Contract
A nemzetközi adásvételi szerződés tartalma: a felek jogai és kötelezettségei, valamint a szerződésszegés szabályozása a Bécsi Egyezményben és gyakorlatában
XX. XXXXX XXXX
A Bécsi Egyezmény a szerződés megkötése mellett részletes szabályokat tartalmaz a szerződés tartalmára: a felek jogaira és kötelezettségeire nézve, ideértve a szerződéssze- gést is.
A SZERZŐDÉS TARTALMA: A FELEK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI
Az eladó fő kötelezettségei
Az eladó fő kötelezettségei meghatározásának jelentősége
Az eladó fő kötelezettségeinek meghatározása (mely a vevő oldalán jogokat konstituál) azért bír nagy jelentőséggel, mert az egyezmény nem határozza meg az adás- vételi szerződés fogalmát, így azt az eladó (30. és 35. cikk) és a vevő fő kötelezettségei- nek (53. cikk) szabályozása révén lehet körülírni. Az eladó ezek alapján
– egyrészt az áru szolgáltatására (30. cikk),
– másrészt szerződésszerű áru szolgáltatására köteles (35. cikk).
Az áru szolgáltatása, a teljesítés helye és ideje
1. Az eladót az áru szolgáltatásával kapcsolatban két fő kötelezettség terheli (30–31. cikk):
– köteles az árut szolgáltatni, a hozzá tartozó okmányokkal együtt (ha ilyenek van- nak: pl. származási vagy minőségi bizonyítvány)
– köteles az áru tulajdonjogát átruházni.
Xx. Xxxxx Xxxx tanszékvezető egyetemi tanár (Győr), választott bíró, a MTA doktora, az európai jog Xxxx Xxxxxx-professzora. A Bécsi Egyezménynek és gyakorlatának a hatállyal, az általános rendelkezésekkel és a szerződés megkötésével kapcsolatos elemzését a szerző tollából a Külgazdaság 2003. évi 7–8. számában közöltük (Szerk.)
a) Az első fő kötelezettség az áru fizikai átadását jelenti: azt, hogy az eladó köteles olyan fizikai és jogi helyzetet teremteni, amelyben a vevő az árut birtokba tudja venni. Okmányok átadása nem szükségszerű, de pl. úton lévő áruk eladásakor a szerződő felek gyakran nem is tudják, hol van fizikailag az áru (Xxxxxx X. 112.). Erre tekintettel ilyen- kor az eladó nem az áru fizikai átadásával, hanem jogi értelemben vett „rendelkezésre bocsátásával” (árupapírok átadásával) teljesít: pl. a hajóraklevelet vagy a közraktári jegyet a vevőre forgatja.
b) A második fő kötelezettséget az egyezmény csupán deklarálja, azonban tartalmi- lag nem szabályozza (hogyan száll át a tulajdon?), mivel ettől az egyezmény tartózkodik és a kérdést a lex causae-ra bízza.
2. Bár a teljesítés helyében a felek általában nem mulasztják el a megállapodást, az egyezmény diszpozitíve rendezi a kérdést (31. cikk).
a) A teljesítés – az egyezmény szövegével: az áru szolgáltatásának, rendelkezésre bocsátásának – helye ugyanis sokkal nagyobb jelentőségű, mint gondolnánk. A polgári és kereskedelmi ügyekben fennálló joghatóságról és az ítéletek végrehajtásáról szóló EK-egyezmény: a Brüsszeli Egyezmény a joghatóságot a teljesítés helyéhez köti. Ha a felek nemzetközi adásvételi szerződésére a Bécsi Egyezmény alkalmazandó, akkor en- nek 31. cikke fogja eldönteni a teljesítés helyét, és ezzel azt a kérdést is, hogy van-e az eljáró bíróságnak joghatósága [Oberlandesgericht München; 23 U 3750/95. 1995. szeptember 22-i ítélet. CLOUT Case 286].
b) A teljesítés helye általános szabályként az eladó szerződéskötéskori telephelye – ez tekinthető a gyakorlatban is tipikusnak. Kivételes szabályt tartalmaz az egyezmény arra az esetre, ha az árut a szerződés szerint fuvarozni kell: ilyenkor az első fuvarozónak való átadás helye tekintendő teljesítési helynek. Kivételes eset az is, ha a szerződés tárgya egyedileg meghatározott vagy jövőben előállítandó áru: ilyenkor a teljesítés helye az a hely, ahol az áru a szerződéskötéskor volt, illetve ahol előállítják.
A mogyorókrém esetében a bírósági gyakorlat különbséget tett a teljesítés helye és a helyet ugyan érintő, de tartalmilag fuvarozási költségek, vámok viselését szabályozó megállapodások között. Ebben az ügyben a felek az árat érintő megállapodásban foglal- koztak olyan kérdésekkel, melyek egy bizonyos helyhez kötődtek. Vitás lett emiatt az, hogy hol köteles a vevő az árut szolgáltatni. A kérdéses kikötés szerint az árut elvámo- latlanul, adózatlanul és a fuvarozási költségek megfizetése után köteles eladó a vevő telephelyének kapujához eljuttatni. A német Szövetségi Legfelső Bíróság ezt a kikötést a második eset alá sorolta, mint olyant, amelyik nem a teljesítési helyre, hanem az árat érintően a költségek viselésére vonatkozott. Nem tekintette ezért azt a teljesítési helyben való megállapodásnak, hanem a felek megállapodása híján az egyezmény 31. cikk c) pontja – eladó telephelye – szerint állapította meg azt a helyet, ahol az eladónak teljesí- tenie kell (Bundesgerichtshof; VIII ZR 154/95. CLOUT Case 268.).
Meg kell jegyezni, hogy a szolgáltatás helye nem azonos a kárveszély átszállásának
helyével: erről az egyezmény külön rendelkezik (66–71. cikk).
3. A teljesítés idejét az egyezmény 33. cikke szabályozza, bár a teljesítés – az egyezmény szóhasználatával: szolgáltatás (delivery) – időpontjában a felek a szerződés- ben rendszerint ugyancsak meg szoktak állapodni.
a) Az alapeset ezért az, hogy az eladó a szerződésben megállapított határnapon kö- teles szolgáltatni az árut (33. cikk). Gyakori ilyen pontos határnap kikötése valamely eseményhez kötött adásvételnél (pl. virágcsokor esküvőre vagy koszorú temetésre).
b) Más a helyzet akkor, ha a szolgáltatásra nem pontos határnapot, hanem „tól–ig” időtartamot szabtak: ilyenkor ezen belül az eladó bármikor szolgáltathat. Ez alól kivétel az az eset, amikor a körülményekből az következik, hogy ezen az időtartamon belül a
vevő jogosult az időpont meghatározására. Ilyen időtartam-meghatározásra szezonhoz kötött idényáruk (fürdőruha, karácsonyi vásár) esetében szokott sor kerülni.
c) A joghézag elkerülését célozza a harmadik lehetőség szabályozása: az előző kettő alá nem tartozó esetekben a szolgáltatásra a szerződés megkötését követő ésszerű idő- tartamon belül kell sort keríteni. Az ésszerűen gondolkodó személy kategóriájához hasonlóan [8. cikk (2)–(3) bek.] ez a fogalom is az angol jogból származik: tartalma a konkrét körülményektől, az egyedi eset sajátosságaitól függően különböző (Xxxxxx X. 118.). A szabály akkor lép be, ha a felek nem állapodtak meg a szolgáltatás határnapjá- ban vagy határidejében, illetve olyan jogilag semmitmondó vagy bizonytalan kifejezése- ket használnak, mint pl. „azonnal”, „olyan gyorsan, ahogyan csak lehet”.
Az eladó szerződésszerű áru szolgáltatására köteles
Az eladó másik fő kötelezettsége az, hogy szerződésszerű árut szolgáltasson (35. cikk).
1. A szerződésszerűség követelménye azon a koncepción alapul, hogy eladó a felek megállapodása szerinti, tehát a szerződésben meghatározott árut köteles szolgáltatni. Ez azt jelenti, hogy a szerződésben meghatározott mennyiségű, minőségű és a szerződésben adott – az árura vonatkozó – leírásnak megfelelő árut kell szolgáltatni. Ugyancsak a szerződés határozza meg a csomagolás és a tárolás módját [(1) bek.]. A felek az árut természetesen szabványokra, műszaki stb. előírásokra hivatkozva is körülírhatják.
2. Ha azonban a felek nem állapodtak meg, az áru szerződésszerűségét az egyez- mény [35. cikk (2) bek.] alapján kell eldönteni.
a) Eszerint az áru akkor szerződésszerű, ha alkalmas azokra a célokra, amelyre más azonos fajtájú árukat rendszerint használnak. A gépkocsi vevője utazás céljára kívánja használni a járművet és nem arra, hogy kidobja a roncstelepre (van Houtte 134.). Az árunak tehát a szokásos rendeltetésnek megfelelő használatra alkalmasnak kell lennie.
b) Ugyanígy, ha a vevő közölt egy speciális felhasználási célt eladóval, akkor az áru abban az esetben szerződésszerű, ha ennek a speciális célnak megfelel. Ha a megrende- lés hűtőgépnek a trópusi afrikai Gabonban történő használatáról szól, akkor hűtési kapa- citásának a szerződésszerűséghez nagyobbnak kell lennie, mintha a vevő azt Dániában kívánná felhasználni [van Houtte 134.].
c) Ha a vevő mintát vagy modellt bocsátott eladó rendelkezésére, az áru csak akkor
szerződésszerű, ha rendelkezik ezek tulajdonságaival.
d) Természetesen előfordulhat, hogy a vevő eleve tudott arról, vagy legalábbis nem lehetett előtte ismeretlen, hogy a szerződés megkötésekor az áru valamely fogyatékos- sággal bír. Erről lehet szó akkor, ha a vevő különlegesen alacsony árat fizet: alacsony árért magas minőséget nem várhat el. Ilyenkor az eladó ezekért a fogyatékosságokért szerződésszegés címén nem felel, más szóval: a szolgáltatás szerződésszerűnek minősül [35. cikk (3) bek.]. Természetesen a felelősség alóli mentesülés csak esetről esetre: a konkrét körülmények mérlegelésével dönthető el annak fényében, hogy egy átlagos üzletember hasonló típusú ügyletek során milyen magatartást tanúsított volna.
3. A nem szerződésszerű áru szolgáltatása is szolgáltatásnak minősül: az eladó tehát első fő kötelezettségét ilyenkor is teljesítette: árut szolgáltatott. Második fő kötelezettsé- gét azonban eladó ilyenkor megszegte, és beállnak az egyezményben a szerződésszegés esetére biztosított jogkövetkezmények (25. és 45. cikk).
4. A szerződésszerűségnek nem akármikor, hanem a kárveszély átszállásának idő- pontjában kell fennállnia [36. cikk (1) bek.]. Kivételesen azonban később keletkezett fogyatékosságokért is felel eladó, feltéve ha ez valamely kötelezettségszegésére vezethe- tő vissza vagy meghatározott időre szóló jótállási kötelezettségéből fakad [(2) bek.].
5. A szerződésszerűség olyan fontos kérdés, hogy annak a vevő általi megállapítá- sát – függő helyzetek elhúzódásának elkerülése érdekében – az egyezmény kiemelten fontosnak, a felek eltérő megállapodása hiányának esetére szabályozandónak tartja.
a) A vevőt az a kötelezettség terheli (erre tehát az eladónak joga van), hogy az árut a
szerződésszerűség szempontjából a lehető legrövidebb időn belül vizsgálja meg (38. cikk).
A megvizsgálás módjáról az egyezmény hallgat, így arra nézve – ha a felek a szer-
ződésben nem rendelkeztek – a lex causae alkalmazandó.
b) A vevő azonnali megvizsgálási kötelezettségével függ össze az is, hogy a hiba felfedezéséről – annak megjelölésével együtt – az eladót (nem azonnal, mindenesetre) ésszerű határidőn belül értesítse. Ez a szubjektív határidő jogvesztő és nyilván csak esetről esetre dönthető el, hogy a vevő azon belül vagy azon túl küldte el értesítését. A jogvesztés azt jelenti, hogy ebben az esetben nem elévülésről van szó. Az értesítés elküldésének azonban van egy objektív jogvesztő határideje is: az áru átadásától számí- tott két év; ezen túl a vevő már csak jótállás esetén reklamálhat (39. cikk).
Meg kell azonban jegyezni, hogy a vevő számára a 44. cikk „kiskaput” nyit: mente- síti vevőt a jogvesztés jogkövetkezménye alól, ha az értesítés elmulasztására ésszerű mentsége van. Ilyenkor azonban már nem bármely szerződésszegési jogkövetkezmény áll rendelkezésére, hanem csak vételárcsökkentést és tényleges kárainak megtérítését követelheti (az elmaradt haszon nélkül). Más szóval: nem állhat el, nem követelhet ki- cserélést vagy kijavítást, és nem követelheti elmaradt hasznát.
c) A vevő megvizsgálási és értesítési kötelezettség az eladó számára jogot konstituál. Ha a vevő kötelezettségét nem teljesíti, szerződésszegése az eladó számára értelemszerűen a minőségi hibáért való felelősség alóli mentesülés lehetőségét nyitja meg. A felületvédő ragasztófilm esetében német eladó (a későbbi alperes) osztrák vevő- jének (a későbbi felperesnek) hibás terméket szállított: a filmnek öntapadónak és olyan- nak kellett lennie, amely eltávolítható és nem hagy maga után ragasztónyomot. Vevő nem vizsgálta meg a szállítmányt, hanem tovább eladta: ennek során a végfelhasználónál derült ki a film hibája, azonban csak 24 nappal az áru átvétele után. Az eladó kifizette a szakértő költségeit, majd vevővel hosszú: 15 hónapig tartó tárgyalások kezdődtek, me- lyek tárgya vevő kárainak megtérítése és a megtérítés módja volt (a vevő ugyanis kifizet- te a végfelhasználónak a ragasztómaradványok eltávolításának költségeit). A bíróság abban a kérdésben kívánt állást foglalni, hogy hogyan értékelhető eladónak ez a maga- tartása: lemondott-e a tárgyalásba bocsátkozással arról a jogáról, hogy – felelőssége alóli mentesülése érdekében – a vevő megvizsgálási kötelezettségének elmulasztására hivatkozzon. A bíróság szerint jogról le lehet mondani kifejezetten, de hallgatólagosan (implied) is. Az adott esetben az eladó hallgatólagosan azáltal mondott le a 38–39. cik- kekre való hivatkozás jogáról, mint amely mentesüléséhez vezethetett volna, hogy 15 hónapon keresztül tárgyalt, de egyszer sem tett jogfenntartó nyilatkozatot arra nézve, hogy hivatkozni kíván a vevő kötelezettségszegésére. Általában persze az a tény, hogy az eladó az áru esetleges hibájáról tárgyal a vevővel, nem jelenti, hogy lemondott volna a 38–39. cikkeken alapuló jogáról. Ebben az esetben az ügy konkrét körülményei alap- ján azonban a bíróság úgy ítélte meg, hogy eladó e jogáról hallgatólagosan lemondott [Bundesgerichtshof; VIII ZR 259/97].
6. Az áru akkor sem szerződésszerű, ha harmadik fél jogaitól és igényeitől nem
mentes, azaz eladót jogszavatosság terheli (41. cikk).
Szellemi: iparjogvédelmi vagy szerzői tulajdonnal kapcsolatos igények esetében az el- adó felelőssége enyhébb, mivel csak olyan jogoktól és igényektől mentesen kell az árut szolgáltatni, melyekről eladó a szerződés megkötésének időpontjában tudott vagy tudnia kellett (42. cikk). Területi korlátot is tartalmaz ez a rendelkezés abból kiindulva, hogy az eladótól nem várható el harmadikok szellemi tulajdonnal kapcsolatos esetleges igényeinek
az egész világra kiterjedő vizsgálata. Az eladó jogszavatossággal ezért csak azon országok tekintetében tartozik, ahol az áru felhasználására sor kerülhet, ideértve mindenekelőtt a vevő telephelye szerinti országot. E behatárolt területen vizsgálandó az az előkérdés, hogy azok a jogok, melyekre a harmadik fél hivatkozik, ott valóban fennállnak-e. A kérdést értelemszerűen a kollíziós jogi utaláson keresztül a lex causae fogja eldönteni.
7. Mindazon esetekben, amikor tehát az árut nem szerződésszerűen szolgáltatják, az eladó teljesített ugyan, de megszegte azt a fő kötelezettségét, hogy szerződésszerűen kell teljesítenie. Ilyenkor beállnak a szerződésszegés: a hibás teljesítés jogkövetkezményei.
A vevő fő kötelezettségei
A vevőnek az adásvételi szerződés és – ha a felek nem állapodnak meg, akkor – az egyezmény szerint két fő kötelezettsége van:
– a szolgáltatás átvétele és
– a vételár megfizetése (53. cikk).
Az 53. cikk jelentősége az, hogy az eladó fő kötelezettségeit megfogalmazó 30. cik- kel együtt pótolja az egyezmény azon hiányosságát, hogy az nem határozza meg az adásvétel fogalmát. A két rendelkezés együttesen világossá teszi, hogy mit is ért az egyezmény adásvételi szerződésen.
A vevő köteles az árut átvenni, ennek keretében köteles minden tőle ésszerűen el- várható intézkedést megtenni annak érdekében, hogy az eladó teljesíteni tudjon (60. cikk). A vevőnek pl. tájékoztatnia kell eladót a teljesítés pontos helyéről. Ha a vevő e kötelezettségeit nem teljesíti, szerződést szeg.
Ez a fő kötelezettség három elemet tartalmaz: a fizetendő ár meghatározását, a fize-
tés helyét és időpontját.
1. Az árat általában a szerződésben a felek meghatározzák, vagy legalábbis rögzítik az ár meghatározásának módját. Ha a felek ezt elmulasztották, az egyezmény – meg- dönthető vélelemmel élő – diszpozitív szabálya siet segítségükre (55. cikk). Ilyenkor a feleket úgy kell tekinteni, mint akik
• a szerződéskötés időpontjában
• az adott kereskedelmi ágban
• hasonló körülmények között ilyen árura
• általában felszámított árban kívántak megegyezni.
Az egyezmény e rendelkezése azt teszi lehetővé, hogy a felek anélkül kössenek adásvételi szerződést, hogy az árban vagy megállapítása módjában – tehát a szerződés egyik lényeges elemében – megegyeztek volna. A vélelem azonban megdönthető, pl. oly módon, ha a felek a szerződést eleve azzal a feltétellel kötötték, hogy az árban utólag meg tudnak állapodni (Xxxxxx X. 201.).
2. A vételár megfizetésének helye az egyezmény szerint az eladó telephelye. Ha azonban a fizetés meghatározott, az árura vonatkozó okmányok átadásához van kötve, akkor a vevő az okmányok átadásának helyén köteles fizetni (57. cikk).
3. A vételárat a vevő az áru rendelkezésre bocsátása vagy a vonatkozó okmányok átadása időpontjában köteles megfizetni (58. cikk). A vételár megfizetésének ideje azonban más akkor, ha az árut a szerződés alapján fuvaroztatni kell: ilyenkor eladó azzal a feltétellel indíthatja útnak az árut, hogy azt vagy az áru fölötti rendelkezési jogot meg- testesítő árupapírokat (hajóraklevél, közraktári jegy) csak a vételár megfizetése esetén adhatják ki a vevőnek.
A vevő érdekeit védi az a szabály, amely szerint a vevő mindaddig nem köteles meg- fizetni a vételárat, amíg nincs lehetősége megvizsgálni az árut.
A Bécsi Egyezmény jogkötelezettség struktúrája kiegyensúlyozott
Ez a vevőt védő szabály is mutatja, hogy az egyezmény sikeresen törekedett az el- adó és vevő jogainak és kötelezettségeinek kiegyensúlyozásával – a maga diszpozitív eszköztárával – biztosítani a tipikus eladói és a tipikusan vevői pozícióban lévő orszá- gok érdekeit.
Erre példa a korábban említett az a lehetőség is, hogy vevő a 39. cikk alapján ugyan jog- vesztés terhe mellett köteles ésszerű időn belül értesíteni eladót a hiba felfedezéséről, azonban a 44. cikk „kiskaput” hagy nyitva: megszorításokkal ugyan, de enyhíti a 39. cikk szigorú, ténylegesen az eladót védő szabályát és méltányosságból a vevő érdekeit is koncedálja.
Sikeres kompromisszumokról van szó, amelyek elkerülhetetlenül szükségesek vol- tak ahhoz, hogy az egyezmény egyáltalán létrejöhessen. Az eladói pozícióban ugyanis általában a fejlett ipari országok, vevői pozícióban pedig általában a fejlődő országok vannak: utóbbiak importálják az iparfejlesztéshez szükséges nagy értékű gépeket és berendezéseket, melyek kapcsán a hiba későbbi megjelenése, felfedezése és az értesítési kötelezettség általában felmerül. A fejlődő országok által többnyire szállított nyers- anyagok, élelmiszerek minőségi hibáját a jellegzetesen fejlett országbeli vevő lényege- sen könnyebben és gyorsabban meg tudja állapítani és fejlett infrastruktúráján keresztül az értesítést is gyorsan el tudja küldeni. Az értesítési kötelezettség teljesítése ugyanis megfelelő infrastruktúrát is feltételez, és ez – amint az egyezmény kidolgozása során a fejlődő országok hangsúlyozták – ezekben az országokban csak mérsékelten áll rendel- kezésre. A Bécsi Egyezmény sikere éppen ennek a kiegyensúlyozott jog-kötelezettség struktúrának köszönhető.
A SZERZŐDÉSSZEGÉS SZABÁLYOZÁSA A BÉCSI EGYEZMÉNYBEN
Alapvető szerződésszegés – közönséges szerződésszegés
A Bécsi Egyezmény sajátos – a kontinentális felfogástól idegen – szerződésszegési rendszert vezetett be: nem a szerződésszegés fajai között különböztetve szabályoz asze- rint, hogy pl. nemteljesítésnek, késedelemnek, hibás teljesítésnek melyek a jogkövet- kezményei (amelyek a másik oldalon a jogosult jogai-igényei), hanem egységes szerző- désszegési kategóriával operál.
1. Ezen belül viszont az egyezmény különböztet
• a nagyobb súlyú, jelentős, ún. alapvető és
• a kisebb súlyú, kevésbé jelentős, közönséges szerződésszegések között.
Így a szerződésszegés bármelyik fajtája lehet alapvető és lehet közönséges is. A ket- tő közötti igen lényeges különbség a jogkövetkezmények tekintetében jelentkezik: az elállási jog gyakorlásával kapcsolatos.
Az alapvető szerződésszegésnek (25. cikk) ugyanis (legyen az hibás teljesítés, kése- delem, vagy akár egy mellékkötelezettség megszegése) az a jogkövetkezménye, hogy a szerződésszegéssel érintett jogosult azonnal egyoldalú jognyilatkozattal elállhat a szer- ződéstől. (Kicserélést értelemszerűen csak a vevő és csak nem szerződésszerű szolgálta- tás esetén követelhet.)
Közönséges szerződésszegés esetén viszont
a főszabály az, hogy csak árcsökkentés (50. cikk) vagy kijavítás [46. cikk (3) bek.] követelésére van mód.
Az elállás kivételes jogkövetkezmény, amely
• csak a szolgáltatás elmaradása (non-delivery) esetén és
• csak akkor illeti meg a jogosultat, ha póthatáridőt szabott és az is eredménytelenül telt el (eladói szerződésszegés esetén vevő javára: 49. cikk; vevői szerződésszegés ese- tén eladó javára: 64. cikk).
Az egyezménynek az a már ismert alapkoncepciója köszön itt vissza, amely különb- séget tesz
• a szolgáltatás és
• a szerződésszerű szolgáltatás között: pl. hibás teljesítés esetében az eladó eleget tett annak a főkötelezettségének, hogy az árut szolgáltassa, csak annak nem, hogy szer- ződésszerűen szolgáltassa. Szolgáltatás elmaradásáról csak akkor lehet szó, ha a kötele- zett (jelen esetben az eladó) semmit sem szolgáltatott; ha szolgáltatott, de pl. hibásan vagy késedelmesen, akkor a szolgáltatás legfeljebb nem szerződésszerű.
Az egyezmény ezért a szolgáltatás elmaradásának esetét a közönséges szerződés- szegéseken belül különválasztja a többitől, és a legsúlyosabb jogkövetkezmény: az elál- lás igénybevételét
• csak erre az esetre korlátozottan és még itt sem azonnal, hanem
• csak a póthatáridő szabásában megtestesülő korlátozással teszi lehetővé. Mindeb- ből az is következik, hogy közönséges szerződésszegés esetében a szolgáltatás elmara- dásának esetén kívül, vagyis a nem szerződésszerű szolgáltatás körében elállásra egyál- talán nincs lehetőség. Ha tehát az árut – esetleg hibásan vagy késedelmesen, de – szol- gáltatták, a vevő csak árengedményt vagy kijavítást követelhet (kártérítéssel együtt).
2. A megoldás hátterében a nemzetközi kereskedelem igényei állnak. A nagy értékű, nagy volumenű szolgáltatások (gépek, gyárak, nagyberendezések, egy egész hajó rako- mányát kitevő élelmiszerek vagy nyersanyagok) esetében a szerződés egyoldalú felbon- tásának lehetőségét célszerű minél szűkebbre vonni. Ilyen szerződések esetében a szer- ződés lehetőség szerinti megóvásának, megmentésének szempontja nagyobb jelentőségű, mint a belföldi ügyletek vagy fogyasztói szerződések esetén. Elállási jog gyakorlásakor az ilyen szállítmányok visszaszállítása vagy raktározása általában magas költségekkel jár. Ha pedig az eladó ezt el akarja kerülni, aligha van abban a helyzetben, hogy a leszál- lított és a vevő által visszautasított árura ott helyben másik vevőt találjon. Sok országban ugyanis hiányzik az ehhez szükséges infrastruktúra (pl. szállítási lehetőség, raktárak, kommunikáció). Végül az áru természete is gyakran olyan, hogy a túlságosan megköny- nyített elállás az eladót lehetetlen helyzetbe hozza: ez a helyzet, pl. egy gyorsan romló élelmiszer-szállítmány esetén.
Ezekre – a nemzetközi kereskedelem specifikumaiból adódó – sajátosságokra tekin- tettel az egyezmény az elállás jogát az alapvető szerződésszegés kategóriájának meg- konstruálásával jelentősen korlátozza.
3. A kártérítés (74. cikk) azonban általában igénybe vehető jogkövetkezmény: attól függetlenül jár, hogy
• a szerződésszegés alapvető vagy közönséges, de attól is, hogy
• elállásra, kijavításra, árcsökkentésre vagy kicserélésre került-e sor – ezek mellett is
követelhető.
4. Az elállás mint jogkövetkezmény oldaláról összegezve a kissé bonyolult konstrukci-
ót: arról van szó, hogy az elállás gyakorlása a következő két esetre korlátozva lehetséges:
• alapvető szerződésszegés esetén bármilyen esetben és azonnal,
• közönséges szerződésszegés esetén csak a szolgáltatás elmaradásakor (vagyis más szerződésszegés-fajták, mint pl. késedelem vagy hibás teljesítés esetében nem), és pót- határidő szabásával.
Elállási jog | |
Alapvető (25. cikk) • mindig • azonnal | Közönséges (49. és 64. cikk) • csak szolgáltatás elmaradásakor • póthatáridős eredménytelen eltelte után |
Az alapvető szerződésszegés tehát nem szerződésszegési fajta (nem a késedelem, hibás teljesítés, szolgáltatás elmaradása helyébe lép), hanem e fajták közös minőségi jellemzője. A 25. cikkbe foglalt tényállás – a jogszabályi feltételek – megvalósulása esetén az elállási jog a szerződésszegés fajtájától függetlenül azonnal gyakorolható.
Ugyanígy közömbös az alapvető szerződésszegés szempontjából az, hogy melyik félről van szó: egyaránt vonatkozik az eladói és a vevői szerződésszegésre. Végül kö- zömbös az is, hogy fő- vagy mellékkötelezettség megszegéséről van-e szó: nem ez a vonás, hanem a szerződésszegés súlya a döntő.
Az eddig nem említett kicserélési igény [46. cikk (2) bek.] – csekély eltéréssel – az elállással esik egy tekintet alá: erre is érvényesek a nemzetközi kereskedelem sajátossá- gaival és a szerződés megmentésével kapcsolatban elmondottak.
• Kicserélési igényt értelemszerűen csak a vevő támaszthat és az csak nem szerző- désszerű szolgáltatás esetén jön szóba akkor, ha alapvető szerződésszegésről van szó.
• Az elálláshoz képest a szűkítő hatású eltérés az, hogy ezt az igényt csak a minőségi hiba bejelentésével kapcsolatban megszabott szigorú jogvesztő határidőn belül (39. cikk) lehet érvényesíteni.
5. A szerződésszegés bonyolult konstrukcióját az alábbi ábrán foglaljuk össze.
Szerződésszegés és jogkövetkezményei | |
Alapvető • minden esetben – elállás > azonnali – 25. cikk – kicserélés [46. cikk (2) bek.] > csak nem szerződésszerű szolgáltatásra > jogvesztő határidővel (39. cikk) | Közönséges (49. és 64. cikk) • nem szerződésszerű szolgáltatás – kijavítás [46. cikk (3) bek.] – árcsökkenés • szolgáltatás elmaradása – elállás > póthatáridő szabásával – 49. és 64. cikk |
A szerződés megmentésének célja persze nem követhető mindenáron: a jogi szabá- lyozásnak ezért az érdekek gondos kiegyensúlyozására kell törekednie. A kérdés kulcsa az alapvető szerződésszegés kategóriájának megfogalmazásában van.
Az alapvető szerződésszegés fogalma és feltételei
1. Az alapvető szerződésszegés tartalmi vonásai a bírósági gyakorlatban különböző
síkon jelentkeznek.
a) Az összement tréningruha esete
Egy német vállalat sportruházati cikkeket adott el svájci vevőjének. A ruhák az első mosás után 10-15%-kal – egy-két mérettel – összementek, így azokat a vásárlók nem tudták hordani. A svájci vevő által indított perben a bíróság alapvető szerződésszegést állapított meg kimondva az elállás érvényességét. A bíróság szerint a vevőt jelentős hátrány érte, mert vevői amellett, hogy visszavitték az árut, többé nem vásároltak tőle (Landgericht Landshut 1994. 04. 05-i ítélet).
b) Az „Air Bubble” táskák esete
Egy svájci vevő olasz eladójától 1988. február 3-án nagy mennyiségű „Air Bubble” márkanevű táskát rendelt meg azzal, hogy kifejezetten kérte az áru 10-15 napon belüli leszállítását. Mivel az eladó nem szállított, különböző telefonbeszélgetések során vevő ismételten sürgette a gyors szállítást, majd április elején a szerződést megkötötték. 1988. április 4-én az eladó pontosította az árat, és következő hétre ígérte a szállítást, ezért vevő másnap elküldte a vételárnak megfelelő csekket. 1988. május 30-án – tehát majdnem két hónap várakozás után – vevő elállt a szerződéstől és visszakövetelte a csekket, amelyet eladó azon a címen tagadott meg, hogy a csekket már beváltotta, és az áru egy részét elküldte. A vevő ekkor alapvető szerződésszegés miatt pert indított az elállás érvényes- ségének megállapítása és a vételár visszafizetése iránt (kamatokkal együtt).
A bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az eladó tudatában volt a gyors szállí- tás fontosságának, ezért a teljesítési határidőnek a vevő számára alapvető fontossága van. Az eladó szerződésszegése ezért alapvető szerződésszegésnek minősül (Pretura circondariale di Parma 1989. 11. 24-i ítélet. CLOUT Case 90.).
c) A kínai állványok esete
Egy kínai eladó állványszerelvényeket adott el ausztrál vevőjének. Az állványok je- lentős része hibás volt, így a vevőt jelentős mértékben megfosztotta attól, amit a szerző- dés alapján jogosult volt elvárni. A bíróság megállapította, hogy a vevő jogosan állt el a szerződéstől (International Chamber)
d) Látható, hogy az a) esetben minőségi hibáról, a b) esetben jelentős késedelemről, a c) esetben súlyos – a szállítmány mennyiségileg nagy hányadára kiterjedő – hibáról van szó. E különböző szerződésszegési fajták közös vonása azonban az, hogy nagy sú- lyúak, jelentős hátrányt okoznak az érintett félnek.
2. Az egyezmény 25. cikke szerint alapvető szerződésszegésnek a súlyos szerződés- szegés minősül: az, amely
• a másik félnek olyan hátrányt okoz, amely jelentős mértékben megfosztja őt attól, amit a szerződés alapján jogosult volt elvárni.
• A mondat következő fordulata azonban mindjárt kivételt is konstruál: nem állapít- ható meg az alapvető (csak a közönséges) szerződésszegés, ha a szerződésszegő fél nem látta előre az ilyen következményt, és egy ésszerűen gondolkodó hasonló személy azo- nos körülmények között sem láthatta volna előre.
2. 1. Az egyezmény 25. cikke tehát a fogalom meghatározása révén még a súlyos szerződésszegések között is szűkít.
a) A cikk a fogalmat a „hátrány” kategóriájának bevezetésével objektív alapra helyezi.
b) Annak érdekében azonban, hogy a szerződésszegő fél ne kerüljön adott esetben lehetetlen helyzetbe, kiegyensúlyozza ezt az objektív feltételt egy szubjektív szűkítéssel. Csak akkor lehet alapvető szerződésszegésről beszélni, ha a fél saját maga, tehát szub-
jektíve nem látta előre azt a súlyos következményt: hátrányt, amely a másik felet jelen-
tős mértékben megfosztja attól, amit a szerződés alapján jogosult elvárni.
c) Ám egy újabb fordulattal – azért, hogy ne bújhasson ki a fél a saját szubjektív vé- lekedése alapján a szerződésszegés alapvető volta alól – a 25. cikk utolsó fordulata kitágítja a fogalmat, amikor a szubjektív szűkítés körét kissé „vissza”-objektivizálva egyben annak a szerződésszegő fél általi bizonyítását is feltételül szabja, hogy
• egy másik ésszerűen gondolkodó
• hasonló személy
• azonos körülmények között sem láthatta előre a hátrányt. A szerződést megszegő fél tehát saját előrelátása hiánya mellett azt is bizonyítani köteles, hogy nemcsak ő, ha- nem egy ésszerűen gondolkodó személy sem láthatta előre a hátrányt.
Az egyezmény diszpozitív jogforrási természetére tekintettel a felek bármely kötele- zettség megszegését alapvetőnek minősíthetik szerződésükben: gyakorlati okokból cél- szerű is ezt a szerződés megkötésekor rendezni. Ha azonban a felek nem szabályozták a kérdést, az egyezmény fenti meghatározása lép be.
3. A konstrukció számos magyarázatra szoruló fogalmat használ (hátrány, jogos el- várás, jelentős mértékben megfosztja stb.). Ezeket a 25. cikk által szabott két feltételben lehet összefoglalni:
• az objektív feltétel a jogos elvárásoktól jelentős mértékben megfosztó hátrányt,
• a szubjektív feltétel pedig az előreláthatóságot foglalja magában.
3. 1. Az első feltétel: olyan hátrány, amely az érintett felet jelentős mértékben meg-
fosztja attól, amit a szerződés alapján jogosult elvárni.
3. 2. A hátrány nem azonos a kárral: az érintett jogosult általános (jogi, üzleti) pozíció- jának hátrányos megváltozását jelenti, amely bekövetkezhet akár konkrét károkozás nélkül is. A hátrány abban fejeződik ki, hogy a jogosultnak a szerződéshez fűződő elvárásaiban kifejeződő érdekeit jelentős mértékben negatívan érinti. Nem a kár vagy annak mértéke, hanem a jogosult elvárásaitól való megfosztása, érdekeinek sérelme releváns. Hátránynak minősülhet egy továbbeladási lehetőség vagy a vevőkör elvesztése is.
a) Fix határidős szerződés késedelmes teljesítése esetében bizonyosan alapvető szerződésszegésről van szó, hiszen a fix határidő nem más, mint a jogosult késedelem esetén bizonyosan bekövetkező érdekmúlásának beépítése a szerződésbe (Xxxxxx X. 93.), annak kikötése, hogy késedelem esetén a fél azonnal eláll. Ennek a ténynek azon- ban magából a szerződésből kell kiderülnie: vagy a szolgáltatás tárgyából kitűnően (pl. menyasszonyi csokor vagy temetési koszorú), vagy pedig az esetleg kikötött: alkalma- zandónak rendelt nemzetközi kereskedelmi szokásból. A Nemzetközi Kereskedelmi Kamara által 2000-ben közzétett szokvány: az International Commercial Terms – INCOTERMS – bizonyos rendelkezései egyértelművé teszik, hogy a félnek különös érdeke fűződik a meghatározott időpontban történő szállításhoz. Ilyenkor a szerződés- szegő fél értelemszerűen még arra sem hivatkozhat, hogy a hátrányos következményeket nem látta előre. Ugyanígy szezonáruk szállítási késedelme is általában alapvető szerző- désszegést képez.
b) Nyilvánvalóan alapvető szerződésszegésnek minősül az aliud szolgáltatás: azaz
más árunak szolgáltatása a szerződésben kikötött helyett.
c) Nem feltétlenül fő kötelezettség megsértése kell ahhoz, hogy a hátrány jelentősen megfossza a jogosultat a szerződéshez fűződő jogos elvárásaitól: adott esetben a konkrét körülményektől függően mellékkötelezettség megsértése is járhat ilyen következménnyel.
ca) Védjegyhasználati tilalom megsértése mint alapvető szerződésszegés miatt in- dult per a MARLBORO cipők ügyében. A tényállás szerint a német megrendelő-alperes az olasz eladó-felperesnél cipőkollekciót rendelt meg azzal, hogy a cipőket
„MARLBORO” védjeggyel ellátva kell szállítani. Miután a felperes teljesítette a szerző-
dést, a bolognai vásáron ugyanilyen cipőket kiállított és azokat alperes tiltakozása elle- nére sem távolította el. A megrendelő alapvető szerződésszegésre hivatkozva elállt a szerződéstől és megtagadta a vételár kifizetését: ennek megfizetése iránt indított pert eladó. A bíróság a keresetet elutasította (OLG Frankfurt 1997. 09. 17-i ítélet. lásd Vida). Bizonyítást nyert ugyanis, hogy a szerződéskötési tárgyalások alkalmával az alperes képviselői felhívták az eladó figyelmét, hogy a MARLBORO védjegyes cipőket csak neki szállíthatja, aki mint a licencia megszerzője gyakorolja a védjegyjogokat, így e jogok gyakorlására is csak ő adhat további engedélyt. Az adásvételi szerződés erre vo- natkozó külön írásbeli rendelkezésének hiányában is a felek közötti jogviszony ilyen tartalommal jött létre [8. cikk (3) bek., 9. cikk (1) bek.]. Az eladó kötelezettsége tehát nemcsak arra terjedt ki, hogy az eladó másnak nem értékesíthet MARLBORO védjegy-
gyel ellátott cipőket, de arra sem volt jogosult, hogy ilyen cipőket kiállítson.
A bíróság úgy vélte: MARLBORO védjegyes cipőknek a bolognai vásáron történő kiállítása alapvető szerződésszegés. Nemcsak a szerződéses főkötelezettség, de a mel- lékkötelezettség megsértése is alapvető szerződésszegést képezhet. Az alapvető szerző- désszegés feltétele megvalósult, mivel a védjeggyel ellátott cipőknek egy vásáron való kiállításával a felperes arról tájékoztatta a közönséget, hogy nála ilyen cipőket lehet beszerezni. A felperes a per során nem tett olyan nyilatkozatot, miszerint a kiállítási darabokkal kapcsolatosan félreérthetetlenül tájékoztatta volna a közönséget, hogy azok- kal csak saját teljesítményét kívánja szemléltetni, valamint, hogy „el nem adható” meg- jelöléssel látta volna el azokat. Mindezzel a felperes megrendítette a vevő bizalmát. Különösen az, hogy a cipőket még a megrendelő felhívása ellenére sem volt hajlandó eltávolítani, olyannyira kétségessé teszi a felperes szerződési hűségét (vagyis hogy a megrendelő engedélye nélkül másnak nem ad el majd MARLBORO védjegyes cipőket), hogy nem várható el a vevőtől a szerződés fenntartása.
Az ítéletből világosan látható, hogy az adott esetben a szerződéstől való elállás a megrendelő védjegyjogainak oltalmát biztosító kiegészítő megállapodás megsértése miatt következett be. A Bécsi Egyezmény ugyanis az alapvető szerződésszegés fogal- mába foglalt hátrány kereteit általánosan vonja meg: a döntő az, hogy a megsértett köte- lezettségnek mi a jelentősége a sérelmet szenvedett fél vonatkozásában, vagyis az, hogy milyen súlyú érdeksérelem következett be nála. A vevő érdeksérelme nemcsak az elál- lást, hanem a vételár visszatartását mint a jogellenes védjegyhasználatot szankcionáló kártérítéshez (74. cikk) vezető első lépést is magában foglalja. A per ugyanis módot adott arra is, hogy az időigényes védjegybitorlási per helyett legalább részben orvoslást nyerjen a vevő védjegyjogi jogsérelme is.
cb) Nem minősítette viszont a bíróság alapvetőnek a szerződésszegést a téves szár- mazási bizonyítványok ügyében [Bundesgerichtshof 1996. 04. 03-i ítélet, CLOUT Case 171]. A tényállás szerint a holland felperes négy különböző mennyiségben kobalt- szulfátot adott el az alperesnek: egy német vállalatnak. A felek megegyeztek, hogy az árunak Angliából kell származnia, és hogy a felperesnek a teljesítés részeként be kell mutatnia a származásról és a minőségről szóló igazolást. A dokumentumok átvétele után az alperes elállt a szerződéstől, mivel a kobalt-szulfát Dél-Afrikában készült, és a szár- mazási bizonyítvány téves volt. Az alperes azt is állította, hogy az áru minősége gyen- gébb, mint amiben megegyeztek; a felperes viszont követelte a vételár megfizetését. A német Szövetségi Legfelső Bíróság úgy vélte, hogy nem volt jogalap a szerződéstől való elálláshoz, és helyt adott a keresetnek. A bíróság szerint az elállás bejelentése – ha nem alapvető szerződésszegés miatt történt – nem alapulhatott a szolgáltatás elmaradásán (nem teljesítésen), mivel a felperes leszállította az árut, legfeljebb az nem volt szerző- désszerű – akár a minőségi hiba miatt, akár azért, mert a származás helye nem felelt meg a szerződésben kikötöttnek. Másfelől viszont alapvető szerződésszegés nem történt,
hiszen az alperes nem tudta igazolni, hogy a dél-afrikai kobalt-szulfát tovább eladása Németországban vagy külföldön nem lehetséges. Végül a bíróság úgy vélte, hogy a téves származási és minőségi bizonyítvány szolgáltatása sem minősült alapvető szerződéssze- gésnek, mivel az alperes más forrásból meg tudta szerezni a helyes dokumentumokat. Az alperes tehát nem tudta bebizonyítani, hogy jelentősen megfosztották attól, amit a szer- ződés alapján jogosult volt elvárni. Az ítélet szerint ezért az alperes nem állhatott el a szerződéstől, és nem tagadhatta meg a fizetést. (Az más kérdés, hogy a fél ilyenkor még mindig bizonyíthatja, hogy közönséges szerződésszegésről viszont szó van, és ezért kijavítást vagy árcsökkentést követelhet.)
3. 2. A hátrány tehát objektív tartalmú kategória: tartalmilag a sértett félnek a szer- ződéshez fűződő elvárásaihoz kapcsolódik, melyek a szerződésből tényszerűen megálla- píthatóak. A bíróság tehát nem egyedül és kizárólagosan dönt ebben a kérdésben, hanem a bíró egyéni megítélését kiegyensúlyozzák az érintett félnek a szerződés tartalmán ala- puló elvárásai. Ez a kettősség: a kétféle pozíció egységbe gyúrása lehetővé teszi azt, hogy az ítélet: a jogalkalmazás figyelembe vegye a nemzetközi kereskedelem folytono- san változó körülményeit. Ezek hatásaként kivételesen akár az elvárásoktól való jelentős mértékű megfosztás is triviális lehet, de a külső szemlélő számára jelentéktelen megfosz- tás is alapvető szerződésszegéssé válhat.
4. A másik feltétel az előreláthatóság. A 25. cikk két konjunktív feltételt szab: ah-
hoz, hogy alapvetőnek lehessen minősíteni a szerződésszegést, a hátrányt
• a szerződésszegő félnek előre kellett látnia és
• ésszerűen gondolkodó, hasonló személynek azonos körülmények között is előre
kellett lássa a következményt.
4. 1. A bizonyítási teher értelemszerűen a szerződésszegő felet terheli, hiszen ki- mentési lehetőségről van szó. A bizonyítás sikere esetén (nem látta és másik sem láthatta előre a következményt) szerződésszegése legfeljebb közönséges szerződésszegésnek minősülhet.
a) Xxxxx láthatta a szerződésszegő eladó a jelentős érdeksérelmet a már elemzett
„Air Bubble” táskák esetében: a vevő világosan és többször is kifejezésre juttatta a gyors szállításhoz fűződő érdekét. Fontos követelmény tehát, hogy a felek világosan a szerződésben tegyék nyilvánvalóvá: mit várnak a szerződéstől.
Ugyanígy világossá tette az eladó a rendeltetési helyhez fűződő fontos érdekét a francia farmernadrágok esetében (Cour d’Appel Grenoble, 1995. 02. 22-i ítélet. CLOUT Case 154.). Egy farmernadrágot gyártó francia eladó szerződést kötött farmer- nadrágok eladásáról egy egyesült államokbeli vásárlóval. A szerződésbe eladó kívánsá- gára kikötötték, hogy a megvásárolt árut a vevő Dél-Amerikába és Afrikába fogja érté- kesíteni. Mind a szerződést megelőző egyezkedés során, mind azt követően a teljesítésig az eladó újra meg újra kitartóan igazolást követelt az eladott áruk rendeltetési helyéről. A második szállítás során derült ki, hogy az árut a vevő Spanyolországba exportálta. Az eladó emiatt visszautasította a kereskedelmi kapcsolat fenntartását és további szállítások teljesítését: alapvető szerződésszegésre hivatkozva azonnal elállt a szerződéstől. A meg- indult jogvitában a fellebbviteli bíróság azeEgyezmény 1. cikk (1) bek. a) pontjára hi- vatkozva határozta meg az alkalmazandó jogot, mivel a vevő és az eladó az egyezmény két különböző szerződő államában rendelkezett telephellyel. Ezt követően a bíróság a 8. cikk (1) bekezdése alapján megállapította, hogy az egyesült államokbeli vállalat nem tartotta tiszteletben az eladó azon határozott és a szerződésben kinyilvánított kívánságát, hogy ismerni kívánja az áruk rendeltetési helyét. Ez a magatartás az egyezmény 25. cikke értelmében alapvető szerződésszegésnek minősült: a vevő szerződésszegésére vonatkozó 64. cikk (1) bek. a) pontja alapján az eladó elállhatott a szerződéstől. A fel- lebbviteli bíróság a rész-szállítások alapvető szerződésszegésre utaló voltával kapcsolat-
ban utalt 73. cikk (2) bekezdésére és ennek alapján is jogosnak tartotta a további szállí- tásokra vonatkozó elállást. A bíróság az elállás jogszerűségének megállapítása mellett a vevőt kötelezte, hogy 10 000 francia frank összegű kártérítést fizessen.
b) A hibás csomagolás önmagában véve nem minősül alapvető szerződésszegésnek (OLG Frankfurt, 1994. 04. 20-i ítélet, CLOUT Case 84.), bár közönségesnek nyilván igen. Ha viszont márkacikkek (pl. Silhouette szemüveg) csomagolásáról van szó, a hibás csomagolás vagy az eredeti csomagolás átcsomagolása a konkrét eset körülményeitől függően könnyen alapvető szerződésszegéshez vezethet. Ugyanez a helyzet könnyen romló áru esetén, amikor a csomagolásnak meg kell felelnie az eltarthatóság követelmé- nyeinek is: az áru tönkremenetele alapvető szerződésszegéssé válhat. Ha a vevőnek fontos érdeke fűződik a csomagolás módjához, ezt a szerződésben nyilvánvalóvá kell tennie. Ha a szerződés ilyen kikötést nem tartalmaz, a feleknek a szerződéskötést meg- előző tárgyalásaiból vagy a vevő piacán kialakult kereskedelmi szokásokból a bíróság még mindig következtethet arra, hogy a szerződésszegés az érintett felet jogos elvárásai- tól jelentős mértékben megfosztotta, és ezt a szerződésszegő fél előre láthatta.
c) Hasonló hatása lehet az előreláthatóság szempontjából a felek között korábban kialakult gyakorlatnak is. A grenoble-i fellebbviteli bíróságnak a „Xxxxxx Xxxxxx” már- kájú cipők ügyében hozott ítélete nem csak az előreláthatóság, hanem a szerződés létre- jövetele szempontjából is tanulságos (Cour d’Appel Grenoble 1999. 10. 21- ítélet CLOUT Case 313.).
A tényállás szerint a francia vevő – a korábbi, hosszú évek során kialakult gyakor- latnak megfelelően – megrendelést adott egy spanyol vállalatnak 8651 pár „Xxxxxx Xxxxxx” márkanévvel forgalomba hozandó cipőre. Az eladó – hosszabb hallgatás után – tagadta, hogy kapott volna bármilyen megrendelést, és visszautasította a szállítást. A vevő ekkor más gyártókhoz fordult, de ezek csak olyan határidővel tudtak szállítani, hogy a vevő késedelembe esett a viszonteladóival már megkötött szerződések alapján őt terhelő szállítási kötelezettség vonatkozásában. Ennek következtében továbbeladói tőle 2125 pár cipőt nem vettek át: ezek a vevő „nyakán maradtak”. A vevő pert indított: alapvető szerződésszegésnek minősítve az eladó magatartását elállt a 2125 pár cipő tekintetében a szerződéstől, egyben 712 879 frank összegű kártérítési követelést nyújtott be részben a „nyakán maradt” cipők értékesítésének elmaradása miatti károkért, részben pedig a vállalat hírnevét ért veszteség miatt. A francia Court de Commerce de Vienne kártérítést ítélt meg a vevőnek az eladó szerződésszegése és a vállalat hírnévvesztése miatt, mely ellen az eladó fellebbezett.
A grenoble-i fellebbviteli bíróság először az alkalmazandó jog kérdésében foglalt állást. Megállapította: mindkét fél „elfogadta, hogy az áruk nemzetközi adásvételi szer- ződéseiről szóló 1980. április 11-i Bécsi Egyezmény szabályozza a szerződésüket, mivel olyan eladó és vevő között kötődött szerződésről van szó, amelyeknek a telephelye az Egyezmény különböző szerződő államaiban van [CISG 1. cikk (1) bek. a) pont]. A szer- ződés tárgya olyan a jövőben előállítandó áru adásvétele volt, melynek a gyártáshoz szükséges alapanyagait – a talpakon és a Xxxxxx Xxxxxx márka jellegzetes fémdíszítésén kívül – az eladó szállítja [CISG 3. cikk (1) bek.]”. Bár az eladó az adásvételi szerződés- nek még a létezését is tagadta, és az egyezmény 18. cikk (1) bekezdésre hivatkozott, mely szerint a hallgatás önmagában nem jelent beleegyezést, a bíróság úgy vélte, hogy a szerződés – még az eladó kifejezett elfogadó nyilatkozata hiányában is – valóban létre jött. A bíróság a korábbi évek gyakorlatára hivatkozott, amikor az eladó mindig teljesí- tette a francia vállalat megrendelését anélkül, hogy azt kifejezetten is elfogadta volna. Ráadásul az eladó nem tudott felmutatni – a vevőtől kapott számtalan reklamációs leve- lére válaszként esetleg elküldött – semmilyen dokumentumot, amelyben azt állította volna, hogy nem kapott semmiféle megrendelést. Az eladó továbbá tisztában volt a vevő
azon szándékával, hogy 1995 nyarára betörjön a lábbelik piacára, ezért ha nem is kapott volna megrendelést, akkor is meg kellett volna kérdeznie a vevőt, hogy miként értelmez- ze a megrendelés hiányát. A bíróság a felek korábbi üzleti kapcsolatának gyakorlatára figyelemmel úgy vélte, hogy „egy kapott megrendelés teljesítésének minden törvényes indok nélküli visszautasítása – valótlanul fenntartva azt, hogy megrendelést nem adtak fel – az eladó részéről a Bécsi Egyezmény 25. cikke értelmében alapvető szerződéssze- gésnek minősül”.
A fellebbviteli bíróság kártérítést ítélt meg a szállítás megtagadása miatt elszenve- dett veszteségért (74. cikk). A bíróság ugyanakkor megjegyezte, hogy a kereskedelmi hírnév sérelme miatt nem lehet az egyezmény alapján kártérítést igényelni (erre a kér- désre értelemszerűen a lex causae alkalmazandó).
4. 2. Az előreláthatóság szabályának beépítése is a 25. cikk általános jogpolitikai célját szolgálja: a szerződésszegés súlyos eseteinek elkülönítését a kevésbé jelentősek- től. A feltétel megkívánja egyrészt azt, hogy a fél tisztában legyen saját érdekeivel: az- zal, hogy mit vár a szerződéstől és ezt világosan kifejezésre is juttassa; ha ezt elmulaszt- ja, akkor sem marad védelem nélkül, hiszen a közönséges szerződésszegés jogkövet- kezményeit érvényesítheti, de igényei között az azonnali elállás már nem szerepel. Más- részt ezzel a feltétellel biztosítható, hogy egyik fél szerződésszegésért való felelőssége se terjedjen ki váratlan, szokatlan, rendkívüli körülményekre (Xxxxxx Xxxxx, 95.).
A szerződésszegés megállapításának lépései – sorrend
Látható, hogy egy szerződésszegési jogvita elbírálása komplex jogalkalmazást igénylő feladat, melynek meghatározott, megkerülhetetlen és fel nem cserélhető sorrend- je van.
1. Mindenekelőtt azt az előkérdést kell tisztázni, hogy létrejött-e egyáltalán szerző- dés? Ennek eldöntéséhez a felek nyilatkozatainak értelmezésén túlmenően az esetleg kötelezően a szerződés tartalmává váló nemzetközi kereskedelmi szokások, szabványok, a felek egymás között korábban kialakított gyakorlatát is figyelembe kell venni.
2. Ha a válasz igenlő: a szerződés valóban létrejött, csak akkor vetődhet fel az a kérdés, hogy történt-e szerződésszegés? Ennek eldöntéséhez előbb abban a kérdésben kell állást foglalni, hogy az állítólagos szerződésszegés alapvetőnek vagy közönségesnek minősülhet-e?
3. Ha az alapvető szerződésszegés feltételei teljesülnek, akkor az elállás és kártérí- tés megítélésére kerül sor, ha viszont nem, akkor azt kell eldönteni, hogy a közönséges szerződésszegés feltételei egyáltalán fennforognak-e? Ha ugyanis ezek sem forognak fenn, akkor szerződésszegés meg sem állapítható.
4. A közönséges szerződésszegés már megismert jogkövetkezményeit az eladó vo- natkozásában, részleteiben az egyezmény III. rész II. címe III. fejezete, a vevő vonatko- zásában pedig a III. cím III. fejezete tartalmazza.
1. A kártérítés kérdését az egyezmény 74. cikke rendezi: a kártérítés mértékét a tényleges veszteség és az elmaradt haszon együttes összegében jelöli meg, azonban mindjárt korlátot is felállít. A kártérítés ugyanis nem haladhatja meg azt a veszteséget, amelyet a szerződésszegő fél a szerződés megkötésének időpontjában előre látott vagy előre kellett látnia. Ennek a korlátnak a célja ugyanaz, mint az előreláthatóság feltétel- ének beépítése az alapvető szerződésszegés fogalmába: az előre nem látható, rendkívüli,
szokatlan, ezért előre nem is kalkulálható károkért való felelősség kizárása (Xxxxxx Xxxxx, 277.).
2. A szerződésszegésért fennálló kártérítési felelősség alóli kimentési okokat az egyezmény a terjedelmes 79. cikkben szabályozza. A felelősség alól mentesítő okok tehát a szerződésszegés más jogkövetkezményei alól nem mentesítenek. A 79. cikk ob- jektív felelősséget kodifikál, amikor kimentési okként csak a vis maior-ra való hivatko- zást teszi lehetővé: ennek megfelelően a kimentési okok köre szűkebb, mint a magyar jogban. Az egyezmény a kimentési okok kapcsán nem a magyar jogban ismert „el nem hárítható akadály” fogalmával operál (bár a hivatalos magyar fordítás ezt használja), hanem a fél akaratától független, ellenőrzési, befolyásolási körén kívül eső akadályról. A kimentés szempontjából nincs jelentősége annak, hogy alapvető vagy közönséges szerződésszegésről van-e szó: az egyezmény egységes szerződésszegési koncepción alapul. A kimentés tehát azon alapul, hogy az akadály nem tartozik a fél ellenőrzési körébe. Önmagában véve azonban annak bizonyítása, hogy az akadály nem tartozott ellen- őrzési körébe, még nem mentesíti a felet, mivel mégis felel, ha az ellenőrzési körén kívüli akadálynak a fél általi figyelembevétele a szerződéskötéskor ésszerűen elvárható volt.
A KÁRVESZÉLY ÁTSZÁLLÁSA A BÉCSI EGYEZMÉNY SZERINT
A kárveszély átszállásának mibenléte
1. A kárveszély átszállása szabályozásának középpontjában az eladó vételárfizetés iránti igénye áll (Mádl–Vékás, 349.). Az egyezmény szerint a kárveszélynek a vevőre való átszállását követően az eladó akkor is követelheti a vételárat, ha az áru elveszett, megsérült, vagy megsemmisült (66. cikk). Ez természetesen nem áll, ha a károsító ese- mény az eladó tevékenységére vagy mulasztására vezethető vissza, sőt: a vételár még akkor sem jár, ha az eladó magatartása egyébként nem is minősül szerződésszegésnek.
Az egyezmény – mint a nemzetközi kereskedelem általában – kárveszély címén a vételár meg- fizetése kockázatának telepítéséről szól (Xxxxxx Xxxxx, 239.). A 66. cikk tehát elosztja a kockáza- tot, „ide-oda” telepít. A főszabály az, hogy a kockázatot a kárveszélyátszállás után a vevő viseli: ez- után akkor is fizetnie kell, ha az áru elveszett vagy megsérült. A kivétel megfogalmazásában azon- ban az egyezmény „visszatelepíti” a kockázatot az eladóra, ha annak magatartásával függ össze az áru sérülése, elveszése: ilyenkor vételárat az eladó nem követelhet.
2. Mint az egyezmény a maga egészében, ez a rendelkezés is diszpozitív (6. cikk): a
felek a szerződésben másként rendelkezhetnek, vagy hivatkozhatnak valamilyen nem- zetközi kereskedelmi szokásra, pl. az INCOTERMS 2000-re, amely pontosan meghatá- rozza a kárveszély átszállásának helyét és időpontját. Ha szokást sem rendelnek szerző- désükre alkalmazandónak a felek, alkalmazandóak a 66. és az egyes eseteket konkretizá- ló 67–69. cikkek rendelkezései.
3. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett választott bíróság döntött a jugoszláviai ENSZ-embargó miatt meghiúsult szállítás ügyében (Vb/94131). A tényállás szerint a felek szerződésükben a kárveszély átszállását az INCOTERMS-re hivatkozva határozták meg. A kikötött „költségmentesen a hajó fedélzetére” [ún. „Free on Board” (FOB)] klauzula szerint a kárveszély akkor száll át a vevőre, amikor eladó az árut az első fuvarozónak minősülő hajóstársaság hajójának fedélzetére rakja, és ennek során az áru áthalad a hajó korlátja felett. Az eladó már a fedélzetére rakatta az árut, amikor az ENSZ Jugoszlávia ellen elrendelt szankciói érvénybe léptek: a szerződést emiatt nem lehetett teljesíteni. A vételár megfizetése miatt keletkezett jogvitában a vevő arra hivatkozott, hogy azért nem fizet, mert az árut nem kapta meg. Eladó viszont arra hivatkozott, hogy a kikötött
INCOTERMS klauzula értelmében a kárveszély már átszállt a vevőre, hiszen az áru az ENSZ határozat megszületése pillanatában már a hajó fedélzetén volt. A választott bíróság az egyezménynek az INCOTERMS-klauzulával egyező 67. cikk (1) bek. első mondatára is
A kárveszély átszállásának helye és ideje
A kárveszélyátszállás helye és ideje a szolgáltatás (teljesítés) módjától függően há- romféle lehet.
1. Ha az árut fuvarozóval kell eljuttatni rendeltetési helyére, a kárveszély az első fu- varozónak való átadáskor és az átadás helyén száll át a vevőre (67. cikk).
2. Gyakran fordul elő, hogy a fuvarozás idején, tehát úton lévő árut adnak el (pl. egy tartályhajó kőolajat, amely éppen a Vörös-tengeren úszik). Ha a kárveszély, pl. azért nem szállt át az első fuvarozónak való átadáskor, mert az eladó az árut saját fuvareszkö- zével továbbítja, a kárveszély a szerződés megkötésekor és a megkötés helyén már azonnal átszáll vevőre (68. cikk).
3. Más teljesítési módok esetén a kárveszély akkor és ott száll át a vevőre, amikor átveszi az árut (69. cikk).
Felhasznált irodalom
Xxxxxxxx, Xxxxxxx: Internationales Wirtschaftsrecht. 2. kiadás. München, 1995.
Xxxxxx Xxxxx: A nemzetközi adásvétel. Napraforgó. Budapest, 1990.
Xxxx Xxxxxx: Alapvető szerződésszegés a nemzetközi adásvételnél: német bírói gyakorlat. Jogtudományi Közlöny, 1993, 5. szám.
Xxxx Xxxxxx – Xxxxx Xxxxx: Nemzetközi magánjog és a nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga. Budapest, 1997. Xxxxxx, Xxxxxx: Wesentliche Fragen des UN-Kaufrechts. Zeitschrift für europäisches Privatrecht, 1999, 649. Xxxxxx, X. X. – Xxxxxx, M. J.: Commentary on the International Sales Law. The Vienna Sales Convention.
Milan, 1987.
Xxxx xxx Xxxxxx: The Law of the International Trade. London, 1995.
A jogesetek megtalálhatók: Case Law on Uncitral Texts (CLOUT)