A biztosítás szolgáltatása. 18.1. A Biztosító a Főbiztosított által a Biztosítotti nyilatkozatban meghatározott biztosítási csomagban meghatározott baleseti halálra szóló biztosítási összeget fizeti ki, amennyiben a Biztosított a biztosítás tartama alatt bekövetkező baleset következtében a baleset bekövetkezésétől számítva 1 (egy) éven belül meghal, feltéve, hogy a halál a balesettel ok- okozati összefüggésben áll. A biztosítás az adott Biztosítottra vonatkozóan a halál időpontjával megszűnik, ide nem értve a Főbiztosított halálát, mely esetben a Biztosító kockázatviselése az Általános Biztosítási Feltételek 7.3. a) pontja értelmében az Egyéb Biztosítottak vonatkozásában is megszűnik.
18.2. Amennyiben a Biztosított ugyanazon balesetből kifolyólag már részesedett a Baleseti rokkantságra szóló biztosítás szolgáltatásában, a kifizetendő biztosítási összegből az ezen biztosításra fizetett összeget a Biztosító levonja.
18.3. Jelen biztosítás esetén a biztosítási esemény bekövetkezésének időpontja a haláleset bekövetkezésének időpontja.
18.4. Jelen biztosítás vonatkozásában a balesetnek és az elhalálozásnak is a biztosítási tartamon belül kell bekövetkeznie.
A biztosítás szolgáltatása a) A Biztosító a biztosítási esemény bekövetkezése esetén a Biztosított által az Általános Biztosítási Feltételek 2.1. pontja szerint választott, a 23. pontban szereplő Biztosítási csomagokban meghatározott bármely okú maradandó egészségkárosodásra szóló biztosítási összeget fizeti ki a Kedvezményezett részére.
A biztosítás szolgáltatása. 16.1 Ha a Biztosított a kockázatviselés tartama alatt (bármely okból) meghal, a Biztosító 100 000 forintot fizet ki a Ked- vezményezett részére, és a biztosítás az adott Biztosítottra vonatkozóan a halál időpontjával megszűnik, ide nem értve a Főbiztosított halálát, mely esetben a Biztosító kockázatviselése az Általános Biztosítási Feltételek
6.2 a) pontja értelmében az Egyéb Biztosítottak vonatkozásában is megszűnik.
A biztosítás szolgáltatása. 20.1. A Biztosító a Biztosítotti nyilatkozatban meghatározott biztosítási csomagban meghatározott biztosítási összeget fizeti ki a Kedvezményezettnek, ha a Biztosítotton a biztosítás tartamán belül bekövetkezett balesetből eredő sérülés következtében a balesettől számított 1 (egy) éven belül, szakorvos által szükségesnek tartott és szakorvos által Kórházban, illetve Rendelőben elvégzett a balesettel ok-okozati összefüggésbe álló Műtétet hajtanak végre.
20.2. Nem minősül biztosítási eseménynek az a műtét, • amelyre a kockázatviselés kezdete előtt bekövetkezett baleset miatt kerül sor, • amelyet az Európai Unió területén kívül végeznek el.
20.3. A Biztosító a térített műtétek listáját elsősorban az orvosi dokumentumokban szereplő WHO- kód alapján határozza meg. Amennyiben az orvosi dokumentumokban feltüntetett WHO-kód nem felel meg a dokumentumokban leírt orvosi beavatkozásnak, úgy a Biztosító orvosa jogosult a WHO-kódot meghatározni, figyelembe véve a
20.4. A Biztosító kockázatviselése nem terjed ki az alábbi esetekre (a továbbiakban nem térített műtétek listája): • a bőr, a bőr függelékeinek a bőr alatti szövetek és a köröm sérülésének ellátása • implantált anyagok eltávolítása • non-invasiv (testbe való behatolás nélküli) repositio (helyreállítás) • csonttörés gipsszel való rögzítése • tükrözéssel járó (endoscopos, laparascopos, arthroscopos és bronchoscopos) beavatkozások • fogászati beavatkozások • egyéb non-invasiv (testbe való behatolás nélküli) ellátások • diagnosztikus célú beavatkozások
20.5. A Biztosító fenntartja a jogot arra, hogy a Különös Biztosítási Feltételek 20.4 pontjában maghatározott nem térített műtétek listáját évente felülvizsgálja és egyoldalúan, indokolási kötelezettség nélkül – a Szerződővel előzetesen egyeztetve – bővítse vagy szűkítse a kockázatközösség védelme esetén, továbbá azért, hogy a biztosítási szolgáltatás lépést tartson az orvostechnika és az orvostudomány fejlődésével. Minden módosítás alkalmával, legalább 30 nappal a módosítás előtt, a Biztosító írásban tájékoztatja a Szerződőt, a Szerződő pedig a Főbiztosítottat a változások tényéről oly módon, hogy a Szerződő a nem térített műtétek 20.4 pontban meghatározottak szerinti listáját a módosított Biztosítási Feltételekben a honlapján közzéteszi. A Főbiztosított a módosításokra való tekintettel az Általános Biztosítási Feltételek 8.2 pontja szerinti felmondással élhet.
20.6. Ugyanazon baleset miatt szükségessé váló, azonos vagy eltérő időpontban elvégzett műtétek esetén a ...
A biztosítás szolgáltatása a) A Biztosító a biztosítási esemény bekövetkezése esetén a biztosítási esemény időpontjában érvényes és a jelen Különös Biztosítási Feltételek, elválaszthatatlan részét képező mindenkor aktuális és Teljes műtéti lis- tájában feltüntetett WHO-kódok alapján meghatározott műtéti térítési kategóriák szerint a Biztosított által a jelen Általános Biztosítási Feltételek 5. pontja szerint választott, a Biztosítási Feltételek 1. számú mellék- letben szereplő Biztosítási csomagban meghatározott műtéti térítésre szóló biztosítási összeget vagy annak meghatározott többszörösét fizeti ki a Biztosítottnak.
A biztosítás szolgáltatása a) A Biztosító a Szerződő jelen kiegészítő biztosításra vonatkozó biztosítási szerződésben meghatározott díjfizetési kötelezettségének teljesítése ellenében, a biz- tosítási esemény bekövetkezése esetén a jelen kiegé- szítő biztosításra vonatkozó biztosítási összeget fizeti ki a Kedvezményezett(ek) részére.
b) A biztosítási esemény bekövetkezésével egyidejűleg jelen kiegészítő biztosítás megszűnik.
A biztosítás szolgáltatása. 21.1. A Biztosító Biztosítotti Nyilatkozatban meghatározott biztosítási csomagban meghatározott biztosítási összeget fizeti ki a Biztosított baleseti eredetű csonttörése, csontrepedése esetén, feltéve, hogy adott Biztosítottat ért balesettel ok-okozati összefüggésben áll és a baleset a biztosítási tartam alatt következett be.
21.2. Nem minősül biztosítási eseménynek az a csonttörés vagy csontrepedés, amely az adott Biztosítottra vonatkozó kockázatviselés kezdete előtt történt baleset miatt következik be.
21.3. A Biztosító kockázatviselése nem terjed ki a következő esetekre: • fogtörés, fogrepedés, illetve a fogak és fogpótlások sérülése, • patológiás törés.
21.4. Egyetlen baleset miatt bekövetkezett csonttörés, csontrepedés esetén a Biztosító a törések számától függetlenül egyszeri – a biztosítási összeggel megegyező – kifizetést teljesít.
21.5. Jelen biztosítás esetén a biztosítási esemény bekövetkezésének időpontja a Biztosító által térített csonttörés, csontrepedés diagnosztizálásnak időpontja.
21.6. Jelen biztosítás vonatkozásában a balesetnek és a csonttörésnek, csontrepedésnek is a biztosítási tartamon belül kell bekövetkeznie.
A biztosítás szolgáltatása a) A Biztosító a biztosítási esemény bekövetkezése esetén a Biztosított által az Általános Biztosítási Feltételek 5. pontja szerint választott, a Biztosítási Feltételek 1. számú mellékletében szereplő Biztosítási csomagban meghatározott bármely okú halálra szóló biztosítási összeget fizeti ki a Kedvezményezett részére.
A biztosítás szolgáltatása. 19.1. A Biztosító a Főbiztosított által a Biztosítotti Nyilatkozatban meghatározott biztosítási csomagban meghatáro- zott biztosítási összeg alábbi táblázatban meghatározott százalékát fizeti ki a Biztosított biztosítás tartama alatt bekövetkező balesettel ok-okozati összefüggésben álló, a baleset időpontjától számított 1 (egy) éven belül kialakult, az alábbi táblázatban tételesen meghatározott súlyos és maradandó egészségkárosodása – melynél az adott Biztosított állapota végleges és állapotjavulás már nem várható – esetén. A kifizetés egy balesetből kifolyóan a 100%-ot nem haladhatja meg. A Biztosítónak kizárólag az alábbi táblázatban tételesen meghatározott súlyos és maradandó egészségkárosodása esetén keletkezhet szolgáltatási kötelezettsége. A Biztosító a biztosítási esemény bekövetkezése esetén a baleset időpontjában aktuális baleseti rokkantságra szóló biztosítási összegnek az alábbi táblázatban tételesen meghatározott maradandó egészségkárosodásnál a szolgálta- tás alapjaként meghatározott százalékát fizeti ki a Kedvezményezettnek. Amennyiben egy balesetből eredően a Biztosított több, az alábbi táblázatban tételesen meghatározott maradandó egészségkárosodást is elszenved, akkor a Biztosító ezek közül csak egyre nyújt szolgáltatást az ezekhez rendelt, a szolgáltatás alapját képező százalékos értékek közül a legmagasabbra. Amennyiben a szolgáltatást követően ugyanazon balesetből kifolyólag további, a jelen pontban meghatározott baleseti eredetű maradandó egészségkárosodást állapítanak meg és az ehhez tartozó az alábbi táblázatban megha- tározott szolgáltatás alapját képező százalékos érték magasabb, mint ami alapján a Biztosító szolgáltatást nyújtott, a Biztosító további szolgáltatásának alapja a két százalékos érték közötti különbözet.
A biztosítás szolgáltatása. 20.1 A Biztosító a Főbiztosított által az Általános Biztosítási Feltételek 2.1. pontja szerint kiválasztott biztosítási csomag- ban a jelen Különös Biztosítási Feltételek 21. pontjának megfelelően meghatározott biztosítási összeget fizeti ki a Biztosított baleseti eredetű csonttörése, csontrepedése esetén, feltéve, hogy a baleset a biztosítási tartam alatt következett be.
20.2 Nem minősül biztosítási eseménynek az a csonttörés vagy csontrepedés, amely az adott Biztosítottra vonatkozó kockázatviselés kezdete előtt történt baleset miatt következik be.
20.3 Egyetlen baleset miatt bekövetkezett csonttörés, csontrepedés esetén a Biztosító a törések számától függetlenül egyszeri – a biztosítási összeggel megegyező – kifizetést teljesít.
20.4 Jelen biztosítás esetén a biztosítási esemény bekövetkezésének időpontja a Biztosító által térített csonttörést, csont- repedést okozó baleset napja.