MAGYAR TAKARÉKSZÖVETKEZETI BANK ZRT.
MAGYAR TAKARÉKSZÖVETKEZETI BANK ZRT.
Ügyfélkód: Ügyfélszámla száma:
SZÁMLASZERZŐDÉS ÉRTÉKPAPÍR- ÉS ÜGYFÉLSZÁMLA VEZETÉSÉRE
amely létrejött egyfelől
Név:
Lakcím/Székhely:
mint számlatulajdonos (a továbbiakban: Számlatulajdonos),
(a további azonosító adatokat a szerződés mellékletét képező adatlap és aláírási címpéldány vagy alá- írás-bejelentő karton tartalmazza)
másrészről a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (1122 Budapest, Pethényi köz 10., Cg. 01-10- 041206)
mint számlavezető (a továbbiakban: Bank)
között az alábbi napon, az alulírott feltételek szerint:
1. A szerződés tárgya, az értékpapírszámla, az ügyfélszámla és az értékpapír-letéti szám- la (a továbbiakban együtt: Számla) közös szabályai
A jelen szerződés megkötésével a Bank kötelezettséget vállal arra, hogy díjazás ellenében a Számlatulajdonos javára a számlaszerződésben meghatározott feltételek szerint számlát nyit, a számlán nyilvántartott pénzügyi eszközöket, illetve pénzeszközöket nyilvántartja és kezeli, a számla javára és terhére a Számlatulajdonos, illetve a rendelkezésre jogosultak által adott megbí- zásokat teljesíti, továbbá a Számla egyenlegéről a Számlatulajdonost értesíti.
A Számlavezető a jelen szerződés keretében kizárólag a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. tör- vény (Tpt.), illetve a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az ál- taluk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) hatálya alá tartozó, jelen szerződés 2.4 pontjában említett tranzakciókra, ügyletekre, illetve értékpapírok- ra vonatkozóan fogad el és teljesít megbízásokat.
A Bank a Számlatulajdonos tulajdonában lévő eszközöket kizárólag az Számlatulajdonos előze- tes, kifejezett írásos hozzájárulása esetén használhatja.
2. A Számla feletti rendelkezési jog
2.1. A számla feletti rendelkezésre a Számlatulajdonos, valamint az a személy jogosult, akit a Számlatulajdonos szabályszerű meghatalmazással erre feljogosított. A Számlavezető felé a meghatalmazás csak akkor hatályos, ha azt vele a Befektetési Szolgáltatási Tevékenységekre és Kiegészítő Szolgáltatásokra Vonatkozó Üzletszabályzatban (továbbiakban: Üzletszabály- zat) meghatározott módon és tartalommal írásban közölték. A rendelkezési jog – a Számlatu- lajdonos által az adatlapon és aláírási címpéldányon vagy aláírás-bejelentő kartonon meg- adott eltérő, korlátozó rendelkezés hiányában – kiterjed mindazon tevékenység végzésére irányuló megbízásokra, melyek végzésére a jelen szerződés alapján a Bank jogosult.
Ezen szerződés tekintetében Számlatulajdonos alatt a számla felett rendelkezésre jogosulta- kat is érteni kell, feltéve, hogy a jelen Számlaszerződés nem rendelkezik másképpen.
2.2. A Számlatulajdonos köteles a jelen szerződés aláírásával egyidejűleg a szerződés elválaszt-
hatatlan részét képező adatlapon és aláírási címpéldányon vagy aláírás-nyilvántartó kartonon a számla felett rendelkezni jogosultakat bejelenteni, aláírás mintájukat a Bankkal közölni, továbbá a Bank által a számlanyitáshoz szükségesnek ítélt – Üzletszabályzatban megjelölt – dokumentumok eredeti példányát a Banknak bemutatni, és azok másolatát a Banknak átadni. Az adatlap, az aláírási címpéldány és az aláírás-nyilvántartó karton, valamint a szükségesnek ítélt dokumentumok másolati példányai a Számlaszerződés elválaszthatatlan részét, illetve mellékletét képezik.
2.3. A bejelentettek rendelkezési joga a Bank felé mindaddig érvényes, amíg a Számlatulajdonos a változást írásban, új adatlap és aláírási címpéldány vagy aláírás-bejelentő karton kitöltésé- vel, személyesen nem jelenti be. A bejelentéssel az addig érvényben lévő példányok azonnal hatályukat veszik.
2.4 A számla felett rendelkezni jogosult személyek az alábbi tranzakciók, illetve ügyletek lebo- nyolítására jogosultak:
• értékpapír transzferálás Bankon belül vagy más szolgáltatónál vezetett értékpapírszámla javára,
• egyszerű átutalás Bankon belül vagy más szolgáltatónál vezetett ügyfél- vagy bankszám- la javára,
• készpénzfizetés (pénztári készpénz felvétel vagy befizetés)
• azonnali tőzsdei és tőzsdén kívüli értékpapír adásvételi megbízások adása,
• OTC értékpapír ügyletek kötése,
• deviza konverziós megbízások adása,
• befektetési jegy adásvételi megbízás adása,
• certifikát, illetve warrant adásvételi megbízás adása,
• értékpapír kölcsön szerződés kötése,
A Bank az Üzletszabályzat rendelkezései szerint nyilatkozatot kér a Számlatulajdonostól a szerződésben foglalt ügylet lényegével, az ügyletben érintett pénzügyi eszköz jellemzőivel, és különösen ezek kockázataival kapcsolatos ismereteiről és tapasztalatairól, annak megíté- lése érdekében, hogy a Bank valóban a számára megfelelő ügyletettel vagy pénzügyi eszköz- zel kapcsolatos szolgáltatást nyújtsa (Megfelelési teszt). Az Ügyfél által kitöltött megfelelési teszt jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezi.
2.5. Minden megbízásnak egyértelműen tartalmaznia kell a teljesítéshez szükséges adatokat. A hiányosan, nem egyértelműen vagy ellentmondóan adott megbízásokat a Bank nem köteles teljesíteni, azokat jogában áll a hiányok pótlására, vagy pontosításra történő külön felhívás mellett - amíg az Ügyfél a Bank nyilvántartása szerint hiányzónak megjelölt adatot vagy do- kumentumot előírt formában nem bocsátja a Bank rendelkezésére, a megbízását nem ponto- sítja, vagy az ellentmondást nem szünteti meg - visszatartani, vagy külön felhívás nélkül visszautasítani. A Bank a hiányos, nem egyértelmű vagy ellentmondó megbízások visszauta- sításából eredő esetleges károkért való felelősségét kizárja.
2.6. A Számlatulajdonos befektetési szolgáltatási ügylet végrehajtásához kapcsolódó számla- mozgásokat eredményező, nem írásbeli (szóban vagy telefonon adott) rendelkezéseit a Bank külön felhívása esetén köteles a Bank felé írásban megerősíteni. Amennyiben e kötelezettsé- gét nem teljesíti, a Bank nem köteles a Számlatulajdonos írásban meg nem erősített, de a Számlatulajdonos befektetési ügyleteihez kapcsolódó számlamozgásokat a Számlatulajdonos számláján végrehajtani.
A Bank a telefonon adott megbízások felvételénél az Üzletszabályzatában előírt módon jár el. A rendelkezésre jogosult azonosítása során köteles a tőle, mint hitelintézettől elvárható
gondossággal eljárni. A Bank nem vállal felelősséget azokért a károkért, melyek kellő gon- dossága ellenére abból erednek, hogy a Számlatulajdonos, vagy más rendelkezésre jogosult személyek kiléte tekintetében harmadik személy megtévesztette, illetve amelyek a Számlatu- lajdonos vagy a rendelkezésre jogosult egyéb személy téves vagy félrevezető adatközléséből adódnak.
3. Az értékpapírszámla és értékpapír-letéti számla
3.1. A Bank az értékpapírszámlán és értékpapír-letéti számlán a Számlatulajdonos tulajdonába kerülő, illetve onnan kikerülő értékpapír állományról, illetve értékpapírról kiállított okirat állományról az azonosító adatok feltüntetésével - azok akár fizikai formában, akár dematerializált formában léteznek - nyilvántartást vezet. A Számlatulajdonos szerződéses ügyleteinek és egyéb rendelkezéseinek megfelelően a nyilvántartott állomány javára, illet- ve terhére jóváírásokat és terheléseket hajt végre, számlakivonatot készít a lebonyolított számlaforgalomról, a számlák egyenlegéről.
3.2. A Bank az Számlatulajdonos pénzügyi eszközének letéti őrzésére harmadik személlyel megállapodást köthet. Erre vonatkozóan az Üzletszabályzatban, illetve a vonatkozó jog- szabályban meghatározottak az irányadóak.
3.3. Amennyiben a Számlatulajdonos kéri, a Bank az értékpapírok nyilvántartására a KELER Zrt.-nél vezetett főszámláján belül elkülönített alszámlát nyit a Számlatulajdonos részére. A Számlatulajdonos tudomásul veszi, hogy az alszámlán elhelyezett papírok felett csak a Bankkal együtt rendelkezhet, továbbá, hogy a KELER Zrt. által felszámított díjakat a Bank a Számlatulajdonosra átterheli.
4. Az ügyfélszámla
4.1. Az ügyfélszámla az Számlatulajdonos pénzeszközeinek nyilvántartására szolgáló számla, me- lyen a Bank a Számlatulajdonost megillető bevételeket tartja nyilván, és teljesíti a Számlatu- lajdonost terhelő kifizetéseket. A Bank az ügyfélszámla egyedi beazonosítása céljából az ügyfélszámlához egyedi számlaszámot ad ki (továbbiakban együttesen ügyfélszámla), mely az ügyfélszámlára érkező GIRO és VIBER átutalások egyedi azonosítására szolgál.
4.2. A Bank az ügyfélszámlán elhelyezett pénzeszközök után kamatot nem fizet.
5. Teljesítés a Számlákról
5.1. A Bank a jelen Számlaszerződés alapján köthető termékekre adott megbízásokat az Üzlet- szabályzat mellékletét képező Végrehajtási politikában foglaltak szerint hajtja végre.
5.2. A Számlatulajdonos számlával kapcsolatos megbízásait, utasításait a Bank csak akkor és annyiban teljesíti, amennyiben a számlán a szükséges fedezet rendelkezésre áll, illetve ha a Számlatulajdonos azonosítási kötelezettségének eleget tett. Megbízásait a Számlatulajdo- nos a Banknál erre a célra rendszeresített formanyomtatványon adhatja meg.
5.3. A Bank a megbízásokat az üzleti órák alatt, az arra jogosult személytől írásban (levélben vagy faxon), illetve telefonon, személyesen történő rendelkezés alapján fogadja el. A fa- xon adott megbízásokat a Számlatulajdonos köteles a Banknak postán is megküldeni, melynek elmaradása azonban nem érinti a megbízás érvényességét. A Számlatulajdonos valutapénztári szolgáltatást a Bank takarékszövetkezeti függő ügynökeinél vehet igénybe, az ügynök által meghatározott díjjegyzék szerint, illetve pénztári órák alatt.
5.4. A Bank az értékpapírszámla (alszámla) és az ügyfélszámla terhelését a Számlatulajdonos megbízásában meghatározott értéknapon hajtja végre, illetve ha az ügylet elszámolása elszámolóház által történik, az elszámolóház által megjelölt napon. Az üzleti órákat, és azon záró időpontot, ameddig a beérkezett és elfogadott megbízásokat a Bank tárgynapon belül teljesíti, a Bank Üzletszabályzatának Üzleti órákra vonatkozó melléklete tartalmazza. A záró időpontot követően érkezett megbízásokat a Bank csak a következő banki munka- napon teljesíti.
A Számlatulajdonos tudomásul veszi, hogy az értékpapírkezelés gyűjtő elven működik, ezért köteles a Banknak címzett és a Bank 74/M00000 számú értékpapírszámlájára indított értékpapír transzfer megbízásai közleményében a Számlatulajdonos nevét, egy egyedi vagy két személyes azonosító adatát és ügyfélkódját feltüntetni. Ezen adatok hiányában a Bank jogosult a jóváírást megtagadni, és a tételt 24 órán belül visszautasítani.
A Számlatulajdonos ügyfélszámlájára történő átutalás során a megbízást a jelen szerződés első oldalán található ügyfélszámla számra köteles címezni.
5.5. A Számlatulajdonos írásbeli kérelmére, illetve a jogszabály, bírósági, hatósági intézkedés vagy szerződés alapján a Bank a Számlatulajdonos értékpapír-számláján (alszámláján) lé- vő állományt, vagy annak egy részét zárolja, vagy zároltatja. Ebben az esetben meg kell je- lölni a zárolás jogcímét, és azt a személyt, akinek a javára a zárolás történt. Az átvezetést a Bank aznap hajtja végre, amely napon erről a Számlatulajdonos, a jogszabály, bírósági, ha- tósági intézkedés vagy szerződés alapján erre jogosított személy rendelkezett. A zárolás addig tart, ameddig azt a kérelem benyújtására jogosított írásbeli kérelmében megjelölte. Amennyiben a kérelem benyújtására jogosított a zárolás időtartamáról nem rendelkezett, és a zárolt értékpapírnak futamideje van, úgy a zárolás a futamidő végéig tart. Abban az eset- ben, ha az értékpapírnak nincs lejárata, és a kérelem benyújtására jogosított a kérelemben a zárolás időtartamát nem jelölte meg, a Bank a zárlatot mindaddig fenntartja, amíg a felsza- badításra vonatkozó rendelkezés nem érkezett meg hozzá.
A zárolás tényéről a Bank értesíti azt a személyt, akinek a javára a zárolást elvégezte, to- vábbá az érintett bíróságot, végrehajtót, más hatóságot. A Bank csak a Számlatulajdonos által a zárolási kérelemben megjelölt, beazonosítható személyektől fogad el rendelkezést.
A zárolás időtartama alatt a zárolt értékpapír hozamait - eltérő rendelkezés hiányában - a Bank nem zárolt tételként írja jóvá a Számlatulajdonos javára.
5.6. A Számlatulajdonos szabadon rendelkezhet az ügyfélszámla befektetési szolgáltatás árutőzs- dei szolgáltatás vagy értékpapír hozamából, elidegenítéséből származó összeg felhasználá- sáról, ha arra nem vonatkoznak az óvadéki szabályok.
6. A számlakezelés körébe tartozó egyéb szolgáltatások
A Számlatulajdonos vagy meghatalmazottja kifejezett kérése alapján a Bank az alábbi szolgálta- tásokat nyújtja (melyekért jogosult a Díjtételek jegyzékében meghatározott külön díjat felszámí- tani):
a) a 7. pontban meghatározott időpontokon túl is bármikor számlakivonatot állít ki;
b) vállalja az esedékes hozam, kamat, osztalék és törlesztés beszedését, illetve kifizetését;
a Számlatulajdonos tudomásul veszi, hogy az ebbe a körbe tartozó szolgáltatások teljesíté- se során az értékpapír kibocsátója kérheti a Számlatulajdonos személyi adatainak kiadását a Banktól. A Számlatulajdonos – alábbi ellentétes értelmű nyilatkozat hiányában – felha-
talmazza a Bankot személyi adatainak kiadására.
A Számlatulajdonos kijelenti, hogy nem járul hozzá személyi adatainak kiadásához:
……………………………..….
Számlatulajdonos
(A Számlatulajdonos elfogadja, hogy amennyiben személyi adatainak a kibocsátó részére történő kiadásához nem járul hozzá, úgy a Bank a b) pont alá tartozó szolgáltatás teljesíté- sére nem kötelezhető és a teljesítés elmaradásáért nem felelős.)
c) kiállítja a közgyűlési részvételhez, illetve az adóbevalláshoz szükséges igazolásokat;
7. Értesítések
7.1. A Bank naptári negyedévet követő 15. napig - alábbi ellentétes értelmű nyilatkozat hiányá- ban - a Számlatulajdonos levelezési (értesítési) címére kipostázza az egyenlegközlőt (jelen- tés és számlakivonat), illetve szerződéseit.
A Számlatulajdonos kijelenti, hogy személyesen kívánja átvenni az egyenlegközlőt, illetve szerződéseit:
……………………………..….
Számlatulajdonos
Az egyenlegközlők a Bank számítógépes nyilvántartása alapján készülnek és aláírás nélkül is érvényesek.
7.2. A Számlatulajdonos tudomásul veszi, hogy a részére kiadott számlakivonat a kiállításának időpontjára vonatkozóan igazolja tulajdonjogát a számlaegyenleg alkotóelmeire. A szám- lakivonat nem ruházható át, és nem lehet engedményezés tárgya.
7.3. Amennyiben a negyedévet követő naptári hónap utolsó munkanapjáig az egyenlegközlő tar- talmával kapcsolatosan a Számlatulajdonos részéről írásos észrevétel nem érkezik, továbbá a Számlatulajdonos semmilyen formában nem jelzi, hogy az egyenlegközlőt nem kapta meg, illetőleg a kifogásolt tételek tekintetében a Bankkal megegyeztek, úgy a Bank az egyenlegközlőt elfogadottnak tekinti, az egyes követelések megszűnnek és a helyükbe a számlaegyenleg lép. Ha a Számlatulajdonos – bármely oknál fogva – nem kapja meg az egyenlegközlőt, úgy köteles a Banktól azt ismételten megkérni. Ennek elmulasztása esetén ez esetlegesen ebből származó kár kizárólag a Számlatulajdonost terheli.
8. Együttműködési kötelezettség
A Számlatulajdonos vagy meghatalmazottja a tudomásszerzéstől számított öt munkanapon belül köteles bejelenteni a Banknak saját vagy meghatalmazottja személyes adataiban, továbbá az ügy- félszámla tényleges tulajdonosának személyében, illetve adataiban esetlegesen beállt változáso- kat. A Számlatulajdonos vállalja, hogy a személyét és/vagy számláját akár közvetve, akár közvet- lenül érintő tényről, adatról, információról a Bankot haladéktalanul értesíti. Az értesítés elmu- lasztásából eredő valamennyi hátrányt, kárt a Számlatulajdonos viseli.
9. Termékkatalógus
A Bank egy minden termékre kiterjedő termékismertetőt (Termékkatalógus) készít, mely az Üz- letszabályzat mellékleteként termékenként tartalmazza a termék leírását és kockázatait. A Szám-
latulajdonos a Termékkatalógust az egyes számlanyitási helyszíneken kifüggesztve, illetve a Bank internetes honlapján (xxx.xxxxxxxxxxx.xx) tekintheti meg és tanulmányozhatja a szerző- déskötést megelőzően. A Számlatulajdonos kijelenti, hogy a Termékkatalógusban foglalt infor- mációkat megértette, azokat tudomásul vette.
10. Díjak, jutalékok, költségek
10.1. A Bank a mindenkor hatályos Üzletszabályzatában rögzített díjakat jogosult a Számlatulaj- donossal szemben a jelen szerződésben vállalt kötelezettségei teljesítése ellenében felszámí- tani. A díjak a Díjtételek jegyzéke szerint kerülnek kiszámításra, és elsősorban a Számlatu- lajdonos számlaegyenlegével szemben kerülnek a 12. pontban szabályozott módon érvénye- sítésre, vagy a Számlatulajdonos a Bank pénztárába tartozik azokat befizetni, illetve az ügy- félszámla számra történő átutalással rendezni.
10.2. Amennyiben a Számlatulajdonos számlájának egyenlege nem fedezi az esedékessé vált díja- kat, úgy a hiányzó fedezetet a Számlatulajdonos a Bank írásbeli értesítése alapján az abban megjelölt időpontig köteles a Bank számlájára, vagy pénztárába befizetni. Késedelmes fize- tés esetén a Bank jogosult a Számlatulajdonos felé a Polgári Törvénykönyv szerinti kése- delmi kamatot felszámítani.
10.3. A Bank jogosult a Díjtételek jegyzékét az Üzletszabályzatban meghatározott esetekben és módon megváltoztatni.
11 Deviza konverziós szabályok
A külföldi piacon kötött azonnali értékpapír adásvételi ügyletekre vonatkozó speciális devi- za átváltási szabályokat, a Számlatulajdonos rendelkezése alapján vagy követelés rendezési céllal végzett – ügylethez szorosan nem kapcsolódó – deviza konverzió szabályait a Díjtéte- lek jegyzékének melléklete tartalmazza.
12. Óvadéki jog, beszámítási jog, visszatartási jog
A Számlatulajdonos a jelen szerződés aláírásával feljogosítja a Bankot, hogy Üzletszabály- zata alapján a közöttük létrejött jogviszonyból eredő, a Bankot megillető bármely követelést a számlaegyenlege terhére - a harmadik személy javára zárolt számla kivételével - beszámít- son, visszatartson, továbbá, hogy a számlaegyenleget óvadékként követelése közvetlen ki- egyenlítésére használja.
Az óvadéknak tekintett értékpapírok értékesítésekor az értékpapír piaci ára az elszámolás alapja. Óvadék az erre irányuló szerződéssel, és az óvadék tárgyának átadásával alapítható. Az Ügyfélnek a megbízás megadásával óvadéknyújtási kötelezettsége keletkezik, melyre te- kintettel a Felek megállapodnak, hogy a megbízás megadása, illetve rögzítése egyben az óvadékra vonatkozó szerződés megkötését is jelenti.
Az óvadékot minden esetben meg kell határozni és egyértelműen azonosíthatóan ki kell ke- rülnie a kötelezett rendelkezése alól. Átadásnak kell tekinteni minden olyan eljárást, amely alapján az óvadék tárgya egyértelműen azonosítható módon az Számlatulajdonos hatalmából a Bank hatalmába kerül vagy az Számlatulajdonos korlátlan rendelkezése alól egyébként ki- kerül, különösen a bankszámlán, értékpapírszámlán, értékpapír-letéti számlán a Bank javára való jóváírást, elkülönítést, zárolást, ideértve az Számlatulajdonos vagy harmadik személy számláján a Bank javára történő jóváírást is.
13. A számlaszerződés hatálya
A számlaszerződés a Számlatulajdonos, illetve képviselője és a Bank általi aláírás napján lép hatályba, és határozatlan időtartamra jön létre.
14. A számlaszerződés módosítása, megszüntetése
14.1. A Számlaszerződést a Xxxxx közös megegyezéssel bármikor módosíthatják.
14.2. A Számlaszerződés megszüntetése történhet
▪ közös megegyezéssel bármikor, és
▪ felmondással a 14.3., 14.4. és a 14.6. pontban leírt szabályok szerint.
A számlaszerződés megszüntetésének feltétele, hogy a Számlatulajdonosnak ne legyen a Bankkal létrejött szerződése alapján még nem teljesített ügylete, és amennyiben számla- egyenlegei nem nullásak, - a fizikai formában előállított és átvenni szándékozott papírok kivételével - megjelölje az új számlavezetőjét.
14.3. A Számlaszerződést a Számlatulajdonos bármikor, azonnali hatállyal jogosult írásban felmondani, feltéve, hogy a 14.2. xxxxxxx előírt feltételeknek eleget tett.
14.4. A Számlaszerződést a Bank írásban, 30 napos felmondási idő figyelembe vételével akkor jogosult felmondani,
▪ ha a Számlatulajdonos fizetési kötelezettségeit a 12. pontban meghatározott biztosí- tékok nem fedezik, és azokat a Számlatulajdonos a Bank írásbeli felszólítása ellenére sem teljesíti, vagy
▪ ha a Bank befektetési szolgáltatási tevékenységével bármi oknál fogva felhagy.
A Bank - felmondásával egyidejűleg - köteles felhívni a Számlatulajdonost, hogy a fel- mondási idő alatt jelölje meg az új számlavezetőjét.
Számlatulajdonos külön is tudomásul veszi, hogy a Bank egyoldalú intézkedéssel, a Számlatulajdonos külön értesítése nélkül is jogosult a Számlát megszüntetni, ha a Szám- latulajdonos díj meg nem fizetésből, illetve elszámolásból eredő tartozása miatt a Számla egyenlege tartósan, legalább egy naptári negyedévet meghaladóan negatív.
14.5. A Számla megszűnésének napján a Bank a Számlatulajdonos által megjelölt napon, en- nek hiányában a megszűnés napján az értékpapír állományt áttranszferálja a Számlatulaj- donos által megjelölt új számlavezető számlájára, a fizikailag átvenni szándékozott ér- tékpapírokat kiadja a Számlatulajdonosnak, az ügyfélszámlán meglévő pénzállományt pedig átutalja, vagy kifizeti a Számlatulajdonosnak.
Új számlavezető megjelölésének hiányában, továbbá ha a Számlatulajdonos a fizikai formában előállított papírokat, illetve az ügyfélszámláján nyilvántartott állományt nem veszi át legkésőbb a megszűnés napjáig, a Bank a felelős őrzés szabályai szerint jár el. A felelős őrzés időtartamára a Bankot az Üzletszabályzata szerinti díjazás illeti meg.
14.6. A Számla kimerülése önmagában nem szünteti meg a jelen Számlaszerződést.
Számlatulajdonos külön is tudomásul veszi, hogy a Bank egyoldalú intézkedéssel, a Számlatulajdonos külön értesítése nélkül is jogosult a tartósan, 365 napot meghaladóan nem forgalmazó Számlát megszüntetni abban az esetben,
▪ ha a számla egyenlege nulla, vagy
▪ ha a számla pozitív egyenlege nem haladja meg a Bank mindenkor hatályos Díjtéte- lek jegyzékében közzétett minimum készpénzfelvételi, illetve utalási díj összegét.
15. Titoktartás
A Bankot, alkalmazottait, illetve a közreműködőt a számlával kapcsolatos adatok, információk tekintetében a Tpt. és a Bszt. szerinti titoktartási kötelezettség terheli.
16. Vegyes rendelkezések
16.1. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben különösen a Polgári Törvénykönyv, a Tpt., a Bszt., a vonatkozó pénzforgalmi jogszabályok, a Bank Üzletszabályzata, valamint a mindenkor hatályos elszámolóházi és tőzsdei szabályzatok rendelkezései az irányadók.
16.3. A Számlatulajdonos kijelenti, hogy a jelen Számlaszerződés 3. számú mellékletét képező Kockázatfeltáró Nyilatkozatot elolvasta, azt értelmezte, és annak tartalmát megértette.
16.4. Számlatulajdonos jelen pont aláírásával kifejezetten hozzájárul, hogy a Bank közvetlen postai úton vagy egyéb módon reklámanyagot juttasson el a részére. A Bank ezzel össze- függésben a Számlatulajdonos személyes adatairól külön nyilvántartást vezet. A hozzájá- rulás önkéntes és megfelelő tájékoztatás birtokában történt, melyet a Számlatulajdonos az alábbi aláírásával elismer. A Bank a Számlatulajdonos reklám megtiltására vonatkozó nyilatkozatát a fent megjelölt címén fogadja.
……………………………..….
Számlatulajdonos
16.5. A Számlatulajdonos kijelenti, hogy a Banktól a Tpt. és a Bszt. szerinti minden tájékozta- tást megkapott, egyben külön is elismeri, hogy a Bank a Bszt. 43.§-ában foglalt tájékozta- tási kötelezettségének eleget tett.
16.6. A Számlatulajdonos kijelenti, hogy a Bank Üzletszabályzata és mellékletei tartalmát megismerte és megértette. A Számlatulajdonos tudomásul veszi, hogy amennyiben az Üz- letszabályzat mellékletei, így különösen a végrehajtási-, összeférhetetlenségi-, panaszke- zelési politika szabályai módosításra kerülnek, úgy minden esetben az aktuálisan hatályos változat képezi az Üzletszabályzat részét, és az tekintendő kötelezőnek a Számlatulajdo- nos jelen szerződése vonatkozásában.
16.7. A Számlaszerződést a Felek elolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben egyezőt jóváhagyólag aláírták. A szerződés 2 eredeti példányban készült, melyből az egyik a Számlatulajdonos, a másik a Bank példánya.
Kelt: .............
.................................................. ...................................................
Számlatulajdonos Számlavezető
Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.
1/A. számú melléklet
Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.
Azonosítási adatlap az értékpapír- és ügyfélszámla feletti rendelkezé- si jog bejelentéséhez
TERMÉSZETES SZEMÉLYEK RÉSZÉRE
• A számlatulajdonos azonosító adatai:
Családi és utónév: |
Születési név: |
Állampolgárság: |
Lakcím/külföldi esetén magyarországi tartózkodási hely: |
Értesítési cím: |
Telefon, fax, e-mail: |
Adóazonosító jel: |
Azonosító okmány típusa és száma: |
Születési hely, idő: |
Anyja neve (családi és utónév): |
Bankszámlaszám, számlavezető pénzintézet: |
Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a fenti adatok megfelelnek a valóságnak.
A SZÁMLATULAJDONOS NYILATKOZATA A TÉNYLEGES TULAJDONOSRÓL– A SZÁMLATULAJDONOS TÖLTI KI!
Alulírott büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom, hogy
1.) természetes személyként saját magam nevében és érdekében járok el.*
2.) természetes személyként az alábbi személy(ek) nevében vagy érdekében járok el:*
Családi és utónév: | Családi és utónév: | ||
Születéskori név:** | Születéskori név:** | ||
Lakcím: | Lakcím: | ||
Állampolgárság: | Állampolgárság: | ||
Családi és utónév: | Családi és utónév: | ||
Születéskori név:** | Születéskori név:** | ||
Lakcím: | Lakcím: | ||
Állampolgárság: | Állampolgárság: |
*: A megfelelő rész aláhúzandó
** ha különbözik
Az első üzleti kapcsolat létesítésekor (szerződéskor) megtett tényleges tulajdonosi nyilatkozat tartalma ellenkező tartalmú nyilatkozat megtételéig az összes – az adott szerződéshez kapcsolódó - megbízás- ra/tranzakcióra is vonatkozik.
Tudomásom van arról, hogy 5 (öt) napon belül köteles vagyok bejelenteni a szolgáltatónak a fenti adatokban bekövetkező esetleges változásokat, és hogy e kötelezettség elmulasztásából eredő kár engem terhel.
Számlatulajdonos
A számla felett rendelkezni jogosult személyek (meghatalmazottak):
Meghatalmazott (1.) |
Családi és utónév: |
Születési név: |
Állampolgárság: |
Lakcím/külföldi esetén magyarországi tartózkodási hely: |
Azonosító okmány típusa és száma: |
Születési hely, idő: |
Anyja neve (családi és utónév): |
A MEGHATALMAZOTT (1.) NYILATKOZATA A TÉNYLEGES TULAJDONOSRÓL– A MEGHATALMAZOTT (1.) TÖLTI KI!
Alulírott büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom, hogy
1.) természetes személyként saját magam nevében és érdekében járok el.*
2.) természetes személyként az alábbi személy(ek) nevében vagy érdekében járok el:*
Családi és utónév: | Családi és utónév: | ||
Születéskori név:** | Születéskori név:** | ||
Lakcím: | Lakcím: | ||
Állampolgárság: | Állampolgárság: | ||
Családi és utónév: | Családi és utónév: | ||
Születéskori név:** | Születéskori név:** | ||
Lakcím: | Lakcím: | ||
Állampolgárság: | Állampolgárság: |
*: A megfelelő rész aláhúzandó
** ha különbözik
Tudomásom van arról, hogy 5 (öt) napon belül köteles vagyok bejelenteni a szolgáltatónak a fenti adatokban bekövetkező esetleges változásokat, és hogy e kötelezettség elmulasztásából eredő kár engem terhel.
Az első üzleti kapcsolat létesítésekor (szerződéskor) megtett tényleges tulajdonosi nyilatko- zat tartalma ellenkező tartalmú nyilatkozat megtételéig az összes – az adott szerződéshez kapcsolódó - megbízásra/tranzakcióra is vonatkozik.
Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a fenti adatok megfelelnek a valóságnak.
Meghatalmazott (1.)
Meghatalmazott (2.) | |
Családi és utónév: | |
Születési név: | |
Állampolgárság: | |
Lakcím/külföldi esetén magyarországi tartózkodási hely: | |
Azonosító okmány típusa és száma: | |
Születési hely, idő: | |
Anyja neve (családi és utónév) : |
A MEGHATALMAZOTT (2.) NYILATKOZATA A TÉNYLEGES TULAJDONOSRÓL– A MEGHATALMAZOTT (2.) TÖLTI KI!
Alulírott büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom,
hogy
1.) természetes személyként saját magam nevében és érdekében járok el.*
2.) természetes személyként az alábbi személy(ek) nevében vagy érdekében járok el:*
Családi és utónév: | Családi és utónév: | ||
Születéskori név:** | Születéskori név:** | ||
Lakcím: | Lakcím: | ||
Állampolgárság: | Állampolgárság: | ||
Családi és utónév: | Családi és utónév: | ||
Születéskori név:** | Születéskori név:** | ||
Lakcím: | Lakcím: | ||
Állampolgárság: | Állampolgárság: |
*: A megfelelő rész aláhúzandó
** ha különbözik
Tudomásom van arról, hogy 5 (öt) napon belül köteles vagyok bejelenteni a szolgáltatónak a fenti adatokban bekövetkező esetleges változásokat, és hogy e kötelezettség elmulasztásából eredő kár engem terhel.
Az első üzleti kapcsolat létesítésekor (szerződéskor) megtett tényleges tulajdonosi nyilatko- zat tartalma ellenkező tartalmú nyilatkozat megtételéig az összes – az adott szerződéshez kapcsolódó - megbízásra/tranzakcióra is vonatkozik.
Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a fenti adatok megfelelnek a valóságnak.
Meghatalmazott (2.)
• A rendelkezési jog korlátozásai, megszüntetése:
Kelt:
1/B. számú melléklet
Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.
(1122 Budapest, Pethényi köz 10.)
Azonosítási adatlap az értékpapír- és ügyfélszámla feletti rendelkezési jog bejelen-
téséhez
JOGI SZEMÉLYEK ÉS JOGI SZEMÉLYISÉGGEL NEM RENDELKEZŐ GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEK RÉSZÉRE*
A. A számlatulajdonos azonosító adatai:
Cég neve, rövidített neve: |
Székhelye/ mo-i fióktelep címe**: |
Értesítési cím: |
Adóazonosító szám: |
Fő tevékenységi kör: |
Telefon, fax, e-mail: |
Azonosító okirat száma (cégjegyzékszám, határozati, nyilvántartási szám),: |
Bankszámlaszám, számlavezető pénzintézet: |
Kézb. Mb. azonosításra alkalmas adatai |
Képviseletre jog. neve, beosztása: |
*: Egyéni vállalkozónál is ki kell tölteni
**: Külföldi székhelyű vállalkozás esetén magyarországi fióktelep címe
Az első üzleti kapcsolat létesítésekor (szerződéskor) megtett tényleges tulajdonosi nyilat- kozat tartalma ellenkező tartalmú nyilatkozat megtételéig az összes – az adott szerződéshez kapcsolódó - megbízásra/tranzakcióra is vonatkozik.
SZÁMLATULAJDONOS NYILATKOZATA A TÉNYLEGES TULAJDONOSRÓL– A SZÁMLATULAJDONOS TÖLTI KI!
Alulírott büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom,
hogy
1.) az általam képviselt jogi személy, illetve jogi személyiség nélküli szervezet saját nevében és érdekében jár el.*
2.) az általam képviselt jogi személy , illetve jogi személyiség nélküli szervezet az alábbi személy(ek) nevében vagy érdekében jár el:*
Családi és utónév: | Családi és utónév: | ||
Születéskori név:** | Születéskori név:** | ||
Lakcím: | Lakcím: | ||
Állampolgárság: | Állampolgárság: | ||
Családi és utónév: | Családi és utónév: | ||
Születéskori név:** | Születéskori név:** | ||
Lakcím: | Lakcím: | ||
Állampolgárság: | Állampolgárság: |
*: A megfelelő rész aláhúzandó
** ha különbözik
Tudomásom van arról, hogy 5 (öt) napon belül köteles vagyok bejelenteni a szolgáltatónak a fenti adatokban bekövetkező esetleges változásokat, és hogy e kötelezettség elmulasztásából eredő kár engem terhel.
Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a fenti adatok megfelelnek a valóságnak.
Számlatulajdonos
B. A számla felett rendelkezni jogosult természetes személyek (Meghatalmazottak):
Meghatalmazott (1.) |
Családi és utónév: |
Születési név: |
Állampolgárság: |
Lakcím/külföldi esetén magyarországi tartózkodási hely: |
Azonosító okmány típusa és száma: |
Születési hely, idő: |
Anyja neve (családi és utónév): |
MEGHATALMAZOTT (1.) NYILATKOZATA A TÉNYLEGES TULAJDONOSRÓL– A MEGHATALMAZOTT (1.) TÖLTI KI!
Alulírott büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom, hogy
1.) az általam képviselt jogi személy, illetve jogi személyiség nélküli szervezet saját nevében és érdekében jár el.*
2.) az általam képviselt jogi személy , illetve jogi személyiség nélküli szervezet az alábbi személy(ek) nevében vagy érdekében jár el:*
Családi és utónév: | Családi és utónév: | ||
Születéskori név:** | Születéskori név:** | ||
Lakcím: | Lakcím: | ||
Állampolgárság: | Állampolgárság: | ||
Családi és utónév: | Családi és utónév: | ||
Születéskori név:** | Születéskori név:** | ||
Lakcím: | Lakcím: | ||
Állampolgárság: | Állampolgárság: |
*: A megfelelő rész aláhúzandó
** ha különbözik
Tudomásom van arról, hogy 5 (öt) napon belül köteles vagyok bejelenteni a szolgáltatónak a fenti adatokban bekövetkező esetleges változásokat, és hogy e kötelezettség elmulasztásából eredő kár engem terhel.
Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a fenti adatok megfelelnek a valóságnak.
Az első üzleti kapcsolat létesítésekor (szerződéskor) megtett tényleges tulajdonosi nyilatko- zat tartalma ellenkező tartalmú nyilatkozat megtételéig az összes – az adott szerződéshez kapcsolódó - megbízásra/tranzakcióra is vonatkozik.
Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a fenti adatok megfelelnek a valóságnak.
Meghatalmazott (1.)
Meghatalmazott (2.) |
Családi és utónév: |
Születési név: |
Állampolgárság: |
Lakcím/külföldi esetén magyarországi tartózkodási hely: |
Azonosító okmány típusa és száma: |
Születési hely, idő |
Anyja neve (családi és utónév) |
MEGHATALMAZOTT (2.) NYILATKOZATA A TÉNYLEGES TULAJDONOSRÓL– A MEGHATALMAZOTT (2.) TÖLTI KI!
Alulírott büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom, hogy
1.) az általam képviselt jogi személy, illetve jogi személyiség nélküli szervezet saját nevében és érdeké- ben jár el.*
2.) az általam képviselt jogi személy , illetve jogi személyiség nélküli szervezet az alábbi sze- mély(ek) nevében vagy érdekében jár el:*
Családi és utónév: | Családi és utónév: | ||
Születéskori név:** | Születéskori név:** | ||
Lakcím: | Lakcím: | ||
Állampolgárság: | Állampolgárság: | ||
Családi és utónév: | Családi és utónév: | ||
Születéskori név:** | Születéskori név:** | ||
Lakcím: | Lakcím: | ||
Állampolgárság: | Állampolgárság: |
*: A megfelelő rész aláhúzandó
** ha különbözik
Tudomásom van arról, hogy 5 (öt) napon belül köteles vagyok bejelenteni a szolgáltatónak a fenti adatokban bekövetkező esetleges változásokat, és hogy e kötelezettség elmulasztásából eredő kár engem terhel.
Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a fenti adatok megfelelnek a valóságnak.
Az első üzleti kapcsolat létesítésekor (szerződéskor) megtett tényleges tulajdonosi nyilatko- zat tartalma ellenkező tartalmú nyilatkozat megtételéig az összes – az adott szerződéshez kapcsolódó - megbízásra/tranzakcióra is vonatkozik.
Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a fenti adatok megfelelnek a valóságnak.
Meghatalmazott (2.)
Meghatalmazott (3.) |
Családi és utónév: |
Születési név: |
Állampolgárság: |
Lakcím: |
Azonosító okmány típusa és száma: |
Születési hely, idő |
Anyja neve (családi és utónév) |
MEGHATALMAZOTT (3.) NYILATKOZATA A TÉNYLEGES TULAJDONOSRÓL– A MEGHATALMAZOTT (3.) TÖLTI KI!
Alulírott büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom, hogy
1.) az általam képviselt jogi személy, illetve jogi személyiség nélküli szervezet saját nevében és érdekében jár el.*
2.) az általam képviselt jogi személy , illetve jogi személyiség nélküli szervezet az alábbi személy(ek) nevében vagy érdekében jár el:*
Családi és utónév: | Családi és utónév: | ||
Születéskori név:** | Születéskori név:** | ||
Lakcím: | Lakcím: | ||
Állampolgárság: | Állampolgárság: | ||
Családi és utónév: | Családi és utónév: | ||
Születéskori név:** | Születéskori név:** | ||
Lakcím: | Lakcím: | ||
Állampolgárság: | Állampolgárság: |
*: A megfelelő rész aláhúzandó
** ha különbözik
Tudomásom van arról, hogy 5 (öt) napon belül köteles vagyok bejelenteni a szolgáltatónak a fenti adatokban bekövetkező esetleges változásokat, és hogy e kötelezettség elmulasztásából eredő kár engem terhel.
Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a fenti adatok megfelelnek a valóságnak.
Az első üzleti kapcsolat létesítésekor (szerződéskor) megtett tényleges tulajdonosi nyilatkozat tartalma ellenkező tartalmú nyilatkozat megtételéig az összes – az adott szerződéshez kapcsolódó - megbízásra/tranzakcióra is vonatkozik.
Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a fenti adatok megfelelnek a valóság- nak.
Meghatalmazott (3.)
• A rendelkezési jog korlátozásai, megszüntetése:
Kelt:
2/A. számú melléklet
Aláírási címpéldány
Ügyfélkód:
Számlatulajdonos neve:
Pontos címe:
Személyi igazolvány száma:
Az Önöknél vezetett értékpapír- és ügyfélszámlák feletti rendelkezésre az alábbi aláírók jogo- sultak:
Név Aláírás
1.
2.
3.
4.
Budapest, ..............................
..................................................
Számlatulajdonos
Hatálybalépés dátuma: Budapest, ............................
...........................................................
Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.
2/B. számú melléklet
Aláírás bejelentő karton
3. számú melléklet
Kockázatfeltáró nyilatkozat
A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (a továbbiakban: Bank) tájékoztatta ügyfelét […]-t (székhelye/lakóhelye: […]) (a továbbiakban: Ügyfél) a napon belüli – csökkentett letéti követelménnyel járó – ún. „day trade” ügyletekben, valamint a certikifátokban rejlő kockázati tényezők teljes köréről.
Az Ügyfél tudomásul veszi és ennek bizonyságául kijelenti, hogy
a) az egyes napon belüli ügyletekre vonatkozó megbízások teljesítésének eredményeként őt veszteség érheti, amelynek viselésére köteles, és amelyet nem háríthat át a Bankra,
b) a napon belüli ügyletek sajátosságára való tekintettel köteles a napi tőzsde zárásig, vagy az üzleti órák végéig a Bankot elérni és a megnyitott ügyletet lezárni. Amennyiben ezt nem teszi meg a tőzsdezárást megelőző 30 percig, vagy az üzleti órák végéig úgy a Bank jogosult az ügyletet lezárni. (A tőzsdei zárás a tőzsdei ügyle- tekre, az üzleti órák vége meghatározás pedig tőzsdén kívüli ügyletekre vonatkozik.)
c) a Bank a megbízásnak megfelelő, tőle elvárható gondos és felelős eljárásra vállal kötelezettséget, nem terheli azonban felelősség a megbízás teljesíthetőségéért illetve annak eredményességéért, valamint az Ügyfél üzleti döntéseinek eredményéért,
d) a Bank jogosult egyoldalúan meghatározni a napon belüli („day trade”) ügyletek létesítéséhez és fenntartásá- hoz szükséges fedezet mértékét, amelyet az Ügyfél köteles biztosítani,
e) a napon belüli ügyleteknek a Bank számításai szerinti fedezetlenné válása esetén a Bank az Ügyfél megbízása nélkül, az Ügyfél utólagos értesítése mellett is ellenirányú ügyletet köthet a további veszteség elkerülése ér- dekében; az Ügyfél a Bank ilyen ügylete miatt a Bankkal szemben semmiféle igényt nem támaszthat, azonban annak költségeit viselni köteles,
f) a kockázatfeltárás keretében tájékoztatást kapott a napon belüli („day trade”) ügylet kockázatairól, és a ren- delkezésére álló befektető-védelmi rendszerről,
g) az egyedi megbízása alapján kötendő napon belüli („day trade”) ügyleteket piaci ismeretei és kockázatviselő képessége szempontjából megfelelőnek ítéli,
h) a Bank tájékoztatását a napon belüli ügyletekre vonatkozó egyedi megbízásai során mindenkor figyelembe ve- szi.
Az Ügyfél továbbá tudomásul veszi, illetőleg aláírásával elismeri az alábbiakat:
a) a certifikátokra (azon belül is különösen az egyes certifikát típusok kockázataira) vonatkozó tájékoztatást (Lásd Termékkatalógus) megismerte és megértette
b) certifikátba való befektetés esetén a kockázatok csökkentése, és a megfelelő termék kiválasztása érdekében ajánlott vizsgálni a következőket: tőkegarancia, tőkeáttétel mértéke, mögöttes termékek árának változékony- sága, mögöttes termék osztalékából való részesülés, árjegyző és a kibocsátó intézmény kockázata, az alap- termék és a certifikát kereskedési ideje
c) az ún. knock-out certifikátok esetében: a knock-out limit elérésével a termék megszűnik, és ún. maradványér- ték hiányában a befektetett összeg akár teljes egészében elveszhet; a bázisár és a knock-out ár idővel változ- hat a kibocsátók kezelési és finanszírozási költségeinek árakba való beépítésével, ami kihatással lehet a ma- radványérték összegére is
d) a certifikátok esetében a deviza árfolyamkockázatokra is tekintettel kell lenni a mögöttes termék helyi valutá- ban való denomináltsága miatt (pl.: Dow Jones dollárban, BUX forintban), mivel a más devizában kereskedett mögöttes termékre létrehozott certifikátok árait euróban számolják.
A jelen Nyilatkozat figyelemfelkeltő céllal készült, és nem helyettesíti a Bank Üzletszabályzata, a Termékkatalógus, vala- mint a napon belüli ügyletekre, valamint a certifikátokra vonatkozó, az ügyfelek számára hozzáférhetővé tett társasági sza- bályzatok, tájékoztató anyagok megismerését.
Budapest, […]
[…] Ügyfél
4. számú melléklet
Nyilatkozat tájékoztatás módjáról
Alulírott ………………………(név)…………………………………..(lakcím), Clavis kód , mint a
Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (továbbiakban: Bank) Ügyfele, a Bank és a köztem meglévő vagy a jövőben létrejövő azon szerződéses jogviszonyok tekintetében, amelynél az értesítés módja a Bank Üz- letszabályzata, vagy a vonatkozó szerződés, keretszerződés tartalma alapján általam szabadon megvá- lasztható, a szerződés időtartamára, illetve ettől eltérő bejelentésem hatályba helyezéséig a részemre meg- küldésre kerülő értesítések megküldése módjának az alábbi módot választom:
Az értesítéseket e-mail címre kérem*:
Az értesítéseket fax számra kérem*:
Az értesítéseket postán kérem*:
(* csak az egyik tájékoztatási mód választható)
Tudomásul veszem, miszerint saját felelősségemre köteles vagyok arról gondoskodni, hogy az értesítést a megjelölt telefonszámon működő telefaxra vagy e-mail címre a Bank mindenkor képes legyen az elkülde- ni.
A Bank azon tájékoztatását, miszerint, amennyiben az általam megadott számon működő telefax valamely probléma miatt nem képes az értesítés fogadására, vagy a megadott e-mail címre az értesítés bármely a Bank hatókörén kívül eső okból nem küldhető el, úgy a Bank az ebből fakadó károkért semmilyen felelős- séggel nem tartozik, tudomásul veszem és elfogadom.
A Bank kifejezetten felhívta figyelmemet, hogy az értesítéshez fűződő jogkövetkezmények az értesítések- nek az általam megjelölt személyhez, telefaxszámra vagy e-mail címre történő megérkezésével abban az esetben is beállnak, ha az értesítéseket a Bank jelen rendelkezésem alapján nem közvetlenül számomra küldi meg, tudomásul veszem, hogy annak minden felelősségét és kockázatát én viselem.
Kifejezetten hozzájárulok, hogy amennyiben az értesítéseket e-mail címre kérem, a Bank bizonyos infor- mációkról a honlapján tájékoztasson. Az információk körét a felek közt létrejött megállapodás jelöli meg. Honlapon történő tájékoztatás esetén a Bank elektronikus úton is értesíti az Ügyfelet a honlap címéről, melyen az információ található, megjelölve, hogy az információ pontosan a honlap mely részén érhető el.
Tudomásul veszem, hogy amennyiben nem adok meg telefaxszámot, vagy e-mail címet, a Bank az értesí- téseket a szerződésben értesítési címként, ennek hiányában lakcímként, székhelyként megjelölt címre pos- tázza. Amennyiben e címre bármely oknál fogva nem kézbesíthető (ide nem értve, ha a levél „nem keres- te” jelzéssel érkezik vissza, mely esetben a levelet kézbesítettnek kell tekinteni), azt a Bank úgy tekinti, hogy az értesítést a Bank székhelyén, az üzleti órák alatt kívánom átvenni, és a tájékoztatás közvetlenül a tájékoztatás alapjául szolgáló körülmény megtörténtét követően, azonnal kézbesítésre került.
Tudomásul veszem, hogy az általam megadott értesítési cím az ügyleteim lebonyolítására igénybevett ügynök, az ügynök üzletkötőjének címe, faxszáma vagy e-mail címe nem lehet.
Budapest, 20………
Ügyfél
Érvénybe helyezés napja: Budapest, 200…….
Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.
MAGYAR TAKARÉKSZÖVETKEZETI BANK ZRT.
5. sz. melléklet
megf_teszt+scoring_ 091229.xls