Második rész A szerződés általános szabályai

V. Könyv: Kötelmi Jog

Második rész

A szerződés általános szabályai

VI. Cím

A szerződés megerősítése és módosítása

I. Fejezet

A szerződés megerősítése

A szerződés megerősítésének esetei mind valamely (nevesített vagy nem nevesített) szerződésszegéshez kapcsolódnak, annak a kötelezett által önként felvállalt többletszankcióit jelentik. Míg azonban a szerződésszegés szankciói a törvény erejénél fogva, a felek külön kikötése nélkül járulnak a szerződésszegéshez és ér- vényesíthetők a sérelmet szenvedett fél által, addig a szerződés megerősítésének többletszankciói szerződésszegés esetén is csak akkor érvényesíthetők, ha azt a felek a szerződésben előre kikö- tötték. A hasonló jellegű jótállást, a Javaslat - a szorosabb tartal- mi kapcsolódásra tekintettel - nem ebben a Fejezetben, hanem a hibás teljesítés jogkövetkezményei között helyezi el.

A szerződés megszegése esetére kiköthető többlet-jogkövet- kezmények egy része olyan, amely többletfizetési kötelezettség- gel, illetve a kár egyszerűbb megtérülésével hozza a sérelmet szenvedett felet kedvezőbb helyzetbe, más részük pedig nagyobb biztonságot, fokozott kielégítési lehetőséget nyújt a fizetés elma- radása (nemteljesítése) esetén (biztosíték kikötése).

A Javaslat nem a szerződések általános szabályai között, ha- nem vagy a dologi jog szabályainál (zálogjog), vagy az egyes szerződéstípusok körében (kezesség, zálogszerződés, garancia) rendelkezik a szerződés megerősítését szolgáló további fontos intézményekről.

szolgáltatásként megjelölt dolgot határozzanak meg. A Javaslat hangsúlyossá teszi, hogy foglalót fizetni nem a kötelezettségválla- lás „jeléül" szokás (erre éppen az előleg szolgál), hanem a foglaló a kötelezettségvállalás megerősítéseként, felvállalt többletszank- cióként kerül átadásra. Változatlanul irányadó viszont, vita esetén az arra hivatkozó félnek kell egyértelműen bebizonyítania, hogy a fizetett pénzösszeg foglaló szerepet tölt be (és nem csupán elő- leg), ez a rendeltetése a szerződéskötés körülményeiből tűnjön ki.

2. A foglaló a ki nem mentett meghiúsulás többletszankciója, ezért ha a szerződés teljesedésbe megy, a foglalót a szolgáltatás ellenértékeként kell elszámolni. Ha pedig a szerződés meghiúsul ugyan, azonban olyan okból, amelyért nem felelős egyik fél sem, vagy mindkét fél felelős, a foglalót vissza kell adni.

3. Xxxxxxxxxxx nem újként, a Xxxxxxxx mégis félreérthetetlenül fogalmazza meg a foglaló szankciós vonását: az a fél, aki a szer- ződés meghiúsulásáért felelős a foglaló összegével tartozik helyt- állással - akár úgy, hogy az adott foglalót elveszti, akár úgy, hogy a kapott foglaló visszatérítésén felül a foglalóval azonos összeget megfizetni köteles.

4. A foglaló kárátalány szerepet tölt be, akkor is „elvész", ha a másik fél a meghiúsulással összefüggő kárát nem bizonyítja, ha viszont kártérítést követel, abba a foglaló összege beszámít. Egyebekben a foglaló a szerződésszegés más jogkövetkezményei alól nem mentesít. A Javaslat az elvesztett vagy kétszeresen visz- szatérítendő foglaló értékét nem csak a kártérítésbe, hanem a kötbérbe is beszámítani rendeli, A javasolt szabályt az indokolja, hogy a kötbérkövetelés szerződésszegési kár bizonyítása nélkül is megáll, míg a kártérítési igényhez kárt kell bizonyítani.

5: 159. § [Foglaló]

A foglaló

A kötbér

(1) A szerződés megkötésekor a kötelezettségvállalás megerősítéseként meghatározott pénzösszeget lehet adni (foglaló). A pénzösszeget csak akkor lehet foglalónak te- kinteni, ha ez a rendeltetése a szerződésből egyértelműen kitűnik.

(2) Ha a szerződést teljesítik, a foglalót a szolgáltatás ellenértékébe be kell számítani. Ha pedig a szerződés olyan okból szűnik meg, amelyért egyik fél sem felelős, vagy mindkét fél felelős, a foglaló visszajár.

(3) A szerződés teljesítésének meghiúsulásáért felelős fél az adott foglalót elveszti, a kapott foglalót pedig két- szeresen köteles visszatéríteni.

(4) A foglaló elvesztése, vagy kétszeres visszatérítése a szerződésszegés következményei alól nem mentesít. A köt- bérbe és a kártérítésbe a foglaló összege beszámít.

1. A szerződésszegés egyik nevesített esetéhez, a szerződés meghiúsulásához kapcsolódó önként felvállalható többletszank- ció a foglaló. A Ptk. -hoz képest változás, hogy a Javaslat a fogla- lót csak pénzösszegre korlátozza; „más dolog" átadása a gyakor- latban nem fordult elő, és a foglaló funkcióját elvileg is megkér- dőjelezi, miután „más dolog" kétszeresen az esetek többségében nem adható vissza. A szabályozás diszpozitív jellege mellett ugyanakkor nem lehet akadálya annak, hogy a felek foglalóként például meghatározott mennyiségű aranyat vagy más fajlagos

5: 160. § [Kötbér]

(1) A kötelezett a szerződés megerősítéseként írásban meghatározott pénzösszeg fizetésére kötelezheti magát ar- ra az esetre, ha olyan okból, amelyért felelős, nem vagy nem szerződésszerűen teljesít.

(2) A pénztartozás késedelmes fizetése esetére kikötött kötbérre a késedelmi kamat szabályait kell alkalmazni.

1. A kötbér a szerződés önkéntes megerősítésének az az ese- te, amikor a kötelezett a nem teljesítés vagy nem szerződésszerű teljesítés - vagyis bármilyen szerződésszegés - esetére vállalja meghatározott pénzösszeg megfizetését. A kötbérfizetési kötele- zettséget (a pénzösszeg előzetes átadása nélkül) az írásbeli meg- egyezés alapozza meg. Megjegyzendő, hogy a kötbérfizetés tel- jesítése az alaki hibát orvosolja. A Javaslat a kötbérfelelősséget a szerződésszegésből eredő kártérítési felelősséggel azonos módon szigorítja: a szerződésszegő fél a kötbérfelelősség alól csak akkor mentesülhet, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső, elháríthatatlan körülmény okozta, amely a szer- ződéskötés idején nem volt előrelátható.

A Javaslat a bírósági úton nem érvényesíthető követelések biztosítására kikötött kötbér naturalis obligatio jellegét külön nem mondja ki, de ez a szabály következik a naturalis obligatiok biztosítására kikötött mellékkötelezettségek bírósági úton nem érvényesíthető voltára vonatkozó rendelkezésből.

2. A kamatkorlátozó rendelkezések megkerülésének megaka- dályozása érdekében a Javaslat a pénztartozás késedelmes fizeté- se esetére kikötött kötbérre - a Ptk. 247. § (2) bekezdésével egyezően - a késedelmi kamat szabályait rendeli alkalmazni.

5: 161. § [Kötbér és egyéb szerződésszegési igénvek vi- szonya]

(1) A nemteljesítés esetére kikötött kötbér érvényesíté- se a teljesítés követelését és a nem szerződésszerű teljesítés esetére kikötött kötbér követelését kizárja. A késedelem vagy a hibás teljesítés esetére kikötött kötbér megfizetése nem mentesít a teljesítés alól.

(2) A kötbért a jogosult akkor is követelheti, ha kára nem merült fel.

(3) A jogosult a kötbér mellett érvényesítheti a kötbért meghaladó kárát és a szerződésszegésből eredő egyéb joga- it. A kötbér összegét meghaladó tényleges kárának és költ- ségeinek megtérítését a jogosult a kötbér mellett csak ak- kor követelheti, ha ezt a szerződésben kikötötte.

(4) A jogosult a szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését követelheti akkor is, ha kötbérigényét nem érvényesítette.

1. A különböző szerződésszegések következményeként fize- tendő kötbér eltérő viszonyban lehet a szerződésszegés egyéb következményeihez. Ez vonatkozik mindenekelőtt a kötbérköte- lezettség és a teljesítés viszonyára. Ezért a Javaslat a különböző kötbérfajtákat nevesítve rendezi ezt a kérdést. A meghiúsulási kötbér a teljesítés és a nem szerződésszerű teljesítés esetére kikö- tött kötbér követelését kizárja, a más szerződésszegés esetére ki- kötött kötbért pedig konszumálja (meghiúsulási kötbér mellett ugyanazon jogsértés többszörös szankcionálását jelentené a meghiúsulásig terjedő időre késedelmi kötbér, vagy az elállás alapjául szolgáló minőségi hiba miatt - a meghiúsulási kötbéren felül - még minőségi kötbér követelése). A késedelmi vagy a mi- nőségi kötbér követelése viszont a teljesítési kötelezettség alól nem mentesít.

2. A Javaslat a kötbért átalány-kártérítésként szabályozza, és mellőzi magánjogi „bírság" vonását. A kötbér átalány-kártérítés funkciója klasszikusan abban mutatkozik meg, hogy a jogosult a kötbért akkor is követelheti, ha kára nem merült fel, vagy ha ká- ra a kötbérnél alacsonyabb.

3. Érvényesül a kötbér átalány-kártérítés jellege annyiban is, hogy a jogosult a kötbért meghaladó tényleges kárát csak erre irá- nyuló szerződéses kikötés esetén érvényesítheti, vagyis a kötbért meghaladó tényleges károk érvényesíthetőségét a Javaslat diszpo- zitív szabállyal kizárja. A kötbér átalány-kártérítés jellegét részben megtöri ugyanakkor a Javaslat annyiban, hogy a jogosult a köt- bér mellett a szerződésszegésből eredő elmaradt jövedelmét és a következménykárokat bizonyíthassa és érvényesíthesse.

A kötbér a szerződésszegésből eredő egyéb jogok alól nem mentesít. A jogosult ezért érvényesítheti például hibás teljesítés esetén a minőségi kötbér mellett a szavatossági jogait, vagy kö- vetelheti a minőségi kötbér összegét meghaladó, a tényleges ká- rán kívüli más jellegű kárigényének megtérítését (így a hibás tel- jesítés miatti személyi sérülésből eredő következménykárok, el- maradt haszon). Annak sincs akadálya, hogy a jogosult olyan szerződésszegés miatt követeljen teljes kártérítést, amely miatt kötbért nem kötöttek ki és nem is fizettek (például a kötelezett késedelmesen és egyúttal hibásan teljesített, a késedelem esetére kikötött kötbérfizetési kötelezettsége nem mentesíti a hibás tel- jesítésből eredő teljes körű kártérítési felelősség alól). Végül le- hetséges az is, hogy a jogosult a kötbérkikötés ellenére a szerző- désszegés miatt csak kártérítést érvényesítsen.

4. A Javaslat a szerződésszegéssel okozott kárigényt elismeri akkor is, ha a jogosult az őt megillető kötbérigényt nem érvénye- sítette.

5: 162. § [Kötbérigény kamata]

Kötbér után kamat kikötése semmis, az esedékessé vált kötbér után azonban a kötelezett köteles késedelmi kama- tot fizetni.

A Javaslat eloszlatja a Ptk. 246. § (1) bekezdéséből adódó, a kötbér és a kamat viszonyát érintő bizonytalanságot. A kötbér után ügyleti kamatot ugyan továbbra sem lehet kikötni (azt a kötbér kárátalány jellege magába olvasztja), azonban a már ese- dékessé vált, lejárt kötbér (mint kárátalány) fizetési késedelme az általános szabályok szerint késedelmi kamatfizetési kötelezettség- gel jár. Megjegyzendő, hogy értékpapír (vagy más dolog) kése- delmes kiadása esetére kikötött „késedelmi kamat" viszont - tar- talma szerint - késedelmi kötbérként ítélhető meg.

A jogvesztés kikötése

5: 163. § [Jogvesztés kikötése]

A felek megállapodhatnak abban, hogy a szerződéssze- gésért felelős fél elveszít valamely jogot, amely őt a szerző- dés alapján egyébként megilletné. Jogvesztést csak írásban lehet érvényesen kikötni.

A Javaslat a szerződés megerősítéseként felvállalt többlet- szankcióként kezeli a jogvesztés kikötését. A szerződésszegés mi- att sérelmet szenvedett fél ilyenkor azért kerül kedvezőbb hely- zetbe, mert a szerződésszegő fél jogi helyzete önkéntes vállalása folytán hátrányosabbá válik (például részletvételnél a részletked- vezmény elvesztése, egyösszegű teljesítés esetére kikötött vételár- fizetési kedvezmény elvesztése stb. ).

Bírósági mérséklés

5: 164. § [A szerződés megerősítéséből eredő joghát- rány bíróság általi mérséklése]

A bíróság a szerződés megerősítéséből eredő joghátrányt a kötelezett kérelmére kivételesen mérsékelheti, ha az a szer- ződésszegéssel okozott érdeksérelemhez képest túlzott.

A szerződés megerősítéséből eredő joghátrányok - a foglaló, kötbér összege, a jogvesztés mértéke - abban hasonlóak egymás- hoz, hogy adott esetben a szerződést megerősítő fél számára in- dokolatlan, túlzott, az arányosság elvét súlyosan sértő jogkövet- kezményt jelenthetnek. A Javaslat ezért fenntartja mindhárom esetben a bíróság mérlegelésen alapuló, a joghátrányt mérsékelő jogkörét, és ezt közös szabályként fogalmazza meg. A bírósági beavatkozás piaci viszonyok között azonban csak kivételes lehet. Figyelemmel kell lenni a szerződésszegés tárgyi súlyára, arra, hogy a szerződésszegés folytán számottevő kár nem keletkezett. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a kár összegszerűségét vizsgálni, „bizonyítani" kellene, a felek ugyanis éppen ennek el- kerülése érdekében alkalmaznak kárátalány kikötést. A kötbér mérséklésének objektív szempontok alapján akkor lehet helye, ha a szerződésszegés és az okozott vagyoni érdeksérelem nem jelen- tős, és ez nyomban külön bizonyítás nélkül is egyértelműen megállapítható, ugyanakkor a felvállalt joghátrány erősen eltúl- zott, és ezért a szerződésszegés és a jogkövetkezményei közötti arányosság elve súlyosan sérülne. A bíróság csak akkor mérsékel- het, ha az arányosság elvének kirívó sérelme, az eset összes kö- rülményei, így a szerződésszegés objektív és szubjektív összete- vői miatt a mérséklésre megfelelő indokok hozhatók fel (a kér- déssel foglalkozott a LB GK 17. sz. állásfoglalása is). A felek au- tonómiájának elvéből következik, hogy a bíróság a joghátrányt csak kérelemre mérsékelheti.

II. Fejezet

A szerződés módosítása

5: 165. § [A felek szerződésmódosítása]

(1) A felek közös megegyezéssel módosíthatják a szer- ződés tartalmát vagy megváltoztathatják kötelezettségvál- lalásuk jogcímét.

(2) A megváltoztatott szerződésnek a módosítással nem érintett része változatlan marad. A kötelezettség biztosítá- sára szolgáló zálogjog és kezesség fennmarad, de a zálog- kötelezett és a kezes helyzete hozzájárulásuk nélkül nem válhat terhesebbé.

(3) A szerződés módosítására a szerződés megkötésére vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.

(4) A szerződés tartalmát valamelyik fél egyoldalúan ak- kor módosíthatja, ha ezt a szerződésben előzetesen közösen kikötötték vagy ha a felet erre jogszabály feljogosítja.

1. A Javaslat változatlan formában fenntartja a Ptk. 240. § (1) bekezdését. A Ptk. hatálybalépését megelőzően a szerződésmódo- sítás (átváltoztatás) és a nováció egymás mellett alkalmazott jog- intézmények voltak. Az átváltozással szemben a nováció az erede- ti szerződés megszüntetésével járt, és az új szerződés az eredeti szerződéssel megegyező tartalommal, annak megszűnésének pilla- natában jött létre. A Ptk. azonban - szakítva a korábbi megoldás- sal - a jogcím megváltoztatását is szerződésmódosításnak ismerte el, azaz lehetővé tette a jogcím megváltoztatását anélkül, hogy az az eredeti szerződés megszűnését eredményezte volna. A jogiro- dalom azonban egységes a tekintetben, hogy a felek — a törvény diszpozitivitásából adódóan - továbbra is alkalmazhatják a nová- ciót a szerződésmódosítás speciális módjaként. A gyakorlat azon- ban kizárólag a felek kifejezett rendelkezése esetén tekinti nováció- nak a szerződésmódosítást. A Xxxxxxxx úgy ítélte meg, hogy a gyakorlatot nem segítené, ha a Javaslat újra bevezetné a nováció intézményét, ezért a Javaslat továbbra is lehetővé teszi, hogy felek a szerződés tartalma mellett a jogcímet is módosítsák.

2. A Javaslat a módosítás joghatályát változatlan formában tartja fenn. A (2) bekezdés tartalmában azonos a Ptk. 240. § (2) bekezdésével. A Javaslat elhagyja a Ptk. 240. § (2) bekezdésének azt a fordulatát, amely kimondja, hogy a kezesnek és a zálogkö- telezettnek a módosítást megelőzően keletkezett kifogásai fenn- maradnak, ez ugyanis a (2) bekezdésből - több hasonló követ- kezmény mellett - logikusan következik, így annak külön kieme- lése felesleges.

3. A Javaslat egy utaló szabállyal egyértelművé teszi, hogy a szerződésmódosításra a szerződés megkötésére vonatkozó szabá- lyokat (ajánlat, elfogadás stb. ) kell alkalmazni.

4. A szerződés megváltoztatására főszabályként a felek konszen- zusa alapján kerülhet sor. Kivételes esetekben azonban az egyik fél egyoldalú jognyilatkozata is módosíthatja a szerződést. Ilyen hely- zetet a felek megállapodása vagy jogszabály hozhat létre.

5: 166. § [Bírósági szerződésmódosítás]

(1) Bármelyik fél a szerződés bírósági módosítását kér- heti, ha a felek közötti tartós jogviszonyban a szerződés megkötését követően bekövetkezett körülmény folytán a szerződés változatlan feltételek melletti teljesítése lényeges jogi érdekét sértené, feltéve, hogy

a) a körülmények megváltozásának lehetőségével a szer- ződés megkötésének időpontjában nem lehetett számolni,

b) azt nem a fél maga idézte elő, és

c) a körülmények változása nem tartozik a fél rendes üzleti kockázatának körébe.

(2) A bíróság a szerződést az általa meghatározott idő- ponttól, legkorábban a szerződésmódosításra irányuló igény bíróság előtti érvényesítésének időpontjától kezdő- dően úgy módosíthatja, hogy a körülmények megváltozá- sa miatt egyik fél lényeges jogi érdeke se sérüljön.

1. A Javaslat a hatályos jogon nem kíván változtatni a tekin- tetben, hogy a szerződéses kötelezettségvállalásokat - az ingye- nes szerződések (ajándékozás), így különösen a Ptk. -ban reál- szerződésből konszenzuálszerződéssé változtatott szerződések (szívességi kölcsön, szívességi letét) kivételével - akkor is teljesí- teni kell, ha a teljesítést a szerződéskötés után bekövetkezett kö- rülmények megnehezítik, így különösen a teljesítés költségei nőttek vagy az ellenszolgáltatás értéke csökkent. Ez következik a pacta sunt servanda elvéből, és látszik abból is, hogy a szolgálta- tás és ellenszolgáltatás közötti viszony vizsgálatára is csak a szer- ződéskötés időpontjára vetítve kerülhet sor. Egy vonatkozásban

- a Ptk. -hoz hasonlóan - általános jelleggel is érvényesülni enge-

di a Javaslat a clausula rebus sic stantibus elvét. Tartós jogviszo- nyoknál mód van bírósági szerződésmódosításra, ha a szerződés megkötését követően bekövetkezett körülmény folytán a szerző- dés változatlan feltételek melletti teljesítése lényeges érdeksére- lemmel járna.

A Javaslat a bírósági szerződésmódosítás kivételes jellegét a Ptk. 241. §-ában a bevált módon rendezi. A szerződést ilyen irá- nyú kérelemre a bíróság változatlanul csak akkor módosíthatja, ha a felek közötti tartós jogviszonyban a szerződés megkötését követően a körülmények megváltozása folytán valamelyik fél lé- nyeges jogi érdeksérelme áll elő. A jogviszony tartósságának megállapításához a bírói gyakorlatban kialakult szempontok de lege ferenda is alkalmazásra kerülhetnek.

A Ptk. 241. §-ával kapcsolatos bírói gyakorlatban kialakult szi- gorítási tendenciát követve a Javaslat expressis verbis állapít meg a bírósági szerződésmódosításhoz további feltételeket. Nem kerül- het sor a bírósági szerződésmódosításra akkor, ha a felek a körül- mények megváltozásának lehetőségével a szerződéskötéskor szá- molhattak, ha a változást valamelyik fél maga idézte elő, továbbá akkor sem, ha a körülmények megváltozása valamelyik fél rendes üzleti kockázatának körébe tartozik. Különösen az utóbbi kizáró ok normatív kimondása látszott szükségesnek. A professzionális gazdasági szereplők követelményrendszerére épülő Javaslat vilá- gossá teszi, hogy mindenki maga köteles felmérni a szerződéskö- téssel együtt járó üzleti kockázatot, és annak bírói segédlettel tör- ténő csökkentésére nincs lehetőség.

2. A bírósági szerződésmódosítás kezdő időpontját illetően a gyakorlatban nem alakult ki egységes álláspont. A Javaslat ezért egyértelműen világossá teszi, hogy a bíróság legfeljebb a szerző- désmódosításra irányuló igény bírósági érvényesítésének idő- pontjától kezdődően módosíthatja a felek szerződését. A bíróság mérlegelési jogköre tehát csak a kereset benyújtását követő idő- szakra vonatkozik, azt megelőző időpontra a módosítás nem ter- jedhet ki.

A módosítás tartalmi határait a Javaslat ugyancsak rugalma- san határozza meg; a bíró arra törekszik, hogy a körülmények változásából eredő veszteségeket és előnyöket úgy ossza meg a felek között, hogy a körülmények megváltozása miatt egyik fél lényeges jogi érdeke se szenvedjen csorbát.

VII. Cím Engedményezés és tartozásátvállalás

I. Fejezet Engedményezés

5: 167. § [Engedményezés]

(1) A jogosult (engedményező) a kötelezettel szemben fennálló vagy jövőbeli vagy feltételes keletkező követelését szerződéssel másra (engedményes) átruházhatja.

(2) Nem lehet engedményezni a jogosult személyéhez kötött követeléseket.

(3) Harmadik személlyel szemben hatálytalan a kötele- zett és az engedményező olyan megállapodása, amely a kö- vetelés engedményezését kizárja. Az engedményezést kizá-

ró kikötés ellenére történő engedményezés érvényessége nem érinti az engedményező felelősségét a szerződés meg- szegéséért. E szerződésszegés nem eredményezheti az ere- deti szerződés felmondását és nem vezethet az engedmé- nyes jogainak csorbulásához.

(4) Az engedményezett követeléseket a kötelezett, a jogcím, az összeg és az esedékesség megjelölésével vagy egyéb módon úgy kell meghatározni, hogy azok az enged- ményezés időpontjában, jövőbeli követelések esetén legké- sőbb a követelés létrejöttekor azonosíthatók legyenek.

1. Az engedményezés a korábbi hitelező (engedményező) és az új hitelező (engedményes) szerződése, amellyel az engedmé- nyező az adóssal szemben fennálló követelését az engedményes- re ruházza. A szerződésre a Javaslat - a Ptk. megközelítését fenn- tartva - nem határoz meg alakszerűségi követelményt, az szó- ban, sőt akár ráutaló magatartással is létrejöhet. Az a tény, hogy az engedményezés során a felek tipikusan - részben az engedmé- nyezésről való értesítéshez szükséges bizonyítás miatt - az írás- beli formát választják, nem indokolja kötelező írásbeli forma elő- írását.

Helyes a jogirodalom és a bírói gyakorlat megközelítése, amely az engedményezést absztrakt jogügyletnek tekinti, így a jogcímnek csak az engedményező és az engedményes közötti jogviszonyban lehet jelentősége, az adós arra nem hivatkozhat. Helyesen állapította meg ezért a Legfelsőbb Bíróság, hogy [a]z engedmény az adós irányában elvont (absztrakt) jogügylet, ezért az adós nem hivatkozhat olyan kifogásokra, amelyek az enged- ményező és az engedményes közötti jogviszonyra vonatkoznak, illetve erre tekintettel nem tagadhatja meg az igazolt engedmé- nyes felé a (... ) tartozásoknak a megfizetését. " Ha az adós meg- felelő értesítést kapott, az annak megfelelő teljesítéssel szabadul a kötelezettsége alól, „az ő kötelezettségét az engedményezés jogcíme, így annak fogyatékossága nem befolyásolja, a jogosult személyét pedig a szabályszerű értesítés legitimálja. " (Legi Bír. Gf. I. 30 107/2001/2. szám)

Alapvető jelentősége van az engedményezhető követelések széles körben való deklarálásának. Ennek következtében ugyanis az engedményes, hacsak a követelés nem tartozik a törvényi ki- vételek körébe, nyugodt lehet afelől, hogy az engedményezés ér- vényes. A Javaslat - a jogirodalom és a bírói gyakorlat bizonyta- lansága miatt - határozottan állást foglal a jövőbeli követelések és a követelések tömeges engedményezése érvényességének kér- désében is.

A jövőbeli követelések engedményezhetősége hasonló prob- lémákat vet fel, mint a jelenleg nem létező vagy nem az eladó tu- lajdonában lévő dolog adásvételére kötött szerződés. A jogiroda- lom azonban egységes abban, hogy az adásvétel tárgya olyan do- log is lehet, amely a szerződéskötéskor még nem létezik. Az adásvétel mellett a Ptk. zálogjogi szabályai is a jövőbeli követe- lések engedményezhetősége mellett szólnak. A Ptk. 251. § (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy zálogjog jövőbeli vagy feltéte- les követelés biztosítására is létrehozható. A 267. § (1) bekezdé- se szerint zálogjog a zálogkötelezett javára jövőben keletkező jo- gokra és követelésekre is kiterjedhet. E szabályokat a Javaslat Dologi jog Könyve is átvette. A Javaslat ezért az engedményezés meghatározását úgy alakítja, hogy az egyértelműen magában foglalja a jövőbeli követeléseket is azáltal, hogy a Javaslat úgy rendelkezik, hogy engedményezni „fennálló vagy jövőbeli" kö- vetelést lehet.

Az engedményezés érvényességéhez nem szükséges a követe- léseket egyedileg megjelölni, az szükséges csupán, hogy az en- gedményezett követelések elemei beazonosíthatóak legyenek. Összhangban van ez a Ptk. 267. § (1) bekezdésével, amely úgy rendelkezik, hogy a zálogjog tárgyát képező jogok vagy követe- lések körülírással is meghatározhatók. A Javaslat arra a következ- tetésre jutott, hogy mivel a követelések tömeges engedményezé-

sét semmilyen szabály sem tiltja, ezért annak a Javaslatban való megfogalmazása felesleges. A követelések tömeges engedménye- zése érvényes, ennek - a (4) bekezdéssel összhangban - mind- össze az a feltétele, hogy legkésőbb a követelés létrejöttekor megállapítható legyen, hogy az adott követelés az engedménye- zett követelések közé tartozik-e.

A követelések tömeges engedményezése, de különösen ennek radikális esete, a globálcesszió az engedményezésen túlmutató érvényességi kérdéseket vet fel. Ezekre azonban az általános ér- vénytelenségi szabályok (így elsősorban a jóerkölcsbe ütközés) kielégítő megoldást jelentenek.

A Javaslatnak az engedményezésre vonatkozó szabályai nem rendezik a biztosítéki célú engedményezés kérdését. A Javaslat dologi biztosítékként kizárólag a zálogjogot ismeri el, ezért a gyakorlatban kialakult - és a jogirodalomban számos vitát és a joggyakorlatban számos problémát generáló - fiduciárius konst- rukciókat megszünteti. Nincs lehetősége a feleknek ezért bizto- sítéki célú engedményezésben való megállapodásra, azaz arra, hogy az engedményező a követelését úgy engedményezze az en- gedményesre, hogy abból az engedményes az engedményezővel szemben fennálló követelését nemteljesítés esetén kielégíthesse, ha azonban az engedményező teljesít, az engedményezett köve- telés már nem illeti meg, azt vissza kell szolgáltatnia.

2. A Javaslat fenntartja a Ptk. 328. § (2) bekezdésének azon szabályát, amely szerint a személyhez kötött követelések nem en- gedményezhetőek. Személyhez kötött egy követelés, ha a köve- telés engedményezése a szerződés tartalmi változását eredmé- nyezné. Nem engedményezhetőek továbbá azok a követelések sem, amelyek engedményezését jogszabály kizárja, ez azonban következik a jogszabályba ütköző szerződések semmisségének szabályából, így annak kimondása az engedményezési szabályok között szükségtelen.

3. A Ptk. nem tartalmaz rendelkezést az adós és az engedmé- nyező szerződéséből eredő követeléseket kizáró kikötések érvé- nyességére és hatályosságára. A pactum de non cedendo kérdésé- ben a külföldi kódexek is megosztottak. Dologi hatályt tulajdo- nít az ilyen kikötéseknek a BGB és az angol jog, de ezt a megol- dást követte a régi magyar magánjog is. Létezik olyan megoldás is, mint például az új holland polgári törvénykönyv szabálya, amely elismeri az engedményezést kizáró kikötések dologi hatá- lyát, azonban a főszabály alól kivételt jelent a jóhiszemű harma- dik személyekre történő átruházás. Hasonló megoldást válasz- tott az olasz és a francia jog is, amely szerint a felek megállapod- hatnak jogok engedményezhetőségének a kizárásában, ez azon- ban harmadik személyekkel szemben csak abban az esetben érvé- nyes, ha a harmadik személy a megállapodásról tudomással bírt. A követelések nemzetközi kereskedelemben történő engedmé- nyezéséről szóló UNCITRAL egyezmény úgy rendelkezik, hogy

a hitelező és az adós szerződésének az engedményezést kizáró ki-

kötése érvényes, de harmadik személyekkel szemben hatálytalan, függetlenül a követelést megszerző személy jó- vagy rosszhisze- műségétől. A legmerevebb megoldást az amerikai Uniform Com- mercial Code alkalmazza, amely a követelések engedményezhető- ségét kizáró vagy korlátozó kikötéseket érvénytelennek tekinti. Mivel az ilyen kikötések érvénytelennek minősülnek, az enged- ményező jogosult lesz az adóssal szemben fennálló követelését engedményezni, és az adós még szerződésszegés címén sem for- dulhat az engedményező ellen.

Az engedményezést kizáró kikötéseknek harmadik személyek- re kiható hatályt tulajdonító jogok a szabály indokául egysége- sen azt az érvet hozzák fel, hogy az adósnak komoly gazdasági érdeke szólhat amellett, hogy a jogviszonyba harmadik személy ne léphessen be. Mindez azonban nem vezethet dogmatikailag hibás megoldáshoz. Dogmatikailag hibás ugyanis és nem is in- dokolt egy szerződéses kikötésnek dologi hatályt tulajdonítani, ez ugyanis alapvetően felborítaná a kötelmi jog relativitásának el- vét. Az új szabályok ezért kimondják, hogy a felek érvényesen ki- köthetik, hogy a szerződésükből származó követelések nem en-

gedményezhetőek, ennek a kikötésnek azonban kizárólag kötel- mi hatálya van, azaz harmadik személyek a kikötés ellenére is megszerzik a követelést. A kikötés azonban megfelelő jogcímet nyújt az adósnak, hogy az engedményező ellen forduljon szerző- désszegés címén. Az adós tehát azt nem érheti el, hogy harma- dik személy ne léphessen be a kötelembe, a szerződésszegésnek a felek által meghatározott jogkövetkezményei azonban alkalma- sak lehetnek arra, hogy a hitelező - bár jogilag megtehetné - mégse engedményezze másra az adóssal szemben fennálló pénz- követelését. Az engedményezőnek e szerződésszegése miatt nem támadhatja meg az adós a szerződést.

4. A Javaslat rendezi a jövőbeli követelések és a tömeges kö- vetelések engedményezésének módját. Korábban a bíróságok az- zal az indokolással utasították el a jövőbeli követelések engedmé- nyezése érvényességének az elismerését, hogy azok definíciósze- rűen nem lehetnek a szerződés megkötésének időpontjában kel- lő pontossággal meghatározottak. Elismert, hogy az adásvétel tárgyául olyan dolog is szolgálhat, amely az adásvétel időpontjá- ban nincs az eladó tulajdonában. Az új szabály az adásvétel kö- rében elfogadott szabályt alkalmazza az engedményezésekre is. E szerint csak az szükséges az érvényességhez, hogy a követelések létrejöttekor meghatározható legyen, hogy az adott követelés az engedményezett követelések közé tartozik-e. Nem létező követe- lések engedményezése esetén a meghatározhatóságnak a követe- lés létrejöttének időpontjában kell megvalósulnia.

5: 168. § [Értesítés]

(1) A kötelezett az engedményezésről történő értesíté- sig az engedményezőnek köteles teljesíteni. Ha a kötelezet- tet az engedményező értesíti, a kötelezettet az értesítés után csak az új jogosultnak teljesíthet.

(2) A nem az engedményezőtől származó értesítés ese- tén a kötelezett követelheti az engedményezés megtörtén- tének igazolását. Ha az értesítés nem az engedményezőtől származik, a kötelezett csak saját veszélyére teljesíthet an- nak, aki engedményesként fellépett.

(3) Ha a kötelezettet az engedményező értesíti az en- gedményezésről vagy a mástól származó értesítés esetén az engedményező igazolja az engedményezés megtörténtét (érvényes értesítés), a kötelezett értesítése után a kötelezett és az engedményező szerződésének módosítása nem érinti az engedményesnek a kötelezettel szemben fennálló jogait.

1. Az engedményezési szerződés a megkötésének időpontjá- ban hatályossá válik, az adóssal szembeni hatások kiváltásához azonban még egy aktusra szükség van: ez az engedményezésről szóló értesítés megküldése. Az adós ugyanis csak ettől az idő- ponttól kezdve képes az új helyzetnek megfelelően teljesíteni. A Javaslat elhagyja a Ptk. 328. § (3) bekezdésének első fordula- tát, amely előírta, hogy az engedményezésről a kötelezettet érte- síteni kell. A jogirodalom és a bírói gyakorlat nem tekintette az engedményezés érvényességi feltételének az értesítést.

A hatályos szabályokicai megegyezően, az értesítés adósvédel- mi szerepet tölt be, az engedményezési szerződés megkötésével ugyanis a jogügylet perfektté válik, harmadik személyekkel szemben hatályosul. Az adós azonban az engedményezésről tör- ténő értesítésig kötelemszüntető hatállyal teljesíthet az engedmé- nyezőnek.

2. A hatályos szabály fenntartása indokolt. Ha az engedmé- nyező értesíti az adóst, nincs olyan indok, amely szükségessé ten- né az engedményezés igazolását. Ha azonban az adóst más érte- síti, az adós csak az engedményezés megtörténtének bizonyítása esetén nem teszi ki magát a kétszeri teljesítés veszélyének. A bi- zonyítás tipikus módja az engedményezési szerződés bemutatása.

3. A Javaslat új szabályt vezet be, amikor kimondja, hogy az adós értesítése után az adós és az engedményező szerződésének módosítása nem érinti az engedményesnek az adóssal szemben fennálló jogait. A korábbi szabályok nem rendezték az adós és az

engedményező szerződésmódosításának érvényességét és hatá- lyosságát. Az engedményezés és az adós arról való értesítése nem járhat azzal a joghatással, hogy az eredeti szerződést a felek a ké- sőbbiekben nem módosíthatják. Az engedményes védelme azon- ban megkívánja, hogy az engedményes jogai ne csorbulhassanak rajta kívül álló okból. Ezért szükséges kimondani, hogy az adós- nak az engedményezésről való értesítését követően az eredeti szerződés módosítása az engedményessel szemben nem hatályos.

5: 169. § [Az engedményezés joghatásai]

(1) Az engedményezéssel az engedményes az engedmé- nyező helyébe lép, és átszállnak rá a követelést biztosító, járulékos mellékkötelezettségekből eredő jogok is.

(2) A kötelezettnek az engedményezésről való érvényes értesítése az elévülést megszakítja.

(3) A kötelezett az engedményessel szemben érvényesít- heti azokat a kifogásokat és - ha erről a jogáról nem mon- dott le - beszámíthatja azokat az ellenköveteléseket is, amelyek az engedményezővel szemben az érvenyes értesí- téskor már fennállt jogalapon keletkeztek.

1. Ez a paragrafus az engedményezés legfontosabb joghatása- it határozza meg. Ahogy a tartozásátvállalás nem alkalmas arra, hogy a szerződés adósi pozíciójában jogutódlást eredményezzen, az engedményezés sem alkalmas a hitelezői pozíció átruházására. Az engedményezés mindig kizárólag egyes követelésekre vonat- kozik, nem pedig az egész jogviszonyra. Ebből következik, hogy az adós pozícióját az engedményezés nem érinti, különösen megmarad az adós jognyilatkozatainak címzettje ugyanaz (pél- dául adásvétel esetén a szerződés megtámadása az akaratnyilat- kozat hibája, mennyiségi kifogás, változások bejelentése stb. mi- att). Az engedményezés - és a kötelemben való jogutódlás - da- cára az engedményező megmarad a szerződésből fakadó hatal- masságok gyakorlására jogosultnak, és továbbá is őt illeti meg a megtámadási jog, valamint hibás teljesítés esetén a kijavítás és az árleszállítás követelésének joga.

A Ptk. kimondja, hogy az engedményezéssel átszállnak az en- gedményesre a követelést biztosító zálogjogból és kezességből eredő jogok is. A Javaslat a zálogjogra és a kezességre való uta- lás helyett általában utal a szerződést biztosító, járulékos mellék- kötelezettségre. A szerződést biztosító, de nem járulékos mellék- kötelezettségek (például garancia) nem szállnak át automatiku- san az engedményesre, de azok átruházásáról a felek természete- sen megállapodhatnak.

2. Indokolt az elévülés megszakítását kimondó szabályt [Ptk.

329. § (2) bekezdés] fenntartani, mivel az engedményezésről va- ló értesítés a követelésről való rendelkezését fejezi ki. Az elévülés a követelés esedékessé válásával kezdődik. Nem esedékes követe- lések engedményezése esetén elévülésről, és így annak megszaka- dásáról sem beszélhetünk. Esedékes követelések esetén az adós- nak az engedményezésről való értesítése azonban a követelés el- évüléséhez vezet.

3. A hatályos szabályok megfelelően szabályozták a beszámí- tás és a kifogások kérdését, az ahhoz kapcsolódó bírói gyakorlat sem vetett fel kérdéseket, nem szükséges tehát módosítani a Ptk.

329. § (3) bekezdését. A bekezdés lehetővé teszi, hogy az enged- ményes által is érvényesíthető legyen az adós és az engedménye- ző közötti szerződésnek az a kikötése, amely szerint az adós nem jogosult az engedményezett követeléssel szemben beszámítással érvényesíteni az engedményezővel szembeni követeléseit.

5: 170. § [Többszöri, utólagos és részleges engedmé- nyezés]

(1) Ha a kötelezett azonos engedményezőtől származó azonos követelés több engedményezéséről kap érvényes ér- tesítést (többszöri engedményezés), akkor szabadul, ha az elsőként kapott értesítésnek megfelelően teljesít.

(2) Ha a kötelezettet az engedményes engedményese is értesíti (utólagos engedményezés), akkor szabadul, ha az utolsó érvényes értesítésben foglaltaknak megfelelően tel- jesít.

1. A korábbi szabályok nem rendezték a teljesítés során fel- merülő kérdéseket. Bár ezek a szabályok a szerződési jog általá- nos szabályaiból levezethetőek, szükséges a többszöri engedmé- nyezésnek, az utólagos engedményezésnek és a követelések rész- leteinek engedményezésének normatív szabályozása, mivel az engedményezésről való értesítés lényeges funkciója az adós vé- delme: a szabályokból az adós számára világosan ki kell derülnie, hogy milyen esetekben kinek köteles és jogosult teljesíteni.

Az adósvédelem elvéből következik, hogy az értesítés eseté- ben nem érvényesül az elsőként szerző védelme. Ha azonos kö- vetelést többször engedményeztek, az első engedményes szerez- te meg a követelést, hiszen később az engedményező olyan kö- vetelést engedményezett, amelynek már nem ő volt a jogosultja, és amely felett így rendelkezési joggal nem bírt. Igaz, hogy ilyen esetekben a későbbi engedményes nem szerezte meg a követe- lést, ha azonban elsőként értesíti az adóst, jogosult lesz a teljesí- tést követelni. Az adós ugyanis nincs abban a helyzetben, hogy megállapítsa, hogy történt-e korábbi engedményezés. Természe- tesen ez nem érinti a korábbi engedményes jogát, hogy a köve- telést érvényesítő engedményestől jogalap nélküli gazdagodás cí- mén követelje az adós által teljesített összeg kifizetését.

2. Utólagos engedményezés esetén a többszöri engedménye- zéssel ellentétben nem érvénytelen engedményezésről van szó, hanem arról, hogy a követelést megszerző engedményes tovább- engedményezte a követelést. Az adós annak köteles teljesítem, aki a követelés esedékessé válásakor jogosultnak minősül, utóla- gos engedményezés esetén tehát az adós az utolsóként értesítő engedményesnek köteles teljesíteni. Ezekben az esetekben az en- gedményezés bizonyítékául benyújtott okiratokból megállapít- ható, hogy melyik engedményezés a legkésőbbi, így az adós szá- mára nem jelent problémát annak megfelelően teljesíteni.

Követelések részeinek az engedményezésekor részben eltérő problémák merülnek fel. Ha az engedményezés tárgya osztható követelés, annak több részletben történő engedményezése az adós számára költségekkel járhat, mivel nem egy, hanem adott esetben rendkívül sok engedményesnek kell teljesítenie, ezáltal az adósság nyilvántartásával és a teljesítéssel járó költségek jelentő- sen megnőhetnek. A Javaslat az engedményezés körében elisme- ri a követeléseknek részletekben való engedményezését, mivel az gazdaságilag szükséges. A felmerült költségek megtérítését azon- ban az adós követelheti az engedményestől.

5: 171. § [Szavatosság]

(1) Visszterhes engedményezés esetén az engedményező az engedményessel szemben szavatol:

a) a követelés létezéséért;

b) a követelés felett való rendelkezési jogának fennállá- sáért; valamint

c) azért, hogy a kötelezettnek nincs olyan ellenkövetelé- se, amelyet az engedményezett követelésbe való beszámítás útján érvényesíthet.

(2) Visszterhes engedményezés esetén az engedményező rosszhiszeműsége esetén szavatol az engedményessel szem- ben a kötelezettnek az engedményezési szerződés megkö- tésének időpontjában fennálló fizetőképességéért.

(3) Az engedményező szavatossága nem áll fenn, ha a kö- vetelést kifejezetten bizonytalan követelésként ruházta át.

1. A hatályos szabályok nem rendezik egyértelműen az en- gedményező felelősségének kérdését. A Ptk. 330. § (1) bekez- désben foglalt kezesi felelősség mellett ugyanis a 330. § (2) be- kezdése az adásvétel szabályaira, és így a jogszavatosság szabálya-

ira is utal. Problémát jelent továbbá, hogy az engedményező ke- zesi felelőssége nem bír kellő preventív hatással, mivel az csak az engedményezés fejében kapott ellenérték erejéig áll fenn. Célsze- rű ezért az engedményező felelősségét egységesíteni, azt a koráb- binál szélesebb körre kiterjeszteni és a tartalmát pontosan meg- határozni.

Az egyébként jelentős mértékben eltérő külföldi szabályok egyik közös pontja, hogy az engedményező szavatol az általa en- gedményezett követelés létezéséért és azért, hogy jogosult a kö- vetelést engedményezni. Az általános gyakorlat szerint a szava- tosság csak visszterhes engedményezés esetében létezik; ha az engedményes nem fizetett a követelés megszerzéséért, az enged- ményező csak külön szerződéses kikötés esetén szavatol a köve- telés meglétéért. Ilyen esetekben ugyanis - a felek eltérő kiköté- sének hiányában - nem indokolt, hogy az engedményezőt ilyen kötelezettség terhelje.

A Javaslat ezért három esetkörre mondja ki az engedménye- ző szavatosságát.

Az engedményező szavatol a követelés létezéséért. Ha az en- gedményező olyan követelést engedményez, amely nem létezik, az engedményes a követelés megszerzéséért fizetett „vételár" el- lenére nem szerez semmit, hiszen az engedményező nem létező követelést nem tud átruházni. Indokolatlan lenne, ha ezekben az esetekben az engedményező szavatossága nem állna fenn.

- Az engedményező szavatol a követelés felett való rendelkezé- si jogának fennállásáért. A követelésen való rendelkezési jog fennállásáért való szavatosság nem az engedményezést kizáró kikötések miatt szükséges, hiszen a Javaslat az ilyen kikötése- ket harmadik személyekkel szemben hatálytalannak minősíti. A rendelkezési jogért való szavatosság azokban az esetekben jelent az engedményes számára védelmet, amikor az enged- ményező a követelést már korábban engedményezte.

- Az engedményező szavatol azért, hogy az adósnak nincs olyan ellenkövetelése, amelyet az engedményezett követelés- be való beszámítás útján érvényesíthet. Az adós esetleges el- lenkövetelése az engedményes számára komoly kockázatot je- lenthet. Mivel az engedményezés időpontjában az engedmé- nyező tisztában lehet azzal, hogy az adósnak van-e olyan el- lenkövetelése, amelyet az engedményezett követeléssel szem- ben beszámítás útján érvényesíthet, gazdaságilag racionális az ilyen ellenkövetelések nemlétezéséért való szavatosságot az engedményezőre telepíteni.

A szabályozás módosításával feleslegessé vált a Ptk. 330. §

(2) bekezdése, amely a szavatosság szabályaira történő utalás mellett az engedményezésre az adásvétel szabályait is alkalmaz- ni rendelte. Az adásvétel szabályai közül - az engedményezés tárgyának sajátosságaiból adódóan - kizárólag a felelősségi sza- bályok alkalmazhatóak; engedményezés esetén fogalmilag ki- zárt a tulajdonjog fenntartása vagy az adásvétel különös nemei- nek alkalmazása.

2. A régi magánjogunkban vitatott volt a fizetőképességért való szavatosság. Az 1900-as tervezet elméletileg indokolatlan- nak és gyakorlatilag nem kívánatosnak tartotta az adós fizetőké- pességéért való felelősséget, míg az Mtj. 1223. §-a értelmében az engedményező szavatolt a visszteher fejében átruházott követe- lések behajthatóságáért. Az engedményezőnek a szavatosságát arra a körre ésszerű kiterjeszteni, amelyért való szavatosság keve- sebb költséget jelent az engedményező, mint az engedményes ol- dalán. Az adós fizetőképességéért való szavatosság ebből a szem- pontból részben kilóg a szavatossági szabályok közül, hiszen ar- ra az engedményezőnek semmilyen ráhatása sincs. A Javaslat ezért az engedményezőnek az adósnak az engedményezési szer- ződés megkötésének időpontjában való fizetőképességéért szava- tosságát kizárólag az engedményező rosszhiszeműsége esetére mondja ki. Az engedményező szavatosságának tehát az a feltéte- le, hogy az engedményezés visszterhes legyen és az engedménye- ző az engedményezés időpontjában rosszhiszemű legyen, azaz tudja (vagy tudnia kellene), hogy az adós fizetésképtelen.

3. Az engedményezés szabályai diszpozitívek, ezért az enged- ményező kizárhatja a felelősségét az (1) bekezdésben felsorolt kérdések bármelyikében. A Javaslat azokra az esetekre, amelyek- ben az engedményező a követeléseket kifejezetten bizonytalan követelésekként ruházta át, főszabályként mentesíti az engedmé- nyezőt a felelősség alól. Az ügylet céljával ellentétes lenne ugyan- is ilyen esetekre is kimondani az engedményező felelősségét.

5: 172. § [Jogok engedményezése]

Az engedményezésre vonatkozó szabályok törvény elté- rő rendelkezésének hiányában megfelelően alkalmazan- dóak az olyan jogok átruházására is, amelyek a jogosultat egy jogváltozás egyoldalú létrehozására hatalmazzák fel.

A Ptk. nem rendezi a jogok átruházásának kérdését, kizárólag a tulajdonjog és a követelések átruházását szabályozza. A jogiro- dalom ebből - helyesen - arra a következtetésre jutott, hogy jog- rendszerünk nem ismeri a jogátruházás intézményét. Jogok átru- házására csak abban a körben van lehetőség, ahol ezt törvény kü- lön kimondja. A Koncepció határozott célkitűzése volt, hogy a Javaslat - a gyakorlat igényének eleget téve - szabályozza a jog- átruházás intézményét.

A Javaslat a jogátruházást komplex rendszerben oldja meg, mivel eltérő szabályokra van szükség az alakító jogok és az ab- szolút jogok esetén. A Javaslat az adásvétel szabályai után rende- zi az abszolút jogok átruházását, e helyütt kizárólag az alakító jo- gok (ún. hatalmasságok, például a vételi jog) átruházásának sza- bályait tartalmazza. A Javaslat külön szabályt alkot továbbá a szerződési pozíció (azaz az egyik felet megillető jogot és a felet terhelő kötelezettségek összessége) átruházására, amelyet szintén az adásvétel szabályait követően helyez el.

A Javaslat az alakító jogok átruházását az engedményezés analógiájára szabályozza, a jogok átruházására utaló szabállyal az engedményezés szabályait rendeli megfelelően alkalmazni. Ez a szabály többek között leszűkíti az átruházható jogok körét. Fő- szabályként bármely jog átruházható. Nem ruházhatók át azon jogok, amelyek átruházását törvény tiltja, valamint - a személy- hez kötött követelések mintájára - a személyhez kötött jogok.

5: 173. § [Engedményezés jogszabály vagy hatósági ren- delkezés alapján]

Ha a követelés jogszabály vagy hatóság határozat folytán száll át másra, azok eltérő rendelkezése hiányában az en- gedményezés szabályait kell megfelelően alkalmazni. Ebben az esetben az engedményező szavatossága csak akkor marad fenn, ha ezt kifejezett rendelkezés írja elő.

A Javaslat fenntartja a Ptk. 331. §-át. A hatályos jogban is lé- teznek olyan jogszabályok, amelyek alapján követelések átruhá- zására kerül sor. Ilyen például a büntetőeljárásban részt vevők, az igazságszolgáltatást segítők Védelmi Programjáról szóló 2001. évi LXXXV. törvény.

II. Fejezet Tartozásátvállalás

5: 174 . § [Tartozásátvállalás]

(1) Ha a kötelezett és a jogosult megállapodik egy har- madik személlyel (átvállaló) abban, hogy a kötelezettnek a jogosulttal szemben fennálló tartozását átvállalja, a jogo- sult a szolgáltatást kizárólag az átvállalótól követelheti.

(2) Az átvállalót mindazon jogok megilletik, amelyek a kötelezettet a jogosulttal szemben a szerződés alapján megillették.

(3) A tartozásátvállalással a követelést biztosító mellé- kötelezettségek megszűnnek. Fennmarad a követelést biz- tosító mellékkötelezettség, ha a mellékkötelezettség köte- lezettje így rendelkezik.

1. A Javaslat változtat a hatályos jog szabályán a tartozását- vállalás modelljének tekintetében. A Ptk. 332. § (1) bekezdése a tartozásátvállalást - eltérően a Ptk. hatálybalépését megelőző megoldástól - a régi és az új jogosult kétoldalú megállapodásá- nak tekinti. A jogosult jóváhagyása a Ptk. 215. § (1) bekezdése szerint a szerződés létrejöttének, míg a jogirodalom álláspontja szerint hatályosságának feltétele. A Javaslat a tartozásátvállalást a régi és az új kötelezett, valamint a jogosult háromoldalú szerző- désének tekinti. A tartozásátvállalás létrejöttének dogmatikai korrekciója nem érinti a tartozásátvállalás gyakorlatát, mivel a jogviszonyban a gazdasági racionalitás alapján mindhárom fél közreműködése szükséges volt.

2. A Javaslat változatlan formában tartja fenn a Ptk. 332. §

(2) bekezdését. Mivel az átvállaló a kötelezett helyébe lép a kö- telemben, megilleti minden jog, amely a kötelezettet megillette.

3. A (3) bekezdés tartalmában fenntartja a Ptk. 332. § (3) be- kezdését, azt azonban - az engedményezés szabályaival össz- hangban — valamennyi szerződést biztosító mellékkötelezettség- re kiterjeszti.

5: 175. § [Jogosulti jognyilatkozat előzetes megtétele]

(1) A jogosult a tartozásátvállaláshoz szükséges jognyi- latkozatát előzetesen is megteheti.

(2) Az (1) bekezdésben szabályozott esetben a tartozás- átvállalás a jogosult értesítésével válik hatályossá.

(3) A jogosult jognyilatkozata megtételekor lemondhat a visszavonás jogáról. Lemondás hiányában a jognyilatko- zat visszavonható.

1. A Javaslat - összhangban az Európai Alapelvek 12: 101. cikkely (2) bekezdésével és az UNIDROIT Alapelvek 9. 2. 4. cik- kely (2) bekezdésével - lehetővé teszi, hogy a hitelező előzetes jognyilatkozatával lehetővé tegye a tartozásátvállalás létrejöttét. A hitelező előzetes jognyilatkozata jelentősen meggyorsítja és ezáltal olcsóbbá teszi a tartozások átvállalását azáltal, hogy a jo- gosulttal szembeni mozzanat elmaradhat. Ilyen esetekben ugyanis a tartozásátvállalás létrejön a régi és az új kötelezett megállapodásával.

Bár a Javaslat nem tekinti tipikusnak azokat a helyzeteket, amelyekben a hitelező előzetesen hozzájárulna ahhoz, hogy az adós a felülvizsgálata nélkül megszabaduljon tartozásától, bizo- nyos piacokon ez gyakori. A hitelszerződéseknek például jellem- ző tartalma, hogy a kötelezett előzetesen megadja a hozzájárulá- sát ahhoz, hogy a bank a hitelt átruházza. A hitelátruházás során egyaránt szükség lehet tartozás átvállalásra és szerződésátruházás- ra is.

2. A jogosult előzetes jognyilatkozata esetén a főszabály he- lyett - amely szerint a tartozásátvállalás a tartozásátvállalási szer- ződés létrejöttével válik hatályossá - más megoldásra van szükség. A tartozásátvállalás ebben az esetben megvalósul a kötelezett és az átvállaló megállapodásával. A jogügyletnek a jogosulttal szem- beni hatályosulásához szükség van a jogosultnak a tartozásátvál- lalás létrejöttéről történő értesítésére.

3. A jognyilatkozat - a jogosult és a kötelezett közötti bizal- mi kapcsolattól függően - visszavonhatóan és visszavonhatatla- nul is megtehető. A jogosult számára jelentős kockázatot jelent a visszavonhatatlan jognyilatkozat, mivel ezáltal elveszti a köte- lezett személye feletti kontrollt, és az eredeti kötelezettnél kevés- bé fizetőképes átvállaló tartozásátvállalását sem akadályozhatja meg. Erre jelenthet megoldást a visszavonható jognyilatkozat. A jogviszonyok kiszámíthatósága iránti igény azonban megkí- vánja, hogy a jogosult nyilatkozatának megtételekor tegye egy-

értelművé, hogy az visszavonható-e, és ha igen, milyen körülmé- nyek esetén vagy milyen módon.

5: 176. § [Teljesítésátvállalás és tartozáselvállalás]

(1) Ha harmadik személy megállapodik a kötelezettel a kötelezett tartozásának átvállalásáról (teljesítésátvállalás), a harmadik személy köteles lesz a kötelezett tartozását tel- jesíteni vagy a kötelezettet olyan helyzetbe hozni, hogy az lejáratkor teljesíthessen. A jogosult nem követelheti a tar- tozást a harmadik személytől.

(2) Ha a felek a megállapodásról a jogosultat értesítik (tartozáselvállalás), kötelezetti egyetemlegesség jön létre. Tartozáselvállalás esetén az egyetemleges kötelezettet mind- azon jogok megilletik, amelyek a kötelezettet a jogosulttal szemben a szerződés alapján megillették. A tartozás elválla- lója nem jogosult beszámítani a kötelezettnek a jogosulttal szemben fennálló egyéb követelését.

1. A Javaslat újra szabályoz két, a régi magánjogunkban is- mert jogintézményt: a teljesítésátvállalást és a tartozáselvállalást. A teljesítésátvállalás nem valódi tartozásátvállalás, hanem a régi kötelezett és az átvállaló szerződése, amelyben az átvállaló arra vállal kötelezettséget, hogy esedékességkor a kötelezettnek a jo- gosulttal szemben fennálló tartozását az átvállaló fogja teljesíte- ni. A megállapodás kizárólag a felek között hatályos, a jogosult és az átvállaló között nem hoz létre jogviszonyt, így a jogosult nem követelheti a tartozás teljesítését az átvállalótól. Az átvál- laló nemteljesítése esetén az eredeti kötelezett szerződésszegés cí- mén fordulhat szembe az átvállalóval. A felek célja lehet magá- nak a teljesítésátvállalásnak a létrehozása, de a teljesítésátvállalás jelenthet egy közbenső lépést a tartozáselvállalás vagy akár a tar- tozásátvállalás felé is.

2. Tartozáselvállalás esetén új adós jelenik meg a kötelemben. A tartozáselvállalás rokon a teljesítésátvállalással abban a tekin- tetben, hogy nem következik be alanycsere a kötelemben: a régi adós nem szabadul a kötelezettsége alól. A két intézmény között a legfőbb különbség az, hogy tartozáselvállalás esetén az átválla- ló és a hitelező közvetlen jogviszonyba kerülnek egymással, a hi- telező az átvállalótól jogosult követelni a tartozás teljesítését.

A tartozásátvállalással összhangban a tartozáselvállaláshoz kapcsolódó kifogások is négy esetkörben merülhetnek fel: (i) magából a jogviszonyból eredő kifogások, (ii) a régi adós szemé- lyes kifogásai, (iii) az átvállaló kifogásai és (iv) a régi és az új adós személyes kifogásai. Mivel a tartozásátvállalás következté- ben az átvállaló az adós helyébe lép, megilletik mindazok a kifo- gások, amelyek a régi adóst megillették, az átvállaló tehát a régi adós személyéhez kötődő kifogások kivételével minden kifogást felhozhat a hitelezővel szemben.

A Javaslat nem tartalmaz külön rendelkezést arra, hogy har- madik személy a jogosulttal megállapodhat-e az eredeti kötele- zett tartozásának átvállalásáról, mivel ezt a szerződések általános szabályainak (harmadik személy részéről felajánlott teljesítés) kell rendezniük. A Javaslat 5: 27. §-a bekezdése kimondja, hogy

a jogosult a harmadik személy részéről felajánlott teljesítést is köteles elfogadni, ha ehhez a kötelezett hozzájárult, és a szolgál- tatás nincs személyhez kötve, illetőleg nem igényel olyan szakér- telmet vagy képességet, amellyel a harmadik személy nem ren- delkezik. A kötelezett hozzájárulása nem szükséges, ha a harma- dik személynek törvényes érdeke fűződik ahhoz, hogy a teljesí- tés megtörténjék. A Ptk. miniszteri indokolása rendkívül fontos szempontra világít rá, amikor kimondja, hogy a harmadik sze- mély részéről történő teljesítés nemcsak a kötelezett érdekei szempontjából járhat hátrányokkal, hanem a kötelezett érdekeit is veszélyeztetheti. A harmadik személy a teljesítést többnyire azért ajánlja fel a jogosultnak, mert valamilyen terve van a köte- lezettel szemben. A Ptk. a kötelezett érdekeit védi, amikor figye- lembe veszi, hogy „a harmadik személy teljesítése ugyanis nem

szükségszerűen előnyös a kötelezettre; erkölcsi hátrányokat je- lenthet, a teljesítő harmadik személlyel szemben nem kívánatos lekötelezettséget eredményezhet stb. " Minderre tekintettel a tör- vény feltételként szabja meg a kötelezett hozzájárulását is. A kö- telezett hozzájárulása nélkül a harmadik személy tehát a szerző- déses kötelezettséget nem teljesítheti. Ha a felajánlott szolgálta- tást a jogosult mégis elfogadja, ehhez nem fűződnek a teljesítés jogkövetkezményei.

5: 177. § [Tartozásátvállalás jogszabály vagy hatósági rendelkezés alapján]

Ha a tartozás jogszabály vagy hatóság határozata foly- tán száll át másra, azok eltérő rendelkezése hiányában a tartozásátvállalás szabályait kell megfelelően alkalmazni.

Nem szükséges módosítani a Ptk. 333. §-át az ún. törvényi tartozásátvállalás tekintetében. A hatályos jogban is léteznek olyan jogszabályok, amelyek alapján tartozásátvállalásra kerül sor. Ilyen például a büntetőeljárásban részt vevők, az igazság- szolgáltatást segítők Védelmi Programjáról szóló 2001. évi LXXXV. törvény. A tartozásátvállalás szabályai szubszidiáriusan érvényesülnek abban az esetben, ha a tartozás jogszabály vagy hatóság határozata alapján: azok alkalmazására csak annyiban kerülhet sor, amennyiben a jogszabály vagy a hatósági határozat másként nem rendelkezik.

VIII. Cím

A szerződés teljesítés nélküli megszűnése

5: 178. § [Megszüntetés megállapodással]

(1) A felek a szerződést közös megegyezéssel megszün- tethetik vagy - ha a teljesített szolgáltatások természetben visszatéríthetők - felbonthatják. A szerződés megszünteté- se vagy felbontása a szerződésből eredő kötelmeket meg- szünteti.

(2) A szerződés megszüntetése esetében a szerződés a jövőre nézve szűnik meg, és a felek további szolgáltatások- kal nem tartoznak. A megszűnés előtt már nyújtott szol- gáltatás szerződésszerű pénzbeli ellenértékét meg kell fi- zetni, ha pedig a már teljesített pénzbeli szolgáltatásnak megfelelő ellenszolgáltatást a másik fél nem teljesítette, a pénzbeli szolgáltatás visszajár.

(3) A szerződés felbontása esetében a szerződés megkö- tésének időpontjára visszamenő hatállyal szűnik meg, és a már teljesített szolgáltatások visszajárnak.

1-3 . A Javaslat lényegét tekintve fenntartja a Ptk. 319. §-át. A szerződés közös megegyezéssel ex nunc hatállyal megszüntet- hető és ex tunc hatállyal felbontható. A Javaslat pontosítja a Ptk.

319. § (1) bekezdését annak kimondásával, hogy a szerződés fel- bontására csak akkor kerülhet sor, ha a teljesített szolgáltatások természetben visszatéríthetők. A szerződés felbontása esetében ugyanis a szerződés a megkötésének időpontjára visszamenő ha- tállyal szűnik meg, ezért az eredeti állapotot kell helyreállítani, a Javaslat pedig következetesen azon az elvi alapon áll, hogy az eredeti állapot helyreállítása a nyújtott szolgáltatások természet- beli visszatérítését jelenti. Ilyen értelemben rendezi a Javaslat a szerződés érvénytelenségének jogkövetkezményeit is. Ha tehát a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet nem lehet visszaállítani, mert bármelyik szolgáltatás irreverzibilis volt, a szerződés fel- bontása helyett a szerződés (jövőre szóló) megszüntetésére vo- natkozó szabályokat kell alkalmazni. A Javaslat összhangot te- remt a kötelem megszűnésére vonatkozó általános rendelkezé- sekkel annak kimondásával, hogy a szerződés teljesítés nélküli megszűnése a szerződésből eredő kötelezettségek és jogosultsá- gok megszűnéséhez is vezet.

5: 179. § [Megszüntetés egyoldalú nyilatkozattal]

(1) Aki szerződésnél vagy jogszabálynál fogva elállásra vagy felmondásra jogosult, a másik félhez intézett nyilat- kozattal szüntetheti meg a szerződést. A szerződés felmon- dása esetén a szerződés megszüntetésének, elállás esetén a szerződés felbontásának a szabályait kell alkalmazni azzal, hogy elállásra a fél csak akkor jogosult, ha az általa kapott szolgáltatás egyidejű visszaadását felajánlja.

(2) Az elállás jogát a felek meghatározott pénzösszeg (bánatpénz) fizetése ellenében is kiköthetik. A bíróság a túlzott mértékű bánatpénz összegét a kötelezett kérelmére mérsékelheti.

(3) A tartós jogviszonyt létrehozó, határozatlan időre kötött szerződést megfelelő felmondási idő alkalmazásával bármelyik fél felmondhatja.

1. A Javaslat a megegyezéssel történő szerződésmegszüntetés mellett kivételesen továbbra is lehetőséget enged a szerződés egyoldalú megszüntetésre. A Javaslat ezt új szerkezeti megoldás- sal szabályozza. A Ptk. 320-321. §-ai külön paragrafusban sza- bályozták az elállás és a felbontás jogintézményét. Mivel a szabá- lyok között több rendelkezés megismétlődött, a Javaslat egybe- vonja a két jogintézmény szabályait, és kizárólag az eltéréseket szabályozza. Az (1) bekezdés világossá teszi, hogy az ex tunc ha- tályú megszüntetést jelentő elállásra a felbontás, míg az ex nunc

hatályú megszüntetést jelentő felmondásra a megszüntetés sza- bályai alkalmazandóak. A Javaslat ennek megfelelően külön is ki- mondja, hogy elállásra a fél csak reverzibilis szolgáltatások eseté- ben, vagyis csak akkor jogosult, ha az általa kapott szolgáltatás egyidejű visszaadására képes, és azt felajánlja. Ez a megoldás a bírói gyakorlatban már elfogadott (BH 2004/320. és 321. sz. ).

2. A Javaslat változatlan formában tartja meg a Ptk. 320. §

(2) bekezdésben szabályozott bánatpénz kikötésének és annak bírósági mérséklésének a lehetőségét. A bánatpénz a másik fél kártalanítását szolgálja. Ilyen esetben a joggyakorlat alapján a bá- natpénz értékét meghaladó kár megtérítése nem követelhető, hi- szen a felek a szerződésbeli a bánatpénz megfizetésére tekintettel kötötték ki az elállás jogát, így jogellenesség az elálló oldalán nem merül fel.

3. A Javaslat a tartós jogviszonyt létrehozó, határozatlan idő- re kötött szerződésekre - különös tekintettel az atipikus, és ezért a Javaslatban sem szabályozható szerződéses viszonyokra - az általános szabályok között biztosítja a felmondás lehetőségét. A Javaslat a felmondás feltételeit rugalmasan, a bírói gyakorlat számára kellő szabadságot engedve határozza meg, ezért a ren- des felmondáshoz határidőt nem tűz, hanem a méltányosság kö- vetelményeihez köti. Lehetőség van arra is, hogy a másik fél, aki- nek a felmondás, illetőleg annak időpontja a lényeges jogi érde- két súlyosan sérti, a szerződés határozott időre történő átalakítá- sát kérje.

Észrevételek az új Ptk. Családjogi Könyve Javaslatának

a házassági vagyonjogra vonatkozó rendelkezéseihez (I. rész)

I. Ellenérvek a törvényes vagyonjogi rendszer

„kettősségével" és annak indokaival szemben a házastársak mindennapi életvitelét és a foglalkozásának gyakorlását, illetve üzleti életben való részvételét szolgáló (vállalkozói) vagyon vonatkozásában

1. A törvényes és a szerződéssel választható ún. alternatív vagyonjogi rendszerek elemeinek keveredése

Az új Ptk. Családjogi Könyv Javaslata általános indokolásának

3. pontja a házassági vagyonjog szabályozása terén - vélemé- nyünk szerint helyesen - az ún. törvényes vagyonjogi rendszerként az évtizedeken át bevált és az ítélkezési gyakorlat tapasztalatai szerint a házastársak kölcsönös szándékának is leginkább megfe- lelő - reálszerzés elvén alapuló - vagyonközösségi rendszert tartja fenn, az ún. alternatív vagyonjogi rendszerek választásának a lehe- tőségére pedig - a már kialakult gyakorlattal lényegében meg- egyező módon - kizárólag a házassági vagyonjogi szerződés keretei között ad módot.

Az a tény ugyanis, hogy a házassági vagyonjogi szerződés a gyakorlatban annak ellenére sem terjedt el, hogy a házassági va- gyonjogi szabályok már csaknem 20 évvel ezelőtt, 1987. július l-jén diszpozitív jellegűekké váltak, már önmagában is arra utal, hogy az általános társadalmi felfogás szerint a házastársak köl- csönösen egyenlő arányban részesedni kívánnak és kölcsönösen egyenlő arányban részesíteni is kívánják egymást a közösen meg- szerzett vagyonból.

Helyeselhető az is, hogy a gazdasági rendszerváltással össze- függésben a polgári jogi vagyon, és - ebből következően - a há- zastársi közös vagyon tárgyában és összetételében bekövetkezett változásokkal összefüggésben a közös vagyon körének és meg- osztási módjának a meghatározásával kapcsolatban a Legfelsőbb Xxxxxxx által már kialakított elveket a. törvény szövegébe építi be. Nem értünk viszont egyet annak az indokolásával.

A Családjogi Könyv (a továbbiakban: Csjk. ) „Házassági va- gyonjog" címet viselő VI. Fejezete általános indokolásának 2. pontja szerint a Javaslat

„a törvényes vagyonjogi rendszeren is végigvezeti azt a kettőséget, amely a házastársi vagyon összetételében megta- lálható: a használat, kezelés, rendelkezés joga, valamint a va- gyon megosztása tekintetében is különbséget tesz a házastár- sak mindennapi életvitelét szolgáló vagyon, és a házastársak foglalkozásának gyakorlását, üzleti életben való részvételét szolgáló (vállalkozói) vagyon között. Ennek keretében kísér- letet tesz a házassági vagyonjog és a gazdasági jog szabályai közötti „kapcsolat" megteremtésére. [Lásd 3: 43. §, 3: 46. §

(2) bekezdés, 3: 49. § (1) bekezdés a) pont, 3: 50. § 2. fordu- lata, 3: 54. § (1) bekezdés b) pont, 3: 61. § (2)-(3) bekezdés]. Külön szabályok vonatkoznak a család hajlékául szolgáló há- zastársi közös lakásra is, éspedig nemcsak a használatnak a házasság felbontása esetére való rendezésére, hanem a lakás- sal (annak használatával) való rendelkezésre az életközösség fennállása alatt - beleértve az egyik házastárs különvagyoná- ba tartozó vagy egyéb kizárólagos jogcíme folytán használt lakást is (Lásd 3: 50. § első fordulata, 3: 76-77 . §-ok).

A reálszerzés elvén alapuló vagyonközösségi rendszer törvé- nyes vagyonjogi rendszerként való változatlan fenntartása mel- lett az 1990-es évek közepe óta a házastársak vagyonának össze- tételében bekövetkezett változások önmagukban még nem indo- kolhatják azt, hogy a törvényes vagyonjogi rendszer a használat, a kezelés és a rendelkezés jogának, valamint a közös vagyon megosztásának a szabályozása terén különböztethessen aszerint, hogy az egyes vagyontárgyak a házastársak mindennapi életvite- lét vagy valamelyikük foglalkozásának gyakorlását, illetve az üz- leti életben való részvételét szolgálják.

Ennek az álláspontnak az elfogadása, és az egyes vagyontár- gyak rendeltetése szerinti „kettősségnek" a törvényes vagyonjo-

gi rendszeren történő - a Javaslat által szándékolt - végigvezeté- se ugyanis valójában azt eredményezné, hogy törvényes vagyon- jogi rendszerként a reálszerzés elvén alapuló házastársi vagyon- közösségi rendszer - a Javaslat indokolásával ellentétben - kizá- rólag „a házastársak mindennapi életvitelét szolgáló vagyontár- gyak" vonatkozásában maradna fenn változatlanul, míg „a házas- társak foglalkozásának gyakorlását, üzleti életben való részvéte- lét szolgáló (vállalkozói) vagyontárgyak vonatkozásában a törvé- nyes vagyonjogi rendszer annak ellenére is a vagyonközösségi, a közszerzeményi és a vagyonelkülönítési rendszer egyes elemeit ötvözné, hogy az utóbb említett vagyonjogi rendszerek - a kö- zös vagyon összetételétől függetlenül - a Javaslat szövege és in- dokolása szerint egyaránt csak házassági vagyonjogi szerződéssel lennének kiköthetők.

Az ilyen megoldásnak nem csupán az szól ellene, hogy az lé- nyegében kétféle ún. törvényes vagyonjogi rendszer szükségtelen bevezetését eredményezné, hiszen - a törvényes vagyonjogi rend- szer(ek) diszpozitív jellege folytán - házassági vagyonjogi szer- ződés keretében továbbra is maguk a házastársak dönthetnének szabadon abban, hogy az üzleti (vállalkozási) célú vagyonukra a család fogyasztási célját szolgáló vagyonra irányadó törvényes va- gyonjogi rendszernek megfelelő, vagy attól eltérő szabályokat, il- letve eltérő vagyonjogi rendszereket alkalmaznak-e vagy sem.

Ellene szól a Javaslat szerinti „kettősség törvényes vagyonjo- gi rendszeren történő végigvezetésének" az is, hogy az egyes va- gyonjogi rendszerekben az aktív és passzív közös és különva- gyon körének, a használat, a kezelés és a rendelkezés jogának, va- lamint a közös vagyon megosztásának a szabályai nem „ötlet-, il- letve véletlenszerűen", hanem a házastársak egymással szemben érvényesíthető vagyoni igényeivel, az említett igények dologi jo- gi, illetve kötelmi jogi jellegével, a házastársak rendelkezési jogá- nak a korlátlan vagy korlátozott voltával, továbbá az ügyletkö- tésben részt nem vett házastársnak a házastársa által kötött ügy- letért az ügyletkötő harmadik személlyel szemben fennálló kor- látlan vagy korlátozott felelősségével, vagy annak hiányával szer- ves összefüggésben kerülnek meghatározásra az alábbiak szerint:

A vagyonelkülönítő rendszerek

A vagyonelkülönítő rendszerek lényege az, hogy a házastár- sak a házasságkötés előtt és a házassági életközösség ideje alatt szerzett vagyonuk tekintetében egyaránt megtartják vagyoni függetlenségüket, az általuk megszerzett vagyon mindegyikük- nek egymástól független tulajdona marad, mindkettejüket meg- illeti a saját vagyona feletti önálló rendelkezés és kezelés joga, egymás tartozásaiért pedig nem felelnek.

A vagyonösszesítő rendszerek

A vagyonösszesítő rendszerek alapja ezzel szemben a házas- társak minden vagyonának közös vagyontömeggé való egyesíté- se és annak valamelyik házastárs, éspedig rendszerint a férj ren- delkezése alá utalása. Egyes jogrendszerekben ez az egyesülés tel- jes egészében végbemegy, és a házastársak összes vagyona mind- kettőjük közös tulajdonává válik. Más jogrendszerekben azon- ban a közösség csak a férj rendelkező és vagyonkezelő joga szem- pontjából, valamint kifelé - a harmadik személyekkel szemben fennálló felelősség tekintetében - érvényesül, míg egymás közti viszonyukban megtartják a vagyoni különállásukat. Ismeretesek olyan jogrendszerek is, amelyekben a vagyonegyesülés csak rész- leges: az kizárólag az ingóságok (valamint a pénz és értékpapí- rok, hasznot hozó jogok) tekintetében jön létre.

A méltánytalanságok kiküszöbölésére mindkét rendszeren be- lül különböző alrendszerek léteznek, és ilyennek minősülnek

- többek között - a szerzeményi közösségen alapuló xxxxxxxxx- xxx is.

A szerzeményi közösségen alapuló rendszerek

A szerzeményi közösségen alapuló rendszerek mind a va- gyonegyesítés, mind a vagyonelkülönítés elemeiből magukban foglalnak egyeseket. Az ilyen alrendszerekben ugyanis a házas- ságkötéskor meglévő, valamint a házasság alatt ingyenesen szer- zett vagyontárgyak tekintetében a házastársak vagyoni különvá- lásukat megtartják, a házassági életközösség alatt nem ingyene- sen (pontosabban: nem öröklés, illetve ajándékozás jogcímén) szerzett vagyontárgyak azonban közszerzeménynek minősülnek és a házastársak közös tulajdonába kerülnek, azzal, hogy ehhez igazodik a kezelés és rendelkezés joga, valamint a harmadik sze- mélyekkel szemben fennálló felelősség is.

A szerzeményi közösségen belül lényeges különbséget mutat a konkrét jogi szabályozás aszerint, hogy az az értéktöbbleti el- ven vagy a reálszerzés elvén alapul-e.

Az értéktöbbleti elven alapuló szerzeményi közösségi rendszer

Az értéktöbbleti elven alapuló szerzeményi közösségi rend- szerben a házastársak egymás közötti, belső jogviszonyában a közszerzeményre nézve dologi hatályú igény nem keletkezik, ha- nem a közös szerzemény vonatkozásában a házastárs tulajdon- szerzésére csak annak a közösség megszűnésével összefüggő meg- osztásakor kerül sor és ekkor válik külön a házastársak közös és különvagyona is. A megosztás elszámolás útján, akként történik, hogy a házastársaknak az életközösség megszűnésekor meglevő vagyonából levonják az adósságaikat, valamint a különvagyonaik értékét és az így mutatkozó szaporulat minősül közszerzemény- nek. A közszerzeményből meg kell téríteni mindkét házastárs hi- ányzó különvagyonát, kivéve azt, amely megtérítésre alapot nem adó okból hiányzik, és az így fennmaradó közszerzemény fele ré- szének a megtérítését a házasfelek egymástól kötelmi jogosultság alapján kölcsönösen igényelhetik. A kötelmi jogosultság arra irá- nyul, hogy a közszerzemény fele részét a házasfelek kölcsönösen bocsássák egymás elkülönített tulajdonába. Kifelé, harmadik sze- mélyekkel szemben azonban mind a férj, mind pedig a feleség va- gyona mint két különálló vagyontömeg jelenik meg mindaddig, amíg a közszerzemény megosztására nem kerül sor, függetlenül attól, hogy ezen vagyontömegek egyes elemei különvagyoni vagy közszerzeményi jellegűek-e. A házastársak ennek megfelelően egyaránt szabadon rendelkezhetnek akár a különvagyonukhoz tartozó, akár a szerzeményi vagyontárgyaikkal, és harmadik sze- mélyekkel szemben fennálló kötelezettségeikért egyaránt felelnek nemcsak a különvagyonukkal, hanem a szerzeményükkel is.

A reálszerzés elvén alapuló szerzeményi közösség

A reálszerzés elvén alapuló szerzeményi közösség lényege ez- zel szemben az, hogy a házastársak vagyona három, egymástól jogi megítélés szempontjából élesen, dologi jogilag elkülönített vagyontömegből áll: a férj és a feleség különvagyonából, vala- mint a közös vagyonból. A két különvagyon a házastársak egy- mástól független kezelése és rendelkezése alatt áll, míg a közös vagyon tekintetében a birtoklás, kezelés és rendelkezés joga egy- aránt közös. Az egyes alvagyonok elkülönítése folytán mind- egyik alvagyont külön terhelik a saját körén belül felmerülő ter- hek és kötelezettségek, és közöttük megtérítésnek annyiban van helye, amennyiben az egyik alvagyonból a másik javára költeke- zés (beruházás) történt, és így az egyik alvagyon a másik alva- gyon terhére gazdagodott. Az alvagyonok elkülönüléséhez iga- zodnak a harmadik személyekkel szembeni felelősség szabályai is (Csjt. Kommentár JJ. 1. kötet 271-274. old., Xxxxxx Xxxxxx: A há- zassági vagyonjog - IM módszertani útmutató a bírói munkához 5., Budapest, 1983., Csjt. Kommentár III. 158-162. old. - KJK

- KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest - 2002. ).

Xxxxx természetesen nincs elvi akadálya, hogy az egyes va- gyontárgyak rendeltetésétől függően lényegében kétféle törvé- nyes vagyonjogi rendszer kerüljön bevezetésre.

Ebben az esetben viszont a kétféle vagyonjogi rendszer egy- mástól merőben eltérő lényeges sajátosságait nem csupán a hasz- nálat, a kezelés és a rendelkezés jogának, valamint a vagyon meg- osztásának, hanem a közös és különadósságok körének, továbbá a házastárs által kötött ügyletért fennálló felelősségnek a szabá- lyozása terén is következetesen érvényesíteni kellene, ez utóbbi- val azonban a Javaslat adós marad.

Adós marad ugyanakkor annak az önmagában is ellentmon- dó megoldásnak a magyarázatával is, hogy - a törvényes vagyon- jogi rendszerként valamennyi vagyontárgyra nézve változatlanul fenntartani szándékolt házastársi vagyonközösségi rendszer mel- lett - „a házastársi közös vagyon összetételében megtalálha- tó kettősségnek a törvényes vagyonjogi rendszeren történő végigvezetését" és egymástól lényegesen eltérő szabályozását egyrészt milyen lényeges körülmények indokolják, másrészt azt

- annak indokolt volta esetén - a közös- és különadósságok kö- rének, a házastársak rendelkezési jogának és a házastárs által kö- tött ügyletért való felelősségnek az ugyancsak eltérő szabályozá- sára milyen okból nem terjeszti ki.

2. Az európai jogrendszerek speciális szabályozásának hiánya

A törvényes vagyonjogi rendszer „kettősségének" az indokolt voltát a Xxxxxxxx által részletezett körülmények - véleményünk szerint - nem támasztják alá.

Ennek a „kettősségének" az indokaként a Javaslat VI. Xxxx általánhoosgiyn:dokolásának az 1. pontja mindössze azt tartalmazza,

„A házastársak vagyonában sok esetben két, gazdasági szempontból jól szétválasztható vagyonrészt lehet megkülön- böztetni: az üzleti (vállalkozási) célú, valamint a házastársak (a család) fogyasztási célját szolgáló vagyont. Bár végső soron mindkettő a család boldogulását, jobb életkörülményeinek kialakítását szolgálja, működtetésük elvei eltérőek: az üzleti vagyon a piac törvényeinek van alávetve, nyereség elérésére törekszik, a családi vagyon pedig elsősorban fogyasztási és használati jellegű és a mindennapi élet szükségleteihez igazo- dik. A gazdaság átalakulásának logikájából következő fenti különbség azonban a jogi szabályozásban nem tükröződik: a házastársak közös vagyonának használata, kezelése, az azzal való rendelkezés, valamint a vagyonmegosztás tekintetében a szabályok nem tesznek különbséget a vagyon egyes részei kö- zött azok rendeltetése szerint. "

A Javaslat „A foglalkozás gyakorlásához szükséges és az üz- leti célú vagyon használata és kezelése" címet viselő 3: 43. §- ához fűzött indokolásának 1. pontja azt fejti ki, hogy: „a fog- lalkozás gyakorlását, illetve az egyéni vállalkozás folytatását bénítaná meg ugyanis az, ha az ilyen vagyontárgyakkal kap- csolatban használati jogot biztosítana a törvény a másik há- zastársnak, aki erre feltehetően nem is tartana igényt, vagy megkívánná a hozzájárulását annak gyakorlásához. Ezért a jogrendszerek többsége az ilyen rendeltetésű vagyontárgya- kat kiveszi a közös használat és kezelés alól (Svájci ZGB 229. cikk, német BGB 1546. §, holland Ptk. Első Könyv 96. cikk (2) bekezdés).

A 2. pontja pedig azt mondja ki, hogy: „Ugyancsak fontos tétel annak rögzítése, hogy ha az egyik házastárs gazdálkodó szervezet tagja (részvényese), tagsági (részvényesi) jogait önállóan, házastársa hozzájárulása nélkül gyakorolhatja ab- ban az esetben is, ha vagyoni hozzájárulását a közös vagyon- ból biztosították. A gazdasági jogszabályok eddig sem vol- tak tekintettel arra, hogy a gazdasági társaság, szövetkezet, közhasznú társaság tagja házasságban él-e vagy sem, és nem

engednek beleszólást a másik házastársnak az ezzel kapcso- latos döntésekbe. A családjog és a gazdasági jog közötti ösz- szeütközést az ilyen esetekben a külső jogviszonyban - a kül- földi jogokhoz hasonlóan - a gazdasági jog „javára" kell fel- oldani, csupán a házastársak belső jogviszonyában állítható korlát: a nem tag (részvényes) házastárs információhoz való joga (ezt biztosítja a holland Ptk. Első Könyvének 98. §-a a vagyont kezelő házastárssal szemben). Az egyéni vállalkozói vagyon házassági vagyonjogi szempontból nem különül el az egyéni vállalkozó házastárs magánvagyonától, így a családjo- gi szabályozásban külön nevesíteni kell (a kérdésről részlete- sen lásd Xxxxx Xxx: Értékpapírok és társasági részesedések a házassá- gi vagyonjogban - HVG-ORAC, Budapest - 2000. ). "

Az utóbbi 16 évben bekövetkezett gazdasági átalakulás két- ségkívül megváltoztatta a vagyon, és - ebből következően - a há- zastársi közös vagyon összetételét, ezért a házastársak közös va- gyonában sok esetben (de nem feltétlenül) valóban két, gazdasá- gi szempontból jól szétválasztható vagyonrészt lehet megkülön- böztetni: az üzleti (vállalkozási) célú, valamint a házastársak (a család) fogyasztási célját szolgáló vagyont.

A házastársak üzleti, illetve vállalkozási célú vagyona azonban nem csupán egyéni vállalkozásba „bevitt vagyontárgyakból" vagy társas vállalkozásbeli részesedésekből állhat, hanem olyan egyéb vagyontárgyakból is (nagy értékű ingatlanokból, értékpapírok- ból, külföldi fizetőeszközökből stb. ), amelyek hasznosításából, várható értékemelkedéséből vagy árfolyamnyereségéből jelen- tősebb értékű nyereséget, vagyonszerzést remélnek. Az utóbb említett üzleti célú vagyontárgyak - az egyéni, illetve társas vállal- kozási céllal megszerzett vagyontárgyakhoz hasonlóan - „a piac törvényeinek vannak alávetve", és a megszerzésüket is a nyereség megszerzésének célzata motiválja ugyan, e vagyontárgyak vonat- kozásában azonban önmagában az üzleti kockázat tényét a Javas- lat maga sem ítéli olyan körülménynek, amely az általánostól el- térő szabályozást szükségessé vagy legalábbis indokolttá tenné.

Az új Polgári Törvénykönyv koncepciójának a házassági va- gyonjogról szóló 7. pontja szerint: „A családjogi ítélkezésben és a kommentárirodalomban is felmerült a házassági va- gyonjog és a társasági jog, vagy legalábbis a házassági va- gyonjog és egyes társasági formák vagyoni viszonyai közötti összhang keresése. Meg kell mégis jegyezni, hogy arra tekin- tet nélkül, hogy melyik házassági vagyonjogi rendszert kö- vetik, egyetlen külföldi jog házassági vagyonjogában sem ta- lálkozni ennek a kérdésnek a felvetésével és ebben a kérdés- ben külön szabályozással. (Magyar Közlöny 2002/15. szám II. kötet 49-51. old. )

A több évszázados kapitalista (tőkés) múltra visszatekintő nyugat-európai országok házassági vagyonjogi rendszerei eltérő sza- bályozásának a hiánya ugyanakkor - véleményünk szerint - már önmagában is arra utal, hogy pusztán az egyéni vállalkozói va- gyon és a gazdasági társasági részesedések házassági vagyonjogi jellegével és a házastársak közötti megosztásával összefüggő jog- alkalmazási problémák az említett vagyontárgyaknak az általá- nostól eltérő szabályozását nyilvánvalóan nem indokolhatják.

A foglalkozás gyakorlását, illetve az egyéni vállalkozás folyta- tását az elmúlt 15 évben nem bénította meg, és nyilvánvalóan a jövőben sem bénítaná meg az, hogy az említett tevékenységek folytatásához szükséges vagyontárgyakra vonatkozóan a Csjt.

- az egyéb vagyontárgyakhoz hasonlóan - mindkét házastárs számára közös használati, kezelési és rendelkezési jogot biztosított, il- letőleg azt az új Csjk. is változatlanul biztosítaná. A vagyonkö- zösség fennállása alatt ugyanis mindkét házastársnak kölcsönös vagyoni és egzisztenciális érdeke fűződik ahhoz, hogy házastársa a kereső-, illetve jövedelemszerző tevékenységét zavartalanul folytathassa, és ezáltal a házasfelek közös vagyonát is folyamato- san gyarapíthassa. Erre egyébként a Javaslat indokolása maga is utal azzal, hogy „a másik házastárs a használatra feltehetően nem is tartana igényt. " A házasfelek közötti viszony esetleges meg- romlása esetén ugyanakkor nincs akadálya annak, hogy bárme-

lyik házastárs az életközösség fennállása alatt a Csjt. 31. §-ának

(1) bekezdése, illetőleg a Csjk. Javaslata 3: 53. §-ának b) pontja és 3: 54. §-a (1) bekezdésének a)-c) pontjai alapján a vagyonkö- zösség - jövőre vonatkozó - megszüntetését, annak megszűnése után pedig a Csjt. 31. §-ának (2) bekezdése és a Csjk, Javaslata 3: 57. §-ának (1) bekezdése alapján a közös vagyonmegosztását kérje.

A Javaslat által hivatkozott külföldi jogrendszerek közül a hol- land Ptk. - általunk nem ismert - Első Könyve a házastársi va- gyonközösség rendszerére épül ugyan, a német BGB viszont az ún. értéktöbbleti elven alapuló szerzeményi közösségi rendszert követi, amely - a fentebb már kifejtettek szerint - lényegesen kü- lönbözik a reálszerzés elvén alapuló vagyonközösségi rendszertől. A német BGB - rendelkezésünkre álló - 1997. évi kiadása egyébként a Javaslat által hivatkozott 1546. §-t már nem tartal-

mazza, hanem arra utal, hogy a BGB 1519 - 1557. §-ait már ha- tályon kívül helyezték. (Zivilrecht - Wirtschaftrecht, STUD-JUR Nomos Textausgaben 6. Auflage Stand: BGBL I Nr, 52. vom 28. Juli 1997., 248. old., Nomos Verlagsgesellschaft - Baden-Baden, 1997. )

A svájci ZGB 229. cikke szerint: „Übt ein Ehegatte mit Zus- timmung des andern mit Mitteln des Gesamtgutes allein einen Beruf aus oder betreibt er allein ein Gewerbe, so kann er alle Rechtsgeschaefte vornehmen, die diese Taetigkeiten mit sich bringen. " (Schweizerisches Zivilgesetzbuch vom 10. Dezember 1907., Stand am 1. Juli 1990, Herausgegeben von der Bundeskan- zlei 1990, Vertrieb: Eidgenössische Drucksachen - und Materialzen- trale, 3000 Bern, 48. old. )

(„Ha az egyik házastárs a másik hozzájárulásával a közös va- gyonhoz tartozó eszközökkel egyedül folytat foglalkozást vagy egyedül gyakorol ipart, úgy minden olyan jogügyletet megköt- het, amelyek e tevékenységekből adódnak. ")

A ZGB Javaslat által hivatkozott rendelkezése tehát az egyik házastárs foglalkozásának a közös vagyonhoz tartozó eszközök- kel történő egyedüli folytatásához vagy egyedüli iparűzéséhez ki- fejezetten megkívánja a másik házastárs hozzájárulását, ennek megléte esetére feljogosítja minden olyan jogügylet megkötésé- re, amelyek e tevékenységekhez kapcsolódnak, nem tartalmaz vi- szont semmiféle utalást sem arra vonatkozóan, hogy az ilyen kö- zös vagyontárgyakat a másik házastárs nem használhatná.

Nem indokolhatja ezért - véleményünk szerint - az egyik há- zastárs foglalkozásának gyakorlásához vagy egyéni vállalkozásá- nak folytatásához használt közös vagyontárgy használatának a puszta ténye az ilyen vagyontárgy másik házastárs, mint társtu- lajdonos általi használatának jogától történő törvényi szintű megfosztását sem.

Különösen nem akkor, amikor a kizárólagos használati jog biztosítására a Csjt. 27. § (2)-(4) bekezdései és a Javaslat 3: 34. és 3: 63-3: 75. §-ai szerinti házassági vagyonjogi szerződés jogin- tézménye a foglalkozás gyakorlásához és az egyéni vállalkozás folytatásához szükséges vagyontárgyak említett tevékenységet folytató házastárs általi kizárólagos használatának a biztosítására kétségkívül módot ad, és ennek a lehetséges módozatai közül a Javaslat a 3: 72-73. §-ai szerinti vagyonelkülönítési rendszer, va- lamint a 3: 69-3 : 71. §-ai szerinti közszerzeményi rendszer kikö- tésének a lehetőségét külön is nevesíti.

Indokolhatja viszont a közös vagyontárgynak a foglalkozását egyedül gyakorló vagy az egyéni vállalkozását egyedül folytató házastárs általi kizárólagos használatát - a svájci ZGB 229. cik- ke szerinti megoldásnak megfelelően - az, hogy az adott vagyon- tárgy „a másik házastárs hozzájárulásával" kerül az egyik házas- társ kizárólagos használatába, és az is, hogy - a Ptk. 140. § (1) bekezdésének, illetőleg az új Ptk. Dologi Jogi Könyve Javaslata 4: 87. §-ának az analóg alkalmazása szerint - a birtoklás és hasz- nálat jogát egyik házastárs, mint tulajdonostárs sem gyakorol- hatja a másik jogainak és a dologhoz fűződő törvényes érdekei- nek sérelmére.

Amennyiben tehát a Csjk. az egyik házastárs foglalkozásának vagy egyéni vállalkozásának gyakorlása céljára szolgáló vagyon- tárgyak kizárólagos használatának és kezelésének jogát - a Javas- latnak megfelelően - annak a házastársnak a számára biztosítaná, aki a foglalkozást gyakorolja vagy a vállalkozást folytatja, úgy célszerű lenne az, ha a kizárólagos használati jogot - a svájci ZGB 229. cikke megoldásához hasonlóan - nem az említett va- gyontárgyak rendeltetésének a puszta ténye, hanem kizárólag a másik házastárs ehhez való hozzájárulása alapozhatná meg.

3: 43. § (1) A vagyonközösséghez tartozó, de az egyik házas- társ foglalkozásának vagy egyéni vállalkozásának gyakorlása cél- jára szolgáló vagyontárgyak használatának és kezelésének joga azt a házastársat illeti meg, aki a foglalkozást gyakorolja vagy a vállalkozást folytatja, feltéve, hogy a másik házastárs az említett jo- gok kizárólagos gyakorlásához előzetesen hozzájárult.

A szövetkezetbeli és gazdasági társaságbeli részesedések kivétel nél- kül a tulajdonjog tárgyainak, a tulajdonjog szabályainak a hatálya alá tartozó vagyontárgyaknak (pl részvény, szövetkezeti üzletrész- ről kiállított értékpapír), vagy vagyoni értékű jogoknak minősül- nek (pl. kkt. -és bt. -beli részesedés, kft. -törzsbetét és üzletrész, szövetkezeti részjegy, olyan szövetkezeti üzletrész, amelyről ér- tékpapírt nem állítottak ki, stb. ) és kétségkívül vagyoni értékkel rendelkeznek, ezért - az egyéb feltételek meglétében - nemcsak a Csjt. 27. §-ának (1), hanem a Javaslat 3: 37. § (1)-(2) bekezdése szerint is a házastársak közös - aktív és passzív - vagyonához tar- toznak.

Más kérdés ugyanakkor az, hogy az említett társas vállalko- zásbeli részesedések olyan vagyontárgyaknak minősülnek, ame- lyek vonatkozásában a vagyoni érték a vállalkozással szemben fennálló - szervezeti jellegű - tagsági jogokkal és kötelezettségekkel párosul. Az ilyen szervezeti és jellegű tagsági jogok és kötelezett- ségek azonban vagyoni értéket nem képviselnek, és a jogi jelle- güket tekintve egyébként sem felelnek meg a házastársi közös va- gyon Csjt. 27. § (1) bekezdése és a Javaslat 3: 37. § (1)-(2) be- kezdése szerinti törvényes feltételeinek. E jogosultságok tehát nem részei a vagyonközösségnek akkor sem, ha azok közös va- gyontárgynak minősülő társas vállalkozásbeli részesedésen ala- pulnak. A társas vállalkozásbeli tagsági jogok gyakorlására jogo- sult személyek körét a Gt., az Szvt., valamint az adott gazdálko- dó szervezetre és annak tagjaira vonatkozó egyéb jogszabályok egyértelműen meghatározzák. Ebből viszont okszerűen követke- zik az, hogy a gazdálkodó szervezet és a házastársak közötti kül- ső jogviszonyban a tagsági jogok gyakorlására kizárólag a tag há- zastárs, tehát az a házastárs jogosult, akit arra a külső jogviszony- ra irányadó jogszabály feljogosít.

A szervezeti jellegű jogosultságokkal esik egy tekintet alá a korlátolt felelősségű társaság tagjainak a többi tag üzletrészére vonat- kozó elővásárlási joga is, mert az nem minősül vagyoni értékű jog- nak, és ezért nem része a vagyonközösségnek sem.

Nem valós, hanem látszólagos ellentétben áll csupán mind- ezekkel az, hogy a vagyonközösséghez tartozó vagyontárgyakat

- a házastársak egymás közötti, belső jogviszonyára irányadó Csjt. 29. §-a és a Javaslat 3: 42. §-a szerint - rendeltetésének megfelelően bármelyik házastárs használhatja és azokat közösen jogosultak kezelni is. A szervezeti jellegű tagsági jogok (taggyű- lésen, illetve közgyűlésen való részvétel joga, szavazati jog stb. ) vonatkozásában ugyanis a „használat és a kezelés jogának gya- korlása" fogalmilag kizárt, nem áll fenn tehát a családjog és a gazdasági jog közötti olyan összeütközés sem, amelyet a külső jogviszonyban a Javaslat szerint „- a külföldi jogokhoz hasonló- an - a gazdasági jog javára kellene feloldani. "

Megjegyzést igényel ugyanakkor az, hogy az új Ptk. koncep- ciójának a fentebb már idézett 7. pontja kifejezett utalást tartal- maz arra nézve, hogy „arra tekintet nélkül, hogy melyik há- zassági vagyonjogi rendszert követik, egyetlen külföldi jog házassági vagyonjogában sem találkozni ennek a kérdésnek a felvetésével és ebben a kérdésben külön szabályozással", a

Javaslat indokolása pedig - a holland Ptk. Első Könyve 98. §-a ál- tal a házastárs számára a vagyont kezelő házastárssal szemben biz- tosított információs jogtól eltekintve - semmiféle külföldi jogi pél- dát nem hoz fel annak az alátámasztására, hogy a nyugat- európai jogrendszerekben a házassági vagyonjog és a gazdasági jog között bármiféle olyan valós kollízió merülne fel, amely a vagyonközös- séghez tartozó gazdálkodó szervezetbeli részesedéseknek az egyéb vagyontárgyakétól eltérő szabályozását indokolná, illetőleg a tény- leges kollíziót „a gazdasági jog javára oldaná fel. "

3. A befektetési és vállalkozási, illetőleg a személyes, családi és háztartási célú vagyontárgyak egymással azonos házassági

vagyonjogi megítélésének a lehetséges volta

Ennélfogva lehetséges ugyan, de - véleményünk szerint - a Javaslat érvelésével ellentétben nem fontos tétel annak a Csjk.- ban történő rögzítése, hogy „Ha a házastárs szövetkezet vagy gazdasági társaság tagja (részvényese), tagsági (részvényesi) jogait önállóan, házastársa hozzájárulása nélkül gyakorol- hatja abban az esetben is, ha vagyoni hozzájárulását a házas- társi közös vagyonból biztosították" [3: 43 . § (2) bekezdés]. Nem rögzíti ugyanis sem a Csjt., sem a Javaslat azt sem, hogy a vagyonközösséghez tartozó ingatlan esetében a kívülálló harma- dik személyekkel szemben a tulajdonosi jogokat az a házastárs gyakorolhatja, amelyiknek a tulajdonjogát az ingatlan-nyilván- tartás hitelesen tanúsítja, ingók esetében pedig az, aki az adott ingóságot a birtokában tartja.

Hasonlóképpen lehetséges ugyan, de nem feltétlenül szüksé- ges a vállalkozói vagyon lehetséges megosztási módozatainak a Csjk. szövegében történő rögzítése, hiszen e megosztási módok meg- határozására a Legfelsőbb Bíróság - később részletezendő - há- zassági vagyonjogi ítélkezési gyakorlata szerint a hatályos család- jogi és gazdasági jogi szabályok együttes értelmezése és alkalma- zása is módot ad, a tagváltozást eredményező megosztási mód alkalmazására pedig - a közös vagyon szokásos tárgyaira vonat- kozó megosztási elvek alkalmazása mellett - egyébként is csak ki- vételesen kerülhet sor.

Az „üzleti célú", illetve „a foglalkozás gyakorlásához szükséges" és az egyéb vagyontárgyak egymástól eltérő vagyonjogi megítélésének szükségességét elvileg különböző okok indokolhatják.

Ilyen ok lehet véleményünk szerint:

- az ún. „üzleti", tehát a befektetési és vállalkozói célokat szol- gáló vagyonnak az e tevékenységet folytató házastárs számá- ra történő biztosításának a célzata,

- a befektetési és vállalkozói tevékenységet nem folytató házas- társnak az ilyen tárgyú ügyletekért való felelősség alóli men- tesítése,

- a befektetési vagy vállalkozói tevékenységet folytató házastárs hitelezőinek védelme, vagy az, hogy

- a befektetési és vállalkozási célokat szolgáló vagyontárgyak- nak a személyes, családi és háztartási célokat szolgáló vagyon- tárgyakkal azonos jogi megítélése - az egymástól eltérő ren- deltetésük folytán - a Csjt. szabályai szerint

- akár a közös vagyon tárgya,

- akár az egyes vagyontárgyak megosztásának a módja,

- akár a házastársak közös rendelkezési jogának a gyakorlása,

- akár az ilyen tevékenységet nem folytató házastársnak a há- zastársa által kötött ügyletért való felelőssége tekintetében jogilag nem lehetséges.

a) Az „üzleti célú", illetve a „foglalkozás gyakorlásához szük- séges" vagyontárgyaknak a vállalkozói tevékenységet folytató, il- letőleg a meghatározott foglalkozást gyakorló házastárs különva- gyonává történő minősítését a Javaslat maga sem tartja szükségesnek, hiszen nem tartalmaz a különvagyon Csjt. által meghatározott körének az ilyen tartalmú módosítására irányuló rendelkezést, és az ilyen rendelkezés egyébként is kifejezetten ellentétes lenne a Javaslatnak azzal a céljával, hogy - „a lényegében Európa vala-

mennyi jogrendszerében megtalálható törekvés"-nek megfelelő- en, a házasélet során bekövetkezett vagyonszaporulatból, még ha az csak az egyik fél tevékenységének eredményeként következett is be, mind a két házasfelet részesíteni kívánja. (Javaslat VI. Cím általános indokolásának 1. pontja - 61. old. 2. bek. )

A hatályos Csjt. és a Javaslat házassági vagyonjogi szabályo- zásának a diszpozitív jellege folytán maguknak a házastársaknak kell (és lehet!) dönteniük abban, hogy a törvényes vagyonjogi rendszertől való szerződéses eltérést - a saját céljaiktól és körül- ményeiktől függően - szükségesnek vagy indokoltnak tartják-e vagy sem, a társaságnak pedig abban, hogy a házastársi vagyon- közösséghez tartozó forgalomképes társaságbeli részesedések nem tag házastárs általi megszerzésének a lehetőségét kizárják-e vagy sem.

b) Nem indokolja végül az „üzleti célú", illetőleg a „foglalko- zás gyakorlásához szükséges" vagyontárgyaknak az egyéb va- gyontárgyaktól eltérő jogi megítélését az azonos jogi megítélés lehetetlen volta sem, a Legfelsőbb Bíróság házassági vagyonjogi pereket tárgyaló tanácsának a tagjaiként - a magunk részéről - az eltérő jogi szabályozást nem csupán szükségesnek, hanem in- dokoltnak sem tartjuk, a Javaslatnak a „házassági vagyonjogi sza- bályok társasági jogi szabályokhoz való közelítésére vonatkozó- an tett kísérlete" pedig valójában nem az említett szabályok egy- máshoz való „közelítését" eredményezi, hanem - véleményünk szerint egyébként helyesen (!) - a vállalkozói vagyon általános- tól eltérő, speciális sajátosságait emeli ki. (Az említett szabályok- nak az egymáshoz való közelítése egyébként a házastársi vagyon- közösség és a gazdasági társaság jogintézményének és jellegének az egymástól merőben különböző és egymással merőben ellen- tétes volta miatt valójában „elképzelhetetlen" is. )

A befektetési és vállalkozási célú, valamint a személyes, csalá- di és háztartási célokat szolgáló vagyontárgyak egymással azonos jogi megítélésének a lehetőségét ugyanis nem csupán az általunk he- lyesnek vélt jogirodalmi álláspont ismeri el (Csitri: Értékpapírok és társasági részesedések a házassági vagyonjogban - HVG-ORAC 2000., Csjt. Kommentár III. - Csűri: A házassági vagyonjog - KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft. - 2002. és Csűri: A házassági vagyonjog gyakorlati kérdései - KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft. - 2002. és - Átdolgozott és bővített kiadás - CompLex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft. - Bu- dapest, 2006. ), hanem azt a Legfelsőbb Bíróság ezzel kapcsola- tos ítélkezési gyakorlata is bizonyítja.

ba) A házastársi közös vagyon fogalma, tárgya és köre, vala- mint az egyes vagyontárgyak alvagyoni jellege tekintetében a Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésében is rámutatott már ar- ra, hogy a Csjt. nem minősíti a vállalkozói vagyont különva- gyonnak, ezért a házastársak befektetési és vállalkozási célokat szolgáló vagyontárgyainak alvagyoni jellegét a személyes, családi és háztartási célokat szolgáló vagyontárgyakéval azonos elvek alapján kell megítélni (Pfv. II. 20. 720/1999/6. sz. ).

Ennek megfelelően minősítette közös vagyonnak a kárpótlási jegyet (Pfv. II. 22. 313/1997/3. ), az önkormányzati tulajdonú üz- lethelyiség bérleti jogának értékét (Pfv. II. 23. 304/1998/3. sz. ), a meghatározott időre szóló üzemeltetési jogot (Pl. disco - Pfv. II. 20. 336/1999/4. sz. ), az egyéni vállalkozó házastárs ún. vállalkozói vagyona körébe tartozó valamennyi vagyontárgyat: ingót, ingatlant, vagyoni értékű jogot és vagyoni tárgyú kötele- zettséget (LB 424. Elvi Határozat - Hiv. Gyűjt. 2001/1/424. sz., Pp. R. 22. 077/1999/3., Pp. R. 21. 861/1999/4., 20. 720/1999/6.,

Pfv. II. 21. 191/2001/4. stb. ), a szövetkezeti üzletrészt (LB 22. sz. Elvi Határozat - Hiv. Gyűjt. 1999/1/22., Pfv. II. 22. 305/1996., Pfv. II. 23. 550/1996/3. ), a szövetkezeti részjegyet (Pfv. II.

23. 316/1997/3. ), a polgári jogi társaságbeli részesedést (Pfv. II.

23. 75/1995. ), a gazdasági munkaközösségbeli, valamint a köz- kereseti és betéti társaságbeli részesedést (LB 209. sz. Elvi Hatá- rozat-Hiv. Gyűjt. 2000/1/209. sz., BH 1999/12/553., Pfv. II. 20. 384/1998., Pfv. II. 21. 896/1998. ), a korlátolt felelősségű társa- ságbeli részesedést, és ezen belül a kft. -üzletrészt (Pfv. II.

23. 064/1998., Pfv. II. 22. 338/2000/4., Pfv. II. 20. 010/2000/2. ), a

végelszámolás folytán megszűnt kft. esetében a volt tag háza- stársina k a - pótbefizetés visszatérítésére és az ún. likvidációs hányadra való kötelmi jellegű igényét (Pfv. II. 22. 276/2006/4. ), a kft. -üzletrész átruházása, illetőleg a tag házastárs társaságból va- ló kizárása esetén az üzletrész helyébe lépett vételárat, illetőleg a nyilvános árverés útján vagy a kizárt tag házastárs hozzájárulásá- val más módon értékesített üzletrész vételárából a kft. -nek a lá- zárt tag törzsbetéte esetleg be nem fizetett részére eső lejárt kö- vetelésének a kielégítése után fennmaradó összeget, mint a kizárt tagot megillető vételárhányadot (Pfv. II. 23. 064/1998/4. ), a kü- lönvagyont részvény életközösség ideje alatt esedékessé vált osz- talékát, (Pfv. II. 21. 031/2000/4. ) és az orvosi praxishoz tartozó tárgyi eszközöket (Pfv, II. 21. 014/2000/10. sz. ), különvagyonnak minősítette viszont a különvagyonba tartozó részvény árfolyam- nyereségét (Pfv. II. 21. 031/2000/4. sz. ), a hadifogság elszenvedé- se miatt juttatott kárpótlási jegyet (Pfv. II. 21. 031/2000/4. ) és magat az orvosi praxisjogot (Pfv. II. 21. 014/2000/10. sz. ).

bb) A befektetési és vállalkozási célú vagyon megosztásának módja tekintetében a személyes, családi és háztartási célokat szolgáló vagyontárgyak alvagyoni jellegének és megosztási mód- jának a meghatározására vonatkozó elveknek megfelelően foglalt állást a Legfelsőbb Bíróság a befektetési és vállalkozási célú va- gyontárgyak házastársak közötti megoszthatósága, valamint a meg- osztás lehetséges módozatai vonatkozásában is:

az egyéni vállalkozó házastárs által használt vagyontárgyak- nak a vállalkozásból való kivonását eredményező, illetőleg a kivonást nem eredményező módon történő megosztásának a lehetőségére (Pfr. II. 21. 449/1995. - CDT 129., LB 424. Elvi Határozat - Hiv Gyűjt. 2001/1/424. sz., Pfv. II. 22. 077/1999/3., Pfv. II 21. 861/1999/4., 20. 720/1999/6., Pfv.

II. 21. 191/2001/4., stb. ),

a szövetkezeti üzletrészek névértékük alapulvételével történő természetbeni megosztásának célszerűségére (LB 22. sz. Elvi Határozat - Hiv. Gyűjt. 1999/1/22., Pfv. II. 22. 305/1996. sz., Pfv. II. 20. 615/1996. ),

- a szövetkezeti részjegy (Pfv. II. 23. 316/1997/3. ), a gazdasági munkaközösségbeli, valamint a - gazdasági társaságokról szó- ló 1988. évi VI. és 1997. évi CXLIV. törvény (régi Gt. ) ha- tálya alá tartozó - közkereseti és betéti társaságbeli részesedés, mint forgalomképtelen vagyoni értékű jog tagváltozást ered- ményező módon történő természetbeni megosztásának a jo- gilag lehetetlen voltára (LB 209. sz. Elvi Határozat - Hiv. Gyűjt. 2000/1. sz., BH 1999/12/553., Pfv. II. 20. 384/1998. ),

valamint

a korlátolt felelősségű társaságbeli részesedés tagváltozást eredmé- nyező módon történő megosztásának a (társasági jogilag is) lehet- séges módozataira (LB Pfv. II. 22. 338/2000/3. sz. - BDT 2001/12/196. sz., Pfv. II. 22. 430/1999/3. sz., Szegedi Ítélőtáb- la Pf. I. 20. 373/2003/4. - BDT 2005/3/33. sz., Csűri: i. m. 347-397. és 444-465. o., Csjt. Kommentár III. 616-644. ).

Más eseti döntéseiben a Legfelsőbb Bíróság azt fejtette ki, hogy a tagváltozást eredményező megosztási módok alkalmazhatósá- ga feltételezi:

az adott társasági részesedés forgalomképességét,

- a nem tag házastárs vonatkozásában a részesedés megszerzé- séhez szükséges speciális személyi feltételek meglétét (pl. dolgo- zói üzletrész, dolgozói részvény stb. ), valamint

- az adott társasági részesedés átruházásának módjára vonatkozó speciális szabályok megtartását, tehát:

- az új Gt. hatálya alá tartozó kkt. -és bt. - részesedés esetében a társasági szerződés módosítását,

- a kft. -üzletrész esetében a tulajdonosváltozás tényének és annak a társaságnak történő bejelentését, hogy az üzlet- reszt megszerző új tulajdonos a társasági szerződés rendel- kezéseit ismeri és azt magára nézve kötelezőnek elismeri,

- részvény es ideiglenes részvény esetében forgatmánynak a részvény toldatára történő átvezetését, illetőleg demateria-

lizált részvény esetében az értékpapírszámla megterhelését, illetve jóváírását.

bc) A közös vagyonnal való egyoldalú rendelkezés jogkövet- kezményei, valamint

bd) az ügyletkötésben részt nem vett házastársnak a házastár- sa által kötött ügyletért az ügyletkötő harmadik személlyel szem- ben fennálló felelősségére a személyes, családi és háztartási célú vagyontárgyakkal, illetve ügyletekkel összefüggő ítélkezési gya- korlat - az V. és VI. pontban részletesen kifejtendők szerint - a befektetési és vállalkozási célú vagyontárgyakra, illetve ügyletek- re vonatkozóan ugyancsak megfelelően alkalmazható.

II. A speciális szabályozás lehetséges indokai és hiányos volta

Indokolhatja viszont az egymástól eltérő gazdasági célokat szolgáló vagyontárgyak általánostól eltérő, speciális sajátossága- inak a jogi szabályozásban is megnyilvánuló kihangsúlyozását önmagában az is, hogy társadalmi - gazdasági átalakulással ösz- szefüggésben a közös vagyon köre olyan új típusú vagyontár- gyakkal bővült ki, amelyek alvagyoni jellegének, használati, ke- zelési jogának, az azokkal való rendelkezésnek, a vállalkozó há- zastárs által kötött ügyletért a nem vállalkozó (másik) házastárs harmadik személyekkel szemben fennálló felelősségének, vala- mint a megoszthatóságuk lehetséges módozatainak a mikénti jogi megítélése — a házassági vagyonjogi szabályok szűkszavúsá- ga mellett - olyan jogértelmezési és jogalkalmazási problémákat eredményezett, amelyek az ilyen típusú ügyek jogi megítélését számottevően megnehezítették és késleltették. A szabályozás hi- ányos volta folytán a joghézagok tartalommal való kitöltése és a valós vagy vélt jogszabály-összeütközések feloldása a jogiroda- lomra és a bírói gyakorlatra hárult, ilyen körülmények mellett pedig a Legfelsőbb Bíróság már kialakított, és a 2006. július 1-jén hatályba lépett új Gt. -be időközben már be is épített ítélkezési gya- korlatának a Csjk. szövegébe történő beépítése tehát a további jog- irodalmi és jogalkalmazásbeli vitákat végleg lezárná, az egységes ítélkezési gyakorlat kialakítását biztosítaná és ezáltal a jogbiz- tonságot is erősítené.

A gazdasági célokat szolgáló vagyontárgyak általánostól elté- rő, speciális sajátosságainak a jogi szabályozásban is megnyilvá- nuló - ilyen indokolásbeli módosítással történő! - kihangsúlyo- zása esetén ugyanakkor hiányosnak tartjuk a Javaslat szövegét annyiban, hogy annak a fentebb már idézett 3: 43. § (2) bekez- dése a tagsági (részvényesi) jogok önállóan, a másik házastárs hozzájárulása nélküli gyakorlásának a lehetőségét nem csupán a gazdasági társasági tag (részvényes), hanem a szövetkezed tag házastárs számára is biztosítani kívánja ugyan, a szövetkezetben ré- szesedések mikénti megosztásának a lehetséges módjairól viszont - a társasági részesedésekkel ellentétben - ennek ellenére hallgat.

A Javaslatnak ez a „hallgatása" pedig nem csupán ezért indo- kolatlan, hanem azért is, mert a kívülállók, illetve a tag és a szövet- kezet közötti vagyoni kapcsolatoknak a 2006. július 1-jéig hatályos jo- gi szabályozás két intézményes formáját ismeri:

- a kívülállók és a tagok által egyaránt megszerezhető forga- lomképes szövetkezeti üzletrészt, valamint

- a kizárólag a tagok által megszerezhető és a szövetkezeti tag- ság mellőzhetetlen feltételének minősülő forgalomképtelen szövetkezeti részjegyet.

E jogintézmények közül az ítélkezési gyakorlat szerint for- galomképes szövetkezeti üzletrész házastársak közötti megosztása az üzletrész-tulajdonos személyében változást nem eredményező és abban változást eredményező módon egyaránt történhet. Az alanyváltozást eredményező megosztás

- a forgalomképes vagyoni értékű jogok megosztására, tehát a Ptk. 328-333. §-ainak a polgári jogi engedményezésre és tartozás- átvállalásra vonatkozó szabályai szerint történhet akkor, ha a szövetkezeti üzletrész forgalomképes vagyoni értékű jognak

minősül mert arról a szövetkezet értékpapírt nem állított ki (Pfv. 21.813/2003. - BH 2004/12/512. ),

a forgatható névre szóló értékpapírok megosztására (váltóátruhá- zásra) vonatkozó szabályok szerint történhet viszont akkor, ha az értékpapír kiállítása megtörtént (Pfv. II. 22. 305/1996. -

LB Hiv. Gyűjt. 1999/1/22. sz. EH, Pfv. II. 20. 615/1996. )

azzal, hogy a szövetkezeti üzletrésznek a nem üzletrész-tulajdo- nos házastárs általi megszerzése és az abból eredő jogoknak a szövetkezette l szembeni érvényesíthetősége mindkét esetben fel- tételezi a tulajdonosváltozás szövetkezet által vezetett nyilvántar-

tásba való bejegyzésének tényét

A forgalomképtelen, szövetkezeti tagsági jogviszonyhoz kötött és másik szövetkezeti tag által sem megszerezhető szövetkezeti részjegy házastársak közötti megosztása ezzel szemben kizárólag a rész- jegy-tulajdonos szövetkezeti tag házastárs személyében változást nem eredményező módon, a részjegy értékének a vagyonmérleg- be a tag házastárs terhére történő beállítása és annak a házastár- sak közötti kötelmi jellegű elszámolása útján lehetséges (Pfv. II. 23. 316/1997/3., Xxxxx Xxx: i. m. 142-152. o., Csjt. Kommentár III. 280-288. és 614-616. o. ).

A 2006. július 1-jétől hatályos jogi szabályozás ezzel szemben a szövetkezeti üzletrész-tulajdonosok, valamint a tagok, illetve a befek- tető tagok és a szövetkezet közötti vagyoni kapcsolatoknak három in- tézményesformájáról rendelkezik:

a kívülállók és a tagok által egyaránt megszerezhető forga- lomképes szövetkezeti forgalomképes üzletrész jogintézmé- nyét - annak átmeneti megtartása mellett - hosszabb távon végleg megszünteti, és

a kizárólag a tagok által megszerezhető és a szövetkezeti tag- ság mellőzhetetlen feltételének minősülő forgalomképtelen szövetkezeti részjegy jogintézményét korlátozottan forgalom- képessé teszi, és

- a szövetkezeti tagok, illetve - a tagsági jogviszony új típusú formájaként szabályozott - szövetkezeti befektető tagok és a szövetkezet közötti vagyoni kapcsolatok harmadik intézmé-

nyes formájaként bevezeti az ugyancsak korlátozottan forga- lomképes szövetkezeti befektetői részjegy, valamint

- a szövetkezeti tagság létrejöttét nem eredményező, korláto- zottan forgalomképes - szövetkezeti üzletrészből - átalakított befektető szövetkezeti részjegy jogintézményét (Csűri: A há- zassági vagyonjog gyakorlati kérdései 158. o. - Complex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft. - Budapest, 2006., lásd részletesen: Csűri i. m. 135-155. o., Csjt. Kommentár III. 274-

280. és 608-616. o. és II. Értékpapírok)

Mindezek miatt a Javaslat indokolásának a módosítását java- soljuk - a vállalkozói vagyonra vonatkozóan a Legfelsőbb Bíró- ság ítélkezési gyakorlata által már kialakított, és részben a fen- tebb már ismertetett, részben pedig az alább ismertetendő spe- ciális szabályoknak a Csjk. szövegébe történő beépítése mellett: 2: 61. § (2) Az egyik házastárs foglakozásának, vagy egyéni vállalkozásának céljára szolgáló vagyontárgyak elsősorban ezt a

házastársat illetik meg.

2: 61. § (3) Ha az egyik házastárs olyan szövetkezet vagy gaz- dasági társaság tagja (részvényese), amelyben e házastárs vagyo- ni hozzájárulását a közös vagyonból biztosították, a bíróság a másik házastársnak - kérelmére - a szövetkezetbeli részesedések, valamint a társasági tagsági jogok átruházására vonatkozó sza- bályok szerint, akkor juttathat szövetkezetbeli részesedést, illet- ve a gazdasági társaságban vagyoni hányadot, ha részesedése a házastársi közös vagyonból a 60. § (2) bekezdésének valamint a

61. § (1) bekezdésének a figyelembe vételével más módon nem adható ki.

Az ilyen tartalmú szabályozási mód összhangban állna a 2006. július 1-je óta hatályos, a szövetkezetekről szóló 2006. évi

X. törvény, valamint a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi

IV. törvénynek (új Gt. ) a gazdasági társasági részesedések házas- társi vagyonközösség, illetve házastársi közös vagyon megosztá- sa jogcímén történő megszerzésére vonatkozó szabályaival is.

Xxxxx Xxx és Xxxxx Xxxxx

A közjog alanyai és a Ptk. tervezet

(Egy közigazgatási jogász kérdőjelei a Ptk. tervezet jogi személy részéhez)

I. A Ptk. tervezet szabályozási modellje

Az új Ptk. megalkotása - még ha a szabályozási koncepció egyértelműen le is szögezi, hogy „az új Polgári Törvénykönyv- nek egy szociális elemekkel átszőtt piacgazdaság magánjogi fel- tételeit kell megteremteni", és „a Kódexben elsősorban a vagyo- ni forgalom azon viszonyainak a jogi kereteit kell lefektetni, amelyekben a jogalanyok az egyenjogúság és a mellérendeltség rendszerében állnak szemben egymással" - a közjogi jogalkotás és jogalkalmazás jövője szempontjából is meghatározó, különö- sen a szervezetekre vonatkozó szabályozásban.

Mára már az is egyértelmű, hogy a Ptk. nem vállalhatja ma- gára a közjogi jogalanyok akár részleges szabályozását sem1, de számos kérdésben (pl. jogi személyiség, köztulajdon tárgyai, köztulajdonnal való rendelkezés stb. ) a közjogi szabályozás mö- göttes tartalmát, bizonyos mértékig alapját a Polgári Törvény- könyv adja meg. Ezért tartom szükségesnek a Ptk. közzétett ter- vezetének2 értékelését egy közjogász szemszögéből.

Ez az értékelés nem tárgyalhatja a Tervezet egészének a köz- jogi szervezetekkel összefüggő valamennyi kérdését. Így a vizs- gálódás a jogi személyekről szóló szabályokra koncentrál. Ehhez kapcsolódva - és továbbra is szigorúan a közjog alanyai szem- pontjából - röviden kitérek a tulajdonjog köréből a köztulajdon szabályaira, valamint a szerződésen kívül okozott károkért való

felelősségről szóló részből a „közhatalom gyakorlása során oko- zott kárért és sérelemért" való felelősség rendelkezéseire.

A Tervezet a jogi személyekről szóló része egy logikailag csaknem tiszta és következetes szabályozási modellt tartalmaz, melynek kulcselemei a jogi személy hagyományos fogalmi ele- mein (saját név, alapítótól elkülönült szervezet, saját vagyon, önálló felelősség) túl, hogy

- a jogi személy abszolút (teljes) jogképessége kivételt nem is- merő szabály;

- a típuskényszert figyelembe véve ugyan, de a jogi személy sza- bad alapításának elve érvényesül, az állam csak a normatív felté- telek előírásával és ezeknek a nyilvántartásba vétel során történő ellenőrzésével avatkozik be a jogi személyek létrehozásába.

Ez a magánjogi szervezetekre modellezett logikailag tiszta rendszer az egyik fontos erénye a Tervezetnek. Kérdés, hogy az így kialakított elvek, és mindezek megjelenése a részletszabá- lyokban mennyiben alkalmasak a polgári jogi személyiséggel is felruházandó közjogi szervezetek polgári jogi jogviszonyokban való megjelenésének szabályozására.

A kérdésre csak akkor lehet érdemben válaszolni, ha egy rövid kitérőt teszek a közjog alanyai/a közjogi személyek/a közjog szer- vezetei fogalmak tisztázására, és e szervezetek valamiféle tipizálá- sára. Ezt követően, ehhez mérve vizsgálom és értékelem részletei- ben a Tervezetnek a jogi személyekről szóló általános szabályait.

II. A közjog alanyai vagy közjogi személyek

1. A közjogi személy legújabb értelmezései a magyar jogirodalomban

Végigtekintve az elmúlt néhány év közigazgatási és polgári jo- gi szakirodalmán, úgy tűnik, hogy a szervezetekkel foglalkozó munkák körében a „közjogi személy témája valamiféle reneszán- szát éli. A fogalomhoz való visszatérést, és a különféle újkeletű ér- telmezések sorát a már említett 1993. évi Ptk. módosítás nyitot- ta meg, Jóllehet a téma átfogó igényű, elmélettörténeti összefog- lalására már a szocialista államigazgatási jogtudomány, illetőleg polgárijog tudomány korszakában, 1985-ben sor került Xxxxxxx Xxxxx: A jogi személy elméletének átalakulása c. munkájában, de a monográfia e része akkor mindkét tudományterület művelői ré- széről lényegében visszhangtalan maradt.

A kilencvenes években az érdeklődést részben az váltotta ki, hogy a rendszerváltást követően számos olyan jogintézmény tért vissza a magyar jogrendszerbe, melynek szabályozási és elmélet- történeti előképét az 1945 előtti korszakban lehetett fellelni. Ezek közé tartozott a Ptk. módosítással „rehabilitált" köztestület és közalapítvány is.

Az érdeklődést - különösen a '90-es évek második felétől - fokozta az, hogy a bírói gyakorlat mind több ügyben szembesült a közjogi szervezetek jogalanyiságának problémájával. Ez elő- ször a helyi önkormányzatok ügyeiben vált napi jogalkalmazási problémává, majd különböző vetületekben terítékre került a közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránti perek- ben, illetőleg az állam szervei által az egyik kormányzati ciklus- ban vállalt, majd a másikban nem teljesített kötelezettségekért való helytállás kérdésében. Ma már mind a közigazgatási jogi, mind a polgári jogi szakirodalomban „közkézen forognak" azok az a bírósági ítéletek, melyek jól-rosszul megpróbáltak megbir- kózni ezekkel a problémákkal3, de amelyek mögött mindig ugyanaz a konfliktus húzódik meg: az Alkotmány 2. § (1) be- kezdésében is deklarált „demokratikus jogállamban" megenged- hetetlen, hogy a közjog alanyai privilégiumokat élvezzenek ma- gánjogi kapcsolataikban a magánjog alanyaival szemben, de újra és újra kiderül, hogy ezeknek a közjogi alanyoknak a világa, „jo- gi státusa" mégis lényegesen különbözik a polgári jogi jogvi- szonyokban ítélkező bíróságok előtt általában megforduló jog- alanyokétól. Önmagában már az is nehézséget jelent, hogy egy- általán számba vegyük, rendszerezzük ezeket a közjogi jogala- nyokat, illetőleg megfelelő terminológia hiányában adekvát fo- galmakkal megpróbáljuk leírni sajátosságaikat.

Az elmúlt évtizedben született hazai írásokat4 áttekintve a kö- vetkező álláspontok különíthetők el.

a) Az egyik vízválasztó alapkérdés a különböző szerzők között, hogy elfogadják-e vagy elvetik a különböző szervezetek „komplex jogalanyiságát". E kérdésben a hazai irodalomban Xxxxxxx képvi- seli kisebbségi álláspontként azt, hogy a szervezetek jogalanyisága nem írható le egyeden jogág fogalomrendszerével. „A jogállás jog- ágazatilag differenciált jogokat, kötelezettségeket és felelősségeket foglal magába" - írja Sárközy 1985-ben. Ennek a differenciált jog- állásnak van egy vertikális - közjogi - relációja és van egy horizon- tális, polgári jogi relációja5. E gondolatból arra végső következte- tésre jut, hogy „A jogi személy fogalmát nem sajátíthatja ki a pol- gári jog. A jogi személy a szervezet komplex jogalanyiságát, helye- sebben jogágilag komplex jogállását, státuszát fejezi ki. "6 Eszerint tehát a jogi személyiség mind a polgári jogi, mind a közigazgatá- si jogképességet (jogi személyiséget?) magában foglalja.

Ezt a felfogást mind a polgári jogászok, mind a témával fog- lalkozó közigazgatási jogászok jórésze elutasítja. Xxxxxx Xxxxxx szerint pl. az, hogy a jogképesség „általános érvényű jogfilozó- fiai kategória, mely az embereket illetően is csak az emberi jogok fejlődésének hosszú történeti folyamataként jutott el az „általá- nos jogképesség elismeréséig, nem változtat azon, hogy a jogké- pesség fogalmát a polgári jog tölti meg tartalommal, s ehhez ké-

pest a jogi személyiség polgári jogi kategória. Nem értek egyet azzal a felfogással, hogy a jogi személyiség a szervezet komplex jogalanyiságát fejezi ki. Kétségtelen, hogy a jogi személyiség

fogalmát más jogágak (pénzügyi jog, államigazgatási jog, mun- kajog) is segítségül hívják, de nem szükségszerű, hogy ezek a jogágak a jogi személyeket ruházzák fel jogalanyisággal. "7 Ugyanezt mondja ki Xxxxxxx Xxxx is, és ehhez még azt is hozzá- fűzi, hogy - elfogadva L. F. Rittner álláspontját - „a közjogi és a magánjogi személyiség kritériumait önállóan kell kidolgozni, elszakadva a polgári jogi hagyományoktól"8.

b) A komplex jogállást nem elfogadók9 körében a közjogi sze- mélyiségről három markáns vélemény különíthető el.

ba) Az egyik, alapvetően Xxxxxxx Xxxxxx álláspontja, aki a né- met és magyar közjogi tradíciókra figyelemmel a közjogi szemé- lyeket a közigazgatás intézményrendszerén belül, sajátos ismér- vekkel különíti el. Eszerint „a közjogi személyiség egyrészről ki- fejezi az államhoz való viszonyt, az államtól való viszonylagos el- különültséget, az államhoz, a kormányhoz való viszonyában ki- fejeződő autonómiát, az állam felügyeleti jogának fenntartása mellett. Ezzel egyidejűleg a közjogi személy a magánjog alanya- ként teljes körű jogi személyiséggel rendelkezik. "10 Berényi sze- rint ez a teljes körű magánjogi jogalanyiság az államtól elkülöní- tett vagyont jelent, azaz az önálló tulajdonlás lehetőségét, továb- bá általában jelenti a pénzügyi autonómiát is. Összegzése sze- rint: „A közjogi személy tehát ugyanazt jelenti, mint a polgári jogi személy: a jogképesség, a jogalanyiság elismerését, éspedig mind közjogi, mind magánjogi tekintetben. "11 Ezen ismérvek alapján minősíti közjogi személynek magát az államot, a területi alapon szervezett önkormányzatokat, a köztestületi önkormány- zatokat, a közjogi személyiségű közintézeteket és a közalapítvá- nyokat. Megjegyzi továbbá, hogy Európában egyes közvállala- tok is rendelkeznek közjogi személyiséggel. Xxxxxxx nézetrend- szeréhez hozzátartozik, hogy az államigazgatási szerveket nem tekinti közjogi személynek, hanem ezeket „közigazgatási jogi személynek" minősíti, értve ez alatt, hogy ezek is „önállósult közigazgatási jogalanyok", melyek közigazgatási funkciókat lát- nak el, és közigazgatási jogosítványokkal rendelkeznek. 12

bb) A másik álláspont képviselői a közjogi személyiséget a polgári jogi személyiségtől elválasztva határozzák meg.

Xxxxxx Xxxxxx szerint közjogi személy alatt közhatalmat gya- korló szerv (szervezet) értendő, mely a közjog alanya, és mint ilyen a közjog körébe tartozó kötelező erejű aktusok kibocsátá- sára jogosult Ez a felfogás jelenik meg a Ptk. szabályozási kon- cepciójában is. 13

A közigazgatási jogászok közül Xxxxxxx Xxxx - a „közjogi sze- mélyek" által folytatott „állami tevékenységet" némileg árnyal- tabban kifejtve - de lényegében ugyanezt a definíciót adja a köz- jogi személyre:

„Úgy vélem: több jogágat (ez alatt Kilényi csak a „közjog" ágait, azaz az alkotmányjogot, a közigazgatási jogot és a pénzügyi jogot érti - FM) átfogó gyűjtőfogalomként definiálható a közjogi személy mi- benléte. Jómagam azokat a szerveket sorolom ebbe a körbe, amelye- ket az erre jogszabályban felhatalmazott állami szerv feljogosított a közhatalom körébe tartozó tevékenység (jogalkotás, egyedi ügyekben való hatósági döntés, kényszerintézkedések alkalmazása stb. ) saját ne- vükben és hatáskörükben való gyakorlására, illetőleg a közhatalom- hoz kapcsolódó állami feladatok (tervezés, szervezés, döntés-előkészí- tés, államszervezeten belüli ellenőrzés stb. ) önálló ellátására. "14

Ezek a meghatározások tehát minden közjogi jogalanyt köz- jogi személynek minősítenek, aki közhatalmi jogkört gyakorol, illetőleg „közhatalomhoz kapcsolódó állami feladatot" lát el. Az így felfogott közjogi személyek egy része rendelkezik polgári jo- gi személyiséggel, másik része nem.

Kilényi álláspontjának elvi alapja az, hogy ma már elavult teó- riának tartja azt a Nyugat-Európában többséginek nevezhető el- méletet, mely közjogi személyeknek az államon kívül csak a terü- leti és köztestületi önkormányzatokat, a közintézeteket és a köz- alapítványokat ismeri el, de semmiféle jogi személyiséget nem ad

az államigazgatási, illetőleg egyéb állami szerveknek (pl. Ország- gyűlés, Alkotmánybíróság). Szerinte e nézetekben részben a pol- gári jogi gyökerekhez való túlzott kötődés fejeződik ki, részben pedig az a „teljesen elhibázott felfogás, hogy az államigazgatási szervek pusztán az állam képviselői, s ez okból kifolyólag nem tart- hatnak igényt saját jogi személyiségre. "15 Kilényi szerint a polgári jogtól végre teljesen megszabadított közjogi személy fogalomnak éppen az lenne a rendeltetése, hogy szakítson e „képviseleti" teó- riával. Véleménye szerint egyetlen állami szerv sem képviseli az ál- lam egészét, de minden állami szerv jogszabályban rögzített fel- adat- és hatáskörében „valamely alkotmányos alapérték vagy gon- dozására bízott közérdek érvényre juttatásán, védelmén munkálkodik,... " Ennek kifejezésére van szükség a közjogi szemé- lyiségre. Ugyanakkor ebből az is következik, hogy az „állam", mint olyan, csak a polgári jogi személyisége tekintetében perszo- nifikálható, de a közjogi személyiség tekintetében nem16. Közjogi szempontból az állam - közjogi személyként - nem értelmezhető, mert „saját maga" soha nem gyakorol közhatalmat, hanem min- dig szervein keresztül nyilvánul meg. Egy-egy szervének a közjogi személyisége, azaz közjogi jogképessége viszont „a közhatalom egészéhez (teljes spektrumához) képest mindig csak részleges lehet. "17

2. A közjogi személy, mint történeti kategória

A közjogi személy fogalma, és a közjogi szervezetek jogalanyi- ságának problémája, mint minden jogintézmény, csak történeti alakváltozásaiból érthető meg. A részletes kifejtést mellőzve, és ez egyes korszakokat igen elnagyoltan kezelve, a közjogi személy fo- galom XIX. század végi keletkezésétől kezdve három korszak sza- bályozási és elmélettörténeti fejleményeiből az a következtetés vonható le, hogy az 1945 előtti és a szocialista jogrend - a maga logikája szerint - koherens rendszert hozott létre a közjogi jog- alanyok jogi státuszának különböző vonatkozásait tekintve.

A 1945 előtti szabályozás elméleti alapja az volt, hogy a köz- jog alanyai - az államon túl - csak azok az alakulatok, melyek- nek az államtól való - alkotmányos és közigazgatási jogi függet- lenségét az állam elismerte. Ennek a közjogi függetlenségnek a magánjogi oldala ezen alakulatok jogi személyisége. Ez a (ma- gánjogi) jogi személyiség ugyanúgy teljes, mint bármely más a magánjog alapján jogi személyként működő szervezeté. Ennek alapján minősült közjogi személynek az állam, a területi alapon szervezett önkormányzatok (vármegye, város, község), az egy- házak és a köztestületek. Ezeket „anyaközületnek" is nevezték. Az anyaközület magánjogi személyiséggel ruházhatta fel az álta- la létrehozott közintézetet és közüzemet (esetleg közalapítványt vagy alapot), ha ezt szükségesnek tartotta. Az anyaközület köze- gei (igazgatását ellátó szervezeti egységei és tisztségviselői) sem közjogi, sem magánjogi jogalanyisággal nem rendelkeztek. Az anyaközületnél foglalkoztatottak az állam és a területi önkor- mányzatok esetében az „anyaközülettel", és nem annak szerveze- ti egységével álltak közszolgálati jogviszonyban.

A szocialista állam korszakában az államhatalom egységének elve alapján az államtól relatíve független, autonóm közjogi sze- mélyek kategóriája értelmetlenné vált. Az állam feladatait az egy- séges államszervezet elkülönült egységeiként államhatalmi és ál- lamigazgatási szervek látták el, az államilag szervezett gazdaság alanyai az állami vállalatok voltak, míg az állam által biztosított humán közszolgáltatásokat állami közintézetek nyújtották. Az állami jogalanyoknak az államjogi/államigazgatási jogi jogalanyi- ságát az önálló hatáskör fejezte ki, ami voltaképpen egy jogi nor- mákban rögzített államszervezeten belüli munkamegosztás volt, anélkül azonban, hogy a hatásköröket és ezek önálló gyakorlását szervezeti és jogi garanciákkal védték volna.

Az állami jogalanyok polgári jogi jogalanyisága a pénzügyi jogilag szabályozott gazdálkodási rendhez igazodott. Eszerint az állami (polgári) jogi személyek alaptípusai az állam, a költségve- tési szerv és az állami vállalat voltak. Minden önálló költségveté-

si szervként elismert államhatalmi, államigazgatási szerv és köz- intézet polgári jogi szempontból jogi személlyé vált. Ugyanak- kor azonban a költségvetési szervek és az állami vállalatok polgá- ri jogi jogképességét csak a feladataik teljesítéséhez szükséges mértékben (relatív jogképesség) ismerték el, és 1977 után is csak az állami vállalatok abszolút jogképességét deklarálta a Ptk. A közszolgálat közjogi jellege megszűnt, viszont minden állami (polgári) jogi személy a munkáltatói jogok gyakorlása szem- pontjából is önálló jogalany lett, és - bizonyos eltérésekkel - de az általános (számos elemében közjogi jelleget hordozó) munka- jogviszony szabályai szerint foglalkoztatta munkavállalóit.

1990 után a korábbi koherencia megbomlott, és a közjog vi- lágában működő szervek alkotmányjogi, közigazgatási jogi, pénzügyi jogi, polgári jog és munkáltatói státusza a különböző szervcsoportokban - eltérő mértékben és más-más módon - de konfliktusba került egymással.

Az alkotmányjogi státusz a hatalmi ágak elválasztása elve sze- rint, a fékek és ellensúlyok rendszeréhez igazodva alakult, részben az egyes hatalmi ágakban tartozó szervek egymás közötti viszo- nyában, részben az állam és a különböző típusú közjogi önkor- mányzatok (helyi önkormányzatok, kisebbségi önkormányzatok, és bizonyos mértéig a köztestületek) közötti kapcsolatban.

A közigazgatási jogi jogalanyiság számos közigazgatási szerv- fajtánál teljesen elvált az egyéb jogképességek hordozójától, sőt függetlenedett magától a közigazgatási szervtől is (pl. jegyzőre, polgármesterre telepített hatáskörök).

A pénzügyi jogi jogalanyiságot tekintve viszont lényegében változatlanul továbbra is egyetlen - és a pénzügyi jogi jogosult- ságokat és kötelezettségeket tekintve erősen homogenizált - jog- alany maradt: az önálló költségvetési szerv, és ez döntötte el - a közjogi jogalanyiságtól függetlenül - az adott szerv polgári jogi személyiségét és munkáltatói jogalanyiságát is.

A mára kialakult káosz - álláspontom szerint - nem oldható meg egyetlen jogág keretei között, hanem csak a szervezetek komplex jogalanyiságának tudatos és szisztematikus figyelembe vételével. Etekintetben teljesen egyetértek Xxxxxxx Xxxxx 1985- ben kifejtett gondolataival. A komplex jogalanyiságból - ami egyszerűen tény - nem következik viszont az, hogy ezt „komp- lex jogi személyiségnek" kellene hívni. Tudomásul kell venni, hogy a „jogi személy" a polgári jog kategóriája, ezért egy-egy szerv (szervezet) egyéb jogági jogalanyiságának leírására nem kellene átvenni, mert ha a közigazgatási jogban közigazgatási jo- gi személynek kezdünk hívni minden olyan szervet, mely hatás- köre és illetékessége alapján meghatározott közigazgatási jogvi- szony alanya lehet, akkor nincs elvi alap az alkotmányjogi, a pénzügyi jogi, a munkajogi (közszolgálati jogi ?!!!) jogi személy kifejezések elutasítására.

Ebből (is) következően nem értek egyet a „közjogi személy" fogalom felelevenítésével, de nem azért, mert az alapjául szolgá- ló elméletet elavultnak tartanám.

A „közjogi személy" keletkezése valóban meghatározott törté- nelmi korszakhoz és európai jogterülethez kötődik. Azokkal a jogterületekkel szemben, ahol a közjogi szabályozás szerves fejlő- désnek eredményeképpen máig fennmaradt az a közjogi dogma- tika, mely a közjogi - azaz „köz"jogilag autonóm - személyiséget és a magánjogi jogi személyiséget szervesen összekapcsolja, és er- re építi fel a közvetlen és a közvetett közigazgatás rendszerét, nem jelenthető ki, hogy a mi szabályozásunk bármilyen értelemben korszerűbb volna (jelen állapotában inkább kuszább).

Az viszont egyértelmű, hogy az előzőekben kifejtett folyamat eredményeképpen kialakult helyzetből nálunk nem lehet vissza- térni vagy áttérni sem az 1945 előtti dogmatikai alapokhoz, sem a német közjogi dogmatika azóta lényegesen cizelláltabb szerve- zeti jogához. A „közjogi személy fogalmát célszerű tehát elmé- lettörténeti, illetőleg összehasonlító jogi kategóriaként kezelni. Ha viszont a közjogi alanyokat tekintve a saját elméleti alapjain- kat máshol keressük, akkor rosszul, tévesen végképp ne használ- juk ezt a fogalmat, az összes közjogi jogalanyra kiterjesztve.

3. A közjogi szervezetek komplex jogalanyisága

Az egyes közjogi szervezeteket illetően a komplexitás a jog- alanyiság egyes oldalainak összehangolt, és mindig egymásra te- kintettel történő szabályozásával valósítható meg, ahol azonban a közjog alanyai tekintetében a meghatározó státusz az alkot- mányjogi, ez jelöli ki a közigazgatási jogalanyiság terjedelmét és határait, és ehhez kell hozzárendelni a pénzügyi jogi, illetőleg a polgári jogi jogképességet, ha ez utóbbi egyáltalán szükséges. A probléma azonban abban rejlik, hogy - sok tekintetben Szla- ditscsal egyetértve - a „közjogi személyek" nem a lex genaralis, hanem a lex specialis alapján alakulnak, és ez nemcsak a magán- jogi vonatkozásokban van így, hanem a közjogi státusukat te- kintve is. A közjog alanyai közül az alkotmányjogilag alapvető szerveket maga az Alkotmány vagy minősített többséggel elfoga- dandó törvények intézményesítik. Külön törvények szabályoz- zák a helyi és a kisebbségi önkormányzatokat, mint közjogi ala- kulatokat és szervtípusokat, és 2006-ban törvény született a köz- ponti államigazgatási szervekről, mint szervtípusokról. 18

A közigazgatási joggal foglalkozók közül néhányan 2004-ben megbízást kaptak egy közigazgatási jogi szervezeti törvény elő- készítésére. Az előkészítő tanulmányok közül jelen munka is töb- bet felhasznál. Akkori véleményem az volt, hogy nincs sok értel- me általános közigazgatási szervezeti törvényt alkotni, mert any- nyi eltérésre felhatalmazó rendelkezést kellene beiktatni, ami már az általános törvényt kérdésessé tenné. Ehelyett a közigazgatás egyes nagy alrendszerei és a hozzájuk tartozó szervezettípusok szabályozhatók. A közigazgatási korszerűsítéséi törekvéseket, és a legújabb jogalkotási munkálatokat látva azonban, lehet, hogy mégis szükség lenne egy „saját", alkotmányjogi és közigazgatási jogi alapokon álló szervezeti törvényre, mert úgy tűnik, hogy a szervezeti jogi szabályozásban fellelhető hiányokat és ellentmon-

dásokat ismét csak pénzügyi (költségvetési) jogi szabályozással tervezik kipótolni. "

A közjogi szervezeti jog fejlődése szempontjából súlyos jog- alkotási hiba lenne (lesz?!) annak a törvénytervezetnek az elfoga- dása, mely a közjog összes szervezetét ismételten a „költségveté- si szerv" gyűjtőfogalma alatt szabályozná, és az államszervezet különböző szervezettípusai, illetőleg a közintézetek csak a „költ- ségvetési szerv" különféle alfajtáit képeznék. 20 Kétségtelen, hogy a költségvetési gazdálkodás teljes szabályozása megérett a rende- zésre. Ezt azonban az államháztartás viszonyainak újragondolá- sa nélkül, az alkotmányjogi és a közigazgatási jogi összefüggések figyelmen kívül hagyásával vétek elvégezni.

A közjogi jogalanyok a fentiek alapján nem vonható egyfajta

„közjogi személyiség" alá, még a szervezetek tipizálása is megle- hetősen bonyolult, mert az egyes közjogi funkciók szerint van- nak szervezeti alaptípusok. Jellemző, hogy pl. a közigazgatási szerv általános fogalma sem alkotható meg, csak az általánosság- nak azon a szintjén, ahol a fogalomalkotásnak igazán sem elmé- leti, sem gyakorlati haszna nincs. 21

Csak a közigazgatási szerveknél maradva, és ezek komplex jogalanyiságát elfogadva, a következő táblázat mutatja be jogala- nyiságuk egyes oldalait. A táblázat a helyi önkormányzatokat te- kintve nem a hatályos szabályozásból indul ki, hanem abból, hogy a helyi önkormányzatok esetében külön kell választani az

„önkormányzat" - ami felfogásom szerint, az Alkotmány alapján csakis a község, a város, a megye, a főváros és a fővárosi kerület lehet -, jogi személyiségét és az önkormányzat igazgatását vég- ző szervezetrendszert. Ez utóbbit egységes szervként kell kezel- ni, melynek szervezeti egységei a képviselőtestület, a bizottsá- gok, a tisztségviselők és a hivatal. E szerv szintén rendelkezik al- kotmányjogi, közigazgatási jogim, pénzügyi jogi jogalanyisággal és polgári jogi személyiséggel is. 22

A közjog alanyai a különböző jogágak viszonyrendszereit figyelembe véve

Alkotmányjog/ Közigazgatási jog	Polgári jog	Pénzügyi jog	Foglalkoztatási jogviszonyok
1. Állam a) az állam maga (amikor kivé- telesen közvetlenül lép fel ma- gánjogi jogalanyként)	jogi személy; képviseli ált. PM
1. 1. Államszervek	lehetnek jogi személyek, vagy jogi személyiséggel nem ren- delkező szervezetek; az alapí- tásáról rendelkező közjogi ak- tus dönti el (e felfogásban az Országgyűlés a jogi személy nem annak a Hivatala)	állami közhatalmi költségveté- si szerv vagy ami pontosabb: az állami közhatalmi szervekre vonatkozó költségvetési rend szerint gazdálkodó szervek (a polgári jogi jogalanyiság sze- rint a gazdálkodás önállóságát tekintve több altípus lehet)	közszolgálati (szolgálati, bírói, ügyészi stb. ) jogviszony egyik alanya
1. 2. Államigazgatási szervek	általában jogi személyek, (de az alapító aktustól függően le- het jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek ill. sze- mély is	állami közhatalmi költségveté- si szerv vagy ami pontosabb: az állami közhatalmi szervekre vonatkozó költségvetési rend szerint gazdálkodó szervek (a közjogi jogalanyiságtól függő- en a gazdálkodás önállóságát tekintve több altípus lehet)	közszolgálati (kivételesen közvetlenül vagy az irányított közszolgáltató szervek vezetői tekintetében közalkalmazotti) vagy munka- jogviszony munkáltatói alanya
1. 3. Rendvédelmi szervek	általában jogi személyek, (de az alapító aktustól függően le- het jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek, ill. személy is	állami közhatalmi költségveté- si szerv vagy ami pontosabb: az állami közhatalmi szervekre vonatkozó költségvetési rend szerint gazdálkodó szervek (a közjogi jogalanyiságtól füg- gően a gazdálkodás önállósá- gát tekintve több altípus lehet	speciális szolgálati jogviszony alanya

1. 4. Honvédelmi szm-vek	az alapító aktustól függően le- hetnek jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelke- ző szervezetek ill. személy is	állami közhatalmi költségveté- si szerv vagy ami pontosabb: az állami közhatalmi szervekre vonatkozó költségvetési rend szerint gazdálkodó szervek (a közjogi jogalanyiságtól függő- en a gazdálkodás önállóságát tekintve több altípus lehet)	speciális szolgálati jogviszony alanya
2. Helyi önkormányzat: 2. 1. az önkormányzat maga: „a" község (nagyközség), „a" város (megyei jogú város), „a" megye, „a. " főváros, „a" főváro- si kerület;	jogi személy: képviseli a pol- gármester
2. 2. az önkormányzást megva- lósító szervek: képviselőtestü- let, bizottságok, polgármester, jegyző + polgármesteri hivatal EGYÜTT, egy közös szerve- zeti név alatt	EGYÜTT jogi személy	önkormányzati közhatalmi költségvetési szerv (az önkormányzati közhatalmi szervekre vonatkozó költség- vetési rend szerint gazdálkodó szervek)	közszolgálati (kivételesen közvetlenül vagy az irányított közszolgáltató szervek vezetői tekintetében közalkalmazotti vagy munka-) jogviszony munkáltatói alanya
3. Kisebbségi önkormányza- tok (itt nem értelmezhető a kettős jogi személyiség, mert az al- kotmányjog is csak igazgatást végző szerveknek ad jogala- nyiságot az). Ez alatt tehát a kisebbségi önigazgatási felada- tok szervezésére megválasztott testületek és munkaszerveze- tük EGYÜTT értendő	jogi személy	önkormányzati közhatalmi költségvetési szerv (az önkormányzati közhatalmi szervekre vonatkozó költség- vetési rend szerint gazdálkodó szervek, azzal, hogy települési szinten külön törvény speciáli- san szabályozza a gazdálkodási döntéselőkészítés és lebonyolí- tás szervét)
4. Köztestület a közös tevékenység vagy a ta- gok egyéb közös sajátossága alapján, törvénnyel létrehozott személyegyesülés	jogi személy	speciálisan szabályozott pénz- ügyi-gazdálkodási rend szerint működő szervezet (ahogy je- lenleg)	ált. munka-, kivételesen közal- kalmazotti (közszolgálati) jog- viszony alanya
5. Közintézet állami/önkormányzati közha- talmi szerv vagy köztestület, mint alapító/fenntartó szak- mai és szervi irányítása alatt ál- ló, humán közszolgáltatást nyújtó szervezet	jogi személyiségükről az alapí- tó közjogi aktus dönt	a közszolgáltatást végzőkre vonatkozó költségvetési rend szerint gazdálkodó szervek
5. Gazdasági önállósággal rendelkező közintézet (ezt hívható közintézménynek is), de közjogi szempontból nem szükséges külön típusnak mi- nősíteni)	mindig jogi személy	kevésbé kötött, nagyfokú gaz- dálkodási önállóságot biztosí- tó költségvetési rend szerint gazdálkodó szervek	közalkalmazotti vagy munka- jogviszony alanya
6. Közalapítvány (abban a körben, ahol ez megmarad)	jogi személy	speciálisan szabályozott pénz- ügyi-gazdálkodási rend szerint működő szervezet (ahogy je- lenleg)	munkajogviszony alanya
7. Közjogi alap	jogi személy	speciálisan szabályozott pénz- ügyi-gazdálkodási rend szerint működő jogalany	munkajogviszony (?) alanya
8. Közüzem	jogi személy	a közüzemi költségvetési rend szerint gazdálkodó szerv	munkajogviszony alanya

III. A Ptk. Tervezet értékelése a közjog alanyai szempontjából

1. A jogi szentélyekről szóló II. Könyv második rész

A Koncepció arra utalt, hogy „a közjogi személyek" tekinte- tében külön vizsgálat tárgya volt: indokolt-e ezekre külön szabá- lyok megalkotása. A Koncepció a „közjogi személy"-t a követke- zőképpen definiálta: „közhatalmat gyakorló szerv (szervezet), a közjog alanya, amely a közjog körébe tartozó kötelező erejű ak- tus kibocsátására jogosult. " A Koncepció szerint a külön szabá- lyozás nem indokolt, mert a „közjogi személyeket", ha feladata- ik szükségessé teszik, akkor kell felruházni jogi személyiséggel, és ekkor a „közjogi személy költségvetési szerv formájában jelenik meg. " A Koncepció azt is rögzíti, hogy: „Nem minősül közjogi személynek a közfeladatot ellátó szervezet. " Ez utóbbiak miben- létére a Koncepcióban meglehetősen bizonytalan utalások talál- hatók: „öntevékeny, demokratikusan működő társadalmi jellegű szervezetek", „állami, önkormányzati feladatot - díjazás ellené- ben - ellátó gazdálkodó szervezetek", egyedül a köztestület, mint szervezettípus szerepel nevesítetten, de a gondolatsor azzal a következtetéssel zárul, hogy: „Ezek a szervezetek - ideértve a köztestületeket is - szükségszerűen jogi személyek, a polgári jo- gi jogviszonyokban önálló jogalanyok, és fő szabályként önálló- an szerezhetnek tulajdont. E szervezetek tekintetében tehát sajá- tos szabályozásra nincs szükség. "23 E fejtegetésből azt a követ- keztetést lehet levonni, hogy a Koncepció készítői a jogi szemé- lyiséggel felruházott „közjogi személyeket" a költségvetési szerv- vel azonosították, míg a „közfeladatot ellátó szervezeteket" ezek- től külön csoportban foglalták össze, ami a legkülönfélébb szer- vezettípusokat öleli fel.

A „közjogi személy" és a „közfeladatot ellátó szerv" fogal- makkal kapcsolatos kifogásaimat nem ismétlem meg. A további- akban a Tervezet szabályait csak az állam, az állami, önkormány- zati közhatalmat gyakorló szervek (államszervek, államigazgatá- si szervek, rendvédelmi szervek, honvédelmi szervek; önkor- mányzatok, önkormányzati igazgatási szerv), a köztestületek és a közintézetek szempontjából értékelem, ezeket az alábbiakban - némileg pontatlanul, de az egyszerűség kedvéért - közjogi szer- vezeteknek nevezem. Ugyancsak az egyértelműség kedvéért megismétlem, „önkormányzat" alatt minden esetben a községet, a várost, a megyét, a fővárost és a fővárosi kerületet értem. Nem vizsgálom a Tervezetet a közalapítványok tekintetében, mert ez

„kifutó modell", továbbá a közjogi alapokat és a közüzemeket il-

letően sem, mert ezek egyelőre csak a költségvetési szervekről szóló, említett törvénytervezetben szerepelnek.

Tételesen végighaladva az egyes fejezeteken, a közjogi szerve- zetekre való alkalmazhatóság szempontjából az alábbi problémák állapíthatók meg.

I. Cím I. fejezet: A jogi személy jogképessége

1. A Tervezet alapfilozófiáját a jogi személyekre vonatkozó általános és különös szabályozásról az Indokolás a Koncepció- hoz hasonlóan, sőt általánosabban, valamennyi jogi személy tí- pust illetően úgy fogalmazza meg, hogy a Ptk. az egyesületet és az alapítványt kivéve más jogi személy típussal nem foglalkozik, viszont lényegesen kibővíti a jogi személyekre vonatkozó álta- lános rendelkezéseket. Abból következően viszont, hogy a Ter- vezet típuskényszert vezet be, és a különböző jogi személy típu- sokat csak törvényben lehet intézményesíteni, - az Indokolás szerint - a Ptk. -val azonos szintű törvény a Ptk. általános szabá- lyaitól bármely kérdésben előírhat mást is. Ez az elv nyilván al- kalmazható a közjogi alanyokra is. Mégis szükségesnek tartom, hogy a Ptk. az eltérő szabályozásra utalással maga hívja fel a fi- gyelmet e jogi személyek „másságára".

A döntő különbség a közjogi szervezetek és a Tervezetben modellezett magánjogi személyek között abban van, hogy a köz-

jog alanyai - az államot, a helyi önkormányzatokat és a köztes- tületeket kivéve - csak relatív jogképességgel ruházhatók fel. En- nek a jogállamiság alkotmányos elve és szabálya képezi az alap- ját: az állam nevében eljáró állami szervek, az állam által közha- talom gyakorlására feljogosított közjogi önkormányzatok és az általuk, közjogi jogi formában létrehozott szervezetek csakis jog- szabályban meghatározott feladat- és hatáskörük keretei között járhatnak el. Ez az alkotmányi és közigazgatási jogi szabályokicai kijelölt határ megvonja az egyéb jogalanyiságaik, így a polgári jogi személyiségük határait is. Ezt elfogadva abszolút (polgári jogi) jogképessége a közjog alanyai közül elvileg csak az állam- nak lehetne, mert bármely szerve vagy általa feljogosított közös- ség, szerv, ehhez képest csak korlátozott, relatív polgári jogi jog- képességgel bírhat, amit a közjogi státusa határoz meg.

Az önkormányzatok abszolút jogképessége az államhoz képest már vitatható. Láthattuk, hogy az önkormányzatok természetjo- gias felfogása az állam jogképességével közel azonos jogképessé- get tulajdonít a helyi önkormányzatoknak is. Ez elvileg is, és még a nagyon széles önkormányzati kompetenciát biztosító magyar szabályozás alapján is megkérdőjelezhető. Az önkormányzatok feladat- és hatáskörét - a magyar Alkotmány rendelkezései szerint is - az állam nevében a törvényalkotó vonja meg a „helyi közügy" meghatározásával. Az önkormányzatok a helyi közügyekben is csak „a törvény keretei között" önállóak, és az önkormányzatok- nak ugyan joguk van egyes helyi életviszonyokat helyi közüggyé minősíteni, de azokat nem, amelyeket az állami jogalkotó szervek már „állami" közüggyé nyilvánítottak, és saját szabályozási kom- petenciájukba vontak24. Ugyanakkor a helyi önkormányzatok polgári jogi jogképességének terjedelme elválaszthatatlan az ön- kormányzati tulajdon, és az önkormányzás (önigazgatás) és az ezért való felelősség alkotmányos rendelkezéseitől.

Az Alkotmány az állami tulajdontól különválasztott, önálló köztulajdoni formaként ismeri el a helyi önkormányzatok tulaj- donát. Az önkormányzásért való felelősséget pedig az Ötv. a közjogi autonómiához és az önkormányzati tulajdonláshoz szab- ja, amikor kimondja, hogy a veszteséges gazdálkodás következ- ményei az önkormányzatot terhelik, kötelezettségeiért az állami költségvetés nem tartozik felelősséggel [Ötv. 90. § (2) bek. ]. Eb- ből következően a helyi önkormányzatok abszolút (polgári jogi) jogképességét nem lehet megtagadni. A „helyi közügy" kompe- tencia-határainak túllépéséhez közjogi és nem magánjogi követ- kezményeket célszerű fűzni.

A közjogi szervezetek közül a köztestületek esetében az abszo- lút és a relatív jogképesség kérdése másként vetődik fel. A köz- testületek részletesen leírt „köztes", egyszerre közjogi és magán- jogi jellegéből következően, a közjogi jogalanyisága ugyanúgy, mint bármely más közjogi jogalanynál szigorúan jogszabályhoz kötött. Sőt a területi alapon szervezett önkormányzatokkal ellen- tétben a köztestületek önigazgatásuk körében nem is bővíthetik a saját tagjaikkal szemben a jogszabályban biztosított közhatalmi jogköreiket: csak azokban az ügyfajtákban, csak olyan módon és döntési tartalommal járhatnak el, amit számunkra a jogi szabá- lyozás megenged. Ugyanakkor a tagok érdekeinek képviselete, érdekvédelme és a tagok tevékenységéhez kapcsolódó egyéb,

„társadalmi" feladatok az egyesületi jelleget fejezik ki, és ebben a

körben nem célszerű jogképességüket korlátozni. Erre tekintet- tel a köztestületeknél nincs akadálya az abszolút jogképesség el- ismerésének. Tény, hogy a köztestületek egyes fajtáinál nagyon különböző a közjogi és az egyesületi jelleg aránya. Ezt azonban a köztestületet/típust létrehozó törvényi szabályozásban figye- lembe lehet venni. (Más kérdés, és erre a tanulmány egyéb része- iben kitértem, hogy a jelenleg köztestületnek minősített szerve- zetek vagy szervezettípusok alapos felülvizsgálatra szorulnak, és a köztestület szervtípusát lényegesen szűkebb körben lenne cél- szerű használni, mint ma. )

A fentiek alapján a Tervezet 2. 38. §-ának módosítását és ki- egészítését javaslom a következők szerint:

2. 38. § [Az állam, a helyi önkormányzatok, valamint szerveik jogképessége]

(1) Az állam és a helyi önkormányzat jogi személy.

(2) A 2. 36. §-ban foglaltaktól eltérően az államnak és a helyi ön- kormányzatoknak a költségvetési rend szerint gazdálkodó szervei jog- szabályban előírt feladat- és hatáskörük keretei között jogképesek.

(3) Az (1)-(2) bekezdésben meghatározott jogi személyekre e tör- vény rendelkezéseit akkor kell alkalmazni, ha ezt e törvény vagy más törvény külön előírja.

A javasolt szövegből kitűnik, hogy a közjogi szervezetek kö- zül a közhatalmat gyakorló állami, önkormányzati szervek, to- vábbá a tőlük függő közintézetek lehetséges polgári jogi jogké- pességét olymértékben eltérőnek tartom a Tervezetben alapul vett szabályozási modelltől, hogy az itt szereplő rendelkezések többségét még általános háttér szabályként sem látom alkalmaz- hatónak ezekre a szervekre.

2. A jogi személy nyilvántartására még visszatérek, itt azt jel- zem, hogy a közjogi alakulatok/szervezetek döntő többségénél nem érvényesülhet az, hogy a jogi személy a nyilvántartásba va- ló bejegyzéssel jön létre. Akár egységes, akár külön-külön veze- tett nyilvántartások vonatkoznának a köz- és a magánjog szerve- zeteire, a közjog alanyainak egy részét, ahogy már jeleztem, tör- vény (kormányrendelet, önkormányzati rendelet) hozza létre. Más részük egyedi közhatalmi aktus eredménye (pl. a köztársa- sági elnöknek valamely települést községgé vagy várossá nyilvá- nító határozata). Ezek a létesítés konstitutív hatályú aktusai. Et- től persze még e jogi személyeket is nyilvántartásba lehet venni, de ezeknél a nyilvántartásba vétel csak deklaratív hatályú lehet. Az pedig kizárt, hogy a nyilvántartást vezető bíróság (külön nyil- vántartás esetén esetleg hatóság) felülvizsgálja a törvény vagy pl. a köztársasági elnök döntését, és megtagadja a nyilvántartásba vételt. Konstitutív hatályú nyilvántartásba vétel igazából a köz- testületek egyes típusainál képzelhető el (pl. területi kamarák) - ahogy jelenleg is -, de még a köztestületek egészére sem lehet maradéktalanul irányadó (pl. a Magyar Tudományos Akadémiá- ra szintén nem értelmezhető).

I. Cím II. fejezet: A jogi személy neve

E szabályokat a közjogi szervezetekre is lehet alkalmazni.

I. Cím III. fejezet: A jogi személy vagyona

A Tervezet 2. 43. §-ában foglaltak szintén csak meghatározott közjogi szervezetekre vonatkoztathatók. Egyrészt vannak olyan szervek, melyeknél az „alapító", „az alapítói jogok gyakorlója" nem vagy nehezen értelmezhető. Így pl. az országgyűlés eseté- ben, ha ennek jogi személyiségét törvény elismerné, csak az ál- lam, mint olyan, mögöttes „alapítói" felelőssége állapítható meg. Az államigazgatási szerveknél az alapító kimutatható, de az ala- pító is államszerv vagy államigazgatási szerv, mögöttes felelőssé- gének ugyanúgy korlátokat szab saját költségvetése, mint az ál- tala alapított szemlél (pl. az Országgyűlés saját költségvetésével nem felelhet korlátlanul egy minisztérium tartozásaiért). Tehát az államigazgatási szerveknél is csak az állam korlátlan felelőssé- ge állhat fenn.

A helyi önkormányzatok esetében a helyzet még összetettebb. A községgé nyilvánítás voltaképpen egy településrészi közösség önkormányzáshoz való jogának állami elismerése. Ugyanakkor az állam nem felel az önkormányzat tartozásaiért, és nyilvánva- lóan az egyes választópolgárok saját vagyonukkal való felelőssé- ge sem jöhet szóba. A szabályozás a közösség egészére terheli e felelősséget, és ehhez igazítja a speciális adósságrendezési eljá- rást25. Az önkormányzáshoz való jog alanyának alkotmányos fel- fogása alapján ez nem is lehet másként. Ezért is fontos az önkor-

mányzat (község, város stb. ) és az igazgatását végző szervezetek jogi személyiségének világos megkülönböztetése. Az önkor- mányzat felelősségét a saját szervei tevékenységéért is ez alapoz- hatja meg. Mindennek tulajdonjogi vonatkozásaira a Tervezet tulajdonjogi részének értékelésénél még visszatérek.

II. Cím I. fejezet

Tekintettel arra, hogy a 2:37. § szabályai szerint a létesítő ok- irat lehet törvény is, a fejezet az eltérést engedő szabályokkal nem okozna különösebb gondot a közjogi szervezetek esetében sem.

II. Cím II. fejezet

A jogi személy nyilvántartásáról szóló szabályok közül nem alkalmazható a közjogi szervezeteknél a késedelmes, hibás vagy hiányos bejelentésért való korlátlan felelősség a jogi személy kép- viselőjével szemben, de a bejegyzés alapjának, a közhiteleségnek, a harmadik személlyel szembeni hatályosságnak a szabályai - a közjogi szervezetekre általánosan érvényes közérdekű adatok nyilvánosságának alkotmányos joga alapján is - kis eltéréssel irányadók lehetnek. Eltérő szabályokkal ugyancsak összeegyez- tethető a nyilvántartás(ok) nyilvánossága és az államtitok, szol- gálati titok védelmének igénye. Ismételten hangsúlyozom azon- ban, hogy a jogi személyiséggel felruházott közjogi szervezetek nyilvántartása viszont csak deklaratív hatályú lehet.

II. Cím III. fejezet

A fentiekből is következően a közjogi szervezeteknél nem ér- telmezhetők a bejegyzés alatt álló jogi személyről szóló speciális rendelkezések, ezek legfeljebb ismét csak egyes köztestület-típu- soknál, esetleg közintézeteknél jöhetnek szóba.

Tekintettel azonban a közjogi szervezetek nyilvántartásának ál- talam javasolt deklaratív hatályára, a létesítés más törvényben sza- bályozott közjogi aktusa miatt nincs is szükség e szabályokra, aho- gyan a nyilvántartásba vétel meghiúsulásának esetére és a jogi sze- mély létesítésének érvénytelenségére előírt rendelkezésekre sem.

III. Cím

A jogi személy szervezetéről szóló általános szabályok egyedül szintén köztestületekre vonatkozhatnak, kisebb korrekciókkal.

Ahogy azt már a Tervezet legfontosabb új elemeinek jellemzé- se során leírtam, a III. Cím legvitathatóbb fejezet a jogi személy legfőbb szervéről szóló II. fejezet. Az Indokolás szerint ezek a szabályok már az alapítványokra, mint a jogi személy egyik „őstí- pusára" sem alkalmazhatók. Így egyetlen olyan szervezettípusra sem megfelelők, melyeknek közös őse az alapítvány volt, tehát egyetlen „intézmény-típusú" jogi személyre sem, azaz az állam- szervekre, az államigazgatási szervekre és a közintézetekre.

Az államigazgatási szervek és a közintézetek esetében, ahol egyáltalán beszélhetünk alapításról és alapítói jogok gyakorlójá- ról, ez az államigazgatási szerveknél végső soron a Kormány, míg a közintézeteknél lehet államigazgatási szerv vagy önkor- mányzati igazgatási szerv, sőt köztestület is. Az alapító tehát mindig „külső", a létrehozott jogi személytől szervezeti, hatáskö- ri szempontból elhatárolt másik szerv, mindkettő elkülönült komplex jogalanyisággal. Közöttük - közigazgatási jogi termi- nológiával - irányítási jogviszony áll fenn, de az irányítási jogok, melyek számos ponton megegyeznek a Tervezet 2: 61. §-ában felsorolt „legfőbb szervet" megillető jogokkal - nem feltétlenül egyetlen irányítónál koncentrálódnak, hanem gyakran meg is osztják több szerv között.

Különösen így van ez az államigazgatási szervek esetén, ld. pl. a kormányhivatalokat, ahol az alapítás joga az országgyűlésé, az irányítást a kormány végzi - ennek döntő jogosítványa a szerv vezetőjének kinevezése, felmentése és a fegyelmi jogkör míg befolyásolás egyéb jogi eszközeivel egy kijelölt miniszter élhet. Hasonlóan megoszlanak az alapítási és az egyéb irányítási jogok pl. a területi államigazgatási szerveknél is. Az alapításról kor- mányrendelet szól, míg az irányítás a miniszter, a miniszternek alárendelt központi hivatal, vagy - többszintű szervezetrendszer esetén a körzeti szintű szerv felett a megyei vagy regionális szerv gyakorolja.

A testületi jellegű közjogi szerveknél, mint pl. az önkormány- zatok igazgatási szervezete, az alkotmányjogi és a közigazgatási jogi szabályozás zárja ki e normák alkalmazását, melyek részletes előírásokat tartalmaznak a testület összetételére, működésére, döntéshozatali eljárására, és ezek a szabályok irányadóak polgári jogi ügyekben is. Marad tehát ismét a köztestület, ahol tagsági viszonyra épülő szervezettípusként, a rendelkezések háttér-sza- bályozásként elfogadhatóak. Az azonban - kívülálló közjogász- ként - elgondolkodtat, hogy ha a jogi személyek számottevő ré- szére nem tud kiterjedni a Tervezetben szereplő általános szabá- lyozás, akkor vajon érdemes-e ilyen terjedelemben teret szentel- ni e szabályoknak. 26

A jogi személy képviseletéről szóló szabályok, tekintettel arra, hogy ezeket a közjogi szervezetek esetében is szigorúan a ma- gánjogi jogi jogviszonyokban való képviseletre kell érteni, érte- lemszerű eltérő szabályozással kiterjedhetnek a közjogi szerveze- tek képviseletére is. (Nyilvánvalóan, pl. hogy a képviseleti jogo- sultság kérdésében sem lehet konstitutív hatályú a nyilvántartás- ba való bejegyzés. )

III. Cím VI. fejezet

A jogi személy felelősségéről szóló rendelkezéseknél azokat az ellenérveket kell megismételnem, melyeket a jogi személy vagyo- nánál már leírtam, hiszem a jogi személyek felelőssége elválaszt- hatatlan a saját vagyon szabályozásától és értelmezésétől.

Az állam és ezen belül az államigazgatás szervezete költségve- tési szervek strukturált hálózata, és ugyanigy írható le egy tele- pülési/területi közösség (ön)igazgatását ellátó szervek rendszere is. Mögöttes felelősként csak az „anyaközület", az állam, illetőleg a helyi önkormányzat (a község, a város, a megye, a főváros, a fővárosi kerület) jelölhető meg.

IV. Cím

A közjogi szervezeteknél a törvényes működés biztosítékait - szervtípusonként igen eltérő módon, de részletesen szabályozzák az alkotmányjogi, a közigazgatási jog és a pénzügyi jog normái. Ezeknek nem léphetnek a helyébe a Tervezet e cím alatt találha- tó rendelkezései. Jelen cím alatt vannak azonban olyan szabá- lyok, melyek alkalmazását - kifejezett utalással - meghatározott közjogi szervezeteknél elő lehet írni (pl. könyvvizsgáló igénybe vétele).

V. és VI. Cím

Tekintettel arra, hogy a közjog szervezetei soha nem a saját elhatározásunkból jönnek létre, az átalakulásukról és megszűné- sükről is más állami (önkormányzati szervek) döntenek, így e két cím szabályai legfeljebb nyomokban illeszthetők össze a közjogi szabályozással.

Ugyanakkor itt is jelezni kell a Tervezet alkotóínak, hogy az átalakulás szabályai ismét csak a tagsággal rendelkező jogi sze-

mélyekre alkalmasak, és már az alapítványra sem használhatók. A közjogi szervezetek közül a köztestületek szűk körénél mögöt- tes szabályként szóba jöhetnek (pl. területi szintű kamarák vagy önkéntes tűzoltóságok egyesülése, szétválása), de már olyan köz- testületre nem vonatkozhatnak, melyet maga a törvény hozott létre (az MTA mellett, pl. Nemzeti Akkreditáló Testület, Ma- gyar Szabványügyi Testület, a kamarák országos szervei, Magyar Olimpiai Bizottság, nemzeti sportszövetségek).

VII. Cím

A jogi személyiség nélküli jogalanyok a közjogi szervezetek körében valamely közjogi szervezet belső szervezeti egységeként jöhetnek szóba, amire a Tervezet 2: 59. §-a mögöttes szabályként megfelelő lehet. A VII. Cím alatt szabályozott jogalany a közjo- gi jogalanyok körében számomra nehezen képzelhető el. Ilyen polgári jogi jogalanyiságra szükség lehetne pl. a Kormány eseté- ben - különösen, ha a jogalkotásért való felelősség szabályai a Tervezet szerinti formában lépnének életbe de meglehetős ab- szurditásnak gondolnám a Kormány polgári jogi jogképességét a társasházzal analóg módon szabályozni.

2. A Dologi jogról szóló IV. Könyv tulajdonjogról szóló

II. része

2. 1. A köztulajdon fogalma

A Tervezet - hasonlóan a jogi személyekről szóló részhez - a tulajdonjog szabályozásánál is nagyon visszafogottan szól a köz- jogi alanyok tulajdonáról.

A Tervezet a köztulajdon alanyaiként az államot, az önkor- mányzatokat és a köztestületeket nevesíti. Ez megfelel az alkot- mányos szabályozásnak, ezért ehhez az elvi alaphoz kell igazíta- ni a jogi személy közjogi jogalanyok jogképességét. Nem a Ptk. - nak, hanem az államháztartási szabályoknak világossá kell tenni, hogy sem az állam szervei, sem az önkormányzatok szervei, sem a köztestületek szervei nem tulajdonosok, a tulajdonjog az

„anyaközületet" illeti meg27.

A Tervezet az eddigi állami tulajdon helyett végre ismét téte- lesjogi fogalommá teszi a köztulajdon fogalmát. Az Indokolás- ból azonban az derül ki, hogy a Tervezet alkotói a köztulajdon fogalma alatt mást értenek, mint ami a jelenlegi jogi gondolko- dásban, illetőleg bizonyos elemeiben a tételesjogban megtalálha- tó. Jelenleg a köztulajdont az államháztartási törvény közvetett módon ugyan, de az államháztartás valamely alrendszerébe tar- tozó vagyonként definiálja. Az államháztartás egyes alrendszerei- hez tartozó vagyonra vonatkozó különböző jogszabályok ennek a köztulajdonnak a tárgyait valóban, a forgalomképesség szem- pontjából is differenciálják. Az állami tulajdon körében beszé- lünk kizárólagos állami tulajdonban álló dolgokról, továbbá az állami vagyonról szóló, említett törvényjavaslat a vagyon rendel- tetése alapján megkülönbözteti az állam kincstári és üzleti vagyo- nát. Az önkormányzati és a köztestületi szabályozás a törzsva- gyon fogalmát használja, és a törzsvagyonba tartozó tulajdoni tárgyak egy részét minősíti forgalomképtelennek vagy korláto- zottan forgalomképesnek.

Ezzel szemben a Tervezet a köztulajdon fogalmát leszűkíti a kizárólagos - és ezáltal forgalomképtelen - állami, önkormány- zati és köztestületi tulajdon körére, azon az elvi alapon, hogy az előbb felsorolt jogalanyoknak van a „köztulajdontól" megkülön- böztethető „magántulajdona", amivel e jogalanyok is szabadon rendelkeznek.

Az természetesen nem kifogásolható, hogy a Ptk. az eddigiek- től eltérő elméleti alapokon új fogalmakat, új kategorizálást ve- zet be, hiszen a Ptk. elfogadása után nyilván hosszú jogalkotói munkának kell megkezdődni, ami a jogrendszer szabályait hoz-

zá igazítja az új Ptk. -hoz, és aminek ki kell terjedni a köztulajdon- nal összefüggő kérdésekre is. E jogalkotási munkában azonban problémát okozhat, hogy a normaszöveg lakonikus rövidsége nem fedi le, és nem adja vissza azt a differenciált tartalmat, amit az Indokolás a köztulajdon struktúrájáról leír. Másrészt a foga- lomhasználatnak van egy elvi oldala is. Ez pedig az, hogy az ál- lam, az önkormányzatok és - némileg eltérő fokban ugyan, mint ezeknél - a köztestületek magántulajdona is valamilyen „köz-" (tehát vagy az egész államilag megszervezett közösség, vagy a te- lepülés/megye, vagy a köztestületet alkotók közösségének) tulaj- dona. Ezért a „köz" általános érdekének védelme céljából, a „köz" nevében ezzel a „köz"-magántulajdonnal rendelkező szervek jog- körét szintén korlátozni szükséges, és a magánjogi szabályoktól eltérő közjogi szervezeti, eljárási, döntési és kontrollmechaniz- musokat kell kialakítani.

A Ptk. -hoz kapcsolódó jogalkotás során mindezeket a kérdé- seket végig kell gondolni. Sajnálatos módon azonban sem a ma- gyar polgári jog, sem a közjogi terminológia nem olyan cizellált, hogy ha a Ptk. - a jogi szaknyelvben eddig általánosan kiterjesz- tően használt köztulajdon fogalmat a Tervezetben foglaltak sze- rint leszűkíti, akkor a „köz"magántulajdon köz-jellegének kifeje- zésére nem marad terminológia. Megfontolandó ezért az állami köztulajdon belül is a törzsvagyon fogalmának bevezetése a ki- zárólagos állami tulajdon tárgyaira.

2. 2. A vagyonkezelés kérdése

Ugyancsak a közjogi szabályozási igények szempontjából át- gondolandónak tartom a vagyonkezelés és a vagyonkezelői jog

„visszavételét" a Ptk. szabályai közé. Az állami, az önkormány- zati és a köztestületi tulajdon egy részének funkcionálása elkép- zelhetetlen a vagyonkezelés intézménye nélkül, hiszen az állam- szervek, a közigazgatási szervek, a közintézetek - ahogy ezt már az előbbiekben részletesen kifejtetten - nem tulajdonosai, és nem is lehetnek tulajdonosai a jelenlegi értelemben használt köz- tulajdon tárgyainak, ideértve a kizárólagos állami, önkormány- zati tulajdon tárgyait és a „köz"- magántulajdont is. Jól látható, hogy a pénzügyi jogi normák között igen terjedelmes norma- anyag szabályozza jelenleg a vagyonkezelést, az állami tulajdont tekintve az Áht-ban, az önkormányzati tulajdonra vonatkozóan pedig az Ötv. 2005. évi módosításával28 2007. január 1-jétől il- lesztették be az Ötv. szabályai közé. Kétségtelen, hogy a vagyon- kezelés nem tisztán polgári jogi intézmény29, a vagyon tulajdo- nosa (állam, önkormányzat, köztestület) és a vagyonkezelő közötti „ún. belső jogviszony" számos közjogi, elsősorban pénz- ügyi jogi elemekkel terhelt, - az Alkotmánybíróság fogalom- használatával - a köztulajdonból „derivált kötelemi viszony". Ugyanakkor a vagyonkezelő kifelé, a „külső jogviszonyban" tulajdonosként lép fel. Éppen ez a „külső viszony" indokolja

- véleményem szerint -, hogy a polgári jog alaptörvénye nem háríthatja el teljesen magától e jogintézmény szabályozását, és a szabályozást nem pótolja az a nagyon általános, és ezért megle- hetősen homályos felhatalmazás, hogy „a köztulajdon tárgya fe- letti rendelkezés jogát az állam vagy az önkormányzat másnak átengedheti"30.

3. A Kötelemi jog II. c. ötödik Könyv VIII. fejezet:

Felelősség a közhatalom gyakorlása során okozott kárért és sérelemért

Ahogy eddig is számos témakörnél jelezni kellett, hogy e ta- nulmány kereteit messze meghaladja az adott probléma akár csak részleges taglalása, fokozottan igaz ez az állam és az állam szervei felelősségére vonatkozó kérdésekre. Ezért a Tervezetnek csak a deliktuális felelősség körében javasolt szabályzását és csu- pán egyetlen szempontból, a közhatalmi döntést hozó szervek jogalanyisága szempontjából érintem, ezen belül is csak a köz-

igazgatási szervek közhatalmi jogalkalmazó tevékenységéért va- ló felelősségre térek ki.

A Tervezet - hasonlóan a jelenlegi Ptk. -hoz - a közhatalmat gyakorló közigazgatási szervek általánosan létező polgári jogi személyiségéből indul ki, és a közhatalmi döntésért való felelős- séget elsődlegesen a jogi személy közigazgatási szervre rója, majd mögöttes felelősként a költségvetési szerv alapítóját jelöli meg (ld. Tervezet 2: 88. §). Az Indokolásból az is kiderül, hogy azt a jogalkalmazói gyakorlatban számtalanszor felmerült prob- lémát, amikor az „egyszemélyes" hatóság döntésével okozott kár megtérítésére kötelezett jogi személyt kellene megtalálni, a Ter- vezet oly módon oldja meg, hogy ilyenkor annak a közigazgatá- si szervnek a felelősségét mondja ki, melynek „vezetője a közha- talmi jogkör gyakorlója"31. Ez a javaslat a közhatalmi döntése- kért való kárfelelősség alanyát tekintve legalább annyi kétséget idéz elő, mint a jelenlegi szabályozás. Ezek közül néhányat meg- említve:

- A Tervezet kezeli azt a problémát, amikor a közjogi szabá- lyok a közigazgatási szerv vezetőjét xxxxxxx meg a hatáskör gya- korlójaként, és nem magát a szervet (minisztérium - miniszter). Mint említettem, ez a polgári jogi gondolkodás szerint okozha- tott jogalkalmazói nehézségeket, de a közjogi szabályozásban a hatáskör címzettje mindig a szerv vezetője, tehát a szerv polgári jogi felelőssége külön hangsúlyozására nincs szükség. Ugyanak- kor azonban a javasolt szöveg nem oldja meg azt a valóban léte- ző problémát, amikor a hatáskört egy közigazgatási szerven be- lüli szervezeti egység vezetőjéhez telepíti a jogszabály, és ezáltal a közjogi jogalanyiságot és a polgári jogi személyiséget teljesen elválasztja egymástól. Ilyen esetkör az, amikor a hagyományos értelemben vett dekoncentrált szerv (azaz a központi egység és a területi egységek együtt alkotnak egy szervezetet és kifelé egyet- len jogi személyként jelennek meg) területi egységének vezetőjét ruházzák fel pl. I. fokú hatósági jogkörrel. Hasonlóképpen a közigazgatási hivatalok szakigazgatási szervei is önálló - a hiva- talvezető hatáskörétől elhatárolt - hatósági jogkörrel rendelkez- nek, de polgári jogi jogalanyisága a hivatalnak van. Ilyenkor nincs mit kezdeni a szerv vezetőjének hatáskörére kitalált sza- bállyal, mert éppen az a sajátosság, hogy a hatáskört az általános közjogi szabályozástól eltérően nem a szerv vezetője gyakorolja.

- Nem jelent megoldást a javaslat a jegyző, illetőleg a polgár- mesteri hivatal ügyintézőjéhez telepített ügyekben sem. Sőt itt az alapkérés még bonyolultabb. Az Ötv. szerint az önkormány- zat szervei, tisztségviselői közül főszabályként a jegyzőre, kivéte- lesen a polgármesterre, illetőleg a polgármesteri hivatal ügyinté- zőjére (pl. anyakönyvvezető, gyámügyi csoport vezetője) telepít- hető államigazgatási jogkör. Ha a jelenlegi - megítélésem szerint hosszabb távon nem fenntartható - helyzetet is vesszük alapul, vagyis azt, hogy a polgármesteri hivatal önálló költségvetési szerv, tehát jogi személyként rá terhelhető a vezetője által oko- zott kár, a szabály akkor is csak a jegyzőre alkalmazható. A pol- gári peres ügyekben ítélkező bírói joggyakorlat számára minden bizonnyal izgalmas feladvány lesz annak értelmezése, hogy vajon a polgármester „irányítási" jogköre a polgármesteri hivatal felett értelmezhető-e „vezetésként", ha a polgármester okoz kárt a hozzá utalt államigazgatási hatósági ügyekben32. A polgármeste- ri hivatal ügyintézője pedig - hasonlóképpen az előbb említett dekoncentrált szerv belső szervezeti egysége vezetőjéhez - nyil- vánvalóan nem vezetője a polgármesteri hivatalnak33.

Az önkormányzatok szerveihez telepített államigazgatási ügyek esetében azonban - a szövegezéssel javítható hibákon túl - van egy elvi, a Tervezetben megválaszolatlan kérdés. Ez pedig az, hogy az önkormányzat a saját vagyonával mennyiben és milyen mértékig lehet felelős az állam(igazgatás) szervei helyett intézett ügyekért. Álláspontom szerint ezekben az ügyekben az önkor- mányzat felelőssége nem állapítható meg, hanem a közhatalmi jogkörben okozott kár végső teherviselője csak az állam lehet. Más kérdés, de ezt közjogi eszközökkel kell kezelni, hogy az ál- lam szervei miként befolyásolhatják az önkormányzat képviselő-

testületét a megfelelő jegyző (hivatali ügyintéző) kiválasztásában és esetleges személyes (köztisztviselői) felelősségre vonásában.

- A Tervezet - hasonlóan a jelenlegi szabályozáshoz — telje- sen figyelmen kívül hagyja a közigazgatási hatósági jogalkalma- zásnak azt a sajátosságát, hogy itt a közérdek érvényesítése és a tárgyi jog védelme érdekében hivatalból kezdeményezett jogor- voslási módok is léteznek, és ezek még az alá-fölérendeltségi vi- szonyban nem álló, de jogorvoslati fórumokként összekapcsolt közigazgatási szintek között is hierarchikus kapcsolatot intéz- ményesítenek. Ennek következtében a közigazgatási hatósági el- járásban a felügyeleti szerv hivatalból eljárást kezdeményezhet, felügyeleti eljárásban megsemmisítheti, illetőleg megváltoztat- hatja az alsóbb szintű szerv döntését, és új eljárásra is kötelez- heti azt. A hatósági ügyintézésben nem ritka konfliktus az, hogy a felügyeleti szerv döntése alapján, a megismételt eljárásban meghozott döntést végül a bírói felülvizsgálat során jogsértő- nek ítélik. A bíróság által jogsértőnek minősített döntésből ere- dő kárt ilyenkor nem a felügyeleti szerv, hanem a döntéshozó viseli.

Az ilyen és ehhez hasonló problémák (pl. a felelősség meg- oszlása és érvényesíthetősége szakhatóságok közreműködése ese- tén) megoldására Xxxxxxx Xxxx a közhatalom gyakorlása során

okozott kárért való felelősség teljes újragondolását javasolja, akár egy „új tartalommal kitöltött fiskus" létrehozásával34. Érdekes, hogy maga a Tervezet is elindul ilyen irányba, amikor a bírósá- gi eljárások ésszerű időn túli elhúzódása miatti felelősséget vég- ső soron az államra telepíti (5: 610. §).

Úgy vélem Xxxxxxx Xxxx javaslata megfontolandó. Ez is azt támasztja alá, amit a közigazgatási jogtudomány legutóbbi ku- tatási eredményei35 az állam és az állami szervek felelőssége kér- désében, hogy a magyar szabályozás - melynek a Tervezet csak minimális mértékben javított kiadása - alapjaiban újragondolás- ra szorul. Ennek része lehet az államnak a jogalkotásért való fe- lelőssége, mely a Tervezet szerinti változatában egyszerre leszű- kítő, mert - a jogharmonizációs kötelezettség elmulasztását ki- véve - csak az Alkotmánybíróság döntései által deklarált alkot- mányellenesség esetén lenne megállapítható36, és túlságosan is tág, illetőleg pontatlan, mert pl. az állam felelősségét mondja ki az alkotmányellenes önkormányzati jogalkotás esetére is. Az önkormányzati szabályozás elmulasztásáért való felelősség helytálló lehet a jogharmonizációs kötelezettség körébe tartozó kérdésekben37, de igencsak megkérdőjelezhető az ezen kívüleső az önkormányzati rendeletalkotásnál.

Xxxxxxx Xxxxxxxx

JEGYZETEK

1 Közismerten a Ptk. 1993 . évi módosítása intézményesítette a köztestüle- tet, a közalapítványt és a közhasznú társaságot, mint „közjogi személye- ket", azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a non-profit szféra kialakulásához, megteremtve az állami és a civil szféra köztes, változó mozgásterében lé- tesülő új közjogi szervezettípusokat. Ha e szervtípusok szükségességén és alkalmazhatóságán lehet is vitatkozni, az elmúlt másfél évtized azt egyér- telműen bebizonyította, hogy a civiljog alapkódexe nem megfelelő hely a közjogi szervezettípusok bevezetésére. Ld. erről: Sárközy 2003 ; 2006a; Xxxxx 2006 ; Xxxxxxx 1993 ; 2006

2 Ld. az indokolással együtt közzétett szöveget:

http: / / w w . irm. gov. hu/download/masodik_kony_-_a_szemelyek. pdf/ masodik_konyv_-_a_szemelyek. pdf

http: //www. irm. gov. hu/download/negyedikdologijog. pdf/negyedik dologijog. pdf; http: //mvw. irm. gov. hu/download/otodik_konyv_ii. pdf/ otodik_konyv_ii. pdf (a továbbiakban együtt: Tervezet illetőleg Indokolás)

3 A legismertebben közül: „metróper" (BH 2002 . 235 . ), Országgyűlés jo- gi személyiségét, ill. ennek hiányát megállapító ítéletek (BH 2004 . 52. ), a polgármesteri hivatal perbeli jogképessége a hatáskört gyakorló jegyző, ill. polgármester helyett (BH 1993/544 . ), ill. ugyanennek a kizárása, ha az „önkormányzatot megillető tulajdoni igény érvényesítésekor (BH 1995/657 . ), önkormányzati jegyző, ill. városi gyámhivatal által intézett hatósági ügyekben a közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítésének elutasítása az alperes közigazgatási szerv perbeli jogképességének hiánya miatt (BH 2002 . 96. ), az 1/2003. KJE-PJE jogegységi határozat alapját adó ügyekben a közigazgatási szerv, ill. a szerv vezetője hatáskörének az azonossága vagy megkülönböztethetősége stb. Az eseteket feldolgozó szakirodalomból ld. pl. Gárdos 2001 ; Xxxxxx 2006 ; Kilényi 2006

4 Ezek a közül a fontosabbak: Xxxxxxx 1998, 2003 ; Ficsor 1993; Xxxxxxx 1993, 2001 -Jobbágyi 1995 ; Kecskés 1999 ; Lenkovics-Xxxxxxx 2001 ; Xxxxxx 2001 ; 2006 ; Kilényi 2006 ; Koncepció.

5 Sárközy 1985, 442 . o.; a teljes kifejtést ld. 438-455.; ill. Sárközy 2001 . 4-5 . od.

6 Xxxxxxx 1985, 447 . o.

7 Petrik 2001 , 579. o.

8 Kilényi 2006 , 452 . o.

9 Ide sorolom azokat is, akik nem foglalnak állást a komplex jogalanyiság kérdésében, de álláspontjukat nem arra alapozzák, ld. pl. Xxxxxxx Xxxxxx elméletét. Berényi röviden ki is tér a jogi személy-elméletek körében a

„közjogi személy" hagyományos fogalmával szemben felvetett kritikákra, ennek keretében utal a komplex jogi személyiség teóriájára is, de ezt végülis nem értékeli. Xxxxxxx 1998, 95. o., Xxxxxxx 2003 , 285-286 . o.

10 Berényi 1998, 94. o.

11 Uo. 94. o. Valamivel részletesebben kifejtve, de tartalmát tekintve Berényi ezeket az ismérveket ismétli meg a 2003-ban megjelent monográfiájában is: Berényi 2003 , 283-288 . o.

12 Xxxxxxx 1998, 94-95 . o.

13 Xxxxxx 2001 , 585. o., Koncepció 20. o.; Jobbágyi 1995; Xxxxxxxxx-Székely 2001 , bár ez utóbbi tankönyvekben a „köz-" és a „magán-" megkülönböz- tetésének szempontjai kaptak inkább hangsúlyt.

14 Kilényi 2006 , 465. o.

15 Uo. 465 . o.

16 A megállapítás Sárközynek az állam „jogi perszonifikációjával" kapcsola- tos tételeire válasz. Xxxxxxx e gondolatait ld. Sárközy 1985, 453-455 . o.

17 Uo. 465 . o.

18 2006 . évi LVII. törvény.

19 A közigazgatási szervezeti jog kodifikálásának egy egész monográfiát szentelt Xxxxx Xxxxxx. Ld. Vadál 2006 .

20 Ez olyan megoldás a közjogi szabályozásban, mintha a polgári jog összes jogi személy típusát a „vállalkozó" számviteli fogalma venné át. A terve- zet elvi megalapozásában komoly szerepet vállalt Xxxxxxx Xxxxx. Ld. Sárközy 2006a. 178-188 . o., és a III. részben közzétett törvénytervezet a költségvetési szervek jogállásáról, a köztestületekről és közalapítványok- ról: 284—318. o.

21 Ld. Magyar közigazgatási jog 1998, 130-135 . o.; 2004 , 125-126.;

2006 , 125-129 . o.

22 Részletes kifejtését ld. Xxxxxxx Xxxxxxxx: A köztestületek szabályozásának néhány kérdése Habilitációs értekezés 2007 .

23 Az idézetek forrása: Koncepció 21. o.

24 Ötv. 1. § (3) A helyi önkormányzat - a törvény keretei között - önállóan szabályozhatja, illetőleg egyedi ügyekben szabadon igazgathatja a feladat- és hatáskörébe tartozó helyi közügyeket. Döntését az Alkotmánybíróság, illetve bíróság és kizárólag jogszabálysértés esetén bírálhatja felül.

(4) A helyi önkormányzat - a választott helyi képviselő-testület által, vagy a helyi népszavazás döntésével - önként vállalhatja minden olyan helyi közügy önálló megoldását, amelyet jogszabály nem utal más szerv hatás- körébe. "

25 1996. évi XXV. törvény a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárá- sáról.

26 Ugyanezt a kritikát fogalmazza meg Xxxxxxx Xxxxx is a Tervezet e fejeze- teivel szemben. Ld. Sárközy 2006b. 249. o.

27 Ezt a központi költségvetési szervekre vonatkozóan már kimondja az ál- lami vagyonról szóló, elfogadás előtt álló törvényjavaslat (T/3087. 2. §)

28 2005 . évi XCII. törvény.

29 A vagyonkezelői jog mindenlétéről, tartalmáról ld. a 17/1992. (III. 30. ) AB határozatot.

30 Tervezet 4: 15. § (3) bek.

31 Tervezet 5: 607 . § (2) bek.

32 Ez egyáltalán nem életszerűden, mert a polgármesternek pl. komoly tu- lajdont korlátozó jogai vannak katasztrófa esetén.

33 Tehát az az ügy, amelyik a városi gyámhivatal kárfelelősségének megálla- pítást célozta, az új szabályok szerint sem lenne megoldható. Ld. BH 2002/96 .

34 Kilényi 2006 , 463 . o.

35 Xxxx Xxxxxxxx 2006 , 285-289 . o., ill. Xxxx Xxxxxxxx 2007 .

36 Megítélésem szerint kárfelelősség alapja lehet az a mulasztás is, amikor a végrehajtási rendelet megalkotására feljogosított szerv nem alkotja meg ésszerű időn belül a rendeletet, és ezzel kárt okoz. Ilyen eset volt pl. ami- kor a GKM több mint fél évig nem alkotta meg az akkreditálási eljárások- ra vonatkozó igazgatási szolgáltatási díjakról szóló rendeletet, és ezzel szá- mottevő bevételkiesést okozott a Nemzeti Akkreditáló Testületnek.

37 Ld. erről Kecskés 2001 , különösen 243-246 . o.

FELHASZNÁLT IRODALOM

Xxxxxxx Xxxxxx (1998): Magyar közigazgatási jog. Általános rész (1. kiadás)

III. fejezet: A közigazgatás intézményrendszere. Osiris, Bp. 1998.

Xxxxxxx Xxxxxx (2003): Az európai közigazgatási rendszerek intézményei.

(Autonómiák és önkormányzatok. ) Rejtjel, Bp. 2003.

Xxxxxxx Xxxxxxxx (1993): A köztestületekről I-II. Magyar Közigazgatás 2. és

4. szám.

Xxxxxxx Xxxxxxxx (2006a): A köztestületek szabályozásának egyes kérdései. Ma- gyar Közigazgatás 2006/6 . 321-335 . p.

Xxxxxx Xxxxxx (1993): Közjogi jogi személyek a magyar polgári jogban. Magyar Jog 1993/6.

Xxxxxx Xxxxxx: A metróper és az állam jogi személyisége. Jogtudományi Közlöny 2001/11 .

Xxxxxxxx Xxxxx (1995): Magyar polgári jog. Személyi jog 1995. Novotni Ki- adó, Miskolc.

Xxxxxxx Xxxxxx (1999): Magyar polgári jog. -A személyek joga. Dialóg-Campus Kiadó, Budapest-Pécs 1999.

Xxxxxxx Xxxx (2006): A közigazgatási szervek jogi személyisegének problémái Magyar Közigazgatás 2006 . /8.

Xxxxxxxxx Xxxxxxxx - Xxxxxxx Xxxxxx (2001): Magyar polgári jog -A személyi jog vázlata, Xxxxxx Xxxxxx Könyvkiadó, Budapest, 2001 .

Xxxx Xxxxxxxx (2006): A közigazgatási jogi felelősség szabályozásának előkérdé- seiről. In: Közjogi tanulmányok Xxxxxxx Xxxxx 70. születésnapja tiszteleté- re című tanulmánykötet Szerk. Xxxx Xxxxxx, Xxxx Xxxxx, Xxxxx Xxxxx; 285-289 . o.

Xxxx Xxxxxxxx (2007): Kutatási zárójelentés az A T-037894 jelű közigaz- gatási jogi felelősség- és szankciórendszer elméleti dogmatikai rendszerének fej- lesztési lehetőségei" című OTKA kutatásról 2007 . február.

Xxxxxx Xxxxxx: Jogalanyok és jogi személyek az új Polgári Törvénykönyvben. Ma- gyar Jog 2001/10.

Xxxxxx Xxxxxx (2006): A közjogi személyek polgári jogi jogalanyisága. Gazdaság és Jog 2006 . február.

Xxxxxxx Xxxxx (1985): A jogi személy elméletének átalakulása. KJK 1985. Xxxxxxx Xxxxx (1993): Közjogi személyek a Ptk. -ban? Jogállam 1993/2. Xxxxxxx Xxxxx (2001): Jogképesség, illetve jogalanyiság az embertöbbességek - cso-

portok - szervezetek körében. Jogtudományi Közlöny 2001/1 .

Xxxxxxx Xxxxx (2006a): Államszervezetünk potenciazavarai. HVG-ORAC Bp.

2006 .

Xxxxxxx Xxxxx (2006b): A magyar gazdasági jog jövőképéről, fejlesztési stratégi- ájáról. Állam- és Jogtudomány 2006/2.

Xxxxx Xxxxxx (2006): A közigazgatási jog kodifikációja. Dialóg-Campus Kiadó Pécs-Budapest 2006

Javaslat a jogi személyiség nélküli jogalany szakkifejezés kivezetésére a jogi technológiából

Kit tekint a jog alanyának?

Elsősorban az embert. A jog ugyanis cselekvési szabály: lé- nyege, hogy a külvilágban a jogi ideák által meghatározott vál- tozás menjen végbe. Ennek a változásnak a végrehajtására, a tudatos cselekvésre pedig csak az ember képes. A jog gondolati parancs, illetve gondolati lehetőség a cselekvésre. 1 Magától érte- tődő természetességgel tehát csak az ember lehet cselekvési, az- az jogszabályok címzettje. A jog elsődleges alanya a gondolko- dó, cselekvő ember. Ő képes a jogi lehetőség-tér felismerésére, és az ennek a felismerésnek megfelelő cselekvésre, jog- és köte- lezettségszerzésre. A római jog a „hominum causa constitutum omne jus" alapelvét követve hosszú ideig csak az embert ismerte el jogalanyként.

Már a kezdetektől szembe kellett néznie azonban a jogi gon- dolkodásnak azzal a problémával, hogy nem minden ember ké- pes jogilag értékelhető cselekvésre. A jog erkölcsi kötöttsége folytán viszont nem csak a cselekvő, hanem minden ember ré- szére biztosítani kíván jogi lehetőség-teret, azaz jogalanyiságot, azoknak az embereknek is, akik a szükséges belátási-felismerési szint hiányában nem képesek a jogi lehetőségeknek, illetve köte- lezettségeknek megfelelő cselekvésre. 2

Erre az erkölcsi alapokról kiinduló igényre a jogalkotó a cse- lekvőképesség és a képviselet kategóriáival reagált, ezekkel bizto- sítva a cselekvésre nem képes emberek jog- és kötelezettségszer- zésének lehetőségét.

A képviselet intézménye azon a nagy felismerésen alapul, hogy a jog, mint cselekvési szabályrendszer számára az a döntő, hogy meghatározott cselekvések végbemenjenek, illetve ne tör- ténjenek meg, az, hogy ki viszi véghez, illetve ki nem viszi vég- hez ezeket sok esetben nem releváns. Elválasztható tehát egy- mástól a cselekvések meghatározott rendje, és a cselekvő szemé- lye. A képviselő cselekménye a képviseltnek számít be: a képvise- lő cselekménye által a képviselt válik jogosítottá, illetve kötelezetté (Ptk. 219. §). Képviselet esetén tehát a képviselő cselekvéseinek következményei elszakadnak attól az embertől, aki azokat létre- hozta és egy másik ember jogilag jelentős lehetőség-terét módosítják. 3

A cselekvőképesség pedig azoknak az embereknek a megkü- lönböztetésére szolgál, akik maguk is képesek jogilag értékelhe- tő cselekvésre, nem szorulnak szükségszerűen képviseletre. 4

A jogalanyok első csoportját így mára az összes ember, a jo- gilag értékelhető cselekvésre képes és a jogilag értékelhető cse- lekvésre képtelen emberek együtt alkotják.

A társadalmi fejlődés során hamar igény alakult ki arra is, hogy a cselekvésre, mint a jog lényegi elemére képtelen, jogok és kötelezettségek hordozására mégis képes emberekhez hasonló- an, tudatos cselekvésre képtelen más alakulatok5: egyes fogal- mak-szervezetek, sőt, tárgyak, egyes keleti jogokban állatok és növények is jogok és kötelezettségek hordozói lehessenek.

Ezeknek a konstrukcióknak a működőképességét szintén a cselekvőképesség és a képviselet kategóriája biztosítja. A foga- lom (a szervezet), a tárgy, az állat, a növény a jog szerint meg- állapítottaknak megfelelően cselekedni nem tud, helyette képvi- selője (a cselekvőképes ember) jár el. 6

Ezeket a nagy sokszínűséget mutató, jogi lehetőség-térrel rendelkező, a modern jogokban jellemzően már csak fogalma- kat-szervezeteket nevezi a klasszikus jogtudomány jogi személy- nek. 7 A tételes jog rendkívül széles variációs palettáján számos jogképes fogalom szerepel a beteg állatok gondozására létreho- zott alapítványoktól a kisvárosi teniszegyesületekig vagy a bo- nyolult szerkezetű óriás részvénytársaságokig. Ha összefoglaló meghatározást kívánunk adni rájuk, a leíró jogtudomány számos eltérést mutathat ki közöttük, mind szervezeti, mind képviseleti, sőt akár jogszerzési képesség tekintetében is. Fogalmilag is ne- hezen ragadható meg a lényegük, egy a közös bennünk, hogy olyan jogalanyok, jog- és kötelezettség-hordozók, amelyek nem emberek. Ez az a közös csoportképző ismérv, amivel, ha összes- ségükben kívánunk róluk beszélni, összefoglalhatjuk őket: olyan jogalanyok, amelyek nem emberek.8

A jog tehát jogalanynak az embert és számos fogalmat-szer- vezetet tekint.

Az emberen kívüli jog- és kötelezettségszerzésre képes fogal- makat-szervezeteket a könnyebb kezelhetőség, a bonyolult felso- rolások elkerülése, az egyszerűbb gondolati megragadás érdeké- ben közös néven szükséges említeni. Mivel egyetlen biztosan kö- zös bennük csak az, hogy ezek olyan jogalanyok, amelyek nem emberek, nevezhetnénk őket emberen kívüli jogalanyoknak is, de klasszikusan a jogi személy elnevezés vált megjelölésük jogi szakszavává.

A heterogén jogképes fogalmakat-szervezeteket a tételes jog többféleképpen is csoportosítja, egyeseket közülük cégeknek, gazdasági társaságoknak vagy éppenséggel jogi személyiség nél- küli jogalanyoknak nevez. E csoportosítások praktikus célokat szolgálnak, a szabályozást könnyítik, egyszerűsítik. Létjogosult- ságuk is eddig terjed - de mi a teendő, ha már nem praktikusak, nem szolgálják a szabályozás egyszerűsítését, könnyítését?

Ki kell vezetni őket a jogból és a jogi szóhasználatból.

Ebből a szempontból az új Polgári Törvénykönyv megalko- tása során, amely igazi terepet kínál a magánjogi dogmatika pontosítására, a jogi személyiség nélküli jogalany összefoglaló meg- jelölést időszerű felülvizsgálni.

Mi az a jogi személyiség nélküli jogalany?

A tételes jog két ilyen formációt ismer: a közkereseti társasá- got és a betéti társaságot.

A gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 2. §

(2) bekezdése szerint jogi személyiség nélküli gazdasági társaság a közkeresed társaság és a betéti társaság. Ezek a jogi személyi- ség nélküli gazdasági társaságok a törvény 2. § (3) bekezdése alapján a jogi személyiségű gazdasági társaságokkal azonos meg- ítélés alá esnek, cégnevük alatt jogképesek, jogokat szerezhetnek és kötelezettségeket vállalhatnak, így különösen tulajdont szerez- hetnek, szerződést köthetnek, pert indíthatnak és perelhetőek. A tételes jog tehát olyan jogi lehetőségkört biztosít számukra, mint a jogi személyként jelzett gazdasági társaságoknak. 9

A tételes jog szintjén a jogi személyiség nélküli jogalany kate- gória nem hordoz többlettartalmat.

Ha dogmatikai szempontból szeretnénk meghatározni a jogi személyiség nélküli jogalany lényegét, akkor arra a következte- tésre kell jutnunk, hogy olyan fogalmakkal-szervezetekkel állunk szemben, amelyek jogalanyok, de nem emberek. A jogi személyiség nélküli jogalany kategóriájának tehát nincs önálló fogalomképző ismérve, pontosabban ugyanaz a fogalomképző ismérve, mint a jogi személynek: fogalom-szervezet, amelynek jogai és kötele- zettségei lehetnek, olyan jogalany, ami nem ember.

A jogi személyiség nélküli jogalany kategória tehát dogmati- kai többlettartalmat nem jelenít meg.

A szakkifejezés nyelvtani elemzése sem vezet pozitív ered- ményre. A jogi személynek más értelmet a fentiek szerint ugyan- is nem tudunk adni, mint azt, hogy egy bizonyos típusú jogalany, az egyszerűség kedvéért jogalany. A jogi személyiség nélküli jog- alany tehát lefordítva jogalanyiság nélküli jogalanyt jelent, ami nyilvánvalóan már önmagában is értelmezhetetlen, nyelvtani többlettartalom hordozásra sem alkalmas.

Még egyszer szeretném felhívni a figyelmet arra is, hogy a jo- gi személyiség nélküli jogalany nem szolgálhat a jogalanyiság, a jogképesség mértékegységül sem. Nem jelölheti a jogalanyiság, a jogképesség egy korlátozott szintjét, mértékét, mert ahogy lát- tuk, a gazdasági társaságokról szóló törvény nem határoz meg ilyen különbséget a jogi személyiség nélküli gazdasági társasá- gok és a jogi személyiségű gazdasági társaságok között. A jogi személyiség nélküli jogalany jogképessége azonos a jogi szemé- lyével.

És ilyen jelentéstartalmat a jövőben sem célszerű biztosítani neki - például feltöltve a ma üres kategóriát egy, a jogi szemé- lyekhez képest korlátozott jogalanyiságú jogalany-típussal a jogalanyiság terjedelmének mértékegysége nyelvtanilag helyesen ugyanis a jogképesség teljes vagy korlátozott (alternatív szóhasz- nálatban abszolút vagy relatív) volta.

Tekintettel arra, hogy a jogi személyiség nélküli jogalany praktikus cél nélküli, üres kategória, javaslom kivezetését az új Polgári Törvénykönyv tervezetéből és a tételes jogból.

Ellenérvként elhangozhat, hogy mivel üres, tartalom nélküli kifejezésről van szó, nem éri meg a fáradtságot a kiiktatása a jog- rendszerből, hiszen a személyi, gazdasági jogban járatosak szá- mára ez az üresség, tartalmi többlethiány úgyis nyilvánvaló, át- ugorja a szemük a felesleges kifejezést.

Társadalmi szempontból mégis hasznos lenne a változtatás, hiszen a szélesebb közönség számára, mivel a kifejezés a jogi sze- mélyiséggel fennálló egyezőség helyett valamilyen - ahogyan lát- hattuk sem dogmatikai, sem tételes jogi szempontból nem léte- ző - különbözőségre utal, kifejezetten nehezíti a tisztánlátást a jogi kérdésekben, értelemzavaró.

A jogi szabályozást is feleslegesen bonyolítja, több mint 250 törvényben, kormányrendeletben és miniszteri rendeletben sze- repel üres szófordulatként.

Az új Polgári Törvénykönyv fogalmi tisztasága is megkövete- li, hogy logikailag zárt legyen a jogalanyiság dogmatikai rend- szere, a klasszikus megoldás szerint a jogalanyokat két csoportra osztva, emberekre és embertől különböző jogalanyokra, a jogi személyekre, kiiktatva a tartalom nélküli töltelékszavakat.

Ez újra hangsúlyozva nem járna az emberen kívüli jogalanyok változatos csoportjának uniformizálásával, elszürkülésével, nem zárná ki az emberen kívüli jogalanyok, a jogi személyek közötti differenciálást, hiszen az egyes jogi személyek jogképességének terjedelme (és természetesen a belső, szervezeti viszonyaikra vo- natkozó szabályozás is) eltérhet egymástól. 10 Ez független a jogi személyiség nélküli jogalany kategóriától. A jogalanyok, jogi sze- mélyek csoportján belül tehát természetesen az üres jogi szemé- lyiség nélküli jogalany elnevezés kivezetése után is elkülönülnek a teljes vagy abszolút jogképességű jogi személyek (amelyek megszerezhetik mindazt a jogot és kötelezettséget, ami termé- szeténél fogva nem csak az embert illetheti) és a korlátozott jog- képességű jogalanyok, jogi személyek (amelyek csak meghatáro- zott jogviszonyok alanyai lehetnek, ilyen jelenleg a magánjogban társasházközösség és az építőközösség).

A jogi személyek között a jogképesség terjedelmében fennál- ló különbség lehetőségét az új Polgári Törvénykönyvben is szük- séges megjeleníteni, de már nem a célszerűtlen és haszontalan Jogi személyiség nélküli jogalanyok Cím, hanem a helyes szakki- fejezéssel élve a Korlátozott jogképességű jogi személyek (esetleg Kor- látozott jogképességű jogalanyok) Cím alatt.

Az új Polgári Törvénykönyvre vonatkozó Javaslat Személyek Könyvének Jogi Személyek részének VII. Címe ennek alapján a következők szerint változna:

VII. Cím

Korlátozott jogképességei jogi személyek

2: 111. § [Korlátozott jogképességű jogi személyek]

(1) A polgári jog alanya lehet az a szervezet is, amelyet törvény jogokkal ruház fel, illetve kötelezettségekkel ter- hel, meghatározva a szervezet képviselőjét, valamint a kö- telezettségek teljesítéséért való vagyoni helytállás módját.

(2) A korlátozott jogképességű jogi személy perben állhat.

(3) Ha a törvény az (1) bekezdésben írt feltételeket nem határozza meg, a szervezet tagjai a többalanyú kötelemre vonatkozó szabályok szerint szereznek jogokat, illetve vál- nak kötelezetté.

Xxxxxxxx Xxxxx

JEGYZETEK

1 A jog, mint gondolattartalom az emberi cselekvéseken keresztül alakítja a valóságot, az ideák, gondolattartalmak világába tartozó jog és a valóság közötti kapcsolatot egyedül az emberi cselekvés teremtheti meg. Xxxx Xxxxx: A jogi személyek elmélete, p. 292 . Budapest, 1931. Szeged Városi Nyomda és Könyvkiadó.

2 Xxxx Xxxxx: A jogi személyek elmélete, p. 316.

3 A jog tehát nem azt mondja ki, hogy A cselekvése B cselekvése (ami irre- ális), hanem, hogy A cselekvése következtében egy másik cselekvési tér

(B) módosul. Xxxx Xxxxx: A jogi személyek elmélete, p. 309.

4 Xxxxxxx Xxxxx: A jogi személy elméletének átalakulása, p. 442. Budapest, 1985. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó.

5 Ilyenek elsősorban az államok, más közjogi személyek, magánjogi szem- pontból pedig klasszikusan az alapítványok és az egyesületek. A jogtörté- net pedig mára már különösnek ható jog- és kötelezettség-hordozókra is szolgáltat példákat: ilyen az egyiptomiak szent bikája, Ápisz, széles körű jogalanyisággal; ilyenek az indiaiak szent állatai; a római jogban létező elv volt az istenek jogképessége; a középkorban pedig nagy vagyonokat ke- zeltek Xxxxx Xxxxx nevében, nem egyszer előfordult, hogy az örökhagyó