabok károsodása, megsemmisülése esetén a sérülésből, hiányból eredő értékcsökkenés,
· a kereskedelmi forgalom hiányosságaiból adódó károk és többletköltségek,
· a károsodott vagyontárgyban bekövetkezett értékcsök- kenés,
· a jogszabályban vagy szerződésben meghatározott többletköltségből eredő károk (pl. kötbér, késedelmi kamat, bírság, büntetés, pótdíj, perköltség, egyéb bün- tető jellegű költségek),
· elmaradt haszon, nem vagyoni kár.
6. A biztosító szolgáltatása
6. A. Szolgáltatásra jogosultak köre
A biztosító szolgáltatására a biztosított jogosult.
Ha a biztosított ingatlannak több tulajdonosa van, az egyes tulajdonosok a tulajdoni hányaduk arányában jogosultak az Épület vagyoncsoportba tartozó vagyontár- gyak kárainak megtérítésére.
AHE-12930/6
* Betöréses lopás: Komplex és Mix csomag esetén egyaránt a Vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) különös biztosítási feltételei 5.A pontjának táblázatában a P. pont-
ban meghatározott fogalom.
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 36 / 91
6.B. A térítési összegek meghatározásának alapelvei
6.B.1. Új értéken térítés
A biztosító a károsodott vagyontárgy káridőponti új értékét téríti meg, kivéve, ha az javítással helyreállítható, vagy ha a 6.B.10. pontban felsorolt vagyontárgy. A káridőponti új érték megállapításának alapja a károsodottal azonos minőségű vagyontárgy káridőponti felépítésének vagy beszerzésének általános forgalmi adóval csökkentett átlagos költsége (az Általános biztosítási feltételek 11.B.b/3. pontban foglalt eltérésekkel).
6.B.2. A Vállalkozás vagyonrészen belül, az Áruk, készletek, termékek vagyoncsoportrész tekintetében a biztosító az áruk, készletek beszerzési költségét, a saját termékek ese- tében pedig az előállítási költséget téríti meg.
6.B.3. Javítási (helyreállítási) költség térítése
A javítással helyreállítható károk esetén a biztosító
a javításnak (helyreállításnak) a költségét téríti meg. Ha azonban a javítás (helyreállítás) várható költsége meghaladná a vagyontárgy káridőponti új állapotban
való felépítésének vagy beszerzésének költségét, a bizto- sító a vagyontárgy káridőponti új állapotban való felépí- tésének vagy beszerzésének költségét téríti meg.
6.B.4. A biztosító a szolgáltatás összegéből levonja a felhasználható maradványok értékét, ha azért térít új értéken, mert a javítás (helyreállítás) várható költsége meghaladná a vagyontárgy káridőponti új állapotban való felépítésének vagy beszerzésének költségét.
6.B.5 A biztosítási összeg a kifizetett kártérítési összeggel nem csökken.
6.B.6. Ha a helyiség
· mennyezetének vagy egyik oldalfalának a festése, tapé- tázása vagy mázolása legalább 40%-ban károsodott,
· mennyezetének és legalább egyik oldalfalának, vagy két oldalfalának a festése, tapétázása vagy mázolása károsodott,
a biztosító a helyiség egész felületének a technológiailag indokolt helyreállítási költségét téríti meg.
6.B.7. Ha az eredetivel egyező alkatrész vagy elem már nem kapható, és emiatt eltérő alkatrészt vagy elemet kell felhasználni, a biztosító nem téríti meg a vagyontárgy esztétikai értékcsökkenését.
6.B.8. Ha technológiai váltás miatt az eredeti állapot a károsodottal azonos műszaki paraméterekkel egyenér- tékű módon már nem állítható helyre, akkor a biztosító a korszerűbb technológiából eredő értéknövekedést a szol- gáltatási összegből levonja.
6.B.9 Amennyiben a károsodott vagyontárgy helyre- állítása az időközben megváltozott hatósági előírás, szabvány vagy Európai Uniós követelmények miatt nem végezhető el annak eredeti állapotára, akkor a biztosítási összegen belül az előírások változása miatti többletkölt- séget is megtéríti a biztosító.
6.B.10. A biztosító káridőponti avult értéken téríti
· a kár időpontjában 85%-osnál nagyobb elhasználtságú ingóságok kárait,
· az idegen tulajdonú ingóságok kárait,
· a biztosítási ajánlaton, kötvényen fel nem tüntetett helyiségekben tárolt háztartási ingóságok tűz és elemi kárait, valamint a fix tárgyhoz U-lakattal, lánc-lakat kombinációjú zárral vagy egyéb minősített kerékpár- zárral rögzített kerékpárok betöréses lopáskárait.
6.B.10.1. Az ingóság 85%-osnál nagyobb elhasználtsá- gúnak minősül, ha – az eredetivel megegyező alkatrész, elem hazai kereskedelmi hiánya vagy technológiai váltás miatt – javítással nem állítható helyre.
6.B.10.2. A káridőponti avult értéket a biztosító úgy számítja ki, hogy az újraépítés, helyreállítás, illetve újrabeszerzés költségéből levonja az eredeti építés, illetve beszerzés és a kár időpontja között eltelt időszakra eső értékcsökkenést.
6.B.11. A biztosító nem téríti meg a biztosított objektum- ban folytatott tűz- és robbanásveszélyes keresőfoglalko- zás során, az azzal összefüggésben keletkezett károkat.
6.B.12. Szolgáltatás korlátozások
6.B.12.1. A biztosítási esemény bekövetkezésekor nyújtott korlátozott szolgáltatást
· a Mix csomag, illetve
· a Komplex csomagban az Épületek vagyoncsoportban biztosított vállalkozás célú épületek, lakások, melléképü- letek és a Vállalkozás vagyonrészben biztosított ingósá- gok
esetében az 5.A. pont alatti táblázat 4. oszlopa, betöréses lopáskárok esetén a 6.D.1. pont tartalmazza.
6.B.12.2. A biztosító biztosítási eseményenként legfeljebb 100 000 forintig viseli a kockázatot a biztosítottnak a kockázat- viselés helyén kívül, de a Magyarország területén magán viselt, biztosítási fedezettel bíró ruházatára és értéktárgyaira.
6.B.12.3. A biztosító biztosítási eseményenként 100 000 forintig téríti meg káridőponti avult értéken a kockázat- viselés helyén kívül, de a kockázatviselési helyként meg- jelölt lakással egy fedélszék alatt található közös helyisé- gekben tárolt és biztosított
· háztartási ingóságokban bekövetkezett tűz és elemi károkat,
· fix tárgyhoz U-lakattal, lánc-lakat kombinációjú zárral vagy egyéb minősített kerékpárzárral rögzített kerék- párokban bekövetkezett betöréses lopáskárokat.
AHE-12930/6
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 37 / 91
6.C.1. A biztosító a biztosítási összegen felül a káridőponti épületbiztosítási összeg 5%-a erejéig megtéríti a biztosí- tott vagyontárgy károsodásával kapcsolatos és indokolt
· tűzoltás, mentés,
· bontás és ideiglenes tetőépítés,
· rom- és törmelékeltakarítás és -elszállítás,
· tervezés és hatósági engedélyezés,
· helyreállítást követő egyszeri takarítás, valamint
· kárenyhítés költségeit.
Az 5%-os térítési határ valamennyi felsorolt költségre együttesen vonatkozik.
Alulbiztosítás esetén a biztosító e költségeket arányosan téríti meg.
6.C.2. Ha a területileg illetékes hatóság valamely biztosí- tási esemény miatt a biztosított lakást, illetve lakóépüle- tet lakhatatlanná nyilvánítja, a biztosító a kiköltözéstől a lakhatóvá válásig, de legfeljebb 120 napig, megtéríti a biztosítási összegen felül az ideiglenes lakás indokolt és igazolt bérleti díját is legfeljebb 140 000 Ft-ig.
6.D. A szolgáltatás különös szabályai
6.D.1. Szolgáltatás betöréses lopással* okozott károk esetén A betöréses lopással okozott és biztosítási eseménynek minősülő károkat a biztosító káreseményenként
· a káridőponti védettségi szinttől függő szolgáltatási limitösszegen belül
· a károsodott vagyonrészre, illetve a vagyonrészen belüli vagyonrészre vonatkozó részlimitösszegig
téríti meg a kötvényen feltüntetett biztosítási összeg erejéig. A szolgáltatási limitösszegeket az 1. sz. táblázat tartalmazza.
A táblázatban meghatározott limit összegek 50%-ig nyújt szolgáltatást a biztosító, ha:
· az ingatlan rendeltetése nem állandó ott lakás, hanem időszakos használat, nyaralás, alkalmankénti rövidebb időtartamú tartózkodás és
· a káresemény időpontjában a biztosított az ingatlant nem használta életvitelszerűen.
Életvitelszerű a használat, ha a biztosított
· aktív dolgozóként onnan indul munkába és munka után oda tér haza,
· passzív dolgozó (pl. gyesen lévő, munkanélküli) vagy nyugdíjas személy esetében a pihenésre, alvásra fordí- tott idejét ott tölti.
A káridőponti védettségi szint meghatározása a beha- tolás helye és módszere alapján történik. A védettségi szint meghatározásánál nem vehető figyelembe az a védelmi berendezés, eszköz, elem, amely a káresemény bekövetkezésének időpontjában nem volt meg, vagy nem volt üzembe helyezve, illetve nem működött.
6.E. Önrészesedés
Szolgáltatás önrészesedéssel létrejött vagyonbiztosítás alapján:
Ha a biztosító önrészesedéssel kötött vagyonbiztosítás alapján nyújt szolgáltatást, a 6.B-C-D pontok alapján meg- állapított térítési összegből káreseményenként levonja a kötvényben meghatározott összegű önrészesedést.
Üveg károsodása esetén a biztosító az üvegtörésre meg- állapított térítési összegből 20 000 Ft-ot von le önrészese- dés címén.
Mix csomag esetén a zárcserekár címén megállapított térítési összegből önrészesedést nem von le a biztosító.
1. sz. táblázat A káridőponti védettségtől függő szolgáltatási limitösszegek
Káridőponti védettségi szint | Szolgáltatási limit (Ft) | Szolgáltatási limit VOV zára- dék esetén (Ft) | Szolgáltatási részlimit (Ft) | |||||
Értékőrző ingóságok | Értékőrző ingóságok VOV zára- dék esetén | Háztartási ingóságok | Különleges ingóságok | Gépek, berendezé- sek, felsze- relések | Áruk, készletek, termékek | |||
1. védettségi szint | 400 000 | 400 000 | 100 000 | 0 | 200 000 | 100 000 | 120 000 | 80 000 |
2. védettségi szint vagy 1. védettségi szint + elektronikai jelzőrendszer | 2 000 000 | 2 000 000 | 500 000 | 100 000 | 1 000 000 | 500 000 | 500 000 | 500 000 |
3. védettségi szint vagy 2. védettségi szint + elektronikai jelzőrendszer | 6 000 000 | 10 000 000 | 1 000 000 | 1 000 000 | 3 000 000 | 2 000 000 | 6 000 000 | 4 000 000 |
4. védettségi szint vagy 3. védettségi szint + elektronikai jelzőrendszer | 16 000 000 | 20 000 000 | 3 000 000 | 3 000 000 | 9 000 000 | 4 000 000 | 20 000 000 | 10 000 000 |
4. védettségi szint + elektronikai jelzőrendszer | 38 000 000 | 50 000 000 | 10 000 000 | 10 000 000 | 20 000 000 | 8 000 000 | 30 000 000 | 20 000 000 |
AHE-12930/6
* Betöréses lopás: Komplex és Mix csomag esetén egyaránt a Vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) különös biztosítási feltételei 5.A pontjának táblázatában a P. pontban meghatá- rozott fogalom.
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 38 / 91
A kiegészítő biztosítások különös biztosítási feltételei
Az egyes kiegészítő biztosítások feltételei alapján létre- jött szerződésekre az itt nem szabályozott kérdésekben a Vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) különös biztosítási
feltételei és az Általános biztosítási feltételek vonatkoznak. A kiegészítő biztosítások különös biztosítási feltételeinek a Vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) különös biztosítási feltételeitől eltérő rendelkezése esetén a jelen különös biz- tosítási feltételek az irányadók.
III. Kiegészítő általános és épülettulajdonosi felelősség-biztosítás
1. Biztosított, károsult, sérelmet szenvedett fél és egyéb fogalmak
Biztosított
A biztosított azonos a Vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) biztosítottjával.
A biztosított csak akkor követelheti, hogy a biztosító az ő kezéhez fizessen, ha a károsult, sérelmet szenvedett fél követelését ő egyenlítette ki.
Károsult
Az a személy, akinek vagyonában a biztosítási esemény kapcsán károsodás következett be.
Sérelmet szenvedett fél
Az a természetes személy, aki személyiségi jogának megsértése miatt sérelemdíjra jogosult.
A biztosító a szolgáltatási összeget a károsultnak/sérel- met szenvedett félnek fizeti ki, a károsult/sérelmet szen- vedett fél azonban – ha jogszabály eltérően nem rendel- kezik – igényét közvetlenül a biztosítóval szemben nem érvényesítheti.
Ez a szabály nem akadályozza meg, hogy a károsult/ sérelmet szenvedett fél a biztosítóval szemben annak bírósági megállapítása iránt indítson keresetet, hogy a biztosított felelősségbiztosítási fedezete a károkozás/ személyiségi jog megsértése időpontjában a károsult kárára/a sérelmet szenvedett fél személyiségi jogának sérelmére fennállt-e.
Dologi kár
Valamely tárgy megsemmisülése, használhatatlanná válása vagy megsérülése miatt bekövetkezett vagyoni kár.
Felelősségi kár
A felelősségbiztosítás feltételeinek alkalmazásában a felelősségi kár a dologi kár és a személysérüléses kár együttesen.
Sorozatkár
A felelősségbiztosítás keretében alkalmazandó fogalom, melynek jelentése: több, azonos okból bekövetkezett, időben összefüggő káresemény, amelyet egy biztosított okozott, és amelyért egy biztosított köteles helytállni.
Személysérüléses kár
Halál, egészségkárosodás vagy testi sérülés miatt bekö- vetkezett nem vagyoni sérelem.
Szerződésen kívül okozott kár
Az a kár, amelyet a biztosítottal szerződéses jogviszony- ban nem álló személynek vagy a biztosítottal szerződé- ses kapcsolatban állóknak a szerződésen kívül okoztak.
2. Területi és időbeli hatály
AHE-12930/6
A kiegészítő felelősség-biztosítás a Vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) kockázatviselési ideje alatt okozott és
bekövetkezett felelősségi károkra terjed ki. Ha a szer- ződő a kiegészítő felelősség-biztosítást később köti meg, a biztosító a szerződésmódosítás érvényességének a kötvényen szereplő időpontjától áll kockázatban.
A biztosító a Magyarország területén okozott és bekövet- kezett felelősségi károkra viseli a kockázatot. A kocká- zatviselés
· a háziállat tartójaként, és
· lőfegyver vagy egyéb önvédelmi céllal alkalmazott eszköz használójaként
okozott felelősségi károkra kizárólag akkor terjed ki, ha a károkozás és a kár bekövetkezésének helye megegyezik a Vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) kockázatviselési helyével. A felelősségi kár okozásának időpontja az a nap, amikor a biztosított károkozó/jogsértő magatartást tanúsított. Ha a biztosított az eljárása során egyes kötelezettsé- geinek elmulasztásával okoz felelősségi kárt, akkor a károkozás napja az a nap, amikor a biztosított e kötele- zettségének kártérítési kötelezettség keletkezése nélkül még eleget tehetett volna.
A felelősségi kár bekövetkezésének időpontja az a nap, amikor a felelősségi kár bekövetkezett a károsultnál/ sérelmet szenvedett félnél, illetve ha ez nem határoz- ható meg, akkor az a nap, amikor a felelősségi kárt a biz- tosított vagy a károsult/sérelmet szenvedett fél először észlelte, vagy kellő gondossággal észlelhette volna.
3. A biztosítás megszűnése
AHE-12930/6
A Vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) megszűnésével egyidejűleg a kiegészítő biztosítás és a biztosító kocká- zatviselése is megszűnik.
4. A biztosítás díja
A biztosítási díjat a Vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) díjával együtt és az alapbiztosítással azonos díjfizetési gyakoriság szerint kell megfizetni.
5. A biztosítási összeg
A szerződéskötéskori biztosítási összeg az egy egységre jutó biztosítási összeg és az Allianz Otthonbiztosítás Plusz Mix és Komplex csomagokban szereplő, valamint
– további egységek választása esetén – a szerződő által választott egységek számának a szorzata.
5.1. A biztosító a biztosítási eseménynek minősülő felelős- ségi károkat, valamint az ilyen károk érvényesítésével össze- függésben a károsult /sérelmet szenvedett fél oldalán fel- merülő költségeket – biztosítási időszakonként – a szerződő által választott és a biztosítási esemény bekövetkezésekor érvényes biztosítási összegig (éves limit) téríti meg. A Ptk. rendelkezéseitől eltérően a biztosító a biztosítási esemény- nyel kapcsolatban felmerült jogi képviselet költségeit és a kamatokat a biztosítási összeg erejéig téríti meg.
A szerződő által választott biztosítási összeg (éves limit) az általános felelősségbiztosításra és az épület- tulajdonosi felelősségbiztosításra külön-külön vonat- kozik.
5.2. Ha több károsult/sérelmet szenvedett fél együttes felelősségi kára meghaladja a biztosítási összeget, akkor a biztosító az okozott felelősségi kár arányában nyújt térítést a károsultaknak/sérelmet szenvedett feleknek.
Biztosítási esemény | Kockázatviselésből kizárt események, nem térülő károk | Szolgáltatás lakóközösség és bérlemény esetén |
Az alább megjelölt helyen szerződésen kívül okozott* dologi károk, amelyekért a biztosított – az alábbi minőségében – a magyar anyagi jog szabályai szerint kártérítési kötelezettséggel tartozik és/vagy személysérüléses károk, ame- lyekért a biztosított - az alábbi minőségében - a magyar anyagi jog szabályai szerint sérelemdíj fizetésére köteles. Általános felelősségbiztosítás: a) Magyarország területén okozott károk ese- tén, mint · belátási képességgel nem rendelkező vagy korlátozott belátási képességű sze- mélyek gondozója, · emberi erővel hajtott, vagy elektromos meghajtású rokkantjármű használója, · közúti közlekedési balesetet előidéző gyalogos, · szervezett kereteken kívüli, hobbi célú sporttevékenységet végző (a gépi meghaj- tású sporteszközök, valamint a kerékpár használat kivételével), b) a kockázatviselés helyén okozott és bekövet- kezett károk esetén, mint · háziállat tartója, · lőfegyver vagy egyéb önvédelmi céllal alkal- mazott eszköz használója Épülettulajdonosi felelősségbiztosítás: a) Magyarország területén okozott és bekövet- kezett károk esetén, mint · a kötvényen megjelölt épület, lakás, egyéb építmény és telek tulajdonosa, bérlője, használója vagy ezek építtetője, felújítója · kockázatviselés helyén háztartási céllal gáz- palackot használó. | · a biztosított háziállatai által növényi kultúrák- ban okozott kár, · jogszabályi tilalom ellenére tartott állatok által okozott kár · gépjármű-felelősségbiztosítás, munkáltatói felelősségbiztosítás, szakmai vagy szolgáltatás- felelősségbiztosítás alapján téríthető kár, · a biztosítottak illetve a biztosítottak és hozzá- tartozóik által egymásnak okozott kár · a folyamatos környezet-szennyezéssel okozott kár, · keresőfoglalkozás vagy iparszerű tevékenység végzése során okozott kár, · a biztosított által motoros jármű üzemben-tar- tójaként okozott kár, · a kötbér, a bírság és egyéb büntető jellegű költségek, · a jogszabályban meghatározott felelősségnél szigorúbb, szerződésben vagy egyoldalú nyi- latkozatban vállalt helytállási kötelezettségen alapuló kárigények, · a jogszabály alapján megtérülő, az állam ellen is érvényesíthető igények. | Épülettulajdonosi felelősségbiztosítás alapján: · Bérlemény esetén megtéríti a biztosító azokat a tűz, robbanás okozta, illetve vezetékekből és azok szerelvényeiből kiömlő víz vagy gőz által okozott károkat is, amelyek miatt a bérbeadó – jogszabály alapján – kártérítési igényt érvé- nyesít a bérlővel szemben. · Lakóközösségek** esetében a biztosító a lakó- közösség egyes tagjai által a lakóközösséggel szemben érvényesített tűz, robbanáskárokat, valamint vezetékekből vagy azok szerelvényei- ből kiömlő víz, gőz, és csapadék által előidézett károkat téríti meg. · A térítés mértéke: · társasház esetében a biztosított tulajdoni hányadának aránya, · lakásszövetkezet esetén a biztosított lakás és a szövetkezeti lakások számának aránya. |
* Jelen felelősségbiztosítás szempontjából a társasház/szövetkezeti ház és a lakóközösség egyes tagjai között a társasházi törvény és a lakásszövetkezeti törvény alapján létrejött jogviszony nem minősül szerződésnek.
** Lakóközösségnek minősülnek a társasházak és a lakásszövetkezetek, ahol
Társasház
Az a fennálló vagy építés alatt álló lakóépület vagy nem lakás céljára szolgáló épület, amelyet a társasházakról szóló törvény rendelkezéseinek megfelelő alapító okirat alap- ján az ingatlan-nyilvántartás társasházként nyilvántartásba vett (társas irodaépület, társas üdülő, társasgarázs stb.).
Lakóépület és nem lakás céljára szolgáló épület: a társasházakról szóló törvény szerinti fogalom.
Lakásszövetkezet
A lakásépítő és -fenntartó (nyugdíjasházi, üdülő-, személygépkocsi-tároló) szövetkezetek, melyekben
a) a lakások vagy nem lakáscélú helyiségek a tagok tulajdonában vannak; az épületszerkezetek, a közös használatra szolgáló helyiségek, a központi berendezések és a ház- felügyelői lakás a szövetkezet tulajdonában vannak,
b) a lakások vagy nem lakáscélú helyiségek, az épületszerkezetek, a közös használatra szolgáló helyiségek, a központi berendezések és a házfelügyelői lakás a szövetkezet tulajdonában vannak, és a tagokat csak használati jog illeti meg.
Lakóközösség tagjainak minősülnek
Társasház esetén: a társasház tulajdonostársainak közössége, így a társasház tulajdoni külön lapjain feltüntetett egyes lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek
· tulajdonosai és
· tulajdonostársai
a tulajdoni külön lapon szereplő tulajdoni arány erejéig.
AHE-12930/6
Szövetkezeti ház esetén: a szövetkezet tagsága és a nem tag tulajdonosok.
7.1. A biztosítónak a biztosítási időszak egészére vonat- kozó teljesítési kötelezettsége – a biztosítási események számától függetlenül – nem haladhatja meg a a felelősségi kár okozásának időpontját magába foglaló biztosítási időszakra vonatkozó éves limitet. Ha a biztosítási időszak alatt bekövetkezett biztosítási események alapján telje- sített kifizetések miatt a biztosítási időszakra vonatkozó éves limitből még rendelkezésre álló összeg kisebb, mint a kár/sérelemdíj összege, e kisebb összeg erejéig áll helyt a biztosító.
A biztosító szolgáltatása a Ptk. szerinti sérelemdíjra is kiterjed a szerződő által választott biztosítási összegen (éves limiten) belül.
7.2. A biztosító szolgáltatásának igénybevételéhez rendel- kezésre kell bocsátani az alábbi dokumentumokat:
· a biztosított felelősségének elismeréséről, részleges elismeréséről vagy el nem ismeréséről szóló részletes, az elismerés vagy el nem ismerés indokait is tartalmazó nyilatkozatot, amennyiben tett ilyet,
· a biztosított nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy a kár- térítési/sérelemdíj iránti igényt előterjesztő személy a biztosított közeli hozzátartozójának minősül-e,
· ha a károsult nem természetes személy, a biztosított arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy rendelkezik-e tulaj- doni hányaddal a károsult tekintetében,
· ha a biztosított a kárt/sérelemdíjat már megtérítette, az önkéntes teljesítést és annak összegét igazoló okirato- kat, és/vagy okiratnak nem minősülő dokumentumokat,
· a károsult/sérelmet szenvedett fél által érvényesített kártérítési igényt és az igény alátámasztására az általa csatolt dokumentumokat,
· a bekövetkezett dologi kár és/vagy sérelem mértékét igazoló dokumentumokat (pl. számlák, árajánlatok, szerződések, egyéb igazolások),
· a helyreállításra vonatkozó árajánlato(ka)t ill. a károso- dás helyreállítása esetén a helyreállítás költségét igazoló számlát,
· a károsult áfa visszatérítésre vonatkozó nyilatkozatát beleértve az adószám közlését is,
· a felsoroltakon kívül a biztosított/károsult/sérelmet szenvedett fél a bizonyítás általános szabályai szerint más módon is jogosult a károk, költségek és a sérelem igazolására.
7.3. A biztosított és a károsult/sérelmet szenvedett fél egyezsége
A károsult/sérelmet szenvedett fél igényének a biztosított által történt elismerése, teljesítése, és az azzal kapcsolatos egyezsége a biztosítóval szemben csak akkor hatályos,
ha ahhoz a biztosító előzetesen hozzájárult, vagy azt tudomásul vette. Nem hivatkozhat a biztosító arra, hogy a károsult/sérelmet szenvedett fél követelésének a biztosí- tott által történt elismerése, teljesítése vagy az azzal kap-
csolatos egyezsége vele szemben hatálytalan, ha a köve- telés nyilvánvalóan megalapozott. A biztosított bírósági marasztalása a biztosítóval szemben akkor hatályos, ha a biztosító a perben részt vett, a biztosított képviseletéről
gondoskodott, vagy ezekről lemondott. A biztosító a bizto- sítottal kötött megállapodás alapján jogosult ellátni a biz- tosított peren kívüli és perbeli képviseletét, mely esetben a képviselettel felmerülő költségek – legfeljebb a biztosítási összegig – a biztosítót terhelik.
7.4. A járadék tőkésítésének és a tőkeérték megállapításá- nak szabályai
7.4.1. Járadékfizetési kötelezettség esetén mind a biztosító, mind a szerződő, mind a károsult/sérelmet szenvedett fél kezdeményezheti a járadék egyösszegű megváltását (tőké- sítését). Az egyösszegű megváltásra csak abban az esetben kerülhet sor, ha annak tényét és összegét mind a biztosító, mind a szerződő, mind pedig a károsult/sérelmet szenve- dett fél elfogadja.
7.4.2. A járadék tőkeértéke függ a havi járadék összegétől, a jogosult életkorától és a szerződésben rögzített biztosítási összeg mértékétől.
7.5. A biztosító megtérítési igénye
A biztosított szándékos vagy súlyosan gondatlan magatar- tása nem mentesíti a biztosítót a szolgáltatási kötelezett- sége alól a károsulttal, sérelmet szenvedett féllel szemben. A biztosító azonban a kifizetett összeg megtérítését köve- telheti a biztosítottól, ha az a felelősségi kárt jogellenesen és szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozta.
Súlyos gondatlanságnak minősül jelen kiegészítő Általános és épülettulajdonosi felelősségbiztosítás szempontjából különösen, ha
a) a felelősségi kár a biztosítottnak 2,5 ezrelék véralkohol- szintet, illetve 1,26 mg/l légalkoholszintet meghaladó súlyosan ittas vagy kábító hatású szertől befolyásolt állapotával közvetlen okozati összefüggésben keletke- zett,
b) a károkozás/sérelem okozása engedélyhez kötött tevé- kenység engedély nélküli végzése során, és ezzel okozati összefüggésben történt,
c) a biztosított jogszabályban vagy egyéb kötelező előírás- ban meghatározott személyi, tárgyi, műszaki, technikai, informatikai feltételek, továbbá biztonsági felszereltség hiányában végezte tevékenységét, és a felelősségi kár ezzel összefüggésben keletkezett,
d) a biztosított a felelősségi kárt a tevékenységre vonat- kozó előírások kirívóan súlyos, illetőleg ismételt meg- sértésével okozta,
AHE-12930/6
e) a felelősségi kárt a biztosított a kármegelőzési, kár- enyhítési kötelezettség súlyos megsértésével okozta, vagy a felelősségi kár bekövetkezte előtt a szükséges intézkedéseket annak ellenére sem tette meg, hogy a biztosító, illetve harmadik személy a biztosítási
esemény bekövetkezésének veszélyére írásban figyel-
meztette, és az adott helyzetben elvárható lett volna a szükséges intézkedések megtétele.
7.6. Elévülés
AHE-12930/6
A kiegészítő felelősségbiztosítási szerződésből eredő igények a felelősségi kárnak, illetve a kárigénynek/ sérelemdíj iránti igénynek a biztosítottal való közlésétől illetve a követelés alapjául szolgáló egyéb körülmény bekövetkezésétől számított 1 év alatt évülnek el. Az írás- beli felszólítás az elévülési időt nem szakítja meg.
IV. Kiegészítő családi baleset-biztosítás
1. Biztosított, szolgáltatásra jogosult
Biztosított
A biztosított az a természetes személy lehet, aki azonos a Vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) biztosítottjával.
Biztosítási szolgáltatás jogosultja
A balesetből eredő maradandó és múlékony egészség- károsodás esetén járó biztosítási szolgáltatásra a biztosí- tott(ak) jogosult(ak).
Baleseti halál esetén a szolgáltatásra a biztosított örököse(i) a jogosult(ak).
2. Területi és időbeli hatály
A kiegészítő biztosítás a Vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) kockázatviselési ideje alatt a világon bárhol bekövetkezett biztosítási eseményekre terjed ki. Ha a szerződő a kiegé- szítő baleset-biztosítást később köti meg, a biztosító a szer- ződésmódosítás érvényességének a kötvényen szereplő időpontjától áll kockázatban.
3. A biztosítás megszűnése
A Vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) megszűnésével egyide- jűleg a kiegészítő biztosítás is megszűnik. A kiegészítő csa- ládi baleset-biztosítás – az alapbiztosítás fennmaradása mellett – írásban bármikor megszüntethető.
4. A biztosított kötelezettsége
A biztosítási eseményt a bekövetkeztétől számított 8 mun- kanapon belül a biztosítónak be kell jelenteni.
5. A biztosítás díja
A biztosítási díjat a Vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) díjá- val együtt és az alapbiztosítással azonos díjfizetési gyakori- ság szerint kell megfizetni.
6. A biztosítási összeg
A szerződéskötéskori biztosítási összeg az egy egységre jutó biztosítási összeg a szerződő által választott egységek számának a szorzata.
AHE-12930/6
A családi baleset-biztosítás egy egységre jutó biztosítási összegét és többszörözhetőségét a 3. sz. függelék tartalmazza.
Biztosítási esemény | Szolgáltatás | Kockázatviselésből kizárt események, testré- szek, szervek és nem térülő károk | |
A biztosított akaratán kívül hirtelen fellépő olyan külső behatás (baleset), amelynek következtében a biztosított a balesettől számított egy éven belül | A baleset előtt már maradandóan károsodott, nem ép szervek és testrészek a biztosító kocká- zatviseléséből ki vannak zárva. Nem biztosítási esemény · a megemelés, rándulás, fagyás, napszúrás és hőguta, · a porckorongsérülés, sérv, agyvérzés, továbbá a nem baleseti eredetű vérzés. Nem terjed ki a biztosítás a) a baleset előtt bármely okból már károso- dott, sérült, csonkolt, illetőleg funkciójukban korlátozott testrészekre, szervekre, b) az olyan balesetre, amely · a biztosított jogosítvány nélküli gépjárműve- zetése miatt (ide nem értve azt az esetet, ha a biztosított rendelkezik az adott gépjármű- kategóriára érvényes jogosítvánnyal, de azt baleset idején nem tartotta magánál), · a biztosított lejárt érvényességű vagy az adott járműkategóriára nem érvényes jogo- sítvánnyal történő gépjárművezetése miatt, · a biztosított orvosi javaslat nélküli vagy nem az előírt adagolásban való gyógyszer- szedése miatt, · a biztosított ittas vagy kábító-, illetve bódí- tószerek hatása alatti állapota miatt c) elme- vagy tudatzavarával, bármilyen okú esz- méletvesztésével, illetve öngyilkosságával vagy annak kísérletével okozati összefüggésben, d) saját maga vagy hozzájárulásával mások által végzett gyógyító célú kezelés és beavatkozás folytán előidézett testi károsodása következ- tében (kivéve, ha erre valamely biztosítási esemény miatt került sor) következett be. e) a biztosított hivatásosan gyakorolt sportte- vékenység során elszenvedett balesetére, valamint szervezett tömegsport tevékenység közben történt balesetére (sportbaleset). f) fogak és fogpótlások bármilyen sérülése. | ||
a) meghal, | A biztosítási összeg 100%-a | ||
Maradandó egészségkárosodás | b) az 2. számú táblázat szerinti mara- dandó egészségkárosodást szenved, | · A biztosítási összeg 2. számú táblázatban meghatározott százaléka · A biztosítási összegen felül – függetlenül a választott egységek számától – a biztosított bal- esete során keletkezett ruhakára 50000 forintig. | |
c) maradandó 10%-os vagy azt megha- ladó egészségkárosodást szenved, és az nem szerepel az 2. számú táblázatban | · A biztosítási összegnek a maradandó egész- ségkárosodás mértékének megfelelő százaléka. · A biztosítási összegen felül – függetlenül a választott egységek számától – a biztosított balesete során keletkezett ruhakára 50000 forintig. | ||
Múlékony egészségkárosodás | d) nyolcnapos (folyamatos) vagy azt meghaladó időtartamú kórházi fekvő- beteg-kezelésre szorul | A biztosítási összeg 3%-a. | |
e) csonttörést, csontrepedést vagy olyan sérülést szenved, amely 10%-on aluli maradandó egészségkárosodást okoz, ill. legalább 28 nap munka- vagy kere- sőképtelenséggel jár. Keresőképtelen Az a biztosított, aki baleset következ- tében orvosi szempontból saját jogán szükséges gyógykezelése miatt munkáját nem tudja ellátni, és más keresőtevé- kenységet sem képes elvégezni. Munka A jelen feltétel vonatkozásában az a fog- lalkozás, illetőleg az a munkakör, amely- ben a biztosított a keresőképtelenségét közvetlenül megelőzően dolgozott. | A biztosítási összeg 3%-a. E térítés a biztosítottat egy balesetből eredően egyszer illeti meg. |
Hivatásos sportoló: Hivatásos sportoló az, aki sportszervezettel létesített munkaviszony vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony, továbbá megbízási szerző- dés alapján jövedelemszerzési céllal sporttevékenységet folytat, és rendelkezik hivatásos sportolói engedéllyel.
AHE-12930/6
Amatőr sportoló: Amatőr játékosnak minősül mindenki, aki nem jövedelemszerzés céljából bármely magyarországi, vagy külföldi sportklub, sportszövetség, sportegye- sület vagy más sportszervezet által kiállított, a versenyrendszerben illetve a versenyeken részvételre jogosító, versenyengedélyt is magában foglaló versenyigazolvánnyal rendelkezik.
8. A biztosító szolgáltatása
8.1. Egy balesetből eredő maradandó egészségkárosodás esetén a biztosító összes kifizetése nem haladhatja meg a maradandó teljes egészségkárosodás esetére megállapí- tott szolgáltatási összeget. A múlékony egészségkárosodás címén már kifizetett összeget a biztosító levonja a mara- dandó egészségkárosodás miatt kifizetésre kerülő szolgál- tatásból.
8.2. A biztosító a szükséges iratok bemutatásától számított 15 napon belül, maradandó egészségkárosodás esetén az egészségkárosodás mértékének a megállapításától szá- mított 15 napon belül teljesíti a biztosítási szolgáltatást. A maradandó egészségkárosodás mértékét a 2. számú táblá- zatban felsorolt szervek, illetve végtagok elvesztése esetén a szükséges iratok bemutatásától számított 15 napon belül meg kell állapítani. A 2. számú táblázatban fel nem sorolt esetekben a maradandó egészségkárosodás mértékét a biztosító orvosa állapítja meg, ideértve az egyes szervek, illetve végtagok olyan funkciókiesését, amely nem jár azok elvesztésével.
Ha a maradandó egészségkárosodás mértéke a kárbe- jelentéstől számított 6 hónapon belül nem állapítható meg, a biztosított kérelmére a biztosító a saját orvosa által vélelmezett, a várható egészségkárosodás mértékének megfelelő szolgáltatási összeg 50%-át előlegként kifizeti.
A biztosító a szolgáltatás véglegesen megállapított össze- géből az előleget levonja.
Az egészségkárosodás mértékének megállapításánál nem a foglalkozással összefüggő munkaképesség-csökkentést, hanem a bármely munka végzésénél egyaránt figyelembe vehető általános funkciókiesést kell értékelni.
8.3. Ha a biztosított a biztosító orvosa által megállapított maradandó egészségkárosodás mértékével nem ért egyet,
a biztosító felülvizsgáló orvosszakértőjéhez fordulhat.
A vizsgálat díját a biztosító viseli. A biztosítottnak a felülvizsgálaton való megjelenésével járó kiadásait (uta- zási költségét – II. o. vasúti jegyét – és egyéb költségét) a biztosító csak abban az esetben viseli, ha a felülvizsgáló orvosszakértő magasabb egészségkárosodási mértéket állapított meg, vagy a felülvizsgálatot a biztosító kezde- ményezte.
2. számú táblázat
Testrészek, érzékszervek károsodása | Szolgáltatás a bizto- sítási összeg %-ában |
mindkét szem látóképességének elvesztése, mindkét felkar-alkar vagy kéz elvesztése, egyik kar vagy kéz és comb vagy lábszár elvesztése (felső végtag + alsó végtag cson- kolása) | 100 |
mindkét lábszár elvesztése | 90 |
egyik comb elvesztése, egyik felkar elvesztése | 80 |
egyik lábszár elvesztése, egyik kar elvesztése, beszélőképesség teljes elvesztesése, mindkét fül hallóképességének teljes elvesztése | 70 |
egyik kéz elvesztése (csuklón alul) | 65 |
egyik láb teljes elvesztése (boka alatt) | 40 |
egyik szem látóképességének teljes elvesztése | 35 |
egyik fül hallóképességének teljes elvesztése | 25 |
Egy szerv részbeni csonkolásánál a térítés mértéke a táblázatban sze- replő térítési százalék megfelelő hányada.
9. Elévülés
AHE-12930/6
A biztosítási szerződésből eredő igények a biztosítási esemény illetve a követelés alapjául szolgáló egyéb körülmény bekövetkezésétől számított 2 év elteltével évülnek el. Az írásbeli felszólítás az elévülési időt nem szakítja meg.
V. További kiegészítő biztosítások
A. Felelősség+ biztosítás
A Felelősség+ biztosításra a Kiegészítő általános és épü- lettulajdonosi felelősség-biztosítás rendelkezéseit is alkal- mazni kell, ha azok az alábbi különös biztosítási feltételek- től eltérően nem rendelkeznek.
2. Biztosítási események
1. A biztosítási összeg
A szerződéskötéskori biztosítási összeg az egy egységre jutó biztosítási összeg és a szerződő által választott egysé- gek számának a szorzata.
Biztosítási esemény | Kockázatviselésből kizárt események, nem térülő károk |
Az alább megjelölt helyen szerződésen kívül okozott* dologi károk, ame- lyekért a biztosított – az alábbi minőségében – a magyar jog szabályai sze- rint kártérítési kötelezettséggel tartozik és/vagy személysérüléses károk, amelyekért a biztosított - az alábbi minőségében - a magyar anyagi jog szabályai szerint sérelemdíj fizetésére köteles. Magyarország területén okozott károk esetén, mint · belátási képességgel nem rendelkező vagy korlátozott belátási képes- ségű személyek felügyeletét átmenetileg ténylegesen ellátó gondozó, · emberi erővel hajtott kerékpár használója, Magyarország területén a kockázatviselés helyén kívül okozott károk ese- tén, mint · házi- és hobbiállat tartója. Magyarország területén kívül, az Európai Gazdasági Térség országaiban, tovább Andorra, Monaco, San Marino, Svájc és Vatikán területén okozott károk esetén, mint · belátási képességgel nem rendelkező vagy korlátozott belátási képes- ségű személyek gondozója, · emberi erővel hajtott kerékpár használója, · emberi erővel hajtott vagy elektromos meghajtású rokkantjármű hasz- nálója, · közúti balesetet előidéző gyalogos, · szervezett kereteken kívüli, hobbi célú sporttevékenységet végző (a gépi meghajtású sporteszközök kivételével), · házi- és hobbiállat tartója. | · a biztosított házi- és hobbiállatai által növényi kultúrákban okozott kár, · a biztosított házi- és hobbiállatai által előidézett veszélyhelyzet miatt – közvetlen fizikai kapcsolat létrejötte nélkül – bekövetkezett kár, · jogszabályi tilalom ellenére tartott állatok által okozott kár · gépjármű-felelősségbiztosítás, munkáltatói felelősségbiztosítás, szak- mai vagy szolgáltatás-felelősségbiztosítás alapján téríthető kár, · a biztosítottak illetve a biztosítottak és hozzátartozóik által egymásnak okozott kár · a folyamatos környezet-szennyezéssel okozott kár, · keresőfoglalkozás vagy iparszerű tevékenység végzése során okozott kár, · a biztosított által motoros jármű üzemben-tartójaként okozott kár, · a kötbér, a bírság és egyéb büntető jellegű költségek, · a jogszabályban meghatározott felelősségnél szigorúbb, szerződésben vagy egyoldalú nyilatkozatban vállalt helytállási kötelezettségen alapuló kárigények, · a jogszabály alapján megtérülő, az állam ellen is érvényesíthető igények. |
* Szerződésen kívül okozott kár: amelyet a biztosítottal szerződéses jogviszonyban nem álló személynek vagy a biztosítottal szerződéses kapcsolatban állóknak a szerződésen kívül okoztak.
3. A biztosító szolgáltatása
A biztosító a III. Kiegészítő általános és épülettulajdonosi felelősség-biztosítás 7. xxxxxx szerint nyújt szolgáltatást.
A kiegészítő vagyonbiztosítások közös szabályai
Az V. B-J. pontok alatti kiegészítő biztosításokra az alábbi közös szabályokat is alkalmazni kell, ha azok az egyes kiegészítő biztosítások különös biztosítási feltét- eleitől eltérően nem rendelkeznek.
1. Biztosított
A biztosított azonos a Vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) biztosítottjával.
2. Területi és időbeli hatály
Ha az egyes kiegészítő biztosítások különös feltételei eltérő kockázatviselési helyet nem tartalmaznak, a koc- kázatviselés helye azonos a Vagyonbiztosításban (alap- biztosítás) meghatározottal.
AHE-12930/6
A kiegészítő biztosítások a Vagyonbiztosítás (alapbizto- sítás) kockázatviselési ideje alatt bekövetkezett biztosí- tási eseményekre terjednek ki.
Ha a szerződő a kiegészítő biztosítást később köti meg, a biztosító a szerződésmódosítás érvényességének a köt- vényen szereplő időpontjától áll kockázatban.
3. A biztosítás megszűnése
A Vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) megszűnésével egyidejűleg a kiegészítő biztosítások is megszűnnek. A kiegészítő biztosítások egymástól függetlenül – az alapbiztosítás fennmaradása mellett – írásban bármi- kor megszüntethetők.
4. A biztosítás díja
A biztosítási díjat a Vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) díjával együtt és az alapbiztosítással azonos díjfizetési gyakoriság szerint kell megfizetni.
5. A biztosítási összeg
A szerződéskötéskori biztosítási összeg az egy egységre jutó biztosítási összeg és a szerződő által választott egy- ségek számának a szorzata. Elfolyt víz térítésére szóló kiegészítő biztosítás biztosítási összege nem választ- ható.
A kiegészítő biztosítások egy egységre jutó kezdeti biz- tosítási összegét és többszörözhetőségét valamint az Elfolyt víz térítésére szóló kiegészítő biztosítás kezdeti biztosítási összegét a 3. sz. függelék tartalmazza.
6. A biztosító szolgáltatása
A Vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) kiegészítő biztosí- tásai alapján a biztosító az ugyanazon biztosítási idő- szak alatt bekövetkezett károkat a biztosítási időszakra vonatkozó és a kötvényen meghatározott biztosítási összegig (éves limit) téríti meg.
B. Elfolyt víz térítése
Biztosítási esemény | Kockázatviselésből kizárt események, nem térülő károk | Szolgáltatás-korlátozások / szolgáltatás feltétele |
A vízvezetékek csőtöréskára következtében a vezetékes víz elfolyása miatt többletvízdíj fel- merülése. | · elfolyt vízre eső csatornahasználati díj, · a káresemény időszaka alatti – átlagos vízfogyasztás, – medencefeltöltésre felhasznált víz. | · Biztosítási időszakonként 1 alkalommal legfel- jebb a kötvényen szereplő biztosítási összegig térül. · A szolgáltatás feltétele: 1 évre visszamenőleg az illetékes vízszolgáltató által kiállított számlák bemutatása. |
AHE-12930/6
C. Üveg+ biztosítás
Biztosítási esemény | Kockázatviselésből kizárt események, nem térülő károk |
· Az épületek, lakások szerkezetileg beépített a Vagyonbiztosítás üvegtöréskár fedezetébe nem tartozó üvegfelületeinek üvegezésében, üvegezést helyettesítő polikarbonát felületeiben, · bútorüvegezésekben, üvegasztalokban, · üvegmosdókban, zuhanykabinokban, szaunaajtókban és ablakokban, · tűzhelyek üvegkerámia főzőlapjaiban, sütőajtó, kandalló üvegezésében, · épületszerkezeti elemhez fixen, legalább 4 ponton rögzített vagy bútorba beépített tükörfelületekben balesetszerűen bekövetkezett törés- vagy repedéskár. | · bútorüvegek, tükrök antik jellegéből következő értéktöbblet, · a sérült üveget, tükröt magukban foglaló bútorok, keretek kárai, · a név-, a reklám- és a cégtáblák, valamint ezek tartószerkezetének kárai, · kizárólag a törésvédő, fényvédő és biztonsági fóliák kárai, · az üvegezést rögzítő és tartó szerkezetek és ezek elektromos berende- zéseinek kárai, · kizárólag az üvegfelület díszítésében és festésében keletkezett károk, · az építés, felújítás alatt álló épületek üvegezésében keletkezett károk. |
AHE-12930/6
Biztosítási esemény | Biztosítási esemény leírása | Kockázatviselésből kizárt esemé- nyek, nem térülő károk | Szolgáltatás-korlátozások / szolgáltatás feltétele |
Épületrongáláskár | A betöréses lopással vagy annak kísérletével összefüggésben · a biztosított épület(ek), építmé- nyek megrongálásával, · a felszerelt és üzembe helyezett épület-berendezések, illetve épü- lettartozékok megrongálásával, megsemmisítésével, ellopásával okozott kár. | · másik biztosítási esemény alapján téríthető rongálási kár · kizárólag esztétikai kár · a vagyontárgyat olyan helyiségből lopták el, mely egyik vagyonvé- delmi szintnek sem felel meg. (lásd: VI. Függelék: betörésvé- delmi szintek és összeghatárok) | A szolgáltatás feltétele: · a rendőrségi feljelentés |
Lopáskár | · A biztosított épület oldalfalához, tetőzetéhez a talajszinttől 3 m-nél magasabban szilárdan rögzített, és az épület alkotórészéről, tar- tozékáról vagy valamely mellék- épületről, építményről, beépített eszközről (pl. tűzlétra) el nem érhető vagyontárgyat ellopják, · a biztosított épület tetőzetéhez szilárdan rögzített vagyontárgyat úgy lopják el, hogy a tettes a biztonsági zárral lezárt tetőtérbe, illetve tetőre dolog elleni erőszak- kal vagy hamis kulcs használatával – nem az adott zárhoz készült kulccsal, vagy nem a zár felnyi- tásához készült eszközzel –, de kimutatható nyomot hagyva jog- talanul hatolt be, illetve jutott ki. | · másik biztosítási esemény alapján téríthető rongálási kár · kizárólag esztétikai kár | A szolgáltatás feltétele: · a rendőrségi feljelentés |
Vandalizmuskár | 1. · A riasztó- és megfigyelőrend- szerek, központok, kamerák, mechanikai és elektronikai tűz- és vagyonvédelmi eszközök, beren- dezések, · a kerítések, kapuk, kapunyitó rendszerek, kaputelefon-rendszer kültéri egységei, · a bejárati ajtók, ablakok, a garázs- ajtók, garázsajtónyitó rendszerek, · a légkondicionálók ismeretlen elkövető által történő megrongálása. 2. A biztosított épület külső felüle- tén elhelyezett épülettartozékok vagy a talajhoz rögzített, használati jellegüknél fogva szabadban lévő épületfelszerelési tárgyak rongálá- sával, leszerelésével és eltulajdoní- tásával okozott kár. 3. A biztosított épület külső hatá- roló falazatán vagy burkolatain összefestéssel, összefirkálással oko- zott kár (továbbiakban graffiti-kár). | · másik biztosítási esemény alapján téríthető rongálási kár · kizárólag esztétikai kár · a kaputelefon-rendszer kültéri egységeinek megrongálása miatt a beltéri (erősítő) egységekben keletkezett kár | · graffiti-kár esetén a károsodott falazatok újrafestésének, vagy a burkolatok letisztításának költsége a járdaszinttől számított 3 m magasságig térül. A szolgáltatás feltétele: · a rendőrségi feljelentés, · a 2. pont szerinti vandalizmuskár esetén a biztosító térítésének további feltétele, hogy a bizto- sított ingatlan területe legalább 1,4 m magas zárt kerítéssel ren- delkezzen. |
Biztosítási esemény | Kockázatviselésből kizárt események és vagyontárgyak, nem térülő károk | Szolgáltatás korlátozások / szolgáltatás feltétele |
1. A biztosított épületek tetőszerkezetén vagy homlokzatán illetve a biztosított telken az előírásoknak és szabványoknak megfelelően rögzített napkollektorokban, napelemekben, hőszivattyúkban, vagy szélturbinákban · bekövetkezett tűz és elemi kár,* · vandalizmussal, lopással okozott kár. 2. A napkollektorok, napelemek bármely okból bekövetkező törés- és repedéskárai. | A biztosított berendezéseknek a biztosított épület gépészeti rendszeréhez csatlakozó veze- tékeire · a határoló falakon belüli csatlakozásig a Kert és klíma biztosítás alapján · a csatlakozástól a Vagyonbiztosítás alapján viseli a kockázatot a biztosító. Vandalizmussal és lopással okozott károk esetén a szolgáltatás feltétele a rendőrségi feljelentés. | |
1. A kockázatviselés helyén telepített virágos és dísznövények, saját fogyasztásra termesztett növények elpusztulása · tűz és elemi kár* következtében, · az udvari csőtörés feltáró munkái miatt. 2. A kedvtelésből és saját szükségletre tartott házi- és hobbiállatok tűz, jégverés, árvíz miatti elpusztulása. | · a növényzet elpusztulása miatti termésvesz- teség, · az elpusztult és az újratelepített növények, illetve állatok közötti méretbeli, fejlettségi különbségből eredő értékcsökkenés | A biztosítási események miatt elpusztult · növények újratelepítésének értékét**, · baromfi, növendék és hízóállatok esetén az állatok kilogrammonkénti forgalmi értékét, · a fel nem sorolt házi- és hobbiállatok esetén az állat fajtája és életkora szerinti forgalmi értéket téríti a biztosító. |
A kockázatviselés helyén, a használati jellegé- nél fogva szabadban lévő kerti bútor(ok)ban, ideiglenes sátrakban/árnyékolókban, grillsü- tőben, mobil kemencében, kerti világításban, kutyaházban, kerti zuhanyban, mobil jakuzziban, kerti öntözőrendszerben, kerti gyerekjátékokban keletkezett: · tűz és elemi károk,* · az eltulajdonításukból, megrongálásukból eredő károk. | A mobil jakuzzi lágy lemez vagy fólia burkolata. | Lopásból és rongálásból eredő károk esetén a szolgáltatás feltétele a rendőrségi feljelentés. |
1. A kockázatviselés helyén található szilárd falazatú, épített kültéri medencék***, kerti tavak gépészeti berendezéseiben (pl. vízfor- gató, -tisztító, -szűrő, levegőztető berendezé- sek, szivattyúk) bekövetkezett tűz és elemi kár. 2. A szilárd falazatú kültéri medencék üveg vagy polikarbonát fedésében bármely okból bekövetkező törés- és repedéskárok. | A medencék lágy lemez vagy fólia burkolata. |
* Tűz és elemi károk: Komplex és Mix csomag esetén egyaránt a Vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) különös biztosítási feltételei 5.A pontjának táblázatá- ban A-J alatt felsorolt káresemények, azzal az eltéréssel, hogy az E., F., G., H. biztosítási események vonatkozásában a szabadban tárolt ingóságokban keletkezett károkra is fedezetet nyújt a biztosító.
** Újratelepítési érték: a mag/palánta/csemete beszerzési és telepítési költsége.
AHE-12930/6
*** Kizárólag a nem könnyűszerkezetű (pl.: műanyag, fémfalú) medence tekinthető biztosítottnak, amely a biztosított ingatlan területén található és eltávolítása csak bontással lehetséges.
Biztosítási esemény | Biztosítási esemény leírása | Kockázatviselésből kizárt esemé- nyek, nem térülő károk | Szolgáltatás-korlátozások / szolgáltatás feltétele |
A kockázatviselés helyének kibő- vítése | A Vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) 5.A. pontjában meghatározott biztosítási eseménynek a kockázat- viselési helyen kívüli bekövetkezése az Európai Gazdasági Térség* országaiban, továbbá Andorra, Monaco, San Marino, Svájc és Vatikán területén. | A Vagyonbiztosításban (alapbiztosí- tás) biztosított háztartási ingóságok közé nem tartozó vagyontárgyak. | Káridőponti avult értéken térül. Hatósági igazolások, határozatok, jegyzőkönyvek alatt a káresemény helye szerinti hatóság által kiállított dokumentumok értendők. |
Vásárolt tartós fogyasztási cik- kekre szóló átmeneti áruvédelem | Magyarország területén · a biztosított vagyontárgyban a Vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) 5.A. pontjában meghatározott biztosítási esemény bekövetke- zése, vagy · költözés során, vagy a biztosított vagyontárgy vásárlását követő 30 napon belül, a vagyontárgy szál- lítása közben közlekedési baleset miatt bekövetkezett sérülés, vagy lezárt szállító kocsiból – annak fel- törése után – történő lopás. Biztosított vagyontárgyak a bizto- sított által Magyarország területén vásárolt és a vásárlás időpontjában hibátlan, új tartós fogyasztási cikkek. Tartós fogyasztási cikkeknek minő- sülnek a biztosított mindennapi szo- kásos életviteléhez szükséges – tar- tós használatra gyártott – fogyasz- tási cikkek, melyekre a 151/2003. (IX. 22.) Kormányrendelet alapján kiterjed a jótállási kötelezettség. | · szállítási vállalkozás által végzett szállítás során keletkezett kár, · a vásárlás időpontjában bruttó 10 000 Ft alatti vételárú tartós fogyasztási cikkek, · a motoros járművek, a vízi és a légi járművek, a lakókocsi és az utánfutó, valamint ezek tartozé- kai, alkatrészei, segédanyagai, · a jogszabály szerint nemesfém- nek minősülő anyagok, a drágakő vagy igazgyöngy, és ezek fel- használásával készült használati tárgyak, továbbá az érmék és a bélyegek, · a képzőművészeti alkotások, a kézi csomózású keleti szőnyegek; · a pénzváltó, a nyerő- és játék- automaták, · a pénz, a készpénzkímélő fize- tőeszközök, az értékpapír, az utalványok, bérletek, valamint az okmányok; · a kézirat, terv, dokumentáció és a számítógépes adathordozókon tárolt adatállomány. | |
Sporteszközök lopása és szállítás közbeni sérülése | A háztartási vagyonrészben biz- tosított, hobbi célú, szervezett kereteken kívüli sporttevékenység eszközeinek a kockázatviselés helyén kívül, az Európai Gazdasági Térség országaiban, továbbá Andorra, Monaco, San Marino, Svájc és Vatikán területén 1. dolog elleni erőszakkal - a tároló, tárolóeszköz, kerékpárzár feltöré- sével – történő eltulajdonítása, ha a sporteszközök: · autóra felszerelt zárható, kerék- pártartóban, síboxban vagy tetőboxban, · a szálláshely zárt síléctárolójában, voltak elhelyezve, vagy · szabad térben, emberi erővel mozdíthatatlan, fix tárgyhoz U-lakattal, lánc-lakat kombináci- ójú zárral vagy egyéb minősített* kerékpárzárral voltak rögzítve. 2. a kockázatviselési hely és a nya- ralás úticélja közti szállítás közben közlekedési baleset miatt bekövet- kezett sérülése. | · a gépi meghajtású sporteszközök az elektromos kerékpárok kivé- telével, · a sporteszközök alkatrészeinek, tartozékainak, felszereléseinek részlopáskára, · nem őrzött parkolóból vagy kerékpártárolóból való lopás, ha éjszaka (22:00 - 7:00 között) követték el, · sodronyzárral, gerinclakattal, spi- rál kábelzárral rögzített kerékpár ellopása, · a más biztosítás alapján megté- rülő károk. | Káridőponti avult értéken térül. 150 000 Ft egyedi értéket megha- ladó kerékpár esetén 2 db minősí- tett zár szükséges. A szolgáltatás feltétele: · a káresemény helyén tett rendőrségi feljelentés, igazolás, határozat, · a rögzítéshez használt kerékpár- zár/ak kulcsának és maradványa- inak vagy vásárlási számlájának bemutatása, · a sporteszköz típusát, vagy fan- tázianevét, és alváz- vagy gyári számát tartalmazó garancialevél vagy számla, · síléctárolóból történt lopáskár esetén a helyszínen felvett jegy- zőkönyv, a szálláshely nyilatkozata az általa nyújtott szolgáltatás összegéről. |
AHE-12930/6
* Minősített kerékpárzár: Minősített kerékpárzárként a biztosító a VdS A+ vagy B+; Sold Secure Silver vagy Gold, illetve minimum 2 csillagos ART besorolású zárakat fogadja el.
Biztosítási esemény | Biztosítási esemény leírása | Kockázatviselésből kizárt esemé- nyek, nem térülő károk | Szolgáltatás-korlátozások / szolgáltatás feltétele |
Útlemondás | A biztosított előre megszervezett, 3 napot (2 éjszaka) meghaladó utazá- sának az alább felsorolt, előre nem látható, váratlanul bekövetkező ese- mény miatti indokolt lemondása: · a Vagyonbiztosítás (alapbizto- sítás) táblázat alatt ***-gal jelölt biztosítási eseményeinek bekö- vetkezése esetén, · a biztosított halála, nyolcnapos vagy azt meghaladó időtartamú kórházi fekvőbeteg-kezelése a kötvényen megjelölt kiegészítő Családi baleset-biztosítás esetén, · a biztosított halála a kötvényen megjelölt kiegészítő Családi élet- biztosítás esetén. | · a más biztosítás alapján megté- rülő károk | A szolgáltatás feltétele: · a foglalás visszaigazolását és lemondását bizonyító dokumen- tum, · az utazási szerződés, · az előleg befizetését igazoló nyugta bemutatása, · a biztosított halálának illetve kórházi fekvőbeteg-kezelésének igazolása. |
Utazás-megszakítás | A biztosított előre megszervezett, 3 napot (2 éjszaka) meghaladó utazá- sának az alább felsorolt, előre nem látható, váratlanul bekövetkező ese- mény miatti indokolt megszakítása: · a Vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) táblázat alatt ***-gal jelölt biztosí- tási eseményeinek bekövetkezése esetén, · a biztosított halála, nyolcnapos vagy azt meghaladó időtartamú kórházi fekvőbeteg-kezelése a kötvényen megjelölt kiegészítő Családi baleset-biztosítás esetén, · a biztosított halála a kötvényen megjelölt kiegészítő Családi élet- biztosítás esetén. | · a hazautazás időpontjának módo- sítása miatt felmerülő többletkölt- ségek (pl. repülőjegy átírása más időpontra) · más biztosítás alapján térülő károk. | A szállás és ellátás előre kifizetett és vissza nem térülő költségei térül- nek a fel nem használt időszakkal arányosan. A szolgáltatás feltétele: · az utazás megszakítását indokoló esemény igazolása, · a befizetett költségek igazolása az utazási iroda, vagy a szálláshely számlájának bemutatásával, · utazási iroda által szervezett uta- zás esetén tételes számla az uta- zási költségek, illetve a szállás- és ellátás díjainak megállapításához, · a biztosított halálának illetve kórházi fekvőbeteg-kezelésének igazolása. |
* Európai Gazdasági Térség országai:
az Európai Unió tagállamai: Ausztria. Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Írország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Málta, Németország, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svédország, Szlovákia, Szlovénia,
az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más állam: Izland, Liechtenstein, Norvégia
** Minősített kerékpárzár: Minősített kerékpárzárként a biztosító a VdS A+ vagy B+; a Sold Secure Silver vagy Gold, illetve a minimum 2 csillagos ART besorolású zárakat fogadja el.
*** Útlemondást, utazás megszakítást indokoló események: A Vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) 5.A. pontja szerinti tűzkár, villámcsapáskár, árvízkár, földrengéskár, viharkár, földcsuszamláskár, robbanás- és robbantáskár, csőtöréskár, továbbá a biztosított épületek betöréses lopással vagy annak kísérletével összefüggésben zárhatatlanná válása.
G. Felújítás-biztosítás
1. Időbeli hatály
A biztosító a felújítási munkák megkezdésétől vagy a felújításhoz szükséges biztosított vagyontárgyaknak a kockázatviselési helyen történő elhelyezésétől viseli a kockázatot.
A kockázatviselés a felújítási munkák befejezéséig, az ingatlan felújított részének, berendezésének használatba vételéig illetve üzembe helyezéséig tart (a felsoroltak közül a legkorábbi eseményig).
2. A biztosítás megszűnése
A kiegészítő felújítás-biztosítás legkorábban a kocká- zatviselés kezdetétől, illetve – ha a szerződő a kiegészítő biztosítást később köti meg – a szerződésmódosítás érvényességének kötvényen szereplő időpontjától szá- mított 3 hónapos (naptári hónapnak megfelelő) időtar- tam végére mondható fel.
3. A biztosítás terjedelme
A biztosítás a biztosított épületek, lakások, melléképületek, építmények alábbiakban meghatározott felújítására terjed ki:
· homlokzatok utólagos hőszigetelése,
· nyílászárók cseréje,
· burkolatok felújítása,
· tetőszerkezet- és tetőtér felújítása, beleértve a meglévő tetőtér átépítését, beépítését is, amennyiben emelet ráépítése nélkül valósul meg,
· az épület tartószerkezetét nem érintő szerkezeti átalakí- tások,
· az épületberendezési tárgyak cseréje,
· az épület elektromos-, víz-, gáz ellátását szolgáló vezeté- kek cseréje, a hozzájuk tartozó mérőműszerekkel együtt,
· az épület gépészeti és elektromos berendezéseinek cseréje,
· az épület fűtését és/vagy melegvíz ellátását szolgáló hőszivattyú, napkollektor és ezek rendszerelemeinek beépítése,
AHE-12930/6
· az épület áramellátását biztosító napelem és rendszer- elemeinek beépítése.
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 52 / 91
4. A biztosítható vagyontárgyak
Biztosított vagyontárgy | Kockázatviselésből kizárt vagyontárgyak |
A felújítás megvalósulásához szükséges, és a kockázatviselés helyén elhe- lyezett, beépítésre váró · építőanyagok, · segéd- és kiegészítő anyagok, · épülettartozékok és · épületberendezések. | · a felújítás megvalósításához nem kapcsolódó vagyontárgyak, · a felújítás megvalósításához szükséges, más személy(ek) (kivitelező, fővállalkozó, alvállalkozó, stb.) tulajdonában lévő gépek, berendezések és eszközök. |
A biztosított vagyontárgyak beépítésükig ingóságnak, beépítésük után az épület részének minősülnek, melyre a Vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) nyújt fedezetet.
5. Biztosítási események
A kiegészítő felújítás-biztosítás alapján biztosítási ese- mény a biztosított vagyontárgyakban a Vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) 5.A. pontjában meghatározott biztosítási események bekövetkezése.
A Vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) 5.A pontjában szereplő kizárásokon túl nem térülnek meg a kiegészítő felújítás- biztosítás alapján
a) a hibás tervezés miatt keletkezett károk,
b) a hibás kivitelezés miatt keletkezett károk,
c) a hibás vagy alkalmatlan anyagok és/vagy hibás kivi- telezés miatt szükségessé vált pótlás vagy javítás költ- ségei,
d) a talajmechanikai szakvéleményben foglalt előírások be nem tartása miatt keletkezett károk.
H. Garázsban tárolt gépjárművek biztosítása
1. A biztosított
Biztosítottnak minősül az ajánlaton megjelölt gépjármű tulajdonosa vagy a forgalmi engedélybe bejegyzett üzem- bentartója, amennyiben a Vagyonbiztosításban (alapbiz- tosítás) biztosított ingatlan
· tulajdonosa, tulajdonostársa,
· a biztosított ingatlan haszonélvezője, vagy
· ezeknek a kockázatviselés helyén velük állandó jelleggel közös háztartásban élő közeli hozzátartozója vagy élet- társa, bejegyzett élettársa.
A biztosító a szolgáltatást minden esetben a gépjármű tulajdonosának nyújtja.
2. Biztosítható vagyontárgyak
A biztosítás kiterjed az azonosító adataival megjelölt személygépjárműre, motorkerékpárra, segédmoto- ros-kerékpárra (beleértve a quadot és a mopedautót is) (továbbiakban: gépjármű), továbbá az ajánlaton megjelölt alkatrészeire és tartozékaira, feltéve, hogy azok a káresemény időpontjában a gépjárműbe a ren-
deltetésének megfelelően beszerelve, elzárva vagy azon rögzítetve voltak. A biztosító csak akkor téríti meg a szerződéskötést követően beépített alkatrészeket, tarto- zékokat, ha a szerződő igazolja, hogy ezek a biztosítási esemény bekövetkezésekor rendeltetésszerűen a gép- járműben voltak.
Egyidejűleg legfeljebb 3 gépjármű biztosítható.
A biztosító kockázatviselése nem terjed ki:
· a bukósisakra és motoros ruházatra,
· forgalmi engedélyre kötelezett, de a forgalomból kivont gépjárművekre, kivéve az ideiglenesen kivont és az ajánlattételkor érvényes műszaki érvényességgel ren- delkező járműveket,
· közlekedésre véglegesen alkalmatlan állapotú, hulla- déknak minősülő gépjárművekre,
· bérbeadással hasznosított és a hatósági engedély nél- kül átalakított,
· muzeális jellegű és a veterán járművekre.
· a jogszabályi tilalom ellenére beszerelt alkatrészekre, tartozékokra.
Nem minősül bérbeadottnak az a jármű, amelyet a 12 hónapot meghaladó tartamú bérleti szerződéssel, lízing- szerződéssel hasznosítottak, feltéve, hogy a bérlő, a lízingbe vevő nem hasznosítja azt további bérbeadással.
3. A biztosítási összeg
AHE-12930/6
A szerződéskötéskori biztosítási összeg gépjárművenként az egy egységre jutó biztosítási összeg és a szerződő által választott egységek számának szorzata. A biztosítási összeg nem haladhatja meg a gépjármű szerződéskötéskori értékét. A biztosító a 6. és 7. pontban foglaltak szerint megállapí- tott szolgáltatását – biztosítási időszakonként – legfeljebb a szerződésben gépjárművenként rögzített biztosítási összegig nyújtja.
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 53 / 91
4. A biztosítási évfordulóra kezdeményezett szerző- désmódosítás szabályai
4.1. A biztosítás díja: a biztosító a kárrendezési szolgálta- tások színvonalának fenntartása érdekében a következő biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási díjat – a kár- gyakoriságtól függetlenül is – az árszínvonal változásához igazítja (indexálja).
Az indexálás alapja a KSH által az indexálás alkalmazását megelőzően közzétett júniusi (előző év azonos hónapjára vonatkoztatott) járműalkatrész, valamint járműjavítási kiadásokra vonatkozó fogyasztói-árindexeinek 3:1 arányban súlyozott átlaga. A biztosító az index számot a megállapítá- sát követő év január 1-jétől december hó 31-éig alkalmazza.
A biztosítási díj értékkövető módosítása mellett a bizto- sítás díja jogszabály és szabályozói környezet változása esetén is módosítható, ha a változás a biztosító tevékeny- ségére, működési feltételeire, tevékenységéhez kapcsolódó közterhekre gyakorol közvetlen hatást.
4.2. A biztosítási díj értékkövető módosításáról, az alkal- mazott index mértékéről, valamint a módosított biztosí- tási díjról a biztosító az Általános biztosítási feltételek 9.2. pont második bekezdése szerint közölt tájékoztatásban értesíti a szerződőt.
4.3. A biztosító az indexált biztosítási díjat egész forintra kerekítve számítja ki.
5. A biztosítási események és kizárások
Biztosítási eseménynek minősül a biztosított épület vagy melléképület garázs célú helyiségében tárolt gépjármű(vek) ben a Vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) 5. A. pontjában meghatározott biztosítási esemény bekövetkezése.
a) A garázsban tárolt gépjárművek biztosítása vonatko- zásában betöréses lopáskár az, amelyre teljesülnek az alábbi együttes feltételek:
· a kár a Vagyonbiztosítás különös biztosítási feltételei alapján betöréses lopáskárnak minősül, és
· a biztosított gépjármű a biztosítási esemény bekövet- kezésekor a jelen különös feltételeknek megfelelően lezárt volt.
A biztosítás nem terjed ki azokra a betöréses lopáská- rokra, amelyek során
· a gyárilag zárrendszerrel, illetve vagyonvédelmi berendezéssel ellátott gépjárművet nem zárták le megfelelően,
· a gépjárművet úgy vitték el, hogy az indítását és elvitelét lehetővé tevő tartozékok (pl. indítókulcs, kódkulcs, indítókártya, a védelem hatástalanításá-
hoz szükséges kulcs vagy kód) és/vagy a törzskönyv lopáskor a gépjárműben vagy a garázsban volt.
b) A jelen feltételek alapján rabláskárnak minősül, ha
· a tettes garázsban elhelyezett és megfelelően lezárt gépjármű kulcsát a biztosítottól a vagyonbiztosítási feltételekben meghatározott módon erőszakkal, fenye- getéssel, öntudatlan állapotba helyezésével veszi el,
· a legalább a 2. védettségi szintnek megfelelő zárt- ságú garázsba behatoló tolvaj a tettenérést köve- tően– a gépjármű megtartása céljából – erőszakot vagy élet és testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz.
Nem terjed ki a biztosítás a gépjármű elrablására, ha a rablás a gépjárműnek a garázsba való be, illetve az onnan történő kihajtása során következett be.
c) Nem terjed ki a biztosítás azokra a károkra, amelyeknek a megtérítésére a gépjármű tulajdonosa bármely biztosí- tónál megkötött másik biztosítás alapján jogosult.
Megfelelően lezárt az a gépjármű, amely a lopáskár idő- pontjában megfelel az alábbi követelményeknek:
· személygépjármű esetén valamennyi nyílászáró elemé- nek rendeltetésszerűen zárt, fel-, ill. beszerelt állapota megakadályozta a gépjárműbe erőszak nélkül történő jogtalan behatolást;
· motorkerékpár, illetve segédmotoros-kerékpár esetén a gyárilag beépített kormányzár zárt állapotban volt, és rendeltetésszerű működtetése alkalmas volt arra, hogy
megakadályozza a jármű erőszak nélkül történő elvitelét,
· a zárak, zárbetétek rendeltetésszerűen használhatók voltak, műszaki állapotuk nem tette lehetővé – roncso- lás nélkül – idegen kulccsal vagy alkalmi eszközzel való működtetésüket;
· a vagyonvédelemi berendezés, illetve kiegészítő vagyon- védelmi berendezés (pl. indításgátló) a lopáskár idő- pontjában üzemképes volt és a gépjármű védelmére kész állapotba volt helyezve.
6. A biztosító szolgáltatása
A biztosító a biztosítási esemény bekövetkezésével össze- függésben alábbi szolgáltatásokat nyújtja.
6.1. Érdekmúlást okozó biztosítási esemény esetén
Ha a biztosítási esemény érdekmúlást okoz, a szolgáltatás alapja a gépjármű káridőponti értéke.
Érdekmúlásnak kell tekinteni, ha
· a biztosított gépjárművet ellopják, és a szolgáltatás nyújtásáig nem, vagy olyan állapotban kerül meg, hogy a helyreállítása nem gazdaságos,
AHE-12930/6
· a biztosítási esemény következtében a személygépkocsi, valamint a segédmotoros kerékpár és a motorkerékpár úgy sérül meg, hogy további üzemeltetésre alkalmatlan, és szakszerűen nem javítható. A biztosító akkor tekinti
a segédmotoros kerékpár és a motorkerékpár vázat
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 54 / 91
· a biztosított gépjármű olyan mértékben sérül meg, hogy a helyreállítása nem gazdaságos.
Nem gazdaságos a helyreállítás, ha az 6.2-6.4 pontok alapján számított várható szolgáltatási összeg az önrész levonása nélkül eléri vagy meghaladja a káridőponti érték 80%-át.
a) A káridőponti érték megállapítása az Eurotax értékelési módszerrel – a káresemény napján érvényben lévő belföldi eladási (használt) árjegyzés (katalógusérték) alapján, belföldi katalógus érték hiányában a bizto- sított gépjármű műszaki jellemzőit tekintve a hozzá legközelebb álló típus új árából kiindulva a különbsé- gek figyelembe vételével, és az értékmódosító tényezők alkalmazásával – történik.
b) A térítésnél figyelembe vehető – extratartozékok nél- küli – káridőponti érték nem haladhatja meg a kataló- gusérték 115%-át. (Extratartozék: a szériakivitelű alap- típust meghaladó alkatrész, tartozék vagy különleges kidolgozás.)
Ha a biztosított gépjármű káridőponti értéke az a) pont- ban foglalt értékelési módszerrel nem határozható meg (pl. a jármű különlegessége, egyedisége vagy ritkasága miatt), a biztosító legfeljebb a rendeltetés, a használható- ság, a műszaki paraméterek, a gyártási év, a km-futás és a műszaki, esztétikai állag tekintetében hasonló jellemzőkkel bíró, a belföldi piacon beszerezhető más gyártmányú/típusú gépjárművek árszintjéhez igazodóan nyújt szolgáltatást.
A biztosítottnál maradó maradványok (gépjárműroncs, használt alkatrész stb.) áfás forgalmi értékével csökken a biztosító által nyújtott térítés. A biztosító a gépjármű maradvány értékét a beszerzett legmagasabb ajánlat alapján állapítja meg. Ha a biztosított a kijavítatlan maradványt eladja, és az eladással összefüggésben áfa befizetési kötelezettsége keletkezik, a biztosító a bizony- lattal igazolt – a biztosító által megállapított roncsérték áfájának mértékét meg nem haladó – áfát is megtéríti. A biztosító nem köteles átvenni a maradványokat.
6.2. Érdekmúlást nem okozó biztosítási esemény esetén Ha a biztosítási esemény nem okoz érdekmúlást, a biz- tosító a helyreállítás költségét (anyagköltség és a mun-
kadíj), valamint a biztosítási esemény kapcsán felmerült egyéb költségeket téríti meg az alábbiak szerint:
a) Az anyagköltség és a munkadíj
· A gépjármű helyreállításához indokoltan cserélendő, ill. pótolandó alkatrészeknek, tartozékoknak az ille- tékes belföldi vezérképviselet (ennek hiányában a gyártó) által közzétett kiskereskedelmi új árát;
· A szakszerűen javítható alkatrészek (ideértve az üveg és műanyag alkatrészeket is) javítási anyag- költségét;
· A sérült elemek cseréjével vagy egyengetésével összefüggésben esztétikailag és műszakilag indokolt fényezés és korrózióvédelem anyagköltségét;
· A fenti műveletek elvégzéséhez indokolt munka- idő-ráfordításnak a hazai gépjárműjavító iparban kialakult átlagos nettó óradíjjal számított munka- díját. (Indokolt munkaidő-ráfordítás: alkatrészcsere esetén a gyári normaidő, javításnál, egyengetésnél, fényezésnél, korrózióvédelemnél a technológiailag indokolt időszükséglet.)
Ha a gépjármű helyreállítása külföldön történt, a biz- tosító szolgáltatása ebben az esetben is csak a belföldi helyreállítás költségéig terjed.
A biztosító a szolgáltatás összegéből levonja a bizto- sítottnál maradó, még felhasználható maradványok (alkatrészek) értékét.
b) A gépjármű-azonosítók, hatósági jelzések, okmányok költsége
A biztosító nem téríti meg a biztosítási eseménnyel összefüggésben felmerült átrendszámozás, az alváz és karosszériaelem javítása, valamint cseréje miatt szük- ségessé váló okiratok cseréjének költségeit.
6.3. Ha a jelen feltételek szerinti biztosítási esemény bekövetkezése miatt bármely biztosító már nyújtott szol- gáltatást, a biztosító önrész levonásával megtéríti a más szerződés alapján nyújtott szolgáltatás során meg nem térített önrészesedés összegét.
6.4. A szolgáltatással kapcsolatos egyéb rendelkezések
a) Az utasvisszatartó rendszerek alkatrészeinek (pl. a lég- zsák és az egyéb elemek) károsodása esetén a térítendő anyagköltséget a biztosító úgy állapítja meg, hogy az
6.2. a) pont szerinti anyagárat - a megsemmisült elem korától függően – évenként 7%-kal csökkenti. A biztosító nem csökkentett anyagáron nyújt szolgáltatást, ha új elemet építettek be, a beépítést, valamint az üzembe helyezést erre jogosult műhely végezte, és ezt a biztosí- tott számlával igazolja.
b) Személygépkocsi esetén a forgalmi engedélybe bejegy- zett gyártási év utolsó napjától számított 6 évig, motor- kerékpár és segédmotoros kerékpár esetén 4 évig, illetve ha a gyári átrozsdásodási garancia ennél hosszabb, akkor annak igazolt érvényességéig a biztosító értékemelke- dést von le a helyreállításhoz szükséges alábbi új alkat- részek, tartozékok árából:
· a kopásnak, elhasználódásnak rendeltetésszerűen kitett vagy a gépjármű üzemeltetése során szükség- szerűen cserélendő alkatrészek (pl. gumiabroncs, a kipufogórendszer elemei, akkumulátor),
· az elektroakusztikai és navigációs alkatrészek, tarto- zékok, berendezések,
· a gépjármű rendeltetésszerű használatához jogsza- bályban előírt, kötelezően alkalmazandó tartozékok.
AHE-12930/6
c) A fenti b) pontban feltüntetett időtartam elteltével, valamint – a jármű korától függetlenül – a biztosítási
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 55 / 91
eseményt megelőzően sérült, kijavítatlan vagy szak- szerűtlenül javított alkatrészek, tartozékok cseréje esetén a biztosító minden új alkatrész, tartozék árá- ból jogosult értékemelkedést levonni.
d) Ha a sérült, de javítható alkatrészt, tartozékot a helyre- állítás során újjal pótolták, a biztosító az ebből eredő többletköltséget nem viseli.
e) Ha párban, illetve garnitúrában szerelt, illetve forgal- mazott alkatrész vagy tartozék sérül meg, a biztosított csak a megsérült alkatrész, tartozék, elem helyreállí- tási költségeinek megtérítésére tarthat igényt (a zár- garnitúra cseréjének kivételével).
f) A biztosító az utólag beépített vagyonvédelmi beren- dezésre kizárólag abban az esetben nyújt szolgáltatást, ha a szerződő (biztosított) igazolta a berendezés gyárt- mányát, típusát, beépítését.
6.5. A biztosító szolgáltatása nem terjed ki a biztosítási eseménnyel összefüggésben felmerülő alábbi károkra, költ- ségekre:
· a gépjárműben keletkezett értékcsökkenésre,
· hajtóanyagra, kenőanyagra,
· a károsodott gépjármű helyreállításához egyedileg beszerzett alkatrész vagy tartozék szállítási és beszer- zési költségére,
· a forgalomból kivont gépjármű ismételt forgalomba helyezésének költségeire,
· a biztosított gépjármű használatának akadályozta- tása miatt felmerült károkra, költségekre (pl. elma- radt haszon vagy kiegészítő biztosítás hiányában bérgépkocsi igénybevétele),
· a biztosítási esemény miatt megsemmisült gépjármű pótlását szolgáló másik gépjármű beszerzésével kap- csolatban felmerült járulékos költségekre (pl. igazga- tási szolgáltatási díjak, illetékek),
· közterhekre (ideértve az áfát is), amelyeket a biztosí- tottnak bármely ok miatt nem kell megfizetnie, vagy amelyeket visszaigényelhet.
6.6. Autómentés, szállítás
A biztosító a biztosítási összegen belül megtéríti a bizto- sítási eseménnyel összefüggésben felmerült autómen- tés és indokolt szállítás költségét káreseményenként összesen 50.000 Ft összeghatárig. A szállítás akkor indo- kolt, ha a jármű üzemképtelenné vált, vagy ha a sérült jármű közlekedését jogszabály tiltja.
6.7. A biztosítási szolgáltatás teljesítése
A betöréses lopáskár és rabláskár esetén a szolgálta- tás összege legkorábban a rendőrségi feljelentés idő- pontjától számított 60. napon esedékes, feltéve, hogy addig a nyomozást megszüntető vagy felfüggesztő határozat már beérkezett a biztosítóhoz, és az eltu- lajdonított gépjármű időközben nem került meg. Ez esetben a 15 napos teljesítési határidőt a 60. naptól kell számítani.
A biztosított (szerződő) a fenti 60 nap eltelte után – a vár- ható szolgáltatás 80%-ának erejéig – akkor is követelheti előleg folyósítását a biztosítótól, ha a nyomozást felfüg- gesztő határozat még nem készült el, illetve azt a hatóság még nem adta ki.
7. Önrészesedés
a) Ha a biztosító gépjárműben, annak alkatrészeiben, tartozékaiban keletkezett kár kapcsán szolgáltatást nyújt, akkor 6. xxxx szerint megállapított szolgáltatási összegnek a 10%-át – káreseményenként, önrészesedés címén – a biztosított maga viseli.
b) A biztosító nem von le önrészesedést az alábbi módon történt helyreállítások esetén:
· a szélvédő sérülésének kijavítása az üveg cseréje nélkül,
· aha az üvegcsere technológiailag indokolt, és az erről kiállított, áfát is tartalmazó számla szerinti összeg nem haladja meg az importőr vagy a gyártó által szükségszerűen előírt vagy felhasznált alkatré- szek, (segéd)anyagok költsége, valamint a techno- lógiai időszükséglet és átlag óradíj alapján számolt munkadíj összegének 65%-át.
· a sérült fényszóró és egyéb külső lámpák sérülésé- nek kijavítása ezek cseréje nélkül történik.
8. A biztosított kármegelőzési, kárenyhítési kötele- zettsége
A biztosított köteles a kárt tőle telhetően megelőzni, illetve enyhíteni. A biztosított kármegelőzési és káreny- hítési teendőit a károsító esemény és a biztosított adott helyzetben fennálló lehetőségei határozzák meg.
A biztosított legalapvetőbb kötelezettségei:
· intézkednie kell a biztosított gépjármű mielőbbi eltá- volításáról a káresemény bekövetkezésével nyilván- valóan veszélyeztetett területről (pl. tűz esetén, vagy árvízveszély esetén az árterületről),
· gondoskodnia kell a tűzvédelmi szabályok maradékta- lan betartásáról,
· tűz keletkezése esetén – ha az a biztosítottól korára és egészségi állapotára tekintettel elvárható – azonnal meg kell kezdenie annak oltását, hogy megakadályozza a terjedését,
· gondoskodni a forgalmi engedély, törzskönyv, valamint a gépjármű indítását és elvitelét lehetővé tevő eszkö- zök biztonságos tárolásáról,
AHE-12930/6
· mindazon zárakat (a gépkocsi gyújtáskapcsolóját is ideértve) haladéktalanul kicseréltetni, illetőleg meg- javíttatni, amelyeknek kulcsához illetéktelenek lopás, rablás vagy ezek kísérlete, rongálás vagy elvesztés útján hozzájuthattak, vagy amelyek bármilyen egyéb okból (pl. kopás miatt) az eredeti kulcsok nélkül is működtethetővé váltak;
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 56 / 91
· haladéktalanul intézkedni, hogy a jármű lopás elleni védel- mét szolgáló elektronikus berendezés(ek) illetéktelenek- hez jutott távkezelőjével, kódkártyájával, személyi kódjával a jármű a továbbiakban ne legyen működtethető.
9. A biztosító mentesülése
A kármegelőzési kötelezettség súlyosan gondatlan megsze- gésének minősül különösen,
· a tűzvédelmi (tűzrendészeti) szabályok súlyos megsér- tése,
· a gépjárművet annak elzáratlanul vagy őrizetlenül hagyott és előzetesen megszerzett indítókulcsának, kód- kulcsának stb. (az indítást és elvitelt lehetővé tevő eszkö- zöknek) felhasználásával lopták el.
10. A biztosított kötelezettsége a gépjármű megke- rülése esetén
A biztosított (szerződő) köteles a tudomására jutástól számított 15 napon belül bejelenteni, ha az eltulajdoní- tott gépjármű, annak alkatrésze, illetve tartozéka az elő- leg folyósítása vagy a kár megtérítése után megkerül, és egyidejűleg közölnie kell, hogy a megkerült vagyontárgyat meg akarja-e tartani, vagy nem.
Ha a biztosított a megkerült gépjárműre, annak alkatrésze- ire, tartozékaira igényt tart, akkor az ennek bejelentésétől számított 15 napon belül köteles a biztosítónak visszafizetni a vagyontárgynak a visszavásárlásra felajánlás időpontjában képviselt - a betöréses lopással összefüggésben keletkezett kár összegével csökkentett - értékét. A visszafizetendő összeg nem haladhatja meg a kifizetett szolgáltatási összeget.
Ha a biztosított a megkerült járművet nem kívánja meg- tartani, köteles a biztosítóval együttműködni a jármű értékesítésében harmadik személy részére. A biztosító jogosult az együttműködés megtagadása miatt keletkező kárt és költséget a biztosítottra (szerződőre) áthárítani.
11. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges dokumentumok
A szolgáltatás igénybevételéhez a biztosító rendelkezé- sére kell bocsátani az alábbiakat:
11.1. Kárbejelentés megtételéhez kérhető okiratok, doku- mentumok, adatok:
· baleseti bejelentő (Európai),
· kiegészítő az Európai baleseti bejelentőhöz,
· Gépjármű-kárbejelentési adatlap,
· baleseti helyszíni szemle jegyzőkönyv,
· kárbejelentési adatlap,
· kárbejelentési lap teljes gépjárműlopás esetén,
· ügyfél neve, telefonszáma, e-mail címe, lakcíme,
· ügyfél bankszámlaszáma,
· gépjármű adatlap,
· járművezető személy vezetői engedélye,
· vezetői engedély adatairól készült kivonat, jegyzőkönyv,
· gépjármű forgalmi engedélye ,
· gépjármű indítónaplója,
· gépjármű ideiglenes forgalmi engedélye,
· gépjármű útvonal engedélye,
· meghatalmazás (járművezetésre, kárügyintézésre, kár- bejelentésre stb.),
· kérelem (járulékos szolgáltatási igény esetében),
· biztosítási ajánlatot és/vagy a kötvényt, valamint az utolsó díjfizetésről szóló igazolást (biztosító kérése esetén).
11.2. A jogalap elbírálásának érdekében kérhető okiratok, dokumentumok:
· károkozói nyilatkozat,
· kiegészítő baleseti adatlap (BABE),
· tanúnyilatkozat,
· rendőrségi igazolás,
· rendőrségi feljelentési jegyzőkönyv,
· rendőrségi helyszínelési jegyzőkönyv,
· rendőrségi határozat,
· vádirat,
· szakhatósági iratok,
· igazságügyi szakértői vélemény,
· szakértői vélemény,
· bírósági, ügyészi határozat,
· tűzoltósági hatósági bizonyítvány,
· tűzvizsgálati jelentés,
· Országos Meteorológiai Szolgálat igazolása,
· katasztrófavédelmi hatóság igazolása,
· ittassági nyilatkozat,
· tachográf adatok,
· műholdas helymeghatározó rendszer adatai.
11.3. A tulajdonjog tisztázására, illetve a kártérítésre való jogosultság igazolására szolgáló okiratok, dokumentumok:
· törzskönyv,
· adásvételi szerződés,
· üzembentartói okirat vagy szerződés,
· beszerzési számla, beszerzési bizonylat (pl. nyugta, raktárkivétjegy stb.),
· bérleti-, vagy lízingszerződés,
· a garázs jogszerű használatát igazoló okirat, pl.: tulajdoni lap, adásvételi szerződés, bérleti szerződés, haszonbérleti szerződés,
· a garázs jogszerű használatát igazoló okirat, pl.: tulajdoni lap, adásvételi szerződés, bérleti szerződés, haszonbérleti szerződés
· kölcsönadási szerződés,
· ingatlan bérleti, haszonbérleti szerződése,
· pénzintézet nyilatkozata, meghatalmazása,
· lemondó/átruházó nyilatkozat,
· engedményezési szerződés,
· meghatalmazás,
· aláírási címpéldány,
· azonosítási adatlap,
AHE-12930/6
· tulajdonjog bejegyzésével vagy törlésével kapcsolatos okiratok,
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 57 / 91
· forgalomból való kivonás igazolása,
· bontási igazolás,
· Nemzeti Közlekedési Hatóság alkalmassági igazolása a közúti közlekedésre vonatkozóan,
· közjegyzői okirat,
· vállalkozói vagy megbízási szerződés,
· munkaszerződés,
· munkaköri leírás,
· munkáltatói igazolás/nyilatkozat,
· vállalkozói igazolvány,
· cégbejegyzést igazoló bírósági végzés,
· adókártya (adószám),
· adóazonosító jel,
· útnyilvántartás,
· menetlevél,
· fuvarlevél,
· hagyaték-átadó végzés,
· öröklési bizonyítvány,
· tulajdoni lap,
· lakcímkártya,
· gyámhatósági rendelkezés, határozat,
· születési-, házassági anyakönyvi kivonat,
· jegyző igazolása élettársi kapcsolatról,
· a biztosítási esemény miatt cserére szoruló zárszerkeze- tek megsemmisítéséről szóló biztosítói jegyzőkönyv,
· banki meghatalmazás a kárkifizetésre vonatkozóan,
· előzménykárokkal és azok javításával kapcsolatos dokumentumok,
· forgalmi engedély vagy annak adatairól készült kivo- nat, jegyzőkönyv,
· igazolás a gépjármű forgalomból való ideiglenes vagy végleges kivonásáról,
· járulékos szolgáltatási igény elbírálásához szükséges dokumentumok,
· márkakereskedő, vezérképviselet nyilatkozata a gép- jármű típusáról, felszereltségéről,
· zálogkötelezetti nyilatkozat,
· megtalálási jegyzőkönyv,
· lefoglalási jegyzőkönyvet,
· műholdas helymeghatározó rendszer adatai,
· rendszámtáblát visszavonó határozat,
· szervizkönyv,
· szükségjavításról szóló számla,
· vámkezeléssel kapcsolatos iratok.
11.4. A kár mértékét, összegszerűségét igazoló okiratok, dokumentumok:
· fotódokumentáció,
· javítási számla,
· javítási költség-kalkuláció,
· javítási árajánlat,
· mentési, szállítási számla,
· tárolási számla,
· gépjármű bérleti szerződés és számla,
· egyéb szolgáltatási igényt igazoló számla, bizonylat,
· vállalkozói és megbízási szerződések számlái,
· készpénz-befizetési pénztárbizonylat,
· nyilatkozat előzménykárok bekéréséhez,
· előzménykárok dokumentumai,
· márkakereskedő, vezérképviselet nyilatkozata a gépjár- műtípusáról, felszereltségéről,
· káridőponti érték-meghatározás,
· kereskedői ajánlat maradványértékre,
· bizonylat maradvány értékesítéséről,
· gépjármű maradványának eladásáról szóló számla, adás-vételi szerződés,
· garanciajegy,
· munkalap,
· vámkezeléssel kapcsolatos iratok,
· tárgyi eszköz-nyilvántartás,
· áfa nyilatkozat,
· értéklista,
· károsodott ingóságok jegyzéke,
· bankszámlakivonat,
· teljesítés- és költségigazolás,
· a gépjárműbe beépített készülékek és tartozékainak vásárlási számlája, garanciajegye,
· a járműnek a közúti forgalomban való részvételéhez köte- lezően előírt tartozékainak számlája, garanciajegye,
· a testi épség védelmére gyártott felsőruházat (moto- rosruha), protektorok, kesztyű, bakancs, csizma vásár- lási számlája,
· alkatrész beszerzési bizonylat (cikkszámmal ellátott),
· az egyes elemek pótlásával összefüggésben igazoltan felmerült költségekről szóló számla,
· a jármű kulcsainak (beleértve a riasztó- és egyéb vagyonvédelmi berendezések kulcsait is), a lopásgátló berendezés (pl. indításgátló, riasztó) vásárlási/beépí- tési számlája, garanciajegye,
· bukósisak(ok) vagy alkatrészének beszerzési számlája,
· a gépjármű tartozékainak vásárlási számlája, bizony- lata, garanciajegye.
11.5. A biztosító a következő dokumentumok benyújtását is kérheti:
· Ha a törzskönyvet pénzügyi követelés biztosítékául jogszerűen harmadik személy birtokolja (pl. hitel vagy lízing miatt), a törzskönyvnek a harmadik személy által hitelesített másolata is benyújtható a kárrendezéshez.
· A biztosított arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy az adott biztosítási esemény kapcsán mással (biztosító- val vagy károkozóval) szemben, illetve más biztosítási szerződés alapján érvényesített-e igényt.
· A biztosított, illetőleg a szerződő kármegelőzési, kár- enyhítési kötelezettségének betartását, és annak költ- ségeit igazoló dokumentumokat.
AHE-12930/6
· Lopáskár vagy egyéb ok miatt indított büntetőeljárás vagy szabálysértési eljárás esetén a feljelentést, az eljárás meg- indításáról szóló jegyzőkönyv, igazolás benyújtását köve- tően a helyszíni szemle jegyzőkönyvet, megtalálási vagy lefoglalási jegyzőkönyvet, a nyomozást megszüntető vagy felfüggesztő (jogerős) határozatot vagy ítéletet, ha ezek a biztosítási esemény bekövetkezésének igazolásához vagy a kár mértékének megállapításához szükségesek.
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 58 / 91
· A büntetőeljárás során hozott határozat önmagában nem bizonyítja a biztosítási esemény bekövetkezését, ezért a biztosító felhívására a biztosított köteles meg- adni a további szükséges felvilágosításokat, és lehetővé kell tennie a bejelentés és a felvilágosítás tartalmának esetleges ellenőrzését is.
· Tűz- vagy robbanáskár esetén az eljáró hatóság igazo- lását vagy az illetékes jegyző határozatát.
· A gépjármű ellopása esetén át kell adni a biztosító részére a jármű azon összes tartozékát, amelyek a jármű nyitásához és indításához szükségesek (kulcso- kat, indítókártyákat, a riasztó- vagy lopásgátló beren- dezés működtetéséhez szükséges eszközöket stb.), és igazolni kell a gépjármű forgalomból történő kivonását hatósági határozattal vagy az érvénytelenített gépjár- műokmányokkal.
· A gépjárműbe utólag beépített vagyonvédelmi beren- dezésre irányuló szolgáltatási igény esetén igazolni kell a berendezés gyártmányát, típusát, beépítését.
Folyamatosan működő távfelügyelet esetén a távfel- ügyeleti szolgáltatóval kötött szerződés érvényességét is igazolni kell.
A felsorolt dokumentumok és okiratok benyújtásának kötelezettsége nem érinti a szerződőnek, illetőleg a bizto- sítottnak azt a jogát, hogy a – bizonyítás általános szabá- lyai szerint – a biztosítóval együttműködve a károkat és költségeket más módon is igazolhassa.
Egyes kiegészítő biztosítások különös biztosítási feltételei további kárbejelentéshez szükséges dokumentumokat tartalmaznak.
Bűncselekmény esetén a nyomozás újabb adatairól, a feltételezett elkövetők kilétéről, a vádirat benyújtásáról, illetve a bírósági ítélet meghozataláról a szolgáltatásra jogosult köteles a biztosítót a tudomására jutástól szá- mított 8 napon belül írásban értesíteni. E kötelezettség akkor is fennáll, ha a biztosító a szerződésben vállalt kötelezettségének.
A biztosító jogosult a kárbejelentésben foglaltakat ellen- őrizni, a sérült gépjárművet megszemlézni, szükség esetén pótszemlét tartani, a javítás megkezdését meg- előzően vagy annak során, illetve elvégzését követően utólag is ellenőrzést végezni, és a sérülésekről kárfelvételi jegyzőkönyvet felvenni, valamit a sérült járműről fotót készíteni.
Lopáskárra is kiterjedő biztosítás esetén a biztosító jogo- sult ellenőrizni a zárak és a vagyonvédelmi berendezések működőképességét.
12. Változás-bejelentési kötelezettség
A biztosított (szerződő) a változástól számított 15 napon belül, írásban köteles a biztosítónak bejelenteni és a szükséges okiratokkal igazolni a biztosítás megkötése után bekövetkezett alábbi változásokat:
· a gépjármű azonosító adatainak (rendszám, alváz- szám, vázszám) megváltozását;
· a gépjármű forgalomból való végleges kivonását;
· a gépjármű törzskönyvének, forgalmi engedélyének elvesztését, ellopását,
· a biztosított gépjármű bérbeadással történő hasznosí- tását.
I. Kiterjesztett gépjárművédelem biztosítás
1. A biztosított
Biztosítottnak minősül az ajánlaton megjelölt gépjármű tulajdonosa vagy a forgalmi engedélybe bejegyzett üzem- bentartója, amennyiben a Vagyonbiztosításban (alapbiz- tosítás) biztosított ingatlan
· tulajdonosa, tulajdonostársa,
· a biztosított ingatlan haszonélvezője, vagy
· a biztosítottal a kockázatviselés helyén állandó jelleg- gel közös háztartásban élő közeli hozzátartozója vagy élettársa, bejegyzett élettársa.
A biztosító a szolgáltatást minden esetben a gépjármű tulajdonosának nyújtja.
2. Biztosítható vagyontárgyak
A biztosítás kiterjed az ajánlaton az azonosító adataival megjelölt személygépjárműre (továbbiakban: gépjármű), továbbá az ajánlaton megjelölt alkatrészeire és tartozé- kaira, feltéve, hogy azok a káresemény időpontjában a
gépjárműbe a rendeltetésének megfelelően beszerelve, elzárva vagy azon rögzítetve voltak. A biztosító csak akkor téríti meg a szerződéskötést követően beépített alkatré- szeket, tartozékokat, ha a szerződő igazolja, hogy ezek a biztosítási esemény bekövetkezésekor rendeltetéssze- rűen a gépjárműben voltak.
Az elektorakusztikai készülékekre és tartozékaira, vala- mint a könnyűfém keréktárcsákra a biztosítás 000 000- 000 000Ft értékhatárig terjed ki.
A jármű alkatrészeire és tartozékaira csak akkor terjed ki a biztosítás, illetőleg csak akkor igényelhető szolgáltatás, ha ezek a biztosítási esemény bekövetkezésekor bizonyítottan
– rendeltetésüknek megfelelően és szakszerűen – a gépjár- műben beszerelve, elzárva, vagy azon rögzítve voltak.
AHE-12930/6
Egyidejűleg legfeljebb 3 gépjármű biztosítható. A biztosító kockázatviselése nem terjed ki:
· forgalmi engedélyre kötelezett, de a forgalomból kivont
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 59 / 91
gépjárművekre, kivéve az ideiglenesen kivont és az ajánlattételkor érvényes műszaki érvényességgel ren- delkező járműveket,
· közlekedésre véglegesen alkalmatlan állapotú, hulla- déknak minősülő gépjárművekre,
· bérbeadással hasznosított gépjárműre,
· hatósági engedély nélkül átalakított gépjárműre,
· taxiként hasznosított gépjárműre,
· muzeális jellegű és a veterán járművekre,
· V, P, Z, E betűjelű forgalmi rendszámmal ellátott járműre,
· a jogszabályi tilalom ellenére beszerelt alkatrészekre, tartozékokra.
Nem minősül bérbeadottnak az a jármű, amelyet a 12 hónapot meghaladó tartamú bérleti szerződéssel, lízingszerződéssel hasznosítottak, feltéve, hogy a bérlő,
a lízingbe vevő nem hasznosítja azt további bérbeadással.
3. Területi hatály
A biztosítás az Európai Gazdasági Térség országai- ban, továbbá Albánia, Andorra, Bosznia-Hercegovina, Macedónia, Monaco, Montenegro, San Marino, Svájc,
Szerbia, Koszovó, Törökország és Vatikán egész területén bekövetkezett biztosítási eseményekre nyújt fedezetet.
4. A biztosítási összeg
A biztosítási összeg a biztosítási ajánlaton gépjárműven- ként meghatározott összeg, amely a biztosítási esemény bekövetkeztekor a Biztosító szolgáltatásának felső határa. A biztosítási összeg nem haladhatja meg a gépjármű szerződéskötéskori értékét. A Biztosító a jelen feltételek szerinti szolgáltatását biztosítási időszakonként legfel- jebb a szerződésben gépjárművenként rögzített biztosí- tási összegig nyújtja.
5. A biztosítási évfordulóra kezdeményezett szerző- désmódosítás szabályai
A biztosítás díja a kárrendezési szolgáltatások színvo- nalának fenntartása érdekében a következő biztosítási időszakra vonatkozóan – a kárgyakoriságtól függetle- nül is – évente egy alkalommal az árszínvonal változá- sához igazítja (indexálja). Az indexálás alapja a KSH által az indexálás alkalmazását megelőzően közzétett júniusi (előző év azonos hónapjára vonatkoztatott) járműalkatrész, valamint járműjavítási kiadásokra vonatkozó fogyasztói-árindexeinek 3:1 arányban súlyozott átlaga. A biztosító az indexszámot a megál- lapítását követő év január 1-jétől december hó 31-éig alkalmazza.
A biztosítási díj értékkövető módosítása mellett a bizto- sítás díja jogszabály és szabályozói környezet változása esetén is módosítható, ha a változás a biztosító tevékeny-
ségére, működési feltételeire, tevékenységéhez kapcso- lódó közterhekre gyakorol közvetlen hatást.
A biztosítási díj értékkövető módosításáról, az alkalma- zott index mértékéről, valamint a módosított biztosítási díjról a biztosító az Általános biztosítási feltételek 9.2. pont második bekezdése szerint közölt tájékoztatásban értesíti a szerződőt.
A biztosító az indexált biztosítási díjat egész forintra kerekítve számítja ki.
6. A biztosítási események és kizárások
6.1. Biztosítási események
A biztosító a Kiterjesztett gépjárművédelem biztosítás különös biztosítási feltételei alapján a gépjárműben, annak biztosított alkatrészeiben, tartozékaiban keletke- zett elemi, valamint teljes lopáskár esetén nyújt szolgál- tatást.
Biztosítási eseménynek minősül Elemikár-biztosítási esemény:
a) A biztosított gépjárművet, annak alkatrészeit, tartozé- kait károsító villámcsapás, robbanás, földcsuszamlás, kő- és földomlás, természetese üreg vagy talajszint alatti építmény beomlása, legalább 54km/h (15m/s) sebességű szélvihar, felhőszakadás, árvíz, belvíz, egyéb vízelöntés, jégverés, lezúduló hótömeg és hónyomás által okozott kár.
b) A gépjárműben, annak alkatrészeiben, tartozékaiban a szakszerű üzemeltetés során keletkező meghibásodás, vagy külső eredetű tűznek a gépjárműre történő átterje- dése folytán keletkezett tűz-, illetve robbanáskár.
Lopáskár biztosítási esemény:
a) a megfelelően lezárt jármű ellopása vagy jogtalan használat céljából történő önkényes elvétele.
b) a biztosított gépjármű elrablása.
Jelen feltételek alapján rablásnak minősül, ha az elkö- vető a jogtalan eltulajdonítás céljából a gépjárművet úgy veszi el, hogy a gépjárművet jogszerűen használó személy ellen – a gépjármű megszerzése érdekében
– erőszakot, avagy élet vagy testi épség elleni közvet- len fenyegetést alkalmaz, illetőleg őt öntudatlan vagy védekezésre képtelen állapotba helyezi.
Nem biztosítási esemény a gépjármű elrablása, ha az elkövető a jármű megtartása érdekében alkalmazott erő- szakot a gépjármű jogszerű használójával szemben.
Megfelelően lezárt az a gépjármű, amely a lopáskár idő-
pontjában megfelel az alábbi követelményeknek:
· a személygépjármű valamennyi nyílászáró elemé- nek rendeltetésszerűen zárt, fel-, ill. beszerelt álla- pota megakadályozta a gépjárműbe erőszak nélkül történő jogtalan behatolást;
AHE-12930/6
· a zárak, zárbetétek rendeltetésszerűen használhatók voltak, műszaki állapotuk nem tette lehetővé – ron-
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 60 / 91
csolás nélkül – idegen kulccsal vagy alkalmi eszköz- zel való működtetésüket;
· a vagyonvédelemi berendezés, illetve kiegészítő vagyonvédelmi berendezés (pl. indításgátló) a lopáskár időpontjában üzemképes volt és a gép- jármű védelmére kész állapotba volt helyezve.
A biztosítás nem terjed ki
· a biztosított gépjárműnek környezetszennyezés vagy környezeti ártalom által okozott állagromlásból eredő kárra, a motor által beszívott víz okozta károkra,
· a gépjármű bármely nyílászáró elemének (utastér- vagy raktérhatároló ajtó, motorház-és csomagtérfedél, ablak-és tetőüvegezés, részlegesen vagy teljesen nyit- ható, illetve levehető tető) nyitott, le-illetve kiszerelt állapotával összefüggésben a gépjárműben bekövet- kező elemi kárra
· a gépjármű elsikkasztására,
· a gépjármű bármely nyílászáró elemének (utastér- vagy raktérhatároló ajtó, motorház-és csomagtérfedél, ablak-és tetőüvegezés, részlegesen vagy teljesen nyit- ható, illetve levehető tető) nyitott, le-illetve kiszerelt állapotával összefüggésben a gépjárműben bekövet- kező ellopására,
· a nem megfelelően lezárt gépjármű ellopására vagy önkényes elvételére,
· a gépjármű ellopására, ha a lopáskor a gépjárműben voltak a gépjármű indítását és elvitelét lehetővé tevő tartozékok (pl. indítókulcs, kódkulcs, indítókártya,
a védelem hatástalanításához szükséges kulcs vagy kód), és/vagy a törzskönyv.
Nem terjed ki a biztosítás azokra a károkra, amelyeknek a megtérítésére a gépjármű tulajdonosa bármely biztosító- nál megkötött másik biztosítás alapján jogosult.
6.2. Kizárások
6.2.1. A gépjármű használatával összefüggő károk
· a gépjárműnek a biztosított, illetőleg a szerződő által vagy hozzájárulásával szándékos bűncselekményhez történő felhasználása során, vagy hatósági intézkedés előli menekülés közben keletkezett sérülése,
· a biztosított gépjárműnek környezetszennyezés vagy környezeti ártalom által okozott állagromlásából eredő kárra,
· a motor által beszívott víz okozta kárra,
· taxiként, vagy bérbeadással hasznosított, valamint a veszélyes anyagot szállító gépjármű kárai,
· veterán minősítésű járművekben keletkezett kár,
· a gépjármű bármely nyílászáró elemének (utastér vagy raktérhatároló ajtó, motorház- és csomagtérfedél, ablak- és tetőüvegezés, részlegesen vagy teljesen nyit- ható, ill. levehető tető) nyitott, le-illetve kiszerelt álla- potával összefüggésben a gépjárműben bekövetkező kárra.
6.2.2. Alkatrészek, tartozékok és egyéb ráfordítások
· alkatrészek, tartozékok nem biztosítási esemény miatti károsodása (pl. kopás, anyagfáradás, ablaktörlő által- okozott karcolódás)a gyárilag beállított teljesítmény megnövelését szolgáló ráfordítások értéke és értéknö- velő hatása,
· a gépjárműtől elkülönítetten (pl. garázsban, műhely- ben, lakásban) tárolt alkatrészek, tartozékok, kivéve az elkülönítetten tárolt járműkulcsokat, indítókártyákat és a riasztó- vagy lopásgátló berendezés működtetésé- hez szükséges eszközöket,
· a jogszabályban kötelezően előírtakon túl olyan alkat- részek és tartozékok, amelyeket a gépjárműben tárol- tak, de a gépjármű rendeltetésszerű használatához nem szükségesek,a rakomány szállításához használt tartozékok, eszközök (pl. tetőcsomagtartó, tetőbox, kötöző- és rögzítőelemek, vázszerkezetre nem feszített alkalmi ponyva, háló vagy árnyékoló takarás),
· tüzelőanyagok, kenőolajok, teljesítménynövelő és kopáscsökkentő olajadalékok.
7. A biztosító szolgáltatása
A biztosító a biztosítási esemény bekövetkezésével össze- függésben alábbi szolgáltatásokat nyújtja.
7.1. Érdekmúlást okozó biztosítási esemény esetén
Ha a biztosítási esemény érdekmúlást okoz, a szolgálta- tás alapja a gépjármű káridőponti értéke.
Érdekmúlásnak kell tekinteni, ha
· a biztosított gépjárművet ellopják, és a szolgáltatás nyújtásáig nem, vagy olyan állapotban kerül meg, hogy a helyreállítása nem gazdaságos,
· a biztosítási esemény következtében a személygépko- csi úgy sérül meg, hogy további üzemeltetésre alkal- matlan, és szakszerűen nem javítható,
· a biztosított gépjármű olyan mértékben sérül meg, hogy a helyreállítása nem gazdaságos.
Nem gazdaságos a helyreállítás, ha a 7. valamint a 8. pon- tok alapján számított várható szolgáltatási összeg az önrész levonása nélkül eléri vagy meghaladja a káridő- ponti érték 75%-át.
a) A káridőponti érték megállapítása az Eurotax értéke- lési módszerrel – a káresemény napján érvényben lévő belföldi eladási (használt) árjegyzés (katalógusérték) alapján, belföldi katalógus érték hiányában a bizto- sított gépjármű műszaki jellemzőit tekintve a hozzá legközelebb álló típus új árából kiindulva a különbsé- gek figyelembe vételével, és az értékmódosító tényezők alkalmazásával – történik.
AHE-12930/6
b) A térítésnél figyelembe vehető – extratartozékok nélküli – káridőponti érték nem haladhatja meg a katalógusérték 115%-át. (Extratartozék: a szériakivitelű alaptípust meg- haladó alkatrész, tartozék vagy különleges kidolgozás.)
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 61 / 91
Ha a biztosított gépjármű káridőponti értéke az a) pont- ban foglalt értékelési módszerrel nem határozható meg (pl. a jármű különlegessége, egyedisége vagy ritkasága miatt), a biztosító legfeljebb a rendeltetés, a használható- ság, a műszaki paraméterek, a gyártási év, a km-futás és a műszaki, esztétikai állag tekintetében hasonló jellemzők- kel bíró, a belföldi piacon beszerezhető más gyártmányú/ típusú gépjárművek árszintjéhez igazodóan nyújt szolgál- tatást.
A biztosítottnál maradó maradványok (gépjárműroncs, használt alkatrész stb.) áfás forgalmi értékével csökken a biztosító által nyújtott térítés. A biztosító a gépjármű maradvány értékét a beszerzett legmagasabb ajánlat alapján állapítja meg. Ha a biztosított a kijavítatlan maradványt eladja, és az eladással összefüggésben áfa befizetési kötelezettsége keletkezik, a biztosító a bizony- lattal igazolt – a biztosító által megállapított roncsérték áfájának mértékét meg nem haladó – áfát is megtéríti.
A biztosító nem köteles átvenni a maradványokat.
7.2. Érdekmúlást nem okozó biztosítási esemény esetén Ha a biztosítási esemény nem okoz érdekmúlást, a biz- tosító a helyreállítás költségét (anyagköltség és a mun- kadíj), valamint a biztosítási esemény kapcsán felmerült egyéb költségeket téríti meg az alábbiak szerint:
a) Az anyagköltség és a munkadíj
· A gépjármű helyreállításához indokoltan cseré- lendő, illetve pótolandó alkatrészeknek, tartozé- koknak az illetékes belföldi vezérképviselet (ennek hiányában a gyártó) által közzétett kiskereskedelmi új árát;
· A szakszerűen javítható alkatrészek (ideértve az üveg és műanyag alkatrészeket is) javítási anyag- költségét;
· A sérült elemek cseréjével vagy egyengetésével összefüggésben esztétikailag és műszakilag indokolt fényezés és korrózióvédelem anyag- költségét;
· A fenti műveletek elvégzéséhez indokolt munka- idő-ráfordításnak a hazai gépjárműjavító iparban kialakult átlagos nettó óradíjjal számított munka- díját. (Indokolt munkaidő-ráfordítás: alkatrészcsere esetén a gyári normaidő, javításnál, egyengetésnél, fényezésnél, korrózióvédelemnél a technológiailag indokolt időszükséglet.)
Ha a gépjármű helyreállítása külföldön történt, a biz- tosító szolgáltatása ebben az esetben is csak a belföldi helyreállítás költségéig terjed.
A biztosító a szolgáltatás összegéből levonja a bizto- sítottnál maradó, még felhasználható maradványok (alkatrészek) értékét.
b) A gépjármű-azonosítók, hatósági jelzések, okmányok költsége
A biztosító nem téríti meg a biztosítási eseménnyel összefüggésben felmerült átrendszámozás, az alváz
és karosszériaelem javítása, valamint cseréje miatt szükségessé váló okiratok cseréjének költségeit.
7.3. A szolgáltatással kapcsolatos egyéb rendelkezések
a) Az utasvisszatartó rendszerek alkatrészeinek (pl. a légzsák és az egyéb elemek) károsodása esetén a térítendő anyagköltséget a biztosító úgy állapítja
meg, hogy az 7.2. a) pont szerinti anyagárat – a meg- semmisült elem korától függően – évenként 7%-kal csökkenti. A biztosító nem csökkentett anyagáron nyújt szolgáltatást, ha új elemet építettek be, a beépítést, valamint az üzembe helyezést erre jogo- sult műhely végezte, és ezt a biztosított számlával igazolja.
b) Személygépkocsi esetén a forgalmi engedélybe bejegy- zett gyártási év utolsó napjától számított 6 évig, illetve ha a gyári átrozsdásodási garancia ennél hosszabb, akkor annak igazolt érvényességéig a biztosító értékemelke- dést von le a helyreállításhoz szükséges alábbi új alkat- részek, tartozékok árából:
· a kopásnak, elhasználódásnak rendeltetésszerűen kitett vagy a gépjármű üzemeltetése során szükség- szerűen cserélendő alkatrészek (pl. gumiabroncs, a kipufogórendszer elemei, akkumulátor),
· az elektroakusztikai és navigációs alkatrészek, tarto- zékok, berendezések,
· a gépjármű rendeltetésszerű használatához jog- szabályban előírt, kötelezően alkalmazandó tarto- zékok.
c) A fenti b) pontban feltüntetett időtartam elteltével, valamint – a jármű korától függetlenül – a biztosítási eseményt megelőzően sérült, kijavítatlan vagy szak- szerűtlenül javított alkatrészek, tartozékok cseréje esetén a biztosító minden új alkatrész, tartozék árá- ból jogosult értékemelkedést levonni.
d) Ha a sérült, de javítható alkatrészt, tartozékot a helyre- állítás során újjal pótolták, a biztosító az ebből eredő többletköltséget nem viseli.
e) Ha párban, illetve garnitúrában szerelt, illetve forgal- mazott alkatrész vagy tartozék sérül meg, a biztosított csak a megsérült alkatrész, tartozék, elem helyreállítási költségeinek megtérítésére tarthat igényt (a zárgarni- túra cseréjének kivételével).
f) A biztosító az utólag beépített vagyonvédelmi beren- dezésre kizárólag abban az esetben nyújt szolgáltatást, ha a szerződő (biztosított) igazolta a berendezés gyárt- mányát, típusát, beépítését.
7.4. A biztosító szolgáltatása nem terjed ki a biztosítási eseménnyel összefüggésben felmerülő alábbi károkra, költségekre:
· a gépjárműben keletkezett értékcsökkenésre,
· hajtóanyagra, kenőanyagra,
AHE-12930/6
· a károsodott gépjármű helyreállításához egyedileg beszerzett alkatrész vagy tartozék szállítási és beszer- zési költségére,
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 62 / 91
· a forgalomból kivont gépjármű ismételt forgalomba helyezésének költségeire,
· a biztosított gépjármű használatának akadályozta- tása miatt felmerült károkra, költségekre (pl. elma- radt haszon vagy kiegészítő biztosítás hiányában bérgépkocsi igénybevétele),
· a biztosítási esemény miatt megsemmisült gépjármű pótlását szolgáló másik gépjármű beszerzésével kap- csolatban felmerült járulékos költségekre (pl. igazga- tási szolgáltatási díjak, illetékek),
· közterhekre (ideértve az áfát is), amelyeket a biztosí- tottnak bármely ok miatt nem kell megfizetnie, vagy amelyeket visszaigényelhet.
7.5. A szolgáltatást érintő egyéb rendelkezések:
Ha a jelen feltételek szerinti biztosítási esemény bekö- vetkezése miatt bármely biztosító már nyújtott szolgál- tatást, a biztosító önrész levonásával megtéríti a más szerződés alapján nyújtott szolgáltatás során meg nem térített önrészesedés összegét.
8. Autómentés, szállítás
A biztosító megtéríti a biztosítási eseménnyel össze- függésben felmerült autómentés és indokolt szállítás költségét káreseményenként összesen 50 000 Ft összeg- határig. A szállítás akkor indokolt, ha a jármű üzem- képtelenné vált, vagy ha a sérült jármű közlekedését jogszabály tiltja.
9. A biztosítási szolgáltatás teljesítése
Lopáskár és rabláskár esetén a szolgáltatás összege legkorábban a rendőrségi feljelentés időpontjától számított 60. napon esedékes, feltéve, hogy addig a nyomozást megszüntető vagy felfüggesztő határozat már beérkezett a biztosítóhoz, és az eltulajdonított gép- jármű időközben nem került meg. Ez esetben a 15 napos teljesítési határidőt a 60. naptól kell számítani.
A biztosított (szerződő) a fenti 60 nap eltelte után – a várható szolgáltatás 80%-ának erejéig – akkor is köve- telheti előleg folyósítását a biztosítótól, ha a nyomozást felfüggesztő határozat még nem készült el, illetve azt a hatóság még nem adta ki.
10. Önrészesedés
a) Ha a biztosító gépjárműben, annak alkatrészeiben, tartozékaiban keletkezett kár kapcsán szolgáltatást nyújt, akkor a a 7. és 8. xxxxxx szerint megállapított szolgáltatási összegnek a 10%-át – káreseményen- ként, önrészesedés címén – a biztosított maga viseli.
b) A biztosító nem von le önrészesedést az alábbi módon történt helyreállítások esetén:
· a szélvédő sérülésének kijavítása az üveg cseréje nélkül,
· ha az üvegcsere technológiailag indokolt, és az erről kiállított, áfát is tartalmazó számla szerinti összeg nem haladja meg az importőr vagy a gyártó által szükségszerűen előírt vagy felhasznált alkatrészek, (segéd)anyagok költsége, valamint a technológiai idő- szükséglet és átlag óradíj alapján számolt munkadíj összegének 65%-át,
· a sérült fényszóró és egyéb külső lámpák sérülésének kijavítása ezek cseréje nélkül történik.
11. A biztosított kármegelőzési, kárenyhítési köte- lezettsége
A biztosított köteles a kárt tőle telhetően megelőzni, illetve enyhíteni. A biztosított kármegelőzési és kár- enyhítési teendőit a károsító esemény és a biztosított adott helyzetben fennálló lehetőségei határozzák meg.
A biztosított legalapvetőbb kötelezettségei:
· intézkednie kell a biztosított gépjármű mielőbbi eltá- volításáról a káresemény bekövetkezésével nyilván- valóan veszélyeztetett területről (pl. tűz esetén, vagy árvízveszély esetén az árterületről),
· gondoskodnia kell a tűzvédelmi szabályok maradék- talan betartásáról,
· tűz keletkezése esetén – ha az a biztosítottól korára és egészségi állapotára tekintettel elvárható – azonnal meg kell kezdenie annak oltását, hogy megakadá- lyozza a terjedését,
· gondoskodni a forgalmi engedély, törzskönyv, vala- mint a gépjármű indítását és elvitelét lehetővé tevő eszközök biztonságos tárolásáról,
- fürdőhelyen a fent megjelölt okmányokat, tarto- zékokat köteles értékmegőrzőben tárolni, illetőleg ennek hiánya esetén állandó felügyelet alatt tar- tani,
- a gépjármű használatának átengedése előtt a hasz- nálatra jogosultat a jelen szerződési feltételekben felsorolt kármegelőzési és kárenyhítési teendőkről tájékoztatni.
· mindazon zárakat (a gépkocsi gyújtáskapcsolóját is ideértve) haladéktalanul kicseréltetni, illetőleg meg- javíttatni, amelyeknek kulcsához illetéktelenek lopás, rablás vagy ezek kísérlete, rongálás vagy elvesztés útján hozzájuthattak, vagy amelyek bármilyen egyéb okból (pl. kopás miatt) az eredeti kulcsok nélkül is működtethetővé váltak,
· haladéktalanul intézkedni, hogy a jármű lopás elleni védelmét szolgáló elektronikus berendezés(ek) ille- téktelenekhez jutott távkezelőjével, kódkártyájával, személyi kódjával a jármű a továbbiakban ne legyen működtethető,
· haladéktalanul gondoskodni a nem megfelelően zár- ható gépjármű biztonságos tárolásáról.
AHE-12930/6
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 63 / 91
A kármegelőzés költségének térítése:
Ha illetéktelenek hozzájutottak a gépjármű kulcsához, az elektronikus védelem távkezelőjéhez, kódkártyájához vagy személyi kódjához, illetve a körülményekből felté- telezhető, hogy ezekről másolatot készítettek, a bizto- sítás kármegelőzési költségként – megtéríti az érintett (sértetlen) zárbetétek és gyújtáskapcsoló cseréjének vagy átalakításának, az elektronikus védelem 11. pont szerinti módosításának, továbbá a gépjármű szükséges idejű tárolásának költségét, feltéve, hogy a kármegelő- zés érdekében ezek a költségek indokoltak. A biztosítási eseménnyel és a kármegelőzéssel összefüggésben fel- merült autómentési, szállítási költségek együttesen sem léphetik túl a 8. pontban meghatározott összeget.
12. A biztosító mentesülése
A kármegelőzési kötelezettség súlyosan gondatlan meg- szegésének minősül különösen,
· a tűzvédelmi (tűzrendészeti) szabályok súlyos meg- sértése,
· a biztosított gépjárművet nem rendeltetésszerűen használták,
· a gépjárművet annak elzáratlanul vagy őrizetlenül hagyott és előzetesen megszerzett indítókulcsának, kódkulcsának stb. (az indítást és elvitelt lehetővé tevő eszközöknek) felhasználásával lopták el.
13. A biztosított kötelezettsége a gépjármű meg- kerülése esetén
A biztosított (szerződő) köteles a tudomására jutástól számított 15 napon belül bejelenteni, ha az eltulajdo- nított gépjármű, az előleg folyósítása vagy a kár megté- rítése után megkerül, és egyidejűleg közölnie kell, hogy a megkerült vagyontárgyat meg akarja-e tartani, vagy nem.
Ha a biztosított a megkerült gépjárműre, igényt tart, akkor az ennek bejelentésétől számított 15 napon belül köteles a biztosítónak visszafizetni a vagyontárgynak a vissza- vásárlásra felajánlás időpontjában képviselt – a lopással összefüggésben keletkezett kár összegével csökken-
tett – értékét. A visszafizetendő összeg nem haladhatja meg a kifizetett szolgáltatási összeget.
Ha a biztosított a megkerült járművet nem kívánja meg- tartani, köteles a biztosítóval együttműködni a jármű értékesítésében harmadik személy részére. A biztosító jogosult az együttműködés megtagadása miatt kelet- kező kárt és költséget a biztosítottra (szerződőre) áthá- rítani.
14. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges dokumentumok
A biztosító a szolgáltatás igénybevételéhez a Garázsban tárolt gépjárművek biztosítási feltételeinek H/11. pontja szerinti dokumentumok bemutatását kérheti.
15. Változásbejelentési kötelezettség
A biztosított (szerződő) a változástól számított 15 napon belül, írásban köteles a biztosítónak bejelenteni és a szükséges okiratokkal igazolni a biztosítás megkö- tése után bekövetkezett alábbi változásokat:
· a gépjármű azonosító adatainak (rendszám, alváz- szám, vázszám) megváltozását;
· a gépjármű forgalomból való végleges kivonását;
· a gépjármű törzskönyvének, forgalmi engedélyének elvesztését, ellopását,
· a biztosított gépjármű bérbeadással történő haszno- sítását.
J. Munkanélküliségi díjátvállalás biztosítás
Jelen kiegészítő biztosítás feltételeiben nem szabályozott kérdésekre a Vagyonbiztosítás különös biztosítási fel- tételei és az Általános biztosítási feltételek vonatkoznak. A kiegészítő biztosítás különös biztosítási feltételeinek az Általános biztosítási feltételektől vagy a Vagyonbiztosítás különös biztosítási feltételeitől eltérő rendelkezése ese- tén a kiegészítő biztosítás különös biztosítási feltételei az irányadók.
1. A biztosított
A jelen kiegészítő biztosítási feltételek körében biztosí- tottnak minősül a kötvényen név szerint szerződőként megnevezett természetes személy, aki a biztosítási díj megfizetésére köteles.
AHE-12930/6
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 64 / 91
Biztosítási esemény | Kockázatviselésből kizárt események |
Biztosítási eseménynek minősül, ha a kocká- zatviselés díjjal rendezett tartamán belül, a várakozási idő leteltét követően a biztosított– legalább 6 hónapja folyamatos, minimum heti 30 órás, megszakítás nélküli*, határozatlan idejű magyarországi – munkaviszonya (több ilyen munkaviszony esetén a havi szinten hosszabb munkaidőt eredményező mun- kaviszonya) a munkáltató felmondása miatt megszűnik, majd ezt követően az illetékes Munkaügyi Központ munkanélküliként nyilvántartásba veszi. | Nem biztosítási esemény: a) A nyugdíjazás - ide értve a korkedvezményes, korengedményes, előrehozott öregségi és a rész- nyugdíj esetét, valamint a rokkantnyugdíjazást – miatti felmondás, b) Munkavállalói felmondás vagy azonnali hatályú felmondás, c) Ha a munkaviszonyt a munkáltató a biztosított (mint munkavállaló): · munkaviszonnyal kapcsolatos magatartása vagy nem egészségügyi okkal összefüggő képessé- gével kapcsolatos felmondás** útján, vagy · a biztosított (mint munkavállaló) szándékos, vagy súlyosan gondatlan magatartása miatt közölt azonnali hatályú felmondás útján szünteti meg. d) Amennyiben a munkaviszony bármely módon megszűnik egy olyan jogviszonyban, amelyben a biztosított saját magának, bármely hozzátartozójának alkalmazásában vagy olyan társaság alkal- mazásában állt, melyben ezen személyek bármelyike irányítási joggal*** rendelkezett a felmondás időpontjában, e) A munkaviszonynak a próbaidő alatti bármely módon történő megszűnése, f) A munkaviszony közös megegyezéssel történő megszűnése. |
* A biztosítási szerződés tekintetében a 6 hónapos folyamatos munkaviszonyba nem számít bele a terhességi gyermekágyi segély, GYED, GYES ideje, a munkáltatói felmondási tilalom időszaka, illetve az egybefüggően 60 napot meghaladó táppénz időszaka.
** A jelenleg hatályos Munka Törvénykönyve 77. § (5) bekezdés b) pontja szerinti esetkör.
*** Irányítási joggal rendelkezik a biztosított vagy hozzátartozója az adott munkáltató felett, ha
- a munkáltatónál az említett körbe tartozó személy által gyakorolható szavazati jog (több ilyen személy esetén az ilyen személyek szavazati joga együttesen) meghaladja az 50 %-ot és/vagy,
- az említett körbe tartozó személy (több személy esetén bármelyikük vagy együttesen) jogosultsággal rendelkezik vezető tisztségviselő kinevezésére, vagy visszahívására.
3. Időbeli hatály
A biztosítási esemény bekövetkezésének időpontja az a nap, amikor a biztosítottat munkaviszonyának megszű- nése után az illetékes Munkaügyi Központ nyilvántar- tásba veszi.
A biztosító jelen kiegészítő biztosítás hatályba lépésétől számított 6 hónapos várakozási időt alkalmaz. A várako- zási időn belül bekövetkező biztosítási esemény kapcsán a biztosító nem nyújt szolgáltatást.
Amennyiben a biztosítási szerződés hatálya alatt a biz- tosított megváltoztatását kezdeményezik, jelen kiegé- szítő biztosításra vonatkozóan a biztosított váltással egyidejűleg a 6 hónapos várakozási idő újra indul.
4. A biztosító szolgáltatása, a biztosítási esemény bejelentése
4.1. Amennyiben a biztosítási esemény bekövetkeztének időpontjában a szerződés díjrendezett, a biztosító a biztosítás 6 havi díjának megfelelő szolgáltatást nyújt a biztosított részére.
Ezen hat hónap alatt a biztosított a biztosítási díj növekedését eredményező szerződésmódosítási javaslatot nem kezde- ményezhet, vagy nem fogadhat el, kivéve a szerződés évfor- dulójakor esedékes szerződési feltételek szerinti indexálást. Amennyiben a biztosított díjcsökkentést eredményező módo- sítást kezdeményez a szerződésen, úgy a biztosító szolgálta- tási kötelezettsége arányosan csökken a módosítást követő időszakra vonatkozóan, ezért a biztosító az ebből eredő díjkü- lönbözetet nem fizeti vissza a biztosított részére.
Amennyiben a biztosított díjemelkedést eredményező díjfizetési gyakoriság vagy mód változtatást kezdeményez az említett időszakban, úgy az ebből eredő díjkülönböze- tet a biztosított köteles megfizetni.
Ha a biztosítási esemény bekövetkezésétől számított 6 hónapon belül a biztosítási szerződés megszűnik, úgy a biztosított kizárólag a szerződés megszűnésének idő- pontjáig jogosult a biztosító szolgáltatására.
Amennyiben a biztosított a jelen kiegészítő biztosítás alapján nyújtott 6 hónapos szolgáltatási időszakra is megfizette a biztosítási szerződés díját, úgy a biztosító a szerződés megszűnésekor fizeti meg a biztosított részére az ebből adódó különbözetet.
4.2. Jelen biztosítási szerződés hatálya alatt bekövetkezett biztosítási esemény miatti szolgáltatás igénybe vétele után, csak újabb – díjfizetéssel fedezett – 12 hónap eltel- tével szerezhető jogosultság a következő szolgáltatásra.
A szolgáltatás igénybe vételének feltétele – a hosszabb várakozási idő kivételével – azonos a biztosítás esemény- ben (lásd 3. pont) foglaltakkal.
4.3. A jelen kiegészítő biztosítás alapján a biztosított az ille- tékes Munkaügyi Központ általi nyilvántartásba vételét vagy az ezt igazoló dokumentum kézhezvételét követő 30 napon belül jelentheti be a biztosítóhoz szolgáltatási igényét.
5. A biztosítás díja
AHE-12930/6
A biztosítási díjat a Vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) díjával együtt és az alapbiztosítással azonos díjfizetési gyakoriság szerint kell megfizetni.
65 / 91
6. A biztosítási évfordulóra kezdeményezett szerző- désmódosítás
6.1. A szerződés fennállása alatt a biztosító a kárrendezési szolgáltatások színvonalának fenntartása érdekében a következő biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási díjat – a kárgyakoriságtól függetlenül – évente egy alka- lommal az árszínvonal változásához igazítja (indexálja).
6.2. Az indexszám a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közzétett, az előző év azonos hónapjára vonatkoztatott júni- usi fogyasztói-árindex, amelytől a biztosító 5 százalékpont- tal eltérhet. A biztosító az indexszámot a megállapítását követő év január 1-jétől december hó 31-éig alkalmazza.
6.3. A biztosítási díj értékkövető módosításáról, az alkal- mazott index mértékéről, valamint a módosított biztosí- tási díjról a biztosító az Általános biztosítási feltételek 9.2. pont második bekezdése szerint közölt tájékoztatásban értesíti a szerződőt.
6.4. A biztosító az indexált biztosítási díjat egész forintra kerekítve számítja ki.
7. A biztosító szolgáltatásának teljesítéséhez szük- séges dokumentumok
A munkanélküliség esetére vonatkozó szolgáltatási igény bejelentésekor az alábbi dokumentumokat kell a bizto- sító részére elküldeni:
a) hitelt érdemlő munkáltatói igazolás a fennállt munka- viszonyról,
b) a munkaviszony megszüntetésének okát tartalmazó dokumentum (a munkáltató felmondását tartalmazó nyilatkozat),
c) az illetékes Munkaügyi Központ igazolását a munka- nélküliség nyilvántartásba vételéről,
d) ismételt munkanélküliségi biztosítási esemény beje- lentése esetén a biztosítóhoz be kell nyújtani a korábbi és az újabb esemény közötti, a biztosított munkavég- zésre irányuló jogviszonya fennállását igazoló munkál- tatói igazolást is.
Amennyiben a biztosított nem tesz eleget a fenti doku- mentumok benyújtására vonatkozó kötelezettségének, a biztosító nem nyújt szolgáltatást.
8. Önrészesedés
A jelen kiegészítő biztosítás alapján történő szolgáltatás nyújtása esetén a biztosító nem von le önrészesedést.
9. A biztosítás megszűnése
A Vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) megszűnésével egyi- dejűleg a kiegészítő biztosítás is megszűnik. A kiegészítő munkanélküliségi díjátvállalás biztosítás – az alapbizto- sítás fennmaradása mellett – írásban bármikor megszün- tethető.
K. Kiegészítő családi élet- és egészségbiztosítások
A kiegészítő élet és egészségbiztosítások közös szabályai
Az K. pont alatti kiegészítő biztosításokra az alábbi közös szabályokat is alkalmazni kell, ha azok az egyes kiegé- szítő biztosítások különös biztosítási feltételeitől eltérően nem rendelkeznek.
1. A kockázatviselés kezdete
1.1.Új biztosított esetében a biztosító kockázatviselése azon a napon kezdődik meg, amikor az új biztosí-
tott a kiegészítő családi élet- és egészségbiztosítások különös szerződési feltételeinek 1. pontjai szerint biztosítottnak minősül, tehát az együttélés érdekében a Vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) kockázatviselési helyére hivatalosan bejelentkezik. Az új biztosított ese- tében a várakozási idő a rá vonatkozó kockázatviselés kezdetével kezdődik meg.
1.2. Több, egymást követő családi életbiztosítás vagy családi egészségbiztosítás esetén folyamatosnak tekin-
tendő a biztosítási időszak, ha az Allianz otthonbizto- sításhoz kötött és díjjal fedezett kiegészítő biztosítások között legfeljebb 60 nap telt el, valamint a biztosított folyamatosan biztosítottnak minősült.
2. Területi hatály
A jelen feltételek szempontjából a kockázatviselés a vilá- gon bárhol bekövetkező biztosítási eseményekre kiterjed.
3. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges dokumentumok
A biztosító szolgáltatásának igénybevételéhez rendelke- zésre kell bocsátani a biztosítási esemény bekövetke- zésének igazolásához, illetve a teljesítendő szolgálta- tás mértékének meghatározásához szükséges alábbi okiratokat és okiratnak nem minősülő dokumentumo- kat:
AHE-12930/6
· a biztosítási esemény bekövetkezésének tényét igazoló iratokat orvosi dokumentumokat, lelete- ket, zárójelentéseket, baleset és betegség esetén az
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 66 / 91
orvosi kezeléssel kapcsolatos valamennyi iratot, ide- értve az MRI, CT és röntgenfelvétel vizsgálati ered- ményeit is,
· adatokkal alátámasztott írásbeli kárigényt,
· a biztosítottnak a biztosítási esemény kivizsgálására vonatkozó teljes dokumentációját,
· halál esetén
- a halotti anyakönyvi kivonatot és a halál okát igazoló orvosi vagy hatósági bizonyítvány (halott vizsgálati bizonyítvány) másolata, háziorvosi törzskarton, kezelőkartonok másolata,
- boncolás esetén a boncolási jegyzőkönyv,
- haláleset utáni orvosi jelentés (a kezelőorvos által adott tájékoztatás a halált okozó betegségről és az ahhoz vezető kórelőzményekről),
- a haláleseti baleset-biztosítás kedvezményezettjé- nek személyét hitelt érdemlően igazoló okiratot,
· ha a biztosítási eseménnyel kapcsolatban hatósági vagy bírósági eljárást is folytattak, akkor a hatóság, illetve bíróság által kibocsátott határozat és egyéb dokumentumok,
· ha kijelölt kedvezményezett hiányában a kedvezmé- nyezett az örökös, az öröklésről szóló, az örökösök megnevezését és az öröklés arányát tartalmazó jogerős közjegyzői vagy bírósági határozat, illetőleg öröklési bizonyítvány másolata,
· ittassági vizsgálat eredményének hivatalos igazolása, kábító, illetve egyéb bódulatot keltő szer hatásának vizs- gálatáról készített hivatalos orvosi irat vagy határozat,
· a műtétről szóló orvosi dokumentáció, részletes leírá- sát tartalmazó zárójelentés(ek) másolata,
· fekvőbetegként történő gyógykezelés esetén a gyógyke- zelésről kiadott fekvőbeteg-gyógyintézeti zárójelentés,
· keresőképtelenség esetén a keresőképtelenséget iga- zoló orvosi iratok,
· közlekedési baleset esetén a járművezető biztosított érvényes jogosítványa, vagy jogosítvány hiányában az illetékes hatóság által kiadott hivatalos igazolás, vala- mint a közlekedési balesettel kapcsolatos hatósági és orvosi iratok,
· a biztosítási szolgáltatás igénybevételére jogosult sze- mélyazonosságát igazoló okirat,
· ha a kifizetés igénybevételére jogosult személy kiskorú, akkor a képviseletében eljáró személy törvényes képvi- selői jogosultságának igazolása,
· ha a kifizetés igénybevételére jogosult személy gondnokság alatt áll, akkor a képviseletében eljáró gondnok személyazonosságát igazoló gyámhivatali határozat, ha külön jogszabály előírja, gyámhivatali engedély a biztosítási szolgáltatás teljesítéséhez.
A felsorolt okiratokon kívül a biztosítottnak illetve a károsultnak a bizonyítás általános szabályai szerint más módon is joga van a károk és költségek igazolására annak érdekében, hogy követelését érvényesítse.
K/1. Családi életbiztosítás
1. A biztosított
1.1. A jelen feltételek alapján létrejött szerződésben biztosítottnak minősül a kötvényben név szerint bizto- sítottként megnevezett természetes személy, valamint a Vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) kockázatviselési helyén vele együtt élő házastársa, illetve közös háztartásban együtt élő közeli hozzátartozója.
A jelen feltételek szerint:
· a kockázatviselési helyen együtt élő: akinek állandó lakcíme vagy érvényes ideiglenes lakcíme a Vagyon- biztosítás kockázatviselési helyén van.
· közeli hozzátartozók: a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és a neveltgye- rek, az örökbefogadó, a mostoha-és a nevelőszülő, valamint a testvér.
1.2. A biztosító kockázatviselése a biztosított 85. születés- napján, az érintett biztosítottra vonatkozóan megszűnik
2. A biztosító szolgáltatására jogosultak köre
Az 5. pontban meghatározott haláleseti szolgáltatásra – érvényes kedvezményezett jelölés hiányában – a biztosí- tott örököse(i) jogosult(ak).
3. Várakozási idő
A biztosító a biztosítási esemény vonatkozásában a koc- kázatviselés kezdetétől, valamint a biztosítási összeghez kapcsolódó egységszám növelésétől számítva várakozási időt köt ki, amelynek tartama 6 hónap.
Az új biztosított esetében a várakozási idő a rá vonatkozó kockázatviselés kezdetével kezdődik meg.
Ha a biztosítási esemény
· a kockázatviselés kezdetét követő várakozási időn belül következik be, a biztosító nem teljesíti a biztosítási szolgáltatást.
· az egységszám növelését követő várakozási időn belül következik be, úgy a biztosító az egységszám növelése előtt érvényben lévő biztosítási összeg alapján nyújt szol- gáltatást.
· az új szerződéskötést követő várakozási időn belül követ- kezik be és a szerződés a K. 1.2. pont alapján jogfolytonos- nak tekinthető, úgy a biztosító a két szerződés biztosítási összege közül az alacsonyabb alapján nyújt szolgáltatást.
A balesetből eredő biztosítási eseményekre a várakozási idő nem vonatkozik.
4. A biztosítás tartama
AHE-12930/6
A kiegészítő családi életbiztosítás a felek megállapodása szerint határozatlan vagy az alapbiztosításéval azonos
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 67 / 91
határozott időtartamra jön létre. A határozott tartam egy évnél rövidebb nem lehet.
5. A biztosítási esemény
A jelen szerződési feltételek szerint biztosítási esemény a biztosítottnak a kockázatviselési időszakban bármely okból bekövetkezett halála. A kockázatviselés kezdetétől számított 2 éven belül bekövetkezett halál akkor biztosí- tási esemény, ha
a) a biztosítottnak a szerződéskötés időpontjában nem volt olyan diagnosztizált betegsége, melynek a halál közvetlen következménye, vagy ha
b) a halál a szerződéskötéskor már diagnosztizált betegségből eredt, és a biztosított a halál napját megelőző 2 évben folyamatosan biztosítottnak minősült.
6. A biztosító szolgáltatása, a biztosítási esemény bejelentése
6.1. A biztosító a szerződésben meghatározott biztosítási díj megfizetése ellenében arra vállal kötelezettséget, hogy a biztosítási eseménynek a biztosítás hatálya (a kockázat- viselés ideje) alatti bekövetkezte esetén biztosítottanként az alábbi egyösszegű szolgáltatást nyújtja a szolgálta- tásra jogosultnak, tekintettel a 6.2. és 6.3. pontban foglalt rendelkezésekre is:
a) bármely okból bekövetkező halál esetén, kivéve az
5. b) pont alatti biztosítási eseményt, az aktuális biztosítási összeget (a 0.xx. függelékben szereplő egységnyi összegnek a szerződésben rögzített egy- ségszámmal szorzott és a biztosítási tartam során alkalmazott fogyasztói árindexszel növelt, a bizto- sítási esemény bekövetkezésekor érvényes értékét) vagy annak egy részét a következők szerint. A bizto- sító szolgáltatásának összege a biztosítottak életko- rától függ.
Biztosított életkora (a biztosítási esemény bekövetkezte időpont- jában) | Biztosító szolgáltatása |
30 évesnél fiatalabb | az aktuális biztosítási összeg 200%-a |
30 éves vagy annál idősebb, de 40 évesnél fiatalabb | az aktuális biztosítási összeg 150%-a |
40 éves vagy annál idősebb, de 55 évesnél fiatalabb | az aktuális biztosítási összeg 100%-a |
55 éves vagy annál idősebb, de 65 évesnél fiatalabb | az aktuális biztosítási összeg 50%-a |
65 éves vagy annál idősebb, de 85 évesnél fiatalabb | az aktuális biztosítási összeg 20%-a |
b) az 5. b) pont alapján biztosítási eseménynek minősülő, bármely okból bekövetkező halál esetén a biztosítási esemény bekövetkezésének napját 2 évvel megelőző időpontban érvényben volt otthonbiztosítás kiegészítő családi életbiztosításának akkori biztosítási összegét vagy annak egy részét, a következők szerint:
Biztosított életkora (a biztosítási ese- mény bekövetkezte időpontjában) | Biztosító szolgáltatása |
30 évesnél fiatalabb | a 2 évvel korábbi biztosítási összeg 200%-a |
30 éves vagy annál idősebb, de 40 évesnél fiatalabb | a 2 évvel korábbi biztosítási összeg 150%-a |
40 éves vagy annál idősebb, de 55 évesnél fiatalabb | a 2 évvel korábbi biztosítási összeg 100%-a |
55 éves vagy annál idősebb, de 65 évesnél fiatalabb | a 2 évvel korábbi biztosítási összeg 50%-a |
65 éves vagy annál idősebb, de 85évesnél fiatalabb | a 2 évvel korábbi biztosítási összeg 25%-a |
6.2. A családi életbiztosítás egy egységre jutó kezdeti biz- tosítási összegét és többszörözhetőségét az 3. sz. függelék tartalmazza
6.3. A biztosítottnak a jelen szerződési feltételek szerint létre- jött több családi életbiztosítása tekintetében a biztosító szol- gáltatási kötelezettsége valamennyi szerződésre összesen legfeljebb 10 egységnyi biztosítási szolgáltatásra áll fenn.
6.4. A biztosító szolgáltatásához benyújtandó iratokat a Kiegészítő családi élet- és egészségbiztosítások közös sza- bályai tartalmazzák.
6.5. A biztosítási eseményt a bekövetkeztétől számított 8 munkanapon belül a biztosítónak be kell jelenteni.
7. A biztosító mentesülése
A biztosító mentesül a bármely okú haláleseti életbiztosí- tási szolgáltatás kötelezettsége alól, ha a biztosított halála
a) a biztosított örököse szándékos magatartásának a következménye,
b) a biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselek- ménye folytán vagy azzal összefüggésben, vagy
c) a rá vonatkozó kockázatviselési kezdetet követő 2 éven belül elkövetett öngyilkosság miatt következett be.
8. A szerződés módosulásának esete
8.1. A biztosítási évfordulótól kezdődően a biztosító a korábban fizetett díjhoz képest új díjat állapíthat meg a 8.3. pontban meghatározott esetben.
8.2. A szerződő felek megállapodnak, hogy a biztosító a jelen szerződési feltételek alapján létrejött valamennyi biz- tosítási szerződésre vonatkozóan évente felülvizsgálja az általa kalkulált (várt) és a ténylegesen nyújtott biztosítási szolgáltatásokat.
AHE-12930/6
8.3. Ha a biztosító által a családi életbiztosítások alapján teljesített szolgáltatások összege tartósan (két egymást követő naptári évben) meghaladja azt az összeget, amellyel a biztosító a biztosítás díjának megállapításakor a termék díjkalkulációjában előre számolt, a biztosító az egyes konk- rét szerződésekre vonatkozóan – a következő biztosítási évforduló első napjától – évente egyszer maximum 10%-kal
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 68 / 91
módosíthatja a szerződő által fizetendő díj mértékét anél- kül, hogy a biztosítási szolgáltatás mértéke változna.
8.4. A biztosító a díjmódosításról a biztosítási évforduló előtt legalább 60 nappal írásban értesíti a szerződőt. Ha a szerződő az értesítésben foglalt díjat nem fogadja el, a biz- tosítási évfordulóra – 30 napos felmondási idővel – írásban felmondhatja a kiegészítő családi életbiztosítást.
9. A szerződés megszűnése
9.1. A családi életbiztosítást a szerződő a szerződés lét- rejöttéről szóló tájékoztatás kézhezvételétől számított 30 napon belül írásbeli nyilatkozattal felmondhatja az Általános biztosítási feltételek 6. pontjában foglaltak szerint. Az életbiztosítási szerződést önálló foglalkozása
vagy üzleti tevékenysége körén kívül megkötő természetes személy szerződő a szerződés létrejöttéről és a szerződő felmondási jogáról szóló tájékoztatás kézhezvételétől szá- mított 30 napon belül az életbiztosítási szerződést írásbeli nyilatkozattal – indoklás nélkül – felmondhatja. A szerződő felmondó nyilatkozatának kézhezvételét követően a biz- tosító köteles 15 napon belül a szerződő által a biztosítási szerződéssel kapcsolatban bármely jogcímen részére tel- jesített befizetésekkel elszámolni. A szerződő érvényesen nem mondhat le az őt megillető felmondási jogról.
A Vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) megszűnésével egyi- dejűleg a kiegészítő családi élet- és egészségbiztosítások is megszűnnek. A kiegészítő családi életbiztosítás – az alapbiztosítás fennmaradása mellett – írásban bármikor megszüntethető.
9.2. A biztosításnak nincsenek maradékjogai, azaz a szer- ződésnek nincs visszavásárlási értéke, és díjmentesítésre sincs lehetőség.
K/2. Családi egészségbiztosítás
A jelen biztosítás kizárólag a kiegészítő családi életbizto- sítással együtt köthető meg. Az itt nem szabályozott kér- désekben a Családi életbiztosítás feltételei is irányadóak.
1. A biztosított
1.1 A kiegészítő családi életbiztosítás 1.1 pontja alapján biztosított személy.
1.2 A biztosító kockázatviselése a biztosított 65. születés- napján az érintett biztosítottra vonatkozóan megszűnik.
2. A biztosító szolgáltatására jogosultak köre
Az 5.1. pontban meghatározott szolgáltatásra a biztosított jogosult.
3. A biztosítás tartama, a biztosítási időszak, a bizto- sítási évforduló és a várakozási idő
A jelen családi egészségbiztosítás biztosítási tartama, biz- tosítási időszaka és évfordulója megegyezik a kiegészítő családi életbiztosításéval.
Családi egészségbiztosítás esetén a biztosító nem alkal- maz várakozási időt.
4. A biztosítási esemény
4.1. A jelen szerződési feltételek szerint biztosítási esemény az 1. pontban szereplő biztosítottaknak a kockázatviselési időszakban bekövetkezett – baleset vagy betegség miatti, orvosilag indokolt és szükséges, a jelen feltételek szerinti
– műtéte azzal a kikötéssel, hogy a biztosítási eseményhez vezető balesetnek vagy betegségnek is a kockázatviselési időszakban kell bekövetkeznie.
A biztosítási eseménynek minősülő műtéteket a jelen felté- telek 2. számú függelékét képező műtéti lista tartalmazza.
4.2. Műtét az orvos szakmai szabályok betartásával elvég- zett sebészeti (sebészeti jellegű) orvosi beavatkozás.
5. A biztosító szolgáltatása, a biztosítási esemény bejelentése
5.4. pontban foglalt rendelkezésekre is:
A biztosítási eseménynek minősülő műtét esetén az aktuális biztosítási összeget (a 3. sz. függelékben szereplő egységnyi összegnek a szerződésben rögzített egység- számmal szorzott, a biztosítási tartam során alkalmazott fogyasztói árindexszel növelt, a biztosítási esemény bekö- vetkezésekor érvényes értéke) vagy annak egy részét fizeti ki a biztosító a következők szerint:
A kockázatviselés kezde- tétől eltelt időtartam | Szolgáltatás mértéke az aktuális biztosítási összeg függvényében: | ||
Nagy műtét | Közepes műtét | Kis műtét | |
1 -3 hónap | 5% | 2,5% | 1% |
4-6 hónap | 25% | 12,5% | 5% |
7-9 hónap | 50% | 25% | 10% |
10 és ennél több hónap | 100% | 50% | 20% |
AHE-12930/6
A jelen kiegészítő családi egészségbiztosítás egységszá- mának emelése esetén az emelés hatályától számított 6 hónapig a biztosító a biztosítási esemény bekövetke- zése esetén az emelés előtti biztosítási összeg alapján nyújt szolgáltatást.
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 69 / 91
Ha a biztosítási esemény az új szerződéskötést követő 6 hónapon belül következik be és a szerződés a K. 1.2.
pont alapján jogfolytonosnak tekinthető, úgy a biztosító a két szerződés biztosítási összege közül az alacsonyabb alapján nyújt szolgáltatást, az alábbiak szerint:
Szolgáltatás mértéke a két szerződés biztosítási összege közül az alacsonyabb biztosítási összeg függvényében: | ||
Nagy műtét | Közepes műtét | Kisműtét |
100% | 50% | 20% |
5.2. A családi egészségbiztosítás induló biztosítási összegét és többszörözhetőségét a 3. sz. függelék tartalmazza.
5.3. A biztosítottnak a jelen szerződési feltételek szerint létrejött, több műtéti térítésre szóló biztosítása tekinte- tében a biztosító szolgáltatási kötelezettsége valamennyi szerződésre összesen legfeljebb 5 egységnyi biztosítási szolgáltatásra áll fenn.
5.4. A biztosító szolgáltatása biztosítási évenként és biztosítottanként legfeljebb a biztosítási összeg háromszo- rosa, két egymást követő biztosítási évben pedig a biztosí- tási összeg ötszöröse lehet.
5.5. Ha ugyanazon baleset vagy betegség miatt több műtéti beavatkozás is szükségessé válik, ez a biztosító szolgálta- tása szempontjából egy biztosítási eseménynek minősül. Ilyen esetben a biztosító a műtéti beavatkozások közül a legmagasabb besorolású alapján teljesít szolgáltatást. Ha a szolgáltatást követően a biztosítotton olyan újabb műtétet kell elvégezni ugyanazon balesetből vagy betegségből ere- dően, amely a műtéti lista alapján magasabb besorolású,
a biztosító a korábbi és az újabb műtétre megállapított szolgáltatások különbözetét fizeti ki.
5.6. A biztosított köteles a biztosítási eseményt a szolgálta- táshoz szükséges iratokkal együtt a biztosítónak haladék- talanul bejelenteni. Fekvőbeteg-gyógyintézetben elvégzett műtét esetén az iratokat legkésőbb a gyógyintézetből való elbocsátását követő 10 napon belül be kell nyújtania.
5.7. A biztosító szolgáltatásához benyújtandó iratokat a Kiegészítő élet és egészségbiztosítások közös szabályai tartalmazzák.
5.8. A biztosító jogosult a biztosítási esemény bekövetkezte kapcsán a benyújtott orvosi dokumentumok tartalmát ellenőrizni, valamint felülvizsgálni a biztosított egészségi állapotát és az orvosi eljárás szükségességét. A biztosított vállalja, hogy aláveti magát a biztosító orvosa által végzett vizsgálatnak. Egyedi esetekben a biztosító független orvos szakértőt is felkérhet véleményadásra.
5.9. A biztosító az aktuális biztosítási összeget illetve annak az 5.1. pontban meghatározott százalékát a szol- gáltatás iránti igény igazolásához szükséges utolsó irat, okmány kézhezvételét követő 15 napon belül fizeti ki az
arra jogosultnak. A biztosítási szolgáltatás teljesítésének minősül a postára történő feladás és a banki átutalás is.
6. A biztosító mentesülése, kizárások
6.1. A biztosító mentesül a szolgáltatási kötelezettség alól, ha a biztosítási esemény a biztosított olyan sérülésével, betegségével, illetőleg balesetével függ össze, amelyet
· a szerződő vagy a szerződővel, illetőleg a biztosítottal közös háztartásban élő hozzátartozó jogellenesen és szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozott, vagy
· a biztosított szándékosan vagy súlyosan gondatlanul önmagának okozott, ideértve a tudatzavarban való elkövetést is.
Súlyos gondatlanságnak minősül különösen az, ha a biztosítási esemény a biztosított súlyosan ittas (2,5 ezre- lék véralkoholszintet , illetve 1,26 mg/l légalkoholszintet meghaladó) vagy kábító, illetve bódító szerek hatása alatti állapota miatt következett be.
6.2. Nem minősül biztosítási eseménynek, és a biztosító nem teljesít szolgáltatást, ha a biztosítási esemény a biztosított
· orvosi javaslat nélküli vagy nem az előírt adagolásban való gyógyszerszedése miatt, vagy
· hivatásos, vagy amatőr sportolóként gyakorolt sport- tevékenység (mérkőzés, verseny, edzés) során elszen- vedett balesetével, valamint szervezett diáksport- és tömegsport tevékenység közben történt balesetével (sportbaleset) összefüggésben következett be.
Hivatásos sportoló az, aki sportszervezettel létesített mun- kaviszony vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony, továbbá megbízási szerződés alapján jövedelemszerzési céllal sporttevékenységet folytat, és rendelkezik hivatásos sportolói engedéllyel. Amatőr játékosnak minősül mindenki, aki nem jövedelemszerzés céljából bármely magyarországi, vagy külföldi sportklub, sportszövetség, sportegyesület vagy más sportszervezet által kiállított, a versenyrendszerben illetve a versenyeken részvételre jogosító, versenyengedélyt is magában foglaló versenyigazolvánnyal rendelkezik
7. A szerződés módosulásának esete
A biztosítási évfordulótól kezdődően a biztosító a koráb- ban fizetett díjhoz képest új díjat állapíthat meg a családi életbiztosítás feltételeiben részletezett szabályoknak megfelelően.
8. A szerződés megszűnése
A családi életbiztosítás megszűnésével jelen családi egész- ségbiztosítás is megszűnik.
9. Egyéb rendelkezések
AHE-12930/6
A biztosító jogosult megőrizni a családi egészségbiztosí- tással összefüggő iratokat, valamint a biztosító által elvé- geztetett orvosi vizsgálatok leleteit.
70 / 91
L. Kiegészítő Assistance biztosítások
A kiegészítő Assistance biztosítások közös szabályai
Az L. pont alatti kiegészítő Assistance biztosításokra az alábbi közös szabályokat is alkalmazni kell, ha azok az egyes kiegészítő Assistance biztosítások különös biztosí- tási feltételeitől eltérően nem rendelkeznek.
A szolgáltatásokat a biztosító megbízása alapján az Allianz Global Assistance, AGA International S.A., Niederlassung für Österreich, Xxxxxxxxxxxx Xxxxxx 00-00, 0000 Xxxxxx – Xxxxxxx (továbbiakban szolgáltató) nyújtja, mely a szolgáltatások teljesítéséhez – az okmányokkal és bankkártyákkal kapcsolatos költségtérítést kivéve – erre szerződött vállalkozásokat vesz igénybe.
Az Assistance biztosítás vészhelyzet elhárítására szolgál, az eredeti állapot visszaállítására nem nyújt fedezetet.
1. Biztosítási események (káresemények)
Az Assistance biztosítások keretében biztosítási esemény- nek a kockázatviselés helyén bekövetkező vészhelyzet minősül.
Vészhelyzetnek minősül az az esemény, mely a kocká- zatviselés helyén lévő ingatlan épületszerkezeteinek, épületberendezéseinek meghibásodása, vagy baleset- szerűen – előre nem látható okból, véletlenül, váratlanul, külső behatás miatt – bekövetkezett fizikai károsodása következtében sürgős beavatkozást igényel a további károk és/vagy a balesetveszély megelőzése érdekében, amennyi- ben az adott vészhelyzet a biztosító Assistance szolgáltatá- sával elhárítható.
Vészhelyzetnek minősülnek a fentieken túlmenően egyes tételesen meghatározott élethelyzetek is, melyek előre nem látható okból, véletlenül, váratlanul következnek be, és sürgős beavatkozást igényelnek a jellemzően a kocká- zatviselés helyén bekövetkező esetleges károk, hátrányos következmények megelőzésében.
A biztosító telefonos ügyfélszolgálata dönt arról, hogy a biztosított által a biztosítási esemény bejelentésekor közölt információk és a jelen különös biztosítási feltételek alapján a bekövetkezett esemény vészhelyzetnek minősül-e.
2. Biztosítással nem fedezett biztosítási események, költségek
Az általános biztosítási feltételekben és a Vagyonbizto- sítás különös biztosítási feltételeiben felsorolt kizárások az alábbiakkal egészülnek ki:
2.1. A biztosítás nem terjed ki azokra az eseményekre, amelyek hatósági engedély nélkül átalakított ingatlan
esetében ezen átalakítással összefüggésben keletkez- nek.
2.2. Nem terjed ki a biztosítás továbbá
· a vészhelyzet elhárítását követően esetlegesen felme- rülő helyreállítási költségekre;
· a biztosított ingatlanban tartott ingóságokban bekö- vetkező károkra;
· arra a veszélyhelyzetre, melynek elhárítását a biztosított a jelen biztosítás kockázatviselési kezdetét megelőzően kötött más biztosítási szerződés alapján igényelheti.
3. A biztosított kötelezettségei a biztosítási ese- mény bekövetkeztekor és a biztosító, illetve a szolgáltató kárbejelentést követő intézkedése
A biztosított köteles a biztosítási eseményt haladék- talanul, de legfeljebb a tudomásra jutástól számított 24 órán belül telefonon bejelenteni a biztosító 0-24 óráig hívható telefonos ügyfélszolgálatán, a +36 (1/20/30/70) 421-1-421-es telefonszámokon. Az
igénybe vehető szolgáltatásokról – a biztosítási feltéte- lek alapján – a telefonos ügyfélszolgálat dönt.
Ha a biztosított(ak) a kárbejelentés alkalmával még nem ismert körülmények miatt a későbbiekben további kapcsolódó szolgáltatást igényel(nek), a telefonos ügy- félszolgálat engedélyét ehhez is kérni kell. A kiegészítő Assistance biztosítások alapján nem térül meg az előze-
tes bejelentés és jóváhagyás nélkül igénybe vett szolgálta- tások költsége.
A szolgáltatási igény bejelentésekor a biztosító szolgálta- tásainak igénybevételéhez a következő információkat kell megadni:
· a kockázatviselés helyét,
· a biztosított elérhetőségét,
· a biztosítási esemény bekövetkezésének időpontját és a biztosítási esemény leírását,
· az igényelt szolgáltatást,
· lakhatatlanná válás esetén a szállást igénylő személyek adatait (név, anyja neve, születési időpont, lakcím).
Téves információadás esetén a biztosító helyszínre érkező szolgáltatója a szolgáltatást megtagadhatja, ha a helyszíni körülmények nem egyeznek a kárbejelentés- ben foglaltakkal. A téves információadásból eredő több- letköltség a biztosítottat terheli.
AHE-12930/6
A biztosító jogosult ellenőrizni a kárbejelentésben foglal- takat és a szolgáltatások igénybevételének indokoltságát. Ha a bejelentett adatok alapján a biztosított jogosult a szolgáltatásra, annak megkezdéséről a szolgáltató SMS- ben, vagy telefonon értesíti a kárbejelentést követő 1 órán belül. Ha a szolgáltatás nyújtása bármely okból aka-
dályba ütközik, akkor a szolgáltató telefonon megkeresi a biztosítottat.
Ha a szerződő és a biztosított nem azonos személy, a biztosítót nem terheli felelősség a biztosítottat ért azon hátrányért, ami abból keletkezett, hogy a szerződőtől nem kapott tájékoztatást a szerződés alapján rá háruló kötelezettségekről és az őt megillető jogokról.
4. Kárenyhítési kötelezettség
A felek a biztosítási esemény bejelentésekor megállapodhat- nak a biztosított kárenyhítéssel kapcsolatos teendőiben.
A biztosított köteles a biztosítóval vagy az általa megbí- zott közreműködővel történt egyeztetésnek megfelelően eljárni (pl. a szolgáltatót a biztosítási esemény helyszínén megvárni, a bejutást biztosítani, vagy a lefoglalt szállást elfoglalni). Amennyiben ezen kötelezettségeit nem telje- síti, e mulasztás a Vagyonbiztosítás alapján is a kárenyhí- tési kötelezettség megszegésének minősül.
5. A biztosító szolgáltatása
1.1. A biztosító a biztosítási esemény helyszínére irányítja megbízott közreműködőjét a vészhelyzet elhárítása céljá- ból. A biztosítási szolgáltatás a vészhelyzet elhárításához szükséges munkadíjra és kiszállási költségre terjed ki.
1.2. A biztosító az Assistance biztosítások szolgáltatásait biztosítási eseményenként az egyes Assistance biztosítá- sokban meghatározott limitig nyújtja.
Amennyiben közreműködő által végzett vészelhárítás költsége meghaladja az adott biztosítási eseményhez tartozó limit összegét, úgy a limiten felüli összeg a bizto- sítottat terheli.
1.3. A közreműködő készpénzes számlát állít ki,
a) a felmerült többletköltségről, ha a vészhelyzet elhárí- tási költségek meghaladják az egyes Assistance biztosí- tásokban meghatározott értékhatárt (limitet),
b) a felmerült többletköltségről, ha a közreműködővel olyan munkát is elvégeztet a biztosított, amelyre a biz- tosítási fedezet nem terjed ki,
c) az elvégzett munka költségéről, ha a helyszínen a vész- helyzet nem állapítható meg, és a biztosított ennek közlését követően is kéri a szolgáltatást.
A közreműködő által kiállított készpénzes számlát a biz- tosított a helyszínen köteles kifizetni, amelyet a biztosító, amennyiben az a Vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) alap- xxx xxxxxxxxx, utóbb megtérít a biztosított részére.
A biztosító/szolgáltató jogosult ellenőrizni a szolgáltatás igénybevételéről kiállított bizonylatok, számlák tartalmát és valódiságát.
6. A biztosítási szolgáltatás teljesítése
Amennyiben a biztosított által igényelt szolgáltatást gátló helyi körülmények miatt a biztosító/szolgáltató nem tudja saját megbízott közreműködőivel a vészhelyzetet elhárítani, a biztosított és a biztosító/szolgáltató telefonos egyeztetése során engedélyezett külső közreműködők költségét a bizto- sított köteles kiegyenlíteni, majd a külső közreműködők által kiállított tételes számlát és a kifizetés igazolását a biztosító/ szolgáltató részére megküldeni.
7. Az Assistance szolgáltatás meghiúsulása
AHE-12930/6
Ha a vészhelyzet a biztosítóval vagy a szolgáltatóval való kapcsolatfelvételt, illetve a munkavégzést gátló rendkívüli körülmények miatt sem saját, sem külső közreműködővel nem hárítható el, akkor a biztosító a Vagyonbiztosítás alapján nyújt szolgáltatást.
Az Assistance biztosítások szolgáltatásai és azok értékhatára
L/1 Assistance Bázis biztosítás
Szolgáltatás | Szolgáltatás meghatározása | Szolgáltatás korlátozás/limit |
Vízvezeték szerelés | A kockázatviselés helyén lévő ingatlan víz-, csatorna, fűtési, hűtési és gőzvezetékeinek, továbbá ezek tartozékainak, szerelvényeinek törése, repedése, kilyukadása, dugulása miatt bekövetkező vészhelyzet esetén a hiba helyének feltárása és a meghibásodás elhárítása. A hőellátásnak a fűtéscső károsodása miatti szünetelése csak a fűtési időszakban biz- tosítási esemény. | 28 000 Ft/biztosítási ese- mény |
Üvegezés | A kötvényen feltüntetett főépület külső nyílászáróinak bármely típusú üvegezésében balesetszerűen bekövetkező vagy betöréses lopás illetve annak kísérlete következ- tében bekövetkező károsodása miatti vészhelyzet esetén a nyílászáró üvegezésének pótlása, vagy a nyílás átmeneti befedése. Vészhelyzetnek minősül, ha a fenti okokból a külső hőmérséklet vagy a külső időjárási viszonyok közvetlenül veszélyeztetik az ingat- lanban tartózkodók egészségét, az ott található ingóságokat, vagy a betört ablaküveg miatt fennáll az illetéktelen behatolás közvetlen veszélye. | 19 600 Ft/biztosítási ese- mény |
Tetőfedés | A kötvényen feltüntetett főépület tetőzetének balesetszerű károsodása, kilyukadása miatti vészhelyzet esetén a tető javítása vagy ideiglenes fedése. Vészhelyzetnek minősül, ha a megsérült fedésen keresztül az épületbe bejutó csapa- dékvíz veszélyezteti a lakhatóságot és a biztosított ingóságokat. A biztosító kizárólag a Vagyonbiztosításban (alapbiztosításban ) biztosított főépület tulajdonosának tulajdonában álló tetőzet károsodása esetén nyújt Assistance szolgál- tatást. | 56 000 Ft/biztosítási ese- mény |
Zárszerelés | A zár javítása vagy indokolt esetben cseréje abban az esetben, ha a Vagyonbiztosításban (alapbiztosításban ) biztosított főépület bejárati ajtó kulcsának elvesztése, eltörése vagy a zár megrongálódása (pl. betöréses lopás miatt) következté- ben a biztosított nem tud az ingatlanba be- vagy onnan kijutni. | 14 000 Ft/biztosítási ese- mény |
Szálláshely szolgáltatás | Legfeljebb 3 éjszakára átmeneti szálláshely nyújtása a biztosított részére, amennyiben a Vagyonbiztosításban (alapbiztosításban ) biztosított főépület a Vagyonbiztosítás 5.A pontjában található táblázatban felsorolt biztosítási események következtében vagy az épületszerkezetek súlyos károsodása miatt lakhatatlanná válik. | 63 000 Ft/biztosítási ese- mény |
Öko-szerviz | A biztosított tulajdonában álló, a Vagyonbiztosításban (alapbiztosításban) biztosított főépület · fűtését és/vagy melegvíz ellátását szolgáló hőszivattyú, napkollektor és ezek rend- szerelemeinek, illetve · áramellátását biztosító napelem és ezek rendszerelemeinek meghibásodása, meg- rongálódása esetén a helyszíni javítás megszervezése és térítése. | 28 000 Ft/biztosítási időszak |
Okmány- és bankkártya védelem | A biztosított személyes okmányainak (személyi igazolvány, lakcímkártya, útlevél, jogosítvány, TAJ-kártya, adókártya) pótlása (újraigénylése) kapcsán felmerülő költsé- gek, valamint bank- és hitelkártyái letiltási díjának térítése a biztosított által benyújtott számla alapján, amennyiben a fenti okmányok, illetve bank- vagy hitelkártyák a jelen Assistance biztosításban meghatározott vészhelyzetnek minősülő biztosítási esemé- nyek miatt elvesznek vagy használhatatlanná válnak. | 8 400 Ft/biztosítási esemény |
AHE-12930/6
L/2 Assistance Prémium biztosítás
Szolgáltatás | Szolgáltatás meghatározása | Szolgáltatás korlátozás/limit |
Vízvezeték szerelés | A kockázatviselés helyén lévő ingatlan víz-, csatorna, fűtési, hűtési és gőzvezetékeinek, továbbá ezek tartozékainak, szerelvényeinek törése, repedése, kilyukadása, dugulása miatt bekövetkező vészhelyzet esetén a hiba helyének feltárása és a meghibásodás elhárítása. A hőellátásnak a fűtéscső károsodása miatti szünetelése csak a fűtési időszakban biz- tosítási esemény. | 42 000 Ft/biztosítási ese- mény |
Üvegezés | A kötvényen feltüntetett főépület külső nyílászáróinak bármely üvegezésének üve- gezésében balesetszerűen bekövetkező vagy betöréses lopás illetve annak kísérlete következtében bekövetkező károsodása miatti vészhelyzet esetén a nyílászáró üvege- zésének pótlása, vagy a nyílás átmeneti befedése. Vészhelyzetnek minősül, ha a fenti okokból a külső hőmérséklet vagy a külső időjárási viszonyok közvetlenül veszélyezte- tik az ingatlanban tartózkodók egészségét, az ott található ingóságokat, vagy a betört ablaküveg miatt fennáll az illetéktelen behatolás közvetlen veszélye. | 28 000 Ft/biztosítási ese- mény |
Szolgáltatás | Szolgáltatás meghatározása | Szolgáltatás korlátozás/limit |
Tetőfedés | A kötvényen feltüntetett főépület tetőzetének balesetszerű károsodása, kilyukadása miatti vészhelyzet esetén a tető javítása vagy ideiglenes fedése. Vészhelyzetnek minősül, ha a megsérült fedésen keresztül az épületbe bejutó csapa- dékvíz veszélyezteti a lakhatóságot és a biztosított ingóságokat. A biztosító kizárólag a Vagyonbiztosításban (alapbiztosításban ) biztosított főépület tulajdonosának tulajdonában álló tetőzet károsodása esetén nyújt Assistance szolgál- tatást. | 70 000 Ft/biztosítási ese- mény |
Zárszerelés | A zár javítása vagy indokolt esetben cseréje abban az esetben, ha a Vagyonbiztosításban (alapbiztosításban ) biztosított főépület bejárati ajtó kulcsának elvesztése, eltörése vagy a zár megrongálódása (pl. betöréses lopás miatt) következtében a biztosított nem tud az ingatlanba be- vagy onnan kijutni. | 28 000 Ft/biztosítási ese- mény |
Szálláshely szolgáltatás | Legfeljebb 3 éjszakára átmeneti szálláshely nyújtása a biztosított részére, amennyiben a Vagyonbiztosításban (alapbiztosításban ) biztosított főépület a Vagyonbiztosítás 5.A pontjában található táblázatban felsorolt biztosítási események következtében vagy az épületszerkezetek súlyos károsodása miatt lakhatatlanná válik. | 84 000 Ft/biztosítási ese- mény |
Öko-szerviz | A biztosított tulajdonában álló, a Vagyonbiztosításban (alapbiztosításban) biztosított főépület · fűtését és/vagy melegvíz ellátását szolgáló hőszivattyú, napkollektor és ezek rend- szerelemeinek, illetve · áramellátását biztosító napelem és ezek rendszerelemeinek meghibásodása, meg- rongálódása esetén a helyszíni javítás megszervezése és térítése. | 42 000 Ft/biztosítási időszak |
Okmány- és bankkártya védelem | A biztosított személyes okmányainak (személyi igazolvány, lakcímkártya, útlevél, jogosítvány, TAJ-kártya, adókártya) pótlása (újraigénylése) kapcsán felmerülő költsé- gek, valamint bank- és hitelkártyái letiltási díjának térítése a biztosított által benyújtott számla alapján, amennyiben a fenti okmányok, illetve bank- vagy hitelkártyák a jelen Assistance biztosításban meghatározott vészhelyzetnek minősülő biztosítási esemé- nyek miatt elvesznek vagy használhatatlanná válnak. | 28 000 Ft/biztosítási ese- mény |
Költöztetés | Ha a területileg illetékes hatóság a Vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) 5.A. pontjában meghatározott biztosítási esemény miatt a biztosított lakást illetve a lakóépületet lak- hatatlanná nyilvánítja, az épületben maradt bútorok es egyéb ingóságok átszállíttatása az ideiglenes lakóhelyre. | 42 000Ft/biztosítási esemény |
Állatgondozás | A biztosított házi- és hobbiállatok ellátása és sétáltatása legfeljebb 7 napig, amennyi- ben a biztosított baleset következtében 3 napnál hosszabb kórházi ápolásra szorul. A szolgáltatás az egzotikus állatokra* nem vonatkozik. | Magyarországon nyújt szol- gáltatást biztosítási esemé- nyenként 14 000 Ft-ig |
Otthonápolás | Segítség megszervezése és nyújtása legfeljebb 7 napig a biztosított részére, amennyi- ben műtétből, vagy balesetből eredően 3 napot meghaladó kórházi ápolásra szorult. | Magyarország területén nyújt szolgáltatást naponta 8 400 Ft-ig |
Jegyár-visszatérítés | A biztosított által vásárolt koncert-, opera-, vagy egyéb rendezvényjegyek ellenérték- ének visszatérítése, ha a biztosított az őt ért súlyos baleset, váratlan elbocsátás, vagy betöréses-lopás miatt nem tudta felhasználni a jegyet. | 28 000Ft/biztosítási időszak |
Adathelyreállítás | Az épületen belül elhelyezett biztosított elektronikus eszközök adathordozóinak a Vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) 5.A. pontjában meghatározott biztosítási esemé- nyekből eredő károsodása következtében elveszett, megsérült adatok visszanyerésé- nek, helyreállításának megkísérlése közreműködő által. | 28 000Ft/biztosítási esemény |
Vadállat**veszély elhárítása | Amennyiben a kockázatviselés helyére bejutó vadállat(ok) közvetlenül veszélyezteti(k) az ingatlanban tartózkodókat, a veszélyhelyzet közreműködő általi elhárítása. | 14 000Ft/biztosítási esemény 28 000Ft/biztosítási időszak |
Védelmi berendezések, esz- közös szervizelése | Az ellopott vagy megrongált védelmi berendezések, eszközök, és ezek elemeinek | 28 000Ft/biztosítási esemény |
* Egzotikus állat: olyan Magyarországon nem honos állatfajta, melynek ellátásához különleges szakértelem szükséges.
AHE-12930/6
** Vadállat: természeti környezetben élő nem gondozott, nem háziasított állat.
VI. Függelék: betörésvédelmi szintek és összeghatárok
A. Betörésvédelmi szintek
1. A mechanikai és az elektronikai vagyonvédelmi rend- szerek elemei
1.A. Mechanikai védettségi szintek
1. védettségi szint:
Megfelel az 1. védettségi szintnek az a lezárt helyiség, amelyet határolószerkezetei (tető is) a jogosulatlan idegen személyek behatolásától és az elmozdítástól egyaránt megóvnak.
2. védettségi szint
· Falazatok, födémek, tetőszerkezetek: a biztosított vagyontárgyak elhelyezésére szolgáló helyiségek határolószerkezeteinek szilárdsága egyenértékű a 6 cm vastag tömör, kisméretű téglából készült falazatéval.
· Ablakok, erkélyajtók (teraszajtók), kitekintők,
felül- és oldalvilágítók: az összes üvegezett felület nyílászárónként legalább 5 mm vastag, vagy ha ennél vékonyabbak, akkor az üveget vagyonvédelmi fóliával kell ellátni a belső oldalon.
· Bejárati ajtók, garázsajtók: zárásukat 2 db biztonsági zár vagy 1 db törés ellen védetten szerelt biztonsági zár végzi. A kétszárnyú bejárati ajtók és erkélyajtók rete- szeit reteszhúzás elleni védelemmel kell ellátni.
Megfelelnek a 2. védettségi szint előírásainak az alábbiak is:
· a legalább 6 cm vastagságú, két vagy több rétegű szendvicsszerkezet,
· az üvegtéglával vagy kopolitüveggel kialakított határolófelület,
· az elektromos nyitású, elektronikus vezérlésű garázsajtó, ha más mechanikai védelemmel nincsen felszerelve,
· továbbá az MSZ EN 356:2000 szabvány szerinti P1A jelö- lésű biztonsági üvegek.
3. védettségi szint
· Falazatok, födémek, tetőszerkezetek: a biztosított vagyontárgyak elhelyezésére szolgáló helyiségek határolószerkezeteinek szilárdsága egyenértékű a 12 cm vastag tömör, kisméretű téglából készült falazatéval.
· Ablakok, erkélyajtók (teraszajtók), kitekintők,
felül- és oldalvilágítók: az összes üvegezett felület nyílászárónként legalább 5 mm vastag.
Ha valamely nyílászáró alsó éle a járdaszinttől
- 3 méternél alacsonyabban van,
- 3 méternél magasabban van, de valamely mellék- épület, épületrész, építmény vagy beépített eszköz (pl. tűzlétra) megkönnyíti a bejutást,
akkor üvegfelületét vagyonvédelmi fóliával kell ellátni a belső oldalon.
Az ablakok tok és keretszerkezetének támadhatóság, illetve ellenállás tekintetében erősebbnek – de leg- alább egyenértékűnek – kell lenni az üvegszerkezet ellenállóképességével.
· Bejárati ajtók, garázsajtók:
- fém- vagy legalább 25 mm vastag tömör keményfa szilárdságával megegyező faszerkezetű,
- fa tokozat esetén a zár reteszvasak fogadását meg- erősített, a falszerkezethez legalább 3 ponton rögzí- tett ellenlemez biztosítja
- kiemelés, valamint befeszítés ellen védett. Az ajtók zárását
· 2 db egymástól min. 30 cm-re elhelyezett, törésvédet- ten szerelt biztonsági zár, vagy
· 1 db hevederzár és legalább 1 db, tőle min. 30 cm-re, törésvédetten szerelt biztonsági zár végzi.
A törés elleni védelmet nehézfémből készült zárcímer- rel, szintezőfémmel vagy rozettával kell biztosítani, és a törésvédetten szerelt biztonsági zár reteszelési mélységé- nek legalább 14 mm-nek kell lennie.
Bevésőzár alkalmazása esetén a fa ajtólap külső oldala a zárszekrény hosszanti tengelyében kívülről olyan fém- lemezzel van megerősítve, amely roncsolás nélkül nem szerelhető le, és magassága legalább kétszerese a zár- szekrény magasságának.
Az ajtólap és a tok közötti záráspontosság oldalanként maximum 4 mm, keményfa szerkezet esetén maximum 6 mm. Az ajtólap és a tok vetemedése a zárás biztonságát nem befolyásolhatja.
Az ajtólapokat minimum 3 db diópánttal – vagy ezzel egyenértékű szilárdságú, egyedi kialakítású forgópánttal
– rögzítették a tokhoz.
A kétszárnyú bejárati ajtók és erkélyajtók reteszeit retesz- húzás elleni védelemmel kell ellátni. Megfelel a 3. védettségi szint előírásainak a legalább 12 cm vastagságú, három vagy több rétegű szendvicsszerkezet is. A 3. védettségi szint eleme- ként elfogadhatók olyan nyílászárók is, amelyekre a Mabisz
„részleges mechanikai védelem alkotóeleme” ajánlást (régeb- ben minősítést) adott. A 3. védettségi szint előírásainak meg- felelnek a Mabisz által ajánlott MSZ EN 356:2000 szabvány szerinti P2A (A1-es) és P3A (A2-es) biztonsági üvegek.
4. védettségi szint
AHE-12930/6
· Falazatok, födémek, tetőszerkezetek: a biztosított vagyontárgyak elhelyezésére szolgáló helyiségek határolószerkezeteinek szilárdsága egyenértékű a 38 cm vastag tömör, kisméretű téglából készült falazatéval.
· Ablakok, erkélyajtók (teraszajtók), kitekintők,
felül- és oldalvilágítók: az összes üvegezett felület nyílászárónként legalább 6 mm vastag.
Ha a nyílászáró alsó éle a járdaszinttől
- 3 méternél alacsonyabban van, vagy
- 3 méternél magasabban van, de valamely mellék- épület, épületrész, építmény vagy beépített eszköz (pl. tűzlétra) megkönnyíti a bejutást, akkor a követ- kező műszaki-technikai feltételeknek kell maradék- talanul megfelelni:
- ·az ablakok, erkélyajtók, kitekintők, felül- és oldalvilá- gítók teljes felületét minimum 12 mm átmérőjű kör- acélból készült és maximum 100x300 mm-es osztású
– vagy más műszaki megoldású, de az előbbivel meg- egyező szilárdságú – rácsozattal kell védeni, amely kívülről roncsolás nélkül nem szerelhető le,
- a rácsot a sarkainál – 300 mm-nél nagyobb oldal- hosszúság esetében egymástól legfeljebb 300 mm távol-ságra is – átmenőcsavarral kell rögzíteni a falba vagy a nyílászáró keretéhez olyan módon, hogy kívülről csak roncsolással legyen eltávolítható,
- falba rögzítés esetén a falazókörmök keresztmet- szetének legalább azonosnak kell lennie a rács anya- gának keresztmetszetével. A minimális beépítési (rögzítési) mélység téglafalban 150 mm, betonban 100 mm. A rács helyettesítésére megfelelnek az áttörésbiztos, rétegelt – minimum P6B fokozatú
(B1-es) – biztonsági üvegek vagy a velük azonos védettséget nyújtó, a Mabisz által teljes körű mecha- nikai védelem alkotóelemeként ajánlott (régebben minősített) üvegszerkezetek. A rács helyettesítésére alkalmas üveg csak olyan keretbe helyezhető el, amely a Mabisztól „teljes körű mechanikai védelem alkotóeleme” ajánlást (régebben minősítést) kapott.
- Az ablakok tok és keretszerkezetének támadhatóság, illetve ellenállás tekintetében erősebbnek – de leg- alább egyenértékűnek – kell lenni az üvegszerkezet ellenállóképességével.
· Bejárati ajtók, garázsajtók: a Mabisz által teljes körű mechanikai védelem alkotóelemeként ajánlott (régeb- ben minősített) szerkezetek.
Minősítés hiányában a bejárati ajtónak a következő műszaki-technikai feltételeknek kell maradéktalanul megfelelnie:
- az ajtólap fém- vagy legalább 40 mm vastagságú tömör keményfa szilárdságával megegyező faszer- kezetű. A fémszerkezetű ajtó lapja legalább 2 mm vastagságú vaslemezzel van borítva,
- fa tokozat esetén a zár reteszvasak fogadását meg- erősített, a falszerkezethez legalább 3 ponton rögzí- tett ellenlemez biztosítja,
- az ajtólap kiemelés, befeszítés ellen védve van,
- az ajtólap és a tok közötti záráspontosság oldalan- ként maximum 2 mm, keményfa szerkezet esetén maximum 5 mm,
- az ajtólapokat minimum 3 db diópánttal – vagy
ezzel egyenértékű szilárdságú, egyedi kialakítású forgópánttal – rögzítették a tokhoz.,
- a zárszerkezet legalább 3 aktív és 1 passzív ponton biztosítja a zárást,
- a zárak reteszelési mélysége eléri a 18 mm-t,
- a zártest és a zárbetét fúrás, finomnyitás és letörés ellen védve van,
- a kétszárnyú bejárati ajtók és erkélyajtók reteszei reteszhúzás elleni védelemmel vannak ellátva.,
- bevésőzár alkalmazása esetén a fa ajtólap külső oldala a zárszekrény hosszanti tengelyében kívülről olyan fémlemezzel van megerősítve, amely roncso- lás nélkül nem szerelhető le, és magassága legalább kétszerese a zárszekrény magasságának,
A 4. védettségi szint elemeként elfogadhatók olyan szerke- zetek is, amelyekre a Mabisz „teljes körű mechanikai véde- lem alkotóeleme” ajánlást (régebben minősítést) adott.
1.B. Elektronikai jelzőrendszer
A riasztóközpont a védett téren belül van elhelyezve, bur- kolata szabotázsvédett, min. 1 mm lágyacél vagy azzal egyenértékű szilárdságú anyagból készült.
Minden helyiségbe, amely határos a külvilággal, az ille- téktelen személyek behatolását jelző elemek kombiná- cióit kell telepíteni. A behatolást jelző elemek minimális kombinációi a következők:
· mozgásérzékelő (PIR) és nyitásérzékelő (reed), vagy
· mozgásérzékelő és akusztikus üvegtörés-érzékelő.
A behatolást jelző elemek kombinációin túl az elektroni- kai jelzőrendszerhez szükséges még legalább
· 1 db, célszerűen a kívülről legjobban látható helyre telepített, akkumulátoros hang-fény jelző, amelyet úgy kell elhelyezni, hogy külön mászóeszköz nélkül ne lehessen leszerelni,
· telefonos, illetve rádiós kezelőegység(ek) vagy GSM/ GPRS-kommunikátorral ellátott riasztóközpont,
· a riasztóközpont olyan távfelügyelethez van csatla- koztatva, amelyik szerződésben vállalja az átjelzéstől számított max. 15 percen belüli kivonulást.
Ha a területen nincs saját kivonuló szolgálattal rendel- kező távfelügyelet, a biztosító a rendőrséget közvetlenül (telefonon) értesítő távfelügyeletet is elfogadja.
Az elektronikai jelzőrendszer nem vehető figyelembe, ha csak természetes személyt értesítő telefonos jelzéssel vagy távfel- ügyeleti csatlakozás nélkül (csak helyi riasztásként) működik. A fenti minimális kritériumokat meghaladó elektronikai jelzőrendszer kiépítését egyedi elbírálás alapján, szolgál- tatás-növeléssel veheti figyelembe a biztosító.
2. Az értékőrző vagyonrész tárolási szabályai
AHE-12930/6
Az értékőrző vagyonrész kizárólag lakás céljára szolgáló helyiségben tárolható.
· A Nemesfémek, drágakő, bélyeg, érme, pénzkészlet
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 76 / 91
vagyoncsoportrészbe tartozó vagyontárgyak 1 millió Ft értékhatárig tetszőleges módon, az ezen értéket meg- haladó vagyontárgyak csak a Mabisz által a megfelelő értékhatárra* minősített lemez- vagy páncélszekrény- ben tárolhatók.
· A Műalkotások, szőrme, szőnyeg, gyűjtemény vagyon- csoportrészbe tartozó vagyontárgyak értékhatárra tekintet nélkül tetszőleges módon tárolhatók.
A páncélszekrényekre vonatkozó előírások:
A lemez- vagy páncélszekrényt a Mabisz előírásai szerint kell telepíteni.
(*) Az értékhatárok A-E fokozat között megduplázódnak, ha az értéktárolót fúrás- és nyitásérzékelővel látják el és bekötik az elektronikai jelzőrendszerbe.
3. Vagyonvédelmi fogalmak
1. Törés elleni védelem
Letörés ellen védett a hengerzárbetét, ha a külső oldalon (rácsajtók, üvegezett ajtók esetében – ahol a zárbetét belső oldala is hozzáférhető – a belső oldalon is) az ajtólap síkjából – vagy a kívülről csak roncsolással eltávolítható
zárcímer, szintezőfém, rozetta stb. síkjából – nem nyúlik ki 2 mm-nél hosszabban.
2. Reteszhúzás elleni védelem
A kétszárnyú ajtók rögzített szárnyai reteszhúzás ellen akkor vannak védve, ha a szárny reteszei (csúszó-, áthajtó- vagy elfordítós rigli) ellenállnak a külső feszítést követő elmozdításnak. (Ilyen pl. facsavar egy furaton keresztül a reteszen át, vagy akár egy belülről beszorított
és lecsavarozott ék a nem nyíló szárny alá stb.). Megfelel a reteszhúzás elleni védelemnek a billenőkaros szerkezet.
3. Biztonsági zár
Biztonsági zárnak minősül a tartószerkezetével együtt, a Xxxxxx által ajánlott (régebben minősített) biztonsági
lakat, továbbá a minimum 5 csapos hengerzárral ellátott zárszerkezet, a minimum 6 rotoros mágneszárral ellátott zárszerkezet, továbbá minden olyan lamellás zárszer- kezet, amelyet a Mabisz „biztonsági zárnak” minősített. Mindegyiknek minimum 10 000 variációs lehetőséggel kell rendelkeznie.
4. Aktív zárási pont
Aktív zárási pontnak számít az a záróelem, amelyet közvetlenül vagy áttételesen, de nyitózáró szerkezettel (kulccsal) lehet mozgatni.
5. Passzív zárási pont
Idetartoznak mindazok a zárást biztosító elemek, ame- lyek nem kulccsal hozhatók működésbe. A forgópántok és a passzív zárótüskék (a ki- és befeszítést gátlók) összesen egy passzív zárási pontnak tekintendők.
6. Kiemelés elleni védelem
Az ajtóra eredetileg vagy utólag felszerelt olyan műszaki megoldás, amely kívülről történő támadás esetén meg- akadályozza a zárt ajtónak a zsanérról való leemelését.
7. Be- és kifeszítés elleni védelem
Olyan műszaki megoldás, amelyik hatásosan késlelteti, illetve megakadályozza a nyílászáró külső oldal felőli be- vagy kifeszítését. Alapvető megoldás a minél jobb zárás- pontosság, de megfelelő pl. a keret és az ajtólap éleinek vasalása és a hevederzár is.
8. Záráspontosság
Zárt állapotban az ajtó lapja és az ajtókeret oldalai közötti, mm-ben mért legnagyobb távolság.
9. Fúrás elleni védelem
Fúrás ellen védett az a zárszerkezet, zárcilinder, amelyet a beépített vagy a fúrás ellen utólag felszerelt védelmi elemek miatt nem lehet megfúrni, illetve a zárszerkezet fúrás esetén sem lesz nyitható.
10. Finomnyitás elleni védelem
Finomnyitás ellen akkor védett a zár, ha csak a rendelte- tésszerű használatára szolgáló eszközzel lehet működ- tetni. Ilyen a két vagy több csapsoros, illetőleg a több különböző fizikai elven működő zárbetét.
11. Önálló zárási pont
Önálló zárási pontnak csak az egymástól legalább 30 cm-re elhelyezkedő zárnyelvek (reteszvasak) tekinthetők.
12. Reteszelési mélység
A zárnyelvnek a fogadóelembe (vasalatba) való benyú- lása, illetve a benyúlás mélysége.
13. Vagyonvédelmi fóliák
Mindazok a – szakcég által az üvegfelületek belső olda- lára telepített – vagyonvédelmi (biztonsági) fóliák, ame- lyek az üveget annak összetörésekor egyben tartják.
14. Biztonsági üvegek
Több üvegréteg közé helyezett vagyonvédelmi fólia egy- beépítésével gyártott üvegszerkezetek, vagy egyéb olyan fényáteresztő anyagok, amelyeket a rétegvastagságból, összetételből adódó tulajdonságaik miatt „átdobást gátló” (P1A, P2A, P3A, P4A, P5A), illetve „áttörést gátló” (P6B, P7B, P8B) minősítéssel láttak el.
B. Összeghatárok és szolgáltatás betöréses lopással okozott károk esetén
A betöréses lopással okozott és biztosítási eseménynek minősülő károkat a biztosító káreseményenként
AHE-12930/6
· a káridőponti védettségi szinttől függő szolgáltatási limitösszegen belül
téríti meg a kötvényen feltüntetett biztosítási összeg erejéig.
AHE-12930/6
A káridőponti védettségtől függő szolgáltatási limitösszegek a Vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) alapján
Káridőponti védettségi szint | Szolgáltatási limit (Ft) | Szolgáltatási limit VOV záradék esetén (Ft) | Szolgáltatási részlimit (Ft) | |||||
Értékőrző ingóságok | Értékőrző ingóságok VOV záradék esetén | Háztartási ingóságok | Különleges ingóságok | Gépek, beren- dezések, fel- szerelések | Áruk, készle- tek, termékek | |||
1. védettségi szint | 400 000 | 400 000 | 100 000 | 0 | 200 000 | 100 000 | 120 000 | 80 000 |
2. védettségi szint vagy 1. védettségi szint + elektronikai jelzőrendszer | 2 000 000 | 2 000 000 | 500 000 | 100 000 | 1 000 000 | 500 000 | 500 000 | 500 000 |
3. védettségi szint vagy 2. védettségi szint + elektronikai jelzőrendszer | 6 000 000 | 10 000 000 | 1 000 000 | 1 000 000 | 3 000 000 | 2 000 000 | 6 000 000 | 4 000 000 |
4. védettségi szint vagy 3. védettségi szint + elektronikai jelzőrendszer | 16 000 000 | 20 000 000 | 3 000 000 | 3 000 000 | 9 000 000 | 4 000 000 | 20 000 000 | 10 000 000 |
4. védettségi szint + elektronikai jelzőrendszer | 38 000 000 | 50 000 000 | 10 000 000 | 10 000 000 | 20 000 000 | 8 000 000 | 30 000 000 | 20 000 000 |
VII. Alkalmazott záradékok és függelékek
AEF záradék
Előfedezet Allianz Otthonbiztosítás Plusz szerződéshez
Az Allianz Otthonbiztosítás Plusz Mix és Komplex csomagjá- hoz választható.
1. Előfedezeti időszak
Az előfedezet alapján a biztosító az Allianz Otthon- biztosítás Plusz ajánlat aláírásának dátumát követő naptól az ajánlaton megjelölt kockázatviselési kez- detig, de legfeljebb 364 napig vállalja a kockázatot, amennyiben a biztosított ezen időszak alatt, ugyan- ezen kockázatviselési helyre más biztosítónál érvényes lakásbiztosítással (ide nem értve azokat a biztosításo- kat, ahol társasház, lakásszövetkezet is szerződő vagy biztosított) rendelkezik.
Az Allianz Otthonbiztosítás Plusz Vagyonbiztosításhoz (alapbiztosításhoz) utólag kért AEF záradék előfedezeti időszakának kezdőnapja az erre vonatkozó igény biztosí- tóhoz való beérkezését követő nap.
2. Az előfedezet díja
Az előfedezetet a biztosító díjmentesen nyújtja.
3. Fedezet, biztosítási események és kizárások
3.1. Fedezet
A biztosító azokra az előfedezet időszaka alatt bekövet- kezett káreseményekre vállal fizetési kötelezettséget, amelyek az Allianz Otthonbiztosítás Plusz vagyonbizto- sításának (alapbiztosítás) különös biztosítási feltételei, valamint az ajánlaton feltüntetett kiegészítő biztosítások különös biztosítási feltételei alapján biztosítási esemény- nek minősülnek, és amelyekre a szerződő vagy biztosított a káresemény időpontjában érvényes, más társaságnál lévő lakásbiztosítási szerződése nem nyújt fedezetet.
3.2. Biztosítási esemény
Biztosítási eseménynek minősül, ha a biztosított más biztosítónál érvényes lakásbiztosítással rendelkezik, melynek érvényessége alatt az előfedezeti időszakban káresemény következett be és
· a másik biztosító alacsonyabb szolgáltatási összeggel zárta le a kárrendezést, mint az Allianz
Otthonbiztosítás Plusz szerződési feltételeiben megha- tározott szolgáltatási összeg, vagy
· a másik biztosító szerződési feltételei szerint a kárese-
mény nem minősült biztosítási eseménynek, vagy a káreseménnyel érintett vagyontárgy nem biztosított vagyontárgy, mely alapján a másik biztosító a kár- igényt elutasította.
3.3. Kizárás
A biztosított az előfedezeti záradék alapján nem jogosult szolgáltatásra az Allianz Otthonbiztosítás Plusz kiegé- szítő családi élet- és egészségbiztosítások és kiegészítő Assistance biztosítások, a Munkanélküliségi díjátvállalás biz- tosítás továbbá a Kiterjesztett gépjárművédelem biztosítás feltételeiben szereplő biztosítási események körében.
4. A biztosító szolgáltatása
Az AEF záradék alapján a biztosító a kárigényt az Allianz Otthonbiztosítás Plusz feltételei alapján, a feltételekben meghatározott biztosítási összegig (éves limit), de legfel- jebb káreseményenként
· Mix csomag esetén 200 000 Ft-ig,
· Komplex csomag esetén 350 000 Ft-ig téríti meg.
4.1. A biztosító szolgáltatásának feltétele
4.1.1. A biztosító az előfedezet alapján abban az esetben nyújt szolgáltatást, ha a szerződés gyakoriság szerinti első díját a szerződés létrejöttekor – a választott díjfizetési mód- tól függetlenül – bankkártyával vagy átutalással megfizették. Ezt a szerződő bankkártyával a xxx.xxxxxxx.xx oldalról elérhető Online Díjfizetés oldalunkon, vagy a biztosításköz- vetítő ügynöknél mPOS terminálon keresztül fizetheti be, vagy számlavezető bankjánál indított átutalással a bizto- sító bankszámlájára a szerződésszámra való hivatkozással rendezheti. Csekkes díjfizetés választása esetén az első díj befizethető a kötvénnyel együtt megküldött csekken is. Amennyiben a szerződő az első díj mPOS terminálon keresztül történő befizetését választja, a gyakoriság szerinti éves, féléves vagy negyedéves díj helyett ele- gendő csekkes díjfizetési mód esetén 3 havi, egyéb díj- fizetési módok esetén 1 havi díjnak megfelelő összeg befizetése.
AHE-12930/6
4.1.2. Az előfedezeti időszak alatt bekövetkezett kárt a másik biztosítónál kötött lakásbiztosítási szerződésének hatálya alatt a másik biztosítónál kell bejelenteni. Jelen záradék szerinti biztosítási eseményt a másik biztosító által kiállított kárkifizetésről szóló értesítő vagy a kár- igényt elutasító levél kézhezvételétől számított 8 mun- kanapon belül a biztosítónak be kell jelenteni.
4.2. A biztosító szolgáltatásának igénybevételéhez az Általános biztosítási feltételek 11. A. e) pontjában felso- rolt dokumentumokon túl rendelkezésre kell bocsátani az alábbiakat:
· a másik biztosítónál kötött lakásbiztosítási szerződés érvényességét igazoló dokumentumok (kötvény, díjiga- zolás),
· a másik biztosító által kiállított kárfelvételi jegyző- könyv, a kárkifizetésről szóló értesítő vagy a kárigényt elutasító levél (papír alapú vagy digitális formában),
· a más biztosítónál érvényes lakásbiztosítás szerző- dőjének és a biztosítottnak hozzájáruló nyilatkozata a másik biztosítónál kötött szerződése és a kapcsolódó káresemény adatainak beszerzésére vonatkozóan.
A jelen záradék szerinti biztosított 8 napon belül köteles
bejelenteni, ha a jelen záradék 3.2. pontjában meghatá- rozott biztosítási esemény alapjául szolgáló kárügyben a bejelentetthez képest további kárkifizetés történik. E köte- lezettség akkor is fennáll, ha a biztosító a jelen záradék szerinti szolgáltatási kötelezettségének már eleget tett.
4.3. Amennyiben a jelen záradék 3.2. pontjában meghatá- rozott biztosítási esemény alapjául szolgáló kárügyben a jelen záradék alapján történt kárkifizetést követően a másik biztosító további kifizetést teljesít, úgy a biztosító jogosult visszakövetelni a jogalap nélküli gazdagodás összegét.
4.4. Önrészesedés
A jelen záradék alapján nyújtott szolgáltatásból a bizto- sító önrészesedést nem von le.
AOC záradék
Díjmentes Allianz Orvosi Call Center szolgáltatás Allianz Otthonbiztosítás Plusz szerződéshez
Az Allianz Hungária Zrt. (továbbiakban: biztosító) a jelen záradék feltételei alapján egészségügyi szolgáltató part- nere (az Advance Medical Hungary Kft., a továbbiakban: szolgáltató) révén 24 órás orvosi call center szolgáltatást nyújt legalább 400 000 Ft biztosítási összegű Családi élet- biztosítás kiegészítő megléte esetén.
Allianz Orvosi Call Center szolgáltatás
Az orvosi call center szolgáltatás éjjel-nappali orvosi tanácsadást jelent, amely a x00-0-000-00-00 telefonszá- mon érhető el.
A szolgáltatás igénybevétele
Az Allianz Orvosi Call Center szolgáltatás a szolgáltató x00- 0-000-00-00 nem emelt díjas telefonszáma felhívásával vehető igénybe, amennyiben az Allianz Otthonbiztosítás Plusz (továbbiakban: AOP) szerződője a biztosító részére regisztrációs nyilatkozatot tett, és hozzájárulását adta, hogy a nyilatkozatban megadott adatait (név, születési hely és dátum, cím, kötvényszám, e-mail cím, mobiltelefonszám, továbbiakban: adatok) továbbá ezen adatok változása ese- tén a megváltozott adatokat a biztosító kezelje és továbbítsa
– meghatározott gyakorisággal – a szolgáltató részére a szol- gáltatással összefüggésben.
A szolgáltatás igénybevételére az AOP biztosítási szerző- dés szerződője és felhatalmazása alapján a Családi élet- biztosítás biztosítottja (továbbiakban: ügyfél) jogosult, feltéve, hogy az alábbiakban megjelölt azonosításhoz szükséges adatokkal azonosítja magát, valamint az AOP biztosítási szerződés szerződőjét.
Az azonosításhoz szükséges adatok:
· az Allianz Otthonbiztosítás Plusz szerződésszáma,
· az Allianz Otthonbiztosítás Plusz szerződőjének neve,
· az Allianz Otthonbiztosítás Plusz szerződőjének szüle- tési ideje.
A szolgáltatás igénybevétele során a szolgáltató minden esetben azonosítja az ügyfelet.
Az Allianz Orvosi Call Center hívható az év minden nap- ján, a nap 24 órájában, ahol szakképzett, gyakorló orvo- sok tájékoztatást adnak az alábbi kérdésekben:
· életmóddal, egészségmegőrzéssel, orvosi dokumentá- ció értelmezésével kapcsolatos kérdések;
· tájékoztatás gyógyszerek összetételét, mellékhatásait, alkalmazhatóságát, helyettesíthetőségét, árát illetően;
· tájékoztatás orvosi, gyermekorvosi, fogorvosi ügyeletekről;
· tájékoztatás ügyeletes gyógyszertárakról;
· tájékoztatás egészségügyi intézmények elérhetőségéről.
Az Allianz Orvosi Call Center szolgáltatás a xxx.xxxxxxx.xx weboldalról is elérhető, ahol a szolgáltatásra jogosultak írásban is feltehetik kérdéseiket.
A szolgáltató a választ a kérdésfeltevést követően 24 órán belül a szolgáltatásra jogosult által megadott e-mail címre küldi meg.
A szolgáltató jogosult megtagadni a szolgáltatás során olyan az orvosi dokumentáció értelmezésével, illetve a gyógyszerekre vonatkozó tájékoztatás nyújtását, amely ügyekben a biztosító kárrendezési vagy panaszkezelési eljárása folyamatban van, illetve jogi eljárás indult.
AHE-12930/6
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 80 / 91
Az Allianz Orvosi Call Center szolgáltatás során nyújtott információk kizárólag tájékoztató jellegűek, a személyes orvosi vizsgálatot nem helyettesítik.
A biztosító a szolgáltató által nyújtott az Allianz Orvosi Call Center szolgáltatás nyújtását bármikor, egyolda- lúan indoklás nélkül megszüntetheti. A szolgáltatás díjmentességére tekintettel sem a szerződő, sem a biz- tosított a szolgáltatás megszüntetése miatt az Allianz Hungária Zrt.-vel szemben igényérvényesítéssel nem él.
Amennyiben a biztosítási szerződésben megjelölt szerződő a szolgáltatás igénybevételét, illetve az ada-
tok kezeléséhez adott hozzájárulást a xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül küldött nyilatkozattal megszünteti, az abban foglalt szolgáltatás nyújtása mind a szer- ződő részére, mind a biztosítottak részére az adatok törlésével megszűnik, és a jelen záradék hatályát veszti.
A biztosító nem vállal felelősséget az orvosi call center szolgáltatás keretében nyújtott információ pontossá- gáért, megbízhatóságáért, azok téves felhasználásáért, illetve azok téves értelmezéséért, valamint a kért tájé- koztatás elmaradásából, vagy késedelmes megküldésé- ből, illetve az orvosi vélemény helytelen vagy téves meg- állapításából eredő vagyoni és nem vagyoni károkért.
ARV záradék
A Komplex csomagban az all risk biztosítási fedezet az Épületek vagyoncsoportban biztosított vállalko- zás célú épületekre, lakásokra, melléképületekre és
a Vállalkozás vagyonrészben biztosított ingóságokra is kiterjed.
VOV záradék
Az otthon folytatott vállalkozás eszközeinek biztosításához
Az Allianz Otthonbiztosítás Plusz Mix és Komplex csomagjá- hoz választható.
Jelen záradék alkalmazásával az Allianz Otthonbiztosítás Plusz szerződési feltételei az alábbiak szerint módosulnak:
1. A Vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) feltételeinek az értékőrző vagyonrészre vonatkozó 3. pontja alapján értékőrző vagyonrésznek minősül az otthon folytatott vállalkozás esetében az 1 000 000 Ft-ot (egymillió forintot) meg nem haladó pénzkészlet (készpénz) is.
A biztosító szolgáltatása a biztosított pénzkészletek ese- tén legfeljebb az ajánlat mellékletét képező AHE-12930/ VOV záradéklapon Nemesfémek, drágakő, bélyeg, érme, pénzkészlet vagyoncsoportrészben a pénzkészletekre rögzített biztosítási összegig terjed.
2. A VI. Függelék: betörésvédelmi szintek és összeghatá- rok 3. pontja (Az értékőrző vagyonrész tárolási szabályai) az alábbiakkal egészül ki:
Az otthon folytatott vállalkozás Nemesfémek, drágakő, bélyeg, érme, pénzkészlet vagyoncsoportrészben biztosított vagyon- tárgyainak tárolási előírásai
A jogszabály szerint nemesfémnek minősülő anyagokra, drágakőre vagy igazgyöngyre, valamint az ezek felhasználásával készült tárgyakra vonatkozó előírások | |
Legfeljebb 5000 E Ft-ig | Mabisz által a megfelelő értékhatárra* bevizsgált és ajánlott (minősített), előírásszerűen rögzített (telepített) lemez-, illetve páncélszekrényben |
Pénzkészletekre vonatkozó előírások | |
100 E Ft-ig | Mobil vagy rögzített lemezkazettában, pénztárgépben |
100 E Ft felett, legfeljebb 1000 E Ft-ig | Mabisz által a megfelelő értékhatárra* bevizsgált és ajánlott (minősített), előírásszerűen rögzített (telepített) lemez-, illetve páncélszekrényben |
A lemez- vagy páncélszekrényt a Mabisz előírásai szerint kell telepíteni. A Mabisz hatályos ajánlásrendszerének összefoglalója és tájékoztató dokumentumai – Biztonságtechnikai útmutató a betöréseslopás-, rablásbiztosítási kockázatok kezelésére (ajánlására) – a Mabisz honlapján (xxx.xxxxxx.xx) érhetők el.
A páncélszekrényekre vonatkozó előírások
* Az értékhatárok az A és G fokozat között megduplázódnak, ha az értéktárolókat fúrás- és nyitásérzékelővel ellátják, és bekötik az elektronikai jelzőrendszerbe.
AHE-12930/6
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 81 / 91
3. A szolgáltatás maximális összege tartós lakáshasználat céljára szolgáló ingatlanban, annak biztosított melléképületé- ben és tárolójában bekövetkezett betöréses lopás esetén (a biztosítási összegen belül)
A káridőponti védettségtől függő szolgáltatási limitösszegek a Vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) alapján
Káridőponti védettségi szint | Szolgáltatási limit (Ft) | Szolgáltatási limit VOV záradék esetén (Ft) | Szolgáltatási részlimit (Ft) | |||||
Értékőrző ingóságok | Értékőrző ingóságok VOV záradék esetén | Háztartási ingóságok | Különleges ingóságok | Gépek, beren- dezések, fel- szerelések | Áruk, készle- tek, termékek | |||
1. védettségi szint | 400 000 | 400 000 | 100 000 | 0 | 200 000 | 100 000 | 120 000 | 80 000 |
2. védettségi szint vagy 1. védettségi szint + elektronikai jelzőrendszer | 2 000 000 | 2 000 000 | 500 000 | 100 000 | 1 000 000 | 500 000 | 500 000 | 500 000 |
3. védettségi szint vagy 2. védettségi szint + elektronikai jelzőrendszer | 6 000 000 | 10 000 000 | 1 000 000 | 1 000 000 | 3 000 000 | 2 000 000 | 6 000 000 | 4 000 000 |
4. védettségi szint vagy 3. védettségi szint + elektronikai jelzőrendszer | 16 000 000 | 20 000 000 | 3 000 000 | 3 000 000 | 9 000 000 | 4 000 000 | 20 000 000 | 10 000 000 |
4. védettségi szint + elektronikai jelzőrendszer | 38 000 000 | 50 000 000 | 10 000 000 | 10 000 000 | 20 000 000 | 8 000 000 | 30 000 000 | 20 000 000 |
Az időszakos tartózkodás célját szolgáló lakóépület- ben keletkezett betöréseslopás-kár esetén a biztosító a fenti táblázatban meghatározott teljes kártérítési és részlimitösszegek 50%-áig nyújt szolgáltatást, de (**) az Áruk, készletek, termékek vagyoncsoportrészben, illetve Nemesfémek, drágakő, bélyeg, érme és pénz- készlet vagyoncsoportrészben biztosított vagyontár-
gyakra (1. pontban részletezve) az időszakos üzemelte- tési időn kívül nem nyújt szolgáltatást.
Az otthon folytatott vállalkozás Nemesfémek, drágakő, bélyeg, érme és pénzkészlet vagyoncsoportrészben biztosí- tott készpénzére és értékőrző vagyontárgyaira, ha a káridő- ponti védettség
· az 1. védettségi szintnek felel meg, szolgáltatás nem nyújtható
· a 2. védettségi szintnek vagy az 1. védettségi szint + elektronikai jelzőrendszer védelmi szintnek felel meg, legfeljebb 100 E Ft szolgáltatás nyújtható a limitössze- gen belül.
4. A vagyonbiztosítás (alapbiztosítás) feltételeinek 6.B.9. pontja az alábbira módosul:
6.B.9. A biztosító káridőponti avult értéken téríti
· a kár időpontjában 85%-osnál nagyobb elhasználtságú ingóságok kárait,
· az idegen tulajdonú ingóságok kárait,
· a biztosítási ajánlaton, kötvényen fel nem tüntetett helyiségekben tárolt háztartási ingóságok tűz és elemi kárait, valamint a fix tárgyhoz U-lakattal, lánc-lakat kombinációjú zárral vagy egyéb minősített** kerékpár- zárral rögzített kerékpárok betöréses lopáskárait.
· a vállalkozási célú
- 50%-osnál nagyobb mértékben leírt gépek, berende- zések, felszerelések [Gépek, berendezések, felszere- lések vagyoncsoportrész],
- javításra átvett vagyontárgyak, és a nem új áruk, készletek, termékek [Áruk, készletek, termékek vagyoncsoportrész]
kárait.
VVF záradék
A felelősségbiztosítás feltételei az otthon folytatott vállalkozói tevékenység esetében
Az Allianz Otthonbiztosítás Plusz Mix és Komplex csomag- jához választható, amennyiben a kockázatviselés helyén
a biztosított vállalkozói tevékenységet is folytat, és a tevé- kenység végzéséhez szükséges eszközeit a VOV záradékkal biztosítja.
A jelen záradék alkalmazásával a III. Kiegészítő felelősség- biztosítás feltételei az alábbiakkal egészülnek ki:
Általános felelősségbiztosítás otthon folytatott vállalko- zások részére
1. Biztosítási esemény
AHE-12930/6
Azok a szerződésen kívül harmadik személynek okozott személysérüléses vagy dolgokban keletkezett károk, amelyeket a biztosított, annak alkalmazottja vagy
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 82 / 91
megbízottja a kockázatviselés helyén folytatott vállal- kozási tevékenység végzésével összefüggésben okozott Magyarország területén, és amelyekért a magyar jog szabályai szerint a biztosított kártérítési kötelezettséggel tartozik.
1.1. Szerződésen kívül okozottnak minősül
· a biztosítottal szerződéses jogviszonyban nem álló harmadik személynek, illetőleg
· a biztosítottal szerződéses kapcsolatban állóknak szer- ződésen kívül okozott kár.
2. A biztosítottak köre
A jelen feltételek alapján biztosított az alapbiztosítás alapján biztosítottnak minősülő természetes személy, jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társa- ság, aki/ amely a vállalkozói tevékenységet folytatja.
3. Kizárások
3.1. A biztosító kártérítési kötelezettsége nem terjed ki:
· a fuvarozói felelősségbiztosítás körében okozott károkra;
· a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás körébe tar- tozó károkra;
· a szakmai, a termék- vagy a szolgáltatás-felelősség- biztosítás körébe tartozó károkra;
· a munkabalesetből eredő kárigényekre;
· a jogszabályban meghatározott felelősségnél szigo- rúbb, szerződésben vagy egyoldalú nyilatkozatban vál- lalt helytállási kötelezettségen alapuló kárigényekre;
· a hatósági engedélyhez kötött tevékenység engedély nélküli végzése során, az azzal okozati összefüggés- ben keletkezett károkra;
· a kötbérre, bírságra és egyéb büntető jellegű költsé- gekre;
· valamely ingatlanban az alátámasztások gyengítése, eltávolítása, rezgése vagy a megépítésük elmulasz- tása miatt bekövetkező károkra;
· a vagyontárgyak (ideértve a pénzt, értékpapírokat, értékcikkeket) elvesztéséből eredő károkra;
· a szerződésszegéssel a másik félnek okozott károkra;
· a biztosított vezető tisztségviselői által, ilyen minősé- gükben okozott károkra;
· a tanulók és hallgatók által a gyakorlati képzés alatt okozott károkra;
AHE-12930/6
· a munkáltató által kezdeményezett és jóváhagyott társadalmi munka során keletkezett károkra;
· a házi- és a vadállatok által okozott károkra;
· a vízi és a légi járművek, a mezőgazdasági vontatók és a lassú járművek üzemeltetésével, használatával okozott károkra;
· a gépjárművek által okozott nem baleseti jellegű útrongálási, és a mesterséges tereptárgyakban (töltés, támfal stb.) okozott károkra;
· gépjármű munkagépként való használata során oko- zott károkra;
· a talaj vagy növényi kultúrák letaposásából, lelegelésé- ből származó károkra.
3.2. Nem téríti meg a biztosító
· a folyamatos környezetszennyezéssel (a levegő, a talaj, a víz stb. szennyezésével) okozott, nem baleseti ere- detű károkat;
· ha a biztosított jogszabályban vagy egyéb kötelező előírásban meghatározott személyi, tárgyi, műszaki, technikai, informatikai feltételek nélkül végezte tevé- kenységét, és a kár ezzel összefüggésben keletkezett;
· azokat a károkat, amelyeket a biztosítottak egymással, alkalmazottaikkal, megbízottjaikkal vagy hozzátarto- zóikkal szemben érvényesítenek.
4. Egyéb rendelkezések
4.1. A vagyonbiztosítás vagy a vagyonbiztosításhoz kötött felelősségbiztosítás megszűnésével egy időben a jelen záradék is megszűnik.
4.2. A jelen záradékban nem érintett kérdésekben a fele- lősségbiztosítások közös feltételei az irányadók.
5. A biztosítási összeg
A VVF záradék alapján a biztosítási összeg a felelősség- biztosításban választott általános felelősségbiztosítás biztosítási összegének a 20%-a.
5.1 A VVF záradék alapján a biztosító a károkat
· biztosítási időszakonként a szerződő által választott biztosítási összegig (éves kártérítési limit),
· káreseményenként legfeljebb az éves kártérítési limit 50%-áig téríti meg.
5.2. A VVF záradék alapján a biztosító a szerződésen kívül harmadik személy(ek)nek okozott ruhakárokat
· káreseményenként legfeljebb 25 000 Ft-ig,
· éves szinten maximum 100 000 Ft-ig téríti meg.
0.xx. Függelék: Műtéti lista
AHE-12930/6
A biztosító fenntartja a jogot arra, hogy az orvosi eljárásokban bekö- vetkező változások következtében módosítsa a mellékletben szereplő műtétek térítési kategóriáit. (pl. valamelyik műtét kevésbé minősül majd súlyosnak, mert elvégzése az orvosi technika fejlődése miatt kevésbé veszélyes.)
A lista a leggyakrabban előforduló műtétek besorolását tartal- mazza. A kárigényeknél előforduló egyéb – a listában nem szereplő
– műtétek esetében a besorolást a biztosító orvos szakértője álla- pítja meg.
I. Kisműtétek | II. Közepes műtétek | III. Nagyműtétek | IV. Nem térítendő műtétek |
A) Az általános sebészet körében | |||
· Tályogfeltárás testüregen kívül · Körömlevétel · Panaritium feltárás (kézujjakon lévő tályog feltárása) · Jóindulatú daganat vagy tumoros (daganatos) képlet (cysta) eltávolítása emlőből, · Melanoma malignum eltávolítása bőr- ből, bőr alatti kötőszövetből · Fissura ani (végbélnyílás berepedés) műtéte · Thrombectomia analis (végbélnyílási vérrög eltávolítása) | · Nyaki sipoly, cysta (hólyagos daganat), daganat eltávolítása · Műtét a nyelőcső nyaki szakaszán · Resectio glandulae thyreoideae (pajzs- mirigy egy részének eltávolítása) · Mellékpajzsmirigy eltávolítása · Pleurodesis (mellhártyaösszenövés műtétje) · Perforált (átfúródott) fekély elvarrása · Gastrotomia (gyomor megnyitása) · Gastrostomia (gyomorsipoly képzése) · GEA (gyomor-bél anastomosis/össze- köttetés) · Cardiomyotomia (gyomorszájizom műtéti metszése) (laparotomiából / hasüregi feltárásból vagy laparoscopos/ hasüregi tükrön keresztül) · Distalis gyomorresectio (gyomor alsó részének eltávolítása) · Enterostomia (bélsipolyképzés) · Vékonybél anastomosisa /összekötte- tése · Vagotomia (hasüregi bolygóideg átvá- gása) · Colostomia (vastagbélsipoly képzése) · Fistula ani (végbélsipoly) műtéte · Májvarrat · Cholecystectomia (epehólyageltávolítás) – (nyitott vagy laparoscopos/hasüregi tükrön keresztül) · Anast. (összeköttetés létrehozása) pancreas (hasnyálmirigy) álcysta miatt · Sérvműtétek · Ileus (bélelzáródás) műtét (bélresectio/ csonkolás nélkül) · Végtagcsonkolások · Embolectomia (vérrög vagy egyéb anyag eltávolítása érpályából) · Bőrpótlás szabad átültetéssel vagy helyi eljárással · Lumbalis és thoracalis sympathectomia (ágyéki és mellkasi együttérző idegros- tok átvágása) · Appendectomia (féregnyúlvány eltá- volítása) · Emlődaganat quadrectomia (negyedelőműtét) + axill. block dissectio (hónalji nyirokcsomók kivágása) · Combfejmegtartó műtét: osteotomia/ csontvésés (valgisalo /görbítés, varisalo/ kihajlítás, flexiós/meghajlítás, rotatiós / csavarás) · PEG – percutan endoscopos gastrostoma (bőrön át történő behatolással csövön keresztüli gyomorsipolyképzés) · Epekőzúzás · Oddi sphincter műtétek (közös epeveze- ték záróizmának műtétei) | · Pajzsmirigy kiirtása · Nyaki blockdissectio (nyaki nyirokcsomók eltávolítása) · Gátori daganat eltávolítása · Emlőplasztika (helyreállítás), emlőeltávolítás betegség vagy sérülés miatt · Nyelőcsősérülés műtéte a mellkasi szaka- szon · Segmentectomia, lobectomia pulmonis (a tüdőszövet egy részének vagy egy egész lebenynek az eltávolítása) · Decorticatio (kéregtelenítés) · Thoracoplastica (mellkasi helyreállító műtét) · Resectio ventriculi (gyomorcsonkolás) · Vastagbél-resectio (-csonkolás) · Proximális gyomorresectio (gyomor felső részének csonkolása) · Végbélkiirtás · Rectovaginalis (végbél-hüvely közötti) sipoly műtéte · Splenectomia (lépeltávolítás) · Icterus mechanicus (elzáródásos sárgaság) műtétei · Thoracalis sympathectomia (mellüregi együttérző idegrostok átvágása) · Pancreas resectio (hasnyálmirigy csonko- lása) · Kizárt sérv műtéte bélresectióval (bélcson- kolással) · Végtag-exarticulatiók (-kiízesítések) · Bőrpótlás távoli lebennyel · Üregek falának rekonstrukciója (helyreál- lítása) · Komplex (teljes/összetett) szövetpótlás · Rekeszsérv műtéte · Laparoscopos refluxgátló (hasüregi csövön keresztüli, a gyomortartalom visszafolyását gátló) műtét · Laparoscopos (csövön keresztüli) vagy nyi- tott adrenalectomia (mellékvese-eltávolítás) · Laparoscopos cysta marsupialisatio (csövön keresztüli hólyagtömlő kivarrás a hasfalhoz) · Laparoscopos pancreasműtétek (csövön keresztüli hasnyálmirigy-műtétek) · Laparoscopos (csövön keresztüli) vastagbél- vagy végbélműtétek · Májzsugorodás miatti sebészeti beavatko- zások · Tracheo-bronchoplastica (légcső-hörgő helyreállító műtét) · Pneumonectomia (tüdőcsonkolás) · Gastrectomia (gyomor-eltávolítás) · Pancreato-duodenectomia (hasnyálmirigy- nyombél eltávolítás) · Nyelőcső eltávolítása és pótlása · Szabad lebeny átültetése mikrovascularis anastomosissal (kisérhálózati összekötte- téssel) · Szervtranszplantáció (szervátültetés) · Májresectio (májcsonkolás) | · Kisebb bőrhegek, tetoválások, idegen testek eltávolítása A bőr felszínén és a bőr alatt lévő szövetek elváltozásának műtéti ellátása, kivéve melanoma malignum eltávolítása · Varicositas (visszérbetegség) műtétei · Aranyér műtéte · Nyaki borda műtéte · Laparoscopos adhaesiolysis (hasüregi csövön keresztüli összenövés-oldás) · Laparoscopos (hasüregi csövön keresz- tüli) diagnosztika · Recidív (kiújuló) hasfali sérvműtét háló- beültetéssel, nyitott vagy laparoscopos úton (hasüregi csövön keresztül) · Osteosynthesisből (csontegyesítésből) fémanyag eltávolítása |
I. Kisműtétek | II. Közepes műtétek | III. Nagyműtétek | IV. Nem térítendő műtétek |
B) Szakosított sebészeti ellátások (függetlenül attól, hogy általános sebészeti osztályon vagy szakosított sebészeti osztályon végzik) | |||
1. A baleseti sebészet körében | |||
· Dislocalt (elmozdult) törések konzerva- tív (hagyományos) helyretétele és rögzí- tése (extensio/nyújtás, gipszkötés) · Ficamok helyretétele · Fedett tűzések · Mellkasi szívás behelyezése · Sebexcisio (sebkimetszés) – (elsődleges, halasztott vagy másodlagos varrattal) · Dialyzáló (anyagcseretermékeket eltávo- lító) hasűri mosás · Perifériás (ebben az esetben: végtagi) sérülések ellátása · Hasi, illetve mellkasi szúrt sérülések ellá- tása az üreg megnyitása nélkül · Feltárás felületes fertőzés miatt | · Velőűrsínezés (fedetten vagy nyíltan bezárva) · Boka-, olecranon/könyökcsúcs-, patella/ térdkalács synthesis /helyreállítás · Osteotomia (csontvésés) · Arthrotomia (ízület megnyitása) · Sequestrotomia (elhalt csontdarab eltávolítása) · Ízületi szalagok varrata, pótlása · Tracheotomia (légcsőmetszés) · Idegen test eltávolítása (mélyen fekvő vagy testüregbe hatoló) · Arthroscopos műtétek (ízületek csövön keresztüli műtétei) – (különböző tech- nikai megoldásokkal: Shaving, felfúrás, lat. release, acromion plastica, Bankart- műtét, térdszalagplasztika) · Nyílt, egyszeres törés csontegyesítő műtéti ellátása · Az arckoponya törései (különböző törési típusok: Le Fort I-II.) · Blow out törés (szemüregi törés) · Ínvarrat | · Velőűrszegés · Combnyaktáji szegezés · Lemezes csontegyenesítés · Áthatoló mellkasi sérülés műtéte · Áthatoló hasi sérülés műtéte · Mellkasi szervek fedett sérülésének műtéte · Hasi szervek fedett sérülésének műtéte · Arthrodesis (ízületmerevítés) · Medencestabilizáló műtétek (hátsó perem törése, acetabulum /ízvápa/ törése, transsacralis fixatio /keresztcson- ton keresztüli rögzítés/) · Csontdefectusok (csonthiányok) pótlása, végtagfelépítés · Nyílt, többszörös törés csontegyesítő ellátása · Tomportáji törések OS (csontegyesítése) · Idegbénulás palliatív (tüneti) műtéte íntranszplantációval (ínátültetéssel) · Súlyos végtagsérülés ellátása (ér-, idegvarrattal, osteosynthesissel /csont- egyesítéssel) · Neurorraphia (idegvarrat), idegtransplantatio (idegbeültetés) mik- roszkóppal · Polytraumatizált (több testrészen sérült) betegnél többszörös mellkasi vagy hasi szervsérülés · Nagyérsérülések varrata · Értransplantatio (érbeültetés) · Replantatio (visszaültetés) · Prothesis (mesterséges testrész) beülte- tése: csípő, váll, könyök, csukló | · Posttraumás (sérülések utáni) hegkor- rekciók · Váll-, illetve térdízület bemozgatása (posttraumás contractura /sérülés utáni zsugorodás/ miatt) · Carotis angiographia (fejverőéri érfesté- ses vizsgálat), liquorterek (agyvízterek) kontrasztanyaggal (röntgensugár elnyelő anyaggal) történő vizsgálata · Inveterált és habituális (régi és vissza- térő) ficam műtéte · Arthroscopia (ízületi tükrözés) · Laparotomia explorativa (a hasüreg megnyitása diagnosztikus tájékozódás céljából) · Álízületek (fertőzött és nem fertőzött) belső és külső csontegyesítése · Arthroplastica (ízületi helyreállítás) |
2. Az ortopédiai sebészet körében | |||
· Ínhüvelyen, inakon végzett beavatko- zások (tenotomia/ínmetszés, incisio/ bemetszés) · Lábujjak csonkolása · Achilles-ín tenotomiája (ínmetszése), abductor pollicis ín incisio (hüvelykujj távolító ín metszése) · Combfejmegtartó műtétek (core decompression/ comb-fejecsre ható nyomás csökkentésével) | · Alkar, lábszár alagútsyndroma-műtéte (idegpályát leszorító kötőszövetes lemeznek a leszorítást oldó műtéte) · Nagy végtagsegment-amputatiok (vég- tagrész eltávolítások) · Íntranspositiok (ín-áthelyezések | · Osteotomiák (csontvésések) · Spasticus (görcsös) bénulás műtéti kezelése · Csípőközeli femur-osteotomia (comb- csont-vésés) · Tibiaosteotomia (sípcsontvésés) · Medenceosteotomia (Chiari) (meden- cecsontvésés Chiari módszerével) · Combfejmegtartó műtétek (osteotomiával/csontvésés/ és érnyeles csontblokk/csontdarab/ behelyezé- sével) · Csípő-, térdízület-, váll-, könyök- arthroplastica (ízületi helyreállítás) | · Hallux valgus, digitus V. varus (gacsos nagy lábujj, horgas ötödik lábujj) műté- tei · Habitualis patellaficam (visszatérő térd- kalács-ficam) · Világrahozott csípőficam műtéti repositiója (helyretevése |
3. Az urológiai sebészet körében | |||
· Praeputium (fityma) szakadás ellátása – sutura (varrat) · Torquatio testis – detorquatio (herecsa- varodás – megszüntetése) · Verruca (szemölcs), atheroma (kásada- ganat) eltávolítása penisről (hímvesz- szőről) · Hydrocele (vízsérv) szúrcsapolás · Idegen test eltávolítása hólyagból húgy- csövön át · Húgycsőpolyp (kocsányos daganat) exstirpatiója (eltávolítása) · Vasectomia (ondó/sperma vezeték egy szakaszának eltávolítása) terápiás célból | · Epididymectomia (mellékhere eltávo- lítása) · Orchidectomia (castratio) – (herék eltávolítása) · Prostatatályog (dűlmirigytályog) meg- nyitása · Endovesicalis elektrocoagulatio (húgy- hólyagon belüli szövetrész elektromos elroncsolása) · Penisamputatio (hímvessző-eltávolítás) · Hydrocele műtét op. sec. Xxxxxxxxxxx, Xxxxxxxx (vízsérv műtét W., B. mód- szerével) · Spermatocele resectio (ondótartalmú tömlő kivágása) · Varicotomia (visszeres csomó kimet- szése) · Dormia/Zeiss kőextractio (húgyvezeték- kő eltávolítása D., Z.. módszerével) | · Ureterotomia (húgyvezeték megnyi- tása) · Nephropexia (vese-felvarrás) · Nephrectomia (vese eltávolítása) · Polusresectio (vesecsúcs eltávolítása) · Cavernotomia (üregkimetszés) · Transrenalis drain (vesén keresztüli váladéklevezető cső behelyezése) · Vesecysta resectiója (vesehólyag eltá- volítása) · Decapsulatio (kéregeltávolítás) · Prostatectomia (dülmirigy-kimetszés) · Hólyagnyaki Y-V plasztika (Y-V alakú helyreállító műtét) · Diverticulectomia (kiöblösödés kimet- szése) · Hólyagfal resectiója (csonkolása) · Transurethralis hólyagtumor-resectio (húgycsövön keresztüli hólyagdaganat- eltávolítás) | · Katheterezés (vizelet-lecsapolás) · Hólyagszurcsapolás · Paraphymosis repositio (beszorult szűk fityma helyretétele) · Fimosis fimotomia, circumcisio (fityma- szűkület miatti fitymametszés, körül- metélés) · Vese functionalis (működési) vizsgálata ureterkatheterezés (húgyvezetéken át bevezetett cső) útján · Herebiopsia (heréből szövetminta vétel) · Prostatabiopsia (dűlmirigyből szövet- minta vétel) · Vesebiopsia (veséből szövetminta vétel) · Hólyagbiopsia (húgyhólyagból szövet- minta vétel) · Pyelum plastica (vesemedence helyre- állítása) |
AHE-12930/6
I. Kisműtétek | II. Közepes műtétek | III. Nagyműtétek | IV. Nem térítendő műtétek |
B) Szakosított sebészeti ellátások (függetlenül attól, hogy általános sebészeti osztályon vagy szakosított sebészeti osztályon végzik) | |||
3. Az urológiai sebészet körében | |||
· Hólyagkő-extractio(eltávolítás) · Ureterocele elektroincisiója (húgyvezetéksérv elektromos metszése) · Sectio alta (felső hólyagmetszés) · Transurethralis lythotripsia (húgycsövön keresztüli kőzúzás) · UH-vezérelt nephrostomia, vesecysta-punctio (ultrahang vezérelt vesemedencesipoly képzése, vese hólyagdaganatának szúrcsapolása) · Urethrotomia ext. (húgyvezeték külső metszése) · Renalis lythotripsia (vesekőzúzás) · Endourológiai (csövön keresztüli) beavatkozások | · Transurethralis prostatatumor-resectio (húgycsövön keresztüli dülmirigy-daga- nat eltávolítás) · Transurethralis hólyagnyakadenoma- resectio (húgycsövön keresztüli hólyag- nyak-mirigydaganat eltávolítás) · Transurethralis hólyagnyak-resectio sphinctersclerosis miatt (húgycsövön keresztüli hólyagnyak-eltávolítás a záró- izom elmeszesedése miatt) · Húgycsőplasztikák (húgycső-helyreál- lító műtétek – a különböző eljárásokat kidolgozó urológus sebészek nevével jelzett módszerek szerint: Xxxxx- Xxxxxx,Xxxxxxxxxxx, Xxxxxxxx, Xxxxxx stb.) · Emasculatio (herék eltávolítása) · Transurethralis (húgycsövön keresz- tüli) hólyag- vagy prostata (dülmirigy) műtétek · Vesekőműtétek · Radicalis (gyökeres) veseműtét (vese tumor blockdissectiója / daganat egé- szében történő kivágása) · Heredaganat műtétje, bilateralis retroperitonealis lymphadenektomia (mindkét oldalon hashártya mögötti nyirokmirigy-kiirtással) · Hypotermiás (lehűtött testhőmérséklet biztosításával történő) veseműtét · Uretero ureteralis anastomosis (húgyvezetékrészek összeköttetése) · Uretero sigmoidostomia (cystectomiával, cystectomia nélkül) – (húgyvezeték beültetése a vastagbél alsó részébe, húgyhólyagkimetszéssel vagy anélkül) · Bricker-hólyag (húgyhólyag-képzés Bricker módszere szerint) · Ileocystoplastica: Bricker, Studer, Mainz II., Pouch (csípőbéli húgyhóklyagképzés, különböző módszerekkel) · Totalis prostatektomia (teljes dűlmirigykiirtás) · Vesetranszplantatio (veseátültetés) · Adrenalektomia (mellékvese eltávolítás) · Műveseellátás (dialysis/méreganyagok kiszűrése)megkezdése · Ureter-neoimplantatiók (húgyvezeték- pótlás mesterséges anyag beültetésével) · Ureter (húgyvezeték) pótlás béllel · Mellékvese-daganatok műtéte | · Ureter plastica (húgyvezeték helyreál- lítása) · Aberrans veseérresectio (nem megfelelő helyen lévő veseér eltávolítása) | |
4. A szemészet körében | |||
· Chalazion (jégárpa) műtét · Kis szemhéji tumorok (daganatok) eltávolítása · Kis szemhéji sebzés ellátása · Kis kötőhártyasebzés ellátása · Blepharorraphia (szemhéjvarrás) | · Enucleatio bulbi (a szem eltávolítása) · Epibulbaris tumorok (szemgolyón kívüli daganatok) eltávolítása · Perforáló (áthatoló) sérülések ellátása (a mágnesműtét kivételével) · Punctio corneae (szaruhártya szúrcsapolása) | · Glaucomaellenes (zöldhályogellenes) műtétek (nem mikrosebészeti) · Hályogműtét (nem mikrosebészeti) · Ablatio retinae (ideghártya-leválás) műtéte · Szaruhártya-átültetés (nem mikrosebészeti) · Nagy szemészeti plasztikák (helyreállító műtétek) · DCR (könny-utak levezető képességének helyreállítása) · Intraocularis (szemgolyón belüli) idegen test eltávolítása (nem mikrosebészeti) · Canaliculus reconstructiós (csatornácska helyreállító) műtét · Orbita (szemüregi) műtétek (tumor/ daganat, decompressio/nyomáscsök- kentés, exenteratio/ szemeltávolítás) | · Pterygium (kúszóhártya) műtéte · Kancsalságjavító műtét · Kis szemhéji plasztikák (helyreállító műtétek) · Xxxxx xxxxxxxxxxxx műtétei |
AHE-12930/6
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 86 / 91
I. Kisműtétek | II. Közepes műtétek | III. Nagyműtétek | IV. Nem térítendő műtétek |
B) Szakosított sebészeti ellátások (függetlenül attól, hogy általános sebészeti osztályon vagy szakosított sebészeti osztályon végzik) | |||
4. A szemészet körében | |||
· Mikrosebészeti műtétek (pl. phakoemulsificatio, vitrectomia, glaucomaellenes műtét – szemlencse- mag-eltávolítás, üvegtest-eltávolítás, zöldhályog-ellenes műtét) · Fotocoagulatio (fénnyel történő szövet- alvasztás) · Hályogműtét intraocularis (szemen belüli) műlencse beültetésével · Perforáló (áthatoló) szemsérülés ellátása primer intraocularis (közvetlen szemen belüli) műlencse beültetésével | |||
5. A fül-orr-gégészet körében | |||
· Tonsillectomia (torokmandula eltávo- lítása) · Endonasalis (orron belüli) műtétek (orr- sövény, polyp/kocsányos-daganat, ros- tasejt, hallójárat, exostosis/csontkinövés, antrum/arcüregsipoly-zárás) · Incisio haematoma auric. (fül véröm- lenyének bemetszése) · Hallójárati idegen testek műtéti eltávo- lítása · Microlaryngochirurgia (mikroszkópos gégeműtétek) – (excisio/kimetszés, incisio/bemetszés, decorticatio/ lehán- tás, exstirpatio/eltávolítás, synechiolisis/ összenövés- oldás) | · A külső orrmelléküreg és a külső fül műtétei · Szövődménymentes mastoidectomia (a csecsnyúlvány légtartalmú sejtjeinek eltávolítása), antrotomia (a csecsnyúl- vány üregének megnyitása) · Részleges külső gégeműtétek · Orr-fül plasztikai (helyreállító) műtétek csak baleseti kárral összefüggésben | · Stapedotomia (a kengyel metszése) · Teljes gégekiirtás · Hangréstágító műtétek · Radikális (gyökeres) fülműtét · Egy ülésben végzett nyaki dissectio (köteg-eltávolítás) és teljes gégekiirtás · Fülműtét endocranialis (koponyán belüli) szövődménnyel · Meniere-műtétek (belső fül eredetű szédüléses betegség /Meniere-kór/ gyógyítását célzó, a belső fülben végzett műtétek) · Partialis és totalis (részleges és teljes) orrhiánypótlás csak baleseti kárral össze- függésben · Totális (teljes) fülkagylóképzés csak bal- eseti kárral összefüggésben · Stapedectomia (kengyel eltávolítása) · Acusticus neurinoma (hallószervi ideg- daganat) eltávolítása · Nyaki tápcsatorna-rekonstrukció (helyre- állítás) betegség vagy baleset miatt · Fej-nyaki tumor (daganat) műtéte nyaki blockdissectioval (nyirokcsomók teljes kiirtásával) | · Hallásjavító műtétek · Intraossealis (csonton belüli) hallókészü- lék beültetése · Cochlearis implantatio (csigajárati mes- terséges anyag beültetés) · Agytörzsi implantatio (mesterséges anyag beültetés) |
6. A szájsebészet körében | |||
· Prothetikai (fogsorpótló) előkészítő műtét · Zárt arccsontrepositio/helyretétel, arcus zygomaticus (járomív) repositio (hely- retétel) · Fogtörések rögzítése · Parodontalis (fogágyi) műtétek | · Kisebb plasztikai (helyreállító) műtétek csak baleseti kárral összefüggésben · Csonttörés ellátása intra-, extraoralis (szájüregen belüli, -kívüli) feltárásban | · Partialis mandibularesectio (részleges alsóállcsonteltávolítás) · Partialis maxillaresectio (részleges felsőállcsonteltávolítás) · Totalis mandibularesectio (teljes alsóállcsonteltávolítás) - (féloldali) · Totalis maxillaresectio (teljes felsőáll- csont-eltávolítás) - (féloldali) · Ankylosis (ízületi merevség) műtéte · Nagyobb plasztikai (helyreállító) műtét csak baleseti kárral összefüggésben · Arckoponya többszörös törései (Le Fort III.) · Parotidectomia (nyálmirigykiirtás) a nervus facialis (az arcideg) megkímé- lésével · Alagútműtét · Fejecspótlás bordaporcgrafttal (-szö- vetdarabbal) · Állkapocspótlás szabadon · Tumor (daganat) műtét nyeles lebe- nyes rekonstrukcióval (helyreállítással) · Tumor (daganat) műtét – egyedi rekonstrukció (helyreállítás) microvascularis (kisér-hálózati) lebeny- nyel · Bimaxillaris osteotomia (kétoldali felső állcsont vésése) · Rekonstrukciós (helyreállító) műtétek implantatumokkal (mesterséges xxxx- xxxxxx), csontpótlással kombinálva | · Cysta (hólyagdaganat) műtét · Gyökércsúcs-resectio/eltávolítás · Retineált, impactált (visszamaradt, beékelődött) fogak eltávolítása · Kis odontogen (fogeredetű) daganatok műtéte · Gyökérimplantatio (mesterséges gyö- kér) behelyezése, eltávolítása · Foggyökér-dissectio/szétvágás · Luc-Caldwell műtét (csont-helyreállítás) · Velumplasztika (lágyszájpadi vitorla helyreállítása) · Subperiostealis implantatio (mestersé- ges anyag behelyezése csonthártya alá) · Ajak-, illetve szájhasadék műtéte · Intraoralis tu. excisiók, blockresectiók (szájon belüli daganatok kimetszése, eltávolítása) · Submandibularis (állkapocs alatti) nyál- mirigy eltávolítása · Nyúlajakműtét · Progenia (hátra ugró állkapocs miatti) műtét · Prognathia (előre álló állcsont miatti) műtét · Farkastorokműtét |
AHE-12930/6
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 87 / 91
I. Kisműtétek | II. Közepes műtétek | III. Nagyműtétek | IV. Nem térítendő műtétek |
B) Szakosított sebészeti ellátások (függetlenül attól, hogy általános sebészeti osztályon vagy szakosított sebészeti osztályon végzik) | |||
7. Az idegsebészet körében | |||
· Excisio (kimetszés), sutura (varrat) · Exairesis (kivágás) · Arteriectomia (ütőér egy részének eltá- volítása) | · Impressios fractura (behorpadásos törés) · Fúrt lyuk felhelyezése · Krónikus (idült) subduralis haematoma (agyhártya alatti vérömleny) ellátása · Kontrollált thermolaesio, trigeminus neuralgia hypophysectomia esetében (ellenőrzött hősérüléses beavatkozás, a háromosztatú ideg fájdalmánál az agy- alapi mirigy eltávolítása esetében) · N. facialis decompressio (az arcidegre ható nyomás csökkentése) · Perifériás (környéki, elsősorban végtagi) idegműtétek · Lumbalis (ágyéktáji) porckorongsérv · Koponyacsonttumorok (-daganatok) · Koponyacsont-plasztika (-helyreállító műtét) csak baleseti kárral összefüg- gésben · Agykamradrain (agykamrába cső) behe- lyezése | Balloncatheteres (ballon-szondás) beavat- kozások · Lebenyresectiók (lebenycsonkolások), Gerincsérültek műtétei · Lebenygliomák (lebeny-agydaganatok) · Convexitás meningeomák (domborulati pókhálóhártya daganatok) · Intracerebralis, intracerebellaris haematoma (agyállománybeli, kisagyon belüli vérömleny) · Epiduralis, acut subduralis (kemény agy- hártya feletti és heveny kemény agyhártya alatti) vérzések · Nasalis liquorrhoea (orrüregi agyvíz-csor- gás) · Shunt műtétek (összeköttetést képző műtétek) · Cerebellaris tumorok (kisagyi daganatok) · Xxxxxx Xxxxxx (kisagysérv), foramen Magendie (agyvízáteresztő nyílás) elzáró- dásának direkt műtéte · Syringomyelia, basalis impressio (gerincve- lői üreg, agyalapi benyomódás megszün- tetésének műtétje) · Spinalis extramedullaris és epiduralis tumorok (gerincvelőn kívüli és kemény- agyhártya feletti daganatok) · Csigolyatumorok (-daganatok) · Cervicalis porckorongsérv laminectomiából (nyaki porckorongsérv műtét a hátsó csigolyaív eltávolításával) és elülső behatolásból · Cervicalis spondylosis (nyaki csigolyamere- vedés) miatti műtét · Carotis externa-interna anastomosis (külső- és belsőfejverőér-összekötő) műtétek · Transsphenoidalis hypophysisműtétek (az ékcsonton keresztüli agyfüggeléki műtétek) · Koponyaűri sérülés (impressio /benyo- módás/, durasérülés /kemény agyhártya sérülés/, vérzés) ellátása · Neurographia (idegműködési vizsgálat) · Sympathectomia (együttérző ideg átvá- gása) · Laminectomia (hátsó csigolyaív eltávolí- tása) · Nyaki gerincsérülés műtéte · Aneurysma (verőértágulat – koponyaűri) · Axialis tumorok (tengelyi helyzetű daga- natok) (supra-, parasellaris, clivus medialis tentorium, craniospinalis, extracerebralis daganatok és axiális állományon belüli daganatok – töröknyereg feletti és melletti, sátor közepi lejtői, koponya-gerinci, agy- állományon kívüli daganatok és tengelyi állomány belüli daganatok) | · Facialis tick (arc-rángatózás) |
· Intramedullaris (gerincvelőn belüli) gerinc- daganatok · Spinalis, cerebralis angiomák (gerincállo- mányi, agyállományi érdaganatok) · Stereotacticus (koordinátákkal kijelölt) műtétek · Vertebralis decompressio (csigolyai nyo- máscsökkentő műtét) (uncovertebralis arthrosis / horgascsontcsigolyacsont ízületi betegség esetén) · Koponyaalap törései (Tönnis-műtét) · Decompressiós (nyomáscsökkentő) kopo- nyaműtétek |
AHE-12930/6
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 88 / 91
I. Kisműtétek | II. Közepes műtétek | III. Nagyműtétek | IV. Nem térítendő műtétek |
B) Szakosított sebészeti ellátások (függetlenül attól, hogy általános sebészeti osztályon vagy szakosított sebészeti osztályon végzik) | |||
7. Az idegsebészet körében | |||
· Nyakcsigolyatörés lemezes rögzítése csontblokkal · Thoraco-lumbalis (mellkasi-ágyéki) gerinc- szakasz törései (ventralis/hasfelőli/, illetve hátsó fixálás/rögzítés/ lemezzel, csontblok- kal, cage/titán kalitka/-behelyezés) · Carotideo-cavernosus fistula (fejverőéri értágulati sipoly) ellátása | |||
8. A szívsebészet körében | |||
· Pacemaker implantatiója (szívritmusszabályozó beültetése) · Foramen ovale (szívsövény-nyílás) fedése, zárt eljárással | · Myocardialis pacemakerelektróda implantatiója (szívritmus-szabályozó elektromos vezető drótjának behelye- zése) · Pericardiectomia (szívburok egy részé- nek eltávolítása) · Shunt műtét (ér-összeköttetés létesí- tése) · Zárt mitrális comissurotomia (kéthegyű szívbillentyű összenövésének szétvá- lasztása) · Pericardialis cysta, lipoma exstirpatio (a szívburok hólyagos daganatának, zsírda- ganatának kiirtása) · Traumás szívsérülések ellátása · Endocardiológiai beavatkozások · Cardiomyotomia (thoracotomiából) – (a mellkas megnyitásán keresztüli szív- izomműtét) · Nyitott mitralis, aorta-, ill. pulmonalis comissurotomia (mellkasi feltárással a kéthegyű, a főütőéri-, ill. a tüdőszívbil- lentyű összenövés átmetszése) · Mitralis (kéthegyű) műbillentyű implantatiója (behelyezése) · Aorta (főütőéri)-műbillentyű implantatiója (behelyezése) · Kettős-hármas műbillentyű rekonstruk- ciója (helyreállítása) · Szívbillentyű plasticai rekonstrukciója (helyreállító kialakítása) · Coronaria (koszorúsér) műtétek · Kombinált szívműtétek · Aorta ascendensen (főütőér felszálló ágán) végzett rekonstrukciós (helyreál- lító) műtétek | · Pacemakerelektróda (szívritmusszabályozó elektromos veze- tékének) igazítása, cseréje · Pacemaker (szívritmusszabályozó) telepcseréje, transplantatiója (áthelye- zése), generátor áthelyezése · Coarctatio aortae rekonstrukciója (főütőér-szűkület megszüntetése) · Ductus Xxxxxxx pers. (magzati mell- kasi érösszeköttetés veleszületett nyitvamaradottsága megszüntetésének) műtéte · Mellkasi nagyér-rendellenességek kor- rekciója (kijavítása) · Pitvari septumdefectus (sövény-nyitott- ság) zárása · Kamrai septumdefectus (sövény-nyitott- ság) zárása · Fallot-trilogia rekonstrukciója (három helyen lévő szív- és nagyér veleszületett fejlődési rendellenességeinek helyre- állítása) · Fallot-tetralogia rekonstrukciója (négy helyen lévő szív- és nagyér veleszületett fejlődési rendellenességeinek helyre- állítása) · Nagyér-transpositio korrekciója (nagyér veleszületett rendellenes elhelyezkedé- sének kijavítása) · Egyéb veleszületett szívhibák korrekciója (kijavítása) | |
9. Az érsebészet körében | |||
· Scalenotomia (bordaemelő izom átmet- szése) · Necrectomia (elhalt rész kimetszése) · Peripheriás (környéki) ér exploratiója (feltárása) · Arteriectomia (ütőér egy részének eltá- volítása) | · Femoralis recanalisatio (combütőér átjárhatóvá tétele) · Femoro-poplitealis bypass (combütőér- térdhajlati ütőér összeköttetésének létesítése) · Profunda plastica (mély ér helyreállító műtét) · Fogarty-embolectomia (érelzáró anyag eltávolítása Fogarty módszerrel) · Fogarty-thrombectomia (vérrög eltávolí- tása Fogarty módszerrel) · Axillo-femoralis bypass (hónalji- comb- ütőéri összeköttetés kialakítása) · Femoralis crossover bypass (combütőéri áthidaló összeköttetés kialakítása) · Felső végtagi reconstructiós (helyreál- lító) érműtét | · Art. carotis reconstructio (fejverőér helyreállítása) · Art. subclavia reconstructio (kulcscsonti ütőér helyreállítása) · Art. mesenterica reconstructio (bélfodri verőér helyreállítása) · Aorta bifurcatio desobliteratio (főütőér kettéágazódásának átjárhatóvá tétele) · Aorto-ilio-femoralis reconstructio (főütőér-csípőcsonti ütőér-combcsonti ütőér helyreállítása) · Aorto bifemoralis bypass (főütőér- combcsonti erek összeköttetésének kialakítása) · Carotis-subclavia bypass (fejverőér- kulcscsonti ütőér összeköttetésének kialakítása) · Subclavia crosover bypass (kulcscsonti ütőér átkereszteződő összeköttetésének kialakítása) · Obturator bypass (medencei érelzáródás megszüntetése) · Axillofemoralis bypass (hónalji-comb- csonti ütőérösszeköttetés kialakítása) | · Varicositas (visszérbetegség) műtétei · Vérző varix (visszeres csomó) aláöltése |
AHE-12930/6
⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez 89 / 91
I. Kisműtétek | II. Közepes műtétek | III. Nagyműtétek | IV. Nem térítendő műtétek |
B) Szakosított sebészeti ellátások (függetlenül attól, hogy általános sebészeti osztályon vagy szakosított sebészeti osztályon végzik) | |||
9. Az érsebészet körében | |||
· Femoralis crossover bypass (combcsonti áthidaló ütőeres összeköttetés) · Hasi aneurisma (verőértágulat) műtéte · Cruralis rekonstruktív (lábszári helyreállító) érműtét · Végtag-aneurysmák (verőértágulatok) · Ilio-femoralis vénareconstructio (csípő- csonti- combcsonti visszér-helyreállítás) · Clava plicatio (érelváltozás megszüntetése redőképzéssel) · Érpótlások · Műtétek a mellkasi, illetve a hasi nagyereken | |||
10. A kézsebészet körében | |||
· Z-plastica (Z alakú metszés) bőrön · Ínhüvelyincisio/metszés · Szabad bőrtransplantatio/átültetés · Extensor (feszítő) ín varrata · Csonttörés fedett tűzése · Szalagvarrat · Ganglion (ínhüvely kitüremkedés)-, tumor (daganat)-, cysta (hólyag)-, ide- gen test eltávolítása · Ujjamputatio | · Neurolysis (ideg körüli összenövés meg- szüntetése) · Ínvarrat · Tendolysis (ínkörüli összenövés meg- szüntetése) · Csonttörés feltárása, drótstabilizálása (dróttal történő rögzítése), fixateur externe (külső rögzítő alkalmazása) · Arthrodesis (ízületmerevítés) · Luxatio (ficam) feltárásos repositiója (helyretétele) · Capsulectomia (ízületi tok eltávolítása) · Szalagplastica (szalag helyreállító műtéte) · Feltárás mély fertőzés miatt · Sorozat Z-plastica (Z alakú bemetszé- sekkel történő helyreállító műtét) bőrön · Phalangisatio (ujj képzése) | · Idegvarrat · Íntransplantáció (ínbeültetés) · Többszörös ínvarrat · Stabil osteosynthesis (szilárd csontegye- sítés) · Matti műtét (sajkacsonti álízület meg- szüntetése) · Correctiós (helyreigazító) csontműtés · Prothesis (mesterséges testrészpótló) beültetése · Érvarrat az alkaron · Dupuytren contractura (tenyéri zsugo- rodás) műtéte · Idegbénulás palliatív (tüneti) műtéte íntransplantatióval (ínbeültetéssel) · Nyeles- vagy hengerlebeny-plasztika (helyreállító műtét) · Idegtransplantatio (idegátültetés) · Szigetlebeny · Érvarrat a kéz és ujjak területén · Értranszplantatio (érátültetés) · Pollicisatio (hüvelykujj képzése) · Replantatio (visszaültetés) | |
11. A nőgyógyászat-szülészet körében | |||
· Polypus (kocsányos daganat) eltávolítása · Bartholin-cysta vagy abscessus (kis szeméremajki mirigy hólyagos daganata vagy tályogja) megnyitása, ill. eltávo- lítása · Császármetszés műtét · A terhesség megtartását célzó beavat- kozás · Nőgyógyászati méhkaparás nem terhes- ség megszakítása céljából · Excisió a portióból vagy a vulvából (kimetszés a méhnyakból vagy a külső női nemiszervből) · Orvosi javallatra végzett terhességmegszakítás vagy vetélés befejezése | · Méhnyak-amputatio (eltávolítás), -plasz- tika (helyreállítás) · Hüvelyi és gátplasztikai (helyreállító) műtétek · Hüvelyi cysta (hólyagos daganat) eltá- volítása · Terápiás laparoscopia (gyógyító célú hasűri tükrözés) · Vesico-vaginalis fistula (hólyag-hüvely sipoly) műtétek · Rectovaginalis fistula (végbél-hüvely sipoly) műtéte · Stress incontinentia (idegességi vizelet- tartási elégtelenség) műtétei · Endoscopos (csövön keresztüli) műtéti megoldások (méhen kívüli terhes- ség, orvosi indikáció alapján végzett sterilisatio (meddővé tétel) stb.) | · Terápiás célból végzett laparotomia (hasüreg műtéti megnyitása) · Vaginális (hüvelyen keresztüli) méhel- távolítás · Vulvectomia (külső női nemiszerv eltá- volítása) · Radikális (gyökeres) méheltávolítás méhnyakrák miatt - Wertheim-műtét · Exenteratio pelvis (medencei zsigerek eltávolítása) - Brunschwig-műtét | · Nem orvosi indikáció alapján végzett terhességmegszakítás |
12. A gyermeksebészet körében | |||
· Törések, ficamok ellátása · Kis sebészeti beavatkozások (feltárás, sutura=varrat) | · Herniotomia (sérvműtét) · Hydrocele (vízsérv) műtéte · Retentio testis (here helyreállító) műtét · Pylorotomia (gyomorkapu átmetszése) · Gastrostomia (gyomorsipoly képzése) · Anus praeternaturalis műtét (mesterséges végbélnyílás képzése) · Splenectomia (lépeltávolítás) · Kisebb daganatok eltávolítása · Osteosynthesis (csontegyesítés) · Invaginatio (bélbegyűrődés) és egyéb ileusműtét (bélelzáródásműtét) bélresectio (bélszakaszeltávolítás) nélkül | · Invaginatio (bélbetüremkedés) és egyéb ileus (bélelzáródás) műtéte bélresectióval (béleltávolítással) · Wilms-tumor (vesedaganat) műtéte · Sympathicoblastoma (az együttérző ideg- rendszer daganatának) műtéte · Egyéb rosszindulatú hasi tumor (daganat) műtéte · Sacralis és retroperitonealis teratoma (keresztcsonti és hashártya mögötti, fej- lődési rendellenességből adódó daganat) műtéte | Biopsia (szövetmintavétel) · Syndactylia-, polydactylia (veleszületett ujjösszenövés-, fölös számú ujj megszün- tetésére végzett) műtét · Nyúlajakműtét · Szájpadhasadék-műtét · Hypospadiasis (veleszületett húgycsőhasa- dék megszüntetésére végzett) műtét · Oesophagus atresia és oesophago- trachealis sipoly (veleszületett nyelő- cső-elzártság és nyelőcső-légcső sipoly) műtéte |
AHE-12930/6
II. Közepes műtétek | III. Nagyműtétek | IV. Nem térítendő műtétek | |
B) Szakosított sebészeti ellátások (függetlenül attól, hogy általános sebészeti osztályon vagy szakosított sebészeti osztályon végzik) | |||
12. A gyermeksebészet körében | |||
· Intrathoracalis tumorok (mellüregen belüli daganatok) műtéte | · Vékony- és vastagbél-atresiák és –stenosisok (- veleszületett elzártságok és -szűkületek) műtéte · Veleszületett ano-rectalis (végbélnyílás- végbél) rendellenességek műtéte · Hirschsprung-betegség (veleszületett vastagbéltágulat) radikális (gyökeres) műtéte · Meconium ileus (magzatszurok okozta bélelzáródás) műtéte · Veleszületett epeút-elzáródás, choledochus cysta (epevezeték-tömlő) műtéte · Pectus excavatum (veleszületett tölcsér- mell) műtéte · Nyitott spina bifida (veleszületett gerinc- hasadék) műtéte · Atrio-ventricularis shunt (a szív veleszü- letett pitvarkamrai rendellenes összeköt- tetésének) műtéte |
AHE-12930/6
3. sz. függelék: Egységszámtól függő kezdeti biztosítási összegek
Biztosítás | Egy egységre jutó kezdeti biztosítási összeg (Ft) | Választható egységek (többszörözhetőség) |
Felelősségbiztosítás | 5 000 000 | 6 |
Felelősség+ biztosítás | 5 000 000 | 6 |
Elfolyt víz térítése | 50 000 | 1 |
Üveg+ biztosítás | 100 000 | 10 |
Vandalizmusbiztosítás | 100 000 | 10 |
Kert és klíma biztosítás | 500 000 | 20 |
Utazás+ biztosítás | 100 000 | 10 |
Felújítás-biztosítás | 500 000 | 20 |
Garázsban tárolt gépjárművek biztosítása (járművenként) | 500 000 | 20 |
Kiterjesztett gépjárművédelem biztosítás (járművenként) | 500 000 | 10 |
Családi baleset-biztosítás (járművenként) | 200 000 | 10 |
Családi életbiztosítás | 200 000 | 10 |
Családi egészségbiztosítás | 30 000 | 5 |