Pályázati eljárás definíciója

Pályázati eljárás a pályázati felhívás meghirdetésével kezdődő, a pályázatok benyújtását, fogadását és értékelését, valamint a Médiatanács kedvezményezettekről való döntését, a támogatási szerződések megkötését, annak teljesítését és elszámolását magában foglaló eljárás. Első szakasza a pályázati szakasz, mely a pályázatok beadását, bírálatát és a támogatási szerződés megkötését foglalja magába, és a Médiatanács döntésével zárul; második szakasza a teljesítési szakasz, amely a támogatási szerződés létrejöttétől a beszámolási határidőig tartó időszak; harmadik szakasza az elszámolási szakasz, a beszámoló benyújtásától a keletkezett dokumentumok irattárba adásával zárul.
Pályázati eljárás. A Főbérlő, mint a Bérlemény haszonbérlője üzemeltetője által a jelen szerződés tárgyát képező Bérlemények hosszú távú albérletbe adása, hasznosítása, valamint az ennek érdekében, a rendeltetésszerű használathoz szükséges munkák elvégzése tárgyában lefolytatott pályázati eljárás.
Pályázati eljárás a Médiatanács határozatával az Mttv. alapján nyilvánosan meghirdetett pályázati felhívásra vonatkozó, a pályázatok beadásával, értékelésével és elbírálásával összefüggő cselekmények összessége, amelyen a Médiatanács által előírt feltételeknek megfelelő valamennyi pályázó – személyesen vagy megbízott/meghatalmazott útján – nyújthat be pályázatot.

Examples of Pályázati eljárás in a sentence

  • Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét arra, hogy a pályázati felhívás visszavonása, módosítása, továbbá a Pályázati eljárás bármely okból történő eredménytelenné nyilvánítása, vagy a szerződés aláírásának egyéb okból való meghiúsulása esetén az Ajánlatkérő az Ajánlattevő(k) számára kár-, költségtérítést semmilyen jogcímen nem fizet, vele szemben semmiféle igény, követelés nem érvényesíthető.

  • Az Ajánlattevő tudomásul veszi, hogy ajánlati kötöttség terheli, melynek időtartama a Pályázati Felhívásban meghatározott benyújtási határidő lejártakor kezdődik és a Pályázati eljárás eredményének kihirdetésétől számított 90 naptári napig tart.

  • Pályázati eljárás alapján a munkaügyi központ támogatást nyújthat jogi személynek, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságnak, valamint egyéni vállalkozónak munkaerő-piaci program kidolgozásához, illetőleg annak kidolgozásához és/vagy részben vagy egészben történő megvalósításához.

  • Pályázati eljárás nélkül és térítésmentesen helyiség akkor adható bérbe, ha a helyiség jellege, rendeltetése és közérdek azt indokolja.

  • Ajánlatkérők felhívják Ajánlattevők figyelmét arra, hogy a pályázati felhívás – vagy bármely részajánlat(ok) vonatkozásában azok – visszavonása, módosítása, továbbá a Pályázati eljárás bármely okból történő eredménytelenné nyilvánítása, vagy a szerződés aláírásának egyéb okból való meghiúsulása esetén az Ajánlatkérők az Ajánlattevő(k) számára kár-, költségtérítést semmilyen jogcímen nem fizetnek, vele szemben semmiféle igény, követelés nem érvényesíthető.

  • Amennyiben az Ajánlatkérő a Pályázati eljárás érvénytelenítéséről döntött és ebből fakadóan a Pályázat eredménytelennek minősül a pályázati dokumentáció ára visszatérítésre kerül a pályázók részére.

  • A Pályázati eljárás bármely szakaszában a Médiatanács részére küldött bármilyen irat csak akkor tekinthető a Médiatanács részére joghatályosan kézbesítettnek, ha a postai úton megküldött vagy személyesen benyújtott irat eredeti példányát a Médiatanács kézhez kapja.


More Definitions of Pályázati eljárás

Pályázati eljárás a pályázati felhívás meghirdetésével kezdődő, a pályázatok benyújtását, értékelését és a kedvezményezettekről való döntést magában foglaló eljárás, melyet a Médiatanács 30 nappal a kedvezményezettekről való döntést követően egy külön döntéssel zár le.

Related to Pályázati eljárás

  • díjfizetési időszak rendszeres díjfizetésű biztosítás esetén az az időszak (egész év), amely során a szerződő a rendszeres biztosítási díj fizetését vállalja.

  • Adatkezelés a személyes adatokon vagy adatállományokon auto- matizált vagy nem automatizált módon végzett bármely művelet vagy műveletek összessége, így a gyűjtés, rögzítés, rendszerezés, tagolás, tá- rolás, átalakítás vagy megváltoztatás, lekérdezés, betekintés, felhaszná- lás, közlés, továbbítás, terjesztés vagy egyéb módon történő hozzáfér- hetővé tétel útján, összehangolás vagy összekapcsolás, korlátozás, tör- lés, illetve megsemmisítés.

  • Számhordozási megállapodás az Előfizető számhordozásra vonatkozó igénybejelentése alapján az Előfizető és az átvevő szolgáltató között létrejövő megállapodás, amely az Előfizető által hordozandó összes számot és a hordozások számátadási időablakát is tartalmazza.

  • hozott kárelőzményi igazolás más tagállam által előírt kötelezettség alapján megkötött gépjármű- felelősségbiztosítási szerződésre vonatkozó igazolás, amely tartalmazza az adott biztosítónál nyilvántartott időszakot, valamint a szerződés hatálya alatt harmadik személyeknek okozott és a más tagállami biztosító által az igazolás kiadásának napjáig elismert, vagy vele szemben jogerősen megítélt kártérítések alapjául szolgáló káresetek számát, időpontját, illetve a kármentesség tényét;

  • Kamatváltoztatási mutató a hitelezés refinanszírozási költségeihez és a hitel nyújtásához kapcsolódó, az üzleti kockázat körén kívül álló, a hitelezők által nem befolyásolható, tőlük független, valamint általuk el nem hárítható körülményekben bekövetkező változást objektív módon kifejező, a kamatmódosítás számításának alapjául szolgáló és a nyilvánosság számára hozzáférhető viszonyszám.

  • Online módon hozzáférhető fizetési számla olyan fizetési számla, amely vonatkozásában lehetőség van számítástechnikai eszközök közvetlen kapcsolata útján fizetési megbízást adni, valamint adatokhoz, információkhoz hozzáférni.

  • Kamatfelár-változtatási mutató a kamatfelár módosításának alapjául szolgáló kamatváltoztatási mutató.

  • Megbízási szerződés az Alkusszal a jelen ÁSZF-ben foglalt feltételekkel kötött alkuszi megbízás és meghatalmazás, mely egyebek mellett az Ügyfél által kezdeményezett biztosítási szerződés megkötésében, biztosítási szerződések kezelésében, és az Ügyfél biztosítási díjfizetési kötelezettségének a teljesítésében való biztosításközvetítői közreműködésre terjed ki magában az alkuszi megbízási és meghatalmazási szerződésben, illetve az ÁSZF-ben meghatározott részletes szabályok szerint.

  • Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. Ivóvíz szolgáltatás - Kalocsa, Komló sor 9. 180 000 2017.10.05 Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés M és Társa Kft. Zöldség, gyümölcs, tojás beszerzés 24 hónapra. 20 884 323 2020.10.14 2022.11.20 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés MEDITRES PHARMA Kft. Gyógyszer beszerzés 16 100 000 2014.04.01 Tervezett összegű Folyamatos szerződés árubeszerzés MEDITRES PHARMA Kft. Gyógyszer, gyógyászati segédeszköz beszerzés Kalocsa 920 000 2016.09.01 Tervezett összegű Folyamatos szerződés árubeszerzés Royal II. Sütőipari Zrt. Kenyér, péksütemény, cukászsütemény keretszerződés 9 214 314 2020.06.02 2021.06.30 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés TE-DI Trade Kft. Tej, tejtermékek keretszerződés 9 069 219 2020.06.02 2021.06.30 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés "Harmónia" Integrált Szociális Intézmény 341673 Busa Kft. Szárazáru beszerzés 24 hónapra. 17 820 063 2020.10.14 2022.11.20 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés Compact Higiéniai Kft. Tisztító és tisztálkodó szerek beszerzése 2021. év. 14 766 944 2020.12.07 2022.01.31 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés

  • Fizetés-kezdeményezési szolgáltatás Olyan szolgáltatás, amely a pénzforgalmi szolgáltatást igénybe vevő kérésére másik pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számla vonatkozásában fizetési megbízás indítására szolgál.

  • Nemzetközi hívás a külföldi telefon állomásra irányuló hívás.

  • Közeli hozzátartozó a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és nevelt gyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és nevelőszülő, és a testvér.

  • Kamatfizetési nap a Szerződésben kerül meghatározásra. Eltérő megállapodás hiányában minden naptári hónap/negyedév utolsó napját jelenti. Amennyiben bármely kamatfizetési nap nem banki munkanapra esik, akkor a kamatfizetési napnak az ezt követő banki munkanap minősül.

  • Díjtartozás az Előfizetőnek egy adott időpillanatban a Szolgáltató felé, az Előfizetői Szerződés alapján fennálló, lejárt fizetési határidejű, havi- és/vagy egyszeri díjakból álló tartozásainak összessége.

  • kártalanítási szervezet a gépjármű-felelősségbiztosítási tevékenységet végző biztosítók által a székhelyük szerinti tagállamban működtetett szervezet, amelynek feladata a belföldi károsult más tagállam területén telephellyel rendelkező gépjármű üzemeltetéséből eredően a zöldkártyarendszer valamely országában elszenvedett kára kapcsán a károkozó biztosítója vagy annak kárrendezési megbízottja kárrendezésének elmaradása esetén a kártérítési igények elbírálása és kielégítése e törvényben meghatározott esetekben;

  • Készpénz-helyettesítő fizetési eszköz A Kártyakibocsátó és a Kártyabirtokos közötti keretszerződésben meghatározott olyan személyre szabott dolog vagy eljárás, amely lehetővé teszi a Kártyabirtokos számára a Fizetési megbízás megtételét.

  • Kockázatviselés kezdete az az időpont, melyet követően bekövetkező biztosítási események esetén a biztosító szolgál- tatási kötelezettsége fennáll.

  • székhely szerinti tagállam az a tagállam, ahol a kötelezettséget vállaló biztosító, biztosításközvetítő, valamint szaktanácsadó székhelye található;

  • Alapszolgáltatás Önállóan igénybe vehető elektronikus hírközlési szolgáltatás, vagy szolgáltatás csoport

  • Elszámolási időszak a Felek megállapodása alapján a Kereskedői Szerződésben meghatározott időintervallum, amely elteltével a Simple a Kereskedővel elszámolja a SimplePay rendszeren keresztül bonyolított Tranzakciók összegét és a Jutalékot.

  • Biztosítási szolgáltatás A biztosítási esemény bekö- vetkezése esetén a biztosító által nyújtott szolgáltatás.

  • adatfeldolgozás az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalma- zott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől, feltéve, hogy a technikai feladatot az adatokon végzik.

  • Szokásos tartózkodási hely a Biztosított lakóhelye, ahová az utazásból visszatér és ami egyben a sürgősségi hazaszállítás célpontja. A szokásos tartózkodási helynek Magyarországon kell lennie.

  • Ügyleti kamat a ténylegesen igénybe vett és még vissza nem fizetett Kölcsön után, a Folyósítás napjától az Adós által a pénzhasználat díjaként fizetendő összeg, melynek első Kamatperiódusra érvényes éves százalékos mértékét (kamatláb) a Szerződés tartalmazza. Az Ügyleti kamat:

  • Előfizetői hozzáférési pont az előfizetői tápvonal hálózat felőli végénél kialakított mérőpont, vagy maga a tényleges hozzáférési (jelátadási) pont.

  • Szolgáltatási szerződés az adásvételi szerződéstől eltérő bármely olyan szerződés, amelynek értelmében a vállalkozás a fogyasztó részére szolgáltatást nyújt vagy szolgáltatás nyújtását vállalja, a fogyasztó pedig megfizeti vagy vállalja, hogy megfizeti a szolgáltatás díját.