A szerződés tárgya. A jelen szerződés megkötésével az SPB kötelezettséget vállal arra, hogy díjazás ellenében az Ügyfél javára, a jelen számlaszerződésben meghatározott feltételek szerint Ügyfél-főszámlát nyit, Xxxxx megegyezése szerint az alábbi elemekkel (azzal, hogy ügyfélszámla nyitása az SPB szolgáltatásainak igénybevételéhez kötelező!): - ügyfélszámla - értékpapírszámla Az SPB kötelezettséget vállal arra, hogy a számla javára és terhére a Számlatulajdonos illetve az általa feljogosított képviselőinek, meghatalmazottjainak rendelkezései szerint a Számlatulajdonos tulajdonát képező − pénzügyi eszközökről, − értékpapírok vételére, más pénzügyi eszköz vételére vagy pozíciók nyitására átadott pénzösszegekről; − az értékpapírokból vagy más pénzügyi eszközből továbbá ezek értékesítéséből befolyt ellenértékről nyilvántartást vezet, az értékpapírokat kezeli, továbbá a számla egyenlegéről az Ügyfelet vagy erre irányuló meghatalmazás esetén a képviselőjét értesíti. Az SPB vállalja, hogy jelen szerződés alapján az Ügyfél részére megnyitott számlákon végrehajtja az Ügyfél, illetve adott számla felett rendelkezésre jogosult rendelkezései szerinti számlaműveleteket, feltéve, hogy annak sem a jelen szerződés, sem az SPB Üzletszabályzata, sem a vonatkozó hatályos jogszabályok alapján nincs akadálya. Az SPB tájékoztatja az Ügyfelet, hogy befektetési, kiegészítő befektetési szolgáltatásainak igénybevételére kizárólag a jelen Számlaszerződés megkötését követően kerülhet sor. Jelen számlaszerződés megkötését megelőzően az SPB az Üzletszabályzatban előírt módon elvégezte az ügyfél-átvilágítást és a tényleges tulajdonos meghatározására irányuló eljárást, melynek során a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvényben foglaltak figyelembe vételével járt el. A Xxxxx rögzítik továbbá, hogy az SPB a jelen szerződés megkötését megelőzően Üzletszabályzatának és a jogszabályoknak megfelelően teljesítette előzetes tájékozódási és tájékoztatási kötelezettségét, melynek keretében az Ügyféllel alkalmassági és megfelelési tesztet vett xxx.Xx Ügyfél tudomásul veszi, hogy ezen eljárások elvégzése a jelen Számlaszerződés megkötésének előfeltétele. Az Ügyfél köteles az SPB teljesítését akként is elősegíteni, hogy a jogszabályok által kötelezően előírt előzetes tesztek és ügyfélminősítés végrehajtása során azokban teljes körűen együttműködik, adatszolgáltatási és nyilatkozattételi kötelezettségének maradéktalanul eleget tesz. Az SPB az előzetes tá...
A szerződés tárgya. 1.1. A jelen Szerződés (a továbbiakban Szerződés) alapján az FGSZ Zrt. vállalja, hogy a Szerződésben meghatározott csatlakozási helyen a {dátum}-án kiadott kapacitásnyilatkozatban meghatározott feltételekkel biztosítja az Igénylő földgázszállító rendszerhez történő csatlakozását a 4. számú melléklet szerinti önálló hálózati pont kiépítésével/kapacitásbővítésével, azzal a feltétellel, hogy a Magyar Energetikai és Közmű- szabályozási Hivatal (továbbiakban Hivatal) hozzájárul a szállítási rendszerüzemeltetői működési engedély módosításához.
1.2. Az FGSZ Zrt. folyamatosan biztosítja a Szerződés 4. pontja szerinti rendelkezésre állás időpontjától a földgázszállító rendszerhez való hozzáférést az Igénylő jogosultságának mértékéig. Igénylő tudomással bír arról, hogy a földgázszállító rendszer használatához hatályos Rendszerhasználati Keretszerződéssel kell rendelkezni. Jelen Szerződés alapján az Igénylő vállalja, hogy az 1.1. pont szerint a csatlakozási helyre vonatkozóan rendelkezésre álló földgázszállító rendszer kiadási/betáplálási ponti kapacitást a csatlakozási díjakat megállapító MEKH határozat szerinti díjazás ellenében igénybe veszi.
1.3. A Szerződés az FGSZ Zrt. Üzletszabályzatának 4.b számú mellékleteként kiadott „Általános szerződéses feltételek a Csatlakozási szerződésekre vonatkozóan” című dokumentum (továbbiakban ÁSZF) alapján kerül megkötésre, mely jelen Szerződés 1. sz. mellékletét képezi. Az Igénylő a Szerződés aláírásával elismeri, hogy a jelen pontban hivatkozott, az FGSZ Zrt. internetes honlapján (xxx.xxxx.xx) is közzétett ÁSZF tartalmát – ideértve az ÁSZF időközben módosított valamint új rendelkezéseit is – az FGSZ Zrt. erre vonatkozó tájékoztatásának elfogadása és tudomásul vétele mellett megismerte, továbbá megerősíti, hogy az ÁSZF ily módon megismert valamennyi rendelkezését a jelen Szerződés részének tekinti, és azokat magára nézve kötelezőnek ismeri el. Az ÁSZF-ben nem rögzített, illetve speciális feltételeket jelen Szerződés tartalmazza. A jelen Szerződésben nem szabályozott kérdésekben a mindenkor hatályos jogszabályokat, az ÜKSZ-t, az FGSZ Zrt. Xxxxxxx által jóváhagyott Üzletszabályzatát és a jelen Szerződés 1. sz. mellékletét képező ÁSZF-et kell alkalmazni. Amennyiben a jelen Szerződés és az ÁSZF rendelkezései között bármilyen eltérés lenne, úgy a jelen Megállapodás rendelkezéseit kell alkalmazni.
A szerződés tárgya. 1.1 Az Intézmény a résztvevő számára támogatást nyújt ahhoz, hogy az Erasmus+ Program keretein belül tanulmányi mobilitási tevékenységet folytasson.
1.2 A Résztvevő elfogadja a 3. cikkben meghatározott összegű pénzügyi támogatást, és vállalja, hogy az I. sz. Melléklet - ben leírt tanulmányi mobilitási tevékenységet végrehajtja.
1.3 A Szerződés módosítását, beleértve a kezdő és befejező dátum megváltoztatását is, levélben vagy e-mailben küldött hivatalos értesítéssel lehet kérvényezni; a módosítás csak kölcsönös megegyezés esetén válik érvényessé.
A szerződés tárgya. Általános rendelkezések.
1.1 A Magyar Posta megbízza a Közreműködőt az 1. sz. melléklet szerinti szolgáltatóhelyen (továbbiakban: Szolgáltatóhely), a 2. sz. mellékletben felsorolt, tevékenységek (továbbiakban: Szolgáltatás, Szolgáltatások) végzésével. A Közreműködő a megbízást elfogadja.
1.2 A Közreműködő a postai szolgáltatásokról szóló 2012 évi CLIX. törvény (Postatv.) 2. § 33. pontja szerinti postai közreműködőnek minősül.
1.3 A Közreműködő a tevékenységét a postai szolgáltatásra vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályok – elsősorban a Postatv. és a postai szolgáltatások nyújtásának és a hivatalos iratokkal kapcsolatos postai szolgáltatás részletes szabályairól, valamint a postai Szolgáltatók általános szerződési feltételeiről, és a postai szolgáltatásból kizárt, vagy feltételesen szállítható küldeményekről szóló 335/2012. (XII. 4) Kormányrendelet (R.), –, a Postai Szolgáltatások Általános Szerződés Feltételei című dokumentum és a Magyar Posta Pénzforgalmi Üzletszabályzata, továbbá az egyéb, pénzforgalmi és pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozó üzletszabályzatok és általános szerződési feltételek (továbbiakban az előző dokumentumok együtt: Üzletszabályzat-ok), az egyes szolgáltatásokra vonatkozó egyéb általános szerződési feltételek (a továbbiakban: ÁSZF- ek), a Magyar Posta által a Közreműködő részére átadott technológiai leírások és közlemények melyek tartalmazzák a Szolgáltatások ellátásának részletes szabályait, eljárásrendjét, azok esetleges módosításait és azt, hogy ügyféltérbe mely dokumentumokat kell kihelyezni vagy kérésre átadni (továbbiakban: Közreműködői Kézikönyv) és az IPH Kezelési Szabályzat, továbbá a Magyar Posta megbízásából nyújtott egyes szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályok (különösen a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény és a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény, az egyes fizetési szolgáltatókról szóló 2013. évi CCXXXV. törvény, a pénzforgalom lebonyolításáról szóló 35/2017. (XII.14.) MNB rendelet), valamint a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény) továbbá a Magyar Nemzeti Bank a pénzügyi szervezetek működésének fizikai biztonsági és humánkockázatkezelési feltételeiről szóló 11/2020. (X.20.) számú ajánlása szerint köteles ellátni. A Közreműködő a Szolgáltatások nyújtásakor a Magyar Posta Etikai Kódexének rendelkezéseit is köteles figyelembe venni
1.4 A Közreműködő kötelezettséget vállal arra, hogy a jogszabályok szerinti, és a Közrem...
A szerződés tárgya. A szerződés nettó értéke forintban Szerződéskötés dátuma A szerződés időbeli hatálya/teljesítés határideje/ határozatlan idejű szerződés ténye Szerződésmódosí tás volt-e igen/nem Szerződésmódosítás által érintett rendelkezések és a változások megadása (pl. időbeli hatály, szerődéses érték, stb.) Közbeszerzési eljárás volt igen/nem
A szerződés tárgya. 1.1 A Vállalkozó vállalja a Budapest Főváros Önkormányzata kizárólagos tulajdonában álló, nemzeti vagyoni körbe tartozó és a Megrendelő üzemeltetésében lévő, természetben a 1146 Budapest, Xxxx Xxxxx sétány u. 5. szám alatt fekvő Városligeti Műjégpályán található hűtéstechnikai berendezéseinek teljes körű karbantartását. A melléklet célja ezen teljes körű karbantartási tevékenységek részletezése, mely tartalmazza a berendezések („Berendezések”) rendszeres ellenőrzését, karbantartását, javítását a magyar jogszabályok valamint szabványok előírásainak megfelelően a Megrendelő igényével összhangban. A Vállalkozó által elvégzendő ellenőrzések, karbantartási-, javítási munkálatok (a továbbiakban „Karbantartás”) részletes felsorolását valamint ütemezését az 1. sz. melléklet tartalmazza.
1.2 A Vállalkozó vállalja, hogy a Berendezések megfelelő alkatrészellátásának biztosítása érdekében, valamint a beszerzés ideje alatt a hűtőkiesés által okozott forgalomcsökkenés elkerülése érdekében minden tőle telhetőt megtesz. A Megrendelő vállalja a jégpálya karbantartáshoz szükséges pótalkatrészek beszerzését és helyszíni tárolását, szükség szerint. Vállalkozó beárazott pótalkatrész listát készít melyet a Megrendelővel egyeztet.
1.3 A Vállalkozó köteles „sürgősségi ellenőrzések, javítások” elvégzésére. Vállalkozó köteles a Megrendelő ez irányú sürgősségi igényének kézhezvételétől 1.3.1 és 1.3.2 pontokban rögzítetten az ellenőrzést, javítást megkezdeni és az elvárható legrövidebb időn belül, azt befejezni. 0000 Xxxxxxxx, Xxxx Xxxxx sétány 5. • Adószám: 25352050-2-42• Bankszámlaszám: 11784009-20606309 Telefon: +00 0 000 0000 • xxx.xxx.xxxxx.xx • xxxxx@xxxxxxxxxx.xx
1.3.1 A Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy a hibabejelentést követően haladéktalanul megkezdi a hiba elhárítását és javítást, amely azt jelenti, hogy a hibabajelenetést követően, kártérítési felelősség terhe mellett, legkésőbb 6 (hat) órán belül a helyszínre ki kell vonulnia és a helyszínen meg kell kezdenie a hiba elhárítását. Kizárólag a Megrendelő előzetes írásbeli engedélye alapján kezdheti meg később a munkát. A hibabejelentés telefonszámai: 0-24 óráig: ……………………. Vállalkozó köteles óránként 30.000 Ft késedelmi kötbért fizetni Megrendelőnek, ha a Vállalkozónak felróható okból a Vállalkozó a kiszállással késedelembe esik, és viseli a késedelmes hibaelhárítás miatt a Megrendelőt ért károkat is. A kötbér maximális mértéke 500.000 Ft. Megrendelő a hibabejelentést a 3. sz. melléklet szerint hajtja végre az al...
A szerződés tárgya. 1. Megrendelő megrendeli, Vállalkozó pedig elvállalja a fent megjelölt közbeszerzési eljárás iratanyagában (különösen közbeszerzési műszaki leírásban) meghatározott kivitelezési feladatok ellátását eredményfelelősséggel.
2. A teljesítés helye és hrsz: Magyarország Zádorfalva, Xxxxxx xx 00.,hrsz.: 191 NUTS-KÓD: HU31104
3. Az ellátandó feladatok részletes leírását a közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
4. Vállalkozó feladata a kivitelezés körében a közbeszerzési műszaki leírás, az árazatlan költségvetés, a hatályos jogszabályok, a szabványok és szakmai szokványoknak megfelelően, a munkálatok teljes körű megvalósítása annak érdekében, hogy tárgyi munka alapján létrejövő eredmény rendeltetésszerű használatra alkalmas, továbbá a műszaki leírásban meghatározottak szerinti műszaki adatoknak megfelelő legyen.
5. Vállalkozó a munkát hiány-, és hibamentesen, határidőre köteles elvégezni. Vállalkozó a munkavégzés során csak érvényes alkalmassági bizonyítvánnyal rendelkező, hiány- és hibamentes, a jogszabályoknak, szabványoknak mindenben megfelelő anyagokat, berendezéseket, szerkezeteket használhat fel. A hiány- és hibamentes munkálatnak Megrendelő a jogszabályoknak, szakmai szokásoknak, szabványoknak is megfelelő, hiány- és hibamentességet érti.
6. A beépített anyagok, berendezések, szerkezetek minőségét igazoló dokumentumokat (különösen: teljesítménynyilatkozatok) a Vállalkozó az építési tevékenység során a Megrendelő képviselőjének köteles bemutatni és az átadás-átvételi eljárás során Megrendelőnek átadni.
7. Vállalkozó jogosult alvállalkozó(k) (Ptk. szerint: közreműködő(k)) igénybevételére. Az alvállalkozó igénybevételénél a Kbt. és a jelen szerződés megkötéséhez vezető közbeszerzési eljárás rendelkezései irányadóak. Az alvállalkozókkal kötött szerződésekre a Kbt., továbbá a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet szabályai értelemszerűen irányadóak.
8. A Vállalkozó az igénybe vett alvállalkozóért (közreműködőért) úgy felel, mintha az alvállalkozói (közreműködői) által végzett munkákat saját maga végezte volna el. A jogosulatlanul igénybe vett alvállalkozók vonatkozásában azon hátrányos következményekért is felel, ami ezen alvállalkozók (közreműködők) igénybevétele nélkül nem következtek volna be.
9. Megrendelő e körben kifejezetten felhívja a Vállalkozó figyelmét a Kbt. 138-139.§-ban foglaltakra, különös tekintettel a Kbt. 138.§ (1) bek. utolsó mondatára, a 138.§ (5) bekezdésre, valamint a 138.§ (3) bekezdésére.
10. Megrendelő rögzíti, hogy a 322/2015. (X.30.) Kor...
A szerződés tárgya. 1. A Vállalkozó tájékoztatja az Alvállalkozót, hogy vállalkozási szerződést kötött a MÁV Zrt. Megrendelővel (a továbbiakban: Megrendelő), amelyben elvállalta a Budapest, Miskolc, Pécs, Szombathely, Szeged, Debrecen, Mérnöki divíziók területén végzendő előre tervezhető felújítási és karbantartási munkák kivitelezését.
2. A Vállalkozó kiköti, az Alvállalkozó pedig tudomásul veszi, hogy a Vállalkozó az Alvállalkozó tevékenységét, törzstőkéjét, illetve foglalkoztatott létszámát a szerződés időtartama alatt folyamatosan vizsgálja. Abban az esetben, ha az Alvállalkozó létszáma a jelen szerződésben foglalt és külön szerződésekben konkretizált munkafeladatok elvégzéséhez kevésnek bizonyulna, az Alvállalkozó további alvállalkozót, közreműködőt, teljesítési segédet és bármely más jogcímen a szerződés teljesítésébe bevonásra kerülő személyt (a továbbiakban: alvállalkozó) köteles a Vállalkozónak előzetesen bejelenteni. A Vállalkozó a bejelentést követően ellenőrzi a bejelentett további alvállalkozót. Vállalkozó részéről a mindenkori műszaki igazgató jogosult a bejelentett alvállalkozó elfogadására. Ha a Vállalkozó az ellenőrzés során azt tapasztalja, hogy a bevonás célja az, hogy a szerződést megkötő Alvállalkozó helyett éppen a bevonandó alvállalkozó, közreműködő, teljesítési segéd, illetve egyéb személy teljesítse a szerződést, vagy, hogy a bevonás a szerződésszerű teljesítést veszélyeztetheti, akkor ezen bevonást haladéktalanul megtilthatja. Az igénybe vett alvállalkozónak meg kell felelnie az Alvállalkozó által tett Összeférhetetlenségi Nyilatkozatban meghatározott összeférhetetlenségi kritériumoknak, ennek biztosításáért Alvállalkozó felel. Az Alvállalkozó semmilyen jogviszonyban sem foglalkoztathatja a MÁV FKG Kft. és a MÁV Zrt. munkavállalóját.
A szerződés tárgya. A szolgáltatói szerződés alapján a Szolgáltató vállalja, hogy az Általános Szerződési Feltételekben és a jogszabályokban meghatározott feltételeknek megfelelő méretű, tömegű, tartalmú és csomagolású küldeményeket díj fizetése ellenében a feladótól átveszi, továbbítja és a feladó által megjelölt címhelyen a címzett, vagy jogosult átvevő részére kézbesíti. A küldemények csomagolására, lezárására, címzésére, feladására vonatkozó szabályokat e fejezet abban az esetben tartalmazza, ha ezek eltérnek a feladó feladatait meghatározó fejezet általános szabályaitól. Az Általános Szerződési Feltételek részletesen ismerteti a küldemények meghatározását, méret és tömeghatárát, a küldemény tartalmára vonatkozó előírásokat.
A szerződés tárgya. 2.1 A jelen szerződésben foglalt feltételekkel az Eladó eladja a Vevőnek, a Vevő pedig megvásárolja a jelen szerződés tárgyát képező, a Budapest Főváros Kormányhivatala Földhivatali Főosztálya által Budapest XXII. kerület, 232943/2 helyrajzi számon nyilvántartott, 1225 Xxxxxxxx Xxx xxxx 00. ”felülvizsgálat alatt” címen található, összesen 753 m2 területű „kivett beépítetlen terület” megjelölésű ingatlant (Ingatlan1) és a Budapest XXII. kerület, 232943/3 helyrajzi számon nyilvántartott, természetben a 0000 Xxxxxxxx, Xxx xxxx 00. szám alatt található, összesen 753 m2 területű „kivett beépítetlen terület” megjelölésű ingatlant (Ingatlan2) ügyleti egységként (dologösszességként), a 3. pontban részletezett vételár ellenében.
2.2 Eladó képviseletében a BFVK Zrt. kijelenti és a Vevő kifejezetten tudomásul veszi, hogy a BFVK Zrt. jelen szerződésben tett jognyilatkozatai a Fővárosi Önkormányzat, mint az Ingatlanok tulajdonosa nevében a Keretszerződés, az eredményhirdető határozat és a Meghatalmazás alapján tett jognyilatkozatok. A BFVK Zrt. által tett e jognyilatkozatok a Fővárosi Önkormányzatot jogosítják és kötelezik.
2.3 Eladó feltétlen és visszavonhatatlan beleegyezését adja ahhoz, hogy a külön nyilatkozatba foglalt bejegyzési engedély alapján, az adásvétel tárgyát képező Ingatlanokra, a Vételár teljes megfizetését követően a tulajdonjogot a Vevő javára 1/1 tulajdoni arányban adásvétel jogcímen az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezzék. Szerződő felek jelen szerződés aláírásával kérik az illetékes ingatlanügyi hatóságot, hogy az Inytv. 47/A. § (1) b) pontja alapján jelen szerződés 2.1 pontjában meghatározott Ingatlanok vonatkozásában a Vevő kizárólagos 1/1 arányú tulajdonjogának bejegyzésére vonatkozó beadvány elintézését, a Bejegyzési Engedély benyújtásáig, legfeljebb azonban a jelen szerződésnek az ingatlanügyi hatósági benyújtásától számított 6 hónapos határidő elteltéig tartsa függőben. Az Eladó kötelezettséget vállal arra, hogy a Vételár Megfizetésének Napjától számított 5 munkanapon belül külön okiratba foglalt nyilatkozat (Bejegyzési Engedély) aláírásával feltétlen és visszavonhatatlan hozzájárulását adja ahhoz, hogy az Ingatlanok vonatkozásában az Eladó kizárólagos tulajdonjoga törlésre és a Vevő kizárólagos tulajdonjoga az ingatlan- nyilvántartásba adásvétel jogcímen bejegyzésre kerüljön.
2.4 A BFVK Zrt. a Bejegyzési Engedély öt eredeti példányát a Vételár és esetleges késedelmi kamat Megfizetésének Napjától számított 5 munkanapon belül köteles kiadni a ...