Részvételi díj definíciója

Részvételi díj a Táborban való részvétel díja, mely a honlapon megjelölt szolgáltatásokat tartalmazza.
Részvételi díj. A Belépőjegy értékének azon része, amely a Vásárlót feljogosítja a Rendezvényen való részvételre. Rendezvényszervező A Kereskedővel Belépőjegy értékesítésére vonatkozó tárgyú szerződést kötött jogi személy, amely a Rendezvény, mint a Belépőjeggyel igénybe venni kívánt szolgáltatás kizárólagos felelőse és a Belépőjegyek értékesítéséből származó Részvételi díj teljes jogosultja. A Rendezvényszervező neve és adószáma minden esetben megtalálható a Szolgáltatás weboldalán, a Rendezvény értékesítési aloldalán, ahonnan a tényleges Belépőjegy vásárlás indítható, illetve a kiállított Belépőjegy előoldalán. Szolgáltatás vagy Webáruház Olyan saját szolgáltatás, amelyben Kereskedő az általa működtetett Internetes webáruházban a Vásárló részére hozzáférhetővé teszi a Rendezvényszervezők által közvetlenül, vagy közvetítőkön keresztül rendelkezésére bocsátott Belépőjegyeket, és lehetővé teszi azok Vásárló általi megvásárlását, meghatározott ellenérték fizetése ellenében. A saját szolgáltatásnak nem része a Rendezvény, a Kereskedő Szolgáltatása kifejezetten a Belépőjegy értékesítésére korlátozódik, a Vásárlási Tranzakció belépőjeggyel igénybe venni kívánt későbbi szolgáltatás (Rendezvény) ettől teljesen elkülönül és határozottan nem tartozik Kereskedő szolgáltatásainak körébe. A Vásárló által, a vásárló akaratának megfelelően a Szolgáltatás keretében, a kereskedő Webáruházában indított, meghatározott Belépőjegyek megvásárlására irányuló folyamat, amely során egyértelműen rögzítésre kerül a megvásárlandó Belépőjegyek pontos mibenléte (Rendezvény, árkategória, jegyár, kedvezmény), a választott fizetési és jegyátvételi mód, illetve a Vásárlóra vonatkozó adatok, a megfizetett Belépőjegy értéke, illetve az alkalmazott egyéb díjak. Belépőjegy értéke A Belépőjegyen feltüntetett, a Részvételi díjat és Jegykiállítási díjat is tartalmazó, Általános Forgalmi Adóval növelt végfelhasználói ellenérték.
Részvételi díj a Kurzuson való részvétel díja, amelyért a Szervező ÁSZF-ben megjelölt szolgáltatásokat nyújtja

Examples of Részvételi díj in a sentence

  • A Vásárlási Tranzakció sikeres fizetése, véglegesítése illetve a Belépőjegyek kiállítása és Vásárló számára történő átadása, illetve E-Ticket vásárlása esetén a Belépőjegy elérhetőségét tartalmazó URL Vásárló Felhasználói e-mail címre történő megküldése után (függetlenül attól, hogy a Belépőjegy ténylegesen letöltésre került-e) a tranzakcióban érintett Belépőjegyek visszaváltásáról, azaz a Részvételi díj Vásárlónak történő visszatérítéséről, eltekintve jelen ÁSZF XI.) fejezet 20.

  • Amennyiben egyedi megállapodás alapján a fizetési határidőben Szolgáltató és Résztvevő/Díjfizető másképp állapodnak meg, vagy amennyiben a fizetésre megállapított határidő eredménytelenül vagy késedelmesen telik el, úgy Szolgáltató jogosult a Díjfizető részére a fizetendő nettó Részvételi díj 5%-ának megfelelő összegű adminisztrációs díj felszámítására és kiszámlázására.

  • A Vásárlási Tranzakció sikeres fizetése, véglegesítése illetve a Belépőjegyek kiállítása és Vásárló számára történő átadása, illetve E-Ticket vásárlása esetén a Belépőjegy elérhetőségét tartalmazó URL Vásárló Felhasználói e-mail címre történő megküldése után (függetlenül attól, hogy a Belépőjegy ténylegesen letöltésre került-e) a tranzakcióban érintett Belépőjegyek visszaváltásáról, azaz a Részvételi díj Vásárlónak történő visszatérítéséről, eltekintve jelen ÁSZF ) fejezet 20.

  • A Részvételi díj kizárólag a Képzésen való részvétel költségét fedezi.

  • A Részvételi díj megfizetése a Képzésen való részvétel egyik feltétele, kivéve abban az esetben, ha a Részvételi díj a kiállított számla szerint később esedékes.


More Definitions of Részvételi díj

Részvételi díj a Résztvevő a részvételi díjat a felhívásban megjelölt módon köteles megfizetni.
Részvételi díj. A Belépőjegy értékének azon része, amely a Vásárlót feljogosítja a Rendezvényen való részvételre. Rendezvényszervező A Kereskedővel Belépőjegy értékesítésére vonatkozó tárgyú szerződést kötött jogi személy, amely a Rendezvény, mint a Belépőjeggyel igénybe venni kívánt szolgáltatás kizárólagos felelőse és a Belépőjegyek értékesítéséből származó Részvételi díj teljes jogosultja. A Rendezvényszervező neve és adószáma minden esetben megtalálható a Szolgáltatás weboldalán, a Rendezvény értékesítési aloldalán, ahonnan a tényleges Belépőjegy vásárlás indítható, illetve a kiállított Belépőjegy előoldalán. Szolgáltatás vagy Webáruház Olyan saját szolgáltatás, amelyben Kereskedő az általa működtetett Internetes webáruházban a Vásárló részére hozzáférhetővé teszi a Rendezvényszervezők által közvetlenül, vagy közvetítőkön keresztül rendelkezésére bocsátott Belépőjegyeket, és lehetővé teszi azok Vásárló általi megvásárlását, meghatározott ellenérték fizetése ellenében. A saját szolgáltatásnak nem része a Rendezvény, a Kereskedő Szolgáltatása kifejezetten a Belépőjegy értékesítésére korlátozódik, a belépőjeggyel igénybe venni kívánt későbbi szolgáltatás (Rendezvény) ettől teljesen elkülönül és határozottan nem tartozik Kereskedő szolgáltatásainak körébe.
Részvételi díj. Az utas köteles a teljes részvételi díj összegét az utazás megkezdése előtt 30 nappal - külön felszólítás nélkül - a foglalás helyén, banki átutalással vagy postán az Utazási Irodának megfizetni. Az utazás megkezdését megelőző 30 napon belül történő foglalás esetén a teljes részvételi díj a foglaláskor befizetendő. A fizetési határidők be nem tartása esetén az Utazási Iroda jogosult az utazási szerződést megszűntnek tekinteni, a megrendelt szolgáltatásokat lemondani. A teljes részvételi díj befizetésekor az Utazási Iroda köteles az utast az utazáshoz szükséges dokumentumokkal ellátni (részvételi jegy, voucher stb.) A részvételi díj az utazás meghirdetett programjában szereplő szolgáltatások árát, illetve szervezési költségét és annak ÁFÁ-ját foglalja magába. A részvételi díj semmiféle biztosítást nem tartalmaz. Az utast az Utazási Iroda külön díjazás ellenében betegség-, baleset- és poggyászkár esetére az Európai Utazási Biztosító Rt.-nél biztosítja. A részvételi díj megváltoztatása: Az Utazási Iroda az utazás részvételi díját bel- vagy külföldi hatósági ár, devizaárfolyam, közlekedési költségek árváltoztatása, adók, illetékek mértékének megváltoztatása miatt az utazás megkezdése előtt legkésőbb 20 nappal felemelheti, de az esetleges emelésről az utast köteles írásban tájékoztatni. Ha a részvételi díj emelése a 10%-ot meghaladja, az utas az arról átvett értesítés keltétől számított 3 munkanapon belül elállhat az utazástól és ebben az esetben az Utazási Iroda a befizetett teljes összeget köteles visszafizetni. Az Utazási Iroda elállása: Az Utazási Iroda legkésőbb az utazás megkezdése előtt 15 nappal írásban tett nyilatkozattal elállhat a szerződéstől az alábbi indokok miatt: Az utas elállása a szerződéstől: Az utasnak joga van az utazási szerződéstől az utazás megkezdése előtt bármikor elállni lemondási díj megfizetése ellenében. Az utas köteles az elállást írásban az Utazási Irodával közölni. Elállásnak számít az is , ha az utas az utazást előzetes nyilatkozattétel nélkül nem kezdi meg. Ilyen esetekben az utazás kezdetének időpontja tekinthető az elállás időpontjának. Amennyiben az utas nem az utazási szolgáltatások lényeges megváltoztatása vagy 10%-ot meghaladó díjemelés miatt áll el az utazási szerződéstől,
Részvételi díj. A részvételi díjban az adott programnál meghatározott szolgáltatások szerepelnek.
Részvételi díj. A Rendezvényen való részvétel díja, amely fő szabály szerint – az ÁSZF, valamint a Rendezvényre vonatkozó leírásban eltérő rendelkezések hiányában – tartalmazza az egyes rendezvény részletes leírásában meghatározott étkeztetés költségét is, azonban nem tartalmazza az esetlegesen felmerülő szállás, egyéb fogyasztás, valamint a Résztvevő által igényelt egyéb szolgáltatás díját. Szolgáltató: STAND-ART Event Management Kft. (székhely: 0000 Xxxxxx, Xxxxxx Xxxxx xxxx 16., cégjegyzékszám: 00-00-000000 a Szegedi Törvényszék Cégbíróságán nyilvántartva, adószám: 13970831-2-06) Szponzor: Az a természetes- vagy jogi személy, aki a Rendezvény időpontját megelőzően szponzori szerződést kötött Szolgáltatóval vagy aki 200.000,-Ft, azaz Kettőszázezer forint értéket meg nem haladó mértékű, a xxxxx://xxxxx- xxx.xx weboldalon, az adott Rendezvényhez kapcsolódó szponzori regisztrációs lapon megjelölt szolgáltatásokat is igénybe vesz az általa delegált résztvevők díjának megfizetésével együtt.
Részvételi díj jelenti a Regisztráló által fizetendő részvételi díjat;
Részvételi díj. 14.500 Ft/fõ Asztalfoglalás: 00-000 0000, 00-000 0000 xxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxxxxxxxxxxx.xx