Igazolás definíciója

Igazolás. Azoknak a Forever Üzleti Partnereknek nyújtott felmentés, akik meghatározott követelményeknek eleget tesznek annak érdekében, hogy valamely Operatív Társaságnál a bónuszok feltételeinek megfeleljenek, mely követelmények ezzel elfogadottá válnak a többi Operatív Társaságnál a következő Hónapra vonatkozó követelmények vizsgálata nélkül.
Igazolás. Az Ügyfél (lásd Általános Üzleti Feltételek (a továbbiakban: ÁÜF) I.1.2. pont) által benyújtott kérelem alapján a Lakás-takarékpénztár által írásban, teljes bizonyítóerejű magánokiratba foglaltan adott adat, tény közlése, valamely történés megerősítése, vagy cáfolata, bármely hasonló információ átadása, megerősítése, tagadása, mely az Ügyfélnek saját érdekkörében, nem szorosan a lakás- takarékpénztári jogviszonyhoz kapcsolódó célja érdekében történik meg (pl. hitelintézeti, önkormányzati, munkáltatói kölcsönhöz önerő igazolás a lakás-takarékpénztári szerződés fennállásáról). Igazolás továbbá minden az Ügyfél kérelme alapján megvalósuló írásbeli tényközlés, adat átadás, stb., amelyet a Lakás-takarékpénztár korábban már az Ügyfél felé teljesített, az Ügyfélnek rendelkezésére bocsátott, azonban az Ügyfél ismételten kérelmezi ezen dokumentumot, információt, vagy ezek másolatát.
Igazolás. A kizáró okok fenn nem állását a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 1-16. §rendelkezései szerint kell igazolni.- A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend (továbbiakban: Kr.) 1. § (1) bekezdése alapján az AT-nek, az ajánlatában a Kr. II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum (ESPD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62.§ (1) és (2) bekezdésének hatálya alá, - Az AK által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Kr. 8.§, 10.§, 12-16.§-nak megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá. - A Kr. 1. § (5) bekezdése alapján, a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén az ajánlatkérő az igazolások hitelességét a VI. Fejezetnek megfelelően ellenőrzi. A Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya aláeső alvállalkozót. A Kr.13. § alapján ajánlattevő köteles ajánlatához csatolni a folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Amennyiben nincs folyamatban változásbejegyzési eljárás, AT annak tényéről is köteles nyilatkoznia. Közös ajánlattétel esetében a közös AT mindegyikének, továbbá az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezeteknek is külön ESPD-t kell benyújtani. AK kizárja a Kbt. 74. § (1) bek. b) pontja alapján az eljárásból azt az AT-t, AV-t, Alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. AK. elfogadja azt is, az AT. a Kr. 7. § szerinti - korábbi közbeszerzési eljárásban felhasznált - egységes európai közbeszerzési dokumentumot nyújt be, feltéve, hogy az abban foglalt információk megfelelnek a valóságnak, és tartalmazzák az ajánlatkérő által a kizáró okok és az alkalmasság igazolása tekintetében megkövetelt információkat. Az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt információk valóságtartalmáért az ajánlattevő felel. A kizáró okok fenn nem állására vonatkozó nyilatkozatot tárgyi eljárásra vonatkozóan szükséges megtenni, így az nem lehet korábbi, mint az ajánlattételi felhívás feladásának napjánál. A kizáró okok fenn nem állását a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 8. § 10.§ 12. § - 16. § rendelkezései szerint k...

Examples of Igazolás in a sentence

  • Az átadás-átvételi Igazolás kibocsátása kitétel helyett a bekezdésben mindenhol Megrendelői birtokba lépés értendő.

  • Az Átadás – átvételi Igazolás addig nem adható ki, amíg a Megvalósulási terveket a Mérnök jóvá nem hagyja.

  • Az Igazolás és az „Utazásnyilvántartó-lap” kiállítására a köznevelési szolgáltatást nyújtó közoktatási intézmények, korai fejlesztést, illetve fejlesztő felkészítést nyújtó intézmények jogosultak.

  • Az Igazolás tanévenként kerül kiadásra és a kiadást követő év szeptember 30-ig érvényes.

  • Amennyiben a Licencia Jogosult a Licenciába ▇▇▇▇▇ Anyagokra vonatkozó licenciát Kanadában vásárolta, hozzájárul a következőhöz: a jelen Megállapodásban részes felek megerősítik, hogy az az akaratuk, hogy a jelen Megállapodás, valamint más, hozzá kapcsolódó Igazolás, ideértve az értesítések, kizárólag angol nyelvűek legyenek.


More Definitions of Igazolás

Igazolás. A jegy ellenértékének megfizetését követően a Rendező részéről megküldött írásbeli megerősítés a belépésre jogosító karszalag átvételéhez. Jegy (vagy belépőjegy): A helyszíni pénztárban az igazolás bemutatásával átvehető szalag, amely tanúsítja, hogy az adott személy beléphet a Rendezvény területére.
Igazolás. Ajánlattevő valamennyi, a számára pénzforgalmi számlát vezető pénzügyi intézménytől származó, az eljárást megindító felhívás feladásának napjánál nem régebbi nyilatkozata (attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak) arról, hogy a vizsgált időszakban volt-e a 2009. évi LXXXV. törvény 2. § 25. pontja szerinti egybefüggően 15 napot meghaladó sorba állítás; [Kbt. 65. § (1) a) és 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) a)]. ▇▇▇▇▇▇▇▇▇▇ továbbá az igazolás a vizsgált időszakban megszüntetett pénzforgalmi számlákról is.
Igazolás ajánlatban csatolva: átutalási igazolás vagy pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség vagy biztosítási szerződés szerinti kötelezvény. A biztosíték teljesíthető – az ajánlattevő választása szerint - átutalással a fenti bankszámlára történő befizetéssel, vagy az azzal azonos összegű pénzügyi intézmény v. biztosító által vállalt garancia v. készfizető kezesség biztosításával, v. biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel. Az ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátásának határideje azonos az ajánlat benyújtásának határidejével. Az ajánlati biztosíték megfizetésének, illetve rendelkezésre bocsátásának igazolását az ajánlat részeként be kell nyújtani.
Igazolás. 321/2015. (X.30.) Korm. r. 21. § (3) bekezdésének a) pontja és 23. § szerint: A nyilatkozatban meg kell adni legalább a szerződést kötő másik fél részéről felvilágosítást adó személy nevét és telefonszámát, a referenciamunka pontos leírását (elvégzett munkák megnevezését, főbb műszaki paramétereit), a teljesítés idejét (kezdő és befejező időpontja év/hónap/nap) és helyét, a szerződésbeli mennyiségét, és a szerződés mely részét teljesítette. Továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e, olyan részletességgel, hogy annak alapján az alkalmasság minimumkövetelményei között előírt feltételek megléte egyértelműen megállapítható legyen.
Igazolás. A Partner és a Társaság jogviszonyának fennálltát harmadik személyek felé a Társaság által kiállított ~ tanúsítja. Az ~ sztenderd adattartalmát a Társaság a Hivatalos Weboldalán ugyancsak ismerteti. Az ~ rögzíti, hogy milyen szolgáltatásokat illetően milyen lejáratig áll fenn a Partner felhasználási jogosultsága. Az ~ -t a Társaság a Partnerrel szemben bármilyen jogcímen fennálló díj- illetve költségkövetelése Partner általi teljesítésétől számított 8 (nyolc) napon belül köteles a Partner számára a Vonalkódmenedzser felületén elérhetővé tenni.
Igazolás a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 1-16. §-a alapján: - a Kr. 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a rendelet II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá (EKR űrlap), - a Kr. 1. § (2) bekezdése alapján az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(8) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a III. Fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá, - a Kr. 1. § (4) bekezdése alapján a III. Fejezetben említett igazolási módok az V. Fejezetnek megfelelőn kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek, - a Kr. 1. § (5) bekezdése alapján, nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén az ajánlatkérő az igazolások hitelességét a VI. Fejezetnek megfelelően ellenőrzi, A Kbt. 67. § (4) bekezdés alapján be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bek. szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót (EKR űrlap)
Igazolás. A nyilatkozatban/igazolásban meg kell adni legalább a szerződést kötő másik fél nevét, a részéről felvilágosítást adó személy nevét és telefonszámát, a referenciamunka pontos leírását (szolgáltatás tárgyát), a teljesítés idejét (kezdő és befejező időpontja év/hó/nap bontásban), a szerződésbeli mennyiségét. Továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e, olyan részletességgel, hogy annak alapján az alkalmasság minimumkövetelményei között előírt feltételek megléte egyértelműen megállapítható legyen.