A Biztosító hozzájárulása mintaszakaszok

A Biztosító hozzájárulása. A Biztosított nem ismerhet el semmiféle felelősséget, nem köthet egyezségi megállapodást, és nem vállalhatja Jogi védelmi költségek vagy Szakértői díjak kifizetését a Biztosító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül. Kizárólag a Biztosító által előzetesen jóváhagyott egyezségek, Jogi védelmi költségek és Szakértői díjak, valamint a jelen biztosítási szerződés rendelkezéseivel összhangban lévő jogi képviselet részvételével létrejövő, Kárigényekből eredő ítéletek esetén áll fenn a Biztosító helytállási és szolgáltatási kötelezettsége. A Biztosító nem késleltetheti vagy tagadhatja meg indokolatlanul a hozzájárulását, feltéve, hogy a Biztosító jogosult a jelen biztosítási szerződés szerinti valamennyi jogának gyakorlására. A Szabálysértésről szóló értesítést előíró jogszabálynak való megfelelés nem tekintendő a felelősség beismerésének a jelen bekezdés szempontjából. Amennyiben a Jogi védelmi költségek és az EGYÉB SZAKÉRTŐI DÍJAK (C fedezet) felmerülését megelőzően a Biztosító előzetes, írásbeli hozzájárulása indokolható okból nem szerezhető be, akkor a Biztosító az ilyen ésszerű és szükséges költségeket visszamenőlegesen hagyja jóvá a Biztosítási részletező 5. pontjában szereplő szublimit 10%-ának erejéig. A biztosítási fedezet csak és kizárólag azon Szakértői díjakra vonatkozhat, amelyek a jelen biztosítási feltételek 5.pontjának megfelelő bejelentést követően merültek fel.

Related to A Biztosító hozzájárulása

  • A biztosítás tartama, a biztosítási időszak 5.1. A biztosítás tartama a kockázatviselés kezdetétől a kockázatviselés megszűnéséig terjedő időtartam, mely tartam biztosítási időszakokra oszlik.

  • A biztosítási szerződés tartama, a biztosítási évforduló és a biztosítási időszak 4.1. A biztosítási szerződés, ha a felek másként nem állapodnak meg, határozatlan tar- tamú.

  • A biztosítási összeg 3.1. A többletszolgáltatás-biztosítás induló biztosítási összege 100 000 Ft, amely a szerződő választása szerint többszörözhető (legfeljebb tízszerezhető).

  • A biztosító szolgáltatásai A szolgáltatási igényt a biztosítási esemény bekövetkezésekor haladék- talanul be kell jelenteni az EUB-Assistance felé. A Biztosító kizárólag az EUB-Assistance szervezésében igénybe vett szolgáltatások megté- rítését vállalja! A biztosító által szervezett szolgáltatások teljesítésé- nek idôpontját – a biztosítottal történt egyeztetést követôen – az EUB- Assistance jogosult meghatározni. A Biztosító a kockázatviselés idôtartama alatt legfeljebb egy bizto- sítási eseményre vonatkozóan a következô szolgáltatások teljesítését vállalja.

  • A biztosító szolgáltatása a) A biztosító a szerződő díjfizetése ellenében a biztosítási esemény bekövetkezése esetén haláleseti, elérési, vagy díjfizetés átvállalási szolgáltatást nyújt. Haláleseti, vagy elérési szolgáltatás esetén a biztosító a feltételekben rögzített biztosítási összeget fizeti ki az arra jogosult kedvezményezettnek.

  • A biztosítás tartama a) Az utasbiztosítási szerződés határozott tartamú, legrövidebb tartama 1 nap, a leghosszabb 365 nap, azzal a feltétellel, hogy az utazás tartama utazásonként és Biztosítottanként legfeljebb 90 nap lehet.

  • A biztosított A jelen feltételek alapján létrejött szerződésben biztosí- tott az a személy, aki a biztosított vagyontárgy megóvásá- ban érdekelt és

  • A biztosító és a viszontbiztosító üzleti titka A biztosító, a viszontbiztosító, valamint ezek tulajdonosa, a biztosítóban, a viszontbiztosítóban részesedést szerezni kívánó személy, a vezető állású személy, egyéb vezető, valamint a biztosító és a viszontbiztosító alkalmazottja, megbízottja köteles a biztosító és a viszontbiztosító működésével kapcsolatban tudomására jutott üzleti titkot – időbeli korlátozás nélkül – megőrizni. A Bit. 144. §-ban előírt titoktartási kötelezettség nem áll fenn a feladatkörében eljáró

  • A biztosítási szerződés tartama 4.1. A biztosítási szerződés, ha a felek másként nem állapodnak meg, határozatlan tartamú.

  • A biztosító megtérítési igénye A biztosított szándékos vagy súlyosan gondatlan maga- tartása sem mentesíti a biztosítót a szolgáltatási kötele- zettsége alól a károsulttal szemben. A biztosító azonban a kifizetett összeg megtérítését követelheti a biztosítottól, ha az a kárt szándékosan vagy súlyosan gondatlanul, jog- ellenesen okozta.