A Beruházási szerződés tárgya mintaszakaszok

A Beruházási szerződés tárgya. A Beruházási szerződés tárgya (betáplálási/keverőköri kiadási pont megnevezése) létesítése a Termelő, mint fővállalkozó által (a továbbiakban: Beruházás). A Beruházási szerződés kiterjed a csatlakozásra vonatkozó Beruházás előkészítésére, a szükséges átalakításokra és az új betáplálási/keverőköri kiadási pont kivitelezésére. A Termelő a Beruházás előkészítése és megvalósítása körében köteles a Beruházáshoz szükséges tervezési, kivitelezési és a Beruházási szerződésben részletezett egyéb kapcsolódó feladatok ellátására, a Csatlakozási szerződés 4. számú mellékletét képező műszaki tartalom (a továbbiakban: „Műszaki Tartalom”) szerint. A Felek az alábbiakban rögzítik a tárgyi Beruházás előkészítésének feltételeit, valamint a megvalósításával összefüggésben a Felekre háruló jogokat és kötelezettségeket.

Related to A Beruházási szerződés tárgya

  • egyszeri díjas életbiztosítások általános szerződési feltételei („BEÁF”) ◼ A szerződés alanyai ◼ Területi hatály ◼ Fogalmak ◼ A befektetéssel kapcsolatos tudnivalók ◼ A befektetés és befektetési lehetőségek módosítása ◼ A szerződés létrejötte ◼ A szerződés hatálybalépése, a kockázatviselés kezdete ◼ A szerződés tartama, a biztosítási időszak és a biztosítási évforduló ◼ Biztosítási események és szolgáltatások ◼ A biztosítási díj, a díjfizetés szabályai ◼ A szerződésen érvényesített levonások ⏵◼ A szerződésen történő jóváírások: ⏵◼ Maradékjogok, részleges visszavásárlás ◼ A szerződés módosítása ◼ A kockázatviselés és a szerződés megszűnése ◼ A felekre vonatkoztó egyéb jogok és kötelezettségek ◼ A közlési és változásbejelentési kötelezettség megsértése, mentesülések, kizárások ◼ Egyéb rendelkezések „Life Planet ×1” egyszeri díjas, befektetési egységekhez kötött élet- biztosítás különös feltételei („KF”)

  • A biztosítási szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei 4.1. A Bank köteles (1) a csoportos biztosítási szerződésekkel kapcsolatos megfelelő jognyilatkozatok megtételére, valamint (2) a Biztosítók által hozzá intézett jognyilatkozatokról és a csoportos biztosítási szerződésben bekövetkezett változásokról tájékoztatni azokat a Biztosítottakat, akikre az adott jognyilatkozat és/vagy változás hatást gyakorol, (3) a biztosítási díjat a Biztosítóknak megfizetni (a Bank az általa megfizetett biztosítási díjnak a Biztosítottra jutó részét áthárítja a Biztosítottra). 4.2. A Biztosított köteles a Bank részére megfizetni a biztosítási díj áthárított, rá jutó részét. 4.3. A Bank és a Biztosított köteles közlési kötelezettségének eleget tenni, valamint a Biztosítók által feltett, a biztosítás szempontjából szükséges kérdéseket a valóságnak megfelelően és teljes körűen megválaszolni. 4.4. A közlési kötelezettség abban áll, hogy a Bank és a Biztosított köteles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lényeges körülményt, adatot a Biztosítókkal írásban közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A Biztosítók írásban közölt kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő válaszokkal a fél közlési kötelezettségének eleget tesz. A kérdések megválaszolatlanul hagyása egymagában nem jelenti a közlési kötelezettség megsértését. 4.5. A Biztosítók a szolgáltatás jogalapjának megállapításához a közölt adatokat ellenőrizhetik, saját orvosuk által vizsgálatot kezdeményezhetnek. 4.6. A Biztosítók kötelesek a tudomásukra jutott adatokat megőrizni és a biztosítási törvényben foglaltak szerint titokként kezelni. 4.7. A csoportos biztosítási szerződés feltételeit kizárólag a Bank és a Biztosító(k) módosíthatják az általuk aláírt módosító szerződés útján. 4.8. A Biztosítottakat kizárólag a biztosítotti jogviszony felmondásának joga illeti meg (ld. 8.2 pont). 4.9. A Biztosítottakat nem illeti meg (1) a csoportos biztosítási szerződésbe történő belépésnek, (2) a csoportos biztosítási szerződés módosításának és/vagy (3) a biztosítotti jogviszonyra vonatkozó szerződési feltételek módosításának a joga.

  • A szerződés tárgya A jelen szerződés megkötésével az SPB kötelezettséget vállal arra, hogy díjazás ellenében az Ügyfél javára, a jelen számlaszerződésben meghatározott feltételek szerint Ügyfél-főszámlát nyit, Xxxxx megegyezése szerint az alábbi elemekkel (azzal, hogy ügyfélszámla nyitása az SPB szolgáltatásainak igénybevételéhez kötelező!): - ügyfélszámla - értékpapírszámla Az SPB kötelezettséget vállal arra, hogy a számla javára és terhére a Számlatulajdonos illetve az általa feljogosított képviselőinek, meghatalmazottjainak rendelkezései szerint a Számlatulajdonos tulajdonát képező − pénzügyi eszközökről, − értékpapírok vételére, más pénzügyi eszköz vételére vagy pozíciók nyitására átadott pénzösszegekről; − az értékpapírokból vagy más pénzügyi eszközből továbbá ezek értékesítéséből befolyt ellenértékről nyilvántartást vezet, az értékpapírokat kezeli, továbbá a számla egyenlegéről az Ügyfelet vagy erre irányuló meghatalmazás esetén a képviselőjét értesíti. Az SPB vállalja, hogy jelen szerződés alapján az Ügyfél részére megnyitott számlákon végrehajtja az Ügyfél, illetve adott számla felett rendelkezésre jogosult rendelkezései szerinti számlaműveleteket, feltéve, hogy annak sem a jelen szerződés, sem az SPB Üzletszabályzata, sem a vonatkozó hatályos jogszabályok alapján nincs akadálya. Az SPB tájékoztatja az Ügyfelet, hogy befektetési, kiegészítő befektetési szolgáltatásainak igénybevételére kizárólag a jelen Számlaszerződés megkötését követően kerülhet sor. Jelen számlaszerződés megkötését megelőzően az SPB az Üzletszabályzatban előírt módon elvégezte az ügyfél-átvilágítást és a tényleges tulajdonos meghatározására irányuló eljárást, melynek során a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvényben foglaltak figyelembe vételével járt el. A Xxxxx rögzítik továbbá, hogy az SPB a jelen szerződés megkötését megelőzően Üzletszabályzatának és a jogszabályoknak megfelelően teljesítette előzetes tájékozódási és tájékoztatási kötelezettségét, melynek keretében az Ügyféllel alkalmassági és megfelelési tesztet vett xxx.Xx Ügyfél tudomásul veszi, hogy ezen eljárások elvégzése a jelen Számlaszerződés megkötésének előfeltétele. Az Ügyfél köteles az SPB teljesítését akként is elősegíteni, hogy a jogszabályok által kötelezően előírt előzetes tesztek és ügyfélminősítés végrehajtása során azokban teljes körűen együttműködik, adatszolgáltatási és nyilatkozattételi kötelezettségének maradéktalanul eleget tesz. Az SPB az előzetes tájékoztatási kötelezettségének teljesítése során felhívta az Ügyfél figyelmét a szokásos, illetve a korábbi szerződéses gyakorlattól eltérő rendelkezésekre. Az Ügyfél tudomással bír arról, hogy jelen szerződés aláírásával kifejezetten elfogad minden egyes benne foglalt feltételt, mely feltételekre vonatkozó kérdések, felvetések megtárgyalására a szerződéskötés folyamatában, annak aláírását megelőzően van lehetősége. Az Ügyfél a jelen szerződés aláírásával kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy az SPB a jogszabályok által meghatározott körben, a jogszabályok által előírt azon tájékoztatási kötelezettségének, mely az Ügyfélre vonatkozó személyes adatot, információt, értékpapírtitkot vagy más jogszabály által védett titkot nem tartalmaz, a xxxx://xxx.xxxxxxxxx.xx/ alatti címen elérhető honlapján történő közzététel útján, nem személyesen az Ügyfélnek szóló tájékoztatás formájában tegyen eleget. Az SPB az Ügyfelet elektronikus úton is értesíti a honlap címéről, és megjelöli, hogy az adott információ pontosan a honlap mely részén érhető el. A Felek rögzítik, hogy az ily módon történő tájékoztatás a Felek közötti kapcsolattartási formának megfelel.

  • A biztosítási szerződés alanyai Biztosított lehet az a 15–57 év belépési korú személy, aki a jelen kiegészítő biztosítás hatályba lépésének időpont- jában a biztosító kockázatvállalási feltételeinek megfelel. A kiegészítő biztosítás lejáratakor a biztosított életkora nem haladhatja meg a 65 évet (lejárati életkor).

  • A biztosítási szerződés hatálybalépése, a kockázatviselés kezdete A biztosítási szerződés a kockázatviselés kezdő napján lép hatályba. A biztosító kockázatviselése az ajánlaton megjelölt időpontban kez- dődik. A kockázatviselés kezdő időpontja nem lehet korábbi, mint az ajánlat biztosító számára történő hozzáférhetővé válás időpontját követő nap 0 órája. Amennyiben az ajánlaton a kockázatviselés kezdő idő- pontjaként korábbi időpont került feltüntetésre, mint az ajánlat biz- tosító számára történő hozzáférhetővé válás időpontját követő nap, úgy a kockázatviselés kezdő időpontjának a biztosító számára történő hozzáférhetővé válás időpontját követő nap 0 óráját kell tekinteni.

  • A szerződés típusa Építési beruházás Árubeszerzés x Szolgáltatásmegrendelés

  • Egyéb előfizetői szerződés megszűnési esetek és feltételeik Az előfizetői szerződés a Szolgáltató vagy az Előfizető általi felmondáson kívül megszűnik az alábbi esetekben:

  • Díjfizetési kötelezettség a szerződés megszűnése esetén 6.6.1. Ha a biztosítási esemény bekövetkezik és a szerződés megszűnik, a biztosító az egész biztosítási időszakra járó díj megfizetését követelheti. 6.6.2. A szerződés megszűnésének egyéb eseteiben a biztosító addig a napig járó díj megfizetését követelheti, amikor a kockázatviselése véget ért. Ha az időarányos díjnál több díjat fizettek be, a biztosító a díjtöbbletet visszatéríti.

  • A közbeszerzési dokumentációban megadott kiválasztási szempontok A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése: Igazolási mód: AT (közös AT-k) az alábbiak szerint kötelesek igazolni alkalmasságukat: A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján az AT-nek a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek (az ESPD IV. rész: Kiválasztási szempontok, Az összes kiválasztási szempont általános jelzése (alfa) pontjában (Igen/Nem) történő feltüntetésével). Az alkalmasság igazolása során a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bek.-ben, 28. § (5) bek.-ben, valamint a Kbt. 65. § (6) és (11) bek.-ben foglaltak is megfelelően alkalmazandóak. AT-k a Kbt. 65. §-ának (7), (9) és (12) bek. szerint támaszkodhatnak más szervezet vagy személy kapacitására, és a hivatkozott szakaszokban foglaltak szerint kötelesek igazolni az erőforrások rendelkezésre állását. Amennyiben AT – átalakulásra hivatkozással – jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlatához csatolnia kell a jogutódlás tényét bizonyító/igazoló okiratokat (cégiratokat) egyszerű másolatban, különös tekintettel a szétválási okiratokban foglaltakra. Az előírt alkalmassági követelménynek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (2) bek. alapján az AK által a Kbt. 69. § (4)–(8) bek. alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet IV. Fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek, az alábbiak szerint:

  • A közbeszerzés tárgya SZVR - 3. sz. konzultáció