Kedvezményezett Az a jogalany, aki a fizetési művelet tárgyát képező pénz jogosultja.
zöldkártyarendszer a nemzeti irodák közötti megál- lapodások alapján az ezen megállapodásokban részes országok rendszere, mely rendszerhez tartozó országok hatóságai a zöldkártyában megtestesülő igazolást az országban megkövetelt gépjármű-felelősségbiztosítási fedezet igazolásául elfogadják.
3/A. § E törvény alkalmazásában kár és kártérítés alatt a sére- lemdíj-követelés alapjául szolgáló személyiségi jogsérelem és a sérelemdíj is értendő.
(1) Ahol e törvény euróban meghatározott összegről ren- delkezik, azon a tárgyév január 1-jétől december 31-ig tartó időszakára (a továbbiakban: alkalmazási időszak) vonatkozó, forintban meghatározott összegét kell érteni.
(2) Az adott alkalmazási időszakra vonatkozó forintban meghatározott összeget az alkalmazási időszakot meg- előző naptári év első tíz hónapjára és az euró forintra való átszámítására vonatkozó – Magyar Nemzeti Bank által közzétett – hivatalos napi árfolyamok átlagának alkalma- zásával, a következő milliós forintértékre felkerekítve kell kiszámítani.
Rendszeres karbantartásnak nevezzük azon technikai eszközeink üzemképes állapotban való tartására vonatkozó karbantartási tevékenységeit, amely biztosítja a karbantartás hatására a minőségi célértékek elérésének folyamatos fenntartását. A rendszeres karbantartás biztosítja az üzemelés hatására fokozatosan csökkenő üzembiztonság időszakonkénti növelését, lassítva ezzel a technikai eszközök elhasználódásának folyamatát. Rendszeres karbantartásba tartoznak azok a tevékenységek, amelyek a szolgáltatás nyújtásához szükséges kiszolgáló eszközök meghibásodásának megelőzése érdekében karbantartási munkákat igényelnek. (pl. diszkbővítés, stb.) Rendszeres karbantartási munkálatokat minden héten szerdán 24.00-06.00 között lehet elvégezni, ettől eltérő időpontban végzett karbantartás az Előfizető 15 nappal korábban történő értesítése mellett lehetséges. Ha a Szolgáltató érdekkörébe tartozó ok miatt kerül sor a szünetelésre - ide nem értve az általános szerződési feltételekben meghatározott rendszeres karbantartást -, vagy a szünetelés oka mindkét fél érdekkörén kívül esik, a szünetelés időtartama alatt az Előfizető a szünetelés időtartamára vonatkozó díj fizetésére nem köteles.
Rendszámegyezmény a nemzeti irodák között létrejött olyan megállapodás, amely alapján az egyezményben részes országok hatóságai a zöldkártyában megtestesülő igazolás helyett az illető országban megkövetelt gép- jármű-felelősségbiztosítási fedezet igazolásául a jármű hatósági jelzését (forgalmi rendszámát) az országjellel együtt elfogadják;
rendeltetés helye szerinti tagállam gépjármű tulajdon- jogának átruházása esetén a tulajdonszerzést követően a rendelkezésre bocsátástól számított harmincnapos időtar- tam folyamán az – a gépjármű telephely szerinti országá- tól eltérő – tagállam,
a) ahol a tulajdont szerző természetes személy állandó lakóhelye, a jogi személy, egyéni vállalkozó, egyéni cég tulajdonszerzése esetén annak székhelye található, illetve
Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. Ivóvíz szolgáltatás - Kalocsa, Komló sor 9. 180 000 2017.10.05 Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés M és Társa Kft. Zöldség, gyümölcs, tojás beszerzés 24 hónapra. 20 884 323 2020.10.14 2022.11.20 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés MEDITRES PHARMA Kft. Gyógyszer beszerzés 16 100 000 2014.04.01 Tervezett összegű Folyamatos szerződés árubeszerzés MEDITRES PHARMA Kft. Gyógyszer, gyógyászati segédeszköz beszerzés Kalocsa 920 000 2016.09.01 Tervezett összegű Folyamatos szerződés árubeszerzés Royal II. Sütőipari Zrt. Kenyér, péksütemény, cukászsütemény keretszerződés 9 214 314 2020.06.02 2021.06.30 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés TE-DI Trade Kft. Tej, tejtermékek keretszerződés 9 069 219 2020.06.02 2021.06.30 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés "Harmónia" Integrált Szociális Intézmény 341673 Busa Kft. Szárazáru beszerzés 24 hónapra. 17 820 063 2020.10.14 2022.11.20 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés Compact Higiéniai Kft. Tisztító és tisztálkodó szerek beszerzése 2021. év. 14 766 944 2020.12.07 2022.01.31 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés
Adatfeldolgozó az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely az adatkezelő nevében személyes adatokat kezel;
Sorozatkár A sorozatkárok egy biztosítási eseménynek minôsülnek. Jelen szerzôdés alkalmazása szempontjából sorozatkár az, ha egyazon biztosítotti károkozói magatartásból több kártérítési kötelezettség származik és az ok (a biztosított magatartása) és az okozatok közötti összefüggés fennáll.
Személyes hitelesítési adatok A pénzforgalmi szolgáltató által hitelesítés céljából az ügyfél rendelkezésére bocsátott személyes elemek.
Berendezés, eszköz a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatás, szolgáltatások igénybevételéhez szükséges eszközök összessége.
Késleltetés-ingadozás (Körbejárási) A Yettel nem vállal a késleltetés- ingadozásra (körbejárási) vonatkozó szolgáltatásminőségi követelményeket és ezekhez tartozó célértékeket. Csomagvesztés A Yettel nem vállal a csomagvesztésre vonatkozó szolgáltatásminőségi követelményeket és ezekhez tartozó célértékeket.
Közhasznú szervezet az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény 32. § (1) bekezdésében közhasznúként meghatározott szervezet;
Előtörlesztési díj jelenti a Hitelszerződésben megállapított teljesítési határidő előtti részleges vagy teljes előtörlesztés esetén, a Hitelszerződésben és/vagy Hirdetményben meghatározott feltételek szerint és mértékben, a Hitelintézetnél az előtörlesztéshez közvetlenül kapcsolódó, esetlegesen felmerült méltányos és objektíven indokolható költségek megtérítésére szolgáló, az Adós által a Hitelintézetnek megfizetendő díjat.
Gazdálkodó szervezet a gazdasági társaság, az európai részvénytársaság, az egyesülés, az európai gazdasági egyesülés, az európai területi együttműködési csoportosulás, a szövetkezet, a lakásszövetkezet, az európai szövetkezet, a vízgazdálkodási társulat, az erdőbirtokossági társulat, az állami vállalat, az egyéb állami gazdálkodó szerv, az egyes jogi személyek vállalata, a közös vállalat, a végrehajtói iroda, a közjegyzői iroda, az ügyvédi iroda, a szabadalmi ügyvivői iroda, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a magánnyugdíjpénztár, az egyéni cég, továbbá az egyéni vállalkozó.”
kártalanítási szervezet a gépjármű-felelősségbiztosítási tevékenységet végző biztosítók által a székhelyük szerinti tagállamban működtetett szervezet, amelynek feladata a belföldi károsult más tagállam területén telephellyel rendelkező gépjármű üzemeltetéséből eredően a zöldkártyarendszer valamely országában elszenvedett kára kapcsán a károkozó biztosítója vagy annak kárrendezési megbízottja kárrendezésének elmaradása esetén a kártérítési igények elbírálása és kielégítése e törvényben meghatározott esetekben;
Földrajzi kitettség Kötvény befektetések Magyarország Részvény befektetések: nem koncentrált
fedezetlenségi díj az adott gépjármű vonatkozásában az üzemben tartó biztosítási kötelezettségének – a szü- netelés időtartamának, kivételével – díjfizetés hiányában kockázatviselés nélküli időtartamára (fedezetlenség idő- tartama) a Kártalanítási Számla kezelőjét megillető, általa meghatározott díjtarifa alapján utólagosan megállapított díj;
Általános Szerződési Feltételek azok a szerződési feltételek, amelyeket a Bank több, pénzügyi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés megkötése céljából egyoldalúan, az Ügyfél közreműködése nélkül előre meghatározott, és amelyeket a Felek egyedileg nem tárgyaltak meg. Eltérő rendelkezés hiányában az Általános Szerződési Feltételek jelen Üzletszabályzat alkalmazása szempontjából a hitel és pénzkölcsön nyújtására vonatkozó szerződési feltételekre értendőek, ideértve a hitelkártyához kapcsolódó hitelkeret rendelkezésre tartására irányuló szerződési feltételeket is, amennyiben a Bankkártya Üzletszabályzat speciális szabályokat nem állapít meg.
Távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz olyan eszköz, amely alkalmas a felek távollétében – szerződés megkötése érdekében – szerződési nyilatkozat megtételére. Ilyen eszköz különösen a címzett vagy a címzés nélküli nyomtatvány, a szabványlevél, a sajtótermékben közzétett hirdetés megrendelőlappal, a katalógus, a telefon, a telefax és az internetes hozzáférést biztosító eszköz
Hitel teljes összege a hitelnek a hitelszerződésben meghatározott teljes összege vagy felső összeghatára.
Készpénz-helyettesítő fizetési eszköz A Kártyakibocsátó és a Kártyabirtokos közötti keretszerződésben meghatározott olyan személyre szabott dolog vagy eljárás, amely lehetővé teszi a Kártyabirtokos számára a Fizetési megbízás megtételét.
határon átnyúló szolgáltatás a Bit.-ben meghatározott fogalom;
értékelési szempont Nettó Vállalkozói Díj összesen (Ft) tartalékkeret nélkül értékelési szempont esetében a legjobb (legalacsonyabb nettó vállalkozói díj) ajánlat a maximális 100 pontot kapja, a többi ajánlat tartalmi elemére pedig a legkedvezőbb tartalmi elemhez viszonyítva, a fordított arányosítás módszerével számolja ki a pontszámokat az ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóságnak a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról szóló útmutatója (Közbeszerzési Értesítő 2019. évi 227. szám, 2019. november 26.) alapján. Az ajánlattevőnek részletes árajánlatot kell tennie a részletes árajánlat (az árazatlan költségvetési kiírás(ok)) kitöltésével, melyet a dokumentáció tartalmaz (excel és pdf. fileként is szükséges benyújtani). A felolvasólapon az ajánlattevő által beárazott költségvetés végösszegét kell feltüntetni.
adatfeldolgozás az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalma- zott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől, feltéve, hogy a technikai feladatot az adatokon végzik.
Címzett az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, akivel vagy amellyel a személyes adatot közlik, függetlenül attól, hogy harmadik fél-e. Azon közhatalmi szervek, amelyek egy egyedi vizsgálat keretében az uniós vagy a tagállami joggal összhangban férhetnek hozzá személyes adatokhoz, nem minősülnek címzettnek; az említett adatok e közhatalmi szervek általi kezelése meg kell, hogy feleljen az adatkezelés céljainak megfelelően az alkalmazandó adatvédelmi szabályoknak;
Fogyasztó a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy