A biztosító kockázatviselésének terjedelme. A biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény 160.§ (2) be- kezdésének c) pontja alapján a jogvédelmi szolgáltatás az utazás során bajba jutott személyeknek nyújtott segítségre korlátozódik, segítségnyújtási szol- gáltatáshoz kapcsolódik és az alábbiakban meghatározottakra terjed ki. Amennyiben a minimum 2 napos Komfort vagy Prémium biztosítással ren- delkező biztosítottal szemben külföldön a. személyi sérüléssel járó közlekedési balesettel, vagy b. kizárólag a sí, snowboard pótdíjat megfizetett biztosítottak esetében a sportágra vonatkozó általános és helyi előírások betartásával, kijelölt pá- lyán folytatott amatőr síeléssel vagy hódeszkázással összefüggésben szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt bün- tetőeljárás indul és letartóztatják vagy letartóztatását kilátásba helyezik, a biztosító az 57. pontban foglaltaknak megfelelően – a kötvényben szerep- lő összeghatáron belül – megtéríti az eljárás költségeit. Ezen túlmenően a biztosító megtéríti a biztosítottnak kártérítési igénye érvényesítésével kap- csolatos eljárások költségeit – az 57–59. pontban részletezettek szerint és a kötvényben szereplő összeghatáron belül –, ha a biztosított külföldi utazá- sa során személyi sérüléses közúti balesetet szenved.
Appears in 6 contracts
Samples: Travel Insurance Services, Insurance Agreement, Utazási Garancia Biztosítási Szerződés
A biztosító kockázatviselésének terjedelme. A biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény 160.§ (2) be- kezdésének bekezdésének c) pontja alapján a jogvédelmi szolgáltatás az utazás uta- zás során bajba jutott személyeknek nyújtott segítségre korlátozódikkorlátozó- dik, segítségnyújtási szol- gáltatáshoz szolgáltatáshoz kapcsolódik és az alábbiakban meghatározottakra terjed ki. Amennyiben a minimum 2 napos Komfort vagy Prémium biztosítással ren- delkező biztosítás- sal rendelkező biztosítottal szemben külföldön
a. személyi sérüléssel járó közlekedési balesettel, vagy
b. kizárólag a sí, snowboard pótdíjat megfizetett biztosítottak esetében a sportágra vonatkozó általános és helyi előírások betartásával, kijelölt pá- lyán folytatott amatőr síeléssel vagy hódeszkázással összefüggésben szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt bün- tetőeljárás indul és letartóztatják vagy letartóztatását kilátásba helyezik, a biztosító az 5754. pontban foglaltaknak megfelelően – a kötvényben szerep- lő összeghatáron belül – megtéríti az eljárás költségeit. Ezen túlmenően a biztosító megtéríti a biztosítottnak kártérítési igénye érvényesítésével kap- csolatos eljárások költségeit – az 57–5954–56. pontban részletezettek szerint és a kötvényben szereplő összeghatáron belül –, ha a biztosított külföldi utazá- sa során személyi sérüléses közúti balesetet szenved.
Appears in 1 contract