Licenciába Adott Anyagok definíciója

Licenciába Adott Anyagok olyan Szoftvert, Kiegészítő Anyagokat és Felhasználói Dokumentációt jelent, amely (a) az “Elfogadom” ("I Accept"), vagy más gombra való kattintással, vagy a jelen Megállapodás megkötésére vonatkozó mechanizmus útján került letöltésre, megszerzésre vagy bármely olyan módon, amely a Megállapodás elfogadást jelenti, (b) a jelen Megállapodással egybecsomagolva került átadásra, vagy (c) amelyet más módon kísér a jelen Megállapodás, feltéve, hogy (i) Szoftver esetében a Szoftver azonosításra került az alkalmazandó Licencia Azonosítóban, és (ii) a Licencia Jogosult megfizette (és/vagy folyamatosan fizeti) az alkalmazandó díjat. Licenciába Xxxxx Anyagnak minősül a Kiegészítő Anyag és a Felhasználói Dokumentáció is, amelyet az Autodesk a jelen Megállapodás alapján licenciába adott Szoftverrel való használatra átad vagy elérhetővé tesz a Licencia Jogosult számára, kivéve, ha ahhoz arra nem vonatkoznak az Autodesk által meghatározott külön feltételek. A Licenciába Adott Anyag fogalma kiterjed továbbá korlátozás nélkül a hibajavításokra, javításokra, szolgáltatási csomagokra, továbbá a Licenciába Adott Anyagok frissítésére és bővítésére, azok új verzióira, amelyeket az Autodesk a Licencia Jogosult részére az akkor hatályos licence feltételek szerint átad vagy elérhetővé tesz. A Licencia Jogosult elismeri, hogy a Frissítések és új verziók elérhetőségének további díj fizetése és Előfizetői Program Feltételek elfogadása/alkalmazása lehet a feltétele. Továbbá, a Licenciába Adott Anyagok közé tartozik - korlátozás nélkül - bármely Korábbi Verzió, vagy más Autodesk Anyag, amelyet a Licencia Jogosult az Előfizetői Program Feltételek alapján megkap vagy amellyel annak alapján rendelkezik mindaddig, amíg arra az Előfizetői Program Feltételek kifejezetten feljogosítják. Tekintet nélkül a fentiekre (vagy a jelen Megállapodás bármely más rendelkezésére), a Kizárt Anyagok semmilyen körülmények között nem tartoznak a Licenciába Adott Anyagok közé.

Examples of Licenciába Adott Anyagok in a sentence

  • A Licencia Jogosult kizárólag a Licencia Jogosult Személyzete számára jogosult engedélyezni a Licenciába Adott Anyagok Telepítését és/vagy az ahhoz való Hozzáférést (kivéve, ha az alkalmazandó Licencia Típus másképp rendelkezik), és minden ilyen Telepítésre vagy Hozzáférésre vonatkozik a jelen Megállapodás minden további feltétele, valamint az alkalmazandó Licencia Típus és az Engedélyezett Szám.

  • A Licenciába Xxxxx Anyagok Telepítéséhez, az azokhoz való Hozzáféréshez szükségesek, a Licenciába Adott Anyagok folyamatos használatához pedig időről időre szükségesek lehetnek az Autodesk által kiadott aktiválási kódok.

  • Bizonyos Licencia Típusok alapján rendelkezésre bocsátott Licenciába Adott Anyagok segítségével előállított munkatermékek és egyéb adatok, ideértve azokat a licenciákat, amelyek korlátozzák a felhasználási módot oktatási és személyes tanulási célokra, tartalmazhatnak olyan nyilatkozatokat és korlátozásokat, amelyek a munkatermék vagy adat felhasználhatóságát bizonyos felhasználási módokra (pl.

  • A Licencia Jogosult elismeri és egyetért azzal, hogy az Autodesk Anyagok tekintetében csak felhasználási jogot szerezhet, azokat nem értékesítették a részére, és a Licenciába Adott Anyagok Telepítésére, valamint a Hozzáféréshez való jog kizárólag az Autodesk által biztosított licencia alapján keletkezik.

  • A Licenciába Adott Anyagok egységes termékként (mint egy termék) kerülnek licenciába adásra a Licencia Jogosult részére és az egyes komponensek nem választhatók le arról Telepítés vagy Hozzáférés céljából (továbbá valamennyi komponenst illetve alkotórészt ugyanarra a Számítógépre kell Telepíteni, illetve ezen lehet azokhoz Hozzáférni, kivéve, ha az Autodesk írásban másképp rendelkezik).

  • Azonosító" az Autodesk egy vagy több olyan megjelölése, amely (többek között) tartalmazza a Licenciába Adott Anyagok Licencia Típusát.

  • A Licenciába Adott Anyagok olyan másolatai, amelyek Telepítésre kerültek, és amelyek száma bármikor meghaladja az Engedélyezett Számot, ha a Licenciába Adott Anyagok elsődleges példánya is elérhető, nem minősülnek "archivált másolatnak", amelynek készítését a jelen 1.9 pont (Archivált Másolat) lehetővé tenné.

  • Az Autodesk szavatolja, hogy a Licenciába Xxxxx Anyagok a Licencia Jogosult részére történő kézbesítéstől számított kilencven (90) napig (a továbbiakban "Szavatossági Időszak"), rendelkeznek a Licenciába Adott Anyagok részét képező Felhasználói Dokumentációban általánosságban leírt funkciókkal és jellemzőkkel.

  • Előfordulhat, hogy bizonyos tartalom vagy szolgáltatás a Licencia Jogosult Számítógépén úgy jelenhet meg, mint a Licenciába Adott Anyagok funkciója, tulajdonsága, vagy annak bővítése, holott az egy ilyen weboldalon található.

  • A Licenciába Adott Anyagok (kivéve azok a Licenciába Adott Anyagok, amelyeket nem üzleti célú felhasználásra szántak, úgy mint a háztartási vagy más fogyasztói célokra fejlesztett, vagy kizárólag oktatási vagy személyes tanulásra licenciába adott Autodesk Anyagok) üzleti felhasználásra szánt szakmai eszközök, amelyeket kizárólag képzett szakemberek általi használatra szántak.

Related to Licenciába Adott Anyagok

  • Késedelmi kamat a lejárt tartozás után évi 3% adósságkezelési díj: a.) 540 Ft, amennyiben az Adós késedelme az 5 napot eléri, de a 23 napot nem haladja meg. b.) 3.825 Ft, amennyiben az Adós késedelme a 23 napot eléri, vagy meghaladja. Az adósságkezelési díjat a Bank akkor jogosult felszámítani, ha az Adós késedelme az 5 napot eléri, vagy meghaladja, illetve, a Bank jogosult az adósságkezelési díjat ismételten felszámítani, amennyiben az Adós a futamidő alatt, hátralékos tartozásának visszafizetését követően, ismételten 5 napot meghaladó késedelembe esik. Kezelési díjat és hitelbírálati díjat a Magyar Cetelem Zrt. nem számít fel. prolongálási díj: 1.550 Ft követeléskezelési díj: 10.340 Ft előtörlesztési díj: • Díjmentes amennyiben az előtörleszteni kívánt összeg 12 hónap alatt a 200.000,- Ft összeget nem haladja meg. • Az előtörleszteni kívánt összeg 1%-a, ha az előtörlesztés időpontja és a hitel szerződés szerinti lejáratának időpontja közötti időtartam az 1 évet meghaladja. • Az előtörleszteni kívánt összeg 0,5%-a, ha az előtörlesztés időpontja és a hitel szerződés szerinti lejáratának időpontja közötti időtartam az 1 évet nem haladja meg • Az előtörlesztési díj nem haladhatja meg az előtörlesztés időpontja és a hitel szerződés szerinti lejáratának időpontja közötti időtartamra fizetendő hitelkamat összegét. hiteltermék: Futamidő: Kamatozás: Éves ügyleti kamat: THM (Teljes Hiteldíj Mutató 83/2010. (III.25.) Korm.rendelet):

  • Elektronikus hírközlési szolgáltatás olyan, más részére általában ellenszolgáltatásért - jellemzően díjazás ellenében - nyújtott szolgáltatás, amely az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások felhasználásával továbbított tartalmat szolgáltató, ilyen tartalom felett szerkesztői ellenőrzést gyakorló szolgáltatások vagy az információs társadalommal összefüggő, jogszabályban meghatározott, személyközi hírközlési szolgáltatásnak nem minősülő szolgáltatások kivételével magában foglalja

  • Ügyleti kamat a ténylegesen igénybe vett és még vissza nem fizetett Kölcsön után, a Folyósítás napjától az Adós által a pénzhasználat díjaként fizetendő összeg, melynek első Kamatperiódusra érvényes éves százalékos mértékét (kamatláb) a Szerződés tartalmazza. Az Ügyleti kamat:

  • Késedelmi kötbér Ha ajánlattevő – olyan okból, amelyért felelős – késedelmesen teljesít, az ajánlatkérő késedelmi kötbérre jogosult, melynek mértéke a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 0,5%-a/naptári nap. A késedelem esetére kikötött kötbér megfizetése nem mentesít a teljesítési kötelezettség alól a Ptk. 6:187. § (1) bek. alapján. Amennyiben a késedelmi kötbér összege eléri vagy meghaladja a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 10%-át, azaz a késedelemmel érintett napok száma a 20 naptári napot eléri, vagy meghaladja, az Ajánlatkérő jogosult – anélkül, hogy érdekmúlását bizonyítania kellene – a szerződést felmondani, és a meghiúsulási kötbért követelni. Hibás teljesítési kötbér: Ha ajánlattevő – olyan okból, amelyért felelős – hibásan teljesít, Ajánlatkérő a teljes nettó szerződéses összeg 3%-a/alkalom összegű hibás teljesítési kötbér követelésére jogosult. Amennyiben a hibás teljesítési kötbér alkalmazásának száma eléri vagy meghaladja a teljes nettó szerződéses összeg 15%-át, azaz a hibás teljesítéssel érintett alkalmak száma eléri vagy meghaladja az 5 alkalmat, az Ajánlatkérő jogosult a szerződést felmondani, és meghiúsulási kötbért követelni. Ajánlatkérő a hibás teljesítés miatti kötbér mellett nem érvényesítheti szavatossági igényét a Ptk. 6:187. § (2) bekezdése alapján. Meghiúsulási kötbér: Amennyiben a teljesítés – olyan okból, amelyért ajánlattevő felelős – meghiúsul, Ajánlatkérő – a Ptk. 6:186. § (1) bekezdésének megfelelően – meghiúsulási kötbérre jogosult, melynek mértéke a szerződéses nettó ellenérték 20%-a. A teljesítés meghiúsulásának esetére kikötött kötbér érvényesítése a teljesítés követelését kizárja a Ptk. 6:187. § (1) bek. alapján. A késedelmi kötbér és a meghiúsulási kötbér egyidejűleg nem érvényesíthető.

  • értékelési szempont Nettó Vállalkozói Díj összesen (Ft) tartalékkeret nélkül értékelési szempont esetében a legjobb (legalacsonyabb nettó vállalkozói díj) ajánlat a maximális 100 pontot kapja, a többi ajánlat tartalmi elemére pedig a legkedvezőbb tartalmi elemhez viszonyítva, a fordított arányosítás módszerével számolja ki a pontszámokat az ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóságnak a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról szóló útmutatója (Közbeszerzési Értesítő 2019. évi 227. szám, 2019. november 26.) alapján. Az ajánlattevőnek részletes árajánlatot kell tennie a részletes árajánlat (az árazatlan költségvetési kiírás(ok)) kitöltésével, melyet a dokumentáció tartalmaz (excel és pdf. fileként is szükséges benyújtani). A felolvasólapon az ajánlattevő által beárazott költségvetés végösszegét kell feltüntetni.

  • Biztosítási esemény időpontja a biztosítási esemény felté- telei szerint adott első transzfúzió napja.

  • gazdasági szereplő bármely természetes személy, jogi személy, egyéni cég vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, vagy ilyen személyek vagy szervezetek csoportja, aki, illetve amely a piacon építési beruházások kivitelezését, áruk szállítását vagy szolgáltatások nyújtását kínálja;

  • Online módon hozzáférhető fizetési számla olyan fizetési számla, amely vonatkozásában lehetőség van számítástechnikai eszközök közvetlen kapcsolata útján fizetési megbízást adni, valamint adatokhoz, információkhoz hozzáférni.

  • Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. Ivóvíz szolgáltatás - Kalocsa, Komló sor 9. 180 000 2017.10.05 Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés M és Társa Kft. Zöldség, gyümölcs, tojás beszerzés 24 hónapra. 20 884 323 2020.10.14 2022.11.20 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés MEDITRES PHARMA Kft. Gyógyszer beszerzés 16 100 000 2014.04.01 Tervezett összegű Folyamatos szerződés árubeszerzés MEDITRES PHARMA Kft. Gyógyszer, gyógyászati segédeszköz beszerzés Kalocsa 920 000 2016.09.01 Tervezett összegű Folyamatos szerződés árubeszerzés Royal II. Sütőipari Zrt. Kenyér, péksütemény, cukászsütemény keretszerződés 9 214 314 2020.06.02 2021.06.30 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés TE-DI Trade Kft. Tej, tejtermékek keretszerződés 9 069 219 2020.06.02 2021.06.30 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés "Harmónia" Integrált Szociális Intézmény 341673 Busa Kft. Szárazáru beszerzés 24 hónapra. 17 820 063 2020.10.14 2022.11.20 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés Compact Higiéniai Kft. Tisztító és tisztálkodó szerek beszerzése 2021. év. 14 766 944 2020.12.07 2022.01.31 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés

  • hozott kárelőzményi igazolás más tagállam által előírt kötelezettség alapján megkötött gépjármű- felelősségbiztosítási szerződésre vonatkozó igazolás, amely tartalmazza az adott biztosítónál nyilvántartott időszakot, valamint a szerződés hatálya alatt harmadik személyeknek okozott és a más tagállami biztosító által az igazolás kiadásának napjáig elismert, vagy vele szemben jogerősen megítélt kártérítések alapjául szolgáló káresetek számát, időpontját, illetve a kármentesség tényét;

  • Személyes hitelesítési adatok A pénzforgalmi szolgáltató által hitelesítés céljából az ügyfél rendelkezésére bocsátott személyes elemek.

  • Fizetés-kezdeményezési szolgáltatás Olyan szolgáltatás, amely a pénzforgalmi szolgáltatást igénybe vevő kérésére másik pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számla vonatkozásában fizetési megbízás indítására szolgál.

  • Szolgáltatás igénybevehetőség tényleges időtartama az az időszak, amikor az előfizetők a szolgáltatást valóban igénybe vehetik, függetlenül attól, hogy a szolgáltatás kiesését az egyes előfizetők érzékelték-e. Szolgáltatás- kiesésnek nevezzük, amikor a szolgáltatás az előfizető számára nem igénybe vehető. A szolgáltatás-kiesés időtartamába tartozik: − a szolgáltatás váratlan meghibásodás miatti szünetelése, − a szolgáltatás tervezett átalakítás, felújítás, karbantartás miatti szünetelése. Kizárt esetek különösen: − a szolgáltatás előfizető kérésére történő szünetelése, − Magyarország honvédelmi, nemzetbiztonsági, gazdasági és közbiztonsági érdekeinek védelmében a jogszabályok által előírt módon történő szünetelése.

  • Befektetési jegy, egyéb kollektív befektetési értékpapírok 0,00% 0,00% 20,00% 0,00% Származtatott ügyletek* 0,00% 0,00% 30,00% 0,00% A befektetési alapra vonatkozó részletesebb információ: xxx.xxxxxx.xx, xxxxx://xxxxxxxxxxxx.xxx.xx *A Likvid eszközök, illetve a Származtatott ügyletek negatív részarányt is mutathatnak, mert ezekben a kötelezettségek is kimutatásra kerülnek.

  • Gazdálkodó szervezet a gazdasági társaság, az európai részvénytársaság, az egyesülés, az európai gazdasági egyesülés, az európai területi együttműködési csoportosulás, a szövetkezet, a lakásszövetkezet, az európai szövetkezet, a vízgazdálkodási társulat, az erdőbirtokossági társulat, az állami vállalat, az egyéb állami gazdálkodó szerv, az egyes jogi személyek vállalata, a közös vállalat, a végrehajtói iroda, a közjegyzői iroda, az ügyvédi iroda, a szabadalmi ügyvivői iroda, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a magánnyugdíjpénztár, az egyéni cég, továbbá az egyéni vállalkozó.”

  • ismeretlen gépjármű az a gépjármű, amely nem azonosítható, illetve utólag sem azonosítható, mivel elhagyta a baleset helyszínét, vagy azonosító adatokkal nem rendelkezik, illetve azokat meghamisították vagy nem felismerhetők;

  • Távollévők között kötött szerződés olyan fogyasztói szerződés, amelyet a szerződés szerinti termék vagy szolgáltatás nyújtására szervezett távértékesítési rendszer keretében a felek egyidejű fizikai jelenléte nélkül úgy kötnek meg, hogy a szerződés megkötése érdekében a szerződő felek kizárólag távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszközt alkalmaznak

  • Biztosítási szolgáltatás A biztosítási esemény bekö- vetkezése esetén a biztosító által nyújtott szolgáltatás.

  • Hordozott szám az előfizetői szerződésben szereplő azon szám, amelyet az előfizető az átadó szolgáltatótól az átvevő szolgáltatóhoz való áttéréskor, vagy helyhez kötött telefonszolgáltatás esetén a számozási körzeten belül az igénybevétel helyének illetve technológiájának – hívásirányítási információ változásával járó – megváltoztatásakor megtart;

  • Általános Szerződési Feltételek azok a szerződési feltételek, amelyeket a Bank több, pénzügyi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés megkötése céljából egyoldalúan, az Ügyfél közreműködése nélkül előre meghatározott, és amelyeket a Felek egyedileg nem tárgyaltak meg. Eltérő rendelkezés hiányában az Általános Szerződési Feltételek jelen Üzletszabályzat alkalmazása szempontjából a hitel és pénzkölcsön nyújtására vonatkozó szerződési feltételekre értendőek, ideértve a hitelkártyához kapcsolódó hitelkeret rendelkezésre tartására irányuló szerződési feltételeket is, amennyiben a Bankkártya Üzletszabályzat speciális szabályokat nem állapít meg.

  • Előfizetői hozzáférési pont az előfizetői tápvonal hálózat felőli végénél kialakított mérőpont, vagy maga a tényleges hozzáférési (jelátadási) pont.

  • Nemzeti Iroda az e törvény szerinti biztosítók szervezete, amely ellátja a nemzetközi gépjármű-biztosítási megállapodásból és a kapcsolódó egyezményekből eredő koordinációs, kárrendezési és elszámolási feladatokat;

  • Nemzetközi hívás a külföldi telefon állomásra irányuló hívás.

  • Késleltetés-ingadozás (Körbejárási) A Yettel nem vállal a késleltetés- ingadozásra (körbejárási) vonatkozó szolgáltatásminőségi követelményeket és ezekhez tartozó célértékeket. Csomagvesztés A Yettel nem vállal a csomagvesztésre vonatkozó szolgáltatásminőségi követelményeket és ezekhez tartozó célértékeket.

  • Ortopéd anyag vagy ortézis bármely, átmeneti vagy állandó testi deformáció megakadályozására vagy korrekciójára használt anatómiai alkatrészek illetve darabok (sétabot, nyakrögzítő gallér, kerekesszék).

  • Szolgáltatáscsomag olyan csomag, amely több elektronikus hírközlési szolgáltatásból, egy vagy több elektronikus hírközlési szolgáltatásból és elektronikus hírközlő végberendezésből, vagy elektronikus hírközlési szolgáltatásból és más szolgáltatásból áll, és amelyet a szolgáltató ugyanazon szerződés vagy egymással szorosan összefüggő szerződések keretében nyújt vagy értékesít a felhasználók számára. A további fogalommeghatározásokat (értelmező rendelkezéseket) az Eht. 188.§ és az abban meghatározott további jogszabályok tartalmazzák.