A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége. A Biztosító csak a jelen szerzôdés hatálya alatt, és a jelen szerzôdésben meghatározott módon bekövetkezett és bejelentett károkért áll helyt. A Biztosító szolgáltatása a biztosított kárának a szerzôdésben meghatározott módon és mértékben történô megtérítésében (kárbiztosítás), a biztosított részére nyújtott más szolgáltatás teljesítésében vagy a szerzôdésben meghatározott összeg megfizetésében (összegbiztosítás) áll. A Biztosító kárbiztosítás esetén a kifizetésnél levonja minden esetben a bármely más biztosítás, vagy bármely más cselekmény alapján a megtérült összeget, függetlenül a megtérülés jogcímétôl és minden esetben levonja a biztosított vagyontárgy maradványértékét. Több biztosítási szerzôdés esetén – akár más biztosítónál akár az Aegon Biztosítónál áll fenn a kár csak egyszeresen térülhet meg.
1.12.1. A Biztosító vagy megbízottja köteles a sérült jármûvet a kárbejelentéstôl számított 5 napon belül megszemlézni, szükség esetén pótszemlét tartani és a károkat rögzíteni.
1.12.2. A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége a kárbejelentéstôl számított 30. napon esedékes. Ha a Biztosított igazoló iratot tartozik bemutatni (1.11.4. pont szerint), úgy a 30 napos határidô attól a naptól számítandó, amikor az utolsó, a kár elbírálásához szükséges irat a Biztosítóhoz megérkezett.
1.12.3. Lopáskár esetén, ha a vagyontárgy nem került meg, a kárösszeg a nyomozást megszüntetô jogerôs határozatnak a Biztosító kárrendezési egységéhez való megérkezését, vagy a vádemelésrôl való értesülést követô 30. napon esedékes.
1.12.4. Ha az ellopott vagyontárgy a lopáskár megtérítése után megkerül, a Biztosított arra igényt tarthat. Ez esetben azonban köteles a Biztosítónak bejelenteni a vagyontárgy megkerülését és visszafizetni a kárösszeget, illetôleg annak a lopáskárral összefüggésben szükségessé vált, a Biztosító által jóváhagyott helyreállítási költségével – csak az egyébként meglévô kockázati elemek alapján térítendô – csökkentett összegét.
1.12.5. A Biztosító a szolgáltatását kizárólag a Magyarországon történô javítás, helyreállítás, pótlás erejéig nyújtja és a törvényes belföldi fizetôeszközben téríti meg.
1.12.6. A Biztosító biztosítási szerzôdésbôl eredô kötelezettségével összefüggésben, a károsító eseményt megelôzô állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár következményeinek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadó-köteles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelô összeg...
A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége. (1) A Biztosító biztosítási esemény bekövetkezése esetén teljesíti a különös feltételekben meghatározott szolgáltatásokat, feltéve, ha nem állnak fenn a mentesülés esetei. A biztosító szolgáltatását kárbiztosítási szolgáltatásként (a biztosított kárának a szerzôdésben meghatározott módon és mértékben történô megtérítésével vagy a biztosított részére más szolgáltatás teljesítésével), vagy összegbiztosítási szolgáltatásként (a szerzôdésben meghatározott összeg megfizetésével) nyújtja.
(2) A Biztosító a szolgáltatásokat egy Biztosított személyre vonatkozóan a biztosítási idôszak teljes idôtartama alatt összesen legfeljebb a biztosítási szerzôdésben meghatározott termékre vonatkozóan az I. rész Szolgáltatástáblázatban és a V. Különös feltételekben megadott biztosítási összegek erejéig nyújtja, függetlenül a biztosítási események számától – kivéve éves bérlet esetén, ahol a D), E), F),G), H) és J) fejezetekben leírt szolgáltatásokra a Biztosító fejezetenként legfeljebb 2 biztosítási eseményre vonatkozóan vállalja eseményenként a – legfeljebb a Szolgáltatástáblázatban és a V. Különös feltételekben az adott szolgáltatásra meghatározott – maximális biztosítási összeg kifizetését. A Különös Feltételek további biztosítási összegeket is tartalmazhatnak! Poggyászbiztosításszolgáltatásesetén, asajátvagyontárgyaitekintetében szolgáltatásra jogosult – nem természetes személy – Szerzôdôre és a Biztosítottra a Szolgáltatástáblázatban és a különös feltételekben meghatározott biztosítási összegek együttesen vonatkoznak.
(3) Egy biztosítási eseménnyel összefüggésben a Biztosító bármilyen jogcímen fennálló szerzôdéses kötelezettségének felsô határa összesen legfeljebb 300 millió forint, függetlenül az adott esemény által érintett szerzôdések és személyek számától, és az egyes szerzôdésekben Biztosítottanként, illetve eseményenként meghatározott szolgáltatási összegektôl.
(4) A Biztosító és az EUB-Assistance a Biztosítottal, illetve a Biztosított megbízásában eljáró személlyel történô kapcsolattartást magyar vagy angol nyelven vállalja. Vitás esetben a magyar nyelven tett nyilatkozatok az irányadóak.
(5) A Biztosító az EUR devizanemben meghatározott biztosítási összeggel rendelkezô szolgáltatásnál a kifizetést banki átutalás útján EUR-ban teljesíti. Forintban történô kifizetés esetén a biztosító az EUR összeg átszámítását a Magyar Nemzeti Bank által a kifizetés napján meghatározott aktuális EUR-HUF árfolyamon végzi.
(6) A Biztosító a helyi adottságok függvényében tudja vállalni...
A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége. (1) A Biztosító biztosítási esemény bekövetkezése esetén teljesíti a különös feltételekben meghatározott szolgáltatásokat, feltéve, ha nem állnak fenn a mentesülés esetei. A biztosító szolgáltatását kárbiztosítási szolgáltatásként (a biztosított kárának a szerzôdésben meghatározott módon és mértékben történô megtérítésével vagy a biztosított részére más szolgáltatás teljesítésével), vagy összegbiztosítási szolgáltatásként (a szerzôdésben meghatározott összeg megfizetésével) nyújtja.
(2) A Biztosító a szolgáltatásokat egy Biztosított személyre vonatkozóan a biztosítási idôszak teljes idôtartama alatt összesen legfeljebb a biztosítási szerzôdésben meghatározott termékre vonatkozóan az
A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége. A biztosítási összeg a biztosított vagyontárgy(ak)nak a szerződő (biztosított) által a biztosítási szerződésben megjelölt értéke.
A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége. A Biztosító biztosítási esemény bekövetkezése esetén teljesíti a választott módozatban meghatározott szolgáltatásokat, feltéve, hogy nem állnak fenn a szolgáltatás korlátozá- sának (kizárások, mentesülések) esetei. A Biztosító szolgáltatását kárbiztosítási szolgáltatásként (a Biztosított kárának a szerző- désben meghatározott módon és mértékben történő megtérítésével vagy a Biztosított részére más szolgáltatás teljesítésével), vagy összegbiztosítási szolgáltatásként (a szer- ződésben meghatározott összeg megfizetésével) nyújtja. Amennyiben a szerződésre vonatkozó különös biztosítási feltételek másként nem ren- delkeznek, a Biztosító a bejelentett igény alapján a szolgáltatás elbírálásához szükséges utolsó dokumentum benyújtásától számított 15 napon belül köteles a szolgáltatást teljesí- teni, vagy annak elutasításáról indoklással együtt írásban tájékoztatást küldeni. Abban az esetben, ha a Biztosító által kért dokumentumokat felhívás ellenére sem, vagy újból hiányosan nyújtják be, a Biztosító a szolgáltatási igényt elutasíthatja, illetőleg azt a rendelkezésre álló dokumentumok alapján bírálja el. A Biztosító a szolgáltatását a szolgáltatás helye szerinti törvényes fizetőeszközben nyújtja. A külföldi pénznemben kiegyenlített és a Biztosítóhoz Magyarországon benyújtott számla összegét a Biztosító a számla kiegyenlítésének napján érvényes MNB közép árfolyamon számítva téríti meg a Biztosított részére. A szolgáltatás kifizetése történhet a szolgáltatás átvételére jogosult személy igénye sze- rint postai átutalással lakáscímre vagy banki átutalással a jogosult által megadott bank- számlára. A Biztosító szolgáltatási kötelezettségére a különös feltételek a jelen pontban rögzítettek- től további és eltérő feltételeket is meghatározhatnak. Eltérés esetén a különös feltételek- ben foglalt rendelkezések irányadók. Kárbiztosítási szolgáltatások esetén, ha ugyanazt a biztosítási érdeket több biztosító egy- mástól függetlenül biztosítja (többszörös biztosítás), a Biztosított igényét ezek közül egy- hez vagy többhöz is benyújthatja. Ha a Biztosított a Biztosítóhoz nyújtja be a szolgáltatási igényét, a Biztosító a jelen bizto- sítási feltételek szerint, a Szolgáltatási táblázatban meghatározott biztosítási összeg ere- jéig teljesít kifizetést, fenntartva azt a jogát, hogy a többi biztosítóval szemben arányos megtérítési igényt érvényesítsen. A Biztosító a biztosítási szolgáltatásait a Europ Assistance Magyarország Befektetési és Tanácsadó Kft. (1132 Xxxxxxxx, Xxxx xx 00-...
A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége. Az 1.1. pontban meghatározott vagyoncsoportokra a biztosító – egy kár- eseményre vonatkozó – szolgáltatási kötelezettsége a biztosítási szerződés- ben meghatározott biztosítási összegre vagy az aktuális első kockázati li- mitre a VÉD záradékban rögzítettek szerint áll fenn. A biztosító szolgáltatási kötelezettségét a behatolás helyén, a káridőpont- ban megvalósuló védelmi szintnek megfelelően teljesíti. A biztosító szolgáltatási kötelezettsége abban az esetben sem haladhatja meg a biztosítási összeget vagy az aktuálsi első kockázati limit összegét, ha a kár időpontjában megvalósuló védelmi szintnek megfelelő – VÉD záradék szerinti – kártérítési limit ezek bármelyikét meghaladja.
A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége. A biztosító csak a jelen szerzôdés hatálya alatt, és a jelen szerzôdésben meghatározott módon bekövetkezett és bejelentett biztosítási eseményekért áll helyt.
A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége. A 12.1.1.1. pontban meghatározott biztosítható vagyoncsoportokra a biz- tosító – egy káreseményre vonatkozó – szolgáltatási kötelezettsége a biz- tosítási szerződésben meghatározott biztosítási összegre a VÉD záradékban rögzítettek szerint áll fenn. Saját termelésű betárolt szemes ter- mények esetében – a magtárépületek sajátosságaira tekin- tettel – a biztosítási szerződésben a készlet – általános va- gyoncsoportra meghatározott biztosítási összeghez tartozó VÉD záradékban rögzített védelmi előírásoknál eggyel ala- csonyabb szint megléte is elégséges. A biztosító szolgáltatási kötelezettségét a behatolás helyén, a káridőpont- ban megvalósuló védelmi szintnek megfelelően teljesíti. A biztosító szolgáltatási kötelezettsége abban az esetben sem haladhatja meg a biztosítási összeget, ha a kár időpontjában megvalósuló védelmi szintnek megfelelő – VÉD záradék szerinti – kártérítési limit ezt meghaladja.
A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége. 13.1. A Biztosító csak a jelen szerződés hatálya alatt álló, és a meghatározott módon bekövetkezett és bejelentett károkra köteles szolgáltatást teljesíteni.
13.2. A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége a kárbejelentéshez és elbíráláshoz szükséges utolsó igazoló irat benyújtásától számított 15. napon válik esedékessé.
13.3. A biztosítási szolgáltatás teljesítése nem vezethet gazdagodáshoz, azaz a biztosítási összeg nem haladhatja meg a vagyontárgy utánpótlási értékét (túlbiztosítás). A vagyontárgy utánpótlási értékét meghaladó biztosítási összegre vonatkozó megállapodás semmis.
13.4. Az utánpótlási érték a különös feltételekben kerül megállapításra.
13.5. Többszörös biztosítás (a Szerződő a szerződéskötés pillanatában ugyanarra a vagyontárgyra, azonos kockázatokkal szemben fedezetet nyújtó vagyonbiztosítással már rendelkezik másik biztosítóintézetnél) esetén a Biztosító csak a korábbi biztosítási szerződéssel meg nem térült károkra nyújt biztosítási szolgáltatást, a különös feltételek vagy az egyedi Biztosítási szerződés szerint.
13.6. A Biztosító a kárt csak a biztosítási összeg utánpótlási értékhez viszonyított arányában téríti meg, amennyiben a biztosítási összeg alacsonyabb, mint az utánpótlási érték (alulbiztosítás).
13.7. A Biztosító kártérítési kötelezettsége nem terjed ki a vagyontárgy helyreállítását terhelő Általános Forgalmi Adó (a továbbiakban: ÁFA) összegére, ha a Biztosított jogosult az ÁFA összegét az adójából levonni, illetve azt visszaigényelni.
13.8. A Biztosítónak jogában áll a kártérítés kifizetését visszatartani, amennyiben: - Kétség merül fel a Biztosított/Szerződő/Kedvezményezett jogosultságának megállapítása során, a Biztosító által megkövetelt igazolás benyújtásáig, - Büntetőeljárás indult a káreseménnyel kapcsolatban, a büntetőeljárás végéig.
A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége. A Biztosító a Biztosítottnak a káreseménnyel kapcsolatban felmerült költségeit a szerződéses feltételekben meghatározott értékig köteles megtéríteni, amennyiben azt, a Biztosított a fent meghatározott módon és határidőben bejelenti. Amennyiben a Biztosított a számára felróható okból mulasztja el a káresemény Biztosító segítségnyújtási szolgáltatója felé történő 24 órán belüli bejelentését, azonban a káre- semény lényeges körülményei kideríthetőek voltak, vagy azok kiderít- hetetlenségét nem a bejelentés késedelme okozta, úgy a Biztosító szolgáltatási kötelezettsége akkor is beáll. A Biztosító kötelezettsége abban az esetben nem áll be, amennyiben a Biztosított/ Szerződő a szerződéses feltételben előírt határidőn be- lüli bejelentési kötelezettségét nem teljesíti, vagy a körülmények fel- derítéséhez szükséges felvilágosítást nem adja, vagy annak ellenőrzé- sét a Biztosító számára nem teszi lehetővé és emiatt a Biztosító szol- gáltatási kötelezettsége szempontjából lényeges körülmény kideríthe- tetlenné válik. A Biztosító nem köteles azon indokolatlan többletköltségek megtérí- tésre, amelyek a káreseménnyel kapcsolatos szolgáltatás igénybevé- tele során az együttműködési kötelezettség megsértésével a Biztosí- tottnak felróható módon keletkeznek