A Biztosító Szolgáltatásának Szabályai. 10.1. A biztosító a károkat eseményenként a szerződésben megjelölt felső összeghatárig téríti meg – a Magyarországon érvényes belföldi fizetőeszközben –, figyelembe véve az egyes biztosítási összegeket.
10.2. A biztosító szolgáltatásai az adott biztosítási idő szak biztosítási összegét csökkentik, kivéve, ha a szer ződő a szolgáltatás teljesítéséig a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozattal a fedezet feltöltését kéri és a dí jat megfelelően kiegészíti. Biztosító a fedezetfeltöltésről egyedi elbírálás alapján jogosult dönteni és a feldezetfel töltés lehetőségére nem köteles szerződőt külön tájékoz tatni. Amennyiben a biztosító térítést nyújtott, megilleti az egész biztosítási időszakra eső teljes díj.
10.3. A biztosítási összeg kimerülése esetén, de újabb kár bekövetkezése előtt a felek közös megegyezéssel megállapodhatnak a 10.2. pontban foglaltak megfelelő alkalmazásával a biztosítási összeg újrafeltöltésében, ennek hiányában a biztosító kockázatviselése az adott biztosítási időszak hátralévő részére megszűnik.
10.4. A biztosító biztosítási szerződésből eredő kötele zettségével összefüggésben, a károsító eseményt meg előző állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár következményeinek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadóköteles szolgáltatás ellenérté ke (anyag, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelő összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat köte lezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelyből annak összege kiszámítható.
10.4.1. Ha az épület újraépítési, helyreállítási költsége nagyobb az ingatlan forgalmi értékénél vagy az épület maradvánnyal csökkentett forgalmi értékénél, akkor a biztosító az egyéb szabályok betartása mellett (pl. a ká ronszerzés tilalma) a károsodott ingatlan forgalmi értékét téríti meg, levonva abból a maradványok értékét. (Forgal mi érték: az adott ingatlan helyi viszonyoknak megfele lő, a kár időpontját közvetlenül megelőző állapot szerinti piaci értéke.) Az épület újraépítési, helyreállítási értéke és a maradvánnyal csökkentett forgalmi értéke közötti különbözet megfizetésére csak akkor köteles a biztosító, ha az épület újjáépítése, helyreállítása a kockázatviselés helyén, számlával igazoltan, ténylegesen megtörténik.
A Biztosító Szolgáltatásának Szabályai. 8.1. A biztosító szolgáltatási kötelezettségének felső határát a biztosítási összeg képezi, mégpedig oly módon, hogy a szolgáltatás a biztosítási szerződésben tételesen felsorolt vagyoncsoportokra vonatkozóan külön-külön megadott biztosítási összegre korlátozódik.
8.2. A vagyontárgyak teljes (totál) kára esetén a biztosító a biztosítási esemény bekövetkezésének időpontjában meghatározható új értéket veszi alapul a biztosítási szolgáltatás megállapításánál. A biztosító teljes (totál) kárnak azt tekinti, ha a vagyontárgy helyreállítási költségei a káridőponti új értéket elérik vagy meghaladják.
8.3. Csak részben károsodott vagyontárgyak esetében a korábbi üzemképes állapotba történő – a biztosítási esemény napjára számított – helyreállítás költsége a biztosítási szolgáltatás megállapításának alapja. A helyreállítási költség nem haladhatja meg a káridőponti új érték és a nem károsodott részek értékének különbségét. A nem károsodott részek értékének meghatározásakor a biztosító figyelembe veszi ezen részek felhasználhatóságát a helyreállítás során.
8.4. A biztosító szolgáltatása az egyes biztosítható vagyoncsoportok esetén:
a) Épületek, építmények (VVKF feltételek 3.1. pont) esetében, azok – helyi viszonyoknak megfelelő – káridőponti újjáépítési költsége. A biztosítási szolgáltatás felső korlátja a káridőponti avult érték, ha a károsodott épület korának és elhasználódásának figyelembevételével megállapított káridőponti (avult) értéke nem éri el az ugyanazon, illetve hasonló épület újjáépítési költségének 25%-át. Ha a totálkáros épületet a biztosítási esemény bekövetkezésétől számított 3 éven belül nem építik újjá, illetve nem állítják helyre, vagy a szerződő / biztosított írásban nyilatkozik a biztosítónak a határidő lejárta előtt, hogy nem kívánja a helyreállítást, akkor a biztosítási szolgáltatás felső korlátja az épület forgalmi értéke, de legfeljebb a biztosítási összeg. Forgalmi érték: az adott ingatlan helyi viszonyoknak megfelelő káridőponti piaci értéke. Az épületek értékének meghatározásánál a telek értékét a biztosító nem veszi figyelembe, azonban amennyiben a telek értéke az épület elbontását követően növekszik, úgy az újjáépítés elmaradása esetén ezen gazdagodás a biztosítási szolgáltatás összegét csökkenti. Amennyiben az újjáépítés hatósági korlátozás miatt nem lehetséges, a biztosító újjáépítésként elfogadja az eltérő helyszínen, de ugyanazon helység területén (község, város), ugyanazon gazdasági célokra történő létesítést, de nem fogadja el hely...
A Biztosító Szolgáltatásának Szabályai. A biztosító szolgáltatása kockázatviselési helyen- ként a Vagyonbiztosítás általános feltételében (SÁVBI 2010) felsoroltakon kívül kiterjed az alábbi- akra is:
a) Többlakásos épületekben, a szerződés- ben előírt meghatározásoknak megfe- lelően tárolt, a biztosított kizárólagos használatában lévő padláson, pincében, illetve pincerészben tárolt biztosított va- gyontárgyakra, vagyontárgyanként az egyes vagyontárgy-csoportok biztosítási összegének 5%-ára, de káreseményen- ként legfeljebb a teljes ingóság vagyon- tárgy-csoport biztosítási összegének 10%-ára korlátozódik a biztosító szolgál- tatása.
b) Egylakásos épületekben, a szerződés- ben előírt meghatározásoknak megfe- lelően tárolt, a biztosított kizárólagos használatában lévő padláson, pincében, tárolt biztosított vagyontárgyakra, va- gyontárgyanként az egyes vagyontárgy- csoportok biztosítási összegének 10%- ára, de káreseményenként legfeljebb a teljes ingóság vagyontárgy-csoport biz- tosítási összegének 20%-ára korlátozó- dik a biztosító szolgáltatása.
c) A szerződésbeli meghatározásoknak megfelelően tárolt, a biztosított kizáróla- gos használatában lévő melléképületek- ben, valamint kiegészítő célú (nem állan- dó lakás céljára szolgáló) helyiségekben tárolt biztosított vagyontárgyakra va- gyontárgyanként az egyes vagyontárgy- csoportok biztosítási összegének 10%- ára, de káreseményenként legfeljebb a teljes ingóság vagyontárgy-csoport biz- tosítási összegének 20%-ára korlátozó- dik a biztosító szolgáltatása.
d) A szerződésbeli meghatározásoknak megfelelően az a), b) és c) bekezdés szerinti helyiségekben összesen tárolt biztosított vagyontárgyakra vagyontár- gyanként az egyes vagyontárgy-csoport biztosítási összegének 25%-ára, de kár- eseményenként legfeljebb a teljes ingó- ság vagyontárgy-csoport biztosítási ösz- szegének 50%-ára korlátozódik a bizto- sító szolgáltatása.
e) Jelen feltétel 3. pontjának a), b), és c) bekezdései esetén nem biztosítható va- gyontárgyak, készletek: • magánvagyon-biztosítás esetén a Va- gyonbiztosítás általános feltételében (SÁVBI 2010) meghatározott kiemelt értékű háztartási ingóságok (7.1.2. pont b) bekezdése), elzárva tartandó háztartási ingóságok (7.1.2. pont c) bekezdése) és a készpénz (7.1.2 d) bekezdés), • kereső tevékenység esetén a Vagyon- biztosítás általános feltételében (SÁVBI 2010) meghatározott készletek (7.1.2. pont e) bekezdés), nem tartal- mazhatnak 300 000 Ft egyedi értéket meghaladó vagyontárgyat, illetve va- lódi szőrméket, kézi csomózású vagy szövésű sző...
A Biztosító Szolgáltatásának Szabályai. A biztosító szolgáltatása az alábbiak szerint történik:
3.1. Egy károsodott vagyontárgy korábbi, üzemképes álla- potba való helyreállítása (javítandó kár) esetén a káresemény bekövetkezésekor érvényes javítási költségek megtérítésével, beleértve a szét- és összeszerelés, fuvar (kivéve légifuvar), oda- és visszaszállítás, továbbá az esetleges vám költségeit. A lecserélt régi anyag maradványértéke beszámításra kerül. A javítás során végrehajtott változtatásokkal, teljesítménynö- veléssel vagy karbantartással összefüggő többletköltségek a szerződőt/biztosítottat terhelik.
3.2. Egy biztosított vagyontárgy teljes megsemmisülése ese- tén annak káridőponti avult értéke alapján, beleértve a fuvar (kivéve a légifuvar), vám és szerelés költségeit. A szerződő/ biztosított köteles a még bármilyen módon felhasználható részeket azok becsült értékén fizetésül elfogadni. Teljesen megsemmisültnek tekintendő egy vagyontárgy, ha javításának költségei elérik vagy meghaladják a káridőponti avult értékét.
3.3. A javítás során fel nem használt károsodott, illetve kicse- rélt részeket megtekintés céljából a szerződő/biztosítottnak a biztosító rendelkezésére kell bocsátania.
3.4. Ha egy tétel alatt több, összetartozó berendezés van bizto- sítva, és ezek közül csak egyesek semmisülnek meg, a biztosító a káreseményeket úgy kezeli, mintha a teljesen megsemmisült berendezések külön tételekként lettek volna biztosítva.
3.5. Összetartozó vagyontárgyaknál a biztosító nem veszi fi- gyelembe azt az esetleges értékcsökkenést, amelyet az épen maradt vagyontárgyak a többi megsérülése vagy megsemmi- sülése miatt elszenvednek.
A Biztosító Szolgáltatásának Szabályai. 11.1. A biztosító szolgáltatásai az adott biztosítási időszak biztosítási összegét csökkentik, kivé- ve, ha a szerződő a szolgáltatás teljesítéséig a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozattal a fedezet feltöltését kéri és a díjat megfelelően kiegészíti. Biztosító a fedezetfeltöltésről egyedi elbírálás alapján jogosult dönteni és a fede- zetfeltöltés lehetőségére nem köteles Szerző- dőt külön tájékoztatni. Amennyiben a biztosító térítést nyújtott, megilleti az egész biztosítási időszakra eső teljes díj.
11.2. A biztosító a kárrendezési eljárás során meg- állapított kártérítési összeget csak a károsult- nak fizeti; a károsult kártérítési igényét közvet- lenül a Biztosító ellen nem érvényesítheti. A Biztosított csak annyiban követelheti, hogy a Biztosító az ő kezéhez fizessen, amennyiben a károsult követelését ő egyenlítette ki.
11.3. Ha a Biztosított a vele szemben támasztott kártérítési igények miatti felelősségét vagy összegszerű helytállási kötelezettsége mérté- két nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatja, a biztosító jogosult a károsultnak teljesíteni. Az alaptalan tagadás többletköltségei a biztosí- tottat terhelik; ha azokat a biztosító viselte, a Biztosított azokat neki visszafizetni tartozik.
11.4. A Biztosító biztosítási szerződésből eredő kö- telezettségével összefüggésben, a károsító eseményt megelőző állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár következményei- nek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadó-köteles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének
A Biztosító Szolgáltatásának Szabályai. 21.1. A biztosító a károkat eseményenként és évenként a szerződésben kockázatviselési helyenként (telephelyenként), ezen belül vagyontárgyanként, vagyoncsoportonként, továb- bá a mellékköltségekre megjelölt felső összeghatárig (együtt: biztosítási összeg), az önrészesedéssel csökkentve téríti meg postai vagy banki átutalással – a Magyarországon mindenkor érvényes belföldi fizetőeszközben –, figyelembe véve, hogy az egyes vagyoncsoportok milyen értékelési mód szerint kerül- tek meghatározásra.
21.2. A szerződő/biztosított a biztosítási esemény helyszínét és a károsodott vagyontárgy állapotát a káreseményt köve- tő 5 napon belül, illetve, a biztosítói kárszemle megkezdéséig csak a kárenyhítéshez szükséges mértékben változtathatja meg.
21.3. Ha a biztosító a bejelentés kézhezvételétől számított ötödik munkanapon sem kezdi meg a kárrendezést, a bizto- sított intézkedhet a károsodott vagyontárgy helyreállításáról. A fel nem használt, illetve kiselejtezett alkatrészeket, beren- dezéseket azonban további harminc napig köteles változatlan állapotban megőrizni.
21.4. A biztosítási esemény bekövetkezésének és a kár ösz- szegszerűségének bizonyítása a biztosítottat terheli.
21.5. A károk felmérése, megállapítása a biztosító helyszíni vizsgálata során a biztosítottal közösen készített tételes felso- rolású jegyzőkönyvben foglaltak alapján történik.
21.6. A biztosítottnak az egy káreseményből származó ká- rok helyreállításával kapcsolatos anyag-, munkabér-, vala- mint egyéb költségeket elkülönítetten (külön munkaszámon) kell nyilvántartania és elszámolnia, függetlenül attól, hogy a helyreállítás saját kivitelezésben vagy idegen kivitelező útján – vagy mind a két módon, vegyesen – történik.
21.7. A káreseménnyel összefüggésben idegen tulajdonú va- gyontárgyakat ért károk kivizsgálását és összegszerű meg- állapítását a szerződő felek csak a károsult vagy megbízottja bevonásával közösen végezhetik. Az egyes vagyoncsopor-
21.8. A biztosító az általános forgalmi adót csak abban az esetben fizeti meg, ha a biztosított bizonyítja, hogy az ÁFA a károsodott vagyontárgy helyreállítása vagy újjáépítése so- rán felmerült, és a biztosító kérésére tett nyilatkozata szerint ÁFA-visszaigénylésre a pótlás, javítás kapcsán nem jogosult (vállalkozás esetén ennek igazolása szükséges).
21.9. Amennyiben a biztosító az ÁFÁ-t is megfizeti, a biztosító szolgáltatása akkor sem haladhatja meg a biztosítási esemény bekövetkezésének időpontjában érvényes kötvényen a káro- sodott vagyontárgyra megh...
A Biztosító Szolgáltatásának Szabályai. 1. A biztosítással fedezett károkozás esetén megtéríti a Biztosító azt a költséget – a szerzôdésben meghatározott biztosítási összegen belül –, amely a Károsultat ért vagyoni kár csökkentéséhez vagy a lehetséges kár megelôzéséhez szükséges (kár- enyhítés, kármegelôzés, illetve visszahívás költségei). A visszahívás költségei körében a Biztosító csak és kizárólag a termék vásárlóinak értesítési, valamint a hibás termék visszaszállításának költségét téríti meg.
2. A biztosított termékek (alapanyag, illetve résztermék) ugyanazon hibájára visszavezethetô károk (sorozatkárok) a Biztosító kockázata szempontjából egy káreseménynek minôsülnek, úgy, mintha azok az elsô káresemény idôpontjában léptek volna fel. A Biztosító az eseményenkénti biztosítási összeget felosztja az esemény Károsultjai között. A sorozatkár idôpontja az elsô esemény bekövetkezésének idôpontja. Az egyes kártérítési igényeket azoknak a Biztosítónál való érvényesítésének sorrendjében elégíti ki.
3. Az esetlegesen több károkozó együttes hibája miatt bekövetkezett károkat a Biztosító csak olyan arányban téríti meg, amilyen arányban a Biztosítottjának jogszabály szerinti kártérítési kötelezettsége fennáll.
4. Sorozatkár esetén a Biztosító írásban a termék visszahívását kezdeményezheti. Ha ennek nem tesz eleget a Biztosított, a felhívás átvételét követô 30. naptól bekövetkezô károkat a Biztosító nem téríti meg.
A Biztosító Szolgáltatásának Szabályai. A biztosító a károkat eseményenként és biztosítási idő- szakonként a szerződésben megjelölt felső összegha- tárig téríti meg a Magyarországon mindenkor érvényes belföldi fizetőeszközben.
4.1. A kártérítés az alábbiak szerint történik:
a) A károsodott vagyontárgy korábbi, üzemképes álla- potba való helyreállítása (javítható kár) esetén a káre- semény bekövetkezésekor érvényes javítási költségek megtérítésével, beleértve a szét- és összeszerelés, oda- és visszaszállítás költségeit is. A lecserélt régi anyag maradványértéke beszámításra kerül. A javítás során végrehajtott változtatásokkal, teljesítménynö- veléssel vagy karbantartással összefüggő többletkölt- ségek a biztosítottat terhelik. Ugyancsak a biztosítot- tat terhelik egy esetleges ideiglenes javítás költségei.
b) A biztosított vagyontárgy teljes megsemmisülése ese- tén annak közvetlenül a kárt megelőzően meglévő avult értéke alapján. A biztosító jogosult a még bármi- lyen módon felhasználható részek maradványértékét a szolgáltatás összegéből levonni. Teljesen megsem- misültnek tekintendő egy vagyontárgy, ha javításának költségei elérik vagy meghaladják a vagyontárgy köz- vetlenül a kárt megelőzően meglevő avult értékét.
4.2. A károsodott vagyontárgy közvetlenül a kárt meg- előzően meglevő avult értéke a vagyontárgy kárkori új értékéből lineáris avultatással kerül meghatározásra a vagyontárgy gyártásakor várható átlagos élettartama fi- gyelembevételével.
A Biztosító Szolgáltatásának Szabályai. 8.1. A biztosító a károkat eseményenként és évenként a szerződésben megjelölt felső összeghatárig téríti meg
8.2. A biztosító szolgáltatásai az adott biztosítási időszak biztosítási összegét csökkentik, kivéve, ha a szerződő a szolgáltatás teljesítéséig a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozattal a fedezet feltöltését kéri és a díjat megfe- lelően kiegészíti. Biztosító a fedezetfeltöltésről egyedi elbírálás alapján jogosult dönteni és a feldezetfeltöltés lehetőségére nem köteles Szerződőt külön tájékoztatni. Amennyiben a biztosító szolgáltatott, megilleti az egész biztosítási időszakra eső teljes díj.
8.3. A biztosítási összeg kimerülése esetén, de újabb kár bekövetkezése előtt a felek közös megegyezéssel meg- állapodhatnak a 8.2. pontban foglaltak megfelelő alkal- mazásával a biztosítási összeg újrafeltöltésében, ennek hiányában a biztosító kockázatviselése az adott biztosí- tási időszak hátralévő részére megszűnik.
8.4. A biztosító biztosítási szerződésből eredő kötelezett- ségével összefüggésben, a károsító eseményt megelőző állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár követ- kezményeinek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadó-köteles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, ja- vítási, illetve helyreállítási költség) után az általános for- galmi adó összegének megfelelő összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illet- ve térítheti meg azt az arra jogosultnak, amelyen feltün- tetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelyből annak összege kiszámítható.
A Biztosító Szolgáltatásának Szabályai. 11.1. A biztosító a károkat eseményenként és évenként a szerződésben megjelölt felső összeghatárig téríti meg postai vagy banki átutalással – a Magyarországon mindenkor ér- vényes belföldi fizetőeszközben –, figyelembe véve, hogy az egyes vagyoncsoportok milyen értéken vannak biztosítva.
11.2. A biztosító szolgáltatásai az adott biztosítási idő- szak biztosítási összegét csökkentik, kivéve, ha a szer- ződő a szolgáltatás teljesítéséig a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozattal a fedezet feltöltését kéri és a díjat megfelelően kiegészíti. Biztosító a fedezetfeltöltésről egyedi elbírálás alapján jogosult dönteni és a fede- zetfeltöltés lehetőségére nem köteles Szerződőt külön tájékoztatni. Amennyiben a biztosító térítést nyújtott, megilleti az egész biztosítási időszakra eső teljes díj.
11.3. A biztosítási összeg kimerülése esetén, de újabb kár bekövetkezése előtt ill. ha még nem merült ki, és már történt szolgáltatás, ezekben az esetekben a felek közös megegyezéssel megállapodhatnak a 11.2. pont- ban foglaltak megfelelő alkalmazásával a biztosítási összeg újrafeltöltésében, ennek hiányában a biztosító kockázatviselése az adott biztosítási időszak hátralévő részére megszűnik.
11.4. A biztosító biztosítási szerződésből eredő kötelezett- ségével összefüggésben, a károsító eseményt megelőző állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár követ- kezményeinek megszüntetéséhez szükséges, általános for- galmiadó-köteles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelő összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az általános for- galmi adó összegét, vagy amelyből annak összege kiszá- mítható.