A biztosítási szolgáltatás teljesítéshez szükséges dokumentumok mintaszakaszok

A biztosítási szolgáltatás teljesítéshez szükséges dokumentumok. Az Általános Feltételekben meghatározott iratokon kívül a Biztosító az alábbi iratok benyúj- tását kérheti, ha ez a bejelentett igény jogalapjának vagy összegszerűségének megálla- pításához szükséges és rendelkezésre áll, illetve az adott kárral kapcsolatban beszerez- hető és a beszerzése a Biztosítottól, egyéb kifizetésre jogosulttól általában elvárható: 1) Utazási költségekre vonatkozó igény esetén: a) az eredetileg tervezett hazautazásra szóló menetjegyet, utazási szerződést, vagy b) saját gépjárművel történő utazás esetén – annak forgalmi engedélyének másola- tát, és a vezető gépjármű vezetői engedélye meglétének és érvényességének iga- zolását. 2) Szállásköltségekre vonatkozó igény esetén: a) az eredetileg lefoglalt szállásra vonatkozó számlát.
A biztosítási szolgáltatás teljesítéshez szükséges dokumentumok. Az Általános Feltételekben meghatározott iratokon kívül a Biztosító az alábbi iratok benyújtását kérheti, ha ez a bejelentett igény jogalapjának vagy összegszerűségének megállapításához szükséges és rendelkezésre áll, illetve az adott kárral kapcsolatban beszerezhető és a beszerzése a Biztosítottól, egyéb kifizetésre jogosulttól általában elvárható: 1) A „Sofőrküldés a Biztosított betegsége vagy balesete esetén” szolgáltatás ese- tén: a) a Biztosított gépjárművezetésre való alkalmatlanságát igazoló – a külföldi ellátó orvos által kiállított – orvosi szakvéleményt, és b) a gépjármű forgalmi engedélyének másolatát és a Biztosított gépjármű vezetői engedélye meglétének és érvényességének igazolását.
A biztosítási szolgáltatás teljesítéshez szükséges dokumentumok. Az Általános Feltételekben meghatározott iratokon kívül a Biztosító az alábbi iratok benyújtását kérheti, ha ez a bejelentett igény jogalapjának vagy összegszerűségének megállapításához szükséges és rendelkezésre áll, illetve az adott kárral kapcsolatban beszerezhető és a beszerzése a Biztosítottól, egyéb kifizetésre jogosulttól általában elvárható: 1) bármely lopás vagy rablás esetén az esemény helyét, idejét és leírását, a károsul- tak nevét és személyi adatait, valamint az eltulajdonított, elrabolt tárgyak részletes megjelölését és értékét feltüntető, az illetékes külföldi rendőrség által kiállított jegyző- könyvet, valamint útiokmány eltulajdonítása esetén az erre vonatkozóan kiállított kon- zulátusi igazolást, 2) a biztosítottnak akut fizikai sérüléseket okozó balesetben sérült vagy megsemmi- sült útipoggyász esetén a biztosítási eseménnyel kapcsolatos orvosi szakvélemény (pl. ambulán ellátás dokumentációja vagy kórházi zárójelentés, vizsgálati leletek), 3) szálloda vagy kemping területén történt lopás, vagy rablás esetén a rendőrségi jegyzőkönyvön kívül a szálloda vagy kemping üzemeltetője által készített jegyzőköny- vet is, 4) személyszállító vállalat által ki nem szolgáltatott útipoggyász esetén: 5) a vagyontárgy újkori beszerzésének időpontját és értékét igazoló – a Biztosított nevére szóló – eredeti számlát, amennyiben az rendelkezésre áll. (Jelen feltételek vonatkozásában a vagyontárgyra vonatkozó adásvételi szerződés nem helyettesíti a névre szóló eredeti számlát.) Ha a Biztosító egy adott dologra a benyújtott eredeti számla alapján térítést nyújtott, a számlát nem köteles visszaszolgáltatni, kivéve, ha a számla jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdál- kodó szervezet nevére van kiállítva, amikor – a Biztosított írásos kérése alapján – vál- lalja a számla visszaküldését. 6) útiokmányok pótlására vonatkozóan a felmerült költségeket igazoló, a Biztosított nevére szóló eredeti számlát, 7) elemi kár esetén: 8) sérült útipoggyászra vonatkozó igény esetén: 9) mobiltelefon eltulajdonítása esetén a mobiltelefon-szolgáltató által kiállított, az érintett telefonszám letiltását igazoló iratot, 10) amennyiben a biztosítási eseménnyel érintett vagyontárgy új állapotban való beszer- zése bankkártyás fizetéssel történt, akkor a Biztosító a Biztosított névére szóló ere- deti számla helyett elfogadja az alábbi dokumentumok együttes benyújtását: – vásárlási nyugtát, amely tartalmazza a vagyontárgy jellegét (pl. nadrág, cipő) és típusát, a vás...

Related to A biztosítási szolgáltatás teljesítéshez szükséges dokumentumok

  • Szolgáltatás teljesítéséhez szükséges dokumentumok A szolgáltatás igénybevételéhez a következő dokumentumokat kell benyújtani a biztosítóhoz: – igénybejelentő nyomtatvány, – eredeti vásárlási bizonylatok a felmerült költségekről, – igazolás a légi járat késéséről vagy a légi járat törléséről, – igazolás a légitársaság térítéséről vagy a térítés elutasításáról.

  • A Biztosító teljesítése, a teljesítéshez szükséges dokumentumok 3.1. A Biztosító teljesítési kötelezettségének megállapításához - az Általános Biztosítási Feltételekben foglaltakon túl - a következő dokumentumokat kéri: 3.1.1. az „Orvosi igazolás a keresőképtelen állományba vételről” elnevezésű nyomtatvány hiteles másolatát, 3.1.2. a keresőképtelenség elbírálására és igazolására jogosult orvos vagy kórház által kiállított olyan igazolás vagy egyéb dokumentum másolatát, amely tartalmazza a keresőképtelen állapotban tartás alapjául szolgáló betegség(ek) vagy állapot(ok) megnevezését vagy BNO kódját, 3.1.3. az „Orvosi igazolás a folyamatos keresőképtelenségről” elnevezésű nyomtatvány másolatát. 3.2. A 3.1.3. pont szerinti igazolást a Biztosítottnak havonta kell megküldeni a Biztosító részére. Az adott hónapra vonatkozó igazolást abban a hónapban, de legkésőbb az azt követő hónap 5.-ig kell eljuttatni, amelyben a Biztosított keresőképtelen volt. 3.3. Ha a Biztosított a 3.2 pont szerint a keresőképtelenséget nem igazolja, a Biztosító kötelezettségét teljesítettnek, és a szolgáltatást befejezettnek tekinti. A Biztosító visszamenőleges hatállyal teljesíti a szolgáltatást, amennyiben a Biztosított pótolja az igazolást. A késedelem miatt felmerült kamatot, egyéb költséget a Biztosító nem fizet.

  • A biztosítási szolgáltatás teljesítése Amennyiben a biztosított által igényelt szolgáltatást gátló helyi körülmények miatt a biztosító/szolgáltató nem tudja a megbízott közreműködővel a vészhelyzetet elhárítani, a biztosított és a biztosító telefonos egyeztetése során engedélyezett külső közremű- ködők költségét a biztosított köteles kiegyenlíteni, majd a külső közremű- ködő által kiállított tételes számlát és a kifizetés igazolását a biztosító/szol- gáltató részére megküldeni. A biztosító előzetes hozzájárulásával igénybe vett szolgáltatások költsé- geit igazoló dokumentumo(ka)t, vagy azok másolatát a biztosított köteles megőrizni abban az esetben, ha azok olyan szolgáltatáshoz kapcsolódnak, amely költségeinek megtérítését a biztosítótól kéri. A biztosított valamennyi dokumentum eredeti példányát a szolgáltatótól telefonon kapott kárszámmal ellátott, lezárt borítékban köteles eljuttatni a szolgáltató alábbi címére: AWP P&C S.A., Niederlassung für Österreich Magyarországi Fióktelepe, 0000 Xxxxxxx, Xxxxxxxxx xx 000. ORCO Business Park, B. ép. 4. em. Amennyiben a biztosított költségei megtérítését kéri a biztosítótól, úgy az általa megküldött eredeti dokumen- tumokkal együtt köteles bejelenteni azt a bankszámlaszámot is, amelyre a biztosító pénzbeli szolgáltatását kéri. A biztosító a szolgáltatás iránti igény elbírálásához bekért igazoló doku- mentumok beérkezésétől számított 30 napon belül teljesíti a költségek visszatérítését.

  • A teljesítéshez szükséges dokumentumok 10.1. Az iratok Biztosító részére való eljuttatásának kötelezettsége a Szerzôdôt vagy a Biztostottat terheli. 10.2. A szolgáltatási igény elôterjesztésekor az alábbiakban felsorolt iratokat kell benyújtani: • az esemény idôpontjában érvényes biztosítási kötvényt, továbbá tájékoztatást a más biztosítónál azonos biztosítási érdekre megkötött és a biztosítási esemény napján is hatályos biztosítási szerzôdésre vonatkozó kötvényrôl, vagy más – a kár megtérülésére vonatkozó dokumentumról, • a Biztosító által rendelkezésre bocsátott, hiánytalanul, és a valóságnak megfelelôen kitöltött szolgáltatási igénybejelentôt (kárbejelentési nyom- tatvány), • az utazási szerzôdést, az utazás ellenértékérôl kiállított számlá(ka)t, a kifizetését igazoló bizonylato(ka)t, • az utazásszervezô által az utazási szolgáltatás lefoglalását visszaigazoló dokumentumot, amely tartalmazza az utazási szolgáltatás jellegét és idôpontját, a résztvevô utasok nevét, az utazásszerzvezô részére befizetett összegeket, • az utazásszervezô által az utazási szolgáltatás lemondásáról kiállított lemondási költségekrôl (bánatpénz) szóló számlát, amely tartalmazza az igénybe nem vett szolgáltatás idôpontját, a lemondott utasok és a szolgáltatás azonosítására szolgáló adatokat, a bánatpénz összegét, és a lemondás idôpontját, • az utazásszervezô vagy légitársaság igazolását arra vonatkozóan, hogy mely igénybe nem vett szolgáltatások árát nem téríti vissza, • az ügyfél által az utazásszervezô iroda felé írásban benyújtott lemondást az utazási szolgáltatásról, • az igénybe nem vett szolgáltatásra vonatkozóan az utazásszervezô által kiállított sértetlen és hiánytalan utalványt (voucher) és/vagy repülôjegyet, • amennyiben a biztosítási esemény betegség vagy baleset miatt következett be, a betegséggel, balesettel kapcsolatos orvosi dokumentumokat (zárójelentés, ambuláns lap), képalkotó vizsgálatok leleteit, a betegség kezdetét igazoló szakorvosi leleteket, • krónikus betegség esetén a biztosítási esemény bekövetkeztét okozó állapotrosszabbodást igazoló orvosi leleteket, vizsgálati eredményeket, a korábban alkalmazott és a jelen kezelést (gyógyszer, egyéb therápiás beavatkozás) tartalmazó szakorvosi leleteket, • a kezelés, gyógyulás várható befejezésének idôpontját (az orvos szakmailag elfogadott átlagos gyógytartamot figyelembe véve) tartalmazó szakorvosi leleteket, a kezelés folyamán keletkezett, a gyógyulási folyamat követésére alkalmas kontroll leleteket, • az utazás ellenjavallatait tartalmazó szakorvosi leletet, vizsgálati eredményekkel alátámasztva, • a benyújtott dokumentumoknak tartalmaznia kell az ellátóhely kódját, naplószámot, a beteg személyes adatait, meg kell felelni az orvosi dokumentumok tartalmi követelményeinek (elôzmény, jelen állapot, vizsgálati eredmények, kezelés, további kezelési terv, diagnózis), szerepelnie kell rajta az ellátóhely és az ellátó orvos pecsétjének és aláírásának, • a biztosító az orvosi dokumentáció eredeti példányát is kérheti, amelyet az elbírálás után visszajuttat a biztosított részére, • amennyiben az utazás lemondását baleset okozta, a baleset pontos idôpontját és körülményeit tartalmazó dokumentumokat, a baleset utáni elsô ellátás leletét, a képalkotó vizsgálatok leleteit, és a kezelés során keletkezett összes orvosi dokumentumot, a kezelés várható idôtartamát meghatározó szakorvosi leletet, • halotti anyakönyvi kivonatot, halottvizsgálati bizonyítványt, boncolási jegyzôkönyvet, hagyatékátadó végzést, • Biztosított vagyontárgyát érintô kár esetén a kár bekövetkezését, mértékét és a káresemény körülményeit dokumentáló rendôrségi, tûzoltósági, és/vagy biztosítói igazolást, • közlekedési baleset esetén, a balesetrôl felvett rendôrségi jegyzôkönyvet, illetve, amennyiben rendôrségi jegyzôkönyv nem készült, akkor az ügyben eljáró biztosító igazolását, • dokumentumok eltulajdonítása esetén a rendôrségen tett bejelentés jegyzôkönyvét, • munkaviszony megszûnése esetén: – a Biztosított személyi igazolványának fénymásolatát (az arcképfelvétel nélkül), – a munkaviszonyra vonatkozó munkaszerzôdés másolatát, – a munkáltató által az utolsó munkában töltött napon kiállított hivatalos munkaviszony-igazolás másolatát, – a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó dokumentumot (a munkáltató indoklással ellátott felmondását. • amennyiben a Biztosított a kockázatviselés idôtartama alatt alap- vagy középfokú tanulmányai során a tanév végén megbukik, abban az esetben az illetékes oktatási intézmény hivatalos igazolását a sikertelen vizsga idôpontjáról, és a lehetséges pótvizsga idôpontokról, • tanúként történô bírósági vagy hatósági idézés esetén az errôl szóló végzés másolatát, valamint annak igazolását, hogy a bíróság vagy hatóság az Biztosított kérelme alapján az utazásra való tekintettel mulasztást nem engedélyezett, • házassági perrel kapcsolatos igény esetén az ennek tényét és idôpontját egyértelmûen alátámasztó hivatalos dokumentumokat. • A Z1 jelû záradékkel megkötött szerzôdések esetén: – a hivatalos program/úti cél módosulásáról szóló belsô feljegyzést, munkáltató/megbízó és a meghívó fél által kiállított iratot, mely igazolja az eredeti hivatalos program helyének vagy idôpontjának megváltozását, – a Biztosított áthelyezését elrendelô munkáltatói/megbízói iratot, – a lemondás okának megjelölt hivatalos programról szóló munkáltatói/megbízói iratot, illetve a munkáltató/megbízó igazolását arról, hogy azon a Biztosítottnak okvetlenül ott kell lenni; emellett a munkáltató/megbízó nyilatkozatát arról, hogy az eredeti útra nincs más személy, akit Biztosított helyett kiküldhetne, – a Biztosított munkaviszonyának/megbízásának megszûnésérôl készült okiratot.

  • A biztosítási szerződéssel kapcsolatos dokumentumok a) a haláleset utáni orvosi jelentés,

  • A kifizetéshez szükséges dokumentumok A biztosítási szolgáltatások igénybevételéhez a szolgálta- tásra jogosultnak az alábbi iratokat kell bemutatnia, illetve átadnia: – elhalálozás esetén a halotti anyakönyvi kivonatot, a halál okát igazoló orvosi vagy hatósági bizonyítványt; – baleset esetén a baleset helyének, idejének, körülménye- inek, következményeinek leírását és az azt dokumentáló iratokat; – az elérési szolgáltatás igényléséhez a biztosított életben létének igazolását (a biztosított személyi igazolványát vagy egyéb okiratot); – a különös feltételekben meghatározott biztosítási esemé- nyek bekövetkezésének igazolásához a különös feltételek- ben meghatározott dokumentumokat; – a jogosultság (kedvezményezettség), továbbá a biztosítási esemény és a biztosítási szolgáltatás megállapításához szükséges egyéb okiratokat; – a biztosítási kötvényt és – a biztosító kérésére – a díjfizetés igazolását. A biztosító a biztosítási szolgáltatáshoz azon okiratok be- mutatását kérheti, amelyek alkalmasak a biztosítási esemény bizonyítására. A biztosító a szolgáltatás teljesítésének ese- dékességét csak olyan okirat bemutatásától teheti függővé, amely a biztosítási esemény bekövetkezésének igazolásá- hoz, illetve a teljesítendő szolgáltatás mértékének megha- tározásához szükséges. A biztosítási esemény bekövetkezé- sét a biztosító részére a szerződőnek, biztosítottnak, ked- vezményezettnek bizonyítania szükséges. A biztosítási ese- mény bekövetkezése esetén annak bizonyítására alkalmasak azon okiratok, hatósági, bírósági határozatok, jegyzőköny- vek, tárgyi bizonyítékok, amelyek a biztosítási esemény jog- alapját, valamint annak összegszerűségét bizonyítják. A fel- soroltakon kívül a szerződőnek, biztosítottnak, kedvezmé- nyezettnek joga van a biztosítási esemény igazolására – a bizonyítás általános szabályai szerint – annak érdekében, hogy követelését érvényesíthesse.

  • A Biztosítási Titokra Vonatkozó Elvi És Gyakorlati Tudnivalók A személyes adatok, arra való tekintettel, hogy biztosítási szerződéshez kapcsolódnak, egyben biztosítási titkot is képeznek, ekként az adatok kezelésére irányadó tudnivalókat, A biztosítási titokra vonatkozó elvi és gyakorlati tudnivalók című fejezet tartalmazza

  • A biztosítási szerződés létrejötte 3.1. A biztosítási szerződés a felek írásbeli megállapodásával jön létre. 3.2. Ha a szerződést nem írásban kötötték meg, a biztosító köteles a biztosítási fedezetet igazoló dokumentumot (biztosítási kötvény) kiállítani. 3.3. Ha a fedezetet igazoló dokumentum a szerződő fél ajánlatától eltér, és az eltérést a szerződő fél a dokumentum kézhezvételét követően 15 napon belül nem kifogásolja, a szerződés a fedezetet igazoló dokumentum szerinti tartalommal jön létre. Ez a rendelkezés lényeges eltérésekre akkor alkalmazható, ha a biztosító az eltérésre a szerződő fél figyelmét a fedezetet igazoló dokumentum átadásakor írásban felhívta. Ha a felhívás elmarad, a szerződés az ajánlat tartalmának megfelelően jön létre. Lényeges eltérésnek minősül különösen a kockázatviselés időpontja és helye, a biztosítási összeg nagysága, a biztosítási díj összege és esedékessége, az egyes záradékok alkalmazása, a biztosító szolgáltatási kötelezettségét befolyásoló szolgáltatási csomag megválasztása. 3.4. Az ajánlattevő az ajánlatához annak megtételétől számított tizenöt napig van kötve. 3.5. A biztosítási szerződés akkor is létrejön, ha a biztosító a szerződő fél ajánlatára annak beérkezésétől 15 napon belül nem nyilatkozik, feltéve, hogy az ajánlatot a jogviszony tartalmára vonatkozó, jogszabályban előírt tájékoztatás birtokában, a biztosító által rendszeresített ajánlati lapon és a díjszabásnak megfelelően tették. Ebben az esetben a szerződés – az ajánlat szerinti tartalommal – az ajánlatnak a biztosító részére történt átadása időpontjára visszamenő hatállyal a kockázatelbírálási idő elteltét követő napon jön létre. 3.6. A biztosító a biztosítási ajánlatot – annak átadásától (kézbesítésétől, beérkezésétől) számított 15 napon belül – jogosult írásban visszautasítani. Ebben az esetben a biztosítási szerződés nem jön létre, és a biztosító az esetleg már előlegként befizetett díjat a szerződőnek (biztosítottnak) 30 napon belül visszafizeti. 3.7. Ha a kockázatelbírálási idő alatt a biztosítási esemény bekövetkezik, az ajánlatot a biztosító csak abban az esetben utasíthatja vissza, ha ennek lehetőségére az ajánlati lapon a figyelmet kifejezetten felhívta, és az igényelt biztosítási fedezet jellege vagy a kockázatviselés körülményei alapján nyilvánvaló, hogy az ajánlat elfogadásához a kockázat egyedi elbírálása szükséges. 3.8. Amennyiben a biztosítási ajánlatot a biztosítási tevékenységről szóló mindenkor hatályos 2014. évi LXXXVIII. törvény („Bit.”) szerinti független biztosításközvetítő közvetíti, a biztosító számára a kockázat elbírálására nyitva álló 15 napos határidő az azt követő napon veszi kezdetét, amikor a független biztosításközvetítő a szerződő fél által aláírt biztosítási ajánlatot a biztosítónak átadta, vagy amikor az ajánlatot a biztosító részére kézbesítik. Ez irányadó arra az estre is, ha a szerződő fél képviseletében biztosítási alkusz tesz szerződéskötésre irányuló ajánlatot. 3.9. Ha a biztosító kifejezett nyilatkozata nélkül létrejött szerződés lényeges kérdésben eltér a jelen Általános Kárbiztosítási Feltételtől vagy az egyes kárbiztosítások különös feltételétől, a biztosító a szerződés létrejöttétől számított 15 napon belül írásban javasolhatja, hogy a szerződést e feltételeknek megfelelően módosítsák. Ha a szerződő fél a javaslatot nem fogadja el, vagy arra 15 napon belül írásban nem válaszol, a biztosító az elutasítástól vagy a módosító javaslat kézhezvételétől számított 15 napon belül a szerződést 30 napra írásban felmondhatja. 3.10. A biztosítási szerződésnek minősül a szerződés megkötésére irányuló írásba foglalt ajánlat, illetőleg elektronikus szerződéskötés esetén a szerződő fél által elküldött ajánlat, annak esetleges mellékletei, a szerződő fél által a szerződéskötést megelőzően megismert és elfogadott általános szerződési feltételek, a szerződő felek által egyedileg megtárgyalt feltételek, valamint a fedezetet igazoló dokumentum (biztosítási kötvény) együttesen.

  • A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége A Biztosító csak a jelen szerzôdés hatálya alatt, és a jelen szerzôdésben meghatározott módon bekövetkezett és bejelentett károkért áll helyt. A Biztosító szolgáltatása a biztosított kárának a szerzôdésben meghatározott módon és mértékben történô megtérítésében (kárbiztosítás), a biztosított részére nyújtott más szolgáltatás teljesítésében vagy a szerzôdésben meghatározott összeg megfizetésében (összegbiztosítás) áll. A Biztosító kárbiztosítás esetén a kifizetésnél levonja minden esetben a bármely más biztosítás, vagy bármely más cselekmény alapján a megtérült összeget, függetlenül a megtérülés jogcímétôl és minden esetben levonja a biztosított vagyontárgy maradványértékét. Több biztosítási szerzôdés esetén – akár más biztosítónál akár az Aegon Biztosítónál áll fenn a kár csak egyszeresen térülhet meg. 1.12.1. A Biztosító vagy megbízottja köteles a sérült jármûvet a kárbejelentéstôl számított 5 napon belül megszemlézni, szükség esetén pótszemlét tartani és a károkat rögzíteni. 1.12.2. A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége a kárbejelentéstôl számított 30. napon esedékes. Ha a Biztosított igazoló iratot tartozik bemutatni (1.11.4. pont szerint), úgy a 30 napos határidô attól a naptól számítandó, amikor az utolsó, a kár elbírálásához szükséges irat a Biztosítóhoz megérkezett. 1.12.3. Lopáskár esetén, ha a vagyontárgy nem került meg, a kárösszeg a nyomozást megszüntetô jogerôs határozatnak a Biztosító kárrendezési egységéhez való megérkezését, vagy a vádemelésrôl való értesülést követô 30. napon esedékes. 1.12.4. Ha az ellopott vagyontárgy a lopáskár megtérítése után megkerül, a Biztosított arra igényt tarthat. Ez esetben azonban köteles a Biztosítónak bejelenteni a vagyontárgy megkerülését és visszafizetni a kárösszeget, illetôleg annak a lopáskárral összefüggésben szükségessé vált, a Biztosító által jóváhagyott helyreállítási költségével – csak az egyébként meglévô kockázati elemek alapján térítendô – csökkentett összegét. 1.12.5. A Biztosító a szolgáltatását kizárólag a Magyarországon történô javítás, helyreállítás, pótlás erejéig nyújtja és a törvényes belföldi fizetôeszközben téríti meg. 1.12.6. A Biztosító biztosítási szerzôdésbôl eredô kötelezettségével összefüggésben, a károsító eseményt megelôzô állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár következményeinek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadó-köteles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelô összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelybôl annak összege kiszámítható. A Biztosító szolgáltatása nem terjed ki a vagyontárgy helyreállításával kapcsolatban felmerült áfa megtérítésére akkor sem, ha azt a Biztosított jogosult az adójából levonni, illetve visszaigényelheti. 1.12.7. A Biztosító a különbözô díjszámítások alapján létrejövô szerzôdések esetén a Különös Feltételekben szabályozott, eltérô szolgáltatási feltételek alapján teljesít.

  • A biztosító szolgáltatásának korlátozása A biztosító biztosítási időszakonként, mindösszesen legfeljebb a fenti táblázatban a biztosítási időszakra meghatározott ösz- szeget, biztosítási eseményenként pedig a táblázat szerinti ká- ronként teljesítendő összeget téríti meg. Az önrészesedés mértéke biztosítási eseményenként 10.000 Ft. A biztosító a 10.000 Ft-ot meghaladó károk esetén a biztosítási szolgáltatásból nem von le önrészesedést.