ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
A Hagyományok Háza mint megrendelő által kötött vállalkozási szerződésekhez
1. Az Általános Szerződési Feltételek hatálya
1.1. A Hagyományok Háza Magyarország joga szerint működő, teljes jogképességgel rendelkező központi költségvetési szerv, amely alaptevékenységéhez kapcsolódóan, illetve közfeladatai ellátása érdekében megrendelőként vállalkozási szerződést köthet.
1.2. A Hagyományok Háza (a továbbiakban úgy is, mint: Megrendelő) jelen Általános Szerződési Feltételekben (a továbbiakban: Vállalkozási ÁSZF vagy ÁSZF) határozza meg a valamely eredmény megvalósítására és átadására vállalkozó szerződő partnereivel (a továbbiakban: Vállalkozó) kötött szerződések (a továbbiakban: Szerződés) általános szabályait: a vállalkozási szerződésekre – jogszabály kógens vagy a felek közti egyedi Szerződés eltérő rendelkezése hiányában – a jelen ÁSZF-ben foglaltak az irányadóak.
1.3. A vállalkozási Szerződésekben és jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben a magyar jog szabályai, így elsődlegesen a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, valamint a vonatkozó szakmai előírások rendelkezései az irányadóak.
2. A Felek jogai és kötelezettségei
2.1. Vállalkozó a feladatait a Megrendelő érdekében, az adott árajánlat, az aláírt Szerződés és mellékleteinek tartalma, a Megrendelőnél érvényben lévő, vonatkozó szabályzatok rendelkezései, valamint a Megrendelő írásbeli vagy szóbeli utasításai, iránymutatásai betartásával, az ágazatra vonatkozó technika jelen állása szerinti és a jelentős gyakorlattal rendelkező szolgáltatótól elvárható legmagasabb színvonalon, gondossággal és szakértelemmel, a Megrendelő szakmai és gazdaságossági szempontjai és az általa ellátott közfeladatok messzemenő figyelembevétele mellett, a hatályos jogszabályokkal, szakágazati szabványokkal és a szakmai-etikai előírásokkal összhangban köteles teljesíteni.
2.2. Vállalkozó feladatát képezi a Szerződés tárgyát képező szolgáltatás nyújtásához tartozó minden olyan feladat elvégzése, amely a szolgáltatás eredményének rendeltetésszerű használatához szükséges, illetve amit jogszabály vagy hatóság a szolgáltatás nyújtásával összefüggésben a Vállalkozó számára előír. Vállalkozó ennek megfelelően vállalja, hogy szolgáltatás nyújtása keretében teljes körűen biztosítja a feladatellátást olyan tételek tekintetében is, amelyek leírását a Szerződés vagy annak mellékletei esetlegesen nem vagy nem teljes körűen tartalmaznak, de a szakmai szokások és a technika mai állása szerint hozzátartoznak a Vállalkozó Szerződés szerinti szolgáltatásának szerződésszerű teljesítéséhez.
2.3. Amennyiben a Szerződés szerinti szolgáltatás teljesítése hatósági engedélyhez kötött, a Vállalkozó kijelenti, hogy a vonatkozó szükséges hatósági engedélyekkel, jogosultságokkal teljes körűen rendelkezik, és feltétel nélküli jogszavatosságot vállal e kijelentése megalapozottságáért. A Vállalkozó a vonatkozó engedélyek meglétét és hatályosságát a Szerződés teljes időtartama alatt köteles biztosítani, és a Megrendelő igénye esetén a Megrendelő felé igazolni.
Bejelentési vagy egyéb hasonló kötelezettséghez vagy feltételhez kötött szolgáltatás esetén a vonatkozó bejelentések és egyéb intézkedések megtétele a Vállalkozó felelősségi és feladatkörébe tartozik, amelyek teljesítését a Vállalkozó a Megrendelő igénye esetén köteles a Megrendelő felé igazolni.
2.4. A Vállalkozó a szerződés aláírásával kijelenti, hogy teljes körűen rendelkezik a Szerződés szerinti
szolgáltatás teljesítéséhez szükséges tárgyi és személyi feltételekkel.
2.5. A Megrendelő a Vállalkozó szerződésszerű teljesítéséhez szükséges információkat, adatokat köteles a Vállalkozó részére megfelelő módon megadni, illetve a megrendelői döntéseket olyan időpontban meghozni, hogy az a Vállalkozó szerződésszerű teljesítését, illetve teljesítési határidejének betartását megfelelően biztosítsa.
A Megrendelő nevében a teljesítéshez kapcsolódó utasítás adására és a Megrendelő elvárásainak meghatározására operatív ügyekben Megrendelőnek a szerződésben megnevezett kapcsolattartója, illetve az általa erre írásban meghatalmazott személy jogosult. Ha a Megrendelő célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítást ad, Vállalkozó köteles a Megrendelőt erre figyelmeztetni. A figyelmeztetés elmaradásából eredő károkért a Vállalkozót teljes felelősség terheli a Megrendelő felé. Ha a Megrendelő utasításához a Vállalkozó figyelmeztetése ellenére ragaszkodik, az utasítás teljesítéséből eredő károk a Megrendelőt terhelik.
2.6. Felek a Szerződés alapadatainál megjelölt kapcsolattartó személyében történt változás esetén kötelesek erről egymást haladéktalanul, de legkésőbb a változás bekövetkezésétől számított két munkanapon belül írásban tájékoztatni. A kapcsolattartásra kijelölt személyében történő változás nem minősül a szerződés módosításának.
2.7. A Megrendelő rendelkezési joga alatt álló helyszínen történő teljesítés esetén a Vállalkozót teljes felelősség terheli a teljesítés helyén irányadó vagyon-, munka-, tűz- és balesetvédelmi, valamint biztonságtechnikai jogszabályok, hatósági és helyszíni előírások, valamint a szolgáltatásra vonatkozó technológiai fegyelem maradéktalan betartásáért és betartatásáért. A Megrendelő rendelkezési joga alatt álló helyszínen történő teljesítés esetén a Megrendelő jogosult a Vállalkozó munkavégzését azonnali hatállyal leállítani és a szerződésszegés jogkövetkezményeit alkalmazni, amennyiben a helyszínen a jelen pontban foglaltaknak nem megfelelő szakszerűtlen munkavégzést tapasztal. A munkavégzés Megrendelő általi leállítása vagy annak hiánya nem érinti a Vállalkozó felelősségét a Szerződésben foglaltak teljesítéséért.
A Felek megállapodnak, hogy amennyiben a szolgáltatás nyújtása speciális szakértelmet igényel vagy más okból személyhez kötött, azt (i) ha Vállalkozó magánszemély, személyesen, (ii) míg ha gazdasági társaság vagy más, jogi személyiséggel rendelkező személyegyesülés vagy egyéni vállalkozó, a Szerződésben meghatározott személy közreműködése útján köteles teljesíteni. A személyes közreműködő akadályoztatása esetén a Vállalkozó köteles a teljesítésre azonos szakértelemmel rendelkező más személyt biztosítani, a Megrendelő azonban jogosult azt visszautasítani, ha megítélése szerint a helyettesítésre megjelölt személy szakértelme elmarad a személyes közreműködésre eredetileg meghatározott személyétől. Vállalkozó a személyes közreműködő személyében történő változtatást előzetesen köteles egyeztetni a Megrendelővel. A közreműködői kör bármilyen változtatására kizárólag Megrendelő írásbeli hozzájárulása esetén van lehetőség.
2.8. Amennyiben Vállalkozó harmadik személy (alvállalkozó vagy más közreműködő) igénybevételére jogosult, azért úgy felel, mint ha a munkát maga végezte volna. Közreműködő jogosulatlan igénybevétele esetén Vállalkozó felelős minden olyan kárért is, amely anélkül nem következett volna be.
2.9. Vállalkozó kijelenti és teljes körű szavatosságot vállal azért, hogy a Szerződésben meghatározott szolgáltatás nyújtásában a Vállalkozó alkalmazásában személyesen kizárólag olyan magánszemély vesz részt, akit a Vállalkozó a foglalkoztatásra vonatkozó, teljesítés időpontjában hatályos munkajogi, adójogi, társadalombiztosítási és egyéb jogszabályoknak maradéktalanul megfelelő módon foglalkoztat, illetve akivel kapcsolatosan a Vállalkozó valamennyi bejelentési és nyilvántartásba vételi kötelezettségének megfelelően és igazolható módon eleget tett. Felek kiemelten rögzítik, hogy Vállalkozót a jelen pontban foglaltak megsértéséért is helytállási kötelezettség terheli, a Megrendelő felelőssége ebben a körben kizárt.
2.10. A Vállalkozó köteles a Megrendelőt tevékenységéről a Megrendelő kérése szerint, illetve szükség esetén – különösen, ha újonnan felmerülő körülmények a megrendelői utasítások módosítását teszik indokolttá, vagy a teljesítés előrehaladását, határidőre történő szerződésszerű befejezését, vagy eredményességét befolyásoló körülmények merülnek fel – a Megrendelő kérése nélkül is tájékoztatni. A tájékoztatási kötelezettség elmulasztásából eredő károkért a Vállalkozó teljes körű felelősséggel tartozik a Megrendelő felé.
2.11. A Felek rögzítik, hogy a Megrendelő a Vállalkozó tevékenységét bármikor ellenőrizheti, a Vállalkozótól írásos tájékoztatást kérhet, a keletkezett iratokba betekinthet, és a szolgáltatással kapcsolatos kifogásait bármikor jogosult érvényesíteni. Vállalkozó nem mentesül a szerződésszegés jogkövetkezményei alól amiatt, hogy a Megrendelő a Vállalkozó tevékenységét nem vagy csak részben, esetleg nem megfelelően ellenőrizte.
Amennyiben Megrendelő jelzi Vállalkozó részére, hogy a teljesítési feltételek nem teljesültek, a Vállalkozó a legrövidebb ésszerű határidőn belül köteles a szolgáltatási feltételeket maradéktalanul teljesíteni.
2.12. A Felek megállapodnak, hogy teljesítésnek kizárólag a hibáktól és hiányoktól mentes átadás minősül, amelyre való tekintettel a Megrendelő megtagadhatja az átvételt abban az esetben is, ha a szolgáltatás eredménye hibás, de kijavítása vagy pótlása nem akadályozná a rendeltetésszerű használatot. A Felek kifejezetten rögzítik, hogy a Szerződésnek maradéktalanul meg nem felelő teljesítés elfogadása nem jelent lemondást a Megrendelő részéről a szerződésből eredő egyéb igények, így a késedelmes, illetve a hibás teljesítés miatt kikötött kötbér és kártérítés érvényesítéséről sem, erre vonatkozóan a Megrendelő jogfenntartással él.
2.13. A Megrendelő részéről a szerződés tárgyát képező szolgáltatás átvételére és a teljesítés igazolására a Szerződésben megjelölt, vagy a Megrendelő főigazgatója által erre írásban meghatalmazott személy jogosult. Amennyiben a szerződés tárgya dolog átadása, a teljesítés elfogadásával a Megrendelő megszerzi a teljesítéssel átadott dolog tulajdonjogát, illetve az esetlegesen létrejött mű felhasználási jogait.
2.14. Ha a Vállalkozó Szerződés szerinti tevékenysége, az átadott eredmény felhasználása vagy a Vállalkozó érdekkörébe tartozó személyek magatartása miatt a Megrendelőnek kára keletkezik, a Megrendelő követelheti a károsodás kijavítását és/vagy döntése szerint a kár megtérítését.
2.15. Amennyiben a Vállalkozó a kijavítási kötelezettségének írásbeli felszólítás ellenére sem tesz eleget, a Megrendelő jogosult a javítást a Vállalkozó költségére elvégezni és a szerződésszegés jogkövetkezményeit alkalmazni.
3. Díjazás
3.1. Vállalkozó kijelenti, hogy árajánlatát az ajánlatkérés során rendelkezésére bocsátott dokumentumok alapján, illetve a teljesítés helyének, továbbá a Szerződésben foglalt kötelezettségei teljesítéséhez kapcsolódóan a Megrendelő érdekkörébe tartozó valamennyi releváns körülmény ismeretében, szakmai tapasztalataira alapozva állapította meg, és a vállalkozói díjat úgy alakította ki, hogy az a megrendelés teljesítésével összefüggésben felmerülő valamennyi feladatra és költségre fedezetet jelent.
Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a leírtakra tekintettel a szolgáltatás ellenértékeként a Szerződésben meghatározott vállalkozói díjon felül semmilyen jogcímen nem tarthat igényt további díjazásra, költségtérítésre vagy egyéb jogcímen történő kifizetésre.
3.2. Vállalkozó a Szerződés megkötését követően nem érvényesíthet a Megrendelővel szemben többlet vételárat, többlet díjat olyan többletszolgáltatások, többletmunkák után, amelyek a szerződésszerű teljesítéshez, üzemszerű működéshez szükségesek, vagy a szerződésszerű szolgáltatáshoz műszaki, ágazati szakmai vagy jogi okból elengedhetetlenek, arra hivatkozva, hogy az árak, díjak szerződésben történt meghatározása során azok felmerülésével nem kalkulált.
A teljesítés során esetlegesen felmerülő pótmunka elrendelése esetén a pótmunka szakmai tartalmáról, díjáról és elszámolási módjáról a Felek írásban, a Szerződés kiegészítésével külön állapodnak meg.
3.3. A Felek rögzítik, hogy amennyiben a megrendelés teljesítése során szerzői mű vagy szomszédos jogi teljesítmény jön létre, és amennyiben Felek a Szerződésben eltérően nem rendelkeznek, annak felhasználásáért járó jogdíjáról Vállalkozó (a megrendelés jellegére és a vállalkozói díj mértékére tekintettel) lemond (a díj a jogdíjat magában foglalja), a létrejött alkotás, illetve szomszédos jogi teljesítmény felhasználásával kapcsolatban a vállalkozói díjon kívül további díjigényt nem érvényesít.
3.a. Számlaadásra kötelezett Vállalkozókra vonatkozó rendelkezések
3.4. A számlaadásra kötelezett Vállalkozó keretszerződés vagy erre vonatkozó szerződéses kikötés esetén a
számlájához köteles mellékelni a Szerződésben meghatározott személy által aláírt teljesítésigazolást.
3.5. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy amennyiben az általa kibocsátott számlán nem a Megrendelő pontos megnevezése és címe szerepel, vagy a számla bármely okból nem felel meg a Szerződésben vagy a jogszabályi előírásokban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek, illetve – az előző pontban rögzítettek esetén – a teljesítésigazolás tartalmának, Megrendelő nem köteles a számlát befogadni. A Szerződésnek vagy a jogszabályoknak nem megfelelő számla, valamint a számla esetleges elutasításának következményeit a Vállalkozó viseli, így különösen: az ebből adódó fizetési késedelem esetén késedelmi kamat követelést vagy egyéb igényt nem érvényesíthet.
3.6. Vállalkozó kijelenti és teljes körű szavatosságot vállal azért, hogy a Szerződés alapján kifizetésre kerülő díjakkal kapcsolatos valamennyi adó- és járulék-bevallási, illetve -befizetési kötelezettséget, továbbá nyilvántartásba vételi kötelezettséget Vállalkozó saját maga, illetve az általa képviselt magánszemélyek maguk teljesítenek a hatályos jogszabályoknak megfelelően. Vállalkozót a jelen pontban foglaltak megsértéséért is helytállási kötelezettség terheli, a Megrendelő felelőssége ebben a körben kizárt.
3.b. Magánszemélyként szerződő Vállalkozókra vonatkozó rendelkezések
3.7. A Felek rögzítik, hogy amennyiben Vállalkozó magánszemélyként – ideértve az adószámmal rendelkező magánszemélyt is – szerződik, a jelen szerződés alapján kifizetésre kerülő díjjal kapcsolatos, jogszabályban meghatározott befizetési (így különösen adóelőleg- és járulék-befizetési) kötelezettségről Megrendelő intézkedik; megfizetésre a levonásokkal csökkentett nettó díj összege kerül.
3.8. Adószámmal rendelkező magánszemély Vállalkozó esetében a díj kifizetése a Szerződésben meghatározott bruttó összeg alapul vételével és a Vállalkozó által a 3.4. pontban meghatározottak szerint kiállítandó számla alapján, számfejtést követően történik. A Megrendelő a számfejtés során a hatályos jogszabályokban meghatározott adó- és járulékok összegét a számla bruttó összegéből levonja, és a levonásokkal csökkentett nettó megbízási díj összegét fizeti ki a Vállalkozónak, amely nettó megbízási díj nem azonos a megbízási díj ÁFA szempontjából meghatározott nettó összegével. A számfejtés alapja minden esetben az adójogszabályoknak megfelelően kiállított számla bruttó értéke.
4. Szerzői jogi rendelkezések
4.1. Amennyiben Vállalkozó tevékenysége, illetve az azzal megvalósított eredmény szerzői jogi oltalomban részesül, úgy a Vállalkozó által, illetve közreműködésével elkészített mű vagy szomszédos jogi teljesítmény (a továbbiakban együttesen: mű) felhasználásának feltételeiről a Felek az alábbiak szerint állapodnak meg:
4.2. Felek rögzítik, hogy a Megrendelő a mű átadásával megszerzi a műre vonatkozó, Szerződésben rögzített terjedelmű felhasználás jogát. A tárgybeli mű fizikai vagy más módon történő (például elektronikus) átadásával a műpéldányok, illetve a mű rögzítésére szolgáló adathordozók (pl. DVD-rom) Megrendelő tulajdonába kerülnek.
4.3. Vállalkozó kizárólagosan, a Szerződésben rögzített vállalkozási díj feletti külön díjfizetési kötelezettség, valamint tér-, időbeli- és számbeli korlátozás nélkül engedélyezi a Megrendelő részére a mű részben vagy egészben, bármely ismert módon történő felhasználását. A felhasználási engedély kiterjed különösen: a mű vagy műrészlet bármely platformon vagy módon történő nyilvánossághoz közvetítésének (ideértve mind az ún. lineáris nyilvánossághoz közvetítést, mind az Szjt. 26.§ (8) bekezdésében foglaltak szerinti – “on demand” – hozzáférhetővé tételt), átdolgozásának, nyilvános előadásának, kiállításának, a bármely ismert eljárással (pl. kép- vagy hangfelvételen rögzítéssel, illetve számítógéppel vagy elektronikus adathordozóra másolással) történő többszörözésének és a többszörözött műpéldányok terjesztésének, továbbá a teljesítés eredményeként átadott mű (és a mű sajátos címe, valamint a műben szereplő jellegzetes és eredeti alak) valamennyi lehetséges másodlagos (akár reklámcélú, akár egyéb kereskedelmi – merchandising –) felhasználásának jogára. A Felek rögzítik, hogy a terjesztés joga kiterjed a műpéldányoknak az országba forgalomba hozatali céllal történő behozatalára, valamint haszonkölcsönbe-, illetőleg bérbeadására is. Megrendelő jogosult a jelen pont szerinti felhasználási jogokat harmadik személyre átruházni, továbbá a szerzői jogi jogsértés miatt pert indítani.
4.4. Vállalkozó kijelenti és feltétlen jogszavatosságot vállal, hogy a Megrendelő részére a Szerződéssel átruházott felhasználási jogokkal kizárólagosan rendelkezik, illetve amennyiben a mű elkészítésére irányuló tevékenységét harmadik személyek szerzői és egyéb szellemi alkotásokhoz fűződő jogainak felhasználásával végezte, úgy valamennyi érintett személlyel olyan tartalmú megállapodásokat kötött, amely alapján kizárólagosan jogosult a Szerződésben a Megrendelő részére biztosított felhasználási jogok átruházására. Vállalkozó szavatolja, hogy az átadott mű egyéb jogszabályt – így különösen személyiségi jogot – sem sért. A fentiek alapján Vállalkozó közvetlenül helyt áll a harmadik személyek részéről a Megrendelővel szemben a szerzői jogok vagy személyiségi jogok megsértése miatt, vagy más jogcímen támasztott bármely igényért, a Megrendelő felelőssége e körben kizárt. Vállalkozó közvetlen helytállásánál fogva az igényt előterjesztő harmadik személy a Vállalkozót közvetlenül keresheti meg illetve perelheti, továbbá a Vállalkozó az érintett személy vagy a Megrendelő felhívására köteles az eljárásban kötelezettként részt venni.
4. 5. Felek rögzítik, hogy a Vállalkozó által, illetve közreműködésével elkészített mű felhasználásának feltételeiről
– az ÁSZF rendelkezéseihez hasonlóan – a Szerződésben a leírtaktól eltérően is megállapodhatnak.
5. A szerződésszegés következményei
5.1. Szerződésszegésnek minősül, ha Felek nem a Szerződésben foglaltaknak megfelelően teljesítik kötelezettségeiket. Vállalkozó szerződést szeg, ha feladatait nem a Szerződésben (ideértve annak mellékleteit is) foglaltak betartásával, így különösen: a Szerződéstől vagy Megrendelő utasításaitól eltérően, illetve a hatályos jogszabályokat megsértve látja el.
5.2. Megrendelő késedelmes fizetése esetén a Vállalkozó a késedelembe esés napján hatályos Polgári Törvénykönyvben meghatározott mértékű késedelmi kamatra jogosult.
5.3. Vállalkozó szerződésszegése esetén Megrendelő az alábbi szankciókat érvényesítheti:
a) kártérítés érvényesíthet;
b) jogosult Szerződést azonnali hatállyal felmondani;
c) Vállalkozó késedelmes teljesítés esetén Megrendelő a Szerződésben meghatározott mértékű késedelmi kötbér-, hibás teljesítés esetén hibás teljesítési kötbér igénnyel élhet;
d) a szerződés Vállalkozó felelősségi körébe tartozó okból történő szerződésellenes felmondása vagy meghiúsulása esetén vagy a Vállalkozó súlyos szerződésszegése miatt a Megrendelő által gyakorolt azonnali hatályú felmondás esetén a Megrendelő meghiúsulási kötbért igényelhet.
Vállalkozó a kötbér összegét a Megrendelő felszólításától számított 8 (nyolc) napon belül köteles a Megrendelő bankszámlájára átutalni, illetve a Megrendelő választása szerint jogosult a kötbér igényét a Vállalkozó részére a Szerződés szerint fizetendő díjból történő levonás útján vagy a Vállalkozóval szemben fennálló bármely más követelésébe történő beszámítással érvényesíteni. A Megrendelő a fentieken túlmenően is jogosult a Vállalkozótól a kötbér összegét meghaladó kárának a megtérítését követelni.
5.4. Súlyos szerződésszegésnek minősül Szerződés ismételt vagy lényeges feltételekben történő megszegése, így különösen, de nem kizárólagosan, ha
a) a Vállalkozó valamely szerződéses kötelezettsége teljesítésével késedelembe esik;
b) Vállalkozó a Szerződésben vállalt lényeges kötelezettségeit nem a Szerződésnek megfelelően teljesíti;
c) Megrendelő hibájából a teljesítés ellehetetlenül.
5.5. A Megrendelő bármely, a Szerződésből eredő (pl. kötbér, kártérítés) igényét a szerződés alapján, illetve bármely más, a Vállalkozóval fennálló egyéb jogviszonya alapján meglévő vagy keletkező fizetési kötelezettségébe történő beszámítással is érvényesítheti.
5.6. A szerződés valamely nem lényeges rendelkezésének Megrendelő általi megsértése esetén a Vállalkozó nem jogosult saját esedékes szolgáltatásának (vagy arányos részének) visszatartására.
5.7. Amennyiben a Vállalkozó által nyújtott szolgáltatás osztható, a Vállalkozó szerződésszegésének jogkövetkezményei a szerződés egészére nézve bekövetkeznek, és a Megrendelő a szerződésszegésből fakadó jogait az egész szerződésre gyakorolhatja.
5.8. Ha Vállalkozó a szerződésből eredő lényeges kötelezettségei tekintetében közbenső szerződésszegést követ el, a Megrendelő a szerződésszegésből fakadó jogait az egész szerződésre vonatkozóan gyakorolhatja.
5.9. A Vállalkozót a tevékenysége során elkövetett bármely jogszabálysértés vagy szerződésszegés jogkövetkezményeként helytállási kötelezettség terheli. A Vállalkozó erre tekintettel tudomásul veszi, hogy amennyiben bármely szervezet a Megrendelőt a Vállalkozó teljesítésével összefüggésben elmarasztalja, a Megrendelő az ennek következtében őt ért teljes kárt érvényesíti a Vállalkozóval szemben – abban az esetben is, ha a teljesítést egyébként szerződésszerűnek fogadta el. Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy a jogsértés következtében a Megrendelőt ért teljes vagyoni kár, nem vagyoni sérelemért járó díj, illetve a jogsértéssel elért vagyoni előny összegét az erre vonatkozó felszólítást követő 8 (nyolc) munkanapon belül átutalja a Megrendelő által megjelölt számlaszámra. Amennyiben a Megrendelőt a Vállalkozó tevékenysége ellátásával összefüggésben bírság megfizetésére kötelezik vagy terhére egyéb fizetési kötelezettséget állapítanak meg, a Vállalkozó a kár elhárítása érdekében a marasztalás összegét – a határozattal szembeni jogorvoslatra tekintet nélkül – köteles a Megrendelőnek a határozatot másolatban tartalmazó tájékoztatása alapján és rendelkezései szerint a tájékoztatásban meghatározott határidőn belül átutalással közvetlenül megfizetni a jogosult vagy az érintett részére.
5.10. Amennyiben bármely hatóság, egyéb szervezet a Vállalkozót a Szerződés szerinti tevékenységével összefüggésben vagy az érdekkörébe tartozó személyek magatartása miatt elmarasztalja, a Megrendelő jogosult a Szerződést – érdekmúlásának bizonyítása nélkül és a Vállalkozó által kezdeményezett jogorvoslati eljárásra tekintet nélkül – azonnali hatállyal megszüntetni.
5.11. Vállalkozó a nem vagy hibásan teljesített szolgáltatásokra eső, már kifizetett vállalkozói díjat köteles a felszólítást követő 15 (tizenöt) napon belül Megrendelőnek visszafizetni.
6. A szerződés időtartama, megszűnése
6.1. Szerződés – amennyiben Xxxxx a hatályba lépés időpontját a Szerződésben másként nem állapítják meg – a szerződést utoljára aláíró fél aláírásának napján lép hatályba és a teljesítési határidőhöz igazodóan vagy határozatlan időre jön létre, vagy a határozott idejű szolgáltatás teljesítését követő elszámolással szűnik meg.
6.2. Szerződést Felek megszüntethetik:
a.) akár határozott, akár határozatlan időre kötött szerződés esetén - ha a Szerződésben másképp nem rendelkeztek – a kézbesítéstől számított 15 (tizenöt) napos felmondási idővel történő rendes felmondással,
b.) Felek közös megegyezése alapján, a Xxxxx által meghatározott időpontban;
c.) azonnali hatályú felmondással: a Szerződésben rögzítet esetekben, illetve súlyos szerződésszegés esetén, amennyiben a szerződést szegő fél a másik fél felhívása ellenére szerződésszegő magatartásával nem hagy fel.
7. Nyilatkozatok
7.1. Abban az esetben, ha Vállalkozó nevében meghatalmazott vagy képviselő jár el, a Szerződés aláírásával szavatolja, hogy a képviseletre és a szerződés megkötésére teljes körűen jogosult.
7.2. Vállalkozó Szerződés aláírásával kijelenti, hogy
- nincs lejárt köztartozása, valamint
- nincs ellene folyamatban végrehajtási eljárás vagy felszámolási, illetve végelszámolási eljárás.
7.3. Szerződés aláírásával Vállalkozó kijelenti, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. §
(1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezetnek minősül.
Vállalkozó tudomásul veszi, hogy amennyiben a Hagyományok Háza a Szerződés hatálya alatt tudomást szerez arról, hogy a Vállalkozó a szerződéskötés időpontjában nem minősült átlátható szervezetnek, a Hagyományok Háza a Szerződéstől kártalanítási kötelezettség nélkül elállhat és a Vállalkozó részére teljesített kifizetéseket visszaköveteli.
A Hagyományok Háza a Szerződést azonnali hatállyal kártalanítási kötelezettség nélkül felmondhatja, ha a Szerződés megkötését követően a szerződés hatálya alatt beállott körülmény folytán a Vállalkozó már nem minősül átlátható szervezetnek.
A Vállalkozóköteles az átláthatóságával összefüggő, e minőségét megalapozó adatokban a Szerződés hatálya alatt bekövetkező változásokat öt munkanapon belül bejelenteni a Hagyományok Házának, amely bejelentési kötelezettség elmulasztásából eredő valamennyi kárért teljes felelősséggel tartozik.
8. Vegyes és záró rendelkezések
8.1. Xxxxx a Szerződés teljesítésével kapcsolatban a másik félről, illetve a másik féllel jogviszonyban álló személyekről tudomásukra jutó valamennyi tényt, körülményt és információt kötelesek bizalmasan, üzleti titokként kezelni, és azokat úgy megőrizni, hogy arról harmadik, illetéktelen személy tudomást ne szerezhessen. Vállalkozó szavatolja, hogy a teljesített szolgáltatással kapcsolatos minden dokumentumot, illetve egyéb anyagot kizárólag Megrendelőnek ad át.
A titoktartási kötelezettség megszegése szerződésszegésnek minősül: a sértett Fél a szerződés felmondásával vagy anélkül kártérítést követelhet. A titoktartási kötelezettség a szerződő Feleket a szerződés megszűnését követően is terheli, de ezen túlmenően is kötelesek tartózkodni minden olyan magatartástól, amely a másik Fél jogos érdekét sértené vagy veszélyeztetné.
A Felek titoktartási kötelezettsége nem akadályozza a jogszabályon alapuló adatszolgáltatási kötelezettség teljesítését.
8.2. Felek rögzítik, hogy tiszteletben tartják egymás személyhez fűződő jogait, különös tekintettel a jó hírnév védelmére. Ezen szabályok megsértése esetén a sértett Fél jogosult a Szerződést azonnali hatállyal felmondani.
Felek elháríthatatlan külső oknak (vis maior) tekintik azokat az akaratukon kívül álló, előre nem látható, egyik Félnek sem felróható eseményeket, amelyek megakadályozzák jelen szerződés teljesítését vagy további teljesítését. Ilyen események különösen, de nem kizárólagosan: természeti katasztrófák, a teljesítést lehetetlenné tévő időjárási események, tűz, árvíz, járvány, háborús és egyéb polgári, politikai konfliktus, sztrájk, tüntetés stb.
Amennyiben jelen szerződés teljesítése vis maior következtében nem lenne lehetséges, Felek a Szerződés céljának elérése érdekében kölcsönösen egyeztetnek a megfelelő módosításról. Módosítás hiányában a teljesítésnek az ilyen – a Felek érdekkörén kívülálló – okból történő lehetetlenné válása esetén Felek (az esetleg már teljesített részszolgáltatások elszámolásán kívül) semmilyen igényt nem támasztanak egymással szemben.
8.3. Felek rögzítik, hogy a Hagyományok Háza a saját, illetve a részvételével megvalósuló rendezvényeken, eseményeken köteles munkatársai, a vele szerződött közreműködők és saját rendezvényein a közönség számára az egészséges, biztonságos körülményeket megteremteni, amelynek érdekében a jogszabályi előírások betartása mellett egyedileg is mérlegeli a fertőzésveszély kockázatát. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy indokolt esetben – akár jogszabályi előírás, akár a Hagyományok Háza saját kockázatelemzésének eredménye miatt – a Hagyományok Háza előírhatja közreműködő partnerei számára védelmi intézkedések (pl: maszk, fertőtlenítés, távolságtartás, egyes kórokozókra vonatkozó védettség vagy fertőzést kizáró teszt) alkalmazását. Amennyiben ilyen előírás születne, és Vállalkozó ezen igazolást a Hagyományok Háza részére nem mutatja be, a Hagyományok Háza jogosult a Szerződést azonnali hatállyal felmondani azzal, hogy kizárólag a Vállalkozó által esetlegesen már teljesített szolgáltatások ellenértékét köteles megfizetni, az
előkészületek vagy bármely más költség, kártérítés, bánatpénz stb. megtérítésére Vállalkozó nem tarthat
igényt.
8.4. Vállalkozó, amennyiben a Szerződés teljesítése érdekében vagy e szerződéssel összefüggésben más célból a Hagyományok Háza bármely épületébe (székhelyére vagy telephelyére) belép, vállalja, hogy az épületeket és tartozékait rendeltetésszerűen használja, a Hagyományok Háza házirendjét, valamint tűz- és munkavédelmi szabályait betartja, illetve közreműködőivel, munkatársaival betartatja. Vállalkozó a Szerződés aláírásával kijelenti, hogy a Hagyományok Háza hivatkozott, a honlapján (xxx.xxxxxxxxxxxxxxx.xx) olvasható Házirendjét, a Tűzvédelmi Szabályzatot, valamint a Munkavédelmi Szabályzatot megismerte és magára nézve kötelező érvényűnek fogadja el. Vállalkozó az általa (bármely jogviszonyban) foglalkoztatott, valamint az érdekkörében eljáró személyek magatartásáért mint sajátjáért felel; a hivatkozott szabályozókat velük megismerteti és gondoskodik arról, hogy azok rendelkezéseit betartsák.
8.5. Felek rögzítik, hogy a Szerződés megkötése és teljesítése érdekében a Felek természetes személy képviselői, alkalmazottai, egyéb közreműködői (a továbbiakban együttesen: közreműködők) nevének, beosztásának és munkahelyi elérhetőségeinek, mint személyes adatoknak a kezelésére kerül sor. Az adatkezelés célja a szerződés előkészítése, megkötése, a szerződés teljesítése során keletkező dokumentumok elkészítése, kapcsolattartás. Az adatkezelés jogalapja a Feleknek a szerződés teljesítéséhez fűződő jogos érdeke, az adatkezelés módjai a személyes adatok rögzítése, tárolása, felhasználása, törlése. A Felek a személyes adatokat a szerződés tárgya szerinti iratkezelési megőrzési idő lejáratáig, illetve szerzői jogvédelem alatt álló mű (vagy szomszédos jogi teljesítmény) megvalósítása esetén a Megrendelőt megillető felhasználási jog teljes időtartama alatt kezelik. A személyes adatok forrásai saját közreműködői tekintetében az adott szerződő Xxxxx, mint adatkezelők, akik a szerződés aláírásával kijelentik, hogy a saját közreműködőiket a jelen pont szerinti adatkezelésről igazolható módon tájékoztatták és az adatkezeléshez való hozzájárulásukat beszerezték.
8.6. Felek megállapodnak, hogy az egymás közötti kommunikáció során a joghatás kiváltására alkalmas információközlésnek az e-mail, személyes kézbesítés vagy tértivevényes postai küldemény útján továbbított nyilatkozatokat, értesítéseket, közléseket fogadják el.
A Szerződés módosításával, megszüntetésével, illetve a Szerződésből származó igény érvényesítésével kapcsolatos jognyilatkozat – a Felek eltérő megállapodása hiányában – tértivevényes postai küldemény vagy a fél képviselője által átvett, személyesen kézbesített okirat útján kézbesítendő.
A tértivevényes postai küldeményként szabályszerűen postára adott írásbeli nyilatkozatokat a kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ha a küldemény tértivevénye „nem kereste”, „elköltözött”, „átvételt megtagadta”, „címzett ismeretlen”,
„kézbesítés akadályozott”, vagy más hasonló tartalmú jelzéssel érkezik vissza. Ha az kézbesítés második megkísérlésének napja nem állapítható meg, vagy a kézbesítés másodszori megkísérlésére nem került sor, a küldemény azon a napon minősül kézbesítettnek, amelyen a kézbesítetlen küldeményt a posta a feladónak visszaküldte.
8.7. A Szerződés aláírásával a Xxxxx kijelentik, hogy a Szerződés megkötésére jogosultak, harmadik személyekkel e tárgyban kötött szerződéseikkel a megállapodás nincs ellentmondásban.
8.8. Vállalkozó a szervezeti adataiban bekövetkezett valamennyi, a Szerződés szempontjából lényeges változást köteles 3 naptári napon belül írásban a Megrendelő tudomására hozni. A változás bejelentésének elmulasztásából eredő következményekért a Megrendelő nem felel.
8.9. Külföldi illetőségű Vállalkozó esetén – a Szerződés eltérő rendelkezése hiányában – Felek a magyar jog
alkalmazását és a magyar bíróságok joghatóságát kötik ki.
8.10. A Felek a Szerződésből eredő esetleges jogvitáikat elsősorban tárgyalásos úton rendezik, ennek eredménytelensége esetére járásbírósági hatáskörébe tartozó ügyekben alávetik magukat a Budai Központi Kerületi Bíróság kizárólagos illetékességének.