A Magyar Telekom Nyrt.
A Magyar Telekom Nyrt.
Üzleti Általános Szerződési Feltételeinek
8. sz. melléklete
Eredetileg a GTS Hungary Kft. által nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó feltételek
A Magyar Telekom Nyrt. által 2015. december 1-jét követően nyújtott olyan elektronikus hírközlési szolgáltatásokra vonatkozó különös, és díjazási feltételek, amelyek esetében a Magyar Telekom Nyrt. a GTS Hungary Kft. helyébe szolgáltató személyében bekövetkező változás folytán lépett
Hatálya: 2018. január 01.
A jelen melléklet az Üzleti Általános Szerződési Feltétel szerves és elválaszthatatlan részét képezi. A jelen mellékletben nem szabályozottak vonatkozásában az Üzleti Általános Szerződési Feltételben rögzítettek az irányadóak és alkalmazandóak
Szolgáltatás leírás
1.1 GTS Ethernet Line
A Szolgáltató a GTS Ethernet Line szolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti.
1.1.1 Szolgáltatás leírás
A GTS Ethernet Line szolgáltatás portfolió lehetővé teszi földrajzilag távol lévő helyi vállalati hálózatok (LAN) költséghatékony és rugalmas összekapcsolását, így a különböző városokban lévő telephelyek egy közös hálózatba szervezhetők. A szolgáltatás rugalmasságának köszönhetően akár az egymástól nagy távolságra elhelyezkedő végpontok is összekapcsolhatók, az alkalmazott sávszélességek és interfészek széles választékával.
Az IP VPN szolgáltatásokkal ellentétben a GTS Ethernet Line nem alkalmaz IP routingot, csupán Ethernet kereteket továbbít a végpontok között, függetlenül a Layer 3 protokolloktól.
A GTS Ethernet Line szolgáltatás sikeresen teljesítette a MEF-9 és MEF-14 tanúsítványok megszerzéséhez szükséges kritériumokat, valamint megfelel a Metro Ethernet Forum (MEF) Carrier Ethernet 2.0 (CE 2.0) előírásoknak.
Előfizetői Hozzáférési Pont
A GTS Ethernet Line szolgáltatás keretében a végpontokon elhelyezkedő Előfizetői Hozzáférési Pontok (EHP) között úgynevezett EVC-k (Ethernet Virtual Connection) kerülnek kialakításra az alábbi módon:
Pont – Pont kapcsolat
Pont – Multipont kapcsolat
Pont–pont kapcsolat
A pont-pont típusú szolgáltatás kiépítésekor egyetlen EVC kerül kialakításra a két végpont között az alábbi kiépítésben:
Ethernet Private Line (EPL): port alapú szolgáltatás. Az EPL típusú szolgáltatás teljesen transzparens jellege miatt nagyfokú szabadságot biztosít az egyes EHP-k közötti Ethernet keretek átviteléhez. Ethernet Virtual Private line (EVPL): VLAN alapú szolgáltatás (802.1Q). Az EVPL típusú szolgáltatás limitált transzparenciát biztosít, alkalmazása elsősorban pont-multipont kiépítésben a javasolt.
A pont-multipont típus kiépítetés esetén a multiplexálásnak köszönhetően több EVC is összefogható egy EHP Ethernet interfészén (EVPL). Ebben az esetben minden EVC egyedi VLAN azonosítóval van ellátva és hozzárendelve az adott EHP-hoz.
GTS Ethernet Line szolgáltatás keretében szabványos VLAN azonosító kerül felhasználásra. Az egy EVC-hez rendelhető VLAN-ok száma korlátozott lehet az aktuális helyzetben alkalmazott elérési technológia jellegéből fakadóan. Az EVPL típusú szolgáltatás műszaki paramétereit az 1. sz. táblázat tartalmazza.
Szolgáltatás jellemzők | EPL | EPL Lite | EVPL |
Hálózati lefedettség | |||
Hálózati lefedettség | Magyarország, Cseh Köztársaság, Szlovákia, Románia, Lengyelország) | Néhány kelet- európai ország | Magyarország, Cseh Köztársaság, Szlovákia, Románia, Lengyelország + |
egyéb országok | |||
Általános funkciók | |||
VLAN transzparencia | igen | igen | nem |
CE-VLAN ID átvitele | igen | igen | igen |
CE-VLAN CoS megtartása | igen | igen | nem |
Szolgáltatás multiplexálás | nem | nem | igen (8) |
Címek maximális száma | korlátlan; (Cseh Köztársaság 100) | 101) | korlátlan (Cseh Köztársaság 8) |
Támogatott keretek maximális mérete | 1534 Byte 2000 Byte (POP-POP viszonylatban)2) | 1526 Byte 1) | 1522 Byte 2000 Byte (POP-POP viszonylatban)2) |
Auto negotiation ON | Igen (alapbeállítás) | Igen (alapbeállítás) | Igen (alapbeállítás) |
Unicast/Multicast/Broadcast transzparencia | igen | igen feltétesen 10% | igen |
Szolgáltatásmenedzsment | igen | igen | igen |
Szolgáltatás transzparencia | |||
P-bit transzparencia | igen | igen | igen |
STP/RSTP/MSTP | tunnel | tunnel | nem |
PAUSE | nem | nem | nem |
LACP/LAMP | nem3) | nem | nem |
Link OAM | nem3) | nem | nem |
Port autentikáció | nem | nem | nem |
E-LMI | tunnel | nem | nem |
LLDP | tunnel | nem | nem |
PTP Peer Delay | tunnel | nem | nem |
ESMC | nem | nem | nem |
GARP/MRP Block | tunnel | nem | nem |
Cisco VTP és CDP | tunnel | nem | nem |
A GTS Ethernet Line szolgáltatás elemei
A GTS Ethernet Line szolgáltatás alapvetően két részből áll: elérési hálózatból és gerinchálózatból. Az egyes szolgáltatási paraméterek (végpontok, sávszélesség, szolgáltatási szint, stb.) pontos definiálása az Előfizetői szerződés mellékletét képező megrendelőlapon történik.
Elérési hálózat
A elérési hálózat a Szolgáltató gerinchálózata és az előfizető telephelye között értelmezett adatkapcsolat. Az elérési hálózat különböző technológiákkal épülhet ki (optikai elérés, professzionális pont-pont mikrohullámú kapcsolat, réz alapú elérés). Az elérési hálózat alapesetben nem kerül tartalékolásra.
2. táblázat. A szolgáltatás sebességei és interfészei
Interfész | Sávszélesség | Csatlakozó |
10/100Base-T | 256 Kbps - 100 Mbps | RJ-45F |
100/1000 Base-TX/SX/LX | 100 Mbps – 1 Gbps | RJ-45F, SC/PC, LC/PC, E2000 |
Gerinchálózat
A Szolgáltató belföldi és nemzetközi optikai hálózata garantálja a megbízható adatátvitelt. A gerinchálózat
többszörösen redundáns optikai gyűrű topológiára épül DWDM, illetve SDH technológiák alkalmazásával, amely nagy megbízhatóságú mikrohullámú szakaszokkal egészül ki. A gerinchálózatban valamely szakasz meghibásodása esetén a forgalom a másodlagos irányra terelődik át. Az átkapcsolás teljesen automatikusan, emberi beavatkozás nélkül az ITU (International Telecommunication Union) ajánlásoknak megfelelően történik, az előfizető által használt
alkalmazások számára nem észlelhető módon.
Prioritási osztályok - Quality of Service (QoS)
A GTS Ethernet Line szolgáltatás keretében az egyes prioritási osztályoknak köszönhetően lehetőség nyílik különböző típusú forgalmak - Layer 2 szinten - megfelelő prioritással történő továbbítására. Az egyes forgalmi osztályokat (COS
– Class of Service) az alábbi táblázat tartalmazza.
Az egyes forgalmi osztályok garantált minőségi paraméterekkel rendelkeznek, úgymint:
Keretkésleltetés (Frame variation),
Keretkésleltetés változása (Frame Delay Variation),
Keretvesztés (Frame loss).
A különböző típusú forgalmak prioritási osztályokba sorolása az előfizetővel történő konzultáció után zajlik. Az egyes prioritási osztályok IEEE 802.1p ajánlásnak megfelelően kerülnek kialakításra.
3. táblázat. Prioritási osztályok
Prioritási osztály | Forgalom típusa | Kapacitás elosztás |
REAL-TIME | Hangforgalom | A felhasználói hozzáférés kapacitás maximum 50 százalékáig |
BUSINESS | Kritikus üzleti alkalmazások, ERP, CRM rendszerek, DB szinkronizáció | Arány százalékban |
STANDARD | Internet, email | Arány százalékban |
Hálózatmonitorozási szolgáltatás
A hálózatmonitorozási szolgáltatás egy opcionális kiegészítő szolgáltatás, melynek igénybevételével a hálózat - beleértve minden végpontot - paraméterei nyomon követhetők a Szolgáltató által biztosított online felületen a
szükséges autentikáció után. A hálózatmonitorozási szolgáltatás segítségével kinyert minőségi paraméterek kizárólag tájékoztatásul szolgálnak.
A Szolgáltató két szintű hálózatmonitorozást biztosít:
Alap: előfizetői interfész forgalmi kihasználtságának statisztikai adatai
Kiemelt: előfizetői interfész forgalmi kihasználtságának statisztikai adatai, valamint EVC szerinti rendelkezésre állás; keretkésleltetés (Frame variation); keretkésleltetés változása (Frame Delay Variation); Keretvesztés (Frame loss)
1.2 GTS Smart Ethernet
A Szolgáltató a GTS Smart Ethernet szolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti.
1.2.1 Szolgáltatás leírás
Az Ethernet technológia óriás fejlődésének köszönhetően napjainkban leggyakrabban alkalmazott adatkapcsolati technológiává vált, amely bármely üzleti vállalkozás számára elérhető. A GTS Smart Ethernet szolgáltatást úgy alkottuk meg, hogy megfeleljen a folyamatosan növekvő üzleti igényeknek, emellett költséghatékony megoldást jelentsen ügyfeleink számára, emellett lehetővé tegye a felhasználók számára, hogy bármikor módosításokat kezdeményezzenek, betekintsenek a hálózat rela-time forgalmi statisztikáiba, így a kritikus minőségi paramétereket ellenőrzésük alá vonhassák, úgy mint:
Flexibilis sávszélesség opció – melynek keretében az előfizetők 3 előre meghatározott sávszélesség értékből választva módosíthatja az Ethernet kapcsolat sebességét.
Alkalmazás tudatos felhasználás (Prioritási osztályok) – segítéségével az előfizetők az adatforgalmat
3 különböző QoS osztályba sorolhatják (CoS), ez által az érzékeny alkalmazások magasabb prioritással kerülnek továbbításra.
Proaktív monitorozás - keretében az előfizetők az egyes minőségi paraméterek tekintetében saját riasztási küszöbértékeket állapíthatnak meg, amely eléréséről, túllépéséről esetén automatikus email üzenetet küldünk. A riasztási küszöbértékek a következő paraméterekhez rendelhetők: sávszélesség kihasználtság, késleltetés, késleltetés változás, keretvesztés.
A fenti paraméterek változtatási igényei a Szolgáltató által biztosított online felületen kezdeményezhetők, a változások az igénylés beérkezését követő munkanapon kerülnek beállításra. A GTS Smart Ethernet szolgáltatás megfelel a Metro Ethernet Forum (MEF) Carrier Ethernet 2.0 (CE 2.0) előírásoknak.
A GTS Smart Ethernet szolgáltatás megfelel a Metro Ethernet Forum által definiált E-Line szolgáltatástípusnak. A GTS Smart Ethernet szolgáltatás keretében a végpontokon elhelyezkedő Előfizetői Hozzáférési Pontok (EHP) között úgynevezett pont-pont típusú adatkapcsolatok, un. EVC-k (Ethernet Virtual Connection) kerülnek kialakításra.
GTS Smart Ethernet port alapú szolgáltatás, amely transzparens jellege miatt nagyfokú szabadságot biztosít az egyes Előfizetői Hozzáférési Pont (EHP) közötti Ethernet keretek átviteléhez. A szolgáltató beavatkozása nélkül az előfizető szabadon használhat, un. C-tag-gel jelölt CE-VLAN-okat, illetve jelöletlen (untagged) Ethernet kereteket. Egy Előfizető Hozzáférési Ponton (UNI) kizárólag egy EVC használata támogatott. Az átvitel során az előfizető által beállított CE- VLAN ID, illetve CoS paramétereket változtatás nélkül kerülnek továbbításra.
1. táblázat. Szolgáltatástípusok műszaki paraméterei
Szolgáltatás jellemzők | Smart Ehternet |
Hálózati lefedettség | |
Hálózati lefedettség | Magyarország, Cseh Köztársaság, Románia, Lengyelország |
Általános funkciók | |
VLAN transzparencia | igen |
CE-VLAN ID átvitele | igen |
CE-VLAN CoS megtartása | igen |
Szolgáltatás multiplexálás | nem |
Címek maximális száma | korlátlan; (Cseh Köztársaság 100)1) |
Támogatott keretek maximális mérete | 1534 Byte 2000 Byte (POP-POP viszonylatban)2) |
Auto negotiation ON | Igen (alapbeállítás) |
Unicast/Multicast/Broadcast transzparencia | igen |
Szolgáltatásmenedzsment | igen |
Szolgáltatás transzparencia | |
STP/RSTP/MSTP | tunnel |
PAUSE | nem |
LACP/LAMP | tunnel |
Link OAM | tunnel |
Port autentikáció | nem |
E-LMI | tunnel |
LLDP | tunnel |
PTP Peer Delay | tunnel |
ESMC | nem |
GARP/MRP Block | tunnel |
Cisco VTP és CDP | tunnel |
1) Az MTU és MAC címek maximális értéke a helyszíni felmérés eredményétől függően növelhető.
2) Helyszínin felmérés szükséges.
1.2.2 Szolgáltatás elemei
A GTS Smart Ethernet szolgáltatás alapvetően két részből áll: elérési hálózatból és gerinchálózatból. Az egyes
szolgáltatási paraméterek (végpontok, sávszélesség, szolgáltatási szint, stb.), illetve az automatikus értesítés alapját képező szolgáltatási paraméterekhez tartozó risztási küszöbértékek pontos definiálása az Előfizetői Szerződésben történik
Elérési hálózat
Az elérési hálózat a Szolgáltató gerinchálózata és az előfizető telephelye között értelmezett adatkapcsolat. Az elérési hálózat különböző technológiákkal épülhet ki (optikai elérés, professzionális pont-pont mikrohullámú kapcsolat, réz alapú elérés). Az elérési hálózat alapesetben nem kerül tartalékolásra. Alapkiépítésben a szolgáltatás védelem
(backup) nélkül kerül megvalósításra.
2. táblázat. A szolgáltatás sebességei és interfészei
Interfész | Sávszélesség | Csatlakozó |
10/100Base-T | 256 Kbps - 100 Mbps | RJ-45F |
100/1000 Base-TX/SX/LX | 100 Mbps – 1 Gbps | RJ-45F, SC/PC, LC/PC, E2000 |
A maximális átviteli sebesség az alkalmazott keretméret függvénye, beleértve a fejléc bájtokat is. Az Előfizetői Szerződésben feltüntetett átviteli kapacitások a fizikai réteg vonali sebességére vonatkoznak.
Szolgáltató nem javasolja a névleges sávszélesség 100%-os kihasználtságát, mivel az növelheti a keretvesztési arányt.
Flexibilis sávszélesség opció
A szolgáltatás keretében az előfizetőknek lehetőségük van az Ethernet összeköttetés sávszélességének megváltoztatására. A megrendeléskor az előfizetői szerződésben rögzítésre kerül, az un. „Normál” sávszélesség, illetve további két opcionális érték: „Burst#1” és „Burst#2”, valamint ezen értékek díjai. A Flexibilis sávszélesség opció alapesetben nem része a Smart Ethernet szolgáltatásnak, kizárólag abban az esetben elérhető, amennyiben az előfizetői szerződésben megrendelésre kerül. A szolgáltatás megvalósításának feltétele, hogy az Ethernet adatkapcsolat mindkét végpontja Szolgáltató hálózati infrastruktúráján megvalósítható legyen. Az előfizetői szerződésben rögzített sávszélesség érték megváltoztatása havonta egy alkalommal lehetséges, a változtatás az igény benyújtását követő munkanapon kerül megvalósításra.
Prioritási osztályok - Quality of Service (QoS)
A GTS Smart Ethernet szolgáltatás keretében lehetőség nyílik az Alkalmazás tudatos felhasználásra, melynek alkalmazása során az egyes prioritási osztályoknak köszönhetően lehetőség nyílik különböző típusú forgalmak - Layer 2 szinten - megfelelő prioritással történő továbbítására. Az egyes forgalmi osztályokat (COS – Class of Service) az alábbi táblázat tartalmazza.
Az egyes forgalmi osztályok garantált minőségi paraméterekkel rendelkeznek, úgymint:
Keretkésleltetés (Frame variation),
Keretkésleltetés változása (Frame Delay Variation),
Keretvesztés (Frame loss).
A különböző típusú forgalmak prioritási osztályokba sorolása az előfizető által kerül meghatározásra.. Az egyes prioritási osztályok IEEE 802.1p (CE-VLAN CoS alkalmazásával) ajánlásnak megfelelően kerülnek kialakításra.
3. táblázat. Prioritási osztályok
Prioritási osztály | 802.1p értékek | Forgalom típusa | Kapacitás elosztás |
REAL-TIME | 4,5 | Hangforgalom | A felhasználói hozzáférés kapacitás maximum 50 százalékáig |
BUSINESS | 2,3,6,7 | Kritikus üzleti alkalmazások, ERP, CRM rendszerek, DB szinkronizáció | Arány százalékban |
STANDARD | 0,1 | Internet, email | Arány százalékban |
A jelöletlen Ethernet keretek (egyetlen prioritási osztály egy EVC-n belül) automatikus a STANDARD osztályba kerülnek besorolásra.A prioritási osztályok (QoS) implementálásához végponti eszközök kerülnek telepítésre a
végpontokon, melyet a Szolgáltató felügyel.Amennyiben a prioritási osztályokon belüli forgalom meghaladja az előre definiált értéket, a limiten felüli forgalom eldobásra kerül.
Back-up (Tartalék elérés)
Az elsődleges adatkommunikációs összeköttetés, a nagyobb rendelkezésre állás elérése céljából kiegészíthető különböző technológiákon megvalósított tartalék eléréssel. A tartalék elérés bármely technológiával megvalósított elsődleges vonal mellé installálható, paraméterei megegyeznek az elsődleges vonal paramétereivel.
Hálózatmonitorozási szolgáltatás
A hálózatmonitorozási szolgáltatás igénybevételével a hálózat - beleértve minden végpontot - paraméterei nyomon követhetők a Szolgáltató által biztosított online felületen a szükséges autentikáció után. A hálózatmonitorozási szolgáltatás segítségével kinyert minőségi paraméterek kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, nem képezik az SLA számítás alapját.
A Hálózatmonitorozás szolgáltatás a következő paraméterekre terjed ki: előfizetői interfész forgalmi kihasználtságának statisztikai adatai, keretkésleltetés (Frame variation); keretkésleltetés változása (Frame Delay Variation); Keretvesztés (Frame loss).
Proaktív monitorozás
A Proaktív Monitorozás szolgáltatás keretében, amennyiben a Szolgáltató hálózatfelügyeleti rendszere az előfizető vonalon 100%-os keretvesztés érzékel, abban az esetben automatikusan megkezdi a hibaelhárítási folyamatot. A szolgáltatás része, hogy a Szolgáltató kapcsolatba lép az érintett végponton lévő kapcsolattartó személlyel. Az előfizetők az egyes minőségi paraméterek tekintetében saját riasztási küszöbértékeket állapíthatnak meg. A minőségi paraméterekkel kapcsolatos riasztási küszöbértékek a szolgáltatás kiépítése során kerülnek beállításra, viszont ezek később bármikor változtathatók.
Minőségi paraméter | Riasztási küszöb beállítása |
Sávszélesség kihasználtság | [%]-ban |
Késleltetés (Frame Delay) | [ms] –ban |
Keretvesztés (Frame Loss) | [%] -ban |
1.3 GTS Ethernet VPN
A Szolgáltató a GTS Ethernet VPN szolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti.
1.3.1 Szolgáltatás leírás
A GTS Ethernet VPN szolgáltatás portfolió lehetővé teszi Önnek, hogy Layer-2 VPN kapcsolatot hozzon létre a helyi Ethernet hálózatok között (Ethernet LAN) annak érdekében, hogy a különböző telephelyeit egyetlen irodaként működtesse költséghatékony és rugalmas módon. Ez lehetséges egy városi környezetben vagy földrajzilag nagy távolságban elhelyezkedő telephelyek között is szabványos Ethernet interfészek használatával.
Az IP VPN szolgáltatásokkal ellentétben a GTS Ethernet VPN nem alkalmaz IP routingot, csupán Ethernet kereteket továbbít a végpontok között, függetlenül a Layer 3 protokolloktól.
A GTS Ethernet VPN szolgáltatás megfelel az MEF (Metro Ethernet Forum) 6.1, MEF 10.2 műszaki előírásainak, valamint a MEF Carrier Ethernet 2.0 (CE 2.0) előírásoknak.
Szolgáltatás változatok
A GTS Ethernet VPN szolgáltatás az Ethernet Virtuális Kapcsolatokon (Ethernet Virtual Connection, EVC) alapul két vagy több végfelhasználó telephely előfizetői hozzáférési pontjai (User Network Interface, UNI) között multipont - multipont topológia alkalmazásával.
1.3.2 Előfizetői Hozzáférési Pont
A GTS Ethernet VPN szolgáltatás keretében a végpontokon elhelyezkedő Előfizetői Hozzáférési Pontok (EHP) között úgynevezett EVC-k (Ethernet Virtual Connection) kerülnek kialakításra az alábbi módon:
Ethernet Private LAN,
Ethernet Virtual Private LAN.
Ethernet Private LAN (EP-LAN) – port alapú szolgáltatás. Az EP-LAN szolgáltatási változat nagyfokú szolgáltatási transzparenciát biztosít az általa összekötött UNI-k között úgy, hogy a kézbesítés során az Ethernet keretek fejléce (Header) és tartalma (Payload) megegyezik mind az induló, mind a címzett UNI-nél, ahová(?) a Szolgáltatás Frame- et kézbesítik. Ezen tulajdonságának köszönhetően a hagyományos bérelt vonal alapú szolgáltatások teljes kiváltására alkalmas.
Ethernet Virtual Private LAN (EVP-LAN) – VLAN alapú szolgáltatás (802.1Q). Az EVP-LAN szolgáltatás korlátozott transzparenciát biztosít. Ez a szolgáltatás konfiguráció a multiplexálásnak köszönhetően több EVC-t is összefoghat egy UNI Ethernet interfészén (és lehetővé teszi, hogy a szolgáltatást kombinálják Ethernet Line szolgáltatással). Minden egyes EVC egyedi VLAN azonosítóval rendelkezik, amely egy UNI-hoz kerül kiosztásra. A Szolgáltató szabványos módon osztja ki a VLAN-okat. Az EVC-k maximális számát a végfelhasználó elérésére használt vonal technológiája korlátozza.
Az Ethernet VPN szolgáltatás megvalósítható EP-LAN, vagy EVP-LAN kiépítésben egyaránt. Azonos VPN-en belül csak az egyik szolgáltatástípus alkalmazható.
Ezen két szolgáltatási változat további jellemzőit az alábbi táblázat mutatja be:
A. Táblázat: A két szolgáltatási variáns jellemzői
Jellemző | EP-LAN | EVP-LAN |
Általános funkcionalitás | ||
Szolgáltatásmenedzsment | Igen | Igen |
Keretformátum és tag kezelés | Ügyfél kezeli | Szolgáltató kezeli |
VLAN transzparencia | Igen (minden CE-VLAN az EVC-n belül) | Nem |
CE-VLAN ID átvitele | igen | igen |
CE-VLAN CoS megtartása | igen | igen |
Szolgáltatás multiplexálás | nem | igen (8) |
Szolgáltatás multiplexelés | Nem | igen (8) |
MAC cím korlát (csatlakozásonként) | Nem | 1 - Standard 4 - Maximum |
Xxx XXX cím korlát (VPN-enként) | 200 | Nem |
Maximális támogatott keret méret | 1534 Bájt 2000 Bájt (POP-POP viszonylatban)1) | 1522 Bájt 2000 Bájt (POP-POP viszonylatban)1) |
Auto negotiation ON | Igen (alapbeállítás) | Igen (alapbeállítás) |
Unicast/Multicast/Broadcast transzparencia | Igen, az UNI sebesség 10%-ra korlátozódik | Igen, az UNI sebesség 10%-ra korlátozódik |
Szolgáltatás transzparencia | ||
STP/RSTP/MSTP | Tunnel | Nem |
PAUSE | Nem | Nem |
LACP/LAMP | Nem | Nem |
Link OAM | Nem | Nem |
Port autentikáció | Tunnel | Nem |
E-LMI | Nem | Nem |
LLDP | Nem | Nem |
PTP Peer Delay | Nem | Nem |
ESMC | Nem | Nem |
GARP/MRP Block | Tunnel | Nem |
Cisco VTP és CDP | Nem | Nem |
Szolgáltatás összetevők
A GTS Ethernet VPN szolgáltatás minden egyes adatait, különösen a végponti címeket, sávszélességet, interfész típusát és az ügyfél választása szerinti garantált SLA szintet az előfizetői szerződéhez csatolt Megrendelőlap melléklet tartalmazza.
Elérési hálózat
A elérési hálózat a Szolgáltató gerinchálózata és az előfizető telephelye között értelmezett adatkapcsolat. Az elérési hálózat különböző technológiákkal épülhet ki (optikai elérés, professzionális pont-pont mikrohullámú kapcsolat, réz alapú elérés). Az elérési hálózat alapesetben nem kerül tartalékolásra.
A GTS Ethernet VPN az alábbi sebességeket támogatja:
B. Táblázat: A szolgáltatás sebességei és interfészei
Interfész | Átviteli kapacitás | Csatlakozó |
10/100Base-T | 256 Kbps - 100 Mbps | RJ-45F |
100/1000 Base-TX/SX/LX | 100 Mbps – 1 Gbps | RJ-45F, SC/PC, LC/PC, E2000 |
Ethernet gerinchálózat
A Szolgáltató Xxxxxxxx gerinchálózatát teljesen redundáns DWDM alapú hálózatból építjük ki. Minden egyes Ethernet szolgáltatás automatikusan védett a gerinchálózatban.
Kiegészítő szolgáltatások Quality of Service (QoS)
GTS Ethernet VPN szolgáltatás lehetővé teszi a különböző alkalmazások használatát nagy kiterjedésű Layer-2 Ethernet hálózatban. A QoS használatával elérhető, hogy az egyes adatfolyam típusok megfelelő prioritással rendelkező forgalmi osztályokba (CoS) kerüljenek besorolásra. Minden egyes forgalmi osztály garantált minőségi paraméterekkel rendelkezik: Késleltetés (Frame Delay, Jitter (Frame Delay Variation), Keretvesztés (Frame Loss). A prioritási osztályok és az ezekhez lefoglalt kapacitás meghatározása az előfizető által meghatározott értékek alapján történik.
Az egyes osztályok megjelölése az IEEE 802.1p ajánlás szerint kerül meghatározásra az alábbi táblázatban megadott értékek alapján.
Prioritási osztály | 802.1p érték | Alkalmazás típusok | Lefoglalt kapacitás |
REAL-TIME | 4,5 | Hang | Maximum a sávszélesség 50%-a |
BUSINESS | 2,3,6,7 | Kritikus üzleti alkalmazások | Arány %-ban |
STANDARD | 0,1 | Internet, Email | Arány %-ban |
A jelöletlen Ethernet keretek a BUSINESS osztályba kerülnek besorolásra. Abban az esetben, ha az egyik forgalmi osztályban generált forgalom meghaladja az előre beállított maximális kapacitás értéket, a túlcsorduló keretek eldobásra kerülnek.
Abban az esetben, ha a GTS Ethernet VPN szolgáltatás a tagországokon kívüli helyszínen harmadik partner bevonásával kerül kiépítésre, a QoS szolgáltatás esetleges korlátozással vehető igénybe.
Back-up
A szolgáltatás elsődleges elérése egy másodlagos un back-up vonallal kerülhet kiépítésre. Az elsődleges- és másodlagos elérés egyaránt ugyanazon gerinchálózati, valamint ügyfél oldali eszközre csatlakozik. A back-up vonalra történő átkapcsolás az un LACP (IEEE 802.3ad) protokoll segítségével néhány másodpercen belül megtörténik.
A QoS szolgáltatás aktiválásának előfeltétele, hogy, az elsődleges és másodlagos elérések sávszélessége megegyező legyen.
Abban az esetben, ha a GTS Ethernet VPN szolgáltatás a tagországokon kívüli helyszínen harmadik partner bevonásával kerül kiépítésre, a back-up szolgáltatás esetleges korlátozással vehető igénybe.
Hálózatmonitorozás
A Hálózatmonitorozás szolgáltatás egy opcionális kiegészítő szolgáltatás, melynek igénybevételével a hálózat - beleértve minden végpontot - paraméterei nyomon követhetők a Szolgáltató által biztosított online felületen a szükséges autentikáció után. A szolgáltatás által kinyerhető paraméterek nem képezik az SLA számítás alapját.
A Szolgáltató kétszintű hálózatmonitorozás biztosít:
Alap: az előfizetői interfészek forgalmi kihasználtságának adatai [kbps; Mbps]
Kiemelt: előfizetői interfész forgalmi kihasználtságának statisztikai adatai, valamint a mövetkező minőségi paraméterek: keretkésleltetés (Frame variation); keretkésleltetés változása (Frame Delay Variation); Keretvesztés (Frame loss).
A minőségi paraméterk mérése során az egyes mérések az ügyfél által meghatározott hálózati csomópont (un. központi monitoring pont) irányába történnek.
A Hálózatmonitorozás szolgáltatás elérhető abban az esetbe, ha az Ethernet VPN végpontjai az alábbi országok területén helyezkednek el: Cseh Köztársaság, Magyarország, Románia, Szlovákia. A szolgáltatás elérhetősége egyes elérési technológiák használata során korlátozott lehet.
1.4 GTS Media Line
A Szolgáltató a GTS Media Line szolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti.
Szolgáltatás leírásA GTS Media Line egy multimédia jellegű adatátvitelre optimalizált távközlési szolgáltatás. Professzionális megoldást nyújt a műsorterjesztés, a hozzá kapcsolódó előkészületi,
valamint műsorgyártási munkafolyamatok multimédiás jelfolyamainak, adatállományainak sikeres továbbításához.
A műholdas adatátvitel gyorsan emelkedő költségei egyre nagyobb terhet jelentenek a média szektor szereplői számára.
A GTS Media Line szolgáltatás költséghatékony és a legmagasabb minőségi követelményeknek megfelelő, földi adattovábbítási rendszert kínál a felhasználóknak.
A GTS Media Line szolgáltatást a nagyfokú rugalmasság, a skálázhatóság, a magas háttértámogatás, a szabványos műszaki paraméterek, valamint a közép-európai lefedettség jellemzi.
A szolgáltatással különböző média formátumok továbbíthatók, beleértve a HDTV tömörített vagy tömörítetlen jeleit, videó tartalmat, vagy egyéb médiaipari formátumokat.
A Deutsche Telekom Csoport egyedülálló közép-európai optikai gerinchálózat lehetőséget biztosít akár nagy távolságra lévő végpontokba történő jeltovábbításra is. A GTS Media Line szolgáltatás folyamatos és alkalmi felhasználással is igénybe vehető.
Menedzselt szolgáltatás
A menedzselt szolgáltatás esetén a végberendezések (un. Media Gatway-ek) a szolgáltatás részét képezik. A szolgáltatás átadási pontja a végberendezés ügyfél oldali interfésze. A végberendezések működési paraméterei a hálózatfelügyeleti rendszerből elérhetőek.
A menedzselt szolgáltatás jellemzői:
A szolgáltatás teljes körű, online felügyelete, egészen a média interfészekig Kiesésmentes átkapcsolás az elsődleges és tartalék irányok között (opcionális) Szerződésben garantált szolgáltatásminőségi paraméterek (SLA)
Védelmi típusok
Alapértelmezett védelem
Alapszolgáltatás igénybevétele esetén az összeköttetés ún. „alapértelmezett védelemmel” kerül kiépítésre, amely a szolgáltatás gerinchálózati védelmét foglalja magába. Az elsődleges irányt érintő gerinchálózati hiba esetén az adatforgalom automatikusan az alternatív irányra kerül átterhelésre. Az átkapcsolás ideje maximum 50 ms.
Kiesésmentes átkapcsolási opció
Az elődleges és másodlagos (back-up) irányok közötti kiesésmentes átkapcsolás egy olyan opcionális védelmi megoldás, amellyel jelentősen növelhető a szolgáltatás rendelkezésre állása. A műszaki megvalósítás keretében két egymástól független, párhuzamosan működő adatkapcsolat kerül kiépítésre, amelynek köszönhetően a végpontokon elhelyezett végberendezések (un. Media Gateway) egyidejűleg mindkét irányba küldenek és fogadnak adatokat. Az egyik irány meghibásodása esetén a végberendezések automatikusan az aktív kapcsolatot választják a folyamatos kommunikáció fenntartásához. A védelmi megoldás megfelel a műsortovábbító/műsorszóró cégek által támasztott magas műszaki követelményeknek, mivel garantálja a kiesés- és veszteségmentes tartalomtovábbítást.
A kiesésmentes átkapcsolási opció keretében védett helyi szakaszok, a gerinchálózatban is független áramkörként kerülnek kiépítésre.
Dual Homing opció
A legmagasabb szintű védelmi típus (un. Dual Homing) - a kiesésmentes átkapcsolási opció kiegészített változata - amely a rendelkezésre állás további növelése céljából végpontonként duplikált végberendezést (Media Gateway) tartalmaz. A végberendezések egymással összekötve közös egységet alkotnak, így biztosítva a szolgáltatás elérhető legmagasabb rendelkezésre állását. A Dual Homing opció keretében duplázásra kerülnek a szolgáltatás egyes elemei, úgy mint:
Végberendezések (Media Gateway)
Helyi (előfizetői szakaszok)
Gerinchálózati kapcsolatok
A Dual Homing opció mindig a speciális előfizetői igények alapján az előzetes felmérések eredményeinek figyelembe vételével, egyedileg kerül kidolgozásra.
A végleges műszaki ajánlat az ügyfél igényei és jóváhagyása alapján történik.
Nem menedzselt szolgáltatás
A nem menedzselt szolgáltatás keretében az adatkapcsolat végberendezések (Media Gateway) nélkül kerül kiépítésre. Ebben az esetben a műszaki megvalósítás a média jelfolyam átvitelére optimalizált Ethernet alapú pont-pont adatkapcsolat, amely használatával a kiegészítő szolgáltatások (pl. Szolgáltatásmonitorig, Média interfészek, stb.) csak korlátozottan vehetők igénybe.
Nem menedzselt szolgáltatás opció jellemzői:
Pont-pont adatkapcsolat
Hálózatmonitoring
Szerződésben garantált szolgáltatásminőségi paraméterek (SLA)
Műszaki paraméterek
1. táblázat. A két szolgáltatástípus műszaki paraméterei
Szolgáltatás jellemzők | Paraméterek | ||
Menedzselt szolgáltatás | Nem menedzselt szolgáltatás | ||
Sávszélesség | 2Mbps - 10Gbps | ||
Felhasználás | Folyamatos vagy alkalomszerű szolgáltatás | ||
Végberendezés (Media Gateway) | Szolgáltatás része | n/a | |
Menedzsment | Igen, Teljes körű felügyelet, beleértve a media interfészeket | Igen | |
Interfészek | ASI SDI (SD-SDI, HD-SDI, 3G-SDI) IP-Ethernet | Ethernet | |
Interfész kapacitások | ASI: 2 Mbps-200 Mbps | 2 Mbps – 10 Gbps. | |
SD-SDI: 270 Mbps HD-SDI: 1,5 Gbps HD-3G-SDI: 3 Gbps | JPEG2000 tömörítés opcionális. | ||
IP: < 1Gbps | |||
Védett szolgáltatás/Átkapcsolási idő | Igen, opcionális/ 0ms (kiesésmentes) | Igen, opcionális/ maximum 50 ms |
1.4.1 Előfizetői Hozzáférési Pont
Az Előfizetői Hozzáférési Pont (EHP) az egyes végpontokon biztosított, Szolgáltató által biztosított végberendezésnek a megrendelőlapon meghatározott fizikai csatlakozója, amelyhez az előfizető a hálózatát csatlakozathatja.
1.5 GTS Internet Access
A Szolgáltató a GTS Internet Access szolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti.
1.5.1 Szolgáltatás leírás
A GTS Internet szolgáltatás igénybevételekor az előfizető a Szolgáltató gerinchálózata és az előfizetői végpont között különböző típusú elérési technológiák alkalmazásával (optikai, mikrohullámú, réz alapú elérés) csatlakozhat az internethez.
Gerinchálózat
A Szolgáltató belföldi és nemzetközi optikai hálózata megbízható adatátvitelt garantál. A gerinchálózat többszörösen redundáns optikai gyűrű topológiára épül DWDM, illetve SDH technológiák alkalmazásával, mely nagy megbízhatóságú mikrohullámú szakaszokkal egészül ki. A gerinchálózatban valamely szakasz meghibásodása esetén a forgalom a másodlagos irányra terelődik át. Az átkapcsolás teljesen automatikusan, emberi beavatkozás nélkül, az ITU (International Telecommunication Union) ajánlásoknak megfelelően történik, az előfizető által használt alkalmazások számára nem észlelhető módon.
Helyi előfizetői szakasz
A Szolgáltató hálózata és az előfizetői végpont közötti adatkommunikációs kapcsolatot alapesetben az előfizetői szakasz védelme nélkül építjük ki (az összeköttetés csak gerinchálózati szinten védett), azonban az egyedi igények felmérése és az ezt követő műszaki megvalósíthatósági vizsgálat alapján az előfizetői szakasz védelmi megoldásainak széles választékát kínáljuk ügyfeleinknek különböző szintű SLA (Service Level Agreement - szolgáltatási szint paraméterek) alkalmazása mellett.
Előfizetői szakasz
A előfizetői hozzáférési ponton (EHP) az előfizető által megrendelt kapacitású mikrohullámú/optikai/réz-érpáras kapcsolatot építjük ki. A előfizetői hozzáférési pont a megrendelőlapon szereplő fizikai interfész a Szolgáltató végberendezésén.
A Szolgáltató bérelt vonali internet szolgáltatás az alábbi műszaki paraméterekkel vehető igénybe:
Néveleges le- és feltöltési adatátviteli sebesség | Garantált le- és feltöltési adatátviteli sebesség | Interfész |
64 kbps - 2 Mbps | 64 kbps - 2 Mbps | 10/100Base-T |
2 Mbps - 100 Mbps | 2 Mbps - 100 Mbps | 10/100Base-T |
100 Mbps - 1000 Mbps | 100 Mbps - 1000 Mbps | 1000Base SX MMF 1000Base LX SMF 1000Base LH SMF 1000Base ZX SMF 1000Base T Copper |
Internet szolgáltatás esetén a névleges- és garantált sávszélesség értékek kizárólag a Szolgáltató hálózatában értelmezhetőek. . A Szolgáltató a hálózatából a globális Internet felé kilépő, Szolgáltató hálózatán túli sávszélességért felelősséget nem vállal.
Az Előfizető által igénybe vehető hasznos sávszélesség értéke a ténylegesen garantált (vonali) sebesség alatt maradhat az alkalmazott távközlési adatátviteli technológiákból eredő, az egyes alsóbb OSI rétegek (Layer-3 és Layer-2) szintjén megvalósuló ún. „csomagolás” által lefoglalt sávszélesség (amely elérheti a vonali sebesség 20%-át is), és a tartalomszolgáltató vagy az Előfizető által alkalmazott műszaki megoldás miatt.
A szolgáltató az ÁSZF 5.2. a) pontja illetve az Eht. 137. § (1) a) pontja alapján a hálózatának rendeltetésszerű működésének veszélyeztetése során jogosult az előfizetői szolgáltatás igénybevételének korlátozására, a veszélyhelyzet fennállásának idejére, de legfeljebb a veszélyhelyzet végleges megszűnésének időpontjától számított 4
óra időtartamig. A szolgáltató mindent megtesz annak érdekében, hogy a veszélyhelyzet végleges megszűnését követően mihamarabb feloldja az érintett szolgáltatás korlátozását.
Végberendezés
A hozzáférési sebességtől illetve technológiától függően az előfizető telephelyén a Szolgáltató végberendezés(ek)et telepíthet. A végberendezés minden esetben rendelkezik a szolgáltatás átadásához szükséges megfelelő interfésszel (előfizetői hozzáférési pont). A végberendezést a Szolgáltató nem minden esetben felügyeli.
Szolgáltatás átadása
A Szolgáltató bérelt vonali szolgáltatás átadásakor a szolgáltató az előfizetővel egyeztetett adatok alapján minden esetben Átadási-átvételi jegyzőkönyvet állít ki, mely tartalmazza a mérések alapján megállapított fontosabb műszaki adatokat. Az Átadás-Átvételi jegyzőkönyvet a felek maximum 24 órás mérést/próbaüzemet követően állítják ki. A szolgáltatás átadottnak minősül abban az esetben is, ha az előfizető képviselője faxon és/vagy e-mailben visszaigazolja a szolgáltatás beüzemelését. Amennyiben az előfizető a próbaüzem sikerességét követő 3 napon belül sem írja alá az Átadás-Átvételi jegyzőkönyvet, illetve a szolgáltató értesítését nem igazolja vissza, úgy a szolgáltatás átvettnek tekintendő.
1.5.2 Előfizetői Hozzáférési Pont
Az Előfizetői Hozzáférési Pont (EHP) az egyes végpontokon biztosított, Szolgáltató által biztosított végberendezésnek a megrendelőlapon meghatározott fizikai csatlakozója, amelyhez az előfizető a hálózatát csatlakozathatja.
1.6 GTS IP Hosting
A Szolgáltató a GTS IP Hosting szolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti.
1.6.1 Szolgáltatás leírás
Adatközpontokban nyújtott Internet hálózati hozzáférés (IP Hoszting) szolgáltatás keretében a Szolgáltató biztosítja a Szolgáltatás Minőségi Kritériumaiban (SLA) meghatározott műszaki paraméterek szerinti IP szolgáltatást az Előfizető Eszközéhez, amennyiben az Eszköz rendelkezik a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges feltételekkel, úgymint:
a) Hatályos Előfizetői Szerződés az adott Eszközre;
b) Az eszköz rendelkezik megfelelő típusú és csatlakozási felületű (kizárólag Ethernet RJ45) hálózati interfésszel. Külön megállapodás alapján optikai Ethernet a Szolgáltató oldalán MM 62.5 / 125 um SC csatlakozóval. Szolgáltató igény esetén – külön díjazás ellenében – patch kábelt tud biztosítani.
A Szolgáltató jogosult a szolgáltatás korlátozására, amennyiben Előfizető a Szolgáltatás Minőségi Kritériumaiban (SLA) meghatározott átlag kitölthető sávszélességet túllépi.
Internet hálózati hozzáférés technikai paraméterei, rendelkezésre állása
Megnevezés | IP Hoszting 100 | IP Hoszting 1000 Start | IP Hoszting 1000 |
Max. elérhető belföldi sávszélesség | 100 Mbit/s | 1 Gbps | 1000 Mbit/s |
Max. elérhető nemzetközi sávszélesség | 100 Mbit/s | 100 Mbit/s | 250 Mbit/s |
Átlag. kitölthető belföldi sávszélesség | Max. elérhető sávszélesség 50 %-a | 100 Mbit/s | Max. elérhető sávszélesség 30 %-a |
Átlag. kitölthető nemzetközi sávszélesség | Max. elérhető sávszélesség 10 %-a | Max. elérhető sávszélesség 10 %-a | Max. elérhető sávszélesség 5 %-a |
Éves rendelkezésre állás | 99,5 % | 99,5 % | 99,5 % |
Interfész típusok | 10/100Base-T | 1000Base T Copper | 1000Base SX MMF 1000Base LX SMF 1000Base LH SMF 1000Base ZX SMF 1000Base T Copper |
Internet szolgáltatás esetén a névleges- és garantált sávszélesség értékek kizárólag a Szolgáltató hálózatában értelmezhetőek. . A Szolgáltató a hálózatából a globális Internet felé kilépő, Szolgáltató hálózatán túli sávszélességért felelősséget nem vállal.
Az Előfizető által igénybe vehető hasznos sávszélesség értéke a ténylegesen garantált (vonali) sebesség alatt maradhat az alkalmazott távközlési adatátviteli technológiákból eredő, az egyes alsóbb OSI rétegek (Layer-3 és Layer-2) szintjén megvalósuló ún. „csomagolás” által lefoglalt sávszélesség (amely elérheti a vonali sebesség 20%-át is), és a tartalomszolgáltató vagy az Előfizető által alkalmazott műszaki megoldás miatt.
A szolgáltató az ÁSZF 5.2. a) pontja illetve az Eht. 137. § (1) a) pontja alapján a hálózatának rendeltetésszerű működésének veszélyeztetése során jogosult az előfizetői szolgáltatás igénybevételének korlátozására, a veszélyhelyzet fennállásának idejére, de legfeljebb a veszélyhelyzet végleges megszűnésének időpontjától számított 4 óra időtartamig. A szolgáltató mindent megtesz annak érdekében, hogy a veszélyhelyzet végleges megszűnését követően mihamarabb feloldja az érintett szolgáltatás korlátozását.
1.6.2 Előfizetői Hozzáférési Pont
Az Előfizetői Hozzáférési Pont (EHP) az egyes végpontokon biztosított, Szolgáltató által biztosított végberendezésnek a megrendelőlapon meghatározott fizikai csatlakozója, amelyhez az előfizető a hálózatát csatlakozathatja.
1.7 GTS IP Transit
A Szolgáltató a GTS IP Tranzit szolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti.
1.7.1 Szolgáltatás leírás
A GTS IP Transit szolgáltatás igénybe vételéhez, az előfizetőnek szüksége van saját AS szám (Autonomus System Number) megszerzésére, amelyet egy LIR-től (Local Internet Registry) szerezhet be, regisztrációját követően. Az Interneten saját AS szám azonosítja az előfizető IP hálózatát, melyben szolgáltató független publikus IP címekkel (PI Provider Independent) kommunikál.
Az előfizető hálózata (AS) a Szolgáltató regionális IP hálózatán keresztül (kerül hirdetésre. A hirdetés során az előfizető hálózatából érkező és az előfizetői AS szám és prefix-ek változás nélkül kerülnek továbbításra az egyes szolgáltatók hálózatai felé.
Szolgáltató saját hálózati infrastruktúrával van jelen a frankfurti és a bécsi központokban DWDM és Carrier Ethernet alapú technológiákkal.
DoS és DDos támadások.- a folyamatos DoS vagy DDoS támadásokat a Szolgáltató egyedileg kezeli.
GTS IP Transit szolgáltatás jellemzői
A szolgáltatás az alábbi paraméterekkel vehető igénybe:
Interface | Sávszélesség | Csatlakozó | Protokollok |
100Base-T | 10 - 100 Mbps | RJ-45 female ISO 8877 | IPv4 |
1000Base SX MMF | FC, SC, LC, E2000 | BGPv4 | |
1000Base LX SMF | FC, SC, LC, E2000 | HSRP | |
1000Base LH SMF | 100 Mbps – 1 Gbps | FC, SC, LC, E2000 | |
1000Base ZX SMF | FC, SC, LC, E2000 | ||
1000Base T Copper | RJ-45 female ISO 8877 | ||
G.957 | 622 Mbps (STM-4o) | FC, SC, LC, E2000 | |
G.957 | 155 Mbps (STM-1o) | FC, SC, LC, E2000 | |
G.703 | 34 Mbps (E3) and 155 Mbps (STM-1) | BNC female ISO TR 9578 |
Internet szolgáltatás esetén a névleges- és garantált sávszélesség értékek kizárólag a Szolgáltató hálózatában értelmezhetőek. . A Szolgáltató a hálózatából a globális Internet felé kilépő, Szolgáltató hálózatán túli sávszélességért felelősséget nem vállal.
Az Előfizető által igénybe vehető hasznos sávszélesség értéke a ténylegesen garantált (vonali) sebesség alatt maradhat az alkalmazott távközlési adatátviteli technológiákból eredő, az egyes alsóbb OSI rétegek (Layer-3 és Layer-2) szintjén megvalósuló ún. „csomagolás” által lefoglalt sávszélesség (amely elérheti a vonali sebesség 20%-át is), és a tartalomszolgáltató vagy az Előfizető által alkalmazott műszaki megoldás miatt.
A szolgáltató az ÁSZF 5.2. a) pontja illetve az Eht. 137. § (1) a) pontja alapján a hálózatának rendeltetésszerű működésének veszélyeztetése során jogosult az előfizetői szolgáltatás igénybevételének korlátozására, a veszélyhelyzet fennállásának idejére, de legfeljebb a veszélyhelyzet végleges megszűnésének időpontjától számított 4 óra időtartamig. A szolgáltató mindent megtesz annak érdekében, hogy a veszélyhelyzet végleges megszűnését követően mihamarabb feloldja az érintett szolgáltatás korlátozását.
GTS IP Transit szolgáltatás – Kiegészítő szolgáltatások
Hálózatmonitorozási szolgáltatás
A hálózatmonitorozási szolgáltatás egy opcionális kiegészítő szolgáltatás, melynek igénybevételével a hálózat - beleértve minden végpontot - paraméterei (sávszélesség kihasználtság, késleltetés, stb.) nyomon követhetők a Szolgáltató által biztosított online felületen a szükséges autentikáció után. A szolgáltatás kizárólag Magyarország, Cseh Köztársaság, Románia, Lengyelország területén vehető igénybe.
1.7.2 Előfizetői Hozzáférési Pont
Az Előfizetői Hozzáférési Pont (EHP) az egyes végpontokon biztosított, Szolgáltató által biztosított végberendezésnek a megrendelőlapon meghatározott fizikai csatlakozója, amelyhez az előfizető a hálózatát csatlakozathatja.
1.8 GTS IP VPN
A Szolgáltató a GTS IP VPN szolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti.
1.8.1 Szolgáltatás leírás
A szolgáltatás keretében az egyes végpontok közötti kommunikáció a Szolgáltató által biztosított és felügyelt hálózaton keresztül zajlik, amelyben az adatok a végpontok között zárt módon, teljesen biztonságosan áramlanak. Ez a megoldás a bérelt vonali összeköttetések kiépítéséhez és a saját kezelésű privát hálózat elemeinek üzemeltetéséhez képest jelentős költségmegtakarítást eredményezhet. A VPN-en keresztül integrált hang- és adatátviteli szolgáltatás is igénybe vehető.
A VPN megoldások közül a lehető legkorszerűbb, az ügyfelek egyedi igényeihez legjobban szabható technológia az MPLS (Multiprotocol Label Switching). Az MPLS hálózatok esetében az egyes telephelyek közötti adatcsere egy dedikált, kizárólag a felhasználó által hozzáférhető IP/MPLS alapú hálózaton keresztül zajlik, teljesen biztonságos adatátvitelt biztosítva. Az MPLS alapú szolgáltatás távközlési szempontból technológiafüggetlen, így az egyes telephelyek tetszőleges megoldással kapcsolódhatnak a hálózathoz.
Azok a telephelyek, amelyeknek állandó kapcsolatra van szükségük, bérelt vonali jellegű összeköttetésen keresztül csatlakozhatnak a VPN hálózathoz. A kisebb forgalmú kommunikációs igénnyel rendelkező telephelyek esetében ADSL, SHDSL alapú kapcsolat kiépítése is lehetséges.
Az MPLS hálózat biztonságát a fizikai és virtuális elkülönítés mellett a professzionális üzemeltetés is garantálja. A Szolgáltató központjában, Budaörsön éjjel-nappal kiválóan képzett mérnökök felügyelik a rendszer működését az év minden napján, így a szolgáltatás magas műszaki színvonala folyamatosan biztosított.
GTS IP VPN szolgáltatás elemei IP VPN végpontok
Az MPLS IP VPN alapvetően két részből áll: gerinchálózatból, amelyben MPLS forgalom kezelésére alkalmas routerekből áll, és elérési hálózatból, amelyben a routerek az egyes IP datagramokhoz a megfelelő címkét kapcsolják.
Az elérési hálózat különféle médián keresztül (pl. ISDN, xDSL, béreltvonal) valósítható meg 64 kbps átviteli kapacitástól egészen 1 Gbps-ig.
Bérelt vonali elérés
Kapacitások és egyéb paraméterek:
Bérelt vonali sebességek | QoS |
64 kbps | NO |
128 kbps | NO |
256 kbps | YES (P1, P2, P3) |
512 kbps | YES (P1 – P5) |
768 kbps | YES (P1 – P5) |
1 024 kbps | YES (P1 – P5) |
1 536 kbps | YES (P1 – P5) |
2 048 kbps | YES (P1 – P5) |
4 Mbps | YES (P1 – P5) |
6 Mbps | YES (P1 – P5) |
8 Mbps | YES (P1 – P5) |
10 Mbps | YES (P1 – P5) |
16 Mbps | YES (P1 – P5) |
34 Mbps | YES (P1 – P5) |
50 Mbps | YES (P1 – P5) |
100 Mbps | YES (P1 – P5) |
155 Mbps | YES (P1 – P5) |
500 Mbps | YES (P1 – P5) |
1 Gbps | YES (P1 – P5) |
Elérhető interfész típusok
Interfész | Átviteli kapacitás | Csatlakozó |
10/100Base-T | Összes xDSL vonal és 2 Mbps - 100 Mbps | RJ-45 female ISO 8877 |
1000Base SX MMF 1000Base LX SMF 1000Base LH SMF 1000Base ZX SMF 1000Base T Copper | 100 Mbps – 1 Gbps | FC, SC, LC, E2000 FC, SC, LC, E2000 FC, SC, LC, E2000 FC, SC, LC, E2000 RJ-45 female ISO 8877 |
GTS IP VPN szolgáltatás – Kiegészítő szolgáltatások QoS és egyéb paraméterek
Az MPLS technológia alkalmazásával lehetőség nyílik különböző típusú forgalmak továbbításának priorizálására az úgynevezett QoS (Quality of Service) opció használatával. A QoS opció lényege, hogy a végpontokon biztosított sávszélesség megosztásra kerül az egyes előre definiált prioritási osztályok között. A szolgáltatás igénybevételével biztosítható, hogy mindig maradjon elegendő sávszélesség a valós idejű továbbítást igénylő forgalom (pl. SAP, telefonbeszélgetés, videokonferencia, stb.) számára.
QoS model csak 256 kbps sávszélesség feletti elérés esetén vehető igénybe. A teljes sávszélesség 5%-át a menedzsment forgalom számára elkülönítjük.
A QoS kiegészítő szolgáltatás az alábbi két formában vehető igénybe:
Szolgáltató által beállított fix DSCP értékekkel, ebben az esetben az ’IP Precedence’ értékek nem használhatóak.
Csak menedzselt típusú IP VPN szolgáltatás keretében elérhető.
A GTS IP VPN szolgáltatás használható transzparens üzemmódban, amikor az ügyfél oldalon beállított DSCP paraméterek változatlanul átjelzésre kerülnek a teljes kommunikációs csatornán. Az opció elérhető menedzselt és nem-menedzselt IP VPN szolgáltatás keretében egyaránt.
QoS szolgáltatás az alábbi öt prioritási osztállyal vehető igénybe:
Profilok | Prioritási osztályok |
P1 | Bronze, Silver |
P2 | Bronze, Black |
P3 | Bronze, Silver, Black |
P4 | Bronze, Silver, Gold, Black |
P5 | Bronze, Silver, Gold, Platinum, Black |
Back-up (tartalék elérés)
Az elsődleges adatkommunikációs összeköttetés a nagyobb rendelkezésre állás elérése céljából kiegészíthető különböző technológiákon megvalósított tartalék eléréssel, pl: ISDN BRI, ADSL, SHDSL eléréssel. A tartalék elérés bármely technológiával megvalósított elsődleges vonal mellé installálható. Az elsődleges vonal meghibásodása esetén maximum 30 másodperc elteltével a forgalom a másodlagos irányra terelődik. (Az átkapcsolási idő alatt a szolgáltatás nem elérhető.)
Az ISDN back-up vonal az alábbi feltételekkel vehető igénybe:
a) Ügyfelünk közvetlenül az inkumbens szolgáltatóval áll szerződéses kapcsolatban a telefonszolgáltatást illetően, mely nem része a GTS IP VPN szolgáltatásnak,
b) Az ISDN telefonvonalat a Szolgáltató rendeli, üzemelteti és számlázza megrendelőnk részére a GTS IP VPN szolgáltatás részeként. Ebben az esetben a telefonvonal kizárólag a GTS IP VPN szolgáltatás tartalék eléréseként használható, kimenő hívások indítása tilos. Abban az esetben, ha a telefonvonalon kimenő hívás
keletkezik (kivéve vészhívás), a Szolgáltató 1000 EUR díjat számláz ügyfelének minden napra, amikor hívásindítást tapasztalt. Jelen opció Csehországban és Szlovákiában elérhető.
Mobil back-up
Mobil back-up kiegészítő szolgáltatás keretében a Szolgáltató által biztosított végberendezésben elhelyezésre kerül egy, a szolgáltató által biztosított SIM kártya amely az előfizető megrendelése szerinti adatforgalmi kerettel rendelkezik.
A kialakított adatkapcsolat kizárólag az elsődleges vonal tartalékolása céljára használható a szolgáltatató által konfigurált paraméterek szerint.
A mobilhálózaton megvalósított back-up összeköttetés mobilhálózatban alkalmazott technológiáját, adatátvitel kapacitását a mobilhálózat lefedettsége, az érintett cella terheltsége és a bázisállomástól való távolság határozza meg.
Mobile technológia | Adatforgalomi keret |
GPRS/EDGE/3G/HSDPA/HSUPA | 2 GB |
GPRS/EDGE/3G/HSDPA/HSUPA | 4 GB |
GPRS/EDGE/3G/HSDPA/HSUPA | 14 GB |
Túlforgalmazás esetén a havidíjban foglalt Adatforgalomi keret forgalmazása után a le- és feltöltés sebessége 128/128 Kbit/s-ra korlátozódik.
A GARANTÁLT (ÁTLAGOSAN ELVÁRHATÓ) LE- ÉS FELTÖLTÉSI SEBESSÉG
Mobile technológia | Letöltési sebesség | Feltöltési sebesség |
GPRS | 22 Kbit/s | 7 Kbit/s |
EDGE | 100 Kbit/s | 40 Kbit/s |
3G | 150 Kbit/s | 80 Kbit/s |
3G/HSDPA/HSUPA | 2100 Kbit/s | 800 Kbit/s. |
A minőségi mutatóra a Szolgáltató által megadott célérték:
Letöltési sebesség:
GPRS lefedettségi területen az adatforgalmi keretet tartalmazó csomagok esetében a keret eléréséig: 22 Kbit/s.
EDGE lefedettségi területen az adatforgalmi keretet nem tartalmazó internet tarifák és internet opciók, illetve az adatforgalmi keretet tartalmazó csomagok esetében a keret eléréséig: 100 Kbit/s.
3G lefedettségi területen az adatforgalmi keretet nem tartalmazó internet tarifák és internet opciók, illetve az adatforgalmi keretet tartalmazó csomagok esetében a keret eléréséig: 150 Kbit/s.
3G/HSDPA/HSUPA lefedettségi területen az adatforgalmi keretet nem tartalmazó internet tarifák és internet opciók, illetve az adatforgalmi keretet tartalmazó csomagok esetében a keret eléréséig: 2100 Kbit/s.
Feltöltési sebesség:
GPRS lefedettségi területen az adatforgalmi keretet nem tartalmazó internet tarifák és internet opciók, illetve az adatforgalmi keretet tartalmazó csomagok esetében a keret eléréséig: 7 Kbit/s
EDGE lefedettségi területen az adatforgalmi keretet nem tartalmazó internet tarifák és internet opciók, illetve az adatforgalmi keretet tartalmazó csomagok esetében a keret eléréséig: 40 Kbit/s
3G lefedettségi területen az adatforgalmi keretet nem tartalmazó internet tarifák és internet opciók, illetve az adatforgalmi keretet tartalmazó csomagok esetében a keret eléréséig: 80 Kbit/s
3G/HSDPA/HSUPA az adatforgalmi keretet nem tartalmazó internet tarifák és internet opciók, illetve az adatforgalmi keretet tartalmazó csomagok esetében a keret eléréséig: 800 Kbit/s.
Az átlagos le-, illetve feltöltési sebesség, amelyet a Szolgáltató az Előfizetői számára a szolgáltatás igénybevétele esetén a vizsgált esetek 80 %-ában garantál.
Távoli hozzáférés szolgáltatás (RAS)
A Távoli Hozzáférés Szolgáltatás (RAS) igénybevételével a Szolgáltató teljes körű hozzáférést biztosít ügyfeleinek a vállalati hálózatuk (IP VPN) biztonságos internetes eléréséhez. A szolgáltatás keretében egy titkosított kapcsolat révén a távoli felhasználó számítógépe és a vállalati IP VPN között biztonságos adatátvitel valósítható meg.
Ebben az esetben az előfizető berendezésére (PC/NB) egy szoftver kliens telepítése szükséges, amely biztosítja a titkosított IP-Sec kapcsolat felépítését. A Szolgáltató nem vállal felesőséget a harmadik fél által biztosított internet kapcsolat minőségéért.
Hálózatmonitorozási szolgáltatás
A hálózatmonitorozási szolgáltatás egy opcionális kiegészítő szolgáltatás, melynek igénybevételével a hálózat - beleértve minden végpontot - paraméterei (sávszélesség kihasználtság, késleltetés, stb.) nyomon követhetők a Szolgáltató által biztosított online felületen a szükséges autentikáció után. A szolgáltatás kizárólag Magyarország, Cseh Köztársaság, Szlovákia, Románia, Lengyelországban vehető igénybe.
1.8.2 Előfizetői Hozzáférési Pont
Az Előfizetői Hozzáférési Pont (EHP) az egyes végpontokon biztosított, GTS által biztosított végberendezésnek a megrendelőlapon meghatározott fizikai csatlakozója, amelyhez az előfizető a hálózatát csatlakozathatja.
1.9 GTS Lambda
A Szolgáltató a GTS Lambda szolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti.
1.9.1 Szolgáltatás leírás
A GTS Lambda szolgáltatás a DWDM (Dense Wavelength Division Multiplexing) infrastruktúrára épül. A DWDM számos optikai hullámhosszt használ a jelek továbbítására egyetlen fényvezető szálpáron. Az egyes hullámhosszokon kialakított adatkapcsolaton keresztül különböző, magasabb szintű protokollok használhatóak beleértve a SONET/SDH, IP és ATM protokollokat. A DWDM technológián alapuló berendezések az optikai hálózatok létfontosságú elemei, mivel megtöbbszörözik a telepített optikai kábel kapacitását és lehetővé teszik, hogy új szolgáltatások gyorsan és könnyen telepítésre kerüljenek a létező infrastruktúrán keresztül. Rugalmas add/drop modulok teszik lehetővé, hogy egyes csatornák ki- vagy becsatolásra kerüljenek egy útvonal mentén. A Szolgáltató által alkalmazott DWDM rendszerek akár 80 csatorna átvitelét is támogatják optikai szálpáranként.
A GTS Lambda szolgáltatás ideális az Internet Szolgáltatóknak (ISP), nemzetközi távközlési szolgáltatók és nagyvállalatok részére, amelyeknek pont-pont típusú, alacsony költségű, nagysebességű védetlen vagy védett kapacitásra van szükségük.
Támogatott technológiák és szolgáltatások
A Szolgáltató nagy megbízhatóságú DWDM rendszere a következő távközlési technológiákat, illetve szolgáltatásokat támogatja:
SDH (Synchronous Digital Hierarchy);
SONET (Synchronous Optical Networking);
Ethernet alapú adatátvitelt;
SAN (Storage Area Network) szolgáltatást;
Videojel továbbítása, egyéb multimédiás szolgáltatások
Az alábbi táblázat mutatja a előfizetői hozzáférési típusok részleteit:
Technológia | Interfész típus | Szabvány |
SDH/SONET | STM-16/OC-48, STM-64/OC-192, STM-256/OC-768* | ITU-T G.957 ITU-T G.691 ITU-T G.707 ITU-T G.691 ITU-T G.693 |
Ethernet | 1GE LX, 1GE SX, 1GE ZX 10GE WAN, 10GE LAN | IEEE 802.3z IEEE 802.3ae IEEE 802.3u |
SAN * | ESCON, FICON, FICON 2G FC100, FC200 ,FC400, FC1200 | ANSI X3.296 ANSI X3.303 |
OTN * | OTU1, OTU2 | ITU-T G.709 ITU-T G.959.1 |
Multimédia szolgáltatások* | HDTV, DVB-ASI, SDI, FDDI, OD1V , ED1V | EN 50083-9 SMPTE 292M SMPTE 259M |
*Ezek a előfizetői hozzáférési típusok nem alapvető részei a szolgáltatásnak.
Az elérhető sávszélességeket, illetve ezekhez kacsolódó SLA típusokat az alábbi táblázat tartalmazza:
SLA (Service Level Agreement) | ||
Hozzáférési sebességek | ||
Optimum | Premium | |
N * 1 Gbps | x | x |
N * 2,5 Gbps | x | x |
N * 10 Gbps | x | x |
Szolgáltatástípusok
A GTS Lambda szolgáltatás keretében elérhető szolgáltatás típusok: Védtelen csatorna - Egy csatorna mindenféle redundancia nélkül:
DWDM
System
ODF
DWDM
System
ODF
Unprotected Network Connection
Védett csatorna - 2 csatorna különböző routinggal - 2 önálló sterling csatorna a Szolgáltató DWDM gerinchálózatban:
Protected Network Connection
DWDM
System
DWDM
System
ODF
ODF
A GTS Lambda szolgáltatás egy bit-transzparens, nagy kapacitású, pont-pont típusú összeköttetés. Az Előfizető berendezése Optikai Transzponder Egységen (OTU) keresztül kapcsolódik a DWDM rendszereinkhez. Az optikai transzponder egység egy vagy több csatornás átvitelt tesz lehetővé, amely megfelel az ITU-T G.694.1 szabványoknak.
A DWDM hálózatba kerülő jel egy optikai multiplexeren (OTM) keresztül halad át, amely a különböző hullámhosszak ITU-T G.694.1-nak megfelelő szétválasztását és összegzését végzi. Ezután a létrehozott multiplexált DWDM csatornák felerősítve az optikai szálakon kerülnek továbbításra.
Az összeköttetés másik végpontján demultiplexálás után, az egyes DWDM csatornák hullámhosszuk alapján szétválasztásra kerülnek, és az igénybevevő által kért interfészen kerülnek kiadásra.
Szolgáltatás átadás
A szolgáltatás átadása két módon történhet:
közvetlenül a DWDM gerinchálózatra (DWDM POP) csatlakoztatva,
az Előfizető telephelyén
A GTS Lambda szolgáltatás esetén a szolgáltató DWDM rendszere optikai kábellel csatlakozik az Előfizető berendezéséhez un. Optikai Elosztó Keretben (ODF). Az Előfizető berendezése és a Szolgáltató DWDM rendszere közötti távolság az Optika Transzponderek (OTU) típusától és a szolgáltatási szabványoktól függ, de a jelveszteség miatt nem haladhatja meg a 40km-t.
A szolgáltatás átadása az alábbi ODF csatlakozókkal történhet:
E2000/APC
LC/PC
SC/PC
1.9.2 Előfizetői Hozzáférési Pont
Az Előfizetői Hozzáférési Pont (EHP) az egyes végpontokon biztosított, Szolgáltató által biztosított végberendezésnek a megrendelőlapon meghatározott fizikai csatlakozója, amelyhez az előfizető a hálózatát csatlakozathatja.
1.10 GTS Leased Line
A Szolgáltató a GTS Leased Line szolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti.
1.10.1 Szolgáltatás leírás
A Szolgáltató bérelt vonali szolgáltatás keretében a Szolgáltató gerinchálózata és az előfizetői végpont közötti adatkommunikációs, pont-pont kapcsolat, különböző típusú elérési technológiák alkalmazásával (optikai, mikrohullámú, réz alapú elérés) kerülhet megvalósításra.
Gerinchálózat
A Szolgáltató belföldi és nemzetközi optikai hálózata garantálja a megbízható adatátvitelt. A gerinchálózat többszörösen redundáns optikai gyűrű topológiára épül DWDM, illetve SDH technológiák alkalmazásával, mely nagy megbízhatóságú mikrohullámú szakaszokkal egészül ki. A gerinchálózatban valamely szakasz meghibásodása esetén a forgalom a másodlagos irányra kerül átkapcsolásra. Az átkapcsolás teljesen automatikusan, emberi beavatkozás nélkül az ITU (International Telecommunication Union) ajánlásoknak megfelelő módon történik, az előfizető által használt alkalmazások számára nem észlelhető módon.
Helyi előfizetői szakasz
A Szolgáltató hálózata és az előfizetői végpont közötti adatkommunikációs kapcsolat, alapesetben az előfizetői szakasz védelme nélkül kerül kiépítésre (az összeköttetés csak gerinchálózati szinten védett), azonban az egyedi igények
felmérése és az ezt követő műszaki megvalósíthatósági vizsgálat alapján, az előfizetői szakasz védelmi megoldásainak széles választékát kínáljuk ügyfeleinknek, különböző szintű SLA (Service level Agreement - szolgáltatási szint paraméterek) alkalmazása mellett.
Védelmi típusok
Szolgáltató bérelt vonali szolgáltatás keretében elérhető védelmi megoldások és a hozzájuk tartozó SLA szinteket az alábbi táblázat tartalmazza.
Alapértelmezett védelem:
Megnevezés | Védelem típusa | Választható SLA |
A | Gerinchálózatban védett összeköttetés | OPTIMUM, PREMIUM (STANDARD; PLUS) |
Opcionális védelmi típusok:
Megnevezés | Védelem típusa | Választható SLA |
B | Védett helyi előfizetői szakasz, azonos csomópontra csatlakoztatva; gerinchálózatban védett összeköttetés | OPTIMUM, PREMIUM (PLUS; TOP) |
C | Védett helyi előfizetői szakasz, különböző csomópontokra csatlakoztatva; gerinchálózatban védett összeköttetés | OPTIMUM, PREMIUM (PLUS; TOP) |
D | Duplikált helyi előfizetői szakasz, valamint végberendezés (CPE), különböző csomópontokra csatlakoztatva; gerinchálózatban védett összeköttetés | PREMIUM (TOP) |
Védelmi típusok fizikai kiépítése
„A” Gerinchálózatban védett összeköttetés
A bérelt vonal a helyi szakaszon nem, viszont a gerinchálózatban tartalékolt áramkörként kerül kiépítésre, a szolgáltatás átadási pontja az előfizető telephelyén elhelyezett berendezés megrendelő lapon szereplő interfésze.
“B” Védett helyi előfizetői szakasz, azonos csomópontra csatlakoztatva; gerinchálózatban védett összeköttetés
A bérelt vonal duplikált helyi szakasszal rendelkezik, amelyek egymástól eltérő fizikai közegen is megvalósíthatók, az előfizető telephelyén azonos végberendezésben végződnek. A független helyi szakaszok azonos csomóponton lépnek be a Szolgáltató gerinchálózatába. A gerinchálózatban szintén tartalékolt áramkörként kerül kiépítésre. A szolgáltatás átadási pontja az előfizető telephelyén elhelyezett berendezés megrendelő lapon szereplő interfésze.
„C“ Védett helyi előfizetői szakasz, különböző csomópontokra csatlakoztatva; gerinchálózatban védett összeköttetés
A bérelt vonal duplikált helyi szakasszal rendelkezik, amelyek egymástól eltérő fizikai közegen is megvalósíthatók, az előfizető telephelyén duplikált végberendezés (CPE) kerül elhelyezésre. A független helyi szakaszok azonos csomóponton lépnek be a Szolgáltató gerinchálózatába. A gerinchálózatban szintén tartalékolt áramkörként kerül kiépítésre. A szolgáltatás átadási pontja az előfizető telephelyén elhelyezett berendezések megrendelő lapon szereplő interfészei.
„D“ Duplikált helyi előfizetői szakasz, valamint végberendezés (CPE), különböző csomópontokra csatlakoztatva; gerinchálózatban védett összeköttetés
A bérelt vonal duplikált helyi szakasszal rendelkezik, amelyek egymástól eltérő fizikai közegen is megvalósíthatók, az előfizető telephelyén duplikált végberendezés (CPE) kerül elhelyezésre. A független helyi szakaszok különböző csomópontokon lépnek be a Szolgáltató gerinchálózatába. A gerinchálózatban szintén két különböző áramkörként kerül kiépítésre. A szolgáltatás átadási pontja az előfizető telephelyén elhelyezett berendezések megrendelő lapon szereplő interfészei.
TDM alapú előfizetői szakasz
A Előfizetői hozzáférési Ponton (EHP) az előfizető által megrendelt kapacitású mikrohullámú/optikai/réz-érpáras kapcsolat kerül kiépítésre. A végpontokon a Előfizetői hozzáférési Pont, a megrendelő lapon szereplő fizikai interfész a Szolgáltató végberendezésén. A végpontok közötti kapcsolat n*64 kbps-os TDM időrésekben kerül megvalósításra.
A Szolgáltató bérelt vonali szolgáltatás az alábbi műszaki paraméterekkel vehető igénybe:
Hozzáférési sebességek | SLA (Service Level Agreement) | |
OPTIMUM | PREMIUM | |
64 - 192 kbps | x | – |
256 - 384 kbps | x | – |
512 – 2048 kbps | x | x |
34 Mbps | x | X |
155 Mbps | x | x |
622 Mbps | x | x |
Interfész | Hozzáférési sebességek | Csatlakozó típusa |
G.957 | 622 Mbps (STM-4o) | FC, SC, LC, E2000 |
G.957 | 155 Mbps (STM-1o) | FC, SC, LC, E2000 |
G.703 | 34 Mbps (E3) and 155 Mbps (STM-1) | BNC female ISO TR 9578 |
G.703/4 | 256 kbps – 2,048 kbps; n x 2,048 kbps | RJ-45 female ISO 8877 |
X.21 | 64 kbps – 2,048 kbps | DB-15 female ISO 4903 |
V.35 | 64 kbps – 2,048 kbps | M-34 female ISO 5293 |
Ethernet alapú előfizetői szakasz
A Előfizetői hozzáférési Ponton az előfizető által megrendelt kapacitású mikrohullámú/optikai/réz-érpáras kapcsolat kerül kiépítésre . A végpontokon a Előfizetői hozzáférési Pont a megrendelő lapon szereplő fizikai interfész a Szolgáltató végberendezésén.
Az Ethernet alapú bérelt vonali szolgáltatás az alábbi műszaki paraméterekkel vehető igénybe:
Hozzáférési sebességek | SLA (Service Level Agreement) | |
OPTIMUM | PREMIUM | |
64 - 192 kbps | x | – |
256 - 384 kbps | x | – |
512 – 2048 kbps | x | x |
34 Mbps | x | X |
155 Mbps | x | x |
622 Mbps | x | x |
Interfész | Hozzáférési sebességek | Csatlakozó típusa |
10Base-T | 64 kbps - 2 Mbps | RJ-45 female ISO 8877 |
10/100Base-T | 2 Mbps - 100 Mbps | RJ-45 female ISO 8877 |
1000Base SX MMF 1000Base LX SMF 1000Base LH SMF 1000Base ZX SMF 1000Base T Copper | 100 Mbps - 622 Mbps (STM-4o) | FC, SC, LC, E2000 FC, SC, LC, E2000 FC, SC, LC, E2000 FC, SC, LC, E2000 RJ-45 female ISO 8877 |
Végberendezés
A hozzáférési sebességtől illetve technológiáktól függően az előfizető telephelyén végberendezés(ek) kerülhet(nek) telepítésre. A végberendezés minden esetben rendelkezik a szolgáltatás átadásához szükséges megfelelő interfésszel (Előfizetői hozzáférési Pont). A végberendezést a Szolgáltató nem minden esetben felügyeli.
1.10.2 Előfizetői Hozzáférési Pont
Az Előfizetői Hozzáférési Pont (EHP) az egyes végpontokon biztosított, GTS által biztosított végberendezésnek a megrendelőlapon meghatározott fizikai csatlakozója, amelyhez az előfizető a hálózatát csatlakozathatja.
1.11 GTS ADSL
A Szolgáltató a GTS ADSL szolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti.
1.11.1 Szolgáltatás leírás 2013. január 1-jétől Szolgáltatás leírás
Magyar Telekom, Invitel és UPC területen biztosított szolgáltatások
Az ADSL szolgáltatás a meglévő, a távbeszélő előfizetői hálózatba telepített sodrott rézvezetőt felhasználva a hagyományos távbeszélő szolgáltatás felett nagysebességű, aszimmetrikus adatátviteli képességet biztosít Internet elérése céljából. A nagysebességű ADSL adatkapcsolat és nem szükségszerűen, de feltételezhetően a vele párhuzamosan ugyanazon a vonalon élő távbeszélő szolgáltatás egyidejű zavarmentes nyújtása érdekében mind a végfelhasználói oldalon, mind pedig a helyi központ/kihelyezett fokozat oldalon hozzáférésenként egy-egy leválasztó szűrőre van szükség. Az ADSL Szolgáltatás keretében Előfizető harmadik személy elektronikus hírközlési szolgáltató (Előfizetői Hozzáférést Nyújtó Szolgáltató) ADSL szolgáltatás nyújtására műszakilag alkalmas helyi előfizetői hurokján kialakított Előfizetői Hozzáférési Ponton keresztül csatlakozik Szolgáltató központjához, amely az Előfizető által indított forgalmat az Internetre továbbítja. Szolgáltató Előfizető számára az ADSL Szolgáltatás igénybevételét lehetővé tevő átviteli utat és az Előfizetői Hozzáférési Pont kiépítését Szolgáltató harmadik személy helyhez kötött telefonhálózattal rendelkező elektronikus hírközlési szolgáltatóval (Előfizetői Hozzáférést Nyújtó Szolgáltató) mint teljesítési segédjével kötött nagykereskedelmi szerződés alapján biztosítja. Előfizető az Előfizetői Szerződésben megválaszthatja, hogy a Szolgáltató biztosítsa az ADSL Szolgáltatáshoz szükséges hálózati leválasztó szűrőt (splittert) és a hálózat végződtető berendezést (ADSL modemet) és ezen eszközök helyszíni telepítését vagy ezekről Előfizető gondoskodik. Előfizető az ADSL Szolgáltatást az Előfizetői Hozzáférési ponton keresztül veheti igénybe, amelyen keresztül a Szolgáltatóhoz PPPoE (RFC 2516) protokollal jelentkezhet be. A behívást a végberendezésen futó kliens program vagy útválasztó (router) biztosítja. Az Előfizető azonosítását Szolgáltató végzi. A kapcsolat létrehozásához és az Előfizető azonosításához Előfizetői Azonosító (felhasználónév) és jelszó megadása szükséges.
GTS területen biztosított szolgáltatások
A GTS területen biztosított internet szolgáltatás teljes hurokátengedés révén valósulhat meg. A távközlési szaknyelvben "előfizetői huroknak" nevezik a telefonvezeték azon szakaszát, amely a telefonközponttól az előfizető készülékéig húzódik. Budapesten (és az ország nagy részén) a telefonközpontok és -vezetékek a Magyar Telekom birtokában állnak. A teljes hurokátengedés lényege, hogy a Szolgáltató saját távközlési berendezéseivel betelepül a Magyar Telekom telefonközpontjaiba és az "előfizetői hurkot" bérbe veszi a tulajdonos Magyar Telekomtól, hogy azon
keresztül a saját távközlési szolgáltatásait juttassa el az előfizetőhöz. Előfizető a szolgáltatást az Előfizetői Hozzáférési Ponton keresztül veheti igénybe, amelyen keresztül a Szolgáltatóhoz PPPoE (RFC 2516) protokollal jelentkezhet be. A behívást a végberendezésen futó kliens program vagy útválasztó (router) biztosítja. Az Előfizető azonosítását Szolgáltató végzi. A kapcsolat létrehozásához és az Előfizető azonosításához Előfizetői Azonosító (felhasználónév) és jelszó megadása szükséges.
Minimális hardver feltételek
Pentium 100 MHz vagy annál nagyobb teljesítményű processzor
32 MB RAM (ajánlott legalább 64 MB)
merevlemez (az operációs rendszer és a böngésző mellett legalább 10 MB szabad terület)
Ethernet interfész kártya 10BaseT csatlakozással (10 Mbps)
Minimális szoftver feltételek
Windows 95, 98, Me, NT4, 2000, XP, Vista, 7 operációs rendszer (saját telepítés esetén Linux operációs rendszer)
Előfizetői Hozzáférési Pont
Az Előfizetői Hozzáférési Pont (EHP) az egyes végpontokon biztosított, Szolgáltató által biztosított végberendezésnek a megrendelőlapon meghatározott fizikai csatlakozója, amelyhez az előfizető a hálózatát csatlakozathatja.
Szolgáltatóváltással történő felmondás
Szolgáltatóváltással történő felmondás Magyar Telekom,Invitel és UPC szolgáltatási területen biztosított.
Amennyiben előfizető az ADSL szolgáltatást szolgáltatóváltással szünteti meg, úgy szolgáltató törekszik a szolgáltatóváltásnak az ADSL szolgáltatás szünetelése nélküli végrehajtására (szünetmentes ISP-váltás). Szolgáltató abban az esetben kezeli az előfizető által kezdeményezett ADSL szolgáltatás felmondását szolgáltatóváltással történő megszüntetésként, amennyiben a felmondás egyértelműen tartalmazza a szolgáltatóváltási szándéknyilatkozatot. Magyar Telekom Nyrt. szolgáltatási területen előfizetőnek továbbá meghatalmazást kell adnia az új ADSL szolgáltatást biztosító internet szolgáltatónak, hogy szolgáltatónál a szolgáltatóváltást helyette és nevében az EHP biztosító szolgáltató közbenjárásával intézze.
A szolgáltatóváltással történő felmondásként történő megszüntetés feltétele, hogy előfizetőnek ne legyen szolgáltatóval szemben fennálló, az adott ADSL szolgáltatásra vonatkozó érvényes határozott időtartamra kötött előfizetői szerződése.
A szolgáltató jogosult az előfizető által kezdeményezett szolgáltatóváltó felmondást az új ADSL szolgáltatást biztosító szolgáltató, illetve előfizető felé elutasítani, amennyiben előfizetőnek szolgáltató vagy előfizetői hozzáférést biztosító szolgáltató felé díjtartozása vagy 8 (nyolc) munkanapon belül lejáró kiegyenlítetlen számlája van, vagy előfizetővel történt egyeztetés alapján előfizető eláll a szolgáltatóváltási szándékától, illetve amennyiben előfizetőnek a felmondani kívánt ADSL szolgáltatásra vonatkozóan szolgáltatónál fennálló határozott időtartamú előfizetői szerződése van.
1.11.2 Szolgáltatás leírás 2012. december 31-ig Szolgáltatás leírás
Az ADSL szolgáltatás a meglévő, a távbeszélő előfizetői hálózatba telepített sodrott rézvezetőt felhasználva a hagyományos távbeszélő szolgáltatás felett nagysebességű, aszimmetrikus adatátviteli képességet biztosít Internet elérése céljából. A nagysebességű ADSL adatkapcsolat és nem szükségszerűen, de feltételezhetően a vele párhuzamosan ugyanazon a vonalon élő távbeszélő szolgáltatás egyidejű zavarmentes nyújtása érdekében mind a végfelhasználói oldalon, mind pedig a helyi központ/kihelyezett fokozat oldalon hozzáférésenként egy-egy leválasztó szűrőre van szükség. Az ADSL Szolgáltatás keretében Előfizető harmadik személy elektronikus hírközlési szolgáltató (Előfizetői Hozzáférést Nyújtó Szolgáltató) ADSL szolgáltatás nyújtására műszakilag alkalmas helyi előfizetői hurokján kialakított Előfizetői Hozzáférési Ponton keresztül csatlakozik Szolgáltató központjához, amely az Előfizető által indított forgalmat az Internetre továbbítja. Szolgáltató Előfizető számára az ADSL Szolgáltatás igénybevételét lehetővé tevő átviteli utat és az Előfizetői Hozzáférési Pont kiépítését Szolgáltató harmadik személy helyhez kötött telefonhálózattal rendelkező elektronikus hírközlési szolgáltatóval (Előfizetői Hozzáférést Nyújtó Szolgáltató) mint teljesítési segédjével kötött nagykereskedelmi szerződés alapján biztosítja. Előfizető az Előfizetői Szerződésben megválaszthatja, hogy a
Szolgáltató biztosítsa az ADSL Szolgáltatáshoz szükséges hálózati leválasztó szűrőt (splittert) és a hálózat végződtető berendezést (ADSL modemet) és ezen eszközök helyszíni telepítését vagy ezekről Előfizető gondoskodik. Előfizető az ADSL Szolgáltatást az Előfizetői Hozzáférési ponton keresztül veheti igénybe, amelyen keresztül a Szolgáltatóhoz PPPoE (RFC 2516) protokollal jelentkezhet be. A behívást a végberendezésen futó kliens program vagy útválasztó (router) biztosítja. Az Előfizető azonosítását Szolgáltató végzi. A kapcsolat létrehozásához és az Előfizető azonosításához Előfizetői Azonosító (felhasználónév) és jelszó megadása szükséges.
Minimális hardver feltételek
Pentium 100 MHz vagy annál nagyobb teljesítményű processzor
32 MB RAM (ajánlott legalább 64 MB)
merevlemez (az operációs rendszer és a böngésző mellett legalább 10 MB szabad terület)
Ethernet interfész kártya 10BaseT csatlakozással (10 Mbps)
Minimális szoftver feltételek
Windows 95, 98, Me, NT4, 2000, XP, Vista, 7 operációs rendszer (saját telepítés esetén Linux operációs rendszer)
Előfizetői Hozzáférési Pont
Az Előfizetői Hozzáférési Pont (EHP) az egyes végpontokon biztosított, Szolgáltató által biztosított végberendezésnek a megrendelőlapon meghatározott fizikai csatlakozója, amelyhez az előfizető a hálózatát csatlakozathatja.
Szolgáltatóváltással történő felmondás
Amennyiben előfizető az ADSL szolgáltatást szolgáltatóváltással szünteti meg, úgy szolgáltató törekszik a szolgáltatóváltásnak az ADSL szolgáltatás szünetelése nélküli végrehajtására (szünetmentes ISP-váltás). Szolgáltató abban az esetben kezeli az előfizető által kezdeményezett ADSL szolgáltatás felmondását szolgáltatóváltással történő megszüntetésként, amennyiben a felmondás egyértelműen tartalmazza a szolgáltatóváltási szándéknyilatkozatot. Magyar Telekom Nyrt. szolgáltatási területen előfizetőnek továbbá meghatalmazást kell adnia az új ADSL szolgáltatást biztosító internet szolgáltatónak, hogy szolgáltatónál a szolgáltatóváltást helyette és nevében az EHP biztosító szolgáltató közbenjárásával intézze.
A szolgáltatóváltással történő felmondásként történő megszüntetés feltétele, hogy előfizetőnek ne legyen szolgáltatóval szemben fennálló, az adott ADSL szolgáltatásra vonatkozó érvényes határozott időtartamra kötött előfizetői szerződése.
A szolgáltató jogosult az előfizető által kezdeményezett szolgáltatóváltó felmondást az új ADSL szolgáltatást biztosító szolgáltató, illetve előfizető felé elutasítani, amennyiben előfizetőnek szolgáltató vagy előfizetői hozzáférést biztosító szolgáltató felé díjtartozása vagy 8 (nyolc) munkanapon belül lejáró kiegyenlítetlen számlája van, vagy előfizetővel történt egyeztetés alapján előfizető eláll a szolgáltatóváltási szándékától, illetve amennyiben előfizetőnek a felmondani kívánt ADSL szolgáltatásra vonatkozóan szolgáltatónál fennálló határozott időtartamú előfizetői szerződése van.
1.11 YO! Neked ADSL
A Szolgáltató a YO Neked ADSL csomagok értékesítését 2013. január 1-jétől megszünteti.
1.11.1 Szolgáltatás leírás
A Szolgáltató YO! NEKED internetszolgáltatása a teljes hurokátengedés révén valósulhat meg. A távközlési szaknyelvben "előfizetői huroknak" nevezik a telefonvezeték azon szakaszát, amely a telefonközponttól az előfizető készülékéig húzódik. Budapesten (és az ország nagy részén) a telefonközpontok és -vezetékek a Magyar Telekom birtokában állnak.
A teljes hurokátengedés lényege, hogy a Szolgáltató saját távközlési berendezéseivel betelepül a Magyar Telekom telefonközpontjaiba, és az "előfizetői hurkot" bérbe veszi a tulajdonos Magyar Telekomtól, hogy azon keresztül a saját távközlési szolgáltatásait juttassa el az előfizetőhöz.
A YO! NEKED szolgáltatás újszerűsége abban rejlik, hogy az Előfizető irodájában továbbra is ugyanazon a vezetéken keresztül érkezik az internet, mint eddig.
Az ADSL szolgáltatás elsősorban azon kis- és középvállalkozások számára a legjobb megoldás, akik a lehető legkedvezőbb árú szélessávú internet szolgáltatást keresik, és sok információt szeretnének letölteni a világhálóról anélkül, hogy maguk nagy mennyiségű információt töltenének fel oda.
Az ADSL (Asymmetric Digital Subscriber Line, aszimmetrikus digitális előfizetői vonal) technológia lényege, hogy az intenzívebben használt irányban (az internet szolgáltatótól az előfizető felé) jóval nagyobb sávszélességű kommunikációt biztosít, mint az előfizetőtől a szolgáltató felé. A technológia lehetővé teszi, hogy egy kis eszközzel, az ún. splitterrel a beszédsávi információkat és a sáv feletti adatátvitelt elválasszák. Az ADSL ezen adatátviteli csatornán az ADSL modem segítségével kommunikál a szolgáltató berendezéseivel, melyeken keresztül az ügyfél internet kapcsolata megvalósul. A Szolgáltató emellett igény szerint fix IP címet, domain nevet, valamint Mail Xxxxx és DialUp Backup szolgáltatást is biztosít, továbbá egyedi árajánlat alapján tűzfal telepítését és menedzselését is vállalja.
1.11.2 Előfizetői Hozzáférési Pont
Az Előfizetői Hozzáférési Pont (EHP) az egyes végpontokon biztosított, Szolgáltató által biztosított végberendezésnek a megrendelőlapon meghatározott fizikai csatlakozója, amelyhez az előfizető a hálózatát csatlakozathatja.
1.12 GTS SHDSL
A Szolgáltató a GTS SHDSL csomagok értékesítését 2013. április 1-jétől megszünteti.
1.12.1 Szolgáltatás leírás
A Szolgáltató SHDSL internetszolgáltatása a teljes hurokátengedés révén valósulhat meg. A távközlési szaknyelvben "előfizetői huroknak" nevezik a telefonvezeték azon szakaszát, amely a telefonközponttól az előfizető készülékéig húzódik. Budapesten (és az ország nagy részén) a telefonközpontok és -vezetékek a Magyar Telekom birtokában állnak.
A teljes hurokátengedés lényege, hogy a Szolgáltató saját távközlési berendezéseivel betelepül a Magyar Telekom telefonközpontjaiba, és az "előfizetői hurkot" bérbe veszi a tulajdonos Magyar Telekomtól, hogy azon keresztül a saját távközlési szolgáltatásait juttassa el az előfizetőhöz. Az ügyfélnél elhelyezésre kerül egy SHDSL modem, melynek Ethernet interfésze a szolgáltatás átadási pontja, ehhez csatlakozhat az előfizető helyi hálózata, berendezései.
A Szolgáltató SHDSL internet szolgáltatásának előnyei
Nagy sávszélességű internet kapcsolat
Fix havi költségű, forgalmi díjmentes hozzáférés
Folyamatos internet kapcsolat
Optimális ár/érték arány
Éves szinten minimum 98 %-os rendelkezésre állás
Rugalmas, igény szerint bővíthető sávszélesség
A kapcsolódó domain név szolgáltatás révén az Ügyfél vállalata saját internetes címen jelenhet meg a világhálón (pl.: xxx.xxxxxxxx.xx), és munkatársai vállalati e-mail címmel rendelkezhetnek (pl.: xxxxxx.xxxxxx@xxxxxxxx.xx). Az e-mail postafiókok a cég saját levelező szerverén keresztül kerülnek kiosztásra. A mail relay szolgáltatás automatikusan a vállalat saját internetes címére küldi el az összes elektronikus levelet, amelyek a cég névkiosztásának megfelelően jutnak el az egyes dolgozókhoz.
A szolgáltatás műszaki adatai
Megnevezés | Adat |
Szolgáltatás | Szimmetrikus internet szolgáltatás SHDSL technológiával |
Fizikai interfész | ITU-T G.957 |
Webtárhely | 200 MB |
Fix IP cím | 4 db |
e-mail cím | 10 db, 20MB/cím |
Forgalmi korlát | Forgalom-független |
1.12.2 Előfizetői Hozzáférési Pont
Az Előfizetői Hozzáférési Pont (EHP) az egyes végpontokon biztosított, Szolgáltató által biztosított végberendezésnek a megrendelőlapon meghatározott fizikai csatlakozója, amelyhez az előfizető a hálózatát csatlakozathatja.
1.13 GTS Dial-up
A Szolgáltató a GTS Dial-up szolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti.
1.13.1 Szolgáltatás leírás
Dial-up Szolgáltatás esetén Előfizető analóg modem vagy ISDN végberendezésen keresztül a Szolgáltató Internetes behívószámának tárcsázásával kapcsolódik a Szolgáltató elektronikus hírközlő hálózatához. Előfizető a helyhez kötött telefon hívás díját az Előfizetői Hozzáférést Nyújtó Szolgáltatónak köteles megfizetni. Analóg PSTN hozzáférés esetén a Dial-up Szolgáltatás sebessége a helyhez kötött telefon vonal minőségétől függően 56 kbit/s, ISDN végberendezésen keresztül 64 kbit/s vagy 128 kbit/s.
Előfizető a Dial-up Szolgáltatást mind analóg, mind ISDN helyhez kötött telefon Előfizetői Hozzáférési Ponton keresztül igénybe veheti.
A kapcsolat létrehozásához és az Előfizető azonosításához Előfizetői Azonosító (felhasználónév) és jelszó megadása szükséges.
1.13.2 Előfizetői Hozzáférési Pont
Az Előfizetői Hozzáférési Pont (EHP) az egyes végpontokon biztosított, Szolgáltató által biztosított végberendezésnek a megrendelőlapon meghatározott fizikai csatlakozója, amelyhez az előfizető a hálózatát csatlakozathatja.
1.14 A GTS ISDN 30 telefonszolgáltatás leírása
A Szolgáltató a GTS ISDN 30 szolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti.
1.14.1 Szolgáltatásleírás:
A GTS ISDN 30 telefonszolgáltatás a GTS Classic, azaz a GTS hagyományos technológián alapuló telefonszolgáltatásainak része, amely analóg, ISDN2 vagy ISDN30 kapcsolat segítségével vehető igénybe.
A szolgáltatás kapcsoló és átviteli szolgáltatást tartalmaz. A hangátvitel mellett egyéb jelek átvitelére is szolgál (pl. fax, adat), díjazása lehet forgalom arányos vagy külön megállapodás alapján átalánydíjas. A szolgáltatás ITU-T G703 szabványú interfészen keresztül vehető igénybe, az ISDN30 harminc darab hangcsatornát biztosít. A csatornák egymástól teljesen függetlenek, mind hívás-kezdeményezésre, mind bejövő hívások fogadására alkalmasak.
Az alapszolgáltatás az a (korábban ún. közcélú) telefonszolgáltatás, mely az előfizetői hozzáférési pontok között lehetővé teszi a 300-3400 Hz közötti hangfrekvenciás jelek átvitelét, telefon összeköttetések felépítését és fenntartását. A hívó által kezdeményezett hívás automatikusan, kezelő közreműködése nélkül valósul meg.
A tudakozó és a díjmentes segélykérő hívásokat a szolgáltató a szolgáltatásán lehetővé teszi. Az előtét- és előválasztással kapcsolatos szolgáltatások esetén a tudakozó és segélykérő szolgáltatásokat a helyi előfizetői hozzáférést biztosító szolgáltató teszi lehetővé.
Az előfizető készülékén hívószám kijelzés megjelenítése a műszaki megvalósíthatóságtól függ. Kiegészítő szolgáltatások bevezetése igény alapján történik.
A szolgáltatás megfelel a 13/2011. (XII. 27.) NMHH rendelet előírásainak, valamint a beszédátvitel minőségének mérését és modelljét leíró ITU-T G.107 és G.109 –es ajánlások szerinti “jó minősítésű” kategóriába eső szolgáltatásnak.
Használható hívásirányok:
(i) Nyilvános helyi telefonszolgáltatás:
A szolgáltatás helyi hívási területen (primer) belül biztosít telefon kapcsolatot az egyes előfizetők között. A szolgáltatás megkötött előfizetői szerződés alapján vehető igénybe.
A helyi hurkot a Szolgáltató a saját hálózatán (mikrohullámú vagy optikai összeköttetések) vagy részben bérelt infrastruktúrán keresztül biztosítja.
A közvetítő előválasztást és a hívásonkénti előtétválasztást a Szolgáltató az 1. mellékletben leírtak alapján biztosítja az előfizetők számára.
(ii) Nyilvános belföldi telefonszolgáltatás:
A szolgáltatás helyi hívási területen (primer) kívül biztosít telefon kapcsolatot az egyes előfizetők között. A szolgáltatás igénybe vehető:
előfizetői szerződéssel (ebben az esetben a helyi hurok szolgáltatója a Szolgáltató, az előfizető a kapcsolási számát is kaphatja a Szolgáltató által biztosított számtartományból)
közvetítő-előválasztással (szerződés alapján)
hívásonkénti előtétválasztással (csak a közvetítő-előválasztásra szerződő előfizetők tudják igénybe venni), az előtétszám: 1514
(iii) Nyilvános nemzetközi telefonszolgáltatás:
A szolgáltatás a belföldi előfizetők vagy felhasználók számára nemzetközi telefon kapcsolatot biztosít. A szolgáltatás igénybe vehető:
előfizetői szerződéssel (ebben az esetben a helyi hurok szolgáltatója a Szolgáltató, az előfizető a kapcsolási számát is a Szolgáltató által biztosított számtartományból kapja)
közvetítő-előválasztással (szerződés alapján)
hívásonkénti előtétválasztással (csak a közvetítő-előválasztásra szerződő előfizetők tudják igénybe venni), az előtétszám: 1514
(iv) Helytől független (nomadikus) számok hívása: a 21-es előhívó számok hívásával elérhető nem helyhez kötött telefonszolgáltatás. A szolgáltatás igénybe vehető:
előfizetői szerződéssel (ebben az esetben a helyi hurok szolgáltatója a Szolgáltató, az előfizető a kapcsolási számát is a Szolgáltató által biztosított számtartományból kapja).
(v) A különleges díjazású számok (06/40, 06/51, 06/80, 06/90, 06/91) hívása: a szolgáltatás a belföldi előfizetők vagy felhasználók számára vehető igénybe:
előfizetői szerződéssel (ebben az esetben a helyi hurok szolgáltatója a Szolgáltató, az előfizető a kapcsolási számát is a Szolgáltató által biztosított számtartományból kapja).
Audiofix és audiotex hívások
Audiofix: belföldi, fix díjú, emeltdíjas szám szolgáltatás, amely olyan műszaki lehetőséget biztosít a tartalomszolgáltató számára, hogy az emeltdíjas, Audifix-számon hívók részére fix díjon informatív és/vagy szórakoztató jellegű szolgáltatásokat nyújthasson.
A szolgáltatások igénybevételéért a hívásokat a hívók részére emelt tarifával számlázzuk, amely tarifa azonos mértékű: független a naptól és napszaktól, valamint a belföldi hívás helyétől!
Audiotex (perc alapú): Hívás alapú szolgáltatás alatt azt értjük, amikor az előfizető egy 90 és 91-es hívószámra kezdeményezett telefonhívással éri el a megadott szolgáltatást. Ezek a szolgáltatások lehetnek olyan szolgáltatások, melyek végződtetéseként az Előfizető közvetlenül és kötetlenül beszélgethet a szolgáltatóval élőszóban, illetve elérhet egy olyan központot (IVR), ahol készüléke billentyűi segítségével barangolhat a menüpontok között.
Az úgynevezett hívás alapú szolgáltatások minden esetben olyan szolgáltatást takarnak, melyek elszámolása a hívásidő tartamának megfelelően történik, azaz az Előfizető a hívásidő mértékét fizeti meg. Ez a szolgáltatás például az élőszavas tájékoztatások, interaktív kommunikáció megvalósítására alkalmas.
A szolgáltatás műszaki adatai
GTS Classic telefon szolgáltatások | Analóg | ISDN2 | ISDN30 |
Szolgáltatás | Beszédsávi analóg telefonszolgáltatás | ISDN BRI (2 db 64 kbps-os "B" csatorna és 1 db 16 kbps-os "D" csatorna) | ISDN PRI (30 db 64 kbps-os "B" csatorna és 1 db 64 kbps-os "D" csatorna) |
Hívásirányok | Belföldi helyi, távolsági, mobil, nemzetközi | ||
Hívószámok | 1 db | 2 vagy 10 db konfigurációtól függően | 100 db, vagy egyedi darabszám (n*10 db) |
További hívószámok rendelése | nem | 1-esével, vagy 10- esével konfigurációtól függően | 100-as csomagokban |
Támogatott faxkommunikáció típusa | G3 | G3/G4 | G3/G4 |
Fizikai interfész | RJ-11 telefon- csatlakozó, | RJ-45 telefoncsatlakozó, ITU- | G.703, 75 Ohm aszimmetrikus vagy 120 Ohm szimmetrikus |
szimmetrikus 600 Ohm impedanciával | T I.430 szerint, opcionálisan RJ-11 telefon- csatlakozó, szimmetrikus 600 Ohm impedanciával |
Kiegészítő szolgáltatások
Kiegészítő szolgáltatások | Analóg | ISDN2 | ISDN30 |
Közvetlen beválasztás (DDI) | nem | Igen1 | igen |
Többszörös előfizetői hívószám (MSN) | nem | Igen2 | nem |
Hívószám azonosítás (CLIP) | igen | igen | igen |
Hívószám küldés letiltása állandóan (CLIR) | igen | igen | igen |
Hívószám küldés letiltása hívásonként (CLIRREQ) | igen | igen | igen |
Hívószám küldés engedélyezése hívásonként (CLIRSUSP) | igen | igen | igen |
Kapcsolt szám azonosítása (COLP) | igen | igen | igen |
Kapcsolt szám azonosítás letiltása állandóan (COLR) | igen | igen | igen |
Kapcsolt szám azonosítás letiltása hívásonként (COLRREQ) | nem | igen | igen |
Kapcsolt szám azonosítás engedélyezés hívásonként (COLRSUSP) | nem | igen | igen |
Hívásátirányítás feltétel nélkül (CFU) | igen | Igen3 | igen3 |
Hívásátirányítás "foglaltság" esetén (CFB) | igen | Igen3 | igen3 |
Hívásátirányítás "nem felel" esetén (CFNR) | igen | Igen3 | Igen3 |
Csoportos vonalkeresés (LH) | nem | Igen1 | igen |
Nemzetközi és emeltdíjas hívások letiltása | igen | igen | igen |
Nemzetközi, emeltdíjas és mobil hívások letiltása | igen | igen | igen |
Nemzetközi, emeltdíjas és belföldi hívások letiltása | igen | igen | igen |
Mobil, emeltdíjas és belföldi hívások letiltása | igen | igen | igen |
Emeltdíjas hívások letiltása | igen | igen | igen |
1: ISDN2 PP szolgáltatás esetén
2: ISDN2 PMP szolgáltatás esetén
3: ISDN2 PP és ISDN30 szolgáltatások esetén a hívásátirányítás az SZHP-n átadott összes telefonszámra egységesen vonatkozik
Közvetlen beválasztás (DDI):
Lehetővé teszi, hogy egy ISDN alközpont mellékállomásait a közcélú hálózatból közvetlenül, kezelői beavatkozás nélkül lehessen elérni. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a külső hálózatból történő híváskor az alközponti mellékállomások a közcélú ISDN számmezőből kapnak hívószámot. A szolgáltatásra az alközpont használójának kell előfizetnie.
Többszörös előfizetői hívószám (MSN):
Lehetővé teszi, hogy egy ISDN2 pont-multipont konfigurációval kiépített vonal több hívószámmal is rendelkezzen. Alapkiépítés esetén beszédcsatornánként egy, azaz 2 db telefonszámot biztosítunk, mely a szolgáltatás igénybevételével tovább bővíthető.
Hívószám azonosítása (CLIP):
Lehetővé teszi, hogy a hívott előfizető a híváskezdeményezési információkkal együtt a hívó fél ISDN hívószámát és az ISDN alcímét is megkapja, amennyiben azok továbbítását engedélyezi a hívó fél. A szolgáltatásra a hívott félnek kell előfizetnie.
Hívószám küldés letiltása állandóan (CLIR)
Lehetővé teszi, hogy a hívó fél a híváskezdeményezései során állandó jelleggel tiltsa telefonszámának hívott félnél való kijelzését
Hívószám küldés letiltása hívásonként (CLIRREQ):
Lehetővé teszi, hogy a hívó fél a híváskezdeményezései során hívásonként tiltsa telefonszámának hívott félnél való kijelzését. Ebben az esetben alapértelmezett beállítás a hívószám küldésének engedélyezése.
Hívószám küldés engedélyezése hívásonként (CLIRSUSP):
Lehetővé teszi, hogy a hívó fél a híváskezdeményezései során hívásonként engedélyezze telefonszámának hívott félnél való kijelzését. Ebben az esetben alapértelmezett beállítás a hívószám küldésének tiltása.
Kapcsoltszám azonosítása (COLP):
Lehetővé teszi a hívó fél számára, hogy egy hívás kezdeményezésekor a hálózat jelezze számára a ténylegesen kapcsolt használó ISDN hívószámát, amennyiben ezt az információtovábbítást a kapcsolt fél is engedélyezi. A hívószámot és a ténylegesen kapcsolt előfizető különbözhet például akkor, ha a hívott előfizető átirányította a hívást.
Kapcsoltszám azonosítás letiltása állandóan (COLR):
A kapcsolt előfizető tartósan letilthatja hívószámának kijelzését a hívónál.
Kapcsolt szám azonosítás letiltása hívásonként (COLRREQ):
A kapcsolt előfizető hívásonként letilthatja hívószámának kijelzését a hívónál.
Kapcsolt szám azonosítás engedélyezés hívásonként (COLRSUSP):
A kapcsolt előfizető hívásonként engedélyezheti hívószámának kijelzését a hívónál.
Csoportos vonalkeresés (LH):
A szolgáltatás igénybevétele lehetővé teszi, hogy több ISDN2 vagy ISDN30 csatlakozáson keresztül kapcsolódó alközpont, vagy alközpontok számára a szolgáltató vonalcsoportot képezzen. Az így kialakított vonalcsoportban lévő vonalakhoz ugyanazon hívószámok tartoznak és a központok bármelyik vonalon választhatnak szabad beszédcsatornát a hívások lebonyolításához.
Hívásátirányítás feltétel nélkül:
Ha a használó előfizető erre a szolgáltatásra és az aktivált, a hálózat minden bejövő hívást átirányít, minden külön feltétel nélkül.
Hívásátirányítás „nem felel” esetén (CFNR):
Lehetővé teszi, hogy a szolgáltatást előfizető használónak szánt hívásokat a hálózat – „nem felel” esetén- egy előzőleg megadott másik hívószámra irányítsa. Az átirányítása feltétele, hogy a hívott előfizető egy előre definiált időtartamig nem válaszol a hívásra. Mind a hívó, mind az előfizető, akihez a hívást átirányították lehet ISDN vagy telefon előfizető is. A szolgáltatás a kezdeményezett hívásokra nincs befolyással. Előfizethető a Hívásátirányítás foglaltság esetén szolgáltatással.
Hívásátirányítás foglaltság esetén (CFB):
Lehetővé teszi, hogy a szolgáltatást előfizető használónak szánt hívásokat a hálózat – a hívott foglaltsága esetén- egy előzőleg megadott másik hívószámra irányítsa. Mind a hívó, mind az előfizető, akihez a hívást átirányították lehet ISDN vagy telefon előfizető is. A szolgáltatás a kezdeményezett hívásokra nincs befolyással.
Hívásrészletezés:
Azaz tételes számlamelléklet, a számlához csatolt mellékletben az előfizető által fizetendő díjakat tételes bontásban küldjük meg. A hívó előfizető számára ingyenes hívások, beleértve a hatóság által „nem azonosítható hívószámként” megjelölt hívószámokra kezdeményezett hívásokat, nem jelölhetők meg a hívó előfizető számláján és a számlamellékletben. A szolgáltató az előfizető kérésére a kiállított számlához köteles hívásrészletezőt csatolni, amely magában foglalja a díj kiszámításához szükséges forgalmazási és számlázási adatokat tartalmazó kimutatást. A számlamellékletet egyéni előfizető részére elektronikus vagy nyomtatott, más előfizető részére elektronikus formában történő- kiadását a szolgáltató külön díj fizetéséhez nem kötheti. Erre irányuló előfizetői igény esetén havonta egy (nyomtatott) példányt bocsátunk az előfizető rendelkezésére ingyenesen.
1.14.2 Előfizetői Hozzáférési Pont
A helyi hurkot (2 Mbps-os nyalábok) a Szolgáltató a saját hálózatán (mikrohullámú vagy optikai összeköttetések) vagy más szolgáltatóktól bérelt összeköttetéseken keresztül biztosítja. A hozzáférési pont a megrendelőlapon előfizető által választott interfész szerint a Szolgáltató által biztosított berendezés fizikai csatlakozója.
1.15 A GTS ISDN2 telefonszolgáltatás leírása
A Szolgáltató a GTS ISDN2 szolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti.
1.15.1 Szolgáltatásleírás:
Az ISDN2 szolgáltatás kapcsoló és átviteli szolgáltatást tartalmaz. A hangátvitel mellett egyéb jelek átvitelére is szolgál (pl. fax, adat), díjazása lehet forgalom arányos vagy külön megállapodás alapján átalánydíjas.
Az ISDN2 (BRI) szolgáltatás ISDN (EDSS1) szabványú, ITU-T I.430-as interfészen keresztül vehető igénybe, mely egy időben 2 darab beszéd, vagy adat típusú hívás lebonyolítására alkalmas.
Az ISDN2 szolgáltatás esetében lehetőség van pont-pont, valamint pont-multipont konfiguráció kialakítására is.
Pont-pont konfiguráció esetén az ISDN vonal S/T interfészére kizárólag alközponti funkciót ellátó eszköz (PBX) csatlakoztatható és az így megrendelt szolgáltatáshoz minimum 10 db telefonszám tartozik, ami tovább bővíthető tízesével. Több pont-pont konfigurációban megrendelt vonal csoportba rendezhető (LH), mellyel növelhető a telefonszámokhoz tartozó, egy időben rendelkezésre álló beszédcsatornák száma.
Pont-multipont konfiguráció esetén alközponti funkciót ellátó eszköz (PBX), ISDN készülékek (ISDN telefon, ISDN fax, ISDN termináladapter, ISDN modem, ISDN POS terminál), illetve igény esetén a/b ágas NT telepítésével analóg készülékek (telefon, fax, modem, POS terminál) egyaránt kapcsolódhatnak a szolgáltatásátadási ponton. ISDN készülékek az S/T interfészre, az analóg készülékek az a/b ágas interfészre csatlakoztathatóak. Az így megrendelt konfigurációhoz minimum 2 db telefonszám tartozik, amely bővíthető a többszörös előfizetői hívószám (MSN) szolgáltatással maximálisan 8 darab telefonszámig, illetve alközponti funkciót ellátó eszköz esetén (PBX) igényelhető a pont-pont konfigurációra jellemző 10 db telefonszám is, ami tízesével tovább bővíthető. ISDN készülékeket alkalmazva ugyanazon telefonszám több készülékhez is hozzárendelhető, a hívást az arra alkalmas berendezés fogja megválaszolni (pl. beszéd típusú hívásra az ISDN telefon, míg a faxhívásra az ISDN fax fog válaszolni ).
Az alapszolgáltatás az a (korábban ún. közcélú) telefonszolgáltatás, mely az előfizetői hozzáférési pontok között lehetővé teszi a 300-3400 Hz közötti hangfrekvenciás jelek átvitelét, telefon összeköttetések felépítését és fenntartását. A hívó által kezdeményezett hívás automatikusan, kezelő közreműködése nélkül valósul meg.
A tudakozó és a díjmentes segélykérő hívásokat a szolgáltató a szolgáltatásán lehetővé teszi. Az előtét- és előválasztással kapcsolatos szolgáltatások esetén a tudakozó és segélykérő szolgáltatásokat a helyi előfizetői hozzáférést biztosító szolgáltató teszi lehetővé.
Az előfizető készülékén hívószám kijelzés megjelenítése a műszaki megvalósíthatóságtól függ. Kiegészítő szolgáltatások bevezetése igény alapján történik.
A szolgáltatás megfelel a 13/2011. (XII. 27.) NMHH rendelet előírásainak, valamint a beszédátvitel minőségének mérését és modelljét leíró ITU-T G.107 és G.109 –es ajánlások szerinti “jó minősítésű” kategóriába eső szolgáltatásnak.
Használható hívásirányok:
(vi) Nyilvános helyi telefonszolgáltatás:
A szolgáltatás helyi hívási területen (primer) belül biztosít telefon kapcsolatot az egyes előfizetők között. A szolgáltatás megkötött előfizetői szerződés alapján vehető igénybe.
A helyi hurkot a Szolgáltató a saját hálózatán (mikrohullámú vagy optikai összeköttetések) vagy részben bérelt infrastruktúrán keresztül biztosítja.
A közvetítő előválasztást és a hívásonkénti előtétválasztást a Szolgáltató az 1. mellékletben leírtak alapján biztosítja az előfizetők számára.
(vii) Nyilvános belföldi telefonszolgáltatás:
A szolgáltatás helyi hívási területen (primer) kívül biztosít telefon kapcsolatot az egyes előfizetők között. A szolgáltatás igénybe vehető:
előfizetői szerződéssel (ebben az esetben a helyi hurok szolgáltatója a Szolgáltató, az előfizető a kapcsolási számát is kaphatja a Szolgáltató által biztosított számtartományból)
közvetítő-előválasztással (szerződés alapján)
hívásonkénti előtétválasztással (csak a közvetítő-előválasztásra szerződő előfizetők tudják igénybe venni), az előtétszám: 1514
(viii) Nyilvános nemzetközi telefonszolgáltatás:
A szolgáltatás a belföldi előfizetők vagy felhasználók számára nemzetközi telefon kapcsolatot biztosít. A szolgáltatás igénybe vehető:
előfizetői szerződéssel (ebben az esetben a helyi hurok szolgáltatója a Szolgáltató, az előfizető a kapcsolási számát is a Szolgáltató által biztosított számtartományból kapja)
közvetítő-előválasztással (szerződés alapján)
hívásonkénti előtétválasztással (csak a közvetítő-előválasztásra szerződő előfizetők tudják igénybe venni), az előtétszám: 1514
(ix) Helytől független (nomadikus) számok hívása: a 21-es előhívó számok hívásával elérhető nem helyhez kötött telefonszolgáltatás. A szolgáltatás igénybe vehető:
előfizetői szerződéssel (ebben az esetben a helyi hurok szolgáltatója a Szolgáltató, az előfizető a kapcsolási számát is a Szolgáltató által biztosított számtartományból kapja).
(x) A különleges díjazású számok (06/40, 06/51, 06/80, 06/90, 06/91) hívása: a szolgáltatás a belföldi előfizetők vagy felhasználók számára vehető igénybe:
előfizetői szerződéssel (ebben az esetben a helyi hurok szolgáltatója a Szolgáltató, az előfizető a kapcsolási számát is a Szolgáltató által biztosított számtartományból kapja).
Audiofix és audiotex hívások
Audiofix: belföldi, fix díjú, emeltdíjas szám szolgáltatás, amely olyan műszaki lehetőséget biztosít a tartalomszolgáltató számára, hogy az emeltdíjas, Audifix-számon hívók részére fix díjon informatív és/vagy szórakoztató jellegű szolgáltatásokat nyújthasson.
A szolgáltatások igénybevételéért a hívásokat a hívók részére emelt tarifával számlázzuk, amely tarifa azonos mértékű: független a naptól és napszaktól, valamint a belföldi hívás helyétől!
Audiotex (perc alapú): Hívás alapú szolgáltatás alatt azt értjük, amikor az előfizető egy 90 és 91-es hívószámra kezdeményezett telefonhívással éri el a megadott szolgáltatást. Ezek a szolgáltatások lehetnek olyan szolgáltatások, melyek végződtetéseként az Előfizető közvetlenül és kötetlenül beszélgethet a szolgáltatóval élőszóban, illetve elérhet egy olyan központot (IVR), ahol készüléke billentyűi segítségével barangolhat a menüpontok között.
Az úgynevezett hívás alapú szolgáltatások minden esetben olyan szolgáltatást takarnak, melyek elszámolása a hívásidő tartamának megfelelően történik, azaz az Előfizető a hívásidő mértékét fizeti meg. Ez a szolgáltatás például az élőszavas tájékoztatások, interaktív kommunikáció megvalósítására alkalmas.
A szolgáltatás műszaki adatai
A műszaki adatok összefoglaló táblázata a GTS ISDN30 telefonszolgáltatás leírásában megtalálható.
Kiegészítő szolgáltatások
A kiegészítő szolgáltatások összefoglaló táblázata és leírása a GTS ISDN30 telefonszolgáltatás leírásában megtalálható.
1.15.2 Előfizetői Hozzáférési Pont
A helyi hurkot a Szolgáltató a saját hálózatán (mikrohullámú vagy optikai összeköttetések) vagy más szolgáltatóktól bérelt összeköttetéseken keresztül biztosítja. A hozzáférési pont a megrendelőlapon előfizető által választott interfész szerint a Szolgáltató által biztosított berendezés fizikai csatlakozója.
1.16 A GTS analóg telefonszolgáltatás leírása
A Szolgáltató az GTS analóg telefonszolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti.
1.16.1 Szolgáltatásleírás:
Az analóg telefonszolgáltatás kapcsoló és átviteli szolgáltatást tartalmaz. A hangátvitel mellett egyéb jelek átvitelére is szolgálhat (pl. fax, adat), díjazása lehet forgalom arányos vagy külön megállapodás alapján átalánydíjas. A szolgáltatás hangfrekvenciás előfizetői interfészen (kéthuzalos duplex alapsávi analóg összeköttetést megvalósító interfészen), RJ-11 (telefon) csatlakozón keresztül vehető igénybe.
Az alapszolgáltatás az a (korábban ún. közcélú) telefonszolgáltatás, mely az előfizetői hozzáférési pontok között lehetővé teszi a 300-3400 Hz közötti hangfrekvenciás jelek átvitelét, telefon összeköttetések felépítését és fenntartását. A hívó által kezdeményezett hívás automatikusan, kezelő közreműködése nélkül valósul meg.
A tudakozó és a díjmentes segélykérő hívásokat a szolgáltató a szolgáltatásán lehetővé teszi. Az előtét- és előválasztással kapcsolatos szolgáltatások esetén a tudakozó és segélykérő szolgáltatásokat a helyi előfizetői hozzáférést biztosító szolgáltató teszi lehetővé.
Az előfizető készülékén hívószám kijelzés megjelenítése a műszaki megvalósíthatóságtól függ. Kiegészítő szolgáltatások bevezetése igény alapján történik.
A szolgáltatás megfelel a 13/2011. (XII. 27.) NMHH rendelet előírásainak, valamint a beszédátvitel minőségének mérését és modelljét leíró ITU-T G.107 és G.109 –es ajánlások szerinti “jó minősítésű” kategóriába eső szolgáltatásnak.
Használható hívásirányok:
(xi) Nyilvános helyi telefonszolgáltatás:
A szolgáltatás helyi hívási területen (primer) belül biztosít telefon kapcsolatot az egyes előfizetők között. A szolgáltatás megkötött előfizetői szerződés alapján vehető igénybe.
A helyi hurkot a Szolgáltató a saját hálózatán (mikrohullámú vagy optikai összeköttetések) vagy részben bérelt infrastruktúrán keresztül biztosítja.
A közvetítő előválasztást és a hívásonkénti előtétválasztást a Szolgáltató az 1. mellékletben leírtak alapján biztosítja az előfizetők számára.
(xii) Nyilvános belföldi telefonszolgáltatás:
A szolgáltatás helyi hívási területen (primer) kívül biztosít telefon kapcsolatot az egyes előfizetők között. A szolgáltatás igénybe vehető:
előfizetői szerződéssel (ebben az esetben a helyi hurok szolgáltatója a Szolgáltató, az előfizető a kapcsolási számát is kaphatja a Szolgáltató által biztosított számtartományból)
közvetítő-előválasztással (szerződés alapján)
hívásonkénti előtétválasztással (csak a közvetítő-előválasztásra szerződő előfizetők tudják igénybe venni), az előtétszám: 1514
(xiii) Nyilvános nemzetközi telefonszolgáltatás:
A szolgáltatás a belföldi előfizetők vagy felhasználók számára nemzetközi telefon kapcsolatot biztosít. A szolgáltatás igénybe vehető:
előfizetői szerződéssel (ebben az esetben a helyi hurok szolgáltatója a Szolgáltató, az előfizető a kapcsolási számát is a Szolgáltató által biztosított számtartományból kapja)
közvetítő-előválasztással (szerződés alapján)
hívásonkénti előtétválasztással (csak a közvetítő-előválasztásra szerződő előfizetők tudják igénybe venni), az előtétszám: 1514
(xiv) Helytől független (nomadikus) számok hívása: a 21-es előhívó számok hívásával elérhető nem helyhez kötött telefonszolgáltatás. A szolgáltatás igénybe vehető:
előfizetői szerződéssel (ebben az esetben a helyi hurok szolgáltatója a Szolgáltató, az előfizető a kapcsolási számát is a Szolgáltató által biztosított számtartományból kapja).
(xv) A különleges díjazású számok (06/40, 06/51, 06/80, 06/90, 06/91) hívása: a szolgáltatás a belföldi előfizetők vagy felhasználók számára vehető igénybe:
előfizetői szerződéssel (ebben az esetben a helyi hurok szolgáltatója a Szolgáltató, az előfizető a kapcsolási számát is a Szolgáltató által biztosított számtartományból kapja).
Audiofix és audiotex hívások
Audiofix: belföldi, fix díjú, emeltdíjas szám szolgáltatás, amely olyan műszaki lehetőséget biztosít a tartalomszolgáltató számára, hogy az emeltdíjas, Audifix-számon hívók részére fix díjon informatív és/vagy szórakoztató jellegű szolgáltatásokat nyújthasson.
A szolgáltatások igénybevételéért a hívásokat a hívók részére emelt tarifával számlázzuk, amely tarifa azonos mértékű: független a naptól és napszaktól, valamint a belföldi hívás helyétől!
Audiotex (perc alapú): Hívás alapú szolgáltatás alatt azt értjük, amikor az előfizető egy 90 és 91-es hívószámra kezdeményezett telefonhívással éri el a megadott szolgáltatást. Ezek a szolgáltatások lehetnek olyan szolgáltatások, melyek végződtetéseként az Előfizető közvetlenül és kötetlenül beszélgethet a szolgáltatóval élőszóban, illetve elérhet egy olyan központot (IVR), ahol készüléke billentyűi segítségével barangolhat a menüpontok között.
Az úgynevezett hívás alapú szolgáltatások minden esetben olyan szolgáltatást takarnak, melyek elszámolása a hívásidő tartamának megfelelően történik, azaz az Előfizető a hívásidő mértékét fizeti meg. Ez a szolgáltatás például az élőszavas tájékoztatások, interaktív kommunikáció megvalósítására alkalmas.
A szolgáltatás műszaki adatai
A műszaki adatok összefoglaló táblázata a GTS ISDN30 telefonszolgáltatás leírásában megtalálható.
Kiegészítő szolgáltatások
A kiegészítő szolgáltatások összefoglaló táblázata és leírása a GTS ISDN30 telefonszolgáltatás leírásában megtalálható.
1.16.2 Előfizetői Hozzáférési Pont
A helyi hurkot a Szolgáltató a saját hálózatán (mikrohullámú vagy optikai összeköttetések) vagy más szolgáltatóktól bérelt összeköttetéseken keresztül biztosítja. A hozzáférési pont a megrendelőlapon előfizető által választott interfész szerint a Szolgáltató által biztosított berendezés fizikai csatlakozója.
1.17 A GTS „Zöld szám” szolgáltatás (osztott díjas telefonszolgáltatás)
A Szolgáltató a GTS „Zöld szám” szolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti.
1.17.1 Szolgáltatásleírás:
A szolgáltatás lehetővé teszi a „Zöld szám” (06/80) szolgáltatás előfizetői számára, hogy más előfizetők a hívás tényleges díjától függetlenül, díjmentesen hívhassák őket. A díjmentes telefonhívás esetén 0,3-3,4 kHz közötti hangfrekvenciás, illetve ISDN jelek átvitelét teszik lehetővé, mely kapcsolat alkalmas telefonbeszélgetések, ISDN adatforgalom lebonyolítására, valamint fax és analóg modem üzenetek továbbítására. Lehetőséget biztosít a szolgáltató a megrendelőnek arra, hogy a szerződés megkötésénél (vagy utólag módosítással) a színes szám előfizetője a hívásfogadás területi és időkorlátait meghatározza.
1.18 A GTS Pulzus közvetítő előválasztás szolgáltatás
A Szolgáltató a GTS Pulzus közvetítő előválasztás szolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti.
1.18.1 Szolgáltatásleírás:
A GTS Pulzus szolgáltató előválasztás segítségével az Előfizető helyi, belföldi távolsági, mobil és nemzetközi hívásokat kezdeményezhet a Szolgáltató hálózatán keresztül.
A Szolgáltató hálózatához a jelenlegi telefonszolgáltató vonalán keresztül csatlakozik. A telefonszolgáltató a kívánt hívásirányokba induló hívásokat automatikusan a Szolgáltató-hez irányítja át, így a telefonbeszélgetések a Szolgáltató saját hálózatán keresztül zajlanak. A Szolgáltató hálózata kapcsolatban áll a többi vezetékes -és mobilszolgáltató hálózatával.
A GTS Pulzus szolgáltatás igénybevételéhez az Előfizetőnek rendelkeznie kell legalább egy analóg vagy ISDN telefonvonallal. Az előzetesen jelzett igénye alapján a jelenlegi telefonszolgáltató az adott hívásirányokat automatikusan a Szolgáltató felé továbbítja.
A közvetítőválasztás szolgáltatással megrendelhető díjcsomagok igénybevételéért az egyszeri díjak bekövetkezett eseményenként kerülnek felszámításra, és a bekövetkezés időpontja szerinti elszámolási időszakhoz tartozó számlában kerül kiszámlázásra.
A forgalmi díjak elszámolása a választott díjcsomag szerint történik.
A GTS PULZUS szolgáltatásra szerződött előfizetők szerződéskötéskor meghatározzák, hogy melyik hívásirány(ok)ra választják a GTS -t közvetítő szolgáltatójuknak. Szerződéskötéskor díjcsomagot is választanak maguknak. A díjcsomagok közös jellemzője, hogy nincsen kapcsolási díjuk, a forgalmi díjcsomagoknak nincsen havi díjuk sem.
Az egyes díjcsomagok alapvetően a havonta vállalt forgalmi díj (ún. „vállalt forgalom”) alapján különülnek el egymástól. Nagyobb vállalt forgalom nagyobb kedvezményt jelenhet az egyes hívásirányok percdíjaiban. Amennyiben a tényleges forgalom nem éri el a vállalt forgalmat egy elszámolási időszakban, akkor a vállalt forgalomnak megfelelő
díj kerül felszámításra. Ha a tényleges forgalom meghaladja a vállalt forgalmat, akkor a tényleges forgalom képezi az elszámolás alapját.
1.19 GTS 1514 (Hívásonkénti közvetítőválasztás) szolgáltatás
A Szolgáltató a GTS 1514 (Hívásonkénti közvetítőválasztás) szolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti.
1.19.1 Szolgáltatásleírás:
A GTS 1514 igénybevételével az előfizetők belföldi távolsági, mobil, nemzetközi és több primer körzetben helyi hívásokat kezdeményezhetnek a 1514 hívásonkénti előválasztó szám segítségével. A 1514 hívásonkénti előválasztó szám segítségével kezdeményezett telefonbeszélgetéseket a Szolgáltató végződteti. A Szolgáltató hálózatához történő csatlakozás a jelenlegi telefonszolgáltató vonalán keresztül történik.
A szolgáltatás igénybevételével az előfizető elfogadja a szolgáltató által közölt szolgáltatási díjakat. A szolgáltatásnak kizárólag forgalmi díja van. A díj számítása a hívás első 30 másodperce után másodpercenkénti forgalomméréssel történik. A tárgyhónapot követően kézbesített összevont számla alapján kell a forgalmi díjat megfizetnie az igénybevevőnek.
A szolgáltatás igénybevételéhez az előfizetőnek rendelkeznie kell egy (vagy több) analóg vagy ISDN telefonvonallal. Az előfizető által előzetesen jelzett igény alapján a hozzáférés-szolgáltató (jelenlegi telefonszolgáltatója) az adott hívásirányokat a 1514-es előválasztó szám tárcsázása után GTS felé továbbítja. A hívás indításakor tárcsázza a 1514- es előválasztó számot, majd a hívni kívánt telefonszámot a szokásos módon kell tárcsázni, a hívást a Szolgáltató végződteti. A Szolgáltató hálózata tartalmazza a hívásirányító- és a számlázó rendszert is.
A szolgáltatás igénybevételének korlátai:
(a) Kizárólag a GTS ADSL előfizetéssel rendelkező ügyfelek számára nyújtott szolgáltatás.
(b) A szolgáltatás nem vehető igénybe azon ADSL előfizetők számára, akik helyett más viseli az ADSL szolgáltatás díját (pl. Flotta ADSL).
(c) A szolgáltatás igénybe vehető a helyi, belföldi távolsági, mobil és nemzetközi irányba a következő körzetekben:
1, 22, 23, 25, 26, 34, 36, 37, 42, 44, 45, 46, 52, 53, 54, 56, 59, 62, 69, 72, 73, 74, 76, 82, 83, 84, 85,
92, 93, 96,99
A szolgáltatás igénybe vehető a belföldi távolsági, mobil és nemzetközi irányba a következő körzetekben: 24, 32, 35, 47, 48, 49, 63, 66, 68, 75, 77, 78, 79, 87, 88, 89, 95
(d) A szolgáltatás kizárólag működő telefonszolgáltatás mellett, kizárólag az ADSL előfizetés időtartama alatt vehető igénybe.
A szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződés - rendkívüli megszün(tet)ési ok - hiányában legkorábban a szerződésben rögzített határozott idejű Alapidőtartam lejártával szűnik meg.
1.20 GTS SIP Bridge szolgáltatás
A Szolgáltató a GTS SIP Bridge szolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti.
1.20.1 Szolgáltatásleírás:
A Szolgáltató a SIP hozzáféréseket saját optikai, vagy mikrohullámú átvitel-technikai rendszerén keresztül, vagy más szolgáltatótól bérelt, vagy részben bérelt infrastruktúrán keresztül juttatja el az Előfizető telephelyéhez. Az Előfizető telephelyén a szolgáltatás közvetlenül csatlakoztatható SIP szerverhez, routerhez vagy a telefon alközpontban lévő kártyára Ethernet interfészen. A Szolgáltatás igénybevételéhez az Előfizetőnek rendelkeznie kell Ethernet port fogadására alkalmas eszközzel. Az eszköz biztonságos üzemeltetése – ideértve az esetleges rosszindulatú támadásokat a publikus hálózat felől – az előfizető feladata és felelőssége. Szolgáltató minden, az adott címről érkező forgalmat az előfizető forgalmának tekint és ennek megfelelően jár el. Szolgáltató ugyanakkor mindent megtesz a gyanús forgalmak detektálása és az esetleges problémák elhárítása érdekében (fraud kezelés).
A szolgáltatás nyújtása a specifikus adatátviteli paraméterekhez illeszkedő, kódolt digitális jelekkel történik, az átviteli hálózat IP alapú. A szolgáltatás néhány hangcsatorna (egyidejű beszédcsatorna) átvitelétől akár százas nagyságrendű beszédcsatorna átvitelére is alkalmas. Az átvihető beszédcsatornák számát a kódolás és a rendelkezésre álló sávszélesség dönti el. A specifikus műszaki megvalósítás (különösen a kódolás, sávszélesség biztosítása, stb.) a Szolgáltató által meghatározott, műszakilag optimális módon történik.
A Szolgáltató vagy a saját számmezőjéből jelöl ki telefonszámot előfizetői részére, vagy az Előfizető által a korábbi telefonszolgáltatónál használt telefonszámok használatát (telefonszám-hordozhatóság) biztosítja. Extra szolgáltatásként – külön díj megfizetése ellenében – a Szolgáltató könnyen megjegyezhető, egyedi hívószámokat (ún. Szép Számokat) biztosít Előfizetőinek. Akár több telephellyel vagy országos hálózattal rendelkező ügyfeleinknek több telefon földrajzi számozási körzetben (primer körzetben) tudjuk biztosítani ugyanazt az egyedi számot.
A szolgáltatás megfelel a 13/2011. (XII. 27.) NMHH rendelet előírásainak, valamint a beszédátvitel minőségének mérését és modelljét leíró ITU-T G.107 és G.109 –es ajánlások szerinti “jó minősítésű” kategóriába eső szolgáltatásnak.
Használható hívásirányok:
(xvi) Nyilvános helyi telefonszolgáltatás:
A szolgáltatás helyi hívási területen (primer) belül biztosít telefon kapcsolatot az egyes előfizetők között. A szolgáltatás megkötött előfizetői szerződés alapján vehető igénybe.
A helyi hurkot a Szolgáltató a saját hálózatán (mikrohullámú vagy optikai összeköttetések) vagy részben bérelt infrastruktúrán keresztül biztosítja.
A közvetítő előválasztást és a hívásonkénti előtétválasztást a Szolgáltató az 1. mellékletben leírtak alapján biztosítja az előfizetők számára.
(xvii) Nyilvános belföldi telefonszolgáltatás:
A szolgáltatás helyi hívási területen (primer) kívül biztosít telefon kapcsolatot az egyes előfizetők között. A szolgáltatás igénybe vehető:
előfizetői szerződéssel (ebben az esetben a helyi hurok szolgáltatója a Szolgáltató, az előfizető a kapcsolási számát is kaphatja a Szolgáltató által biztosított számtartományból)
közvetítő-előválasztással (szerződés alapján)
hívásonkénti előtétválasztással (csak a közvetítő-előválasztásra szerződő előfizetők tudják igénybe venni), az előtétszám: 1514
(xviii) Nyilvános nemzetközi telefonszolgáltatás:
A szolgáltatás a belföldi előfizetők vagy felhasználók számára nemzetközi telefon kapcsolatot biztosít. A szolgáltatás igénybe vehető:
előfizetői szerződéssel (ebben az esetben a helyi hurok szolgáltatója a Szolgáltató, az előfizető a kapcsolási számát is a Szolgáltató által biztosított számtartományból kapja)
közvetítő-előválasztással (szerződés alapján)
hívásonkénti előtétválasztással (csak a közvetítő-előválasztásra szerződő előfizetők tudják igénybe venni), az előtétszám: 1514
(xix) Helytől független (nomadikus) számok hívása: a 21-es előhívó számok hívásával elérhető nem helyhez kötött telefonszolgáltatás. A szolgáltatás igénybe vehető:
előfizetői szerződéssel (ebben az esetben a helyi hurok szolgáltatója a Szolgáltató, az előfizető a kapcsolási számát is a Szolgáltató által biztosított számtartományból kapja).
(xx) A különleges díjazású számok (06/40, 06/51, 06/80, 06/90, 06/91) hívása: a szolgáltatás a belföldi előfizetők vagy felhasználók számára vehető igénybe:
előfizetői szerződéssel (ebben az esetben a helyi hurok szolgáltatója a Szolgáltató, az előfizető a kapcsolási számát is a Szolgáltató által biztosított számtartományból kapja).
Audiofix és audiotex hívások
Audiofix: belföldi, fix díjú, emeltdíjas szám szolgáltatás, amely olyan műszaki lehetőséget biztosít a tartalomszolgáltató számára, hogy az emeltdíjas, Audifix-számon hívók részére fix díjon informatív és/vagy szórakoztató jellegű szolgáltatásokat nyújthasson.
A szolgáltatások igénybevételéért a hívásokat a hívók részére emelt tarifával számlázzuk, amely tarifa azonos mértékű: független a naptól és napszaktól, valamint a belföldi hívás helyétől!
Audiotex (perc alapú): Hívás alapú szolgáltatás alatt azt értjük, amikor az előfizető egy 90 és 91-es hívószámra kezdeményezett telefonhívással éri el a megadott szolgáltatást. Ezek a szolgáltatások lehetnek olyan szolgáltatások, melyek végződtetéseként az Előfizető közvetlenül és kötetlenül beszélgethet a szolgáltatóval élőszóban, illetve elérhet egy olyan központot (IVR), ahol készüléke billentyűi segítségével barangolhat a menüpontok között.
Az úgynevezett hívás alapú szolgáltatások minden esetben olyan szolgáltatást takarnak, melyek elszámolása a hívásidő tartamának megfelelően történik, azaz az Előfizető a hívásidő mértékét fizeti meg. Ez a szolgáltatás például az élőszavas tájékoztatások, interaktív kommunikáció megvalósítására alkalmas.
Kiegészítő szolgáltatások
A kiegészítő szolgáltatások leírása a GTS ISDN30 telefonszolgáltatás leírásában megtalálható.
1.20.2 Előfizetői Hozzáférési Pont
A helyi hurkot a Szolgáltató a saját hálózatán (mikrohullámú vagy optikai összeköttetések) vagy más szolgáltatóktól bérelt összeköttetéseken keresztül biztosítja. A hozzáférési pont a megrendelőlapon előfizető által választott interfész szerint a Szolgáltató által biztosított berendezés fizikai csatlakozója.
1.21 GTS IP Centrex szolgáltatás
A Szolgáltató a GTS IP Centrex szolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti.
1.21.1 Szolgáltatásleírás:
A Centrex az üzleti előfizetők számára kidolgozott, telefonálásra optimalizált szolgáltatás. A hívás illetve szolgáltatás vezérléshez szükséges berendezések a távközlési szolgáltató tulajdonában vannak, annak területén helyezkednek el és ő is üzemelteti őket. Az IP Centrex szolgáltatással a Szolgáltató hatékony és professzionális megoldást kínál a vállalati telefonszolgáltatás kiszervezésére és alközponti szolgáltatások megvalósítására IP hálózaton keresztül. Az adat- és hanghálózat egyazon IP-s hozzáférésen keresztül elérhető lehet, alközpont használata nélkül - de alközponti szolgáltatásokkal.
A vállalati alközpontot kiváltó megoldásként működő szolgáltatás mögött a Szolgáltató zárt, IP alapú infrastruktúrája és modern IP főközpontja biztosítja a hazai és nemzetközi beszédcélú hálózatok elérését. A GTS IP centrex telefonszolgáltatása helyi, belföldi távolsági és mobil, valamint nemzetközi vezetékes és mobil irányokra egyaránt igénybe vehető.
Előfizetőnk telephelyére saját mikrohullámú vagy optikai infrastruktúrával, esetleg társszolgáltatóktól bérelt módon biztosítjuk az előfizetői szakaszt, melyen keresztül a szolgáltatás fizikailag megvalósulhat. Az ügyfélnél elhelyezésre kerülő Ethernet switchre kapcsolódnak az IP telefonok illetve az analóg adapterek (pl. Fax készülék számára).
A szolgáltatás nyújtása a specifikus adatátviteli paraméterekhez illeszkedő, kódolt digitális jelekkel történik, az átviteli hálózat IP alapú. A szolgáltatás néhány hangcsatorna (egyidejű beszédcsatorna) átvitelétől akár százas nagyságrendű
beszédcsatorna átvitelére is alkalmas lehet. Az átvihető beszédcsatornák számát a kódolás és a rendelkezésre álló sávszélesség dönti el. A specifikus műszaki megvalósítás (különösen a kódolás, sávszélesség biztosítása, stb.) a Szolgáltató által meghatározott, műszakilag optimális módon történik. Az egyes mellékek funkcionalitásának meghatározása és a kiegészítő szolgáltatások definiálása egyedileg történik a műszaki paraméterek figyelembe vételével az ügyfelek igényei szerint.
A Szolgáltató vagy a saját számmezőjéből jelöl ki telefonszámot előfizetői részére, vagy az Előfizető által a korábbi telefonszolgáltatónál használt telefonszámok használatát (telefonszám-hordozhatóság) biztosítja. Extra szolgáltatásként – külön díj megfizetése ellenében – a Szolgáltató könnyen megjegyezhető, egyedi hívószámokat (ún. Szép Számokat) biztosít Előfizetőinek. Akár több telephellyel vagy országos hálózattal rendelkező ügyfeleinknek több telefon földrajzi számozási körzetben (primer körzetben) tudjuk biztosítani ugyanazt az egyedi számot.
A szolgáltatás megfelel a 13/2011. (XII. 27.) NMHH rendelet előírásainak, valamint a beszédátvitel minőségének mérését és modelljét leíró ITU-T G.107 és G.109 –es ajánlások szerinti “jó minősítésű” kategóriába eső szolgáltatásnak.
Használható hívásirányok:
(xxi) Nyilvános helyi telefonszolgáltatás:
A szolgáltatás helyi hívási területen (primer) belül biztosít telefon kapcsolatot az egyes előfizetők között. A szolgáltatás megkötött előfizetői szerződés alapján vehető igénybe.
A helyi hurkot a Szolgáltató a saját hálózatán (mikrohullámú vagy optikai összeköttetések) vagy részben bérelt infrastruktúrán keresztül biztosítja.
A közvetítő előválasztást és a hívásonkénti előtétválasztást a Szolgáltató az 1. mellékletben leírtak alapján biztosítja az előfizetők számára.
(xxii) Nyilvános belföldi telefonszolgáltatás:
A szolgáltatás helyi hívási területen (primer) kívül biztosít telefon kapcsolatot az egyes előfizetők között. A szolgáltatás igénybe vehető:
előfizetői szerződéssel (ebben az esetben a helyi hurok szolgáltatója a Szolgáltató, az előfizető a kapcsolási számát is kaphatja a Szolgáltató által biztosított számtartományból)
közvetítő-előválasztással (szerződés alapján)
hívásonkénti előtétválasztással (csak a közvetítő-előválasztásra szerződő előfizetők tudják igénybe venni), az előtétszám: 1514
(xxiii) Nyilvános nemzetközi telefonszolgáltatás:
A szolgáltatás a belföldi előfizetők vagy felhasználók számára nemzetközi telefon kapcsolatot biztosít. A szolgáltatás igénybe vehető:
előfizetői szerződéssel (ebben az esetben a helyi hurok szolgáltatója a Szolgáltató, az előfizető a kapcsolási számát is a Szolgáltató által biztosított számtartományból kapja)
közvetítő-előválasztással (szerződés alapján)
hívásonkénti előtétválasztással (csak a közvetítő-előválasztásra szerződő előfizetők tudják igénybe venni), az előtétszám: 1514
(xxiv) Helytől független (nomadikus) számok hívása: a 21-es előhívó számok hívásával elérhető nem helyhez kötött telefonszolgáltatás. A szolgáltatás igénybe vehető:
előfizetői szerződéssel (ebben az esetben a helyi hurok szolgáltatója a Szolgáltató, az előfizető a kapcsolási számát is a Szolgáltató által biztosított számtartományból kapja).
(xxv) A különleges díjazású számok (06/40, 06/51, 06/80, 06/90, 06/91) hívása: a szolgáltatás a belföldi előfizetők vagy felhasználók számára vehető igénybe:
előfizetői szerződéssel (ebben az esetben a helyi hurok szolgáltatója a Szolgáltató, az előfizető a kapcsolási számát is a Szolgáltató által biztosított számtartományból kapja).
Audiofix és audiotex hívások
Audiofix: belföldi, fix díjú, emeltdíjas szám szolgáltatás, amely olyan műszaki lehetőséget biztosít a tartalomszolgáltató számára, hogy az emeltdíjas, Audifix-számon hívók részére fix díjon informatív és/vagy szórakoztató jellegű szolgáltatásokat nyújthasson.
A szolgáltatások igénybevételéért a hívásokat a hívók részére emelt tarifával számlázzuk, amely tarifa azonos mértékű: független a naptól és napszaktól, valamint a belföldi hívás helyétől!
Audiotex (perc alapú): Hívás alapú szolgáltatás alatt azt értjük, amikor az előfizető egy 90 és 91-es hívószámra kezdeményezett telefonhívással éri el a megadott szolgáltatást. Ezek a szolgáltatások lehetnek olyan szolgáltatások, melyek végződtetéseként az Előfizető közvetlenül és kötetlenül beszélgethet a szolgáltatóval élőszóban, illetve elérhet egy olyan központot (IVR), ahol készüléke billentyűi segítségével barangolhat a menüpontok között.
Az úgynevezett hívás alapú szolgáltatások minden esetben olyan szolgáltatást takarnak, melyek elszámolása a hívásidő tartamának megfelelően történik, azaz az Előfizető a hívásidő mértékét fizeti meg. Ez a szolgáltatás például az élőszavas tájékoztatások, interaktív kommunikáció megvalósítására alkalmas.
A szolgáltatás műszaki adatai
Megnevezés | Adat |
Szolgáltatás | Beszédcélú hozzáférés, centrex virtuális alközponti szolgáltatással |
Átviteli közeg | Szolgáltató IP bérelt vonal |
Hívásirányok | Belföldi helyi és távolsági, mobil, nemzetközi |
Kiegészítő szolgáltatások
A kiegészítő szolgáltatások itt nem szereplő leírása a GTS ISDN30 telefonszolgáltatás leírásában megtalálható.
IP Centrex alapszolgáltatások | ||
1. | Hívásátirányítás | Feltétel nélkül |
Nincs válasz esetén | ||
Foglaltság esetén | ||
„Házon kívül” funkció | ||
„Ne zavarj” funkció | ||
Külső v. belső ráirányítás elleni védelem | ||
2. | Hívásnapló | Nem fogadott hívások |
Tárcsázott hívások | ||
Fogadott hívások | ||
3. | Egyéb alapszolgáltatások | Telefonszám kijelzés vezérlése (CLIP/COLP) |
Névtelen hívások kezelése | ||
Hívásvárakozatás | ||
Telefonzár | ||
Programozható funkciógombok (készülékfüggő) | ||
4. | Hívás közbeni funkciók | Tartás (Hold) |
Parkoltatás (Call Park) | ||
Továbbítás |
Elutasítás | ||
Második vonal | ||
Váltás / átadás a 2 párhuzamos beszélgetés között | ||
3 résztvevős konferenciabeszélgetés | ||
5. | Hívástiltások | Nemzetközi-, emeltdíjas híváskezdeményezés letiltása |
Nemzetközi-, emeltdíjas-, mobil híváskezdeményezés letiltása | ||
Nemzetközi-, emeltdíjas-, belföldi távolsági híváskezdeményezés letiltása | ||
Emeltdíjas-, mobil-, belföldi távolsági híváskezdeményezés letiltása | ||
Emeltdíjas híváskezdeményezés letiltása |
IP Centrex kiegészítő szolgáltatások | ||
1. | Egyedi zenék | Az ügyfél által szolgáltatott zenék vagy hangbemondások használata a következő funkciókhoz: Hívástartás, Hívásvárakoztatás, Hívás parkoltatás, Hunting csoport hívásvárakoztatás, Hunting csoport munkaidőn kívül |
2. | IVR | A kiválasztott telefonszámok végződtetése IVR rendszerben, bejövő hívás esetén a hívó fél DTMF kódokkal választhat felkínált opciók közül. Alapesetben 2 szintű IVR, szintenként maximum 10 menüponttal. |
3. | Hangrögzítés interfész | Az ügyfél telephelyén, általa biztosított hardveren kerül rögzítésre a kiválasztott mellékek forgalma. Windows XP / Windows 7 operációs rendszerek támogatása. Adatbázis alapú visszakeresés, MP3 formátumba történő mentés. A telepítés után az ügyfél által történik a hangrögzítő szerver kezelése |
4. | Vállalati telefonkönyv | Az ügyfél által megadott adatok a telefonokról elérhető telefonkönyvbe kerülnek. |
5. | Egyedi szűrőlista | Egyedi igények szerinti szűrőlisták az egyes mellékekre. |
6. | Csoportos vonalkeresés (Hunting group) | Hunting group, más néven híváselosztó csoport, a bejövő hívások a csoport mellékein oszlanak szét. |
6.a | Vezetékes-mobil konvergencia | Speciális hunting csoport, ahol megadott mobiltelefonszámok viselkedhetnek mellékként, így ügyfelünk mindig elérhető marad. Alapvetően két tagú, az ügyfél vezetékes száma és egy mobilszám. Amennyiben a vezetékes szám nem elérhető, a hívások továbbítódnak a mobiltelefonszám irányába. |
7. | Hívásrészletezés | Hívásrészletezés telefonszámok szerint, tételes híváslistával és időtartamokkal. |
8. | Főnök-titkár funkció | Az ügyfél titkársági készüléke fogadhat és kapcsolhat be hívásokat más mellékekre. A titkárnőhöz beérkező hívást tartásba helyezi, szól a főnökének majd a főnök "áthidalja" a titkárnői telefont. |
9. | Hívásátvételi csoportok | A csoport tagjai képesek beérkező hívást átvenni másik csoporttagoktól. |
9.a | Mellékfelügyelet | Speciális hívásátvételi csoport, ahol az egyik mellék képes felügyelni egy másik hívásokkal kapcsolatos tevékenységét, illetve átvenni azokat. Olyan készülékkel működik, mely rendelkezik programozható gyorsgombokkal. |
10. | Többvonalas mellék | Lehetővé teszi hogy egy készülékhez több vonal, több szám tartozzék, tehát pl. 300, 301 stb mellékek, és mindegyik ugyananazon a készüléken végződik. Funkciógombos telefon szükséges a szolgáltatáshoz. |
11. | Csatlakozás átkonfigurálása | A Szolgáltató külön szolgáltatásként az ügyfél kérésének megfelelően átkonfigurálja a csatlakozást. |
12. | Adatváltoztatás | Az előfizető adatainak megváltoztatása. |
13. | Áthelyezés | A végpont áthelyezése |
14. | Szüneteltetés | A szolgáltatás szüneteltetése a tövényi feltételek szerint. |
15. | Szüneteltetés feloldása | A szüneteltetés előfizetői kérésre történő feloldása. |
16. | Átírás | Az előfizető megváltoztatása. |
17. | Leszerelés | Az előfizetői állomás leszerelése. |
Hívásnapló:
A készüléken egyszerűen elérhető hívásnaplóból az előfizető tájékozódhat a nem fogadott hívások, a tárcsázott és fogadott hívások listájáról.
Telefonzár:
Lehetőséget biztosít, hogy csak a jogosult személy használhassa a készüléket.
Hívás közbeni funkciók:
Lehetővé teszik a hívott fél számára, hogy a fogadott hívást egyedi módon kezeljék (hívás várakoztatása, átadása, stb.). Ezen esetekre egyedi zenék konfigurálása is megoldható kiegészítő szolgáltatásként.
Névtelen hívások kezelése:
Igény esetén engedélyezhető vagy tiltható szolgáltatás. Amennyiben engedélyezik, a telefon nem fogad hívást olyan számról, ahol nem engedélyezték a hívószám küldését („ismeretlen szám”). Ilyen esetben például hangbemondást kap a hívó: "hívott fél nem akar ismeretlen hívótól hívást fogadni, kérjük engedélyezze hívószáma megjelenítését".
Hívás közbeni funkciók:
A hívás során lehetőség van a hívások telefon menüből való kezelésére.
1.21.2 Előfizetői Hozzáférési Pont
A helyi hurkot a Szolgáltató a saját hálózatán (mikrohullámú vagy optikai összeköttetések) vagy más szolgáltatóktól bérelt összeköttetéseken keresztül biztosítja. A hozzáférési pont a megrendelőlapon előfizető által választott interfész szerint a Szolgáltató által biztosított berendezés fizikai csatlakozója.
1.22 GTS IP alapú telefonszolgáltatás
A Szolgáltató a GTS IP alapú szolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti.
1.22.1 Szolgáltatásleírás:
A szolgáltatás IP alapú csomagkapcsolt hálózatokon keresztül valósul meg, ahol a Szolgáltató saját, vagy esetleg más telekommunikációs szolgáltató elérési hálózatán keresztül nyújtja szolgáltatását, esetleg Szolgáltató a VoIP hozzáférést a publikus interneten keresztül juttatja el az Előfizető meglevő összeköttetésén keresztül, annak fix IP címmel rendelkező eszközéhez. Az Előfizető telephelyén a szolgáltatás csatlakoztatása az ott levő ügyfél tulajdonú eszközhöz(szerverhez, routerhez vagy a telefon alközpontban lévő kártyára) előfizetőnk feladata. Az eszköz biztonságos üzemeltetése – ideértve az esetleges rosszindulatú támadásokat a publikus hálózat felől – az előfizető feladata és felelőssége. Szolgáltató minden, az adott címről érkező forgalmat az előfizető forgalmának tekint és ennek megfelelően jár el. Szolgáltató ugyanakkor mindent megtesz a gyanús forgalmak detektálása és az esetleges problémák elhárítása érdekében (fraud kezelés).
A GTS IP alapú telefonszolgáltatáshoz a Szolgáltató is biztosíthatja a híváskezdeményező berendezést (telefon, speciális adapterek, router vagy más eszköz), melynek segítségével ügyfelünk hívásokat indíthat és fogadhat. Az ügyfélnél elhelyezésre kerülő eszközre csatlakozhat az előfizető berendezése (pl. telefonkészülék), vagy a Szolgáltató által biztosított IP alapú telefonkészülék használható. Az eszköz áramellátásának biztosítása az előfizető feladata, feltétele a szolgáltatás igénybe vételének! Az eszköz analóg (szabványos RJ-11 „telefoncsatlakozó”) interfésze az analóg telefonszolgáltatás átadási pontja, ehhez az ügyfél saját tulajdonú vagy bérelt eszköze csatlakozhat.
A megfelelő szolgáltatási minőség és esetleges hibaelhárítás sikeressége érdekében a Szolgáltató által telepített eszközök távoli elérését a Szolgáltató számára biztosítani kell (felhasználói oldal tűzfalak, routerek, stb. bizonyos konfigurációinak alkalmazása esetén). A szolgáltatás minősége függhet az előfizető által használt hozzáférés vonali vagy összeköttetési paramétereitől.
A Szolgáltató által nyújtott IP telefonkészülék közvetlenül használható a szolgáltatás igénybevételére. Jellemzőjük a fejlett menürendszer és web interface, az elérhető szolgáltatások a készülékekről vezérelhetőek, kihangosíthatóak illetve headset csatlakozási lehetőséggel rendelkeznek. A készüléken használható hívásnapló, a gyorstárcsázás, a hívások kezelése és a telefonkönyv funkciók megkönnyítik a vállalati használatot
Az alapszolgáltatás az a (korábban ún. közcélú) telefonszolgáltatás, mely az előfizetői hozzáférési pontok között lehetővé teszi a 300-3400 Hz közötti hangfrekvenciás jelek átvitelét, beszédcélú összeköttetések felépítését és fenntartását. A hívó által kezdeményezett hívás automatikusan, kezelő közreműködése nélkül valósul meg. A Szolgáltató vagy a saját számmezőjéből jelöl ki telefonszámot előfizetői részére, vagy az Előfizető által a korábbi telefonszolgáltatónál használt telefonszámok használatát (telefonszám-hordozhatóság) biztosítja.
A hangfrekvenciás jelek átvitele a Szolgáltató által nyújtott berendezésen keresztül IP alapú adatátvitellel valósulhat meg, melyhez a Szolgáltató által nyújtott berendezés által végzett kódolás segítségével képződik az átvitelre alkalmas jelfolyam. A szolgáltatás a specifikus műszaki jellemzők miatt nem alkalmas sávfeletti jelek átvitelére. Hagyományos interfészek alkalmazásakor beszédcélú szolgáltatás szempontjából az előfizető számára ezek mind használati módjukban, mind interfész szintű minőségi paramétereikben megfelelnek az interfész által definiált technológiának, hozzájuk a hagyományos készülékek csatlakoztathatók.
A tudakozó és a díjmentes segélykérő hívásokat a szolgáltató a szolgáltatásán lehetővé teszi. Az előtét- és előválasztással kapcsolatos szolgáltatások esetén a tudakozó és segélykérő szolgáltatásokat a helyi előfizetői hozzáférést biztosító szolgáltató teszi lehetővé.
Az előfizető készülékén hívószám kijelzés megjelenítése a műszaki megvalósíthatóságtól függ.
A szolgáltatás megfelel a 13/2011. (XII. 27.) NMHH rendelet előírásainak, valamint a beszédátvitel minőségének mérését és modelljét leíró ITU-T G.107 és G.109 –es ajánlások szerinti “jó minősítésű” kategóriába eső szolgáltatásnak.
Használható hívásirányok:
(xxvi) Nyilvános helyi telefonszolgáltatás:
A szolgáltatás helyi hívási területen (primer) belül biztosít telefon kapcsolatot az egyes előfizetők között. A szolgáltatás megkötött előfizetői szerződés alapján vehető igénybe.
A helyi hurkot a Szolgáltató a saját hálózatán (mikrohullámú vagy optikai összeköttetések) vagy részben bérelt infrastruktúrán keresztül biztosítja.
A közvetítő előválasztást és a hívásonkénti előtétválasztást a Szolgáltató az 1. mellékletben leírtak alapján biztosítja az előfizetők számára.
(xxvii) Nyilvános belföldi telefonszolgáltatás:
A szolgáltatás helyi hívási területen (primer) kívül biztosít telefon kapcsolatot az egyes előfizetők között. A szolgáltatás igénybe vehető:
előfizetői szerződéssel (ebben az esetben a helyi hurok szolgáltatója a Szolgáltató, az előfizető a kapcsolási számát is kaphatja a Szolgáltató által biztosított számtartományból)
közvetítő-előválasztással (szerződés alapján)
hívásonkénti előtétválasztással (csak a közvetítő-előválasztásra szerződő előfizetők tudják igénybe venni), az előtétszám: 1514
(xxviii) Nyilvános nemzetközi telefonszolgáltatás:
A szolgáltatás a belföldi előfizetők vagy felhasználók számára nemzetközi telefon kapcsolatot biztosít. A szolgáltatás igénybe vehető:
előfizetői szerződéssel (ebben az esetben a helyi hurok szolgáltatója a Szolgáltató, az előfizető a kapcsolási számát is a Szolgáltató által biztosított számtartományból kapja)
közvetítő-előválasztással (szerződés alapján)
hívásonkénti előtétválasztással (csak a közvetítő-előválasztásra szerződő előfizetők tudják igénybe venni), az előtétszám: 1514
(xxix) Helytől független (nomadikus) számok hívása: a 21-es előhívó számok hívásával elérhető nem helyhez kötött telefonszolgáltatás. A szolgáltatás igénybe vehető:
előfizetői szerződéssel (ebben az esetben a helyi hurok szolgáltatója a Szolgáltató, az előfizető a kapcsolási számát is a Szolgáltató által biztosított számtartományból kapja).
(xxx) A különleges díjazású számok (06/40, 06/51, 06/80, 06/90, 06/91) hívása: a szolgáltatás a belföldi előfizetők vagy felhasználók számára vehető igénybe:
előfizetői szerződéssel (ebben az esetben a helyi hurok szolgáltatója a Szolgáltató, az előfizető a kapcsolási számát is a Szolgáltató által biztosított számtartományból kapja).
Audiofix és audiotex hívások
Audiofix: belföldi, fix díjú, emeltdíjas szám szolgáltatás, amely olyan műszaki lehetőséget biztosít a tartalomszolgáltató számára, hogy az emeltdíjas, Audifix-számon hívók részére fix díjon informatív és/vagy szórakoztató jellegű szolgáltatásokat nyújthasson.
A szolgáltatások igénybevételéért a hívásokat a hívók részére emelt tarifával számlázzuk, amely tarifa azonos mértékű: független a naptól és napszaktól, valamint a belföldi hívás helyétől!
Audiotex (perc alapú): Hívás alapú szolgáltatás alatt azt értjük, amikor az előfizető egy 90 és 91-es hívószámra kezdeményezett telefonhívással éri el a megadott szolgáltatást. Ezek a szolgáltatások lehetnek olyan szolgáltatások, melyek végződtetéseként az Előfizető közvetlenül és kötetlenül beszélgethet a szolgáltatóval élőszóban, illetve elérhet egy olyan központot (IVR), ahol készüléke billentyűi segítségével barangolhat a menüpontok között.
Az úgynevezett hívás alapú szolgáltatások minden esetben olyan szolgáltatást takarnak, melyek elszámolása a hívásidő tartamának megfelelően történik, azaz az Előfizető a hívásidő mértékét fizeti meg. Ez a szolgáltatás például az élőszavas tájékoztatások, interaktív kommunikáció megvalósítására alkalmas.
1.22.2 Előfizetői Hozzáférési Pont
A helyi hurkot a Szolgáltató a saját hálózatán (mikrohullámú vagy optikai összeköttetések) vagy más szolgáltatóktól bérelt összeköttetéseken keresztül biztosítja. A hozzáférési pont a megrendelőlapon előfizető által választott interfész szerint a Szolgáltató által biztosított berendezés fizikai csatlakozója.
1.23 Nyilvános telefonszolgáltatás
A Szolgáltató a GTS Nyilvános telefonszolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti.
1.23.1 Szolgáltatásleírás:
A nyilvános telefonállomás olyan telefon végberendezés, melynek szolgáltatásai bárki számára, az ellenérték pénzérmével történő megfizetése esetén vehetők igénybe.
A nyilvános telefonállomásokon keresztül elérhető:
(a) előfizetői és nyilvános állomások hívása;
(b) ingyenes segélyhívás;
(c) a szolgáltató által üzemeltetett hibabejelentő-szolgáltatás;
(d) beszédalapú tudakozószolgáltatás;
(e) visszahívhatóság.
A nyilvános telefonállomás a berendezés pénzbedobós. A szolgáltató nyilvános telefonállomásáról a segélyhívó számok (104, 105, 107 és 112), valamint a szolgáltató hibabejelentő szolgálata (814-444) díjmentesen hívhatók. A szolgáltató az állomás kapcsolási számát a felszerelés helyén jól láthatóan feltünteti.
1.24 A GTS területen elérhető üzleti telefonszolgáltatás
A Szolgáltató a GTS területen elérhető üzleti telefonszolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti.
1.24.1 Szolgáltatásleírás:
Az analóg hangszolgáltatás a telekommunikáció hagyományos formája. Az analóg hangcsatorna a beszédkommunikáció mellett a G3-as faxot és modemes adatkommunikációt támogatja. Az analóg szolgáltatáshoz egyetlen telefonszám kapcsolódik, amelyet a Szolgáltató saját számmezejéből oszt ki előfizetői számára, vagy igény szerint biztosítja a már meglévő szám megtartását a számhordozhatóság keretében.
Az ISDN2 szolgáltatás 2 darab hangcsatornát biztosít, melyeken keresztül két egyidejű hívás bonyolítható. A csatornák egymástól teljesen függetlenek, mind hívás-kezdeményezésre, mind bejövő hívások fogadására alkalmasak. Az ISDN2 szolgáltatás emellett támogatja a G4 faxkommunikációt. Az ISDN2 szolgáltatáshoz kapcsolódó telefonszámokat saját számmezejéből, vagy azok hordozását biztosítva nyújtjuk.
A Szolgáltató hazai és nemzetközi vezetékes- és mobil telefonszolgáltatókhoz egyaránt kapcsolódik telefon főközpontjával, biztosítva ezzel a zavartalan telefonálást minden hívásirányban. Az előfizető készüléke és a Szolgáltató telefon főközpont között a kommunikáció a Szolgáltató átvitel-technikai rendszerén keresztül zajlik, mely 24 (huszonnégy) órás távfelügyelet alatt áll, így a szolgáltatás kiváló műszaki színvonala folyamatosan biztosított.
Az ISDN2 és analóg hangszolgáltatás kapcsoló és átviteli szolgáltatást tartalmaz. A hangátvitel mellett egyéb jelek átvitelére is szolgálhat (pl. fax, adat), díjazása forgalom arányos. ISDN technológiájú szolgáltatás esetén az analóg vonalakhoz képest felmerül a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges végberendezés egyszeri díja, melyet az előfizetőnek kell megfizetnie.
Az alapszolgáltatás az a telefonszolgáltatás, mely az előfizetői hozzáférési pontok között lehetővé teszi a 300-3400 Hz közötti hangfrekvenciás jelek átvitelét, telefon összeköttetések felépítését és fenntartását. A hívó által kezdeményezett hívás automatikusan, kezelő közreműködése nélkül valósul meg.
A tudakozó és a díjmentes segélykérő hívásokat a szolgáltató a szolgáltatásán lehetővé teszi. Az előtét- és előválasztással kapcsolatos szolgáltatások esetén a tudakozó és segélykérő szolgáltatásokat a helyi előfizetői hozzáférést biztosító szolgáltató teszi lehetővé.
A szolgáltatás igénybevételével a szolgáltató kapcsoltvonali Internet szolgáltatásának elérése garantált. Közvetítőválasztás szolgáltatás igénybevétele nem lehetséges.
Az alapszolgáltatás keretében az előfizető belföldi (helyi és távolsági), nemzetközi, és mobil rádiótelefon hálózatba irányuló hívást kezdeményezhet a végponthoz csatlakozott végberendezésről.
A kiegészítő- és többletszolgáltatások a telefon-alapszolgáltatáshoz kapcsolódóan egyéb többletszolgáltatásokat nyújtanak az igénybe vevőnek.
Az igénybevétel feltételei:
A megrendelés határozott időre vagy visszavonásig kérhető. Az igénybevétel módja:
A kiegészítő szolgáltatások külön erre a célra rendszeresített megrendelőlap alapján vehetők igénybe. Díjazás:
A jelen pontban felsorolt kiegészítő- vagy többletszolgáltatások havidíjért vagy eseti díjért vehetők igénybe.
Hurokátengedés keretében (telefonszolgáltatás Szolgáltató területen) igénybe vett telefonszolgáltatás esetén az igénybe vehető kiegészítő szolgáltatások az alábbiak:
Az analóg hangszolgáltatáshoz a következő kiegészítő- és többletszolgáltatások választhatók: Hívószám azonosítás
Kapcsolt szám azonosítás Kapcsolt szám azonosítás letiltása állandóan Hívásátirányítás feltétel nélkül
Nemzetközi és emeltdíjas hívások letiltása Nemzetközi, emeltdíjas és mobil hívások letiltása Nemzetközi, emeltdíjas és belföldi hívások letiltása Mobil, emeltdíjas és belföldi hívások letiltása
Emeltdíjas hívások letiltása
Az ISDN2 szolgáltatáshoz a következő kiegészítő- és többletszolgáltatások választhatók: Hívószám azonosítás
Kapcsolt szám azonosítás
Kapcsolt szám azonosítás letiltása állandóan Hívásátirányítás "foglaltság" esetén
Hívásátirányítás "nem felel" esetén Hívásátirányítás feltétel nélkül
Nemzetközi és emeltdíjas hívások letiltása Nemzetközi, emeltdíjas és mobil hívások letiltása Nemzetközi, emeltdíjas és belföldi hívások letiltása Mobil, emeltdíjas és belföldi hívások letiltása
Emeltdíjas hívások letiltása
Többletszolgáltatások
Hívószám azonosítás
Lehetővé teszi, hogy a hívott Xxxxxxxxx a híváskezdeményezési információkkal együtt a hívó fél ISDN hívószám azonosítás kijelzését (CLIP) és az alcímét is megkapja. A szolgáltatásra a hívott félnek kell előfizetnie.
Kapcsoltszám-azonosítás
Lehetővé teszi a hívó fél számára, hogy egy hívás kezdeményezésekor a hálózat jelezze számára a ténylegesen kapcsolt használó hívószámát. A hívott szám és a ténylegesen kapcsolt előfizető különbözhet, például akkor, ha a hívott előfizető átirányította a hívást.
Kapcsoltszám azonosítás letiltása állandóan
A kapcsolt előfizető tartósan letiltja hívószámának kijelzését a hívónál.
Hívásátirányítás foglaltság esetén
Lehetővé teszi, hogy a szolgáltatást előfizető használónak szánt hívásokat a hálózat – a hívott foglaltsága esetén- egy előzőleg megadott másik hívószámra irányítsa. Mind a hívó, mind az előfizető, akihez a hívást átirányították lehet ISDN vagy telefon előfizető is. A szolgáltatás a kezdeményezett hívásokra nincs befolyással.
Díjazás: havi vagy egyszeri díj
Az átirányított hívás díja két részből áll: a hívó az átirányítást megrendelő előfizető telefon-állomásáig fizeti a hívást, az aktiváláskor megadott másik telefon-állomásig felépített hívást pedig a szolgáltatást kérő előfizetőnek számlázzák.
Hívásátirányítás „nem felel” esetén
Lehetővé teszi, hogy a szolgáltatást előfizető használónak szánt hívásokat a hálózat – „nem felel” esetén- egy előzőleg megadott másik hívószámra irányítsa. Az átirányítása feltétele, hogy a hívott előfizető egy előre definiált időtartamig nem válaszol a hívásra. Mind a hívó, mind az előfizető, akihez a hívást átirányították lehet ISDN vagy telefon előfizető is. A szolgáltatás a kezdeményezett hívásokra nincs befolyással. Előfizethető a Hívásátirányítás foglaltság esetén szolgáltatással.
Díjazás: havi vagy egyszeri díj
Az átirányított hívás díja két részből áll: a hívó az átirányítást megrendelő előfizető telefon-állomásáig fizeti a hívást, az aktiváláskor megadott másik telefon-állomásig felépített hívást pedig a szolgáltatást kérő előfizetőnek számlázzák.
Hívásátirányítás feltétel nélkül
Ha a használó előfizetett erre a szolgáltatásra, a hálózat minden bejövő hívást átirányít, minden külön feltétel nélkül. Díjazás: havi vagy egyszeri díj
Az átirányított hívás díja két részből áll: a hívó az átirányítást megrendelő előfizető telefon-állomásáig fizeti a hívást, az aktiváláskor megadott másik telefon-állomásig felépített hívást pedig a szolgáltatást kérő előfizetőnek számlázzák.
Hívásletiltások
Az Előfizető kérésére a Szolgáltató lehetővé teszi annak megakadályozását, hogy bármilyen, vagy bizonyos fajta kimenő hívást kezdeményezzenek az Előfizető vonaláról.
A híváskorlátozás szolgáltatás nem díjcsomag függő. A híváskorlátozás típusai:
- Nemzetközi (00)
- Belföldi távhívás (06)
- Mobil (06-20, 06-30, 06-70)
- Emeltdíjas hívások (06-90, 06-91)
Lehetséges hívásletiltás kombinációk:
1. Nemzetközi és emeltdíjas híváskezdeményezés letiltása;
2. Nemzetközi, emeltdíjas és mobil irányú híváskezdeményezés letiltása;
3. Nemzetközi, emeltdíjas és belföldi irányú híváskezdeményezés letiltása;
4. Mobil-, belföldi irányú és emeltdíjas híváskezdeményezés letiltása;
5. Emeltdíjas híváskezdeményezés letiltása.
További kiegészítő szolgáltatások biztosítása egyedi szerződés alapján lehetséges, kizárólag üzleti/intézményi előfizetők részére.
A szolgáltatás megfelel a 13/2011. (XII. 27.) NMHH rendelet előírásainak, valamint a beszédátvitel minőségének mérését és modelljét leíró ITU-T G.107 és G.109 –es ajánlások szerinti “jó minősítésű” kategóriába eső szolgáltatásnak.
Használható hívásirányok:
(xxxi) Nyilvános helyi telefonszolgáltatás:
A szolgáltatás helyi hívási területen (primer) belül biztosít telefon kapcsolatot az egyes előfizetők között. A szolgáltatás megkötött előfizetői szerződés alapján vehető igénybe.
A helyi hurkot a Szolgáltató a saját hálózatán (mikrohullámú vagy optikai összeköttetések) vagy részben bérelt infrastruktúrán keresztül biztosítja.
A közvetítő előválasztást és a hívásonkénti előtétválasztást a Szolgáltató az 1. mellékletben leírtak alapján biztosítja az előfizetők számára.
(xxxii) Nyilvános belföldi telefonszolgáltatás:
A szolgáltatás helyi hívási területen (primer) kívül biztosít telefon kapcsolatot az egyes előfizetők között. A szolgáltatás igénybe vehető:
előfizetői szerződéssel (ebben az esetben a helyi hurok szolgáltatója a Szolgáltató, az előfizető a kapcsolási számát is kaphatja a Szolgáltató által biztosított számtartományból)
közvetítő-előválasztással (szerződés alapján)
hívásonkénti előtétválasztással (csak a közvetítő-előválasztásra szerződő előfizetők tudják igénybe venni), az előtétszám: 1514
(xxxiii) Nyilvános nemzetközi telefonszolgáltatás:
A szolgáltatás a belföldi előfizetők vagy felhasználók számára nemzetközi telefon kapcsolatot biztosít. A szolgáltatás igénybe vehető:
előfizetői szerződéssel (ebben az esetben a helyi hurok szolgáltatója a Szolgáltató, az előfizető a kapcsolási számát is a Szolgáltató által biztosított számtartományból kapja)
közvetítő-előválasztással (szerződés alapján)
hívásonkénti előtétválasztással (csak a közvetítő-előválasztásra szerződő előfizetők tudják igénybe venni), az előtétszám: 1514
(xxxiv) Helytől független (nomadikus) számok hívása: a 21-es előhívó számok hívásával elérhető nem helyhez kötött telefonszolgáltatás. A szolgáltatás igénybe vehető:
előfizetői szerződéssel (ebben az esetben a helyi hurok szolgáltatója a Szolgáltató, az előfizető a kapcsolási számát is a Szolgáltató által biztosított számtartományból kapja).
(xxxv) A különleges díjazású számok (06/40, 06/51, 06/80, 06/90, 06/91) hívása: a szolgáltatás a belföldi előfizetők vagy felhasználók számára vehető igénybe:
előfizetői szerződéssel (ebben az esetben a helyi hurok szolgáltatója a Szolgáltató, az előfizető a kapcsolási számát is a Szolgáltató által biztosított számtartományból kapja).
Audiofix és audiotex hívások
Audiofix: belföldi, fix díjú, emeltdíjas szám szolgáltatás, amely olyan műszaki lehetőséget biztosít a tartalomszolgáltató számára, hogy az emeltdíjas, Audifix-számon hívók részére fix díjon informatív és/vagy szórakoztató jellegű szolgáltatásokat nyújthasson.
A szolgáltatások igénybevételéért a hívásokat a hívók részére emelt tarifával számlázzuk, amely tarifa azonos mértékű: független a naptól és napszaktól, valamint a belföldi hívás helyétől!
Audiotex (perc alapú): Hívás alapú szolgáltatás alatt azt értjük, amikor az előfizető egy 90 és 91-es hívószámra kezdeményezett telefonhívással éri el a megadott szolgáltatást. Ezek a szolgáltatások lehetnek olyan szolgáltatások, melyek végződtetéseként az Előfizető közvetlenül és kötetlenül beszélgethet a szolgáltatóval élőszóban, illetve elérhet egy olyan központot (IVR), ahol készüléke billentyűi segítségével barangolhat a menüpontok között.
Az úgynevezett hívás alapú szolgáltatások minden esetben olyan szolgáltatást takarnak, melyek elszámolása a hívásidő tartamának megfelelően történik, azaz az Előfizető a hívásidő mértékét fizeti meg. Ez a szolgáltatás például az élőszavas tájékoztatások, interaktív kommunikáció megvalósítására alkalmas.
1.24.2 Előfizetői Hozzáférési Pont
A helyi hurkot a Szolgáltató más szolgáltatótól bérelt fizikai rézérpár összeköttetéseken keresztül biztosítja. A hozzáférési pont a megrendelőlapon előfizető által választott interfész szerint a Szolgáltató által biztosított berendezés fizikai csatlakozója.
1.25 GTS Szép szám
A Szolgáltató a GTS Szép szám szolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti.
1.25.1 Szolgáltatásleírás:
A GTS Szép szám szolgáltatás lehetővé teszi, hogy ügyfelünk igényei szerint könnyen megjegyezhető telefonszámot kérjen analóg vagy ISDN telefonvonalához.
A „szép szám” egy olyan kapcsolási szám, amely jellegzetes számkombinációja révén könnyen megjegyezhető a hívó fél számára, vagy a szám megrendelője számára egyéb okokból különös jelentőséggel bír.
Három kategóriáját különítjük el:
„Nagyon szép szám”: egyforma, illetőleg az első számjegy kivételével egyforma számjegyekből ismétlődő sorozatokból, vagy szimmetrikus elemekből áll (pl. AAA-AAAA vagy AAA-B-AAA vagy ABBB-BBB);
„Szép szám”, amelyben előfordul egyforma számjegyekből, sorozatokból illetve szimmetrikus elemekből álló kombináció, de nem a teljes számban (pl. xxx-AABB vagy X-AA-CC-DD);
„Egyedi szám”, amelyet az előfizető választ ki (pl. 814-2006), esetleg ajánlhatunk is (pl. 8-14441-5)
A legkönnyebben megjegyezhetőek az úgynevezett nagyon szép számok, amelyek teljesen egyforma számjegyekből, vagy ismétlődő számsorozatokból állnak. A nagyon szép számok egyszeri és havi díjának minimális mértékét rögzíti a díjmelléklet, mert több igénylő esetén a szolgáltató fenntartja a jogot arra, hogy azokat árverés, vagy versenytárgyalás útján értékesítse
A Szép számok szintén elég könnyen megjegyezhetőek, azonban már nem kizárólag egyforma számjegyekből, vagy sorozatokból állnak.
Mindemellett egyedi kívánságok szerint kínálunk olyan hívószámokat is, amelyek bár nem tartoznak a fenti két csoportba, de a megrendelő számára valamilyen szempontból jelentőséggel bírnak. Ezek az úgynevezett Egyedi számok.
A szolgáltatás vezetékes hívószámokon túl, a belföldi zöld szám és az emeltdíjas szám szolgáltatás mellé is kérhető. Természetesen a szép számot az említett szolgáltatásokhoz tartozó számmezőkből biztosítjuk ( Színes Szép Szám).
Díjazás:
A szolgáltatásnak egyszeri és havi díja van.
1.26 GTS Telekonferencia
A Szolgáltató a GTS Telekonferencia szolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti. Szolgáltatásleírás:
A GTS Telekonferencia szolgáltatás egyszerű és hatékony módja olyan telefonbeszélgetések lebonyolításának, amelyen egy időben kettőnél több fő kíván részt venni.
A Telekonferencia szolgáltatást azon vállalkozásoknak ajánljuk, amelyek több telephelyet működtetnek, vagy távmunkásokat foglalkoztatnak, és szeretnék hatékonyabbá tenni az egymástól földrajzilag távol dolgozó munkatársak közötti kommunikációt. A Telekonferencia kiváló megoldás üzleti tárgyalások lebonyolítására is, amennyiben a személyes találkozóra valamilyen okból nincs lehetőség.
A szolgáltatás igénybe vétele rendkívül egyszerű: a telekonferencia résztvevőinek egy előre egyeztetett időpontban csupán egy telefonszámot és egy megadott számsort kell tárcsázniuk, hogy bekapcsolódjanak a közös beszélgetésbe. A GTS Telekonferenciához egyszerre legfeljebb 30 fő tud csatlakozni.
A Telekonferencia szolgáltatás bármilyen TONE üzemmódra alkalmas telefonkészülékről, elérhető. A rendszer maximális rugalmasságának köszönhetően akár más-más földrészen tartózkodó beszélgetőpartnerek is könnyen, gyorsan és egyszerűen bonyolíthatják le megbeszéléseiket. A szolgáltatás bármely telefonhálózatból elérhető, mely a nemzetközi publikus telefonhálózathoz csatlakozik.
A konferencia megnyitása és kezelése a konferencia “elnök” (adminisztrátor) feladata. Amennyiben az elnök a konferenciát megnyitotta, a részvevők bármikor bekapcsolódhatnak a beszélgetésbe a konferencia hívószámát tárcsázva.
Díjszabás:
A GTS Telekonferencia átalánydíjas szolgáltatás, amelynek havidíja van.
A megrendelést követően a Szolgáltató az igénybevevő számára egy konferencia hívószámot, kizárólagosd használatú konferenciakódot esetleg adminisztrátori PIN kódot biztosít, amelynek segítségével a nap bármely szakában tetszőleges számú konferenciabeszélgetés folytatható, időbeli korlátozás nélkül.
A havidíjon túl a beszélgetések után a konferencia résztvevői a hívás díját saját távközlési szolgáltatójuknál egyenlítik ki.
1.27 GTS VirtualFax
A Szolgáltató a GTS Virtualfax szolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti.
1.27.1 Szolgáltatásleírás:
A GTS VirtualFax szolgáltatás lehetőséget nyújt arra, hogy faxot fogadjunk és küldjünk email postafiókunk segítségével. A VirtualFax helyettesíti a hagyományos faxkészüléket, önállóan kezeli a beérkező és küldött telefaxokat.
VirtualFax csomag: ügyfelünk a szolgáltatáshoz a Szolgáltató által kijelölt telefonszámot használhatnak, de van lehetőség hordozott telefonszámuk használatára is. Xxxxx szerint használható színes szám, esetleg egyedi, szép szám is, mely szolgáltatásokat a Szolgáltató szintén biztosítja.
Fax fogadása:
A bárhonnan is küldött, fogadott telefaxok azonnal a megadott e-mail címre vagy címekre érkeznek. Az e-mail tartalmazza a küldő telefonszámát, a vétel időpontját és csatolt PDF file-ként természetesen magát a fax dokumentumot.
Fax küldése:
A küldeni kívánt fax dokumentumot email törzsszövegként, vagy egy e-mailhez csatoltan lehet továbbítani. Az e-mail címzettjét a telefonszám alapján kell megadni, formátuma: xxxxxxxxxxx_xxxxxxxxxx_xxxxxxxxxxx@xxxxxxxxxx.xxx.xx (például: 00000000000@xxxxxxxxxx.xxx.xx). A küldendő anyag feldolgozásáról a rendszer értesítést küld, a sikeres illetve sikertelen küldésről szintén. Sikeres küldés esetén ellenőrizhető az elküldött dokumentum is.
Egy számra akár több, több oldalas dokumentum is küldhető így, az oldalak száma a küldeni kívánt dokumentumtól függ. Elsődlegesen a PDF formátum támogatott (*.pdf). Használható formátumok még az OpenOffice Writer és Calc, illetve Microsoft Word és Excel dokumentumok, ezen formátumok esetében a konvertálás során a küldendő anyag formátuma egyes esetekben megváltozhat.
Hasonlóan a hagyományos fax készülékekhez a virtuális fax készülék által küldött dokumentumok esetén is továbbításra kerül a fejléc (TSI), mely szöveges formátumú, angol karaktereket tartalmazó (ékezet nélküli) információ lehet.
A virtuális fax opcionális kényelmi funkcióként elkészíti és továbbítja a fax előlapot, mely magyar vagy angol nyelvű lehet. Az alapbeállítás a szolgáltatás megrendelésekor megválasztható, de emellett az egyes küldések során ez a tárgy mezőben elhelyezett tagekkel állítható. Az alapbeállítás – a megrendelőlapon történő specifikáció hiányában - az előlap elhagyása.
A fax továbbítása telefonhívásnak számít, amiért az ügyfél a Szolgáltató -nél kapott megfelelő díjcsomagja alapján hívásdíjat fizet, a szolgáltatásnak más használati felára nincsen. A továbbítás után a küldő egy nyugtázási riportot kap válasz e-mailként. Sikertelen küldés esetén 3 alkalommal újra próbálkozik a szerver, az üzenetküldés sikerességéről email üzenetben értesíti a küldőt.
A szolgáltatás műszaki adatai
Megnevezés | Jellemző |
Szolgáltatás | Fax -> email; email -> fax |
Küldő email cím | Címenként a faxszámhoz megadandó |
Fogadó email cím | Címenként a faxszámhoz megadandó |
Fejléc (TSID) | ékezet nélküli karakterek megadhatóak |
Borítólap | Elhagyható, vagy magyar, angol nyelvű lehet |
Javasolt formátum | |
Elfogadható formátumok | .csv; .odt; .ott; .uot; .ods; .ots; .xml; .xlw; .xls; .xlsx; .doc; .docx |
Szolgáltatás elérhetősége | Dedikált fax számon, illetve emailben |
1.28 GTS Értéknövelt szolgáltatások
A Szolgáltató a GTS Értéknövelt szolgáltatások értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti.
1.28.1 Híváselosztó csoport
1. Szolgáltatás leírása
A szolgáltatás központi számára beérkező hívásokat a kiválasztott algoritmus alapján leosztja a csoportba bejelentkezett felhasználók készülékeire, illetve az előre definiált időzítések alapján továbblépteti a hívást, amennyiben a hívást nem válaszolják meg.
A cél, hogy minden bejövő hívás megválaszolásra kerüljön, ne legyen elveszett bejövő hívás. A szolgáltatáshoz 2 funkciózene vagy hangbemondás tartozhat:
Minden kezelő foglalt (onHold)
Munkaidőn kívüli hívás (Closure)
A „Closure” funkciózene akkor aktivizálódik, ha a minden felhasználó kijelentkezett a szolgáltatásból. Választható elosztási algoritmusok:
Fix sorrend mindig előre meghatározott sorrendben megy végig a csoporttagokon, és az első szabad kapja a hívást
Körkörös
Véletlenszerű
Legtöbbet szabad az utolsó bejelentkezés óta
Legtöbbet szabad az utolsó hívás óta
Párhuzamos minden bejelentkezett felhasználónál csörög
Legkevesebbet szabad az utolsó hívás óta
2. A szolgáltatás működése Xxxxxxx telefonról
A készülék leírása szerint, a menüjéből lehet be és kijelentkezni a híváselosztó csoportba.
3. A szolgáltatás működése Cisco telefonról
Úgynevezett „vezérlőkódokkal” lehet a be és kijelentkezésteket aktiválni, melyeket a telefonon kell tárcsázni. A funkció sikeres aktiválást egy szövegbemondás erősíti meg.
3.1. Belépés:
*941*PIN*Híváselosztó csoport száma#
3.2. Kilépés:
#94*Személyes PIN KÓD #
3.3. Pin kód váltás:
*94*régi PIN*Új PIN* Híváselosztó csoport száma#
3.4. Állapot ellenőrzése:
*#94*PIN kód#
1.28.2 Virtual IVR
A Szolgáltató felhőalapú, intelligens szolgáltatása, mely során az előfizető telefonszámára érkező hívások egy automata híváskezelő rendszerben kerülnek végződtetésre.
A hívásokat az előfizető igényei alapján összeállított menürendszer és hangbemondások ezzel hatékonyan kezelik, a hívó fél pedig telefonjai nyomógombjai segítségével navigálhat a menüpontok között.
IVR funkciói:
Nem kell új ügyfélkapcsolati számot bevezetnie a piacra, meglévő vezetékes hívószámait továbbra is központi számként használhatja.
Beruházás nélkül alkalmazhatja olyan esetekben is, ahol nincs alközpont, vagy az alközpontja korlátozott IVR funkciókkal rendelkezik.
Több telephelyet is be tud vonni egy nagy IVR rendszerbe pluszberuházás nélkül.
Kollegái munkabeosztásához igazíthatja a híváskezelést.
1.28.3 Hangbemondás
A Szolgáltató felhőalapú, intelligens szolgáltatása, mely során az előfizető telefonszámára érkező hívásoknak automatikusan egy előre rögzített hanganyag kerül lejátszásra, tájékoztatva ezzel a hívó felet különböző
eseményekről (pl. telefonszám változás, rendkívüli esemény, előzetes értesítés). A szolgáltatás nem igényel
beruházást az előfizető részéről, a szolgáltatást a Szolgáltató adatközpontjában elhelyezett magas rendelkezésre állású szerverek biztosítják.
A bejátszásra kerülő hanganyag lehet akár automata által generált, akár egyedi, rögzített hanganyag. A hangbemondás bejátszását követően a megrendelő a következő eseményekből választhat:
A hívás bontása
A hívás végződtetése a megadott telefonszámon.
1.28.4 Voice to Email
A Szolgáltató felhőalapú, intelligens szolgáltatása, mely során az előfizető telefonszámára érkező, de nem
megválaszolt hívásokat a Szolgáltató adatközpontjában üzemeltetett hangposta rendszer kezeli le. Az rögzített üzenetet ezután „wav” formátumban, email formában továbbításra kerül az előfizető előre megadott email címére.
A szolgáltatáshoz kapcsolódó standard üdvözlő szöveg helyett az előfizetőnek lehetősége egyedi üdvözlő bemondással értesíteni a hívó felet a hangposta rendszerbe történő kapcsoláskor.
A rögzített üzenetek a Szolgáltató szerverén nem kerülnek tárolásra, azok az email elküldését követően törlődnek. A szolgáltató az email sikeres fogadásáért nem vállal felelősséget.
2 Szolgáltatások minőségi mutatói
A 13/2011. (XII. 27.) NMHH rendelet 12.§ (1) bekezdésében meghatározott hálózati szolgáltatásminőségi követelmények célértékei minden jelen ÁSZF-ben meghatározott szolgáltatás esetén:
a) Az adott szolgáltatás igénybevételét lehetővé tevő új előfizetői hozzáférési pont létesítésének és a szolgáltatásnyújtás megkezdésének az előfizetői szerződés létrejöttétől számított, a vizsgálati tervben meghatározott mérések száma szerinti esetek 80%-ában vállalt határideje 15 nap.
b) A lefolytatott hibaelhárításnak a vizsgálati tervben meghatározott mérések száma szerinti esetek 80%-ában teljesítendő határideje 72 óra.
c) A bejelentett díjreklamációk kivizsgálásának és elintézésének a vizsgálati tervben meghatározott mérések száma szerinti esetek 80%-ában teljesítendő határideje 15 nap.
d) A szolgáltatások rendelkezésre állása szolgáltatástól függően éves vagyhavi időtartamban értendő.
e) A szolgáltató telefonos ügyfélszolgálati ügyintézőjének 60 másodpercen belüli élőhangos bejelentkezésének százalékos aránya az ügyfélszolgálat felé indított sikeresen felépült hívások esetén 55%.
Az SLA PLUS és SLA TOP kiegészítő szolgáltatások abban az esetben vehetők igénybe, ha a kiépített alapszolgáltatás redundáns technológiával valósul meg.
2.1 GTS Ethernet Line és GTS Smart Ethernet
Szolgáltató az egyes szolgáltatásait a vonatkozó nemzetközi ajánlások és szabványok alapján (ITU-TM 2100 illetve M2101) telepíti, illetve üzemelteti.
A Szolgáltató Ethernet Line szolgáltatás SLA paraméterei az alábbi jellemzőkre terjed ki:
Szolgáltatás várható kiépítési ideje;
Szolgáltatás tényleges kiépítési ideje;
Szolgáltatás rendelkezésre állása;
Maximális hibaelhárítási idő;
Szolgáltatás minőségi paraméterei.
2.1.1 Szolgáltatás várható kiépítési ideje
Felek a megrendelőlapon rögzítik, hogy a megrendeléstől, illetve a telepítéshez szükséges engedélyek beérkezésétől számítva milyen hosszú határidőn belül fogja a Szolgáltató várhatóan kiépíteni a kommunikációs összeköttetést, ha egyéb műszaki akadály azt nem gátolja. Ha a felek másképp nem állapodnak meg, akkor az alábbi határidők alkalmazandóak.
Elérési technológia | Szolgáltatás várható kiépítési ideje (nap) |
Bérelt vonal | 15 |
A várható kiépítési idő betartására a Szolgáltató nem vállal kötelezettséget.
2.1.2 Szolgáltatás tényleges kiépítési ideje
A szolgáltató a helyszíni felmérés alkalmával megvalósíthatósági vizsgálatot végez, amely vizsgálat egy része a előfizető telephelyén történhet. A vizsgálatot végző személy(ek) számára az előfizetőnek kell biztosítani a felmérendő helyszínre történő bejutást.
A megvalósíthatósági vizsgálatot követően a szolgáltató meghatározza a Szolgáltatás tényleges kiépítési idejét. A tényleges kiépítési időtartam meghosszabbodik az előfizetőnek felróható okok miatti (pl. hibás adatszolgáltatás, bejutás meghiúsulása, mikrohullámú átvitel esetén a telepítéshez szükséges engedélyek beérkezése) késedelem időtartamával.
2.1.3 Szolgáltatás rendelkezésre állása
A Ethernet Line szolgáltatást a szolgáltató elérhetőnek tekinti, ha a két különböző végpontja képes kommunikálni egymással és a keletkezett adatforgalom a végponti eszköz megfelelő interfészein mérhető.
Az egyes SLA szintek rendelkezésre állásának alapértékeit a következő táblázat tartalmazza:
2013. 04.01-ig értékesített szolgáltatás esetén:SLA szint | Éves rendelkezésre állás |
Standard | 99,5% |
Plus | 99.7% |
Top | 99.9% |
2013.04.01 után értékesített szolgáltatás esetén:
Garantált paraméter | SLA DSL | SLA Optimum | SLA Premium |
Havi rendelkezésre állás | 99,0% | 99,5% | 99,99% |
A Szolgáltatás rendelkezésre állása a Szolgáltatás tényleges időtartamának és a teljes elvi szolgáltatási időtartamnak az aránya. Számítás módja az alábbi formula alapján történik:
RENDELKEZÉSREÁLLÁS (TS TN) 100%
TS
Ahol:
TS = Szolgáltatási időtartam
TN = Szolgáltatás-kiesés időtartama
Az időtartamok teljes perc(ek) alapján kerülnek összegzésre, a százalékos értékek pedig két tizedes jegy kerekítéssel kerülnek megadásra.
A Szolgáltatás nem elérhető, ha a Szolgáltatás igénybe vételével adatátvitel nem valósítható meg, kivéve az alábbi eseteket, amelyek nem számítandók bele a Szolgáltatás kiesés időtartamába:
Tervezett karbantartás időtartama;
Szolgáltató érdekkörén (hálózatán) kívüli esemény;
Xxxxxxxxx által elismerten nem a Szolgáltató által okozott hiba elhárításának időtartama;
Előfizető érdekkörében bekövetkező okból történő szolgáltatás-kiesés.
A Szolgáltató nem vállal felelősséget az előfizető telephelyén lévő Szolgáltatás Hozzáférési Pontot követő belső kábelezés minőségére, így e kábelszakasz meghibásodásából okozott szolgáltatás-kiesések nem számítandók bele a Szolgáltatás kiesés időtartamába.
A Szolgáltatás kiesés időtartama az Előfizető hibabejelentésének rögzítésétől számított, a Szolgáltatás ismételt hibamentes működése között eltelt időtartam.
A hibajelenség megszüntetéséről a szolgáltató értesíti az előfizetőt. A Szolgáltatás ismételt működésről az előfizető értesítettnek tekinthető, ha a Szolgáltató az Előfizető elérését a szerződésben megjelölt kapcsolattartó e-mail címén és telefonszámán megkísérelte.
2.1.4 Maximális hibaelhárítási idő
A Szolgáltatással kapcsolatosan felmerülő hibák elhárítása folyamatosan, 7*24 órában történik. 2013. 04.01-ig értékesített szolgáltatás esetén:
Garantált paraméter | SLA STANDARD | SLA PLUS | SLA TOP |
Maximális hibaelhárítási idő | 24 óra | 12 óra | 4 óra |
2013.04.01
után értékesített szolgáltatás esetén:
Garantált paraméter | SLA DSL | SLA Optimum | SLA Premium |
Maximális hibaelhárítási idő | 24 h | 8 h | 4 h |
2.1.5 A szolgáltatás egyedi szolgáltatásminőségi követelményei
A Szolgáltató a bérelt vonali szolgáltatását, az alábbi egyedi szolgáltatásminőségi paraméterekkel szolgáltatja. A szolgáltatás lefedettségi területén, alábbi minőségi paramétereit legmagasabb szinten tartsa:
MFD (Mean Frame Delay) egyirányú késleltetés.
IFDV (Inter-Frame Delay Variation) – MEF (Metro Ethernet Forum) által meghatározott specifikáció alapján MEF 26.1.
FLR (Frame Loss Ratio) Keretvesztési arány.
Belföldön,
Regionális hálózatban, Magyarország, Cseh Köztársaság, Szlovákia, Románia, Lengyelország területén megvalósított összeköttetések esetén.
Prioritási osztály | Minőségi paraméter | Belföldön | Regionális hálózatban |
Real time | FLR (percent) | ≤0,025% | ≤0,025% |
IFDV (ms) | ≤10ms | ≤10ms | |
MFD (ms) | ≤40ms | ≤50ms | |
Business | FLR (percent) | ≤0,025% | ≤0,025% |
IFDV (ms) | ≤20 | ≤20 | |
MFD (ms) | ≤40ms | ≤50ms | |
Standard | FLR (percent) | ≤0,1% | ≤0,1% |
IFDV (ms) | - | - | |
MFD (ms) | ≤50ms | ≤60ms |
A
fenti paraméterek két végpont közötti (UNI-UNI, UNI-NNI, NNI-NNI) egyirányú átvitel esetére vonatkoznak. Egy prioritás osztály (COS) alkalmazása esetén a Business osztályra vonatkozó paraméterek érvényesek.
A GTS Ethernet Line szolgáltatás hibás működésűnek minősül, amennyiben az előfizető részéről a szolgáltatás minőségi paramétereivel kapcsolatos hibabejelentés történik, és az a Szolgáltató részéről is megállapításra kerül. A szolgáltatás minőségi paraméterei az alábbi feltételek teljesülése esetén értelmezhetők:
A kommunikációban résztvevő végpontokra szolgáltatás lefedettségi területén üzemelnek.
A végpontok sávszélesség kihasználtsága nem lépi túl a rendelkezésre álló sávszélesség 95%-át.
A mérés 512 bájtos keretekkel történik.
MFD, IFDV, keretvesztés adatok meghatározásához használt OAM keretek azonos időközönként, időbélyeggel ellátva kerülnek elküldésre.
A mérés ideje 60 perc – amely időtartam alatt gyűjtött adatok kerülnek felhasználásra a kívánt intervallumra vonatkozó számításokhoz.
2013. 04.01-ig értékesített szolgáltatás esetén:Hozzáférési sebességek | Keretvesztési arány |
< 2 Mbps | < 0,1% |
2 Mbps-100Mbps | < 0,01% |
100Mbps < | < 0,001% |
A fenti paraméterek teljesülése kizárólag, közvetlenül a Szolgáltatás Hozzáférési Pontokon végrehajtott, 24 órás, folyamatos (az adott sávszélességen 1500 byte-os Ethernet II keretek továbbításával), műszeres méréssel ellenőrizhető. Amennyiben a hibabejelentést követő 24 órás folyamatos mérés alapján a keretvesztési arány jobb, mint a fenti táblázatban feltüntetett (az adott sávszélességhez tartozó) értékek, a Szolgáltatatás megfelelőnek minősül a hibabejelentés időpontjától.
Amennyiben a hibabejelentést követő 24 órás folyamatos mérés eredménye rosszabb, mint a fenti táblázatban feltüntetett (az adott sávszélességhez tartozó) értékek, a szolgáltatatás nem megfelelőnek minősül a hibabejelentés időpontjától és a hibajegy lezárását követően a vonatkozó SLA paraméterek alapján történik az elszámolás.
2.2 GTS Ethernet VPN
Szolgáltató az egyes szolgáltatásait a vonatkozó nemzetközi ajánlások és szabványok alapján (ITU-TM 2100 illetve M2101) telepíti, illetve üzemelteti.
A Szolgáltató Ethernet VPN szolgáltatás SLA paraméterei az alábbi jellemzőkre terjed ki:
Szolgáltatás várható kiépítési ideje;
Szolgáltatás tényleges kiépítési ideje;
Szolgáltatás rendelkezésre állása;
Maximális hibaelhárítási idő;
Szolgáltatás minőségi paraméterei.
2.2.1 Szolgáltatás várható kiépítési ideje
Felek a megrendelőlapon rögzítik, hogy a megrendeléstől, illetve a telepítéshez szükséges engedélyek beérkezésétől számítva milyen hosszú határidőn belül fogja a Szolgáltató várhatóan kiépíteni a kommunikációs összeköttetést, ha egyéb műszaki akadály azt nem gátolja. Ha a felek másképp nem állapodnak meg, akkor az alábbi határidők alkalmazandóak.
Elérési technológia | Szolgáltatás várható kiépítési ideje (nap) |
Bérelt vonal | 15 |
A várható kiépítési idő betartására a Szolgáltató nem vállal kötelezettséget.
2.2.2 Szolgáltatás tényleges kiépítési ideje
A szolgáltató a helyszíni felmérés alkalmával megvalósíthatósági vizsgálatot végez, amely vizsgálat egy része a előfizető telephelyén történhet. A vizsgálatot végző személy(ek) számára az előfizetőnek kell biztosítani a felmérendő helyszínre történő bejutást.
A megvalósíthatósági vizsgálatot követően a szolgáltató meghatározza a Szolgáltatás tényleges kiépítési idejét. A tényleges kiépítési időtartam meghosszabbodik az előfizetőnek felróható okok miatti (pl. hibás adatszolgáltatás, bejutás meghiúsulása, mikrohullámú átvitel esetén a telepítéshez szükséges engedélyek beérkezése) késedelem időtartamával.
2.2.3 Szolgáltatás rendelkezésre állása
Az Ethernet VPN szolgáltatást a szolgáltató elérhetőnek tekinti, ha a két különböző végpontja képes kommunikálni egymással és a keletkezett adatforgalom a végponti eszköz megfelelő interfészein mérhető.
Az egyes SLA szintek rendelkezésre állásának alapértékeit a következő táblázat tartalmazza: 2013.04.01 után értékesített szolgáltatás esetén:
Garantált paraméter | SLA DSL | SLA Optimum | SLA Premium |
Havi rendelkezésre állás | 99,0% | 99,5% | 99,99% |
2013. 04.01-ig értékesített szolgáltatás esetén:
SLA szint | Éves rendelkezésre állás |
Standard | 99,5% |
Plus | 99.7% |
Top | 99.9% |
A Szolgáltatás rendelkezésre állása a Szolgáltatás tényleges időtartamának és a teljes elvi szolgáltatási időtartamnak az aránya. Számítás módja az alábbi formula alapján történik:
RENDELKEZÉSREÁLLÁS (TS TN) 100%
TS
Ahol:
TS = Szolgáltatási időtartam
TN = Szolgáltatás-kiesés időtartama
Az időtartamok teljes perc(ek) alapján kerülnek összegzésre, a százalékos értékek pedig két tizedes jegy kerekítéssel kerülnek megadásra.
A Szolgáltatás nem elérhető, ha a Szolgáltatás igénybe vételével adatátvitel nem valósítható meg, kivéve az alábbi eseteket, amelyek nem számítandók bele a Szolgáltatás kiesés időtartamába:
Tervezett karbantartás időtartama;
Szolgáltató érdekkörén (hálózatán) kívüli esemény;
Xxxxxxxxx által elismerten nem a Szolgáltató által okozott hiba elhárításának időtartama;
Előfizető érdekkörében bekövetkező okból történő szolgáltatás-kiesés.
A Szolgáltató nem vállal felelősséget az előfizető telephelyén lévő Szolgáltatás Hozzáférési Pontot követő belső kábelezés minőségére, így e kábelszakasz meghibásodásából okozott szolgáltatás-kiesések nem számítandók bele a Szolgáltatás kiesés időtartamába.
A Szolgáltatás kiesés időtartama az Előfizető hibabejelentésének rögzítésétől számított, a Szolgáltatás ismételt hibamentes működése között eltelt időtartam.
A hibajelenség megszüntetéséről a szolgáltató értesíti az előfizetőt. A Szolgáltatás ismételt működésről az előfizető értesítettnek tekinthető, ha a Szolgáltató az Előfizető elérését a szerződésben megjelölt kapcsolattartó e-mail címén és telefonszámán megkísérelte.
2.2.4 Maximális hibaelhárítási idő
A Szolgáltatással kapcsolatosan felmerülő hibák elhárítása folyamatosan, 7*24 órában történik. 2013.04.01 után értékesített szolgáltatás esetén:
Garantált paraméter | SLA DSL | SLA Optimum | SLA Premium |
Maximális hibaelhárítási idő | 24 h | 8 h | 4 h |
2013. 04.01-
ig
értékesített szolgáltatás esetén:
Garantált paraméter | SLA STANDARD | SLA PLUS | SLA TOP |
Maximális hibaelhárítási idő | 24 óra | 12 óra | 4 óra |
2.2.5 A szolgáltatás egyedi
szolgáltatásminőségi követelményei
A Szolgáltató a bérelt vonali szolgáltatását, az alábbi egyedi szolgáltatásminőségi paraméterekkel szolgáltatja. 2013.04.01 után értékesített szolgáltatás esetén:
A szolgáltatás lefedettségi területén, alábbi minőségi paramétereit legmagasabb szinten tartsa:
MFD (Mean Frame Delay) egyirányú késleltetés.
IFDV (Inter-Frame Delay Variation) – MEF (Metro Ethernet Forum) által meghatározott specifikáció alapján MEF 26.1.
FLR (Frame Loss Ratio) Keretvesztési arány.
Belföldön,
Regionális hálózatban, Magyarország, Cseh Köztársaság, Szlovákia, Románia, Lengyelország területén megvalósított összeköttetések esetén.
Prioritási osztály | Minőségi paraméter | Belföldön | Regionális hálózatban |
Real time | FLR (percent) | ≤0,025% | ≤0,025% |
IFDV (ms) | ≤10ms | ≤10ms | |
MFD (ms) | ≤40ms | ≤50ms | |
Business | FLR (percent) | ≤0,025% | ≤0,025% |
IFDV (ms) | ≤20 | ≤20 | |
MFD (ms) | ≤40ms | ≤50ms | |
Standard | FLR (percent) | ≤0,1% | ≤0,1% |
IFDV (ms) | - | - | |
MFD (ms) | ≤50ms | ≤60ms |
A fenti paraméterek két végpont közötti (UNI-UNI, UNI-NNI, NNI-NNI) egyirányú átvitel esetére vonatkoznak. Egy prioritás osztály (COS) alkalmazása esetén a Business osztályra vonatkozó paraméterek érvényesek.
A GTS Ethernet Line szolgáltatás hibás működésűnek minősül, amennyiben az előfizető részéről a szolgáltatás minőségi paramétereivel kapcsolatos hibabejelentés történik, és az a Szolgáltató részéről is megállapításra kerül. A szolgáltatás minőségi paraméterei az alábbi feltételek teljesülése esetén értelmezhetők:
A kommunikációban résztvevő végpontokra szolgáltatás lefedettségi területén üzemelnek.
A végpontok sávszélesség kihasználtsága nem lépi túl a rendelkezésre álló sávszélesség 95%-át.
A mérés 512 bájtos keretekkel történik.
MFD, IFDV, keretvesztés adatok meghatározásához használt OAM keretek azonos időközönként, időbélyeggel ellátva kerülnek elküldésre.
A mérés ideje 60 perc – amely időtartam alatt gyűjtött adatok kerülnek felhasználásra a kívánt intervallumra vonatkozó számításokhoz.
2013. 04.01-ig értékesített szolgáltatás esetén:Hozzáférési sebességek | Keretvesztési arány |
< 2 Mbps | < 0,1% |
2 Mbps-100Mbps | < 0,01% |
100Mbps < | < 0,001% |
A fenti paraméterek teljesülése kizárólag, közvetlenül a Szolgáltatás Hozzáférési Pontokon végrehajtott, 24 órás, folyamatos (az adott sávszélességen 1500 byte-os Ethernet II keretek továbbításával), műszeres méréssel ellenőrizhető. Amennyiben a hibabejelentést követő 24 órás folyamatos mérés alapján a keretvesztési arány jobb, mint a fenti táblázatban feltüntetett (az adott sávszélességhez tartozó) értékek, a Szolgáltatatás megfelelőnek minősül a hibabejelentés időpontjától.
Amennyiben a hibabejelentést követő 24 órás folyamatos mérés eredménye rosszabb, mint a fenti táblázatban feltüntetett (az adott sávszélességhez tartozó) értékek, a szolgáltatatás nem megfelelőnek minősül a hibabejelentés időpontjától és a hibajegy lezárását követően a vonatkozó SLA paraméterek alapján történik az elszámolás.
2.3 GTS Media Line
Szolgáltató az egyes szolgáltatásait a vonatkozó nemzetközi ajánlások és szabványok alapján (ITU-TM 2100 illetve M2101) telepíti, illetve üzemelteti.
A Szolgáltató Media Line szolgáltatás SLA paraméterei az alábbi jellemzőkre terjed ki:
Szolgáltatás várható kiépítési ideje;
Szolgáltatás tényleges kiépítési ideje;
Szolgáltatás rendelkezésre állása;
Maximális hibaelhárítási idő;
Szolgáltatás minőségi paraméterei.
2.3.1 Szolgáltatás várható kiépítési ideje
Felek a megrendelőlapon rögzítik, hogy a megrendeléstől, illetve a telepítéshez szükséges engedélyek beérkezésétől számítva milyen hosszú határidőn belül fogja a Szolgáltató várhatóan kiépíteni a kommunikációs összeköttetést, ha egyéb műszaki akadály azt nem gátolja. Ha a felek másképp nem állapodnak meg, akkor az alábbi határidők alkalmazandóak.
Elérési technológia | Szolgáltatás várható kiépítési ideje (nap) |
Bérelt vonal | 15 |
A várható kiépítési idő betartására a Szolgáltató nem vállal kötelezettséget.
2.3.2 Szolgáltatás tényleges kiépítési ideje
A szolgáltató a helyszíni felmérés alkalmával megvalósíthatósági vizsgálatot végez, amely vizsgálat egy része a előfizető telephelyén történhet. A vizsgálatot végző személy(ek) számára az előfizetőnek kell biztosítani a felmérendő helyszínre történő bejutást.
A megvalósíthatósági vizsgálatot követően a szolgáltató meghatározza a Szolgáltatás tényleges kiépítési idejét. A tényleges kiépítési időtartam meghosszabbodik az előfizetőnek felróható okok miatti (pl. hibás adatszolgáltatás, bejutás meghiúsulása, mikrohullámú átvitel esetén a telepítéshez szükséges engedélyek beérkezése) késedelem időtartamával.
2.3.3 Szolgáltatás rendelkezésre állása
A GTS Media Line szolgáltatást a szolgáltató elérhetőnek tekinti, ha a két különböző végpontja képes kommunikálni egymással és a keletkezett adatforgalom a végponti eszköz megfelelő interfészein mérhető.
Az egyes SLA szintek rendelkezésre állásának alapértékeit a következő táblázat tartalmazza: 2013.04.01 után értékesített szolgáltatás esetén:
Garantált paraméter | SLA Optimum | SLA Premium |
Havi rendelkezésre állás | 99,5% | 99,99% |
2013. 04.01-ig értékesített szolgáltatás esetén:
SLA szint | Éves rendelkezésre állás |
Standard | 99,5% |
Plus | 99.7% |
Top | 99.9% |
A Szolgáltatás rendelkezésre állása a Szolgáltatás tényleges időtartamának és a teljes elvi szolgáltatási időtartamnak az aránya. Számítás módja az alábbi formula alapján történik:
RENDELKEZÉSREÁLLÁS (TS TN) 100%
TS
Ahol:
TS = Szolgáltatási időtartam
TN = Szolgáltatás-kiesés időtartama
Az időtartamok teljes perc(ek) alapján kerülnek összegzésre, a százalékos értékek pedig két tizedes jegy kerekítéssel kerülnek megadásra.
A Szolgáltatás nem elérhető, ha a Szolgáltatás igénybe vételével adatátvitel nem valósítható meg, kivéve az alábbi eseteket, amelyek nem számítandók bele a Szolgáltatás kiesés időtartamába:
Tervezett karbantartás időtartama;
Szolgáltató érdekkörén (hálózatán) kívüli esemény;
Xxxxxxxxx által elismerten nem a Szolgáltató által okozott hiba elhárításának időtartama;
Előfizető érdekkörében bekövetkező okból történő szolgáltatás-kiesés.
A Szolgáltató nem vállal felelősséget az előfizető telephelyén lévő Szolgáltatás Hozzáférési Pontot követő belső kábelezés minőségére, így e kábelszakasz meghibásodásából okozott szolgáltatás-kiesések nem számítandók bele a Szolgáltatás kiesés időtartamába.
A Szolgáltatás kiesés időtartama az Előfizető hibabejelentésének rögzítésétől számított, a Szolgáltatás ismételt hibamentes működése között eltelt időtartam.
A hibajelenség megszüntetéséről a szolgáltató értesíti az előfizetőt. A Szolgáltatás ismételt működésről az előfizető értesítettnek tekinthető, ha a Szolgáltató az Előfizető elérését a szerződésben megjelölt kapcsolattartó e-mail címén és telefonszámán megkísérelte.
2.3.4 Maximális hibaelhárítási idő
A Szolgáltatással kapcsolatosan felmerülő hibák elhárítása folyamatosan, 7*24 órában történik. 2013.04.01 után értékesített szolgáltatás esetén:
Garantált paraméter | SLA Optimum | SLA Premium |
Maximális hibaelhárítási idő | 8 h | 4 h |
2013. 04.01-ig értékesített
szolgáltatás esetén:
Garantált paraméter | SLA STANDARD | SLA PLUS | SLA TOP |
Maximális hibaelhárítási idő | 24 óra | 12 óra | 4 óra |
2.3.5 A szolgáltatás egyedi szolgáltatásminőségi követelményei
A Szolgáltató a bérelt vonali szolgáltatását, az alábbi egyed szolgáltatásminőségi paraméterekkel szolgáltatja. 2013.04.01 után értékesített szolgáltatás esetén:
A szolgáltatás lefedettségi területén, alábbi minőségi paramétereit legmagasabb szinten tartsa:
MFD (Mean Frame Delay) egyirányú késleltetés.
IFDV (Inter-Frame Delay Variation) – MEF (Metro Ethernet Forum) által meghatározott specifikáció alapján MEF 26.1.
FLR (Frame Loss Ratio) Keretvesztési arány.
Belföldön,
Regionális hálózatban, Magyarország, Cseh Köztársaság, Szlovákia, Románia, Lengyelország területén megvalósított összeköttetések esetén.
Prioritási osztály | Minőségi paraméter | Belföldön | Regionális hálózatban |
Real time | FLR (percent) | ≤0,025% | ≤0,025% |
IFDV (ms) | ≤10ms | ≤10ms | |
MFD (ms) | ≤40ms | ≤50ms | |
Business | FLR (percent) | ≤0,025% | ≤0,025% |
IFDV (ms) | ≤20 | ≤20 | |
MFD (ms) | ≤40ms | ≤50ms | |
Standard | FLR (percent) | ≤0,1% | ≤0,1% |
IFDV (ms) | - | - | |
MFD (ms) | ≤50ms | ≤60ms |
A fenti paraméterek két végpont közötti (UNI-UNI, UNI-NNI, NNI-NNI) egyirányú átvitel esetére vonatkoznak. Egy prioritás osztály (COS) alkalmazása esetén a Business osztályra vonatkozó paraméterek érvényesek.
A GTS Ethernet Line szolgáltatás hibás működésűnek minősül, amennyiben az előfizető részéről a szolgáltatás minőségi paramétereivel kapcsolatos hibabejelentés történik, és az a Szolgáltató részéről is megállapításra kerül. A szolgáltatás minőségi paraméterei az alábbi feltételek teljesülése esetén értelmezhetők:
A kommunikációban résztvevő végpontokra szolgáltatás lefedettségi területén üzemelnek.
A végpontok sávszélesség kihasználtsága nem lépi túl a rendelkezésre álló sávszélesség 95%-át.
A mérés 512 bájtos keretekkel történik.
MFD, IFDV, keretvesztés adatok meghatározásához használt OAM keretek azonos időközönként, időbélyeggel ellátva kerülnek elküldésre.
A mérés ideje 60 perc – amely időtartam alatt gyűjtött adatok kerülnek felhasználásra a kívánt intervallumra vonatkozó számításokhoz.
2013. 04.01-ig értékesített szolgáltatás esetén:
Hozzáférési sebességek | Keretvesztési arány |
< 2 Mbps | < 0,1% |
2 Mbps-100Mbps | < 0,01% |
100Mbps < | < 0,001% |
A fenti paraméterek teljesülése kizárólag, közvetlenül a Szolgáltatás Hozzáférési Pontokon végrehajtott, 24 órás, folyamatos (az adott sávszélességen 1500 byte-os Ethernet II keretek továbbításával), műszeres méréssel ellenőrizhető. Amennyiben a hibabejelentést követő 24 órás folyamatos mérés alapján a keretvesztési arány jobb, mint a fenti táblázatban feltüntetett (az adott sávszélességhez tartozó) értékek, a Szolgáltatatás megfelelőnek minősül a hibabejelentés időpontjától.
Amennyiben a hibabejelentést követő 24 órás folyamatos mérés eredménye rosszabb, mint a fenti táblázatban feltüntetett (az adott sávszélességhez tartozó) értékek, a szolgáltatatás nem megfelelőnek minősül a hibabejelentés időpontjától és a hibajegy lezárását követően a vonatkozó SLA paraméterek alapján történik az elszámolás.
2.4 GTS Internet Access (Bérelt vonali Internet)
Szolgáltató az egyes szolgáltatásait a vonatkozó nemzetközi ajánlások és szabványok alapján (ITU-TM 2100 illetve M2101) telepíti, illetve üzemelteti.
A Szolgáltató Internet Access szolgáltatás SLA paraméterei az alábbi jellemzőkre terjed ki:
Szolgáltatás várható kiépítési ideje;
Szolgáltatás tényleges kiépítési ideje;
Szolgáltatás rendelkezésre állása;
Maximális hibaelhárítási idő;
Szolgáltatás minőségi paraméterei.
2.4.1 A szolgáltatás várható kiépítési ideje
A felek a megrendelőlapon rögzítik, hogy a megrendeléstől, illetve a telepítéshez szükséges engedélyek beérkezésétől számítva a szolgáltató várhatóan mennyi időn belül fogja kiépíteni a kommunikációs összeköttetést, ha egyéb műszaki akadály azt nem gátolja. Amennyiben a felek nem állapodnak meg másképp, akkor az alábbi határidők alkalmazandóak.
Elérési technológia | Szolgáltatás várható kiépítési ideje (nap) |
Bérelt vonal | 15 |
A várható kiépítési idő betartására a szolgáltató nem vállal kötelezettséget.
2.4.2 A szolgáltatás tényleges kiépítési ideje
A szolgáltató a helyszíni felmérés alkalmával megvalósíthatósági vizsgálatot végez, amely vizsgálat egy része a előfizető telephelyén történhet. A vizsgálatot végző személy(ek) számára az előfizetőnek kell biztosítani a felmérendő helyszínre történő bejutást.
A megvalósíthatósági vizsgálatot követően a szolgáltató meghatározza a szolgáltatás tényleges kiépítési idejét. A tényleges kiépítési időtartam meghosszabbodik az előfizetőnek felróható okok (pl. hibás adatszolgáltatás, bejutás meghiúsulása, mikrohullámú átvitel esetén a telepítéshez szükséges engedélyek beérkezése) miatt bekövetkezett késedelem időtartamával.
2.4.3 A szolgáltatás rendelkezésre állása
A GTS Internet Access szolgáltatást a szolgáltató elérhetőnek tekinti, ha a két különböző végpontja képes kommunikálni egymással, és a keletkezett adatforgalom a végponti eszköz megfelelő interfészein mérhető.
Az egyes SLA szintek rendelkezésre állásának alapértékeit a következő táblázat tartalmazza: 2013.04.01 után értékesített szolgáltatás esetén:
Garantált paraméter | SLA DSL | SLA Optimum | SLA Premium |
Havi rendelkezésre állás | 99,0% | 99,5% | 99,99% |
2013. 04.01-ig értékesített szolgáltatás esetén:SLA szint | Éves rendelkezésre állás |
Standard | 99,5% |
Plus | 99.7% |
Top | 99.9% |
A szolgáltatás rendelkezésre állása a szolgáltatás tényleges időtartamának és a teljes elvi szolgáltatási időtartamnak az aránya. kiszámítása az alábbi formula alapján történik:
RENDELKEZÉSREÁLLÁS (TS TN) 100%
TS
Ahol:
TS = szolgáltatási időtartam
TN = szolgáltatás-kiesés időtartama
Az időtartamokat teljes perc(ek) alapján összegezzük, a százalékos értékeket pedig két tizedesjegy kerekítéssel adjuk meg.
A szolgáltatás nem elérhető, ha a szolgáltatás igénybe vételével adatátvitel nem valósítható meg, kivéve az alábbi eseteket, amelyek nem számítandók bele a szolgáltatás-kiesés időtartamába:
tervezett karbantartás időtartama;
a szolgáltató érdekkörén (hálózatán) kívüli esemény;
az előfizető által elismerten nem a szolgáltató által okozott hiba elhárításának időtartama;
az előfizető érdekkörében bekövetkező okból történő szolgáltatás-kiesés.
A szolgáltató nem vállal felelősséget az előfizető telephelyén lévő szolgáltatás hozzáférési pontot követő belső kábelezés minőségére, így e kábelszakasz meghibásodásából okozott szolgáltatás-kiesések nem számítandók bele a szolgáltatás- kiesés időtartamába.
A szolgáltatás-kiesés időtartama az előfizető hibabejelentésének rögzítésétől a szolgáltatás ismételt hibamentes működéséig eltelt időtartam.A hibajelenség megszüntetéséről a szolgáltató értesíti az előfizetőt. A szolgáltatás ismételt működéséről az előfizető értesítettnek tekinthető, ha a szolgáltató az előfizető elérését a szerződésben megjelölt kapcsolattartó e-mail címén és telefonszámán megkísérelte.
2.4.4 Maximális hibaelhárítási idő
A szolgáltatással kapcsolatosan felmerülő hibák elhárítása folyamatosan, 7*24 órában történik. 2013.04.01 után értékesített szolgáltatás esetén:
Garantált paraméter | SLA DSL | SLA Optimum | SLA Premium |
Maximális hibaelhárítási idő | 24 óra | 8 óra | 4 óra |
2013. 04.01-ig értékesített szolgáltatás esetén:Garantált paraméter | SLA STANDARD | SLA PLUS | SLA TOP |
Maximális hibaelhárítási idő | 24 óra | 12 óra | 4 óra |
2.4.5 A szolgáltatás egyedi szolgáltatásminőségi követelményei:
A szolgáltatás garantált le/feltöltési sebessége megegyezik a névleges le/feltöltési sebességekkel:
Xxxxxxxx le/feltöltési sebesség | MAX le/feltöltési sebesség | Garantált le/feltöltési sebesség* |
0,0625 Mbps | 0,0625 Mbps | 0,0625 Mbps |
0,125 Mbps | 0,125 Mbps | 0,125 Mbps |
0,25 Mbps | 0,25 Mbps | 0,25 Mbps |
0,5 Mbps | 0,5 Mbps | 0,5 Mbps |
1 Mbps | 1 Mbps | 1 Mbps |
2 Mbps | 2 Mbps | 2 Mbps |
3 Mbps | 3 Mbps | 3 Mbps |
4 Mbps | 4 Mbps | 4 Mbps |
5 Mbps | 5 Mbps | 5 Mbps |
6 Mbps | 6 Mbps | 6 Mbps |
7 Mbps | 7 Mbps | 7 Mbps |
8 Mbps | 8 Mbps | 8 Mbps |
9 Mbps | 9 Mbps | 9 Mbps |
10 Mbps | 10 Mbps | 10 Mbps |
11 Mbps | 11 Mbps | 11 Mbps |
12 Mbps | 12 Mbps | 12 Mbps |
13 Mbps | 13 Mbps | 13 Mbps |
14 Mbps | 14 Mbps | 14 Mbps |
15 Mbps | 15 Mbps | 15 Mbps |
16 Mbps | 16 Mbps | 16 Mbps |
17 Mbps | 17 Mbps | 17 Mbps |
18 Mbps | 18 Mbps | 18 Mbps |
19 Mbps | 19 Mbps | 19 Mbps |
20 Mbps | 20 Mbps | 20 Mbps |
21 Mbps | 21 Mbps | 21 Mbps |
22 Mbps | 22 Mbps | 22 Mbps |
23 Mbps | 23 Mbps | 23 Mbps |
24 Mbps | 24 Mbps | 24 Mbps |
25 Mbps | 25 Mbps | 25 Mbps |
26 Mbps | 26 Mbps | 26 Mbps |
27 Mbps | 27 Mbps | 27 Mbps |
28 Mbps | 28 Mbps | 28 Mbps |
29 Mbps | 29 Mbps | 29 Mbps |
30 Mbps | 30 Mbps | 30 Mbps |
31 Mbps | 31 Mbps | 31 Mbps |
32 Mbps | 32 Mbps | 32 Mbps |
33 Mbps | 33 Mbps | 33 Mbps |
34 Mbps | 34 Mbps | 34 Mbps |
35 Mbps | 35 Mbps | 35 Mbps |
36 Mbps | 36 Mbps | 36 Mbps |
37 Mbps | 37 Mbps | 37 Mbps |
38 Mbps | 38 Mbps | 38 Mbps |
39 Mbps | 39 Mbps | 39 Mbps |
40 Mbps | 40 Mbps | 40 Mbps |
41 Mbps | 41 Mbps | 41 Mbps |
42 Mbps | 42 Mbps | 42 Mbps |
43 Mbps | 43 Mbps | 43 Mbps |
44 Mbps | 44 Mbps | 44 Mbps |
45 Mbps | 45 Mbps | 45 Mbps |
46 Mbps | 46 Mbps | 46 Mbps |
47 Mbps | 47 Mbps | 47 Mbps |
48 Mbps | 48 Mbps | 48 Mbps |
49 Mbps | 49 Mbps | 49 Mbps |
50 Mbps | 50 Mbps | 50 Mbps |
60 Mbps | 60 Mbps | 60 Mbps |
70 Mbps | 70 Mbps | 70 Mbps |
80 Mbps | 80 Mbps | 80 Mbps |
90 Mbps | 90 Mbps | 90 Mbps |
100 Mbps | 100 Mbps | 100 Mbps |
110 Mbps | 110 Mbps | 110 Mbps |
120 Mbps | 120 Mbps | 120 Mbps |
130 Mbps | 130 Mbps | 130 Mbps |
140 Mbps | 140 Mbps | 140 Mbps |
150 Mbps | 150 Mbps | 150 Mbps |
160 Mbps | 160 Mbps | 160 Mbps |
170 Mbps | 170 Mbps | 170 Mbps |
180 Mbps | 180 Mbps | 180 Mbps |
190 Mbps | 190 Mbps | 190 Mbps |
200 Mbps | 200 Mbps | 200 Mbps |
210 Mbps | 210 Mbps | 210 Mbps |
220 Mbps | 220 Mbps | 220 Mbps |
230 Mbps | 230 Mbps | 230 Mbps |
240 Mbps | 240 Mbps | 240 Mbps |
250 Mbps | 250 Mbps | 250 Mbps |
260 Mbps | 260 Mbps | 260 Mbps |
270 Mbps | 270 Mbps | 270 Mbps |
280 Mbps | 280 Mbps | 280 Mbps |
290 Mbps | 290 Mbps | 290 Mbps |
300 Mbps | 300 Mbps | 300 Mbps |
350 Mbps | 350 Mbps | 350 Mbps |
400 Mbps | 400 Mbps | 400 Mbps |
450 Mbps | 450 Mbps | 450 Mbps |
500 Mbps | 500 Mbps | 500 Mbps |
550 Mbps | 550 Mbps | 550 Mbps |
600 Mbps | 600 Mbps | 600 Mbps |
650 Mbps | 650 Mbps | 650 Mbps |
700 Mbps | 700 Mbps | 700 Mbps |
750 Mbps | 750 Mbps | 750 Mbps |
800 Mbps | 800 Mbps | 800 Mbps |
850 Mbps | 850 Mbps | 850 Mbps |
900 Mbps | 900 Mbps | 900 Mbps |
950 Mbps | 950 Mbps | 950 Mbps |
1 Gbps | 1 Gbps | 1 Gbps |
10 Gbps | 10 Gbps | 10 Gbps |
*Internet szolgáltatás esetén a névleges- és garantált sávszélesség értékek kizárólag a Szolgáltató hálózatában értelmezhetőek. A Szolgáltató a hálózatából a globális Internet felé kilépő, Szolgáltató hálózatán túli sávszélességért felelősséget nem vállal.
Az Előfizető által igénybe vehető hasznos sávszélesség értéke a ténylegesen garantált (vonali) sebesség alatt maradhat az alkalmazott távközlési adatátviteli technológiákból eredő, az egyes alsóbb OSI rétegek (Layer-3 és Layer-2) szintjén megvalósuló ún. „csomagolás” által lefoglalt sávszélesség (amely elérheti a vonali sebesség 20%-át is), és a tartalomszolgáltató vagy az Előfizető által alkalmazott műszaki megoldás miatt.
2.5 GTS IP Hosting
Szolgáltató az egyes szolgáltatásait a vonatkozó nemzetközi ajánlások és szabványok alapján (ITU-TM 2100 illetve M2101) telepíti, illetve üzemelteti.
A Szolgáltató IP Hosting szolgáltatás SLA paraméterei az alábbi jellemzőkre terjed ki:
Szolgáltatás várható kiépítési ideje;
Szolgáltatás tényleges kiépítési ideje;
Szolgáltatás rendelkezésre állása;
Maximális hibaelhárítási idő;
Szolgáltatás minőségi paraméterei.
2.5.1 A szolgáltatás várható kiépítési ideje
A felek a megrendelőlapon rögzítik, hogy a megrendeléstől, illetve a telepítéshez szükséges engedélyek beérkezésétől számítva a szolgáltató várhatóan mennyi időn belül fogja kiépíteni a kommunikációs összeköttetést, ha egyéb műszaki akadály azt nem gátolja. Amennyiben a felek nem állapodnak meg másképp, akkor az alábbi határidők alkalmazandóak.
Elérési technológia | Szolgáltatás várható kiépítési ideje (nap) |
Bérelt vonal jellegű | 15 |
A várható kiépítési idő betartására a szolgáltató nem vállal kötelezettséget.
2.5.2 A szolgáltatás tényleges kiépítési ideje
A szolgáltató a helyszíni felmérés alkalmával megvalósíthatósági vizsgálatot végez, amely vizsgálat egy része a előfizető telephelyén történhet. A vizsgálatot végző személy(ek) számára az előfizetőnek kell biztosítani a felmérendő helyszínre történő bejutást.
A megvalósíthatósági vizsgálatot követően a szolgáltató meghatározza a szolgáltatás tényleges kiépítési idejét. A tényleges kiépítési időtartam meghosszabbodik az előfizetőnek felróható okok (pl. hibás adatszolgáltatás, bejutás meghiúsulása, mikrohullámú átvitel esetén a telepítéshez szükséges engedélyek beérkezése) miatt bekövetkezett késedelem időtartamával.
2.5.3 A szolgáltatás rendelkezésre állása
A GTS IP Hosting szolgáltatást a szolgáltató elérhetőnek tekinti, ha a szogláltatás hozzáférési pontja képes kommunikálni az Interneten elérhető referencia szerverrel, és a keletkezett adatforgalom a végponti eszköz megfelelő interfészein mérhető.
Az egyes SLA szintek rendelkezésre állásának alapértékeit a következő táblázat tartalmazza: 2013.04.01 után értékesített szolgáltatás esetén:
Garantált paraméter | SLA Optimum | SLA Premium |
Havi rendelkezésre állás | 99,5% | 99,99% |
2013. 04.01-ig értékesített szolgáltatás esetén:SLA szint | Éves rendelkezésre állás |
Standard | 99.5% |
A szolgáltatás rendelkezésre állása a szolgáltatás tényleges időtartamának és a teljes elvi szolgáltatási időtartamnak az aránya. Kiszámítása az alábbi formula alapján történik:
RENDELKEZÉSREÁLLÁS (TS TN) 100%
TS
Ahol:
TS = szolgáltatási időtartam
TN = szolgáltatás-kiesés időtartama
Az időtartamokat teljes perc(ek) alapján összegezzük, a százalékos értékeket pedig két tizedes jegy kerekítéssel adjuk meg.
A szolgáltatás nem elérhető, ha a szolgáltatás igénybe vételével adatátvitel nem valósítható meg, kivéve az alábbi eseteket, amelyek nem számítandók bele a szolgáltatás-kiesés időtartamába:
tervezett karbantartás időtartama;
a szolgáltató érdekkörén (hálózatán) kívüli esemény;
az előfizető által elismerten nem a szolgáltató által okozott hiba elhárításának időtartama;
az előfizető érdekkörében bekövetkező okból történő szolgáltatás-kiesés.
A szolgáltató nem vállal felelősséget az előfizető telephelyén lévő szolgáltatás hozzáférési pontot követő belső kábelezés minőségére, így e kábelszakasz meghibásodásából okozott szolgáltatás-kiesések nem számítandók bele a szolgáltatás- kiesés időtartamába.
A szolgáltatás-kiesés időtartama az előfizető hibabejelentésének rögzítésétől a szolgáltatás ismételt hibamentes működéséig eltelt időtartam.A hibajelenség megszüntetéséről a szolgáltató értesíti az előfizetőt. A szolgáltatás ismételt működéséről az előfizető értesítettnek tekinthető, ha a szolgáltató az előfizető elérését a szerződésben megjelölt kapcsolattartó e-mail címén és telefonszámán megkísérelte.
2.5.4 Maximális hibaelhárítási idő
A szolgáltatással kapcsolatosan felmerülő hibák elhárítása folyamatosan, 7*24 órában történik. 2013.04.01 után értékesített szolgáltatás esetén:
Garantált paraméter | SLA Optimum | SLA Premium | ||
Maximális hibaelhárítási idő | 8 h | 4 h | ||
2013. 04.01-ig értékesített szolgáltatás esetén:Garantált paraméter | SLA PLUS | |||
Maximális hibaelhárítási idő | 12 óra |
A GTS IP Hoszting szolgáltatás egyedi szolgáltatásminőségi követelményei (minőségi paraméterei):.
Megnevezés | IP Hoszting 100 | IP Hoszting 1000 |
Max. elérhető belföldi sávszélesség | 100 Mbit/s | 1000 Mbit/s |
Max. elérhető nemzetközi sávszélesség | 100 Mbit/s | 250 Mbit/s |
Átlag. kitölthető belföldi sávszélesség | Max. elérhető sávszélesség 50 %-a | Max. elérhető sávszélesség 30 %-a |
Átlag. kitölthető nemzetközi sávszélesség | Max. elérhető sávszélesség 10 %-a | Max. elérhető sávszélesség 5 %-a |
Interfész típusok | 10/100Base-T | 1000Base SX MMF 1000Base LX SMF 1000Base LH SMF 1000Base ZX SMF 1000Base T Copper |
*Internet szolgáltatás esetén a névleges- és garantált sávszélesség értékek kizárólag a Szolgáltató hálózatában értelmezhetőek. A Szolgáltató a hálózatából a globális Internet felé kilépő, Szolgáltató hálózatán túli sávszélességért felelősséget nem vállal.
Az Előfizető által igénybe vehető hasznos sávszélesség értéke a ténylegesen garantált (vonali) sebesség alatt maradhat az alkalmazott távközlési adatátviteli technológiákból eredő, az egyes alsóbb OSI rétegek (Layer-3 és Layer-2) szintjén megvalósuló ún. „csomagolás” által lefoglalt sávszélesség (amely elérheti a vonali sebesség 20%-át is), és a tartalomszolgáltató vagy az Előfizető által alkalmazott műszaki megoldás miatt.
2.6 GTS IP Transit
Szolgáltató az egyes szolgáltatásait a vonatkozó nemzetközi ajánlások és szabványok alapján (ITU-TM 2100 illetve M2101) telepíti, illetve üzemelteti.
A Szolgáltató IP Transit szolgáltatás SLA paraméterei az alábbi jellemzőkre terjed ki:
Szolgáltatás várható kiépítési ideje;
Szolgáltatás tényleges kiépítési ideje;
Szolgáltatás rendelkezésre állása;
Maximális hibaelhárítási idő;
Szolgáltatás minőségi paraméterei.
2.6.1 A szolgáltatás várható kiépítési ideje
A felek a megrendelőlapon rögzítik, hogy a megrendeléstől, illetve a telepítéshez szükséges engedélyek beérkezésétől számítva a szolgáltató várhatóan mennyi időn belül fogja kiépíteni a kommunikációs összeköttetést, ha egyéb műszaki akadály azt nem gátolja. Amennyiben a felek nem állapodnak meg másképp, akkor az alábbi határidők alkalmazandóak.
Elérési technológia | Szolgáltatás várható kiépítési ideje (nap) |
Bérelt vonal | 15 |
A várható kiépítési idő betartására a szolgáltató nem vállal kötelezettséget.
2.6.2 A szolgáltatás tényleges kiépítési ideje
A szolgáltató a helyszíni felmérés alkalmával megvalósíthatósági vizsgálatot végez, amely vizsgálat egy része a előfizető telephelyén történhet. A vizsgálatot végző személy(ek) számára az előfizetőnek kell biztosítani a felmérendő helyszínre történő bejutást.
A megvalósíthatósági vizsgálatot követően a szolgáltató meghatározza a szolgáltatás tényleges kiépítési idejét. A tényleges kiépítési időtartam meghosszabbodik az előfizetőnek felróható okok (pl. hibás adatszolgáltatás, bejutás meghiúsulása, mikrohullámú átvitel esetén a telepítéshez szükséges engedélyek beérkezése) miatt bekövetkezett késedelem időtartamával.
2.6.3 A szolgáltatás rendelkezésre állása
A GTS IP Transit szolgáltatást a szolgáltató elérhetőnek tekinti, ha a két különböző végpontja képes kommunikálni egymással, és a keletkezett adatforgalom a végponti eszköz megfelelő interfészein mérhető.
Az egyes SLA szintek rendelkezésre állásának alapértékeit a következő táblázat tartalmazza: 2013.04.01 után értékesített szolgáltatás esetén:
Garantált paraméter | SLA Optimum | SLA Premium |
Havi rendelkezésre állás | 99,5 % | 99,99 % |
2013. 04.01-ig értékesített szolgáltatás esetén:
SLA szint | Éves rendelkezésre állás |
Standard | 99,5% |
Plus | 99.7% |
Top | 99.9% |
A szolgáltatás rendelkezésre állása a szolgáltatás tényleges időtartamának és a teljes elvi szolgáltatási időtartamnak az aránya. Kiszámítása az alábbi formula alapján történik:
RENDELKEZÉSREÁLLÁS (TS TN) 100%
TS
Ahol:
TS = szolgáltatási időtartam
TN = szolgáltatás-kiesés időtartama
Az időtartamokat teljes perc(ek) alapján összegezzük, a százalékos értékeket pedig két tizedes jegy kerekítéssel adjuk meg.
A szolgáltatás nem elérhető, ha a szolgáltatás igénybe vételével adatátvitel nem valósítható meg, kivéve az alábbi eseteket, amelyek nem számítandók bele a szolgáltatás-kiesés időtartamába:
tervezett karbantartás időtartama;
a szolgáltató érdekkörén (hálózatán) kívüli esemény;
az előfizető által elismerten nem a szolgáltató által okozott hiba elhárításának időtartama;
az előfizető érdekkörében bekövetkező okból történő szolgáltatás-kiesés.
A szolgáltató nem vállal felelősséget az előfizető telephelyén lévő szolgáltatás hozzáférési pontot követő belső kábelezés minőségére, így e kábelszakasz meghibásodásából okozott szolgáltatás-kiesések nem számítandók bele a szolgáltatás- kiesés időtartamába.
A szolgáltatás-kiesés időtartama az előfizető hibabejelentésének rögzítésétől a szolgáltatás ismételt hibamentes működéséig eltelt időtartam. A hibajelenség megszüntetéséről a szolgáltató értesíti az előfizetőt. A szolgáltatás ismételt működéséről az előfizető értesítettnek tekinthető, ha a szolgáltató az előfizető elérését a szerződésben megjelölt kapcsolattartó e-mail címén és telefonszámán megkísérelte.
2.6.4 Maximális hibaelhárítási idő
A szolgáltatással kapcsolatosan felmerülő hibák elhárítása folyamatosan, 7*24 órában történik. 2013.04.01 után értékesített szolgáltatás esetén:
Garantált paraméter | SLA Optimum | SLA Premium |
Maximális hibaelhárítási idő | 8 óra | 4 óra |
2013.
értékesített szolgáltatás esetén:
04.01-ig
Garantált paraméter | SLA STANDARD | SLA PLUS | SLA TOP |
Maximális hibaelhárítási idő | 24 óra | 12 óra | 4 óra |
A GTS IP
Transit szolgáltatás
egyedi szolgáltatásminőségi követelményei (minőségi paraméterei) és mérésük módja megegyezik a GTS Internet Access (Bérelt vonali Internet) szolgáltatásnál leírtakkal.
2.7 GTS IP VPN
Szolgáltató az egyes szolgáltatásait a vonatkozó nemzetközi ajánlások és szabványok alapján (ITU-TM 2100 illetve M2101) telepíti, illetve üzemelteti.
A GTS IP VPN szolgáltatás SLA paraméterei az alábbi jellemzőkre terjed ki:
Szolgáltatás várható kiépítési ideje;
Szolgáltatás tényleges kiépítési ideje;
Szolgáltatás rendelkezésre állása;
Maximális hibaelhárítási idő;
Szolgáltatás minőségi paraméterei.
2.7.1 Szolgáltatás várható kiépítési ideje
Szolgáltató megadja, hogy a megrendeléstől, illetve (mikrohullámú átvitel esetén) a telepítéshez szükséges engedélyek beérkezésétől számított (az alábbi táblázatban látható) időn belül kiépíti a kommunikációs összeköttetést, ha egyéb műszaki akadály azt nem gátolja.
Elérési technológia | Szolgáltatás várható kiépítési ideje (nap) |
xDSL típusú elérés | 15 |
Bérelt vonal < 2 Mbps | 15 |
Bérelt vonal> 2 Mbps | 15 |
A várható kiépítési idő betartásáért a Szolgáltató nem vállal felelősséget.
2.7.2 Szolgáltatás tényleges kiépítési ideje
A szolgáltató a helyszíni felmérés alkalmával megvalósíthatósági vizsgálatot tart, amely vizsgálat egy része a megrendelő telephelyén történhet. A vizsgálatot végző személy számára a megrendelőnek kell biztosítani a felmérendő telephelyére történő bejutást.
A megvalósíthatósági vizsgálatot követően a szolgáltató meghatározza a szolgáltatás tényleges kiépítési idejét. A tényleges kiépítési időtartam nem tartalmazza a megrendelőnek felróható okok miatti (pl. hibás adatszolgáltatás, bejutás meghiúsulása, mikrohullámú átvitel esetén a telepítéshez szükséges engedélyek beérkezése) késedelmes napokat.
2.7.3 Szolgáltatás rendelkezésre állása
A GTS IP VPN szolgáltatást a szolgáltató elérhetőnek tekinti, ha a VPN két különböző végpontja képes kommunikálni egymással, és a keletkezett adatforgalom a végponti eszköz megfelelő interfészein mérhető.
2013.04.01 után értékesített szolgáltatás esetén:
Garantált paraméter | SLA DSL | SLA Optimum | SLA Premium |
Havi rendelkezésre állás | 99,0 % | 99,5 % | 99,99 % |
2013. 04.01-ig értékesített szolgáltatás esetén:
SLA szint | Éves rendelkezésre állás |
xDSL | 95% |
Standard | 99,5% |
Plus | 99.7% |
Top | 99.9% |
A végpontok elérhetőségének mérése a VPN két különböző végpontja közötti ICMP ping üzenetekkel történik.
A szolgáltatás rendelkezésre állása tényleges időtartamának és a teljes elvi szolgáltatási időtartam aránya. Számítás módja az alábbi formula alápján történik:
RENDELKEZÉSREÁLLÁS (TS TN) 100%
TS
Ahol:
TS = Szolgáltatási időtartam
TN = Szolgáltatás-kiesés időtartama
Az időtartamok teljes perc(ek) alapján kerülnek összegzésre, a százalékos értékek pedig két tizedes jegy kerekítéssel kerülnek megadásra.
A szolgáltató hálózatán kívül keletkezett hibák és a megrendelő által elismerten nem a szolgáltató által okozott hibák, vagy a megrendelőnek felróható hibák által okozott szolgáltatás-kiesések nem számítandók bele a szolgáltatás-kiesési időtartamba.
A szolgáltató nem vállal felesőséget a megrendelő telephelyén lévő szolgáltatás hozzáférési pontot (SZHP) követő belső kábelezésre a melynek meghibásodásából okozott szolgáltatás-kiesések nem számítandók bele a szolgáltatás-kiesési időtartamba.
A GTS IP VPN szolgáltatás nem elérhető, ha a szolgáltatás igénybe vételével adatátvitel nem valósítható meg, kivéve az alábbi eseteket:
Tervezett karbantartás
Szolgáltatónak érdekkörén kívüli esemény
Megrendelő által okozott szolgáltatás-kiesés
A szolgáltatás-kiesés időtartama a megrendelő hibabejelentésének rögzítésétől számított, a szolgáltatás ismételt hibamentes működése között eltelt időtartam.
A szolgáltatás ismételt működésről a megrendelő értesítettnek tekinthető, ha a szolgáltató a megrendelő elérésére minden ésszerű lépést megtett.
2.7.4 Maximális hibaelhárítási idő
A GTS IP VPN szolgáltatással kapcsolatosan felmerülő hibák elhárítása 7*24-ban történik. 2013.04.01 után értékesített szolgáltatás esetén:
Garantált paraméter | SLA DSL | SLA Optimum | SLA Premium |
Maximális hibaelhárítási idő | 24 óra | 8 óra | 4 óra |
2013. 04.01-ig értékesített szolgáltatás esetén:
Garantált paraméter | SLA xDSL | SLA STANDARD | SLA PLUS | SLA TOP |
Maximális hibaelhárítási idő | 72 óra | 24 óra | 12 óra | 4 óra |
xDSL alapú szolgáltatás esetén a maximális hibaelhárítási idő 72 óra.
2.7.5 A szolgáltatás egyedi szolgáltatásminőségi követelményei
A szolgáltató mindent megtesz annak érdekében, hogy a GTS IP VPN szolgáltatás minőségi paramétereit legmagasabb szinten tartsa, feltéve, hogy a végpontokat forgalma nem lépi túl a fizikai vonal kapacitásának 95%-át.
A GTS IP VPN szolgáltatás azonos műszaki és minőségi paraméterekkel elérhető a következő országokban: Csehország, Magyarország, Lengyelország, Románia, Szlovákia
Minőségi paraméterek:
Csomagvesztés: megmutatja, hogy egy csomag, két gerinchálózati router, vagy gerinchálózati és ügyfél oldali router között történő átvitel során mekkora valószínűséggel veszik el. A csomagvesztés értéke egy naptári hónapra vonatkoztatott átlagos érték.
Jitter: az egyirányú késleltetés értékének változása két gerinchálózati router, vagy gerinchálózati és ügyfél oldali router között történő átvitel során. A Jitter értéke egy naptári hónapra vonatkoztatott átlagos érték.
Késleltetés: megmutatja, hogy egy csomag mennyi idő alatt jut el „A” végpontból „B” végpontba. A késleltetés értéke egy naptári hónapra vonatkoztatott átlagos érték.
A minőségi paraméterek konkrét értékei az egyedi előfizetői szerződésben kerülnek meghatározásra.
2.8 GTS Lambda
Szolgáltató az egyes szolgáltatásait a vonatkozó nemzetközi ajánlások és szabványok alapján (ITU-TM 2100 illetve M2101) telepíti, illetve üzemelteti.
A Szolgáltató GTS Lambda szolgáltatás SLA paraméterei az alábbi jellemzőkre terjed ki:
Szolgáltatás várható kiépítési ideje;
Szolgáltatás tényleges kiépítési ideje;
Szolgáltatás rendelkezésre állása;
Maximális hibaelhárítási idő;
Szolgáltatás minőségi paraméterei.
2.8.1 Szolgáltatás várható kiépítési ideje
Felek a megrendelőlapon rögzítik, hogy a megrendeléstől, illetve a telepítéshez szükséges engedélyek beérkezésétől számítva milyen hosszú határidőn belül fogja a Szolgáltató várhatóan kiépíteni a kommunikációs összeköttetést, ha egyéb műszaki akadály azt nem gátolja. Ha a felek másképp nem állapodnak meg, akkor az alábbi határidők alkalmazandóak.
Elérési technológia | Szolgáltatás várható kiépítési ideje (nap) |
Bérelt vonal | 15 |
A várható kiépítési idő betartására a Szolgáltató nem vállal kötelezettséget.
2.8.2 Szolgáltatás tényleges kiépítési ideje
A szolgáltató a helyszíni felmérés alkalmával megvalósíthatósági vizsgálatot végez, amely vizsgálat egy része a előfizető telephelyén történhet. A vizsgálatot végző személy(ek) számára az előfizetőnek kell biztosítani a felmérendő helyszínre történő bejutást.
A megvalósíthatósági vizsgálatot követően a szolgáltató meghatározza a Szolgáltatás tényleges kiépítési idejét. A tényleges kiépítési időtartam meghosszabbodik az előfizetőnek felróható okok miatti (pl. hibás adatszolgáltatás, bejutás meghiúsulása, mikrohullámú átvitel esetén a telepítéshez szükséges engedélyek beérkezése) késedelem időtartamával.
2.8.3 Szolgáltatás rendelkezésre állása
A GTS Lambda szolgáltatást a szolgáltató elérhetőnek tekinti, ha a két különböző végpontja képes kommunikálni egymással és a keletkezett adatforgalom a végponti eszköz megfelelő interfészein mérhető.
Az egyes SLA szintek rendelkezésre állásának alapértékeit a következő táblázat tartalmazza: 2013.04.01 után értékesített szolgáltatás esetén:
Garantált paraméter | SLA Optimum | SLA Premium |
Havi rendelkezésre állás | 99,5 % | 99,99 % |
2013. 04.01-ig értékesített szolgáltatás esetén:SLA szint | Éves rendelkezésre állás |
Standard | 99,5% |
Plus | 99.7% |
Top | 99.9% |
A Szolgáltatás rendelkezésre állása a Szolgáltatás tényleges időtartamának és a teljes elvi szolgáltatási időtartamnak az aránya. Számítás módja az alábbi formula alapján történik:
RENDELKEZÉSREÁLLÁS (TS TN) 100%
TS
Ahol:
TS = Szolgáltatási időtartam
TN = Szolgáltatás-kiesés időtartama
Az időtartamok teljes perc(ek) alapján kerülnek összegzésre, a százalékos értékek pedig két tizedes jegy kerekítéssel kerülnek megadásra.
A Szolgáltatás nem elérhető, ha a Szolgáltatás igénybe vételével adatátvitel nem valósítható meg, kivéve az alábbi eseteket, amelyek nem számítandók bele a Szolgáltatás kiesés időtartamába:
Tervezett karbantartás időtartama;
Szolgáltató érdekkörén (hálózatán) kívüli esemény;
Xxxxxxxxx által elismerten nem a Szolgáltató által okozott hiba elhárításának időtartama;
Előfizető érdekkörében bekövetkező okból történő szolgáltatás-kiesés.
A Szolgáltató nem vállal felelősséget az előfizető telephelyén lévő Szolgáltatás Hozzáférési Pontot követő belső kábelezés minőségére, így e kábelszakasz meghibásodásából okozott szolgáltatás-kiesések nem számítandók bele a Szolgáltatás kiesés időtartamába.
A Szolgáltatás kiesés időtartama az Előfizető hibabejelentésének rögzítésétől számított, a Szolgáltatás ismételt hibamentes működése között eltelt időtartam.
A hibajelenség megszüntetéséről a szolgáltató értesíti az előfizetőt. A Szolgáltatás ismételt működésről az előfizető értesítettnek tekinthető, ha a Szolgáltató az Előfizető elérését a szerződésben megjelölt kapcsolattartó e-mail címén és telefonszámán megkísérelte.
2.8.4 Maximális hibaelhárítási idő
A Szolgáltatással kapcsolatosan felmerülő hibák elhárítása folyamatosan, 7*24 órában történik. 2013.04.01 után értékesített szolgáltatás esetén:
013. 04.01-ig zolgáltatás | Garantált paraméter | SLA Optimum | SLA Premium | |
Maximális hibaelhárítási idő | 8 óra | 4 óra | ||
Garantált paraméter | SLA STANDARD | SLA PLUS | SLA TOP | |
Maximális hibaelhárítási idő | 24 óra | 12 óra | 4 óra |
2
s
szolgáltatásminőségi követelményei
értékesített esetén:
2.8.5 A szolgáltatás egyedi
A Szolgáltató a bérelt vonali szolgáltatását, az alábbi egyedi szolgáltatásminőségi paraméterekkel szolgáltatja.
Hozzáférési sebességek | Keretvesztési arány |
< 2 Mbps | < 0,1% |
2 Mbps-100Mbps | < 0,01% |
100Mbps-622Mbps | < 0,001% |
A fenti paraméterek teljesülése kizárólag, közvetlenül a Szolgáltatás Hozzáférési Pontokon végrehajtott, 24 órás, folyamatos (az adott sávszélességen 1500 byte-os Ethernet II keretek továbbításával), műszeres méréssel ellenőrizhető. Amennyiben a hibabejelentést követő 24 órás folyamatos mérés alapján a keretvesztési arány jobb, mint a fenti táblázatban feltüntetett (az adott sávszélességhez tartozó) értékek, a Szolgáltatatás megfelelőnek minősül a hibabejelentés időpontjától.
Amennyiben a hibabejelentést követő 24 órás folyamatos mérés eredménye rosszabb, mint a fenti táblázatban feltüntetett (az adott sávszélességhez tartozó) értékek, a szolgáltatatás nem megfelelőnek minősül a hibabejelentés időpontjától és a hibajegy lezárását követően a vonatkozó SLA paraméterek alapján történik az elszámolás.
2.9 GTS Bérelt Vonal (GTS Leased Line)
Szolgáltató az egyes szolgáltatásait a vonatkozó nemzetközi ajánlások és szabványok alapján (ITU-TM 2100 illetve M2101) telepíti, illetve üzemelteti.
A Szolgáltató bérelt vonali szolgáltatás SLA paraméterei az alábbi jellemzőkre terjed ki:
Szolgáltatás várható kiépítési ideje;
Szolgáltatás tényleges kiépítési ideje;
Szolgáltatás rendelkezésre állása;
Maximális hibaelhárítási idő;
Szolgáltatás minőségi paraméterei.
2.9.1 Szolgáltatás várható kiépítési ideje
Felek a megrendelőlapon rögzítik, hogy a megrendeléstől, illetve a telepítéshez szükséges engedélyek beérkezésétől számítva milyen hosszú határidőn belül fogja a Szolgáltató várhatóan kiépíteni a kommunikációs összeköttetést, ha egyéb műszaki akadály azt nem gátolja. Ha a felek másképp nem állapodnak meg, akkor az alábbi határidők alkalmazandóak.
Elérési technológia | Szolgáltatás várható kiépítési ideje (nap) |
Bérelt vonal | 15 |
A várható kiépítési idő betartására a Szolgáltató nem vállal kötelezettséget.
2.9.2 Szolgáltatás tényleges kiépítési ideje
A szolgáltató a helyszíni felmérés alkalmával megvalósíthatósági vizsgálatot végez, amely vizsgálat egy része a előfizető telephelyén történhet. A vizsgálatot végző személy(ek) számára az előfizetőnek kell biztosítani a felmérendő helyszínre történő bejutást.
A megvalósíthatósági vizsgálatot követően a szolgáltató meghatározza a Szolgáltatás tényleges kiépítési idejét. A tényleges kiépítési időtartam meghosszabbodik az előfizetőnek felróható okok miatti (pl. hibás adatszolgáltatás, bejutás meghiúsulása, mikrohullámú átvitel esetén a telepítéshez szükséges engedélyek beérkezése) késedelem időtartamával.
2.9.3 Szolgáltatás rendelkezésre állása
A bérelt vonali szolgáltatást a szolgáltató elérhetőnek tekinti, ha a két különböző végpontja képes kommunikálni egymással és a keletkezett adatforgalom a végponti eszköz megfelelő interfészein mérhető.
Az egyes SLA szintek rendelkezésre állásának alapértékeit a következő táblázat tartalmazza: 2013.04.01 után értékesített szolgáltatás esetén:
Garantált paraméter | SLA Optimum | SLA Premium |
Havi rendelkezésre állás | 99,5% | 99,99% |
2013. 04.01-ig értékesített szolgáltatás esetén:
SLA szint | Éves rendelkezésre állás |
Standard | 99,5% |
Plus | 99.7% |
Top | 99.9% |
A Szolgáltatás rendelkezésre állása a Szolgáltatás tényleges időtartamának és a teljes elvi szolgáltatási időtartamnak az aránya. Számítás módja az alábbi formula alapján történik:
RENDELKEZÉSREÁLLÁS (TS TN) 100%
TS
Ahol:
TS = Szolgáltatási időtartam
TN = Szolgáltatás-kiesés időtartama
Az időtartamok teljes perc(ek) alapján kerülnek összegzésre, a százalékos értékek pedig két tizedes jegy kerekítéssel kerülnek megadásra.
A Szolgáltatás nem elérhető, ha a Szolgáltatás igénybe vételével adatátvitel nem valósítható meg, kivéve az alábbi eseteket, amelyek nem számítandók bele a Szolgáltatás kiesés időtartamába:
Tervezett karbantartás időtartama;
Szolgáltató érdekkörén (hálózatán) kívüli esemény;
Xxxxxxxxx által elismerten nem a Szolgáltató által okozott hiba elhárításának időtartama;
Előfizető érdekkörében bekövetkező okból történő szolgáltatás-kiesés.
A Szolgáltató nem vállal felelősséget az előfizető telephelyén lévő Szolgáltatás Hozzáférési Pontot követő belső kábelezés minőségére, így e kábelszakasz meghibásodásából okozott szolgáltatás-kiesések nem számítandók bele a Szolgáltatás kiesés időtartamába.
A Szolgáltatás kiesés időtartama az Előfizető hibabejelentésének rögzítésétől számított, a Szolgáltatás ismételt hibamentes működése között eltelt időtartam.
A hibajelenség megszüntetéséről a szolgáltató értesíti az előfizetőt. A Szolgáltatás ismételt működésről az előfizető értesítettnek tekinthető, ha a Szolgáltató az Előfizető elérését a szerződésben megjelölt kapcsolattartó e-mail címén és telefonszámán megkísérelte.
2.9.4 Maximális hibaelhárítási idő
A Szolgáltatással kapcsolatosan felmerülő hibák elhárítása folyamatosan, 7*24 órában történik. 2013.04.01 után értékesített szolgáltatás esetén:
Garantált paraméter | SLA Optimum | SLA Premium |
Maximális hibaelhárítási idő | 8 h | 4 h |
Garantált paraméter | SLA STANDARD | SLA PLUS | SLA TOP |
Maximális hibaelhárítási idő | 24 óra | 12 óra | 4 óra |
2013. 04.01-ig értékesített szolgáltatás esetén:
szolgáltatásminőségi követelményei Minőségi paraméterek TDM alapú SZHP esetén:
2.9.5 A szolgáltatás egyedi
A Szolgáltató a belföldi bérelt vonali szolgáltatását, az alábbi egyedi szolgáltatásminőségi paraméterekkel szolgáltatja. BER (Bit-hiba arány):
Hozzáférési sebességek | Garantált BER érték |
< 2 Mbps | BER < 1.75 @ 10 e-7 |
2 Mbps | BER < 3.56 @ 10 e-8 |
34 Mbps | BER < 1.17 @ 10 e-8 |
155 Mbps | BER < 1.16 @ 10 e-8 |
A fenti paraméterek teljesülése kizárólag 24 órás, folyamatos, érvényes kalibrációs jegyzőkönyvvel rendelkező műszerekkel a Szolgáltatás Hozzáférési Pontokon történő méréssel ellenőrizhető.
64 kbps-2 Mbps-ig sávszélességig az ITU G.821, 2Mbps-től 155Mbps-ig az ITU G.826 ajánlás alapján történik a mérés. Amennyiben a hibabejelentést követő 24 órás folyamatos mérés eredménye jobb, mint a fenti táblázatban feltüntetett (az adott sávszélességhez tartozó) értékek, a szolgáltatatás megfelelőnek minősül a hibabejelentés időpontjától.
Amennyiben a hibabejelentést követő 24 órás folyamatos mérés eredménye rosszabb, mint a fenti táblázatban feltüntetett (az adott sávszélességhez tartozó) értékek, a Szolgáltatatás nem megfelelőnek minősül a hibabejelentés időpontjától és a hibajegy lezárását követően a vonatkozó SLA paraméterek alapján történik az elszámolás.
A szolgáltatás egyedi szolgáltatásminőségi követelményei Ethernet SZHP esetén:
A Szolgáltató a bérelt vonali szolgáltatását, az alábbi egyedi szolgáltatásminőségi paraméterekkel szolgáltatja.
Hozzáférési sebességek | Keretvesztési arány |
< 2 Mbps | < 0,1% |
2 Mbps-100Mbps | < 0,01% |
100Mbps-622Mbps | < 0,001% |
A fenti paraméterek teljesülése kizárólag, közvetlenül a Szolgáltatás Hozzáférési Pontokon végrehajtott, 24 órás, folyamatos (az adott sávszélességen 1500 byte-os Ethernet II keretek továbbításával), műszeres méréssel ellenőrizhető. Amennyiben a hibabejelentést követő 24 órás folyamatos mérés alapján a keretvesztési arány jobb, mint a fenti táblázatban feltüntetett (az adott sávszélességhez tartozó) értékek, a Szolgáltatatás megfelelőnek minősül a hibabejelentés időpontjától.
Amennyiben a hibabejelentést követő 24 órás folyamatos mérés eredménye rosszabb, mint a fenti táblázatban feltüntetett (az adott sávszélességhez tartozó) értékek, a szolgáltatatás nem megfelelőnek minősül a hibabejelentés időpontjától és a hibajegy lezárását követően a vonatkozó SLA paraméterek alapján történik az elszámolás.
A minőségi paraméterek ellenőrzése céljából történő mérés időtartama nem növeli a szolgáltatás kiesés időtartamát.
A Szolgáltatás minőségi paraméterei sérülnek, ha a Szolgáltató elismeri az ügyfél hibabejelentését. A bejelentéssel azonos időben a Szolgáltató megkezdi a hiba felderítését az ISO előírások szerinti hibaelhárítási folyamatoknak megfelelően.
2.10 GTS ADSL
A Szolgáltató ADSL szolgáltatás SLA paraméterei az alábbi jellemzőkre terjed ki:
Szolgáltatás várható kiépítési ideje;
Szolgáltatás tényleges kiépítési ideje;
Szolgáltatás rendelkezésre állása;
Maximális hibaelhárítási idő;
Szolgáltatás minőségi paraméterei.
2.10.1 Szolgáltatás várható kiépítési ideje
A felek megállapodnak, hogy a megrendeléstől, illetve a telepítéshez szükséges engedélyek beérkezésétől számítva az alábbi határidőn belül fogja a Szolgáltató várhatóan kiépíteni a kommunikációs összeköttetést, ha egyéb műszaki akadály azt nem gátolja.
Elérési technológia | Szolgáltatás várható kiépítési ideje (nap) |
ADSL | 15 |
A várható kiépítési idő betartására a Szolgáltató nem vállal kötelezettséget.
2.10.2 Szolgáltatás tényleges kiépítési ideje
A szolgáltató a helyszíni felmérés alkalmával megvalósíthatósági vizsgálatot végez, amely vizsgálat egy része az előfizető telephelyén történhet. A vizsgálatot végző személy(ek) számára az előfizetőnek kell biztosítani a felmérendő helyszínre történő bejutást.
A szolgáltatás tényleges kiépítési ideje az Előfizetői Szerződésben meghatározott feltételeknek megfelelően kerül meghatározásra. A tényleges kiépítési időtartam meghosszabbodik az előfizetőnek felróható okok miatti (pl. hibás adatszolgáltatás, bejutás meghiúsulása, telepítéshez szükséges engedélyek beérkezése) késedelem időtartamával.
2.10.3 Szolgáltatás rendelkezésre állása
Az ADSL szolgáltatást a szolgáltató elérhetőnek tekinti, ha a két különböző végpontja képes kommunikálni egymással és a keletkezett adatforgalom a végponti eszköz megfelelő interfészein mérhető.
Az egyes SLA szintek rendelkezésre állásának alapértékeit a következő táblázat tartalmazza:
Minőségi mutató megnevezése | Vállalt célérték |
ADSL szolgáltatás rendelkezésre állása éves szinten | 95,0% |
A szolgáltatási terület egészét érintő rendellenes átmeneti szünetelés egy évben összesen | 1440 perc |
Az előfizetők legalább 10 %-át érintő rendellenes szolgáltatás szünetelés egy évben összesen | 2880 perc |
2.10.4 Maximális hibaelhárítási idő
A Szolgáltatással kapcsolatosan felmerülő hibák elhárítása folyamatosan, 7*24 órában történik.
Minőségi mutató megnevezése | Vállalt célérték |
A bejelentett minőségi panaszok hibaelhárítási határideje | 72 óra |
2.10.5 A szolgáltatás egyedi szolgáltatásminőségi követelményei
A Szolgáltató az ADSL szolgáltatását az alábbi egyedi szolgáltatásminőségi paraméterekkel szolgáltatja Magyar Telekom területen 2012. december 31-ig értékesített csomagok esetén:
Szolgáltatás neve | Sebesség letöltési irányban (Mbps) | Garantált sebesség letöltési irányban (Mbps) | Sebesség feltöltési irányban (Mbps) | Garantált sebesség feltöltési irányban (Mbps) |
ADSL 1 | 1,25 | 0,16 | 0,13 | 0,06 |
ADSL 2 | 2,50 | 0,19 | 0,19 | 0,06 |
ADSL 4 | 4,38 | 0,25 | 0,25 | 0,09 |
ADSL 5 | 4,88 | 0,98 | 0,49 | 0,19 |
ADSL 8 | 7,90 | 0,47 | 0,50 | 0,19 |
ADSL 10 | 9,77 | 2,93 | 0,49 | 0,26 |
ADSL 15 | 14,65 | 4,88 | 0,88 | 0,50 |
ADSL 18 | 18,00 | 0,94 | 1,00 | 0,31 |
ADSL 25 | 24,41 | 4,00 | 5,00 | 1,00 |
A Szolgáltató az ADSL szolgáltatását az alábbi egyedi szolgáltatásminőségi paraméterekkel szolgáltatja Magyar Telekom területen 2013. január 1-től értékesített csomagok esetén:
Szolgáltatás neve | Sebesség letöltési irányban (Mbps) | Garantált sebesség letöltési irányban (Mbps) | Sebesség feltöltési irányban (Mbps) | Garantált sebesség feltöltési irányban (Mbps) |
Üzleti xDSL 1 | 1,25 | 0,16 | 0,13 | 0,06 |
Üzleti xDSL 5 | 4,88 | 0,98 | 0,49 | 0,19 |
Üzleti xDSL 10 | 9,77 | 2,93 | 0,49 | 0,26 |
Üzleti xDSL 15 | 14,65 | 4,88 | 0,88 | 0,50 |
Üzleti xDSL 20 | 20 | 10 | 1 | 0,5 |
Üzleti xDSL 25 | 24,41 | 4,00 | 5,00 | 1,00 |
Üzleti xDSL 30 | 30 | 20 | 5 | 1 |
A Szolgáltató az ADSL szolgáltatását az alábbi egyedi szolgáltatásminőségi paraméterekkel szolgáltatja Invitel területen 2012. december 31-ig értékesített csomagok esetén:
Szolgáltatás neve | Sebesség letöltési irányban (Mbps) | Garantált sebesség letöltési irányban (Mbps) | Sebesség feltöltési irányban (Mbps) | Garantált sebesség feltöltési irányban (Mbps) |
ADSL 1 | 1,25 | 0,16 | 0,13 | 0,06 |
ADSL 4 | 4,38 | 0,25 | 0,25 | 0,09 |
ADSL 5 | 4,88 | 0,98 | 0,49 | 0,19 |
ADSL 8 | 7,90 | 0,47 | 0,50 | 0,19 |
ADSL 10 | 9,77 | 2,93 | 0,49 | 0,26 |
ADSL 15 | 14,65 | 4,88 | 0,88 | 0,50 |
ADSL 18 | 18,00 | 0,94 | 1,00 | 0,31 |
A Szolgáltató az ADSL szolgáltatását az alábbi egyedi szolgáltatásminőségi paraméterekkel szolgáltatja Invitel területen 2013. január 1-től értékesített csomagok esetén:
Szolgáltatás neve | Sebesség letöltési irányban (Mbps) | Garantált sebesség letöltési irányban (Mbps) | Sebesség feltöltési irányban (Mbps) | Garantált sebesség feltöltési irányban (Mbps) |
Üzleti xDSL 1 | 1,25 | 0,16 | 0,13 | 0,06 |
Üzleti xDSL 5 | 4,88 | 0,98 | 0,49 | 0,19 |
Üzleti xDSL 10 | 9,77 | 2,93 | 0,49 | 0,26 |
Üzleti xDSL 15 | 14,65 | 4,88 | 0,88 | 0,50 |
A Szolgáltató az ADSL szolgáltatását az alábbi egyedi szolgáltatásminőségi paraméterekkel szolgáltatja GTS területen 2012. december 31-ig értékesített csomagok esetén:
Szolgáltatás jelölése | Sebesség letöltési irányban (Mbps) | Garantált sebesség letöltési irányban (Mbps) | Sebesség feltöltési irányban (Mbps) | Garantált sebesség feltöltési irányban (Mbps) |
Y | 0,54 | 0,13 | 0,13 | 0,03 |
X | 1,66 | 0,19 | 0,25 | 0,06 |
A | 4,00 | 0,25 | 0,25 | 0,06 |
B | 7,90 | 0,38 | 0,50 | 0,16 |
C | 11,81 | 0,50 | 0,75 | 0,25 |
A Szolgáltató az ADSL szolgáltatását az alábbi egyedi szolgáltatásminőségi paraméterekkel szolgáltatja GTS területen 2013. január 1-től értékesített csomagok esetén:
Szolgáltatás jelölése | Sebesség letöltési irányban (Mbps) | Garantált sebesség letöltési irányban (Mbps) | Sebesség feltöltési irányban (Mbps) | Garantált sebesség feltöltési irányban (Mbps) |
Üzleti xDSL 1 | 1,66 | 0,19 | 0,25 | 0,06 |
Üzleti xDSL 5 | 4,88 | 0,98 | 0,49 | 0,19 |
Üzleti xDSL 10 | 9,77 | 2,93 | 0,49 | 0,26 |
A Szolgáltató az ADSL szolgáltatását az alábbi egyedi szolgáltatásminőségi paraméterekkel szolgáltatja UPC területen:
Névleges | Garantált | |
Díjcsomag | le- és feltöltési sebesség | le- és feltöltési sebesség |
Üzleti xDSL 1 | 1/0,25 Mbps | 0,37/0,09 Mbps |
Üzleti xDSL 2 | 2,5/0,5 Mbps | 0,87/0,18 Mbps |
Üzleti xDSL 8 | 8/0,75 Mbps | 2,5/0,25 Mbps |
Üzleti xDSL 12 | 12/1.5 Mbps | 4/0,5 Mbps |
Üzleti xDSL 18 | 18/2,5 Mbps | 6/0,83 Mbps |
2.11 YO! Neked ADSL
A Szolgáltató a YO Neked ADSL csomagok értékesítését 2013. január 1-jétől megszünteti. A Szolgáltató YO! Neked ADSL szolgáltatás SLA paraméterei az alábbi jellemzőkre terjed ki:
Szolgáltatás várható kiépítési ideje;
Szolgáltatás tényleges kiépítési ideje;
Szolgáltatás rendelkezésre állása;
Maximális hibaelhárítási idő;
Szolgáltatás minőségi paraméterei.
2.11.1 Szolgáltatás várható kiépítési ideje
A felek megállapodnak, hogy a megrendeléstől, illetve a telepítéshez szükséges engedélyek beérkezésétől számítva az alábbi határidőn belül fogja a Szolgáltató várhatóan kiépíteni a kommunikációs összeköttetést, ha egyéb műszaki akadály azt nem gátolja.
Elérési technológia | Szolgáltatás várható kiépítési ideje (nap) |
YO! Neked ADSL | 15 |
A várható kiépítési idő betartására a Szolgáltató nem vállal kötelezettséget.
2.11.2 Szolgáltatás tényleges kiépítési ideje
A szolgáltató a helyszíni felmérés alkalmával megvalósíthatósági vizsgálatot végez, amely vizsgálat egy része az előfizető telephelyén történhet. A vizsgálatot végző személy(ek) számára az előfizetőnek kell biztosítani a felmérendő helyszínre történő bejutást.
A szolgáltatás tényleges kiépítési ideje az Előfizetői Szerződésben meghatározott feltételeknek megfelelően kerül meghatározásra. A tényleges kiépítési időtartam meghosszabbodik az előfizetőnek felróható okok miatti (pl. hibás adatszolgáltatás, bejutás meghiúsulása, telepítéshez szükséges engedélyek beérkezése) késedelem időtartamával.
2.11.3 Szolgáltatás rendelkezésre állása
A YO! Neked ADSL szolgáltatást a szolgáltató elérhetőnek tekinti, ha a két különböző végpontja képes kommunikálni egymással és a keletkezett adatforgalom a végponti eszköz megfelelő interfészein mérhető.
Az egyes SLA szintek rendelkezésre állásának alapértékeit a következő táblázat tartalmazza:
Minőségi mutató megnevezése | Vállalt célérték |
YO! Neked ADSL szolgáltatás rendelkezésre állása éves szinten | 95,0% |
A szolgáltatási terület egészét érintő rendellenes átmeneti szünetelés egy évben összesen | 1440 perc |
Az előfizetők legalább 10 %-át érintő rendellenes szolgáltatás szünetelés egy évben összesen | 2880 perc |
2.11.4 Maximális hibaelhárítási idő
A Szolgáltatással kapcsolatosan felmerülő hibák elhárítása folyamatosan, 7*24 órában történik.
Minőségi mutató megnevezése | Vállalt célérték |
A bejelentett minőségi panaszok hibaelhárítási határideje | 72 óra |
2.11.5 A szolgáltatás egyedi szolgáltatásminőségi követelményei
A Szolgáltató a YO! Neked ADSL szolgáltatását az alábbi egyedi szolgáltatásminőségi paraméterekkel szolgáltatja:
Szolgáltatás jelölése | Sebesség letöltési irányban (Mbps) | Garantált sebesség letöltési irányban (Mbps) | Sebesség feltöltési irányban (Mbps) | Garantált sebesség feltöltési irányban (Mbps) |
Y | 0,54 | 0,13 | 0,13 | 0,03 |
X | 1,66 | 0,19 | 0,25 | 0,06 |
A | 4,00 | 0,25 | 0,25 | 0,06 |
B | 7,90 | 0,38 | 0,50 | 0,16 |
C | 11,81 | 0,50 | 0,75 | 0,25 |
2.12 GTS SHDSL
A Szolgáltató a GTS SHDSL csomagok értékesítését 2013. április 1-jétől megszünteti. A Szolgáltató SHDSL szolgáltatás SLA paraméterei az alábbi jellemzőkre terjed ki:
Szolgáltatás várható kiépítési ideje;
Szolgáltatás tényleges kiépítési ideje;
Szolgáltatás rendelkezésre állása;
Maximális hibaelhárítási idő;
Szolgáltatás minőségi paraméterei.
2.12.1 Szolgáltatás várható kiépítési ideje
A felek megállapodnak, hogy a megrendeléstől, illetve a telepítéshez szükséges engedélyek beérkezésétől számítva az alábbi határidőn belül fogja a Szolgáltató várhatóan kiépíteni a kommunikációs összeköttetést, ha egyéb műszaki akadály azt nem gátolja.
Elérési technológia | Szolgáltatás várható kiépítési ideje (nap) |
SHDSL | 15 |
A várható kiépítési idő betartására a Szolgáltató nem vállal kötelezettséget.
2.12.2 Szolgáltatás tényleges kiépítési ideje
A szolgáltató a helyszíni felmérés alkalmával megvalósíthatósági vizsgálatot végez, amely vizsgálat egy része az előfizető telephelyén történhet. A vizsgálatot végző személy(ek) számára az előfizetőnek kell biztosítani a felmérendő helyszínre történő bejutást.
A szolgáltatás tényleges kiépítési ideje az Előfizetői Szerződésben meghatározott feltételeknek megfelelően kerül meghatározásra. A tényleges kiépítési időtartam meghosszabbodik az előfizetőnek felróható okok miatti (pl. hibás adatszolgáltatás, bejutás meghiúsulása, telepítéshez szükséges engedélyek beérkezése) késedelem időtartamával.
2.12.3 Szolgáltatás rendelkezésre állása
Az SHDSL szolgáltatást a szolgáltató elérhetőnek tekinti, ha a két különböző végpontja képes kommunikálni egymással és a keletkezett adatforgalom a végponti eszköz megfelelő interfészein mérhető.
Az egyes SLA szintek rendelkezésre állásának alapértékeit a következő táblázat tartalmazza:
Minőségi mutató megnevezése | Vállalt célérték |
SHDSL szolgáltatás rendelkezésre állása éves szinten | 95,0% |
A szolgáltatási terület egészét érintő rendellenes átmeneti szünetelés egy évben összesen | 1440 perc |
Az előfizetők legalább 10 %-át érintő rendellenes szolgáltatás szünetelés egy évben összesen | 2880 perc |
2.12.4 Maximális hibaelhárítási idő
A Szolgáltatással kapcsolatosan felmerülő hibák elhárítása folyamatosan, 7*24 órában történik.
Minőségi mutató megnevezése | Vállalt célérték |
A bejelentett minőségi panaszok hibaelhárítási határideje | 72 óra |
2.12.5 A szolgáltatás egyedi szolgáltatásminőségi követelményei
A Szolgáltató az SHDSL szolgáltatását az alábbi egyedi szolgáltatásminőségi paraméterekkel szolgáltatja:
Szolgáltatás neve | Sebesség letöltési irányban (Mbps) | Garantált sebesség letöltési irányban (Mbps) | Sebesség feltöltési irányban (Mbps) | Garantált sebesség feltöltési irányban (Mbps) |
512k | 0,50 | 0,25 | 0,50 | 0,25 |
1M | 1,00 | 0,50 | 1,00 | 0,50 |
2M | 2,00 | 1,00 | 2,00 | 1,00 |
2.13 GTS Dial-up
A Szolgáltató Dial-up szolgáltatás SLA paraméterei az alábbi jellemzőkre terjed ki:
Szolgáltatás várható kiépítési ideje;
Szolgáltatás tényleges kiépítési ideje;
Szolgáltatás rendelkezésre állása;
Maximális hibaelhárítási idő;
Szolgáltatás minőségi paraméterei.
2.13.1 Szolgáltatás várható kiépítési ideje
A felek megállapodnak, hogy a megrendeléstől, illetve a telepítéshez szükséges engedélyek beérkezésétől számítva az alábbi határidőn belül fogja a Szolgáltató várhatóan kiépíteni a kommunikációs összeköttetést, ha egyéb műszaki akadály azt nem gátolja.
Elérési technológia | Szolgáltatás várható kiépítési ideje (nap) |
Dial-up | 15 |
A várható kiépítési idő betartására a Szolgáltató nem vállal kötelezettséget.
2.13.2 Szolgáltatás tényleges kiépítési ideje
A szolgáltatás tényleges kiépítési ideje az Előfizetői Szerződésben meghatározott feltételeknek megfelelően kerül meghatározásra. A tényleges kiépítési időtartam meghosszabbodik az előfizetőnek felróható okok miatti (pl. hibás adatszolgáltatás) késedelem időtartamával.
2.13.3 Szolgáltatás rendelkezésre állása
A Dial-up szolgáltatást a szolgáltató elérhetőnek tekinti, ha a két különböző végpontja képes kommunikálni egymással és a keletkezett adatforgalom a végponti eszköz megfelelő interfészein mérhető.
Az egyes SLA szintek rendelkezésre állásának alapértékeit a következő táblázat tartalmazza:
Minőségi mutató megnevezése | Vállalt célérték |
Dial-up szolgáltatás rendelkezésre állása éves szinten | 95,0% |
A szolgáltatási terület egészét érintő rendellenes átmeneti szünetelés egy évben összesen | 1440 perc |
Az előfizetők legalább 10 %-át érintő rendellenes szolgáltatás szünetelés egy évben összesen | 2880 perc |
2.13.4 Maximális hibaelhárítási idő
A Szolgáltatással kapcsolatosan felmerülő hibák elhárítása folyamatosan, 7*24 órában történik.
Minőségi mutató megnevezése | Vállalt célérték |
A bejelentett minőségi panaszok hibaelhárítási határideje | 72 óra |
2.13.5 A szolgáltatás egyedi szolgáltatásminőségi követelményei
A Szolgáltató a Dial-up szolgáltatását az alábbi egyedi szolgáltatásminőségi paraméterekkel szolgáltatja:
Szolgáltatás jelölése | Sebesség letöltési irányban (Mbps) | Garantált sebesség letöltési irányban (Mbps) | Sebesség feltöltési irányban (Mbps) | Garantált sebesség feltöltési irányban (Mbps) |
Dial-up | 0,05 | 0,01 | 0,05 | 0,005 |
2.14 Hang szolgáltatások minsági célérték számításának meghatározása
A szolgáltató mindent megtesz annak érdekében, hogy a telefon kapcsolat folyamatos, érthető és visszhangmentes legyen. Szolgáltató meghatároz néhány alapvető minőségi paramétert, melyek alapján szolgáltatása minőségi csoportokba osztható. Amennyiben előfizető által választható minőségi szinttel kiépített szolgáltatásról beszélünk, a megrendelőlapon rögzített minőségi szintet tekintjük az adott szolgáltatás minőségi csoportjának.
Specifikusan az alábbi paramétereket emelhetjük ki: Szolgáltatás tényleges kiépítési ideje
Létesítési idő paraméter. A Szolgáltató a helyszíni felmérés alkalmával megvalósíthatósági vizsgálatot végez, amely vizsgálat egy része a Előfizető telephelyén történhet. A vizsgálatot végző személy(ek) számára az Előfizetőnek kell biztosítani a felmérendő telephelyére történő bejutást.
A megvalósíthatósági vizsgálatot követően a Szolgáltató meghatározza a szolgáltatás tényleges kiépítési idejét. A tényleges kiépítési időtartam meghosszabbodik az Előfizetőnek felróható okok miatti (pl. hibás adatszolgáltatás, bejutás meghiúsulása, mikrohullámú átvitel esetén a telepítéshez szükséges engedélyek beérkezése) késedelem időtartamával.
Szolgáltatás rendelkezésre állása
A telefonszolgáltatást a Szolgáltató elérhetőnek tekinti, ha Előfizető rajta hívást kezdeményezhet. A felépült hívás az ITU-T
G.109 –es ajánlás alapján minimálisan ajánlott átviteli minőséget kell, hogy biztosítsa. Amennyiben ezen feltétel nem teljesül, részleges rendelkezésre állásról beszélhetünk.
Az egyes SLA szintek rendelkezésre állásának alapértékeit a következő táblázat tartalmazza:
SLA szint | Éves rendelkezésre állás |
Standard | 99.5% |
Plus | 99,8% |
A Szolgáltatás rendelkezésre állása a szolgáltatás tényleges időtartamának és a teljes elvi szolgáltatási időtartamnak az aránya. Számítási módja az alábbi formula alapján történik:
RENDELKEZÉSREÁLLÁS (TS TN) 100%
TS
Ahol:
TS = Szolgáltatási időtartam
TN = Szolgáltatás-kiesés időtartama
Az időtartamok teljes perc(ek) alapján kerülnek összegzésre, a százalékos értékek pedig két tizedes jegy kerekítéssel kerülnek megadásra.
A Szolgáltatás nem elérhető, ha a Szolgáltatás igénybe vételével híváskezdeményezés nem valósítható meg, kivéve az alábbi eseteket, amelyek nem számítandók bele a Szolgáltatás kiesés időtartamába:
Tervezett karbantartás időtartama;
Szolgáltató érdekkörén (hálózatán) kívüli esemény;
Elxxxxxxx xxtal elismerten nem a Szolgáltató által okozott hiba elhárításának időtartama;
Előfizető érdekkörében bekövetkező okból történő szolgáltatás-kiesés.
A Szolgáltató nem vállal felelősséget az Előfizető telephelyén lévő Szolgáltatás Hozzáférési Pontot követő belső kábelezés minőségére, így e kábelszakasz meghibásodásából okozott szolgáltatás-kiesések nem számítandók bele a Szolgáltatás kiesés időtartamába.
A Szolgáltatás kiesés időtartama az Előfizető hibabejelentésének rögzítésétől számított, a Szolgáltatás ismételt hibamentes működése között eltelt időtartam.
A Szolgáltatás ismételt működésről a Előfizető értesítettnek tekinthető, ha a Szolgáltató az Előfizető elérését a szerződésben megjelölt kapcsolattartó e-mail címén és telefonszámán megkísérelte.
Maximális hibaelhárítási idő
A Szolgáltatással kapcsolatosan felmerülő hibák elhárítása folyamatosan, 7*24 órában történik.
Garantált paraméter | SLA STANDARD |
Maximális hibaelhárítási idő | 48 óra |
Jelen értelmezésben a szolgáltató felelősségébe tartozó teljes szolgáltatás kiesés tartozik ebbe a kategóriába. Például
- de nem kizárólagosan - nem tartoznak ebbe a fogalomkörbe a hívott vagy hívó előfizető magatartásából származó, folyamatos beszédkapcsolat szintjéig el nem jutó hívások (pl. foglaltság, előfizető tulajdonában vagy birtokában lévő alközponti hibák), valamint a társszolgáltatói felelősségébe tartozó szolgáltatás hibák, kiesések. A maximális hibaelhárítás célértéke kizárólag a voice szolgáltatás hálózati hibáira vonatkozik, a hozzáférési technológia
szolgáltatás kiesése, valamint az előfizető telephelyén használt fizikai eszközök meghibásodása ezt a célértéket módosíthatja.
A vállalt hibaelhárítási határidők számítása a hiba bejelentésétől kezdődik. A hiba bejelentése akkor minősül befejezettnek, amikor a hiba azonosítását követően a hibajegyet a Szolgáltató operátora megnyitotta.
2.15 GTS ISDN 30
A szolgáltató által törvényileg vállalt egyedi szolgáltatásminőségi követelményeket (minőségi mutatókat), összhangban a 13/2011. (XII. 27.) NMHH rendeletben rögzített rendelkezésekkel az alábbi táblázatok tartalmazzák.
Telefon (ISDN30) | minőségi célérték |
létesítési idő* | 15 munkanap |
minőségi panasz hibaelhárítás ideje | 48 óra |
szolgáltatás rendelkezésre állása | 99,5% |
sikeres hívások aránya** | >90% |
hívás felépítés ideje másodpercben kifejezve** | <3 sec |
*Amennyiben a létesítés teljesítése fizikai eszközök beüzemelésével is jár, a létesítési célérték az eszköz beszerzés, beüzemelés függvényében módosulhat.
**A célérték belföldi vezetékes, és mobil irányokra vonatkozik
2.16 GTS ISDN 2
A szolgáltató által törvényileg vállalt egyedi szolgáltatásminőségi követelményeket (minőségi mutatókat), összhangban a 13/2011. (XII. 27.) NMHH rendeletben rögzített rendelkezésekkel az alábbi táblázatok tartalmazzák.
Telefon (ISDN2) | minőségi célérték |
létesítési idő* | 15 munkanap |
minőségi panasz hibaelhárítás ideje | 72 óra |
szolgáltatás rendelkezésre állása | 99,5% |
sikeres hívások aránya** | >90% |
hívás felépítés ideje másodpercben kifejezve** | <3 sec |
*Amennyiben a létesítés teljesítése fizikai eszközök beüzemelésével is jár, a létesítési célérték az eszköz beszerzés, beüzemelés függvényében módosulhat.
**A célérték belföldi vezetékes, és mobil irányokra vonatkozik
2.17 GTS analóg hangszolgáltatás
A szolgáltató által törvényileg vállalt egyedi szolgáltatásminőségi követelményeket (minőségi mutatókat), összhangban a 13/2011. (XII. 27.) NMHH rendeletben rögzített rendelkezésekkel az alábbi táblázatok tartalmazzák.
Telefon (analóg) | minőségi célérték |
létesítési idő* | 15 munkanap |
minőségi panasz hibaelhárítás ideje | 72 óra |
szolgáltatás rendelkezésre állása | 99,5% |
sikeres hívások aránya** | >90% |
hívás felépítés ideje másodpercben kifejezve** | <3 sec |
*Amennyiben a létesítés teljesítése fizikai eszközök beüzemelésével is jár, a létesítési célérték az eszköz beszerzés, beüzemelés függvényében módosulhat.
**A célérték belföldi vezetékes, és mobil irányokra vonatkozik
2.18 A „Zöld szám” szolgáltatás (díjmentes telefonszolgáltatás)
A GTS „Zöld szám” szolgáltatás célértékei megegyeznek.a szolgáltatás igénybevételére használt telefonszám hangátviteli technológiájának célértékeivel.
2.19 A GTS Pulzus közvetítő előválasztás szolgáltatás
A szolgáltató mindent megtesz annak érdekében, hogy a telefon kapcsolat folyamatos, érthető és visszhangmentes legyen.
Jelen értelmezésben a szolgáltató felelősségébe tartozó teljes szolgáltatás kiesés tartozik ebbe a kategóriába. Például - de nem kizárólagosan - nem tartoznak ebbe a fogalomkörbe a hívott vagy hívó előfizető magatartásából származó, folyamatos beszédkapcsolat szintjéig el nem jutó hívások (pl. foglaltság, előfizető tulajdonában vagy birtokában lévő alközponti hibák), valamint a társszolgáltatói felelősségébe tartozó szolgáltatás hibák, kiesések. A maximális hibaelhárítás célértéke kizárólag a voice szolgáltatás hálózati hibáira vonatkozik, a hozzáférési technológia szolgáltatás kiesése, valamint az előfizető telephelyén használt fizikai eszközök meghibásodása ezt a célértéket módosíthatja.
A vállalt hibaelhárítási határidők számítása a hiba bejelentésétől kezdődik. A hiba bejelentése akkor minősül befejezettnek, amikor a hiba azonosítását követően a hibajegyet a Szolgáltató operátora megnyitotta.
A szolgáltató által vállalt egyedi szolgáltatásminőségi követelményeket (minőségi mutatókat), összhangban a 13/2011. (XII. 27.) NMHH rendeletben rögzített rendelkezésekkel az alábbi táblázatok tartalmazzák.
Közvetítőválasztás | minőségi célérték |
létesítési idő* | 15 munkanap |
minőségi panasz hibaelhárítás ideje | 72 óra |
szolgáltatás rendelkezésre állása | 96,0% |
sikeres hívások aránya** | >90% |
hívás felépítés ideje másodpercben kifejezve** | <3 sec |
*Amennyiben a létesítés teljesítése fizikai eszközök beüzemelésével is jár, a létesítési célérték az eszköz beszerzés, beüzemelés függvényében módosulhat.
**A célérték belföldi vezetékes, és mobil irányokra vonatkozik
2.20 GTS 1514 (Hívásonkénti közvetítőválasztás) szolgáltatás
GTS 1514 nevű hívásonkénti közvetítő előválasztó szolgáltatás egyedi szolgáltatásminőségi követelményei (minőségi paraméterei) és mérésük módja megegyezik a CPS (GTS Pulzus) szolgáltatásnál leírtakkal.
2.21 GTS SIP Bridge szolgáltatás
Jelen értelmezésben a szolgáltató felelősségébe tartozó teljes szolgáltatás kiesés tartozik ebbe a kategóriába. Például - de nem kizárólagosan - nem tartoznak ebbe a fogalomkörbe a hívott vagy hívó előfizető magatartásából származó, folyamatos beszédkapcsolat szintjéig el nem jutó hívások (pl. foglaltság, előfizető tulajdonában vagy birtokában lévő alközponti hibák), valamint a társszolgáltatói felelősségébe tartozó szolgáltatás hibák, kiesések. A maximális hibaelhárítás célértéke kizárólag a voice szolgáltatás hálózati hibáira vonatkozik, a hozzáférési technológia szolgáltatás kiesése, valamint az előfizető telephelyén használt fizikai eszközök meghibásodása ezt a célértéket módosíthatja.
A vállalt hibaelhárítási határidők számítása a hiba bejelentésétől kezdődik. A hiba bejelentése akkor minősül befejezettnek, amikor a hiba azonosítását követően a hibajegyet a Szolgáltató operátora megnyitotta.
A szolgáltató által vállalt egyedi szolgáltatásminőségi követelményeket (minőségi mutatókat), összhangban a 13/2011. (XII. 27.) NMHH rendeletben rögzített rendelkezésekkel az alábbi táblázatok tartalmazzák.
IP alapú telefonszolgáltatás | minőségi célérték |
létesítési idő* | 15 munkanap |
minőségi panasz hibaelhárítás ideje | 48 óra |
szolgáltatás rendelkezésre állása | 96,0% |
sikeres hívások aránya** | >90% |
hívás felépítés ideje másodpercben kifejezve** | <3 sec |
*Amennyiben a létesítés teljesítése fizikai eszközök beüzemelésével is jár, a létesítési célérték az eszköz beszerzés, beüzemelés függvényében módosulhat.
**A célérték belföldi vezetékes, és mobil irányokra vonatkozik
2.22 GTS IP Centrex szolgáltatás
A szolgáltató által törvényileg vállalt egyedi szolgáltatásminőségi követelményeket (minőségi mutatókat), összhangban a 13/2011. (XII. 27.) NMHH rendeletben rögzített rendelkezésekkel az alábbi táblázatok tartalmazzák.
Telefon (IP Centrex) | minőségi célérték |
létesítési idő* | 15 munkanap |
minőségi panasz hibaelhárítás ideje | 72 óra |
szolgáltatás rendelkezésre állása | 99,5% |
sikeres hívások aránya** | >90% |
hívás felépítés ideje másodpercben kifejezve** | <3 sec |
*Amennyiben a létesítés teljesítése fizikai eszközök beüzemelésével is jár, a létesítési célérték az eszköz beszerzés, beüzemelés függvényében módosulhat.
**A célérték belföldi vezetékes, és mobil irányokra vonatkozik
2.23 GTS IP alapú telefonszolgáltatás
Az IP alapú telefonszolgáltatás esetében a vonatkozó minőségi paraméterek és mérésük módja:
Szolgáltató az egyes szolgáltatásait a vonatkozó nemzetközi ajánlások és szabványok alapján telepíti, illetve üzemelteti. A megfelelő telepítési határidő, szolgáltatási minőség és esetleges hibaelhárítás sikeressége érdekében a Szolgáltató által telepített eszközök távoli elérését a Szolgáltató számára biztosítani kell (felhasználói oldali tűzfalak, routerek, stb. bizonyos konfigurációinak alkalmazása esetén). A szolgáltatás minősége függhet az előfizető által használt hozzáférés vonali vagy összeköttetési paramétereitől, melyből fakadó esetleges minőségromlás vagy hiba Szolgáltató érdekkörén kívüli esetnek minősül, amennyiben a vonali szolgáltató nem a Szolgáltató.
A telefonszolgáltatás SLA paraméterei az alábbi jellemzőkre terjednek ki:
Szolgáltatás várható kiépítési ideje
Szolgáltatás tényleges kiépítési ideje
Szolgáltatás rendelkezésre állása;
Maximális hibaelhárítási idő;
Szolgáltatás minőségi paraméterei. Szolgáltatás várható kiépítési ideje
Szolgáltató megadja, hogy a megrendeléstől, illetve a telepítéshez szükséges engedélyek beérkezésétől számított (az alábbi táblázatban látható) időn belül kiépíti a kommunikációs összeköttetést, ha egyéb műszaki akadály azt nem gátolja.
Elérési technológia | Szolgáltatás várható kiépítési ideje (nap) |
Fizikai kapcsolaton keresztül történő elérés | 15 |
Publikus IP hálózaton keresztül történő elérés | 15 |
Szolgáltatás tényleges kiépítési ideje
A Szolgáltató a helyszíni felmérés alkalmával megvalósíthatósági vizsgálatot végez, amely vizsgálat egy része a Előfizető telephelyén történhet. A vizsgálatot végző személy(ek) számára az Előfizetőnek kell biztosítani a felmérendő telephelyére történő bejutást.
A megvalósíthatósági vizsgálatot követően a Szolgáltató meghatározza a szolgáltatás tényleges kiépítési idejét. A tényleges kiépítési időtartam meghosszabbodik az Előfizetőnek felróható okok miatti (pl. hibás adatszolgáltatás, bejutás meghiúsulása, mikrohullámú átvitel esetén a telepítéshez szükséges engedélyek beérkezése) késedelem időtartamával.
Szolgáltatás rendelkezésre állása
A telefonszolgáltatást a Szolgáltató elérhetőnek tekinti, ha a hozzáférési vonal megfelelő működése esetén Előfizető rajta hívást kezdeményezhet. A hozzáférési vonal hibája esetén Szolgáltató csak abban az esetben vállal a szolgáltatás működéséért felelősséget, ha a vonali hozzáférés biztosítója szintén Szolgáltató. A felépült hívás az ITU-T G.109 –es ajánlás alapján minimálisan ajánlott átviteli minőséget kell, hogy biztosítsa. Amennyiben ezen feltétel nem teljesül, részleges rendelkezésre állásról beszélhetünk.
Az egyes SLA szintek rendelkezésre állásának alapértékeit a következő táblázat tartalmazza:
SLA szint | Éves rendelkezésre állás |
Standard | 95.0% |
Plus | 98,0% |
A Szolgáltatás rendelkezésre állása a szolgáltatás tényleges időtartamának és a teljes elvi szolgáltatási időtartamnak az aránya. Számítási módja az alábbi formula alapján történik:
RENDELKEZÉSREÁLLÁS (TS TN) 100%
TS
Ahol:
TS = Szolgáltatási időtartam
TN = Szolgáltatás-kiesés időtartama
Az időtartamok teljes perc(ek) alapján kerülnek összegzésre, a százalékos értékek pedig két tizedes jegy kerekítéssel kerülnek megadásra.
A Szolgáltatás nem elérhető, ha a Szolgáltatás igénybe vételével híváskezdeményezés nem valósítható meg, kivéve az alábbi eseteket, amelyek nem számítandók bele a Szolgáltatás kiesés időtartamába:
Tervezett karbantartás időtartama;
Szolgáltató érdekkörén (hálózatán) kívüli esemény, például nem a szolgáltató által biztosított hozzáférési szakasz kiesése vagy csökkent működése;
Elxxxxxxx xxtal elismerten nem a Szolgáltató által okozott hiba elhárításának időtartama;
Előfizető érdekkörében bekövetkező okból történő szolgáltatás-kiesés, különös tekintettel esetleges előfizetői tulajdonú végberendezések hibáira (pl. tűzfal rossz konfigurációja).
A Szolgáltató nem vállal felelősséget az Előfizető telephelyén lévő belső kábelezés minőségére, így e kábelszakasz meghibásodásából okozott szolgáltatás-kiesések nem számítandók bele a Szolgáltatás kiesés időtartamába.
A Szolgáltatás kiesés időtartama az Előfizető hibabejelentésének rögzítésétől számított, a Szolgáltatás ismételt hibamentes működése között eltelt időtartam.
A Szolgáltatás ismételt működéséről a Előfizető értesítettnek tekinthető, ha a Szolgáltató az Előfizető elérését a szerződésben megjelölt kapcsolattartó e-mail címén és telefonszámán megkísérelte.
Maximális hibaelhárítási idő
A Szolgáltatással kapcsolatosan felmerülő hibák elhárítása folyamatosan, 7*24 órában történik.
Garantált paraméter | SLA STANDARD | SLA PLUS |
Maximális hibaelhárítási idő | 72 óra | 72 óra |
2.24 GTS Nyilvános telefonszolgáltatás
A GTS Nyilvános állomás egyedi szolgáltatásminőségi követelményei (minőségi paraméterei) megegyeznek az ISDN30 esetében leírtakkal.
2.25 A GTS területen elérhető üzleti telefonszolgáltatás leírása
A GTS területen elérhető üzleti telefonszolgáltatás egyedi szolgáltatásminőségi követelményei (minőségi paraméterei)megegyeznek az ISDN30 esetében leírtakkal.
2.26 GTS Szép szám
A GTS Szép szám szolgáltatás egyedi szolgáltatásminőségi követelményei (minőségi paraméterei) megegyeznek az ISDN30 esetében leírtakkal.
2.27 GTS Telekonferencia
A GTS Telekonferencia egyedi szolgáltatásminőségi követelményei (minőségi paraméterei) megegyeznek az ISDN30 esetében leírtakkal.
2.28 GTS VirtualFax
A GTS VirtualFax szolgáltatás egyedi szolgáltatásminőségi követelményei (minőségi paraméterei) megegyeznek az IP alapú hangszolgáltatás esetében leírtakkal, az alábbi kitételekkel:
A virtuális fax szolgáltatást a Szolgáltató elérhetőnek tekinti, ha az előfizetői interfészeken a szerver fax fogadására és indítására képes, valamint a publikus internet hálózat felé e-mailek sikeres fogadására és küldésére képes. Szolgáltató nem vállal felelősséget az előfizetőtől indított vagy általa fogadott e-mailek megérkezési idejéért, mely jelentősen függhet az ügyfél levelező szervereinek beállításától és kapcsolatától. Szolgáltató különösen nem vállal felelősséget az Előfizető esetleges hibás email konfigurációjáért (ide értve például az automatikus spamszűrés által kiszűrt e-maileket). Szolgáltató fenntartja a jogot az előfizető felől érkező, a szolgáltatás rendelkezésre állását veszélyeztető akaratos vagy akatarlan tevékenysége esetén (pl. szerver támadás, spam küldés) a szolgáltatás felfüggesztésére.
A szolgáltatás előfizetői interfésze a GTS virtuális fax szerver telefonhálózati csatlakozó trönkje.
2.29 GTS Értéknövelt szolgáltatások
Az értéknövelt szolgáltatás rendelkezésre állás értéke megegyezik a kapcsolódó hangszolgáltatásra vonatkozó rendelkezésre állás értékével.
3 Szolgáltatások földrajzi lefedettsége
3.1 GTS Ethernet Line és GTS Smart Ethernet
A Szolgáltató a GTS Ethernet Line és GTS Smart Ethernet szolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti. A szolgáltatás az öt országban elérhető: Cseh Köztársaság, Magyarország, Lengyelország, Románia és Szlovákia.
A földrajzi lefedettség azon szolgáltatási terület ahol a Szolgáltató saját távközlési berendezéseivel vagy harmadik fél bevonásával ésszerű költségek mellett a szolgáltatás kiépíthető.
3.2 GTS Ethernet VPN
A Szolgáltató a GTS Ethernet Line szolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti.
A szolgáltatás az öt országban elérhető: Cseh Köztársaság, Magyarország, Lengyelország, Románia és Szlovákia.
A földrajzi lefedettség azon szolgáltatási terület ahol a Szolgáltató saját távközlési berendezéseivel vagy harmadik fél bevonásával ésszerű költségek mellett a szolgáltatás kiépíthető.
3.3 GTS Media Line
A Szolgáltató a GTS Media Line szolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti.
A szolgáltatás az öt országban elérhető: Cseh Köztársaság, Magyarország, Lengyelország, Románia és Szlovákia.
A földrajzi lefedettség azon szolgáltatási terület ahol a Szolgáltató saját távközlési berendezéseivel vagy harmadik fél bevonásával ésszerű költségek mellett a szolgáltatás kiépíthető.
3.4 GTS Internet Access
A Szolgáltató a GTS Internet Access szolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti.
A szolgáltatás az öt országban elérhető: Cseh Köztársaság, Magyarország, Lengyelország, Románia és Szlovákia.
A földrajzi lefedettség azon szolgáltatási terület ahol a Szolgáltató saját távközlési berendezéseivel vagy harmadik fél bevonásával ésszerű költségek mellett a szolgáltatás kiépíthető.
3.5 GTS IP Hosting
A Szolgáltató a GTS IP Hosting szolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti. A szolgáltatás Magyarország területén, a Szolgáltató adatközpontjaiban elérhető.
3.6 GTS IP Transit
A Szolgáltató a GTS IP Tranzit szolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti.
A szolgáltatás az öt országban elérhető: Cseh Köztársaság, Magyarország, Lengyelország, Románia és Szlovákia.
A földrajzi lefedettség azon szolgáltatási terület ahol a GTS saját távközlési berendezéseivel vagy harmadik fél bevonásával ésszerű költségek mellett a szolgáltatás kiépíthető.
3.7 GTS IP VPN
A Szolgáltató a GTS IP VPNt szolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti.
A szolgáltatás az öt országban elérhető: Cseh Köztársaság, Magyarország, Lengyelország, Románia és Szlovákia.
A földrajzi lefedettség azon szolgáltatási terület ahol a GTS saját távközlési berendezéseivel vagy harmadik fél bevonásával ésszerű költségek mellett a szolgáltatás kiépíthető.
3.8 GTS Lambda
A Szolgáltató a GTS Lambda szolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti.
A szolgáltatás az öt országban elérhető: Cseh Köztársaság, Magyarország, Lengyelország, Románia és Szlovákia.
A földrajzi lefedettség azon szolgáltatási terület ahol a GTS saját távközlési berendezéseivel vagy harmadik fél bevonásával ésszerű költségek mellett a szolgáltatás kiépíthető.
3.9 GTS Leased Line
A Szolgáltató a GTS Leased Line szolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti.
A szolgáltatás az öt országban elérhető: Cseh Köztársaság, Magyarország, Lengyelország, Románia és Szlovákia.
A földrajzi lefedettség azon szolgáltatási terület ahol a GTS saját távközlési berendezéseivel vagy harmadik fél bevonásával ésszerű költségek mellett a szolgáltatás kiépíthető.
3.10 GTS ADSL
A Szolgáltató a GTS ADSL szolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti. A szolgáltatás kizárólag a Magyar országban érhető el.
A földrajzi lefedettség azon szolgáltatási terület ahol a GTS harmadik fél bevonásával ésszerű költségek mellett a szolgáltatás kiépíthető.
3.11 YO! Neked ADSL
A Szolgáltató a YO Neked ADSL csomagok értékesítését 2013. január 1-jétől megszünteti. A szolgáltatás kizárólag a Magyar országban érhető el.
A földrajzi lefedettség azon szolgáltatási terület ahol a GTS harmadik fél bevonásával ésszerű költségek mellett a szolgáltatás kiépíthető.
3.12 GTS SHDSL
A szolgáltatás kizárólag a Magyar országban érhető el.
A földrajzi lefedettség azon szolgáltatási terület ahol a GTS harmadik fél bevonásával ésszerű költségek mellett a szolgáltatás kiépíthető.
3.13 GTS Dial-up
A Szolgáltató a GTS Dial-up szolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti. A szolgáltatás kizárólag a Magyar országban érhető el.
A földrajzi lefedettség azon szolgáltatási terület ahol a GTS harmadik fél bevonásával ésszerű költségek mellett a szolgáltatás kiépíthető.
3.14 GTS ISDN 30
A Szolgáltató a GTS ISDN 30 szolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti. A GTS hangszolgáltatások Magyarország területén érhetőek el. Szolgáltatás specifikusan:
A GTS ISDN30 szolgáltatás (vezetékes hangszolgáltatás) elérhetősége az ügyfél által létesítéskor megadott címen, illetve helyszínen valósulhat meg. A szolgáltatás elérhetősége áthelyezéssel változhat, mely telefonos körzet változása esetén számváltozással is jár.
A földrajzi lefedettség azon szolgáltatási terület ahol a GTS saját távközlési berendezéseivel vagy harmadik fél bevonásával ésszerű költségek mellett a szolgáltatás kiépíthető. A kiépíthetőségről megrendeléskor GTS tájékoztatja az előfizetőt.
3.15 GTS ISDN 2
A Szolgáltató a GTS ISDN 2 szolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti.
A GTS hangszolgáltatások Magyarország területén érhetőek el. Szolgáltatás specifikusan:
A GTS ISDN2 szolgáltatás (vezetékes hangszolgáltatás) elérhetősége az ügyfél által létesítéskor megadott címen, illetve helyszínen valósulhat meg. A szolgáltatás elérhetősége áthelyezéssel változhat, mely telefonos körzet változása esetén számváltozással is jár.
A földrajzi lefedettség azon szolgáltatási terület ahol a GTS saját távközlési berendezéseivel vagy harmadik fél bevonásával ésszerű költségek mellett a szolgáltatás kiépíthető. A kiépíthetőségről megrendeléskor GTS tájékoztatja az előfizetőt.
3.16 GTS analóg hangszolgáltatás
A Szolgáltató a GTS analóg hangszolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti. A GTS hangszolgáltatások Magyarország területén érhetőek el. Szolgáltatás specifikusan:
A GTS analóg hangszolgáltatás (vezetékes hangszolgáltatás) elérhetősége az ügyfél által létesítéskor megadott címen, illetve helyszínen valósulhat meg. A szolgáltatás elérhetősége áthelyezéssel változhat, mely telefonos körzet változása esetén számváltozással is jár.
A földrajzi lefedettség azon szolgáltatási terület ahol a GTS saját távközlési berendezéseivel vagy harmadik fél bevonásával ésszerű költségek mellett a szolgáltatás kiépíthető. A kiépíthetőségről megrendeléskor GTS tájékoztatja az előfizetőt.
3.17 A „Zöld szám” szolgáltatás (díjmentes telefonszolgáltatás)
A Szolgáltató a GTS „Zöld szám” szolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti. A GTS hangszolgáltatások Magyarország területén érhetőek el. Szolgáltatás specifikusan:
A GTS Zöld szám hangszolgáltatás (vezetékes hangszolgáltatás) elérhetősége az ügyfél által létesítéskor megadott címen, illetve helyszínen valósulhat meg. A szolgáltatás elérhetősége áthelyezéssel változhat, mely telefonos körzet változása esetén számváltozással is jár.
A földrajzi lefedettség azon szolgáltatási terület ahol a GTS saját távközlési berendezéseivel vagy harmadik fél bevonásával ésszerű költségek mellett a szolgáltatás kiépíthető. A kiépíthetőségről megrendeléskor GTS tájékoztatja az előfizetőt.
3.18 A GTS Pulzus közvetítő előválasztás szolgáltatás
A Szolgáltató a GTS Pulzus közvetítő előválasztás szolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti.
GTS Pulzus (CPS) nevű közvetítő előválasztó szolgáltatások elérhetőségét Szolgáltató a Magyar Telekom szolgáltatási területén biztosítja. A körzetek a következők:
Helyi, belföldi távolsági, mobil és nemzetközi hívásirányok a következő körzetekben rendelhetők meg: 1 Budapest
22 Székesfehérvár
23 Biatorbágy
26 Szentendre
94 Szombathely
34 Tatabánya
36 Eger
37 Gyöngyös
42 Nyíregyháza
44 Mátészalka
45 Kisvárda
46 Miskolc
52 Debrecen
53 Cegléd
54 Berettyóújfalu
56 Szolnok
59 Karcag
69 Mohács
72 Pécs
73 Szigetvár
74 Szekszárd
76 Kecskemét
77 Kiskunhalas
78 Kiskörös
79 Baja
82 Kaposvár
83 Keszthely
84 Siófok
85 Marcali
92 Zalaegerszeg
93 Nagykanizsa
96 Győr
99 Sopron
Belföldi távolsági, mobil és nemzetközi hívásirányok az alábbi körzetekben elérhetők: 35 Balassagyarmat
47 Szerencs
48 Ózd
49 Mezőkövesd
75 Paks
77 Kiskunhalas
78 Kiskőrös
79 Baja
87 Tapolca
3.19 GTS 1514 (Hívásonkénti közvetítőválasztás) szolgáltatás
A Szolgáltató a GTS 1514 (Hívásonkénti közvetítőválasztás) szolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti.
GTS 1514 nevű hívásonkénti közvetítő előválasztó szolgáltatás elérhetőségét Szolgáltató a saját szolgáltatási területén biztosítja. A körzetek a következők:
Helyi, belföldi távolsági, mobil és nemzetközi hívásirányok a következő körzetekben rendelhetők meg: 1 Budapest
22 Székesfehérvár
23 Biatorbágy
26 Szentendre
94 Szombathely
34 Tatabánya
36 Eger
37 Gyöngyös
42 Nyíregyháza
44 Mátészalka
45 Kisvárda
46 Miskolc
52 Debrecen
53 Cegléd
54 Berettyóújfalu
56 Szolnok
59 Karcag
69 Mohács
72 Pécs
73 Szigetvár
74 Szekszárd
76 Kecskemét
77 Kiskunhalas
78 Kiskörös
79 Baja
82 Kaposvár
83 Keszthely
84 Siófok
85 Marcali
92 Zalaegerszeg
93 Nagykanizsa
96 Győr
99 Sopron
Belföldi távolsági, mobil és nemzetközi hívásirányok az alábbi körzetekben elérhetők: 35 Balassagyarmat
47 Szerencs
48 Ózd
49 Mezőkövesd
75 Paks
77 Kiskunhalas
78 Kiskőrös
79 Baja
87 Tapolca
3.20 GTS SIP Bridge szolgáltatás
A Szolgáltató a GTS SIP Bridge szolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti.
A Szolgáltató hangszolgáltatások Magyarország területén érhetőek el. Szolgáltatás specifikusan:
A GTS SIP Bridge szolgáltatás (vezetékes hangszolgáltatás) elérhetősége az ügyfél által létesítéskor megadott címen, illetve helyszínen valósulhat meg. A szolgáltatás elérhetősége áthelyezéssel változhat, mely telefonos körzet változása esetén számváltozással is jár.
A földrajzi lefedettség azon szolgáltatási terület ahol a Szolgáltató saját távközlési berendezéseivel vagy harmadik fél bevonásával ésszerű költségek mellett a szolgáltatás kiépíthető. A kiépíthetőségről megrendeléskor Szolgáltató tájékoztatja az előfizetőt.
3.21 GTS IP Centrex szolgáltatás
A Szolgáltató a GTS IP Centrex szolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti.
A Szolgáltató hangszolgáltatások Magyarország területén érhetőek el. Szolgáltatás specifikusan:
A GTS IP Centrex szolgáltatás (vezetékes hangszolgáltatás) elérhetősége az ügyfél által létesítéskor megadott címen, illetve helyszínen valósulhat meg. A szolgáltatás elérhetősége áthelyezéssel változhat, mely telefonos körzet változása esetén számváltozással is jár.
A földrajzi lefedettség azon szolgáltatási terület ahol a Szolgáltató saját távközlési berendezéseivel vagy harmadik fél bevonásával ésszerű költségek mellett a szolgáltatás kiépíthető. A kiépíthetőségről megrendeléskor Szolgáltató tájékoztatja az előfizetőt.
3.22 GTS IP alapú telefonszolgáltatás
A Szolgáltató a GTS IP alapú szolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti.
A Szolgáltató hangszolgáltatások Magyarország területén érhetőek el. Szolgáltatás specifikusan:
A Szolgáltató IP alapú telefonszolgáltatás (vezetékes hangszolgáltatás) elérhetősége az ügyfél által létesítéskor megadott címen, illetve helyszínen valósulhat meg. A szolgáltatás elérhetősége áthelyezéssel változhat, mely telefonos körzet változása esetén számváltozással is jár.
A földrajzi lefedettség azon szolgáltatási terület ahol a Szolgáltató saját távközlési berendezéseivel vagy harmadik fél bevonásával ésszerű költségek mellett a szolgáltatás kiépíthető. A kiépíthetőségről megrendeléskor Szolgáltató tájékoztatja az előfizetőt.
3.23 Nyilvános telefonszolgáltatás
A Szolgáltató a GTS Nyilvános telefonszolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti. A GTS nyilvános állomásai Magyarország kizárólag speciális területein érhetőek el.
3.24 A GTS területen elérhető üzleti telefonszolgáltatás leírása
A Szolgáltató a GTS területen elérhető üzleti telefonszolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti.
A szolgáltatás meghatározott helyszíneken érhető el, melyekről Szolgáltató honlapján tájékozódhat. A konkrét megvalósítás vonali paraméterek alapján dől el, mely Szolgáltatól független technológiai paraméterről Szolgáltató a megrendelés után történő mérések után igény esetén tájékoztatja az előfizetőt.
3.25 GTS Szép szám
A Szolgáltató a GTS Szép szám szolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti.
A Szolgáltató hangszolgáltatások Magyarország területén érhetőek el. Szolgáltatás specifikusan:
A GTS Szép szám hangszolgáltatás (vezetékes hangszolgáltatás) elérhetősége az ügyfél által létesítéskor megadott címen, illetve helyszínen valósulhat meg. A szolgáltatás elérhetősége áthelyezéssel változhat, mely telefonos körzet változása esetén számváltozással is jár.
A földrajzi lefedettség azon szolgáltatási terület ahol a Szolgáltató saját távközlési berendezéseivel vagy harmadik fél bevonásával ésszerű költségek mellett a szolgáltatás kiépíthető. A kiépíthetőségről megrendeléskor Szolgáltató tájékoztatja az előfizetőt.
3.26 GTS Telekonferencia
A Szolgáltató a GTS Telekonferencia szolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti. A Szolgáltató hangszolgáltatások Magyarország területén érhetőek el. Szolgáltatás specifikusan:
A GTS Telekonferencia szolgáltatás elérhetősége Magyarország területén garantált mind mobil, mind vezetékes irányokból. A szolgáltatás elérhető mindazon nemzetközi irányokból is, amelyek irányában Szolgáltató rendelkezik összekapcsolási vagy partneri szerződésekkel.
3.27 GTS VirtualFax
A Szolgáltató a GTS VirtualFax szolgáltatás értékesítését 2015. augusztus 15-től megszünteti.
A Szolgáltató hangszolgáltatások Magyarország területén érhetőek el. Szolgáltatás specifikusan:
A GTS VirtualFax szolgáltatás elérhetősége Magyarország területén garantált mind mobil, mind vezetékes irányokból. A szolgáltatás elérhető mindazon nemzetközi irányokból is, amelyek irányában Szolgáltató rendelkezik összekapcsolási vagy partneri szerződésekkel.
4 Szolgáltatások díjazása Díjazási elvek: