Common use of A BIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉS LÉTREJÖTTÉVEL, LEBONYOLÓDÁSÁVAL ÉS MEGSZŰNÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYOK Clause in Contracts

A BIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉS LÉTREJÖTTÉVEL, LEBONYOLÓDÁSÁVAL ÉS MEGSZŰNÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYOK. (1) Az Alkusz a Biztosítási Szerződés megkötésére irányuló ajánlat megtételét megelőzően az ügyfelek tájékoztatására mindenkor irányadó jogszabályok szerint tájékoztatja az Ügyfelet a kiválasztott Biztosító adatairól és a megkötni kívánt biztosítás főbb jellemzőiről. Ennek keretében az Alkusz az ajánlattételt megelőzően megkerülhetetlen tartalommá teszi a Portálon keresztül megkötni kívánt Biztosítási Szerződés Termék- vagy Ügyfél-tájékoztatóját és Biztosítási Feltételeit. (2) Az (1) bekezdés szerinti tájékoztatással egyidejűleg az Alkusz lehetővé teszi, hogy a Portálon keresztül megkötni kívánt Biztosítási Szerződés, Termék- vagy Ügyfél-tájékoztatóját és Biztosítási Feltételeit az Ügyfél lementse a saját merevlemezére vagy elhelyezze az Alkusz által rendelkezésére bocsátott szabad tárhelyen (a Portálon elhelyezett "Szerződéseim" menüpont alatt). (3) A Felek rögzítik, hogy a jelen ÁSZF alkalmazásában az Ügyfél saját merevlemeze és a Portál "Szerződések" menüpontja alatt elhelyezett tartalom egyaránt olyan tartós adathordózónak minősül, mely utólag bármikor lehetővé teszi a Portálon keresztül megkötött Biztosítási Szerződés Terméktájékoztatójának és Biztosítási Feltételeinek az Ügyfél általi reprodukálását. (4) Az Ügyfél a Portál kényszerűen megnyíló tájékoztató oldalainak a megismerését, továbbá a Termék- vagy Ügyféltájékoztató és a Biztosítási Feltételek (2) bekezdés szerinti eltárolását követően az gombra kattintással ismeri el, hogy az (1) bekezdés szerinti tájékoztatást megkapta és a Biztosítási Feltételeket magára nézve kötelezőnek ismeri el. Az Ügyfélnek mindaddig nem áll módjában az ajánlattétel fázisába lépni, ameddig az ügyfél-tájékoztatás megtörténtét a fentiek szerint nem igazolja. (5) Az Ügyfél által fizetendő biztosítási díj - a Portálon keresztül kezdeményezett utazási, kockázati életbiztosítási vagy segítségnyújtási (assistance) biztosítási szerződés egyszeri díjának kivételével - minden esetben közvetlenül a Biztosító számlájára kerül befizetésre, ezt meghaladóan az Alkusz biztosítási díjat nem szed. (6) Az első biztosítási díjrészlet befizetésére szóló csekket, a Biztosítási szerződéstől, illetve az Ügyfél által választott Biztosítótól függően az Alkusz vagy a Biztosító bocsátja az Ügyfél rendelkezésére. Az Alkusz az Ügyfél által kezdeményezett konkrét ajánlat visszaigazolásakor e-mailben tájékoztatja Ügyfelet az első díj összegéről, a fizetés módjáról és közli, hogy a csekket a Biztosító vagy az Alkusz feladata-e megküldeni. Az egyszeri díjas utazási, vagy segítségnyújtási biztosítási szerződések esetében, az Ügyfél a biztosítási díjat: • banki átutalással; • internetes (bankkártyás) fizetéssel; • az Alkusz Ügyfélszolgálatán személyesen; • biztosítási kötvény átvételekor postai utánvéttel egyenlítheti ki.

Appears in 3 contracts

Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions, General Terms and Conditions

A BIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉS LÉTREJÖTTÉVEL, LEBONYOLÓDÁSÁVAL ÉS MEGSZŰNÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYOK. (1) Az Alkusz a Biztosítási Szerződés megkötésére irányuló ajánlat megtételét megelőzően az ügyfelek tájékoztatására mindenkor irányadó jogszabályok szerint tájékoztatja az Ügyfelet a kiválasztott Biztosító adatairól és a megkötni kívánt biztosítás főbb jellemzőiről. Ennek keretében az Alkusz az ajánlattételt megelőzően megkerülhetetlen tartalommá teszi a Portálon keresztül megkötni kívánt Biztosítási Szerződés Termék- vagy Ügyfél-tájékoztatóját és Biztosítási Feltételeit. (2) Az (1) bekezdés szerinti tájékoztatással egyidejűleg az Alkusz lehetővé teszi, hogy a Portálon keresztül megkötni kívánt Biztosítási Szerződés, Termék- vagy Ügyfél-tájékoztatóját és Biztosítási Feltételeit az Ügyfél lementse a saját merevlemezére vagy elhelyezze az Alkusz által rendelkezésére bocsátott szabad tárhelyen (a Portálon elhelyezett "Szerződéseim" menüpont alatt). (3) A Felek rögzítik, hogy a jelen ÁSZF alkalmazásában az Ügyfél saját merevlemeze és a Portál "Szerződések" menüpontja alatt elhelyezett tartalom egyaránt olyan tartós adathordózónak minősül, mely utólag bármikor lehetővé teszi a Portálon keresztül megkötött Biztosítási Szerződés Terméktájékoztatójának és Biztosítási Feltételeinek az Ügyfél általi reprodukálását. (4) Az Ügyfél a Portál kényszerűen megnyíló tájékoztató oldalainak a megismerését, továbbá a Termék- vagy Ügyféltájékoztató és a Biztosítási Feltételek (2) bekezdés szerinti eltárolását követően az "AJÁNLAT ELKÜLDÉSE" gombra kattintással ismeri el, hogy az (1) bekezdés szerinti tájékoztatást megkapta és a Biztosítási Feltételeket magára nézve kötelezőnek ismeri el. Az Ügyfélnek mindaddig nem áll módjában az ajánlattétel fázisába lépni, ameddig az ügyfél-tájékoztatás megtörténtét a fentiek szerint nem igazolja. (5) Az Ügyfél által fizetendő biztosítási díj - a Portálon keresztül kezdeményezett utazási, kockázati életbiztosítási vagy segítségnyújtási (assistance) biztosítási szerződés egyszeri díjának kivételével - minden esetben közvetlenül a Biztosító számlájára kerül befizetésre, ezt meghaladóan az Alkusz biztosítási díjat nem szed. (6) A biztosítás első díjrészlete a felek által meghatározott időpontban, ennek hiányában a szerződés létrejöttekor esedékes; a folytatólagos díj pedig annak az időszaknak az első napján esedékes, amelyre a díj vonatkozik. Az egyszeri díjat a szerződés létrejöttekor kell megfizetni. Az első biztosítási díjrészlet befizetésére szóló csekket, a Biztosítási szerződéstől, illetve az Ügyfél által választott Biztosítótól függően az Alkusz vagy a Biztosító bocsátja az Ügyfél rendelkezésére. Az Alkusz az Ügyfél által kezdeményezett konkrét ajánlat visszaigazolásakor e-mailben tájékoztatja Ügyfelet az első díj összegéről, a fizetés módjáról és közli, hogy a csekket a Biztosító vagy az Alkusz feladata-e megküldeni. Az egyszeri díjas utazási, vagy segítségnyújtási biztosítási szerződések esetében, az Ügyfél a biztosítási díjat: • banki átutalással; • internetes (bankkártyás) fizetéssel; • az Alkusz Ügyfélszolgálatán személyesen; • biztosítási kötvény átvételekor postai utánvéttel egyenlítheti ki.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

A BIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉS LÉTREJÖTTÉVEL, LEBONYOLÓDÁSÁVAL ÉS MEGSZŰNÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYOK. (1) Az Alkusz a Biztosítási Szerződés megkötésére irányuló ajánlat megtételét megelőzően az ügyfelek tájékoztatására mindenkor irányadó jogszabályok szerint tájékoztatja az Ügyfelet a kiválasztott Biztosító adatairól és a megkötni kívánt biztosítás főbb jellemzőiről. Ennek keretében az Alkusz az ajánlattételt megelőzően megkerülhetetlen tartalommá teszi a Portálon keresztül megkötni kívánt Biztosítási Szerződés Termék- vagy Ügyfél-tájékoztatóját és Biztosítási Feltételeit. (2) Az (1) bekezdés szerinti tájékoztatással egyidejűleg az Alkusz lehetővé teszi, hogy a Portálon keresztül megkötni kívánt Biztosítási Szerződés, Termék- vagy Ügyfél-tájékoztatóját és Biztosítási Feltételeit az Ügyfél lementse a saját merevlemezére vagy elhelyezze az Alkusz által rendelkezésére bocsátott szabad tárhelyen (a Portálon elhelyezett "Szerződéseim" menüpont alatt). (3) A Felek rögzítik, hogy a jelen ÁSZF alkalmazásában az Ügyfél saját merevlemeze és a Portál "Szerződések" menüpontja alatt elhelyezett tartalom egyaránt olyan tartós adathordózónak minősül, mely utólag bármikor lehetővé teszi a Portálon keresztül megkötött Biztosítási Szerződés Terméktájékoztatójának és Biztosítási Feltételeinek az Ügyfél általi reprodukálását. (4) Az Ügyfél a Portál kényszerűen megnyíló tájékoztató oldalainak a megismerését, továbbá a Termék- vagy Ügyféltájékoztató és a Biztosítási Feltételek (2) bekezdés szerinti eltárolását követően az gombra kattintással ismeri el, hogy az (1) bekezdés szerinti tájékoztatást megkapta és a Biztosítási Feltételeket magára nézve kötelezőnek ismeri el. Az Ügyfélnek mindaddig nem áll módjában az ajánlattétel fázisába lépni, ameddig az ügyfél-tájékoztatás megtörténtét a fentiek szerint nem igazolja. (5) Az Ügyfél által fizetendő biztosítási díj - a Portálon keresztül kezdeményezett utazási, kockázati életbiztosítási vagy segítségnyújtási (assistance) biztosítási szerződés egyszeri díjának kivételével - minden esetben közvetlenül a Biztosító számlájára kerül befizetésre, ezt meghaladóan az Alkusz biztosítási díjat nem szed. (6) Az első biztosítási díjrészlet befizetésére szóló csekket, a Biztosítási szerződéstől, illetve illettve az Ügyfél által választott Biztosítótól függően az Alkusz vagy a Biztosító bocsátja az Ügyfél rendelkezésére. Az Alkusz az Ügyfél által kezdeményezett konkrét ajánlat visszaigazolásakor e-mailben tájékoztatja Ügyfelet az első díj összegéről, a fizetés módjáról és közli, hogy a csekket a Biztosító vagy az Alkusz feladata-e megküldeni. Az egyszeri díjas utazási, vagy segítségnyújtási biztosítási szerződések esetében, az Ügyfél a biztosítási díjat: • banki átutalással; • internetes (bankkártyás) fizetéssel; • az Alkusz Ügyfélszolgálatán személyesen; • biztosítási kötvény átvételekor postai utánvéttel egyenlítheti ki.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

A BIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉS LÉTREJÖTTÉVEL, LEBONYOLÓDÁSÁVAL ÉS MEGSZŰNÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYOK. (1) Az Alkusz a Biztosításközvetítő a Biztosítási Szerződés megkötésére irányuló ajánlat megtételét megelőzően az ügyfelek tájékoztatására mindenkor irányadó jogszabályok szerint tájékoztatja az Ügyfelet a Biztosításközvetítő adatairól a jelen, továbbá a kiválasztott Biztosító adatairól és a megkötni kívánt biztosítás főbb jellemzőirőljellemzőiről a Termék- vagy Ügyfél-tájékoztatóját és a Biztosítási Feltételek útján. Ennek keretében az Alkusz a Biztosításközvetítő az ajánlattételt megelőzően megkerülhetetlen tartalommá teszi a Portálon Felületen keresztül megkötni kívánt Biztosítási Szerződés Termék- vagy Ügyfél-tájékoztatóját és Biztosítási Feltételeit. (2) , illetve az ÁSZF-et. Az (1) bekezdés szerinti tájékoztatással egyidejűleg ÁSZF tartalmazza a Biztosításközvetítő minden olyan adatát, amelyről jogszabály szerint az Alkusz Ügyfelet a szerződéskötést megelőzően tájékoztatni szükséges A Biztosításközvetítő a Biztosítási Szerződés megkötésére irányuló ajánlat megtételét megelőzően külön, figyelem felhívásra alkalmas módon tájékoztatja az Ügyfelet arról, ha a konkrét biztosítási termékkel összefüggésben adott szaktanácsot a konkrét esetben nem támasztja alá a piacon hozzáférhető, kielégítő mennyiségű biztosítási termék elemzése. a Biztosításközvetítő lehetővé teszi, hogy a Portálon Felületen keresztül megkötni kívánt Biztosítási Szerződés, Szerződés Termék- vagy Ügyfél-tájékoztatóját és Biztosítási Feltételeit az Ügyfél lementse a saját merevlemezére vagy elhelyezze merevlemezére, illetve azokat az Alkusz ajánlat megrendelését megelőzően elhelyezi a Biztosításközvetítő által rendelkezésére bocsátott szabad tárhelyen (a Portálon elhelyezett "Szerződéseim" menüpont alatt). (3) A Felek rögzítik, hogy a jelen ÁSZF alkalmazásában az Ügyfél saját merevlemeze és a Portál "Szerződések" menüpontja alatt elhelyezett tartalom egyaránt olyan tartós adathordózónak minősül, mely utólag bármikor lehetővé teszi a Portálon keresztül megkötött Biztosítási Szerződés Terméktájékoztatójának és Biztosítási Feltételeinek az Ügyfél általi reprodukálását. (4) Az Ügyfél a Portál kényszerűen megnyíló tájékoztató oldalainak a megismerését, továbbá a Termék- vagy Ügyféltájékoztató és a Biztosítási Feltételek (2) bekezdés szerinti eltárolását követően az gombra kattintással ismeri el, hogy az (1) bekezdés szerinti tájékoztatást megkapta és a Biztosítási Feltételeket magára nézve kötelezőnek ismeri elZónában. Az Ügyfélnek mindaddig nem áll módjában az ajánlattétel fázisába lépni, ameddig a Termék- vagy Ügyfél-tájékoztató és Biztosítási Feltételeket tartalmazó dokumentumo(ka)t, nyilatkozato(ka)t meg nem nyitotta, továbbá az ügyfél-tájékoztatás megtörténtét megtörténtét, illetve a fentiek szerint biztosítási feltételek magára nézve kötelező elismerését vissza nem igazolja.igazolta. A Biztosítási Szerződés akkor tekinthető létrejöttnek, ha (5a) a Biztosító a Biztosításközvetítő által az Ügyfél képviseletében tett írásbeli ajánlatra 15 napon belül nem nyilatkozik, vagy b) a Biztosító az Ügyfél ajánlatát – a rendelkezésére álló 15 napos kockázat-elbírálási határidőn belül - biztosítási kötvény kiállításával kifejezetten elfogadja. Az Ügyfél biztosítási kötvényét a kockázatot elvállaló Biztosító állítja ki, írja alá és küldi meg közvetlenül az Ügyfél részére, kivéve utazási-, sztornó-, segítségnyújtási- és kockázati életbiztosítások esetén, ahol azt azBiztosításközvetítő küldi meg az Ügyfél részére. Az Ügyfél által fizetendő biztosítási díj - a Portálon keresztül kezdeményezett utazásiaz utazási-, kockázati életbiztosítási sztornó- vagy segítségnyújtási (assistance) biztosítási szerződés egyszeri díjának kivételével - minden esetben közvetlenül a Biztosító számlájára kerül befizetésre, ezt meghaladóan az Alkusz a Biztosításközvetítő biztosítási díjat nem szed. (6) . A biztosítás első díjrészlete a felek által meghatározott időpontban, ennek hiányában a szerződés létrejöttekor esedékes; a folytatólagos díj pedig annak az időszaknak az első napján esedékes, amelyre a díj vonatkozik. Az egyszeri díjat a szerződés létrejöttekor kell megfizetni. Az első biztosítási díjrészlet befizetésére szóló csekketvonatkozó díjbekérőt, a Biztosítási szerződéstől, illetve az Ügyfél által választott Biztosítótól függően az Alkusz a Biztosításközvetítő vagy a Biztosító bocsátja az Ügyfél rendelkezésérerendelkezésére A Biztosításközvetítő a Biztosítótól Ügyfélnek járó összeget kizárólag utazási biztosítás díjvisszatérítése esetén és összegkorlátozás nélkül vesz át. Az Alkusz az Ügyfél által kezdeményezett konkrét ajánlat visszaigazolásakor e-mailben tájékoztatja Ügyfelet az első díj összegérőlutazási-, a fizetés módjáról sztornó, a segítségnyújtási- és közli, hogy a csekket a Biztosító vagy az Alkusz feladata-e megküldeni. Az egyszeri díjas utazási, vagy segítségnyújtási biztosítási szerződések esetében, esetében az Ügyfél a biztosítási díjat: • banki átutalással; • internetes (bankkártyás) fizetéssel; • a Biztosításközvetítő címén személyesen egyenlítheti ki. A díj beérkezettnek tekinthető: • banki átutalás esetén, a jóváírás napján (Ügyfél bankszámlájának megterhelését vagy az Alkusz Ügyfélszolgálatán személyesenazt követő munkanapon az átutalás pénzforgalmi Biztosításközvetítő által történő befogadása, és az ide vonatkozó mindenkor hatályos szabályozástól függően); • biztosítási kötvény átvételekor postai utánvéttel egyenlítheti kiinternetes (bankkártyás) fizetés esetében a zárolást követően; • személyes átvétel esetén a szerződés díjának megfizetését követően.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

A BIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉS LÉTREJÖTTÉVEL, LEBONYOLÓDÁSÁVAL ÉS MEGSZŰNÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYOK. (1) Az Alkusz a Biztosítási Szerződés megkötésére irányuló ajánlat megtételét megelőzően az ügyfelek tájékoztatására mindenkor irányadó jogszabályok szerint tájékoztatja az Ügyfelet a kiválasztott Biztosító adatairól és a megkötni kívánt biztosítás főbb jellemzőiről. Ennek keretében az Alkusz az ajánlattételt megelőzően megkerülhetetlen tartalommá teszi a Portálon keresztül megkötni kívánt Biztosítási Szerződés Termék- vagy Ügyfél-tájékoztatóját Terméktájékoztatóját és Biztosítási Feltételeit. (2) Az (1) bekezdés szerinti tájékoztatással egyidejűleg az Alkusz lehetővé teszi, hogy a Portálon keresztül megkötni kívánt Biztosítási Szerződés, Termék- vagy Ügyfél-tájékoztatóját Szerződés Terméktájékoztatóját és Biztosítási Feltételeit az Ügyfél lementse a saját merevlemezére vagy elhelyezze az Alkusz által rendelkezésére bocsátott szabad tárhelyen (a Portálon elhelyezett "Szerződéseim" menüpont alatt). (3) A Felek felek rögzítik, hogy a jelen ÁSZF Üzletszabályzat alkalmazásában az Ügyfél saját merevlemeze és a Portál "SzerződésekSzerződéseim" menüpontja alatt elhelyezett tartalom egyaránt olyan tartós adathordózónak minősül, mely utólag bármikor lehetővé teszi a Portálon keresztül megkötött Biztosítási Szerződés Terméktájékoztatójának és Biztosítási Feltételeinek az Ügyfél általi reprodukálását. (4) Az Ügyfél a Portál kényszerűen megnyíló tájékoztató oldalainak a megismerését, továbbá a Termék- vagy Ügyféltájékoztató Terméktájékoztató és a Biztosítási Feltételek (2) bekezdés szerinti eltárolását követően az "Elfogadom" gombra kattintással ismeri el, hogy az (1) bekezdés szerinti tájékoztatást megkapta és a Biztosítási Feltételeket magára nézve kötelezőnek ismeri el. Az Ügyfélnek mindaddig nem áll módjában az ajánlattétel fázisába lépni, ameddig az ügyfél-tájékoztatás megtörténtét a fentiek szerint nem igazolja. (5) Az Alkusz a Biztosítási Szerződés megkötésére irányuló ajánlat megtételét megelőzően tájékoztatja az Ügyfelet arról, hogy a kiválasztott Biztosító az Ügyfél mely adatainak és milyen célból való kezeléséhez és/vagy továbbításához kéri az Ügyfél beleegyezését. A Portál fentiek szerinti, adatkezelési tudnivalókat tartalmazó oldalán az Ügyfél - információs önrendelkezési jogát gyakorolva - választása és döntése szerint még az ajánlattételt megelőzően megjelöli, hogy a személyes adatai milyen körének és mely célból való kezeléséhez és ezen adatok kinek a részére való továbbításához adja tájékozott beleegyezését. (6) Az Alkusz - az Ügyfél képviseletében, annak erre irányuló kifejezett meghatalmazása alapján eljárva - az adatkezelésre és adattovábbításra vonatkozó fentiek szerinti nyilatkozatot az Ügyfél Portálon keresztül megtett nyilatkozatával mindenben azonos tartalommal és formában - a Portálon keresztül kezdeményezett biztosítási szerződés megkötésére irányuló ajánlatnak az Ügyfél képviseletében való megtételével egyidejűleg - teszi meg a Biztosító felé. (7) Az Ügyfél által fizetendő biztosítási díj - a Portálon keresztül kezdeményezett utazási, kockázati életbiztosítási vagy segítségnyújtási (assistance) utazási biztosítási szerződés egyszeri díjának kivételével - minden esetben közvetlenül a Biztosító számlájára kerül befizetésre, ezt meghaladóan az Alkusz biztosítási díjat nem szed. (6) 8) Az első biztosítási díjrészlet befizetésére szóló csekket, a Biztosítási szerződéstől, illetve szerződéstől ill. az Ügyfél által választott Biztosítótól függően az Alkusz vagy a Biztosító bocsátja az Ügyfél rendelkezésére. Az Alkusz az Ügyfél által kezdeményezett konkrét ajánlat visszaigazolásakor e-mailben tájékoztatja Ügyfelet az első díj összegéről, a fizetés módjáról és közli, hogy a csekket a Biztosító vagy az Alkusz feladata-e feladata megküldeni. Az egyszeri díjas utazási, vagy segítségnyújtási utazási biztosítási szerződések esetében, az Ügyfél a biztosítási díjat: • banki átutalással; • internetes (bankkártyás) fizetéssel; • az Alkusz Ügyfélszolgálatán személyesen; • díjat a biztosítási kötvény átvételekor postai utánvéttel egyenlítheti egyenlíti ki. (9) A Biztosítási Szerződés akkor tekinthető létrejöttnek, ha a) a Biztosító az Alkusz által az Ügyfél képviseletében tett írásbeli ajánlatra 15 napon belül nem nyilatkozik, vagy b) a Biztosító az Ügyfél ajánlatát - a rendelkezésére álló 15 napos kockázat-elbírálási határidőn belül - biztosítási kötvény kiállításával kifejezetten elfogadja. (10) Az Ügyfél biztosítási kötvényét a kockázatot elvállaló Biztosító állítja ki, írja alá és küldi meg közvetlenül az Ügyfél részére, kivéve, ha a Biztosítási szerződés Blokkötvény kiállításával jön létre. (11) A Portálon keresztül kezdeményezett utazási biztosítási szerződések esetében az Ügyfélnek az "Ajánlatot teszek" gombra kattintással, elektronikus úton elküldött ajánlatára az Alkusz - a Biztosítók erre vonatkozó felhatalmazása alapján - kötvényt állít ki, melyet az Ügyfél által megadott kézbesítési címre, postai úton haladéktalanul megküld. Ügyfél a Biztosítási szerződés egyszeri díját a kötvény átvételekor egyenlíti ki. (12) A Felek megállapodnak abban, hogy az Ügyfél utazási biztosítási szerződés megkötésére tett fentiek szerinti ajánlatához fűződő jogi hatályok legkorábban akkor állnak be, ha az Ügyfél a biztosítás díját hiánytalanul megfizette. A Biztosítók számára nyitva álló 15 napos kockázatelbírálási határidő, melyen belül a Biztosítók az Ügyfél ajánlatát visszautasíthatják vagy kötvény kiállításával kifejezetten elfogadhatják, legkorábban ekkor veszi kezdetét.

Appears in 1 contract

Samples: Üzletszabályzat És Általános Megbízási Feltételek

A BIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉS LÉTREJÖTTÉVEL, LEBONYOLÓDÁSÁVAL ÉS MEGSZŰNÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYOK. (1) Az Alkusz Biztosításközvetítő a Biztosítási Szerződés megkötésére irányuló ajánlat megtételét megelőzően az ügyfelek tájékoztatására mindenkor irányadó jogszabályok szerint tájékoztatja az Ügyfelet az Biztosításközvetítő adatairól a jelen, továbbá a kiválasztott Biztosító adatairól és a megkötni kívánt biztosítás főbb jellemzőirőljellemzőiről a Termék- vagy Ügyfél-tájékoztatóját és a Biztosítási Feltételek útján. Ennek keretében az Alkusz Biztosításközvetítő az ajánlattételt megelőzően megkerülhetetlen tartalommá teszi a Portálon Felületen keresztül megkötni kívánt Biztosítási Szerződés Termék- vagy Ügyfél-tájékoztatóját és Biztosítási Feltételeit. (2) , illetve az ÁSZF-et. Az (1) bekezdés szerinti tájékoztatással egyidejűleg ÁSZF tartalmazza az Alkusz Biztosításközvetítő minden olyan adatát, amelyről jogszabály szerint az Ügyfelet a szerződéskötést megelőzően tájékoztatni szükséges. A Biztosításközvetítő a Biztosítási Szerződés megkötésére irányuló ajánlat megtételét megelőzően külön, figyelem felhívásra alkalmas módon tájékoztatja az Ügyfelet arról, ha a konkrét biztosítási termékkel összefüggésben adott szaktanácsot a konkrét esetben nem támasztja alá a piacon hozzáférhető, kielégítő mennyiségű biztosítási termék elemzése. Az Biztosításközvetítő lehetővé teszi, hogy a Portálon Felületen keresztül megkötni kívánt Biztosítási Szerződés, Szerződés Termék- vagy Ügyfél-tájékoztatóját és Biztosítási Feltételeit az Ügyfél lementse a saját merevlemezére vagy elhelyezze merevlemezére, illetve azokat az Alkusz ajánlat megrendelését megelőzően elhelyezi az Biztosításközvetítő által rendelkezésére bocsátott szabad tárhelyen (a Portálon elhelyezett "Szerződéseim" menüpont alatt). (3) A Felek rögzítik, hogy a jelen ÁSZF alkalmazásában az Ügyfél saját merevlemeze és a Portál "Szerződések" menüpontja alatt elhelyezett tartalom egyaránt olyan tartós adathordózónak minősül, mely utólag bármikor lehetővé teszi a Portálon keresztül megkötött Biztosítási Szerződés Terméktájékoztatójának és Biztosítási Feltételeinek az Ügyfél általi reprodukálását. (4) Az Ügyfél a Portál kényszerűen megnyíló tájékoztató oldalainak a megismerését, továbbá a Termék- vagy Ügyféltájékoztató és a Biztosítási Feltételek (2) bekezdés szerinti eltárolását követően az gombra kattintással ismeri el, hogy az (1) bekezdés szerinti tájékoztatást megkapta és a Biztosítási Feltételeket magára nézve kötelezőnek ismeri elZónában. Az Ügyfélnek mindaddig nem áll módjában az ajánlattétel fázisába lépni, ameddig a Termék- vagy Ügyfél-tájékoztató és Biztosítási Feltételeket tartalmazó dokumentumo(ka)t, nyilatkozato(ka)t meg nem nyitotta, továbbá az ügyfél-tájékoztatás megtörténtét megtörténtét, illetve a fentiek szerint biztosítási feltételek magára nézve kötelező elismerését vissza nem igazoljaigazolta. (5a) Az Ügyfél által fizetendő biztosítási díj - a Portálon keresztül kezdeményezett utazási, kockázati életbiztosítási vagy segítségnyújtási (assistance) biztosítási szerződés egyszeri díjának kivételével - minden esetben közvetlenül a Biztosító számlájára kerül befizetésre, ezt meghaladóan az Alkusz biztosítási díjat nem szed. (6) Az első biztosítási díjrészlet befizetésére szóló csekket, a Biztosítási szerződéstől, illetve Biztosításközvetítő által az Ügyfél által választott Biztosítótól függően az Alkusz vagy a Biztosító bocsátja az Ügyfél rendelkezésére. Az Alkusz az Ügyfél által kezdeményezett konkrét ajánlat visszaigazolásakor e-mailben tájékoztatja Ügyfelet az első díj összegérőlképviseletében tett írásbeli ajánlatra 15 napon belül nem nyilatkozik, a fizetés módjáról és közli, hogy a csekket a Biztosító vagy az Alkusz feladata-e megküldeni. Az egyszeri díjas utazási, vagy segítségnyújtási biztosítási szerződések esetében, az Ügyfél a biztosítási díjat: • banki átutalással; • internetes (bankkártyás) fizetéssel; • az Alkusz Ügyfélszolgálatán személyesen; • biztosítási kötvény átvételekor postai utánvéttel egyenlítheti ki.vagy

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

A BIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉS LÉTREJÖTTÉVEL, LEBONYOLÓDÁSÁVAL ÉS MEGSZŰNÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYOK. (1) Az Alkusz Biztosításközvetítő a Biztosítási Szerződés megkötésére irányuló ajánlat megtételét megelőzően az ügyfelek tájékoztatására mindenkor irányadó jogszabályok szerint tájékoztatja az Ügyfelet az A Biztosításközvetítő a kiválasztott Biztosító adatairól és Biztosítási Szerződés megkötésére irányuló ajánlat megtételét megelőzően külön, figyelem felhívásra alkalmas módon tájékoztatja az Ügyfelet arról, ha a megkötni kívánt biztosítás főbb jellemzőirőlkonkrét biztosítási termékkel összefüggésben adott szaktanácsot a konkrét esetben nem támasztja alá a piacon hozzáférhető, kielégítő mennyiségű biztosítási termék elemzése. Ennek keretében az Alkusz az ajánlattételt megelőzően megkerülhetetlen tartalommá teszi Az Biztosításközvetítő lehetővé teszi, hogy a Portálon Felületen keresztül megkötni kívánt Biztosítási Szerződés Termék- vagy Ügyfél-tájékoztatóját és Biztosítási Feltételeit. (2) Az (1) bekezdés szerinti tájékoztatással egyidejűleg az Alkusz lehetővé teszi, hogy a Portálon keresztül megkötni kívánt Biztosítási Szerződés, Termék- vagy Ügyfél-tájékoztatóját és Biztosítási Feltételeit az Ügyfél lementse a saját merevlemezére vagy elhelyezze merevlemezére, illetve azokat az Alkusz ajánlat megrendelését megelőzően/követően elhelyezi az Biztosításközvetítő által rendelkezésére bocsátott szabad tárhelyen (a Portálon elhelyezett "Szerződéseim" menüpont alatt). (3) A Felek rögzítik, hogy a jelen ÁSZF alkalmazásában az Ügyfél saját merevlemeze és a Portál "Szerződések" menüpontja alatt elhelyezett tartalom egyaránt olyan tartós adathordózónak minősül, mely utólag bármikor lehetővé teszi a Portálon keresztül megkötött Biztosítási Szerződés Terméktájékoztatójának és Biztosítási Feltételeinek az Ügyfél általi reprodukálását. (4) Az Ügyfél a Portál kényszerűen megnyíló tájékoztató oldalainak a megismerését, továbbá a Termék- vagy Ügyféltájékoztató és a Biztosítási Feltételek (2) bekezdés szerinti eltárolását követően az gombra kattintással ismeri el, hogy az (1) bekezdés szerinti tájékoztatást megkapta és a Biztosítási Feltételeket magára nézve kötelezőnek ismeri elZónában. Az Ügyfélnek mindaddig nem áll módjában az ajánlattétel fázisába lépni, ameddig a Termék- vagy Ügyfél-tájékoztató és Biztosítási Feltételeket tartalmazó dokumentumo(ka)t, nyilatkozato(ka)t meg nem nyitotta, továbbá az ügyfél-tájékoztatás megtörténtét megtörténtét, illetve a fentiek szerint biztosítási feltételek magára nézve kötelező elismerését vissza nem igazoljaigazolta. (5a) a Biztosító a Biztosításközvetítő által az Ügyfél képviseletében tett írásbeli ajánlatra 15 napon belül nem nyilatkozik, vagy b) a Biztosító az Ügyfél ajánlatát – a rendelkezésére álló 15 napos kockázat-elbírálási határidőn belül - biztosítási kötvény kiállításával kifejezetten elfogadja. Az Ügyfél biztosítási kötvényét a kockázatot elvállaló Biztosító állítja ki, írja alá és küldi meg közvetlenül az Ügyfél részére, kivéve utazási-, sztornó-, segítségnyújtási- és kockázati életbiztosítások esetén, ahol azt az Biztosításközvetítő küldi meg az Ügyfél részére. Az Ügyfél által fizetendő biztosítási díj - a Portálon keresztül kezdeményezett utazásiaz utazási-, kockázati életbiztosítási sztornó- vagy segítségnyújtási (assistance) biztosítási szerződés egyszeri díjának, illetve a kockázati életbiztosítás első díjának kivételével - minden esetben közvetlenül a Biztosító számlájára kerül befizetésre, ezt meghaladóan az Alkusz Biztosításközvetítő biztosítási díjat nem szed. (6) . A biztosítás első díjrészlete a felek által meghatározott időpontban, ennek hiányában a szerződés létrejöttekor esedékes; a folytatólagos díj pedig annak az időszaknak az első napján esedékes, amelyre a díj vonatkozik. Az egyszeri díjat a szerződés létrejöttekor kell megfizetni. Az első biztosítási díjrészlet befizetésére szóló csekketvonatkozó díjbekérőt, a Biztosítási szerződéstől, illetve az Ügyfél által választott Biztosítótól függően az Alkusz Biztosításközvetítő vagy a Biztosító bocsátja az Ügyfél rendelkezésérerendelkezésére Az Biztosításközvetítő a Biztosítótól Ügyfélnek járó összeget kizárólag utazási biztosítás díjvisszatérítése esetén és összegkorlátozás nélkül vesz át. Az Alkusz az Ügyfél által kezdeményezett konkrét ajánlat visszaigazolásakor e-mailben tájékoztatja Ügyfelet az első díj összegérőlutazási-, a fizetés módjáról sztornó, a segítségnyújtási- és közli, hogy a csekket a Biztosító vagy az Alkusz feladata-e megküldeni. Az egyszeri díjas utazási, vagy segítségnyújtási biztosítási kockázatai életbiztosítási szerződések esetében, esetében az Ügyfél a biztosítási díjat: • banki átutalással; • internetes (bankkártyás) fizetéssel; • a Biztosításközvetítő címén személyesen egyenlítheti ki. A díj beérkezettnek tekinthető: • banki átutalás esetén, a jóváírás napján (Ügyfél bankszámlájának megterhelését vagy az Alkusz Ügyfélszolgálatán személyesenazt követő munkanapon az átutalás pénzforgalmi Biztosításközvetítő által történő befogadása, és az ide vonatkozó mindenkor hatályos szabályozástól függően); • biztosítási kötvény átvételekor postai utánvéttel egyenlítheti kiinternetes (bankkártyás) fizetés esetében a zárolást követően; • személyes átvétel esetén a szerződés díjának megfizetését követően.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

A BIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉS LÉTREJÖTTÉVEL, LEBONYOLÓDÁSÁVAL ÉS MEGSZŰNÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYOK. (1) Az Alkusz a Biztosítási Szerződés megkötésére irányuló ajánlat megtételét megelőzően az ügyfelek tájékoztatására mindenkor irányadó jogszabályok szerint tájékoztatja az Ügyfelet a kiválasztott Biztosító adatairól és a megkötni kívánt biztosítás főbb jellemzőiről. Ennek keretében az Alkusz az ajánlattételt megelőzően megkerülhetetlen tartalommá teszi a Portálon keresztül megkötni kívánt Biztosítási Szerződés Termék- vagy Ügyfél-tájékoztatóját és Biztosítási Feltételeit. (2) Az Alkusz a Biztosítási Szerződés megkötésére irányuló ajánlat megtételét megelőzően külön, figyelem felhívásra alkalmas módon tájékoztatja az Ügyfelet arról, ha a konkrét biztosítási termékkel összefüggésben adott szaktanácsot a konkrét esetben nem támasztja alá a piacon hozzáférhető, kielégítő mennyiségű biztosítási termék elemzése. (3) Az (1) bekezdés szerinti tájékoztatással egyidejűleg az Alkusz lehetővé teszi, hogy a Portálon keresztül megkötni kívánt Biztosítási Szerződés, Termék- vagy Ügyfél-tájékoztatóját és Biztosítási Feltételeit az Ügyfél lementse a saját merevlemezére vagy elhelyezze az Alkusz által rendelkezésére bocsátott szabad tárhelyen (a Portálon elhelyezett "Szerződéseim" menüpont alatt). (34) A Felek rögzítik, hogy a jelen ÁSZF alkalmazásában az Ügyfél saját merevlemeze és a Portál "Szerződések" menüpontja alatt elhelyezett tartalom egyaránt olyan tartós adathordózónak minősül, mely utólag bármikor lehetővé teszi a Portálon keresztül megkötött Biztosítási Szerződés Terméktájékoztatójának és Biztosítási Feltételeinek az Ügyfél általi reprodukálását. (45) Az Ügyfél a Portál kényszerűen megnyíló tájékoztató oldalainak a megismerését, továbbá a Termék- vagy Ügyféltájékoztató és a Biztosítási Feltételek (23) bekezdés szerinti eltárolását követően az gombra kattintással ismeri el, hogy az (1) bekezdés szerinti tájékoztatást megkapta és a Biztosítási Feltételeket magára nézve kötelezőnek ismeri el. Az Ügyfélnek mindaddig nem áll módjában az ajánlattétel fázisába lépni, ameddig az ügyfél-tájékoztatás megtörténtét a fentiek szerint nem igazolja. (56) Az Ügyfél által fizetendő biztosítási díj - a Portálon keresztül kezdeményezett utazási, kockázati életbiztosítási vagy segítségnyújtási (assistance) biztosítási szerződés egyszeri díjának kivételével - minden esetben közvetlenül a Biztosító számlájára kerül befizetésre, ezt meghaladóan az Alkusz biztosítási díjat nem szed. (67) Az első biztosítási díjrészlet befizetésére szóló csekket, a Biztosítási szerződéstől, illetve az Ügyfél által választott Biztosítótól függően az Alkusz vagy a Biztosító bocsátja az Ügyfél rendelkezésére. Az Alkusz az Ügyfél által kezdeményezett konkrét ajánlat visszaigazolásakor e-mailben tájékoztatja Ügyfelet az első díj összegéről, a fizetés módjáról és közli, hogy a csekket a Biztosító vagy az Alkusz feladata-e megküldeni. Az egyszeri díjas utazási, vagy segítségnyújtási biztosítási szerződések esetében, az Ügyfél a biztosítási díjat: • banki átutalással; • internetes (bankkártyás) fizetéssel; • az Alkusz Ügyfélszolgálatán személyesen; • biztosítási kötvény átvételekor postai utánvéttel egyenlítheti ki.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions