KOALÍCIÓS SZERZŐDÉS
KOALÍCIÓS SZERZŐDÉS
A KÖZÖS, PROGRAMSZINTŰ EGYÜTTMŰKÖDÉSRŐL ÉS RÉSZVÉTELRŐL A SZERB KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYÁBAN
amely 2020. november 11-én Belgrádban került megkötésre a következő felek között:
a SZERB HALADÓ PÁRT, Belgrád, Xxxxxxx Xxxxxxxxx xxxx 0/0., xxxxxxx Xxxxxxxxxx Xxxxx képvisel, és
a VAJDASÁGI MAGYAR SZÖVETSÉG, Szabadka, Fasizmus áldozatainak tere 9., amelyet Xxxxxxx Xxxxxx képvisel.
1. szakasz
A szerződő felek egyetértenek abban, hogy támogatják és részt vesznek a Kormány munkájában, összhangban azokkal a programbeli célokkal, amelyek a miniszterelnök-jelölti expozéban kerültek bemutatásra.
2. szakasz
A szerződő felek egyetértenek abban, hogy a Kormány a miniszterelnök-jelölti expozéban bemutatásra kerülő programbeli célok mellett a Vajdasági Magyar Szövetség programbeli prioritásaink megvalósításán is dolgozni fog.
3. szakasz
A koalíciós szerződés szerves részét képezik a miniszterelnök-jelölti expozé és a Vajdasági Magyar Szövetség programbeli prioritásai, amelyek Xxxxxxxxxx Xxxxx és Xxxxxxx Xxxxxx által parafált formában kerültek meghatározásra, valamint az 1. és a 2. számú Melléklet, mely a Vajdasági Magyar Szövetség programbeli prioritásait tartalmazza.
4. szakasz
Jelen szerződés hat példányban került megkötésre, amelyekből a szerződő feleket három-három példány illeti meg.
SZERB HALADÓ PÁRT VAJDASÁGI MAGYAR SZÖVETSÉG
Xxxxxxxxxx Xxxxx Xxxxxxx Xxxxxx
A VAJDASÁGI MAGYAR SZÖVETSÉG PROGRAMBELI PRIORITÁSAI, MELYEK SZERVES RÉSZÉT KÉPEZIK A SZERB KORMÁNY
MEGALAKÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ KOALÍCIÓS MEGÁLLAPODÁSNAK
I. Európai integráció
а) A szerbiai magyar közösség érdekeit a lehető legnagyobb mértékben veszik figyelembe az egyes fejezetek tárgyalási pozícióinak meghatározásakor.
b) A területi közösségek vagy hatóságok közötti határokon átnyúló együttműködésről szóló európai keretegyezmény megerősítéséről szóló törvény alapján elfogadják a Madridi Keretegyezménnyel összeegyeztethető irányelveket, amelyek meghatározzák a helyi önkormányzatok azon jogát, hogy részt vegyenek ezekben a projektekben, és megfelelő pénzelést biztosítanak a határokon átnyúló együttműködés megvalósítása érdekében.
c) Az INTERREG IPA Magyarország-Szerbia 2021-2027 határon átívelő stratégiai együttműködési programra történő pályázáskor különös figyelmet fordítanak a prioritások meghatározására a helyi szereplők igényeinek megfelelően.
d) A 23-as csatlakozási fejezettel összhangban, tiszteletben tartva a tulajdonjog védelmét és a méltányosság elvét, a vagyon-visszaszármaztatás folytatódik, különösen, ha mezőgazdasági földterületekről, valamint egyházi és vallási közösségek elkobzott tulajdonáról van szó.
II. Vajdaság AT helyzete
а) A Szerződő Xxxxx konstruktív módon járulnak hozzá a javaslatok megfogalmazásához az alkotmány módosításának és a politikai rendszer reformjának folyamatában annak érdekében, hogy közösen találják meg a legjobb megoldásokat; a VMSZ érvekkel alátámasztott javaslatait a másik fél támogatja.
b) Az alkotmánymódosítás és a politikai rendszer reformjának folyamata révén a Vajdaság AT hatásköreit és pénzelését szabályozó törvények sarkalatos törvény státuszt kapnak.
c) A legrövidebb időn belül az eredeti hatáskörök számának növelése érdekében kidolgozzák a Vajdaság AT hatásköreinek meghatározásáról szóló törvény módosításait, a pénzelés forrásainak pontos meghatározása érdekében pedig elfogadják a Vajdaság AT hatásköreinek pénzeléséről szóló törvényt.
III. Regionális fejlesztés, az infrastruktúra fejlesztése, nagyberuházások
а) A Szerb Köztársaság kormányának kiemelt államközi projektjei közé tartozik a Belgrád–Budapest vasúti folyosó mellett a Szabadka–Szeged vasútvonal felújítása (a Magyarország és a Szerb Köztársaság kormányai közötti Gazdasági és műszaki együttműködésről szóló keretmegállapodás által előirányzott egyik kiemelt és sürgős projekt az infrastrukturális projektek területén, illetve a Szerb Köztársaság számára kiemelt jelentőségű vasúti infrastrukturális létesítmények építésével és rekonstrukciójával kapcsolatos projektek megvalósításának különleges eljárásáról szóló törvény alapján), valamint a Szabadka–Baja vasúti szakasz megépítése, illetve rekonstrukciója a Szerb Köztársaság területén. Ezek a projektek megvalósulnak.
b) Befejeződnek a horgosi határátkelő felújításának és bővítésének munkálatai; a többi határátkelőhely kapacitásának növelésén, valamint a reggel 7 és 19 óra között működő határátkelők munkaidejének meghosszabbításán fognak tevékenykedni.
c) A következő időszakban a Vajdaság AT területén megvalósuló helyi infrastrukturális projekteket nagyobb mértékben fogják pénzelni a Szerb Köztársaság költségvetési forrásaiból, figyelembe véve a VMSZ érvekkel alátámasztott javaslatait.
d) Egyes, a helyi jelentőséget meghaladó nagyberuházásokat és fejlesztési projekteket a Szerb Köztársaság kormányának prioritásai közé sorolják:
1) ipari zónák kiépítése, különös tekintettel a kommunális infrastruktúrára: közlekedési útvonalak, bekötőutak, világítás;
2) az Y-elágazást átszelő két felüljáró építésének befejezése: a pacséri úton és a Kelebia–Mélykút szakaszon;
3) Palics mint turisztikai úti cél fejlesztésének fokozása a Szerb Köztársaság 2016 és 2025 közötti turisztikai fejlesztési stratégiája és a Stratégia végrehajtására irányuló Cselekvési terv által biztosított pénzügyi támogatási eszközök felhasználásával, számos új, kiegészítő tartalomba történő beruházásokon keresztül az integrált turisztikai termék létrehozása érdekében; stratégiai tervezéssel az Aqua Parkkal rendelkező Wellness Spa központon végzett munkálatok mellett fejlődik a családi turizmust kísérő kínálat és tartalom;
4) a Szabadkai Népszínház építésének befejezése;
5) a szabadkai Városi Stadion felújításának befejezése, hogy eleget tudjon tenni az UEFA szabvány 4. kategóriájának;
6) a Szabadka-Zenta közúti szakasz kiépítése, az Y-elágazás folytatása Zenta és Észak-Bánát felé, valamint a szükséges kerülőutak (Magyarkanizsánál, Zentánál és Temerinnél); a Topolya–Kishegyes–Szenttamás állami út felújítása; a Bácsfeketehegy–Verbász, valamint a Topolya–Óbecse út felújítása; Óbecse-Szenttamás; Oroszlámos–Feketetó közötti állami út felújítása; elsőbbséget élvező helyi utak és utcák kiépítése és felújítása az önkormányzatokban, valamint az I. és a II. rendű állami utak fokozott karbantartása, rekonstrukciója a Vajdaság AT területén, a 2019. november 23-án elfogadott lista szerint. (A projektek részletes felsorolása az 1. számú Mellékletben található.)
7) a Bezdán–Béreg közti út felújítása azzal a céllal, hogy a nehéz teherforgalomnak is megnyíljon ez az átkelő;
8) a topolyai, kishegyesi és a szenttamási szennyvíztisztító telep kiépítése; a Krivaja folyó szennyezett szakaszának szanálása; Nagykikinda és a Tisza mente ivóvízgyár elképzeléseinek megvalósítása;
9) szennyvízcsatorna hálózat Topolyán, Kishegyesen, Óbecsén, valamint a hiányzó hálózat Szabadkán és Palicson;
10) egy új átjáró folyosó kiépítése a Tiszán Törökbecsénél;
11) a Vajdaság AT területén lévő regionális vasútvonalak, különösen a Szabadka–Zenta vasút felújításának a befejezése, beleértve a zentai vasútállomás felújítását is;
12) munkálatok a bajsai és a szamosi radarközpont jégvédelmi rendszerének automatizálási projektje keretében;
13) a Szerbia Útjai közvállalat tervezett éves eszközeinek legalább a 20%-át a Vajdaság AT területén folyó útjavítási és útfenntartási munkálatokra fordítja, valamint az állami úthálózat prioritást élvező beruházásai között megfelelő arányban szerepelnek a Vajdaság AT területén megvalósuló beruházások.
IV. Mezőgazdaság és környezetvédelem
а) A törvény módosításaival meghatározásra kerül, hogy a mezőgazdasági termelők a nyugdíjbiztosítás után fizetendő járulékokat a jövedelemmel arányosan fizetik, vagyis a gazdaságuk erejével összhangban, a kamatokat leírják, az alaptartozást átütemezik, és minden mezőgazdasági termelő lehetőséget kap arra, hogy eldöntse, szeretne-e a nyugdíjrendszer része lenni vagy sem.
b) A támogatási rendszer részleteit minden évben a mezőgazdasági termelők szövetségeivel együttműködve határozzák meg, mielőtt a Szerb Köztársaság jövő évi költségvetési tervezetét elkészítenék.
c) Figyelembe véve az éghajlatváltozást, amely negatívan hat a termelékenységre a mezőgazdaság valamennyi ágazatában, a VMSZ érvekkel alátámaszttott javaslatait elismerve, az elkövetkező időszakban a Szerb Köztársaság költségvetéséből nagyobb arányban pénzelik azon helyi projekteket a Vajdaság AT területén, amelyek új öntöző- és vízelvezető rendszerek fejlesztésére és kiépítésére irányulnak.
d) Figyelembe véve a VMSZ érvekkel alátámasztott javaslatait, az elkövetkező időszakban a Szerb Köztársaság költségvetéséből nagyobb mértékben pénzelnek olyan beruházási projekteket, amelyek elősegítik az alternatív energiaforrások (biomassza, szélparkok létrehozása, biogáz üzemek, napelemek) felhasználását.
e) Módosul A szennyező anyagok vízben történő kibocsátásának határértékeiről és azok elérésének határideiről szóló rendelet annak érdekében, hogy összehangolják a köz- és kommunális vállalatok cselekvési terveinek végrehajtási határidejét a más jogi személyekre vonatkozó határidőkkel.
f) Szigorúbbá teszik a büntetési politikát a megengedett legnagyobb értékek túllépése miatt, a törvényben és a rendeletben a II. osztályú vízfolyásokra előírt kibocsátási határértékekhez viszonyítva.
g) A diffúz szennyezés megelőzése érdekében össze kell hangolni A vizekről szóló törvényt és a kataszteri gyakorlatot, annak érdekében, hogy a Krivaja folyó körül felszabadítsanak egy
8 méteres övezetet, és ezen a területen fákból amfiteátrumot létesítsenek, hogy megakadályozzák a káros anyagok szétszóródását a szántóföldekről.
h) A Szerb Köztársaság költségvetésében forrásokat biztosítanak a Palicsi-tó „öngyógyítási” folyamatához, azaz egy idény alatt a tó kiszárításához az iszap mennyiségének csökkentése érdekében.
i) A Szerb Köztársaság költségvetésében forrásokat biztosítanak a városi hulladéklerakó (Aleksandrovačka bara) és a Palicsi-tó között lévő terület felújításának befejezéséhez.
V. Kisebbségi kérdések
а) Az alkotmány módosítási folyamat során megvizsgálják azt a javaslatot, hogy a nemzeti kisebbségek egyéni és kollektív jogainak megvalósítását, melyeket az Alkotmány garantál, sarkalatos törvény státusszal rendelkező törvény szabályozza.
b) A Szerződő Xxxxx kötelezettséget vállalnak, hogy összehangoltan dolgoznak a nemzeti kisebbségek jogainak megvalósítását szolgáló felülvizsgált Akcióterv elfogadásán és végrehajtásán.
c) Helyzetelemzést végeznek, melynek célja feltárni azokat a kritériumokat és mércéket, amelyek előírják a kisebbségek megfelelő részarányának elérését a közszféra bizonyos területein.
d) Megkezdődik egy négyéves foglalkoztatási terv kidolgozása a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek számára, a közszférában és az állami vállalatokban dolgozó alkalmazottak központi nyilvántartási adatai alapján.
e) A bíróságok és ügyészségek hálózatának következő felülvizsgálatakor, székhelyük és területük meghatározása esetében, az igazságügyi intézményekhez való egyenlő hozzáférés biztosítása érdekében nagyobb figyelmet kell fordítani az igazságügyi intézmény távolságára a lakóhelytől, a bíróságon hivatalos használatban lévő nemzeti kisebbségi nyelvek számára, és az igazságügyi intézmények létezésének hagyományára.
f) Befejeződnek a magyar nyelvű oktatás szempontjából kiemelt jelentőségű alap- és középfokú oktatási intézmények, valamint a magyar nemzeti kisebbség szempontjából kiemelt jelentőségű kulturális intézmények alapító jogainak részleges átruházási folyamatai a Magyar Nemzeti Tanácsra.
g) Az illetékes minisztérium affirmatív megközelítést alkalmazva fogja kiadni az utasításokat az osztályok kialakításáról, valamint a szabályzatokat az alap- és középfokú oktatást végző intézmények finanszírozására vonatkozó kritériumokról és előírásokról, ahol az oktatási nyelvet külön kritériumnak tekintik az előírtnál kevesebb tanulóval rendelkező osztályok pénzelésének jóváhagyásakor, ha az oktatást a nemzeti kisebbségek nyelvén folytatják. A jelenlegi bevált gyakorlatnak megfelelően az előírtnál kisebb létszámú osztályok jóváhagyásakor az 5 tanulót tekintik minimumnak;
h) Az államigazgatás reformjának és ésszerűsítésének részeként megalakul egy szabadkai székhelyű iskolaigazgatóság.
i) A magyar nyelvű tankönyveket, illetve az oktatás első és második ciklusához szükséges egyéb oktatási segédanyagokat az új tantervek és programok jóváhagyási dinamikájának megfelelően biztosítják.
j) Biztosítani fogják az állami szakvizsga, a licenc megszerzésére irányuló vizsga és a speciális szakvizsga letételének lehetőségét az első szintű tanulmányok során megszerzett főiskolai/egyetemi végzettség, valamint középfokú végzettség alapján azon a nyelven, amelyen a jelölt középfokú végzettséget szerzett.
k) A Szabadkai Műszaki Szakfőiskola státusza a felsőoktatási intézmények alapításának, pénzelésének és integrációjának európai normáival összhangban kerül megoldásra, ami a függetlenséget, a különböző pénzelési források elérhetőségét és az akadémiai programok akkreditációjának lehetőségét jelenti, és feltételezhetően a globális oktatási-kutatási munkába és a tudományos-innovációs rendszerbe való bekerülést, és ennek következtében az egész régió gazdasági fejlődését.
l) Költségvetési támogatást biztosítanak a nemzeti kisebbségek nyelvén folytatott oktatás és a hivatalos nyelvhasználathoz való jog teljes körű megvalósításához.
VI. Egészségügy
а) A Szerb Köztársaság kormányának munkájában továbbra is fontos prioritás marad a Vajdaság AT területén lévő egészségügyi intézmények, köz- és szakkórházak szolgáltatási színvonalának emelése.
b) Különös figyelmet fordítanak a vajdasági köz- és szakkórházak, illetve az egészségházak felújítására (prioritás: Zenta, Szabadka és Zombor), a szolgáltatások színvonalának emelésére, valamint a korszerű diagnosztikai és terápiás eszközök bevezetésére.
c) A Szerb Köztársaság költségvetésében forrásokat fognak biztosítani a Vajdaság Autonóm Tartomány területén található gyógyfürdők infrastrukturális felszereléséhez, annak érdekében, hogy biztosítsák a gyógyturizmus folyamatos kínálatát egész évben, és hogy előmozdítsák az egészségügyi és az ökológiai turizmus ágazatok közötti kapcsolatot, a helyi gazdasági tevékenységeket, a szolgáltatásokat, a kulturális javakat, és ezáltal előfeltételeket teremtsenek, hogy a gyógyturizmus ne csak a helyi, hanem a szélesebb regionális fejlődés tényezőjévé is váljon.
d) Az egészségügyi intézmények hálózatának tervével a Szabadkai Közkórház Vérátömlesztő Szolgálata olyan vérátömlesztési szakintézménnyé válik, amelyben engedélyezett a vér- és vérösszetevők gyűjtése, vizsgálata, feldolgozása, tárolása és elosztása.
e) Azokat a Vajdaság AT területén lévő szülőotthonokat, ahol kevesebb a szülés, a terhesség követésére és a zavartalan szülésekre fogják használni, és minőségi diagnosztikát fognak biztosítani.
f) Népszerűsíteni fogják a szülészeti osztályok és az újszülött egészségügyi védelmi intézmények szabványainak akkreditációs folyamatát, és javítani fogják az újszülöttek és a kismamák egészségügyi védelmének minőségét, valamint azon intézkedések és szabványok bevezetését, amelyek javítják a várandós nők, a kismamák és a szoptató anyák munkahelyi biztonságát és egészségét.
g) Az Egészségügyi Minisztérium az orvostudomány minden területéről munkacsoportokat fog kinevezni, hogy kidolgozzák az orvosok napi munkájában alkalmazandó nemzeti útmutatókat.
VII. Szociális védelem
а) A szociális védelmi rendszer reformjának során a szociális ellátások lefedettsége és megfelelősége növekedni fog.
b) A szociális védelemről szóló törvény módosításai megvonják a többszörösen visszatérő, bűncselekményeket elkövető személyektől annak lehetőségét, hogy szociális segélyt kapjanak.
c) A Szerb Köztársaság költségvetésében a szociális védelem területén pénzeszközöket látnak elő a szociális védelemben részt vevő más alanyok (egyesületek, vállalkozók, gazdasági társaságok és más szervezeti formák) tevékenységeinek társfinanszírozására.
d) A szociális kártyáról szóló törvény kibővíti a felhasználókra és a potenciális felhasználókra vonatkozóan gyűjtött adatok körét, hogy legalább azokat tartalmazzák, amelyeket a Szociális központok szervezéséről, szabályairól és szabványairól szóló szabályzat előír.
e) A szociális kártyák és információs kapcsolatok nyilvántartási rendszere magyar nyelven is elérhetővé válik.
VIII. Helyi önkormányzatok
a) A Helyi önkormányzatokról szóló törvény módosításának folyamatában pontosabban fogják szabályozni a helyi közösségek jogállását (a hatáskörök szabályozása, a pénzeszközök elosztásának kritériumai, felügyeleti mechanizmusok), annak érdekében, hogy minél több polgár bekapcsolódhasson a döntéshozatali folyamatba, melyek a helyi közösségük mindennapi élete minőségének javítását érintik.
b) A közszolgálatok és a polgárok számára elérhető szolgáltatások széles hálózatait építik ki, minél több kisebb településen, nemcsak a közigazgatás hatékonysága, hanem a polgárok életminőségének biztosítása érdekében is.
IX. Az illegális migráció és a biztonság
а) Elfogadható közbiztonsági szintet fognak tartani azokban a községekben és helyi közösségekben, ahová a migránsok érkeznek, biztosítani fogják a Belügyminisztérium tagjainak nagyobb számú jelenlétét, valamint a helyi rendőrség állományának és felszerelésének növekedését.
b) Az illegális belépés megakadályozása érdekében biztosítani fogják az ország déli határának védelmét; az egészségügyi intézmények is be fognak kapcsolódni a migránsok ellenőrzésébe. A határvédelmet Vajdaság minden határ menti településén biztosítani fogják.
c) Az országban illegálisan tartózkodók ellen eljárás fog indulni. Biztosítani fogják polgáraink biztonságát és vagyonuk védelmét az Alkotmány rendelkezéseivel összhangban.
d) A büntető törvénykönyv, valamint A közrendről szóló törvény módosításaival az 5000 dinár alatti lopás esetében a jogrendszerbe bekerül a szabálysértési felelősség. E bűncselekmények elkövetői ellen hivatalból eljárást indítanak a szabálysértési bíróságok előtt.