A KISEBBSÉGI SZERZŐDÉSEK LÉTREJÖTTE

A KISEBBSÉGI SZERZŐDÉSEK LÉTREJÖTTE

A

KISEBBSÉGI jogok védelmét biztosító nemzetközi szerződé- sek létrejöttének részletei mindeddig ismeretlenek voltak. Bár többen is megkísérelték kikutatni azokat az erőket, amelyek-

nek összetevőjeként a párizsi Békekonferencia kidolgozta a kisebbségi szerződéseket, az eddigi kísérletek meglehetősen hézagos eredményt adtak. Nemcsak a diplomáciai intrikákra és kulisszamögötti tárgya- lásokra nem sikerült világot vetniük, hanem a Békekonferencia illeté- kes bizottságának tárgyalásairól is nagyon kevés részlet vált ismeretessé. A bizottság jegyzőkönyve nem kerülvén a nyilvánosság elé, azok, akik a kérdést érintették, csak a sötétben tapogatózhattak.1 E tapogatózások két — egyébként nagyértékű és forrásmunka jellegű — művön alapul- tak, Temperley és Xxxxx ezredes mémoireszerű könyvein, de ezekben a kisebbségi szerződések bizottsági tárgyalása meglehetősen vázlatosan van ismertetve; a szerződések kidolgozásának és létrejöttének részleteit belőlük megismerni lehetetlen.2 Pedig e részletek minket igen közelről kell hogy érdekeljenek. Nemcsak azért, mivel a magyar nemzettesttől leszakított három és félmillió magyarnak elemi jogait foglalják nemzet- közi szerződésbe (azonkívül kb. egy milliónyi, a magyarsággal egész- ben véve baráti és kisebbségi politikájában is gyakran szövetkezett németség jogait garantálják, valamint a rutén autonómia kereteit tar- talmazzák), hanem élénk fényt vetnek egyrészt a hatalmasok, a „szö- vetséges és társult főhatalmak“ (ez esetben a ,törvényhozó’) akara- tára, másrészt a kis szövetségesek taktikájára, amely hol kétségbe- esett ellenállásban, hol nyájas fogadkozásokban, lelkes ígérgetésekben nyilvánult és az esetek nagy részében az anyagi igazságot állandóan figyelmen kívül hagyta; ha rajtakapták valamelyiküket azon, hogy addigi, meglévő nemzetközi kötelezettségét nem teljesítette kisebbsé- geivel szemben, annál önérzetesebben ígérgette azt, hogy a jövőben teljesíteni fogja azokat szerződés nélkül is ...

A Nemzetek Szövetsége Egységokmánya szövegének kidolgozása során jelenik meg első ízben a Békekonferencia előtt a kisebbségi véde-

1 Xxxxx Xxxxxxxx: Das Minoritatenproblem und seine Literatur. Berlin

u. Leipzig, 1928. 131—149.11. — Xxxxx Xxxxx: A kisebbségek nemzetközi védelme. Berlin, 1928. 30—37. 11. — Xxxxxx Xxxxx: La protection Internat, des minorités. Paris, 1930. 39—45. 11. — Xxxx Xxxxxx: A kisebbségek jogi helyzete. Budapest, 1930. 20—22. 11. — Xxxxx X. Mandelstam: La protection intemat. des minorités. Paris, 1931. 7—17. U. — Xxxxxxxx Xxxxxx: A kisebbségi jogok védelmének kézi- könyve. Berlin, 1925. 215—220. 11.

2 H. W. V. Temperley: History of the Peace Conference of Paris. London, 1921. V. és VI. kötetek. — Col. House—Xxxxxxx: What really happened at Paris. Newyork, 1920. 204—231. U.

lem ügye. Xxxxxx első párizsi tervezetének (1919 január 10) hatodik

„supplementary agreement“-je így szól:

A Nemzetek Szövetsége követelni fogja, hogy az összes új álla- mok, független és önálló állami létük elismerésének előfeltételeképp kötelezzék magukat arra, hogy állami főhatalmuktól függő minden ethnikai és nemzeti kisebbségüknek azt a bánásmódot és biztonságot adják meg, amely lakosságuk ethnikai és nemzeti többségét megilleti.

Xxxxxx második párizsi tervezete (1919 január 20) ezt a pontot szintén fölvette és benne úgy rendelkezett, hogy a N. Sz. Tanácsa követelje az összes új államoktól a kisebbségek védelmének Ígéretét. Azonkívül Xxxxxx harmadik tervezetében a 7. pótarrangement a vallásszabadságra vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza.

Az Egységokmánynak a Békekonferencia Népszövetségi Bizottsága elé terjesztett (1919 február 3) tervezete még tartalmaz (19. cikk) a vallásszabadságra vonatkozó rendelkezéseket, amelyeket (február 8) lord Xxxxxx Xxxxx kibővít a Nemzetek Szövetsége intervenciós jogának fölvételével, de ezt Xxxxxx (február 10) kihagyatja. Majd, a második olvasás folyamán, a szerkesztőbizottság az egész cikket kihagyandónak véli (a fajok egyenlőségére vonatkozó japán javaslatot hasonlóképpen elvetik). A N. Sz. Egységokmányából tehát a vallásszabadság védel- mének elvét, xxxxx Xxxxxx az összes, tehát nemzeti és nyelvi kisebb- ségek egyenlő elbánásának gondolatát lecsökkentette, de ezt, a vallások szabad gyakorlatának védelmét, a N. Sz. összes tagállamaira ki akarta terjeszteni, végleg eliminálták. A kisebbségek (mégpedig: a faji, vallási és nyelvi kisebbségek) védelmét csakis az „új“ államok kötelezett- ségévé tették, természetesen most már nem a N. Sz. Egységokmánya által, hanem külön szerződésekkel.1 E szerződések kidolgozását az

„új államok bizottságáéra bízták.

Ezt a bizottságot (Committee of new States-Commission, des nouveaux Etats) a hármas főtanács (Xxxxxxxxxx, Xxxxxx, Xxxxx Xxxxxx) 1919 május elsejei ülésében szervezte azzal a feladattal, hogy Lengyelország és a többi újonnan alakítandó állam nemzetközi kötele- zettségeit tegye tanulmány tárgyává „beleértve a jogi és egyházi köte- lezettségeket is“. Első ülését 1919 május 3-án tartotta, ezen a követ- kezők vettek részt: Xxxxxxxxx (francia), Xxxxx Xxxxxx Xxxxxx (amerikai), Xxxxxxx-Xxxxxx (angol); titkár: Xxxx (angol). Utolsó ülését 1919 december 9-én tartotta. Japán delegátus a május 27-i üléstől kezdve vesz részt (Adacd), olasz tag (Castoldi) a június 21-i ülés óta.2 Az is

1David Xxxxxx Xxxxxx: The Drafting of the Covenant. Newyork and Lon- don, 1928. 2 köt. (különösen: II. köt., 91. 1.). — W. Schücking—H. Wehberg: Die Fassung des Völkerbundes. II. kiad. Berlin, 1924. — X. Fouques—Duparc: La protection des minoritás. Paris, 1922. 177—197.11. — P. Munch: Les origines et l’oeuvre de la S. d. N. Copenhague, 1923. 2. köt. — Documents relatifs ä la protection des minoritás par la S. d. N. Journal Offidel, Supplém. spédal no. 73 (Génévé, 1929). 44—45. 11. — X. Xxxxxxxx: id. m. 149—150. 11.

2Az államok képviselői elég sűrűn változnak a Bizottságban. íme a teljes névsor (az egyes delegációkon belül hol egymást váltogatják, hol együtt jelennek meg): Egyesült-Államok: Xxxxxx-Xxxxxx, Xxxxxx X. Xxxxxx, Prof. Xxxxxxxx, Xxxxxx, Dulles; Franciaország: Berthelot, Kämmerer, Céligny, Laroche; Japán Adatéi, Katój Olaszország: de Martino, Castoldi, Stranieri; Brit birodalom: Xxxxxxx-Xxxxxx, Nicolson, Xxxx, Xxxxxx.

följegyzésre méltó, hogy Xxxxxx Xxxxxx a május 23-i (12.) ülés óta már nem vesz részt a bizottság munkálataiban. Leginkább Xxxxxx X. Hudson jeles nemzetközi jogász, a Columbia-Egyetem mostani kitű- nősége helyettesíti. M. O. Xxxxxx talán módszeresebben gondolkodó fő, a lehetőségeket jobban tekintetbe veszi, de, sajnos, sokkal passzívab- ban is viselkedik, mint Xxxxxx Xxxxxx; alig több már most, mint

„observer“, ahogy később nevezik az amerikai delegátusokat. Talán okult elődje példáján, akinek szép és termékeny gondolatai sorra buk- tak a Bizottságban vagy legalább is teljesen Jeszelidítve’ mennek tovább.

Még azt is előre kell bocsátanom, hogy a Bizottsághoz csak egy kisebbség tudott elég közel jutni s vele kapcsolatba jönni: a különböző zsidó szervezetek képviselői. Arról is volt szó, már a 2. ülésben, hogy meghallgatják a zsidóság delegátusait, ha szükségesnek mutatkozik, hogy a Bizottság tagjai az érdekelt felekkel vitassák meg az őket érdeklő pontokat. A zsidók szervezete (Comité des Délégations juives á la Conférence de la Paix) 1919 május 10-én memorandumot intéz a Békekonferenciához, amelyben már nemcsak a zsidó, hanem a többi kisebbségekről is szó van és magában foglalja a kisebbségi szerződések tervezetét. Ez a Comité a legnagyobb éberséggel követi mindvégig a Bizottság munkálatait és igyekszik, személyes összeköttetések révén, befolyásolni és irányítólag informálni a Bizottság nem egy tagját. Egy delegátusuk, Mr. Xxxxxx Xxxx (Anglo-Jewish Association), kér a Bizottság előadói jelentéséből egy példányt, hivatkozva arra, hogy Mr. Xxxxxxxx, az amerikai zsidók kiküldöttje szintén megkapta. A Bizottság erre csodálkozásának adott kifejezést afölött, hogyan jutott a bizalmas „rapport“ az amerikai zsidók képviselőjének kezéhez és Xxxxxxx megtagadta elküldését.1 Tény azonban, hogy a zsidóságnak és különösen a párizsi Delegációjuknak nagy érdeme van akörül, hogy a kisebbségi jogvédelem gondolatával a főtanács megbarátkozott és utasította a Bizottságot a kisebbségi szerződések kidolgozására; a zsidó kisebbségi szakértők állandó információs munkája érveket és anyagot szolgáltatott azok kezébe, akik — Bratianu, Xxxxxxxxxx és Xxxxxx xxxxxx ellenállásával szemben — bizonyos mértékű kisebbségi védelmet föl- tétlen szükségességnek ítéltek s e meggyőződésük mellett kitartottak. E jóhiszemű kisebbségbarátok ellenállását a lengyelek és románok hadakozásaival szemben erősítették a zsidóság jogainak kijátszása (1. Románia és a berlini szerződés) körül szerzett tapasztalatok.

A BIZOTTSÁG ELSŐ ÜLÉSÉBEN — amelyet Xxxxxx házában tartottak május 3-án — bemutatják Xxx Xxxxxxx Xxxxxx (Xxxxx Xxxxxx titkára) levelét, amelyben közli a Békekonferencia főtitkárával, hogy a főtanács elhatározta a következőt: Lengyelország2 és más új

1 A zsidók párizsi akciójára vonatkozólag 1.: Xxxxxx Xxxxxxxx: La question des minorités á la Conférence de la Paix et Faction juive. Paris, 1930. — Robin- son: id. m. 143—149. 11. — Baranyai, id. m. 216—220. 11. — Xxxxxx Xxxxx: A kisebbségek védelme, 30—32. U. — Xxxxxxx Xxxxxx: A kisebbségi szerződések vajúdása és megszületése. Magyar kisebbség (Lúgos), 1931 jan. 16. szám.

2 „Az új államok bizottsága“ munkálatait Xxxxx Xxxxxx Xxxxxx „My Diary at the Conference of Paris“ c. munkája XIII. kötete alapján ismertetem az alábbiak-

államok szerződést fognak kötni nemzetközi kötelezettségeikről, bele- értve faji és vallási kisebbségeik védelmét; egyúttal röviden tájékoz- tatja a Bizottságot arról, hogy mi a főtanács ebbeli álláspontja. Xxx Xxxxxxx Xxxxxx leveléhez mellékelve volt Xxxxxx két „paper“-je, amelyet a főtanács főbb vonalaiban elfogadott; azonkívül magának Xxxxxx Xxxxxxxxx tervezete a lengyelországi kisebbségekre vonatkozó- lag.1 Xxxxxx protokolláris formába öntött nehány, általános érvényű elvet először a vallásszabadságra vonatkozólag: „... állam kötelezi magát és elvül elismeri, hogy nem tiltja vagy akadályozza bármilyen hit, vallás vagy hiedelem szabad gyakorlatát, amely nem ütközik a köz- rendbe vagy közmorálba és felségjogai alatt álló semilyen személyt nem enged zaklatni életében, szabadságában, boldogulásra való törek- vésében amiatt, hogy valamely hithez, valláshoz vagy hiedelemhez tartozónak vallja magát“

Ebből a xxxxxxx elvből született meg aztán a minden kisebbségi szerződésben meglévő következő két cikk:

.. ország minden lakosát megilleti az a jog, hogy bármely hitet, vallást vagy hitvallást, nyilvánosan vagy otthonában, szabadon gyako- roljon, amennyiben ezeknek gyakorlata a közrenddel és a jó erkölcsök- kel nem ellenkezik.“ — „Vallási, hitbeli vagy felekezeti különbség a polgári és politikai jogok élvezete, így nevezetesen: nyilvános állások, hivatalok, méltóságok elnyerése vagy a különféle foglalkozások és iparok gyakorlása tekintetében egyetlen állampolgárra sem lehet hátrányos.“

Xxxxxx második alapelve a következőkép hangzott:

„... állam kötelezi magát és elvül elismeri, hogy szuverénitása alá tartozó minden faji és nemzeti kisebbségnek ugyanazt a bánásmódot és biztonságot nyújtja, úgy jogilag, mint tényleg, amelyet népe faji és nemzeti többségének biztosít.“

Ez az igazi wilsoni módra, egész általánosságban megfogalma- zott kijelentés már több gondot okozott a Bizottságnak, de a főelv vég- eredményben mégis bekerült a szerződésekbe, mégpedig a következő- képpen:

“... ország kötelezi magát, hogy az ország minden lakosának születési, állampolgársági, nyelvi, faji vagy vallási különbség nélkül az élet és szabadság teljes védelmét biztosítja.“

E rendelkezések alig állapítanak meg új jogokat, hiszen az élet és szabadság védelmére, valamint a vallás szabad gyakorlatára vonatkozó jogok a legelemibb emberi jogok közé tartoznak; a művelt államokban addig is mindenkit megillettek. Ezekkel a tulajdonkép fölösleges cikkek- kel gyorsan végzett a Bizottság és áttérhetett a fogósabb problémákra.

Xxxxxx Xxxxxx, Xxxxx ezredeshez intézett levelében, azt javasolja, hogy kössenek Lengyelországgal önálló kisebbségi szerződést; azt hiszi,

ban. — E nagyértékű műnek a trianoni békeszerződésre, különösen a határokra vonatkozó anyagát először Xxxxx Xxxxxx ismertette meg a magyar közönséggel e folyóirat hasábjain: „Gyorsírói feljegyzések a trianoni béke létrejöttéről“ c. művé- ben, 1930 márc. és ápr. számokban. — A kisebbségi bizottság munkálataira Czakó u. o. (márc., 304. 1.) röviden ráutal.

1 Minden kisebbségi szerződés tartalmaz gazdaságpolitikai, konzuli, átmenet- forgalmi s hasonló rendelkezéseket, amelyeket e Bizottság dolgozott ki; e kérdé- sek nem tartozván cikkünk keretébe, az alábbi fejtegetések során non terjeszke- dünk ki reájuk.

hogy hasonló szerződést kellene kötniök a főhatalmaknak Cseh- szlovákiával és Romániával is. Xxxxxx Xxxxxx tervezete már magában foglalja a megkötött kisebbségi szerződések főbb pontjait (a vallás- szabadság elvén kívül, amely már a Xxxxxx-féle „paper“ folytán elfogadtatott), úgymint: az élet és tulajdon védelmét; az állampolgár- sági viszonyok rendezését; bármely kisebbségi nyelvnek az üzleti for- galomban, iskolákban, sajtóban, nyilvános üléseken való szabad használatának jogát; különböztetést nem szabad tenni a lakosok között születés, faj, nemzetség, nyelv és vallás miatt; a kisebbségeknek részt kell biztosítani mindazokból az összegekből, amelyek a közvagyon ter- hére nevelési, vallási, közjótékonysági és társadalmi célokra kiadatnak, mégpedig a kisebbségeknek az egész lakossághoz viszonyuló arány- száma szerint (ez utóbbi pont nagyjában szintén xxxxxxxxxx a kisebb- ségi szerződések végleges szövegében), de az,arányos’ felosztás helyett már csak ,méltányos’ részt kell biztosítani a kisebbségek javára.

De olyan gondolatokat is tartalmaz Xxxxxx Xxxxxx tervezete, amelyeket a Bizottság sietett, már munkája kezdetén, eliminálni a szer- ződésekből, pedig azok—persze megfelelően végrehajtva— a kisebb- ségeknek politikai és kulturális életét az utódállamokban lehetővé tették volna és elejét vették volna sok igazságtalanságnak, elnyomás- nak. Az egyik alapgondolat a következőkép hangzik: „(Lengyelország) elismeri a nemzeti kisebbségeket, mint önálló közjogi testületeket (distinct public corporations), amelyeknek egyenlő jogaik vannak isko- láik és vallásos, nevelési, közjótékonysági és társadalmi intézményeik megalapításához, fenntartásához és felügyeletéhez. Bármely személy bejelentheti kilépését ilyen nemzeti kisebbségből.’’ A ,kultúrautonó- mia’, amire itt az emelkedett gondolkozású Xxxxxx Xxxxxx gondolt, nem került persze be a szerződésekbe, de hogy milyen termékeny eszme volt, mutatja az, hogy a velünk rokon észt nép már, szép sikerrel, megvalósította; a megszervezett európai nemzetkisebbségek évi genfi konferenciáin is sok és súlyos szó esett a kultúrautonómiáról. Egy egészségesebb Európában a kisebbségek kultúrautonómiája egyáltalán nem lenne utópia. Megvalósítása jóformán nagyobb érdeke a többség- nek, mint a kisebbségnek: egy teljes kulturális autonómiát élvező sorskisebbség, (de csak ez és nem a határmenti kisebbség), hamarabb beletörődhet végleges kisebbségi sorsába, mint ma.

Xxxxxx Xxxxxx másik gondolata az ,arányos’ kisebbségi képvise- let kívánalma volt az állami és önkormányzati testületekben; a kisebb- ségeknek ezekben a testületekben kollektív szavazatot kíván biz- tosítani (cumulative voting); a választási területeken belül egységes kisebbségi alterületek kijelölését javasolja, amelyek — a választási geometria kizárásával — lehetőleg egyenlők legyenek. Persze ebből sem lett semmi, bár az amerikai delegátusok meg egyszer visszatérnek erre az eszmére.1

1 A május 9-i ülésben az amerikai delegáció újból javasolja, hogy Lengyel- országban (és természetesen a többi államokban is) az arányos kisebbségi képvise- let vezettessék be. A Bizottság nem fogadja ugyan el az amerikai javaslatot, de elhatározza, hogy jegyzékben fogják ajánlani Lengyelországnak, gondoskodjék válasz- tási törvényeiben oly megfelelő módozatokról, amelyek szerint a kisebbségek olyan részt fognak kapni az országos képviseletben, amely számuk szerint őket megilleti.

A bizottság meg is kezdi munkáját: új tervezetet készít, amely nagyjában követi ugyan Xxxxxx Xxxxxxxx, de máris kihagyja az utóbb ismertetett két kardinális pontot: a kisebbségek területi jogait (a kultúr- autonómiát) és az arányos kisebbségi képviseletet. Viszont meg- jelenik az ú. n. garanciális klauzula (ugyan még nem a Népszövetség javára): Lengyelország kötelezi magát arra, hogy az öt szövetséges nagyhatalom által szükségesnek tartott oly rendelkezéseket foganatosít, amelyek a lengyelországi kisebbségi közületek védelmét szolgálják. Azonkívül a bizottság elhatározta, hogy külön kisebbségi szerződések kidolgozását tartja szükségesnek; óhajtandónak tartja, hogy Románia és Görögország kisebbségi szerződéseivel is foglalkozhassék (addig

t. i. csak az új államok: Lengyelország, Csehszlovákia, Jugoszlávia szerződéseinek kidolgozásával volt megbízva), mindebbe beleegyezik a főtanács. Megindul tehát a kisebbségi szerződések típusának meg- szerkesztése (vagyis a Lengyelországgal kötendőé); a tárgyalás folyamán mindinkább szelídülnek a Xxxxxx Xxxxxx-féle gondolatok, de legalább pozitívabb formát is öntenek. Közbe-közbe valamely delegátus egy- egy érdekes, új gondolatot vet föl, pl. ezt: „Semmiféle közokiratot nem szabad érvénytelenné deklarálni amiatt, hogy más nyelven van szer- kesztve, mint a lengyel nyelv“ — de ez, mint annyi más, eltűnik a bizottság süllyesztőjében.

Az elsőnek elkészült kisebbségi szerződés, a l e n g y e l , a töb- bieknek mintája volt; mint normára sokszor hivatkoznak reá mindkét oldalon. Xxxxxxxxxx lengyel miniszterelnök a békekonferencia 19x9 május 31-i ülésében állást foglalt a szerződés ellen, Xxxxxxxxxxx együtt hevesen kifakadt azon igazságtalanság’ ellen, amellyel reájuk olyan kötelezettségeket rónak, amelyeket a N. Sz.-nek nem minden tagja vállal magára. Xxxxxx nagy beszédet mondott ekkor, amelyben kifej- tette, hogy az Egyesült Államok nem fogadhatnak el olyan békeszerző- déseket, amelyek nem hordják magukban az ,állandó béke’ biztosí- tékait. „Semmi sem zavarja meg oly könnyen a világ békéjét, mint a kisebbségekkel való meg nem felelő bánásmód. Ha a nagyhatalmaknak kell ténylegesen garantálni a világbékét, méltánytalanság-e, hogy meg akarnak bizonyosodni arról, hogy a szükséges és helyes garanciák tényleg megadattak-e?’’ Clémenceau 1919 június 24-én küldötte meg Xxxxxxxxxxxxx, a főtanács nevében, a lengyel kisebbségi szerződés szövegét, levél kíséretében és ebben kifejti azokat az okokat, amelyek a nagyhatalmakat a kisebbségek védelmére késztették. Clémenceau levele a kisebbségi szerződések alapvető kommentárja, indokolása is fontos kijelentéseket tartalmaz céljukat, tartalmukat, egész jogrend- jüket és külső alakjukat illetőleg. (Lengyelország a szerződést június 28-án írta alá.)

A LENGYEL SZERZŐDÉST alapul véve közben megkezdik a többi szerződések szövegeinek kidolgozását; így a május 20-i ülésben a c s e h s z l o v á k szerződés előmunkálatait, fölolvasva Benes külügy- miniszter memorandumát. Ebben Xxxxx előrebocsátja, hogy a cseh- szlovák kormány célja az országból Svájchoz hasonló államot terem- teni és azzal végzi, hogy „extremely liberal’’ régime-t fognak berendezni.

amely nagyon fog hasonlítani a svájci állapotokhoz.1 Pozitív ígéretei közül csak egyet emelek ki: „a helyi közigazgatás a lakosság többsé- gének nyelvén fog intéztem.“ Egyébként memorandumában folyton csak a németekről beszél (a német nyelv az ország második nyelve lesz; a bíróságok vegyesek lesznek stb.). Június 16-án már felküldi a Bizott- ság a szerződéstervezetet a főtanácshoz; a kísérőlevélben megálla- pít ja9 hogy a csehszlovákiai magyarok száma kb. 800.000 lesz; ezek- nek és a németeknek helyzete hasonló lesz pl. a lengyelországi németek vagy rutének helyzetéhez, míg a csehországi németek szerepe egészen más: nekik domináló szerepük volt, „talán az egész Csehszlovákia léte attól függ, sikerül-e neki magához vonni a németeket, mint önakaratuk- ból való állampolgárokat (willing citizens)“. Benes, a kísérőlevél sze- rint, a németeket a legnagyobb liberalitással fogja kezelni, ezért helye- sebb, ha nem vesznek föl speciális rendelkezéseket a németekről („speciális rendelkezések“ vannak pl. a lengyel szerződésben a zsidók- ról). A részletes tárgyalás folyamán a Bizottság külön is kimondja, hogy e szerződéseknek azon rendelkezése, amely szerint a kisebbsé- gektől „jelentékeny arányban“ lakott városokban és kerületekben a csehszlovák kormány a közoktatásügy terén megfelelő könnyítéseket fog engedélyezni avégből, hogy az állampolgárok gyermekeiket saját nyelvükön tanítsák — nincs az elemi iskolákra szorítva. Ez a pont azt jelenti, hogy Csehszlovákiában az állam kisebbségi tanítási nyelveken nemcsak elemi, hanem közép- és főiskolákat is köteles felállítani, míg pl. Romániában vagy Jugoszláviában e kötelezettség csak az elemi iskolákra van szorítva. (Sajátságos aránytalanság, amelynek ismét csak a felületesség vagy a tájékozatlanság az oka, mással ugyan mivel lehetne magyarázni azt, hogy a Bizottság jobb bánásmódban óhaj- totta volna részesíteni a kb. 800.000-nyi felvidéki magyarságot, mint a kb. kétmilliónyi erdélyi és fél milliónyi délvidéki magyarságot? Ez t. i. a helyzet. Igaz, hogy a felvidéki magyarság ehhez az előnyhöz úgy jutott, hogy a csehszlovákiai németséget az iskolakérdésben külön előnyhöz akarták juttatni, olyanhoz, amilyent más kisebbség általában nem élvez.) A tárgyalás minden nagyobb nehézség nélkül folyik le; a csehszlovák kormány apróbb módosításokat kér, egy részüket meg-

1 A Békekonferencia elé a csehszlovák delegáció részéről terjesztett hírhedt

III. sz. Memorandum hasonlóképpen azt ígéri, hogy az „új csehszlovák kormány- rendszer hasonló lesz a svájcihoz“ (le régime serait semblable á celui de la Suisse).

— Mielőtt még e memorandum a nyilvánosság elé került volna (a német „Bohemia” 1920 októberében adta közre), Xxxxx kijelentette a csehszlovák képviselőházban, hogy a „Békekonferencia különös köszönettel fogadta a csehszlovák kormány messze- menő biztosítékait a kisebbségekkel való liberális bánásmódra vonatkozólag”. Amidőn aztán, a memorandum megjelente után, a német képviselők meginterpel- lálták a csehszlovák külügyminisztert afelől, hogyan is állanak a kérdéses biztosí- tékok, hidegen azt válaszolta, hogy a kormányt csakis a kisebbségi szerződés szö- vege köti. — Xxxxxxx elnök pedig 1922-es újévi üzenetében utalt arra, hogy a nem- zetiségi kérdés megoldása Xxxxxxxxxxxxxxxx a svájci példa nyomán történelemelle- nes lenne (v. ö. H. Xxxxxxxxx: Die Tschechoslovakei. Leipzig, 1925. 327, 544.,

597. 11.). — Hogy a mai tényleges csehszlovákiai helyzet mennyire különbözik a kisebbségek jogai és élete szempontjából a svájci állapotoktól, azt mindenki (különö- sen a Magyar Szemle olvasói) jól ismeri, fölösleges lenne bővebben magyarázni. Legyen szabad utalnom Xxxxxx Xxxxx hatalmas munkájára is: Ungarns Vergewalti- gung. Oberungam unter tschechischer Herrschaft. Zürich—Leipzig—Wien, 1929, azonkívül Steiemek a Magyar Szemlében megjelent cikkeire.

adják, másokat elvetnek. Ez utóbbiak között érdekes a következő kis eset: a 3. cikk, mely az opciójogról szól, 3. bekezdése így hangzik:

„Azok a személyek, akik az opciójogot gyakorolták, az ezt követő

12 hónapon belül kötelesek abba az államba áttenni lakóhelyüket, amelynek állampolgárságát optálták. Jogukban áll azonban megtartani azokat az ingatlanokat, amelyeket csehszlovák területen birtokolnak.“

E mondat után a csehszlovák delegáció, mintha előre megsejtette volna az optánsügyet, a következő szavakat kéri betoldani: „azzal a feltétellel, hogy ezek az ingatlanok ugyanolyan elbánás alá esnek, mint a csehszlovák állampolgárok tulajdonai“. A Bizottság kimondja, hogy az eredeti redakción nem változtat.

IDETARTOZIK a k á r p á t a l j i R u t h é n i a (az 1918-as terminológiánk szerint: Ruszka-Krajna) autonómiájának megállapítása és paragrafusokba szedése (1. a saint-germaini csehszlovák kisebbségi szerződés II. fejezetét). A rutén autonómiáról a Bizottság május 27-i ülésében van először szó, amikor jelzik, hogy a Békekonferencia (a külügyminiszterek tanácsa) elfogadta Xxxxx tervezetét, de hozzá- tette, Lansing javaslatára, hogy „a rutén terület képviselőit, a kor- mányzót kivéve, lehetőleg a lakosság sorából kell választani“ (kb. így is került be a szerződés végleges szövegébe, mint a 12. cikk). A Béke- konferencia „csehszlovák bizottságba is meghallgatta Benest, aki a következőkben fejtette ki kormánya álláspontját: „a csehszlovák kor- mány általános politikája, vezetőgondolata az, hogy a köztársaságban a fejlődés mindenben a federális szervezet felé haladjon, de túlkorai lenne már most kidolgozni tervezeteket a decentralizációra, mielőtt

t. i. a különböző provinciákban meg nem érlelődik kifejezett nemzeti érzés és mielőtt el nem érik a kulturális és gazdasági fejlődés bizonyos fokát“.1 Aztán a szokásos refrain következik a rutének elmaradott- ságáról, de a csehszlovák kormány mégis nyújt nekik „egy lehető leg- tágabb helyi autonómiát“ (a most generous local autonomy possible). A Bizottság elfogadja Xxxxx tervét „a csehszlovák köztársaság és a rutének közötti későbbi viszony“ alapjául és átküldi az új államok bizottságához.

A Benes memorandumában foglalt dolgok általában megfelelnek á mostani szerződésnek, de van még benne több olyan ,engedmény’, amely időközben elmaradt s amely erősen emlékeztet a Ruszka-Krajnát megszervező Károlyi-féle néptörvényre. Ezek például: a kormányzó a legfőbb hatóság nyelvi, iskolai és egyházi ügyekben és a belső köz- igazgatás ügyeiben. Egyéb ügyekben a csehszlovák köztársaság ille- tékes minisztere a legfelsőbb hatóság. A központi minisztériumokban rutén osztályokat kell szervezni. A rutén bíróságok a csehszlovák köz- társaság igazságügyi szervezetének részei. A tisztviselőket a VII. fize-

1 Szinte fölösleges bizonyítani azt, mennyire nem halad a csehszlovák köz- társaságban a fejlődés a federális szervezet felé. Legyen szabad egyszerűen utalnom Xxxxxx Xxxxx monumentális munkájának (Die Vergewaltigung Ungarns. 1929)

II. részére (537—870) és Steiernek a Magyar Szemlében megjelent cikkeire, külö- nösen pedig a következőkre: „A szlovenszkói helyzetről“, 1930 szeptember 101—

107. 11.; „Újabb elmélet a cseh-tót államegység biztosítására«, Magyar Szemle 1929 március 243—250.

tési osztályig a kormányzó nevezi ki, azonfelül a köztársaság elnöke a kormányzó és a csehszlovák kormány javaslatára. A csehszlovák kor- mányban lesz egy tárcanélküli rutén miniszter. Részletek a megyék szervezetéről stb. Két nap múlva (május 29) aztán a Bizottság elfo- gadja a rutén autonómiára vonatkozó tervezetet, amely jóformán azonos a végleges szöveggel; érdekes azonban, hogy ebben a szövegben még mindig a rutének „országáról“ van szó (the country of the R.), míg a végleges szöveg már csak rutén „területiről (the R. territory) szól. Az is érdekes, hogy a végleges szöveg ugyan nagyjában követi Xxxxx szövegét, de hellyel-közzel összevonja, mivel a cseh javaslat helyenként túlságosan és feleslegesen részletekbe menő (a részletek nyilvánvalóan félrevezető, szemkápráztató célzattal tétettek bele: „lássátok, mi min- dent adunk mi!“).

Végül az sem érdektelen, hogy a csehek, a gyönyörű fogadkozá- sokat hirtelen elfelejtve, augusztus I2’én (valószínűleg számítva a Bizottság tagjainak feledékenységére, hiszen a nagy ígéretek valamikor májusban hangzottak el), egyszerre csak azt indítványozzák, hogy a

„helyi közigazgatás“ (1. 11. cikk) helyett „községi adminisztráció“ (communal administration) szavakat tegyenek, mivel „a helyi közigaz- gatás fogalmának nincs elég jogi preciziója a ma érvényben levő

,csehszlovák' törvényes rendszerben“. (Ez a kifogás annál furcsább, mivel akkor még híre-hamva sem volt az egységes ,csehszlovák’ köz- igazgatási jogrendszernek.) A Bizottság azonban elveti ezt az utolsó kísérletet a helyi autonómia megkerülésére.1

Míg	Csehszlovákiával	aránylag	elég	simán	végeztek,2
R o m á n i a	már több gondot	okozott	az Új	Államok	Bizottságának.

Ez a 12. ülésből (május 24) levelet xxxx Xxxxxxxxxxx, kérve javaslatait.

„A Bizottság tudomásul vette az erdélyi kormány’ (értsd: a nagy- szebeni „Consiliul Dirigent“) nyilatkozatát, amelyet, értesülései sze- rint, a román kormány is helyesel. E nyilatkozat szerint az erdélyi

,kormányc a magyar, ,czekler‘, német és más kisebbségeknek teljes autonómiát biztosít a helyi közigazgatást, nevelésügyeket és egyházi életet illetőleg, de a Bizottság munkáját nagyon elősegítené, ha hama-

1 Itt jegyzem meg, hogy a mai Magyarországra rótt kisebbségi kötelezett- ségeket (Trianon, 54—59. cikkek) az augusztus 5. és 30-i ülésekben intézték el egész röviden. Megállapították, hogy a bolgár és osztrák békeszerződések meg- felelő cikkeivel mutatis mutandis azonosak; mivel a magyarországi kisebbségekre vonatkozólag semminemű speciális kérdés nem merült föl, ennélfogva ugyanazt az eljárást kellett követni, mint amit Ausztriával vagy Bulgáriával szemben követtek.

2 A Békekonferencia 1919 május 31-i plenáris ülése után a csehszlovák dele- gáció előtt nyilvánvaló volt, hogy nem kerülhetik ki a kisebbségi szerződés meg- kötését. Ezen az ülésen Xxxxxx xxxx miniszterelnök kifejtette ugyan, hogy Cseh- szlovákia „saját elhatározásából“ oly alkotmányt készít, amelyben a kisebbségek védelme biztosítva van és tiltakozik is a Békekonferencia eljárása ellen, mivel a kisebbségi védelmet belső ügynek tekinti, mégis, mint Osusky írja, „a cseh dele- gáció nézete az volt, hogy ha már nem juttathatta érvényre saját álláspontját, elő- nyösebb lesz számára a tanácskozásokon részt venni, mintsem hogy távollétében nélküle határozzanak. Míg tehát a SHS, román és lengyel delegációk elvileg vissza- utasították a kisebbségi védelemre vonatkozó tárgyalásokon való részvételüket, a csehszlovák és görög delegációk élénk részt vettek a Bizottság munkálataiban.“ (Wiener Morgenzeitung, 1922 február 5. 1. Baranyai: A kisebbségi jogok vé- delme. Berlin, 1925. 219. 1.)

xxxxx hiteles információkat kaphatna a román kormány ebbeli állás- pontjáról.“ Bratianu nem késik a válasszal: a május 27-i (13.) ülés- ben felolvasták válaszlevelét.

„Románia teljes egyenlőséget biztosított összes állampolgárainak minden faji vagy vallási különbség nélkül mind a vallási, mind a poli- tikai jogok és szabadságok terén. A román kormány, Erdély, Besszarábia és Bukovina képviselőivel egyetértésben, elhatározta, hogy biztosítani fogja a kisebbségek jogait és szabadságát a közigazgatás tág decentrali- zációja által, azonkívül az ,idegen‘ (alien) lakosságnak szabad fejlődést biztosít nyelvi, nevelési és egyházi ügyekben. Románia elfogad min- den olyan kötelezettséget, amit a Nemzetek Szövetsége tagállamai saját területükre vonatkozólag elfogadnak. De Románia semmi körűimének között nem tűrheti idegen államok intervencióját saját törvényei végre- hajtása körül.“

Ezzel megkezdődik Bratianu küzdelme az antant-nagyhatalmak- kal, amelyben — mint alább meglátjuk — csúfos vereséget fog szen- vedni.

A Bizottság ugyanis nem tartja kielégítőnek a román miniszter- elnök levelében foglaltakat és elhatározza, hogy a Romániát kötő klauzulát (hogy t. i. kisebbségvédelmi kötelezettségeket vállal) nyom- ban fölveszik az Ausztriával kötendő békeszerződésbe (fölvették aztán a Magyarországgal kötendő békeszerződésbe is).1 Bratianu tiltakozik ellene s kifejti (május 31), hogy ha ilyen klauzulát tény- leg belevesznek ebbe a békeszerződésbe, akkor nem fogja aláírni. De a Bizottságban — rá sem hederítve Bratianu fenyegetőzéseire’ — nyugodtan tovább folyik a román kisebbségi szerződés szövegének kidolgozása. A június 7-1 ülésben azon vitatkozik a Bizottság, legye- nek-e külön rendelkezések a szerződésben a zsidókra vonatkozólag, úgy mint a lengyelországi kisebbségi szerződésben2; ugyanekkor a brit delegátus beterjeszti a székely és szász autonómiára vonatkozó szakaszt,3 körülbelül a mai, végleges szövegben. Vita nincs, a sza- kaszt (június 10-én) elfogadják: a Bizottság ezzel a rendelkezéssel nyugtatta meg amúgysem igen háborgó lelkiismeretét: a kb. egy- milliónyi székelymagyarságot ezzel a tessék-lássék ,autonómiá‘-val elintézték. A ruténeknek önkormányzat, tartománygyűlés, kormányzó jutott (legalább papíron), a székelyeknek alig több, mint semmi — igaz, hogy ez is csak papíron.

Ezen az ülésen a brit delegátus beterjeszti a preambulum első redakdóját, amelyet a Bizottság (június 10-i ülésében) el is fogad.

1 Trianon (47. cikk): „Románia Magyarországgal szemben elismeri és meg- erősíti azt a kötelezettséget, hogy hozzájárult a Szövetséges és Társult Főhatalmak- kal kötött szerződésbe oly rendelkezéseknek felvételéhez, amelyeket ezen Hatal- mak szükségeseknek ítéltek abból a célból, hogy Romániában a népesség többségétől eltérő fajú, nyelvű és vallású lakók érdekei— védelemben részesüljenek.“ — E cikk értelméről 1. br. Xxxxxxxx Xxxxx értékes és végleges megállapításait „A kisebb- ségi jogvédelem“ c. cikkében (Baranyai: A kisebbségi jogok védelmének kézi- könyve, 1925.).

2 A lengyel szerződés 10. és zi. cikke: a) a zsidó kisebbségi iskolákra vonat- kozólag bizonyos hatáskörrel ruházza fel a zsidó hitközségek által alakított autonóm bizottságokat; b) a szombat védelmére vonatkozó rendelkezések.

3 Végleges szöveg (11. cikk): „Románia hozzájárul ahhoz, hogy az erdélyi székely és szász közületeknek (communautés des Szeckler et des Saxons) a román állam ellenőrzése mellett vallási és tanügyi kérdésekben helyi önkormányzatot engedélyezzen.“

A véglegestől1 abban különbözik, hogy még a következő „tekin- tettel“-ek is benne voltak:

„Tekintettel arra, hogy a berlini szerződés a román királyság füg- getlenségét csak bizonyos feltételek mellett ismerte el;

tekintettel arra, hogy a Szöv. és Társult Főhatalmak most kívána- tosnak tartják föltétel nélkül a Román királyság függetlenségét, mind előbbi, mind mai területét illetőleg ..

A Bizottság, talán az előbbi határozat enyhítésére, beveszi a preambulumba, hogy „a Szöv. és Társ. főhatalmak elismerik, hogy Románia véglegesen föl van mentve a függetlensége elismeréséhez kötött feltételtől“ (berlini szerz. 44. cikk), de a négyes tanács (június 18) ezt szükségtelennek ítéli.

Xxxxxxxx Xxxxxx

(Folytatjuk)

1 Ennek szövege: „Az Északamerikai Egyesült Államok, a Brit Birodalom, Franciaország, Olaszország és Japán, mint a Szövetséges és Társult Főhatalmak, egyrészről; és Románia másrészről; tekintettel arra, hogy ama szerződések értel- mében, amelyeket a Szövetséges és Társult Főhatalmak aláírásukkal elláttak, a Román Királyság nagy területi gyarapodáshoz jutott, illetve fog jutni; tekintettel arra, hogy Románia saját akaratából a szabadság és az igazság határozott biztosítékait óhajtja megadni, mind a régi Román Királyság minden lakójának, mind pedig az újonnan hozzácsatolt területek lakóinak, és pedig fajra, nyelvre vagy vallásra való tekintet nélkül; közös megfontolás után megállapodtak abban, hogy jelen Szerző- dést megkötik.“

A SZERKESZTŐSÉG KÖZLEMÉNYEI

A Szemle zárta: minden hó 10-én délben. —írógépen irt cikkeket kérünk.

— Xxxxx meg nem beszélt kéziratokat csak akkor küldünk vissza, ha bélyeggel ellátott megcímzett borítékot mellékel a szerző. — A cikkeket házilag korri- gáljuk; korrektúralevonatot csak kivételes esetekben adunk. — A gépirattól eltérő korrektúrák és utólagos rövidítések költségeivel a szerző számláját vagyunk kénytelenek megterhelni. — A cikkek közlésével azok szerzői jogát a Magyar Szende megszerezte. — Szerzőtől különnyomataikat, megállapított tarifa szerinti az Athenaeum nyomda igazgatóságánál szíveskedjenek közvetlenül megrendelni, legkésőbben a szán megjelenésétől számított két héten belül.