BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY ÉS A BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSA mintaszakaszok

BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY ÉS A BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSA. Ha a Biztosított a légitársaságnál saját nevére szólóan szabályszerûen feladott útipoggyásza az utazás célállomására történô odautazáskor külföldön az adott légijárat megérkezését követôen az utazási feltételekben meghatározott kiszolgáltatási idôpontot követô hat órán belül nem kapja meg, és a poggyász hiányát a megérkezést követôen – az utazási feltételekben foglalt szabályoknak megfelelôen, de – legfeljebb 2 órán belül a fuvarozó légitársaság képviselôjének írásban bejelentik, és ezt a légitársaság jegyzôkönyv kiállításával tanúsítja, akkor a Biztosító vállalja, hogy a járat érkezési idôpontja és a poggyász tényleges átvétele közti idôtartamban, de legfeljebb a biztosítás idôbeli hatályán belül a Biztosított részére külföldön szükségessé vált sürgôsségi vásárlások (tisztálkodás, ruhanemû) értékének valamint a légitársaság által a biztosítási esemény miatt térített összegnek a különbözetét megtéríti a poggyászkésés idôtartamától függôen legfeljebb a Szolgáltatástáblázatban megadott összeghatárig. A Biztosított egy légi utazás vonatkozásában legfeljebb egyszeresen jogosult a szolgáltatásra, az érintett csomagok számától függetlenül, valamint a Biztosító a szolgáltatást legfeljebb egyszeresen nyújtja függetlenül a csomag feladójaként megjelölt személyek számától. a bejelentést elôször benyújtó Biztosított részére, vagy – egyidejû bejelentés esetén – az összes Biztosított részére, de arányosan csökkentett összegekkel. Az átszállási pont, és a visszautazás érkezési reptere nem minôsül célállomásnak, abban az esetben sem, ha az külföldön található. A Biztosító a szolgáltatást a Biztosított hazaérkezését követôen utólag nyújtja, az esemény helyszínén történô kifizetést nem vállal.
BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY ÉS A BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSA. (1) Ha a Biztosítottnak kártérítési kötelezettsége keletkezik külföldi szálloda, apartman, vagy kemping üzemeltetôjével szemben az adott szálláshely berendezését érintô, a Biztosított által okozott olyan dologi kár miatt, amelyért az adott ország joga szerint ô tartozik helytállni, akkor a Biztosító vállalja a kártérítés megfizetését -, feltéve, hogy a károkozás idôpontjában az adott szálláshely a helyi elôírásoknak megfelelôen szálláshelyként üzemelt, és a Biztosított a szálláshelyet díjfizetés ellenében szállás céljára vette igénybe. A Biztosító vállalja továbbá a kár enyhítésével és megállapításával kapcsolatos költségek, továbbá a peren kívüli vagy bírósági eljárás költségeinek megtérítését legfeljebb a Szolgáltatástáblázatban rögzített összeghatárig. A kártérítési kötelezettség tekintetében a Biztosítottat a teljes kárösszeg arányában 10 %-os mértékû, de legalább 10 000 Ft önrész terheli. (2) Ha a biztosítási eseménnyel kapcsolatban sem hatósági, sem bírósági eljárás nem indult, a Biztosító fenntartja magának a jogot, hogy a felmerült költségeket legfeljebb 50 000 Ft összeghatárig vállalja. A szolgáltatás feltétele a Biztosított felelôsséget elismerô nyilatkozatának benyújtása a Biztosító felé. (3) A I) 1.2.(2) és (6)-(7) bekezdésekben és az I)3. és I.4. részekben foglaltak jelen szolgáltatásra is érvényesek. (4) A Biztosító szolgáltatásának feltétele a Biztosított felelôsséget elismerô nyilatkozata, vagy ha a biztosítási eseménnyel kapcsolatban polgári per indult, a Biztosított kártérítési kötelezettségét megállapító jogerôs bírósági határozat. (5) Egy biztosítási eseménnyel összefüggésben a biztosító az összes vele szerzôdésben álló biztosított károkozó személy vonatkozásában összesen legfeljebb 200 000 forint kifizetését vállalja.
BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY ÉS A BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSA. (1) Ha a Biztosítottnak kártérítési kötelezettsége keletkezik külföldi szál- loda, apartman, vagy kemping üzemeltetôjével szemben az adott szál- láshely berendezését érintô, a Biztosított által okozott olyan dologi kár miatt, amelyért az adott ország joga szerint ô tartozik helytállni, akkor a Biztosító vállalja a kártérítés megfizetését -, feltéve, hogy a károko- zás idôpontjában az adott szálláshely a helyi elôírásoknak megfelelôen szálláshelyként üzemelt, és a Biztosított a szálláshelyet díjfizetés elle- nében szállás céljára vette igénybe. A Biztosító vállalja továbbá a kár enyhítésével és megállapításával kapcsolatos költségek, továbbá a peren kívüli vagy bírósági eljárás költségeinek megtérítését legfeljebb a Szolgáltatás-táblázatban rögzített összeghatárig. A kártérítési köte- lezettség tekintetében a Biztosítottat a teljes kárösszeg arányában 10 (2) Ha a biztosítási eseménnyel kapcsolatban sem hatósági, sem bí- rósági eljárás nem indult, a Biztosító fenntartja magának a jogot, hogy a felmerült költségeket legfeljebb 50 000 Ft összeghatárig vállalja. A szolgáltatás feltétele a Biztosított felelôsséget elismerô nyilatkozatának benyújtása a Biztosító felé.
BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY ÉS A BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSA. Ha az a jármû, amellyel a Biztosított a menetrendszerû légijárat indulását megelôzô 12 órán belül utazik, rendôrségi jegyzôkönyvvel dokumentált közlekedési balesetet szenved, vagy ha a repülôtérre szárazföldi tömeg- közlekedési jármûvel utazik, és az a menetrendben meghatározott érke- zési idôponthoz képest legalább 2 órát késik (feltéve, hogy a Biztosított a jármû menetrend szerinti érkezési idôpontja alapján a légijárat menet- rend szerinti indulási idôpontja elôtt legalább 2 órával megérkezett volna a repülôtérre), és a Biztosított ezek valamelyike miatt igazoltan lekési a légijáratot, amelyre érvényes menetjeggyel rendelkezett, akkor a Biztosí- tó megtéríti a Biztosított részére történô repülôjegy módosítási költsége- it, vagy – ha a módosítás nem lehetséges – 24 órán belül ugyanazon cél- állomásra történô utazáshoz repülôjegy vagy más közlekedési eszközre szóló menetjegy vásárlásának költségeit.
BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY ÉS A BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSA. Ha az a jármû, amellyel a Biztosított a menetrendszerû légijárat indulását megelôzô 12 órán belül utazik, rendôrségi jegyzôkönyvvel dokumentált közlekedési balesetet szenved, és a Biztosított emiatt igazoltan lekési a légijáratot, amelyre érvényes menetjeggyel rendelkezett, akkor a Biztosí- tó megtéríti a Biztosított részére történô repülôjegy módosítási költsége- it, vagy – ha a módosítás nem lehetséges – 24 órán belül ugyanazon cél- állomásra történô utazáshoz repülôjegy vagy más közlekedési eszközre szóló menetjegy vásárlásának költségeit.
BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY ÉS A BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSA. Amennyiben a kockázatviselés ideje alatt a biztosítottat elrabolják (biztosítási esemény), a biztosító kifizeti a biztosítottnak a biztosított vagy a biztosított képvise- letében eljáró képviselő által az emberrablással összefüggésben kifizetett váltságdíj és a felmerült járulékos költségek összegét a szolgáltatási tábla 7. pontja szerinti összeghatárig.
BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY ÉS A BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSA. (1) Ha a Biztosítottnak kártérítési kötelezettsége keletkezik külföldi szálloda, apartman, vagy kemping üzemeltetôjével szemben az adott szálláshely berendezését érintô, a Biztosított által okozott olyan dologi kár miatt, amelyért az adott ország joga szerint ô tartozik helytállni, akkor a Biztosító vállalja a kártérítés megfizetését -, feltéve, hogy a károkozás idôpontjában az adott szálláshely a helyi elôírásoknak megfelelôen szálláshelyként üzemelt, és a Biztosított a szálláshelyet díjfizetés ellenében szállás céljára vette igénybe. A Biztosító vállalja
BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY ÉS A BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSA a) Ha egy menetrendszerû légijárat valamely külföldi repülôtérrôl legalább 4 óra, vagy azt meghaladó idôtartamú késéssel indul, és az üzemeltetô légitársaság írásban igazolja a késés tényét és idôtartamát, valamint azt, hogy a Biztosított érvényes menetjeggyel a késett légijárattal utazott, akkor a Biztosító megtéríti a fentiek szerinti külföldi légijárat- késés idôtartama alatt igénybe vett sürgôsségi vásárlások (élelmiszer, tisztálkodószerek) számlával igazolt összegének valamint a légitársa- ság által a járatkésés miatt a Biztosítottnak esetlegesen térített ösz- szegnek a különbözetét. Jelen feltételek alkalmazásában a járattörlés nem minôsül járatkésésnek. b) Ha egy menetrendszerû légijárat – amelyen a Biztosított érvényes menet-
BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY ÉS A BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSA. Ha a Biztosítottnak kártérítési kötelezettsége keletkezik külföldi szálloda, apartman, vagy kemping üzemeltetôjével szemben az adott szálláshely berendezését érintô, a Biztosított által okozott olyan dologi kár miatt, amelyért az adott ország joga szerint ô tartozik helytállni, akkor a Biztosító vállalja a kártérítés megfizetését –, feltéve, hogy a károkozás idôpontjában az adott szálláshely a helyi elôírásoknak megfelelôen szálláshelyként üzemelt, és a Biztosított a szálláshelyet díjfizetés ellenében szállás céljára vette igénybe. A Biztosító vállalja továbbá a kár enyhítésével és megállapításával kapcsolatos költségek, továbbá a peren kívüli vagy bírósági eljárás költségeinek megtérítését legfeljebb a Szolgáltatástáblázatban rögzített összeghatárig. A kártérítési kötelezettség tekintetében a Biztosítottat a teljes kárösszeg arányában 10 %-os mértékû, de legalább 10 000 Ft önrész terheli.
BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY ÉS A BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSA. A biztosított kockázatviselési időszak alatt bekövetkezett balesete vagy be- tegsége miatt végzett – a szerződési feltételek 2.29. pontjában meghatá- rozottaknak megfelelő – műtéte esetén a biztosító megszervezi a biztosí- tott számára a műtéti beavatkozást, valamint megtéríti a műtét és az ahhoz kapcsolódóan felmerült fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátás költségeit, a fek- vőbeteg-gyógyintézet által kiállított számla ellenében közvetlenül az egész- ségügyi szolgáltató részére az 1. számú mellékletben meghatározott ösz- szeghatárig. Amennyiben a jelen pontban meghatározott egészégügyi szolgáltatást nem a biztosító szervezte, úgy a biztosított által előfinanszírozott szolgálta- tás költségeit utólag téríti meg a biztosító a fekvőbeteg-gyógyintézet által kiállított számla ellenében a biztosított részére.