A biztosítással összefüggő fogalmak mintaszakaszok

A biztosítással összefüggő fogalmak. 2.1. Jelen feltételek vonatkozásában baleseten az alapbiztosításban biztosított személygépkocsi üzemeltetése közben, a Biztosított akaratától független, hirtelen fellépő, külső hatás értendő. Az üzemeltetés a személygépkocsiban történő utazást jelenti, beleértve a be- és kiszállást is.
A biztosítással összefüggő fogalmak. 2.1. A kórházi fekvőbeteg-gyógyellátás alatt legalább 24 órás folyamatos kórházi benntartózkodást kell érteni, mely a kórházba történő felvétellel kezdődik és a kórházból történő távozással, a kórházi zárójelentés kiadásával végződik.

Related to A biztosítással összefüggő fogalmak

  • A biztosító szolgáltatásának szabályai 10.1. A biztosító a károkat eseményenként a szerződésben megjelölt felső összeghatárig téríti meg – a Magyarországon mindenkor érvényes belföldi fizetőeszközben –, figyelembe véve az egyes biztosítási összegeket.

  • A biztosítási kockázat jelentős növekedése a. Ha a biztosító a szerződéskötés után szerez tudomást a szerző- dést érintő lényeges körülményekről vagy azok változásáról, és ezek a körülmények a biztosítási kockázat jelentős növekedését eredményezik, a tudomásszerzéstől számított tizenöt napon belül javaslatot tehet a szerződés módosítására, vagy a szerző- dést harminc napra írásban felmondhatja.

  • A biztosítási szerződés tartama, a biztosítási évforduló és a biztosítási időszak 4.1. A biztosítási szerződés, ha a felek másként nem állapodnak meg, határozatlan tar- tamú.

  • A biztosítási szerződés megszűnése A biztosítási szerződés megszűnik:

  • A BIZTOSÍTÁSI SZERZÔDÉS ALANYAI 1.1 A Biztosító, az Európai Utazási Biztosító Zrt., amely a biztosítási díj ellenében a biztosítási kockázatot viseli és a jogalap fennállása esetén a biztosítási szerzôdésben meghatározott szolgáltatások teljesítésére kötelezettséget vállal.

  • A biztosító szolgáltatásai A szolgáltatási igényt a biztosítási esemény bekövetkezésekor haladék- talanul be kell jelenteni az EUB-Assistance felé. A Biztosító kizárólag az EUB-Assistance szervezésében igénybe vett szolgáltatások megté- rítését vállalja! A biztosító által szervezett szolgáltatások teljesítésé- nek idôpontját – a biztosítottal történt egyeztetést követôen – az EUB- Assistance jogosult meghatározni. A Biztosító a kockázatviselés idôtartama alatt legfeljebb egy bizto- sítási eseményre vonatkozóan a következô szolgáltatások teljesítését vállalja.

  • Milyen kötelezettségeim vannak a biztosítással kapcsolatban? A szerződőt, illetve a biztosítottat: • a szerződés kezdetekor közlési kötelezettség, • a szerződés tartama alatt változás bejelentési, díjfizetési, kármegelőzési kötelezettség, • kár esetén kárenyhítési, bejelentési, felvilágosítási és információadási kötelezettség • és a biztosítási szerződésben meghatározott további kötelezettségek terhelik.

  • A biztosítási összeg 3.1. A többletszolgáltatás-biztosítás induló biztosítási összege 100 000 Ft, amely a szerződő választása szerint többszörözhető (legfeljebb tízszerezhető).

  • A biztosítási szerződés alanyai Biztosított lehet az a 15–65 év belépési korú személy, aki a jelen kiegészítő biztosítás hatályba lépésének időpont- jában a biztosító kockázatvállalási feltételeinek megfelel. A kiegészítő biztosítás lejáratakor a biztosított életkora nem haladhatja meg a 75 évet (lejárati életkor).

  • A BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSÁNAK ESEDÉKESSÉGE A biztosító, illetve megbízottja a Europ Assistance Magyarország Kft. a segélyhívás beér- kezésekor haladéktalanul köteles megkezdeni a biztosítási szolgáltatás megszervezését és amennyiben erre lehetőség van a biztosított személyt tájékoztatja a biztosítási szol- gáltatások tartalmáról és határidejéről. A számlával igazolt költségek megtérítése a Europ Assistance Magyarország Kft. központjához a jogalap és összegszerűség megállapításá- hoz szükséges dokumentumok benyújtása utáni 15. napon esedékes.