Szolgáltatás definíciója

Szolgáltatás a jelen ÁSZF-ben szabályozott elektronikus hírközlési (műsorterjesztési) szolgáltatás.
Szolgáltatás a Szolgáltató által nyújtott, a 3. fejezetben meghatározott szolgáltatás, illetve szolgáltatások együttese.
Szolgáltatás termék, ingatlan vagy vagyoni értékű jog értékesítésén kívül minden olyan – ellenszolgáltatás fejében végzett – tevékenység, amely a megrendelő, illetve megbízó igényének kielégítésére valamely eredmény létrehozását, teljesítmény nyújtását vagy más magatartás tanúsítását foglalja magában.

Examples of Szolgáltatás in a sentence

  • A Szolgáltatás helyreállításáért Szolgáltató jogosult hibaelhárítási díjat felszámolni.

  • A Szolgáltató által végzett létesítést követően, a Szolgáltatás nyújtásához szükséges végberendezés(ek) konfigurációját Előfizető nem jogosult megváltoztatni.

  • A Szolgáltatás korlátozására sor kerülhet akkor is, ha adott Előfizető vagy a Szolgáltató által biztosított szolgáltatás vagy az általa biztosított szolgáltatáson keresztül elérhető más szolgáltatások viszonylatában azt hatósági döntés rendeli el.

  • Kivételt képez ez alól, amikor az Előfizető saját elhatározásából a Szolgáltatás igénybevétele előtt a Szolgáltató által meghatározott összeget előlegként a Szolgáltatónál befizeti.

  • A Szolgáltató a Szolgáltatás felfüggesztése alatt díjat nem számíthat fel.


More Definitions of Szolgáltatás

Szolgáltatás jelenti azt a Bank által nyújtott pénzügyi szolgáltatást, melyet a Bank a Keretszerződés alapján és annak feltételei szerint biztosít az Ügyfél részére.
Szolgáltatás. A Yettel által koncessziós szerződés alapján nyújtott komplex elektronikus
Szolgáltatás a Biztosító megtéríti a fentiek szerinti külföldi légijárat-késés idôtartama alatt igénybe vett sürgôsségi vásárlások (élelmiszer, tisztálkodószerek) számlával igazolt összegének valamint a légitársaság által a járatkésés miatt a Biztosítottnak esetlegesen térített összegnek a különbözetét. 2. a) Biztosítási esemény: ha egy menetrendszerû légijárat a lakóhely szerinti ország területén lévô repülôtérre a menetrend szerinti érkezési idôponthoz képest legalább 2 óra, vagy azt meghaladó idôtartamú késéssel érkezik meg és emiatt a Biztosított lakhelyére történô továbbutazása az eredetileg tervezett módon nem lehetséges (pl. tömegközlekedés hiánya, vagy vonat-, busz lekésése miatt), feltéve, hogy a légitársaság írásban igazolja a késés tényét és idôtartamát, valamint azt, hogy a Biztosított – érvényes menetjeggyel utasként – a késett légijárattal utazott és a lakhelyre történô eredeti továbbutazási módra vonatkozóan egyértelmû információ áll rendelkezésre.
Szolgáltatás a Biztosító megtéríti az alábbi, a Biztosított személyére vonatkozóan a késés miatt felmerült, – számlával igazolt – indokolt alábbi többletköltségek valamint a légitársaság által a járatkésés miatt a Bizto- sított részére térített összegnek a különbözetét: – lakhelyre történô utazási költségeket (pl. taxi), – ha a hazautazás a késés miatt az érkezés napján már nem oldható meg, akkor egy éjszakára vonatkozó szálloda-költséget.
Szolgáltatás a Szolgáltató által „BIG FISH Payment Gateway” szolgáltatás elnevezés alatt nyújtott komplex, elektronikus fizetéseket támogató informatikai szolgáltatás, amelynek célja az igénybe vevők számára a saját szolgáltatásaikhoz kapcsolódó elektronikus fizetési szolgáltatások egyszerű megvalósítása; a Szolgáltatás igénybevétele ugyanakkor nem érinti azt, hogy a Fizetési Szolgáltatókkal jogviszonyba a Csatlakozó Rendszer szolgáltatásainak nyújtása kapcsán kizárólag Megrendelő kerül. A Szolgáltatás körébe a 4.2. pont szerinti bevezetés és a 4.4. pont szerinti folyamatos tevékenység ellátása tartozik.
Szolgáltatás minden olyan szolgáltatás, amelyet a Rendező vagy Szerződéses partnerei a Rendezvényeken – akár ingyen, akár ellenérték fejében – hozzáférhetővé tesznek.
Szolgáltatás a jelen ÁSZF-ben szabályozott, annak 3.1 pontjában és 1. sz. mellékletében részletesen meghatározottelektronikus hírközlési szolgáltatások.