Hitelkártya szerződés definíciója

Hitelkártya szerződés a Bank és a Biztosított között a Hitelkártya szolgáltatás nyújtására létrejött szolgáltatási szerződés.
Hitelkártya szerződés. Az Ügyfél és a Bank által aláírt, az Ügyfél és a Bank között létrejött azon jogviszonyt megtestesítő dokumentum, melynek értelmében a Bank Hitelkeretet bocsát a Kártyabirtokos rendelkezésére. A Hitelkártya szerződés és az elválaszthatatlan részét képező ÁSZF és a Xxxxxxxxxx együtt: Keretszerződés.
Hitelkártya szerződés. (továbbiakban Szerződés)

Examples of Hitelkártya szerződés in a sentence

  • A Hitelkártya szerződés körében – a vonatkozó törvényi rendelkezésekkel összhangban – ha a nevesített feltétel változása a Díj csökkentését teszi indokolttá, a Hitelintézet azt is kötelezően érvényesíteni fogja.

  • A Főkártya-birtokos kötelessége a Társkártya-birtokos tájékoztatása a Hitelkártya szerződés felmondásáról/ megszűnéséről.

  • A Hitelkártya szerződés megszűnésekor a Hitelintézet a Hitelkártya éves díjának időarányos, napokra bontott részét visszatéríti a Főkártya-birtokosnak.

  • A Hitelkártya szerződés megszűntetése esetén a Hitelintézet kizárólag a Szerződésnek megfelelően ténylegesen teljesített, szolgáltatás arányos ellenértékére jogosult.

  • A Hitelkártya szerződés bármely Fél általi felmondásakor, vagy a Hitelkártya szerződés közös megegyezéssel való megszüntetésének kezdeményezésekor a Kártyabirtokos a Hitelkártyát köteles a Hitelintézetnek leadni.

  • A Hitelkártya szerződés felmondására a másik félhez intézett írásbeli nyilatkozattal, a Kártyabirtokos 30 napos, a Hitelintézet 60 napos felmondási idővel, bármikor, indoklás nélkül jogosult; illetve bármelyik fél azonnali hatállyal jogosult, ha a Kártyabirtokos vagy a Hitelintézet a jelen ÁSZF-ben vagy a Hitelkártya szerződésben foglaltakat súlyosan vagy ismételten megszegi.

  • A Hitelkártya szerződés megszűnése esetén a Főkártya-birtokos köteles a Hitelkártyával kapcsolatos valamennyi kötelezettségét teljesíteni, tartozását kiegyenlíteni, ideértve a megszűnés/megszüntetés napjáig végrehajtott, de még el nem számolt Tranzakciókat, és az azokhoz kapcsolódó költségeket és díjakat is.

  • Amennyiben a Hitelintézet azonnali hatályú felmondási jogával él, úgy a Hitelkártya szerződés felmondásakor a Hitelkártyát letiltja.

  • Lakáshitel-törlesztés(ek) összesen havonta: Gépjárműhitel-törlesztés(ek) összesen havonta: Személyihitel-törlesztés(ek) összesen havonta: Áruhitel-törlesztés(ek) összesen havonta: Folyószámla hitel-törlesztés(ek) összesen havonta (Fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret esetén a hitelkeret 5%-a.): Hitelkártya-törlesztés(ek) összesen havonta (Hitelkártya szerződés esetén a hitelkeret 5%-a.): ...............................

  • Hitelkártya szerződés felmondás esetén, a hitelkártyaszámlán esetlegesen fennálló tartozás fedezetének is rendelkezésre kell állnia a legkésőbb a szerződés megszűnésének időpontjában.


More Definitions of Hitelkártya szerződés

Hitelkártya szerződés a Hitelkártya szerződés jelenti azt a határozatlan idejű hitelkártya szerződést, amely a Felek között létrejön, és amely alapján a Bank Hitelkártyát és Hitelkeretet bocsát a Számlatulajdonos rendelkezésére. A bankkártya szolgáltatás vonatkozásában a Hitelkártya szerződésnek, mint a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény szerinti keretszerződésnek elválaszthatatlan részét képezi a jelen ÁSZF, a Bank Üzletszabályzata, valamint a Bank mindenkor hatályos Hitelkártyára vonatkozó Hirdetménye, valamint ezen dokumentumok együtt minősülnek a fogyasztóknak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. szerinti hitelszerződésnek, amelyek együttesen szabályozzák a Hitelkártya szolgáltatás általános szabályait, valamint kondícióit (díjak, jutalékok, költségek stb.).
Hitelkártya szerződés. Azon szerződés, mely a szerződő és ügyfele között jön létre, melynek alapján a szerződő Kártyát bocsát ki ügyfele részére.
Hitelkártya szerződés a Bank, mint hitelező, és a természetes személy Hitelkártya-birtokos között létrejött/létrejövő olyan lakossági szerződés, ami alapján a Bank a Főkártyabirtokossal, mint Adóssal kötött Hitelkártya kibocsátásra, Hitelkeret nyitására és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások nyújtására vonatkozó keretszerződést köt, mely szerződés alapján a rendelkezésre tartott Hitelkeret terhére a Hitelkártya-birtokos a Hitelkártyával tranzakciókat végezhet.
Hitelkártya szerződés melynek aláírása után a Kártyabirtokos jogosult lesz a Hitelkártya-szerződés Egyedi részében vagy a Visszaigazolás a hitelkérelem elfogadásáról c. dokumentumban meghatározott Hitelkeret felhasználására a Bank által kibocsátott Hitelkártya segítségével. Ennek részei: Hitelkártya jelentkezési lap, Egyedi rész, Visszaigazolás a hitelkérelem elfogadásáról, Általános Szerződési Feltételek, Üzletszabályzat, Hirdetmény. Hitelkártya-szerződés egyedi része (továbbiakban: Egyedi rész): tartalmazza a Kártyabirtokos és Adóstárs adatait, valamint a hitel feltételeit. A Visszaigazolás a hitelkérelem elfogadásáról c. dokumentum is ekként értendő.

Related to Hitelkártya szerződés

  • Hitelszerződés a Biztosított, mint adós és a Cofidis, mint hitelező között létrejött hitelszerződés.

  • Befektetési jegy, egyéb kollektív befektetési értékpapírok 0,00% 0,00% 20,00% 0,00% Származtatott ügyletek* 0,00% 0,00% 30,00% 0,00% A befektetési alapra vonatkozó részletesebb információ: xxx.xxxxxx.xx, xxxxx://xxxxxxxxxxxx.xxx.xx *A Likvid eszközök, illetve a Származtatott ügyletek negatív részarányt is mutathatnak, mert ezekben a kötelezettségek is kimutatásra kerülnek.

  • Elektronikus hírközlési szolgáltatás olyan, más részére általában ellenszolgáltatásért - jellemzően díjazás ellenében - nyújtott szolgáltatás, amely az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások felhasználásával továbbított tartalmat szolgáltató, ilyen tartalom felett szerkesztői ellenőrzést gyakorló szolgáltatások vagy az információs társadalommal összefüggő, jogszabályban meghatározott, személyközi hírközlési szolgáltatásnak nem minősülő szolgáltatások kivételével magában foglalja

  • Személyes hitelesítési adatok A pénzforgalmi szolgáltató által hitelesítés céljából az ügyfél rendelkezésére bocsátott személyes elemek.

  • Általános Szerződési Feltételek azok a szerződési feltételek, amelyeket a Bank több, pénzügyi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés megkötése céljából egyoldalúan, az Ügyfél közreműködése nélkül előre meghatározott, és amelyeket a Felek egyedileg nem tárgyaltak meg. Eltérő rendelkezés hiányában az Általános Szerződési Feltételek jelen Üzletszabályzat alkalmazása szempontjából a hitel és pénzkölcsön nyújtására vonatkozó szerződési feltételekre értendőek, ideértve a hitelkártyához kapcsolódó hitelkeret rendelkezésre tartására irányuló szerződési feltételeket is, amennyiben a Bankkártya Üzletszabályzat speciális szabályokat nem állapít meg.

  • Jelzáloghitel a Fogyasztó részére ingatlanon alapított jelzálogjog - ideértve a különvált zálogjogként alapított jelzálogjogot is - fedezete mellett nyújtott hitel/kölcsön.

  • Hitel teljes összege a hitelnek a hitelszerződésben meghatározott teljes összege vagy felső összeghatára.

  • Gazdálkodó szervezet a gazdasági társaság, az európai részvénytársaság, az egyesülés, az európai gazdasági egyesülés, az európai területi együttműködési csoportosulás, a szövetkezet, a lakásszövetkezet, az európai szövetkezet, a vízgazdálkodási társulat, az erdőbirtokossági társulat, az állami vállalat, az egyéb állami gazdálkodó szerv, az egyes jogi személyek vállalata, a közös vállalat, a végrehajtói iroda, a közjegyzői iroda, az ügyvédi iroda, a szabadalmi ügyvivői iroda, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a magánnyugdíjpénztár, az egyéni cég, továbbá az egyéni vállalkozó.”

  • Változó hitelkamat minden olyan kamat, ami nem minősül rögzített hitelkamatnak.

  • Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. Ivóvíz szolgáltatás - Kalocsa, Komló sor 9. 180 000 2017.10.05 Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés M és Társa Kft. Zöldség, gyümölcs, tojás beszerzés 24 hónapra. 20 884 323 2020.10.14 2022.11.20 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés MEDITRES PHARMA Kft. Gyógyszer beszerzés 16 100 000 2014.04.01 Tervezett összegű Folyamatos szerződés árubeszerzés MEDITRES PHARMA Kft. Gyógyszer, gyógyászati segédeszköz beszerzés Kalocsa 920 000 2016.09.01 Tervezett összegű Folyamatos szerződés árubeszerzés Royal II. Sütőipari Zrt. Kenyér, péksütemény, cukászsütemény keretszerződés 9 214 314 2020.06.02 2021.06.30 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés TE-DI Trade Kft. Tej, tejtermékek keretszerződés 9 069 219 2020.06.02 2021.06.30 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés "Harmónia" Integrált Szociális Intézmény 341673 Busa Kft. Szárazáru beszerzés 24 hónapra. 17 820 063 2020.10.14 2022.11.20 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés Compact Higiéniai Kft. Tisztító és tisztálkodó szerek beszerzése 2021. év. 14 766 944 2020.12.07 2022.01.31 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés

  • Szolgáltatás igénybevehetőség tényleges időtartama az az időszak, amikor az előfizetők a szolgáltatást valóban igénybe vehetik, függetlenül attól, hogy a szolgáltatás kiesését az egyes előfizetők érzékelték-e. Szolgáltatás- kiesésnek nevezzük, amikor a szolgáltatás az előfizető számára nem igénybe vehető. A szolgáltatás-kiesés időtartamába tartozik: − a szolgáltatás váratlan meghibásodás miatti szünetelése, − a szolgáltatás tervezett átalakítás, felújítás, karbantartás miatti szünetelése. Kizárt esetek különösen: − a szolgáltatás előfizető kérésére történő szünetelése, − Magyarország honvédelmi, nemzetbiztonsági, gazdasági és közbiztonsági érdekeinek védelmében a jogszabályok által előírt módon történő szünetelése.

  • kártalanítási szervezet a gépjármű-felelősségbiztosítási tevékenységet végző biztosítók által a székhelyük szerinti tagállamban működtetett szervezet, amelynek feladata a belföldi károsult más tagállam területén telephellyel rendelkező gépjármű üzemeltetéséből eredően a zöldkártyarendszer valamely országában elszenvedett kára kapcsán a károkozó biztosítója vagy annak kárrendezési megbízottja kárrendezésének elmaradása esetén a kártérítési igények elbírálása és kielégítése e törvényben meghatározott esetekben;

  • Földrajzi kitettség Kötvény befektetések Magyarország Részvény befektetések: nem koncentrált

  • Kamatfelár-változtatási mutató a kamatfelár módosításának alapjául szolgáló kamatváltoztatási mutató.

  • Fogyasztói szerződés olyan szerződés, melynek egyik alanya fogyasztónak minősül

  • Egyedi Szerződés adott üzemben tartó által, egy meghatározott gépjárműre kötött, e törvénynek megfelelő biztosítási szerződés;

  • Megbízási szerződés az Alkusszal a jelen ÁSZF-ben foglalt feltételekkel kötött alkuszi megbízás és meghatalmazás, mely egyebek mellett az Ügyfél által kezdeményezett biztosítási szerződés megkötésében, biztosítási szerződések kezelésében, és az Ügyfél biztosítási díjfizetési kötelezettségének a teljesítésében való biztosításközvetítői közreműködésre terjed ki magában az alkuszi megbízási és meghatalmazási szerződésben, illetve az ÁSZF-ben meghatározott részletes szabályok szerint.

  • Szolgáltatási szerződés az adásvételi szerződéstől eltérő bármely olyan szerződés, amelynek értelmében a vállalkozás a fogyasztó részére szolgáltatást nyújt vagy szolgáltatás nyújtását vállalja, a fogyasztó pedig megfizeti vagy vállalja, hogy megfizeti a szolgáltatás díját.

  • Kamatváltoztatási mutató a hitelezés refinanszírozási költségeihez és a hitel nyújtásához kapcsolódó, az üzleti kockázat körén kívül álló, a hitelezők által nem befolyásolható, tőlük független, valamint általuk el nem hárítható körülményekben bekövetkező változást objektív módon kifejező, a kamatmódosítás számításának alapjául szolgáló és a nyilvánosság számára hozzáférhető viszonyszám.

  • Társkártya A Számlatulajdonos által meghatározott természetes személy részére a Bank által kibocsátott bankkártya.

  • Biztosítási szerződés a Biztosító és a Szerződő között létrejött csoportos biztosítási szerződés, melynek részét képezik a jelen biztosítási feltételek és a biztosító ügyféltájékoztatója.

  • Hitelkamat a fogyasztó által igénybe vett hitelösszeg rögzített vagy változó százalékában, éves szinten meghatározott pénzösszeg.

  • Rendszeres karbantartásnak nevezzük azon technikai eszközeink üzemképes állapotban való tartására vonatkozó karbantartási tevékenységeit, amely biztosítja a karbantartás hatására a minőségi célértékek elérésének folyamatos fenntartását. A rendszeres karbantartás biztosítja az üzemelés hatására fokozatosan csökkenő üzembiztonság időszakonkénti növelését, lassítva ezzel a technikai eszközök elhasználódásának folyamatát. Rendszeres karbantartásba tartoznak azok a tevékenységek, amelyek a szolgáltatás nyújtásához szükséges kiszolgáló eszközök meghibásodásának megelőzése érdekében karbantartási munkákat igényelnek. (pl. diszkbővítés, stb.) Rendszeres karbantartási munkálatokat minden héten szerdán 24.00-06.00 között lehet elvégezni, ettől eltérő időpontban végzett karbantartás az Előfizető 15 nappal korábban történő értesítése mellett lehetséges. Ha a Szolgáltató érdekkörébe tartozó ok miatt kerül sor a szünetelésre - ide nem értve az általános szerződési feltételekben meghatározott rendszeres karbantartást -, vagy a szünetelés oka mindkét fél érdekkörén kívül esik, a szünetelés időtartama alatt az Előfizető a szünetelés időtartamára vonatkozó díj fizetésére nem köteles.

  • Hitelintézet Hitelintézet a Kártyakibocsátó Takarékbank Zrt., valamint a kártya társkibocsátó/forgalmazó Számlavezető Hely együttesen. A felelősségi és kárviselési szabályok alkalmazásában a jogszabály alapján a kibocsátót terhelő felelősség tekintetében Hitelintézeten a Takarékbank Zrt.-t kell érteni. A hitelkártya szolgáltatásokért felszámított kamatok, díjak vagy költségek, valamint ezek egyoldalú módosítására vonatkozó rendelkezések tekintetében Hitelintézeten a Számlavezető Helyet kell érteni.

  • Számhordozási megállapodás az Előfizető számhordozásra vonatkozó igénybejelentése alapján az Előfizető és az átvevő szolgáltató között létrejövő megállapodás, amely az Előfizető által hordozandó összes számot és a hordozások számátadási időablakát is tartalmazza.

  • hozott kárelőzményi igazolás más tagállam által előírt kötelezettség alapján megkötött gépjármű- felelősségbiztosítási szerződésre vonatkozó igazolás, amely tartalmazza az adott biztosítónál nyilvántartott időszakot, valamint a szerződés hatálya alatt harmadik személyeknek okozott és a más tagállami biztosító által az igazolás kiadásának napjáig elismert, vagy vele szemben jogerősen megítélt kártérítések alapjául szolgáló káresetek számát, időpontját, illetve a kármentesség tényét;