gazdasági szereplő bármely természetes személy, jogi személy, egyéni cég vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, vagy ilyen személyek vagy szervezetek csoportja, aki, illetve amely a piacon építési beruházások kivitelezését, áruk szállítását vagy szolgáltatások nyújtását kínálja;
gazdasági totálkár a káresemény következtében károsult gépjármű megjavíttatása gazdaságilag nem indokolható, mivel annak javítási, valamint a kár elhárításával kapcsolatos egyéb költségei, illetve a javítást követően esetlegesen fennmaradó értékcsökkenés összege a gépjármű károsodás időpontjában fennálló forgalmi értékének maradványértékkel (roncsértékkel) csökkentett összegét meghaladja;
hivatalos szerelő A Szolgáltató által a szolgáltatás létesítésével, ellenőrzésével, javításával megbízott személy, aki e minőségét az Előfizető felé a Szolgáltatótól kapott megbízó levél felmutatásával kérésre köteles igazolni.
Kártyabirtokos az a természetes vagy jogi személy, aki számára a Kártyakibocsátó szerződésben kötelezettséget vállal arra, hogy a Kártya használhatóságát biztosítja számára.
Biztosított jármű a Biztosított által, a biztosítási kötvényen megjelölt utazáshoz igénybe vett olyan jármű, mely a forgalmi engedély szerint személygépjármű, vagy motorkerékpár, össztömege kevesebb, mint 3500 kg, az első üzembe helyezéstől számítottan 20 évnél fiatalabb. Bérautókra és a közszolgáltatást végző járművekre a biztosítási szerződés nem nyújt fedezetet.
Hitel teljes díja a hitelező által ismert minden olyan - a teljes hiteldíj mutató számításánál a külön jogszabály szerint figyelembe veendő - ellenszolgáltatás, amelyet a fogyasztó a hitelszerződés kapcsán megfizet.
Online módon hozzáférhető fizetési számla olyan fizetési számla, amely vonatkozásában lehetőség van számítástechnikai eszközök közvetlen kapcsolata útján fizetési megbízást adni, valamint adatokhoz, információkhoz hozzáférni.
Kártyakibocsátó az a hitelintézet, amely a Kártyabirtokossal kötött szerződésben kötelezettséget vállal arra, hogy a Kártya használatát a Kártyabirtokos számára biztosítja.
Készpénz-helyettesítő fizetési eszköz A Kártyakibocsátó és a Kártyabirtokos közötti keretszerződésben meghatározott olyan személyre szabott dolog vagy eljárás, amely lehetővé teszi a Kártyabirtokos számára a Fizetési megbízás megtételét.
genetikai adat egy természetes személy örökölt vagy szerzett genetikai jellemzőire vonatkozó minden olyan személyes adat, amely az adott személy fiziológiájára vagy egészségi állapotára vonatkozó egyedi információt hordoz, és amely elsősorban az említett természetes személyből vett biológiai minta elemzéséből ered;
Fizetési művelet a fizető fél, a kedvezményezett, a hatósági átutalási megbízás adására jogosult és az átutalási végzést kibocsátó által kezdeményezett megbízás - valamely fizetési mód szerinti - lebonyolítása, függetlenül a fizető fél és a kedvezményezett közötti jogviszonytól.
kártörténeti adat a gépjármű üzemben tartója által a biztosított gépjármű vonat- kozásában az adott biztosítóval fennállt kötelező gépjármű-felelősségbiztosí- tási szerződéses jogviszonya alatt bekövetkezett – a kártérítési igény alapjául szolgáló – káreset vonatkozásában a biztosító által elismert vagy vele szem- ben jogerősen megítélt kártérítési kötelezettség ismertté válásának dátuma (a kártérítéssel kapcsolatos első kifizetés vagy a biztosítóval szemben hozott íté- let jogerőre emelkedésének dátuma), a kifizetett kártérítési összeg meghatáro- zott határidőn belüli visszafizetésének ténye és dátuma, a kármentesség iga- zolt ténye;
Távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz olyan eszköz, amely alkalmas a felek távollétében – szerződés megkötése érdekében – szerződési nyilatkozat megtételére. Ilyen eszköz különösen a címzett vagy a címzés nélküli nyomtatvány, a szabványlevél, a sajtótermékben közzétett hirdetés megrendelőlappal, a katalógus, a telefon, a telefax és az internetes hozzáférést biztosító eszköz
Érzékeny fizetési adatok Olyan adatok, amelyek csalás elkövetésére alkalmazhatók, ideértve a személyes hitelesítési adatokat is azzal, hogy a fizetés-kezdeményezési szolgáltatás vagy számlainformációs szolgáltatás tekintetében nem érzékeny fizetési adat a számlatulajdonos neve és a fizetési számlájának száma.
Nyilvánosságra hozatal az adat bárki számára történő hozzáférhetővé tétele;
Társkártya A Számlatulajdonos által meghatározott természetes személy részére a Bank által kibocsátott bankkártya.
Változó hitelkamat minden olyan kamat, ami nem minősül rögzített hitelkamatnak.
Kártya A televízió szolgáltatás igénybe vételét lehetővé tévő, a beltéri egységhez kapcsolódó előfizetői smart kártya.
Digitális elemeket tartalmazó áru ingó dolog, amely digitális tartalmat vagy digitális szolgáltatást foglal magában, vagy azzal össze van kapcsolva, olyan módon, hogy az érintett digitális tartalom vagy digitális szolgáltatás hiányában az áru nem tudná betölteni funkcióit
fedezetlenségi díj az adott gépjármű vonatkozásában az üzemben tartó biztosítási kötelezettségének – a szü- netelés időtartamának, kivételével – díjfizetés hiányában kockázatviselés nélküli időtartamára (fedezetlenség idő- tartama) a Kártalanítási Számla kezelőjét megillető, általa meghatározott díjtarifa alapján utólagosan megállapított díj;
Becsült érték áfa nélkül Pénznem: VAGY: és között Pénznem: A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (ha ismert):
Dologi kár ha valamilyen dolog megsérül, megsemmisül, vagy használhatatlanná válik.
Hitel teljes összege a hitelnek a hitelszerződésben meghatározott teljes összege vagy felső összeghatára.
Biztosítási esemény időpontja a biztosítási esemény felté- telei szerint adott első transzfúzió napja.
Ortopéd anyag vagy ortézis bármely, átmeneti vagy állandó testi deformáció megakadályozására vagy korrekciójára használt anatómiai alkatrészek illetve darabok (sétabot, nyakrögzítő gallér, kerekesszék).
Távollévők között kötött szerződés olyan fogyasztói szerződés, amelyet a szerződés szerinti termék vagy szolgáltatás nyújtására szervezett távértékesítési rendszer keretében a felek egyidejű fizikai jelenléte nélkül úgy kötnek meg, hogy a szerződés megkötése érdekében a szerződő felek kizárólag távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszközt alkalmaznak